246156128-MillyJohnson-IttJonnekACsajok-pdf.pdf

8/20/2019 246156128-MillyJohnson-IttJonnekACsajok-pdf.pdf

1/462


2/462

MILLY JOHNSON

Itt jönnek a csajok Ulpius-ház Könyvkiadó

Budapest, 2013A fordítás alapjául szolgáló mű:

Milly Johnson: Here Come the GirlsFordította

H. PRIKLER RENÁTA

2


3/462

Bonts vitorlát, és váltsd valóra álmodat…

3


4/462

Ezt a könyvet a Yorkshire-ban élő csodálatos embereknek ajánlom.

Azoknak, akik tanítottak, gyógyítottak; akiktől munkát kaptam; akik támogatnak, segítenek, és együtt nevetnek velem; akik zsebkendőtnyújtanak, megosztják velem a sütijüket, kenyerüket; akikkel borozniszoktam, akik jogi ügyekben képviselnek, éjszaka betakargatnak,főznek rám; akik világra segítették gyermekeimet, olvassák könyveimet, a „barátjuknak” neveznek, „anyucinak” szólítanak; akik kedvelnek – és szeretnek.

Harmadnapja hánykódom, s derengeni kezd, a tenger

Nem csupán egy dolog, hisz folyvást változó, Fenséges takácsként szövi horizontját Mely hol napban úszó, hol viharként tomboló.

Lám, épp elpihenek, ide-oda ringó Masszívan lágy, gyengéd hullámain Merengek, az otthon már csak emlék, piheként hulló Hajótört szívemre gyógyító balzsam a feledés.

Ígéret, könnyebbséget hozó lélek-simogatás, A mély felett hánykódva végre megérteni: Küszöbön áll végre a várva várt változás, Mert fedélzetre lépett a múltat száműző remény.

A tenger adta meg az esélyt, hogy éljek,

És érzem, szerelmem, talán közel már a rév.James Nash: Közel már a rév

[i]

Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat,

amiket nem csináltál meg, mint azokat, amiket igen. Szóval dobd le a

4


5/462

hajókötelet. Hajózz ki a biztonságos menedékből. Fogd a passzátszelet a vitorláidba. Kutass. Álmodj. Légy felfedező.

Mark Twain

Jönnek a lányok!

5


6/462

Prológus

Az emberek mindig úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukbanolyanok voltak a karácsonyok, mint az emeletes, fehér bevonatúesküvői torták. Ha elindultak az iskolába, legalább egyszer biztosanfennakadtak egy nagy kiterjedésű hóförgetegben. Hasonlóképpengondolnak vissza a régmúlt nyarakra is, amelyek így, távolrólszemlélve, jóval melegebbként és ragyogóbbként élnek emlékeikben,mint amilyenek valójában voltak. A nap májusban felkapcsoltasugarait, és 950 watton égette őket mindaddig, míg a fákrólszeptember végén hullani nem kezdtek az összepöndörödött, szárazfalevelek. És valóban, ha a négy nő visszagondolt egy bizonyos,huszonöt évvel korábbi délutánra, sokkal határozottabbnak rajzolták

meg az emlékezetükben élő felhők körvonalait, hihetetlenül kéknek festették le az eget és erős citromsárgában tündöklőnek a napot. A pázsit, amelyen hevertek, nem szúrós volt, hanem selymes, és egyikük sem emlékszik arra, hogy akár egyet is tüsszentett volna a frissenvágott fű okozta szénanátha miatt.

A négy tizennégy éves lány cornwalli pástétomtól és csomósmenzai szósztól eltelve, piros-szürke egyenruhában heverészett afűben, és az égboltot bámulta álmatagon.

– Az ott úgy néz ki, mint egy mókus – mondta Ven, és egy fehér

felhőfoszlányra mutatott. – Melyik? Egyáltalán, merre nézel? – kérdezte Frankie. – Arra! – bökött Ven az ujjával az ég felé. – Amelyiknek olyan kis

farka van és nagy, kerek feje. – Tényleg – kapcsolódott be a beszélgetésbe Roz. – Látom, amit

látsz, de ha őszinte akarsz lenni, neked is be kell ismerned, hogy ezena mókuson bizony keresztülment egy úthenger. Ó, ott viszont van egyszív! – sóhajtott fel, amivel hangos nyögést váltott ki a többiekből.

– És véletlenül nincs beleírva, hogy „Roz Lynch és Jez Jacksonszerelmesek”? – kérdezte nevetve Olive. – De, lehet – vetette oda szemérmesen Roz, bár ez a szemérmesség

a darabjaira hullott, amikor Jez Jackson belopakodott a gondolataiba.A fiú három évvel volt idősebb nála, velük szemben lakott, soványvolt, hajlékony, és igazság szerint észre sem vette Rozt. Ő volt a

6


7/462

„srác fehér lovon”, akitől, ha csak megpillantotta Marc Bolan[ii]

séróját, repesni kezdett a lány szíve. – Nézzétek! Az meg úgy néz ki, mint egy felhő! – kiáltott fel Olive.

Roz felhorkant. – Ó! Nagyon vicces! – Az is! Mintha egy rajzfilmből vágták volna ki. Az alja egy

egyenes vonal, a teteje meg hullámos. Erről jut eszembe, tudtátok,hogy Zeusz volt a felhők istene?

– Nocsak, valaki pluszenergiákat fektet a klasszikusok tanulmányozásába – jegyezte meg Frankie, és oldalba bökte Olive-ot.

– És tudjátok, ki az a valaki? Scotty Olive Lyon! – Szállj le rólam, jó? – förmedt rá Olive.

– Nem is tudtam, hogy Olive-ot érdeklik a klasszikusok – csipkelődött Roz. – Főleg, hogy minden figyelmét Mr. Metaxas kötile.

– Nem igaz! Hazugság! – fakadt ki Olive, de közben el is nevettemagát, mert pontosan ez volt a helyzet, és ezzel tisztában voltak a

barátnői is. – Előre látom, hogy Athénba fogsz költözni, Ol, és görög

menyasszony leszel. Aphroditére változtatod majd a neved, ésszőlőlevélen fogsz élni. Úgy hallom, arrafelé odavannak a szőkékért.

Két tevét biztosan megérnél bárkinek – morfondírozott hangosanFrankie.

– Arrafelé nem használnak tevét fizetőeszközként, te buta – vélekedett Roz.

– Bánom is én, hogy mit használnak! – válaszolta egy szippantástkövetően Frankie, majd felült, és a háta mögé dobta hosszú feketehajzuhatagát. – Olive, a világmindenség legzamatosabb gyümölcse! – mondta Mr. Metaxas szexi görög akcentusát utánozva. – Lédús és

illatos! A legszívesebben felfalnám… hamm… egyetlen harapásra.Olive vihogni kezdett, de közben elpirult, és megpróbált nem arragondolni, hogy Mr. Metaxasszal smárol. A férfi mediterrán

barnasága, fekete haja és nagy, barna szeme úgy hatott a hormonjaira,akár a lórúgás. Gyakran úgy aludt el, hogy a fülében hallotta a férfihangját, amint, ahogy az osztályban is tette, a nevén szólítja: „Olive”.

7


8/462

Az összes vacak név közül, amit ismert, azt tartotta alegpocsékabbnak, amit a szülei választottak neki. Mennyivel

puccosabb és elfogadhatóbb lett volna az „Olívia”. Olive! Alegtramplibb nőt hívták így A buszon című filmben. Mr. Metaxas

szájából azonban romantikusan hangzott és gyönyörűen csengett. – Új felhő a láthatáron! – mondta Frankie. – Pontosan úgy néz, ki

mint egy hajó! – Jé, tényleg – értett egyet vele kivételesen Roz. – Istenem, bár én

is egy hajón süttethetném a hasamat! Akkor megúszhatnám a görögöt.Ráadásul dupla lesz.

Olive merengően elmosolyodott. – Nekem is. – Ő volt az egyetlenlány az osztályban, aki örömmel tekintett a két görögóra elé, kivéve

talán azt a néhány pattanásos túlbuzgót, akik Oxbridge-ben szerették volna folytatni a tanulmányaikat. – Paraclausithyron – tette hozzá egysóhaj kíséretében, ami inkább hangzott szexuális aktusnak, mint agörög költészet jellegzetes motívumának.

– Itthon hogy mondanánk? – kérdezte Frankie, akinek duplaspanyolja volt, amit nem cserélt volna el semmiért. Egyébként kiválónyelvérzéke volt. Olasz családból származott, tehát kétnyelvűnek számított, és a legjobb úton haladt a háromnyelvűség felé.

– Könyörgés zárt ajtók előtt – felelte Olive még mindig álmatagállapotban. – Amikor egy szerető bebocsátásért esdekel a küszöbön.

Ven felkuncogott. – Ezt a tájékozottságot! Szinte látom, hogy egymaroknyi görög bebocsátásra vár az ajtód előtt. Amilyen romantikuslélek vagy, lefogadom, hogy beengednéd valamennyit.

– Hajón nyaralni, úgy hallom, egy kisebb vagyonba kerül – egyezte meg Olive, nem utolsósorban azért, hogy megpróbálja

elterelni a gondolatait Mr. Metaxasról. Legalábbis, a páváskodóColette Hudd valami ilyesmit mondott, amikor, mint egy királynő, a

Cunard Hajótársaság egyik luxushajóján készült nyaralási képeitmutogatta az osztályban. Az apjának használtautó-kereskedése volt,és csak úgy dőlt hozzájuk a lé. Minden reggel egy Rolls-Royce-bóldobták ki az iskola előtt, iskolán kívül pedig márkás farmert, példáulBrutus Goldot viselt. Nem úgy, mint Olive, akinek a ruháit aLittlewoodsban vette az anyukája. Olive és a családja, ha nyaralásról

8


9/462

volt szó, sohasem ment távolabb Skegnessnél, ahol egy lakókocsibannyomorogtak. A meleg víz és a benti vécé olyan luxus lett volna, amitnem engedhettek meg maguknak, panorámaablakkal ellátottluxuskabint meg pláne nem.

– Egyszer azért mégiscsak el kellene mennünk egy hajóútra. Hamásért nem, azért, hogy szerezzünk Olive-nak egy barna szemű,fokhagymaszagú férjet – gonoszkodott Roz, miközben leverte hosszúlábáról a rátapadt fűszálakat. – Amikor öregek és gazdagok leszünk.

– Azt azért nem kéne megvárni, hogy megöregedjünk – tette hozzáOlive. – Görbén és ráncosan, sétabottal a kezemben már senki semakarna feleségül venni.

Frankie-nek eszébe jutott a gyönyörű angoltanárnő, Miss Tanner.

Pontosan olyan volt, amilyen Frankie is szeretett volna lenni egynapon – formás, fátyolos hangú és magabiztos. Hála a titokbanelszívott cigarettáknak, a hangja már csaknem megfelelt azelvárásainak. És tudta, hogy Miss Tanner nemrég töltötte be anegyvenet, mert a franciatanár, Mr. Firth megkérte, hogy maradjon

bent az egyik szünetben, és készítsen Miss Tannernek egyszületésnapi kártyát, mert Frankie kitűnően rajzolt. E nélkül isnyilvánvaló volt mindenki számára az iskolában, hogy a francia ésangol között szövetség van kialakulóban. És a franciatanár még

harminc sem volt. Csak így tovább, Miss Tanner! – Menjünk negyvenéves korunkban. Az jó életkor. Akkor már

gazdagok leszünk, és még jól fogunk kinézni. Persze kénytelenek leszünk Ven születésnapján menni, mert ő köztünk az egyetlen nyárigyerek – javasolta Frankie.

– Oké, menjünk akkor – egyezett bele Olive. Kinyújtotta a kezét, ésa többiek is rátették a magukét, hogy megpecsételjék az egyezséget.Ezzel gyakorlatilag kőbe vésték, hogy augusztus 24-én Venice Smithnegyvenedik születésnapját olyan hajón fogják ünnepelni, amihezképest az, amit a nagyképű Colette Hudd mutogatott, csak felfújtgumicsónaknak fog látszani.

Közben a hajó alakú felhő formátlan fehér gomolyaggá változott.Felhangzott az ebédszünet végét jelző csengő. Roz, Frankie és Vennagy grimaszok közepette feltápászkodott. Csak Olive pattant fel

9


10/462

fürgén, és szökdécselve elindult az iskolaépület felé. A szívébenközben egymást kergették az ábrándképek arról a napsütötte szigetről,ahová menyasszonyként elrepítik majd a tenger sötétzölden fodrozódóhullámai.

10


11/462

1. fejezet

Huszonöt évvel később – És ehhez mit szólsz? – emelte fel Roz a tizennyolcadik

születésnapi lapot.Olive a kezébe vette a kártyát, és hangosan felolvasta a külsőoldalára nyomtatott szöveget. „Hogy nevezzük a negyvenéves nőt, hamég hajadon?” Aztán szétnyitotta, hogy a belsőről is felolvassa a

poént. „Szerencsés ribancnak.” Minő meglepetés – Roz tréfájamegszégyenítette volna a legszókimondóbb férfit is. Olive fájdalmasarckifejezéssel visszaadta a lapot. – Viccesnek vicces – mondtafitymáló hangon. – De, mint látható, nem fetrengek a földön aröhögéstől.

– Ez csak egy lap. Bármit írnak is rá, nem az a célja, hogy röhögésirohamodban összepisild magad – felelte Roz. – De az, hogy valakinegyvenévesen még mindig hajadon, mégiscsak valami, nemgondolod?

Ja. Nagy szám. Legalább annyira, mint a „Gyűlölöm a férfiakat”feliratú, gondolta Olive, mert ahhoz, hogy ki is mondja, kötekedőbbhangulatban kellett volna lennie. – Én inkább valami érzelgőstválasztanék – dünnyögte, amikor végül megszólalt. – Valami ilyesmit.

– Azzal megemelt egy virágos lapot, rajta alkalomhoz illő, kedves kisverssel.

– Hm. Ideális, ha szereted a csöpögést. Eszedbe ne jusson ilyenlapot választani a negyvenedik születésnapomra, mert elhányommagam.

– Ó, dehogynem – tréfálkozott Olive. – Ha tudni akarod, olyatválasztok majd, aminek kiscicák lesznek az elején, és egy hosszú versarról, hogy milyen csodálatos embernek tartalak.

– Akkor vegyél hozzá egy vödröt is, légy szíves – vakkantotta Roz.

– Azt hiszem, ezt most már megveszem, máskülönben még este is ittállhatok. Te mit adsz neki?

– Még nem tudom – felelte Olive. – Én nem vagyok olyanelőrelátó, mint te. Lefogadom, hogy te már a karácsonyi ajándékokatis megvetted, és most ott sorakoznak becsomagolva a szekrényedaljában.

11


12/462

– gy igaz. Bár még hiányzik egy-két darab – mondta Roz, és Olivetudta, hogy komolyan beszél. Talán már az ötvenedik születésnapraszóló kártyákat is beszerezte, és legkésőbb november végéig meg isírja őket. Mindegyiküknek.

– Esetleg vehetnék neki egy fonott kosarat – tűnődött Olivehangosan.

– Fonott kosarat? – kérdezte megütközve Roz. – Minek? – A Tena Ladys betétjeinek. És beletehetnék még egy csomag

Werther’s Originalst meg egy orrszőrvágó gépet.Roz felhorkantott. – Már azt hittem, komolyan mondod.

– Úgy mondtam. – Olive szeme felragyogott, és közelebb hajoltRozhoz, mintha nagy titkot akarna vele megosztani. – Egyébként

tényleg nem olyan vicces, hogy a mi korunkban ilyesmire szorulunk. Ne mondd el senkinek, de a szőrvágót, amit David azunokatestvérétől kapott karácsonyra, bedugtam az orromba, és akkorazizegést rendezett ott bent, hogy kis híján elájultam. Sosem hittem,hogy eljön majd a nap, amikor ki kell vágnom az orromból a szőrt, ésgyantázni kell az arcomat.

– Ne beszélj nekem az arcszőrzetről – mondta Roz. – Ha nemgyantáztatnám le havonta legalább egyszer, már olyan lennék, mint

Rolf Harris.[iii]

Olive kuncogva indult a kassza felé. Tudta, hogy Roznak kómábakellene esnie ahhoz, hogy ne sminkelje magát. Még a szemeteskukakihúzásához is kipingálta a szemét – nem mintha szüksége lett volnará. Lenyűgözően szép arca volt, az arcéle a magazinokban szereplőtopmodellekével vetekedett.

– Ol, nem lenne kedved egy kis klubozáshoz Ven születésnapján?És ha már itt tartunk, mi lenne, ha közösen vennénk neki valamit? – vetette fel Roz váratlanul.

– Benne vagyok. Ha mindketten bedobunk harminc fontot, az elég? – Több mint elég. De biztos, hogy menni fog? – Nem akarta azt

kérdezni, hogy „megengedhetsz magadnak ekkora összeget?”, bár igazából ezt szerette volna tudni. Senki előtt nem volt titok, hogyOlive folyamatosan anyagi gondokkal küzdött. Házakhoz járt

12


13/462

takarítani, de odahaza egy csomó éhes száj várta, és mindegyik készen állt arra, hogy felfalja a napi keresetét.

– A barátnőm negyvenedik születésnapjáról van szó, nem?Megérdemel egy rendes ajándékot – felelte Olive határozottan. – Hamásért nem, azért, mert elég pocsék dolgokon ment keresztül azutóbbi pár évben. – Az, hogy tizenhárom hónapon belül mindkétszülőjét elveszítette, eléggé a sárba döngölte Vent. És ha ez nem lettvolna elég, a tróger férje bejelentette, hogy lelép egy cafkával.Hamarosan el is váltak, és a bíróság mindennek a felét a volt férjnek ítélte, beleértve azt a pénzt is, amit Ven szülei rakosgattak félre azéletük során. A végső csapás akkor érte, amikor, nem sokkal a válási

papírok kézhezvétele után, kirúgták az állásából. Aszerencsétlenséget mindig nagyobb adagokban osztja a sors, mint aszerencsét – gondolta Olive.

Felsétáltak a dombon, majd lefelé menet úgy döntöttek, hogyvégigjárják a domb alján elnyúló üzletsor boltjait. Addig-addigdobálóztak az alkalmasnak tűnő ajándékötletekkel, míg az EdwardianTea Roomba nem értek. Legnagyobb meglepetésükre Vent

pillantották meg az egyik ablakon keresztül, aki heves integetésbekezdett, amikor észrevette őket.

– Halihó, lányok! – mondta, miközben leültek mellé. Ven arcán

felragyogott a szokásos gödröcskés mosoly, ami most még szélesebbvolt, mint máskor. Ennek következtében úgy nézett ki, mint egy bohóc,és a gödröcskék olyan mélynek tűntek az arcán, mint a Grand Canyon.

– Mi van veled? – kérdezte Roz, akinek nyomban feltűnt a barátnője arcára kiülő vidámság. – Úgy vigyorogsz, mint akimegütötte a lottófőnyereményt.

– Pedig nem. Csak örülök nektek. Rendeljünk gyorsan, mertmindjárt kiszáradok.

– Én a szokásosat kérem – mondta Roz. – Én is – tette hozzá Olive. – Három csésze mogyorós-mézes lattét, két szelet cappuccinotortát

és egy citrommázasat legyen szíves – sorolta Ven a pincérnőnek, akiközben az asztalukhoz lépett. De közben csak úgy folyt belőle amosoly.

13


14/462

– Tényleg, mi történt? Talán nevetőgázt szippantattak veled? – faggatta tovább Roz.

– Nem. Semmi sem történt. Komolyan.

– Oké – felelte Roz engedékeny hangon. – Remélem, legalább azteldöntötted, hogy hol akarod megünnepelni a negyvenedik születésnapodat. Egyáltalán, mit együnk? Kínait a Silver Moonban,olaszt a Bella Nochéban, vagy curryt a Rajban?

– Ne viccelj már, Roz, még öt teljes hét van addig! – tiltakozottnevetve Ven.

– Megszállottja az ügynek – dünnyögte kétségbeesett fejcsóválásközepette Olive. – Esküszöm, szómenése van.

– Csak le akarom foglalni – magyarázta Roz. – Mi rossz van

ebben? – Szóval tojásos rizs, korma és bolognai spagó között választhatok.

Ennyire összezsugorodtak volna a terveink? – nevetett Ven. – Hátelfelejtettétek, hogy annak idején, az iskolaudvarban megállapodtunk,hogy negyvenéves korunkban hajóútra megyünk?

– Na, ja, csakhogy akkor még fiatalok voltunk és bolondosak – mondta Roz. – Az én tervem például az volt, hogy egy nagynemzetközi cégnél leszek személyi titkár, és a fél világot beutazom a

főnököm magángépén. Erre mi lett belőlem? Tisztviselő egy unalmas bankban. – Roz ki nem állhatta azt az adminisztratív munkát, amelyetaz egyik belvárosi bankban végzett, és ezt nem is titkolta.Kényeskedő, rossz természetű főnökét pedig – Mrs. Hutchinsonnak hívták – meg tudta volna fojtani egy kanál vízben.

– Aha. És mindnyájan meg voltunk győződve arról, hogy huszonötéves korunkra multimilliomosok leszünk – tette hozzá Olive. Ó, bár még most is tele lett volna a szíve a régi ábrándokkal, amelyek, minta bábból kikelő pillangó, csak arra vártak, hogy felröppenhessenek!

Csak egyetlenegy álmát tudta valóra váltani – egyszer egy görögszigeten töltött egy egész nyarat –, a többit engedte semmivé foszlani.

– Egek, mintha egy másik életben lett volna, hogy mind a négyen ottfeküdtünk a fűben, és a felhőket bámultuk.

Észrevette, hogy Roz megborzong a „mind a négyen” kifejezéshallatán. Mert ugyan megpróbálta átírni a történelmet, és szívesen

14


15/462

beszélt „baráti hármasról”, Olive és Ven számára csak a kvartettlétezett. A legendás négyes.

– Még mindig elmennél a hajóútra, ha megtehetnéd? – kérdezteVen.

– Naná! – felelte Roz egy sóhaj kíséretében. – Az igazat megvallvaöt lepedő lapul a tárcámban, amit nem tudok mire elkölteni. Nem isértem, miért nem ugrok fel mindjárt Thomas Cook dereglyéjére.

– De ha tényleg lenne öt felesleges lepedőd… – Felújítanám a fürdőszobát – vágott közbe Roz. – De nincs, és

ezzel értelmét veszti a „ha”. – Én is szívesen elhajóznék – sóhajtotta Olive. – Húsz éve nem

voltam külföldön. – Miközben beszélt, visszagondolt arra a nyárra,

amikor a víz olyan kék volt, mint Paul Newman szeme, és őolajbogyóval meg nap csókolta gyümölcsökkel tömte magát.

– Nos, az a helyzet, hogy már nem vagyunk tizennégy évesek, és afejünk nincs tele ostoba ábrándokkal – jegyezte meg Roz azon akeserű hangon, amelyet már megszokhattak volna az utóbbi időben,mégis olyan hatással volt rájuk, mint a hideg zuhany.

Végül Olive törte meg a csendet. – Lenne kedvetek egymeglepetéspartihoz? – kérdezte olyan hangon, amitől Roz és Ven

egyszerre kezdte forgatni a szemét. – Remek ötlet, Olive – mondtaRoz nevetve –, de ha tényleg meglepetésnek számod, ne szólj rólaVennek, rendben? Akkor ugyanis rögtön kitalálja, hogy mit tervezünk.

– Köszönöm, de utálom a meglepetéspartikat – mondta Ven. – Egyébként is, már kigondoltam, hogy mit szeretnék, de az némielőkészítést igényel.

– Mit? Áruld már el! – unszolta Olive. Elhallgattak, amikor megérkeztek a kávék meg a tortaszeletek.

– Nem – felelte Ven. – Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. – Aztán felkapta a villáját, és hozzátette: – De ha még mindig érdekel

benneteket, az olasz kajára voksolok.

15


16/462

2. fejezet

Olive már a buszon ült, és hazafelé tartott, de még mindig ottvibrált benne az értékes emlék, amely az iskolaudvarban lezajlottréges-régi epizódot idézte fel. Ott hevertek a fűben, és egyszer csak Frankie az égen úszó felhőre mutatott: Az ott olyan, mint egy hajó.

Roz erre megjegyezte, hogy inkább lenne hajón, mint Mr. Metaxasdupla ógörögóráján.

Mr. Metaxas. Olive elmosolyodott magában, mert eszébe jutott,milyen kocsonyássá vált a térde már attól is, ahogy a férfi kiejtette anevét. Olyan e világinak és kívánatosnak hangzott a szájából. Aztán ötévvel később összehozta a sors egy másik férfival, aki hasonlóan

parázsló görög akcentussal beszélt, és akinek nemcsak azt hitte el,

hogy szép a neve, és kiejtve zamatos, mint a meleg napon érlelődöttgyümölcs, hanem azt is, hogy ő maga is gyönyörű és érett, és csak arra vár, hogy leszakítsák.

Kiszélesedett a mosolya, amikor felidézte, hogy milyen volttizennégy évesen. Akkoriban őskövületnek tartott mindenkit, akielmúlt huszonnégy, a negyven felettieket pedig csak arra tartottaképesnek, hogy egy könyvvel az ölükben elheveredjenek egynyugágyon, és lekvárrecepteket olvassanak. Már ha nem szenvedtek szürke hályogban. Akkori énje el sem tudta képzelni, hogy a lelke

fiatalnak fogja érezni magát harminckilenc évesen, még akkor is, ha ateste nem. Fejben még mindig ugyanaz a csontos, hosszú lábú lány

volt, aki imádott rounderst[iv]

játszani, és a szobája Police- poszterekkel volt tele. Olive, Ven, Roz, Frankie. A legendás négyes.Még arra is képesek voltak, hogy egy borotvakéssel – Ven apjáé volt

– megvágják az ujjukat, és vérszerződést kössenek, ahogy egy filmbenlátták, mert úgy hitték, ez egy életre egymáshoz fogja láncolni őket.

Nos, az ő esetükben nem működött a dolog. Mi több, teljesen

összegubancolódtak az egykori kötelék szálai.Olive a megfelelő megállónál leszállt a buszról, átment az úton, és befordult a házához vezető közbe. Sohasem gondolt otthonként azépületre, amelyben valójában az anyósa, Doreen lakott. A sajátotthona számára az ember maga választja ki a szőnyeget és a tapétát.A Land Lane 15. esetében erről szó sem volt. Ott ő csak egy lakónak

16


17/462

számított, és biztosan tudta, hogy a ház sohasem lesz az otthona.Belökte a bejárati ajtót, és belépett.

– Te vagy az, Olive? – A sipító női hang ökölcsapásszerűen

rántotta vissza a szívmelengető lánykori emlékekből, és egy pillanatalatt a rideg jelenben találta magát. – Igen, én vagyok – felelte Olive, miközben kibújt nyolcéves

esőkabátjából, és felakasztotta a fogasra, David munkáskabátjamellé. Bár a „munkás” szó enyhe túlzásnak számított – idejét semtudta annak, hogy a férfi mikor dolgozott végig utoljára egy teljesmunkanapot. Most, hogy jobban belegondolt, talán soha.

– Hoztál nekem tyúkszemtapaszt? – Igen, Doreen. Hoztam.

Doreen Hardcastle úgy igazította nagy testét extra széles kerekesszékében, hogy jól érvényesüljenek körülötte az aranyszínű huzatba

bújtatott párnák. Úgy festett, mint egy megerősített trónon üldögélő,elhízott királynő. Már csak a korona hiányzott a fejét borítóhajhurkákról; látszott, hogy a házhoz járó fodrász, aki nyolchetentemegjelent műanyag csavarókkal és bűzös folyadékokkal teliszatyrával, nem sajnálta az asszonytól a dauervizet.

– Már egy örökkévalóság óta nézem ugyanazt a csatornát –

panaszolta sértettségtől átszínezett hangon. – Gondolom, kipurcantak a távirányítóban az elemek. És a pattogatott kukoricám is elfogyott. – David? Hol van? – kérdezte Olive, miközben automatikusan

„Doreen-kiszolgáló módba” kapcsolta magát, és a fiókhoz lépett,hogy előkotorjon egy csomag ceruzaelemet.

– Lefeküdt. Megint vacakol a háta. – Doreen hangja ellágyult, mintmindig, ha a „fiúkról” beszélt – az egyetlen gyermekéről, Davidről ésaz unokaöccséről, Kevinről, aki tizenöt évesen került hozzájuk,amikor Doreen hajadon húga meghalt. Ők voltak a szeme fényei.

– Szegény Davidem! – folytatta a sopánkodást. – Nem is tudom,hogy bírja ezt a sok fájdalmat.

Csodás, gondolta Olive. Most már nem csak az anyósa szeszélyeitkell elviselnie. Látta magát, amint fel-le rohangál a lépcsőn, hogyDavidet is elláthassa, aki, ebben teljesen biztos volt, olyan

17


18/462

nyögdécselést fog rendezni, mint egy hasgörcsöktől szenvedő gyerek.Aztán alig négy óra múlva elindulhat a következő helyre takarítani.Akkor, amikor a világ szerencsésebb lakói magukra öltik alegcsicsásabb ruhájukat, és belevetik magukat a szombat éjszakába.

– Olive, te vagy az? – David hangja a szokásosnál isenerváltabbnak tűnt.

– Igen, hazajöttem. – Olive gyors pillantást vetett az órájára. – Megnyomkodnád a hátamat, édes? Elviselhetetlenül fáj. – Nekem meg benőtt az egyik lábkörmöm – közölte Doreen. – Ha

végeztél Daviddel, kivághatnád.Légy szíves, tette hozzá gondolatban Olive. Ez a két rövidke szó

még el nem hangzott a házban. Vele kapcsolatban soha. Az ugyanis

kiemelte volna a rabszolgaság státuszából, ami veszélyes lett volna atöbbi lakóra nézve.

– Még valami, mielőtt felmegyek ellátni Davidet? – kérdezte,útban a lépcső felé.

– Ja – felelte Doreen Hardcastle. – Egy csésze tea. Háromcukorral, de ne kavard meg, mert nem szeretem olyan édesen.

Olive visszafordult a konyhába, de majdnem megbotlott egy feketeszemeteszsákban, amelyből büdös farmernadrágok és átható szagú

férfialsók kandikáltak elő. – Doreen, mit keres itt ez a zsák ruha? – kérdezte Olive. – Ja, az? Keviné. Itt lesz nálunk egy darabig. Azt mondja, végleg

szakított Wendyvel. Ha felmész, csinálj neki helyet avendégszobában. Visszament, hogy elhozza a maradék holmiját.

Olive kinyitotta a száját, de aztán elvetette a tiltakozás gondolatát.Mire ment volna vele? Végül is, a ház Doreené volt, őt csak cselédnek tartották, aki kimosta a szennyest, főzött rájuk, és tisztán

tartotta a szobáikat.A napsütötte tájak még sohasem tűntek ennyire elérhetetlennek.Fényévmilliókban lehetett számolni a távolságot, amelyet Olive-nak le kellett volna győznie.

– Helló, drágám. Milyen volt a lányokkal? – Manus csókkalüdvözölte a hazaérkező Rozt. Mint mindig, most is észrevette, hogy a

18


19/462

nő reflexszerűen elfordította a nyakát, így a csók nem a száját érte,hanem a szája szegletét. Megpróbált nem elkeseredni emiatt, bár egyre nehezebben viselte a folytonos elutasítást, bármilyen finomformáját is választotta Roz.

– Jó – felelte Roz. – Meghagyták, hogy adjam át az üdvözletüket. – Mit szólnál, ha hoznánk egy DVD-t a Blockbusterstől, vacsorára

meg rendelnénk egy curryt? – Hm… Milyen filmre gondolsz? – Bármit választhatsz, nekem teljesen mindegy.A francba, gondolta Roz. Alaposan megnehezíti a helyzetemet.

Tudta, hogy a férfi csak kedveskedni akar, ugyanakkor, nem tehetettróla, szerette vele a sértettet játszani. Talán azért, mert ebben nagyon

ó volt. És ugyanennyire szerette a végsőkig feszíteni a húrt. – Nem tudom, lenne-e kedvem a filmnézéshez. Eredetileg arra

gondoltam, hogy kivasalok, aztán korán lefekszem. – Ajaj, gondoltaRoz. Talán nem a legjobb kifogással állt elő egy szex nélkül töltötthónap után. Szinte hallotta, hogy Manus fejében megcsikordulnak amozgásba lendülő fogaskerekek. Mégsem csapott le a feldobottlabdára, és nem mondta: „Jó ötlet… Szívesen csatlakozom.” Pedig haaz ember elég sokáig rugdos egy kutyát, előbb-utóbb bármibe

beletanul. Manus azonban beleegyezően bólintott: – Semmi baj. Csak úgy eszembe jutott.

Roz teljes bizonysággal érezte, hogy fordulóponthoz ért akapcsolatuk.

19


20/462

3. fejezet

Hétfő reggel Ven az ujjaival dobolt az asztalon, miközben arrakészült, hogy felhívja azt a bizonyos számot. A keze ügyében fekvőegyzettömb a hétvégén készült feljegyzésekkel és áthúzásokkal volt

tele. Kétsége sem volt afelől, hogy bármit készül is elkövetni,helyesen jár el, mégis visszatartotta valami. Nagyszabású tervének alogisztikája egy rémálom volt; tele volt olyan pontokkal, amelyeknél

bármikor katasztrófába torkollhatott. Arra gondolt, hogy sutba kénedobni az egészet. Közben majdnem szétrobbant a feje.

Miközben a kávéját kortyolgatta, észrevett a bögre peremén egy parányi recét. Ehelyett is újat kellene venni, állapította meg. Már ateáskanna is az utolsókat rúgta. Mire felforrt benne a víz,

elrepülhetett volna Izlandig is, hogy megtöltse a poharát az egyik gőzölgő gejzírből, majd visszarepülve beleszórhassa a tealevelet. Dea töredezett, régi dolgok cseréje nem élvezhetett elsődlegesfontosságot az adott helyzetben. Nyolc hónap telt el azóta, hogykirúgták a Furniture for Younál betöltött boltvezető-helyettesiállásából, amikor a cég vagyongondnokság alá került. Nem minthaolyan szuper munkahely lett volna, de az emberek, akikkel együttdolgozott, igazán helyesek voltak. Sokáig nem talált mást, csak alkalmi munkát, míg végül sikerült elhelyezkednie, de abból, amit az

új helyén keresett, nem futotta felesleges ostobaságokra. Annyira persze nem volt rossz a helyzet, hogy ne vehetett volna magának néhány új bögrét.

Elmosolyodott, majd visszaterelte gondolatait az előtte állófeladatra. Most vagy soha, gondolta, ergo, egyetlen választásamaradt: a most. Kinyújtotta a kezét a telefonért, de mielőtt elértevolna, gyorsan vissza is húzta.

Minek ennyit totojázni? Az apja szokta ezt kérdezni, ha Vennehezen szánta el magát valamire. És erre volt példa bőven, többek között, mielőtt megvette az első autóját, vagy mielőtt derékig érőhaját levágatta. Mindegy volt, mire készült – ha szert akart tenni egykiscicára, azt ugyanolyan hosszas mérlegelés előzte meg, mint aházvásárlást… Most újra hallotta apja gyengéd hangját, majd asajátját, amint hangosan kimondta.

20


21/462

Minek ennyit totojázni?Felkapta a telefont, és beütögette a jegyzettömbjére felírt számot.

Az információi szerint Roz főnöke egy vén banya volt, ugyanakkor a Nőegylet aktív tagja, aki mindig támogatandó ügyekre vadászott, merta szponzorálás lehetőségének a felvetése nyomós érvnek számítottegy üzleti tárgyalás esetén. Három kicsengés után egy nő borízűhangja szólt bele a telefonba: – South Yorkshire Bank. Itt MargaretHutchinson beszél.

– Üdvözlöm, Mrs. Hutchinson – kezdte Ven. – Ha jól tudom, önRosalind Lynch főnöke. Válthatnánk róla néhány szót?

21


22/462

4. fejezet

Megszólalt az ébresztőóra. Úgy a hetedik csipogás után afélálomban lévő David belerúgott a felesége lábába, nem törődveazzal, hogy hosszú lábkörme felsérti az asszony bőrét.

– Kelj föl, Olive! Csörög az óra!A férfi hangja kirángatta Olive-ot az álomból. Éppen egy ragyogó

kék tenger hullámain ringatózott, és nem akart kijönni a vízből. Akeze azonban öntudatlan kinyúlt, és lenyomta a vekkert. Nem minthavisszatalálhatott volna az álomba a következő kilenc percben, amikor is a beállítás szerint újból csipogni kezd majd az óra, a tenger ugyanis örökre eltűnt, amikor felpattant a szeme.

Már nem delfinekkel úszkált, hanem az ágyában feküdt egy bálna

mellett. Ha van némi alapja a vicceknek, nem az asszony szoktaelfoglalni a nagyobb helyet? David úgy feküdt, mint egy keresztrefeszített ember; kitárt karjai alig hagytak helyet másnak. Olivemegpróbált nyújtózkodni egyet. Hátfájás gyötörte, amire valószínűlegMr. Tidy ötemeletes házának a porszívózása során sikerült szerttennie. Hetente háromszor járt hozzá, hétfőn, kedden és pénteken, ésszinte képtelennek érezte magát a járásra, mire végigtakarította ahatalmas épületet – amit gyűlölt. Bármikor ment, olyan érzése volt,mintha hétfő reggel lenne, amikor még nem járta át a falakat a meleg.

Nehézkesen gyömöszölni kezdte a hátát, és közben azt kívánta, bár afejére húzhatná a takarót, és estig fel se kellene kelnie. Arrólfantáziált, hogy David nincs mellette, és az ágy teljes szélességétkiélvezheti; semmire sem vágyott jobban, mint hogy tengeri csillagotformázva kinyújtóztathassa a végtagjait.

David olyan hangosan horkolt, hogy maga is felébredt, és rágördültOlive-ra.

– Jaj! – kiáltott fel fájdalmasan az asszony. Kis híján palacsintát

csináltak belőle. – Jaj! – visszhangozta a gerincét dörzsölgetve a férfi. – Még ittvagy? Talán elaludtál?

– Nem. Csak nehezen veszem rá magam arra, hogy kimásszak azágyból – felelte Olive. – Kicsit fáj a hátam.

– Hm… Ismerem az érzést – válaszolta ásítva David. – Jó, ha pár

22


23/462

pillantást aludtam az éjjel, annyira szaggatott.Olive visszanyelte a száján kitörni akaró méltatlankodást. Még

hogy csak pár pillantást aludtál! Úgy horkoltál vagy nyolc órán át,mint akit felhúztak. És biztosra lehetett venni, hogy a következőnyolcat is át fogja aludni. Csak azt várta, hogy Olive mögött

becsukódjon a ház ajtaja. De ekkor pozíciót váltott, és olyanőszintének ható nyögés szakadt ki belőle, hogy Olive-ból rögtönelőbújt a kötelességtudó feleség.

– Szeretnéd, ha megmasszíroználak, mielőtt elindulok? – Az jó lenne – felelte a férfi, meglepő gyorsasággal a hasára

fordult, és vágyakozva felsóhajtott.Olive kinyújtotta a kezét az éjjeliszekrényre készített tubusért,

kinyomott belőle egy adag hideg gélt, és mielőtt felvitte volna Davidhátára, felmelegítette a tenyerén. A férfi megrázkódott a gyönyörtől,ahogy Olive ujjai végigtáncoltak a bőrén, izmok után kutatva ahájréteg alatt. És közben csak úgy záporoztak az utasítások. – Kicsitfeljebb… lejjebb… Most a vállamat, jobbra, balra… – úgy, hogyOlive közben hétrét görnyedt a fájdalomtól.

– Tessék – mondta, amikor ismét csörögni kezdett az óra, és úgydöntött, ideje befejezni a szolgáltatást. – Egyelőre meg kellelégedned ennyivel. Nyolcra Mr. Tidynál kell lennem.

– Várj! – nyöszörögte David. – Nem hagyhatsz itt ilyen állapotban! – Azzal megfordult, olyan vehemenciával, mintha lourdes-i vízzelmosták volna végig a hátát, és nagyon is nyilvánvaló erekciójáramutatott.

– Gyerünk, Olive! – Megpróbálta magára vonni az asszonyt. – Eztmuszáj megoldanunk.

– Nem lehet – ellenkezett összeszorított szájjal a nő, amikor hangosan megnyikordult alattuk az ágy. – Meghallja az anyád.

– Akkor szopj le. No, rajta! Csak pár szívás, drágám, és elmegyek!És ezt követően még volt képe arra kérni, hogy mielőtt elindul a

buszhoz, vigyen fel neki egy csésze teát.

23


24/462

5. fejezet

– Nekem a szokásosat. – Nekem is.

– Három mogyorós-mézes lattét, két szelet cappuccinotortát és… – …egy citrommázasat – fejezte be a pincérnő Ven mondatát. Már annyiszor vette fel ugyanezt a rendelést, hogy bármikor képes lettvolna teljesíteni, akár álmában is.

– Köszönöm – mondta nevetve Ven.Mint kéthetente minden szombaton, most is a törzshelyüknek

számító Edwardian Tea Roomban ültek, bár ezúttal sikerültmegszerezniük az egyik legnépszerűbb sarokasztalt. Amikor a

pincérnő elment, Ven Olive-hoz fordult, aki úgy nézett ki, mintha ötévet öregedett volna az utóbbi két hét alatt.

– Biztos, hogy nem dupla presszóval kéred a lattét, Ol? Nagyonnyúzottnak látszol.

– Az is vagyok – felelte Olive, és még a szavait követő ásítást semtudta visszatartani.

Bár a barátnők csak kéthetente egyszer találkoztak egy kávéerejéig, rendszeres kapcsolatot tartottak fenn egymással telefonon, ígytudták, hogy David unokatestvére, Kevin megint odaköltözött a

nagynénjéhez, így, mint a Hardcastle klán többi tagja, ő is igénybevette Olive főző–, mosó– és fenéktörlő szolgáltatását. Kevináltalában úgy élt, mint a vándormadarak, egyik nőtől a másikhozköltözött, de egyik szexualitástól fűtött kapcsolata sem tartott túlsokáig. Most először fordult elő vele, hogy nem járt sikerrel ezen atéren, és szüksége volt egy helyre, ahol álomra hajthatta a fejét. Ez,sajnos, azzal járt, hogy bűzlő alsóneműjének kipárolgása átitatta azegész lakást.

– Képtelen vagyok megérteni, hogy miért tűröd el őket – sóhajtottaRoz. – Én megmondanám nekik, hogy hová menjenek.

– Csakhogy a ház nem az enyém. Nincs beleszólásom, hogy kitfogadnak be, és kit nem.

– Évek óta mondom, hogy vetesd fel magad a tanácsi lakásra várók listájára – emlékeztette Roz.

24


25/462

– David jelenlegi állapotában nem hagyná magára az anyját.Roz a szájába harapott, nehogy kiszaladjon rajta, amit mondani

akart. Meggyőződéssel hitte, és nemcsak ő, hanem Ven is, mert már jó párszor kitárgyalták, hogy Doreen Hardcastle „szegény béna lába”igazából „egy pár kövér, lusta” láb volt, amely mindenvonatkozásban alkalmas lett volna a járásra. Csakhogy perverz

boldogsággal töltötte el, hogy Olive, cserébe a szállásért, szakadtraugrálta magát körülötte. Roz szeretett volna némi belátást pumpálniOlive-ba, de ez lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, elsősorban Oliveó természete miatt. Manus viselkedett volna így! Megkapta volna a

magáét, az biztos!Ven kedvesen Olive-ra mosolygott. Olive maga volt a megtestesült

önzetlenség. Bármit kértek tőle, képtelen volt nemet mondani. Igazánmegérdemelt volna egy kis pihenést. Ez önmagában elég indok voltahhoz, hogy Ven mielőbb hozzálásson az alaposan előkészített tervmegvalósításához.

Mire a kávét és a tortát kihozták, Ven arcán elmélyültek anévjegyének számító gödröcskék. A szája olyan hatalmas ívbengörbült felfelé, hogy a sarka majdnem elérte a homlokát.

– Te bedrogoztál? – kérdezte Roz. – Be ám! Nem látod? Repülök! – felelte kacsintva Ven. – Tudtam. Mit vettél be? Heroint? – Ugyan, nálam a cappuccinoszelet is ugyanezt a hatást éri el –

válaszolta Ven, és hogy bebizonyítsa, a szájába tömött egy jó nagyfalatot.

– Már csak három hét van hátra a negyvenedik születésnapodig – förmedt rá Roz, mit sem törődve a barátnője frivol viselkedésével. – Lefoglaltad már azt a nyavalyás olasz éttermet, vagy nekem kellmegcsinálnom ezt is?

– Olyan kicsinyes vagy – mondta Ven. – És mindent kézben akarsztartani.

– Ez a ti szerencsétek! – vágta rá Roz. – Ha én nem lennék, akkor már az is mérföldkövet jelentene nektek, ha chipset rágcsálva ülnénk odahaza. A lényeg, hogy a jelek szerint te semmit sem tettél az ügyérdekében, így megint nekem kell akcióba lépnem, és meg is teszem,

25


26/462

amint hazaérek. – Erre most nem lesz szükség – válaszolta Ven királynői hangon. –

Ha tudni akarod, igenis megtettem a magamét.

– No és hová megyünk? A Bella Nochéba? – Nem. – Na, ne süketelj már… Mondd meg, hogy hová! – Roz hangjába

méltatlankodás vegyült. – Mindent harapófogóval kell kihúzni belőled.

Ven letette a villáját. Ez most az ő pillanata volt. A színpadközepén állt, a nézőtéren a légy zümmögését is meg lehetett hallani.Ott állt, a rivaldafény központjában, és minden szem rámeredt.Annyira izgatott volt attól, amit mondani készült, hogy képtelen volt

kinyögni az első szót. – Velencébe! – vágta ki végül vigyorogva.Roz lecsapta a villáját. – Ó, az isten szerelmére! Kész vagyok,

feladom. Én megpróbálom megszervezni neked a nagy napot, te meg a bolondját járatod velünk.

– Nem, dehogy – vágott közbe Ven. – Komolyan beszélek. Ténylegodamegyek a negyvenedik születésnapomon, ahol megfogantam.Velencébe.

Pillantása egyik értetlen arcról a másikra nézett, és felvihogottmagában. Ez a nő megőrült, üzenték a rámeredő szemek. Erre vett egynagy levegőt, és előhozakodott az igazi poénnal.

– És ti is velem jöttök. Mind a ketten. – Nagyon vicces – dünnyögte Olive, mert a szájába tömött

citrommázas tortától alig bírt megszólalni. – Megengeded, hogy végigmondjam? – kérdezte Ven. – Már

magam sem igazán tudom, hogy mikor, de beneveztem egy versenybe,

és pár héttel ezelőtt felhívtak, hogy nyertem egy nyaralást. – Menj már! – mondta Olive. – Pontosan ezt fogom tenni. – Milyen versenyről beszélsz? Egyáltalán, mit kellett csinálnod? –

Roz hangja válaszokat követelt.

26


27/462

– Egy szlogent kellett kitalálni a Figurehead Cruises[v]

számára. – És mit küldtél be? – Bonts vitorlát, és váltsd valóra álmodat – vágta ki büszkén Ven.

– És azt akarod mondani, hogy nyertél egy nyaralást. Ezzel – gúnyolódott Roz.

– Márpedig tényleg nyertem. Egy tizenhat napos hajóutat… három

fő részére. Az egyik legnagyobb hajójukon – a Mermaidián.[vi]

– Miközben beszélt, felkapta a táskáját a földről, és előkotort belőleegy gondosan összehajtogatott brosúrát. – Ezt nézzétek! Háromezer-ötszáz utas, úszómedencék, bárok, éttermek, fagylaltozók, beltéri ésszabadtéri mozi, wellness-részleg…

– Azt mondtad, hajóút? Tizenhat napos? – hüledezett továbbra isRoz. – A mindenit! – lehelte Olive alig hallhatóan, miközben sóvár

pillantásokat vetett a pompás hajóbelsőről készült fényképekre. Úgynézett ki, mint egy ötcsillagos szálloda. Vagy inkább hat. De Olive atíz csillagot sem sajnálta volna tőle.

– Holnaphoz két hétre indulunk – augusztus tizenhatodikán.Fejenként kapunk még ötszáz font költőpénzt, hogy legyen mibőlmegvennünk az úthoz szükséges holmikat, és a hajón igénybevettszolgáltatásokat is fizetik, feltéve, ha ésszerű keretek közöttköltekezünk, és nem veszünk, mondjuk, Van Goghot valamelyik fedélzeti árverésen.

– Ez igaz? – nyögte Roz. – Száz százalékig – felelte Ven, majd ismét benyúlt a táskájába,

kivett belőle két összehajtott csekket, és kiosztotta őket értetlenül bámuló barátnőinek.

– De hát ez a csekk tőled van! – kiáltott fel Olive.

– Hát persze! – vágta rá Ven. – Rögtön beváltottam a csekket, amitküldtek, és most odaadom nektek a részeteket.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen rövid határidővel kapok szabadságot – vetette közbe Roz valamivel nyugodtabb hangon, mivelmár kezdte elhinni, hogy Ven nem az egyik beteges tréfáját űzi velük

27


28/462

éppen. – Az a seprűnyargaló Hutchinson akkor sem adnaszabadnapot, ha éjszaka feldobnám a pacskert.

– Látod, ebben tévedsz. Most adni fog. Összebeszéltem Manusszal,aztán felhívtam a főnöködet, aki rögtön megígérte, hogyszabadságként könyveli el neked ezt az időszakot.

Roz szeme akkorára nyílt, hogy félő volt, kiesik a szemgolyója. – Te. Felhívtad. Ugye, most viccelsz?

– Nem. Biztos akartam lenni abban, hogy ezen a fronton nemütközünk akadályba. Sajnálom, Ol, ugyanezt veled nem tudtammegtenni. – Arra, hogy Daviddel konspiráljon Olive háta mögött, nemvolt semmi esély. Először is, David sohasem engedné el az asszonyt.Másodszor, Olive nem állt alkalmazásban, így ahhoz, hogy

szabadságra menjen, nem kellett engedélyt kérni senkitől. – Úgy tűnik, Manus megtanult titkot tartani – dünnyögte Roz. – Ami

meglepő, mert régebben mindent kitálalt. Ha kellett, ha nem. – Én kedvelem Manust – mondta Ven, mit sem törődve Roz lenéző

hangjával. – Bár engem várna otthon egy ilyen pasi. – Olyan jól néz ki – tette hozzá Olive, míg gondolatban

összevetette Manus karcsú, izmos testét David rezgő sörhasával.Roz vállat vont. Tudta, hogy Manus jóképű, bár nyíltan még

egyszer sem mondta ki, hogy milyennek látja. Áldásként könyvelte el,hogy rátalált egy ilyen kedves, jóképű férfira, akiért odavoltak a barátnői, aki szorgalmasan dolgozott, és akivel kapcsolatban szintemindent ki lehetett pipálni. Enyhén marcona, minden sallangtólmentes külsejét, rockerszőke haját, kedves pillantását és nagyon isatletikus termetét. Roz szívesen átváltozott volna valakivé, aki elégvad ahhoz, hogy csak úgy rávesse magát egy férfira, akárhol isvannak, még akár a lépcsőházban is. Ahogy Frankie is tette. Már a

puszta gondolattól úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy

vödör jeges vízzel, és ha voltak is szexi ötletei Manusszalkapcsolatban, a hideg zuhatag hatására semmivé váltak. – Neked erre a két hétre le kell mondanod a takarításaidat –

folytatta Olive-hoz fordulva Ven. – Bár megtehetném – mondta frusztráltan Olive. – De ugye tudod,

hogy bármennyire szeretném is elfogadni, el kell utasítanom az

28


29/462

ajánlatodat? – Ezt nem teheted meg! – kiáltotta Ven. – Erre készülünk időtlen

idők óta, és most megkaptuk rá a tökéletes esélyt. Mi ez, ha nem asors akarata? Tudtam, ha nyerek, szűkösek lesznek a határidők – errea játékszabályban is felhívták a figyelmünket –, de akkor semondhatsz nemet. Nem engedem.

– Meg kell gondolnom – erősködött Olive. De mindnyájuk számáranyilvánvaló volt, hogy miért mondta. Azért, hogy lerázza magárólVent.

– Milyen útvonalon megy a hajó? – kérdezte Roz még mindigdöbbenten. Manus soha egy szóval sem utalt arra, hogy mit terveznek a háta mögött. Talán az útjában van, és így akarja eltávolítani? Nem

hagyhatta figyelmen kívül ezt a lehetőséget sem, a sok elutasítás utánsemmiképp. – Malaga, Korfu, Velence, Dubrovnik, Korčula, Kefalónia… –

Ven szándékosan iktatta be a szünetet az utolsó állomás után, hogykíváncsi pillantást vethessen Olive-ra. És pontosan az történt, amireszámítani lehetett. Olive felkapta a fejét. – Végül Gibraltár – fejezte

be a felsorolást. – És honnan indulunk? – kérdezte Roz. – Southamptonból. – Southamptonból! – Igen, de ne aggódj, mert nincs értelme. Barnsley-ban felszállunk

egy buszra, ami egészen a hajóig visz minket. Ez is benne van adíjban. Betesszük a bőröndjeinket a busz csomagtartójába, és akabinunkban látjuk őket viszont. És ha a buszt bármi feltartóztatná, ahajó megvár minket. Egyszerű és stresszmentes megoldás, nemgondoljátok?

– Magasságos isten! – dünnyögte Roz. – Te halálkomolyan

beszélsz, igaz? El kell mennem a mosdóba, mielőtt bepisilek. – Menj hát és pisilj – mondta nevetve Ven. – Megyek! – Roz felállt, és elindult a kávézó hátsó vége felé, ahol

a vécék voltak. – Mi lenne, ha azt mondanám, hogy vidd el helyettem Frankie-t? –

29


30/462

suttogta Olive, amikor Roz hallótávolságon kívül került. – Bármennyire szeretnék is veletek menni, hogy hagyhatnám magáraDavidet és Doreent? Nem lennének meg két hétig nélkülem. Azt isnehezen viselik, ha elmegyek bevásárolni a Morrisonsba.

– Hogy Frankie és Roz együtt nyaraljon? Úgy, hogy te nem vagyott, hogy velem együtt közéjük állj, ha kell? Ugye, nem gondolodkomolyan? – Ven majdnem a haja tövéig vonta a szemöldökét.

– Nem gondolod, hogy kár azért, ami történt? – kérdezte Olive. – Hogy tehet tönkre mindent egy ostoba csók? Ráadásul megmenthettük volna a helyzetet. Csak annyit kellett volna mondanunk, hogy…

Ven figyelmeztetően felemelte az ujját. – Nem. Azt, hogy mikéntmossa tisztára magát, Frankie-nek kellett eldöntenie. Bármit is

gondoltál te vagy én. – Nagyon rossz döntést hozott – felelte erre Olive. – És ezt

nemegyszer meg is mondtam neki. – Azt hiszed, én nem? De akkor mi mást tehettünk volna azon

kívül, hogy elfogadjuk az akaratát? – Én nagyon bánom, hogy nem mondtam semmit – sóhajtotta Olive.

– Tudom, hogy mit szeretett volna elérni Frankie, de akkor sem voltfair, hogy hallgattunk. Sőt. Hatalmas baklövést követtünk el.

– Nos, az utólagos belátás remek dolog, de most már nem tehetünk semmit, Ol. Túl sok idő telt el ahhoz, hogy helyre lehessen hozni adolgokat. El tudod képzelni, mekkora kalamajka lenne abból, ha mosthozakodnánk elő az igazsággal?

– Na, ja, azt hiszem, igazad van – ismerte el lassú, szomorú biccentéssel Olive.

Egy életre szóló barátság foszlott semmivé, mert Frankie és Manuscsókolózott egyszer. A férfi, hogy bűntudatán enyhítsen, ezt bevallottaRoznak, amivel teljesen szétzúzta az asszony korábban alaposan

megsebzett magabiztosságát és férfiakba vetett, amúgy is törékeny bizalmát. A többiek tudták, hogy Manus már négy éve próbáljarendbe hozni azt, amit elrontott, amihez csak szerencsét tudtak kívánnineki, hiszen egyedül küzdött egy seregnyi szellemmel szemben, akik akkoriban hozták létre félelmetes seregüket, amikor Roz még amegrögzött szoknyapecér és notórius házasságtörő Robert Clegg

30


31/462

felesége volt. – Bár történne valami, amitől magától helyreáll a rend – folytatta

Olive. – Ez volt a kívánságom a negyvenedik születésnapodra. Hogymind a négyen együtt legyünk megint, és ne töltse ki az életünket más,csak a nevetés. Mint amikor még gyerekek voltunk.

– Én is ezt szeretném – válaszolta Ven. Kinyitotta a száját, hogymondjon még valamit, de végül szó nélkül becsukta. Már azon a régi,ominózus napon az istenek kezébe helyezték az ügyet. Attól kezdvenem bízhatott másban, csak abban, hogy a mindenhatómagasságbeliek rendesen teszik majd a dolgukat.

31


32/462

6. fejezet

Útközben hazafelé, a buszon, Olive a kezébe vette az ötszáz fontrólkiállított csekket. Nem mintha be akarta volna tenni a bankba. Azértadta Ven a pénzt, hogy méltó ruhákat vegyenek rajta az útra, és ő csak azért hozta el magával, hogy nagyhangú barátnőjét elhallgattassa. Dea hajóútra nem megy el. Hogy is mehetne? Még ha valamilyen csodafolytán ott is találná magát a fedélzeten, nem tudná elfelejteni atolószékében küszködő Doreent. Doreen tényleg nem volt béna,valamennyire tudott járni, de csak keveset és nehezen. Ezért voltszüksége kerekes székre. Ki mosdatná meg az anyósát, ha ő nem lenneotthon? Ki segédkezne neki lefekvésnél? A fia mégsem alkalmas erre,és egyébként is, a háta miatt nem tudná emelgetni. A két hétben, míg

távol van tőlük, le sem tudná hunyni a szemét az aggodalomtól, éshalálra rémisztené a gondolat, hogy mire ér majd haza. Még az ismeglehet, hogy egy halott asszony várná a kerekes székben, aki hiábanyújtotta ki a kezét, kicsúszott belőle a pohár víz, ami talánmegmenthette volna az életét. Odafent meg, az ágyban, egyfájdalomtól meggyötört férfi kínlódna a halál kapujában, akinek ahhozsem volt ereje, hogy az anyja könyörgésére levonszolja magát alépcsőn. Nem, gondolta Olive, ilyen körülmények között nem mehetel.

Egyébként is, hogy mehetne vissza Kefalóniába? Azért térjenvissza arra a gyönyörű szigetre, hogy összetörje a tökéletes képet,amit az emlékezetében őrzött, és így mindenhová magával vihette?Tanos már biztosan nem az a kicsi, romlatlan falucska, ami valamikor volt. Mára biztosan diszkókkal és karaokebárokkal telezsúfolthorrortörténetté nőtte ki magát, mert ahhoz túlontúl festői volt, hogyne kebelezze be a turistaipar. Ha visszamenne, feltépett sebkéntkísértené az a régi álom, amelyet sikerült megvalósítania húsz évvelezelőtt – odarepült, és egy bárban végigdolgozott egy forró nyarat.

De ez még akkor volt, amikor fiatal volt és bátor, és a lehetőségek szűk keretei között oda mehetett, ahová akart. Amikor Lyon névenismerték, ami hűen tükrözte oroszlántermészetét. Persze ott is utolértea bűntudat, amiért a szórakozást hajszolta, idősödő szüleire hagyvaeltartása gondjait. Így kiszakította magát a sziget vonzásából, hogyvisszatérjen a mindennapok mókuskerekébe, és hagyja, hogy

32


33/462

ambiciózus handabandájával elbűvölje egy David Hardcastle nevűférfi. Nem, még a visszatérés gondolatát sem bírja elviselni. Mégazért sem, hogy megkeresse ottfelejtett szívét.

Amint belépett anyósa cigarettafüsttel átitatott házába, rögtönmegpillantotta a rá váró vasalnivalóhegyet. El kell tüntetnie, mireelindul a következő helyre, kitakarítani az utca végében lévőirodaházat. Érezte, mint húzza lefelé a vállát a ránehezedő súly.Elfutotta a szemét a könny. Az utazásról való beszélgetés túl sok sáros vizet kavart fel a lelkében. Vagy inkább zavarossá tette a benneélő azúrkék tenger lágyan fodrozódó képét az apró halacskákkal, ésnagy porszívóként elszívta előle az orrlyukaiban őrzött sós levegőt.

33


34/462

7. fejezet

Manus kétségbeesetten végighúzta a kezét az arcán. Nem tudtaelhinni, hogy megint elszúrta a dolgot. Pedig ez volt a helyzet.Máskülönben miért vetné a partnere a szemére, hogy segítettmegszervezni azt az álomutazást, amelyen ingyen részt vehet azimádott barátnőivel?

– Még csak nem is gyanakodtam! – förmedt rá Roz ellenségesen. – De hiszen az volt a dolog lényege, szívem. – Most legalább látom, hogy mégiscsak tudsz titkot tartani –

acsarkodott Roz tovább.Manus lassan és megadóan megrázta a fejét. Nem akart megint

veszekedni. Már így is négy év viaskodás állt mögötte az asszonnyal,

akit annyira szeret. Bántotta, hogy nem tud közelebb kerülni hozzá. Azutóbbi időben már alig szeretkeztek, vagy ha mégis, érezte, hogy a nőrutinszerűen végzi a szükséges mozdulatokat; az egész csak arra jóneki, hogy újabb pár hétig kibújhasson a kényszerű kötelesség alól.Az orgazmusa ilyenkor mechanikus volt, csak a teste reagált agyengéd érintésre. El lehetett juttatni a csúcsra, de az érzés csak atestét érintette meg – a lelkét és az elméjét nem. És a férfi tudta ezt.Azért imádkozott nap mint nap, hogy a nő szíve köré emelt falak valahogy leomoljanak, de azok egyre erősebbek, egyreáthatolhatatlanabbak lettek. Ennek ellenére tovább próbálkozott, bár csak bolondot csinált magából. Belefáradt. Nem tudta, hányelutasítást tud még elviselni, de ezt nem merte kimondani, mert Rozlecsapott volna a lehetőségre, és elszaladt volna vele. Már mosthallotta, hogy mit mondana. Igen, előre tudtam, hogy ez lesz a vége.Te ugyanúgy elhagysz, mint az a másik pöcs. Egy fokkal sem vagykülönb nála. A másik pöcs a volt férje volt, aki Roz terhesunokatestvérével lépett le véglegesen. Akit Roz istenített, ezért is

bénította meg a szívét a kettős árulás. Csak nehéz és kitartó munkávallehetett volna elérni, hogy újra meg tudjon bízni a férfiakban, deManust azonnal elbűvölte a magas, vékony nő, aki az autója befagyottzárjával küzdött – nyilvánvalóan hiába – a szupermarket előtt. Hét évtelt el az első találkozás óta, amikor a férfi fehér lovon ülőkirályfiként a segítségére sietett, és viszonzásképpen megígértette

34


35/462

vele, hogy elmegy vele vacsorázni.Az intenzív udvarlás aztán meghozta a gyümölcsét. A romantikus

offenzíva elkezdte ledönteni a nő szíve köré emelt védelmi vonalat,aztán maga a szív is lágyulni kezdett. Manus meg akarta mutatni, hogyvannak hűséges férfiak is, bár azt nem sejtette, hogy milyen keményfába vágta a fejszéjét. Aztán egyszer, ostoba módon megcsókolta azasszony legjobb barátnőjét, és ezzel elkövette a lehető legnagyobbhibát. Azonnal kiesett Roz kegyeiből. Több év után elnyert bizalmatdöntött romba ez a három másodpercig tartó gyengeség, amit egysokadik veszekedés eredményezett Rozzal. Az egész nem volt más,mint egy melegségre és vigasztalásra vágyó férfi megbotlása azzal aFrankie-vel, akit ugyancsak a vigaszkeresés hajtott a tanácstalankarok közé. És ha mindez nem vallott volna önmagában is elég nagyidiotizmusra, azt hitte, az lesz a legjobb, ha bevallja a dolgot Roznak.És miért? Mert egyszer megígérte, hogy sohasem fog hazudni neki.Bár ne tette volna. Az asszony azóta sem hagyta, hogy feledésbemerülhessen a dolog. Akkor sem kaphatott volna nagyobb büntetést,ha egy orgián bukik le, ahol ott van Roz összes kolléganője, a kétféltestvére és az anyja a pudlijával. Nem állt elő kifogásokkal azonaz éjszakán. Nem akarta megsérteni Rozt azzal, hogy elmondja,mennyire kétségbeesetten vágyik néha egy morzsányi kedvességre,

vagy bármilyen szeretetmegnyilvánulásra, amit csak ritkán kap meg,vagy inkább soha. Úgy vélte, ő követte el a hibát, így neki kellviselnie a következményeit.

Ismeretségük kezdete óta Manus Howard először érezte teljesenkilátástalannak a helyzetüket. Semmivel sem tudta meglágyítani Rozszívét. Az asszony még beszélni sem volt hajlandó arról, amiFrankie-vel történt, ugyanakkor szarkasztikus utalásokat tett ráminduntalan. A férfi lábujjhegyen járt körülötte, és még akkor semmert megjegyzést tenni, ha a tévé képernyőjén megjelent egy csinos

arc. És ha nagy ritkán elmentek valahová, és a pillantása véletlenülmegállapodott egy – főleg sötét hajú – nőn, elszabadult a pokol. Úgyérezte, egy lépésnyit sem haladtak az elmúlt négy év során. És most,amint Roz ostorozó szavait hallgatta, aki azzal vádolta, hogy így akar megszabadulni tőle legalább két hét erejéig, mikor ő csak azt szerettevolna, hogy eljusson arra a nyavalyás álomutazásra a barátnőivel,

35


36/462

egyre biztosabbá vált benne az érzés, hogy nem egészséges egy ilyenkapcsolat. Ez a szomorú igazság mardosta a szívét, és a gondolat:Roznak sem lehet jó, ha ennyire gyűlöli már a puszta látványát is.

Manus Howard magas, erős férfi volt, most mégis attól félt, hogykicsordulnak a könnyei. Ő maga is problémás családban nőtt felKetherwoodban, a város legdurvább negyedében, de ő kiverekedtemagát abból, ami rá várt volna – az egymással karöltve járómunkanélküliség és alkoholizmus világából. Egész életébenkeményen dolgozott, így most volt neki egy jól jövedelmezőautószerelő műhelye és némi pénze a bankban. Gyakorlatilag mindenemegvolt, amire vágyott, csak az ágya volt nagyon hideg, hiába feküdtmellette az asszonya. Amikor megérintette, úgy érezte magát areakciójától, mint egy kliens, aki egy órácskára megvásárolta akarcsú testet. Természetesen ezt sem merte megemlíteni. El tudtaképzelni, mekkora veszekedés kerekedne ki már egy apró utalásbólis.

Felsóhajtott a vállára nehezedő kétségbeesés súlya alatt. – Roz, nem tudom, meddig leszek képes elviselni ezt. Lehet – itt

elbicsaklott a hangja, így köhintenie kellett néhányat, hogy folytatnitudja. – Lehet, hogy amíg távol leszel, végig kellene gondolnod, hogymit szeretnél. Hogy egyáltalán, akarsz-e tőlem valamit.

– Talán tényleg ezt kellene tennem – felelte Roz, pattogó szavakkalleplezve a félelmet, amit a férfi javaslata váltott ki belőle. Mindig isúgy vélte, hogy a legjobb védekezés a támadás. – Talán mégiscsak jó,hogy elmegyek. És talán… talán mindkettőnknek az lenne a jobb, havégleg szakítanánk.

A legszívesebben visszaszívta volna a kegyetlen szavakat, de már késő volt. Kimondta őket. Nem akarta azt hallani, hogy Manustulajdonképpen egyetért vele. Pedig egyetértett.

– Ja – sóhajtotta fáradtan. – Talán tényleg ez lesz a legjobb, Roz. – Még hallani is fájdalmas volt, ahogy az asszony nevét kiejtette – mintha elhalt volna a hang a torkán.

– Ne is próbálj kapcsolatba lépni velem, míg távol leszek – feszítette Roz még tovább a húrt. – Egyáltalán.

Manus felkapta a fejét. – Tényleg ezt akarod?

36


37/462

– Miért, te nem? – kérdezte Roz, és a védekezés ezúttal is túlélessé tette a hangját. – Éppen most értettél egyet a szakításgondolatával!

Manus azzal a szándékkal nyitotta ki a száját, hogy véget vessen aveszekedésnek, és megmondja, hogy egyáltalán nem szakításiszándékból forszírozta a nyaralást, de ugyanebben a pillanatbanfellángolt benne is a harag, legalább akkora intenzitással, mintRozban.

– Tudod mit, Roz? Azt hiszem, igazad van. Ha mindketten úgygondoljuk, ne tartsuk a kapcsolatot. Én kibírom. Neked meg ténylegkomolyan végig kellene gondolnod, hogy mit vársz az élettől. Ésnekem is, mert ez, ami van, nekem nem elég. Te szemmel láthatóan

nem vagy boldog, és az is nyilvánvaló, hogy én nem tudlak olyan boldoggá tenni, mint amilyennek Robert mellett érezted magad. Most pedig döntsd el, hogy tehetek-e érted még valamit, mert ha nem, akkor visszamegyek a műhelybe. Megígértem egy ügyfélnek, hogy amilyengyorsan lehet, megcsinálom a kocsiját, és még el kell végeznem rajtaaz olajcserét. Ami legalább egy óra.

Most Roz volt az, akinek a torkán akadt a bölcsesség. Nézte, hogyelmegy a férfi, aztán engedte, hogy kicsurranjanak a szeméből atolakodó, forró könnyek, amelyek ezúttal az önmaga iránt érzett

megvetésből táplálkoztak, és olyan szúrósak voltak, mint a bogáncs.A férfi után szerette volna vetni magát, és megmondani neki,mennyire sajnálja, hogy idáig jutottak, és hogy ennek csakis éskizárólag ő az oka, mert ostoba tehén módjára viselkedik, ésegyébként is tudja, hogy ami történt, annak az a céda Frankie volt azoka. Mindig is szeretett nyomulni. Ami Manusra nem volt jellemzőegyáltalán. Hirtelen nagyon szerette volna maga körül érezni a férfikarját, a száján a száját, és hallani, hogy mennyire szereti. Csakhogyismét működésbe lépett a jó öreg védekezési mechanizmusa.

Valamikor régen teljesen kitárulkozott Robert előtt, akikeresztülgázolt rajta. Ez olyan fájdalommal járt, amit még egyszer nem bírt volna elviselni. De ha még hajlandó is lett volna feltárni aszívét Manus előtt, nem tehette, mert elveszítette annak az ajtónak akulcsát, amely mögé bezárta a szívét.

37


38/462

Amikor meghallotta, hogy Manus autója felbőg, Roz leroskadt amögötte álló székbe. Mégiscsak sikerült megtennie. A kenyértörésigvitte a dolgot ezzel a kedves, szeretni való, régóta szenvedő férfival,aki négy éven át próbálta megtörni a jeget. Akkor most miért nem

érez diadalt?

38


39/462

8. fejezet

Ven és Roz a következő hétfőn, munka után elautózott aMeadowhallba. Már megkezdődött a leárazás, az üzletekbenkavarogtak az emberek, valahogy úgy, mint bennük a gondolatok. Bár Olive is ott válogatott volna a nyári cuccok között, gondolták mindketten nem kis szomorúsággal.

– Jaj, annyira remélem, hogy Ol mégis eljön – mondta Ven. – Nem fog. Ostoba, ostoba, és harmadszor is ostoba liba – felelte

Roz, miközben felkapott egy kék bikinit. Ugyanakkor nem volt biztos benne, hogy képes lesz annyi fedetlen húst meztelenül mutogatninyilvános helyen. A hasa olyan lapos volt, mint a vasalódeszka, demagán viselte azoknak a középkorú nőknek az összes

bizonytalanságát, akiknek a férje lelépett egy nádszálvékony, fiatalfruskával. És ezen nem segített, hogy kilenc évvel korábban történt adolog, és az sem, hogy a fickó, akivel most élt, bármikor a kedvétlelte volta benne, függetlenül attól, hogy éppen milyen méretet mutat.Persze csak akkor, ha minderre megkapta volna az esélyt. Visszatettea bikinit, és előhúzott egy egyrészes, merész kivágású feketét. Büszkevolt a mellére, sokkal szívesebben mutogatta, mint a hasát. Négyük közül nyilvánvalóan ő állt a legjobb helyen, amikor az isten amelleket osztogatta. Szorosan mögötte Ven következett, aztán Olive,

és nagy-nagy lemaradással a lapos, AA kosaras melltartóival Frankiezárta a sort.

Froz, ahogy Frankie és Roz magukat nevezték, soha nem élhetett azegymás közötti ruhakölcsönzés lehetőségével úgy, ahogy azt Ven ésOlive, hasonló magasságuk és testalkatuk miatt megtehette. Rozhosszú lábú volt, vékony és magas, Frankie pedig alacsony ésmajdhogynem molett. Bár Roz egyszer rajtakapta Frankie-t, amint amelltartóját próbálta, és hogy ne lötyögjön rajta, vécépapírral tömteki a kosarakat.

– Jó érzés lehet, ha valakinek rendes melle van – mondtavágyakozva, miközben megcsodálta művi módon hangsúlyossá tettidomait a tükörben.

– Az. Bár te sohasem fogod megtudni – felelte Roz nevetve.Mennyit nevettek valamikor ők ketten! Elég volt, ha egymásra néztek.

39


40/462

Froz…Roz megrázta a fejét, abban bízva, hogy így vissza tudja terelni a

gondolatait az „itt és most”-ba. Mi az ördögről jut eszembe örökké,még ennyi idő elteltével is?

– Biztosra veszem, hogy kibírnák Ol nélkül tizenhat napig – mondta Ven. – Megbízható forrásból tudom, hogy Doreen nem olyanmagatehetetlen, mint amilyennek mutatja magát. Egyszer én magam isláttam, ahogy egy csomag cigivel a kezében kisétált a boltból aWarren Streeten. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki segítségnélkül meg sem tudja emelni a hátsó felét. És a fájósnak mondott hátsem akadályozta meg Davidet abban, hogy némi aprópénzértvisszarakjon néhány palát a szomszédom háza tetején. Persze nem

tudta, hogy látom. Egy létra felénél járt ugyan, és sapka volt a fején,de bárhol felismerném a nadrágszíjára rálógó, hatalmas hasát. – Nyomorult csalók! – méltatlankodott Roz. – Megmondtad Olive-

nak?Ven bólintott. – Úgy vélte, tévedtem. Mind a két esetben. Állítja,

hogy David kapaszkodóhorog nélkül nem bír létrára mászni, de haengem kérdezel, a fickó csak színészkedik. És remek alakítást nyújt.Tiszta anyja – tette hozzá egy szippantás kíséretében.

Roz megcsóválta a fejét. – Ismersz olyan épeszű embert, akivisszautasítana egy ingyenes hajóutat?

– Nem fogja visszautasítani – mondta Ven új keletűhatározottsággal a hangjában, villogó szemekkel. Még nem tudta,hogy fogja feljuttatni Olive-ot a hajóra, csak abban volt biztos, hogymegteszi. Még akkor is, ha valami piszkos trükköt kell alkalmaznia.Végül nem ő volt az, aki a trükköt bevetette – megtette helyette valakimás.

40


41/462

9. fejezet

– Hallom, vásárolni voltatok. Jó cuccokat vettetek? – kérdezteOlive azon a szombaton, amikor utoljára találkoztak az elutazás előtt.

– Aha. Ráakadtam pár jó darabra a kiárusításon. Erről juteszembe, a minap, amikor bankügyeket intéztem, láttam, hogy nemváltottad be a csekket – jegyezte meg Ven, és megpaskolta Olivekezét. – Még semmi sincs elkésve, ugye, tudod?

– Már hogy vehetném fel azt az ötszáz fontot? – méltatlankodottOlive. – Nyári ruha vásárlására kaptuk, te magad mondtad. És mivelén nem tudok veletek menni, nekem nem jár egy árva penny sem.

– Márpedig velünk jössz – jelentette ki Ven, és nyomatékul aszájába tolt egy nagy falat cappuccinotortát. – Ha tetszik, ha nem.

– Bár úgy lenne! – mondta nevetve Olive. Nem mintha nevetőskedvében lett volna, főleg most, hogy odahaza eggyel több naplopótkellett etetnie. David, az anyja és a büdös Kevin egész nap atelevízió előtt ültek, és azon vitatkoztak, hogy melyik csatornátnézzék. Ha alkalmanként nem kellett volna vécére menniük,elsorvadtak volna a végtagjaik. Davidnek azért sikerült elmennie amunkanélküli-hivatalba, bejelentkezni; igazából Kevin miatt főttOlive feje. Ha meglátta a hűtőszekrényt, olyan lett, mint egy sáska.Kézzel tördelte a sajtot, egyenesen a dobozból itta a tejet, és az odvasfogai után senki sem akart már az általa megdézsmált ételekbőlfogyasztani. És sohasem húzta le a vécét. Ráadásul valaki rájártOlive dugipénzes perselyére. Utoljára egy ötössel lett könnyebb, éssenki sem vállalta magára az elkövető szerepét. A barátnőiszületésnapi ajándékaira gyűjtött ebben a perselyben, és csak annak örült, hogy már odaadta Roznak a megbeszélt harminc fontot amedálra, amit közösen vettek Vennek. Roz majd magával viszi ahajóútra, és ott a születésnapi kártyákkal együtt átadja neki. Éppen

Velencében lesznek a nagy napon. Egy olyan helyen, ahová Olivemindig is szeretett volna eljutni. Az egyik ügyfele, akihez takarítaniárt, már járt ott, és szerinte „olyan szép, hogy szinte valótlannak

látszik; azt hinné az ember, hogy egy filmfelvétel közepébecsöppent”. Olive azon tűnődött, lehet-e valami annyira idilliengyönyörű, mint Tanos. A legeslegjobban azért irigyelte a barátnőit,

41


42/462

hogy Kefalóniába is eljutnak – nélküle. – És te, Roz? Elköltötted az összes pénzedet? – Nem igazán – felelte Roz. Ugyan beváltotta az ötszáz fontos

csekket, és meg is rohamozta a boltokat, abban bízva, hogy legalábbaddig sikerül száműznie az emlékezetéből Manus párás szemét. – DeVen azt mondja, hogy a hajón is lesznek üzletek, így ott isvásárolhatok, ha akarok.

– Minden lesz a hajón, amit csak el tudtok képzelni – bólintott Ven. – A tampontól a frakkig, tehát nem kell kétségbeesni, ha itthonfelejtünk valamit. Mindent megvehetünk a fedélzeten.

– Tökéletesen hangzik – sóhajtotta Olive.Ven hirtelen megragadta a kezét.

– Kérlek, Olive, kérlek, gyere el te is! Hidd el, a családtagjaidellesznek nélküled. Hiszen csak tizenhat napról van szó – ennyitigazán megérdemelsz! A széfemben még mindig ott van egy jegy, és ate neved áll rajta. Tizenkilenc óra múlva Roz és én felszállunk aSouthamptonba tartó buszra, és még csak örülni sem fogunk igazán,mert te nem leszel velünk. Könyörgöm, Olive. Tudod, hogy milyen

pocsék évek állnak mögöttem. Végigasszisztáltam anya és apahaldoklását, elveszítettem az állásomat, és Ian is elég piszkosul bántvelem… – Ven szándékosan felfelé kunkorította a szája sarkát, és úgynézett maga elé, hogy sajnálkozást keltsen.

Olive elmosolyodott. – Látom, meg sem próbálsz érzelmi nyomástalkalmazni – mondta. – Esküszöm, ha volna rá mód, veletek mennék.De így csak a bűntudat gyötörne.

– A francba velük! – kiáltotta Ven hirtelen támadt haragjában. Nemértette, miért hagyta Olive, hogy az orránál fogva vezessék. – Haolyan helyzetbe kerülnének, mindhárman el tudnák látni magukat.

– És ha te holtan esnél össze? Akkor ki gondoskodna róluk? –

kérdezte Roz is, lehet, hogy a kelleténél jobban kiélezve a felhozottérvet.

– Tudom, hogy hülyének gondoltok. És az is vagyok – válaszoltaOlive szomorúan. – Azt is tudom, hogy a szükségesnél jobbanigénybe vesznek, és valószínűleg több dologra képesek lennének,mint amennyit bevallanak. Mégsem hagyhatok itt csapot-papot, hogy

42


43/462

veletek menjek. Pedig higgyétek el, semmit sem szeretnék jobban.Holnap délután takarítanom kell. Nem hagyhatom cserben azügyfeleimet. Nem beszélve arról, hogy egyetlen normális nyáriszerkóm sincs, ha jobban belegondolok.

– A taxit holnap hét negyvenre kértem – mondta a hajthatatlan Ven. – Öt perccel nyolc előtt ott leszünk a házatok előtt. Még pénzről semkell gondoskodnod, mert a taxiköltséget is a versenyszervezők fizetik.Ami pedig a ruhákat illeti, bármelyikünktől tudsz kölcsönözni.

– Ne gyertek értem, Ven – válaszolta Olive csendesen. – Mindenképpen itthon maradok. – Miközben beszélt, az órájára nézett.Lassan indulnia kellett, hogy a két délutáni munkából odaérjen azelsőre.

– Kérlek, Olive – fogta Ven ismét könyörgőre, és nyomatékul megis szorította a barátnője kezét. Istenem, bár lenne több érve, gondolta bánatosan. Könyörgött, még az érzelmi zsarolással ismegpróbálkozott, de Olive túl tisztességes volt, gondoskodó, éstúlontúl hátrahelyezte magát abban a sorban, amit a környezetébenélők alkottak.

Roz kiürítette a csészéjét, és ugyancsak gyors pillantást vetett azórájára. Már alig volt pár perce a parkolási idejéből. Egyébként issietnie kellett, hogy be tudja fejezni a pakolást. Felállt, egy

mozdulattal hátradobta vad szőke tincseit, és Olive-hoz hajolt. – Nagy bolondságot csinálsz, Olive Hardcastle – mondta neki,

majd szomorúan megölelte. – Tudom – felelte Olive.

43


44/462

10. fejezet

Olive-nak egész nap fájt a feje, de miután elköszönt Ventől ésRoztól, szabályos lüktetésbe kezdett. Nagy kínkeservvel elvégezte atakarítást az első ügyfelénél, de a buszon ülve, a második helye felétartva nyilvánvalóvá vált, hogy képtelen lesz végigcsinálni a napot.Valószínűleg a stressz miatt került ilyen állapotba, ami nem csoda,hiszen egy álomnyaralást kellett visszautasítania, amin ráadásul a kétlegjobb barátnőjével vehetett volna részt, teljesen ingyen. Csak mostkezdte átérezni, hogy mit is tett. Ahogy Ven mondta, mindösszetizenhat napról lett volna szó, és ilyen lehetőség csak egyszer adódik egy ember életében. Rájött, hogy börtönben van, de hiába van a sajátkezében a börtönajtó kulcsa, nem vitte rá a lelkiismeret, hogy

használja is. Pedig hát Kevin, aki valóban lusta, mihaszna alak volt,tudta használni a kezét-lábát; két héten át biztosan képes lett volnatartani a frontot. És Roznak is igaza volt. Akkor is el kellene hogylássák magukat, ha ő holtan esne össze, ha másért nem, azért, mertnem lenne más választásuk.

Olive felhívta a váltótársát, Janice-t az ócska mobiljáról, amelyenéppen annyi pénz volt, hogy egy rövid hívást még le tudott

bonyolítani, de Davidet már nem tudta felhívni, így nem tudathattavele, hogy a szokásosnál korábban hazaér. Csak most szembesült a

valóság iróniájával: hiába dolgozott látástól vakulásig, most már szombat este is, csak egy vacak, tizenöt fontos mobiltelefontengedhetett meg magának, amit az ASDA-ban vásárolt, mígKevinnek, aki az állam könyöradományából élt, a legmodernebbiPhone-ra is futotta, amellyel, Kevin szerint, tizenkét millióalkalmazást is le lehet tölteni. Kinézett a busz ablakán, és megakadt a

pillantása a saját tükörképén. Évekkel idősebbnek látszott a koránál,főleg így, hogy praktikus okokból – a munkája miatt – szoroslófarokban hordta hosszú szőke haját. Olcsó, lehordott ruhái csak

fokozták az összhatást. Az, amit látott, egy élettől megfáradt nő arcavolt. És ha jobban belegondolt, az is volt. Egy élettől megfáradtasszony. Már csak olívazöld szeme volt a régi, ha az nincs, talán megsem ismeri önmagában azt az üde, mosolygós, álmokkal teli lányt, akivalaha volt.

Olive életében alig volt olyan időszak, amikor ne kellett volna

44


45/462

gondoskodnia valakiről. Az apja sánta volt, aki helyett mindig cipelnikellett valamit; az anyja pedig a fél életét az ágyban töltötte – szintemindig volt valami baja. Olive fogantatásakor az anyja már anegyvenes évei közepén járt, az apja az ötvenes évei végén, ráadásul

mindketten idősebbnek látszottak a koruknál. Soha nem mentek elmegnézni a lányukat, amikor szerepelt valamiben, vagy díjat kapottvalamiért. Ven anyukája és apukája volt az, aki ilyenkor megéljenezte, és az ő otthonukban volt némi alkalma arra, hogymegtapasztalja, milyen az igazi gyerek-szülő kapcsolat, amire ő magaannyira vágyott. Mrs. Smith örökké ott sürgött-forgott körülöttük,agyonetette-itatta őket, Mr. Smith pedig pénzt dugott a zsebükbe, hogyelmehessenek moziba. Olive otthona inkább szegényházhozhasonlított, mint szentélyhez. Utólag szégyellte, de sokszor aztgondolta, ő csak azért jött a világra, hogy gondoskodhasson aszüleiről öregkorukban.

Valószínűleg sokkal jobb lett volna, ha nem jut el Kefalóniábaazon a nyáron, mert akkor soha nem tudta volna meg, hogy tőlenagyon távol, létezik egy sokkal jobb világ, amelyet annyira élvezett.De egy nap, amikor felhívta a szüleit a Lemon Tree telefonjáról, azanyja reszketeg hangon felelősségre vonta, amiért teljesen magukrahagyta őket, és a bűntudat szinte azonnal visszaparancsolta Barnsley-

ba. Amikor megérkezett, azt kellett látnia, hogy a szülei, ha lehet, mégobban megöregedtek, és egyáltalán nem törődtek magukkal. Amittapasztalt, a lelke mélyéig megérintette. Pedig az orvos, akirendszeresen látogatta a szüleit, minden alkalommal megjegyezte – néha türelmetlenül –, hogy a korukat leszámítva egyiküknek sincskülönösebb baja.

Olive huszonnégy éves volt, amikor az apja belehalt egy stroke-ba.Őt gyászolta, amikor a nagydarab, pimasz kinézetű David Hardcastlefelállt, és átadta neki a helyét a buszon. Ez az egyszerű gesztus, hogy

felajánlott valamit valakinek, aki nem volt hozzászokva afigyelmességekhez, elővetítette a lelkes igent, amikor randevúra hívtaa lányt. Így most már volt valaki, aki néha elterelte Olive figyelmét azanyja egyre erősödő mentális problémáiról. Amikor az idős asszonymár önmagára is veszélyes lett, és a lánya nem tudta tovább kezelni,elhelyezték egy kellemes otthonban, Pensingtonban. Ahhoz, hogy a

45


46/462

számlákat fizetni tudja, Olive-nak el kellett adnia a házukat. Amikor David karjaiban lehetett, és a jövőjükkel kapcsolatos terveithallgathatta, megfeledkezhetett a mókuskerékről, amelyből nem látottkiutat, az örökös formanyomtatványok töltögetéséről, az anyjánál tett

látogatásokról is, aki néha már fel sem ismerte benne a lányát.Doreen, ha most visszagondolt, mindig barátságosan bánt vele, ésOlive kitüntetésnek érezte, amikor megkérték, hogy „tegye föl ateáskannát”. Otthon érezte tőle magát. És amikor felmerült a házassággondolata, Olive ésszerűnek találta. Eladta a szülei házát, és újcsaládjához költözött. Az eladásból származó pénz azonban az utolsó

pennyig elfogyott, mire Olive anyja meghalt, így hiába szeretett volnasaját lakást, nem volt miből kifizetni az előleget. De addigra, anélkül,hogy észrevette volna, ismét belecsúszott az ápolói szerepkörbe – bár új helyen lakott, az életformája semmit sem változott. És amilyenidióta volt már akkor is, már a legkisebb szeretetmegnyilvánulás isteljesen elvakította azzal szemben, ami valójában rá várt.

Meglepődött, amikor olívazöld szemét csípni kezdték azalattomosan felgyülemlett könnyek. Sohasem sírt – ezt a luxust nemengedhette meg magának –, de most, szomorú arcú tükörképe láttán,minden korábbinál elevenebben szembesült azzal, hogy mennyiremegviselte az élet. Egyik munkából a másikba rohant; csak akkor

pihent, amikor végre elaludt azon a keskeny csíkon, amit David nagyteste nem foglalt el az ágyukon. Minimális változatosság sem volt anapi rutinjában; sohasem jártak el vacsorázni, utazni meg pláne nemutaztak; még csak képeket sem nézegettek olyan helyekről, aholnyaralni lehetett volna – semmi olyat nem csináltak, amiélvezetesebbé tehette volna a házasságukat. Olive addigi élete pár

pillantás alatt tovaröppent, és nem volt semmi, amit dicsekedvefelmutathatott volna belőle.

Most még a szokásosnál is fáradtabb és megviseltebb volt ahhoz,

hogy a halántékában lüktető fájdalommal végigcsinálja a takarítássaláró rengeteg hajladozást. Janice szívesen el fogja végezni az ő részét

is, ha a munkáért járó fizetséget is felajánlja neki, de neki így ismegéri, ha kipihenheti magát éjszaka. A következő megállónálleszállt. Nagyon hideg volt augusztushoz képest, és az eső is ömlött,de Olive most nem bánta. Talán mégiscsak a front miatt fájt a feje. A

46


47/462

homlokán végigcsurgó hűvös cseppek olyan hatással voltak rá, mintaz orvosság.

Lassan vánszorgott a keskeny közön a Land Lane felé, és közbenmegpróbálta elképzelni, mit csinálhat Ven és Roz. Már talán az utolsóholmikat tették a bőröndjükbe a nyaraláshoz, mielőtt felszállnak aluxushajóra, amely egészen Kefalóniáig repíti őket, ahol a fehér

partot lágyan nyaldossák a tenger elképesztően kék hullámai. Vajonmilyen érzés lenne, ha magányos utasként csupán mérföldekre lenneTanostól és a Lemon Treetől? És Atho Petrakistól. Vajon hogy nézhetki most a férfi, húsz évvel idősebben? Vajon dúsan hullámzó feketehajában megjelentek-e az ezüstös szálak? Megmaradt-e nagynak ésmackóbarnának a szeme? És őrzi-e a bőre az erdő, a kávé és agyógyfüvek illatát? Veszített-e ajka a teltségéből és a puhaságából?Olive nagy nehezen száműzte fejéből a kínzó gondolatokat. Nemakarta, hogy még jobban megfájduljon a feje.

Már majdnem a köz vég�

Documents

246156128-MillyJohnson-IttJonnekACsajok-pdf.pdf