39
1. ALAPOZÓ TÁRGYAK Tantárgy neve: Civilizáció elmélet Kredit: 4 Félévek száma: 1 Heti óraszám: 2 Óratípus: elıadás Elıtanulmányi feltétel: nincs Értékelés: kollokvium Tantárgy leírása: Az elıadás a „civilizáció folyamatának” különbözı értelmezéseit mutatja be, a szociológia, az antropológia, a szociálpszichológia, a megismeréstudomány, az evolúciós pszichológia és a történelemtudomány segítségével. A civilizáció, mint a különbözı mőveltségtartalmakkal jellemezhetı szociokulturális rendszerek összessége az emberi megismerés alapvetı folyamataiból táplálkozik, melyek eredményeképp az emberi társadalmak az évezredek során átörökíthetı tudást, kultúrát halmoztak fel a társadalmi szervezıdés módozataira és a környezethez történı alkalmazkodásra, egyszóval a boldogulásra vonatkozóan. A félév folyamán a kultúra alapelemeitıl, és a kisebb társadalmi csoportok szervezıdésétıl indulva próbáljuk megérteni az átfogó társadalmi és világnézeti rendszerek, a civilizációk születését, hanyatlását, mozgástörvényeit, különös tekintettel a kulturális tudás társadalomszervezı, fegyelmezı erejére, ami néha a megújulás szolgálatába állítható, néha pedig kifejezetten akadályozza azt. Kötelezı olvasmányok: Norbert Elias: A civilizáció folyamata. Gondolat, 1987. 677-806. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, 1998. 7-192. Richard Sennett: A közéleti ember bukása. Helikon, 1998. 13-120.; 315-360. Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1971. 221-248. Michel Foucault: Felügyelet és büntetés: A börtön története. Gondolat, 1990. 185-266 Polányi Károly: A nagy átalakulás. Napvilág, 2004. 72-86. Merlin Donald: Az emberi gondolkodás eredete. Osiris, 2001. 183-309. Michael Tomasello: Gondolkodás és kultúra. Osiris, 2002. 45-64.; 211-226. Ajánlott olvasmányok: Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1971. 13-137. Oswald Spengler: A Nyugat alkonya: a világtörténelem morfológiájának körvonalai. Európa, 1995. I./ 19-100. Francis Fukuyama: A nagy szétbomlás. Európa, 2000. 91-131. Edward W. Said: Orientalizmus. Európa, 2000. John Lukacs: A XX. század és az újkor vége. Európa, 1994. Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Gondolat, 1985. Dan Sperber: A kultúra magyarázata. Osiris, 2001. 51-137.

1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

1. ALAPOZÓ TÁRGYAK

Tantárgy neve: Civilizáció elmélet

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: Az elıadás a „civilizáció folyamatának” különbözı értelmezéseit mutatja be, a szociológia, az antropológia, a szociálpszichológia, a megismeréstudomány, az evolúciós pszichológia és a történelemtudomány segítségével. A civilizáció, mint a különbözı mőveltségtartalmakkal jellemezhetı szociokulturális rendszerek összessége az emberi megismerés alapvetı folyamataiból táplálkozik, melyek eredményeképp az emberi társadalmak az évezredek során átörökíthetı tudást, kultúrát halmoztak fel a társadalmi szervezıdés módozataira és a környezethez történı alkalmazkodásra, egyszóval a boldogulásra vonatkozóan. A félév folyamán a kultúra alapelemeitıl, és a kisebb társadalmi csoportok szervezıdésétıl indulva próbáljuk megérteni az átfogó társadalmi és világnézeti rendszerek, a civilizációk születését, hanyatlását, mozgástörvényeit, különös tekintettel a kulturális tudás társadalomszervezı, fegyelmezı erejére, ami néha a megújulás szolgálatába állítható, néha pedig kifejezetten akadályozza azt. Kötelezı olvasmányok: Norbert Elias: A civilizáció folyamata. Gondolat, 1987. 677-806. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, 1998. 7-192. Richard Sennett: A közéleti ember bukása. Helikon, 1998. 13-120.; 315-360. Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1971. 221-248. Michel Foucault: Felügyelet és büntetés: A börtön története. Gondolat, 1990. 185-266 Polányi Károly: A nagy átalakulás. Napvilág, 2004. 72-86. Merlin Donald: Az emberi gondolkodás eredete. Osiris, 2001. 183-309. Michael Tomasello: Gondolkodás és kultúra. Osiris, 2002. 45-64.; 211-226. Ajánlott olvasmányok: Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1971. 13-137. Oswald Spengler: A Nyugat alkonya: a világtörténelem morfológiájának körvonalai. Európa, 1995. I./ 19-100. Francis Fukuyama: A nagy szétbomlás. Európa, 2000. 91-131. Edward W. Said: Orientalizmus. Európa, 2000. John Lukacs: A XX. század és az újkor vége. Európa, 1994. Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Gondolat, 1985. Dan Sperber: A kultúra magyarázata. Osiris, 2001. 51-137.

Page 2: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Világvallások

Kredit: 2

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: Nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: Célunk az Európa-központú gondolkodásnak más kultúrák felé való tágítása; a kereszténységen kívüli civilizációk és a világvallások történelmi és jelenlegi társadalmi-kulturális szerepének és jelentıségének megismertetése. Ebbe a körbe tartozik: a hinduizmus (a védikus vallás, brahmanizmus, az upanisádok kora, hindu mitológia, újkori hindu megújulási mozgalmak, a hinduizmus társadalomformáló szerepe), a buddhizmus: (Buddha és kora, Buddha tanítása, hinajána, mahajána, vadzsrajána, a buddhizmus és a társadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok), a zsidó vallás (forrásai és korai szakasza, a zsidó vallás tanítása, zsidó misztika, rabbinikus szokások és rítus), az iszlám (kialakulása, az iszlám teológia és filozófia, modern mozgalmak). Kötelezı olvasmányok: Klostermaier, Klaus K.: Bevezetés a hinduizmusba. Akkord, 2001. Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története. Budapest, 1997. John R. Hinnels: Perzsa mitológia. Budapest, 1992. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Budapest, 1987, 226-241, 369-417. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. Budapest, 144-161, 264-286, 291-307. Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén. Budapest, 1996, 21-88. Ajánlott olvasmányok: Küng, Hans-Heinrich von Stietencron: Párbeszéd a hinduizmusról. Palatinus, 1999. Küng, Hans-Heinz Bechert: Párbeszéd a buddhizmusról. Palatinus, 1998. Maimonidész: A tévelygık útmutatása. Budapest, 1997. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai. Budapest, 1988, 267-289, 351-429.

Page 3: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Összehasonlító alkotmányjog

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: Nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy a különbözı jogcsaládokra, illetve az Európai Unió tagállamira jellemzı alkotmányjogi intézményeit bemutassa. A tantárgy átfogó képet ad egyrészt alkotmányossági alapelvek, másrészt az államszervezet, valamint az alapvetı jogok kérdéseirıl. A tantárgy segít a hallgatóknak azt a készséget kialakítani, hogy nemzetközi kitekintéssel tudja értékelni az alkotmányjogi kérdéseket. A fıbb témakörök érintik az alkotmányosság alapelveit, az alkotmányok típusait, az államszövetségek és szövetségi államok sajátosságait, a helyi autonómiák típusait, a kormányformák általános kérdéseit, a prezidencializmus és a parlamentarizmus különbségeit, az államfı szerepét, a választási rendszereket, az alkotmánybíráskodást, valamint az alapvetı jogok védelmének intézményrendszereit. Kötelezı olvasmányok: Legény Krisztián (Szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. Budapest: Complex Kiadó, 2006. Ajánlott olvasmányok: Chronowski Nóra – Drinóczi Tímea: Európai kormányformák rendszertana. Budapest: hvgorac, 2007.

Page 4: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

2. SZAKMAI TÖRZSTÁRGYAK

Tantárgy neve: Nemzetközi gazdaságtan

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy miután megismertet a nemzetközi gazdaságtan legfontosabb elméleti irányzataival, áttekintést ad a nemzetközi kereskedelem, munkamegosztás és szakosodás, a nemzetközi pénzügyek, a nemzetközi gazdasági egyensúly, illetve egyensúlytalanságok, valamint az erıforrás-áramlás gyakorlatban is használható elméleti tételeirıl, fogalmairól és módszereirıl. Így sokoldalú alapot nyújt a nemzetközi gazdasági rend mőködésének megértése, a felvetıdı reformtervek és a gazdasági diplomáciában gyakran igényelt érvelési logikák számára. Kötelezı olvasmányok:

� Szentes Tamás: Világgazdaságtan I. kötet. Elméleti és módszertani alapok. Aula Kiadó, Budapest, 1999.

� Lámfalussy Sándor: Pénzügyi válságok a fejlıdı országokban. Akadémia Kiadó, Budapest, 2008.

� Global Monetary and Economic Convergence. On the occasion of the fiftieth anniverssary of the Marshall Plan. Edited by Gusztáv Báger and Miklós Szabó-Pelsıczi. Ashgate, Aldershot. Brookfield USA. Singapore. Sydney, 1998.

Ajánlott olvasmányok:

� Csáki György: A nemzetközi gazdaságtan alapjai. Napvilág Kiadó, Budapest, 2002. � Bara Zoltán-Szabó Katalin (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények.

Bevezetés az összehasonlító gazdaságtanba. Aula Kiadó, Budapest, 2001.

Page 5: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A magyar gazdaság és az EU

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tárgy keretében átfogóan bemutatjuk és elemezzük Magyarország történelmi fejlıdésének mozgatórugóit, gazdasági, gazdaságpolitikai és társadalmi aspektusait. Körképet kívánunk rajzolni Magyarország európai kapcsolatrendszerérıl, pozícióinak alakulásáról az európai munkamegosztásban. Feltérképezzük a lemaradás és felzárkózás történelmi tapasztalatait. Elemezzük Magyarország nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatrendszerét, útját az Európai Unióba és a tagság eddigi tapasztalatait, a gazdaságpolitika feladatait és a felzárkózás elımozdításának követelményrendszerét. A tanegység a következı hangsúlyos témaköröket foglalja magában: Magyarország pozícióinak alakulása Európában és a világgazdaságban; a termelési tényezık hasznosításának történelmi tapasztalatai; Magyarország és az EGK: a kapcsolatok fokozatos kiépítésének rögös útja a rendszerváltásig; a rendszerváltás után: reintegráció az európai munkamegosztásba: a reálszféra és a pénzügyi helyzet alakulása; gazdasági és társadalmi deficitjeink és kezelésük, a fejlıdés kihívásai – magyar válaszok; út az EU-társulásig és a társulás mérlege: aszimmetriák a kereskedelempolitikában és a reálszférában; Magyarország nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatrendszerének fejlıdése: külkereskedelem, tıkekapcsolatok, technológia-import, a mőködı tıke szerepe Magyarországon; a gazdasági struktúra átalakulásának hatásai, a privatizáció mérlege; a növekedés és a pénzügyi egyensúlyhiányok kezelése: a költségvetési deficit és az eladósodás hatásai; a monetáris és a fiskális politika alakulása; út az EU-tagságig – Magyarország EU-csatlakozásának elıkészítése és a belépés feltételrendszere; az EU-tagság eddigi mérlege – mennyire hasznosította Magyarország a felzárkózási lehetıségeket?; az exogén és az endogén tényezık a fejlıdésben. Magyarország jövıje az integrálódó Európában – a térvesztés és térnyerés kilátásai és feltételei. Kötelezı olvasmányok: Kádár Béla: Gazdaság és integrált nemzetállamok. Európai Tükör. 2006. No. 1. Kádár Béla: Magyar helyteremtés az integrálódó új Európában. In: Európai Tükör. Jubileumi évkönyv 2006. Kádár Béla: Gazdasági fejlıdésünk a rendszerváltás óta. Európai Tükör. 2007. No. 5. Ajánlott olvasmányok: Kádár Béla: Deficitjeink. Magyar Szemle. 2007. No. 9-10. Kádár Béla: Állam és államigazgatás a globalizáció feltételrendszerében. Társadalom és Gazdaság. 2007. No. 1. Kádár Béla: Felzárkózási esélyszemle. Európai Tükör. 2005. No. 7-8.

Page 6: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Nemzetközi kapcsolatok elméletei

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: Nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tanegység egy olyan konceptuális modellt igyekszik felvázolni, melynek alapján a hallgatók számára a nemzetközi kapcsolatok konkrét jelenségei egy (illetve több) átfogó rendszeren belül értelmezhetıkké válnak. A tantárgy a szakterület jelenleg általánosan elfogadott legfontosabb megközelítéseit és értékeléseit kívánja megismertetni a hallgatókkal: a pozitivista-racionalista elméletek mellett a posztpozitivista-reflektív elméletek is helyet kapnak a féléves elıadás során. A tanegység célja, hogy a tárgyat teljesítı hallgatóknak pontos képük legyen a nemzetközi kapcsolatok konstruktivista, institucionalista, marxista és poszt-marxista elméleteirıl éppúgy, mint az ún. „realista”, „kritikai”, ill. „liberális” iskolák elméleteirıl. Követelmény továbbá, hogy a hallgató a teóriák pontos ismeretén túl a nemzetközi kapcsolatok fıbb problémaköreinek (háború, béke, gyarmati kapcsolatok, befolyási övezetek kapcsolatai, blokkokon belüli és kívüli kapcsolatok, hegemónia, interdependencia, hatalom stabilitása, hatalom tranzíciója, függıség, stb.) általános elméleti megközelítésére és azok megkülönböztetett alkalmazására képes legyen. Kötelezı olvasmányok:

• Weber, Cynthia: International Relations Theory. A Critical Introduction. Taylor & Francis, 20042.

• Kiss J. László: Globalizálódás és külpolitika. Nemzetközi rendszer és elmélet az ezredfordulón. Teleki Alapítvány, Budapest, 2003.

• Galló Béla: A túlélés tudománya: a nemzetközi politikai viszonyok vetélkedı elméletei. Helikon, Budapest, 2000.

• Jackson Robert/Sorensen Georg : International Relations. Theories and Approaches. Oxford University Press, Oxford, 2007. 1-178. o.

Ajánlott olvasmányok:

• Wallerstein, Immanuel: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. A tıkés mezıgazdaság és az európai világgazdaság eredete a XVI. században. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.

• Burchill, Scott et alii (eds.): Theories of International Relations, Palgrave, 20053. • Elman, Colin and Elman, Miriam Fendius (eds.): Progress in International Relations

Theory, MIT Press, Cambridge, Mass., 2003. • Craig,Gordon – George L. Alexander: Force and Statecraft. Diplomatic Problems of our

Time Oxford University Press. Oxford, 1990. pp. 28-49, pp. 116-134 pp. 134-148. • Aron, Raymond: Peace and War: A Theory of International Relations. Doubleday &

Company, Garden City, NY, 1966. • Woyke, Wichard (Hrsg.): Handwörterbuch Internationale Politik. Opladen, 20059. • Baylis, John/Smith, Steve: The Globalization of World Politics. An introduction to

International Relations. Oxford University Press, Oxford, 20053. 45-63 o. 63-93.o. 93-111.o. 111-131.o. 131-161.o. 709-743.o.

• Morgenthau, Hans J.: Politics Among Nations. The Struggle for Power and Peace. Brief Edition. McGraw Hill Inc., New York, 1993. pp. 1-56 pp. 113-133.

• Kissinger, Henry: Diplomácia. Panem-Grafo, Budapest, 1998. pp. 9-21 pp. 47-69 pp. 99-129 pp. 407-431. pp732-762. pp. 805-839.

• Kennedy, Paul: Nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémia Kiadó, Budapest, 1992. pp. 3-30. pp. 30-70 pp. 261-423.

Page 7: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Kultúrdiplomácia

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: Nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy a korunk nemzetközi kapcsolatrendszerét egyre inkább meghatározó területtel, a kultúrdiplomáciával ismertesse meg a hallgatókat. A kulturális külkapcsolatok részét képezı kultúrdiplomáciának mint a külpolitika negyedik dimenziójának létrejöttét, funkcióit, sajátosságait mutatja be a tárgy. Részletesen tanulmányozza a kulturális érdekek nemzeti (francia, német, olasz, angol modell) és nemzetközi intézményesülését, külön hangsúllyal a magyar intézményhálózat kiépülésére. Kötelezı olvasmányok: Éger Gy., Kiss J. L. (szerk.): Stratégia és kultúra Budapest. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2004. Mitchell, J. M.: International Cultural Relations. London: Allen and Unwin, The British Council, 1986. Huntington, S. P.: A civilizációk összecsapása és a világ átalakulása. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1998. N. Szabó J.: Magyar kultúra - egyetemes kultúra (Magyarország kultúrdiplomáciai törekvései 1945-1948) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1998. nemzetközi szerzıdések, dokumentumok

Page 8: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Kulturális érintkezés

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tárgy célja - a kultúra fogalmát a legszélesebb értelemben használva - feltárni az emberi öröklött és tanult viselkedésformák érintkezésének jellegzetességeit, szabályszerőségeit, kulturális magyarázatát történeti és kortárs példák segítségével. A kulturális érintkezés problematikáján belül értelmezve tárgyalásra kerül az identitás, a sztereotípia, az elıítélet, a diszkrimináció, az enkulturáció, az akkulturáció, asszimiláció, adaptáció, akkomodáció témaköre, valamint a kulturális kapcsolatfelvétel lehetséges módozatai, csatornái és megjelenési kontextusai (interkulturális kommunikáció, nemi kapcsolatok, generációs problémák, vallási szinkretizmus, fogyatékosok és épek társadalma, tér- és idıhasználat, multikulturalizmus, globalizáció, stb). Kötelezı olvasmányok: Allport, Gordon W.: Az elıítélet. Budapest: Osiris, 1999. Nguyen Luu Lan Anh – Fülöp Márta (szerk): Kultúra és pszichológia. Osiris, 2003. I. és III. rész. 15-123, 165-311. Schmidt, R. Eliot - Diane M. Mackie: Szociálpszichológia. Osiris, 2001. 5, 6, 9, 10, 11, 12, 14. fejezetek. Ajánlott olvasmányok: Biczó Gábor (szerk): Az Idegen. Debrecen: Csokonai, 2004. Bitterli, Urs: Vadak és civilizáltak. Gondolat, 1982. Boglár Lajos: Kultúrák sorsa a fejlıdı világban. Történelem és kultúra I. Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség, 1985. Eriksen, Thomas Hyllard: „Etnikai osztályozás: mi és ık”. Kultúra és Közösség, 2002. 61-67. Goffmann, Erving: A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat, 1980. 9-102, 179-239. H. Sas Judit: Nıies nık és férfias férfiak. A nıkkel és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi sztereotípiák élete, eredete és szocializációja. Akadémiai Kiadó, 1984. Bevezetı. Hall, Stuart: A kulturális identitásról. In: Feischmidt Margit: Multikulturalizmus. Osiris-Századvég, 1998. 60-85. Tomka Miklós: Inkulturáció. In: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/tomka.htm

Page 9: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Emberi jogok

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A kurzus célja az emberi jogok rendszerének bemutatása, az országok kül- és belpolitikájával való összefonódásának elemzése. Az emberi jogok fogalma, katalógusának kialakulása elsısorban a védelmükre vonatkozó nemzetközi okmányok tanulmányozásán alapul, de fontos a háttérben meghúzódó politikai és gazdasági érdekek kimutatása is. Külön hangsúlyt kap az egyetemes emberi jogok regionális védelme és az egyes rendszerek specialitásai (ET, EU, EBESZ, FÁK, AÁSZ, AESZ). A kurzus során kiemelt téma az emberi jogok érvényesülésének nemzetközi biztosítékrendszere, annak mőködése, hatékonysága. Kötelezı olvasmányok: Buergenthal, T.: Nemzetközi emberi jogok. Budapest: Helikon Kiadó, 2001. Bokorné, Sz.H., Mavi V.(szerk.): Emberi jogok a nemzetközi jogban. Budapest: Emberi Jogok Magyar Központja, 1994. Halmai, G., Tóth G. (szerk.): Emberi jogok. Budapest: Osiris Kiadó, 2003. Herczegh, G.: A humanitárius nemzetközi jog. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981. Kardos, G.: Emberi jogok egy új korszak határán. Budapest: T-Twins Kiadó, 1995. Kovács, P.: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Budapest: Osiris Kiadó, 1996. Környei Á.: Regionalizmus az egyetemessé váló emberi jogokban különös tekintettel az Amerikai Államok Szervezetére. Budapest: Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, 1999.

Page 10: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Nemzetközi kapcsolatok története

Kredit: 2

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tárgy áttekinti az 1945 után kialakult és azóta több fontos változáson átesett nemzetközi politikai rendszert. A tárgy a diplomáciatörténeti dimenzió lineáris logikáján túllépve nem elsısorban az eseménytörténet tárgyalja, hanem egyfelıl a nemzetközi kapcsolatok történetének kulturális, társadalmi, adott esetben vallási, illetve eszmetörténeti összefüggéseit kívánja hangsúlyozni. A tárgy másfelıl hangsúlyt helyez a második világháború utáni világ fıbb nemzetközi válságzónáinak, konfliktusainak stratégiai elemzésére is. A tantárgy célkitőzése, hogy a hallgatók az elmúlt több mint fél évszázad legjelentısebb, a nemzetközi viszonyok alakulását befolyásoló tényezıvel tisztában legyenek és a jelenkori dilemmák, válságok és konfliktusok történelmi elızményeinek felhasználásával képessé váljanak azok értelmezésére. Kötelezı olvasmányok:

• Hobsbawm, Eric J.: A birodalmak kora. Pannonica Kiadó, 2004. • Kleinschmidt, Harald: A nemzetközi kapcsolatok története. Athenaeum, Budapest,

2000 [2001]. 222 p. • Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, 1992. • The Wadsworth Atlas of International Relations. Wadsworth, 2005.

Ajánlott olvasmányok:

• Milza, Pierre: Les relations internationales 1945-1973. Hachette, Paris, 1996. • Milza, Pierre: Les relations internationales de 1973 à nos jours. Hachette, Paris,

1996. • Renouvin, Pierre – Duroselle, Jean-Baptiste: Introduction à l’histoire des relations

internationales. Colin, Paris, 1991. • Thompson, William R. (ed.): Evolutionary World Politics. Routledge, New York,

2001. • Puchala, Donald J.: Theory and History in International Relations. Routledge, New

York, 2003. • Duroselle, Jean-Baptiste: Európa népeinek története. Budapest, 1993. • Kissinger, Henry: Diplomácia. Budapest, 1996, 47-212. • Halmosy Dénes: Nemzetközi szerzıdések 1945-1982. A második világháború utáni

korszak legfontosabb külpolitikai szerzıdései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985.

• Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. Budapest, 1994.

Page 11: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Nemzetközi gazdasági intézmények

Kredit:

4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja a II. Világháború után létrehozott gazdasági rend fıbb vonásainak, a nemzetközi gazdasági intézmények funkcióinak, mőködésük eredményeinek, hatásosságának megismertetése. Egyrészt a nemzetközi kereskedelempolitika intézményrendszerének (GATT és a WTO), másrészt a nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, Világbank, EBRD stb.) tevékenységének elemzı, esettanulmányokon alapuló bemutatására kerül sor. Kötelezı olvasmányok: Szentes Tamás: A világgazdaságtan elméleti és módszertani alapjai. Aula, 1995. Fifty Years After Bretton Woods. Edited by Miklós Szabó-Pelsıczi. Avebury, 1996. Peter Isard: Globalization and the International Financial System. Cambridge University Press, 2005. Báger Gusztáv: A nemzetközi pénzügyi intézmények befolyása a gazdaságpolitikára. Gazdaság és Társadalom, 2002/1 Ajánlott olvasmányok: Post-Conflict Reconstruction. The role of the World Bank. The World Bank. Washington, D.C., 1999. Báger Gusztáv: Az IMF és a Világbank új prioritásai. Stratégiai Füzetek 13. szám, Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemzı Központ, 2003. május, 79-101.

Page 12: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Nemzetközi jog

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás: magyar és angol nyelven

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a nemzetközi jog forrásaival, alanyaival és a nemzetközi kapcsolatok alapintézményeivel. Utóbbi tárgykörben különös figyelmet szentel a különbözı nemzetközi szervezeteknek, az ENSZ és szakosított intézményeinek, valamint egyéb, a nemzetközi jog égisze alá tartozó intézményeknek (társaságok, Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága stb.). E körben nem csupán a szervezeti-strukturális bemutatás a cél, hanem a napi mőködés sajátosságainak felvázolása is. Kötelezı olvasmányok:

� Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Osiris, Budapest, 2006. � Blahó András-Prandler Árpád: A nemzetközi szervezetek. Budapest: Aula, 2005.

Ajánlott olvasmány:

� Nguyen-Dailler-Pellet: Nemzetközi közjog. Osiris, Budapest, 2005.

Page 13: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Nemzetközi NGO-k

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókkal a nemzetközi NGO-k kialakulását, egyre gyarapodó hálózatát. A nemzetközi nem-kormányzati szervezetek fogalma, fejlıdése illetve tipizálása adja a tematika elméleti alapját. A nemzetközi politikában (pl. emberi jogok, környezetvédelem) kimutatható aktivizálódásuk, tevékenységük hatékonysága részletes elemzés tárgya a kurzus során. A nemzetközi NGO-k és a nemzetközi szervezetek viszonyának vizsgálata külön hangsúlyt kap, különös tekintettel a legújabb tendenciákra (különleges jogosítványok ET, ellenırzési mechanizmusban betöltött szerep ENSZ). Kötelezı olvasmányok: Szabó, M.: Globalizáció, regionalizmus, civil társadalom. Budapest: Századvég, 2004. Bartal A. M.: Nonprofit elméletek, modellek, trendek. Budapest: Századvég, 2005. Az Európai Közösség Bizottságának Közleménye az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erısítésérıl Európában. Budapest: Európa Ház, 1998.

Page 14: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga – Nemzetközi válságkezelés

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tárgy oktatásának célja annak elérése, hogy a hallgató a kurzust elvégezve önállóan hasznosítható tudással rendelkezzék a nemzetközi kapcsolatok kezelésének jogi alapintézményeirıl. A diplomáciai és konzuli jog keretén belül elıtérbe kerül az 1961. évi Bécsi egyezmény szabályrendszere és fogalmai, az államok közti állandó képviseletek, a misszión belüli rangsor kérdése, a kinevezési eljárások és a különleges diplomáciai missziók, a konzuli posztok létesítése és a konzuli posztok, vlamint a konzul feladatai, az illetékeség és a menteség szabályai. A nemzetközi válságkezelés kapcsán kitérünk a viták békés rendezésére bírói, nem bírói és köztes megoldásokkal (konfliktusok osztályozása: nem fegyveres/fegyveres (ezen belül nemzetközi/nem nemzetközi), a konfliktusok szabályozására, a szabályok kikényszerítési mechanizmusára az Alapokmány jelenlegi VI-VII. fejezete alapján, az államközi megoldásokra, az új kihívásokra (védelmi felelısség vs. humanitárius intervenció), végezetül a z ENSZ reform esélyeire és útjaira Kötelezı olvasmányok: 1963. évi bécsi egyezmény a konzuli kapcsolatokról 2/1995. (III. 24.) KüM rendelet a tiszteletbeli konzulok küldésérıl és fogadásáról A konzuli védelemrıl szóló 2001. évi XLVI. számú törvény 1967. Európa Tanácsi konzuli egyezmény – regionális (európai) Hargitai József: Diplomáciai és konzuli jog. Budapest: Aula, 2006. Ajánlott olvasmányok: Consular Rights and the Death Penalty after LaGrand in: American Society of International Law Proceedings 96 Am. Soc'y Int'l L. Proc. (2002) 309-320. Consular Immunity: Alleged Criminal Activities of a Consular Officer Lee, Edward G., Shidlowski, Alvin J., Roy, Julian K.: Notes and Comments/Notes et Commentaires: in: Canadian Yearbook of International Law 34 Can. Y.B. Int'l L. (1996) 293. Shelton, Dinah L.: ICJ Jurisdiction - Vienna Convention on Consular Relations Diplomatic Protection - Reparations International Decision in: American Journal of International Law 98 Am. J. Int'l L. (2004) 559. Hargitai József: A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga. Budapest: Aula, 2005. Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Budapest: Osiris, 2006. Petró Rita – Sulyok Gábor: Nemzetközi közjogi dokumentumgyőjtemény. Budapest: Bíbor Kiadó, 2000.

Page 15: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A diplomácia gyakorlata és szakmai ismeretei

Kredit: 2

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A külügyi-diplomáciai munkára történı felkészülés jegyében a hallgatók gyakorlati képzés keretében ismerjék meg a diplomácia szerepét és feladatait a külpolitika kialakításában, végrehajtásában, a nemzetközi és diplomáciai kapcsolatok létesítésében, ápolásában, a természetes és jogi személyek érdekeinek képviseletében külföldön. Ismerkedjenek meg a diplomácia intézmény- és eszközrendszerével, a külügyminisztérium, illetve a külképviseletek (nagykövetségek, fıkonzulátusok, tiszteletbeli konzulok) feladataival, irányítási, szervezeti, gazdálkodási, stb. rendszerével, szabályaival, a diplomácia különbözı területeinek (pl.: a két-és sokoldalú, a konferencia diplomácia, a gazdasági, kulturális, katonai, stb.) fontosabb jellemzıivel, sajátosságaival. A hallgatók megtanulják a diplomáciai társas érintkezés viselkedéskultúrájának elemeit, gyakorolják a diplomáciai protokoll és etikett szerinti magatartást, eljárási módokat különbözı helyzetek-ben, például a protokolláris vendéglátáskor, különös tekintettel az EU és a NATO tagállamok közötti protokoll egyszerősített gyakorlatára. A tanulmányok további kiemelt témái: személyes és hivatalos kapcsolatok létesítése, a fejlesztés fontosabb szakaszai és az azokat befolyásoló tényezık; - a különbözı kultúrák találkozása; - a diplomáciai érintkezés szóbeli és írásbeli formáinak, alkalmazásának elsajátítása; - diplomáciai események, tárgyalások, rendezvények szervezése, lebonyolítása; -a tolmácsolás; -a KÜM, a külképviseletek, diplomáciai képviselık feladatai a tájékoztatás terén: jelentési kötelezettségek az arra jogosult állami szerveknek, illetve a közvélemény, a civil szervezetek tájékoztatása; -a diplomáciai jelentés formái (tartalom és védettség szempontjából), - a diplomáciai posta; távközlés; - a külképviseleti szolgálat sajátosságai; - a nemzetbiztonsági érdekek védelme; -a rejtjelezés; -a személyi biztosítás, az objektum védelem diplomáciai feladatai; -a diplomácia és a hírszerzés kapcsolata (törvényi keretek között). Összefoglalva: a fı cél az, hogy a külügyi, diplomáciai pályára készülı hallgató elméleti tudását a gyakorlati munka nélkülözhetetlen szakmai ismeretei egészítsék ki és így válhasson jól felkészült külügyi köztisztviselıvé, sikeres diplomatává. Kötelezı olvasmányok: Feltham, R.G.: Diplomatic Handbook (8th ed.). Leiden: Brill, 2004. Sir Ernest Satow: A Guide to Diplomatic Practice. Longman, 1979. Ajánlott olvasmányok: H. Kissinger: Diplomácia. Budapest: Panem-McGraw-Hill-Grafo, 1996. Dr.Sille István: Illem, etikett, protokoll. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006. Görög Ibolya: A nyilvánosság kelepcéi. Athenaeum 2000 Kiadó, 2004.

Page 16: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A külpolitikai elemzések módszertana

Kredit: 2

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A félév során a hallgatók megismerik a társadalomtudományi és külpolitikai elemzés módszertanát. Az elméleti, módszertani ismeretek mellett ahangsúly a jelentıs nemzetközi dokumentumok és esettanulmányok elemzésére helyezıdik, melynek segítségével a hallgatók a nemzetközi kapcsolatok dokumentumait, mint azok forrásait is megismerik. Ez a módszertani kompetencia kialakítása mellett a szaknyelvi ismeretek bıvítését is szolgálja, valamint lehetıséget nyújt a külügyi tevékenység mindennapjaiba való betekintésre is. Kötelezı olvasmányok: Bíró Gáspár: Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába. Budapest: Osiris, 2003. Bíró Gáspár: Demokrácia és önrendelkezés a 21. század elején. Budapest: Rejtjel, 2003. Kiss J. László: Globalizálódás és külpolitika. Nemzetközi rendszer és elmélet az ezredfordulón. Budapest: Teleki Alapítvány, 2003. Releváns nemzetközi dokumentumok, szerzıdések. Ajánlott olvasmányok: Valki László: A daytoni béketárgyalások. In „Jöjj el szabadság!’’ Bihari Mihály 60. születésnapjára készült ünneplı kötet. Szerk.: Pesti Sándor – Szabó Máté. Budapest, Rejtjel Kiadó – ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, 2003. 611-628.

Page 17: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A globalizáció társadalmi dimenziói

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: Nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy bemutassa globalizáció hétköznapi és tudományos definícióit, kialakulását, gazdasági folyamatainak fıbb jellemzıit, illetve a társadalmi következményeit és az erre adott válaszokat. Az elıadás három nagyobb blokkra tagolódik. - Az elsı-második blokk azokkal az alapvetı ismeretekkel foglalkozik, amelyek a globalizáció definíciós problémáit, kialakulásának sajátosságait valamint a globális gazdaság szerkezetével foglalkozik, jellemzıit tárgyalja. - A harmadik blokk a globalizáció hatásaival, fıbb kérdésivel és az erre adott társadalmi válaszokkal foglalkozik. Kötelezı olvasmányok: Aneier, H.–Glasius, M.–Kaldor, M.: Globális civil társadalom. Budapest: Typotex, 2004. 17–84. Castells, M.: Az információ kora. Gazdaság, társadalom és kultúra. 2. kötet. Az identitás hatalma. Budapest: Gondolat-Infónia, 2006. Cséfalvay Z.: Globalizáció 1.0. Budapest: Tankönyvkiadó, 2004. Giddens, A. D. (Szerk).: Írások az egyenlıtlenségrıl, az egyenlıségrıl – és az új egyenlıségrıl. Budapest: Napvilág, 2006. Ajánlott olvasmányok: Artner, A.: Globalizáció alulnézetben – elnyomott csoportok lázadó mozgalmak. Budapest: Napvilág, 2006. Szabó M.: Globalizáció, regionalizmus, civil társadalom. Budapest: Századvég, 2004.

Page 18: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Környezetvédelem

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a legfontosabb globális környezeti problémák okaival és következményeivel. Tárgyalásra kerülnek az ökológiai krízis nemzetközi aspektusai és a tompításukat célzó erıfeszítések. Kitérünk a környezetvédelem és környezetpolitika különbözı szereplıire is (államok, nemzetközi szervezetek, állami szervezetek, civil szféra). Kötelezı olvasmányok: Kerényi Attila: Környezettan. Budapest: Mezıgazda Kiadó, 2003. Ajánlott olvasmányok: Boda Zsolt: Globális ökopolitika. Budapest: Helikon, 2004. Matthis Wackernagel – Williams E. Rees: Ökológiai lábnyomunk. Budapest: Föld Napja Alapítvány, 2001. Carl N. McDaniel – John M. Gowdy: Az édenkert kiárusítása. Budapest: Typotex, 2002. Rachel Carson: A néma tavasz. Budapest: Katalizátor Iroda, 1995.

Page 19: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Válságok és helyi háborúk a XX. század második felében Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: Az elıadás keretében vizsgáljuk a nagyhatalmak erıviszonyaiban a II. világháborút követı idıszak bekövetkezett változások fı okait és következményeit. A történelmi elızményekre építve bemutatjuk az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára ható fontosabb tényezıket. Foglakozunk a biztonságpolitikai, a hatalmi viszonyok és orientációs politikák 1945-öt követı változásaival, a helyi háborúk, etnikai, nemzeti, érdekkonfliktusok hatásaival. Célunk a második világháború utáni geopolitikai helyzet, a hidegháború, a katonai szövetségek, a bipoláris rendszer, a kezelési stratégiák, integrációs folyamatok történeti megközelítése, bemutatása, a NATO és VSZ általános jellemzése. Vizsgáljuk a nemzetközi terrorizmus elıretörésének hatásait, a prevenció formáit és lehetıségeit, a felszámolás és szankcionálás lehetséges formáit. A fentiekkel összefüggésben bemutatjuk a magyar biztonság és védelem-politika 1945-1990 közötti idıszakának jellegzetességeit, a nemzetközi akciókban való részvétel formáit, eseteit és dilemmáit. Kötelezı olvasmányok: Horváth Csaba: Az 1945 utáni legjelentısebb helyi háborúk és azok tapasztalatai - Egyetemi tankönyv, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 2000. Sienkiewicz: Az indokinai háború 1945–1975. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1982. Oszetzky Tamás: Arab-izraeli háborúk 1948-1982. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1984. Olaf Groehler: A koreai háború 1951-1953. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1981. Daniel Manana Laino: Harc a Falkland – (Malvin –) szigetekért 1982. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1985. Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma. Püski – Kortárs, 1997. Biztonságpolitikai kézikönyv (Szerk.: Deák Péter) Budapest: Osiris kézikönyvek, 2007. Biztonságpolitika (Szerk.: Gazdag Ferenc), SVKH – Budapest, 2001. Válaszok a terrorizmusra. Szerk.: Tálas Péter, Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal, Budapest Deák Péter: A biztonságpolitika kihívásai. Budapest: Ú. M. K, ZSKF, 2005. Biztonság a XXI. században – sorozatból: (Szerk.: Tálas Péter) Ajánlott irodalom: Halmosy Dénes: Nemzetközi szerzıdések 1945-1982. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983. Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása: Gazdasági változások és katonai konfliktusok. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992. Kissinger, Henry: Diplomácia. Budapest: Panem-McGraw-Hill, 1996. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003. A célpont: Irak - ami a médiatudósításokból kimaradt. Alexandra, 2003. A globális világpolitikai földrajza. Szerk: Bernek Ágnes Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002. Vincze Hajnalka – Tálas Péter – Póti László (szerk.): Az Európai Unió biztonság és védelempolitikai dokumentumai I-II. Chartapress, Budapest, 2003, 2004/2005. a „Geopolitika és biztonság”, „A terrorizmus anatómiája” és a „Nemzetközi biztonsági tanulmányok” címő kötetek. Zrínyi Kiadó.

Page 20: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A terrorizmus gyökerei és anatómiája Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A történelmi elızményekre fókuszálva vizsgáljuk a nemzetközi terrorizmus gyökereit, megjelenésének és elıretörésének hatásait, a prevenció lehetıségeit, a felszámolás és szankcionálás lehetséges formáit. Tematika: A biztonságpolitika, a hatalmi viszonyok és orientációs politikák 1945-öt követı változásai. A nemzetközi biztonságpolitikai intézmények története. A nemzetközi terrorizmus történelmi gyökerei. A terrorizmus hatásai, a prevenció formái és lehetıségei. A terrorizmus elméleti kérdései. A terrorizmus jogi dimenziói. A terrorizmus katonai aspektusai. A terrorizmus felszámolásának és szankcionálásának lehetséges formái. Terrorizmus a XXI. században. Kötelezı olvasmányok: Tálas Péter (szerk.): Válaszok a terrorizmusra. Budapest: Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal, Biztonság a XXI. században – sorozatból: „A terrorizmus anatómiája” és a „Nemzetközi biztonsági tanulmányok” címő kötetek. Budapest: Zrínyi Kiadó. Townshend, Charles: A terrorizmus. Magyar Világ Kiadó, 2003. Vásárhelyi Gábor: Merényletek Moszkva árnyékában I-II. A nemzetközi terrorizmus és a kommunista állambiztonsági szervezetek összefonódása. Hamvas Füzetek, 2004. Ajánlott olvasmányok: Burke, Jason: AL-KAIDA a terror árnyéka. HVG Kiadó, 2004. Chomsky, Noam: Hatalom és a terror. Független Média Kiadó, 2005. Netanjahu, Benjamin: Harc a terrorizmus ellen. Pécs: Alexandra Kiadó, 1995. A www.terrorizmus.lap.hu a www.hvg.hu, a www.fn.hu és a www.stabilitypact.org és a weboldalak adott kérdést érintı elemzései. cikkei.

Page 21: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A külpolitika aktuális kérdései

Kredit: 2

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tantárgy a szakmai és módszertani ismeretek adaptálására ad lehetıséget. A gyakorlati alkalmazás, a vitakészség fejlesztése mellett ösztönzi a hallgatókat az önálló elemzésre, kreatív megközelítések kidolgozására. Fontos tapasztalatokat ad az adott terület szakértıinek bevonása a világpolitikai események elemzésébe. A kurzus során globális (pl. energiapolitika, ENSZ-reform), regionális (pl. Euromediterrán térség, Lisszaboni Szerzıdés) és hazai kérdésekkel (pl. a Schengeni-rendszer életbelépésének hatásai, a koszovói kérdés megítélésének összefüggései a magyar kisebbségekkel) egyaránt megismerkednek a hallgatók. A tantárgy célja, hogy a nemzetközi események, tendenciák értelmezésében jártas hallgatók eligazodjanak a napi világpolitika történéseiben, a világsajtó elemzésében. Kötelezı olvasmányok: A tárgy témájánál fogva kötelezı irodalom nem adható meg, de a világpolitikai események nyomon követése, a fontosabb nemzetközi sajtóorgánumok rendszeres áttekintése szükséges követelmény.

Page 22: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Meggyızı kommunikáció

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A meggyızés a hatásgyakorlás technikai magva, amely a befogadóban a kommunikatív cselekményekre (beszédmő-kommunikátum) adott szándékolt reakcióként létrejön; a kommunikációs stratégia gyakorlatának célja. A meggyızı tevékenység minden esetben egy adott szociokulturális kontextus függvénye, illetve ilyen összefüggésekben érvényesül. A meggyızés nem pusztán az érvelés, nem egyenlı az indoklás erejével, nem egyszerően okoskodás eredménye, és nem sematizálható az értelmi-érzelmi verbális elemek megfelelı arányú használatával. A meggyızés megváltoztatja a valósághoz való viszonyulást, és annak interpretációját. A meggyızés szociálpszichológiai jelenségét a kommunikáció folyamatában szükséges vizsgálni. Az üzenettel elıidézett hatás logikai, szemantikai, pragmatikai, valamint retorikai és társadalomlélektani gyökereit mutatja be a tantárgy. Kitér a meggyızı szöveg mint gondolkodási és logikai egység formális és strukturális jellemzıire. Vizsgálja a formális és informális logikai következtetés kategóriáit, érvényességét, az irrelevanciák típusait. Az érvelı szöveg és a meggyızés összekapcsolásával taglalja a meggyızés elméleteit, azok eredményeit és kritikáját. Meghatározza a meggyızés tényezıit, szövegformáit, a vonatkozó fogalmakat. Tárgyalja a meggyızés és befolyásolás közös, illetve eltérı jellemzıit, elemzı-értelmezı szempontokat mutat be a meggyızés leírására, taglalja a meggyızéssel szembeni ellenállás adottságait, technikáit. Kötelezı olvasmányok: Adamik Tamás, A. Jászó Anna, Aczél Petra: Retorika. Budapest: Osiris Kiadó, 2004. 349-404. Bettinghaus, Erwin: A meggyızı kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk.). Kommunikáció I–II. Budapest: General Press Kiadó, 2003. I. 236-254. McGuire, W.: Makacs nézetek és a meggyızés dinamikája. Budapest: Osiris, 2001. Síklaki István: A meggyızés pszichológiája. Budapest: Scientia Humana, 1994. Stiff, J.B. – Mongeau, P. A.: Persuasive Communication. New York: The Guilford Press, 2003. Zentai István: Meggyızéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi gyakorlatban. Budapest: Medicina, 2006. Ajánlott olvasmányok: Aczél Petra : A meggyızés mint a kommunikáció mőködési elve: fogalmak, elméletek, hatások. In: Alabán Ferenc (szerk.): Kontextus-Filológia-Kultúra. Nemzetközi tudományos konferencia-kötet. Besztercebánya-Eger, 2006, 13-26. Baumlin, James S.: Ethos. In Thomas O’ Sloane (ed.): Encyclopedia of Rhetoric. U.S.A., Oxford University Press, 2001. Billig, M.: Arguing and thinking. A rhetorical approach to socialpsychology. New York: Cambridge University Press and Maison des Sciences de l’Home, 1999. Breton, Philippe: A manipulált beszéd. Budapest: Helikon, 2000. Cialdini, R.: A befolyásolás lélektana. Budapest: Corvinus Kiadó, 1999.

Page 23: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Jóléti rendszerek és válságuk

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A jóléti rendszer az ipari társadalommal párhuzamosan alakult ki. A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek az ipari társadalom jóléti rendszereinek történetével, típusaival és változataival. Tematizáltan foglalkozik a jólét és a jóléti rendszer fogalmaival, a jóléti állam kialakulásával, az állami beavatkozással, annak tartalmi jegyeivel, a szociális biztonsági rendszer típusaival és sajátosságaival, valamint a jóléti rendszer 1970-es évek második felétıl fokozatosan terjedı válságával, illetıleg az információs társadalom sajátos jóléti aspektusaival. Kötelezı olvasmányok: Balogh Gábor: Társadalombiztosítási ismeretek. Budapest: Corvinus, 1996. (egyes fejezetrészek) Balogh Gábor: A társadalombiztosítás alapjai (Kézirat), Piliscsaba, 2007. Csaba Iván – Tóth István György (Szerk.): A jóléti állam politikai gazdaságtana. Budapest: Osiris, 1999. (egyes tanulmányok) Ferge Zsuzsa- Lévai Katalin (Szerk.): A jóléti állam. Budapest: T-Twins, 1990. (egyes tanulmányok) Stiglitz, Joseph E.: A kormányzati szektor gazdaságtana. Budapest: Kjk, 2000. (egyes fejezetrészek) Ajánlott olvasmányok: Juhász Gábor: Az Európai Unió szociális dimenziója (Kézirat), http://www.cipp.hu/files/hu/53/20/291/365/1655372464.rtf Gyulavári Tamás – Könczei György: Európai szociális jog. Budapest: Osiris, 1999. Az Esély címő folyóirat egyes számai

Page 24: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

EURÓPA-TANULMÁNYOK SZAKIRÁNY

Tantárgy neve: A gazdaságpolitika szerepe a felzárkózásban az Európai Unióban: a regionális, strukturális, kohéziós politikák nemzetközi tapasztalatai

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

A tárgy célja és tartalma: A gazdaságpolitika értékrendje, tartalma, konzisztenciája, minısége kiemelkedıen fontos szerepet játszik az Európai Unió tagországainak fejlıdésében, felzárkóztatásában. Az MA-képzésben meghirdetett tárgyunk fı célja az EU-beli felzárkózási tapasztalatok elemzése, a sikeres és kevésbé sikeres EU-országok gazdaságpolitikai céljainak, eredményeinek és problémáinak elemzése. Három kiemelt területet kívánunk alaposan megvizsgálni: a regionális, a strukturális és a kohéziós politikák eddigi tapasztalatait és Magyarország adottságait, problémáit és lehetıségeit e területeken a nemzeti érdekek optimális érvényesítésére. A tárgy tematikája hat nagyobb témakört ölel fel az alábbi bontásban: értékek és érdekek: a közös európai és nemzeti értékalapú gazdaságpolitika szükségessége és lehetısége, a szubszidiaritás és szolidaritás együttes érvényesítésének feltételrendszere a gazdaságban; a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúlyi követelmények együttes megvalósíthatóságának problémái: stabilitással a fejlıdésért, vagy növekedéssel a stabilitásért, a fejlıdés finanszírozása; regionális fejlıdés, területi különbségek az EU-ban: a regionális politika céljai, feladatai, mőködése, a támogatások gazdasági-pénzügyi hatásai; a gazdasági struktúrák különbségei és a struktúrapolitika lehetıségei, feladatai, a humán tıke, a kutatás-fejlesztés, az oktatás-képzés és a tudománypolitika szerepe a fejlıdésben és a felzárkózásban; a beruházás-ösztönzés és foglalkoztatáspolitika nemzeti, regionális és strukturális szempontjai, a nemzeti megtakarítások ösztönzése és ésszerő reál beruházásokká változtatása, a humán tıke szerepe a felzárkózásban, a nemzeti munkaerı-piaci politikák tapasztalatai; Magyarország gazdasági pozíciói az EU-ban: a felzárkózás feladatai a regionális és strukturális fejlesztés területén: egy értékalapú, konzisztens, kiszámítható magyar gazdaságpolitika kialakításának és megvalósításának fı feltételei és tényezıi. Kötelezı irodalom: Dr. Botos Katalin – Dr. Kırösi István: Az Európai Unió a XXI. század elején. Budapest: PPKE – Szent István Társulat, 2007. Dr. Palánkai Tibor: Az európai integráció gazdaságtana. Budapest: Aula, 2004.

Ajánlott irodalom: Dr. Blahó András (szerk.): Európai integrációs alapismeretek. Budapest: Aula, 2004.

Page 25: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Az Európai Unió a világgazdaságban

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: Célunk, hogy az MA-képzés keretében a korábban megszerzett ismeretekre alapozva átfogóan bemutassuk az Európai Unió helyzetét és perspektíváit a világgazdaságban. A tárgy keretében részletesen kívánjuk elemezni az Európai Unió gazdaságának kulcskérdéseit. Nemzetközi összehasonlításban mutatjuk be a fejlıdés meghatározó tényezıit, a fenntartható fejlıdés, az emberi erıforrások központba állításának fontosságát. Összevetjük a reálgazdasági fejlıdés és a pénzügyi egyensúly-teremtés problémáit, kezelésének feladatait az Európai Unióban és a világban. A tanegység tartalma: a globalizáció, az integráció, a nemzetállamok és a regionalizmus viszonya az EU-ban és a világban; a szociális piacgazdaság múltja, jelene és jövıje Európában; a gazdaságpolitika alapvetı irányai az EU-ban és a világgazdaságban; a fenntartható fejlıdés, a humán erıforrások és a pénzügyi egyensúly együttes kezelésének kérdései; az EU világgazdasági pozíciói, versenyelınyei és hátrányai; az EU a világkereskedelemben; az EU részvétele a nemzetközi kereskedelempolitikában, a GATT-ban és a WTO-ban; a kvázi egységes belsı piac kereskedelmi hatásai; az EU helyzete nemzetközi összehasonlításban a fejlıdés kulcsterületein (egészségügy, oktatás, kutatás-fejlesztés, infrastruktúra, energia); az euró, mint közös európai valuta, a dollár és a fı tartalékvaluták viszonya; a három centrum harca (EU, USA és Japán); az EU harapófogóban: az USA technológiai fölénye, Kína és a dél-kelet-ázsiai országok térhódítása a világpiacon és Európában; elmélyítés és kibıvítés – az eddigi eredmények és perspektívák. Kelet-Közép-Európa és Magyarország a kibıvített Európai Unióban. Kötelezı olvasmányok: Botos Katalin – Kırösi István: Az Európai Unió a XXI. század elején. Budapest: PPKE – Szent István Társulat, 2007. Ajánlott olvasmányok: Botos Katalin – Kırösi István: Nemzetközi gazdasági ismeretek. Budapest: PPKE – Szent István Társulat, 2005. Kırösi István: Hanyatló állam – torz piac? (Az állam és a piac kapcsolata a XXI. század Európában). In: Verseny és versenyképesség. Budapest: PPKE, 2007. 21-34. Kırösi István: A humán tıke felértékelıdése és a lisszaboni stratégia – a kutatás-fejlesztés, az innováció, az egyensúly és a versenyképesség javítása. In: Magyar Közgazdasági Társaság, konferenciakötet, 2008.

Page 26: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Európai agrárpolitika

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tanegység igyekszik teljes képet adni az Európai Unió jelenlegi agrárpolitikájáról. Ezen belül kiemelt szerepet élvez az agrártámogatás problémaköre s az ebbıl fakadó foglalkoztatási politika, valamint az elıállítási-feldolgozási illetve forgalmazási elıírások. Kiemelt kérdés az Unió és hazánk kapcsolata a mezıgazdasági kooperáció terén. A félév során megtárgyalásra kerülı hangsúlyos témakörök: egységes gazdasági integráció, eltérı agrárpolitikák; az agrártámogatási rendszerek és a normatív támogatás jelentısége néhány tagállamban; ártámogatási rendszerek; a mezıgazdasággal kapcsolatos elıírások; az állattartásra vonatkozó elıírások; tengeri halászati tevékenység Európában; gyümölcs- és zöldségtermesztés Európában; borászat Európában; erdıgazdálkodás; fajtanemesítés, szabványosítás; feldolgozóipar; a közös agrárpolitikák (KAP) intézményi reformja; Magyarország és az uniós agrárpolitika. Kötelezı olvasmányok: Halmai Péter: Az EU Közös Agrárpolitika (CAP)reformjának elméleti alapjai. Gödöllı, 2001. Halmai Péter: Az Európai Unió Agrárendszere. Budapest: Mezõgazda Kiadó, 1995. Popp József: Az EU közös agrárpolitikájának elmélete és nemzetközi mozgástere. Európai Agrárpolitikai Kft, 2004. Kapronczai István: A magyar agrárgazdaság a rendszerváltástól az Európai Unióig. Gödöllı: Szaktudás Kiadó Ház, 2003. Ajánlott olvasmányok: Dr. Fülöp Zsuzsanna – Szentirmay Zoltán: Az EU agrártámogatási rendszere, különös tekintettel a vidékfejlesztésre. Gazdaság és Statisztika, 2002/1.

Page 27: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: EU döntéshozatali eljárás

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célkitőzése, hogy mély, de közérthetı ismereteket adjon az Európai Unió intézményeinek és szerveinek döntéshozataláról. Ez felöleli a hagyományos döntéshozatali eljárásokat, de azt meghaladva az egyes intézményekhez, szervekhez kapcsolódóan is ismerteti a döntéshez vagy a kialakított állásponthoz vezetı folyamatokat. A kurzust elvégzık képesek lesznek önállóan értelmezni és elemezni a jogalkotási és döntéshozatali folyamatokat. A tanegység tartalma különösen a kompetencia elhatárolások és annak alapelvei az Európai Unióban, különös tekintettel a Lisszaboni Szerzıdésre, a központosított és közvetlen közösségi eljárás, valamint a megosztott management, az arányosság és a "precautionary principle", az egyes döntéshozatali eljárások (együttdöntési eljárás, stb.), a döntéshozatal eljárási szabályai (hozzáférés, eljárási alapelvek), a diszkrecionális jogkörök a döntéshozatal során, a jogorvoslati lehetıségek, a komitológia, a hivatalok (agencies), a nyílt koordinációs módszer (open method of coordination), a szociális partnerek szerepe a döntéshozatalban és a COREPERek, valamint alapvetı jogok az Európai Unióban, különös tekintettel a döntéshozatalra (egyenlıség, jogbiztonság, jogos elvárások) Kötelezı olvasmányok: Kende Tamás - Szőcs Tamás- Jeney Petra: Európai közjog és politika. Complex kiadó, 2007. Ajánlott olvasmányok: Paul Craig: EU Administrative Law. Oxford: Oxford University Press, 2006.

Page 28: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: EU külkapcsolatok rendszere

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tantárgy célja az Európai Unió külkapcsolati rendszerének bemutatása, az intézményesülés folyamatának, egyre növekvı eszközrendszerének részletes ismertetése. Az egységes európai fellépés megteremtését célzó intézkedések kimutathatók a különálló állami politizáláson nyugvó európai politikai együttmőködéstıl a lisszaboni szerzıdésben megfogalmazott „Mr. CFSP” posztjának létrehozásáig. A hagyományos külpolitikai eszközökön kívül újabbak kialakítása is folyamatosan zajlik a közös kül- és biztonságpolitika keretében. A tantárgy tematikájába tartozik az együttmőködés nehézségeinek, korlátainak ismertetése is. Az átfogó elméleti alapozás után részletes vizsgálat tárgyát képezi az EU szomszédság politikája, az EU mint globális aktor (békefenntartás, ENSZ BT), az EU külgazdasági, segélyezési politikája, emberi jogok és demokrácia elımozdításának aktív támogatása a nemzetközi kapcsolatokban, transzatlanti kapcsolatok, regionális együttmőködések. Kötelezı olvasmányok: Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika. Budapest: Osiris, 2005. Kiss, J. L.(szerk.): A huszonötök Európái. Budapest: Osiris Kiadó, 2005. Kende, T., Szőcs, T. (szerk.): Az Európai Unió politikái. Budapest: Osiris Kiadó, 2002. Ajánlott olvasmányok Balázs P.: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar–EU-kapcsolatok fejlõdése. Budapest: KJK–Kerszöv, 2002. Gazdag F.: Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája. Székesfehérvár: Kodolányi János Fıiskola, 2005.

Page 29: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Európa-koncepciók

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy átfogó képet adjon a középkortól a második világháborút követı évtized idıszakában született különbözı európai összefogás kísérletekrıl. A fontosabb koncepciók forrásfeldolgozására is sor kerül a rendelkezésre álló szöveggyőjtemény alapján. A fıbb témakörök az alábbiak: a középkor Európa-képe; reneszánszkori elképzelések; a felvilágosodás különbözı felfogásai; a romantika Európa-tervei; a 19. század második felében született elképzelések; német és osztrák Mittel-Europa tervek; a Szovjetunió Európa-politikája; a dunai-térség rendezésének tervei; regionális szövetségi szervezetek az 1930-as években; nemzetiszocialista tervek; a tengelyhatalmak Európa-tervei; az ellenállási mozgalmak tervei; Európa-tervek Nagy-Britanniában és az USA-ban; a Vatikán Európa-terve; a Schumann-terv. Kötelezı olvasmányok: Németh István: Európa-tervek 1300-1945. Budapest, 2001. Urwin, Derek W.: A közös Európa. Az európai integráció 1945-tıl napjainkig. Budapest: Corvina, s.d. Leonard, Dick: Európai Unió. Történet, szervezet, mőködés. Budapest: Geomédia Szakkönyvek, 2002. Ajánlott olvasmányok: Lendvai L. Ferenc: Közép-Európa koncepciók. Budapest, 1997.

Page 30: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Európai pártrendszerek

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a 20. századi politikai demokrácia legfontosabb intézményivel: a politikai pártokkal, amelyek a választók tömegei és a döntéseket hozó politikusok közötti kapcsolatot megteremtették. A pártok mobilizálták a szavazati joggal felruházott néptömeget. A képviseleti demokrácia törvényhozó intézményét, a parlamentet is a pártok strukturálják, s a pártvezérek kezébe került a végrehajtó hatalom, a kormány irányítása is. A képviseleti demokráciák legfontosabb intézményévé tehát a politikai pártok váltak. A tárgy az Európai Unión belül mőködı parlamenti pártokról, az Európai Parlamentben mőködı pártokról kíván képet adni a pártok és pártrendszerek Sartori-i modellje alapján. Be kívánja mutatni a pártrendszerre ható tényezıket és azok regionális típusait. Kötelezı olvasmányok: Sartori, Giovanni: Összehasonlító alkotmánymérnökség. A kormányzati rendszerek struktúrái, ösztönzıi, teljesítményei. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003. Enyedi Zsolt – Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Budapest: Osiris, 2004. Ajánlott olvasmányok: Báthory Ágnes – Tóka Gábor (szerk.): A 2004. évi európai parlamenti választások. Századvég, 2006.

Page 31: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: EU projektmenedzsment gyakorlat

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A vállalatgazdaságtan és számviteli ismeretek gyakorlati alkalmazásának elsajátítása, üzleti terv készítésén keresztül. A hallgatók csoportokat alkotva minden órára elkészítik egy vállalat üzleti tervének egy-egy fejezetét az elızı órán tanultak alapján. A gyakorlat segítségével a hallgatók bármely vállalkozás általános gazdasági mőködésének és tervezésének kereteivel ismerkedhetnek meg. A gyakorlat során kiemelten fontos cél az EU pályázati nyomtatvány és mellékleteinek megismerése, a kiválasztott vállalat jelenlegi feltételrendszerének bemutatása, a SWOT, PEST elemzés, Porter modell alkalmazása, a marketingterv készítése és a hozzá kapcsolódó esettanulmányok. Szintén bemutatásra és gyakorlásra kerül a finanszírozási források feltárása, a humánpolitikai terv készítése, a megtérülési számítások alkalmazása és gyakorlása, az eredménytervés a cash flow terv készítése. Kötelezı olvasmányok: Katona Klára: Vállalatgazdaságtani bevezetés. Budapest: Szent István Társulat, 2004. Horváth Katlain: Számvitel. Budapest: Szent István Társulat, 2002. Ajánlott olvasmányok: Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan. Aula, 2000. Siegel-Ford-Bornstein: Üzleti terv kalauz. Budapest: CO-NEX Könyvkiadó és Terjesztı Kft., 1997. Brealy-Myers: Vállalati pénzügyek. Panem Kft, 1996.

Page 32: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

CIVILIZÁCIÓS ÉS REGIONÁLIS TANULMÁNYOK SZAKIRÁNY

Tantárgy neve: Kína a globalizálódó világban

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy célja a hallgatók megismertetése a Kínai Népköztársaság és a „nagyobb Kína”” jelenkori gazdasági fejlıdésével, szerkezetével, politikai rendszerével, külpolitikai törekvéseivel, nemzetközi kapcsolataival, valamint az ebbıl adódó globális kihívásokkal, problémákkal és lehetıségekkel. Tematika: Kína Mao alatt. A reform és nyitás politikai-gazdasági elızményei és kezdete. A reform és nyitás eredményei. Kínai gazdasági szerkezete. Kína politikai rendszerének sajátosságai. Döntéshozatal Kínában. A Kínai Kommunista Párt. Kína és a Kelet-ázsiai régió. Kína és a nemzetközi szervezetek. Kína-USA, Kína-Oroszország, Kína-EU kapcsolatok. A kínai külpolitika céljai és eszközei. Kínai-magyar kapcsolatok. A kínai fejlıdés problémái, belsı és külsı kihívások. A gazdasági súlyponteltolódás globális következményei. Kína a 21. század új szuperhatalma?

Kötelezı olvasmányok: • Jordán Gyula: Kína története, XX. Század. Aula Könyvkiadó, Budapest, 1999. • Jordán Gyula, Tálas Barna: Kína a modernizáció útján a XIX-XX. században.

Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. • Kulcsár Kálmán: Kína a világpolitikában, Az átalakuló Kína. Akadémiai Kiadó,

Budapest, 2007.

Ajánlott olvasmányok: • Tálas Barna: Kína az ezredfordulón (China at the Turn of Millennium).

Külkereskedelmi Fıiskola, Budapest, 1998. Keleti Füzetek 22. • Yong Deng: China's Struggle for Status: The Realignment of International

Relations. Cambridge University Press, 2008.

Page 33: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: India és Közép-Ázsia 1

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás: magyar és angol nyelven

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A tantárgy két féléves bontásban mutatja be India történelmét, vallásait, kultúráját, politikai és jogrendszerét, valamint gazdaságát az alábbi periodizálás segítségével: a. az állam és a központi hatalom kiépülése és területének növelése, b. a külföldi befolyások, c. a társadalom szervezıdése (kasztrendszer) és szellemisége (filozófia, vallás, irodalom), d. a függetlenségi mozgalom és annak gandhiánus vezetése, e. a modern, független állam megszervezése és mőködtetése, f. a modernizáció. A kötelezı és ajánlott olvasmányokból válogatott mővek, ill. részletek szemináriumi feldolgozása elengedhetetlen. A két féléves tárgy tematikus megoszlása a fentiek figyelembe vételével: az indiai szubkontinens politika- és gazdaságtörténete az ókortól a muszlim hódításig, ezek az elıadások demográfiai, etnikai kérdéseket is érintenének; a kasztrendszer kialakulása, a rendszer integratív tulajdonsága és rugalmassága; a vallástörténet fıbb jelenségei, amíg a bráhmana papság kiszorította a Buddhizmust India területérıl (védikus kor, brahmanizmus, buddhizmus, dzsainizmus, hinduizmus, a bhakti mozgalma); kultúrhistória (néprajz, irodalom, zene); az ind filozófia (a hat ortodox rendszer fıbb vonásai, szöveggyőjteményei). Hangsúlyosan foglalkozunk a muszlim korszakkal Brit-India megalakulásáig, különös tekintettel az iszlám indianizációjára, területek integrálására, a maráthákkal vívott küzdelmekre, a nemzetközi kapcsolatokra és az európai gyarmatosító kereskedelmi vállalkozások megjelenésére, érintkezésére a mogul birodalommal, a vallási mozgalmakkal, a szikh vallás megalakulásával, a keresztény misszionáriusok megjelenésével, illetve Indiának a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban betöltött szerepével. Kötelezı olvasmányok: Gáthy Vera: A közigazgatás társadalmi problémái a mai Indiában. Szociológiai tanulmányok. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1984. Gáthy Vera: Mohandász Karamcsand Gandhi, a Nagy Lélek. In: Horváth Ilona (szerk.): Történelmi melléknevek. Budapest: TAS Kiadó, 2006. 275–297. Gáthy Vera – Balogh András: Gandhi. Akik nyomot hagytak a 20. századon. 6. Budapest: Napvilág Kiadó, 2000. Gáthy Vera: Gandhi. Életek és korok sorozat. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987. Gáthy Vera: Az Indiai Nemzeti Kongresszus. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1989. Thapar, Romila: A History of India 1. Penguin Books: Harmondsworth, 1966. Spear, P.: A History of India 2. Penguin Books: Harmondsworth, 1970. Ajánlott olvasmányok: Brockington, J. L.: A szent fonál. Budapest: General Press, 2007. Nehru, Dzsaváharlál: India fölfedezése. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1980. Részletek Manu törvényeibıl és az Arthasásztrából, Al-Biruni Indiájából Balogh András: Társadalom és politika a gyarmati Indiában. (1905–1947). Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1979. Balogh András: Nemzet és történelem Indiában. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1988. Móhandász Karamcsand Gandhi: Önéletrajz. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987. Gáthy Vera: India – kasztrendszer és modernizáció. In: Valóság 2008/1.

Page 34: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: India és Közép-Ázsia 2

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: India és Közép-Ázsia 1

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A második kurzus tematikus megoszlása: az indiai brit uralom kiépítése, különös tekintettel a földbirtok-viszonyok átalakítására, a területek integrálására, a fejedelemségek fenntartására, a brit-indiai közigazgatás kiépítésére, a modernizáló és az attól tartózkodó irányzatok küzdelmére, valamint az indiai gyarmatnak a brit gazdaságba történı részleges integrálására; a függetlenségi mozgalom története különös tekintettel a fı követelésekre, a mozgalomban érvényesülı tendenciákra, a vezetı rétegre és annak kiemelkedı személyiségeire (Gandhi, a két Nehru, Tilak és mások), a hindu-muszlim viszonnyra. Külön foglalkozunk a Nemzeti Kongresszus történetével, vezetı szerepével, India felosztásának okaival, megvalósításával és a megmaradt India területi átszervezésének folyamatával, különös tekintettel a fejedelemségek beolvasztására. Fontos része a tanternek az indiai alkotmányos rendszer, ezen belül az alkotmány tartalmi elemzését nyújtva, különös tekintettel a hátrányos helyzető néprétegek pozitív diszkriminációjára, a modern államigazgatás, a gazdaság modernizálása, a tervezés bevezetése és annak hatásai, a zöld forradalom a mezıgazdaságban, a pártrendszer változásai, a politikai élet regionalizációja, a sokpárti koalíciók kialakulása, India külpolitikája. Külön foglalkozunk Pakisztánnal, az indiai-pakisztáni háborúkkal és azok okaival, illetve Bangladés megszületésének körülményeivel, valamint az utolsó másfél évtized liberalizációjával, a gazdaság fellendülésével, modernizálásával, az oktatási forradalommal, a vezetı iparágakkal és szolgáltatással, végül India jelenlegi külpolitikájával. Kötelezı olvasmányok: Gáthy Vera: A közigazgatás társadalmi problémái a mai Indiában. Szociológiai tanulmányok. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1984. Gáthy Vera: Mohandász Karamcsand Gandhi, a Nagy Lélek. In: Horváth Ilona (szerk.): Történelmi melléknevek. Budapest: TAS Kiadó, 2006. 275–297. Gáthy Vera – Balogh András: Gandhi. Akik nyomot hagytak a 20. századon. 6. Budapest: Napvilág Kiadó, 2000. Gáthy Vera: Gandhi. Életek és korok sorozat. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987. Gáthy Vera: Az Indiai Nemzeti Kongresszus. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1989. Thapar, Romila: A History of India 1. Penguin Books: Harmondsworth, 1966. Spear, P.: A History of India 2. Penguin Books: Harmondsworth, 1970. Ajánlott olvasmányok: Brockington, J. L.: A szent fonál. Budapest: General Press, 2007. Nehru, Dzsaváharlál: India fölfedezése. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1980. Részletek Manu törvényeibıl és az Arthasásztrából, Al-Biruni Indiájából Balogh András: Társadalom és politika a gyarmati Indiában. (1905–1947). Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1979. Balogh András: Nemzet és történelem Indiában. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1988. Móhandász Karamcsand Gandhi: Önéletrajz. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1987. Gáthy Vera: India – kasztrendszer és modernizáció. In: Valóság 2008/1.

Page 35: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Közép-Európa államai

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat Ausztria, Csehország, Szlovákia és Lengyelország legújabb kori, különösen 20. századi történetével. Eközben nagy figyelmet fordítva a közös múltra, a közös gyökerekre, a négy ország kapcsolataira. A tárgy nagy súlyt helyez a térség 20. század közepén lezajlott népmozgásaira (az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, határváltozások, kitelepítések, betelepítések stb.), demográfiai, etnikai, vallási és kulturális viszonyainak az elemzésére. Kötelezı olvasmányok: Borsody István: Az új Közép-Európa. Szombathely: Savaria University Press, 1998. Hamberger Judit: Csehszlovákia szétválása. Budapest: Teleki László Alapítvány, 1997. Miszlivetz Ferenc (szerk.): Közép-Európai változások. Szombathely: Savaria University Press, 1998. Ábrahám Barna, Gereben Ferenc, Stekovics Rita (szerk): Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában. Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2003. Ajánlott olvasmányok: Fejtı Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért. Ausztria-Magyarország szétrombolása. Budapest: Minerva-Atlantisz, 1990. Illés Pál Attila (szerk.): Felekezetek és identitás Közép-Európában az újkorban. Piliscsaba- Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999. Martina Boden: Osteuropa. Eine kleine politische Länderkunde. Augsburg, 1997. Rátz Kálmán: A pánszlávizmus története. Budapest: Lucidus, 2000.

Page 36: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A Balkán

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tárgy a Balkán félsziget nemzetközi politikai helyzetének, jelentıségének, globális, európai és szubkontinentális térségbeli leírását, a kapcsolatrendszerek és lehetıségeik elemzését tőzi ki célul - társadalmi, történeti antropológiai jellegzetességeivel együtt szándékozik a helyzetet megértetni. Atz egyes országok, orszácsoportok speciális helyét, a nyugati világ nemzetközi intézményeibe, integrációs világába való bekapcsolódás, a globális és regionális nagyhatalmakkal való viszony, azok balkáni érdekeltségeinek bemutatása, Magyarország, Magyarország szomszédainak a Kelet-közép-európai országcsoportnak a balkáni helyzethez való viszonyulása és érdekrendszerei ugyancsak elemzésre és bemutatásra keülnek. A biztonság a gazdaság és a kultura szemszögébıl külön elemzések kapcsolódnak a tárgyhoz.. A magyar külkapcsolati intézmények térségbeli jelenléte, munkája ezek isertetése kapcsolódik még a kurzushoz. Kötelezı olvasmányok: Pillantás a Balkánról: Interdiszciplináris tanulmányok a 20. századi Balkán-félszigetrıl.-Pécs: GeniaNet Könyvkiadó, 2007. G. Mann: Az ortodox törésvonal. Budapest: Háttér Kiadó, 1997. Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi Kiadó, 2002. Cichocki, Bartosz: Délkelet-Európa térképekben. Budapest: Kossuth Kiadó; Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet, 2005. Balázs Katalin: Balkáni viszonyok: Az EU és a nyugat-balkáni országok kapcsolata = Balkan conditions: The relationship between the EU and the West-Balkan states. Európai tükör, 2006, 11/7-8, 109-130. Jelavich, Barbara: A Balkán története. 2., 20. század. Budapest: Osiris Kiadó; 2000 Kiadó, 1996. (Europica varietas). Prévélakis, George: A Balkán: Kultúra és geopolitika.-Kozármisleny: Imedias Kiadó, 2007. Ajánlott olvasmányok: Jelavich, Barbara: History of the Balkans, T I-II, Cambridge University Press, 1983. Hoesch, Edgar: Gschichte der Balkanlander von der Frühzeit bis zum Gegenwart. München: Beck, 1988. Castellan, Georges, Histoire des Balkans. Paris: Fayard, 1991. Fejtö, François: La Fin des démocraties populaires. Les chemins du post-communisme. Paris: Seuil, 1992. Garde, Paul: Vie et mort de la Yougoslavie. Paris, 1992. Twenty-five Lectures on Modern Balkan History (The Balkans in the Age of Nationalism) by Steven W. Sowards http://www.lib.msu.edu/sowards/balkan/ Balkán-tanulmányok Központ www.balkancenter.hu/ Historical Maps of The Balkans www.lib.utexas.edu/maps/historical/history_balkans.html Balkan Academic News (BAN) www.seep.ceu.hu/balkans/ Balkan Investigative Reporting Network www.birn.eu.com/ Balkan Wars - Wikipedia, the free encyclopedi Balkan Links - www.geocities.com/zakus_1999/Balkan_Links.html

Page 37: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: A posztszovjet térség politikai tradíciói és jelenlegi berendezkedése

Kredit: 3

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 2

Óratípus: elıadás

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A kurzus a volt Szovjetunió utódállamaival és azok politikai és közjogi fejlıdésével foglalkozik, különös tekintettel az 1991 utáni korszakra. Az órák során azonban szó lesz az elızményekrıl is – elıször a volt cári birodalom, majd a Szovjetunió politikai fejlıdésének jellemzı vonásairól, e fejlıdés által meghatározott mentalitásról, a szokásokról és beidegzıdésekrıl. Ezt követi a rendszerváltás folyamatának bemutatása és az új független államok keletkezésének története. Sor kerül az egyes rendszerek közjogi és politikai elemzésére, a központosító elemek és a föderalista, autonomista, illetve regionális elemek kölcsönhatásának viszonyrendszerének bemutatására. Fontos kérdés még a modern nemzet- és nemzetállam-építés (különösen az ukrán és belorussz viszonylatban) aktuális fejleményeinek taglalása is. A végsı cél egy olyan komplex posztszovjet Kelet-Európa kép elsajátítása a diákokkal, amely figyelembe veszi a térség bonyolult etnikai, regionális, kulturális és szociális összetételét. Kötelezı olvasmányok: Peresztrojka és tulajdonáthelyezés. Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltás történetébıl a Szovjetunióban (1985-1991). Szerk.: Krausz Tamás. Ruszisztikai Könyvek XII. MRI. Budapest, 2003. Szilágyi Ákos: Oroszország elrablása. Budapest: Helikon Kiadó, 1999. Ajánlott olvasmányok: Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, 1997. Dimitri Obolensky: A Bizánci Nemzetközösség. Kelet-Európa 500-1453. Budapest: Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 1999.

Page 38: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve: Az iszlám civilizációja

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: gyakorlat

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: gyakorlati jegy

Tantárgy leírása: A tantárgy célja, hogy átfogó történeti, szociológiai, politikaelméleti, jogtudományi áttekintést adjon a mai iszlám civilizáció klasszikus gyökereirıl, azok történetérıl, a modernizáció ellentmondásairól és ezek mai relevanciájáról. A félév során különös hangsúlyt fektetünk a reiszlamizáció jelenségére, annak történeti, belsı-és külsı okaira, valamint megjelenési formáira is. Kitérünk az egyes modernizációs modellekre, valamint azok elméleti megalapozottságára és az ezeket övezı vitákra is. Szintén szerepel a célok között a muszlim diaszpóra problémáinak megtárgyalása (elkülönülés vagy asszimiláció), különös tekintettel az európai helyzetre. A tantárgy hangsúlyos célkitőzése, hogy a hallgatók ne csupán (a jelenkorba is átnyúló) történeti ismeretekkel rendelkezzenek, hanem értsék az iszlám világ belsı ellentmondásait és feszültségeit, s ezáltal az események mögött meghúzódó elméleti-strukturális háttérrıl is gazdag tudásanyaggal rendelkezzenek. Kötelezı olvasmányok:

� Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a Nyugat. Corvina kiadó, Budapest, 2004. � Bassam Tibi: Islam Between Culture and Politics. Palgrave, New York, 2001. � Rostoványi Zsolt: Az iszlám és a Nyugat: a kölcsönös fenyegetettség mítosza és

valósága. In: Elıadások a mai iszlám világáról (szerk. Tüske László), 19-41. Avicenna Közel-Kelet kutatások intézete, Piliscsaba, 2007.

Ajánlott olvasmányok:

� N. Rózsa Erzsébet: Állam és vallás a Közel-Keleten: az Iráni Iszlám Köztársaság. In: Elıadások a mai iszlám világáról (szerk. Tüske László), 179-195. Avicenna Közel-Kelet kutatások intézete, Piliscsaba, 2007.

� Szombathy Zoltán: Az iszlám a mai Fekete-Afrikában. In: Elıadások a mai iszlám világáról (szerk. Tüske László), 219-233. Avicenna Közel-Kelet kutatások intézete, Piliscsaba, 2007.

� Tariq Ramadan: To Be a European Muslim. Leicester, 1999. � Jany János: Klasszikus iszlám jog. Egy jogi kultúra természetrajza. Gondolat,

Budapest, 2006. � M. E. Yapp: The Near East since the First World War. A History to 1995.

Longman, 1996. � Bernard Lewis: The Muslim Discovery of Europe. Phoenix, London, 1982. � Franco Cardini: Europa und der Islam. Geschichte eines Missverstandnisses. C. H.

Beck, München, 2000.

Page 39: 1. ALAPOZÓ TÁRGYAKtársadalom, a buddhizmus Magyarországon), a zoroasztránizmus (Zoroaster és kora, a zorasztriánizmus tanítása és forrásai, modern zoroasztriánus irányzatok),

Tantárgy neve:

Az Amerikai Egyesült Államok helye és szerepe a nemzetközi rendszerben

Kredit: 4

Félévek száma: 1

Heti óraszám: 3

Óratípus: elıadás: magyar és angol nyelven

Elıtanulmányi feltétel: nincs

Értékelés: kollokvium

Tantárgy leírása: A kurzus egyfelıl bemutatja az USA politikai intézményrendszerét és társadalmi jellegzetességeit, különös tekintettel az ország faji és etnikai összetételére és kisebbségeire, másfelıl pedig az ország politikai és társadalmi sajátosságaiból kiindulva áttekinti az Egyesült Államok külpolitikai elveit és prioritásait a XX. század második felétıl napjainkig. Célja, hogy az Egyesült Államok nemzetközi szerepét az ország politikai és társadalmi viszonyainak összefüggésében, annak szerves folyományaként láttassa. Kötelezı olvasmányok:

• Karen J. O'Connor – Larry J. Sabato: American Government: Continuity and Change. Longman, 2007.

• Ellen Alderman–Caroline Kennedy: A nép nevében: az amerikai alkotmány kétszáz éve. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1993.

• John Lukács: Az Egyesült Államok XX. századi története. Európa, 2002. Ajánlott olvasmányok:

• Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia. Európa, 1993. • Daniel J. Boorstin: The Americans. Penguin, 1973. • Henry Kissinger: Diplomácia. Panemex-Grafo, 1998. • Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása.

Európa, 2008. • Vincent N. Parrillo: Strangers to to These Shores. Pearson, 2003. • Joe R. Fagin – Clairece Booher Fagin: Racial and Ethnic Relations. Prentice Hall,

1999.