32
Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista helyett „terrorista” lettem, mert az író felrobbantja a világot” – mondta lapunknak Lackfi János író, költő, műfordító, az idei könyvszalon díjazottja. 8–9. oldal Többek között a „Ki nyer ma? Játék és muzsika 10 percben műsorral ismertté vált Czigány György a könyvszalonon mutatta be legújabb köteteit, ekkor beszélgettünk vele. 10. oldal Futottak és tekertek a szigetközi úton s a burgenlandi sző- lőültetvények között, a schwechati huzatos szélcsatornában a szlovák fő- városig, s a Vértesnek nevezett, de általuk inkább Alpokként megélt emelkedőkön. 317 km volt a táv a Bécs–Pozsony–Budapest ultramara- tonon, melyen dr. Kerényi Ervin győri ügyvéd is sikerrel próbálta ki erőn- létét, s aki a látássérültek hatására kezdett ismét kerekezni. Égben járók Részletes tévéműsor 15–17. oldal 28. oldal Első tétmérkőzésére készül a Hat- Agro UNI Győr női kosárlabdacsapata a szeptem- beri busztragédia óta. A nyitány előtt Szentendrei Áron vezetőedzővel beszélgettünk. Jegyzet a 3. oldalon

44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

G y ő r P l u s z k ö z é l e t i h e t i l a p / I I I . é v f o l y a m 4 4 . s z á m / 2 0 1 3 . o k t ó b e r 3 1 . , c s ü t ö r t ö k / M e g j e l e n i k 5 9 . 0 0 0 p é l d á n y b a n

12. oldal „Tenorista helyett„terrorista” lettem, mert az írófelrobbantja a világot” – mondtalapunknak Lackfi János író, költő,műfordító, az idei könyvszalondíjazottja.

8–9. oldal Többek között a „Kinyer ma? Játék és muzsika 10percben műsorral ismertté váltCzigány György a könyvszalononmutatta be legújabb köteteit, ekkorbeszélgettünk vele.

10. oldal Futottak és tekertek a szigetközi úton s a burgenlandi sző-lőültetvények között, a schwechati huzatos szélcsatornában a szlovák fő-városig, s a Vértesnek nevezett, de általuk in kább Alpokként megéltemelkedőkön. 317 km volt a táv a Bécs–Pozsony–Budapest ultramara-tonon, melyen dr. Kerényi Ervin győri ügyvéd is sikerrel próbálta ki erőn-létét, s aki a látássérültek hatására kezdett ismét kerekezni.

Égben járókRészletestévéműsor15–17. oldal

28. oldal Első tétmérkőzésére készül a Hat-Agro UNI Győr női kosárlabdacsapata a szeptem-beri busztragédia óta. A nyitány előtt SzentendreiÁron vezetőedzővel beszélgettünk.

Jegyzet a 3. oldalon

Page 2: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2 / + / 2013. október 31.

KISHÍREK NAPRÓL NAPRA

A vá ros he ti lap ja. Meg je le nik min den pénteken, Győr, Győrújbarát köz igaz ga tá si te rü le tén. In gye ne sen ter jeszt ve. Ki ad ja: GYŐR+ Média Zrt. Fe le lős ki adó: Endrődi Péter vezérigazgató. A szer kesz tőség cí me: 9023 Győr, Kodály Zoltán u. 32/A. Tel.: 96/511-620. Fax: 96/511-621. E-mail: szerkesztoseg@ gy orplusz.hu. Fo tó: O. Jakócs Pé ter, Marcali Gábor. Ol va só szer kesz tő: Sil nic ki Be á ta. Hir de tés fel adás: Csala Ró bert (70/518-0246),Gom bos Éva (20/475-1314). Nyom dai elő ké szí tés: Kon rád Gra fi kai Stú dió Kft. Nyomtatás: Lapcom Zrt., 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Tel.:96/504-444. Ügyvezető igazgató: Pallagi Ferenc. Ter jesz tés: LapHír Kft. Tel.: 96/416-438. E-mail: [email protected]. ISSN 2062-7912

IMPRESSZUM

új utcanév születéséről döntöttek az októberi városi köz-gyűlésen a képviselők. A Tóparti utca Bácsán, a Keréktó,a Kisrét és a Nagyrét Ménfőcsanakon, míg a Horgony ut-ca Révfaluban található. A térképeken a frissen elnevezettutcák nevei még nem szerepelnek.

5 4 és 5 forinttal csökkentette a gázolaj, illetve a benzinárát szerdán a Mol Nyrt. A lépéssel a benzin átlagára394-395 forintra, a gázolajé 412-413 forintra csök-kent. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is ta-pasztalhatnak a kutaknál.

NAPRÓL NAPRA

Október 25.

Október 26.

Október 27.

Október 28.

Október 29.

Október 30.

Tisztelgés. Tudományos konfe-renciát tartottak a Nyugat-magyar-országi Egyetem győri Apáczai-ka-rán, melyen a főépület dísztermétDr. Barsi Ernő teremmé avatták,tisztelegve az idén elhunyt főiskolaitanár és zenepedagógus emlékeelőtt.

Átvizsgálás. A gépjárművek mű-szaki állapotát vizsgálták a megyeiközlekedési baleset-megelőzési bi-zottság térítésmentes kampányá-ban. 52 járművezető vizsgáltatta átgépkocsiját, ezek közül 24 jármű fe-lelt meg a műszaki előírásoknak

Óraátállítás. Életbe lépett a téliidőszámítás, egy órával aludhat-tunk többet vasárnapra virradóra.Az átállítással egy Baja nagyságúváros éves fogyasztását lehet meg-spórolni.

EU. Magyarország kérte a DunaRégió Stratégiában résztvevő or-szágoktól, hogy foglalják bele azEurópai Bizottság 2014–2020-asköltségvetésébe a Duna-régióhozkapcsolódó projekteket is.

Szakszervezetek. Lehet létjogo-sultsága a szakszervezeti pluraliz-musnak, de ez Magyarországonmostanra extrém méreteket öltött– hangoztatta Pataky Péter, a Ma-gyar Szakszervezetek OrszágosSzövetségének elnöke, amikor azúj szakszervezeti tömörülés létre-hozásának szükségességéről be-szélt.

Delegáció. Együttműködési szán-déknyilatkozatot írt alá a megyeiönkormányzat a kínai Hubei tarto-mánnyal. A 14 fős delegáció látoga-tásának célja megyénk és a távol-keleti tartomány közötti kapcsolatszorosabbá fűzése.

Emlékezés

Halottak napja alkalmá-ból a győri önkormányzatnevében Borkai Zsoltpolgármester, Bolla Péterkabinetfőnök, valamintFekete Dávid és SimonRóbert Balázs alpolgár-mesterek emlékeztek azegykori győri alpolgár-mesterre és barátra, dr.Ottófi Rudolfra, aki hosz-szan tartó betegség után,2011-ben hunyt el. Amegemlékezés során avárosvezetők koszorúthelyeztek el és mécsestgyújtottak a sírnál.Dr. Ottófi Rudolf 1950-ben született Budapes-ten, 1977 óta élt Győr-ben. A Széchenyi IstvánEgyetemen geoinformati-kát tanított, az önkor-mányzatban képviselő-ként lakókörnyezetének(Bácsa, Kisbácsa, Sárás)érdekeiért dolgozott.

FogadóórákRózsavölgyi László ön-kormányzati képviselőkövetkező fogadóórájátnovember 4-én 16 órá-tól tartja az Arany-isko-la könyvtárában. BárányIstván önkormányzatiképviselő is fogadóórá-ra várja a lakosokat no-vember 4-én 17 órátólaz Audi Hungaria Isko-lában, november 5-én 17órától a Kisbácsai Tagis-kolában és november 6-án 17 órától a BácsaiMűvelődési házban.

Közzétételbélyegzőérvénytelení-tésérőlGyőr Megyei Jogú VárosPolgármesteri Hivatalközzéteszi, hogy a GyőrMegyei Jogú Város Pol-gármesteri Hivatal Nép-jóléti Osztály feliratú, aMagyar Köztársaság cí-merével ellátott 18. szá-mú körbélyegzője elve-szett. A bélyegző hasz-nálata 2013. október 28-tól érvénytelen.

NyertesMúlt heti játékunknyertese Adamecz Szil-via. Szerencsés megfej-tőnk két főre szóló Már-ton-napi libavacsorátnyert az Achilles park-ba. Nyereményszelvé-nyét átveheti november4-től a Baross utca ele-jén álló pavilonunkban.

2006-ban és 2010-benis alpolgármesternek vá-lasztották. Az egyetemen,családja körében, a vá-rosházán és az egész vá-rosban nagy tiszteletövezte, hiszen cselekede-teit az emberségesség, amásokért való tenni aka-rás, a közösségi összetar-tozás érzése irányította.Alpolgármesterként el -évülhetetlen érdemeketszerzett Győr oktatási éskulturális életének jobbí-tásában, az egyházakkalés a civil szervezetekkelvaló együttgondolkodás-ban. Munkája során min-dig a város érdekeit kö-vette, politikai tevékeny-ségét a keresztény érté-kek, a nemzeti összetar-tozás jegyében fejtette ki.Munkásságát a győri köz-gyűlés posztumusz dísz-polgári címmel ismerte el.

Page 3: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 3

FÓKUSZBAN LAPSZÉL

Amikor lámpást gyújt az esteés ezernyi kicsi fény ragyogjabe az eget, hozzájuk igyek-szünk. Anyáinkhoz, apánkhoz,nagyszülőkhöz, rokonokhoz,kollégákhoz, barátokhoz. Sze-retteinkhez. Közös imádságra,ölelésre vágyunk, a remélt kéz-fogás, simogatás azonban egymásik dimenzióba ragad. Még-is megyünk, hogy a remélt cso-da, a találkozás annyira vágyottpillanata megérintsen bennün-ket. Gyertyákkal, krizantémil-lattal zarándokolunk a közelitemetőbe vagy akár több százkilométerre, hogy kézen fogjuk,hazahívjuk őket. Hogy ezen azestén mind együtt legyünk.Mert a halottak ma hazajön-nek. Terítünk, gyertyát gyúj-tunk, beszélgetünk velük. Mint-ha csak azt éreznénk: nincse-nek is olyan messze tőlünk.Megtörténhet, hogy annyira el-nehezül a lélek, hogy igazánnincs épkézláb szó vagy mon-dat, ami segítene. Ilyenkoradunk szabad utat a könnyek-nek és keresünk segítséget azideátról maradók közül. Az újságírónak is vannak ha-lottai. Részint azok a szeretettkollégák, akiktől sokat tanult,vagy akit éppen kikerült, demégis... A halál megszépíti anemkívánatos találkozásokat,kirúgásokat és beszélgetéseket.A halál elsimítja az élet dolgait.S aztán sokan, egyre többenlesznek azok, akikhez a ripor-ter „csak úgy” kimegy a teme-tőbe és meggyújt egy gyertyát. A veszteség, a legközelebbihozzátartozók elvesztése átír-ja a naptárt, átírja a minden-napokat. S noha tudjuk, hogya halál az életünk része, a lel-künk mélyén képtelenek va-gyunk elfogadni azt. Várjuk acsodát, ami velünk történhet.A rádió ablakát ma este is rés-nyire nyitom. Beszélek, beszé-lek a mikrofonba, közben vá-rom az „üzenetet”. Hallom azérkező madarat, benneanyám hangját. A halottakma hazajönnek – ma együttmegyünk haza…

Harcsás Judit

Égen járók

szerző: papp zsoltfotó: o. jakócs péter

Október utolsó napjaiban Győrbentartotta közgyűlését a MagyarFesztivál Szövetség. Tagjai váro-sunk jó gyakorlatairól érdeklődtek.

A szervezet őszi ülését Borkai Zsolt pol-gármester meghívására Győrben tartot-ta, a résztvevők a kétnapos rendezvénysorán külön konferenciát szenteltekGyőrnek, amelyen városunk kulturális ésturisztikai stratégiáiról, valamint fesztivál-jairól esett szó. Márta István, a MagyarFesztivál Szövetség elnöke úgy fogalma-zott, öröm számukra, hogy Győr ad ott-hont rendezvényüknek, mert úgylátják, országosan is példaértékűaz a tudatos és összehangoltszakmai munka, ami a városbantapasztalható, és amelynek révénGyőr turizmusának fejlődéseegyedülálló. „Hasznos tapaszta-latokat szerezhetnek tagjaink avárosban, hiszen mindannyianfesztiválokat szervezünk szerte az or-szágban. Győr kitartása, eltökéltsége ésszervezeti egységeinek összehangoltsá-ga jó példa lehet másoknak is.”

A kétnapos konferenciát Simon Ró-bert Balázs alpolgármester nyitotta meg,aki elmondta, az önkormányzat kiemeltfeladatként kezeli a turizmus, az idegen-forgalom és a városmarketing fejleszté-sét, amelynek mára komoly eredményeiszülettek. Kiemelte, négy év alatt meg-duplázódott a nálunk eltöltött vendégéj-szakák száma, a 2012-es 357 ezresadattal az ország tíz leglátogatottabb te-lepülése közé került Győr, a külföldi ven-dégek számát tekintve pedig a hetediklett. Az idei esztendő első negyedévénekadatai azt mutatják, hogy a pozitív ten-

Győrben gyűjtötttapasztalatokata Fesztivál Szövetség

dencia tovább folytatódik. Az alpolgár-mester kiemelte a Győrben működőnemzetközi színvonalú társulatokat és azországos hírű fesztiválokat is.

A közgyűlés külön konferenciát szen-telt a „győri példának”, amellyel kapcso-latban Borsa Kata, a szövetség győri el-nökségi tagja úgy fogalmazott, a város-ban országosan is egyedülálló munka fo-lyik az önkormányzat koordinálásával, denagyon széles körű városi összefogással.Domanyik Eszter, az önkormányzat Vá-rosmarketing, Kulturális és Sport Főosz-tályának megbízott vezetője arról a folya-matról beszélt, amely a város vezetésé-nek 2006-ban megfogalmazott célkitűzé-sét valósította meg, vagyis hogy bemu-

tassa Magyarországnak, Győr sokkaltöbb egy iparvárosnál. Ma már sokan tud-ják, hogy bár gazdasági központ, emellettkulturális centrum és a sport fellegvára is.Hozzátette, a siker kulcsa az együttgon-dolkodás, amely az önkormányzat, a vá-ros kulturális és oktatási intézményei,sportegyesületei, idegenforgalmi szolgál-tatói és gazdasági szereplői között kiala-kult. Jó példa erre, hogy több mint két-száz cég szponzorálja valamilyen formá-ban a győri kultúrát, az oktatást vagy éppa sportot. Domanyik Eszter hangsúlyozta,a városmarketing feladatkörébe nem-csak a turisták ide csábítása tartozik, ha-nem a lokálpatriotizmus erősítése is, hi-szen a legfontosabb, hogy a győriek jólérezzék magukat a városukban.

Tóthné Kardos Krisztina, a Kultúra ésTurisztika Közhasznú Nonprofit Kft.ügyvezetője a győri Látogatóközpont sze-repéről beszélt, míg Kiss János, a GyőriBalett igazgatója az együttgondolkodásmellett a minőséget emelte ki mint elvá-rást. „A győri fesztiválok a minőségetképviselik, a Magyar Táncfesztivál példá-ul már kinőtte az országos kereteket,nagy az érdeklődés külföldről is, de eb-ben a sorban említhetném például aGyőrkőcfesztivált, a Barokk Esküvőt vagyépp a bornapokat.” Az igazgató úgy fo-galmazott, hogy a győri társadalmi életszereplői egy célért, egy hajóban evez-nek, de a sikerességhez egy olimpiai baj-nok kormányosra, vagyis Borkai Zsoltpolgármester szemléletmódjára is szük-ség van. A városi cégek szerepvállalásakapcsán az Audi Hungaria Motor Kft. ré-széről Czechmeister Mónika azt hangsú-lyozta, hogy vállalatuk elkötelezett híveannak, hogy ne elszigetelten, hanem atársadalomba beágyazva működjön,ezért is támogatják a győri kultúrát, okta-tást és sportot, ezért működnek együttaz egyetemmel vagy épp a győri önkor-mányzattal. A Vill-Korr Hungária Kft. ré-széről Gasztonyi Csilla a lokálpatriotiz-must emelte ki mint fő motivációt. Az elő-adók hangsúlyozták, a győri turizmus éskultúra fejlődése a hosszú távra szóló, tu-datos és egységes gondolkodás ered-ménye, amely több kézzelfogható ter-mékben is testet ölt. Ennek jó példái azoka programcsomagok, amelyeket a városaz intézményekkel, a szállásadókkal és aszolgáltatókkal közösen kínál, és amelyminőségi tartalommal tölti meg a városvendégeinek itt tartózkodását. Ez a hosz-szú távú gondolkodás szükséges a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál si-kerre vezetéséhez is, amely nem csupánGyőr, de az egész ország közös érdeke.

Győrjó példa lehetmásoknak is

Page 4: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

4 / + / 2013. október 31.

MUNKAÜGY ADATOK

szerző: koloszár tamás fotó: o. jakócs péter

Havi és éves összevetésben iscsökkent megyénkben a munka-nélküliség, a mutató az elmúlt ötév legalacsonyabb szeptemberiadata lett – derül ki a kormányhi-vatal munkaügyi központjánakadataiból.

Megyénkben az álláskeresők számaszeptemberben 8.227 volt, mely többmint ezerfős csökkenést mutat az előzőév azonos időszakához képest. Az állás-keresési ráta 4% volt, mely 0,7 százalék-ponttal alacsonyabb az előző év szep-tember havi adatánál. A megyék vi-szonylatában Győr-Moson-Sopron ál-láskeresési rátája a legalacsonyabb.Ami pedig az egyes városokat illeti: az5.428 fős győri munkanélküliségi adat16,6 százalékkal, a 884 soproni álláske-reső 14,4, az 1015 fős mosonmagyar -óvári szám 10,5, míg az 502 csornai ál-lástalan 8,4 százalékkal kevesebb azegy évvel korábbinál. A munkaügyi ki-

szerző: koloszár tamásfotó: marcali gábor

A pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklő-désének felkeltése a műszaki és a termé-szettudományok iránt, minél több tanulóbevonása a szakképzésbe, és nem csak afiú ké, hanem a lányoké is – ezt a cél fogal-mazta meg az a pályaorientációs együtt-működés, amely megyénkben országosanis egyedülállónak számít.

A nyár elején a megyei kormányhivatal munkaügyi köz-pontja, a Klebelsberg Intézményfenntartó KözpontGyőri Tankerülete, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ke-reskedelmi és Iparkamara és Sopron Megyei Jogú Vá-rosi Kereskedelmi és Iparkamarája kötött pályaorien-tációs együttműködést. A négyekhez a héten ötödik-ként csatlakozott a Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft. is.

– A Mobilis nagyra értékeli az együttműködést, smivel céljai egybecsengenek küldetésünkkel, nagyörömmel csatlakoztunk – fogalmazott az ünnepé-lyes aláíráson Szilasi Péter Tamás ügyvezető.

– Nem a celebvilág a jövő, csak a szorgalmas,dolgozni akaró fiatalok találják meg helyüket az élet-ben – emelte ki az aláíráskor Major Ernő, a munka-

A Mobilis is csatlakozott a pályaorientációs együttműködéshez

Egy jó szakma többet ér,mint egy diploma – a lányoknak is

ügyi központ igazgatója. Blazovicsné Varga Marian-na győri tankerületi igazgató azt hangsúlyozta,nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel és a pe-dagógusokkal is meg kell értetni, egy szakma sok-kal többet ér, mint egy közepesen megszerzettérettségi. Horváth Vilmos soproni kamarai elnök en-nél is tovább ment, amikor arról beszélt, egy jó szak-ma felér egy diplomával, s a szülő ne azzal fenyeges-se a gyereket, hogy ha nem tanulsz, kőműves leszel,egy jó szakmunkás ugyanis kincset ér. A megyei ke-reskedelmi és iparkamara képviseletében MihaliczAntal elnök vett részt az aláíráson, s úgy fogalma-

zott, létkérdés tagvállalataik számára a jó szakem-ber, s tapasztalatok birtokában állította, a lányokugyanúgy megállják helyüket műszaki területeken.

A Mobilis az aláírás napján bizonyította, nem csakszavakkal, tettekkel is támogatja az együttműködést.A lányok napja a Mobilisban című rendezvény kere-tében 7–8. osztályos lányokat és szüleiket látták ven-dégül, amelyen a munkaügyi központtal együtt felvo-nultatták teljes eszköztárukat annak érdekében,hogy minél több lány válassza a műszaki pályát ab-ban a városban, ahol a járműipar hosszú távra kínálmegélhetést a leendő szakembereknek is.

Kara Ákos: A kedvező adatok mögött a kormány által is támogatott járműipari beruházások állnak

Csökkent megyénkben a munkanélküliségrendeltségek közül egyedül Kapuváronvolt emelkedés.

Szeptemberben Magyarországon3 millió 899 ezer ember dolgozott(15–64 éves népesség), Győr-Mo-

son-Sopron megyében 192 ezer700 fő. E mutatók alapján a foglal-koztatási arány megyénkben (62,4%)4,1 százalékponttal jobb az orszá-gosnál (58,3%).

Szeptemberben az új állásajánlatok41,2%-a a feldolgozóipar területéről érke-zett a megyében. A feldolgozóiparon belüla legnagyobb arányt a gépipar és azonbelül a járműgyártás képviselte. Ebben ki-

emelkedő szerepe van az Audi HungariaMotor Kft. beruházásának és a beszállító-ként hozzá kapcsolódó kis- és középvál-lalkozásoknak, valamint a Rehau (140 fő)és a Grana (68 fő) vállalatok új üzemcsar-

nok-avatásainak – közölte a megyei kor-mányhivatal munkaügyi központja.

Keresettek voltak a forgácsolók, boltieladók, az egyéb, máshova nem sorol-ható egyszerű szolgáltatási és szállításifoglalkozásúak, az egyéb műszaki fog-lalkozásúak, a targoncavezetők és a la-katosok. Ugyanakkor igény volt mecha-nikaigép-összeszerelőkre, kézi csoma-golókra, hegesztőkre, egyszerű ipari fog-lalkozásúakra, fémfeldolgozó gépek ke-zelőire és gyártósor mellett dolgozókra.Emellett folyamatos kereslet mutatkozikaz idegen nyelvet beszélő, gépiparhozkapcsolódó végzettségű mérnökökre.

– A kormány által is támogatott győrijárműipar beruházásai és az ehhez kap-csolódó egyre szélesedő beszállító köráltal kínált munkalehetőségek állnak akedvező adatok mögött. Sikeresen tel-jesül az a célunk, hogy a győri motor- ésjárműgyárhoz minél több termelő kis-és közepes vállalat tudjon kapcsolódni– mondta megkeresésünkre Kara Ákosgyőri országgyűlési képviselő, a parla-ment foglalkoztatási és munkaügyi bi-zottságának alelnöke.

Page 5: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 5

KÖZÉLET HIRDETÉS

Az év főkertészeszerző: papp zsoltfotó: o. jakócs péter

Városunk különdíjat, agyőri önkormányzat mun-katársa pedig az év főker-tésze díjat vehetett át aVirágos Magyarországértkörnyezetszépítő versenydíjkiosztó gáláján.

Az önkormányzatnak kiemel-ten fontos, hogy a város közte-rei rendezettek, karbantartot-tak legyenek – mondta FeketeDávid. Az alpolgármester Győrzsűrizése alkalmával kifejtette,a virágosítás, a köztisztaságiprogramok, a közterületi felújí-tások otthonosabb környezetetteremtenek a győrieknek ésvonzóbbá teszik városunkat aturisták számára. Ezt a törek-vést dr. Pintér Sándor bel-ügyminiszteri különdíjjal ismer-te el, amelyet Németh Sándor,az önkormányzat Településfej-lesztési Főosztályának munka-társa vett át. A szakember kifej-tette, az önkormányzat célja,hogy minél élhetőbb, hangula-tosabb környezetet teremtsena városban, és ebben jó part-ner a Győr-Szol Zrt., így a díjakaz ő munkájukat is dicsérik.

Az ünnepségen adták át a2013-as év főkertésze elisme-rést is. A Magyar Önkormány-zati Főkertész Szövetség atöbb évtizedes, eredményesmunkája elismeréseként váro-sunk önkormányzatának mun-katársát, Németh Sándort dí-jazta a kitüntető címmel. Aszakember részt vesz a város-üzemeltetési feladatok ellátá-sában, többek között Győr virá-gosításában, szépítésében.

Hét éve szervezi a „Szép kör-nyezet – Jó közérzet” lakossá-gi környezetszépítő versenytés 16 éve munkálkodik a Virá-gos Magyarországért verseny-ben, amelyben több éve a nyu-gat-dunántúli régió zsűrielnö-ke is. Tevékenységéhez köthe-tő, hogy Győr 2000-ben el-nyerte a Virágos Magyarorszá-gért verseny első helyezését.2001-ben az Európai VirágosVárosok és Falvak versenyé-ben a város ezüst fokozatot értel, 2005-ben pedig Győr ren-dezhette a nemzetközi díjkiosz-tó ünnepséget, és azóta is év-ről évre eredményesen teljesíta megmérettetésben.

Városunk egy szponzoridíjjal is gazdagodott, aDzsungelország Kft. felaján-lásából egy egymillió forintértékű „Növényvarázs” fantá-ziakert komplett megvalósí-tását nyerte el.

A díjkiosztón a ménfőcsa-naki óvoda gyirmóti tagóvodá-ja az ott folyó környezettudatosnevelésért minisztériumi elis-merést vehetett át.

Bővebben: gyorplusz.hu

szerző: papp zsolt fotó: o. jakócs péter

Az idén mintegy 120 millió forintotfordít az önkormányzat az óvodákkorszerűsítésére. A héten újabb in-tézményt, a megújult Szövetség útiBóbita Óvodát adták át, ahol közeltízmillió forint értékű fejlesztés va-lósult meg.

www.elektrosomogyi.hu

Elektro Somogyi Kft. 9024 Győr, Árpád út 24. Tel.: 96/314-760E-mail: [email protected] Nyitva: h–p. 9–17, szo. 9–12

Éjszakai fények, hangulatvilágítás AKCIÓ!

Több mint 25 éve az önök otthonában!Figyelje nyereményjátékunkat

a -ban!

• szobaantennák • univerzális távirányítók • hősugárzók • csengők • kábelek, csatlakozók • hangtechnika és sok minden más...

WEBÁRUHÁZ:

• a csillagos égboltot vagy 8 valós csillagképetvarázsol a szoba falára, mennyezetére

• automatikus színváltás és kikapcsolás• segít kikapcsolódni, pihenni, elaludni

gyerekeknek és felnőtteknek is• energiatakarékos és biztonságos

LED-technológia• tápellátás: 3xAAA (1,5 V) elem; nem tartozék

• mérete: 34x10x19 cm

A hirdetésfelmutatásával5%

kedvezmény!

3.490 Ft-tól

Megújult a Bóbita ÓvodaDr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a te-rület önkormányzati képviselője kifejtette,az önkormányzat kiemelt figyelmet fordítarra, hogy a győri gyerekek testi, lelki ésszellemi nevelése minél jobb körülményekközött történhessen, ezért a város csak azidén 120 millió forintot fordít az óvodák fej-lesztésére. Hozzátette, külön öröm számá-ra, hogy ezzel a beruházással választókör-zetének mindkét óvodája megújult, hiszena belvárosi Bisinger Óvodát mintegy há-rom hete adták át. A képviselő a BóbitaÓvoda tárgyi fejlesztését rollerekkel és ke-rékpárokkal is támogatta. Dr. Somogyi Ti-vadar azzal zárta gondolatait, hogy az ön-kormányzat jövőre is folytatni kívánja azóvodafelújítási programot.

Fonyóné Varga Katalin tagóvoda-vezetőaz intézmény nevében köszönte meg az ön-kormányzatnak és a kivitelezőknek a fejlesz-tést. Mint mondta, a munkálatok soránmegtörtént a vizesblokk felújítása, a kazán-ház szigetelése, a déli homlokzaton megva-lósult a komplex ablakcsere és homlokzatihőszigetelés, megtörtént a végfalak ajtói-nak cseréje, tisztasági festés, valamint azudvari játékeszközök szabványosítása is.Hozzátette, a Bóbita Óvoda kiemelt hang-súlyt fektet arra, hogy a gyerekek a lehetőlegmegfelelőbb környezetben nevelkedje-nek, és a mostani felújítás ehhez a törekvés-hez nagyban hozzájárult.

Page 6: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

6 / + / 2013. október 31.

szerző: papp zsoltfotó: marcali gábor

Győri sétánkat folytatva a 13-asszámú választókerületbe érke-zünk, amely Szabadhegy déli ré-szét és Kismegyert foglalja magá-ba. A két városrész Győr legked-veltebb lakóövezetei közé tarto-zik, ami nem véletlen, hiszen anyugodt, családias otthon lehető-ségét kínálja, de emellett mindenszolgáltatás karnyújtásnyira elér-hető a területen. A nagyrészt kert-városi kerület az elmúlt évekbenjelentős fejlődésen ment keresz-tül, utcák és orvosi rendelők újul-tak meg, terek és parkok szépül-tek, valamint számos óvoda és is-kola fejlesztése révén javultak adiá kok nevelésének körülményei is.

Reiger Andrea a Radó Tibor ÁltalánosIskola és Gyógypedagógiai Módszerta-ni Intézmény igazgatójaként aktív része-se Szabadhegy életének. Úgy tartja, avárosrész fejlődését a legszemlélete-sebben a Rózsák tere átalakulása mu-tatja. „Szinte nincs olyan év, amikor kép-viselőnk kezdeményezésére ne gyara-podna valami értékessel a park, legyenszó a székely kapuról, a játszótérről vagyakár a futópályáról. Említhetném a Mó-ra parkot is vagy a folyamatos járda- ésútfelújításokat, amelyek mind az itt élőkérdekeit szolgálják.” Reiger Andrea a Jó-zsef Attila Művelődési Ház közösség -építő szerepét is hangsúlyozza. „Az in-tézmény nagyon színes programokat kí-nál minden generáció számára, jóma-gam rendszeres résztvevője vagyok aSzabadhegyi Találkozások sorozatnak,hiszen Simon Róbert Balázs az ország

neves egyéniségeit hozza el a programkeretében Szabadhegyre.”

Nagy Gáborné a Kismegyerért Bará-ti Kör elnöke és annak a KismegyeriNyugdíjasklubnak a vezetője, amely azidén Kismegyer Városrészért díjat ka-pott fennállásának 30. évfordulója alkal-mából. Mint mondja, az itt élők kitűnőközösséget alkotnak, odafigyelnek egy-másra, részt vesznek a városrész ren-dezvényein, amelyek közül a legkedve-sebb a családi nap, amikor minden kor-osztály összejön és egy csodás napottöltenek együtt. „Szeretünk itt élni, mertmi, kismegyeriek olyanok vagyunk, mintegy nagy család. Ami külön öröm, hogya városrész folyamatosan fejlődik, ésnincs olyan kérés a képvi-selőnk felé, amiben ne se-gítene. Így újulnak megutcáink, járdáink, épül ját-szótér vagy éppen focipá-lya. Úgy is mondhatnám,Győr a városunk, Kisme-gyer az otthonunk!”

Simon Róbert Balázs alpolgármes-ter, a terület önkormányzati képviselőjetősgyökeres szabadhegyi. A szülei a ’60-as évek közepén költöztek ide, ő pedigmár itt született, itt járt iskolába és ma isitt él családjával együtt. „Ezer szállal kö-tődöm a város ezen részéhez, ezért váltszívügyemmé az itt élők érdekeinek kép-viselete a győri közgyűlésben és a Kis-megyeri Részönkormányzatban. Felesé-gemmel és gyermekemmel együttgyakran kerékpározok vagy sétálok akörzet utcáin, és ilyenkor saját szemem-mel is látom azokat a hiányosságokat,amik javításra szorulnak. Igyekszemodafigyelni a legapróbb részletekre is,így a fák pótlására, a padok festésére,lomtalanítás megszervezésére vagy a

közeljövőben például a hiányzó utca-névtáblák pótlására. A fejlesztések mel-lett azonban szükség van az összetartóközösségre és közösségi életre is. Nagyhangsúlyt fektetek ezért az olyan prog-ramokra, amelyek révén még inkábbmagukénak érzik a városrészt az itt la-kók. Elég csak a napóleoni csata hőseités eseményeit megidéző KismegyeriLovas és Hadijátékra vagy a József AttilaMűvelődési Házban zajló SzabadhegyiTalálkozások sorozatra gondolni. A teltházas beszélgetős est huszadik vendé-ge a közelmúltban Nagy Feró volt. Örömszámomra az is, hogy számos fiatal csa-lád választja lakóhelyéül mindkét város-részt. A sok kisgyermek miatt egy új ját-

szótér építését is megkezdtük az Ötházutca melletti zöldterületen.” A képviselőúgy látja, nem véletlenül épülnek az újházak, nyílnak új utcák a területen, hi-szen „nyugodtságával és kitűnő adott-ságaival ideális otthon a családok szá-mára.” Büszke vagyok arra, hogy a lakó-utcaprogram keretében 2006 óta össze-sen több mint húsz utcát, illetve útsza-kaszt újítottunk fel a körzetben, a csapa-dékvíz-elvezetési program ötödik üte-mében pedig befejezéséhez közeledik aLepke utca komplex felújítása. Mindkétprogramot a következő években is foly-tatni szeretnénk. A győri közterületi ka-merarendszer bővítésének keretébenkét új kamera telepítése történt megidén. Folyamatosak a fejlesztések az in-

tézményeknél is, legutóbb az óvodásokvehettek birtokba egy új kosaras hintáta Tárogató Óvoda udvarán, amelynekköltségeihez a szülők jelentős támoga-tása mellett Hajszán Gyula képviselőtár-sammal mi is hozzájárultunk. A Szabad-hegyi Általános és Középiskola udvaráraegy műfüves nagypálya kerül jövőre,amely tovább javítja a sportolási lehető-ségeket a városrészben. Régi tervemvolt és ebben az évben elkészíttettükmindkét városrész címeres zászlóját is.A szabadhegyit a Szent István-napi ün-nepségen a Rózsák terén vontuk fel, akismegyerit pedig az ’56-os forradalomés szabadságharc megemlékezésénmutattam be az Arató utcai emlékpark-ban. A kezdetektől szoros együttműkö-dést alakítottam ki a körzet lakóival, a he-lyi intézményekkel és egyházakkal egy -aránt. Feladatok, megoldásra váró prob-lémák természetesen mindig vannak,de ezeket közösen meg tudjuk oldani,ezért is köszönöm mindazoknak, akik öt-leteikkel és észrevételeikkel segítik amunkámat. A körzetben történt esemé-nyekről és az elvégzett munkáról infor-mációkat kaphatnak a simonrobertba-lazs.hu honlapon és Facebook-oldala-mon egyaránt. Amennyiben a választókbizalmat szavaznak nekem, úgy 2014tavaszától országgyűlési képviselőkéntszeretném képviselni Győrt. Természe-tesen 2014 őszéig, a következő helyi vá-lasztásokig alpolgármesteri és önkor-mányzati képviselői munkámat is vé-gezni fogom. A parlamentben is azonszeretnék dolgozni, hogy városunk dina-mikus fejlődése a jövőben is megma-radjon, a központi forrásokat továbbrais sikeresen tudjuk lehívni, hiszen ezGyőr, és ezáltal szűkebb lakókörnyeze-tem érdeke is.

A parlamentben isGyőrért dolgozna

A város, ahol élünk

Közösségek otthona

Page 7: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 7

TÁMOGATÁS HIRDETÉS

szerző: szigethy teodórafotó: marcali gábor

Támogatók nélkül nincs esélye asúlyos betegséggel küzdő BurjánHannának, hogy családjával ki-jusson a jövőjét meghatározó né-metországi kezelésre. Az újabbterápiára azért van szükség,hogy Hanna integrált óvodábakerülhessen, ahol a fejlődése to-vább folytatódhat, hogy esélyelegyen egy normális életre.

Burján Hanna születése óta egy sú-lyos, koleszterinhiánnyal járó anyag-cserezavar-betegséggel, az úgyneve-zett Smith-Lemli-Opitz-szindrómávalküzd. Szülei mindent megtesznek,hogy a kislányuknak a gyógyíthatatlanbetegség ellenére esélye legyen a nor-mális életre. Így kerültek két évvel ez-előtt Németországba, ahol Hannamár több speciális kezelésen esett át.A terápiáknak köszönhetően sokat fej-

szerző: papp zsoltfotó: o. jakócs péter

Egyre több embert foglalkoz-tat a nevelőszülőség gondola-ta, az idén már a második cso-port végezte el a nevelőszülőitanfolyamot.

Megyénkből az év eleje óta 73 házas-pár, illetve egyedülálló érdeklődött anevelőszülőség feltételeiről. Közülükmindösszesen kilencen nyújtottak beírásos jelentkezést, a tanfolyamon pe-dig négy pár kapott nevelőszülői tanú-sítványt. Rajtuk kívül két olyan nevelő-apuka is sikeresen végzett, akiknek fe-leségeik már nevelőszülők, de a tanfo-lyam elvégzése házastársak eseténmindkét félnek előírás – osztja meg la-punkkal Tóth Eszter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Gyermekvé-delmi Szakszolgálat (TEGYESZ) szak-mai vezetője.

A nevelőszülőség átmeneti gon-doskodás, amely a család melegét,a szeretet biztonságát adja azongyerekeknek, akiket saját szüleikvalamilyen okból hosszabb-rövi-debb ideig nem tudnak vállalni.

A nevelőszülők saját otthonukbanbiztosítják a náluk elhelyezett gyer-mekek teljes körű ellátását, nevelé-sét – fejti ki a szakember, és hang-súlyozza, a nevelőszülőség nemegyenlő az örökbe fogadással, hi-szen a nevelőszülő a gondozott

gyermeket nem tekintheti sajátjá-nak. A nevelőszülő szakmai csoporttagjaként a biztonságos otthon él-ményét, a szülői gondoskodást éscsaládi mintát közvetít a rá bízott

gyermek számára anélkül, hogy avér szerinti családot imitálná. Akivállalja a nevelőszülőséget, abbanis feladatot vállal, hogy a gyermeksorsa minél előbb – hazakerülésselvagy örökbeadással, esetleg huza-mosabb időre szóló nevelőszülői el-helyezéssel véglegesen rendeződ-jön. Ahhoz, hogy valaki nevelőszülőlehessen, több feltételnek meg kellfelelnie. Ilyen a betöltött 24. életév,a megfelelő családi környezet, agyermekbarát személyiség, pszi-chológiai és egészségügyi alkal-masság, erkölcsi bizonyítvány és atanfolyam eredményes elvégzése.

A szakmai vezető arra hívja fel a fi-gyelmet, hogy bár a nevelőszülőkszáma emelkedik megyénkben, detovábbi nevelőszülők jelentkezéséreis szükség van, mivel 2014. január 1-jétől lehetőség szerint valamennyi 12év alatti, gyermekvédelmi szakellá-tásba került gyermeket nevelőszülő-nél kell elhelyezni. Egy nevelőszülő-nél jelenleg elhelyezhető kiskorúgyermekek száma négy, amelybe asaját, vér szerinti gyermekeket is belekell számítani, 2014. január elsejétőlviszont ez a szám hatra emelkedik.

Nehéz, de szép hivatás a nevelőszülőségSzintén jövőre életbe lépő változás,hogy a nevelőszülői jogviszony foglal-koztatási jogviszonynak számít, vagy -is egészség- és nyugdíjbiztosításrajogosít. Egyúttal emelkedik a nevelő-szülők képzési ideje – 500 órás OKJ-s tanfolyamon tudják a képesítéstmegszerezni –, és emelkednek azévek óta stagnáló nevelőszülői jutta-tások is.

A nevelőszülők tevékenysége fel-becsülhetetlen értéket hordoz. Áldo-zatos munkájukkal, odaadásukkal ésszeretetükkel a náluk nevelkedő gyer-mekek számára biztosítják egy bol-dog gyermekkor és egy egészségesfelnőttkor lehetőségét, esélyt egyjobb életre, a tanulás, a munka, és acsalád mint értékek közvetítésével –hangsúlyozza Tóth Eszter, aki arra buz-dít, hogy akiben komolyan megfogal-mazódott az elhatározás, az érdeklőd-jön bátran a TEGYESZ-nél (Győr, Vas-vári Pál u. 1., 96/511-930), SzarkánéNémeth Ágnes igazgatónál a 70/319-0486-as, vagy Tóth Eszternél a70/319-0487-es mobilszámon, illet-ve e-mailben a [email protected] vagy a [email protected] címen.

Hívja irodánkat! Kapuvár, Fô tér 27. Hanság sor Nyitva tartás: H—P. 8—16Tel.: 96/595-080, 30/7540-260 E-mail: [email protected]

www.galbusz.hu

Adventi kirándulásainkBécs — Hofburg nov. 30., dec. 7., 14. ........5.300 Ft/fôBécs — Schönbrunn dec. 1., 8.;15. ..................5.300 Ft/fôMariazell nov. 30., dec. 15. ............6.200 Ft/fôGraz dec. 7., 21. ......................7.500 Ft/fôBudapest — Szentendredec. 8. ..............................6.200 Ft/fôSteyr — Steinbachdec. 14., 21. ....................8.000 Ft/fô

SzínházlátogatásA Szív hídjai nov. 9. ..............................7.300 Ft/fôHippolytnov. 17. ............................7.400 Ft/fô

lődött, de az élet folyamatosan gördítelé újabb akadályokat, amikkel sokkalnehezebb megküzdenie, mint egyegészséges gyermeknek.

Most újabb harc vár Hannára, jövőszeptemberben elhagyja a bölcsődét ésóvodába kerül. Ahhoz, hogy integrált in-tézmény befogadja, s ne olyan óvodábakelljen járnia, ahol középsúlyos értelmifogyatékos gyermekek járnak, rövid időalatt sok lemaradást pótolnia kell. Töb-bek között meg kell tanulnia rágni, telje-sen egyedül enni, hogy a hasi szondátvégleg eltávolíthassák kis testéből.

A németországi centrum november11-től két hétre újra fogadná a kislányt.A kijutáshoz és az ott tartózkodáshoz

azonban segítségre van szüksége acsaládnak, alig egy hét alatt 500 ezerforintot kellene összegyűjteniük. Ez tá-mogatók nélkül nem sikerülhet, a szü-lők újra azokhoz fordulnak, akiknekmódjukban áll segíteni őket.

A család számlaszáma:OTP 11773377-00773878

Aki szeretné támogatni Hannát agyógyulásban, szerkesztőségünkönkeresztül is segíthet. Elér bennün-ket a 96/511-620-as telefonszá-mon, irodánkban a Kodály Zoltán ut-ca 32/A szám alatt, illetve a Barossúti pavilonban.

Támogatókravan szükségeHannának

Page 8: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

8 / + / 2013. október 31.

szerző: zoljánszky alexandrafotó: marcali gábor

Verseiben visszatérnek győri motívumok.Kimeríthetetlen ihletforrás a város?

A gyerekkorom az. Egyszerű, köznapi volt, deRévfalu nekem a világmindenséget jelentette. Men-tünk a Kis-Dunára, az uszodába vagy meglátogat-tuk rokonainkat a süteményillatú Szigetben… A Tej-fölös közről apám mesélte, ott valóban árultak tejet,túrót, tejfölt. Amikor a gimnázium ablakából lenéz-tünk a Széchenyi térre, lovas kocsik forgolódásátláttuk. Ezek félretett filmkockák, amikre egyszercsak rábukkanunk. Meg kell öregedni, hogy az em-bert érdekelje a gyerekkora. Körénk gyűlnek éle -tünk élményei, de mint a modern regényben, az idő-rend kezd felbomlani, minden egyszerre van. Mikora fővárosba költöztünk, átéltük a szőnyegbombázá-sokat, a többhetes ostromot. Tél volt, az ajtók, abla-kok elrepültek, sokáig a pincében éltek az emberek.A fordulat éve után is zaklatott volt az élet, de a ka-maszgyerek vágyai legyőzik: egy szerelem, táncis-kolai este maga alá gyűri a diktatúrát is. Ez életünkellentmondásainak egyike, nem feltétlenül a körül-ményektől függ a boldogság.

Ezekben az években ismerte fel azt is,nem kell mindent olyan szigorúan venni.

Ennek az ellentéte is igaz, az irodalmat, a szere-tetet, a hozzátartozóimmal való viszonyt nagyon iskomolyan vettem, de azokat a beidegzett rendtar-tásokat például, hogy illik jó tanulónak lenni, nem.A magyar érdekelt és a zene, a számtanórák nem,azok közben olvastam. Pechünkre érettségiztetniÖveges József fizikus jött, nagyon dühös volt, hogya gyerekek nem tudják rendesen a fizikát és a szám-tant, így az osztály fele megbukott. Újra kellett érett-ségiznem, pedig a magyardolgozatomat felterjesz-tették minisztériumi dicséretre. Becsülöm, akik so-kat tanulnak, de nem garancia egy jeles érettségi ahelyes, sikeres életre. Borsos Miklós valamiért meg-sértődött ötödikes gimnazistaként, hóna alá csaptaa könyveit és többé nem járt iskolába. Mégis hihe-tetlenül művelt, nagyszerű ember lett. Édesanyámnégy elemit végzett, érezte, keveset tudott a világról,vágyakozással kezdett nyelveket tanulni, végül Ra-cin drámáit és Dante Isteni színjátékát olvasta.

Innen tehát az irodalom szeretete?A diktatúra közeledtével a Kosztolányi-, Márai-

könyvek eltűntek, de zugkönyvárusok bőrönddeljárták a várost, boldogan vásároltunk a kis antikvá-riumokból. Egy Thomas Mann-könyv nagy dologvolt, most az ezoterikus meg divatos amerikai szó-rakoztató irodalom önti el a boltokat. Szellemi izga-lomban telt a mi gyerekkorunk: a hiányok kitermel-ték az igényeket, az igaz iránti áhítatot. Osztálytár-saim havi kétszer-háromszor elmentek az operába,

„Mi ez a szép? Mi ez

Valahová elképzeljüka történetet, ez a helynekem mindig Győr

„Gyerekként mindenki szembesülaz elmúlással. A Batthyányi térenálltam, csak néztem egy ősz végibokrot: szép volt és ijesztő hatéve-sen szembesülni a létezés képte-lenségével. Az ilyen, szinte észre-vétlen motívumok válnak fontossáaz ember életében” – emlékszikvissza Czigány György költő, akitöbbek között a „Ki nyer ma? Játékés muzsika tíz percben adássalvált ismertté. Több ezer műsortkészített, például Házimuzsika,Csak a derű óráit számolom, vagyMi ez a szép? címmel, illetve a kétpápalátogatás közvetítése, vallásiés műveltségi műsorok fűződneknevéhez. A Magyar Televízió mű-vészeti főszerkesztője volt húszévig, sok-sok portréfilmet is forga-tott. Kiválóan zongorázik, ma is aköltészetnek él, év végén jelenikmeg 30. kötete. Első tizenkét évétGyőrben töltötte, gyakran vissza-jár, a könyvszalonon két új, Zsoltár– vers és vers-háttér és Révfaluálom című kötetét mutatta be. Aváros szeretetét országszerte hir-deti: „Mert Győrött már mindégnyár van,/mint egykor az uszodá-ban”. Feleségével, aki 2008-banhalt meg, 48 évig éltek együtt. Há-rom gyermekük született, Zoltán,filmrendező, író 2011-ben hunytel, képzeletbeli lovai, Csoda és Kó-sza három mesekönyvben nyar-galnak tovább. Gergely operatőr-ként ismert. Ildikó a Malév elsőutasszállító-pilótanője, kapitányavolt, könyveket ír. „Én is gyerekko-rom óta vonzódom a repüléshez.Olyan, mint a vers: elszakadás aföldtől, egy ponttól pedig nincsvisszafordulás, el kell emelni a gé-pet. Az életben a fontos dolgokilyenek, van egy airborne pillanatés akkor föl kell szállni” – hangsú-lyozta a 82 éves Czigány György.Második felesége Simon Erika író,latin-történelem szakos tanár.

A HÉT EMBERE INTERJÚ

Page 9: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 9

lassú s hosszú életű érték, élesztőként dolgozik. Énörülhetek, karácsonyra jelenik meg összegyűjtöttverseim kötete Kalitkám is madár címmel, aránylagmagas példányszámban, 700 darabban. Elképzelnisem lehet, milyen csekélység ez egy ország éle -tében, mégis reméli az ember, fontos, hogy eljus-son valakihez. Minden kornak megvan a saját kény-szere és lehetősége: szabadsága. Csak meg kellérezni, mi az, amit most kell csinálni. Nem akarnéka hatvanas évek módján Ki nyer ma? műsort csinál-ni. Más a dolgom, az írásaim sorsa foglalkoztat.

Barátjának mondhatott számos olyan em-bert, akikről már tankönyvekből tanulunk.Bejáratos volt a pezsgő irodalmi életbe?

Találkozhattam többek mellett Illyés Gyulával, Ott-lik Gézával vagy Weöres Sándorral, aki egyszer meg-említette, olvasta a verseimet az egyik folyóiratban.Boldog voltam, nem mertem volna neki mondani.Lassan jó barátságot kötöttünk, többször hívtam arádióba verset felolvasni. Pilinszkyvel is jóban voltam,egy interjú után megláttam a Szálkák kötetének kor-rektúráját. Felolvasta ezeket az elvont, nagyszerű ver-seket az ő lassú stílusában. Úgy mondta ki költemé-nye szavait, mint a pap az átváltoztatás igéit. Elámul-va hallgattam végig. Túl a másfél órás előadásoncsak néztük egymást boldogan. Egyszer csak meg-szólalt: Gyuri, felolvassam még egyszer?

Az ön költészetére térve: verseiben fellel-hető az elmúlás gondolata, ugyanakkor„csak a derű óráit számolja”.

A kettő együtt természetes. Ez életünk irgalmat-lan feszültsége, ez létünk méltósága: egyszerre vanjelen a tragédia és az öröm. Ezzel kell együttélni.

Segített ebben, hogy mélyen vallásos?Igen, szüleimtől ezt a szemléletet kaptam. Ra-

gaszkodom hozzá, mint a gyerekkorom tárgyaihoz.Valószínű, szükségünk van hitre, nem vagyunk any-nyira erősek, hogy ne kellene hinnünk. De nem biz-tos, hogy napi értelemben kell a vallást érteni. Sze-retem az életem, elfogadom, pedig sok tragédiavolt benne, például első feleségem és fiam halála.Az öröm összekapaszkodik a katasztrófákkal, azörömnek is súlya van. Nem vigasz, nem a feledéstszolgálja. Halottaink karnyújtásnyira vannak, ra-gaszkodnunk kell hozzájuk. Öröklétbe léptek, márbiztosan velünk vannak.

Picit térjünk vissza Győrre. OlvastamHúsz befejezetlen mondat című versében:„Minden ide zsúfolódik, minden ide hátrál.”

Ha olvas az ember, elindul egy film, egy álomsze-rű kép, valahová elképzeli a történetet. Ez a hely ne-kem mindig Győr. Júlia erkélyét is meg tudom mu-tatni a városban. Az ember a gyerekkorába hátrálvissza, minden későbbi élmény is ide zsúfolódik.

Tehát „Győrött már mindég nyár van”?Számomra biztosan.

az élet?”

de hogy olcsó jegyeket kaphassanak a legfölsőemeletre, este 10 körül oda kellett állni, és váltottákegymást reggelig. Áldozatot kell hozni a művésze-tért, hogy élvezhessük, mint az életben is, az erköl-csi erőfeszítés által születik meg az élmény öröme.

Az ország a Ki nyer ma? című, legendássávált műsorral ismerte meg. 42 év már média -történelem, mitől lehetett ilyen sikeres?

Nem az én érdemem, csak rátaláltam egy lehető-ségre: délben, a hírek és az időjárás-jelentés mellékellene egy komolyzenei ajánlóműsor, de csak rövi-den, 10 percben. Szerettem volna, hogy a balesetekhírein, időjáráson túl az is kiderüljön: van Mozart ésSchubert és ez is izgalmas. Megérezték az emberek,hogy manipulálhatatlan, élő játékról, klasszikus ze-néről szól a műsor, nem didaktikus oktatás, s nem aszocialista kultúra dicsérete. Természetes, őszinteés igaz volt, egy életdarabka! Otthon is találgathat-ták az emberek, vajon mi ez a zene, mi ez a szép? Ta-lálkoztam egy falusi nénivel, aki mondta, hallgattamám a műsorát: ma volt benne Mozart meg Bartók,sorolta az ujjain mutatva… Hogy kimondta ezeket a

neveket, boldoggá tett, eljutott hozzá, hogy nemcsak parlament, párt, háború létezik. Azt akartamsugallni, a művészet hozzátartozik a létezésünkhöz.Nem egy felesleges virág, nem dísz az asztalunkon,ami kicsit szebbé teszi az életünket, hanem a létezésegészéről szól: halálról, szerelemről, hogy mi ez azegész itt és miért van vége, ha elkezdődött. Babitsgyönyörűen írja: „miért nő a fű, hogyha majd leszá-rad? / miért szárad le, hogyha újra nő?” A maga ide-jében hiánypótló volt a „játék és muzsika”! De nembaj, hogy megszűnt, kell más helyette. Nem féltenikell a kultúrát, hanem terjeszteni, nem valami ellenkell küzdeni, hanem valamiért.

Több egykori tévés, rádiós nem akar résztvenni a mai médiában. De akkor ön azt mond-ja, „meg lehet hallani a verset az utcazajban”?

Itt is nagy ellentmondás van: politikailag szaba-dabb légkörben élünk, már bármit lehet mondani,akár alpárian, nem megfelelő színvonalon is. De akultúrát kevésbé támogatják. A piaci törvények azócska felé tendálnak, a kevesek számára fontos mű-veket nem érdemes létrehozni. Holott a vers, a zene

Interjú Czigány GyörgyPulitzer-életműdíjas költővel

INTERJÚ A HÉT EMBERE

Page 10: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

10 / + / 2013. október 31.

A Hödlmayr Hungária LogisticsKft. kapacitásbôvítés miattgyôri munkavégzéssel, 2 mûszakos munkarendbe új munkatársakat keres

KAROSSZÉRIA- LAKATOS, FÉNYEZÔmunkakörbe az alábbi feltételekkel:• szakirányú végzettség • szakmai gyakorlat• letöltött katonai szolgálat

és jogosítvány• megbízhatóság, csapatszellem,

rugalmasság.

Kérjük, küldje el pályázatát a következô címre:[email protected]ödlmayr Hungária Logistics Kft.9024 Gyôr, Szérûskert u. 2—10.Tel.: 96/510-280

HIRDETÉS PORTRÉ

szöveg: gy. p.fotó: marcali gábor

Futottak és tekertek a napsüté-ses szigetközi úton s a burgen-landi szőlőültetvények között, aschwechati huzatos szélcsator-nában a szlovák fővárosig, s aVértesnek nevezett, de általukinkább Alpokként megélt emel-kedőkön.

Összesen 317 kilométeres volt a táv aBécs–Pozsony–Budapest ultramara-tonon, melyen dr. Kerényi Ervin győriügyvéd is sikerrel próbálta ki erőnlé-tét, kitartását. Egy 15 éves, váltós tú-rakerékpárral vágott neki a távnak, s62 esztendősen egyáltalán nem val-lott szégyent, sem a versenytársak,sem önmaga előtt.

Ennek a tiszteletre méltó próbánakhosszú előzménye van. Kezdődött amosoni kisgyerek bicikliszeretetével,ám a rendszeres sportban később in-kább a focit választotta, kapusposz-ton szolgálta a csapatát. Ócska poén-nal azt is írhatnánk, mit szeressen egyvédőügyvéd, mint védeni. Pedig csel-gáncsozni is akart, ám ez a lehetőségnem kínálta magát gyerekkora földraj-zi közelében.

A biciklihez, ezen belül a tandemhezmár jogászként és véletlenül került kö-zel. Győri ügyvédként látássérültek ke-resték fel, hogy segítse megalapítani aTandem Látássérültek KerékpározásátSegítő Egyesületet. Lenyűgözte, hogyvak, gyengén látó emberek, gyerekeket

A 317 kilométeres szolidaritás nevelő családok nem szorítják be a sajátéletüket a négy fal közé, hanem teljeséletet akarnak élni. Nyeregbe szállnak segymást segítve bicikliznek, versenye-ken vesznek részt.

Dr. Kerényi Ervin gyakorlatilag az őhatásukra kezdett el ismét kerekezni,s az idei októberi ultramaratonra márhivatalosan be is nevezett. NapontaBanára járt edzeni, ez a táv Győrtőloda-vissza 43 kilométer volt. Tudta,hogy egy-egy versenynapon ennek adupláját is teljesítenie kell, ezért voltbenne némi izgalom. A rendezvényenazonban nemcsak a versenyzés, amozgás és a teljesítmény élményét

kapta, hanem egyfajta életszemléle-tet, létstratégiát is.

Az egészséges embereken kívül tízlátássérült vágott neki tandembiciklivelaz idei ultramaratoni távnak. Közülükhárman teljesen vakok voltak. A többi,látó kerékpáros szólóban indult, azügyvéd szerint számukra sem elsősor-ban a verseny volt a lényeg. A kereke-sek tulajdonképpen túráztak – bár erőstúra volt ez –, a futók azonban igen ke-ményen kiszaladták magukat. Húszegyéni versenyző egyedül teljesítette a

távot, s volt vagy harminc váltóegyüttesis. Rajtuk és a bicikliseken – akadt egy-kerekű, cirkuszi kerékpárral induló – túlgörkorcsolyások is kísérték őket.

Az ügyvéd szerint az emberi segí-tőkészségnek, a szolidaritásnak egé-szen különös, belülről fakadó megnyil-vánulásait látta és érezte meg. A civilvagy a gazdasági életben egymássalesetenként versengő emberek ittőszintén, irigység nélkül örültek má-sok sikerének, segítették egymást. Haez a példa jellemezné mindennapjain-kat, akkor mosolygósabb, békésebb,nyugodtabb és értelmesebb lenne azéletünk, mondja a visszafogottságá-

ról, nyugodt derűjéről ismertdr. Kerényi Ervin.

A három érintett ország te-lepülései ünnepként éltékmeg, hogy érinti őket a nem-zetközi futam. Az osztrákokspriccerrel fogadták őket,Bőnyben süteményt kínáltaknekik, Győrújfalun Nagy ImreAttila polgármester köszön-

tötte a Magyarországról, Ausztriából,Szlovákiából, Svédországból, s ki tud-ja még honnan érkező versenyzőket.A falu első embere az akkor zajló ká-posztanapokra is invitálta őket, bemu-tatót tartott a település a magyarosvendéglátásból.

Dr. Kerényi Ervin biciklizés közben dú-dolt, verseket memorizált, csodálta a tá-jat. A célban a gyerekei várták. Büszkékvoltak rá. Azt nem tudja még, indul-e akövetkező futamon. Mindenesetre egy újkerékpárt már kinézett magának.

Nem vallottszégyent senkielőtt

Anemo Optima Kft.9025 Győr, Tarkarét u. 67.

Tel.: 06-70/521-9212, 06-20/921-5861• [email protected]

Page 11: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 11

EGYETEM HIRDETÉS

szerző: koloszár tamásfotó: marcali gábor

Ha valaki, akkor Szincsák Miklósné,Kati főnővér órákat, napokat tudna be-szélni arról, olykor milyen szűk mezs-gye húzódik az élet és a halál között.1986 óta dolgozik a győri kórházegyik legkeményebb osztályán, azégési és plasztikai sebészeten.

A drámákat, tragédiákat firtató új-ságírói kérdés elől ha tehetné, kitérne,s szívesebben beszélne a szakmaszépségeiről, a gyógyult emberekről,a mosolyogva távozókról, akik neki isköszönhették, hogy visszakaptákegészségüket.

– Pályafutásom alatt sok megrázóesettel találkoztam, hirtelenjében a len-csehegyi bányarobbanás, a kolontárivörösiszap-katasztrófa sérültjei vagy az1987-es tél fagyási sérültjei jutnak eszem-be – idézi fel, mi mindennel szembesültmár a kórházi osztályon, ahol húsz évevezető ápoló, hét köz na pi a san: főnővér,mert így hívják a betegek is.

Kati főnővér első és eleddig utolsómunkahelyének tudhatja be az

SajtóközleményAz Adyvárosi Általános Iskola és

Szakközépiskola Fekete István Általá-nos Iskolája 6.000.000 Ft vissza nem té-rítendő támogatásban részesült „A Feke-te István Általános Iskola felkészül a re-ferencia intézményi feladatokra” címűpályázatának (TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524) megvalósítására.

A program részeként az iskolában ko-rábban bevezetésre került és előminősített„Jó gyakorlatok” és mellékletei részleteskidolgozásra kerültek, melyek későbbiek-ben várható minősítés után átadhatóvá

válnak más intézmények számára is. Aprojekt keretében kapott támogatást egyé-ni és testületi továbbképzésekre, műhely-munkák szervezésére, tanácsadói támoga-tások igénybevételére, eszközbeszerzésreés egyéb költségekre fordították. A beszer-zett informatikai eszközök a referenciain-tézményi team munkát támogatják, előse-gítve a folyamatos fejlesztési lehetőségekkihasználását.

A projekt az Európai Unió támogatá-sával, az Európai Szociális Alap társfi-nanszírozásával valósul meg.

Öregdiákok a Széchenyi István Egyetemről

Kati főnővér és a betegeiégésplasztikát. Akkor kezdett, amikora nővéri pálya még divatszakma voltMagyarországon. Hamar rájött, a kép-

zés elemi igény,ápolónak és ápolt-nak egyaránt.Diplomáját 2003-ban szerezte mega győri SzéchenyiIstván Egyetemápolói szakán ki-váló minősítéssel.

– Minősített ok-tatóktól minősített képzést kaptunk,értékes, hasznosítható tudást – fogal-maz, s büszkén említi, ma már a gya-korlati képzés keretében ő, az egykorihallgató az, aki a jelenlegi hallgatókatsegíti, oktatja.

– Sosem merült fel bennem, hogykülföldön folytassam, meggyőződé-sem, ha magas szintű egészség-ügyet akarunk, ahhoz nemcsak ma-gasan képzett orvosok, hanemugyanolyan felkészült ápolók is kelle-nek –reagált a külföldi munka lehető-ségét felvető kérdésünkre SzincsákMiklósné, Kati főnővér.

Hellinger-féle családállítás dr. Angster Máriapszichoterapeutával, a Rendszerállítók NemzetköziTársaság (ISCA) Kutatási Bizottságának vezetőjével,aki a módszert Magyarországon ismertté tette.

2013. november 13. 10.00–17.00Petőfi Művelődési Ház, Győr, Árpád u. 44.

Jelentkezés, információ: 06-70/7705588,[email protected] vagy [email protected] • Facebook: Lélekzet előadások

LLéélleekkzzeett eellôôaaddáássookk

Page 12: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

12 / + / 2013. október 31.

KULTÚRA KÖNYVSZALON

szerző: földvári gabriellafotó: marcali gábor

Lackfi János író, költő, műfordítóvehette át a Győri Könyvszalonidei díját. A negyvenen alig túliirodalmár öt gyermek édesapja,munkásságának eredményemásfél ezer vers, tucatnyi gyer-mekkönyv, regény és számtalannovella. A díjazottal a szalon el-ső napján beszélgettünk.

Önt szeretik az olvasók és szere-tik a díjak is. Ennek a most ka-pott győrinek hol van, hol lesz ahelye?

Nagy elismerés ez a díj, de egy ki-csit zavarban vagyok. A köz ajándéko-zott meg valamivel, de hogy ki a köz,azt nehéz meghatározni. Nagy öröm,ha különös figyelem sugara ér, mertez azt jelenti, hogy követik a munká-mat, figyelnek rám, fontosak valakik-nek az írásaim. Bevallva, nem bevall-va, de ezért csinálom. Dicsőségfa-lam nincs a szobámban, de a har-mincnál is több díjamat, elismeré-seket egy szekrényben őrzöm.Oda kerül ez is.

A szülei is irodalmárok.Régen, amikor megkérdez-ték, mi leszel, ha nagy le-szel, mit válaszolt?

Kétségbe ejtve őket, rendőr,tűzoltó, páncélos lovag szerettemvolna lenni. Később tenoristának ké-szültem, üvöltöttem a fürdőszobában,amiről máig nem szoktam le. Aztán te-norista helyett „terrorista” lettem,

„Irodalom az életem, életem az irodalom”mert az író felrobbantja a világot. A vi-lágkoncentrátumokból, a világmozai-kokból mindig valami újat rak össze,ezt próbálja beadni az olvasónak.

Mikor dőlt el végleg, hogy írólesz?

Harmadikos gimnazistaként har-madik lettem az országos irodalmi ta-nulmányi versenyen, így automatiku-san felvételt nyerten az egyetemre. Ez-zel egy időben szerelmes lettem. Más-fél órát beszélgettünk és soha többénem találkoztunk, de írtam hozzátöbb mint száz verset. Ezeket megmu-tattam édesanyámnak, aki azt mond-

ta, lehet belőle vala-mi. Így kezdődött.

Mégis agye rekversekhozták meg anépszerűsé-get. Miért for-dult a gyerek-

irodalomfelé?

Biológiai történet, gyerekeim let-tek. Addig soha nem gondoltam,hogy valaha is írok a gyerekeknek. Si-mon fiam, majd Margit lányom szüle-tése után jöttem rá, hogy milyen érde-kes világ a gyerekvilág. Buta felnőttekcímmel jelent meg az első gyermek-könyvem. Azóta is ők, immár öten se-gítenek, ihletet adnak.

Mi a siker titka? Sok komponens közrejátszik eb-

ben. Fontos a több lábon állás. A tévé-dobozban benne kell lenni, mert akibenne van, az létezik, aki nincs benne,az nem. A Lyukasórában és több sajátműsorban vehettem, vehetek részt,örömmel csinálom. Az író emberneknem lehet szomorkodva elbújni a szo-ba mélyén és írogatni. Nekem a hob-bim a szakmám, a szakmám a hob-bim, az irodalom az életem, az életemaz irodalom. A nyugatosoktól jön,hogy az irodalom nem egy dolog, ők

is sok műfajt csináltakegy időben. Újságot ír-tak, színpadra dolgoz-tak, rádióztak. Az írónem egy merev, rugal-

matlan ember, akimegpróbálja a sa-ját világlátását rá-kényszeríteni a vi-

lágra, hanemolyan, aki a vi-lág sokféle lá-

tásához tud al-kalmazkodni. Én dol-

goztam cselgáncsedzőként,gyártottam feliratokat képek alá,

kiállításokat nyitok meg, író-ol-

vasó találkozókra járok, tanítok. Az or-szág legkisebb közösségeihez is elju-tok, és ezek a kis dolgok állnak végülössze egy nagy egésszé.

Egy év alatt több mint 16 ezerpéldányt adott el a Milyenek amagyarok? című kötetéből…

Furcsa, de sikerült valami olyasmi-re rátapintanom, ami igazán érdekli amagyarokat. Az emberek szeretnéneknem vadmagyarként gondolkodni po-litikáról, identitásról, szeretnék megta-lálni azt, ami bennünk közös. Nem ti-los élvezni az irodalmat, ráismerni ma-gunkra, fél szemmel sírni, fél szemelnevetni. Olyan koktél ez a könyv, amiremár vágytak az emberek.

Milyen a viszonya az írótár-saival, a kortárs magyar iroda-lommal?

Nagyon jó, nagyon gazdag iroda-lom a miénk. A politikai megosztott-ság egy más dolog, az egy adottság,huzavona, ami mindig létezett. Én ma-gam nem politizáló íróként élek Ma-gyarországon, az olvasóim pártpoliti-kai hovatartozástól függetlenül meg-férnek egymás mellett. Az irodalmatátviszi az ember a túlsó partra.

Manapság éppen mit olvasés mit ír?

Egy vietnami novelláskötetet és kétévtized után újra a Doktor Zsivágót ol-vasom. Nagy élmény, másként hatott,mint akkoriban. Ami az írást illeti, pár-huzamosan több dologgal foglalko-zom. A legfontosabb, hogy készül egyfelnőtteknek szóló regény, amely egyfiatalember dilemmájáról szól. Leszbenne identitás, krimi és szerelem.

szerző: zoljánszky alexandrafotó: o. jakócs péter

Izgalmas feltöltődés – talán ezzel a két szóval leheta leginkább jellemezni a múlt hétvégén tartott XIII.Győri Könyvszalont. Az írott szó legnagyobb vidékiünnepén több mint száz program és 46 kiállító vár-ta az érdeklődőket: itt volt például Frei Tamás, akivellegújabb könyvéről beszélgetett telt ház előtt SimonRóbert Balázs alpolgármester. Elárulta például,hogy mindegyik regényét 5-6 hónapos előkészítőmunka előzi meg, ezután jön az alkotás, ami szinténennyi ideig tart.

Bárdos András arról beszélt, hogy főleg a nőkolvasnak, s valóban, a közönség soraiban főkénthölgyek ültek egy-egy dedikálandó könyvvel a ke-zükben.

Vámos Miklós meg is lepődött, hogy előadásáratöbb férfi is beült, figyelmeztette is őket, hogy a Bar-celona–Real Madrid mérkőzés nemsokára kezdő-

„Főként a nők olvasnak”dik. Elmesélte többek között, mindent könyvekbőltanult meg, még a szerelmet is.

A könyvszalon idei díjazottja Lackfi János volt,akinek „költő édesapjától kellett nevében megkü-lönböztetnie magát és ez messzemenően sikerültneki. Segített persze ebben az, hogy a tehetségnekannyi alakja van, ahány vonása a személyiségnek, sebből a végtelenből Lackfi János a kimeríthetetlenjátékosságot „örökölte”.” A díjazott úgy fogalmazott:„Irodalmilag halmozottan hátrányos, vagy előnyöshelyzetből származom, ami egy idő után ugyanaz”– utalt szüleire, akik mindketten írók, költők, MezeyKatalin és Oláh János. Elmondta, öt gyermekénekköszönheti, hogy nem tud felnőni.

A szalonon több győri szerző, például Antal Ju-dit, Harcsás Judit, Keszei L. András, Szigethy Gá-bor, Villányi László és Werner Krisztina is bemu-tatkozott kötetével.

Az eseményen bemutatták a Műhely folyóiratlegújabb, különleges számát is, amely rendhagyó-

nak számít, eddig ugyanis még nem fordult elő,hogy egy festő egy alkotásának szenteljenek egytematikus számot. Ez a festmény pedig a világhírűfestőművész, Giovanni Segantini egyik képe, me-lyet a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múze-umban őriznek.

Page 13: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 13

szerző: gaál józsef fotó: marcali gábor

Sakknapot rendez november 7-én aGyőri Nemzeti Színház, a Nyugat-ma-gyarországi Egyetem Apáczai-kara ésa Szimultán Sportegyesület. A három

jeles társaság nem véletlenül szövet-kezett a világ legismertebb észjátéká-nak városi népszerűsítésére. A főisko-lai karon hazánkban elsőként, idénősszel indult be a sakkpedagógusokképzése, a színház november 9-én

kép és szöveg: gy. f. z.

A Győri Filharmonikus Zenekar leg -újabb bérletsorozata az együttes ala-pító karnagyáról, Sándor Jánosrólkapta a nevét. A sorozatban négyhangverseny szerepel, melyek közülegy-egy felcsendül még a Richter ésa Varga bérletsorozatban is.

Klasszikus elnevezéssel november16-án Erol Erdinc török karnagy veze-tésével és Gál László kürtművész köz-reműködésével hallhatjuk a Győri Fil-harmonikus Zenekart. Az est érdekes-sége, hogy a karnagy saját szerzemé-nyét fogja dirigálni.

A sorozat második előadásán a ro-mantika képviselőinek egy-egy darab-ját hallhatjuk. Ligeti András Kossuth-díjas és nemzetközi hírű karnagy inter-

Sakk a kulisszák mögött mutatja be az Abba együttes zenészeiáltal jegyzett Sakk című musicalt, míga megye sakkéletét irányító Szimultánegyletnek sportbaráti kötelességemindenütt ott lenni, ahol világos bá-buk küzdenek a sötétek ellen.

A kulisszák mögötti sportdélután14 óra 30 perckor villámtornával kez-dődik, amelyre már most bárki jelent-kezhet nevének, életkorának meg-adásával az [email protected] címenvagy a 70/380-6882-es telefonra kül-dött üzenettel. A legjobbak ajándékotkapnak, míg a torna győztesei jelesgyőri polgárok társaságában mérhe-tik össze tudásukat a 15 táblás szi-multánt adó Portisch Lajos nemzet-közi nagymesterrel.

A baritonjáról is híres olimpiaibajnok sakkozó 16 órától énekel,zongorán kíséri Hegedűs Valér. Akoncert után beszélgetős műsorthallhatnak az érdeklődők, PortischLajoshoz Bobby Fischer egykori tit-kára, Rigó János csatlakozik. A győriszínház művészei, a Sakk című mu-sical szereplői 17 óra 30 perckor ta-lálkoznak a közönséggel. A megyeisakkszövetség történeti kiállítástrendez a sakkünnepnek helyet adószínház csillárszintjén.

Játsszunk együtta Hódító dallamokban!

pretálásában Czene Rudolf fiatal zon-goraművész közreműködésével Wag-ner, Grieg és Franck műveit élvezhetia közönség.

Tavasszal, március 8-án Berkes Kál-mán, a Győri Filharmonikus Zenekarművészeti vezetője dirigálja a zenekartazon a „Fantasztikus” koncerten, ame-lyen Mozart, Mendelssohn-Bartholdyés Berlioz darabjait kínálják az érdeklő-dőknek, amelyen Lui Chen világhírű he-gedűművész szólaltatja meg az egyikleg impozánsabb vonós hangszert.

A bérletsorozat zárásaként a világ tízlegjobb nagyzenekara közé sorolt Bu-dapesti Fesztiválzenekar lép színpadraGyőrben Dmitrij Kitajenko karnagy ésa számos kritikus által a világ legjobbhegedűművészének aposztrofált Ser-gei Krylov közreműködésével.

Page 14: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

Adás minden csütörtökön,a Híradó után

EGÉSZSÉG-ÉLETMÓD MAGAZIN A GYŐR+ TV-N DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS MŰSORA

14 / + / 2013. október 31.

A VARÁZSLATOS 7-ESSZÁM. A Mokka Alkotómű-hely 5–10 éves gyerekeket vára komplex művészeti foglalko-zására november 9-én, szom-baton 10 órától. A résztvevők

ezúttal a 7-es számot vizsgálják meg a me-sékben szereplő rejtélyek és varázslatokszempontjából. A gyerekek közösen gondol-kodnak, énekelnek, dolgoznak, kísérleteznek.

A HALOTTAKNAPJA előtttisztelgő püspökiszent mise no -

vem ber 2-án 18 órakor kezdődik a győribazilikában. November 4-én, hétfőn 18órai kezdettel Morgos Ferenc gyarmatiplébános celebrál misét Apor Vilmosszentté avatásáért. A plébános aranymi-sés áldást oszt.

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FÖLDVÁRI GABRIELLA

A programokról részletesen a győri Látogatóközpontban érdeklődhet (Baross G. út 21., 96/311-771, 336-817, [email protected]).

KULTURÁLIS kínáló

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ. Egyik kicsi, másiknagy címmel november 2-án, szombaton 11 óra-kor kezdődik az „ÚjAprók” színháza. A családi ma-tiné programja vasárnap 11 órától a Vass Laci cí-mű darab.

VII. LENGYEL ZENEI FESZTIVÁL. A Liszt Fe-renc Zeneiskola és a győri, lengyel nemzetiségiönkormányzat november 9-én 10 órától a zsina-gógában rendezi meg a zeneiskolai tehetségekkoncertjét, majd 14 órától a lengyel vendégek ün-nepi hangversenyét.

A GYŐRI FOTÓKLUB egyesü-let harmadik alkalommal rendezimeg az Esszencia tárlatot, ame-lyen a klubtagok elmúlt fél évbenkészült legjobb alkotásai szere-pelnek. A kiállítás november 14-ig tekinthető meg a Petőfi Sán-dor Művelődési Házban.

KOLOZSVÁRY ERNŐ műgyűjtőről, múze-umalapítóról beszélget Kolozsváry Ernőnével,Kolozsváry Zsolttal és dr. Nagy Miklós mű-gyűjtővel N. Mészáros Júlia művészettörté-nész. A mesterek és tanítványok című soro-zat estje november 7-én 17 órakor kezdődikaz Esterházy-palotában.

H O R V Á T HJÓZSEF fotó-kiállítása nyílik agyirmóti műve-lődési központ-ban november6-án fél ötkor.

HANGRAFORGÓ KLUB. Nekünk nem szabadfeledni címmel énekelt versek csendülnek fel1956-ról a klub soros összejövetelén, november8-án 17 órától a Dr. Kovács Pál-könyvtárban.

AZ ALVIN ÉS A SUPERNEM közös turnéjának soronkövetkező állomása a Bridge, ahol a két zenekar novem-ber 8-án, késő este lép fel. Vendégük a feltörekvő Koz-mosz együttes lesz.

ZÁRVA tart november elsején a RómerFlóris Művészeti és Történeti Múzeum ösz-szes kiállítóhelye. Szombattól a megszokottnyitva tartási rendben várják a kiállítások alátogatókat.

MI VAGYUNK A NEMZET – Önrendelkezés címet viseli a KÉSZsoron következő rendezvénye. Meghívott vendég Eva Maria Barkinemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdélyi Bizottság elnöke. Az ér-deklődőket november 8-án 17 órára várják a Nyugat-Magyaror-szági Egyetem Apáczai Csere János Kar Liszt Ferenc utca 42.szám alatti dísztermébe.

SZENT IMRE-BÚCSÚ. A Szent Imre-temp-lomban november 4-én 18 órától ünnepi szent-mise kezdődik a Győri Szeminárium kispapjaival,Juhos Imre szónoklatával. Másnap egész naposszentségimádás, majd 18 órakor ünnepi szent-mise lesz, melynek szónoka Radó Tamás.

BAGDI BELLA várja Jobb emberré válni című est-jére az érdeklődőket november 9-én 18 órakor aKovács Margit ÁMK-ba. Jegyek elővételben kapha-tók a Tourinform-irodában. Információ: [email protected].

MALI Katalin, a Tihanyi Apátság orgona-művésze ad orgonahangversenyt novem-ber 3-án, vasárnap 17 órakor a Szentlé-lek-templomban. A műsoron J. S. Bach,Vierne és Boelmann művei szerepelnek.A belépés díjtalan.

ZÁRVA A KÖNYVTÁR. November else-jén és másodikán a Dr. Kovács Pál MegyeiKönyvtár és Közösségi Tér minden részlegezárva tart. Vasárnap munkaszüneti nap. No-vember negyedikétől, hétfőtől a megszo-kott rend szerint várják az olvasókat.

Page 15: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

Korhatárjelölések: 12 év 16 év 18 év AJÁNLÓ TÉVÉMŰSOR

2013. október 31. / + / 15

• TOEFL és IELTS felkészítôk külföldi tanulmányokhoz folyamatosan• ÖSD, ECL, EURO, TársalKODÓ, GazdálKODÓ, Zöld út nyelvvizsga-

felkészítés csoportban és magánbérletes rendszerben is• Külföldi és belföldi munkavállalást segítô németkurzusok több szinten is• Állásinterjúra való elôkészítés német nyelven• Olasz-, spanyol-, francia-, orosztanfolyamok minden nyelvi szinten• Fordítások szakképzett fordítók által

WWW.HATOS.HUNÉMET: +36-30/986-2800 • ANGOL: +36-30/254-8521ÚJLATIN ÉS OROSZ SZEKCIÓ: +36-30/520-1895

FORDÍTÁS: +36-30/628-3070

AKKREDITÁLT NYELVVIZSGAHELY

AKKR. LAJSTROMSZ.:(0384)FMM LAJSTROMSZ.: (08-0079-04)

NOVEMBER 3., VASÁRNAPM105:25 Hajnali gondolatok05:30 Esély06:00 Magyar gazda06:25 Nemzeti Nagyvizit 06:55 Család-barát Hétvége09:00 A sokszínű vallás09:20 Metodista magazin09:45 Református ifjúsági műsor09:50 Az evangélikus Sopron10:10 Úton-útfélen10:20 Katolikus krónika11:00 Görög katolikus liturgia 12:15 Hírek12:20 Hétköznapi kifutó 12:45 100 kép a XX. századból 13:00 Telesport 13:30 Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj 16:20 Telesport 18:50 A Lényeg19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Magyarország, szeretlek! 21:40 Várandósok -

Az a bizonyos kilenc hónap 23:30 Semmit magamról 00:55 MüpArt Classic 02:36 Műsorszünet

RTL KLUB TV2 DUNA TV06:30 Top Shop07:00 Kölyökklub 10:00 EgészségKalauz 10:30 Teleshop11:25 Gasztrotúra 11:55 A Muzsika TV bemutatja12:30 Tuti gimi 13:30 X-Faktor 15:25 Jóbarátok 16:05 Nyomás utána!

18:30 RTL Klub Híradó18:55 A szállító 20:00 X-Faktor 21:05 Vundersőn és Zuperszexi 22:45 Showder Klub 23:55 Portré 00:30 X-Faktor 01:40 Tengerparti fenegyerek 02:05 Műsorszünet

04:15 Műsorszünet06:00 Teleki Sámuel útján 06:25 Tv2 matiné10:20 Astro-Világ11:25 EgészségMánia 11:55 Stahl konyhája 12:25 Több mint TestŐr 12:55 Kalandjárat 13:25 Falforgatók 13:55 A kiválasztott -

Az amerikai látnok 14:55 Békétlen békítő

15:55 Top Gun 18:00 Tények19:00 Napló 20:00 Godzilla 22:35 Halálfutam 00:40 I'm Not There -

Bob Dylan életei 02:55 Astro-Világ Éjjel

04:55 Pecatúra 05:25 Élő népzene 06:00 Gazdakör 06:25 Napok, évek, századok 07:20 Római riportok07:45 WTCC 2013 -

Túraautó Világbajnokság09:45 Élő világegyház10:20 Római katolikus szentmise

közvetítése - Erdély, Kolozsvár12:00 Déli harangszó12:02 Híradó 12:10 Vers12:15 Magyar klasszikusok

új köntösben 12:45 A világörökség kincsei 13:05 Kísértetek vonata 14:15 Hazajáró 14:45 Szerelmes földrajz 15:10 Hogy volt!? 16:10 Két emelet boldogság 18:00 Híradó 18:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Kisváros 19:05 A világörökség kincsei 19:25 Önök kérték!20:20 Régimódi történet 21:15 Megáll az idő 22:55 Heti Hírmondó23:20 Klubszoba00:15 Dunasport

NOVEMBER 2., SZOMBATM105:25 Hajnali gondolatok05:30 Történetek a nagyvilágból 05:55 Magyar gazda06:25 A mi erdőnk06:55 Család-barát Hétvége09:00 Noé barátai09:30 Zöld Tea10:00 Vágtass velem!10:30 Aranymetszés11:30 KorTárs 12:00 Déli harangszó12:01 Hírek12:05 Az élő örökség 12:25 Mária út 13:15 Verssor az utcazajban 13:25 A világörökség kincsei 13:45 Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj 15:20 A Nagy Versmondás 15:50 Erkel, mert kell!16:20 Újrakezdők Ócsán16:50 Egyszer volt, hol nem volt 17:35 Gasztroangyal 18:30 SzerencseSzombat 19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Holt költők társasága 22:30 Dvorak: Requiem00:15 Szeretni jobb 01:44 Műsorszünet

RTL KLUB TV2 DUNA TV06:30 Top Shop07:00 Kölyökklub 10:30 Míg a halál el nem választ 10:55 XXI. század -

a legendák velünk élnek 11:25 Házon kívül 12:00 a'la CAR 12:25 4ütem 13:00 Gossip girl - A pletykafészek 14:05 A hős legendája 15:05 A hős legendája 16:00 Jóbarátok 16:30 Jóbarátok 16:55 Nagypályás kiskutyák

18:30 RTL Klub Híradó18:55 Fókusz Plusz 20:00 X-Faktor 22:00 Szerelem és más drogok 00:10 Hajlakk 02:10 Műsorszünet

04:00 Műsorszünet06:00 Egzotikus Ázsia 06:25 Tv2 matiné10:00 Monster High 10:30 Astro-Világ11:35 Kalandjárat 12:05 Babavilág 12:35 Fogyótúra 13:05 Tűsarok 13:35 Stílusvadász 14:05 Xena 15:05 A férjem védelmében 16:05 Lassie 18:00 Tények19:00 Aktív Extra19:30 Lovagregény

22:05 Az árnyékember 00:00 Machete 01:50 Astro-Világ Éjjel02:55 A férjem védelmében 03:50 Kalandjárat

05:25 Élő népzene06:00 Gazdakör 06:25 Városrajzolatok - Budapest 06:50 Világ-nézet 07:45 Pecatúra08:15 Élő egyház08:40 Isten kezében 09:10 Nóvum 09:40 Határtalanul magyar 10:10 Akadálytalanul 10:40 Székely kapu 11:10 Déltenger kincse 12:00 Déli harangszó12:02 Híradó 12:10 Pannon expressz 12:35 A világörökség kincsei 12:55 Hagyaték13:25 Sírjaik hol domborulnak... 14:00 Labdarúgó-mérkőzés 16:00 Válogatott férfi

kézilabda-mérkőzés 17:40 A nap vendége 18:00 Híradó 18:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Kisváros 19:10 Hogy volt!? 20:05 A halhatatlan primadonna 20:35 Futótűz 21:20 A szibériai borbély 00:15 Dunasport00:35 MüpArt - A ritmus mesterei

08:40 TV torna (ism.) 08:50 Győr+ Impro (ism.)09:00 Konkrét (ism.) 09:10 Programajánló (ism.)09:15 Győr+ Impro (ism.)09:20 Pomodoro (ism.)09:35 A modern logisztika csapdái

(ism.)10:40 TV shop17:30 Credo18:00 Díva (ism.)18:30 Győr+ Impro Maraton (ism.)18:45 Made in Hungary (ism.)19:00 Konkrét (ism.) 19:10 Győr+ Sport (ism.)20:05 Konkrét (ism.) 20:15 Vény nélkül (ism.) 20:40 Kitekintő (ism.)21:10 Konkrét (ism.) 21:20 Győr+ Sport (ism.) 22:15 Konkrét (ism.) 22:25 Vény nélkül (ism.) 22:50 Kitekintő (ism.) 23:20 TV shop

GYŐR+ TV

08:50 TV torna (ism.)09:00 Credo (ism.)09:30 Konkrét (ism.) 09:40 Díva (ism.)10:20 Győr+ Impro Maraton (ism.)10:35 Győr+ Sport (ism.)11:30 Konkrét (ism.) 11:40 Vény nélkül (ism.) 12:05 Kitekintő (ism.) 12:30 TV shop18:35 Pomodoro (ism.) 18:50 TV torna (ism.) 19:00 Széchenyi Híradó (ism.)19:30 Konkrét (ism.) 19:40 KultÓra (ism.) 20:35 A modern logisztika csapdái

(ism.)21:40 Pomodoro (ism.) 21:55 Konkrét (ism.) 22:05 KultÓra (ism.)23:00 A modern logisztika csapdái

(ism.) 00:05 TV shop

GYŐR+ TV

DUNA Televízió, november 3., vasárnap, 21.15

Megáll az időMagyar filmdráma

Budapest, 1956. Köves Ist-ván és Bodor László az éjsza-ka leple alatt, a romos utcánelássák fegyvereiket. Kövesvöröskeresztes teherautónelhagyja az országot. Felesé-

ge egyedül marad két fiával, Gáborral és Dinivel. A hatvanasévek elején megjelenik náluk a börtönből akkor szabadultBodor. Ő lesz a család új feje. Gábor az orvosi egyetemre ké-szül, Dini gimnazista. Magdába szerelmes és a negyedikesPierre-t bámulja.

DUNA Televízió, november 2., szombat, 21.20

A szibériai borbélyFrancia–orosz–olasz–cseh romantikus film

1905 – Egy asszony levelet ír fiá-nak, a híres West Point-i Ame-rikai Katonai Akadémia hallga-tójának. Húsz évvel korábbiemlékképeket idéz maga elé,végre elszánja magát, hogy

megossza fiával születésének sokáig féltve őrzött titkát. 1885 –Fiatalkorában Jane bizonyos üzleti megbízással nekivág a ti-tokzatos Oroszországnak. Ebben a számára teljesen új világbanegy fülkében utazik egy csapat féktelen fiatal kadéttal, köztükaz elegáns és szenvedélyes Andrej Tolsztojjal.

M1, november 6., szerda, 21.20

On the Spot – Keresztre feszítésMagyar dokumentumfilm

Több mint kétezer évvel ezelőtt feszí-tették keresztre Jézus Krisztust Jeru-zsálemben. Ma Délkelet-Ázsiábanegy férfi és egy nő át akarja élni, hogymi történt azon a bizonyos keresz-ten. A Spektrum két digitális riporte-re, Cseke Eszter és S. Takács Andráselkíséri őket. On The Spot – a hely-szín a Fülöp-szigetek, húsvét idején. Egy ország több mint 7.000szigettel, Ázsia legnagyobb katolikus országa, közel 100 millióemberrel és egy Európából felfoghatatlannak tűnő szokással.

Page 16: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

Korhatárjelölések: 12 év 16 év 18 évTÉVÉMŰSOR AJÁNLÓ

16 / + / 2013. október 31.

07:30 Konkrét (ism.)07:40 Programajánló (ism.)07:45 Győr+ Impro (ism.)07:50 TV torna (ism.)08:00 Híradó (ism.) 08:40 TV torna (ism.) 08:50 Győr+ Impro (ism.)09:00 Híradó (ism.) 09:30 Konkrét (ism.) 09:40 Programajánló (ism.)09:45 Győr+ Impro (ism.)09:50 Győr+ Sport (ism.)10:45 Made in Hungary (ism.)11:00 TV shop17:15 Rába ETO–Dunakeszi Kinizsi

NB I-es bajnoki futsalmérkőzés 17:55 Híradó 5 percben18:00 Rába ETO–Dunakeszi Kinizsi

NB I-es bajnoki futsalmérkőzés 18:40 TV torna18:50 Győr+ Impro19:00 Híradó19:30 Vény nélkül 19:55 Győr+ Impro20:00 Ráta20:30 Kitekintő21:00 Híradó (ism.) 21:30 Vény nélkül (ism.) 21:55 Győr+ Impro (ism.) 22:00 Ráta (ism.) 22:30 Kitekintő (ism.)23:00 Híradó (ism.)

GYŐR+ TV

NOVEMBER 6., SZERDAM105:20 Hajnali gondolatok05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel09:00 A királyi ház titkai 10:10 Család-barát12:00 Déli harangszó12:01 Híradó délben12:25 Hrvatska kronika12:55 Ecranul nostru13:25 Útravaló13:45 Gasztroangyal 14:45 Család csak egy van 15:30 A múlt fogságában 16:25 Jövő-időben16:30 Híradó+16:45 A szenvedélyek lángjai 17:30 Híradó17:40 Ridikül 18:30 A következő!19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Retró kabaré 21:20 On the Spot -

Keresztre feszítés 22:20 Az Este22:50 Híradó23:05 Summa23:35 Angi jelenti 00:05 Történetek a nagyvilágból 00:35 Újrakezdők Ócsán01:05 Család csak egy van

RTL KLUB TV2 DUNA TV05:30 Top Shop06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó08:08 Minden reggel 09:10 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor 10:00 Top Shop11:40 Asztro Show12:40 Reflektor 13:00 Gasztrotúra 13:35 Éjjel-nappal Budapest 14:50 Fókusz 15:20 A végső akarat 16:20 A bosszú angyala 17:25 A gyanú árnyékában 18:30 RTL Klub Híradó19:15 Fókusz 19:45 Éjjel-nappal Budapest 20:55 Barátok közt 21:35 Szulejmán 22:55 Házon kívül 23:25 Reflektor 23:45 Vundersőn és Zuperszexi 01:25 Tengerparti fenegyerek 01:50 Műsorszünet

04:40 Magyarország, jövünk! 04:45 Super Car 05:10 Műsorszünet06:00 Babavilág 06:25 Tények Reggel06:55 Mokka 09:20 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop10:50 Astro-Világ12:00 Amit a szív diktál 13:00 Knight Rider 14:00 Tények Délután14:50 Shopping Királynők 15:50 Családi Titkok 16:50 Fogyj Rékával és Norbival! 16:55 Hal a tortán 18:00 Tények19:15 Édes élet 20:15 Aktív 21:00 Jóban Rosszban 21:40 A Bura alatt 22:45 Frizbi Hajdú Péterrel 23:50 Fogyj Rékával és Norbival! 23:55 Ringer - A vér kötelez 00:55 Tények Este01:30 Astro-Világ Éjjel02:35 A Bura alatt 03:35 Zsaruvér

NOVEMBER 5., KEDDM105:20 Hajnali gondolatok05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel09:00 A királyi ház titkai 10:10 Család-barát12:00 Déli harangszó12:01 Híradó délben12:25 Srpski Ekran12:55 Unser Bildschirm13:25 Vágtass velem! 14:00 Három hazában hontalan 14:55 Család csak egy van 15:40 A múlt fogságában 16:30 Híradó+16:45 A szenvedélyek lángjai 17:30 Híradó17:40 Ridikül 18:30 A következő! 19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Párizsi helyszínelők 21:15 King 22:00 Az Este22:35 Gyilkosság 23:20 Híradó23:35 Szomszédaink 00:30 Család csak egy van 01:15 Rocca parancsnok 02:06 Műsorszünet

RTL KLUB TV2 DUNA TV05:30 Top Shop06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó08:08 Minden reggel 09:10 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor 10:00 Top Shop11:40 Asztro Show12:40 Reflektor 13:00 Brandmánia 13:35 Éjjel-nappal Budapest14:50 Fókusz 15:20 A végső akarat 16:20 A bosszú angyala 17:25 A gyanú árnyékában 18:30 RTL Klub Híradó19:15 Fókusz 19:45 Éjjel-nappal Budapest 20:55 Barátok közt 21:35 A mentalista 22:35 Döglött akták 23:40 XXI. század

- a legendák velünk élnek 00:15 Reflektor 00:30 Hazudj, ha tudsz! 01:25 Műsorszünet

04:40 Magyarország, jövünk! 04:45 Aktív Extra 05:10 Műsorszünet06:00 TotalCar 06:25 Tények Reggel06:55 Mokka 09:20 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop10:50 Astro-Világ12:00 Amit a szív diktál 13:00 Knight Rider 14:00 Tények Délután14:50 Shopping Királynők 15:50 Családi Titkok 16:50 Fogyj Rékával és Norbival! 16:55 Hal a tortán 18:00 Tények19:15 Édes élet 20:15 Aktív 21:00 Jóban Rosszban 21:40 Egy szoknya, egy nadrág 23:55 Fogyj Rékával és Norbival! 00:00 Zsaruvér 01:00 Tények Este01:35 Astro-Világ Éjjel02:40 A Szent Lőrinc folyó lazacai

05:40 Híradó 06:00 Kárpát Expressz06:30 Híradó 06:35 Roma Magazin07:00 Domovina07:30 Híradó 07:35 Az emlékezet helyszínei 08:10 Kultikon 08:30 Híradó 08:35 Hazajáró 09:00 Kapcsoljuk az Országházat16:30 Térkép17:05 Everwood 18:00 Híradó 18:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Közbeszéd19:00 Kisváros 19:40 Angyali érintés 20:30 Itt járt Mátyás király... 21:30 Hírek21:40 Dunasport21:45 A szerelem gyűrűje 23:40 Kultikon 00:00 Hangoskönyv 01:10 Koncertek az A38 hajón 02:00 Himnusz02:05 Hírek 02:10 Töredékek 02:30 Hagyaték 03:00 Határtalanul magyar 03:30 Kívánságkosár

NOVEMBER 4., HÉTFŐM105:20 Hajnali gondolatok05:23 A Lényeg 05:55 Ma Reggel09:00 A királyi ház titkai 10:10 Család-barát12:00 Déli harangszó12:01 Híradó délben12:55 Roma Magazin13:25 Domovina13:55 Magyarlakta 14:50 Család csak egy van 15:35 A múlt fogságában 16:25 Jövő-időben16:35 Híradó+16:45 A szenvedélyek lángjai 17:30 Híradó17:40 Ridikül 18:30 A következő! 19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Szökés 22:00 Az Este22:35 Aranymetszés23:30 Híradó23:45 KorTárs 00:15 Család csak egy van 01:00 Rocca parancsnok 01:49 Műsorszünet

RTL KLUB TV2 DUNA TV05:30 Top Shop06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó08:08 Minden reggel 09:10 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor 10:00 Top Shop11:40 Asztro Show12:40 Reflektor 13:00 Portré 13:35 Éjjel-nappal Budapest 14:50 Fókusz 15:20 A végső akarat 16:20 A bosszú angyala 17:25 A gyanú árnyékában 18:30 RTL Klub Híradó19:15 Fókusz 19:45 Éjjel-nappal Budapest 20:55 Barátok közt 21:35 Dr. Csont 22:35 CSI: A helyszínelők 23:40 A Tudorok 00:50 Reflektor 01:10 Tengerparti fenegyerek 01:30 Műsorszünet

04:00 Napló 04:50 Műsorszünet06:00 Aktív Extra 06:25 Tények Reggel06:55 Mokka 09:20 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop10:50 Astro-Világ12:00 Amit a szív diktál 13:00 Knight Rider 14:00 Tények Délután14:50 Shopping Királynők 15:50 Családi Titkok 16:50 Fogyj Rékával és Norbival! 16:55 Hal a tortán 18:00 Tények19:15 Édes élet 20:15 Aktív 21:00 Jóban Rosszban 21:40 NCIS 22:45 NCIS: Los Angeles 23:45 Fogyj Rékával és Norbival! 23:50 Én is menyasszony vagyok 00:20 Elit egység 01:20 Tények Este01:55 Astro-Világ Éjjel03:00 NCIS 03:50 NCIS: Los Angeles

06:35 Székely kapu 07:00 Életkerék07:30 Híradó 07:35 Az emlékezet helyszínei 08:10 Kultikon 08:30 Híradó 08:40 Hagyaték09:05 Heti Hírmondó 09:35 Isten kezében 10:05 Élő egyház 10:30 Római riportok 11:00 Klubszoba 12:00 Déli harangszó12:02 Híradó 12:27 Napirend előtt13:00 Kapcsoljuk az Országházat16:30 Térkép17:05 Everwood 18:00 Híradó 18:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Közbeszéd19:00 Kisváros 19:40 Angyali érintés 20:25 Vivát Benyovszky! 21:25 Hírek21:30 Dunasport21:40 Dokureflex21:41 Stigma 23:00 Kultikon 23:20 Hangoskönyv 01:10 Sportaréna

07:30 Vény nélkül (ism.)07:55 TV torna (ism.)08:00 Híradó (ism.) 08:40 TV torna (ism.)08:50 Győr+ Impro (ism.) 09:00 Híradó (ism.) 09:30 Vény nélkül (ism.) 09:55 Győr+ Impro (ism.) 10:00 Ráta10:30 Kitekintő11:00 TV shop17:15 Vác–Győri Audi ETO KC NB I-es

női bajnoki kézilabda-mérkőzés 17:55 Híradó 5 percben18:00 Vác–Győri Audi ETO KC NB I-es

női bajnoki kézilabda-mérkőzés18:40 TV torna18:50 Győr+ Impro19:00 Híradó19:30 Konkrét19:40 Programajánló19:45 Győr+ Impro19:50 KultÓra20:45 Innovella21:00 Híradó (ism.) 21:30 Konkrét (ism.) 21:40 Programajánló (ism.) 21:45 Győr+ Impro (ism.) 21:50 KultÓra (ism.)22:45 Innovella (ism.) 23:00 Híradó (ism.)23:30 TV shop

GYŐR+ TV

08:50 TV torna (ism.)09:00 Széchenyi Híradó (ism.)09:30 Pomodoro (ism.) 09:45 Konkrét (ism.) 09:55 KultÓra (ism.) 10:50 A modern logisztika csapdái

(ism.)11:55 TV shop17:15 Honvéd–Győri ETO FC NB I-es

bajnoki labdarúgó-mérkőzés 17:55 Híradó 5 percben18:00 Honvéd–Győri ETO FC NB I-es

bajnoki labdarúgó-mérkőzés18:40 TV torna18:50 Győr+ Impro19:00 Híradó19:30 Konkrét19:40 Programajánló19:45 Győr+ Impro19:50 Győr+ Sport20:45 Made in Hungary21:00 Híradó (ism.) 21:30 Konkrét (ism.) 21:40 Programajánló (ism.) 21:45 Győr+ Impro (ism.) 21:50 Győr+ Sport (ism.)22:45 Made in Hungary (ism.)23:00 Híradó (ism.) 23:30 TV shop

GYŐR+ TV

06:35 Unser Bildschirm07:00 Srpski Ekran07:30 Híradó 07:35 Az emlékezet helyszínei 08:10 Kultikon 08:30 Híradó 08:35 Határtalanul magyar 09:05 Közbeszéd 09:35 Sportaréna 10:05 Angyali érintés 10:55 Itt járt Mátyás király... 12:00 Déli harangszó12:02 Híradó 12:20 Vers12:25 Magyar élet nyugaton12:55 Pannóniától a csillagokig 13:25 Fókuszban a tehetség 13:50 Szálka, hal nélkül 14:30 Kívánságkosár 16:30 Térkép17:05 Everwood 18:00 Híradó 18:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Közbeszéd19:00 Kisváros 19:40 Angyali érintés 21:15 Hírek21:20 Dunasport21:30 United 23:05 Kultikon 23:25 Koncertek az A38 hajón

Page 17: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

AJÁNLÓ TÉVÉMŰSORKorhatárjelölések: 12 év 16 év 18 év

2013. október 31. / + / 17

NOVEMBER 8., PÉNTEKM105:20 Hajnali gondolatok05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel09:00 A királyi ház titkai 10:10 Család-barát12:00 Déli harangszó12:01 Híradó délben12:25 P'amende12:55 Esély13:25 Virágzó Magyarország 13:50 Angi jelenti 14:20 Történetek a nagyvilágból 14:50 Család csak egy van 15:35 A múlt fogságában 16:25 Jövő-időben16:30 Híradó+16:45 A szenvedélyek lángjai 17:30 Híradó17:40 Ridikül 18:30 A következő! 19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Legenda 21:30 Életművész 22:25 Az Este23:00 Híradó23:15 Szeretettel Hollywoodból 23:45 A törvény gyilkosa 01:25 Család csak egy van 02:10 Rocca parancsnok 03:03 Műsorszünet

RTL KLUB TV2 DUNA TV05:30 Top Shop06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor 10:00 Top Shop11:40 Asztro Show12:40 Reflektor 13:00 Gasztrotúra (2013) 13:35 Éjjel-nappal Budapest 14:50 Fókusz 15:20 Dél Királynője 16:20 A bosszú angyala 17:25 A gyanú árnyékában 18:30 RTL Klub Híradó19:15 Fókusz 19:45 Éjjel-nappal Budapest 20:55 Barátok közt 21:35 CSI: Miami helyszínelők 22:35 Gyilkos elmék 23:40 Kemény motorosok 00:45 Reflektor 01:05 Gasztrotúra01:35 4ütem 02:00 Műsorszünet

04:35 Segíts magadon! 05:00 Műsorszünet06:00 Alexandra Pódium 06:25 Tények Reggel06:55 Mokka 09:20 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop10:50 Astro-Világ12:00 Amit a szív diktál 13:00 Knight Rider 14:00 Tények Délután14:50 Shopping Királynők 15:50 Családi Titkok 16:50 Fogyj Rékával és Norbival! 16:55 Hal a tortán 18:00 Tények19:15 Édes élet 20:15 Aktív 21:00 Jóban Rosszban 21:35 Sztárban sztár

Közben: Kenósorsolás23:55 Fogyj Rékával és Norbival! 00:00 Briliáns elmék 01:00 Tények Este01:35 Astro-Világ Éjjel02:40 Briliáns elmék 03:40 Magyarország, jövünk! 03:45 Alexandra Pódium

NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖKM105:20 Hajnali gondolatok05:23 Az Este 05:55 Ma Reggel09:00 A királyi ház titkai 10:10 Család-barát12:00 Déli harangszó12:01 Híradó délben12:25 Slovenski Utrinki12:55 Alpok-Duna-Adria13:25 Virágzó Magyarország 13:50 Életművész 14:45 Család csak egy van 15:30 A múlt fogságában 16:20 Híradó+16:35 A szenvedélyek lángjai 17:20 Szerencse Híradó 17:30 Híradó17:40 Ridikül 18:30 A következő! 19:30 Híradó este20:05 Sporthírek20:15 Időjárás-jelentés20:20 Fábry 21:45 Munkaügyek22:15 Az Este22:50 Híradó23:05 Nemzeti Nagyvizit23:35 Barangolások öt kontinensen 00:05 A keresett személy él... 01:00 Család csak egy van 01:40 Rocca parancsnok

RTL KLUB TV2 DUNA TV05:30 Top Shop06:00 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó08:08 8:08 - Minden reggel 09:10 Ízes élet - Mautner Zsófival 09:40 Reflektor 10:00 Top Shop11:40 Asztro Show12:40 Reflektor 13:00 EgészségKalauz 13:35 Éjjel-nappal Budapest 14:50 Fókusz 15:20 Dél Királynője 16:20 A bosszú angyala 17:25 A gyanú árnyékában 18:30 RTL Klub Híradó19:15 Fókusz 19:45 Éjjel-nappal Budapest 20:55 Barátok közt 21:35 Kardhal 23:35 Brandmánia 00:10 Reflektor 00:30 a'la CAR 01:05 Tengerparti fenegyerek 01:30 Műsorszünet

04:25 Magyarország, jövünk! 04:30 Babavilág 04:55 Műsorszünet06:00 Segíts magadon! 06:25 Tények Reggel06:55 Mokka 09:20 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop10:50 Astro-Világ12:00 Amit a szív diktál 13:00 Knight Rider 14:00 Tények Délután14:50 Shopping Királynők 15:50 Családi Titkok 16:50 Fogyj Rékával és Norbival! 16:55 Hal a tortán 18:00 Tények19:15 Édes élet 20:15 Aktív 21:00 Jóban Rosszban 21:40 Halálos iram 23:55 Fogyj Rékával és Norbival! 00:00 Propaganda 01:05 Tények Este01:40 Astro-Világ Éjjel02:45 Halálos iram

06:30 Híradó 6:3006:35 Horvát krónika07:00 Ecranul nostru07:30 Híradó 7:3007:35 Az emlékezet helyszínei 08:10 Kultikon 08:30 Híradó 8:3008:35 Magyar klasszikusok

új köntösben09:05 Közbeszéd 09:30 Ferencváros - Józsefváros10:25 Angyali érintés 11:10 A fantasztikus nagynéni12:00 Déli harangszó12:02 Híradó - Déli kiadás12:20 Vers12:25 Táncvarázs13:15 A nap vendége13:25 Fókuszban a tehetség13:45 Szálka, hal nélkül 14:30 Kívánságkosár16:30 Térkép17:05 Everwood 18:00 Híradó - 18:0018:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Közbeszéd19:00 Erkel Gála22:35 Hírek22:40 Dunasport22:50 Angi Vera 00:25 Kultikon

06:50 TV torna (ism.) 07:00 Híradó (ism.) 07:30 Konkrét (ism.)07:40 Programajánló (ism.)07:45 Győr+ Impro (ism.)07:50 TV torna (ism.)08:00 Híradó (ism.) 08:40 TV torna (ism.) 08:50 Győr+ Impro (ism.)09:00 Híradó (ism.) 09:30 Konkrét (ism.) 09:40 Programajánló (ism.)09:45 Győr+ Impro (ism.)09:50 KultÓra (ism.)10:45 Innovella (ism.)11:00 TV shop17:55 Híradó 5 percben18:00 Széchenyi Híradó (ism.)18:40 TV torna18:50 Győr+ Impro19:00 Híradó19:30 Vény nélkül 19:55 Győr+ Impro20:00 Credo (ism.)20:30 ZOOO+21:00 Híradó (ism.) 21:30 Vény nélkül (ism.) 21:55 Győr+ Impro (ism.) 22:00 Credo (ism.) 22:30 ZOOO+ (ism.)23:00 Híradó (ism.) 23:30 TV shop

GYŐR+ TV

07:30 Vény nélkül (ism.)07:50 TV torna (ism.)08:00 Híradó (ism.) 08:40 TV torna (ism.)08:50 Győr+ Impro (ism.) 09:00 Híradó (ism.) 09:30 Vény nélkül (ism.) 09:55 Credo (ism.) 10:00 ZOOO+ (ism.) 10:30 Díva (ism.)11:00 TV shop17:15 Hat-Agro UNI Győr–Jekatyerin-

burg női kosárlabda Euroliga-mérkőzés

17:55 Híradó 5 percben18:00 Hat-Agro UNI Győr–Jekatyerin-

burg női kosárlabda Euroliga-mérkőzés

18:40 TV torna18:50 Győr+ Impro19:00 Híradó19:30 Konkrét19:40 Programajánló19:45 Győr+ Impro19:50 Pomodoro20:05 Kutatók éjszakája21:00 Híradó (ism.)21:30 Konkrét (ism.) 21:40 Programajánló (ism.) 21:45 Győr+ Impro (ism.) 21:50 Pomodoro (ism.) 22:05 Kutatók éjszakája (ism.)

GYŐR+ TV07:30 Híradó 7:3007:35 Az emlékezet helyszínei 08:10 Kultikon 08:30 Híradó 8:3008:35 Akadálytalanul09:05 Közbeszéd 09:35 Szerelmes földrajz10:10 Angyali érintés 11:00 Angyalbőrben 12:00 Déli harangszó12:02 Híradó12:20 Vers12:25 Agrárpercek 12:50 Az utolsó remény 13:20 Fókuszban a tehetség 13:45 Szálka, hal nélkül 14:30 Kívánságkosár15:30 NB2-es labdarúgó-mérkőzés17:30 Térkép18:00 Híradó - 18:0018:20 Dunasport18:25 Időjárás-jelentés18:30 Közbeszéd19:00 Kisváros 19:40 Angyali érintés 20:30 A Kennedy család 21:15 Hírek21:20 Dunasport21:30 A nulladik óra 23:15 Kultikon 23:30 Apámuram 01:25 Koncertek az A38 hajón

SAMSUNG SMART ÉS PRÉMIUM MEGOLDÁSOK KÖZPONT

További részletek gyôri központunkról:https://my.samsung.hu/smartkozpont

*Prémium hûtô-, illetve mosógép vásárlása esetén Samsung mikrohullámú sütôt vagy porszívót adunk ráadásként. A ráadás Samsung kisgép javasoltbruttó fogyasztói ára nem haladhatja meg a 20.000 Ft-ot. A promóció 2013. 10. 26-tól 2013. 11. 06-ig érvényes. További részletek az üzletben.

Próbálja ki korunk digitális otthonának vívmányait, a Samsung legújabbkészülékeit mûködésük közben Európa elsô 4 az 1-ben koncepciójúregionális Samsung-központjában!

Gyôr, Türr István u. 20.Telefon: 96/254-944, 06-30/455-5908

Ha most vásárol Samsung Galaxy Note 3 készüléket gyôriközpontunkban, a Galaxy Gear órát 19.990 Ft-os áron biztosítjuk.

Prémium kategóriás háztartásinagykészülék vásárlása eseténSamsungkisgépet adunkráadásként.*

Page 18: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

18 / + / 2013. október 31.

HIRDETÉS TÁRLAT

Győr, Jereváni út 32.Győr, Vásárcsarnok, földszint

szerző: földvári gabriellafotó: marcali gábor

A Széchenyi István Egyetem Épületterve-zési Tanszékének életét és munkásságátmutatja be az a kiállítás, amely novembervégéig látogatható az Esterházy-palotá-ban. A tárlatot Czigány Tamás építész, tan-székvezető egyetemi docens mutatta belapunknak.

Tizenkét éve folyik egyetemi szintű építészkép-zés Győrött, így Czigány Tamás szerint eljött azideje annak, hogy a tanszék megmutassa magáta nagyközönségnek. A tárlat tizenkét év hallgatóimunkáiból készült válogatás, benne tervek, raj-zok, makettek, díjazott pályázatok és szakmai el-ismeréseket elért alkotások. Az Építész Műte-remház és használói életéről, az alkotóhetekről,a nyári táborokról a hallgatók által készített fil-mek mesélnek.

Czigány Tamás elmondta, a kiállítás a műterem-ház hangulatát kívánja visszaadni. A légkört, amely-ben a hallgatók akár a nap 24 órájában alkotnak,dolgoznak. Rajzasztalokon, rajzlámpákkal megvilá-gítva ismerhetik meg a látogatók a maketteket, aterveket. A tárlat az elsősök egyszerű térkompozí-cióitól a végzősök diplomamunkájáig mutatja be atanszéken folyó oktatást, mindenki számára érde-kes, fogyasztható formában. Több építmény is van,

Fények az Esterházy-palotában

amely a hallgatók tervei alapján valósult meg. A bo-gyoszlói piacépület és a csikvándi kilátó makettjeitláthatja a közönség.

A hallgatók évente, alkotóhét keretében kapnakkülönféle, az építészet határterületeihez kapcsoló-dó feladatokat. Idén a fény volt a téma, az Esterházy-palota aulájában kellett belsőépítészeti installációtlétrehozni. A legjobbnak ítélt terv része lett a kiállí-tásnak, de makettként a többi munka is látható. Atanszék kiállításához kapcsolódik Czigány Ákos fo-

tóművész Fény című tárlata. A képek múzeumokbevilágítóit örökítik meg alulnézetből.

Kísérő események is várják az érdeklődőket, nyilvá-nos tárlatvezetés indul a tanszék oktatóinak és hallga-tóinak közreműködésével november 7-én és 21-én félötkor. Czigány Ákos előadása november 14-én 18 óra-kor kezdődik, s kerekasztal-beszélgetésre kerül sor no-vember 28-án hat órától Győr 2030 címmel, BodrossyAttila építész, Fekete Dávid alpolgármester és RéviZsolt városi főépítész közreműködésével.

Page 19: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 19

szerző: koloszár tamásfotó: marcali gábor

Gárdonyi Géza dédunokájánaklenni felelősség, s gyönyörű fel-adat foglalkozni az ősök gondo-lataival – fogalmazott lapunk-nak adott interjújában KellerPéter, aki a közelmúltban Győr-ben vendégeskedett az író ne-vét viselő iskolában.

Bizonyára gyakran meghívjákolyan intézményekbe, amely adédnagypapa nevét őrzi. Mire kí-váncsiak leginkább a diákok?

Nem nagyon szoktak kérdezni adiá kok. Egy alkalom azonban megra-gadt bennem, éppen a győri bencésgimnáziumban voltam, s GárdonyiGéza verseire kérdeztek rá. Megdöb-bentem, hogy tudják, dédnagypapámverseket is írt.

Újságírók is gyakran megin-terjúvolják, a hivatásos tollfor-gatók mire kíváncsiak?

Az érdekességekre, az újságba va-ló dolgokra, a legendákra, amik velekapcsolatban szárnyra keltek.

Mi az, amit a sem a diákok, semaz újságírók nem kérdeznek meg,de ön szívesen beszélne róla?

Az Istenről, a hitről vallott nézeteiszámomra a legizgalmasabbak, talánazért, mert magam a PannonhalmiBencés Gimnáziumban érettségiztem.Dédnagypapám már tizennyolc évesenmegfogalmazza az Isten-követést, s ha-lálos ágyán, élete utolsó perceiben amellette levő cisztercita szerzetes, Tor-dai Ányos azt mondta, mi, egriek a Be-bek-bástyánál magasabbra nem vihet-tük, de hisszük, hogy a Jóisten mégmagasabbra vitte. Dédnagyapám Bib-lia-ismerő ember volt, ha összevetjük afiainak írt intelmeivel, akkor láthatjuk,tudatos élet- és művészfelfogásként je-lent meg nála az Isten-élmény.

Mikor és hogyan szembesültazzal, hogy a felmenők közöttegy híres író is van?

Ebbe belenőttem, mert otthon lát-tam a képeket és a könyveket, s eztermészetes dolog volt, ahogy bele-születtem. Aztán ahogy öregedtem,rádöbbentem, Gárdonyi Géza déd-unokájának lenni felelősség, s gyö-nyörű feladat foglalkozni az ősökgondolataival.

INTERJÚ HIRDETÉS

www.carmenetterem.hu

HOTEL KÁLVÁRIA Győr, Kálvária u. 22/D • +36 96/510-800 [email protected]

Márton-napiLIBAEST

pannonhalmi apátsági borokkal.Rendezvényünk

november 8-án, péntekenmár telt házas, ezért

a nagy érdeklődésre való tekintettelnovember 9-én, szombaton

19 órátólis megrendezésre kerül.

További információk elérhetőka www.carmenetterem.hu-n.

Beszélgetés Gárdonyi Géza dédunokájával

Újságírói féligazságokváltak életrajzi adattá

Ön a műszaki pályát választot-ta. Soha nem gondolt arra, hogya dédnagypapa nyomvonalát kö-vetve írni kezd?

Nem, sosem fordult meg a fejem-ben. Az egyetemen minőségmenedzs -mentet is tanultam, s ennek segítsé-gével értettem meg a dédnagyapámfilozófiáját. Győrben vagyunk, talán él-hetek a hasonlattal, ő úgy dolgozott,mint az Audi. A minőségmenedzs -ment kimutatható Gárdonyi Gézánál.Ennek felfedése, megfejtése, a sokmendemonda megfejtése szép fel-adat. Megismerni a gondolatvilágát,az esze járását, a lelkét, a művészem-berek ugyanis nem egyszerű lelkek, s

dédnagyapám sem volt az. Nekemnagy örömet jelent, hogy a zárba meg-próbálom másképp belerakni a kul-csot, másképpen kinyitni, s a titkoszár kinyílik. Van egy gyönyörű ember-definíciója: agyagedénybe zárt Isten-sugár az ember. Ha ezt elkezdemmegfejteni, akkor ez már nekem isegy gyönyörű életprogram.

Amikor először kezébe kerültkötelező olvasmányként Az egricsillagok, más érzéssel olvasta,mint a többi diák?

Nem szoktam azzal kérkedni, hogya Jóisten ilyen drága ősökkel ajándé-kozott meg. Tudták rólam, ki vagyok,de ez sosem volt téma az iskolában.

Dédnagyapját személyesennem ismerhette. Milyen ember-nek írták le a rokonok?

Sajnos a nagyapámat sem ismer-hettem, a nagyanyám pedig akkormég nem volt a családban. Tordai

Ányos egri cisztercita pap írja le a déd -apámat, milyen volt. A tehetsége ki-bontakozása érdekében sok áldozatotvállaló ember volt Gárdonyi Géza, akisegítette a fiatal tehetségeket, Koszto-lányit például meghívta magához. Tár-saságban maga vitte a szót, saját bo-rával kínálta vendégeit, a humor em-bere volt. Mély érzésekkel, s messzenem remete, aki nyitott volt a világra.Tordai Ányos azt írta le róla, Egerbemegtérni ment vissza, hogy a Jóisten-re rátaláljon. Saját maga festett Mária-képet, ágya fölött ott volt a feszület, sír-feliratát pedig maga tervezte meg.

Mi a magyarázata, hogy ren-geteg legenda él Gárdonyiról?

Akik kevésbé ismerték közelről, sminél távolabb voltak tőle térben ésidőben, annál több mendemondátterjesztettek róla. Ezek eredetét ta-nulmányoztam. A Pesti Hírlap sok új-ságcikkben foglalkozott vele a halálaés a temetése között. Arra jöttem rá,hogyan válnak újságírói féligazságokéletrajzi adattá.

Gárdonyi Győrben kötött há-zasságot, ön pedig itt tanult abencéseknél Pannonhalmán.Van ebben valami sorsszerűség,hogy mindketten kötődtek éle -tük egy szakaszában ehhez a vi-dékhez?

Érdekes a kérdés, nem nagyongondolkodtam rajta. De hiszek agondviselésben. Jó felvenni a régi szá-lakat és látni, milyen szeretettel emlé-keznek dédnagyapámra Győrben.

Töretlen Gárdonyi népszerű-sége?

Úgy gondolom, igen, mégpedigazért, mert azok az értékek, amelye-ket közvetíteni akart, örök és igazi ér-tékek. Az emberek vágynak a tisztaforrásra, az igaz szóra, arra, hogy olyatkapjanak – ahogy dédapám mondta –,ami belső rezgést, szép élményt idézelő. A kor, amelyben élünk, eléggészűkmarkú az ilyen élményekkel.

Melyik Gárdonyi-regény áll alegközelebb önhöz?

Mindig más. Most talán az Ida re-génye az, amelynek bevezetője szépösszefoglalása a gondviselésről. Bárakkor a nagymamám még nem volt acsaládban, Ida alakja mégis ő. Felte-hetően nagyapám beszámolói alap-ján érezte meg dédapám, hogy nagy-mamát meg kell örökíteni.

Page 20: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

20 / + / 2013. október 31.

55 éve lépett először színpadra, azóta is köztünk van, énekel, alkot, szórakoztat

PR-CIKK KONCERT

Megérdemelt az életműkoncert

Korda György: Ha a közönségboldog, akkor én is...„Nem gondoltam volna, hogy 55 évután még újra próbálni fogom a dalai-mat” – mondta Korda György, akit abudapesti Monarchia Szimfonikus Ze-nekarral és az újfent prosperáló Ex -press együttessel közösen értünk utolaz egyik nívós színházban, ahol pró-bálják az életműkoncert mindenki ál-tal ismert dalait. Balázs Klári énekel

hanem hangulatában is: fotók, video-bejátszások, a pályatársak személyesvisszaemlékezései varázsolják elénkaz elmúlt több mint fél évszázadot.November 29-én Győrben a Magvas-sy-csarnokban az Advent Győrbenprogramsorozat nyitó előadása-ként este 7 órakor lesz láthatóez a nem mindennapi koncert.„Külön öröm számomra, hogy1985-ben énekeltem utoljáraaz Express együttessel – akiktöbb mint 20 éve nem adtakegyütt koncertet –, és mostSolymos Tónival az élen a

éppen egy olyanEnnio Morricone-dalt,amitől azonnal könnyes lett aszemem, bizonyára az előadásazon részénél kapcsolódtam be a pró-bafolyamatba, amelyik éppen a dra-matikus részt bátorkodik előhozni.Egyszercsak arra leszek figyelmes,hogy egy úgynevezett VJ, vagyis vi-deo-DJ beszélget a művész úrralegyeztetve, hogy az óriási ledfalonmely felvételek kapjanak majd helyet,amelyek az elmúlt fél évszázad video -klipjeiből vagy fellépésein készültek.Ez azt jelenti, hogy biztosak lehetünkabban, hogy a beígért időutazás való-ban eredeti lesz. Korda György fárad-hatatlan: hajtja a zene és az élet szere-tete. Minden koncertjén egy csodála-tos hangú művész köszönti a nézőket,aki töretlen energiával, kedvvel, hu-morral szórakoztatja a közönséget.„Csináljunk egy jó bulit…” – hangzottel Korda György szájából a varázs-mondat, amely egy valódi lavinát indí-tott el, nemcsak Balázs Klárit csigáztafel, hanem a pályatársakat is. Az októ-berben induló életműkoncert-turnénemcsak zeneileg valódi csemege,

vendégeim lesznek. Hatal-mas buli lesz, egy felejthetet-len színpadi show, ami re-mélem, hogy örökre bevé-sődik a közönség emléke-zetébe. Azt szeretném, haez az életműkoncert-turnémindenkinek hatalmas él-mény lenne, nemcsak aközönségnek, hanem ne-künk, alkotóknak is. Eztmi sem bizonyítja jobban,mint az a tény, hogy márkét hete csak dolgozunkés dolgozunk, hogy való-ban méltó ünneplés le-gyen ez. Ha valaki úgygondolja, hogy velünkegyütt szeretne örülniezen az életműkoncer-ten, biztos, hogy jól teszi,mert egy óriási, felejthe-tetlen buli lesz ez.” (x)

Jegyek kaphatók 3.900 Ft-tól a Látogatóközpont/Tourinform Győr irodábana Baross u. 21. alatt, illetve a www.jegy.hu oldalon. Telefon: 96/311-771

Page 21: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 21

Catherine Gallagher, Írország Hercegnőjemellett Barry John Gallagher, a Lord of theDance és a Riverdance szólótáncosa is fel-lép Győrben november 9-én 19 órától aBartók Béla Megyei Művelődési KözpontSzínpadán a Queen of the Dance szuper-produkcióban.

Ki ne ismerné a világ legnépszerűbb táncának, azír szteptáncnak jeles férfi vezéregyéniségeit? A vi-lág azonban már egy hölgyért rajong a műfajban,aki nem más mint Catherine Gallagher, ÍrországNemzeti Bajnoka, többszörös ír szteptánc-világbaj-nok. A művész a hagyományos és modern eleme-ket felhasználva új műfajt alkotott, amit a magyarközönségnek is bemutat. A show-t gyönyörű fellé-

PR-CIKK HIRDETÉS

Két világsztár egy színpadon!pőruhák, fergeteges ritmus, modern koreográfiák,élőzenekaros dallamok jellemzik.

Az est sztárvendége Barry John Gallagher, akia Michael Flatley’s Lord of the Dance produkció-ban több mint 1500-szor táncolt az elmúlt tíz év-ben, nyolc éve a kiemelt Las Vegas-i csoport férfiszólistája. Az egyetlen olyan ír szteptáncos, aki-nek engedélyezték, hogy egyszerre lépjen fel aLord of the Dance-ben és annak konkurenciájá-ban, a Riverdance-ben, s így Barry John mindkétshow vezető táncosaként turnézta be az egész vi-lágot.

Jegyek korlátozott számban kaphatók a helyszí-nen, a Tourinform irodában (Baross Gábor utca 21.),valamint az irishdance.hu weboldalon és az Inter -ticket országos üzlethálózatán. (X)

A Budapest Bank győri fiókjának ésvállalati üzletközpontjának munkatár-sai az épület lábazatának lefestésévelés a kültéri padok mázolásával szépí-tették meg szombaton a Kölcsey Fe-

renc Általános Iskola környezetét. Amunkálatokra a bank Törődés napja cí-mű önkéntes programsorozatának ré-szeként került sor, amelynek kereté-ben a pénzintézet munkatársai idénősszel országszerte 11 helyszínen já-rulnak hozzá környezetük fejlesztésé-hez. Az önkéntes akciósorozat célja agyermek- és ifjúsági, valamint oktatási

Törődés napja a KölcseyFerenc Általános Iskolában

és egészségügyi intézmények támo-gatása, a helyi lakosok életkörülmé-nyeinek javítása. A Budapest Banktöbb mint 10 éve rendezi meg mindenévben kétszer – tavasszal és ősszel – a

Törődés napját, amelysorán évente országszer-te több száz munkatársösszesen körülbelül2.600 önkéntes órávalnyújt segítséget különbö-ző helyi intézményeknek.

A győri általános is-kolának nyújtott kétkezisegítségén túl a bank100 ezer forinttal támo-gatta a munkálatok el-végzését. „Fontosnaktartjuk, hogy hozzájárul-junk a helyi intézmények

fejlődéséhez, ezért nagy örömmel töltel, hogy számos kollégánk és család-tagjuk jött el, hogy együtt segítsünk aziskolának. Önkéntes munkánkkal és abank hozzájárulásával olyan munkála-tokat végeztünk el, amelyekre az iskolá-nak jelenleg nem lett volna lehetősége”– mondta el Kunertné Varga Vera, a Bu-dapest Bank győri fiókvezetője. (x)

Az üvegpalotákkirálya

Exkluzív lakások luxuskivitelben,elérhetô áron! Keresse értékesítônket.Telefonszám: 70/372-0110

Élet a padlótól a plafonig, faltól falig. Látvány min-den négyzetcentiméteren. Így lehet jellemezni a Vízivá-ros szívében épülô Víztükör lakóparkot. Egy olyan újépítésû társasház van születôben, amire még az semtud nemet mondani, aki a családi házak pártján áll. Aprojekt minden eleme jelesre vizsgázott.

A lakások a remek fényviszonyoknak köszönhe-tôen tele vannak élettel, szellôs terek, tágas felüle-tek vezetik a szemet. A leendô otthonok széles er-kélyekkel rendelkeznek, amelyek gyönyörû térkap-csolatot hoznak létre a belsô épített és a külsô ter-mészeti környezet között. Az egyedi stílusú, fehérépület áttekinthetô struktúrája kinyitja a teret, kihasz-nálva a természetes fény melegségét és lehetôvéteszi annak szabad áramlását az otthonunkban.

Az épület és a lakások is A+ energetikai beso-rolásúak, a legkorszerûbb technikával vannak fel-szerelve — mellyel a rezsiköltség minimalizálásátérik el. Az épületet emelt szintû szerkezetkész álla-potban adják át.

Page 22: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

22 / + / 2013. október 31.

GASZTRO DÍJ

Gault és Millau: az első győri szakácssapkaszerző: gaál józseffotó: marcali gábor receptek: la maréda

A Gault és Millau étteremkalauz na-pokban megjelent 2014-es, magyarkötete egy győri vendéglátóhelyet isaz ország legjobbjai közé emelt, azApáca utcai La Maréda szakácssap-kás minősítést ért el a kiadó tesztjein.A világszerte mérvadónak számító ka-lauz titokban dolgozó kritikusai húsz-pontos skálán osztályozzák az étter-meket, s tizenhárom pont után ítélikoda az első szakácssapkát, a nemzet-közi színvonalú, jó szívvel ajánlhatóvendéglő jelképét. Az idén értékelt kö-zel négyszáz hazai étterem közül a Mi-chelin-csillagos Costes és Onyx mel-lett a Zone bisztró bizonyult a legjobb-nak, mindhárom tizenhét ponttal. Há-rom, kettő vagy egy szakácssapkátharmincegy, többségében budapestiétterem kapott.

Szabó László, a La Maréda tulajdo-nosa szerint a GM-kalauz zsűrijenégy-öt alkalommal fordulhatott megaz étteremben, s azt is tudni lehet,

hogy ítéletüket elsősorban a konyhateljesítménye alapján hozták meg. Ateszten az alapanyagok tisztasága ésfrissessége a döntő szempont, s az isjó pontot hoz, ha az étlapon kínált fo-gások hozzávalói illenek a tájegység-hez és a szezonhoz. A szakembereknézik a tányér ételek szerkesztettsé-gét, a kiszolgálást és a minőség irántielkötelezettség tartósságát, a ven-déglátók következetességét. Egy újtesztre bármikor sor kerülhet, s kerülis, így a GM-kalauz fél Michelin-csil-laggal felérő szakácssapkája a jövő-ben is sok munkát ad a La Marédacsapatának.

A tulajdonos tervei szerint a La Ma-réda januárban bezár, hogy két hónap-pal később megújulva fogadhassavendégeit. Az épület belső és külső át-alakítása a belváros rekonstrukciójá-hoz kapcsolódik, a költségek felét uni-ós pályázat biztosítja. Az átépítés átlát-hatóbb, tágasabb tereket hoz létre, azúj dizájn visszafogott, modern elegan-ciája ízléstől független, mindenki szá-mára vonzó környezetet teremt. A GM-szakácssapka elvárásaihoz igazodva

az étlap is módosul, az eddigieknél na-gyobb teret nyer a magyaros jelleg. Asikerre, a népszerűségre a tavaszi nyi-tás után is a La Maréda séfje, az Euró-

pa-bajnok Horváth Szilveszter lesz agarancia, aki a tavalyi első hely után azelmúlt hétvégén második lett hazánklegrangosabb, Hagyomány és evolú-ció szakácsversenyén.

Azt írja a 2014-es GM-kalauz, hogya La Maréda konyhája kiemelkedő tel-jesítményekre is képes, az étlapon fino-mított hagyományos fogások és egyé-ni tányérok szerepelnek. Ajánlják acsángó gulyást, a halászlét, a friss lán-gost, a túrós csuszát, a vajban sült rán-tott húst, a többféle steaket és a medi-terrán hangulatú fogásokat. Külön be-kezdést érdemelt a ház régi klassziku-sa, a jó állagú, magas húsarányú ma-lackocsonya, amely az ítészek szerintműfajában a legjobbak közé tartozik.Pikantériát ad neki a citrusos dijonimustár, a savanykásra marinált ropo-gós sárga cékla, a céklalevél és a cék-laszósz. A szaftos belsejű, konfitált ma-laccsülökről is részletesen írnak, minttudatos tervezés eredményéről. Az olí-vaolajon pirult héjas újkrumpli szerin-tük még pirulhatott volna, a tányértöbb és markánsabb pecsenyelevet kí-vánna, viszont szenzációs a „coleslaw”,a röviden sózott, vékonyra metélt, ro-pogós lila káposzta és római saláta ke-veréke. A dresszing egy könnyű, jog-hurtos majonéz, amire végül kevésfriss gyömbérlé teszi fel a pontot.

Somlói keserű csokivalHozzávalók: magas minőségű kakaó0,04 kg, liszt 0,04 kg, keményítő 0,04kg, porcukor 0,04 kg, tojás 6 db, olaj0,1 liter, étcsokoládé 0,1 kg, barack-lekvár 0,05 kg, sárgabarackkonzerv0,3 kg, dió 0,04 kg, vaj 0,04 kg, tejszín0,4 liter.Elkészítése: Jó minőségű kakaóvalpiskótát készítünk, amihez olvasztottvajat keverünk. Ez a bécsi piskóta. Asárgabarackot fűszerekkel marináljuk,majd diómorzsát készítünk. A leg-alább 54 százalékos keserűcsokolá-déból készült ganshe-t habzsákból rá-nyomjuk a baracklekvárral megkentbécsi piskótára. A marinált barackkalés friss tejszínhabbal díszítjük.

Zöldcitromosmalac-kocsonyaA hagyományosanelkészített kocso-nyát füstölt fürjtojás-sal és friss tormávaltálaljuk. Azért, hogya kocsonya jobbanösszeálljon, sertés-bőrt adunk hozzá.Hangsúlyos a hússzerepe.

Ropogós malaccsülökcoleslaw salátával,házi sült burgonyával Hozzávalók négy személyre: négy da-rab, egyenként 0,5 kg-os malaccsülök,sertészsír 0,15 kg, fejes káposzta 1 kg,cékla 0,3 kg, vöröshagyma 0,1 kg, ma-jonéz 0,25 kg, joghurt 0,25 kg, citrom0,1 kg, kristálycukor 0,1 kg, gyömbér, sóízlés szerint, burgonya 1 kg. Elkészítése: A malaccsülköt négy órán át100 fokon ropogósra sütjük. A salátát fe-hér káposztából, céklából, gyömbérből,majonézből és joghurtból készítjük, fűsze-rek hozzáadásával. A burgonyát körömke-fével tisztítjuk sárgára és serpenyőben, ke-vés olívaolajon sütjük pirosra, hogy a héjaropogós maradjon. Ezután tálaljuk.

Page 23: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 23

szerző: földvári gabriellafotó: marcali gábor

Főzőklub nyílt a város sokak által kedvelt AdyEndre utcájában, egy barátságos társasházföldszintjén. A vállalkozás nem előzményeknélkül való, Varga-Horváth Adrienn költöztet-te kétéves, szépen felcseperedett Kuktakép-zőjét a révfalui, tágasabb konyhába.

A szabadhegyi kis Kuktaképzőből révfalui Mákvirágfőzőklub lett, s ma már a tulajdonos is főállású kony-hafőnöknek mondhatja magát. Nincs más dolga, minta gasztronómia megszerettetése, munkáját program-gazdák és egy kiváló tanácsadó, Füzi Ernő mestersza-kács segíti. A Mákvirág nem főzőiskola, sokkal inkábbélményfőzés. Gondosan előkészített, jó minőségű,egészséges alapanyagokból látványos és finom éte-leket alkothatnak a jelentkezők. Az étlap a szezonhozigazodik, a receptek hozzávalói az idény friss, helybenbeszerezhető termékei. A programokon azok is jólérezhetik magukat, akik még életükben nem láttak fa-kanalat, s azok is, akik a konyhaművészet műkedvelőmestereinek gondolják magukat. A lényeg a közös, jó-kedvű főzés és a sikerélmény.

A felnőttek órarend szerint látogathatják a látvány-konyhát. Hétfőn délután az Ízes-Mázos gasztroblog tu-lajdonosa, Fehérné Lotti vezeti be főzővendégeit a ma-gyarok és más, idegen népek konyhaművészetének rej-telmeibe. Amikor ott jártunk, éppen őszi pikáns tarja-szeletek sültek vörösborban. Köretnek füstölt sajtostócsni készült, desszertnek házi Bounty csoki. Kedden-ként az édességek vannak terítéken Adrienn irányításá-val. A következő hetekben gyümölcsös piték, kekszek,lekvárok, szörpök, majd ehető karácsonyfadíszek lesz-nek műsoron. Szerdánként Szöszölő családi délutáno-kon vehetnek részt gyerekek és szüleik. Felnőtteknekszóló programok is vannak, legközelebb november 20-án rétesest keretében a házi nyújtott rétes készítésénekrejtelmeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A csütörtök különleges nap, baráti társaságok,céges csapatok érkeznek zártkörű főzőpartira. Pén-tekenként a gyerekeké a konyha, többnyire szülina-pi bulik helyszíne a klub, ahol a legkisebbek is meg-ismerhetik a közös főzőcske nevű játék örömeit.

A Mákvirág nyílt napot hirdet, november 16-án,szombaton a két témavezető, Lotti és Adrienn kivé-telesen maguk készítette háromfogásos őszi ebéd-del és forró italokkal, finom sütikkel várja a klub éle -tére kíváncsi érdeklődőket.

RévfaluiMákvirág

Gyôr Telekom üzletek:

Budai út 1. – Árkád BevásárlóközpontBaross Gábor u. 7.

LSS' Com Kft.

Vasvári Pál út 1/a. – Gyôr PlazaFehérvári út 3. – Interspar

Eredményes volt a „Győri civil családokegyesülete a környezetünkért” hétvégén tar-tott szabadhegyi egészségnapja. A különbözőszűrővizsgálatokon mintegy 80-100 embervett részt. A „Győri családok egészségéért”program keretében szakemberek tanácsadás-sal segítették hozzájuk fordulókat a stresszfelismerésében, illetve a kezelési lehetőségmegtalálásában. A programot közös gyógytor-na, valamint Különböző masszázsok tettékszínesebbé. A TÁMOP 6.1.2.-11/1-2012-1445kódszámú projekt az Európai Unió támoga-tásával, az Európai Szociális Alap társfinan-szírozásával valósult meg.

EgészségnapFŐZŐKLUB HIRDETÉS

Page 24: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

SUDOKUA sudoku japán eredetű, napjainkban egy-re népszerűbb logikai játék. Szabálya egy-szerű. A nagy négyzet üresen hagyott kisnégyzeteibe számokat kell elhelyezni 1-től9-ig. Egy sorban, egy oszlopban és egy 3x3-as négyzetben mindegyik szám csak egy-szer fordulhat elő. Feladványaink nehézsé-gi fokát „+” jelzi.

SUDOKU++

SUDOKU+++

SUDOKU++++

1 3 64 3 9 7

8 6 43 5 7 2 1

6 1 3 2 44 7 6 9

5 7 9 6 4 88

8 3 7

2 4

1 7 3 9 26 1 9 2 7 5

8 1 65 3 8 9

4 5 9 65 1

8 7 5 3

4 7 55 3 9 87 9 3

8 4 92 5 6

9 5 13 8 7 24 8

6 9

24 / + / 2013. október 31.

SODOKU KERESZTREJTVÉNY

A játék örömén és a karikatúra poénján túl az e heti nyereményhez is hozzájuthatnakazok a kedves olvasók, akik skandináv rejtvényünk helyes megfejtését jövő hétszerdájáig eljuttatják szerkesztőségünkbe. Az e heti megfejtők között kisorsolunkkétszer egy fő részére szóló, a Mákvirág főzőklub foglalkozásán való részvételilehetőséget. Címünk: Győr Plusz, 9023 Győr, Kodály Zoltán u. 32/A [email protected]. Jelige: Keresztrejtvény.

A nagy ponty

Meg

fejté

sek

795182364143697852826453197357849216961325748284761935572916483439578621618234579

256187439849235671173946825461392758798451362532768194314579286625813947987624513

861432975523967418794185623317628549482579361956314287139846752248753196675891834

Page 25: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 25

PR-CIKK HIRDETÉS

Megérkezett a műtét nélküli or vos-esztétikai arcplasztika a Medi -Shape Esztétikai Szalonba, meg-tudhatja, mi Madonna és GwynethPaltrow fiatalos arcbőrének titka.

A kor előrehaladta, a sok diéta, a napo-zás és a környezeti ártalmak mind a bőrkárosodásához és öregedéséhez vezet-nek. Ilyenkor már nem segítenek a ha-gyományos kozmetikai eljárások, a me-zoterápia, dermaroller, a mikrotűs eljárá-sok és a thread lifting csak nagyon rövidideig tartó átmeneti megoldást nyújta-nak, ugyanakkor az áruk ehhez képestnagyon magas. Egy új, műtét nélküli el-járásnak köszönhetően viszont garantál-ható a fiatalos arcbőr – magyarázza Má-lovics Bertold, a MediShape EsztétikaiSzalon egyik tulajdonosa.

Mi az alkalmazott technológia?Egy forradalmian új, világszabadalom-

mal védett technológia, amely megfiata-lítja, lágyítja és helyreállítja a bőr eredetiállapotát. Egyedülállóan ötvöz öt külön-böző eljárást: az infravörös lézer, magasfrekvenciás fókuszált ultrahang, a koron-dumkristályos mikrodermabrázió, a váku-um- és a mélymasszázs technológiákat.Nagyon sokan gondolkoznak arc -plasztikai műtéti beavatkozáson, azon-ban ez nagyon drasztikus és költséges el-

járás, fájdalmas, szövődményekkel járhatés a páciens hetekre, akár hónapokra iskieshet a napi rutinból. Ez fokozottan igaza hollywoodi sztárokra, akik folyamato-san keresik a műtét nélküli, magas szín-vonalú, professzionális technológiákat,mint ahogy ezt tette a cardiffi klinikán Ma-donna és Gwyneth Paltrow is. Mindkétsztár folyamatosan, több alkalommal isrészt vett kezeléssorozaton.

Miért tartják szakemberek avilág egyik legeredményesebbműtét nélküli beavatkozásának?

Számos nemzetközi orvosi szaklap-ban megjelent publikáció bizonyítja,hogy a mikrodermabrázió akkor a leg-eredményesebb, ha azt infravörös lézer-rel és ultrahanggal kombinálják. A világvezető orvosai közül sokan ezen komplextechnológiát preferálják az orvosi lézervagy a vegyi hámlasztás helyett.

Mi az előnye a hámlasztási el-járásokkal szemben?

A savas bőrhámlasztás bizonyos ese-tekben végleges hegesedést is okozhat,a szén-dioxid lézeres hámlasztás pedigigen fájdalmas eljárás, amit általában alta-tásban végeznek. Az általunk alkalmazotttechnológia az egyetlen olyan megoldás,amely eredményesen, fájdalom- és mel-lékhatásmentesen képes látványos éshosszú távú megoldást biztosítani.

Műtét nélküli orvosesztétikai arcplasztika a Medishape szalonban Milyen elváltozásokra bizto-

sít látványos megoldást?Az egyedülálló eljárás sikeresen kezeli

a bőr hibáit és elváltozásait az arcon és atesten egyaránt. Ezen tünetek közé tar-toznak a ráncok, bőrhibák, öregségivagy nap által okozott foltok, hiperpig-mentáció, akne, aknés hegek és foltok,stria, illetve különféle hegek.

Milyen testrészeken alkal-mazható az eljárás?

A készülék alkalmas az arc, toka,nyak, dekoltázs, kéz és kézfej kezelésére.

Milyen a bőr a kezelés után ésmilyen utóápolásra szorul?

A kezelés után enyhe bőrpír jelent-kezik, amely néhány óráig eltarthat, afiatalító eljárás után a bőr rövid ideigérzékeny maradhat. A bőr megóvásá-ra és utókezelésére a technológiáhozegyedileg kifejlesztett professzionáliskrémek állnak rendelkezésre.

Mit mond a világsajtó?A Daily Telegraph szerint a legma-

gasabb szintű high tech arcápolás. AzEva magazin azt írja, high tech kezelésak ne prob lémákra. A The Sunday Times– Style Magazine pedig a kezelést kris-tálytiszta gyógyításnak nevezi.

(X)

Page 26: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

26 / + / 2013. október 31.

KÖZSZOLGÁK GYŐR-SZOL, PANNON-VÍZ

szerző: győr-szolfotó: marcali gábor

Mindenszentek és halottak napja hét-végéjén idén is meghosszabbítottnyitva tartással és egy új szolgáltatás-sal állnak a látogatók rendelkezésérea győri köztemetők.

Az ünneppel kapcsolatos előkészü-letekről és tudnivalókról tartott sajtó-tájékoztatón dr. Somogyi Tivadar,Győr alpolgármestere elmondta: aközgyűlés döntése értelmében a vá-ros idén is folytatta a temetők felújítá-si programját, több ravatalozó, gond-noki épület, kerítés, belső út, a hozzá-tartozókat, látogatókat kiszolgáló léte-sítmény újult meg az elmúlt hónapok-ban ennek köszönhetően. A rekonst-rukciókra fordított teljes összeg meg-közelíti a húszmillió forintot.

Az alpolgármester beszámolt egyúj szolgáltatásról is. A Győr-Szol Zrt.kezdeményezésére idén a mozgá-sukban korlátozott és idős látogatókérdekében november 1-je és 3-a kö-zött naponta 11 órától 15 óráig egyhatszemélyes, elektromos kisautókönnyíti meg a bejárattól távolabb lé-vő sírok megközelítését a nádorváro-si temetőben. A főbejárat melletti ra-vatalozó előtti térről induló kocsi fo-lyamatosan, körjáratszerűen közle-kedik a temetőn belüli főbb utakon,a rászorulók az igényeik szerint száll-hatnak arra le és fel.

Szombati Bertold, a Győr-Szol Zrt.ingatlangazdálkodási igazgatója el-mondta: a felkészülés során a megye-

kép és szöveg: pannon-víz

A közelgő halottak napja alkal-mából a Győri Vízvezetéki Rész-vénytársaság két alapító tagjá-ra, Hauzer Györgyre és KautzGusztávra emlékezünk. Előbbirézműves öntőmesterként mű-szaki szakértelmét, utóbbi elis-mert jogtudósként hozzáértésétállította a köz szolgálatába.Mindkettőjük döntő szerepetvállalt abban, hogy 1884-ben,vidéki elsőként Győrben jött lét-re városi vízvezetéki mű. A kétkiváló férfiú egymás mellett ka-pott helyet a nádorvárosi közte-mető díszsírhelyein.

Hauzer György (1842–1911) Pestenszületett, ott járta ki az ipariskolát és ta-nulta ki a rézműves szakmát. 1868-ban

Emlékezés az elődökre családjával mint önálló rézműves tele-pedett le Győrött. Műhelye és öntödéjea kor szakmai színvonalát meghaladóüzem volt Győr belvárosában, az AranyJános utcában, a mai Arrabona áruházhelyén. Őt választották a Győri Ipartes-tület első elnökének, elsők közt kezde-ményezte a győri önkéntes tűzoltóegy-let megalakítását. 1876-ban kineveztékgyőri tűzoltóparancsnoknak. Aktívanhozzájárult a vízvezetéki mű létrehozá-sához, cége végezte a csövek és szerel-vények lerakását. Műhelyében készült aHarcsás-féle falikútgyűjtemény egyiklegszebb darabja is: a barokk elemekkeldíszített fehér falkiúton jól olvasható a„Hauzer György Győr” felirat.

Kautz Gusztáv (1836–1907) győriszületésű. Iskoláit a Pannonhalmi Szent-Benedek Rend Győri Főgimnáziumá-ban, jogi tanulmányait a pesti Királyi Ma-gyar Tudományegyetemen végezte.

1859-ben avatták doktorrá. 1861-tőlGyőr aljegyzője, 1867-től főjegyzője volt.A győri Királyi Jogakadémia tanára, ké-sőbb igazgatója lett. Kimagasló közéletitevékenységet folytatott, a Győri Köz-löny felelős szerkesztői, a Kaszinó és aNépkönyvtáregylet elnöki teendőit láttael. 1883-tól a győri Vízvezetéki Rész-vénytársaság igazgatóságának tagja.Jogi szakemberként döntő szerepet vál-lalt abban is, hogy néhány évvel később

a vízvezetéki művet a város megvásárol-hassa a részvényesektől, és így közössé-gi tulajdonba, Győr Szabad Királyi Várostulajdonába kerüljön át.

A lelkes győri polgárok által 130 éve lét-rehozott vízvezetéki mű ma is köztulajdon-ban működik és mára a jogutód üzemel-tető Pannon-Víz Zrt. a régió vezető víziköz-mű-szolgáltatójává fejlődött, közel három-százezer fogyasztó részére nyújt egészsé-ges és biztonságos szolgáltatást.

November 1-jén a Győr-Szol Zrt.96/50-50-55-ös telefonszámon hív-ható hiba- és kárbejelentő vonala éj-jel-nappal elérhető. A személyesügyfélszolgálatok zárva lesznek, a te-lefonos ügyfélszolgálat sem üzemel.A lakossági hulladékszállítás változat-lanul működik. A hulladékudvarokzárva lesznek, a Jókai parkolóház avasárnapra érvényes díjazással vehe-tő igénybe, a Révai parkolóház válto-zatlan díjazással használható, az ut-cai fizetős parkolóhálózat beállóibandíjfizetés nélkül lehet parkolni. A vá-sárcsarnok zárva lesz, a virágpiacnem működik. A Magyar VilmosUszoda zárva lesz, a Barátság sport-parkban az épület, az öltözők és alabdarúgópályák szintén zárva lesz-nek. A park többi része – pl.: futópá-lya, szabadtéri erősítő gépek, játszó-tér – használható.

November 2-án a 96/50-50-55-öskárbejelentő, hibabejelentő vonal éjjel-nappal elérhető. A lakossági hulladék-szállítás változatlanul működik. A hul-ladékudvarok rendes nyitva tartásszerint üzemelnek. A Jókai parkolóházés az utcai fizetős parkolóhálózatszombati, a Révai parkolóház változat-lan díjazással használható. A vásár-csarnok, a virágpiac, a városréti piac,a Magyar Vilmos Uszoda és a Barát-ság sportpark ugyancsak a rendesnyitva tartás szerint látogatható.

A Győr-Szolhétvégitudnivalói

Kegyeleti ünnep a temetőkben

székhely köztemetőit üzemeltető tár-saság munkatársai összegyűjtöttékés elszállították a lehullott falevelet, aszebb, esztétikusabb környezet meg-teremtése érdekében megtörtént azőszi virágosítás, a szükséges karban-tartás, a szakemberek ellenőrizték akutak állapotát, a szükséges javításo-kat elvégezték. A győri köztemetők-ben fagymentes idő esetén a vízvételilehetőség biztosított.

November 1-je és 3-a között a te-metők 7 órától 20 óráig lesznek nyit-va. Az ünnep alatt a nádorvárosi köz-temetőben és a Szabadi úti új közte-metőben 7 órától 10 óráig engedé-lyezett a gépkocsik behajtása a be-

hajtási engedéllyel rendelkezők szá-mára. A távolból érkezőknek fontos,hogy ezen a pénteken, szombatonés vasárnap 10 és 16 óra közöttegyebek mellett a helyszínen sírhely-ügyeket is tudnak intézni.

A kegyeleti ünnepek alatt a rendőr-ség és a polgárőrség fokozott jelenlét-tel erősíti a temetők és környékük biz-tonságát, illetve segítik a járművekközlekedését.

A tájékoztatón felhívták a temetők-be látogatók figyelmét arra, hogy ér-téket – pl. táskát, kulcscsomót, mobil-telefont – még rövid időre se hagyja-nak a sírokon, a kutak mellett, illetve aparkoló autókban.

Page 27: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 27

APRÓ HIRDETÉS

fatárgyak, kerámia- és fazekasáruk,textíliák, gyógynövénytermékek

Bendegúz KézmûvesboltTejfölös köz 3. (Dr. Kovács Pál utca)

Nyitva tartás: hétköznap 9—17.30, szombat 9—13 óráig

KÉZMÛVES PORTÉKÁK

3 fajta Szép-kártyát, Erzsébet utalványt

elfogadunk!Marcal étteremEgy-házi-as Vendéglő

,,Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik’’

Márton-napi libanapok2013. november 8-9-10-én

Tárkonyos libaraguleves: 600 Ft/adag1 személyes libamenü:Sült libacomb, sült libamell-szeletek, töltött libanyak, pet - rezselymes főtt burgonya, új -boros párolt káposzta, birssajtÁr: 3.200 Ft/fő helyett2.300 Ft/fő

Baconban sültlibamáj hidegen, lila-

hagymával éskenyérrel: 2.300 Ft/fő

Libatálat elvitelre islehet rendelni!

Asztalfoglalás, illetve előrendelés elvitelre: 96/431-330Győr, Déry T. u. 11/a • www.marcal-etterem.hu • www.marcal-vendeglo.hu

Raktározás, bértárolás,téli tárolás cégeknek

és a lakosságnak Győrben2.000 Ft/hótól

www.raktarszolgaltatas

.hu

Gyõr, Töltésszer u. 18. Telefon: 96/518-423

Márton-Napi libanapok

Márton-napi,libahúsból készült ínyencségekkel,

kiváló borokkal várjukkedves vendégeinket!

Külföldön munkát vállalók-nak intenzív, 60 órás német spe -ciá lis nyelvtanfolyam (kedd-csütörtök)novemberben és pályázatírói in-tenzív (48 órás) ( jó elhelyezkedésiesély!) képzések indulnak szombatonként aTIT-székházban. Érdeklődés: 96/525-060,70/321-3763, [email protected],www.titpannon.hu. Nysz: 08-0218-05

Korrepetálás: matematika, fizika, ké-mia, általános és középiskolásoknak! Felvé-teli előkészítő középiskolába!Időben kezdje el, biztos a siker! 30/928-7711

Belvárosi, 1 szobás, 47 m2-es, egyedi gázfűté-ses, teljesen felújított, redőnyös, határozott ide-jű bérleti szerződéses lakást cserélne 47–55m2-es, 2-3 szobás, határozatlan-határozott ide-jű belvárosi, nádorvárosi, adyvárosi, bérlemény-re (hirdetésszám: 352). Érd.: Győr-Szol Zrt,96/511-420.

Adyvárosi, 2 szobás, 55 m2-es, összkomfortos, táv-fűtéses, felújított, szép állapotú, határozatlan idejűbérleti szerződéses lakást cserélne 55–68 m2-es, 3szobás, határozatlan idejű bérleményre. Sziget, Új-város, Bán Aladár utca kizárva, tartozás átvállalásalehetséges (hirdetésszám: 353). Érd.: Győr-Szol Zrt.,96/511-420.

Gyárvárosi, 1 szobás, 48 m2-es, egyedi gázfű-téses, határozott idejű bérleti szerződéses la-kást cserélne 50–55 m2-es, téglaépítésű, nemliftes házban második emeletig, határozott-ha-tározatlan idejű bérleményre. Udvari lakáselőnyben (hirdetésszám: 354). Érd.: Győr-SzolZrt., 96/511-420.

Belvárosi, 2 szobás, 50 m2-es, egyedi gázfűtéses,határozott idejű bérleti szerződéses lakást cserélne55–80 m2-es 2-3 szobás, negyedik emeletig lévő,határozott-határozatlan idejű bérleményre. Sziget,Újváros, Gyárváros és Bán A. u. kizárva. A szobákkülönállóak legyenek (hirdetésszám: 355). Érd.: Győr-Szol Zrt., 96/511-420.

OKTATÁSMarketing, marketingkutatás, kommunikáció,szociológia tantárgyakból gyakorlati szakemberkorrepetálást, vizsgára felkészítést vállal.20/922-5716.

ZUMBA, KUBAI SALSA, TÁRSAS-TÁNC? ARGENTIN TANGÓ, CAPO EI RA.Tel.: 70/590-7075www.dimenziotse.hufacebook.com/zumbagyor.hungary

Győr-Nádorváros csendes, zöldövezetirészén épült, 49,5 m2-es, renkívül ala-csony rezsijű, természetes anyagokkalbeépített (fa nyílászárók, parketta, járólap),szép fekvésű, jó elrendezésű társasházi tég -lalakásomat 13 M Ft-ért eladom.20/575-8819. Közvetítők kíméljenek!

Budapesten, XII. kerületben,Mese közben 27 m2-es, jó állapotú,cirkófűtéses lakás tulajdo-nostól eladó. Irányár: 10,5 M Ft. Ér-deklődni: 20/329-6877.

Balatonalmádiban eladó kétszintes ikernyaralóegyik része. A nagy strandtól 700 m-re, 75 m2-es, két és fél szobás, berendezéssel, kis kerttel,terasszal, kocsibeállóval. Irányár: 11,9 M Ft. Te-lefon: 20/327-8603

LAKÁSCSERE Adyvárosi, 1 szobás, 36 m2-es, távfűtéses, tel-jesen felújított, határozatlan idejű bérleti szer-ződéses lakást cserélne 36–50 m2-es, 1+fél–2 szobás, határozatlan idejű, nádorvárosi, ady-városi, szabadhegyi bérleményre. Bán Aladárutca kizárva (hirdetésszám: 349). Érd.: Győr-Szol Zrt., 96/511-420.

Belvárosi, 1 szobás, 32 m2-es, egyedi gázfűtéses, fel-újított, galériás, nyugodt, csendes helyen lévő, határo-zatlan idejű bérleti szerződéses lakást cserélne 55-70m2-es, 2-3 szobás, határozatlan idejű bérleményre. Új-város, Bán Aladár utca, bérleményen tartozás kizárva.WC külön legyen (hirdetésszám: 350) Érd.: Győr-SzolZrt., 96/511-420.

Adyvárosi, 2 szobás, 36 m2-es, távfűtéses, teljesenfelújított, határozott idejű bérleti szerződéses lakástcserélne 49–68 m2-es, 2-3 szobás, határozatlan-ha-tározott idejű bérleményre. Újváros, Gyárváros, Mar-calváros II. kizárva, WC külön legyen (hirdetésszám:351). Érd.: Győr-Szol Zrt., 96/511-420.

Bélyeget, bélyeggyűjtemé-nyeket, képeslapokat, pénzeket, pénz-gyűjteményeket, plaketteket, kitüntetése-ket, könyveket, egyéb régiséget vásárolokgyűjteményembe. Hétvégén is! Pál István,20/947-3928.

SZÉP-KÁRTYA, Erzsébet utal -vány elfogadása és beváltása. 70/564-2280.

Vásárolok régi bútorokat,órákat, festményeket, porcelánokat, ezüst-tárgyakat! Németh Csaba, 20/937-9671.

ÜZLET

Győr-Adyvárosban fodrászüzlet kiadó,két szék, 60.000 Ft+rezsi/hó. 20/267-7209

Győrben kiadó garázst vagy üzlet-helyiséget keresek a Nádor utcában vagy an-nak környékén. 20/979-5105

Győr-belvárosban 60 m2-es helyiség kiadó. Érd.:70/218-9408

Győr, Kálvária utcában 120 m2, 38 m2, 70 m2-es irodák hosszú távra kiadók. Érd.: Győr-SzolZrt., 96/511-420.

GARÁZS

Eladó Gyárvárosban, zárt udvarban 16 m2-esgarázs. Irányár: 1,6 M Ft. 30/8569-664

INGATLAN

Budapesti garzonlakás kizárólag győri diák ré-szére kiadó. A lakás az ELTE TTK-tól, a Corvi-nus és a műszaki egyetemtől 25 percre talál-ható. Ár 30 ezer Ft+rezsi. 30/913-2232

Kodály Zoltán utcai, 62 m2-es, 2,5 szobás,bútorozatlan lakás hosszú távra kiadó.20/419-1006

Győr-Sárás beépíthető I. részén 301 m2-es te-lek (tereprendezés, füvesítés alatt) 28 m2-es, 4helyiségből álló faházzal eladó. Víz, villany van,gáz az utcában. Könnyű megközelíthetőség,helyi járatú buszmegálló gyalog 5 perc. Ár:4,19 M Ft. 20/3668-480.

Épületek bontását, földmunkát, fes-tő, burkoló-, szigetelési és tetőfedési munkátvállalok. 70/428-1785

Test-talp-meridián masz-százs! (Fogyasztó-illóolajos-gyógynö-vényes) Felnőttbérlet vásárlása eseténgyermekének ingyenes a talpmasszázs!A hirdetés felmutatója 500 Ft kedvez-ményben részesül. 30/570-9017

Hívjon bizalommal! Teljes körű lom-talanítást vállalok. Tárolóját, garázsát kitakarí-tom. Feleslegessé vált holmiját ingyen elszállí-tom. Stuka Tibor: 30/217-0848

Költöztetés, fuvarozás,lomtalanítás, bútor, műszaki termék szál-lítása kedvező áron, 2.900 Ft-tól.30/5420-720.

EGYÉB

Magas áron vásárolok zongorákat,régi hangszereket, antik varrógépet, bútorokat,vitrintárgyakat, porcelánokat, festményeket,pénzérméket, teljes hagyatékot! Díjmentesenházhoz megyek! 30/458-7765

Győrtől 10 km-re lévő telephelyre jövedelemmel vagynyugdíjjal rendelkező gondnokot ottlaká-sért felveszünk! Elhelyezés lakókonténerben.70/3357-368

Győri, középkorú, megbízható hölgy takarítást vál-lal. Feleslegessé vált, lakásban használható dolgai -kat megköszönném, ha felajánlanák számomra!Pedikűrt is vállalok! 20/211-7884

COFIDIS gyorshitel 48 órán be-lül (max. 800 E Ft), Új SZOCPOL, tá-mogatott lakáshitel, árfolyamrögzítés.20/951-0235

ÁLLÁS

24/48 munkarendbe keresünk va-gyonőröket telephely őrzéséhezBábolna külterületén. Hosszú távú mun-ka! [email protected]

SZOLGÁLTATÁS

Beton- és téglafalra tárgyak felfúrá-sa, rögzítése és mindennemű villanyszerelés,bojlertisztítás. Érdeklődni: 30/314-3370

Szobafestést, mázolást, laminált par-kettázást vállalok azonnali kezdéssel! 30/984-3510

BABAKOCSIK, babakellékekadása-vétele! Nálunk olcsón juthat minőségi ba-batermékekhez. Értékesítésre átveszünk: divatosbabakocsikat, kiságyakat, járókákat, etetőszéke-ket, biztonsági üléseket, téli zsákokat, anoráko-kat, márkás játékokat. Mini Bizi Győr, Déry T. u.16. 20/918-0643

Mindennemű kárpitozást, javítástvállalok ingyenes felméréssel. 20/239-9198

Takarítást, vasalást vállalok cégek-nek, magánszemélyeknek. 30/201-6812

Frissítő masszázs Győrben.Frissítő, relaxáló, fizikai közérzetjavító, cellulit-,alakformáló, arc- és talpmasszázs. Mindenkedves vendéget szeretettel várok! 20/289-3691

Lomtalanítás! Vállalunk minden típusúlomtalanítást igény szerint rakodókkal, teljeskörű elszállítással, akár díjmentesen, hétvégénis. 20/944-6667.

Fűnyírás, kaszálás, fakivágás, gyö-kérkivétel, sövénynyírás, bozótirtás, kertásás,fametszés. 96/826-322, 30/403-6810

NÁLUNK OLCSÓBB! YTONG falazóelemekSILKA hanggátló tégla,MULTIPOR belsőoldali hőszigetelő lapok.YTONG–iroda:Győr, Bácsai út 148/E.Telefon: 96/331-395YTONG-raktár:Győr, Fehérvári út 75. Tel.: 96/417-957 Mobil: 30/9588-852

www.y-ytong.hu

Bankhitelek!Személyi kölcsön:– nyugdíjasoknak akár 80 éves ko-rig, BAR-lista nem akadály– alkalmazottaknak, min. 6 hóna-pos munkaviszony szükségesTel.: 20/922-3330

Készpénzért antik bútort, fest-ményeket, Herendi és Zsol-nay-porcelánt, ezüsttárgyakat,könyveket, régi fali- és asztaliórákat, dísztárgyakat, teljeshagyatékot vásárolunk. Tel.:70/640-5101.

ÉPÍTŐANYAG

Page 28: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

SPORT PORTRÉ

28 / + / 2013. október 31.

szerző: lakner gáborfotó: marcali gábor

Első tétmérkőzésére készül aHat-Agro UNI Győr női kosár-labdacsapata, amely Szentend-rei Áron vezetőedző irányításá-val vág neki a következő szezon-nak. Az újonnan kinevezettszakemberrel az Euroliga rajtjaelőtt beszélgettünk.

A Hat-Agro UNI Győr női kosár-labdacsapata november hete-dikén először lép pályára tét-mérkőzésen a busztragédiaóta, melyben életét veszítet-te Tapodi Péter klubigazga-tó és Fűzy Ákos vezetőedző.A játékosok közül szinte min-denki megsérült, Natasa Ko-vacevicnek amputálni kellett abal lábát, Kovács Krisztinabejelentette visszavo-nulását, Tull -ner Evelin

Tovább a megkezdett útonfelépülése pedig egy teljes évet veszigénybe. A csapat azonban folytatja,mégpedig Szentendrei Áron, az eddi-gi másodedző irányításával, aki FűzyAndrás társadalmi elnök felkérésérevezetőedzőként dolgozik tovább acsapat mellett. Munkáját BarthalosIstván és a Diósgyőrtől érkezett ZsigaZoltán segíti.

Szentendrei Áron a pécsi sportis-kolában kezdett el kosár-

labdázni, majd aPVSK csapatában

szerepelt, aholkésőbbi mentoraés barátja, FűzyÁkos az edzőjeis volt. Pályafutá-

sának sérülésekvetettek véget idő

előtt, a sportágtólazonban sosem

szakadt el. Pécsetttestnevelő-tanári dip-

lomát szerzett, majd azalap- és középfokú ed-

zői tanfolyamok utána TF-en szakedző-

ként végzett. El-ső csapatát

középisko-lás korá-

ban edzette, dolgozott másodedző-ként és vezetőedzőként is, nőkkel ésférfiakkal egyaránt foglalkozott. Klub -edzői feladatai mellett nyaranta azutánpótlás-válogatottak mellett tevé-kenykedik, idén az utrechti Európai If-júsági Olimpiai Fesztiválon és a várnaiU16-os Európa-bajnokságon is a női

válogatott másodedzője volt. Utóbbitornán győri játékos is szerepelt Hor-váth Krisztina személyében.

„Fűzy Ákossal sokáig dolgoztunkegyütt Pécsett, és miután Győrbe köl-tözött, továbbra is tartottuk a kapcso-latot és folyamatosan kerestük a lehe-tőséget a találkozásra. Miután vezető-edző lett, felkért, hogy legyek a segí-tője, amire örömmel mondtam igent”– elevenítette fel Győrbe kerülését aszakember, aki sokat vívódott azon,hogy a tragédia után elfogadja-e a fel-kérést a vezetőedzői posztra.

„A baleset után nem is gondolkod-tam azon, hogy hogyan tovább, azok-ban a napokban a történtek feldolgo-zása volt az elsődleges. Később sokminden megfordult a fejemben, mégaz is, hogy hazamegyek Pécsre, vagymással foglalkozom ezek után. Termé-szetesen nem ilyen áron szerettemvolna vezetőedző lenni, a lányok ked-véért vállaltam elsősorban a feladatot.Ebben a helyzetben egyértelmű volt,hogy azt a munkát kell tovább folytat-ni, melyet még Ákos elkezdett, és ezta rendszert én ismertem a legjobban”– mondta Szentendrei Áron, aki kine-

vezése óta még nem tarthatottolyan edzést, melyen legalább

tízen lettek volna. „Jelenleg nyolcan

készülünk, hi-szen Dobos Ág-nes az U18-as

válogatottnál szerepel, demár a négy a négy elleni játék is fel-üdülésként hat, hiszen eddig vagy há-rom a három ellen tudtunk edzeni,vagy ellenfél nélkül modelleztük a csa-patmozgásokat. Megvan a játékunk,de a meccsszituációkat nyolc ember-rel nem lehet begyakorolni. Erre az ed-

zőmeccsek lennének alkalmasak, dea szezon közepén nem könnyű lekötniilyen találkozókat, hiszen mindenholmegy a bajnokság” – ismertette ahelyzetet a vezetőedző, aki két hétmúlva már számíthat Pénzes Kinga ésaz edzésen bokaszalag-szakadástszenvedő Lengyel Dalma játékára is.

A Hat-Agro UNI Győr eddig két ed-zőmérkőzést játszott, Zalaegerszegen61–60-ra, míg Győrött az ausztrál juni-orválogatott ellen 76–54-re nyertek azöld-fehérek. A csapat háromnaposösszetartáson vett rész Hévízen és sike-resen túlesett az első buszos utazásonis a baleset óta. Az Euroliga-rajtig mégegy mérkőzés vár a lányokra, a győri fér-ficsapat U23-as gárdája segíti ki az ed-zőpartner nélkül maradt együttest.

„A lányok nagyok keményen dolgoz-nak, nyilván vannak hangulatváltozá-sok egyénileg és csapatként is. Mindenedzőnek az a feladata, hogy ezek az in-gadozások a lehető legkisebb volume-nűek legyenek és mindig a pozitív irány-ba mozduljanak el a játékosok. A cé-lunk a lehető legjobb eredmény elérésea bajnokságban, az én személyes cé-lom pedig az, hogy a szezon végéremindenki a legjobb fizikai és pszichikaiállapotban legyen, és lehetőség szerintminden értelemben gyógyultnak te-kinthessük a játékosokat. Az Euroligá-ban minden győzelmet nagyon meg fo-gunk becsülni, hiszen ez tanulóév leszszámunkra. Borzasztó kemény feladatvár ránk, de nagy megtiszteltetés résztvenni a legrangosabb sorozatban. Mégnagyobb megtiszteltetés rögtön a nyi-tómérkőzésen a címvédő ellen pályáralépni, a Jekatyerinburg ebben a szezon-ban is esélyes a végső győzelemre.”

A csapat november 7-én, csütörtö-kön 18 órakor az egyetemi csarnok-ban fogadja az UMMC Jekatyerin-burg együttesét. November 13-án 18órakor Kassán szerepel a csapat,majd november 28-án a Schio érkezikGyőrbe. Az együttes december else-jén kapcsolódik be a bajnoki küzdel-mekbe, aznap 18 órakor az MTK láto-gat az egyetemi csarnokba.

Amerikai kosarasokat igazoltakKét amerikai játékossal vált teljessé a Hat-Agro UNI Győr kerete, a zöld-fehérekhez a 22 éves erőcsatár, Joslyn Tinkle és a 24 éves irányító,Courtney Vandersloot csatlakozott a héten. A Chicagóból érkező Van-dersloot megszerzésére Koch Dóra, Czirják Viktória és Samantha MacKay kései visszatérése miatt volt szükség, míg a Seattle bő keretébőlleigazolt Tinkle Natasa Kovacevicet pótolhatja. Korábban egyéves szer-ződést írt alá a csapattal a Szekszárdtól távozó Fejes Réka, valamint köl-csönjátékosként a PINKK-től Lengyel Dalma is Győrbe igazolt.

Page 29: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 29

A decemberi, szerbiai világbajnokságrakészülő magyar női kézilabda-váloga-tott a második helyen végzett a szom-bathelyi Provident-kupán. Hajdu Jánosegyüttese pénteken 28–28-as döntet-lent játszott a norvég ligaválogatottal,majd szombaton 28–26-ra kikapott azEduarda Amorimmal felálló brazil csa-pattól. A magyar válogatott a vasárnapizáró mérkőzésen 32–26-ra legyőzte ahorvátokat, így három pontot szerezveBrazília mögött a második helyen zárt.Hajdu János hat győri játékost hívottmeg a keretbe, az Audi ETO-ból Herr Or-solya, Bognár-Bódi Bernadett, OrbánAdrienn, Soós Viktória, Görbicz Anita ésKovacsics Anikó szerepelt a tornán.

„Egyik szemem sír, a másik nevet,mert szerettük volna megnyerni a tornát.Az első két meccs után kicsit csalódottak

Az ETO-SZESE hazai pályán 25–23-ra legyőzte a Vácotaz élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. A csapatok4–4-ig fej-fej mellett haladtak, majd a győriek egy 5–0-ás rohammal megléptek ellenfelüktől. A zöld-fehérekjátéka ugyan a félidő végére kapkodóvá vált, de a szü-netben így is 13–10-re vezetett az ETO-SZESE. Térfél-csere után ismét öt gólra nőtt a hazai előny, a váciakazonban szívós küzdelemmel visszakapaszkodtak éstíz perccel a vége előtt ki is egyenlítettek (20–20). A haj-rát azonban a győriek bírták jobban, és végül 25–23-ranyertek, begyűjtve ezzel a két nagyon fontos pontot.

„Kiegyensúlyozott meccs volt, de úgy érzem, vé-gig kézben volt az irányítás. A kulcs a védekezésünkvolt, mely végig jól működött, ezen az úton kell to-vábbhaladnunk, mert ez hozza meg az eredményt”– értékelt a találkozó után Magi Serra vezetőedző.

Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsa-pata októberben csatlakozott a mellrákelleni küzdelemhez, ennek alkalmábólaz első hazai mérkőzésüket egy külön-leges rózsaszín mezben játszották. A fe-hérvári csapat vezetői a mezeket inter-netes árverés útján értékesítik, a be-folyt összeget egyrészt a mellrák elleniküzdelemre, másrészt a tragikusan el-hunyt Fűzy Ákos és Tapodi Péter csa-ládjainak megsegítésére fordítják.

Nehéz, de fontos győzelemA szövetségben elkészítették a Magyar Kupa

harmadik fordulójának sorsolását, az ETO-SZESEellenfele a másodosztályban szereplő Alba Regialett. A mérkőzést szerda este, lapzártánk után ját-szották Székesfehérváron. A bajnokságban kéthe-tes szünet következik a magyar válogatott felké-szülési mérkőzése miatt, Mocsai Lajos együtteseszombaton 16 órakor a spanyolokkal játszik Deb-recenben.

További hír, hogy Gregor Lorger, az ETO-SZESEszlovén válogatott kapusa szerződése értelmébenegy hónapra elhagyja a csapatot, hogy Dubajbanlépjen pályára az Ázsia-kupán annak a katari klub-nak a színeiben, ahonnan a győriek leigazolták. Azöld-fehérek legközelebb a decemberi mérkőzése-ken számíthatnak egyik erősségükre.

Baráti segítség érkezett a férfi kosarasoktólA Győri Kosárlabda Club régóta

kereste az alkalmat, hogy kifejezhesseanyagi segítségét is elhunyt barátaikcsaládtagjai felé. Ezért a tavasszalmég Győrben pattogtató, jelenleg azAlba Fehérvár csapatát erősítő TóthPéter mezét egy támogató révén aGyőri Kosárlabdáért Alapítvány vásá-rolta meg. A mezt Halm Roland, az Al-ba Fehérvár ügyvezető igazgatója ad-ta át Győrváry Gézának, az alapítvány

kuratóriumi elnökének és Cseh Ger-gelynek, a Győri Kosárlabda Clubtechnikai vezetőjének.

A Győr-Szol–Széchenyi Egyetemcsapata időközben megszerezte má-sodik győzelmét az NB I/B-s férfi ko-sárlabda-bajnokságban, Rátvay Ta-más együttese hazai pályán 85–72-remúlta felül a PTE-PEAC gárdáját. Azegyetemiek legközelebb november 9-én 18 órakor Baján lépnek pályára.

Második helyen voltunk, de az a lényeg, hogy december-ben jók legyünk. A harmadik napon meg-beszéltük, hogy jó lenne végre győzni éskiszolgálni a közönséget, ha már ilyen so-kan eljöttek. Klubonként mindenki jó for-mában van, most már csak csapattá kellcsiszolódnunk. Ha a védekezésünk mű-ködni fog, akkor már nem lehet baj, merttámadásban mindenki van olyan klasszisjátékos, hogy megoldja” – értékelte a hét-végét Görbicz Anita.

A válogatott szünet után ismét a klub-kézilabdáé lesz a főszerep, a Győri AudiETO KC folytatja szereplését a BajnokokLigájában és a magyar bajnokságban is.A BL-ben szombaton 19.30 órakor a kéthete idegenben legyőzött Thüringer HC-tfogadják a zöld-fehérek, majd kedden18 órakor Vácon lépnek pályára a hazaipontvadászatban.

MTI-fotó: Kovács Anikó

MOZAIK SPORT

www.vidrauszoiskola.hu

Érdeklődni lehet:

BABAÚSZÁS

Foglalkozások időpontja:szombat 8.00 (kezdő), 8.45 (haladó), 9.30 („nagyok”)Ovis előkészítő úszás: szombat 10.15; 11.00

Már három hónapos kortól ajánlott.

szombatonként a zárt uszodában:GYŐRI SÁTOROS FEDETT USZODA

• A víz megnyugtató közeg, ahol nagyon jól érzik magukat a csecsemők• A szülő-gyermek kapcsolat erősödik, az anyával és az apával való úszás

mindig az örömről, a felhőtlen együttlétről szól• Játékos vízhez szoktatás, az életkori sajátosságok figyelembevételével• A babák a vízben sokkal intenzívebb mozgásra képesek, ezáltal jobban fejlődik az idegrendszerük• Mozgásfejlődésük gyorsabbá válik• Fokozódik a babák ellenálló képessége, erősödik az immunrendszerük• A gyakorlatokat sok színes játékkal, labdával és eszközzel végezzük, ami igencsak felkelti

a gyerekek érdeklődését, valamint kiváló alkalmat ad a színek és formák tanulására is• Az úszásórák után minden baba nagyon éhes és álmos lesz…

Miért ajánlott a babaúszás?

KÁRPÁTI MARIANNA06-20/350-9392

KOVÁCS ALIZ06-70/947-9409

Page 30: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

30 / + / 2013. október 31.

SPORT MOZAIK

AJÁNLJUKNOVEMBER 2., SZOMBATNői kézilabda19.30 Győri Audi ETO KC–Thü-ringer HC (Bajnokok Ligája-mér-kőzés, Magvassy-csarnok)

NOVEMBER 3., VASÁRNAPLabdarúgás16.00 Gyirmót FC Győr–CeglédiVSE (NB II-es mérkőzés, Gyirmót)

NOVEMBER 4., HÉTFŐFutsal18.15 Rába ETO–Dunakeszi Kini-zsi (NB I-es mérkőzés, Magvas-sy-csarnok)

NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖKNői kosárlabda18.00 Hat-Agro UNI Győr–UMMC Jekatyerinburg (Euroliga-mérkőzés, egyetemi csarnok)

A Győri ETO FC hazai pályán mindössze 2–2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával azOTP Bank Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérekremekül kezdték a mérkőzést, a játékosok nagyelánnal vetették magukat a küzdelembe, Andricpedig az 5. percben meg is szerezte a vezetést.Nem sokáig örülhettek azonban a győriek, kétperc múlva Kamenár kapus egy hazaadás utánbelerúgta a labdát a letámadó Lencsébe, akirőla kapuba vánszorgott a vendégek egyenlítő ta-lálata. Az ETO-t megfogta a potyagól, de mégaz első félidőben újra betaláltak a hazaiak. A Kol-tai sérülése miatt csereként beállt Strestik nagy-szerű előkészítése után Kronaveter lőtt okosana bal alsó sarokba a 37. percben. A második fél-időben visszaesett a játék színvonala, sokáignem forogtak veszélyben a kapuk, a 72. perc-ben azonban Nikolic a győri védelem asszisztá-lása mellett váratlanul kiegyenlített. A zöld-fehé-

Sokba kerültek a hibák

Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte az 1923-ban Csanaki Törekvés SC néven alapított, ma WHB-Ménfő -csanak ESK-ként a megyei első osztályban szereplő labdarúgócsapat. Az egyesület célja változatlan maradt az elmúltévtizedekben, továbbra is szeretnének sportolási lehetőséget biztosítani elsősorban a városrész fiataljainak. A jubileumotfociünneppel tették emlékezetessé, melyen barátságos mérkőzést játszott a házigazda és a DAC öregfiúk-csapata.Előbbi együttesben pályára lépett az egyesület elnöke, Turbék István is, aki elmondta, rendkívül összetartó társaságaz övék. A rendezvényen minitornán lépett pályára a Győri ETO FC, a Gyirmót FC és a WHB-Ménfőcsanak is, de ezúttalnem az eredmény, hanem a jó hangulat és a labdarúgás szeretete volt a legfontosabb.

Focival ünnepeltek

rek ezt követően ismét magasabb sebességi fo-kozatba kapcsoltak, de nem sikerült újra a ka-puba találniuk, így fontos két pontot veszteget-tek el a 14. helyezett ellen.

Az NB II-ben a Gyirmót ismét rangadót ve-szített, a kék-sárgák ezúttal Zalaegerszegenkaptak ki 3–1-re. A hazaiak már az első perc-ben betaláltak, és bár Beliczky még a szünetelőtt kiegyenlített, a zalaiak a második félidő-ben két újabb gólt lőve otthon tartották a há-rom pontot. A Gyirmót ezzel elszenvedte ötö-dik vereségét a bajnokságban és visszacsú-szott a táblázat nyolcadik helyére.

A két városi csapat szerda este, lapzártánkután egymással csapott össze a Magyar Kupá-ban. A másodosztályú bajnokságban a Gyirmótvasárnap 16 órakor a Ceglédet fogadja, míg azélvonalban az ETO vasárnap 18.30 órakor a Bu-dapest Honvéd otthonában lép pályára.

Az Unicentrál Bulls csapatából ketten is a döntőig me-neteltek a cseh nemzetközi K-1 bajnokságban, melynekPrága adott otthont október közepén. A nagyszabásútornán három ringben összesen 87 mérkőzést láthatotta közönség. A juniorok 75 kg-os kategóriájában Narde-lotti Zoltán a dobogó legmagasabb fokára állhatott úgy,hogy minden mérkőzését K.O.-val nyerte. A felnőttek63,5 kg-os súlycsoportjában Grónai Sándor két egy-hangú pontozásos győzelem után a döntőben megosz-tott pontozással alulmaradt, így a második helyen vég-zett. A Fertőszentmiklós SE 67 kg-os versenyzője, Si-mon László a harmadik helyen zárt. A felkészítő edzőkezúttal is Csányi János és Vlasich Róbert voltak.

Labdarúgás. A Kossuth Lajos Általános Iskolaidén már kilencedik alkalommal csatlakozott a„Futballal a rasszizmus ellen” elnevezésű nemzet-közi mozgalomhoz. A diákok és tanárok különbözőrajzokat és festményeket készítettek a mozgalomidei emblémájával, emellett természetesen fociz-tak is. Az ellenfél ezúttal az Eötvös József ÁltalánosIskola volt, a Barátság Sportparkban külön játszot-tak egymással az alsósok és a felsősök a fair playjegyében. A minitornán a legjobb kapus, mezőny-játékos, góllövő és a legsportszerűbb játékos is kü-löndíjat kapott. A szervezők abban reménykednek,hogy az ő példájukat követve jövőre országszertetöbben csatlakoznak a mozgalomhoz.

Csehországi sikerek

Page 31: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

2013. október 31. / + / 31

A Rába ETO gólzáporos győzelmet ara-tott az élvonalbeli futsalbajnokság he-tedik fordulójában, a címvédő győrieka Csömör vendégeként nyertek 7–3-ra.Az első félidőt végigtámadták a zöld-fe-hérek, ennek ellenére a hazaiak kétgyors ellentámadásból betaláltak, ígykétgólos hátrányba került a bajnokcsa-pat. A szünet előtt lehozta kapusát a Rá-ba ETO és az öt a négy elleni játék utánsikerült is az egyenlítés Dróth és Lódi

góljaival. A második félidő elején egymegpattanó lövéssel ismét a hazaiakszereztek vezetést, de aztán beindult agyőri henger. Sorrendben Carlitos,

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségeországos szinten is példamutató mó-don segíti a tagegyesületek munkáját.

„A támogatás egyik formája a telepíté-sek koordinálásában nyilvánul meg” –tájékoztatott Takács Péter ügyvezetőelnök. „A kisalföldi horgászegyesüle-tek nagy része a megyei szövetség ko-ordinálásában oldja meg a halasítást.Ennek megvalósításához felmérjük azigényeket és a lehetőségeket, majd azadatok ismeretében tárgyalunk a ha-lak áráról. Ezt követően szervezhetjükmeg a szállítást és a vízbe helyezést,ami jelentős feladat, igyekszünk ezt aleginkább költséghatékonyan tenni.

Városi és megyeihaltelepítések

Az egyes horgászegyesületeknekszánt halmennyiségeket túrajáratokrafűzzük, így minden megtett kilométerhasznosul. A közös beszerzés gazda-sági ereje többek között az ár kialakí-tásakor mutatkozik meg, jó hír, hogy ahalárak nem emelkedtek” – részletez-te Takács Péter, aki kiemelte: a telepí-tések megyei szintű megszervezésenagy munka, mégis szükség van rá,hiszen olyan szolgáltatásról van szó,amely jelentősen megkönnyíti a tag -egyesületek életét. A megyei horgász-szövetség gondoskodik az ősszel tele-pített, több mint négyszáz mázsa halszármazási bizonyítványának és állat-orvosi papírjainak rendezéséről, vala-mint a megteszi a telepítések hivata-los, előzetes bejelentését a Kormány-hivatal felé. A telepítéseket követőegyes horgászegyesületi tilalmakról aszervezetek honlapjairól tájékozódha-tunk. Október végén többek közöttgyőri, ikrényi, hegyeshalmi, szili, kun-szigeti, mosonmagyaróvári, kimlei,beledi, kisegeri, szerecsenyi és szilsár-kányi tavakba került jó minőségi há-romnyaras ponty.

Gólzáporos győzelemDróth, Harnisch, majd ismét Carlitos,végül Lódi talált a csömöriek kapujába,a Rába ETO így 7–3-ra győzött és to-vábbra is vezeti a bajnokságot.

„Szerencsétlenül kezdődött a mér-kőzés, az elején 2–0-ra elhúzott az el-lenfél, csapatom utána összeszedtemagát és magabiztos, agresszív játék-kal sikerült megfordítani az ered-ményt. Nagyon jó meccset játszot-tunk, mindenki a maximumot nyújtot-ta, elégedett vagyok és büszke lehe-tek a játékosaimra” – értékelte a mér-kőzést David Madrid vezetőedző.

A csapat csütörtökön 19.30 órakora DEAC vendégeként játssza le anemzetközi kupaszereplés miatt a har-madik fordulóból elhalasztott mérkő-zését, majd hétfőn 18.15 órakor az él-vonalbeli újonc, de rutinos játékosok-ból álló Dunakeszi Kinizsit fogadja aMagvassyban.

A női bajnokságban a Rába ETOrangadót veszített, a DEAC otthoná-ban elszenvedett 2–1-es vereség aztjelentette, hogy a két csapat helyetcserélt a dobogón. A zöld-fehérek eztkövetően hazai pályán 4–0-ra legyőz-ték a Dunakeszi Kinizsit, legközelebbpedig vasárnap 17 órakor a BME ott-honában játszanak.

MOZAIK SPORT

Page 32: 44 Gyor Plusz Template Quark8 · Győr Plusz közéleti hetilap / III. évfolyam 44. szám / 2013. október 31., csütörtök / Megjelenik 59.000 példányban 12. oldal „Tenorista

ZÖN

SÉG

kapc

sola

t

HIR

DET

ÉSfe

lvét

el

NY

Vér

téke

síté

s

32 / + / 2013. október 31.

HIRDETÉS ÁLLATKERT, HOROSZKÓP

KOSKedvesük egy pillantásból ráérez, hogytervelnek valami olyat, amit nem kellene. Vigyáz-zanak, nehogy a munkahelyükön becsapás áldoza-tává váljanak. Térdük érzékenyebb a kelleténél.

BIKANehéz volt az utóbbi időszak, megérdem-lik a kényeztetést. Barátaikkal sem árt többet talál-kozniuk. Munkájuk, pénzügyeik szerencsére rend-ben vannak. Vigyázzanak étkezésükre.

IKREKTúlhajszolják magukat. Kicsit többet kelle-ne pihenniük. Nem ártana pénzügyeiket is rendez-ni, különben meglepetések érhetik önöket. Nemminden barátjuk akar most jót önöknek.

RÁKPánikba eshetnek olyan képzelgéseiktől,amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Ne hagy-ják, hogy ez a veszteségtől való félelem erősebb le-gyen, mint önök. Döntsenek e nélkül, ha lehet.

OROSZLÁNVégre rendezhetik kapcsolataikat. Zárjákle azokat, ahol becsapták önöket, és csak azok ma-radjanak meg, ahol tudják, szeretik önöket. Mun-kájukban a kreatív terveket jegyzeteljék.

SZŰZÉletük most rendben megy. Munkájuk ki-egyensúlyozott, családjukkal is rendben van min-den. Élvezzék ki ezt a hetet, kicsit lazábbra enged-hetik a gyeplőt. Akár egy hosszú hétvége is belefér.

MÉRLEGNagyon nyűgösek lehetnek a héten. Vala-hogy semmi nem úgy jön össze, ahogy azt elter-vezték. Jobb, ha elkezdenek magukkal foglalkozni,kicsit kizárva a külvilágot.

SKORPIÓNe vegyenek mindent a lelkükre, a sértő-dés nem használ, csak saját életüket nehezítikmeg vele. Családjuk támogatja önöket, így ők ismegérdemlik a jó szót.

NYILASJobb, ha több energiát fektetnek párkap-csolatukba. Ha tehetik, menjenek el kicsit pihen-ni, töltődni párjukkal. Munkájuk most rendben,egészségük is jó. Hallgassanak kedvesükre.

BAKUgyancsak mérgesek lehetnek a héten.Mindenen felhúzzák magukat, semmi nem jómost. Ez persze kihat munkájukra, kapcsolataikra.Ne üldözzék el barátaikat.

VÍZÖNTŐÉletük terv szerint halad, így megengedhe-tik maguknak a szórakozást. Barátaik önök mel-lett állnak, élvezzék az időszakot. Tervezzék meg atovábbiakat, ne feledkezzenek meg a sportról.

HALAKMunkájuk, párkapcsolatuk, egészségükrendben van. Próbálják fenntartani ezt az állapo-tot, tegyenek meg mindent azért, hogy életükbenne halmozódjanak fel felesleges problémák.

Horoszkópkép és szöveg: xantus-állatkert

A hosszú hétvégén érdemes egy pil-lantást vetni az őszi színekben pom-pázó Xantus János Állatkertre,amely ősszel is érdekes programok-kal várja látogatót. A jó idő hatásáraaz állatok viselkedése is megváltozik,sokkal aktívabbak lesznek. A csuk-lyásmajmok mindig szívesen lakmá-roznak az őszi csemegékből, igazánvicces látvány, amikor az egész csa-pat diót tör. Az idén érkezett fehérbenett kenguruk is igazán remekülérzik magukat, hosszasan kergetőz-nek a falevelek között.

Ezenfelül is mozgalmasnak ígérke-zik az ősz a győri vadasparkban, hiszenjelentős esemény, az örökbe fogadószülők értekezlete közeleg. November9-én, szombaton a nevelőszülőknek al-kalmuk nyílik meglátogatni kedvencü-ket, kérdezhetnek az állatok gondozói-tól, valamint a park munkatársai tájé-

Ősz az állatkertben

koztatást adnak az év eseményeiről. Aprogramokról bővebb tájékoztató az ál-latkert honlapján olvasható.

www.zoogyor.hu

Halloween estéjén, október 31-én a korábbi évekhez hasonlóan,mégis megújulva várja a látogatókat az állatkert. 16 órától tíz helyszí-nen játékokkal: ormánytekével, szellemgyárral, tökcipeléssel, pókpa-lotával találkozhatnak kicsik és nagyok egyaránt.

Várjuk Önöket a BAROSS UTCA elejénJE

GY

érté

kesí

tés