8
24. évfolyam, 9. szám A város lapja 2011. március 4., péntek Farsang kicsiknek, nagyoknak A Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Gim- názium és Szakközépis- kolában a tanárok nem bízták a véletlenre a gye- rekek jókedvét, hiszen szórakoztató progra- mokkal tették tartalmas- sá a karnevált. A József Attila utcai épület alsós tanulói már délután há- rom órakor jelmezbe bújtak, hogy osztályon- ként felvonuljanak és bemutassák erre az al- kalomra készült táncos műsorukat. A tanárok is készültek a farsangi mulattságra, és az is- kola kreatív dolgozói is jelmezbe bújtak. Külön- leges élményt nyújtott a gyerekeknek, hogy a hétköznapokban meg- szokott, szigorú tekin- tetű tanárok is kaphatók voltak a szórakozásra és apácának, háremhölgy- nek, vikingnek öltözve mulattak együtt diákja- ikkal. A közös táncokon kívül akadt bőven kore- ografált előadás is a gye- rekek jóvoltából. Az is- kola kis tanulói rock and roll és hastánc bemutatót tartottak, ez utóbbira Milkovics Messalina ké- szítette fel a kicsiket. A farsangi hagyományos vetélkedéseknek meg- felelően kötélhúzásban, hullahopp karikázásban és ugráló-kötelezésben próbálhatták ki ügyes- ségüket és erejüket a vál- lalkozók. Ha éppen nem akadt előadás a poron- don, akkor a lufibohóc kedveskedett a gyere- keknek sok-sok megte- kert figura elkészítésével, vagy az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjai által tartott táncházban ve- hettek részt a gyerekek. A folyosón kapható vat- tacukor és pattogatott kukorica pedig fokozta a karneváli hangulatot és természetesen volt zsák- bamacska és tombola- sorsolás is, ahol érdekes nyereményekre tehettek szert a szerencsés lurkók. A kicsik mulattsága után folytatódott a far- sang a felsősök bulijával a Fürst utcai épületben. A néphagyományok egyik fontos eleme volt a maszkos felvonulás, amelyre - korábbi évek tapasztalataiból kiin- dulva - a nagyobb kor- osztály már kevésbé kapható. A pedagógusok mégis szerették volna, ha a legalább a beöltözés hangulata megmarad, ezért egy témát adtak meg, amelyhez kapcsoló- dó ruhadarabok viselete is elegendő volt a karne- válhoz. Ez a téma a sport volt. Ennek köszönhető- en megsokasodtak az is- kola aulájában a focisták és a pom-pom lányok. A bulit megszakító tombo- lasorsolás előtt a tizedi- kes lányok a saját maguk által koreografált hiphop táncot adták elő. Később pedig karaoke hozta ösz- sze a fiatalokat, hiszen például a KFT Afrika című dala a mai kama- szoknak is a szórakozás alapvető kelléke. A szer- vezők táncversennyel is készültek, a témához kapcsolódóan Shakira Waka-waka című dalá- nak kivetített képei előtt kellett bemutatni tehet- ségüket a bátor jelentke- zőknek. (folytatás az 5. oldalon) A HÉT TÉMÁJA Kezdődjék a karnevál, színpompás maszkabál Az iskolás korosztály pénteken két nagyszabású rendezvénnyel búcsúztatta a vége felé közeledő farsangot. KÖZÉPPONTBAN A tavaszvárás A ház előtt lassan belepi a hó az autómat, a külső hőmérő mínusszal kezdődő számot mutat, a kör- nyező hegyeket valaki eltüntette egy nagy szürke masszában. Tavasz van. A naptár szerint legalábbis már megérkezett a sokak által legszebbnek tartott évszak, a környék macskái is hallhatóan érzik, az emberek azonban rosszked- vűen, fázósan összehúzódzkodva járnak az utcán, legszívesebben ki sem tennék a lábukat a lakásból. Hacsak nincs valami jó farsangi rendezvény. Mert- hogy erősen közeledünk a farsang farkához és ilyen- kor jár csúcsra a báli szezon, egymást érik a mu- latságok. Amivel csak az a baj, hogy a jókedv ettől még korántsem lesz általános. Sőt: „felnőtt ember” manapság nemigen áll be „bohóckodni” valamiféle maszkabálba. Igazán oldottan, jókedvűen csak az óvodás és kisiskolás gyerekek meg a nyugdíjasok mulatoznak ilyenkor (is). Sokat törtem a fejem, mi lehet ennek az oka. Biztos, hogy igen összetett jelenségről van szó, ám a gyöke- rei valahol ott vannak, hogy manapság „nem tren- di” jól éreznünk magunkat. Magyar ember akkor is panaszkodik, ha jól megy dolga; sőt akkor még inkább, nehogy má’ irigyeljék! A tavasz viszont akkor is közeledik, ha most még nem érezzük. És ha kisüt a Nap, zöldellni kezdenek, majd virágba borulnak a rétek és az erdők, egyre ne- hezebb lesz rosszkedvűnek lenni. Most akkor haragudjunk a tavaszra is? Én inkább örülnék neki! Láng György Géza AZ ONLINE ÚJSÁG Az Ajkai Szó online kiadása a www.kristalyvolgy.kapuja.hu webcímen érhető el. Cikkeink egy része itt már az esemé- nyekkel szinte egy időben ol- vasható, az újság megjelenése után pedig bővebb tartalom- mal, több képpel is elérhető, azonnal kommentálható, akár vitatható, kiegészíthető lesz. Mostantól az Ajkai Szót keres- sék a kristalyvolgy.kapuja.hu honlapon is! Az ajkarendeki iskolában nemcsak a gyerekek szórakoztak jól a maszkabálon (Fotó: Futó) Február 25-én rendezték a végzősök szalagavató ün- nepségét a Molnár Gábor iskolában. A hagyományok- nak megfelelően a 11. osztályosok szervezték, s vet- tek részt a műsorban. Cikkünk a 4. oldalon (Fotó: Futó) Dalolva búcsúztak tanárok és diákok

Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Az Ajkai Szó 2011.03.04-i online kiadása Friss hírekért látogass el a www.ajka.ma oldalra

Citation preview

Page 1: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

24. évfolyam, 9. szám A város lapja 2011. március 4., péntek

Farsang kicsiknek, nagyoknak

A Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Gim-názium és Szakközépis-kolában a tanárok nem bízták a véletlenre a gye-rekek jókedvét, hiszen szórakoztató progra-mokkal tették tartalmas-sá a karnevált. A József Attila utcai épület alsós tanulói már délután há-rom órakor jelmezbe bújtak, hogy osztályon-ként felvonuljanak és bemutassák erre az al-kalomra készült táncos műsorukat. A tanárok is készültek a farsangi mulattságra, és az is-kola kreatív dolgozói is jelmezbe bújtak. Külön-leges élményt nyújtott a gyerekeknek, hogy a hétköznapokban meg-szokott, szigorú tekin-tetű tanárok is kaphatók voltak a szórakozásra és apácának, háremhölgy-nek, vikingnek öltözve mulattak együtt diákja-ikkal. A közös táncokon kívül akadt bőven kore-ografált előadás is a gye-rekek jóvoltából. Az is-kola kis tanulói rock and

roll és hastánc bemutatót tartottak, ez utóbbira Milkovics Messalina ké-szítette fel a kicsiket. A farsangi hagyományos vetélkedéseknek meg-felelően kötélhúzásban, hullahopp karikázásban és ugráló-kötelezésben próbálhatták ki ügyes-ségüket és erejüket a vál-lalkozók. Ha éppen nem akadt előadás a poron-don, akkor a lufibohóc kedveskedett a gyere-keknek sok-sok megte-kert figura elkészítésével, vagy az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjai által tartott táncházban ve-hettek részt a gyerekek. A folyosón kapható vat-tacukor és pattogatott kukorica pedig fokozta a karneváli hangulatot és természetesen volt zsák-bamacska és tombola-sorsolás is, ahol érdekes nyereményekre tehettek szert a szerencsés lurkók.

A kicsik mulattsága után folytatódott a far-sang a felsősök bulijával a Fürst utcai épületben. A néphagyományok

egyik fontos eleme volt a maszkos felvonulás, amelyre - korábbi évek tapasztalataiból kiin-dulva - a nagyobb kor-osztály már kevésbé kapható. A pedagógusok mégis szerették volna, ha a legalább a beöltözés hangulata megmarad, ezért egy témát adtak meg, amelyhez kapcsoló-dó ruhadarabok viselete is elegendő volt a karne-válhoz. Ez a téma a sport volt. Ennek köszönhető-en megsokasodtak az is-kola aulájában a focisták és a pom-pom lányok. A bulit megszakító tombo-lasorsolás előtt a tizedi-kes lányok a saját maguk által koreografált hiphop táncot adták elő. Később pedig karaoke hozta ösz-sze a fiatalokat, hiszen például a KFT Afrika című dala a mai kama-szoknak is a szórakozás alapvető kelléke. A szer-vezők táncversennyel is készültek, a témához kapcsolódóan Shakira Waka-waka című dalá-nak kivetített képei előtt kellett bemutatni tehet-ségüket a bátor jelentke-zőknek.

(folytatás az 5. oldalon)

A HÉT TÉMÁJA Kezdődjék a karnevál, színpompás maszkabál

Az iskolás korosztály pénteken két nagyszabású rendezvénnyel búcsúztatta a vége felé közeledő farsangot.

KÖZÉPPONTBAN

A tavaszvárásA ház előtt lassan belepi a hó az autómat, a külső hőmérő mínusszal kezdődő számot mutat, a kör-nyező hegyeket valaki eltüntette egy nagy szürke masszában.Tavasz van.A naptár szerint legalábbis már megérkezett a sokak által legszebbnek tartott évszak, a környék macskái is hallhatóan érzik, az emberek azonban rosszked-vűen, fázósan összehúzódzkodva járnak az utcán, legszívesebben ki sem tennék a lábukat a lakásból.Hacsak nincs valami jó farsangi rendezvény. Mert-hogy erősen közeledünk a farsang farkához és ilyen-kor jár csúcsra a báli szezon, egymást érik a mu-latságok. Amivel csak az a baj, hogy a jókedv ettől még korántsem lesz általános. Sőt: „felnőtt ember” manapság nemigen áll be „bohóckodni” valamiféle maszkabálba. Igazán oldottan, jókedvűen csak az óvodás és kisiskolás gyerekek meg a nyugdíjasok mulatoznak ilyenkor (is).Sokat törtem a fejem, mi lehet ennek az oka. Biztos, hogy igen összetett jelenségről van szó, ám a gyöke-rei valahol ott vannak, hogy manapság „nem tren-di” jól éreznünk magunkat. Magyar ember akkor is panaszkodik, ha jól megy dolga; sőt akkor még inkább, nehogy má’ irigyeljék! A tavasz viszont akkor is közeledik, ha most még nem érezzük. És ha kisüt a Nap, zöldellni kezdenek, majd virágba borulnak a rétek és az erdők, egyre ne-hezebb lesz rosszkedvűnek lenni.Most akkor haragudjunk a tavaszra is? Én inkább örülnék neki!

Láng György Géza

AZ ONLINE ÚJSÁGAz Ajkai Szó online kiadása a www.kristalyvolgy.kapuja.hu webcímen érhető el. Cikkeink egy része itt már az esemé-nyekkel szinte egy időben ol-vasható, az újság megjelenése után pedig bővebb tartalom-mal, több képpel is elérhető, azonnal kommentálható, akár vitatható, kiegészíthető lesz. Mostantól az Ajkai Szót keres-sék a kristalyvolgy.kapuja.hu honlapon is!

Az ajkarendeki iskolában nemcsak a gyerekek szórakoztak jól a maszkabálon (Fotó: Futó)

Február 25-én rendezték a végzősök szalagavató ün-nepségét a Molnár Gábor iskolában. A hagyományok-nak megfelelően a 11. osztályosok szervezték, s vet-tek részt a műsorban. Cikkünk a 4. oldalon (Fotó: Futó)

Dalolva búcsúztak tanárok és diákok

Page 2: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó 2011. március 4., péntek2

Az Ajkai Mechatro-nikai és Járműipari Klaszter szolgáltatásai-nak bővítése egy a gaz-daság hálózati fejlődését elősegítő együttműködé-si projekt, amely a KDOP keretében, az autóipar területén valósult meg. A Közép-Pannon Zrt. által vezetett, elsősorban az Ajkai Kistérség területén székelő, a kezdeti 19-ről mára 30 tagot számláló klaszter két éven át tartó munkájában autóipari vállalkozások és térség-fejlesztő szervezetek vet-tek részt. Az autóiparhoz és mechatronikához kö-tődő tagság jelenleg öt nagyvállalat mellett 24 kkv-t, a régió legnagyobb egyetemét, a térség au-tóipari szakiskoláját és a gazdaság fejlesztésében érintett háttérszerveze-teket foglalja magában, amelyek többnyire az Új Atlantisz Ipari Park-ba települtek. A 2009. márciuában kezdődött, 30 millió forint összkölt-ségű (24 millió forintnyi támogatású), most zárult projekt elsősorban az Aj-kai Kistérségre koncent-rál, de eredményei révén a közép-dunántúli térség autóiparának innováció-orientált, hálózati szem-léletű fejlesztésére vállal-kozott.

A projekt 2011. február 28-i záró rendezvényén Bulyáki István, a klaszter elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és adott számot a múltban elért eredményekről, a jelen feladatairól és a jövőbe-ni tervekről. Beszámo-lójában elmondta, hogy a projekt célja az induló – de kitűzött céljaként akkreditált klaszterré váló – szervezet fejlődési pályájának indítása, az együttműködés megerő-sítése, a hazai- és nemzet-közi reputáció megalapo-zása volt.

- A közép-dunántúli régióban évtizedes ha-gyományai vannak a klaszterizációnak - kü-lönösen a járműipar és mechatronika, az infor-matika, a környezetipar és a logisztika területén, emelte ki előadásában dr. Temesvári Balázs, a KDRFÜ KN Kft. ügy-vezető igazgatója. A Kö-zép-Dunántúli Operatív Program közreműködő szervezetének vezetője elmondta, hogy a prog-ram klaszterfejlesztésre kiírt pályázata keretében tíz nyertes mintegy 260 millió forint támogatást nyert el együttműködése-ik elindítására, vagy épp azok továbbfejlesztésére, melynek eredményeként

a klaszterekben résztve-vő vállalatok száma mára közel négyszázra bővült.

A rendezvényen bemu-tatták a Közép-Pannon Zrt. nemzetközi projekt-jeit is. Haász Zoltán, a FIDIBE projekt vezető tanácsadója elmondta, hogy a Dél-Kelet Európai Transznacionális Prog-ram keretében nyert pá-lyázatot és jelentős össze-gű támogatást a Közép-Pannon Zrt. által vezetett nemzetközi projektkon-zorcium. Kiemelte, hogy ez az első eset, amikor a régió intézménye konzor-ciumvezető egy ekkora jelentőségű pályázatban. 2011. február 24-én a projekt Nemzetközi Sze-mináriumán, Budapesten mutatták be az Üzleti In-novációs Park Elektroni-kus Kézikönyvet, amely-nek elektronikus változata DVD formájában március elejétől térítésmentesen hozzáférhetővé válik a Közép-Pannon Zrt-nél.

Kovács Tamás, a Közép-Pannon Zrt. mun-katársa elmondta, hogy az elmúlt időszakban el-ért eredmények közül ki-emelkedik az egyes régiók autóipari sajátosságainak és támogatási rendszere-inek feltérképezése, me-lyek elemzése iránymuta-tást adhat a szakpolitika megújításához, a vállal-kozások igényeinek meg-felelő pályázati feltételek kialakításához.

A záró-rendezvény délutánján megrendezett regionális üzleti part-nerkereső találkozón a veszprémi és az ajkai tér-ség autóipari vállalkozá-sai ismerkedhettek meg és kezdeményezhettek üzleti kapcsolatokat egymással.

(Az eseményről részle-tesebb tudósítás olvasha-tó online kiadásunkban a kristalyvolgy.kapuja.hu honlapon!)

lgyg

Vá ros i he tilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: [email protected] Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100Kiadja: Ajkai Média Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető.A lap ingyenes. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőség címén. Hirdetési e-mail cím: [email protected] jelenik 12 700 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.Az Ajkai Szóban elhelyezett fizetett hirdetések nem az Ajkai Szó szerkesztősége vagy kiadója véleményét tükrözik. ISSN: 0238-6267

Eredményesen zárult a projektKLASZTER Bővülő szolgáltatások, fejlődő együttműködés

Kovács Tamás, dr. Temesvári Balázs és Haász Zoltán saj-tótájékoztatót is tartott (Fotó: lgyg)

Az „Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter szolgáltatásainak bővítése és fenntartható fejlesz-tése” című pályázati projekt záró rendezvényét hétfőn délelőtt tartották a Városházán.

Végső búcsúVörös Jánostól

„Az álom ujja játszik a húrokon, halkan,az égi hangszerek falán alszik a dallam.

Egy szótlan arcon a titok mosolya ébred,egy árva lepke álma tán az egész élet.”

(Adamis Anna)

Mélységes döbbenettel tudatjuk, hogy Vörös János, az Ajkai Bányász Fúvószenekar karnagya, a Zeneiskola tanára 51 éves korában elhunyt. A sokak által ismert és tisztelt zenepedagógust, a város kulturális életének meghatározó egyéniségét Ajka város Önkormányzata saját halottjának tekinti, a család gyászában osztozik.

Végső búcsút 2011. március 5-én (szombaton) 15 órakor veszünk tőle az ajkarendeki temetőben.

Emlékét megőrizzük.Ajka Város Önkormányzata

Búcsúzni ebben az esetben szépen és épelméjű monda-tokkal eleve lehetetlen vál-lalkozás. Búcsúzni egy olyan zenésztől, karnagytól, aki évtizedeken keresztül szóra-koztatta városunk zeneszerető közönségét, az nem is számít komoly búcsúnak, mert az ilyen ember a lelkünkben soha nem hal meg.

Vörös János január 24-én töltötte be ötvenegyedik évét. Három évtizedes zeneiskolai munkája rendkí-vül sikeres volt. Számtalan továbbtanuló növendéke közül sokan váltak kiváló muzsikussá többen hazai és külföldi zenekarok szólistáiként dolgoznak. Hu-szonnyolc évig tagja volt a Bányász Fúvószenekar-nak, huszonnégy évig karnagya. Vezetése alatt a ze-nekar többször vett részt minősítésen, s a különböző kategóriákban mindig arany és kiemelkedő arany minősítéseket szerzett, sőt nívódíjat is nyert. A ze-nekar „rezes sora” a szakemberek szerint a legjobb volt a környéken. Megyei és országos trombitaverse-nyekről temérdek éremmel, aranyakkal tértek haza. Sok terve volt még a tanszakkal és a zenekarral is, de ezeket már nem tudja megvalósítani.

Melegszívű emberségét, odaadó segítőkészségét rengeteg zenész, barátja, sok-sok ismerőse és tiszte-lője tanúsíthatja. Azt azonban csak kevesen tudták, hogy családjáért – zenész felesége és három gyerme-ke van – tanítványaiért, a fúvószenekarért dobogó szíve már nem egészséges.

Életmentő szívműtétre várt. A zenekar tagjai feb-ruár 26-ra hirdették meg a hagyományos fúvósfar-sangot, a műtétre gyűjtöttek volna a hallgatóságtól. Sajnos, a karnagy ezt már nem érhette meg. Két nappal a koncert előtt eltávozott közülünk. Sok ver-senyen győzött, ám a súlyos betegséggel már nem tudta felvenni a harcot. Most hagyta el először vesz-tesen a színpadot.

Bár nagyon nehéz elhinni, hogy Vörös János el-ment, de a mi szívünkben megmarad, amire tanítot-ta diákjait, a zenekar tagjait: a zene, az emberek és az élet szeretete. A jó ügybe vetett hit ereje, a becsületes küzdelem vállalása, az emberség.

Tollár Sándor

Page 3: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó2011. március 4., péntek 3

Új vezetőség a Bánki természetjáróinál

A damaszkuszi úton járvaRendőrök a Városházán

KÖZGYŰLÉS Átvették a fiatalok az egyesület vezetését

Káldi Géza egyesületi elnök számolt be a múlt év-ben végzett munkáról. Ki-emelte, hogy az egyesület megalakulása nyolcadik évében eddigi működésük legszebb eredményeit érte el. A tagság szorgalma-san rótta a kilométereket, gyűjtötte a minősítő pon-tokat, a teljesítménytúrák és a túramozgalmak jel-vényeit. Enyhe figyelmez-tetésül azért megjegyezte, hogy ne bízzák el magu-kat, mert a vetélytársak is keményen dolgoznak Veszprém megyében. Az elnöki beszámolóból kide-rült, hogy 476 gyalogos, 71

kerékpáros túrát szervez-tek, 9658 kilométert gya-logoltak, 4915 kilométert kerékpároztak. Az egye-sület harminckilencféle túramozgalomban vett részt. A legnagyobbak kö-zül Garbai Gábor, Garbai Sándor, Vratnik Judit az Országos Kék Túrát; Gom-bás Klára, Nemesi Lajos az Alföldi Kék Túrát járta vé-gig. A Dél-dunántúli Kék Túrát a Bachstädt család, Takács Tibor és Major Kál-mán fejezte be.

Szépen fejlődött a klub a minősítések területén. Legújabb bronzjelvénye-sek: Blaskó István, Deés

Sándor, Kleinhaus Má-ria, Kovács József, Major Ádám, Porkoláb József. Ezüstminősítésűek: Blaskó István, Kleinhaus Mária, Magyar József. Arany mi-nősítésűek: Csényi Csaba, Jaskó Veronika, Szalai József, Vratnik Judit. Ér-demes minősítésű: Garbai Gábor.

A beszámoló kiemelte továbbá az egyesület álta-luk kitalált, és az írók iro-dalmi társaságai segítségé-vel indított Fekete István és Molnár Gábor emlékév túramozgalmait. Albert Ferencnek külön köszöne-tet mondott az elnök, hogy rendszeresen vezette a he-gyi kerékpáros nyílt túrá-kat az egyesület tagjainak és a város kerékpározás iránt érdeklődő sportoló-inak.

A Veszprém Megyei Természetbarát Szövet-ség is értékelte a bánkisok munkáját, amely alapján megyénk tizenhat ter-mészetbarát egyesüle-te közötti versenyben a Veszprémi Építők mellett azonos pontszám mellett az első helyen végzett a Bánki Donát Természet-barát Egyesület. Káldi Géza boldogan emelte fel az elnökségi asztalról a ha-talmas serleget, és adta át a tagságnak, hogy mindenki kézbe vegye, és elolvassa a rajta lévő elismerő szava-kat.

A leköszönő elnökség

díjakat, elismeréseket adott át a sportolóknak. Veszprémben az egyesület felterjesztése alapján „A 2010. év turistája” címet if-júsági gyalogos kategóriá-ban Bachstädt Ildikó, gyer-mek gyalogosban a tízéves Csényi Katalin nyerte el. A hölgyek közül kerékpá-rosban Gombás Klára, a gyalogosban Pajtliné Kerti Mária, a férfi gyalogosban Szalai József, kerékpáros-ban Káldi Géza győzött. Rajtuk kívül elismerő ok-levelet kaptak, mint jelen-tős teljesítménnyel büsz-kélkedők: Bachstädtné Németh Éva, Bachstädt Já-nos, Csényi Csaba, Csuba Erzsébet, Garbai Gábor, Pajtli Sándor. Ezt követően átadták a 2010-ben legtöb-bet túrázók elismeréseit gyermek-, ifjúsági-, felnőtt kategóriákban.

Bár Káldi Géza sze-rényen elhallgatta saját rekordját: a „Végig Ma-gyarországon” kerékpáros túrán tizenhat nyáron át (két, de változó kísérővel) az ország összes települé-sén megfordult (pecsét-tel igazolták), amit előtte még senki nem teljesített. Huszonötezer kilométert tekert le versenykerékpár-nak egyáltalán nem nevez-hető biciklijével.

A tanácskozást meg-látogatta Mag Éva, a vá-rosi és megyei elnök, ő is kifejezte köszönetét az egyesület vezetőségének és

tagjainak.Következett a pénzügyi

beszámoló, a közhasznú-sági jelentés, a számvizs-gáló bizottság jelentése, a 2011. évi túraterv és ezzel kapcsolatos felada-tok megbeszélése; utána a régi elnökség – Káldi Géza, Nemesi Lajos, Al-bert Ferenc, Pajtli Sándor, Orem László – leköszönt, mondván itt az ideje, hogy átadják helyüket a fiatalab-baknak.

A tagság szinte egyhan-gúlag – a jelöltek tartóz-kodása mellett – megvá-lasztotta az új elnökséget. Elnök: Móricz Vilmos, al-elnök: Bachstädt János, tit-kár: Paksa Milán, elnöksé-gi tagok: Móriczné Schmid Eszter, Blaskó István.

Móricz Vilmos köszö-netet mondott a bizalo-mért, majd kérte a régi elnökségi tagokat, hogy segítsék munkájukat, mert túlságosan is magasra emelték a mércét, és nél-külük nem tudják teljesíte-ni az elvárásokat.

Az utolsó „napirendi pontként” baráti beszélge-tés keretében levetítették a túráikon készült képe-ket, közben ajándékokkal halmozták el Káldi Gézát nyolcéves elnöki munkája elismeréseképpen, no és a véletlen folytán épp a köz-gyűlés napján ünnepelt névnapja alkalmából.

Tollár Sándor

Az első helyezettnek járó serleget minden tag megtekint-hette (Fotó: Györkös)

A százhatvan tagú Bánki Donát Természetbarát Egyesület a névadó szakközépiskola aulájában megtartotta évzáró – évnyitó, valamint tisztújí-tó közgyűlését. A két négyéves cikluson keresztül működő elnökség leköszönt, s átadta a helyét a fia-tal korosztálynak.

Túl sok hibát követtünk és szenvedtünk el a közelmúltban állította dr. Tellér Gyula szoci-ológus, parlamenti képviselő, a Városi Múzeumban pénteken tartott előadásán.

Véleménye azért is figyelemre méltó, mert a 15 éve megalakult Konzervatív Klub vendége a par-lament első ciklusában az SZDSZ alapító tagja és képviselője is volt.

Dr. Tellér Gyula pontosította a polgárság fogalmát, amely sze-rinte mindenkit magába foglal, aki nem csupán puszta fizikai munkaerejét akarja a gazdaság-ban értékesíteni. Ez a népesség több mint 70%-ára igaz és igaz volt a Rákosi éra előtt is. Akkor azonban a munkásosztály ellen-ségeinek lettek kikiáltva, eszkö-zeiktől és lehetőségeiktől szinte teljes mértékben megfosztották

őket. A szocializmus korszaká-nak vége felé már felismerték fontosságát, tűrték jelenlétét ha-zánkban. A mindig ugrásra kész tőke jó időben megérezte, hogy közeleg e rendszerek vége és ba-góért lehet majd értékes vagyon-hoz, piacokhoz jutni e kivérzett országokban. Mindezért az egész politikai elit a felelős, ha nem is egyforma mértékben, állapította meg.

Kérdésekre válaszolva mondta el, hogy a kiúthoz vezető lépé-sek egyik fontos állomása az új alkotmány lesz, amelyben szere-pelniük kell az egyén jogain felül a közösség érdekeit védő pontok-nak is. Egyre jelentősebb szerepe lesz a civil szférának is, és mint mondta, ezért fogadta örömmel ezt a meghívást is.

Peternics Mihály

Hetilappal lehetetlen a pletykát megelőzni, aligha újdonság tehát a hír, hogy rendőrök jártak a Városhá-zán és iratokat foglaltak le.A történtekkel kapcsolatban a leg-vadabb feltételezések láttak napvi-lágot, mi megpróbáltunk a tények nyomába eredni.Városházi illetékesek megerősítet-ték, hogy valóban jártak rendőrök a polgármesteri hivatalban és le-foglaltak iratokat két folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban, amelyekről részleteket természete-sen nem árulhattak el. Az iratanyag összetételéből azonban egyértel-műen kitűnik, hogy érdeklődésük a Sportcsarnok átalakításával kap-csolatos, illetve a 2006-2010. kö-zötti időszak sporttámogatásaira irányul.Miután két fideszes önkormányzati képviselő, Fülöp Zoltán és Ravasz Tibor, korábban nyilvánosság előtt is megerősítette, hogy feljelentéseket tettek az önkormányzat ellen pénz-

ügyi szabálytalanságok miatt, for-rásaink szerint okkal feltételezhető, hogy a nyomozás ezen feljelentések alapján indult el.Vannak feltételezések arra nézve is, hogy ki látta el információval a feljelentőket. Ezzel kapcsolatban Németh Györgytől próbáltunk in-formációt szerezni, aki a kérdéses időszakban az FC Ajka elnöke majd alelnöke volt, cége pedig alvállal-kozóként dolgozott a Sportcsarnok átalakításán is. Érdeklődtünk, hogy az építkezés és a sportfinanszírozás terén tapasztalt-e szabálytalanságo-kat, beszélt-e ilyen témáról a felje-lentőkkel, ő azonban nem volt haj-landó nyilatkozni, mindössze ennyit mondott:– Majd a rendőrség elvégzi a dol-gát. Én is csak hallottam az ügyről, engem nem keresett senki. Majd ha megkeres a rendőrség, nekik nyi-latkozom. De nekem semmi közöm hozzá!

L. Gy. G. - T. S.

Page 4: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó 2011. március 4., péntek4

Február 25-én rendez-ték a végzősök szalagavató ünnepségét a Molnár Gá-bor iskolában. A hagyo-mányoknak megfelelően a 11. osztályosok szervezték, s vettek részt a műsorban.

Először Szirmainé Vinkelmann Amália igazgató köszöntötte az ünnepelteket, felidézve a tanulók iskolai pálya-futása alatti örömöket és nehézségeket.

– Nem volt egyszerű az út idáig. Vívtunk csatákat egymással, harcoltunk, éreztük úgy mindany-nyian, hogy elegünk van egymásból, de nem adtuk fel és ma azt mondhatom, megérte: tisztességes em-berekké váltatok! - mond-ta, visszaemlékezve a vég-zős osztályokban történ-tekre. Hozzátette: - Ebben az érési-érlelési folyamat-ban komoly része van az itt dolgozóknak, akik mindent megtettek azért, hogy ide jussatok. Köszö-net érte mindenkinek!

Ezt követően Dorner László képviselő szólt az ünnepeltekhez, további kitartásra buzdítva őket.

Végzős és búcsúztató fiatalok versekkel színe-sítették a ,műsort, tették emlékezetesebbé a ren-dezvényt. A szalagtűzés ünnepélyes pillanatai alatt a szülők és tanárok elérzékenyülve nézték a fiatalokat, akik szintén megilletődötten lépked-tek a felszalagozást köve-tően. Ezután átvették az iskola alapítványa által adományozott ajándéko-kat, majd közös dalolásba kezdtek. Utánuk a taná-raik énekelték el a tanár-himnuszt.

A hivatalos rész befeje-zését követően a szülők és tanulók megvendégelése következett, majd diszkó zárta a rendezvényt. Az ünnepélyen a Le Belier Zrt. képviselői is részt vettek, ahol a fiatalok egy része a szakmai gyakorla-tát tölti.

Dalolva búcsúztak

Alsósok is elkezdhetik

– Mikor döntötte el, hogy lufibohócnak áll?

– A munkanélküliség kényszere miatt kerestem olyan megélhetési lehe-tőséget, amely hosszútá-von biztonságot nyújthat. Vállalkozásban gondol-kodtam, hiszen szerettem volna függetlenné válni, de csak valamilyen egye-di és kreativitást igénylő megoldás érdekelt. Így jutottam el a lufi model-lezéshez.

– Ez nem egy hétközna-pi foglalkozás. Hogy talált mentorokat, kitől tanult?

– Először felvet-tem a kapcsolatot Dö-mötör Zsolttal, aki a lufihajtogatás specialistá-ja, és órákat vettem tőle. Ezután otthon gyakorol-tam, és mikor már egy-re több modell sikerült, elvégeztem egy budapes-ti tanfolyamot, amelyet ezen a területen Európá-ban először Magyarorszá-gon indítottak. Mindezt befektetésnek tekintem a tudásba, amellyel hosszú távú biztonságra tehetek szert.

– Mikor mutatkozott be először közönség előtt?

– Tavaly a városi majá-lison kaptam lehetőséget, hogy használjam az elsa-

játított technikákat. Na-gyon elfáradtam, hiszen nyolc órán keresztül haj-togattam a különböző fi-gurákat, de mosolygó gye-rekek vettek körül szinte egész nap. Ez az alkalom azért is fontos nekem, mert itt ismertek meg az emberek és már kaptam egy felkérést egy másik rendezvényre is. Ezután sorra következtek a szüle-tésnapi bulik, városi ese-mények, falunapok, kör-nyékbeli összejövetelek, ahol egyre gyakrabban bukkantam fel, hogy szí-nesítsem a programokat.

– A sok vidám alkalom közül melyik volt az, ame-lyik a legkedvesebb önnek?

– Több okból is egy tavaly nyárvégi esemény a legkedvesebb a szá-momra. Szeptemberben részt vettünk feleségem-mel - aki arcfestőként dolgozik velem - Fóton a lovasterapiás verse-nyen, ahová Topár Zsolt közvetítésével jutottam el. Ezt a versenyt sérült gyerekeknek szervezték a Nemzetközi Gyermek-mentő Szolgálat védnök-ségével. Itt tapasztaltuk meg, hogy mennyi bátor-ság és felszabadult öröm rejlik ezekben a fiatalok-

ban, és mindent megtet-tünk, hogy teljesítsük a kívánságaikat. Egyúttal ekkor kértek fel a Gyer-mekmentő Szolgálat jeles képviselői, hogy vegyünk részt a magyar Parlament Karácsonyán. December 18-án hajnalban utaztunk fel a fővárosba, hogy szó-rakoztassuk az összegyűlt gyereksereget. Ezen a na-pon az ország különböző pontjain élő fiatalok vet-ték birtokba a Parlamen-tet, közel 800-an, és sokan szerettek volna lufi figu-rát magukkal hazavinni. Órákon keresztül dolgoz-tunk, de fáradtságunkért kárpótolt a sok vidám mosoly és a lenyűgöző helyszín.

– Milyen lehetőségeket tartogat még a lufi model-lezés a jövőben?

– A lufihajtogatáshoz először is a megfelelő ké-pességek szükségesek. Ha valaki tehetséges és krea-tív, akkor sok mindent el-érhet ezen a területen. Az igazán profik lufi-szob-rokat, -ruhákat is készí-tenek. A benne rejlő táv-latok végtelenek, és még nagyon sok mindent ta-nulhatok a jövőben. Emel-lett a lufi dekorációnak is remekül megfelel. Egé-szen különleges környeze-tet tudunk varázsolni egy egyszerű bálteremből is a léggömbök segítségével.

– Hogyan lehet elérni ezt az összetett tevékenysé-gű vállalkozást, ha valaki kedvet kapott a lufikhoz?

– Megtalálhatnak ben-nünket az interneten (www.mosolypatika.hu) is, de általában szemé-lyesen, a rendezvényeken veszik fel velünk a kap-csolatot az érdeklődők. A lufi mindig örömet okoz, ezért minden alkalomra jó ajándék, és ezt legin-kább a gyerekek tudják, akik már bohócruha nél-kül is felismernek az ut-cán.

Ramasz Wanda

A lufi és a bohóc örökSZÓRAKOZTATÁS Amerikából jött, mestersége címere luftballon

Fellépésre készül és gyakorol a lufibohóc (Fotó: Györkös)

Egyre gyakrabban találkozunk rendezvényeken lufit tekerő bohócokkal, akik a gyerekek szórako-zását teszik teljessé a különböző léggömb figurák hajtogatásával. Az ajkai Horváth Csabát arról faggattuk, hogyan választotta ezt a foglalkozást.

Fából készítenek repülőt a modellező klub tagjai. Illési Oszkár klubvezetőtől megtudtuk, ma már alsó tagozatosokat is fogadnak azért, hogy biztosítsák az utánpótlást. Tapasztalat ugyanis, hogy az általános iskolából kimara-dók abbahagyják a modellezést is. Sokan vi-dékre mennek középiskolába, és már nem fér bele az idejükbe az, hogy kedden és pénteken a Civil Házban levő szakköri teremben tölt-sék a délutánjukat. Jelenleg 10-12 fiú dolgozik rendszeresen a foglalkozásokon. Aki szorgal-

mas és mindig ott van, 10-12 hét alatt elkészít egy egyszerűbb modellt. A kicsiknek még sok segítség kell, de mint a klubvezető mondta, mindannyian ügyesek és lelkesek, örülnek, ha valamit először csinálnak meg egyedül. Amint alkalmas lesz rá az időjárás, kimennek a szabadba gyakorolni a kész modellekkel. Szeretnének az idén is versenyekre benevezni, de nem tudják, az anyagi lehetőségeik hány részvételt tesznek lehetővé.

(ta)

A Pesti Magyar Színpad előadásában Nőnapi operettgála kezdődik a szabadidő központ szín-háztermében március 9-én 19.00 órakor. Egész estés fergeteges operettshow várható neves énekesek

és kiváló táncosok közre-működésével. Fellépők: Egyházi Géza, Gál Judit, Szabó Dávid, Vágó Zsuzsi. Sztárvendég: Oszvald Mari-ka. Jegyek elővételben már kaphatók a szabadidő köz-pontban. Tel.:88-211-745

Kézimunka szakkört indít a bódéi Nosztalgia Nyugdí-jas Klub a civil közösségi házban. A március 29-én kezdődő foglalkozást Harczi Ilona klubtag vezeti. A Ka-szinó épületében tartják a farsangi bált március 5-én, amelyre több városi és tér-ségi nyugdíjas egyesületet meghívnak. Március 15-ét az 1848-49-esek emlé-

kére létrehozott parkban ünneplik, ünnepi beszédet mond Gerencsér Hilda. Áp-rilis végén tuját ültetnek a parkba, a férfiak májusfát állítanak a nőknek. Az idő-sek az idén is gondozzák a parkot,virágosítanak, össze-gyűjtik az eldobált szemetet. Az első félévben egy parker-dei kirándulást és szalonna-sütést is terveznek. (ta)

Március 4-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Városi Fotógalériában Kundermann Balázs: 30 képpel a föld körül című fotókiállítása. A kiállítást megnyitja Kocsis Levente grafikus, tanár. Megtekint-hető március 31-ig, a múze-um nyitva tartási idejében.Március 11-én 17 órakor kezdődik a művelődési központ kiállítótermében Zajácz Tamás bőrműves

iparművész kiállításának megnyitója. Megnyitót mond: Csabai Tibor, az Aj-kai Grafikai Műhely vezető-je, közreműködik: Halmai Róbert zongorán. Zajácz Ta-más jótékonysági árverésre ajánlott egy százezer forint értékű alkotást Csend-élet címmel a vörösiszap káro-sultjainak megsegítésére. A kiállítás április 1-ig látogat-ható, munkanapokon 9.00-16.30 óráig.

NŐNAPI OPERETT

KÉZIMUNKÁZÓ NYUGDÍJASOK

KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ

Page 5: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó2011. március 4., péntek 5

(folytatás az 1. oldalról)A diákok színvonalas

szórakozásához a tanárok mellett hozzájárultak a szülők is, hiszen a szer-vezésben és a lebonyolí-tásban közreműködtek mindkét épületben a szü-lői munkaközösség tagjai.

Kezdődjék a karnevál, színpompás maszkabál! Ezzel a mottóval tartott farsangi játszóházat és felvonulást a Nagy László Városi Könyvtár és Sza-badidő Központ február 25-én. Erre a különleges rendezvényre elsősorban az általános iskolák alsós diákjai voltak hivatalosak, akik megismerkedhettek a farsangi népszokások-

kal a szórakoztató délután alatt. Ebben az időszakban ugyanis - a hagyományok szerint - jellemzője volt az ünnepi készülődésnek, hogy a táncmulatságok mellett különböző játéko-

kat, vetélkedőket rendez-tek. Ennek a szokásnak igyekezett megfelelni a VMK Gyermek és Ifjúsági Csoportja a délutáni ren-dezvénnyel, amelyen olló-ra és ragasztóra is szüksé-gük volt a résztvevőknek. Délután két órától szó-rakozhattak a szabadidő központ aulájában a gye-rekek, amelynek kereté-ben farsangi maszkokat készíthettek a legkülönbö-zőbb kellékekből. A krea-tív lurkók a díszes-tollas álarctól a domborműves maszkig sokféle arcdíszt készítettek a vidám idő-töltés alatt. Jókedvüket fo-kozta az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttes megér-kezése, akik a tavaszváró

felvonulást vezették a vá-ros központjában. A vi-seletbe ötözött táncosok az álarcos kicsiket kézen fogva dalokkal, hangos kurjantásokkal próbál-ták előzni a hideg telet.

A hosszú böjtre való fel-készülésnek megfelelően ilyenkor az evés-ivás, a mulatozás szinte kötelező volt régen. Ezért frissen sült fánkokkal látták ven-dégül a télűző gyereksere-get a művelődési központ aulájában, miután kihir-dették a farsangi pályázat eredményét. Az „Arcod rejtsd álarc mögé” farsan-gi maszk- és szemüvegké-szítő pályázatra mintegy 400 pályamű érkezett, amelyeket a Kocsis Leven-te grafikus és Müller Mag-dolna gyermekkönyvtáros alkotta zsűri bírált el. Dí-jazottak lettek az óvodás korosztályban Spengler Gergő, Király Dávid, Szóka Júlia, Gyimóthy Éva, Ignácz Letícia a Ka-tica Óvodából, és Süveges Klaudia a Vizikék Óvo-dából. Az általános iskolás korosztálynak szóló verse-nyen eredményesen szere-pelt a Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Gim-názium és Szakközépis-kolából Palkovics Máté, Poór Dániel, Somlai Róza, Szabó Csenge, Mayer Bar-nabás, a Borsos Miklós Általános Iskolából Szécsi Mercédesz, Glatz Virág, Veisz Flóra, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intéz-ményből Kertész Dávid, Németh Anna, Zsigmond Zsófia, Baráth Krisztina, a Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI-ből

Ignácz Tamás Szilveszter, Kovács Krisztina és Csere Johanna.

A hagyományoknak megfelelően a farsang mulattsággal ért véget, a néptáncegyüttes tagjai táncházat tartottak szala-gos fánktól jóllakott kis-gyerekeknek.

Az Ajka Városi óvoda Patakparti óvodájának dolgozói és az intézmény Kreatív Gyermekekért Alapítványa február 19-én már tizenötödik alka-lommal tartottak farsangi bált.

A rendezvény célja az volt, hogy a szülők, szponzorok anyagi támo-gatásával, tárgyi felaján-lásaival segíteni tudják az óvodába járó gyermekek fejlődéséhez, alkotó te-vékenységéhez szükséges eszközök beszerzését - tu-datta lapunkkal Kaposiné Kundermann Lívia óvoda-vezető-helyettes.

A Kaszinó nagytermé-ben Vér Zsoltné, az óvodai alapítvány kuratóriumá-nak elnöke üdvözölte a vendégeket, külön kö-szöntötte dr. Jáger Lász-ló címzetes főjegyzőt és Utassy István önkormány-zati képviselőt, a Humán és Népjóléti Bizottság el-nökét, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendez-vényt. Ismertette, hogy a bál bevételéből az óvoda játék- és eszközkészletét szeretnék fejleszteni, bő-víteni.

A rendezvényt a szülői közösség vezetője, Vizmeg Zoltán nyitotta meg. Be-szédében szólt az óvodá-

ban folyó színvonalas ne-velőmunkáról, kiemelte a szülők felelősségét a gyer-meknevelésben, az alapít-ványok és az összefogás nélkülözhetetlen szerepét mai világunkban. Az óvo-da alapítványa, évről évre jelentős összegeket áldoz azért, hogy az óvodában ellátott gyermekeknek korszerű, esztétikus já-tékaik legyenek, és biz-tonságos tárgyi feltételek között teljenek napjaik. Nem várhatunk a csodá-ra, hiszen a fejlesztések komoly anyagi áldozatot követelnek, ami az alapít-vány, a szülők, a szponzo-rok támogatásával valósul meg az óvodában. A ren-dezvény megszervezése és sikere az óvoda dolgozói-nak és a támogatók közös összefogásával valósult meg, mindezt a gyereke-kért tették.

Az est meglepetés-műsorában a Csonkáné Krützner Márta óvoda-

pedagógus által vezetett Flower Dance Aerobic tán-cosok nagyszerű műsorral kedveskedtek a vendégek-nek, hatalmas taps fogadta produkciójukat. A Bahar Hastánc csoport fergeteges műsora is segített megadni a bál hangulatát.

A rendezvényt éjfélkor tombolasorsolás színesí-tette, amelyen több tucat nyeremény talált gazdára. Az Extázis együttes ze-néjére hajnalig ropták a táncot a szülők, meghívott vendégek, barátok, vala-mint az alapítvány áldo-zatkész támogatói és az óvoda dolgozói.

L. Gy. G. - R. W.

Farsang kicsiknek, nagyoknakA HÉT TÉMÁJA Kezdődjék a karnevál, színpompás maszkabál

A kreatív lurkók arcdíszeket készítettek (Fotó: Györkös)

A József Attila utcai épület alsós tanulói már délután három órakor jelmezbe bújtak (Fotó: Györkös)

Kiszebáb égetésével űzik el a telet Ajkarendeken (Fotó: Futó)

Page 6: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó 2011. március 4., péntek6

MoziműsorAz aktuális moziműsor film-ismertetőkkel bővítve olvas-ható a Kristályvölgy Kapuja honlap Programajánló rova-tában.Március 4-5. péntek, szom-bat 19 órakor AZ UTAZÓ Színes, szinkronizált ame-rikai-francia romantikus thriller. Korhatár: 12 éven felülieknek! Hossz: 103 perc. Rendező: Florian H. von Donnersmarck. Szerep-lők: Angelina Jolie, Johnny Depp, Timothy Dalton, Paul Bettany Március 7. hétfő 18.30 óra-kor TÉGLAVETÍTŐ FILM-KLUB: MEGTÖRT ÖLE-LÉSEK Színes, feliratos, spanyol thriller. Korhatár: 12 éven felülieknek! Hossz: 128 perc . Rendező: Pedro Almodovar . Szereplők: Penelope Cruz, Rubén Ochandiano Március 11-12. péntek, szombat 17 órakor SOCIAL NETWORK – A KÖZÖSSÉGI HÁLÓ Színes, feliratos amerikai film. Korhatár: 12 éven felüli-eknek! Hossz: 120 perc . Ren-dező: David Fincher . Szerep-lők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Justin Timberlake Március 11-12. péntek, szombat 19 órakor UTÓDOMRA ÜTÖK Színes, szinkronizált ameri-kai filmvígjáték. Korhatár: 12 éven felülieknek! Hossz: 98 perc . Rendező: Paul Weitz . Szereplők: Robert De Niro, Ben Stiller, Dustin Hoffman, Barbra Streisand Március 16. szerda 18.30 órakor TÉGLAVETÍTŐ FILM-KLUB: O’HORTEN Színes, feliratos, norvég-német-francia film. Kor-határ: 12 éven felülieknek! Hossz: 90 perc . Rendező: Bent Hamer . Szereplők: Baard Owe, Espen Skjonberg Március 18-19. péntek, szombat 17 órakor ARTHUR 3. – A VILÁGOK HARCA Színes, szinkronizált francia animációs kalandfilm. Kor-határ: 12 éven felülieknek! Hossz: 101 perc . Rende-ző: Luc Besson . Szereplők: Arthur, Selenia, Maltazár, nagyi és a fiatal George Lucas Március 18-19. péntek, szombat 19 órakor SZERELEM ÉS MÁS DRO-GOK Színes, szinkronizált ameri-kai romantikus vígjáték. Kor-határ: 16 éven felülieknek! Hossz: 112 perc . Rendező: Edward Zwick . Szereplők: Jill Clayburgh, Jake Gyllenhaal, Anne

Művelődési házakMárcius 4-ig naponta 9.00-16-30 óráig tekinthető meg Ozorai Sándor és Ozorainé B. Ilona kiállítása a szabadidő központ kiállítótermében.Március 4-én 17 órakor nyí-lik meg a Városi Fotógaléri-ában Kundermann Balázs: 30 képpel a föld körül című fotókiállítása. A kiállítást megnyitja Kocsis Levente grafikus, tanár. Március 4-én 19.00 órakor a Szerelmes nagykövet c. víg-játék bemutatója a szabadidő központ színháztermében.Március 9-én 19.00 órakor Nőnapi operettgála a sza-badidő központ színházter-mében.Március 11-én 17.00 órakor Zajácz Tamás bőrműves ipar-művész kiállítása a szabadidő központ kiállítótermében.Március 12-én Mobilmánia koncert a Kaszinóban. Kapu-nyitás: 19.00 óra.Március 15-én 10.00 óra-kor megemlékezés és műsor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Kossuth-szobornál.Március 16-án 15.00 órakor Nyugdíjas Szabadegyetem előadása a szabadidő köz-pont színháztermében. Ajka kultúrájának 100 éve címmel Sebő József tart előadást.Március 17-18-19-én 19.00 órakor bérletes színházi elő-adás a szabadidő központ színháztermében.A Forrás Színház előadásá-ban a Csíksomlyói passió te-kinthető meg.Március 26-án 17.00 órakor tartják A  Brunó Gröning baráti kör következő óráját a Bányász Közösségi Házban.

GyermekprogramokMárcius 7-én 10.00 órakor „Mackókavalkád” címmel macikiállítás megnyitója a Nagy László VKSZK József Attila utcai épületében (Jó-zsef A. u. 30.) A kiállítás már-cius 18-ig tekinthető meg.Március 9-én 10.00 órakor Hangszerbemutató a Zeneis-kolában. Vendég a Vizikék-Zöldikék Óvoda.

Civil HázMárcius 4. péntek 14.30- Molnár Gábor Lövész Szakosztály Kissné Darida Katalin 16.00- ATTE - Modellező Klub IIlési Oszkár 18.00-19.00 Matracos ta-laj Pilates Halászné Bognár Adrien 19.00-20.00 Fitbox Halászné Bognár Adrien Március 5. szombat 9.00- ATTE – Kispuska lövé-szet Fazekas Ferenc 16.00- Ajka és Környéke Mé-hész Egyesület közgyűlése Németh László Március 6. vasárnap 15.00- Íjászat Punk Sándor

PROGRAMAJÁNLÓ

Öt éves a Forrás Női KarKONCERT Minden embernek a lelkében dal van

Az Ajka-Padragkúti Bá-nyász Kulturális Egyesület alszervezete fennállásá-nak ötödik évfordulóját ünnepelte február 19-én a szabadidő központ szín-háztermében. A dalestet az ünnepeltek előadása nyitotta meg a „Min-den embernek a lelkében dal van” című Bródy-feldolgozással. Az ajkai önkormányzat nevében Utassy István, a Humán és Népjóléti Bizottság el-nöke köszöntötte a szüle-tésnapos kórust. Szavaival Liszt, Kodály, Bartók al-kotói nagyságát és a zene tanító erejét hangsúlyozta, valamint kiemelte a dalno-koknak a zene üzenetének tolmácsolásában játszott fontos szerepét.

A beszéd után ismét bir-tokba vették a színpadot a Forrás tagjai. Dalcsokruk-ban megszólalt Praetorius Viva la musica című ká-nonja, Bartók Ne menj el című kórusműve, és nép-dalok hangzottak el a Ba-laton környékéről. Előadá-sukat Hartinger Nándorné

segítette vezényletével. A rendezvényen több meg-hívott kórus is részt vett, hogy énekükkel köszönt-sék az ünnepelteket. Első-ként a Bányász Férfikórus lépett fel Fábiánné Ador-ján Renáta és Kanyárné Grünvald Petra vezényle-tével. Összeállításukban több zenei műfaj gyöngy-szeme is felcsendült, köz-tük a Hegedűs a háztetőn című musical Bordala, amelyet Bedők László kí-sért klarinéton. Ezután kórusaink, a Forrás és a férfikar, a közös szereplést idézték fel Wolf Péter-Fü-löp Kálmán: Ave Maria című dalának előadásával, amelyet Vörös Jánosné kí-sért zongorán.

A későbbiekben nép-dalgyűjtésekkel kedves-kedett a Hetyei Daloskör az ünnepelteknek. Az Egyházashetyéről, Berzse-nyi Dániel szülőfalujából érkező dalnokokat Sellyei Gáborné irányította.

Az est során Szabó Aladárné kórustag múlt-idéző gondolait is hallhat-

tuk. A visszaemlékezésből megtudtuk, hogy alakult meg a Forrás kezdetben hét énekessel, és milyen volt az első fellépés a pad-ragi iskolában. A katolikus liturgiából is ízelítőt kap-tunk a Szent Kereszt Plé-bániatemplom Férfikórusa jóvoltából, akik Sasvári Gyula vezetésével később népdalokkal is megörven-deztették a közönséget. Ezután ismét a Forrás Női Kar foglalta el a pódiumot. Tagjai a klasszikus zene-művek mellett népszerű dallamokat is szívesen énekelnek. Összeállításuk-ban Händel, Mozart fel-dolgozásokat hallhattunk, részletet a Padlás című darabból, majd Nápolyba, Peruba, és Mexikóba ka-lauzolták el a közönséget dalaikkal.

A program további ré-szében ünnepélyes pilla-natok következtek: Győr Sándor, az Ajka Városért Alapítvány és a Bányá-szokért Alapítvány elnöke átadta a Forrás Női Kar zászlaját Oravecz Editnek, a kórus alapítójának. A zászlóra a vendégfellépők is felkötötték a megemlé-kezés szalagjait, ezután a zászló mintájára készült kitűzővel tüntették ki az alapító tagokat; Oravecz Editet, Tóth Imrénét, Szabó Aladárnét, Balskó Sándornét, Lászlóné Paskai Mariannát, Gál Lászlónét és Sumanyeczky Tibornét. Az ünnepeltek köszöntésére a közönség-gel együtt énekelte el min-den fellépő a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. A dalest fináléjában a kó-rusok közösen adtak elő a Verdi Nabucco-jából egy részletet.

R. W.

A dalestet az ünnepeltek előadása nyitotta meg (Fotó: Györkös)

Népszerű musicalek, Bartók és Kodály népdal-gyűjtései, gospel részletek és klasszikus darabok is felcsendültek a Forrás Női Kar jubileumi hangver-senyén.

Meghívó NőnapraAz MSZP Ajka és Térsége Szervezete hagyományos nő-napi ünnepségét március 8-án (kedden) 16 órakor tart-ja az Újélet utcai Kaszinó színháztermében, ahová minden ajkai lányt és asszonyt szeretettel várunk!

Magyar Szocialista Párt Ajka és Térsége Szervezete

Page 7: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó2011. március 4., péntek 7

Helyrehozták a kisiklástKÉZILABDA Idegenben vereség, itthon győzelmek

LabdarúgásNB II.Az FC Ajka megkezdi az NB II. nyugati csoportjában a tavaszi idény küzdelmeit Székesfehérváron, a Video-ton Puskás Akadémia ellen március 6-án, vasárnap 14.30-kor.Utánpótlás mérkőzésekU-19 – U-17: március 5-én, szombaton 10.00 és 12.00 órakor az FC Ajka Celldö-mölkön lép pályára. Kispályás labdarúgásNevezésKözeledik a városi kispályás labdarúgó bajnokság indu-lása. A csapatoknak a neve-zéseket március 7-én, hét-főn 15.00 óráig lehet leadni a városi sportcentrumban.Öregfiúk focitornaNagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Kis-pályás Labdarúgó Bizottsá-ga március 6-án, vasárnap 9.00 órától 40 év feletti öregfiúk részére rendez tor-nát a városi sportcsarnok-ban hat csapat – Kórház I., Lakner Üzletház, Hőerőmű-Pulzus, Tandem, Bányász Öregfiúk, Kórház II. – rész-vételével.

KézilabdaNB I/B. férfiMárcius 5-én, szombaton 18.00 órakor a Le Belier KK Ajka Szentendrén lép pályá-ra. Az ifisták 16.00 órakor kezdenek.

TekeNB III.Március 6-án, vasárnap 9.00 órakor az Ajka Kristály B Bősárkányban szerepel.

SakkMegyeiMárcius 6-án, vasárnap 9.30-kor mindkét ajkai csapat idegenben játszik: az Ajka Városi ASSE a Péti MTE, a Bányász SK Ajka II. a HEMO Veszprém ellen ül asztalhoz.

TermészetjárásBánki Donát Természet-barát Egyesület március 5-én, szombaton a Művé-szetek-völgy 10 – 36 kilo-méteres teljesítménytúrára indul Monostorapáti – Pula – Kapolcs útvonalon. Túra-vezetők: a 10 kilométeres távon Káldi Géza, a 36 ki-lométeresen Csényi Csaba. Utazás az ajkai buszpálya-udvarról a 36 kilométeres útra 6.20-kor, a 10 kilomé-teresre 10.00 órakor.A bánkisok március 9-én, szerdán nyugdíjasok sétatú-ráját rendezik 2 – 3 órában, 5 – 6 kilométeres távon Ajka környékén. Találkozó az ajkai buszpályaudvaron 8.00 órakor. A résztvevők a helyszínen beszélik meg a követendő útvonalat

RöplabdaOrszágos Serdülő Baj-nokságKaposvárA Röpisuli Ajka március 6-án, vasárnap a legjobb hat közé jutásért játszik. Ellen-felei: Kaposvár, Tatabánya, Újpest.

SPORTAJÁNLÓ

SPORTEREDMÉNYEK

LabdarúgásFelkészülési mérkőzésZTE II. – FC Ajka2 – 3 (0 – 1)Zalaegerszeg, műfüves pálya.Ajka: Grőber Ádám – Kovács Szabolcs (Major Norbert), Subicz Gábor, Pákai Gergő, Gunther Zsolt – Pothárn Sza-bolcs, Pavliczky Balázs (Hor-váth Ádám) Hegyi László – Gaál Bálint, Mihalecz Péter, Rácz Ferenc.Edző: Artner Tamás.Végig nagy fölényben játszott az Ajka, már 3 – 0-ra vezetett. A mérkőzés végén egy figyel-metlenség után, majd 11-esből lőtte góljait a ZTE II. Mihalecz Péter hosszú sérülés után végig-játszotta a találkozót.G: Rácz Ferenc, Major Norbert és egy zalai öngól.

Futsal (teremlabdarúgás)Országos diákolimpia döntő, ZalaegerszegA Fekete-Vörösmarty iskola negyedik korcsoportos sporto-lói húsz csapat közül a nyolca-dik helyen végeztek, ami kitűnő eredmény, mert felvették a ver-senyt a különböző labdarúgó akadémiák csapataival is. A sikeres csapat tagjai: Szalai Kor-

nél, Újvári Ákos, Udvardi Mó-zes, Paksai Márk, Szöllősi Máté, Gottfried Dániel, Szabó Bálint, Felber Patrik, Fekete Tamás. Edzők: Király Zoltán, Végh Balázs.

KézilabdaNB I/B. férfiLe Belier KK Ajka – Százha-lombatta30 – 28 (11 – 11)Ajka, 200 néző. Vezette: Heim Attila, Jolánkai Csaba.Ajka: Andorka Gábor – Farkas Gábor, Simon Kornél, Bajnóczi Máté, Ferencsik Zoltán, John András, Kovács Zsolt. Csere: Cziráki Zsolt (kapus), Erőss Péter, Ignácz Krisztián, Földesi Csaba, Pavelka Zsolt, Hidi Gá-bor, Sápi Tamás.Edző: Kaló Sándor.G: Bajnóczi Máté (7), Simon Kornél (6), John András (5), Farkas Gábor (5), Kovács Zsolt (3), Ferencsik Zoltán (2), Erőss Péter (1), Sápi Tamás (1).Jó: az egész Ajka, Andorka Gá-bor és Bajnóczi Máté a mezőny legjobbjai.Ifjúsági mérkőzésKK Ajka – Százhalombatta27 – 30 (12 – 12)Edző: Pavelka Zsolt.

G: Hidi Gábor (15), Meiczinger Gergő (9), Pék Barnabás (1), Pék Máté (1), Soós Tibor (1).Jó: Hidi Gábor, Meiczinger Gergő. TekeNB I.Soproni Sörgurítók – Ajka Kristály6 – 2 (3369 – 3164)Játékos-edző: Nagy Lajos.A tavaly még Szuper ligában játszó Sopron ellen a papírfor-ma alapján nem sok esélye volt a Kristálynak. Ez be is bizonyo-sodott a mérkőzés folyamán.Egyéni eredmények: Tóth Lász-ló 540, dr. Tóth Zoltán 500, Burján II. László 502, Lipp Vencel 532, Szigeti János 514, Nagy Lajos 576.Pontszerzők: Tóth László, Nagy Lajos.Ifjúsági mérkőzésSoproni Sörgurítók – Ajka Kristály3 – 1 (1011 – 994)Egyéni eredmények: Rédling Zsolt 533, Kovács Tamás 461.

NB III.Ajka Kristály B – Győri Kiss János TK5 – 3 (2500 – 2491)

Izgalmas és nagyon szoros eredményt hozó mérkőzésen a véghajrában jobban összpon-tosító ajkaiak megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot.Egyéni eredmények: Szalai Fe-renc 402, Berki János 401, Bur-ján I. László 443, Rózsavölgyi Norbert 394, Szigeti Szabolcs 439, Barabás Béla 421.Pontszerzők: Barabás Béla, Burján I. László, Szigeti Sza-bolcs. Edző: Szalai Ferenc.IfjúságiAjka Kristály B – Győri Kiss János TK3 – 0 (405 – 386)Hannig Viktória a múlt heti gyengébb teljesítményét feled-tetve magabiztos játékkal 405 fát dobott. Esélyt sem adott ellenfelének, szép győzelmet aratott.

RöplabdaSeiberling kupadöntőVeszprémCsoportgyőztesek döntője V-VI. korcsoportBródy Gimnázium – Veszprém Ipari Szakközép 2 – 1; - Veszp-rém Vetési Gimnázium 2 – 1.Ezzel a két győzelemmel a

Bródy nyerte meg a kéthetes kupasorozatot. A kupagyőztes csapat tagjai: Májusi Dóra, Nemeshanyi Ninetta, Kovacsics Ramóna, Májusi Réka, Szalai Rita, Becsei Viktória, Tordai Fruzsina, Sza-bó Diana.Edzők: Májusiné Tóth Ildikó, Liska Bálint.Mini-tornaAjkaA mini korosztályú leány röp-labdabajnokság záró fordulóját rendezték a Bercsényi szakkö-zépiskola sportcsarnokában. Kilenc megyei csapat viadalát a Röpisuli Ajka A csapata nyerte, a Röpisuli B a nyolcadik helyen végzett.Felnőtt amatőr bajnokságAjkarendekRöpisuli Ajka – Pápa 3 – 0 (25-9, 25-11, 25-11); - Győri Széchenyi 3 – 0 (25-13, 25-21, 28-26).Csapat: Májusi Dóra, Szalai Rita, Kovacsics Ramóna, Má-jusi Réka, Őri Dorottya, Szabó Diana, Becsei Viktória, Tordai Fruzsina, Tóth- Fáber Eszter, Szalai Vivien.Az amatőr bajnokságban a ta-bella első helyén áll a Röpisuli csapata.

Múlt héten az Alba Regiától sajnálatos mó-don kiütéses, tizennégy gólos (27 – 13) vereséget szenvedett a Le Belier. Ezen a találkozón az ajkai játékosoknak semmi sem sikerült. A hétvégén ismét hazai pályán játszottak, ezúttal a Százhalombatta ellen, itt kellett helyrehoz-ni a fehérvári kisiklást, ami nagy küzdelemben

sikerült is.Tavaly ősszel győzött

Százhalombattán a Le Belier, de azóta nagyon megerősödött a vendég-csapat, hiszen tavasz-szal mindkét meccsüket megnyerték, két ponttal gyűjtöttek többet, mint az Ajka.

Az elsőtől az utolsó per-cig rendkívül nagy iramú, változatos, izgalmas mér-kőzést játszott a két ha-

sonló képességű csapat. Felváltva estek a gólok, egy-kettővel tudott csak meglépni egymástól a két középmezőnyhöz tartozó gárda. Az ajkaiakat na-gyon fűtötte a fehérvári kudarc, mindenképpen a két pont megszerzésével akarták megbocsáttatni szurkolóikkal a múlt heti „bűnüket”. Kilenc perccel a meccs vége előtt 25 – 25 volt az eredmény, ezután egy-két góllal már végig a Le Belier vezetett, de a vendégek mindig szé-pítettek. Harminc má-sodperccel a lefújás előtt 29 – 28 volt az állás, ek-kor Andorka Gábor nagy bravúrral mentette meg kapuját a góltól, az ellen-támadásból pedig Farkas Gábor megadta kegyelem-döfést a battaiaknak, szép góljával kialakította a 30 – 28-as végeredményt. A középkezdés után már az öröm pillanatai következ-tek a közönség nagy tapsa kíséretében. Ez a győze-lem a szív és a határtalan lelkesedés diadala volt!

Tollár Sándor

Kovács Zsolt (zöld mezben) szép gólt dobott (Fotó: Györkös)

A Le Belier KK Ajka NB I/B-s férficsapata az első fordulóban hazai pályán aratott bravúros győzelem után idegenben vereséget szenvedett, most hazai pályán ismét győztek.

Page 8: Ajkai Szó 2011.03.04-i száma

Ajkai Szó 2011. március 4., péntek8

VéradásMárcius 9-én (szerdán) 10 – 14 óráig intézeti vér-adásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osztálya melletti vérvételi helyiségben.

Jön az atomkamionA paksi atomerőmű interak-tív kamionja március 9-11-én 8-17 óra között Ajkán a Városi Strand parkolójában várja a látogatókat. A kami-onnal kapcsolatos további információk megtekinthe-tők a www.kristalyvölgy.kapuja.hu honlapon.

Nyugdíjasbál GyepesenFarsangi nyugdíjasbál lesz Bakonygyepesen a művelődési házban már-cius 5-én szombaton 18 órakor. A műsorban fellép a Gyepesi Nyugdíjas Klub és az Ajkarendekért Egye-sület táncosai.

FogadóórákPeternics Mihály önkor-mányzati képviselő márci-us 7-én hétfőn 16-17 óra között fogadóórát tart a Wesselényi u. 8. sz. alatt. A képviselő munkanap-okon 14-18 óra között a 20/99-35-067-es tele-fonszámon is szívesen áll választói rendelkezésére.Rieder András önkormány-

zati képviselő március 7-én hétfőn 15.30 -16.30 óra között a bányásztelepi óvo-dában, 18.00-19.00 óra kö-zött a tósoki iskolában várja választóit fogadóórán.

MenyegzőHázasságot kötött város-unkban február 19-én Dobos Roland és Kőhalmi Viktória. A házaspárnak gratulálunk!

Kertbarát kör alakulKertbarát kör megalakítá-sa céljából előkészítő ba-ráti beszélgetésre hívnak minden egykori biokultúra egyesületi tagot és kert-barátot március 4-én pén-teken, és március 8-án kedden 17-18 óra között a Városi Művelődési Központ presszójába. Az érdeklő-dők címjegyzékbe vétele után egy későbbi időpont-ban kerül sor a kör alakuló gyűlésére. Céljuk: kivédeni az egyre magasabb üzem-anyag- és élelmiszerárakat, egészséges élelmiszerek-hez juttatni családunkat, szomszédainkat, baráta-inkat, megszervezni az élelmiszer-önellátást város-unkban. Szervező: Mayer Ferenc, 8400 Ajka, Marti-novics u. 7. T: 20-5174643, e-mail: [email protected]

Ügyeleti időszakok: hétköznapokon:  20-22 óra között, szombaton:  20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasár-nap:  19-órától hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnap-okon:  8-tól 22-ig. Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban működő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva.

március 4. péntek Calix Patika, Semmelweis u 2. március 5. szombat Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.március 6. vasárnap Horizont Patika, Szabadság tér 10.március 7. hétfő Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.március 8. kedd Kristály Patika, Kórház március 9. szerda Szivárvány Patika, Tescomárcius 10. csütörtök Calix Patika, Semmelweis u 2. március 11. péntek Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.március 12. szombat Horizont Patika, Szabadság tér 10.március 13. vasárnap Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.március 14. hétfő Kristály Patika, Kórház március 15. kedd Szivárvány Patika, Tesco

LAPSZÉL

ÜGYELETES PATIKÁK

APRÓHIRDETÉSEKTör? Nyom? Billeg? Leesik? FogtechnikusAjka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca)Bejelentkezés: 06/20/440-5490, 88/778-620

A Bódéi Nosztalgia Nyugdíjas Klub a toll-fosztás régi hagyomá-nyát elevenítette fel a téli időszakban. Az elmúlt hétvégén vidám összejö-vetellel ünnepelték meg a közös munka eredmé-nyét a városrész közös-ségi házában. Néhány évtizeddel ezelőtt még az asszonyok, lányok társas munkája volt ez az időtöl-tés, amely egyben a közös szórakozásra, éneklésre is alkalmat adott a régi-eknek. A bódéi klubnak köszönhetően még ma is eleven hagyománya van a tollfosztásnak, akik így hozzájárulnak a közös örökségünk, népszokása-ink hagyományozásához.A meghitt hangula-tú szombat délutánon Dorner László önkor-mányzati képviselő is részt vett, aki köszöntőjében a hagyomány eredetéről és annak megőrzéséről be-szélt. Ezután Szimeiszter Imréné, a klub vezetője

átadta a fosztott pehely-ből készült pehelypaplant a Kaufmann Rolandnak, akinek dédnagymamája is aktív tagja a bódéi szerve-zetnek. A ceremónia után vacsora várta a résztve-vőket, pörköltet és forralt bort tálaltak fel az aszta-lokra. De ezzel nem ért véget a finomságok sora, az asszonyok házilag ké-szített fánkokkal igyekez-tek a vendégek kedvében

járni. Az összejövetel egy-ben a klub következő nagy eseményének az előzetese is volt.- Két hét múlva március 5-én tartjuk meg a Kaszi-nóban a farsangi bálun-kat, amelyre közel 200 főt várunk és addig még sok tennivalónk akad - mond-ta el Szimeiszter Imréné Panni néni a sürgés-for-gás közepette.

R. W.

Farsangi pehelypaplan

Kaufmann Roland kapta meg idén a közösen készített pe-helypaplant (Fotó: Györkös)

KORONAVENDÉGLŐ

Menü hétfőtől – péntekig. Rendelés: 70/371-1034Rendezvények hideg – meleg konyhai készítményekkelhelyben és külső helyszínen is! Tel: 70/371-1033

Tájékoztatjuk a Kedves Szülőket, hogy a 2011/2012-es nevelési évre az óvodai beíratások az alábbi időpontban lesznek: április 5-én (kedd) 8-16 óráig; április 6-án (szerda) 8-16 óráig; április 7-én (csütörtök) 8-17 óráig.A beíratás helye: Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ aulája

Schwartz Bélapolgármester

Felhívjuk a magánszemélyek, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok fi-gyelmét, hogy a HELYI ADÓK: ma-gánszemélyek kommunális adója, épít-ményadó, iparűzési adó, telekadó, gép-járműadó 2011. I. félévi pótlékmentes befizetési határideje: 2011. március 16. A névre szóló csekkek postázása meg-történt. Kérjük a Tisztelt Adófizetőket a határ-idők betartására!Tájékoztatás a magánszemélyek kom-munális adójával kapcsolatban: • Értesítjük a Tisztelt Adóalanyokat,

hogy lakás eladása, illetve vásárlása esetén az adás-vételi szerződéseket a Polgármesteri Hivatal adócsoport-jánál (V. emelet, 504. iroda, tel: 521-151) be kell mutatni, a változások át-vezetése miatt.

• Mentességben részesülnek – kére-lem benyújtása esetén - a nyugdí-jasok, munkanélküliek, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy rendszeres szociális segélyben része-sülő személyek, valamint a kiskorú gyermeket nevelők. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Iroda

Ajka Város Polgármesteri Hivatala felhívja azon nyugdíjas pedagógusok figyelmét, akik első diplomájukat 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt vehették át, jelentkezzenek az alább felsorolt dokumentumokkal a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Humánszolgála-ti Irodáján (8400 Ajka, Szabadság tér 12., III. emelet 306. vagy 319. sz. iroda), hogy emlék-diplomában részesülhessenek.Az emlékdiploma igényléséhez szükséges ira-tok:1. Önéletrajz, melynek záró részében kérni

kell az aranydiploma megadását, ha 30, vagy ennél több éves pedagógiai szolgá-lattal rendelkezik.

2. Csatolni kell az oklevelet, illetve annak hivatalos másolatát.

3. Munkaidő igazolást a munkakönyv alap-ján attól az iskolától, ahonnan nyugdíjba

ment az érintett pedagógus. (Ajánlatos bemutatni a Társadalombiztosítási Igaz-gatóság által adott határozatot, a teljes nyugdíj megállapításáról.)

4. Azon pedagógusnak, aki már aranydip-lomában részesült, nem kell az 1. és a 3. pontban szereplő iratokat benyújtania, hanem az előző (pl: arany, gyémánt, vas) emlékdiploma másolatát.

Az említett iratokat legkésőbb 2011. március 21-ig szíveskedjenek behozni, vagy beküldeni. A továbbítás a hivatalból történik a jogutód főiskolára, egyetemre, ahol a diploma jogosult-ságát elbírálják.A diploma átadását ünnepélyes keretek között tervezzük az ősz folyamán, melyről a későbbi-ekben értesítést küldünk az érintetteknek.

Polgármesteri HivatalÖnkormányzati és Humánszolgáltató Iroda

FELHÍVÁS

NYUGDÍJAS PEDAGÓGUSOK FIGYELMÉBE