vezetés

IKT

jó példák

modern óvoda

heti kitekintő

SNI

osztályfőnök

Kezdőlap jó példák

jó példák

HAJNALBAN KEL, MOSOLYOGVA JÁTSZIK,

KÜTYÜKKEL FEJLESZT, KI AZ?

A gyógypedagógusok közül az első kedves interjúalanyunkkal beszélgetünk, aki ódzkodik a

"celebtanár" kifejezéstől. Érzését tiszteletben tartjuk, és úgy mutatjuk be Őt, mint olyan jó

példát, aki korát megelőzve használ évek óta informatikai eszközöket a gyógypedagógiai

fejlesztésben, online játékokat fedez fel tanítványaival közösen, és minderről blogjában,

videóiban osztja meg tapasztalatait. És igen, egy olyan ember ő, akinek módszerei működnek.

Az ezt jelző "indikátorról", az IKT eszközök beszerzéseiről, az inspirálódásáról és életútjáról

is beszél az interjúban az Anyahajó Stúdió vezetője, Ujhelyiné Szeverényi Irma,

gyógypedagógus.

2016-03-02

Az Ujhelyiné Szeverényi Irmával készült interjúból megismerhetjük az utazó

gyógypedagógus sikeres módszereit, internetes megoldásait, az általa javasolt

programokat, eszközöket, szemléletmódot. Követhetjük az ő emberi és szakmai

fejlődési útját, amire bepillantva is érdekes felfedezéseket lehet tenni. Megtudhatjuk,

kik az őt inspiráló emberek, megismerhetjük honlapjait, publikációit, videóit, blogját és

azokat az internetes közösségeket, ahol egymást inspiráló, támogató, szakmai

kapcsolatban lévő pedagógusok beszélgetnek, cserélnek eszmét, jó gyakorlatot, nem

egyszer téren, időn és határokon átnyúlva. Utazó gyógypedagógusként dolgozik, a

Zuglói Benedek Elek EGYMI égisze alatt. Innovatív módon, infokommunikációs (IKT)

eszközök felhasználásával fejleszti a tanulási zavarral, idegrendszeri fejletlenséggel és

egyéb nehézséggel élő gyerekeket. Hogyan került erre a pályára, úgy tudom, nem

fiatalként kezdte a pályát; miként lett gyógypedagógus?

Ujhelyiné Szeverényi Irma, a továbbiakban: U.Sz.I.: – Különös véletlen folytán

lettem gyógypedagógus. Hosszú történet, amely fájdalmas is egyben. Nem

panaszképpen írom ezt, hiszen igazgyöngyök még a gyöngykagyló esetében is

könnyek között születnek. Hosszú évekkel ezelőtt ajtók záródtak be mögöttem, s a

„lehetetlenség szakadékából” a „talán menedékváráig” elsegítettek az Égiek. Új

lehetőségek nyíltak meg előttem, amikre még addig gondolni sem mertem. 2002-ben

éppen szép Pécs városa volt akkori lakóhelyem, s ott kaptam munkát egy halmozottan

sérült gyermekeket oktató-nevelő intézményben. Tanári diplomával nem

rendelkeztem. Vezetőim biztatására jelentkeztem a Kaposvári Egyetem Csokonai

Vitéz Mihály Gyógypedagógiai Főiskolai Karára, és 48 évesen „ifjúi hévvel” tanulni

kezdtem. Szerencsés módon tanulmányaim során már a „terepen” lehettem. Ott

voltam a gyermekek között, oktathattam, nevelhettem őket, sok-sok tapasztalatot

szerezve. 2007-ben kaptam meg diplomámat, s onnantól kezdve „szélsebesen” indult

el gyógypedagógiai tevékenységem, valahogyan úgy, mintha egy robogó vonat

repítene.

Mik a kedvenc szavai?

U.Sz.I.:- Gyöngykagyló, üvegtenger.

Önnek milyen volt az első találkozása az IKT-val, mi volt az első eszköz, és hogyan

tanulta meg kezelni?

U.Sz.I.:-Most ismét visszarepülök a kezdetekhez, a pécsi intézményben eltöltött éveimhez.

Már több helyen is leírtam ezt az én első találkozásomat, de szívesen szólok néhány mondat

erejéig itt is erről a döbbenetes élményemről. Olyan gyermekek osztályfőnöke és tanítója

voltam, akik 1-3-as összevonásban tanultak nálam. Többségük kerekesszékben ült. Voltak

közöttük siket, nem beszélő, nem látó, hiperaktív, autista gyermekek. A tantervet azonban

tőlük is meg kellett követelni a számukra megfogalmazottak szerint. Mondhatom, nem volt

könnyű… Ekkor került a kezembe megint csak egy különös véletlen folytán a Játszóház

fejlesztőjátéka egy CD lemezen. Az egyik szobában megpillantottam néhány régi

számítógépet…S egy délután próbát is tettem, ami olyan élményt jelentett a gyermekeknek,

mintha egy csodavilágba kerültek volna. Szinte sikongtak örömükben, amikor egy-egy

feladatot meg tudtak oldani az egér segítségével, amire manuálisan soha nem lettek volna

képesek, vagy verbálisan nem tudták volna elmondani.

Minecraft-játék környezetben küldetéseket hajtanak végre, online fejlesztő játékokat

játszik a gyerekekkel, virtuális osztálytermet működtet és bloghajókat vontat… Csak

néhány idézet az Ön által használt ikt-felületekről. Meséljen kérem, az újító

gyógypedagógusi módszereiről ?

U.Sz.I.:- Ez sem rövid történet… Megpróbálom summázni azt, ahogyan igyekszem segíteni a

tanulási akadályokkal küzdő gyermekeket. Amint fentebb említettem, halmozottan sérült

gyermekeket tanítottam kezdetben. Nap-mint nap szembesültem fájdalmaikkal, súlyos

akadályoztatásaikkal. Már akkor kezdtem keresni, kutatni azokat a lehetőségeket, amelyek

könnyebbé tehetik számukra a tanulást. Még különösebb módszertan nem volt birtokomban,

ám egyet bizton tudtam: itt használnom kell a szülői házban, Édes Szüleimtől kapott

muníciót, ami a feltétel nélküli elfogadás és szeretet. Ez segített el azokhoz az eszközökhöz,

módszerekhez, amelyeket használni kezdtem. Hamar rájöttem, hogy két dolog azonnal

működésképes lesz a tanórák során, mégpedig a humor és a játék. Természetesen mindig

figyelemmel kísértem a tantervben megfogalmazott követelményeket, s a Szakértői

véleményben megfogalmazott fejlesztendő területeket. Sokszor kemény pirulák lettek volna a

gyermekek számára, ha csupán szárazon az ismeretet követeltem volna meg, de így szépen

becsomagolva fogyaszthatóvá vált minden. A hosszú évek gyakorlata, tapasztalata után

immár egy gamifikált, azaz játékos tanulási környezetet valósíthattam meg a most hozzám

járó gyermekek számára, amit Anyahajó Stúdiónak neveztem el. Minden eszköz-és

módszertani lépésemet komoly előtanulmányok után tettem, és teszek meg mind a mai napig.

A gyökerekre építek, ami a soha el nem múló értékek megtartását és továbbfejlesztését jelenti.

Nálam Mária Montessori, olasz orvos pedagógus élete és gyakorlata az, amire építeni tudtam

a 21. századi tanítási-tanulási folyamatokat. Az a fejlesztőszoba, ami a gyermekek számára

egy különös, megnyugtató, a modern kihívásoknak is megfelelő tanulási környezet, olyan,

mint amilyet a nagy Dottoressza készített el az akkori gyermekek számára. Itt azonban nem

egy megkövesedett múzeumi Montessori pedagógiáról van szó, hanem az ő alapelveire épülő,

de eszköztárban a vadonatújat is befogadó, gondosan előkészített tanulási környezetről . Tehát

berendeztem ezt a kis stúdiónkat minden széppel-jóval, ami egy súlyos tanulási akadállyal

küzdő gyermek számára fejlesztő hatással bír. Ez úgy a manuális, mint a digitális eszköztárra

vonatkozik. Digitális osztályteremként egy Anyahajó nevű blogot készítettem, amibe

beleágyaztam a gyermekek úgynevezett bloghajóit, ahol dokumentálják képernyőfelvételen

keresztül feladatmegoldásaikat. Ezek egyszersmind e portfólióként működnek számukra.

Évek óta nagy gonddal kutatom az online játékok világát, mert tudni szerettem volna, hogy

az, ami őket ennyire motiválja, használható lehet-e a tanulásban. Így jutottam el odáig, hogy

ma már szervesen beépítettem a Minecraft játékát is fejlesztő tevékenységeim sorába.

Mit nevetteti meg leginkább?

U.Sz.I.:- Azok a régi jó vígjátékok, kabarék, amiken olyan jókat tudtam nevetni, hogy a

könny is kicsordult a szememből.

Sokszor halljuk, hogy szakadék van a „digitális bennszülöttek” és a „bevándorlók”

között? Sokan vitatják ezt, Önnek mi a véleménye, valóban egy mai gyerek ügyesebb,

mint a tanár?

U.Sz.I.:- Igen, ma ez egy sokszor felvetődő kérdés. Itt is csak a magam tapasztalata alapján

tudom elmondani, hogy kategorikusan nem lehet kijelenteni, ki az ügyesebb. Mi ott bent az

Anyahajóban szinte egy műhelymunkát végzünk. Ami annyit jelent, hogy én valóban sok

mindenre megtanítom a gyerekeket, ami a tanuláshoz szükséges digitális kompetenciákat

illeti. Pl. a blogok vezetését is szépen tanulják. Már vannak közöttük nagyon ügyesek is.

Voltak nálam pl. főiskolai hallgatók, akiknek a gyerekek magyarázták el a blogbejegyzés

menetét. Viszont el kell, hogy mondjam, én is sokat tanulok tőlük. Valóban mintha olyan

adottságokkal születnének, amiket szinte ösztönszerűen csinálnak most már a táblagépeken és

okostelefonokon is. Nem beszélve az online játékok stratégiai és egyéb tudományát illetően.

Ez persze remekül építi a kölcsönös bizalmi kapcsolatunkat, mert nagyon szeretnek segíteni.

Ők diktálják pl. az adott lépéseket, én meg a tanári zsebkönyvembe írom a tudnivalókat, pl.

hogy kell nappalt csinálni a Minecraftban, és így tovább…

Mi az utolsó kép a telefonján?

U.Sz.I.:- Egy rendezvényen készült, ahol nagyobbik lányom énekelte a Hallelujah számot.

Blogot vezet, konferenciák, bemutatók, teachmeet-ek szereplője, mióta vesz részt ilyen

fórumokon és mi a motivációja? Hogyan osztja meg tudását? Milyen visszajelzéseket

kap, mint blogger, mint konferencia-előadó, kiállító?

U.Sz.I.:- Éppen 10 évvel ezelőtt, a főiskolai évek alatt kaptam az első meghívást, amikor a

Kaposvári Egyetemen a Tudományos Napok keretében tartottam előadást Mária Montessori

pedagógiájáról. Ettől kezdve valóban szinte folyamatos volt, hogy valamilyen fórumon

megjelenjek. Egyrészt nélkülözhetetlennek tartottam mindig az önképzést, másrészt nagyon

szerettem találkozni olyan kollégákkal, akikkel „egy hajóban eveztem”, akikkel közös

céljainkat megbeszélhettem. Sok barátságot ezeknek a találkozásoknak köszönhetek,- legyen

az akár offline akár online módon létrejött ismeretség. Két fontos dátumot említek meg, ami

meghatározó volt számomra. Az egyik 2010, amikor egy Tenegenes képzés során

blogkészítés volt az egyik feladat. Ott született meg Örömpedagógia elnevezésű szakmai

blogom, amit azóta is írogatok. Ezen keresztül igyekszem megosztani azt a tapasztalatot,

gyakorlatot, amit a gyermekek között összegyűjtök. Van blogomnak Facebook oldala is, ahol

kicsit szélesebb körben is át tudom adni mindazt, amit fontosnak vélek pedagógiai,

gyógypedagógiai szempontból. Úgy gondolom, nem vagyok egyedül abban, hogy szeretek

visszajelzést kapni munkámról, megjelenéseimről.

Hogyan telik egy napja?

U.Sz.I.:- A megszokottól meglehetősen eltérő módon… Én a hajnalt szeretem… Akkor

tudok csendben, pihenten a gép elé ülni, és elindulni nap-mint nap egy új kihívás felé. Ez

minden esetben a legfrissebb szakmai hírek, tanulmányok elolvasását jelenti, mondhatnám,

megalapozom kutatási munkámmal a következő teendőimet, kontroll alá veszem

gyakorlatomat, és sajátítom el az új tudást. Ehhez hajnal 1-kor kelek, és kisebb-nagyobb

megszakításokkal dolgozom addig, amíg el nem indulok az iskolába. Szerencsére ez nálam

11-nél hamarabb nem történik meg. A gyerekekkel való foglalkozás után nálunk van egy

olyan órácska du öt és hat között, amit Párommal „Talinak” neveztünk el. Ez szinte szent

számunkra, mert ilyenkor teljes mértékben egymásra figyelünk, minden gondunkat, bajunkat ,

örömünket átbeszélünk. S ha még lánykáink is éppen itthon vannak, hát ők is csatlakoznak

hozzánk ebben a csodás órában. A hajnal egy órás keléshez szükséges hat órát általában

alvással töltöm.

Évekkel ezelőtt még több volt azoknak tábora, akik kétkedve, adott esetben erős

ellenkritikákkal fogadva szemlélték munkámat. Ma ez az arány – úgy tapasztalom,

megfordult az idő, s a fejlődés előrehaladtával most nem hogy megtűrt, vagy akár káros

jelenség az IKT használat pedagógiai munkánkban, hanem elvárt kompetenciaként

jelenik meg pl. a pedagógusminősítések során.

Megvallom, én ennek nagyon örülök, hiszen lassan bebizonyosodik, hogy nem tévúton jártam

akkor, amikor a modern technológia létjogosultságát igyekeztem érvényesíteni

publikációkban, videóimban, napi gyakorlatomban. Fontos megjegyeznem, hogy a

legnehezebb helyzetekben, a legerősebb ellenszélben Kőrösné dr. Mikis Márta, a magyar

gyermekinformatika megteremtője állt mindig mellettem, akinek szakmai tudása és

elhivatottsága, valamint személyiségének hiteles volta irányadó volt számomra.

Mi akart lenni gyerekkorában?

U.Sz.I.:- Tanulni mindig szerettem, de igazából nem volt határozott elképzelésem.

Milyen forrásokból inspirálódik az újabb és újabb módszerek és szemléletek

tekintetében?

U.Sz.I.:- Ma már az interneten keresztül gazdag lehetőségek kínálkoznak inspirálódásra. Az

előző kérdés megválaszolásánál két meghatározó dátumról szóltam. Itt említem meg a

másikat, ami 2012, a PIL Akadémia indulása. Akkor ismertem meg Nádori Gergelyt és

Prievara Tibort, a Tanárblog szerkesztőit, akik fáklyavivőként állnak mind a mai napig az

innovatív pedagógusok élén, megosztva tudásukat, naprakészen elénk tárva a legújabb

pedagógiai módszereket, IKT eszközöket, azok gyakorlati használhatóságát. Az ő

segítségükkel juthattam el odáig, hogy immár benne lehetek abban az ötven tagú innovatív

tanárcsoportban, akik pályázati úton megnyerhették a MIE Expert címet, azaz kis

közösségünkkel benne lehetünk a nemzetközi szinten, világméretekben működő Microsoft

Innovatív Tanárok szakértői csoportjában. Ezen kívül igyekszem figyelni a többi kolléga

munkáját is. Részt veszek számos Facebookos tanári csoportban. Ott érzem jól magamat,

ahol tapasztalom az egymást segítő szándékokat. Végül a külföldi kitekintés is fontos

számomra. Erre nagyon jó a Twitter, ahol tematikusan ki tudom választani, mi az, ami

érdekel, ki legyen az a szakember, akit követni érdemes. Ilyen kapcsolati rendszer mellett

szinte rendszerességgel kapok hírt különböző képzési lehetőségekről. Így juthatok el ma is

több online kurzusra, és így szerezhetek tudomást különböző innovatív projektről, amiket

adaptálva igyekszem megvalósítani munkám során.

Az óráin a gyerekek a saját telefonjaikat is használják. Ez fenntartható megoldás ?

Hogyan szerez gépeket, programokat az új és újabb fejlesztéseihez?

U.Sz.I.:- Mivel egyéni/ kiscsoportos fejlesztést végzek, nekem könnyebb a dolgom, úgy

vélem. Sokkal inkább tudom követni a gyerekek útjait az interneten, mint azok a kollégák,

akik osztályokban tanítanak. Egyébiránt járható útnak tartom ott, ahol központi forrásból nem

telik technikai eszközökre. Már több helyről is hallottam, és nálam is kezd gyakorlattá válni,

hogy a szülőkkel és pedagógusokkal egyeztetve a gyerekek behozzák magukkal saját

táblagépüket, laptopjukat is, és azon dolgoznak. Persze, ahogyan mondani szoktuk, nincs még

kialakulva ennek kultúrája. Sok nehézség adódik ezzel kapcsolatban. De úgy gondolom, az

irány jó, helyes, és ha valaki megtapasztalja ennek gyakorlati hasznát, az minden felmerülő

problémára megoldást fog tudni találni. Meg kell, hogy mondjam, soha nem dolgoztam olyan

intézményben, ahol mintába szabott IKT eszköztár állt volna rendelkezésemre. Sok-sok

utánajárás, keresés kutatás, kérés segíteni akaró emberek felé, akik támogatták munkámat,

Évekkel ezelőtt egy interaktív táblát is nyerhettem egy zártkörű pályázatnak köszönhetően, az

elmúlt évben pedig három használt számítógépet kaptam az IBIDEN Kft.-től. Az első kis

táblagépünket pedig a ClassBox fejlesztői által meghirdetett játék során nyertem. Másik

táblagéppel is rendelkezünk a foglalkozásaink során, ami sajátom. Még az okostelefonom is

néha akcióba lép. A gyerekek nagyon hálásak, igazán vigyáznak az eszközökre. Külön

örülnek, ha megengedem, hogy ők telepítsenek a táblagépemre valamilyen fejlesztő

játékot. Tudják, hogy mi az „elvárásom” erre vonatkozóan. Már így is szoktak megérkezni

adott esetben: „Irma néni hoztam egy játékot, ami fejlesztő”. Meg is kérdezem ilyenkor tőlük,

hogy mi az, ami az adott játékban valóban fejlesztő hatású. Csodálkozásomra szépen meg is

tudják fogalmazni.

Van valami, amit nem kedvel, amit maga mögött hagyna?

U.Sz.I.:- Igen van, mégpedig a sok technikai problémát, akadályt az eszközök működése

tekintetében. Ez sok energiát és időt elvesz akár itthoni felkészüléseim során, akár az iskolai

életemben.

A másik, ami ugyan ma már egyre ritkább jelenség: a szülői és adott esetben a pedagógusi

értetlenkedést, meg nem értést az IKT használat tekintetében. Azért fáj a szívem ilyenkor,

mert a súlyos tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknél ez a segítség szinte terápiaként

fogható fel, ha szakszerűen alkalmazzuk a modern technikát esetükben. Különösképpen az

integrált körülmények között tanuló kisdiákoknak jelentene olyan „mankót”, amivel

versenyképesekké válhatnának azok között a társaik között, akiknek nincsenek tanulási

nehézségeik.

Az egész iskolában (Zuglói Benedek Elek EGYMI) ilyenek a tanárok, ez elvárás

Önöknél? Vagy azért különlegesnek számít?

U.Sz.I.:- Jelenlegi munkahelyemen olyan vezetőt kaptam Kölesné Németh Mária

személyében, aki kezdettől fogva segítette törekvéseimet. A kollégák is egyre többen kapnak

kedvet az IKT eszközök használatához. Az más kérdés, hogy nálunk sem egyszerű a technikai

eszközök megléte, de – úgy gondolom – a kis lépések elve alapján szépen alakul minden.

Szűkebb értelemben véve, mint utazó gyógypedagógus különlegesnek számítok a fentebb leírt

gyakorlatom alapján. Tudom, vannak társaim , akik ugyancsak szívesen vezetnének hasonló

foglalkozást egy adott, integrált intézményben, de kezük megkötve eszközhiány tekintetében.

Úgy érzi, hogy működik a módszere, eléri ezzel a céljait?

U.Sz.I.:- Igen, szerényen, ám örömmel mondom, működik módszerem. Ezt ugyan sztenderd

kutatási eredményekkel nem tudom alátámasztani, viszont vannak saját, szigorú indikátoraim,

amelyek alapján vizsgálom módszerem helyességét. Ezek pedig a következők:

Tudok-e mosolyt deríteni a hozzám járó gyermekek arcán?

Tudok-e én mosolyogva tanítani?

Megjelenik-e ásítás, unott arc a foglalkozásaim során?

Várják-e a gyerekek a következő foglalkozást?

Bevált gyakorlat nálam, hogy kezdettől fogva videó felvételeket készítek óráimról, amelyeket

itthon végignézek, és szigorú önkritikát gyakorolok közben: ami jó volt, azt megtartom, ami

nem volt sikeres, azt tudatosan elhagyom. Publikációimban persze a kozmikus pillanatokat

mutatom be inspirálva saját magamat is, de társaimat is , hogy érdemes küzdeni, érdemes a

gyermekekért egy életet odaáldozni.

Örömmel írom le, gyakorta van jókedv, vidámság közöttünk, és csak elvétve veszek észre

ásítást, vagy akár unott arcot egy –egy kisdiáknál. Olyankor rögtön váltok, és más helyzetet

teremtek, más programot kínálok fel számára.

S hogy elérem-e módszeremmel céljaimat? Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Egyrészt

elérem azzal, hogy tudok örömöt, megnyugvást, sikerélményt adni a szárnyaszegett

kismadárkáimnak, viszont a célom másik része az lenne, ha ezek a gyermekek meg tudnák

mutatni, hogy milyen képességekkel vannak felruházva pl. az IKT használat tekintetében. De

amíg nem lesz gyakorlat a tanórákon ez a módszer, addig ők még mindig valahol hátul fognak

kullogni. Manuális eszközökkel ugyanis sokkal nehezebben írnak meg bármit is egy órán,

ennél fogva sokszor csak töredékét tudják közölni annak a tudásnak, amelynek birtokában

vannak. Ezen felül pedig az a hatalmas ismeretanyag, amivel még mindig meg kell, hogy

birkózzanak, nem teszi láthatóvá azt a tehetség-rehabilitációs munkát, amit végezhetek ott az

Anyahajóban.

Elkeseredve nem vagyok, mert tudom, hogy a beléjük kódolt tudás megmarad, és majd

egyszer nyilvánvaló lesz sokunk örömére.

Sokat beszéltünk a “gyerekeiről”, akiket fejleszt, saját családját mutassa be kérem:)

U.Sz.I.:- Igen , ezek után csak azt tudom elmondani, hogy kiváltságos helyzetben lehetek.

Szeretteim megértő és velem együtt gondolkodó emberek. Nagyobbik lányom, Irma a

Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány MA szakát végzi, és évek óta

magánéneket tanul. Kisebbik lányom, Nikolett az ELTE germanisztika és japán szakára jár,

mellette klasszikus gitáron játszik, szintén évek óta. Mindannyiunknak hitünk szerint

elhivatása, küldetése van e világon, ami segít abban bennünket, hogy egymás munkáját

támogassuk. Sokszor, mint kis stúdió működik a mi lakosztályunk. Alkalmazkodnunk kell

egymás időbeosztásához, tolerálnunk kell egymás, olykor nagyon is különleges és embert

próbáló tennivalóit. De így van jól, hiszen kedvenc szavam, a gyöngykagyló így válik élővé

számunkra.

Viszont az ünnepek, s a nyár egy része a valódi pihenésé, amikor igazán tudunk egymásnak

örülni, egymásért hálát adni, s a gyönyörű Balaton partján elfelejteni minden gondot és bajt,s

a Természettel eggyé válni.

Ha nem számítana a pénz, mivel foglalkozna?

U.Sz.I.:- Szabadon tanítanám a gyermekeket, és sokkal többet foglalkoznék a Családommal

úgy a kisebb, mint a nagyobb kört illetően. Kirándulnék, utaznék sokfelé, vendégségbe

eljárnék, vendégeket fogadnék… Feldolgoznám, rendszerbe gyűjteném azt az évek alatt

összegyűlt sok-sok videó felvételt, amiket a foglalkozásaimon készítettem.

Mik a tervei a következő három évre ?

U.Sz.I.:- Lassan a nyugdíj felé tekintgetek… Várom azt a szabadságot, hogy minden

megkötés nélkül úgy szerethessem, fejleszthessem a hozzám járó gyermekeket, ahogyan az a

szívem vágya lenne.

Viszont addig még van bő két esztendőm arra, hogy Anyahajó Stúdiómat “csinosítgassam”.

Várom azt a kollégát, aki majd szívesen átveszi, és továbbfejleszti elkezdett munkámat. Addig

is minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy amennyire tudásom, erőm engedi,

tökéletességre vigyem elképzeléseimet, valóra váltva az általam olyan nagyon óhajtott

örömpedagógiát. Szeretnék méltó lenni arra, hogy majd egyszer rám is így emlékezzenek az

engem megismert gyermekek:

„Lehet, hogy elfelejtik, amit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan

érezték magukat szavaidtól” (Carl William Buechner)

Gyógypedagógiai tevékenységemet dokumentáló online felületek:

Szakmai blog:

Örömpedagógia

Örömpedagógia Facebook oldala

Digitális osztályterem:

Anyahajó

Bloghajók, mint diák e portfóliók

A következő pedagógiai Facebook – csoportoknak vagyok tagja a teljesség igénye nélkül:

Gyógypedagógusok a gyógypedagógiáért –

Online tanári szoba – Sakkpalota

TankocKApocs – LearningApps/tankockák felhasználói

MIE Magyarország – Microsoft Expert Magyaroroszág

Digitális Témahét Tanári Fórum –

Redmenta tesztelői csoport –

IKT-s eszközök alkalmazása alsó tagozaton –

Gamification a magyar oktatásban – eTwinning

Az interjút készítette: Fülöp Hajnalka