Transcript
Page 1: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

Az év végéhez közeledve,ezen szép adventi időszak-ban Önkormányzatunk ne-vében szeretném megkö-szönni mindnyájuknak,hogy közös erőfeszítése-inkkel közösségünk boldo-gulásához hozzájárultak.Hiszen lakosaink, család-jaink, civil szervezeteink,vállalkozásaink és intéz-ményeink, csak úgy mint aKépviselő-testület óvatostervezéssel, aggódva te-kintettek a 2009-es eszten-dőre a sokat hangoztatottválság miatt.

Bízom benne, hogy sike-resen túl vagyunk ezen ne-héz hónapokon és a 2010-es évet is jó egészségben,eredményekben gazdagonzárjuk majd.

Településünk a vártnálkedvezőbb pénzügyi hely-zetbe került, az idegenfor-galmi többlet bevételeinekköszönhetően – amely jóalapot adhat az előkészí-tett pályázatok segítségé-vel remélt számos fontoscél megvalósításához -, el-láttuk kötelező és önkéntvállalt feladatainkat, fej-lesztésekre is sor került.

Emlékezetes eseményekszervezése és lebonyolítá-sa őrzi híres hagyomány-tiszteletünket.

Igen rangos, valamen-nyi területet érintő kitün-tetésekkel, elismerésekkelgazdagodott Alsóörs ésközösségei, amely példásösszefogásunk eredményétis jelenti.

Áldott, szeretetteljesKarácsonyi Ünnepeket és

Békés BoldogÚj Esztendőt kívánok!

Hebling Zsoltpolgármester

Kedves Alsóörsiek!

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát, s a nem-zeteknek hirdetik az örömhírt”. Ez a prófétai szózat sok-sok év-százada hangzik fel advent idején. Érdemes figyelni rá, hogy miis megsejtsük az advent és vele a karácsony titkát.

Az önkormányzati képviselők, vállalkozók, a nyugdíjas klubtagjai, a hivatal, az iskola és az óvoda dolgozói, gyerekek ön-kéntes felajánlásának, munkájának köszönhetően ez az év semmúlik el Csopakon csoda nélkül. Mert az egy mai csoda, hogyegy település a rohanó, kapkodó, sokszor mesterségesen , kicsi-nyes érdekekből szétszakított világban megáll, és dacolva min-dennel, azt üzeni, mi akkor is békében, szeretetben együtt va-gyunk, értjük és átérezzük a karácsony titkát, és felkészülünk rá.Felkészülünk belsőleg és felkészülünk külsőleg. Ez Csopak igaziereje, és ezt irigylik nagyon sokan. Azt hiszem, irigyelhetik is.

Sokan, sokat dolgoztunk a mai napért. Sokszor elképzeltükahogy felragyognak itt adventkor a fények, jó volt látni, ahogymindenkit áthatott a készülődés öröme, a várakozás izgalma, ajóra való törekvés szépsége, és ez napról-napra egyre többünketérintett meg. Egyre többen csatlakoztak segítettk és érezték át,hogy mindaz, ami szép az adventben, talán mi is meg tudjuk va-lósítani, és itt nem a díszek közvetlen felrakására gondolok.Egyre többen érezték át az advent és karácsony csodáját.

Sokan nagyon sokat együtt dolgozva, pénzt, energiát felajánl-va megtalálták az alkalmat arra, hogy a csopaki polgároknak ki-fejezzék szeretetüket, megbecsülésüket. Bebizonyították, hogyátérzik az ünnepet, és meg tudnak nyílni a szépre, a jóra.Tudnak örömet szerezni, tudnak jót tenni. Ez is egy adventi cso-da, biztos vagyok benne, hogy akik az elmúlt napokban és marészesei ennek a csodának, azoknak az embereknek, ha eljön akarácsony, igazi ünnep lesz.

Kívánom mindannyiunknak, hogy a következő napokbansokszor nézzenek rá erre a térre, erre a templomra, erre a koszo-rúra, és jusson eszükbe a karácsony fényessége, legyen a szív-ükben béke és szeretet.

Kedves barátaim, kedves csopakiak! A világ békéje, a nemzetbékéje, ennek a csodálatos községnek a békéje mind-mind ittvan elrejtve bennünk. S amennyire mi szeretjük egymást, miszeretjük ezt a gyönyörű települést, annyira lesz béke az ideiesztendő adventjében, karácsonyában és azután is.

Most, amikor meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszo-rún, és bekapcsoljuk a díszvilágítást, azt kívánom, ébredjen felmindegyikünkben a várakozás és a remény a békés és szép ka-rácsony után. A mai napot széppé tevők nevében kívánok ehhezmindenkinek sok erőt, kitartást, türelmet, a szívekben békét éssok-sok szeretetet.

Ambrus Tibor polgármester ünnepi köszöntője, amely ad-vent első vasárnapján az Adventi fények Csopakon című rendez-vényen hangzott el.

Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt vendégeink!

ALSÓÖRS és CSOPAK KÖZÉLETI LAPJAXIX. évfolyam, 12. szám 2009. december

Be´ke´s kara´csonyiu¨nnepeket e´s

sikerekben gazdagU´jesztendot

ki´va´nunk lapunkminden olvaso´ja´nak,

valamintcsala´dtagjaiknak!

Az Alsóörsi CsipkeMűhely ezzel az ajándék-kal köszöntötte a születés-napi összejövetel vendége-it, és kívánt békés ünnepe-ket.

Page 2: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

2 ALSÓÖRS 2009. december

Karitász Alsóörs 2009.

Vass Lajos Arany fokozat a NépdalkörnekOktóber 21-én egy perces felállással

Bozzay Károly elhunyt tagtársunkra em-lékeztünk.

Ezt követte Wágner Lászlóné Marikal956. október 23-ra megemlékezve tar-tott előadása.

Október 24-25-én Baranya megyei ki-ránduláson voltunk, Mohácson megte-kintettük a Török elleni csata emlék par-kot. Villányban a híres pincesor utcát,szállásunk Harkányban volt, a másodiknapon a gyógyító fürdőben éreztük jólmagunkat. Megszervezéséért sok köszö-net Böhmné Marikának, HuszárnéSárikának.

November 4-én a temetőben gyertya-gyújtással és virággal emlékeztünk megelhunyt tagtársainkra, valamint ismeret-len síremlékeknél helyeztünk el virágot.

November 7-én Népdalkörünk résztvett Sümegen a VIII. Vass LajosNépzenei Verseny regionális elődöntő-jén, ahol Vass Lajos ARANY fokozatot

érte el. Nagy öröm töltött el bennünket,amit leírni nem lehet, csak érezni! Sokmunkánknak szép gyümölcse termett.

Sok köszönettel tartozunk tanárnőnk-nek Bonyai Máriának is, a csodálatos el-ért oklevélhez.

Itt szeretnénk sok köszönetet monda-ni Zsebők Zsigmondnak, hogy támogatottbennünket reprezentációs költségekben.

November 18-án méhész szakembertartott előadást a méz hatásáról és egyébfontosságairól.

December 2-án jött a Mikulás, melyannyira kedves emléket hagy maga utánminden megjelent emberben.

December 16-án volt az évzáró ünnepség.A Dalkör készül a szép karácsony eljöt-

tére.Kívánunk a falu minden lakójának

meghitt karácsonyi ünnepeket, és békés,boldog új esztendőt, jó egészséget!

Sirály Nyugdíjas Egyesület

ÁMK. Eötvös Károly

Művelődési ház20l0. Január havi

programja

01.15. 17.00 hMűv.házMéder Áron hajós /aki 3 év alatt hajózta körbe aFöldet/ előadása,dedikálás

01.22. 17.00 hMűv.házA Magyar Kultúra NapjaÜnnepi beszédet mond:Szűcsné Molnár ÁgnesA műsorban a balaton-füredi Lóczy LajosGimnázium diákjai adjákelő Jókai: Aranyembercímű művét.

Szeretettel hívjuk ésvárjuk programjainkon!

2009. év végéhez közeledve rövidtájékoztatást szeretnék adni tevékeny-ségünkről: az alsóörsi Kisboldog-asszony Karitász csoport munkájáról.Mindenekelőtt szeretnék köszönetetmondani mindazoknak, akik segítik éstámogatják csoportunkat.

Pártfogoljuk, támogatjuk és folya-matos kapcsolatot tartunk a veszprémiCsecsemő és Fogyatékos SzemélyekOtthonával, adományokkal segítjük azOtthon lakóit /gyermekruha, ágynemű-huzat, édesség, gyümölcs, „puha” já-tékok/. Idén is vittünk ruhaneműket,gyümölcsöt és nagyon örültek a renge-teg plüssjátéknak, melyet Alsóörsrőladományoztak. Minden év karácso-nyán meghívást kapunk karácsonyi ün-nepségükre, melyet szeretettel foga-dunk /idén december 22-én/. Az év fo-lyamán összegyűlt adományokat /első-sorban ruhaneműk, játékok/ folyamato-san szállítjuk 3 veszprémi intézménybea rászorulóknak.

Ez év elején február hónapban aBéres Alapítvány jóvoltából 20 db bé-res cseppet kaptunk, melyhez a csoportBéres C vitamint vásárolt, így ezeketegyütt tudtuk kiosztani a rászorulóknak.

Június hónapban az EU élelmiszer-

program keretében Alsóörsön 25 családvagy személy részesült élelmiszerse-gély csomagban, november hónapbanugyanezen program keretében 23 családvagy fő részesülhetett élelmiszercsomagsegélyben /liszt és mokkacukor/.

Július hónapban Alsóörsről 1 fő gyer-mek vehetett részt ingyenesen aFőegyházmegyei Karitász által szerve-zett badacsonyi táborban.

Július 8-tól augusztus 23-ig ado-mánygyűjtést szerveztünk VízhányóTímea gyógyíttatására.

Október hónapban 4 fő karitász tagvett részt a Főegyházmegyei Karitászáltal szervezett kiránduláson Székes-fehérvár- Agárd útvonalon.

A november 22-i szentmisén megál-dott Erzsébet napi kenyeret osztottunkki a szentmisén résztvevőknek, a meg-maradt kenyereket elsősorban beteg,egyedülállóknak szállítottuk házhoz.

Már 12 ország részvételével, tavalyiévtől Magyarország is, így a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász is bekapcso-lódott az „Egymillió Csillag a szegény-ekért” segélyakcióba, melynek lénye-ge, hogy a karitász által az adventi idő-szakban eladott, emblémával ellátottgyertyák árát a karitász a szegények

megsegítésére használja fel. Ezeket akis gyertyákat karácsony szentestéjéngyújtjuk meg a szegényekért.

December hónapban karácsonyi cso-magok készítését és ezek kiosztását ter-vezzük.

Ebben az évben 2 alkalommalgyógyszersegélyt és 2 esetben tanszer-segélyt tudott adni a csoport. Betegeket/akikről értesülünk/ kórházban, illetveotthonaikban felkeressük.

Szomorú esemény is történt, eltávo-zott közülünk Vörös Lászlóné, aki1995. óta volt karitásztag. Emlékétszívünkben tisztelettel és szeretettelőrizzük.

Ismételten köszönetemet fejezem kimindazoknak, akik adományokkal,munkájukkal segítettek és hozzájárul-tak ahhoz, hogy a rászorulókon segíte-ni tudjunk.

A szeretet ünnepének közeledtével: Kegyelemteljes Karácsonyi

ünnepeket és Áldott Új esztendőt kívánunk.

Alsóörs, 2009. december hó

Kisboldogasszony Karitász CsoportJezsó Béláné csop.v.

Page 3: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

Az alsóörsi önkormány-zat és a Vállalkozásfej-lesztési és HagyományőrzőKözalapítvány december14-én második alkalommalinvitálta a művelődési ház-ba a település vállalkozóit,hogy a különböző pályáza-ti támogatásokat elbíráló,közvetítő szervezetek ve-zetői hasznos információk-kal lássák el őket. A meg-jelenteket Hebling Zsoltpolgármester köszöntötte,aki elmondta, hogy az el-múlt években az alapítványötven millió forint kamat-mentes kölcsönnel segítette

a vállalkozások talponma-radását, fejlődését. Ezt kö-vetően Matisz János, aKözép-dunántúli Regioná-lis Fejlesztési ügynökségügyvezető igazgatója, dr.Soós Kálmán, az MVHmegyei kirendeltség-veze-tője és Jáger László, az al-mádi munkaügyi kirendelt-ség vezetője tartottak előa-dást és adtak lehetőséget aszemélyes konzultációra.

2009. december ALSÓÖRS 3Kedvezmény színházi

előadásokra

A Pannon Várszínház 10százalékos kedvezményt biz-tosít alsóörsieknek a követke-ző decemberi előadásaira:2009. december 27. vasár-nap 17:00 A dzsungel könyvemusical Veszprém SÉD Film-színház

2009. december 29. kedd18:00 A muzsika hangja musical,Veszprém SÉD Filmszínház

2009. december 30. Óriásielőszilveszteri retro buli HotelMenthol, majd hajnalig tartójampi buli 19:00 - reggel 3 ig,Várpalota-Inota, Béke Műve-lődési Ház, Retro SzínházA 10 százalékos kuponok aművelődési házban és a polgár-mesteri hivatalban vehetők át.

KöszönetHebling Zsolt polgármester

az önkormányzat nevébenezúton is megköszöni dr.Kovács Gábor ügyvédnek ér-tékes és hasznos ajándékát. Aháromkerekű kerékpár , köz-ismertebb nevén tricikli fel-szereltségével jó szolgálatottesz az éthordók kihordásá-hoz.

Vállalkozók fóruma

Az Alsóörs - Lovasi Református Egyházközségkarácsonyi ünnepköri alkalmai:

2009. december 23. délután 17 órakor Lovason, 18 órakorAlsóörsön Falukarácsony

2009. december 24. délután 16 órakor Gyermekek karácso-nya Alsóörsön a református templomban

2009. december 25. Karácsony első napi, ünnepi istentiszte-let úrvacsoraosztással Lovason 9,30 és Alsóörsön 11 órakor

2009. december 26. Karácsony második napi, ünnepi isten-tisztelet a Pápai Református Teológiai Akadémia ünnepi köve-tének, Hegedüs Annának szolgálatával Lovason 9,30 ésAlsóörsön 11 órakor

2009. december 27. istentisztelet Lovason 9,30 és Alsóörsön11 órakor

2009. december 31. Lovason délután 17 és Alsóörsön 18 óra-kor hálaadó, ünnepi istentisztelet

2010 január 1. Lovason 9,30 és Alsóörsön 11 órakor újévikönyörgés, ünnepi istentisztelet

Az Alsóörs - Lovasi Gyülekezet és Presbitériumainak nevébenmindenkinek áldott, békés Karácsony szentelést kívánok Lukácsevangélista könyve 19 fejezetének 10. versével: „Mert azEmberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszet-tet“

Rásky Miklós lelkipásztor

Karácsonyi ünneplés az Alsóörsi Plébánia templomban

Hajnali szentmise az ádvent idő szerdáin, reggel 6 órakor. December 24. Csütörtök SZENTESTE. Szentmise 21.00-kor.A jelenlévő gyermekek megajándékozása. December 25. Péntek JÉZUS SZÜLETÉSÉNEKFŐÜNNEPE. Parancsolt ünnep. Szentmise 10.30-kor. December 26. Szombat KARÁCSONY II. NAPJA Szentmise9.00-kor December 27. Vasárnap. SZENTCSALÁD ÜNNEPE.Szentmise 10.30-kor. A mise végén családok megáldása. Január 1. Péntek. Újév. SZŰZ MÁRIA ISTENANYASÁGA.„Kiskarácsony“. Parancsolt ünnep. Szentmise 9.00-kor

Szeretettel várunk mindenkit a római katolikus plébániaiközösség ünnepléseire!

Mindenkinek Istentől megáldott, szeretetteli ünnepeket kíván

János atya és Ernő atya

RingatófoglalkozásokAlsóörsön október 19-től

már nem csak az idősek és afiatalok számára van lehető-ség az együttlétre, HavasiAnett és Rábaközi Rita jó-voltából településünkön is el-indultak a Ringató foglalko-zások. A szervezők a programbeharangozó – édesanyáknakés a csöppségeknek szóló -meghívójában írták: a Ringatóegy Kodály módszeren ala-puló zenei foglalkozás, melyegészen pici (pár hónapos)kortól segíti a gyermekek sok-oldalú szellemi, lelki fejlődé-sét, képességeik kibontako-zását, emellett a sok-sok fül-bemászó dallam, vers és mon-dóka segítségével kellemesidőtöltést kínál mind a gyere-keknek, mind a szülőknek.Sok gyermek itt találkozhatelőször hangszerekkel, melyfoglalkozás életreszóló kötő-dést jelenthet számukra a zenevilágához.

Az első tapasztalatok ked-vezőek, a művelődési házbana két szervező kéthetente hét-főnként igazán hangulatosegyüttlétet varázsol a résztve-vő családoknak. Szívesen lát-ják a lovasi, paloznaki, csopa-ki és felsőörsi anyukákat is.

Page 4: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

4 ALSÓÖRS 2009. december

Szurkoljunk a csapatnak

Eredményesen sportoltakTöbb tucat diák és felkészítő tanáraik kaptak elismerést a

sportban tanúsított munkájukért a HEMO művelődési házban,december 10-én, a Veszprém Megyei Diáksport Szövetség és aVeszprém Városi Diáksport Bizottság közös évzáró ünnepségén.Külön jutalmazták azokat, akik nemcsak kiváló sportolók, ha-nem a tanulásban is példamutató eredményt értek el.

Stolár Mihály, a megyegyűlés bizottsági elnöke köszöntőjébentöbbek között arról beszélt, hogy a személyes példamutatásnakkiemelt szerepe van napjainkban, amikor a fiatalok egészségi ál-lapota, edzettsége siralmas.

Veszprém Megye Diáksportjáért elismerésben részesült többekközött Ferenczy Gábor testnevelő tanár.

A Magyar Kézilabda Szövetség Hidasi Ferencet az Év edzőjecímmel tüntette ki.

Településőrök Alsóörsön

WAP alapú mobil-ügyintézés

Tisztelt Ügyfeleink!

A szolgáltató jellegű közigazga-tás kialakítása felé vezető úton,községünk Önkormányzata és aHivatal vezetésének is törekvéseaz akadálymentes és többcsator-nás közigazgatás biztosítása. Az újszolgáltatás bevezetésével elsőd-leges célunk, hogy ügyfeleink szá-mára további lehetőséget biztosít-sunk a hivatali ügyek minél gyor-sabb, gazdaságosabb, hatékonyabb,és kényelmesebb intézésére.

Az állampolgárok a hét mindennapján, a nap minden órájában el-érhető szolgáltatásnak köszönhe-tően otthonról, útközben, vagyakár a szabadság ideje alatt, akáraz országhatáron kívülről is igény-be vehetik hivatali szolgáltatása-ink egy részét.

A szolgáltatás elérhető a követ-kező címen:

wap.govcenter.hu/alsoorsA részletes tájékoztató elérhető

www.alsoors.hu honlapról

A wap-os ügyintézés előnye,hogy az ügyfél könnyen és gyor-san írásbeli tájékoztatást kap mára hivatal felkeresése előtt, a nyom-tatványt kitöltve hozhatja be aHivatalba, ezzel a szolgáltatássaljelentős időmegtakarítás érhető elaz ügyfél és az ügyintéző részérőlegyaránt.

Az új szolgáltatás bevezetésévelelsődleges célunk, hogy a polgá-rok számára további lehetőségetbiztosítsunk a hivatali ügyek mi-nél hatékonyabb és kényelmesebbintézésére, valamint a rendszer to-vábbfejlesztésével szélesítsük az

ügyfél tájékoztatás palettáját - ki-használva a mobiltelefon techno-lógia és lefedettség által nyújtottlehetőségeket és előnyöket.

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!

Beköszöntött a tél annak mindenörömével és hátrányával. A bale-setek megelőzésének érdekébenkérem, hogy az ingatlanjaik előttijárdaszakaszok csuszás- és hó-mentesítéséről gondoskodni szí-veskedjenek.

Kellemes Karácsonyi Ünnepe-ket, Békés Boldog Új Esztendőt kí-ván az alsóörsi PolgármesteriHivatal valamennyi dolgozója ne-vében

Báró Bélajegyző

Alsóörs Község Önkor-mányzata sikeresen pályá-zott az Igazságügyi Ren-dészeti Minisztériumnál ki-irt településőr pályázatra.Ennek köszönhetően no-vember közepétől 2 fő tele-pülésőr vigyázza a rendetközségünkben.

Petró János (06-20-4310713) korábban a köz-ség KMB-e volt, jelenleg aPolgárőr Egyesület veze-tője. Nagy Sándor (06-20-4374208) hasonló területena VPOP-nál és a győri köz-terület-felügyeletnél sze-rezte tapasztalatait.

Kérem a Tisztelt Lakos-ságot, segítsék a település-őrök munkáját.

Köszönettel: Báró Béla———–A pályázati kiírásban

szerepel: A Kormány fon-tosnak tartja, hogy a köz-biztonság megerősítése ér-

dekében, a fokozott rendőrijelenlét fenntartása mellett,a jövőben több szerep jus-son az önkormányzatokrendészeti tevékenységé-nek is. Lehetővé válik,hogy állami eszközökkel,központi forrásból támo-gatva az önkormányzatoksaját településrendészetethozzanak létre, amennyi-ben igénylik ezt. Ezzel esz-közt kapnak a helyi közbiz-tonságért viselt felelőssé-gük érvényesítéséhez éslétrejöhet az európai érte-lemben vett önkormányzatirendészet.

A településőrök munká-juk során szorosan együtt-működnek a rendőrséggel,tevékenységüket az önkor-mányzatok irányítják. Arendőrség, az önkormány-zatok és a kormány új szö-vetsége jöhet létre a na-gyobb közbiztonságért.

Az Alsóörsi SE NŐI NB.II.-es kézilabda csapata nagy re-ményekkel kezdte a 2009-2010-es bajnoki szezont, új já-tékosokat igazolt és új edző ke-rült a csapat élére. Sajnos el-igazolt több játékos is, akikreszámított a csapat és a vezető-ség is. Az új játékosok sikere-sen beilleszkedtek, az edzőveljó a kapcsolata a játékosoknak.A kezdetek nem úgy alakultakahogy elképzeltük, sajnos rö-vidre sikerült a felkészülés,egy-két góllal alulmaradva,vagy döntetlennel végződtek amérkőzések, majd az utolsófordulókban végre az igazi tu-

dásukat mutatták a játékosokés simán hozták a mérkőzése-ket. Nagy reményekkel várjuka tavaszi fordulókat. Kérjük azalsóörsieket, hogy minél töb-ben jöjjenek el a hazai mérkő-zéseinkre és szurkoljanak, va-lamint erkölcsiekkel is támo-gassák a női csapatot, sportoló-ink Alsóörs jó hírnevéért lép-nek pályára minden hét végé-jén, a hétvégéjüket feláldozva.

Boldog ünnepeket kívánunkAlsóörs lakosságának!!!

Köszönet a csapat nevében:Gárdonyi Géza

(szakosztályvezető)

Page 5: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

SZENTMISÉK RENDJE PLÉBÁNIÁNKTERÜLETÉN

A SZÁLLÁST KERES A SZENTCSALÁD ájtatosság, a járványra valótekintettel az idén elmarad.

S Z E N T E S T E

Paloznakon, 15.30-kor, a szabadtéri betle-hemnél – BETLEHEMI PÁSZTORJÁTÉK

Csopak 23.00 órakor szentmise

Paloznakon 24.00 órakor éjféli szentmise

A szentmisét követően, a Kis Jézus elhelye-zése a szabadtéri betlehemi istállóban.Karácsonyi műsorral, pogácsával, forralt bor-ral és teával köszöntjük a Kis Jézus születésé-nek emlékünnepét.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!*****

December 25-én Karácsony ünnepén:Csopak 08.30-kor, pásztorok miséje

December 26-án Karácsony II. napja,Szent István diakónus vértanú ünnepe

Csopak 08.30-kor, szentmise:

Szent Család vasárnapra elő esti szentmiseCsaládok megáldásával!

December 27. Vasárnap: Szent Családünnepe

Csopak 08.30-kor, szentmise:A szentmisék végén, immár a

hagyományoknak megfelelően, aCSALÁDOK külön megáldása, az oltár előtt.

SZERETETTEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK A CSALÁDOKAT!

Január 1. Péntek: ÚJÉV, SZŰZ MÁRIAISTENANYASÁGÁNAK ÜNNEPE, A BékeVilágnapja

Csopak 08.30 órakor szentmise

Január 3. Vasárnap:Csopak 08.30 órakor szentmise

Plébániánk területén, minden kereszténytestvéremnek örömteli, a Betlehemi KisdedJézus által megáldott, kegyelemteljes karácso-nyi ünnepeket és egészségben bővelkedő, bol-dog újesztendőt kívánok lelkipásztori szeretet-tel.

Dr. Szathmáry Lászlóvitéz Ajtós József László

állandó diakónus esperes, plébános

5CSOPAK2009. december

Ádventi, karácsonyiprogramok a

Református egyházban:

December 7-12:Hagyományos karácsonyivásár volt a gyülekezetiházban

December 7-11. Ádventi áhítatokat tartottunk

December 20: Vasárnap 18. Hóvirágegyüttes hangversenye agyülekezeti házban

December 24. 17 órakor Az ifjúságműsora a templomban

December 25:Úrvacsorás Istentisztelet 11órakor, 15 órakor gyerekekműsora

December 26: Legátusszolgálata

Tislér Gézalelkész

A képviselő-testület idei utol-só, december 15-i ülésén napi-rend előtt Ambrus Tibor pol-gármester rövid tájékoztatótadott az önkormányzat gazdasá-gi helyzetéről. Mint mondta, ahelyi adóbevételek az előzetesbecsléseknél kedvezőbben ala-kultak, 95,4 százalékra teljesül-tek. Ami már csak azért semközömbös, mert mintegy 162milliós bevételt jelent. A költ-ségvetési számlán 1,3 millió fo-rint van, a lekötött összeg 32millió forint. A testület az utób-bi időszak változásaihoz igazí-totta, módosította az önkor-mányzat költségvetését.

Az év végén számos, a lakos-ságot érintő ügy került a képvi-selők asztalára. Többek között aProbio ZRt. javaslatának meg-felelően döntöttek a 2010-eshulladékszállítási díjakról.Ismeretes, hogy 2009-ben azönkormányzat átvállalta a la-kossági, illetve üdülőtulajdono-si díjemelést, 2,5 millió forintotutaltak át a társaságnak.Elhangzott: már az idén jelentősköltségnövekedéssel járt az atény, hogy az aszófői hulladék-lerakó telep bezárása utánVeszprémbe kellett szállítani atérségben összegyűjtött hulladé-kot, jövőre pedig a regionális

királyszentistváni telep próbaü-zeme, majd működésének bein-dulása jár újabb költségekkel. Atársaság ajánlata szerint 2010-ben a lakossági hulladékot 60alkalommal gyűjtik be, az üdü-lőktől pedig 38 alkalommal.Előbbiért például a 110 literesgyűjtőedényt tekintve éves szin-ten 19 320 forint plusz Áfát kellfizetni, utóbbiért 12 236 forintplusz Áfát. Érdemes lesz mégkomolyabban venni a komposz-tálást, valamint a szelektív hul-ladékgyűjtés lehetőségét, így iscsökkenthető az éves díj mérté-ke. Jövőre is lesz lomtalanítás ,a tervek szerint több hulladék-szigetet is kialakítanak.

Csopak az elmúlt évekbennem használta ki a helyi adókmértékének törvényi maximum-át – mondta Guáth Imre bizott-sági elnök, amikor előterjesztettea pénzügyi bizottság javaslatátaz adórendeletek módosítására.A testület döntése alapján azépítményadó marad 700 Ft/m2, apince és présház utáni mentes-ség csak akkor áll fenn, ha aztcsak bor tárolására és szőlő fel-dolgozására használják. Az üdü-lő épületek utáni idegenforgal-mi adó mértéke ugyancsak vál-tozatlanul 700 Ft/m2, a szemé-lyek tartózkodása után viszont a

kurtaxa 400 forintra emelkedik.Ugyanakkor a törvénymódosí-tás szerint az idegenforgalmiadót a 70 év felettieknek is megkell fizetniük. Emelkedik a te-lekadó mértéke is 150 forintranégyzetméterenként. Az ürestelkek után 20, a beépített tel-keknél 50 százalék a kedvez-mény. Az iparűzési adónál azépítőipari tevékenység utáni na-pi átalány 4000 forintra emelke-dik. A gépjárműadó is az önkor-mányzat bevétele, ennek mérté-ke a törvényi előírás szerintfügg majd a gépkocsi teljesít-ményétől és életkorától.

Döntött a testület az általánosiskola kiadáscsökkentő fűtés-korszerűsítéséről. Első lépésben– várhatóan a téli szünet alatt –rendbe teszik a radiátorokat, atornaterem melegvíz ellátásátleválasztják az intézmény egé-széről, ezt 5 darab villanybojlerfelszerelésével oldják meg.

A képviselők állást foglaltaka Szent József forrás fennmara-dása mellett, megfelelő ajánla-tok birtokában elvégeztetik akörnyezetvédelmi hatóság általszükségesnek tartott bakterioló-giai vizsgálatokat, az üzemelte-tési engedély kiadásához kötöttműszaki munkálatokat.

ÁDVENTI ÉS KARÁCSONYI SZERTARTÁSOK

Díjak, adók, az iskola fűtéskorszerűsítése Az összefogásjegyében

Csopaki hagyomány, hogy akarácsonyi ünnepek előtt azönkormányzat egy pohárpezsgő melletti baráti beszél-getésre, fogadásra hívja azo-kat, akik ebben az évben issokat tettek a település, a kö-zösség gyarapodásáért, anya-gi és szellemi fejlődéséért.

December 15-én az általá-nos iskola sportcsarnokábanaz ünnepség az iskola kis di-ákjainak szavaló műsorávalkezdődött, majd a MihályCsaba, Mihály Kristóf ésMolnár Zoltán vonós együtte-se szerepelt. Ezt követőenAmbrus Tibor polgármesterköszöntötte a megjelenteket,képviselőket, önkormányzatidolgozókat, civil szervezetekvezetőit és magánszemélye-ket, akik mind, valamilyenformában hozzájárultak Cso-pak idei sikereihez. Beszédé-ben hangsúlyozta az összefo-gás jelentőségét, mint mondta,számunkra a legnagyobb értékés erőforrás a csopaki közös-ség egysége és azonosságtu-data, hiszen a minket körülve-vő nehézségeken csak egysé-gesen, a helyi polgárok érde-két mindenkor szem előtt tart-va tudunk úrrá lenni.

Page 6: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

6 CSOPAK 2009. december

Az Idősek világnapja al-kalmából tartott csopakimegemlékezésen AmbrusTibor polgármester mel-lett Huszár Péterné isko-laigazgató is köszöntötte atelepülésen élő időskorúpolgárokat. Mint mondta,ez a nap kiváló lehetőségahhoz, hogy felülvizsgál-juk az idősek irányábatanúsított, néha-néha el-maradozó gondoskodá-sunkat. Az is elég, ha meg-ejtjük végre a régóta hú-zott-halasztott telefont anagyszülőknek, vagy meg-kérdezzük a szomszéd

idős nénit, kell-e valami aboltból. És ha már jól be-lejöttünk a gondoskodás-ba, máskor is megtehetjük,mert nem kell idősek napjaahhoz, hogy jobban odafi-gyeljünk.

S hogy milyen sokanvannak azok, akikről ké-retlenül is gondoskodnunkkellene, az ünnepnaphozkapcsolódóan néhány ada-tot és nevet idézett.Csopak község 1986 pol-gárából 544 fő 60 év felet-ti, 156-an túljutottak a 75.évükön. A falu legidősebblakója Sári Dénes, aki1914 január 9-én született.90 év felettiek: RádócziGyula, Király Lajos,Németh István, BánhegyiFerenc, Bánhegyi Ferenc-né, Steinhausz Béláné.

Az év diákja

Felejthetetlen napok Lengyelországban

A gondoskodás nem naphoz kötött

Népes csopaki delegá-ció utazott a közelmúlt-ban a lengyelországiMyslenicébe, a résztve-vők a nyári Testvérvá-rosok találkozójának ak-tív közreműködői, segítőiközül kerültek ki. Óvo-dai, iskolai alkalmazot-tak, a horgászegyesülettagjai és hozzátartozóiktölthettek el felejthetetlennapokat a lengyel testvér-városban, megcsodálhat-ták Krakkó nevezetessé-geit, valamint a wielicz-kai sóbányát. Többen elsőalkalommal jártak a test-

vérvárosban, úgy hisszük– átélve a vendéglátókgondoskodását – a későb-

biekben is vállalkoznakaz egyébként meglehető-sen hosszú útra.

A csopaki általános is-kola tantestülete a 2008-2009-es tanév végén elsőalkalommal ítélte oda Azév diákja elismerést, és azezzel járó, névvel graví-rozott karórát az intéz-mény nyolcadik osztályostanulójának, Faa Eszter-nek. Mint Huszár Péternéiskolaigazgatótól megtud-tuk, a tantestület mindentagja jelölhetett tanulmá-nyi eredményei, közössé-gi munkája alapján valakiterre az elismerésre, külö-

nösen, ha a javasolt diáktevékenységével öregbí-tette az iskola hírnevét.Faa Eszter nevével ünnepiműsorok szereplői, vers-mondó verseny résztvevőiközött is találkozhattunk.

Eszternek egyelőrenincs határozott elképze-lése a távoli jövőről, vég-zés után a veszprémiVetési Gimnáziumbanszeretné folytatni tanul-mányait, többek közöttangol és spanyol nyelvitagozaton.

Page 7: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

7CSOPAK2009. december

Adventi fényekCsopakon

Advent első vasárnapjánösszegyűlt a falu apraja-nagyja a Csonka-toronyparkjában. Nagy öröm voltlátni a csillogó szempárok-ban az advent hangulatát,amikor mindenkit áthat abéke és a szeretet. Az isko-la, az óvoda és a CsopakNyugdíjas Klub ajándék-okkal és hatalmas díszek-kel ékesítették a községiadventi koszorú mellett ál-ló fenyőfát.

Öt órához közeledveegyre nagyobb tömeg vár-ta, hogy kigyúljanakCsopak fényei. A Csonka-torony nemrég felújítottparkja hagyományteremtőcéllal ünnepi díszkivilágí-tásba borult. A díszkivilá-gítás a képviselő-testülettagjainak saját tiszteletdíj-uk felajánlásából valósultmeg. A falu szívének tar-tott parkban egy hatalmasadventi koszorú emeli akarácsonyi készülődéshangulatát. Az adventi ko-szorút helyi vállalkozókkészítették a falu számára.

Bevált a strandovi szolgáltatás

Közmeghallgatás 2009

Az Intelligens strand pályázatban szerepel agyermekbarát stranddal kapcsolatos néhányfejlesztés. Ugyanakkor tény, hogy Csopakonaz utóbbi években egyre népszerűbbé vált azEszenyi Bernadett által vezetett játszóház pro-gram. Erről a közelmúltban egy írásos értéke-lésből tájékozódott a képviselő-testület. Mintolvasható volt, az érdeklődésnek köszönhetőena játszóház nyitvatartási idejét heti hét naprabővítették. Ezt többek között az a megállapo-dás is elősegítette, amit a Kisinas 21Gyakorlati Képzésszervező Kft-vel kötöttek,szegedi, idegenforgalmi szakos hallgatók 7-10napon keresztül foglalkoztak a gyerekekkel,különböző programokat szerveztek .

Idén új szolgáltatás volt a „strandovi”, egyretöbb család vette igénybe a gyermekek játszó-

házi felügyeletét. Általában 30-60 percig, de adíjmentességet kihasználva voltak szülők, akiknapi 5 órában, heti 7 alkalommal éltek ezzel alehetőséggel.

A nyári animáció keretében szervezteksportjátékokat, vízi tornát, gyalogos és kerék-páros túrát . Egy alkalommal az iszapvár építőversenyen 16 család vett részt.

Érdemes megszívlelni az írásos anyagbanszereplő észrevételeket, amelyeket EszenyiBernadett gyűjtött össze a vendégektől. Így: azanimációs programok jobb propagálása; apénztárak külső megjelenésének javítása; astrand keleti oldalán, a strandon kívül gyakorikutyafürdetés zavaró hatásának csökkentése; acsopaki borral, pincékkel kapcsolatos prog-ramok szélesebb körű ismertetése…

A Magyar Kultúra Napja

Csopakon 2010. január 20-án 16 órakor a kultúrházbanrendezik a Magyar KultúraNapját, Bakony-Balaton anépköltészetben és az iroda-lomban címmel. A program-ban az általános iskola diák-jai, a Csopak Nyugdíjas Klub,a Református Asszonykörtagjai mellett az óvodások isszerepelnek, versekkel, da-lokkal, mesékkel, népi játé-kokkal. A versek között hall-hatjuk Kölcsey Ferenc, KirályImre, dr. Pécsvárady László,Berzsenyi Dániel, GarayJános, Csokonai VitézMihály, Illyés Gyula, SimonIstván, Keresztúry Dezső,Várnai Zseni költeményeit.

A törvényi előírásoknakmegfelelően a csopaki képvi-selő-testület megtartotta ideiközmeghallgatását, amelyenaz utóbbi éveket tekintvemeglepően magas volt az ér-deklődők száma. AmbrusTibor polgármester beveze-tőjében utalt arra, hogy ez azesztendő különösen sok pozi-tív megnyilatkozást, eredmé-nyes gazdálkodást, több nyer-tes pályázatot jelentett az ön-kormányzat, illetve a telepü-lés közössége számára.Sólyom László köztársaságielnök is elismeréssel beszélt acsopakiak kezdeményezésé-ről, a szőlőterületek védelmé-re hozott önkormányzati ren-deletről.

A továbbiakban a polgár-mester röviden összefoglaltaCsopak környezetvédelmihelyzetét. Mint mondta, bár aparlagfű-bírságot elvették ahelyi önkormányzattól, javu-lás mutatkozott a szennyezettterületek csökkenésében.Ugyancsak csökkent a kör-nyezet terhelése az illegálisszemételhelyezést illetően, ajavulás többek között a sze-lektív hulladékgyűjtésnek, alomtalanítási akciónak, vala-mint a 600 darab komposztálóláda lakossági és üdülőtulaj-donosi használatának is kö-szönhető. Jövőre 3 új hulla-dékgyűjtő szigetet alakítanakki a településen. Várható,hogy jövőre emelkedik a sze-métszállítás díja, de a kom-posztálásban résztvevőknélbekövetkező hulladékcsökke-nés miatt akár 50-80 literesre

is kiválthatják a jelenlegi hul-ladékgyűjtőket. Kedvező aszennyvízkezelés szempontjá-ból, hogy megalakult a szőlő-hegyi csatorna- és víziközműtársulat. Sikerült – részben pá-lyázati támogatással – többutca útburkolatát megépíteni,ezt szeretnék tovább folytatni.A levegőtisztaság megvédéseérdekében az önkormányzatirendelet 2 időszakot jelöltmeg a nyílt közterületi égetés-hez, ezt nem mindenki tartjabe, előfordult, hogy a Kossuthutcán sűrű füst terjengett, kor-látozva a látási viszonyokat is.Ambrus Tibor örömmel álla-pította meg, hogy a csopakiszőlőültetvényeknél megnőtta gondozott területek nagysá-ga, újratelepítésekre is sor ke-rült. Köszönet illeti a SánerJános Kertbarát Kört az alap-os feltáró munkáért.

Több számadat is elhang-zott az idei költségvetés vár-ható teljesítéséről, valamint a2010-es költségvetési koncep-cióról. A polgármester szóltarról, hogy az elmúlt évekbenfokozatosan csökkent az ál-lami normatív támogatás,mind az intézmények működ-tetésére, mind az üdülőhelyifeladatokra, 1999-ben ez a tá-mogatás magasabb volt. Arészletekről a következőszámokban olvashatnak, mostcsak annyit, hogy az ingatlan-ok értékesítésének, a külön-böző fejlesztéseknek köszön-hetően tovább nőtt az önkor-mányzat ingatlanvagyona,2009-ben ez az érték2 580 724 ezer forint.

A közérdekű kérdések, be-jelentések időszakában első-ként dr. Balogh Emil indokol-ta az ügyészségnek címzett,az önkormányzati vagyonügyekkel kapcsolatos – sze-rinte – bejelentésüket. NagyZoltán elismeréssel szólt azadventi díszvilágításról, fel-vetette, érdemes lenne meg-vizsgálni, hogy 1994 óta kikapott önkormányzati támo-gatást. Linczmayer Tamás aCsopak Napok programjávalkapcsolatban tett észrevétele-ket. Szabó János szerint„egész jól mennek a faluban adolgok”, ugyanakkor több ja-vaslatot tett, a parkolás, astrand körüli közlekedés meg-oldására, szorgalmazta többekközött a közterületek tisztán-tartását, a közbiztonság erősí-tését, a Gyöngyvirág utca csa-padékvíz elvezetésének meg-oldását, a savanyúvíz forrásokrendbetételét. Szabóné Jám-bor Eszter az óvoda körüliközlekedés biztonságát kifo-gásolta, Jankovits Gusztávnéa 71-es út alatti terület útjai-nak, a község elhanyagolt há-zainak felújítását vetette fel.Szauer Rózsa szerint módosí-tani kellene a közmeghallga-tás időpontját, érdeklődött azautóbuszvárók helyzete iránt,fontosnak tartja a vízimalomfejlesztését. Dr. Magyar Ba-lázs az ingatlanértékesítések-kel kapcsolatban tett meg-jegyzést, javasolta, hogy aborfesztiválon a csopaki bo-rászok vegyenek részt. Ká-csor László elismeréssel szólta polgármesteri hivatal mun-kájáról, az óvoda konyhájáról.

Page 8: Kedves Alsóörsiek! Kedves csopakiak, kedves barátaim, tisztelt … · 2015. 6. 8. · 2 ALSÓÖRS 2009. december Karitász Alsóörs 2009. Vass Lajos Arany fokozat a Népdalkörnek

Banki Károsultak Információs IrodájánakKÖZLEMÉNYE

A Banki Károsultak Információs Irodája Veszprém megyébenelindította tevékenységét.

Nehéz helyzetbe került vállalkozások, családok részére: • bedőlt hitelek, • közüzemi tartozások, • végrehajtások, • APEH- és illetéktartozások ügyintézése, • károk enyhítése; • pénzügyi és jogi segítség- nyújtással (érdekképviselet,

konfliktuskezelés, stb.).Cégeknek: APEH- és TB-tartozások, felszámolási eljárások

ügyintézése.Ne várja meg, míg a végrehajtó csenget, időben jelezze a

problémát!Ez az ajánlat a Banki Károsultak Információs Irodájának

tájékoztatója. Az Információs Iroda a válságkezelési lehetőségekről ingye-

nes tanácsadást nyújt, az ügyintézés rezsiköltségen történik. Az Információs Iroda az Aranykártya Hiteliroda és

Szolgáltatóház keretén belül működik. Működési helye:Révfülöp, Csárda u. 1. Cégvezetője: Kovács László.

További információk: Tel.: 70/253-2910E-mail: [email protected]

Alsóörsi óvodás gyermekeink sikeresen vesznek részt azúszásoktatáson. Maradt az uszodában még víz, nem ittákmeg az összeset. Az oktatók meg vannak elégedve a gyere-kek fejlődésével. Mi is nagyon örülünk a gyerekek eredmé-nyeinek.

A Halászbokor újságon keresztül tájékoztatjuk a szülőket,hogy 2010 március első hetétől újabb 10 alkalmat kívánunkszervezni. Az ezzel kapcsolatos érdeklődéseket személye-sen, vagy a 30/9163877-es telefonszámon kaphatnak.

Várom érdeklődésüket: Mórocza Péter anyukája Dóra.

Az alsóörsi és a csopaki önkormányzatok lapja.

Felelős szerkesztő: JUHÁSZ FERENC Kiadja: Presscomp 2000 Kft. Hirdetéseket magán-személyek, vállalkozók, közületek Alsóörsön és Csopakon a polgármesteri hivatalok címén ad-hatnak fel.

Kedves Szülők!Az ősz a madárbarát kerttu-

lajdonosok számára egy kisbarkácsolással telik, hiszenmadárodúkat készíthetünkkedvenceink számára.

Az odúkban télen akár éj-szakázhatnak is, tavasszal pe-dig ott kikölthetik fiókáikat.Többféle odútípus létezik,ezek közül a B és a C típusúodút érdemes elkészíteni éskertünkbe kihelyezni. Míg a Btípusú odú kerek berepülőnyí-lása kb. 28 mm átmérőjű és aszéncinege, csuszka, házi ve-réb, nyaktekercs odúja lehet,addig a C típusú odú nyílásanagyobb, téglalap alakú, és aházi rozsdafarkú, barázdabil-legető vagy vörösbegy odújalehet.

A fához kötözéssel rögzítettodú teteje legyen felnyitható atisztítás miatt, de a szél vagy anyest ellen lezárhatóvá kelltenni. Nyílása K vagy DK felénézzen, 25 m2-enként tegyünkki egyet-egyet árnyékos, fél-árnyékos helyre, kb. 2-2,5 mmagasságba.

Miután ősszel kihelyeztük amesterséges odúkat kertünk-be, jöhet a téli munkálat: amadáretetés. A hideg időjárástviszonylag jól tűrik a mada-rak, többnyire a táplálékhiányaz, ami vándorlásra késztetiőket. A nálunk maradó vagyészakról hozzánk érkező pél-dányok áttelelését mi is segít-hetjük.

Hogyan is kell etetni a ma-darakat?

A fagyok beállta után /no-vember vége, december eleje/kell elkezdeni az etetést, ésegészen addig kell azt folytat-ni, amíg hideg az idő. Enyheidőben kevesebb eleséggel isbeérik a madarak. Az év többiidőszakában pedig ne etessüka madarakat!

Az etetőknek is lehet többformája. Így lehet ablaketető,önetető, madárkalács, sátorte-tő, etetőasztal vagy hagyomá-nyos függő etető.

A függő etetők madarai abarátcinege, a csíz, a csuszka,a házi veréb, a kék cinege, aszéncinege, a tengelic, a zöl-dike és a fakopáncs.

Talajon táplálkozó madara-ink a balkáni gerle, a barázda-billegető, az énekes rigó, a fe-kete- rigó, az erdei pinty, a se-regély, a vörösbegy és a zöldi-ke. A földre szórt eleség föléérdemes sátortetőt tenni, hogyne romoljon meg a nedvességhatására.

Az etetőasztalon szinte min-den madárfaj szívesen tartóz-kodik, mert ez szabad kilátástbiztosít a madarak számára.Állíthatjuk alacsonyabb vagyrövidebb lábakra, és tetőt istehetünk fölé.

Az ablakba helyezett etetőlátványa lenyűgöző, a közel-ről megfigyelhető madarakmindenkit elkápráztatnak.

Madáreleségek: naprafor-gómag, alma, dió, tökmag,madárkalács, kanárieleség,köles, darált kukorica, kony-hai maradék, főtt rizs, krump-li, tészta, hús, nyers reszeltsárgarépa, sajt, túró, körte ésmazsola.

Legfontosabb tudnivalók:Ha elkezdjük az etetést, fo-

lyamatosan tölteni kell az ete-tőket, mert a madarak meg-szokják a gondoskodást.

A romlott, penészes étel amadarak pusztulásához vezet.A sózott, fűszeres, füstölteleség is árthat nekik.

- Az etetőket is rendszere-sen tisztítanunk kell. Erős kef-ével eltávolíthatjuk róla azürüléket, enyhe időben vízzelátmoshatjuk.

Tegyük az etetőt macska-biztos helyre, az etetőt tartóoszlopra kötözzünk tüskéságakat.

Legyen az etető kozelébenfa vagy bokor, hogy a ragado-zó madarak elől elmenekül-hessenek kisebb termetű ma-daraink.

A madárbarát kert alakítga-tásához jó munkát kívánok,kérdéseikkel bátran keresse-nek meg az óvodában, vagyírjanak e-mail címünkre:[email protected].

Madárbaráti üdvözlettel:

Nyírőné Németh Mariannaóvodapedagógus

Tollas barátaink 3.


Recommended