7
13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Bormustra Bodán Január 29-én a Bodai Kertbarátok Köre “Vincze Napi” bormustrára hívta a szőlőtermelő gazdákat. A Faluházban tartott bormustrán mintegy negyven jelenlévő gazda előtt Hamzau Relu Atya szentelte meg a borokat, majd Vadai Mihályné borszakértő tartott előadást a 2010-es évről, kiemelve a rossz időjárást, ami kevés termést hozott, igaz a borok savai ez által jók lettek. Varga József, a Kertbarátok Körének vezetője köszöntötte a jelenlévőket és megkezdődött a vacsora. A finom hentes tokány és rétes után bemutatásra kerültek a hozott borok, melyekről külön kérésre a szakértők: Vadai Mihályné, Vadai Mihály és Varga Géza mondtak véleményt, adtak tanácsot. Megállapítást nyert, hogy a bodai borok egyre jobb minőségűek, a gazdák egyre jobban odafigyelnek a boraik készítésére. A bormustrának érdekes színfoltja volt a Pécsi EKF Cirfandli bornak, valamint a villányi Kecskés pincészet kiváló borainak bemutatása-kóstolása. Képeink a bormustrán készültek. Szerkesztőség BODAI HÍRMONDÓ Tartalom - Főoldal - Gyorsinfó - Önkormányzati hírek - Sport - Jótékonysági farsangi bál

13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

13. évfolyam 1. szám 2011. január

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

Bormustra BodánJanuár 29-én a Bodai Kertbarátok Köre “Vincze Napi” bormustrára hívta a szőlőtermelő gazdákat. A Faluházban tartott bormustrán mintegy negyven jelenlévő gazda előtt Hamzau Relu Atya szentelte meg a borokat, majd Vadai Mihályné borszakértő tartott előadást a 2010-es évről, kiemelve a rossz időjárást, ami kevés termést hozott, igaz a borok savai ez által jók lettek.Varga József, a Kertbarátok Körének vezetője köszöntötte a jelenlévőket és megkezdődött a vacsora. A finom hentes tokány és rétes után bemutatásra kerültek a hozott borok, melyekről külön kérésre a szakértők: Vadai Mihályné, Vadai Mihály és Varga Géza mondtak véleményt, adtak tanácsot.Megállapítást nyert, hogy a bodai borok egyre jobb minőségűek, a gazdák egyre jobban odafigyelnek a boraik készítésére. A bormustrának érdekes színfoltja volt a Pécsi EKF Cirfandli bornak, valamint a villányi Kecskés pincészet kiváló borainak bemutatása-kóstolása. Képeink a bormustrán készültek. Szerkesztőség

BODAI HÍRMONDÓ

Tartalom

- Főoldal - Gyorsinfó- Önkormányzati hírek- Sport- Jótékonysági farsangi bál

Page 2: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

2

NymTIT Gyorsinfó

NyMTIT hírekVéget ért az NyMTIT-ben érintett négy telepü-lés kálváriája a vízellátás terén. Az érintett települések egyezségre jutottak a Tettye Forrás-ház Zrt-vel, február 1-től az ivóvíz-szolgáltatástők végzik a Pécsi Vízmű Zrt. helyett.Az NyMTIT 2011. január 31-én tartotta idei első ülését Bodán. Az ülés napirendjei között szerepelt az RHK Kft. és a társulás közötti szerződés aláírása, valamint a 2011. évi költségvetés megtárgyalása.BodaJanuár 29-én került sor a hagyományos helyi bormustrára és borszentelésre. Hamzau Relu atya szentelése után borszakértők minősítették a hozott borokat, majd vacsora következett, amely alatt a résztvevők megízlelhették a gazdák borait.BükkösdJanuár 14-én átadták a csatorna beruházásmunkaterületét a kivitelező cég számára. A kivitelező első ütemben a tisztítótelepre vezető út és a tisztítótelep megépítésével, valamint az átemelő szivattyúk telepítésével kezdi a mun-kálatokat. A műszaki átadás október 31-én vár-ható.CserdiA Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány pályázatának segítségével útbaigazító táblák kerülnek kihelyezésre a településen, melyek segítségével a településre érkezők könnyebben tájékozódhatnak.Az IKSZT pályázati forrás felhasználásával megkezdődtek a tervezett kivitelezési munkála-tok a településen.Elkészültek a falu leendő óvodájának kiviteli tervei. A megfelelő anyagi forrás megléte ese-tén a kivitelezés még az idén elkezdődik.CserkútA hónap közepén befejeződött a körjegyzőség és a polgármesteri hivatal akadálymentesítése, mely munkálatok pályázati pénz segítségével valósultak meg. A közel 22 milliós beruházásból bejárati liftet és speciális vizesblokkot építettek.

HelesfaAz önkormányzat bebútorozta és berendezte a 3 éve épült klubhelyiséget, mely közel 50 fő összejövetelét (születésnap vagy bármilyen arra érdemes kisebb rendezvény) hivatott szolgálni, szép környezetben. A település fiataljai nagy örömmel vették birtokba az új létesítményt. A község nagyobb rendezvényeinek továbbra is a „Barlang” rendezvényterem, illetve a kultúrház ad teret. Elkészült a falu 2011. évi költségvetési koncepciója, melyben a működési költségek szinten tartása mellett, garázsépítés a falubusz-nak, betonút- és járdaépítés, padok és kandelá-berek kihelyezése a sportcentrumba, valamint kisgépvásárlások (kaszagép, hómaró) vannak betervezve.HetvehelyFolyamatban van a szennyvíz projekt megva-lósításának közbeszerzési eljárása. Az Erdő-gazdaság és az Önkormányzat együttműködé-sének eredményeként 64 köbméter tűzifa lett kiosztva a településen a szociálisan rászorul-taknak. Minden iskolás és óvodás gyermek 1000 forintos édességcsomagot kapott kará-csonyra az önkormányzattól.KővágószőlősA LEADER pályázat segítségével 4.8 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a Helytörténeti Múzeum anyagának felújítására.Január 22-én került megrendezésre a hagyo-mányos Vince napi bormustra a Zsongorkő Baráti Kör kertbarát munkacsoportjának szer-vezésében. A 2010-es évet Havrán István borász értékelte a gazdák részére, Relu atya pedig megáldotta a gazdák által hozott borokat.KővágótöttösMegkezdődött a település Angster-orgonájának felújítása, melyre az önkormányzat 3 millió forint pályázati forrást nyert. A tervek szerint az orgona októberben fog megszólalni.

“Nils Bohr” fizika-kémia versenyÁprilis 18-án kerül megrendezésre a hagyomá-nyos “Nils Bohr” fizika-kémia verseny Hetve-helyen. A versenyen a nagyaktivitású hulladék-kutatásban érintett települések iskolásai vesz-nek részt. A felkészítést az érintett iskolák tanárai végzik.

Page 3: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

3

NyMTIT ülésJanuár 31.-én 9.00 órakor tartotta ülését a NyMTIT, melyen a 2011 évi szerződések kerültek aláírásra. Az RHK Kft.-ét Szabó Attila és Sződi Imre Urak képviselték. Az RHK Kft.ügyvezető igazgatója, Dr. Kereki Ferenc Úr, betegsége miatt nem tudott részt venni az aláíráson. A szerződés rögzítette a társulásra vonatkozó ez évi feladatokat, az együttműkö-dés formáját és természetesen a települések támogatásának forrás oldalát.A napirendek között szerepelt továbbá a 2011. évi költségvetés elfogadása, valamint a munka-terv kidolgozása. A munkaterv egyik lényeges eleme a településeken februárban tartandó tájé-koztató előadás sorozat, ismertetve jövőbeni kutatási lehetőségeket, folyamatokat, a másik fő elem a közvélemény kutatás, ami folytatása az előadás sorozatnak. Ennek ideje: Április hó.

Szerkesztőség

BODA

Önkormányzati hírek

Rendkívüli falugyűlésJanuár 18-ára rendkívüli falugyűlést hívott össze Boda Község Önkormányzata. A falu-gyűlés egyetlen témája a Pécsi Vízmű ZRt. és a Tettye Forrásház ZRt. között kialakult anomá-lia volt. Kovács Győző Polgármester Úr krono-lógiai sorrendbe állítva bemutatta az elmúlt 14 hónap eseményeit a megjelent több mint 70 lakónak. Előadását kivetítőn slidok-ban is meg-erősítette, követve a történéseket. Többek kö-zött elmondta a tárgyalások menetét, cáfolva azok gyakoriságát, a vízárakról szóló aján-latokat, beszélt a vízjogi üzemeltetési engedé-lyekről és a vízkorlátozásról.Az ülésen részt vett Vér József bicsérdi és Nagy Gábor zóki polgármester is. Nagy Gábor Úr hozzászólásában megerősítette a Kovács Győző Polgármester Úr által elmondottakat.A tájékoztató után a jelenlévők kérdéseket tettek föl, melyek a várható vízdíjról, a szolgál-tató váltásról és a lehetséges egyéni szolgáltató választással, a tulajdonjoggal és az esetleges kártérítéssel voltak kapcsolatosak.A kérdésekre a Polgármester Úr válaszolva el-mondta: a vízdíj emelkedni fog a jelenlegihez képest, igaz a tárgyalások során kialakult kompromisszumok alapján a Pécsi Vízmű el fog lehetetlenülni, egyéni szolgáltatásra nincs jelenleg lehetőség, vagyonvesztés fog bekövet-kezni, (igaz a Tettye Forrásház ZRt. felajánlott egy darab 10 ezer forintos részvényvásárlásilehetőséget), a szerződésbontás miatt pedig várható a kártérítési igény Vízmű részéről. Válaszában továbbá jelezte: nem lehetett jobb pozíciót kiharcolni a jelenleginél, pedig min-dent megtettek az érintett települések vezetői ennek érdekében, még az Országgyűlési Kép-viselő Úr, Pichler Imre segítségét is kérték az ügyben. A Polgármester Úr a lakók kérdései és a válaszok után megkérdezte a jelenlévőket, mi a véleményük a szolgáltató váltással kapcsolat-ban. A jelenlévők nagy többsége kézfeltartással jelezte, hogy a megnyugtató szolgáltatás érde-kében, még ha a szolgáltatás többe is kerül, jó lenne, ha képviselő-testület felbontaná a szer-ződést a Pécsi Vízmű ZRt.-vel és szerződést

Page 4: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

4

kötne a Tettye Forrásház ZRt.-vel a jövőbeni ivóvíz- és szennyvízszolgáltatásra. Kovács Győző Polgármester Úr a falugyűlést ezek után bezárta és rendkívüli ülést tartott a helyszínen, ahol a Képviselő-testület figyelembe véve a falugyűlésen elhangzottakat, a lakók vélemé-nyét, úgy döntött, hogy szerződést bont a Pécsi Vízmű ZRt.-vel, egyben szerződést köt a Tettye Forrásház Zrt.-vel, vállalva az esetleges negatív következményeket. Felhatalmazta aPolgármestert az ügylet lebonyolítására.

Szerkesztőség

Képeink a falugyűlésen készültek.

Képviselő-testületi ülésBoda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011.02.15.-én 17 órai kezdettelülést tart. Helyszín: Polgármesteri Hivatal.

Napirendek: 1. Tájékoztató a lejárt idejű határozatokról2. Beszámolók a 2010-es év munkáiról: rendőrség, iskola, Szociális Szolgáltató Köz-pont, NYMTIT, Zöldvölgy, Szentlőrinci Kis-térségi Szolgálatok, SZONEK, könyvtár,

mezőőr, házi segítségnyújtás, falugondnok, polgármesteri hivatal.3. Bodai civil szervezetek támogatása, együtt-működési megállapodás.4. Javaslat a polgármesteri illetményre a törvényi szabályozás tükrében5. Beszámoló a 2010. évi teljesítmény értékelésről, javaslat a 2011. évi önkormányzati teljesítmény követelményekre6. Javaslat a cafetéria rendeletre a törvényi szabályozás tükrében7. Javaslat a 2011. évi költségvetési rendeletre8. Beszámoló a vízszolgáltatással kapcsolatos jogi háttér alakulásáról9. Bejelentések, kérdések, interpellációk.

Szerkesztőség

FoglalkoztatásSajnálatos módon a hatályos jogszabályok oly módon változtak, hogy a településen élő mun-kanélküliek döntő többsége csak 4 órás foglal-koztatásban tud részt venni. Erről CsendesIstvánné, a Szentlőrinci Munkaügyi Központ igazgatója tartott tájékoztatót Boda Község Polgármesterének kérésére. Az érintetteteket a Faluházban tájékoztatta a lehetőségekről. El-mondta, hogy minden együttműködőnek köte-lező a 30 munkanap igazolása, ha ez hiányzik, akkor a következő időszakban nem részesülhet semmilyen támogatásban. A helyi önkormány-zatnak kötelessége minden érintettnek felaján-lani a munkát, melyet az érintettnek el kell fogadnia, tekintet nélkül arra, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkezik. Az igazgató asszony elmondta továbbá, hogy Boda község foglalkoztatási létszám keretet kapott a 2011-es évre, ez 2 fő hosszú távú, (6 órás, 9 hónapra) és 30 fő rövid távú (4 órás 2 hónapra), amely töredéke az elmúlt év foglalkoztatási keretének.Ez sajnos rossz a településeknek a karban-tartások, időszakos munkálatok miatt, valamint a részmunkaidősöknek a bérek miatt, tette hozzá Kovács Győző Polgármester Úr, jelezve, nem ért egyet a rendelkezéssel. Polgármester Úr január végén jelezte Szerkesztőségünknek, jó hír, hogy a Szentlőrinci Vízi Társulattal történt egyeztetései során két bodai lakosnaktudott 1 éves foglakoztatást kieszközölni, akik

Page 5: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

5

a településen és az ügyben érintett még két településen, Bicsérden-Zókon fognak dolgozni, az árkok, vízgyűjtők karbantartásán. A foglakoztatásuk február elsején elkezdődött, jelenleg a bodai árkon dolgoznak.

Szerkesztőség

POSTATöbb mint egy éves önkormányzati közremű-ködés után a közbeszerzési eljárásoknak meg-felelően Boda Község Önkormányzata üze-melteti tovább a bodai postát. Mint a Tisztelt Olvasók is értesültek róla, a kisfalvak posta-bezárásai program elérte Bodát is. Azért, hogy egy újabb kis közösségi tér egy újabb kis-településen ne szűnjön meg, Boda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az anyagi megterhelés ellenére nyitva tartja – üzemelteti tovább a postát. Amegkötött szerződés tartalmazza a postai tevékenységet, melyért a Magyar Posta köz-reműködői díjat fizet. Ez természetesen nem fedezi a működtetési költségeket, ezért kis-kereskedelmi tevékenységet is kell, hogy foly-tasson az önkormányzat. E tevékenység foly-tatásához minden nemű engedély (ÁNTSZ, működési engedély, VPOP, APEH stb.) beszerzése megtörtént. A kiskereskedelmi tevékenység ugyanolyan árukészlettel folyta-tódik, mint korábban. Lapunk kérdésére Kovács Győző Polgármes-ter Úr elmondta, hogy bízik a kormány ígéretében, miszerint a kisposták üzemel-tetését visszaadja a Magyar Posta Zrt.-nek, és azok maradnak annál a cégnél, akinek feladata ez a szolgáltatás.

Szerkesztőség

Vince nap Kővágószőlős 2011. január 22.„Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince.” A Zsongorkő Baráti Kör szervezésében a január 22.-ei Vince napi újbor megkóstolására és az azt követő vacsorára meghívást kaptak a Bodai Kertbarátok Körének tagjai is. A rendezvény megnyitójaként Varga Géza a Baráti Kör elnö-ke üdvözlő szavaiban megköszönte a meg-hívottak megjelenését, hogy a meghívást elfo-

gadták. Külön köszöntette az országos és megyei kertbarátok köreinek elnökeit. Az elnök úr beszédében kitért arra a tényre, hogy milyen fontosak az ilyen rendezvények, ahol még jobban el lehet sajátítani a szőlőtermelés és a jó minőségű borok készítését, tárolását, valamint a további tudás elsajátítását egymástól is. Relu Atya előadás után megszentelte és megáldotta az újborokat, a hozott vesszőket, s rövid beszé-det mondott a borászat védőszentjéről, Szent Vincéről. A megnyitó után a Kővágószőlősi Színes Gyöngyök hagyományőrző tánccsoport-ja adott műsort, amit a közönség nagy tapssal fogadott. A műsor után Varga Géza elnök felkérte Havrán István borászt az elmúlt év szőlőtermelésben hasznosuló időjárás elemzé-sére és a új borok minőségének az értékelésé-hez. Varga Géza elnök úr megköszönte az előadónak a tartalmas előadást, Plébános úrnak az újborok, szőlővesszők megszentelését, meg-áldását, majd jelt adott az alkalmi pincéreknek a finom vacsora feltálalására. Amint kinyíltak az ajtók a pincérek előtt, már messziről érezni lehetett a tányérokon elhelyezett borsos tokány illatát. A vacsora után került sor az újborok tudományos értékelésére és kóstolására. Késő estébe nyúló összejövetel Varga Géza elnök úr köszönő zárszavával zárult. A bodai boros gazdák is kiválóra értékelték a rendezvényt. Részt vettek: Kovács Győző, Varga József, Panka József, Falk Jenő, GyőrfiGergely, Bencze Ferenc, gépkocsivezetőnkRomvári János, valamint e sorok írója:

Gergulás Imre

PótsziveszterA Bodai Nyugdíjas Klub szervezésében pótszilveszteri mulatság volt a Faluházbanjanuár 22-én. A mintegy 80 főt a Delta zenekar szórakoztatta. A bálon sok tombola felajánlás volt, amit a nyertesek örömmel vettek át.A jó hangulatú bál hajnali fél 3-órakor ért véget. A bevételt a Nyugdíjas Klub a működé-sére fordítja és ezúton köszönik meg minden résztvevőnek a jelenlétet és a jegyek megvásár-lásával történt támogatást! Szerkesztőség

Page 6: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

6

TájékoztatóTájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy a bodai könyvtár nyitvatartási ideje az alábbiak szerint módosul 2011.02.01.-től:

hétfő: 17.00 – 19.00szerda, péntek: 17.00 – 19.00

szombat: 14.00 – 16.00

Szerkesztőség

Tájékoztató

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2011. évben az alábbi munkanapokon történik a kémények ellenőrzése és tisztítása:

2011.03.07.- 2011.03.10.2011.06.07.- 2011.06.09.2011.09.08.- 2011.09.12.2011.12.07.- 2011.12.09.

Kéményseprő neve, címe: Schierer Zsolt, Szentlőrinc. Minden kéményseprőipari szolgál-tatáshoz tartozó problémával szíveskedjen irodánkhoz fordulni.Cím: 7971 Hobol, Mátyás k. u. 37. Tel.: 73/312-245

Petre Pál Kéményseprőip. Közszolg.

Elkezdődött a téli felkészülés labdarúgó csapatunknál. Az első edzés szomorú hírrel kezdődött. A közelmúltban felkért KincsesViktor edző váratlanul lemondott, hivatkozva a jövőbeni fiatalokkal történő foglalkozására, valamint a jobb anyagi juttatásra más egyesü-letnél. A szakosztály vezetésének döntése értel-mében a csapat edzője a Szigetvár volt mestere, Kardos Zoltán lett. Vele kezdte meg a felkészülést csapatunk. A keretből egy játékos kíván távozni (Schweier Csaba), érkezik vi-szont a Szigetvárból (Miczek Zsolt?) és két játékossal még tárgyalásban áll a szakvezetés.Lapzártánkig az első edzőmérkőzését is leját-szotta az új edző vezetésével a csapat Bakonya ellen. Az eredmény 10:1 Boda javára. Folya-matosan hétvégenként lesznek edzőmér-kőzések, ha az időjárás és a betegségek nem gátolják a felkészülést. Az ifi csapathoz is érkezett két új játékos Pellérdről. Kasza Csaba az ifi csapat edzője és Kardos Zoltán egyet-értettek abban, hogy minden ifi játékos, aki tud,vegyen részt a felnőttek edzésén, ezzel is segítve a közös munkát. A bajnoki szezon február 27-én indul, az elmaradt Pellérd elleni mérkőzéssel. Szerkesztőség

Jegyek elővételben kaphatók Horváth Katalinnál a Polgármesteri Hivatalban.

Page 7: 13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ file13. évfolyam 1. szám 2011. január BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

7