Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS
3. Országos adatok
Budapest, 2013
Központi Statisztikai Hivatal
© Központi Statisztikai Hivatal, 2013
ISBN 978-963-235-347-0öISBN 978-963-235-417-0
Készült a Központi Statisztikai HivatalNépszámlálási főosztályán,
az Informatikai főosztály és a Tájékoztatási főosztály közreműködésével
Felelős kiadó:Dr. Vukovich Gabriella elnök
Főosztályvezető:Waff enschmidt Jánosné
Összeállították:Bojer Anasztázia, Kovács Marcell, Simor Éva,
Vörös Csabáné, Waff enschmidt Jánosné
Közreműködött:Kátainé Csincsák Éva, Mag Kornélia, Bartha Krisztián, Csordás Gábor,
Jankovics Noémi, Nagyné Forgács Eleonóra, Varga Évi
A táblázó programot készítette:Papp Márton
A kéziratot gondozták:Benedek Szabolcs, Polónyi Katalin
Tördelőszerkesztők:Bada I. Csilla, Bulik László, Dobróka Zita, Gyulai Katalin,
Kerner-Kecskés Beatrix, Simonné Horváth Gabriella,Trybek Krisztina, Weisz Tamás
További információ: Kovács MarcellTelefon: (+36-1) 345-6309, e-mail: [email protected]
Internet: [email protected]
(+36-1) 345-6789 (telefon), (+36-1) 345-6788 (fax)
Borítóterv: Lounge Design Kft.Nyomdai kivitelezés: Xerox Magyarország Kft. – 2013.047
3. Országos adatok 3
TARTALOM
Köszöntöm az Olvasót! ................................................................................................5
Összefoglaló .................................................................................................................7
1. A népesség száma és jellemzői .................................................................................9 1.1. A népesség száma, népsűrűség..........................................................................9
1.2. Kormegoszlás, a férfi ak és a nők száma ..........................................................11
1.3. Családi állapot ................................................................................................13
1.4. Iskolázottság, nyelvtudás ................................................................................15
1.5. Gazdasági aktivitás .........................................................................................18
1.6. Nemzetiség, anyanyelv ....................................................................................20
1.7. Vallás ..............................................................................................................23
1.8. Egészségi állapot ............................................................................................24
2. Háztartások, családok .............................................................................................26
2.1. A háztartások száma és összetétele .................................................................26
2.2. A háztartások mérete, korösszetétele ..............................................................28
2.3. A családok száma és összetétele......................................................................29
2.4. A családok mérete, a gyermekek száma ..........................................................31
3. A lakásállomány jellemzői .......................................................................................33
3.1. A lakások száma .............................................................................................33
3.2. A lakásállomány tulajdon és használati mód szerint .......................................35
3.3. A lakások mérete: alapterület, szobaszám .......................................................36
3.4. A lakások felszereltsége, komfortossága .........................................................37
3.5. A lakások és lakóik, laksűrűség .......................................................................40
Táblázatok ..................................................................................................................41
Módszertani megjegyzések, fogalmak .....................................................................261
3. Országos adatok 5
A Központi Statisztikai Hivatal 2011 októberében hajtotta végre Magyarország 15.
népszámlálását.
A közvélemény mielőbbi tájékoztatása érdekében az adatfeldolgozás befejezését megelőzően,
2012 márciusában – az összeírás során külön gyűjtött információk alapján – közöltünk előzetes
adatokat a népesség számáról és a lakásállományról. 2012 októberében a népesség, a háztartások
és a családok, valamint a lakásállomány legfontosabb országos jellemzőit, az elmúlt évtizedben
történt változásokat bemutató kötetet készítettünk a kérdőívek mintegy 1 százalékát magában
foglaló mintából származó becslések alapján.
A feldolgozási folyamat befejeződése után megjelenő, 21 kötetből álló kiadványsorozatunk-
kal kezdjük meg a 2011. évi népszámlálás végleges adatainak közzétételét. A részletes területi
adatok iránt a felhasználók különböző rétegeitől érkező információigény kielégítése érdekében
elsőként a területi bontású táblákat és a települések, a járások és a kistérségek adatait is maguk-
ban foglaló megyei köteteket tesszük közzé.
A honlapunkon (www.ksh.hu/nepszamlalas) és – kevésbé részletezett adattartalommal –
papíron is megjelenő kiadványsorozatunkban összesen közel 4800, megyénként mintegy
200 táblával mutatjuk be a népesség demográfi ai, iskolázottsági, gazdasági aktivitási, anya-
nyelvi, nemzetiségi, vallási és egészségi állapotra, a háztartások és a családok összetételére, mé-
retére, valamint a lakásállomány összetételére vonatkozó adatainkat. Az országos összefoglaló
régiónkénti, megyénkénti és településtípusonkénti, a fővárosi összeállítás kerületenkénti, a me-
gyei pedig településtípusonkénti és településenkénti összesítéseket is tartalmaz. A települések ada-
tait járásonként és kistérségenként, valamint a települések népességnagysága szerint közöljük.
Az adat-összeállítások az első fejezetben korábbi népszámlálások adatait is közlik, lehetővé
téve, hogy az elmúlt évtized részletes bemutatásán túl hosszabb időszak adatainak egybevetésével
több évtizedes folyamatok is nyomon követhetők legyenek. Az ENSZ-ajánlásnak és az Európai
Unió népszámlálási rendeletében előírt tartalomnak is megfelelő adatok módot adnak európai és
Európán kívüli országokkal történő összehasonlításokra is.
Tisztelettel ajánlom minden kedves felhasználónk fi gyelmébe a kiadványsorozatot, vala-
mint a további, elsősorban a www.ksh.hu/nepszamlalas honlapunkon megjelenő népszámlá-
lási közléseinket is.
KÖszÖntÖm az OlvasÓt
Dr. Vukovich Gabriellaa Központi Statisztikai Hivatal
elnöke
3. Országos adatok 7
ÖSSZEFOGLALÓ
1. A népesség száma és jellemzői
1.1. A népesség száma, népsűrűség• 2011. október 1-jén Magyarország lakónépessége
9 937 628 fő volt, 2001 óta 261 ezer fővel mérsék-
lődött. A csökkenés a természetes fogyásból eredt,
aminek mindössze egyharmadát tudta ellensúlyoz-
ni a nemzetközi vándorlás teljes időszakra számított
egyenlege.
• Az elmúlt évtizedben a lakó- és tartózkodásihely-vál-
toztatások következtében a népesség nagymértékben
az ország középső részére, kisebb mértékben pedig a
nyugati területekre koncentrálódott.
• A népsűrűség 3 fővel tovább csökkent, 2011-ben
107 fő jutott egy négyzetkilométerre. Budapest után
a legsűrűbben lakott terület Pest megye, itt átlagosan
191 fő, a legritkábban lakott pedig Somogy, itt 52 fő él
egy négyzetkilométeren.
1.2. Kormegoszlás, a férfi ak és a nők száma• Csaknem 250 ezerrel kevesebb gyermekkorú, 171 ezer-
rel kevesebb 15–39 éves és 92 ezerrel kevesebb 40–59
éves élt 2011-ben Magyarországon, mint 2001-ben.
A 60 évesek és idősebbek száma ugyanakkor csaknem
250 ezer fővel nőtt.
• Ezer férfi ra 1106 nő jutott, míg 2001-ben 1102.
• Az ország minden tizedik lakosa 70 éves vagy idősebb.
1.3. Családi állapot• A házasságkötések számának csökkenése következté-
ben a házas családi állapotú népesség aránya 44,4 szá-
zalékra esett vissza.
• Nagymértékben emelkedett a hajadon nők és nőtlen
férfi ak aránya, 2011-ben 32,6 százalék volt. Az özvegy
családi állapotúak aránya alig változott, az elváltaké va-
lamelyest tovább nőtt.
• A 15 éves és idősebb nőkre jutó élveszületett gyerme-
kek száma 153-ról 147-re csökkent. Az ország területei
között a termékenységben jelentős különbségek van-
nak: Budapesten mindössze 113, Szabolcs-Szatmár-
Bereg megyében 175 gyermek jut száz nőre.
1.4. Iskolázottság, nyelvtudás• Az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb vég-
zettségűek aránya 5 százalék alá csökkent. 2011-re
a felnőtt népesség csaknem fele érettségizett, vagy
ennél is magasabb iskolai végzettséget szerzett.
A felsőfokú végzettségűek aránya 11-ről 17 száza-
lékra emelkedett.
• Nagyok a területi különbségek a diplomások arányá-
ban: a fővárosban 34, Nógrád megyében 11 százalék.
• 2011-ben a magyar anyanyelvű népesség 25 százaléka
beszélt a magyaron kívül legalább egy másik nyelvet, ez
6 százalékpontos emelkedés 2001-hez képest.
1.5. Gazdasági aktivitás• Magasabb a gazdaságilag aktívak, azaz a foglalkozta-
tottak és a munkanélküliek száma és aránya. Jelentő-
sen csökkent ugyanakkor az inaktív keresők, döntően a
nyugdíjasok és a gyermekellátási támogatásokat igény-
be vevők, valamint az eltartott népesség aránya.
• A gazdaságilag aktívak kormegoszlása jelentősen mó-
dosult: kisebb a 30 év alatti fi atalok száma, növekedett
a 30–44 és az 50–54 éveseké, az 55 éven felülieké pedig
több mint két és félszerese a 2001. évinek.
• Az aktivitási arány Budapesten 50, Komárom-Esz-
tergom megyében 48, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyaránt csak 41
százalék.
1.6. Nemzetiség, anyanyelv• A magukat valamely hazai nemzetiséghez tartozónak
vallók száma 2001 óta a legtöbb hazai nemzetiséget te-
kintve jelentős mértékben emelkedett.
• A legnépesebb hazai nemzetiség Magyarországon
a cigányság. 2011. október 1-jén 315 ezren vallották
magukat cigány (roma) nemzetiséghez tartozónak,
mintegy másfélszer annyian, mint 2001-ben. 186 ezer
fővel a németeké a második legnagyobb létszámú ha-
zai nemzetiség.
• A bevándorolt nemzetiségi csoportok közül legna-
gyobb létszámú az orosz közösség 13,3, ezer fővel.
8 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
1.7. Vallás• A nagy történelmi egyházakhoz tartozók száma
csökkent, az egyházhoz, felekezethez nem tartozók
száma jelentősen nőtt a kérdésre válaszoló népesség
körében.
• A katolikusok száma 3 millió 871 ezer fő, a reformátuso-
ké 1 millió 153 ezer fő és az evangélikusoké 215 ezer fő.
1.8. Egészségi állapot• 2011-ben 457 ezer fő, a népesség 4,6 százaléka élt fo-
gyatékkal.
• A tartós betegek száma 1 millió 648 ezer volt.
2. Háztartások, családok
2.1. A háztartások száma és összetétele• A háztartások száma jelentősen emelkedett, 2011-ben
meghaladta a négymilliót.
• A családháztartások túlnyomó többsége egycsaládos,
alig fordul elő, hogy több család vezessen közös háztar-
tást.
• Négy évtizeddel ezelőtt minden hatodik, 2011-ben
már minden harmadik háztartásban egy személy élt.
Az egyedülállók száma 1 millió 317 ezer fő.
2.2. A háztartások mérete, korösszetétele• Száz háztartásra 236 személy jutott, 2001-ben még
257.
• A 2001. évi népszámlálásig mindig a kétszemélyes ház-
tartások aránya volt a legmagasabb, 2011-ben azonban
már egytagú háztartásból volt a legtöbb.
• A kétszemélyes háztartások száma 1 millió 202 ezer,
az ennél nagyobb háztartások aránya népszámlálásról
népszámlálásra csökken.
2.3. A családok száma és összetétele• A családok száma 2011-ben 2 millió 713 ezer volt, a
párkapcsolatok összes családon belüli részaránya meg-
haladta a 80 százalékot.
• A párkapcsolatokon belül egyre inkább tért hódítanak
az élettársi kapcsolatok, számuk megközelítette a 405
ezret.
• Az egy szülő gyermekkel típusú családok száma 2011
októberében 537 ezer volt.
2.4. A családok mérete, a gyermekek száma• 2011-ben száz családra átlagosan 287 személy jutott,
míg tíz évvel korábban 291.
• A házastársi kapcsolaton alapuló családokban száz csa-
ládra 299 személy jutott, száz élettársi kapcsolaton ala-
puló családban pedig 291 személy élt.
• A gyermekes családok több mint felében egy, egyhar-
madában kettő gyermeket neveltek, a három gyermeket
nevelők részesedése 9 százalék.
3. A lakásállomány jellemzői
3.1. A lakások száma• A 2011. évi népszámláláskor a lakásállomány nagysága
4 390 302 volt, 8 százalékkal több a 2001. évinél.
• A lakásállomány 20,6 százaléka Budapesten, 50,8 szá-
zaléka a városokban, 28,6 százaléka a községekben
található.
• A lakásállomány közel kétharmada téglából készült,
13,3 százaléka panel, 14,9 százalékuk vályog falazatú.
3.2. A lakásállomány tulajdon és használati mód szerint• A lakott lakások 96,3 százaléka magánszemélyek,
2,7 százaléka a települési önkormányzatok, 1 százaléka
egyéb intézmények, szervezetek tulajdonában van.
• Budapesten, a megyeszékhelyeken és a megyei jogú
városokban az átlagosnál valamivel nagyobb a nem ma-
gántulajdonú lakások részesedése, Budapesten arányuk
6,7 százalék.
• 2011-ben a lakásban a lakók 91,6 százaléka tulajdonos-
ként, 7,1 százaléka bérlőként, 1,3 százaléka más jogcí-
men élt.
3.3. A lakások mérete: alapterület, szobaszám• 2011-ben a lakott lakások 9,1 százaléka egyszobás,
37,3 százaléka kétszobás, 32,6 százaléka háromszobás
és 20,9 százaléka négy és annál több szobás volt.
• A lakott lakások átlagos alapterülete 2011-ben 78 m2,
3 m2-rel több, mint 2001-ben.
• A 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya
nőtt, már minden negyedik lakás ebbe a kategóriába
tartozik.
3.4. A lakások felszereltsége, komfortossága• A lakások 97,7 százaléka rendelkezik vezetékes vízzel,
ezen belül 95,5 százalék hálózati vízvezetékkel.
• 2011-ben a lakott lakások 77,2 százaléka volt ellátva
közüzemi szennyvízcsatornával.
• Több mint 90 ezer lakás nem rendelkezett sem ve-
zetékes vízzel, sem szennyvízelvezetéssel, több mint
200 ezer lakásban nem volt vízöblítéses WC és meleg
folyóvíz. A legrosszabb felszereltségű lakások a legna-
gyobb arányban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-
Szatmár-Bereg megyében találhatók.
3.5. A lakások és lakóik, laksűrűség• 2011-ben száz lakott lakásra átlagosan 248 lakó jutott.
A népesség fogyása és a lakásállomány gyarapodása
következtében 2001 óta a laksűrűség 21 fővel tovább
csökkent.
• A csak időskorúak lakta lakások aránya 26,2 százalék.
• Budapesten a legkisebb a laksűrűség, száz lakásban
átlagosan 213, míg Pest megyében 278, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megyében pedig 274 fő élt.
3. Országos adatok 9
1. A NÉPESSÉG SZÁMA ÉS JELLEMZŐI
1.1. A népesség száma, népsűrűség2011. október 1-jén Magyarország lakónépessége
9 937 628 fő volt, az előző népszámlálás, 2001.
február 1-je óta eltelt tíz év és nyolc hónap alatt
261 ezer fővel csökkent.
A népesség csökkenése a természetes fogyásból
eredt: minden évben kevesebb gyermek született,
mint ahányan meghaltak, az ország lakossága tehát
természetes módon 387 ezerrel csökkent. A nemzet-
közi vándorlás teljes időszakra számított egyenlege a
természetes fogyásnak mindössze egyharmadát tudta
ellensúlyozni.
A bevándorlás és elvándorlás egyenlege az évtized
túlnyomó részében pozitív volt Magyarországra nézve:
az időszak elején – elsősorban a szomszédos országok-
ból – többen telepedtek át, mint ahányan a kitelepedés
szándékával elhagyták az országot. Az Európai Unió
munkaerőpiacának megnyílása, a 2008-as gazdasági
válság következtében a kivándorlás intenzívebbé vált,
ugyanakkor a döntően magyar nemzetiségű lakosság
bevándorlása a szomszédos országokból mérséklődni
kezdett.
1.1.1. ábra A népesség számának alakulása
10 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
2011. október 1-jén az ország lakónépességének
0,7 százaléka, 70 059 fő élt egy évnél rövidebb ideje
külföldön.
A régiók közül egyedül Közép-Magyarország né-
pessége növekedett (3 százalékkal), a többié csökkent.
A csökkenés mértéke Nyugat-Dunántúlon kisebb volt
az országos átlagnál, Dél-Alföldön és Dél-Dunántú-
lon nagyobb (5 százalék feletti), Észak-Magyarorszá-
gon pedig a 7 százalékot is meghaladta. Valamennyi
régió népessége természetes módon fogyott az elmúlt
tíz évben, a vándorlások egyenlege azonban Közép-
Magyarország népességét jelentősen, a Nyugat- és
Közép-Dunántúlét kisebb mértékben növelte. A ke-
leti régiók és Dél-Dunántúl vándorlási veszteséggel
zárta az évtizedet.
Pest megye népessége az előző népszámláláskor
lépte át az egymillió főt, és az elmúlt évtizedben to-
vábbi 12 százalékkal növekedett, Győr-Moson-Sop-
ron népessége jóval kisebb mértékben, de szintén nőtt.
E kettőn kívül minden megye népessége csökkent.
A csökkenés mértéke Békés megyében volt a legna-
gyobb, de Nógrád, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és
Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága is az átlagot
meghaladóan fogyott. A halálozások száma valameny-
nyi megyében meghaladta a születésekét az elmúlt
évtizedben, a természetes fogyás mértéke azonban
különböző volt: Békés, Somogy és Zala megyében a
legnagyobb, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyé-
ben a legkisebb. A vándorlási folyamatok eredménye a
megyék csaknem felének a népességét növelte. Jelentős
bevándorlási többlettel zárta az évtizedet Pest megye,
kisebb mértékűvel Győr-Moson-Sopron, rajtuk kí-
vül Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-
Esztergom, Somogy, Vas és Zala megye lakosságát
sem csökkentette az elvándorlási többlet. Nagyobb
mértékű, elvándorlásból eredő népességvesztés Bor-
sod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés,
Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyéket érintette.
Budapest a természetes fogyása mellett kismértékű
vándorlási nyereséggel zárta az évtizedet. Az egyenleg
egymással ellentétes folyamatok eredőjeként alakult
ki: a – főként az agglomerációba történő – kivándor-
lás folytatódása mellett a visszavándorlási folyamat is
elkezdődött, és megmaradt a főváros vonzóereje az or-
szág többi megyéjével szemben is.
Összességében az elmúlt évtizedben a – nem túl in-
tenzív, évente a lakosság mintegy 4–5 százalékát érintő
– lakó- és tartózkodásihely-változtatások következté-
ben a népesség az ország középső részére koncentrá-
lódott, kisebb mértékben pedig a nyugati területekre.
A népsűrűség ennek megfelelően változott: Pest me-
gyében egy négyzetkilométerre számítva 191 fő, 21
fővel növekedett 2001 óta, Békés megyében 7 fős
csökkenés után 64 fő. A legsűrűbben lakott területek
Budapest után továbbra is Pest és Komárom-Eszter-
gom megye, utóbbiban 135 fő jut egy négyzetkilomé-
terre. A legritkábban lakott megye Somogy megye, itt
52 fő, valamint Bács-Kiskun és Tolna megye, ahol egy-
aránt 62 fő jut átlagosan egy négyzetkilométerre.
1.1.2. ábra A lakónépesség változása 2001. február 1. és 2011. október 1. között (%)
A népszámlálás adatai szerint 2011. október 1-jén 143 ezer magyar állampolgár élt egy évnél hosszabb ideje külföl-dön. A tartósan külföldön élők a népszámlálás népesség fogalma szerint annak az országnak a népességébe számíta-nak, ahol letelepedtek, ezért a magyarországi népszámláláskor nem kellett őket összeírni. Ennek ellenére – a nemzet-közi vándorlási adatok bővítése céljából – a népszámlálás alkalmával a háztartásokat arról is megkérdeztük, hogy az adott lakcímen élők közül hányan élnek tartósan külföldön. Az eredményül kapott 143 ezer fő a 2011. október 1-jén külföldön élők minimum létszámának tekinthető, azokról az esetekről ugyanis, amikor a teljes háztartás külföldön élt, és magyarországi lakásuk üresen állt, vagy bérlők lakták, a népszámlálás nem minden esetben szerzett tudomást.
3. Országos adatok 11
1.1.1. tábla A lakónépesség változásának tényezői
Településtípus
Természetes szaporodás (+),
illetve fogyás (–)
Vándorlási különbözet,
egyéb változás (+,–)
Lakónépesség, 2011
2001 és 2011 között, fő főa 2001. évi
százalékábanfő/km2
Főváros –74 823 25 942 1 729 040 97,3 3 292,6
Megyeszékhelyek –44 426 –12 086 1 761 657 96,9 535,9
Többi megyei jogú város –7 695 5 881 267 736 99,3 291,5
Többi város –106 666 48 187 3 145 425 98,2 130,9
Városok összesen –233 610 67 924 6 903 858 97,7 240,0
Községek, nagyközségek –153 595 58 594 3 033 770 97,0 47,2
Ország összesen –387 205 126 518 9 937 628 97,4 106,8
A településtípusok közül a főváros, a megyei jogú
városok és a községi jogállású települések természe-
tes fogyását enyhíteni tudta a bevándorlási többlet. A
városokban a népességhez viszonyítva a természetes
fogyás és a bevándorlási többlet is mérsékeltebb volt,
közülük a megyeszékhelyeken a természetes fogyás
mellett a negatív vándorlási különbözet is csökkentet-
te a lakónépességet.
A népesség 96,9 százaléka a települések belterü-
letén él, 3,1 százaléka külterületeken. A külterüle-
ti népesség aránya minimális mértékben növekedett
2001 óta. A külterületeken élő lakosság Bács-Kiskun
megyében (12,7 százalék) és Csongrád megyében (8,6
százalék) a legnagyobb arányú, ugyanakkor Heves, Vas
és Nógrád megyében, ahol az 1 százalékot sem éri el.
A mintegy 308 ezer külterületen élő 22 százalé-
ka Bács-Kiskun-, 16 százaléka Pest és 12 százaléka
Csongrád megyei lakos.
1.2. Kormegoszlás, a férfi ak és a nők számaAz elmúlt évtizedben a korábbinál kevesebb gyermek
születése, a halálozások mérséklődő trendje, a várha-
tó élettartam növekedése együttes eredményeképpen
idősödött az ország népessége. 2011. október 1-jén
csaknem 250 ezerrel kevesebb gyermekkorú, 171 ezer-
rel kevesebb 15–39 éves (a továbbiakban fi atal aktív
korú), 92 ezerrel kevesebb 40–59 éves (idősebb aktív
korú) élt Magyarországon, mint tíz évvel korábban.
Az időskorúak száma csaknem 250 ezer fővel több lett.
1.2.1. ábra A népesség száma nem és életkor szerint
12 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
A fi atal népességen belül a bölcsődés- és óvodás-
korúak száma is kevesebb a 10 évvel ezelőttinél, még
nagyobb mértékben esett vissza az általános iskolás
korúaké. A legjobb munkavállalási korú 20–59 éves
lakosság száma 188 ezer fővel kisebb, mint 2001-ben
volt. Az időskorúak közül különösen nagy mértékben
növekedett a 60–69 éves korosztály létszáma. A 70–79
évesek mintegy 21 ezer fővel kevesebben vannak, mint
10 éve, a 80 évnél is idősebbek száma pedig csaknem
120 ezerrel több, mint 2001-ben, és a növekedés túl-
nyomó része a nőknél következett be. Az ország la-
kosságából minden tizedik lakos 70 éves vagy idősebb.
A népesség nagy korcsoportjainak létszámválto-
zása nyomán a felnőttkorúakra jutó eltartási teher az
elmúlt tíz évben valamelyest növekedett, száz aktív
korúra 2011-ben 61 gyermek- és időskorú társadal-
mi értelemben vett eltartása hárult, aminek nagyobb
részét az időskorúak adják. A száz aktív korúra jutó
gyermek- és időskorúak száma Fejér, Győr-Moson-
Sopron és Hajdú-Bihar megyében a legalacsonyabb,
Békés, Nógrád és Heves megyében a legmagasabb.
A főváros népessége hagyományosan az országos
átlagnál idősebb korösszetételű: a gyermekkorúak
aránya mindössze 12, az időskorúaké kiemelkedően
magas, 25 százalék. Ebben a vándorlási folyamatok,
valamint az országos átlagnál magasabb várható élet-
tartam is szerepet játszik.
A megyék közül a növekvő népességű Pest me-
gyén kívül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Aba-
új-Zemplén megyében magas a gyermekkorúak ará-
nya. Az aktív korúak Fejér, Győr-Moson-Sopron és
Hajdú-Bihar megyében a népességnek több mint 63
százalékát adják, ugyanakkor ez az arány alig több
mint 60 százalék Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szol-
nok, Nógrád és Somogy megyében. Az időskorúak
legnagyobb arányban Békés, Heves, Nógrád és Zala
megyékben vannak jelen, ezekben a megyékben min-
den negyedik lakos 60 éves vagy idősebb.
A népesség nemek szerinti megoszlása időről idő-
re csak kismértékben változik. Időskorban a férfi ak
magasabb halandósága miatt a nők aránya magasabb.
1.2.1. tábla A férfi ak és nők száma kiemelt korcsoportonként, 2011
Kor-csoport,
éves
Férfi Nő Együtt A 2001. évi
százalé-kában
Ezer férfi ra
jutó nőfő
–2 142 115 135 312 277 427 96,7 952
3–5 152 612 145 349 297 961 95,5 952
6–14 448 518 423 753 872 271 79,6 945
15–39 1 729 540 1 674 443 3 403 983 95,2 968
40–59 1 334 698 1 420 177 2 754 875 96,8 1 064
60–62 184 774 223 629 408 403 122,8 1 210
63–65 152 250 193 364 345 614 114,4 1 270
66–69 178 334 244 611 422 945 108,2 1 372
70– 395 638 758 511 1 154 149 109,3 1 917
Összesen 4 718 479 5 219 149 9 937 628 97,4 1 106
1.2.3. ábra Száz aktív korúra jutó gyermek- és időskorú
1.2.2. ábra A 70 évesek és idősebbek aránya, 2011 (%)
3. Országos adatok 13
Ugyanakkor több fi ú születik, mint lány, de az életkor
előrehaladtával a születéskor kialakult „férfi többlet”
mérséklődik. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint a
nemek aránya a 43. életévben egyenlítődik ki, az ennél
magasabb életkorú lakosság körében már „nőtöbblet”
van. Ennek megfelelően az idősebb korösszetételű
területi egységekben az átlagosnál magasabb a nők
aránya. 2011-ben a megyék közül a Fejér és Győr-
Moson-Sopron megyében volt a nemenkénti arány
a legkiegyenlítettebb, a legnagyobb „nőtöbblet” pedig
Budapesten és Heves megyében.
Ezer férfi ra 2011-ben 1106 nő jutott. A nőtöbb-
let növekedésének üteme az elmúlt évtizedben kisebb
volt, mint korábban, a nemek szerinti megoszlás ki-
egyenlítettebb lett, az idős korosztályokban – a férfi ak
halandósági viszonyainak javulásával párhuzamosan –
csökkent a nők létszámtöbblete.
Az ország lakónépességének túlnyomó többsége
magyar állampolgár, 2011. október 1-jén mindössze
1,4 százalék volt a külföldi állampolgárok aránya. Tíz
évvel korábban ez az arány még az 1 százalékot sem
érte el. A népszámlálás 143 197 külföldi állampol-
gárt írt össze, ez több mint másfélszerese a tíz év-
vel korábbinak. A külföldi állampolgárok közel 80
százaléka európai ország állampolgára, ezen belül is
háromnegyedük uniós tagállamé. A második legna-
gyobb csoportot az ázsiai földrész országainak ál-
lampolgárai teszik ki, a több mint 22 ezer főből közel
9 ezer kínai, 2,4 ezer pedig vietnámi állampolgár. Az
amerikai földrész országaiból 4700 fő, Afrikából pe-
dig 2911 fő élt 2011. október 1-jén Magyarországon.
2001-hez hasonlóan 2011-ben is a román állam-
polgároké volt a Magyarországon élő külföldiek legna-
gyobb csoportja (39 ezer fő). A második legnépesebb
csoport 2011-ben a német állampolgároké (17 ezer fő),
utánuk a 2001-ben még a második legnagyobb cso-
portot alkotó ukrán állampolgárok következnek
(12 ezer fő). 2001 óta a német állampolgárok száma
háromszorosára nőtt, a szlovákoké csaknem duplájára,
a még mindig kis csoportot képező osztrákoké három
és félszeresére.
A magyar állampolgárok közül 89 ezer fő kettős
állampolgár, azaz Magyarországon kívül egy másik
országnak is állampolgára. A kettős állampolgárok
száma jelentősen nőtt tíz év alatt, 2001-ben még 17,5
ezer fő volt.
1.3. Családi állapotAz elmúlt évtized jellemző folyamata volt a házas-
ságkötések számának folyamatos csökkenése, ennek
következtében a házas családi állapotú népesség visz-
szaesése. A párkapcsolatokból egyre nagyobb arányú-
vá váltak a házasságkötés nélküli együttélések, az élet-
társi kapcsolatok, amelyeknek jogi szabályozására is
sor került az elmúlt évtizedben. E folyamat másik jel-
lemzője, hogy nagymértékben megnőtt a hajadon nők
és nőtlen férfi ak száma és aránya. Az özvegy családi
állapotúak aránya alig változott az elmúlt tíz évben, az
elváltaké valamelyest tovább nőtt.
A házasságkötések későbbi életkorban történnek,
vagy elmaradnak. 2011-ben a 30 év alatti férfi aknak
95 százaléka és a 30–39 éveseknek is csaknem a fele
nőtlen volt. 2001-ben még a férfi ak közel 15 százalé-
ka 30 éves kora előtt házasságot kötött, ma már csak
5 százaléka. A 30–39 éves férfi aknak tíz évvel ez-
előtt 27 százaléka volt nőtlen, 2011-ben 49 száza-
léka.
A 30 év alatti nőknek 2001-ben még közel 30 szá-
zaléka férjezett volt, 2011-ben már csak 12 százaléka.
30–39 évesen 2001-ben a nők 71, tíz évvel később
csak 53 százaléka volt házas. Napjainkban csak a kö-
zépkorú és idősebb korcsoportokra jellemző, hogy
többségük házasságban él, de ezek az arányok is rend-
re elmaradnak a 2001-ben jellemzőktől.
Az ország egyes területein vannak különbségek
a házasok és nem házasok arányában. A nőtlenek,
hajadonok aránya a 15 éves és idősebb népességből
megyénként 28 és 35 százalék közötti, Csongrád
és Hajdú-Bihar megyében a legmagasabb, Nógrád
megyében a legalacsonyabb. A házasok részará-
nya 41–49 százalék közötti, Győr-Moson-Sopron,
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében magas,
Csongrád megyében alacsony. Özvegy családi álla-
potúak legnagyobb arányban Nógrád megyében, leg-
kisebb arányban Pest megyében, elváltak viszonylag
nagy létszámban vannak Csongrád megyében van-
nak, legkisebb az arányuk Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyében.
14 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
Az élettársi kapcsolatban élők megyénként a 15
éves és idősebb népesség 8–12 százalékát teszik ki,
legnagyobb részét Komárom-Esztergom, legkisebb
részét Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-
Sopron megyében.
Az elmúlt tíz évben a száz 15 éves és idősebb nők-
re jutó élveszületett gyermekek száma 153-ról 147-re
csökkent.
A 15 év feletti nők közül csak a hajadonok termé-
kenysége nőtt valamennyi ötéves korcsoportban, de
1.3.1. tábla A 15 éves és idősebb férfi ak és nők megoszlása családi állapot szerint(%)
Családi állapotFérfi Nő Együtt
2001 2011 2001 2011 2001 2011
Nőtlen/hajadon 32,9 38,9 22,1 27,1 27,2 32,6
Házas 55,6 47,2 49,4 41,9 52,3 44,4
Özvegy 3,8 3,8 18,5 18,2 11,6 11,5
Elvált 7,7 10,1 10 12,8 8,9 11,5
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
1.3.2. ábra A népesség száma családi állapot és nemek szerint, 2011
1.3.1. ábra A népesség száma családi állapot és nemek szerint, 2001
A népszámlálás a termékenységet a 15 éves és idősebb nők élveszületett gyermekszáma alapján vizsgálja.
3. Országos adatok 15
1.3.2. tábla Száz 15 éves és idősebb nőre jutó élveszületett gyermekek száma a nő családi
állapota szerint
Év Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
1980 12 189 242 151 171
1990 13 188 230 164 165
2001 20 187 211 170 153
2011 35 188 201 176 147
továbbra is alacsony. A házas és elvált nőkre valame-
lyest több gyermek jut, mint 2001-ben, a növekedés
azonban csak a 45 év feletti nőknél következett be, az
ennél fi atalabbak kevesebb gyermeket szültek. Az öz-
vegy családi állapotúak termékenysége évtizedek óta
csökken, az elmúlt tíz évben közülük is a fi atalabbakra
kevesebb, a 40 évesnél idősebbekre több gyermekszü-
lés jutott, mint 2001-ben.
A szülőképes, 15–49 éves korban levő nőknek
2011-ben 39 százaléka élt házasságban, tíz évvel ko-
rábban 51 százalék. Ez az arány azért fontos, mert a
gyermekek túlnyomó többsége évtizedekig házasság-
ban született, majd a házasságon kívül született gyer-
mekek aránya növekedni kezdett, de még 2011-ben
is a megszületett gyermekek több mint felének szülei
házasságban éltek. Míg azonban a 2011. évi népszám-
lálás adatai szerint a szülőképes korú nőket tekintve
száz házas nő átlagosan 179 gyermeket szült, addig
száz élettársi kapcsolatban élő csak 120-at. A házasok
arányának csökkenése, az élettársi kapcsolatban élők
arányának növekedése tehát önmagában is a születé-
sek számának mérséklődését idézi elő.
A női termékenységben az ország egyes területei
között jelentős különbségeket mért a népszámlálás.
Kirívóan alacsony a száz 15 éves és idősebb nőre jutó
születések száma Budapesten: mindössze 113, az or-
szág városaiban együttesen 138, a községekben 171.
A megyék között is jelentősek a különbségek: bár
a budapesti alacsony termékenység miatt csaknem
mindegyik megye az országos átlag fölötti mutatóval
rendelkezik, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 175,
a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 166, a Jász-Nagy-
kun-Szolnok megyei 162 gyermek lényegesen megha-
ladja a Csongrád megyei 141 gyermekes minimumot.
1.4. Iskolázottság, nyelvtudásA népesség iskolázottsági szintje az egyik legdinami-
kusabban változó terület. A minél magasabb iskolai
végzettség megszerzése előfeltétele a munkaerőpiacon
hasznos további ismeretek elsajátításának, ami nyo-
mon követhető az iskolázottsági szint emelkedésében.
2011-ben tovább folytatódott a 15 éves és idősebb né-
pesség körében az általános iskola 8. évfolyam vagy
annál alacsonyabb végzettségűek arányának csökke-
nése, ezzel párhuzamosan a közép-, illetve a felsőfokú
végzettségűek arányának növekedése.
Az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb
végzettségűek aránya 5 százalék alá csökkent az el-
múlt évtizedben. A tanköteles koron túli általános
iskola első évfolyamát sem végzettek valamennyi kor-
osztályban a népesség 1 százalékánál kevesebben van-
nak, kivéve a legidősebbeket: a 74 éven felüliek között
arányuk kissé magasabb. Az általános iskola 8. évfo-
lyamát végzettek aránya szintén csökkent az elmúlt 10
évben, 2011-ben 27 százalék volt. A legfeljebb általá-
nos iskolai végzettségűek aránya az idősebb korosztá-
lyokban magas.
Azoknak a száma, akik középfokú iskolában
érettségi nélkül szereztek szakmai oklevelet, emelke-
dett az elmúlt tíz évben, 2011-ben 21 százalék volt.
A növekedés nem volt olyan nagy mértékű, mint a
megelőző évtizedekben. Ennek oka, hogy az ilyen
1.3.3. ábra Száz 15 éves és idősebb nőre jutó élveszületett gyermekek száma
16 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
jellegű végzettségek elértéktelenedtek a továbbtanu-
ló fi atalok körében, az érettségi megszerzésére való
törekvés általánossá vált. A szakmunkás-szakiskolai
végzettségek a 35–59 évesek körében a leggyakorib-
bak.
Az érettségizettek aránya közel 5 százalékponttal
emelkedett 2001-hez képest. A 15 éves és idősebb
népesség 30 százalékának érettségi a legmagasabb be-
fejezett iskolai végzettsége. Az érettségizettek aránya
a 20–24 évesek között a legmagasabb (59 százalék) –
akiknek egy része még felsőfokú tanulmányait végzi –,
az ennél idősebb korcsoportokban rendre alacsonyabb.
Az elmúlt évtizedben a legfi gyelemreméltóbb vál-
tozást az egyetemet, főiskolát végzettek számának
emelkedése jelentette, ennek oka a felsőoktatás tö-
megessé válása A felsőfokú végzettségűek aránya 11
százalékról 17 százalékra emelkedett. A 25–34 éves
korcsoportokban a legmagasabb a diplomások aránya:
28 százalék.
Az iskolázottsági szintek nemenkénti összehason-
lításakor megállapítható, hogy csakúgy, mint az elmúlt
harminc évben, a férfi ak között kicsi az alacsony vég-
zettséggel, illetve érettségivel rendelkezők aránya, és
magas azoké, akik érettségi nélküli, szakmai oklevelet
szereztek. Jelentős változás, hogy 2001-ben a férfi ak
körében volt magasabb az egyetemet, főiskolát vég-
zettek aránya, 2011-ben viszont a nőknél. A felsőfokú
végzettségű nők aránya 10 százalékról 18 százalékra
emelkedett.
2011-re a felnőtt népesség csaknem fele érettségi-
zett, vagy ennél is magasabb iskolai végzettséget szer-
zett.
Az elmúlt évtizedekben a legalább érettségivel ren-
delkezők aránya emelkedett a legdinamikusabban a 18
éves és idősebb népesség körében. 1960-ban az ilyen
korú népesség mindössze 9 százalékának, 2001-ben
már több mint egyharmadának, mára pedig majdnem
felének legalább érettségi bizonyítványa van. Kiugróan
magas ez az arány a 20–29 évesek között, de a 30–34
évesek körében is alig kevesebb. A 45–49 évesek eseté-
ben az arány még eléri az országos átlagot, majd az en-
nél idősebbeknél csökkenni kezd, a 75 év felettieknek
már csak 23 százaléka rendelkezik legalább érettségivel.
1.4.1. ábra A 15 éves és idősebb népesség megoszlása legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint, nemenként
1.4.2. ábra A legalább érettségizettek aránya a 18 éves és idősebb népességben, 2011 (%)
3. Országos adatok 17
Az iskolázottság területi különbségei hasonlóan
alakulnak a tíz évvel ezelőttihez, a településtípusok kö-
zött a legalább általános iskola 8. évfolyamát végzettek
arányaiban legkisebb az eltérés. A régiók közötti legna-
gyobb különbséget Közép-Magyarország (97 százalék)
és Észak-Alföld (93 százalék) jelenti.
Az érettségizettek arányában már számottevő kü-
lönbségek vannak a településtípusok között. Míg a
főváros 70 és a megyeszékhelyek 60 százalékos értéke
kiemelkedően magas, addig a községeké csupán 33 szá-
zalék. A régiók közül csupán Közép-Magyarország ha-
ladja meg – Budapest kiugró értéke miatt – az országos
átlagot, a többi alatta marad. A megyéket tekintve Pest
és Csongrád megyében a legkedvezőbb a helyzet, Sza-
bolcs-Szatmár-Bereg megyében a legkedvezőtlenebb.
Az egyetemet, főiskolát végzettek országos aránya
a 25 éves és idősebb népesség körében 19 százalék.
Kiemelkedően magas a diplomások aránya a főváros-
ban, alacsonyabb, de az országos átlagot lényegesen
meghaladó a megyeszékhelyeken, községekben csak
10 százalék. A megyék közül Nógrád és Békés megyé-
ben legalacsonyabb az arányuk (11, illetve 13 százalék).
1.4.1. tábla A népesség iskolai végzettsége, 2011(%)
Településtípus
A 15 éves A 18 éves A 25 éves
és idősebb népességből azok aránya, akik
legalább az általános iskola 8. évfolyamát elvégezték
legalább érettségivel rendelkeznek
egyetemi, főiskolai oklevéllel rendelkeznek
Főváros 98,1 69,9 34,1
Megyeszékhelyek 97,2 60,0 25,2
Többi megyei jogú város 97,0 53,1 18,8
Többi város 94,8 45,5 15,7
Városok összesen 96,3 55,8 23,0
Községek, nagyközségek 92,2 33,1 9,7
Ország összesen 95,1 49,0 19,0
1.4.2. tábla A magyar anyanyelvű népesség idegennyelv-tudása
Beszélt nyelv
2001 2011
főa válaszolók
százalékábanfő
a válaszolók százalékában
Csak magyarul beszél 7 694 943 80,6 6 273 216 74,6
Más nyelvet is beszél 1 851 431 19,4 2 135 833 25,4
Ebből:angol 928 528 9,7 1 336 133 15,9
német 952 887 10,0 937 155 11,1
orosz 177 256 1,9 128 707 1,5
A népesség idegennyelv-tudását az anyanyelvvel összefüggésben vizsgáltuk. Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre a válaszadás önkéntes volt, ezért az arányok kiszámításánál az adatokat a válaszolókhoz viszonyítottuk.
18 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
2011-ben a magyar anyanyelvű népesség 25 száza-
léka beszélt a magyaron kívül legalább egy másik nyel-
vet, ez 6 százalékponttal több az előző népszámláláshoz
képest, ami a nyelvtudás felértékelődésének köszönhe-
tő, mivel a munkaerőpiacra való belépésnek sok esetben
követelménye lett az idegennyelv-tudás.
Az angol nyelv térhódítása szembetűnő a másik két
leggyakrabban előforduló beszélt nyelvvel szemben.
2011-ben 40 százalékkal többen beszélték az angolt,
mint 2001-ben. A német nyelvet valamivel kevesebben
beszélték, mint tíz évvel ezelőtt, holott 2001-ben még
ezt az idegen nyelvet beszélték legnagyobb arány ban.
Az orosz nyelv az előző népszámláláshoz hasonlóan a
harmadik helyen áll, annak ellenére, hogy az oroszul tu-
dók száma közel 30 százalékkal csökkent.
1.5. Gazdasági aktivitás
A népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlása
2001 óta jelentősen változott: növekedett a gazda-
ságilag aktívak, ezen belül a foglalkoztatottak és a
munkanélküliek száma és aránya. Jelentősen csökkent
ugyanakkor az inaktív keresők, döntően a nyugdíjasok
és a gyermekellátási támogatásokat igénybe vevők, va-
lamint az eltartott népesség részaránya.
Az aktív népesség növekedésének hátterében a
korösszetétel változása – a gyermekkorúak számának
csökkenése, az idősebb aktív korúak számának növe-
kedése – áll. A nyugdíjkorhatár emelkedése azt ered-
ményezte, hogy a 2001. évivel szemben még a mun-
kaerőpiacon van az 55–59 éves nők és a 60. évüket
éppen betöltött férfi ak jó része. Ez a nagy létszámú, az
1950-es évek első felében született korcsoport jelen-
tősen hozzájárult az aktív népesség számának emel-
kedéséhez.
Ugyanakkor a 30 év alatti, jóval kisebb létszámú
korosztályban folytatódott az 1990-es években már jól
látható tendencia: a tanulási idő kitolódásával a ko-
rábbinál jóval kisebb részük és később jelenik meg a
munkaerőpiacon.
A foglalkoztatottakat és munkanélkülieket magá-
ban foglaló aktív népesség száma 4 millió 511 ezer fő
volt 2011 októberében, 9,9 százalékkal nőtt 2001 óta.
A gazdaságilag aktívak részaránya a népességből 45
százalék volt. A gazdaságilag aktívak kormegoszlá-
sa jelentősen módosult: lényegesen csökkent a 30 év
alatti fi atalok száma, növekedett a 30–44 és az 50–54
éveseké, az 55 éven felülieké pedig több mint két és
félszerese a tíz évvel korábbinak. 2011-ben az 55–59
éves korosztályból 107 ezerrel több férfi és 171 ezerrel
több nő volt jelen a munkaerőpiacon, mint tíz évvel
korábban.
A gazdaságilag aktívak aránya férfi ak között 51,
a nők között 40 százalék volt. 2001 óta mind a fér-
fi ak, mind a nők munkaerőpiacon való részvételének
aránya jelentősen nőtt, a köztük levő különbség pedig
kismértékben csökkent.
A népesség gazdasági aktivitásában az ország kü-
lönböző területein jelentős különbségek vannak. A
régiók közül kiemelkedik Közép-Magyarország ma-
gas aktivitási rátája (49 százalék), a skála másik végén
Észak-Magyarország és Észak Alföld áll, 6 százalék-
ponttal lemaradva. A megyék közül Komárom-Esz-
1.5.1. ábra A népesség megoszlása gazdasági aktivitás szerint
A népszámlálás által mért munkanélküliségi ráta magasabb, mint a Központi Statisztikai Hivatal rendszeres mun-kaerő-felmérése szerinti, 2011. szeptember, október, november hónapokra számított arány. Az eltérést a népszám-lálás adatfelvételi módja okozza, e jelenség a fogalmi azonosság mellett a 2001. évi népszámlálásnál és a 2005. évi mikrocenzusnál, valamint más országokban is megfigyelhető.
3. Országos adatok 19
tergom megyében a legmagasabb az aktivitási arány
(48 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-
Szatmár-Bereg megyében csak 41 százalék.
A foglalkoztatottak száma 6,8, a munkanélkülie-
ké 37 százalékkal volt több, mint tíz évvel korábban.
A munkanélküliek aránya az aktív népességen belül
2011. október 1-jén 12,6 százalék volt, 2001-ben 10,1.
A foglalkoztatottak és a munkanélküliek iskolai
végzettség szerinti összetétele jelentősen eltér egy-
mástól. A foglalkoztatottak 12 százaléka legfeljebb
általános iskolát végzett, 63 százaléka középfokú vég-
zettségű, egynegyedük diplomás. A munkanélküliek
közel egyharmada legfeljebb általános iskolát végzett,
60 százalékuk középfokú végzettségű, és nem egészen
10 százalék a diplomás munkanélküliek aránya.
A népesség másik nagy csoportja, az inaktív kere-
sők száma és aránya a 2001. évi kiugróan magas érték-
hez képest több mint 10 százalékkal csökkent, 2011.
október 1-jén számuk 2 millió 950 ezer fő, arányuk a
népességből 30 százalék volt. A nyugdíjasok körében –
akik e népességcsoport nagyobb részét adják – az élet-
tartam emelkedésével létszámnövekedés következett
be, ugyanakkor a nyugdíjkorhatár és az aktív időszak
kitolódása csökkentette számukat, így összességében
kevesebben vannak, mint tíz éve. Az inaktív keresők
másik nagy csoportja, a gyermekellátási támogatásban
részesülők száma a folyamatosan csökkenő születés-
számmal párhuzamosan jelentősen visszaesett. Az in-
aktív keresők száma a 60 évesnél fi atalabbak körében
és a 70–79 éves korcsoportban csökkent, a 60–69 éves
korcsoportban nőtt. Az inaktívak létszáma 2001 óta
kiemelkedően növekedett a 80–84 évesek (másfélsze-
resére), és a 85 év felettiek (36 százalékkal) csoportjá-
ban. Az inaktív keresők aránya összefüggésben az idős
korosztály nagyobb arányú jelenlétével Békés, Nógrád
és Tolna megyében a legmagasabb (meghaladja a la-
kosság 33 százalékát), ugyanakkor Pest megyében a
legalacsonyabb (27 százalék alatti).
A népesség harmadik nagy csoportja az eltartotta-
ké. 2011-ben arányuk 25 százalék volt, kevesebb mint
tíz éve. Ebbe a csoportba egyre nagyobb arányban a
gyermekkorúak és a tanulmányaikat végző fi atalok
tartoznak. 2011-ben az eltartottak 59 százalékát a
gyermekkorúak, további közel 33 százalékot pedig a
15–24 évesek tették ki. A 20–29 éveseknek 24 száza-
léka volt eltartott 2011-ben, arányuk 6 százalékpont-
tal emelkedett 2001 óta. Az idősebb korosztályokban
az eltartottak rétege – a nyugdíjjogosultság, a nyug-
díjszerű ellátások általánossá válásával – szinte eltűnt.
1.5.2. ábra A gazdaságilag aktív népesség aránya, 2011 (%)
1.5.1. tábla A népesség gazdasági aktivitás szerint, korcsoportonként, 2011(%)
Kor-csoport,
évesAktív
Inaktív kereső
Eltartott ÖsszesenAktív
Inaktív kereső
Eltartott Összesen
a 2001. évi százalékában
–14 – – 100,0 100,0 x x 85,4 85,4
15–39 64,2 9,1 26,7 100,0 100,1 65,6 98,7 95,2
40–59 77,9 18,3 3,7 100,0 115,2 58,5 85,5 96,8
60– 7,7 91,6 0,7 100,0 290,7 108,4 32,2 112,0
Összesen 45,4 29,7 24,9 100,0 109,9 89,2 88,9 97,4
20 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
A nem tanuló eltartottak száma és aránya a 2001-ben
is már mindössze 1–2 százalékos szintről csaknem
minden korosztályban tovább csökkent.
Az eltartott népesség aránya a fővárosban és
Nyugat-Dunántúlon a legalacsonyabb, Észak-Al-
földön és Észak-Magyarországon a legmagasabb.
A megyék között Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-
Bihar megyében az eltartottak aránya 28 százalék fö-
lötti, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében is
27 százalék. Zala és Vas megyében a lakosság mind-
össze 22–23 százaléka tartozik az eltartottak közé.
A foglalkoztatottak közül 2,4 millió fő, mintegy
61 százalék a lakóhelyén dolgozik, 30 százalék azon-
ban naponta más településre jár dolgozni, és további
mintegy 7 százalék ún. változó településen dolgozik,
azaz szintén eljár a lakóhelyéről. Közel 57 ezer fő, a
foglalkoztatottak 1,4 százaléka egy évnél rövidebb
ideje külföldön dolgozik.
Az ingázás aránya, a foglalkoztatottak mobi-
litása 2001 óta tovább nőtt: 1990-ben még a fog-
lalkoztatottak háromnegyede, 2001-ben már csak
közel 70 százaléka, 2011-ben pedig alig több mint
60 százaléka talált a lakóhelyén munkalehetősé-
get. Az ingázás a fi atalok között hagyományosan
nagyobb arányú, de még az 50–59 éveseknek is
több mint 30 százaléka naponta eljár a lakóhelyé-
ről. A külföldön dolgozók – az ingázókénál nagy-
ságrendileg kisebb – csoportjának nagy része,
68 százaléka 40 év alatti. Az ingázás az alap- és kö-
zépfokú – ezen belül is az érettségi nélkül szakmai
– végzettséget szerzetteket érinti legnagyobb mér-
tékben, a diplomások kisebb arányban kényszerülnek
lakóhelyüktől távol munkát vállalni.
A megyék között jelentős a szóródás abban, hogy a
településeken a foglalkoztatottak mekkora aránya talál
munkát, illetve mennyien járnak más településre dol-
gozni. Ebben a településhálózat, a közlekedési lehető-
ségek és az utazási hajlandóság is szerepet játszik. A
foglalkoztatottaknak csupán kevesebb mint fele dol-
gozik helyben Nógrád, Komárom-Esztergom, Heves
és Fejér megyében. Ugyanakkor Csongrád, Hajdú-Bi-
har, Bács-Kiskun és Békés megyében a foglalkoztatot-
tak körülbelül 70 százaléka helyben dolgozik.
1.6. Nemzetiség, anyanyelvA nemzetiségekhez tartozók száma 2001 óta – a leg-
több hazai nemzetiséget tekintve – jelentős mérték-
ben emelkedett, kivételt jelentenek a görög, a szlovák
és a szlovén közösségek, ahol mérséklődött a magukat
idetartozónak vallók száma, és az ukránoké, akiknek
2001 óta nem változott a létszámuk. A növekedésben
szerepet játszott az, hogy az országos és helyi nem-
zetiségi önkormányzatok fontosnak tartották a nép-
számlálásban a nemzetiség feltüntetését, és erre kérték
a tagjaikat, a nemzetiségi lakosságot.
A legnépesebb hazai nemzetiség – korábban
etnikai kisebbség – Magyarországon a cigányság.
2011. október 1-jén cigány nemzetiséghez tartozónak
vallotta magát 315 ezer fő, mintegy másfélszer annyi,
mint tíz évvel korábban.
1.5.2. tábla A népesség gazdasági aktivitás szerinti összetétele nemenként, 2011(%)
Településtípus
Férfi
Összesen
Nő
Összesenaktív
inaktív kereső
eltartott aktívinaktív kereső
eltartott
Főváros 55,4 20,2 24,3 100,0 45,8 33,5 20,7 100,0
Megyeszékhely 51,2 21,4 27,5 100,0 42,4 33,8 23,8 100,0
Megyei jogú városok 52,5 21,6 25,9 100,0 42,5 34,6 23,0 100,0
Többi város 50,4 23,0 26,6 100,0 39,8 36,2 23,9 100,0
Városok összesen 51,9 21,9 26,2 100,0 42,1 34,9 23,0 100,0
Községek, nagyközségek 48,9 24,4 26,6 100,0 36,1 38,8 25,0 100,0
Ország összesen 51,0 22,7 26,4 100,0 40,3 36,0 23,6 100,0
3. Országos adatok 21
A nemzetiségi témakör a 2011. évi népszámláláskor a kérdőíven az előző népszámlálással összehasonlítható módon, ugyanakkor a válaszadást hangsúlyozottabban segítő módon jelent meg. A nemzetiséghez tartozás különböző aspek-tusait – eltérően sok európai országtól, ahol csak egyetlen kérdést tesznek fel – több kérdés vizsgálta: a nemzetiségen kívül az anyanyelvre, a családi-baráti körben beszélt nyelvre is vonatkozott egy-egy kérdés. A nemzetiségre azonban nem egy, hanem két kérdést tettünk fel a 2011. évi népszámlálás során, felhasználva azokat a kutatói tapasztalatokat, amelyek szerint elősegíti a többes identitás bejegyzését az, ha nem egy, hanem két prioritás nélküli kérdés vonatko-zik a nemzetiségi hovatartozásra. Az eredmények azt mutatják, hogy a kérdésfeltevés helyes volt: a nemzetiséghez tartozás összes jelölésének több mint 60 százaléka a másik nemzetiségi kérdésre érkezett be.
A négy, nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdés válaszainak együttes vizsgálatából úgy állapítottuk meg a válaszadó nemzetiséghez tartozását, hogy adott nemzetiséghez tartozónak tekintjük azt a személyt, aki a négy kér-désből legalább egyre az adott nemzetiséget jelölte meg. E módszer – amely a 2001. évivel egyező, tehát az adatok összehasonlíthatók – biztosítja azt, hogy egy személyt egy nemzetiségnél csak egyszer számoltunk el. Mivel azonban mindenkinek lehetősége volt több nemzetiséget is megjelölni, egy személy annyiszor szerepel a nemzetiségekhez tartozók között, ahány nemzetiséget bármelyik kérdésnél megjelölt. A két nemzetiséghez tartozók száma több mint 700 ezer fő volt, az ennél több nemzetiséget jelölőké pedig mindössze 19 ezer fő.
A fentiek szerinti „nemzetiséghez tartozó” kategóriát alkalmazzuk a nemzetiségek létszámának elemzésekor. A népszámlálási törvény értelmében a nemzetségi kérdésekre a válaszadás önkéntes volt, ezzel együtt a lakosság
túlnyomó része válaszolt ezekre a kérdésekre is. A válaszadási arány a nemzetiség kérdésre 85, 2001-ben 94 százalék volt.
A nemzetiségi törvény felsorolja az elismert hazai 13 nemzetiséget, amelyek a következők: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán.
Táblázatainkban a „Hazai nemzetiséghez tartozó összesen” sorokban e 13 nemzetiség adatai szerepelnek.
1.6.1. tábla A nemzetiségi népesség száma, aránya, 2011
NemzetiségNemzetiség Anyanyelv
Családi, baráti körben
használt nyelv
Előzőek alapján nemzetiséghez tartozik
főa népesség a 2001. évi
alapján százalékában
Bolgár 3 556 2 899 2 756 6 272 0,1 270,8
Cigány (romani, beás) 308 957 54 339 61 143 315 583 3,2 153,4
Görög 3 916 1 872 2 346 4 642 0,0 70,1
Horvát 23 561 13 716 16 053 26 774 0,3 104,1
Lengyel 5 730 3 049 3 815 7 001 0,1 136,1
Német 131 951 38 248 95 661 185 696 1,9 154,3
Örmény 3 293 444 496 3 571 0,0 306,5
Román 26 345 13 886 17 983 35 641 0,4 241,1
Ruszin 3 323 999 1 131 3 882 0,0 186,7
Szerb 7 210 3 708 5 713 10 038 0,1 136,6
Szlovák 29 647 9 888 16 266 35 208 0,4 89,7
Szlovén 2 385 1 723 1 745 2 820 0,0 58,4
Ukrán 5 633 3 384 3 245 7 396 0,1 100,0
Hazai nemzetiséghez tartozó összesen 555 507 148 155 228 353 644 524 6,5 145,6
22 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
A második legnagyobb létszámú hazai nemzetiség
a németeké, idetartozónak vallotta magát 186 ezer fő,
létszámuk az előző népszámláláshoz képest 54 szá-
zalékkal növekedett. A német nemzetiségűek létszá-
mának növekedésében kiemelkedően nagy szerepet
játszott, hogy a nemzetiséghez tartozás kritériumai
közül viszonylag sokan jelölték családi-baráti közös-
ségben beszélt nyelvként a németet. A román és a
szlovák nemzetiség egyaránt 35 ezer, a horvát közös-
ség közel 27 ezer, a szerb 10 ezer főt számlál. A többi
hazai nemzetiség létszáma a népszámlálás adatai alap-
ján 10 ezer fő alatti.
A hazai nemzetiségek mellett az évek folyamán be-
vándorolt nemzetiségi csoportok közül az orosz közös-
ség a legnagyobb, a népszámláláskor 13,3 ezer főt szám-
lált. Hozzájuk hasonlóan több mint kétszeresére nőtt a
kínai, az arab és a vietnámi nemzetiségűek létszáma is.
A hazai nemzetiségek és a bevándorolt nemzeti-
ségi közösségek kormegoszlása általában eltér a teljes
lakosságétól, és egymástól is jelentősen különbözik.
A legtöbb hazai nemzetiség esetében a gyermekko-
rúak aránya alacsony. Kivételt képeznek a cigányok,
akiknek a kormegoszlása valamennyi korcsoportban a
leginkább eltér a teljes népességétől: a gyermekkorú-
ak aránya 32 százalék, több mint duplája a teljes né-
pességre jellemzőnek. Körükben magas a fi atal aktív
korúak aránya is, ugyanakkor a 40–59 éveseké már
alacsonyabb a népesség átlagánál, az időskorúaké pe-
dig kirívóan alacsony (4,6 százalék), miközben a teljes
lakosság között az időkorúak arányának a növekedése
jellemző, és 2011-ben 24 százalék volt.
A fi atal aktív korúak részaránya magas a román, a
szerb, az ukrán közösségekben, viszonylag sokan idős-
korúak a szlovák és a szlovén nemzetiségűek között.
A bevándorolt közösségek közül kiemelkedően fi ata-
lok az ázsiaiak, körükben az idősek aránya nemzetisé-
genként mindössze 3–6 százalék között van.
A nemzetiségi népesség arányai az iskolázottság
tekintetében is eltérnek a teljes hazai lakosságétól. Az
iskolai végzettség – összefüggésben az általános iskolás
korúak magas arányával – a cigányok körében kirívó-
an alacsony: az érettségit és diplomát szerzettek aránya
mindössze 4,2 százalék. Kiemelkedően magas ugyan-
akkor a teljes népességhez hasonlítva a lengyelek, az
ukránok és az örmények iskolázottsága: 60–70 százalék
közötti a legalább érettségizettek aránya. A bevándorolt
közösségek között az oroszok 54 százaléka diplomás.
A nagyobb létszámú nemzetiségek közül a cigá-
nyok legnagyobb arányban Borsod-Abaúj-Zemplén
és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a németek
Budapesten, Baranya és Pest megyében, a románok
Budapesten, Békés és Pest megyében, a szlovákok
Békés, Komárom-Esztergom és Pest megyében élnek.
1.6.1. ábra A három legnagyobb nemzetiséghez tartozók aránya, 2011 (%)
Cigány (roma)
Német
Román
3. Országos adatok 23
1.7. Vallás
A kérdésre válaszolók összesen 286 féle vallást, fele-
kezetet jelöltek meg. A nagy történelmi egyházakhoz
tartozók száma csökkent, a kisebb egyházak, feleke-
zetek híveinek aránya emelkedett, valamint jelentősen
nőtt az egyházhoz, felekezethez nem tartozók száma
a kérdésre válaszoló népesség körében.
A katolikusok száma 3 millió 872 ezer fő, a
magukat egyházhoz, felekezethez tartozónak vallók
71 százaléka katolikus, 2001-ben ez arány 73 szá-
zalék volt. A második legnagyobb egyház a hí-
vők száma alapján a református, 1 millió 153 ezer
hívével a vallásos lakosság 21 százalékát teszi ki,
1949 után először 2001-ben, majd 2011-ben tette lehetővé a népszámlálásról szóló törvény, hogy a vallás kérdéskör része legyen a népszámlálási programnak.
A kérdésfeltevés tartalma azonos volt a 2001. évivel, a vallási közösséghez, felekezethez tartozást kérdezte, füg-getlenül attól, hogy valakit az egyházi nyilvántartásokba bejegyezték-e vagy sem, megkeresztelték vagy befogadó szertartás részese volt-e, illetve vallását gyakorolja-e, vagy sem. A népszámlálási törvény szerint a válaszadás önkén-tes volt, ezzel együtt a kérdésre a lakosság 73 százaléka válaszolt. A nem válaszolók aránya 2001-hez képest két és félszeresére emelkedett.
1.7.1. tábla A népesség vallás szerint
Vallás, felekezet
2001 2011
főa népesség a válaszolók
főa népesség a válaszolók a 2001. évi
százalékában százalékában
Katolikus 5 558 961 54,5 61,1 3 871 881 39,0 53,5 69,7
Ebből: római katolikus 5 289 521 51,9 58,2 3 691 348 37,1 51,0 69,8
görög katolikus 268 935 2,6 3,0 179 176 1,8 2,5 66,6
Református 1 622 796 15,9 17,8 1 153 442 11,6 15,9 71,1
Evangélikus 304 705 3,0 3,4 214 965 2,2 3,0 70,5
Ortodox keresztény 14 520 0,1 0,2 13 710 0,1 0,2 94,4
Izraelita 12 871 0,1 0,1 10 965 0,1 0,2 85,2
Más egyház, felekezet 96 760 0,9 1,1 167 231 1,7 2,3 172,8
Egyházhoz, felekezethez nem tartozika) 1 483 369 14,5 16,3 1 659 023 16,7 22,9 111,8
Ateistab) .. .. .. 147 386 1,5 2,0 x
Válaszolók együtt 9 093 982 89,2 100,0 7 238 603 72,8 100,0 79,6
Nem válaszolt, ismeretlen 1 104 333 10,8 x 2 699 025 27,2 x 244,4
Népesség 10 198 315 100,0 x 9 937 628 100,0 x 97,4
a) 2001-ben az ateistákkal együtt.b) 2001-ben az egyházhoz, felekezethez nem tartozókkal együtt.
24 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
csaknem ugyanannyit, mint 2001-ben. Evangélikus-
nak vallotta magát 215 ezer fő, az egyházi, felekezeti
kötődést jelzők 4,0 százaléka, szintén közel ugyan-
annyi, mint 2001-ben. Az ortodox keresztények,
valamint az izraeliták nagyságrendileg kevesebben
élnek Magyarországon, és létszámuk 2001 óta szin-
tén mérséklődött. A kisebb egyházak közül leg-
többen baptistának, illetve a Hit Gyülekezetéhez
tartozónak vallották magukat, mindkét esetben
valamivel több mint 18 ezren.
A nagy történelmi egyházak, a katolikusok, refor-
mátusok, evangélikusok híveinek kormegoszlása nem
tér el jelentősen egymástól, a teljes lakosságétól: ma-
gasabb közöttük az idősek, alacsonyabb a gyermek-
korúak aránya. A magukat izraelitának vallók még
idősebbek, a 60 év felettiek aránya körükben nagyon
magas, 42 százalék, a gyermekkorúaké 7,1 százalék. A
kisebb egyházak közül a baptisták között a gyermek-
és időskorúak is viszonylag többen vannak, mint az
ország népességében a hasonló korúak, ugyanakkor a
40–59 évesek kevesebben. A Hit Gyülekezetéhez tar-
tozók között a fi atalok aránya magas, az időseké vi-
szonylag alacsony.
Az egyes egyházakhoz tartozók iskolai végzett-
sége összességében a történelmi egyházak közül az
izraelitáknál a legmagasabb, utánuk az evangélikusok
következnek. A katolikusok és a reformátusok iskolai
végzettsége a teljes népességéhez hasonló.
Az ország megyéi közül a katolikusok aránya Zala,
Vas, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Heves és Nógrád
megyében a legnagyobb. A reformátusok aránya a leg-
magasabb Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és
Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Az egyházhoz,
felekezethez nem tartozók aránya kiemelkedően magas
volt Budapesten, valamint az átlagnál magasabb Békés,
Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében.
1.8. Egészségi állapotA kérdésre a népszámlálási törvény értelmében a vá-
laszadás önkéntes, a lakosság 89 százaléka válaszolt rá.
2011-ben a fogyatékkal élők száma 457 ezer fő volt, a
népesség 4,6 százaléka. A nemek szerinti arány nem
tér el jelentősen a teljes népességétől, a fogyatékkal
élők 53 százaléka nő. Közülük többen egynél több
fogyatékosságot is jeleztek, összesen 561 ezret. Száz
fogyatékkal élő átlagosan 123 fogyatékosságot jelölt.
A fogyatékkal élők több mint 70 százaléka
50 évesnél idősebb. A legnagyobb csoport, a 232 ezer
főt számláló mozgássérültek többsége az időseb-
bek közé tartozik, több mint 80 százalékuk 50 évnél
idősebb.
A fogyatékkal élők 56 százaléka legfeljebb általá-
nos iskolát végzett. Az általános iskolát be sem fejezők
aránya viszonylag magas az értelmi fogyatékosok és a
beszédfogyatékosok között, valamint – a fi atal koruk-
kal is összefüggésben – az autisták között. A nagyot-
hallóknak és a mozgássérülteknek ugyanakkor 9–10
százaléka egyetemi vagy főiskolai végzettségű.
A magukat tartós betegnek vallók iskolai végzett-
sége valamennyi végzettségi szintet tekintve kissé ala-
csonyabb, mint a teljes népességé, azzal összefüggés-
ben , hogy kisebb arányban kerülnek ki a magasabb
végzettséggel rendelkező fi atalabb korosztályokból:
77 százalékuk 50 év feletti.
A népesség egészségi állapotát jellemző témák közül a fogyatékosságról, az adott korra jellemző betegségről a ko-rábbi népszámlálások is tartalmaztak kérdéseket. Betegséggel kapcsolatos kérdés azonban utoljára 1930-ban volt része a programnak. 2011-ben a népszámlálási kérdőíven a fogyatékosság meglétén és annak típusán kívül a tartós betegségre vonatkozó kérdés is szerepelt. Ennek oka – az információ hiánypótló jellegén túl – az volt, hogy 2001-ben azok, akik nem fogyatékkal élők voltak, de egészségi állapotukat rossznak ítélték, nem találtak válaszlehe-tőséget a kérdőíven, így az „egyéb” fogyatékos kategóriát jelölték meg, megnehezítve ezzel a ténylegesen fogyatékkal élők megkülönböztetését a tartós betegektől és a fogyatékkal élők valós számának a megállapítását.
A kérdések elválasztása helyesnek bizonyult: a fogyatékkal élők közül viszonylag kevesen voltak, akik nem találták meg a rájuk vonatkozó kategóriát, ezért az „egyéb” választ jelölték, ugyanakkor meglehetősen sok, 1648 ezer tartós beteget talált a népszámlálás.
3. Országos adatok 25
1.8.1. tábla A fogyatékossággal élők* a fogyatékosság típusa szerint, 2011
A fogyatékosság típusa Férfi Nő
Összesen
főa népesség
százalékában
Mozgássérült 105 577 126 629 232 206 2,34
Gyengénlátó, aliglátó 28 691 44 739 73 430 0,74
Vak 4 264 4 790 9 054 0,09
Nagyothalló 28 613 34 401 63 014 0,63
Siket 4 201 4 370 8 571 0,09
Súlyos belszervi fogyatékos 22 880 23 768 46 648 0,47
Mentálisan sérült (pszichés sérült) 20 733 25 532 46 265 0,47
Értelmi fogyatékos 23 857 18 922 42 779 0,43
Beszédhibás 9 249 5 279 14 528 0,15
Beszédfogyatékos 6 516 4 397 10 913 0,11
Autista 3 992 1 128 5 120 0,05
Siketvak (látás- és hallássérült) 1 514 1 748 3 262 0,03
Egyéb 1 148 1 129 2 277 0,02
Ismeretlen 1 594 1 586 3 180 0,03
Fogyatékossággal élők 214 765 241 873 456 638 4,60
* Egy személy több fogyatékosságot is megjelölhetett, ezért a fogyatékossággal élők száma eltér a megjelölt fogyatékosságok együttes számától.
26 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
2. HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK
2.1. A háztartások száma és összetétele2011-ben a lakosság 98 százaléka magánháztartás-
ban élt. Közel 235 ezren intézeti háztartás (pl. kollé-
gium, idősek otthona, börtön) tagjai voltak, és 5600
embert regisztráltunk fedél nélküli hajléktalanként.
Az elmúlt évtizedekben a magánháztartásban élők
aránya alig változott.
A háztartások száma az 1990-es évek kivételével
évtizedről évtizedre jelentősen emelkedett, a 2011.
évi népszámláláskor meghaladta a 4,1 milliót.
A háztartások többsége továbbra is családon ala-
pul. Az egyedülállók számának és arányának növe-
kedése miatt ugyan folyamatosan csökken az ösz-
szes háztartáson belül a családháztartások aránya,
a legtöbb háztartás egy családot foglal magában, a
háztartások közel kétharmada ilyen. 2011-ben a
családháztartások túlnyomó többsége egycsaládos
háztartás, alig fordul elő, hogy több család vezessen
közös háztartást.
A családháztartások visszaszorulása következté-
ben az egy családból álló háztartások aránya az el-
múlt négy évtized során 74-ről 64 százalékra esett
vissza. 1970-ben a háztartások 5 százalékában még
több család élt együtt, 2011-ben arányuk alig haladta
meg az 1 százalékot.
Az ország egyes területein szinte kizárólag egy
családból állnak a családháztartások. A többcsalá-
dos háztartások aránya kirívóan alacsony a főváros-
ban, de jóval az átlag alatt marad Békés és Bács-
Kiskun megyében is, míg a legmagasabb az arányuk
Somogy megyében, valamint a Nyugat-Dunántú-
lon Vas és Zala megyében, de a 3 százalékot itt sem
éri el.
Az egycsaládos háztartások többségében párok
(házastársak vagy élettársak) élnek együtt egy vagy
több gyermekkel, illetve gyermek nélkül. Közülük
továbbra is a házaspáros háztartások jelentik a több-
séget, de az egycsaládos háztartások 14 százaléka
élettársi kapcsolaton alapul, és jelentősen megnöve-
kedett a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő
szülők háztartásainak részesedése is. Tíz évvel ezelőtt
2.1.1. ábra A háztartások és a háztartásban élők száma
3. Országos adatok 27
az egycsaládos háztartások közül minden hatodikban
élt egy szülő a gyermekével, 2011-ben már minden
ötödik egycsaládos háztartás ilyen.
Párkapcsolaton alapul az egycsaládos háztartá-
sok több mint 82 százaléka a Nyugat-Dunántúlon,
különösen Győr-Moson-Sopron megyében magas
az arányuk. Ezzel szemben a fővárosban az egy-
családos háztartások közel egynegyedét egyszülős
családok alkotják. A megyék között hagyomá-
nyosan magas az egyszülős háztartások aránya
Csongrádban, de részesedésük itt sem éri el a
22 százalékot.
A nem családháztartások túlnyomó többségét
az egyedülállók, kisebb részét egyéb összetételű –
rokon, nem rokon személyekből álló – háztartások
képezik. 1970-ben a háztartások egyötöde volt csa-
lád nélküli, 2001-ben már 29 százalékuk, az elmúlt
tíz alatt pedig jelentős mértékben, 35 százalékra
nőtt a részarányuk, amit az egyedülállók magas és
növekvő száma okozott. Négy évtizeddel ezelőtt
minden hatodik, 2011-ben minden harmadik ház-
tartásban egy személy élt. Ez 1 millió 317 ezer em-
bert jelent. Számuk az előző népszámláláskor lépte
át az 1 milliót, és tíz év elteltével 30 százalékkal
nőtt.
A nemek aránya ugyan valamelyest közelített
egymáshoz, de az egyedülállók között továbbra is
jóval több a nő, mint a férfi , 2011-ben 809 ezer nő
2.1.2. ábra A háztartások megoszlása háztartás-összetétel szerint
2.1.3. ábra Az egyedülállók száma főbbkorcsoportok szerint
2.1.1. tábla A háztartások és a háztartásban élők száma
Településtípus
Háztartások, 2011 Háztartásban élők, 2011 Száz háztartásra jutó személy
számaa 2001. évi
százalékábanszáma
a 2001. évi százalékában
2001 2011
Főváros 819 708 106,4 1 681 065 97,0 225 205
Megyeszékhelyek 756 815 107,6 1 689 249 97,3 247 223
Többi megyei jogú város 110 832 109,4 259 309 99,7 257 234
Többi város 1 253 380 107,4 3 072 786 98,4 268 245
Városok összesen 2 940 735 107,2 6 702 409 97,8 250 228
Községek, nagyközségek 1 164 973 104,0 2 994 790 96,9 276 257
Ország összesen 4 105 708 106,3 9 697 199 97,5 257 236
28 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
és 508 ezer férfi vezetett egyedül háztartást.
Az elmúlt évtizedekre vonatkozóan mindig igaz
volt, hogy az egyedülállók több mint fele időskorú.
2011-ben az egyedülálló nők 66, a férfi ak mind-
össze 31 százaléka került ki ebből a korosztályból.
Új jelenség a 30–39 éves korcsoport gyarapodása.
Tíz évvel ezelőtt az egyedülállók 7 százaléka járt a
harmincas éveiben, 2011-ben részarányuk 13 szá-
zalékra nőtt, az egyedülálló férfi ak körében eléri a
20 százalékot.
A fővárosban különösen magas a nem családház-
tartások, azon belül pedig az egyedülállók aránya.
Budapesten a háztartások 41 százalékában egy sze-
mély él. A 32 százalékos átlag feletti az egyedülál-
lók részaránya Dél-Alföld megyéiben is, 28 százalék
alatti azonban a részesedésük Pest, Szabolcs-Szat-
már-Bereg és Vas megyében.
2.2. A háztartások mérete, korösszetételeA háztartások számának emelkedése és a háztartás-
ban élők számának mérséklődése csökkenő háztar-
tásnagyságot eredményez. Száz háztartásra 2001-ben
még átlagosan 257, 2011-ben már csak 236 személy
jutott.
A 2001. évi népszámlálásig mindig a kétszemé-
lyes háztartások aránya volt a legmagasabb, 2011-ben
azonban már egytagú háztartásból volt a legtöbb. A
kétszemélyesnél nagyobb háztartások részesedése va-
lamennyi nagyságkategóriában csökkent. 2011-ben a
háztartások 19 százaléka három-, 13 százaléka pedig
négytagú volt, az ennél népesebb háztartások aránya
nem érte el a 7 százalékot.
A legkisebb háztartások továbbra is a fővárosban,
valamint Csongrád és Békés megyében, a legnépeseb-
bek pedig Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
élnek.
A népesség öregedésével összefüggésben változik a
háztartások korösszetétele is. Az elmúlt tíz évben foly-
tatódott a csak fi atalkorúakból (30 év alattiakból) álló
háztartások arányának csökkenése, miközben a csak
középkorúak és a csak időskorúak alkotta háztartások
részesedése folyamatosan nő. 2011-ben a fi atalkorúak
háztartásainak aránya 5 százalék volt, a háztartások
egyötödében csak középkorúak, 27 százalékában csak
időskorúak éltek. A háztartások legnagyobb hányadát
a gyermekes háztartásokra jellemző korösszetételű,
fi atalok és középkorúak alkotta háztartások adják,
arányuk 2011-ben 33 százalék volt, 4 százalékponttal
kevesebb, mint 10 évvel ezelőtt. Némileg emelkedett
viszont a közép- és időskorúakból álló háztartások
részaránya, a háztartásoknak már 9 százaléka ilyen.
Zömében ezek is gyermekes háztartások, de itt felnőtt
gyermek él együtt időskorú szülőjével. Három generá-
ció közös háztartása egyre ritkábban fordul elő, 2011-
ben csupán a háztartások 4 százalékában éltek együtt
fi atalok, középkorúak és idősek.
2.2.1. ábra Száz háztartásra jutó személyek száma
3. Országos adatok 29
2.3. A családok száma és összetétele
A családok száma 2011-ben 2 millió 713 ezer volt,
többségében párkapcsolaton alapuló családok gyer-
mekkel vagy gyermek nélkül. A párkapcsolatok ösz-
szes családon belüli részaránya meghaladta a 80 szá-
zalékot, a családok 20 százaléka pedig egy szülőből
és egy vagy több nőtlen, hajadon gyermekből állt.
A párkapcsolatok döntő többsége házasságkötéssel
jön létre, 1 millió 772 ezer volt a házaspárok száma.
Egyre inkább tért hódítanak az élettársi kapcsolatok,
minden ötödik párkapcsolatban házasságkötés nél-
kül éltek együtt, az élettársi kapcsolatok száma meg-
közelítette a 405 ezret.
2.2.1. tábla A háztartások korösszetétele, 2011
Háztartás-összetétel
Csak
Fiatal- és közép-
Fiatal- Közép-Fiatal-, közép-
Összesenfi atal- közép- idős-és idős-
korú személlyel
Családháztartás
Összesen 88 700 301 165 387 328 1 338 851 35 324 330 797 180 251 2 662 416
Egy családból álló háztartás
Házaspár 25 363 204 218 363 437 794 107 16 206 202 969 101 843 1 708 143
Élettársi kapcsolat 47 197 67 128 20 120 197 048 2 420 25 796 17 018 376 727
Együtt 72 560 271 346 383 557 991 155 18 626 228 765 118 861 2 084 870
Egy szülő gyermekkel 16 051 29 084 3 624 324 655 16 078 98 534 40 136 528 162
Összesen 88 611 300 430 387 181 1 315 810 34 704 327 299 158 997 2 613 032
Több családból álló háztartás
Két családból álló 87 729 147 22 075 614 3 485 20 750 47 887
Három vagy több családból álló 2 6 – 966 6 13 504 1 497
Összesen 89 735 147 23 041 620 3 498 21 254 49 384
Nem családháztartás
Egyszemélyes 111 713 513 242 692 183 – – – – 1 317 138
Egyéb összetételű 12 904 18 527 16 702 9 613 10 370 56 707 1 331 126 154
Összesen 124 617 531 769 708 885 9 613 10 370 56 707 1 331 1 443 292
Összesen 213 317 832 934 1 096 213 1 348 464 45 694 387 504 181 582 4 105 708
A családot alkotó személyek köre szűkebb, mint a háztartásoké. A háztartás tagjainak egy része családban, mások családdal élőnek minősülnek, illetve vannak olyan háztartások, ahol bár több személy él együtt, mégsem alakul ki család, vagy egyetlen személy alkotja a háztartást. Statisztikai értelemben vett családnak számít a gyermekkel vagy gyermek nélkül együtt élő házaspár vagy élettársi kapcsolat, továbbá a gyermekét egyedül nevelő szülő.
30 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
Az egy szülő gyermekkel típusú családok szá-
ma 2011 októberében 537 ezer volt. A gyermekek
egyedülálló szülőként való nevelése többségében az
anyákra hárul. Az összes egyszülős családon belüli
részesedésük megközelítette a 87 százalékot, számuk
meghaladta a 464 ezret. Minden nyolcadik egyszülős
családban az apa élt együtt egy vagy több gyerme-
kével.
A családok száma 5 százalékkal csökkent az előző
népszámláláshoz képest. A különböző típusú csalá-
dok közül azonban csak a házaspáros családok száma
csökkent. mégpedig jelentős mértékben, 17 százalék-
kal, az összes többi családtípusé pedig nőtt. A legna-
gyobb mértékben, 49 százalékkal az élettársi kapcso-
latok száma emelkedett 2001-hez képest. 1990-ben
és az ezt megelőző időszakokban az élettársi kapcso-
lat elsősorban az elváltak és özvegyek körében volt
gyakori, napjainkban viszont a nőtlen, hajadon csalá-
di állapotúak esetén a legnépszerűbb ez az együttélé-
si forma. Az előző népszámlálás óta 23 százalékkal
lett több az apa gyermekkel, 12 százalékkal az anya
gyermekkel típusú családok száma.
Az egyes családtípusok között a korábbi telepü-
léstípusonkénti különbségek kiegyenlítődnek, csak
az egyszülős családoknál van különbség a település
jogállása szerint. Míg a fővárosban minden negyedik,
a nagyobb városokban minden ötödik család egyszü-
lős, addig a községekben csak minden hatodik család
gyermekével egyedül élő szülő típusú.
A különböző családtípusok aránya régiónként,
illetve megyénként eltér. A régiók közül több szem-
pontból is kiemelkedik Közép-Magyarország és
Nyugat-Dunántúl. A házaspárok legkisebb, az egy
szülő gyermekkel típusú családok pedig a legnagyobb
arányban fordultak elő az ország középső régiójában.
A házasságban élő családok hányada a Nyugat-Du-
nántúlon volt a legmagasabb, meghaladta a 70 szá-
zalékot. Ugyanakkor ebben a régióban volt a legke-
vesebb egyszülős család, valamint élettársi kapcsolat.
Utóbbiak részaránya a Közép-Dunántúlon és a Dél-
Alföldön megközelítette a magas, 16 százalékos
fővárosi átlagot. Magyarországon a házasságkötés
nélküli együttélési formát a leggyakrabban Komá-
rom-Esztergom megyében választották.
A családok másik jellemzője, hogy nevelkedik-e
gyermek a családban vagy sem. 2011-ben 1 millió
778 ezer családban, a családok közel kétharmadában
neveltek legalább egy gyermeket. A családok egyhar-
madában házaspárok vagy élettársak éltek gyermek
nélkül. Idetartoznak azok a családok is, amelyekben
a korábban a családban élő gyermek már elhagyta a
szülői otthont, és önálló életet kezdett. Száz párkap-
csolaton alapuló családból 58 gyermekes, 42 gyermek
nélküli. A gyermekes családok hányada a házaspá-
roknál az elmúlt tíz év alatt csökkent, az élettársaknál
pedig nőtt. Ennek ellenére még mindig magasabb a
gyermekes családok aránya a házaspárokénál, 5 szá-
zalékponttal.
Az ország területei közül a fővárosban a leggya-
koribb a gyermek nélküli család, arányuk meghaladta
a 37 százalékot. A kisebb városokban és a községek-
ben az átlagosnál több család gyermekes. A telepü-
léstípusonkénti eltérések az élettársi kapcsolatoknál
a legjelentősebbek. A fővárosi élettársak 60 százaléka
gyermek nélkül élt, a városokban ez az arány csak kö-
zel 50, a községekben pedig 42 százalék.
A gyermekes és gyermek nélküli családok há-
nyada Pest megyében tér el legnagyobb mértékben
az országostól, itt volt a legmagasabb, 69 százalé-
kos a gyermekes családok részaránya. A családok
67 százalékánál magasabb arányában neveltek leg-
alább egy gyermeket további három, Szabolcs-Szat-
már-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemp-
lén megyében.
2.3.1. ábra A családok száma családösszetétel szerint
3. Országos adatok 31
A családok nagysága a családszámot meghaladó
mértékben csökkent. A családban élők száma 2011-
ben 7 millió 783 volt, 7 százalékkal kevesebb, mint
tíz évvel korábban. A családok nagysága a leginkább
a fővárosban, a legkevésbé a községekben mérsék-
lődött.
2.4. A családok mérete, a gyermekek számaA családok és a családban élők számának egyidejű
csökkenésének hatására, száz családra átlagosan már
csak 287 személy jutott, 2001-ben még 291. A há-
zastársi kapcsolaton alapuló családok az átlagos csa-
ládnagyság-csökkenés ellenére még mindig a legné-
pesebbek, itt száz családra 299 személy jutott. Ezzel
szemben az élettársi kapcsolatoknál és a gyermekü-
ket egyedül nevelő szülőknél száz családonként 5–6
fővel nőtt a családok átlagos mérete. 2011-ben száz
élettársi kapcsolatban 291, ugyanennyi egyszülős
családban 245 személy élt.
A családban élő gyermekek számának csökkenése
egyértelmű okokra, a termékenység visszaesésére és a
vállalt gyermekek számának csökkenésére vezethető
vissza. A családok legnagyobb csoportját, 36 száza-
lékát még mindig az egygyermekesek adják, számuk
megközelítette a 969 ezret. A gyermek nélküli csalá-
dok száma és aránya ettől alig maradt el. Csak min-
den ötödik családban neveltek két gyermeket, számuk
nem érte el a 600 ezret. A nagycsaládosnak számító
három vagy annál több gyermekesek hányada együt-
tesen 8 százalék volt.
2.3.1. tábla A családok és a családban élők száma
Településtípus
Családok, 2011 Családban élők, 2011 Száz családra jutó személy
számaa 2001. évi
százalékábanszáma
a 2001. évi százalékában
2001 2011
Főváros 452 905 93,0 1 227 081 91,1 277 271
Megyeszékhelyek 476 256 94,0 1 328 426 91,5 287 279
Többi megyei jogú város 74 452 96,9 209 666 94,7 288 282
Többi város 874 021 95,9 2 531 773 94,2 295 290
Városok összesen 1 877 634 94,8 5 296 946 92,8 288 282
Községek, nagyközségek 835 746 94,2 2 485 849 93,7 299 297
Ország összesen 2 713 380 94,6 7 782 795 93,1 291 287
2.4.1. ábra Száz családra jutó családtagok száma családtípusonként
A gyermek nélküli családok egyharmados részaránya az elmúlt húsz évben állandósult. Az egy gyermeket nevelő családok hányada fokozatosan nőtt, 1990-ben száz családból 33, 2011 októberében pedig már 36 tartozott ebbe a kategóriába. Csökkent a kétgyermekesek aránya, az 1990. évi 26 százalékról 22 százalékra. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a három- és a négy vagy annál több gyermekes családok aránya, ha csekély mértékben is, de növekedett.
32 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
A családok közül a gyermekes családok több mint
felében egy, egyharmadában kettő gyermeket neveltek.
A háromgyermekesek részesedése 9, az ettől nagyobb
gyermekszámú családok hányada 3 százalék volt.
A gyermekes párkapcsolatokban gyakrabban neveltek
kettő vagy annál több gyermeket, mint az egyszülős
családok. Kevesebb az egy- és több a kétgyermekes
család a házasságokban. Az élettársi kapcsolatoknál a
négy és annál több gyermekes családok hányada meg-
közelítette a 6 százalékot, ami kétszerese a házaspá-
roknál mértnek.
A családok gyermekszám szerinti összetétele te-
lepüléstípusonként eltér. Budapesten és a nagyobb
városokban az egy gyermeket nevelők részaránya ma-
gasabb az országos átlagnál, a kisebb városokban és a
községekben pedig gyakrabban vállalnak egynél több
gyermeket. Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön
közel minden tizedik család három vagy annál több
gyermekes. Pest megyében az egynél több gyermeket
vállaló családok hányada mindegyik gyermekszám-
kategóriában meghaladta az országra jellemzőt, és a
megyék közül itt volt a legmagasabb a kétgyermekes
aránya (25 százalék). Három gyermeket leggyakrab-
ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében neveltek, ahol
minden tizenharmadik család idetartozott. A négy és
annál több gyermekes családok aránya Borsod-Abaúj-
Zemplén megyében volt a legmagasabb (4 százalék).
A családban élő gyermek családi állású személyek
73 százaléka eltartott, számuk 2011-ben megközelí-
tette a 2 millió 107 ezret. A többi 936 ezer gyermek
gazdasági aktivitása foglalkoztatott, munkanélküli
vagy inaktív kereső volt. Az eltartott gyermek nélküli
családok részaránya 1990 óta folyamatosan nőtt.
2011-ben száz családra 107, száz gyermekes csa-
ládra 163 gyermek jutott. Az átlagos gyermekszám
a 2001-es és az azt megelőző két népszámlálás óta
lényegében nem változott. A különböző családtípu-
soknál a száz családra jutó gyermekszámban jelentős
különbségek voltak. A párkapcsolatokban átlagosan
97, az egyszülős családokban átlagosan 145 gyerme-
ket neveltek. 2011-ben száz gyermekes párkapcsolatra
170, ugyanennyi egyszülős családra 145 gyermek ju-
tott.
2.4.2. ábra A családok megoszlása az eltartott gyermekek száma szerint
2.4.3. ábra Száz családra jutó gyermekek száma, 2011
3. Országos adatok 33
3.1. A lakások számaA 2011. évi népszámláláskor a lakások és lakott üdü-
lők együttes száma, a lakásállomány 4 390 302 volt, 8
százalékkal több, mint az előző, 2001. évi népszám-
láláskor. A növekedés ugyan meghaladja az előző
évtized kiugróan alacsony, 5,5 százalékos bővülését,
de alatta marad az 1960-as évektől az 1980-as évek
végéig jellemző, 10 százalékot meghaladó lakásállo-
mány-gyarapodásnak. A 1990-es évtizedben, a piac-
gazdaságra való áttérés éveiben a lakásépítés üteme
csökkent. 2001-től az ösztönző állami támogatású
hitelprogramok hatására a lakásépítés növekedésnek
indult, a csúcspontot 2004-re érte el. Ezt követően
az építést ösztönző intézkedések visszaszorulását a
lakáshoz jutást nagymértékben megkönnyítő deviza-
hitelezés részben ellensúlyozni tudta, de a lakásépí-
tési kedv visszaesett. Az épített lakások száma lassan
csökkenni kezdett, a folyamat a 2008-ban kezdődő
gazdasági válság hatására felerősödött, és az évtized
végére a II. világháború óta nem tapasztalt mértékben
visszaesett.
Az ország különböző területein a lakásállomány
növekedése eltérő ütemű volt az elmúlt tíz évben A
fővárosban, a megyeszékhelyeken és a megyei jogú
városokban volt a legdinamikusabb növekedés, meg-
haladta a 10 százalékot. A többi városban az országos
átlagnak megfelelően 8 százalékkal nőtt a lakásállo-
mány, a községekben viszont még az 5 százalékot sem
érte el a bővülés.
A régiók közül Közép-Magyarországon és Nyu-
gat-Dunántúlon gyarapodott a legnagyobb mérték-
ben a lakásállomány. Pest megyében 20, Győr-Mo-
son-Sopron megyében 14, Budapesten 10 százalékkal
nőtt a lakások száma ebben az időszakban. Fejér és
Hajdú-Bihar megyében is meghaladta a növekedés az
országos átlagot.
A lakásszám legkevésbé Észak-Magyarországon
és Dél-Alföldön nőtt, ezekben a régiókban mindössze
2,3 illetve 3,9 százalékkal található több lakás, mint
tíz évvel ezelőtt. Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és
Békés megyében a lakásállomány növekedése még a 2
százalékot sem éri el.
3. A LAKÁSÁLLOMÁNY JELLEMZŐI
3.1.1. ábra A lakásállomány alakulása
34 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
A lakásállomány 21 százaléka Budapesten, 51 szá-
zaléka városokban és 29 százaléka községekben talál-
ható.
Minden településtípusra, minden megyére jellem-
ző a nem lakott lakások számának és lakásállományon
belüli arányának növekedése.
2011-ben a lakásállomány 11 százaléka tartozott
a nem lakott, vagyis a más célra használt, idényszerű-
en lakott, illetve üresen álló lakások körébe. 2001-ben
ez az arány még 9,2 százalék volt. A jelenséget több,
a területi sajátosságoktól függő tényező befolyásolta.
A népesség fogyása, a munkalehetőség hiánya miatt
a falvakat elhagyók, a nagyvárosi lakásokban működő
irodák, üzleti vállalkozások és a csak idényszerűen, pl.
üdülésre, és a másodlagosan használt lakások számá-
nak gyarapodása mind a nem lakott lakások számát
növeli. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és
Tolna megyében – ahol a nem lakott lakások számá-
nak növekedése az új építések elmaradásával társult
– a lakott lakások száma is csökkent.
A lakások jellemző falazata a lakás építési időszaka
szerint változik. Az 1960 előtt épült lakások 98 száza-
léka tégla vagy vályog építésű. Az 1960-as években, a
nagyüzemi lakásépítés megjelenésével a közép- vagy
nagyblokk, illetve a panelépületek részaránya meg-
közelítette a 20 százalékot, a következő évtizedben
megduplázódott, miközben a tégla falazatú lakások
aránya 51 százalékra süllyedt. A házgyári lakásépítés
az 1990-es évekre megszűnt, emiatt a betonfalazat
használata visszaszorult
A legrégebben, 1945 előtt épült lakások aránya
Közép-Magyarországon a legmagasabb (25 százalék),
kiemelkedik Budapest, ahol a lakások több mint 30
százaléka 1945 előtti építésű. A megyék közül Tolna
megyében vannak a legnagyobb arányban 1945 előtt
épült lakások (25), de Bács-Kiskun, Baranya, Békés és
Csongrád megyében is 20 százalék fölötti a részese-
désük. Észak-Alföldön a legkisebb a II. világháború
előtt épült lakások aránya (11 százalék).
A 2001 után épített lakások nagyobb része az év-
tized első felében épült. A népesség növekedésével
összefüggésben Pest megyében találhatók legnagyobb
arányban (18 százalék), az elmúlt évtizedben épült la-
kások, de 10 százalék fölötti az arányuk Győr-Moson-
Sopron, Hajdú-Bihar megyében és Budapesten is.
A lakásállomány közel kétharmada téglából ké-
szült, 13 százalékuk panelből, 15 százalékuk vályogból.
3.1.1. tábla A lakott és nem lakott lakások, 2011
TelepüléstípusLakott Nem lakott
ÖsszesenLakott Nem lakott Összes
lakások száma lakás a 2001. évi százalékában
Főváros 787 334 118 071 905 405 106,9 140,2 110,3
Megyeszékhelyek 723 346 72 441 795 787 108,4 134,3 110,3
Többi megyei jogú város 106 067 10 260 116 327 109,8 131,9 111,5
Többi város 1 195 320 122 977 1 318 297 106,8 125,1 108,2
Városok összesen 2 024 733 205 678 2 230 411 107,5 128,5 109,1
Községek, nagyközségek 1 100 362 154 124 1 254 486 102,8 118,9 104,5
Ország összesen 3 912 429 477 873 4 390 302 106,0 127,8 108,0
3.1.2. ábra A lakásállomány változása 2001. február 1. és 2011. október 1. között (%)
3. Országos adatok 35
A legtöbb panellakás az ipari nagyvárosainkban épült,
arányuk Székesfehérváron 45, Miskolcon 42 százalék.
Pécs, Veszprém, Debrecen és Tatabánya lakásállomá-
nyának több mint 30 százaléka panel, a fővárosban a
panellakások aránya 24 százalék.
A vályogfalú lakások aránya négy alföldi megyénk-
ben, Bács-Kiskunban, Békésben, Jász-Nagykun-Szol-
nokban és Szabolcs-Szatmár-Beregben valamint Tol-
na megyében különösen magas, 26–40 százalék.
3.2. A lakásállomány tulajdon és használati mód szerintA lakások tulajdonosi szerkezetében történt átalaku-
lás a 2000-es évek elejére befejeződött. Az 1970-es,
1980-as években az önkormányzati tulajdonban lévő
lakások több mint 25 százalékos aránya a bérlőiknek
nyújtott kedvezményes vásárlási lehetőség következ-
tében 5 százalék alá csökkent.
Az előző, 2001. évi népszámlálás óta a lakások tu-
lajdonosi szerkezetében lényegi változás nem történt.
A magánszemélyek tulajdonában levő lakások aránya
további 1 százalékkal nőtt, ugyanennyivel csökkent az
önkormányzatok és egyéb szervezetek birtokában lévő
lakásoké.
A lakott lakások 96 százaléka magánszemélyek
tulajdonában, 2,7 százaléka a települési önkormány-
zatok, 1 százaléka egyéb intézmények, szervezetek tu-
lajdonában van.
Budapest, valamint a megyeszékhelyek, a megyei
jogú városok jellemzője a magántulajdonú lakások
átlagosnál valamivel kisebb részesedése. A többi vá-
rosban 97 százalék az arányuk, a községekben pedig
szinte csak ez a tulajdonforma létezik, a lakások 99
százaléka magántulajdon, önkormányzati, illetve az
egyéb szervezetek tulajdona egyaránt mindössze 0,7
százaléka a lakásoknak.
A megyék többségében a tulajdonosi szerkezet az
átlagnak megfelelő. Pest megyében a magántulajdon-
ban lévő lakások részesedése a lakásvagyonból 2 szá-
zalékponttal még magasabb.
3.1.2. tábla A lakott lakások építési év és falazat szerint, 2011
Építési évTégla, kő, kézi
falazóelem
Közép- vagy nagyblokk,
öntött betonPanel Vályog, sár
Fa, egyéb, ismeretlen
Összesen
–1945 458 983 – – 262 202 9 114 730 299
1946–1960 291 484 6 550 – 153 904 5 691 457 629
1961–1970 382 003 57 804 48 228 96 328 5 846 590 209
1971–1980 450 386 96 866 277 907 43 767 7 939 876 865
1981–1990 364 112 64 500 185 229 12 303 11 709 637 853
1991–2000 217 429 14 904 7 236 8 605 8 814 256 988
2001–2005 183 993 9 618 759 4 077 10 970 209 417
2006– 135 617 7 342 320 2 303 7 587 153 169
Összesen 2 484 007 257 584 519 679 583 489 67 670 3 912 429
3.2.1. ábra A lakott lakások száma tulajdonjelleg szerint
36 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
2011-ben tulajdonosként élt a lakásban a lakók
92, bérlőként 7,1 és más jogcímen 1,3 százaléka. Az
elmúlt tíz évben a lakáshasználat módja lényegében
nem változott, a tulajdonosi, illetve bérleti jogcímen
élők arányában történt változás még a 0,5 százalék-
pontot sem éri el.
Budapesten, a megyeszékhelyeken és a többi me-
gyei jogú városban a legalacsonyabb a tulajdonosi la-
káshasználat és legmagasabb a bérleti jogviszony ará-
nya. A többi városban és a községekben az országos
átlagnál magasabb tulajdonosi és jóval kisebb arányú
bérleti lakáshasználat az általános.
3.3. A lakások mérete: alapterület, szobaszámAz elmúlt tíz évben – az új, jellemzően nagyobb szo-
baszámú lakások építése következtében – a lakások
összetétele a több szobával rendelkezők irányába toló-
dott el. 6 százalékponttal csökkent az egy- és kétszo-
bás lakások aránya, a háromszobás lakások részesedése
lényegében nem változott, 5 százalékpontot meghala-
dóan nőtt a négy és annál több szobás lakásoké.
2011-ben a lakott lakások 9,1 százaléka egyszobás,
37 százaléka kétszobás, 33 százaléka háromszobás és
21 százaléka négy és annál több szobás volt.
A nem megyeszékhely városokban és a községek-
ben a többszobás lakások aránya magasabb, mint a
megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban.
Az egyszobás lakások aránya Budapesten 17 száza-
lék, 8 százalékponttal magasabb az országos átlagnál, a
megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban az átlag
közeli 9,3 százalék, a többi városban és a községek-
ben már csak 7,2 és 5,7 százalék. A kétszobás lakások
aránya is Budapesten, a megyeszékhelyeken, a megyei
jogú városokban magasabb az országos átlagnál. A
többi városban három és annál több szobás a lakások
több mint fele, községekben több mint 60 százaléka,
A megyék többségében a lakások legnagyobb ré-
sze kétszobás, kivéve Heves, Pest, Somogy, Szabolcs-
Szatmár-Bereg és Tolna megyéket, ahol a lakások
döntő hányada a háromszobás.
A lakott lakások átlagos alapterülete 2011-ben 78
m2 volt, 3 m2-rel több, mint a 2001. évi népszámlálás-
kor. A lakások alapterületének változásában – ugyan-
úgy, ahogy a szobaszám növekedésében – az újonnan
épített nagyobb lakások hatása látható.
A kisebb alapterületű lakások aránya csökkent, a
nagyobb alapterületű lakások aránya nőtt. Különösen
fi gyelemre méltó a legnagyobb, 100 m2-nél nagyobb
alapterületű lakások arányának növekedése. Napjaink-
ban már minden negyedik lakás ebbe a kategóriába
tartozik.
Budapesten a legkisebb alapterületű lakások aránya
több mint duplája az országos átlagnak, arányuk 18
százalék, miközben a 80 m2-t meghaladó alapterületű
lakások aránya az országos átlagnak a felét sem éri el.
Hasonló a helyzet a megyeszékhelyeken, megyei jogú
városokban is, de az átlagostól való eltérés ezeken a
településeken sokkal mérsékeltebb, mint a fővárosban.
3.2.2. ábra A lakott lakások száma használati jogcím szerint
3.3.1. ábra A lakott lakások megoszlása szobaszám szerint
3. Országos adatok 37
Ezzel ellentétben a többi városban és a községekben a
kis alapterületű lakások aránya kicsi, a nagy alapterü-
letűeké nagy. Figyelemre méltó, hogy a községekben a
lakások több mint 60 százaléka 80 m2-nél nagyobb, és
ennek több mint fele a 100 m2-nél is nagyobb kate-
góriába tartozik.
A lakások átlagos alapterülete Pest megyében a
legmagasabb (87 m2 ), ezt követi Tolna és Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye 85 m2-es átlagos lakás alap-
területe. A legkisebb alapterületű lakásokban a fővá-
roson kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és
Jász-Nagykun-Szolnok megyékben élnek, ahol 76,
illetve 77 m2 a lakások átlagos alapterülete.
3.4. A lakások felszereltsége, komfortosságaA lakások közművekkel való ellátottsága az elmúlt tíz
évben tovább javult. A lakások 98 százaléka rendelke-
zik vezetékes vízzel, ezen belül 96 százalékuk hálóza-
ti vízzel, 2,2 százalékuk házi vízvezetékkel felszerelt.
A hálózati vízzel ellátott lakások aránya 5 százalékkal
több, mint a legutóbbi népszámláláskor.
Ugyancsak 5 százalékkal magasabb a meleg vízzel
ellátott lakások aránya, mint tíz évvel ezelőtt, a lakott
lakások 95 százaléka rendelkezik meleg folyó vízzel.
A lakott lakások 98 százalékában megoldott a
szennyvízelvezetés. A legnagyobb előrelépés a köz-
csatorna-hálózat fejlődésében mutatkozott. Tíz éve a
lakott lakások 56 százaléka rendelkezett közcsatorná-
val, napjainkra ez az arány 77 százalékra nőtt, a házi
szennyvízelvezetéssel ellátott lakások aránya csökkent,
jelenleg 21 százalék.
A vízöblítéses WC-vel ellátott lakások arányában
az elmúlt tíz évben közel 8 százalékpontos növekedés
volt, az ellátottság napjainkban 94 százalék.
Az ellátottsági mutatók javulása ellenére több
mint 90 ezer lakás nem rendelkezik sem vezetékes
vízzel, sem szennyvízelvezetéssel, több mint 200 ezer
lakásban nincs vízöblítéses WC és meleg folyóvíz.
A legrosszabb felszereltségű lakások a legnagyobb
arányban Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-
Szatmár-Bereg megyében vannak.
3.3.1. tábla A lakott lakások alapterület szerint, 2011
Településtípus
–39 40–59 60–79 80–99 100–
Összesen
–39 100–
m2 alapterületű lakások számam2 alapterületű
lakások (2001=100,0)
Főváros 138 873 296 752 177 456 83 186 91 067 787 334 96,3 115,0
Megyeszékhelyek 70 132 292 784 158 173 88 757 113 500 723 346 102,1 119,5
Többi megyei jogú város 7 544 40 109 22 360 16 226 19 828 106 067 101,4 122,4
Többi város 51 077 269 123 270 008 281 699 323 413 1 195 320 88,9 120,1
Városok összesen 128 753 602 016 450 541 386 682 456 741 2 024 733 96,4 120,1
Községek, nagyközségek 21 806 113 074 237 381 327 626 400 475 1 100 362 66,8 121,4
Ország összesen 289432 1011842 865378 797494 948283 3912429 93,3 120,1
3.4.1. ábra A vízvezetékkel, szennyvíz-elvezetéssel, vízöblítéses WC-vel ellátott
lakott lakások aránya
38 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
Az ország keleti és nyugati régiói között jelentő-
sek a különbségek az ellátottságban. Közép-Magyar-
országon, Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántú-
lon az ellátottság minden formája az országos átlag
fölötti. Dél-Dunántúl az átlagosnál jobban ellátott
hálózati vízvezetékkel, de a régió lakásai az országos
átlagnál kisebb arányban rendelkeznek meleg vízzel,
vízöblítéses WC-vel és közcsatornával. Az ország
keleti felében található régiók mindegyike (Észak-
Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) kisebb
arányban ellátott hálózati vízvezetékkel, meleg víz-
zel, vízöblítéses WC-vel és közcsatornával.
Budapesten kívül Veszprém, Győr-Moson-Sop-
ron és Vas megyében a lakások több mint 98 százalé-
ka ellátott hálózati vízvezetékkel.
A közcsatornával ellátott lakások aránya Ko-
márom-Esztergom megyében (90 százalék), Győr-
Moson-Sopron megyében (89 százalék), valamint
Veszprém megyében (87 százalék) a legnagyobb.
A településtípusok közötti különbségek csök-
kennek, de az ellátottsági szint még mindig je-
lentősen eltér a nagyvárosok és a községek között.
A vezetékes vízellátásban van a legkisebb különb-
ség, Budapesten csaknem teljes, 99,8 százalékos
az ellátottság, a kisebb városokban 95,2 százalék,
a községekben 90,9 százalék. A közcsatornázott-
ság a legkevésbé megoldott a vidéki városokban és
községekben, ezeken a településeken arányuk 80,5,
illetve 49,3 százalék. A meleg vízzel és a vízöblíté-
ses WC-vel való ellátottság a kisebb városokban az
országos átlagnak megfelelő, a községekben ennél 6
százalékponttal.
Az elmúlt tíz évben a fűtési módok között kisebb
átrendeződés történt. Csökkent az egyedi helyiség-
fűtés aránya, és valamivel kevesebben használnak
távfűtést. 9 százalékponttal magasabb arányú viszont
az egy vagy több lakást fűtő központi rendszerek
használata.
A lakott lakások legjellemzőbb fűtési módja az
egy vagy több lakást fűtő központi rendszer, melyet a
lakások közel fele használ. Távfűtést a lakások 15,5
egyedi helyiségfűtést a lakások 37,7 százalékában
használnak.
A fővárosban 28,1 százalék, a megyeszékhelyeken
30 százalékot meghaladó a távfűtéssel fűtött lakások
aránya, míg a községekben arányuk a 0,5 százalékot
sem éri el.
A Dunántúlon az egy vagy több lakást fűtő
rendszerek a legnépszerűbbek, a keleti országrész
régióiban az egyedi helyiségfűtés a legelterjedtebb.
Az országos átlagnál nagyobb arányban használják
a távfűtést Közép-Magyarországon, Közép-Dunán-
túlon és Dél-Dunántúlon, a legkevesebben a Dél-
Alföldön fűtenek távfűtéssel.
3.4.1. tábla A vízvezetékkel és szennyvízelvezetéssel ellátott lakott lakások aránya, 2011(%)
Településtípus
Hálózati Házi
Együtt
Köz- Házi
Együttvízvezetékkel ellátott lakások aránya
csatornával ellátott lakások aránya
Főváros 99,8 0,1 99,9 95,9 4,1 99,9
Megyeszékhelyek 97,9 1,5 99,4 93,1 6,3 99,4
Többi megyei jogú város 98,6 0,7 99,4 82,7 16,7 99,4
Többi város 95,2 2,6 97,8 80,5 17,3 97,8
Városok összesen 96,3 2,1 98,4 85,1 13,3 98,4
Községek, nagyközségek 90,9 3,8 94,7 49,3 45,4 94,7
Ország összesen 95,5 2,2 97,7 77,2 20,5 97,7
3. Országos adatok 39
A lakásállomány komfortossága az újonnan épí-
tett lakások magasabb szintű felszereltsége, valamint
az elmúlt tíz évben végrehajtott lakáskorszerűsítések
következtében jelentősen javult a 2001. évihez képest.
Jelenleg a lakások 61,4 százaléka összkomfortos,
31,0 százaléka komfortos, 2,7 százaléka félkomfor-
tos, és mindössze 4,9 százaléka tartozik a komfort
nélküli, szükség- és egyéb lakás kategóriába.
A két legmagasabb komfortfokozatba sorolt la-
kások aránya az elmúlt tíz évben 10 százalékponttal
gyarapodott, míg a két legalacsonyabb kategóriába 8
százalékkal kevesebb lakás tartozik.
Mivel a komfortfokozatba sorolás alapvető kritéri-
uma a lakások felszereltsége és a használt fűtési mód,
a régiók lakásai komfortosságában a lakások felsze-
reltségére és fűtési módjára jellemző különbségeket
találjuk. Vagyis jelentős a különbség az ország keleti és
nyugati részében a lakások komfortosságában.
Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon és
Nyugat-Dunántúlon az átlagosnál nagyobb arány-
ban találhatók összkomfortos lakások, míg a többi,
kevésbé korszerű besorolású lakások aránya az átla-
gosnál kisebb. A keleti országrészben az összkomfor-
tos lakások aránya kisebb, a komfortos fokozatba so-
rolt lakásoké azonban magasabb, így a félkomfortos,
komfort nélküli, szükség- és egyéb lakások aránya
ezekben a régiókban sem lényegesen magasabb, mint
az országos átlag.
A komfort nélküli lakások aránya Szabolcs-
Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyé-
ben a legnagyobb.
3.4.2. ábra A lakott lakások megoszlása komfortosság szerint
3.4.2. tábla A lakott lakások fűtési mód szerint, 2011
Településtípus Központos fűtésEzen belül:
távfűtésEgyedi helyiségfűtés Összesen
Főváros 573 478 221 380 213 856 787 334
Megyeszékhelyek 529 542 249 126 193 804 723 346
Többi megyei jogú város 77 049 27 512 29 018 106 067
Többi város 717 906 107 137 477 414 1 195 320
Városok összesen 1 324 497 383 775 700 236 2 024 733
Községek, nagyközségek 539 062 2 423 561 300 1 100 362
Ország összesen 2 437 037 607 578 1 475 392 3 912 429
Összkomfortos a lakás, ha rendelkezik legalább egy 12 m2-nél nagyobb lakószobával, főző- és fürdőhelyiséggel, WC-vel, központos (táv-, központi, cirkó) fűtéssel fűthető, továbbá biztosított a villany-, víz-, melegvíz- és csator-naellátottság. A komfortos lakások a fűtés módjában különböznek az összkomfortosaktól: nem központos, hanem helyiségenkénti fűtésűek. A félkomfortos lakásokban vagy a fürdőhelyiség vagy a WC hiányzik, a közművek közül csak a villany- és vízellátás biztosított. A komfort nélküli lakás az előbbi kényelmi elemek közül legalább egy lakó-szobával és főzőhelyiséggel rendelkezik, legfeljebb egyedi módon fűthető. Az előbbi komfortfokozatok egyikébe sem sorolható lakások a szükség- és egyéb lakások.
40 Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011
3.5. A lakások és lakóik, laksűrűség2011-ben a száz lakott lakásra jutó lakók száma 248
fő. A népességfogyás és a lakásállomány gyarapodása,
valamint az egyedülélők számának növekedése kö-
vetkeztében az elmúlt tíz évben a laksűrűség tovább
csökkent, 2001-ben 269 volt a száz lakott lakásra jutó
lakók száma.
A lakók korösszetételére jellemző, hogy a leggya-
koribb a fi atal- és középkorúak által, azaz a gyermekes
családoknak megfelelő korösszetételű közösen hasz-
nált lakás, aránya 33,2 százalék, a csak időskorúak
lakta lakások aránya 26,2 százalék, csak középkorúak
lakják a lakások 19,1 százalékát.
Budapesten a legkisebb a laksűrűségi mutató, itt
213 fő él száz lakásban, majd a kisebb lélekszámú tele-
püléseken egyre nagyobb a laksűrűség, a községekben
már 272 fő jut száz lakásra.
A megyék közül a laksűrűség Pest megyében és
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb, a
legalacsonyabb Budapesten, Békés és Csongrád me-
gyében.
3.5.1. ábra A száz lakott lakásra jutó lakók számának alakulása
3.5.2. ábra A száz lakott lakásra jutó lakók száma, 2011
3. Országos adatok 41
TÁBLÁZATOK
1. VISSZATEKINTŐ ADATOK
1.1 A népesség száma és jellemzői ................................................................................................................... 50
1.1.1 A népesség száma, népsűrűség................................................................................................................... 50
1.1.1.1 A népesség számának alakulása, népsűrűség, népszaporodás ..................................................................... 50
1.1.1.2 A népességváltozás tényezői ....................................................................................................................... 50
1.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás, állampolgárság ..................................................................................... 51
1.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint .................................................................................................... 51
1.1.2.2 A népesség állampolgárság és nemek szerint.............................................................................................. 52
1.1.2.3 A népesség az állampolgárság országa és nemek szerint ............................................................................ 53
1.1.3 Családi állapot, termékenység ................................................................................................................... 54
1.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot és korcsoport szerint........................................................... 54
1.1.3.2 A 15 éves és idősebb férfiak családi állapot és korcsoport szerint............................................................... 55
1.1.3.3 A 15 éves és idősebb nők családi állapot és korcsoport szerint................................................................... 56
1.1.3.4 A 15 éves és idősebb nők korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint ................................... 57
1.1.3.5 A 15 éves és idősebb hajadonok korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint......... www.ksh.hu
1.1.3.6 A 15 éves és idősebb házas nők korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint.......... www.ksh.hu
1.1.3.7 A 15 éves és idősebb özvegy nők korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint ....... www.ksh.hu
1.1.3.8 A 15 éves és idősebb elvált nők korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint.......... www.ksh.hu
1.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás ........................................................................................................................... 58
1.1.4.1 A népesség iskolai végzettség és korcsoport szerint ................................................................................... 58
1.1.4.2 A népesség nyelvismeret és nemek szerint ................................................................................................. 59
1.1.4.3 A 7 éves és idősebb népesség legmagasabb befejezett iskolai végzettség és nemek szerint ........ www.ksh.hu
1.1.4.4 A férfiak iskolai végzettség és korcsoport szerint ....................................................................... www.ksh.hu
1.1.4.5 A nők iskolai végzettség és korcsoport szerint ........................................................................... www.ksh.hu
1.1.5 Gazdasági aktivitás ................................................................................................................................... 61
1.1.5.1 A népesség gazdasági aktivitás és nemek szerint ........................................................................................ 61
1.1.5.2 A népesség nemek, korcsoport és gazdasági aktivitás szerint ..................................................................... 62
1.1.6 Nemzetiség, anyanyelv............................................................................................................................... 64
1.1.6.1 A népesség anyanyelv, nemzetiség és nemek szerint .................................................................................. 64
1.1.6.2 A népesség nemzetiség, anyanyelv, családi, baráti közösségben használt nyelv és kulturális kötődés szerint .................................................................................................................... 67
1.1.7 Vallás.......................................................................................................................................................... 68
1.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és nemek szerint............................................................................................. 68
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 42
1.2 Háztartások, családok ................................................................................................................................ 69
1.2.1 A háztartások száma és összetétele ............................................................................................................ 69
1.2.1.1 A háztartások főbb adatai........................................................................................................................... 69
1.2.1.2 A háztartások és a háztartásban élők száma háztartás-összetétel szerint.................................................... 69
1.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele ........................................................................................................ 70
1.2.2.1 A száz háztartásra jutó személyek száma háztartástípusonként.................................................................. 70
1.2.2.2 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, a háztartásban élők száma és a száz háztartásra jutó személyek száma szerint.................................................................................. 70
1.2.2.3 Az egyedülállók családi állapot, főbb korcsoport és nemek szerint ............................................................ 72
1.2.2.4 A háztartások háztartás-összetétel és a háztartásban élők korösszetétele szerint ........................www.ksh.hu
1.2.2.5 A háztartások háztartás-összetétel és gazdasági aktivitási összetétel szerint ...............................www.ksh.hu
1.2.2.6 A háztartások a lakás főbb jellemzői és lakáshasználati jogcím szerint, háztartástípusonként ................................................................................................................www.ksh.hu
1.2.3 A családok száma és összetétele ................................................................................................................. 73
1.2.3.1 A családok és a családban élők családösszetétel, valamint átlagos családnagyság szerint ........................... 73
1.2.4 A családok mérete, a gyermekek száma ..................................................................................................... 74
1.2.4.1 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint ......................................................................... 74
1.2.4.2 A családok családösszetétel és a 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma szerint ..........................www.ksh.hu
1.2.4.3 A családok családösszetétel és gazdasági aktivitási összetétel szerint ..........................................www.ksh.hu
1.3 Lakásállomány ........................................................................................................................................... 75
1.3.1 A lakások száma ......................................................................................................................................... 75
1.3.1.1 A lakóegységek rendeltetése, lakók, laksűrűség.......................................................................................... 75
1.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint ............................................................................................ 76
1.3.2.1 A lakott lakások tulajdonjelleg és használati jogcím szerint ....................................................................... 76
1.3.3 A lakások mérete: alapterület, szobaszám ................................................................................................. 77
1.3.3.1 A lakott lakások szobaszám, laksűrűség és településtípus szerint ............................................................... 77
1.3.3.2 A lakott lakások szobaszám, konyhával való ellátottság és a lakók száma szerint ...................................... 78
1.3.3.3 A lakott lakások helyiségei a lakás szobaszáma szerint................................................................www.ksh.hu
1.3.4 A lakások felszereltsége, komfortossága ................................................................................................... 79
1.3.4.1 A lakott lakások felszereltség és szobaszám szerint .................................................................................... 79
1.3.4.2 A lakott lakások fűtési mód és szobaszám szerint ...................................................................................... 79
1.3.4.3 A lakott lakások komfortosság és szobaszám szerint.................................................................................. 80
1.3.5 A lakások és lakóik, laksűrűség .................................................................................................................. 81
1.3.5.1 A lakott lakások a lakók korösszetétele és száma szerint............................................................................ 81
1.3.5.2 A lakott lakások a lakók korösszetétele és szobaszám szerint......................................................www.ksh.hu
1.3.6 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői .................................................................................................. 82
1.3.6.1 A lakóházak a lakók száma, valamint lakásszám és magasság szerint ........................................................ 82
3. Országos adatok 43
2. RÉSZLETES ADATOK
2.1 A népesség száma és jellemzői ....................................................................................................www.ksh.hu
2.1.1 A népesség száma, népsűrűség....................................................................................................www.ksh.hu
2.1.1.1 A népesség korév és nemek szerint, a nemek aránya, 2011.........................................................www.ksh.hu
2.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás, előző lakóhelyek, állampolgárság.........................................www.ksh.hu
2.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 ..............................................www.ksh.hu
2.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011.....................................................www.ksh.hu
2.1.2.3 A népesség állampolgárság, korcsoport és nemek szerint, 2011..................................................www.ksh.hu
2.1.2.4 A népesség főbb korcsoport és az állampolgárság országa szerint, 2011.....................................www.ksh.hu
2.1.3 Családi állapot, termékenység ....................................................................................................www.ksh.hu
2.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 .....................www.ksh.hu
2.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 ............................................................................................................www.ksh.hu
2.1.3.3 A 15 éves és idősebb nők az élve született gyermekek száma, korcsoport és családi állapot szerint, 2011 .................................................................................................www.ksh.hu
2.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás ...........................................................................................................www.ksh.hu
2.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011..................www.ksh.hu
2.1.4.2 A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011...........................................................................................www.ksh.hu
2.1.4.3 A népesség nyelvismeret, korcsoport, legmagasabb befejezett iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.............................................................................................................www.ksh.hu
2.1.5 Gazdasági aktivitás ....................................................................................................................www.ksh.hu
2.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 ............................................www.ksh.hu
2.1.5.2 A népesség családi állapot, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011.......................................www.ksh.hu
2.1.5.3 A népesség iskolai végzettség, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 .................................www.ksh.hu
2.1.5.4 A népesség iskolai végzettség, gazdasági aktivitás és családi állapot szerint, 2011......................www.ksh.hu
2.1.5.5 A munkanélküliek az utolsó foglalkozás abbahagyása óta eltelt idő, korcsoport, iskolai végzettség és nemek szerint, 2011 ................................................................................www.ksh.hu
2.1.5.6 Az inaktív keresők az utolsó foglalkozás abbahagyása óta eltelt idő, korcsoport, iskolai végzettség és nemek szerint, 2011 ................................................................................www.ksh.hu
2.1.5.7 A foglalkoztatottak napi ingázás, nemek, korcsoport, családi állapot és iskolai végzettség szerint, 2011 ...........................................................................................www.ksh.hu
2.1.6 Nemzetiség, anyanyelv................................................................................................................www.ksh.hu
2.1.6.1 A népesség nemzetiség, korcsoport, legmagasabb befejezett iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.............................................................................................................www.ksh.hu
2.1.6.2 A népesség nemzetiség, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 ...........................................www.ksh.hu
2.1.6.3 A hazai nemzetiségekhez tartozók állampolgárság és nemek szerint, 2011 ................................www.ksh.hu
2.1.6.4 A népesség nemzetiségi hovatartozását befolyásoló tényezők, 2011 ...........................................www.ksh.hu
2.1.7 Vallás...........................................................................................................................................www.ksh.hu
2.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 ...........................www.ksh.hu
2.1.8 Egészségi állapot ........................................................................................................................www.ksh.hu
2.1.8.1 A fogyatékossággal élők és a tartósan betegek, korcsoport és nemek szerint, 2011 ....................www.ksh.hu
2.1.8.2 A fogyatékossággal élők és a tartósan betegek, legmagasabb befejezett iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.............................................................................................................www.ksh.hu
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 44
2.1.8.3 A fogyatékossággal élők és a tartósan betegek, az akadályoztatás típusa és nemek szerint, 2011.............................................................................................................www.ksh.hu
2.2 Háztartások, családok ................................................................................................................ www.ksh.hu
2.2.1 A háztartások száma és összetétele ............................................................................................ www.ksh.hu
2.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, a háztartásban élők száma és a száz háztartásra jutó személyek száma szerint, 2011.........................................................www.ksh.hu
2.2.1.2 Az egyedülállók főbb korcsoport, családi állapot, legmagasabb befejezett iskolai végzettség és gazdasági aktivitás szerint, nemenként, 2011 ......................................................................www.ksh.hu
2.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele .........................................................................................www.ksh.hu
2.2.2.1 A háztartások háztartás-összetétel és a háztartásban élők korösszetétele szerint, 2011 .............www.ksh.hu
2.2.2.2 A háztartások háztartás-összetétel és a háztartásban élő időskorú személyek száma szerint, 2011..................................................................................................................www.ksh.hu
2.2.2.3 A háztartások háztartás-összetétel és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 .....................www.ksh.hu
2.2.2.4 A háztartások részletes gazdasági aktivitási összetétel szerint, háztartástípusonként, 2011 ......................................................................................................www.ksh.hu
2.2.2.5 A háztartások a háztartásfő neme, korcsoportja, családi állapota, legmagasabb befejezett iskolai végzettsége és gazdasági aktivitása szerint, háztartástípusonként, 2011 .......................www.ksh.hu
2.2.2.6 A háztartások a lakás főbb jellemzői és lakáshasználati jogcím szerint, háztartástípusonként, 2011 .....................................................................................................www.ksh.hu
2.2.2.7 A háztartások a lakás főbb jellemzői, lakáshasználati jogcím és a háztartástagok száma szerint, 2011.............................................................................................................................www.ksh.hu
2.2.3 A családok száma és összetétele .................................................................................................www.ksh.hu
2.2.3.1 A családok családösszetétel, az összes, a 15 évesnél fiatalabb és az eltartott gyermekek száma szerint, 2011..................................................................................................................www.ksh.hu
2.2.4 A családok mérete, a gyermekek száma ......................................................................................www.ksh.hu
2.2.4.1 A családok a férj (férfi élettárs) és a feleség (nő élettárs), valamint az apa és az anya korcsoportja szerint, családtípusonként, 2011..........................................................................www.ksh.hu
2.2.4.2 A családok a férj (férfi élettárs) és a feleség (nő élettárs), valamint az apa és az anya legmagasabb befejezett iskolai végzettsége szerint, családtípusonként, 2011 .........................www.ksh.hu
2.2.4.3 A családok a gyermekek száma, gazdasági aktivitás és családösszetétel szerint, 2011.................www.ksh.hu
2.2.4.4 A családok a férj (férfi élettárs) és a feleség (nő élettárs), valamint az apa és az anya vallása szerint, családtípusonként, 2011 ..................................................................www.ksh.hu
2.3 Lakásállomány ...........................................................................................................................www.ksh.hu
2.3.1 A lakások száma .........................................................................................................................www.ksh.hu
2.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, használati jogcím, szobaszám, építési év, komfortosság és lakás-alapterület szerint, 2011 ......................................................................www.ksh.hu
2.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint ............................................................................www.ksh.hu
2.3.2.1 A lakott lakások használati jogcím, szobaszám, komfortosság, lakás-alapterület és a lakók száma szerint, 2011 .................................................................................................www.ksh.hu
2.3.3 A lakások mérete: alapterület, szobaszám ..................................................................................www.ksh.hu
2.3.3.1 A lakott lakások szobaszám, tulajdonjelleg, építési év, lakás-alapterület és a lakók száma szerint, 2011.............................................................................................................................www.ksh.hu
2.3.3.2 A lakott lakások szobaszám és konyhával való ellátottság, valamint tulajdonjelleg, komfortosság, fűtési mód és fűtőanyag szerint, 2011...............................................................www.ksh.hu
3. Országos adatok 45
2.3.3.3 A lakott lakások szobaszám és konyhával való ellátottság, valamint a lakók száma, korösszetétele és lakás-alapterület szerint, 2011 ......................................................................www.ksh.hu
2.3.3.4 A lakott lakások építési év, tulajdonjelleg, szobaszám, lakás-alapterület, felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 ...........................................................................................www.ksh.hu
2.3.4 A lakások felszereltsége, komfortossága .................................................................................... www.ksh.hu
2.3.4.1 A lakott lakások fürdő- és főzőhelyiséggel való ellátottság, valamint tulajdonjelleg, használati jogcím, szobaszám, építési év, lakás-alapterület és az épület lakásszáma szerint, 2011 ...........www.ksh.hu
2.3.4.2 A lakott lakások felszereltség valamint tulajdonjelleg, szobaszám, építési év, lakás-alapterület és a lakók száma szerint, 2011 .....................................................................www.ksh.hu
2.3.4.3 A lakott lakások alapterület, valamint tulajdonjelleg, használati jogcím, építési év, szobaszám, komfortosság és a lakók száma szerint, 2011 ........................................................www.ksh.hu
2.3.4.4 A lakott lakások az épület nagysága, a lakás tulajdonjellege, használati jogcíme, szobaszáma, alapterülete és komfortossága szerint, 2011 ........................................................www.ksh.hu
2.3.5 A lakások és lakóik, laksűrűség .................................................................................................. www.ksh.hu
2.3.5.1 A lakott lakások a lakók száma, tulajdonjelleg, használati jogcím, szobaszám, építési év, komfortosság és lakás-alapterület szerint, 2011.......................................................................www.ksh.hu
2.3.5.2 A lakott lakások a lakók korösszetétele, tulajdonjelleg, szobaszám, építési év, komfortosság, lakás-alapterület és a lakók száma szerint, 2011 ......................................................................www.ksh.hu
2.3.6 A lakások lakóövezeti jellege.......................................................................................................www.ksh.hu
2.3.6.1 A lakott lakások a környezet lakóövezeti jellege, tulajdonjelleg, szobaszám, építési év, komfortosság, lakás-alapterület és a lakók száma szerint, 2011...............................................www.ksh.hu
2.3.7 A nem lakott lakások száma, jellemzői .......................................................................................www.ksh.hu
2.3.7.1 A nem lakott lakások tulajdonjelleg, szobaszám, építési év, lakás-alapterület, komfortosság és felszereltség szerint, 2011 .............................................................................www.ksh.hu
2.3.8 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői ...................................................................................www.ksh.hu
2.3.8.1 Az épületek magasság, rendeltetés és lakásaik száma szerint, 2011 ........................................... www.ksh.hu
2.3.8.2 A lakóházak, a lakások és lakóik a lakóházak lakásszáma és magassága szerint, 2011 ................www.ksh.hu
2.3.8.3 A lakóházak, lakásaik és lakóik a lakóházak építési éve, lakásszáma és magassága szerint, 2011 ............................................................................................................................www.ksh.hu
Köz
ép-M
agya
rors
zág
Köz
ép-D
un
ántú
l
Nyu
gat-
Dun
ántú
l
Dél
-Du
nán
túl
Ész
ak-M
agya
rors
zág
Ész
ak-A
lföl
d
Dél
-Alf
öld
3. RÉGIÓNKÉNTI ADATOK
3.1 A népesség száma és jellemzői ....................................... 84 84 84 84 84 84 84
3.1.1 A népesség száma, népsűrűség....................................... 84 84 84 84 84 84 84
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011................................................................ 84 86 88 90 92 94 96
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 46
Köz
ép-M
agya
rors
zág
Köz
ép-D
un
ántú
l
Nyu
gat-
Dun
ántú
l
Dél
-Du
nán
túl
Ész
ak-M
agya
rors
zág
Ész
ak-A
lföl
d
Dél
-Alf
öld
3.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás, előző lakóhelyek, állampolgárság ............................................................ 98 98 98 98 98 98 98
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011................................................................ 98 99 100 101 102 103 104
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011................................................................ 104 106 107 108 109 110 111
3.1.2.3 A népesség állampolgárság, korcsoport és nemek szerint, 2011.................................................................................................................www.ksh.hu
3.1.3 Családi állapot, termékenység ....................................... 112 112 112 112 112 112 112
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011.............................. 112 113 114 115 116 117 118
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011................................................................ 119 120 121 122 123 124 125
3.1.3.3 A 15 éves és idősebb nők az élve született gyermekek száma, korcsoport és családi állapot szerint, 2011 ...................................................................www.ksh.hu
3.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás ............................................... 126 126 126 126 126 126 126
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011.............................. 126 127 128 129 130 131 132
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011.................................................... 133 134 135 136 137 138 139
3.1.4.3 A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 .............................................................www.ksh.hu
3.1.5 Gazdasági aktivitás ........................................................ 140 140 140 140 140 140 140
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011................................................................ 140 142 144 146 148 150 152
3.1.5.2 A népesség családi állapot, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011.................................................................................................................www.ksh.hu
3.1.5.3 A népesség iskolai végzettség, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011.................................................................................................................www.ksh.hu
3.1.5.4 A munkanélküliek az utolsó foglalkozás abbahagyása óta eltelt idő, korcsoport, iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.................................................................................................................www.ksh.hu
3.1.5.5 Az inaktív keresők az utolsó foglalkozás abbahagyása óta eltelt idő, korcsoport, iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.................................................................................................................www.ksh.hu
3.1.6 Nemzetiség, anyanyelv................................................... 154 154 154 154 154 154 154
3.1.6.1 A népesség a nemzetiségi hovatartozást befolyásoló tényezők szerint, 2011 ................................................ 154 154 155 155 156 156 157
3. Országos adatok 47
Köz
ép-M
agya
rors
zág
Köz
ép-D
un
ántú
l
Nyu
gat-
Dun
ántú
l
Dél
-Du
nán
túl
Ész
ak-M
agya
rors
zág
Ész
ak-A
lföl
d
Dél
-Alf
öld
3.1.7 Vallás.............................................................................. 158 158 158 158 158 158 158
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 ................................................ 158 161 164 167 170 173 176
3.2 Háztartások, családok.................................................... 179 179 179 179 179 179 179
3.2.1 A háztartások száma és összetétele............................... 179 179 179 179 179 179 179
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú személyek száma, és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011............ 179 180 181 182 183 184 185
3.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele .........................................................................................www.ksh.hu
3.2.2.1 A háztartások a lakás főbb jellemzői és lakáshasználati jogcím szerint, háztartástípusonként, 2011..............................................................................www.ksh.hu
3.2.3 A családok száma és összetétele .................................................................................................www.ksh.hu
3.2.3.1 A családok családösszetétel, az összes, a 15 évesnél fiatalabb és az eltartott gyermekek száma szerint, 2011 .........................................................................................................................................www.ksh.hu
3.3 Lakásállomány ............................................................... 186 186 186 186 186 186 186
3.3.1 A lakások száma............................................................. 186 186 186 186 186 186 186
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 .............................. 186 187 188 189 190 191 192
3.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint ................ 193 193 193 193 193 193 193
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 .................................................... 193 195 197 199 201 203 205
3.3.3 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői................................................................................... www.ksh.hu
3.3.3.1 A lakóházak, lakásaik és lakóik a lakóházak építési éve, lakásszáma és magassága szerint, 2011 ....................................................................................www.ksh.hu
4. MEGYÉNKÉNTI ADATOK
4.1 A népesség száma és jellemzői ..................................................................................................................208
4.1.1 A népesség száma, népsűrűség..................................................................................................................208
4.1.1.1 A népesség számának alakulása, terület, népsűrűség .................................................................................208
4.1.1.2 A népességváltozás tényezői ........................................................................................................www.ksh.hu
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 48
4.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás .............................................................................................................212
4.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint, 2011 .........................................................................................212
4.1.2.2 A 18 évesnél fiatalabb népesség kor szerint, a kormegoszlás főbb mutatószámai, 2011 ...........................214
4.1.3 Családi állapot, termékenység ..................................................................................................................216
4.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot szerint, 2011......................................................................216
4.1.3.2 A 15 éves és idősebb nők az élve született gyermekek száma szerint, 2011 ................................www.ksh.hu
4.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás .........................................................................................................................218
4.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint, 2011...........................218
4.1.4.2 A népesség iskolai végzettség és nemek szerint, 2011.................................................................www.ksh.hu
4.1.5 Gazdasági aktivitás ..................................................................................................................................220
4.1.5.1 A népesség gazdasági aktivitás szerint, 2011.............................................................................................220
4.1.6 Nemzetiség, anyanyelv..............................................................................................................................222
4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 2011 ........................................................................................................222
4.1.7 Vallás.........................................................................................................................................................226
4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 2011..................................................................................................226
4.1.8 Egészségi állapot .......................................................................................................................................230
4.1.8.1 A fogyatékossággal élők a fogyatékosság típusa szerint, 2011...................................................................230
4.2 Háztartások, családok ...............................................................................................................................234
4.2.1 A háztartások száma és összetétele ...........................................................................................................234
4.2.1.1 A háztartások és a családok főbb adatai ....................................................................................................234
4.2.1.2 A háztartások száma háztartás-összetétel szerint, 2011 ............................................................. www.ksh.hu
4.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele ...................................................................................................... 236
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 .........................236
4.2.3 A családok száma és összetétele ................................................................................................................242
4.2.3.1 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint, 2011 ..............................................................242
4.2.3.2 A családok a 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 ........................................................................................................... www.ksh.hu
4.3 Lakásállomány ..........................................................................................................................................244
4.3.1 A lakások száma ........................................................................................................................................244
4.3.1.1 A lakóegységek rendeltetése és lakóik, 2011 .............................................................................................244
4.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint ...........................................................................................246
4.3.2.1 A lakások és lakott üdülők szobaszám, tulajdonjelleg és használati jogcím szerint, 2011 .........................246
4.3.2.2 A lakások és lakott üdülők építési év szerint, 2011 ...................................................................................248
4.3.3 A lakások mérete: alapterület, szobaszám ................................................................................................250
4.3.3.1 A lakások és lakott üdülők alapterület szerint, 2011 .................................................................................250
4.3.4 A lakások felszereltsége, komfortossága ...................................................................................................252
4.3.4.1 A lakások és lakott üdülők felszereltség szerint, 2011...............................................................................252
4.3.4.2 A lakások és lakott üdülők komfortosság szerint, 2011.............................................................................254
4.3.5 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői..................................................................................................256
4.3.5.1 A lakóházak és üdülőépületek magassága és nagysága, 2011 ....................................................................256
4.3.6 Településrész ............................................................................................................................................258
4.3.5.1 A lakóegységek és a magánháztartásban élő népesség száma bel- és külterületen, 2011...........................258
1. Visszatekintő adatok
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 50
1.1 A népesség száma és jellemzői
1.1.1 A népesség száma, népsűrűség
1.1.1.1 A népesség számának alakulása, népsűrűség, népszaporodás
A népesség
az 1870. évi az előző Év Népesség
Népsűrűség,
fő/km²a)
népszámlálás százalékában
Időszak
Tényleges
szaporodás, ill.
fogyás (-)
Átlagos
évenkénti
szaporodás, ill.
fogyás (-)
százalékbanb)
Jelenlévő népesség
1870 5 011 310 53,9 100,0 – – – –
1880 5 329 191 57,3 106,3 106,3 1870–1880 317 881 0,56
1890 6 009 351 64,6 119,9 112,8 1881–1890 680 160 1,21
1900c) 6 854 415 73,7 135,8 113,2 1891–1900 794 376 1,25
1910 7 612 114 81,8 151,9 111,1 1901–1910 757 699 1,05
1920 7 986 875 85,9 159,4 104,9 1911–1920 374 761 0,48
1930 8 685 109 93,4 173,3 108,7 1921–1930 698 234 0,84
1941 9 316 074 100,1 185,9 107,3 1931–1941 630 965 0,70
1949 9 204 799 98,9 183,7 98,8 1941–1948 –111 275 –0,15
1960 9 961 044 107,1 198,8 108,2 1949–1959 756 245 0,72
1970 10 322 099 111,0 206,0 103,6 1960–1969 361 055 0,36
Állandó népesség
1980 10 701 063 115,0 213,5 104,0 1970–1979 408 305 0,39
1990 10 381 959 111,6 207,2 97,0 1980–1989 –319 104 –0,30
2001 10 078 138 108,3 201,1 97,1 1990–2001 –303 821 –0,27
2011 9 773 777 105,1 195,0 97,0 2001–2011 –304 361 –0,28
Lakónépesség
1980 10 709 463 115,1 213,7 104,0 1970–1979 408 467 0,39
1990 10 374 823 111,5 207,0 96,9 1980–1989 –334 640 –0,32
2001 10 198 315 109,6 203,5 98,3 1990–2001 –176 508 –0,15
2011 9 937 628 106,8 198,3 97,4 2001–2011 –260 687 –0,24
a) Terület: 93026,33 km²
b) Mértani átlag alapján.
c) Polgári népesség: 6 803 727 fő
1.1.1.2 A népességváltozás tényezői
Időszak Élveszületés Halálozás
Természetes
szaporodás, ill.
fogyás (-)
Vándorlási
különbözet
Tényleges
szaporodás, ill.
fogyás (-)
Lakónépesség az
időszak végén
1980–1989 1 309 583 1 451 823 –142 240 –192 400 –334 640 10 374 823
1990–2001 1 222 922 1 595 784 –372 862 196 354 –176 508 10 198 315
2001–2011 1 021 668 1 408 873 –387 205 126 518 –260 687 9 937 628
Változás az időszak eleji népesség százalékában
1980–1989 12,2 13,6 –1,3 –1,8 –3,1 96,9
1990–2001 11,8 15,4 –3,6 1,9 –1,7 98,3
2001–2011 10,0 13,8 –3,8 1,2 –2,6 97,4
3. Országos adatok 51
1.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás, állampolgárság
1.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint
1980 1990 2001 2011 Korcsoport,
éves 1980 1990 2001 2011
százalék
Férfi – 4 445 315 315 808 250 379 243 333 8,6 6,3 5,2 5,2 5– 9 397 569 335 356 297 934 247 960 7,7 6,7 6,1 5,310–14 362 508 439 263 319 069 251 952 7,0 8,8 6,6 5,315–19 334 752 393 404 341 206 304 075 6,5 7,9 7,0 6,420–24 415 158 346 861 414 606 317 039 8,0 7,0 8,5 6,725–29 452 175 313 671 400 504 310 238 8,7 6,3 8,3 6,630–34 381 314 389 033 355 211 385 903 7,3 7,8 7,3 8,235–39 358 551 423 099 304 127 412 285 6,9 8,5 6,3 8,740–44 313 383 355 443 348 053 358 261 6,0 7,1 7,2 7,645–49 331 180 328 144 399 637 297 246 6,4 6,6 8,2 6,350–54 330 402 277 582 335 717 315 132 6,4 5,6 6,9 6,755–59 308 628 279 920 279 522 364 059 5,9 5,6 5,8 7,760–64 170 481 259 856 229 703 293 440 3,3 5,2 4,7 6,265–69 238 087 221 183 202 442 221 918 4,6 4,4 4,2 4,770–74 172 785 106 513 168 654 162 896 3,3 2,1 3,5 3,575–79 106 475 117 075 118 653 115 657 2,1 2,3 2,4 2,580–84 50 488 57 685 49 520 73 546 1,0 1,2 1,0 1,685– 19 458 25 008 35 713 43 539 0,4 0,5 0,7 0,9
Együtt 5 188 709 4 984 904 4 850 650 4 718 479 100,0 100,0 100,0 100,0
Nő – 4 420 389 301 424 238 077 231 912 7,6 5,6 4,5 4,4 5– 9 375 111 320 794 284 051 234 386 6,8 6,0 5,3 4,510–14 340 281 417 904 305 426 238 116 6,2 7,8 5,7 4,615–19 315 740 373 452 327 403 289 459 5,7 6,9 6,1 5,520–24 398 759 331 792 394 696 301 196 7,2 6,2 7,4 5,825–29 439 376 306 619 386 487 301 063 8,0 5,7 7,2 5,830–34 374 673 385 382 345 646 379 414 6,8 7,2 6,5 7,335–39 362 018 424 242 304 607 403 311 6,6 7,9 5,7 7,740–44 338 601 361 232 360 531 356 260 6,1 6,7 6,7 6,845–49 354 267 346 810 425 088 304 426 6,4 6,4 7,9 5,850–54 363 836 320 119 369 025 342 439 6,6 5,9 6,9 6,655–59 365 345 327 623 329 754 417 052 6,6 6,1 6,2 8,060–64 210 205 326 068 305 606 360 551 3,8 6,0 5,7 6,965–69 309 285 308 485 287 855 301 053 5,6 5,7 5,4 5,870–74 243 452 161 269 268 693 260 948 4,4 3,0 5,0 5,075–79 168 194 199 509 220 170 215 416 3,0 3,7 4,1 4,180–84 95 868 114 744 104 704 160 669 1,7 2,1 2,0 3,185– 45 354 62 451 89 846 121 478 0,8 1,2 1,7 2,3
Együtt 5 520 754 5 389 919 5 347 665 5 219 149 100,0 100,0 100,0 100,0
Összesen – 4 865 704 617 232 488 456 475 245 8,1 5,9 4,8 4,8 5– 9 772 680 656 150 581 985 482 346 7,2 6,3 5,7 4,910–14 702 789 857 167 624 495 490 068 6,6 8,3 6,1 4,915–19 650 492 766 856 668 609 593 534 6,1 7,4 6,6 6,020–24 813 917 678 653 809 302 618 235 7,6 6,5 7,9 6,225–29 891 551 620 290 786 991 611 301 8,3 6,0 7,7 6,230–34 755 987 774 415 700 857 765 317 7,1 7,5 6,9 7,735–39 720 569 847 341 608 734 815 596 6,7 8,2 6,0 8,240–44 651 984 716 675 708 584 714 521 6,1 6,9 6,9 7,245–49 685 447 674 954 824 725 601 672 6,4 6,5 8,1 6,150–54 694 238 597 701 704 742 657 571 6,5 5,8 6,9 6,655–59 673 973 607 543 609 276 781 111 6,3 5,9 6,0 7,960–64 380 686 585 924 535 309 653 991 3,6 5,6 5,2 6,665–69 547 372 529 668 490 297 522 971 5,1 5,1 4,8 5,370–74 416 237 267 782 437 347 423 844 3,9 2,6 4,3 4,375–79 274 669 316 584 338 823 331 073 2,6 3,1 3,3 3,380–84 146 356 172 429 154 224 234 215 1,4 1,7 1,5 2,485– 64 812 87 459 125 559 165 017 0,6 0,8 1,2 1,7
Összesen 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628 100,0 100,0 100,0 100,0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 52
1.1.2.2 A népesség állampolgárság és nemek szerint
Férfi Nő Összesen Állampolgárság Férfi Nő Összesen
megoszlás, százalék
1949
Magyar 4 393 708 4 756 167 9 149 875 99,3 99,5 99,4
Nem magyar 22 902 19 743 42 645 0,5 0,4 0,5
Hontalan 6 396 5 089 11 485 0,1 0,1 0,1
Ismeretlen 414 380 794 0,0 0,0 0,0
Összesen 4 423 420 4 781 379 9 204 799 100,0 100,0 100,0
2001
Magyar 4 805 207 5 299 862 10 105 069 99,1 99,1 99,1
Nem magyar 45 331 47 674 93 005 0,9 0,9 0,9
Hontalan 112 129 241 0,0 0,0 0,0
Összesen 4 850 650 5 347 665 10 198 315 100,0 100,0 100,0
2011
Magyar 4 647 542 5 146 776 9 794 318 98,5 98,6 98,6
Nem magyar 70 884 72 313 143 197 1,5 1,4 1,4
Hontalan 53 60 113 0,0 0,0 0,0
Összesen 4 718 479 5 219 149 9 937 628 100,0 100,0 100,0
3. Országos adatok 53
1.1.2.3 A népesség az állampolgárság országa és nemek szerint
Férfi Nő Összesen Állampolgárság országa Férfi Nő Összesen
megoszlás, százalék
2001
Európa
Magyarország 4 805 207 5 299 862 10 105 069 99,1 99,1 99,1
Románia 16 462 19 096 35 558 0,3 0,4 0,3
Ukrajna 4 115 6 080 10 195 0,1 0,1 0,1
Szerbia 4 840 4 080 8 920 0,1 0,1 0,1
Németország 2 482 3 192 5 674 0,1 0,1 0,1
Szlovákia 1 494 2 719 4 213 0,0 0,1 0,0
Oroszország 949 1 681 2 630 0,0 0,0 0,0
Lengyelország 685 1 167 1 852 0,0 0,0 0,0
Horvátország 723 523 1 246 0,0 0,0 0,0
Ausztria 685 401 1 086 0,0 0,0 0,0
Egyéb európai ország 4 187 2 943 8 007 0,1 0,1 0,1
Együtt 4 841 829 5 341 744 10 183 573 99,8 99,9 99,9
Ebből:
EU-tagországok 4 830 122 5 328 639 10 158 761 99,6 99,6 99,6
Afrika 1 064 260 1 324 0,0 0,0 0,0
Amerika
Egyesült Államok 918 670 1 588 0,0 0,0 0,0
Egyéb amerikai ország 461 355 816 0,0 0,0 0,0
Együtt 1 379 1 025 2 404 0,0 0,0 0,0
Ázsia
Kína 2 236 1 821 4 057 0,0 0,0 0,0
Vietnám 1 020 905 1 925 0,0 0,0 0,0
Egyéb ázsiai ország 2 900 1 717 4 617 0,1 0,0 0,0
Együtt 6 156 4 443 10 599 0,1 0,1 0,1
Ausztrália és Óceánia 110 64 174 0,0 0,0 0,0
Hontalan 112 129 241 0,0 0,0 0,0
Összesen 4 850 650 5 347 665 10 198 315 100,0 100,0 100,0
2011
Európa
Magyarország 4 647 542 5 146 776 9 794 318 98,5 98,6 98,6
Románia 18 458 20 116 38 574 0,4 0,4 0,4
Ukrajna 4 875 6 945 11 820 0,1 0,1 0,1
Szerbia 3 923 3 829 7 752 0,1 0,1 0,1
Németország 8 392 8 595 16 987 0,2 0,2 0,2
Szlovákia 3 225 5 021 8 246 0,1 0,1 0,1
Oroszország 893 1 619 2 512 0,0 0,0 0,0
Lengyelország 596 1 148 1 744 0,0 0,0 0,0
Horvátország 482 363 845 0,0 0,0 0,0
Ausztria 2 235 1 701 3 936 0,0 0,0 0,0
Egyéb európai ország 11 336 8 783 20 119 0,2 0,2 0,2
Együtt 4 701 957 5 204 896 9 906 853 99,6 99,7 99,7
Ebből:
EU-tagországok 4 688 978 5 189 908 9 878 886 99,4 99,4 99,4
Afrika 1 860 993 2 853 0,0 0,0 0,0
Amerika
Egyesült Államok 1 656 1 366 3 022 0,0 0,0 0,0
Egyéb amerikai ország 912 805 1 717 0,0 0,0 0,0
Együtt 2 568 2 171 4 739 0,1 0,0 0,0
Ázsia
Kína 4 575 4 277 8 852 0,1 0,1 0,1
Vietnám 1 186 1 172 2 358 0,0 0,0 0,0
Egyéb ázsiai ország 5 911 5 183 11 094 0,1 0,1 0,1
Együtt 11 672 10 632 22 304 0,2 0,2 0,2
Ausztrália és Óceánia 369 397 766 0,0 0,0 0,0
Hontalan 53 60 113 0,0 0,0 0,0
Összesen 4 718 479 5 219 149 9 937 628 100,0 100,0 100,0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 54
1.1.3 Családi állapot, termékenység
1.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot és korcsoport szerint
Nőtlen,
Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen Korcsoport,
éves
Nőtlen,
Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
megoszlás, százalék
1960 1 507 418 5 037 514 737 145 149 514 7 431 591 20,3 67,8 9,9 2,0 100,0
1970 1 684 364 5 422 890 772 956 247 232 8 127 442 20,7 66,7 9,5 3,0 100,0
1980 1 478 789 5 637 611 856 420 395 470 8 368 290 17,7 67,4 10,2 4,7 100,0
1990
15–19 736 027 30 115 113 601 766 856 96,0 3,9 0,0 0,1 100,0
20–24 399 621 266 382 658 11 992 678 653 58,9 39,3 0,1 1,8 100,0
25–29 145 010 433 566 2 035 39 679 620 290 23,4 69,9 0,3 6,4 100,0
30–34 100 367 594 234 5 919 73 895 774 415 13,0 76,7 0,8 9,5 100,0
35–39 75 767 659 810 11 923 99 841 847 341 8,9 77,9 1,4 11,8 100,0
40–44 45 690 561 174 19 005 90 806 716 675 6,4 78,3 2,7 12,7 100,0
45–49 35 769 527 577 31 179 80 429 674 954 5,3 78,2 4,6 11,9 100,0
50–54 27 167 461 822 48 222 60 490 597 701 4,5 77,3 8,1 10,1 100,0
55–59 22 579 455 385 76 829 52 750 607 543 3,7 75,0 12,6 8,7 100,0
60–64 22 584 407 577 116 170 39 593 585 924 3,9 69,6 19,8 6,8 100,0
65–69 21 067 323 861 156 258 28 482 529 668 4,0 61,1 29,5 5,4 100,0
70–74 11 377 136 339 108 241 11 825 267 782 4,2 50,9 40,4 4,4 100,0
75–79 14 776 124 750 166 348 10 710 316 584 4,7 39,4 52,5 3,4 100,0
80–84 8 838 46 324 112 889 4 378 172 429 5,1 26,9 65,5 2,5 100,0
85– 4 823 12 760 68 131 1 745 87 459 5,5 14,6 77,9 2,0 100,0
Összesen 1 671 462 5 041 676 923 920 607 216 8 244 274 20,3 61,2 11,2 7,4 100,0
2001
15–19 662 710 5 755 34 110 668 609 99,1 0,9 0,0 0,0 100,0
20–24 689 436 112 956 200 6 710 809 302 85,2 14,0 0,0 0,8 100,0
25–29 402 515 347 973 1 313 35 190 786 991 51,1 44,2 0,2 4,5 100,0
30–34 174 002 455 337 3 975 67 543 700 857 24,8 65,0 0,6 9,6 100,0
35–39 90 235 430 158 8 220 80 121 608 734 14,8 70,7 1,4 13,2 100,0
40–44 75 408 504 580 19 641 108 955 708 584 10,6 71,2 2,8 15,4 100,0
45–49 64 499 587 326 38 902 133 998 824 725 7,8 71,2 4,7 16,2 100,0
50–54 40 396 503 536 55 550 105 260 704 742 5,7 71,4 7,9 14,9 100,0
55–59 27 509 428 530 77 067 76 170 609 276 4,5 70,3 12,6 12,5 100,0
60–64 22 354 353 932 107 390 51 633 535 309 4,2 66,1 20,1 9,6 100,0
65–69 16 955 295 064 140 688 37 590 490 297 3,5 60,2 28,7 7,7 100,0
70–74 16 041 222 415 171 498 27 393 437 347 3,7 50,9 39,2 6,3 100,0
75–79 13 806 132 122 176 095 16 800 338 823 4,1 39,0 52,0 5,0 100,0
80–84 6 404 44 112 97 388 6 320 154 224 4,2 28,6 63,1 4,1 100,0
85– 6 820 21 918 92 584 4 237 125 559 5,4 17,5 73,7 3,4 100,0
Összesen 2 309 090 4 445 714 990 545 758 030 8 503 379 27,2 52,3 11,6 8,9 100,0
2011
15–19 591 292 2 031 38 173 593 534 99,6 0,3 0,0 0,0 100,0
20–24 594 503 21 886 115 1 731 618 235 96,2 3,5 0,0 0,3 100,0
25–29 478 307 120 935 464 11 595 611 301 78,2 19,8 0,1 1,9 100,0
30–34 391 874 323 003 1 704 48 736 765 317 51,2 42,2 0,2 6,4 100,0
35–39 269 176 437 585 4 701 104 134 815 596 33,0 53,7 0,6 12,8 100,0
40–44 146 707 421 529 10 676 135 609 714 521 20,5 59,0 1,5 19,0 100,0
45–49 83 296 369 608 19 494 129 274 601 672 13,8 61,4 3,2 21,5 100,0
50–54 65 855 411 541 41 304 138 871 657 571 10,0 62,6 6,3 21,1 100,0
55–59 55 916 492 678 79 840 152 677 781 111 7,2 63,1 10,2 19,5 100,0
60–64 33 008 409 151 105 994 105 838 653 991 5,0 62,6 16,2 16,2 100,0
65–69 19 917 310 009 126 137 66 908 522 971 3,8 59,3 24,1 12,8 100,0
70–74 14 221 217 154 152 666 39 803 423 844 3,4 51,2 36,0 9,4 100,0
75–79 8 971 135 750 162 363 23 989 331 073 2,7 41,0 49,0 7,2 100,0
80–84 6 533 69 426 144 573 13 683 234 215 2,8 29,6 61,7 5,8 100,0
85– 5 485 27 448 124 442 7 642 165 017 3,3 16,6 75,4 4,6 100,0
Összesen 2 765 061 3 769 734 974 511 980 663 8 489 969 32,6 44,4 11,5 11,6 100,0
3. Országos adatok 55
1.1.3.2 A 15 éves és idősebb férfiak családi állapot és korcsoport szerint
Nőtlen Házas Özvegy Elvált Összesen Korcsoport,
éves Nőtlen Házas Özvegy Elvált Összesen
megoszlás, százalék
1960 831 290 2 513 171 120 710 47 903 3 513 074 23,7 71,5 3,4 1,4 100,0
1970 954 356 2 709 256 123 991 86 566 3 874 169 24,6 69,9 3,2 2,2 100,0
1980 875 261 2 818 932 139 762 149 362 3 983 317 22,0 70,8 3,5 3,7 100,0
1990
15–19 389 125 4 181 17 81 393 404 98,9 1,1 0,0 0,0 100,0
20–24 255 567 88 350 70 2 874 346 861 73,7 25,5 0,0 0,8 100,0
25–29 102 488 196 022 296 14 865 313 671 32,7 62,5 0,1 4,7 100,0
30–34 73 025 284 238 955 30 815 389 033 18,8 73,1 0,2 7,9 100,0
35–39 52 783 324 275 1 989 44 052 423 099 12,5 76,6 0,5 10,4 100,0
40–44 29 575 281 696 3 339 40 833 355 443 8,3 79,3 0,9 11,5 100,0
45–49 22 433 264 488 4 999 36 224 328 144 6,8 80,6 1,5 11,0 100,0
50–54 16 027 228 405 7 118 26 032 277 582 5,8 82,3 2,6 9,4 100,0
55–59 11 662 235 824 11 222 21 212 279 920 4,2 84,2 4,0 7,6 100,0
60–64 9 428 217 843 18 214 14 371 259 856 3,6 83,8 7,0 5,5 100,0
65–69 7 094 181 656 23 114 9 319 221 183 3,2 82,1 10,5 4,2 100,0
70–74 3 154 83 349 16 413 3 597 106 513 3,0 78,3 15,4 3,4 100,0
75–79 3 779 82 188 27 989 3 119 117 075 3,2 70,2 23,9 2,7 100,0
80–84 1 987 33 374 21 125 1 199 57 685 3,4 57,9 36,6 2,1 100,0
85– 828 10 033 13 792 355 25 008 3,3 40,1 55,2 1,4 100,0
Összesen 978 955 2 515 922 150 652 248 948 3 894 477 25,1 64,6 3,9 6,4 100,0
2001
15–19 340 400 788 3 15 341 206 99,8 0,2 0,0 0,0 100,0
20–24 380 331 32 768 21 1 486 414 606 91,7 7,9 0,0 0,4 100,0
25–29 244 068 144 328 147 11 961 400 504 60,9 36,0 0,0 3,0 100,0
30–34 113 762 214 168 484 26 797 355 211 32,0 60,3 0,1 7,5 100,0
35–39 62 257 207 096 1 132 33 642 304 127 20,5 68,1 0,4 11,1 100,0
40–44 53 526 244 562 3 258 46 707 348 053 15,4 70,3 0,9 13,4 100,0
45–49 43 585 290 623 7 037 58 392 399 637 10,9 72,7 1,8 14,6 100,0
50–54 24 801 254 794 9 538 46 584 335 717 7,4 75,9 2,8 13,9 100,0
55–59 15 410 219 934 11 867 32 311 279 522 5,5 78,7 4,2 11,6 100,0
60–64 11 809 182 432 15 174 20 288 229 703 5,1 79,4 6,6 8,8 100,0
65–69 7 702 161 642 20 015 13 083 202 442 3,8 79,8 9,9 6,5 100,0
70–74 5 844 129 441 25 247 8 122 168 654 3,5 76,7 15,0 4,8 100,0
75–79 4 057 83 344 26 952 4 300 118 653 3,4 70,2 22,7 3,6 100,0
80–84 1 451 31 236 15 434 1 399 49 520 2,9 63,1 31,2 2,8 100,0
85– 1 560 16 609 16 618 926 35 713 4,4 46,5 46,5 2,6 100,0
Összesen 1 310 563 2 213 765 152 927 306 013 3 983 268 32,9 55,6 3,8 7,7 100,0
2011
15–19 303 658 342 19 56 304 075 99,9 0,1 0,0 0,0 100,0
20–24 310 888 5 672 53 426 317 039 98,1 1,8 0,0 0,1 100,0
25–29 266 725 40 153 96 3 264 310 238 86,0 12,9 0,0 1,1 100,0
30–34 229 456 138 891 327 17 229 385 903 59,5 36,0 0,1 4,5 100,0
35–39 162 230 207 875 732 41 448 412 285 39,3 50,4 0,2 10,1 100,0
40–44 92 789 205 886 1 694 57 892 358 261 25,9 57,5 0,5 16,2 100,0
45–49 55 488 180 968 3 139 57 651 297 246 18,7 60,9 1,1 19,4 100,0
50–54 45 262 200 471 7 467 61 932 315 132 14,4 63,6 2,4 19,7 100,0
55–59 36 323 246 324 14 840 66 572 364 059 10,0 67,7 4,1 18,3 100,0
60–64 18 870 211 856 18 345 44 369 293 440 6,4 72,2 6,3 15,1 100,0
65–69 9 768 166 345 19 732 26 073 221 918 4,4 75,0 8,9 11,7 100,0
70–74 6 373 121 503 21 441 13 579 162 896 3,9 74,6 13,2 8,3 100,0
75–79 3 376 82 965 22 573 6 743 115 657 2,9 71,7 19,5 5,8 100,0
80–84 1 797 47 164 21 500 3 085 73 546 2,4 64,1 29,2 4,2 100,0
85– 1 133 20 931 20 177 1 298 43 539 2,6 48,1 46,3 3,0 100,0
Összesen 1 544 136 1 877 346 152 135 401 617 3 975 234 38,8 47,2 3,8 10,1 100,0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 56
1.1.3.3 A 15 éves és idősebb nők családi állapot és korcsoport szerint
Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen Korcsoport,
éves Hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
megoszlás, százalék
1960 676 128 2 524 343 616 435 101 611 3 918 517 17,3 64,4 15,7 2,6 100,0
1970 730 008 2 713 634 648 965 160 666 4 253 273 17,2 63,8 15,3 3,8 100,0
1980 603 528 2 818 679 716 658 246 108 4 384 973 13,8 64,3 16,3 5,6 100,0
1990
15–19 346 902 25 934 96 520 373 452 92,9 6,9 0,0 0,1 100,0
20–24 144 054 178 032 588 9 118 331 792 43,4 53,7 0,2 2,7 100,0
25–29 42 522 237 544 1 739 24 814 306 619 13,9 77,5 0,6 8,1 100,0
30–34 27 342 309 996 4 964 43 080 385 382 7,1 80,4 1,3 11,2 100,0
35–39 22 984 335 535 9 934 55 789 424 242 5,4 79,1 2,3 13,2 100,0
40–44 16 115 279 478 15 666 49 973 361 232 4,5 77,4 4,3 13,8 100,0
45–49 13 336 263 089 26 180 44 205 346 810 3,8 75,9 7,5 12,7 100,0
50–54 11 140 233 417 41 104 34 458 320 119 3,5 72,9 12,8 10,8 100,0
55–59 10 917 219 561 65 607 31 538 327 623 3,3 67,0 20,0 9,6 100,0
60–64 13 156 189 734 97 956 25 222 326 068 4,0 58,2 30,0 7,7 100,0
65–69 13 973 142 205 133 144 19 163 308 485 4,5 46,1 43,2 6,2 100,0
70–74 8 223 52 990 91 828 8 228 161 269 5,1 32,9 56,9 5,1 100,0
75–79 10 997 42 562 138 359 7 591 199 509 5,5 21,3 69,3 3,8 100,0
80–84 6 851 12 950 91 764 3 179 114 744 6,0 11,3 80,0 2,8 100,0
85– 3 995 2 727 54 339 1 390 62 451 6,4 4,4 87,0 2,2 100,0
Összesen 692 507 2 525 754 773 268 358 268 4 349 797 15,9 58,1 17,8 8,2 100,0
2001
15–19 322 310 4 967 31 95 327 403 98,4 1,5 0,0 0,0 100,0
20–24 309 105 80 188 179 5 224 394 696 78,3 20,3 0,0 1,3 100,0
25–29 158 447 203 645 1 166 23 229 386 487 41,0 52,7 0,3 6,0 100,0
30–34 60 240 241 169 3 491 40 746 345 646 17,4 69,8 1,0 11,8 100,0
35–39 27 978 223 062 7 088 46 479 304 607 9,2 73,2 2,3 15,3 100,0
40–44 21 882 260 018 16 383 62 248 360 531 6,1 72,1 4,5 17,3 100,0
45–49 20 914 296 703 31 865 75 606 425 088 4,9 69,8 7,5 17,8 100,0
50–54 15 595 248 742 46 012 58 676 369 025 4,2 67,4 12,5 15,9 100,0
55–59 12 099 208 596 65 200 43 859 329 754 3,7 63,3 19,8 13,3 100,0
60–64 10 545 171 500 92 216 31 345 305 606 3,5 56,1 30,2 10,3 100,0
65–69 9 253 133 422 120 673 24 507 287 855 3,2 46,4 41,9 8,5 100,0
70–74 10 197 92 974 146 251 19 271 268 693 3,8 34,6 54,4 7,2 100,0
75–79 9 749 48 778 149 143 12 500 220 170 4,4 22,2 67,7 5,7 100,0
80–84 4 953 12 876 81 954 4 921 104 704 4,7 12,3 78,3 4,7 100,0
85– 5 260 5 309 75 966 3 311 89 846 5,9 5,9 84,6 3,7 100,0
Összesen 998 527 2 231 949 837 618 452 017 4 520 111 22,1 49,4 18,5 10,0 100,0
2011
15–19 287 634 1 689 19 117 289 459 99,4 0,6 0,0 0,0 100,0
20–24 283 615 16 214 62 1 305 301 196 94,2 5,4 0,0 0,4 100,0
25–29 211 582 80 782 368 8 331 301 063 70,3 26,8 0,1 2,8 100,0
30–34 162 418 184 112 1 377 31 507 379 414 42,8 48,5 0,4 8,3 100,0
35–39 106 946 229 710 3 969 62 686 403 311 26,5 57,0 1,0 15,5 100,0
40–44 53 918 215 643 8 982 77 717 356 260 15,1 60,5 2,5 21,8 100,0
45–49 27 808 188 640 16 355 71 623 304 426 9,1 62,0 5,4 23,5 100,0
50–54 20 593 211 070 33 837 76 939 342 439 6,0 61,6 9,9 22,5 100,0
55–59 19 593 246 354 65 000 86 105 417 052 4,7 59,1 15,6 20,6 100,0
60–64 14 138 197 295 87 649 61 469 360 551 3,9 54,7 24,3 17,0 100,0
65–69 10 149 143 664 106 405 40 835 301 053 3,4 47,7 35,3 13,6 100,0
70–74 7 848 95 651 131 225 26 224 260 948 3,0 36,7 50,3 10,0 100,0
75–79 5 595 52 785 139 790 17 246 215 416 2,6 24,5 64,9 8,0 100,0
80–84 4 736 22 262 123 073 10 598 160 669 2,9 13,9 76,6 6,6 100,0
85– 4 352 6 517 104 265 6 344 121 478 3,6 5,4 85,8 5,2 100,0
Összesen 1 220 925 1 892 388 822 376 579 046 4 514 735 27,0 41,9 18,2 12,8 100,0
3. Országos adatok 57
1.1.3.4 A 15 éves és idősebb nők korcsoport és az élve született gyermekek száma szerint
0 1 2 3 4 5 6–9 10–
Korcsoport,
éves élveszületett gyermekkel Összesen
Összes
élve
született
gyermek
Száz nőre
jutó élve
született
gyermek
1980
15–19 286 693 24 608 4 030 376 26 7 – – 315 740 33 935 11
20–24 186 187 133 210 68 712 8 722 1 507 313 99 9 398 759 305 119 77
25–29 91 316 134 875 174 057 30 589 5 663 1 781 999 96 439 376 613 858 140
30–34 47 244 90 375 180 081 42 282 8 703 3 086 2 656 246 374 673 648 282 173
35–39 37 969 93 658 166 308 43 454 11 295 4 097 4 557 680 362 018 661 143 183
40–44 34 594 95 610 141 869 41 149 12 894 5 302 6 010 1 173 338 601 635 798 188
45–49 39 069 95 475 138 411 48 834 17 050 6 729 7 320 1 379 354 267 686 626 194
50–54 50 200 89 257 126 637 55 211 22 153 9 593 9 287 1 498 363 836 725 173 199
55–59 58 687 85 036 111 267 57 006 25 927 12 355 13 216 1 851 365 345 755 410 207
60– 224 411 222 020 248 670 152 548 87 153 50 740 74 012 12 804 1 072 358 2 439 391 227
Összesen 1 056 370 1 064 124 1 360 042 480 171 192 371 94 003 118 156 19 736 4 384 973 7 504 735 171
1990
15–19 354 047 16 785 2 332 257 28 3 – – 373 452 22 347 6
20–24 191 178 96 493 37 414 5 512 920 200 75 – 331 792 193 041 58
25–29 65 337 99 136 114 869 21 399 4 103 1 166 586 23 306 619 419 323 137
30–34 41 702 89 401 195 494 44 993 8 948 2 817 1 931 96 385 382 679 128 176
35–39 37 812 87 493 221 725 58 088 12 051 3 947 2 862 264 424 242 795 740 188
40–44 30 794 79 327 182 377 49 666 11 311 3 931 3 446 380 361 232 685 815 190
45–49 30 557 89 883 162 019 43 665 11 600 4 171 4 287 628 346 810 648 965 187
50–54 28 925 90 953 136 921 39 743 12 427 4 944 5 341 865 320 119 605 282 189
55–59 31 820 88 836 131 441 46 187 15 907 6 162 6 321 949 327 623 638 959 195
60– 178 679 271 819 354 704 181 414 85 742 43 335 50 072 6 761 1 172 526 2 506 231 214
Összesen 990 851 1 010 126 1 539 296 490 924 163 037 70 676 74 921 9 966 4 349 797 7 194 831 165
2001
15–19 316 811 8 696 1 577 287 30 2 – – 327 403 12 841 4
20–24 310 423 58 544 18 997 5 273 1 115 281 63 – 394 696 118 612 30
25–29 170 792 114 740 74 581 19 765 4 448 1 377 780 4 386 487 352 930 91
30–34 61 745 95 758 135 037 39 889 8 545 2 683 1 937 52 345 646 546 432 158
35–39 29 967 67 399 142 406 47 206 11 041 3 699 2 734 155 304 607 576 494 189
40–44 28 641 74 452 181 627 54 514 13 229 4 434 3 391 243 360 531 701 812 195
45–49 33 928 87 663 221 991 60 595 13 340 4 137 3 175 259 425 088 811 678 191
50–54 30 322 79 320 189 554 51 286 11 270 3 804 3 164 305 369 025 701 248 190
55–59 28 781 83 575 158 446 41 766 10 087 3 380 3 344 375 329 754 610 025 185
60– 148 235 336 388 484 682 182 063 67 014 27 679 27 696 3 117 1 276 874 2 482 113 194
Összesen 1 159 645 1 006 535 1 608 898 502 644 140 119 51 476 46 284 4 510 4 520 111 6 914 185 153
2011
15–19 281 594 6 531 1 175 150 8 1 – – 289 459 9 368 3
20–24 261 863 26 368 8 787 3 135 823 184 36 – 301 196 57 780 19
25–29 196 289 64 093 27 262 8 988 2 807 1 067 552 5 301 063 165 709 55
30–34 134 606 119 368 88 961 26 164 6 248 2 311 1 703 53 379 414 424 172 112
35–39 77 584 117 968 140 211 49 051 11 616 3 758 2 953 170 403 311 632 487 157
40–44 42 665 90 964 146 317 54 564 13 537 4 535 3 440 238 356 260 649 798 182
45–49 27 304 68 127 140 095 49 017 12 348 4 177 3 132 226 304 426 589 126 194
50–54 26 378 71 186 171 856 52 639 12 887 4 195 3 070 228 342 439 668 408 195
55–59 31 928 86 472 219 070 59 611 12 967 3 978 2 800 226 417 052 796 393 191
60– 127 049 358 952 656 341 191 197 51 834 18 092 15 292 1 358 1 420 115 2 661 251 187
Összesen 1 207 260 1 010 029 1 600 075 494 516 125 075 42 298 32 978 2 504 4 514 735 6 654 492 147
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 58
1.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás
1.1.4.1 A népesség iskolai végzettség és korcsoport szerint
1960 1970 1980 1990 2001 2011 Korcsoport,
éves 1960 1970 1980 1990 2001 2011
a megfelelő korú népesség százalékában
Általános iskola első évfolyamát sem végezte el 10–11 6 281 3 822 3 205 5 359 2 199 1 593 1,9 1,3 1,1 1,7 0,9 0,812–14 5 641 3 861 3 176 6 719 3 006 1 881 1,3 0,7 0,8 1,2 0,8 0,615–19 10 519 5 904 4 510 4 729 3 794 1 651 1,4 0,6 0,7 0,6 0,6 0,320–24 13 164 6 188 4 699 4 854 3 620 2 433 1,9 0,8 0,6 0,7 0,4 0,425–29 13 727 7 499 4 624 5 108 3 669 2 819 1,9 1,0 0,5 0,8 0,5 0,530–34 12 230 9 866 4 538 5 703 3 678 3 215 1,6 1,5 0,6 0,7 0,5 0,435–39 11 059 10 736 5 430 5 632 3 788 3 290 1,5 1,5 0,8 0,7 0,6 0,440–44 7 948 9 417 6 957 5 773 4 630 3 183 1,8 1,3 1,1 0,8 0,7 0,445–49 24 568 8 509 7 711 6 689 4 555 3 345 3,4 1,2 1,1 1,0 0,6 0,650–54 33 033 6 183 6 452 8 432 4 440 4 096 5,1 1,4 0,9 1,4 0,6 0,655–59 23 602 19 143 5 922 8 673 4 624 3 849 4,1 2,9 0,9 1,4 0,8 0,560–64 23 043 25 259 4 054 7 529 5 111 3 405 4,8 4,4 1,1 1,3 1,0 0,565–69 23 062 16 893 11 586 6 508 5 117 3 249 6,6 3,6 2,1 1,2 1,0 0,670–74 21 562 14 824 13 730 4 208 3 690 3 467 8,2 4,3 3,3 1,6 0,8 0,8
75– 30 171 23 552 15 329 23 533 7 195 8 527 10,9 6,6 3,2 4,1 1,2 1,2Összesen 259 610 171 656 101 923 109 449 63 116 50 003 3,2 1,9 1,1 1,2 0,7 0,6
Legalább általános iskola 8. évfolyam 15–19 544 723 826 723 608 670 720 655 626 588 570 580 72,3 90,4 93,6 94,0 93,7 96,120–24 420 217 703 917 773 979 657 198 792 006 608 292 61,9 90,9 95,1 96,8 97,9 98,425–29 345 423 604 261 852 790 598 632 770 578 601 180 47,8 81,9 95,7 96,5 97,9 98,330–34 279 011 467 031 710 899 745 415 685 783 753 477 37,0 69,7 94,0 96,3 97,8 98,535–39 200 034 408 791 633 424 817 106 593 407 803 380 26,5 57,5 87,9 96,4 97,5 98,540–44 121 434 342 786 505 578 682 230 687 615 702 876 26,9 46,6 77,5 95,2 97,0 98,445–49 142 796 253 825 447 786 611 438 803 107 589 831 20,0 34,7 65,3 90,6 97,4 98,050–54 108 555 135 497 345 299 485 301 681 190 641 724 16,7 31,5 49,7 81,2 96,7 97,655–59 93 819 146 598 244 120 409 895 570 874 765 140 16,2 22,0 36,2 67,5 93,7 98,060–64 72 594 101 130 122 836 294 885 464 267 638 354 15,0 17,6 32,3 50,3 86,7 97,665–69 47 528 78 513 125 176 194 615 361 514 500 204 13,6 16,5 22,9 36,7 73,7 95,670–74 33 090 53 626 76 811 88 921 265 935 384 177 12,6 15,4 18,5 33,2 60,8 90,6
75– 30 025 50 427 84 161 132 341 250 229 513 790 10,8 14,1 17,3 23,0 40,5 70,4Összesen 2 439 249 4 173 125 5 531 529 6 438 632 7 553 093 8 073 005 32,8 51,3 66,1 78,1 88,8 95,1
Legalább érettségi 18–19 40 942 80 536 82 699 87 012 104 012 98 753 14,0 23,4 30,5 30,4 37,6 40,120–24 110 560 243 234 294 265 272 887 412 090 420 761 16,3 31,4 36,2 40,2 50,9 68,125–29 87 310 190 128 329 790 252 255 353 851 407 057 12,1 25,8 37,0 40,7 45,0 66,630–34 82 282 142 684 295 721 301 159 314 352 463 832 10,9 21,3 39,1 38,9 44,9 60,635–39 69 461 120 127 225 523 336 046 271 477 436 361 9,2 16,9 31,3 39,7 44,6 53,540–44 42 537 112 596 158 326 291 036 299 127 366 318 9,4 15,3 24,3 40,6 42,2 51,345–49 48 773 89 206 130 902 218 436 350 629 296 646 6,8 12,2 19,1 32,4 42,5 49,350–54 33 511 47 708 116 474 147 501 313 822 305 437 5,2 11,1 16,8 24,7 44,5 46,455–59 33 549 49 535 89 037 117 571 234 100 354 487 5,8 7,4 13,2 19,4 38,4 45,460–64 26 409 31 513 45 260 97 850 156 700 309 074 5,5 5,5 11,9 16,7 29,3 47,365–69 17 016 28 029 44 272 68 874 111 760 223 973 4,9 5,9 8,1 13,0 22,8 42,870–74 12 394 19 043 24 965 32 211 86 883 139 398 4,7 5,5 6,0 12,0 19,9 32,9
75– 10 741 17 805 29 777 44 149 88 229 168 762 3,9 5,0 6,1 7,7 14,3 23,1Összesen 615 485 1 172 144 1 867 011 2 266 987 3 097 032 3 990 859 8,8 15,5 23,4 29,2 38,2 49,0
Egyetem, főiskola stb. oklevéllel 25–29 31 454 54 353 87 331 83 337 116 199 171 113 4,4 7,4 9,8 13,4 14,8 28,030–34 27 567 36 275 81 133 102 404 107 237 214 124 3,7 5,4 10,7 13,2 15,3 28,035–39 21 981 42 151 71 754 112 232 97 909 188 356 2,9 5,9 10,0 13,2 16,1 23,140–44 13 887 37 537 44 609 98 888 105 714 142 594 3,1 5,1 6,8 13,8 14,9 20,045–49 17 420 28 806 46 707 83 842 118 503 116 589 2,4 3,9 6,8 12,4 14,4 19,450–54 13 455 16 260 39 604 52 759 100 583 114 372 2,1 3,8 5,7 8,8 14,3 17,455–59 12 125 18 697 28 380 49 788 84 752 126 451 2,1 2,8 4,2 8,2 13,9 16,260–64 9 538 13 064 14 710 41 147 50 978 103 281 2,0 2,3 3,9 7,0 9,5 15,865–69 6 630 10 634 15 120 28 310 41 833 85 819 1,9 2,2 2,8 5,3 8,5 16,470–74 4 693 7 299 9 181 14 075 32 945 50 159 1,8 2,1 2,2 5,3 7,5 11,8
75– 4 255 7 057 9 565 20 838 31 692 69 540 1,5 2,0 2,0 3,6 5,1 9,5Összesen 163 005 272 133 448 094 687 620 888 345 1 382 398 2,7 4,2 6,5 10,1 12,6 19,0
3. Országos adatok 59
1.1.4.2 A népesség nyelvismeret és nemek szerint
1960 1990 2001 2011
A beszélt nyelv összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
Férfi
Magyar 4 794 124 69 342 4 974 592 58 931 4 839 004 47 650 4 697 261 32 317
Angol .. .. 112 750 112 514 477 521 448 170 769 690 655 999
Arab .. .. 1 959 727 3 498 1 395 5 557 1 529
Cigány (romani, beás) 19 358 7 007 35 610 11 665 39 086 13 022 44 864 14 123
Eszperantó .. .. 1 018 1 018 1 765 1 695 2 747 2 386
Francia .. .. 21 899 21 765 43 514 40 289 43 101 35 483
Holland .. .. 450 433 2 502 2 305 4 130 2 219
Horvát 37 924 22 477 16 478 8 139 20 139 12 616 17 333 9 353
Japán .. .. 216 195 1 057 856 2 463 1 577
Kínai .. .. 284 91 4 220 1 792 6 313 836
Latin .. .. 2 350 2 350 8 207 7 879 5 026 4 500
Lengyel .. .. 5 822 3 624 5 981 4 725 5 665 3 937
Német 236 269 215 574 216 890 201 956 487 718 449 236 521 085 432 299
Olasz .. .. 6 869 6 785 22 530 20 767 28 648 23 297
Orosz .. .. 67 803 67 043 88 487 82 417 69 823 58 496
Román 47 996 40 454 25 997 21 761 45 963 39 654 60 380 42 178
Spanyol .. .. 3 720 3 270 9 692 8 599 18 885 14 882
Szerb 16 328 14 039 8 455 7 064 13 752 11 065 15 299 9 465
Szlovák 81 960 68 095 30 337 25 014 26 329 20 567 18 689 12 517
Ukrán .. .. 525 383 5 810 3 532 8 710 4 318
Népesség 4 804 043 438 263 4 984 904 442 179 4 850 650 916 653 4 718 479 1 054 827
Nő
Magyar 5 143 605 82 349 5 379 614 72 746 5 338 219 56 138 5 199 072 36 141
Angol .. .. 116 616 116 442 522 120 492 969 819 490 700 308
Arab .. .. 816 592 1 765 1 238 3 738 1 637
Cigány (romani, beás) 20 505 7 223 35 395 11 268 37 985 11 909 42 685 13 300
Eszperantó .. .. 1 065 1 065 2 810 2 712 5 650 5 026
Francia .. .. 31 314 31 192 73 069 68 865 74 020 62 695
Holland .. .. 900 882 3 264 3 161 4 529 2 987
Horvát 38 130 20 563 19 401 8 917 22 410 13 662 18 963 9 706
Japán .. .. 143 117 1 114 833 2 928 1 928
Kínai .. .. 54 43 3 853 1 842 5 850 773
Latin .. .. 1 691 1 691 11 697 11 255 7 346 6 456
Lengyel .. .. 3 914 2 324 5 225 3 187 5 462 2 740
Német 245 767 215 697 236 836 214 259 553 068 508 053 590 912 491 124
Olasz .. .. 9 668 9 588 39 243 36 923 52 189 43 990
Orosz .. .. 88 984 85 842 109 219 100 565 88 674 72 042
Román 32 411 24 166 23 358 18 864 48 758 42 136 68 472 48 555
Spanyol .. .. 4 485 3 869 15 021 13 694 30 733 25 193
Szerb 10 813 8 519 8 144 6 582 11 731 9 378 13 408 7 984
Szlovák 86 912 70 087 38 515 31 093 34 335 26 443 25 458 17 025
Ukrán .. .. 1 341 809 8 179 4 681 12 508 6 161
Népesség 5 157 001 425 305 5 389 919 499 161 5 347 665 1 041 983 5 219 149 1 165 980
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 60
1.1.4.2 A népesség nyelvismeret és nemek szerint (folytatás)
1960 1990 2001 2011
A beszélt nyelv összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
összesen
ebből:
anyanyelvén
kívül beszéli
Összesen
Magyar 9 937 729 151 691 10 354 206 131 677 10 177 223 103 788 9 896 333 68 458
Angol 43 336 43 183 229 366 228 956 999 641 941 139 1 589 180 1 356 307
Arab .. .. 2 775 1 319 5 263 2 633 9 295 3 166
Cigány (romani, beás) 39 863 14 230 71 005 22 933 77 071 24 931 87 549 27 423
Eszperantó .. .. 2 083 2 083 4 575 4 407 8 397 7 412
Francia 45 655 45 282 53 213 52 957 116 583 109 154 117 121 98 178
Holland .. .. 1 350 1 315 5 766 5 466 8 659 5 206
Horvát 76 054 43 040 35 879 17 056 42 549 26 278 36 296 19 059
Japán .. .. 359 312 2 171 1 689 5 391 3 505
Kínai .. .. 338 134 8 073 3 634 12 163 1 609
Latin .. .. 4 041 4 041 19 904 19 134 12 372 10 956
Lengyel .. .. 9 736 5 948 11 206 7 912 11 127 6 677
Német 482 036 431 271 453 726 416 215 1 040 786 957 289 1 111 997 923 423
Olasz 11 435 11 064 16 537 16 373 61 773 57 690 80 837 67 287
Orosz 69 478 66 504 156 787 152 885 197 706 182 982 158 497 130 538
Román 80 407 64 620 49 355 40 625 94 721 81 790 128 852 90 733
Spanyol 1 357 1 242 8 205 7 139 24 713 22 293 49 618 40 075
Szerb 27 141 22 558 16 599 13 646 25 483 20 443 28 707 17 449
Szlovák 168 872 138 182 68 852 56 107 60 664 47 010 44 147 29 542
Ukrán .. .. 1 866 1 192 13 989 8 213 21 218 10 479
Népesség 9 961 044 863 568 10 374 823 941 340 10 198 315 1 958 636 9 937 628 2 220 807
3. Országos adatok 61
1.1.5 Gazdasági aktivitás
1.1.5.1 A népesség gazdasági aktivitás és nemek szerint
Gazdasági aktivitás 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2011
Férfi
Foglalkoztatott 3 056 692 2 892 072 3 068 489 2 924 472 2 866 794 2 513 659 2 002 956 2 101 551
Munkanélküli .. .. .. .. .. 84 538 255 894 304 364
Inaktív kereső 116 984 129 784 220 335 625 439 872 107 994 397 1 235 000 1 068 866
Eltartott 1 387 199 1 401 564 1 515 219 1 442 192 1 449 808 1 392 310 1 356 800 1 243 698
Együtt 4 560 875 4 423 420 4 804 043 4 992 103 5 188 709 4 984 904 4 850 650 4 718 479
Nő
Foglalkoztatott 1 145 207 1 192 859 1 691 127 2 049 474 2 202 046 2 013 498 1 687 313 1 841 172
Munkanélküli .. .. .. .. .. 41 689 160 316 264 133
Inaktív kereső 88 432 124 972 216 264 768 701 1 330 370 1 663 858 2 070 541 1 880 861
Eltartott 3 521 560 3 463 548 3 249 610 2 490 718 1 988 338 1 670 874 1 429 495 1 232 983
Együtt 4 755 199 4 781 379 5 157 001 5 308 893 5 520 754 5 389 919 5 347 665 5 219 149
Összesen
Foglalkoztatott 4 201 899 4 084 931 4 759 616 4 973 946 5 068 840 4 527 157 3 690 269 3 942 723
Munkanélküli .. .. .. .. .. 126 227 416 210 568 497
Inaktív kereső 205 416 254 756 436 599 1 394 140 2 202 477 2 658 255 3 305 541 2 949 727
Eltartott 4 908 759 4 865 112 4 764 829 3 932 910 3 438 146 3 063 184 2 786 295 2 476 681
Összesen 9 316 074 9 204 799 9 961 044 10 300 996 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628
Megoszlás, százalék
Férfi
Foglalkoztatott 67,0 65,4 63,9 58,6 55,3 50,4 41,3 44,5
Munkanélküli .. .. .. .. .. 1,7 5,3 6,5
Inaktív kereső 2,6 2,9 4,6 12,5 16,8 19,9 25,5 22,7
Eltartott 30,4 31,7 31,5 28,9 27,9 27,9 28,0 26,4
Együtt 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Nő
Foglalkoztatott 24,1 24,9 32,8 38,6 39,9 37,4 31,6 35,3
Munkanélküli .. .. .. .. .. 0,8 3,0 5,1
Inaktív kereső 1,9 2,6 4,2 14,5 24,1 30,9 38,7 36,0
Eltartott 74,1 72,4 63,0 46,9 36,0 31,0 26,7 23,6
Együtt 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Összesen
Foglalkoztatott 45,1 44,4 47,8 48,3 47,3 43,6 36,2 39,7
Munkanélküli .. .. .. .. .. 1,2 4,1 5,7
Inaktív kereső 2,2 2,8 4,4 13,5 20,6 25,6 32,4 29,7
Eltartott 52,7 52,9 47,8 38,2 32,1 29,5 27,3 24,9
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 62
1.1.5.2 A népesség nemek, korcsoport és gazdasági aktivitás szerint
1990 2001 2011 Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Foglalkoztatott
–14 739 1 446 2 185 – – – – – –
15–19 137 403 117 763 255 166 33 171 22 536 55 707 11 391 8 069 19 460
20–24 293 115 196 639 489 754 234 175 181 119 415 294 141 395 110 755 252 150
25–29 292 734 192 990 485 724 304 716 213 152 517 868 236 215 187 316 423 531
30–34 365 862 298 453 664 315 279 784 204 972 484 756 320 658 234 635 555 293
35–39 396 064 361 623 757 687 233 928 206 938 440 866 342 618 276 100 618 718
40–44 327 674 313 133 640 807 256 155 258 963 515 118 287 140 269 054 556 194
45–49 291 974 286 045 578 019 281 699 298 146 579 845 227 255 230 974 458 229
50–54 223 370 217 185 440 555 212 821 222 249 435 070 223 178 243 384 466 562
55–59 168 678 19 358 188 036 129 492 57 399 186 891 215 788 207 255 423 043
60–64 10 387 5 611 15 998 22 370 12 973 35 343 59 372 48 334 107 706
65–69 3 721 2 264 5 985 7 890 4 897 12 787 23 620 17 509 41 129
70–74 989 553 1 542 3 608 1 977 5 585 8 523 5 441 13 964
75–79 691 328 1 019 1 527 668 2 195 2 877 1 550 4 427
80–84 236 93 329 420 255 675 932 550 1 482
85– 22 14 36 1 200 1 069 2 269 589 246 835
Együtt 2 513 659 2 013 498 4 527 157 2 002 956 1 687 313 3 690 269 2 101 551 1 841 172 3 942 723
Munkanélküli
–14 607 785 1 392 – – – – – –
15–19 15 632 11 171 26 803 16 639 9 890 26 529 5 153 4 197 9 350
20–24 13 918 6 715 20 633 49 225 26 724 75 949 38 929 33 647 72 576
25–29 11 043 5 119 16 162 40 992 22 932 63 924 42 860 34 277 77 137
30–34 11 875 5 510 17 385 32 306 21 508 53 814 41 146 35 092 76 238
35–39 11 457 5 046 16 503 28 008 19 618 47 626 42 160 38 974 81 134
40–44 8 038 3 508 11 546 30 276 21 468 51 744 36 432 33 812 70 244
45–49 6 267 2 500 8 767 29 153 20 938 50 091 30 749 28 185 58 934
50–54 3 754 1 335 5 089 18 599 13 214 31 813 31 121 28 232 59 353
55–59 1 947 – 1 947 9 118 2 823 11 941 30 249 23 678 53 927
60–64 – – – 1 033 748 1 781 4 706 3 270 7 976
65–69 – – – 291 244 535 562 527 1 089
70–74 – – – 89 87 176 149 146 295
75–79 – – – 52 51 103 56 60 116
80–84 – – – 30 18 48 30 19 49
85– – – – 83 53 136 62 17 79
Együtt 84 538 41 689 126 227 255 894 160 316 416 210 304 364 264 133 568 497
Inaktív kereső
–14 8 21 29 374 382 756 – – –
15–19 787 10 682 11 469 3 865 10 896 14 761 2 088 6 668 8 756
20–24 2 768 83 403 86 171 20 734 71 920 92 654 7 876 30 751 38 627
25–29 4 147 86 110 90 257 27 856 120 265 148 121 9 146 59 493 68 639
30–34 7 887 54 135 62 022 29 845 95 449 125 294 12 120 94 101 106 221
35–39 12 577 31 506 44 083 32 217 57 092 89 309 16 169 70 021 86 190
40–44 17 489 22 448 39 937 49 831 56 242 106 073 24 514 36 207 60 721
45–49 27 916 31 023 58 939 78 094 79 122 157 216 30 276 30 462 60 738
50–54 48 562 67 425 115 987 96 761 111 275 208 036 51 704 54 962 106 666
55–59 107 453 270 013 377 466 134 784 257 974 392 758 108 518 168 569 277 087
60–64 247 784 273 106 520 890 204 637 282 733 487 370 226 802 303 239 530 041
65–69 216 027 260 091 476 118 193 183 272 959 466 142 197 526 280 300 477 826
70–74 104 833 138 876 243 709 163 974 255 784 419 758 154 125 253 624 407 749
75–79 115 171 174 913 290 084 116 101 211 042 327 143 112 651 212 590 325 241
80–84 56 585 103 270 159 855 48 820 101 401 150 221 72 525 159 215 231 740
85– 24 403 56 836 81 239 33 924 86 005 119 929 42 826 120 659 163 485
Együtt 994 397 1 663 858 2 658 255 1 235 000 2 070 541 3 305 541 1 068 866 1 880 861 2 949 727
3. Országos adatok 63
1.1.5.2 A népesség nemek, korcsoport és gazdasági aktivitás szerint (folytatás)
1990 2001 2011 Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Eltartott
–14 1 089 073 1 037 870 2 126 943 867 008 827 172 1 694 180 743 245 704 414 1 447 659
15–19 239 582 233 836 473 418 287 531 284 081 571 612 285 443 270 525 555 968
20–24 37 060 45 035 82 095 110 472 114 933 225 405 128 839 126 043 254 882
25–29 5 747 22 400 28 147 26 940 30 138 57 078 22 017 19 977 41 994
30–34 3 409 27 284 30 693 13 276 23 717 36 993 11 979 15 586 27 565
35–39 3 001 26 067 29 068 9 974 20 959 30 933 11 338 18 216 29 554
40–44 2 242 22 143 24 385 11 791 23 858 35 649 10 175 17 187 27 362
45–49 1 987 27 242 29 229 10 691 26 882 37 573 8 966 14 805 23 771
50–54 1 896 34 174 36 070 7 536 22 287 29 823 9 129 15 861 24 990
55–59 1 842 38 252 40 094 6 128 11 558 17 686 9 504 17 550 27 054
60–64 1 685 47 351 49 036 1 663 9 152 10 815 2 560 5 708 8 268
65–69 1 435 46 130 47 565 1 078 9 755 10 833 210 2 717 2 927
70–74 691 21 840 22 531 983 10 845 11 828 99 1 737 1 836
75–79 1 213 24 268 25 481 973 8 409 9 382 73 1 216 1 289
80–84 864 11 381 12 245 250 3 030 3 280 59 885 944
85– 583 5 601 6 184 506 2 719 3 225 62 556 618
Együtt 1 392 310 1 670 874 3 063 184 1 356 800 1 429 495 2 786 295 1 243 698 1 232 983 2 476 681
Összesen
–14 1 090 427 1 040 122 2 130 549 867 382 827 554 1 694 936 743 245 704 414 1 447 659
15–19 393 404 373 452 766 856 341 206 327 403 668 609 304 075 289 459 593 534
20–24 346 861 331 792 678 653 414 606 394 696 809 302 317 039 301 196 618 235
25–29 313 671 306 619 620 290 400 504 386 487 786 991 310 238 301 063 611 301
30–34 389 033 385 382 774 415 355 211 345 646 700 857 385 903 379 414 765 317
35–39 423 099 424 242 847 341 304 127 304 607 608 734 412 285 403 311 815 596
40–44 355 443 361 232 716 675 348 053 360 531 708 584 358 261 356 260 714 521
45–49 328 144 346 810 674 954 399 637 425 088 824 725 297 246 304 426 601 672
50–54 277 582 320 119 597 701 335 717 369 025 704 742 315 132 342 439 657 571
55–59 279 920 327 623 607 543 279 522 329 754 609 276 364 059 417 052 781 111
60–64 259 856 326 068 585 924 229 703 305 606 535 309 293 440 360 551 653 991
65–69 221 183 308 485 529 668 202 442 287 855 490 297 221 918 301 053 522 971
70–74 106 513 161 269 267 782 168 654 268 693 437 347 162 896 260 948 423 844
75–79 117 075 199 509 316 584 118 653 220 170 338 823 115 657 215 416 331 073
80–84 57 685 114 744 172 429 49 520 104 704 154 224 73 546 160 669 234 215
85– 25 008 62 451 87 459 35 713 89 846 125 559 43 539 121 478 165 017
Összesen 4 984 904 5 389 919 10 374 823 4 850 650 5 347 665 10 198 315 4 718 479 5 219 149 9 937 628
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 64
1.1.6 Nemzetiség, anyanyelv
1.1.6.1 A népesség anyanyelv, nemzetiség és nemek szerint
Anyanyelv Anyanyelv, nemzetiség
1930 1970 1980 1990 2001 2011
Férfi
Magyar 3 925 780 4 923 857 5 130 958 4 915 661 4 528 028 3 967 620
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 429 .. .. 751 651 1 377
Cigány (romani, beás) 3 852 16 996 13 826 23 945 24 191 27 804
Görög 58 .. .. 833 984 902
Horvát 22 779 10 309 9 316 7 829 6 525 6 228
Lengyel 2 620 .. .. 2 198 882 1 022
Német 222 476 13 415 11 953 14 934 14 355 17 633
Örmény 79 .. .. 20 157 246
Román 8 086 5 934 4 831 4 236 4 086 6 573
Ruszin 482 .. .. .. 328 441
Szerb 3 694 5 369 1 659 1 391 1 719 1 974
Szlovák 48 696 9 368 6 841 5 323 4 946 4 096
Szlovén 2 612 1 818 1 414 1 158 1 400 748
Ukrán .. .. .. 142 1 922 1 092
Hazai nemzetiségek együtt .. .. .. .. 62 146 70 136
Arab .. .. .. 1 232 1 170 2 193
Kínai 14 .. .. 193 1 347 3 084
Orosz .. .. .. 760 940 2 234
Vietnami .. .. .. 532 576 1 393
Egyéb .. 7 644 7 911 4 257 18 707 12 465
Nem kívánt válaszolni, nincs
válasz
– – – –
271 008 709 588
Összesen .. .. .. .. 4 883 922 4 768 713
Népesség 4 248 452 4 992 103 5 188 709 4 984 904 4 850 650 4 718 479
Nő
Magyar 4 074 555 5 228 509 5 448 940 5 306 868 5 018 346 4 441 429
Hazai nemzetiségek
Bolgár 387 .. .. 619 648 1 522
Cigány (romani, beás) 3 989 17 696 14 089 24 127 24 247 26 535
Görög 24 .. .. 807 937 970
Horvát 24 553 11 546 11 168 9 748 7 801 7 488
Lengyel 2 541 .. .. 1 590 1 698 2 027
Német 254 677 20 238 19 278 22 577 19 419 20 615
Örmény 43 .. .. 17 137 198
Román 8 135 6 422 5 310 4 494 4 396 7 313
Ruszin 514 .. .. .. 785 558
Szerb 3 337 5 808 1 767 1 562 1 669 1 734
Szlovák 56 090 11 718 9 213 7 422 6 871 5 792
Szlovén 2 852 1 973 1 728 1 469 1 780 975
Ukrán .. .. .. 532 2 963 2 292
Hazai nemzetiségek együtt .. .. .. .. 73 351 78 019
Arab .. .. .. 224 268 736
Kínai 1 .. .. 11 1 067 2 735
Orosz .. .. .. 3 142 2 317 5 148
Vietnami .. .. .. 726 509 1 281
Egyéb .. 7 439 9 261 4 687 17 563 9 192
Nem kívánt válaszolni, nincs
válasz
– – – –
270 098 734 252
Összesen .. .. .. .. 5 383 519 5 272 792
Népesség 4 436 657 5 308 893 5 520 754 5 389 919 5 347 665 5 219 149
3. Országos adatok 65
1.1.6.1 A népesség anyanyelv, nemzetiség és nemek szerint (folytatás)
Anyanyelv Anyanyelv, nemzetiség
1930 1970 1980 1990 2001 2011
Összesen
Magyar 8 000 335 10 152 366 10 579 898 10 222 529 9 546 374 8 409 049
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 816 .. .. 1 370 1 299 2 899Cigány (romani, beás) 7 841 34 692 27 915 48 072 48 438 54 339
Görög 82 .. .. 1 640 1 921 1 872
Horvát 47 332 21 855 20 484 17 577 14 326 13 716Lengyel 5 161 .. .. 3 788 2 580 3 049
Német 477 153 33 653 31 231 37 511 33 774 38 248
Örmény 122 .. .. 37 294 444Román 16 221 12 356 10 141 8 730 8 482 13 886
Ruszin 996 .. .. .. 1 113 999
Szerb 7 031 11 177 3 426 2 953 3 388 3 708Szlovák 104 786 21 086 16 054 12 745 11 817 9 888
Szlovén 5 464 3 791 3 142 2 627 3 180 1 723
Ukrán .. .. .. 674 4 885 3 384Hazai nemzetiségek együtt .. .. .. .. 135 497 148 155
Arab .. .. .. 1 456 1 438 2 929
Kínai 15 .. .. 204 2 414 5 819Orosz .. .. .. 3 902 3 257 7 382
Vietnami .. .. .. 1 258 1 085 2 674
Egyéb .. 15 083 17 172 8 944 36 270 21 657Nem kívánt válaszolni, nincs
válasz
– – – –
541 106 1 443 840
Összesen .. .. .. .. 10 267 441 10 041 505Népesség 8 685 109 10 300 996 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628
1.1.6.1 A népesség anyanyelv, nemzetiség és nemek szerint (folytatás)
Nemzetiség Anyanyelv, nemzetiség
1980 1990 2001 2011
Férfi
Magyar 5 157 492 4 872 782 4 457 641 3 918 118
Hazai nemzetiségek
Bolgár .. .. 686 1 719Cigány (romani, beás) 2 998 71 432 96 273 156 094
Görög .. .. 1 241 1 888
Horvát 6 387 6 102 7 231 11 046Lengyel .. .. 1 123 2 526
Német 4 095 13 267 29 896 64 213
Örmény .. .. 334 1 723Román 4 197 5 340 3 963 12 231
Ruszin .. .. 396 1 631
Szerb 1 376 1 442 1 994 3 871Szlovák 3 834 4 314 7 739 13 037
Szlovén 782 854 1 377 1 109
Ukrán .. .. 2 054 2 028Hazai nemzetiségek együtt .. .. 154 307 273 116
Arab .. .. 1 059 3 038
Kínai .. .. 1 271 3 308Orosz .. .. 672 2 021
Vietnami .. .. 497 1 610
Egyéb 7 548 9 371 19 017 15 860Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz – –
286 691 714 671
Összesen .. .. 4 921 155 4 931 742Népesség 5 188 709 4 984 904 4 850 650 4 718 479
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 66
1.1.6.1 A népesség anyanyelv, nemzetiség és nemek szerint (folytatás)
Nemzetiség Anyanyelv, nemzetiség
1980 1990 2001 2011
Nő
Magyar 5 481 482 5 269 290 4 958 404 4 395 911
Hazai nemzetiségek
Bolgár .. .. 672 1 837
Cigány (romani, beás) 3 406 71 251 93 711 152 863
Görög .. .. 1 268 2 028
Horvát 7 508 7 468 8 366 12 515
Lengyel .. .. 1 839 3 204
Német 7 215 17 557 32 209 67 738
Örmény .. .. 286 1 570
Román 4 677 5 400 4 032 14 114
Ruszin .. .. 702 1 692
Szerb 1 429 1 463 1 822 3 339
Szlovák 5 267 6 145 9 954 16 610
Szlovén 949 1 076 1 648 1 276
Ukrán .. .. 3 016 3 605
Hazai nemzetiségek együtt .. .. 159 525 282 391
Arab .. .. 337 1 499
Kínai .. .. 1 004 2 846
Orosz .. .. 1 669 4 149
Vietnami .. .. 461 1 409
Egyéb 8 821 10 269 17 455 12 208
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz – –
283 846 741 212
Összesen .. .. 5 422 701 5 441 625
Népesség 5 520 754 5 389 919 5 347 665 5 219 149
Összesen
Magyar 10 638 974 10 142 072 9 416 045 8 314 029
Hazai nemzetiségek
Bolgár .. .. 1 358 3 556
Cigány (romani, beás) 6 404 142 683 189 984 308 957
Görög .. .. 2 509 3 916
Horvát 13 895 13 570 15 597 23 561
Lengyel .. .. 2 962 5 730
Német 11 310 30 824 62 105 131 951
Örmény .. .. 620 3 293
Román 8 874 10 740 7 995 26 345
Ruszin .. .. 1 098 3 323
Szerb 2 805 2 905 3 816 7 210
Szlovák 9 101 10 459 17 693 29 647
Szlovén 1 731 1 930 3 025 2 385
Ukrán .. .. 5 070 5 633
Hazai nemzetiségek együtt .. .. 313 832 555 507
Arab .. .. 1 396 4 537
Kínai .. .. 2 275 6 154
Orosz .. .. 2 341 6 170
Vietnami .. .. 958 3 019
Egyéb 16 369 19 640 36 472 28 068
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz – –
570 537 1 455 883
Összesen .. .. 10 343 856 10 373 367
Népesség 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628
3. Országos adatok 67
1.1.6.2 A népesség nemzetiség, anyanyelv, családi, baráti közösségben használt nyelv és kulturális
kötődés szerint
Nemzetiség, nyelv Nemzetiség Anyanyelv
Családi, baráti
közösségben
használt nyelv
Kulturális kötődés Nemzetiséghez
tartozó
2001
Magyar 9 416 045 9 546 374 9 584 836 9 397 432 9 627 057
Hazai nemzetiségek
Bolgár 1 358 1 299 1 118 1 693 2 316
Cigány (romani, beás) 189 984 48 438 53 075 129 208 205 720
Görög 2 509 1 921 1 974 6 140 6 619
Horvát 15 597 14 326 14 779 19 687 25 730
Lengyel 2 962 2 580 2 659 3 983 5 144
Német 62 105 33 774 52 912 88 209 120 344
Örmény 620 294 300 836 1 165
Román 7 995 8 482 8 215 9 162 14 781
Ruszin 1 098 1 113 1 068 1 292 2 079
Szerb 3 816 3 388 4 186 5 279 7 350
Szlovák 17 693 11 817 18 057 26 631 39 266
Szlovén 3 025 3 180 3 108 3 429 4 832
Ukrán 5 070 4 885 4 519 4 779 7 393
Hazai nemzetiségek együtt 313 832 135 497 165 970 300 328 442 739
Arab 1 396 1 438 1 296 1 739 2 367
Kínai 2 275 2 414 2 547 2 475 2 915
Orosz 2 341 3 257 3 942 2 893 5 512
Vietnami 958 1 085 1 089 964 1 244
Egyéb 36 472 36 270 55 745 52 472 77 662
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 570 537 541 106 558 246 628 328 524 103
Összesen 10 343 856 10 267 441 10 373 671 10 386 631 10 683 599
Népesség 10 198 315 10 198 315 10 198 315 10 198 315 10 198 315
2011
Magyar 8 314 029 8 409 049 8 409 011 .. 8 504 492
Hazai nemzetiségek
Bolgár 3 556 2 899 2 756 .. 6 272
Cigány (romani, beás) 308 957 54 339 61 143 .. 315 583
Görög 3 916 1 872 2 346 .. 4 642
Horvát 23 561 13 716 16 053 .. 26 774
Lengyel 5 730 3 049 3 815 .. 7 001
Német 131 951 38 248 95 661 .. 185 696
Örmény 3 293 444 496 .. 3 571
Román 26 345 13 886 17 983 .. 35 641
Ruszin 3 323 999 1 131 .. 3 882
Szerb 7 210 3 708 5 713 .. 10 038
Szlovák 29 647 9 888 16 266 .. 35 208
Szlovén 2 385 1 723 1 745 .. 2 820
Ukrán 5 633 3 384 3 245 .. 7 396
Hazai nemzetiségek együtt 555 507 148 155 228 353 .. 644 524
Arab 4 537 2 929 3 123 .. 5 461
Kínai 6 154 5 819 6 072 .. 6 770
Orosz 6 170 7 382 10 231 .. 13 337
Vietnami 3 019 2 674 2 780 .. 3 500
Egyéb 28 068 21 657 82 804 .. 95 143
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 1 455 883 1 443 840 1 486 218 .. 1 398 731
Összesen 10 373 367 10 041 505 10 228 592 .. 10 671 958
Népesség 9 937 628 9 937 628 9 937 628 .. 9 937 628
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 68
1.1.7 Vallás
1.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és nemek szerint
Vallás 1930 1949 2001 2011
Férfi
Katolikus 2 841 590 3 110 489 2 563 758 1 753 565
Ebből: római katolikus 2 742 062 2 989 159 2 437 104 1 670 084
görög katolikus 99 528 121 330 126 395 82 807
Ortodox keresztény 21 470 18 173 6 580 6 213
Református 899 075 982 473 747 376 519 968
Evangélikus 263 134 230 825 137 765 95 493
Izraelita 212 837 58 141 5 868 5 471
Más vallási közösséghez, felekezethez tartozó 9 294 16 524 42 087 77 750
Vallási közösséghez, felekezethez nem tartozó 1 052 6 795 786 433 938 803
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – – 560 783 1 321 216
Összesen 4 248 452 4 423 420 4 850 650 4 718 479
Nő
Katolikus 2 990 648 3 378 266 2 995 203 2 118 357
Ebből: római katolikus 2 889 084 3 251 240 2 852 417 2 021 305
görög katolikus 101 564 127 026 142 540 96 369
Ortodox keresztény 18 369 17 842 7 940 7 497
Református 914 069 1 032 245 875 420 633 486
Evangélikus 270 712 251 332 166 940 119 600
Izraelita 231 715 75 720 7 003 5 494
Más vallási közösséghez, felekezethez tartozó 10 237 20 482 54 673 89 481
Vallási közösséghez, felekezethez nem tartozó 907 5 492 696 936 867 606
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – – 543 550 1 377 628
Összesen 4 436 657 4 781 379 5 347 665 5 219 149
Összesen
Katolikus 5 832 238 6 488 755 5 558 961 3 871 922
Ebből: római katolikus 5 631 146 6 240 399 5 289 521 3 691 389
görög katolikus 201 092 248 356 268 935 179 176
Ortodox keresztény 39 839 36 015 14 520 13 710
Református 1 813 144 2 014 718 1 622 796 1 153 454
Evangélikus 533 846 482 157 304 705 215 093
Izraelita 444 552 133 861 12 871 10 965
Más vallási közösséghez, felekezethez tartozó 19 531 37 006 96 760 167 231
Vallási közösséghez, felekezethez nem tartozó 1 959 12 287 1 483 369 1 806 409
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – – 1 104 333 2 698 844
Összesen 8 685 109 9 204 799 10 198 315 9 937 628
3. Országos adatok 69
1.2 Háztartások, családok
1.2.1 A háztartások száma és összetétele
1.2.1.1 A háztartások főbb adatai
Év Magánháztartások
száma
Magánháztartásban
élő összesen
Száz háztartásra
jutó személy
Száz háztartásra
jutó foglalkoztatott
Száz
foglalkoztatottra
jutó inaktív kereső
és eltartott
Intézeti
háztartásban élők
1970 3 377 746 9 980 775 295 143 106 320 221
1980 3 719 349 10 377 243 279 133 109 332 220
1990 3 889 532 10 123 829 260 115 124 250 994
2001 3 862 702 9 944 832 257 94 161 248 854
2011 4 105 708 9 697 199 236 95 133 234 858
1.2.1.2 A háztartások és a háztartásban élők száma háztartás-összetétel szerint
Háztartás Háztartásban élő Háztartás-összetétel
1970 1980 1990 2001 2011 1970 1980 1990 2001 2011
Egy családból álló háztartás
Házaspár és élettársi kapcsolat együtt 2 268 579 2 404 977 2 282 163 2 202 339 2 084 870 7 501 612 7 723 162 7 237 557 6 953 564 6 454 376
Egy szülő gyermekkel 246 940 299 958 410 601 412 635 528 162 679 430 781 900 1 077 089 1 061 454 1 380 978
Egy családból álló háztartás
együtt 2 515 519 2 704 935 2 692 764 2 614 974 2 613 032 8 181 042 8 505 062 8 314 646 8 015 018 7 835 354
Két családból álló háztartás 179 630 153 718 97 100 117 740 47 887 975 548 827 532 515 661 631 238 264 964
Három és több családból
álló háztartás 5 286 5 038 3 004 5 917 1 497 43 533 41 520 25 571 51 350 13 490
Több családból álló
háztartás együtt 184 916 158 756 100 104 123 657 49 384 1 019 081 869 052 541 232 682 588 278 454
Családháztartás összesen 2 700 435 2 863 691 2 792 868 2 738 631 2 662 416 9 200 123 9 374 114 8 855 878 8 697 606 8 113 808
Egyszemélyes háztartás 590 207 730 741 945 973 1 013 889 1 317 138 590 207 730 741 945 973 1 013 889 1 317 138
Egyéb összetételű háztartás 87 104 124 917 150 691 110 182 126 154 190 445 272 388 321 978 233 337 266 253
Nem családháztartás
összesen 677 311 855 658 1 096 664 1 124 071 1 443 292 780 652 1 003 129 1 267 951 1 247 226 1 583 391
Összesen 3 377 746 3 719 349 3 889 532 3 862 702 4 105 708 9 980 775 10 377 243 10 123 829 9 944 832 9 697 199
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 70
1.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele
1.2.2.1 A száz háztartásra jutó személyek száma háztartástípusonként
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Év házaspár és
élettársi
kapcsolat
együtt
egy szülő
gyermekkel együtt együtt
ebből: két
családból
álló
Családházta
rtás összesenösszesen
ebből:
egyedülálló
Összesen
1970 331 275 325 551 543 341 115 100 295
1980 321 261 314 547 538 327 117 100 279
1990 317 262 309 541 531 317 116 100 260
2001 316 257 307 552 536 318 111 100 257
2011 310 261 300 564 553 305 110 100 236
1.2.2.2 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, a háztartásban élők száma és a
száz háztartásra jutó személyek száma szerint
1 2 3 4 5 6 7 8–
Év, háztartás-összetétel személlyel
Összesen
Száz
háztartás-
ra jutó
személy
1980
Egy családból álló háztartás
Házaspár és élettársi kapcsolat együtt – 765 447 722 937 660 880 192 369 42 059 12 255 9 030 2 404 977 321
Egy szülő gyermekkel – 170 464 93 523 25 713 6 669 2 122 806 661 299 958 261
Egy családból álló háztartás
együtt – 935 911 816 460 686 593 199 038 44 181 13 061 9 691 2 704 935 314
Két családból álló háztartás – – – 35 244 55 192 43 810 13 410 6 062 153 718 538
Három és több családból álló
háztartás – – – – – 733 1 454 2 851 5 038 824
Több családból álló háztartás
együtt – – – 35 244 55 192 44 543 14 864 8 913 158 756 547
Családháztartás összesen – 935 911 816 460 721 837 254 230 88 724 27 925 18 604 2 863 691 327
Egyszemélyes háztartás 730 741 – – – – – – – 730 741 100
Egyéb összetételű háztartás – 107 887 13 633 2 298 607 258 105 129 124 917 218
Nem családháztartás összesen 730 741 107 887 13 633 2 298 607 258 105 129 855 658 117
Összesen 730 741 1 043 798 830 093 724 135 254 837 88 982 28 030 18 733 3 719 349 279
1990
Egy családból álló háztartás
Házaspár és élettársi kapcsolat
együtt – 770 559 649 912 635 081 176 999 35 295 8 911 5 406 2 282 163 317
Egy szülő gyermekkel – 221 997 138 554 38 292 8 373 2 131 765 489 410 601 262
Egy családból álló háztartás
együtt – 992 556 788 466 673 373 185 372 37 426 9 676 5 895 2 692 764 309
Két családból álló háztartás – – – 25 810 33 899 25 740 7 885 3 766 97 100 531
Három és több családból álló
háztartás – – – – – 455 776 1 773 3 004 851
Több családból álló háztartás
együtt – – – 25 810 33 899 26 195 8 661 5 539 100 104 541
Családháztartás összesen – 992 556 788 466 699 183 219 271 63 621 18 337 11 434 2 792 868 317
Egyszemélyes háztartás 945 973 – – – – – – – 945 973 100
Egyéb összetételű háztartás – 133 661 14 442 1 959 432 116 48 33 150 691 214
Nem családháztartás összesen 945 973 133 661 14 442 1 959 432 116 48 33 1 096 664 116
Összesen 945 973 1 126 217 802 908 701 142 219 703 63 737 18 385 11 467 3 889 532 260
3. Országos adatok 71
1.2.2.2 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, a háztartásban élők száma és a
száz háztartásra jutó személyek száma szerint (folytatás)
1 2 3 4 5 6 7 8–
Év, háztartás-összetétel személlyel
Összesen
Száz
háztartás-
ra jutó
személy
2001
Egy családból álló háztartás
Házaspár és élettársi kapcsolat együtt – 776 252 621 009 570 587 178 467 39 465 10 375 6 184 2 202 339 316
Egy szülő gyermekkel – 235 101 132 824 34 742 7 370 1 738 540 320 412 635 257
Egy családból álló háztartás
együtt – 1 011 353 753 833 605 329 185 837 41 203 10 915 6 504 2 614 974 307
Két családból álló háztartás – – – 30 594 40 878 29 624 10 793 5 851 117 740 536
Három és több családból álló
háztartás – – – – – 843 1 344 3 730 5 917 868
Több családból álló háztartás
együtt – – – 30 594 40 878 30 467 12 137 9 581 123 657 552
Családháztartás összesen – 1 011 353 753 833 635 923 226 715 71 670 23 052 16 085 2 738 631 318
Egyszemélyes háztartás 1 013 889 – – – – – – – 1 013 889 100
Egyéb összetételű háztartás – 99 634 8 846 1 269 273 104 25 31 110 182 212
Nem családháztartás összesen 1 013 889 99 634 8 846 1 269 273 104 25 31 1 124 071 111
Összesen 1 013 889 1 110 987 762 679 637 192 226 988 71 774 23 077 16 116 3 862 702 257
2011
Egy családból álló háztartás
Házaspár – 639 577 496 284 396 327 131 899 30 415 8 405 5 236 1 708 143 310
Élettársi kapcsolat – 150 290 119 895 65 181 26 128 9 052 3 451 2 730 376 727 306
Házaspár és élettársi kapcsolat
együtt – 789 867 616 179 461 508 158 027 39 467 11 856 7 966 2 084 870 310
Egy szülő gyermekkel – 297 203 165 095 47 446 12 523 3 810 1 262 823 528 162 261
Egy családból álló háztartás
együtt – 1 087 070 781 274 508 954 170 550 43 277 13 118 8 789 2 613 032 300
Két családból álló háztartás – – – 11 092 16 180 12 028 4 927 3 660 47 887 553
Három és több családból álló
háztartás – – – – – 182 320 995 1 497 901
Több családból álló háztartás
együtt – – – 11 092 16 180 12 210 5 247 4 655 49 384 564
Családháztartás összesen – 1 087 070 781 274 520 046 186 730 55 487 18 365 13 444 2 662 416 305
Egyszemélyes háztartás 1 317 138 – – – – – – – 1 317 138 100
Egyéb összetételű háztartás – 114 607 9 915 1 231 247 84 29 41 126 154 211
Nem családháztartás összesen 1 317 138 114 607 9 915 1 231 247 84 29 41 1 443 292 110
Összesen 1 317 138 1 201 677 791 189 521 277 186 977 55 571 18 394 13 485 4 105 708 236
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 72
1.2.2.3 Az egyedülállók családi állapot, főbb korcsoport és nemek szerint
Férfi Nő
nőtlen házas özvegy elvált hajadon házas özvegy elvált
Év,
korcsoport,
éves családi állapotú
összesen családi állapotú
összesen
1980
–29 39 794 14 863 108 4 348 59 113 32 852 12 862 266 4 141 50 121
30–39 13 015 10 842 355 13 225 37 437 9 075 5 859 983 6 973 22 890
40–49 10 151 7 301 1 386 15 545 34 383 7 336 6 408 7 240 13 412 34 396
50–59 9 994 8 854 6 104 15 150 40 102 13 340 8 945 41 671 20 816 84 772
60–69 6 710 5 730 14 133 7 507 34 080 14 093 4 598 89 099 13 673 121 463
70–79 4 588 3 169 23 271 3 310 34 338 11 965 1 992 107 343 6 628 127 928
80– 734 512 9 414 391 11 051 3 478 285 33 801 1 103 38 667
Összesen 84 986 51 271 54 771 59 476 250 504 92 139 40 949 280 403 66 746 480 237
1990
–29 48 997 9 211 58 5 473 63 739 41 546 10 250 191 4 893 56 880
30–39 23 381 13 659 425 26 053 63 518 11 987 7 609 966 12 090 32 652
40–49 15 926 10 443 1 589 30 602 58 560 9 595 7 776 7 638 20 218 45 227
50–59 11 794 8 514 7 044 22 356 49 708 9 661 8 964 46 478 28 083 93 186
60–69 8 717 8 344 21 974 12 879 51 914 14 822 7 294 126 876 23 823 172 815
70–79 3 526 3 575 23 287 3 640 34 028 10 586 2 360 118 651 8 460 140 057
80– 1 293 873 15 397 748 18 311 4 976 514 57 878 2 010 65 378
Összesen 113 634 54 619 69 774 101 751 339 778 103 173 44 767 358 678 99 577 606 195
2001
–29 53 040 2 092 18 2 116 57 266 49 573 1 984 116 2 064 53 737
30–39 29 539 4 957 174 13 648 48 318 16 830 1 883 459 5 352 24 524
40–49 25 078 7 262 1 672 31 513 65 525 11 724 3 769 6 014 18 026 39 533
50–59 16 456 7 843 6 585 31 439 62 323 12 468 5 969 39 163 34 217 91 817
60–69 10 407 4 943 17 517 16 567 49 434 11 240 4 309 118 454 30 567 164 570
70–79 5 272 2 554 30 703 6 854 45 383 11 731 2 402 175 537 19 118 208 788
80– 1 281 530 16 664 1 176 19 651 5 047 560 73 338 4 075 83 020
Összesen 141 073 30 181 73 333 103 313 347 900 118 613 20 876 413 081 113 419 665 989
2011
–29 56 286 1 215 37 707 58 245 50 846 1 681 44 897 53 468
30–39 75 775 9 288 158 16 208 101 429 50 021 5 005 339 8 113 63 478
40–49 37 807 10 238 822 36 926 85 793 18 500 5 283 2 982 18 163 44 928
50–59 31 185 13 728 7 481 51 976 104 370 15 245 11 111 33 563 53 325 113 244
60–69 14 465 11 978 19 304 35 163 80 910 14 117 9 537 106 211 54 454 184 319
70–79 5 463 4 548 26 126 11 029 47 166 8 723 3 087 170 057 27 379 209 246
80– 1 486 1 251 24 809 2 460 30 006 4 961 660 125 124 9 791 140 536
Összesen 222 467 52 246 78 737 154 469 507 919 162 413 36 364 438 320 172 122 809 219
3. Országos adatok 73
1.2.3 A családok száma és összetétele
1.2.3.1 A családok és a családban élők családösszetétel, valamint átlagos családnagyság szerint
Házaspár és élettársi kapcsolat Apa Anya
Év gyermekkel
gyermek
nélkül együtt
Ebből:
élettársi
kapcsolat gyermekkel
Egy szülő
gyermekkel
együtt
Összesen
Családok száma
1960 1 539 066 848 941 2 388 007 .. 32 997 335 587 368 584 2 756 591
1970 1 623 092 974 366 2 597 458 .. 37 370 256 084 293 454 2 890 912
1980 1 620 728 1 065 713 2 686 441 .. 56 045 285 182 341 227 3 027 668
1990 1 453 847 992 494 2 446 341 125 393 89 125 360 737 449 862 2 896 203
2001 1 424 357 972 436 2 396 793 271 641 58 428 413 473 471 901 2 868 694
2011 1 241 126 935 640 2 176 766 404 799 71 853 464 761 536 614 2 713 380
Megoszlás, százalék
1960 55,8 30,8 86,6 .. 1,2 12,2 13,4 100,0
1970 56,1 33,7 89,8 .. 1,3 8,9 10,2 100,0
1980 53,5 35,2 88,7 .. 1,9 9,4 11,3 100,0
1990 50,2 34,3 84,5 4,3 3,1 12,5 15,5 100,0
2001 49,7 33,9 83,5 9,5 2,0 14,4 16,5 100,0
2011 45,7 34,5 80,2 14,9 2,6 17,1 19,8 100,0
Családban élő összesen
1960 5 962 165 1 697 882 7 660 047 .. 79 830 867 774 947 604 8 607 651
1970 6 017 044 1 948 732 7 965 776 .. 89 836 641 467 731 303 8 697 079
1980 5 948 414 2 131 426 8 079 840 .. 135 177 682 524 817 701 8 897 541
1990 5 368 075 1 984 932 7 353 063 361 781 218 092 875 308 1 093 400 8 446 463
2001 5 284 621 1 944 872 7 229 493 773 928 136 241 994 170 1 130 411 8 359 904
2011 4 596 708 1 871 280 6 467 988 1 176 087 170 111 1 144 696 1 314 807 7 782 795
Száz családra jutó családtag
1960 387 200 321 .. 242 259 257 312
1970 371 200 307 .. 240 250 249 301
1980 367 200 301 .. 241 239 240 294
1990 369 200 301 289 245 243 243 292
2001 371 200 302 285 233 240 240 291
2011 370 200 297 291 237 246 245 287
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 74
1.2.4 A családok mérete, a gyermekek száma
1.2.4.1 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint
Apa Anya
Év, gyermekek száma Házaspár Élettársi
kapcsolat
Házaspár és
élettársi
kapcsolat
együtt gyermekkel
Egy szülő
gyermekkel
együtt
Összesen
1980
Gyermekek száma
1 .. .. 780 140 38 146 201 226 239 372 1 019 512
2 .. .. 670 218 14 278 65 480 79 758 749 976
3 .. .. 126 520 2 666 12 783 15 449 141 969
4– .. .. 43 850 955 5 693 6 648 50 498
nincs gyermek .. .. 1 065 713 – – – 1 065 713
Összesen .. .. 2 686 441 56 045 285 182 341 227 3 027 668
Családban élő gyermek .. .. 2 706 958 79 132 397 342 476 474 3 183 432
Száz családra jutó gyermek .. .. 101 141 139 140 105
Száz gyermekes családra jutó gyermek .. .. 167 141 139 140 162
1990
Gyermekek száma
1 626 205 31 704 657 909 57 445 238 812 296 257 954 166
2 618 208 19 136 637 344 25 619 98 245 123 864 761 208
3 117 593 7 436 125 029 4 702 18 281 22 983 148 012
4– 29 549 4 016 33 565 1 359 5 399 6 758 40 323
nincs gyermek 929 393 63 101 992 494 – – – 992 494
Összesen 2 320 948 125 393 2 446 341 89 125 360 737 449 862 2 896 203
Családban élő gyermek 2 349 386 110 995 2 460 381 128 967 514 571 643 538 3 103 919
Száz családra jutó gyermek 101 89 101 145 143 143 107
Száz gyermekes családra jutó gyermek 169 178 169 145 143 143 163
2001
Gyermekek száma
1 586 505 74 413 660 918 42 765 281 132 323 897 984 815
2 540 679 38 675 579 354 12 828 105 812 118 640 697 994
3 127 590 14 808 142 398 2 200 20 808 23 008 165 406
4– 34 231 7 456 41 687 635 5 721 6 356 48 043
nincs gyermek 836 147 136 289 972 436 – – – 972 436
Összesen 2 125 152 271 641 2 396 793 58 428 413 473 471 901 2 868 694
Családban élő gyermek 2 205 261 230 646 2 435 907 77 813 580 697 658 510 3 094 417
Száz családra jutó gyermek 104 85 102 133 140 140 108
Száz gyermekes családra jutó gyermek 171 170 171 133 140 140 163
2011
Gyermekek száma
1 497 813 118 002 615 815 51 396 301 700 353 096 968 911
2 388 598 60 663 449 261 16 138 125 176 141 314 590 575
3 108 867 22 454 131 321 3 272 28 497 31 769 163 090
4– 32 118 12 611 44 729 1 047 9 388 10 435 55 164
nincs gyermek 744 571 191 069 935 640 – – – 935 640
Összesen 1 771 967 404 799 2 176 766 71 853 464 761 536 614 2 713 380
Családban élő gyermek 1 747 967 366 489 2 114 456 98 258 679 935 778 193 2 892 649
Száz családra jutó gyermek 99 91 97 137 146 145 107
Száz gyermekes családra jutó gyermek 170 171 170 137 146 145 163
3. Országos adatok 75
1.3 Lakásállomány
1.3.1 A lakások száma
1.3.1.1 A lakóegységek rendeltetése, lakók, laksűrűség
Lakás Lakókb)
Év lakott nem lakott együttc)
Lakott egyéb
lakóegység
Lakóegység
összesena) lakásban egyéb
lakóegységben
Száz lakott
lakásra jutó
lakó
1949 2 424 892 41 622 2 466 514 10 796 2 477 310 9 021 346 34 768 372
1960 2 710 826 46 799 2 757 625 28 391 2 786 016 9 456 327 81 051 349
1970 3 034 383 83 713 3 118 096 18 717 3 136 813 9 925 115 54 797 327
1980 3 371 417 171 001 3 542 418 11 086 3 553 504 10 348 847 28 351 307
1990 3 607 688 245 600 3 853 288 1 904 3 855 192 10 119 256 4 573 280
2001 3 690 773 373 880 4 064 653 5 167 4 069 820 9 933 033 12 267 269
2011 3 912 429 477 873 4 390 302 5 171 4 395 473 9 687 682 9 517 248
a) Az 1949-1960. évi lakóegység- és lakásadatok a nem lakott üdülőegységek számát is tartalmazzák.
b) Az 1949.évi adatok a jelenlevő népességre, az 1960-2011. évi adatok a lakónépességre vonatkoznak.
c) A jelenlegi lakásfogalom szerint az 1949. évi lakásállomány 2 385 219 2
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 76
1.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint
1.3.2.1 A lakott lakások tulajdonjelleg és használati jogcím szerint
Magánszemély tulajdona
1–3 4– Használati jogcím
lakásos épületben együtt
Települési
önkormányzat
tulajdona
Más intézmény,
szervezet
tulajdona
Összesen
1990
Tulajdonosi 2 067 334 591 260 2 658 594 – – 2 658 594
Bérleti 88 833 32 794 121 627 683 233 130 855 935 715
Más jogcímű 8 567 1 636 10 203 1 573 1 603 13 379
Összesen 2 164 734 625 690 2 790 424 684 806 132 458 3 607 688
2001
Tulajdonosi 2 250 878 1 150 170 3 401 048 – – 3 401 048
Bérleti 29 103 69 455 98 558 136 808 36 065 271 431
Más jogcímű 7 754 7 507 15 261 1 556 1 477 18 294
Összesen 2 287 735 1 227 132 3 514 867 138 364 37 542 3 690 773
2011
Tulajdonosi 2 342 213 1 240 217 3 582 430 – – 3 582 430
Bérleti 40 734 104 337 145 071 103 490 28 795 277 356
Más jogcímű 18 655 22 606 41 261 2 810 8 572 52 643
Összesen 2 401 602 1 367 160 3 768 762 106 300 37 367 3 912 429
3. Országos adatok 77
1.3.3 A lakások mérete: alapterület, szobaszám
1.3.3.1 A lakott lakások szobaszám, laksűrűség és településtípus szerint
1 2 3 4– Száz lakott lakásra jutó lakó
1 2 3 4– Településtípus szobás
Összesen
szobás lakásban összesen
1980
Főváros 240 178 295 290 132 777 28 138 696 383 208 289 365 431 281
Megyeszékhelyek 126 835 295 759 115 970 18 053 556 617 223 308 377 440 307
Többi város 267 016 536 185 231 326 34 206 1 068 733 245 316 374 423 314
Községek, nagyközségek 257 643 529 003 231 458 31 580 1 049 684 249 313 384 434 316
Összesen 891 672 1 656 237 711 531 111 977 3 371 417 233 309 376 431 307
1990
Főváros 180 821 306 399 196 214 70 906 754 340 181 243 314 372 259
Megyeszékhelyek 82 082 313 047 177 900 65 625 638 654 183 255 323 379 278
Többi város 156 774 512 249 357 714 138 388 1 165 125 203 265 324 373 287
Községek, nagyközségek 143 744 438 908 342 964 123 953 1 049 569 212 260 330 380 290
Összesen 563 421 1 570 603 1 074 792 398 872 3 607 688 195 257 324 376 280
2001
Főváros 148 915 292 706 203 697 91 470 736 788 167 209 273 343 235
Megyeszékhelyek 70 627 312 547 189 242 94 914 667 330 180 230 291 356 260
Többi város 113 701 505 122 394 371 202 931 1 216 125 197 245 300 363 278
Községek, nagyközségek 88 089 402 469 390 747 189 225 1 070 530 209 249 308 369 288
Összesen 421 332 1 512 844 1 178 057 578 540 3 690 773 186 236 297 361 269
2011
Főváros 134 588 306 496 221 085 125 165 787 334 155 184 236 307 213
Megyeszékhelyek 67 471 315 368 208 780 131 727 723 346 164 202 252 315 233
Többi város 93 333 484 211 432 547 291 296 1 301 387 177 218 266 328 256
Községek, nagyközségek 62 544 354 318 413 370 270 130 1 100 362 192 230 278 337 272
Összesen 357 936 1 460 393 1 275 782 818 318 3 912 429 169 210 262 326 248
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 78
1.3.3.2 A lakott lakások szobaszám, konyhával való ellátottság és a lakók száma szerint
1 szobás 2 szobás 3 és több szobás Lakószám,
személy konyhával konyha
nélkül együtt konyhával
konyha
nélkül együtt konyhával
konyha
nélkül együtt
Összesen
1980
1 254 815 22 506 277 321 178 107 1 691 179 798 32 666 215 32 881 490 000
2 299 065 11 925 310 990 459 450 2 251 461 701 117 236 402 117 638 890 329
3 143 979 5 837 149 816 416 046 1 515 417 561 191 877 438 192 315 759 692
4 90 476 3 025 93 501 369 878 1 036 370 914 254 306 382 254 688 719 103
5 33 219 1 089 34 308 139 669 482 140 151 128 029 234 128 263 302 722
6 12 952 515 13 467 54 491 202 54 693 60 812 139 60 951 129 111
7 5 582 202 5 784 18 293 92 18 385 21 679 50 21 729 45 898
8 2 735 154 2 889 6 660 51 6 711 8 113 28 8 141 17 741
9 1 401 67 1 468 3 060 22 3 082 3 566 7 3 573 8 123
10– 2 020 108 2 128 3 187 54 3 241 3 291 38 3 329 8 698
Összesen 846 244 45 428 891 672 1 648 841 7 396 1 656 237 821 575 1 933 823 508 3 371 417
1990
1 246 075 9 303 255 378 330 774 3 602 334 376 120 746 1 716 122 462 712 216
2 177 038 3 850 180 888 533 338 4 471 537 809 299 640 3 461 303 101 1 021 798
3 67 943 1 535 69 478 341 332 2 065 343 397 352 862 2 668 355 530 768 405
4 34 025 747 34 772 242 515 1 274 243 789 424 744 2 185 426 929 705 490
5 12 540 330 12 870 72 551 544 73 095 169 262 1 149 170 411 256 376
6 4 904 157 5 061 23 650 243 23 893 63 362 471 63 833 92 787
7 2 274 81 2 355 7 900 89 7 989 19 355 185 19 540 29 884
8 1 178 34 1 212 3 132 65 3 197 6 597 69 6 666 11 075
9 557 12 569 1 281 31 1 312 2 496 29 2 525 4 406
10– 820 18 838 1 707 39 1 746 2 624 43 2 667 5 251
Összesen 547 354 16 067 563 421 1 558 180 12 423 1 570 603 1 461 688 11 976 1 473 664 3 607 688
2001
1 210 538 5 211 215 749 439 405 4 097 443 502 212 887 2 170 215 057 874 308
2 115 962 2 080 118 042 507 332 3 890 511 222 428 685 3 354 432 039 1 061 303
3 46 096 760 46 856 280 698 1 878 282 576 401 086 2 430 403 516 732 948
4 23 965 345 24 310 183 483 1 147 184 630 421 113 1 897 423 010 631 950
5 9 486 192 9 678 57 823 375 58 198 175 095 867 175 962 243 838
6 3 607 83 3 690 19 284 143 19 427 66 092 357 66 449 89 566
7 1 526 32 1 558 7 005 65 7 070 22 859 107 22 966 31 594
8 705 23 728 2 958 34 2 992 8 841 44 8 885 12 605
9 323 10 333 1 500 19 1 519 4 040 18 4 058 5 910
10– 376 12 388 1 683 25 1 708 4 619 36 4 655 6 751
Összesen 412 584 8 748 421 332 1 501 171 11 673 1 512 844 1 745 317 11 280 1 756 597 3 690 773
2011
1 203 033 4 927 207 960 564 013 2 663 566 676 386 082 1 438 387 520 1 162 156
2 87 888 1 435 89 323 457 789 1 540 459 329 580 638 1 379 582 017 1 130 669
3 38 717 635 39 352 254 836 886 255 722 470 438 1 161 471 599 766 673
4 12 593 198 12 791 116 180 372 116 552 392 815 848 393 663 523 006
5 4 886 76 4 962 38 829 161 38 990 162 946 345 163 291 207 243
6 1 852 33 1 885 13 284 58 13 342 57 626 121 57 747 72 974
7 834 20 854 5 185 40 5 225 20 692 53 20 745 26 824
8 409 4 413 2 343 17 2 360 8 471 19 8 490 11 263
9 163 8 171 1 030 12 1 042 4 044 13 4 057 5 270
10– 221 4 225 1 136 19 1 155 4 931 40 4 971 6 351
Összesen 350 596 7 340 357 936 1 454 625 5 768 1 460 393 2 088 683 5 417 2 094 100 3 912 429
3. Országos adatok 79
1.3.4 A lakások felszereltsége, komfortossága
1.3.4.1 A lakott lakások felszereltség és szobaszám szerint
Hálózati Házi Köz- Házi
vízvezetékkel
Meleg
folyóvízzel
Vízöblítéses
WC-vel csatornával Szobaszám
ellátott lakás
Összes lakás
1980
1 369 815 14 903 – 240 171 305 848 115 079 891 672
2 994 768 114 922 – 931 971 644 136 504 519 1 656 237
3 503 181 96 814 – 535 341 252 817 364 243 711 531
4– 86 547 14 633 – 93 225 43 385 60 253 111 977
Összesen 1 954 311 241 272 – 1 800 708 1 246 186 1 044 094 3 371 417
1990
1 335 926 12 245 256 414 248 188 257 273 95 110 563 421
2 1 227 589 77 084 1 205 562 1 152 105 751 833 560 345 1 570 603
3 934 892 79 715 985 414 948 315 436 914 581 861 1 074 792
4– 361 240 28 067 383 708 375 059 145 309 245 201 398 872
Összesen 2 859 647 197 111 2 831 098 2 723 667 1 591 329 1 482 517 3 607 688
2001
1 322 476 6 497 292 013 272 340 256 389 73 621 421 332
2 1 337 968 30 692 1 325 229 1 269 100 881 726 491 306 1 512 844
3 1 109 707 26 673 1 127 524 1 096 391 621 388 518 957 1 178 057
4– 559 196 10 154 570 737 561 945 314 181 257 685 578 540
Összesen 3 329 347 74 016 3 315 503 3 199 776 2 073 684 1 341 569 3 690 773
2011
1 310 851 13 830 290 337 288 799 271 755 52 926 357 936
2 1 378 502 36 991 1 353 383 1 350 121 1 131 549 283 944 1 460 393
3 1 240 672 24 380 1 243 632 1 242 358 969 504 295 548 1 275 782
4– 805 840 10 800 812 152 811 897 648 506 168 134 818 318
Összesen 3 735 865 86 001 3 699 504 3 693 175 3 021 314 800 552 3 912 429
1.3.4.2 A lakott lakások fűtési mód és szobaszám szerint
Központos fűtés
Szobaszám távfűtés (távvezetékkel
hőközpontból)
egy vagy több lakást fűtő
(központi, cirko-)
kazánnal, más eszközzel
együtt Egyedi helyiségfűtés Összesen
1990
1 51 205 28 182 79 387 484 034 563 421
2 329 282 234 869 564 151 1 006 452 1 570 603
3 196 785 405 232 602 017 472 775 1 074 792
4– 35 761 246 357 282 118 116 754 398 872
Összesen 613 033 914 640 1 527 673 2 080 015 3 607 688
2001
1 54 826 58 090 112 916 308 416 421 332
2 336 267 362 222 698 489 814 355 1 512 844
3 200 697 546 985 747 682 430 375 1 178 057
4– 33 543 428 620 462 163 116 377 578 540
Összesen 625 333 1 395 917 2 021 250 1 669 523 3 690 773
2011
1 52 034 74 346 126 380 231 556 357 936
2 327 323 438 013 765 336 695 057 1 460 393
3 192 211 667 458 859 669 416 113 1 275 782
4– 36 010 649 642 685 652 132 666 818 318
Összesen 607 578 1 829 459 2 437 037 1 475 392 3 912 429
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 80
1.3.4.3 A lakott lakások komfortosság és szobaszám szerint
Szobaszám Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli Szükség- és egyéb
lakás Összesen
1980
1 47 879 139 879 52 386 550 864 100 664 891 672
2 319 731 577 378 137 627 588 169 33 332 1 656 237
3 204 844 322 253 58 073 120 952 5 409 711 531
4– 38 369 53 526 7 505 11 947 630 111 977
Összesen 610 823 1 093 036 255 591 1 271 932 140 035 3 371 417
1990
1 68 832 132 168 49 553 265 192 47 676 563 421
2 529 252 542 438 135 228 307 956 55 729 1 570 603
3 570 609 336 970 71 068 75 968 20 177 1 074 792
4– 271 317 92 311 17 154 13 815 4 275 398 872
Összesen 1 440 010 1 103 887 273 003 662 931 127 857 3 607 688
2001
1 96 327 138 226 34 531 115 963 36 285 421 332
2 653 621 537 633 90 441 172 896 58 253 1 512 844
3 710 813 338 908 47 747 49 086 31 503 1 178 057
4– 447 682 100 118 11 004 10 296 9 440 578 540
Összesen 1 908 443 1 114 885 183 723 348 241 135 481 3 690 773
2011
1 118 298 147 890 22 499 61 909 7 340 357 936
2 752 115 565 069 51 430 86 011 5 768 1 460 393
3 851 163 375 179 24 410 21 556 3 474 1 275 782
4– 681 620 124 924 6 026 3 805 1 943 818 318
Összesen 2 403 196 1 213 062 104 365 173 281 18 525 3 912 429
3. Országos adatok 81
1.3.5 A lakások és lakóik, laksűrűség
1.3.5.1 A lakott lakások a lakók korösszetétele és száma szerint
Csak Fiatal- Közép- Fiatal-,
közép-
fiatal- közép- idős-
Fiatal- és
közép- és idős-
Lakószám,
személy
korú személlyel
Összes lakás
1980
1 31 848 170 046 288 106 – – – – 490 000
2 48 383 273 373 250 089 99 228 31 714 187 542 – 890 329
3 92 888 13 178 11 154 445 325 34 448 105 817 56 882 759 692
4 79 732 1 234 763 496 339 18 884 19 518 102 633 719 103
5 12 685 76 54 167 981 12 016 2 039 107 871 302 722
6 2 946 10 3 62 193 4 212 266 59 481 129 111
7 1 045 1 – 23 327 926 66 20 533 45 898
8 376 – – 10 320 326 8 6 711 17 741
9 105 2 – 5 106 121 5 2 784 8 123
10– 85 – – 6 073 75 1 2 464 8 698
Összesen 270 093 457 920 550 169 1 315 892 102 722 315 262 359 359 3 371 417
1990
1 57 397 248 620 406 199 – – – – 712 216
2 58 857 266 205 299 702 141 171 37 627 218 236 – 1 021 798
3 76 412 16 887 12 393 468 431 29 817 111 589 52 876 768 405
4 47 256 1 455 596 542 129 11 093 18 114 84 847 705 490
5 7 955 106 34 155 125 5 209 1 997 85 950 256 376
6 1 781 9 5 46 156 1 494 252 43 090 92 787
7 516 5 1 16 028 358 39 12 937 29 884
8 173 4 1 6 818 130 6 3 943 11 075
9 63 – 1 2 979 39 2 1 322 4 406
10– 52 – 1 3 764 47 3 1 384 5 251
Összesen 250 462 533 291 718 933 1 382 601 85 814 350 238 286 349 3 607 688
2001
1 64 457 280 628 529 223 – – – – 874 308
2 72 922 249 377 345 481 161 120 23 505 208 898 – 1 061 303
3 55 029 17 647 9 912 472 681 21 299 102 793 53 587 732 948
4 26 591 1 585 326 503 124 7 662 15 083 77 579 631 950
5 7 364 108 11 159 959 3 448 1 347 71 601 243 838
6 1 835 18 3 50 273 1 119 142 36 176 89 566
7 566 4 1 18 941 314 17 11 751 31 594
8 209 – 1 8 210 93 10 4 082 12 605
9 97 – – 4 071 37 – 1 705 5 910
10– 104 1 1 4 802 38 1 1 804 6 751
Összesen 229 174 549 368 884 959 1 383 181 57 515 328 291 258 285 3 690 773
2011
1 79 159 443 203 639 794 – – – – 1 162 156
2 50 191 265 891 374 221 191 442 21 110 227 814 – 1 130 669
3 22 995 34 721 10 799 484 594 19 538 137 630 56 396 766 673
4 8 734 4 693 390 408 459 4 298 24 250 72 182 523 006
5 3 271 376 11 140 508 1 204 2 923 58 950 207 243
6 1 166 43 3 41 542 372 357 29 491 72 974
7 387 8 – 15 723 113 44 10 549 26 824
8 147 2 – 7 170 43 17 3 884 11 263
9 68 1 – 3 602 22 5 1 572 5 270
10– 52 2 4 4 583 21 4 1 685 6 351
Összesen 166 170 748 940 1 025 222 1 297 623 46 721 393 044 234 709 3 912 429
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 82
1.3.6 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői
1.3.6.1 A lakóházak a lakók száma, valamint lakásszám és magasság szerint
0 1–5 6–10 11–20 21–50 51– Lakásszám, magasság
(földszint, emelet) lakóval Összesen
Lakó
összesen
Száz
lakóházra
jutó lakó
1990
1 147 553 1 943 638 108 313 2 452 34 – 2 201 990 6 021 727 273
2 597 46 850 27 631 1 142 9 – 76 229 379 859 498
3 59 5 636 9 384 1 610 25 – 16 714 114 475 685
4 48 1 379 7 306 6 435 77 – 15 245 152 987 1 004
5–10 78 371 3 882 15 640 8 653 7 28 631 506 734 1 770
11–20 144 50 66 1 504 31 492 3 712 36 968 1 355 183 3 666
21– 16 4 – – 1 693 13 730 15 467 1 564 363 26 117
Összesen 148 495 1 997 928 156 588 28 795 41 989 17 449 2 391 244 10 095 308 422
Ebből: földszintes 147 673 1 983 318 145 605 12 135 1 803 52 2 290 586 6 635 599 290
emeletes 822 14 610 10 983 16 660 40 186 17 397 100 658 3 459 709 3 437
2001
1 216 300 2 030 929 118 721 3 261 54 1 2 369 266 6 276 445 265
2 1 436 40 952 21 798 975 11 – 65 172 310 418 476
3 335 5 911 7 508 1 329 14 – 15 097 95 870 635
4 119 2 253 8 051 4 598 79 1 15 101 135 813 899
5–10 93 959 6 016 18 185 7 391 3 32 647 519 901 1 592
11–20 8 39 145 4 473 34 478 1 567 40 710 1 288 901 3 166
21– 4 11 7 47 3 308 11 502 14 879 1 266 631 22 558
Összesen 218 295 2 081 054 162 246 32 868 45 335 13 074 2 552 872 9 893 979 388
Ebből: földszintes 217 188 2 064 067 148 067 11 718 1 707 55 2 442 802 6 781 457 278
emeletes 1 107 16 987 14 179 21 150 43 628 13 019 110 070 3 112 522 2 828
2011
1 253 413 2 141 730 100 154 3 304 56 51 2 498 708 6 144 073 246
2 2 508 45 892 21 291 963 25 13 70 692 320 882 454
3 443 7 116 7 367 1 237 27 6 16 196 98 370 607
4 247 3 656 9 518 4 161 50 9 17 641 145 145 823
5–10 241 1 928 9 604 21 493 5 068 13 38 347 531 056 1 385
11–20 63 104 453 8 411 34 160 493 43 684 1 197 557 2 741
21–50 32 54 47 182 5 136 8 137 13 588 785 358 5 780
51– 4 6 3 10 43 3 261 3 327 434 368 13 056
Összesen 256 951 2 200 486 148 437 39 761 44 565 11 983 2 702 183 9 656 809 357
Ebből: földszintes 255 667 2 185 635 130 394 11 831 1 363 127 2 585 017 6 679 864 258
emeletes 1 284 14 851 18 043 27 930 43 202 11 856 117 166 2 976 945 2 541
3. Régiónkénti adatok
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 84
3.1 A népesség száma és jellemzői
3.1.1 A népesség száma, népsűrűség
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Közép-Magyarország 0 14 689 13 683 28 372 9321 15 124 14 354 29 478 9492 15 709 14 963 30 672 9533 15 845 14 906 30 751 9414 15 087 14 461 29 548 959
–4 76 454 72 367 148 821 9475 15 314 14 581 29 895 9526 14 651 13 995 28 646 9557 13 778 12 928 26 706 9388 13 777 12 883 26 660 9359 13 513 12 742 26 255 943
5–9 71 033 67 129 138 162 94510 13 454 12 916 26 370 96011 13 048 12 447 25 495 95412 12 725 11 978 24 703 94113 13 072 12 164 25 236 93114 13 385 12 737 26 122 952
10–14 65 684 62 242 127 926 94815 14 381 13 685 28 066 95216 14 696 13 851 28 547 94317 15 250 14 419 29 669 94618 16 525 16 100 32 625 97419 18 417 18 397 36 814 999
15–19 79 269 76 452 155 721 96420 19 645 19 290 38 935 98221 18 766 18 888 37 654 1 00722 18 546 18 287 36 833 98623 18 502 18 247 36 749 98624 18 333 18 632 36 965 1 016
20–24 93 792 93 344 187 136 99525 19 057 19 763 38 820 1 03726 19 349 19 854 39 203 1 02627 18 883 19 539 38 422 1 03528 19 629 20 490 40 119 1 04429 20 932 21 412 42 344 1 023
25–29 97 850 101 058 198 908 1 03330 22 345 23 676 46 021 1 06031 23 584 24 958 48 542 1 05832 25 234 25 522 50 756 1 01133 26 846 27 748 54 594 1 03434 28 192 28 819 57 011 1 022
30–34 126 201 130 723 256 924 1 03635 29 106 29 669 58 775 1 01936 30 369 30 798 61 167 1 01437 26 474 27 203 53 677 1 02838 23 083 23 375 46 458 1 01339 22 400 22 621 45 021 1 010
35–39 131 432 133 666 265 098 1 01740 21 727 22 201 43 928 1 02241 22 999 22 936 45 935 99742 22 264 22 294 44 558 1 00143 22 051 22 475 44 526 1 01944 19 630 20 362 39 992 1 037
40–44 108 671 110 268 218 939 1 01545 17 497 18 137 35 634 1 03746 16 725 17 514 34 239 1 04747 15 952 16 846 32 798 1 05648 15 254 16 473 31 727 1 08049 14 845 15 895 30 740 1 071
45–49 80 273 84 865 165 138 1 057
3. Országos adatok 85
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Közép-Magyarország 50 15 098 16 505 31 603 1 09351 15 257 17 459 32 716 1 14452 15 370 17 740 33 110 1 15453 16 052 18 464 34 516 1 15054 15 936 19 066 35 002 1 196
50–54 77 713 89 234 166 947 1 14855 18 340 21 790 40 130 1 18856 20 422 24 913 45 335 1 22057 22 930 27 770 50 700 1 21158 21 073 25 429 46 502 1 20759 17 362 21 788 39 150 1 255
55–59 100 127 121 690 221 817 1 21560 17 300 22 283 39 583 1 28861 17 184 22 155 39 339 1 28962 16 451 21 391 37 842 1 30063 16 091 21 589 37 680 1 34264 15 846 21 176 37 022 1 336
60–64 82 872 108 594 191 466 1 31065 13 518 17 991 31 509 1 33166 14 537 19 920 34 457 1 37067 15 189 20 897 36 086 1 37668 13 410 18 425 31 835 1 37469 12 652 17 927 30 579 1 417
65–69 69 306 95 160 164 466 1 37370 11 145 16 659 27 804 1 49571 10 763 15 908 26 671 1 47872 9 285 14 495 23 780 1 56173 8 483 13 752 22 235 1 62174 7 607 13 274 20 881 1 745
70–74 47 283 74 088 121 371 1 56775 7 020 12 568 19 588 1 79076 7 095 12 254 19 349 1 72777 6 822 12 134 18 956 1 77978 6 233 11 532 17 765 1 85079 5 862 11 427 17 289 1 949
75–79 33 032 59 915 92 947 1 81480 5 660 10 754 16 414 1 90081 5 225 10 511 15 736 2 01282 4 718 9 504 14 222 2 01483 3 826 8 782 12 608 2 29584 3 399 7 992 11 391 2 351
80–84 22 828 47 543 70 371 2 08385 2 930 7 404 10 334 2 52786 2 409 6 668 9 077 2 76887 1 988 5 335 7 323 2 68488 1 707 4 872 6 579 2 85489 1 457 4 439 5 896 3 047
85–89 10 491 28 718 39 209 2 73790 1 078 3 374 4 452 3 13091 949 2 802 3 751 2 95392 533 1 518 2 051 2 84893 264 896 1 160 3 39494 207 627 834 3 029
90–94 3 031 9 217 12 248 3 04195 177 511 688 2 88796 141 517 658 3 66797 119 432 551 3 63098 72 285 357 3 95899 54 184 238 3 407
95–99 563 1 929 2 492 3 426100– 130 279 409 2 146
Összesen 1 378 035 1 568 481 2 946 516 1 138
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 86
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Közép-Dunántúl 0 4 749 4 526 9 275 9531 5 045 4 752 9 797 9422 5 374 5 153 10 527 9593 5 481 5 251 10 732 9584 5 455 5 152 10 607 944
–4 26 104 24 834 50 938 9515 5 508 5 176 10 684 9406 5 414 5 205 10 619 9617 5 143 4 985 10 128 9698 5 300 5 030 10 330 9499 5 315 4 987 10 302 938
5–9 26 680 25 383 52 063 95110 5 330 5 066 10 396 95011 5 420 4 835 10 255 89212 5 195 4 875 10 070 93813 5 387 5 196 10 583 96514 5 705 5 460 11 165 957
10–14 27 037 25 432 52 469 94115 6 346 5 940 12 286 93616 6 600 6 224 12 824 94317 6 760 6 464 13 224 95618 6 792 6 381 13 173 93919 7 022 6 388 13 410 910
15–19 33 520 31 397 64 917 93720 7 112 6 451 13 563 90721 6 938 6 135 13 073 88422 6 797 6 085 12 882 89523 6 851 6 044 12 895 88224 6 927 6 147 13 074 887
20–24 34 625 30 862 65 487 89125 7 061 6 346 13 407 89926 6 805 6 109 12 914 89827 6 617 6 206 12 823 93828 6 698 6 301 12 999 94129 7 225 6 857 14 082 949
25–29 34 406 31 819 66 225 92530 7 763 7 479 15 242 96331 8 018 7 645 15 663 95332 8 524 8 100 16 624 95033 9 168 8 653 17 821 94434 9 674 9 038 18 712 934
30–34 43 147 40 915 84 062 94835 10 195 9 479 19 674 93036 10 473 9 751 20 224 93137 9 329 8 825 18 154 94638 8 230 7 786 16 016 94639 7 933 7 666 15 599 966
35–39 46 160 43 507 89 667 94340 7 756 7 266 15 022 93741 8 144 7 794 15 938 95742 8 061 7 777 15 838 96543 8 168 7 988 16 156 97844 7 663 7 354 15 017 960
40–44 39 792 38 179 77 971 95945 7 017 6 864 13 881 97846 6 787 6 771 13 558 99847 6 691 6 518 13 209 97448 6 748 6 744 13 492 99949 6 736 6 711 13 447 996
45–49 33 979 33 608 67 587 989
3. Országos adatok 87
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Közép-Dunántúl 50 7 122 7 235 14 357 1 01651 7 361 7 566 14 927 1 02852 7 227 7 650 14 877 1 05953 7 472 7 887 15 359 1 05654 7 897 8 499 16 396 1 076
50–54 37 079 38 837 75 916 1 04755 8 609 9 380 17 989 1 09056 9 146 10 034 19 180 1 09757 8 922 9 663 18 585 1 08358 7 860 8 971 16 831 1 14159 7 173 7 969 15 142 1 111
55–59 41 710 46 017 87 727 1 10360 7 152 8 259 15 411 1 15561 7 070 8 292 15 362 1 17362 6 376 7 575 13 951 1 18863 6 235 7 571 13 806 1 21464 5 835 7 007 12 842 1 201
60–64 32 668 38 704 71 372 1 18565 4 636 5 562 10 198 1 20066 5 020 6 202 11 222 1 23567 5 335 6 759 12 094 1 26768 4 576 6 299 10 875 1 37769 4 621 6 421 11 042 1 390
65–69 24 188 31 243 55 431 1 29270 4 224 6 075 10 299 1 43871 4 005 6 125 10 130 1 52972 3 547 5 750 9 297 1 62173 3 336 5 498 8 834 1 64874 2 971 5 141 8 112 1 730
70–74 18 083 28 589 46 672 1 58175 2 767 5 058 7 825 1 82876 2 872 4 908 7 780 1 70977 2 608 4 667 7 275 1 78978 2 322 4 530 6 852 1 95179 2 191 4 088 6 279 1 866
75–79 12 760 23 251 36 011 1 82280 1 949 4 089 6 038 2 09881 1 747 3 601 5 348 2 06182 1 530 3 309 4 839 2 16383 1 264 2 788 4 052 2 20684 1 070 2 519 3 589 2 354
80–84 7 560 16 306 23 866 2 15785 921 2 240 3 161 2 43286 749 1 963 2 712 2 62187 542 1 564 2 106 2 88688 467 1 414 1 881 3 02889 415 1 195 1 610 2 880
85–89 3 094 8 376 11 470 2 70790 313 919 1 232 2 93691 208 730 938 3 51092 111 389 500 3 50593 54 187 241 3 46394 35 124 159 3 543
90–94 721 2 349 3 070 3 25895 28 97 125 3 46496 23 111 134 4 82697 23 81 104 3 52298 15 50 65 3 33399 13 35 48 2 692
95–99 102 374 476 3 667100– 41 45 86 1 098
Összesen 523 456 560 027 1 083 483 1 070
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 88
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Nyugat-Dunántúl 0 4 221 3 960 8 181 9381 4 367 4 181 8 548 9572 4 651 4 441 9 092 9553 4 755 4 665 9 420 9814 4 672 4 477 9 149 958
–4 22 666 21 724 44 390 9585 4 802 4 738 9 540 9876 4 921 4 429 9 350 9007 4 388 4 184 8 572 9548 4 631 4 418 9 049 9549 4 578 4 346 8 924 949
5–9 23 320 22 115 45 435 94810 4 681 4 479 9 160 95711 4 558 4 272 8 830 93712 4 559 4 192 8 751 91913 4 768 4 409 9 177 92514 5 180 4 725 9 905 912
10–14 23 746 22 077 45 823 93015 5 666 5 384 11 050 95016 5 816 5 453 11 269 93817 6 162 5 712 11 874 92718 5 838 5 598 11 436 95919 6 113 5 393 11 506 882
15–19 29 595 27 540 57 135 93120 5 982 5 511 11 493 92121 5 932 5 310 11 242 89522 6 003 5 509 11 512 91823 5 849 5 464 11 313 93424 6 038 5 477 11 515 907
20–24 29 804 27 271 57 075 91525 6 034 5 498 11 532 91126 5 807 5 570 11 377 95927 5 890 5 502 11 392 93428 5 940 5 805 11 745 97729 6 670 6 240 12 910 936
25–29 30 341 28 615 58 956 94330 7 014 6 644 13 658 94731 7 402 7 278 14 680 98332 7 967 7 671 15 638 96333 8 461 8 131 16 592 96134 9 003 8 416 17 419 935
30–34 39 847 38 140 77 987 95735 9 144 8 564 17 708 93736 9 569 8 883 18 452 92837 8 717 8 129 16 846 93338 7 730 7 257 14 987 93939 7 509 7 073 14 582 942
35–39 42 669 39 906 82 575 93540 7 431 7 098 14 529 95541 7 711 7 220 14 931 93642 7 310 7 220 14 530 98843 7 603 7 207 14 810 94844 6 754 6 641 13 395 98340–44 36 809 35 386 72 195 96145 6 331 6 216 12 547 98246 6 189 6 201 12 390 1 00247 6 186 6 215 12 401 1 00548 6 033 6 017 12 050 99749 6 034 6 113 12 147 1 013
45–49 30 773 30 762 61 535 1 000
3. Országos adatok 89
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Nyugat-Dunántúl 50 6 268 6 460 12 728 1 03151 6 578 6 827 13 405 1 03852 6 636 7 234 13 870 1 09053 6 847 7 334 14 181 1 07154 7 096 7 643 14 739 1 077
50–54 33 425 35 498 68 923 1 06255 7 983 8 597 16 580 1 07756 8 453 9 482 17 935 1 12257 8 065 8 668 16 733 1 07558 7 239 8 162 15 401 1 12859 6 658 7 725 14 383 1 160
55–59 38 398 42 634 81 032 1 11060 6 911 7 828 14 739 1 13361 6 604 7 349 13 953 1 11362 6 218 7 108 13 326 1 14363 5 858 7 082 12 940 1 20964 5 570 6 476 12 046 1 163
60–64 31 161 35 843 67 004 1 15065 4 502 5 582 10 084 1 24066 4 725 5 781 10 506 1 22367 4 981 6 338 11 319 1 27268 4 202 5 626 9 828 1 33969 4 264 5 875 10 139 1 378
65–69 22 674 29 202 51 876 1 28870 3 813 5 268 9 081 1 38271 3 764 5 400 9 164 1 43572 3 278 5 174 8 452 1 57873 2 969 4 916 7 885 1 65674 2 720 4 823 7 543 1 773
70–74 16 544 25 581 42 125 1 54675 2 435 4 502 6 937 1 84976 2 299 4 311 6 610 1 87577 2 405 4 351 6 756 1 80978 2 114 4 139 6 253 1 95879 2 077 4 074 6 151 1 96175–79 11 330 21 377 32 707 1 88780 1 889 4 020 5 909 2 12881 1 756 3 615 5 371 2 05982 1 503 3 196 4 699 2 12683 1 328 2 878 4 206 2 16784 1 050 2 592 3 642 2 469
80–84 7 526 16 301 23 827 2 16685 999 2 358 3 357 2 36086 811 1 935 2 746 2 38687 616 1 644 2 260 2 66988 559 1 469 2 028 2 62889 473 1 273 1 746 2 691
85–89 3 458 8 679 12 137 2 51090 335 902 1 237 2 69391 242 834 1 076 3 44692 127 409 536 3 22093 80 202 282 2 52594 44 185 229 4 20590–94 828 2 532 3 360 3 05895 39 112 151 2 87296 31 142 173 4 58197 30 126 156 4 20098 16 47 63 2 93899 20 39 59 1 950
95–99 136 466 602 3 426100– 37 57 94 1 541
Összesen 475 087 511 706 986 793 1 077
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 90
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Dél-Dunántúl 0 3 844 3 732 7 576 9711 3 972 3 931 7 903 9902 4 550 4 093 8 643 9003 4 465 4 238 8 703 9494 4 512 4 323 8 835 958
–4 21 343 20 317 41 660 9525 4 605 4 317 8 922 9376 4 607 4 198 8 805 9117 4 388 4 119 8 507 9398 4 509 4 273 8 782 9489 4 511 4 281 8 792 949
5–9 22 620 21 188 43 808 93710 4 854 4 437 9 291 91411 4 537 4 381 8 918 96612 4 587 4 347 8 934 94813 4 747 4 550 9 297 95914 4 995 4 768 9 763 955
10–14 23 720 22 483 46 203 94815 5 628 5 198 10 826 92416 5 787 5 385 11 172 93117 5 926 5 634 11 560 95118 5 997 5 721 11 718 95419 6 005 5 790 11 795 964
15–19 29 343 27 728 57 071 94520 6 097 5 976 12 073 98021 5 855 5 971 11 826 1 02022 5 641 5 388 11 029 95523 5 758 5 308 11 066 92224 5 547 5 209 10 756 939
20–24 28 898 27 852 56 750 96425 5 464 5 299 10 763 97026 5 488 5 186 10 674 94527 5 162 5 018 10 180 97228 5 143 5 004 10 147 97329 5 634 5 290 10 924 939
25–29 26 891 25 797 52 688 95930 5 906 5 812 11 718 98431 6 122 6 108 12 230 99832 6 521 6 371 12 892 97733 6 960 6 796 13 756 97634 7 277 7 211 14 488 991
30–34 32 786 32 298 65 084 98535 7 588 7 426 15 014 97936 8 187 8 001 16 188 97737 7 258 7 153 14 411 98638 6 692 6 419 13 111 95939 6 441 6 469 12 910 1 004
35–39 36 166 35 468 71 634 98140 6 305 6 486 12 791 1 02941 6 559 6 675 13 234 1 01842 6 684 6 565 13 249 98243 6 628 6 826 13 454 1 03044 6 310 6 252 12 562 991
40–44 32 486 32 804 65 290 1 01045 6 028 6 068 12 096 1 00746 5 740 5 915 11 655 1 03047 5 954 6 245 12 199 1 04948 5 759 5 775 11 534 1 00349 5 676 5 987 11 663 1 055
45–49 29 157 29 990 59 147 1 029
3. Országos adatok 91
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Dél-Dunántúl 50 6 279 6 520 12 799 1 03851 6 420 6 806 13 226 1 06052 6 786 7 065 13 851 1 04153 6 667 7 283 13 950 1 09254 7 066 7 548 14 614 1 068
50–54 33 218 35 222 68 440 1 06055 7 836 8 511 16 347 1 08656 8 260 9 103 17 363 1 10257 7 899 8 759 16 658 1 10958 6 860 7 664 14 524 1 11759 6 055 7 235 13 290 1 195
55–59 36 910 41 272 78 182 1 11860 6 311 7 546 13 857 1 19661 6 484 7 571 14 055 1 16862 5 853 7 050 12 903 1 20563 5 464 6 833 12 297 1 25164 5 154 6 336 11 490 1 229
60–64 29 266 35 336 64 602 1 20765 4 152 5 118 9 270 1 23366 4 253 5 673 9 926 1 33467 4 549 5 947 10 496 1 30768 3 859 5 450 9 309 1 41269 4 115 6 022 10 137 1 463
65–69 20 928 28 210 49 138 1 34870 3 642 5 382 9 024 1 47871 3 515 5 588 9 103 1 59072 3 282 5 119 8 401 1 56073 2 999 5 042 8 041 1 68174 2 811 4 790 7 601 1 704
70–74 16 249 25 921 42 170 1 59575 2 434 4 614 7 048 1 89676 2 502 4 445 6 947 1 77777 2 303 4 480 6 783 1 94578 2 118 4 061 6 179 1 91779 2 044 4 031 6 075 1 972
75–79 11 401 21 631 33 032 1 89780 1 838 3 745 5 583 2 03881 1 614 3 575 5 189 2 21582 1 392 3 156 4 548 2 26783 1 172 2 874 4 046 2 45284 1 009 2 576 3 585 2 553
80–84 7 025 15 926 22 951 2 26785 827 2 404 3 231 2 90786 680 1 864 2 544 2 74187 534 1 590 2 124 2 97888 510 1 367 1 877 2 68089 385 1 259 1 644 3 270
85–89 2 936 8 484 11 420 2 89090 308 915 1 223 2 97191 251 794 1 045 3 16392 117 356 473 3 04393 53 156 209 2 94394 43 129 172 3 000
90–94 772 2 350 3 122 3 04495 30 94 124 3 13396 26 104 130 4 00097 24 78 102 3 25098 23 43 66 1 87099 5 34 39 6 800
95–99 108 353 461 3 269100– 34 52 86 1 529
Összesen 442 257 490 682 932 939 1 109
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 92
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Észak-Magyarország 0 5 537 5 360 10 897 9681 5 609 5 357 10 966 9552 6 104 5 827 11 931 9553 6 141 5 908 12 049 9624 6 275 5 963 12 238 950
–4 29 666 28 415 58 081 9585 6 443 6 202 12 645 9636 6 369 5 844 12 213 9187 6 174 5 779 11 953 9368 6 300 6 009 12 309 9549 6 499 6 154 12 653 947
5–9 31 785 29 988 61 773 94310 6 742 6 382 13 124 94711 6 691 6 295 12 986 94112 6 557 6 326 12 883 96513 6 933 6 533 13 466 94214 7 454 6 812 14 266 914
10–14 34 377 32 348 66 725 94115 7 713 7 275 14 988 94316 7 793 7 487 15 280 96117 8 196 7 996 16 192 97618 7 867 7 347 15 214 93419 8 062 7 423 15 485 921
15–19 39 631 37 528 77 159 94720 8 231 7 403 15 634 89921 7 942 7 171 15 113 90322 7 631 6 977 14 608 91423 7 492 6 816 14 308 91024 7 402 6 803 14 205 919
20–24 38 698 35 170 73 868 90925 7 528 6 922 14 450 92026 7 321 6 705 14 026 91627 6 886 6 453 13 339 93728 7 109 6 427 13 536 90429 7 287 6 812 14 099 935
25–29 36 131 33 319 69 450 92230 7 646 6 992 14 638 91431 8 110 7 593 15 703 93632 8 352 7 913 16 265 94733 8 591 8 326 16 917 96934 9 221 8 611 17 832 934
30–34 41 920 39 435 81 355 94135 9 681 9 166 18 847 94736 10 140 9 485 19 625 93537 8 938 8 726 17 664 97638 8 068 7 945 16 013 98539 8 016 7 874 15 890 982
35–39 44 843 43 196 88 039 96340 8 065 7 809 15 874 96841 8 500 8 374 16 874 98542 8 335 8 278 16 613 99343 8 506 8 691 17 197 1 02244 8 316 8 076 16 392 971
40–44 41 722 41 228 82 950 98845 7 569 7 630 15 199 1 00846 7 462 7 489 14 951 1 00447 7 595 7 529 15 124 99148 7 341 7 607 14 948 1 03649 7 477 7 772 15 249 1 039
45–49 37 444 38 027 75 471 1 016
3. Országos adatok 93
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Észak-Magyarország 50 7 730 8 306 16 036 1 07551 8 076 8 650 16 726 1 07152 8 167 8 690 16 857 1 06453 8 275 8 820 17 095 1 06654 8 550 9 300 17 850 1 088
50–54 40 798 43 766 84 564 1 07355 9 156 10 258 19 414 1 12056 9 819 10 861 20 680 1 10657 9 238 10 471 19 709 1 13358 8 392 9 834 18 226 1 17259 7 365 8 868 16 233 1 204
55–59 43 970 50 292 94 262 1 14460 7 713 9 315 17 028 1 20861 7 662 9 465 17 127 1 23562 6 969 8 428 15 397 1 20963 6 588 8 242 14 830 1 25164 5 947 7 610 13 557 1 280
60–64 34 879 43 060 77 939 1 23565 4 795 6 646 11 441 1 38666 5 183 7 247 12 430 1 39867 5 642 8 018 13 660 1 42168 5 043 7 394 12 437 1 46669 4 881 7 448 12 329 1 526
65–69 25 544 36 753 62 297 1 43970 4 506 6 928 11 434 1 53871 4 430 7 068 11 498 1 59572 3 790 6 819 10 609 1 79973 3 751 6 578 10 329 1 75474 3 448 6 469 9 917 1 876
70–74 19 925 33 862 53 787 1 69975 3 165 6 129 9 294 1 93676 3 139 6 013 9 152 1 91677 3 017 5 759 8 776 1 90978 2 753 5 353 8 106 1 94479 2 440 5 288 7 728 2 167
75–79 14 514 28 542 43 056 1 96780 2 143 4 850 6 993 2 26381 1 960 4 315 6 275 2 20282 1 706 3 888 5 594 2 27983 1 405 3 474 4 879 2 47384 1 131 3 109 4 240 2 749
80–84 8 345 19 636 27 981 2 35385 1 069 2 831 3 900 2 64886 776 2 408 3 184 3 10387 657 1 959 2 616 2 98288 582 1 758 2 340 3 02189 482 1 558 2 040 3 232
85–89 3 566 10 514 14 080 2 94890 322 1 130 1 452 3 50991 283 995 1 278 3 51692 172 532 704 3 09393 52 260 312 5 00094 52 185 237 3 558
90–94 881 3 102 3 983 3 52195 27 150 177 5 55696 34 140 174 4 11897 40 106 146 2 65098 22 77 99 3 50099 9 64 73 7 111
95–99 132 537 669 4 068100– 33 53 86 1 606
Összesen 568 804 628 771 1 197 575 1 105
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 94
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Észak-Alföld 0 6 962 6 617 13 579 9501 7 043 6 708 13 751 9522 7 839 7 419 15 258 9463 8 017 7 695 15 712 9604 8 133 7 640 15 773 939
–4 37 994 36 079 74 073 9505 8 373 7 768 16 141 9286 8 237 7 582 15 819 9207 7 880 7 670 15 550 9738 8 133 7 909 16 042 9729 8 305 7 950 16 255 957
5–9 40 928 38 879 79 807 95010 8 683 8 263 16 946 95211 8 603 8 155 16 758 94812 8 453 8 155 16 608 96513 8 989 8 659 17 648 96314 9 602 8 826 18 428 919
10–14 44 330 42 058 86 388 94915 10 169 9 653 19 822 94916 10 163 9 759 19 922 96017 10 529 10 328 20 857 98118 10 208 9 857 20 065 96619 10 444 9 800 20 244 938
15–19 51 513 49 397 100 910 95920 10 484 10 116 20 600 96521 10 050 9 826 19 876 97822 10 008 9 468 19 476 94623 9 870 9 477 19 347 96024 9 674 9 199 18 873 951
20–24 50 086 48 086 98 172 96025 9 698 9 187 18 885 94726 9 489 8 916 18 405 94027 9 034 8 356 17 390 92528 8 974 8 924 17 898 99429 9 467 8 945 18 412 945
25–29 46 662 44 328 90 990 95030 10 258 9 533 19 791 92931 10 632 10 143 20 775 95432 10 868 10 525 21 393 96833 11 542 11 038 22 580 95634 11 739 11 694 23 433 996
30–34 55 039 52 933 107 972 96235 12 509 11 718 24 227 93736 13 072 12 662 25 734 96937 11 931 11 914 23 845 99938 11 088 10 761 21 849 97139 10 656 10 312 20 968 968
35–39 59 256 57 367 116 623 96840 10 428 10 119 20 547 97041 10 548 10 475 21 023 99342 10 693 10 712 21 405 1 00243 10 978 11 017 21 995 1 00444 10 186 10 353 20 539 1 016
40–44 52 833 52 676 105 509 99745 9 420 9 412 18 832 99946 9 278 9 292 18 570 1 00247 9 234 9 327 18 561 1 01048 8 990 9 226 18 216 1 02649 8 959 9 503 18 462 1 061
45–49 45 881 46 760 92 641 1 019
3. Országos adatok 95
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Észak-Alföld 50 9 503 9 746 19 249 1 02651 9 819 10 352 20 171 1 05452 9 919 10 891 20 810 1 09853 10 190 10 914 21 104 1 07154 10 541 11 779 22 320 1 117
50–54 49 972 53 682 103 654 1 07455 11 386 12 337 23 723 1 08456 12 133 13 110 25 243 1 08157 11 274 12 388 23 662 1 09958 10 147 11 312 21 459 1 11559 8 923 10 619 19 542 1 190
55–59 53 863 59 766 113 629 1 11060 9 360 11 105 20 465 1 18661 9 270 10 907 20 177 1 17762 8 539 10 082 18 621 1 18163 8 060 9 600 17 660 1 19164 7 143 8 920 16 063 1 249
60–64 42 372 50 614 92 986 1 19565 5 878 7 558 13 436 1 28666 5 649 7 585 13 234 1 34367 6 496 8 922 15 418 1 37368 5 666 7 894 13 560 1 39369 5 259 7 710 12 969 1 466
65–69 28 948 39 669 68 617 1 37070 4 970 7 473 12 443 1 50471 4 940 7 852 12 792 1 58972 4 444 7 235 11 679 1 62873 4 193 7 305 11 498 1 74274 3 833 6 884 10 717 1 796
70–74 22 380 36 749 59 129 1 64275 3 613 6 568 10 181 1 81876 3 451 6 531 9 982 1 89277 3 274 6 305 9 579 1 92678 3 026 5 786 8 812 1 91279 2 938 5 784 8 722 1 969
75–79 16 302 30 974 47 276 1 90080 2 616 5 403 8 019 2 06581 2 310 4 995 7 305 2 16282 1 954 4 505 6 459 2 30683 1 630 4 006 5 636 2 45884 1 386 3 549 4 935 2 561
80–84 9 896 22 458 32 354 2 26985 1 245 3 285 4 530 2 63986 1 057 2 767 3 824 2 61887 916 2 270 3 186 2 47888 729 1 985 2 714 2 72389 613 1 685 2 298 2 749
85–89 4 560 11 992 16 552 2 63090 450 1 270 1 720 2 82291 347 1 016 1 363 2 92892 168 549 717 3 26893 96 261 357 2 71994 81 179 260 2 210
90–94 1 142 3 275 4 417 2 86895 44 138 182 3 13696 45 174 219 3 86797 40 134 174 3 35098 21 91 112 4 33399 21 45 66 2 143
95–99 171 582 753 3 404100– 55 80 135 1 455
Összesen 714 183 778 404 1 492 587 1 090
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 96
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Dél-Alföld 0 5 318 5 080 10 398 9551 5 449 5 352 10 801 9822 5 959 5 823 11 782 9773 6 122 6 027 12 149 9844 6 258 5 894 12 152 942
–4 29 106 28 176 57 282 9685 6 349 5 967 12 316 9406 6 325 6 001 12 326 9497 6 092 5 730 11 822 9418 6 446 5 991 12 437 9299 6 382 6 015 12 397 942
5–9 31 594 29 704 61 298 94010 6 676 6 288 12 964 94211 6 365 6 195 12 560 97312 6 464 6 042 12 506 93513 6 511 6 291 12 802 96614 7 042 6 660 13 702 946
10–14 33 058 31 476 64 534 95215 7 831 7 577 15 408 96816 8 087 7 745 15 832 95817 8 484 8 152 16 636 96118 8 333 7 968 16 301 95619 8 469 7 975 16 444 942
15–19 41 204 39 417 80 621 95720 8 587 8 139 16 726 94821 8 326 7 982 16 308 95922 8 250 7 657 15 907 92823 7 945 7 516 15 461 94624 8 028 7 317 15 345 911
20–24 41 136 38 611 79 747 93925 7 799 7 398 15 197 94926 7 658 7 198 14 856 94027 7 175 6 990 14 165 97428 7 631 7 076 14 707 92729 7 694 7 465 15 159 970
25–29 37 957 36 127 74 084 95230 8 299 8 105 16 404 97731 8 930 8 623 17 553 96632 9 267 8 956 18 223 96633 10 017 9 462 19 479 94534 10 450 9 824 20 274 940
30–34 46 963 44 970 91 933 95835 11 206 10 644 21 850 95036 11 696 11 368 23 064 97237 10 456 10 162 20 618 97238 9 429 9 258 18 687 98239 8 972 8 769 17 741 977
35–39 51 759 50 201 101 960 97040 9 104 8 924 18 028 98041 9 396 9 141 18 537 97342 9 253 9 238 18 491 99843 9 634 9 607 19 241 99744 8 561 8 809 17 370 1 029
40–44 45 948 45 719 91 667 99545 8 329 8 250 16 579 99146 8 069 8 209 16 278 1 01747 7 909 7 911 15 820 1 00048 7 680 7 927 15 607 1 03249 7 752 8 117 15 869 1 047
45–49 39 739 40 414 80 153 1 017
3. Országos adatok 97
3.1.1.1 A népesség nemek és korév szerint, a nemek aránya, 2011 (folytatás)
Korév,
korcsoport,
éves
Férfi Nő Összesen Ezer férfira jutó nő
Dél-Alföld 50 7 913 8 572 16 485 1 08351 8 291 8 907 17 198 1 07452 8 635 9 186 17 821 1 06453 8 684 9 468 18 152 1 09054 9 404 10 067 19 471 1 071
50–54 42 927 46 200 89 127 1 07655 10 503 11 534 22 037 1 09856 10 935 11 989 22 924 1 09657 10 355 11 719 22 074 1 13258 9 230 10 541 19 771 1 14259 8 058 9 598 17 656 1 191
55–59 49 081 55 381 104 462 1 12860 8 703 10 133 18 836 1 16461 8 687 10 165 18 852 1 17062 7 957 9 622 17 579 1 20963 7 586 9 290 16 876 1 22564 7 289 9 190 16 479 1 261
60–64 40 222 48 400 88 622 1 20365 6 103 7 985 14 088 1 30866 5 909 7 984 13 893 1 35167 6 777 8 869 15 646 1 30968 6 008 7 987 13 995 1 32969 5 533 7 991 13 524 1 444
65–69 30 330 40 816 71 146 1 34670 5 015 7 455 12 470 1 48771 5 008 7 595 12 603 1 51772 4 394 7 329 11 723 1 66873 4 147 7 191 11 338 1 73474 3 868 6 588 10 456 1 703
70–74 22 432 36 158 58 590 1 61275 3 586 6 303 9 889 1 75876 3 531 6 387 9 918 1 80977 3 339 5 946 9 285 1 78178 3 040 5 696 8 736 1 87479 2 822 5 394 8 216 1 911
75–79 16 318 29 726 46 044 1 82280 2 567 5 218 7 785 2 03381 2 320 4 974 7 294 2 14482 2 100 4 479 6 579 2 13383 1 831 4 102 5 933 2 24084 1 548 3 726 5 274 2 407
80–84 10 366 22 499 32 865 2 17085 1 304 3 499 4 803 2 68386 1 192 2 885 4 077 2 42087 909 2 399 3 308 2 63988 864 2 174 3 038 2 51689 661 1 834 2 495 2 775
85–89 4 930 12 791 17 721 2 59590 514 1 395 1 909 2 71491 411 1 139 1 550 2 77192 192 545 737 2 83993 120 281 401 2 34294 97 217 314 2 23790–94 1 334 3 577 4 911 2 68195 50 128 178 2 56096 56 186 242 3 32197 38 155 193 4 07998 28 96 124 3 42999 25 58 83 2 320
95–99 197 623 820 3 162100– 56 92 148 1 643
Összesen 616 657 681 078 1 297 735 1 104
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 98
3.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás, előző lakóhelyek, állampolgárság
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Közép-Magyarország
Férfi – 4 65 854 60 063 9 215 1 361 24 76 454 5– 9 50 744 36 629 18 746 1 502 41 71 03310–14 42 820 25 135 21 381 1 439 44 65 68415–19 46 453 25 053 30 774 1 975 67 79 26920–24 46 502 24 077 43 382 3 812 96 93 79225–29 43 249 18 483 49 910 4 591 100 97 85030–34 50 364 14 971 70 345 5 383 109 126 20135–39 53 043 12 404 73 525 4 707 157 131 43240–44 45 872 9 060 58 725 3 963 111 108 67145–49 34 691 6 060 42 747 2 708 127 80 27350–54 33 631 5 064 41 560 2 405 117 77 71355–59 41 867 5 716 55 452 2 677 131 100 12760–64 34 363 4 002 46 221 2 164 124 82 87265–69 27 255 2 767 39 793 2 168 90 69 30670–74 18 062 1 646 27 503 1 661 57 47 28375–79 12 422 1 073 19 363 1 205 42 33 03280–84 8 252 658 13 742 800 34 22 828
85– 4 939 381 8 709 540 27 14 215Együtt 660 383 253 242 671 093 45 061 1 498 1 378 035
Nő – 4 62 315 56 818 8 743 1 277 32 72 367 5– 9 48 090 34 624 17 519 1 476 44 67 12910–14 40 466 23 491 20 320 1 412 44 62 24215–19 43 566 23 112 30 845 1 981 60 76 45220–24 42 800 20 721 46 171 4 307 66 93 34425–29 38 785 13 427 56 944 5 243 86 101 05830–34 48 047 10 428 77 054 5 514 108 130 72335–39 52 406 8 553 76 327 4 815 118 133 66640–44 46 203 6 317 59 919 4 057 89 110 26845–49 36 075 4 148 45 967 2 729 94 84 86550–54 37 618 3 887 48 787 2 733 96 89 23455–59 49 836 4 901 68 516 3 219 119 121 69060–64 43 811 4 105 61 921 2 739 123 108 59465–69 37 354 3 362 54 891 2 802 113 95 16070–74 29 617 2 639 42 297 2 078 96 74 08875–79 23 978 2 095 34 335 1 489 113 59 91580–84 18 552 1 560 27 749 1 146 96 47 543
85– 14 807 1 134 24 149 1 070 117 40 143Együtt 714 326 225 322 802 454 50 087 1 614 1 568 481
Összesen – 4 128 169 116 881 17 958 2 638 56 148 821 5– 9 98 834 71 253 36 265 2 978 85 138 16210–14 83 286 48 626 41 701 2 851 88 127 92615–19 90 019 48 165 61 619 3 956 127 155 72120–24 89 302 44 798 89 553 8 119 162 187 13625–29 82 034 31 910 106 854 9 834 186 198 90830–34 98 411 25 399 147 399 10 897 217 256 92435–39 105 449 20 957 149 852 9 522 275 265 09840–44 92 075 15 377 118 644 8 020 200 218 93945–49 70 766 10 208 88 714 5 437 221 165 13850–54 71 249 8 951 90 347 5 138 213 166 94755–59 91 703 10 617 123 968 5 896 250 221 81760–64 78 174 8 107 108 142 4 903 247 191 46665–69 64 609 6 129 94 684 4 970 203 164 46670–74 47 679 4 285 69 800 3 739 153 121 37175–79 36 400 3 168 53 698 2 694 155 92 94780–84 26 804 2 218 41 491 1 946 130 70 371
85– 19 746 1 515 32 858 1 610 144 54 358Összesen 1 374 709 478 564 1 473 547 95 148 3 112 2 946 516
3. Országos adatok 99
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Közép-Dunántúl
Férfi – 4 23 384 20 409 2 511 206 3 26 104 5– 9 21 148 13 437 5 242 275 15 26 68010–14 20 234 10 210 6 538 244 21 27 03715–19 23 340 11 349 9 791 353 36 33 52020–24 24 280 11 556 9 808 507 30 34 62525–29 23 162 8 734 10 506 719 19 34 40630–34 26 954 6 571 15 339 832 22 43 14735–39 28 745 5 096 16 554 832 29 46 16040–44 24 973 3 888 14 087 714 18 39 79245–49 21 736 3 149 11 725 495 23 33 97950–54 23 800 2 932 12 683 559 37 37 07955–59 26 399 2 533 14 718 569 24 41 71060–64 20 153 1 631 11 985 506 24 32 66865–69 14 646 1 041 8 984 533 25 24 18870–74 11 117 902 6 471 474 21 18 08375–79 7 756 634 4 652 336 16 12 76080–84 4 648 469 2 726 175 11 7 560
85– 2 313 279 1 527 109 9 3 958Együtt 348 788 104 820 165 847 8 438 383 523 456
Nő – 4 22 227 19 426 2 400 199 8 24 834 5– 9 20 278 12 788 4 873 226 6 25 38310–14 19 019 9 570 6 136 257 20 25 43215–19 21 547 10 238 9 520 303 27 31 39720–24 20 948 9 190 9 314 573 27 30 86225–29 19 545 5 728 11 514 739 21 31 81930–34 24 000 3 763 16 003 887 25 40 91535–39 26 011 3 045 16 724 748 24 43 50740–44 23 438 2 219 14 061 663 17 38 17945–49 20 812 1 613 12 249 527 20 33 60850–54 24 372 1 778 13 815 622 28 38 83755–59 28 742 1 794 16 576 660 39 46 01760–64 23 755 1 328 14 333 586 30 38 70465–69 18 995 1 075 11 655 563 30 31 24370–74 17 864 1 170 10 210 489 26 28 58975–79 14 470 968 8 404 345 32 23 25180–84 10 116 822 5 930 227 33 16 306
85– 6 357 578 4 547 198 42 11 144Együtt 362 496 87 093 188 264 8 812 455 560 027
Összesen – 4 45 611 39 835 4 911 405 11 50 938 5– 9 41 426 26 225 10 115 501 21 52 06310–14 39 253 19 780 12 674 501 41 52 46915–19 44 887 21 587 19 311 656 63 64 91720–24 45 228 20 746 19 122 1 080 57 65 48725–29 42 707 14 462 22 020 1 458 40 66 22530–34 50 954 10 334 31 342 1 719 47 84 06235–39 54 756 8 141 33 278 1 580 53 89 66740–44 48 411 6 107 28 148 1 377 35 77 97145–49 42 548 4 762 23 974 1 022 43 67 58750–54 48 172 4 710 26 498 1 181 65 75 91655–59 55 141 4 327 31 294 1 229 63 87 72760–64 43 908 2 959 26 318 1 092 54 71 37265–69 33 641 2 116 20 639 1 096 55 55 43170–74 28 981 2 072 16 681 963 47 46 67275–79 22 226 1 602 13 056 681 48 36 01180–84 14 764 1 291 8 656 402 44 23 866
85– 8 670 857 6 074 307 51 15 102Összesen 711 284 191 913 354 111 17 250 838 1 083 483
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 100
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Férfi – 4 20 331 17 858 2 059 273 3 22 666 5– 9 18 704 12 248 4 316 291 9 23 32010–14 17 963 9 445 5 466 314 3 23 74615–19 20 579 10 848 8 635 369 12 29 59520–24 20 918 10 874 8 267 610 9 29 80425–29 20 989 9 079 8 543 793 16 30 34130–34 25 821 7 258 12 923 1 080 23 39 84735–39 27 613 6 135 14 154 880 22 42 66940–44 24 018 4 766 11 943 828 20 36 80945–49 20 339 3 954 9 766 653 15 30 77350–54 22 205 4 052 10 516 685 19 33 42555–59 25 343 3 798 12 314 729 12 38 39860–64 20 206 2 571 10 140 806 9 31 16165–69 14 821 1 721 7 100 742 11 22 67470–74 10 627 1 544 5 180 726 11 16 54475–79 7 457 1 151 3 440 421 12 11 33080–84 4 991 780 2 282 245 8 7 526
85– 2 975 533 1 329 150 5 4 459Együtt 325 900 108 615 138 373 10 595 219 475 087
Nő – 4 19 560 17 161 1 884 277 3 21 724 5– 9 17 707 11 580 4 107 297 4 22 11510–14 16 752 8 659 5 064 254 7 22 07715–19 18 969 9 655 8 214 346 11 27 54020–24 18 246 8 822 8 423 589 13 27 27125–29 17 819 6 148 9 956 829 11 28 61530–34 22 670 4 320 14 464 987 19 38 14035–39 24 634 3 520 14 437 822 13 39 90640–44 22 115 2 889 12 513 737 21 35 38645–49 19 237 2 257 10 924 584 17 30 76250–54 22 529 2 426 12 278 678 13 35 49855–59 27 473 2 683 14 359 786 16 42 63460–64 22 912 2 060 12 124 797 10 35 84365–69 18 727 1 878 9 684 778 13 29 20270–74 16 598 1 801 8 417 544 22 25 58175–79 14 022 1 719 6 987 347 21 21 37780–84 10 691 1 375 5 322 259 29 16 301
85– 7 346 997 4 142 214 32 11 734Együtt 338 007 89 950 163 299 10 125 275 511 706
Összesen – 4 39 891 35 019 3 943 550 6 44 390 5– 9 36 411 23 828 8 423 588 13 45 43510–14 34 715 18 104 10 530 568 10 45 82315–19 39 548 20 503 16 849 715 23 57 13520–24 39 164 19 696 16 690 1 199 22 57 07525–29 38 808 15 227 18 499 1 622 27 58 95630–34 48 491 11 578 27 387 2 067 42 77 98735–39 52 247 9 655 28 591 1 702 35 82 57540–44 46 133 7 655 24 456 1 565 41 72 19545–49 39 576 6 211 20 690 1 237 32 61 53550–54 44 734 6 478 22 794 1 363 32 68 92355–59 52 816 6 481 26 673 1 515 28 81 03260–64 43 118 4 631 22 264 1 603 19 67 00465–69 33 548 3 599 16 784 1 520 24 51 87670–74 27 225 3 345 13 597 1 270 33 42 12575–79 21 479 2 870 10 427 768 33 32 70780–84 15 682 2 155 7 604 504 37 23 827
85– 10 321 1 530 5 471 364 37 16 193Összesen 663 907 198 565 301 672 20 720 494 986 793
3. Országos adatok 101
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Dél-Dunántúl
Férfi – 4 19 167 16 610 1 986 185 5 21 343 5– 9 18 434 11 881 3 954 218 14 22 62010–14 18 163 9 438 5 306 238 13 23 72015–19 20 201 9 854 8 789 330 23 29 34320–24 20 086 9 325 8 018 774 20 28 89825–29 18 674 6 987 7 520 679 18 26 89130–34 21 244 5 143 10 783 736 23 32 78635–39 23 639 4 248 11 829 667 31 36 16640–44 21 345 3 309 10 543 579 19 32 48645–49 18 743 2 685 9 868 530 16 29 15750–54 21 389 2 829 11 302 513 14 33 21855–59 23 586 2 589 12 685 627 12 36 91060–64 18 072 1 725 10 467 712 15 29 26665–69 12 644 1 048 7 489 786 9 20 92870–74 9 891 971 5 678 662 18 16 24975–79 6 916 699 4 164 311 10 11 40180–84 4 161 437 2 648 207 9 7 025
85– 2 201 238 1 510 135 4 3 850Együtt 298 556 90 016 134 539 8 889 273 442 257
Nő – 4 18 284 15 747 1 827 197 9 20 317 5– 9 17 281 11 141 3 679 221 7 21 18810–14 17 243 8 873 5 011 216 13 22 48315–19 18 331 8 827 9 052 333 12 27 72820–24 17 629 7 379 9 393 816 14 27 85225–29 16 109 4 515 9 003 666 19 25 79730–34 19 564 3 050 12 037 676 21 32 29835–39 22 165 2 665 12 671 608 24 35 46840–44 20 692 2 092 11 532 565 15 32 80445–49 18 801 1 675 10 694 488 7 29 99050–54 22 085 1 761 12 565 561 11 35 22255–59 25 726 1 897 14 820 713 13 41 27260–64 21 707 1 503 12 865 741 23 35 33665–69 17 093 1 104 10 387 709 21 28 21070–74 15 803 1 226 9 544 554 20 25 92175–79 13 202 1 100 7 999 398 32 21 63180–84 9 441 899 6 148 315 22 15 926
85– 6 296 584 4 623 297 23 11 239Együtt 317 452 76 038 163 850 9 074 306 490 682
Összesen – 4 37 451 32 357 3 813 382 14 41 660 5– 9 35 715 23 022 7 633 439 21 43 80810–14 35 406 18 311 10 317 454 26 46 20315–19 38 532 18 681 17 841 663 35 57 07120–24 37 715 16 704 17 411 1 590 34 56 75025–29 34 783 11 502 16 523 1 345 37 52 68830–34 40 808 8 193 22 820 1 412 44 65 08435–39 45 804 6 913 24 500 1 275 55 71 63440–44 42 037 5 401 22 075 1 144 34 65 29045–49 37 544 4 360 20 562 1 018 23 59 14750–54 43 474 4 590 23 867 1 074 25 68 44055–59 49 312 4 486 27 505 1 340 25 78 18260–64 39 779 3 228 23 332 1 453 38 64 60265–69 29 737 2 152 17 876 1 495 30 49 13870–74 25 694 2 197 15 222 1 216 38 42 17075–79 20 118 1 799 12 163 709 42 33 03280–84 13 602 1 336 8 796 522 31 22 951
85– 8 497 822 6 133 432 27 15 089Összesen 616 008 166 054 298 389 17 963 579 932 939
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 102
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Észak-Magyarország
Férfi – 4 26 971 23 104 2 554 137 4 29 666 5– 9 26 350 16 041 5 270 158 7 31 78510–14 27 122 13 396 7 065 174 16 34 37715–19 29 083 14 017 10 313 221 14 39 63120–24 28 374 13 219 9 904 402 18 38 69825–29 25 916 9 775 9 632 562 21 36 13130–34 28 310 7 163 12 964 627 19 41 92035–39 30 250 6 264 14 021 546 26 44 84340–44 28 401 5 215 12 844 456 21 41 72245–49 25 531 4 183 11 515 369 29 37 44450–54 27 617 3 861 12 776 365 40 40 79855–59 29 434 3 691 14 106 399 31 43 97060–64 23 056 2 442 11 411 386 26 34 87965–69 16 934 1 678 8 221 353 36 25 54470–74 13 689 1 488 5 940 274 22 19 92575–79 9 944 1 146 4 364 192 14 14 51480–84 5 756 727 2 460 121 8 8 345
85– 3 096 378 1 411 98 7 4 612Együtt 405 834 127 788 156 771 5 840 359 568 804
Nő – 4 25 810 22 044 2 488 110 7 28 415 5– 9 24 882 15 082 4 981 119 6 29 98810–14 25 530 12 421 6 643 166 9 32 34815–19 26 478 12 248 10 775 253 22 37 52820–24 24 630 10 584 10 125 400 15 35 17025–29 21 657 6 199 11 104 537 21 33 31930–34 25 160 4 166 13 687 561 27 39 43535–39 28 101 3 524 14 600 477 18 43 19640–44 26 930 3 137 13 803 466 29 41 22845–49 25 066 2 462 12 587 348 26 38 02750–54 28 982 2 515 14 379 380 25 43 76655–59 33 599 2 838 16 164 494 35 50 29260–64 28 550 2 149 14 059 422 29 43 06065–69 25 007 1 921 11 326 389 31 36 75370–74 23 464 2 092 10 059 304 35 33 86275–79 19 905 1 872 8 384 216 37 28 54280–84 13 731 1 469 5 702 172 31 19 636
85– 9 270 1 104 4 726 176 34 14 206Együtt 436 752 107 827 185 592 5 990 437 628 771
Összesen – 4 52 781 45 148 5 042 247 11 58 081 5– 9 51 232 31 123 10 251 277 13 61 77310–14 52 652 25 817 13 708 340 25 66 72515–19 55 561 26 265 21 088 474 36 77 15920–24 53 004 23 803 20 029 802 33 73 86825–29 47 573 15 974 20 736 1 099 42 69 45030–34 53 470 11 329 26 651 1 188 46 81 35535–39 58 351 9 788 28 621 1 023 44 88 03940–44 55 331 8 352 26 647 922 50 82 95045–49 50 597 6 645 24 102 717 55 75 47150–54 56 599 6 376 27 155 745 65 84 56455–59 63 033 6 529 30 270 893 66 94 26260–64 51 606 4 591 25 470 808 55 77 93965–69 41 941 3 599 19 547 742 67 62 29770–74 37 153 3 580 15 999 578 57 53 78775–79 29 849 3 018 12 748 408 51 43 05680–84 19 487 2 196 8 162 293 39 27 981
85– 12 366 1 482 6 137 274 41 18 818Összesen 842 586 235 615 342 363 11 830 796 1 197 575
3. Országos adatok 103
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Észak-Alföld
Férfi – 4 35 101 29 930 2 636 248 9 37 994 5– 9 35 257 20 726 5 385 273 13 40 92810–14 36 948 16 906 7 084 277 21 44 33015–19 39 362 17 465 11 577 557 17 51 51320–24 38 365 16 899 10 656 1 039 26 50 08625–29 35 196 12 286 10 360 1 067 39 46 66230–34 40 075 8 778 13 871 1 057 36 55 03935–39 44 273 7 476 14 053 905 25 59 25640–44 39 958 5 563 12 121 729 25 52 83345–49 34 780 4 528 10 429 645 27 45 88150–54 37 978 4 586 11 262 684 48 49 97255–59 40 862 4 308 12 285 689 27 53 86360–64 31 760 2 721 10 025 564 23 42 37265–69 21 651 1 822 6 810 467 20 28 94870–74 16 816 1 598 5 105 453 6 22 38075–79 12 456 1 198 3 540 289 17 16 30280–84 7 408 819 2 332 148 8 9 896
85– 4 299 463 1 507 116 6 5 928Együtt 552 545 158 072 151 038 10 207 393 714 183
Nő – 4 33 297 28 293 2 580 193 9 36 079 5– 9 33 590 19 743 5 012 268 9 38 87910–14 34 852 15 746 6 913 287 6 42 05815–19 36 656 15 725 12 229 482 30 49 39720–24 34 558 13 439 12 588 911 29 48 08625–29 30 758 7 478 12 442 1 091 37 44 32830–34 36 531 4 614 15 380 1 000 22 52 93335–39 41 281 4 043 15 122 940 24 57 36740–44 38 401 2 889 13 305 941 29 52 67645–49 34 348 2 232 11 666 706 40 46 76050–54 39 407 2 379 13 395 848 32 53 68255–59 44 199 2 567 14 707 823 37 59 76660–64 37 297 2 078 12 586 698 33 50 61465–69 29 156 1 673 9 812 680 21 39 66970–74 27 004 1 672 9 118 604 23 36 74975–79 22 649 1 591 7 916 379 30 30 97480–84 16 301 1 286 5 871 271 15 22 458
85– 11 025 953 4 659 231 14 15 929Együtt 581 310 128 401 185 301 11 353 440 778 404
Összesen – 4 68 398 58 223 5 216 441 18 74 073 5– 9 68 847 40 469 10 397 541 22 79 80710–14 71 800 32 652 13 997 564 27 86 38815–19 76 018 33 190 23 806 1 039 47 100 91020–24 72 923 30 338 23 244 1 950 55 98 17225–29 65 954 19 764 22 802 2 158 76 90 99030–34 76 606 13 392 29 251 2 057 58 107 97235–39 85 554 11 519 29 175 1 845 49 116 62340–44 78 359 8 452 25 426 1 670 54 105 50945–49 69 128 6 760 22 095 1 351 67 92 64150–54 77 385 6 965 24 657 1 532 80 103 65455–59 85 061 6 875 26 992 1 512 64 113 62960–64 69 057 4 799 22 611 1 262 56 92 98665–69 50 807 3 495 16 622 1 147 41 68 61770–74 43 820 3 270 14 223 1 057 29 59 12975–79 35 105 2 789 11 456 668 47 47 27680–84 23 709 2 105 8 203 419 23 32 354
85– 15 324 1 416 6 166 347 20 21 857Összesen 1 133 855 286 473 336 339 21 560 833 1 492 587
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 104
3.1.2.1 A népesség az előző lakóhely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Előző lakóhelye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Dél-Alföld
Férfi – 4 26 785 22 768 1 921 392 8 29 106 5– 9 27 155 16 091 4 040 387 12 31 59410–14 27 249 12 411 5 428 368 13 33 05815–19 30 364 13 086 10 183 643 14 41 20420–24 30 545 12 818 9 465 1 108 18 41 13625–29 27 957 8 836 8 854 1 133 13 37 95730–34 33 828 6 487 11 768 1 345 22 46 96335–39 38 011 5 213 12 590 1 142 16 51 75940–44 34 099 3 658 10 813 1 010 26 45 94845–49 29 474 2 825 9 414 825 26 39 73950–54 32 017 2 554 10 106 783 21 42 92755–59 36 692 2 539 11 538 822 29 49 08160–64 29 925 1 777 9 536 745 16 40 22265–69 22 592 1 214 7 087 636 15 30 33070–74 16 455 957 5 462 505 10 22 43275–79 12 059 719 3 935 319 5 16 31880–84 7 499 472 2 646 216 5 10 366
85– 4 597 286 1 743 172 5 6 517Együtt 467 303 114 711 136 529 12 551 274 616 657
Nő – 4 25 845 21 896 1 957 368 6 28 176 5– 9 25 486 14 980 3 824 384 10 29 70410–14 25 901 11 799 5 221 342 12 31 47615–19 28 406 11 868 10 435 567 9 39 41720–24 27 225 9 959 10 260 1 107 19 38 61125–29 25 143 5 698 9 800 1 171 13 36 12730–34 31 007 3 452 12 693 1 248 22 44 97035–39 36 071 2 972 13 022 1 095 13 50 20140–44 33 255 2 136 11 432 1 008 24 45 71945–49 29 503 1 537 10 152 747 12 40 41450–54 34 171 1 579 11 228 773 28 46 20055–59 41 313 1 777 13 167 884 17 55 38160–64 36 111 1 485 11 544 722 23 48 40065–69 30 255 1 284 9 876 670 15 40 81670–74 26 739 1 209 8 868 537 14 36 15875–79 21 719 1 077 7 589 396 22 29 72680–84 16 310 926 5 909 257 23 22 499
85– 11 894 760 4 898 278 13 17 083Együtt 506 354 96 394 161 875 12 554 295 681 078
Összesen – 4 52 630 44 664 3 878 760 14 57 282 5– 9 52 641 31 071 7 864 771 22 61 29810–14 53 150 24 210 10 649 710 25 64 53415–19 58 770 24 954 20 618 1 210 23 80 62120–24 57 770 22 777 19 725 2 215 37 79 74725–29 53 100 14 534 18 654 2 304 26 74 08430–34 64 835 9 939 24 461 2 593 44 91 93335–39 74 082 8 185 25 612 2 237 29 101 96040–44 67 354 5 794 22 245 2 018 50 91 66745–49 58 977 4 362 19 566 1 572 38 80 15350–54 66 188 4 133 21 334 1 556 49 89 12755–59 78 005 4 316 24 705 1 706 46 104 46260–64 66 036 3 262 21 080 1 467 39 88 62265–69 52 847 2 498 16 963 1 306 30 71 14670–74 43 194 2 166 14 330 1 042 24 58 59075–79 33 778 1 796 11 524 715 27 46 04480–84 23 809 1 398 8 555 473 28 32 865
85– 16 491 1 046 6 641 450 18 23 600Összesen 973 657 211 105 298 404 25 105 569 1 297 735
3. Országos adatok 105
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Közép-Magyarország
Férfi – 4 65 451 60 063 9 638 1 334 31 76 454 5– 9 49 322 36 629 20 102 1 547 62 71 03310–14 40 020 25 135 23 775 1 818 71 65 68415–19 42 198 25 053 34 171 2 813 87 79 26920–24 41 266 24 077 46 526 5 887 113 93 79225–29 36 309 18 483 54 226 7 194 121 97 85030–34 38 243 14 971 78 709 9 101 148 126 20135–39 37 610 12 404 84 275 9 359 188 131 43240–44 30 094 9 060 68 439 9 981 157 108 67145–49 21 900 6 060 52 072 6 152 149 80 27350–54 20 141 5 064 52 279 5 140 153 77 71355–59 24 910 5 716 70 583 4 468 166 100 12760–64 19 570 4 002 59 788 3 384 130 82 87265–69 13 754 2 767 49 700 5 722 130 69 30670–74 8 567 1 646 35 147 3 495 74 47 28375–79 5 827 1 073 24 909 2 242 54 33 03280–84 3 637 658 17 418 1 739 34 22 828
85– 2 114 381 10 364 1 701 36 14 215Együtt 500 933 253 242 792 121 83 077 1 904 1 378 035
Nő – 4 61 906 56 818 9 180 1 248 33 72 367 5– 9 46 651 34 624 18 873 1 540 65 67 12910–14 37 809 23 491 22 534 1 840 59 62 24215–19 39 489 23 112 34 199 2 681 83 76 45220–24 37 230 20 721 49 756 6 275 83 93 34425–29 30 617 13 427 61 975 8 358 108 101 05830–34 33 308 10 428 86 916 10 354 145 130 72335–39 32 971 8 553 90 096 10 441 158 133 66640–44 27 204 6 317 72 379 10 563 122 110 26845–49 20 187 4 148 58 307 6 239 132 84 86550–54 20 362 3 887 62 712 6 031 129 89 23455–59 26 677 4 901 89 115 5 744 154 121 69060–64 22 776 4 105 80 842 4 838 138 108 59465–69 18 441 3 362 68 828 7 759 132 95 16070–74 14 796 2 639 54 103 5 077 112 74 08875–79 11 833 2 095 44 247 3 718 117 59 91580–84 8 953 1 560 35 253 3 210 127 47 543
85– 6 400 1 134 29 524 4 079 140 40 143Együtt 497 610 225 322 968 839 99 995 2 037 1 568 481
Összesen – 4 127 357 116 881 18 818 2 582 64 148 821 5– 9 95 973 71 253 38 975 3 087 127 138 16210–14 77 829 48 626 46 309 3 658 130 127 92615–19 81 687 48 165 68 370 5 494 170 155 72120–24 78 496 44 798 96 282 12 162 196 187 13625–29 66 926 31 910 116 201 15 552 229 198 90830–34 71 551 25 399 165 625 19 455 293 256 92435–39 70 581 20 957 174 371 19 800 346 265 09840–44 57 298 15 377 140 818 20 544 279 218 93945–49 42 087 10 208 110 379 12 391 281 165 13850–54 40 503 8 951 114 991 11 171 282 166 94755–59 51 587 10 617 159 698 10 212 320 221 81760–64 42 346 8 107 140 630 8 222 268 191 46665–69 32 195 6 129 118 528 13 481 262 164 46670–74 23 363 4 285 89 250 8 572 186 121 37175–79 17 660 3 168 69 156 5 960 171 92 94780–84 12 590 2 218 52 671 4 949 161 70 371
85– 8 514 1 515 39 888 5 780 176 54 358Összesen 998 543 478 564 1 760 960 183 072 3 941 2 946 516
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 106
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Közép-Dunántúl
Férfi – 4 23 279 20 409 2 616 206 3 26 104 5– 9 20 732 13 437 5 635 292 21 26 68010–14 19 413 10 210 7 269 330 25 27 03715–19 22 319 11 349 10 670 495 36 33 52020–24 22 801 11 556 11 013 788 23 34 62525–29 21 330 8 734 12 151 889 36 34 40630–34 23 678 6 571 18 259 1 174 36 43 14735–39 23 661 5 096 21 160 1 296 43 46 16040–44 19 420 3 888 18 910 1 428 34 39 79245–49 16 172 3 149 16 820 948 39 33 97950–54 16 586 2 932 19 392 1 054 47 37 07955–59 16 894 2 533 23 873 905 38 41 71060–64 11 695 1 631 20 162 772 39 32 66865–69 7 512 1 041 15 030 1 598 48 24 18870–74 5 719 902 11 318 1 012 34 18 08375–79 4 075 634 7 988 677 20 12 76080–84 2 525 469 4 598 418 19 7 560
85– 1 404 279 2 231 304 19 3 958Együtt 279 215 104 820 229 095 14 586 560 523 456
Nő – 4 22 112 19 426 2 499 213 10 24 834 5– 9 19 809 12 788 5 311 255 8 25 38310–14 18 253 9 570 6 830 330 19 25 43215–19 20 448 10 238 10 493 430 26 31 39720–24 19 469 9 190 10 614 752 27 30 86225–29 17 292 5 728 13 483 1 018 26 31 81930–34 19 677 3 763 19 788 1 416 34 40 91535–39 20 034 3 045 22 021 1 411 41 43 50740–44 16 871 2 219 19 753 1 527 28 38 17945–49 14 047 1 613 18 392 1 139 30 33 60850–54 15 648 1 778 21 820 1 322 47 38 83755–59 16 914 1 794 27 783 1 279 41 46 01760–64 12 823 1 328 24 751 1 086 44 38 70465–69 9 745 1 075 19 574 1 876 48 31 24370–74 9 487 1 170 17 633 1 419 50 28 58975–79 7 860 968 14 297 1 040 54 23 25180–84 5 804 822 9 654 790 58 16 306
85– 3 604 578 6 625 855 60 11 144Együtt 269 897 87 093 271 321 18 158 651 560 027
Összesen – 4 45 391 39 835 5 115 419 13 50 938 5– 9 40 541 26 225 10 946 547 29 52 06310–14 37 666 19 780 14 099 660 44 52 46915–19 42 767 21 587 21 163 925 62 64 91720–24 42 270 20 746 21 627 1 540 50 65 48725–29 38 622 14 462 25 634 1 907 62 66 22530–34 43 355 10 334 38 047 2 590 70 84 06235–39 43 695 8 141 43 181 2 707 84 89 66740–44 36 291 6 107 38 663 2 955 62 77 97145–49 30 219 4 762 35 212 2 087 69 67 58750–54 32 234 4 710 41 212 2 376 94 75 91655–59 33 808 4 327 51 656 2 184 79 87 72760–64 24 518 2 959 44 913 1 858 83 71 37265–69 17 257 2 116 34 604 3 474 96 55 43170–74 15 206 2 072 28 951 2 431 84 46 67275–79 11 935 1 602 22 285 1 717 74 36 01180–84 8 329 1 291 14 252 1 208 77 23 866
85– 5 008 857 8 856 1 159 79 15 102Összesen 549 112 191 913 500 416 32 744 1 211 1 083 483
3. Országos adatok 107
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Férfi – 4 20 271 17 858 2 131 260 4 22 666 5– 9 18 486 12 248 4 506 322 6 23 32010–14 17 483 9 445 5 872 389 2 23 74615–19 19 836 10 848 9 204 543 12 29 59520–24 19 931 10 874 9 061 802 10 29 80425–29 19 775 9 079 9 705 851 10 30 34130–34 23 124 7 258 15 501 1 206 16 39 84735–39 23 557 6 135 17 871 1 216 25 42 66940–44 19 675 4 766 15 817 1 300 17 36 80945–49 16 006 3 954 13 790 959 18 30 77350–54 16 735 4 052 15 696 970 24 33 42555–59 18 107 3 798 19 372 905 14 38 39860–64 13 579 2 571 16 695 875 12 31 16165–69 9 064 1 721 12 171 1 422 17 22 67470–74 6 772 1 544 8 939 819 14 16 54475–79 4 801 1 151 6 079 441 9 11 33080–84 3 244 780 3 966 311 5 7 526
85– 2 082 533 2 104 271 2 4 459Együtt 272 528 108 615 188 480 13 862 217 475 087
Nő – 4 19 523 17 161 1 927 271 3 21 724 5– 9 17 476 11 580 4 313 321 5 22 11510–14 16 310 8 659 5 414 346 7 22 07715–19 18 234 9 655 8 822 475 9 27 54020–24 17 137 8 822 9 368 754 12 27 27125–29 16 073 6 148 11 613 920 9 28 61530–34 19 124 4 320 17 682 1 323 11 38 14035–39 19 643 3 520 19 029 1 216 18 39 90640–44 16 776 2 889 17 273 1 318 19 35 38645–49 13 500 2 257 16 283 961 18 30 76250–54 15 278 2 426 19 026 1 174 20 35 49855–59 18 130 2 683 23 419 1 070 15 42 63460–64 14 463 2 060 20 357 1 007 16 35 84365–69 11 636 1 878 15 962 1 590 14 29 20270–74 10 538 1 801 14 071 948 24 25 58175–79 8 979 1 719 11 750 634 14 21 37780–84 7 066 1 375 8 654 562 19 16 301
85– 4 774 997 6 328 615 17 11 734Együtt 264 660 89 950 231 291 15 505 250 511 706
Összesen – 4 39 794 35 019 4 058 531 7 44 390 5– 9 35 962 23 828 8 819 643 11 45 43510–14 33 793 18 104 11 286 735 9 45 82315–19 38 070 20 503 18 026 1 018 21 57 13520–24 37 068 19 696 18 429 1 556 22 57 07525–29 35 848 15 227 21 318 1 771 19 58 95630–34 42 248 11 578 33 183 2 529 27 77 98735–39 43 200 9 655 36 900 2 432 43 82 57540–44 36 451 7 655 33 090 2 618 36 72 19545–49 29 506 6 211 30 073 1 920 36 61 53550–54 32 013 6 478 34 722 2 144 44 68 92355–59 36 237 6 481 42 791 1 975 29 81 03260–64 28 042 4 631 37 052 1 882 28 67 00465–69 20 700 3 599 28 133 3 012 31 51 87670–74 17 310 3 345 23 010 1 767 38 42 12575–79 13 780 2 870 17 829 1 075 23 32 70780–84 10 310 2 155 12 620 873 24 23 827
85– 6 856 1 530 8 432 886 19 16 193Összesen 537 188 198 565 419 771 29 367 467 986 793
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 108
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Dél-Dunántúl
Férfi – 4 19 121 16 610 2 033 179 10 21 343 5– 9 18 273 11 881 4 118 211 18 22 62010–14 17 687 9 438 5 718 292 23 23 72015–19 19 461 9 854 9 381 460 41 29 34320–24 18 640 9 325 9 167 1 061 30 28 89825–29 17 119 6 987 9 019 729 24 26 89130–34 18 558 5 143 13 328 863 37 32 78635–39 19 306 4 248 15 941 879 40 36 16640–44 16 457 3 309 15 003 996 30 32 48645–49 13 564 2 685 14 696 871 26 29 15750–54 14 727 2 829 17 670 790 31 33 21855–59 14 743 2 589 21 297 845 25 36 91060–64 10 191 1 725 18 086 958 31 29 26665–69 6 288 1 048 12 490 2 120 30 20 92870–74 4 919 971 9 661 1 645 24 16 24975–79 3 575 699 6 834 976 16 11 40180–84 2 145 437 4 246 623 11 7 025
85– 1 153 238 2 260 428 9 3 850Együtt 235 927 90 016 190 948 14 926 456 442 257
Nő – 4 18 224 15 747 1 873 209 11 20 317 5– 9 17 090 11 141 3 848 238 12 21 18810–14 16 788 8 873 5 419 257 19 22 48315–19 17 518 8 827 9 759 419 32 27 72820–24 16 001 7 379 10 773 1 054 24 27 85225–29 14 071 4 515 10 969 737 20 25 79730–34 15 705 3 050 15 632 929 32 32 29835–39 16 637 2 665 17 887 915 29 35 46840–44 14 516 2 092 17 228 1 037 23 32 80445–49 12 169 1 675 16 984 826 11 29 99050–54 13 514 1 761 20 753 933 22 35 22255–59 14 820 1 897 25 370 1 055 27 41 27260–64 11 425 1 503 22 800 1 084 27 35 33665–69 8 203 1 104 17 432 2 548 27 28 21070–74 7 830 1 226 15 823 2 241 27 25 92175–79 6 672 1 100 13 169 1 741 49 21 63180–84 4 994 899 9 596 1 301 35 15 926
85– 3 222 584 6 893 1 090 34 11 239Együtt 229 399 76 038 242 208 18 614 461 490 682
Összesen – 4 37 345 32 357 3 906 388 21 41 660 5– 9 35 363 23 022 7 966 449 30 43 80810–14 34 475 18 311 11 137 549 42 46 20315–19 36 979 18 681 19 140 879 73 57 07120–24 34 641 16 704 19 940 2 115 54 56 75025–29 31 190 11 502 19 988 1 466 44 52 68830–34 34 263 8 193 28 960 1 792 69 65 08435–39 35 943 6 913 33 828 1 794 69 71 63440–44 30 973 5 401 32 231 2 033 53 65 29045–49 25 733 4 360 31 680 1 697 37 59 14750–54 28 241 4 590 38 423 1 723 53 68 44055–59 29 563 4 486 46 667 1 900 52 78 18260–64 21 616 3 228 40 886 2 042 58 64 60265–69 14 491 2 152 29 922 4 668 57 49 13870–74 12 749 2 197 25 484 3 886 51 42 17075–79 10 247 1 799 20 003 2 717 65 33 03280–84 7 139 1 336 13 842 1 924 46 22 951
85– 4 375 822 9 153 1 518 43 15 089Összesen 465 326 166 054 433 156 33 540 917 932 939
3. Országos adatok 109
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Észak-Magyarország
Férfi – 4 26 935 23 104 2 587 137 7 29 666 5– 9 26 162 16 041 5 435 174 14 31 78510–14 26 566 13 396 7 562 216 33 34 37715–19 28 368 14 017 10 941 286 36 39 63120–24 27 492 13 219 10 659 517 30 38 69825–29 24 679 9 775 10 884 529 39 36 13130–34 25 761 7 163 15 428 696 35 41 92035–39 26 490 6 264 17 615 692 46 44 84340–44 23 831 5 215 16 971 875 45 41 72245–49 20 643 4 183 16 145 607 49 37 44450–54 21 351 3 861 18 794 598 55 40 79855–59 21 327 3 691 22 052 540 51 43 97060–64 15 760 2 442 18 581 504 34 34 87965–69 10 979 1 678 13 393 1 130 42 25 54470–74 8 943 1 488 10 312 643 27 19 92575–79 6 645 1 146 7 470 379 20 14 51480–84 3 926 727 4 145 263 11 8 345
85– 2 203 378 2 170 231 8 4 612Együtt 348 061 127 788 211 144 9 017 582 568 804
Nő – 4 25 832 22 044 2 465 109 9 28 415 5– 9 24 608 15 082 5 231 137 12 29 98810–14 24 965 12 421 7 187 181 15 32 34815–19 25 677 12 248 11 519 300 32 37 52820–24 23 311 10 584 11 347 495 17 35 17025–29 19 918 6 199 12 779 595 27 33 31930–34 21 643 4 166 16 917 835 40 39 43535–39 22 722 3 524 19 632 802 40 43 19640–44 20 926 3 137 19 283 972 47 41 22845–49 18 717 2 462 18 599 674 37 38 02750–54 20 692 2 515 22 184 848 42 43 76655–59 22 888 2 838 26 435 922 47 50 29260–64 18 864 2 149 23 375 781 40 43 06065–69 16 548 1 921 18 733 1 429 43 36 75370–74 15 853 2 092 17 012 965 32 33 86275–79 13 744 1 872 14 131 630 37 28 54280–84 9 763 1 469 9 343 489 41 19 636
85– 6 598 1 104 6 870 706 32 14 206Együtt 353 269 107 827 263 042 11 870 590 628 771
Összesen – 4 52 767 45 148 5 052 246 16 58 081 5– 9 50 770 31 123 10 666 311 26 61 77310–14 51 531 25 817 14 749 397 48 66 72515–19 54 045 26 265 22 460 586 68 77 15920–24 50 803 23 803 22 006 1 012 47 73 86825–29 44 597 15 974 23 663 1 124 66 69 45030–34 47 404 11 329 32 345 1 531 75 81 35535–39 49 212 9 788 37 247 1 494 86 88 03940–44 44 757 8 352 36 254 1 847 92 82 95045–49 39 360 6 645 34 744 1 281 86 75 47150–54 42 043 6 376 40 978 1 446 97 84 56455–59 44 215 6 529 48 487 1 462 98 94 26260–64 34 624 4 591 41 956 1 285 74 77 93965–69 27 527 3 599 32 126 2 559 85 62 29770–74 24 796 3 580 27 324 1 608 59 53 78775–79 20 389 3 018 21 601 1 009 57 43 05680–84 13 689 2 196 13 488 752 52 27 981
85– 8 801 1 482 9 040 937 40 18 818Összesen 701 330 235 615 474 186 20 887 1 172 1 197 575
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 110
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Észak-Alföld
Férfi – 4 35 048 29 930 2 689 245 12 37 994 5– 9 34 828 20 726 5 788 290 22 40 92810–14 35 950 16 906 7 981 365 34 44 33015–19 38 055 17 465 12 662 757 39 51 51320–24 36 529 16 899 11 979 1 529 49 50 08625–29 32 992 12 286 12 194 1 413 63 46 66230–34 36 060 8 778 17 503 1 424 52 55 03935–39 38 114 7 476 19 652 1 447 43 59 25640–44 33 086 5 563 18 121 1 586 40 52 83345–49 28 316 4 528 16 255 1 272 38 45 88150–54 30 244 4 586 18 421 1 252 55 49 97255–59 31 066 4 308 21 587 1 168 42 53 86360–64 23 481 2 721 17 944 912 35 42 37265–69 15 626 1 822 11 949 1 346 27 28 94870–74 12 503 1 598 8 985 875 17 22 38075–79 9 334 1 198 6 504 446 18 16 30280–84 5 547 819 4 032 307 10 9 896
85– 3 374 463 2 300 249 5 5 928Együtt 480 153 158 072 216 546 16 883 601 714 183
Nő – 4 33 208 28 293 2 659 203 9 36 079 5– 9 33 191 19 743 5 388 293 7 38 87910–14 33 979 15 746 7 697 371 11 42 05815–19 35 337 15 725 13 369 656 35 49 39720–24 32 033 13 439 14 650 1 357 46 48 08625–29 27 594 7 478 15 050 1 634 50 44 32830–34 30 515 4 614 20 659 1 732 27 52 93335–39 32 747 4 043 22 676 1 903 41 57 36740–44 29 337 2 889 21 193 2 102 44 52 67645–49 25 727 2 232 19 498 1 472 63 46 76050–54 28 805 2 379 23 164 1 673 40 53 68255–59 31 554 2 567 26 660 1 504 48 59 76660–64 26 513 2 078 22 806 1 257 38 50 61465–69 20 859 1 673 16 890 1 895 25 39 66970–74 19 824 1 672 15 650 1 239 36 36 74975–79 16 883 1 591 13 305 748 38 30 97480–84 12 390 1 286 9 427 608 33 22 458
85– 8 208 953 7 029 672 20 15 929Együtt 478 704 128 401 277 770 21 319 611 778 404
Összesen – 4 68 256 58 223 5 348 448 21 74 073 5– 9 68 019 40 469 11 176 583 29 79 80710–14 69 929 32 652 15 678 736 45 86 38815–19 73 392 33 190 26 031 1 413 74 100 91020–24 68 562 30 338 26 629 2 886 95 98 17225–29 60 586 19 764 27 244 3 047 113 90 99030–34 66 575 13 392 38 162 3 156 79 107 97235–39 70 861 11 519 42 328 3 350 84 116 62340–44 62 423 8 452 39 314 3 688 84 105 50945–49 54 043 6 760 35 753 2 744 101 92 64150–54 59 049 6 965 41 585 2 925 95 103 65455–59 62 620 6 875 48 247 2 672 90 113 62960–64 49 994 4 799 40 750 2 169 73 92 98665–69 36 485 3 495 28 839 3 241 52 68 61770–74 32 327 3 270 24 635 2 114 53 59 12975–79 26 217 2 789 19 809 1 194 56 47 27680–84 17 937 2 105 13 459 915 43 32 354
85– 11 582 1 416 9 329 921 25 21 857Összesen 958 857 286 473 494 316 38 202 1 212 1 492 587
3. Országos adatok 111
3.1.2.2 A népesség születési hely, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Születési helye
azonos településen volt Korcsoport,
éves
összesen
ebből: születése óta
azonos lakcímen
lakik
más településen volt külföldön volt ismeretlen helyen
volt
Összesen
Dél-Alföld
Férfi – 4 26 672 22 768 2 025 403 6 29 106 5– 9 26 670 16 091 4 476 425 23 31 59410–14 26 260 12 411 6 314 465 19 33 05815–19 28 986 13 086 11 298 892 28 41 20420–24 28 624 12 818 10 830 1 661 21 41 13625–29 25 613 8 836 10 836 1 492 16 37 95730–34 29 704 6 487 15 422 1 816 21 46 96335–39 31 784 5 213 18 096 1 853 26 51 75940–44 27 069 3 658 16 617 2 235 27 45 94845–49 22 646 2 825 15 467 1 590 36 39 73950–54 23 622 2 554 17 741 1 532 32 42 92755–59 26 385 2 539 21 230 1 417 49 49 08160–64 20 914 1 777 18 105 1 183 20 40 22265–69 15 509 1 214 13 064 1 725 32 30 33070–74 11 707 957 9 673 1 037 15 22 43275–79 8 659 719 6 936 707 16 16 31880–84 5 260 472 4 556 542 8 10 366
85– 3 418 286 2 657 434 8 6 517Együtt 389 502 114 711 205 343 21 409 403 616 657
Nő – 4 25 730 21 896 2 059 384 3 28 176 5– 9 24 988 14 980 4 290 415 11 29 70410–14 24 918 11 799 6 099 441 18 31 47615–19 27 075 11 868 11 525 800 17 39 41720–24 24 943 9 959 12 024 1 622 22 38 61125–29 21 928 5 698 12 458 1 726 15 36 12730–34 25 533 3 452 17 493 1 918 26 44 97035–39 27 958 2 972 20 145 2 070 28 50 20140–44 24 470 2 136 18 956 2 262 31 45 71945–49 20 780 1 537 18 099 1 505 30 40 41450–54 23 437 1 579 21 089 1 638 36 46 20055–59 27 717 1 777 26 097 1 536 31 55 38160–64 24 488 1 485 22 660 1 223 29 48 40065–69 20 660 1 284 18 120 2 010 26 40 81670–74 18 719 1 209 15 956 1 461 22 36 15875–79 15 240 1 077 13 288 1 167 31 29 72680–84 11 893 926 9 709 868 29 22 499
85– 8 723 760 7 370 969 21 17 083Együtt 399 200 96 394 257 437 24 015 426 681 078
Összesen – 4 52 402 44 664 4 084 787 9 57 282 5– 9 51 658 31 071 8 766 840 34 61 29810–14 51 178 24 210 12 413 906 37 64 53415–19 56 061 24 954 22 823 1 692 45 80 62120–24 53 567 22 777 22 854 3 283 43 79 74725–29 47 541 14 534 23 294 3 218 31 74 08430–34 55 237 9 939 32 915 3 734 47 91 93335–39 59 742 8 185 38 241 3 923 54 101 96040–44 51 539 5 794 35 573 4 497 58 91 66745–49 43 426 4 362 33 566 3 095 66 80 15350–54 47 059 4 133 38 830 3 170 68 89 12755–59 54 102 4 316 47 327 2 953 80 104 46260–64 45 402 3 262 40 765 2 406 49 88 62265–69 36 169 2 498 31 184 3 735 58 71 14670–74 30 426 2 166 25 629 2 498 37 58 59075–79 23 899 1 796 20 224 1 874 47 46 04480–84 17 153 1 398 14 265 1 410 37 32 865
85– 12 141 1 046 10 027 1 403 29 23 600Összesen 788 702 211 105 462 780 45 424 829 1 297 735
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 112
3.1.3 Családi állapot, termékenység
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Közép-Magyarország
Férfi
15–19 79 175 69 7 18 79 269
20–24 92 251 1 436 16 89 93 792
25–29 84 563 12 492 35 760 97 850
30–34 76 564 44 949 102 4 586 126 201
35–39 54 599 65 188 214 11 431 131 432
40–44 30 516 61 402 456 16 297 108 671
45–49 15 529 48 038 722 15 984 80 273
50–54 11 177 48 152 1 685 16 699 77 713
55–59 10 005 65 378 3 908 20 836 100 127
60–64 5 028 58 198 5 126 14 520 82 872
65–69 2 729 50 965 6 019 9 593 69 306
70–74 1 736 34 809 5 979 4 759 47 283
75–79 905 23 552 6 151 2 424 33 032
80–84 552 14 764 6 251 1 261 22 828
85– 361 7 128 6 122 604 14 215
Együtt 465 690 536 520 42 793 119 861 1 164 864
Nő
15–19 76 196 224 6 26 76 452
20–24 88 927 4 118 16 283 93 344
25–29 74 368 24 563 85 2 042 101 058
30–34 62 566 59 283 320 8 554 130 723
35–39 43 227 71 411 942 18 086 133 666
40–44 22 201 61 938 2 097 24 032 110 268
45–49 10 510 48 478 3 553 22 324 84 865
50–54 7 138 50 660 7 482 23 954 89 234
55–59 7 084 67 398 16 002 31 206 121 690
60–64 5 206 57 167 22 559 23 662 108 594
65–69 3 978 45 312 28 891 16 979 95 160
70–74 2 908 27 712 32 970 10 498 74 088
75–79 1 915 15 679 35 218 7 103 59 915
80–84 1 690 7 372 33 611 4 870 47 543
85– 1 651 2 483 32 725 3 284 40 143
Együtt 409 565 543 798 216 477 196 903 1 366 743
Összesen
15–19 155 371 293 13 44 155 721
20–24 181 178 5 554 32 372 187 136
25–29 158 931 37 055 120 2 802 198 908
30–34 139 130 104 232 422 13 140 256 924
35–39 97 826 136 599 1 156 29 517 265 098
40–44 52 717 123 340 2 553 40 329 218 939
45–49 26 039 96 516 4 275 38 308 165 138
50–54 18 315 98 812 9 167 40 653 166 947
55–59 17 089 132 776 19 910 52 042 221 817
60–64 10 234 115 365 27 685 38 182 191 466
65–69 6 707 96 277 34 910 26 572 164 466
70–74 4 644 62 521 38 949 15 257 121 371
75–79 2 820 39 231 41 369 9 527 92 947
80–84 2 242 22 136 39 862 6 131 70 371
85– 2 012 9 611 38 847 3 888 54 358
Összesen 875 255 1 080 318 259 270 316 764 2 531 607
3. Országos adatok 113
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Közép-Dunántúl
Férfi
15–19 33 494 15 1 10 33 520
20–24 34 153 422 5 45 34 625
25–29 30 174 3 845 10 377 34 406
30–34 26 343 14 845 34 1 925 43 147
35–39 18 541 22 595 85 4 939 46 160
40–44 10 335 22 413 184 6 860 39 792
45–49 6 380 20 275 392 6 932 33 979
50–54 5 316 23 356 863 7 544 37 079
55–59 3 916 28 605 1 704 7 485 41 710
60–64 1 995 23 861 2 042 4 770 32 668
65–69 1 004 18 307 2 187 2 690 24 188
70–74 653 13 605 2 431 1 394 18 083
75–79 316 9 226 2 509 709 12 760
80–84 170 4 888 2 237 265 7 560
85– 113 1 853 1 905 87 3 958
Együtt 172 903 208 111 16 589 46 032 443 635
Nő
15–19 31 293 94 1 9 31 397
20–24 29 251 1 468 7 136 30 862
25–29 22 702 8 241 33 843 31 819
30–34 17 505 19 765 130 3 515 40 915
35–39 10 988 24 944 433 7 142 43 507
40–44 4 955 23 463 933 8 828 38 179
45–49 2 469 21 261 1 871 8 007 33 608
50–54 1 912 24 599 3 781 8 545 38 837
55–59 1 769 28 166 7 229 8 853 46 017
60–64 1 187 21 954 9 540 6 023 38 704
65–69 824 15 324 11 324 3 771 31 243
70–74 668 10 837 14 628 2 456 28 589
75–79 516 5 755 15 342 1 638 23 251
80–84 431 2 212 12 799 864 16 306
85– 378 562 9 741 463 11 144
Együtt 126 848 208 645 87 792 61 093 484 378
Összesen
15–19 64 787 109 2 19 64 917
20–24 63 404 1 890 12 181 65 487
25–29 52 876 12 086 43 1 220 66 225
30–34 43 848 34 610 164 5 440 84 062
35–39 29 529 47 539 518 12 081 89 667
40–44 15 290 45 876 1 117 15 688 77 971
45–49 8 849 41 536 2 263 14 939 67 587
50–54 7 228 47 955 4 644 16 089 75 916
55–59 5 685 56 771 8 933 16 338 87 727
60–64 3 182 45 815 11 582 10 793 71 372
65–69 1 828 33 631 13 511 6 461 55 431
70–74 1 321 24 442 17 059 3 850 46 672
75–79 832 14 981 17 851 2 347 36 011
80–84 601 7 100 15 036 1 129 23 866
85– 491 2 415 11 646 550 15 102
Összesen 299 751 416 756 104 381 107 125 928 013
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 114
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Nyugat-Dunántúl
Férfi
15–19 29 571 17 2 5 29 595
20–24 29 386 379 3 36 29 804
25–29 26 170 3 855 6 310 30 341
30–34 22 978 15 090 25 1 754 39 847
35–39 15 969 22 385 70 4 245 42 669
40–44 9 213 22 049 144 5 403 36 809
45–49 5 942 19 402 272 5 157 30 773
50–54 5 213 22 389 667 5 156 33 425
55–59 4 163 27 369 1 402 5 464 38 398
60–64 2 331 23 586 1 754 3 490 31 161
65–69 1 163 17 729 1 859 1 923 22 674
70–74 832 12 759 2 072 881 16 544
75–79 451 8 348 2 105 426 11 330
80–84 236 4 907 2 182 201 7 526
85– 145 2 159 2 093 62 4 459
Együtt 153 763 202 423 14 656 34 513 405 355
Nő
15–19 27 431 97 3 9 27 540
20–24 25 793 1 369 2 107 27 271
25–29 19 578 8 207 28 802 28 615
30–34 14 697 20 132 125 3 186 38 140
35–39 9 212 24 303 353 6 038 39 906
40–44 4 604 23 023 784 6 975 35 386
45–49 2 577 20 559 1 567 6 059 30 762
50–54 1 977 23 819 3 358 6 344 35 498
55–59 2 043 27 307 6 535 6 749 42 634
60–64 1 506 21 215 8 593 4 529 35 843
65–69 1 159 14 905 10 268 2 870 29 202
70–74 864 10 015 13 050 1 652 25 581
75–79 744 5 418 14 180 1 035 21 377
80–84 608 2 268 12 849 576 16 301
85– 554 644 10 204 332 11 734
Együtt 113 347 203 281 81 899 47 263 445 790
Összesen
15–19 57 002 114 5 14 57 135
20–24 55 179 1 748 5 143 57 075
25–29 45 748 12 062 34 1 112 58 956
30–34 37 675 35 222 150 4 940 77 987
35–39 25 181 46 688 423 10 283 82 575
40–44 13 817 45 072 928 12 378 72 195
45–49 8 519 39 961 1 839 11 216 61 535
50–54 7 190 46 208 4 025 11 500 68 923
55–59 6 206 54 676 7 937 12 213 81 032
60–64 3 837 44 801 10 347 8 019 67 004
65–69 2 322 32 634 12 127 4 793 51 876
70–74 1 696 22 774 15 122 2 533 42 125
75–79 1 195 13 766 16 285 1 461 32 707
80–84 844 7 175 15 031 777 23 827
85– 699 2 803 12 297 394 16 193
Összesen 267 110 405 704 96 555 81 776 851 145
3. Országos adatok 115
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Dél-Dunántúl
Férfi
15–19 29 309 30 – 4 29 343
20–24 28 388 465 3 42 28 898
25–29 23 443 3 132 5 311 26 891
30–34 19 953 11 091 24 1 718 32 786
35–39 14 574 17 452 56 4 084 36 166
40–44 8 634 17 900 155 5 797 32 486
45–49 5 544 17 437 288 5 888 29 157
50–54 4 705 21 024 802 6 687 33 218
55–59 3 591 25 146 1 513 6 660 36 910
60–64 1 875 21 229 1 846 4 316 29 266
65–69 972 15 655 1 922 2 379 20 928
70–74 629 12 174 2 105 1 341 16 249
75–79 313 8 094 2 326 668 11 401
80–84 158 4 434 2 168 265 7 025
85– 90 1 801 1 864 95 3 850
Együtt 142 178 177 064 15 077 40 255 374 574
Nő
15–19 27 544 170 2 12 27 728
20–24 26 324 1 405 2 121 27 852
25–29 18 352 6 598 41 806 25 797
30–34 13 683 15 285 145 3 185 32 298
35–39 8 990 19 819 383 6 276 35 468
40–44 4 703 19 688 921 7 492 32 804
45–49 2 660 18 628 1 635 7 067 29 990
50–54 2 015 22 059 3 563 7 585 35 222
55–59 1 830 24 947 6 667 7 828 41 272
60–64 1 263 19 612 9 048 5 413 35 336
65–69 837 13 342 10 623 3 408 28 210
70–74 614 9 290 13 682 2 335 25 921
75–79 462 4 933 14 716 1 520 21 631
80–84 373 2 028 12 653 872 15 926
85– 284 524 9 990 441 11 239
Együtt 109 934 178 328 84 071 54 361 426 694
Összesen
15–19 56 853 200 2 16 57 071
20–24 54 712 1 870 5 163 56 750
25–29 41 795 9 730 46 1 117 52 688
30–34 33 636 26 376 169 4 903 65 084
35–39 23 564 37 271 439 10 360 71 634
40–44 13 337 37 588 1 076 13 289 65 290
45–49 8 204 36 065 1 923 12 955 59 147
50–54 6 720 43 083 4 365 14 272 68 440
55–59 5 421 50 093 8 180 14 488 78 182
60–64 3 138 40 841 10 894 9 729 64 602
65–69 1 809 28 997 12 545 5 787 49 138
70–74 1 243 21 464 15 787 3 676 42 170
75–79 775 13 027 17 042 2 188 33 032
80–84 531 6 462 14 821 1 137 22 951
85– 374 2 325 11 854 536 15 089
Összesen 252 112 355 392 99 148 94 616 801 268
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 116
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Észak-Magyarország
Férfi
15–19 39 510 114 1 6 39 631
20–24 37 525 1 093 7 73 38 698
25–29 30 493 5 095 11 532 36 131
30–34 24 409 15 214 35 2 262 41 920
35–39 16 646 22 848 90 5 259 44 843
40–44 9 769 24 436 235 7 282 41 722
45–49 6 313 23 316 457 7 358 37 444
50–54 5 342 26 343 1 072 8 041 40 798
55–59 4 130 30 253 1 953 7 634 43 970
60–64 2 157 25 668 2 281 4 773 34 879
65–69 1 015 19 442 2 403 2 684 25 544
70–74 675 15 070 2 816 1 364 19 925
75–79 332 10 551 2 961 670 14 514
80–84 161 5 343 2 526 315 8 345
85– 82 2 200 2 228 102 4 612
Együtt 178 559 226 986 19 076 48 355 472 976
Nő
15–19 36 993 503 2 30 37 528
20–24 32 310 2 614 7 239 35 170
25–29 22 203 9 801 53 1 262 33 319
30–34 15 104 19 984 188 4 159 39 435
35–39 9 189 25 854 543 7 610 43 196
40–44 4 495 26 201 1 339 9 193 41 228
45–49 2 506 24 608 2 455 8 458 38 027
50–54 1 908 27 857 4 994 9 007 43 766
55–59 1 808 30 237 9 221 9 026 50 292
60–64 1 332 23 457 12 294 5 977 43 060
65–69 862 16 833 15 193 3 865 36 753
70–74 746 11 592 18 924 2 600 33 862
75–79 528 6 232 20 079 1 703 28 542
80–84 399 2 259 16 066 912 19 636
85– 381 614 12 706 505 14 206
Együtt 130 764 228 646 114 064 64 546 538 020
Összesen
15–19 76 503 617 3 36 77 159
20–24 69 835 3 707 14 312 73 868
25–29 52 696 14 896 64 1 794 69 450
30–34 39 513 35 198 223 6 421 81 355
35–39 25 835 48 702 633 12 869 88 039
40–44 14 264 50 637 1 574 16 475 82 950
45–49 8 819 47 924 2 912 15 816 75 471
50–54 7 250 54 200 6 066 17 048 84 564
55–59 5 938 60 490 11 174 16 660 94 262
60–64 3 489 49 125 14 575 10 750 77 939
65–69 1 877 36 275 17 596 6 549 62 297
70–74 1 421 26 662 21 740 3 964 53 787
75–79 860 16 783 23 040 2 373 43 056
80–84 560 7 602 18 592 1 227 27 981
85– 463 2 814 14 934 607 18 818
Összesen 309 323 455 632 133 140 112 901 1 010 996
3. Országos adatok 117
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Észak-Alföld
Férfi
15–19 51 427 77 3 6 51 513
20–24 48 714 1 280 9 83 50 086
25–29 38 718 7 326 15 603 46 662
30–34 30 046 22 127 58 2 808 55 039
35–39 20 120 32 807 121 6 208 59 256
40–44 11 672 32 483 289 8 389 52 833
45–49 7 748 29 478 547 8 108 45 881
50–54 6 934 33 114 1 275 8 649 49 972
55–59 5 042 37 761 2 408 8 652 53 863
60–64 2 557 31 486 2 781 5 548 42 372
65–69 1 325 22 165 2 620 2 838 28 948
70–74 834 16 931 3 070 1 545 22 380
75–79 496 11 796 3 300 710 16 302
80–84 222 6 289 3 074 311 9 896
85– 142 2 798 2 852 136 5 928
Együtt 225 997 287 918 22 422 54 594 590 931
Nő
15–19 48 926 448 3 20 49 397
20–24 44 458 3 358 17 253 48 086
25–29 28 512 14 225 67 1 524 44 328
30–34 18 910 28 843 279 4 901 52 933
35–39 11 850 35 607 764 9 146 57 367
40–44 6 043 34 220 1 614 10 799 52 676
45–49 3 323 30 803 3 033 9 601 46 760
50–54 2 752 34 551 6 108 10 271 53 682
55–59 2 413 36 534 10 556 10 263 59 766
60–64 1 718 28 049 13 828 7 019 50 614
65–69 1 138 18 820 15 574 4 137 39 669
70–74 988 13 253 19 749 2 759 36 749
75–79 710 7 458 21 033 1 773 30 974
80–84 595 2 948 17 829 1 086 22 458
85– 540 758 14 065 566 15 929
Együtt 172 876 289 875 124 519 74 118 661 388
Összesen
15–19 100 353 525 6 26 100 910
20–24 93 172 4 638 26 336 98 172
25–29 67 230 21 551 82 2 127 90 990
30–34 48 956 50 970 337 7 709 107 972
35–39 31 970 68 414 885 15 354 116 623
40–44 17 715 66 703 1 903 19 188 105 509
45–49 11 071 60 281 3 580 17 709 92 641
50–54 9 686 67 665 7 383 18 920 103 654
55–59 7 455 74 295 12 964 18 915 113 629
60–64 4 275 59 535 16 609 12 567 92 986
65–69 2 463 40 985 18 194 6 975 68 617
70–74 1 822 30 184 22 819 4 304 59 129
75–79 1 206 19 254 24 333 2 483 47 276
80–84 817 9 237 20 903 1 397 32 354
85– 682 3 556 16 917 702 21 857
Összesen 398 873 577 793 146 941 128 712 1 252 319
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 118
3.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Dél-Alföld
Férfi
15–19 41 172 20 5 7 41 204
20–24 40 471 597 10 58 41 136
25–29 33 164 4 408 14 371 37 957
30–34 29 163 15 575 49 2 176 46 963
35–39 21 781 24 600 96 5 282 51 759
40–44 12 650 25 203 231 7 864 45 948
45–49 8 032 23 022 461 8 224 39 739
50–54 6 575 26 093 1 103 9 156 42 927
55–59 5 476 31 812 1 952 9 841 49 081
60–64 2 927 27 828 2 515 6 952 40 222
65–69 1 560 22 082 2 722 3 966 30 330
70–74 1 014 16 155 2 968 2 295 22 432
75–79 563 11 398 3 221 1 136 16 318
80–84 298 6 539 3 062 467 10 366
85– 200 2 992 3 113 212 6 517
Együtt 205 046 238 324 21 522 58 007 522 899
Nő
15–19 39 251 153 2 11 39 417
20–24 36 552 1 882 11 166 38 611
25–29 25 867 9 147 61 1 052 36 127
30–34 19 953 20 820 190 4 007 44 970
35–39 13 490 27 772 551 8 388 50 201
40–44 6 917 27 110 1 294 10 398 45 719
45–49 3 763 24 303 2 241 10 107 40 414
50–54 2 891 27 525 4 551 11 233 46 200
55–59 2 646 31 765 8 790 12 180 55 381
60–64 1 926 25 841 11 787 8 846 48 400
65–69 1 351 19 128 14 532 5 805 40 816
70–74 1 060 12 952 18 222 3 924 36 158
75–79 720 7 310 19 222 2 474 29 726
80–84 640 3 175 17 266 1 418 22 499
85– 564 932 14 834 753 17 083
Együtt 157 591 239 815 113 554 80 762 591 722
Összesen
15–19 80 423 173 7 18 80 621
20–24 77 023 2 479 21 224 79 747
25–29 59 031 13 555 75 1 423 74 084
30–34 49 116 36 395 239 6 183 91 933
35–39 35 271 52 372 647 13 670 101 960
40–44 19 567 52 313 1 525 18 262 91 667
45–49 11 795 47 325 2 702 18 331 80 153
50–54 9 466 53 618 5 654 20 389 89 127
55–59 8 122 63 577 10 742 22 021 104 462
60–64 4 853 53 669 14 302 15 798 88 622
65–69 2 911 41 210 17 254 9 771 71 146
70–74 2 074 29 107 21 190 6 219 58 590
75–79 1 283 18 708 22 443 3 610 46 044
80–84 938 9 714 20 328 1 885 32 865
85– 764 3 924 17 947 965 23 600
Összesen 362 637 478 139 135 076 138 769 1 114 621
3. Országos adatok 119
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Közép-Magyarország
Férfi
15–19 729 4 1 6 740
20–24 6 896 12 4 24 6 936
25–29 18 503 74 8 242 18 827
30–34 24 756 305 23 1 767 26 851
35–39 20 832 479 74 4 702 26 087
40–44 11 293 571 96 6 331 18 291
45–49 4 952 488 149 5 722 11 311
50–54 3 050 493 348 5 587 9 478
55–59 2 484 634 689 6 901 10 708
60–64 1 143 427 732 4 637 6 939
65–69 598 277 735 3 052 4 662
70–74 317 128 608 1 417 2 470
75–79 148 55 492 675 1 370
80–84 76 23 372 285 756
85– 52 11 214 102 379
Együtt 95 829 3 981 4 545 41 450 145 805
Nő
15–19 1 878 5 2 5 1 890
20–24 12 904 61 3 95 13 063
25–29 23 079 179 20 741 24 019
30–34 23 649 353 60 3 015 27 077
35–39 16 865 481 203 5 741 23 290
40–44 7 763 539 378 6 731 15 411
45–49 2 932 490 623 5 610 9 655
50–54 1 634 349 1 020 5 293 8 296
55–59 1 205 344 1 478 5 787 8 814
60–64 556 124 1 327 3 459 5 466
65–69 290 54 1 095 1 746 3 185
70–74 166 26 843 783 1 818
75–79 80 8 447 311 846
80–84 32 – 186 109 327
85– 18 1 94 36 149
Együtt 93 051 3 014 7 779 39 462 143 306
Összesen
15–19 2 607 9 3 11 2 630
20–24 19 800 73 7 119 19 999
25–29 41 582 253 28 983 42 846
30–34 48 405 658 83 4 782 53 928
35–39 37 697 960 277 10 443 49 377
40–44 19 056 1 110 474 13 062 33 702
45–49 7 884 978 772 11 332 20 966
50–54 4 684 842 1 368 10 880 17 774
55–59 3 689 978 2 167 12 688 19 522
60–64 1 699 551 2 059 8 096 12 405
65–69 888 331 1 830 4 798 7 847
70–74 483 154 1 451 2 200 4 288
75–79 228 63 939 986 2 216
80–84 108 23 558 394 1 083
85– 70 12 308 138 528
Összesen 188 880 6 995 12 324 80 912 289 111
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 120
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Közép-Dunántúl
Férfi
15–19 312 – – 1 313
20–24 2 990 2 2 17 3 011
25–29 6 921 22 3 130 7 076
30–34 9 743 82 8 804 10 637
35–39 7 467 109 34 2 012 9 622
40–44 3 724 125 51 2 643 6 543
45–49 1 731 127 66 2 475 4 399
50–54 1 236 137 169 2 531 4 073
55–59 774 164 298 2 420 3 656
60–64 358 87 289 1 607 2 341
65–69 181 59 313 907 1 460
70–74 99 32 265 437 833
75–79 44 18 191 209 462
80–84 15 7 129 67 218
85– 13 2 64 8 87
Együtt 35 608 973 1 882 16 268 54 731
Nő
15–19 975 1 – 2 978
20–24 5 679 17 1 54 5 751
25–29 8 601 62 9 369 9 041
30–34 8 483 109 36 1 388 10 016
35–39 5 308 158 126 2 613 8 205
40–44 1 986 159 230 2 830 5 205
45–49 772 143 389 2 401 3 705
50–54 426 124 578 2 289 3 417
55–59 310 83 728 1 964 3 085
60–64 132 42 652 1 043 1 869
65–69 86 11 497 534 1 128
70–74 47 3 364 217 631
75–79 14 – 185 102 301
80–84 8 – 80 19 107
85– 3 – 27 4 34
Együtt 32 830 912 3 902 15 829 53 473
Összesen
15–19 1 287 1 – 3 1 291
20–24 8 669 19 3 71 8 762
25–29 15 522 84 12 499 16 117
30–34 18 226 191 44 2 192 20 653
35–39 12 775 267 160 4 625 17 827
40–44 5 710 284 281 5 473 11 748
45–49 2 503 270 455 4 876 8 104
50–54 1 662 261 747 4 820 7 490
55–59 1 084 247 1 026 4 384 6 741
60–64 490 129 941 2 650 4 210
65–69 267 70 810 1 441 2 588
70–74 146 35 629 654 1 464
75–79 58 18 376 311 763
80–84 23 7 209 86 325
85– 16 2 91 12 121
Összesen 68 438 1 885 5 784 32 097 108 204
3. Országos adatok 121
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Nyugat-Dunántúl
Férfi
15–19 148 – – 1 149
20–24 1 976 4 1 10 1 991
25–29 4 992 12 2 95 5 101
30–34 7 119 54 6 666 7 845
35–39 5 421 79 22 1 536 7 058
40–44 2 730 77 33 1 956 4 796
45–49 1 267 84 65 1 686 3 102
50–54 906 103 117 1 557 2 683
55–59 601 92 211 1 647 2 551
60–64 293 52 226 1 036 1 607
65–69 122 31 196 505 854
70–74 67 18 168 237 490
75–79 36 7 124 104 271
80–84 13 4 84 43 144
85– 12 1 45 8 66
Együtt 25 703 618 1 300 11 087 38 708
Nő
15–19 610 – – 1 611
20–24 4 025 10 – 35 4 070
25–29 6 348 30 11 309 6 698
30–34 6 183 72 43 1 203 7 501
35–39 3 816 86 84 1 986 5 972
40–44 1 561 101 150 2 016 3 828
45–49 663 84 250 1 647 2 644
50–54 342 65 397 1 455 2 259
55–59 241 47 511 1 237 2 036
60–64 111 16 400 672 1 199
65–69 63 8 284 283 638
70–74 29 2 195 119 345
75–79 14 1 120 50 185
80–84 8 – 29 8 45
85– 2 – 12 2 16
Együtt 24 016 522 2 486 11 023 38 047
Összesen
15–19 758 – – 2 760
20–24 6 001 14 1 45 6 061
25–29 11 340 42 13 404 11 799
30–34 13 302 126 49 1 869 15 346
35–39 9 237 165 106 3 522 13 030
40–44 4 291 178 183 3 972 8 624
45–49 1 930 168 315 3 333 5 746
50–54 1 248 168 514 3 012 4 942
55–59 842 139 722 2 884 4 587
60–64 404 68 626 1 708 2 806
65–69 185 39 480 788 1 492
70–74 96 20 363 356 835
75–79 50 8 244 154 456
80–84 21 4 113 51 189
85– 14 1 57 10 82
Összesen 49 719 1 140 3 786 22 110 76 755
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 122
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Dél-Dunántúl
Férfi
15–19 357 – – – 357
20–24 2 743 6 – 8 2 757
25–29 5 500 27 2 123 5 652
30–34 7 001 50 9 714 7 774
35–39 5 579 124 11 1 670 7 384
40–44 2 993 97 41 2 174 5 305
45–49 1 629 135 49 2 029 3 842
50–54 1 168 142 151 2 183 3 644
55–59 815 156 293 2 174 3 438
60–64 420 116 291 1 398 2 225
65–69 206 72 260 783 1 321
70–74 103 33 259 405 800
75–79 47 12 192 190 441
80–84 19 4 135 69 227
85– 10 – 55 26 91
Együtt 28 590 974 1 748 13 946 45 258
Nő
15–19 1 096 3 – 2 1 101
20–24 5 205 21 – 52 5 278
25–29 6 710 62 14 324 7 110
30–34 6 231 78 36 1 254 7 599
35–39 3 961 146 99 2 249 6 455
40–44 1 805 158 228 2 387 4 578
45–49 864 143 304 2 056 3 367
50–54 546 127 547 1 927 3 147
55–59 344 100 670 1 685 2 799
60–64 162 39 635 879 1 715
65–69 86 14 469 392 961
70–74 49 7 354 224 634
75–79 13 – 177 66 256
80–84 2 1 84 15 102
85– 7 – 25 4 36
Együtt 27 081 899 3 642 13 516 45 138
Összesen
15–19 1 453 3 – 2 1 458
20–24 7 948 27 – 60 8 035
25–29 12 210 89 16 447 12 762
30–34 13 232 128 45 1 968 15 373
35–39 9 540 270 110 3 919 13 839
40–44 4 798 255 269 4 561 9 883
45–49 2 493 278 353 4 085 7 209
50–54 1 714 269 698 4 110 6 791
55–59 1 159 256 963 3 859 6 237
60–64 582 155 926 2 277 3 940
65–69 292 86 729 1 175 2 282
70–74 152 40 613 629 1 434
75–79 60 12 369 256 697
80–84 21 5 219 84 329
85– 17 – 80 30 127
Összesen 55 671 1 873 5 390 27 462 90 396
3. Országos adatok 123
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Észak-Magyarország
Férfi
15–19 810 2 – 3 815
20–24 4 618 7 – 32 4 657
25–29 7 269 23 6 198 7 496
30–34 8 180 68 22 837 9 107
35–39 5 748 122 26 1 862 7 758
40–44 2 793 104 44 2 324 5 265
45–49 1 422 142 90 2 194 3 848
50–54 1 049 137 194 2 173 3 553
55–59 709 125 294 2 023 3 151
60–64 314 92 280 1 417 2 103
65–69 146 44 256 752 1 198
70–74 84 23 223 370 700
75–79 32 4 182 167 385
80–84 19 7 114 70 210
85– 5 1 45 18 69
Együtt 33 198 901 1 776 14 440 50 315
Nő
15–19 2 193 1 1 9 2 204
20–24 7 201 24 3 94 7 322
25–29 8 116 54 17 471 8 658
30–34 6 662 104 38 1 457 8 261
35–39 3 854 132 102 2 430 6 518
40–44 1 442 129 269 2 481 4 321
45–49 680 112 421 2 106 3 319
50–54 407 89 584 1 861 2 941
55–59 283 51 749 1 661 2 744
60–64 138 39 647 893 1 717
65–69 54 7 416 357 834
70–74 37 5 313 167 522
75–79 13 2 155 70 240
80–84 5 2 42 19 68
85– 3 – 17 3 23
Együtt 31 088 751 3 774 14 079 49 692
Összesen
15–19 3 003 3 1 12 3 019
20–24 11 819 31 3 126 11 979
25–29 15 385 77 23 669 16 154
30–34 14 842 172 60 2 294 17 368
35–39 9 602 254 128 4 292 14 276
40–44 4 235 233 313 4 805 9 586
45–49 2 102 254 511 4 300 7 167
50–54 1 456 226 778 4 034 6 494
55–59 992 176 1 043 3 684 5 895
60–64 452 131 927 2 310 3 820
65–69 200 51 672 1 109 2 032
70–74 121 28 536 537 1 222
75–79 45 6 337 237 625
80–84 24 9 156 89 278
85– 8 1 62 21 92
Összesen 64 286 1 652 5 550 28 519 100 007
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 124
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Észak-Alföld
Férfi
15–19 790 – – 1 791
20–24 4 978 5 2 31 5 016
25–29 8 865 24 3 214 9 106
30–34 9 850 96 19 998 10 963
35–39 7 029 132 30 2 132 9 323
40–44 3 495 142 61 2 748 6 446
45–49 1 867 142 87 2 586 4 682
50–54 1 438 165 212 2 535 4 350
55–59 967 137 330 2 448 3 882
60–64 428 96 364 1 617 2 505
65–69 235 43 319 786 1 383
70–74 119 22 293 413 847
75–79 75 4 223 194 496
80–84 20 3 149 60 232
85– 14 1 91 22 128
Együtt 40 170 1 012 2 183 16 785 60 150
Nő
15–19 2 138 6 1 7 2 152
20–24 8 539 21 3 99 8 662
25–29 9 983 60 11 535 10 589
30–34 8 140 113 71 1 633 9 957
35–39 4 848 133 175 2 767 7 923
40–44 2 031 130 329 2 906 5 396
45–49 922 139 463 2 445 3 969
50–54 612 99 705 2 133 3 549
55–59 386 84 838 1 823 3 131
60–64 214 30 749 1 038 2 031
65–69 78 14 461 434 987
70–74 56 1 395 190 642
75–79 18 6 226 64 314
80–84 10 1 87 26 124
85– 5 – 23 1 29
Együtt 37 980 837 4 537 16 101 59 455
Összesen
15–19 2 928 6 1 8 2 943
20–24 13 517 26 5 130 13 678
25–29 18 848 84 14 749 19 695
30–34 17 990 209 90 2 631 20 920
35–39 11 877 265 205 4 899 17 246
40–44 5 526 272 390 5 654 11 842
45–49 2 789 281 550 5 031 8 651
50–54 2 050 264 917 4 668 7 899
55–59 1 353 221 1 168 4 271 7 013
60–64 642 126 1 113 2 655 4 536
65–69 313 57 780 1 220 2 370
70–74 175 23 688 603 1 489
75–79 93 10 449 258 810
80–84 30 4 236 86 356
85– 19 1 114 23 157
Összesen 78 150 1 849 6 720 32 886 119 605
3. Országos adatok 125
3.1.3.2 A 15 éves és idősebb élettársi kapcsolatban élő népesség családi állapot, korcsoport és
nemek szerint, 2011 (folytatás)
Korcsoport,
éves Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
Dél-Alföld
Férfi
15–19 332 – – – 332
20–24 3 353 4 1 19 3 377
25–29 7 504 21 5 133 7 663
30–34 10 361 95 16 823 11 295
35–39 8 489 135 27 2 140 10 791
40–44 4 323 152 54 2 891 7 420
45–49 2 365 153 96 2 751 5 365
50–54 1 663 195 206 2 902 4 966
55–59 1 248 240 344 3 025 4 857
60–64 577 159 361 2 166 3 263
65–69 294 80 351 1 247 1 972
70–74 162 38 335 669 1 204
75–79 76 21 282 291 670
80–84 25 3 186 115 329
85– 19 6 104 32 161
Együtt 40 791 1 302 2 368 19 204 63 665
Nő
15–19 1 109 3 – – 1 112
20–24 6 542 34 5 61 6 642
25–29 9 492 53 19 407 9 971
30–34 9 387 134 53 1 486 11 060
35–39 6 053 155 140 2 823 9 171
40–44 2 655 179 289 3 058 6 181
45–49 1 204 177 400 2 710 4 491
50–54 778 152 651 2 673 4 254
55–59 486 114 860 2 527 3 987
60–64 253 67 784 1 447 2 551
65–69 127 21 676 717 1 541
70–74 76 11 531 333 951
75–79 35 4 271 121 431
80–84 12 2 110 32 156
85– 5 – 39 6 50
Együtt 38 214 1 106 4 828 18 401 62 549
Összesen
15–19 1 441 3 – – 1 444
20–24 9 895 38 6 80 10 019
25–29 16 996 74 24 540 17 634
30–34 19 748 229 69 2 309 22 355
35–39 14 542 290 167 4 963 19 962
40–44 6 978 331 343 5 949 13 601
45–49 3 569 330 496 5 461 9 856
50–54 2 441 347 857 5 575 9 220
55–59 1 734 354 1 204 5 552 8 844
60–64 830 226 1 145 3 613 5 814
65–69 421 101 1 027 1 964 3 513
70–74 238 49 866 1 002 2 155
75–79 111 25 553 412 1 101
80–84 37 5 296 147 485
85– 24 6 143 38 211
Összesen 79 005 2 408 7 196 37 605 126 214
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 126
3.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Közép-Magyarország
7– 9 9 164 7 537 16 701 – – – – – – – – –
10–14 623 575 1 198 4 869 5 720 10 589 – – – – – –
15–19 244 181 425 76 342 74 583 150 925 14 559 17 367 31 926 – – –
20–24 324 214 538 92 817 92 715 185 532 69 485 78 600 148 085 8 408 14 837 23 245
25–29 383 302 685 96 917 100 333 197 250 71 496 84 805 156 301 29 529 45 558 75 087
30–34 445 384 829 125 167 129 815 254 982 85 166 105 368 190 534 42 069 58 945 101 014
35–39 439 360 799 130 453 132 808 263 261 78 756 101 536 180 292 38 926 51 359 90 285
40–44 360 310 670 107 817 109 429 217 246 61 417 80 285 141 702 28 306 34 998 63 304
45–49 272 335 607 79 590 83 951 163 541 44 725 59 612 104 337 20 530 26 551 47 081
50–54 283 398 681 76 924 88 053 164 977 41 784 59 303 101 087 19 675 25 475 45 150
55–59 269 354 623 99 277 120 425 219 702 52 726 77 657 130 383 24 648 29 518 54 166
60–64 190 315 505 82 047 107 238 189 285 46 058 68 190 114 248 22 266 23 023 45 289
65–69 191 328 519 68 309 92 765 161 074 39 414 54 054 93 468 20 557 19 437 39 994
70–74 118 359 477 45 860 69 471 115 331 24 441 33 349 57 790 12 586 10 784 23 370
75–79 130 467 597 31 143 50 758 81 901 16 800 21 241 38 041 9 730 7 132 16 862
80–84 82 332 414 21 030 37 186 58 216 12 504 14 076 26 580 7 835 5 006 12 841
85– 66 342 408 12 395 26 437 38 832 7 388 9 189 16 577 4 532 3 100 7 632
Összesen 13 583 13 093 26 676 1 150 957 1 321 687 2 472 644 666 719 864 632 1 531 351 289 597 355 723 645 320
Ebből:
10– 4 419 5 556 9 975 1 150 957 1 321 687 2 472 644 666 719 864 632 1 531 351 289 597 355 723 645 320
15– 3 796 4 981 8 777 1 146 088 1 315 967 2 462 055 666 719 864 632 1 531 351 289 597 355 723 645 320
18– 3 650 4 884 8 534 1 104 263 1 275 580 2 379 843 666 712 864 623 1 531 335 289 597 355 723 645 320
25– 3 228 4 586 7 814 976 929 1 148 669 2 125 598 582 675 768 665 1 351 340 281 189 340 886 622 075
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 22,3 19,5 21,0 – – – – – – – – –
10–14 0,9 0,9 0,9 7,4 9,2 8,3 – – – – – –
15–19 0,3 0,2 0,3 96,3 97,6 96,9 18,4 22,7 20,5 – – –
20–24 0,3 0,2 0,3 99,0 99,3 99,1 74,1 84,2 79,1 9,0 15,9 12,4
25–29 0,4 0,3 0,3 99,0 99,3 99,2 73,1 83,9 78,6 30,2 45,1 37,7
30–34 0,4 0,3 0,3 99,2 99,3 99,2 67,5 80,6 74,2 33,3 45,1 39,3
35–39 0,3 0,3 0,3 99,3 99,4 99,3 59,9 76,0 68,0 29,6 38,4 34,1
40–44 0,3 0,3 0,3 99,2 99,2 99,2 56,5 72,8 64,7 26,0 31,7 28,9
45–49 0,3 0,4 0,4 99,1 98,9 99,0 55,7 70,2 63,2 25,6 31,3 28,5
50–54 0,4 0,4 0,4 99,0 98,7 98,8 53,8 66,5 60,6 25,3 28,5 27,0
55–59 0,3 0,3 0,3 99,2 99,0 99,0 52,7 63,8 58,8 24,6 24,3 24,4
60–64 0,2 0,3 0,3 99,0 98,8 98,9 55,6 62,8 59,7 26,9 21,2 23,7
65–69 0,3 0,3 0,3 98,6 97,5 97,9 56,9 56,8 56,8 29,7 20,4 24,3
70–74 0,2 0,5 0,4 97,0 93,8 95,0 51,7 45,0 47,6 26,6 14,6 19,3
75–79 0,4 0,8 0,6 94,3 84,7 88,1 50,9 35,5 40,9 29,5 11,9 18,1
80–84 0,4 0,7 0,6 92,1 78,2 82,7 54,8 29,6 37,8 34,3 10,5 18,2
85– 0,5 0,9 0,8 87,2 65,9 71,4 52,0 22,9 30,5 31,9 7,7 14,0
Összesen 1,1 0,9 1,0 90,5 90,1 90,3 52,4 58,9 55,9 22,8 24,2 23,6
Ebből:
10– 0,4 0,4 0,4 93,5 92,5 93,0 54,2 60,5 57,6 23,5 24,9 24,3
15– 0,3 0,4 0,3 98,4 96,3 97,3 57,2 63,3 60,5 24,9 26,0 25,5
18– 0,3 0,4 0,3 98,5 96,3 97,3 59,5 65,3 62,6 25,8 26,9 26,4
25– 0,3 0,4 0,4 98,5 96,0 97,1 58,7 64,2 61,7 28,4 28,5 28,4
3. Országos adatok 127
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Közép-Dunántúl
7– 9 3 487 2 897 6 384 – – – – – – – – –
10–14 181 189 370 2 001 2 528 4 529 – – – – – –
15–19 111 63 174 32 074 30 541 62 615 4 121 5 050 9 171 – – –
20–24 151 94 245 34 103 30 571 64 674 18 951 21 621 40 572 1 478 3 121 4 599
25–29 183 128 311 33 941 31 495 65 436 18 588 22 188 40 776 5 248 9 030 14 278
30–34 192 143 335 42 627 40 541 83 168 20 355 26 191 46 546 7 355 11 381 18 736
35–39 236 131 367 45 623 43 144 88 767 18 261 24 721 42 982 6 894 9 787 16 681
40–44 217 171 388 39 274 37 663 76 937 15 255 20 562 35 817 5 523 7 269 12 792
45–49 161 208 369 33 530 33 021 66 551 12 727 17 349 30 076 4 776 6 394 11 170
50–54 180 192 372 36 474 38 104 74 578 13 474 18 860 32 334 4 827 6 409 11 236
55–59 174 181 355 41 074 45 219 86 293 15 517 21 379 36 896 5 803 6 439 12 242
60–64 106 174 280 32 151 37 890 70 041 13 645 18 208 31 853 5 085 4 451 9 536
65–69 95 142 237 23 450 29 771 53 221 10 137 12 139 22 276 4 276 3 493 7 769
70–74 87 205 292 17 072 25 543 42 615 6 325 7 531 13 856 2 630 1 797 4 427
75–79 74 231 305 11 322 17 770 29 092 4 143 4 178 8 321 1 893 1 047 2 940
80–84 40 144 184 6 272 10 026 16 298 2 489 1 957 4 446 1 146 511 1 657
85– 31 141 172 2 754 4 520 7 274 1 101 992 2 093 485 305 790
Összesen 5 706 5 434 11 140 433 742 458 347 892 089 175 089 222 926 398 015 57 419 71 434 128 853
Ebből:
10– 2 219 2 537 4 756 433 742 458 347 892 089 175 089 222 926 398 015 57 419 71 434 128 853
15– 2 038 2 348 4 386 431 741 455 819 887 560 175 089 222 926 398 015 57 419 71 434 128 853
18– 1 976 2 307 4 283 413 307 437 945 851 252 175 087 222 925 398 012 57 419 71 434 128 853
25– 1 776 2 191 3 967 365 564 394 707 760 271 152 017 196 255 348 272 55 941 68 313 124 254
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 22,1 19,3 20,8 – – – – – – – – –
10–14 0,7 0,7 0,7 7,4 9,9 8,6 – – – – – –
15–19 0,3 0,2 0,3 95,7 97,3 96,5 12,3 16,1 14,1 – – –
20–24 0,4 0,3 0,4 98,5 99,1 98,8 54,7 70,1 62,0 4,3 10,1 7,0
25–29 0,5 0,4 0,5 98,6 99,0 98,8 54,0 69,7 61,6 15,3 28,4 21,6
30–34 0,4 0,3 0,4 98,8 99,1 98,9 47,2 64,0 55,4 17,0 27,8 22,3
35–39 0,5 0,3 0,4 98,8 99,2 99,0 39,6 56,8 47,9 14,9 22,5 18,6
40–44 0,5 0,4 0,5 98,7 98,6 98,7 38,3 53,9 45,9 13,9 19,0 16,4
45–49 0,5 0,6 0,5 98,7 98,3 98,5 37,5 51,6 44,5 14,1 19,0 16,5
50–54 0,5 0,5 0,5 98,4 98,1 98,2 36,3 48,6 42,6 13,0 16,5 14,8
55–59 0,4 0,4 0,4 98,5 98,3 98,4 37,2 46,5 42,1 13,9 14,0 14,0
60–64 0,3 0,4 0,4 98,4 97,9 98,1 41,8 47,0 44,6 15,6 11,5 13,4
65–69 0,4 0,5 0,4 96,9 95,3 96,0 41,9 38,9 40,2 17,7 11,2 14,0
70–74 0,5 0,7 0,6 94,4 89,3 91,3 35,0 26,3 29,7 14,5 6,3 9,5
75–79 0,6 1,0 0,8 88,7 76,4 80,8 32,5 18,0 23,1 14,8 4,5 8,2
80–84 0,5 0,9 0,8 83,0 61,5 68,3 32,9 12,0 18,6 15,2 3,1 6,9
85– 0,8 1,3 1,1 69,6 40,6 48,2 27,8 8,9 13,9 12,3 2,7 5,2
Összesen 1,2 1,0 1,1 89,2 87,3 88,2 36,0 42,5 39,4 11,8 13,6 12,7
Ebből:
10– 0,5 0,5 0,5 92,2 89,9 91,0 37,2 43,7 40,6 12,2 14,0 13,1
15– 0,5 0,5 0,5 97,3 94,1 95,6 39,5 46,0 42,9 12,9 14,7 13,9
18– 0,5 0,5 0,5 97,5 94,0 95,7 41,3 47,9 44,7 13,5 15,3 14,5
25– 0,5 0,5 0,5 97,4 93,5 95,3 40,5 46,5 43,7 14,9 16,2 15,6
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 128
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Nyugat-Dunántúl
7– 9 2 879 2 411 5 290 – – – – – – – – –
10–14 110 103 213 2 005 2 252 4 257 – – – – – –
15–19 64 58 122 28 676 26 953 55 629 4 416 4 917 9 333 – – –
20–24 139 89 228 29 446 27 017 56 463 17 695 20 510 38 205 1 461 3 318 4 779
25–29 129 96 225 30 027 28 363 58 390 16 964 20 821 37 785 5 468 9 489 14 957
30–34 160 139 299 39 449 37 773 77 222 19 248 24 833 44 081 7 155 11 081 18 236
35–39 176 125 301 42 227 39 544 81 771 17 729 23 327 41 056 6 318 9 004 15 322
40–44 137 122 259 36 428 34 969 71 397 15 416 20 158 35 574 5 165 7 094 12 259
45–49 130 171 301 30 383 30 328 60 711 12 926 16 962 29 888 4 648 6 196 10 844
50–54 160 179 339 32 961 34 906 67 867 13 238 18 355 31 593 4 545 6 012 10 557
55–59 176 188 364 37 862 41 965 79 827 14 601 20 275 34 876 5 067 5 869 10 936
60–64 135 169 304 30 689 35 226 65 915 13 158 17 487 30 645 4 754 4 182 8 936
65–69 101 141 242 22 182 28 330 50 512 9 338 11 277 20 615 3 954 3 276 7 230
70–74 71 155 226 15 896 23 855 39 751 5 829 6 774 12 603 2 498 1 605 4 103
75–79 62 143 205 10 392 17 834 28 226 3 365 3 755 7 120 1 522 910 2 432
80–84 35 139 174 6 287 10 565 16 852 2 235 2 111 4 346 1 038 565 1 603
85– 23 103 126 3 078 4 678 7 756 1 196 1 043 2 239 512 317 829
Összesen 4 687 4 531 9 218 397 988 424 558 822 546 167 354 212 605 379 959 54 105 68 918 123 023
Ebből:
10– 1 808 2 120 3 928 397 988 424 558 822 546 167 354 212 605 379 959 54 105 68 918 123 023
15– 1 698 2 017 3 715 395 983 422 306 818 289 167 354 212 605 379 959 54 105 68 918 123 023
18– 1 664 1 986 3 650 379 137 406 251 785 388 167 354 212 605 379 959 54 105 68 918 123 023
25– 1 495 1 870 3 365 337 861 368 336 706 197 145 243 187 178 332 421 52 644 65 600 118 244
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 21,2 18,6 19,9 – – – – – – – – –
10–14 0,5 0,5 0,5 8,4 10,2 9,3 – – – – – –
15–19 0,2 0,2 0,2 96,9 97,9 97,4 14,9 17,9 16,3 – – –
20–24 0,5 0,3 0,4 98,8 99,1 98,9 59,4 75,2 66,9 4,9 12,2 8,4
25–29 0,4 0,3 0,4 99,0 99,1 99,0 55,9 72,8 64,1 18,0 33,2 25,4
30–34 0,4 0,4 0,4 99,0 99,0 99,0 48,3 65,1 56,5 18,0 29,1 23,4
35–39 0,4 0,3 0,4 99,0 99,1 99,0 41,6 58,5 49,7 14,8 22,6 18,6
40–44 0,4 0,3 0,4 99,0 98,8 98,9 41,9 57,0 49,3 14,0 20,0 17,0
45–49 0,4 0,6 0,5 98,7 98,6 98,7 42,0 55,1 48,6 15,1 20,1 17,6
50–54 0,5 0,5 0,5 98,6 98,3 98,5 39,6 51,7 45,8 13,6 16,9 15,3
55–59 0,5 0,4 0,4 98,6 98,4 98,5 38,0 47,6 43,0 13,2 13,8 13,5
60–64 0,4 0,5 0,5 98,5 98,3 98,4 42,2 48,8 45,7 15,3 11,7 13,3
65–69 0,4 0,5 0,5 97,8 97,0 97,4 41,2 38,6 39,7 17,4 11,2 13,9
70–74 0,4 0,6 0,5 96,1 93,3 94,4 35,2 26,5 29,9 15,1 6,3 9,7
75–79 0,5 0,7 0,6 91,7 83,4 86,3 29,7 17,6 21,8 13,4 4,3 7,4
80–84 0,5 0,9 0,7 83,5 64,8 70,7 29,7 13,0 18,2 13,8 3,5 6,7
85– 0,5 0,9 0,8 69,0 39,9 47,9 26,8 8,9 13,8 11,5 2,7 5,1
Összesen 1,1 0,9 1,0 89,9 88,3 89,1 37,8 44,2 41,1 12,2 14,3 13,3
Ebből:
10– 0,4 0,5 0,4 92,7 90,7 91,7 39,0 45,4 42,4 12,6 14,7 13,7
15– 0,4 0,5 0,4 97,7 94,7 96,1 41,3 47,7 44,6 13,3 15,5 14,5
18– 0,4 0,5 0,4 97,8 94,6 96,1 43,2 49,5 46,5 14,0 16,1 15,1
25– 0,4 0,5 0,5 97,7 94,2 95,8 42,0 47,9 45,1 15,2 16,8 16,0
3. Országos adatok 129
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Dél-Dunántúl
7– 9 3 076 2 573 5 649 – – – – – – – – –
10–14 172 154 326 1 696 2 078 3 774 – – – – – –
15–19 100 77 177 27 963 26 792 54 755 3 711 4 767 8 478 – – –
20–24 128 82 210 28 435 27 496 55 931 16 087 19 618 35 705 1 361 2 849 4 210
25–29 139 106 245 26 456 25 354 51 810 14 261 17 572 31 833 4 349 7 679 12 028
30–34 162 127 289 32 208 31 694 63 902 14 756 19 837 34 593 5 452 9 085 14 537
35–39 165 158 323 35 480 34 724 70 204 13 265 19 226 32 491 4 942 7 743 12 685
40–44 168 170 338 31 866 32 032 63 898 11 570 16 827 28 397 4 139 6 336 10 475
45–49 163 238 401 28 510 28 959 57 469 10 290 14 739 25 029 3 711 5 637 9 348
50–54 196 287 483 32 347 33 793 66 140 11 306 15 879 27 185 3 965 5 739 9 704
55–59 192 327 519 36 084 39 829 75 913 12 521 17 820 30 341 4 628 5 649 10 277
60–64 168 337 505 28 506 33 924 62 430 11 405 15 564 26 969 4 219 4 050 8 269
65–69 167 327 494 20 052 26 432 46 484 8 118 9 932 18 050 3 474 3 169 6 643
70–74 139 399 538 15 199 22 931 38 130 5 502 6 246 11 748 2 326 1 579 3 905
75–79 102 356 458 9 947 16 060 26 007 3 262 3 332 6 594 1 552 882 2 434
80–84 61 257 318 5 725 9 431 15 156 2 096 1 657 3 753 1 014 474 1 488
85– 46 235 281 2 663 4 408 7 071 1 038 898 1 936 453 282 735
Összesen 5 344 6 210 11 554 363 137 395 937 759 074 139 188 183 914 323 102 45 585 61 153 106 738
Ebből:
10– 2 268 3 637 5 905 363 137 395 937 759 074 139 188 183 914 323 102 45 585 61 153 106 738
15– 2 096 3 483 5 579 361 441 393 859 755 300 139 188 183 914 323 102 45 585 61 153 106 738
18– 2 028 3 443 5 471 345 295 378 429 723 724 139 187 183 914 323 101 45 585 61 153 106 738
25– 1 868 3 324 5 192 305 043 339 571 644 614 119 390 159 529 278 919 44 224 58 304 102 528
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 22,9 20,3 21,7 – – – – – – – – –
10–14 0,7 0,7 0,7 7,2 9,2 8,2 – – – – – –
15–19 0,3 0,3 0,3 95,3 96,6 95,9 12,6 17,2 14,9 – – –
20–24 0,4 0,3 0,4 98,4 98,7 98,6 55,7 70,4 62,9 4,7 10,2 7,4
25–29 0,5 0,4 0,5 98,4 98,3 98,3 53,0 68,1 60,4 16,2 29,8 22,8
30–34 0,5 0,4 0,4 98,2 98,1 98,2 45,0 61,4 53,2 16,6 28,1 22,3
35–39 0,5 0,4 0,5 98,1 97,9 98,0 36,7 54,2 45,4 13,7 21,8 17,7
40–44 0,5 0,5 0,5 98,1 97,6 97,9 35,6 51,3 43,5 12,7 19,3 16,0
45–49 0,6 0,8 0,7 97,8 96,6 97,2 35,3 49,1 42,3 12,7 18,8 15,8
50–54 0,6 0,8 0,7 97,4 95,9 96,6 34,0 45,1 39,7 11,9 16,3 14,2
55–59 0,5 0,8 0,7 97,8 96,5 97,1 33,9 43,2 38,8 12,5 13,7 13,1
60–64 0,6 1,0 0,8 97,4 96,0 96,6 39,0 44,0 41,7 14,4 11,5 12,8
65–69 0,8 1,2 1,0 95,8 93,7 94,6 38,8 35,2 36,7 16,6 11,2 13,5
70–74 0,9 1,5 1,3 93,5 88,5 90,4 33,9 24,1 27,9 14,3 6,1 9,3
75–79 0,9 1,6 1,4 87,2 74,2 78,7 28,6 15,4 20,0 13,6 4,1 7,4
80–84 0,9 1,6 1,4 81,5 59,2 66,0 29,8 10,4 16,4 14,4 3,0 6,5
85– 1,2 2,1 1,9 69,2 39,2 46,9 27,0 8,0 12,8 11,8 2,5 4,9
Összesen 1,3 1,3 1,3 88,2 85,7 86,9 33,8 39,8 37,0 11,1 13,2 12,2
Ebből:
10– 0,6 0,8 0,7 91,2 88,1 89,6 34,9 40,9 38,1 11,4 13,6 12,6
15– 0,6 0,8 0,7 96,5 92,3 94,3 37,2 43,1 40,3 12,2 14,3 13,3
18– 0,6 0,8 0,7 96,7 92,2 94,3 39,0 44,8 42,1 12,8 14,9 13,9
25– 0,6 0,9 0,8 96,4 91,5 93,8 37,7 43,0 40,6 14,0 15,7 14,9
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 130
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Észak-Magyarország
7– 9 4 285 3 489 7 774 – – – – – – – – –
10–14 244 200 444 2 594 3 047 5 641 – – – – – –
15–19 133 88 221 36 785 35 482 72 267 5 233 5 446 10 679 – – –
20–24 160 154 314 37 553 34 012 71 565 21 154 22 932 44 086 1 785 3 617 5 402
25–29 197 165 362 35 004 32 124 67 128 18 862 21 475 40 337 5 394 9 162 14 556
30–34 212 169 381 40 773 38 131 78 904 18 465 23 605 42 070 6 424 9 878 16 302
35–39 227 173 400 43 586 41 698 85 284 16 370 23 201 39 571 5 607 8 684 14 291
40–44 215 221 436 40 587 39 753 80 340 15 062 22 105 37 167 4 751 7 716 12 467
45–49 240 286 526 36 410 36 358 72 768 13 588 19 816 33 404 4 430 6 936 11 366
50–54 290 454 744 39 521 41 513 81 034 14 621 21 723 36 344 4 585 6 875 11 460
55–59 218 426 644 42 841 48 220 91 061 15 696 23 628 39 324 5 126 6 679 11 805
60–64 194 387 581 33 918 41 220 75 138 14 429 19 821 34 250 4 885 4 698 9 583
65–69 177 369 546 24 521 34 495 59 016 10 226 12 716 22 942 3 932 3 417 7 349
70–74 160 463 623 18 568 29 816 48 384 6 582 7 843 14 425 2 595 1 831 4 426
75–79 169 607 776 12 595 19 858 32 453 4 206 4 187 8 393 1 812 997 2 809
80–84 97 358 455 6 653 10 787 17 440 2 325 1 931 4 256 1 073 515 1 588
85– 46 277 323 3 084 4 962 8 046 1 160 928 2 088 499 300 799
Összesen 7 264 8 286 15 550 454 993 491 476 946 469 177 979 231 357 409 336 52 898 71 305 124 203
Ebből:
10– 2 979 4 797 7 776 454 993 491 476 946 469 177 979 231 357 409 336 52 898 71 305 124 203
15– 2 735 4 597 7 332 452 399 488 429 940 828 177 979 231 357 409 336 52 898 71 305 124 203
18– 2 649 4 541 7 190 431 066 467 298 898 364 177 975 231 357 409 332 52 898 71 305 124 203
25– 2 442 4 355 6 797 378 061 418 935 796 996 151 592 202 979 354 571 51 113 67 688 118 801
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 22,6 19,4 21,1 – – – – – – – – –
10–14 0,7 0,6 0,7 7,5 9,4 8,5 – – – – – –
15–19 0,3 0,2 0,3 92,8 94,5 93,7 13,2 14,5 13,8 – – –
20–24 0,4 0,4 0,4 97,0 96,7 96,9 54,7 65,2 59,7 4,6 10,3 7,3
25–29 0,5 0,5 0,5 96,9 96,4 96,7 52,2 64,5 58,1 14,9 27,5 21,0
30–34 0,5 0,4 0,5 97,3 96,7 97,0 44,0 59,9 51,7 15,3 25,0 20,0
35–39 0,5 0,4 0,5 97,2 96,5 96,9 36,5 53,7 44,9 12,5 20,1 16,2
40–44 0,5 0,5 0,5 97,3 96,4 96,9 36,1 53,6 44,8 11,4 18,7 15,0
45–49 0,6 0,8 0,7 97,2 95,6 96,4 36,3 52,1 44,3 11,8 18,2 15,1
50–54 0,7 1,0 0,9 96,9 94,9 95,8 35,8 49,6 43,0 11,2 15,7 13,6
55–59 0,5 0,8 0,7 97,4 95,9 96,6 35,7 47,0 41,7 11,7 13,3 12,5
60–64 0,6 0,9 0,7 97,2 95,7 96,4 41,4 46,0 43,9 14,0 10,9 12,3
65–69 0,7 1,0 0,9 96,0 93,9 94,7 40,0 34,6 36,8 15,4 9,3 11,8
70–74 0,8 1,4 1,2 93,2 88,1 90,0 33,0 23,2 26,8 13,0 5,4 8,2
75–79 1,2 2,1 1,8 86,8 69,6 75,4 29,0 14,7 19,5 12,5 3,5 6,5
80–84 1,2 1,8 1,6 79,7 54,9 62,3 27,9 9,8 15,2 12,9 2,6 5,7
85– 1,0 1,9 1,7 66,9 34,9 42,8 25,2 6,5 11,1 10,8 2,1 4,2
Összesen 1,4 1,4 1,4 86,4 83,5 84,9 33,8 39,3 36,7 10,1 12,1 11,1
Ebből:
10– 0,6 0,8 0,7 89,7 86,2 87,8 35,1 40,6 38,0 10,4 12,5 11,5
15– 0,6 0,9 0,7 95,6 90,8 93,1 37,6 43,0 40,5 11,2 13,3 12,3
18– 0,6 0,9 0,7 95,9 90,7 93,1 39,6 44,9 42,4 11,8 13,8 12,9
25– 0,6 0,9 0,8 95,8 90,0 92,7 38,4 43,6 41,2 13,0 14,5 13,8
3. Országos adatok 131
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Észak-Alföld
7– 9 5 584 4 831 10 415 – – – – – – – – –
10–14 304 272 576 3 519 3 925 7 444 – – – – – –
15–19 206 154 360 48 570 47 454 96 024 7 016 8 591 15 607 – – –
20–24 330 230 560 48 667 46 839 95 506 28 159 33 515 61 674 2 575 5 779 8 354
25–29 356 252 608 45 346 42 998 88 344 24 418 29 494 53 912 7 987 13 989 21 976
30–34 373 312 685 53 443 51 311 104 754 24 065 31 385 55 450 9 122 14 706 23 828
35–39 355 279 634 57 720 55 847 113 567 21 079 30 348 51 427 7 844 12 233 20 077
40–44 318 350 668 51 623 51 154 102 777 17 852 27 147 44 999 6 161 9 802 15 963
45–49 302 428 730 44 788 45 201 89 989 15 309 22 970 38 279 5 371 8 401 13 772
50–54 375 559 934 48 462 51 366 99 828 15 311 24 530 39 841 5 131 8 283 13 414
55–59 310 526 836 52 334 57 560 109 894 16 634 25 810 42 444 5 932 7 957 13 889
60–64 271 546 817 40 892 48 302 89 194 14 764 21 029 35 793 5 490 5 613 11 103
65–69 276 527 803 26 981 35 759 62 740 9 572 12 562 22 134 4 083 4 126 8 209
70–74 235 574 809 19 614 29 279 48 893 6 168 7 986 14 154 2 695 2 287 4 982
75–79 250 708 958 12 630 17 913 30 543 3 824 4 428 8 252 1 780 1 231 3 011
80–84 141 414 555 7 029 10 936 17 965 2 342 2 368 4 710 1 113 761 1 874
85– 86 422 508 3 488 5 253 8 741 1 171 1 145 2 316 534 377 911
Összesen 10 072 11 384 21 456 565 106 601 097 1 166 203 207 684 283 308 490 992 65 818 95 545 161 363
Ebből:
10– 4 488 6 553 11 041 565 106 601 097 1 166 203 207 684 283 308 490 992 65 818 95 545 161 363
15– 4 184 6 281 10 465 561 587 597 172 1 158 759 207 684 283 308 490 992 65 818 95 545 161 363
18– 4 082 6 190 10 272 533 146 568 997 1 102 143 207 678 283 306 490 984 65 818 95 545 161 363
25– 3 648 5 897 9 545 464 350 502 879 967 229 172 509 241 202 413 711 63 243 89 766 153 009
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 23,0 20,5 21,8 – – – – – – – – –
10–14 0,7 0,6 0,7 7,9 9,3 8,6 – – – – – –
15–19 0,4 0,3 0,4 94,3 96,1 95,2 13,6 17,4 15,5 – – –
20–24 0,7 0,5 0,6 97,2 97,4 97,3 56,2 69,7 62,8 5,1 12,0 8,5
25–29 0,8 0,6 0,7 97,2 97,0 97,1 52,3 66,5 59,3 17,1 31,6 24,2
30–34 0,7 0,6 0,6 97,1 96,9 97,0 43,7 59,3 51,4 16,6 27,8 22,1
35–39 0,6 0,5 0,5 97,4 97,4 97,4 35,6 52,9 44,1 13,2 21,3 17,2
40–44 0,6 0,7 0,6 97,7 97,1 97,4 33,8 51,5 42,6 11,7 18,6 15,1
45–49 0,7 0,9 0,8 97,6 96,7 97,1 33,4 49,1 41,3 11,7 18,0 14,9
50–54 0,8 1,0 0,9 97,0 95,7 96,3 30,6 45,7 38,4 10,3 15,4 12,9
55–59 0,6 0,9 0,7 97,2 96,3 96,7 30,9 43,2 37,4 11,0 13,3 12,2
60–64 0,6 1,1 0,9 96,5 95,4 95,9 34,8 41,5 38,5 13,0 11,1 11,9
65–69 1,0 1,3 1,2 93,2 90,1 91,4 33,1 31,7 32,3 14,1 10,4 12,0
70–74 1,1 1,6 1,4 87,6 79,7 82,7 27,6 21,7 23,9 12,0 6,2 8,4
75–79 1,5 2,3 2,0 77,5 57,8 64,6 23,5 14,3 17,5 10,9 4,0 6,4
80–84 1,4 1,8 1,7 71,0 48,7 55,5 23,7 10,5 14,6 11,2 3,4 5,8
85– 1,5 2,6 2,3 58,8 33,0 40,0 19,8 7,2 10,6 9,0 2,4 4,2
Összesen 1,5 1,6 1,5 85,7 82,7 84,1 31,5 39,0 35,4 10,0 13,1 11,6
Ebből:
10– 0,7 0,9 0,8 89,0 85,5 87,1 32,7 40,3 36,7 10,4 13,6 12,1
15– 0,7 0,9 0,8 95,0 90,3 92,5 35,1 42,8 39,2 11,1 14,4 12,9
18– 0,7 1,0 0,9 95,2 90,1 92,5 37,1 44,9 41,2 11,8 15,1 13,5
25– 0,7 1,0 0,9 94,9 89,2 91,8 35,3 42,8 39,3 12,9 15,9 14,5
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 132
3.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Az általános iskola első
évfolyamát sem végezte el
Legalább általános iskola 8.
évfolyam Legalább érettségi
Egyetem, főiskola stb.
oklevéllel Korcsoport,
éves férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen
Dél-Alföld
7– 9 4 115 3 342 7 457 – – – – – – – – –
10–14 188 159 347 2 803 3 220 6 023 – – – – – –
15–19 106 66 172 39 806 38 559 78 365 6 050 7 542 13 592 – – –
20–24 189 149 338 40 484 38 137 78 621 23 937 28 497 52 434 2 196 4 433 6 629
25–29 220 163 383 37 239 35 583 72 822 20 708 25 405 46 113 6 753 11 478 18 231
30–34 232 165 397 46 185 44 360 90 545 21 923 28 635 50 558 8 452 13 019 21 471
35–39 268 198 466 51 000 49 526 100 526 19 962 28 580 48 542 7 263 11 752 19 015
40–44 222 202 424 45 280 45 001 90 281 17 554 25 108 42 662 6 004 9 330 15 334
45–49 199 212 411 39 181 39 621 78 802 14 644 20 989 35 633 5 193 7 815 13 008
50–54 250 293 543 42 147 45 153 87 300 14 762 22 291 37 053 5 176 7 675 12 851
55–59 215 293 508 48 272 54 178 102 450 16 007 24 216 40 223 5 774 7 362 13 136
60–64 171 242 413 39 241 47 110 86 351 14 454 20 862 35 316 5 287 5 278 10 565
65–69 165 243 408 28 942 38 215 67 157 10 491 13 997 24 488 4 391 4 234 8 625
70–74 166 336 502 20 382 30 691 51 073 6 410 8 412 14 822 2 642 2 304 4 946
75–79 141 429 570 13 377 20 251 33 628 4 076 4 865 8 941 1 904 1 290 3 194
80–84 86 259 345 7 982 13 696 21 678 2 642 2 491 5 133 1 262 799 2 061
85– 79 316 395 3 900 6 715 10 615 1 363 1 264 2 627 623 427 1 050
Összesen 7 012 7 067 14 079 506 221 550 016 1 056 237 194 983 263 154 458 137 62 920 87 196 150 116
Ebből:
10– 2 897 3 725 6 622 506 221 550 016 1 056 237 194 983 263 154 458 137 62 920 87 196 150 116
15– 2 709 3 566 6 275 503 418 546 796 1 050 214 194 983 263 154 458 137 62 920 87 196 150 116
18– 2 652 3 528 6 180 480 230 524 044 1 004 274 194 983 263 153 458 136 62 920 87 196 150 116
25– 2 414 3 351 5 765 423 128 470 100 893 228 164 996 227 115 392 111 60 724 82 763 143 487
A megfelelő korúak százalékában
7– 9 21,7 18,8 20,3 – – – – – – – – –
10–14 0,6 0,5 0,5 8,5 10,2 9,3 – – – – – –
15–19 0,3 0,2 0,2 96,6 97,8 97,2 14,7 19,1 16,9 – – –
20–24 0,5 0,4 0,4 98,4 98,8 98,6 58,2 73,8 65,8 5,3 11,5 8,3
25–29 0,6 0,5 0,5 98,1 98,5 98,3 54,6 70,3 62,2 17,8 31,8 24,6
30–34 0,5 0,4 0,4 98,3 98,6 98,5 46,7 63,7 55,0 18,0 29,0 23,4
35–39 0,5 0,4 0,5 98,5 98,7 98,6 38,6 56,9 47,6 14,0 23,4 18,6
40–44 0,5 0,4 0,5 98,5 98,4 98,5 38,2 54,9 46,5 13,1 20,4 16,7
45–49 0,5 0,5 0,5 98,6 98,0 98,3 36,9 51,9 44,5 13,1 19,3 16,2
50–54 0,6 0,6 0,6 98,2 97,7 98,0 34,4 48,2 41,6 12,1 16,6 14,4
55–59 0,4 0,5 0,5 98,4 97,8 98,1 32,6 43,7 38,5 11,8 13,3 12,6
60–64 0,4 0,5 0,5 97,6 97,3 97,4 35,9 43,1 39,9 13,1 10,9 11,9
65–69 0,5 0,6 0,6 95,4 93,6 94,4 34,6 34,3 34,4 14,5 10,4 12,1
70–74 0,7 0,9 0,9 90,9 84,9 87,2 28,6 23,3 25,3 11,8 6,4 8,4
75–79 0,9 1,4 1,2 82,0 68,1 73,0 25,0 16,4 19,4 11,7 4,3 6,9
80–84 0,8 1,2 1,0 77,0 60,9 66,0 25,5 11,1 15,6 12,2 3,6 6,3
85– 1,2 1,8 1,7 59,8 39,3 45,0 20,9 7,4 11,1 9,6 2,5 4,4
Összesen 1,2 1,1 1,2 88,1 85,8 86,9 33,9 41,1 37,7 10,9 13,6 12,3
Ebből:
10– 0,5 0,6 0,6 91,1 88,3 89,6 35,1 42,2 38,9 11,3 14,0 12,7
15– 0,5 0,6 0,6 96,3 92,4 94,2 37,3 44,5 41,1 12,0 14,7 13,5
18– 0,5 0,6 0,6 96,3 92,2 94,1 39,1 46,3 42,9 12,6 15,3 14,1
25– 0,5 0,7 0,6 96,0 91,5 93,6 37,5 44,2 41,1 13,8 16,1 15,0
3. Országos adatok 133
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Közép-Magyarország
Csak anyanyelvén beszél 734 828 860 859 1 595 687 298 479 371 200 440 791 485 217
Más nyelven is beszél 416 016 461 182 877 198 42 626 509 234 206 027 119 311
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 227 191 246 440 473 631 73 804 183 353 126 023 90 451
Összesen 1 378 035 1 568 481 2 946 516 414 909 1 063 787 772 841 694 979
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 1 367 859 1 558 379 2 926 238 412 833 1 052 595 768 066 692 744
Angol 369 443 389 446 758 889 34 877 511 115 158 998 53 899
Arab 3 382 2 354 5 736 890 2 473 1 683 690
Cigány (romani, beás) 7 197 6 340 13 537 2 821 6 692 3 371 653
Eszperantó 922 1 849 2 771 19 1 820 651 281
Francia 26 820 44 864 71 684 1 658 41 487 15 849 12 690
Holland 1 807 2 178 3 985 310 2 261 973 441
Horvát 2 579 2 765 5 344 281 2 123 1 717 1 223
Japán 1 568 1 982 3 550 273 2 538 542 197
Kínai 4 990 4 735 9 725 1 637 4 513 2 935 640
Latin 2 443 3 360 5 803 206 3 877 755 965
Lengyel 3 091 3 106 6 197 337 2 102 1 929 1 829
Német 183 771 207 915 391 686 14 352 216 892 84 170 76 272
Olasz 15 023 29 767 44 790 973 28 601 10 400 4 816
Orosz 33 890 40 178 74 068 1 055 16 662 32 090 24 261
Román 29 363 34 858 64 221 1 986 25 143 24 882 12 210
Spanyol 12 418 20 161 32 579 843 23 768 5 712 2 256
Szerb 4 799 4 767 9 566 525 3 918 2 912 2 211
Szlovák 5 852 8 362 14 214 538 4 403 3 705 5 568
Ukrán 3 866 5 545 9 411 618 3 910 2 868 2 015
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 134
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Közép-Dunántúl
Csak anyanyelvén beszél 337 991 367 954 705 945 114 583 179 801 214 237 197 324
Más nyelven is beszél 103 838 110 595 214 433 14 322 127 431 48 051 24 629
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 81 627 81 478 163 105 26 565 63 126 46 913 26 501
Összesen 523 456 560 027 1 083 483 155 470 370 358 309 201 248 454
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 522 078 558 735 1 080 813 155 239 369 105 308 550 247 919
Angol 71 554 72 844 144 398 10 395 104 851 24 029 5 123
Arab 279 169 448 45 170 160 73
Cigány (romani, beás) 3 522 3 242 6 764 1 485 3 342 1 645 292
Eszperantó 275 568 843 4 528 223 88
Francia 3 002 5 064 8 066 156 4 911 1 827 1 172
Holland 407 446 853 75 441 210 127
Horvát 509 424 933 23 272 329 309
Japán 290 236 526 41 355 103 27
Kínai 208 182 390 53 210 110 17
Latin 426 577 1 003 41 606 154 202
Lengyel 557 480 1 037 56 275 450 256
Német 62 600 69 692 132 292 7 159 76 503 29 351 19 279
Olasz 2 275 3 726 6 001 145 3 818 1 515 523
Orosz 6 259 7 434 13 693 137 2 531 7 019 4 006
Román 5 122 5 510 10 632 260 3 371 4 589 2 412
Spanyol 1 240 1 957 3 197 95 2 419 527 156
Szerb 824 659 1 483 85 545 527 326
Szlovák 2 120 3 251 5 371 290 1 366 1 597 2 118
Ukrán 562 811 1 373 92 470 506 305
3. Országos adatok 135
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Nyugat-Dunántúl
Csak anyanyelvén beszél 297 254 326 495 623 749 99 259 147 210 190 615 186 665
Más nyelven is beszél 108 342 116 015 224 357 14 407 133 301 53 142 23 507
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 69 491 69 196 138 687 21 982 53 217 39 928 23 560
Összesen 475 087 511 706 986 793 135 648 333 728 283 685 233 732
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 472 410 509 208 981 618 135 273 331 890 282 389 232 066
Angol 56 596 59 203 115 799 8 156 85 564 17 896 4 183
Arab 235 141 376 47 142 145 42
Cigány (romani, beás) 4 451 4 011 8 462 1 592 3 924 2 377 569
Eszperantó 224 344 568 5 368 148 47
Francia 2 107 3 358 5 465 103 2 995 1 360 1 007
Holland 277 242 519 50 235 125 109
Horvát 5 355 6 043 11 398 736 2 872 3 923 3 867
Japán 95 112 207 20 156 27 4
Kínai 193 141 334 43 165 111 15
Latin 393 471 864 35 508 154 167
Lengyel 302 250 552 32 179 219 122
Német 88 408 96 271 184 679 10 036 111 848 43 587 19 208
Olasz 2 313 3 460 5 773 122 3 592 1 491 568
Orosz 4 446 6 081 10 527 94 2 011 5 715 2 707
Román 3 711 4 005 7 716 208 2 594 3 218 1 696
Spanyol 788 1 144 1 932 37 1 340 349 206
Szerb 737 569 1 306 44 443 518 301
Szlovák 1 700 1 937 3 637 357 1 729 1 043 508
Ukrán 369 560 929 67 355 318 189
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 136
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Dél-Dunántúl
Csak anyanyelvén beszél 283 072 316 438 599 510 94 204 144 106 185 444 175 756
Más nyelven is beszél 92 421 105 993 198 414 15 675 108 994 45 884 27 861
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 66 764 68 251 135 015 21 792 50 127 39 731 23 365
Összesen 442 257 490 682 932 939 131 671 303 227 271 059 226 982
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 440 010 488 572 928 582 131 470 301 322 270 263 225 527
Angol 53 359 57 551 110 910 9 022 81 258 16 611 4 019
Arab 299 204 503 71 242 141 49
Cigány (romani, beás) 12 021 12 195 24 216 4 109 9 785 8 147 2 175
Eszperantó 193 348 541 4 353 127 57
Francia 2 237 4 036 6 273 202 3 887 1 293 891
Holland 640 658 1 298 118 500 388 292
Horvát 5 765 6 587 12 352 763 3 473 4 182 3 934
Japán 102 116 218 5 189 18 6
Kínai 164 157 321 41 179 89 12
Latin 328 490 818 12 516 134 156
Lengyel 315 327 642 24 194 270 154
Német 62 638 76 042 138 680 9 193 72 190 31 788 25 509
Olasz 2 606 4 327 6 933 254 4 623 1 514 542
Orosz 3 992 5 502 9 494 91 1 757 4 930 2 716
Román 2 934 3 149 6 083 164 1 695 2 649 1 575
Spanyol 1 080 1 740 2 820 95 2 200 380 145
Szerb 1 496 1 299 2 795 103 823 1 021 848
Szlovák 337 480 817 20 220 238 339
Ukrán 309 431 740 44 251 274 171
3. Országos adatok 137
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Észak-Magyarország
Csak anyanyelvén beszél 409 879 462 224 872 103 146 160 223 425 258 716 243 802
Más nyelven is beszél 81 229 87 535 168 764 12 683 106 952 34 412 14 717
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 77 696 79 012 156 708 27 736 59 494 44 119 25 359
Összesen 568 804 628 771 1 197 575 186 579 389 871 337 247 283 878
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 567 888 628 000 1 195 888 186 368 389 084 336 785 283 651
Angol 61 925 67 032 128 957 11 156 95 599 18 529 3 673
Arab 275 201 476 89 163 170 54
Cigány (romani, beás) 3 648 3 538 7 186 1 285 3 233 2 093 575
Eszperantó 339 779 1 118 2 784 256 76
Francia 2 440 4 694 7 134 127 4 983 1 292 732
Holland 297 290 587 51 299 147 90
Horvát 117 88 205 4 68 72 61
Japán 88 99 187 6 152 25 4
Kínai 202 169 371 55 197 105 14
Latin 301 556 857 22 497 194 144
Lengyel 499 395 894 33 224 379 258
Német 35 826 36 697 72 523 3 278 46 837 15 006 7 402
Olasz 1 422 2 228 3 650 85 2 329 930 306
Orosz 5 557 7 729 13 286 66 2 448 7 129 3 643
Román 2 768 2 963 5 731 100 1 637 2 435 1 559
Spanyol 852 1 288 2 140 63 1 685 305 87
Szerb 220 180 400 24 133 135 108
Szlovák 2 652 3 727 6 379 418 1 664 1 863 2 434
Ukrán 683 1 032 1 715 103 568 630 414
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 138
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Észak-Alföld
Csak anyanyelvén beszél 516 620 564 658 1 081 278 188 415 296 508 320 323 276 032
Más nyelven is beszél 98 946 113 941 212 887 16 859 140 245 40 201 15 582
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 98 617 99 805 198 422 34 994 77 914 54 909 30 605
Összesen 714 183 778 404 1 492 587 240 268 514 667 415 433 322 219
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 712 303 776 936 1 489 239 240 039 512 445 414 895 321 860
Angol 77 612 86 699 164 311 13 797 125 462 21 192 3 860
Arab 660 357 1 017 122 577 246 72
Cigány (romani, beás) 8 023 7 745 15 768 4 149 7 229 3 592 798
Eszperantó 555 1 248 1 803 2 1 310 404 87
Francia 3 107 6 098 9 205 238 6 485 1 652 830
Holland 342 408 750 45 519 130 56
Horvát 148 107 255 18 67 100 70
Japán 167 211 378 19 327 27 5
Kínai 302 267 569 95 312 153 9
Latin 478 898 1 376 28 881 229 238
Lengyel 493 564 1 057 31 355 438 233
Német 39 288 47 794 87 082 5 169 60 144 14 751 7 018
Olasz 2 134 3 663 5 797 167 4 091 1 214 325
Orosz 9 447 13 505 22 952 246 6 125 11 205 5 376
Román 6 656 7 284 13 940 502 4 522 5 764 3 152
Spanyol 1 056 1 732 2 788 97 2 147 437 107
Szerb 355 234 589 35 221 211 122
Szlovák 540 638 1 178 32 381 370 395
Ukrán 2 438 3 450 5 888 315 2 285 1 954 1 334
3. Országos adatok 139
3.1.4.2 A népesség nyelvismeret, korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből
–14 15–39 40–59 60– A beszélt nyelv Férfi Nő Összesen
éves
Dél-Alföld
Csak anyanyelvén beszél 416 194 464 885 881 079 136 438 216 830 265 364 262 447
Más nyelven is beszél 112 261 126 123 238 384 18 094 143 043 49 452 27 795
Anyanyelvi kérdésre nem válaszolt 88 202 90 070 178 272 28 582 68 472 50 593 30 625
Összesen 616 657 681 078 1 297 735 183 114 428 345 365 409 320 867
Ebből a beszélt nyelv:
Magyar 614 713 679 242 1 293 955 182 714 426 572 364 492 320 177
Angol 79 201 86 715 165 916 13 416 123 370 24 300 4 830
Arab 427 312 739 88 342 239 70
Cigány (romani, beás) 6 002 5 614 11 616 2 552 5 562 2 914 588
Eszperantó 239 514 753 – 474 197 82
Francia 3 388 5 906 9 294 310 5 985 1 896 1 103
Holland 360 307 667 63 341 163 100
Horvát 2 860 2 949 5 809 360 1 106 2 169 2 174
Japán 153 172 325 16 253 44 12
Kínai 254 199 453 55 222 160 16
Latin 657 994 1 651 46 1 167 225 213
Lengyel 408 340 748 36 227 300 185
Német 48 554 56 501 105 055 6 375 64 380 21 134 13 166
Olasz 2 875 5 018 7 893 283 5 410 1 657 543
Orosz 6 232 8 245 14 477 104 2 918 7 394 4 061
Román 9 826 10 703 20 529 1 173 6 985 7 496 4 875
Spanyol 1 451 2 711 4 162 167 3 319 504 172
Szerb 6 868 5 700 12 568 716 4 697 4 739 2 416
Szlovák 5 488 7 063 12 551 723 1 527 3 053 7 248
Ukrán 483 679 1 162 87 404 423 248
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 140
3.1.5 Gazdasági aktivitás
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Közép-Magyarország
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 3 100 114 524 219 986 153 563 121 861 13 387 598 394 627 413
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 11 172 105 17 1 – 1 307
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 115 639 1 719 4 090 20 333 3 449 1 931 32 276
Foglalkoztatott együtt – 3 100 114 650 220 797 155 387 125 968 33 721 4 047 2 326 659 996
munkanélküli – 1 259 21 446 24 268 17 257 16 210 1 966 78 68 82 552
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 4 359 136 096 245 065 172 644 142 178 35 687 4 125 2 394 742 548
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 11 156 686 337 60 3 1 1 1 255
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 214 2 524 8 439 101 762 40 790 65 057 218 786
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 6 220 1 399 4 198 16 973 12 397 2 073 2 167 39 433
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 3 24 62 64 130 260 117 239 899
egyéb inaktív kereső – 358 2 661 3 314 4 101 4 873 1 120 139 150 16 716
Inaktív kereső együtt – 378 3 061 5 675 11 224 30 475 115 542 43 120 67 614 277 089
nappali tagozatos tanuló 111 814 71 301 41 711 706 47 – – – – 225 579
egyéb eltartott 101 357 3 231 10 774 6 187 5 029 5 187 949 38 67 132 819
Eltartott együtt 213 171 74 532 52 485 6 893 5 076 5 187 949 38 67 358 398
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 213 171 74 910 55 546 12 568 16 300 35 662 116 491 43 158 67 681 635 487
Összesen 213 171 79 269 191 642 257 633 188 944 177 840 152 178 47 283 70 075 1 378 035
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 2 728 106 054 177 080 151 968 131 409 8 579 448 210 578 476
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 4 809 4 115 845 24 3 – – 5 800
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 97 531 1 230 7 257 20 767 2 448 1 104 33 434
Foglalkoztatott együtt – 2 732 106 960 181 726 154 043 138 690 29 349 2 896 1 314 617 710
munkanélküli – 1 156 17 984 20 858 15 407 13 237 1 499 88 46 70 275
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 3 888 124 944 202 584 169 450 151 927 30 848 2 984 1 360 687 985
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 736 17 013 46 062 6 201 174 5 – 1 70 192
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 63 615 22 123 153 393 66 429 133 049 375 672
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 2 141 1 263 4 173 19 726 14 912 2 883 4 113 47 213
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 6 27 129 182 626 1 549 1 304 7 919 11 742
egyéb inaktív kereső – 169 1 515 3 236 4 704 6 528 1 328 258 650 18 388
Inaktív kereső együtt – 913 18 696 50 753 15 875 49 177 171 187 70 874 145 732 523 207
nappali tagozatos tanuló 106 855 68 812 40 963 901 98 – – – – 217 629
egyéb eltartott 94 883 2 839 9 799 10 151 9 710 9 820 1 719 230 509 139 660
Eltartott együtt 201 738 71 651 50 762 11 052 9 808 9 820 1 719 230 509 357 289
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 201 738 72 564 69 458 61 805 25 683 58 997 172 906 71 104 146 241 880 496
Összesen 201 738 76 452 194 402 264 389 195 133 210 924 203 754 74 088 147 601 1 568 481
3. Országos adatok 141
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Közép-Magyarország
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 5 828 220 578 397 066 305 531 253 270 21 966 1 046 604 1 205 889
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 4 820 4 287 950 41 4 – 1 6 107
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 212 1 170 2 949 11 347 41 100 5 897 3 035 65 710
Foglalkoztatott együtt – 5 832 221 610 402 523 309 430 264 658 63 070 6 943 3 640 1 277 706
munkanélküli – 2 415 39 430 45 126 32 664 29 447 3 465 166 114 152 827
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 8 247 261 040 447 649 342 094 294 105 66 535 7 109 3 754 1 430 533
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 747 17 169 46 748 6 538 234 8 1 2 71 447
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 277 3 139 30 562 255 155 107 219 198 106 594 458
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 8 361 2 662 8 371 36 699 27 309 4 956 6 280 86 646
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 9 51 191 246 756 1 809 1 421 8 158 12 641
egyéb inaktív kereső – 527 4 176 6 550 8 805 11 401 2 448 397 800 35 104
Inaktív kereső együtt – 1 291 21 757 56 428 27 099 79 652 286 729 113 994 213 346 800 296
nappali tagozatos tanuló 218 669 140 113 82 674 1 607 145 – – – – 443 208
egyéb eltartott 196 240 6 070 20 573 16 338 14 739 15 007 2 668 268 576 272 479
Eltartott együtt 414 909 146 183 103 247 17 945 14 884 15 007 2 668 268 576 715 687
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 414 909 147 474 125 004 74 373 41 983 94 659 289 397 114 262 213 922 1 515 983
Összesen 414 909 155 721 386 044 522 022 384 077 388 764 355 932 121 371 217 676 2 946 516
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 142
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Közép-Dunántúl
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 527 45 689 76 860 58 965 51 170 2 559 90 70 236 930
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 6 59 22 2 – – – 89
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 3 72 304 1 061 2 431 5 760 651 246 10 528
Foglalkoztatott együtt – 1 530 45 767 77 223 60 048 53 603 8 319 741 316 247 547
munkanélküli – 514 7 826 7 464 6 556 6 836 561 20 8 29 785
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 044 53 593 84 687 66 604 60 439 8 880 761 324 277 332
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 10 84 231 94 22 – – – 441
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 91 1 681 5 515 41 717 16 399 23 053 88 456
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 118 698 2 231 9 103 5 479 815 767 19 212
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 21 50 40 63 76 35 60 347
egyéb inaktív kereső – 153 1 142 1 329 1 280 1 801 434 67 61 6 267
Inaktív kereső együtt – 166 1 365 2 399 5 326 16 504 47 706 17 316 23 941 114 723
nappali tagozatos tanuló 44 708 30 126 10 153 91 4 – – – – 85 082
egyéb eltartott 35 113 1 184 3 920 2 130 1 837 1 846 270 6 13 46 319
Eltartott együtt 79 821 31 310 14 073 2 221 1 841 1 846 270 6 13 131 401
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 79 821 31 476 15 438 4 620 7 167 18 350 47 976 17 322 23 954 246 124
Összesen 79 821 33 520 69 031 89 307 73 771 78 789 56 856 18 083 24 278 523 456
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 055 33 351 55 687 56 208 49 373 1 580 59 24 197 337
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 3 351 1 171 189 9 – – – 1 723
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 51 221 521 2 844 4 528 397 148 8 710
Foglalkoztatott együtt – 1 058 33 753 57 079 56 918 52 226 6 108 456 172 207 770
munkanélküli – 421 6 798 7 185 6 110 5 931 413 12 10 26 880
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 479 40 551 64 264 63 028 58 157 6 521 468 182 234 650
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 407 8 285 15 020 1 668 85 2 – – 25 467
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 23 201 9 886 54 979 25 349 42 194 132 632
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 85 594 2 040 9 882 5 899 1 052 1 123 20 676
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 1 29 55 132 354 960 1 323 6 440 9 294
egyéb inaktív kereső – 83 903 1 433 1 637 2 756 665 198 469 8 144
Inaktív kereső együtt – 492 9 302 17 125 5 678 22 963 62 505 27 922 50 226 196 213
nappali tagozatos tanuló 42 654 28 334 9 415 78 8 – – – – 80 489
egyéb eltartott 32 995 1 092 3 413 2 955 3 073 3 734 921 199 293 48 675
Eltartott együtt 75 649 29 426 12 828 3 033 3 081 3 734 921 199 293 129 164
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 75 649 29 918 22 130 20 158 8 759 26 697 63 426 28 121 50 519 325 377
Összesen 75 649 31 397 62 681 84 422 71 787 84 854 69 947 28 589 50 701 560 027
3. Országos adatok 143
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Közép-Dunántúl
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 2 582 79 040 132 547 115 173 100 543 4 139 149 94 434 267
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 3 357 1 230 211 11 – – – 1 812
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 3 123 525 1 582 5 275 10 288 1 048 394 19 238
Foglalkoztatott együtt – 2 588 79 520 134 302 116 966 105 829 14 427 1 197 488 455 317
munkanélküli – 935 14 624 14 649 12 666 12 767 974 32 18 56 665
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 3 523 94 144 148 951 129 632 118 596 15 401 1 229 506 511 982
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 417 8 369 15 251 1 762 107 2 – – 25 908
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 114 1 882 15 401 96 696 41 748 65 247 221 088
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 2 203 1 292 4 271 18 985 11 378 1 867 1 890 39 888
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 3 50 105 172 417 1 036 1 358 6 500 9 641
egyéb inaktív kereső – 236 2 045 2 762 2 917 4 557 1 099 265 530 14 411
Inaktív kereső együtt – 658 10 667 19 524 11 004 39 467 110 211 45 238 74 167 310 936
nappali tagozatos tanuló 87 362 58 460 19 568 169 12 – – – – 165 571
egyéb eltartott 68 108 2 276 7 333 5 085 4 910 5 580 1 191 205 306 94 994
Eltartott együtt 155 470 60 736 26 901 5 254 4 922 5 580 1 191 205 306 260 565
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 155 470 61 394 37 568 24 778 15 926 45 047 111 402 45 443 74 473 571 501
Összesen 155 470 64 917 131 712 173 729 145 558 163 643 126 803 46 672 74 979 1 083 483
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 144
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Nyugat-Dunántúl
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 312 41 464 72 843 55 944 49 426 2 394 84 61 223 528
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 6 42 16 3 – – – 67
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 1 51 294 834 1 792 4 829 571 232 8 604
Foglalkoztatott együtt – 1 313 41 521 73 179 56 794 51 221 7 223 655 293 232 199
munkanélküli – 333 5 333 5 325 4 471 4 515 345 7 9 20 338
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 646 46 854 78 504 61 265 55 736 7 568 662 302 252 537
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 5 46 165 83 14 2 – – 315
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 144 1 367 3 902 40 261 15 154 22 173 83 001
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 3 128 725 2 166 8 786 5 256 627 663 18 354
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 23 34 61 84 102 34 74 414
egyéb inaktív kereső – 112 797 1 114 1 033 1 566 415 63 85 5 185
Inaktív kereső együtt – 122 994 2 182 4 710 14 352 46 036 15 878 22 995 107 269
nappali tagozatos tanuló 39 165 26 936 9 306 56 1 – – – – 75 464
egyéb eltartott 30 567 891 2 991 1 774 1 606 1 735 231 4 18 39 817
Eltartott együtt 69 732 27 827 12 297 1 830 1 607 1 735 231 4 18 115 281
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 69 732 27 949 13 291 4 012 6 317 16 087 46 267 15 882 23 013 222 550
Összesen 69 732 29 595 60 145 82 516 67 582 71 823 53 835 16 544 23 315 475 087
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 998 31 856 52 788 53 420 46 508 1 322 36 25 186 953
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 281 1 157 159 5 – – – 1 602
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 52 224 538 2 525 3 704 303 112 7 458
Foglalkoztatott együtt – 998 32 189 54 169 54 117 49 038 5 026 339 137 196 013
munkanélküli – 299 4 674 5 252 4 084 3 699 238 2 8 18 256
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 297 36 863 59 421 58 201 52 737 5 264 341 145 214 269
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 263 6 684 13 463 1 363 57 1 – – 21 831
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 15 137 9 773 52 338 22 695 40 560 125 518
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 79 630 1 858 9 157 5 017 809 998 18 549
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – – 13 60 117 360 942 1 333 6 898 9 723
egyéb inaktív kereső – 63 685 1 338 1 536 2 498 629 210 548 7 507
Inaktív kereső együtt – 327 7 461 15 506 5 011 21 845 58 927 25 047 49 004 183 128
nappali tagozatos tanuló 37 030 25 143 8 874 44 7 – – – – 71 098
egyéb eltartott 28 886 773 2 688 3 075 2 929 3 550 854 193 263 43 211
Eltartott együtt 65 916 25 916 11 562 3 119 2 936 3 550 854 193 263 114 309
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 65 916 26 243 19 023 18 625 7 947 25 395 59 781 25 240 49 267 297 437
Összesen 65 916 27 540 55 886 78 046 66 148 78 132 65 045 25 581 49 412 511 706
3. Országos adatok 145
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Nyugat-Dunántúl
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 2 310 73 320 125 631 109 364 95 934 3 716 120 86 410 481
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 287 1 199 175 8 – – – 1 669
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 1 103 518 1 372 4 317 8 533 874 344 16 062
Foglalkoztatott együtt – 2 311 73 710 127 348 110 911 100 259 12 249 994 430 428 212
munkanélküli – 632 10 007 10 577 8 555 8 214 583 9 17 38 594
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 943 83 717 137 925 119 466 108 473 12 832 1 003 447 466 806
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 268 6 730 13 628 1 446 71 3 – – 22 146
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 159 1 504 13 675 92 599 37 849 62 733 208 519
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 4 207 1 355 4 024 17 943 10 273 1 436 1 661 36 903
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 36 94 178 444 1 044 1 367 6 972 10 137
egyéb inaktív kereső – 175 1 482 2 452 2 569 4 064 1 044 273 633 12 692
Inaktív kereső együtt – 449 8 455 17 688 9 721 36 197 104 963 40 925 71 999 290 397
nappali tagozatos tanuló 76 195 52 079 18 180 100 8 – – – – 146 562
egyéb eltartott 59 453 1 664 5 679 4 849 4 535 5 285 1 085 197 281 83 028
Eltartott együtt 135 648 53 743 23 859 4 949 4 543 5 285 1 085 197 281 229 590
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 135 648 54 192 32 314 22 637 14 264 41 482 106 048 41 122 72 280 519 987
Összesen 135 648 57 135 116 031 160 562 133 730 149 955 118 880 42 125 72 727 986 793
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 146
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Dél-Dunántúl
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 049 31 527 54 745 45 087 39 366 2 306 87 61 174 228
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 9 52 25 3 – – – 89
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 69 347 1 021 2 417 4 602 555 207 9 218
Foglalkoztatott együtt – 1 049 31 605 55 144 46 133 41 786 6 908 642 268 183 535
munkanélküli – 507 8 306 8 280 6 927 6 122 455 12 13 30 622
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 556 39 911 63 424 53 060 47 908 7 363 654 281 214 157
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 7 99 226 109 29 2 – – 472
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 90 1 248 4 452 34 769 14 593 21 158 76 310
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 115 845 3 262 12 981 7 113 885 679 25 881
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 1 18 34 49 108 77 44 79 410
egyéb inaktív kereső – 189 1 562 1 954 1 893 2 677 577 63 60 8 975
Inaktív kereső együtt – 198 1 794 3 149 6 561 20 247 42 538 15 585 21 976 112 048
nappali tagozatos tanuló 38 690 26 323 9 950 98 7 – – – – 75 068
egyéb eltartott 28 993 1 266 4 134 2 281 2 015 1 973 293 10 19 40 984
Eltartott együtt 67 683 27 589 14 084 2 379 2 022 1 973 293 10 19 116 052
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 67 683 27 787 15 878 5 528 8 583 22 220 42 831 15 595 21 995 228 100
Összesen 67 683 29 343 55 789 68 952 61 643 70 128 50 194 16 249 22 276 442 257
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 626 23 048 41 549 44 354 38 544 1 483 46 18 149 668
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 2 186 860 148 5 1 – – 1 202
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 59 292 801 3 206 3 683 347 122 8 510
Foglalkoztatott együtt – 628 23 293 42 701 45 303 41 755 5 167 393 140 159 380
munkanélküli – 383 7 061 7 179 6 542 5 390 323 9 6 26 893
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 011 30 354 49 880 51 845 47 145 5 490 402 146 186 273
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 545 7 703 11 704 1 500 89 2 – 1 21 544
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 47 341 7 838 47 445 22 794 40 806 119 271
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – – 78 758 2 974 13 510 7 419 983 1 008 26 730
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 1 18 70 225 567 1 345 1 348 6 145 9 719
egyéb inaktív kereső – 112 1 316 2 106 2 752 3 891 937 203 431 11 748
Inaktív kereső együtt – 658 9 115 14 685 7 792 25 895 57 148 25 328 48 391 189 012
nappali tagozatos tanuló 36 937 24 915 10 516 114 7 – – – – 72 489
egyéb eltartott 27 051 1 144 3 664 3 087 3 150 3 454 908 191 259 42 908
Eltartott együtt 63 988 26 059 14 180 3 201 3 157 3 454 908 191 259 115 397
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 63 988 26 717 23 295 17 886 10 949 29 349 58 056 25 519 48 650 304 409
Összesen 63 988 27 728 53 649 67 766 62 794 76 494 63 546 25 921 48 796 490 682
3. Országos adatok 147
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Dél-Dunántúl
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 675 54 575 96 294 89 441 77 910 3 789 133 79 323 896
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 2 195 912 173 8 1 – – 1 291
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 128 639 1 822 5 623 8 285 902 329 17 728
Foglalkoztatott együtt – 1 677 54 898 97 845 91 436 83 541 12 075 1 035 408 342 915
munkanélküli – 890 15 367 15 459 13 469 11 512 778 21 19 57 515
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 567 70 265 113 304 104 905 95 053 12 853 1 056 427 400 430
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 552 7 802 11 930 1 609 118 4 – 1 22 016
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 137 1 589 12 290 82 214 37 387 61 964 195 581
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 193 1 603 6 236 26 491 14 532 1 868 1 687 52 611
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 36 104 274 675 1 422 1 392 6 224 10 129
egyéb inaktív kereső – 301 2 878 4 060 4 645 6 568 1 514 266 491 20 723
Inaktív kereső együtt – 856 10 909 17 834 14 353 46 142 99 686 40 913 70 367 301 060
nappali tagozatos tanuló 75 627 51 238 20 466 212 14 – – – – 147 557
egyéb eltartott 56 044 2 410 7 798 5 368 5 165 5 427 1 201 201 278 83 892
Eltartott együtt 131 671 53 648 28 264 5 580 5 179 5 427 1 201 201 278 231 449
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 131 671 54 504 39 173 23 414 19 532 51 569 100 887 41 114 70 645 532 509
Összesen 131 671 57 071 109 438 136 718 124 437 146 622 113 740 42 170 71 072 932 939
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 148
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Észak-Magyarország
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 233 41 782 66 302 56 529 46 997 2 393 79 61 215 376
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 11 35 20 4 – – – 70
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 1 56 307 1 050 2 271 4 390 505 211 8 791
Foglalkoztatott együtt – 1 234 41 849 66 644 57 599 49 272 6 783 584 272 224 237
munkanélküli – 925 13 315 12 775 10 811 9 776 701 16 20 48 339
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 159 55 164 79 419 68 410 59 048 7 484 600 292 272 576
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 59 268 369 134 38 1 – – 869
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 115 1 654 5 692 43 766 18 102 26 170 95 499
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 2 111 931 3 508 13 949 8 061 1 101 812 28 475
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 7 38 67 102 124 107 46 96 587
egyéb inaktív kereső – 356 2 844 3 060 2 782 3 627 747 69 85 13 570
Inaktív kereső együtt – 424 3 261 4 542 8 180 23 430 52 682 19 318 27 163 139 000
nappali tagozatos tanuló 55 393 34 524 10 829 62 7 – – – – 100 815
egyéb eltartott 40 435 2 524 5 575 2 740 2 569 2 290 257 7 16 56 413
Eltartott együtt 95 828 37 048 16 404 2 802 2 576 2 290 257 7 16 157 228
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 95 828 37 472 19 665 7 344 10 756 25 720 52 939 19 325 27 179 296 228
Összesen 95 828 39 631 74 829 86 763 79 166 84 768 60 423 19 925 27 471 568 804
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 691 28 058 47 744 55 620 48 641 1 668 43 23 182 488
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 1 222 921 152 6 – – – 1 302
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 42 251 677 3 124 3 662 299 138 8 193
Foglalkoztatott együtt – 692 28 322 48 916 56 449 51 771 5 330 342 161 191 983
munkanélküli – 632 9 732 10 328 9 617 8 136 544 21 13 39 023
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 324 38 054 59 244 66 066 59 907 5 874 363 174 231 006
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 1 613 12 971 15 232 2 037 87 4 – 1 31 945
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 40 330 9 179 60 618 29 893 50 953 151 013
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 3 83 727 2 880 14 640 9 041 1 243 1 304 29 921
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 4 31 106 277 792 1 903 1 853 9 019 13 985
egyéb inaktív kereső – 260 2 377 3 429 3 898 5 712 1 327 282 584 17 869
Inaktív kereső együtt – 1 880 15 462 19 534 9 422 30 410 72 893 33 271 61 861 244 733
nappali tagozatos tanuló 52 513 32 229 10 078 78 14 – – – – 94 912
egyéb eltartott 38 238 2 095 4 895 3 775 3 753 3 741 1 046 228 349 58 120
Eltartott együtt 90 751 34 324 14 973 3 853 3 767 3 741 1 046 228 349 153 032
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 90 751 36 204 30 435 23 387 13 189 34 151 73 939 33 499 62 210 397 765
Összesen 90 751 37 528 68 489 82 631 79 255 94 058 79 813 33 862 62 384 628 771
3. Országos adatok 149
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Észak-Magyarország
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 924 69 840 114 046 112 149 95 638 4 061 122 84 397 864
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 1 233 956 172 10 – – – 1 372
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – 1 98 558 1 727 5 395 8 052 804 349 16 984
Foglalkoztatott együtt – 1 926 70 171 115 560 114 048 101 043 12 113 926 433 416 220
munkanélküli – 1 557 23 047 23 103 20 428 17 912 1 245 37 33 87 362
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 3 483 93 218 138 663 134 476 118 955 13 358 963 466 503 582
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 1 672 13 239 15 601 2 171 125 5 – 1 32 814
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 155 1 984 14 871 104 384 47 995 77 123 246 512
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 5 194 1 658 6 388 28 589 17 102 2 344 2 116 58 396
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 11 69 173 379 916 2 010 1 899 9 115 14 572
egyéb inaktív kereső – 616 5 221 6 489 6 680 9 339 2 074 351 669 31 439
Inaktív kereső együtt – 2 304 18 723 24 076 17 602 53 840 125 575 52 589 89 024 383 733
nappali tagozatos tanuló 107 906 66 753 20 907 140 21 – – – – 195 727
egyéb eltartott 78 673 4 619 10 470 6 515 6 322 6 031 1 303 235 365 114 533
Eltartott együtt 186 579 71 372 31 377 6 655 6 343 6 031 1 303 235 365 310 260
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 186 579 73 676 50 100 30 731 23 945 59 871 126 878 52 824 89 389 693 993
Összesen 186 579 77 159 143 318 169 394 158 421 178 826 140 236 53 787 89 855 1 197 575
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 150
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Észak-Alföld
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 700 54 322 88 427 70 810 56 951 3 442 111 72 275 835
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 1 15 70 27 4 – – – 117
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 82 389 1 181 3 147 5 660 674 274 11 407
Foglalkoztatott együtt – 1 701 54 419 88 886 72 018 60 102 9 102 785 346 287 359
munkanélküli – 1 063 15 617 15 106 12 609 10 120 626 7 14 55 162
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 764 70 036 103 992 84 627 70 222 9 728 792 360 342 521
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 42 210 502 199 37 2 – – 992
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 165 1 747 5 291 48 190 19 944 30 259 105 596
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 4 159 1 118 4 557 19 859 11 796 1 469 1 204 40 166
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 5 31 81 105 180 171 53 133 759
egyéb inaktív kereső – 513 3 699 4 138 3 880 5 122 1 065 104 139 18 660
Inaktív kereső együtt – 564 4 099 6 004 10 488 30 489 61 224 21 570 31 735 166 173
nappali tagozatos tanuló 71 199 45 036 15 181 144 9 – – – – 131 569
egyéb eltartott 52 053 3 149 7 432 4 155 3 590 3 124 368 18 31 73 920
Eltartott együtt 123 252 48 185 22 613 4 299 3 599 3 124 368 18 31 205 489
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 123 252 48 749 26 712 10 303 14 087 33 613 61 592 21 588 31 766 371 662
Összesen 123 252 51 513 96 748 114 295 98 714 103 835 71 320 22 380 32 126 714 183
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 966 37 585 63 574 68 423 56 552 2 268 49 29 229 446
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 1 333 1 177 196 14 – – – 1 721
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 49 298 848 4 140 4 461 366 140 10 302
Foglalkoztatott együtt – 967 37 967 65 049 69 467 60 706 6 729 415 169 241 469
munkanélküli – 742 12 717 13 633 11 718 8 693 365 3 8 47 879
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 709 50 684 78 682 81 185 69 399 7 094 418 177 289 348
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 1 475 15 911 20 335 2 648 140 5 – 1 40 515
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 53 424 9 835 63 446 30 454 52 223 156 435
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 1 127 948 3 680 20 454 13 204 1 954 1 766 42 134
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 4 26 151 377 1 062 2 895 3 013 13 635 21 163
egyéb inaktív kereső – 329 2 779 4 624 5 806 7 603 2 125 561 1 031 24 858
Inaktív kereső együtt – 1 809 18 843 26 111 12 935 39 094 81 675 35 982 68 656 285 105
nappali tagozatos tanuló 68 448 43 204 16 200 143 20 – – – – 128 015
egyéb eltartott 48 568 2 675 6 687 5 364 5 296 4 955 1 514 349 528 75 936
Eltartott együtt 117 016 45 879 22 887 5 507 5 316 4 955 1 514 349 528 203 951
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 117 016 47 688 41 730 31 618 18 251 44 049 83 189 36 331 69 184 489 056
Összesen 117 016 49 397 92 414 110 300 99 436 113 448 90 283 36 749 69 361 778 404
3. Országos adatok 151
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Észak-Alföld
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 2 666 91 907 152 001 139 233 113 503 5 710 160 101 505 281
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 2 348 1 247 223 18 – – – 1 838
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 131 687 2 029 7 287 10 121 1 040 414 21 709
Foglalkoztatott együtt – 2 668 92 386 153 935 141 485 120 808 15 831 1 200 515 528 828
munkanélküli – 1 805 28 334 28 739 24 327 18 813 991 10 22 103 041
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 4 473 120 720 182 674 165 812 139 621 16 822 1 210 537 631 869
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 1 517 16 121 20 837 2 847 177 7 – 1 41 507
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 218 2 171 15 126 111 636 50 398 82 482 262 031
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 5 286 2 066 8 237 40 313 25 000 3 423 2 970 82 300
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 9 57 232 482 1 242 3 066 3 066 13 768 21 922
egyéb inaktív kereső – 842 6 478 8 762 9 686 12 725 3 190 665 1 170 43 518
Inaktív kereső együtt – 2 373 22 942 32 115 23 423 69 583 142 899 57 552 100 391 451 278
nappali tagozatos tanuló 139 647 88 240 31 381 287 29 – – – – 259 584
egyéb eltartott 100 621 5 824 14 119 9 519 8 886 8 079 1 882 367 559 149 856
Eltartott együtt 240 268 94 064 45 500 9 806 8 915 8 079 1 882 367 559 409 440
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 240 268 96 437 68 442 41 921 32 338 77 662 144 781 57 919 100 950 860 718
Összesen 240 268 100 910 189 162 224 595 198 150 217 283 161 603 59 129 101 487 1 492 587
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 152
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Dél-Alföld
Férfi
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 1 464 47 690 80 906 65 094 53 868 4 109 167 114 253 412
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – – 9 56 39 14 – – – 118
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 100 441 1 283 3 132 6 827 902 463 13 148
Foglalkoztatott együtt – 1 464 47 799 81 403 66 416 57 014 10 936 1 069 577 266 678
munkanélküli – 552 9 946 10 088 8 550 7 791 614 9 16 37 566
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 2 016 57 745 91 491 74 966 64 805 11 550 1 078 593 304 244
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 7 104 332 154 27 1 – – 625
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 164 1 591 4 240 48 430 20 181 31 426 106 032
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 10 207 1 210 4 113 17 264 9 174 943 829 33 750
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 23 43 63 126 138 53 152 600
egyéb inaktív kereső – 217 2 114 2 589 2 380 3 068 857 161 171 11 557
Inaktív kereső együtt – 236 2 448 4 338 8 301 24 725 58 600 21 338 32 578 152 564
nappali tagozatos tanuló 54 132 37 331 13 505 117 16 – – – – 105 101
egyéb eltartott 39 626 1 621 5 395 2 776 2 404 2 478 402 16 30 54 748
Eltartott együtt 93 758 38 952 18 900 2 893 2 420 2 478 402 16 30 159 849
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 93 758 39 188 21 348 7 231 10 721 27 203 59 002 21 354 32 608 312 413
Összesen 93 758 41 204 79 093 98 722 85 687 92 008 70 552 22 432 33 201 616 657
Nő
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 991 35 156 59 399 62 384 52 001 2 737 80 27 212 775
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 3 368 1 338 245 5 – – – 1 959
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 63 358 1 102 4 447 5 397 520 226 12 113
Foglalkoztatott együtt – 994 35 587 61 095 63 731 56 453 8 134 600 253 226 847
munkanélküli – 564 8 958 9 631 8 519 6 824 415 11 5 34 927
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 1 558 44 545 70 726 72 250 63 277 8 549 611 258 261 774
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 455 9 833 16 748 2 249 96 3 – – 29 384
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 57 345 8 993 66 144 31 406 56 612 163 557
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 2 147 1 098 4 129 20 011 9 975 1 190 1 383 37 935
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 2 19 102 216 562 1 826 2 222 9 833 14 782
egyéb inaktív kereső – 130 1 366 2 403 3 017 4 485 1 256 382 766 13 805
Inaktív kereső együtt – 589 11 365 20 408 9 956 34 147 79 204 35 200 68 594 259 463
nappali tagozatos tanuló 51 870 35 789 13 846 120 17 – – – – 101 642
egyéb eltartott 37 486 1 481 4 982 3 917 3 910 4 157 1 463 347 456 58 199
Eltartott együtt 89 356 37 270 18 828 4 037 3 927 4 157 1 463 347 456 159 841
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 89 356 37 859 30 193 24 445 13 883 38 304 80 667 35 547 69 050 419 304
Összesen 89 356 39 417 74 738 95 171 86 133 101 581 89 216 36 158 69 308 681 078
3. Országos adatok 153
3.1.5.1 A népesség korcsoport, gazdasági aktivitás és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–74 75– Gazdasági aktivitás
éves Összesen
Dél-Alföld
Összesen
Gazdaságilag aktív népesség
aktív kereső – 2 455 82 846 140 305 127 478 105 869 6 846 247 141 466 187
gyermekgondozási ellátás mellett
dolgozó – 3 377 1 394 284 19 – – – 2 077
nyugdíj, járadék mellett dolgozó – – 163 799 2 385 7 579 12 224 1 422 689 25 261
Foglalkoztatott együtt – 2 458 83 386 142 498 130 147 113 467 19 070 1 669 830 493 525
munkanélküli – 1 116 18 904 19 719 17 069 14 615 1 029 20 21 72 493
Gazdaságilag aktív népesség együtt – 3 574 102 290 162 217 147 216 128 082 20 099 1 689 851 566 018
Gazdaságilag nem aktív népesség
gyermekgondozási ellátásban
részesülő – 462 9 937 17 080 2 403 123 4 – – 30 009
saját jogú öregségi nyugdíjas,
járadékos – – – 221 1 936 13 233 114 574 51 587 88 038 269 589
rokkantsági nyugdíjas, baleseti
járadékos – 12 354 2 308 8 242 37 275 19 149 2 133 2 212 71 685
hozzátartozói jogú nyugdíjas,
járadékos – 4 42 145 279 688 1 964 2 275 9 985 15 382
egyéb inaktív kereső – 347 3 480 4 992 5 397 7 553 2 113 543 937 25 362
Inaktív kereső együtt – 825 13 813 24 746 18 257 58 872 137 804 56 538 101 172 412 027
nappali tagozatos tanuló 106 002 73 120 27 351 237 33 – – – – 206 743
egyéb eltartott 77 112 3 102 10 377 6 693 6 314 6 635 1 865 363 486 112 947
Eltartott együtt 183 114 76 222 37 728 6 930 6 347 6 635 1 865 363 486 319 690
Gazdaságilag nem aktív népesség együtt 183 114 77 047 51 541 31 676 24 604 65 507 139 669 56 901 101 658 731 717
Összesen 183 114 80 621 153 831 193 893 171 820 193 589 159 768 58 590 102 509 1 297 735
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 154
3.1.6 Nemzetiség, anyanyelv
3.1.6.1 A népesség a nemzetiségi hovatartozást befolyásoló tényezők szerint, 2011
Nemzetiség, nyelv Nemzetiség Anyanyelv Családi, baráti közösségben
használt nyelv Nemzetiséghez tartozó
Közép-Magyarország
Magyar 2 422 619 2 439 736 2 435 678 2 474 973
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 255 1 546 1 659 3 323
Cigány (romani, beás) 39 595 8 003 9 460 40 870
Görög 2 539 1 240 1 499 2 904
Horvát 2 676 965 1 317 3 166
Lengyel 3 069 1 839 2 283 3 785
Német 43 272 8 451 25 531 58 994
Örmény 1 857 274 295 1 982
Román 10 155 4 599 6 406 14 129
Ruszin 919 343 381 1 140
Szerb 3 154 1 809 2 510 4 172
Szlovák 8 632 2 445 4 836 10 720
Szlovén 277 120 145 378
Ukrán 2 268 1 370 1 231 2 972
Hazai nemzetiségek együtt 120 668 33 004 57 553 148 535
Arab 2 823 1 849 2 000 3 335
Kínai 4 934 4 712 4 850 5 298
Orosz 3 982 4 771 6 195 7 991
Vietnami 2 665 2 453 2 478 2 939
Egyéb 17 595 13 115 46 362 53 793
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 479 715 473 631 492 636 456 120
Összesen 3 055 001 2 973 271 3 047 752 3 152 984
Népesség 2 946 516 2 946 516 2 946 516 2 946 516
Közép-Dunántúl
Magyar 908 824 915 386 913 194 923 450
Hazai nemzetiségek
Bolgár 222 195 179 460
Cigány (romani, beás) 15 700 4 100 4 807 16 204
Görög 478 292 350 545
Horvát 508 187 197 593
Lengyel 566 308 418 717
Német 23 060 5 026 13 225 29 358
Örmény 275 52 48 301
Román 1 658 771 1 091 2 387
Ruszin 148 58 60 190
Szerb 423 153 243 565
Szlovák 3 670 1 132 1 791 4 145
Szlovén 82 48 49 115
Ukrán 497 327 274 605
Hazai nemzetiségek együtt 47 287 12 649 22 732 56 185
Arab 194 112 132 264
Kínai 186 160 182 226
Orosz 477 599 831 1 098
Vietnami 52 26 29 79
Egyéb 1 887 1 304 6 283 7 161
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 164 344 163 105 167 721 158 154
Összesen 1 123 251 1 093 341 1 111 104 1 146 617
Népesség 1 083 483 1 083 483 1 083 483 1 083 483
3. Országos adatok 155
3.1.6.1 A népesség a nemzetiségi hovatartozást befolyásoló tényezők szerint, 2011 (folytatás)
Nemzetiség, nyelv Nemzetiség Anyanyelv Családi, baráti közösségben
használt nyelv Nemzetiséghez tartozó
Nyugat-Dunántúl
Magyar 836 202 836 344 839 237 847 451
Hazai nemzetiségek
Bolgár 177 235 178 429
Cigány (romani, beás) 12 869 5 398 5 782 13 479
Görög 82 39 40 117
Horvát 9 137 6 302 6 894 9 995
Lengyel 300 166 180 363
Német 9 271 5 049 17 755 22 068
Örmény 158 30 29 178
Román 1 123 572 809 1 625
Ruszin 70 40 41 109
Szerb 200 102 170 320
Szlovák 1 648 1 334 1 552 1 979
Szlovén 1 898 1 494 1 458 2 110
Ukrán 249 174 151 326
Hazai nemzetiségek együtt 37 182 20 935 35 039 53 098
Arab 192 127 119 234
Kínai 148 131 156 199
Orosz 265 299 407 563
Vietnami 47 20 37 78
Egyéb 1 590 1 105 4 299 5 115
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 139 359 138 687 142 296 134 822
Összesen 1 014 985 997 648 1 021 590 1 041 560
Népesség 986 793 986 793 986 793 986 793
Dél-Dunántúl
Magyar 775 862 783 867 788 727 797 106
Hazai nemzetiségek
Bolgár 179 154 144 373
Cigány (romani, beás) 41 930 15 583 16 131 43 451
Görög 186 64 102 231
Horvát 7 845 4 815 5 590 8 910
Lengyel 321 200 225 390
Német 35 384 13 186 21 837 43 061
Örmény 218 17 18 232
Román 982 493 645 1 455
Ruszin 98 24 41 128
Szerb 837 411 569 1 106
Szlovák 343 131 156 449
Szlovén 46 27 29 72
Ukrán 255 131 113 320
Hazai nemzetiségek együtt 88 624 35 236 45 600 100 178
Arab 290 168 171 349
Kínai 189 160 179 216
Orosz 274 310 456 625
Vietnami 39 32 39 75
Egyéb 2 168 1 907 5 976 6 682
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 136 238 135 015 138 219 131 062
Összesen 1 003 684 956 695 979 367 1 036 293
Népesség 932 939 932 939 932 939 932 939
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 156
3.1.6.1 A népesség a nemzetiségi hovatartozást befolyásoló tényezők szerint, 2011 (folytatás)
Nemzetiség, nyelv Nemzetiség Anyanyelv Családi, baráti közösségben
használt nyelv Nemzetiséghez tartozó
Észak-Magyarország
Magyar 1 007 419 1 037 924 1 035 555 1 043 734
Hazai nemzetiségek
Bolgár 268 225 156 498
Cigány (romani, beás) 92 735 3 353 4 678 93 332
Görög 251 89 119 296
Horvát 91 30 32 109
Lengyel 762 183 255 852
Német 4 167 846 3 891 7 170
Örmény 217 12 26 248
Román 1 091 472 657 1 555
Ruszin 1 522 324 373 1 602
Szerb 115 32 45 155
Szlovák 5 114 1 388 2 309 5 724
Szlovén 14 4 16 34
Ukrán 508 258 244 655
Hazai nemzetiségek együtt 106 855 7 216 12 801 112 230
Arab 228 149 145 286
Kínai 151 133 150 181
Orosz 291 350 512 724
Vietnami 44 16 35 74
Egyéb 1 114 1 025 5 008 5 643
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 158 320 156 708 160 182 152 244
Összesen 1 274 422 1 203 521 1 214 388 1 315 116
Népesség 1 197 575 1 197 575 1 197 575 1 197 575
Észak-Alföld
Magyar 1 261 358 1 288 682 1 286 529 1 296 641
Hazai nemzetiségek
Bolgár 223 342 240 684
Cigány (romani, beás) 81 200 10 810 11 831 82 373
Görög 198 96 136 303
Horvát 60 24 31 90
Lengyel 330 156 218 429
Német 3 583 841 3 844 6 804
Örmény 277 43 44 309
Román 3 295 1 472 2 194 4 431
Ruszin 466 166 191 569
Szerb 158 89 140 247
Szlovák 499 142 215 623
Szlovén 15 6 10 22
Ukrán 1 498 881 999 2 022
Hazai nemzetiségek együtt 91 802 15 068 20 093 98 906
Arab 470 325 342 570
Kínai 303 301 322 370
Orosz 503 636 1 193 1 502
Vietnami 92 73 93 136
Egyéb 1 795 1 780 7 409 8 328
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 198 885 198 422 202 663 193 098
Összesen 1 555 208 1 505 287 1 518 644 1 599 551
Népesség 1 492 587 1 492 587 1 492 587 1 492 587
3. Országos adatok 157
3.1.6.1 A népesség a nemzetiségi hovatartozást befolyásoló tényezők szerint, 2011 (folytatás)
Nemzetiség, nyelv Nemzetiség Anyanyelv Családi, baráti közösségben
használt nyelv Nemzetiséghez tartozó
Dél-Alföld
Magyar 1 101 745 1 107 110 1 110 091 1 121 137
Hazai nemzetiségek
Bolgár 232 202 200 505
Cigány (romani, beás) 24 928 7 092 8 454 25 874
Görög 182 52 100 246
Horvát 3 244 1 393 1 992 3 911
Lengyel 382 197 236 465
Német 13 214 4 849 9 578 18 241
Örmény 291 16 36 321
Román 8 041 5 507 6 181 10 059
Ruszin 100 44 44 144
Szerb 2 323 1 112 2 036 3 473
Szlovák 9 741 3 316 5 407 11 568
Szlovén 53 24 38 89
Ukrán 358 243 233 496
Hazai nemzetiségek együtt 63 089 24 047 34 535 75 392
Arab 340 199 214 423
Kínai 243 222 233 280
Orosz 378 417 637 834
Vietnami 80 54 69 119
Egyéb 1 919 1 421 7 467 8 421
Nem kívánt válaszolni,
nincs válasz 179 022 178 272 182 501 173 231
Összesen 1 346 816 1 311 742 1 335 747 1 379 837
Népesség 1 297 735 1 297 735 1 297 735 1 297 735
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 158
3.1.7 Vallás
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Közép-Magyarország
Nem
Férfi 427 316 415 665 11 337 431 444 509 192 374 457
Nő 535 552 521 169 14 090 461 966 542 218 377 535
Összesen 962 868 936 834 25 427 892 1 410 1 051 410 751 992
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 355 378 345 887 9 218 346 456 500 147 327 438
Házas 386 475 375 808 10 434 369 686 387 196 334 407
Özvegy 117 687 114 663 2 988 98 120 89 33 17 55
Elvált 103 328 100 476 2 787 79 148 75 34 73 92
Korcsoport (év)
–14 112 797 109 857 2 839 100 144 141 48 73 141
15–29 151 535 147 237 4 197 172 290 265 55 149 233
30–39 142 644 138 389 4 128 148 228 146 78 249 185
40–49 116 252 113 154 3 018 106 213 129 57 155 175
50–59 133 952 130 328 3 550 119 243 124 56 76 120
60– 305 688 297 869 7 695 247 292 246 116 49 138
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 140 047 136 259 3 678 122 139 157 53 82 150
Általános iskola 8. évfolyam 201 549 196 283 5 194 141 99 254 41 133 112
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 129 695 125 960 3 678 56 61 66 25 178 85
Érettségi 279 487 272 244 7 075 286 322 270 117 225 321
Egyetem, főiskola stb. 212 090 206 088 5 802 287 789 304 174 133 324
Nemzetiség
Magyar 954 847 929 140 25 135 780 1 106 825 361 632 821
Hazai nemzetiségek
Bolgár 868 749 114 40 37 13 396 – 48
Cigány (roma) 18 220 17 870 343 3 1 1 – 15 10
Görög 500 339 161 467 9 2 1 1 83
Horvát 1 842 1 813 21 4 4 17 – – 10
Lengyel 2 130 2 090 35 – 8 – – – 3
Német 32 997 32 677 291 11 13 6 1 4 20
Örmény 860 774 26 3 6 – 1 1 12
Román 4 756 4 527 207 65 30 10 – 631 168
Ruszin 552 252 300 1 12 1 – 2 7
Szerb 1 185 1 074 110 86 38 968 8 1 105
Szlovák 5 657 5 620 35 1 2 3 1 – 2
Szlovén 168 165 3 – 1 1 – – 1
Ukrán 873 532 339 15 240 1 – – 72
Hazai nemzetiségek együtt 70 608 68 482 1 985 696 401 1 023 408 655 541
Arab 218 184 16 19 1 – – 4 35
Kínai 171 170 1 – 1 – – – 2
Orosz 1 266 1 025 238 45 1 074 10 1 2 185
Vietnami 87 79 4 1 – – – – 2
Egyéb 14 299 13 888 346 88 108 28 17 31 120
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 6 454 6 258 196 7 16 3 1 18 17
3. Országos adatok 159
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Közép-Magyarország
Nem
Férfi 110 123 836 27 557 2 002 3 173 365 836 1 089 3 922 2 603
Nő 57 157 768 35 300 2 157 3 974 450 1 188 1 337 6 111 3 229
Összesen 167 281 604 62 857 4 159 7 147 815 2 024 2 426 10 033 5 832
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 72 102 435 23 024 1 586 2 570 317 623 1 095 3 240 2 773
Házas 81 114 594 25 787 1 877 3 565 356 992 1 031 4 887 2 363
Özvegy 4 34 133 8 042 294 596 65 196 122 974 233
Elvált 10 30 442 6 004 402 416 77 213 178 932 463
Korcsoport (év)
–14 34 34 649 7 879 594 1 051 107 227 455 1 296 1 312
15–29 20 43 804 9 909 601 1 424 136 337 527 1 748 1 167
30–39 30 42 696 9 096 766 1 067 129 329 452 1 603 1 124
40–49 39 34 956 6 939 714 890 108 288 389 1 638 1 026
50–59 19 37 015 7 935 481 826 108 276 259 1 328 638
60– 25 88 484 21 099 1 003 1 889 227 567 344 2 420 565
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 35 42 436 9 503 632 1 221 118 320 561 1 717 1 461
Általános iskola 8. évfolyam 8 58 991 12 410 463 1 243 77 419 481 2 838 1 237
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 7 39 262 7 739 421 680 30 243 271 1 929 737
Érettségi 33 80 386 17 481 1 304 2 256 223 612 691 2 900 1 460
Egyetem, főiskola stb. 84 60 529 15 724 1 339 1 747 367 430 422 649 937
Nemzetiség
Magyar 102 279 705 62 231 4 133 7 042 779 1 997 2 388 9 717 5 723
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 217 54 8 3 3 2 – 6 5
Cigány (roma) – 2 487 185 13 69 63 53 223 785 848
Görög – 63 24 1 4 5 2 5 6 7
Horvát – 117 28 2 5 2 1 1 1 1
Lengyel – 143 43 10 6 2 4 10 12 8
Német 5 3 538 2 950 65 126 54 34 28 119 59
Örmény – 172 31 2 3 8 4 2 5 1
Román 1 4 049 100 315 139 4 98 28 125 43
Ruszin – 60 16 – 1 1 3 1 7 1
Szerb – 190 25 1 2 3 7 5 5 6
Szlovák – 393 2 017 4 47 14 14 10 31 23
Szlovén – 17 15 – 2 1 1 – – 1
Ukrán 1 446 12 3 5 – 7 1 14 4
Hazai nemzetiségek együtt 7 11 892 5 500 424 412 160 230 314 1 116 1 007
Arab 1 38 19 1 1 1 2 – 6 2
Kínai – 102 8 2 5 – 3 – 5 3
Orosz 1 343 80 5 12 2 3 6 20 18
Vietnami – 25 10 1 2 – – – 12 9
Egyéb 127 3 880 1 159 107 329 80 55 85 210 130
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 1 1 696 402 20 47 17 13 33 261 89
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 160
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni
, nincs
válasz
Összesen
Közép-Magyarország
Nem
Férfi 7 298 4 307 3 009 1 958 6 185 617 973 270 002 43 471 446 589 1 378 035
Nő 8 428 4 565 2 857 1 190 4 112 771 374 272 968 29 822 494 317 1 568 481
Összesen 15 726 8 872 5 866 3 148 10 297 1 389 347 542 970 73 293 940 906 2 946 516
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 7 401 2 755 2 972 1 651 5 760 515 866 296 128 32 331 445 839 1 290 164
Házas 6 138 3 437 1 952 1 275 3 142 560 331 163 621 28 471 327 895 1 080 318
Özvegy 715 1 384 119 42 284 165 302 25 659 3 670 64 639 259 270
Elvált 1 472 1 296 823 180 1 111 147 848 57 562 8 821 102 533 316 764
Korcsoport (év)
–14 2 727 651 380 732 916 166 454 101 574 4 087 142 794 414 909
15–29 3 456 1 096 1 295 856 3 178 222 253 119 256 16 357 183 899 541 765
30–39 3 116 1 404 1 806 660 2 726 210 682 117 189 15 239 178 912 522 022
40–49 2 432 757 1 325 522 1 712 170 822 73 688 10 867 128 700 384 077
50–59 1 864 1 075 721 226 926 188 387 63 217 12 667 124 493 388 764
60– 2 131 3 889 339 152 839 430 749 68 046 14 076 182 108 694 979
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 2 946 754 404 821 994 204 673 106 250 4 357 158 592 473 872
Általános iskola 8. évfolyam 2 529 1 094 453 430 1 199 286 201 82 236 6 733 163 588 538 758
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 714 287 432 234 1 054 185 206 74 586 6 325 136 418 402 535
Érettségi 4 805 2 585 2 285 848 4 172 403 069 165 791 26 214 290 957 886 031
Egyetem, főiskola stb. 3 732 4 152 2 292 815 2 878 310 198 114 107 29 664 191 351 645 320
Nemzetiség
Magyar 15 106 8 595 5 211 2 437 9 607 1 374 145 531 927 71 167 497 734 2 474 973
Hazai nemzetiségek
Bolgár 32 20 16 3 24 1 795 691 147 690 3 323
Cigány (roma) 903 221 123 41 220 24 484 9 332 516 6 538 40 870
Görög 20 17 11 9 29 1 266 705 202 731 2 904
Horvát 32 17 26 16 35 2 161 386 152 467 3 166
Lengyel 37 21 32 10 32 2 511 480 159 635 3 785
Német 430 189 220 52 328 41 249 7 384 1 821 8 540 58 994
Örmény 115 15 20 5 43 1 309 268 78 327 1 982
Román 104 46 28 29 54 10 823 1 214 147 1 945 14 129
Ruszin 17 20 9 5 34 750 144 49 197 1 140
Szerb 46 35 20 16 45 2 797 539 184 652 4 172
Szlovák 72 39 25 8 43 8 406 912 267 1 135 10 720
Szlovén 8 – 8 – 4 228 51 26 73 378
Ukrán 25 20 3 10 35 1 787 471 82 632 2 972
Hazai nemzetiségek együtt 1 841 660 541 204 926 99 566 22 577 3 830 22 562 148 535
Arab 58 35 16 1 452 98 2 007 448 87 793 3 335
Kínai 65 13 323 10 90 803 1 896 273 2 326 5 298
Orosz 113 86 45 43 97 3 457 2 018 668 1 848 7 991
Vietnami 10 12 360 2 47 580 1 233 97 1 029 2 939
Egyéb 1 212 1 747 762 1 197 1 174 26 945 12 758 3 501 10 589 53 793
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 183 106 140 37 377 9 938 7 683 1 371 437 128 456 120
3. Országos adatok 161
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Közép-Dunántúl
Nem
Férfi 197 662 196 108 1 487 103 59 22 4 61 60
Nő 233 863 232 028 1 751 105 121 24 2 71 62
Összesen 431 525 428 136 3 238 208 180 46 6 132 122
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 150 730 149 762 902 73 55 16 1 36 44
Házas 182 239 180 736 1 434 89 89 19 3 82 57
Özvegy 56 656 56 168 478 25 9 5 1 3 8
Elvált 41 900 41 470 424 21 27 6 1 11 13
Korcsoport (év)
–14 48 936 48 626 293 27 24 6 – 8 15
15–29 65 596 65 159 401 36 21 4 – 21 22
30–39 58 118 57 645 440 33 37 7 – 32 21
40–49 55 517 55 049 448 13 35 8 2 37 24
50–59 71 079 70 530 533 32 34 11 1 25 18
60– 132 279 131 127 1 123 67 29 10 3 9 22
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 69 020 68 519 479 34 26 6 1 10 16
Általános iskola 8. évfolyam 119 282 118 420 835 55 16 6 – 17 20
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 91 830 91 182 625 42 10 8 1 37 26
Érettségi 101 518 100 714 754 50 54 15 1 43 34
Egyetem, főiskola stb. 49 875 49 301 545 27 74 11 3 25 26
Nemzetiség
Magyar 427 676 424 323 3 206 198 155 43 5 108 108
Hazai nemzetiségek
Bolgár 185 177 6 2 – 1 6 – 2
Cigány (roma) 9 567 9 520 45 – – 1 – 1 1
Görög 75 58 17 145 – – – 1 13
Horvát 402 400 2 – – 2 – – –
Lengyel 420 416 4 1 – – – – 1
Német 20 520 20 455 57 4 2 1 – 1 4
Örmény 118 115 1 – 1 – – – –
Román 767 727 36 4 4 1 – 121 32
Ruszin 76 27 49 – 1 – – – 1
Szerb 244 233 10 8 – 38 – – 7
Szlovák 2 924 2 919 4 1 – – – – –
Szlovén 61 59 2 – – – – – –
Ukrán 216 140 76 – 74 – – – 5
Hazai nemzetiségek együtt 35 575 35 246 309 165 82 44 6 124 66
Arab 26 21 5 – – – – – 2
Kínai 16 16 – – 1 – – – 1
Orosz 225 179 46 5 119 – – – 23
Vietnami 5 4 – – – – – – 2
Egyéb 2 366 2 335 26 31 4 1 1 5 11
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 3 500 3 477 23 1 – 1 – – –
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 162
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Közép-Dunántúl
Nem
Férfi 13 49 095 10 954 242 416 19 247 383 1 025 854
Nő 5 58 067 13 507 289 543 24 358 469 1 591 1 102
Összesen 18 107 162 24 461 531 959 43 605 852 2 616 1 956
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 6 37 710 8 041 159 386 18 155 321 866 798
Házas 8 45 376 10 888 279 436 15 335 412 1 209 921
Özvegy 3 14 211 3 455 41 78 2 72 70 297 83
Elvált 1 9 865 2 077 52 59 8 43 49 244 154
Korcsoport (év)
–14 – 12 840 2 784 61 192 11 68 146 367 422
15–29 5 16 460 3 467 66 162 3 86 149 434 307
30–39 1 14 668 3 127 85 160 4 85 147 421 413
40–49 3 13 426 2 923 103 125 7 92 104 474 339
50–59 – 16 552 3 858 76 121 9 90 118 322 229
60– 9 33 216 8 302 140 199 9 184 188 598 246
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb – 17 288 3 758 69 218 11 130 178 489 458
Általános iskola 8. évfolyam 3 29 060 6 233 72 165 2 122 236 791 433
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 21 525 4 825 69 110 3 85 140 556 356
Érettségi 4 25 850 6 020 164 264 11 147 186 654 515
Egyetem, főiskola stb. 10 13 439 3 625 157 202 16 121 112 126 194
Nemzetiség
Magyar 12 106 442 24 202 527 941 35 571 849 2 553 1 930
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 38 7 – 1 – – – – 1
Cigány (roma) – 529 66 5 16 – 20 46 119 203
Görög – 16 3 – – – – – – 6
Horvát – 28 2 1 3 – 2 – 1 1
Lengyel – 40 8 – – – 1 – 4 –
Német 1 1 337 795 12 37 3 15 17 57 40
Örmény – 22 5 – – – – – 1 –
Román – 723 18 52 13 1 29 3 19 10
Ruszin – 6 4 – – – – – – –
Szerb – 28 2 – 2 – – – 1 1
Szlovák – 117 221 – 7 1 – 3 10 1
Szlovén – 6 2 – – – – – – 1
Ukrán – 73 1 – – – – – 1 1
Hazai nemzetiségek együtt 1 2 963 1 134 70 79 5 67 69 213 265
Arab – 3 – – – – – – – 1
Kínai – 1 – – – – – – – –
Orosz – 90 7 1 2 – 1 1 5 7
Vietnami – 6 – – – – – – 1 1
Egyéb 11 580 131 5 45 3 12 19 38 17
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 1 697 182 4 5 8 17 1 49 24
3. Országos adatok 163
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Közép-Dunántúl
Nem
Férfi 1 345 194 428 187 1 068 264 441 97 920 9 098 151 997 523 456
Nő 1 635 133 326 92 737 313 126 89 610 5 506 151 785 560 027
Összesen 2 980 327 754 279 1 805 577 567 187 530 14 604 303 782 1 083 483
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 1 342 100 353 133 946 202 289 103 551 6 150 143 231 455 221
Házas 1 170 146 262 119 579 244 733 56 155 5 902 109 966 416 756
Özvegy 179 31 13 7 72 75 321 8 208 686 20 166 104 381
Elvált 289 50 126 20 208 55 224 19 616 1 866 30 419 107 125
Korcsoport (év)
–14 510 25 51 49 186 66 728 40 169 898 47 675 155 470
15–29 692 38 169 71 528 88 337 41 921 3 279 63 092 196 629
30–39 560 52 234 65 419 78 689 37 639 2 702 54 699 173 729
40–49 441 63 172 46 318 74 272 25 315 2 381 43 590 145 558
50–59 358 57 91 29 182 93 292 22 867 2 713 44 771 163 643
60– 419 92 37 19 172 176 249 19 619 2 631 49 955 248 454
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 583 28 50 50 206 92 629 42 674 1 004 55 087 191 394
Általános iskola 8. évfolyam 588 48 71 54 301 157 575 36 329 1 895 67 255 263 054
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 500 37 110 51 294 120 616 39 653 2 187 68 564 231 020
Érettségi 798 111 296 70 659 137 464 47 360 5 449 78 889 269 162
Egyetem, főiskola stb. 511 103 227 54 345 69 283 21 514 4 069 33 987 128 853
Nemzetiség
Magyar 2 854 306 723 248 1 708 572 194 184 303 14 266 152 687 923 450
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 2 1 – 5 253 93 18 96 460
Cigány (roma) 175 24 25 8 33 10 839 3 204 160 2 001 16 204
Görög 2 2 1 – 8 272 131 18 124 545
Horvát 3 2 2 – 3 452 53 18 70 593
Lengyel 3 2 4 – 2 486 98 33 100 717
Német 115 18 38 9 58 23 084 2 697 412 3 165 29 358
Örmény 30 – 2 – 7 186 40 13 62 301
Román 13 3 2 1 6 1 822 192 25 348 2 387
Ruszin 3 1 1 4 1 98 23 19 50 190
Szerb 1 – 3 8 7 350 94 25 96 565
Szlovák 24 2 1 3 5 3 320 364 62 399 4 145
Szlovén – 2 1 – 1 74 17 1 23 115
Ukrán 5 4 3 1 12 396 82 12 115 605
Hazai nemzetiségek együtt 376 62 84 34 148 41 632 7 088 816 6 649 56 185
Arab 7 – 5 85 11 140 41 17 66 264
Kínai 5 – 12 3 11 50 75 10 91 226
Orosz 12 4 2 2 12 518 287 70 223 1 098
Vietnami 2 2 7 1 4 31 13 16 19 79
Egyéb 169 53 72 106 102 3 782 1 766 322 1 291 7 161
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 45 11 16 7 74 4 643 2 936 291 150 284 158 154
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 164
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Nyugat-Dunántúl
Nem
Férfi 266 573 265 728 748 23 40 4 19 48 42
Nő 305 807 304 805 907 28 71 4 12 39 38
Összesen 572 380 570 533 1 655 51 111 8 31 87 80
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 214 017 213 356 573 15 36 3 13 30 24
Házas 246 290 245 511 698 28 51 5 14 46 44
Özvegy 68 556 68 332 210 4 8 – 2 1 6
Elvált 43 517 43 334 174 4 16 – 2 10 6
Korcsoport (év)
–14 70 731 70 526 171 7 12 2 4 10 5
15–29 92 357 92 034 280 4 27 4 6 11 11
30–39 83 060 82 769 262 13 10 – 5 27 21
40–49 74 373 74 101 241 5 27 – 4 21 19
50–59 91 398 91 150 225 4 20 – 5 10 7
60– 160 461 159 953 476 18 15 2 7 8 17
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 91 490 91 210 242 8 13 3 4 12 6
Általános iskola 8. évfolyam 149 744 149 354 362 5 10 – 3 15 7
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 124 840 124 513 292 5 11 2 9 27 24
Érettségi 141 674 141 190 425 12 32 3 6 23 30
Egyetem, főiskola stb. 64 632 64 266 334 21 45 – 9 10 13
Nemzetiség
Magyar 566 337 564 507 1 641 44 69 5 11 80 64
Hazai nemzetiségek
Bolgár 232 227 5 3 1 – 30 – 2
Cigány (roma) 9 639 9 626 13 – – – – 1 2
Görög 42 37 5 17 1 – – – 1
Horvát 9 003 8 996 6 1 2 – – – 1
Lengyel 229 228 1 – 2 – – – –
Német 12 582 12 530 37 5 5 3 – 9 3
Örmény 105 101 1 – 2 – – – –
Román 598 580 17 7 2 – – 63 45
Ruszin 47 32 15 – – – – – –
Szerb 164 162 2 1 4 4 – 1 5
Szlovák 812 808 4 1 2 – – – –
Szlovén 1 895 1 893 2 – – 1 – – –
Ukrán 122 80 42 1 36 – – 2 4
Hazai nemzetiségek együtt
Arab 24 24 – 5 – – – – 2
Kínai 17 17 – 1 – – – – 1
Orosz 159 143 16 2 71 – – – 5
Vietnami 12 12 – 1 – – – – 1
Egyéb 2 324 2 300 19 1 7 1 – 9 3
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 4 375 4 366 9 2 2 – – 1 1
3. Országos adatok 165
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Nyugat-Dunántúl
Nem
Férfi 17 13 302 18 648 172 248 16 107 56 789 459
Nő 8 15 564 21 605 160 294 18 141 62 1 139 512
Összesen 25 28 866 40 253 332 542 34 248 118 1 928 971
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 5 9 968 14 748 104 230 9 66 49 618 399
Házas 16 12 809 17 813 169 252 21 127 57 991 437
Özvegy 3 3 399 4 931 30 23 1 23 6 147 47
Elvált 1 2 690 2 761 29 37 3 32 6 172 88
Korcsoport (év)
–14 2 3 558 5 249 31 121 5 21 22 281 189
15–29 3 4 377 6 291 47 92 2 33 27 324 157
30–39 1 4 369 5 610 54 101 4 44 20 331 234
40–49 4 3 878 4 900 61 88 7 51 23 350 190
50–59 1 4 211 6 172 62 55 4 50 7 274 98
60– 14 8 473 12 031 77 85 12 49 19 368 103
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb – 4 339 6 297 37 132 5 26 30 350 206
Általános iskola 8. évfolyam 8 6 419 9 604 49 82 3 36 28 470 196
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel – 4 935 7 942 47 54 1 33 12 461 165
Érettségi 10 7 785 10 686 115 128 9 82 33 529 250
Egyetem, főiskola stb. 7 5 388 5 724 84 146 16 71 15 118 154
Nemzetiség
Magyar 15 28 618 39 679 328 530 30 244 116 1 843 953
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 17 14 – – – 1 – – –
Cigány (roma) – 125 55 6 3 1 4 21 69 88
Görög – 3 5 – 1 – – – – –
Horvát – 24 46 1 4 – 3 – 11 5
Lengyel 1 5 11 – – – – – 2 1
Német 2 655 1 865 9 40 1 12 – 99 22
Örmény – 5 5 – 2 – – – 1 –
Román – 493 29 25 19 – 7 2 14 2
Ruszin – 2 3 – – – – – 2 –
Szerb – 12 3 – – – – – 6 –
Szlovák – 72 79 – 10 – – – 5 2
Szlovén – 11 9 – – – 1 – – –
Ukrán – 47 6 – 1 – – – – –
Hazai nemzetiségek együtt
Arab – 3 2 – 1 – – 1 1 –
Kínai – 5 3 – – – – – 1 –
Orosz – 21 9 – 5 – 1 – 3 1
Vietnami – 2 3 – – – 1 – – –
Egyéb 23 239 188 5 24 10 4 5 37 6
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 1 213 313 4 1 1 4 1 64 17
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 166
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Nem
Férfi 930 170 280 172 705 302 820 41 117 5 629 125 521 475 087
Nő 1 094 135 216 74 471 347 492 36 802 3 221 124 191 511 706
Összesen 2 024 305 496 246 1 176 650 312 77 919 8 850 249 712 986 793
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 921 91 233 105 601 242 285 41 816 3 627 115 030 402 758
Házas 769 126 174 113 420 280 772 24 748 3 766 96 418 405 704
Özvegy 136 34 10 4 48 77 419 3 187 376 15 573 96 555
Elvált 198 54 79 24 107 49 836 8 168 1 081 22 691 81 776
Korcsoport (év)
–14 312 20 27 35 117 80 761 15 618 497 38 772 135 648
15–29 454 29 103 56 326 104 741 16 577 1 911 49 937 173 166
30–39 367 57 152 52 286 94 818 16 766 1 720 47 258 160 562
40–49 328 40 139 42 201 84 751 11 081 1 580 36 318 133 730
50–59 263 58 56 35 119 102 909 9 458 1 607 35 981 149 955
60– 300 101 19 26 127 182 332 8 419 1 535 41 446 233 732
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 372 25 31 41 140 103 567 16 719 530 43 431 164 247
Általános iskola 8. évfolyam 421 36 47 45 192 167 420 13 002 1 009 51 704 233 135
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 344 46 77 37 156 139 228 14 487 1 140 54 597 209 452
Érettségi 523 121 186 70 445 162 752 21 880 3 325 68 979 256 936
Egyetem, főiskola stb. 364 77 155 53 243 77 345 11 831 2 846 31 001 123 023
Nemzetiség
Magyar 1 903 283 459 191 1 123 642 925 75 788 8 494 120 244 847 451
Hazai nemzetiségek
Bolgár 3 – – – 1 304 37 10 78 429
Cigány (roma) 92 13 15 7 42 10 183 1 637 92 1 567 13 479
Görög 1 2 1 – 5 79 15 3 20 117
Horvát 77 2 1 15 12 9 208 176 42 569 9 995
Lengyel 3 1 – – 4 259 17 10 77 363
Német 82 19 40 21 48 15 522 2 528 429 3 589 22 068
Örmény 9 1 – 1 1 132 15 9 22 178
Román – 6 3 – 6 1 321 110 10 184 1 625
Ruszin 2 – 2 – 6 64 15 6 24 109
Szerb 2 3 – 9 1 215 37 7 61 320
Szlovák 11 7 3 2 3 1 009 407 116 447 1 979
Szlovén 4 1 1 – 1 1 924 32 10 144 2 110
Ukrán 2 1 – – 4 226 36 3 61 326
Hazai nemzetiségek együtt
Arab 8 – 1 80 11 139 16 6 73 234
Kínai 4 1 18 1 14 66 41 19 73 199
Orosz – 2 1 2 5 287 121 32 123 563
Vietnami 2 – 10 – 5 37 14 12 15 78
Egyéb 80 42 44 83 66 3 201 802 182 930 5 115
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 23 6 16 3 25 5 073 1 377 195 128 177 134 822
3. Országos adatok 167
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Dél-Dunántúl
Nem
Férfi 207 266 206 301 906 35 29 106 6 18 76
Nő 251 729 250 559 1 101 42 67 79 5 27 52
Összesen 458 995 456 860 2 007 77 96 185 11 45 128
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 164 389 163 781 560 25 29 71 2 20 47
Házas 186 779 185 843 882 31 47 82 5 21 57
Özvegy 62 594 62 240 340 14 9 16 1 2 10
Elvált 45 233 44 996 225 7 11 16 3 2 14
Korcsoport (év)
–14 54 238 54 056 168 1 9 37 – 4 14
15–29 72 180 71 882 272 14 17 20 1 6 20
30–39 58 594 58 348 222 13 13 29 1 17 27
40–49 58 586 58 286 283 6 17 30 3 10 21
50–59 76 831 76 477 332 9 22 19 1 7 21
60– 138 566 137 811 730 34 18 50 5 1 25
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 81 661 81 347 295 6 9 41 1 4 15
Általános iskola 8. évfolyam 136 038 135 462 550 14 14 31 2 12 31
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 94 821 94 445 350 8 10 27 1 10 22
Érettségi 98 608 98 123 449 29 30 44 2 13 42
Egyetem, főiskola stb. 47 867 47 483 363 20 33 42 5 6 18
Nemzetiség
Magyar 454 066 451 958 1 983 60 85 166 9 43 109
Hazai nemzetiségek
Bolgár 177 163 13 1 7 – 11 – 1
Cigány (roma) 31 063 31 020 34 5 – 3 – – 1
Görög 72 64 8 24 – – – – 4
Horvát 6 870 6 850 16 2 2 26 2 – 22
Lengyel 243 238 4 – 1 – – – –
Német 29 092 29 037 52 1 3 5 – – 8
Örmény 110 107 1 – – – – – –
Román 644 626 17 2 6 – – 40 33
Ruszin 68 38 30 – – – – – –
Szerb 486 460 26 21 4 155 – – 20
Szlovák 199 197 2 – – – – – –
Szlovén 44 43 – – – – – – –
Ukrán 128 85 43 7 22 1 – – 6
Hazai nemzetiségek együtt 69 196 68 928 246 63 45 190 13 40 95
Arab 24 24 – 3 – – – – 1
Kínai 17 17 – – – – – – –
Orosz 168 144 24 6 50 2 – – 9
Vietnami 12 12 – – – – – – –
Egyéb 2 419 2 395 20 9 8 1 2 2 9
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 3 342 3 327 15 – – – – – 2
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 168
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Dél-Dunántúl
Nem
Férfi 8 29 053 7 640 129 630 136 151 329 746 494
Nő 8 35 430 9 568 139 798 187 237 484 1 244 729
Összesen 16 64 483 17 208 268 1 428 323 388 813 1 990 1 223
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 6 21 543 5 608 84 509 126 104 324 580 481
Házas 10 27 092 7 615 136 701 129 200 362 963 525
Özvegy – 9 432 2 497 25 137 35 49 67 233 73
Elvált – 6 416 1 488 23 81 33 35 60 214 144
Korcsoport (év)
–14 – 7 106 2 119 24 224 46 41 148 240 237
15–29 2 9 497 2 331 36 278 56 51 127 272 189
30–39 2 7 899 2 193 39 159 47 46 139 290 235
40–49 4 7 836 1 881 51 198 34 72 119 346 212
50–59 5 10 473 2 696 35 176 55 57 118 302 177
60– 3 21 672 5 988 83 393 85 121 162 540 173
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb – 10 238 2 931 40 268 57 66 195 370 263
Általános iskola 8. évfolyam 5 18 030 4 321 52 331 65 90 201 648 271
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 2 12 817 2 982 31 150 37 36 124 452 205
Érettségi 2 15 198 4 277 78 415 91 104 153 436 305
Egyetem, főiskola stb. 7 8 200 2 697 67 264 73 92 140 84 179
Nemzetiség
Magyar 12 64 024 16 816 266 1 412 307 384 811 1 926 1 204
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 22 13 – 1 1 – – – 2
Cigány (roma) 1 761 173 6 39 14 10 120 177 147
Görög 1 3 1 – – – – – 1 –
Horvát – 316 35 2 14 – 3 3 8 15
Lengyel – 11 7 – – 1 1 1 1 4
Német – 1 440 3 475 3 136 51 15 39 79 45
Örmény – 25 1 – – – – – – –
Román – 331 10 24 10 – 7 5 6 4
Ruszin – 3 2 – – – – – – –
Szerb – 37 8 – 1 – 6 2 3 2
Szlovák – 27 65 – 3 – 1 – 1 –
Szlovén – 2 1 – – – – – – –
Ukrán – 49 – – – – – – 2 –
Hazai nemzetiségek együtt 2 3 027 3 791 35 204 67 43 170 278 219
Arab – 3 – – – – – 1 – –
Kínai – 2 1 – – – – 1 – –
Orosz – 27 10 – – – – – 3 –
Vietnami – 1 – – 1 – – – 1 –
Egyéb 14 395 140 1 34 5 7 19 18 11
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – 370 110 1 9 10 2 1 49 13
3. Országos adatok 169
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Dél-Dunántúl
Nem
Férfi 1 345 163 273 251 932 249 816 69 599 6 835 116 007 442 257
Nő 1 616 125 270 150 657 303 643 64 320 4 239 118 480 490 682
Összesen 2 961 288 543 401 1 589 553 459 133 919 11 074 234 487 932 939
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 1 299 90 282 220 826 196 665 73 190 4 767 109 161 383 783
Házas 1 163 122 160 148 492 226 840 40 054 4 364 84 134 355 392
Özvegy 201 41 14 8 69 75 527 6 237 548 16 836 99 148
Elvált 298 35 87 25 202 54 427 14 438 1 395 24 356 94 616
Korcsoport (év)
–14 519 18 43 66 151 65 285 29 129 682 36 575 131 671
15–29 602 41 136 148 476 86 500 29 365 2 603 48 041 166 509
30–39 485 42 165 63 382 70 880 24 536 1 904 39 398 136 718
40–49 416 39 94 62 245 70 282 18 480 1 758 33 917 124 437
50–59 418 42 67 38 181 91 750 17 151 2 109 35 612 146 622
60– 521 106 38 24 154 168 762 15 258 2 018 40 944 226 982
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 583 28 48 67 171 97 062 31 891 871 44 041 173 865
Általános iskola 8. évfolyam 671 37 65 43 232 161 204 27 437 1 466 53 520 243 627
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 607 30 70 41 239 112 722 27 179 1 518 50 926 192 345
Érettségi 765 108 190 165 627 121 682 31 698 4 109 58 875 216 364
Egyetem, főiskola stb. 335 85 170 85 320 60 789 15 714 3 110 27 125 106 738
Nemzetiség
Magyar 2 877 275 498 247 1 510 547 107 130 996 10 685 108 318 797 106
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 – – 1 2 241 64 9 59 373
Cigány (roma) 126 12 45 4 43 32 750 6 845 186 3 670 43 451
Görög – – 5 – 4 115 51 14 51 231
Horvát 27 3 11 62 16 7 439 578 84 809 8 910
Lengyel – – 1 – 6 277 37 14 62 390
Német 156 18 27 17 67 34 677 3 633 574 4 177 43 061
Örmény 2 1 6 – 3 148 38 5 41 232
Román 17 2 – – 4 1 145 120 18 172 1 455
Ruszin 4 – – – 6 83 17 4 24 128
Szerb 7 1 4 4 23 784 135 29 158 1 106
Szlovák 2 1 1 – 5 305 62 16 66 449
Szlovén – – – – – 47 9 2 14 72
Ukrán 1 2 – – 10 228 33 9 50 320
Hazai nemzetiségek együtt 344 40 100 88 189 78 239 11 622 964 9 353 100 178
Arab 1 3 1 178 7 222 42 12 73 349
Kínai 2 – 13 3 7 46 77 16 77 216
Orosz 4 2 – 2 15 298 164 36 127 625
Vietnami 5 – 4 1 8 33 13 7 22 75
Egyéb 109 38 82 143 115 3 581 1 575 326 1 200 6 682
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 32 6 8 8 41 4 004 2 022 205 124 831 131 062
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 170
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Észak-Magyarország
Nem
Férfi 252 546 235 435 17 065 32 46 1 5 42 56
Nő 305 012 285 724 19 238 33 75 3 5 47 50
Összesen 557 558 521 159 36 303 65 121 4 10 89 106
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 203 073 188 756 14 281 16 25 – 1 25 41
Házas 225 709 211 429 14 242 33 73 3 4 52 50
Özvegy 78 686 73 859 4 816 8 12 1 3 8 6
Elvált 50 090 47 115 2 964 8 11 – 2 4 9
Korcsoport (év)
–14 75 316 69 936 5 373 3 6 – – 7 18
15–29 91 025 84 481 6 522 12 23 1 – 13 19
30–39 69 547 64 928 4 605 10 23 1 1 20 20
40–49 71 087 66 429 4 645 8 22 – 1 24 21
50–59 87 172 81 779 5 374 9 16 – 2 14 16
60– 163 411 153 606 9 784 23 31 2 6 11 12
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 113 568 106 081 7 477 5 7 – – 9 22
Általános iskola 8. évfolyam 161 438 151 280 10 138 10 12 – 2 14 16
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 104 826 98 247 6 557 9 7 2 2 29 16
Érettségi 124 933 116 697 8 204 21 32 1 2 28 24
Egyetem, főiskola stb. 52 793 48 854 3 927 20 63 1 4 9 28
Nemzetiség
Magyar 554 195 517 993 36 106 62 109 4 10 81 90
Hazai nemzetiségek
Bolgár 227 196 30 18 2 1 10 – 3
Cigány (roma) 53 201 50 124 3 075 – – – – 2 4
Görög 71 52 19 17 2 – – 2 6
Horvát 50 50 – – 1 – – – 1
Lengyel 565 527 38 – – – – – –
Német 4 344 4 215 127 – 1 – – – 2
Örmény 106 102 4 – – – – – –
Román 531 485 46 5 4 – – 71 27
Ruszin 1 325 256 1 069 – 6 – – – 2
Szerb 50 42 8 – – – – – 4
Szlovák 3 064 2 838 226 – 1 – – – –
Szlovén 20 19 1 – – – – – –
Ukrán 318 230 88 3 33 1 – – 3
Hazai nemzetiségek együtt 63 872 59 136 4 731 43 50 2 10 75 52
Arab 31 29 2 – – – – – 3
Kínai 7 7 – – – – – – –
Orosz 201 167 34 4 64 2 – 1 7
Vietnami 9 9 – – – – – – –
Egyéb 2 173 2 020 151 7 7 – – 6 13
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 3 147 2 965 182 – – – – 1 1
3. Országos adatok 171
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Észak-Magyarország
Nem
Férfi 11 70 688 5 482 143 480 292 236 360 2 052 1 293
Nő 5 83 885 6 943 144 757 292 349 493 3 242 1 613
Összesen 16 154 573 12 425 287 1 237 584 585 853 5 294 2 906
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 4 55 034 3 670 86 392 390 144 361 1 716 1 366
Házas 12 64 158 5 622 154 587 146 304 355 2 503 1 171
Özvegy – 21 798 2 069 28 179 24 75 66 659 140
Elvált – 13 583 1 064 19 79 24 62 71 416 229
Korcsoport (év)
–14 1 19 549 1 242 31 193 211 65 185 794 718
15–29 3 25 602 1 600 45 161 145 69 177 937 624
30–39 – 19 032 1 372 31 175 69 74 158 755 476
40–49 5 20 026 1 474 43 164 67 86 116 789 474
50–59 3 24 131 2 031 34 140 51 78 86 740 329
60– 4 46 233 4 706 103 404 41 213 131 1 279 285
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 1 27 864 1 829 48 286 291 134 243 1 248 941
Általános iskola 8. évfolyam 2 42 364 3 441 52 308 189 151 258 1 906 935
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 29 260 2 208 27 140 36 63 158 983 428
Érettségi 6 37 205 3 234 70 288 49 140 128 996 427
Egyetem, főiskola stb. 6 17 880 1 713 90 215 19 97 66 161 175
Nemzetiség
Magyar 12 153 808 12 318 287 1 230 532 567 840 5 184 2 867
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 80 8 – – 2 1 – 1 4
Cigány (roma) – 6 847 193 1 34 298 58 231 856 1 187
Görög – 16 2 – – – – – 1 1
Horvát – 8 2 – – – – – 2 –
Lengyel – 61 4 – 1 – – – 5 1
Német – 660 163 5 10 6 2 2 21 6
Örmény – 30 4 1 – – 1 – – 1
Román – 463 14 43 13 1 18 7 24 2
Ruszin – 86 4 – – – 1 – 3 1
Szerb – 20 2 – – – – – 1 –
Szlovák – 271 1 563 – 85 1 2 5 19 14
Szlovén – 2 3 – – – – – – –
Ukrán – 125 1 – – – – – 4 5
Hazai nemzetiségek együtt 0 8 669 1 963 50 143 308 83 245 937 1 222
Arab – 7 – – – – – – 1 –
Kínai – 3 – – – – – – 2 –
Orosz – 89 7 – – – 1 – 2 1
Vietnami – 2 2 – – – – – – 1
Egyéb 12 720 72 1 25 6 5 5 49 18
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – 735 94 – 5 44 8 10 100 37
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 172
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Észak-Magyarország
Nem
Férfi 1 838 140 459 194 792 337 188 78 784 6 883 145 949 568 804
Nő 2 184 126 418 101 657 406 434 72 159 3 976 146 202 628 771
Összesen 4 022 266 877 295 1 449 743 622 150 943 10 859 292 151 1 197 575
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 1 789 61 551 139 724 269 608 83 552 4 253 138 489 495 902
Házas 1 628 107 195 118 494 303 478 44 312 4 535 103 307 455 632
Özvegy 255 53 28 10 69 104 177 7 517 645 20 801 133 140
Elvált 350 45 103 28 162 66 359 15 562 1 426 29 554 112 901
Korcsoport (év)
–14 821 10 190 59 176 99 595 35 929 576 50 479 186 579
15–29 802 19 231 67 356 121 931 33 456 2 383 62 707 220 477
30–39 684 42 165 52 367 93 074 26 452 1 825 48 043 169 394
40–49 653 41 155 58 229 95 543 19 604 1 732 41 542 158 421
50–59 503 43 92 39 171 115 700 18 945 2 117 42 064 178 826
60– 559 111 44 20 150 217 779 16 557 2 226 47 316 283 878
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 1 111 17 272 71 200 148 167 40 884 667 61 388 251 106
Általános iskola 8. évfolyam 1 122 44 179 43 225 212 711 31 121 1 311 66 822 311 965
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 576 24 67 35 229 139 126 26 855 1 434 57 753 225 168
Érettségi 761 106 188 81 515 169 235 36 093 4 266 75 539 285 133
Egyetem, főiskola stb. 452 75 171 65 280 74 383 15 990 3 181 30 649 124 203
Nemzetiség
Magyar 3 964 255 841 272 1 399 738 927 148 301 10 624 145 882 1 043 734
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 3 2 1 1 364 69 8 57 498
Cigány (roma) 1 091 19 370 19 99 64 510 17 340 204 11 278 93 332
Görög 1 – 5 – 5 129 69 16 82 296
Horvát – – – 2 – 66 15 8 20 109
Lengyel 2 1 1 – 3 644 70 33 105 852
Német 23 8 13 4 13 5 283 761 139 987 7 170
Örmény 1 – 2 4 3 153 42 9 44 248
Román 8 – 2 – 2 1 235 132 9 179 1 555
Ruszin 3 2 2 – 2 1 437 35 16 114 1 602
Szerb 1 1 1 2 2 84 25 5 41 155
Szlovák 13 1 3 1 7 5 050 213 47 414 5 724
Szlovén – – – – – 25 1 2 6 34
Ukrán 4 3 – – 2 502 51 10 92 655
Hazai nemzetiségek együtt 1 147 38 401 33 139 79 482 18 823 506 13 419 112 230
Arab 6 – 1 119 6 174 35 9 68 286
Kínai – 1 13 2 5 33 44 5 99 181
Orosz 2 3 4 5 8 401 121 48 154 724
Vietnami 1 1 2 – 8 26 7 11 30 74
Egyéb 71 19 52 63 76 3 400 976 198 1 069 5 643
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 48 5 20 – 34 4 289 2 475 209 145 271 152 244
3. Országos adatok 173
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Észak-Alföld
Nem
Férfi 178 663 129 073 49 559 35 103 11 1 327 150
Nő 213 849 156 498 57 325 38 180 6 6 376 171
Összesen 392 512 285 571 106 884 73 283 17 7 703 321
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 141 931 99 606 42 303 16 75 5 2 201 115
Házas 165 828 121 220 44 584 38 155 12 3 329 142
Özvegy 51 774 39 460 12 310 12 21 – 1 117 35
Elvált 32 979 25 285 7 687 7 32 – 1 56 29
Korcsoport (év)
–14 50 711 34 315 16 391 2 28 2 – 43 40
15–29 65 677 45 533 20 125 9 44 5 2 94 62
30–39 52 144 36 772 15 366 6 63 2 2 93 58
40–49 51 231 37 019 14 205 8 54 6 – 128 52
50–59 62 446 46 248 16 191 9 47 2 1 100 48
60– 110 303 85 684 24 606 39 47 – 2 245 61
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 78 658 55 142 23 510 9 31 2 – 119 48
Általános iskola 8. évfolyam 113 822 82 881 30 926 23 28 2 1 200 57
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 74 789 53 777 21 006 2 33 2 – 127 45
Érettségi 82 693 61 423 21 250 15 84 8 2 154 79
Egyetem, főiskola stb. 42 550 32 348 10 192 24 107 3 4 103 92
Nemzetiség
Magyar 390 104 283 836 106 216 68 241 17 7 643 269
Hazai nemzetiségek
Bolgár 154 120 34 3 – – 7 – 2
Cigány (roma) 21 048 16 063 4 985 2 7 – – 5 4
Görög 83 53 30 9 – – – – 19
Horvát 43 38 5 – – – – – –
Lengyel 213 195 18 – – – – – –
Német 2 901 2 614 287 2 2 – – 2 2
Örmény 72 54 17 – – – – – 4
Román 1 580 1 181 395 4 9 – – 499 101
Ruszin 383 101 282 1 10 1 – – 1
Szerb 77 67 10 – 1 14 – – 4
Szlovák 200 172 28 – – – – – –
Szlovén 3 3 – – – – – – –
Ukrán 852 427 423 2 119 – – 5 33
Hazai nemzetiségek együtt 27 609 21 088 6 514 23 148 15 7 511 170
Arab 32 24 6 3 4 – – 1 3
Kínai 15 13 2 – – – – – –
Orosz 375 243 132 3 136 1 – 1 35
Vietnami 15 13 2 – 1 – – – –
Egyéb 1 887 1 476 408 2 12 – 1 7 15
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 2 157 1 531 626 – 2 – – 1 1
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 174
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé
- likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Észak-Alföld
Nem
Férfi 6 180 149 5 846 249 1 359 194 419 1 018 2 221 1 523
Nő 9 215 029 7 397 237 1 791 230 604 1 198 3 340 2 016
Összesen 15 395 178 13 243 486 3 150 424 1 023 2 216 5 561 3 539
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 8 145 384 4 503 166 1 110 194 274 1 154 1 899 1 656
Házas 4 166 193 5 747 225 1 505 179 545 881 2 693 1 507
Özvegy 2 51 988 1 763 46 333 28 128 110 594 152
Elvált 1 31 613 1 230 49 202 23 76 71 375 224
Korcsoport (év)
–14 2 55 639 1 619 57 477 78 114 653 824 848
15–29 3 65 473 1 992 80 540 95 136 486 1 025 794
30–39 1 51 105 1 808 61 448 59 149 401 813 661
40–49 2 49 040 1 522 71 448 67 152 305 892 575
50–59 2 59 655 1 920 77 404 56 147 189 735 394
60– 5 114 266 4 382 140 833 69 325 182 1 272 267
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 3 87 355 2 172 72 775 88 207 953 1 260 1 177
Általános iskola 8. évfolyam 2 116 409 3 413 94 820 87 236 793 1 862 1 287
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 70 384 2 453 59 319 40 158 184 1 072 380
Érettségi 5 80 622 3 078 137 777 102 264 220 1 133 481
Egyetem, főiskola stb. 4 40 408 2 127 124 459 107 158 66 234 214
Nemzetiség
Magyar 12 393 268 13 172 481 3 128 417 1 007 2 181 5 470 3 493
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 178 6 – 2 – – 3 – 1
Cigány (roma) 1 26 007 171 38 400 26 18 1 208 642 1 504
Görög – 54 – – 1 – – – – 1
Horvát – 14 1 – 1 – – – – –
Lengyel 1 41 3 – 2 1 1 – – –
Német – 1 246 129 3 20 10 6 3 22 10
Örmény – 76 2 – 1 – – 1 1 –
Román – 1 318 11 20 60 – 28 17 26 5
Ruszin – 44 3 1 1 – 1 – 1 –
Szerb – 26 1 – 1 – 2 – 3 –
Szlovák – 60 152 – 1 3 4 – 6 1
Szlovén – 2 3 – – – – – – –
Ukrán – 504 14 – 5 1 5 1 18 9
Hazai nemzetiségek együtt 2 29 570 496 62 495 41 65 1 233 719 1 531
Arab – 14 – – 1 – – – 1 –
Kínai – 7 4 – 1 – – – 7 –
Orosz – 273 8 – 4 3 2 – 4 1
Vietnami – 9 – – – – – – – –
Egyéb 9 1 624 82 1 49 6 6 15 51 15
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz – 1 796 47 5 18 6 11 26 83 27
3. Országos adatok 175
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Észak-Alföld
Nem
Férfi 2 063 210 302 472 1 184 376 505 154 261 8 395 175 022 714 183
Nő 2 576 195 244 236 960 450 688 145 160 5 140 177 416 778 404
Összesen 4 639 405 546 708 2 144 827 193 299 421 13 535 352 438 1 492 587
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 2 183 126 246 444 1 001 302 693 163 051 5 597 167 800 639 141
Házas 1 814 168 207 221 810 349 206 94 676 5 624 128 287 577 793
Özvegy 269 54 25 11 112 107 575 14 212 687 24 467 146 941
Elvált 373 57 68 32 221 67 719 27 482 1 627 31 884 128 712
Korcsoport (év)
–14 930 14 45 124 242 112 492 66 870 939 59 967 240 268
15–29 1 073 64 119 342 570 138 685 69 917 3 100 78 370 290 072
30–39 846 52 139 114 450 109 475 53 544 2 389 59 187 224 595
40–49 700 54 113 74 389 105 883 40 432 2 209 49 626 198 150
50–59 533 69 68 30 226 127 158 37 285 2 565 50 275 217 283
60– 557 152 62 24 267 233 500 31 373 2 333 55 013 322 219
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 1 294 30 58 224 321 174 856 76 092 1 099 74 337 326 384
Általános iskola 8. évfolyam 1 361 63 60 83 361 241 064 65 252 1 720 84 244 392 280
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 567 34 72 40 364 151 125 60 005 1 892 69 909 282 931
Érettségi 903 130 190 249 701 172 027 67 970 4 676 84 956 329 629
Egyetem, főiskola stb. 514 148 166 112 397 88 121 30 102 4 148 38 992 161 363
Nemzetiség
Magyar 4 517 356 518 329 2 036 821 734 295 528 13 198 166 181 1 296 641
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 – 2 – 5 365 201 12 106 684
Cigány (roma) 1 314 24 20 53 138 52 630 21 846 257 7 640 82 373
Görög – 1 1 2 5 176 73 6 48 303
Horvát 1 – 2 1 3 66 11 6 7 90
Lengyel 2 1 2 – 1 268 66 11 84 429
Német 41 7 9 23 25 4 463 1 179 172 990 6 804
Örmény 22 – 3 – 2 184 67 13 45 309
Román 10 13 2 1 16 3 720 287 25 399 4 431
Ruszin 1 1 3 – 3 455 49 12 53 569
Szerb 7 – – 23 3 162 43 10 32 247
Szlovák 2 – 3 – 2 434 96 21 72 623
Szlovén – – – – – 8 3 2 9 22
Ukrán 13 12 2 1 6 1 602 153 15 252 2 022
Hazai nemzetiségek együtt 1 415 59 49 104 209 64 533 24 074 562 9 737 98 906
Arab 10 1 4 274 11 359 60 13 138 570
Kínai 3 – 25 – 6 68 136 14 152 370
Orosz 14 9 3 4 11 887 285 64 266 1 502
Vietnami 1 – 5 – 5 36 47 5 48 136
Egyéb 154 89 36 399 124 4 584 2 066 302 1 376 8 328
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 35 11 5 1 56 4 288 3 383 284 185 143 193 098
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 176
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Görög Orosz Szerb Bolgár Román Más
Megnevezés Katolikus római
katolikus
görög
katolikus ortodox
Dél-Alföld
Nem
Férfi 223 539 221 774 1 705 150 57 193 6 1 545 291
Nő 272 545 270 522 1 957 185 107 199 5 1 750 313
Összesen 496 084 492 296 3 662 335 164 392 11 3 295 604
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 174 900 173 510 1 343 102 45 143 2 1 081 214
Házas 199 259 197 773 1 434 156 87 144 8 1 549 258
Özvegy 68 858 68 403 439 49 12 65 – 382 73
Elvált 53 067 52 610 446 28 20 40 1 283 59
Korcsoport (év)
–14 55 907 55 453 435 37 12 38 – 364 65
15–29 75 374 74 739 615 42 33 64 1 486 109
30–39 63 007 62 450 535 50 21 42 1 467 94
40–49 62 862 62 380 455 44 39 44 2 478 65
50–59 79 315 78 762 542 32 28 67 2 503 103
60– 159 619 158 512 1 080 130 31 137 5 997 168
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 86 399 85 714 662 59 11 70 – 637 107
Általános iskola 8. évfolyam 147 279 146 165 1 084 67 30 101 2 1 023 152
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 100 153 99 543 588 39 15 50 1 577 113
Érettségi 108 501 107 729 743 91 42 89 2 601 135
Egyetem, főiskola stb. 53 752 53 145 585 79 66 82 6 457 97
Nemzetiség
Magyar 492 792 489 067 3 602 317 140 340 9 2 989 545
Hazai nemzetiségek
Bolgár 200 190 10 3 – 1 9 2 4
Cigány (roma) 12 457 12 255 201 5 – 9 – 115 25
Görög 77 73 4 23 – 1 – – 3
Horvát 3 169 3 161 7 – 1 18 – – 2
Lengyel 248 245 3 – 1 – – – –
Német 10 230 10 195 29 9 1 2 – 15 10
Örmény 94 92 1 1 – – – 2 3
Román 2 209 2 007 196 118 18 19 1 2 805 273
Ruszin 68 36 32 – 1 – – 2 –
Szerb 1 685 1 601 84 66 8 350 – 20 46
Szlovák 1 695 1 684 10 3 1 – – 3 1
Szlovén 27 27 – – – – – – –
Ukrán 198 100 98 – 44 1 – 6 10
Hazai nemzetiségek együtt 32 357 31 666 675 228 75 401 10 2 970 377
Arab 39 37 – 1 – – – – 3
Kínai 6 6 – – – – – – –
Orosz 198 150 48 6 98 1 – 5 15
Vietnami 13 13 – – – – – – –
Egyéb 2 806 2 772 30 10 11 6 – 11 27
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 2 675 2 651 24 6 – 2 – 16 6
3. Országos adatok 177
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés Anglikán Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitá-
rius
Baptis-
ta
Meto-
dista
Adven-
tista
Pün-
kösdi
Jehova
Tanúi
A Hit
Gyüleke-
zetéhez
tartozó
Dél-Alföld
Nem
Férfi 7 53 845 19 366 358 1 564 79 521 917 1 669 779
Nő 6 67 743 25 280 399 2 184 114 819 1 131 2 636 1 014
Összesen 13 121 588 44 646 757 3 748 193 1 340 2 048 4 305 1 793
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 6 39 044 13 327 278 1 305 96 347 910 1 347 797
Házas 4 50 309 19 052 350 1 767 74 656 874 2 042 719
Özvegy 2 18 720 7 635 57 459 15 199 142 494 87
Elvált 1 13 515 4 632 72 217 8 138 122 422 190
Korcsoport (év)
–14 – 13 096 4 265 81 578 42 137 451 572 409
15–29 3 16 134 5 228 136 625 44 175 398 671 309
30–39 5 13 649 4 822 122 424 25 190 334 652 376
40–49 – 14 131 4 982 124 476 31 203 286 688 306
50–59 2 19 220 6 782 107 481 23 179 265 566 216
60– 3 45 358 18 567 187 1 164 28 456 314 1 156 177
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb – 21 371 7 000 122 826 45 272 562 854 462
Általános iskola 8. évfolyam 3 36 658 13 070 192 855 35 321 597 1 347 418
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 22 475 7 947 94 423 15 178 378 928 331
Érettségi 4 26 634 10 649 192 933 46 367 349 985 406
Egyetem, főiskola stb. 5 14 450 5 980 157 711 52 202 162 191 176
Nemzetiség
Magyar 8 121 052 44 190 747 3 698 191 1 329 1 978 4 222 1 772
Hazai nemzetiségek
Bolgár – 40 16 – 3 – 1 1 – 1
Cigány (roma) – 1 472 112 21 41 4 44 269 242 311
Görög – 12 6 – 1 – – – 4 1
Horvát – 37 13 – 6 1 2 1 8 2
Lengyel – 24 14 – 1 – 1 1 1 1
Német – 1 090 1 446 1 57 6 16 15 41 34
Örmény – 35 9 – – – – 1 2 2
Román – 1 424 89 94 451 – 65 328 37 16
Ruszin – 11 3 – 1 – – 1 – –
Szerb – 115 28 – 8 1 7 9 13 15
Szlovák – 245 6 484 1 71 1 19 34 33 7
Szlovén – 4 23 – – – – – – –
Ukrán – 62 3 – 2 1 2 1 1 –
Hazai nemzetiségek együtt 0 4 571 8 246 117 642 14 157 661 382 390
Arab – 11 1 – – – – – – –
Kínai – 3 – – – – – – 3 –
Orosz – 62 14 – 4 – 1 1 3 –
Vietnami – 2 2 1 1 – – – – –
Egyéb 8 668 263 6 55 2 8 20 46 14
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 1 479 271 8 24 2 4 32 72 20
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 178
3.1.7.1 A népesség vallás, felekezet és fontosabb demográfiai ismérvek szerint, 2011 (folytatás)
Megnevezés
Többi
keresz-
tény
Izraeli-
ta
Budd-
hista Iszlám
Más
vallási
közös-
séghez,
feleke
zethez
tartozik
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
tartozik
együtt
Vallási
közös-
séghez,
feleke-
zethez
nem
tartozik
Ateista
Nem
kívánt
válaszolni,
nincs
válasz
Összesen
Dél-Alföld
Nem
Férfi 2 608 287 380 333 1 223 309 717 137 507 9 302 160 131 616 657
Nő 3 215 215 296 169 833 381 158 128 814 5 869 165 237 681 078
Összesen 5 823 502 676 502 2 056 690 875 266 321 15 171 325 368 1 297 735
Családi állapot
Nőtlen, hajadon 2 650 164 340 255 1 131 238 484 144 929 6 744 155 594 545 751
Házas 2 262 186 205 195 603 280 759 80 600 5 717 111 063 478 139
Özvegy 439 61 19 10 84 97 862 13 285 832 23 097 135 076
Elvált 472 91 112 42 238 73 770 27 507 1 878 35 614 138 769
Korcsoport (év)
–14 1 083 37 43 68 228 77 513 53 826 1 035 50 740 183 114
15–29 1 219 51 165 156 618 102 041 60 643 3 613 68 155 234 452
30–39 942 91 182 99 425 86 020 49 522 2 721 55 630 193 893
40–49 808 74 147 94 328 86 212 36 508 2 496 46 604 171 820
50–59 628 76 83 53 233 108 964 34 522 2 684 47 419 193 589
60– 1 143 173 56 32 224 230 125 31 300 2 622 56 820 320 867
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
Általános iskola 8. évfolyamnál
alacsonyabb 1 292 42 56 67 257 120 511 59 007 1 153 60 827 241 498
Általános iskola 8. évfolyam 1 286 75 69 85 326 203 991 56 127 2 031 74 351 336 500
Középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel 1 127 53 87 73 290 135 348 55 983 2 312 67 957 261 600
Érettségi 1 466 156 251 169 802 152 870 66 048 5 322 83 781 308 021
Egyetem, főiskola stb. 652 176 213 108 381 78 155 29 156 4 353 38 452 150 116
Nemzetiség
Magyar 5 706 483 643 373 1 954 685 478 262 424 14 851 158 384 1 121 137
Hazai nemzetiségek
Bolgár 2 1 – 1 3 288 111 10 96 505
Cigány (roma) 169 41 18 13 56 15 424 7 422 157 2 871 25 874
Görög 1 1 2 2 5 139 49 10 48 246
Horvát 32 2 7 12 9 3 322 231 47 311 3 911
Lengyel 2 2 1 – – 297 66 20 82 465
Német 97 18 20 29 45 13 182 2 432 308 2 319 18 241
Örmény 4 – 9 2 7 171 65 14 71 321
Román 45 17 5 – 18 8 032 1 113 60 854 10 059
Ruszin – 2 2 – 6 97 23 9 15 144
Szerb 33 8 5 16 19 2 452 506 82 433 3 473
Szlovák 72 6 15 3 21 8 715 1 788 198 867 11 568
Szlovén 1 – 1 – 2 58 13 4 14 89
Ukrán 6 – – 4 7 348 65 9 74 496
Hazai nemzetiségek együtt 464 98 85 82 198 52 525 13 884 928 8 055 75 392
Arab 2 6 1 181 7 252 61 9 101 423
Kínai 2 – 20 1 13 48 85 11 136 280
Orosz 8 3 8 6 8 441 191 55 147 834
Vietnami 1 2 14 1 15 52 26 10 31 119
Egyéb 138 75 62 211 120 4 567 2 115 335 1 404 8 421
Nem kívánt válaszolni, nincs válasz 75 4 13 6 68 3 784 3 305 233 165 909 173 231
3. Országos adatok 179
3.2 Háztartások, családok
3.2.1 A háztartások száma és összetétele
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Közép-Magyarország Háztartástagok száma
1 – – – – – – – 454 857 454 857 454 8572 179 895 55 845 98 113 333 853 – – 333 853 41 114 – 374 9673 133 711 33 744 51 324 218 779 – – 218 779 3 429 – 222 2084 115 367 18 485 14 307 148 159 2 867 2 867 151 026 462 – 151 4885 37 852 6 269 3 450 47 571 4 012 4 012 51 583 85 – 51 6686 8 710 1 813 994 11 517 3 150 3 108 14 667 25 – 14 6927 2 234 520 285 3 039 1 377 1 291 4 416 9 – 4 4258– 1 149 356 176 1 681 1 174 888 2 855 11 – 2 866
Összesen 478 918 117 032 168 649 764 599 12 580 12 166 777 179 499 992 454 857 1 277 171Háztartásban élő
összesen 1 489 517 335 872 434 170 2 259 559 70 926 67 159 2 330 485 549 971 454 857 2 880 456Korösszetétel
csak fiatalkorú 7 493 13 659 3 527 24 679 20 19 24 699 59 570 52 351 84 269csak középkorú 52 084 25 057 8 962 86 103 236 235 86 339 194 390 187 670 280 729csak időskorú 105 126 6 497 1 148 112 771 36 36 112 807 220 351 214 836 333 158fiatal- és középkorú 224 520 57 400 105 739 387 659 5 231 4 985 392 890 4 328 – 397 218fiatal- és időskorú 5 542 700 6 430 12 672 171 169 12 843 3 453 – 16 296közép- és időskorú 53 212 8 344 29 423 90 979 949 946 91 928 17 454 – 109 382fiatal-, közép- és
időskorú 30 941 5 375 13 420 49 736 5 937 5 776 55 673 446 – 56 119Időskorú személyek
száma 1 56 677 12 765 47 742 117 184 2 683 2 602 119 867 235 661 214 836 355 5282 134 770 7 963 2 595 145 328 4 094 4 023 149 422 5 910 – 155 3323– 3 374 188 84 3 646 316 302 3 962 133 – 4 095
Időskorú személlyel együtt 194 821 20 916 50 421 266 158 7 093 6 927 273 251 241 704 214 836 514 955
nincs időskorú személy 284 097 96 116 118 228 498 441 5 487 5 239 503 928 258 288 240 021 762 216
Háztartásban élő időskorú személy 336 381 29 260 53 186 418 827 11 886 11 613 430 713 247 902 214 836 678 615
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 136 639 36 864 93 435 266 938 2 319 2 270 269 257 218 964 200 114 488 2212 183 429 58 859 33 282 275 570 3 976 3 902 279 546 10 359 – 289 9053– 42 212 5 901 7 134 55 247 5 533 5 290 60 780 652 – 61 432
Foglalkoztatottal együtt 362 280 101 624 133 851 597 755 11 828 11 462 609 583 229 975 200 114 839 558nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 12 361 5 904 14 988 33 253 525 483 33 778 26 565 22 774 60 343inaktív kereső van 103 737 8 796 17 602 130 135 217 211 130 352 222 809 213 275 353 161csak eltartott van 540 708 2 208 3 456 10 10 3 466 20 643 18 694 24 109
Nincs foglalkoztatott együtt 116 638 15 408 34 798 166 844 752 704 167 596 270 017 254 743 437 613
Összesen 478 918 117 032 168 649 764 599 12 580 12 166 777 179 499 992 454 857 1 277 171Száz háztartásra jutó
személy 311 287 257 296 564 552 300 110 100 226időskorú személy 70 25 32 55 94 95 55 50 47 53foglalkoztatott 133 148 108 130 239 237 132 48 44 99inaktív kereső 81 42 43 67 136 135 68 50 47 61eltartott 84 77 87 84 145 139 85 6 4 54
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 180
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Közép-Dunántúl
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 126 454 126 454 126 4542 70 615 16 408 30 607 117 630 – – 117 630 10 613 – 128 2433 55 548 15 173 17 371 88 092 – – 88 092 859 – 88 9514 44 761 8 340 5 017 58 118 1 370 1 370 59 488 92 – 59 5805 15 086 3 165 1 334 19 585 2 091 2 091 21 676 16 – 21 6926 3 173 958 362 4 493 1 517 1 491 6 010 9 – 6 0197 857 338 124 1 319 680 624 1 999 2 – 2 0018– 426 214 81 721 478 387 1 199 2 – 1 201
Összesen 190 466 44 596 54 896 289 958 6 136 5 963 296 094 138 047 126 454 434 141Háztartásban élő
összesen 591 113 137 505 143 819 872 437 34 169 32 696 906 606 150 790 126 454 1 057 396Korösszetétel
csak fiatalkorú 2 249 4 749 1 509 8 507 10 10 8 517 8 238 7 511 16 755csak középkorú 23 203 7 585 3 100 33 888 97 94 33 985 50 731 48 965 84 716csak időskorú 39 988 2 309 333 42 630 14 14 42 644 71 423 69 978 114 067fiatal- és középkorú 89 381 24 659 33 876 147 916 2 970 2 869 150 886 824 – 151 710fiatal- és időskorú 1 672 270 1 500 3 442 75 73 3 517 1 028 – 4 545közép- és időskorú 22 921 2 910 10 289 36 120 401 401 36 521 5 684 – 42 205fiatal-, közép- és
időskorú 11 052 2 114 4 289 17 455 2 569 2 502 20 024 119 – 20 143Időskorú személyek
száma 1 23 608 4 730 15 622 43 960 1 305 1 271 45 265 76 679 69 978 121 9442 50 864 2 821 767 54 452 1 651 1 620 56 103 1 542 – 57 6453– 1 161 52 22 1 235 103 99 1 338 33 – 1 371
Időskorú személlyel együtt 75 633 7 603 16 411 99 647 3 059 2 990 102 706 78 254 69 978 180 960
nincs időskorú személy 114 833 36 993 38 485 190 311 3 077 2 973 193 388 59 793 56 476 253 181
Háztartásban élő időskorú személy 128 838 10 528 17 222 156 588 4 944 4 832 161 532 79 866 69 978 241 398
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 49 191 14 908 29 497 93 596 963 943 94 559 49 357 44 179 143 9162 70 870 20 390 11 375 102 635 1 907 1 879 104 542 1 863 – 106 4053– 20 904 2 570 2 740 26 214 2 933 2 826 29 147 134 – 29 281
Foglalkoztatottal együtt 140 965 37 868 43 612 222 445 5 803 5 648 228 248 51 354 44 179 279 602nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 4 974 2 818 4 877 12 669 204 195 12 873 7 569 6 334 20 442inaktív kereső van 44 397 3 724 5 831 53 952 121 114 54 073 76 521 73 457 130 594csak eltartott van 130 186 576 892 8 6 900 2 603 2 484 3 503
Nincs foglalkoztatott együtt 49 501 6 728 11 284 67 513 333 315 67 846 86 693 82 275 154 539
Összesen 190 466 44 596 54 896 289 958 6 136 5 963 296 094 138 047 126 454 434 141Száz háztartásra jutó
személy 310 308 262 301 557 548 306 109 100 244időskorú személy 68 24 31 54 81 81 55 58 55 56foglalkoztatott 136 143 111 132 249 248 134 39 35 104inaktív kereső 84 49 47 72 132 131 73 61 58 69eltartott 78 94 85 82 138 133 83 3 2 57
3. Országos adatok 181
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 111 450 111 450 111 4502 65 849 12 316 26 832 104 997 – – 104 997 9 713 – 114 7103 55 807 10 652 14 823 81 282 – – 81 282 819 – 82 1014 45 438 5 487 4 032 54 957 1 456 1 456 56 413 102 – 56 5155 14 174 2 007 962 17 143 2 334 2 334 19 477 21 – 19 4986 2 741 581 286 3 608 1 866 1 832 5 474 6 – 5 4807 564 183 70 817 645 602 1 462 3 – 1 4658– 291 128 38 457 347 267 804 6 – 810
Összesen 184 864 31 354 47 043 263 261 6 648 6 491 269 909 122 120 111 450 392 029Háztartásban élő
összesen 574 676 94 463 121 616 790 755 36 292 35 032 827 047 133 990 111 450 961 037Korösszetétel
csak fiatalkorú 2 072 3 294 1 008 6 374 6 6 6 380 7 939 7 263 14 319csak középkorú 21 924 5 711 2 964 30 599 97 96 30 696 44 202 42 376 74 898csak időskorú 37 057 1 401 391 38 849 10 10 38 859 63 259 61 811 102 118fiatal- és középkorú 86 437 17 292 26 607 130 336 2 639 2 556 132 975 717 – 133 692fiatal- és időskorú 1 524 173 1 197 2 894 68 68 2 962 791 – 3 753közép- és időskorú 23 802 2 030 11 262 37 094 544 541 37 638 5 115 – 42 753fiatal-, közép- és
időskorú 12 048 1 453 3 614 17 115 3 284 3 214 20 399 97 – 20 496Időskorú személyek
száma 1 24 475 3 333 15 649 43 457 1 399 1 368 44 856 67 665 61 811 112 5212 48 691 1 681 780 51 152 2 360 2 323 53 512 1 562 – 55 0743– 1 265 43 35 1 343 147 142 1 490 35 – 1 525
Időskorú személlyel együtt 74 431 5 057 16 464 95 952 3 906 3 833 99 858 69 262 61 811 169 120
nincs időskorú személy 110 433 26 297 30 579 167 309 2 742 2 658 170 051 52 858 49 639 222 909
Háztartásban élő időskorú személy 125 669 6 825 17 319 149 813 6 578 6 458 156 391 70 896 61 811 227 287
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 47 199 10 033 25 481 82 713 998 987 83 711 44 425 39 756 128 1362 71 059 15 250 10 201 96 510 2 279 2 252 98 789 1 934 – 100 7233– 21 741 1 801 2 585 26 127 3 154 3 041 29 281 178 – 29 459
Foglalkoztatottal együtt 139 999 27 084 38 267 205 350 6 431 6 280 211 781 46 537 39 756 258 318nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 3 379 1 671 3 273 8 323 136 132 8 459 5 002 4 105 13 461inaktív kereső van 41 354 2 462 5 054 48 870 80 78 48 950 67 837 64 964 116 787csak eltartott van 132 137 449 718 1 1 719 2 744 2 625 3 463
Nincs foglalkoztatott együtt 44 865 4 270 8 776 57 911 217 211 58 128 75 583 71 694 133 711
Összesen 184 864 31 354 47 043 263 261 6 648 6 491 269 909 122 120 111 450 392 029Száz háztartásra jutó
személy 311 301 259 300 546 540 306 110 100 245időskorú személy 68 22 37 57 99 99 58 58 55 58foglalkoztatott 140 147 115 137 255 252 140 40 36 109inaktív kereső 84 47 53 74 143 143 76 62 58 72eltartott 76 88 76 78 123 120 79 3 2 55
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 182
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Dél-Dunántúl
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 116 780 116 780 116 7802 61 398 13 572 26 741 101 711 – – 101 711 10 961 – 112 6723 48 811 12 728 15 396 76 935 – – 76 935 994 – 77 9294 34 084 6 802 4 317 45 203 1 415 1 415 46 618 119 – 46 7375 11 416 2 829 1 171 15 416 2 137 2 137 17 553 27 – 17 5806 2 712 970 352 4 034 1 586 1 569 5 620 9 – 5 6297 741 371 105 1 217 617 586 1 834 3 – 1 8378– 460 270 73 803 424 335 1 227 5 – 1 232
Összesen 159 622 37 542 48 155 245 319 6 179 6 042 251 498 128 898 116 780 380 396Háztartásban élő
összesen 488 180 117 466 126 271 731 917 34 019 32 856 765 936 142 415 116 780 908 351Korösszetétel
csak fiatalkorú 1 892 4 213 1 627 7 732 6 6 7 738 10 633 9 697 18 371csak középkorú 20 726 6 226 2 718 29 670 83 83 29 753 46 023 44 393 75 776csak időskorú 34 585 2 155 365 37 105 32 32 37 137 64 462 62 690 101 599fiatal- és középkorú 69 155 19 900 29 070 118 125 2 644 2 567 120 769 739 – 121 508fiatal- és időskorú 1 398 275 1 241 2 914 65 65 2 979 1 101 – 4 080közép- és időskorú 21 291 2 843 9 002 33 136 501 499 33 637 5 802 – 39 439fiatal-, közép- és
időskorú 10 575 1 930 4 132 16 637 2 848 2 790 19 485 138 – 19 623Időskorú személyek
száma 1 22 301 4 525 13 829 40 655 1 267 1 246 41 922 69 527 62 690 111 4492 43 765 2 609 887 47 261 1 970 1 936 49 231 1 937 – 51 1683– 1 783 69 24 1 876 209 204 2 085 39 – 2 124
Időskorú személlyel együtt 67 849 7 203 14 740 89 792 3 446 3 386 93 238 71 503 62 690 164 741
nincs időskorú személy 91 773 30 339 33 415 155 527 2 733 2 656 158 260 57 395 54 090 215 655
Háztartásban élő időskorú személy 115 207 9 950 15 675 140 832 5 877 5 773 146 709 73 527 62 690 220 236
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 43 844 13 320 24 998 82 162 1 332 1 312 83 494 40 798 35 979 124 2922 54 503 13 655 7 988 76 146 2 058 2 035 78 204 1 370 – 79 5743– 13 013 1 411 1 359 15 783 2 203 2 127 17 986 87 – 18 073
Foglalkoztatottal együtt 111 360 28 386 34 345 174 091 5 593 5 474 179 684 42 255 35 979 221 939nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 6 201 3 900 5 762 15 863 353 342 16 216 8 069 6 740 24 285inaktív kereső van 41 819 4 923 7 326 54 068 227 221 54 295 72 774 68 699 127 069csak eltartott van 242 333 722 1 297 6 5 1 303 5 800 5 362 7 103
Nincs foglalkoztatott együtt 48 262 9 156 13 810 71 228 586 568 71 814 86 643 80 801 158 457
Összesen 159 622 37 542 48 155 245 319 6 179 6 042 251 498 128 898 116 780 380 396Száz háztartásra jutó
személy 306 313 262 298 551 544 305 110 100 239időskorú személy 72 27 33 57 95 96 58 57 54 58foglalkoztatott 122 120 94 116 212 210 118 34 31 90inaktív kereső 94 63 55 81 157 156 83 63 59 77eltartott 75 103 90 82 141 137 84 6 5 58
3. Országos adatok 183
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Észak-Magyarország
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 149 047 149 047 149 0472 78 144 13 539 34 247 125 930 – – 125 930 13 661 – 139 5913 61 595 13 368 20 056 95 019 – – 95 019 1 168 – 96 1874 45 358 7 554 6 198 59 110 1 315 1 315 60 425 116 – 60 5415 15 728 3 953 1 800 21 481 1 973 1 973 23 454 28 – 23 4826 4 239 1 682 587 6 508 1 439 1 409 7 947 8 – 7 9557 1 337 795 253 2 385 698 660 3 083 4 – 3 0878– 1 082 673 169 1 924 916 709 2 840 5 – 2 845
Összesen 207 483 41 564 63 310 312 357 6 341 6 066 318 698 164 037 149 047 482 735Háztartásban élő
összesen 645 460 138 730 169 241 953 431 37 384 34 740 990 815 180 602 149 047 1 171 417Korösszetétel
csak fiatalkorú 3 661 7 103 2 833 13 597 15 15 13 612 8 511 7 846 22 123csak középkorú 25 941 6 101 3 529 35 571 73 73 35 644 56 768 54 769 92 412csak időskorú 43 978 1 913 428 46 319 20 20 46 339 88 617 86 432 134 956fiatal- és középkorú 94 298 21 642 38 058 153 998 3 425 3 215 157 423 885 – 158 308fiatal- és időskorú 1 836 293 1 674 3 803 74 73 3 877 1 400 – 5 277közép- és időskorú 25 802 2 728 12 035 40 565 378 376 40 943 7 677 – 48 620fiatal-, közép- és
időskorú 11 967 1 784 4 753 18 504 2 356 2 294 20 860 179 – 21 039Időskorú személyek
száma 1 26 562 4 257 17 888 48 707 1 167 1 144 49 874 95 467 86 432 145 3412 55 283 2 411 969 58 663 1 552 1 513 60 215 2 371 – 62 5863– 1 738 50 33 1 821 109 106 1 930 35 – 1 965
Időskorú személlyel együtt 83 583 6 718 18 890 109 191 2 828 2 763 112 019 97 873 86 432 209 892
nincs időskorú személy 123 900 34 846 44 420 203 166 3 513 3 303 206 679 66 164 62 615 272 843
Háztartásban élő időskorú személy 142 360 9 240 19 925 171 525 4 626 4 515 176 151 100 321 86 432 276 472
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 56 828 14 506 31 178 102 512 1 479 1 423 103 991 47 693 41 633 151 6842 68 711 13 233 10 323 92 267 1 895 1 853 94 162 1 540 – 95 7023– 16 948 1 396 1 934 20 278 1 934 1 838 22 212 76 – 22 288
Foglalkoztatottal együtt 142 487 29 135 43 435 215 057 5 308 5 114 220 365 49 309 41 633 269 674nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 10 956 6 481 8 881 26 318 688 628 27 006 11 988 9 878 38 994inaktív kereső van 53 753 5 624 10 071 69 448 342 321 69 790 99 192 94 145 168 982csak eltartott van 287 324 923 1 534 3 3 1 537 3 548 3 391 5 085
Nincs foglalkoztatott együtt 64 996 12 429 19 875 97 300 1 033 952 98 333 114 728 107 414 213 061
Összesen 207 483 41 564 63 310 312 357 6 341 6 066 318 698 164 037 149 047 482 735Száz háztartásra jutó
személy 311 334 267 305 590 573 311 110 100 243időskorú személy 69 22 31 55 73 74 55 61 58 57foglalkoztatott 120 109 91 112 189 189 114 31 28 86inaktív kereső 92 65 56 81 156 153 82 68 63 77eltartott 81 125 94 90 185 174 91 4 2 62
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 184
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Észak-Alföld
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 174 470 174 470 174 4702 96 839 17 531 39 918 154 288 – – 154 288 14 559 – 168 8473 76 736 15 794 23 890 116 420 – – 116 420 1 390 – 117 8104 62 667 9 101 7 532 79 300 1 540 1 540 80 840 182 – 81 0225 21 896 4 470 2 171 28 537 2 187 2 187 30 724 38 – 30 7626 5 392 1 962 738 8 092 1 627 1 607 9 719 16 – 9 7357 1 742 848 279 2 869 792 749 3 661 2 – 3 6638– 1 216 821 182 2 219 942 763 3 161 5 – 3 166
Összesen 266 488 50 527 74 710 391 725 7 088 6 846 398 813 190 662 174 470 589 475Háztartásban élő
összesen 839 354 166 179 200 433 1 205 966 41 212 38 9391 247
178 208 832 174 470 1 456 010Korösszetétel
csak fiatalkorú 5 175 8 188 3 228 16 591 19 18 16 610 14 828 13 455 31 438csak középkorú 33 765 7 479 4 016 45 260 82 82 45 342 68 243 65 670 113 585csak időskorú 52 073 2 436 460 54 969 20 20 54 989 97 339 95 345 152 328fiatal- és középkorú 130 082 27 054 46 331 203 467 4 028 3 840 207 495 1 112 – 208 607fiatal- és időskorú 2 154 345 1 907 4 406 106 106 4 512 1 342 – 5 854közép- és időskorú 29 626 3 040 13 671 46 337 397 395 46 734 7 617 – 54 351fiatal-, közép- és
időskorú 13 613 1 985 5 097 20 695 2 436 2 385 23 131 181 – 23 312Időskorú személyek
száma 1 30 798 4 771 20 123 55 692 1 288 1 260 56 980 104 278 95 345 161 2582 65 106 2 956 974 69 036 1 569 1 548 70 605 2 159 – 72 7643– 1 562 79 38 1 679 102 98 1 781 42 – 1 823
Időskorú személlyel együtt 97 466 7 806 21 135 126 407 2 959 2 906 129 366 106 479 95 345 235 845
nincs időskorú személy 169 022 42 721 53 575 265 318 4 129 3 940 269 447 84 183 79 125 353 630
Háztartásban élő időskorú személy 165 732 10 920 22 186 198 838 4 768 4 683 203 606 108 726 95 345 312 332
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 76 098 18 028 36 677 130 803 1 672 1 613 132 475 57 454 51 314 189 9292 91 207 16 768 11 769 119 744 2 036 2 002 121 780 2 017 – 123 7973– 21 326 1 722 2 378 25 426 2 289 2 193 27 715 119 – 27 834
Foglalkoztatottal együtt 188 631 36 518 50 824 275 973 5 997 5 808 281 970 59 590 51 314 341 560nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 12 672 6 390 10 138 29 200 686 655 29 886 13 154 10 969 43 040inaktív kereső van 64 703 7 083 12 503 84 289 401 379 84 690 110 703 105 445 195 393csak eltartott van 482 536 1 245 2 263 4 4 2 267 7 215 6 742 9 482
Nincs foglalkoztatott együtt 77 857 14 009 23 886 115 752 1 091 1 038 116 843 131 072 123 156 247 915
Összesen 266 488 50 527 74 710 391 725 7 088 6 846 398 813 190 662 174 470 589 475Száz háztartásra jutó
személy 315 329 268 308 581 569 313 110 100 247időskorú személy 62 22 30 51 67 68 51 57 55 53foglalkoztatott 122 113 90 115 194 193 116 32 29 89inaktív kereső 87 63 55 77 154 151 79 64 60 74eltartott 87 122 98 94 177 169 95 5 4 66
3. Országos adatok 185
3.2.1.1 A háztartások háztartás-összetétel, a háztartástagok száma, korösszetétel, az időskorú
személyek száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011 (folytatás)
Egy családból álló háztartás Több családból álló
háztartás Nem családháztartás
Megnevezés
házaspár élettársi
kapcsolat
egy szülő
gyermekkelegyütt együtt
ebből: két
családból
álló
Család-
háztartás
összesen összesen ebből:
egyedülálló
Összesen
Dél-Alföld
Háztartástagok száma 1 – – – – – – – 184 080 184 080 184 0802 86 837 21 079 40 745 148 661 – – 148 661 13 986 – 162 6473 64 076 18 436 22 235 104 747 – – 104 747 1 256 – 106 0034 48 652 9 412 6 043 64 107 1 129 1 129 65 236 158 – 65 3945 15 747 3 435 1 635 20 817 1 446 1 446 22 263 32 – 22 2956 3 448 1 086 491 5 025 1 025 1 012 6 050 11 – 6 0617 930 396 146 1 472 438 415 1 910 6 – 1 9168– 612 268 104 984 374 311 1 358 7 – 1 365
Összesen 220 302 54 112 71 399 345 813 4 412 4 313 350 225 199 536 184 080 549 761Háztartásban élő
összesen 671 904 163 957 185 428 1 021 289 24 452 23 5421 045
741 216 791 184 080 1 262 532Korösszetétel
csak fiatalkorú 2 821 5 991 2 319 11 131 13 13 11 144 14 898 13 590 26 042csak középkorú 26 575 8 969 3 795 39 339 67 66 39 406 71 412 69 399 110 818csak időskorú 50 630 3 409 499 54 538 15 15 54 553 103 434 101 091 157 987fiatal- és középkorú 100 234 29 101 44 974 174 309 2 104 2 043 176 413 1 008 – 177 421fiatal- és időskorú 2 080 364 2 129 4 573 61 60 4 634 1 255 – 5 889közép- és időskorú 26 315 3 901 12 852 43 068 328 327 43 396 7 358 – 50 754fiatal-, közép- és
időskorú 11 647 2 377 4 831 18 855 1 824 1 789 20 679 171 – 20 850Időskorú személyek
száma 1 26 343 5 876 19 233 51 452 899 882 52 351 109 642 101 091 161 9932 62 722 4 063 1 045 67 830 1 243 1 226 69 073 2 516 – 71 5893– 1 607 112 33 1 752 86 83 1 838 60 – 1 898
Időskorú személlyel együtt 90 672 10 051 20 311 121 034 2 228 2 191 123 262 112 218 101 091 235 480
nincs időskorú személy 129 630 44 061 51 088 224 779 2 184 2 122 226 963 87 318 82 989 314 281
Háztartásban élő időskorú személy 156 625 14 342 21 424 192 391 3 662 3 601 196 053 114 872 101 091 310 925
Gazdasági aktivitási összetétel foglalkoztatottak
száma 1 59 749 18 958 37 705 116 412 888 879 117 300 64 491 58 451 181 7912 76 864 22 125 12 344 111 333 1 352 1 332 112 685 1 984 – 114 6693– 18 384 2 208 2 380 22 972 1 771 1 719 24 743 158 – 24 901
Foglalkoztatottal együtt 154 997 43 291 52 429 250 717 4 011 3 930 254 728 66 633 58 451 321 361nincs
foglalkoztatott munkanélküli van 7 226 4 138 7 829 19 193 241 226 19 434 11 194 9 481 30 628inaktív kereső van 57 806 6 361 10 167 74 334 153 150 74 487 114 686 109 576 189 173csak eltartott van 273 322 974 1 569 7 7 1 576 7 023 6 572 8 599
Nincs foglalkoztatott együtt 65 305 10 821 18 970 95 096 401 383 95 497 132 903 125 629 228 400
Összesen 220 302 54 112 71 399 345 813 4 412 4 313 350 225 199 536 184 080 549 761Száz háztartásra jutó
személy 305 303 260 295 554 546 299 109 100 230időskorú személy 71 27 30 56 83 83 56 58 55 57foglalkoztatott 123 130 98 119 223 222 120 35 32 89inaktív kereső 90 57 51 76 142 141 77 63 60 72eltartott 78 93 91 83 146 141 84 5 4 55
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 186
3.3 Lakásállomány
3.3.1 A lakások száma
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Közép-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 1 084 837 – – 784 373 260 591 17 877 16 459 5 537 1 084 837
bérleti 57 299 42 571 12 211 60 429 40 055 4 953 5 193 1 451 112 081
más jogcímű 16 944 1 283 3 518 13 367 6 477 630 847 424 21 745
Összesen 1 159 080 43 854 15 729 858 169 307 123 23 460 22 499 7 412 1 218 663
Lakás–alapterület, m²
–29 32 778 9 511 779 11 755 19 404 3 547 5 993 2 369 43 068
30–39 100 987 11 243 2 225 59 099 44 905 5 005 4 050 1 396 114 455
40–49 134 586 7 166 2 331 89 138 47 151 3 370 3 533 891 144 083
50–59 214 275 7 861 3 005 160 136 58 099 2 976 3 133 797 225 141
60–79 266 094 5 695 3 430 198 680 67 692 4 257 3 718 872 275 219
80–99 185 333 1 443 1 714 142 402 41 482 2 639 1 406 561 188 490
100– 225 027 935 2 245 196 959 28 390 1 666 666 526 228 207
Összesen 1 159 080 43 854 15 729 858 169 307 123 23 460 22 499 7 412 1 218 663
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 1 133 094 43 429 15 406 850 445 299 403 21 372 13 965 6 744 1 191 929
házi vízvezetékkel 20 127 92 204 7 724 7 720 2 088 2 643 248 20 423
meleg folyóvízzel 1 137 804 40 429 15 358 858 169 307 123 14 339 7 680 6 280 1 193 591
vízöblítéses WC-vel 1 134 009 39 143 15 287 858 169 307 123 15 132 1 966 6 049 1 188 439
közcsatornával 1 009 002 42 385 14 377 771 533 260 735 16 755 10 733 6 008 1 065 764
házi csatornával 144 219 1 136 1 233 86 636 46 388 6 705 5 875 984 146 588
Fűtési mód
helyiségenként 317 877 25 810 3 997 – 307 123 17 328 19 868 3 365 347 684
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 612 422 8 639 9 416 619 854 – 5 219 2 276 3 128 630 477
távfűtéssel 228 781 9 405 2 316 238 315 – 913 355 919 240 502
Összesen 1 159 080 43 854 15 729 858 169 307 123 23 460 22 499 7 412 1 218 663
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 796 359 33 904 12 381 562 716 244 082 17 491 12 530 5 825 842 644
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 71 565 1 094 1 063 53 955 18 791 423 270 283 73 722
panel 197 881 8 170 1 864 203 105 3 562 558 200 490 207 915
fa 8 229 36 46 5 365 2 066 335 401 144 8 311
vályog, sár stb.,
alapozással 55 189 346 192 20 380 26 848 3 058 5 099 342 55 727
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 18 734 189 98 4 693 8 992 1 326 3 780 230 19 021
egyéb 11 123 115 85 7 955 2 782 269 219 98 11 323
Összesen 1 159 080 43 854 15 729 858 169 307 123 23 460 22 499 7 412 1 218 663
3. Országos adatok 187
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Közép-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 383 634 – – 271 944 93 188 7 890 9 425 1 187 383 634
bérleti 14 909 7 132 3 582 16 302 6 838 855 1 376 252 25 623
más jogcímű 3 768 229 933 2 964 1 307 176 371 112 4 930
Összesen 402 311 7 361 4 515 291 210 101 333 8 921 11 172 1 551 414 187
Lakás–alapterület, m²
–29 3 351 598 188 1 797 796 217 885 442 4 137
30–39 15 615 1 728 381 11 070 4 077 844 1 556 177 17 724
40–49 34 495 1 613 583 25 395 8 169 976 2 005 146 36 691
50–59 83 603 1 848 928 63 749 18 564 1 616 2 262 188 86 379
60–79 80 241 1 072 1 296 49 203 27 520 2 648 2 997 241 82 609
80–99 82 732 324 532 55 998 24 671 1 711 1 030 178 83 588
100– 102 274 178 607 83 998 17 536 909 437 179 103 059
Összesen 402 311 7 361 4 515 291 210 101 333 8 921 11 172 1 551 414 187
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 393 150 7 071 4 334 289 524 99 324 8 396 6 030 1 281 404 555
házi vízvezetékkel 4 957 27 115 1 686 2 009 525 810 69 5 099
meleg folyóvízzel 387 366 6 468 4 265 291 210 101 333 2 937 1 499 1 120 398 099
vízöblítéses WC-vel 389 366 6 580 4 332 291 210 101 333 6 208 445 1 082 400 278
közcsatornával 339 241 6 567 3 717 263 530 76 039 5 309 3 571 1 076 349 525
házi csatornával 58 866 531 732 27 680 25 294 3 612 3 269 274 60 129
Fűtési mód
helyiségenként 115 140 3 114 1 555 – 101 333 7 218 10 487 771 119 809
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 194 540 1 229 2 135 195 465 – 1 393 528 518 197 904
távfűtéssel 92 631 3 018 825 95 745 – 310 157 262 96 474
Összesen 402 311 7 361 4 515 291 210 101 333 8 921 11 172 1 551 414 187
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 262 457 5 006 3 505 185 375 73 434 5 746 5 350 1 063 270 968
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 29 275 626 217 24 919 4 779 217 139 64 30 118
panel 65 497 1 444 660 65 177 2 008 167 94 155 67 601
fa 2 847 32 8 2 065 590 70 123 39 2 887
vályog, sár stb.,
alapozással 24 837 168 66 7 996 12 619 1 540 2 797 119 25 071
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 12 569 50 34 2 673 6 388 1 041 2 473 78 12 653
egyéb 4 829 35 25 3 005 1 515 140 196 33 4 889
Összesen 402 311 7 361 4 515 291 210 101 333 8 921 11 172 1 551 414 187
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 188
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 343 621 – – 229 639 97 913 6 042 9 179 848 343 621
bérleti 13 546 12 875 2 869 15 906 10 684 1 024 1 330 346 29 290
más jogcímű 2 513 252 682 2 079 1 005 111 211 41 3 447
Összesen 359 680 13 127 3 551 247 624 109 602 7 177 10 720 1 235 376 358
Lakás–alapterület, m²
–29 2 137 1 125 92 1 333 873 241 590 317 3 354
30–39 9 611 2 701 283 6 351 4 431 595 1 062 156 12 595
40–49 24 371 3 110 444 15 617 9 907 667 1 610 124 27 925
50–59 59 932 3 489 810 40 765 20 059 998 2 262 147 64 231
60–79 72 552 1 864 852 42 666 26 953 2 120 3 361 168 75 268
80–99 79 609 559 422 50 775 26 610 1 696 1 354 155 80 590
100– 111 468 279 648 90 117 20 769 860 481 168 112 395
Összesen 359 680 13 127 3 551 247 624 109 602 7 177 10 720 1 235 376 358
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 353 009 12 865 3 367 246 845 108 709 6 870 5 698 1 119 369 241
házi vízvezetékkel 2 512 45 86 779 893 307 640 24 2 643
meleg folyóvízzel 347 625 12 064 3 296 247 624 109 602 3 272 1 449 1 038 362 985
vízöblítéses WC-vel 347 140 12 374 3 342 247 624 109 602 4 253 341 1 036 362 856
közcsatornával 304 018 12 476 2 899 222 299 88 643 4 207 3 270 974 319 393
házi csatornával 51 503 434 554 25 325 20 959 2 970 3 068 169 52 491
Fűtési mód
helyiségenként 118 357 6 718 1 344 – 109 602 6 075 10 263 479 126 419
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 197 514 2 781 1 693 200 091 – 1 018 411 468 201 988
távfűtéssel 43 809 3 628 514 47 533 – 84 46 288 47 951
Összesen 359 680 13 127 3 551 247 624 109 602 7 177 10 720 1 235 376 358
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 283 537 9 456 3 020 183 995 97 809 5 976 7 376 857 296 013
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 26 450 1 356 216 23 612 4 193 57 33 127 28 022
panel 30 981 2 125 257 32 666 466 40 30 161 33 363
fa 2 943 126 8 2 481 449 46 80 21 3 077
vályog, sár stb.,
alapozással 8 666 26 22 2 132 4 199 618 1 729 36 8 714
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 4 527 22 11 732 2 021 392 1 394 21 4 560
egyéb 2 576 16 17 2 006 465 48 78 12 2 609
Összesen 359 680 13 127 3 551 247 624 109 602 7 177 10 720 1 235 376 358
3. Országos adatok 189
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Dél-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 331 181 – – 193 858 110 739 8 837 16 515 1 232 331 181
bérleti 12 797 8 925 2 376 12 892 8 090 1 019 1 828 269 24 098
más jogcímű 3 362 267 717 2 039 1 400 189 622 96 4 346
Összesen 347 340 9 192 3 093 208 789 120 229 10 045 18 965 1 597 359 625
Lakás–alapterület, m²
–29 3 051 1 007 115 1 405 1 003 237 1 107 421 4 173
30–39 12 032 2 085 224 6 867 4 544 772 1 947 211 14 341
40–49 23 808 1 809 408 14 449 7 555 867 2 999 155 26 025
50–59 58 423 2 262 614 36 496 19 476 1 367 3 766 194 61 299
60–79 73 059 1 411 741 35 035 30 901 3 157 5 849 269 75 211
80–99 75 342 390 365 40 853 30 468 2 301 2 311 164 76 097
100– 101 625 228 626 73 684 26 282 1 344 986 183 102 479
Összesen 347 340 9 192 3 093 208 789 120 229 10 045 18 965 1 597 359 625
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 334 657 8 773 2 846 207 543 118 621 9 448 9 475 1 189 346 276
házi vízvezetékkel 4 537 45 108 1 246 1 608 597 1 169 70 4 690
meleg folyóvízzel 324 952 7 928 2 806 208 789 120 229 3 821 1 860 987 335 686
vízöblítéses WC-vel 325 301 8 276 2 835 208 789 120 229 5 892 496 1 006 336 412
közcsatornával 243 052 7 756 1 995 167 476 77 171 3 896 3 455 805 252 803
házi csatornával 96 142 1 062 959 41 313 43 058 6 149 7 189 454 98 163
Fűtési mód
helyiségenként 142 951 4 304 1 409 – 120 229 8 879 18 484 1 072 148 664
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 151 966 1 814 1 164 153 045 – 1 075 421 403 154 944
távfűtéssel 52 423 3 074 520 55 744 – 91 60 122 56 017
Összesen 347 340 9 192 3 093 208 789 120 229 10 045 18 965 1 597 359 625
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 226 250 6 023 2 365 132 757 87 229 5 615 8 033 1 004 234 638
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 17 133 331 93 13 695 3 657 99 59 47 17 557
panel 43 305 2 368 377 45 201 630 81 50 88 46 050
fa 1 450 17 3 1 001 382 24 42 21 1 470
vályog, sár stb.,
alapozással 35 907 270 159 10 194 17 581 2 438 5 899 224 36 336
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 19 559 151 81 4 016 9 323 1 628 4 644 180 19 791
egyéb 3 736 32 15 1 925 1 427 160 238 33 3 783
Összesen 347 340 9 192 3 093 208 789 120 229 10 045 18 965 1 597 359 625
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 190
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Észak-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 424 695 – – 226 444 152 414 12 986 31 259 1 592 424 695
bérleti 11 610 10 950 2 290 11 341 8 408 1 420 3 432 249 24 850
más jogcímű 3 655 269 740 1 774 1 590 230 972 98 4 664
Összesen 439 960 11 219 3 030 239 559 162 412 14 636 35 663 1 939 454 209
Lakás–alapterület, m²
–29 4 813 1 378 102 3 193 933 222 1 494 451 6 293
30–39 17 959 2 496 204 10 387 5 512 861 3 696 203 20 659
40–49 25 677 1 781 306 8 200 12 349 1 322 5 672 221 27 764
50–59 80 196 3 129 677 42 544 31 711 2 193 7 283 271 84 002
60–79 94 155 1 780 671 39 104 42 218 4 275 10 680 329 96 606
80–99 96 390 407 375 49 402 39 416 3 459 4 674 221 97 172
100– 120 770 248 695 86 729 30 273 2 304 2 164 243 121 713
Összesen 439 960 11 219 3 030 239 559 162 412 14 636 35 663 1 939 454 209
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 406 791 10 137 2 743 236 676 158 683 13 088 9 990 1 234 419 671
házi vízvezetékkel 10 437 134 116 2 883 3 729 1 548 2 443 84 10 687
meleg folyóvízzel 398 974 8 952 2 716 239 559 162 412 5 385 2 217 1 069 410 642
vízöblítéses WC-vel 400 003 9 548 2 735 239 559 162 412 8 849 392 1 074 412 286
közcsatornával 323 930 9 429 2 190 201 625 119 935 7 689 5 378 922 335 549
házi csatornával 93 298 842 669 37 934 42 477 6 947 7 055 396 94 809
Fűtési mód
helyiségenként 204 396 5 526 1 446 – 162 412 12 618 34 953 1 385 211 368
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 178 041 1 830 1 218 178 108 – 1 892 654 435 181 089
távfűtéssel 57 523 3 863 366 61 451 – 126 56 119 61 752
Összesen 439 960 11 219 3 030 239 559 162 412 14 636 35 663 1 939 454 209
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 270 950 6 561 2 403 147 589 105 022 9 509 16 604 1 190 279 914
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 43 034 1 043 147 25 668 17 345 548 564 99 44 224
panel 50 448 3 209 258 49 723 3 912 137 56 87 53 915
fa 792 11 6 451 159 43 124 32 809
vályog, sár stb.,
alapozással 54 407 272 147 10 739 27 856 3 266 12 627 338 54 826
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 13 411 77 36 1 461 5 668 896 5 351 148 13 524
egyéb 6 918 46 33 3 928 2 450 237 337 45 6 997
Összesen 439 960 11 219 3 030 239 559 162 412 14 636 35 663 1 939 454 209
3. Országos adatok 191
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Észak-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 525 460 – – 268 601 199 080 16 552 39 258 1 969 525 460
bérleti 16 138 10 184 2 498 14 297 10 124 1 136 2 968 295 28 820
más jogcímű 5 065 280 1 019 2 652 2 133 263 1 203 113 6 364
Összesen 546 663 10 464 3 517 285 550 211 337 17 951 43 429 2 377 560 644
Lakás–alapterület, m²
–29 4 779 1 062 100 1 455 1 810 288 1 850 538 5 941
30–39 17 980 2 147 221 9 825 5 697 832 3 773 221 20 348
40–49 34 110 1 837 362 13 941 13 209 1 488 7 430 241 36 309
50–59 79 143 2 701 693 38 350 32 216 2 406 9 281 284 82 537
60–79 134 959 1 934 803 57 279 60 664 5 983 13 276 494 137 696
80–99 134 912 506 487 69 650 56 021 4 503 5 391 340 135 905
100– 140 780 277 851 95 050 41 720 2 451 2 428 259 141 908
Összesen 546 663 10 464 3 517 285 550 211 337 17 951 43 429 2 377 560 644
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 510 069 9 760 3 260 282 450 207 349 16 803 14 839 1 648 523 089
házi vízvezetékkel 10 763 56 144 3 100 3 988 1 148 2 616 111 10 963
meleg folyóvízzel 496 929 9 075 3 284 285 550 211 337 7 888 3 068 1 445 509 288
vízöblítéses WC-vel 495 448 9 331 3 320 285 550 211 337 9 143 646 1 423 508 099
közcsatornával 367 049 8 902 2 578 227 526 134 217 7 848 7 813 1 125 378 529
házi csatornával 153 783 914 826 58 024 77 120 10 103 9 642 634 155 523
Fűtési mód
helyiségenként 264 644 4 843 1 313 – 211 337 15 391 42 432 1 640 270 800
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 227 926 1 977 1 605 227 612 – 2 381 886 629 231 508
távfűtéssel 54 093 3 644 599 57 938 – 179 111 108 58 336
Összesen 546 663 10 464 3 517 285 550 211 337 17 951 43 429 2 377 560 644
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 293 290 5 497 2 387 175 471 106 256 7 584 10 758 1 105 301 174
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 30 164 694 174 16 491 13 665 390 394 92 31 032
panel 50 169 3 333 478 49 240 4 406 111 124 99 53 980
fa 1 207 6 5 803 250 39 91 35 1 218
vályog, sár stb.,
alapozással 127 253 651 376 32 620 67 839 7 043 20 068 710 128 280
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 33 562 210 79 4 309 15 152 2 508 11 601 281 33 851
egyéb 11 018 73 18 6 616 3 769 276 393 55 11 109
Összesen 546 663 10 464 3 517 285 550 211 337 17 951 43 429 2 377 560 644
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 192
3.3.1.1 A lakott lakások tulajdonjelleg, komfortosság, használati jogcím, lakás-alapterület,
felszereltség, fűtési mód és falazat szerint, 2011 (folytatás)
Tulajdonjelleg Komfortosság
magán-
személy
önkor-
mányzat
más intéz-
mény,
szervezet
Megnevezés
tulajdona
összkom-
fortos komfortos
félkom-
fortos
komfort
nélküli
szükség-
és egyéb
lakás
Összesen
Dél-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 489 002 – – 254 156 185 105 20 428 27 348 1 965 489 002
bérleti 18 772 10 853 2 969 15 337 13 299 1 322 2 309 327 32 594
más jogcímű 5 954 230 963 2 802 2 622 425 1 176 122 7 147
Összesen 513 728 11 083 3 932 272 295 201 026 22 175 30 833 2 414 528 743
Lakás–alapterület, m²
–29 3 850 908 132 1 124 1 714 279 1 312 461 4 890
30–39 15 016 2 090 348 7 793 6 248 884 2 275 254 17 454
40–49 31 190 2 141 416 16 040 11 842 1 399 4 221 245 33 747
50–59 72 061 2 870 778 33 634 33 221 2 637 5 927 290 75 709
60–79 119 681 2 072 1 016 52 986 51 606 7 292 10 407 478 122 769
80–99 134 560 603 489 68 687 55 499 6 297 4 803 366 135 652
100– 137 370 399 753 92 031 40 896 3 387 1 888 320 138 522
Összesen 513 728 11 083 3 932 272 295 201 026 22 175 30 833 2 414 528 743
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 466 840 10 774 3 490 261 729 188 909 18 084 10 695 1 687 481 104
házi vízvezetékkel 31 122 79 295 10 566 12 117 4 091 4 448 274 31 496
meleg folyóvízzel 475 406 10 184 3 623 272 295 201 026 11 208 3 063 1 621 489 213
vízöblítéses WC-vel 470 837 10 320 3 648 272 295 201 026 9 200 711 1 573 484 805
közcsatornával 307 455 9 554 2 742 190 279 116 260 6 645 5 435 1 132 319 751
házi csatornával 190 507 1 299 1 043 82 016 84 766 15 530 9 708 829 192 849
Fűtési mód
helyiségenként 243 549 5 382 1 717 – 201 026 18 378 29 687 1 557 250 648
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 226 699 3 077 1 773 226 045 – 3 701 1 032 771 231 549
távfűtéssel 43 480 2 624 442 46 250 – 96 114 86 46 546
Összesen 513 728 11 083 3 932 272 295 201 026 22 175 30 833 2 414 528 743
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 249 442 6 469 2 745 149 535 97 098 6 424 4 586 1 013 258 656
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 31 666 1 100 143 16 697 15 430 384 253 145 32 909
panel 53 669 2 649 537 53 099 3 451 125 86 94 56 855
fa 1 539 20 5 1 118 319 31 66 30 1 564
vályog, sár stb.,
alapozással 116 931 569 312 38 289 57 349 9 278 12 282 614 117 812
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 52 935 227 161 9 863 24 300 5 567 13 121 472 53 323
egyéb 7 546 49 29 3 694 3 079 366 439 46 7 624
Összesen 513 728 11 083 3 932 272 295 201 026 22 175 30 833 2 414 528 743
3. Országos adatok 193
3.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint, 2011
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Közép-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 114 838 379 525 338 634 251 840
bérleti 40 814 44 948 19 407 6 912
más jogcímű 6 220 9 055 4 279 2 191
Összesen 161 872 433 528 362 320 260 943
Lakás–alapterület, m²
–29 41 254 1 708 106 –
30–39 74 298 38 877 1 112 168
40–49 28 598 108 960 5 761 764
50–59 10 464 142 751 67 432 4 494
60–79 5 370 93 293 142 344 34 212
80–99 1 384 36 509 89 723 60 874
100– 504 11 430 55 842 160 431
Összesen 161 872 433 528 362 320 260 943
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 155 349 422 671 356 091 257 818
házi vízvezetékkel 3 494 8 198 5 699 3 032
meleg folyóvízzel 150 672 423 378 359 404 260 137
vízöblítéses WC-vel 147 974 421 849 358 783 259 833
közcsatornával 146 112 384 225 315 074 220 353
házi csatornával 12 731 46 644 46 716 40 497
Fűtési mód
helyiségenként 96 278 153 379 71 666 26 361
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 43 151 168 684 201 807 216 835
távfűtéssel 22 443 111 465 88 847 17 747
Összesen 161 872 433 528 362 320 260 943
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 131 422 265 787 226 452 218 983
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 5 874 38 375 21 688 7 785
panel 13 840 90 339 85 063 18 673
fa 1 270 2 004 2 204 2 833
vályog, sár stb.,
alapozással 5 298 24 408 18 704 7 317
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 3 303 9 448 4 679 1 591
egyéb 865 3 167 3 530 3 761
Összesen 161 872 433 528 362 320 260 943
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 194
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000 2001-2005 2006-2011
Megnevezés
épült
Összesen
Közép-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 244 703 89 877 137 380 223 990 164 752 79 702 78 521 65 912 1 084 837
bérleti 51 608 8 601 8 707 15 334 9 851 3 351 7 447 7 182 112 081
más jogcímű 7 506 1 946 2 538 3 278 2 242 1 052 1 533 1 650 21 745
Összesen 303 817 100 424 148 625 242 602 176 845 84 105 87 501 74 744 1 218 663
Lakás–alapterület, m²
–29 27 387 3 392 3 184 2 241 3 863 837 1 131 1 033 43 068
30–39 44 861 12 847 10 335 19 748 11 916 2 878 6 269 5 601 114 455
40–49 39 836 12 699 23 716 32 796 9 524 4 048 10 404 11 060 144 083
50–59 37 597 18 165 35 942 64 555 42 632 5 685 10 315 10 250 225 141
60–79 66 870 23 107 32 993 60 598 42 641 15 338 17 474 16 198 275 219
80–99 46 926 17 026 22 689 30 316 27 542 17 404 14 483 12 104 188 490
100– 40 340 13 188 19 766 32 348 38 727 37 915 27 425 18 498 228 207
Összesen 303 817 100 424 148 625 242 602 176 845 84 105 87 501 74 744 1 218 663
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 296 138 96 802 145 796 239 118 173 418 81 238 85 810 73 609 1 191 929
házi vízvezetékkel 4 552 2 488 2 172 2 971 3 076 2 591 1 543 1 030 20 423
meleg folyóvízzel 290 884 96 473 146 060 240 441 175 471 83 078 86 897 74 287 1 193 591
vízöblítéses WC-vel 287 732 95 929 145 370 240 220 175 305 83 005 86 725 74 153 1 188 439
közcsatornával 274 962 81 875 128 954 217 711 154 529 65 720 75 628 66 385 1 065 764
házi csatornával 25 728 17 415 19 014 24 378 21 965 18 109 11 725 8 254 146 588
Fűtési mód
helyiségenként 169 166 48 069 49 058 42 416 18 389 9 796 6 341 4 449 347 684
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 127 498 42 734 60 487 91 123 89 076 71 414 79 551 68 594 630 477
távfűtéssel 7 153 9 621 39 080 109 063 69 380 2 895 1 609 1 701 240 502
Összesen 303 817 100 424 148 625 242 602 176 845 84 105 87 501 74 744 1 218 663
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 270 329 78 721 97 173 99 872 81 260 71 471 77 163 66 655 842 644
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 2 154 16 508 26 706 13 848 4 056 5 588 4 862 73 722
panel – – 19 567 107 019 76 959 4 022 236 112 207 915
fa 79 70 212 988 1 346 1 927 2 332 1 357 8 311
vályog, sár stb.,
alapozással 18 936 14 984 12 638 6 123 1 264 910 548 324 55 727
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 12 481 3 605 1 382 680 353 234 161 125 19 021
egyéb 1 992 890 1 145 1 214 1 815 1 485 1 473 1 309 11 323
Összesen 303 817 100 424 148 625 242 602 176 845 84 105 87 501 74 744 1 218 663
3. Országos adatok 195
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Közép-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 23 055 152 517 117 420 90 642
bérleti 6 416 13 513 4 032 1 662
más jogcímű 1 013 2 395 896 626
Összesen 30 484 168 425 122 348 92 930
Lakás–alapterület, m²
–29 3 832 281 24 –
30–39 13 046 4 444 203 31
40–49 6 830 28 609 1 069 183
50–59 3 615 69 383 12 545 836
60–79 2 370 34 916 34 921 10 402
80–99 581 22 401 39 800 20 806
100– 210 8 391 33 786 60 672
Összesen 30 484 168 425 122 348 92 930
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 27 402 164 159 120 769 92 225
házi vízvezetékkel 1 070 2 128 1 252 649
meleg folyóvízzel 25 083 160 006 120 475 92 535
vízöblítéses WC-vel 25 536 161 336 120 812 92 594
közcsatornával 23 735 143 889 101 700 80 201
házi csatornával 4 737 22 398 20 321 12 673
Fűtési mód
helyiségenként 15 591 60 369 32 771 11 078
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 5 528 45 153 71 347 75 876
távfűtéssel 9 365 62 903 18 230 5 976
Összesen 30 484 168 425 122 348 92 930
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 18 874 86 523 88 572 76 999
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 2 402 17 182 6 761 3 773
panel 4 446 43 130 13 861 6 164
fa 322 473 714 1 378
vályog, sár stb.,
alapozással 2 393 12 635 7 700 2 343
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 1 740 6 921 3 167 825
egyéb 307 1 561 1 573 1 448
Összesen 30 484 168 425 122 348 92 930
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 196
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Közép-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 50 328 59 046 64 671 92 554 64 565 22 751 17 211 12 508 383 634
bérleti 4 374 4 108 4 606 6 029 3 245 822 1 549 890 25 623
más jogcímű 1 040 752 809 1 128 559 226 243 173 4 930
Összesen 55 742 63 906 70 086 99 711 68 369 23 799 19 003 13 571 414 187
Lakás–alapterület, m²
–29 756 575 740 741 914 160 167 84 4 137
30–39 2 569 3 696 3 581 4 241 1 922 489 805 421 17 724
40–49 4 497 5 739 9 640 8 897 5 181 784 1 209 744 36 691
50–59 7 399 13 388 17 267 34 260 10 477 1 077 1 508 1 003 86 379
60–79 16 814 16 674 12 570 15 479 12 228 3 200 3 254 2 390 82 609
80–99 13 639 14 165 13 719 16 351 13 338 5 600 3 889 2 887 83 588
100– 10 068 9 669 12 569 19 742 24 309 12 489 8 171 6 042 103 059
Összesen 55 742 63 906 70 086 99 711 68 369 23 799 19 003 13 571 414 187
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 52 142 62 229 69 230 98 696 67 183 23 179 18 625 13 271 404 555
házi vízvezetékkel 1 045 731 481 748 956 535 338 265 5 099
meleg folyóvízzel 47 460 60 233 68 532 98 556 67 571 23 476 18 832 13 439 398 099
vízöblítéses WC-vel 48 590 60 756 68 654 98 690 67 667 23 572 18 863 13 486 400 278
közcsatornával 39 081 51 302 61 853 90 988 59 367 19 355 16 221 11 358 349 525
házi csatornával 14 106 11 658 7 858 8 456 8 772 4 359 2 742 2 178 60 129
Fűtési mód
helyiségenként 35 704 28 644 22 055 17 597 8 716 3 504 2 148 1 441 119 809
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 19 502 23 362 27 278 39 423 41 460 19 583 15 495 11 801 197 904
távfűtéssel 536 11 900 20 753 42 691 18 193 712 1 360 329 96 474
Összesen 55 742 63 906 70 086 99 711 68 369 23 799 19 003 13 571 414 187
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 34 313 50 286 46 559 48 261 42 382 20 743 16 465 11 959 270 968
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 1 442 10 720 11 329 4 675 1 151 473 328 30 118
panel – – 8 684 38 484 19 661 612 125 35 67 601
fa 17 18 37 188 316 510 1 165 636 2 887
vályog, sár stb.,
alapozással 11 764 8 681 3 000 785 397 201 137 106 25 071
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 8 568 2 669 615 314 235 104 85 63 12 653
egyéb 1 080 810 471 350 703 478 553 444 4 889
Összesen 55 742 63 906 70 086 99 711 68 369 23 799 19 003 13 571 414 187
3. Országos adatok 197
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Nyugat-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 17 483 119 539 120 295 86 304
bérleti 7 822 14 721 5 298 1 449
más jogcímű 685 1 551 734 477
Összesen 25 990 135 811 126 327 88 230
Lakás–alapterület, m²
–29 3 194 153 7 –
30–39 9 761 2 681 136 17
40–49 6 616 20 377 863 69
50–59 3 334 47 671 12 854 372
60–79 2 372 33 104 34 017 5 775
80–99 531 23 025 39 173 17 861
100– 182 8 800 39 277 64 136
Összesen 25 990 135 811 126 327 88 230
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 23 445 132 480 125 407 87 909
házi vízvezetékkel 571 1 161 629 282
meleg folyóvízzel 21 214 128 854 124 936 87 981
vízöblítéses WC-vel 21 448 128 683 124 768 87 957
közcsatornával 20 677 114 180 107 337 77 199
házi csatornával 3 339 19 461 18 699 10 992
Fűtési mód
helyiségenként 15 806 63 624 35 380 11 609
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 6 134 45 198 76 043 74 613
távfűtéssel 4 050 26 989 14 904 2 008
Összesen 25 990 135 811 126 327 88 230
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 19 534 94 838 101 526 80 115
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 2 205 12 922 9 555 3 340
panel 1 695 19 622 10 614 1 432
fa 150 525 846 1 556
vályog, sár stb.,
alapozással 1 294 4 724 2 153 543
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 988 2 588 812 172
egyéb 124 592 821 1 072
Összesen 25 990 135 811 126 327 88 230
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 198
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Nyugat-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 47 781 39 700 59 280 78 853 55 412 25 207 22 223 15 165 343 621
bérleti 7 486 2 887 5 043 6 404 2 982 1 610 1 995 883 29 290
más jogcímű 792 384 547 657 367 238 277 185 3 447
Összesen 56 059 42 971 64 870 85 914 58 761 27 055 24 495 16 233 376 358
Lakás–alapterület, m²
–29 1 025 217 637 603 421 158 218 75 3 354
30–39 3 057 1 463 2 064 1 579 1 781 859 1 189 603 12 595
40–49 5 010 2 293 6 447 7 382 2 414 1 169 1 991 1 219 27 925
50–59 7 020 4 789 11 726 26 293 8 928 1 461 2 422 1 592 64 231
60–79 15 745 10 880 11 722 14 222 11 209 3 982 4 502 3 006 75 268
80–99 13 439 13 365 16 040 14 333 10 681 5 537 4 245 2 950 80 590
100– 10 763 9 964 16 234 21 502 23 327 13 889 9 928 6 788 112 395
Összesen 56 059 42 971 64 870 85 914 58 761 27 055 24 495 16 233 376 358
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 52 508 41 559 64 063 85 413 58 455 26 804 24 320 16 119 369 241
házi vízvezetékkel 793 497 365 319 227 195 150 97 2 643
meleg folyóvízzel 48 481 40 066 63 330 85 200 58 467 26 878 24 390 16 173 362 985
vízöblítéses WC-vel 48 664 39 970 63 179 85 147 58 448 26 892 24 383 16 173 362 856
közcsatornával 41 296 31 858 55 064 77 987 52 260 23 674 22 392 14 862 319 393
házi csatornával 12 005 10 198 9 364 7 745 6 422 3 325 2 078 1 354 52 491
Fűtési mód
helyiségenként 36 110 24 748 31 269 20 761 7 724 2 951 1 754 1 102 126 419
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 19 270 17 404 27 021 40 018 38 829 22 884 21 868 14 694 201 988
távfűtéssel 679 819 6 580 25 135 12 208 1 220 873 437 47 951
Összesen 56 059 42 971 64 870 85 914 58 761 27 055 24 495 16 233 376 358
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 46 883 39 198 56 800 55 080 37 946 23 979 21 717 14 410 296 013
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 222 3 735 11 483 9 762 1 678 699 443 28 022
panel – – 3 566 18 986 10 453 284 49 25 33 363
fa 177 31 27 39 153 626 1 295 729 3 077
vályog, sár stb.,
alapozással 5 230 2 536 520 171 90 76 63 28 8 714
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 3 426 787 159 74 50 30 24 10 4 560
egyéb 343 197 63 81 307 382 648 588 2 609
Összesen 56 059 42 971 64 870 85 914 58 761 27 055 24 495 16 233 376 358
3. Országos adatok 199
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Dél-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 15 071 103 450 122 394 90 266
bérleti 5 479 12 378 4 927 1 314
más jogcímű 827 1 952 1 003 564
Összesen 21 377 117 780 128 324 92 144
Lakás–alapterület, m²
–29 3 874 288 11 –
30–39 7 889 6 189 228 35
40–49 4 835 19 942 1 123 125
50–59 2 572 42 510 15 589 628
60–79 1 662 28 743 38 207 6 599
80–99 403 14 796 40 118 20 780
100– 142 5 312 33 048 63 977
Összesen 21 377 117 780 128 324 92 144
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 17 860 111 578 125 653 91 185
házi vízvezetékkel 757 1 903 1 299 731
meleg folyóvízzel 15 313 105 880 123 372 91 121
vízöblítéses WC-vel 15 725 106 258 123 319 91 110
közcsatornával 13 875 85 489 87 264 66 175
házi csatornával 4 742 27 992 39 688 25 741
Fűtési mód
helyiségenként 15 142 58 616 53 223 21 683
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 3 231 26 334 57 096 68 283
távfűtéssel 3 004 32 830 18 005 2 178
Összesen 21 377 117 780 128 324 92 144
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 14 578 63 150 82 673 74 237
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 639 4 969 6 805 5 144
panel 1 726 27 500 15 085 1 739
fa 112 198 416 744
vályog, sár stb.,
alapozással 2 433 12 958 14 385 6 560
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 1 720 7 947 7 565 2 559
egyéb 169 1 058 1 395 1 161
Összesen 21 377 117 780 128 324 92 144
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 200
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Dél-Dunántúl
Használati jogcím
tulajdonosi 70 002 44 683 50 403 70 529 56 017 19 257 12 409 7 881 331 181
bérleti 4 724 3 457 3 469 5 625 3 176 936 2 048 663 24 098
más jogcímű 1 219 625 651 786 534 204 184 143 4 346
Összesen 75 945 48 765 54 523 76 940 59 727 20 397 14 641 8 687 359 625
Lakás–alapterület, m²
–29 1 073 668 465 683 722 242 236 84 4 173
30–39 2 818 2 624 2 102 2 912 2 250 517 785 333 14 341
40–49 4 785 3 218 5 275 6 672 3 530 759 1 148 638 26 025
50–59 7 852 8 281 9 954 19 645 12 176 1 160 1 422 809 61 299
60–79 20 681 12 086 10 514 14 094 9 895 3 187 3 020 1 734 75 211
80–99 20 123 12 132 12 311 12 702 9 972 4 573 2 689 1 595 76 097
100– 18 613 9 756 13 902 20 232 21 182 9 959 5 341 3 494 102 479
Összesen 75 945 48 765 54 523 76 940 59 727 20 397 14 641 8 687 359 625
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 68 868 46 306 53 367 76 065 58 950 19 880 14 362 8 478 346 276
házi vízvezetékkel 1 698 721 506 490 549 375 198 153 4 690
meleg folyóvízzel 62 125 43 755 52 418 75 599 58 958 19 924 14 382 8 525 335 686
vízöblítéses WC-vel 62 294 43 984 52 414 75 682 59 041 20 007 14 440 8 550 336 412
közcsatornával 37 550 29 416 41 456 63 804 47 762 14 709 11 419 6 687 252 803
házi csatornával 33 016 17 611 12 417 12 751 11 737 5 546 3 141 1 944 98 163
Fűtési mód
helyiségenként 52 818 30 497 23 998 22 688 10 450 4 390 2 398 1 425 148 664
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 22 874 17 124 21 169 28 926 30 738 15 458 11 647 7 008 154 944
távfűtéssel 253 1 144 9 356 25 326 18 539 549 596 254 56 017
Összesen 75 945 48 765 54 523 76 940 59 727 20 397 14 641 8 687 359 625
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 34 670 37 288 43 381 47 458 34 583 17 317 12 572 7 369 234 638
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 408 1 608 6 387 6 279 1 614 791 470 17 557
panel – – 6 387 21 634 17 529 399 86 15 46 050
fa 18 4 14 52 114 314 570 384 1 470
vályog, sár stb.,
alapozással 24 301 7 778 2 143 863 571 323 196 161 36 336
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 15 504 2 624 665 382 290 159 95 72 19 791
egyéb 1 452 663 325 164 361 271 331 216 3 783
Összesen 75 945 48 765 54 523 76 940 59 727 20 397 14 641 8 687 359 625
3. Országos adatok 201
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Észak-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 24 716 158 355 154 503 87 121
bérleti 6 649 12 685 4 538 978
más jogcímű 974 2 188 925 577
Összesen 32 339 173 228 159 966 88 676
Lakás–alapterület, m²
–29 5 901 371 21 –
30–39 10 426 10 047 170 16
40–49 7 498 19 140 1 047 79
50–59 4 679 63 727 15 177 419
60–79 3 002 44 702 43 590 5 312
80–99 613 25 890 51 956 18 713
100– 220 9 351 48 005 64 137
Összesen 32 339 173 228 159 966 88 676
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 24 105 156 613 152 462 86 491
házi vízvezetékkel 1 074 4 248 3 834 1 531
meleg folyóvízzel 20 850 150 623 152 090 87 079
vízöblítéses WC-vel 21 377 151 293 152 380 87 236
közcsatornával 20 524 128 626 117 512 68 887
házi csatornával 4 655 32 235 38 784 19 135
Fűtési mód
helyiségenként 23 751 101 854 66 566 19 197
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 3 550 34 467 74 624 68 448
távfűtéssel 5 038 36 907 18 776 1 031
Összesen 32 339 173 228 159 966 88 676
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 18 836 86 057 102 967 72 054
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 2 515 19 174 15 194 7 341
panel 3 112 31 490 18 165 1 148
fa 151 158 186 314
vályog, sár stb.,
alapozással 5 114 26 852 17 622 5 238
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 2 304 7 605 2 934 681
egyéb 307 1 892 2 898 1 900
Összesen 32 339 173 228 159 966 88 676
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 202
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Észak-Magyarország
Használati jogcím
tulajdonosi 61 450 76 130 78 076 97 363 69 176 22 758 11 573 8 169 424 695
bérleti 4 932 4 447 3 934 6 626 2 654 652 1 134 471 24 850
más jogcímű 1 131 882 800 888 493 194 154 122 4 664
Összesen 67 513 81 459 82 810 104 877 72 323 23 604 12 861 8 762 454 209
Lakás–alapterület, m²
–29 955 733 1 329 1 886 990 128 204 68 6 293
30–39 3 268 4 075 2 659 7 093 2 536 313 471 244 20 659
40–49 6 417 5 942 7 984 4 210 1 567 486 695 463 27 764
50–59 9 852 13 784 17 049 29 221 11 366 985 951 794 84 002
60–79 20 486 23 334 16 323 18 167 10 995 3 162 2 467 1 672 96 606
80–99 15 173 20 215 19 893 17 994 13 842 5 675 2 658 1 722 97 172
100– 11 362 13 376 17 573 26 306 31 027 12 855 5 415 3 799 121 713
Összesen 67 513 81 459 82 810 104 877 72 323 23 604 12 861 8 762 454 209
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 53 818 73 148 78 708 101 512 69 649 22 103 12 313 8 420 419 671
házi vízvezetékkel 2 505 2 520 1 762 1 673 1 388 509 220 110 10 687
meleg folyóvízzel 48 859 70 410 77 930 101 532 69 802 21 752 12 098 8 259 410 642
vízöblítéses WC-vel 49 216 70 434 77 867 101 682 70 183 22 164 12 319 8 421 412 286
közcsatornával 37 721 54 523 63 952 88 116 57 472 16 618 10 055 7 092 335 549
házi csatornával 18 602 21 145 16 518 15 069 13 565 5 994 2 478 1 438 94 809
Fűtési mód
helyiségenként 51 484 55 460 43 106 31 977 16 699 7 385 3 244 2 013 211 368
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 15 863 23 483 28 393 38 338 43 222 15 897 9 457 6 436 181 089
távfűtéssel 166 2 516 11 311 34 562 12 402 322 160 313 61 752
Összesen 67 513 81 459 82 810 104 877 72 323 23 604 12 861 8 762 454 209
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 35 484 54 102 54 848 52 133 43 908 20 003 11 571 7 865 279 914
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 1 462 13 089 15 466 11 444 2 104 395 264 44 224
panel – – 4 794 33 765 14 842 424 57 33 53 915
fa 13 12 28 112 103 129 258 154 809
vályog, sár stb.,
alapozással 22 009 21 631 7 930 1 809 679 422 214 132 54 826
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 8 992 2 951 817 328 223 112 64 37 13 524
egyéb 1 015 1 301 1 304 1 264 1 124 410 302 277 6 997
Összesen 67 513 81 459 82 810 104 877 72 323 23 604 12 861 8 762 454 209
3. Országos adatok 203
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Észak-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 36 004 206 576 188 071 94 809
bérleti 7 137 14 413 5 787 1 483
más jogcímű 1 374 2 989 1 317 684
Összesen 44 515 223 978 195 175 96 976
Lakás–alapterület, m²
–29 5 569 355 17 –
30–39 12 325 7 811 194 18
40–49 10 084 25 023 1 116 86
50–59 8 056 60 196 13 823 462
60–79 6 799 68 654 53 392 8 851
80–99 1 301 44 907 66 661 23 036
100– 381 17 032 59 972 64 523
Összesen 44 515 223 978 195 175 96 976
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 32 045 205 616 189 796 95 632
házi vízvezetékkel 2 407 5 011 2 575 970
meleg folyóvízzel 28 119 197 259 188 032 95 878
vízöblítéses WC-vel 27 943 195 972 188 229 95 955
közcsatornával 23 635 148 308 133 880 72 706
házi csatornával 10 817 62 319 58 491 23 896
Fűtési mód
helyiségenként 34 958 136 279 80 392 19 171
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 5 911 55 727 96 175 73 695
távfűtéssel 3 646 31 972 18 608 4 110
Összesen 44 515 223 978 195 175 96 976
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 18 958 91 120 116 762 74 334
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 1 699 15 069 10 481 3 783
panel 3 238 28 940 17 440 4 362
fa 223 227 318 450
vályog, sár stb.,
alapozással 12 788 66 514 39 000 9 978
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 7 239 19 057 6 391 1 164
egyéb 370 3 051 4 783 2 905
Összesen 44 515 223 978 195 175 96 976
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 204
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Észak-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 55 778 59 741 84 700 128 748 106 181 45 345 27 547 17 420 525 460
bérleti 4 075 3 117 4 739 8 017 4 393 1 428 2 182 869 28 820
más jogcímű 1 165 896 999 1 352 875 479 388 210 6 364
Összesen 61 018 63 754 90 438 138 117 111 449 47 252 30 117 18 499 560 644
Lakás–alapterület, m²
–29 839 649 942 1 680 938 398 320 175 5 941
30–39 2 544 2 574 2 974 6 778 2 614 1 066 1 158 640 20 348
40–49 5 558 4 780 7 647 8 077 5 206 1 593 2 044 1 404 36 309
50–59 8 711 9 965 15 367 25 649 15 146 2 639 3 153 1 907 82 537
60–79 19 996 21 702 23 180 29 667 22 525 9 394 7 126 4 106 137 696
80–99 13 795 15 034 22 925 32 809 27 874 13 050 6 615 3 803 135 905
100– 9 575 9 050 17 403 33 457 37 146 19 112 9 701 6 464 141 908
Összesen 61 018 63 754 90 438 138 117 111 449 47 252 30 117 18 499 560 644
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 50 373 55 160 84 754 133 321 107 991 44 548 29 066 17 876 523 089
házi vízvezetékkel 2 009 1 810 1 423 1 757 1 602 1 326 621 415 10 963
meleg folyóvízzel 45 140 51 019 82 254 132 052 107 615 44 222 29 036 17 950 509 288
vízöblítéses WC-vel 44 880 50 302 81 411 131 643 107 770 44 709 29 281 18 103 508 099
közcsatornával 31 885 32 803 60 868 104 287 83 191 30 288 21 701 13 506 378 529
házi csatornával 20 497 24 167 25 309 30 791 26 402 15 586 7 986 4 785 155 523
Fűtési mód
helyiségenként 48 139 49 509 58 801 56 020 32 007 16 129 6 798 3 397 270 800
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 12 216 13 793 27 287 51 974 58 205 30 227 22 981 14 825 231 508
távfűtéssel 663 452 4 350 30 123 21 237 896 338 277 58 336
Összesen 61 018 63 754 90 438 138 117 111 449 47 252 30 117 18 499 560 644
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 13 441 15 387 41 410 77 584 70 325 39 389 26 938 16 700 301 174
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 388 6 423 11 924 9 540 1 928 522 307 31 032
panel – – 2 601 27 553 22 780 903 112 31 53 980
fa 8 9 32 84 131 160 452 342 1 218
vályog, sár stb.,
alapozással 29 088 38 104 35 391 16 948 3 916 2 965 1 304 564 128 280
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 18 030 9 371 3 422 1 515 795 408 196 114 33 851
egyéb 451 495 1 159 2 509 3 962 1 499 593 441 11 109
Összesen 61 018 63 754 90 438 138 117 111 449 47 252 30 117 18 499 560 644
3. Országos adatok 205
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
Szobaszám Megnevezés
1 2 3 4–
Dél-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 31 850 188 186 172 990 95 976
bérleti 7 986 16 243 6 620 1 745
más jogcímű 1 523 3 214 1 712 698
Összesen 41 359 207 643 181 322 98 419
Lakás–alapterület, m²
–29 4 587 288 15 –
30–39 13 046 4 125 258 25
40–49 8 529 24 052 1 078 88
50–59 6 297 57 115 11 854 443
60–79 6 515 58 692 49 218 8 344
80–99 1 839 45 781 65 146 22 886
100– 546 17 590 53 753 66 633
Összesen 41 359 207 643 181 322 98 419
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 30 645 185 385 170 494 94 580
házi vízvezetékkel 4 457 14 342 9 092 3 605
meleg folyóvízzel 29 086 187 383 175 323 97 421
vízöblítéses WC-vel 28 796 184 730 174 067 97 212
közcsatornával 23 197 126 832 106 737 62 985
házi csatornával 11 905 72 895 72 849 35 200
Fűtési mód
helyiségenként 30 030 120 936 76 115 23 567
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 6 841 62 450 90 366 71 892
távfűtéssel 4 488 24 257 14 841 2 960
Összesen 41 359 207 643 181 322 98 419
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 16 359 82 279 92 409 67 609
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton 2 150 13 351 10 816 6 592
panel 4 832 30 539 17 748 3 736
fa 184 239 435 706
vályog, sár stb.,
alapozással 9 147 52 983 41 842 13 840
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 8 219 25 631 15 360 4 113
egyéb 468 2 621 2 712 1 823
Összesen 41 359 207 643 181 322 98 419
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 206
3.3.2.1 A lakott lakások szobaszám, építési év, használati jogcím, lakás-alapterület, felszereltség,
fűtési mód és falazat szerint (folytatás)
1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Megnevezés
épült
Összesen
Dél-Alföld
Használati jogcím
tulajdonosi 101 292 52 654 72 998 118 831 85 097 28 934 17 775 11 421 489 002
bérleti 6 714 2 826 4 916 8 480 4 422 1 517 2 676 1 043 32 594
más jogcímű 2 199 870 943 1 393 860 325 348 209 7 147
Összesen 110 205 56 350 78 857 128 704 90 379 30 776 20 799 12 673 528 743
Lakás–alapterület, m²
–29 1 153 402 1 098 1 158 440 269 246 124 4 890
30–39 3 274 1 782 2 326 3 855 3 579 1 033 1 054 551 17 454
40–49 6 610 3 066 5 319 9 177 5 398 1 316 1 847 1 014 33 747
50–59 11 340 6 301 13 442 26 699 12 505 1 740 2 339 1 343 75 709
60–79 31 334 16 599 17 187 26 369 18 748 5 446 4 704 2 382 122 769
80–99 31 219 16 998 22 038 30 836 20 630 7 661 3 929 2 341 135 652
100– 25 275 11 202 17 447 30 610 29 079 13 311 6 680 4 918 138 522
Összesen 110 205 56 350 78 857 128 704 90 379 30 776 20 799 12 673 528 743
Felszereltség
hálózati vízvezetékkel 87 843 47 758 74 400 124 732 87 059 27 959 19 583 11 770 481 104
házi vízvezetékkel 12 376 5 422 3 146 3 128 2 842 2 576 1 149 857 31 496
meleg folyóvízzel 87 818 48 706 74 954 125 791 88 859 30 045 20 548 12 492 489 213
vízöblítéses WC-vel 86 296 47 761 73 742 125 043 88 825 30 073 20 551 12 514 484 805
közcsatornával 47 427 24 183 49 513 91 472 63 600 18 988 15 492 9 076 319 751
házi csatornával 52 792 28 997 28 033 36 388 26 301 11 547 5 240 3 551 192 849
Fűtési mód
helyiségenként 81 637 39 679 46 343 49 468 22 111 6 814 2 924 1 672 250 648
egy vagy több lakást
fűtő kazánnal 28 442 16 509 28 674 54 152 51 603 23 547 17 737 10 885 231 549
távfűtéssel 126 162 3 840 25 084 16 665 415 138 116 46 546
Összesen 110 205 56 350 78 857 128 704 90 379 30 776 20 799 12 673 528 743
Falazat
tégla, kő, kézi
falazóelem 23 863 16 502 41 832 69 998 53 708 24 527 17 567 10 659 258 656
közép- vagy
nagyblokk, öntött
beton – 474 5 721 13 571 8 952 2 373 1 150 668 32 909
panel – – 2 629 30 466 23 005 592 94 69 56 855
fa 15 7 31 59 138 248 605 461 1 564
vályog, sár stb.,
alapozással 46 521 28 425 24 480 12 094 2 678 2 314 840 460 117 812
vályog, sár stb.,
alapozás nélkül 37 352 9 758 3 166 1 681 762 347 150 107 53 323
egyéb 2 454 1 184 998 835 1 136 375 393 249 7 624
Összesen 110 205 56 350 78 857 128 704 90 379 30 776 20 799 12 673 528 743
4. Megyénkénti adatok
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 208
4.1 A népesség száma és jellemzői
4.1.1 A népesség száma, népsűrűség
4.1.1.1 A népesség számának alakulása, terület, népsűrűség
Állandó népesség
Terület Terület (ha) 1980 1990 2001 2011
Főváros 52 513 1 999 064 1 934 831 1 712 677 1 589 231
Megyeszékhely 328 703 1 755 056 1 817 405 1 745 620 1 678 148
Többi megyei jogú város 91 860 258 499 262 004 262 526 257 996
Többi város 2 403 328 3 214 279 3 194 321 3 192 685 3 148 723
Városok együtt 2 876 404 7 226 898 7 208 561 6 913 508 6 674 098
Községek, nagyközségek 6 426 229 3 474 165 3 173 398 3 164 630 3 099 679
Ország összesen 9 302 633 10 701 063 10 381 959 10 078 138 9 773 777
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 208 471 1 136 858 1 177 218 1 132 409 1 099 109
50 000–99 999 123 476 629 530 654 924 643 933 624 583
30 000–49 999 271 448 673 289 671 165 651 363 639 676
20 000–29 999 323 995 607 456 606 614 595 606 580 258
15 000–19 999 264 712 480 203 486 241 494 750 495 531
10 000–14 999 462 938 614 267 613 615 623 052 618 836
5 000– 9 999 809 020 766 731 753 476 752 662 732 033
1 000– 4 999 359 831 319 500 310 477 307 056 294 841
Együtt 2 823 891 5 227 834 5 273 730 5 200 831 5 084 867
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 2 408 5 714 6 634 8 217 9 639
5 000– 9 999 181 114 174 201 168 973 192 475 211 200
3 000– 4 999 629 327 498 011 478 695 505 874 513 783
2 000– 2 999 1 059 420 682 177 641 616 648 098 635 403
1 500– 1 999 837 320 513 812 481 462 481 660 474 287
1 000– 1 499 1 055 119 535 172 486 835 480 088 464 985
500– 999 1 322 048 600 680 529 795 506 052 484 938
200– 499 1 001 917 372 404 309 525 282 938 254 322
199 és kevesebb 337 556 91 994 69 863 59 228 51 122
Együtt 6 426 229 3 474 165 3 173 398 3 164 630 3 099 679
Összesen a fővárossal
együtt 9 302 633 10 701 063 10 381 959 10 078 138 9 773 777
Ebből:
50 000–99 999 123 476 629 530 654 924 643 933 624 583
30 000–49 999 271 448 673 289 671 165 651 363 639 676
20 000–29 999 323 995 607 456 606 614 595 606 580 258
15 000–19 999 264 712 480 203 486 241 494 750 495 531
10 000–14 999 465 346 619 981 620 249 631 269 628 475
5 000– 9 999 990 134 940 932 922 449 945 137 943 233
3 000– 4 999 900 805 743 297 717 194 742 988 741 641
2 000– 2 999 1 132 820 747 713 704 884 709 190 693 364
1 500– 1 999 844 635 518 630 486 208 486 625 479 714
3. Országos adatok 209
4.1.1.1 A népesség számának alakulása, terület, népsűrűség (folytatás)
Állandó népesség
Terület Terület (ha) 1980 1990 2001 2011
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-Magyarország 691 627 2 949 868 2 874 964 2 780 258 2 774 487
2 Közép-Dunántúl 1 111 583 1 122 721 1 115 875 1 108 829 1 075 139
3 Nyugat-Dunántúl 1 132 808 1 050 202 1 025 459 999 398 974 082
4 Dél-Dunántúl 1 416 861 1 058 090 1 022 590 985 003 935 226
5 Észak-Magyarország 1 343 236 1 419 414 1 355 085 1 297 596 1 214 399
6 Észak-Alföld 1 772 795 1 632 943 1 582 457 1 547 748 1 507 040
7 Dél-Alföld 1 833 723 1 467 825 1 405 529 1 359 306 1 293 404
Főváros
1 Budapest 52 513 1 999 064 1 934 831 1 712 677 1 589 231
Megyék
7 Bács-Kiskun 844 481 571 386 551 886 541 430 521 794
4 Baranya 442 959 429 482 417 477 399 989 379 712
7 Békés 562 971 445 610 419 500 399 302 367 722
5 Borsod-Abaúj-Zemplén 724 967 820 074 782 579 750 822 698 048
7 Csongrád 426 271 450 829 434 143 418 574 403 888
2 Fejér 435 845 419 149 420 508 426 541 418 622
3 Győr-Moson-Sopron 420 805 439 502 435 757 432 717 433 403
6 Hajdú-Bihar 621 051 559 323 551 890 544 582 539 841
5 Heves 363 721 353 766 339 376 325 132 310 192
6 Jász-Nagykun-Szolnok 558 161 452 573 437 634 417 008 394 465
2 Komárom-Esztergom 226 452 323 531 317 617 314 358 301 953
5 Nógrád 254 548 245 574 233 130 221 642 206 159
1 Pest 639 114 950 804 940 133 1 067 581 1 185 256
4 Somogy 603 586 361 914 346 503 331 976 321 620
6 Szabolcs-Szatmár-Bereg 593 583 621 047 592 933 586 158 572 734
4 Tolna 370 316 266 694 258 610 253 038 233 894
3 Vas 333 614 288 869 277 722 268 307 256 394
2 Veszprém 449 286 380 041 377 750 367 930 354 564
3 Zala 378 389 321 831 311 980 298 374 284 285
Ország összesen 9 302 633 10 701 063 10 381 959 10 078 138 9 773 777
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 210
4.1.1.1 A népesség számának alakulása, terület, népsűrűség (folytatás)
Lakónépesség
Terület 1980 1990 2001 2011 népsűrűség 1 km²-re
Főváros 2 059 226 2 016 681 1 777 921 1 729 040 3292,6
Megyeszékhely 1 802 944 1 850 615 1 818 169 1 761 657 535,9
Többi megyei jogú város 263 837 262 681 269 550 267 736 291,5
Többi város 3 227 704 3 169 670 3 203 903 3 145 425 130,9
Városok együtt 7 353 711 7 299 647 7 069 543 6 903 858 240,0
Községek, nagyközségek 3 355 752 3 075 176 3 128 772 3 033 770 47,2
Ország összesen 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628 106,8
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 1 172 687 1 203 603 1 188 232 1 164 425 558,6
50 000–99 999 645 035 663 231 663 932 649 853 526,3
30 000–49 999 681 953 670 852 663 527 652 348 240,3
20 000–29 999 619 348 607 669 601 160 584 419 180,4
15 000–19 999 487 629 487 500 498 182 497 713 188,0
10 000–14 999 616 668 607 484 624 282 618 299 133,6
5 000– 9 999 754 927 737 996 747 841 719 471 88,9
1 000– 4 999 316 238 304 631 304 466 288 290 80,1
Együtt 5 294 485 5 282 966 5 291 622 5 174 818 183,3
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 5 901 6 758 8 269 10 068 418,1
5 000– 9 999 173 220 167 391 193 970 215 287 118,9
3 000– 4 999 489 667 469 626 505 470 511 503 81,3
2 000– 2 999 659 791 621 498 638 880 620 354 58,6
1 500– 1 999 496 355 466 146 475 666 463 788 55,4
1 000– 1 499 515 369 470 900 472 862 452 093 42,8
500– 999 574 684 509 921 497 209 469 350 35,5
200– 499 354 513 296 592 278 308 243 690 24,3
199 és kevesebb 86 252 66 344 58 138 47 637 14,1
Együtt 3 355 752 3 075 176 3 128 772 3 033 770 47,2
Összesen a fővárossal
együtt 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628 106,8
Ebből:
50 000–99 999 645 035 663 231 663 932 649 853 526,3
30 000–49 999 681 953 670 852 663 527 652 348 240,3
20 000–29 999 619 348 607 669 601 160 584 419 180,4
15 000–19 999 487 629 487 500 498 182 497 713 188,0
10 000–14 999 622 569 614 242 632 551 628 367 135,0
5 000– 9 999 928 147 905 387 941 811 934 758 94,4
3 000– 4 999 732 992 704 590 741 456 735 340 81,6
2 000– 2 999 724 021 682 640 698 730 676 113 59,7
1 500– 1 999 501 253 470 973 480 551 468 973 55,5
3. Országos adatok 211
4.1.1.1 A népesség számának alakulása, terület, népsűrűség (folytatás)
Lakónépesség
Terület 1980 1990 2001 2011
népsűrűség
1 km²-re
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-Magyarország 3 033 056 2 966 523 2 861 798 2 946 516 426,0
2 Közép-Dunántúl 1 120 956 1 110 302 1 120 634 1 083 483 97,5
3 Nyugat-Dunántúl 1 040 653 1 014 468 1 004 300 986 793 87,1
4 Dél-Dunántúl 1 059 160 1 015 783 992 368 932 939 65,8
5 Észak-Magyarország 1 400 079 1 323 508 1 290 392 1 197 575 89,2
6 Észak-Alföld 1 590 901 1 546 612 1 551 171 1 492 587 84,2
7 Dél-Alföld 1 464 658 1 397 627 1 377 652 1 297 735 70,8
Főváros
1 Budapest 2 059 226 2 016 681 1 777 921 1 729 040 3292,6
Megyék
7 Bács-Kiskun 571 448 546 898 546 517 520 331 61,6
4 Baranya 432 617 417 400 407 448 386 441 87,2
7 Békés 436 910 411 887 397 791 359 948 63,9
5 Borsod-Abaúj-Zemplén 809 468 761 963 744 404 686 266 94,7
7 Csongrád 456 300 438 842 433 344 417 456 97,9
2 Fejér 420 317 418 852 434 317 425 847 97,7
3 Győr-Moson-Sopron 437 857 432 126 438 773 447 985 106,5
6 Hajdú-Bihar 551 448 548 728 552 998 546 721 88,0
5 Heves 350 360 334 408 325 727 308 882 84,9
6 Jász-Nagykun-Szolnok 445 624 425 583 415 917 386 594 69,3
2 Komárom-Esztergom 322 893 316 984 316 590 304 568 134,5
5 Nógrád 240 251 227 137 220 261 202 427 79,5
1 Pest 973 830 949 842 1 083 877 1 217 476 190,5
4 Somogy 360 270 344 708 335 237 316 137 52,4
6 Szabolcs-Szatmár-Bereg 593 829 572 301 582 256 559 272 94,2
4 Tolna 266 273 253 675 249 683 230 361 62,2
3 Vas 285 498 275 944 268 123 256 629 76,9
2 Veszprém 377 746 374 466 369 727 353 068 78,6
3 Zala 317 298 306 398 297 404 282 179 74,6
Ország összesen 10 709 463 10 374 823 10 198 315 9 937 628 106,8
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 212
4.1.2 Kor és nemek szerinti megoszlás
4.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint, 2011
–14 15–39 40–59 60–69 70– Terület
éves Összesen Férfi Nő
Főváros 210 640 641 293 438 746 216 828 221 533 1 729 040 792 624 936 416
Megyeszékhely 238 608 637 561 479 115 209 260 197 113 1 761 657 819 704 941 953
Többi megyei jogú város 37 141 93 074 75 054 32 719 29 748 267 736 128 048 139 688
Többi város 477 932 1 051 340 889 151 373 198 353 804 3 145 425 1 501 535 1 643 890
Városok együtt 964 321 2 423 268 1 882 066 832 005 802 198 6 903 858 3 241 911 3 661 947
Községek, nagyközségek 483 338 980 715 872 809 344 957 351 951 3 033 770 1 476 568 1 557 202
Ország összesen 1 447 659 3 403 983 2 754 875 1 176 962 1 154 149 9 937 628 4 718 479 5 219 149
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 158 593 432 204 311 474 134 488 127 666 1 164 425 541 508 622 917
50 000–99 999 89 157 226 742 180 832 80 143 72 979 649 853 304 669 345 184
30 000–49 999 95 260 223 392 180 758 78 475 74 463 652 348 308 305 344 043
20 000–29 999 85 898 193 988 164 387 72 330 67 816 584 419 276 634 307 785
15 000–19 999 75 580 168 077 142 011 59 212 52 833 497 713 236 747 260 966
10 000–14 999 96 673 208 433 174 567 71 760 66 866 618 299 296 151 322 148
5 000– 9 999 109 290 235 838 206 268 84 517 83 558 719 471 346 349 373 122
1 000– 4 999 43 230 93 301 83 023 34 252 34 484 288 290 138 924 149 366
Együtt 753 681 1 781 975 1 443 320 615 177 580 665 5 174 818 2 449 287 2 725 531
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 1 728 3 491 2 880 1 162 807 10 068 4 943 5 125
5 000– 9 999 37 255 72 458 60 188 23 982 21 404 215 287 104 333 110 954
3 000– 4 999 81 686 170 062 146 991 58 132 54 632 511 503 250 042 261 461
2 000– 2 999 99 115 202 828 177 645 70 817 69 949 620 354 301 013 319 341
1 500– 1 999 75 823 151 207 132 101 51 952 52 705 463 788 224 579 239 209
1 000– 1 499 70 961 144 633 131 755 51 602 53 142 452 093 220 336 231 757
500– 999 72 886 148 376 136 419 53 042 58 627 469 350 228 901 240 449
200– 499 37 232 74 042 70 746 28 482 33 188 243 690 119 171 124 519
199 és kevesebb 6 652 13 618 14 084 5 786 7 497 47 637 23 250 24 387
Együtt 483 338 980 715 872 809 344 957 351 951 3 033 770 1 476 568 1 557 202
Összesen a fővárossal
együtt 1 447 659 3 403 983 2 754 875 1 176 962 1 154 149 9 937 628 4 718 479 5 219 149
Ebből:
50 000–99 999 89 157 226 742 180 832 80 143 72 979 649 853 304 669 345 184
30 000–49 999 95 260 223 392 180 758 78 475 74 463 652 348 308 305 344 043
20 000–29 999 85 898 193 988 164 387 72 330 67 816 584 419 276 634 307 785
15 000–19 999 75 580 168 077 142 011 59 212 52 833 497 713 236 747 260 966
10 000–14 999 98 401 211 924 177 447 72 922 67 673 628 367 301 094 327 273
5 000– 9 999 146 545 308 296 266 456 108 499 104 962 934 758 450 682 484 076
3 000– 4 999 115 688 243 163 211 224 84 269 80 996 735 340 357 892 377 448
2 000– 2 999 107 113 220 453 193 906 77 669 76 972 676 113 327 893 348 220
1 500– 1 999 76 574 152 777 133 541 52 712 53 369 468 973 227 077 241 896
3. Országos adatok 213
4.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint, 2011 (folytatás)
–14 15–39 40–59 60–69 70– Terület
éves Összesen Férfi Nő
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 414 909 1 063 787 772 841 355 932 339 047 2 946 516 1 378 035 1 568 481
2 Közép-Dunántúl 155 470 370 358 309 201 126 803 121 651 1 083 483 523 456 560 027
3 Nyugat-Dunántúl 135 648 333 728 283 685 118 880 114 852 986 793 475 087 511 706
4 Dél-Dunántúl 131 671 303 227 271 059 113 740 113 242 932 939 442 257 490 682
5 Észak-
Magyarország 186 579 389 871 337 247 140 236 143 642 1 197 575 568 804 628 771
6 Észak-Alföld 240 268 514 667 415 433 161 603 160 616 1 492 587 714 183 778 404
7 Dél-Alföld 183 114 428 345 365 409 159 768 161 099 1 297 735 616 657 681 078
Főváros
1 Budapest 210 640 641 293 438 746 216 828 221 533 1 729 040 792 624 936 416
Megyék
7 Bács-Kiskun 76 107 170 182 147 581 63 151 63 310 520 331 247 592 272 739
4 Baranya 53 819 130 068 110 917 45 141 46 496 386 441 182 497 203 944
7 Békés 49 961 112 710 103 761 45 755 47 761 359 948 171 542 188 406
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 111 858 226 964 192 001 76 697 78 746 686 266 326 800 359 466
7 Csongrád 57 046 145 453 114 067 50 862 50 028 417 456 197 523 219 933
2 Fejér 61 646 148 541 120 704 48 878 46 078 425 847 207 003 218 844
3 Győr-Moson-
Sopron 64 248 158 933 124 077 51 837 48 890 447 985 216 864 231 121
6 Hajdú-Bihar 84 745 195 488 149 642 58 849 57 997 546 721 261 279 285 442
5 Heves 45 329 99 703 86 328 38 167 39 355 308 882 145 236 163 646
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 58 239 125 265 108 724 46 101 48 265 386 594 185 230 201 364
2 Komárom-
Esztergom 44 710 103 961 86 321 35 685 33 891 304 568 145 949 158 619
5 Nógrád 29 392 63 204 58 918 25 372 25 541 202 427 96 768 105 659
1 Pest 204 269 422 494 334 095 139 104 117 514 1 217 476 585 411 632 065
4 Somogy 45 458 99 896 92 034 40 139 38 610 316 137 149 500 166 637
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 97 284 193 914 157 067 56 653 54 354 559 272 267 674 291 598
4 Tolna 32 394 73 263 68 108 28 460 28 136 230 361 110 260 120 101
3 Vas 34 398 85 237 74 991 31 801 30 202 256 629 123 800 132 829
2 Veszprém 49 114 117 856 102 176 42 240 41 682 353 068 170 504 182 564
3 Zala 37 002 89 558 84 617 35 242 35 760 282 179 134 423 147 756
Ország összesen 1 447 659 3 403 983 2 754 875 1 176 962 1 154 149 9 937 628 4 718 479 5 219 149
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 214
4.1.2.2 A 18 évesnél fiatalabb népesség kor szerint, a kormegoszlás főbb mutatószámai, 2011
Száz aktív korúra jutó
Terület –2 3–5 6–14 15–17 Összesen gyermek-
korú időskorú
gyermek-
és
időskorú
Száz
gyermek-
korúra jutó
időskorú
Főváros 48 717 46 638 115 285 42 703 253 343 20 41 60 208
Megyeszékhely 47 266 49 993 141 349 66 400 305 008 21 36 58 170
Többi megyei jogú város 7 227 7 908 22 006 9 122 46 263 22 37 59 168
Többi város 88 343 97 369 292 220 119 074 597 006 25 37 62 152
Városok együtt 191 553 201 908 570 860 237 299 1 201 620 22 38 60 169
Községek, nagyközségek 85 874 96 053 301 411 110 005 593 343 26 38 64 144
Ország összesen 277 427 297 961 872 271 347 304 1 794 963 24 38 61 161
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 31 952 33 481 93 160 43 056 201 649 21 35 57 165
50 000–99 999 17 226 18 601 53 330 24 958 114 115 22 38 59 172
30 000–49 999 18 397 20 230 56 633 24 132 119 392 24 38 61 161
20 000–29 999 16 214 17 786 51 898 21 296 107 194 24 39 63 163
15 000–19 999 14 114 15 443 46 023 18 692 94 272 24 36 61 148
10 000–14 999 17 867 19 387 59 419 24 001 120 674 25 36 61 143
5 000– 9 999 19 463 21 712 68 115 26 763 136 053 25 38 63 154
1 000– 4 999 7 603 8 630 26 997 11 698 54 928 25 39 64 159
Együtt 142 836 155 270 455 575 194 596 948 277 23 37 60 159
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 331 369 1 028 386 2 114 27 31 58 114
5 000– 9 999 6 865 7 862 22 528 7 792 45 047 28 34 62 122
3 000– 4 999 14 694 16 398 50 594 18 786 100 472 26 36 61 138
2 000– 2 999 17 515 19 666 61 934 22 709 121 824 26 37 63 142
1 500– 1 999 13 512 15 229 47 082 17 336 93 159 27 37 64 138
1 000– 1 499 12 402 13 988 44 571 16 410 87 371 26 38 64 148
500– 999 12 818 14 097 45 971 16 854 89 740 26 39 65 153
200– 499 6 534 7 172 23 526 8 209 45 441 26 43 68 166
199 és kevesebb 1 203 1 272 4 177 1 523 8 175 24 48 72 200
Együtt 85 874 96 053 301 411 110 005 593 343 26 38 64 144
Összesen a fővárossal
együtt 277 427 297 961 872 271 347 304 1 794 963 24 38 61 161
Ebből:
50 000–99 999 17 226 18 601 53 330 24 958 114 115 22 38 59 172
30 000–49 999 18 397 20 230 56 633 24 132 119 392 24 38 61 161
20 000–29 999 16 214 17 786 51 898 21 296 107 194 24 39 63 163
15 000–19 999 14 114 15 443 46 023 18 692 94 272 24 36 61 148
10 000–14 999 18 198 19 756 60 447 24 387 122 788 25 36 61 143
5 000– 9 999 26 328 29 574 90 643 34 555 181 100 25 37 63 146
3 000– 4 999 20 701 23 175 71 812 28 163 143 851 25 36 62 143
2 000– 2 999 18 902 21 261 66 950 24 785 131 898 26 37 63 144
1 500– 1 999 13 649 15 400 47 525 17 468 94 042 27 37 64 139
3. Országos adatok 215
4.1.2.2 A 18 évesnél fiatalabb népesség kor szerint, a kormegoszlás főbb mutatószámai,
2011 (folytatás)
Száz aktív korúra jutó
Terület –2 3–5 6–14 15–17 Összesen gyermek-
korú időskorú
gyermek-
és
időskorú
Száz
gyermek-
korúra jutó
időskorú
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 88 522 90 194 236 193 86 282 501 191 23 38 60 168
2 Közép-Dunántúl 29 599 32 023 93 848 38 334 193 804 23 37 59 160
3 Nyugat-Dunántúl 25 821 28 109 81 718 34 193 169 841 22 38 60 172
4 Dél-Dunántúl 24 122 26 460 81 089 33 558 165 229 23 40 62 172
5 Észak-
Magyarország 33 794 36 932 115 853 46 460 233 039 26 39 65 152
6 Észak-Alföld 42 588 47 626 150 054 60 601 300 869 26 35 60 134
7 Dél-Alföld 32 981 36 617 113 516 47 876 230 990 23 40 63 175
Főváros
1 Budapest 48 717 46 638 115 285 42 703 253 343 20 41 60 208
Megyék
7 Bács-Kiskun 14 005 15 455 46 647 19 274 95 381 24 40 64 166
4 Baranya 10 348 11 133 32 338 13 528 67 347 22 38 60 170
7 Békés 8 467 9 583 31 911 13 671 63 632 23 43 66 187
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 20 385 22 193 69 280 27 735 139 593 27 37 64 139
7 Csongrád 10 509 11 579 34 958 14 931 71 977 22 39 61 177
2 Fejér 11 799 12 801 37 046 15 063 76 709 23 35 58 154
3 Győr-Moson-
Sopron 12 715 13 521 38 012 15 617 79 865 23 36 58 157
6 Hajdú-Bihar 15 309 16 805 52 631 21 701 106 446 25 34 58 138
5 Heves 8 306 9 030 27 993 11 474 56 803 24 42 66 171
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 10 433 11 660 36 146 14 643 72 882 25 40 65 162
2 Komárom-
Esztergom 8 557 9 082 27 071 10 769 55 479 23 37 60 156
5 Nógrád 5 103 5 709 18 580 7 251 36 643 24 42 66 173
1 Pest 39 805 43 556 120 908 43 579 247 848 27 34 61 126
4 Somogy 7 907 8 908 28 643 11 800 57 258 24 41 65 173
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 16 846 19 161 61 277 24 257 121 541 28 32 59 114
4 Tolna 5 867 6 419 20 108 8 230 40 624 23 40 63 175
3 Vas 6 206 6 994 21 198 9 252 43 650 21 39 60 180
2 Veszprém 9 243 10 140 29 731 12 502 61 616 22 38 60 171
3 Zala 6 900 7 594 22 508 9 324 46 326 21 41 62 192
Ország összesen 277 427 297 961 872 271 347 304 1 794 963 24 38 61 161
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 216
4.1.3 Családi állapot, termékenység
4.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot szerint, 2011
Terület Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen Közülük: élettársi
kapcsolatban él
Főváros 556 350 601 678 154 746 205 626 1 518 400 176 033
Megyeszékhely 517 015 646 123 156 064 203 847 1 523 049 155 254
Többi megyei jogú város 74 788 102 809 23 462 29 536 230 595 25 021
Többi város 828 173 1 227 891 309 480 301 949 2 667 493 277 790
Városok együtt 1 976 326 2 578 501 643 752 740 958 5 939 537 634 098
Községek, nagyközségek 788 735 1 191 233 330 759 239 705 2 550 432 276 194
Ország összesen 2 765 061 3 769 734 974 511 980 663 8 489 969 910 292
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 348 243 423 182 100 840 133 567 1 005 832 100 416
50 000–99 999 183 980 245 912 57 711 73 093 560 696 59 579
30 000–49 999 176 911 246 048 60 880 73 249 557 088 58 794
20 000–29 999 157 251 221 432 55 799 64 039 498 521 55 462
15 000–19 999 128 085 196 847 46 760 50 441 422 133 42 621
10 000–14 999 162 373 243 921 59 898 55 434 521 626 53 382
5 000– 9 999 187 692 283 871 75 894 62 724 610 181 63 849
1 000– 4 999 75 441 115 610 31 224 22 785 245 060 23 962
Együtt 1 419 976 1 976 823 489 006 535 332 4 421 137 458 065
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 2 581 4 236 727 796 8 340 803
5 000– 9 999 55 423 85 317 19 345 17 947 178 032 19 368
3 000– 4 999 133 186 201 796 51 229 43 606 429 817 48 132
2 000– 2 999 160 607 244 600 66 868 49 164 521 239 56 308
1 500– 1 999 118 423 182 261 50 670 36 611 387 965 41 559
1 000– 1 499 117 070 178 589 50 560 34 913 381 132 40 658
500– 999 123 180 184 574 54 206 34 504 396 464 41 959
200– 499 65 003 92 687 30 453 18 315 206 458 22 574
199 és kevesebb 13 262 17 173 6 701 3 849 40 985 4 833
Együtt 788 735 1 191 233 330 759 239 705 2 550 432 276 194
Összesen a fővárossal
együtt 2 765 061 3 769 734 974 511 980 663 8 489 969 910 292
Ebből:
50 000–99 999 183 980 245 912 57 711 73 093 560 696 59 579
30 000–49 999 176 911 246 048 60 880 73 249 557 088 58 794
20 000–29 999 157 251 221 432 55 799 64 039 498 521 55 462
15 000–19 999 128 085 196 847 46 760 50 441 422 133 42 621
10 000–14 999 164 954 248 157 60 625 56 230 529 966 54 185
5 000– 9 999 243 115 369 188 95 239 80 671 788 213 83 217
3 000– 4 999 192 021 291 440 75 077 61 114 619 652 66 810
2 000– 2 999 175 106 266 864 73 320 53 710 569 000 60 886
1 500– 1 999 119 722 184 402 51 194 37 081 392 399 42 057
3. Országos adatok 217
4.1.3.1 A 15 éves és idősebb népesség családi állapot szerint, 2011 (folytatás)
Terület Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen Közülük: élettársi
kapcsolatban él
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 875 255 1 080 318 259 270 316 764 2 531 607 289 111
2 Közép-Dunántúl 299 751 416 756 104 381 107 125 928 013 108 204
3 Nyugat-Dunántúl 267 110 405 704 96 555 81 776 851 145 76 755
4 Dél-Dunántúl 252 112 355 392 99 148 94 616 801 268 90 396
5 Észak-
Magyarország 309 323 455 632 133 140 112 901 1 010 996 100 007
6 Észak-Alföld 398 873 577 793 146 941 128 712 1 252 319 119 605
7 Dél-Alföld 362 637 478 139 135 076 138 769 1 114 621 126 214
Főváros
1 Budapest 556 350 601 678 154 746 205 626 1 518 400 176 033
Megyék
7 Bács-Kiskun 140 830 194 726 54 791 53 877 444 224 51 167
4 Baranya 107 635 145 358 39 061 40 568 332 622 37 405
7 Békés 97 234 134 540 39 478 38 735 309 987 35 107
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 182 416 253 559 74 291 64 142 574 408 58 285
7 Csongrád 124 573 148 873 40 807 46 157 360 410 39 940
2 Fejér 118 982 163 120 39 696 42 403 364 201 43 929
3 Győr-Moson-
Sopron 120 874 186 120 40 062 36 681 383 737 34 022
6 Hajdú-Bihar 152 168 208 719 50 004 51 085 461 976 41 846
5 Heves 77 461 121 836 35 468 28 788 263 553 26 037
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 104 160 145 352 41 196 37 647 328 355 37 622
2 Komárom-
Esztergom 83 797 114 140 30 096 31 825 259 858 32 249
5 Nógrád 49 446 80 237 23 381 19 971 173 035 15 685
1 Pest 318 905 478 640 104 524 111 138 1 013 207 113 078
4 Somogy 84 996 119 387 35 128 31 168 270 679 31 285
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 142 545 223 722 55 741 39 980 461 988 40 137
4 Tolna 59 481 90 647 24 959 22 880 197 967 21 706
3 Vas 70 174 105 887 25 916 20 254 222 231 18 183
2 Veszprém 96 972 139 496 34 589 32 897 303 954 32 026
3 Zala 76 062 113 697 30 577 24 841 245 177 24 550
Ország összesen 2 765 061 3 769 734 974 511 980 663 8 489 969 910 292
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 218
4.1.4 Iskolázottság, nyelvtudás
4.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint, 2011
Általános iskola
1–7. 8. Terület első
évfolyamát
sem végezte el évfolyam
Középfokú
iskola érettségi
nélkül,
szakmai
oklevéllel
Érettségi
Egyetem,
főiskola stb.
oklevéllel
Összesen
Főváros 12 979 111 791 275 482 187 430 564 108 467 619 1 619 409
Megyeszékhely 16 458 143 379 336 286 277 835 536 824 337 474 1 648 256
Többi megyei jogú város 2 468 22 695 57 252 49 923 78 858 38 791 249 987
Többi város 37 000 347 951 758 017 625 320 786 323 372 843 2 927 454
Városok együtt 68 905 625 816 1 427 037 1 140 508 1 966 113 1 216 727 6 445 106
Községek, nagyközségek 40 768 413 711 892 282 664 543 585 163 222 889 2 819 356
Ország összesen 109 673 1 039 527 2 319 319 1 805 051 2 551 276 1 439 616 9 264 462
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 11 001 93 717 216 816 177 833 357 650 231 274 1 088 291
50 000–99 999 5 871 53 912 127 120 110 342 195 825 114 811 607 881
30 000–49 999 6 707 61 159 143 180 118 630 181 826 95 874 607 376
20 000–29 999 6 010 58 395 130 950 114 664 154 391 80 055 544 465
15 000–19 999 5 541 51 496 109 209 95 438 134 833 66 418 462 935
10 000–14 999 7 775 70 060 153 468 125 862 148 852 68 432 574 449
5 000– 9 999 9 027 89 489 191 732 150 720 163 970 66 032 670 970
1 000– 4 999 3 994 35 797 79 080 59 589 64 658 26 212 269 330
Együtt 55 926 514 025 1 151 555 953 078 1 402 005 749 108 4 825 697
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 109 1 010 1 923 1 708 2 954 1 540 9 244
5 000– 9 999 2 548 25 963 49 947 39 391 51 652 28 502 198 003
3 000– 4 999 6 350 65 077 139 951 109 168 109 332 45 060 474 938
2 000– 2 999 8 533 85 672 179 776 137 778 120 594 44 141 576 494
1 500– 1 999 6 677 65 268 136 695 101 349 87 903 32 125 430 017
1 000– 1 499 5 563 62 801 136 138 101 554 84 187 30 589 420 832
500– 999 6 658 66 335 147 850 106 819 82 617 27 233 437 512
200– 499 3 633 34 659 82 548 56 175 39 020 11 539 227 574
199 és kevesebb 697 6 926 17 454 10 601 6 904 2 160 44 742
Együtt 40 768 413 711 892 282 664 543 585 163 222 889 2 819 356
Összesen a fővárossal
együtt 109 673 1 039 527 2 319 319 1 805 051 2 551 276 1 439 616 9 264 462
Ebből:
50 000–99 999 5 871 53 912 127 120 110 342 195 825 114 811 607 881
30 000–49 999 6 707 61 159 143 180 118 630 181 826 95 874 607 376
20 000–29 999 6 010 58 395 130 950 114 664 154 391 80 055 544 465
15 000–19 999 5 541 51 496 109 209 95 438 134 833 66 418 462 935
10 000–14 999 7 884 71 070 155 391 127 570 151 806 69 972 583 693
5 000– 9 999 11 575 115 452 241 679 190 111 215 622 94 534 868 973
3 000– 4 999 9 616 93 138 201 595 155 280 159 090 65 157 683 876
2 000– 2 999 9 176 92 522 195 206 149 458 133 306 49 089 628 757
1 500– 1 999 6 731 65 807 137 803 102 408 89 199 32 892 434 840
3. Országos adatok 219
4.1.4.1 A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint,
2011 (folytatás)
Általános iskola
1–7. 8. Terület első
évfolyamát
sem végezte el évfolyam
Középfokú
iskola érettségi
nélkül,
szakmai
oklevéllel
Érettségi
Egyetem,
főiskola stb.
oklevéllel
Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 26 676 239 834 538 758 402 535 886 031 645 320 2 739 154
2 Közép-Dunántúl 11 140 108 013 263 054 231 020 269 162 128 853 1 011 242
3 Nyugat-Dunántúl 9 218 91 749 233 135 209 452 256 936 123 023 923 513
4 Dél-Dunántúl 11 554 102 924 243 627 192 345 216 364 106 738 873 552
5 Észak-
Magyarország 15 550 152 617 311 965 225 168 285 133 124 203 1 114 636
6 Észak-Alföld 21 456 198 895 392 280 282 931 329 629 161 363 1 386 554
7 Dél-Alföld 14 079 145 495 336 500 261 600 308 021 150 116 1 215 811
Főváros
1 Budapest 12 979 111 791 275 482 187 430 564 108 467 619 1 619 409
Megyék
7 Bács-Kiskun 6 196 61 952 142 735 109 701 110 920 54 294 485 798
4 Baranya 4 517 38 641 96 795 77 243 94 670 49 560 361 426
7 Békés 3 790 42 754 96 035 75 639 84 392 35 977 338 587
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 9 374 89 012 176 348 126 253 163 593 71 821 636 401
7 Csongrád 4 093 40 789 97 730 76 260 112 709 59 845 391 426
2 Fejér 4 471 42 863 106 298 84 356 106 512 52 532 397 032
3 Győr-Moson-
Sopron 4 142 39 775 98 944 94 965 119 774 59 618 417 218
6 Hajdú-Bihar 7 375 67 441 134 105 102 251 129 458 68 340 508 970
5 Heves 3 718 37 701 77 959 59 583 75 084 34 516 288 561
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 4 958 49 384 102 730 78 070 86 671 38 906 360 719
2 Komárom-
Esztergom 3 106 30 372 72 302 66 841 77 240 34 077 283 938
5 Nógrád 2 458 25 904 57 658 39 332 46 456 17 866 189 674
1 Pest 13 697 128 043 263 276 215 105 321 923 177 701 1 119 745
4 Somogy 4 133 37 195 84 743 65 132 71 543 33 453 296 199
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 9 123 82 070 155 445 102 610 113 500 54 117 516 865
4 Tolna 2 904 27 088 62 089 49 970 50 151 23 725 215 927
3 Vas 2 417 23 276 64 184 53 796 66 872 30 599 241 144
2 Veszprém 3 563 34 778 84 454 79 823 85 410 42 244 330 272
3 Zala 2 659 28 698 70 007 60 691 70 290 32 806 265 151
Ország összesen 109 673 1 039 527 2 319 319 1 805 051 2 551 276 1 439 616 9 264 462
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 220
4.1.5 Gazdasági aktivitás
4.1.5.1 A népesség gazdasági aktivitás szerint, 2011
Foglal-
koztatott
Munka-
nélküli
Inaktív
kereső Eltartott Összesen
Terület Foglal-
koztatott
Munka-
nélküli
Inaktív
kereső Eltartott Összesen
megoszlás, százalék
Főváros 777 544 90 379 474 501 386 616 1 729 040 45,0 5,2 27,4 22,4 100,0
Megyeszékhely 724 946 94 029 493 803 448 879 1 761 657 41,2 5,3 28,0 25,5 100,0
Többi megyei jogú város 113 872 12 699 75 934 65 231 267 736 42,5 4,7 28,4 24,4 100,0
Többi város 1 232 039 180 101 940 740 792 545 3 145 425 39,2 5,7 29,9 25,2 100,0
Városok együtt 2 848 401 377 208 1 984 978 1 693 271 6 903 858 41,3 5,5 28,8 24,5 100,0
Községek, nagyközségek 1 094 322 191 289 964 749 783 410 3 033 770 36,1 6,3 31,8 25,8 100,0
Ország összesen 3 942 723 568 497 2 949 727 2 476 681 9 937 628 39,7 5,7 29,7 24,9 100,0
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 474 368 63 739 320 054 306 264 1 164 425 40,7 5,5 27,5 26,3 100,0
50 000–99 999 277 031 30 855 183 707 158 260 649 853 42,6 4,7 28,3 24,4 100,0
30 000–49 999 264 039 34 947 190 770 162 592 652 348 40,5 5,4 29,2 24,9 100,0
20 000–29 999 234 385 32 663 173 868 143 503 584 419 40,1 5,6 29,8 24,6 100,0
15 000–19 999 202 777 26 984 143 723 124 229 497 713 40,7 5,4 28,9 25,0 100,0
10 000–14 999 242 540 35 327 181 352 159 080 618 299 39,2 5,7 29,3 25,7 100,0
5 000– 9 999 269 846 44 557 224 672 180 396 719 471 37,5 6,2 31,2 25,1 100,0
1 000– 4 999 105 871 17 757 92 331 72 331 288 290 36,7 6,2 32,0 25,1 100,0
Együtt 2 070 857 286 829 1 510 477 1 306 655 5 174 818 40,0 5,5 29,2 25,3 100,0
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 4 167 585 2 500 2 816 10 068 41,4 5,8 24,8 28,0 100,0
5 000– 9 999 84 730 11 783 59 058 59 716 215 287 39,4 5,5 27,4 27,7 100,0
3 000– 4 999 193 964 30 909 153 010 133 620 511 503 37,9 6,0 29,9 26,1 100,0
2 000– 2 999 225 657 38 670 195 043 160 984 620 354 36,4 6,2 31,4 26,0 100,0
1 500– 1 999 164 971 30 825 148 370 122 545 466 711 35,3 6,6 31,8 26,3 100,0
1 000– 1 499 160 725 29 273 147 032 115 066 452 096 35,6 6,5 32,5 25,5 100,0
500– 999 163 320 29 590 156 284 117 230 466 424 35,0 6,3 33,5 25,1 100,0
200– 499 82 045 16 113 85 189 60 343 243 690 33,7 6,6 35,0 24,8 100,0
199 és kevesebb 14 743 3 541 18 263 11 090 47 637 30,9 7,4 38,3 23,3 100,0
Együtt 1 094 322 191 289 964 749 783 410 3 033 770 36,1 6,3 31,8 25,8 100,0
Összesen a fővárossal
együtt 3 942 723 568 497 2 949 727 2 476 681 9 937 628 39,7 5,7 29,7 24,9 100,0
Ebből:
50 000–99 999 277 031 30 855 183 707 158 260 649 853 42,6 4,7 28,3 24,4 100,0
30 000–49 999 264 039 34 947 190 770 162 592 652 348 40,5 5,4 29,2 24,9 100,0
20 000–29 999 234 385 32 663 173 868 143 503 584 419 40,1 5,6 29,8 24,6 100,0
15 000–19 999 202 777 26 984 143 723 124 229 497 713 40,7 5,4 28,9 25,0 100,0
10 000–14 999 246 707 35 912 183 852 161 896 628 367 39,3 5,7 29,3 25,8 100,0
5 000– 9 999 354 576 56 340 283 730 240 112 934 758 37,9 6,0 30,4 25,7 100,0
3 000– 4 999 275 958 44 644 224 067 190 671 735 340 37,5 6,1 30,5 25,9 100,0
2 000– 2 999 246 080 42 239 213 470 174 324 676 113 36,4 6,2 31,6 25,8 100,0
1 500– 1 999 167 029 31 114 150 050 123 703 471 896 35,4 6,6 31,8 26,2 100,0
3. Országos adatok 221
4.1.5.1 A népesség gazdasági aktivitás szerint, 2011 (folytatás)
Foglal-
koztatott
Munka-
nélküli
Inaktív
kereső Eltartott Összesen
Terület Foglal-
koztatott
Munka-
nélküli
Inaktív
kereső Eltartott Összesen
megoszlás, százalék
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 1 277 706 152 827 800 296 715 687 2 946 516 43,4 5,2 27,2 24,3 100,0
2 Közép-Dunántúl 455 317 56 665 310 936 260 565 1 083 483 42,0 5,2 28,7 24,0 100,0
3 Nyugat-Dunántúl 428 212 38 594 290 397 229 590 986 793 43,4 3,9 29,4 23,3 100,0
4 Dél-Dunántúl 342 915 57 515 301 060 231 449 932 939 36,8 6,2 32,3 24,8 100,0
5 Észak-
Magyarország 416 220 87 362 383 733 310 260 1 197 575 34,8 7,3 32,0 25,9 100,0
6 Észak-Alföld 528 828 103 041 451 278 409 440 1 492 587 35,4 6,9 30,2 27,4 100,0
7 Dél-Alföld 493 525 72 493 412 027 319 690 1 297 735 38,0 5,6 31,7 24,6 100,0
Főváros
1 Budapest 777 544 90 379 474 501 386 616 1 729 040 45,0 5,2 27,4 22,4 100,0
Megyék
7 Bács-Kiskun 198 770 30 036 163 128 128 397 520 331 38,2 5,8 31,4 24,7 100,0
4 Baranya 141 930 25 550 120 074 98 887 386 441 36,7 6,6 31,1 25,6 100,0
7 Békés 130 257 21 892 122 760 85 039 359 948 36,2 6,1 34,1 23,6 100,0
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 231 792 52 110 216 327 186 037 686 266 33,8 7,6 31,5 27,1 100,0
7 Csongrád 164 498 20 565 126 139 106 254 417 456 39,4 4,9 30,2 25,5 100,0
2 Fejér 177 567 23 693 119 435 105 152 425 847 41,7 5,6 28,0 24,7 100,0
3 Győr-Moson-
Sopron 198 306 15 180 125 294 109 205 447 985 44,3 3,4 28,0 24,4 100,0
6 Hajdú-Bihar 198 106 37 468 157 362 153 785 546 721 36,2 6,9 28,8 28,1 100,0
5 Heves 114 329 18 913 99 336 76 304 308 882 37,0 6,1 32,2 24,7 100,0
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 142 095 24 597 124 338 95 564 386 594 36,8 6,4 32,2 24,7 100,0
2 Komárom-
Esztergom 131 062 15 224 86 862 71 420 304 568 43,0 5,0 28,5 23,4 100,0
5 Nógrád 70 099 16 339 68 070 47 919 202 427 34,6 8,1 33,6 23,7 100,0
1 Pest 500 162 62 448 325 795 329 071 1 217 476 41,1 5,1 26,8 27,0 100,0
4 Somogy 113 712 20 574 104 022 77 829 316 137 36,0 6,5 32,9 24,6 100,0
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 188 627 40 976 169 578 160 091 559 272 33,7 7,3 30,3 28,6 100,0
4 Tolna 87 273 11 391 76 964 54 733 230 361 37,9 4,9 33,4 23,8 100,0
3 Vas 111 970 9 401 77 059 58 199 256 629 43,6 3,7 30,0 22,7 100,0
2 Veszprém 146 688 17 748 104 639 83 993 353 068 41,5 5,0 29,6 23,8 100,0
3 Zala 117 936 14 013 88 044 62 186 282 179 41,8 5,0 31,2 22,0 100,0
Ország összesen 3 942 723 568 497 2 949 727 2 476 681 9 937 628 39,7 5,7 29,7 24,9 100,0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 222
4.1.6 Nemzetiség, anyanyelv
4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 2011
A nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább egyike szerint
Terület magyar bolgár
cigány
(romani,
beás)
görög horvát lengyel német örmény román ruszin szerb
Főváros 1 429 697 2 271 20 151 2 311 2 186 2 758 28 818 1 530 8 480 789 2 552
Megyeszékhely 1 489 328 1 034 27 238 740 3 429 1 216 24 495 600 4 055 626 2 473
Többi megyei jogú város 226 325 166 2 720 156 1 008 170 5 401 72 759 102 250
Többi város 2 696 062 1 675 98 914 685 5 387 1 775 53 953 835 10 413 1 076 2 777
Városok együtt 5 841 412 5 146 149 023 3 892 12 010 5 919 112 667 3 037 23 707 2 593 8 052
Községek, nagyközségek 2 663 080 1 126 166 560 750 14 764 1 082 73 029 534 11 934 1 289 1 986
Ország összesen 8 504 492 6 272 315 583 4 642 26 774 7 001 185 696 3 571 35 641 3 882 10 038
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 985 713 771 16 828 550 2 621 800 15 546 412 2 808 513 2 173
50 000–99 999 547 151 342 8 805 268 1 204 476 11 516 213 1 698 140 354
30 000–49 999 553 404 418 13 482 207 1 695 377 9 581 173 2 394 232 593
20 000–29 999 498 074 337 12 826 191 361 463 9 404 172 1 824 139 447
15 000–19 999 425 233 247 12 694 131 1 083 283 6 276 184 1 378 183 532
10 000–14 999 531 995 320 22 429 101 1 129 323 14 965 151 1 856 212 482
5 000– 9 999 621 195 352 27 334 100 862 350 7 477 146 2 273 266 722
1 000– 4 999 248 950 88 14 474 33 869 89 9 084 56 996 119 197
Együtt 4 411 715 2 875 128 872 1 581 9 824 3 161 83 849 1 507 15 227 1 804 5 500
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 8 401 9 183 1 13 11 303 3 58 4 5
5 000– 9 999 187 364 161 5 751 63 83 158 5 494 69 864 33 119
3 000– 4 999 448 102 208 19 095 82 291 222 9 612 91 2 772 210 416
2 000– 2 999 542 858 214 32 069 84 3 268 176 14 615 110 3 258 99 501
1 500– 1 999 406 337 175 31 970 106 1 176 131 9 279 68 1 352 114 217
1 000– 1 499 394 903 156 26 989 335 2 028 137 9 969 66 1 320 147 191
500– 999 409 502 121 29 125 59 5 190 143 13 047 68 1 433 254 233
200– 499 221 968 67 17 513 16 2 197 93 8 715 48 749 254 286
199 és kevesebb 43 645 15 3 865 4 518 11 1 995 11 128 174 18
Együtt 2 663 080 1 126 166 560 750 14 764 1 082 73 029 534 11 934 1 289 1 986
Összesen a fővárossal
együtt 8 504 492 6 272 315 583 4 642 26 774 7 001 185 696 3 571 35 641 3 882 10 038
Ebből:
50 000–99 999 547 151 342 8 805 268 1 204 476 11 516 213 1 698 140 354
30 000–49 999 553 404 418 13 482 207 1 695 377 9 581 173 2 394 232 593
20 000–29 999 498 074 337 12 826 191 361 463 9 404 172 1 824 139 447
15 000–19 999 425 233 247 12 694 131 1 083 283 6 276 184 1 378 183 532
10 000–14 999 540 396 329 22 612 102 1 142 334 15 268 154 1 914 216 487
5 000– 9 999 808 559 513 33 085 163 945 508 12 971 215 3 137 299 841
3 000– 4 999 641 801 282 30 555 106 879 276 16 142 135 3 658 251 583
2 000– 2 999 590 783 227 34 827 92 3 526 197 16 772 121 3 360 144 529
1 500– 1 999 410 740 176 32 140 107 1 199 145 9 613 69 1 358 114 218
3. Országos adatok 223
4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 2011 (folytatás)
A nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább egyike szerint
Terület magyar bolgár
cigány
(romani,
beás)
görög horvát lengyel német örmény román ruszin szerb
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 2 474 973 3 323 40 870 2 904 3 166 3 785 58 994 1 982 14 129 1 140 4 172
2 Közép-Dunántúl 923 450 460 16 204 545 593 717 29 358 301 2 387 190 565
3 Nyugat-Dunántúl 847 451 429 13 479 117 9 995 363 22 068 178 1 625 109 320
4 Dél-Dunántúl 797 106 373 43 451 231 8 910 390 43 061 232 1 455 128 1 106
5 Észak-
Magyarország 1 043 734 498 93 332 296 109 852 7 170 248 1 555 1 602 155
6 Észak-Alföld 1 296 641 684 82 373 303 90 429 6 804 309 4 431 569 247
7 Dél-Alföld 1 121 137 505 25 874 246 3 911 465 18 241 321 10 059 144 3 473
Főváros
1 Budapest 1 429 697 2 271 20 151 2 311 2 186 2 758 28 818 1 530 8 480 789 2 552
Megyék
7 Bács-Kiskun 453 789 231 11 327 63 3 502 145 12 341 137 1 797 55 943
4 Baranya 328 370 204 17 585 149 7 185 213 25 777 94 600 80 794
7 Békés 307 439 103 9 541 44 51 134 3 344 67 6 240 36 489
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 599 650 335 58 376 204 48 663 4 210 153 652 1 457 102
7 Csongrád 359 909 171 5 006 139 358 186 2 556 117 2 022 53 2 041
2 Fejér 362 227 157 6 497 421 353 305 7 252 96 974 108 325
3 Győr-Moson-
Sopron 384 941 256 3 511 60 3 028 196 12 203 82 923 49 173
6 Hajdú-Bihar 470 526 341 18 546 114 34 176 2 398 158 2 592 143 132
5 Heves 267 183 108 19 467 68 41 125 1 576 51 634 122 39
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 331 558 172 19 089 120 32 122 1 609 54 620 52 68
2 Komárom-
Esztergom 257 914 162 4 371 91 109 215 10 930 85 803 35 104
5 Nógrád 176 901 55 15 489 24 20 64 1 384 44 269 23 14
1 Pest 1 045 276 1 052 20 719 593 980 1 027 30 176 452 5 649 351 1 620
4 Somogy 270 191 96 16 794 62 1 547 121 5 301 86 431 31 140
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 494 557 171 44 738 69 24 131 2 797 97 1 219 374 47
4 Tolna 198 545 73 9 072 20 178 56 11 983 52 424 17 172
3 Vas 218 361 96 2 685 26 3 197 75 5 428 51 336 33 53
2 Veszprém 303 309 141 5 336 33 131 197 11 176 120 610 47 136
3 Zala 244 149 77 7 283 31 3 770 92 4 437 45 366 27 94
Ország összesen 8 504 492 6 272 315 583 4 642 26 774 7 001 185 696 3 571 35 641 3 882 10 038
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 224
4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 2011 (folytatás)
A nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább
egyike szerint
Terület
szlovák szlovén ukrán
hazai
nemzeti-
ségek
együtt
arab kínai orosz vietnami egyéb
Összesen Népesség
Főváros 3 257 271 2 128 77 502 2 759 4 982 6 158 2 723 41 438 135 562 1 729 040
Megyeszékhely 4 807 292 1 489 72 494 1 168 806 2 480 291 18 724 95 963 1 761 657
Többi megyei jogú város 207 44 153 11 208 74 82 315 34 2 249 13 962 267 736
Többi város 10 720 902 2 066 191 178 946 648 2 777 294 19 061 214 904 3 145 425
Városok együtt 18 991 1 509 5 836 352 382 4 947 6 518 11 730 3 342 81 472 460 391 6 903 858
Községek, nagyközségek 16 217 1 311 1 560 292 142 514 252 1 607 158 13 671 308 344 3 033 770
Ország összesen 35 208 2 820 7 396 644 524 5 461 6 770 13 337 3 500 95 143 768 735 9 937 628
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 1 618 99 1 190 45 929 930 608 1 747 221 13 852 63 287 1 164 425
50 000–99 999 3 159 222 352 28 749 245 211 844 88 5 654 35 791 649 853
30 000–49 999 1 079 66 429 30 726 265 154 732 96 4 929 36 902 652 348
20 000–29 999 912 23 341 27 440 242 178 658 75 4 228 32 821 584 419
15 000–19 999 3 970 49 356 27 366 173 128 578 45 3 316 31 606 497 713
10 000–14 999 2 660 69 312 45 009 158 110 434 47 3 606 49 364 618 299
5 000– 9 999 1 824 684 429 42 819 143 110 383 38 3 205 46 698 719 471
1 000– 4 999 512 26 299 26 842 32 37 196 9 1 244 28 360 288 290
Együtt 15 734 1 238 3 708 274 880 2 188 1 536 5 572 619 40 034 324 829 5 174 818
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 109 – 11 710 2 7 11 1 101 832 10 068
5 000– 9 999 1 001 6 118 13 920 70 56 247 22 2 123 16 438 215 287
3 000– 4 999 2 086 40 253 35 378 129 60 368 32 2 638 38 605 511 503
2 000– 2 999 3 324 31 318 58 067 106 56 284 39 2 396 60 948 620 354
1 500– 1 999 1 469 38 233 46 328 73 25 231 21 1 704 48 382 463 788
1 000– 1 499 3 844 38 232 45 452 39 20 171 24 1 653 47 359 452 093
500– 999 2 314 525 297 52 809 61 16 191 7 1 708 54 792 469 350
200– 499 1 871 513 82 32 404 34 11 91 10 1 053 33 603 243 690
199 és kevesebb 199 120 16 7 074 – 1 13 2 295 7 385 47 637
Együtt 16 217 1 311 1 560 292 142 514 252 1 607 158 13 671 308 344 3 033 770
Összesen a fővárossal
együtt 35 208 2 820 7 396 644 524 5 461 6 770 13 337 3 500 95 143 768 735 9 937 628
Ebből:
50 000–99 999 3 159 222 352 28 749 245 211 844 88 5 654 35 791 649 853
30 000–49 999 1 079 66 429 30 726 265 154 732 96 4 929 36 902 652 348
20 000–29 999 912 23 341 27 440 242 178 658 75 4 228 32 821 584 419
15 000–19 999 3 970 49 356 27 366 173 128 578 45 3 316 31 606 497 713
10 000–14 999 2 769 69 323 45 719 160 117 445 48 3 707 50 196 628 367
5 000– 9 999 2 825 690 547 56 739 213 166 630 60 5 328 63 136 934 758
3 000– 4 999 2 371 57 537 55 832 160 91 547 37 3 649 60 316 735 340
2 000– 2 999 3 485 33 330 63 643 107 61 297 40 2 564 66 712 676 113
1 500– 1 999 1 474 38 235 46 886 73 26 235 21 1 748 48 989 468 973
3. Országos adatok 225
4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 2011 (folytatás)
A nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább
egyike szerint
Terület
szlovák szlovén ukrán
hazai
nemzeti-
ségek
együtt
arab kínai orosz vietnami egyéb
Összesen Népesség
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 10 720 378 2 972 148 535 3 335 5 298 7 991 2 939 53 793 221 891 2 946 516
2 Közép-Dunántúl 4 145 115 605 56 185 264 226 1 098 79 7 161 65 013 1 083 483
3 Nyugat-Dunántúl 1 979 2 110 326 53 098 234 199 563 78 5 115 59 287 986 793
4 Dél-Dunántúl 449 72 320 100 178 349 216 625 75 6 682 108 125 932 939
5 Észak-
Magyarország 5 724 34 655 112 230 286 181 724 74 5 643 119 138 1 197 575
6 Észak-Alföld 623 22 2 022 98 906 570 370 1 502 136 8 328 109 812 1 492 587
7 Dél-Alföld 11 568 89 496 75 392 423 280 834 119 8 421 85 469 1 297 735
Főváros
1 Budapest 3 257 271 2 128 77 502 2 759 4 982 6 158 2 723 41 438 135 562 1 729 040
Megyék
7 Bács-Kiskun 2 018 28 216 32 803 90 101 347 34 2 882 36 257 520 331
4 Baranya 182 34 101 52 998 208 113 286 47 3 821 57 473 386 441
7 Békés 8 877 44 129 29 099 100 43 160 21 1 668 31 091 359 948
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 2 306 17 436 68 959 160 100 422 42 3 151 72 834 686 266
7 Csongrád 673 17 151 13 490 233 136 327 64 3 871 18 121 417 456
2 Fejér 329 57 262 17 136 117 101 501 25 3 080 20 960 425 847
3 Győr-Moson-
Sopron 1 802 111 159 22 553 127 116 277 35 2 496 25 604 447 985
6 Hajdú-Bihar 182 4 390 25 210 394 131 413 78 4 643 30 869 546 721
5 Heves 558 6 169 22 964 73 55 208 19 1 636 24 955 308 882
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 144 8 171 22 261 101 63 340 30 1 826 24 621 386 594
2 Komárom-
Esztergom 3 537 26 163 20 631 68 61 211 26 1 751 22 748 304 568
5 Nógrád 2 860 11 50 20 307 53 26 94 13 856 21 349 202 427
1 Pest 7 463 107 844 71 033 576 316 1 833 216 12 355 86 329 1 217 476
4 Somogy 148 30 155 24 942 84 55 197 24 1 880 27 182 316 137
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 297 10 1 461 51 435 75 176 749 28 1 859 54 322 559 272
4 Tolna 119 8 64 22 238 57 48 142 4 981 23 470 230 361
3 Vas 103 1 894 58 14 035 49 43 105 23 1 059 15 314 256 629
2 Veszprém 279 32 180 18 418 79 64 386 28 2 330 21 305 353 068
3 Zala 74 105 109 16 510 58 40 181 20 1 560 18 369 282 179
Ország összesen 35 208 2 820 7 396 644 524 5 461 6 770 13 337 3 500 95 143 768 735 9 937 628
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 226
4.1.7 Vallás
4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 2011
Ebből: Terület Katolikus
római katolikus görög katolikus
Ortodox
keresztény Református Evangélikus
Főváros 517 762 501 117 16 192 3 710 146 756 30 293
Megyeszékhely 616 198 581 859 34 096 1 434 169 658 38 647
Többi megyei jogú város 97 717 96 459 1 226 235 18 473 5 810
Többi város 1 167 160 1 108 233 58 594 3 473 404 850 68 722
Városok együtt 2 398 837 2 287 668 110 108 8 852 739 737 143 472
Községek, nagyközségek 1 473 085 1 403 721 69 068 4 858 413 717 71 621
Ország összesen 3 871 922 3 691 389 179 176 13 710 1 153 454 215 093
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 390 671 358 326 32 198 1 082 138 961 23 002
50 000–99 999 246 541 243 815 2 611 474 35 108 18 397
30 000–49 999 232 593 227 989 4 546 1 016 58 763 10 040
20 000–29 999 188 408 184 045 4 282 487 68 116 10 263
15 000–19 999 164 267 155 530 8 674 511 70 534 11 896
10 000–14 999 237 875 226 203 11 606 434 72 515 23 485
5 000– 9 999 287 838 265 457 22 334 819 106 265 9 982
1 000– 4 999 132 882 125 186 7 665 319 42 719 6 114
Együtt 1 881 075 1 786 551 93 916 5 142 592 981 113 179
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 3 547 3 434 113 8 852 150
5 000– 9 999 81 456 80 048 1 395 201 27 940 6 532
3 000– 4 999 233 096 218 199 14 834 1 114 52 596 8 715
2 000– 2 999 286 896 270 357 16 473 1 481 96 368 9 624
1 500– 1 999 228 189 215 884 12 259 382 68 227 7 469
1 000– 1 499 223 242 214 661 8 525 605 67 698 12 401
500– 999 246 428 236 177 10 227 583 65 432 13 971
200– 499 141 759 137 719 4 014 415 28 859 11 191
199 és kevesebb 28 472 27 242 1 228 69 5 745 1 568
Együtt 1 473 085 1 403 721 69 068 4 858 413 717 71 621
Összesen a fővárossal
együtt 3 871 922 3 691 389 179 176 13 710 1 153 454 215 093
Ebből:
50 000–99 999 246 541 243 815 2 611 474 35 108 18 397
30 000–49 999 232 593 227 989 4 546 1 016 58 763 10 040
20 000–29 999 188 408 184 045 4 282 487 68 116 10 263
15 000–19 999 164 267 155 530 8 674 511 70 534 11 896
10 000–14 999 241 422 229 637 11 719 442 73 367 23 635
5 000– 9 999 369 294 345 505 23 729 1 020 134 205 16 514
3 000– 4 999 333 294 313 386 19 819 1 406 88 245 12 616
2 000– 2 999 314 572 295 502 19 003 1 504 102 530 11 727
1 500– 1 999 231 536 219 223 12 267 384 68 413 7 515
3. Országos adatok 227
4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 2011 (folytatás)
Ebből: Terület Katolikus
római katolikus görög katolikus
Ortodox
keresztény Református Evangélikus
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 962 868 936 834 25 427 5 506 281 604 62 857
2 Közép-Dunántúl 431 525 428 136 3 238 694 107 162 24 461
3 Nyugat-Dunántúl 572 380 570 533 1 655 368 28 866 40 253
4 Dél-Dunántúl 458 995 456 860 2 007 542 64 483 17 208
5 Észak-
Magyarország 557 558 521 159 36 303 395 154 573 12 425
6 Észak-Alföld 392 512 285 571 106 884 1 404 395 178 13 243
7 Dél-Alföld 496 084 492 296 3 662 4 801 121 588 44 646
Főváros
1 Budapest 517 762 501 117 16 192 3 710 146 756 30 293
Megyék
7 Bács-Kiskun 259 822 258 758 998 387 45 933 13 288
4 Baranya 181 933 180 749 1 130 353 24 774 4 601
7 Békés 70 307 69 478 809 3 491 46 366 27 870
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 282 904 248 033 34 816 242 135 677 3 483
7 Csongrád 165 955 164 060 1 855 923 29 289 3 488
2 Fejér 152 234 150 883 1 292 418 46 154 7 143
3 Győr-Moson-
Sopron 244 355 243 196 1 066 165 14 741 21 062
6 Hajdú-Bihar 86 084 53 697 32 359 862 158 513 1 086
5 Heves 162 014 160 885 1 098 108 14 729 1 084
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 124 331 123 208 1 106 153 42 968 1 127
2 Komárom-
Esztergom 111 919 110 656 1 227 117 30 517 4 505
5 Nógrád 112 640 112 241 389 45 4 167 7 858
1 Pest 445 106 435 717 9 235 1 796 134 848 32 564
4 Somogy 168 307 167 719 546 101 21 176 5 807
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 182 097 108 666 73 419 389 193 697 11 030
4 Tolna 108 755 108 392 331 88 18 533 6 800
3 Vas 150 953 150 616 276 99 7 125 15 263
2 Veszprém 167 372 166 597 719 159 30 491 12 813
3 Zala 177 072 176 721 313 104 7 000 3 928
Ország összesen 3 871 922 3 691 389 179 176 13 710 1 153 454 215 093
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 228
4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 2011 (folytatás)
Terület Izraelita
Más vallási
közösséghez,
felekezethez
tartozik
Vallási
közösséghez,
felekezethez nem
tartozik
Ateista
Nem kívánt
válaszolni,
nincs válasz
Összesen
Főváros 7 925 41 155 342 540 53 424 585 475 1 729 040
Megyeszékhely 1 049 29 696 345 048 31 585 528 342 1 761 657
Többi megyei jogú város 159 4 706 55 179 4 640 80 817 267 736
Többi város 1 108 50 273 564 738 37 574 847 527 3 145 425
Városok együtt 10 241 125 830 1 307 505 127 223 2 042 161 6 903 858
Községek, nagyközségek 724 41 401 351 518 20 163 656 864 3 033 770
Ország összesen 10 965 167 231 1 659 023 147 386 2 699 025 9 937 628
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 786 21 163 218 135 20 982 349 643 1 164 425
50 000–99 999 320 9 526 130 544 11 770 197 173 649 853
30 000–49 999 278 12 353 135 225 10 340 191 740 652 348
20 000–29 999 319 9 701 130 375 8 856 167 894 584 419
15 000–19 999 235 8 582 95 003 7 008 139 677 497 713
10 000–14 999 191 10 212 103 832 6 673 163 082 618 299
5 000– 9 999 134 9 888 118 711 6 105 179 729 719 471
1 000– 4 999 53 3 250 33 140 2 065 67 748 288 290
Együtt 2 316 84 675 964 965 73 799 1 456 686 5 174 818
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 4 255 1 680 206 3 366 10 068
5 000– 9 999 191 4 456 34 908 3 143 56 460 215 287
3 000– 4 999 150 8 284 79 853 4 576 123 119 511 503
2 000– 2 999 99 8 768 77 106 3 696 136 316 620 354
1 500– 1 999 93 6 580 49 047 2 847 100 954 463 788
1 000– 1 499 74 5 423 45 667 2 386 94 597 452 093
500– 999 64 5 041 40 100 2 063 95 668 469 350
200– 499 32 2 258 19 539 1 073 38 745 243 690
199 és kevesebb 17 336 3 618 173 7 639 47 637
Együtt 724 41 401 351 518 20 163 656 864 3 033 770
Összesen a fővárossal
együtt 10 965 167 231 1 659 023 147 386 2 699 025 9 937 628
Ebből:
50 000–99 999 320 9 526 130 544 11 770 197 173 649 853
30 000–49 999 278 12 353 135 225 10 340 191 740 652 348
20 000–29 999 319 9 701 130 375 8 856 167 894 584 419
15 000–19 999 235 8 582 95 003 7 008 139 677 497 713
10 000–14 999 195 10 467 105 512 6 879 166 448 628 367
5 000– 9 999 325 14 344 153 619 9 248 236 189 934 758
3 000– 4 999 189 10 838 106 914 6 211 175 627 735 340
2 000– 2 999 113 9 390 82 680 4 059 149 538 676 113
1 500– 1 999 93 6 631 49 371 2 896 102 134 468 973
3. Országos adatok 229
4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 2011 (folytatás)
Terület Izraelita
Más vallási
közösséghez,
felekezethez
tartozik
Vallási
közösséghez,
felekezethez nem
tartozik
Ateista
Nem kívánt
válaszolni,
nincs válasz
Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 8 872 67 640 542 970 73 293 940 906 2 946 516
2 Közép-Dunántúl 327 13 398 187 530 14 604 303 782 1 083 483
3 Nyugat-Dunántúl 305 8 140 77 919 8 850 249 893 986 793
4 Dél-Dunántúl 288 11 943 133 919 11 074 234 487 932 939
5 Észak-
Magyarország 266 18 405 150 943 10 859 292 151 1 197 575
6 Észak-Alföld 405 24 451 299 421 13 535 352 438 1 492 587
7 Dél-Alföld 502 23 254 266 321 15 171 325 368 1 297 735
Főváros
1 Budapest 7 925 41 155 342 540 53 424 585 475 1 729 040
Megyék
7 Bács-Kiskun 165 9 114 62 391 4 436 124 795 520 331
4 Baranya 136 5 721 62 613 5 824 100 486 386 441
7 Békés 74 6 862 113 094 4 150 87 734 359 948
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 143 10 115 83 033 5 821 164 848 686 266
7 Csongrád 263 7 278 90 836 6 585 112 839 417 456
2 Fejér 148 5 376 82 975 6 427 124 972 425 847
3 Győr-Moson-
Sopron 146 3 952 41 179 4 683 117 702 447 985
6 Hajdú-Bihar 197 10 133 147 001 6 416 136 429 546 721
5 Heves 64 4 722 43 193 3 298 79 670 308 882
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 91 4 068 108 247 4 651 100 958 386 594
2 Komárom-
Esztergom 86 3 898 61 384 4 262 87 880 304 568
5 Nógrád 59 3 568 24 717 1 740 47 633 202 427
1 Pest 947 26 485 200 430 19 869 355 431 1 217 476
4 Somogy 113 3 615 35 503 3 056 78 459 316 137
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 117 10 250 44 173 2 468 115 051 559 272
4 Tolna 39 2 607 35 803 2 194 55 542 230 361
3 Vas 63 1 925 13 621 1 895 65 866 256 629
2 Veszprém 93 4 124 43 171 3 915 90 930 353 068
3 Zala 96 2 263 23 119 2 272 66 325 282 179
Ország összesen 10 965 167 231 1 659 023 147 386 2 699 025 9 937 628
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 230
4.1.8 Egészségi állapot
4.1.8.1 A fogyatékossággal élők a fogyatékosság típusa szerint, 2011
Terület Mozgás-
sérült
Gyengén-
látó, aliglátó Vak Nagyothalló Siket
Súlyos
belszervi
fogyatékos
Mentálisan
sérült
(pszichés
sérült)
Értelmi
fogyatékos
Főváros 30 272 11 474 1 713 11 916 1 820 6 825 6 447 3 675
Megyeszékhely 38 065 13 028 1 615 11 728 1 566 8 206 7 587 5 660
Többi megyei jogú város 5 086 1 688 199 1 667 262 1 207 1 107 987
Többi város 78 175 24 181 2 836 19 716 2 468 15 878 15 995 14 337
Városok együtt 151 598 50 371 6 363 45 027 6 116 32 116 31 136 24 659
Községek, nagyközségek 80 608 23 059 2 691 17 987 2 455 14 532 15 129 18 120
Ország összesen 232 206 73 430 9 054 63 014 8 571 46 648 46 265 42 779
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 24 307 8 647 1 113 7 889 1 003 5 327 5 053 3 687
50 000–99 999 13 576 4 326 512 3 919 618 2 918 2 617 2 221
30 000–49 999 15 436 5 239 548 4 372 580 3 363 2 951 2 377
20 000–29 999 14 039 4 673 554 3 979 451 3 066 3 178 2 296
15 000–19 999 11 996 3 756 428 3 044 387 2 406 2 398 1 834
10 000–14 999 14 941 4 474 551 3 782 457 3 016 3 081 3 229
5 000– 9 999 19 193 5 544 692 4 345 587 3 638 3 770 3 646
1 000– 4 999 7 838 2 238 252 1 781 213 1 557 1 641 1 694
Együtt 121 326 38 897 4 650 33 111 4 296 25 291 24 689 20 984
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 172 46 5 56 5 32 27 24
5 000– 9 999 5 048 1 383 170 1 296 159 928 963 1 006
3 000– 4 999 12 797 3 742 427 2 842 370 2 570 2 351 2 317
2 000– 2 999 16 407 4 645 561 3 586 547 2 962 3 650 4 515
1 500– 1 999 12 446 3 581 409 2 834 391 2 345 2 489 2 873
1 000– 1 499 11 860 3 422 411 2 662 302 2 307 1 835 2 164
500– 999 12 967 3 640 415 2 739 377 2 000 2 272 3 376
200– 499 7 337 2 158 243 1 593 247 1 153 1 321 1 567
199 és kevesebb 1 574 442 50 379 57 235 221 278
Együtt 80 608 23 059 2 691 17 987 2 455 14 532 15 129 18 120
Összesen a fővárossal
együtt 232 206 73 430 9 054 63 014 8 571 46 648 46 265 42 779
Ebből:
50 000–99 999 13 576 4 326 512 3 919 618 2 918 2 617 2 221
30 000–49 999 15 436 5 239 548 4 372 580 3 363 2 951 2 377
20 000–29 999 14 039 4 673 554 3 979 451 3 066 3 178 2 296
15 000–19 999 11 996 3 756 428 3 044 387 2 406 2 398 1 834
10 000–14 999 15 113 4 520 556 3 838 462 3 048 3 108 3 253
5 000– 9 999 24 241 6 927 862 5 641 746 4 566 4 733 4 652
3 000– 4 999 18 912 5 550 629 4 235 554 3 787 3 746 3 766
2 000– 2 999 17 869 5 014 605 3 932 570 3 244 3 870 4 728
1 500– 1 999 12 538 3 606 414 2 854 394 2 361 2 505 2 888
3. Országos adatok 231
4.1.8.1 A fogyatékossággal élők a fogyatékosság típusa szerint, 2011 (folytatás)
Terület Mozgás-
sérült
Gyengén-
látó, aliglátó Vak Nagyothalló Siket
Súlyos
belszervi
fogyatékos
Mentálisan
sérült
(pszichés
sérült)
Értelmi
fogyatékos
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 54 564 19 002 2 548 18 850 2 806 11 910 11 450 8 370
2 Közép-Dunántúl 22 796 7 239 823 5 932 727 4 545 3 952 5 009
3 Nyugat-Dunántúl 18 274 5 415 686 5 021 698 3 551 4 476 4 557
4 Dél-Dunántúl 25 167 7 919 911 6 370 872 4 819 4 233 4 735
5 Észak-
Magyarország 35 978 10 997 1 224 9 418 1 228 6 898 6 247 6 317
6 Észak-Alföld 39 472 12 099 1 563 9 138 1 229 7 336 8 079 7 765
7 Dél-Alföld 35 955 10 759 1 299 8 285 1 011 7 589 7 828 6 026
Főváros
1 Budapest 30 272 11 474 1 713 11 916 1 820 6 825 6 447 3 675
Megyék
7 Bács-Kiskun 12 930 3 994 463 3 038 394 2 873 3 042 2 773
4 Baranya 10 884 3 270 347 2 846 347 2 190 1 904 1 745
7 Békés 13 060 3 534 414 2 432 263 2 394 2 307 1 437
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 20 360 6 049 688 5 228 634 3 757 3 188 3 722
7 Csongrád 9 965 3 231 422 2 815 354 2 322 2 479 1 816
2 Fejér 9 126 2 748 303 2 285 297 1 831 1 620 2 070
3 Győr-Moson-
Sopron 7 614 2 299 306 2 167 304 1 512 2 007 1 838
6 Hajdú-Bihar 12 000 4 458 650 3 249 462 2 215 2 875 2 282
5 Heves 8 705 2 706 277 2 391 301 1 741 1 640 1 383
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 13 345 3 265 346 2 550 304 2 638 2 391 2 082
2 Komárom-
Esztergom 6 392 2 083 239 1 721 209 1 295 1 147 1 206
5 Nógrád 6 913 2 242 259 1 799 293 1 400 1 419 1 212
1 Pest 24 292 7 528 835 6 934 986 5 085 5 003 4 695
4 Somogy 7 481 2 645 298 2 023 332 1 541 1 362 1 800
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 14 127 4 376 567 3 339 463 2 483 2 813 3 401
4 Tolna 6 802 2 004 266 1 501 193 1 088 967 1 190
3 Vas 4 542 1 255 181 1 204 166 919 1 343 1 384
2 Veszprém 7 278 2 408 281 1 926 221 1 419 1 185 1 733
3 Zala 6 118 1 861 199 1 650 228 1 120 1 126 1 335
Ország összesen 232 206 73 430 9 054 63 014 8 571 46 648 46 265 42 779
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 232
4.1.8.1 A fogyatékossággal élők a fogyatékosság típusa szerint, 2011 (folytatás)
Terület Beszédhibás Beszéd-
fogyatékos Autista
Siketvak
(látás- és
hallássérült)
Egyéb Ismeretlen Összesen Fogyatékos-
sággal élők
Főváros 2 206 1 575 1 048 551 596 557 80 675 66 394
Megyeszékhely 2 293 1 663 986 611 507 570 94 085 75 791
Többi megyei jogú város 321 289 151 103 68 90 13 225 10 712
Többi város 4 643 3 542 1 591 1 060 637 952 186 011 151 001
Városok együtt 9 463 7 069 3 776 2 325 1 808 2 169 373 996 303 898
Községek, nagyközségek 5 065 3 844 1 344 937 469 1 011 187 251 152 740
Ország összesen 14 528 10 913 5 120 3 262 2 277 3 180 561 247 456 638
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 1 530 1 085 691 424 343 396 61 495 49 313
50 000–99 999 807 622 350 201 178 192 33 057 27 044
30 000–49 999 914 706 372 234 159 218 37 469 30 236
20 000–29 999 778 603 291 206 135 201 34 450 28 013
15 000–19 999 734 599 271 184 118 150 28 305 22 824
10 000–14 999 1 003 732 286 202 97 192 36 043 29 203
5 000– 9 999 1 063 796 343 215 132 182 44 146 36 226
1 000– 4 999 428 351 124 108 50 81 18 356 14 645
Együtt 7 257 5 494 2 728 1 774 1 212 1 612 293 321 237 504
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 8 10 8 3 5 2 403 331
5 000– 9 999 306 251 106 56 28 57 11 757 9 575
3 000– 4 999 822 538 262 176 96 167 29 477 24 217
2 000– 2 999 1 047 876 284 170 122 199 39 571 32 011
1 500– 1 999 911 656 201 133 69 158 29 496 23 699
1 000– 1 499 591 455 185 144 55 134 26 527 21 984
500– 999 853 625 186 146 52 185 29 833 24 362
200– 499 438 373 97 91 42 92 16 752 13 722
199 és kevesebb 89 60 15 18 – 17 3 435 2 839
Együtt 5 065 3 844 1 344 937 469 1 011 187 251 152 740
Összesen a fővárossal
együtt 14 528 10 913 5 120 3 262 2 277 3 180 561 247 456 638
Ebből:
50 000–99 999 807 622 350 201 178 192 33 057 27 044
30 000–49 999 914 706 372 234 159 218 37 469 30 236
20 000–29 999 778 603 291 206 135 201 34 450 28 013
15 000–19 999 734 599 271 184 118 150 28 305 22 824
10 000–14 999 1 011 742 294 205 102 194 36 446 29 534
5 000– 9 999 1 369 1 047 449 271 160 239 55 903 45 801
3 000– 4 999 1 169 846 363 257 127 230 44 171 35 823
2 000– 2 999 1 117 913 304 193 136 215 42 710 34 611
1 500– 1 999 914 659 204 133 72 158 29 700 23 878
3. Országos adatok 233
4.1.8.1 A fogyatékossággal élők a fogyatékosság típusa szerint, 2011 (folytatás)
Terület Beszédhibás Beszéd-
fogyatékos Autista
Siketvak
(látás- és
hallássérült)
Egyéb Ismeretlen Összesen Fogyatékos-
sággal élők
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 4 061 2 911 1 805 894 895 938 141 004 115 544
2 Közép-Dunántúl 1 466 1 224 505 292 221 318 55 049 45 163
3 Nyugat-Dunántúl 1 165 968 395 230 192 278 45 906 38 223
4 Dél-Dunántúl 1 410 1 047 271 369 209 298 58 630 47 494
5 Észak-
Magyarország 2 091 1 586 651 529 257 426 83 847 67 051
6 Észak-Alföld 2 499 1 944 846 499 253 570 93 292 75 001
7 Dél-Alföld 1 836 1 233 647 449 250 352 83 519 68 162
Főváros
1 Budapest 2 206 1 575 1 048 551 596 557 80 675 66 394
Megyék
7 Bács-Kiskun 799 526 244 182 83 142 31 483 25 785
4 Baranya 617 358 116 164 111 148 25 047 20 035
7 Békés 458 258 184 139 75 115 27 070 22 261
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 1 245 899 351 315 151 266 46 853 37 744
7 Csongrád 579 449 219 128 92 95 24 966 20 116
2 Fejér 613 517 219 118 80 137 21 964 17 913
3 Győr-Moson-
Sopron 512 423 203 99 98 121 19 503 16 034
6 Hajdú-Bihar 852 625 299 180 82 196 30 425 24 718
5 Heves 415 359 201 119 63 106 20 407 16 363
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 609 482 268 128 69 149 28 626 23 164
2 Komárom-
Esztergom 395 356 141 95 71 94 15 444 12 593
5 Nógrád 431 328 99 95 43 54 16 587 12 944
1 Pest 1 855 1 336 757 343 299 381 60 329 49 150
4 Somogy 487 425 95 121 48 84 18 742 15 262
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 1 038 837 279 191 102 225 34 241 27 119
4 Tolna 306 264 60 84 50 66 14 841 12 197
3 Vas 309 275 76 65 49 68 11 836 10 046
2 Veszprém 458 351 145 79 70 87 17 641 14 657
3 Zala 344 270 116 66 45 89 14 567 12 143
Ország összesen 14 528 10 913 5 120 3 262 2 277 3 180 561 247 456 638
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 234
4.2 Háztartások, családok
4.2.1 A háztartások száma és összetétele
4.2.1.1 A háztartások és a családok főbb adatai
2011
száz háztartásra jutó száz családra jutó
összes 15 évesnél
fiatalabb
Terület háztartások
száma személy foglalkoztatott
családok
száma
száz családra
jutó családtag
gyermek
Főváros 819 708 205 94 452 905 271 95 45
Megyeszékhely 756 815 223 95 476 256 279 101 49
Többi megyei jogú város 110 832 234 101 74 452 282 102 49
Többi város 1 253 380 245 98 874 021 290 109 53
Városok együtt 2 940 735 228 96 1 877 634 282 103 50
Községek, nagyközségek 1 164 973 257 94 835 746 297 114 57
Ország összesen 4 105 708 236 95 2 713 380 287 107 52
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 500 149 223 94 311 135 281 103 49
50 000–99 999 273 433 228 100 179 581 279 99 48
30 000–49 999 271 914 233 96 180 123 283 105 51
20 000–29 999 241 246 237 97 163 206 285 106 51
15 000–19 999 199 011 244 101 139 306 289 108 53
10 000–14 999 240 572 252 100 171 745 293 112 55
5 000– 9 999 282 857 249 95 200 137 292 110 53
1 000– 4 999 111 845 250 94 79 496 291 108 53
Együtt 2 121 027 237 97 1 424 729 286 106 51
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 3 676 273 113 2 838 305 122 61
5 000– 9 999 79 519 266 106 59 203 303 120 62
3 000– 4 999 194 438 259 99 141 565 298 115 57
2 000– 2 999 238 305 257 94 171 421 298 114 57
1 500– 1 999 177 074 259 93 127 313 299 115 58
1 000– 1 499 175 827 255 91 124 804 296 113 56
500– 999 179 623 257 91 129 623 296 113 55
200– 499 96 229 250 85 66 256 294 112 55
199 és kevesebb 20 282 234 73 12 723 289 108 52
Együtt 1 164 973 257 94 835 746 297 114 57
Összesen a fővárossal
együtt 4 105 708 236 95 2 713 380 287 107 52
Ebből:
50 000–99 999 273 433 228 100 179 581 279 99 48
30 000–49 999 271 914 233 96 180 123 283 105 51
20 000–29 999 241 246 237 97 163 206 285 106 51
15 000–19 999 199 011 244 101 139 306 289 108 53
10 000–14 999 244 248 252 101 174 583 294 112 55
5 000– 9 999 362 376 253 97 259 340 294 112 55
3 000– 4 999 280 585 257 98 203 220 296 113 56
2 000– 2 999 260 464 256 94 186 808 297 114 56
1 500– 1 999 179 198 258 93 128 765 299 115 58
3. Országos adatok 235
4.2.1.1 A háztartások és a családok főbb adatai (folytatás)
2011
száz háztartásra jutó száz családra jutó
összes 15 évesnél
fiatalabb
Terület háztartások
száma személy foglalkoztatott
családok
száma
száz családra
jutó családtag
gyermek
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 1 277 171 226 99 790 194 283 105 52
2 Közép-Dunántúl 434 141 244 104 302 411 288 106 50
3 Nyugat-Dunántúl 392 029 245 109 276 719 287 104 48
4 Dél-Dunántúl 380 396 239 90 257 817 283 102 50
5 Észak-
Magyarország 482 735 243 86 325 335 291 111 56
6 Észak-Alföld 589 475 247 89 406 158 295 114 58
7 Dél-Alföld 549 761 230 89 354 746 284 104 50
Főváros
1 Budapest 819 708 205 94 452 905 271 95 45
Megyék
7 Bács-Kiskun 217 749 234 91 143 168 286 106 52
4 Baranya 160 040 234 88 105 646 282 101 50
7 Békés 153 687 228 84 99 756 281 101 49
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 272 635 246 85 184 262 296 116 59
7 Csongrád 178 325 227 91 111 822 284 106 50
2 Fejér 168 444 246 104 118 264 289 107 51
3 Győr-Moson-
Sopron 176 743 246 111 125 019 289 106 50
6 Hajdú-Bihar 219 541 242 90 146 756 296 115 56
5 Heves 127 048 237 90 85 306 285 103 52
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 160 380 237 88 107 144 287 107 53
2 Komárom-
Esztergom 123 723 242 105 85 464 287 106 51
5 Nógrád 83 052 239 84 55 767 287 106 52
1 Pest 457 463 262 109 337 289 299 117 60
4 Somogy 126 939 242 89 87 269 283 102 50
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 209 554 260 90 152 258 301 118 62
4 Tolna 93 417 241 93 64 902 284 101 49
3 Vas 100 443 248 111 71 805 288 106 47
2 Veszprém 141 974 242 103 98 683 287 105 49
3 Zala 114 843 240 102 79 895 281 100 45
Ország összesen 4 105 708 236 95 2 713 380 287 107 52
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 236
4.2.2 A háztartások mérete, korösszetétele
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint, 2011
1 2 3 4 5 6– Terület
személlyel Összesen
Főváros 339 115 248 056 127 316 74 733 22 204 8 284 819 708
Megyeszékhely 263 258 226 331 145 787 86 591 25 285 9 563 756 815
Többi megyei jogú város 34 427 33 779 22 409 13 927 4 505 1 785 110 832
Többi város 361 833 367 832 259 671 173 280 61 870 28 894 1 253 380
Városok együtt 998 633 875 998 555 183 348 531 113 864 48 526 2 940 735
Községek, nagyközségek 318 505 325 679 236 006 172 746 73 113 38 924 1 164 973
Ország összesen 1 317 138 1 201 677 791 189 521 277 186 977 87 450 4 105 708
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 176 888 146 896 94 701 57 922 17 221 6 521 500 149
50 000–99 999 88 723 83 899 54 680 32 805 9 664 3 662 273 433
30 000–49 999 86 605 81 868 54 297 33 663 10 867 4 614 271 914
20 000–29 999 73 998 71 568 49 739 31 238 10 324 4 379 241 246
15 000–19 999 56 719 59 043 41 540 28 198 9 553 3 958 199 011
10 000–14 999 66 062 69 312 50 577 35 116 13 058 6 447 240 572
5 000– 9 999 79 274 82 641 58 906 39 750 14 918 7 368 282 857
1 000– 4 999 31 249 32 715 23 427 15 106 6 055 3 293 111 845
Együtt 659 518 627 942 427 867 273 798 91 660 40 242 2 121 027
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 816 1 019 727 741 254 119 3 676
5 000– 9 999 19 683 21 936 16 140 13 572 5 511 2 677 79 519
3 000– 4 999 50 985 54 435 40 020 30 838 12 119 6 041 194 438
2 000– 2 999 64 788 66 958 48 344 35 763 14 773 7 679 238 305
1 500– 1 999 48 331 49 093 35 804 26 277 11 255 6 314 177 074
1 000– 1 499 49 263 48 938 36 052 24 831 10 919 5 824 175 827
500– 999 48 437 49 856 38 568 25 546 11 135 6 081 179 623
200– 499 28 962 27 647 17 154 12 925 6 032 3 509 96 229
199 és kevesebb 7 240 5 797 3 197 2 253 1 115 680 20 282
Együtt 318 505 325 679 236 006 172 746 73 113 38 924 1 164 973
Összesen a fővárossal
együtt 1 317 138 1 201 677 791 189 521 277 186 977 87 450 4 105 708
Ebből:
50 000–99 999 88 723 83 899 54 680 32 805 9 664 3 662 273 433
30 000–49 999 86 605 81 868 54 297 33 663 10 867 4 614 271 914
20 000–29 999 73 998 71 568 49 739 31 238 10 324 4 379 241 246
15 000–19 999 56 719 59 043 41 540 28 198 9 553 3 958 199 011
10 000–14 999 66 878 70 331 51 304 35 857 13 312 6 566 244 248
5 000– 9 999 98 957 104 577 75 046 53 322 20 429 10 045 362 376
3 000– 4 999 74 699 79 719 57 959 42 708 16 885 8 615 280 585
2 000– 2 999 71 276 73 321 53 091 38 569 15 898 8 309 260 464
1 500– 1 999 48 983 49 742 36 226 26 531 11 348 6 368 179 198
3. Országos adatok 237
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint,
2011 (folytatás)
1 2 3 4 5 6– Terület
személlyel Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 454 857 374 967 222 208 151 488 51 668 21 983 1 277 171
2 Közép-Dunántúl 126 454 128 243 88 951 59 580 21 692 9 221 434 141
3 Nyugat-Dunántúl 111 450 114 710 82 101 56 515 19 498 7 755 392 029
4 Dél-Dunántúl 116 780 112 672 77 929 46 737 17 580 8 698 380 396
5 Észak-
Magyarország 149 047 139 591 96 187 60 541 23 482 13 887 482 735
6 Észak-Alföld 174 470 168 847 117 810 81 022 30 762 16 564 589 475
7 Dél-Alföld 184 080 162 647 106 003 65 394 22 295 9 342 549 761
Főváros
1 Budapest 339 115 248 056 127 316 74 733 22 204 8 284 819 708
Megyék
7 Bács-Kiskun 70 505 64 259 42 425 27 300 9 208 4 052 217 749
4 Baranya 51 334 47 707 31 363 19 140 7 142 3 354 160 040
7 Békés 50 828 47 214 30 623 16 768 5 777 2 477 153 687
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 83 422 77 543 53 989 34 780 13 960 8 941 272 635
7 Csongrád 62 747 51 174 32 955 21 326 7 310 2 813 178 325
2 Fejér 48 192 49 522 34 546 23 555 8 824 3 805 168 444
3 Győr-Moson-
Sopron 49 985 51 252 36 191 27 002 9 002 3 311 176 743
6 Hajdú-Bihar 68 657 62 010 42 551 30 255 10 870 5 198 219 541
5 Heves 39 725 37 980 25 187 15 634 5 626 2 896 127 048
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 50 757 47 685 31 735 19 533 6 984 3 686 160 380
2 Komárom-
Esztergom 36 467 36 851 25 105 16 779 5 997 2 524 123 723
5 Nógrád 25 900 24 068 17 011 10 127 3 896 2 050 83 052
1 Pest 115 742 126 911 94 892 76 755 29 464 13 699 457 463
4 Somogy 37 983 37 180 26 724 15 560 6 153 3 339 126 939
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 55 056 59 152 43 524 31 234 12 908 7 680 209 554
4 Tolna 27 463 27 785 19 842 12 037 4 285 2 005 93 417
3 Vas 27 815 29 187 21 234 14 710 5 371 2 126 100 443
2 Veszprém 41 795 41 870 29 300 19 246 6 871 2 892 141 974
3 Zala 33 650 34 271 24 676 14 803 5 125 2 318 114 843
Ország összesen 1 317 138 1 201 677 791 189 521 277 186 977 87 450 4 105 708
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 238
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint,
2011 (folytatás)
Nincs foglalkoztatott 1 2 3–
munkanélküli inaktív kereső csak eltartott Terület
foglalkoztatottal van
Főváros 330 826 170 277 30 265 39 327 228 636 20 377
Megyeszékhely 270 876 172 248 32 560 38 506 224 349 18 276
Többi megyei jogú város 39 153 26 826 6 107 4 685 32 903 1 158
Többi város 411 873 292 031 71 471 70 255 397 517 10 233
Városok együtt 1 052 728 661 382 140 403 152 773 883 405 50 044
Községek, nagyközségek 355 241 249 393 72 865 78 420 397 754 11 300
Ország összesen 1 407 969 910 775 213 268 231 193 1 281 159 61 344
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 178 668 112 398 21 089 26 075 146 274 15 645
50 000–99 999 98 494 66 261 13 568 11 928 80 261 2 921
30 000–49 999 94 477 62 643 13 148 14 083 85 157 2 406
20 000–29 999 81 633 55 539 12 558 12 993 76 537 1 986
15 000–19 999 67 159 48 922 11 420 9 865 60 219 1 426
10 000–14 999 77 823 57 486 15 098 13 692 74 538 1 935
5 000– 9 999 88 896 63 391 16 506 17 543 94 097 2 424
1 000– 4 999 34 752 24 465 6 751 7 267 37 686 924
Együtt 721 902 491 105 110 138 113 446 654 769 29 667
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 1 232 1 017 274 192 930 31
5 000– 9 999 26 105 20 224 5 435 4 273 22 763 719
3 000– 4 999 61 128 45 305 12 635 11 955 61 755 1 660
2 000– 2 999 72 658 51 914 14 890 15 642 80 881 2 320
1 500– 1 999 53 448 37 459 10 957 12 837 60 629 1 744
1 000– 1 499 53 514 36 089 10 627 12 397 61 476 1 724
500– 999 53 254 36 585 11 577 12 476 63 952 1 779
200– 499 28 224 17 709 5 587 7 000 36 641 1 068
199 és kevesebb 5 678 3 091 883 1 648 8 727 255
Együtt 355 241 249 393 72 865 78 420 397 754 11 300
Összesen a fővárossal
együtt 1 407 969 910 775 213 268 231 193 1 281 159 61 344
Ebből:
50 000–99 999 98 494 66 261 13 568 11 928 80 261 2 921
30 000–49 999 94 477 62 643 13 148 14 083 85 157 2 406
20 000–29 999 81 633 55 539 12 558 12 993 76 537 1 986
15 000–19 999 67 159 48 922 11 420 9 865 60 219 1 426
10 000–14 999 79 055 58 503 15 372 13 884 75 468 1 966
5 000– 9 999 115 001 83 615 21 941 21 816 116 860 3 143
3 000– 4 999 87 852 64 308 17 854 17 528 90 655 2 388
2 000– 2 999 79 501 56 568 16 221 17 171 88 515 2 488
1 500– 1 999 54 175 37 937 11 071 12 945 61 307 1 763
3. Országos adatok 239
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint,
2011 (folytatás)
Nincs foglalkoztatott 1 2 3–
munkanélküli inaktív kereső csak eltartott Terület
foglalkoztatottal van
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 488 221 289 905 61 432 60 343 353 161 24 109
2 Közép-Dunántúl 143 916 106 405 29 281 20 442 130 594 3 503
3 Nyugat-Dunántúl 128 136 100 723 29 459 13 461 116 787 3 463
4 Dél-Dunántúl 124 292 79 574 18 073 24 285 127 069 7 103
5 Észak-
Magyarország 151 684 95 702 22 288 38 994 168 982 5 085
6 Észak-Alföld 189 929 123 797 27 834 43 040 195 393 9 482
7 Dél-Alföld 181 791 114 669 24 901 30 628 189 173 8 599
Főváros
1 Budapest 330 826 170 277 30 265 39 327 228 636 20 377
Megyék
7 Bács-Kiskun 71 946 45 972 10 634 12 375 74 728 2 094
4 Baranya 53 302 32 859 6 899 10 945 51 180 4 855
7 Békés 49 433 30 453 6 068 9 767 56 556 1 410
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 86 411 53 037 12 016 23 543 94 622 3 006
7 Csongrád 60 412 38 244 8 199 8 486 57 889 5 095
2 Fejér 55 869 41 431 11 302 8 512 49 993 1 337
3 Győr-Moson-
Sopron 58 813 46 802 13 612 4 949 50 676 1 891
6 Hajdú-Bihar 71 968 46 089 10 330 15 578 69 974 5 602
5 Heves 39 779 26 907 6 327 8 028 44 626 1 381
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 51 016 33 036 7 666 10 562 56 731 1 369
2 Komárom-
Esztergom 41 910 30 510 8 459 5 437 36 629 778
5 Nógrád 25 494 15 758 3 945 7 423 29 734 698
1 Pest 157 395 119 628 31 167 21 016 124 525 3 732
4 Somogy 40 954 26 219 6 213 8 850 43 258 1 445
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 66 945 44 672 9 838 16 900 68 688 2 511
4 Tolna 30 036 20 496 4 961 4 490 32 631 803
3 Vas 32 230 26 090 8 197 3 253 30 054 619
2 Veszprém 46 137 34 464 9 520 6 493 43 972 1 388
3 Zala 37 093 27 831 7 650 5 259 36 057 953
Ország összesen 1 407 969 910 775 213 268 231 193 1 281 159 61 344
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 240
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint,
2011 (folytatás)
Háztartásban élő Száz háztartásra jutó
Terület összesen
időskorú
személy
foglalkoz-
tatott
munka-
nélküli
inaktív
kereső eltartott személy
időskorú
személy
foglalkoz-
tatott
Főváros 1 681 065 428 985 768 321 88 147 460 595 364 002 205 52 94
Megyeszékhely 1 689 249 396 815 719 307 92 321 478 035 399 586 223 52 95
Többi megyei jogú város 259 309 61 117 112 449 12 519 74 015 60 326 234 55 101
Többi város 3 072 786 701 789 1 225 603 179 244 906 233 761 706 245 56 98
Városok együtt 6 702 409 1 588 706 2 825 680 372 231 1 918 878 1 585 620 228 54 96
Községek, nagyközségek 2 994 790 678 559 1 089 922 191 151 936 610 777 107 257 58 94
Ország összesen 9 697 199 2 267 265 3 915 602 563 382 2 855 488 2 362 727 236 55 95
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 1 115 736 256 089 470 720 62 488 309 988 272 540 223 51 94
50 000–99 999 624 248 149 336 274 606 30 423 177 801 141 418 228 55 100
30 000–49 999 633 025 148 818 261 868 34 510 185 110 151 537 233 55 96
20 000–29 999 572 156 136 260 232 941 32 374 168 807 138 034 237 56 97
15 000–19 999 486 273 107 870 201 525 26 820 137 999 119 929 244 54 101
10 000–14 999 605 685 134 352 241 498 35 211 175 450 153 526 252 56 100
5 000– 9 999 704 380 161 522 268 681 44 517 215 093 176 089 249 57 95
1 000– 4 999 279 841 65 474 105 520 17 741 88 035 68 545 250 59 94
Együtt 5 021 344 1 159 721 2 057 359 284 084 1 458 283 1 221 618 237 55 97
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 10 053 1 967 4 163 585 2 495 2 810 273 54 113
5 000– 9 999 211 630 43 551 84 261 11 744 56 678 58 947 266 55 106
3 000– 4 999 504 070 109 831 192 579 30 874 148 475 132 142 259 56 99
2 000– 2 999 612 196 136 786 224 656 38 651 188 727 160 162 257 57 94
1 500– 1 999 457 872 101 402 163 823 30 631 142 512 120 906 259 57 93
1 000– 1 499 448 089 102 824 160 060 29 305 144 188 114 536 255 58 91
500– 999 462 438 108 558 163 839 29 714 152 174 116 711 257 60 91
200– 499 240 927 60 404 81 809 16 107 83 183 59 828 250 63 85
199 és kevesebb 47 515 13 236 14 732 3 540 18 178 11 065 234 65 73
Együtt 2 994 790 678 559 1 089 922 191 151 936 610 777 107 257 58 94
Összesen a fővárossal
együtt 9 697 199 2 267 265 3 915 602 563 382 2 855 488 2 362 727 236 55 95
Ebből:
50 000–99 999 624 248 149 336 274 606 30 423 177 801 141 418 228 55 100
30 000–49 999 633 025 148 818 261 868 34 510 185 110 151 537 233 55 96
20 000–29 999 572 156 136 260 232 941 32 374 168 807 138 034 237 56 97
15 000–19 999 486 273 107 870 201 525 26 820 137 999 119 929 244 54 101
10 000–14 999 615 738 136 319 245 661 35 796 177 945 156 336 252 56 101
5 000– 9 999 916 010 205 073 352 942 56 261 271 771 235 036 253 57 97
3 000– 4 999 720 872 159 853 274 235 44 596 216 088 185 953 257 57 98
2 000– 2 999 666 706 149 987 245 067 42 217 206 432 172 990 256 58 94
1 500– 1 999 462 926 102 717 165 880 30 920 144 062 122 064 258 57 93
3. Országos adatok 241
4.2.2.1 A háztartások a háztartásban élők száma és gazdasági aktivitási összetétel szerint,
2011 (folytatás)
Háztartásban élő Száz háztartásra jutó
Terület összesen
időskorú
személy
foglalkoz-
tatott
munka-
nélküli
inaktív
kereső eltartott személy
időskorú
személy
foglalkoz-
tatott
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 2 880 456 678 615 1 266 010 150 356 776 597 687 493 226 53 99
2 Közép-Dunántúl 1 057 396 241 398 451 387 56 016 300 450 249 543 244 56 104
3 Nyugat-Dunántúl 961 037 227 287 425 700 38 313 280 727 216 297 245 58 109
4 Dél-Dunántúl 908 351 220 236 341 176 56 991 291 348 218 836 239 58 90
5 Észak-
Magyarország 1 171 417 276 472 414 096 86 961 373 049 297 311 243 57 86
6 Észak-Alföld 1 456 010 312 332 526 466 102 635 436 608 390 301 247 53 89
7 Dél-Alföld 1 262 532 310 925 490 767 72 110 396 709 302 946 230 57 89
Főváros
1 Budapest 1 681 065 428 985 768 321 88 147 460 595 364 002 205 52 94
Megyék
7 Bács-Kiskun 508 496 123 318 198 021 29 946 157 547 122 982 234 57 91
4 Baranya 375 258 88 750 140 965 25 157 116 202 92 934 234 55 88
7 Békés 349 700 89 486 129 625 21 832 117 670 80 573 228 58 84
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 671 292 151 164 230 739 51 857 210 152 178 544 246 55 85
7 Csongrád 404 336 98 121 163 121 20 332 121 492 99 391 227 55 91
2 Fejér 414 397 92 376 175 317 23 420 115 386 100 274 246 55 104
3 Győr-Moson-
Sopron 435 561 98 246 196 977 15 026 121 638 101 920 246 56 111
6 Hajdú-Bihar 531 071 113 583 197 143 37 228 152 502 144 198 242 52 90
5 Heves 301 474 75 743 113 769 18 821 96 914 71 970 237 60 90
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 379 314 91 714 141 584 24 547 120 840 92 343 237 57 88
2 Komárom-
Esztergom 299 137 67 491 130 194 15 060 84 079 69 804 242 55 105
5 Nógrád 198 651 49 565 69 588 16 283 65 983 46 797 239 60 84
1 Pest 1 199 391 249 630 497 689 62 209 316 002 323 491 262 55 109
4 Somogy 307 707 76 539 113 278 20 506 100 587 73 336 242 60 89
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 545 625 107 035 187 739 40 860 163 266 153 760 260 51 90
4 Tolna 225 386 54 947 86 933 11 328 74 559 52 566 241 59 93
3 Vas 249 357 59 980 111 276 9 349 73 798 54 934 248 60 111
2 Veszprém 343 862 81 531 145 876 17 536 100 985 79 465 242 57 103
3 Zala 276 119 69 061 117 447 13 938 85 291 59 443 240 60 102
Ország összesen 9 697 199 2 267 265 3 915 602 563 382 2 855 488 2 362 727 236 55 95
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 242
4.2.3 A családok száma és összetétele
4.2.3.1 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint, 2011
Házaspár és élettársi kapcsolat Apa Anya
Terület gyermek-
kel
gyermek
nélkül együtt
Ebből:
élettársi
kapcsolatgyermekkel
Egy
szülő
gyermek-
kel
együtt
Összesen
Száz
családra
jutó
családtag
Száz
családra
jutó
gyermek
Főváros 174 367 168 774 343 141 73 417 14 224 95 540 109 764 452 905 271 95
Megyeszékhely 206 138 166 012 372 150 68 028 11 999 92 107 104 106 476 256 279 101
Többi megyei jogú város 33 384 26 007 59 391 10 897 2 008 13 053 15 061 74 452 282 102
Többi város 413 205 294 725 707 930 125 464 22 075 144 016 166 091 874 021 290 109
Városok együtt 827 094 655 518 1 482 612 277 806 50 306 344 716 395 022 1 877 634 282 103
Községek, nagyközségek 414 032 280 122 694 154 126 993 21 547 120 045 141 592 835 746 297 114
Ország összesen 1 241 126 935 640 2 176 766 404 799 71 853 464 761 536 614 2 713 380 287 107
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 135 939 106 866 242 805 43 920 7 835 60 495 68 330 311 135 281 103
50 000–99 999 78 518 63 693 142 211 26 093 4 542 32 828 37 370 179 581 279 99
30 000–49 999 80 551 61 423 141 974 26 044 4 681 33 468 38 149 180 123 283 105
20 000–29 999 74 590 54 902 129 492 25 007 4 412 29 302 33 714 163 206 285 106
15 000–19 999 65 853 46 828 112 681 19 134 3 481 23 144 26 625 139 306 289 108
10 000–14 999 83 404 56 787 140 191 24 096 4 294 27 260 31 554 171 745 293 112
5 000– 9 999 95 982 68 364 164 346 29 138 4 902 30 889 35 791 200 137 292 110
1 000– 4 999 37 890 27 881 65 771 10 957 1 935 11 790 13 725 79 496 291 108
Együtt 652 727 486 744 1 139 471 204 389 36 082 249 176 285 258 1 424 729 286 106
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 1 507 852 2 359 356 76 403 479 2 838 305 122
5 000– 9 999 30 643 18 426 49 069 8 718 1 591 8 543 10 134 59 203 303 120
3 000– 4 999 71 224 46 519 117 743 21 704 3 618 20 204 23 822 141 565 298 115
2 000– 2 999 85 385 57 476 142 861 26 038 4 285 24 275 28 560 171 421 298 114
1 500– 1 999 63 458 42 592 106 050 19 297 3 151 18 112 21 263 127 313 299 115
1 000– 1 499 61 254 42 336 103 590 18 728 3 233 17 981 21 214 124 804 296 113
500– 999 63 847 43 774 107 621 19 449 3 276 18 726 22 002 129 623 296 113
200– 499 31 190 23 389 54 579 10 476 1 887 9 790 11 677 66 256 294 112
199 és kevesebb 5 524 4 758 10 282 2 227 430 2 011 2 441 12 723 289 108
Együtt 414 032 280 122 694 154 126 993 21 547 120 045 141 592 835 746 297 114
Összesen a fővárossal
együtt 1 241 126 935 640 2 176 766 404 799 71 853 464 761 536 614 2 713 380 287 107
Ebből:
50 000–99 999 78 518 63 693 142 211 26 093 4 542 32 828 37 370 179 581 279 99
30 000–49 999 80 551 61 423 141 974 26 044 4 681 33 468 38 149 180 123 283 105
20 000–29 999 74 590 54 902 129 492 25 007 4 412 29 302 33 714 163 206 285 106
15 000–19 999 65 853 46 828 112 681 19 134 3 481 23 144 26 625 139 306 289 108
10 000–14 999 84 911 57 639 142 550 24 452 4 370 27 663 32 033 174 583 294 112
5 000– 9 999 126 625 86 790 213 415 37 856 6 493 39 432 45 925 259 340 294 112
3 000– 4 999 100 734 68 134 168 868 30 262 5 096 29 256 34 352 203 220 296 113
2 000– 2 999 92 620 62 825 155 445 28 116 4 685 26 678 31 363 186 808 297 114
1 500– 1 999 64 143 43 134 107 277 19 526 3 186 18 302 21 488 128 765 299 115
3. Országos adatok 243
4.2.3.1 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint, 2011 (folytatás)
Házaspár és élettársi kapcsolat Apa Anya
Terület gyermek-
kel
gyermek
nélkül együtt
Ebből:
élettársi
kapcsolatgyermekkel
Egy
szülő
gyermek-
kel
együtt
Összesen
Száz
családra
jutó
családtag
Száz
családra
jutó
gyermek
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 345 326 273 729 619 055 123 916 23 361 147 778 171 139 790 194 283 105
2 Közép-Dunántúl 142 590 103 967 246 557 48 364 8 190 47 664 55 854 302 411 288 106
3 Nyugat-Dunántúl 133 723 95 065 228 788 34 299 6 452 41 479 47 931 276 719 287 104
4 Dél-Dunántúl 115 559 93 124 208 683 40 900 6 859 42 275 49 134 257 817 283 102
5 Észak-
Magyarország 150 092 110 847 260 939 45 448 8 136 56 260 64 396 325 335 291 111
6 Észak-Alföld 194 997 135 198 330 195 54 863 9 355 66 608 75 963 406 158 295 114
7 Dél-Alföld 158 839 123 710 282 549 57 009 9 500 62 697 72 197 354 746 284 104
Főváros
1 Budapest 174 367 168 774 343 141 73 417 14 224 95 540 109 764 452 905 271 95
Megyék
7 Bács-Kiskun 65 437 49 522 114 959 23 107 3 718 24 491 28 209 143 168 286 106
4 Baranya 46 607 38 455 85 062 16 804 2 906 17 678 20 584 105 646 282 101
7 Békés 43 327 36 333 79 660 16 073 2 649 17 447 20 096 99 756 281 101
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 85 786 60 612 146 398 26 580 4 649 33 215 37 864 184 262 296 116
7 Csongrád 50 075 37 855 87 930 17 829 3 133 20 759 23 892 111 822 284 106
2 Fejér 56 373 40 521 96 894 19 432 3 133 18 237 21 370 118 264 289 107
3 Győr-Moson-
Sopron 61 864 42 700 104 564 15 188 2 865 17 590 20 455 125 019 289 106
6 Hajdú-Bihar 70 614 48 018 118 632 19 019 3 450 24 674 28 124 146 756 296 115
5 Heves 38 772 30 907 69 679 11 829 2 045 13 582 15 627 85 306 285 103
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 48 525 37 701 86 226 17 310 2 793 18 125 20 918 107 144 287 107
2 Komárom-
Esztergom 39 672 29 070 68 742 14 581 2 472 14 250 16 722 85 464 287 106
5 Nógrád 25 534 19 328 44 862 7 039 1 442 9 463 10 905 55 767 287 106
1 Pest 170 959 104 955 275 914 50 499 9 137 52 238 61 375 337 289 299 117
4 Somogy 39 197 31 174 70 371 14 227 2 321 14 577 16 898 87 269 283 102
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 75 858 49 479 125 337 18 534 3 112 23 809 26 921 152 258 301 118
4 Tolna 29 755 23 495 53 250 9 869 1 632 10 020 11 652 64 902 284 101
3 Vas 34 911 24 016 58 927 7 985 1 727 11 151 12 878 71 805 288 106
2 Veszprém 46 545 34 376 80 921 14 351 2 585 15 177 17 762 98 683 287 105
3 Zala 36 948 28 349 65 297 11 126 1 860 12 738 14 598 79 895 281 100
Ország összesen 1 241 126 935 640 2 176 766 404 799 71 853 464 761 536 614 2 713 380 287 107
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 244
4.3 Lakásállomány
4.3.1 A lakások száma
4.3.1.1 A lakóegységek rendeltetése és lakóik, 2011
Lakás
Terület lakott nem lakott együtt
Lakott
üdülő
Lakás és
lakott üdülő
együtt
Lakott
egyéb
lakóegység
Összesen
Száz lakott
lakásra és
lakott
üdülőre jutó
lakó
Főváros 787 057 118 071 905 128 277 905 405 327 905 732 213
Megyeszékhely 722 272 72 441 794 713 1 074 795 787 1 012 796 799 233
Többi megyei jogú város 105 965 10 260 116 225 102 116 327 59 116 386 244
Többi város 1 191 679 122 977 1 314 656 3 641 1 318 297 1 981 1 320 278 257
Városok együtt 2 806 973 323 749 3 130 722 5 094 3 135 816 3 379 3 139 195 238
Községek, nagyközségek 1 097 130 154 124 1 251 254 3 232 1 254 486 1 792 1 256 278 272
Ország összesen 3 904 103 477 873 4 381 976 8 326 4 390 302 5 171 4 395 473 248
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 475 694 50 351 526 045 451 526 496 728 527 224 234
50 000–99 999 261 948 24 162 286 110 644 286 754 230 286 984 238
30 000–49 999 261 048 26 043 287 091 459 287 550 387 287 937 242
20 000–29 999 229 042 24 929 253 971 670 254 641 625 255 266 249
15 000–19 999 189 712 16 283 205 995 340 206 335 216 206 551 256
10 000–14 999 228 007 22 068 250 075 772 250 847 321 251 168 265
5 000– 9 999 268 928 27 976 296 904 880 297 784 392 298 176 261
1 000– 4 999 105 537 13 866 119 403 601 120 004 153 120 157 263
Együtt 2 019 916 205 678 2 225 594 4 817 2 230 411 3 052 2 233 463 248
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 3 329 348 3 677 27 3 704 1 3 705 300
5 000– 9 999 74 722 7 229 81 951 343 82 294 103 82 397 282
3 000– 4 999 183 338 19 554 202 892 847 203 739 363 204 102 273
2 000– 2 999 225 650 25 280 250 930 593 251 523 408 251 931 270
1 500– 1 999 166 736 19 903 186 639 490 187 129 186 187 315 274
1 000– 1 499 165 542 20 755 186 297 381 186 678 242 186 920 270
500– 999 168 746 27 362 196 108 388 196 496 217 196 713 273
200– 499 89 995 25 102 115 097 145 115 242 233 115 475 267
199 és kevesebb 19 072 8 591 27 663 18 27 681 39 27 720 249
Együtt 1 097 130 154 124 1 251 254 3 232 1 254 486 1 792 1 256 278 272
Összesen a fővárossal
együtt 3 904 103 477 873 4 381 976 8 326 4 390 302 5 171 4 395 473 248
Ebből:
50 000–99 999 261 948 24 162 286 110 644 286 754 230 286 984 238
30 000–49 999 261 048 26 043 287 091 459 287 550 387 287 937 242
20 000–29 999 229 042 24 929 253 971 670 254 641 625 255 266 249
15 000–19 999 189 712 16 283 205 995 340 206 335 216 206 551 256
10 000–14 999 231 336 22 416 253 752 799 254 551 322 254 873 265
5 000– 9 999 343 650 35 205 378 855 1 223 380 078 495 380 573 265
3 000– 4 999 264 707 29 901 294 608 1 426 296 034 470 296 504 271
2 000– 2 999 246 537 28 068 274 605 597 275 202 426 275 628 269
1 500– 1 999 168 681 20 416 189 097 500 189 597 213 189 810 273
3. Országos adatok 245
4.3.1.1 A lakóegységek rendeltetése és lakóik, 2011 (folytatás)
Lakás
Terület lakott nem lakott együtt
Lakott
üdülő
Lakás és
lakott üdülő
együtt
Lakott
egyéb
lakóegység
Összesen
Száz lakott
lakásra és
lakott
üdülőre jutó
lakó
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 1 215 833 160 190 1 376 023 2 830 1 378 853 956 1 379 809 236
2 Közép-Dunántúl 411 917 38 379 450 296 2 270 452 566 864 453 430 255
3 Nyugat-Dunántúl 375 684 49 160 424 844 674 425 518 353 425 871 255
4 Dél-Dunántúl 358 940 45 758 404 698 685 405 383 1 109 406 492 252
5 Észak-
Magyarország 453 780 54 187 507 967 429 508 396 492 508 888 258
6 Észak-Alföld 559 857 59 774 619 631 787 620 418 902 621 320 259
7 Dél-Alföld 528 092 70 425 598 517 651 599 168 495 599 663 239
Főváros
1 Budapest 787 057 118 071 905 128 277 905 405 327 905 732 213
Megyék
7 Bács-Kiskun 209 924 28 994 238 918 275 239 193 282 239 475 242
4 Baranya 149 612 16 694 166 306 524 166 830 623 167 453 249
7 Békés 148 778 17 811 166 589 69 166 658 86 166 744 235
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 255 334 28 550 283 884 217 284 101 411 284 512 262
7 Csongrád 169 390 23 620 193 010 307 193 317 127 193 444 238
2 Fejér 159 714 13 787 173 501 1 209 174 710 376 175 086 257
3 Győr-Moson-
Sopron 169 530 18 438 187 968 378 188 346 103 188 449 256
6 Hajdú-Bihar 207 784 21 876 229 660 291 229 951 478 230 429 255
5 Heves 120 291 14 742 135 033 78 135 111 63 135 174 250
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 153 293 18 687 171 980 403 172 383 269 172 652 246
2 Komárom-
Esztergom 117 452 9 370 126 822 576 127 398 280 127 678 253
5 Nógrád 78 155 10 895 89 050 134 89 184 18 89 202 254
1 Pest 428 776 42 119 470 895 2 553 473 448 629 474 077 278
4 Somogy 119 901 20 551 140 452 123 140 575 332 140 907 256
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 198 780 19 211 217 991 93 218 084 155 218 239 274
4 Tolna 89 427 8 513 97 940 38 97 978 154 98 132 252
3 Vas 96 648 13 299 109 947 103 110 050 79 110 129 258
2 Veszprém 134 751 15 222 149 973 485 150 458 208 150 666 254
3 Zala 109 506 17 423 126 929 193 127 122 171 127 293 251
Ország összesen 3 904 103 477 873 4 381 976 8 326 4 390 302 5 171 4 395 473 248
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 246
4.3.2 A lakások tulajdon és használati mód szerint
4.3.2.1 A lakások és lakott üdülők szobaszám, tulajdonjelleg és használati jogcím szerint, 2011
Szobaszám Tulajdonjelleg Használati jogcím
magán-
személy
önkor-
mány-
zat
más
intéz-
mény,
szerve-
zet
Terület 1 2 3 4–
tulajdona
tulaj-
donosi bérleti
más
jogcímű
Lakás és
lakott
üdülő
együtt
Főváros 168 695 354 798 245 054 136 858 838 233 45 226 21 946 674 874 95 976 16 484 905 405
Megyeszékhely 82 764 349 718 224 794 138 511 748 334 35 910 11 543 635 416 77 315 10 615 795 787
Többi megyei jogú város 11 761 50 386 31 587 22 593 110 781 3 776 1 770 95 594 9 153 1 320 116 327
Többi város 105 264 494 378 433 880 284 775 1 278 412 24 907 14 978 1 117 054 65 034 13 232 1 318 297
Városok együtt 368 484 1 249 280 935 315 582 737 2 975 760 109 819 50 237 2 522 938 247 478 41 651 3 135 816
Községek, nagyközségek 87 642 426 136 453 293 287 415 1 231 759 10 392 12 335 1 059 492 29 878 10 992 1 254 486
Ország összesen 456 126 1 675 416 1 388 608 870 152 4 207 519 120 211 62 572 3 582 430 277 356 52 643 4 390 302
Népesség-
nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 55 012 229 720 150 112 91 652 493 787 24 923 7 786 415 552 53 171 7 422 526 496
50 000–99 999 28 336 123 871 79 346 55 201 271 519 10 999 4 236 233 958 25 204 3 430 286 754
30 000–49 999 29 458 121 396 83 977 52 719 275 594 8 224 3 732 238 378 19 902 3 227 287 550
20 000–29 999 22 083 105 984 75 969 50 605 246 215 5 497 2 929 212 260 14 520 2 932 254 641
15 000–19 999 15 252 77 645 66 457 46 981 200 248 3 923 2 164 177 438 10 575 2 039 206 335
10 000–14 999 19 546 88 872 85 566 56 863 242 971 5 207 2 669 213 938 12 306 2 535 250 847
5 000– 9 999 21 676 108 355 105 735 62 018 290 880 3 955 2 949 256 128 11 063 2 617 297 784
1 000– 4 999 8 426 38 639 43 099 29 840 116 313 1 865 1 826 100 412 4 761 965 120 004
Együtt 199 789 894 482 690 261 445 879 2 137 527 64 593 28 291 1 848 064 151 502 25 167 2 230 411
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 217 993 1 183 1 311 3 682 7 15 3 283 51 22 3 704
5 000– 9 999 5 363 24 942 26 799 25 190 81 115 462 717 72 232 2 082 751 82 294
3 000– 4 999 14 357 65 346 73 082 50 954 200 543 1 335 1 861 177 261 5 071 1 853 203 739
2 000– 2 999 16 587 83 809 93 333 57 794 247 452 1 833 2 238 218 183 5 971 2 089 251 523
1 500– 1 999 12 246 61 744 69 585 43 554 183 827 1 670 1 632 160 867 4 691 1 668 187 129
1 000– 1 499 12 964 63 132 67 923 42 659 182 857 1 767 2 054 159 516 4 737 1 670 186 678
500– 999 13 876 69 535 71 890 41 195 192 178 2 087 2 231 162 725 4 731 1 678 196 496
200– 499 9 238 44 301 40 758 20 945 112 905 1 032 1 305 87 002 2 136 1 002 115 242
199 és kevesebb 2 794 12 334 8 740 3 813 27 200 199 282 18 423 408 259 27 681
Együtt 87 642 426 136 453 293 287 415 1 231 759 10 392 12 335 1 059 492 29 878 10 992 1 254 486
Összesen a fővárossal
együtt 456 126 1 675 416 1 388 608 870 152 4 207 519 120 211 62 572 3 582 430 277 356 52 643 4 390 302
Ebből:
50 000–99 999 28 336 123 871 79 346 55 201 271 519 10 999 4 236 233 958 25 204 3 430 286 754
30 000–49 999 29 458 121 396 83 977 52 719 275 594 8 224 3 732 238 378 19 902 3 227 287 550
20 000–29 999 22 083 105 984 75 969 50 605 246 215 5 497 2 929 212 260 14 520 2 932 254 641
15 000–19 999 15 252 77 645 66 457 46 981 200 248 3 923 2 164 177 438 10 575 2 039 206 335
10 000–14 999 19 763 89 865 86 749 58 174 246 653 5 214 2 684 217 221 12 357 2 557 254 551
5 000– 9 999 27 039 133 297 132 534 87 208 371 995 4 417 3 666 328 360 13 145 3 368 380 078
3 000– 4 999 20 801 95 785 105 979 73 469 290 039 2 756 3 239 254 743 8 783 2 607 296 034
2 000– 2 999 18 293 90 943 102 258 63 708 270 409 2 197 2 596 238 050 6 819 2 265 275 202
1 500– 1 999 12 432 62 390 70 304 44 471 186 195 1 716 1 686 162 663 4 827 1 691 189 597
3. Országos adatok 247
4.3.2.1 A lakások és lakott üdülők szobaszám, tulajdonjelleg és használati jogcím szerint,
2011 (folytatás)
Szobaszám Tulajdonjelleg Használati jogcím
magán-
személy
önkor-
mány-
zat
más
intéz-
mény,
szerve-
zet
Terület 1 2 3 4–
tulajdona
tulaj-
donosi bérleti
más
jogcímű
Lakás és
lakott
üdülő
együtt
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 202 899 499 177 397 288 279 489 1 301 876 49 342 27 635 1 084 837 112 081 21 745 1 378 853
2 Közép-Dunántúl 37 063 186 302 131 234 97 967 437 499 8 336 6 731 383 634 25 623 4 930 452 566
3 Nyugat-
Dunántúl 34 529 158 526 138 195 94 268 405 233 14 609 5 676 343 621 29 290 3 447 425 518
4 Dél-Dunántúl 27 716 136 891 141 986 98 790 389 760 10 237 5 386 331 181 24 098 4 346 405 383
5 Észak-
Magyarország 41 272 199 712 173 619 93 793 490 095 13 135 5 166 424 695 24 850 4 664 508 396
6 Észak-Alföld 57 085 253 363 208 474 101 496 602 714 11 906 5 798 525 460 28 820 6 364 620 418
7 Dél-Alföld 55 562 241 445 197 812 104 349 580 342 12 646 6 180 489 002 32 594 7 147 599 168
Főváros
1 Budapest 168 695 354 798 245 054 136 858 838 233 45 226 21 946 674 874 95 976 16 484 905 405
Megyék
7 Bács-Kiskun 23 869 88 626 80 297 46 401 233 050 3 666 2 477 195 831 11 433 2 935 239 193
4 Baranya 13 098 62 339 54 140 37 253 159 366 5 562 1 902 135 748 12 391 1 997 166 830
7 Békés 14 906 72 431 54 457 24 864 162 450 2 732 1 476 139 824 7 282 1 741 166 658
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 24 517 116 442 94 890 48 252 271 789 9 031 3 281 236 802 16 002 2 747 284 101
7 Csongrád 16 787 80 388 63 058 33 084 184 842 6 248 2 227 153 347 13 879 2 471 193 317
2 Fejér 12 735 74 250 50 955 36 770 169 612 2 393 2 705 149 673 9 224 2 026 174 710
3 Győr-Moson-
Sopron 14 376 67 688 62 560 43 722 178 599 7 071 2 676 153 427 14 826 1 655 188 346
6 Hajdú-Bihar 24 139 95 948 71 303 38 561 223 143 4 700 2 108 192 810 12 650 2 615 229 951
5 Heves 8 823 49 326 48 287 28 675 131 854 2 090 1 167 113 642 5 426 1 301 135 111
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 15 755 78 711 55 339 22 578 166 827 3 489 2 067 144 085 7 897 1 714 172 383
2 Komárom-
Esztergom 12 008 55 277 35 894 24 219 121 875 3 868 1 655 107 832 8 674 1 522 127 398
5 Nógrád 7 932 33 944 30 442 16 866 86 452 2 014 718 74 251 3 422 616 89 184
1 Pest 34 204 144 379 152 234 142 631 463 643 4 116 5 689 409 963 16 105 5 261 473 448
4 Somogy 9 638 46 554 48 995 35 388 135 071 3 228 2 276 111 224 7 395 1 405 140 575
6 Szabolcs-
Szatmár-Bereg 17 191 78 704 81 832 40 357 212 744 3 717 1 623 188 565 8 273 2 035 218 084
4 Tolna 4 980 27 998 38 851 26 149 95 323 1 447 1 208 84 209 4 312 944 97 978
3 Vas 9 927 43 291 33 908 22 924 104 264 4 406 1 380 88 505 7 467 779 110 050
2 Veszprém 12 320 56 775 44 385 36 978 146 012 2 075 2 371 126 129 7 725 1 382 150 458
3 Zala 10 226 47 547 41 727 27 622 122 370 3 132 1 620 101 689 6 997 1 013 127 122
Ország összesen 456 126 1 675 416 1 388 608 870 152 4 207 519 120 211 62 572 3 582 430 277 356 52 643 4 390 302
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 248
4.3.2.2 A lakások és lakott üdülők építési év szerint, 2011
Terület 1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Összesen
Főváros 300 423 70 379 104 688 168 659 116 592 39 793 54 729 50 142 905 405
Megyeszékhely 80 842 69 821 140 252 222 803 148 492 51 169 49 791 32 617 795 787
Többi megyei jogú város 16 646 12 338 17 603 30 774 16 783 8 663 8 048 5 472 116 327
Többi város 207 157 150 547 202 659 310 059 225 229 91 684 72 088 58 874 1 318 297
Városok együtt 605 068 303 085 465 202 732 295 507 096 191 309 184 656 147 105 3 135 816
Községek, nagyközségek 287 134 227 872 188 174 201 919 166 309 88 782 54 569 39 727 1 254 486
Ország összesen 892 202 530 957 653 376 934 214 673 405 280 091 239 225 186 832 4 390 302
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 55 438 45 630 87 527 142 040 100 302 36 616 35 280 23 663 526 496
50 000–99 999 29 748 22 626 51 968 81 796 49 344 19 305 19 380 12 587 286 754
30 000–49 999 40 527 31 493 47 003 73 579 46 310 16 836 16 997 14 805 287 550
20 000–29 999 38 045 29 473 41 374 62 211 42 388 16 068 13 912 11 170 254 641
15 000–19 999 28 799 18 640 31 175 53 715 35 466 15 151 12 731 10 658 206 335
10 000–14 999 39 468 27 322 36 247 59 407 45 281 18 259 13 764 11 099 250 847
5 000– 9 999 51 258 40 398 46 763 65 807 51 537 19 857 12 386 9 778 297 784
1 000– 4 999 21 362 17 124 18 457 25 081 19 876 9 424 5 477 3 203 120 004
Együtt 304 645 232 706 360 514 563 636 390 504 151 516 129 927 96 963 2 230 411
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 220 240 445 768 570 498 576 387 3 704
5 000– 9 999 11 102 9 916 10 893 14 861 12 647 9 564 7 804 5 507 82 294
3 000– 4 999 36 631 31 249 30 287 37 700 31 310 17 167 10 958 8 437 203 739
2 000– 2 999 52 233 44 132 38 373 45 405 37 451 16 917 9 463 7 549 251 523
1 500– 1 999 37 828 34 968 28 292 31 802 26 999 13 258 7 958 6 024 187 129
1 000– 1 499 41 550 36 998 28 798 30 144 24 806 12 501 6 970 4 911 186 678
500– 999 52 594 40 962 30 532 27 644 22 204 11 824 6 530 4 206 196 496
200– 499 41 353 23 745 17 241 12 078 9 058 5 921 3 599 2 247 115 242
199 és kevesebb 13 623 5 662 3 313 1 517 1 264 1 132 711 459 27 681
Együtt 287 134 227 872 188 174 201 919 166 309 88 782 54 569 39 727 1 254 486
Összesen a fővárossal
együtt 892 202 530 957 653 376 934 214 673 405 280 091 239 225 186 832 4 390 302
Ebből:
50 000–99 999 29 748 22 626 51 968 81 796 49 344 19 305 19 380 12 587 286 754
30 000–49 999 40 527 31 493 47 003 73 579 46 310 16 836 16 997 14 805 287 550
20 000–29 999 38 045 29 473 41 374 62 211 42 388 16 068 13 912 11 170 254 641
15 000–19 999 28 799 18 640 31 175 53 715 35 466 15 151 12 731 10 658 206 335
10 000–14 999 39 688 27 562 36 692 60 175 45 851 18 757 14 340 11 486 254 551
5 000– 9 999 62 360 50 314 57 656 80 668 64 184 29 421 20 190 15 285 380 078
3 000– 4 999 52 201 44 179 44 614 57 345 46 698 24 691 15 429 10 877 296 034
2 000– 2 999 57 201 47 964 42 059 50 066 41 205 18 364 10 168 8 175 275 202
1 500– 1 999 38 298 35 150 28 531 32 270 27 454 13 593 8 167 6 134 189 597
3. Országos adatok 249
4.3.2.2 A lakások és lakott üdülők építési év szerint, 2011 (folytatás)
Terület 1946 előtt 1946–
1960
1961–
1970
1971–
1980
1981–
1990
1991–
2000
2001–
2005
2006–
2011 Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 363 404 115 785 165 885 260 600 188 467 92 207 100 966 91 539 1 378 853
2 Közép-Dunántúl 66 197 71 490 76 215 104 821 71 410 25 512 20 992 15 929 452 566
3 Nyugat-Dunántúl 72 024 51 506 71 472 90 642 61 809 30 548 28 292 19 225 425 518
4 Dél-Dunántúl 90 990 55 818 60 413 82 139 63 112 22 716 17 641 12 554 405 383
5 Észak-
Magyarország 85 773 94 360 91 194 110 955 76 010 25 298 14 328 10 478 508 396
6 Észak-Alföld 75 680 74 913 100 341 147 196 116 851 50 239 33 497 21 701 620 418
7 Dél-Alföld 138 134 67 085 87 856 137 861 95 746 33 571 23 509 15 406 599 168
Főváros
1 Budapest 300 423 70 379 104 688 168 659 116 592 39 793 54 729 50 142 905 405
Megyék
7 Bács-Kiskun 54 341 27 864 35 534 51 719 38 726 14 745 9 945 6 319 239 193
4 Baranya 38 620 24 050 25 035 30 899 26 581 8 639 7 483 5 523 166 830
7 Békés 40 305 21 316 24 558 37 834 27 825 7 614 4 552 2 654 166 658
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 45 748 49 979 51 531 65 408 43 670 14 807 7 140 5 818 284 101
7 Csongrád 43 488 17 905 27 764 48 308 29 195 11 212 9 012 6 433 193 317
2 Fejér 24 512 28 392 26 822 40 545 27 737 10 769 9 079 6 854 174 710
3 Győr-Moson-
Sopron 28 160 22 522 31 218 39 827 27 263 13 705 14 708 10 943 188 346
6 Hajdú-Bihar 24 486 22 542 34 052 55 746 47 491 19 963 15 242 10 429 229 951
5 Heves 22 816 24 018 23 981 28 066 20 223 7 238 5 302 3 467 135 111
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 32 039 23 513 29 601 39 963 28 748 8 575 5 625 4 319 172 383
2 Komárom-
Esztergom 17 048 21 809 25 107 30 392 19 306 5 452 4 375 3 909 127 398
5 Nógrád 17 209 20 363 15 682 17 481 12 117 3 253 1 886 1 193 89 184
1 Pest 62 981 45 406 61 197 91 941 71 875 52 414 46 237 41 397 473 448
4 Somogy 26 036 19 264 21 894 29 820 21 207 9 411 7 582 5 361 140 575
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 19 155 28 858 36 688 51 487 40 612 21 701 12 630 6 953 218 084
4 Tolna 26 334 12 504 13 484 21 420 15 324 4 666 2 576 1 670 97 978
3 Vas 24 306 11 799 18 767 23 181 14 683 7 148 5 895 4 271 110 050
2 Veszprém 24 637 21 289 24 286 33 884 24 367 9 291 7 538 5 166 150 458
3 Zala 19 558 17 185 21 487 27 634 19 863 9 695 7 689 4 011 127 122
Ország összesen 892 202 530 957 653 376 934 214 673 405 280 091 239 225 186 832 4 390 302
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 250
4.3.3 A lakások mérete: alapterület, szobaszám
4.3.3.1 A lakások és lakott üdülők alapterület szerint, 2011
–29 30–39 40–49 50–59 60–79 80–99 100–
Terület m² alapterületű lakás
Összesen
Egy
lakásra
jutó
alapterület,
m²
Főváros 49 154 121 878 140 464 198 979 199 077 93 522 102 331 905 405 64
Megyeszékhely 19 414 64 426 101 881 220 226 173 066 96 327 120 447 795 787 69
Többi megyei jogú város 1 813 7 488 13 076 31 092 24 429 17 408 21 021 116 327 73
Többi város 13 915 49 296 89 105 217 326 302 568 303 914 342 173 1 318 297 81
Városok együtt 84 296 243 088 344 526 667 623 699 140 511 171 585 972 3 135 816 73
Községek, nagyközségek 8 077 22 568 51 264 96 833 284 218 363 673 427 853 1 254 486 88
Ország összesen 92 373 265 656 395 790 764 456 983 358 874 844 1 013 825 4 390 302 77
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 13 662 46 895 66 035 140 455 116 811 63 105 79 533 526 496 69
50 000–99 999 5 501 17 983 36 394 77 610 61 707 39 089 48 470 286 754 71
30 000–49 999 4 940 18 564 30 113 72 994 64 309 44 940 51 690 287 550 73
20 000–29 999 3 238 12 230 22 057 54 412 57 820 49 637 55 247 254 641 77
15 000–19 999 2 289 7 814 14 271 41 170 45 467 44 203 51 121 206 335 80
10 000–14 999 2 665 8 038 15 835 36 386 58 274 61 438 68 211 250 847 83
5 000– 9 999 1 883 6 429 14 017 33 516 70 100 83 706 88 133 297 784 85
1 000– 4 999 964 3 257 5 340 12 101 25 575 31 531 41 236 120 004 88
Együtt 35 142 121 210 204 062 468 644 500 063 417 649 483 641 2 230 411 76
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 38 122 267 325 771 949 1 232 3 704 88
5 000– 9 999 806 1 967 3 418 6 604 17 293 22 654 29 552 82 294 91
3 000– 4 999 1 749 4 493 8 385 15 257 43 995 59 766 70 094 203 739 88
2 000– 2 999 1 387 4 218 10 195 18 996 54 959 74 054 87 714 251 523 88
1 500– 1 999 1 111 3 256 7 759 14 142 41 270 54 376 65 215 187 129 88
1 000– 1 499 1 071 2 929 7 277 13 989 42 032 54 190 65 190 186 678 88
500– 999 996 3 054 7 514 14 995 46 217 57 096 66 624 196 496 88
200– 499 700 1 965 5 018 9 812 29 547 32 919 35 281 115 242 85
199 és kevesebb 219 564 1 431 2 713 8 134 7 669 6 951 27 681 82
Együtt 8 077 22 568 51 264 96 833 284 218 363 673 427 853 1 254 486 88
Összesen a fővárossal
együtt 92 373 265 656 395 790 764 456 983 358 874 844 1 013 825 4 390 302 77
Ebből:
50 000–99 999 5 501 17 983 36 394 77 610 61 707 39 089 48 470 286 754 71
30 000–49 999 4 940 18 564 30 113 72 994 64 309 44 940 51 690 287 550 73
20 000–29 999 3 238 12 230 22 057 54 412 57 820 49 637 55 247 254 641 77
15 000–19 999 2 289 7 814 14 271 41 170 45 467 44 203 51 121 206 335 80
10 000–14 999 2 703 8 160 16 102 36 711 59 045 62 387 69 443 254 551 83
5 000– 9 999 2 689 8 396 17 435 40 120 87 393 106 360 117 685 380 078 86
3 000– 4 999 2 509 6 934 12 592 24 580 63 807 84 027 101 585 296 034 88
2 000– 2 999 1 550 4 895 11 131 21 478 59 980 80 365 95 803 275 202 88
1 500– 1 999 1 130 3 361 7 899 14 329 41 705 54 903 66 270 189 597 88
3. Országos adatok 251
4.3.3.1 A lakások és lakott üdülők alapterület szerint, 2011 (folytatás)
–29 30–39 40–49 50–59 60–79 80–99 100–
Terület m² alapterületű lakás
Összesen
Egy
lakásra
jutó
alapterület,
m²
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 54 821 139 530 170 189 253 410 307 758 206 399 246 746 1 378 853 72
2 Közép-Dunántúl 5 146 20 910 41 445 93 694 92 079 90 373 108 919 452 566 78
3 Nyugat-Dunántúl 4 409 15 906 33 281 72 202 88 244 90 626 120 850 425 518 82
4 Dél-Dunántúl 5 540 17 964 31 751 69 305 86 514 84 320 109 989 405 383 81
5 Észak-
Magyarország 7 892 24 494 33 871 94 246 111 311 107 252 129 330 508 396 79
6 Észak-Alföld 7 966 24 951 43 859 93 520 154 546 146 081 149 495 620 418 79
7 Dél-Alföld 6 599 21 901 41 394 88 079 142 906 149 793 148 496 599 168 80
Főváros
1 Budapest 49 154 121 878 140 464 198 979 199 077 93 522 102 331 905 405 64
Megyék
7 Bács-Kiskun 3 281 9 761 13 569 33 008 56 599 61 285 61 690 239 193 81
4 Baranya 2 858 10 717 15 649 34 266 33 792 29 229 40 319 166 830 77
7 Békés 1 091 3 222 9 310 23 419 39 916 46 318 43 382 166 658 82
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 5 755 17 135 19 096 56 539 58 980 54 483 72 113 284 101 78
7 Csongrád 2 227 8 918 18 515 31 652 46 391 42 190 43 424 193 317 77
2 Fejér 1 628 7 615 15 555 37 021 35 150 36 051 41 690 174 710 78
3 Győr-Moson-
Sopron 1 866 7 766 15 630 30 929 33 818 40 171 58 166 188 346 83
6 Hajdú-Bihar 4 174 13 115 19 261 37 895 58 946 50 307 46 253 229 951 75
5 Heves 861 3 983 8 124 21 589 33 280 32 666 34 608 135 111 81
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 1 679 5 657 12 658 27 347 48 646 45 466 30 930 172 383 76
2 Komárom-
Esztergom 1 511 6 725 13 138 31 084 22 622 22 539 29 779 127 398 76
5 Nógrád 1 276 3 376 6 651 16 118 19 051 20 103 22 609 89 184 79
1 Pest 5 667 17 652 29 725 54 431 108 681 112 877 144 415 473 448 86
4 Somogy 1 650 5 051 11 378 20 148 31 300 31 676 39 372 140 575 82
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 2 113 6 179 11 940 28 278 46 954 50 308 72 312 218 084 84
4 Tolna 1 032 2 196 4 724 14 891 21 422 23 415 30 298 97 978 84
3 Vas 1 369 3 685 7 825 18 752 24 397 23 826 30 196 110 050 82
2 Veszprém 2 007 6 570 12 752 25 589 34 307 31 783 37 450 150 458 80
3 Zala 1 174 4 455 9 826 22 521 30 029 26 629 32 488 127 122 81
Ország összesen 92 373 265 656 395 790 764 456 983 358 874 844 1 013 825 4 390 302 77
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 252
4.3.4 A lakások felszereltésége, komfortossága
4.3.4.1 A lakások és lakott üdülők felszereltség szerint, 2011
Hálózati Házi Köz- Házi
vízvezetékkel
Meleg
folyóvízzel
Vízöblítéses
WC-vel csatornával Terület
ellátott lakás
Összesen
Főváros 903 309 1 291 895 366 890 903 869 133 35 467 905 405
Megyeszékhely 776 305 12 760 774 412 775 710 737 923 51 142 795 787
Többi megyei jogú város 114 317 898 112 669 112 850 95 802 19 413 116 327
Többi város 1 240 374 36 961 1 225 212 1 226 163 1 048 391 228 944 1 318 297
Városok együtt 3 034 305 51 910 3 007 659 3 005 626 2 751 249 334 966 3 135 816
Községek, nagyközségek 1 106 771 51 995 1 077 227 1 076 164 594 645 564 121 1 254 486
Ország összesen 4 141 076 103 905 4 084 886 4 081 790 3 345 894 899 087 4 390 302
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 511 122 10 868 512 053 512 961 487 826 34 164 526 496
50 000–99 999 283 193 1 761 280 224 280 600 253 724 31 230 286 754
30 000–49 999 274 898 7 593 273 867 274 183 250 549 31 942 287 550
20 000–29 999 240 538 9 075 240 719 241 294 211 631 37 982 254 641
15 000–19 999 198 484 3 762 196 153 196 364 181 695 20 551 206 335
10 000–14 999 233 470 8 887 232 179 232 207 202 200 40 157 250 847
5 000– 9 999 275 448 7 411 267 854 267 403 203 474 79 385 297 784
1 000– 4 999 113 843 1 262 109 244 109 711 91 017 24 088 120 004
Együtt 2 130 996 50 619 2 112 293 2 114 723 1 882 116 299 499 2 230 411
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 3 659 21 3 587 3 592 2 797 883 3 704
5 000– 9 999 77 452 2 227 76 090 75 971 44 434 35 245 82 294
3 000– 4 999 179 287 12 967 180 998 180 623 105 122 87 132 203 739
2 000– 2 999 224 430 9 974 219 013 219 256 131 498 102 906 251 523
1 500– 1 999 164 713 8 290 161 499 161 622 95 294 77 709 187 129
1 000– 1 499 165 010 6 968 159 518 159 885 87 511 84 467 186 678
500– 999 171 332 6 745 163 788 163 568 81 862 96 215 196 496
200– 499 98 744 3 775 92 428 91 790 40 031 62 488 115 242
199 és kevesebb 22 144 1 028 20 306 19 857 6 096 17 076 27 681
Együtt 1 106 771 51 995 1 077 227 1 076 164 594 645 564 121 1 254 486
Összesen a fővárossal
együtt 4 141 076 103 905 4 084 886 4 081 790 3 345 894 899 087 4 390 302
Ebből:
50 000–99 999 283 193 1 761 280 224 280 600 253 724 31 230 286 754
30 000–49 999 274 898 7 593 273 867 274 183 250 549 31 942 287 550
20 000–29 999 240 538 9 075 240 719 241 294 211 631 37 982 254 641
15 000–19 999 198 484 3 762 196 153 196 364 181 695 20 551 206 335
10 000–14 999 237 129 8 908 235 766 235 799 204 997 41 040 254 551
5 000– 9 999 352 900 9 638 343 944 343 374 247 908 114 630 380 078
3 000– 4 999 266 892 14 063 265 276 265 201 175 255 105 700 296 034
2 000– 2 999 246 769 10 120 240 206 240 611 149 296 107 593 275 202
1 500– 1 999 167 117 8 304 163 846 163 976 97 369 78 052 189 597
3. Országos adatok 253
4.3.4.1 A lakások és lakott üdülők felszereltség szerint, 2011 (folytatás)
Hálózati Házi Köz- Házi
vízvezetékkel
Meleg
folyóvízzel
Vízöblítéses
WC-vel csatornával Terület
ellátott lakás
Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 1 344 936 23 448 1 343 136 1 338 337 1 205 843 162 541 1 378 853
2 Közép-Dunántúl 439 251 5 917 430 128 433 299 378 086 67 082 452 566
3 Nyugat-Dunántúl 412 422 3 574 402 816 402 967 352 442 63 554 425 518
4 Dél-Dunántúl 385 787 5 816 372 491 373 748 280 105 111 498 405 383
5 Észak-
Magyarország 461 049 12 659 449 000 451 326 366 803 106 905 508 396
6 Észak-Alföld 568 686 13 156 550 911 550 326 411 178 170 664 620 418
7 Dél-Alföld 528 945 39 335 536 404 531 787 351 437 216 843 599 168
Főváros
1 Budapest 903 309 1 291 895 366 890 903 869 133 35 467 905 405
Megyék
7 Bács-Kiskun 204 857 22 057 213 892 212 468 129 398 97 516 239 193
4 Baranya 159 375 3 029 155 639 156 311 122 529 39 875 166 830
7 Békés 150 845 6 090 146 884 145 590 94 124 62 811 166 658
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 253 805 7 769 247 971 249 828 204 181 57 393 284 101
7 Csongrád 173 243 11 188 175 628 173 729 127 915 56 516 193 317
2 Fejér 168 645 2 851 165 251 166 468 135 595 35 901 174 710
3 Győr-Moson-
Sopron 183 803 2 028 181 797 182 210 165 123 20 708 188 346
6 Hajdú-Bihar 212 994 6 020 209 154 208 089 164 021 54 993 229 951
5 Heves 127 039 1 753 122 705 123 102 96 966 31 826 135 111
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 158 694 2 786 151 130 151 367 119 006 42 474 172 383
2 Komárom-
Esztergom 123 895 2 010 121 824 122 816 114 075 11 830 127 398
5 Nógrád 80 205 3 137 78 324 78 396 65 656 17 686 89 184
1 Pest 441 627 22 157 447 770 447 434 336 710 127 074 473 448
4 Somogy 133 233 1 561 127 601 128 380 94 214 40 580 140 575
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 196 998 4 350 190 627 190 870 128 151 73 197 218 084
4 Tolna 93 179 1 226 89 251 89 057 63 362 31 043 97 978
3 Vas 106 372 663 102 773 102 678 83 441 23 594 110 050
2 Veszprém 146 711 1 056 143 053 144 015 128 416 19 351 150 458
3 Zala 122 247 883 118 246 118 079 103 878 19 252 127 122
Ország összesen 4 141 076 103 905 4 084 886 4 081 790 3 345 894 899 087 4 390 302
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 254
4.3.4.2 A lakások és lakott üdülők komfortosság szerint, 2011
Terület Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli Szükség- és
egyéb lakás Összesen
Főváros 640 995 228 955 16 445 10 999 8 011 905 405
Megyeszékhely 564 748 197 592 12 614 16 441 4 392 795 787
Többi megyei jogú város 81 970 28 508 2 500 2 679 670 116 327
Többi város 756 723 439 584 41 138 73 484 7 368 1 318 297
Városok együtt 2 044 436 894 639 72 697 103 603 20 441 3 135 816
Községek, nagyközségek 562 484 479 879 55 459 149 357 7 307 1 254 486
Ország összesen 2 606 920 1 374 518 128 156 252 960 27 748 4 390 302
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 385 497 118 450 8 634 11 071 2 844 526 496
50 000–99 999 199 761 76 009 4 330 4 985 1 669 286 754
30 000–49 999 173 437 94 553 7 151 10 545 1 864 287 550
20 000–29 999 158 572 76 973 7 444 10 254 1 398 254 641
15 000–19 999 135 385 57 100 5 109 7 714 1 027 206 335
10 000–14 999 141 820 84 809 7 867 14 885 1 466 250 847
5 000– 9 999 148 587 111 610 11 525 24 539 1 523 297 784
1 000– 4 999 60 382 46 180 4 192 8 611 639 120 004
Együtt 1 403 441 665 684 56 252 92 604 12 430 2 230 411
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 2 886 648 72 92 6 3 704
5 000– 9 999 50 726 23 385 2 764 4 985 434 82 294
3 000– 4 999 106 909 68 285 8 552 18 565 1 428 203 739
2 000– 2 999 114 850 97 537 11 012 26 682 1 442 251 523
1 500– 1 999 82 911 73 866 7 833 21 517 1 002 187 129
1 000– 1 499 80 101 74 596 8 242 22 761 978 186 678
500– 999 77 156 81 019 9 186 28 040 1 095 196 496
200– 499 39 975 48 517 5 985 20 049 716 115 242
199 és kevesebb 6 970 12 026 1 813 6 666 206 27 681
Együtt 562 484 479 879 55 459 149 357 7 307 1 254 486
Összesen a fővárossal
együtt 2 606 920 1 374 518 128 156 252 960 27 748 4 390 302
Ebből:
50 000–99 999 199 761 76 009 4 330 4 985 1 669 286 754
30 000–49 999 173 437 94 553 7 151 10 545 1 864 287 550
20 000–29 999 158 572 76 973 7 444 10 254 1 398 254 641
15 000–19 999 135 385 57 100 5 109 7 714 1 027 206 335
10 000–14 999 144 706 85 457 7 939 14 977 1 472 254 551
5 000– 9 999 199 313 134 995 14 289 29 524 1 957 380 078
3 000– 4 999 154 389 103 037 11 705 24 986 1 917 296 034
2 000– 2 999 125 419 107 596 11 969 28 647 1 571 275 202
1 500– 1 999 84 420 74 663 7 872 21 623 1 019 189 597
3. Országos adatok 255
4.3.4.2 A lakások és lakott üdülők komfortosság szerint, 2011 (folytatás)
Terület Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli Szükség- és
egyéb lakás Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 953 707 353 357 29 593 31 142 11 054 1 378 853
2 Közép-Dunántúl 309 644 113 752 11 046 15 965 2 159 452 566
3 Nyugat-Dunántúl 268 081 127 019 9 618 18 926 1 874 425 518
4 Dél-Dunántúl 226 201 138 156 12 108 26 508 2 410 405 383
5 Észak-
Magyarország 254 244 184 093 17 500 49 580 2 979 508 396
6 Észak-Alföld 303 526 232 683 21 171 59 650 3 388 620 418
7 Dél-Alföld 291 517 225 458 27 120 51 189 3 884 599 168
Főváros
1 Budapest 640 995 228 955 16 445 10 999 8 011 905 405
Megyék
7 Bács-Kiskun 110 039 96 459 10 047 21 114 1 534 239 193
4 Baranya 109 750 42 593 4 735 8 746 1 006 166 830
7 Békés 75 968 65 289 8 769 15 859 773 166 658
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 153 150 89 245 9 700 30 306 1 700 284 101
7 Csongrád 105 510 63 710 8 304 14 216 1 577 193 317
2 Fejér 117 315 45 328 4 337 6 932 798 174 710
3 Győr-Moson-
Sopron 139 430 39 332 3 518 5 133 933 188 346
6 Hajdú-Bihar 131 231 71 927 7 739 17 706 1 348 229 951
5 Heves 62 162 57 800 4 130 10 267 752 135 111
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 69 375 77 226 7 010 17 785 987 172 383
2 Komárom-
Esztergom 93 943 25 853 3 297 3 661 644 127 398
5 Nógrád 38 932 37 048 3 670 9 007 527 89 184
1 Pest 312 712 124 402 13 148 20 143 3 043 473 448
4 Somogy 64 494 60 583 3 873 10 808 817 140 575
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 102 920 83 530 6 422 24 159 1 053 218 084
4 Tolna 51 957 34 980 3 500 6 954 587 97 978
3 Vas 64 969 35 481 2 894 6 192 514 110 050
2 Veszprém 98 386 42 571 3 412 5 372 717 150 458
3 Zala 63 682 52 206 3 206 7 601 427 127 122
Ország összesen 2 606 920 1 374 518 128 156 252 960 27 748 4 390 302
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 256
4.3.5 Az épületek, lakóházak száma, jellemzői
4.3.5.1 A lakóházak és üdülőépületek magassága és nagysága, 2011
1 2–3 4–10 11– Terület Földszintes Emeletes
lakásos Összesen
Főváros 149 217 41 533 125 543 25 324 17 750 22 124 190 750
Megyeszékhely 266 659 35 236 251 834 15 442 14 073 20 494 301 895
Többi megyei jogú város 49 901 5 220 47 213 2 902 2 433 2 571 55 121
Többi város 926 057 31 691 893 636 30 436 18 887 14 740 957 748
Városok együtt 1 391 834 113 680 1 318 226 74 104 53 143 59 929 1 505 514
Községek, nagyközségek 1 211 386 3 581 1 198 516 12 836 2 882 684 1 214 967
Ország összesen 2 603 220 117 261 2 516 742 86 940 56 025 60 613 2 720 481
Népesség-nagyságcsoport
Városok Budapest nélkül
100 000– 176 936 23 020 167 044 10 433 9 113 13 323 199 956
50 000–99 999 105 699 13 412 99 723 6 516 5 763 7 099 119 111
30 000–49 999 132 854 10 609 124 947 6 906 5 490 6 113 143 463
20 000–29 999 149 025 7 876 141 500 7 329 3 561 4 496 156 901
15 000–19 999 132 757 5 786 127 398 4 975 3 174 2 987 138 543
10 000–14 999 187 870 5 596 181 046 6 593 3 665 2 154 193 466
5 000– 9 999 255 264 3 992 250 734 4 093 3 230 1 192 259 256
1 000– 4 999 102 212 1 856 100 291 1 935 1 397 441 104 068
Együtt 1 242 617 72 147 1 192 683 48 780 35 393 37 805 1 314 764
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 3 282 32 3 174 105 31 3 3 314
5 000– 9 999 75 652 712 73 518 2 342 383 108 76 364
3 000– 4 999 195 301 643 192 808 2 429 513 180 195 944
2 000– 2 999 241 222 888 238 937 2 219 758 192 242 110
1 500– 1 999 180 466 536 178 726 1 681 472 122 181 002
1 000– 1 499 182 116 393 180 541 1 598 326 41 182 509
500– 999 192 619 266 191 075 1 507 266 28 192 885
200– 499 113 391 100 112 581 777 120 9 113 491
199 és kevesebb 27 337 11 27 156 178 13 1 27 348
Együtt 1 211 386 3 581 1 198 516 12 836 2 882 684 1 214 967
Összesen a fővárossal
együtt 2 603 220 117 261 2 516 742 86 940 56 025 60 613 2 720 481
Ebből:
50 000–99 999 105 699 13 412 99 723 6 516 5 763 7 099 119 111
30 000–49 999 132 854 10 609 124 947 6 906 5 490 6 113 143 463
20 000–29 999 149 025 7 876 141 500 7 329 3 561 4 496 156 901
15 000–19 999 132 757 5 786 127 398 4 975 3 174 2 987 138 543
10 000–14 999 191 152 5 628 184 220 6 698 3 696 2 157 196 780
5 000– 9 999 330 916 4 704 324 252 6 435 3 613 1 300 335 620
3 000– 4 999 273 718 2 045 269 692 3 979 1 532 543 275 763
2 000– 2 999 261 470 1 291 258 890 2 508 1 092 267 262 761
1 500– 1 999 182 538 574 180 718 1 762 506 124 183 112
3. Országos adatok 257
4.3.5.1 A lakóházak és üdülőépületek magassága és nagysága, 2011 (folytatás)
1 2–3 4–10 11– Terület Földszintes Emeletes
lakásos Összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-
Magyarország 528 656 48 521 486 219 43 274 23 004 24 631 577 177
2 Közép-Dunántúl 280 874 12 507 273 792 7 001 5 499 7 055 293 381
3 Nyugat-Dunántúl 265 282 13 685 257 151 9 147 7 022 5 635 278 967
4 Dél-Dunántúl 273 053 9 941 266 330 6 641 4 902 5 104 282 994
5 Észak-
Magyarország 355 988 10 444 350 084 5 667 4 650 6 026 366 432
6 Észak-Alföld 467 665 10 191 461 874 5 571 5 036 5 349 477 856
7 Dél-Alföld 431 702 11 972 421 292 9 639 5 912 6 813 443 674
Főváros
1 Budapest 149 217 41 533 125 543 25 324 17 750 22 124 190 750
Megyék
7 Bács-Kiskun 182 927 4 185 178 284 4 341 2 304 2 176 187 112
4 Baranya 93 580 5 514 89 927 3 704 2 561 2 889 99 094
7 Békés 130 888 2 344 128 038 2 429 1 175 1 584 133 232
5 Borsod-Abaúj-
Zemplén 188 223 6 130 184 240 3 700 2 531 3 880 194 353
7 Csongrád 117 887 5 443 114 970 2 869 2 433 3 053 123 330
2 Fejér 112 956 3 834 110 422 2 491 1 445 2 414 116 790
3 Győr-Moson-
Sopron 112 578 6 981 109 386 4 187 3 402 2 577 119 559
6 Hajdú-Bihar 156 814 4 248 153 415 2 964 2 155 2 506 161 062
5 Heves 99 806 2 855 98 923 1 127 1 256 1 352 102 661
6 Jász-Nagykun-
Szolnok 134 431 2 628 132 946 1 435 1 372 1 303 137 059
2 Komárom-
Esztergom 71 857 4 120 69 374 2 305 1 789 2 497 75 977
5 Nógrád 67 959 1 459 66 921 840 863 794 69 418
1 Pest 379 439 6 988 360 676 17 950 5 254 2 507 386 427
4 Somogy 104 940 2 658 102 842 2 062 1 322 1 369 107 598
6 Szabolcs-Szatmár-
Bereg 176 420 3 315 175 513 1 172 1 509 1 540 179 735
4 Tolna 74 533 1 769 73 561 875 1 019 846 76 302
3 Vas 70 949 3 050 68 394 2 516 1 688 1 399 73 999
2 Veszprém 96 061 4 553 93 996 2 205 2 265 2 144 100 614
3 Zala 81 755 3 654 79 371 2 444 1 932 1 659 85 409
Ország összesen 2 603 220 117 261 2 516 742 86 940 56 025 60 613 2 720 481
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 258
4.3.6 Településrész
4.3.6.1 A lakóegységek és a magánháztartásban élő népesség száma bel- és külterületen, 2011
Magánháztartásban élő népesség Lakás, lakott üdülő, lakott egyéb lakóegység Terület
belterületen külterületen összesen belterületen külterületen összesen
Főváros 1 674 734 6 331 1 681 065 902 861 2 871 905 732
Megyeszékhely 1 629 159 60 090 1 689 249 770 199 26 600 796 799
Többi megyei jogú város 254 126 5 183 259 309 113 875 2 511 116 386
Többi város 2 970 516 102 270 3 072 786 1 268 684 51 594 1 320 278
Városok együtt 6 528 535 173 874 6 702 409 3 055 619 83 576 3 139 195
Községek, nagyközségek 2 874 688 120 102 2 994 790 1 189 736 66 542 1 256 278
Ország összesen 9 403 223 293 976 9 697 199 4 245 355 150 118 4 395 473
Népesség-nagyságcsoport
Városok a főváros nélkül
100 000– 1 067 770 47 966 1 115 736 506 275 20 949 527 224
50 000–99 999 612 835 11 413 624 248 281 659 5 325 286 984
30 000–49 999 611 727 21 298 633 025 277 782 10 155 287 937
20 000–29 999 553 115 19 041 572 156 245 771 9 495 255 266
15 000–19 999 474 113 12 160 486 273 200 446 6 105 206 551
10 000–14 999 577 418 28 267 605 685 237 338 13 830 251 168
5 000– 9 999 681 945 22 435 704 380 285 969 12 207 298 176
1 000– 4 999 274 878 4 963 279 841 117 518 2 639 120 157
Együtt 4 853 801 167 543 5 021 344 2 152 758 80 705 2 233 463
Községek, nagyközségek
10 000–14 999 9 666 387 10 053 3 601 104 3 705
5 000– 9 999 204 645 6 985 211 630 79 139 3 258 82 397
3 000– 4 999 465 147 38 923 504 070 183 871 20 231 204 102
2 000– 2 999 589 697 22 499 612 196 238 833 13 098 251 931
1 500– 1 999 440 800 17 072 457 872 177 835 9 480 187 315
1 000– 1 499 433 036 15 053 448 089 178 198 8 722 186 920
500– 999 450 569 11 869 462 438 189 603 7 110 196 713
200– 499 234 540 6 387 240 927 111 558 3 917 115 475
199 és kevesebb 46 588 927 47 515 27 098 622 27 720
Együtt 2 874 688 120 102 2 994 790 1 189 736 66 542 1 256 278
Összesen a fővárossal
együtt 9 403 223 293 976 9 697 199 4 245 355 150 118 4 395 473
Ebből:
50 000–99 999 612 835 11 413 624 248 281 659 5 325 286 984
30 000–49 999 611 727 21 298 633 025 277 782 10 155 287 937
20 000–29 999 553 115 19 041 572 156 245 771 9 495 255 266
15 000–19 999 474 113 12 160 486 273 200 446 6 105 206 551
10 000–14 999 587 084 28 654 615 738 240 939 13 934 254 873
5 000– 9 999 886 590 29 420 916 010 365 108 15 465 380 573
3 000– 4 999 677 572 43 300 720 872 273 992 22 512 296 504
2 000– 2 999 643 863 22 843 666 706 262 286 13 342 275 628
1 500– 1 999 445 620 17 306 462 926 180 218 9 592 189 810
3. Országos adatok 259
4.3.6.1 A lakóegységek és a magánháztartásban élő népesség száma bel- és külterületen, 2011
(folytatás)
Magánháztartásban élő népesség Lakás, lakott üdülő, lakott egyéb lakóegység Terület
belterületen külterületen összesen belterületen külterületen összesen
Régiók, megyék adatai
Régiók
1 Közép-Magyarország 2 827 178 53 278 2 880 456 1 355 399 24 410 1 379 809
2 Közép-Dunántúl 1 035 357 22 039 1 057 396 442 927 10 503 453 430
3 Nyugat-Dunántúl 948 431 12 606 961 037 419 214 6 657 425 871
4 Dél-Dunántúl 885 201 23 150 908 351 394 643 11 849 406 492
5 Észak-Magyarország 1 157 893 13 524 1 171 417 502 865 6 023 508 888
6 Észak-Alföld 1 401 073 54 937 1 456 010 594 770 26 550 621 320
7 Dél-Alföld 1 148 090 114 442 1 262 532 535 537 64 126 599 663
Főváros
1 Budapest 1 674 734 6 331 1 681 065 902 861 2 871 905 732
Megyék
7 Bács-Kiskun 444 134 64 362 508 496 204 974 34 501 239 475
4 Baranya 366 546 8 712 375 258 162 714 4 739 167 453
7 Békés 334 470 15 230 349 700 157 338 9 406 166 744
5 Borsod-Abaúj-Zemplén 660 996 10 296 671 292 280 293 4 219 284 512
7 Csongrád 369 486 34 850 404 336 173 225 20 219 193 444
2 Fejér 405 437 8 960 414 397 170 891 4 195 175 086
3 Győr-Moson-Sopron 431 320 4 241 435 561 186 274 2 175 188 449
6 Hajdú-Bihar 505 984 25 087 531 071 218 579 11 850 230 429
5 Heves 299 752 1 722 301 474 134 183 991 135 174
6 Jász-Nagykun-Szolnok 368 692 10 622 379 314 166 209 6 443 172 652
2 Komárom-Esztergom 292 034 7 103 299 137 124 542 3 136 127 678
5 Nógrád 197 145 1 506 198 651 88 389 813 89 202
1 Pest 1 152 444 46 947 1 199 391 452 538 21 539 474 077
4 Somogy 298 900 8 807 307 707 136 624 4 283 140 907
6 Szabolcs-Szatmár-Bereg 526 397 19 228 545 625 209 982 8 257 218 239
4 Tolna 219 755 5 631 225 386 95 305 2 827 98 132
3 Vas 247 653 1 704 249 357 109 100 1 029 110 129
2 Veszprém 337 886 5 976 343 862 147 494 3 172 150 666
3 Zala 269 458 6 661 276 119 123 840 3 453 127 293
Ország összesen 9 403 223 293 976 9 697 199 4 245 355 150 118 4 395 473
3. Országos adatok 261
Módszertani megjegyzések, fogalmak
A 2011. évi népszámlálás eszmei időpontja
A népszámlálás állapotfelvétel, egy adott időpontra vonatkozik. Az Európai Unió népszámlálási rendelete a
népszámlálás eszmei időpontját a 2011. évre írta elő, az országgyűlés a 2009. évi CXXXIX. törvényben
(népszámlálási törvény) 2011. október 1-je 0 órában határozta meg a pontos időpontot. Az előző, 2001. évi
népszámlálás eszmei időpontja február 1-jén 0 óra volt, a két népszámlálás között 10 év és 8 hónap telt el.
A népszámlálás eszmei időpontja
1870-ben január 1-jén 0 óra,
az 1880., az 1890., az 1900., az 1910., az 1920. és az 1930. években december 31-én éjfél,
1941-ben január 31-én éjfél,
1949-ben, 1960-ban, 1970-ben, 1980-ban és 1990-ben január 1-jén 0 óra
2001-ben február 1-jén 0 óra,
2011-ben október 1-jén 0 óra volt.
Területi egységek
Az adatokat a 2011. október 1-jei általános területbeosztásnak megfelelően közöljük, az ettől való eltérést
jelöljük.
Település
A település fogalma a közigazgatási egységet alkotó helységet (a fővárost, a főváros kerületeit, a megyei jogú
várost, a várost, a nagyközséget és a községet) foglalja magába.
Belterület a település azon része, amelynek területén a település igazgatási szervei és általában az ellátó
intézmények többsége található.
Külterület a település rendezési tervében meghatározott belterület határán kívül fekvő rész, amely általában
mező- vagy erdőgazdasági terület. A népszámlálási gyakorlatban azt tekintjük külterületi településrésznek, ahol
legalább egy személyt összeírtunk, vagy ahol legalább egy üres (nem lakott), de egyébként használható lakás van.
Régió
A régió több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt,
egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység.
A megyénkénti adatokat tartalmazó táblákban a régiók neve előtt található sorszám a régiót azonosítja,
ezért ugyanez a sorszám megtalálható az adott régióba tartozó megye (főváros) neve előtt is.
Statisztikai kistérség
A földrajzilag is összefüggő települések olyan együttese, amely a települések közötti valós munka-, lakóhelyi,
közlekedési, középfokú ellátási stb. kapcsolatokon alapul.
A statisztikai kistérségekre vonatkozó táblákban a kistérségek neve előtt található sorszám a kistérséget
azonosítja, ezért ugyanez a sorszám megtalálható az adott kistérségbe tartozó települések neve előtt is.
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 262
Járás
A járás a megye részét alkotó, annak felosztásával kialakított, települések meghatározott csoportját magában
foglaló közigazgatási területi egység, amely az illetékességi területek megállapításának az alapja. 2013. január
1-jétől összesen 175 járás jött létre.
A járásokra vonatkozó táblákban a járások neve előtt található sorszám a járást azonosítja, ezért ugyanez a
sorszám megtalálható az adott kistérségbe tartozó települések neve előtt is.
Területnagyság
A területnagyságra vonatkozó adatokat a kötet – a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Földügyi és térképészeti főosztálya nyilvántartásával egyezően – a 2011. január 1-jei állapotnak megfelelően,
hektárban tartalmazza.
Népesség, népmozgalom
Eltérés az előzetes és a végleges népességszám között
A 2012-ben, még a kérdőívek feldolgozása előtt, az adatfelvétel során kifejezetten az előzetes adatok
közzététele céljából gyűjtött információk alapján számítotthoz képest a népszámlálás végleges népességszáma
44 ezer fővel alacsonyabb. Ennek az az oka, hogy a részletes feldolgozás, a kérdőíveken szereplő valamennyi
lakcím és más logikai összefüggések vizsgálata során megállapítottuk, hogy 44 ezer fő ténylegesen egy másik
lakcímén él, ahol a népszámlálás szabályai szerint szintén számba vették.
A népesség számának megállapítása, népességkategóriák
A 2011. évi népszámlálás – a korábbi gyakorlattól eltérően – főszabály szerint minden személyt egy lakcímen,
az életvitelszerűen használt lakóhelyén írt össze, ez adja a népszámlálási lakónépesség alapját. Kivételt
képeztek ugyanakkor az egyszeri összeírás szabálya alól a háztartások azon tagjai, akik tanulás, munkavégzés
vagy egyéb ok miatt máshol (pl. kollégiumban, munkásszálláson, albérletben) laknak, de hetente, kéthetente,
havonta hazajárnak a családjukhoz. Róluk két helyen kellett kérdőívet kitölteni: az életvitelszerűen használt
lakóhelyen (pl. a kollégista gyermekről a kollégiumban) és a családi otthonban is. Természetesen ezek az
„időszakonként hazajáró” személyek is csak egyszer szerepelnek a lakónépességben, mégpedig az
életvitelszerűen használt lakóhely településén. A családi otthonban kitöltött kérdőívek alapján így
kialakíthatóvá válik egy olyan népességkategória is, amely a távol tanuló, dolgozó családtagokat a családdal
egyben tartva fontos információval szolgál a háztartásról mint gazdasági egységről, az eltartó és az eltartott
személyek gazdasági közösségéről.
Népesség
A népességadatok az 1870–1960-ig terjedő időszakban a jelenlévő népességre, az 1970–2011 közötti
időszakban az állandó és a lakónépességre vonatkoznak. Az adatok 1870–1890 között csak a polgári,
1900–2011 között az összes népesség számát foglalják magukba.
Jelenlévő népesség a népszámlálás eszmei időpontjában az összeírás helyén tartózkodó népesség.
Állandó népesség: az adott területen bejelentett lakóhellyel (állandó lakással) rendelkező személyek
adatait tartalmazza, függetlenül attól, hogy van-e máshol bejelentett tartózkodási helyük (ideiglenes lakásuk).
Ebbe a csoportba tartoznak azok a személyek is, akik valamely okból (munkavállalás, tanulás, diplomáciai,
kereskedelmi, tudományos megbízás teljesítése stb.) az eszmei időpontban átmenetileg külföldön
tartózkodtak, de bejelentett lakóhelyük (lakásuk) az adott területen volt.
3. Országos adatok 263
Lakónépesség
A népszámlálási lakónépességbe azok a személyek tartoznak, akiknek egyetlen lakóhelyük az összeírás helye,
illetve ha több lakóhellyel rendelkeznek, az összeírás helyét tekintik életvitelszerű lakóhelyüknek, éjszakai
pihenésüket általában, a hét nagyobb részében ott töltik. A hazánkban élő külföldiek akkor tartoznak bele a
lakónépességbe, ha legalább 12 hónapja életvitelszerűen Magyarországon élnek, vagy szándékoznak élni.
Nem tartoznak a lakónépességbe a 3 hónapnál rövidebb ideje Magyarországon tartózkodók. A fedél nélküli
hajléktalanok annak a településnek, budapesti kerületnek a lakónépességébe tartoznak, ahol a népszámlálás
során számba vették őket. Az átmenetileg – 12 hónapnál rövidebb ideig – külföldön tartózkodó magyar
állampolgárok a lakónépesség részét képezik. A népszámlálási lakónépesség tehát a tényleges népességet
jelenti, ezt a népességkategóriát használta már a 2001. évi népszámlálás is. A népszámlálási lakónépesség
fogalma igazodik a nemzetközileg elfogadott népszámlálási módszertanhoz is. A nemzetközi rendeletek és
ajánlások ugyanis a népességszámnak nem a hivatalos bejelentésen alapuló, hanem a tényleges lakóhely
szerinti megállapítását írják elő.
Az átmenetileg külföldön tartózkodók azok a személyek, akiknek Magyarországon van az állandó
otthonuk, de a népszámlálás eszmei időpontjában külföldön tartózkodtak, és távollétük teljes időtartama nem
érte el a 12 hónapot.
Népsűrűség: az adott terület 1 km²-ére jutó lakosok száma.
Tényleges szaporodás, illetve fogyás: az adott területen két egymást követő népszámlálásnál kimutatott
népességszám különbözete, ami 1870–1960 között az eszmei időpontban jelenlévő, 1970–2011 között pedig
a lakónépességre számított érték.
Természetes szaporodás, illetve fogyás: az adott területen az élveszületések és a halálozások egyenlege.
Élveszületés: a magzat világrajövetele, ha a magzat az életnek valamilyen jelét adta (pl. légzés,
szívműködés, az akaratlagos izmok határozott mozgása, köldökzsinór-pulzáció), tekintet nélkül arra, hogy
mennyi ideig volt az anya méhében és mennyi ideig élt.
Halálozás: az élet minden jelének végleges elmúlása az élveszületés után bármennyi idővel (az
életműködésnek a születés utáni megszűnése a feléledés képessége nélkül).
Vándorlási különbözet: a tényleges és a természetes szaporodás, illetve fogyás különbözete.
Az átlagos évenkénti szaporodás, illetve fogyás számítása azon hipotézisen alapul, hogy a népesség két
népszámlálási időpont között mértani haladvány szerint növekszik vagy csökken, vagyis a változási arány (r)
állandó. Számítási képlete:
)r+(1P=P n0n
ahonnan
1-PP=r n
0
n
Po = a népesség száma az időszak eleji népszámlálás időpontjában;
Pn = a népesség száma az időszak végi népszámlálás időpontjában;
n = a két népszámlálás között eltelt évek (töredék évek) száma
Korcsoportok
A népesség kormegoszlási adatainak részletezése a népszámlálások eszmei időpontjáig betöltött életkor
alapján, korcsoportok szerint történt. Az életkor, valamint a családi állapot szerinti megoszlást mutató
táblázatok az adatokat ötéves és összevont korcsoportonként tartalmazzák. A 2011. évi népszámlálás
adatfeldolgozásaiban az egyes korcsoportok a következő születési évjáratokat ölelik fel:
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 264
Ötéves korcsoportok
Korcsoport, éves Születési időpont
0 – 4 2006. október 1.–2011. szeptember 30.
5 – 9 2001. október 1.–2006. szeptember 30.
10–14 1996. október 1.–2001. szeptember 30.
15–19 1991. október 1.–1996. szeptember 30.
20–24 1986. október 1.–1991. szeptember 30.
25–29 1981. október 1.–1986. szeptember 30.
30–34 1976. október 1.–1981. szeptember 30.
35–39 1971. október 1.–1976. szeptember 30.
40–44 1966. október 1.–1971. szeptember 30.
45–49 1961. október 1.–1966. szeptember 30.
50–54 1956. október 1.–1961. szeptember 30.
55–59 1951. október 1.–1956. szeptember 30.
60–64 1946. október 1.–1951. szeptember 30.
65–69 1941. október 1.–1946. szeptember 30.
70–74 1936. október 1.–1941. szeptember 30.
75–79 1931. október 1.–1936. szeptember 30.
80–84 1926. október 1.–1931. szeptember 30.
85– 1926. szeptember 30. vagy korábbi
Összevont (főbb) korcsoportok
Korcsoport, éves Születési időpont
0–14 Gyermekkorú 2011. szeptember 30.–1996. október 1.
15–39 Fiatal aktív korú 1996. szeptember 30.–1971. október 1.
40–59 Idősebb aktív korú 1971. szeptember 30.–1951. október 1.
60– Időskorú 1951. szeptember 30. vagy korábbi
A táblázatok a lakás lakóit, illetve a háztartás tagjait a következő életkorok szerint csoportosítják:
Korcsoport, éves Születési időpont 0–29 Fiatalkorú 2011. szeptember 30.–1981. október 1.
30–59 Középkorú 1981. szeptember 30.– 1951. október 1. 60– Időskorú 1951. szeptember 30. vagy korábbi
Szülőképes korú nő: 15–49 éves.
Családi állapot
A népesség családi állapot szerinti csoportosítása az eszmei időpontban fennállott jogi helyzetnek
megfelelően történt.
Nőtlen, hajadon az a személy, aki még nem kötött házasságot és nem létesített bejegyzett élettársi
kapcsolatot.
Házas az a személy, aki házasságot kötött és házasságát jogerős bírói ítélet nem bontotta fel, függetlenül
attól, hogy házastársával együtt él-e.
Bejegyzett élettárs az a személy, aki anyakönyvvezető előtt létesített azonos nemű párjával élettársi
kapcsolatot. Jelen kötetben a bejegyzett élettársak a házasok, az özvegy bejegyzett élettársak az özvegyek, az
elvált bejegyzett élettársak az elváltak között szerepelnek.
Özvegy az a személy, aki házastársának halála után nem kötött újabb házasságot, és nem létesített
bejegyzett élettársi kapcsolatot.
3. Országos adatok 265
Elvált az a személy, akinek házasságát jogerőre emelkedett bírói ítélet bontotta fel, újabb házasságot nem
kötött, és nem létesített bejegyzett élettársi kapcsolatot.
A bírói ítélet nélkül különváltan élő személyek adatai a házasok adataiban szerepelnek. A házassági
kapcsolat nélkül együtt élő személyek (élettársak) családi állapotának meghatározása ugyancsak a jogi helyzet
alapján történt.
Élettársi kapcsolat
Élettársi kapcsolatban élő az a személy, aki házasságkötés nélkül tartósan házasságszerű kapcsolatban él,
függetlenül nemétől, családi állapotától, és attól, hogy az összeírás eszmei időpontjában közös háztartásban
él-e élettársával.
Termékenység
Termékenységen a 15 éves és idősebb nők élveszületett gyermekeinek száz azonos korú nőre jutó számát
értjük, függetlenül attól, hogy a gyermek az eszmei időpontban életben volt-e. Az élve született gyermekek
száma nem tartalmazza az örökbe fogadott vagy nevelt gyermekeket.
Állampolgárság
Valamely állam, politikai nemzet kötelékébe tartozást jelenti. Az állampolgárok összessége az állam jogi
népessége, amely különbözik a népszámlálási lakónépességtől, vagyis az állam területén életvitelszerűen élő
személyek összességétől.
Magyar állampolgárok
Azok a személyek, akiknek van magyar állampolgársága, függetlenül attól, hogy mellette másik
állampolgárságuk van-e. A 2010. évi XLIV. törvényben 2011. január 1-jétől bevezetett egyszerűsített
honosítás lehetővé tette a magyar felmenőkkel rendelkezők számára a magyar állampolgárság megszerzését
magyarországi lakóhely nélkül. A népszámlálási adatok az e törvény alapján állampolgárságot szerzettek közül
csak azokat tartalmazzák, akik a népszámlálás időpontjában életvitelszerűen Magyarországon éltek.
Külföldi állampolgárok
Azok az állampolgárok, akiknek nincs magyar állampolgárságuk, és nem hontalanok.
Hontalan
Állampolgárság nélküli személyek, akiket egyetlen állam sem tekint polgárának.
Iskolázottság
Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
A népesség iskolázottságának megállapítása az iskolarendszerű oktatás keretében szerzett legmagasabb
végzettség alapján történt.
Az adatok egyaránt tartalmazzák a nappali, esti és levelező tagozaton, illetve a távoktatási és más
formában szerzett végzettségeket.
Általános iskola 8. évfolyamnál alacsonyabb végzettségűek, akik legfeljebb az általános (elemi) iskola 1–7.
osztályát, a polgári iskola 1–3. osztályát, a hatosztályos középiskola 1. osztályát, valamint a nyolcosztályos
középiskola 1–3. osztályát végezték el, továbbá azok, akik egyetlen osztályt, évfolyamot sem végeztek el.
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 266
Általános iskola 8. évfolyam a végzettsége azoknak, akik az általános (elemi) iskola 8. osztályát, a polgári
iskola 4–6. osztályát végezték el és nincs magasabb végzettségük, valamint akik bármely középiskolában
végeztek el évfolyamokat, de sem szakmai oklevelet, sem érettségit nem szereztek.
Középfokú iskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel a végzettsége azoknak, akik szakmunkásképző
(iparitanuló-, tanonc- stb.) iskolában szakmunkás-bizonyítványt, valamint szakiskolában oklevelet,
szakképesítő bizonyítványt szereztek. A legmagasabb iskolai végzettség megállapításakor a korábbi
szakmunkásképző iskolai végzettségek közül csak az 1961-ben vagy később, az egészségügyi szakiskolai,
valamint a gép- és gyorsíró-iskolai végzettségek közül csak az 1976-ban vagy később, nappali tagozaton
szerzettek számítanak ebbe a kategóriába.
Érettségi a végzettsége azoknak, akik általános vagy szakmai érettségivel rendelkeznek, illetve érettségire
épülő szakképesítésük van, valamint akik az egyetem, főiskola stb. bármelyik évfolyamát elvégezték ugyan, de
oklevelet (diplomát) nem szereztek.
Egyetem, főiskola stb. oklevéllel a végzettsége azoknak, akik főiskolai (vagy azzal egyenértékű pl.
BA/BSc) oklevéllel, vagy egyetemi (vagy azzal egyenértékű pl. MA/MSc) oklevéllel rendelkeznek, továbbá
akik doktori (PhD- vagy DLA-) fokozatot szereztek.
A legmagasabb iskolai végzettség szerinti besorolástól eltérnek azok az adatok, amelyek egy-egy
jellegzetesebb végzettségi fokozatnak a megfelelő korú népességből számított arányszámait az annál
magasabb végzettségűek hozzászámításával mutatják ki (pl. a legalább érettségivel csoport arányszámai
tartalmazzák a felsőfokú oklevelet szerzett személyek adatait is).
Alapfokú végzettség: befejezett általános iskolai 8. évfolyam.
Középfokú végzettség: középfokú iskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel; illetve középfokú iskola
érettségivel.
Felsőfokú végzettség: egyetem, főiskola stb. oklevéllel.
Nyelvismeret
Beszélt nyelv az az élő vagy holt nyelv, amelyen a személy másokat megérteni és magát megértetni képes. A
népszámláláskor több nyelv ismeretének megjelölésére volt lehetőség. Ennek megfelelően a nyelvismeretet
kimutató táblázatokban az összeírt személy annyiszor szerepel, ahány nyelvet megjelölt.
Az anyanyelven kívül beszélt nyelvek bemutatásakor csak azon személyek nyelvismerete szerepel, akik az
anyanyelvi kérdésre válaszoltak. Az adott nyelven beszélők számából a nyelvet anyanyelven kívül beszélőkét
levonva az illető anyanyelvűek számát kapjuk, az összevontan, csoportonként közölt nyelvek kivételével.
Gazdasági aktivitás, ingázás
A népszámlálás eszmei időpontját megelőző héten végzett tevékenység alapján a népesség alapvetően két fő
csoportból, a gazdaságilag aktív, illetve a gazdaságilag nem aktív népességből áll.
A gazdaságilag aktív népesség a foglalkoztatottakból és a munkanélküliekből tevődik össze. A nemzetközi
ajánlásoknak megfelelően foglalkoztatottnak minősül minden 15 éves és idősebb személy, aki az eszmei
időpontot megelőző héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendszeres
foglalkozásától (pl. betegség miatti távollét, vagy fizetett, illetve fizetés nélküli szabadság miatt) csak
átmenetileg volt távol. Jövedelmet biztosító munkának számít annak jogi kereteitől függetlenül minden olyan
tevékenység, ami pénzjövedelmet vagy természetbeni juttatást biztosít. Ennek megfelelően foglalkoztatottak
mindazok, akik munkaviszonyban, kormánytisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyban, bírói,
ügyészi szolgálati viszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó tagsági viszonyban állnak bármely
3. Országos adatok 267
munkáltatóval, illetve munkaszerződéssel, vállalkozói engedéllyel rendelkeznek. Idetartozik a háztartáshoz
tartozó gazdaságban vagy vállalkozásban, segítő családtagként végzett rendszeres tevékenység, az alkalmi
munka, a közhasznú munkában, közmunkában való részvétel, illetve az egyéb nem szerződéses jogviszonyban
végzett munka is. A foglalkoztatottak közé tartoznak a nyugdíj, gyed, gyes, gyet mellett dolgozók, továbbá –
amennyiben az intézetben dolgoznak – a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak is.
Foglalkoztatottnak számítanak a 15 éves és idősebb nappali tagozatos tanulók is abban az esetben, ha az
eszmei időpontot megelőző héten legalább egy órát dolgoztak.
A foglalkoztatottakon belül megkülönböztetjük
az aktív keresők,
a nappali tagozatos tanulmányok mellett dolgozók,
a gyermekgondozási ellátás mellett dolgozók és
a nyugdíj, járadék mellett dolgozók csoportját.
Az 1990. évi és korábbi népszámlálások nem számolták a foglalkoztatottak (korábbi megnevezés: aktív
keresők) közé a nyugdíj, gyes, gyed mellett dolgozókat és a nappali tagozatos tanulmányok mellett
dolgozókat. A sorkatonai, tartalékos katonai szolgálatot teljesítő, valamint a büntetés-végrehajtási
intézetekben fogva tartott személyeket akkor tekintették foglalkoztatottnak, ha bevonulásuk, illetve büntetés-
végrehajtási intézetbe kerülésük előtt dolgoztak. Az idénymunkások, alkalmi munkások akkor is a
foglalkoztatottak közé számítottak, ha az eszmei időpontot megelőző héten nem dolgoztak.
A foglalkoztatottak számát és összetételét bemutató táblázatok minden esetben a 15 éves és idősebb
foglalkoztatottak adatait tartalmazzák, míg a népesség gazdasági aktivitását bemutató táblázatokban az 1990.
évi és korábbi népszámlálások aktív keresői között a 14 éves aktív keresők adatai is szerepelnek.
Munkanélküli az a személy, aki
az eszmei időpontot megelőző héten nem dolgozott,
az eszmei időpontot megelőző négy hét folyamán aktívan munkát keresett (állás után érdeklődött a
Munkaügyi Központnál, munkaközvetítő irodánál vagy magán-munkaközvetítőnél, személyesen vagy
írásban megkeresett valamilyen munkáltatót, munkavállalás céljából hirdetést adott fel, hirdetésre
válaszolt, rokonoknál, ismerősöknél érdeklődött munkaalkalom iránt vagy vállalkozás indítását
intézte), valamint
úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb két héten belül munkába tudna állni.
A munkanélküli minősítésnek nem feltétele a munkanélküli-ellátásban (pl. munkanélküli-járadék) való
részesülés.
A munkanélküliekről 1949 óta első ízben az 1990. évi népszámlálás gyűjtött adatokat. Az 1990. évi
népszámlálásnál nem tartoztak a munkanélküliek közé azok a munkaképes koron (14–59 éves férfi, 14–54
éves nő) felüli személyek, akik nyugdíjasként, továbbá a gyes, gyed igénybevétele mellett munkát kerestek.
Nem volt a munkanélküli minősítés feltétele az sem, hogy az érintett két héten belül munkába tud állni.
A gazdaságilag nem aktív népesség inaktív keresőkből és eltartottakból áll.
Inaktív keresők azok a személyek, akik a felvétel eszmei időpontjában keresőtevékenységet nem folytattak, de
keresettel, jövedelemmel rendelkeztek, így
a saját jogú nyugellátásban, nyugdíjszerű ellátásban, járadékban részesülők,
a hozzátartozói jogon folyósított nyugdíjban vagy egyéb ellátásban részesülők,
a gyermekgondozás (nevelés) címen ellátásban részesülők,
a szociális ellátásban részesülők, (ápolási díjban részesülők, szociális segélyezettek)
a vagyonukból vagy egyéb, nem munkával kapcsolatos jövedelemből élők (pl. akik földjük, nyaralójuk,
lakásuk bérbeadásából, bankbetétjük kamataiból, albérlő tartásából élnek).
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 268
Eltartottak azok a személyek, akik nem tartoznak az előbbiekben felsorolt kategóriák egyikébe sem, mert
általában keresettel, jövedelemmel nem rendelkeznek, és megélhetésükről magánszemély vagy intézmény
gondoskodik.
Ilyenek például
a 15 éven aluli nem tanuló gyermekek;
a keresőtevékenységet nem folytató, inaktív keresőnek nem minősülő nappali tagozaton tanulók (mindazok,
akik az iskolarendszerbe tartozó alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmények valamelyikének
nappali tagozatán folytatják tanulmányaikat, függetlenül attól, hogy részesülnek-e ösztöndíjban);
az egyéb eltartottak (a 15 éves és idősebb, nappali tagozaton nem tanuló eltartottak, mint pl. a
háztartásbeliek).
Az utolsó foglalkozás abbahagyása óta eltelt idő
Az inaktív keresők és a munkanélküliek esetében az utolsó foglalkozás abbahagyása óta 2011. október 1-jéig
eltelt idő megállapítása az utolsó munkaviszony megszűnésének éve és hónapja alapján történt.
A foglalkoztatottak napi ingázása
Annak megállapítása, hogy a foglalkoztatottak közül ki minősül naponta ingázónak, az életvitelszerű lakóhely
szerinti, illetve a munkahely szerinti település egyezőségén vagy különbözőségén alapul.
Jelen kötetben az ingázásra vonatkozó adatok előzetesek. Az ingázási adatok szoros összefüggésben állnak
a személy foglalkozásával és munkáltatójának főtevékenységével. Az ingázásra vonatkozó végleges adatok a
foglalkoztatottak adatait részletesen bemutató tematikus kötetben lesznek elérhetők.
Naponta ingázó az a foglalkoztatott, aki nem ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol ténylegesen
lakik. Napi ingázás szempontjából Budapest egyetlen településnek (közigazgatási egységnek) minősül, a
fővárosi kerületek közötti napi munkába járás nem minősül ingázásnak.
Helyben lakó és dolgozó: az a foglalkoztatott, aki ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol
életvitelszerűen lakik.
Az ún. változó településen dolgozók: azok a foglalkoztatottak, akik tevékenységüket rendszeresen más-
más településen végzik (pl. ügynök, piaci árus).
A népesség nemzetiségi hovatartozását befolyásoló tényezők
A nemzetiségi hovatartozást meghatározó kérdések az ún. különleges adatok közé tartoznak. A népszámlálási
törvény alapján a válaszadás e kérdésekre önkéntes volt.
A 2011. évi népszámlálásból a népesség nemzetiségi hovatartozását a nemzetiségi, az anyanyelv és a családi,
baráti közösségben használt nyelv kérdéseire adott válaszok alapján lehet meghatározni. Magyarországon
a többséget képviselő magyarság mellett a nemzetiségi törvény bejegyzett hazai nemzetiségnek tekinti
a bolgárokat, a cigányokat (romákat), a görögöket, a horvátokat, a lengyeleket, a németeket, az örményeket,
a románokat, a ruszinokat, a szerbeket, a szlovákokat, a szlovénokat és az ukránokat.
Az adatfelvételkor egy személy több nemzetiséghez tartozónak is vallhatta magát. Ennek megfelelően a
nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv szerinti táblázatokban az összeírt
személy annyiszor szerepel, ahány népcsoporthoz való kötődést megjelölt. A jelenlegi és a 2001-es közlés az
egyes népcsoportokba tartozó személyek számát tartalmazza.
A „nemzetiséghez tartozó” (2001-ben „hazai kisebbséghez tartozó”) kategória azokat a személyek
tartalmazza, akik akár nemzetiségi, akár anyanyelvi, akár családi, baráti közösségben használt nyelvként az
adott nemzetiséget megjelölték.
3. Országos adatok 269
Nemzetiség
A magyar népszámlálásoknál a nemzetiségi hovatartozás szempontjából minden összeírt személyt,
anyanyelvre való tekintet nélkül, olyan nemzetiségűként vesznek számba, amelyhez tartozónak minden
befolyásolástól mentesen vallotta magát.
Anyanyelv
Az az élő nyelv, amelyet az ember általában gyermekkorában (elsőként) tanul meg, amelyen családtagjaival
általában beszél, és amelyet minden befolyásolástól mentesen, a valósághoz hűen anyanyelvének vall. A némák
és a beszélni nem tudó csecsemők anyanyelve az a nyelv, amelyen hozzátartozóik rendszerint beszélnek.
Családi, baráti közösségben használt nyelv
A népszámlálási családfogalomtól eltérően, ennél a kérdésnél családi körnek tekintettük mindazon személyek
csoportját – lakóhelytől, országhatártól, rokonsági foktól függetlenül – akiket a megkérdezett családjának tekintett.
Vallás, felekezet
A vallási kérdés az ún. különleges adatok közé tartozik. A népszámlálási törvény alapján a válaszadás e kérdésre
önkéntes volt.
Az adatok az összeírt által megjelölt valláshoz, felekezethez, egyházhoz, vallási közösséghez való tartozást
mutatják. A vallás, felekezet kérdése nem terjedt ki a vallás gyakorlására, a vallásosságra, vagy valamely
egyházhoz, felekezethez, vallási közösséghez való adminisztratív tartozásra.
Az ortodox keresztények létszáma – eltérően a korábbi népszámlálások besorolásaitól – nem tartalmazza
az önálló örmény egyházakhoz és az önálló kopt egyházhoz tartozó személyeket. A kopt és örmény
keresztény vallásúak a „más vallási közösséghez, felekezethez tartozó” csoportban szerepelnek.
A „nem tartozik vallási közösséghez, felekezethez” kategóriába tartoznak azok a személyek, akik nem
ateisták, de nem érzik magukat vallási közösséghez, felekezethez tartozónak.
Az „ateista” kategóriába tartoznak azok a személyek, akik nem hisznek Isten létezésében, istentagadók.
Az 1.1.7.1 számú tábla 1949. évi vallási adatai az egyes megyék között 1949 óta bekövetkezett külterületi
változásokat nem tartalmazzák.
Fogyatékosság, tartós betegség
A fogyatékossági kérdések az ún. különleges adatok közé tartoznak. A népszámlálási törvény alapján a válaszadás
e kérdésekre önkéntes volt.
Fogyatékosságnak tekintjük azt a maradandó állapotot vagy sajátosságot, amikor a személy a testi,
értelmi, érzékszervi, mozgásszervi vagy kommunikációs képességét számottevően vagy egyáltalán nem
birtokolja, és ez jelentős mértékben gátolja a társadalmi életben való részvételében, a megszokott, a
hagyományosan elvárható életvitel gyakorlásában.
A népszámlálási kérdőív tételesen felsorolta a legjellemzőbb, leggyakrabban előforduló fogyatékosságokat.
Az összeírás alkalmával legfeljebb három fogyatékosságot lehetett feltüntetni. Ha egy személy egynél több
fogyatékosságot jelölt meg, akkor annyiszor van elszámolva a táblázatok fogyatékosságtípusokat tartalmazó
részénél, amennyi fogyatékosságot megjelölt. A táblázatok „fogyatékossággal élők” sorában azonban egy
személy csak egyszer szerepel.
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 270
Tartós betegség
A tartós betegségre vonatkozó kérdések az ún. különleges adatok közé tartoznak. A népszámlálási törvény
alapján a válaszadás e kérdésekre önkéntes volt.
Tartós betegségnek számít az olyan tartós egészségkárosodás, amely jelenleg nem gyógyítható, de
gyógyszerekkel vagy más terápiákkal kezelhető. Ilyen pl. a cukorbetegség, az asztma, a tüdőbaj, a magas
vérnyomás, a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, az ízületi betegségek.
Háztartás, család
Háztartás (magánháztartás)
Közös háztartásba az olyan együtt lakó személyek tartoznak, akik egy lakásban vagy annak egy részében
laknak, a létfenntartás (pl. étkezés, napi kiadások) költségeit – legalább részben – közösen viselik.
Ha a háztartás egy családból áll, a család és a háztartás lényegében azonos, a háztartás egycsaládos. Az
egycsaládos háztartás a családtól abban különbözik, hogy a családdal együtt élő rokon vagy nem rokon
személyeket (ideértve a családdal élő állami gondozott gyermekeket is) a családtagok száma nem, a háztartás
tagjainak száma viszont tartalmazza. Ha több család vezet közös háztartást, a háztartás többcsaládos. A két
vagy több családból álló háztartások tagjainak száma – hasonlóan az egycsaládos háztartásokhoz – a
háztartást alkotó családok tagjain kívül magába foglalja a családokkal élő, de külön családot nem alkotó
személyek számát is. Az egy vagy több családot magába foglaló háztartás az ún. családháztartás.
Azt a háztartást, ahol nem él család, nem családháztartásnak nevezzük. A nem családháztartás lehet:
egyszemélyes háztartás, amikor a háztartást egyetlen személy alkotja;
egyéb összetételű háztartás, amelyben csak családot nem alkotó személyek élnek, úgymint
o rokon személyek (pl. testvérek, az egyik nagyszülő bármilyen családi állapotú unokájával),
o nem rokon személyek háztartása (pl. barátok),
o rokon személyekből és a velük élő nem rokon személyekből álló háztartás (pl. két testvér a barátjukkal).
Háztartásban, családban élők
A háztartások és a családok adatainak feldolgozása ebben a kiadványban a népszámlálási lakónépességen
alapul. A háztartásban és a családban élők száma tehát nem tartalmazza azokat a személyeket, akik az
összeírás helye szerinti településen nem tartoznak a népszámlálási lakónépességbe. (Például ha egy háztartás
egy házaspárból és egy nőtlen gyermekből áll, a gyermek egy másik településen tanul és ténylegesen is ott
lakik, akkor a gyermek az összeírás helyén nem, hanem a másik településen tartozik a népszámlálási
lakónépességbe, ezért az összeírás helyén sem a háztartásban élők, sem a családban élők között nem szerepel.)
Intézeti háztartás
Az intézeti háztartás azoknak a népszámlálási lakónépességbe tartozó személyeknek a csoportja, akik intézetben
(pl. kollégium, idősek otthona, börtön) élnek, és ott közösségi elhelyezést vagy elhelyezést és ellátást kapnak.
Család
A család a házastársi vagy élettársi, illetve vérségi kapcsolatban együtt élők legszűkebb köre.
A család lehet:
párkapcsolaton alapuló, ezen belül
o házaspár nőtlen, hajadon gyermekkel vagy gyermek nélkül;
o élettársi kapcsolatban együtt élő két személy nőtlen, hajadon gyermekkel vagy gyermek nélkül; és
egy szülő (apa vagy anya) nőtlen, hajadon gyermekkel.
3. Országos adatok 271
Az 1949. és az 1960. évi adatoknál a gyermekek száma a házas, az özvegy és az elvált gyermekek, valamint
a szülő nélkül, nagyszülővel élő unokák számát is tartalmazza, illetve a családok száma magába foglalja a
nagyszülőből és unokából álló életközösségeket is.
Családi állás (családban, háztartásban betöltött szerep)
A családi állás az azonos háztartásban élő személyek egymáshoz fűződő rokonsági vagy egyéb (gazdasági)
kapcsolatát fejezi ki.
Férj, feleség: törvényes házasságban együtt élő férfi és nő.
Élettárs: házasságkötés nélkül, házasságszerű kapcsolatban együtt élő két személy, függetlenül családi
állapotuktól és attól, hogy különböző vagy azonos neműek. Az élettársi kapcsolatok száma tartalmazza a
bejegyzett, a nyilvántartásba vett vagy a bejegyzés, nyilvántartásba vétel nélkül együtt élőket.
Gyermekével egyedül élő szülő, apa vagy anya: az a személy, aki házastárs, élettárs nélkül él gyermekével
vagy gyermekeivel.
Gyermek: a férj, feleség, élettárs vagy apa, anya családi állású személyek gyermeke, ha nem alkot önálló
családot, függetlenül életkorától, családi állapotától és attól, hogy van-e saját megélhetési forrása. Gyermeknek
kell tekinteni az örökbe fogadott, a nevelt és a házasságon kívül született gyermeket is. A gyermekek számába
nem tartoznak bele az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett, illetve az állami gondozott gyermekek.
A háztartás- és családfeldolgozásokban gyermek csak a nőtlen, hajadon (azaz házasságot még soha nem
kötött) családi állapotú, gyermek családi állású személy lehet. Ekkor a gyermekként összeírt nem nőtlen, hajadon
személyek az egyéb rokonok között szerepelnek.
Felmenő rokon: a férj, feleség, élettárs, gyermekével egyedül élő szülő apja vagy anyja, nagyszülője,
dédszülője, apósa vagy anyósa.
Más rokon személy: az előző családi állású személyek közé nem sorolható, de az adott háztartásban élő
személy, aki a háztartás legalább egy tagjával rokonsági kapcsolatban van (pl. a házaspár valamely tagjának
testvére, nagybácsi, nagynéni, unokatestvér, egyik nagyszülő az unokájával).
Nem rokon személy: aki a család egyik tagjával sincs rokonsági kapcsolatban, pl. háztartási alkalmazott, barát.
Idetartozik az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett, illetve a nem örökbe fogadott állami gondozott gyermek.
Egyedülálló: az a személy, aki külön háztartásban egyedül él.
A háztartások, családok gazdasági aktivitási összetétele
A háztartások, illetve a családok gazdasági aktivitási összetételét az határozza meg, hogy a bennük élő személyek
gazdasági aktivitásuk alapján a négy főkategória (foglalkoztatott, munkanélküli, inaktív kereső, eltartott) közül
melyikbe tartoznak.
Foglalkoztatott Munkanélküli Inaktív kereső Eltartott Háztartások, családok gazdasági aktivitási összetétele személyek száma a háztartásban, családban
1, 2 és 3-nál több foglalkoztatottal >0 >=0 >=0 >=0 Nincs foglalkoztatott, munkanélküli van =0 >0 >=0 >=0 Nincs foglalkoztatott, inaktív kereső van =0 =0 >0 >=0 Nincs foglalkoztatott, csak eltartott van =0 =0 =0 >0 Csak foglalkoztatott van >0 =0 =0 >=0 Csak munkanélküli van =0 >0 =0 >=0 Csak inaktív kereső van =0 =0 >0 >=0 Csak eltartott van =0 =0 =0 >0 Foglalkoztatott és inaktív kereső van >0 =0 >0 >=0 Foglalkoztatott és munkanélküli van >0 >0 =0 >=0 Inaktív kereső és munkanélküli van =0 >0 >0 >=0 Foglalkoztatott, inaktív kereső és munkanélküli van >0 >0 >0 >=0
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 272
Háztartások lakáshasználati jogcíme
Tulajdonosi jogcíműek azok a háztartások, amelyekben a lakás tulajdonosa vagy haszonélvezője él, függetlenül
attól, hogy a lakás az adott személynek kizárólagos vagy résztulajdona. Idetartoznak azok a háztartások is,
amelyekben nem él ott a lakás tulajdonosa vagy haszonélvezője, de a háztartás legalább egy tagja vele rokoni
kapcsolatban van (pl. házastársa, élettársa, gyermeke, szülője, testvére, unokája), és a lakáshasználatért lakbért
nem fizet.
Bérleti jogcímű az a háztartás, amelyben olyan személy él, aki a lakás egészét – akár egyedül, akár más
személlyel közösen – használja, és ezért lakbért fizet. Idetartoznak a társbérletek (csak önkormányzati tulajdonú
lakásnál fordulhat elő) és a bérlőtársi viszony, amikor többen (pl. diákok) közösen bérelnek egy lakást. E csoport
tartalmazza a szolgálati lakásban lakó háztartásokat is, amikor a lakás használata a háztartás valamely tagjának
munka- vagy szolgálati viszonyához kapcsolódik, függetlenül attól, hogy a lakás használatáért fizet-e lakbért. A
bérleti jogcímű kategória egy alcsoportja a lakás egy részét bérlő háztartás is, ha a bérbeadóval közös lakásban
lakik, és tőle a lakásnak legalább egy helyiségét (pl. egy szobáját) egyedül, családtagjaival vagy akár más személlyel
együtt bérli, és ezért lakbért fizet.
Más jogcímen lakik a lakásban az a háztartás, amelynek lakáshasználati jogcíme az előbbi meghatározások
egyikébe sem sorolható be (pl. szívességi lakáshasználó, jogcím nélküli, lakásért eltartó).
Épület, lakás
Lakóegységek
A népszámlálás a személyeket lakóegységekben veszi számba, és a lakásviszonyok megismerése céljából a
személyekkel együtt összeírja a lakóegységeket is. A lakóegység fogalma a lakást, a lakott üdülőt és a lakott
egyéb lakóegységet foglalja magában.
Lakás
Az eredetileg állandó emberi szállás, tartózkodás (otthon) céljára épített, vagy lakássá átalakított, és jelenleg is
lakás céljára alkalmas, meghatározott rendeltetésű (lakó-, főző-, egészségügyi stb.) helyiségek egymással általában
műszakilag (építészetileg) is összefüggő egysége, melynek a közterületről, udvarról vagy az épületen belüli közös
térből (lépcsőház, folyosó stb.) önálló, külön bejárata van.
Egy lakásnak minősült az összeíráskor a műszakilag (építészetileg) összefüggő, belső átjárókkal összekötött
helyiségek csoportja akkor is, ha egy vagy több helyiség átjáróját ideiglenes jelleggel (nem befalazva) lezárták. Az
olyan, többnyire különálló helyiséget, építményt – mint pl. a családi házak nyári konyháját –, amelyet azzal a
céllal építettek, hogy a lakás részét képezze, a lakáshoz tartozónak tekintettük, ha azt a főépületben lakó háztartás
használta. Az albérletbe kiadott, vagyis idegen háztartás által használt nyári konyha azonban külön lakóegységet
képez. Ha az eredetileg összefüggő helyiségeket önálló lakás kialakítása céljából műszakilag megosztották
(leválasztották), akkor a hajdani egy lakást a leválasztás utáni állapotnak megfelelő számú lakásként kellett
összeírni. Két vagy több, korábban különálló lakás műszakilag (pl. belső ajtókkal) összekötve már csak egy lakást
képez.
Üdülő
Jellemzően pihenésre, üdülésre épített, illetve használt lakóegység. A 2011. évi népszámlálás során a lakott
üdülők összeírása történt meg – azoké, melyekben legalább egy személy életvitelszerűen élt. A lakott üdülők
adatai a lakott lakások adataival összevontan szerepelnek.
3. Országos adatok 273
A népszámlálási hagyományoknak megfelelően a lakások és a lakott üdülők együttesen képezik a
lakásállományt.
Lakott egyéb lakóegység
Ebbe a kategóriába tartoznak a lakott gazdasági helyiségek (raktár, présház, istálló műhely, mosókonyha,
üzlethelyiség, garázs stb.), illetve ideiglenes, mozgó vagy egyéb létesítmény lakott helyiségei (kunyhó, lakókocsi
stb.), továbbá az épület telkére épített, önálló háztartás (pl. al- vagy ágybérlő) által lakóhelyként használt olyan
különálló létesítmény, amely a lakás fogalmának nem felel meg (pl. nyári konyha).
Lakottság, a lakóegység használata
Lakott a lakás, az üdülő, az egyéb lakóegység, ha abban legalább egy személy rendszeresen, életvitelszerűen
tartózkodott az összeírás eszmei időpontjában. Azok a lakások, amelyekben laktak ugyan, de lakóik (pl. a
diplomáciai testületek tagjai és családjuk) nem tartoztak az összeírás körébe, nem lakottnak tekintettük.
A 2001. évi népszámláláskor az összeírás körébe nem tartozó személyek által lakott lakások a lakott lakások
között szerepeltek. Az összehasonlíthatóság érdekében a 2001. évi lakott lakásokra vonatkozó adatokat a 2011.
évi fogalom szerint módosítottuk.
Nem lakott a lakás, ha abban az összeírás eszmei időpontjában rendszeresen, életvitelszerűen senki sem
tartózkodott. A nem lakott lakásokat a használat szerint megkülönböztetve a következőképpen csoportosítjuk:
csak idényszerűen, másodlagosan lakott lakások; a más célra használt lakások, melyeket az összeírás idején nem
eredeti rendeltetésüknek megfelelően, hanem pl. irodaként, orvosi rendelőként, műhelyként használtak, és
átalakítás nélkül nem alkalmasak az eredeti rendeltetés szerinti használatra; a ténylegesen nem lakott, üres
lakások, melyek eredeti rendeltetésüknek megfelelnek (nincsenek átalakítva és más célra sem használják), de az
adatfelvétel eszmei időpontjában nem volt lakójuk.
Tulajdonjelleg
A lakások tulajdonjellege a lakás teljes egészére vonatkozik, és független attól, hogy a lakásnak egy vagy több
tulajdonosa van-e (közös tulajdon), a tulajdonos a lakásban lakik vagy sem, illetve hogy a benne összeírt
személyek milyen jogcímen laknak a lakásban.
Lakáshasználati jogcím
A lakás egészére vonatkozó használati jogcím azonos a lakást használó háztartás jogcímével. Ha a lakásban
több háztartás él, a lakás annak a háztartásnak a lakáshasználati jogcímét kapta, amelyik a „Háztartások
lakáshasználati jogcíme” alatti felsorolásban előbb található.
A lakás helyiségei
Szoba a közvetlen, természetes megvilágítással és szellőzéssel (ajtóval, ablakkal) rendelkező, legalább 4 m2
alapterületű, alvás vagy nappali tartózkodás céljára szolgáló helyiség (háló-, gyermekszoba, ebédlő stb.). Az
ablakkal is rendelkező hall, étkező, valamint a rendelőnek, váróhelyiségnek, irodának stb. használt
szobajellegű helyiségek szintén a szobák között szerepelnek.
A lakások szobaszám szerinti csoportosítása – függetlenül az egyes szobák nagyságától (alapterületétől) – a
lakás, üdülő összes szobájának együttes száma alapján történt.
Konyha a főzés (esetleg étkezés) céljára létesített és használt – legalább 4 m2 alapterületű, általában
közvetlen, természetes megvilágítással, szellőzéssel (ablakkal, ajtóval) ellátott – helyiség.
A közös légterű, több funkciót ellátó helyiségeket a használat célja szerinti helyiségekre bontva, a
megfelelő helyiségek között írtuk össze.
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 274
Fürdőszoba (zuhanyozó, mosdófülke) a lakás tisztálkodási célra használt helyisége. Általában
vízvezetékkel, szennyvízelvezetéssel és fürdési (tisztálkodási) berendezésekkel ellátott.
Alapterület
A lakáshoz tartozó valamennyi helyiség alapterületének egész m2-ben kifejezett nagysága. Az előszobák
(szélfogók, belépők), beépített szekrények, öltözők (gardróbok), éléskamrák, a konyhai, fürdőszobai stb.
berendezések alapterülete beletartozik a lakás alapterületébe. A lodzsa, a fedett (zárt) terasz és fedett (zárt)
erkély alapterületének a fele, tetőtér (manzárd) esetében az 1,9 m vagy magasabb belmagasságú területet
tartozik a lakás alapterületéhez.
Felszereltség
A közölt adatok mindig a lakáson belül meglévő felszereltséget tartalmazzák.
Hálózati vízvezetékkel ellátott a lakás, ha vízellátása (közmű-, illetve közüzemi jellegű) vízműhálózatba
bekötött vezetéknek a lakás valamely helyiségében felszerelt kifolyócsapján keresztül történik.
Házi vízvezetékkel ellátott az a lakás, amelyben a vezeték – általában – az épület telkén, udvarán lévő kút
vizét vezeti el a lakásban lévő kifolyócsapig.
Meleg folyó vízzel ellátott a lakás, ha a tisztálkodáshoz és a háztartás viteléhez szükséges meleg folyó vizet
távvezeték, központi kazán vagy bármilyen egyedi (helyi) vízmelegítő készülék szolgáltatja (beleértve a kis
kapacitású, ún. konyhai vízmelegítő készüléket is).
Vízöblítéses WC-vel ellátott a lakás, ha van a lakáson belül – akár külön helyiségben, akár a fürdőszobában –
csatornába bekötött, vízöblítéses WC.
Közcsatornával ellátott a közüzemi, illetve a közüzemi jellegű szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakás.
Házi csatornával ellátott az a lakás, amelyből a szennyvizet az épület telkén lévő zárt szennyvíztárolóba,
szikkasztóba (emésztőbe) vagy egyéb helyre vezetik.
Fűtés, fűtőanyag
Helyiségenként konvektorral, kályhával fűtött lakás esetében a helyiségek fűtése egyedileg történik.
Egy vagy több lakást fűtő (központi, cirko-) kazánnal, más eszközzel fűtött a lakás, ha egy lakás vagy egy
egylakásos épület helyiségeinek a hőellátása egy fűtőhelyről történik, vagy ha a lakást magába foglaló épület
lakásainak a fűtéséhez a hőt az épületben elhelyezett vagy az épülettel közvetlen kapcsolatban lévő kazán
szolgáltatja.
Távfűtéssel (távvezetékkel hőközpontból) fűtött a lakás akkor, ha a fűtést hőerőmű, fűtőmű, termálvíz
egyidejűleg több épület számára biztosítja.
Komfortosság
Összkomfortos az a lakás, üdülő, amely legalább 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával, továbbá
főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és (a fürdő-, vagy külön helyiségben) vízöblítéses WC-vel, villannyal,
vízellátással, szennyvízelvezetéssel, melegvíz-ellátással, központos fűtési móddal rendelkezik.
Komfortos az a lakás, üdülő, amely legalább 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával,
főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és vízöblítéses WC-vel, villannyal, vízellátással, szennyvízelvezetéssel,
melegvíz-ellátással és egyedi fűtési móddal rendelkezik.
Félkomfortos az a lakás, üdülő, amely legalább 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával és
főzőhelyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel vagy vízöblítéses WC-vel, villannyal, vízellátással és egyedi fűtési
móddal rendelkezik.
3. Országos adatok 275
Komfort nélküli az a lakás, üdülő, amely legalább 12 m2-t meghaladó alapterületű lakószobával és
főzőhelyiséggel, valamint egyedi fűtési móddal rendelkezik.
Az előbbi komfortfokozatok egyikébe sem sorolható lakások a szükség- és egyéb lakások.
Építési év
Az újonnan épített, illetve a teljesen újjáépített épületekben lévő lakások építési éve megegyezik a
használatbavételi engedély kiadásának évével. Többlakásos épületekben az egyes lakások használatbavételének
időpontja eltérhet. Amennyiben a lakásnak használatbavételi engedélye nincs (régi építésű, engedély nélkül
igénybe vett), az építési év azonos az első lakó beköltözésének az évével. (A lakástatarozás vagy a -felújítás éve
nem tekinthető építési évnek.)
Falazat
A lakásokat magába foglaló épület külső falazatának anyaga szerinti csoportosítás az alkalmazott technológia
és felhasznált alapanyagok alapján a következő kategóriákba sorolható:
tégla, kő, kézi falazóelem
közép- vagy nagyblokk, öntött beton
panel
fa
vályog, sár stb., alapozással
vályog, sár stb., alapozás nélkül
A környezet lakóövezeti jellege
Ez az ismérv nem az összeírt lakásra, hanem annak környezetére, a településnek azon kisebb vagy nagyobb
részére vonatkozik, ahol a lakás található.
A lakóövezeti jelleg közölt kategóriái a következők:
Városias (hagyományos): általában a városok központjára és az azt körülvevő területre jellemző, többnyire
zárt utcasoros beépítésű övezet, amely területén túlnyomóan egy- vagy többszintes lakóépületek és
közintézmények helyezkednek el.
Lakótelepi: az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig, többnyire házgyári technológiával épített, középmagas
és magas lakóházak, házsorok együttese.
Villanegyedi: általában utcarendben (esetenként telepszerűen), alacsony és középmagas társasházakkal, kertes
villákkal, valamint üdülőkkel beépített területek. Az épületek jellemzői: az átlagost jóval meghaladó méret, nívós
vagy luxus kivitelezés, egyedi tervezés és megjelenés.
Lakóparki: az 1990-es évek óta épült, közös, parkosított telken elhelyezkedő, egységes építészeti arculattal
kialakított, többlakásos lakóépületekből álló épületegyüttes.
Családi házas, falusias lakóövezet: alacsony beépítésű (földszintes vagy egyemeletes) 1–3 lakásos épületekből
álló területek, amelyek a nagyobb települések esetén a település központjától általában távolabb találhatók. Ebbe
a kategóriába tartoznak a falvak hagyományos beépítésű lakóövezetei, illetve a sorházak is.
Üdülő- és zártkerti területi: elsődlegesen magánüdülőkkel, hétvégi házakkal és/vagy társasüdülőkkel beépített
terület, a települések külterületén létrejött kertszerűen művelt, kis parcellákra osztott terület, a telkeken főleg
átmeneti tartózkodásra és tárolásra szolgáló építményekkel.
Alacsony státusú: leromlott állagú, lebontásra ítélt lakóházak, ideiglenes jelleggel épült telepek, putrik,
barlanglakások és hasonlók lakóövezete.
Magányos vagy csoportos beépítésű külterületi: többnyire mezőgazdasági, erdőgazdasági hasznosítású,
külterületen épült lakóházak (pl. tanya, tanyacsoport, őrház, erdészház).
Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, 2011 276
Ipari, üzemi, egyéb terület: ipari és mezőgazdasági üzemek, bányák, vasutak munkásai számára épített
kolóniák, telepek (ezek általában földszintes, gyakran soros építésű lakóházak), valamint a jellemzően ipari
üzemek által beépített területen található lakóházak övezete.
Épület
Az épület fogalmi körébe tartoznak a lakóházak, az üdülőházak, továbbá az olyan egyéb épületek, amelyek
eredetileg nem lakás céljára készültek, de bennük legalább egy lakás (üdülő), vagy egy lakott egyéb lakóegység
van.
Egy épületnek minősül az önálló szerkezettel, tűzfallal és külön bejárattal rendelkező épület akkor is, ha a
másik épülettől elválasztó tűzfala kívülről nem látható.
Külön épületnek tekintjük az egybeépített, többszekciós (több bejáratú, több lépcsőházas) szalagházak
egyes szekcióit, ha egymással nincsenek rendszeresen használt belső átjárókkal összekötve (nem tekintve
átjárónak a tűzvédelmi átjárót, illetőleg a szerelőszintet). Ilyenek általában a lakótelepi szalagházak külön
házszámmal vagy betűjelzéssel ellátott lépcsőházai. Az egybeépítettségtől függetlenül külön épületnek
számítanak az ikerházak, továbbá a sorházak külön bejáratú egységei, ha azokat egymástól tűzfal választja el,
valamint a városi háztömbök tűzfallal elválasztott lakóházai.
Az épület rendeltetése (típusa) lehet:
Lakóház: olyan épület, amelyben kizárólag vagy többségében lakások vannak.
Üdülőépület: időszakos tartózkodásra (üdülésre, nyaralásra, pihenésre) használt, egy vagy több
üdülőegységet magába foglaló épület.
Nem lakóépület: minden olyan épület, amelyben a többségében nem lakás céljára szolgáló helyiségek,
helyiségcsoportok mellett legalább egy lakás vagy lakott egyéb lakóegység található. Ilyen épület lehet pl.
iskola, irodaház, üzletház, gyárépület, de nem tartoznak ide a diákotthonok, a munkásszállók, a szociális, a
gyermek- és csecsemőotthonok, a szállodák, a panziók, a kórházak stb.
Az épület nagysága (lakásszám)
A besorolás alapja az épületben lévő összes (lakott és nem lakott) lakás, illetve lakott üdülő száma.
Az épület magassága
Az épületek magasságát (az emeletek számát) a bennük lévő, legmagasabban fekvő lakóegység határozza
meg.
Az épület építési éve
Az épületek építési évét a bennük lévő lakások (üdülők) építési éve határozza. Különböző építési évű lakások
(üdülők) esetén az épület építési éve az, amikor a legtöbb lakás épült. Azonos számú előfordulás esetén az
épület építési éve megegyezik a legrégebben épült lakás építési évével.
Jelmagyarázat
– = a megfigyelt statisztikai jelenség nem fordult elő
.. = az adat nem ismeretes
... = adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat
x = a mutató nem értelmezhető
0 = a mutató értéke olyan kicsi, hogy kerekítve zérust ad