Romana 48.

Patrícia Wilson

Az istenek akarták

When the Gods Choose 1988

Jamie Carrerasnak mérhetetlen befolyása van még hazája határain kívül is. Clara eleinte kételkedik a mexikói bankár mindenhatóságában, de hamarosan saját bőrén kénytelen tapasztalni, hogy a férfi igazat beszélt. Hiába igyekszik önerejéből felkutatni elveszettnek hitt apját a Sierra Madre nehezen megközelíthető indián falvaiban. Be kell látnia, hogy nem boldogul a férfi segítsége nélkül, aki már Londonban szemet vetett rá. Amikor a lány Mexikóban szerencsétlenül jár, és minden holmija odavész, a forróvérű Jamie kihasználja a helyzetet, s házi őrizetben tartja Clarát a birtokán…

Romana 48.

1. FEJEZET

Clarának baljós előérzete támadt, amikor megérkeztek a mexikói kereskedelmi

képviselet báljára. Nem számított ekkora fényűzésre, amikor John Culver segítségével meghívatta magát ide. Bár tulajdonképpen nem árulta el neki, miért akar mindenáron részt venni ezen a bálon, már az is bosszantotta, hogy valamennyire be kellett

avatnia Culvert a magánügyeibe. Egyébként nagyon nehezen szánta rá magát, hogy

előadja a kérését. Már a nagyanyja házában rendezett társasági összejöveteleken is az

idegeire ment a modorosan nagyképű fiatalember, aki itt a bálon szinte még fennhéjázóbbnak tűnt. Hiába vágott unott képet, valójában semmi nem kerülte el a figyelmét a körülötte zajló eseményekből. Jóformán minden lépésnél megállt, úgy tűnt,

hogy mindenkit ismer, legalábbis majdnem mindenkivel szóba elegyedett.

A lány lassan kezdte elveszíteni a türelmét. Végtére is nem szórakozni jött ide.

Vadonatúj estélyi ruhája meg az alkalomhoz illő kiegészítők komoly érvágást ejtettek

anyagi helyzetén. Nem lehet, hogy mindez hiába volt.

- Minden rendben? - méltatta végre figyelemre Culver.

Ezek szerint eszébe jutott, hogy én is itt vagyok, füstölgött magában Clara, és

határozott mozdulattal belekarolt. Próbálná csak meg máskor a tökéletes lovagot adni!

Ma azonban szüksége van rá. A világ szemében Sir John Culver a külügyminisztérium

nagy reményekre jogosító, feltörekvő ifjú csillaga, bár Clara nagyanyja családi körben

csak bolond Johnnyként szokta emlegetni. Kevés dologban értett egyet az öregasszonnyal, ebben az egyben azonban feltétel nélkül igazat adott neki.

Megálltak a mexikói népművészetet bemutató tárlók előtt. Az üvegszekrények

Romana 48.

polcain faháncs termékek, réztárgyak, lakkozott fatálcák, gitárok, agyagfigurák, tálak,

korsók, kosarak, kézitáskák, bevásárlószatyrok sorakoztak. Kissé távolabb népviseletbe, szalmakalapba öltöztetett bábukat lehetett látni. A jellegzetesebb ruhadarabok

mellé angol nyelvű cédulákat tűztek a gondos rendezők. Ezekről az érdeklődők leolvashatták, hogy az ingszerű hímzett női ruhákat huipilesnek, a stólához hasonló

hosszú sálakat - amiknek segítségével az indián asszonyok gyermekeiket a hátukon

cipelik - rebozosnak, az ágyterítőnek és takarónak is használatos színpompás háziszőtteseket sarapénak nevezik Mexikóban.

- Érdekesek - mondta a fiatalember egykedvűen. - Szinte hihetetlen, hogy ez a

zsibvásár Londonban van. Az én ízlésemhez képest ugyan kissé primitív ez a művészet, de tekintettel a te mexikói kötődésedre...

Claránakmindössze annyi kni voll kip-amerikai országhoz, hogy az apjának

néhány éve ott veszett nyoma, lt fohn ll pontOian tudta, de a lány inkább lemondott

arról, hogy emlékeztesse, mivel úgy r. . Immár karnyújtásnyira van céljától.

-, Melyikük senor Carreras? kérdi Zte Izgatottan, miközben egy mexikóiakból

álló kisebb társaság felé tartottak. Johntól előzőleg úgy értesült, hogy Jaime Carreras

mindenkinél jobban ismeri Mexikót.

- Fogalmam sincs - felelte közönyösen Culvei Csak hallomásból ismerem.

Senor Perez, a kereskedelmi képviselet vezetője blztOIUl meg tudja mutatni neked. Állítólag a legtöbben azért jöttek el, hogy személyeién találkozhassanak Carrerasszal.

- Biztos vagy benne, hogy ilyen fontos ember létére még szokott vezetést vállalni? - érdeklődött szorongva Clara.

- Azt hiszem...

A lány gondterhelten a homlokát ráncolta. Carrerast ugyanis Johnajánlotta, amikor

előadta neki, mit tervez. Most meg úgy tűnik, mintha nem is lenne annyira biztos a

dolgában. Persze ez az egész nem olyan fontos. Amennyiben Carreras nem jöhet

szóba, biztosan talál helyette valaki mást. Ha még Angliából sikerül tisztáznia ezt a

kérdést, akkor valószínűleg William is áldását adja a tervére, bár ő pillanatnyilag

Romana 48.

meglehetősen fel van dúlva.

A jadezöld ruha minden mozdulatára meglibbent. Egész életében ilyen ruháról

álmodott, de soha nem volt rá elég pénze. Valójában most sem engedhette volna meg

magának, de tudta, minden attól függ, hogy jó benyomást kelt-e ezen az estélyen.

John a terem túlsó végében álló zömök férfira mutatott:

- Nézd csak, ott van senor Perez! Üdvözlöm, és megkérdezem tőle, hol találjuk

Carrerast -jelentette ki saját fontosságát hangsúlyozva.

Minden mexikói nagyon választékosan öltözött fel a bálra, de valamennyiükön

túltett az a magas, daliás férfi, aki senor Pérezzel beszélgetett. Nemcsak az öltönye,

hanem büszke testtartása is arról árulkodott, hogy vagyonos és befolyásos ember

lehet. Clara - önmaga számára is megmagyarázhatatlanul - képtelen volt levenni róla

a szemét. A férfi, mintha megérezte volna a fürkésző pillantást, megfordult, és egyenesen Clara szemébe nézett.

A lánynak hirtelen a torkában dobogott a szíve. Bár meglehetősen távol álltak

egymástól, mégis úgy érezte, közvetlen közelről nézi a csillogó, fekete szempár. Pedig

megszokta már, hogy megbámulják a férfiak: selymes fényű, vörösesszőke haja gyakran magára vonta a másik nem figyelmét. Ám úgy, mint ez az idegen, még soha senki

nem nézte meg. Nem futó pillantást vetett karcsú alakjára, hanem szinte belefúrta

lebilincselő tekintetét. Napbarnította, nemes vonású arca nem tükrözött érzelmeket,

a jelek szerint különösebben nem hozták izgalomba a látottak. Bármennyire igyekezett is Clara, képtelen volt levenni róla a szemét. A mexikói végül tüntetően hátat

fordított neki. Valószínűleg így akarta jelezni, nem tetszik neki, ha bámulják.

Clara elpirult zavarában. A szavak nélküli, fagyos válasz elbátortalanította. Szerette volna elhalasztani a beszélgetést senor Pérezzel, nem akarta, hogy ez a felfújt

hólyag is jelen legyen. John azonban megszaporázta a lépteit, és ő kénytelen volt vele

tartani.

Romana 48.

- Senor Perez, hadd mutassam be Miss Clara Lawrence-t, a híres régész, Hector

Lawrence lányát! Valószínűleg ismeri Mr. Lawrence-t - tette hozzá unottan a fiatalember.

- Sajnos nem volt szerencsém személyesen is megismerhetni - felelte választékosan a kereskedelmi képviselet vezetője -, de természetesen hallottam már róla. Ki

ne ismerné Mexikóban ezt a nevet? Ámbár hosszú ideje nem láttuk. Talán visszatért

Angliába?

- Nem. A kisasszony éppen Mexikóba készül, hogy felkutassa - magyarázta orrhangon John.

- Örömünkre szolgál, hogy felkeresi hazánkat, senorita Lawrence. Engedje meg,

hogy bemutassam barátomat és honfitársamat, Jaime Carrerast! Ő is komoly érdeklődést tanúsít országunk történelme és múltbeli tárgyi emlékei iránt.

Clara mélységes csalódást érzett. Pont ez az alak Carreras! Nem túl sikeres az

indítás, de még semmi nincs veszve. Szembefordult a magas mexikóival, aki kissé

meghajolt, és kezet fogott vele. Megint elvörösödött attól, amit kiolvasott a férfi szeméből. Carreras vagy nem kedveli az angol nőket, vagy azt vette rossz néven tőle,

hogy az előbb leplezetlenül megbámulta. Mivel a mexikói halvány jelét sem mutatta

annak, hogy beszélgetést óhajtana kezdeményezni, John újra magához ragadta a szót.

- Azt hiszem, senor Carreras, Clara csak azért volt hajlandó ma este elkísérni

engem, mert azt remélte, találkozhat önnel. Vezetőt keres, és rá szeretné beszélni,

hogy vállalja el ezt a feladatot.

Clara meg tudta volna ölni Culvert. Éppen most döntötte el magában, hogy Carrerastól semmiképpen nem fog szívességet kérni.

- Vezetőt keres, senorita? - A mexikói angolul szólalt meg, a hangja kissé gúnyosan csengett. - Nagyon szívesen a szolgálatára lennék, ám attól tartok, a vezetésemmel

eltévednénk szép fővárosukban. Sir John sokkal jobban ismeri Londont, mint én.

Clarát elfutotta a pulykaméreg. Ez az alak szándékosan félreérti!

- Az apámat szeretném megtalálni, senor Carreras. Mexikóban lenne szükségem

vezetőre, nem itt, Londonban.

Romana 48.

A férfi rezzenéstelen arccal állta a lány bosszús pillantását.

- Meglehetősen sokáig várt azzal, hogy a keresésére induljon. Biztosan tudom,

hogy az édesapja tizenöt esztendeje az ország belsejében tartózkodik. Kétlem, hogy

egyáltalán megismerné.

A lány dühösen ökölbe szorította a kezét.

- Kapcsolatban áll az apámmal, senor Carreras?

- Már hosszú ideje nem. Régebben nagyon jól ismertem. Megfertőzött a történelem iránti rajongása. Azt akarta, hogy a nyomdokába lépjek. Erősen kétlem, hogy

bárki ismerné azokon az indiánokon kívül, akik befogadták a falujukba. Sokkal jobb

lett volna, ha már évekkel ezelőtt elment volna érte valamelyik családtagja, hogy

hazahozza. Most már aligha akar eljönni onnan...

A mexikói hűvös hangja megijesztette Clarát. Szóval nem tévedett, amikor az

előbb elutasítást olvasott ki a tekintetéből. Lehet, hogy Carreras már akkor tudta, ki

ő, és mit keres itt. Egy viszont biztos. Soha senki nem beszélt még így vele. Mit képzel

ez az alak magáról? Még John is megkukult, és senor Perez is igencsak zavarban volt.

- Természetesen ön dönt, hogy vállalja-e, senor Carreras. - A lány hangja remegett a dühtől. - Egyébként nem azért akarom megkeresni az apámat, hogy rábeszéljem, jöjjön vissza Angliába. Csupán egy fontos hírt szeretnék közölni vele.

- Clara édesapja ugyanis egész vagyont örökölt - kotyogott közbe John Culver,

megcsillogtatva jólértesültségét. - Ha nem jelentkezik záros határidőn belül, akkor

másra száll át az örökség. Ezért kell a kisasszonynak mindenképpen megtalálnia Mr.

Lawrence-t.

- Ertem. - Jaime Carreras megvetően végigmérte a lányt. - Szóval nem érzelmi

okokból szeretné viszontlátni az édesapját?

- Nem hiszem, hogy valóban értené, miről van szó, senor Carreras - felelte

fagyosan Clara. - Egyébként sem vagyok érzelgős. Mivel ön a jelek szerint amúgy

sem hajlandó... - tárta szét a kezét, és ott akarta hagyni őket.

Romana 48.

A mexikói hangja azonban visszatartotta:

- En vagyok a legjobb vezető, senorita, de ne számítson rám. Sem fizetségért, sem

szívességből.

- Senor Carreras tudniillik nem idegenvezető, senorita Lawrence - magyarázta

előzékenyen senor Perez. - Mindenkinél jobban ismeri Mexikó távolabbi részeit, de

ott csak társadalmi munkát végez. Senor Carreras ugyanis bankár, és az indiánok

között végzett kutatásainak költségeit többnyire saját maga állja.

Ez a közlés ugyan zavarba hozta a lányt, ám haragját szemernyit sem csillapította.

A férfi megbocsáthatatlan hangon beszélt vele. Ehhez nem volt joga!

- Bocsásson meg az alkalmatlankodásért, senor Carreras! - mondta hűvösen.

Nyilván máshol kell vezetőt keresnem magamnak.

- Azt tanácsolom, verje ki a fejéből ezt az utazást! - felelte a bankár. - Az a

környék, ahol az édesapja valószínűleg tartózkodik, nagyon messze van, és úgyszólván megközelíthetetlen. Igen veszélyes lenne odautazni egy nőnek. Még egy mexikóinak is az - tette hozzá jelentőségteljesen. - Talán elegendő lenne, ha üzenne az

édesapjának.

- Kétlem, senor Carreras. Ugyanis nincs sok időm.

- Postaszolgálatunk az ország legtávolabbi zugába is eljut - közölte leereszkedően a mexikói. - Nem dobszóval vagy füstjelekkel szoktuk továbbítani az üzeneteket.

- Bizonyára. De én mégis odautazom.

- Egy olyan csinos nő, mint maga, senorita Lawrence, sokkal inkább illene

Acapulcóba, a szállodasorra -jegyezte meg epésen Carreras, miközben szemét a lány

drága ruhába bújtatott alakján legeltette.

Clara úgy érezte, most már végképp betelt a pohár. Kurtán elbúcsúzott, és faképnél

hagyta a férfiakat. John csak futva tudta utolérni. Elkapta a lány karját, ő azonban

dühösen lerázta magáról a fiatalember kezét.

- Miért hitegettél azzal, hogy ez egy segítőkész fickó?

Romana 48.

- Mert szentül meg voltam győződve róla - védekezett a fiatalember, és a táncparkettre húzta Clarát. - Annyit mindenesétre elvártam volna tőle, hogy legalább

érdeklődést mutasson. Bizonyára pontosan tudja, hol tartózkodik az édesapád. Ha

nem tudja, akkor senki sem. Azért viszont ne nekem tegyél szemrehányást, hogy nem

nyerted el a rokonszenvét!

- Igazad van... Mindenesetre köszönöm, hogy elhoztál. Talán mégis találok itt a

bálon valakit, aki segítségemre lehet.

- Én a helyedben nem nagyon bíznék ebben - mondta John sajnálkozva. - Ha

Carreras nemkívánatos vendégnek nyilvánít Mexikóban, akkor senki sem mer szóba

állni veled. Ez a fickó ugyanis nemcsak ismert bankár, de jelentős a politikai befolyása

is. Ha ő nem akarja, akkor sohasem juthatsz el az ország belsejébe.

- Senkinek sincs ekkora hatalma - ellenkezett hevesen Clara.

- Dehogy nincs, kedvesem! - állította John.

A lány csak futó pillantást vetett a táncparkett szélén álló magas mexikóira, máris

meggyőződött arról, hogy ez valóban így van. Carrerast tekintélyes külsejű urak

és csodaszép hölgyek vették körül, akik mohón itták minden szavát. A mexikói kifürkészhetetlen tekintete azonban Clarán nyugodott. A lányt ez csak még jobban felbosszantotta, s egyre kellemetlenebbül érezte magát. Gyorsan elfordult, és igyekezett

odafigyelni Johnra. A fiatalember nyilván röstellte, hogy felsült Jaime Carrerasszal

kapcsolatban, és most megkettőzött igyekezettel akart segíteni.

Clara újra reménykedni kezdett. Csak kell lennie valakinek, aki elvezeti az édesapjához! Reménye azonban hiú ábrándnak bizonyult. Bárkit is kérdeztek a bál vendégei közül, egyre csak azt a tanácsot kapták, hogy forduljanak Jaime Carrerashoz.

A mexikói egész este egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől. Valamilyen

titokzatos okból meg akarja akadályozni az ő tervezett utazását. Clara érezte, hogy

készül valamire. Dobogó szívvel várta, hogy kiderüljön, mire. Vajon miért érdeklődik

a bankár az ő ügyei iránt?

Romana 48.

Telt-múlt az idő, és már azt hitte, tévedett, amikor érezte, hogy Jaime Carreras

megáll a háta mögött. Meg sem kellett fordulnia, tudta, hogy ő az.

- Ezt a táncot biztosan nekem adja - búgta a fülébe a férfi kissé idegen kiejtéssel.

Önkéntelenül megmerevedett, amikor a bankár lassan a táncolók sűrűjébe vezette.

- Szólhatott volna, hogy beszélni akar velem, senor Carreras - mondta határozottan. Fejét félrefordította, nem mert a férfi szemébe nézni, mert tehetetlennek érezte

magát. A bankár karjában hirtelen ráébredt, hogy komoly erőpróba előtt áll.

- Nem akartam üzenni, senorita Lawrence - felelte gyengéden, de határozottan

Carreras. -Az ilyen üzenetek többnyire olyanok fülébejutnak, akiknek semmi közük

hozzá. Ez a dolog viszont csupán kettőnkre tartozik.

- Úgy értsem, mégis elkísér az apámhoz? - reménykedett Clara.

- Éppen ellenkezőleg - hűtötte le a férfi. - Nem áll szándékomban odakísérni, és

azt sem engedem, hogy bárki más megtegye helyettem. Az édesapja hosszú évek óta

Mexikóban tartózkodik. Hadd maradjon az övéi között!

- De az apám angol!

- Kár, hogy a családjának ez nem jutott már évekkel ezelőtt eszébe... De nem

azért akartam beszélni magával, hogy kölcsönösen sértéseket vágjunk egymás fejéhez. Félreérthetetlenül az értésére akarom adni, nem engedem, hogy elmenjen hozzá,

és megzavarja a nyugalmát.

- Mexikó talán a maga tulajdona, senor Carreras? - kérdezte Clara gúnyosan.

- Nem egészen, senorita Lawrence - felelte a férfi, és a lányra nézett. - Van azonban némi befolyásom a hazámban. Itt és ma este pedig korlátlan a hatalmam. Nincs

senki ezen a bálon, aki az engedélyem nélkül akár a kisujját is mozdítaná önért.

- Szóval ezért figyelt egyfolytában, és ezért csóválta időnként a fejét! - kiáltotta

felháborodottan a lány. - Meglep, hogy ennyi érdeklődést tanúsít egy jelentéktelen

angol nő iránt. Miért nem törődik inkább a saját dolgával?

- Szívesen teljesítem az óhaját, amint felhagyott őrült tervével. Ami pedig az

Romana 48.

érdeklődésem okát illeti: nagyon jól emlékszem az édesapjára, és ki nem állhatom a

kapzsiságot.

- Elképesztő, mennyire lebecsülik a gazdagok a pénzt! Én viszont azt teszem, amit

jónak látok.

- Amíg magán tartom a szememet, addig biztosan nem.

- Csak nem gondolja, hogy ellenőrizhet?

- Addig valóban nem, amíg nem teszi a lábát Mexikó földjére - felelte vészjósló

nyugalommal Carreras. - Ott aztán úgyis rájön, hogy minden út hozzám vezet.

- Mérget vehet rá, hogy elmegyek Mexikóba, de maga nem fog értesülni róla. A

hazája nem tartozik ugyan a kedvenc helyeim közé, ám annyit azért tudok, hogy

hatalmas ország.

- De nem annyira, hogy észrevétlenül elrejtőzhessen benne a szemem elől, senorita Lawrence -jegyezte meg hanyagul a férfi. - Iratokra és beutazási engedélyre lesz

szüksége. Azonnal megtudom, ha beadja a kérvényét a hatóságokhoz. Nem tud

tolvajként besurranni az országba.

- Semmit sem akarok magammal hozni Mexikóból - nyögte ki nagy nehezen

Clara. - Amióta az eszemet tudom, gyűlölöm azt az országot. Meg akarom találni az

apámat, utána pedig azonnal hazautazom. Ne izguljon, senor Carreras! Nem fogom

elvenni maguktól a híres vendégüket.

- Már nem híres - felelte halkan a bankár. - Hagyja békén azt az öregembert, és

keresse máshol a boldogságát! Biztos vagyok benne, egy olyan nőnek, mint maga,

nem kell sokáig várnia, hogy megtalálja. - Lesújtó pillantása szemernyi kétséget sem

hagyott afelől, hogy mire célzott.

Clara ösztönösen ütésre emelte a kezét, hogy lekeverjen neki egy pofont, a férfi

azonban vasmarokkal megragadta a csuklóját.

- Nem ajánlom, hogy ilyesmit tegyen - figyelmeztette, és sötét szeme fenyegetően

megvillant. - Különben olyan ellenintézkedéseket kellene foganatosítanom, amelyek

Romana 48.

nem nyernék el a tetszését.

A lány végtelenül megkönnyebbült, amikor a háta mögött meghallotta John

kényeskedő hangját:

- Most már tényleg indulnunk kell, Clara. Megígértem Williamnek, hogy hazaviszlek, és lassan éjfélre jár. Tudod, hogy addig nem hunyja le a szemét, amíg haza

nem érsz. Hozom a kabátodat.

Jaime Carreras arcára megvetés ült ki.

- Figyelmeztettem - mondta foj tott hangon. -Felejtse el a tervét! Vad és veszélyes

vidéken kellene keresztülvergődnie. Vannak ugyan hegyi vezetők, de nem ajánlhatom

őket magányos angol nők számára.

- A döntéseimet magam szoktam meghozni, senor Carreras - felelte elutasítóan

a lány. Most, hogy mindjárt elmennek innen, már nem érezte olyan rémisztőnek a

mexikóit. - Rég volt, hogy bárki előírhatta, mit tegyek.

- Csupán tanácsot adtam magának.

- Akkor ugye nincs ellenére, ha nem fogadom meg a tanácsát? Most pedig mennem kell. Johnnak tökéletesen igaza van. William már bizonyára türelmetlen.

- William? - A bankár komor tekintettel méregette a lányt. - A férje?

Clara elmosolyodott.

- Nem, csak együtt lakunk.

Jaime Carrefas nem tűnt különösebben meglepettnek.

- Williamet nem zavarja, hogy maga nélküle jár szórakozni? Nem féltékeny, ha

maga más férfiakkal táncol?

- Mindketten a saját életünket éljük - felelte élesen a lány. - De nem akarom,

hogy aggódjék miattam. Jó éjszakát, senor Carreras!

A férfi nem válaszolt.

Clara az ajtóból még egyszer visszafordult. Tudta, hogy soha többé nem látja a

bankárt, és örült, hogy így lesz. Ennek ellenére furcsa módon fájdalmasnak érezte az

Romana 48.

elválást. Pedig soha senki nem mutatta ki iránta ennyire az ellenszenvét, mint ez a

mexikói. Talán még meg is értette volna az ellenérzését, ha az örökség említése ébresztette volna fel benne. Carreras azonban az első pillanattól fogva ki nem állhatta.

Élvezettel meghagyta a férfit abban a hitében, hogy William a szeretője, és jókedvűen elmosolyodott. Ha William hallotta volna, hogyan beszélt vele ez a pökhendi

alak, alighanem nyomban nekiesett volna a botjával. Remélhetőleg őt nem páholja el,

ha megtudja, höl járt az este. A nagybátyja éppannyira ellenzi ugyanis a tervét, mint

Jaime Carreras, csak egészen más okokból. William tisztában van azzal, hogy tőle

semmi sem áll távolabb, mint a vagyon megkaparintása. Épp ellenkezőleg, azt szeretné megakadályozni, hogy rá szálljon az örökség. Nem akarja ezt a pénzt, mert a

nagyanyjától származik...

- Micsoda pökhendi alak! - dörmögte John mogorván a kocsi felé menet.

Clara tökéletesen egyetértett vele. Nem elég, hogy Carreras pökhendi volt, arról is

meg akarta győzni, hogy soha nem érheti el a célját. Ennek ellenére mindent el fog

követni, hogy felkutassa az apját, hiszen köti az adott szava. Meg az idő is szorítja.

- Még egyszer átgondolom, hogyan találhatnánk számodra vezetőt - mondta

segítőkészen John, amikor megállt a házuk előtt. - Kár lenne, ha le kellene mondanod

az örökségről, mert nem találtad meg az édesapádat.

Jellemző Johnra, hogy a hiányos értesüléseiből téves következtetést von le, gondolta Clara. Mégsem akarta tisztázni a félreértést. Ráér majd akkor megtenni, ha felkutatta az apját. Elbúcsúzott a fiatalembertől, és arra a reggelre gondolt, amelyen ez

az egész elkezdődött.

A tányérja mellett feküdt a levél, amikor lement reggelizni.

- Úgy látom, nagyanyád ügyvédeitől érkezett leveled - közölte komor ábrázattal

William. - Kénytelen vagy felnyitni a borítékot, és szembenézni a tényekkel - tette

hozzá, miután Clara először pillantásra sem méltatta a levelet, aztán némi habozás

Romana 48.

után mégis a kezébe vette.

- Csupán egy darab papír - bátorította magát Clara. - Biztosan nem fog megharapni.

- Okos beszéd! -derült fel William arca, és azzal az atyai mosollyal nézett rá,

amelyet egyébként csak kedvenc tanítványaínak tartogatott.

Clara feltépte a borítékot. Bátorsága azonban rögtön az első sor elolvasása után

elszállt. Mivel nem voltjelen a végrendelet felnyitásánál, kötelességünknek érezzük,

hogy tájékoztassuk a következőkről...

- Olvasd el te, William! Én képtelen vagyok rá.

Miközben a nagybátyja olvasott, Clara a teáját szürcsölgetve azon törte a fejét,

miért izgatta fel magát ennyire. Végül is itt van vele William, és semmi baja nem eshet

mellette. Mindig is rajongott a nagybátyjáért, így hát az édesanyja halála után teljesen

természetesnek találta, hogy együtt béreljenek ki egy kis elővárosi házat. William a

közeli iskolában tanított, ő maga pedig vonattal járt be a munkahelyére, egy londoni

bankba.

Egyiküknek sem volt könnyű az élete, bár más és más okból. William bal lába

születésétől fogva kissé rövidebb volt, mint a jobb, és bottal kellett járnia. Ettől a kis

testi hibájától eltekintve jóképű férfinak számított. Leghőbb vágya az volt, hogy egy

szép napon saját iskolát nyithasson fogyatékos gyerekek számára.

Clara őszintén szerette Williamet. Élvezte a társaságát, és biztonságban érezte

magát mellette. A nagybátyja sohasem próbált meg uralkodni felette, és nem akarta

megfékezni heves vérmérsékletét. Az az asszony, aki mindent megtett ezért, már

nem élt...

- Olvassam fel az egészet, vagy beéred egy rövid összefoglalóval? - kérdezte

William, miután végigolvasta a levelet.

- Fogd a lehető legrövidebbre! - kérte Clara, és erősebben szorította a teáscsészéje

fülét.

Romana 48.

- Röviden arról van szó, hogy nagyanyád minden vagyonát édesapád örökli. Ha

viszont hat hónapon belül nem találják meg, akkor halottá nyilvánítják, és te leszel az

általános örökös.

- Jaj nem! - Clara felugrott az asztaltól. Fehér lett, akár a fal. - Ezt nem teheti

velem. Nagyanya pontosan tudta, mit érzek iránta. Ezzel is csak szegény anyámnak

akart ártani.

- Ne butáskodj! Nagyanyád és édesanyád már nem él. Ha édesapád is meghalt,

akkor mi sem természetesebb, mint hogy mindent te örökölj.

- Apa nem halt meg! - kiáltotta keserűen a lány, és idegesen fel-alá járkált a

szobában. - Már húsz éve Mexikóban él, és azt teszi, amit mindig is akart. Soha egy

percre nem gondolt közben sem anyára, sem rám.

- Régóta nem hallatott magáról - emlékeztette óvatosan William. - És egy valaha

nagyon híres ember esetében joggal feltételezhető, hogy azért nincs róla hír, mert

meghalt.

- Az ő esetében semmit sem lehet joggal feltételezni! - ellenkezett hevesen Clara.

- Egyszerűen elvitt bennünket az anyjához, aztán Mexikóba utazott. Az első tizenöt

évben még biztosan élt. Anya ugyanis gyűjtötte a róla szóló újságcikkeket.

- Megértem édesanyád keserűségét, Clara, de sajnos téged is megfertőzött az apád

iránt érzett gyűlöletével. Senki nem élhet ilyen lelki teherrel.

- Mielőtt anyám meghalt, megígértem neki, hogy soha egy fillért sem fogadok el

nagyanyától.

- Nem volt joga ilyen ígéretet kicsikarni tőled. A megkeseredettség tönkreteheti

az ember lelkét.

- Senkink sem volt! - csattant fel Clara, és a harag könnyei gyűltek a szemébe.

- Eddig azt hittem, én is ott voltam - mondta nyugodtan William.

Clara haragja azonnal elpárolgott.

- Bocsáss meg, William! Nem úgy értettem.

Romana 48.

- - Jól van. Most pedig gyorsan reggelizz meg, különben lekésed a vonatot!

- Tudom már, mit csinálok -jelentette ki hirtelen a lány. - Elutazom Mexikóba,

és megkeresem az apámat. Ha személyesen nem is akar eljönni az örökségéért,

legalább írja alá a szükséges papírokat!

- Erről szó sem lehet! - szögezte le határozottan a nagybátyja.

Clara mégsem állt el a terve megvalósításától.

2. FEJEZET

A bál utáni napon metsző hideg volt. A komor idő nagyon is illett Clara hangulatához. Reggelinél összevesztek Williammel, és úgy váltak el, hogy előtte nem békültek ki. A veszekedés nagyon megviselte a lányt. A nagybátyja volt számára a

legkedvesebb ember a földön, de eldöntötte, hogy William ellenkezése dacára is

elindul az apja keresésére.

A tegnap esti kudarc is hozzájárult rosszkedvéhez. Éjjel alig aludt valamit, s ha

lehunyta a szemét, azonnal Jaime Carreras jelent meg előtte. Nem mentek ki a fejéből

éles szavai és lekezelő viselkedése. Mérhetetlenül bosszantotta, hogy csak utólag

jutottak eszébe a megfelelő válaszok.

Korábban nem ismerte a férfit, és soha többé nem találkozik vele. Nevetséges

lenne, ha a szívére venné, hogy egy mexikói bankár rossz véleménnyel van róla.

Tulajdonképpen elmondhatta volna neki az igazságot. Mesélhetett volna erőszakos,

zsarnok nagyanyjáról, aki rátelepedett az ő és az édesanyja életére, miután Hector

Lawrence visszatért igazi szerelméhez, a régészethez. Beszélhetett volna arról is,

mennyire függött az öregasszonytól, és arról, hogy csak akkor látta át a helyzetet,

amikor már majdnem késő volt. Mindehhez azonban semmi köze Carrerasnak.

Most égető szüksége van egy vezetőre, és hajlandó minden megtakarított pénzét

erre áldozni. Ha az a beképzelt bankár azt hiszi, hogy a befolyásával megakadályozhatja ebben, akkor csalódni fog. Megpróbálta elhessegetni lelki szemei elől a mexikóit, ám próbálkozása nem járt sikerrel.

Romana 48.

Miközben éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyban, pompás ötlete támadt. Reggel, ahogy beér a munkahelyére, azonnal felhívja Culvert a külügyminisztériumban.

John biztosan ki tudja deríteni, melyik szállodában lakik a mexikói küldöttség. A bál

alatt nem beszélhetett mindegyik tagjával. Könnyén lehet, hogy valamelyikük mégis

a segítségére lesz.

Ahogy eltervezte, úgy is tett. John kora délután visszahívta, és közölte, hogy a

mexikói vendégeket a Phoenix Szállodában találhatja meg.

Munka után Clara egyenesen a szállóhoz hajtott, a bejárat előtt azonban inába szállt

a bátorsága. Már majdnem besötétedett, és jeges szélt fújt. Gyámoltalanul ácsorgott

az utcán, és azon töprengett, milyen ürüggyel tudhatná meg a mexikóiak szobaszámait. Hirtelen ismerős hangot hallott a háta mögül.

- Rám vár, senorita Lawrence?

Azonnal hátrafordult. Jaime Carreras félig bosszúsan, félig vidáman farkasszemet

nézett vele.

- Véletlen, hogy itt talál - folytatta a férfi. - Senor Perez és jómagam természetesen a Savoyban lakunk.

Persze, gondolta a lány. Hol máshol, mint a legdrágább londoni szállodában?

- Nem magához készültem, senor Carreras - felelte aztán hűvösen.

- Valóban? - A bankár gúnyosan felhúzta a szemöldökét. - Micsoda véletlen,

hogy éppen itt találkozunk!

- Várok valakit - füllentette Clara, és belepirult.

- Úgy látom, az a valaki késik. Kellemetlen lehet. Talán megrövidíthetem kicsit

a várakozását. Bűn lenne fecsérelni a drága idejét.

Mielőtt tiltakozhatott volna, a mexikói álszent gyengédséggel karon fogta, és bevezette a szálloda előcsarnokába.

- Bizonyára tudja, hogy maguknál szállt meg a mexikói kereskedelmi küldöttség

- mondta a bankár a meglepett főportásnak.

- Természetesen, senor Carreras.

Romana 48.

- Akkor nézze meg jól ezt az ifjú hölgyet! Semmiképpen sem szabad beengedniük, amíg a honfitársaim itt laknak. Érthetően fejeztem ki magamat?

- Igen, senor Carreras.

A mexikói nyugodtan és udvariasan beszélt. Clara először fel sem fogta szavai

jelentését, aztán fülig pirult zavarában, mert a portás olyan érdeklődéssel méregette,

mintha egy életre az emlékezetébe akarná vésni a vonásait. Nyilván azt hitte róla,

ellenséges ügynök. Jaime Carreras somolyogva nézett utána, amikor szó nélkül kiviharzott a szállodából.

Clarának mégis sikerült kicseleznie a bankárt. Este otthonról felhívta a szállodát.

Egy rendkívül előzékeny mexikói urat kapcsoltak neki, aki megnyugtatta, hogy

Mexikóvárosban könnyen találhat magának megbízható vezetőt, aki elviszi az ország

belsejébe. Arról is tájékoztatta, hogy a felmerülő költségek az utazás időtartamától, a

szükséges felszerelésektől és az esetleges veszélyektől függenek.

Madarat lehetett volna fogatni vele örömében, amikor letette a kagylót. Nem csak

amiatt, mert elérhető közelségbe került a terve megvalósítása. Legalább ennyire fontos volt számára az is, hogy győzelmet aratott Jaime Carreras felett.

Clara alig akart hinni a fülének, amikor másnap, röviddel ebédszünet előtt a

mexikói hangját hallotta a bankban. Ijedten hátrafordult, és látta, hogy Carreras a

főnökével beszélget. Csak nem látott át a mesterkedésén?

- Ó, Miss Lawrence! - lépett az asztalához nyájas mosollyal Mr. Partridge, a

főnöke. - Szólnia kellett volna, hogy Mr. Carrerasszal ebédel. Természetesen hamarabb is elengedtem volna.

- Én... izé... - hebegte Clara. Nem tudta, hogyan mászhatna ki ebből a szorult

helyzetből. Ha szóváltásba keveredik Jaime Carrerasszal, a végén úgyis ő húzza a

rövidebbet. - Még nincs is ebédidő - mondta végül.

- Nem baj, Miss Lawrence. Menjen csak nyugodtan! És ma már nem is kell

visszajönnie. Nagyon sápadtnak látom.

A lánynak csak akkor jött meg a hangja, amikor a bankár a tilosban várakozó fekete

Mercedeshez vezette.

Romana 48.

- Itt nem szabad várakozni. - Izgatottságában ez jutott először eszébe. - Biztonsági okokból egy bank előtt soha...

, - Magán kívül semmit sem akartam ellopni a bankból. - A férfi szinte belökte

Clarát a kocsi fűtött utasterébe, - Mivel ez megtörtént, már odébb is állunk innen.

- Ugye azt hiszi, hogy magának mindent szabad? Márpedig a magánéletemhez

semmi köze! Mit képzel, mit gondolnak most rólam a bankban...

- Szerintem jót tettem a tekintélyének - vágott a szavába a mexikói, és ügyesen

besorolt a forgalomba. - Mától fogva maga lesz az a lány, aki ismeri Carrerast. A

főnöke pedig a jövőben rendkívül előzékeny lesz magával, mert attól tart, hogy esetleg

bemártja nálam.

Clara ökölbe szorította a kezét.

- Nyilván azt hiszi, hogy pénzzel mindent el lehet érni.

- Mindent azért nem. De a pénz nagyon hasznos lehet. Annyira hasznos, hogy

maga például veszélyes kalandba is hajlandó bocsátkozni miatta. Egyébként a máskor

olyannyira uralkodni vágyó főnöke nem a pénzem, hanem a hatalmam miatt változott

kezes báránnyá.

- Azt képzeli, hogy magának korlátlan a hatalma? - Clara dühében már majdnem

elsírta magát. - Hová hurcol?

- Oda, ahol zavartalanul beszélhetek magával. Mint említette, ebédhez még korán

van. Amúgy sincs kedvem ahhoz, hogy a gúnyos sértéseit egy csendes étteremben

hallgassam végig. Erre a célra sokkal jobban megfelel egy park. Ha esetleg túlságosan

felpaprikázódna, ott legalább úgy tehetek, mintha nem magához tartoznék.

A lány legszívesebben mind a tíz körmével nekiesett volna Carreras öntelt képének, de nem akart nevetségessé válni.

- Nem is tartozik hozzám. Legyen szíves, azonnal vigyen vissza a bankba! - követelte.

Romana 48.

- Ha visszavinném, azzal kitenném magát a főnöke kínos kérdéseinek. Hallotta,

hogy elengedte egész délutánra. Beszélni akarok és beszélni is fogok magával, senorita Lawrence.

A férfi oly magától értetődően érvényesítette az akaratát, hogy Clara teljesen tehetetlennek érezte magát. Hogyan kerülhetett ilyen megalázó helyzetbe?

Jaime Carreras a járda mellé kanyarodott, és megállt.

- Ott szemben van a park bejárata. Készüljön fel rá, hogy a társalgásunk nem lesz

túl rövid! Szeretném világosan és érthetően kifejteni az álláspontomat, mivel nincs

kedvem még egyszer találkozni magával.

Clara falfehér lett haragjában. Nem várta meg, hogy a férfi kisegítse, kipattant a

kocsiból. Neki is lesz néhány keresetlen szava ehhez a pökhendi alakhoz. Szerencsére

éppen kevesen sétálgatnak a parkban. Minél kevesebb hallgatójuk akad, annál jobb.

Carreras követte.

- Elég kihalt a környék -jegyezte meg.

Clara felhajtotta a kabátgallérját, és továbbment, de nem fordult hátra.

- Fázik? - A bankár karon fogta, és maga felé fordította. - Ha megígéri, hogy

rendesen viselkedik, szívesen meghívom egy étterembe.

- Nem akarok magával ebédelni! - kiáltotta Clara, és kiszabadította a karját.

Egyáltalán nem érdekel, mit akar mondani, de inkább meghallgatom, csak hogy ne

kövessen napokig.

- Ahogy parancsolja. - Meglepő módon úgy tűnt, a férfi megsértődött, amiért

visszautasították a meghívását. - Azért hoztam ide, hogy még egyszer és utoljára

felhívjam a figyelmét, milyen komoly veszélyeknek teszi ki magátj ha nem mond le

a kalandor tervéről. Talán nem volt a legokosabb, hogy engem kért fel arra, vezessem

el az édesapjához, mellettem azonban legalább biztonságban lett volna. Mexikóban

sok vezető van, ám alig-alig akad közöttük megbízható. Egy ilyen embernek lenne a

Romana 48.

hegyekben kiszolgáltatva. Ez az egyik ok, amiért nem akarom, hogy Mexikóba utazzék. A másik az édesapja. Tizenöt éve teljesen visszavonult. Minden kapcsolatot megszakított a hozzátartozóival és régebbi barátaival. Valószínűleg már törve beszéli az

angolt. Miért nem hagyja, hogy nyugalomban töltse élete alkonyát?

Clara szúró fájdalmat érzett a szíve körül az apja említésére. Hector Lawrence

maga választotta ezt az életet. Az édesanyjának viszont nem volt választási lehetősége.

Meg kell tartanom a halálos ágya mellett tett ígéretemet, gondolta.

- Már a bálon is mondtam magának, hogy néni érti, miről van szó. Nagyon fontos,

hogy megtaláljam az apámat, mert alá kell írnia néhány okmányt.

- Szóval magát kizárólag a pénz érdekli. Pusztán a pénz miatt akarja Megzavarni

egy idős ember nyugalmát, és kockára tenni a saját életét. Sokkal egyszerűbben is

meggazdagodhatna. A maga külsejével, a remek alakjával... Együtt él egy férfival.

Miért nem keres helyette egy vagyonosat?

- Csak nem saját magára gondol? - támadt Clara a bankárra.

A férfi egy pillanatig szótlanul nézte.

- Miért is ne? -jegyezte meg végül gúnyosan. - Ha éppen nem rikácsol úgy, mint

valami halaskofa, akkor nagyon szép. Még soha nem volt dolgom angol nővel. Mit

szólna hozzá, senorita Lawrence?

Clara ösztönösen cselekedett. Anélkül, hogy igazán tudatában lett volna, mit

cselekszik, meglendítette a kezét, és csattanós pofonnal felelt a kérdésre.

A férfi villámgyorsan magához rántotta.

- Mondtam már, hogy megjárja, ha heveskedik - suttogta fenyegetően. - Most

megmutatom, milyen büntetésre gondoltam. - Száját a lány ajkára tapasztotta, és

csókkal fojtotta el a sikítását. Uralkodni vágyás és düh hajtotta.

Néhány másodperc múlva már szét is váltak. Clara úgy érezte, mélységesen megalázták. Carreras erős keze még mindig fogva tartotta, sötét szemében különös fény

Romana 48.

csillogott. Felemelte a kezét, és mutatóujját végighúzta a lány ajkán.

- Maga a legrosszabb tulajdonságaimat csalogatja elő belőlem. Mindegy, mit gondol rólam, de általában nem szoktam erőszakoskodni. - Megsimogatta Clara arcát,

aztán az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét. Most váratlan gyengédséggel csókolta meg,

s közben erősen magához szorította.

A lány alig kapott levegőt. Rémülten érezte, hogy teste örömmel fogadja a becézést, és hogy feltámad benne a vágy. Amikor a mexikói végre elengedte, egész testében reszketett. Túl későn döbbent rá, hogy a csók közben lehunyta a szemét. Gyorsan

kinyitotta, és látta, hogy Carreras önelégülten néz le rá.

- Ha úgy dönt, hogy az enyém lesz, csak hagyjon üzenetet számomra a mexikói

követségen. Ott mindig tudják, hol érhetnek el. Biztosíthatom, hogy minden elképzelhető fényűzést megkap tőlem. Egy dolgot azonban még áruljon el nekem, senorita

Lawrence! William csókját is ilyen szenvedélyesen fogadja?

Clara képtelen volt egyetlen szót is kinyögni, ezért hátat fordított Carrerasnak. Pár

pillanat múlva hallotta, hogy a férfi elindul a kocsija felé.

Másnap a reggeli lap címoldalán látta viszont a bankár fényképét. Figyelmesen

végigolvasta a cikket, amelyből kiderült, hogy a pénzügyminisztériumban tartandó

fontos megbeszélése miatt Carrerasnak vissza kellett utaznia Mexikóba. Megborzongott, amikor a fényképre esett a pillantása: emlékezetében még élénken élt az előző

napi csók. Gyorsan összehajtogatta az újságot, hogy ne is lássa a férfi képét. Végre

megszabadult tőle, és most már teljesen a terve megvalósításának szentelheti magát.

Senki nem állhat az útjába.

Minden simán ment, talán túlságosan is simán. Még Londonból sikerült magárigépet bérelnie, amely majd a hegyekbe röpíti Mexikóvárosból.

Az elavult duplafedelű csörgött-zörgött, és a pilótája sem volt bizalomgerjesztő.

Clara úgy látta, sokkal inkább érzésből, mint a műszerek alapján repül. Jobb, vagyis

Romana 48.

drágább bérű gépre sajnos nem futotta a pénzéből. Nem bánta a kényelmetlen körülményeket, örült, hogy hamarosan beválthatja az anyjának tett ígéretét. Minden egyéb

másodlagos.

A pilóta a hegyek felé fordította a gépet, és egy kiszáradt folyómeder vonalát

követte. Alattuk játékszernek tűntek a völgyek ölén megbúvó aprócska házak. Felettük felhőtlen, szikrázóan kék volt az ég.

Vezetőt eddig nem sikerült kerítenie, de biztosan talál majd valakit, ha valamivel

közelebb jut a céljához, reménykedett Clara. Időnként eszébe jutott Jaime Carreras

figyelmeztetése, de mindannyiszor gyorsan elhessegette magától ezt a gondolatot.

Három hónap telt el legutolsó találkozásuk óta. Annyi mindent kellett közben elintéznie, hogy sokkal hosszabbnak érezte ezt az időt. A munkahelyén szabadságot

kért, nagyanyja ügyvédeitől beszerezte a szükséges iratokat, és egyfolytában arról

győzködte Williamet, hogy helyes, amit tesz.

Elkomorult az arca, mert eszébe jutott, hogy még az elutazásakor sem értettek

egyet a nagybátyjával. Ezen azonban itt és most nem tud változtatni. Most az előtte

álló dolgokra kell összpontosítania.

A pilóta izgatott dörmögése visszarántotta a valóságba. Kinézett az oldalablakon,

és megrémült. Ahol az előbb még hegyeket és erdőket látott, ott most semmi sem volt.

Tejfehér, sűrű ködfelhő vette körül a gépet. A műszerfalon kísértetiesen villództak a

műszerek zöldes és kékes jelzőfényei.

- Sokára érünk oda? - kérdezte aggódva.

- Már nem, senorita Lawrence, már nem - mondta a pilóta a botkormány mellől.

Érezni lehetett a hangjából, hogy ő is fél.

- Le tud szállni ebben a ködben?

- Nem, senorita. De azért ne féljen! Itt a hegyekben gyorsan leszáll a köd, de

éppolyan hamar el is oszlik. Szerencsére tudom, hol járunk.

A lány idegesen az ajkába harapott. Szemrehányásokkal illette magát, amiért nem

Romana 48.

szerzett jobb gépet. De nem futotta volna a pénzéből. A repülőjegy és a szállodaszámla

már így is eléggé leapasztotta a pénztárcáját. Még éppen arra futja, hogy hegyi vezetőt

fogadjon, aztán pedig visszarepüljön Londonba. Mire hazaér, egyetlen fillérje sem

marad, sőt valószínűleg az állását is elveszíti. Mindezt azért, nehogy övé legyen a milliós örökség! Valójában nem is veheti rossz néven Williamtől, hogy bolondnak tartja.

- Semmi ok a rémületre, senorita Lawrence. Mindjárt eloszlik a köd - bizonygatta

a pilóta. Imának hangzottak a szavai, és azok is voltak. A férfi szemét meresztve

kémlelt lefelé. Nyilván a folyómedret kereste, amely alapján eddig tájékozódott. A

műszerfalra egyetlen pillantást sem vesztegetett. Vagy nem működtek a mutatók,

vagy nem tudta leolvasni őket.

Hirtelen valóban ritkulni kezdett a köd. Nem oszlott el teljesen, de ahhoz eléggé,

hogy meglássák, nem a hegyek fölött, hanem a hegyek között repülnek. Kész csoda

volt, hogy az apró gép nem ütközött neki egy hegyoromnak.

Clara bármelyik ablakon nézett ki, erdős hegyoldalakat látott. Ezek szerint túl alacsonyan, egy szurdokban repülnek. Ez a kivénhedt jószág aligha lesz képes a sziklahasadék végéig a kellő magasságra emelkedni. A kutatóútja tehát véget ér, mielőtt

valójában elkezdődött volna.

Csodával határos módon a gép mégis emelkedni kezdett. A pilóta fohászokat mormolt az anyanyelvén. Hirtelen megpillantották maguk előtt a vakítóan kék eget. Hajszál híja volt, hogy megúszták. A repülő árnyéka olyan közel volt hozzájuk, mint

gyalogoshoz a sajátja a napsütötte járdán.

Túljutottak a hegygerinc legmagasabb pontján, ám ekkor úgy tűnt, hogy a kis gép

minden erejét kiadta. A motor kétségbeesetten erőlködve hörgött és köhögött, utoljára

még egyszer feltámadt, aztán végleg kimúlt.

Siklórepülésben, vad iramban süllyedtek a völgy felé. Egyre közelebbről látták a

fák csúcsait. Az ágak előbb súrolták a gép oldalát, aztán szörnyű recsegés-ropogás

Romana 48.

hallatszott.

Clara erős ütést érzett a fején, majd minden elsötétült és elnémult körülötte... Fülsiketítő robbanás térítette magához. Amikor kábán kinyitotta a szemét, egy sziklatömb

fedezékében feküdt. A roncs nagy lánggal égett. Fémrészek és bőrdarabok szakadtak

le róla, és repültek messzire, akárha puskából lődözték volna őket.

Fel akart egyenesedni, hogy kinézzen a szikla mögül, amelynek minden bizonnyal

az életét köszönhette, ám olyan erős fájdalom nyilallt a fejébe, hogy elsötétült előtte

a világ. A gyomra is felkavarodott, és mindent kiadott magából. Nyöszörögve a

halántékára szorította a kezét, és valami meleget, ragadósat tapintott. Vér! Megsérült,

amikor kiesett a zuhanó gépből.

A roncs fennakadt a fák ágain. Valószínűleg megrepedt az üzemanyagtartály, annak a robbanása térítette magához az ájulásból. A lángok egyre magasabbra csaptak,

a vörösessárga lángnyelvek már a fák csúcsait nyaldosták. Elviselhetetlenné vált a

hőség, és a tűz veszedelmesen terjedni kezdett.

Clarát vakrémület fogta el. Az egész tisztást végigpásztázta, ám a pilótának nyoma

veszett. Vagy bennégett a kigyulladt gépben, vagy zuhanáskor lelte halálát. Bármi is

történt vele, ő most csak magára számíthat.

Az életösztön erőt adott neki. Kínkeservesen feltápászkodott, és belekapaszkodott

a sziklába. Észre sem vette, hogy a karja is vérzik. A szoknyája cafatokban lógott, és

eltűnt az egyik cipője, de mindez most nem számított. Forgott körülötte a világ, és

nagyon rosszul érezte magát. Valami mégis hajtotta, hogy a lehető leggyorsabban a

lehető legmesszebbre kerüljön a roncstól. Nem valószínű, hogy ebben a vadonban

megtalálják, de ha már itt kell elpusztulnia, akkor inkább a zöld fák árnyékában érje

a halál, s ne az egyre jobban elharapózó lángokban.

Elég messzire sikerült elvonszolnia magát, amikor megbotlott, és legurult a hegyoldalon. Egy öreg fa vastag törzse fogta fel a zuhanását. Utolsó erejével elfordította

Romana 48.

a fejét, és egy magas hegyet látott. Hósipka fedte a csúcsát, a közepéből azonban füst

szállt fel. Vulkán! -gondolta kábultan. Úgy érezte, mintha hatalmas élőlény lenne a

hegy, amely most őt lesi. Soha nem mehet el innen, itt kell meghalnia a fák alatt, a

hegyek isteneinek szeme láttára.

A férfi a hegygerincen állt, és a meredek lejtőt fürkészte. Szép vonású, napbarnított

arca kifejezéstelen volt. Sötét szeme sem árult el semmiféle érzelmet. A lány itt van,

és ő meg fogja találni. A kiégett repülőgép roncsai közelében nem lelte nyomát. Arra

sem utalt semmi, hogy a lángokban lelte volna a halálát, mint a pilóta. Ezek szerint

zuhanás közben kirepült a gépből, és valahol az erdőben bolyong.

Az órájára nézett. Már négy óra telt el a szerencsétlenség óta! Nem sok idő, egy

sebesült nő számára viszont kész örökkévalóság a vadonban. Mindenesetre legalább

mozogni tud, és ez reményre ad okot. A mentőosztag kisebb csapatokra oszlott, és

éppen a hegyoldal felső sávját kutatja át. Ő maga a völgy felé indult, mert valami azt

súgta neki, hogy a lány lefelé menekülhetett. Még egy egészséges, megfelelő felszereléssel rendelkező férfinak is szinte járhatatlan ez a terep. Ha Clara egyáltalán még

életben van, szörnyű állapotban lehet.

Egy fa tövében akadt rá. Szerencsére a délutáni nap forró sugarai még nem érték

el. A sűrű lombok árnyékában szinte világítottak az összekócolódott, vörösesszőke

fürtök.

A férfi hátán borzongás futott végig. Gyerekkora óta nem tapasztalt ilyesmit.

Az istenek akarták... Az indiánfalvakban gyakran hallott szavak jutottak hirtelen

eszébe. Mindig megmosolyogta ezt a bölcsességet, most azonban mintha vészterhes

jelentést kapott volna ez a mondás. Gyorsan kiverte a fejéből ezt a gondolatot, aztán

óvatosan és ügyesen aláereszkedett a meredélyen. Amikor lej utott a lányhoz, hevesen

Romana 48.

dobogó szívvel hajolt föléje.

Lélegzik! Erőtlen és egyenetlen a légzése, de legalább él. Feltűnő színű haja ragacsos volt a vértől.

Melléje térdelt, és nyakán kitapintotta a verőeret. Él... Erős ütés érhette a halántékát, tele van karcolásokkal és horzsolásokkal, más sérülést azonban nem látni rajta.

Kész csoda, hogy valaki ilyen zuhanást túlél, és utána még mozogni is képes.

A férfi felállt, derékszíjáról leakasztotta az adó-vevőjét, és kihúzta az antennát.

- Megtaláltam! A roncstól induljatok délnek! Siessetek, amennyire csak bírtok,

és hozzatok hordágyat is!

- Él a lány, Jaime?

- Igen, de azonnal orvoshoz kell szállítani. Igyekezzetek! - utasította a mentőosztagot, és visszatolta az antennát.

Clara bágyadtan kinyitotta a szemét. Úgy látta, óriás magasodik fölébe: terepszínű

ing volt rajta, ugyanabból az anyagból készült nadrágja keskeny csípőjére feszült,

lábán csizmát viselt. Ezenkívül csupán annyit tudott kivenni, hogy a férfinak sötét a

haja, és napbarnított a tarkója. Szóval megérkezett a segítség!

- Megsérültem - suttogta. Kijelentés volt, nem panasz ez az alig hallható szó.

Nem hittem volna, hogy megtalálnak.

Az óriás megfordult, és letérdelt. Ő is halkan beszélt, a hangja azonban így is

magabiztosságról árulkodott.

- Clara!

A lányt nevének említése visszarántotta a valóságba abból a meleg, puha sötétségből, amelyben nem érzett fájdalmat. Hunyorgott, hogy jobban lásson, aztán felsikított.

- Maga? - Megpróbált felülni, a férfi azonban nem engedte. - Nem, jaj, ez nem

lehet! - Kifutott az arcából a vér, és újból elájult.

3. FEJEZET

Clara rosszul érezte magát. A baleset okozta ijedtség és a súlyos agyrázkódás

nagyon megviselte. A többi sérülése szerencsére nem volt komoly. Eleinte ugyan

Romana 48.

fájdalomcsillapítót kellett szednie, utána viszont gyorsan lábadozott. Még mindig

nem tudta igazán elhinni, hogy ép bőrrel megúszta a szerencsétlenséget.

A becsapódásra nem emlékezett, az utána történtek azonban kitörölhetetlenül

belevésődtek az emlékezetébe. Amikor először magához tért az ájulásból, azf hitte,

Jaime Carreras csupán rémálmában jelent meg. Most azonban már kezdett kételkedni

ebben.

A durva kórházi hálóruha helyett csipkés hálóinget viselt, és az ápolónő megmutatta, hogy a szekrénye polcán több váltás finom fehérnemű sorakozik. Semmi kétsége

nem volt afelől, ki lehetett a nagyvonalú ajándékozó. Szorongva gondolt arra, hogy

előbb vagy utóbb megjelenik a férfi, és kérdőre vonja.

A kórházi személyzet mosolygással vagy vállrándítással felelt a kérdéseire. Vagy

egyikük sem tudott angolul, vagy pedig határozott utasítást kaptak arra, hogy nem

beszélhetnek a külföldi beteggel.

Gyerekkora óta ellenszenvvel viseltetett Mexikó iránt, s bár tudta, hogy butaság,

ez az érzése most csak tovább erősödött. Nem ez a titokzatos ország a hibás abban,

hogy az apja elhagyta őt és az édesanyját, hanem Hector Lawrence maga.

Hallotta, hogy valaki belép a szobájába. Alighanem az ápolónő hozza az ebédet.

Megfordult,- és nagyot dobbant a szíve. Megtörtént, amitől egész idő alatt rettegett.

Természetesen tudta, hogy Jaime Carreras el fog jönni hozzá. Végül is kifejezetten a

tilalma ellenére cselekedett. Elérkezett hát az elszámolás napja...

- Végre ébren találom! - A férfi nem leplezte elégedettségét, s behatóan végigmérte a lányt. - Nyugodtan beszélgethetünk. Már majdnem teljesen felépült, ami a

maga esetében csodával határos. Távolról kísértem figyelemmel a gyógyulását, mivel

tudtam, hogy nem szökhet el innen. Itt senki sem ért angolul. Nem állt fenn tehát a

veszély, hogy bűntársra talál, aki segítené a terve megvalósításában. - Lassan Clara

ágyához lépett, és így folytatta: -Miért csodálkozik azon, hogy itt vagyok? Azt hitte

Romana 48.

talán, hogy magára hagyom? Mindene odaveszett a kiégett repülőben. Talán idegenekre kellett volna bíznom az ellátását?

A lány dacosan állta Carreras pillantását.

- Sokkal jobb lenne, mint kiszolgáltatva lenni magának.

A férfi ugyan nem mosolygott, mégis látszott rajta, hogy jót mulat magában.

- Óvtam attól, hogy egyedül utazgasson az ország belsejében. Továbbá már Londonban felhívtam a figyelmét arra, hogy itt minden út hozzám vezet. Most megkapta

a bizonyítékot is. Amint elhagyhatja a kórházat, velem jön.

Clarát rémület fogta el.

- Nem! Nem akarom, hogy elvigyen.

Carreras egyszerűen nem vett tudomást a tiltakozásáról.

- Dehogynem. Ezért vagyok itt. Nem olyan súlyos a sérülése, mint először gondoltuk, de még mindig sokkos állapotban van. Néhány napot még bent kell maradnia,

aztán kiviszem innen.

- Eszem ágában sincs elmenni magával - fortyant fel Clara. Annyira fájt a feje,

hogy alig tudott gondolkodni, azt azonban ösztönösen érezte, hogy határozottnak kell

lennie. Ha nem sikerül, elveszett.

- Valóban? Aztán hova óhajt menni? - kérdezte jókedvűen a férfi. - Maga akart

mindenáron Mexikóba jönni! Most segítségre szorul. Ki segítene magán, ha nem én?

Mi legalább ismerjük egymást.

- Bárcsak ne így lenne! - felelte Clara. Kék szeme dühös villámokat szórt, és most

látta először mosolyogni a férfit.

- Ki kell pihennie magát. Higgye el, biztonságban van! Ha felépült, megszervezem a hazautazását Angliába.

Clarának majd szétesett a feje, de nem adta meg magát.

- De én nem akarok...

- Nagyon jól tudom, mit akar, senorita Lawrence. Ideje, hogy maga is megtudja,

Romana 48.

én mit akarok. Amióta ismerem, csak bosszúságot és bajt hozott a fejemre. Semmi

kétséget nem hagyott afelől, élete egyetlen célja az, hogy megkaparintsa a vagyont.

Ezt a célt rendkívül kockázatos módon igyekezett elérni, tekintet nélkül másokra...

Azért menthettem meg, mert tudtam, hogy idejön. Arról is jó előre értesültem, hol

akarnak leszállni. Ha nem így lett volna, maga most alighanem holtan feküdne a

tűzhányó lábánál, mert arrafelé ember nem jár, hacsak nincs valami célja. - Összehúzta a szemét, úgy nézett a lányra. - Elég dörzsölt volt ahhoz, hogy a közbelépésem

ellenére is hozzáfogjon a terve végrehajtásához. Hát most...

- Maga... Nem meri megtenni! - kiáltott fel rémülten Clara.

- Nem emlékszem, hogy valaha is megfenyegettem volna - felelte közönyösen

Carreras. - Próbáljon meg visszaemlékezni a néhány hónappal ezelőtti beszélgetésünkre! Talán eszébe jut, hogy felvázoltam magának egy másik lehetőséget is a meggazdagodásra. Az ajánlatom még mindig érvényes. Természetesen másfelé is

körülnézhet, de még olyat sem fog találni, akinek megközelítően akkora lenne a

vagyona, mint nekem.

A lány dühösen ökölbe szorította a kezét. Mindezt nyilván csak azért mondta

Carreras, mert meg akarta szégyeníteni.

- Maga undorító alak!

- Sok mindennek neveztek már, senorita Lawrence, de ezt még senki sem mondta.

Egyébként sem emlékszem, hogy undorodott volna, amikor megcsókoltam.

Clara elpirult, és zavartan lesütötte a szemét. A veszekedés kimerítette, és nem

tudta, meddig bírja még idegekkel. Úgy tűnt, ezt Jaime Carreras is megérezte.

- Aludjon egy keveset! - váltott szelídebb hangra. - Holnap is meglátogatom.

Remélhetőleg hamarosan kiengedik. Ez a kórház nem túl kényelmes, a birtokomon

sokkal jobb helye lesz. Itt, a hegyekben még nem a legkorszerűbb az egészségügyi

ellátás, de az itteni orvosok is értik a dolgukat. Különben nem is bíztam volna rájuk

Romana 48.

magát. Gondolom, az sem árt, hogy olyasvalakivel lehet majd együtt, akivel meg tudja

értetni magát.

- Feltéve, hogy az a valaki nem maga -vágott vissza elhaló hangon Clara. Hirtelen

nagyon rosszul érezte magát. Dühös szavai inkább siránkozásnak hangzottak.

A férfi vidáman felnevetett. Az ajtóból még visszaintegetett, aztán kiment a kórteremből.

Pár nap múlva Clarát valóban kiengedték a kórházból. Sorsa ettől kezdve annak a

férfinak a kezében volt, akit soha többé nem akart viszontlátni, s aki rátalált egy

tűzhányó tövében, és megmentette az életét. Most persze azt hiszi, hogy rendelkezhet

is felettem, gondolta a lány. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell szabadulnom innen!

- Látom, már felöltözött. Akkor mehetünk is.

Clara nem hallotta, hogy a bankár belépett a szobájába. Szíve most is vadul kalapálni kezdett, mint mindig, amikor megpillantotta a délceg mexikóit, és lángba borult

az arca. Igen, felöltözött. Méghozzá olyan finom és drága ruhákat vett fel, amelyeket

saját zsebből sohasem engedhetett volna meg magának. Mindazt, ami rajta volt, a férfi

vásárolta neki. Barnára sült arcának vonásai ragadozó madárra emlékeztették a lányt.

Átható pillantásával már csírájában elfojtott minden ellenállást. Jaime Carreras amellett, hogy befolyásos és tekintélyes ember, rendkívül jóképű is. Clara félt tőle. Az esze

egyfelől azt súgta neki, hogy a bankár művelt és mindenekelőtt köztiszteletben álló

személyiség, aki nem engedheti meg magának, hogy akarata ellenére fogva tartson

egy angol nőt. Másfelől viszont jól emlékezett még Carreras indulatos dühkitörésére

és sértő szavadra is. Megbabonázva rajta felejtette a tekintetét a férfin, és úgy bámult

rá, mint borjú az új kapura.

- Mehetünk? - kérdezte nyersen Carreras. - Vagy van még valamilyen gondja?

Romana 48.

- Nagyon szép ez a ruha - szólalt meg Clara sokkal barátságtalanabbul, mint

szerette volna. - A cipő is... túl finom.

- Úgy látom, nem örül igazán neki. Ha inkább hálóingben szeretné elhagyni a

kórházat, azt is megoldhatjuk.

- Nem így értettem. Csak... Rengeteg mindent vásárolt nekem, és nem vagyok

biztos benne, hogy valaha is vissza tudom fizetni.

- Ez eszembe sem jutott. Rossz néven venném, ha egyáltalán megpróbálná. - A

férfi közelebb lépett, és eltűnődve nézett le Clarára, aki a baleset óta lefogyott ugyan

néhány kilót, de még mindig nagyon szép volt. - Minden holmija elégett, amikor

lezuhant a repülőgép. Maga szerint mi mást tehettem volna? Menjünk! Remélem, nem

lesz minden alkalommal lelkiismeret-furdalása, ha veszek magának valamit. Végül

is a védelmem alatt áll. Felelős vagyok azért, hogy jól érezze magát, és ebbe a ruházkodás és az ellátás is beletartozik. Gondolja azt, hogy lelenc, akit fel kell ruházni!

Clara dühtől szikrázó szemmel nézett rá, Carreras azonban figyelemre sem méltatta. Határozott arckifejezése arról árulkodott, hogy már mindent eldöntött, és szemernyit sem enged az elképzeléséből.

- Nem kell gondoskodnia rólam. Csupán azt kérem, intézze el, hogy telefonálhassak, és találjak egy vezetőt, aki beszél angolul. Nyilván emlékszik rá, azért jöttem

ide, hogy megkeressem az apámat. A brit nagykövetség remélhetőleg minden másban

a segítségemre lesz.

Jaime Carreras gúnyosan felvonta a szemöldökét.

- Nem szívesen rombolom le a reményeit, senorita Lawrence, de ez majd elválik.

- Felemelte a lány bőröndjét, amelyet ugyancsak ő vett, és kiterelte Clarát a napfényre.

A lány nem gondolta volna, hogy ilyen meleg van odakint. Örült, amikor a férfi

besegítette léghűtött Mercedesébe. A kocsiülésről egyenesen a vulkánra láthatott. A

hósipkás hegy körvonalai élesen elváltak az azúrkék égbolttól. Volt benne valami

Romana 48.

sorsszerű, ami félelemmel töltötte el Clarát. Megint rá kellett döbbennie, mennyire

tehetetlen.

A mellette ülő idegen férfiban egy csepp együttérzés sem volt. Lerítt róla, hogy

a megvetésen kívül semmi egyebet nem érez iránta. Vajon miért viszi el mégis a

birtokára?

Az lenne a legokosabb, ha elmenekülnék tőle, amíg egyáltalán megtehetem. Ám

se útlevelem, se pénzem. Azonkívül a nyelvi nehézségek miatt sem találhatnék egykönnyen segítséget. Sajnos Jaime Carreras az egyetlen, aki elvezethet az apámhoz,

töprengett Clara.

- Min töri a fejét, senorita Lawrence? -A férfi átható pillantással méregette, aztán

beindította a motort.

Clara állta Jaime már-már igéző tekintetét. Általában nem ijedt meg egykönnyen,

Carrerasban azonban volt valami, ami félelmet keltett benne.

- Megpróbáltam elképzelni, milyen lehet a háza - felelte végül kitérően. A férfinak nem szabad észrevennie, milyen vadul kavarognak fejében a gondolatok. Ha

valaha el akar jutni az apjához, rá kell vennie Jaime Carrerast, hogy vezesse el hozzá.

Még nem tudta, hogyan viszi ezt végbe, de valami majd csak eszébe jut.

- A házam az előhegységben fekszik, körülbelül félórára innen. Emlékszik arra a

hegyre, ahol megtaláltam? A teraszomról oda lehet látni... Szeretem az itteni éghajlatot. A nappalok forrók, de az éjszakák hűvösek, és télen gyakran esik az eső. Ezért

ilyen buja a növényzet. Az alacsonyabb hegyeket egészen a csúcsukig lombos erdők

borítják, a magasabbakon meg nyáron is megmarad a hó... A házam nagyon régi.

Akkoriban épült, amikor a spanyolok voltak az urak Mexikóban. Már nemzedékek

óta a családom tulajdonában van.

- Egyedül él? - érdeklődött szorongva a lány.

Romana 48.

- Csak nem az életét félti? - kérdezte gúnyosan Carreras. - Ne izguljon! Biztonságban lesz nálam. A személyzeten kívül még két hölgy lakik a fedelem alatt. - Clara

értetlen arckifejezése láttán hozzáfűzte: - Nem szokásom, hogy bajbajutott nőket

szedjek fel az utcán, és hazahurcoljam őket. A két hölgy, ahogy mondani szokták, a

családhoz tartozik: a mostohaanyám meg a lánya. Látja, nincs mitől tartania.

- Almomban sem... -próbált tiltakozni a lány, a férfi azonban a szavába vágott.

- En sem hittem, hogy attól fél, megerőszakolom, vagy zaklatni fogom. Talán az

jutott eszébe, hogy akár meg is ölhetem? Netán eladom rabszolgának? Ne féljen! Csak

addig tartom a védelmem alatt, amíg szükségesnek látom. Ugye azt mondta, az édesapjának záros határidőn belül alá kell írnia bizonyos papírokat ahhoz, hogy maga

elérje a célját? Nos, addig marad nálam, amíg ez a határidő le nem telik. Használja ki

az alkalmat, senorita Lawrence, kúrálja ki magát rendesen! Jót fog tenni magának

a pihenés.

Clara majd megpukkadt dühében. Ha a bankár továbbra is így viselkedik, akkor

nehezen tudja majd a bűbájos tündérkét alakítani, hogy megnyerje a céljainak. Lehetetlen alak, bármennyire jóképű is! Nemcsak a külseje miatt vonzó, hanem a belőle

sugárzó túláradó életerő miatt is. Hozzá képest minden férfi unalmasnak és színtelennek hat. Belepirult, amikor ráébredt, miket gondol.

Carreras figyelmét persze ez sem kerülte el. Nyilván félreérthette a lány makacs

hallgatását, mert rámordult:

- Ráér majd terveket kovácsolni, ha hazaértünk - mondta, és gázt adott.

Mindegy, hogy mit teszek vagy mondok, mindent azonnal kiforgat, kesergett

magában Clara. így aligha sikerül a kegyeibe férkőznöm, hiszen mérhetetlenül gyűlöl.

- Nem kell terveket kovácsolnom, hogy a maga kifejezésével éljek, ugyanis a

tervem készen van. Maga is ismeri. Az apámhoz akarok eljutni.

- En viszont nem akarom, hogy odamenjen. Jobb lenne, ha beletörődne, hogy egy

Romana 48.

időre lenyesték a szárnyait. Kalitkába zárt madárként fog élni a házamban.

A mexikói kisváros főutcája tele volt kátyúkkal és kődarabokkal, ezért Carrerasnak

igencsak ügyesen kellett kormányoznia. Hamarosan maguk mögött hagyták a települést. Az út meredeken ívelt tovább, fel a hegynek.

Clara idegességében nagyokat nyelt.

- A következő kanyar után már látni lehet a házam mögötti hegyeket - mondta biztatóan Jaime. Időközben szemmel láthatóan jobb kedvre derült. - Valójában

nagyon messze vannak innen, de a tiszta levegő gyakran közelebb hozza őket. A

hálószobájából csodálatos kilátás nyílik rájuk.

- Soha nem láttam még ilyen mesés hegyeket - enyhült meg Clara.

- A brit szigeteken nincsenek is ilyenek. Az embereknek általában a homokos

tengerpart jut az eszébe Mexikóról. Pedig az ország nagy részét hegyek borítják.

- Nem szereti a hegyeket? - kérdezte a lány. Már megint azon kapta magát, hogy

lopva a férfit méregeti.

Vajon tényleg csupáncsak azért viszi magával Carreras, mert tekintettel akar lenni

arra az emberre, akivel évek óta nem is találkozott?

Carreras rendkívül befolyásos személyiség. Ez nemcsak most derült ki, amikor

időnként meglátogatta a kórházban, hanem már annak idején Londonban is. Nem

okozhatna gondot neki, hogy feltegye az első Angliába induló repülőre, és elintézze,

hogy ne kapjon többé beutazási engedélyt Mexikóba. Mégsem tett így.

Vajon miért? Meg akarja talán büntetni, amiért szembe mert szállni az akaratával?

Nevetséges volt a gondolat, Clara mégsem tudott szabadulni tőle.

- Éppen ellenkezőleg - felelt kis idő után a férfi a lány kérdésére. - Szeretem a

hegyeket. Sehol sincs akkora nyugalom és béke, mint itt. Sajnos csak ritkán van

alkalmam arra, hogy a hegyekben barangoljak. Ha halaszthatatlan üzleti ügyek nem

szólítanak a fővárosba, akkor hónapokig az indián falvakat járom.

- És csak akkor kerül elő, hajónak látja.

- Vannak emberek, akik örülnének, ha soha nem kerülnék elő - jegyezte meg

Romana 48.

komoran Carreras.

Egyre közelebb értek a hegyekhez, egyre dúsabb, bujább lett a növényzet. Az erdők

egészen a felhőkbe vesző csúcsokig értek. A poros út mentén végig ismeretlen rózsaszínű, lila és sárga virágok nyíltak.

- Meglehetősen hepehupás ez az út - szólalt meg hosszas hallgatás után Clara.

- Hamarosan ezt a vidéket is eléri az autópálya. Akkor pedig csupán idő kérdése,

és itt Tesznek a turisták is. Az embernek el kell döntenie, mi a fontosabb neki. Én

inkább évente kicseréltetem a kocsijaim lengéscsillapítóit. Jobb szeretem a magányt.

Clarát meglepte a férfi hangjából kicsendülő szomorúság. Nem hitte volna, hogy

ilyen is tud lenni.

- Például az indiánok között?

- Igen. A magam életét élem, és csakis rajtam múlik, mit kezdek vele.

A lány megérezte, hogy Jaime nem szívesen beszél magáról. Elhallgatott, és gondolataiba merült.

Apró falvakon haladtak keresztül. A vakítóan fehérre meszelt házfalak csodálatos

ellentétet alkottak a ládákban és agyagedényekben pompázó, vagy egészen a tetőkig

kúszó tarka virágokkal. A kőből rakott kerítések mögött gyümölcsösök és veteményeskertek bújtak meg.

Clara tekintetét azonban leginkább a hegyek vonták magukra. Úgy érezte, mintha

áthághatatlan akadály felé közelednének. Az út egyre meredekebben kanyargott, és

minél feljebb értek, annál keskenyebb lett.

Amikor minden bátorságát összeszedve lenézett, elállt a lélegzete. A hegyoldal

olyan meredeken zuhant alá, hogy nem lehetett a szakadék aljára látni.

Jaime futó pillantást vetett Clarára, aztán megint az utat figyelte.

- Fél?

- Majd időben szólok - felelte fojtott hangon a lány, és önkéntelenül imára

kulcsolta a kezét.

A férfi halkan felnevetett.

Romana 48.

- Valóban ijesztő lehet ez a táj annak, aki nem szokta meg a hegyeket - mondta

aztán. - Ha az egész életét itt töltötte volna, már észre sem venné az út melletti szakadékokat. Miért nem csukja be a szemét?

- Köszönöm, de inkább nem. - Clara mélyeket lélegzett, és feladta, hogy kitalálja,

milyen mélyen lehet alattuk a kiszáradt folyómeder, amelyet az utolsó hajtűkanyarból

látott. - Csukott szemmel nem veszem észre, ha esetleg letérünk az útról.

- ígérem, nem fogunk letérni róla. Fényes nappal van, és színjózan vagyok. Egyetlen dologtól kell félnie, mégpedig magától a félelemtől - nézett rá a szeme sarkából

Carreras.

- Köszönöm a bátorítást, de jobban örülnék, ha inkább az útra figyelne.

Jaime azonnal engedelmeskedett, ám hamarosan halkan megszólalt:

- Ne gondolja, kérem, hogy azért jöttem erre, mert ijesztgetni akarom. Más úton

nem lehet megközelíteni a birtokomat. Nemsokára már láthatjuk is.

- Éjszaka is szokott ezen a nyaktörő úton vezetni? -kérdezte a lány. Egy pillanatra

még arról is megfeledkezett, hogy a bankár ki nem állhatja. Ő viszont egyre nagyobb

biztonságban érezte magát mellette.

- Előfordult már, bár nem túl okos dolog éjszaka közlekedni ezen az úton. Gyakran találkozni errefelé váratlan akadályokkal. Sokszor kivilágítatlanul ott hagyják az

út szélén a bedöglött kocsikat. Az állatok is szívesen kóborolnak az éjszaka sötétjében.

Általában naplementekor véget ér számunkra a nap, legalábbis, ami az autózást illeti.

Ha repülővel jövünk meg valahonnan, akkor is igyekszünk úgy intézni, hogy még

világosban hazaérjünk.

- - Saját repülőgépe van? - Clara maga sem tudta, miért lepődött meg ezen ennyire.

Aki az isten háta mögött lakik, szükség esetén annak is gyorsan el kell jutnia a fővárosba. Jaime talán őt is elviszi egyszer repülni.

- Igen. A legközelebbi település repülőterén áll. A titkárom szokta vezetni, mivel

rengeteg iratot kell átnéznem útközben, és nem ülhetek magam a kormányhoz.

Romana 48.

- Titkára van, és nem titkárnője? - örült meg titokban Clara. Megmagyarázhatatlan okból szorongva várta a találkozást Carreras mostohaanyjával és annak lányával.

Megkönnyebbült a hírtől, hogy egy férfi is lakik a házban.

- Igen. Azt hiszem, meg fogja kedvelni. Ugyanis mindenben a tökéletes ellentétem - felelte mogorván Jaime, aztán kissé barátságosabban folytatta: - Biztosan

rokonszenvesnek találja majd. Hemando imádja a szép nőket. Gondom lesz rá, hogy

rengeteg dolga legyen, és ne zaklassa túl gyakran magát.

- Távol akar tartani a férfiaktól? - kérdezte kihívóan a lány.

- A Williamhez fűződő kapcsolatára tekintettel már ez is felmerült bennem. Várjuk meg azonban, amíg megszokik nálam!

- Eszem ágában sincs, hogy megszokjam magánál! Nem akarok sokáig itt

maradni.

- Akkor megy el, ha én elengedem - felelte rezzenéstelen arccal Carreras. - Ott

elöl már látszik a házam.

Clara arrafelé nézett, amerre Jaime mutatott. Szóval itt kell töltenie a következő

heteket, vagy esetleg még hosszabb időt is. Sorsa a mellette ülő férfi kezében van.

Nem szökhet el tőle. De legalább nem küldte vissza Angliába, és amíg Mexikóban

marad, addig van esélye arra, hogy megtalálja az apját.

A parkszerű kertben, a magas kőfal mögött a spanyol jellegzetességeket mutató

tekintélyes főépület mellett több kisebb ház is állt. Feltehetőleg a személyzet számára

épültek.

- Nahát, úszómedence is van! - kiáltott fel izgatottan a lány, amikor megpillantotta a csillogó vízfelületet.

- Sokszor nagy itt a forróság. A medence errefelé létszükséglet, nem fényűzés.

Remélem, élvezni fogja. Tud úszni? Ez igazán felesleges kérdés volt, elvégre

könnyedén kideríthető. Beledobjuk a vízbe, és kész. María-Teresa bizonyára jó ötletnek tartja majd.

- María-Teresa? - kérdezte Clara, és aggódó pillantást vetett a férfira.

Romana 48.

- A mostohaanyám lánya. Egyszerűbben fogalmazva a mostohahúgom. Nem

hiszem, hogy megbarátkozna magával. Tizennyolc éves létére máris tökéletesen tisztában van női hatalmával.

- Nem értem...

- Azt akartam mondani, hogy valószínűleg nem fog örülni annak, hogy maga itt

lesz a házban.

- De hát miért? Hiszen nem is ismerem. Mi baja lehet velem?

Jaime Carreras elmosolyodott.

- Sem a mostohaanyám, sem a lánya nem örül a szép nők látogatásának. Jobban

szeretik, ha versenytárs nélkül uralkodhatnak. Csak... rám való tekintettelnem rendeztek botrányt, amikor értesültek az érkezéséről.

Alighanem ők is félnek, gondolta Clara saját tapasztalata alapján.

- Miért csinálja ezt velem? - szegezte a férfira a tekintetét.

- Elfelejti, hogy megmentettem az életét? - kérdezett vissza gúnyosan Carreras.

- Gondoskodtam magáról, felruháztam, és most a védelmem alatt fog állni.

- Nem állok el a tervemtől - közölte határozottan a lány. Titokban azonban sokkal

nyugtalanabb volt, mint amennyire önmaga és a pökhendi férfi előtt beismerte.

- Majd meglátjuk, senorita Lawrence - felelte közönyösen Carreras. Végighajtott

a kőkerítés mentén, aztán kettőt dudált.

Azonnal ott termett két mexikói ember, és kitárták a rézveretes, erős tölgyfa kaput.

Hatalmas sombrerójuk árnyékot vetett az arcukra.

Clara önkéntelenül megborzongott, amikor elhajtottak mellettük. Ártalmatlannak

látszottak, ő mégis hirtelen a börtönőreit látta bennük. Vajon mit szólnának, ha egyszerűen odamenne hozzájuk, és azt kérné, nyissák ki neki a kaput?

Jaime Carreras már megint olvasott a gondolataiban.

- Szeretném előre figyelmeztetni. Sötétedés után szabadon engednek egy harapós

kutyát a birtokon. Annyira jó házőrző, hogy nincs is szükség más óvintézkedésre.

Napközben természetesen szabadon mozoghat a parkban, akkor ugyanis bezárják

Romana 48.

a kutyát. Ha valamelyik éjszaka mégis olthatatlan vágyat érezne arra, hogy elhagyja

a belső udvart, akkor szóljon nekem. Maga idegen itt, és a kutya nem kedveli az

idegeneket.

- Nem fogom elfelejteni, senor Carreras - felelte színtelen hangon a lány. Félreérthetetlen volt a fenyegetés. Napközben nyilván elég alkalmazott tartózkodik majd

a közelében, és állandóan figyelni fogják. Éjszaka pedig fogoly lesz.

A kocsibejáró mindkét oldalán magnóliafák pompáztak, Clara azonban szinte észre sem vette a csodaszép virágokat. Még mindig nem mondott le terve megvalósításáról, bár reményei jócskán megfogyatkoztak.

- Isten hozta, senorita Lawrence! Erezze otthon magát!

A lányon levertség lett úrrá. A régi mondást Carreras az ő esetében akár úgy is

átfogalmazhatta volna, hogy: Érezze a börtönében magát! Clara legalábbis így érezte.

4. FEJEZET

. Clara meglepődve nézett körül a tágas és hűvös előcsarnokban. A ház spanyol

jellegéhez illő, súlyos, sötét bútorzatra számított, ehelyett finoman megmunkált, egyszerű, világos asztalokat és ülőbútorokat látott. Mindenütt virágok pompáztak a

vázákban, a parketta pedig tükörfényesen csillogott.

Jaime Carreras nem állt meg, karon fogta, és bevezette a szalonba. Clarának először

a hatalmas, süppedős szőnyeg tűnt föl. Csodálatosan kék színéhez igazították a szoba

egész berendezését. A kanapék és a kényelmes karosszékek finom mintázatú huzata

is ehhez igazodott. Itt is mindenütt virágok illatoztak a vázákban, és cserepes növények zöldelltek. Hatalmas, kertre nyíló ablakaival meseszép volt ez a szoba. A földet

súroló függönyöket széthúzták, beáradt a napfény.

Várakozásteli tekintettel itt állt a két nő, akiktől Clara egész úton annyira tartott.

- Mostohaanyám, Constanza Carreras - fogott bele Jaime az udvarias bemutatásba - és leánya, María-Teresa Lopez de Ferrer. - Clara hátára tette a kezét, és

Romana 48.

gyengéden előrébb tolta a lányt. - A hölgy pedig senorita Lawrence. Egy ideig a

vendégem lesz.

Clara még fel sem ocsúdott meglepetéséből, amelyet María-Teresa hosszú családneve okozott neki, amikor a fiatal lány beszélni kezdett, akár a vízfolyás. Méghozzá

spanyolul.

Jaime azonnal félbeszakította.

- Légy szíves, Clara jelenlétében beszélj angolul!

A lány azt hitte, rosszul hallott. A férfi Clarának nevezte, és úgy viselkedett, mintha

örülne annak, hogy vendégül láthatja a házában. Hirtelen az a gyanúja támadt, hogy

Carreras olyasvalamit mesélhetett ennek a két nőnek, ami nem egészen felel meg a

valóságnak. Ezért szúrósan a szemébe nézett, ám teljes elképedésére a bankár barátságosan visszamosolygott rá.

- Senorita Lawrence, kérem, foglaljon helyet! - Constanza Carreras az egyik

karosszékre mutatott. Az asszony ötvenes évei vége felé járhatott, de még mindig

vonzó nő volt. Ha szája körül nem lett volna ott az a mogorva, elégedetlen vonás,

kifejezetten szép lett volna.

Clara habozva előrelépett, Jaime azonban karon fogta, és magával húzta a kandalló

mellé.

- Clara nyilván előbb visszavonulna kicsit a szobájába - mondta a mostohaanyjának, és figyelmeztetően megszorította a lány karját. - Kifárasztotta az utazás.

Majd csatlakozik hozzánk, ha kipihente magát.

- Én... Igen, nagyon köszönöm. Kissé valóban kábult vagyok - nyögte ki nagy

nehezen Clara.

- Kész csoda, hogy túlélte a rettenetes repülőgép-szerencsétlenséget, senorita

Lawrence - szólt közbe María-Teresa. - Ha Jaime nem várja magát, valószínűleg még

most is ott fekszik,, fenn a hegyen. Szerencsére így gyorsan összeállíthatta a felderítőosztagot. Természetesen neki szóltak először, amikor meglátták a hegyek között

Romana 48.

a gomolygó füstöt.

Természetesen... Clara igyekezett hálásnak látszani, fejében azonban egymást

kergették a gondolatok. Ha négyszemközt lesznek, azonnal magyarázatot kér Jaime

Carrerastól. Most azonban az ő szabályai szerint kell játszania. Ha elmesélné ennek

a két nőnek, hogy a tisztelt rokonuk már Angliában megpróbálta ráerőltetni az akaratát, ide pedig szinte erőszakkal hurcolta magával, Carreras talán föltenné az első

Londonba induló gépre. Ezt azonban nem kockáztathatja meg, hiszen nincs annyi

pénze, hogy még egyszer Mexikóba repüljön. Ráadásul lejárna a hagyatéki bíróság

által kiszabott határidő. Jaime Carreras különben is elhitetné a mostohaanyjával és

csinos, sötét hajú mostohahúgával, hogy Clara Lawrence csupán egy pénzéhes nő, aki

a saját feje után megy. A lány ezt is szerette volna elkerülni.

- Valóban szerencsém volt, hogy Jaime olyan hamar rám talált - mondta, és

María-Teresára mosolygott. - Nem gondoltam volna, hogy így fog kezdődni a mexikói utazásom.

- Most viszont itt van, és minden szerencsésen elrendeződött - állapította meg a

férfi. Úgy tűnt, tetszett neki, hogy Clara a keresztnevén említette.

Constanza és a leánya leplezetlenül kíváncsi pillantásokkal méregették a vendéget.

Clara alig várta, hogy végre visszavonulhasson. Feltétlenül tisztáznia kell egyetmást Jaiméval, mielőtt újra találkozna ezzel a két nővel. Megkönnyebbült, amikor a

ház urának csengetésére idős szolgáló lépett be, és várakozón megállt.

- Conchita, a hölgy senorita Lawrence - fordult hozzá Carreras. - Most megmutathatod, mennyire tanultál meg mellettem angolul a hosszú évek alatt. Amíg itt

lesz, az anyanyelvén kell beszélned vele. És velem is, a kisasszony jelenlétében.

. Az öreg indián asszony bólintott, és két-három aranyfogát kivillantva sugárzóan

Clarára mosolygott.

- Ha nem vagyok itt - folytatta Carreras -, akkor te gondoskodsz a vendégemről.

- Megtiszteltetés lesz rám nézve, senor Jaime - mondta a szolgáló, akit szemmel

Romana 48.

láthatóan cseppet sem lepett meg a feladat. Látszott, hogy bizalmas kapcsolatban áll

a gazdájával. Carreras nem is beszélt vele olyan parancsoló hangon, mint ahogy

másokkal szokott. - Gondoskodni fogok róla - ígérte Conchita. - Nagyon szép a

kisasszony. - Az öregasszonynak fülig ért a szája, amikor Jaime kitessékelte.

- Éles a szemed, Conchita, a nyelvedre azonban féket tehetnél. Küldj ide egy

férfit, hogy felvigye senorita Lawrence bőröndjét! Te pedig kísérd fel a szobájába!

- Jaime! Miért kell úgy bánnod ezzel az öregasszonnyal, mintha a bizalmasod

volna? - panaszkodott Constanza Carreras, amint a szolgáló mögött becsukódott

az ajtó. - így is túl sokat engedtél meg már neki. Ha nem leszel itt, természetesen

María-Teresa meg én gondoskodunk arról, hogy senorita Lawrence semmiben se

szenvedjen hiányt.

- Efelől semmi kétségem. Conchita azonban azért van itt, hogy megkönnyítse a

dolgotokat, és ő egyedül nekem tartozik felelősséggel. Elvégre ismerem, amióta az

eszemet tudom. Ő volt a dajkám, és még ma is megszid, ha szerinte elmulasztottam

valamit. Ugyan ki tudna nála jobban vigyázni Clarára?

Mi az, hogy vigyázni? A lány hátán végigfutott a hideg. Mit mesélhetett róla Jaime

ennek a két nőnek?

- Nekem nem tetszene, ha ezzel az indián vénasszonnyal beszélnéd meg az egészségi állapotomat -jelentette ki María-Teresa, s tekintetét Clara vörösesszőke hajára

és szép arcára szegezte. - Magát nem zavarja, senorita Lawrence?

- Biztos vagyok benne, hogy Jaime csak a javamat akarja - vágta rá a lány. - Még

kissé gyenge vagyok, de néhány nap alatt bizonyára teljesen rendbe jövök. Nem

szeretnék visszaélni a vendégszeretetükkel. - Ha Jaime valamit elárult a mostohaanyjának és a -húgának, akkor annak most ki kell derülnie.

Constanza Carreras azonban csupán ennyit mondott:

-Szerencséje, hogy ismerték egymást Jaiméval. Különben most vadidegenek

között kellene feküdnie egy kényelmetlen kórházi ágyon.

Romana 48.

- A lényeg az, hogy most itt van - szólt közbe a férfi. - Pár nap alatt teljesen

rendbejön, aztán nyugodtan élvezheti a szabadságát.

- Meddig marad? - kérdezte összeráncolt homlokkal María-Teresa a lánytól.

Jaime mosolyogva a fejét csóválta.

- Majd vacsoránál beszámolunk nektek a terveinkről. Túl kíváncsi vagy, querida.

Engedd meg, kedvesem, hogy Clara kipihenje magát, mielőtt kérdésekkel bombáznád! Még szokatlan neki a lehengerlő modorod. Ami pedig Conchita indián származására tett megjegyzésedet illeti, szeretnélek emlékeztetni arra, hogy valamennyien

mexikóiak vagyunk. A mi népünk között nincs helye előítéleteknek. Clara a végén

még azt hihetné, vademberek közé került.

María-Teresa elvörösödött.

- Már itt is van Conchita - folytatta a férfi Clarához fordulva. - Hagyja, hadd

kényeztesse! Elvégre csak ma jött ki a kórházból. Ha óhajtja, ebédelhet a szobájában,

aztán alhat egy keveset. Estig ki tudja pihenni magát.

A lány nem sokáig töprengett, hogy mit tegyen. Kapóra jött neki Jaime javaslata.

Vacsoráig biztosan lesz alkalma négyszemközt szót váltani vele. Eredeti tervét még

mindig nem adta fel, és úgy érezte, a két nőt könnyen a maga oldalára állíthatja.

Sugárzóan a férfira mosolygott.

- Köszönöm szépen, Jaime. Lekötelez - fuvolázta.

Carreras ettől annyira elképedt, hogy szótlanul nézett a távozó lány után.

Clara Conchita nyomában lassan haladt felfelé a széles tölgyfa lépcsőn az emeletre.

Kimerítette az autóút, és felidegesítette Jaime Carreras viselkedése. Idefelé a kórházból elmesélhette volna, mivel magyarázta meg a rokonainak a meghívását. Annyi

azonban bizonyos, hogy semmit sem tett María-Teresa lecsitítása érdekében. Sőt

mintha fontos lenne neki, hogy tovább élezze iránta a mostohahúga ellenszenvét.

William is egyre jobban nyugtalanította. A nagybátyja nyilván aggódik miatta.

Romana 48.

Clara legjobb tudomása szerint legalább két hetet, de az is lehet, hogy hosszabb

időt töltött Mexikóban. Azért nem tudta pontosan, mert az agyrázkódás miatt néhány

napra elveszítette az időérzékét. Vajon megtiltaná-e Jaime, hogy kapcsolatba lépjen

Williammel? Eddig nem merte megkérdezni tőle. Mindenképpen meg kell azonban

tennie, méghozzá a lehető leghamarabb.

Hatalom! A Carreras név már Angliában is egyet jelentett a hatalommal. Hát még

itt! Fogságban tarthatja-e a birtokán a férfi? Manapság már elképzelhetetlennek tűnik

az ilyen önkényeskedés, ám a lezajlott eseményekből ítélve semmi sem lehetetlen.

Túlontúl sok itt a kérdés, és valamennyit Jaiménak kell megválaszolnia.

Rémülten vette észre, hogy már gondolatban is a keresztnevén említi Carrerast.

Erről feltétlenül le kell szoknia.

Miután Conchita elment, Clara körülnézett a szobájában. Akárcsak a szalont, ezt

a helyiséget is választékos ízléssel rendezték be. A homokszínű falhoz kék és rózsaszín árnyalatú kárpitokat választottak.

Nyilvánvalóan egy nő szobáját kapta meg. Ki lakhatott itt korábban? Az öltözőasztalkán a legkülönfélébb szépítőszerek sorakoztak. Az oldalajtó fényűző fürdőszobába vezetett. A törülközőtartókon elhelyezett bolyhos fürdőlepedők is

összhangban álltak a szoba színeivel.

Kétségtelen, hogy egy dúsgazdag nábob házában tartózkodik, aki megszokta, hogy

mindig érvényesítheti az akaratát, és valamennyi kívánsága teljesül. Most tehát

is felkerült a listájára. Carreras nyilvánvalóan elhatározta, hogy megváltoztatja az

ő életszemléletét, vagy legalábbis megakadályozza abban, hogy hozzájuthasson a

vagyonhoz.

A szoba felderítése közben utoljára az egyik falat teljesen elfoglaló beépített szekrényt vette szemügyre. Találomra kinyitotta az egyik ajtaját, bekukkantott, és meghökkenve látta, hogy a polcok tele vannak neki szánt ruhákkal. Ha ez a rengeteg holmi

más tulajdona lenne, akkor a gondos személyzet az ő érkezése előtt bizonyára kiürítette volna a szekrényt. Ezek szerint hosszú itt-tartózkodásra kell felkészülnie.

A kétszárnyú üvegajtóhoz lépett, kitárta, és kilépett az erkélyre. Lélegzetelállító

Romana 48.

látvány tárult elébe, de nem figyelt igazán a lenyűgöző tájra. Túlságosan lefoglalták

a gondolatai. Jaimét is csak akkor vette észre, amikor megfogta a csuklóját.

- Ne járjon ki az erkélyre! - parancsolt rá a férfi. Mielőtt felocsúdhatott volna,

visszahúzta a szobába, és becsukta az ajtót. -A kórházban figyelmeztettek, hogy egy

ideig még szédülés foghatja el. Semmi különös nincs ebben. A zuhanásnál igen erős

ütés érte a halántékát, ezért nem szabad kimennie az erkélyre. - A lány meghökkent

arckifejezése láttán gyorsan hangot váltott. - Miért néz így rám? Nem akarom szobafogságra ítélni. Csak nem szeretném feleslegesen kockázatoknak kitenni. A vendégem, felelős vagyok magáért.

Most vagy soha! Clara nagy levegőt vett, és Jaime szemébe nézett.

- Szeretnék telefonálni Angliába. Már két hét eltelt azóta, hogy...

- Három - helyesbített a férfi. - Pontosabban három hét és három nap. Mint említettem, súlyos agyrázkódást szenvedett, amikor lezuhant. Egyéb sérüléseiről már

nem is beszélve.

Több mint három hét! William már biztosan szörnyen aggódik.

- Feltétlenül telefonálnom kell. Valaki... már hiányolnak...

- Azért jött ide, hogy megkeresse az édesapját, s ez nem megy máról holnapra.

Az a valaki nyilván nem számított arra, hogy maga naponta föl fogja hívni. - Carreras

tekintete elkomorult. - Szóval még mindig azzal a Williammel él? Azt hittem, megfogadta a tanácsomat, és kissé okosabban osztogatja a kegyeit.

A lány tenyere nagyot csattant Carreras arcán. Túl későn jutott eszébe, milyen

következményei voltak legutóbbi meggondolatlan cselekedetének.

Jaime megragadta Clara vállát.

- Ez már a második alkalom volt! Ha még egyszer tettlegességre vetemedik, megfeledkezem arról, hogy még nem gyógyult fel teljesen. A legszívesebben jól megráznám, hogy észhez térjen...

Carreras szeme szikrákat szórt. Valószínűleg még soha senki nem vetemedett ilyen

vakmerőségre, hogy szembeszálljon vele. Alighanem a londoni pofon volt az első,

amelyet életében kapott. Szemlátomást azt hiszi, a kedve szerint sértegethet bárkit, s

Romana 48.

ellenkezés nélkül mindent el kell tűrni tőle.

Clarát elragadta a düh, és megfeledkezett a félelméről.

- Ha még egyszer így mer velem beszélni, akkor megint megpofozom. Vagy

valami rosszabbat teszek! - Vadul küszködött, hogy kiszabadítsa magát a férfi szorításából. - Engedjen el! Fel akarom hívni Williamet, és fel is hívom. Ha nem engedi,

akkor segítséget hívok.

- Ugyan kit? - Carreras még mindig nem engedte el, haragja azonban már csillapult. Valószínűleg azért, mert mulatságosnak találta Clara fenyegetőzését.

A lány viszont még elszántabban küzdött ellene. Haja az arcába hullott, s újra és

újra a férfira támadt.

Jaime a végén az álla alá nyúlt, és kényszerítene, hogy a szemébe nézzen.

- Hagyja abba ezt a szamárságot! Rosszabbodhat tőle az állapota.

Clara belátta, hogy igaza van, s feladta a küzdelmet. Most vette észre, hogy egész

testében reszket. Még soha nem érezte magát ennyire tehetetlennek.

- Engedjen el! - mondta fagyosan. - Tudom, hogy kelepcébe estem, de nem

hagyom magam sem sértegetni, sem bántalmazni.

- Eddig sem akartam, sem ezután nem áll szándékomban ártani magának. Mindenesetre mindenkinél jobban érti a módját, hogy felidegesítsen. - Carreras elengedte

a lányt, és hátat fordított neki. - Talán azért, mert angol.

- Kétségtelenül - felelte Clara csípősen. - A mexikói nőknek nyilván semmi

kifogásuk azellen, hogy parancsolgassanak nekik. - Remegett a lába, le kellett ülnie

az ágyra.

- Az a William is szokott parancsolgatni magának? - kérdezte váratlanul Jaime.

- Neki is ilyen felbőszültén nekiesik, ha tanácsot akar adríi magának?

Clara akaratlanul is elmosolyodott.

- Nagyon régóta ismerem már Williamet, senor Carreras. Remekül megértjük

egymást.

Romana 48.

- Nyilván. Végül is vele él. Olyan körülményeket azonban nem tud biztosítani

magának, amilyenre maga vágyik... Egyébként pedig jobb lenne, ha ezentúl

keresztnevemen szólítana.

- Örülök, hogy szóba hozta a dolgot - ragadta meg az alkalmat a lány. - Váratlan

helyzet elé állított az előbb odalent a szalonban, amikor bizalmasan a keresztnevemen

szólított.

- Szerencsére észnél volt - somolygott Jaime.

- Megmagyarázná, miféle hazugságokkal indokolta meg a jelenlétemet?

- Azt mondtam a mostohaanyámnak meg a lányának, hogy Londonból ismerjük

egymást, és maga azért utazott ide, mert meg akarja találni az édesapját. Egyelőre elég

ennyi. Ha esetleg hosszabb ideig itt kell tartanom, akkor majd kitalálok valamit.

Clara éppen erre volt kíváncsi.

- A rokonai tehát arra számítanak, hogy elkísér az apámhoz. Hát megteszi, Jaime?

A férfi mosolyogva odament hozzá.

- Azt aztán nem lehet magára mondani, hogy unalmas lenne. Igen, Clara, el akarom vinni az édesapjához. Valószínűleg jobb lesz, ha a saját szemével látja. Remélhetőleg eloszlik majd a vele szemben táplált ellenszenve. De ne örüljön korán! Csak

akkor indulunk, ha már letelt a határidő, és maga biztosan nem juthat hozzá a vagyonhoz. Akkor talán a szemébe tud majd nézni, és elfogulatlan ítéletet alkothat róla, mert

nem zavarja meg az agyát az arany csillogása.

- Ebben az esetben - háborodott fel a lány - már nem akarok odamenni.

- Dehogynem, velem fog tartani. Kíváncsi vagyok, hogyan viseli majd az utazás

fáradalmait -piszkálódott Jaime. -Lehet, hogy amire visszatérünk, teljesen elfelejti

Williamet.

- Csak győzze kivárni! - felelte Clara gúnyosan. Az sem érdekelte, hogy kijelentésével megint felbosszantja a férfit.

Romana 48.

Jaime azonban nem haragudott meg. Két keze közé fogta a lány arcát, és elnevette

magát. Clara megdöbbent attól, ahogyan teste a férfi érintését fogadta.

- Londonban, a parkban teljesen elfelejtette Williamet. Ha akarom, megint

elfelejti.

A lány megpróbálta kiszabadítani magát, és igyekezett leplezni egyre fokozódó

izgalmát.

- Vegye tudomásul, ezt emberrablásnak nevezik! Még egy ilyen elmaradott

országban is lenniük kell törvényeknek. Maga is tudja, hogy semmit sem ér el vele,

ha fogva tart.

- Hosszabb távon talán nem is, egyelőre azonban így tartom helyesnek. -A férfi

tekintete megpihent Clara mellén, amely jól kirajzolódott a ruha lágy esésű anyagán

keresztül.

- Maga... maga barbár!

- Már megint az életével játszik - suttogta Carreras.

Mélyen a lány szemébe nézett, és Clara érezte, hogy elvörösödik. Semmilyen épkézláb válasz nem jutott eszébe. Gondolatban újra ott volt a londoni parkban, érezte

a férfi simogató ajkát és kezét, s zihálva lélegzett. Jaime észrevette, milyen izgatott

lett. Dünnyögött valamit spanyolul, aztán magához húzta a lányt, és ajkára tapasztotta

a száját.

Clara testén úrrá lett a vágy. Szelíd és odaadó lett, amikor a férfi átölelte, és magához szorította. Mindenről elfeledkezett, nem szégyellte magát. Amikor Jaime ajka

és nyelve simogatni kezdte, visszafordult vele az idő kereke egészen az első csókig,

amelyet közben száműzött emlékezetéből. Erőtlen tiltakozás hagyta el az ajkát, miközben átkulcsolta a férfi nyakát. A bankár csókja egyre emésztőbb, követelőbb és

hevesebb lett. Clara teljesen összezavarodott, amire a mexikói végre elengedte.

Néhány pillanatig idegenül méregették egymást. Aztán Carreras tekintete ráérősen

Romana 48.

végigpásztázta a lány arcát, mintha minden vonását emlékezetébe akarná vésni.

- Azt képzelte, William csókolja, vagy tudta, hogy én vagyok az? - kérdezte végül

nyersen.

- Miért kellett ezt csinálnia? - kérdezte Clara elfúló hangon. A szíve még mindig

vadul kalapált.

- Miért engedte meg? - vágott vissza a férfi. - Nekem is vannak terveim, senorita

Lawrence - folytatta nyugodtan. - Lehet, hogy remekül beleillik valamelyikbe.

Egyszeriben oda lett a varázs, amely az előbb magával ragadta Clarát. Hátrált egy

lépést, nehogy újra kísértésbe essék, és szikrázó szemmel meredt Carrerasra. Felboszszantotta, hogy a férfi kinevette:

- Olyan, mint egy dühös kisgyerek. Pihenje ki magát vacsoráig! Gondoljon arra,

hogy Londonból ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, és én fogom elkísérni az

édesapjához... Ha újra egészséges lesz.

- Már most is egészséges vagyok - állította durcásan a lány.

- Valóban jobb színben van - helyeselt a férfi, és megsimogatta Clara kipirult

arcát -, de amikor megérkeztünk, még ijesztően sápadt volt. Inkább nem ígérem meg,

hogy nem csókolom meg többé. Úgy látom, jót tesz az arcszínének. Felejtse el azt a

Williamet! - mondta, és válaszra sem várva kiment.

Clara hirtelen csak arra vágyott, hogy elnyúlhasson a kényelmes ágyon, és alhasson. Elég volt néhány percet Carrerasszal töltenie, máris teljesen kimerült. Veszélyes

ellentmondani neki, mert könyörtelenül megtorol minden ellenkezést. Még mindig

úgy érezte, mintha a férfi csókja égetné a száját.

Gyűlölöm! - gondolta. Az esze ezt mondatta vele, a teste és a lelke azonban másként fogadta a közeledését. Csak lassan hunyt ki benne ez a csodálatos érzés, akár a

látóhatáron az alkonyatkor sokáig fénylő halványvörös csík. Egy pillanatig biztonságban érezte magát Jaime karjában, de ezt el kell felejtenie. Ha átadja magát az efféle

képzelgéseknek, csak még sebezhetőbbé válik.

Romana 48.

Végre elaludt. Almában egy meleg száj simogatta.

Odakint már sötétedett, amikor bekopogott Conchita:

- Hoztam egy csésze teát, Miss Clara, és megengedtem a fürdővizet.

Conchita javaslatára azt a ruhát vette fel, amelynek színe megegyezett a szeme

kékjével. Tiltakozása ellenére az idős indián asszony addig kefélte selymes, vörösesszőke haját, amíg tincsei enyhe hullámokban omlottak a vállára.

A nappali ajtaja előtt szorongva megállt. Elhatározta, hogy nyugalmat és magabiztosságot fog színlelni, s nem törődik Constanza Carreras meg a lánya ellenséges

pillantásaival. Ha úgy adódik, a ház uráról sem vesz tudomást. Amikor azonban belépett, és három szempár meredt rá, minden bátorságát össze kellett szednie, hogy ne

fusson el ijedtében.

- Conchita mondta, hogy itt találom önöket -szólalt meg akadozva.

Jaime odament hozzá, karon fogta, és beljebb vezette.

- Kipihente magát? Most már csak Hernandóra várunk, aztán mehetünk is

vacsorázni. - Carreras úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna délután Clara

szobájában.

A lány lopva valamilyen jelet keresett az arcán, a vonásai azonban most is ugyanolyan rejtélyesek és magabiztosak voltak, mint általában.

- Késő estére meghívattam Angliát - folytatta Jaime. -Az időeltolódás miatt nem

telefonálhatunk túl korán. Még felébresztenénk szegény Williamet.

Clara annyira meglepődött, hogy azt sem tudta, mit mondjon.

- Én... Köszönöm szépen. Nagyon kedves.

- Nem tartozik semmi köszönettel. Elvégre nem szeretnénk, hogy William

aggódjék -jegyezte meg epésen a férfi.

Az eddig oly mogorva María-Teresa hirtelen odaadó érdeklődéssel nézett a

vendégre.

- Szóval Clarának van egy férfi az életében?

Romana 48.

A lány fülig pirult.

- Igen, van egy jó barátja, aki igen fontos szerepet tölt be az életében - felelte

Jaime ártatlan képpel. - Már biztosan aggódik, hiszen hosszú ideje nem hallott

Claráról.

- William nagyon szeret engem, és szívén viseli a sorsomat - tette hozzá a lány

María-Teresa felé fordulva.

Jaime ajkáról lehervadt a mosoly.

- Én inkább elnézőnek nevezném az urat -jegyezte meg. - Bár lehet, hogy nem

lesz többé az, ha megtudja, hol tartózkodik éppen a barátnője. Amúgy sem viheti

túlzásba a gondoskodást, ha megengedte, hogy maga egyedül utazgasson Mexikóban.

Vagy talán örült annak, hogy elutazik?

- Hogy kérdezhetsz ilyet, Jaime? - szólt közbe döbbenten Constanza Carreras.

Senorita Lawrence nagyon szép. Lehet, hogy ez neked nem tűnt még fel, angliai

barátját azonban bizonyára elbűvölte. A mexikói férfiak a sötét hajú nőket kedvelik,

de ezért még nem kellene azt hinnéd, hogy az angoloknak ugyanilyen az ízlésük. Az

a fiatalember már biztosan epedve várja, hogy a kedvese életjelt adjon magáról.

- Vigasztalhatatlan vagyok-sziszegte Jaime.

Clara nem örült, hogy erre a témára terelődött a beszélgetés. Felháborította, milyen

nyíltan célozgat a férfi az ő magánéletére a mostohaanyja és a mostohahúga jelenlétében. Pedig Carreras délután még a lelkére kötötte, hogyan viselkedjék. Elfelejtkezett volna a szándékáról?

Az is nyomasztotta, hogy William bizonyára már szörnyen aggódik miatta. Örömmel hallotta, hogy Jaime meghívatta Angliát, a magatartása azonban nyugtalanította.

Milyen cselt eszelhetett ki? Talán az utolsó pillanatban valahogy meg akarja akadályozni, hogy telefonálhasson? Annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy könnyek

szöktek a szemébe.

María-Teresa azonnal felfigyelt erre.

Romana 48.

- Felzaklattad a vendégünket - korholta a mostohabátyját. - Nagyon jól tudod,

hogy Clara hetek óta nem léphetett kapcsolatba azzal az úrral.

- Nemsokára beszélhet vele - felelte Jaime közönyösen. -Addig pedig nyugodtan

bízd rám Clarát!

- Meg arra az angol férfira-jegyezte meg mosolyogva María-Teresa.

Jaimt szeme haragos szikrákat szórt. Alighanem idegesíteni kezdte az általa kieszeltjáték.

- Komolyan telefonálhatok Angliába? - kérdezte Clara halkan, amikor a másik

két nő nem hallhatta őket.

- Mondtam már, hogy bejelentettem a távolsági beszélgetést. Miért vág ilyen

meglepett képet? Csupán annyit intéztem el, hogy telefonálhasson, nem repülőjegyet

rendeltem magának. Továbbra is itt marad nálam, a felügyeletem alatt. Karnyújtásnyira tőlem, ha így jobban tetszik.

- Ha azt hiszi, hogy képes lennék... - kezdte felindultan a lány, Jaime jeges

tekintete azonban belefojtotta a szót.

- Biztosan bármire képes lenne. Feltéve, ha valamilyen előnyt remélne tőle. Már

az imént is említettem, amikor, olyan szenvedélyesen csüngött rajtam, hogy nem tartom jó ötletnek. Elvégre gondolnunk kell szegény Williamre.

Clara arca tűzben égett, de nem volt alkalma méltóképpen megfelelni a férfinak,

mert nyílt az ajtó, és Hernando Rivera, egy személyben Jaime Carreras pilótája és

magántitkára lépett be a szobába.

5. FEJEZET

- Remélem, nem várakoztattam meg a társaságot -szólalt meg Hernando Rivera.

Tekintete Clara vörösesszőke haját és világos bőrét pásztázta.

Egyszeriben szinte kézzelfogható feszültség telepedett a helyiségre. María-Teresa

durcásan elhúzta a száját, Jaime arca pedig elkomorult.

- Éppen jókor jött, Hernando - mondta a bankár. - Hadd mutassam be senorita

Clara Lawrence-nak! A hölgy egy ideig a vendégem lesz. Bizonyára lesz alkalmuk

Romana 48.

közelebbről is megismerni egymást.

A titkár mosolyogva meghajolt.

- Hódolatom, senorita. Rendkívüli örömömre szolgál, hogy körünkben üdvözölhetem. Minden szabad percemet önnel fogom tölteni.

A fiatalember arcáról lerítt, hogy csak bókol, María-Teresa és édesanyja mégis

megvetően lebiggyesztette az ajkát.

- Emlékeztessen, hogy holnaptól kétszer annyi munkát adjak magának! Most

pedig üljünk asztalhoz, különben meggyűlik a bajunk Conchitával!

Clara nem tudta eldönteni, hogy Jaime komolyan mondta-e mindezt a titkárának.

Hernando Rivera mellé, Jaiméval szemben ültették le a vacsorához. A bankár mellett

María-Teresa ült, aki azonnal élénk társalgásba kezdett. Kétszer is figyelmeztetni

kellett, hogy Clara jelenlétében beszéljen angolul. Úgy tűnt, hogy az ifjú mexikói

hölgy szántszándékkal nem vesz tudomást a vendégről.

Clarát a legkevésbé sem zavarta a dolog. Amúgy sem érdekelte, hogy miről beszélgetnek. Annál inkább felkeltette az érdeklődését, hogy Jaime kétszer is a mostohahúgáéra tette a kezét, és elég sokáig ott is felejtette. Szemlátomást semmi kivetnivalót

nem talált abban, hogy előbb vele csókolózzon a szobájában, alig néhány óra múlva

meg María-Teresa kacsóját fogdossa. A lányt undorította ez az erkölcsi felfogás. Anynyira felidegesítette magát, hogy alig tudott odafigyelni Hernando Riverára.

Jaime magántitkára rendkívül kedves embernek bizonyult. Huszonhat-huszonhét

éves lehetett. Munkaadójához hasonlóan neki is fekete haja volt, szeméből azonban

hiányzott az az ébenfekete fény, ami azonnal feltűnt Carreras tekintetében. A fiatalember szelíd, barátságos férfi benyomását keltette, míg főnöke maga volt az őserő,

amellyel senki sem veheti fel a versenyt. Clara időnként egyenesen legyőzhetetlennek

érezte a bankárt. Túl későn ébredt rá, hogy leplezetlenül bámulja Jaimét, miközben

Constanza meg María-Teresa őt leste.

Carreras figyelmét sem kerülte el a dolog, és arca hirtelen tűnődő kifejezést öltött.

Romana 48.

- Elnézést - fordult vissza szabadkozva Hernandóhoz Clara. - Hozzám szólt?

- Igen, de nem maradt le semmi különösről - mondta a fiatalember. - Constanza

azt kérdezte, hogyan boldogult a kórházban, miután mindene odaveszett az elégett

repülőben. Megmondtam neki, hogy minden szükséges dologgal ellátták.

- Jaime új holmikat vett nekem - vallotta be a lány. - Több ruhám van, mint volt.

Fogalmam sincs, mikor fogom felvenni őket - tette hozzá, és a szeme sarkából

Carrerasra sandított.

Jaime nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

- Ruhából soha nem elég! - csattant fel Constanza értetlenkedve. - Biztosan

rengeteg dolog hiányzik önnek, amihez hozzászokott.

- Vannak dolgok, amelyekről nem szívesen mondanék le hosszabb időre, ilyen

drága ruhákat azonban soha nem viseltem. Nem engedhettem meg magamnak az ilyen

fényűzést. Nem sok olyan gazdag férfi van, mint Jaime.

Carreras kérdőn felvonta a szemöldökét, a lány azonban kitért a pillantása elől.

Értse csak úgy a megjegyzését, ahogyan akarja!

- Jaime bizonyára örömét lelte abban, hogy gondoskodhatott önről, és drága

ajándékokkal halmozhatta el. Tudja, számára újdonság az ilyesmi - magyarázta

Constanza. - Mulatságos lesz visszagondolni erre, miután maga már elutazott.

- Egészen biztosan - erősítette meg Clara a feltételezést, és bűbájosán a férfira

mosolygott. - Említette már önöknek Jaime, hogy néhány nap múlva elindulunk a

hegyekbe? Az apámat szeretnénk megtalálni. -Ügyet sem vetve Carreras figyelmeztető pillantására, folytatta: - Ha nem ér ez a buta baleset, már rég ott lennénk. Mihamarabb el kell indulnunk. Végül is dolgozó nő vagyok, nem hiányozhatok bármeddig

a munkahelyemről. Nagyon jól tudta persze, hogy időközben már letelt a szabadsága.

Azt is el tudta képzelni, milyen képet vághatott Mr. Partridge, amikor nem jelent meg

időben a bankban.

Romana 48.

Most nálam van a labda, gondolta. Vajon így is örömöt okoz Jaiménak a játék?

Elég volt a férfi ellenséges arckifejezésére pillantania, máris megállapíthatta, hogy

nem így áll a helyzet. Azonban most ez sem érdekelte. Biztos volt benne, hogy Constanza ettől kezdve naponta érdeklődni fog a tervezett utazás iránt. Anya és lánya

ugyanis kétségtelenül semmit sem áhított jobban, mint hogy őt minél előbb biztonságos távolságban tudják innen.

- Ó igen, az édesapja! - kiáltott fel színpadiasan Constanza. - Régebben nagyon

híres volt. Szinte minden héten olvastunk róla valamit a lapokban. Miért tűnt el az

emberek szeme elől? - töprengett hangosan az asszony. - Lehet, hogy időközben

világraszóló felfedezést tett, és csupán az alkalomra vár, hogy megismertesse vele a

világot? A lánya pedig a keresésére indult. Jaj, de izgalmas!

- Igen - felelte kurtán Clara. - Minél előbb meg akarom találni, hogy azután

mihamarabb visszatérhessek Angliába.

- Megértem, hogy ennyire siet, senorita Lawrence. Otthon végül is várja egy férfi.

De miért vágott neki egyedül az útnak? Azt hittem, az édesapja fontos személyiség.

Lord vagy legalábbis az angol nemesség tagja.

- Nem kellene mindent elhinnie, senora Carreras, ami a képes lapokban olvasható - szólt közbe Hernando Rivera.

Rosszalló pillantás lett megjegyzése jutalma. Constanza szemlátomást neveletlenségnek tartotta, hogy egy alkalmazott véleményt nyilvánítson, miközben ő éppen kíváncsiságát szeretné kielégíteni.

- Nos, nagyanyám valóban nemesi rangot kapott a jelentős politikai munkásságáért - mondta Clara -, ám az a cím nem örökölhető. Nagyanyám az év elején elhunyt,

és jelentős vagyont hagyott az apámra. Ő természetesen mit sem tud erről. Ezért

vagyok most itt.

- Ö, de érdekes! -csapta össze a tenyerét Constanza. -Bizonyára nagyon hiányzik

önnek a nagymamája.

- Tulajdonképpen nem. Ugyanis gyűlöltem. Elnézésüket kérem, de nem vagyok

jól. -A lány felkelt, kisietett a teraszra, majd átvágott a belső udvaron, hogy sétáljon

Romana 48.

egyet a kertben.

A nagyanyja említése felkavarta. Hector Lawrence ugyanis hosszú évekkel ezelőtt

elvitte a feleségét és a gyermekét az édesanyjához. Azokkal a megnyugtató szavakkal

távozott Mexikóba, hogy hamarosan visszatér, és ők addig sem fognak hiányt szenvedni semmiben, amíg ő távol lesz.

Silvia Lawrence sajnos kezdettől fogva ellenszenvvel viseltetett híres fiának felesége iránt. Minden adandó alkalommal megalázta a menyét. Az egyszerű családból

származó fiatalasszonyt társaságban alig leplezett megvetéssel kezelte, és nevetségessé tette mások előtt.

Az öregasszony Claráért is csupán azért tett meg mindent, mert a kislány édesanyjának meg akarta mutatni, hogy a gyermek mindenben az ő kegyeitől függ. Lovaglóleckéket, zongora- és balettórákat fizetett neki. Semmi sem volt drága, amiről

úgy gondolta, hogy magához láncolhatja vele az unokáját.

Mary Lawrence tudta, el kell hagynia anyósa házát, ha meg akarja akadályozni,

hogy az öregasszony teljesen elidegenítse tőle a lányát. Félt a nyílt összetűzéstől, ezért

lopva, az éjszaka leple alatt költözött másik városba. Alkalmi munkákból tartotta fenn

magát és a gyermekét. Könyörgő üzeneteket küldött a férjének, hogy térjen végre

vissza, Hector azonban egyre ritkuló leveleiben semmit sem válaszolt esdeklésére.

Egy idő után pedig már egyáltalán nem is jött levél Mexikóból. Mary Lawrence

röviddel negyvenedik születésnapja után elhunyt. Elvitte a rengeteg munka és a

sok-sok keserűség.

Jaime a gyümölcsösben érte utol Clarát, és elkapta a karját.

- Figyelmeztettem, hogy a sötétség beállta után nélkülem ne jöjjön ide. Ennyire

nem fél a veszélytől?

A lány szó nélkül megfordult, és visszaindult a házhoz. A teraszon a férfi útját állta,

és vállánál fogva úgy fordította, hogy arcára vetüljön a bentről kiszűrődő fény.

- Remélem, nem sértődött meg Constanza meggondolatlan kijelentései miatt.

- Nem - felelte Clara, de nem nézett a férfira.

Romana 48.

- Eddig nem is említette a nagyanyját.

- Miért említettem volna? Hiszen nem is ismerem magát. Csupán a segítségét

kértem, azt azonban megtagadta tőlem. Ezek után minek meséltem volna el magának

az életemet?

Carreras földbe gyökerezett lábbal állt. Valójában már megszokhatta volna, hogy

a lány visszavág, ha fenyegetve érzi magát.

Clara azonban mit sem törődött a férfi érzéseivel. A gyermekkora óta körülötte

ólálkodó keserűség megint utolérte, és ez ebben a távoli, furcsa országban rendkívül

megviselte.

Hirtelen megint William szavai jutottak az eszébe. Elutazása előtt parázs veszekedés tört ki közöttük. A nagybátyja aggodalmában olyasmiket vágott a fejéhez, amiket

eddig megtartott magának.

- Tisztában vagy azzal, Clara - mondta -, hogy édesanyád nem volt mindig beteg?

Sokkal hamarabb otthagyhatta volna azt a vén boszorkányt. Bármit is gondolt róla a

nagyanyád, buta biztosan nem volt. Idősebb vagyok nálad, és nagyon jól emlékszem,

hogy Mary előszeretettel sajnáltatta magát.

A szavak arculcsapásként érték a lányt. Az édesanyja ugyan valóban már egészen

kis korától fogva állandóan panaszkodott neki, ez azonban semmit nem von le abból,

hogy az anyósa pokollá tette az életét. Ezt Williamnek is megmondta, ez azonban

szemernyit sem változtatott a nagybátyja véleményén.

- Szembe kellett volna szállnia, fel kellett volna vennie a küzdelmet az öregasszonnyal, de ő egyvégtében csak nyafogott. Édesapád sem volt erős jellem. Fogta

magát, és elment, hogy a kedvtelésének éljen, mint valami kisiskolás. A családja iránti

felelősséget pedig egyszerűen átruházta a nagyanyádra... Te viszont semmibe nem

nyugszol bele, megküzdesz azért, amit el akarsz érni. Nem vetted még észre, hogy

Romana 48.

ebben tökéletesen a nagyanyádra ütöttél?

Clara akkor faképnél hagyta Williamet, és elrohant megvenni a mexikói repülőjegyet. Most azon töprengett, nem kellett-e volna inkább a nagybátyjára hallgatnia.

Nagyon hiányzott neki William. Ő volt az egyetlen ember, akiben feltétel nélkül meg

tudott bízni.

Csak akkor vette észre, hogy potyognak a könnyei, amikor Jaime vigasztalóan

átölelte. Kavargó gondolatai elfeledtették vele, hogy a férfi még mindig ott áll mellette. Ki akarta szabadítani magát, Carreras azonban magához húzta, és a mellére

vonta a fejét.

- Nyugalom... Nem tudom, mivel szomorította el ennyire Constanza, de meg kell

nyugodnia, mielőtt visszamennénk a többiekhez.

- Én... nagyon jól vagyok - állította Clara, és elhúzódott.

- Elhiszem - felelte a férfi -, de kérem, maradjon még egy pillanatot, amíg lehiggad.

Clara még soha nem látta Jaimét ennyire szelídnek és gondoskodónak. Engedett a

kísértésnek, és kisírta magát a vállán. Amikor elapadtak a könnyei, hirtelen elszégyellte magát. A bankár megérezte, és azonnal elengedte.

Amire visszatértek a házba, már leszedték az asztalt. A két nő a szalonban kártyázott Hernandóval.

María-Teresa meghallotta a lépteik zaját, és felkapta a fejét:

- Játszanál velünk egy parti romit, Jaime?

- Most nem - ingatta a fejét Carreras. - A dolgozószobában szeretném megvárni

Clarával, hogy kapcsolják Londont. Már csak néhány perc. A következő körre talán

én is beszállok.

María-Teresa beleegyezően bólintott. Clara hálás volt neki, amiért az ő kisírt arcáról nem vett tudomást. Ismét összeszedte magát, és nem vágyott sem együttérzésre,

sem kíváncsiskodó kérdésekre.

Jaime a dolgozószobájába kísérte. Nem sokkal később megcsörrent a telefon. A

férfi spanyolul ellenőrizte, hogy valóban létrejött-e a kapcsolat Angliával, aztán átadta

Romana 48.

a kagylót, és behúzta maga után az ajtót.

Williamet nagyon jól lehetett hallani, mintha a szomszéd szobából beszélt volna.

- Clara! - kiáltotta meglepetten. - Angliában vagy?

- Nem. Még mindig Mexikóban vagyok. William, én...

- Ki ne mondd! - szakította félbe kedvesen a nagybátyja. - Kettőnk közül én

vagyok az, akinek elnézést kell kérnie. Nem lett volna szabad bizonyos dolgokat

kimondanom. Kérlek, bocsáss meg!

- Képtelen vagyok haragban lenni veled, William - tört ki a lányból.

- Én sem tudok rád haragudni. Soha többé nem veszekszünk... Na, megtaláltad?

- kérdezte izgatottan William. Parányi szemrehányás sem érződött a hangjában.

A lánynak nagy kő esett le a szívéről, hogy a nagybátyja már nem haragszik rá.

- Nem... Kissé el kellett halasztanom a dolgot... Ugyanis... balesetet szenvedtem. Nem, nem - igyekezett elhárítani az aggódó kérdéseket -, jól vagyok. Egy

darabig kórházban voltam, de már kutya bajom.

Williamet nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy komolyabb sérülések nélkül

megúszta a repülőgép-szerencsétlenséget.

- Most hol vagy? - firtatta.

- Én... a barátaimnál lakom - felelte kitérően Clara.

- Hol?

A lány világosan maga előtt látta, amint William papírt és tollat ragad, hogy felírja

a címét, és az első adandó alkalommal hazavigye. Bárcsak megtehetné! Clara azonban

tudta, hogy a nagybátyja szerény anyagi körülményei ezt nem teszik lehetővé.

- A hegyekben, de a címet nem tudom. Majd megkérdezem, aztán megint felhívlak. -Jaime ugyan éppen ebben a pillanatban jelent meg az ajtóban, a lány azonban

okosabbnak tartotta, ha nem most érdeklődik a cím iránt.

- Mikor jössz vissza, Clara? - faggatta William.

- Még nem tudom - felelte halkan a lány. - Rögvest, amint megtaláltam az apámat. Hiányzol... - Nem szívesen fejezte be a beszélgetést, de nem tehetett mást.

Romana 48.

Gyorsan elbúcsúzott, és ki akart menni a szobából, Carreras azonban megállította az

ajtóban.

- Ne siessen ennyire! Mire gondolt, amikor a vacsoránál mindenféle hazugságokat mesélt? Szerintem már bebizonyítottam magának, hogy nem vagyok az a vadember, akinek valószínűleg gondol. Különben nem hallgattam volna, amikor olyan

ígéretekről beszélt, amelyeket nem is tettem. Mit gondol, ha érzéketlen fatuskó

volnék, a karomban tartottam volna, amíg bőgött?

- Nagyon hálás vagyok, hogy megvigasztalt - felelte Clara kimérten. - Ami pedig

az ígéreteket illeti, tényleg azt mondta, hogy elvisz az apámhoz.

- Igen, csak nem olyan hamar, ahogy maguk gondolják. Beletelik még egy kis

időbe, amíg elvezetem a hegyekbe.

A lány könyörögve nézett Carrerasra:

- Nem várhatok addig! Vissza kell mennem dolgozni. Ha záros határidőn belül

nem jelenek meg a munkahelyemen, Mr. Partridge felmond nekem. A bank ugyanis

elvárja az alkalmazottaitól, hogy megbízhatóak legyenek. Gondolom, ezt maga is

tudja. Saját bankja van, vagy nem?

- Ennyire együgyűnek tart, senorita Lawrence? - kérdezett vissza mosolyogva

Jaime. - Képtelenség, hogy ilyen sok szabadsága lenne. Véletlenül tudom, hogy a

pályakezdő alkalmazottaknak Angliában igen kevés szabadnap jár. Utánaszámoltam,

és arra a következtetésre jutottam, hogy már biztosan oda az állása a banknál. De ne

bánkódjék emiatt! Maga is mondta, hogy szörnyeteg a főnöke.

- Az ember sok mindenbe beletörődik, ha magának kell megkeresnie a kenyerét.

Carreras nem hatódott meg.

- Ne féljen, nem engedem, hogy éhen haljon! Maradjon itt nálam, és élvezze a

nyaralást! Utána elviszem az édesapjához, a többit meg majd meglátjuk.

- A rokonai tudnak a terveiről? Ezért néz engem levegőnek María-Teresa?

- Féltékeny magára. A magánügyeim azonban nem tartoznak másra.

Romana 48.

- Eszemben sincs, hogy a magánügye legyek! Előre figyelmeztetem: foggalkörömmel fogok küzdeni ellene.

- Mint délután a szobájában, amikor megcsókoltam? Vagy az imént a kertben,

amikor a karomban tartottam? Hajói emlékszem, én hagytam abba a csókolózást.

Clara erre semmit sem tudott válaszolni, ezért szó nélkül kihátrált a szobából, és

visszavonult a sajátjába.

Még jóval később is nyugtalanul fel-alá járkált. Végül Jaime figyelmeztetése ellenére kilépett az erkélyre, hogy lehűtse magát egy kicsit. A belső udvarról felszűrődő

hangok ütötték meg a fülét.

Carreras és María-Teresa beszélgetett odalent. Szerencsére angolul folyt köztük

a társalgás.

- Szerinted mit csináljunk, Jaime? A mama soha nem egyezik bele a házasságunkba! - panaszkodott éppen a lány.

- Rá kell venned, hogy változtassa meg a véleményét - felelte Carreras, és együtt

érzően átkarolta a mostohahúga vállát. - Semmi értelme tovább ennek az önkínzásnak. Tudod, mi a véleményem. Mondd meg neki, hogy a szívedre kívánsz hallgatni

és boldoggá akarsz tenni két embert!

Clara látta, hogy Jaime gyengéden arcon csókolja mostohahúgát. Csendben

visszahúzódott a szobájába.

Délután őt tartotta a karjában, őt csókolta, és felajánlotta neki, hogy legyen a

szeretője, miközben a mostohahúgát készül feleségül venni. Ennyire lebecsüli őt

Carreras? Ha rövid időn belül nem ígéri meg, hogy elviszi az apjához, más eszközökhoz kell folyamodnia. Végszükségben beszámol María-Teresának Jaime hűtlenségéről.

6. FEJEZET

Másnap reggel Jaime nem mutatkozott, és Clara egyre nyugtalanabb lett. Egy újabb

nap megy veszendőbe! Céltalanul kóválygott a házban. Reménykedett, hogy összefut

a férfival, és újra szóba hozhatja a tervezett utazást. A bankár azonban valószínűleg

Romana 48.

elutazott. 0 viszont hova mehetne papírok meg pénz nélkül? Még azt sem tudta pontosan, hogy hol van Mexikóban.

Az idegeire ment a tétlenség. De mit csináljon? Végül felment a szobájába. Mintha

bikinit is látott volna az új holmik között a szekrényben. Úgy döntött, hogy kihasználj a

az alkalmat, és napozik egy keveset.

Még az árnyékban is nagyon meleg volt a medencénél, Clara mégis a napra húzta

a nyugágyat. Gondosan bekente magát naptejjel, elnyújtózott, és megpróbálta élvezni

a kényszerű pihenést. A gyönyörűen ápolt park valóságos virágtenger volt, a levegő

kristálytiszta, és úgy érezte, csupán karnyújtásnyira vannak tőle a hegyek. Bárki más

felhőtlenül boldog lett volna ebben a paradicsomi elvonultságban, csak Clara

Lawrence nem volt az. Lehunyta a szemét, és megpróbált lazítani.

. - Senorita? - kérdezte tőle valaki halkan.

Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Hemando Rivera hajol fölébe.

- Bocsánat - szabadkozott a fiatalember -, nem tudtam eldönteni, hogy ébren

van-e, vagy alszik, aztán végül mégiscsak megzavartam.

- Semmi baj - mosolygott rá Clara. Hemando nagyon kedves fiúnak látszik, neki

pedig sürgősen barátra és szövetségesre van szüksége. Carreras elmondása szerint a

magántitkár ráadásul repülőgép-vezetői engedéllyel is rendelkezik. Vajon segítene-e

neki elszökni innen? Lelki szemei előtt megjelent Jaime határozott arca, és azonnal

elvetette ezt az ötletét. Senki sem merné megkockáztatni, hogy kihívja maga ellen a

bankár haragját. Hernando szavai csak megerősítették a feltételezését.

- Bocsásson meg, kérem - folytatta a fiatalember. -Jaime kifejezetten utasításba

adta, hogy senki ne merészelje zavarni önt. Erre mit teszek? Rögtön az első nap felébresztem.

- Erről szó sincs - nyugtatta meg Clara. - Csak egy pillanatra hunytam le a

szememet.

Romana 48.

Ugyan miért adott ilyen utasítást Jaime az alkalmazottainak? Talán mert azt hiszi,

minél kevesebb emberrel beszélek, annál kisebb a veszélye, hogy fény derüljön arra,

miért vagyok itt? - töprengett.

- Foglaljon helyet, és beszélgessen velem, senor Rivera! - kérte a rokonszenves

fiatalembert, aki valóban szöges ellentéte volt Jaiménak.

- Kérem, szólítson Hernandónak! - mondta mosolyogva a magántitkár, aztán

közelebb húzott egy kerti széket, és leült a lánnyal szemben. - Nem szeretem a

körülményeskedést. - Hátradőlt, és olyan ártatlanul kisfiús volt a mosolya, hogy

Clarát teljesen felkészületlenül érték a szavai. - Mennyire ismeri Jaimét? - Elnézett

a lány feje fölött, és tekintetét a hegyekre szegezte.

- Nem túl jól. Mint tudja, senor Carreras rövid ideig hivatalos ügyben Angliában

tartózkodott, és egy közös ismerősünk mutatott be minket egymásnak.

Clara nyugodt hangja ellenére Hernando alighanem megérezte, hogy nem volt

ínyéré ez a,kérdés.

- Kérem, ne gondolja, hogy vájkálni akarok a magánéletében! Csak nem értem

igazán, miért olyan iszonyúan fontos neki minden, ami magával kapcsolatos, amikor

alig ismerik egymást.

- Alighanem ilyen a természete - felelte a lány.

Hernando azonban nem tágított.

- Még soha nem láttam olyannak, mint tegnap vacsoránál. Általában hidegvérű,

és semmi sem hozza ki a sodrából. Nyilván tudja, hogy Jaime rendkívül híres ember,

ez azonban cseppet sem érdekli. Jobb szeret egyedül lenni, és inkább kerüli a társaságot. Akár remetének is nevezhetném. Amikor az édesapja halála után rászállt a

nemzedékek óta a Carreras család tulajdonában lévő bank, óriási vagyont örökölt.

Körültekintően és módszeresen bánik vele. Valójában még sohasem tapasztaltam,

hogy kimutatta volna az érzelmeit, természetesen a haragot kivéve. Miután azonban

ön tegnap este visszavonult a szobájába, látszott rajta, hogy valami nyomja a lelkét.

Romana 48.

- Nyilván a terhére vagyok - mondta halkan Clara. Nem szívesen beszélt így

Jaiméról. Szinte már árulónak érezte magát. Hiába sietett az ellenkezőjéről biztosítani

Hernando, mégis úgy érezte, a fiatalember a magánéletében vájkál. Egyébként pedig

nagyon jól tudta, miért volt Carreras tegnap este olyan csendes és tűnődő. Nem

őmiatta, hanem afelett érzett csalódásában, hogy nem veheti azonnal feleségül

María-Teresát.

Nem értette, miért ellenzi Constanza a házasságot. Jaime Carreras végül is remek

parti. Akárhogy is legyen, neki semmi köze hozzá. Őt csupán az érdekli a bankárral

kapcsolatban, hogy minél hamarabb vigye el az apjához. így is van neki elég baja.

Hernando figyelmét nem kerülte el, hogy a lány összeráncolta a homlokát.

- Tudom, kíváncsi vagyok, mint valami vénasszony - ismerte be nevetve a fiatalember -, de nem tudok leszokni erről. Imádom a titkokat, és maga titok a számomra,

Clara. Amíg kórházban feküdt, Jaime állandóan a közelében volt. Általában azonnal

a fővárosba repül, ha bármilyen gond merül fel a bankban. Amióta azonban maga

Mexikóba érkezett, teljesen rám bízta az ügyei intézését. Tudomásom szerint még

soha senkire nem ruházott át ekkora felelősséget.

- Talán komoly tervei vannak magával - vélekedett a lány, és abban bízott, hogy

Hernando nem feszegeti tovább a dolgot. A magántitkár veszélyesen közel járt az

igazsághoz. Clarát nyomasztotta, hogy Jaime másra bízta cége vezetését, amíg ő kórházban volt. Elhanyagolta saját teendőit, hogy beleavatkozhasson az ő dolgaiba.

Jaime rendkívüli ember - állapította meg halkan. - Néha megijeszt.

- Furcsa ember, az egyszer biztos - mondta nyersen Hernando. - De hogy ijesztő

lenne? Látná csak senora Constanzát, amikor dühös!

A lány egyszerre kíváncsi lett.

- Miért?

- Vasakaratú asszony, tűzön-vízen át keresztülviszi, amit eltervezett - felelte a

fiatalember, de többet nem árult el.

Romana 48.

Rövid hallgatás után Clara megjátszott közönyösséggel szólalt meg újra:

- Milyen messze vagyunk a legközelebbi várostól?

- Attól függ, mit ért város alatt. Nem messze innen van egy település, ahol a napi

bevásárlásokat szoktuk intézni. Ám ha valamilyen határozott kívánsága van, akkor

alighanem kénytelen lenne Mexikóvárosba utazni. Az a kérdés, mire vágyik?

Szabadságra, gondolta Clara keserűen. Hernando szavai megerősítették a feltételezését. Segítség nélkül aligha menekülhet el innen. A magántitkárt viszont, úgy tűnik,

nem lenne ajánlatos beavatni a terveibe. Minden bizonnyal Jaime pártján állna. Nem

csupán azért, mert nyilván félti az állását, hanem azért is, mert családtagnak tekintik itt.

A fiatalembernek talán ugyanez járt a fejében, mert hirtelen felállt.

- Mennem kell, mielőtt még megjön Jaime, és kérdőre von - szabadkozott mosolyogva, aztán meghajolt, és elsietett.

A lány azonnal rájött Hernando viharos távozásának okára, amint meglátta Jaime

hatalmas, fekete Mercedesét a ház elé kanyarodni. A magántitkár alighanem meghallotta, hogy nyílik a kapu, és tanácsosabbnak látta visszavonulni. Azonban nem volt

eléggé gyors.

- Látom, nem volt hiánya társaságban - mondta barátságtalanul Carreras, és

tekintete bejárta a lány karcsú testét. - Nem is csodálom.

Erre Clara mindjárt dühbe gurult.

- Talán nem maga vette nekem ezt a bikinit? Természetesen bundában is napozhatnék, de azt legnagyobb sajnálatomra nem találtam a szekrényemben.

Jaime eleresztette füle mellett a gúnyos megjegyzést.

- Mit akart itt? Kifejezetten utasításba adtam, hogy ne zavarják magát.

- Én kértem meg Hernandót, hogy üljön le mellém egy kicsit. Ne izguljon, ártalmatlan dolgokról beszélgettünk! Nem kértem meg, hogy szöktessen el a repülőgéppel.

- Kihagyott egy ilyen remek alkalmat? - hergelte a férfi. -Azt hittem, az lesz az

első dolga, hogy szövetségest keres. Nála könnyű dolga lett volna. Hernando ugyanis

Romana 48.

férfi.

- Nem szövetségesre van szükségem - felelte felpaprikázva a lány -, hanem arra,

hogy végre csináljak valamit. Ha csupán azért jött ide, hogy sértegessen, akkor részemről befejeztem a beszélgetést. - Ezzel lehunyta a szemét, és hátradőlt.

A férfi azonban nem ment el, hanem odalépett hozzá, és a füléhez hajolt.

- Jobb lenne, ha nem feküdne a perzselő napon. Az agyrázkódással nem szabad

viccelni. Még mindig látni a halántékán a kék foltokat.

- Tartsa meg az együttérzését! - felelte élesen Clara, és Jaiméra nézett. - Különben még elsírom magam a meghatottságtól.

- Ne tartsa vissza magát, ha jólesik!

A lány elvörösödött, és gyorsan félrefordult, mert eszébe jutott az előző este.

- Miről társalogtak oly élénken Hernandóval? - kérdezte minden átmenet nélkül

a férfi.

. - Arról, hogy Jaime Carreras milyen hatalmas ember, és hány ember sorsa függ

tőle. Nyilván maga idomította be, hogy dicshimnuszt zengjen magáról. Aztán a

környékről beszélgettünk, meg természetesen a maga vagyoni helyzete felől is érdeklődtem. - Clara felült, és dacosan nézett a férfira. - Elvégre ezentúl alaposabban kell

mérlegelnem a jövőmet.

- De ugye nem jutott sokra vele? Hemando soha nem beszélne illetékteleneknek

a pénzügyeimről. Remélem, arról azért meggyőzte, hogy bármilyen kívánságát teljesíteni tudom.

Na ebből elég! -gondolta a lány, és fel akart állni, Jaime azonban visszanyomta a

nyugágyra.

- Tessék, már megint felzaklattam - mondta, de egyáltalán nem tűnt bűnbánónak.

- Bár megfogadtam, hogy egy ideig még úgy bánok magával, ahogy egy beteggel

illik, de maga igencsak megnehezíti a dolgomat. Bocsássa meg a tapintatlanságomat!

Clara észrevette, hogy a férfi szeme megvillan, és visszafojtotta a lélegzetét.

Romana 48.

- Nos? - kérdezte Jaime, és behatóan fürkészte a lány arcát. - Meg tud bocsátani?

Bársonyos hangja felzaklatta Clarát.

- Nem könnyű megbocsátani magának. Hálás vagyok a segítségéért, de ez minden. A maga közbelépése nélkül rég elintéztem volna ezt az örökösödési ügyet, és

már otthon lennék Angliában.

Jaime gyengéden végighúzta ujját a lány karján.

- Úgy döntöttem, hogy személyesen vezetem el az édesapjához - közölte, és egészen Clara tarkójáig folytatta felderítőútját. A lány hirtelen elhúzódott tőle, mire Jaime

szája sarka vidáman megrándult. - Ne aggódjék, Clara, komolyan gondolom! - Váratlanul elkapta a derekát, és magához húzta a lányt. - Ki keresné Williamen kívül,

ha örökre itt tartanám?

- Maga... csak ijesztget! De én nem vagyok ijedős. Még magának sincs akkora

hatalma, hogy bármit büntetlenül megtehessen.

- Tudom, hogy gazdag útonállónak tartasz. - Carreras váratlanul áttért a tegezésre. - De azt is tudom, hogy nem vagyok közömbös neked. Ha a közeledben vagyok,

azonnal izgalomba jössz. Azt akarod, hogy megcsókoljalak és átöleljelek. -Felemelte

a lány állát.

- Nem akarom, hogy hozzám érjen! - kiáltotta kétségbeesve Clara.

- Dehogynem! -A férfi hangja szinte simogatott. - Az eszed még védekezik, a

tested azonban már kíván engem. Szükséged van rám.

- Nem igaz! - A lány tekintetében félelem és izgalom tükröződött. - Semmire

sincs szükségem. Kizárólag az érdekel, hogy minél hamarabb megtaláljam az apámat,

és aztán visszamehessek Angliába.

- Én viszont nem akarom, hogy elmenj - felelte szelíden Jaime. - Kifejezetten

élvezem, hogy van mellettem egy nő, aki hozzám simul, és ugyanúgy kíván engem,

mint én őt.

- Nem igaz! - Clara ki akarta szabadítani magát, de elkésett vele.

Romana 48.

- Majd kiderül. Nagyon hamar kiderítjük, mi nyugtalanít annyira.

A férfi csókja először leheletnyi érintés volt csupán. Jaime azonban megérezte,

hogy a lány enged, és szenvedélyesebb lett. Clarát újra a már ismerős érzés ragadta

magával. Szeretett volna feloldódni a férfi ölelésében. Halkan felsóhajtott.

Jaime a hátát, a csípőjét simogatta, és még szorosabban magához húzta.

- Valld be! - suttogta, és forró ajka a lány nyakát simogatta. - Valld be, hogy

kívánsz!

Mindketten mozdulatlanná dermedtek, és percekig farkasszemet néztek.

- Kár - mondta végül rekedten a férfi -, hogy ilyennek látszol, és valójában

ennyire más vagy. Most mit csináljak? Élvezzem a látványodat? Vagy figyelmeztessem magam, hogy az csupán a csalfa látszat? Hogy az igazi Clara csupán egyetlen

célt ismer: a meggazdagodást, bármit is kelljen tennie érte? Folytassuk ezt a játékot,

vagy emlékeztesselek a valóságra, és nézzek rád más szemmel?

- Ki vagyok én a számodra, Jaime? - kiáltott fel keserűen a lány. - Hiszen nem

is ismersz!

- Clara vagy. - A férfi hangja rekedt volt. - Clara, akit elvarázsol az, ha a karomban tartom. Clara, akinek egyetlen dolog rejtőzik a szívében: a kapzsiság.

Amikor Jaime hevesen újra megcsókolta, Clara döbbenten tapasztalta, hogy ajka

magától szétnyílik. De miért? Pontosan tudja, hogy Carreras a mostohahúgát akarja

feleségül venni. Honnan ez az ijesztő vágy, hogy a karjában érezhesse magát?

Kirántotta magát a férfi öleléséből, és berohant a házba. Felszaladt a szobájába, és

levetette magát az ágyra.

Jaiménak igaza van. Azonnal és menthetetlenül a bűvkörébe kerül, ha csak

hozzáér. A férfi ki fogja használni a gyengeségét, és szórakozni fog vele, amíg itt van.

Ki nem állhatja, mégis azonnal elveszett, mihelyt megérintette. Valahogy el kell

menekülnie innen, különben eljön a pillanat, amikor önszántából marad, csak hogy a

közelében lehessen.

Romana 48.

Lezuhanyozott, és úgy tervezte, utána ledől egy kicsit. Pihennie kell, ha át akarja

gondolni, mit tegyen. Ám amikor kilépett a fürdőszobából, meglátta, hogy Constanza

Carreras ül a szobájában az egyik karosszékben, és rá vár.

Az asszony azonnal a tárgyra tért.

- Véletlenül tanúja voltam a medence melletti kis jelenetnek, senorita Lawrence.

Ne gondolja, kérem, hogy asaját házában szaglászom Jaime után! De annyira szembeötlő volt, amit csináltak. Szerencsére María-Teresa nem járt arra. -Hangjából leplezetlen szemrehányás áradt. - Bizonyos tekintetben meg tudom magát érteni. Jaime

gazdag és jóképű férfi, aki megszokta, hogy mindig megkapja, amit akar. Maga pedig,

mint már mondtam is, nagyon szép. Az adott körülmények között úgy érzem, figyelmeztetnem kell, hogy Jaime a lányomat veszi feleségül, amint María-Teresa betöltötte

a huszonegyedik életévét.

Clarát csak a fagyos hang lepte meg, maga a bejelentés azonban nem. Ezért volt

hát annyira csüggedt a férfi! Senor Carrerasnak még három évet kell várnia, hogy

elvehesse a mostohahúgát. A titkos szerető szerepét szánta volna neki?

Egy pillanatig sem kételkedett Constanza Carreras szavaiban. Végül is előző este

a saját szemével látta Jaimét és María-Teresát.

- Ne aggódjék, senora Carreras! Én itt csupán egyszerű vendég vagyok. Nekem

Angliában megvan a magam élete, és ott vár rám valaki. Félreértette az iménti jelenetet. Szomorú voltam, és Jaime meg akart vigasztalni.

- Mennyire volt jóban Jaiméval Angliában, serlorita Lawrence? -kérdezte lényegre törően Constanza, aki tisztában volt vele, mit látott az imént.

- Úgyszólván alig ismertük egymást. Volt egy közös ismerősünk, aki bemutatott

bennünket egymásnak, szinte ennyi az egész. Szerencsésnek mondhatom magamat,

amiért Jaime vállalkozott arra, hogy elkísér az apámhoz, és a segítségemre sietett,

amikor lezuhant velem a repülőgép.

Szemlátomást sikerült meggyőznie az asszonyt. Constanza ugyanis barátságosan

Romana 48.

elmosolyodott, majd felállt.

- Örülök neki, hogy így gondolkodik, kedvesem. Tudnia kell, hogy csak a maga

érdekében szóltam. Gyermekeink házassága Jaime édesapjának utolsó kívánsága volt.

Tulajdonképpen ezért v.agyunk még mindig itt. Valójában sokkal szívesebben élnék

a mexikóvárosi házamban, mint ezen az elhagyatott hegyvidéken.

- Miattam biztosan nem kell aggódnia - nyugtatta meg ismételten Clara. - Egyébként sem kívánok visszaélni a vendégszeretetükkel.

- Vendégként nagyon szívesen látjuk, de gondolom, mihamarabb folytatni

szeretné eltűnt édesapja felkutatását.

így van, gondolta a lány. Méghozzá több okból is.

Megfigyelései a következő napokban igazolták, hogy Constanza Carreras igazat

mondott. Ha azt hitték, hogy négyszemközt vannak, Jaime és María-Teresa azonnal

összedugták a fejüket, és pusmogni kezdtek. Minél többet látta őket ilyen édes kettesben Clara, annál jobban elkívánkozott ebből a házból.

Hernando sem tűnt boldognak. Egyik nap a kertben összefutott a rosszkedvű

fiatalemberrel.

- Ne értsen félre, Clara! Nem számolom a napokat, hogy mikor utazik el - mondta

a magántitkár. - De nagyon szeretném, ha Jaime visszatérne a megszokott életéhez.

- En nem tehetek róla, hogy senor Carreras elhanyagolja a munkáját - tiltakozott

azonnal a lány. - Én csak az apámat akarom megtalálni, és már indulok is haza.

- Senora Carreras állandóan érdeklődik az indulásuk időpontja felől, Jaime azonban folyton azt feleli, a kisasszony még nincs olyan állapotban, hogy utazhasson.

Nyilván annyira gyengének tartja önt, hogy még arra a rövidke időre sem akarja itt

hagyni, amíg elintézhetné a legfontosabb ügyeit a bankban - tette hozzá Hernando.

- Talán az is nagyon lefoglalja, hogy María-Teresával terveket szőjön - csúszott

ki Clara száján. - Az esküvőig ugyan várniuk kell még néhány évet, de már most is

bizonyára sok megbeszélnivalójuk akad. Senora Carreras mindenesetre boldognak

tűnik, ha azt látja, hogy összebújva pusmognak.

Romana 48.

- Ó, szóval önnek is beszélt már erről! Az a leghőbb vágya, hogy María-Teresát

hozzáadja Jaiméhoz - mondta keserűen Hernando. - Ha sikerül neki, másik munkahelyet keresek magamnak. Constanza mostohaanyának is meglehetősen szörnyű,

anyósnak meg biztosan kibírhatatlan lesz.

A fiatalember heves kirohanása meglepte Clarát. Az ő jelenlétében senora Carreras

roppant előzékenyen viselkedett Jaime titkárával. Azt azonban már a lány is észrevette, hogy Constanza nem szereti, ha Hernando túl sokáig beszélget María-Teresával.

Talán az alkalmazottak közé számítja, és csak a mostohafia kedvéért kedves hozzá.

A magántitkár elment a dolgára, Clara meg gondolatban végre azzal foglalkozhatott, ami már régóta fúrta az oldalát. Hiába, be kell vallania magának, hogy féltékeny.

Miért csókolta meg Jaime, ha mást akar feleségül venni? Ő meg miért engedte

meg neki?

Megállt egy virágzó fa alatt, és a törzséhez szorította a homlokát. Hirtelen heves

vágy fogta el William után. A gondját ő sem tudná ugyan megoldani, mégis rendkívül

megvigasztalná, ha itt lenne mellette.

- Meg ne mozdulj! - Jaime hangja olyan parancsolóan csattant, hogy a lány

valóban moccanni sem mert, amíg a férfi valamit ki nem szedett a hajából, és el

nem húzta a fától. - Melléd tényleg felügyelő kellene! - korholta Carreras. - Angliában talán nekitámaszkodhatsz egy fának, itt azonban bármikor a fejedre pottyanhat

vagy mászhat valami. Kígyó vagy egy óriási méh... Egyet éppen most szedtem ki a

hajadból.

- Jaj! - Clara rémülten odébb ugrott a fától, aztán megrázta a haját.

- Most már semmi sincs benne - nyugtatta meg Jaime, és átkarolta a derekát.

Gyere velem! Éppen a faluba készülök. Magammal viszlek, nehogy megint történjék

veled valami. Már sokkal jobban vagy, egy rövid sétakocsikázás biztosan nem fog

megártani.

Clara szíve rögtön gyorsabban dobogott. Végre alkalma lesz körülnézni a környéken, és talán menekülési utakat is találhat.

Romana 48.

Jaiménak feltűnt a lány megváltozott arckifejezése, és elvigyorodott.

- Ne reménykedj, egy pillanatra sem tévesztelek szem elől! - mondta szárazon.

Egyébként sem nagyvárosba megyünk, hanem egy kis hegyi faluba, ahol senki sem

beszél angolul. Ha szökésen járna a fejed, ott nem fogsz segítséget találni.

Clara azonnal kiszabadította magát a férfi ölelő karjából.

- Nem veszed észre, mennyire nevetséges ez az egész? Ide vagyok láncolva, mert

csak a te segítségeddel találhatom meg az apámat. Azzal viszont felesleges fenyegetőznöd, hogy örökre itt tartasz.

- Azt hiszed talán, hogy nem gondoltam komolyan?

- Még hogy komolyan gondoltad? -A lány szeme dühös szikrákat szórt. - Ennyire

együgyűnek tartasz? Tudom, hogy María-Teresát veszed feleségül, mihelyt eléri a

megfelelő korhatárt. Meg egyébként is...

- Miféle korhatár? A mostohahúgom akár már most, bármelyik percben férjhez

mehetne - jelentette ki a férfi, és furcsán nézett Clarára. - Tizennyolc éves, nálunk

ilyen idős korukban már eladósorban vannak a lányok.

- Az alsóbb társadalmi osztályokban bizonyára így is van-lendült újra támadásba

a lány. -Ám a mostohaanyád talán azon a véleményen van, hogy egy olyan tekintélyes

férfinak, mint te, több élettapasztalattal bíró feleségre van szüksége, mint amennyivel

egy tizennyolc éves lány rendelkezik... Vagy az édesapád egyszerűen így végrendelkezett.

Jaime felnevetett, és ez még jobban felmérgesítette Clarát. A szeme vészjósló

szikrákat szórt.

- Lebeszélnélek az erőszak alkalmazásáról - mondta nyugodtan. - Már kétszer

megütöttél. Harmadik alkalom nem lesz. Ami pedig María-Teresát illeti: a mostohahúgom bájos ifjú lányka, ha éppen nem féltékenykedik. Te azonban sokkal izgatóbb

vagy. Szeretem a makrancos nőket. Nem lenne könnyű veled, de bizonyára megérné

a fáradságot.

Romana 48.

- Neked elment az eszed! Komolyan azt hiszed, hogy hajlandó lennék veled élni?

- Miért ne? Williammel is együtt élsz.

- Alighanem elfeledkezel arról, hogy van egy döntő különbség. Szabad akaratomból költöztem össze Williammel. Arra azonban semmi sem késztet, hogy veled éljek.

Csupán kíváncsiságból azért megkérdezem: Egyáltalán hol laknánk? Egy hegyi kunyhóban, ahol senki sem tudja, ki vagyok?

- Gúnyolódj csak! - sziszegte összeszorított fogakkal Jaime. - Én mindenesetre

nem adom fel egykönnyen. -A hangja megijesztette Clarát, amit alighanem a férfi is

leolvasott az arcáról. - Na, indulás! - mondta gorombán. - Magam sem tudom, miért

akarom, hogy mellettem légy, amikor rendesen felvágták a nyelvedet, és csak a pénz

jár a fejedben. A hegyi utakon talán majd kiadod a mérgedet.

- Eszemben sincs, hogy elkísérjelek! - A lány megpróbálta kiszabadítani a csuklóját Jaime szorításából. - Elég lesz nekem még egyszer megtenni azt a rázós utat.

Amikor majd örökre elmegyek innen.

A férfi egyszerűen ölbe vette, átvágott vele a kerten, és beültette a ház előtt várakozó terepjáróba.

- Ha jelenetet rendezel - figyelmeztette -, tényleg felviszlek egy olyan hegyi

kunyhóba, amilyenről az előbb beszéltél. Ott aztán úgy megleckéztetlek, hogy örökre

megemlegeted.

Clara azonnal elnémult.

Carreras éppen be akart szállni a másik oldalon, amikor odaszaladt María-Teresa.

- Veletek mehetek, Jaime? - kérdezte reménykedve.

A férfi átkarolta a vállát.

- Nem, querida, kedvesem. Nem maradunk sokáig, és tudod, hogy abban a kis

porfészekben úgysem találsz semmi érdekeset. Meg ezzel a kényelmetlen terepjáróval

sem szeretsz utazni.

- Tényleg nem. -A lány mosolyogva felnézett mostohabátyjára, aki tréfásan meghúzta a haját.

Romana 48.

- Azt viszont most megígérem, ha legközelebb Mexikóvárosba repülök, magammal viszlek, édesanyáddal együtt. Tudom, mennyire unatkozol itt.

- Nem is igaz - tiltakozott María-Teresa. - Veled persze bárhová szívesen elrepülök.

Jaime gyengéden arcon csókolta a lányt, aztán becsusszant a kormány mögé.

Clara meredten előrenézett, és megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy gyűlöli

ezt a pökhendi férfit. Próbálkozása azonban nem járt túl sok sikerrel.

7. FEJEZET

Clara már ideérkeztekor is rémisztőnek találta a hegyvidéki útviszonyokat, ám az

a földút, amelyiken most haladtak, minden elképzelést felülmúlt. Kanyargós és

annyira keskeny volt, hogy alig akadt rajta olyan rövid szakasz, ahol két kocsi elfért

volna egymás mellett. Csak négykerék-meghajtású járművel lehetett közlekedni rajta.

Olyan meredeken emelkedett felfelé, mintha a semmibe vezetne.

Azt hitte, már soha nem érnek célhoz, amikor az út hirtelen kiegyenesedett. Több

ezer méter magasban lehettek, amikor felbukkant előttük az aprócska falu. A települést bearanyozta a tűző nap fénye.

Jaime lopva az arcát fürkészte, miközben lesegítette Clarát a terepjáróról.

A helybeliek rögtön felfigyeltek rájuk. A gyerekek abbahagyták a játékot, a házak

előtt üldögélő öregemberek elhallgattak a kispadon, a falu közepén, a kútnál mosó

asszonyok izgatott karattyolásba fogtak. Minden bizonnyal róluk folyt a szó.

Carreras kézen fogva vezette végig a lányt a poros utcán. Clara hagyta, de zavartan

lesütötte a szemét.

- Mi baj? - kérdezte a férfi. - Tiszta idegroncs vagy. Ne félj, senki nem bánt!

Nyilván túl sokáig tartottalak elzárva a külvilágtól, ha már az is ennyire felzaklat,

hogy végig kell menned egy falusi utcán.

- Mindenki engem bámul - mondta szorongva a lány. - Nagyon idegesítő.

Jaime felnevetett, és belekarolt Clarába.

- Te vagy az egyetlen szőke hajú, kék szemű ember a környéken. Nem hiszem,

hogy előtted járt már volna itt valaha angol nő. A napfényben fáklyaként világít a

Romana 48.

hajad. Nem csoda, hogy felkeltetted az emberek kíváncsiságát.

Elsétáltak a falu végére, ahol egy rozoga léckorlát mögött mély szakadék tátongott.

Lélegzetelállító kilátás tárult elébük. Egymás mögött több hegyvonulat tört az ég felé.

A sziklák hol mesés narancsszínben, hol vöröses erekkel átszőve csillogtak a verőfényben, akár a filmeken. A hegyoldalakon rikító színű virágok nyíltak. Odalent, a

völgyben egy sebes vizű folyócska sötétzöld szalagja szelte át az erdőt. A látóhatár

szélén élesen elvált a sötétkék égboltozattól a tűzhányó hósipkás csúcsa.

- íme a virágok, hegyek és erdők hazája - mondta Clara inkább saját magának.

Most döbbent rá, mennyire megváltoztak Mexikó iránti érzései. Azt is tévedhetetlenül

tudta, hogy miért.

- Igen - bólintott rá Carreras. - Hogy tetszik?

Jaiménak nem szabad észrevennie, mit érzek, fohászkodott magában a lány.

- Nos, a véleményem nem mentes az előítéletektől - felelte. - Ez az ország eddig

csak bánatot és boldogtalanságot hozott nekem. Ezt nem lehet elfelejteni.

- Egy ország senkit sem tehet boldogtalanná, Clara. Ilyesmire csak az emberek

képesek.

- Igen, azok is.

- Gyere! Nehogy elkéssünk! Várnak bennünket abban a házban a főtéren.

Clara földbe gyökerezett lábbal megállt. Arcáról lerítt a félelem.

- Hogyhogy?

- Bejelentettelek felülvizsgálatra az orvosnál.

- Miféle orvosnál? Miért nem szóltál előre? - kérdezte bizalmatlanul a lány.

Nem tájékozódom valami jól, de a kórház az ellenkező irányban fekszik.

- Angliában talán nem szoktak hazamenni az orvosok munka után? A kórház

főorvosa itt lakik a faluban. Volt olyan szíves, és elvállalta, hogy megvizsgál. így

nem kell megtenned a hosszú és kimerítő utat a városba. Nos, miután remélhetőleg

megnyugtatóan tisztáztuk, hogy ez a békés falu nem az embercsempészek és más

Romana 48.

gyanús szerzetek fellegvára, tálán indulhatnánk is, mert különben tényleg elkésel a

vizsgálatról.

Clara szó nélkül a férfi nyomába eredt. Kínosan érintette, hogy tucatnyi kíváncsi

szem- és fültanúja volt indulatos szóváltásuknak.

Jaime szemlátomást annyira megharagudott rá, hogy nem akarta az orvos házában

megvárni. Váltott néhány szót Mateo doktorral spanyolul, aztán közölte, hogy elmegy

kávézni. Ráparancsolt Clarára, hogy várja meg a ház előtt a verandán, ha végzett.

Majd visszajön érte.

Clara elszégyellte magát, amiért jelenetet rendezett. Valóban ugyanaz az orvos

fogadta, aki a kórházban kezelte. Most is tüzetesen megvizsgálta. Bár nem beszélték

egymás nyelvét, a lány úgy látta, hogy Mateo doktor elégedett az állapotával.

Amikor kilépett a házból, Jaime nyomban elbúcsúzott a szerény falusi kávéház

teraszán üldögélő férfiaktól, akikkel eddig beszélgetett, és bement az orvoshoz, talán

hogy kifizesse a vizsgálatot.

Clara leült az árnyas verandán, és a kút körül folyó nyüzsgő életet figyelte. Hirtelen

felgyorsult a szívverése. Tarkára festett lakóautó gördült a főtérre. A falusiaknak

újabb izgalmas esemény, nekiyiszont halvány reménysugár. Hirtelen elhatározással

felállt.

A kocsi utasai kiszálltak, és csodálkozva a lány felé fordultak:

- Jóságos ég! Arra aztán végképp nem számítottunk, hogy egy amerikaival találkozunk itt, az isten háta mögött!

Az amerikai kiejtés mennyei muzsika volt Clara fülének. Mosolyogva a középkorú, farmert és kockás inget viselő asszonyhoz lépett, aki lelkesen kezet rázott vele.

- Nem amerikai vagyok, hanem angol - magyarázta nevetve, és megfordult, hogy

a férfit is üdvözölje.

- Eddie Greenberg vagyok, ő pedig a feleségem, Millicent. Hát, igencsak meglepődtünk, hogy itt találtuk. Mi a csudát keres itt?

- A... barátaimnál vagyok látogatóban - füllentette Clara némi habozás után.

Romana 48.

Hogy tudtak feljönni ilyen magasra ezzel a lakóautóval? A másik irányból csak

terepjáróval lehet megközelíteni a falut.

- Tényleg? - Eddie Greenberg a fejét csóválta. - Akkor vissza kell fordulnunk.

Amerre mi jöttünk, arra gidres-gödrös volt ugyan az út, de nem emelkedett meredeken. Egyébként nincs messze az országút.

- Meddig maradnak itt? - kérdezte Clara.

- Csak ma délután - felelte Millicent. - Sötétedés előtt el szeretnénk érni azt a

települést, ahol ma az éjszakát töltjük. Errefelé nem szeretek sötétben vezetni.

- Pedig a feleségem általában semmitől és senkitől nem fél - mondta büszkén

a férfi.

Mert Millicent még nem ismeri Jaime Carrerast! - gondolta Clara.

- Megtennék, hogy... - kezdte óvatosan, de Millicent oda sem figyelt rá.

- Nézd csak, Eddie! -kiáltotta ámuldozva. -Láttál már ilyen jóképű férfit? Csak

nem egy mexikói filmcsillag?

A lánynak nem kellett megfordulnia, hogy tudja, kire gondolhattak. Az sem érte

váratlanul, hogy egy meleg kéz a vállára nehezedett.

- Mennünk kell, Clara - mondta nyugodtan Jaime, de hangjából egyértelmű

fenyegetés csendült ki. Aztán udvariasan odabólintott az amerikaiaknak, és visszakísérte a lányt a terepjáróhoz. - Menekülni készültél? - kérdezte, és beindította a

motort.

Clara akkor sem ismerte volna be, hogy így volt, ha kerékbe törik.

- Csak beszélgettem velük. Az amerikaiak általában nagyon közvetlen emberek.

A férfi nem nyilvánított véleményt.

- Szerencséjük, hogy nem kértél tőlük segítséget. Ha el is tűntél volna, amire

kijövök Mateo doktortól, hamar kiderítettem volria, kivel és hova tűntél.

- Aztán utánuk mentél volna, hogy útonállóként feltartóztasd a szerencsétleneket!

- felelte élesen Clara.

Romana 48.

- Egy ujjal sem kellett volna hozzájuk nyúlnom. Jobb ha tudod, elég egy telefon,

és a következő faluban őrizetbe veszik őket.

- De hiszen amerikaiak!

- Én pedig Jaime Carreras vagyok -jelentette ki megfellebbezhetetlenül a férfi.

A terepjáró óvatosan ereszkedett alá a meredek úton. A lány meglepődve felnézett,

amikor Jaime hirtelen az út szélére kanyarodott, leállította a motort, és nagy sóhajtással feléje fordult.

- Mateo doktorszerint tökéletesen meggyógyultál, és újra egészséges vagy. -Fürkészőn leste Clara arcát. - Még mindig a lehető leghamarabb vissza akarsz menni

Angliába?

- Tudod, hogy, igen. Kizárólag azért vállalkoztam erre a mexikói útra, hogy felkutassam az apámat, és...

- Én viszont azt szeretném, ha maradnál - mondta szívhez szólóan a férfi. - Kezd

elegem lenni a színlelésből. Nem hanyagolhatom el tovább a munkámat. Mielőtt azonban Mexikóvárosba repülnék, meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy itt talállak,

amikor visszajövök.

- Fenyegetőzéssel nálam semmire sem mégy - suttogta a lány.

- Nem fenyegetlek, Clara, hanem kérlek. Arra kérlek, maradj. Képtelen vagyok

csak úgy elengedni téged. Ezzel már régóta tisztában vagyok. Ha nem utaztál volna

ide, Angliában kerestelek volna meg.

- Ezt nem mondod komolyan! Te... tudod, hogy...

- Akarlak. Szükségem van rád, Clara. Nappal csak te jársz a fejemben, éjjel csak

rólad álmodom. Nem tudnám elviselni, hogy visszatérsz Angliába egy másik férfi

ölelő karjába. -Jaime szenvedélyesen magához húzta a lányt, és belenézett gyönyörű

kék szemébe. - Nappal vigyázok rád, éjszaka őrjítőén kívánlak. Elvárnád, hogy harc

nélkül átengedjelek valaki másnak?

Egyértelmű volt, mire gondol.

Romana 48.

- A te életed már kiszabott pályán halad.

- Tévedés. Az életemet én alakítom -javította ki Jaime. - Minden tervem rólad

szól, és nem tehetek ellene semmit. Maradj velem, Clara! Még egyetlen nőnek sem

mondtam, hogy szükségem van rá.

A férfi alighanem meglátta Clara szemében a ki nem mondott vágyat. Felnyögött,

és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Clara most is elveszettnek érezte magát a

karjában. Elbűvölte a gyengédsége, és feltétel nélkül átadta magát ennek a csodás

érzésnek. Jaime nyaka köré fonta a karját, és sűrű, fekete hajába mélyesztette az ujjait.

A férfi zihálva lélegzett.

- Te kis boszorkány! Jól kiválasztottad a helyet, ahol feladod az ellenállást. Ha

otthon lennénk, már rég az ágyamban feküdnél. Ott a helyed. - Nem engedte el, s

ajkával perzselő nyomot hagyott a nyakán. - Soha többé nem engedlek el - mondta

aztán, miközben szájuk majdnem összeért. Mohó csókokkal és simogatásokkal fojtotta el a lányban feltámadó tiltakozást. Keze lassan a ruhakivágásba siklott, hogy

megérintse a mellét.

Clara készséggel odabújt hozzá. Minden bosszúságáról és ellenérzéséről megfeledkezett, és egyre viharosabban viszonozta a csókokat.

- Még az én önuralmamnak is van határa... Most tovább kell mennünk - mondta

végül Jaime fojtott hangon, és két keze közé fogta a lány arcát. - Velem maradsz.

Nem bírnám ki, ha elmennél. Ha nem tarthatlak a karomban, félember vagyok. Négy

hónapja, amióta először megcsókoltalak, hozzá sem értem más nőhöz. Csak téged

akarlak. Hozzám tartozol. - Újra beindította a motort, és felhajtott az útra.

Carreras a vezetésre összpontosított, Clara pedig megpróbálta feldolgozni magában a férfi előbbi szavait. María-Teresához természetesen nem érhetett hozzá Jaime,

hiszen a jó házból való mexikói úrilány minden lépését árgus szemmel figyelte az

édesanyja.

Jaime szavai azonban riadót is fújtak a lány lelkében. Most, hogy nem altatta

el éberségét a gyengéd becézés, sokkal világosabban hallotta a figyelmeztető benső

Romana 48.

hangokat.

Négy hónapja... Eszébe jutott az a nap, amelyen William felolvasta az ügyvédek

levelét. Amennyiben az örökös hat hónapon belül nem jelentkezik... Már nincs sok

ideje arra, hogy megtalálja az apját.

- Jaime! - mondta halkan. - Elviszel az apámhoz?

- Nem! - kiáltott fel hevesen a férfi. - Mindent megadok neked, amit csak kívánsz.

Nem kell a vagyont hajszolnod. Többszörös milliomos vagyok, ne légy már olyan

kapzsi! Ezután csak egyetlen vágyról lehet szó köztünk: arról, amit egymás iránt

érzünk.

, Clara félrefordította a fejét. Jaime nem veheti észre, mennyire feldúlták a szavai.

Még soha nem volt férfival, és,főleg nem akar lefeküdni egy olyannal, aki gátlástalan,

pénzéhes kalandornak tartja, aki csupán szeretőnek akarja, s csak az időt akarja múlatni vele, amíg meg nem házasodhat, amíg feleségül nem veheti a választottját.

Meg fogja keresni az apját, utána pedig azonnal elhagyja Mexikót. Ezek szerint a

telefon az egyetlen eszköz arra, hogy kapcsolatba lépjen a külvilággal. Hacsak nem

történik valamilyen csoda...

A birtokon a fekete Mercedes éppen azon a helyen állt, ahol Jaime a terepjáróval

szokott parkolni. Carreras dühösen leugrott a vezetőülésről, és ölés léptekkel eltűnt a

ház mögött. Nyilván le akarta hordani a bűnöst.

Clara már jó ideje szemezett a Mercedesszel, amikor hirtelen rádöbbent, hogy

megtörtént a várva várt csoda. Az amerikaiak valószínűleg az egész délutánt a hegyi

faluban akarják tölteni, csak sötétedésre akarnak a szálláshelyükre érni. Kedves embereknek látszottak, és ha nem is merik megkockáztatni, hogy magukkal vigyenek

egy vadidegent, annyit azért biztosan megtesznek egy szegény angol lánynak, hogy

értesítik hollétéről a brit nagykövetséget.

Lelki szemei előtt megjelent a meredek, hajtűkanyarokkal teletűzdelt hegyi út. Ha

valaha el akar szabadulni innen, kockáztatnia kell. Ha óvatos lesz, sikerülni fog. Végül

Romana 48.

is hosszú évek óta vezet, és csak órák múlva kezd sötétedni.

Eltökélten leugrott a terepjáróról, és körülnézett. Egy árva lelket sem látott, de

biztos, ami biztos, óvatosan közelítette meg a Mercedest. Megkönnyebbülten fellélegzett, amikor látta, hogy a helyén van az indítókulcs.

A kocsibejáró enyhén lejtett. Clara kiengedte a kéziféket, és a fekete személygépkocsi nesztelenül gurulni kezdett lefelé. Csak akkor indította be a motort, amikor a

házból már nem láthatták. A személyzet két tagja éppen becsukni készült a veretes

tölgyfa kaput.

Parancsoló mozdulattal intett nekik, hogy engedjék át. Az indián férfiak meglepetésükben azonnal engedelmeskedtek.

Valóságos malomkő hengerült le a lány szívéről. Kiszabadult!

Eleinte minden jól ment, aztán meredeken lejteni kezdett az út. Clara emlékezett,

hogy egészen a faluig kanyargós emelkedő következik, amelyen a terepjáró is csak

küszködve jutott fel. Hirtelen eszébe jutott valami, és vakrémület fogta el. Jaime azt

mondta, hogy ezen az úton csak négykerék-meghajtású járművek bírnak felkapaszkodni. Ennek a Mercedesnek viszont közönséges útviszonyokhoz méretezett motorja,

szabványos hátsókerék-meghajtása van.

Megfordulni azonban már késő volt. Elhatározta, addig megy a kocsival, ameddig

lehet, utána pedig gyalogszerrel vág neki az útnak.

Kisvártatva közeledő motorzajt hallott a háta mögül. Nem mert hátranézni, még a

visszapillantó tükörből sem, mégis pontosan tudta, hogy a terepjáró üldözőbe vette.

Jaime tehát felfedezte a szökését. Na és? Önként nem fog megállni, az előzéshez pedig

túl keskeny az út. A férfi vadul nyomta a dudát, Clara azonban nem vett tudomást

róla. Idegességében olyan erősen markolta a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai.

Maga előtt látta Jaime dühös arcát, és izgatottan harapdálta az ajkát.

Hirtelen felbőgő motor hangját hallotta, aztán porfelhő szállt fel a köves hegyi

útról, és a terepjáró centiméterekre elviharzott mellette.

Romana 48.

Felsikított, de nem magát féltette. A terepjáró bal hátsó kereke már a szakadék

szélét súrolta. A férfi az életét kockáztatta azért, hogy visszatartsa...

Csikorogva fékezett, és tehetetlenül a kormányra hajtotta a fejét. Könnycseppek

gördültek végig az arcán, amikor maga elé képzelte, ahogy Jaime terepjárója a levegőben bukfencezve alázuhan a mélybe.

Még akkor is mozdulatlanul, magába roskadva ült, amikor Carreras odaért hozzá,

és feltépte a Mercedes ajtaját. A hangjára alig lehetett ráismerni.

- Szállj ki! Szállj ki, és ülj oda a szikla mellé!

A lány tüstént engedelmeskedett. Nem mert odanézni, amikor a férfi beült a

Mercedesbe, és egy viszonylag szélesebb útszakaszra kormányozta. Ezután némán

felpattant a terepjáróra, és hátramenetbe kapcsolt. Egészen a szikláig tolatott, ott megállt, és kilökte az ajtót. Clara szó nélkül beszállt. Tekintetét még mindig bűverővel

vonzotta a szakadék. Még egy centiméter, és...

- Jaiménak jó darabig hátramenetben kellett haladnia, mert csak kevéssel a birtok

kapuja előtt volt annyi hely, hogy megfordulhasson. Egész úton meg se mukkant, és

a ház elé érve is csupán kézmozdulattal jelezte Clarának, hogy szálljon kiAztán

megfordult, és visszahajtott a kapuhoz. Ott a szokott helyre leállította a terepjárót, és

gyalog elindult visszafelé a Mercedesért, amely veszélyhelyzetet teremtve elállta az

utat.

Clara a szobájába menekült. Nem is mert arra gondolni, milyen következményei

lesznek átgondolatlan szökési kísérletének. Abban azonban biztos lehetett, hogy

Jaime nem fogja ennyiben hagyni a dolgot.

Nem kellett sokáig várnia. Conchita kopogtatott az ajtaján, és ijedt arccal közölte,

hogy senor Carreras beszélni óhajt a kisasszonnyal. Még a szeretett dajka sem merte

a keresztnevén említeni az urat. Ez is azt mutatta, hogy Jaime nagyon dühös lehet.

A férfi a dolgozószobájában várta. Amikor a lány meglátta fagyos tekintetét, inába

szállt a bátorsága. Lehorgasztott fejjel állt, és várta, hogy bekövetkezzék, aminek be

Romana 48.

kell következnie.

- Csukd be az ajtót, és ülj le! - parancsolta türelmetlenül Jaime. - Nincs szűk

ségem tanúkra.

Clara magához ragadta a szót.

- El akarok menni innen. A lehető leghamarabb. - Semmiféle halogatást nem tűrt

tovább. Felkészült az utazásra, és a küzdőszelleme is visszatért. Ha Carreras nem

engedné el, jelenetet fog rendezni.

- Észrevettem - mordult rá barátságtalanul a férfi. - Annyira sietős lett számodra

a távozás, hogy hajlandó voltál kocsit lopni, és nekivágni a félelmetes hegyi útnak.

Összebeszéltél az amerikaiakkal?

- Nem! - A lány nem szeretett volna másokat belekeverni a dologba. - Csak meg

akartam kérni őket, hogy értesítsék a brit nagykövetséget a hollétemről. Ha volnának

papírjaim, már rég megkértem volna senora Carrerast, hogy legyen a segítségemre,

így azonban előbb a nagykövetséghez kell fordulnom, hogy állítsák ki számomra a

szükséges iratokat.

- Felesleges. -Jaime az íróasztalához lépett, és kihúzta az egyik fiókot. -Mialatt

kórházban voltál, beadtam a nevedben az útlevélkérelmedet.

Clara nem hitt a fülének.

- Ezek szerint egész idő alatt nálad voltak a papírjaim? Engem pedig meghagytál

abban a hitben, hogy... Miért nem árultad el? - kérdezte felháborodottan.

- Még nem voltál elég erős az utazáshoz, és tudom, mennyire megszállottja voltál

a tervednek. -Jaime az íróasztalnak dőlt, és hanyagul rádobta az iratokat. -Egyébként

is azt akartam, hogy maradj. Időközben sajnos beláttam, hogy semmi értelme erőszakkal itt tartanom téged, hiszen kockára tetted az életedet, amikor egy ismeretlen kocsival nekivágtál a hegyi útnak. Sohasem jutottál volna el a Mercedesszel a faluba.

Nyilván azt hiszed, azért mentünk ma a terepjáróval, mert a lehető legkellemetlenebbé

Romana 48.

akartam tenni számodra az utazást. -A férfi hirtelen rettenetesen fáradtnak tűnt. -Te

nyertél. Fogd az útleveledet, és menj! Még ma foglalok neked helyet a londoni járatra.

Clara pontosan erre vágyott. Most azonban csak arra tudott gondolni, hogy soha

többé nem látja majd Jaimét. Egy pillanatig mozdulatlanul nézte a férfit, és megpróbálta elképzelni, milyen lesz nélküle az élete.

Hinne-e vajon neki, ha feltárná előtte az igazságot? Újra eszébe jutott londoni

beszélgetésük a parkban. Jaime akkor nem hallgatta meg, nyilván most sem tenné.

Különben is a mostohahúgát szemelték ki jövendőbelijének.

- Nem repülök Angliába, Jaime. Legalábbis most még nem. Azért vagyok itt,

hogy megkeressem az apámat. Hamarosan lejár a kitűzött határidő. Mexikóvárosban

az lesz az első dolgom, hogy vezetőt kerítsek. -Azt egyébként nem tudta, miből fogja

fizetni.

A férfi szeme dühösen megvillant.

- Ugyan mit remélsz ettől a találkozástól? Amikor lezuhant veled a repülőgép, az

összes papír elégett, amelyet édesapádnak alá kellett volna írnia. Semmi értelme, hogy

folytasd a keresést.

- Akkor is meg kell találnom - makacskodott a lány. Hadd gondolja csak Jaime,

hogy pusztán a pénz érdekli! Hirtelen mégis úgy érezte, mintha gombóc lenne a torkában. Csak hosszabb szünet után tudta folytatni. - Ha bizonyítékot viszek magammal

Angliába, hogy még életben van, az ügyvédek már intézkedhetnek. Nem hagyom el

Mexikót anélkül, hogy ne beszéltem volna az apámmal.

Jaime az ablakhoz lépett, és kinézett a kertbe.

- Ez tehát azt jelenti, hogy Mexikóvárosban segítséget kérsz a követségen, aztán

bérelsz egy ugyanolyan életveszélyes gépet, mint a múltkor. Megint kórházba akarsz

kerülni, vagy egyenesen a temetőbe készülsz? - kérdezte dühösen. Sarkon fordult, és

Romana 48.

hidegen Clara szemébe nézett.

A lány elsápadt, és egész testében reszketett. Elevenen élt még emlékezetében a

zuhanás élménye, s irtózott a repülésnek még a gondolatától is. Most azonban nem

törődhet a félelmével. Be kell váltania az anyjának tett ígéretét. Minden más mellékes.

- Nem érted, miről van szó - mondta szinte esdekelve Jaiménak. - A pénz nem

jelent nekem annyit, mint...

- Csak nem arról akarsz meggyőzni, hogy hirtelen rádöbbentél, szereted az

apádat? - gúnyolódott a férfi.

- Nem! - Clara már arra is alig emlékezett, milyen volt a külseje Hector Lawrence-nak. Azt viszont soha nem felejti el, míg él, milyen boldogtalanná tette az apja őt

meg az édesanyját. -Az apám semmit sem jelent nekem! Egyetlen ember van a földön,

akit szeretek, és alig várom, hogy visszatérjek hozzá. Előbb azonban mindenképpen

megkeresem az apámat, és rábeszélem, hogy fogadja el az örökséget. Ettől egy tapodtat nem tágítok. Ha már nem akarsz elkísérni Mexikóvárosba, akkor legalább azt

engedd meg, hogy felhívjam a követséget, és a segítségüket kérjem.

- Mást javasolok-kezdte vontatottan Jaime.-Ahhoz, hogy eljuss arra a környékre, ahol édesapád tartózkodik, a létező legjobb vezetőre van szükséged. Az pedig én

vagyok, mint ezt már Londonban is mondtam. Semmi szükség arra, hogy kapcsolatba

lépj a követséggel. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, elviszlek a hegyekbe.

- Miért szántad rá ilyen hirtelen magad? - Clara meglepetten, már-már döbbenten

nézett a férfira.

- Talán azért, mert meg szeretnélek óvni egy újabb repülőgép-szerencsétlenségtől

vagy egy megbízhatatlan vezetőtől, aki elcipel a vadonba, aztán magadra hagy. Ahogy

ismerlek, alighanem felfogadnád az első gazfickót, aki felajánlja a segítségét.

- De a követség... - kezdett ellenkezni Clara, Jaime azonban a szavába vágott.

Romana 48.

- A követség munkatársai föltennének az első Angliába induló járatra. Ha valóban

el akarsz jutni az édesapádhoz, egyetlen esélyed van. Mégpedig az, hogy rám bízod

magad. - Kifejezéstelen tekintettel méregette a lányt. - Ne aggódj, Clara! Ingyen

megteszem. Mindenért előre megjutalmaztál azokkal a csodálatos pillanatokkal, amikor a karomban tarthattalak.

- Akkor elfogadom az ajánlatodat - felelte mereven a lány. - Mindenesetre csak

gyakorlati segítségre van szükségem. A tanácsokról és a szemrehányásokról előre is

köszönettel lemondok.

- Feltételezem, mindent pontosan végiggondoltál - jegyezte meg megvetően

Jaime.

- Legalább nem ér csalódás. - Clarán hirtelen végtelen csüggedtség vett erőt. Úgy

érezte, soha többé nem lesz már része örömben életében. Túlságosan elevenen élt az

emlékezetében, amikor a férfi a karjában tartotta. Bármi is történt utána közöttük,

Jaime rettenetesen fog hiányozni neki. - Még meg sem köszöntem, amit eddig tettél

értem - mondta halkan. - Bármit gondolj is rólam, egyet tudnod kell. Soha nem felejtem el, hogy segítettél rajtam, amikor szorult helyzetbe jutottam. Sajnálom, hogy ma

délután felelőtlenül cselekedtem. Igazán nem akartam, hogy kockára tedd miattam az

életedet.

- Vannak pillanatok, Clara, amikor fabatkát sem ér az életem...

llizúton is értesítjük iLenise című sorozatunk olvasóit, hogy kedvenc sorozatukat ezután kéthavonta, ..yujLÜLti néven az eddigieknél kedvezőbb

feltételekkel vásárolhatják meg.

A borítójában is megújuló kiadványban egyszerre két regény kap helyet az

eddigihez viszonyítottan olcsóbban. Kenneljük, hogy a jwgFTlT 5 tizenéves olvasótábora továbbra is lelkesen olvassa majd az elsőszerelemről szóló

történeteket.

Az istenek akarták

Romana 48.

8. FEJEZET

Carreras habozás nélkül nekilátott az utazási előkészületeknek. Semmi kétséget

nem hagyott afelől, hogy minél hamarabb ajtón kívül akarja tudni Clarát. Vacsora

előtt még egyszer a dolgozószobájába kérette.

- Mielőtt elindulnánk, tisztáznunk kell néhány dolgot. Például azt, hogy tudsz-e

lovagolni.

- Igen - felelte halkan Clara. A nagyanyja erről sem feledkezett meg...

- Az út első szakaszát terepjáróval tesszük meg, onnan azonban már csak lóháton

vagy gyalog lehet továbbmenni. Rendeltem neked megfelelő öltözéket. Holnap reggelig ideszállítják, utána azonnal indulhatunk is. Az én holmimat pillanatok alatt öszszecsomagolják. Conchita már megszokta, hogy egyik pillanatról a másikra el kell

utaznom. - Széthajtogatott egy térképet, és kiterítette az íróasztalon. - Nézd csak!

Úgy gondolom, hogy édesapád valahol ezen a környéken tartózkodhat. Látod, miféle

vidék ez?

Clara közelebb hajolt, és bólintott. Bárhová nézett a térképen, nem látott mást, csak

hegyeket.

Jaime egy barna foltra mutatott:

- Itt vagyunk most. Ha el akarunk jutni édesapádhoz, át kell kelnünk ezen a hegyláncon. Mögötte fennsík és több völgy következik. Ha egyáltalán megtaláljuk, akkor

csakis ott és sehol máshol. Nem vihetünk magunkkal sok csomagot, hogy ne terheljük

túl a lovakat. Napközben tikkasztó hőség lesz, éjszaka pedig dermesztő hideg. Te csak

a ruhádért meg a tisztálkodási szereidért felelsz. Minden más az én dolgom.

- Ha bármiben a segítségedre lehetek... - kezdte a lány, Carreras azonban a fejét

csóválta.

- Nem-nem - mondta hűvösen. Szemlátomást úgy döntött, hogy csak akkor áll

szóba Clarával, ha feltétlenül szükséges.

Romana 48.

Másnap reggeli után Jaime nagy csomagot adott át a lánynak.

- A csizmát is próbáld fel! Látni akarom, hogy áll rajtad. Saját szememmel akarok

meggyőződni arról, jó-e. Ha nem, egy nappal el kell halasztanunk az indulást.

Clara szó nélkül bólintott, és felment a szobájába. Kíváncsian kibontotta a csomagot. Jaime nem túlzott. Valóban csak a legszükségesebb holmikat rendelte meg számára. A nadrág és az ing erős, terepszínű anyagból készült. Belebújt, aztán felhúzta

a csizmát is.

- Szabad? - Jaime ugyan kopogott, de nem várta meg a választ, hanem azonnal

benyitott.

A lány úgy érezte magát, mint valami kisgyerek, akit kirándulás előtt a szülei

gondosan ellenőriznek.

- Minden pont jó - felelte kurtán. - Felőlem indulhatunk.

- Én döntöm el, hogy jók-e a ruhák - felelte a férfi, aztán lehajolt, és felemelte

Clara lábát. Jobbra-balra forgatta, és meggyőződött róla, hogy a csizma sehol sem

törheti fel viselője lábát. Utána felegyenesedett, és jó erősen megrángatta a lány nadrágját. - Ne ijedj meg! - Csak a szája mosolygott, a szeme nem. - Csupán biztos

akarok lenni, hogy kibírod-e a lovaglást. A feszes nadrág ugyan nagyon csinos, ám

hosszabb lovaglásra nem alkalmas. - Ha Clara azt hitte, a férfi őmiatta aggódik, hát

tévedett. - Elsősorban magam miatt teszem - folytatta ugyanis Jaime gúnyosan. - Ha

váratlanul nem tudnád folytatni az utat, nekem kellene gondoskodni a hazatérésedről.

- Mielőtt a lány válaszolhatott volna, az ajtóhoz lépett. -A holmik jók. Vedd le, és

csomagold be őket! Mára, az autóútra valami könnyű ruhát vegyél fel! Estére azért

ne felejts el meleg pulóvert hozni! Lent még adok egy anorákot. A hegyekben nélkülözhetetlen. Most lemegyek, és ellenőrzöm a többi csomagot.

A lányt ugyan bosszantotta a parancsoló hangnem, ám el kellett ismernie, hogy

Jaime mindent kitűnően megszervezett. Amikor a férfi ebéd után bepakolt a kocsiba,

Clara látta, hogy már előre szakszerűen összetekerte a takarókat. Kapott tőle egy

ponyvát, aztán Jaime megmutatta neki, hogyan kell belegöngyölnie a holmiját, és

Romana 48.

kötéllel átkötnie a henger alakú csomagot. Egyelőre nem adott több utasítást.

Jaiménak egyszeriben sürgős lett az indulás. Az egész háznép összegyűlt a búcsúztatásukra. A férfi szótlanul intett nekik, és már indított is. Egyedül María-Teresára

mosolygott rá.

Clara úgy érezte, megint elölről kezd mindent. Kettesben van egy idegen férfival,

hiszen Jaime úgy viselkedett, mintha valóban csupán egy helybeli vezető lenne. Méghozzá állítása szerint egész Mexikóban a legjobb. A lány egy pillanatig sem kételkedett ebben. Csak azon töprengett, hogy Carreras egész úton hallgatni fog-e.

Jaime halvány jelét sem mutatta, hogy beszélgetést akarna kezdeményezni. Nyilván megszokta, hogy egyedül indul ilyen utakra. Annak talán örül, hogy újra a hegyekbe mehet, egy kísérő azonban csak púp a hátán.

Clará egy idő után minden bátorságát összeszedte, és megkérdezte:

- Meddig mehetünk kocsival? - Jaime ugyanis azt ígérte, hogy az első szakasz

kényelmes lesz, ő azonban mit sem érzékelt ebből, mert a férfi nem kerülte ki a

kátyúkat, hanem keresztülhajtott rajtuk. Clarának erősen kellett kapaszkodnia, hogy

neki ne vágódjék a műszerfalnak vagy az ajtónak.

- Az előhegységben, körülbelül harminc kilométerre van egy kis farm - felelte

Carreras. - Mivel csak ebéd után keltünk útra, ott töltjük az éjszakát. Holnap hajnalban

lóháton indulunk tovább.

- Meddig tart az út?

- Ha minden jól megy, a farmtól számítva két-két nap az oda- és visszaút. Mi van,

máris kezd eleged lenni a kirándulásból?

A lány okosabbnak tartotta, ha semmit sem válaszol. A nap erősen sütötte a terepjáró tetejét, az utastérben elviselhetetlenné vált a hőség. Jaimét mindez szemmel láthatóan cseppet sem zavarta. Barnára sült keze nyugodtan pihent a kormánykeréken.

Clara gyorsan elkapta róla a tekintetét. Nem akart arra gondolni, milyen volt, amikor

ez a meleg, erős kéz a testét simogatta.

A férfi váratlanul hátranyúlt a mögötte levő ülésre, és kalapot nyomott Clara fejébe.

Romana 48.

- Ezt a sombrerót is neked vettem - mondta leereszkedő hangon. - Nagyon hasznos holmi. A legtöbb európai azt hiszi, arra való, hogy szunyókálni tudjunk alatta, de

ez nem igaz. Megvéd a naptól, ezért sose vedd le! Nem vagy hozzászokva a délvidéki

napsütéshez, és napszúrás nélkül is lesz elég bajod.

Clara megigazította fején a kalapot, és megpróbált elaludni. Percről percre csábítóbbnak találta a gondolatot, hogy nemsokára véget ér ez a zötyögés, és lóháton mehet

tovább. Óvatosságból azonban megtartotta magának a véleményét.

Késő délután értek a farmra. Az aprócska lakóházat karámok vették körül. A mögötte elnyúló gazdasági épület a pajta lehetett.

A lány felélénkült. Végre kinyújtóztathatja sajgó tagjait!

- Senor Carreras! Bienvenido! - köszöntötte őket a motorbúgásra elősiető gazda.

Clara még életében nem látott olyan tömött bajuszt, mint amilyet a zömök mexikói

viselt. Nyomában egy asszony, nyilván a felesége és seregnyi gyerek özönlött ki a

házból. Lelkesen körbefogták a vendégeket.

Jaime mosolyogva nézte őket.

- Gracias, mi amigo. Hogy vannak? - Ugyanolyan otthonosan mozgott ebben a

környezetben, mint a birtokán vagy akár a fényűző londoni szállodában. Szempillantás alatt körbevették a gyerekek. - Hagyja csak! - mondta, amikor az anyjuk

megpróbálta visszaparancsolni lármázó kicsinyeit, aztán intett a háttérben félénken

meghúzódó Clarának. - Mendozáék nem beszélnek angolul. Tolmácsolnom kell

neked, hogy szeretettel üdvözölnek náluk.

- Köszönöm szépen. - A lány sorra rámosolygott a mexikóiakra.

A gömbölyded asszonyka szóáradatot zúdított Jaiméra.

- Juanita azt mondja, nagyon szép vagy - fordította szavait a férfi Clara felé

fordulva.

A lány elvörösödött.

- Gracias - mondta.

Romana 48.

Valamennyien lelkesen megtapsolták.

- Ezt jól csináltad - dicsérte meg Jaime. - Mostantól versenyezni fognak majd,

hogy melyikük tanítson meg spanyolul. Mielőtt lepihennél, szeretném, ha megnéznéd

Diegóval meg velem a lovakat.

Elsétáltak a karámokhoz. Clara a karám korlátjára könyökölt, és apompás állatoka:,

csodálta. A napsütésben szikrázóan csillogott gondosan kefélt szőrük.

Jaime hosszasan arról tanácskozott Diegóval, melyik ló lenne a legmegfelelőbb a

lány számára.

- Tudok lovagolni! - csattant fel türelmetlenül Clara, mert megelégelte, hogy a

férfiak úgy tesznek, mintha ő ott sem lenne. - Miért nem kapom meg azt a pejt?

- Az Ronaldo - mondta Jaime leereszkedően, és megveregette a ló nyakát. - Ő az

enyém. Legalább annyira megbízom benne, mint saját magamban. Bárhová megyek,

biztos lehetek benne, hogy odavisz. Diego ugyanilyen lovat keres most neked is. Légy

türelemmel! A keskeny hegyi ösvényeken az életed múlhat ezen a választáson.

- Bocsánat - suttogta szégyenkezve a lány.

Diego szelíd, almásderes kancát vezetett hozzájuk kantárszáron.

- Pepita! - csapott a homlokára Jaime. - Hogy ez nem jutott rögtön az eszembe!

Vacsora után összebarátkozhatsz vele. Ha megkedvel, elvisz a hegyekbe.

- Hiszen már most is ott vagyunk - felelte mogorván a lány. Fáradt volt, és éhes,

szerette volna kipihenni magát.

Carreras a távolba mutatott.

- Az ott a Sierra Madre. Azon kell átkelnünk, ha el akarunk jutni az édesapádhoz.

Clara abba az irányba nézett, amerre Jaime mutatott, és inába szállt a bátorsága. A

hőség miatt keletkezett párafelhő egyszeriben feloszlott, és teljes pompájában megmutatkozott a zord hegység. Már messziről is félelmetes látvány volt, innen nézve

azonban egyenesen bevehetetlennek tűnt.

Romana 48.

- Most már talán érted, miért a legjobb hegyi vezetőre van szükséged - súgta

Jaime a fülébe. -Nélkülemsohasemjutsz el az édesapádhoz. Remélem, ez majd akkor

is az eszedbejut, ha az indulattól netán megint elönti az agyadat a vér. Ha magadra

hagylak odafönt, egyedül soha nem találsz vissza az emberek közé.

A lány rémülten nézett rá, aztán felfedezte a pajkos fényt a szemében.

Másnap hajnalban Clara arra ébredt, hogy Jaime gyengéden rázza a vállát.

- Hoztam meleg vizet, mosakodj meg! Az lenne a legjobb, ha most mindjárt felkelnél. Akkor még hűvösben elindulhatnánk.

A lány bólintott, és felült. Későn jutott eszébe, hogy átlátszik a hálóinge.

- Úgy látom, utazás közben is ragaszkodsz a finom holmikhoz -jegyezte meg a

férfi. - Juanita igencsak megcsodálna, ha így látna.

Clara szeme dühös szikrákat szórt, Jaime azonban csak halkan elnevette magát,

aztán kiment a pajtából.

Mindketten a pajtában töltötték az éjszakát. Diego ugyan felajánlotta az ágyát az

angol hölgynek, ő azonban köszönettel visszautasította. Jaime is helyeselte a döntését.

- Nem jó a férfit elválasztani az asszonyától - mondta, miközben egymástól tisztes

távolságban kiterítette takaróikat a szénában. - Az ilyesmi könnyen összetörheti a

barátságot.

Clara már majdnem elaludt, amikor hangos zaj riasztotta fel.

- Ne félj! - hallotta Jaime hangját. - Csak a lovak a pajta másik végében. Aludj

tovább! Remélem, rájöttél, milyen szerencsés vagy. Ha másvalakivel keltél volna útra,

akkor most talán arra riadtál volna fel, hogy a vezetőd melléd akar bújni.

Nem tudta, mit feleljen erre. Hallgatott, és bevackolta magát a takaróba.

- Túlságosan is megbízol az emberekben - folytatta Jaime. - Tényleg nem félsz

attól, hogy ilyen közel kell aludnod hozzám?

- Nagyon hangosan tudok sikítani - mondta Clara határozottan. A férfi következő

Romana 48.

szavaira azonban szégyenpír öntötte el az arcát.

- Eddig nem vettem észre.

Most már azonban megvirradt, és egyedül volt a pajtában. Örült a meleg víznek,

mert a levegő még igencsak csípős volt. Gyorsan megmosakodott és felöltözött. Kilépett a szabadba, és látta, hogy nem oszlott fel a hajnali pára. A nap sem bukkant

még elő a hegyek mögül. A fák ködfátyolba burkolóztak.

Boldogan bújt bele az anorákba, amelyet reggeli után Jaime előszedett a terepjáróból. Pontosan úgy csomagolta össze a holmiját, ahogyan előző nap a férfi megmutatta neki. Most figyelmesen nézte, hogyan erősíti fel Jaime a csomagot Pepita

nyergére. Legközelebb ezt is neki kell majd csinálni.

- A tegnapi ruhámat nem csomagoltam be - mondta. - A hegyekben nem sok

hasznát venném. Ha nincs ellene kifogásod, Juanitának ajándékoznám. Tegnap este,

vacsora közben nagyon megcsodálta. Angliába amúgy sem viszek magammal innen

semmit, ezzel legalább meghálálhatnám a vendégszeretetét.

- A ruha a tiéd - felelte közönyösen Jaime. - Azt csinálsz vele, amit akarsz. Attól

tartok azonban, hogy Juanitára kicsi lenne. - Az ajtó felé pillantott, amelynél az egész

Mendoza család összegyűlt. - Kissé teltebb, mint te vagy. Ha örömöt akarsz szerezni

neki, akkor veszek egy ugyanilyen ruhát az ő méretében. Majd elküldetem a nevedben, ha már visszamentél Angliába.

Jaime tehát alighanem beletörődött, hogy visszatérek Londonba, gondolta Clara.

- Köszönöm, nagyon kedves vagy - mondta fennhangon. - Mint látom, nagy

gyakorlatra tettél szert a ruhavásárlás terén, így ez sem lesz különösebben megerőltető

feladat a számodra. A ruha árát természetesen majd átutalom a bankodba.

- Nem tagadom, voltak nők az életemben - felelte mogorván a férfi -, de nem

szokásom ruházni őket. Te vagy az egyetlen, akit... kitartottam - mondta, és a lány

kezébe nyomta Pepita kantárját. -Ülj fel! Minél korábban indulunk, annál hamarabb

visszajövünk, és túl leszünk ezen az egészen.

Romana 48.

Clara gyorsan nyeregbe pattant. Nem nézett arra, mégis érezte, hogy Jaime minden

mozdulatát figyeli. Még szerencse, hogy tud lovagolni...

Délre már magasan fent jártak a hegyekben. Az ösvény alig látszott, úgy benőtte

a fű, de nem volt különösebben veszélyes. Clara eleinte élvezte a lovaglást, ám hamar

rájött, hogy igencsak kijött a gyakorlatból. Meglehetősen sok idő eltelt azóta, hogy

utoljára lóháton ült. Erről persze mélyen hallgatott, mert nem akarta, hogy Jaime

emiatt esetleg ne induljon el vele. Mindenesetre rettenetesen megkönnyebbült, amikor

a férfi bejelentette, hogy pihenőt tartanak.

Indulásuk óta most először nézett igazán körül. Az út, amelyen tegnap a terepjáróval haladtak, keskeny, poros csíkként messze alattuk kanyargott az erdős hegyoldalban. Már elhagyták az erdőhatárt. Ebben a magasságban már csak különleges

alakú, magasra nőtt kaktuszok és egyes fűfélék éltek meg.

Jaime napellenzőt formázott a tenyeréből, és a távoli hegycsúcsokat kémlelte.

- Megebédelünk- közölte. -Afelhőkből ítélve hamarosan lehűl a levegő. Akkor

nem lesz ennyire megerőltető a lovaglás.

Clarát azonban nem a hőség viselte meg, hanem az, hogy rég nem lovagolt már,

és kiesett a gyakorlatból. Le akart szállni a nyeregből, ám az izomláztól alig bírta

megmozdítani a lábát. Rettenetesen fájt a háta is. Úgy ült a lovon, mint egy rakás

szerencsétlenség. Tudta, ha a férfi most ledorongolná valamiért, azonnal sírva

fakadna.

Hirtelen két erős kéz fogta meg a derekát. Jaime óvatosan leemelte a nyeregből,

és tartotta, amíg szilárdan meg nem állt a lábán.

- Mikor lovagoltál utoljára? - kérdezte mogorván.

- Néhány éve - vallotta be a lány szemlesütve. - De azért még tudok lovagolni.

Komolyan.

- Igen, látom. Úgy ülsz a lovon, mint majom a köszörűkövön. Legalább négy

napig úton leszünk. Változtatnunk kell a stílusodon, ha nem akarod, hogy minden

Romana 48.

áldott este megdögönyözzelek, hogy egyáltalán tovább tudj lovagolni. Meg kell tanulnod együtt mozogni a lóval. Fuss egy kört, az jót tesz! Nem jöttünk sokat, még

nem lehetnek komolyak a bajok.

Clara úgy érezte magát, mint aki már legalább száz kilométert lovagolt, mégis

megtette, amit a férfi javasolt. Megkönnyebbült, mert utána a háta tényleg nem fájt

már annyira, és a lábát sem érezte ólomnehéznek.

Amikor visszatért az izomlazító kocogásból, lopva az ebédet készítő Jaiméra pillantott. A férfi időközben tüzet rakott, és a lángok fényében kékesfeketén csillogott a

haja. Hogy fogja kibírni, hogy többé nem láthatja? El tudja-e viselni egyáltalán, ha

soha többé nem öleli át? Jaiménak igaza volt. A teste kívánja a férfit, de ez még nem

minden, vallotta be Clara szomorúan önmagának.

Sokféle Jaime Carrerast megismert rriár. A finom és magabiztos urat Londonból,

az üzletembert az otthonából, s a szívós és ügyes férfit a hegyekből. Ismerte őket, és

valamennyit szerette is.

- Tessék, az ebéded! -szólt oda neki Jaime. Felállt, és helyébe vitte a tányért.

Ne szontyolodj el! Ekkora baj azért nincsen - mondta halkan. - Gyorsan repül az idő,

és nemsokára elfelejted a megpróbáltatásokat. Egyél szépen! -Hirtelen rekedtre váltott a hangja. - Ebéd után megmutatom, hogyan élheted túl a következő napokat a

nyeregben.

Jaime jó tanárnak bizonyult, és a lány hamarosan megértette, mit csinált eddig

rosszul Pepitával. Egy ideig körbe-körbe lovagolt, aztán a férfi elégedetten bólintott.

- így már jó! Most már továbbmehetünk.

Egész délután felfelé kaptattak. Amikor a nap lebukott a hegygerinc mögé, egyszerre erősen lehűlt a levegő. Reggel óta egyetlen emberi települést sem láttak. Clara

azt hitte, álmodik, amikor az egyik kanyar után váratlanul aprócska falu bukkant elő.

A település sasfészekként tapadt a sziklafalra. Egy terecske körül vályogtéglából

rakott házak álltak. Csak a templomot meszelték fehérre.

Szempillantás alatt köréjük sereglettek a helybeliek. Úgy tűnt, hogy Jaime itt sem

Romana 48.

idegen, az emberek érdeklődése azonban nem neki, hanem elsősorban Clarának szólt.

Fiatal pap sietett feléjük.

- Senor Carreras! Ezt a meglepetést!

Jaime leugrott a nyeregből. Hogy a lány is értse, angolul szólalt meg:

- Jó napot, Ovando atya! Át akarunk kelni a hágón. A senorita Angliából érkezett,

és az édesapját akarja felkutatni. Úgy gondoljuk, a Sierra Madre valamelyik keleti

völgyében élhet. Megszállhatnánk itt éjszakára?

- Természetesen, senor Carreras. Isten hozta nálunk, senorita! - Az atya saját

nyelvükön mondott valamit az indiánoknak, mire azok nevetve hátrébb húzódtak.

Clara aggódva Jaiméra sandított. Legnagyobb meglepetésére a férfi mosolyogva

odament hozzá, és leemelte a nyeregből.

- Mit mondott nekik a pap? - kérdezte suttogva a lány.

Jaime még jobban elvigyorodott.

- A hajadat csodálták. Az atya elmagyarázta nekik, hogy angol vagy, és a te

hazádban udvariatlanság így megbámulni valakit. Mivel ők egy egyszerű természeti

nép iskolázatlan gyermekei, nagyon furcsának találták a dolgot.

- Már azt hittem, valami baj van...

- Ugyanolyan mexikóiak, mint én - mondta büszkén a férfi -, és a mexikóiak

híresek a vendégszeretetükről.

- Hát én nem mindig ezt tapasztaltam jegyezte meg feddőn Clara.

- Te kivétel vagy -jelentette ki Jaime, és karon fogta a lányt. - Kérlek, ne kezdj

most veszekedni. Ovando atya igen jámbor lélek, és megrökönyödne, ha elfenekelnélek. Tudom, a hosszú út után fáradt és ideges vagy, ám akkor sem kell rajtam kitöltened a rosszkedvedet.

Clara a férfi szemébe nézett, és jobbnak látta, ha nem ellenkezik.

Ovando atya a templom melletti kis vályogkunyhóba vezette őket.

- Itt szoktuk elszállásolni az utazókat, senorita - mondta, és aggódva méregette

Romana 48.

Clarát. - Sajnos nincs külön helyiség a hölgyeknek. Ágyunk természetesen több is

van - tette hozzá sietve.

- Ennyi fényűzés elég is, atya - nyugtatta meg Jaime. -Tegnap éjjel egy pajtában

aludtunk, és a senoritát még a széna zizegése is megijesztette. Természetesen éjszakázhatnék a szabad ég alatt is, de a hölgy fél, ha nem vagyok a közelében. Nagyon

jól megleszünk együtt.

A pap távozott, és Clara azonnal dühösen a férfira támadt:

- Miért kellett azt mondanod neki, hogy félek egyedül? - A legszívesebben ordított és toporzékolt volna, de nem mert, mert biztos volt abban, hogy a falusiak az

ablakuk alatt hallgatóznak.

Jaime ártatlan szemeket meresztett rá:

- Csak az igazat mondtam. A helybeliekre tett megjegyzésed is ezt bizonyítja.

Vagy talán attól tartasz, Ovando atya félreérti a helyzetet? Ne aggódj, nagyon jól ismer

engem!

A lány félrefordult. Fáradt volt, és sajgott minden porcikája. Ráadásul újra szomorúság vett rajta erőt, mert eszébe jutott, hogy nemsokára örökre elválnak útjaik. Ha a

férfi most azonnal nem megy ki a kunyhóból, előtte fogja elsírni magát.

- Kérlek, hagyj magamra, Jaime - suttogta.

- Nem hagyhatlak magadra ilyen állapotban - felelte halkan a férfi. Átölelte, és

magához ölelte a lányt.

Clara azonnal biztonságban érezte magát, és Jaime mellére hajtotta a fejét.

- Miért veszekszünk már megint? - kérdezte szomorúan, miközben a férfi lefektette az ágyra, és lehúzta a csizmáját.

- Fáradt vagy - felelte Jaime -, és mindketten ingerültek vagyunk, mert kívánjuk

egymást.

- Nem igaz...

- Látom a szemeden, Clara. Már ma délben láttam, amikor rám néztél. Ostobaság

Romana 48.

volna tagadni. Első látásra megkívántuk egymást. A vágy attól még létezik, ha le is

tagadják. - Kedvesen kisimított egy tincset a lány homlokából. - Pihenj egy kicsit!

Én addig ellátom a lovakat. Azután felfrissítjük magunkat, és együtt vacsorázunk

Ovando atyával.

Átmentek a paphoz, de Clara a kimerültségtől csak pár falatot tudott lenyelni. Alig

bírta nyitva tartani a szemét, és csupán szófoszlányok jutottak el tudatáig a beszélgetésből. Jaiménak is feltűnhetett, hogy nem figyel, mert hamarosan az anyanyelvére

váltott az angolról.

A lány egyszer csak érezte, hogy a férfi felhúzza a székről, az ölébe veszi, és átviszi

a vendégkunyhóba. Azt már csupán másnap, mély álmából ébredve vette észre, hogy

le is vetkőztette, és hálóinget is adott rá.

9. FEJEZET

Érezhetően hűvösebbre fordult az idő, és Clara örült, amikor Jaime közölte vele,

hogy reggeli után azonnal indulnak a hágóhoz. Most is hozott neki meleg vizet a

mosdáshoz, és a lány hálás volt ezért a figyelmességért. Végiggondolta, hogy mexikói

tartózkodása óta mennyi mindent tett érte Jaime. Bizony nagyon sokat. Csak odavetett

megjegyzései árulkodtak arról, mit is gondol róla valójában.

A férfi felnyergelte a lovakat. Clara közben a kunyhó előtt állt, és dideregve számolta, hány napot tölthetnek még együtt. Milyen gyorsan múlik az idő!

- Minden jót kívánok önnek, senorita Lawrence. - A lány megfordult. Ovando

atya állt mögötte. - Mondtam senor Carrerasnak, hogy jó ideje nem hallottunk már

az édesapjáról, de ebben semmi szokatlan nincsen. Barátai, az indiánok, nem kedvelik

a látogatókat. Őt is ugyanúgy elrejtik a világ elől, mintha közülük való volna. Remélem, azért így is hamarosan megtalálják.

.- Köszönöm a biztatást, atyám. Én is remélem. Már nagyon szorít az idő.- Ovando

Romana 48.

atya elmosolyodott, és Clara rádöbbent, hogy a fiatal pap életében semmi jelentősége

az időnek. Kettejük fogadalma között óriási a különbség. Az atya szíve biztosan nem

olyan nehéz, mint az övé. Az ő számára a jövőben elérhetetlen lesz Jaime Carreras,

Ovando atyának viszont elegendő szólnia, ha valami baj éri a falut, és Carreras azonnal itt terem.

Felkelt a nap, és noha már nagyon magasan jártak, hamarosan elviselhetetlen lett

a hőség. A terep szinte járhatatlan volt, és igen lassan haladtak előre. Ezeken az elhagyott, fűvel benőtt ösvényeken inkább csak hegyi kecskék jártak, nem lovak. Jaime

alig-alig szólt.

Clara gondolatai eddig szinte kizárólag Jaime körül csapongtak. Most azonban,

hogy közeledtek feltételezett úti céljukhoz, egymást kergették fejében a kérdések.

Milyen lehet az apja? Vajon nagyon megöregedett? Hogyan viselkedjék vele? Az

édesanyja arra nevelte, hogy haragudjék rá, és erről nem tudott megfeledkezni. Elvégre Hector Lawrence nem gondolt azokra, akikért felelősséggel tartozott, csak a

saját érdekeit tartotta szem előtt, és ezzel pokollá tette a felesége és a kislánya életét.

Eszébe jutott, mit mondott Jaime, amikor kihozta a kórházból: A magam életét

élem, és csakis rajtam múlik, mit kezdek vele. Ő is elvonult a világ elől a birtokára,

és néha hetekig nem kerül elő a hegyekből. A feleségének is sok időt kell majd egyedül

töltenie. Elszomorította ez a gondolat, noha nem ő lesz az az asszony, hanem

valaki más.

Ebben a pillanatban az egyik ponyvába göngyölt csomag leoldódott a nyeregről,

puffanva a földre esett, és arrébb gurult. Clara megrántotta a gyeplőt, és leszállt a

lóról. Vajon merev ujjai miatt nem sikerült rendesen meghúznia reggel a szíjat, vagy

azért, mert Jaime körül jártak a gondolatai?

- Várj! - kiáltotta a férfi hátrafordulva.

Romana 48.

Mondott még valamit, a lány azonban csak az elszabadult csomagra figyelt. Utánakapott, és ekkor vette észre, hogy a ritkás bokor, amelyben a ponyva fennakadt, közvetlenül a szakadék szélére nőtt. A tövében több száz méter mélyen, rémisztően

zuhant alá a sziklafal. Clara rémülten hátrált, és egy kőre lépett. Elvesztette az egyensúlyát. Gyors egymásutánban filmkockák peregtek előtte: képzeletben látta magát,

amint a szakadékba zuhan. Sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán.

Jaime egy másodperc törtrésze alatt mellette termett. Mielőtt még késő lett volna,

elkapta, és villámgyorsan hátrarántotta.

Mindketten elestek, s jó pár métert egymásba gabalyodva gurultak lefelé az

ösvényen.

- Megőrültél? - kiáltotta a férfi. A lány alatta feküdt. - Kész csoda lesz, ha élve

visszaviszlek innen.

Clara képtelen volt megszólalni. Egy pillanatig szótlanul szemlélték egymást,

aztán Jaime lehajtotta a fejét, és a lány ajkára tapasztotta a száját. Fájdalmasan heves

volt a csókja, Clara azonban nem védekezett. Mozdulatlanul feküdt, amikor a férfi

elengedte. Lehunyt pillái alól kibuggyantak a könnyei.

Jaime észrevette, hogy sír.

- Megsérültél? - kérdezte rekedten.

A lány némán a fejét csóválta.

- Akkor meg mi bajod?

Clara nem válaszolt, de nem is akarta kiszabadítani magát a férfi öleléséből.

Jaime felsóhajtott, és a lány feje alá tette a kezét.

- Csókolj meg, Clara! - parancsolta. - Csókolj úgy, ahogy én már sokszor

csókoltalak!

A lány átkulcsolta a férfi nyakát, és ujjait sűrű, sötét hajába fúrta. Most utoljára

érezheti ajkán az ajkát. Olyannak kell lennie ennek a csóknak, hogy egész életében

Romana 48.

emlékezzék rá.

Jaime nem mozdult. Mintha várt volna valamire. Aztán megérezte, hogy Clara

hozzásimul, a száját keresi, és nem bírt tovább uralkodni magán.

- Ha nem itt lennénk, most szeretnélek, és mit sem törődnék a következményekkel

-suttogta. -Most már elhiszed, hogy kívánjuk egymást? Az előbb még meg akartalak

büntetni, amiért annyira megijesztettél. Ám ahogy hozzád érek, másra sem tudok

gondolni, csak arra, hogy szükségem van rád. - Megcsókolta Clara arcát, nyakát, aztán

újra és újra a száját. Percekig összeölelkezve feküdtek, aztán a férfi felállt, és a lányt

is felsegítette. - Porold le a ruhádat! Nem szeretnék azzal bekerülni a rekordok könyvébe, hogy a létező legalkalmatlanabb helyen szeretkeztem valakivel. - A bokorra

pillantott. - A csomagod sajnos legurult a szakadékba. Mi volt benne?

- A hálóingem meg egy váltás fehérnemű - felelte Clara remegő hangon. Neki

nem sikerült ilyen gyorsan túltennie magát a történteken.

- Szóval semmi fontos -jegyezte meg kissé gúnyosan Jaime. - Kénytelen leszel

hozzám hasonlóan meztelenül aludni. Ha ehhez nincs kedved, kaphatsz tőlem egy

inget. Pizsamát nem hordok magammal ilyen utakra, ingem viszont van elég.

A lány elvörösödött.

Jaime szerencsére nem vette észre, mert a hegygerincet kémlelte.

- Gyorsan ülj vissza a lóra! - mondta sürgetően.

- Mi történt? - riadt meg Clara.

- Zivatar készülődik. Igyekeznünk kell. Ha szerencsénk lesz, még elérjük a

következő szálláshelyet. Egyszerű kis kunyhó, de legalább a lovaink biztonságban

lesznek.

A férfi felsegítette Pepitára, aztán ő is nyeregbe szállt. Clara szorongva fürkészte

az égboltot. Fekete felhők gyülekeztek a csúcsok fölött, kissé távolabb pedig sötét

esőfátyol terült szét a kék égen.

Romana 48.

Már leestek az első cseppek, amikor a kis tisztásra értek. A sziklára épített vályogkunyhó a régi filmek rablótanyáira emlékeztetett. Clarát azonban most egyáltalán nem

zavarta, hogy esetleg piszkos helyen kell aludnia. Sokkal jobban tartott a közeledő

vihartól.

Jaime bekötötte a lovakat a pajtába, ő pedig be akarta vinni a kunyhóba a csomagokat. Az ajtó beszorult, neki kellett feszülnie, hogy végül panaszosan nyekeregve

kinyíljon.

- Várj! -kiáltott rá a férfi, amikor be akart lépni.-Hadd nézzek előbb körül! Évek

telhettek el azóta, hogy valaki erre járt.

A lány engedelmesen megállt az ajtóban, míg Jaime be nem hívta. A kunyhó

belseje poros volt ugyan, de legalább száraz. Egy roskatag asztalon félig teli olajlámpás állt.

- Rendes dolog, hogy itt hagyták -jegyezte meg Clara.

- Régebben többször is jártam itt, és a lámpa az enyém. Senki sem vitte el, aki

utánam szállt meg a kunyhóban. íratlan szabály ez errefelé.

A rogyadozó, összekaristolt asztal két székkel, egy ütött-kopott pléh mosdótál és

a nyitott, kormos tűzhely alkotta a berendezést. A lámpáson kívül mást nem is nagyon

lehetne ellopni innen, gondolta a lány.

- Végre itthon vagyunk! - kiáltott fel színpadiasan nagyot sóhajtva.

A férfi felnevetett.

- Ha kitör a vihar, boldog leszel, hogy egyáltalán fedél van a fejed felett! Mindenünk van, amire csak szükségünk lehet. Takarók, edények és rengeteg ennivaló. - A

lány bizalmatlan tekintete láttán még hozzátette: - Várd ki a végét! .Szedd elő az

ennivalót, addig hozok tűzrevalót. - Amikor kinyitotta az ajtót, a feltámadt szél porfelhőt kergetett a kunyhóba.

Clara letérdelt Jaime csomagja mellé, és szétgöngyölte a ponyvát. Főzeléket és

burgonyát talált, természetesen konzervdobozokban, és szárított hús is volt bőven.

Romana 48.

Hát nem éppen az, amitől az embernek összefut a szájában a nyál... Eddig csak az

ebédet kellett maguknak készíteniük, és Jaime mindig valami finom ételt varázsolt a

készletből. Most nyilván ő a soros. Egytálételen kívül semmi nem jutott eszébe. Ám

ahhoz is meg kellene találnia a konzervnyitót.

- Nem is rossz - dicsérte meg a férfi, amikor megkóstolta a rögtönzött vacsorát.

Fegyverszünetre emlékeztető hangulat uralkodott közöttük. Mindketten igyekeztek ebben a.nem mindennapi helyzetben a lehető legtermészetesebben viselkedni.

Odakint még mindig tombolt a vihar, és zuhogott az eső. Clara oldalra hajtott fejjel

fülelt. A lovak védett helyen voltak, mégis idegesen fel-felhorkantak.

Jaime is felfigyelt, és felállt.

- Megnézem az állatokat. Vidám dolog lenne, ha reggelre kiderülne, hogy Pepita

és Ronaldo elszabadult, és itt hagyott bennünket.

Feszültség szikrázott a levegőben, mert mindketten tudták, mit érez a másik.

Clara felkelt a székről, és leszedte az asztalt. Elmosogatni ugyan nem tudott, mert

nem volt víz, de legalább összerakta az edényeket. Majd megkéri Jaimét, hogy tegye

ki őket az ajtó elé. Ott a kelleténél is több a víz.

A férfi azonban csak nem került elő. Clara egy idő után nyugtalankodni kezdett.

Nem tudta, mennyi idő telhetett el, amióta Jaime kiment a lovakhoz, de abban biztos

volt, hogy már rég vissza kellett volna térnie a pajtából. Végtére is csak a házat kell

megkerülnie. És ha valami baja esett? A lány felugrott, és feltépte az ajtót.

- Jaime! - kiáltotta kétségbeesetten. - Jaime! - Újra és újra elismételte a férfi

nevét a süvöltő szélben. Bárhogy is kiáltozott, nem érkezett válasz. A zuhogó esővel

mit sem törődve rohanni kezdett a pajta felé. Rémülten felsikított, amikor Jaime

váratlanul elébe lépett a sötétből, és magával vonszolta a kunyhóba. Előbb gondosan

becsukta az ajtót, és eltolta a reteszt, csak azután fordult oda Clarához.

- A maradék eszed is elment? - támadt rá haragosan. - A hegyekben nagyon

veszélyes a zivatar. Mit gondolsz, miért hajszoltam délután annyira a lovakat?

Romana 48.

- Nem tudtam, hová tűntél. És ha bajod esett volna? Nézz rám! Bőrig áztam.

- Én nem - felelte teljes lelki nyugalommal a férfi. - Igaz, én felöltöztem, mielőtt

kimentem a kunyhóból. - Fekete viharkabátjából és nedves hajából csöpögött a víz,

mégis frissnek és üdének látszott.

Clara dühösen ágálva odalépett elé.

- Azt hittem, meghaltál, te érzéketlen, beképzelt...

A támadás ellen védekezve Jaime egyszerűen átölelte, és magához szorította.

- Most már tényleg vizes vagy - mondta somolyogva, és kisimított egy nedves,

vörösesszőke tincset Clara homlokából. - Legjobb lenne, ha rögtön lefeküdnél aludni.

Teregesd ki a ruhádat a szék hátára! Reggelre megszárad a tűz mellett. - Ügyet sem

vetve a lány durcás arcára, egy kiálló szegre akasztotta a viharkabátját, és nekilátott,

hogy elkészítse a hálóhelyét.

- Adnál egy takarót, hogy átöltözhessem mögötte? - kérdezte Clara ingerülten.

- Nem - felelte közönyösen Jaime, mintha valami buta kisgyerekkel lenne dolga.

- Kész művészet rendesen összehajtogatni a takarókat. Nem hajtom szét őket feleslegesen, amíg véget nem ér ez a kaland, és haza nem értünk.

- De...

- Na, jól van, hajlandó vagyok egy pillanatra elfordulni - szakította félbe a férfi

Használd ki az időt! Már elindítottam a stoppert.

Clara lerángatta magáról az átázott holmikat. Közben ijedt pillantásokat vetett

Jaime felé. Törülközőbe csavarva állt a kunyhó közepén, amikor eszébe jutott, hogy

a hálóinge egy szakadék mélyén fekszik.

- Megkaphatnám az inget, amit felajánlottál? - kérdezte szégyenlősen. Attól

tartott, hogy a férfi nemet fog mondani.

Jaime azonban csak bólintott, és a csomagja fölé hajolt. Aztán odanyújtott egy

tiszta inget, és tekintete végigsiklott a lány testén, amelyet rőtvörösre festett a pattogó

tűz fénye. Rögtön ezután visszafordult, és nekikezdett vetkőzni. Elfújta az asztalon

Romana 48.

álló lámpást, de a lány a biztonság kedvéért a szemét is becsukta.

A hegyek fölött még mindig dörgött az ég, az eső hangosan verte a tetőt, a kunyhóban azonban kellemes meleg volt.

Clara már majdnem elaludt, amikor hirtelen felriadt.

- Jaime? - suttogta. Lehet, hogy már alszik?

- Igen? - Szerencsére még ébren volt.

- Lehet, hogy valamilyen állat van idebent?

- Mire gondolsz?

- Pókokra, bogarakra...

- Csúszómászókra, undorító kis szörnyetegekre, amelyek észrevétlenül rád másznak? - kérdezte vidáman Jaime. - Az effajta kis élőlények ugyanúgy nem szeretik az

esőt, mint mi. Elképzelhető lenne, hogy behúzódtak ide, de légy nyugodt, a kunyhóban

egy sincs belőlük. Ellenőriztem.

- Most már biztosan nem merek elaludni. - A lány felült. Tekintete a vályogpadlót

fürkészte a tűz fényében.

- Dehogynem mersz - ellenkezett a férfi, és felkönyökölt. - Gyere ide! - Clara

engedelmeskedett, Jaime pedig a magáé mellé húzta a takaróját. - így. Most már

válogathatnak azok a vérszopó bestiák. Fogadok, hogy mellettem fognak dönteni.

Feküdj vissza, és próbálj meg aludni!

Carreras lehunyta a szemét, Clara pedig bevackolta magát a takarója alá. A félelme

azonban csak nem akart megszűnni, sőt egyre fokozódott. Ijesztően egyedül érezte

magát: Jaime egyenletes lélegzése elárulta, hogy a férfi mélyen alszik. A lángok imbolygó árnyékokat vetettek a falra, és ő fenyegető szörnyeknek látta őket. Ott például

biztosan egy óriási pók mászik a falon! Ijedtében kinyújtotta, és a férfi vállára tette a

kezét. Ez segített. Hirtelen eszébe jutott, hogy már nem sokáig érintheti meg Jaimét.

Kicsordultak a könnyei. Most már tudta, mi történt vele, amikor először meglátta

Romana 48.

Jaime Carrerast. Megértette, miért nem tudta levenni róla a szemét. Bele sem gondolt,

mit tesz, csak simogatni kezdte a dús, fekete fürtöket.

Jaime hirtelen átkulcsolta az ujjait.

- Fáradt vagy, Clara - mondta halkan. - Ne tégy olyat, amit reggelre megbánnál!

Tudod, mennyire kívánlak. Egy magányos hegyi kunyhóban vagyunk, és te pont

ilyenről álmodozol már régóta... - Előrehajolt, és gyengéden szájon csókolta a lányt.

- Ha dühös lennél, és ugyanúgy makrancoskodnál, ahogy általában szoktál, valószínűleg lefeküdtem volna veled. Most azonban már attól félsz, ami az út végén vár rád.

Védtelen vagy, én viszont nem vagyok vadember. Aludj szépen, pequena! Nincs mitől

félned, kicsim.

Jaime visszafeküdt, Clara pedig lehunyta a szemét. Még soha nem érezte ilyen

közel magához a férfit. A szerelem az összes csúnya szóváltásukat kitörölte az emlékezetéből. Utolsó éber gondolata az volt, hogy Jaime még mindig fogja a kezét, azután

békésen elszenderedett.

A hágón való átkelés nem is volt annyira szörnyű, mint a lány előre elképzelte.

Jaime a lelkére kötötte, hogy ő csak nézzen előre, minden mást bízzon nyugodtan

Pepitára. Clara így is tett. Mellette kétoldalt szinte függőlegesen zuhantak alá a sziklafalak. Jaimét szemlátomást cseppet sem zavarta a szédítő mélység. Nyugalma a

lányra is átragadt. Végül is hamarosan túl lesznek a nehezén.

Késő délután egy magasan fekvő völgybe, majd nemsokára egy faluhoz értek.

- Ha nem itt lakik az édesapád, akkor soha nem bukkanunk a nyomára. Nem

ismerem az itteni indiánokat, és valószínűleg ők sem hallottak még rólam. Azzal is

számolnunk kell, hogy esetleg nem lesznek túlságosan segítőkészek. Ha édesapád

nem akarja, hogy bárki rátaláljon, meg fogják akadályozni, hogy tovább kutassunk

utána.

Romana 48.

Clara szótlanul bólintott, és a végtelenül egyszerű kunyhókat nézte. Ezekhez képest még Ovando atya aprócska faluja is mesevárosnak tűnt.

Vajon mi késztet arra egy férfit, hogy elhagyja a feleségét meg a gyermekét, és

ide költözzön? Miért adott fel Hector Lawrence mindent, ami valamikor az életét

jelentette?

A lányt hirtelen vakrémület fogta el. Lehet, hogy pillanatokon belül találkozik az

apjával, és fogalma sincs arról, mit mond majd neki.

Jaime észrevette, hogy Clara falfehér, és aggódó pillantásokat vetett feléje. Mondani azonban semmit sem mondott, csak lassan belovagolt a faluba. Azonnal

kíváncsiskodók vették körbe őket. Carreras csalhatatlan érzékkel kiválasztotta a legidősebb helybelit. Elébe lépett, és valami ismeretlen indián nyelvjárásban szólalt meg.

A hatás elképesztő volt. A következő pillanatban minden szem Clarára szegeződött.

Az öregember lassan elindult feléje, és hosszas magyarázatba fogott.

A lány természetesen egy mukkot sem értett belőle.

- Mit mond, Jaime? - kérdezte végül elbátortalanodva.

Carreras lesegítette a nyeregből, és átkarolta.

- Tisztelettel köszöntött. És engem is, amiért idehoztalak... Légy erős! Édesapád

már nem él, Clara. Négy éve hunyt el, és itt van eltemetve. Sajnálom. Csak annyit

mondhatok, hogy ezek az emberek nagyon tisztelték őt. Most attól félnek, el akarod

vinni a holttestet. Természetesen tudják, hogy jogod van hozzá. Mégis szeretnék, ha

nem tennéd meg.

A lány semmit sem érzett. Megijedt, mert arra gondolt, hogy Jaime és az indiánok

elvárják tőle, hogy kimutassa a bánatát. Az édesanyja sanyarú élete felett érzett fájdalma azonban nem hagyott helyet a lelkében a gyásznak. A messzi idegenben eltemetett férfi számára már nem maradtak érzései.

- A falu vezetője felajánlotta, hogy elkísér édesapád sírjához - folytatta Jaime.

- Köszönöm. - Clara nyomatékul odabólintott az öregnek, aztán megérintette

Jaime karját. - Eljössz velem?

Romana 48.

A férfi arca kifejezéstelen volt.

- Ha akarod. Menjünk rögtön, essünk túl rajta! Végéhez ért a kutatás. Ma már

nem kelhetünk át a hágón. Holnap virradatkor elindulunk, hogy minél hamarabb viszszaérjünk a fejlett társadalomba.

A falusiak nem mentek velük, amikor az öreg egy ritkás erdőbe kísérte őket.

Vajon mit gondolnának rólam, ha tudnák, hogy nem a gyásztól, hanem a csalódottságtól vagyok ilyen sápadt és hallgatag? - töprengett Clara.

Hector Lawrence sírja kissé távolabb feküdt az indiánok kunyhóitól, de a faluhoz

tartozott. Clara maga is meglepődött azon, hogy vigasztalónak érezte a helybelieknek

az apja iránt megnyilvánuló szeretetét és tiszteletét. Az édesanyja temetőbeli nyughelye ehhez képest hideg volt, és magányos.

A lány néhány percig lehajtott fejjel állt, aztán félrefordult. Már nincs mit keresnie.

Mos tani érzéketlen viselkedése pedig nyilván igazolta Jaime róla alkotott véleményét.

Most már csak azt kívánta, hogy minél hamarabb otthon lehessen. Otthon Williamnél,

a nagybátyjánál és legjobb barátjánál. Ki kell öntenie valakinek a lelkét, és William

az egyetlen, aki megérti őt.

Amikor visszaértek a faluba, odahajolt Jaiméhoz.

- Nem szállíttatom át Angliába az édesapámat. Kérlek, mondd meg az embereknek, hogy nagyon hálás vagyok nekik, amiért befogadták maguk közé. Ott pihen, ahol

boldog volt. Azok közelében, akiket szeretett.

Carreras csodálkozó arcot vágott, de teljesítette a lány kérését. Szavaira felragyogott a helybeliek tekintete, és mosolygott a szemük.

Az öregember, aki az előbb elkísérte őket a sírhoz, néhány szót váltott a többiekkel,

aztán megint Jaiméhoz fordult.

- Felajánlották, hogy töltsük itt az éjszakát - fordította szavait a férfi Clarának.

Édesapád háza négy év óta érintetlenül áll. A rendelkezésünkre bocsájtják.

- Arról szó sem lehet! - kiáltott fel a lány.

- Babonás vagy? - kérdezte gúnyosan Jaime.

Romana 48.

- Nem. Ami rosszat apám megtehetett velem, azt már megtette életében. Nem

akarom, hogy bármihez közöm legyen, ami az övé volt.

- Akkor a szabad ég alatt alszunk, Clara - jegyezte meg nyugodtan a férfi.

Valahogy majd csak megmagyarázom az embereknek, hogy miért. - Lecsatolta lova

nyergéről a ponyvát, és nekilátott megcsinálni a fekhelyeket.

Már a tábortűz fényében feküdtek egymás mellett, amikor Jaime megkérdezte:

- Most mit fogsz csinálni?

- Nem tudom - felelte színtelen hangon a lány. - Édesanyámnak ígéretet tettem

a halálos ágyán, hogy egyetlen fillért sem fogadok el a nagyanyámtól. Ezért követtem

el mindent annak érdekében, hogy apámra szálljon az örökség. Most már ő sem él,

így mégis én leszek az örökös. - Eltűnődve bámulta az éjszakai eget. - Akkor is

betartom az ígéretemet. Valahogy majd csak meg tudok szabadulni a pénztől.

Jaime nem hitt a fülének.

- Te azért akartad megtalálni az édesapádat, hogy ne örököld a nagyanyád vagyonát? - kérdezte hitetlenkedve.

Clara keserűen elmosolyodott, és felült.

- Igen. Talán jobban értenél, ha tudnád, mennyit szenvedett az édesanyám apám

közönyössége és nagyanyám zsarnoksága miatt. Apám húsz évig nem törődött velünk.

Ugyan minek vitetném haza? Őneki itt volt az otthona.

10. FEJEZET

Bár Clara szinte egy szemhunyást sem aludt, mégsem érzett fáradtságot. Túlságosan feszült és túlságosan boldogtalan volt. Éjszaka többször is azon kapta Jaimét,

hogy őt nézi.

A férfi visszafelé lovagolva is állandóan hátra-hátrafordult. Talán attól félt, hogy

Clara elalszik a nyeregben, és lezuhan a szakadékba. Az is lehet, hogy még mindig

Romana 48.

nem tért napirendre a tegnapi bejelentése fölött. A lány nem tudta eldönteni. Egyetlen

dologban volt csupán biztos. Abban, hogy a lehető leghamarabb vissza kell térnie

Angliába. Minél előbb látni akarta Williamet, hogy beszélhessen vele, és megoszthassa vele nyomasztó gondjait. Jaime viselkedéséből arra következtetett, a férfi is érzi,

hogy percről percre közeledik végleges elválásuk pillanata.

A nap éppen lebukott a hegycsúcsok mögé, amikor belovagoltak Ovando atya

falucskájába. Úgy tűnt, számítottak az érkezésükre. Apaplak konyhájában több kanna

forró víz várta őket, hogy megmosakodhassanak.

Az atya megrendülten értesült Hector Lawrence haláláról. Együttérzése szinte már

terhes volt Clarának, s kifejezetten örült, hogy vacsora után visszavonulhatott az

aprócska vendégkunyhóba. Már másodszor töltötte itt az éjszakát.

Még ébren volt, amikor Jaime késő éjjel átjött Ovando atyától, de alvást színlelt.

Hallotta, ahogy a férfi levetkőzik, elfújja a lámpást, aztán lefekszik.

Hirtelen sötét lett, és nem volt többé menekvés. Nem hessegethette el többé azokat

a kínzó gondolatait, amelyeket eddig makacsul figyelmen kívül hagyott. Bűnbánóan

megpróbált visszaemlékezni arra az emberre, akit kislánykorában látott utoljára.

Valójában nem is ismerte az apját. Soha nem tudta, hogyan érez iránta, és most már

nem is fogja megtudni. Egyszerre elsírta magát. A fejére húzta a takarót, Jaime azonban így is meghallhatott valamit.

- Clara?

- Igen... Semmi bajom - felelte fojtott hangon.

A férfi alighanem másként gondolta, mert újra meggyújtotta az olajlámpást.

- Meséld el, mi nyomja a lelkedet! - mondta felkönyökölve. Lecsúszott róla a

takaró, és előbukkant csupasz mellkasa.

- Apám járt a fejemben-vallotta be Clara. - Én csak... Hogy volt képes elhagyni

bennünket? - tört ki belőle hirtelen, és könnycseppek gördültek végig az arcán.

Romana 48.

Rettenetesen boldogtalanok voltunk, és egy árva fillérünk sem volt. És ő is egyedül

volt! Nem haragudhatok tovább egy magányos öregemberre.

- Édesapád nem volt egyedül, Clara. Ha ilyesmiken rágódsz, azzal csak megnehezíted a helyzetedet. Előfordul, hogy valaki olthatatlan vágyat érez arra, hogy

megfejtse a történelem titkait. Biztos vagyok benne, hogy édesapád egész idő alatt

nem mondott le arról, hogy visszatérjen hozzátok, ám állandóan újabb értékes leletre

bukkant. Aztán meg már késő volt. Nem hiszem, hogy tudta, mit tett veletek. Megszállottja lett a munkájának, és végül teljesen elszakadt a valóságtól.

Clara a férfi szemébe nézett, és úgy érezte, hatalmas teher gördült le a válláról.

- A sírjánál rettenetesen elkeseredett voltam, Jaime. Mit gondolsz, tudta?

A férfi félrehajtotta a takaróját, és hívogatóan kinyújtotta a kezét.

- Gyere ide hozzám, Clara!

A lány pillanatnyi habozás nélkül felkelt, és Jaime mellé feküdt. A közelében akart

lenni, szüksége volt a melegségére.

- Vajon tudta-e, mit érzek? - ismételte meg a kérdését. - És most vajon tudja-e,

hogy nem akarom hazavinni?

- Édesapád békére lelt itt, Clara - vigasztalta Jaime. - Biztosan érzi, hogy már

nem haragszol rá. Mert ugye nem haragszol már, pequena?

Clara nagyot sóhajtott.

- Nem haragszom. - Hirtelen úgy érezte, megint szabadon lélegezhet.

A férfi gyengéden megsimogatta az arcát.

- Akkor meg kell nyugodnod. Mindent megtettél, ami emberileg csak lehetséges,

hogy betartsd az ígéretedet. Most már túl vagy rajta.

- Mit csináljak a pénzzel, Jaime? - kérdezte Clara. - Nem tarthatom meg.

- Ezen könnyen segíthetünk, querida. Holnap majd kitalálunk valamit.

- Na de, Jaime...

- Holnap az összes gondodat megoldom, Clara -jelentette ki a férfi, és magához

húzta a lányt. - Most pedig aludj szépen!

Romana 48.

Clara legszívesebben egész éjszaka beszélgetett volna Jaiméval. Szerette volna

mindazt elmondani neki, amit a férfi még nem tudott, de rettenetesen fáradt volt.

Holnap majd azt is elmondja. A következő pillanatban már mélyen aludt.

A lány a homlokán érezte a férfi ajkát, és kinyitotta a szemét. Odakint még csak

pirkadt, ő azonban azonnal tökéletesen éber lett.

- Olyan vagy, mint az erdőben a veszélyre felijedő őzike - mondta csipkelődve

Jaime. -Veszélyt szimatolsz, Clara?

Clara nevetve csóválta a fejét. Már nem félt. A férfi ölelő karjában feküdt. Amíg

Jaime mellette van, semmi baja nem eshet.

- Nem félek -suttogta, aztán nagyot nyújtózkodott, és a férfi combjához szorította

a lábát.

Jaime szemében különös fény gyúlt.

- Kívánlak, Clara. Talán megijedsz ettől, és el akarsz menekülni tőlem?

- Én is kívánlak, Jaime - suttogta a lány -, és cseppet sem ijedtem meg.

A férfi nem vette le a szemét Claráról, miközben kigombolta az ingét. Azután

áhítattal nézte gömbölyded mellét, és a hasát simogatta.

- Diós! Csodaszép vagy! Ugyanolyan szép, mint amilyennek megálmodtalak.

A lány mozdulatlanul feküdt. Nem gondolt a múlttal és a jövővel. Most csak az

számított, hogy Jaime ott van vele.

A férfi lehajtotta a fejét, és megcsókolta Clara rózsás mellbimbóját. A lány felsóhajtott, aztán megfordult, és Jaime karjába bújt. Megnyugtató és egyben izgató

érzés volt a férfi meztelen testéhez simulni.

- Végre! Végre az enyém leszel. Nélküled örökre üres és értelmetlen lenne az

életem - suttogta Jaime, és gyengéden simogatni kezdte Clara mellét.

A lány már úgy érezte, tüzel a teste. A férfi tovább cirógatta, miközben szenvedélyes csókban forrt össze az ajkuk. Clara belekapaszkodott, és felkínálta magát ennek

a rejtélyes férfinak, aki konok akarattal behatolt az életébe. Ajka és nyelve felderítette

a lány testét.

Romana 48.

Clara már nem bírt a vágyával.

- Jaime!

- Tudom, carina - zihálta a férfi. - Külön-külön elveszünk, együtt azonban a

fellegekben fogunk járni.

A lány úgy érezte, elolvad. Elviselhetetlenné fokozódott a vágya.

- Megőrülök érted - suttogta Jaime. - Ha hozzád érek, minden rosszat elfelejtek,

ami történt velünk.

Clara nyelve bejárta a férfi mellkasát, nyakát és széles vállát. Enyhén sós ízű volt

a bőre.

- Kérlek - szólalt meg aztán halkan. - Tégy a magadévá! - Nem értette Jaime

spanyolul suttogott szavait, mégis tudta, mit jelentenek.

A férfi újra megcsókolta, és belehatolt.

Clara felsikított, amikor éles fájdalom járta át a testét. Kinyitotta a szemét, és látta,

hogy Jaime hitetlenkedve néz rá. A következő pillanatban azonban ismét magához

szorította, és olyan gyengéd volt hozzá, hogy a lány mindenről megfeledkezett.

- Clara! - kiáltotta a nevét Jaime, amikor beteljesült a vágyuk.

Utána mozdulatlanul, egymást átölelve feküdtek. Lassanként lecsillapodtak, lélegzésük is megnyugodott.

Clara kéjesen nyújtózott. Az övé lett! Elfeledkezett a fájdalomról, a legszívesebben

hangosan ujjongott volna boldogságában. Már csak Jaime és iránta érzett szerelme

számított.

A férfi hirtelen elvált tőle, és felkelt. Csak akkor fordult újra felé, amikor már

felöltözött.

- Miért nem szóltál? - kérdezte ridegen, és Clara meztelen testére húzta a takarót.

- Jaime, én... - Halk tiltakozása még jobban felingerelte a férfit.

- Élettársad van, együtt élsz azzal a Williammel - háborgott a férfi. - Álmomban

sem gondoltam, hogy még szűz vagy. Meg akartad magad őrizni Williamnek, amíg

Romana 48.

összeházasodtok?

- Félreérted a helyzetet! Nem leszek William felesége, mert...

Jaime egy legyintéssel elhallgattatta.

- Nem, valóban nem leszel. Az én hazámban az ilyesmit nem veszik félvállról.

Elvettem az ártatlanságodat, ezért feleségül foglak venni. Ez becsület dolga.

Szerelemről egy árva szót sem ejtett. A hangjában nyoma sem volt azoknak az

érzelmeknek, amelyeket kevéssel ezelőtt még megosztottak egymással.

Clara tisztában volt azzal, hogy soha nem tudna olyan férfi felesége lenni, aki csak

kötelességérzetből venné el.

- Nem akarok veled pusztán azért az oltár elé állni, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet - mondta keserűen. - Tudod, hogy nem kedvelem a hazádat. Miért élnék

akkor itt? Valamit azért mondanék a megnyugtatásodra. Le akartam feküdni veled,

ahogy te is velem. Amíg nem ismertelek, nem tudtam, hogy nemcsak a férfiaknak,

hanem a nőknek is támadhatnak vágyaik anélkül, hogy mélyebben éreznének. A

William iránti érzelmeim szemernyit sem változtak attól, ami most közöttünk történt.

Végem volna, ha miattad elhagynám őt, bennem viszont nagyon erős az életösztön.

Jaime összehunyorított szemmel nézte a lányt. Kezét ökölbe szorította.

- Már megmondtam, egyszer eljön a nap, amikor elfelejtjük Williamet. Ami történt, megtörtént. De ne aggódj, nem kényszerítelek bele a házasságba! Még azért sem,

hogy megmentsem a becsületemet.

Clara az ajkába harapott, nehogy elárulja, mennyire szereti a férfit. Már az is csoda,

hogy Jaime eddig nem vette észre, hogyan érez. A férfi azonban soha nem beszélt

szerelemről. A szenvedély perceiben elsuttogott szavai nem számítanak.

Jaime Carreras számára María-Teresa a jövő, és a férfi most kész lett volna ezt

feláldozni. Vajon hogyan alakult volna az élete, ha elfogadja a házassági ajánlatát?

Jelenléte állandóan arra emlékeztette volna a férfit, hogy mi mindenről kellett pillanatnyi szenvedélye miatt lemondania. Jaime ígéretet tett az édesapjának, és Clara

Romana 48.

tudta, hogy az ilyen ígéreteket be kell tartani.

- Hozok vizet, hogy megmosakodhass - mondta fojtott hangon a férfi. - Ha nem

vagy fáradt, akkor rögtön elindulunk. Talán még ma hazaérünk, és nem kell a farmon

töltenünk az éjszakát.

- De... Azt mondtad, hogy éjszaka soha nem...

- Általában nem, de ma kivételt teszek. Gondolom, holnap már szeretnél elutazni.

- Angliába? - kérdezte zavartan a lány.

- Oda! - kiáltotta dühösen Jaime. - Hajói emlékszem, bizonyos kötelezettségek

hazaszólítanak - tette hozzá élesen. - Vagy talán nem?

Clara kitért a pillantása elől. Igen, kötelezettségei vannak Angliában. Meg kell

szabadulnia a vagyontól, és várja a nagybátyja. Williamnek szüksége van rá, nem úgy,

mint Jaiménak. Hol van már az a férfi, aki egész éjjel a karjában tartott, és az imént

a mennyországba röpítette?

- Válaszolj! - követelte Jaime.

A lány dacosan felszegte a fejét.

- Igen, vissza kell mennem Angliába. Az örökségtől eltekintve, már nagyon

vágyom William után is.

- Hát persze, William! - mondta gúnyosan a férfi, és kiment.

Clara meg sem próbálta visszatartani. Nem árulta el, hogy William, ez a vidám és

megbízható férfi az egyetlen rokona. Jaime azt hisz, amit akar! Nem akarja magához

láncolni, hiszen tudja, kié valójában a szíve.

Jaime másnap hajnalban a birtokról telefonon helyet foglalt Clara számára a

Mexikóvárosból induló londoni járatra, és szállodai szobát is rendelt neki, hogy ne

kelljen a repülőtéren töltenie az éjszakát. Utána se szó, se beszéd elutazott valahová.

A legszívesebben Clara is azonnal felkerekedett volna, Constanza Carreras azonban

fontosnak tartotta, hogy jó tanáccsal bocsássa útjára.

Romana 48.

A lány éppen csomagolt, amikor Jaime mostohaanyja benyitott hozzá.

- Örülök, hogy nem marad tovább, senorita Lawrence. Az olyan férfinak, mint

Jaime, sokan szívesen a nyakába varrnák magukat. Különösen érthető ez olyasvalaki

esetében, aki olyan szánalmas állapotban van, mint ön volt, miután kijött a kórházból.

Jaime rendkívül nagyvonalú ember, és mindig megtartja a szavát. Már említettem

önnek, hogy María-Teresát veszi feleségül, amint a lányom nagykorú lesz.

Clara nem válaszolt neki. Úgysem lett volna semmi értelme, hiszen Jaime elment,

és soha többé nem láthatja viszont.

Hernando terepjárón elvitte a szomszéd faluba, innen Carreras magángépén

repültek Mexikóvárosba. Clara útközben elmesélte a titkárnak, mit mondott neki

Constanza Carreras.

A fiatalember csak legyintett.

- Remélem, nem ijedt meg attól a vén boszorkánytól. Jaime meg a lánya házassága

csupán vágyálom. Jaime a valóságban ugyanis csak annyit ígért meg az apjának, hogy

gondoskodni fog Constanzáról és María-TeresáróL. Constanza semmiben sem szenved hiányt. Fényűző háza van Mexikóvárosban, de állandóan Jaime nyakán lóg, mert

abban bízik, hogy ha egyszer majd nősülésre adja a fejét, akkor azt a lányt választja,

aki a legközelebb van hozzá. María-Teresát, természetesen. Ez azonban óriási

tévedés.

- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte Clara. - María-Teresa láthatóan szívesen

él a birtokon. Miért vonulna el oda a hegyekbe, ha nem lenne szerelmes Jaiméba?

- Miattam van ott! - jelentette ki határozottan Hernando. - Ugyanis szeretjük

egymást.

- De akkor miért... - A lány elképedve elhallgatott. Most már értette, miért nézett

rá időnként olyan féltékenyen María-Teresa. - Akkor miért nem házasodnak össze?

- Senkinek sem árultuk el a szerelmünket. Maga az egyetlen, aki tud róla.

Romana 48.

Clara nem volt ennyire biztos ebben. Eszébe jutott a beszélgetés Jaime és a

mostohahúga között, amelyet az erkélyről kihallgatott.

- Türelemmel kell lennünk - folytatta a fiatalember. - Senora Carreras sohasem

egyezne bele a házasságunkba. Mindenképpen gazdag férjet szán a lányának. Olyat,

mint Jaime. Egyébként sem tartja elég előkelőnek a származásomat.

Clara töprengve hallgatott. Jaime biztosan gondoskodni fog arról, hogy a szerelmesek egymáséi lehessenek. Az ő boldogsága érdekében azonban semmit sem tudott

tenni. Nem azért akarta feleségül venni, mert szereti, hanem azért, mert ezt parancsolta

a becsület.

Hernando csak akkor hozta újra szóba a Carreras családot, amikor a repülőtéren

elbúcsúztak egymástól. Lehajolt hozzá, és gyengéden megérintette az arcát.

- Miért nem jön vissza velem, Clara?

A lány nem köntörfalazott.

- Mert Jaime nem szeret - felelte.

A titkár halkan felnevetett.

- Bizonyos tekintetben maga még María-Teresánál is tapasztalatlanabb. Talán

azért, mert angol. Ez bizony komoly hátrány.

Eltelt öt hónap, és Clarának még mindig semmit sem sikerült ledolgoznia ebből a

hátrányból. Egyre jobban szerette Jaimét, és egyre jobban szenvedett. Tudta, hogy

soha nem szabadulhat meg a magány fájdalmas érzésétől.

A tekintélyes angol udvarház egyik emeleti ablakából merengve bámulta a csodás

pázsitot. A házat és a hozzá tartozó parkot az örökölt vagyon egy részéből vették

Williammel.

A nagybátyja éppen ellenőrzést tartott odalent. El-elbeszélgetett a gyerekekkel,

akik képzett gondozók felügyelete mellett játszottak.

Legalább William vágya beteljesült. Intézetet nyitott olyan fogyatékos gyermekek

Romana 48.

számára, akik eddig az élet árnyékos oldalán éltek. Az iskola anyagi függetlenségét

az az alapítvány biztosította, amelyet Clara nagyanyjának vagyonából hoztak létre.

A lány nem tudta, túlélte-e volna a nagybátyja nélkül az utóbbi hónapokat. William

most a kapuhoz sétált, és kezet nyújtott valakinek, akit még eltakart a sűrű sövény.

A látogató belépett a parkba. A magas, fekete férfi láttán hevesen kalapálni kezdett

Clara szíve. Jaime! Szomorúan elfordult az ablaktól. Bizonyára már megint a képzelete tréfálta meg. Ha megint odanéz, biztosan egy vadidegen férfit pillant meg William

oldalán.

Hányszor, de hányszor hitte már, hogy Jaimét látja! Mindannyiszor keserűen

csalódnia kellett. Mégsem tudott ellenállni a csábításnak, és újra kinézett az ablakon.

Reménye ezúttal is szertefoszlott. William mellett az egyik intézeti kisfiú állt.

Lerogyott egy székre, és kétségbeesetten felzokogott. Meddig tart ez még? Meddig

kell még így élnie? Jaime alighanem a mexikóvárosi irodájában ül, vagy valahol fent

kóborol a hegyekben, és már rég elfelejtette őt.

Kopogtattak. William biztosan észrevette, hogy az ablaknál állt, és megérezte,

milyen állapotban van. A nagybátyját mindig elszomorította, ha őt bánatosnak látta.

Miután hazatért Mexikóból, kiöntötte neki a szívét, és együttérzésre talált nála.

- Tessék! - szólt ki Clara, és letörölte a könnyeit.

Kinyílt az ajtó.

A lány megfordult, és nem hitt a szemének. Jaime! Most nem képzelődik, hiszen

a férfi olyan közel áll hozzá, hogy megérinthetné, ha kinyújtaná felé a kezét.

- Arra gondoltam, talán látni szeretnél, mielőtt elutazom - szólalt meg nyugodtan Jaime.

- Én... Mit keresel itt? Honnan tudtad, hogy...

- William írt nekem. -Jaime bizonyára észrevette, hogy a lány sírt, de nem hozta

szóba. - Meg akarta köszönni nekem, hogy gondoskodtam rólad a baleseted után, és

segítségedre voltam édesapád felkutatásában. Mivel éppen Angliában volt dolgom,

Romana 48.

kihasználtam az alkalmat, hogy meglátogassam a nagybátyádat.

- Ó! Ez... igazán kedves tőled. William nem is említette, hogy...

- Nem kedvességből vagyok itt - szakította félbe Jaime. - Meg akartam győződni

arról, igaz-e, hogy annyira boldogtalan vagy, ahogyan William ecsetelte. -Alaposan

szemügyre vette a lányt. - Sápadt vagy, lefogytál. Nem gondoskodik rólad rendesen

a nagybátyád? - A férfin látszott, hogy az érzelmeivel viaskodik. Közelebb lépett

Clarához.

A lány önkéntelenül hátrált pár lépést.

- Félsz tőlem? - kérdezte halkan Jaime. - Megmentettelek, elvezettelek a hegyekbe, és hazaengedtelek. Mégis félsz tőlem?

- Nem félek - tiltakozott Clara. - Csak... meglepődtem.

- Miért sírtál? Azért jöttél vissza Mexikóból, hogy William mellett lehess, de nem

találtad meg a boldogságot.

- De igen! - állította a lány, és elnézett a férfi feje fölött. - Már majdnem mindent

megvalósítottunk a céljainkból. William egész életében arról álmodozott, hogy ilyen

iskolát nyithasson. Nagyanyám vagyonának segítségével végre beteljesült az álma.

Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy nem lesz nehéz megszabadulni a pénztől.

Williamnek egyébként még mindig szüksége van rám. Bizonyára észrevetted, hogy

bottal jár, mert az egyik lába...

- Kincs szüksége rád, Clara - szakította félbe durván Jaime. - William tökéletesen

elégedett és kiegyensúlyozott ember. Ezt ő maga írta meg nekem, és már szóban is

megerősítette. Olyasvalakire telepedsz rá, aki nem szorul a segítségedre. A nagyanyádtól származó örökséged miatt érzett bűntudatodban egyszer már majdnem tönkretetted az életedet. Most a legjobb úton haladsz afelé, hogy kötelességérzetből és

rosszul értelmezett méltányosságból ugyanezt tedd.

- Miért vagy ebben ennyire biztos? Nem is ismersz!

- Dehogynem, Clara. Kívülről-belülről ismerlek... és szükségem van rád.

- Nem igaz - suttogta a lány. - Szabad akarsz lenni, és független. Téged a hegyek

Romana 48.

magányossága vonz, és...

Jaime egy párduc hajlékonyságával Clara mellett termett, és átölelte.

- Te kis bolond! Bárhol is vagyok, nélküled mindenütt üres az életem. - Ellágyult a hangja. - Mondd azt, hogy szeretsz! Mondd azt, hogy el akarsz jönni velem

Mexikóba! Nem élném túl, ha megint el kellene válnom tőled. Csak védőpajzsnak

használtad ellenem Williamet. Én pedig bolond voltam, és bedőltem neked. Féltékenységemben nem adtam alkalmat arra, hogy mindent megmagyarázz. Közben ter

mészetesen rájöttem, hogy többször is megpróbálkoztál ezzel. Amikor megkaptam

William levelét, először nagyon haragudtam rád. Azt hittem, nem akarsz a feleségem

lenni, pedig tudod, hogy összetartozunk. - Két keze közé fogta Clara arcát, és rámosolygott. - Ha tudnád, hányszor gondoltam arra reménykedve, hogy bárcsak

teherbeestél volna!

- Miért? - kérdezte hitetlenkedve Clara.

- Mert azt akarom, hogy mellettem légy. Arra gondoltam, hogy a gyerek miatt

talán önként visszajönnél hozzám - mondta Jaime. A karjába zárta, és gyengéden

ringatni kezdte Clarát. -Most már látom, hogy hiú reményeket tápláltam. Szóval nem

tartasz velem? Nem mered beismerni, hogy szeretsz?

- Sejtelmem sem volt... Azt hittem... - A lánynak egyszerre minden kétsége

szertefoszlott, és a férfi nyakába borult. - Ó, Jaime! Ha tudnád, mennyire szeretlek!

Azt hittem, nem szeretsz, és szabad akarsz maradni, mint az édesapám.

- Én pedig úgy gondoltam, hogy Williamé a szíved, hiába adtad oda nekem magadat - ölelte át a férfi. - Egész éjjel a karomban tartottalak, és amikor hajnalban

szerettük egymást, mindent megadtam neked, amit csak adhattam. Megdöbbentem,

amikor rájöttem, hogy elvettem az ártatlanságodat. Feldühített, amikor kiderült, hogy

rosszul ítéltelek meg. Azok után, amiket elkövettem ellened, remélni sem mertem,

hogy szeretsz. Pénzsóvárnak, kapzsinak neveztelek, és a szemedre vetettem, hogy

csak az anyagi előnyöket hajszolod. Annyira furdalt a lelkiismeretem, hogy önvédelemből megharagudtam rád. - Meggyötört arccal nézett a lányra. - Számíthattam

Romana 48.

volna rá, hogy indulatosan és meggondolatlanul fogsz viselkedni. Mégis készpénznek

vettem a szavaidat, és elengedtelek.

- Pedig én csak téged akartalak. - Clara megsimogatta azt az arcot, amelyről elválásuk óta minden éjjel álmodott. - Azóta nem tudlak elfelejteni, hogy Londonban

találkoztunk, pedig akkor rettenetesen viselkedtél velem.

- Én sem tudtalak elfelejteni - mondta mosolyogva Jaime, aztán leült, és ölébe

vonta a lányt. -Amikor lezuhantál, és megtaláltalak a tűzhányó lábánál, fogadalmat

tettem. Megesküdtem rá, hogy soha többé nem engedlek el, ha sikerül megmentenem

téged.

, - Mégis megtetted.

- Csak azért, mert azt hittem, így akarod. Ha azonban még egyszer megpróbálsz

elhagyni, megtudod, mire vagyok képes.

- Te viszont magamra fogsz hagyni - emlékeztette halkan Clara. - Elmégy a

hegyekbe, mert magányra lesz szükséged.

- Soha nem a magány miatt mentem a hegyekbe - mondta a férfi -, hanem azért,

hogy segítsek a népemnek. A jövőben majd vagy valaki más törődik a hegyekben lakó

indiánokkal, vagy együtt keressük fel őket - nézett szerelmesen a lány szemébe.

Soha nem jutott eszedbe, mi amor, hogy helikopterrel könnyedén elvihettelek volna

abba az indiánfaluba?

Clara értetlenül bámult Jaiméra.

- Akkor miért...

- Meg akartam nyújtani az időt, ameddig kettesben lehetünk. Abban bíztam, hogy

belém szeretsz. Nap mint nap vártam a jelet, és végül megadtad. Azt hiszed, lefeküdtem volna veled, ha nem vagyok teljesen biztos a dolgomban? - Clara arca rőtvörös

lett, a férfi pedig elmosolyodott. - Még mindig szemérmes vagy. Ez azt jelenti, hogy

Romana 48.

még nem szerettelek eleget. Gyere! Nem maradhatunk itt, én pedig William miatt nem

szeretnék lemondani arról, amire a világon a legjobban vágyom. Csomagold össze,

amire egy éjszakára szükséged lesz! A többiért majd holnap eljövünk.

- Nem hagyhatom cserben Williamet - ellenkezett a lány.

- A nagybátyád felnőtt ember- felelte rezzenéstelen arccal Jaime. -Ha nem jössz

magadtól, elviszlek innen az ölemben. Szerintem William jót nevetne rajtad. Az a

benyomásom, érti a tréfát.

Clara elmosolyodott.

- Igazad van. Pompásan szórakozna. De hová megyünk?

- Kivettem egy kellemes szobát az egyik közeli szállodában - felelte a férfi. - Ott

töltjük az éjszakát.

- Azt hittem, a te hazádban az ilyesmit nem veszik félvállról - emlékeztette a lány

elfúló hangon.

Jaime észrevette a zavarát.

- Nem is - mondta somolyogva. - Ebben az esetben azonban senkinek nem lenne

kifogása ellene. Úgy tervezem ugyanis, hogy háromszor veszlek feleségül. Az anyakönyvvezető előtt, egy angliai templomban, aztán még egyszer Mexikóban.

- Ó, Jaime! - kiáltotta nevetve a lány. - Egyszer is bőven elég lesz.

- Nem! - mondta a férfi határozottan, és magához szorította Clarát. - Nem szeretnék kockáztatni.

Később, Jaime karjában fekve Clarának eszébe jutott valami, és egyszerre

nyugtalanság fogta el. Nagyon jól emlékezett Jaime mostohaanyjának megvető

pillantásaira.

- Mit fog szólni senora Carreras és María-Teresa, ha összeházasodunk?

- A birtokon egyetlen senora Carreras lesz, mégpedig te. Constanza belátta, hogy

hiába mesterkedett, és visszatért Mexikóvárosba. Ezzel beváltottam apámnak tett ígéretemet.

- Hernando elmondta, mit fogadtál meg neki - mondta halkan Clara.

Romana 48.

- Tudom. Állandóan felbőszített, mert azt követelte, hogy hozzalak vissza. Már

nem a titkárom.

- Elbocsátottad, te szörnyeteg?

Jaime kedvesen beleharapott a lány vállába.

- Ne felejtsd el, hogy ki az úr a házban! - fenyegette meg tréfálkozva. - Nem

mondtam fel Hernandónak. Felelősségteljes beosztásba helyeztem, és Mexikóvárosba küldtem. A jövő hónapban lesz az esküvőjük María-Teresával. Elmondtam

Constanzának, hogy rajtad kívül számomra nem létezik nő, ő pedig belátta, hogy jobb,

ha felhagy a mesterkedéseivel, és áldását adta egyetlen leánya házasságához. Persze

Hernando új beosztása sem volt mellékes ebben a döntésében.

Még volt valaníí, ami nyugtalanította a lányt.

- Miért ellenezted olyan hevesen, hogy megkeressem az édesapámat?

Jaime felsóhajtott.

- Állandóan olyan kérdéseket fogsz feltenni nekem, amelyekre nem szeretnék

válaszolni, drágám? - kérdezte kedvesen. - Tudtam, mi történt az édesapáddal. Azt

persze nem sejtettem, hogy meghalt. De már akkor is csak törte az angolt, amikor

utoljára találkoztam vele. A hosszú évek során egyszer sem említette, hogy családja

lenne Angliában. Azt hiszem, élete alkonyán indiánnak képzelte magát, és az övéi

között akarta leélni hátralévő éveit.

- Ó, Jaime! - pityeredéit el a lány.

- Ne sírj miatta, mi amor! Boldog volt, és ő hozott össze bennünket. Bárhol is

legyen most, ezt biztosan tudja.

Clara bólintott, és arcon csókolta Jaimét.

A férfi szigorú képet vágott.

- Azt hiszed, beérem ennyivel?

A szájuk már majdnem összeért, a lány azonban még mindenképpen meg akart

Romana 48.

tudni valamit.

- Miért gyűlöltél az első pillanattól fogva? - kérdezte szorongva.

- Még hogy gyűlöltelek? -Jaime hátravetette a fejét, és harsányan felnevetett.

Amikor megláttalak a bálon, azonnal tudtam, hogy megtaláltam álmaim asszonyát.

A legszívesebben odarohantam volna hozzád, és a karomba zártalak volna, hogy soha

el ne engedjelek. El tudod képzelni, milyen letaglózó érzés, ha az ember felkészületlenül szembetalálkozik a sorsával?

- Akkor miért viselkedtél olyan utálatosan velem? - makacskodott Clara.

- Mert időt akartam nyerni. Nem tudtam, hogyan szerezhetnélek meg magamnak.

- És közben mindennek elmondtál!

- Nem az volt az érdekes, hogy mit mondtam rólad. Mindent háttérbe szorított a

vágyam, hogy az enyém légy. Megijedtem az érzéseimtől. Visszautaztam Mexikóba,

és megpróbáltalak elfelejteni. Nem sikerült, és rádöbbentem, hogy halálosan beléd

szerettem. Amikor megtudtam, hogy megérkeztél Mexikóba, le akartalak beszélni

arról, hogy a hegyekbe menj. Elhatároztam, hogy magam vezetlek oda, ha nem tudlak

jobb belátásra bírni. Aztán lezuhant veled a repülőgép, és attól féltem, örökre elveszítettelek. Amikor abban a csodában lehetett részem, hogy élve rád találtam, megfogadtam, hogy soha rá sem nézek másik nőre.

- És María-Teresa? Nagyon közel álltatok egymáshoz. Azt hittem, szerelmes

vagy belé.

A férfi elmosolyodott.

- Kislánykora óta gondját viseltem a mostohahúgomnak. Féltékeny arra, ami az

övé, és engem is a tulajdonának tekintett. Mindenkinél jobban szereti Hernandót, de

rólam sem akart lemondani. Belementem a játékba, mert azt hittem, gyűlölsz. El akartam titkolni előtted az érzéseimet.

- Voltak pillanatok, amikor tényleg meg tudtalak volna ölni -vallotta be a lány.

Jaime nevetve magához vonta, és megcsókolta.

Romana 48.

- Egy ilyen viharos kapcsolatban, mint a miénk, mindig lesznek hasonló pillanatok. De ígérem, hogy mindig a szerelemé lesz az utolsó szó. Amióta ismerlek, mindig

csak bajt hozott a fejedre a sok beszéd. Mostantól csak igent kell mondanod.

Clara látta, hogy a férfi szeme szerelmesen csillog, és úgy érezte, belehal a boldogságba. Mélységes hála és szerelem töltötte el Jaime iránt.

- Nos, querida?

- Igen, Jaime - suttogta Clara, aztán boldogan lehunyta a szemét, amikor a férfi

még erősebben magához szorította, és forrón megcsókolta.