KRITIKA

Zelei Miklós

Szuper, szuper botocskámMese az, amit elmesélünk. És ezzel

nem mondtunk semmi világrengetőt,csak egy kicsit frappánsabbra szabtukBüszke Kocsis Miklós marosmagyaróimesélőt. Ó mondta, mesévé válik bár-mely történet, ha az „egyszer volt, holnem volt" formula vezeti be, s ígyvégződik: „Ma is élnek, ha meg nemhaltak".

De nem mindegy tán, hogy mit me-sélünk. A képernyő zömmel a pénzrőlmesél esténként a kisgyerekeknek.Mintha valahol Dagobert bácsi széfjeinis túl, az Óperenciás Egyesült Államo-kon innen, álldogálna egy felhőn aNagy Bankár, s a negyven évig tartóbolsidúlás után így tanítaná a kereszt-séget újra felvevő Regnum Marianumelőtakarékos gyermekeit: „Engedjétekhozzám jönni a kis ötezreseket!"

Zúdulnak a képernyő meséi, s hanem figyelünk oda, már-már elhisszük,hogy a mindentjáró maimocska gaz-dagsága és a hitelkártya korlátlan (?!)lehetőségei azonos minőségek. Hogyazonos erkölcsiséget sugároz a törté-net, amelyben a királykisasszonyt, il-

letve amelyikben a készpénzt szabadít-ják ki a sárkány rabságából.

A készpénz e mesék hőse. A többiek,akik ügyetlenül vagy ügyesen megszer-zik, mellékszereplők csupán. A„CASH"-ben testesülnek meg e gyere-keknek csinált filmek szerint az olyanalapvető emberi értékek, mint a jóság, azigazság, a szabadság, a szépség, mind-összesen: élet, erő, egészség. Aki rátör abukszára, az gonosz, hazug, zsarnok...

Szórakozzunk el egy kicsit a kalku-latív maszlagipar szériában gyártottmesepótlékaival!

Ez az új mese? Technológiai me-sék? Megjelenik egy új találmány aziparban, mondjuk a lézer, azonnal ottlesz a rajzfilmben is, s átveszi a mági-kus erejű botocska szerepét, véres ga-lacsinokká aprítva az ellenséges hada-kat. Úgy kell nekik! Mért akarták elra-bolni a disznófejű Nagyúr legkisebb le-ányát, Rúdaranyt? Csakhogy a varázs-erejű botocska a valóságban - mese. Alézerágyú azonban a mesében is valóság.Ha kijön a rajzfilmből, tényleg képes rá,hogy percek alatt fölszeleteljen egyegész karate tanfolyamot.

Állatmesék volnának ezek? Hiszenmint a klasszikus állatmesékben, erajzfilmekben is állatok személyesítikmeg az embereket, az emberi tulajdon-ságokat, társadalmi pozíciókat. Denem teremtődik köréjük egy „mesebelivalóság". Az egérnek, patkánynak,kandúrmacskának rajzolt - álcázott! -hősök a valódi emberi társadalom állatiküzdelmeit játszák el nekünk. Az osto-ba gengszter valóban az ostobagengszter, semmivel se több. Lehet,hogy állat, de nem mese.

Normatív szerepük e „nemmesék"-nek is van. Az általuk közvetített ma-gatartásformák, helyzetmegoldási min-ták arra tanítanak, amire ma nagy szük-ség van: azoknak cseng a kassza, akikméltóak erre, mert leleménnyel, erővel,a bennszülött prolik szemében varázs-latosnak látszó eszközökkel meg tud-ják szerezni, utána pedig képesek meg-tartani a nagy dohányt.

Erről van szó. Jó éjszakát, gyere-kek! Álmodjatok az égig érő bankházpáncéltermeivel, melyekben a jó tün-dér lakik.

Técsi Zoltán

Műanyag mennyországMottó: Amerika nemvolt, hanem van!

Amerikanizálódunk szépen! Las-sacskán felesleges is lesz bárhová ki-mozdulni (a földrajzi) Európa innensősarkából, úgyis bevonja mindinkább azegész sártekét ez az új típusú élvezet.Mert menthetetlenül összezavarodnilátszik az emberiség ízlésvilága - smost mi is sorra kerültünk. Elnyel asemmi! A kolorádóbogár után, hasonlómódon pusztító rokona, az érthetetle-

nül artikuláló, idegen szleng is behajó-zott Kárpátiába, s hozzávalónak a bála-göngyölegek mélyén tonnaszám a me-nő bazári cuccok. (Tartok tőle, olybászennyeződik a magyar hangzás, hogy- a Nagy Parazitológus - Grétsi Lászlóösszes álhatatossága, nyelvőri elhiva-tott, szent buzgalma is kevésnek bizo-nyul.) De az újvilági show-máz, a lift-zene, film és televíziózási módi is sze-rencsésen partra sodródott ideát. Samint ezek mind eggyé tapadnak, belő-lük már egy egészen más életforma,

(ellendemagógia)életmód válik. Neonihil, extraűr. Fé-lek, közeleg a Késő Műanyagkor, AzAnyagtalan Anyagok Nagy Reneszán-sza, amelyet Buzzati egyik rémlátomá-sában mint túlburjánzó, láncreakció-szerű elefántkórt diagnosztizál. A tár-gyak kilépnek fokozatosan a funkcio-nalitás börtönéből, helyettük a szab-vány mindenható önkénye lép uralom-ra. S ezek bizony már közel sem azokaz elhányni valóan rossz, szánalmasanprimitív és otromba lengyel csecsebe-csék, amelyek évekig lépten-nyomon a

47

kezünk ügyébe akadtak, hanem az éppfélezer éve hont foglaló Kolombuszformatervezett tojásaiból kikelt, profit-ra nyíló csőrű fiókák futószalagipará-nak „csúcsszuper" kacatjai. Ugyanúgyhitvány importvackok, Óperencián túlipolyvinil és nejlon bigyók és bóvlik,amiket éhesen elnyel a feneketlen di-vatűr, a fogyasztói (ál)lársadalom. Ki-szolgálva és táplálva velük a cseperedőHarmadik Generáció gombamód sza-porodó új meg új hóbortjai. S mígeleinte megfért e hatalmas vírus óceán-tól óceánig, most mohó és kaján óriás-ként rálátja odvas szájüregét az egészkörnyező nagyvilágra.

... Pedig úgy kezdődött, akár a me-sében: A legkisebb fiú - azaz a „legif-jabb" kontinens - elindult világgá sze-rencsét próbálni, titkon azzal a szán-dékkal, hogy meghódítsa, leigázza ma-ga előtt minden népek gondolkodását.Ment, mendegélt, és csodák csodájáramindenütt szélesre tárultak előtte a ve-retes csapóajtók, bebocsáttatást nyert -sehol egy Hétfejű Sorompó, Elvará-zsolt Vámőrház és benne Vasorrú Cen-zor. S ahol megvetette lábát a csillag-pettyes szörny, ott szörnyű rongálást isvégzett rövid idő leforgása alatt. Lát-hatjuk - ha merjük észrevenni -, akár atermesz, lecsámcsogja csontig a törté-nelmi kultúrákat, új normákat diktál, snyomában ürülékként csak színes hul-ladék, a rákosodó régi váz és teljesenegyforma emberpéldányok maradnak.Egyetlen hatalmas hangyaboly. Voilá!Hypercivilizációs agymosás! Coca-co-la, hamburger, csillagos lobogó - mintvédjegy -, Madonna, Mickey mouse,Dallas, Barbie és Terminátor!!! Imáda-tuk itt, a Kárpátok alatt is kötelező,akár ha paleolit fétisek és totemek vol-nának. ...Egyik hajdan volt tanáromvalamit már sejthetett évekkel ezelőttis e kietlen jelenről, mikor felcsattantóráján: .fiacskáim! Bizony hülye idő-ket élünk. Ma már a nadrágtartó isöltöztet, ha az van ráírva, hogy USA."No, persze Made in és Copyright. Éstermészetesen diszkrét vonalkód,ahogy kell.

Azért kár értünk! - kesergek most ismagamban, ha már egyszer ilyen búsu-lós, komorulásra hajlamos nép ez amiénk. A jó kis kelet-európai miliőn-kért kár, a homo hungarycusért - még

GONDOLKODÓ

ha csökönyös és néha igen zavarosfejeket is hordozunk nyakunkon! Amúltkor már egészen beleborzongtamaz akaratlan felismerésbe: „Te jó ég! Ittláthatatlanul és ijesztően rövid időnbelül amerikai típusú átlagemberekkéfogják átdarálni a volt szovjet típusúátlagembereinket. A szürke rejtőszínhelyett a rózsaszínt csorgatva rájuk."Pedig talán tényleg nem habzó és bőszrasszizmus, ha annak örülnék sokkalinkább, ha megmaradnánk mind ebbena szűk és aszályos horpadásban, nya-kas és máié átlagmagyaroknak, enneka büszkén szeleburdi, endemikus „faj-tának". Persze senki nemzeti önérzeténnem kívánok én végiggázolni sároslábbal, csak motyogom ide, magamelé, mennyire aggaszt a tempó, ahogymáris otthonosan érzi magát nálunk,berendezkedik kényelmesen egy telje-sen idegen identitás. Eközben termé-szetesen meg sem fordul a fejemben,hogy vissza (s)írjam sok-sok kinőttholminkat: a lajbit, a csizmanadrágot, shozzá a rámás csizmát (sőt a svájcisap-kát, pufajkát és gumicsizmát is felejte-ném, ha tudnám), de mindtől jobbanundorítanak, ha hipp-hopp átöltöztet-nénk az egész országot tarka-barka,angolul telefirkáit, olcsó(nak tűnő)göncökbe, trikolóros cilinderbe, pety-tyes nyakkendőbe és Nike csukába.Meglehet, nem is a mi méreteinkreszabták azokat! Mert nézem én ezeketaz olyannyira egyformának látszaniakaró, összezsugorodott felnőtteket -srácokat és lánykákat -, ahogy kedvet-lenül mímelik álcaéletüket. Ahol éppbandába verődnek, a duma immár le-hangolóan lapos és hasonlatos. Meg-szokhatatlanul uncsi. Ugyanúgy feles-leges plusszá vált a Személyiség kifej-lődése képlékeny kamaszburkukból,mint ahogy az volt megelőző hosszúévtizedeken át. Sematikusak. Körük-ben az az elfogadottan jó, amiről má-sok - a Többiek - is azt tartják, hogyjó, így - egyfajta sajátos tömegpszi-chózis áldozataiként - azt hiszik, tény-leg azt szeretik, amit tesznek. Azt,hogy valóban rajonganak a Coca-colá-ért, pedig csak isszák.

S egyre siralmasabb a helyzet -felverte gazként viselkedésünket sok-féle antimagatartás, korcs pótcselek-vés. Már-már gyógyíthatatlannak tűnik

a kezdeti ficam. No, persze valahogy rákellene ereznünk, meddig elég, s met-től sok, mint ahogy egyik korty vízmég jólesik, a következő már telít. Azpedig már rég nem kétséges, hogy azonaz ominózus lóháton rég túlbillentünk;az átpiszkolódás káros mértékűvé kezdválni. Kiutasítani, elszigetelni mégsemigazán lehet ezt a felismerhetetlen ki-terjedésű pestist, hiszen alig vártuk,hogy ideérjen, s magába szippantsonbennünket is. Az a pokoli „propagan-da-bogár" láthatatlanul rágta magátegyre beljebb, ugyanaz, amely utólag -a legvégső puskalövés eldördülte utánmajd húsz évvel is - képes volt meg-nyerni a filmvásznakon egy egészen,de egészen elveszített háborút. Ilyet secsinált még senki más a világon. Hi-szen most, legutóbb is szájtátva néztükvégig e legyőzhetetlen hadsereg mo-dern vitézkedésének, nemzetféltő,szent szabadságharcának sivatagi ka-landjait, lélegzet visszafojtva izgultukvégig a jószerivel szobánkban, a vitrintetején zajló olajcsata együgyű képso-rait. Viadalukat most is diadal koro-názta.

Az ám! Hiszen ahol fény, ott árnyék- tudhatnánk le az örök legyintéssel.De nem! Azért sem!!! Hát nem voltelég ómennek az az egyetlen csillag,amit negyven esztendőre akasztottunkle magunknak az égről, most mindjártötvenkettőre támadt gusztusunk? Igen-is, át kell tudnunk érezni, hogy ugyan-úgy idegen test ez is a mi szélességün-kön, akár az a másik volt. Múlttalan,légüres mítosz, szivárványos külsejűbuborék, hólyag. A középszerű kapita-lizmus kísérlete! Lefordítva viszonya-inkra: kispolgári restauráció. Kész. Ki-próbált recept amerikanizálódás ellenmárpedig ma még nincs, a társadalomönszabályozó érzékenysége, veleszüle-tett immunitása pedig - úgy látszik -nehezen akar működésbe lépni. Ha fogegyáltalán valaha. A „jelenséggel" pá-rosuló nagy, nemzeti kilátástalansá-gunk közepette már csak egyvalamimaradt, amit egészen biztosan tudok:hogy nem szeretnék még egy darabig asaját bőrömben lenni!