FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLAPOLGÁRI KOLLÉGIUMA

A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2013. (VI. 17.) számú határozatával elfogadott

kollégiumi véleménye

a nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj megtérítése iránti követelések

elbírálásának a polgári perben felmerülő egyes kérdéseiről

1.) A nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj megfizetése iránt indított perekben a keresetlevélben elő kell adni a kereset ténybeli alapját: ez a jelenleg hatályos Ptk. szerint a nem vagyoni károkozás leírását jelenti, ami magában foglalja a személyiségi jogot sértő magatartást és az ezzel okozati összefüggésben keletkezett nem vagyoni hátrányt. Az új Ptk. alapján önmagában a személyiségi jogot sértő magatartás minősül kötelemkeletkeztető ténynek, ezért kizárólag ennek rögzítése, körülírása szükséges. Meg kell jelölni a megsértett személyhez fűződő jogot is, kivéve, ha ennek mibenléte az előadott tényekből egyértelműen megállapítható. A jogérvényesítés alapjául szolgáló tények körében utalni lehet a nem vagyoni (eszmei) sérelemre is, ez utóbbi elmaradása esetén azonban a személyiségi jogsértés megjelölésével ellátott keresetlevelél hiánypótlásra nem szorul. A keresetlevélnek érvényesített jogként a nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj teljesítésének a követeléséhez való jogot kell tartalmaznia, valamint marasztalásra irányuló határozott kereseti kérelmet is elő kell terjeszteni.

2.) a) A személyhez fűződő jogok megsértése miatt keletkezett polgári jogi igények érvényesítése iránt indított perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak, ideértve a sérelemdíj iránti pereket is.

b) A Pp. 37. §-ában szabályozott vagylagos illetékességi okok a nem vagyoni kár megtérítése iránti pereknél csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a károkozás és a kár bekövetkezésének helye földrajzilag behatárolható. Az új Ptk.

2

szerinti sérelemdíj követeléséhez való jog nem kártérítési jogviszonyból ered, ezért az ilyen perekre e vagylagos illetékességi szabály nem irányadó.

3.) A nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj követeléséhez való jog érvényesítésének időelőttisége kizárt.

4.)A személyiségi jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni.

Az örökösök jogszerzésének azonban nincs akadálya, ha a közvetlenül sérelmet szenvedett személy által már megindított nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj iránti perbe utóbb – az igényt érvényesítő jogelődjük halála folytán – belépnek.

5.) Bizonyítandó tények A felperes köteles bizonyítani, hogy a kereseti tényelőadás szerinti sérelmet okozó magatartás valóban megvalósítja a személyiségi jogsértést, és azt az alperesként megjelölt személy követte el. A személyiségi jog megsértésétől meg kell különböztetni az ennek a szintjét el nem érő, szubjektív érzéseken alapuló érdeksérelmeket. A jelenleg hatályos Ptk. alapján a személyiségi jogsértéssel okozati összefüggésben keletkezett nem vagyoni sérelem vagy hátrány is bizonyítandó tény. Az új Ptk-ban a sérelem bekövetkeztét a jogalkotó a jogsértés megvalósulásával vélelmezi, ezért azt bizonyítani nem kell. A sérelemdíj mértéke tekintetében releváns körülmények bizonyítása a felperest terheli.

6.) A személyiségi jogok alapvető sajátossága, hogy abszolút szerkezetűek és minden embert korlátozás nélkül megilletnek. A személyhez fűződő jogok nem kategorizálhatók, mert az emberi méltóságból fakadó és a személyiség különböző aspektusaihoz kapcsolódó jogok a személyiség sokszínűsége folytán teljes körűen nem nevesíthetők.

7.) A nem vagyoni kártérítéssel/sérelemdíjjal szembeni követelmény, hogy az alanyi jog védelmet nyerjen, egyúttal a jogsértőket visszatartsa a sérelmet okozó magatartástól. Ennek érdekében a marasztalás összegének meghatározása során figyelemmel kell lenni egyrészt arra, hogy a megsértett jogok között nem lehet különbséget tenni. Tekintettel kell lenni ugyanakkor a pénzbeli marasztalás társadalmilag elismert céljára: arra, hogy a megítélt összeg valóságos elégtételt nyújtson a személyiségi jogsértéssel okozott hátrány, sérelem kielégítésére (kompenzáció),

3

ugyanakkor az a jogsértés szankcionálására is alkalmas legyen. E célok figyelembevétele széles körben ad lehetőséget a körülmények mérlegelésére, mert a teljes körű jóvátétel nem korlátozódik a jogsértéssel okozott, igazolt hátrány vagyoni ellensúlyozására. Az ily módon meghatározott vagyoni elégtétel a sérelmet szenvedett félben a jogsértő magatartás miatt keletkezett szubjektív hiányérzet csökkentésére szolgál, illetve magában foglalja a jogsértés társadalmi elítélését is.

8.) A személyhez fűződő jog megsértésére alapozott igényérvényesítés esetén közbenső ítélet hozatalára csak akkor kerülhet sor, ha a kereset kizárólag a jogsértés miatti nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj megtérítésére irányul. Ez esetben a közbenső ítélet rendelkező részének tartalmaznia kell: - a megsértett személyiségi jog megnevezését- a jogsérelmet eredményező magatartás megjelölését egyedileg

azonosítható adatok feltüntetésével (hol, mikor, milyen módon elkövetett jogsértésről van szó)

- a felperest mindezekkel okozati összefüggésben megillető pénzbeli marasztalás (nem vagyoni kártérítés/sérelemdíj) követelésére való jog fennállását

Ha a kereset vagyoni és nem vagyoni károk/sérelemdíj megtérítésére is irányul, a közbenső ítélet rendelkező részében az eltérő ténybeli alapból eredő pénzbeli követelések tekintetében külön-külön rögzíteni kell a jog fennállását; ha pedig a bizonyítékok értékelése alapján csak az egyik érvényesített jog fennállásáról dönt a bíróság, nincs akadálya rész-közbenső ítélet hozatalának.

I n d o k o l á s

A személyiségi jog megsértése esetén a jelenleg hatályos Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján követelhető nem vagyoni kártérítés iránti perekben számos olyan eljárási kérdés merült fel, amely – a Fővárosi Ítélőtábla illetékességi területe alá tartozó bíróságok joggyakorlatából kitűnően – problémát vet fel. A Pp. 130. § (1) bekezdés j) pontja alapján meghozott végzések, valamint a nem vagyoni kártérítés iránti perekben hozott ítéletek elleni fellebbezések elbírálása során észlelt, a polgári peres eljárásban nehézséget okozó kérdésköröket áttekintve – figyelemmel a 2014. évben hatályba lépő új Ptk. 2:52. § (1) bekezdése szerint igényelhető sérelemdíj iránti perekben várható hasonló problémákra is – a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma a fentiekben kialakított véleményét az alábbiakkal indokolja.

4

1.) A keresetlevél kötelező tartalmi elemeit a Pp. 121. § (1) bekezdése sorolja fel, az a), b) és d) pontok szerinti kellékek (az eljáró bíróság megjelölése, továbbá a felek és képviselőik neve, lakóhelye, perbeli állása, valamint azon adatok feltüntetése, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható) a személyiségi jogi perekben nem térnek el a más perekben is megkívántaktól. Speciális azonban az érvényesített jog és az annak alapjául szolgáló tények mibenléte, valamint különös jelentőséggel bír a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem is (Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pont). A keresetlevél ez utóbbi kellékei egyrészt behatárolják a bíróság mozgásterét a kérelemhez kötöttség folytán (Pp. 3. § (2) bekezdése, 215. §); másrészt az ezek alapján meghozott döntéshez anyagi jogerő fűződik, így a fél számára sincs további lehetőség arra, hogy a keresetlevélben előadott tényalapon elbírált jogot ugyanazon felek között vitássá tegye, illetve e tárgyban új keresetet indítson (Pp. 229. § (1) bekezdés).

A személyiségi jog megsértésén alapuló nem vagyoni kár megtérítése iránti perekben a kereset ténybeli alapja a nem vagyoni károkozás. Ez a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontján keresztül alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel feltételezi valamilyen személyhez fűződő jogot sértő (jogellenes) magatartás tanúsítását, nem vagyoni hátrány bekövetkezését és a kettő közti okozati összefüggés fennállását: a keresetlevélben tehát ezen tényállási elemeket kell előadni azok bizonyítékaival együtt.

Ezzel szemben az új Ptk. 6:2. § (1) bekezdéséből és a 2:52. § (1) és (2) bekezdéseiből az következik, hogy a jogalkotó a sérelemdíjat leválasztotta a kárfogalomról. Kötelemkeletkeztető ténynek önmagában a személyiségi jogot sértő magatartás minősül, ezért a keresetlevélben kizárólag a jogsértés előadása szükséges azzal azonban, hogy a jogsértés tárgyának megnevezése folytán (valamely személy személyiségi jogában való megsértése) indokolt a megsértett személyiségi jog megjelölése is. Ha azonban a megsértett személyiségi jog az előadott tényekből egyértelműen megállapítható, annak nevesítését, különösen a jogszabály szerinti megjelölését nem kell megkövetelni. Ez a jelenlegi joggyakorlattal is összeegyeztethető, amely a fél által megjelölt személyiségi jog sérelme helyett az adott tényálláshoz igazodó személyiségi jog figyelembevételét – a jogalaptól ily módon történő eltérést – megengedi. Nem kötelezően, de a kereset ténybeli alapja körében az új Ptk. hatálybalépése után is előadható az eszmei sérelem mibenléte, mert a sérelemdíj mértékének mérlegeléssel történő meghatározásánál a jogsértés sértettre és környezetére gyakorolt hatásának jelentősége van (új Ptk. 2:52. § (3) bekezdés).

A keresetlevél kötelező tartalmi elemeként meg kell jelölni az érvényesíteni kívánt jogot, amely a jelenleg hatályos Ptk. alapján a nem vagyoni jellegű, de pénzben meghatározott összegű kártérítés teljesítésének a követeléséhez való jogot jelenti. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 360. § (2) bekezdése a személyiség jog megsértése folytán keletkező kárkötelmi viszonyra is irányadó, a nem vagyoni kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó

5

szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A károsult ezért mint a késedelmes teljesítés jogosultja követelheti a nem vagyoni kártérítés teljesítését (Ptk. 360. § (2) bekezdés, 300. § (1) bekezdés, 355. § (4) bekezdés). Az új Ptk. szerint a személyiségi jog megsértése miatt keletkező kötelmen alapuló sérelemdíj mint szolgáltatás teljesítésének követelésére való jogot a 2:52. § és a 6:1. § (1) bekezdése alapozza meg: maga a kötelem ugyanis – bármilyen módon jön létre – nem más, mint kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére.

A keresetlevél további elengedhetetlen kelléke a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem, ami akár nem vagyoni kártérítésről, akár sérelemdíjról van szó, csak marasztalásra irányulhat. A nem vagyoni kártérítés ugyanis a nem vagyoni kár bekövetkeztével (Ptk. 360. § (1) bekezdés), a sérelemdíj pedig a személyiségi jog megsértésével (új Ptk. 2:52. § (1) bekezdés) esedékessé válik; vagyis a kötelemkeletkeztető tények előadása feltételezi, hogy a követelés lejárt. A lejárt követelés érvényesítésére pedig a Pp. 122. § (1) bekezdésére figyelemmel a marasztalásra irányuló kereseti kérelem szolgál.

2.) a) A nem vagyoni kártérítés iránt indult perek a Pp. 23. § (1) bekezdés g) pontja alapján akkor tartoznak törvényszéki hatáskörbe, ha ezeket a személyhez fűződő jogok megsértése miatt keletkezett polgári jogi igények – az ún. objektív jogkövetkezmények – érvényesítésére irányuló perekben, azok folyamán vagy az ilyen kereseti kérelmekkel együtt indítják meg. Ez a Pp. jelenlegi szövege alapján csak azt jelentheti, hogy a kártérítési jogról leválasztott sérelemdíj iránti perekre a fenti megszorítás nem vonatkozik, hiszen a felróhatóságtól függő jogkövetkezmény alkalmazásakor nem kártérítési igényről van szó.

Nyilvánvalóan felmerülhet az új Ptk-ra figyelemmel a jogalkotó részéről is a hatásköri szabályok átgondolása, így – bár a Pp. jelenleg hatályos 23. § (1) bekezdés g) pontja a kollégiumi vélemény 2.) a) pontja szerint értelmezhető – elképzelhető, hogy ebben a tárgyban változást hoz az új jogalkotás. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma a hatásköri kérdést vizsgálva szerencsésebbnek találná, ha a kizárólag sérelemdíj iránt indított perek is törvényszéki hatáskörbe kerülnének. Az új Ptk. szerint ugyanis a sérelemdíj ugyanúgy a személyiségi jog megsértésén alapul, mint a felróhatóságtól független jogkövetkezmények, azaz mindegyik jogkövetkezmény alkalmazása azonos kötelemkeletkeztető tényen nyugszik: így a bíróságnak a személyhez fűződő jog megsértésének megállapíthatóságáról akkor is állást kell foglalnia, ha a jogsértés megállapítását a fél külön nem kéri. Ráadásul az új Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges a sérelemdíj megítéléséhez, így a felróhatóságtól független szankciók alkalmazhatóságának ugyanaz a feltétele, mint a sérelemdíjnak, ez utóbbinál plusz körülményként csak az vizsgálható, hogy a jogsértő a sérelemdíjért fennálló felelősség alól ki tudja-e menteni magát.

6

A sérelemdíj összegének meghatározása továbbá az új Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében írt és egyéb, jelentőséggel bíró körülmények bírói mérlegelésétől függ, így a gyakorlaton alapuló tapasztalat és a köztudomásúnak tekinthető tények széles körű ismerete meghatározó lesz a perbeli bizonyítás lehetőségéhez képest. Mindez magasabb szintű – törvényszék előtti – elbírálást igényelne.

b) A Pp. 37. § -a szerint a kártérítési per a károkozás helyének a bírósága, illetőleg az előtt a bíróság előtt is megindítható, amelynek területén a kár bekövetkezett. E választási lehetőség a károkozás és a kár bekövetkezte földrajzilag behatárolható helyét feltételezi. A nem vagyoni hátrány azonban nem feltétlenül köthető földrajzi helyhez egyrészt azért, mert időben elválhat a károkozó magatartástól, másrészt a személy belső világát, pszichikai állapotát érinti; ilyenkor a vagylagos illetékességi szabály nem alkalmazható. Mindezt az úgynevezett hozzátartozói károk bekövetkeztének földrajzilag behatárolhatatlan helye önmagában is alátámasztja. A sérelemdíj teljesítésének a követelésére irányuló per nem kártérítési per, ezért az új Ptk. alapján indítandó, a személyiség jog megsértése esetén kérhető, felróhatóságtól függő jogkövetkezmény alkalmazására irányuló perben a Pp. 37. §-a nem lehet irányadó.

3.) A nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj iránti igény előterjesztése esetén a felperesnek marasztalásra irányuló kereseti kérelmet kell előterjesztenie (lásd 1. pont): ennek feltétele, hogy az érvényesíteni kívánt követelés lejárt, vagyis esedékes legyen. A követelések esedékességéről az anyagi jog szabályai rendelkeznek, így a nem vagyoni kártérítés esetében a Ptk. 360. § (1) bekezdése, a sérelemdíjnál az új Ptk. 2:52. § (1) bekezdése irányadó. A kártérítési jogviszonynál a kötelmet keletkeztető tény a károkozás, a nem vagyoni kártérítés pedig a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A károsodás bekövetkezése és az arra vezető magatartás előadása a keresettel érvényesített jog alapjául szolgáló olyan joghatást kiváltó tények állítása, amelyek valóságtartalmának megállapítása nem a követelés esedékességét, hanem a felperest megillető anyagi jog fennállását határozza meg. Így a kár mint joghatást kiváltó tény bekövetkezésének hiánya nem a nem vagyoni kártérítési követelés esedékességét, hanem a kár megtérítése iránti jog fennállását – a kérelem érdemi elbírálását – érinti. Miután a nem vagyoni kár bekövetkezése és annak esedékessége a fentiek alapján időben nem válhat el egymástól, nem létezhet olyan követelés, amelynek időelőttisége okán a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja, illetőleg erre utalással a Pp. 157. § a) pontja alkalmazható.

Az új Ptk. 2:52. § (1) bekezdése értelmében sérelemdíj a személyiségi jog megsértésének ténybeli alapján követelhető, ezért ha a fél e kötelemkeletkeztető tényre keresetlevelében nem hivatkozik, illetve ennek megvalósulását nem állítja, akkor keresete jogalapja hiányzik, vagyis nem perakadályról, hanem a kereset érdemi alaptalanságáról van szó.

7

A nem vagyoni kártérítés, illetve a sérelemdíj iránti követelés időelőttisége a fentiek szerint kizárt.

4.) A személyhez fűződő jogok védelme érdekében indított perekben pénzbeli igények érvényesítése esetén sokáig vitatott volt a jogutódlás kérdése. Ma már a bírói joggyakorlat egységesnek tűnik abban, hogy az alperesi oldalon a jogutódlást elfogadja: a személyiségi jog megsértéséért annak elkövetője felelősséggel tartozik, míg jogutódját a vagyoni igények körében helytállási kötelezettség terheli (lásd a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 2008. április 28-i ülésén elhangzottakat). Elfogadható az az álláspont is, miszerint ilyen esetekben a nem vagyoni kártérítés iránti követelést azokkal a személyekkel szemben is lehet érvényesíteni, akik/amelyek a károkozóval együtt (egyetemlegesen) vagy a károkozó helyett kötelesek helytállni. A helytállásra kötelezett személye attól függ, hogy a jogalkotó a polgári jogi jogviszonyban a káreseménnyel összefüggő egyes elemekhez (vétkesség, tulajdonjog, tevékenység, stb.) a károsultak védelme, mielőbbi reparációja és a kárfolyamatot keletkeztető tények fokozott veszélyt hordozó tulajdonságainak kiszolgáltatott személyek megóvása érdekében milyen oksági kapcsolatot rendel (lásd a Ptk. 345. §, 347. §, 352. § szabályait). Ehhez közvetlenül kapcsolódik, hogy a fokozott kockázattal járó veszélyek miatt létrejött kockázatközösségekből kialakult biztosítási rendszerben – a jogalkotó felhatalmazásától függően – a károsultak egyes esetekben közvetlenül is érvényesíthetnek kártérítési követelést a biztosítótársaságokkal szemben (2009. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdés). Az új Ptk-nak a kártérítési felelősségre utaló szabálya folytán (2:52. § (2) bekezdés) a kárért felelős személyek helytállási kötelezettségének rendszere továbbra is biztosítja a jogukban megsértett személyek hatékony jogvédelmét.

Kérdésként merül fel, hogy a nem vagyoni károk megtérítése iránti perekben felperesi oldalon lehetséges-e a jogutódlás. A Ptk. 85. § (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat – főszabályként – csak személyesen lehet érvényesíteni. Ebből következik, hogy az ilyen típusú polgári jogviszonyokban az anyagi jogi jogutódlás kizárt. E tényből a joggyakorlat kétféle következtetést vont le.

Az egyik szerint a személyiségi jogában megsértett károsult halála esetén a megindult peres eljárásban a jogviszony természete a jogutódlást kizárja, amelynek következtében a Pp. 157. § g) pontja alapján a per megszüntetésének van helye. Ha pedig a meghalt felperes helyébe a per folyamán jogutód kíván belépni, a perbelépésről a bíróság kizárólag a Pp. 61. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt eljárási feltételek vizsgálatával hozhat döntést, mert a követelés alapjául szolgáló jogviszonyból eredően érvényesített jogot az anyagi jogi hatályú érdemi döntéssel bírálhatja el (azaz anyagi jogi jogosultság hiányában a keresetet elutasítja).

8

Ez lenne irányadó a sérelemdíj iránt a jövőben induló perben is, hiszen a személyiségi jogokat az új Ptk. 2:54. § (1) bekezdése értelmében is személyesen lehet érvényesíteni. E felfogás szerint a jogi szabályozás dogmatikai korlátait a jogalkalmazás nem oldhatja fel, csak a jogalkotó felhatalmazó rendelkezése teremtheti meg a lehetőséget az örökösök jogszerzésére abban az esetben, ha a sérelmet szenvedett örökhagyó a még életében megindított nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj iránti per tartama alatt meghal.

A joggyakorlat másik iránya a méltánytalan helyzetet eredményező esetek életszerű megoldásának szükségességéből ered (pl. amikor a per elhúzódása okán több évig tartó peres eljárás alatt a nem vagyoni kárát érvényesítő felperes meghal). E felfogás szerint a személyhez fűződő jogok személyes érvényesítésének kötelezettsége pénzbeli követelés esetén tartalmát tekintve azt jelenti, hogy a személyiségi jogokról való rendelkezés módját, kereteit és eszközét csak az adott személy határozhatja meg. Ha azonban a személyiségi jogában megsértett károsult nem vagyoni kára megtérítésére irányuló igényét per útján érvényesítette, keresetlevelében az általa érvényesíteni kívánt jogot az annak alapjául szolgáló tények előadásával megjelölte, valamint határozott kereseti kérelmet is előterjesztett, ezzel az igényérvényesítés kereteit megadta, a személyiségi jogról való rendelkezés az anyagi jogi jogosult részéről megtörtént. Mivel pedig a nem vagyoni kártérítés már a nem vagyoni hátrány bekövetkeztével esedékessé vált, ezért a kizárólag nem vagyoni kártérítés iránt indult perben a károsult egy már lejárt követelését érvényesíti, ami halála esetén a hagyatékába tartozik ugyanúgy, mint a vagyoni kártérítés iránti lejárt követelés.

A fenti megoldások mindegyike alátámasztható jogi érvekkel: az első jogdogmatikailag talán helyesebbnek tűnik, hiszen a jogutód eljárásjogi szabályok szerinti perbelépése csak akkor eredményezhetne – annak egyéb okból való megalapozottsága esetén is – a keresetnek helytadó döntést, ha a felperes egyben az érvényesített anyagi jognak valóban jogosultja lenne (vagyis nem pusztán „eljárásjogi jogutód”), amit azonban a Ptk. 85. § (1) bekezdése kizár.

A jogalkotó felhatalmazása, amely az örökösök jogszerzésére lehetőséget teremtene, hosszú ideje várat magára, ezért is mondta ki a Kúria eseti döntéseiben, hogy a károsult által már megindított per esetén az örökös a perbe jogutódként belépve érvényesítheti a nem vagyoni kártérítés iránti követelését (BH1996. 639., BH1997. 435., BH1999. 363.). Ezt a kiterjesztő értelmezést a bírói gyakorlat nagyobb részében elfogadta, sőt azt az új Ptk. Kommentárja is magáévá tette némileg más indokolással. Eszerint „a sérelemdíj iránti igénnyel kapcsolatban fokozottan érvényesül a sértett személyéhez kötöttség elve: ez az igény nem árujellegű, nem is a házastársi vagyonközösség vagy a sértett hagyatékának része. Ezért a személyiségi jogokat és az azok megsértéséből származó igényeket csak személyesen lehet

9

érvényesíteni. Ebből az elvi tételből következik, hogy a sérelemdíj iránti igény nem ruházható át élők között, és nem is örökölhető. Ha azonban a sértett a sérelemdíj iránti igényt a bíróság előtt érvényesítette, a sértett örököse (jogi személy sértett esetén annak jogutódja) a sérelemdíj iránti igény perbeli érvényesítésére jogot nyer”.

A fentiekben vázolt megoldási lehetőségek közül a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma – többségi állásponttal – a személyiségi jogaiban megsértett félre, illetve jogutódaira kedvezőbb, a méltánytalan helyzetek kiküszöbölését lehetővé tevő, ugyanakkor jogi érvekkel is alátámasztható megoldást fogadta el.

5.) A Pp. 3. § (3) bekezdésének harmadik mondata értelmében a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. E jogszabályi kötelezettség megfelelő teljesítése érdekében célszerű áttekinteni, hogy a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontjára figyelemmel alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdése, valamint az új Ptk. 2:52. § (1) és (2) bekezdése alapján a személyiségi jog megsértésén alapuló nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj iránti perekben melyek a bizonyítandó tények, illetve az ügyben jelentőséggel bíró körülmények bizonyítása melyik felet terheli.

A személyhez fűződő jogok megsértése esetén mind a jelenleg hatályos, mind az új Ptk. alapján a felperes köteles bizonyítani az általa állított személyiségi jogsértés megtörténtét; vagyis azt, hogy a kereseti tényelőadás szerinti sérelmet okozó magatartás megfelel a joghatást kiváltó törvényi tényállásnak. A személyhez fűződő jogok sérelmét egyfajta külső behatás és annak a személyre gyakorolt hatása valósítja meg, ezért az igényt érvényesítő félnek a jogsértést már a keresetlevélben úgy kell előadnia, hogy abból a megsértett jog személyhez fűződő kapcsolata kitűnjön. Ha a keresetlevél ennek a kívánalomnak nem felel meg, az érvényesített jog és a tények közötti tartalmi összefüggés hiánya folytán nincs olyan bizonyítandó tény, melynek megállapítása végett a bizonyítás elrendelhető (Pp. 163. § (1) bekezdés).

A felperes bizonyítási kötelezettsége körébe tartozik annak igazolása, hogy a jogsértést az alperesként megjelölt személy követte el. Ennek kiemelt jelentősége van pl. akkor, ha a sérelmet szenvedő fél a sérelemről híresztelés útján értesül.

A jelenleg hatályos Ptk. 339. § (1) bekezdéséből következik, hogy a felperesnek a nem vagyoni kártérítés iránti perben azt is bizonyítania kell, hogy az alperes személyiségi jogot sértő magatartásával okozati összefüggésben őt nem vagyoni hátrány érte. A bírói jogalkalmazás a nem vagyoni kárt olyan hátrányként definiálja, amely a káresemény előtti és az azt követő negatív változásokban a külvilág számára valamilyen módon kimutatható (ez egyértelmű lehet pl. a testi épség sérelme miatt indult perekben).

10

Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatának indokolására figyelemmel a Kúria az elszenvedett nem vagyoni hátrányt a személyiség értékminőségének csökkenéseként, majd a későbbi joggyakorlat – Petrik József: A személyiség jogi védelme című munkája nyomán – az életminőség csökkenéseként fogja fel, így a felperes részéről ennek bizonyítását várja el. A nem vagyoni sérelem azonban sok esetben külső szemlélő által nem észlelhető, így a károsult szubjektumában zajló folyamatot vagy folyamatokat kell való tényként megállapítani. Ez a felperest a bizonyítás területén nem egyszer megoldhatatlan feladat elé állítja. A Pp. 163. § (3) bekezdésén alapuló, köztudomású tényekre való felperesi hivatkozás, illetve a bíróság részéről a tények ekként való értékelésének lehetősége segítséget nyújthat abban, hogy a fél a bíróság számára is értékelhető és elfogadható hátrányok bizonyítása alól mentesülhessen.

A sérelemdíjra vonatkozó új szabályozás a nem vagyoni hátrány bizonyítására vonatkozó kötelezettséget kiküszöböli azáltal, hogy a személyiségi jogi sérelem bekövetkezését a jogsértés megvalósulásával vélelmezi. A jogsértés ténye önmagában, bizonyított hátrány nélkül is azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a személyiségi jogában megsértett személy sérelemdíjat követelhet. Az új Ptk. szerint tehát az eszmei hátrány bizonyítása nem szükséges. Tekintettel arra, hogy a sérelemdíjra igényt formáló személyeknek a jövőben hátrányt bizonyítania nem kell, a bíróságoknak – mint ahogy az az új Ptk. magyarázatában is olvasható1 – más szempontokat kell találniuk a bagatell ügyek kiszűréséhez. Különös jelentősége van ezért annak, hogy a sérelemdíj követelése iránt indult perekben a bíróságok megkülönböztessék a személyiségi jog megsértésétől az ennek a szintjét el nem érő, szubjektív érzéseken alapuló érdeksérelmeket. A személyiségi jogot nem sértő érdeksérelem ugyanis nem járhat a sérelemdíj mint jogvédelmi eszköz alkalmazásával.

Az a körülmény ugyanakkor, hogy a jogsértés tényén kívül az új jogszabály további hátrány bekövetkeztének a bizonyítását nem követeli meg, nem jelenti, hogy az igényt érvényesítő felperes nem bizonyíthatja a jogsértés rá és környezetére gyakorolt hatását vagy más olyan, akár szubjektív elemeket, amelyek a sérelemdíj mértéke tekintetében – az ügy egyedisége folytán – jelentőséggel bírnak.

Az új Ptk. 2:52. § (2) bekezdése a kártérítési felelősség szabályait a kimentés módját illetően sérelemdíj követelése esetében is alkalmazni rendeli, a felelősség alóli mentesülés feltételeit ezért a nem vagyoni kártérítés és a sérelemdíj iránt indult perekben is az alperesnek kell bizonyítania a jogsértő személyre irányadó felelősségi rendszer alapján.

6.) A személyhez fűződő/személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani; e jogok a törvény védelme alatt állnak. Ezt az alapvető szabályt a Ptk. 75. § (1)

1 Lásd a Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal, szerkesztette: Vékás Lajos (Complex Kiadó)

11

bekezdése ugyanúgy rögzíti, mint az új Ptk. 2:42. § (2) bekezdése. Ezen alapul a személyiségi jogok abszolút szerkezetű jogként való meghatározása, amely tartózkodási kötelezettséget ír elő mindenki számára, illetve a jogalanyok abszolút hatályú védelmét szolgálja. E jogok másik alapvető sajátossága, hogy minden embert mint jogképes jogalanyt korlátozás nélkül megilletnek. Ez irányadó a Ptk. 75. § (2) bekezdése szerint, valamint az új Ptk. 3:1 § (3) bekezdése értelmében a jogi személyekre is, kivéve azon jogvédelem esetét, amely – jellegénél fogva – csak magánszemélyt/embert illethet meg.

A Ptk. 76. §-a nevesíti a polgári jogi védelem szempontjából legfontosabbnak értékelt személyiségi jogok megsértését. A felsorolás végén szereplő emberi méltósághoz való jog az Alkotmánybíróság értelmezésében az általános személyiségi jog megfogalmazása, olyan személyiségi anyajog, amely forrása az egyéb nevesített és nem nevesített személyiségi jogoknak (34/1992. (VI. 1.) AB határozat). Az Alaptörvény 2. cikke deklarálja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, amelyet az élethez való joggal azonos szinten határoz meg. Az AB határozat értelmezéséből, az élethez és emberi méltósághoz való jog lényegéből is következik, hogy a személyiségi jogok védelmének hatálya az emberi létezésből eredő bármely jogra kiterjed abban az esetben is, ha a fél által előadott tények a Ptk-ban nevesített vagy más jogszabályokban szabályozott személyhez fűződő jogok egyikének sem feleltethetők meg. A személyhez fűződő jogok nem kategorizálhatók figyelemmel arra, hogy azok a személyiségnek az egyén viselkedésében, gondolkodásában, külső megjelenésében megnyilvánuló, értékminőségéből adódó sokszínűségét hivatottak védeni. Ez indokolhatja azt, hogy mind a jelenleg hatályos, mind az új Ptk. csak példálózó jelleggel sorolja fel a személyhez fűződő, illetve személyiségi jogokat. A bírói gyakorlat is számos védendő személyiségi jogot nevesített már: így pl. a teljes családi élethez (2043/2009. PEH), illetve a családtervezéshez fűződő jogot (Legfelsőbb Bíróság 1/2008. PJE határozat), míg a személyes adatok védelméhez való jogot az Alkotmánybíróság nevezte el információs önrendelkezési jognak (15/1991. (IV. 13.) AB határozat).

Az emberi méltósághoz való jogot az Alkotmánybíróság szubszidiárius alapjogként is definiálta, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható (8/1990. (IV. 23.) AB határozat). Ezt a felfogást veszi át az új Ptk. szabályozása is, amikor 2:42. § (2) bekezdésében a személyiségi jogokat az emberi méltóságból fakadó jogokként határozza meg, és a személyiség magánjogi védelmének középpontjába az emberi méltósághoz való jogot helyezi. Így minden olyan jog személyiségi jogsértés tárgya lehet, amely a sérthetetlen emberi méltóságból ered. Az emberi méltóság sérelmét jelenti az ember személyes biztonságát, testi és lelki egészségét, magánéletét és társadalmi helyzetét érintő, akaratán kívül bekövetkezett olyan külső beavatkozás, amely addigi élethelyzetét, életvitelét megzavarja vagy korlátozza úgy, hogy a további döntéseit és cselekvési lehetőségeit, a

12

személyiségének szabad kibontakozását csak ennek hatásával megküzdve, az őt ért sérelem súlya alatt alakíthatja.

7.) A jelenleg hatályos Ptk. alapján a nem vagyoni kártérítésre a kártérítés általános szabályai irányadók, ezért az elsősorban a nem vagyoni hátrány kompenzálására szolgál. Visszatartó szerepet legfeljebb oly módon tölt be, hogy a személyhez fűződő jogok sérelme nem marad jogkövetkezmények nélkül, illetve az okozott hátrány kiküszöbölésére vagyoni eszközök is igénybe vehetők.

A sérelemdíj jogintézménye többletlehetőséget biztosít a jogkövetkezmények alkalmazásával elérni kívánt cél megvalósítása szempontjából. Az új Ptk. 2:52. §-ához fűzött indokolás szerint a sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésnek vagyoni elégtétellel való közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése. A kompenzációra és elégtételre való törekvés a jogvédelemre szoruló sértettnek, míg a büntetés a jogsértőnek szól (visszatartási cél). E kettős funkció szélesebb körben ad lehetőséget a sérelemdíj összege meghatározása során a körülmények mérlegelésére.

A különböző típusú személyiségi jogsértések alapján megindult perekben a marasztalás összegszerűségének kialakításakor figyelemmel kell lenni arra, hogy a megsértett jogok között nem lehet különbséget tenni. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az emberi méltóságban foglalt egyenlőség kifejeződik az abból eredő további jogokban is, és ennek az egyenlőségnek érvényesülnie kell az alkotmányos jogvédelem síkján (34/1992. (VI. 1.) AB határozat). Ebből az is következik, hogy a személyiség egyes vonatkozásait és az ahhoz kapcsolódó jogokat egyenlőnek kell tekinteni. A sérelemdíj összegének a meghatározásakor tehát figyelemmel kell lenni a személyiségi jogok azonos értéket hordozó sajátosságára és arra is, hogy az emberi méltóság független attól, hogy a károsult az emberi lehetőségéből mennyit valósított meg (8/1990. (IV. 23.) AB határozat). A sérelemdíj esetében a jogalkotó felsorolja a jogalkalmazó által figyelembe vehető, különösen fontosnak ítélt körülményeket (a jogsértés súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása), amelyek már visszatükrözik a kompenzációval azonos súllyal értékelhető büntető jellegű szempontokat. Az új Ptk. indokolásából kitűnik, hogy a vagyoni elégtétel tágabb kategória, mint a kompenzáció, hiszen magában foglalja a sérelemmel okozott hátrány kiküszöbölése mellett a sérelmet szenvedett félben a jogsértő magatartás miatt keletkezett szubjektív hiányérzet, veszteségérzés megszüntetését, de legalábbis csökkentését. Az elégtétel magában foglalja a jogsértés társadalmi elítélését és az okozott sérelem

13

kompenzálásához fűződő igény elismerését is; célja, hogy a személyiségi jogsérelmet szenvedett személynél a megbomlott testi és lelki egyensúly helyreálljon. A sérelemdíj összegének meghatározásánál e szempontokra is figyelemmel kell lenni.

8.) A Pp. 213. § (3) bekezdése szerint ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel előzetesen is megállapíthatja (közbenső ítélet). Ebben az esetben a tárgyalás a követelés összegére (mennyiségére) vonatkozóan csak a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után folytatható. Közbenső ítélet – a fenti jogszabályi feltételek fennállása esetén – a személyhez fűződő jogok megsértésére alapított nem vagyoni kártérítés iránti perben is hozható, illetve a sérelemdíj megfizetésének követelésére irányuló peres eljárásban sem lesz kizárt. A sérelemdíj összegét ugyanis a jogsértés tényén túl számos további, mérlegelhető bizonyítandó tény határozhatja meg, így – függetlenül attól, hogy a sérelmet szenvedett félnek csak a jogsértés tényét kell bizonyítania – a sérelemdíj követelése iránti jog fennállása tárgyában is indokolt lehet a Pp. 213. § (3) bekezdésének alkalmazása.

A Pp. 213. § (3) bekezdésben megkívánt feltétel, a keresettel érvényesített jog fennállásának pontos meghatározása nélkülözhetetlen, mert ahhoz a Pp. 229. § (1) bekezdése szerint anyagi jogerő fűződik. A bíróság az elbírált joghoz a továbbiakban kötve van, arra a folytatódó eljárásban további bizonyítás nem folytatható le, a közbenső ítélet jogerőre emelkedését követően a bizonyítási eljárás már csak a kár/sérelemdíj összegszerűségének a megállapítására korlátozódhat. Emiatt fontos, hogy az ügyben eljáró bíróság a közbenső ítélet rendelkező részét úgy határozza meg, hogy nyilvánvaló legyen, a közbenső ítélet jogereje mire terjed ki:

- az alperes által megsértett személyiségi jog megjelölésére akkor is szükség van, ha azt a Ptk. konkrétan nem nevesíti

- a jogsértő magatartás mint joghatást kiváltó tény körülírása egyedileg azonosítható adatok feltüntetésével: a jogsértés helye, ideje és módja jelentőséggel bíró körülmények

- ha a keresetlevélben előadott és a perben bizonyított tények, valamint az érvényesített jog közti tartalmi összefüggés fennáll, rögzíteni kell a nem vagyoni kártérítés, illetve a sérelemdíj követelésére való jog fennállását

Előfordulhat, hogy a felperes ugyanabban a perben egyrészt vagyoni kára megtérítését kéri, másrészt nem vagyoni kárát, illetve a jövőben sérelemdíj iránti követelését is érvényesíti. Ha a bíróság ilyen perben közbenső ítéletet hoz, figyelemmel kell lennie a rendelkező rész Pp. 213. § (3) bekezdéséből következő,

14

valamint a személyiségi jogsértés esetén irányadó, előbbiekben rögzített tartalmára; vagyis arra, hogy a vagyoni kártérítés követelésére való jog fennállása esetén az alperes meghatározott magatartásával okozott vagyoni károkért fennálló felelősség rögzítése szükséges (esetleges kármegosztásnál annak százalékos kimondásával), az eltérő ténybeli alapon nyugvó nem vagyoni kár, illetve sérelemdíj megtérítésére irányuló kereseti kérelem esetében azonban nem mellőzhető az e pont elején rögzített ítéleti rendelkezések megtétele. Így tehát az ítélet rendelkező részének az eltérő ténybeli alapból eredő pénzbeli követelések tekintetében az érvényesített jog fennállását külön-külön – a jelentőséggel bíró adatok rögzítésével – kell tartalmaznia.

Ha a bíróság az előzőekben megnevezett két érvényesített jog közül csak az egyik fennállását látja bizonyítottnak, a másikat alaptalannak tartja, rész-közbenső ítéletet hozhat: az alaptalan kereseti kérelem tárgyában részítéleti (elutasító) rendelkezést, a másik érvényesített jog fennállására tekintettel közbenső ítéleti rendelkezést tehet.