209

A musers.atw.hu/kaland-ok/KJK_06_AkaoszFellegvara.pdf · 2014. 8. 7. · Játék és regény egyszerre, amit a kezedben tar-tasz. Kalandos vállalkozás, amelybe bele is lehet bukni,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

A mű eredeti címe:The Citadel of Chaos

Első kiadás:Penguin Books Ltd, Harmondsworth,

Middlesex, England

Russ Nicholson illusztrációival

Fordította:Varsányi Mária

© Copyright Steve Jackson, 1983Hungarian translation Varsányi Mária, 1990

Ennek a könyvnek te vagy a hőse. Te vívsz meg akocka segítségével az óriásokkal és a szörnyekkel,magad döntesz, hogy merre haladj tovább, kivelbarátkozz és kivel csatázz. Nem pusztán az írófantáziája irányítja a történetet, hanem a te bátor-ságod, kíváncsiságod, leleményességed, kaland-vágyad és józan eszed is.Játék és regény egyszerre, amit a kezedben tar-tasz. Kalandos vállalkozás, amelybe bele is lehetbukni, de ha jól döntesz, sikerrel jársz.Így hát ezt a könyvet ne úgy olvasd, ahogy egyéb-ként olvasni szoktál. Mint látod, itt még az oldalaksincsenek megszámozva a bevezető után, hanema hosszabb-rövidebb bekezdések viselnek számo-kat egytől négyszázig. Ezek között előre-hátralapozva haladsz előre a történetben a saját igénye-id szerint. Ha kardot rántasz az ellenségre, más-hová lapozol, mint ha elbújnál előle.Barbár harcosok, varázslók, szörnyetegek, törpéknépesítik be ezt a fantasztikus világot. Mi kell ah-hoz, hogy ne bukj el közöttük? Csak az, ami amindennapi élethez is: ügyesség, jártasság, ötle-tesség; az, hogy felkészülten várd a nehézsége-ket.És szerencse, amely nélkül az előző három talánmit sem ér, de ha csak erre számítasz, biztosancserbenhagy.Hogy mit jelent az ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ ésSZERENCSE ebben a könyvben, megtudod a

következőkből. Ha netán nem lenne teljesen vilá-gos a dolog, ne törődj vele. Bátran előre! Vágj nekiaz olvasásnak, menet közben minden a helyérekerül. De ha elfelejtenéd, hogyan kell jól megvívniegy csatát, hogyan menekülhetsz el, hogyan gyó-gyíthatod magad a játék szabályai szerint, nyugod-tan visszalapozhatsz.

Hogyan küzdj mega fellegvár teremtményeivel?

Yore Nagy Varázslójának legjobb tanítványa vagy.Elsajátítottad a varázslás tudományát, amelybenugyan még nem vagy tökéletesen jártas, de egykis szerencsével igen jó hasznát tudod majd vennikalandjaid során. Van egy kardod is, melyet igen-csak jól forgatsz. Edzett vagy, és különböző gya-korlatokkal tökéletesre fejlesztetted életerődet.Mint a többi játékkönyv esetében, itt is azt kellelőször felmérned, mennyire vagy ügyes, illetvegyenge. A szabályok itt is hasonlóak az eddigiek-hez, de ajánlatos mégis áttanulmányozni őket,mert ebben a könyvben másképp kell varázsolni,mint a Gyíkkirály Szigetében.Először is dobókockával határozd meg kezdőÜGYESSÉG, illetve ÉLETERŐ pontjaidat. A 20.oldalon találod a Kalandlapod, amelyre feljegyez-heted kalandod részleteit. Ugyanitt jelölhetedÜGYESSÉG és ÉLETERŐ pontjaidat is.

ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ ÉS SZERENCSE

Dobj az egyik kockával. Adj 6-ot a dobott számhoz,és az összeget írd be a Kalandlap ÜGYESSÉGnégyzetébe.Dobj mindkét kockával, és az eredményhez adjál12-t, a kapott számot írd be az ÉLETERŐ négy-zetbe.

Van egy SZERENCSE rovat is. Ehhez egy kocká-val dobj, és 6-ot adj az eredményhez, majd azösszeget írd be a SZERENCSE négyzetbe.Különböző okok miatt, melyeket majd részletesenelmagyarázunk, ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZE-RENCSE pontjaid a kalandok során folyamatosanváltoznak. Pontosan kell vezetned őket, ezért azttanácsoljuk, hogy kis betűkkel írj a négyzetekbe,vagy tarts kéznél radírt. De soha ne töröld ki akezdő pontjaidat, mert szerezhetsz ugyan továbbiÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSE ponto-kat, de összegük soha nem lépheti túl a Kezdetiértéket.ÜGYESSÉG pontjaid kardvívótudásodat és általá-nos harckészségedet mutatják. Nem árt minél többilyen pontra szert tenni. Az ÉLETERŐ pontok jelzikkondíciódat, az akaraterődet, hogy túlélj egy-egyhelyzetet, továbbá eltökéltségedet és állóképessé-gedet; minél magasabb az ÉLETERŐ pontszám,annál hosszabb ideig maradhatsz életben. A SZE-RENCSE pontok mutatják, mennyire vagy szeren-csés ember.A szerencse és a varázslat az úr abban a fantasz-tikus birodalomban, amelybe most behatolsz.

A CSATA

Sűrűn találsz majd olyan oldalakat, ahol azt azutasítást kapod, hogy küzdj meg valamilyen te-remtménnyel. Lehet, hogy lesz választási lehető-séged; ha mégsem, vagy ha úgy döntesz, hogyvállalod a harcot, azt a következő módon kell meg-vívnod:Először is jegyezd fel a teremtmény ÜGYESSÉ-GÉT és ÉLETEREJÉT a Kalandlapod első üres,"Harc Szörnyekkel" feliratot viselő rovatába. A

teremtmények pontszámait minden alkalommalmegadja a könyv, amikor összecsapsz valamelyik-ükkel.

A harc menete

1. Dobj két dobókockával a teremtmény nevében.A kapott számot add az ő ÜGYESSÉG pontja-ihoz. Az összeg az ő TÁMADÓEREJE.

2. Dobj két kockával a magad nevében, és addaz eredményt saját jelenlegi ÜGYESSÉG pont-jaidhoz. Ez a te TÁMADÓERŐD.

3. Ha a te TÁMADÓERŐD nagyobb, mint a te-remtményé, akivel küzdesz, megsebezted. Haa teremtmény TÁMADÓEREJE nagyobb, ősebzett meg téged. Ha a két TÁMADÓERŐegyforma, kivédtétek egymás csapását, és akövetkező Fordulót az 1. lépéstől elölről kezd-heted.

4. Ha megsebezted a teremtményt, vonj le 2pontot az ÉLETEREJÉBŐL. Felhasználhatod aSZERENCSÉDET is, hogy további sebeketejts rajta (lásd később).

5. Ha a teremtmény sebzett meg téged, vonj le 2pontot saját ÉLETERŐDBŐL. De ilyenkor islehet SZERENCSÉD (lásd később).

6. Ellenőrizd a teremtmény ÉLETERŐ pontjaitvagy a saját pontjaidat, és a SZERENCSEpontokat is, ha a SZERENCSÉHEZ folyamod-tál (lásd később).

7. Kezdd el a következő Fordulót meglévőÜGYESSÉG pontjaid alapján, és ismételd mega lépéseket 1-től 6-ig. Addig játszhatsz, amígvagy a te ÉLETERŐ pontjaid, vagy a teremt-mény pontjai el nem fogynak (halál).

MENEKÜLÉS

Bizonyos oldalakon eldöntheted, hogy megfuta-modsz-e a csatából, ha a dolgok rosszul alakulnak.Ám ha megfutamodsz, menekülés közben a te-remtmény automatikusan sebet ejt rajtad (ezért 2ÉLETERŐ pontot kell levonnod). Ez a gyávaságára. Ám a szokásos módon ilyenkor is hasznátveheted a SZERENCSÉNEK (lásd később). Decsak akkor menekülhetsz, ha az adott oldalon errekülön megkapod a lehetőséget.

CSATA EGYNÉL TÖBBTEREMTMÉNNYEL

Ha egyszerre egynél több lénnyel kerülnél össze-ütközésbe, mindig közöljük veled a harcra vonat-kozó utasítást az adott pont alatt. Néha egyszerrekell velük megküzdened, néha meg mindegyikkelkülön-külön.

SZERENCSE

Kalandjaid során, akár csatában, akár olyan hely-zetekben, amikor a SZERENCSE dönthet sorsodfelől (az erre vonatkozó utasítást az adott fejezet-pontok alatt megkapod), a SZERENCSÉDRE isszámíthatsz, hogy az események kimenetele szá-modra kedvező legyen. De vigyázz! A SZEREN-CSÉRE számítani kockázatos, és ha balszeren-csés vagy, az eredmény végzetes lehet.SZERENCSÉDET a következő módon tehetedpróbára. Dobj mindkét kockával. Ha a kapott szám

nem nagyobb, mint a jelenlegi SZERENCSE pont-számod, az eredmény kedvező. Ha magasabbszámot dobsz, mint a jelenlegi SZERENCSE pont-számod, balszerencséd volt, és vállald a követ-kezményeit.Úgy hívjuk ezt, hogy "Tedd próbára a SZEREN-CSÉDET!". Minden alkalommal, amikor próbárateszed a SZERENCSÉDET, 1 pontot le kell von-nod SZERENCSE pontszámodból. Így hamar rá-jössz, hogy a SZERENCSÉRE hagyatkozni kocká-zatos.

A SZERENCSE használata csatában

A könyv bizonyos oldalain felszólítunk, hogy Teddpróbára a SZERENCSÉDET!, és közöljük, hogySZERENCSÉD volt-e vagy sem. A csatákban vi-szont mindig te döntesz, hogy a SZERENCSÉDsegítségével megpróbálsz-e komolyabb sebetejteni azon a teremtményen, amelyet éppen meg-sebeztél, vagy csökkenteni próbálod-e annak asebnek a hatását, amelyet a teremtménytől el-szenvedtél.Ha te sebezted meg a teremtményt, a fent leírtmódon Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Haszerencsés vagy, komoly sebet ejtettél rajta, és 2külön pontot levonhatsz a teremtmény ÉLETERE-JÉBŐL. Azonban ha nincs szerencséd, a sebpuszta karcolás volt, és 1 pontot vissza kell adnodellenfeled ÉLETERŐ pontjaihoz. (Tehát a szabá-lyos 2 pont levonás helyett most csak 1 pontotvonhatsz le tőle.)Ha a teremtmény sebzett meg, Tedd próbára aSZERENCSÉDET!, hogy enyhítsd a sebet. HaSZERENCSÉD van, sikerült elkerülnöd a teljescsapást. 1 pontot visszaadsz magadnak (2 pontos

kár helyett csak 1 pontos kár keletkezett az ÉLET-ERŐDBEN). Ha nem volt SZERENCSÉD, komo-lyabb találat ért, plusz 1 ÉLETERŐ pontot vonj lemagadtól.Ne feledd, hogy minden alkalommal le kell vonnod1 pontot adott SZERENCSE pontszámodból,ahányszor próbára teszed a SZERENCSÉDET!

AZ ÜGYESSÉG, ÉLETERŐÉS SZERENCSE VISSZAÁLLÍTÁSA

A KEZDETI ÉRTÉKRE

ÜGYESSÉG

ÜGYESSÉG pontjaid nem sokat fognak változnikalandjaid során. Helyenként, egy-egy oldalonolyan utasítást találsz, hogy növeld vagy csök-kentsd ÜGYESSÉG pontjaid számát. Egy csoda-fegyver növelheti ÜGYESSÉGEDET, de ne feledd,hogy egyszerre csak egy fegyvert használhatsz.Nem tarthatsz igényt 2 ÜGYESSÉG jutalompontra,mert két varázskardod van. ÜGYESSÉG pontjaidszáma soha nem lépheti túl a Kezdeti értékét, ha-csak külön utasítást nem kapsz rá. ÜGYESSÉGpontjaid értékét csakis Ügyesség Varázslattal állít-hatod vissza a Kezdeti értékre.

ÉLETERŐ

ÉLETERŐ pontjaid sokszor fognak változni ka-landjaid során, hisz szörnyekkel fogsz megküzdeniés megsebesülsz.ÉLETERŐ pontjaid számát csak Életerő Varázslat-tal állíthatod vissza a Kezdeti értékre (lásd a VA-RÁZSLAT HASZNÁLATA c. fejezetet). Jól teszed,

ha már jó előre gondoskodsz néhány Életerő Va-rázslatról. Ne feledd, hogy ÉLETERŐ pontjaidszáma soha nem haladhatja meg azok Kezdetiértékét.

SZERENCSE

SZERENCSE pontjaidhoz továbbiakat szerezhetszkalandjaid során, ha kivételesen SZERENCSÉSvagy. Ennek részleteit megtalálod a könyvben. Nefeledd, hogy az ÜGYESSÉGHEZ és az ÉLET-ERŐHÖZ hasonlóan SZERENCSE pontjaid semléphetik túl kezdeti értéküket.Egyébként e pontjaidat kizárólag Szerencse Va-rázslattal állíthatod vissza Kezdeti értékükre (lásda VARÁZSLAT HASZNÁLATA c. fejezetet).

A VARÁZSLAT HASZNÁLATA

ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSE pontjaidmeghatározása után VARÁZSLAT pontjaidat ismeg kell állapítanod.Dobj két kockával. A kapott számhoz adj hozzáhatot, és az összeget jegyezd be KalandlapodVARÁZSLAT rovatába.VARÁZSLAT pontjaid száma határozza meg,hányszor varázsolhatsz kalandod során. A követ-kező fejezetben felsorolt varázslatok közül vá-laszthatod ki a kedvedre valókat. Miután ezt meg-tetted, vezesd fel őket a Kalandlapodra.

Ha például 4-et és 3-at dobsz, akkor VARÁZSLATszámaid összege 13 lesz (4 + 3 + 6), ami annyitjelent, hogy tizenháromszor varázsolhatsz a játéksorán. A felsorolt varázslatok listájáról tizenháromkedvedre való varázslatot választhatsz. Elképzel-hető, hogy három Életerő Varázslatot, öt K.É.K.Varázslatot és öt Tűzvarázslatot fogsz választani,de az is lehet, hogy inkább tizenkét különbözővarázslatot választasz, plusz egy TeremtményHasonmás Varázslatot. Te döntöd el, mit válasz-tasz. Minden alkalommal, amikor varázsolsz egyet,az adott varázslatot ki kell húznod a Kalandlapod-ról (még akkor is, ha nem jártál sikerrel). Ha egybizonyos varázslatfajtából többet választasz, min-den alkalommal fel kell jegyezned a Kalandlapra,ha egyet elhasználsz közülük. Néha lehetőségetkapsz rá, hogy varázsolj, de kiderül, hogy azzal abizonyosfajta varázslattal nem rendelkezel, vagyazért, mert nem azt választottad, vagy azért, mertaz a varázslatod már elfogyott. Ilyen esetben nemélhetsz ezzel a lehetőséggel.Minthogy fogalmad sincs, milyen veszélyek lesel-kednek rád a Fellegvárban, mikor átléped a kü-szöbét, kezdetben előfordulhat, hogy olyan varázs-latokat alkalmazol, amelyek nem lesznek eléggéhatásosak. A későbbi kalandok során azonbanmár okosabb leszel. Akkor se aggódj, ha VA-RÁZSLAT pontjaid száma túl alacsony. Még alegalacsonyabb pontszám mellett is elegendő va-rázslattal fogsz rendelkezni ahhoz, hogy utadatsikerrel végigjárd, ha jól választasz és némi Sze-rencse is kísér!

VARÁZSLATOK

TEREMTMÉNY HASONMÁS VARÁZSLAT

Ezzel a varázslattal bármely teremtmény alakjátfelveheted, amely ellen éppen harcolsz. A hason-más ÉLETERŐ és ÜGYESSÉG pontjainak számamegegyezik majd az eredeti teremtmény ugyan-ezen pontjainak számával. A hasonmás azonban ate akaratod szerint fog cselekedni, így példáulutasíthatod, hogy harcoljon az eredeti teremtményellen, te meg nyugodtan végignézheted a csatát!

K.É.K. (KÜLÖNLEGES ÉRZÉKELŐ KÉSZSÉG)VARÁZSLAT

E varázslat segítségével képes leszel bizonyosdolgokat megfejteni. Például kitalálhatod egy te-remtmény gondolatait, vagy azt, hogy mi van egyajtó mögött. De az is előfordulhat, hogy megérzé-seid hamisak lesznek, különösen akkor, ha mond-juk egynél több teremtménnyel állsz szemben.

TŰZ VARÁZSLAT

Minden teremtmény fél a tűztől, és te ezzel a va-rázslattal tüzet tudsz előidézni. Kisebbfajta robba-nást okozhatsz, így néhány másodpercig tartó tűzkeletkezik, vagy lángfalat varázsolhatsz, amellyelsakkban tarthatod az ellenséget.

HAMIS ARANY VARÁZSLAT

Ezzel a varázslattal egy közönséges kődarabotaranynak látszó halommá tudsz varázsolni. Ezugyan Pusztán az Illúzió Varázslat egyik változata- bár annál sokkal megbízhatóbb -‚ és azaranyhalom hamarosan visszaváltozik kővé.

ILLÚZIÓ VARÁZSLAT

Ez nagyon hatásos varázslat, de kissé megbízha-tatlan. Ezzel a varázslattal meggyőzően tudszolyan illúziót kelteni, amellyel becsaphatod a te-remtményt (pl. kígyóvá változol, vagy a földet pa-rázsló szén borítja be). A varázslat azonnal meg-szűnik, mihelyt olyasmi történik, ami megtöri (pl.meggyőzöd a teremtményt, hogy kígyóvá változtál,majd hirtelen rácsapsz a fejére a kardoddal!). Ez aleghatásosabb módszer az intelligens teremtmé-nyekkel szemben.

SÚLYTALANSÁG VARÁZSLAT

Ezt a Varázslatot tárgyakra, ellenfelekre, sőt mégsaját magadra is alkalmazhatod. Akit vagy amit eza varázslat ér, az megszabadul a gravitációs erő-től, és lebegni kezd. Te döntöd el, kivel vagy mivelszemben alkalmazod ezt a varázslatot.

SZERENCSE VARÁZSLAT

Ezt a varázslatot, éppúgy, mint az Életerő vagyÜgyesség Varázslatot, bármikor használhatodkalandjaid során, kivéve akkor, ha harcolsz. Nemkell külön utasításra várnod. Ez a varázslat KezdetiSZERENCSE pontjaid felével fogja növelni SZE-RENCSE pontjaid számát (ha Kezdeti SZEREN-CSE pontjaid száma páratlan, vonj le még külön1/2 pontot). SZERENCSE pontjaid száma e va-rázslat alkalmazásakor sem lépheti túl a Kezdetiértéket még akkor sem, ha két Szerencse Varázs-latot alkalmazol egyszerre.

VÉDELEM VARÁZSLAT

Ha ezt a varázslatot alkalmazod, egy láthatatlanpajzs fog eléd emelkedni, mely megvéd majd tár-gyaktól - pl. nyíltól, kardtól - vagy teremtményektől.Varázslattal szemben e védelem hatástalan, és hakívülről nem érhet hozzád semmi, akkor természe-tesen te sem tudsz hozzáérni semmihez, ami epajzs előtt van.

ÜGYESSÉG VARÁZSLAT

Ezzel a varázslattal ÜGYESSÉG pontjaid számátazok Kezdeti értékének felével növelheted, ésbármikor alkalmazhatod, kivéve csata közben. Apontos szabály leírását lásd a SZERENCSE VA-RÁZSLAT címszó alatt. Az Ügyesség Varázslatalkalmazásakor is ez a szabály érvényes.

ÉLETERŐ VARÁZSLAT

Ezzel a varázslattal ÉLETERŐ pontjaid számátazok Kezdeti értékének a felével növelheted, ésbármikor alkalmazhatod, kivéve csata közben. Aszabály pontos leírását lásd a SZERENCSE VA-RÁZSLAT címszó alatt.

ERŐVARÁZSLAT

Ezzel a varázslattal nagymértékben növelhetederődet, melynek nagy hasznát veheted harc köz-ben. Ugyanakkor azonban igen óvatosnak kelllenned alkalmazásakor, mivel elég nehéz sajáterőd hirtelen növekedését szabályozni!

ERŐTLENSÉG VARÁZSLAT

Az erős teremtmények e varázslat hatására el-gyöngülnek. Nem minden teremtménnyel szembenhatásos ez a varázslat, de ha hat, akkor az illetőteremtmény vézna nyápiccá változik, akinek nemsok esélye marad rá, hogy egy csatát megnyerjen.

FELSZERELÉS

Kalandodat igen kevés felszerelési tárggyal kez-ded. Van egy kardod, és bőrpáncélzatot viselsz.Van egy lámpásod, mellyel megvilágíthatod ma-gadnak az utadat, valamint egy hátizsákod, mely-be kincseidet rakhatod, vagy azokat a tárgyakat,amelyekre utad során teszel majd szert. Tárgyai-dat mindenkor jegyezd be, a Kalandlapodon lévő

"Felszerelési tárgyak" rovatba. Ha ezek közül bár-melyiket használni fogod utad során, a történetbőlmegtudod, vajon melyik semmisült meg vagy ve-szett el. Ilyenkor mindig jelöld a hiányt a Kalandla-pon, és a kihúzott tárgyakat többé nem használha-tod.

Háttértörténet

Fűz Völgy törvénytisztelő és jóságos népe közelnyolc éve fél és retteg a gonosz varázslótól,Balthustál. Retteg, mert ennek az embernek azereje valóban rettenetes, és fél, mivel híre járt,hogy Balthus a Völgyben akarja elkezdeni hódítótervei végrehajtását.Egy hűséges fél-elf, akit kémkedni küldtek a Feke-te Toronyba, három nappal ezelőtt vágtatva érke-zett vissza a vészjósló figyelmeztetéssel. Kiderült,hogy Balthus a Sziklaszirt Hegység barlangjaibanhadsereget toborzott a Kaotikusok népéből, s arraképezi ki az újoncait, hogy három héten belül tá-madást intézzenek a Völgy ellen.Salamon, a jó király, a tettek embere volt. Mégaznap küldöncöket menesztett mindenhová aVölgyben, hegy kezdődjék meg a védővonalaképítése, és a férfinép jelentkezzék hadi szolgálat-ra. Lovasok indultak a yore-i Nagyerdőben élő fél-elfekhez azzal a felhívással, hogy alakuljon harciszövetség. Salamon király, bölcs ember lévén, aztis tudta, hogy a hír óhatatlanul eléri Yore NagyVarázslóját, ezt a nagy hatalmú embert, aki azerdő mélyén él. A varázsló öreg ember, aki ilyennagy csatát nem élne túl. De számos ifjú varázslótkitanított, és elképzelhető, hogy bűvtudományánakegyik bátor és igyekvő követője a király és alattva-lói segítségére siet.

Nos, te vagy Yore Nagy Varázslójának kedvenctanítványa. Az öreggel nem volt könnyű kijönni, dete mindent megtettél, hogy a lehető legtöbbet elsa-játítsd a tudományából. Talán egy kicsit hebehur-gyán döntöttél, amikor nyomban elindultál Sala-mon király udvarába. A király lelkesen fogadott, éselmagyarázta, mit tervez. Azt mondta, nem kellvérnek folynia, el lehet kerülni a csatát, feltéve,hogy Balthus ellen valaki merényletet követ el,még mielőtt a gonosz varázsló egybegyűjtenécsapatát.A feladat, amelyet vállaltál, rendkívül veszedelmes.Balthust seregnyi visszataszító teremtmény veszikörül Fellegvárában. Bár fő fegyvered a varázslat,lesz olyan pillanat, amikor a kardodon kívül semminem segít, hogy életben maradj.Salamon király elmondta, mi a dolgod, és figyel-meztetett, milyen veszélyekkel kell számolnod.Egyetlen helyes út vezet át a Fellegváron. Ha fel-fedezed, melyik az, csak igen kis mértékben koc-káztatod az életedet.De megeshet, hogy jó néhányszor nekivágsz, mígmegleled a legjobb átjárót.Fűzfa Völgyből hosszú út vezet a Fekete Torony-hoz. A Sziklaszirt Hegység lábánál azonban asötét háttérből lassan kirajzolódnak a Torony kör-vonalai…

És most lapozz!

1.A nap lemenőben van. Miközben a szürkületbőlSötétség lesz, felfelé indulsz a domboldalon azéjszakai égboltra vetülő visszataszító árny felé. AFellegvárig nem egészen egy óra az út.A falaktól nem messze megállsz pihenni - ez hiba,hiszen a félelmetes látvány azt sugallja, hogy in-nen nincs menekülés. Feláll a szőr a hátadon,amint a Torony felé pillantasz.De szégyelled a félelmeidet. Komor elszántsággalelindulsz a főkapu felé, ahol - ezt jól tudod - őrökvárnak rád. Számba veszed a lehetőségeidet. Márgondoltál rá, hogy azt mondod, gyógynövénygyűjtővagy, és azért jöttél, hogy meggyógyíts egy lázasőrt. Kiadhatod magad kereskedőnek, kézműves-nek, talán ácsnak is. Esetleg vándornak, aki éjjelimenedéket keres.Amint azon töprengsz, milyen lehetőségeid vannakés mit fogsz bemesélni az őröknek, eléred a főka-puhoz vezető központi ösvényt. A függőhíd mind-két oldalán egy-egy lámpa ég.Amint közelebb jutsz, halk morgást hallasz, majdkét torz figura lép elő a sötétből. A bal oldalinakkutyafeje van, a teste meg nagy majomra emlékez-tet. Igen erős karjai vannak. A másik pontosan azellentéte. Ennek a feje majmot, a teste nagy kutyátidéz. Ez utóbbi négy lábon közelít feléd. Néhánylépésnyire megáll, és két hátsó lábára emelkedvemegszólít.

Kinek adod ki magad?Orvosnak, aki gyógynövényekkelgyógyít? Lapozz a 261-re.Kereskedőnek? Lapozz a 230-ra.Vándornak, aki szállást kéréjszakára? Lapozz a 20-ra.

2.A folyosón haladva rövidesen egy ajtót pillantaszmeg a jobb oldali falban. Az ajtóra ákombákombetűkkel föl van írva valami, de olyan nyelven,melyet nem ismersz. Ha megpróbálsz benyitni azajtón, lapozz a 142-re, ha továbbmész a folyosón,lapozz a 343-ra.

3.Mit ajánlasz fel nekik?

Egy Zsebszerkentyűt? Lapozz a 327-re.Egy Üvegbe zárt Pókot? Lapozz az 59-re.Egy marék Apró Bogyót? Lapozz a 236-ra.

Ha a fent felsorolt tárgyak közül egyiket sem tudodfelajánlani, akkor vagy kardot rántasz - lapozz a286-ra, vagy elindulsz a szoba végében lévő ajtófelé - lapozz a 366-ra.

4.Egy tűzgolyót varázsolsz, és a teremtmény arcábavágod, de szomorúan veszed észre, hogy az nyo-mot sem hagyva lepattan. Vagy gyorsan bedobszegy Teremtmény Hasonmás Varázslatot - lapozz a190-re, vagy kardot rántasz - lapozz a 303-ra.

5.Lenyomod az ajtó kilincsét, mely enged, és be-nyitsz egy újabb átjáróba. Kissé távolabb a folyosójobbra kanyarodik, és rövidesen egy ajtóhoz érsz.Az ajtón felirat; "Kérem, csöngessen a Főkomor-nyiknak!" Egy kötél - valószínűleg a csengőé - lógaz ajtó mellett. Ha becsöngetsz, amint az utasításszól, lapozz a 40-re. Ha a kilincset próbálod le-nyomni, lapozz a 361-re.

6.Az ösvény jó darabon a folyó mentén halad, majdvisszatér a sziklához. Ezen az ösvényen mész egyideig. Lapozz a 367-re.

7.Az ajtó zárva van. Megpróbálhatod belökni a vál-laddal - lapozz a 268-ra -, vagy Erővarázslatotalkalmazhatsz önmagadra, és megkísérelheted azajtót a sarokvasakból kiemelni. Lapozz a 116-ra.

8.Megdöbbenve látja, hogy kettőtök között megjele-nik a pontos hasonmása. Kissé hátrál, amikor uta-sítod a hasonmását, hogy támadjon. Ám amikorazok ketten egymás közelébe érnek, különös do-log történik. Képtelenek egymáshoz egészen közelmenni, olyanok, mint két forgó orsó, amelyek pö-rögve távolodnak egymástól. Annyit elértél, hegyaz általad életre hívott hasonmás meghátrálásrakényszerítette a Forgószelet, és így lehetőségedvan rá, hogy elfuss a Fellegvár főbejárata felé.Lapozz a 218-ra.

9.Az Illúzió Varázslat hatása alatt a nézők serege ajátékodat figyeli. Néhány kört megnézel, a feszült-ség egyre nő. Helyesnek látod azonnal elhagyni aszobát. Lapozz a 31-re.

10.Körbetapogatod a szikla belsejét, és egyszer csakegy emelőkar találsz. Ahogy meghúzod, a sziklafalegy része beomlik, és kicsiny, keskeny nyílás ke-letkezik. Átmászol rajta, és egy folyosón találodmagadat. A folyosón balra egy ajtót látsz, és úgydöntesz, megnézed. Lapozz a 249-re.

11.Melyik varázslatot alkalmazod?

A Hamis Arany Varázslatot? Lapozz a 36-ra.A Teremtmény HasonmásVarázslatot? Lapozz a 262-re.A K.É.K. Varázslatot? Lapozz a 128-ra.Az Erőtlenség Varázslatot? Lapozz a 152-re.

Ha nem rendelkezel egyik fent említett varázslattalsem, kardot kell rántanod, és azzal kell harcolnod -lapozz a 16-ra.

12.Előtted áll és nehezen kapkodja a levegőt. A Va-rázslat szemmel láthatóan kifárasztotta. Ezt a ténytfelhasználhatod a következőkre:

Odaugrasz a fegyverszekrény-hez Lapozz a 274-re.Beugrasz az asztal alá Lapozz a 335-re.Odarohansz az ablakhoz Lapozz a 78-ra.

13.A kilincs enged, és benyitsz egy másik szobába,ahol nagy a sürgés-forgás. Három ronda, nagyorrú, hegyes állú vénasszonyt pillantasz meg, akikfel s alá rohangálnak a szobában - mely olyan,mint egy konyha. Különböző alapanyagokat vesz-nek ki a szekrényből, és belehajigálják a szobaközepén álló üstbe. Egy nyárson, egy nagy ké-ménylyuk alatt jókora darab húst sütnek. Ahogyközelebbről megnézed, látod, hogy az nem is hús,hanem egy feketére égett Törpe Az egyik nő ígyszól, amikor észrevesz:- Á, biztosan te vagy az újszolga… vagy inkább a következő fogás? - Ekkormindnyájan visító röhögésben törnek ki. Ha enge-ded, hogy azt higgyék, te vagy az új szolga - la-pozz a 302-re, ha inkább átkutatod a szobát - la-pozz a 215-re.

14.A fal tövében olyan sötét van, hogy alig látsz. Egyki álló kőben megbotlasz. Elveszted az egyensú-lyodat, és miközben a kő elmozdul helyéről, észre-veszed, hogy egy mély verem szélén állsz. Teddpróbára a SZERENCSÉDET! Ha SZERENCSÉDvan, visszanyered az egyensúlyodat és biztonság-ban hátralépsz. Megkerülöd a vermet, és folytatha-tod az utadat - lapozz a 79-re. Ha nincs SZEREN-CSÉD, belezuhansz a verembe - lapozz a 100-ra.

15.A tőr valóban műremek, és kétségkívül sok pénztér. Pengéje csillogó fémből készült, markolatakülönleges zöld bőrből, melyet kőberakás díszit. Abevésést olvasva megtudod, hogy ez varázserejűdobótőr, és sose téveszt célt. Legközelebbi harcodsorán jó hasznát veheted majd ellenfeleddel

szemben. Azonnal 2 ÉLETERŐ pont levonást je-lent, anélkül hogy dobókocka segítségével megál-lapítanád a TÁMADÓERŐT. De csak egyszerhasználhatod ezt a tőrt. Bedugod az övedbe, éstovábbmész a Fellegvár felé. Lapozz a 245-re.

16.Döntsd el a harc kimenetelét:

Gark ÜGYESSÉG 7 ÉLETERŐ 11

Négy Forduló után, ha akarsz, Elmenekülhetsz aszoba végében lévő ajtók egyikén át - lapozz a 99-re. Ha folytatni akarod a harcot, tedd azt, és ha tegyőzöl - lapozz a 180-ra.

17.Mindenféle furcsa ételféleséget találsz a szekrény-ben. Szemgolyókat, nyelveket, apró gyíkokat, ital-lal teli üvegcséket, különböző füveket és bogyókat.Mindegyik más-más formájú és nagyságú. Azegyik üveg, melyben átjátszó zöld színű folyadékvan, felkelti érdeklődésedet. Nincs időd rá, hogyelolvasd, mi van az üvegen lévő címkére írva.Gyorsan leemeled a polcról, és amíg nem figyel-nek rád, zsebre vágod. Közlöd velük, hogy a kony-hát rendben találtad, és távozol a hátsó ajtón át.Lapozz a 93-ra.

18.Közvetlenül a padló fölött rámutat egy részre, ame-lyet átvizsgálsz. Végül leveszel egy könyvet éselolvasod. Rettegett Balthus, mint megtudod, aFekete Torony és a Sziklaszirt Királyság VarázslóHadurainak harmadik leszármazottja. Apjának,Rettegett Craggennek a halála után került uralom-ra, néhány évvel ezelőtt. A Rettegettek generáció-kon át a Fekete Mágia mesterei voltak, de erejükés hatalmuk csupán éjszaka érvényesült; a nap-fény olyan nekik, minta méreg. Nem sokkal apjahalála után Rettegett Balthus feleségül vette LadyLucretiát, aki maga is a Fekete Mágia Úrnője volt,és együtt uralkodtak a Sziklaszirt Királyság fölött.Amikor befejezed a könyvet, észreveszed, hogy akönyvtáros kezét a füléhez illesztve szemmel lát-hatóan hallgatózik. Kérdőn tekint rád. Ha egy má-sik könyv után nézel, amely esetleg hasznos lehetszámodra - lapozz a 84-re, de megpróbálhatodelhagyni a könyvtárszobát a könyvtáros mögöttlévő ajtón át - lapozz a 31-re.

19.Az öreg lépcső nyikorogni kezd, amint rálépsz.Megpróbálsz a lehető legóvatosabban lépkedni, deaz ősrégi gerendák csak úgy nyögnek alattad. Azegyik lépcsőfok hirtelen kattan egyet, mintha egyravaszt húzott volna meg valaki. Legnagyobb meg-lepetésedre az összes lépcsőfok lecsapódik! Sima,

meredek lejtőn állsz! Mindent megpróbálsz, denem tudod megtartani az egyensúlyodat, és buk-fencezve zuhansz le a lejtőn. Ha SúlytalanságVarázslatot akarsz alkalmazni, akkor felröpülsz amagasba ebből a veszélyes helyzetből, és a fejedfelett lévő erkélyen landolhatsz. Lapozz a 363-ra.Ha nem varázsolsz, lapon a 254-re.

20.A Majom-Kutya közti veled, hogy sötétedés utánsenki sem lépheti át a Torony küszöbét - másholkell szállás után nézned. Ha rászánod magad,hogy megküzdj velük, lapozz a 288-ra. Ha inkábbelőveszed az erszényedből a kis szikladarabot, ésHamis Arany Varázslatot alkalmazva az ál-aranyröggel megvesztegeted őket, hegy beenged-jenek, lapozz a 96-ra. Ha a Hamis Arany Varázsla-tot alkalmazod, jelöld a Kalandlapon.

21.- Hogy kerülsz erre a vidékre? - kérdi. Elmondod,mi járatban vagy, de óvatosan elhallgatod előleküldetésed igazi célját. Azt tanácsolja neked, hatudsz varázsolni, menekülj erről a helyről. Azok ateremtmények, melyekkel eddig találkoztál, koránt-sem olyan veszélyesek, mint amelyekkel majd aFellegvár Tornyában fogsz találkozni. Elmondjamég, hogy addig nem fogsz a Vár urával találkoz-ni, míg meg nem találod a Prémet. Nyersz 2 SZE-RENCSE pontot a kapott információért, és to-vábbmész. Lapozz a 6-ra.

22.Kinyitod az ajtót, és egy hosszú, sötét folyosóraérsz. Lapozz a 188-ra.

23.Kinyitod az ajtót, és egy hosszú folyosóra érsz,mely egy idő után balra kanyarodik, majd ismétjobbra. Ekkor egy boltívhez érsz, ahonnan tágasszoba nyílik. Belépsz a szobába. Lapozz a 169-re.

24.Megkóstolod a bort, és amíg ízlelgeted, kattanásthallasz. A hang irányába fordulsz, és elszörnyedvelátod, hogy az üvegek maguktól mozognak a reke-szekben. Az egyik üveg lerepül a helyéről, és felédszáll. Közvetlenül a fejed mellett zúg el, és a falhozcsapódva széttörik. Ekkor újabb és újabb üvegrepül feléd; minden irányból üvegek özöne zúdulrád. Csak a Védelem Varázslattal védheted megmagad. Ha van ilyen Varázslat a birtokodban -lapozz a 372-re. Ha nincs - lapozz a 219-re.

25.Az ajtó kinyílik, és egy hatalmas, kör alakú szobá-ban találod magad. Elgondolkodva vakargatod afejedet. A szoba közepén egy kis "szigetet" látsz,melyet széles árok vesz körül. A sziget közepénegy láda áll, fémpántok zárják le. Az árok túl szé-les és túl mély ahhoz, hogy átugorhasd. Bent, köz-vetlenül az ajtó mellett egy kötelet találsz. Egymásik ajtó is nyílik a szobából, épp azzal az ajtóvalszemben, amelyen bejöttél. Mit teszel?

Nem veszel tudomást a ládáról, ésaz árkot megkerülve a másik ajtóhozmész? Lapozz a 206-ra.Erővarázslatot alkalmazol, és átugrodaz árkot? Lapozz a 133-ra.Felveszed a kötelet, és kiagyalszvalami tervet? Lapozz a 239-re.

26.Melyik varázslatot alkalmazod?

A Tűzvarázslatot? Lapozz a 87-re.Az Erőtlenség Varázstatot? Lapozz a 345-re.A Teremtmény HasonmásVarázslatot? Lapozz a 101-re.

Ha egyikkel sem rendelkezel, térj vissza a 304-re,és válassz újra.

27.Mikor az Arany Tallérokat a kezedben tartod, ahárom fura kis teremtmény abbahagyja a hancúro-zást. Lihegve nézik az aranyaidat. Egy láthatatlankéz kiragadja a kezedből azokat, és ledobja nekika földre. Rád néznek, és egy hang azt követeli,hogy még többet adj. Előveszed az Összes AranyTallérodat, és valamennyit a szoba közepére hají-tod. Ekkor a hang így szól: "Jól van, idegen, szíve-sen látunk itt, a MIKek otthonában! Köszönjük azajándékodat. Ha tovább akarsz menni, lépj be aszemközti ajtón, de óvakodj a Gendzsiktől. Soksikert kívánunk az utadon!" Nyertél 1 SZERENCSEpontot a MIKek jókívánsága folytán, és távozol aszemközti ajtón. Lapozz a 206-ra.

28.Egy tűzgolyót varázsolsz a kezedbe. Megállnak, ésfigyelmesen néznek. Feléjük hajítod a golyót. Visí-tani kezdenek félelmükben, s gurulva menekülnekjól látható erőd elől. Még mindig tart a varázs, ésmost három kis tűzgolyót formálsz, majd mindegyi-kükhöz hozzávágsz egyet. Hanyatt-homlok, üvölt-ve gurulnak előled fölfelé a folyosón. Ha mosta baloldali átjáró felé mész - lapozz a 243-ra, ha a jobboldali átjárón mész tovább - lapozz a 2-re.

29.Óvatosan közelítesz az apró emberkéhez. Amikormellé érsz, egyetlen szeme kinyílik, és egyenesenrád néz. A teremtmény szélesen elvigyorodik, majdeltűnik a szemed elől! "Jó reggelt néked!" - szólalmeg mögötted egy csipogó, vékony hang, és ami-kor hirtelen megfordulsz, látod, hogy még mindig

ott vigyorog mögötted. "O’Seamus vagyok, aLeprechaun" - mondja kuncogva, és feléd nyújtja akezét. Elég barátságosnak látszik. Ha te is kezetnyújtasz neki és barátkozni próbálsz vele, lapozz a271-re, ha kardot rántasz ellene, lapozz a 131-re.

30.A vadállat roppant erős. Kardot rántasz, és kezde-tét veszi a harc.

Karomvad ÜGYESSÉG 9 ÉLETERŐ 14

Amikor a negyedik csapást is rámérted a vadállat-ra - lapozz a 241-re.

31.A szoba túlsó végében lévő ajtón át távozol egyrövid folyosóra, amelyet egy faajtó zár le. Lenyo-mod a kilincset, és egy hatalmas terembe jutsz.Lapozz a 169-re.

32.Átlépsz a földön fekvő tetemeken, és a kapuhozmész. Bekiáltasz az őrnek, és amikor közeleg, akapumélyedés sötét szegletébe húzódsz. Megpil-lantja a tetemeket, és odamegy hozzájuk, hogymegnézze, mi történt velük. Ekkor a nyitott kapunát besurransz, és kulcsra zárod. Az őr kinn reked.Lapozz a 251-re.

33.Amikor megpróbálsz felállni, az Ork meg a Goblinmegragad és visszanyom a földre, miközben aTörpe a buzogányával támad rád. Lapozza 213-ra.

34.A kulcs megfordul, és kinyitod a ládát, amelybenegy másik kulcsot találsz, ezúttal egy fényes zöldfémkulcsot. Ha megpróbálod ezzel a kulccsal aharmadik ládikát kinyitni - lapozz a 89-re, ha in-kább távozol a két kulccsal - lapozz a 237-re.

35.Az Illúzió Varázslatra koncentrálsz. Vagy meggyő-zöd, hogy ellenség támadta meg - lapozz a 364-re,Vagy köddé válsz abban a reményben, hogy majda keresésedre indul - lapozz a 246-ra.

36."Ugyan! - mondja a Gark. - Csak nem gondolod,hogy ilyen könnyen becsaphatsz. Dobd el azt asárgaréz vackot!" A teremtmény ráébred, ha egy-szer meg akarod vesztegetni, akkor biztosan egybetolakodó vagy - ami egy Gark részéről meglepőlogikus következtetésre vall! Hatalmas mancsávaljókorát vág rád, úgyhogy elterülsz a földön. Mielőttelájulnál, a következő szavakat hallod a büszke

Gark szájából: "Börtönbe vele!" Lapozz a 234-re.Ne felejts el a Kalandlapról kihúzni egy HamisArany Varázslatot!

37.Lehúzod a bőrt, és a teremtmény hangosan fel-szisszen. Minden feje hátrahúzódik, de továbbra isfigyel. A szoba túlsó végében van egy ajtó; lassanelindulsz felé. A szoba közepén jársz, amikor egyfej ugrik eléd, és kikapja a kezedből a Prémet. Deahelyett, hogy megtámadna, a Hidra visszahúzódika sarokba. Óvatosan elindulsz az ajtó felé. Lapozza 229-re.

38.Az ajtó egy apró kövekkel burkolt, rövid folyosóranyílik. Kissé följebb díszesen faragott ajtó zárja leaz utat. Közvetlenül az ajtó előtt, balra egy oldalfo-lyosó nyílik. Odalépsz az ajtóhoz, és hallgatózol,van-e bent valaki. Amikor a kezed a kilincshez ér,egy hang így szól: "Ne kopogj; lépj be!" Ha bemésza szobába, ahogy kérték - lapozz a 132-re, ha úgydöntesz, hogy nem mész be, hanem a balról nyílófolyosón haladsz tovább - lapozz a 306-ra.

39.Amikor előveszed az Üveget, a Gendzsik felhör-dülnek. "Racknee! - kiáltja egy hang. - Hát vissza-hoztad!" Amikor ezt kimondja, egy láthatatlan kézkikapja az Üveget a kezedből, leteszi a földre ésfelnyitja a tetejét. A Pók-Ember feléd fordul és rádmordul. Kardot rántasz, mert a furcsa állatemberharagosan csápozik feléd. Meg kell vele küzdened:

Pók-Ember ÜGYESSÉG 7 ÉLETERŐ 5

Amikor a Pók-Ember rád méri az első csapást -lapozz a 208-ra. Ha te győzöl, anélkül hogy meg-sebesítene, kardoddal kell megvívnod aGendzsikkel. Lapozz a 248-ra.

40.Rövid idő múlva lassan kinyílik az ajtó, és egypúpos, torz teremtmény jelenik meg előtted. Afogai pudvásak, a haja ragacsos, öltözéke csuparongy. "Igen, uram (hehe, hehe), miben állhatok arendelkezésére?" - kérdi morogva az emberszerűteremtmény. "Várnak odabent" - válaszolod neki,és öntudatosan belépsz az ajtón. Viselkedésedláttán kissé zavarba jön, hebegni kezd, s nem tud-ja, kérdőre vonjon-e vagy sem. "Merre van a foga-dószoba"? - kérded. Kacsintva a bal oldali elága-zás felé mutat, amely a folyosóról nyílik, nem túlmessze tőled. Ha hiszel neki és elindulsz a baloldali elágazás felé, lapozz a 243-ra, ha nem hi-szel ennek az alattomos teremtménynek és a jobboldali elágazást választod, lapozz a 2-re.

41.A. három vénasszony magában morogva, pus-mogva csoszog ide-oda a nagy-nagy rendetlen-ségben. Egyikük halkan vihogva így szól hozzád:"Jól van, idegen, segítünk neked utad során." Jég-hideg tekintettel rád mered, ujjával előbb rád, majda háta mögött levő falra mutat. A szoba elsötéte-dik, furcsa érzés kerít hatalmába, és mikor a sötét-ség eloszlik, már egy másik szobában találod ma-gad. Lapon a 257-re.

42.A lány hunyorít, erre a lángcsóvák eltűnnek. Mitajánlasz föl neki?

Az Ezüst Tükröt? Lapozz a 138-ra.A Hajkefét? Lapozz a 91-re.Az üveget, benne a Pók-Emberrel? Lapozz a 223-ra.

Ha egyik tárgy sincs a birtokodban, bocsánatot kellkérned tőle, amiért elvesztetted az ajándékát, ésvissza kell menned az erkélyre, ahol vagy a kö-zépső ajtóval (lapozz a 64-re), vagy a leghátsóajtóval (lapozz a 304-re) próbálkozz meg.

43.Miután varázsoltál, érzed, hogy enyhül a szorítása.Ereje fokozatosan csökken, majd a szorítása meg-szűnik, hátrazuhan, és zihálva vágódik el a földön.Vesztesz 1 ÉLETERŐ pontot, mert ápolnod kellsérült karodat. Az Erőtlenség Varázslatot húzd ki aKalandlapról. Folytathatod utadat. Lapozz a 14-re.

44.A szoba már nem mozog, és a földre veted ma-gad. A fegyverszekrény zárva van, de te letörheteda lakatot, vagy előveheted a hátizsákodat, és ke-reshetsz benne olyan fegyvert, amit használhatsz.Mit teszel?

Választasz a szekrényből egyfegyvert? Lapozz a 353-ra.Előveszel a hátizsákodból egytárgyat? Lapozz a 277-re.

45.Ha a gyomrod bírja, megkóstolhatsz:

egy darab húst Lapozz a 166-ra.egy gyümölcsöt Lapozz a 313-ra.egy szelet sajtot Lapozz a 253-ra.egy darab kenyeret Lapozz a 97-re.

46.Előrelendíted a karodat, és a varázsló alatt tévőpadlóra mutatsz. Füst és lángnyelvek csapnak föla földről. Rettegett Balthus ijedten hátát, és szemétlehunyja, úgy összpontosít. Amikor kinyitja, a tűz atanítványai között lobog, és Balthus elindul az álta-lad életre keltett lángok felé. Feléd hajít egy maréklángoló földet. Ha lehajolsz, hogy elkerüld - lapozza 195-re, ha elugrasz az útból - lapozz a 74-re.

47.Melyik varázslatot alkalmazod?

A Teremtmény HasonmásVarázslatot? Lapozz a 8-ra.Az Illúzió Varázslatot? Lapozz a 173-ra.A Súlytalanság Varázslatot? Lapozz a 259-re.

Ha egyik sem áll rendelkezésedre, az udvar köze-pén álló szoborhoz kell hátrálnod, és el kell rejtőz-nöd előle. Lapozz a 209-re.

48."Soha" - ordítja a varázsló, miközben előpördül afélhomályból, hogy szembeszálljon veled. Most tereszketsz a félelemtől, mert látod, hogy ő is alakotváltoztatott - olyan teremtménnyé változott, amely

megállíthatja még a Tűz Démonát is. RettegettBalthus ronda boszorkányarcot öltött, haja nyüzs-gő, izgő-mozgó, sziszegő kígyók tömege. Hameghátrálsz e teremtmény elől- lapon a 232-re, haszigonyoddal ráveted magad - lapozz a 199-re.

49.A teremtmény furcsán néz rád, mint aki nem biztosbenne, ki is vagy te tulajdonképpen. Lapozz a 255-re.

50.Lapozz a 164-re.

51.Nagyot suhintasz a kardoddal, de nem találod el ateremtményt. Vagy iszonyúan gyors, vagy testet-len! Fogai a lábadba mélyednek, és kicsordul avéred. Vagy varázslattal kell megvédened magad,vagy szembe kell nézned a biztos halállal. Ha Erő-varázslatot alkalmazol e fura, láthatatlan teremt-mény ellen- lapozz a 301-re, ha Erőtlenség Va-rázslatot alkalmazol - lapozz a 159-re, vagy hanem tudsz, esetleg nem akarsz varázsolni - lapozza 280-ra.

52.Az ajtó kinyílik, te belépsz rajta, s becsapod ma-gad mögött. Nem sokkal később egy hármas el-ágazáshoz érsz, ahonnan az északi folyosón mésztovább. Ezen haladsz jó pár métert, míg egy másikajtóhoz nem érsz. Bentről nevetgélés, mulatozáshangjai ütik meg a füledet. Óvatosan benyitsz egyhatalmas terembe, ahol vagy egy tucat különbözőalakú, méretű és színű teremtmény társasjátékokatjátszik. Amikor belépsz a terembe, egy hang ígyszól; "Nézzétek, ez itt bizonyára Glaz-Doz-Fut!"Ekkor mindenki üdvözöl, és meghívnak, hogyjátssz velük. Valójában vártak valakit, és összeté-vesztettek vele. Ha velük tartasz a játékban - la-pozz a 385-re, ha közlöd velük, hogy tévednek, ésmegpróbálsz eljutni a terem túlsó végében lévőajtóhoz, lapozz a 227-re.

53."Mihez kezdjek ezekkel a bogyókkal?- kérdi nevet-ve. - Hisz az étvágyam a testemmel együtt meg-halt!" Amikor közelebbről megnézed, látod, hogyegy női Szellemmel van dolgod. Feléd libben alevegőben. Lapozz a 194-re.

54.Átvizsgálod a hátizsákodat. Mit veszel elő belőle?

A Kenőcsös Tégelyt? Lapozz a 287-re.A Zsebszerkentyűt? Lapozz a 160-ra.Arany Tallérokat? Lapozz a 27-re.

55.Egy ideig mész a folyosón, amely jobbra kanyaro-dik és hirtelen véget ér. Vagy visszatérsz az el-ágazáshoz, és egy másik folyosón haladsz tovább- lapozz a 249- re, vagy más titkos átjárókat kere-sel - lapozz a 10-re.

56.A Fekete Elf sovány és toprongyos. Megkérdi,vajon vendég vagy-e vagy kalandor. Azt válaszo-lod, hogy vendég vagy, és azért jöttél, hogy meg-vizsgáld híres Borospincéjének a borát. Némibüszkeséggel megmutatja neked a borosüvegeket,melyeket ura, Rettenetes Balthus számára őriz itt.Azt állítja, hogy közülük néhány varázserővel bír.

Felajánlja, hogy kóstold meg a borát. Melyiketkóstolod meg?

A Vörösbort? Lapozz a 120-ra.A Fehérbort? Lapozz a 163-ra.A Rosét? Lapozz a 334-re.Visszautasítod az ajánlatát és továbbmész? Lapona 95-re.

57.Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Ha SZEREN-CSÉD van, lapozz a 150-re. Ha nincs SZEREN-CSÉD, lapozz a 233-ra.

58.Amikor belépsz, a Gremlinek izgatott szárnycsap-kodásba, sipítozásba kezdenek, majd elröpülnekmelletted, s kiszállnak az ajtón, bele az éjszakába.Egyedül maradsz a kehellyel. Iszol-e? Ha igen,melyik italt választod?

Az átlátszót? Lapozz a 298-ra.A pirosat? Lapozz a 267-re.A tejszerűt? Lapozz a 92-re.

Ha úgy döntesz, hogy inkább távozol és tovább-mész a Fellegvárba - lapozz a 156-ra.

59.Megriadnak az ajándékodtól, és a szoba egyiksarkába futnak, ahol elrejtőznek az ágyak alatt.Furcsállod a viselkedésüket, a földön hagyod atégelyt, és elindulsz a szoba túlsó végében lévőajtó felé. Lapozz a 140-re.

60.A teremtmények gyanakodni kezdenek, amikorlátják, hogy mennyire érdeklődsz. A Törpe talpraszökken, és meglengeti a levegőben a kezébenlévő bunkósbotot. A Goblin és az Ork karddal tá-mad rád. A Goblin barátnője visítva hátrál, míg atöbbiek rád rontanak. Meg kell küzdened velük.Melyik varázslatot alkalmazod?

A Súlytalanság Varázslatot? Lapozz a 33-ra.Az Illúzió Varázslatot? Lapozz a 295-re.

Ha nem akarsz varázsolni, megküzdhetsz velük akardoddal - lapozz a 213-ra.

61.Kardoddal támadsz. A Devlin megáll… majd rádtámad! Rávágsz a kardoddal, de nem tudod meg-sebesíteni a teremtményt, amely maga alá gyűr.Lángoló teste égeti a bőrödet, és már haldokolsz.De ö nem tágít, és a kínoktól elveszted az eszmé-letedet. A földre zuhansz, ahonnan már soha

többé nem kelsz fel. A Devlin lehajol hozzád, hogymeggyőződjön róla, égési sérüléseid valóban halá-losak-e. Végül is te leszel a Fekete Torony te-remtményeinek vacsorája…

62.Miután harcképtelenné tetted a Vízköpő Sárkányt,úgy döntesz, hogy megnézed, mi van a teremt-mény szobortalapzatában. Tedd próbára a SZE-RENCSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, magaddalviheted a 10 Arany Tallért tartalmazó erszényt atalapzatból. Ha nincs SZERENCSÉD, nem tudodkinyitni a talapzatot képező dobozt. Hagyd el aszobát - lapozz a 140-re.

63.A tartalomjegyzékhez lapozol, és megnézed, há-nyadik oldalon van az, amit keresel. Amikor azadott oldalt felütnéd, meglepetten látod, hogy vala-ki kitépte! Lapozz vagy a Calacormok fejezetre -263, vagy nézd meg a MiKek címszót - 135.

64.Az ajtónál hallgatózva bentről csikorgó, nevetgélő,civakodó hangokat hallasz. Lenyomod a kilincset,és az ajtó kinyílik. A szoba ragyogó színekbenpompázik. Egy kis emeletes ágy áll az egyik sa-rokban, és a földön elszórva különböző állatfigurákbábui hevernek. A jobb oldali falnál egy hatalmasláda áll, mellette egy ajtót látsz. A szoba közepéna földön három apró teremtményt pillantasz meg,akik furcsán néznek rád. Emberformájúak, de abőrük színe zöld, a fülük hegyes, a szemük ferdevágású. Hogyan közelítesz hozzájuk? Mit teszel?

Kardot rántasz, hogy rájuktámadj? Lapozz a 286-ra.Megnézed hátizsákodat, mit tudnálnekik ajándékozni? Lapozz a 3-ra.Magabiztosan átvágsz a szobán a ládamellett lévő ajtóhoz? Lapozz a 366-ra.

65.Térdre rogysz előtte, és meghajolsz. Most márvalóban ő a te urad. Küldetésed itt véget ér, meg-buktál!

66.Egymásra néznek, és karattyolnak valamit. Egyi-kük előrelép, kezében egy kis kockát tart, mely egydarab kenyérre vagy süteményre hasonlít. Kérésé-

re a szádba teszed és rágni kezded. Amikor lenye-led, ismét erősnek érzed magad. ÜGYESSÉG ésÉLETERŐ pontjaid visszaállnak a Kezdeti értékük-re, és nyersz 1 SZERENCSE pontot is. Megkö-szönöd neki az ételt, megköszönöd a kedvességü-ket, és elindulsz az ajtók felé. Lapozz a 270-re.

67.Elkezded a harcot a teremtménnyel. Az első csa-pásod szerencsés, hat feje közül eltalálod az egyi-ket. A másik öt azonban tovább támad, és legna-gyobb rémületedre a lekaszabolt fej helyébe két fejnő egyszerre. Az egyik fej mélyen a karodba váj.Vesztesz 4 ÉLETERŐ pontot. A kardod itt valóbannem sokat ér. Ha Teremtmény Hasonmás Varázs-latot alkalmazol - lapozz a 143-ra, ha a hátizsá-kodból veszel elő valamit - lapozz a 226-ra.

68."Hogy melyiket választanám?- kérdi tűnődve. -Lássuk csak… én nem választanám azt, amelyikkettővel balra nyúlik a vörösréz kincses ajtótól,sem azt, amelyik a bronzkilincsestől Jobbra nyú-lik." Te melyiket választod?

Azt az ajtót, amelyen a sárgarézkilincs van? Lapozz a 207-re.a vörösréz kilincs van? Lapozz a 22-re.a bronzkilincs van? Lapozz a 354-re.

69.A teremtmény nem túl beszédes, de arra azértrájössz, hogy igen veszélyes helyzetben a FeketeTorony legmélyén vagy, ahonnan valószínűleg

soha nem szabadulsz ki, hacsak be nem csapod aGendzsiket. Amikor Rettegett Balthus után érdek-lődsz, nem kapsz választ. Jobban teszed, ha Va-rázsolsz egyet, hagy kiszabadulj börtönödből. La-pozz a 193-ra.

70.Felemelkedsz a levegőbe, így kivéded a döfését,de a teremtmény elég kitartó, és nem tudsz el-szállni fölötte az ajtóig. Végül megszűnik a Varázs-lat, és ismét ki kell állnod ellene. Mit teszel?

Erőtlenség Varázslatot alkal-mazol? Lapozz a 307-re.Erővarázslatot alkalmazol? Lapozz a 264-re.Kardot rántasz? Lapozz a 325-re.

71.Kivont kardoddal rávágsz a csápra. A csáp nemúgy fog harcolni ellened, mint ahogyan azt általá-ban a teremtmények teszik, hanem megpróbálbehúzni abba a mély lyukba, mely körülötte tátong.Nem kell dobnod, hogy megállapítsd a csáp TÁ-MADÓEREJÉT, az ugyanis 15, és az ÉLETERŐpontja is adott: 2. A harc menetét a könyv elejénlévő játékszabályban leírtak alapján dobókockávalállapítsd meg, de abban az esetben, ha a sajátTÁMADÓERŐD sokkal kevesebb, mint 15, egyet-len pontot se vonj le ÉLETERŐ pontjaid számából.Mindazonáltal ha 3 Fordulóban nem sikerül le-győznöd a teremtményt, akkor ő úgy győz le, hogybehúz a fészkébe, s ezzel kalandodnak vége sza-kad. Ha viszont te győzöl, akkor lefejtheted a csá-pot a lábadról, és továbbmehetsz a Fekete Toronyfőbejáratához. Lapozz a 218-ra.

72.A szerencse nincs veled. Elég volt egyetlen pillan-tást vetned a kígyófejű teremtményre, hogy sorsodmegpecsételődjék. Kínodban felordítasz, amikorérzed, hogy végtagjaid elnehezülnek és mozdulniis alig bírsz. Amikor Gorgon rád veti merev tekinte-tét, elveszted az egyensúlyodat - és a földre zu-hansz. Megkövült tested összetörik, és apró dara-bokban fekszik Rettegett Balthus lábai előtt. Külde-tésed nem járt sikerrel.

73.Vagy megpróbálsz megszabadulni a Kloáka Kígyó-tól, vagy Varázslattal távolítod el magadtól. Hamegküzdesz vele:

Kloáka Kígyó ÜGYESSÉG 6 ÉLETERŐ 7

Ha te győzöl - lapozz a 112-re.Ha Erővarázslatot akarsz alkalmazni, adj hozzá 3-at TÁMADÓERŐD pontjaihoz. Ha Tűzvarázslatotakarsz alkalmazni - lapozz a 282-re.

74.Amikor elugrasz, a varázsló tekintete követ - és atűzgolyója is utánad repül! A melleden talál el, ésledönt a lábadról. Ez 4 ÉLETERŐ pontodba kerül.Ha még mindig életben vagy, ellentámadást indít-hatsz: varázsolhatsz valami mást. Lapozz a 377-re.

75.Belépsz az ajtón, becsukod magad után, és várszegy percet. Közeledő léptek zaját hallod, melyekmár elérik az ajtót. Érthetetlen pusmogást hallaszaz ajtó túloldaláról, majd a hangzavar elül, és is-mét léptek zaját hallod, de ezúttal távolodó lépte-két. Becsöngetsz a komornyiknak. Lapozz a 40-re.

76.Miközben előveszed a Bogyókat a hátizsákodból,Rettegett Balthus varázslással van elfoglalva. Fel-néz, és kitör belőle a nevetés. "Álombogyók! - kiált-ja. - Mire vársz, mit tegyek? Dugjam őket a szám-ba?" Csettint egyet az ujjával, és a varázslatamegelevenedik. Lapozz a 191-re.

77.Rettegett Balthus meglepetten nézi fölényedet."Úgy! - kiált fel. - Azt hiszed, erősebb vagy, mint atöbbiek, mi?" Cselekedj gyorsan! Varázsolj ellene!Melyik varázslatot alkalmazod?

A K.É.K. Varázslatot? Lapozz a 187-re.A Tűzvarázslatot? Lapozz a 46-ra.A Teremtmény HasonmásVarázslatot? Lapozz a 349-re.Ha a fent említettek közül egyik varázslattal semrendelkezel, vagy úgy döntesz, hogy nem vará-zsolsz, lapozz a 355-re.

78.Szemével követ, amint az ablakhoz mész. Tanít-ványai elfehérednek. Hátraveti a fejét, szemét egypillanatra behunyja és felsóhajt. Fejét hirtelen elő-rehajtja, és csillogó ezüst színűvé változott szemé-vel rád pillant! Hipnotizál a tekintetével, gyorsankell cselekedned. Mit teszel?

Elbújsz az egyik függönymögött? Lapozz a 324-re.Lerántod az egyik függönyt, és ráborítoda fejére? Lapozz a 124-re.Átkutatod a hátizsákodat, hogy megnézd,nincs-e benne valami használ-ható? Lapozz a 277-re.

79.Az udvar túlsó sarkában különös bokrot látsz,melynek ágai összecsavarodva meredeznek,mintha haldokolnának. A bokor levelei gyémántformájúak, alattuk apró, lapos, tabletta alakú bo-gyók látszanak. Ha akarod, magaddal vihetsz belő-lük néhányat az utadra. Óvatosan menj tovább afal mentén a Fellegvár főbejárata felé. Lapozz a218-ra.

80.Amikor átugrod az asztalt, a varázsló megpördül asaját tengelye körül. Megbotlasz, és elvágódsz aföldön, amikor látod, hogy nálad sokkal veszedel-mesebb teremtménnyé változott. Arca - gonoszboszorkányé, haja kígyók tömege, melyek teke-redve sziszegnek feléd. Ha folytatod ellene a küz-delmet - lapozz a 199-re, ha meghátrálsz - lapozza 232-re.

81.A Majom-Kutya nevetve mondja, hogy Kylltroglusta semmirekellő, és nem érdemli meg, hogymegvédd. Megkönnyebbülten sóhajtasz fel, amikorvisszamegy és odakiált a kapuőrnek. Egy pillanatmúlva megjelenik a kapuőr, kinyit egy kis ajtót ésbeenged. Lapozz a 251-re.

82.Bezuhansz az árokba. Esés közben kétségbeeset-ten próbálsz megkapaszkodni a peremében, denem jársz sikerrel. Bukfencezve zuhansz a mély-be, és a földhöz csapódva azonnal meghalsz. Kül-detésed nem járt sikerrel, elbuktál!

83.A férfi kereskedő. Azt mondod neki, hogy te is azvagy, és elbeszélgetsz vele a fekete toronybeliárakról meg a haszonról. A férfi elmondja, hogy őmég sohasem mehetett a földszintnél följebb aFellegvárban, mivel a kereskedőket ott igencsakutálják. Elbúcsúzol tőle és továbbmész. Lapozz a245-re.

84.Amint a polcokat vizsgálod, a hátad mögül mozgo-lódást hallasz. Épp jókor fordulsz meg, mert fel-fegyverzett, ugrásra kész Ork-szerű teremtményekjelennek meg mögötted, egyik a másik után. Felédigyekeznek és körülvesznek. A legmagasabb egé-szen közel hajol az arcodhoz, és a szemed közéfúj. A szoba forogni kezd, és eszméletlenül zu-hansz a földre. Lapozz a 234-re.

85.Miután Varázsoltál, várj, amíg egy tűzgolyó megje-lenik a fáklyád végében. A fáklya pislákoló fényé-ben egy ajtót látsz a szoba túlsó végében, amelyazonban rögtön el is tűnik. A Gendzsik megintkinevetnek, amiért hiába próbálsz túljárni az eszű-kön. Hatalmas ütés éri a fejedet, és ismét a földrezuhansz. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot. Mit teszel?

Illúzió Varázslatot alkalmazol? Lapozz a 395-re.Előveszel valamit a hátizsá-kodból? Lapozz a 322-re.Kardot rántasz? Lapozz a 248-ra.

86.Miután varázsoltál, a két teremtmény döbbentenfigyeli, amint a levegőbe emelkedsz és a fejűkfölött elszállva átröpülsz a kapu és a Fellegváratkörülvevő fal fölött. A kapu túloldalán érsz földet,és körülnézel. Lapozz a 251-re. De vigyázz! Bizto-san riasztani fogják az őrséget. Kalandlapodról nefelejtsd el kihúzni a Súlytalanság Varázslatot.

87.Hatalmas tűzgolyót varázsolsz a kezedbe, és ateremtmény felé hajítod. Nincs hatása! A VízköpőSárkány behúz neked egy nagyot, és az ütés lete-rít. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot. Jobb, ha békénhagyod ezt a fenevadat, és inkább kimész a szo-bából. Próbálkozz meg a középső erkélyajtóval!Lapozz a 64-re.

88.Az ajtó rendkívül erős, de kissé enged, ahogy neki-feszülsz. Annyiszor veselkedhetsz neki az ajtónak,ahányszor csak akarsz. Minden kísérlet előtt dobjegy kockával. Ha 6-ost dobsz, sikerrel jársz - la-pozz a 292-re. Viszont minden sikertelen kísérletután vesztesz 1 ÉLETERŐ pontot. Ha nem ezzel amódszerrel akarod kinyitni az ajtót, úgy megpró-bálkozhatsz az Erővarázslattal - lapozz a 170-re,vagy a középső ajtóval - lapozz a 64-re, esetleg azerkély túlsó végében lévő ajtóval - lapozz a 304-re.

89.A kulcs elfordul a zárban, a lakat kipattan, és fel-emeled a láda tetejét. A ládában egy üvegkancsóttalálsz, amelyben egy pók van. Ez azonban nemközönséges pók; ennek öregember-arca van. Be-szél hozzád, de nem érted, mit mond. Zajt hallasza hátad mögül, riadtan megfordulsz, és látod, hogyaz ajtó, melyen bejöttél, lassan kinyílik. Beteszed akancsót a zsákodba, és a másik ajtóhoz rohansz.Lapozz a 237-re.

90.A folyosó egyre szélesedik, és most már a höm-pölygő folyó mentén mész. Éppen előtted egy nőruhát mos. Mögötte egy kosárban nagy halommosnivaló van, a kötélen kezeslábasok száradnak.Mit teszel?

Kardot rántasz és a nőretámadsz? Lapozz a 176-ra.Üdvözlöd, és megpróbálsz elbeszélgetnivele? Lapozz a 21-re.K.É.K. Varázslatot alkalmazol, hogymegtudd, ki ő? Lapozz a 329-re.

91.Ránéz az ajándékra, amit felkínálsz neki, és elke-rekedik a szeme. "Hadd nézzem" - mondja paran-csoló hangon. Kezedben a hajkefével óvatosanodalépsz hozzá. Kikapja a kefét a kezedből, ésnéhány percig gyönyörködve nézegeti. "Ez való-ban remek munka!" - mondja, miközben fölkel azágyból és megáll a tükör előtt. Amint a haját keféli,az szokatlan fénnyel, lágyan sugározni kezd. Any-nyira elbűvöli az ajándékod, hogy most észrevétle-nül kisurranhatsz a hátsó ajtón. Ha akarod, ma-gaddal viheted az Arany Prémet, amely az ágyonfekszik. Tedd próbára a SZERENCSÉDET! HaSZERENCSÉD van, le tudod kapni a Prémet azágyról, és elhagyhatod a szobát - lapozz a 140-re.Ha nincs SZERENCSÉD, mindaddig Tedd próbáraa SZERENCSÉDET, amíg végül is SZERENCSÉDlesz. Vagy ha nem kedvez neked a SZERENCSE,hagyd ott a Prémet, és menj ki a szobából - lapozza 140-re.

92.A tejszerű folyadék illata édeskés. Belekortyolsz,és vihogni kezdesz! Még egy korty és, ki tudja,miért, kitör belőled a nevetés! Nem kétséges, a kisGremlinek nagyon élvezik a dolgot. Kissé kóválygófejjel, jókedvűen hagyod el a termet, és folytatodaz utat a Fellegvár felé. Lapozz a 156-ra. Nyertél 2ÉLETERŐ pontot, amiért ilyen üdítő élménybenvolt részed.

93.Becsukod magad mögött az ajtót, aztán megnézedaz üvegcsét. Az üvegben Lókörömfű-eszencia van,amely nagyon hasznos a kőemberek támadásávalszemben. Úgy gondolod, hogy még hasznát vehe-ted, és ezért óvatosan a hátizsákodba teszed.Továbbmész a folyosón, amikor egy másik ajtóhozérsz, mely kinyílik, és egy tágas szobába lépsz.Lapozz a 169-re.

94.Érzed, hogy növekszik az erőd. Válladdal nekiron-tasz az ajtónak… de az meg sem moccan! Zúzó-dásaid miatt 1 ÉLETERŐ pontot vesztesz, és han-gosan kopogsz, hogy az őr kijöjjön. Lapozz a 118-ra.

95.A Borospince végében egy faajtó van. Megpróbá-lod kinyitni. Hosszú folyosóra jutsz. Lapozz a 367-re.

96.Elfogadják az ajándékodat, és odaintik a kapuőrt,aki a rácsba beépített kis ajtót kinyitva beenged.Otthagyod őket, hadd marakodjanak az AranyTalléron. Lapozz a 251-re.

97.A kenyér elég íztelen és száraz. De olyan száraz,hogy iszonyúan megszomjazol utána! Ajkad kiszá-rad, és kétségbeesetten kutatsz a szobában vala-mi innivaló után, de nem találsz semmit, amivelszomjadat olthatnád. 1 ÜGYESSÉG pontot vonj lemagadtól mindaddig, amíg nem találsz valamiihatót (nem feltétlenül kell meginnod a folyadékot -csupán arra van szükség, hogy az ital ott legyen aszobában). Most, ha akarod, elhagyhatod a szo-bát. Ha a bal oldali ajtón át mész ki - lapozz a 13-ra, ha azon, amelyik pontosan szemben van azzalaz ajtóval, melyen bejöttél - lapozz a 281-re.

98.A feléd közelítő Gólem lomha mozgású teremt-mény, és így könnyedén eléred a ládikókat. Átko-zódsz, amikor látod, hogy mind zárva van. Miköz-ben a zárakkal bajlódsz, a Gólem egyre jobbanmegközelít. Mit teszel?

Kardot rántasz, hogy megküzdja teremtménnyel? Lapozz a 303-ra.Tűzvarázslatot alkalmazol? Lapozz a 4-re.Teremtmény Hasonmás Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 190-re.Otthagyod a ládikódat, és az ajtófelé rohansz? Lapozz a 237-re.

99.Ha a bal oldali ajtón mész be - lapozz az 52-re, haa jobb oldali ajtón mész be - lapozz a 38-ra.

100.Van Súlytalanság Varázslatod? Ha igen; jó lesz,ha alkalmazod, hogy ki tudj jönni a veremből. Haígy teszel, folytathatod az utat a fal mentén azudvar végébe - lapozz a 79-re. Ha ezt a varázsla-tot nem alkalmazod, lapozz a 276-ra.

101.A teremtmény hasonmása kettőtök közé áll. Pa-rancsodra kezdetét veszi a küzdelem.

Vízköpő Sárkány ÜGYESSÉG 9 ÉLETERŐ 10

Ha az általad életre keltett teremtmény győz - la-pozz a 62-re. Ha a te Vízköpő Sárkányod veszít,eldöntheted, hogy egymagadban is megvívsz-e ateremtménnyel, vagy inkább elhagyod a szobát, ésmegpróbálkozol a középső erkélyajtóval. Lapozz a64-re.

102.Tetszik nekik a kérésed. Hárman az egyik társuk-hoz fordulnak. Az szemmel láthatóan ellenkezik,mégis leemeli a nyakában lógó amulettet. "Ez -mondja - Bűvös Amulett. Fémből van ugyan, debeleépítettek egy Fény Ékkövet. A Gendzsik félnekettől a talizmántól, és mindenfélét kiagyalnak majd,csak hogy elveszítsd. Régóta büszke tulajdonom etárgy, de minket, Leselkedőket arra köteleznek azisteneink, hogy segítséget nyújtsunk, így nekedadom." Megköszönöd és a nyakadba akasztod aBűvös Amulettet. Most elhagyhatod a szobát, de

mivel úgy érzed, lekötelezett ezzel a nagy aján-dékkal, te is adhatsz neki valamit. Ha van AranyTallérod, döntsd el, hányat adsz neki, és húzd ki aKalandlapról - lapozz a 183-ra. Ha aranyad nincs,de valamilyen műtárgyat adsz neki, amit utad so-rán szereztél, jelöld a Kalandlapon, és lapozz a396-ra. Ha nem tudsz vagy nem akarsz ajándékotadni neki cserébe - lapozz a 270-re.

103.Varázsolsz, de nem történik semmi! Egyre lejjebbés lejjebb zuhansz a Toronyból, míg végül a föld-höz csapódsz. Az ijesztő teremtmények megfosz-tottak Varázslataidtól, és most az életerődtől is.Küldetésed nem járt sikerrel, elbuktál!

104.Lenyomod a kilincset, mely enged. Az ajtó csaknehezen nyílik. Egy lakószobaszerűségbe jutsz,melyben asztalok, székek és polcok vannak, afalakon meg állatfejek. A földön puha gyapjúsző-nyeg hever. Az egyik állatfej hirtelen feléd fordul ésrád néz. Valamilyen kutya ez, mely hangosan

ugatva figyelmeztet nemcsak téged, hanem min-den cimboráját, aki hallótávolságon belül van. Mi-közben ezt a kutyafejet nézed, nem veszed észre,hogy a szőnyeg felemelkedik a földről és felédrepülve elsuhan a füled mellett. Épp jókor fordulszmeg, mert az egyik szék lassan magas férfivá vál-tozik. "Mit keresel itt?" - mordul rád. Mit teszel?

Megpróbálsz beszélni vele? Lapozz a 266-ra.Varázsolsz egyet? Lapozz a 310-re.Hátizsákodban fegyvert vagy valamilyenajándékot keresel? Lapozz az 54-re.Gyorsan elhagyod a szobát, és megpróbál-kozol egy másik ajtóval? Lapozz a 25-re.

105.A bor elég keserű, és amikor megkóstolod, szinteég a szád. Kiköpöd a földre, és legnagyobb meg-döbbenésedre lángnyelvek csapódnak ki ajkaidközül! Ha akarod, magaddal vihetsz egy keveset aborból, és Tűzvarázslat helyett alkalmazhatod ott,ahol a Tűzvarázslat lehetősége fennáll. A mennyi-ség egyszeri használatra lesz elegendő. Előrein-dulsz az ajtó felé, mely a Pince mélyére vezet.Lapozz a 95-re.

106.Ismét felnevet, és közli veled, hogy kedvét leli adühöngő emberekben. Vidáman kísér el néhányméteren át. Nehezen tudsz szót érteni vele. Hirte-len a távoli félhomályban észrevesz valamit, ésodaszökken, hogy megnézze, mi az. Ezalatt lehe-tőséged nyílik rá, hogy a Fellegvár főbejáratáhozmenj. Lapozz a 218-ra.

107.A hurokban 1, 2, 3 vagy 4 fejet számlálsz meg. Afejek szabadulni akarnak, de a teremtmény egyrecsak közeledik. Pánikba esel, nem tudod, mit te-gyél. Lapozz a 184-re.

108.Megragadod a kötelet, hátralépsz, és nagy lendü-letet veszel, hogy átugorhasd a büdös folyót. Akötél hirtelen elszakad, és magától kezd mozogni!Gyorsan visszaugrasz a földre. A kötél rád zuhanés köréd tekeredik. Ekkor veszed észre, hogy eznem kötél, hanem valóban egy hosszú KloákaKígyó, mely tested és nyakad köré tekeredett.Lapozz a 73-ra.

109.A teremtmény nekifeszül Védelem Varázslatodpajzsának. Riadtan látod, hogy olyan erős, hogyátszakítja! Máris rád veti magát, és most kardotkell rántanod! Lapozz a 30-ra.

110.Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Ha SZEREN-CSÉD van, egy másik nevet választasz, amelyikismerősen cseng a fülüknek, és odakiáltanak akapuőrnek, aki végül is megjelenik és beenged.Lapozz a 251-re. Ha nincs SZERENCSÉD, ezismét sikertelen találgatás volt, és tüzelésre készfegyverrel közelednek feléd. Meg kell küzdenedvelük! Lapozz a 288-ra.

111.Sikerült elfordítanod a tekintetedet a teremtmény-ről, és most visszamész a sarokba, ahol kezeddeleltakarod az arcodat. De vajon mit tehetsz? Havan egy Fényes Ezüst Tükröd, előveheted a háti-zsákodból és odanyújthatod a varázslónak - lapozza 347-re. Ha Ilyen tükröd nincs - lapozz a 153-ra.

112.Kiszabadítod magad a döglött Kloáka Kígyó testé-nek szorításából, és megpróbálsz átjutni a vízen.Minden veszély nélkül átjutsz, de alig várod, hogyvégre megfürödhess! Továbbmész a folyosón,amíg egy elágazáshoz nem érsz, melyen vagyegyenesen mehetsz tovább, vagy balra kanyarod-hatsz. Ha balra fordulsz - lapozz a 212-re. Haegyenesen mész tovább - lapozz a 367-re.

113.Erőtlenség Varázslatot alkalmazol a varázslóvalszemben. Megáll és rád néz. Arckifejezése fájdal-massá válik, és remegni kezd a válla. Valami ször-nyű belső nyugtalanság lesz úrrá rajta. Ha megvá-rod, mi történik - lapozz a 388-ra, ha kardot rán-tasz és rátámadsz - lapozz a 145-re.

114.Rámutatsz a csáp búvóhelyére, és varázsolsz.Füstgomolyag és fénynyaláb tör fel a földön lévőlyukból. Remegés fut végig a csápon, és szeren-csére elereszt szorításából. Amikor visszahúzódika földbe, megdörzsölöd a lábadat, hogy vérkerin-gésed ismét elinduljon, majd továbbmész a Felleg-vár főbejárata felé. Ne felejtsd el Kalandlapodrólkihúzni a Tűzvarázslatot, és lapozz a 218-ra.

115.Helyzeted nem jó. Rettegett Balthus egyre köze-lebb jön hozzád, és már-már elér. Lapozz a 373-ra.

116.Szupererős kezeddel megragadod a fogantyút ésmeghúzod, de az a kezedben marad. Öklöddelvágsz az ajtóra. A fa megreped, majd beszakad,és így lehetőséged nyílik rá, hogy a résen át be-juss a szobába. Lapozz a 210-re.

117.Amikor előrántod a fegyveredet, a varázsló is eztteszi. Túl közel vagytok egymáshoz ahhoz, hogybármelyikőtök is varázsolni tudjon, így aztán kény-telen vagy megvívni vele életed legnehezebb csa-táját. Lapozz a 337-re

118.Az ajtó kinyílik, és hatalmas, vadállatnak látszóteremtmény lép ki rajta. Homlokából éles szarvmered előre, testét páncél bontja. Morogva kérdi,mi járatban vagy, és követeli, hogy mondd meg ajelszót, mielőtt beeresztene. Tudod a jelszót? Haigen, lapozz a 273-ra. Ha nem, cselhez kell folya-modnod - lapozz a 198-ra.

119.Szembefordulsz a hatalmas varázslóval, de nyomavész! Hátranézel, és látod, hogy támadásra ké-szen áll mögötted, éles tőrrel a kezében. Megpró-bálsz elugrani, de már késő… A tőr markolatigmélyed a hátadba… Küldetésed nem járt sikerrel,elbuktál.

120.Megkóstolod a bort és bólintasz. Zamata valóbanfelüdít. Kortyolsz még egyet, és érzed, hogy kisséelbódulsz. Nyersz 2 ÉLETERŐ és 3 SZERENCSEpontot, amiért ily remek italra leltél. Köszönetetmondasz az Elfnek, és továbbmész - lapozz a 95-re.

121.Amint az ajtó felé rohansz, az hirtelen kinyílik: Nembírsz megállni, és szinte bezuhansz a szobába,majd hirtelen megbotlasz és bukfencezve meg-állsz. Vesztesz 1 ÉLETERŐ pontot, mert felsérteda térdedet a köves padlón. Lapozz a 257-re.

122.Apró cselhez folyamodsz, hogy becsapd, de nemdől be neked. Nem enged tovább, ezért varázsol-nod kell valamit! Lapozz a 47-re.

123.Koncentrálsz, és Calacorm képmása jelenik meglelki szemeid előtt. Egy kígyókkal teli tálat látsz,aztán egy hasonló teremtményt, akinek szürkésbőre van - valószínűleg a nősténye -‚ majd nagyonelégedetten szemlélsz egy falhoz kötözött szeren-csétlen teremtményt, akinek a lábujjait égő fáklyá-val csiklandozzák. Majd ismét a kígyókkal teli tálatlátod. Nyilvánvaló, hogy ez a teremtmény a sajátnyomorult kis életének apró örömein kívül nemigentud másra gondolni, ezért nem fogsz tőle túl sokatmegtudni arról, hogyan is lehetne innen megme-nekülni. Inkább próbálkozz meg egy Hamis AranyVarázslattal - lapozz a 211-re, vagy egy IllúzióVarázslattal - lapozz a 35-re. Ha egyikkel semrendelkezel - lapozz a 283-ra.

124.Amint lehullik a függöny, nappali fény árasztja el aszobát. Rájössz, hogy teljesen elvesztetted azidőérzékedet, mióta beléptél a Fellegvárba. A nap-sütés nagy megkönnyebbülés számodra a sötét-ség birodalmában eltöltött sok-sok óra után. Egy

tompa puffanás hangjára ellenfeled felé fordulsz. Aföldön fekszik elterülve. Amikor odalépsz hozzá,velőtrázó ordítást hallat! "A függöny!… Te őrült!…"- zihálja elfúló, haldokló hangon. A nappali fény,amit beengedtél a szobába, szemmel láthatóanrohamosan csökkenti az erejét, és elkeseredettenpróbál a félhomályba kúszni. De túl gyenge ahhoz,hogy messzire jusson - s arccal a földre bukik.Lapozz a 400-ra.

125.Amikor futásnak eredsz, ki tudja, honnan, háromnyílvessző süvít el melletted. Tedd próbára aSZERENCSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, nemtalálnak el, és eléred a szobrot, amely mögött vé-delmet találsz. Ha nincs SZERENCSÉD, az egyiknyílvessző belefúródik a karodba, és 5 ÉLETERŐpontot vesztesz, még mielőtt eléred a szobrot.Lapozz a 209-re.

126.Nagy rémületedben egy percig gondolkozol. Előt-ted a folyosó két szárnya. Miközben azon töröd afejedet, jobbra menj-e vagy balra, három teremt-mény bukkan fel a bal oldali folyosón. Későbbmeglátod, nem felel meg teljesen a valóságnak,hogy "léptek" zajának gondoltad a hangokat, ame-lyeket hallottál. Lapozz a 316-ra.

127.Felemeli a fejét, és kiált valamit a levegőbe. Meg-állsz, és látod, amint a száradó ruhák a kötélensuhogni kezdenek és szerteszét repülnek a lég-ben. A szárítókötéltől elszabadulva számos ruha-darab röppen feléd, és amikor a közeledbe érnek,

látod, hogy a ruhákban hosszúkás halálarcú szel-lemek vannak. "Védjetek meg, fiaim és lányaim!"kiáltja a nő, erre az összes ruhadarab körülzár.Néhány meglengeti feléd a ruhája ujját, és úgymegcsipked, hogy gáj. Két ruhaujj a nyakad köréfonódik, és úgy megszorít, hogy szinte alig kapszlevegőt. Hadonászni kezdesz a kardoddal, de nemsok kárt teszel a Szellemekben. Szorításuk egyreerősebb, ezért vagy varázsolnod kell, hogy meg-szabadulj tőjük, Vagy fel kell ajánlanod valamit anőnek a hátizsákodból. Mit teszel?

Felajánlasz neki néhányKis Bogyót? Lapozz az 53-ra.Felajánlod neki az EzüstTükröt? Lapozz a 387-re.Tűzvarázslatot alkalmazol? Lapon a 240-re.

182.Amikor a Varázslat hatni kezd, különböző gondola-tok villannak át az agyadon, ugyanazok a gondola-tok, amelyek a teremtménynek is eszébe jutnak. Ateremtmény egyrészt attól fél, hogy elaludt a poszt-ján és beengedett egy betolakodót, másrészt fur-csa tisztelettel gondol egy díszes Hajkefére, melyvalahol ott van a szobában. Ennél többet nemtudsz kiolvasni a gondolataiból, és most védekez-ned kell a támadásával szemben. Mit teszel?

Kardot rántasz? Lapozz a 336-ra.Hamis Arany Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 36-ra.Teremtmény Hasonmás Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 262-re.Erőtlenség Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 152-re.

129.Egy ideig erőlködsz, hogy kinyisd a ládikót, de azmeg sem moccan. Előrántod a kardodat, és azzalpróbálod meg kinyitni, de csak a kardod éle csor-bul ki. Vonj le magadtól 1 ÜGYESSÉG pontot.Nem tudod kinyitni a ládikót. Mit teszel?

Megpróbálod kinyitni az elsőládikót? Lapozz a 260-ra.Megpróbálod kinyitni a harmadikládikót? Lapozz a 370-re.Otthagyod a ládikókat éstovábbmész? Lapozz a 237-re.

130.A Varázslat hatástalan. Húzd ki Kalandlapodról, ésragadd meg a kardodat! Lapozz a 333-ra.

131.Gyorsan előrántod a kardodat, és a Leprechaunraszegezed. Az rápillant, és legnagyobb megdöbbe-nésedre a penge ernyedten konyul le, akár egybőröv. Látod már, hogy erőszakkal nem jutszmesszire. Jobb lesz, ha megkérdezed tőle, merremenj tovább. Lapozz a 348-ra.

132.Belépsz a szobába, mely nyilvánvalóan könyvtár.A padlótól a mennyezetig könyvek tömkelege bo-rítja a falakat, és a szoba közepén számos asztalmeg sok-sok szék áll hosszában, egymás mellett.A szoba végében sötét bőrű férfi ül, aki könyvébőlfelpillantva rád néz keskeny szemüvege mögül. Aférfi mögött egy ajtó van. ,,No, mit akarsz?- förmedrád. - Melyik könyvet keresed?" Átvizsgálod a pol-cokat; mindegyiken címkék jelölik, mi találhatórajtuk. Melyik könyvet kéred el tőle?

Rettegett Balthus életrajzát? Lapozz a 18-ra.A Fekete Torony titkai címűkönyvet? Lapozz a 238-ra.A Sziklaszirt Királyság Teremtményeicímű könyvet? Lapozz a 375-re.

133.És most Varázsolj! Frissen szerzett erőddel köny-nyedén átugrod az árkot, és letöröd a ládán lévőlakatot. Meglepetten látod, hogy egy jókora méretűólomsöréten kívül nincs semmi a ládában. Gyor-san visszaugrasz az árok fölött a másik ajtóhoz,mivel a varázslat kezd megszűnni, Tedd próbára aSZERENCSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, lapozza 206-ra, ha nincs SZERENCSÉD, lapozz a 82-re.

134.Megdöbbennek vakmerőséged láttán. Nem várodmeg, míg ők tesznek fel neked kérdéseket, hanemazt követeled, mondják meg, hogyan lehet bejutnia Fellegvárba. Viselkedésed kissé megzavarja

őket, és egymás között suttogva a főbejárat felémutatnak. Az Ork figyelmeztet: ahhoz, hogy be-juss, a "Handzsár" jelszót kell használnod. Meg-kérdezed, mi az a folyadék a ládikóban lévő üveg-ben, mire izgatottá válnak. Ha tovább faggatodőket az üvegről - lapozz a 60-ra. Ha otthagyodőket és a korábban látott két férfihoz mész - lapozza 269-re. Ha továbbmész a Fekete Torony irányá-ba - lapozz a 245-re.

135.A Mikek az illúzió mesterei, akik olyan alakot ésformát öltenek, amilyet csak akarnak. Nem lehetbiztosan tudni, milyenek is valójában, bár néhá-nyan látni vélték őket természetes megjelenésiformájukban, s ha hinni lehet ennek az eléggémegbízható forrásnak, a Mikek Elf-szerű, vékony,sovány teremtmények. Igen agresszívak, de ked-venc fegyverük a Tűkés (vékony, hegyes élű tőr),mellyel csak egészen közelről tudnak támadni.Annak ellenére, hogy bármilyen formát ölthetnek -lehetnek emberek, állatok, tárgyak -‚ álcázva kép-telenek fémet használni. Ugyancsak képtelenektárgyakkal szemben az Illúzió Varázslatot alkal-mazni. Lapozz a 326-ra.

136.Mindannyian hevesen tiltakoznak, de te egyre csakazt hajtogatod, hogy parancsot kaptál, és vizsgá-lódni kezdesz a konyhában. Mit vizsgálsz meg?

A tálalószekrényt? Lapozz a 17-re.A levest a kondérban? Lapozz a 167-re.A nyársat? Lapozz a 389-re.

137.A férfi öreg, és valamilyen fegyver nyelével üthet-ték le. Az öreg gyógyszert kér tőled, de nekednincs. Egyedül Életerő Varázslattal tudnád talpraállítani, erre ő készséggel felajánlja, hogy szívesensegít neked bármiben, ha ezt megteszed. Ha ezt avarázslatot alkalmazod, lapozz a 383-ra. Ha nem,el kell búcsúznod tőle, és folytatnod kell az utadata fal mentén - lapozz a 14-re.

138."Mit akarok én ezzel?" - kiáltja. Két szeme ismétmélyvörössé válik, és lángcsóvák csapnak feléd.Ha Védelem Varázslatot alkalmazol - lapozz a376-ra, ha elhagyod a szobát és a folyosón to-vábbhaladva megpróbálkozol a középső ajtóval -lapozz a 64-re.

139.Mind a három kés elzúg melletted, és mélyen amögötted lévő ajtóba fúródik. A Korongádok már-már elérnek, úgyhogy döntened kell, megküzdesz-e velük - lapon a 346-ra, vagy inkább varázsolniakarsz. Melyik varázslatot választod?

Az Illúzió Varázslatot? Lapozz a 244-re.A Tűzvarázslatot? Lapozz a 28-ra.

140.Elhagyod a szobát, és lefelé indulsz egy rövid fo-lyosón. Néhány méternyire egy lépcsőfeljáró vé-gében találod magad. A csigalépcső egyenesen aFellegvár Tornyába vezet. Óvatosan felmész a

lépcsőn, majd egy kis pihenőre érsz, ahonnan kétajtó nyílik. Ha a bal oldali ajtón akarnál bemenni,lapon a 25-re, ha a jobb oldalin - lapozz a 104-re.

141.A folyadék sós, és kiver tőle a hideg verejték. Re-megni kezdesz, alig bírsz megállni a lábadon.Mégis előretámolyogsz az oltár felé, és a másik kétkelyhet is lelököd a földre. A többi folyadék is kiöm-lik. Leroskadsz a földre - betegnek, részegnekérzed magad. Mintha csak álmodnál, egy különös,izmos kétfejű teremtményt látsz magad előtt,melynek hosszú farka és pikkelyes szürke bőrevan. Kezében nagy csomó kulcsot tart. Egy egérfut át az asztalon, melynél a teremtmény ül, akihangosan felordít… Ordítása felébreszt, és ekkorlátod, hol is vagy. Összeszeded minden erődet, ésmegragadod a kilincset - kell egy kis friss levegő!Elhagyod a termet, pihensz egy keveset odakinn,és továbbmész a Fellegvár felé. Lapozz a 156-ra.

142.Megpróbálod lenyomni a kilincset, mely enged.Egy hangot sem hallasz a szobából, kinyitod azajtót és körülnézel. A szoba kicsi, arany gyertyatar-tó áll az asztalon… ám hirtelen nyikorgó hangothallasz a lábad alól! De már késő, érzed, hogy atalpad alatt lévő kövek elmozdulnak, és egy csap-dába zuhansz. Először csak egylábnyi mélységig,ahonnan egy oldalfolyosón gurulsz tovább. Meg-próbálsz megállni, de csak gurulsz-gurulsz, mígvégül egy kis kamrában kötsz ki. Iszonyú sokkha-tás ért. A világ elsötétül a szemed előtt távoli, izga-tott beszélgetést hallasz, majd végképp elvesztedaz eszméletedet. Lapozz a 234-re.

143.Koncentrálsz, majd Varázsolsz. Megjelenik előtteda Hidra torzója, de ez minden. A teremtmény olyhatalmas, hogy egyetlen Varázslat nem képesteljes hasonmást létrehozni. Ha van még egy Ha-sonmás Varázslatod, használhatod - lapozz a 360-ra, ha nincs, keress valami alkalmas dolgot a háti-zsákodban - lapozz a 226-ra. Ha egyik ajánlatnaksem tudsz eleget tenni - lapozz a 184-re.

144.Az ajtó kinyílik, és egy szűk folyosóra lépsz. Rövi-desen egy széles, faragott ajtóhoz érsz, rajta afelirat: "Borospince." Lenyomod a kilincset, melyenged. Amikor benézel, körös-körül állványokatlátsz, rajtuk palackokkal teli rekeszeket… netánbor van a palackokban? A szobát néhány gyertyavilágítja meg, de csak gyengén. Amikor kinyitod azajtót, parányi csengettyű szólal meg, és egy furcsaalak indul el feléd az egyik rekeszsor mellől. Hakardot rántasz és azzal védekezel, lapozz a 154-re. Ha megvárod, mit mond a furcsa alak - lapozzaz 56-ra.

145.Kardot rántasz, és az asztalt átugorva odapattanszhozzá. Ő ezalatt szemmel láthatóan azon igyek-szik, hogy legyőzze Erőtlenség Varázslatodat…vagy mégsem? Arcát tenyerébe temetve elfordultőled. Lapozz a 80-ra.

146.Kérhetsz egy szívességet tőlük. Mit kérsz?

Azt, hogy mondják meg, miképptudnád legyőzni RettegettBalthust? Lapozz a 247-re.Azt, hogy hová vezetnek az előttedlévő ajtók? Lapozz a 201-re.Azt, hogy hogyan védekezz aGendzsik ellen? Lapozz a 102-re.Vagy azt mondod, hogy kissé fáradt vagy,és megkérdezed, mit tehetnénekérted? Lapozz a 66-ra.

147.A Gólem a földre zuhan és darabokra törik. Meg-könnyebbülve mész a dobozokhoz, és átvizsgálodőket. Melyiket nyitod ki elsőnek?

Az első dobozt? Lapozz a 260-ra.A második dobozt? Lapozz a 129-re.A harmadik dobozt? Lapozz a 370-re.

148.A Varázsló megvetően így szól: "Azokat okold ahalálodért, akik erre az útra küldtek!" E szavakkíséretében előhúzza tőrét az övéből, és melledbedöfi. Küldetésed nem járt sikerrel, elbuktál.

149.Egyáltalán nem érdekled őket; elküldenek. Me-hetsz a Torony irányába - lapozz a 245-re; me-hetsz balra, a szobor irányába, az udvar közepénáll - lapozz a 209-re, vagy letelepedhetsz a tűzhöz- lapozz a 380-ra.

150.Gyorsan lehajolsz, hogy kivédd a Szigonyt. Elkerülia nyakadat, de felsérti a homlokodat. Vesztesz 2ÉLETERŐ pontot, és lapozz a 374-re.

151.A páncélruhák különböző formájúak és nagyságú-ak. Beleborzongsz a gondolatba is, hogy vajonmiféle teremtmények számára készülhettek; háthatalálkozol közülük néhánnyal. Miközben az egyikkülönösen nagy ruhát nézegeted, annak karja hir-telen felemelkedik és pofon vág! Visszatántorodszés véreset köpsz. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot.De mivel a páncélzat többé nem moccan, úgy dön-tesz, talán okosabb lesz felmenni a lépcsőn. Ha abal oldali lépcsőn mész fel - lapozz a 19-re, ha ajobb oldalin - lapon a 197-re.

152.Varázsolsz, és a teremtmény megáll az úton; nemtudja pontosan, mi is történik vele. Némi nehézségárán felemeli a baltáját, és elindul feléd, de szem-mel láthatóan már nem olyan erős ellenfél, mintkorábban volt. Kardot rántasz, hogy végezz aGarkkal.

Gark ÜGYESSÉG 5 ÉLETERŐ 5

Ha legyőzöd a teremtményt - lapozz a 180-ra.

153.Tehetetlen vagy a Gorgonnal szemben. Leros-kadsz a sarokba, míg a varázsló behívja az őröket,akik perceken belül megjelennek. Karon ragadnak,és kivezetnek a szobából. Vezérük utasításra vár."Kivégezni a parasztot!" - hangzik a válasz. Külde-tésed nem járt sikerrel, elbuktál.

154.Amikor előrántod a kardodat, a furcsa alak megáll,és elővesz valamit az övére erősített erszényből.Amikor a közeledbe ér, látod, hogy ez egy FeketeElf, mely magas, vékony, fülei nyílhoz hasonlíta-nak, s az egyik lábára sánta. Kezében valamifélekis szerkezetet tart. Rád néz, valamit bütyköl aszerkezettel, és az hirtelen vékony kis tőrré válto-zik a kezében! Ha rátámadsz - lapozz a 275-re, haleereszted a kardodat és beszédbe elegyedsz vele- lapozz az 56-ra.

155.Megragadod a markolatot és kirántod a kardodat.De nem támadsz rá a varázslóra. Akaratod arrakényszent, hogy felajánld neki fegyveredet, s eztmeg is teszed. Lapozz a 65-re.

156.Amikor átvágsz a nyitott udvaron, észreveszed,hogy egy kis földhányás mentén haladsz, amelyakár a Fekete Toronytól a Templomig nyúló bete-metett csővezeték is lehet. Lehajolsz, hogy meg-vizsgáld; lehet, hogy ez egy egyszerű vakondtú-rás? Amint hozzáérsz a földhányáshoz, az besüp-ped, és rémülten látod, hogy a földből egy rücskös,szürke csáp nyúlik elő, és a lábad köré tekeredik!Hogyan küzdesz meg ezzel a furcsa "valamivel"?

Kardot rántasz? Lapozz a 71-re.Súlytalanság Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 284-re.Tűzvarázslatot alkalmazol? Lapozz a 114-re.

157.A varázsló felordít fájdalmában, és a fejet fogvahátat fordít neked. Előrerohansz, és ekkor felédfordul. Levegő után kapkodsz! Mar nem a varázs-lót latod, hanem egy ráncos bőrű, gonosz arcúboszorkányt, akivé átváltozott, s akinek a hajasziszegő kígyók tekergő sokasága. Ha megtáma-dod - lapozz a 199-re, ha gyorsan hátrálsz - lapozza 232-re

158.A vadállat nyöszörög, amikor megérinti a varázslat.Hatalmas súlya most valóban nagy teher a számá-ra, mert nem rendelkezik megszokott erejével.Összecsuklik, s még arra sem képes, hogy a föld-ről felemelkedjék. Odalépsz, és kardoddal átdöföda mellét. A szerencsétlenül járt teremtmény holtanfekszik a lábaidnál. Lapozz a 77-re.

159.Erőtlenség Varázslatot alkalmazol. Reménykedvevárod, hogy a teremtmény ereje elfogyjon. Fogaiazonban mélyen beléd vájnak, és elkeseredvetapasztalod, hogy egyre vadabbul támad. Már nemérzed a lábadat. A fájdalom iszonyú. Megszédülsz,és amikor állkapcsát a nyakad köré zárja, elvesz-ted az eszméletedet. Lapozz a 323-ra.

160.A Kutya-Fej feléd röpül, és kikapja a szerkentyűt akezedből. Miközben vizsgálgatja, a másik két társaodamegy hozzá. Úgy látod, tetszik nekik a dolog.Míg így lekötöd a figyelmüket, átosonhatsz a szo-bán a hátsó ajtóhoz. Lapozz a 206-ra.

161.A Forgószelet mélyen sérti közönyöd. Újra támad,ezúttal sikerrel - ledönt a lábadról. Megpróbálsznégykézláb elmenekülni, de bármerre is fordulsz,mindig az utadba áll. Túl kell járnod az eszén, dehogyan?

Kimutatod, mennyire haragszolrá? Lapozz a 106-ra.Beszélni kezdesz hozzá, hogykiengeszteld? Lapozz a 390-re.

162.Érzed, amint erő járja át testedet. A teremtményeklátják, amint izmaid kidagadnak, és a földbe gyöke-rezik a lábuk. Kardodat markolatánál fogva előrán-tod. Szerencsétlenségedre igen nehéz új erőd

fölött uralkodnod, és amint nagy lendülettel kirán-tod a kardodat, az messzire száll és jó pár méter-nyire előtted landolt. A teremtmények egymásravigyorognak és támadnak. Most puszta kézzel kellvelük megküzdened, vagy ha akarod, új Erőva-rázslat segítségével lerohanhatsz a hegyoldalon.Ha megküzdesz a teremtményekkel, egyenként ésa megadott sorrendben tedd!

ÜGYESSÉG ÉLETERŐMajom-Kutya 7 4Kutya-Majom 6 6

Saját hasonló pontjaid úgy működnek, mint normá-lis körülmények között, mert szupererős vagyugyan, de fegyvered nincsen. Ha legyőzöd őket,visszanyered a kardodat. Erőd ismét a megszokottlesz. Lapozz a 32-re.

163.Belekóstolsz a borba, és öklendezni kezdesz. Mi-csoda undorító ital! Az Elf várakozó pillantássalnéz rád. Mivel nem sértheted meg, kénytelen vagyegy újabb kortyot leereszteni a torkodon. Arcodismét elfintorodik. Hálásan megköszönöd neki azitalt, és közlöd, hogy már vissza kell indulnod. El-indulsz a szoba túlsó vége felé, de a gyomrod nem

bírja tovább ezt az iszonyú lőrét. Rettentően rosz-szul vagy. Hányingered miatt vesztesz 1 ÜGYES-SÉG és 2 ÉLETERŐ pontot. Lapozz a 95-re.

164.Az ajtó igen erős fémből készült, és még Erőva-rázslattal sem lehet betörni. Térdre rogysz. Ilyenmesszire jutottál el, s most elbuksz. Képtelen vagytovábbmenni, ezért újra neki kell vágnod az útnak:ezúttal azonban más lépéseket kelt választanod.Ha rendelkezel Súlytalanság Varázslattal, ezt al-kalmazhatod, hogy könnyebben kijuss a Felleg-várból. Holnap este újra kell próbálkoznod…

165.Amikor érzed, hogy az erő már átjárja a testedet,előrántod a kardodat, és belefúrod az agyagfalba.Kivájsz egy lyukat, majd miután elhelyezted benneaz egyik lábfejedet, újabb lyukat vájsz, és ígymegsokszorozott erőd segítségével elég gyorsanhaladsz fölfelé a verem falán. Félúton jársz már,amikor erőd apadni kezd, és érzed, hogy már csaksaját eredeti erőddel rendelkezel. Ha ezt hagyod,újra visszazuhansz a verembe. Vagy újabb Erőva-rázslatot alkalmazol, hogy elég erőd legyen a ma-gad készítette lépcsősoron kimászni a veremből -lapozz a 398-ra, vagy segítségért kiálthatsz - la-pozz a 202-re.

166.Amikor beleharapsz a húsba, valahonnan a távol-ból fájdalmas, halk visítást hallasz. A hús rágós éssós, de nem rossz, úgyhogy veszel még egy dara-bot. Ekkor ismét hallod a síró hangot, de ekkor a

húsdarab kirepül a kezedből! Amikor utánakapsz,az menekül a markodból! Rájössz, hogy a húsmég mindig él, és az sikoltozik, miközben eszed.Fájdalmas nyilallást érzel a gyomrodban, majdmég egyet. A kétharapásnyi hús, amit lenyeltél,szabadulni szeretne a gyomrodból! A földre zu-hansz, és két kezeddel a hasadat fogod. A húsháromszor "támadja" mg a hasadat, mielőtt meg-emésztenéd. Dobj két kockával háromszor.Ahányszor a dobott szám nagyobb, mint ÜGYES-SÉG pontjaid száma, annyiszor vonj le 2 ÉLET-ERŐ pontot. Ha mindhárom dobás értéke megha-ladja ÜGYESSÉG pontjaid számát, akkor a ben-ned kelétkezett kár végzetes, és kalandod végétjelenti. Ha túléled a dolgot, vagy a bal oldali ajtónmehetsz tovább - lapozz a 13-ra, vagy a veledszemközti ajtón - lapozz a 281-re.

167.A leves fölé hajolsz és beleszagolsz. Pfuj! Undorí-tó! Megkérdezed, mi a fene ez, és amikor felnézel,látod, hogy egyikük lassú karmozdulatokkal integeta leves felé. Hátrarántod a fejedet, de már késő!Egy nagy Aligátorhal emelkedik ki a levesből, éséles fogaival a fejed után kap. Tedd próbára aSZERENCSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, lapozza 224-re. Ha nincs SZERENCSÉD, lapozz a 331-re.

168.Elveszed az Amulettet, és a nyakadba akasztod. AGendzsik zihálnak "Na eredj, idegen!- szólal megegy hang. - Nem bántunk! Menj ki a szoba túlsó

végében lévő ajtón." Miközben e szavak elhang-zanak, a szoba túlsó végében lévő ajtó kissé meg-világosodik. Odamész és kinyitod. Lapozz a 328-ra.

169.A helyiség valójában hatalmas ebédlő. Közepénhosszú asztal áll, egyszerre negyven-ötven embertud köré leülni. Sokféle ajtó és folyosó nyílik innen,de téged elsősorban az a két széles lépcső érde-kel, amelyek a terem fölött lévő belső erkély kétszéléhez vezetnek fel. Képek és páncélruhák dí-szítik a termet, ahol jelenleg senki nem tartózkodik.Mit teszel?

Felmész a bal oldali lépcsőn? Lapozz a 19-re.Felmész a jobb oldali lépcsőn? Lapozz a 197-re.Megnézegeted a képeket afalon? Lapozz a 317-re.Megvizsgálod a páncélruhákat? Lapozz a 151-re.

170.Amint az erő elárasztja testedet, nekifeszülsz azajtónak, ahogy csak bírsz. Dobi egy kockával. Ha1-et, 2-t vagy 3-at dobsz, az ajtó nem szakad be,és vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot. Ha 4-et, 5-öt vagy6-ot dobsz, sikerül az ajtót betörnöd - lapozz a292-re. Folytasd ezt mindaddig, míg sikerrel nemjársz. Azt is megteheted azonban, hogy a középsőajtóval próbálkozol meg - lapozz a 64-re, vagy alegtávolabbi ajtóval - lapozz a 304-re.

171.Ehhez a játékhoz legalább 1 Arany Tallérra vanszükséged. Ha nincs egyetlenegy Arany Tallérodsem, alkalmazhatsz Hamis Arany Varázslatot, és

Hamis Arany Tallérjaidat odaadhatod a Játékmes-ternek, aki cserébe 10 Arany Tallért ad neked. (Hanincs egyetlen Arány Tallérod sem és HamisArany Varázslattal sem rendelkezel, nem játszha-tod ezt a játékot.) Válassz számokat 1 és 6 között,és mindegyik számra tegyél annyi Arany Tallért,amennyit akarsz. Írd le a választott számokat ésaranytétjeid számát. Most dobj egy kockával. Ha adobott szám megegyezik azzal a számmal vagyazon számok egyikével, amit 1-től 6-ig választottál,akkor a rátett aranytéted ötszörösét nyered. Ezt ajátékot addig játszhatod, ameddig akarod, vagyátmehetsz a Tőr Játékra - lapozz a 365-re, vagy aRobbanó Kő Játékra - lapozz a 278-ra. De ha márunod a Játékokat - lapozza 31-re. Bárhogy Is vá-lasztasz, mielőtt továbbmennél, legalább egy HatVálasztás Játékot végig kell játszanod, ha vanArany Tallérod vagy Hamis Arany Varázslatod.

172.Előrelépsz, majd kardoddal rásújtasz a teremt-ményre. Kardod azonban csengve-bongva lepat-tan a kőtestről. Rájössz, hogy fegyvered nem tudsebet ejteni rajta. Ha akarsz, Varázsolj - lapozz a26-ra, vagy hátizsákodból vegyél elő valamit, amisegíthet ellene - lapozz a 289-re.

173.Erősen koncentrálsz, és ekkor zöldes színű, füs-tölgő gáz csap ki az ujjaid közül a teremtményirányába. Felismeri, hogy forgó teste beszívhatja agázt, ezért a Forgószél hátrálni kezd. Amikor máreléggé eltávolodik tőled, hanyatt-homlok a FeketeTorony felé iramodsz. Lapozz a 218-ra.

174.A folyosó elkanyarodik, és végül egy lépcsőfeljáró-ba torkollik. Felmész a lépcsőn, és egy rövid folyo-sóra jutsz, amely falban végződik. Amikor meg-vizsgálod a falat, egy kis emelőt találsz rajta. Meg-húzod. Ekkor egy kő elmozdul a falban, kis nyílástámad, átmész rajta, majd a kő visszazáródik. Zártajtó előtt állsz. Ha be akarod törni az ajtót - lapozza 268-ra, ha inkább Erővarázslatot alkalmazol,hogy darabokra törd - lapozz a 116-ra.

175.A teremtmény sose hallotta a Pincus nevet a Fel-legvárban. A Kutya-Majom buzogánnyal a kezébenmorogva indul el feléd. Vagy gyorsan más nevetválasztasz - lapozz a 110-re, vagy felkészülsz,hogy meg- küzdj velük - lapozz a 288-ra.

176.Amikor a közelébe érsz, megfordul és rád néz.Csöppet sem nyugtalanítja a fegyvered, és ígyszól: "Tedd le a fegyvert, idegen barátom. Én csakegy öregasszony vagyok. Nem bántalak." Mit te-szel?

Nem hallgatsz rá, hanem egyre közelebbmész hozzá? Lapozz a 127-re.Elteszed a kardodat, és beszédbeelegyedsz vele? Lapozz a 21-re.Megállsz, és K.É.K. Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 329-re.

177.Egy keskeny előszobában vagy. Hosszúsága jónéhány méter, és egy ajtó van a végében. Az elő-szoba közepe táján egy boltívhez érsz, ahonnannéhány lépcsőfok vezet lefelé. Ha egyenesen azajtóhoz mész, lapozz az 5-re, ha leosonsz a lép-csőn - lapozz a 344-re.

178.Körbe-körbe rohansz a konyhában, nyomodban aDevlin, ez az alacsony, törpéhez hasonló szellem.Székeket, ételt, késeket és tányérokat vagdosolhozzá, de nem használ! Ekkor felragadsz egy fo-lyadékkal teli bögrét, és keresztülhajítod a szobán.Legnagyobb meglepetésedre a Devlin felüvölt,amikor a bögre eltalálja lángoló testét! Hirteleneszedbe jut egy jó ötlet. Odalopakodsz a levesselteli üsthöz, és körbe-körbe kergeted a teremtménytaz üst körül, aki épp hogy karnyújtásnyira fut előt-ted. Megálltok egymással szemben a gőzölgő löttyfölött. Nagy lendülettel rázúdítod az üst tartalmát ateremtményre, aki ordítva tűnik el, miközben alángok kihunynak a testén. Ha most átkutatod a

konyhaszekrényt - lapozz a 17-re, ha inkább távo-zol a konyha túlsó végében lévő ajtón - lapozz a265-re.

179.Amikor a félhomályból kilépve az udvar közepefelé haladsz, éles hang kiált rád: "Állj! Ne mozdulj!"Körülnézel, de nem látsz senkit, aki megszólítha-tott volna. Teszel még néhány lépést. Ismét megál-lásra kényszerít a titokzatos hang, majd egy nyíl-vessző süvít át a légen, és bal lábad mellett fúródika földbe. Visszarohansz. Még most sem látsz sen-kit. Kelepcébe kerültél. Mit teszel?

Óvatosan továbbmész? Lapozz a 378-ra.Odarohansz az udvar közepén állószoborhoz? Lapozz a 125-re.Láthatatlanság Varázslatot alkalmazolönmagadra, és így mésztovább? Lapozz a 341-re.

180.A nagy Gark a földön fekszik. Vársz egy percet,hogy lásd, vajon nem riasztotta-e fel a zaj az őrö-ket, de minden nyugodtnak látszik. Átvizsgálod ateremtmény holmiját, de nem találsz Semmi érté-keset. A derekára erősített erszényben 6 AranyTallért és egy díszes Hajkefét találsz. Ha akarod,magaddal viheted ezeket a tárgyakat. Úgy dön-tesz, hogy továbbmész. Lapozz a 99-re.

181.Miután Varázsoltál, a Repülő Szőnyeg elszáll mel-letted, majd legnagyobb csodálkozásodra ugyan-olyan szőnyeg jelenik meg, és körbe-körbe kezdröpülni a szobában. Hirtelen kavarogni kezd alevegő. A Kutya-Fej lerepül a falról, és dühödtenbeleharap a karodba. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pon-tot. A férfi, aki Kígyóvá változott, odasiklik hozzád,és meg akar marni. Tedd próbára a SZEREN-CSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, a kígyó fogaicsak épp hogy felsértik a lábadat. Vesztesz továb-bi 2 ÉLETERŐ pontot. Ha nincs SZERENCSÉD,Fogai mélyen belefúródnak lábadba, amely fájdal-masan lüktetni kezd. A fellobbanó fényben látod,hogy a harapás halálos. A földre rogyva kezeddelbefogod a sebedet, és haláltusádban vonaglanikezdesz. Amikor a méreg hatni kezd, szédülnikezdesz, majd elveszted az eszméletedet. Meg-buktál, küldetésed nem járt sikerrel. Ha valamilyenszerencse folytán életben maradsz, akkor semúszod meg sebesülés nélkül. Testedet fájdalomkínozza, és vagy felajánlasz valamilyen ajándékota hátizsákodból ellenfelednek - lapozz az 54-re,vagy gyorsan elhagyod a szobát a másik ajtón át -lapozz a 25-re.

182.A szoba foglya vagy. Mintha csak varázsütésretörténne, fáklyád lángja lobban egyet, majd kial-szik. A szobában koromsötét van. Ki tudja, hon-nan, úgy érzed, mindenhonnan, gúnyos nevetgé-lés hangja árasztja el a szobát. "Buta kalandor"szólal meg egy másik hang, mely először sipít,aztán elmélyül: "Üdvözlünk a Gendzsik otthoná-ban! Kár, hogy ez az utolsó szoba, amit életedbenlátsz… Ó, igaz is, hiszen nem látsz. Vagy igen? De

mi látunk téged; ugye, testvéreim?" Mindenfelőlnevetgélést hallasz. Hirtelen egy fényes szellem-arc úszik feléd a levegőben. Riadtan ugrasz visz-sza, a földre veted magad, és iszonyú félelem keríthatalmába. A félelem miatt vesztesz 1 ÜGYES-SÉG, 2 ÉLETERŐ és 1 SZERENCSE pontot. Mitteszel?

Tűzvarázslatot alkalmazol? Lapozz a 85-re.Illúzió Varázslatot alkalmazol? Lapozz a 395-re.Keresel valami használható tárgyat ahátizsákodban? Lapozz a 322-re.Kardot rántasz? Lapozz a 248-ra.

183.Hosszasan hálálkodik. Jó barátra tettél itt szert.Lapozz a 270-re.

184.Mialatt a következő lépéseden gondolkodol, a Hid-ra közelebb jön hozzád. Fejei közül kettő felédugrik és beléd mar: az egyik a karodba, a másik anyakadba. Éles fogai bőrödet áthasítva mélyen ahúsodba vájnak. Mindennek vége. Küldetésednem járt sikerrel; elbuktál.

185.Az ajtó egy keskeny folyosóra nyílik, mely élesenbalra kanyarodik, és néhány méterrel később egymásik ajtóban végződik. Lenyomod az ajtó kilin-csét. Lapozz a 13-ra.

186.A magas férfi elfogadja az árat, és meggyőzi azalacsonyabbat, hogy ez megfelelő. Az alacsonymotyog valamit, szitkozódik, és előbb 6, majd 7Arany Tallért kínál, de az árban, azaz 8 AranyTallérban már megegyeztetek. Ha akarod, fel-ajánlhatsz a magasnak 8 aranyat, de akkor csinál-nod kell néhány Hamis Arany Tallért. Ha így dön-tesz, alkalmazd a Hamis Arany Varázslatot, éslapozz a 15-re. Ha ezt nem akarod, az alacsonyvégül is beleegyezik az árba, megveszi a tőrt éstávozik. Te ott maradhatsz beszélgetni a magasférfival - lapozz a 83-ra, vagy folytathatod az uta-dat lapozz a 245-re.

187.Erősen koncentrálsz a varázsló gondolataira. Ké-pek és szavak villannak át az agyadon. Néhányperccel később már nincs semmi. FeltekinteszRettegett Balthusra, aki így kiált rád: "Ne próbáldmeg kifürkészni Rettegett Balthus gondolatait!" -Újra erősen összpontosítasz, de eredménytelenül,mert Balthus ellenáll a Varázslatodnak. Egy má-sodpercig elgondolkozol a kapott képeken: egytáblázat a harci terepasztal alatt… egy hangosreccsenés keltette rémület… egy vakító fény… egygyűrű Balthus ujján… egy borotvaéles kard… és temagad…Rettegett Balthus magában dünnyög, miközben aszeme sarkából téged figyel. Egyik karját felemeliés meredten nézi. Aztán rád néz. Karját előre-hátra, majd egyre gyorsabban jobbra-balra lendítia levegőben. Aztán nagyot csap az asztalra. Te aföldre zuhansz - nem a meglepetéstől, hanemazért, mert a föld vadul rengeni kezd alattad. Az

egész szoba úgy inog, mintegy hajó a viharban.Habár Balthus szilárdan áll a lábán és lassan elin-dul feléd, te egyáltalán nem vagy képes lábra állni.Az egyetlen esélyed, hogy Varázsolj, ha egyáltalánmaradt még Varázslatod. Melyik varázslatot vá-lasztod?

A Súlytalanság Varázslatot? Lapozz a 279-re.Az Illúzió Varázslatot? Lapozz a 314-re.

Ha egyikkel sem rendelkezel, lapozz a 115-re.

188.Hirtelen erős fény gyullad ki előtted. Eltakarod aszemedet, majd megdörzsölöd - de nem látszsemmit! Páni félelem kerít hatalmába, amikor mély,dörmögő hangot hallasz. Puha léptek közelednekfeléd, és felordítasz fájdalmadban, amikor ez aláthatatlan teremtmény üvöltve a lábadba vájjatűhegyes fogait. Mit teszel?

Erővarázslatot alkalmazol? Lapozz a 301-re.Erőtlenség Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 159-re.Kardot rántasz és a teremtményresújtasz? Lapozz az 51-re.

189.Bármelyik Varázslatot alkalmazhatod:

Illúzió Varázslat Lapozz a 319-re.Védelem Varázslat Lapozz a 130-ra.Erőtlenség Varázslat Lapozz a 43-ra.

Ha egyikkel sem rendelkezel, kardot kell rántanod.Lapozz a 333-ra.

190.A Gólem tökéletes hasonmása jelenik meg előtted.Megparancsolod neki, hogy támadja meg a valódiGólemet, aki már csaknem föléd tornyosul. Döntsda két Gólem közötti harcot:

Gólem ÜGYESSÉG 8 ÉLETERŐ 10

Ha az általad varázsolt hasonmás legyőzi a valódiGólemet - lapozz a 147-re. Ha nem győzi le, nekedkell megvívnod vele. Ha legyőzöd, lapozz szintén a147-re.

191.Levegő után kapkodsz, amikor a Varázslat testetölt előtted. Tökéletes hasonmásod áll előtted épp-úgy felfegyverezve, mint te. A varázsló parancsárahasonmásod rád támad, és meg kell küzdenedvele. ÜGYESSÉG, ÉLETERŐ és SZERENCSEpontjai a te hasonló pontjaiddal egyeznek meg.Egyetlen előnyöd lehet vele szemben: felhasznál-hatod a SZERENCSÉDET arra, hogy nagyobb kárttegyél benne, vagy hogy minimális sebet kapj -hasonmásod itt nem alkalmazhatja a SZEREN-CSÉT. Ha te győzöl, lapozz a 119-re.

192.Épp jókor Varázsolsz! A lövedék nekicsapódikvarázspajzsodnak, ahonnan visszapattan és aföldre esik. Megnézed a maradványait, hogy meg-tudd, mivel is lőttek rád. Ekkor látod, hogy egyparadicsom volt! A szoba közepén alvó alak moco-rogni kezd. Lapozz a 29-re.

193.Melyik Varázslatot alkalmazod?

A Hamis Arany Varázslatot? Lapozz a 211-re.A K.É.K. Varázslatot? Lapozz a 123-ra.Az Illúzió Varázslatot? Lapozz a 35-re.

Ha egyikkel sem rendelkezel, lapozz a 283-ra.

194.Egyre erősödik a szorítás a nyakadon, és nemérzel mást, csak félelmet ezektől a nem emberihosszúkás-halott arcú lényektől, akik kárörömmelszemlélnek. Küldetésed nem járt eredménnyel,elbuktál!

195.Balthus követ a tekintetével, amikor lehajolsz, deeltakar a terepasztal. Az apró tűzgolyó belehasít alevegőbe, de elzúg a fejed fölött. Gyorsan vará-zsolhatsz valami mást. Lapozz a 377-re.

196.A szoba valójában éléskamra Először a furcsaédeskés, fűszeres és avas illatok keveréke csapjameg az orrodat. Az egyik falon kampókra akasztott

különböző húsok lógnak. Az egyik sarokban egzo-tikus gyümölcsökkel teli hordó áll. Egy rekeszbenvagy egy tucat különféle sajt van, és undorodvafintorítod el az orrodat, amikor megérzed az úgy-mond "túlérett sajtok" szagát. Egy asztalon hatvekni fekete kenyér fekszik egy kés meg egy vá-gódeszka mellett. A szobából két ajtó nyílik. Haéhes vagy, ehetsz egy keveset - lapozz a 45-re, deel is hagyhatod a szobát a bal oldali ajtón át - la-pozz a 13-ra, vagy a jobb oldali ajtón át - lapozz a281-re.

197.A lépcső igen rozoga, és nyikorog a súlyod alatt.Óvatosan felmászol az erkélyhez. Lapozz a 363-ra.

198.Gyorsan cselekszel. Benyúlsz a hátizsákodba, ésegy marék gazt húzol elő. Megmutatod a teremt-ménynek, azt mondod neki, hogy gyógyfűkereske-dő vagy, és azért jöttél, hogy meggyógyítsd a Lordkönyvtárosát, aki súlyos beteg. A futár nem mon-dott neked semmiféle jelszót. Vajon elhiszi-e ne-ked? Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Ha SZE-RENCSÉD van, hisz neked, és beenged - lapozz a177-re. Ha nincs SZERENCSÉD, nem érdekli, kivagy, a jelszó nélkül nem enged be, és kezében alándzsával feléd közeledik. Lapozz a 290-re.

199.A varázsló Gorgonná változott, egy különösenveszélyes teremtménnyé, aki képes kővé változ-tatni azt, akire ránéz. Amikor előredöfsz, merevenaz arcába bámulsz. Ekkor Varázslata hatni kezd.Végtagjaid megmerevednek. A földre zuhansz.Lassan elveszted az eszméletedet, ahogy kővé

válsz és halott szoborként heversz RettegettBalthus lábai előtt… Küldetésed nem járt sikerrel;elbuktál.

200.Amint megmoccansz, úgy látszik, a teremtmény iskibillen eddigi dermedtségéből. Választhatsz: vagya szoba túlsó végében lévő ajtóhoz rohansz - la-pozz a 237-re, vagy pedig megkockáztatod, hogy anéma óriás esetleg rád ront, és megnézed a ládi-kókat - lapozz a 98-ra.

201.A két ajtó felé mutatnak. Azt mondják, a bal oldalina konyhába jutsz, ahol a szakács épp a vacsorátfőzi. A jobb oldali ajtó a Nagy Csarnokba vezet,ahol a fogadásokat tartják. Lapozz a 270-re.

202.Néhány percig tartó kiáltozás után egyre közeledőhangokat hallasz; ismeretlen nyelven beszélnek.Megkönnyebbülsz, amikor négy fej jelenik meg averem szájánál. Kikiáltasz nekik, hogy dobjanak leneked egy kötelet. Pusmognak valamit, majd el-tűnnek. Végül rohanó léptek zaját hallod közeledni.Ismét ott állnak a verem peremén, és nem köteletdobnak le, hanem egy üstből forró olajat zúdítanak

le rád! Legközelebb jobban kell ügyelned arra,hogy merre mész, most utad itt véget ér! És nefeledd: Az idegeneket nem látják szívesen a KáoszFellegvárában.

203.Amint az ajtók felé futsz, megbotlasz, és a teremt-mény utolér. Egyik karjával megragadja a kezedet,és áthajít a szoba túlsó felébe: a tükör alatt csa-pódsz a falhoz, majd elterülsz a földön. Ha mostkardot rántasz - lapozz a 16-ra, ha inkább Vará-zsolsz egyet - lapozz a 11-re.

204.Befogod az orrodat, és belegázolsz a nyálkás víz-be. Néhány lépés után érzed, hogy valami húzza alábadat. Kiemeled a lábad a vízből, és látod, hogyvalamiféle inda csavarodott köré. Visszalépsz apartra, de az inda csak nem enged. A vízből egy-szer csak kiemelkedik az inda másik vége, és fel-emelkedik a levegőbe, mintha csak megnéznemagának, majd nagy csobbanással visszapottyan.Már látod, hogy ez nem inda, hanem egy hosszúKloáka Kígyó, mely feléd tart. Lapozz a 73-ra.

205.A magasabb férfi sértőnek tartja az árat, amit java-solsz, de az alacsonyabb elfogadja. A magasabbegyre hevesebben vitatkozik, és hirtelen kirántja akardját. Az alacsonyabb is ugyanezt teszi, és mivelveszély fenyeget, te is. Ketten vagytok a maga-sabb férfi ellen. Nektek kell a csatát megnyernetek.Mielőtt belevágnátok az egyes Fordulókba, dobj

egy kockával. Ha a kapott szám páratlan, a maga-sabb férfi támad elsőnek az alacsonyabbra, mi-közben te nem veszel részt ebben a Fordulóban(bár még egyszer kell dobnod az alacsonyabbnevében). Ha a kapott szám páros, a magasabbellened fordul (ekkor az alacsonyabb marad kiebből a Fordulóból). Ha az alacsonyabb férfi elesika küzdelem során, a magasabb fogja veled meg-vívni a döntő csatát.

ÜGYESSÉG ÉLETERŐMagas férfi 8 8Alacsony férfi 7 6

Ha a csatának vége és az alacsonyabb férfi maradéletben, lapozz a 309-re. Ha viszont elesik, lapozza 368-ra.

206.Kimész az ajtón, és egy újabb csigalépcső lábánálállsz, mely a Fekete Toronyba vezet. Miközbenfölfelé mész a lépcsőn, egy kis pihenőhöz érsz,ahonnan csak egy ajtón át lehet továbbjutni. Meg-próbálod kinyitni az ajtót, s az enged. Lapozz a182-re.

207.Kinyitod az ajtót, és belesel a sötét helyiségbe.Néhány lépést teszel előre, és várod, hogy meg-szokja a szemed a sötétet. Becsukod magad mö-gött az ajtót, és elbúcsúzol a Leprechauntól. La-pozz a 188-ra.

208.A Pók-Ember fegyvere a harapása, mely igenmérgező. Amikor megharap, testedet átjárja améreg, és megbénítja idegrendszeredet. Amikorfelbuksz és elterülsz a földön, újra és újra támad.Az utolsó emlékképed a ronda kis arca, s szája,amellyel beléd harap. Küldetésed nem járt sikerrel;elbuktál.

209.Jól szemügyre veszed a különös építményt. Kide-rül, hogy az nem szökőkút, hanem valamilyentemplom. Az egyik oldalában egy ajtó van, melyet,ha akarsz, megtekinthetsz, de tovább is mehetsz aFellegvár felé. Ha tovább akarsz menni, lapozz a156-ra. Ha az ajtót akarod megvizsgálni, lapozz a362-re.

210.Tágas, kör alakú szobában vagy. A helyiséget afalhoz erősített egyetlen fáklya világítja meg. Bútornincs odabent, kivéve egy ormótlan asztalt megegy széket, mely a szoba közepén áll. Az asztalfölött lebegve alszik egy parányi ember, aki zöldinget és nadrágot visel. Nem lehet magasabb egyméternél, és el sem akarod hinni, hogy a zaj, amita szobába lépve csaptál, nem ébresztette fel! Egy-szer csak nyikorgást hallasz a hátad mögül, és éppjókor fordulsz meg, mert egy rád irányított gyorstü-zelő kis csúzliféleséget pillantasz meg. Szétlőhet,

hacsak nem alkalmazod a Védelem Varázslatot!Ha varázsolsz - lapozz a 192-re. Ha nem tudsz(vagy nem akarsz) varázsolni - lapozz a 359-re.

211.Átadod neki a követ, amit arannyá változtattál.,,Minden, amire szükségem van, itt van lenn -mondja. - Jól tartanak, van munkám, és ha unat-kozom, azt is megengedik, hogy szórakozásbólmegkínozzam a foglyokat. Mit kezdjek ezzel azarannyal?" Jobb, ha más Varázslatot választasz.Ha K.É.K. Varázslatot alkalmazol, lapozz a 123-ra,ha Illúzió Varázslatot - lapozz a 35-re. Ha egyikkelsem rendelkezel, lapozz a 283-ra.

212.Ha az elágazástól balra mész tovább, olyan útonhaladsz, mely végül beletorkollik egy észak felétartó másik folyosóba. Ezen az új úton mész to-vább egy darabon, amíg az szűkülni nem kezd.Lapozz a 90-re.

213.Épp jókor rántod elő a kardodat, mivel a Törpemár-már elér. Egymás után küzdj meg velük:

ÜGYESSÉG ÉLETERŐTörpe 5 6Goblin 6 4Ork 5 7

Ha te győzöl, lapozz a 235-re. Elmenekülhetsz, haakarsz, és elrejtőzhetsz az udvar közepén lévőszobor mögött. Lapozz a 209-re.

214.Kihúzod a dugót a Fiolából, és a benne lévő zöldszínű folyadékot ráöntöd a teremtményre. Az mo-rogni, ordítani kezd, miközben a torkához kap. Afolyadék égetni kezdi a Vízköpő Sárkány testét, éslángnyelvek csapnak fel a magasba. Lapozz a 62-re.

215.Ki kelt találnod valami mesét ezeknek a rondanőknek. Ha azzal állsz elő, hogy az Őrök Kapitá-nya vizsgálatot rendelt el a konyhában, mert több-ször is ételmérgezés történt, lapozz a 136-ra. Haazt mondod, hogy eltévedtél és a helyes utat kere-sed, lapozz a 41-re.

216.Mivel közeledsz hozzá? Ha azt mondod a teremt-ménynek, hogy vendég vagy itt - lapozz a 294-re;ha megpróbálod megvesztegetni a Garkot 3 valódiArany Tallérral - lapozz a 391-re; ha Hamis AranyVarázslatot alkalmazol - lapozz a 36-ra.

217.Olyan óvatosan nyomod le a kilincset, ahogy csaktudod, mivel fogalmad sincs, mi vár rád odabent.Lassan kinyílik az ajtó, és bemész a sötét szobá-ba, amelyet egyetlen pislákoló fáklya fénye világítmeg. Megfagy benned a vér, amikor egy pontosan

a torkod felé szálló háromágú szigonyt veszel ész-re! Egy szempillantás alatt kell eldöntened, hogymitévő legyél. Mit teszel?

Azonnal Védelem Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 293-ra.Megpróbálsz gyorsan félreugrania szigony elől? Lapozz az 57-re.

218.Hatalmas faajtó előtt állsz, mely jól be van zárva.Ha hármat kopogsz az őrnek, lapozz a 118-ra. Haaz Erővarázslatot alkalmazod, hogy kinyisd azajtót, lapozz a 94-re.

219.Lehajolsz, és eltakarod a fejedet. Egy üveg eltalál,majd egy másik, aztán ismét egy - de semmit nemérzel! Hogy lehet ez? Ekkor jössz rá, mi történik.Valószínűleg a borba olyan port kevertek, amelytőlhallucinálsz, és azt képzeled, hogy az üvegek tá-madnak. Hirtelen megszűnik a zaj. Felnézel, ésahogy sejtetted, az összes üveg a helyén van arekeszekben. Megkönnyebbülten mész tovább aBorospincéből. Lapozz a 95-re.

220.A kések beleütköznek varázspajzsodba, és a föld-re hullanak. A Korongádok is nekivágódnak apajzsnak, és ők is visszapattannak. Valamit pus-mognak egymás között, miközben sakkban tarta-nak, amíg a Varázslatod hat. Úgy látod, hogymegegyeztek valamiben, egyikük ugyanis vissza-gurul a folyosón, valószínűleg segítséget hív. Amásik kettő apró fúvócsöveket kap elő az öve mö-gül. Valami sörétfélét dugdosnak a szájukba, ésfelkészülnek a támadásra. Előbb azonban karddalkell megküzdened velük. A megadott sorrendbencsapj össze velük

ÜGYESSÉG ÉLETERŐElső Korongád 7 6Második Korongád 6 5

Ha te győzöl, továbbmehetsz a hal oldali elágazá-son - lapozz a 243-ra, vagy a jobb oldali elágazá-son - lapozz a 2-re.

221.Amikor közelebb lépsz hozzá, furcsa mozdulatottesz a kezével, és fejét lehajtva motyog valamit.Lapozz a 127-re.

222.Amint a fal mellett lopakodsz, néhány méternyitávolságból nyöszörgő hangot hallasz. Amint köze-lebb érsz, emberi alakot fedezel fel, aki nagy fáj-dalmak közepette szenvedve vonaglik a földön.Segítségért kiált feléd. Ha odalépsz hozzá ésmegnézed, miben lehetsz a segítségére - lapon a137-re; ha nem veszel tudomást róla és tovább-mész a fal mentén - lapozza 14-re.

223.Elfintorodik, amikor a csúf kis emberkét meglátja,és az álláig húzza a takarót. Lapozz a 138-ra.

224.Gyorsan hátrarántod a fejedet, így épp hogy elke-rülöd a Harapós Hal állkapcsát, de bevered a feje-det a láncba, amelyen az üst lóg. Vesztesz 2ÉLETERŐ pontot. Szédelegsz az ütéstőt, és mi-közben megpróbálod összeszedni magad, a há-rom vénasszony a konyha végében lévő ajtóramutatva távozásra szólít fel. "Végre megszabadu-lunk tőled!" - mondják, majd kilöknek az ajtón. La-pozz a 265-re

225.A férfi azonnal helyesel. A tör valóságos mester-munka. Az alacsonyabb férfi közli, hogy sajnosnincs ennyi pénze, és eltűnik a szürkületben. Amagasabb férfi jutányos áron, 9 Arany Tallérért

felajánlja neked a tőrt. Ha akarod, Hamis AranyVarázslattal elegendő aranyat tudsz varázsolniahhoz, hogy megvedd a tőrt - lapozz a 15-re, ésjelöld a Kalandlapon, ha ezt a varázslatot alkalma-zod; ha inkább elnézést kérsz és távozol - lapozz a245-re.

226.Ha rendelkezel az alább felsorolt tárgyakkal, bár-melyiket előveheted a hátizsákodból!

Ezüst Tükör Lapozz a 312-re.Arany Prém Lapozz a 37-re.Zsebszerkentyű Lapozz a 384-re.

Ha egyikkel sem rendelkezel, lapozz a 184-re.

227.Kezdi őket komolyan dühíteni a viselkedésed. Akedélyek felkorbácsolódnak, kiabálni kezdenek.Hirtelen ellepnek. Küzdesz ellenük, ahogy bírsz,de egyikük fejbe vág kardja markolatával. Elhomá-lyosul a világa szemed előtt, és elveszted az esz-méletedet. Lapozz a 234-re.

228.A zárt ajtó igen erős; kemény tölgyfából készült.Nem Úgy néz ki, mint amit be tudnál törni, demegpróbálhatod. Ha akarod, Erővarázslatot isalkalmazhatsz, hogy bejuss rajta. Egyébként a zár,amely rézből van, egy Rézkulcs segítségével ki-nyitható. Ha van ilyen kulcsod, megpróbálkozhatszvele. Mit teszel?

Megpróbálod betörni az ajtót? Lapozz a 88-ra.Erővarázslatot alkalmazol? Lapozz a 170-re.A Rézkulccsal nyitod ki? Lapozz a 296-ra.

229.Becsapod magad mögött az ajtót. Egy rövid, kes-keny, kanyargós folyosón mész tovább, s egyújabb lépcsőfeljáróhoz érsz, mely a Fellegvár csú-csába vezet fel. A falon feliratot látsz: "ÁLLJ! Innencsak Rettegett Balthus engedélyével lehet to-vábbmenni!" Érzed, hogy lassan célhoz érsz. Óva-tosan felmész a lépcsőn a következő szintre, és aFellegvár harangtornyában találod magad. Előttedvastag vasajtó. Lenyomod a kilincset, de az ajtózárva van. Felemelsz egy kis fedőlapot, és alattakis rugós zárat látsz, Ez titkos számzár, s csak aztudja kinyitni, aki ismeri a kombinációt. Te tudod-e? Ha igen, lapozz ahhoz a fejezethez, amelyet aszámok megadnak. Ha nem tudod, megpróbálha-tod betörni az ajtót - lapozz az 50-re, vagy megkí-sérelhetsz Erővarázslatot alkalmazni - lapon a164-re.

230."Azért jöttél, hogy egy kis pénzt szerezz, mi?" -kérdi tőled a Majom-Kutya. - "Hát tulajdonképpenmegoszthatod velünk a kereseted egy részét!"Mivel egy fillér sincs nálad, amit odaadhatnál ne-kik, előveheted az erszényedből a kis szikladara-bot, és megpróbálkozhatsz a Hamis Arany Varázs-lattal. Ha egy Arany Tallért ajánlasz fel nekik -lapozz a 96-ra, ha úgy döntesz, hogy megvívszvelük - lapozz a 288-ra. Ha a Hamis Arany Varázs-latot alkalmazod, jelöld a Kalandlapodon.

231.Belököd az ajtót a válladdal. Tedd próbára a SZE-RENCSÉDET! Ha SZERENCSÉD van, az ajtóbetörik - lapozz a 196-ra. Ha nincs SZERENCSÉD,a vállad sebesül meg - vesztesz 1 ÉLETERŐ pon-tot - és ismét Próbára kell tenned a SZERENCSÉ-DET, mindaddig, míg SZERENCSÉD nem lesz.Minden egyes sikertelen kísérlet után 1 ÉLETERŐpontot vesztesz. Ha végre sikerül betörnöd az ajtót- lapozz a 196-ra. De ha a vállad már túlságosan

fáj, visszamehetsz az első elágazáshoz, ahonnanjöttél, és bármikor másik irányba mehetsz. Lapozza 243-ra.

232.Rémülten hátrálsz az undorító teremtmény elől. Azelbeszélésekből, melyeket gyerekkorodban hallot-tál, tudod, hogy egy Gorgonnal állsz szemben!Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Ha SZEREN-CSÉD van - lapozz a 111-re, ha nincs SZEREN-CSÉD - lapozz a 72-re.

233.Sikerült kivédened a Szigony két ágát, de a har-madik a válladba fúródik. Szerencsédre nem akardforgató karod sérült meg. Megmarkolod a szi-gony szárát, és kihúzod a válladból, miközbenordítasz a fájdalomtól. Vesztesz 5 ÉLETERŐ pon-tot, amiért megsebesültél. Lapozz a 374-re.

234.Egy koszos, sziklába vájt szobában ébredsz. Azablakon és az ajtón lévő rácsból arra következ-tetsz, hogy valamilyen cellában vagy. Nem tudszmit csinálni, leülsz a sarokban egy szalmamatrac-ra, és vársz, hátba jön valaki. Úgy egy óra múlvacsoszogó lépteket hallasz odakintről. Kinézel azajtórácson, és egy gyíkszerű teremtményt látsz,amint kezében korsóval meg egy mély tállal felédcsoszog a folyosón. A vadállatnak két feje van, ésezek beszélgetnek egymással. Pikkelyes bőreszürke, hosszú farkát maga után vonja a folyosón.Megáll az ajtód előtt, és egy kis nyíláson át be-nyújtja neked a korsót meg a tálat, majd vissza-csoszog, s leül a terem végében egy asztalhoz.Kenyeret és levest kaptál. Mit teszel? Megeszedaz ételt, vagy odakiáltasz ennek a Calacorm nevűteremtménynek? Ha megeszed az ételt - lapozz a397-re. Ha odakiáltasz a Calacormnak - lapozz a69-re.

235.Attól félsz, hogy talán felfigyelt valaki a verekedészajára, ezért kilesel a sötétségbe. Nem látsz sem-mi mozgolódást. Amikor átvizsgálod a teremtmé-nyek zsebeit, 8 Arany Tallért találsz, egy rézszínűkulcsot meg egy sötét, krémszerű folyadékkal telikancsót. A felsorolt tárgyak közül kettőt magaddalvihetsz. Ami a kancsó tartalmát illeti, egy leírásttalálsz róla a kancsó tetején valaki rovásírássalvéste rá. A szíved nagyot dobban, amikor megtu-dod, hogy ritka kincset, Varázsitalt tartasz a ke-zedben. A kancsóban két adag ital van, és mind-egyik adag 1-gyel növeli Varázspontjaid számát.Ennek köszönhetően plusz egy varázslattal gyara-píthatod varázslataid számát. Ezt a Varázsitalt

közvetlenül a Varázslás után használd. Ilyenkor azitalnak köszönhetően nem kell kihúznod a Kaland-lapról azt a Varázslatot, amit előtte alkalmaztál. Dene felejtsd, ezt a Varázsitalt csak kétszer használ-hatod. Most pedig folytasd utadat, vagy a Fellegvárirányába - lapozz a 245-re, vagy a fáklyafénynélbeszélgető két férfi felé - lapozz a 269-re.

236.Óriási lelkesedéssel elfogadják a Bogyókat, a szá-jukba tömködik és rágcsálják őket. Néhány má-sodperc múlva egymás után elalszanak. Ekkorfogod magad és odamész, hogy megvizsgáld aládát. Amikor a tetejét felnyitod, egy csomó babátlátsz benne, épp olyanokat, mint amilyenek a föl-dön hevernek, és egyéb fajátékokat is találsz.Egyiket sem találod igazán értékesnek, így aztánelhagyod a szobát a láda mellett lévő ajtón át.Lapozz a 140-re.

237.Kinyitod az ajtót, és egy folyosón találod magad,mely néhány méteren át kelet felé halad és egylépcsőbe torkollik. Felmész a lépcsőn, és egy kes-keny folyosóra érsz. Egy közeli ajtónyíláson áttágas, jól megvilágított szobát látsz. Elindulsz arra-felé. Lapozz a 169-re.

238.Rámutat a polc egyik részére, ahonnan leveszelegy könyvet, az asztalhoz viszed és olvasni kez-ded. A könyv a Fellegvár hiteles történetének le-írását tartalmazza. A Fekete Tornyot RettegettBalthus nagyapja építtette. A gonosz erők szenté-lyévé vált, a jog és a rend fokozatosan utat enge-dett a káosznak, amikor az undorító teremtményekegyre magasabbra törtek a hatalmi ranglétrán.Balthus nagyapja végül ügy döntött, hogy meg kellvédenie magát talpnyalóitól, s ennek érdekébenkülönböző védőcsapdákat létesített a teremtmé-nyek birodalma és saját lakhelye között. E csapdákközül a legjelentősebbek a Halál Verem Csapda ésa saját szobája ajtaján lévő Kombinációs Számzár.A számzár kombinációja 217. Később majd olvasolmég olyan titkos folyosókról, melyek behálózzák aFellegvárat. Választhatsz: vagy azt kérdezed mega férfitól, merre van Rettegett Balthus lakrésze -lapozz a 18-ra, vagy azt, merre van SziklaszirtTeremtményeinek birodalma - lapozz a 375-re,vagy elhagyhatod a szobát a hátsó ajtón ár - la-pozz a 31-re.

239.Jó ötleted támad. Lasszót csinálsz a kötélből, és afejed fölött meglengetve megcélzod a ládát. Több-szöri kísérlet után a lasszó ráesik a ládára, ekkormeghúzod a hurkot. Amint a kötelet meghúzod - aláda elmozdul. Húzol rajta még egyet, erre a láda

megbillen az árok peremén, és a mélybe zuhan,de legnagyobb megdöbbenésedre a láda iszonya-tos súlya téged is magával ránt! Ha van Súlytalan-ság Varázslatod, lapozz a 379- re. Ha nincs, la-pozz a 82-re.

240.Lángokat lövellő kezed a magasba emeled, ésvégighúzod a torkodat szorongató Szellem ruhájá-nak a hátán. A ruha lángra lobban, és halk kiáltáshagyja el a halott ajkát. A többi Szellem hátrálnikezd. Még néhányat lángra lobbantasz a hátrálókközül. De szerencsétlenségedre túl közel álltakhozzád, így vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot, mertégési sebeket szereztél. Óvatosan mész előre,közben sakkban tartod a Szellemeket, amíg biz-tonságban elhaladsz a nő mellett. Lapozz a 6-ra.

241.Hatalmas ütést mérsz a teremtményre, ám legna-gyobb rémületedre a kard pengéje belegabalyodika teremtmény hosszú hajába. Megpróbálod kihúz-ni, de rávág a kardodra, mely kirepül a kezedből,és a szoba túlsó végében ér földet. Védtelen vagy.Vagy puszta kézzel kell tovább harcolnod, vagyErővarázslatot alkalmazhatsz. Ha puszta kézzel,fegyver nélkül küzdesz meg - vonj le 3-at ÜGYES-SÉG pontjaid számából a harc további idejére. HaErővarázslatot alkalmazol, normál ÜGYESSÉGpontjaiddal folytathatod a harcot. Ha te győzöl,visszaveheted a kardodat, és lapozz a 77-re.

242.Az üvegekben és rekeszekben száz meg százkülönböző fajta bor van. Nem egy közülük rendkí-vül régi és értékes. A szoba egyik sarkában egyasztal áll borkóstoláshoz megterítve, két üveggelés poharakkal. Ha a Vörösbort kóstolod meg -lapozz a 24-re, ha a Fehéret - lapozz a 105-re. Haegyiket sem kóstolod meg és továbbmész - lapozza 95-re. Ha úgy döntesz, hogy távozol, magaddalvihetsz egy üveg bort az egyik rekeszből az útra.

243.A folyosó jó néhány méter után egy ajtóba torkollik.Rátapasztod a füledet az ajtóra, és bentről nagyszuszogásokat hallasz, mintha valami hatalmasteremtmény aludna. Óvatosan lenyomod a kilin-cset, és az ajtó kinyílik. Bent, bár a szoba sötét,hatalmas méretű alvó Goblint látsz a földön. Halábujjhegyen belopakodsz a szobába - lapozz a352-re, ha visszamész az elágazáshoz és a jobboldali folyosón próbálsz meg továbbmenni - lapozza 2-re.

244.Miközben varázsolsz, a Korongádok megtorpan-nak. Szemmel láthatólag kissé félnek, hogy mittervezel ellenük. Szőrrel benőtt szemük láttárahirtelen eltűnsz! Megint pusmogni kezdenek egy-más közt. Vajon hová tűntél? Láthatatlanul folytat-hatod az utadat: ha a jobb oldali folyosón mésztovább - lapozz a 2-re, ha a bal oldali folyosót vá-lasztod inkább - lapozz a 243-ra. Elillansz a hely-színről, miközben a Korongádok lázasan kutatnakutánad, de hiába.

245.Továbbmész a Fellegvár felé. Bár az éjszaka nyu-godt, hirtelen halk süvítést hallasz, mely egyreerősödik, és egy széllökés olyan erővel taszít meg,hogy alig tudsz a lábadon megállni. Eltakarod aszemedet, amíg a széllökés ereje kissé gyengül,majd amikor újra körülnézel, egy élő Forgószeletlátsz, melynek női szellemarca van. Szavakat for-mái, de ezeket nem tudod leolvasni a szájáról, ámnéhány másodperccel később megérted az üzene-tét.Úgy véli, hogy megjelenésed támadó szándékú,ezért sértő szavakkal illet. Megragadod a kardodat,de ő nevetni kezd. Ha nem veszel róla tudomástés továbbmész - lapozz a 161-re, ha beszédbeelegyedsz vele - lapozz a 390-re, ha varázsolszegyet ellene - lapozz a 47-re.

246.Eltűnsz, de celládból még mindig figyelhetedCalacormot. Legnagyobb csodálkozásodra a vad-állat nem vette észre, hogy eltűntél! Türelmesenvársz, de hiába, és ekkor izgulni kezdesz, hogy aVarázslat hatása lassan megszűnik. Lecsapkododa lábadról a port. A teremtmény felnéz, és odasieta cella ajtajához. De nem lát sehol! Kinyitja azajtódat és belép a cellába, de amikor már bentvan, Varázslatod kezdi elveszteni a hatását. "Beakarsz csapni, mi?" - szól Calacorm, és megragad.Meg kell küzdened a teremtménnyel:

Calacorm ÜGYESSÉG 9 ÉLETERŐ 8

Ha Erőtlenség Varázslatot alkalmazol vele szem-ben, ÜGYESSÉG pontjainak száma 5-tel csökken.

Ha legyőzöd a teremtményt, elhagyhatod a börtöntaz észak felé vezető folyosón át. Lapozz a 174-re.

247.Kérésed megdöbbenti őket. Káromkodsz, mertrájössz, hogy nem mondhatod meg nekik küldeté-sed igazi célját. Izgatottan váltanak néhány szótegymással, majd feléd fordulnak, és egyszerre egynagyot fújnak feléd. Legnagyobb meglepetésedreez a fújás olyan, akár a süvítő szél, és nekilök afalnak. Fejed nagyot koppan az érdes sziklafalon,és elveszted az eszméletedet. Lapozz a 234-re.

248.Csend honol a szobában. Hirtelen velőtrázó ordí-tás hallatszik az egyik sarokból, egy ronda arcjelenik meg a légben, és ordítva tart feléd. Hajadégnek áll, lábad majd összecsuklik alattad. Vala-hogy eléred az ajtót, gyorsan kitárod és kirohansz.De elfelejtetted, hogy egy magas toronyban vagy,és az erkélyen nincs védőrács… Átlendülsz azerkély peremén, és a mélybe zuhansz. Ha rendel-kezel Súlytalanság Varázslattal - lapozz a 103-ra.Ha nem, összetörve zuhansz a torony tövébe, aholkileheled a lelkedet…

249.A folyosó egy faajtóba torkollik. Rajta a felirat:"ÉLÉSKAMRA". Fülelsz, de nem hallasz semmit.Az ajtó zárva van. Ha van Rézkulcsod, akkor mostmegpróbálkozhatsz vele - lapozz a 392-re, hanincs, megpróbálhatod betörni az ajtót - lapozz a231-re, de visszamehetsz az elágazáshoz is,ahonnan másik folyosón indulsz tovább - lapozz az55-re.

250.Erősen koncentrálsz, és a szemed láttára hurrikántámad fel, amely nagy pusztítást végez a szobá-ban. Székek, könyvek és egyéb tárgyak szállnakkeringve a levegőben, de téged nem ér a Varázs-lat. Teszel egy lépést előre, de hirtelen megállsz,amikor hangos nevetést hallasz. Belesel a szobá-ba, és látod, hogy a Repülő Szőnyeg meg a Kutya-Fej kővé váltak. Egyikük csúfondárosan megjegyzi:"Mi, kedves kalandor, MIKek vagyunk, az illúziómesterei! Ócska kis trükkjeiddel nem tudsz be-csapni bennünket!" A férfi, aki épp Kígyóvá válto-zott, a lábad köré tekeredik és fogait a combodbamélyeszti. A fájdalom elviselhetetlen, a földre zu-hansz. Már tudod, hogy kígyóméreg végez veled.Legközelebbi kalandod során óvakodj a MlKektől!Ennek a kalandodnak itt vége szakad…

251.Amint előremész, belépsz egy tágas, nyitott, ha-talmas falakkal körülvett udvarra. Különböző fé-nyek égnek, és a félhomályban csoportokba ve-rődve furcsa alakok jönnek-mennek. Az udvar

közepén hatalmas szoborféleséget látsz - valószí-nűleg szökőkút lehet. Amint előretekintesz, azudvar túlsó végében észreveszel egy ajtót; úgyvéled, ez tehet a Fellegvár főbejárata. Mit teszel?

A fal mellett óvatosan megközelítedaz ajtót? Lapozz a 222-re.Vakmerően keresztülsétálsz azudvaron? Lapozz a 179-re.Lábujjhegyen odalopakodsz a félhomálybanAz egyik csoporthoz? Lapozz a 321-re.

252.5 vagy 6 fejet ejtettél foglyul! Szeretnének kisza-badulni a hurok szorításából. Hirtelen mozdulattalkikapja a kezedből a Szerkentyűt, ami kellőképpenlefoglalja a teremtményt ahhoz, hogy egy ugrássala szoba túlsó végében lévő ajtónál teremhess.Lapozz a 229-re.

253.A sajt valóban túl érett, de nagyon finom, és jópárat harapsz is belőle. Miközben eszed, furcsánfelfrissülsz. A remek sajtlakomának köszönhetőennyersz 1 ÜGYESSÉG, 3 ÉLETERŐ és 1 SZE-RENCSE pontot, és továbbmehetsz. Ha a baloldaliajtón próbálsz meg kimenni - lapozz a 13-ra. Haazon az ajtón mennél ki, amelyik pontosan szem-ben található azzal, amelyen bejöttél - lapozz a281-re

254.Legurulsz a lépcsőn, átbukfencezel a szobán, vé-gül nekivágódsz a terem túlsó falának. A karodkificamodik. Vesztesz 1 ÜGYESSÉG és 2 ÉLET-ERŐ pontot, amiért megsebesültél, majd menj föl amásik lépcsőn. Lapozz a 197-re.

255.A teremtmény rád néz. Szeme összeszűkül. Kezé-ben hosszú lándzsát tart, amelyet hirtelen rád fog."Nem ez a jelszó!" - üvölti, és neked ront! Teddpróbára a SZERENCSÉDET! Ha SZERENCSÉDvan, valamivel becsaphatod - lapozz a 198-ra; hanincs SZERENCSÉD, csak hebegsz-habogsz, ésa teremtmény megtámad - lapozz a 290-re.

256.A varázsló elmosolyodik. "Velem tarthatsz - mond-ja nevetve. - Előbb azonban meg kell bizonyosod-nom őszinte hűségedről!" A homlokodra teszi akezét. Lehunyt szemmel koncentrál. Érzed, hogyakaratod elhagy. Harcos kedved elszáll. Néhánypillanat múlva leveszi rólad a kezét, szabadon állszelőtte. Ha leborulsz előtte, mint mestered előtt -lapozz a 65-re, ha kardot rántasz és keresztüldö-föd - lapozz a 155-re.

257.Körülnézel a szobában. Csak a te fáklyád fényevilágítja meg. Bár a szoba nagy, alig van bennebútor; egy hatalmas lapos sziklatömb az asztal,mellette egy kisebb szikladarab a szék. Az egyiksarokban sárral összetapasztott kődarabok tornyo-sulnak. Nem tudod elképzelni, mi célt szolgálhat-nak, bár a kőrakás tetején három vesszőből fontládikót pillantasz meg. Riadtan ugrasz hátra, ami-kor fáklyád fénye egy hatalmas emberalakot világítmeg, mely szemmel láthatóan kőből készült és azajtónál áll. A durván megmunkált férfiszobor vala-mivel nagyobb, mint egy ember. Rád mered, denem vagy biztos benne, vajon lát-e téged. Mit te-szel?

A másik ajtóhoz rohansz? Lapozz a 237-re.Megpróbálsz beszélni aférfiszoborral? Lapozz a 357-re.Lassan a sarokban lévő ládikó feléosonsz? Lapozz a 200-ra.

258.Egyik ajánlatod iránt sem tanúsítanak különösebbérdeklődést a teremtmények, inkább a személyedérdekli őket, s nem az ajándékok. Illúzió Varázslat-tal szeretnéd elkápráztatni őket, és egy színesszivárványt varázsolsz a szoba közepére. Úgyelkápráztatja őket a látvány, hogy megengedikneked, hogy odamenj a túlsó ajtóhoz - lapozz a140-re. Ha nincs Illúzió Varázslatod, valami másVarázslatot kell alkalmaznod, hogy elkápráztasdőket. Ha semmilyen más Varázslattal nem rendel-kezel, közelebb kell menned hozzájuk - lapozz a366-ra.

259.Döbbenten nézi, amint a feje fölé emelkedsz alevegőben. Eszelős forgásba kezd, és megpróbálleszívni magába, de képtelen elérni. Gúnyosanmosolyogva integetsz felé, miközben a FeketeTorony felé úszol a levegőben, a főbejárat előttleereszkedsz a földre. Lapozz a 218-ra.

260.Némi erőfeszítés után kinyílik a láda fedele. A lá-dában egy ezüstkulcs van. Mit teszel?

Megpróbálod a kulccsal kinyitni a másodikládikót? Lapozz a 34-re.Megpróbálod a kulccsal kinyitni a harmadikládikót? Lapozz a 299-re.Magadhoz veszed a kulcsot, és elindulsz akijárat felé? Lapozz a 237-re.

261.A Majom-Kutya megkér, hogy mutasd meg neki agyógynövényeidet. Szerencsédre az idevezetőúton összeszedtél néhány marék gazt, amit mostmegmutathatsz neki. Fejét kissé oldalra hajtva ateremtmény gyanakodva mér végig. Kéri, hogyközöld vele annak az őrnek a nevét, akit megakarsz gyógyítani. Erre nem számítottál! Gyorsan

kitalálsz egy nevet, amellyel becsaphatod a te-remtményt. Melyiket mondod?

Kylltrog Lapozz a 81-re.Pincus Lapozz a 175-re.Blag Lapozz a 394-re.

262.Miután varázsoltál, egy ugyanúgy felfegyverzett,ugyanolyan Gark jelenik meg előtted. Vezénysza-vadra kezdetét veszi a csata:

Gark ÜGYESSÉG 7 ÉLETERŐ 11

Ha a hasonmás veszít, neked kell megküzdenedvele, a saját kardoddal. Ha vagy te, vagy a teGarkod győzi le a teremtményt - lapozz a 180-ra.

263.A Calacormok megbízható, elégedett teremtmé-nyek. Nagy, hüllőszerű lények, bőrük színe szürke,hosszú farkuk van és két fejük, a két fej megállásnélkül beszélget egymással. Elég igénytelenek,munkájukon, élelmükön (döglött kígyókkal táplál-koznak) és kényelmes otthonukon kívül más nem-igen érdekli őket. Nyugodt természetükkel ellentét-ben örömüket lelik a fájdalom és kínzás okoztaordításban, és furcsa módon ezek a teremtmé-nyek, ki tudja, miért, halálra rémülnek egy egértől,bár ők maguk hatalmas méretűek. Lapozz a 326-ra.

264.Hatalmas izmaid megfeszülnek, és megragadodkardod markolatát. Készen állsz, hogy megküzdj aRinocérosz-emberrel. Különleges erődre való te-kintettel újra dobhatsz az egyik kockával, amikorTÁMADÓERŐDET állapítod meg (ugyanisÜGYESSÉG pontszámod plusz a megszokott kétkockadobás helyett három kockadobás pontered-ményének közös összege adja meg a TÁMADÓ-ERŐDET):

Rinocérosz-ember ÜGYESSÉG 8 ÉLETERŐ 9

Ha győzöl, beléphetsz a Fekete Toronyba. Lapozz177-re.

265.Rövid folyosón jársz, mely egy nagy faajtóhozvezet. Lenyomod a kilincset, és benyitsz egy nagyszobába. Lapozz a 169-re.

266.Egyáltalán nem érdekli a fecsegésed, történeteidresem kíváncsi, és neked szegezi a kérdést, hogy

milyen jogon vagy ott. Egy szempillantás alatt Kí-gyóvá változik, és sziszegve kúszik feléd a padlón.Ezalatt a falon lévő Kutya Fej elszakad a faltól, ésfeléd úszik a levegőben. Ha varázsolsz ellenük,lapozz a 310-re, ha átkutatod a hátizsákodat, hogykeress valamit ellene, lapozz az 54-re

267.Amikor megmarkolod a kelyhet, a benne lévő fo-lyadék a szemed láttára megzöldül, majd megbar-nul. Szörnyen büdös, de te mégis megkóstolod.Undorral köpöd ki - iszapos vizet iszol! Elhagyod atermet, és továbbmész a Fellegvár felé. Lapozz a156-ra. Vesztettél 1 SZERENCSE pontot.

268.Amikor rávágsz az ajtóra, a fa kissé megreped, deaz ajtó nem enged. Újra próbálkozol, ekkor a faközépen kettéhasad. Átbújsz a nyíláson, és egyszobába jutsz. Lapozz a 210-re.

269.A két férfi koszos és ápolatlan. Amint közelebbmész hozzájuk, hallod, mint alkudoznak egy tőrfölött. A magasabb szemmel láthatóan el akarjaadnia azt az alacsonyabbnak. Azzal érvel, hogy ezcsodafegyver, és sokkal többet ér, mint amennyitaz alacsony adni akar érte. Amikor melléjük lépsz,a magasabb férfi megragadja a karodat, és arrakér, mondd meg, hogy szerinted mennyit ér a tőr.Mit válaszolsz?

5 Arany Tallért? Lapozz a 205-re.8 Arany Tallért? Lapozz a 186-ra.10 Arany Tallért? Lapozz a 225-re.

270.A bal oldali meg a jobb oldali ajtón is bemehetsz.Ha a bal oldali ajtót választod - lapon a 185-re. Haa másik ajtóval próbálkozol - lapozz a 23-ra.

271.Megragadod a kezét, bemutatkozol neki - és felor-dítasz fájdalmadban, Úgy elzsibbad a kezed aszorításától! O’Seamusból kitör a röhögés. Vesz-tesz 1 ÜGYESSÉG pontot, mert a kardforgatókezedet nyújtottad neki. Dühös vagy, de az apróemberke egyre csak rázza kezedet és nevet. Ne-vetést hallasz a hátad mögül, és amikor megfor-dulsz, látod, ahogy a levegőben úszkálva vigyorog.De még most is rázod a kezét… vagy tán még-sem? Rájössz, hogy valójában egy kitömött bábukezét szorongatod, amely ide-oda lendül, ahogyrázod. A földre akarod dobni, de a kezedhez vanragadva! A helyzet őrjítő, s kezdesz igazán dühbe

gurulni. "Csak egy kis tréfa volt!" - mondja aLeprechaun, ujjaival csettintve. A bábu eltűnik."Nos, mit tehetek érted?" - kérdi a Leprechaun. Hamegkérdezed tőle, merre kell továbbmenned -lapozz a 348-ra ha előrántod a kardodat - lapozz a131-re.

272.Átkutatod a zsebeit, és 8 Arany Tallért találsz. AZsebszerkentyű harc közben sajnos megsemmi-sült, de talán még hasznát veszed; ha akarod,magaddal viheted. Most vagy átvizsgálod a Boros-pincét - lapozz a 242-re, vagy a szoba túlsó végé-ben lévő ajtóhoz mész - lapozz a 95-re.

273.Mi a jelszó?

Handzsár? Lapozz a 371-re.Gendzsik? Lapozz a 255-re.Kraken? Lapozz a 49-re.

274.A fegyverszekrény zárva van, de könnyűszerrel belehet törni. A szekrényben különböző kardok, dár-dák sorakoznak. Ha letöröd a lakatot és választaszegy fegyvert - lapozz a 353-ra; ha a hátizsákodbankeresel egy megfelelő tárgyat - lapozz a 271-re.

275.Ez a Zsebszerkentyű olyan szerkezet, mely átala-kulhat bármilyen fegyverré vagy hasznos tárggyá.Mindketten harcra készen álltok. Ha akarod, kard-dal is megküzdhetsz vele.

Fekete Elf ÜGYESSÉG 8 ÉLETERŐ 4

Ha akarod, Varázsolhatsz. Ha Erőtlenség Varázs-latot alkalmazol, ÜGYESSÉGE 5-re csökken. HaTeremtmény Hasonmás Varázslatot alkalmazol,egy Zsebszerkentyűvel felszerelt hasonmás Feke-te Elf fog megküzdeni a valódi Elffel. (Döntsd el acsatát kettőjük között, és ha az eredeti Fekete Elfgyőz, végezz vele egymagad.) Ha Illúzió Varázsla-tot akarsz alkalmazni - lapozz a 399-re. Ha harcközben te győzöl - lapozz a 272-re.

276.Mély verembe zuhansz - valószínűleg egy beteme-tett kútba. Föltápászkodsz, látod, hogy sértetlenvagy. De vajon hogy jutsz ki innen? Túl sokáigtartana kardoddal lyukakat vájni a verem oldalába,hogy a lyukakba lépve mehess fel. Ha akarsz,Erővarázslatot alkalmazhatsz - lapozz a 165-re,vagy hívj segítséget - lapozz a 202-re. Melyiketválasztod?

277.A Fellegvárba vezető utad során számos tárgyratettél szert. Melyikkel rendelkezel az alább felsorol-tak közül? Melyiket fogod használni?

Az Üvegbe zárt Pókot? Lapozz a 330-ra.A Zsebszerkentyűt? Lapozz a 315-re.A Kis Bogyókat? Lapozz a 76-ra.

Ha egyik tárggyal sem rendelkezel - lapozz a 119-re.

278.A Robbanó Kő veszélyes játék, de sokat lehetnyerni vele. Mielőtt a játék elkezdődne, a Játék-mester, aki varázslótanonc, megbűvöl egy követ,mely hamarosan felrobban. A játékosok körbenállnak, és egymásnak dobálják a követ. Amikor akő felrobban, az a játékos, akinek éppen a kezé-ben van a kő, kiesik a játékból, és csúnyán össze-égett kézzel távozik! A megmaradt játékosok újRobbanó Követ kapnak, amelyet egymásnak do-bálhatnak. A játék addig tart, amíg egyetlen játé-kos marad. A nézők fogadhatnak a játékosokra, demielőtt fogadnának, le kell tenniük 3 Arany Tallért,amit hozzáadnak a díj összegéhez. Ebben a játék-ban 36 Arany Tallért nyerhetsz, de ez azzal a koc-kázattal jár, hogy megégetheted a kezedet. Ha ezta játékot választottad, legalább egyszer játszanodkell, de addig játszhatod, ameddig csak akarod. Hate győzöl, 36 Arany Tallért nyersz minden egyesjátékért. Ha vesztesz, minden játék után vonj lemagadtól 2 ÜGYESSÉG és 4 ÉLETERŐ pontot.A játékszabály a következő: dobj egy kockával,

hogy megtudd, hány játékos vesz részt a játékban.Minden játékost jelölj egy-egy betűvel (A, B, C stb.- te vagy az A játékos), és kör alakban írd fel egydarab papírra a játékosok betű jeleit. Most dobjminden játékos nevében egy dobókockával, hogymegtudd, melyikük dobja el a követ (a legmaga-sabb pontszámú kezd). Most dobj két kockával akezdő játékos nevében, akinek 12-nél kevesebbetszabad csak dobnia. Menj tovább az óramutatójárásának megfelelően a következő játékoshoz, sdobj az ő nevében is, de ez nem lehet több 11-nél.A harmadik játékos már csak 10-nél kevesebbetdobhat, és így tovább. A ceruzáddal menj körbe azegyik betűjeltől a másikig, hogy mindig tudd, kinélvan a Robbanó Kő. Abban az esetben, ha valame-lyik játékos nagyobbat dob a megállapított, enge-délyezett számnál, a Kő felrobban és a játékoskiesik. Ekkor az egész játék újra kezdődik (az en-gedélyezett pontszám 12-vel indul), csupán avesztes marad ki. Addig folytasd a játékot, mígegyetlen játékos marad. Ha bármelyik játékos pon-tosan az engedélyezett maximumot dobja, a kő alevegőben robban fel, és újra kell játszani a kört.Ha már eleged van ebből a játékból, belekezd-hetsz a Hat Csákány Játékba - lapozz a 171-re,vagy a Kés Játékba - lapozz a 365-re, vagy el-hagyhatod a játéktermet - lapozz a 31-re.

279.Felrepülsz a levegőbe. Csak úgy remeg a szoba,de te könnyedén, szabadon repkedsz. Oda repül-hetsz a szobában, ahová akarsz!

A fegyverszekrényhezrepülsz? Lapozz a 44-re.Gyorsan elrejtőzöl a varázslómögött? Lapozz a 318-ra.Kirepülsz az ablakon? Lapozz a 78-ra.Az asztal alá repülsz? Lapozz a 335-re.

280.A teremtmény nem ismer könyörületet; vadulmegmar, s képtelen vagy védekezni. Lábadat vérborítja el, fájdalmad iszonyú. Hiábavaló a küzdel-med e láthatatlan fejjel szemben. Haldokolsz. Ateremtmény a nyakad felé kap, és mielőtt elvesz-tenéd az eszméletedet, már csak arra emlékszel,hogy állkapcsa a torkodra szorul. Lapozz a 323-ra.

281.Benyitsz egy másik szobába, és megijesztesznégy apró teremtményt, akik a földön ülnek. Ré-mülten pattannak fel, amikor meglátnak. Mit te-szel?

Kardot rántasz és támadásrakészülsz? Lapozz a 382-re.Azt mondod nekik, hogy csak át szeretnélmenni a szobán? Lapozz a 285-re.Beszélgetésbe elegyedszvelük? Lapozz a 356-ra.

282.Egy kis tűzgolyót varázsolsz, és egyenesen a Klo-áka Kígyóhoz vágod. A golyó megperzseli és ket-tészakítja a testét. Mindkét fele egyszerre támadrád, és összepréseli a mellkasodat. Vesztesz 1ÉLETERŐ pontot. Más módszert találsz ki - lángo-kat varázsolsz mindkét kezedbe, és megperzseleda Kígyó összetekeredett farkát. Az állat hevesenrángatózni kezd, és szorítása enged! Megragadoda fejét, és lángoló kezeddel megfojtod, halálraégeted. Lapozz a 112-re

283.Varázslat nélkül sorsod megpecsételődik. Arrakárhoztattál, hogy életed hátralévő részét a Felleg-vár foglyaként töltsd el. Küldetésed nem járt siker-rel; elbuktál.

284.Varázsolsz (ne felejtsd el kihúzni a Varázslatokközül), és kezdesz a levegőbe emelkedni. A csápazonban nem enged, és elviselhetetlen fájdalomhasít a lábadba. Úgy határozol, hogy visszatérsz aföldre, mielőtt még kicsavarná a lábadat. Vagykarddal támadsz rá - lapozz a 71-re, vagy Tűzva-rázslatot alkalmazol - lapozz a 114-re.

285.Azt mondod nekik, hogy nem akarod bántani őket,Csupán szeretnél továbbmenni az utadon. Meg-könnyebbülten lélegeznek fel. A szobát itt-ott lom-bos faágak díszítik, s az egyik sarokban a meny-nyezetben vágott lyuk alatt tűz lobog. A szemközti

falon két ajtó van. Az apró teremtmények közlikveled, hogy bármelyiken továbbmehetsz. Ha a baloldali ajtót választod - lapozz a 185-re, ha a jobboldali ajtót választod - lapozz a 23-ra.

286.Az apró teremtmények visítanak és összebújnak,amikor belépsz. Kivont karddal rohansz rájuk, demég csak nem is védekeznek! Kissé gyanúsnaktalálod, hogy ilyen könnyen győztél, és elindulsz aszoba túlsó végében lévő ajtó felé. Lapozz a 140-re.

287.Felajánlod a Kenőcsös Tégelyt. Egy láthatatlanlény kiragadja a kezedből, és odaviszi az egyikállatfejhez. Láthatatlan kezek lecsavarják a tégelytetejét, és a fej beleszagol a kenőcsbe. A fej mo-rogva fordul feléd: "Ez csak egy alkimistagyógybalzsama! Mi hasznát vehetnénk ennek?" Atégely a földre esik és összetörik. Mit teszel?

Felajánlod a Zsebszerkentyűt? Lapozz a 160-ra.Felajánlasz néhány AranyTallért? Lapozz a 27-re.Sietve távozol, és keresel egy másikajtót? Lapozz a 25-re.

288.A két teremtmény feléd közeledik. A Majom-Kutyatámad elsőnek, majd a Kutya-Majom. Varázsolszegyet, vagy megküzdesz velük? Alkalmazhatod

az Erővarázslatot Lapozz a 162-re.a Súlytalanság Varázslatot Lapozz a 86-ra.

Ha megküzdesz velük:

ÜGYESSÉG ÉLETERŐMajom-Kutya 7 4Kutya-Majom 6 6

Ha mindkettőt megölöd a harcban, lapozz a 32-re.

289.Mit veszel elő a hátizsákodból?

Az Ezüst Tükröt? Lapozz a 340-re.A Lókörömfű Eszenciát? Lapozz a 214-re.A Kenőcsös Tégelyt? Lapozz a 305-re.

Ha ezek közül egyikkel sem rendelkezel, menjvissza a 304-re, és válassz újra!

290.A Rinocérosz-ember odalép hozzád, és feléd döf alándzsájával. Gyorsan félreugrasz. Bár nem viselpáncélruhát, mégis úgy ítéled meg, hogy vastagbőre megfelelően védi. El kell döntened, vajonmegvívsz-e vele, vagy inkább varázsolsz-e ellene.Ha előrántod a kardodat - lapozz a 325-re; ha va-rázsolsz, válassz az alábbi Varázslatok közül:

Erőtlenség Varázslat Lapozz a 307-re.Súlytalanság Varázslat Lapozz a 70-re.Erővarázslat Lapozz a 264-re.

291."Mi ez?" - kérdi a szellemhang. Alkudozni kezdeszvelük. Megengeded nekik, hogy elvegyék a kenő-csöt, de csak akkor, ha átengednek a szobán;egyébként semmi dolgod velük. Egy szellemkézfeléd nyúl a semmiből, és megpróbálja kikapni akezedből a Tégelyt, de gyorsan ellököd. "Ez való-ban a Gyógybalzsam - szólal meg egy halk hang. -Elfogadjuk az ajánlatodat. Hagyd ott a tégelyt, aholállsz, és távozz azon az ajtón át!" A szoba túlsóvégében lévő ajtó halványan fényleni kezd. Nembízol meg bennük, ezért az ajtóhoz viszed a Té-gelyt. Amikor az ajtóhoz érsz, odadobod nekik aTégelyt és gyorsan kisurransz. Lapozz a 328-ra.

292.Egy gyönyörű hálószobába jutsz. Csupa csipke,csupa bársony, a földön prémszőnyegek hevernek.A szoba közepén baldachinos ágy áll. Az ágybanegy tündérre hasonlító gyönyörű nő ül, aki nyilvánálmából riadt fel. Hosszú, sötétbarna haja van ésmély tüzű, átható pillantása. "Hogy kerülsz te ide?"- kiált rád. Mikor ezeket a szavakat kimondja, sze-me vérvörös lesz, és két tűzcsóva csap ki belőlük,egyenesen rád. Mit teszel?

Védelem Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 376-ra.Gyorsan elhagyod a szobát, és megpróbálkozola szomszédos ajtóval? Lapozz a 64-re.Azt mondod, hogy ajándékot hoztálneki? Lapozz a 42-re.

293.Varázslatod egy pillanat alatt megállítja a levegő-ben a Szigonyt, amely már veszedelmesen közelvolt a nyakadhoz. A Szigony a földre hullik. Lapozza 374-re.

294.A Gark fölegyenesedik, leengedi a baltáját, ésbocsánatot kér tőled, amiért elaludt az őrhelyén.Kérésére megígéred, hogy erről senkinek semszólsz. A teremtmény felajánlja, hogy elveszi aköpenyedet, de elutasítod az ajánlatát és tovább-mész. Lapozz a 99-re.

295.Erősen koncentrálsz, és Óriás Skorpióvá változta-tod magadat. A Törpe és a Goblin abbahagyja a

támadást, de az Ork úgy tesz, mintha nem történtvolna semmi. A másik kettő csak nézi, hogycsapsz az Orkra a farkaddal, de az meg sem rez-dül, és odakiált nekik. Amint látják, hogy egyáltalánnem ártottál az Orknak, megrázzák a fejüket, ésismét a valódi alakodat látják. Az Ork megpróbálelcsípni. Lapozz a 213-ra.

296.A kulcs megfordul a zárban, és az ajtó kinyílik.Lapozz a 292-re.

297.Becsapod magad mögött az ajtót, és a csengőcsilingelő hangja mellett gyorsan közeledő, futóléptek zaját hallod. Az előtted lévő folyosó kétfeléágazik. Ha előreiramodva a jobb oldali elágazásfelé veszed az utadat - lapozz a 2-re, ha a bal ol-dali elágazás felé indulsz - lapozz a 316-ra. De aztis megteheted, hogy visszamész az ajtón, és be-csöngetsz a komornyiknak. Lapozz a 75-re.

298.Amikor megfogod a serleget, a benne lévő folya-dék pezsegni, gőzölögni kezd, és amint az ajkad-hoz emeled, lespriccel. Biztos vagy benne, hogymeg akarod kóstolni az italt? Ha nem akarod -lapozz az 58-ra és válassz mást, de ha elszántadrá magad - lapozz a 141-re.

299.A kulcs nem fordul el a zárban, akárhogy is próbá-lod. Nem jártál sikerrel, ezért dühödben földhözvágod a ládikót - ekkor azonban az eltűnik! Tapo-gatózva keresed a láthatatlan ládikót, de nem

találod. Reményvesztetten indulsz el az ajtó felé,és újra megkísérelsz eljutni a kapuig. Lapozz a237-re.

300.Dobj egy kockával. Ha 1-et, 2-t vagy 3-at dobsz, 1,2 vagy 3 kés talál el (mindegyik találat 2 ÉLETERŐpont veszteséget jelent). Ha 4-et, 5-öt vagy 6-otdobsz, a kések elkerülnek. Fel kell készülnöd azellentámadásra; ha az Illúzió Varázslatot választod- lapozz a 244- re; ha kardot rántasz - lapozz a346-ra.

301.Érzed, amint az erő átjárja a testedet. Meg akarszbirkózni e teremtmény fejével, de úgy látod, hogyannak saját ereje a tiéddel egyenlő aránybanmegnőtt. Lábad használhatatlan és vér borítja.Erőd kezd apadni, és eközben a teremtmény áll-kapcsa a nyakadra szorul. Elveszted az eszméle-tedet. Lapozz a 323-ra.

302.Megparancsolják, hogy vidd ki a tálcát az étellel aszoba hátsó ajtaján a Nagy Hallba, és hagyd ott azasztalon, ugyanis a Gendzsik nemsokára lejönnekvacsorázni. Arra is figyelmeztetnek, hogy ne várdmeg őket, mert könnyen desszert lehet belőled.Megfogod a tálcát, és kimész vele az ajtón. Boldogvagy, hogy végre elhagyhatod az undorító kony-hát, előremész a folyosón, leteszed a tálcát, és akövetkező ajtóig meg sem állsz. Megpróbálod ki-nyitni. Sikerül. Lapozz a 169-re.

303.A Gólem egyre közelebb jön, és te karddal tá-madsz rá. Kardod azonban csupán a követ éri, shangosan megcsörren rajta. Neked kell eldönteneda Csata kimenetelét. Vonj le magadtól 1 ÜGYES-SÉG pontot.

Gólem ÜGYESSÉG 8 ÉLETERŐ 10

Ha legyőzöd a teremtményt, lapozz a 147-re.

304.Az ajtó kinyílik, és bemész a nagy szobába, ame-lyet különböző faragványok, szobrok díszítenek.Olyan, mint egy szobrász műterme, a fal menténbefejezetlen kőszobrok sorakoznak. A szoba kö-zepén egy négyszögletes kőtömbön hatalmas kőVízköpő Sárkány figura áll. Amikor belépsz a szo-bába, a teremtmény csikorgó hangot hallat, ahogyfeléd fordítja a fejét. Lassan életre kel és leszök-ken a talapzatról. Elállja az utadat a szoba távolisarkában lévő ajtó felé. Mit teszel?

Kardot rántasz és rátámadsz? Lapozz a 172-re.Varázsolsz egyet? Lapozz a 26-ra.Megnézed hátizsákodat, van-e benne valami,ami most hasznodra lehetne? Lapozz a 289-re.Kisurransz a szobából, és megpróbálkozol aközépső ajtóval? Lapozz a 64-re.

305.Odadobod a Tégelyt a Vízköpő Sárkánynak. ATégely megsérül, de nem törik össze. A teremt-mény meglódítja öklét, és úgy mellbe vág, hogyelesel. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot. Ajánlatosgyorsan elhagyni ezt a szobát, és az erkélyen to-vábbmenni a középső ajtóig. Lapozz a 64-re.

306.Kissé följebb egy ajtó zárja le a folyosót. Valójábanez csak egy félajtó, derékig ér neked. Az ajtó mel-lett felirat hirdeti: "Belépés csak Játékosoknak!" Habenyitsz - lapozz az 52-re, ha visszafordulsz ésinkább a díszes ajtón mész be - lapozz a 132-re.

307.Miközben Varázsolsz, a teremtmény feléd döf, éslándzsájával beleszúr a karodba Vesztesz 2ÉLETERŐ pontot. Ekkor kezd hatni az ErőtlenségVarázslat. A teremtmény mozdulatai lelassulnak,és szuszogni, lihegni kezd. Kirántod a kardodat,hogy végezz vele.

Rinocérosz-ember ÜGYESSÉG 4 ÉLETERŐ 7

Ha legyőzöd, beléphetsz a Fellegvárba. Lapozz a177-re.

308.Lenyomod a kilincset, és belépsz egy sötét szobá-ba. Lapozz a 257-re.

309.Mindketten átkutatjátok a magas férfi zsebeit. 20Arany Tallért találsz, és pénzfeldobással döntitekel, kié legyen a tőr: ha fej, a tiéd, ha írás, az övé(dobj fel egy forintot, hogy dönthess!). Ha a tiédlesz a tőr - lapozz a 15-re. Ha nem - lapozz a 245-re.

310.Milyen Varázslatot alkalmazol?

Teremtmény HasonmásVarázslatot? Lapozz a 181-re.Illúzió Varázslatot? Lapozz a 250-re.K.É.K. Varázslatot? Lapozz a 393-ra.

Ha egyikkel sem rendelkezel, lapozz a 104-re ésválassz újra!

311.Erősen koncentrálsz, közben a varázsigét mormo-lod. Az egyik Öregasszony észrevesz, és odakiálta többieknek. Varázsolsz, de nem történik semmi!Rápillantasz a vén banyákra, akik mosolyogvanéznek. "Nem engedhetjük, hogy kedvenc állatká-ink ellen varázsolj!" - mondja az egyik. Elpazaroltálegy Varázslatot. Húzz ki egyet (te döntsd el, melyiklegyen az) a Varázslataid közül. A Devlin már-márelér: ha sietve elrejtőzöl - lapozz a 178-ra, ha kar-dot rántasz ellene - lapozz a 61-re.

312.Magasra emeled a Tükröt. Nem sok hatással van ateremtményre, mely egyre közeledik. Az egyik fejeelőrenyúlik, és kiüti a kezedből a Tükröt, amely aföldre esik és darabokra törik. Döntsd el, mit csi-nálsz. - Lapozz a 184-re

313.A gyümölcs édes, zamatos. Megeszel egyet, majdmég egyet - pompás íze van! Nyersz 2 ÉLETERŐpontot, de legnagyobb meglepetésedre, amikorevés után megköszörülöd a torkodat, egy hangsem jön ki rajta. A Némaság Gyümölcsét etted

meg. Ez a különös fogyatékosságod csak átmene-ti, de egy ideig nem fogsz tudni beszélni, és csaknehezen tudod majd megértetni magad másokkal.Ez annyit jelent, hagy nem tudsz majd varázsolni(ha a következő alkalommal varázslási lehetőségetkapsz), de aztán rendbe jössz. Vagy a bal oldaliajtón mehetsz tovább - lapozz a 13-ra, vagy azonaz ajtón, amelyik szemben van a másikkal, ame-lyen bejöttél - lapozz a 281-re.

314.Erősen koncentrálsz, hogy azt a látszatot keltsd,mintha a varázsló mozgó szobában lenne. IllúzióVarázslatot alkalmazol (húzd ki a Kalandlapodról!),de semmi sem történik, nem tudsz kellő erővelkoncentrálni. Rettegett Balthus már-már elér. La-pozz a 373-ra.

315.Rettegett Balthus mélyen elgondolkodik, míg te aZsebszerkentyűvel játszadozol. Megnyomsz rajtaegy gombot, erre csillogó fény jelenik meg, ésakkorára nyúlik meg, mintegy kard éle. Ez a Nap-Kard, mely 4 ponttal növeli ÜGYESSÉG pontjaidszámát, amikor ezzel a karddal harcolsz. Szembe-fordulsz a varázslóval, aki most szintén varázsol.Lapozz a 191-re.

316.A léptek zaja, amelyet tulajdonképpen "kezek za-jának" kellene nevezni, három Korongádtól szár-mazik, akik feléd gurulnak a folyosón, és kénytelenvagy az ajtóhoz hátrálni. Ezek a teremtményekigen különösek, láb helyett még két kezük van.Gyorsan közelednek, olyan mozdulatokkal, minthacigánykereket vetnének. Fejük - jobban mondvaarcuk - a mellük közepén van. Furcsa mozgásukmiatta kardforgatáshoz nem értenek, de igazánügyes késdobálók. Forgás közben megragadják akéseiket, és sebesen elhajítják őket. Olyanok, akára tűzkerék. Három kés repül szélsebesen feléd. Haakarod, alkalmazhatsz Védelem Varázslatot, hogymegvédd magad - lapozz a 220-ra, vagy Teddpróbára a SZERENCSÉDET! Ha a második meg-oldást választod és SZERENCSÉD van, lapozz a139-re. Ha nincs SZERENCSÉD - lapozz a 300-ra.

317.A falakon lévő képek a Sziklaszirt Királyság külön-böző nagy tekintélyű Lordjait és Grófjait ábrázolják.Az asztalfőnél álló szék mögött magának RettegettBalthusnak a képe lóg. Valóban erős ellenségneklátszik. Nyersz 1 SZERENCSE pontot, mert fi-gyelmeztettek, hogy esetleg megjelenik, ugyanak-kor vesztesz 1 ÉLETERŐ pontot, mert félelem töltel ereje láttán. Folytathatod utadat. Fölmehetsz abaloldali lépcsőn - lapozz a 19-re, de választhatoda jobb oldali lépcsőt is - lapozz a 197-re.

318.A varázslón a szellemi kimerültség jeleit veszedészre, és nem mozdul elég gyorsan, amikor a hátamögé kerülsz. Észreveszed, hogy nagy rubinkövesaranygyűrűt visel jobb keze mutatóujján. Ha meg-próbálod lehúzni a gyűrűt az ujjáról - lapozz a 381-re, ha fürgén kardot rántasz - lapozz a 117-re, haátkutatod a hátizsákodat, hogy valami használhatótárgyat keress benne - lapozz a 277-re.

319.A karodra koncentrálsz. Az keményedni kezd, ésfölveszi a vas sötét fémes színét. Az öregembertágra nyílt szemmel nézi karod változását. Meg-próbálsz kiszabadulni, de fogai szorításából nemmenekülsz, Vesztesz 1 ÉLETERŐ pontot, és húzdki a Kalandlapról az Illúzió Varázslatot. Illúziódnem volt elég meggyőző erejű. Próbálkozz meg akardoddal! Lapozz a 333-ra.

320.Erősen összpontosítasz, de bárhogy is akarod,egyetlen gondolatát sem tudod ellesni - ellenáll aVarázslatodnak! Ha akarod, megpróbálkozhatszIllúzió Varázslattal - lapozz a 332-re, vagy Erőtlen-ség Varázslattal - lapozz a 113-ra, vagy kardotránthatsz, hogy megtámadd - lapozz a 351-re.

321.Óvatosan, nehogy észrevegyenek a sötétben, azudvart körülvevő falhoz lopakodsz. Két csoportbankülönböző teremtményeket látsz. Jobbra két em-ber formájú alak áll, és egy falhoz erősített fáklya

alatt beszélget. Balra négy különböző alakú éstermetű teremtmény üli körbe a tábortüzet, és lak-mározik. Ha a fáklya alatt beszélgetőkhöz mészoda - lapozz a 269- re, ha a tűz körül ülőkhöz -lapozz a 339-re.

322.Mit veszel elő a hátizsákodból?

Az Üvegbe zárt Pókot? Lapozz a 39-re.A Hamis Amulettet? Lapozz a 168-ra.A Kenőcsös Tégelyt? Lapozz a 291-re.

Ha a felsoroltak közül egyikkel sem rendelkezel,kardot kell rántanod, és meg kell küzdened velük.Lapozz a 248-ra.

323.Amikor felébredsz, körülnézel. Mikor visszanyeredemlékezőtehetségedet, ámulattal veszed észre,hogy látsz! Lábad még gyenge, de sértetlen! Halkkuncogást hallasz a fejed fölött, és hirtelen mindenmegvilágosodik előtted…O’Seamus lebeg fölötted, és hangosan nevetgél.Az egész csak tréfa volt! Dühösen pattansz fel, deamikor ránézel erre a mókás kis emberkére, akiidegesen bukfencezik a levegőben, nem tudsz mitcsinálni, jó képet vágsz a dologhoz. Kuncogsz,

kacarászol, majd nevetni kezdesz. Mindketten úgynevettek, hogy majd kicsordul a könnyetek. Amikormagatokhoz tértek, Ieültök beszélgetni. Kedves kisemberke. Mielőtt távoznál, így szól; "Te valóbanremek fickó vagy! Utadon sok veszély leselkedikmajd rád. Ezek a tárgyak talán a segítségedrelesznek!" Ekkor meglendíti a karját, és egy kardmeg egy tál jelenik meg az asztalon. A kard va-rázskard, és minden alkalommal 1 ponttal növelimajd TÁMADÓERŐDET, ha azt kockadobássalkell megállapítanod. A tál valójában egy gyönyörű-en megmunkált Ezüst Tükör. Ha akarod, magaddalviheted ezeket a tárgyakat, de ebben az esetben ittkell hagynod régi kardodat. Merre hagyod el aszobát?

A sárgaréz kilincsű ajtón át? Lapozz a 386-ra.A vörösréz kilincsű ajtón át? Lapozz a 144-re.A bronzkilincsű ajtón át? Lapozz a 338-ra.

324."Nem rejtőzhetsz el előlem!" - ordítja. Ez valóbanigaz, és rájössz, hogy veszélybe kerülhetsz, amígnem láthatod. Lapozz a 369-re

325.A teremtmény lomha és esetlen, dühösen prüsz-köl, ahogy kivéded az ütéseit. Rántsd elő a kardo-dat, és küzdj meg vele:

Rinocérosz-ember ÜGYESSÉG 8 ÉLETERŐ 9

Ha legyőzöd, beléphetsz a Fellegvárba. Lapozz177-re.

326.Visszateszed a könyvet. Ha tovább kutatsz akönyvek között - lapozz a 84-re, ha a szoba túlsóvégében lévő ajtón távozol, mely a könyvtárosmögött van - lapozz a 31-re.

327.Elfogadják Zsebszerkentyűdet, és vidáman játsza-ni kezdenek vele. Miután kellőképpen lekötötted afigyelmüket, elosonsz mellettük, és a szoba végé-ben lévő ajtóhoz mész. Lapozz a 366-ra. Kaland-lapodról húzd ki a nekik adott ajándékot!

328.Becsukod az ajtót magad mögött, és egy újabbcsigalépcső aljában találod magad, amely fölvezeta Toronyba. Amint felmész a lépcsőn, újabb er-kélyhez érsz, ahonnan egyetlen ajtó vezet tovább.Lenyomod a kilincset, és az enged. Miközben nyi-tod az ajtót, hangos sziszegést hallasz a szobából.Belépsz, és megfagy a vér az ereidben, mert egyhatalmas, hatfejű Hidra közeledik feléd előző áldo-zatainak tetemei fölött! Hat kígyószerű feje felédcsap, látod ronda hegyes fogait. Elbújsz egy sa-rokban. Mit teszel?

Kardot rántasz, és rátámadsz ateremtményre? Lapozz a 67-re.Teremtmény Hasonmás Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 143-ra.Előveszel valami használható tárgyata hátizsákodból? Lapozz a 226-ra.

329.Figyelmesen szemügyre veszed a nőt, és döbben-ten látod, hogy nem él, ahogy hitted, hanem évekóta halott. A nagy tűzvészkor maga RettegettBalthus átkozta meg, mert nem mosta ki időre apalástját, amelyet egy fontos találkozón akart vi-selni. Büntetésből elégette őt és a gyermekeit,szellemét pedig arra kárhoztatta, hogy örökkémosson. Valóban szerencsétlen nyomorult ez anő! Észreveszed, hogy egyre mérgesebb, és za-varja a jelenléted. Halkan énekel valamit. Ha be-szélgetni akarsz vele - lapozz a 21-re, ha gyorsantovábbmész mellette az ösvényen - lapozz a 221-re.

330.A varázsló rémülten ordít fel, amikor előveszed azÜveget. Ekkor arra gondolsz, hogy ez a picinyteremtmény hasznos segítőtársad lehet, ezértkinyitod az üveg száját, és kiengeded. A varázslóarckifejezése azonban megváltozik, ravaszul el-mosolyodik, és látod, hogy a kis Pók-ember nemBalthus felé megy, hanem feléd! Meg kell küzde-ned vele!

Pók-ember ÜGYESSÉG 7 ÉLETERŐ 5

Amint a teremtmény az első sebet ejti rajtad - la-pozz a 208-ra. Ha nem sebesülsz meg és legyő-zöd - lapozz a 119-re.

331.A Harapós Hal éles fogai belekapnak az arcodbaés az orrodba, amikor megpróbálod visszarántania fejedet. Vesztesz 1 ÜGYESSÉG és 3 ÉLETERŐpontot, mert vérző arcod ápolásra szorul. A háromvén boszorkány az üstöt megkerülve odacsoszoghozzád, és kilök a konyha végében lévő ajtón.Eközben gúnyolnak, sértegetnek, majd becsapjákutánad az ajtót. Lapozz a 265-re.

332.Rettegett Balthusnak leesik az álla, amikor a sze-me láttára átváltozol. Tested hatalmasra nő, erődmegsokszorozódik. Bőröd színe mélyvörössé válik,és homlokod feszes bőrét szarvak döfik át. Fogaidfeketék, tűhegyesek, és villás nyelved fenyegetőensziszeg felé. Tűz Démon alakjában állsz előtte, ésfelkapod a földről a Szigonyt. A varázsló riadtanfordul el tőled. Ha ráugrasz az asztal fölött - lapozza 80-ra, ha felszólítod, hogy vonja vissza hódítóterveit és adja meg magát - lapozz a 48-ra.

333.Kirántod a kardodat, és le akarod kaszabolni. Rádnéz, és tekintetéből kiolvasod, hogy nem tudjaigazán, mit csinál. Sajnálkozva vágod fejbe kardodmarkolatával. Üvöltve engedi el a karodat. Mikorotthagyod, a földön nyög és a fejét simogatja. To-vábbi 2 ÉLETERŐ pontot vesztesz a karodon ejtettseb miatt, és továbbmész. Lapozz a 14-re.

334.Kortyolsz néhányat. Nem rossz! Nagyot húzol aborból, de ekkor az Elf kuncogni kezd. Hirtelen

megkérdi, vajon valóban vendég vagy-e? Bár gon-dolatban azt állítod, hogy vendég vagy, a hangodelárulja neki, hogy nem az vagy; azért jöttél, hogyvéget vess Rettegett Balthus hódító terveinek!Káromkodsz, amikor rájössz, hogy a borba Igaz-ságszérumot kevertek. A Fekete Elf most már tud-ja, miért jöttél, te viszont tudod: meg kell akadá-lyoznod, hogy ezt másoknak is elmondja. Kirántoda kardodat, és ekkor egy kis fémszerkentyűt húzelő az övére erősített erszényből. Amikor megérin-ti, a szerkentyű fűrészélű fegyverré változik. La-pozz a 275-re.

335.Az asztal alatt lévő titkos fiók kissé nyitva van, ésegy pergamen kézirattekercs lóg ki belőle. Kihúzoda tekercset a fiókból, és ruhád redőibe rejted. Dehallod, hogy Balthus mormol valamit az orra alatt.Varázsigét! De vajon melyiket? És mit tudsz ellenetenni? Hirtelen körberohan az asztal körül, és futásközben megérinti annak minden oldalát. Amikorhozzáér az asztalhoz, az reccsenő hanggal vála-szol. Lapozz a 342-re.

336.Küzdj meg a teremtménnyel:

Gark ÜGYESSÉG 7 ÉLETERŐ 11

Négy Forduló után Elmenekülhetsz a szoba túlsóvégében lévő ajtók egyikén át - lapozz a 99-re,

máskülönben a végsőkig folytatnod kell a harcot.Ha ezt teszed és legyőzöd a teremtményt - lapozza 180-ra.

337.A varázsló legalább olyan kardforgató, mint ami-lyen nagy mágus. Küzdj meg vele:

Rettegett Balthus ÜGYESSÉG 12 ÉLETERŐ 19

Ha sikerült ellopnod a varázsló gyűrűjét, levon-hatsz 2 pontot az ÜGYESSÉGÉBŐL, mivel a Kard-forgatás Gyűrűjét viselte. Ha legyőzöd RettegettBalthust, lapozz a 400-ra.

338.Az ajtó egy folyosóra nyílik. Egy ideig mész rajta,és látod, hogy a sziklán áthaladva egyre kanyar-gósabb az út. Elhaladsz egy másik folyosó mellett,mely jobbról nyílik, és egyenesen előremész. Hirte-len szűkülni kezd a folyosó. Lapozz a 90-re.

339.Tarka népség üli körbe a tüzet. Egy bibircsókosarcú Ork félig sült, csontos húscafatot nyújt át atöbbieknek. Egy zöldes bőrű Törpe veszekedvepanaszolja, hogy túl kevés húst kapott, miközbenkét tarkófejú Goblin - egy férfi meg egy nő - össze-ölelkezve ül a tűz mellett. Vihorásznak, nevetgél-nek, s a nő, hogy nagyobb legyen a vigasság,kezével paskolja a férfi csúf arcát. Amikor a köze-lükbe érsz, elhallgatnak, és barátságtalan arccalnéznek rád. Gúnyolni kezdik tiszta, szép ruhádat,és a Goblin nő megjegyzést tesz rád a társának. ATörpe lába előtt nyitott ládikót veszel észre, mely-ben folyadékkal teli üveg van. Mit teszel?

Leülsz közéjük a tűz mellé? Lapozz a 134-re.Megkérdezed, hogy leülhetsz-eközéjük? Lapozz a 149-re.

340.Fölemeled a Tükröt, de a teremtmény csak oda-kap, és a Tükör máris darabokra törik. Jobb lesz,ha gyorsan elhagyod a szobát, és megpróbálkozolaz erkélyen lévő középső ajtóval. Lapozz a 64-re.

341.Varázsolsz egyet, és előremész. Négy vagy ötnyílvessző süvít feléd, de néhány méterre tőledmegállnak a levegőben, és a földre hullanak. El-éred a szobrot. Ne felejts el a Kalandlapodon ki-húzni a Védelem Varázslatot. Lapozz a 209-re.

342.A Varázsló hátralép az asztaltól, és nevetve ígyszól: "No, most megvagy, paraszt!" Óvatosan elő-mászol az asztal alól. Azaz csak előmásznál, mertakárhogy is próbálkozol, az asztal szélénél nemjutsz kijjebb. A varázsló láthatatlan falakat vará-zsolt az asztal köré, melyek fogva tartanak! Min-dent megpróbálsz, de a falakat képtelen vagy át-törni! Mostantól fogva a foglya vagy. Küldetésednem járt sikerrel; elbuktál…

343.A folyosón kissé továbbhaladva egy másik elága-záshoz érsz, ahonnan vagy balra mehetsz - lapozzaz 55- re, vagy jobbra - lapozz a 249-re.

344.Lemész a lépcsőn. A levegő hűvös és dohos. Alépcső aljában egy ajtó van. Ha megpróbálsz be-menni - lapozz a 7-re, ha visszamész a lépcsőn,és inkább a földszinten lévő ajtóval próbálkozol -lapozz az 5-re.

345.A teremtmény felnyög, amikor fog rajta a Varázs-lat. Hatalmas súlya miatt azonban nem tökéletes ahatás, és még mindig feléd csoszog. Mégis sikerülkikerülnöd, és továbbmész a szoba túlsó végébenlévő ajtóhoz. Lapozz a 140-re.

346.Amikor a Korongádok látják, hogy kardot rántasz,megállnak és izgatottan pusmogni kezdenek.Egyikük - nyilván a vezetőjük - visszaküldi a legki-sebbet a folyosón (valószínűleg segítségért). Amásik kettő előrántja késelt, és feléd gurul. Küzdjmeg velük (egyenként, az adott sorrendben):

ÜGYESSÉG ÉLETERŐElső Korongád 7 6Második Korongád 6 5

Ha legyőzöd, vagy a bal oldali folyosón mehetsztovább - lapozz a 243-ra, vagy a jobb oldali folyo-són- lapozz a 2-re.

347.A Gorgon felordít, amikor megpillantja a Tükröt.Megpróbálod tetőtől talpig szemügyre venni a te-remtményt. A Gorgon azonban eltűnt, és helyetteIsmét Rettegett Balthus áll előtted. Lapozz a 12-re.

348."Nem kellene erre mennem - mondja O’Seamus. -Ez nem kellemes hely." Csak ezen a három ajtónát lehet továbbmenni. Kettő közülük igen veszé-lyes, a harmadik pedig nagyon büdös. A szobamásik végében három ajtó van. Az egyik kilincsesárgarézből van, a másiké vörösréz, a harmadikébronz. Melyik ajtót választod? Azt, amelyiknek akilincse:

Sárgaréz? Lapozz a 207-re.Vörösréz? Lapozz a 22-re.Bronz? Lapozz a 354-re.

Ha inkább tanácsot kérsz O’Seamustól, lapozz a68-ra.

349.Rettegett Balthus hasonmása előtted áll. Az erede-ti Balthus felvonja az egyik szemöldökét. "Támadj!"- parancsolod a hasonmásnak, amely elindul aszoba közepe felé. A varázslótól körülbelül kétmé-ternyire megáll, és arcát tenyerébe temeti, majdfeltekint, megfordul, és elindul feléd! A varázslófelnevet. "Ketten is játszhatják ezt a játékot!" -mondja Balthus. Erősen koncentrálsz, és akara-toddal visszakényszeríted a hasonmást a varázs-lóhoz. Az hirtelen megáll, és parancsodra vissza-fordul. Ez így megy néhány pillanatig, amikor

rájössz, hogy mindketten irányítani tudjátok a te-remtményt, de csak bizonyos határok között. Ide-oda jár köztetek, mígnem a Varázslat kezd elmúlniróla. Fokozatosan eltűnik a szemetek elől. Az erőskoncentrálástól igencsak kimerültél. Látod, amintRettegett Balthus felemeli mindkét karját, majdnagyot csap az asztalra. Vajon most mit varázsol?Lapozz a 157-e.

350.Egyszerű trükköt alkalmazol, hogy megszabaduljtőle, mivel úgy ítéled meg, hogy nem túl intelligens.A távoli félhomályba tekintve azt mondod neki,hogy ott egy ugyanolyan teremtményt látsz. Közliveled, hogy tévedsz, de te tovább erősködsz. Ek-kor odafut, hogy megnézze, ki az, eközben te aFellegvár főbejáratához rohansz. Lapozz a 218-ra.

351.Amint kivont karddal közeledsz felé, a varázsló egygörbe handzsárt húz ki az öve mögül. "Helyes -mondja kárörvendően -‚ boldogan végzek veledfegyverrel!" E szavakat kimondva átugrik az aszta-lon, és feléd közelít. A harc élethalálharc lesz:

Rettegett Balthus ÜGYESSÉG 12 ÉLETERŐ 19

Ha megölöd a varázslót - lapozz a 400-ra.

352.Belopakodsz a szobába, ahol félhomály és doh-szag van. Az egyik falnál vaskampókkal odaszö-gezett gerenda áll. A szoba túlsó falán két kivezetőajtót látsz. A gerendán egy ócska tükör lóg, deamikor fáklyáddal megvilágítod, a róla visszaverő-dő fény az alvó óriás szemébe süt. Morogva moc-can meg. Kinyitja az egyik szemét, majd a másikatis, és amikor észrevesz, felpattan! Felkap egy bal-tát, amely eddig a párnája volt, gyorsan lekapjaróla a bőr védőtokot, és ekkor megcsillan a baltaéles bronzfeje. Ez az óriás teremtmény a Gark!Hatalmas és brutális - a Garkok félig Goblinok,félig Óriások, akiket a varázslómesterek alkottakmeg és ruháztak fel agresszív természettel. Elégbuták, viszont meglehetősen harcias, kegyetlenvadállatok. Mit teszel?

Az ajtók felé rohansz? Lapozz a 203-ra.Kardot rántasz, hogy megküzdjvele? Lapozz a 16-ra.Bocsánatot kérsz tőle, amiértmegzavartad? Lapozz a 216-ra.Megpróbálsz Varázsolni egyet? Lapozz a 11-re.

353.Sok szörnyű fegyver van a szekrényben, de nekedfőleg egy kék pengéjű kard szúr szemet. AmintRettegett Balthus meglátja, hogy ezt a fegyvertveszed el, dühödten tör ki: "Ne nyúlj ahhoz a

fegyverhez!" - ordítja. De későn szól, a kard már akezedben van. "Nos, legyen" - mondja, majd övé-ből egy handzsárt húz elő, és elindul feléd. A harc,már tudod, élethalálharc lesz.

Rettegett Balthus ÜGYESSÉG 12 ÉLETERŐ 19

Új fegyvered egy varázskard, mely két ponttal nö-veli TÁMADÓERŐD kockadobással megállapítottszámát. Ha te győzöl - lapozz a 400-ra.

354.Kinyitod az ajtót, és egy másik szobába jutsz.Örülsz, hogy végre megszabadultál a kis teremt-ményektől. Lapozz a 188-ra.

355.Ha nem akarsz (vagy nem tudsz) varázsolni, kard-dal kell megküzdened. Ránts kardot, és lapozz a351-re.

356.Úgy látod, kissé megnyugszanak, hogy nem aka-rod őket bántani, és hívnak, ülj le közéjük a földre.A szoba kicsi, és szinte teljesen üres, csupán né-hány lombos faág díszíti itt-ott a falakat, bár a leve-lek már réges-rég elhervadtak. A szoba egyik sar-kában, a mennyezetbe vágott lyuk alatt tűz lobog.A szemközti falon két ajtót látsz: az egyik jobbra, a

másik balra nyílik. Leülsz beszélgetni. Észreve-szed, hogy ezek az apró, csont és bőr teremtmé-nyek Leselkedőknek nevezik magukat, és valóbanszeretetre méltó társaság - nevetgélve tréfálkoz-nak veled. Úgy döntesz, hogy nem mondasz elnekik túl sokat a küldetésedről, de felteszel nekiknéhány kérdést a helyet illetően. Rettegett Balthus,a vár ura ideje nagy részét a Fellegvárban tölti.Felesége gyönyörű varázslónő, aki igen hiú, ésmindenben örömét leli, amit csak pénzzel és hata-lommal meg lehet szerezni. Rengeteg ördögi te-remtmény van a Fellegvárban, de leginkább aGendzsiktől kell óvakodnod, akik éjjelente a To-ronyban bóklásznak. Végül is fölállsz, megköszö-nöd a társalgást, és készülni kezdesz. Nyersz 2ÉLETERŐ és 1 SZERENCSE pontot, amiért pi-henhettél és információhoz jutottál. Mielőtt elmen-nél, a Leselkedők jutalmul azért, hogy jól éreztékmagukat a társaságodban, felajánlják, hogy valamijót tesznek veled. Választhatsz:

Elfogadod az ajánlatukat? Lapozz a 146-ra.Nem kockáztatsz, és távozol a bal oldaliajtón át? Lapozz a 185-re.A jobb oldali ajtón át távozol? Lapozz a 23-ra.

357.A teremtmény szemmel láthatólag süketnéma. Azáltalad ismert nyelveken üdvözlöd, de az csaknémán áll. Elindulsz a szoba közepe felé. Lapozza 200-ra.

358.Sajnos nem vagy abban a helyzetben, hogy üresfenyegetőzésekbe bocsátkozz. A varázsló csakhangosan nevet, és még erősebben szorít. Aztjavasolja, hogy gondold meg a dolgot, vagy a biz-tos halál vár rád. Ha továbbra is semmibe veszedaz ajánlatát, mert nem akarod elárulni honfitársai-dat - lapozz a 148-ra, ha beleegyezel, hogy ő ural-kodjon fölötted - lapozz a 256-ra.

359.Megpróbálsz lehajolni, de nem tudod kikerülni alövedéket, amely a homlokodon csattan és szét-fröccsen az arcodon. Összeszeded minden bátor-ságodat, és azt várod, hogy valamilyen sav szét-marja a bőrödet, ehelyett azonban csak annyi tör-ténik, hogy arcodon pépes massza folyik végig, éslecsurog a földre. Kíváncsian megnézed, mi lehetaz; óvatosan először az ujjadra kensz belőle, majdmegkóstolod. Egy érett paradicsomot vágtak hoz-zád! Ismét az alvó teremtmény felé fordulsz. La-pozz a 29-re.

360.Megismétled a Varázslatot. Félig kész Hidrád nőmég egy keveset, de még mindig nem nyerte elteljes alakját. Még egy Teremtmény HasonmásVarázslatot kell alkalmaznod ahhoz, hogy a te-remtmény teljes alakot öltsön. Ha harmadszor ismeg akarsz próbálkozni e Varázslattal, tedd azt, éshagyd, hogy a két Hidra megküzdjön egymással:

Hidra ÜGYESSÉG 10 ÉLETERŐ 17

Ha az általad létrehozott teremtmény győz - lapozza 229-re. Ha a te teremtményed veszít, vagy nemvolt elegendő Varázslatod ahhoz, hogy megalkosda teljes hasonmást, döntened kell, mit tegyél. La-pozz a 184-re.

361.Az ajtó kinyílik, de közben fülsiketítően megszólala riasztócsengő! Tedd próbára a SZERENCSÉ-DET! Ha SZERENCSÉD van - lapozz a 297-re. Hanincs SZERENCSÉD - lapozz a 126-ra.

362.Az ajtó kinyílik, bent a kis szobát gyertyafény vilá-gítja meg. Óvatosan benézel, és különös látványtárul a szemed elé. Egy kőoltáron, a szoba köze-pén három ezüstserleg áll, mindegyikben más-másszínű folyadék van: az egyik átlátszó fehér, a má-sik piros, a harmadik tejszerű. Az oltár fölött háromGremlin formájú, apró szárnyas teremtmény röp-köd izgatottan csiripelve. Időnként le-leszállnak azoltárra, és hörpintenek egy-egy kortyot a tejszerűfolyadékból. Amikor az ajtó megcsikordul a sarok-vasakon, a teremtmények megriadnak. Odaröp-pennek hozzád, hogy megnézzenek maguknak.Igencsak izgatottak. Ha akarod, beléphetsz a szo-bába - lapozz az 58-ra, de be is csukhatod az ajtót,és folytathatod az utadat a Fellegvár felé - lapozz a156-ra.

363.Az erkély mentén három ajtó van. Melyikkel pró-bálkozol meg?

A bal oldali ajtóval? Lapozz a 228-ra.A középső ajtóval? Lapozz a 64-re.A jobb oldali ajtóval? Lapozz a 304-re.

364.Amikor a Varázslatod hatni kezd, egy egeret ve-szel észre, amint keresztülfut az asztalon. Átko-zódsz, mert Varázslatod nem működik rendesen. Aremény azonban visszatér beléd, amikor aCalacorm egyik feje észreveszi az egeret és rette-netesen megriad tőle! A másik fej is meglátja, ésmindkettő torkaszakadtából ordítani kezd! A

teremtmény felugrik az asztal tetejére, és aCalacorm iszonyatosat ordít félelmében, amikorészreveszi, hogy az ártatlan kisegér finnyásanszagolgatja az asztal lapját. Hagyod, hadd szen-vedjen még egy kicsit a Calacorm, majd odakiál-tasz neki, hogy eltünteted az egeret, ha szabadonenged. Gyorsan beleegyezik, és odadobja neked akulcsokat. Kinyitod magadnak az ajtót, leveszed afalról a kardodat, és elindulsz a folyosón. Amikormár biztonságos távolságban vagy, megtöröd avarázslatot, és az egérke eltűnik. Lapozz a 174-re

365.Veszedelmes hazárdjátékot választottál, melyet alegtöbb királyságban betiltottak. De mivel ezt vá-lasztottad, legalább egyszer játszanod kell. Perszeha akarod, akár többször is játszhatod. Játékmes-tered egy varázslótanonc, aki arra az esetre, hanyernél, néhány díjat választott ki neked. Ha tenyersz, a következők közül választhatsz: plusz kétVarázslat (a könyv elején lévő listáról válassz), 50Arany Tallér vagy egy Bűvös Mellvért (ennek birto-kában 2 pontot levonhatsz a teremtmény TÁMA-DÓEREJÉNEK pontjaiból, amikor ezt kockadobás-sal állapítod meg).A játék a következő: hat tőr fekszik az asztalon. Azegyik valódi, míg a többi rugóval működő kellék,mely nem okoz sérülést. A többi teremtmény egyi-kével játszol a szobában, és csak egyikőtök maradéletben a játék végén. Választanod kell egyet atőrök közül. Ha a tőr valódi, elbúcsúzhatsz az éle-tedtől. Ha a tőr csak kellék, úgy vissza kell dobnoda többi közé.A játék addig tart, amíg egyikőtök az igazi tőrt ki

nem választja, és szíven nem döfi önmagát. Ekkoraz életben maradt játékos kérheti a nyereményét.Ellenfeled fog először választani. Dobj egy kocká-val az ő nevében, majd dobj a magad nevében is.Amikor egyikőtök végül 6-ost dob, az azt jelenti,hogy az igazi fegyvert választotta. Ha ez te vagy,véged van! Most, miután tudod a játék szabályait,azt is tudnod kell, hogy csupán akkor maradhatszki a játékból, ha Illúzió Varázslatot alkalmazol -lapozz a 9-re. Egyébként játszanod kell. A játékután vagy átmész a Hat Csákány Játékra - lapozza 171-re, vagy a Robbanó Kő Játékra - lapozz a278-ra, vagy elbúcsúzhatsz a "barátaidtól", éselhagyhatod a szobát - lapozz a 31-re.

366.Miközben átlépkedsz rajtuk, az apró teremtményeknémán figyelnek. Úgy tesznek, mint akik nagyérdeklődést mutatnak irántad. Te viszont érzed,hogy itt valami nincs egészen rendben. Lapozz a140-re.

367.Amint előremész a folyosón, négyes elágazáshozérsz. Az északi úton indulsz el, melyen csakhamareljutsz egy nagy faajtóhoz. A kulcslyukhoz tapasz-tod a füledet, de nem hallasz semmit. Ha megpró-bálod az ajtót lassan és nyugodtan kinyitni - lapozza 308-ra; ha betöröd az ajtót - lapozz a 121-re.

368.Átkutatod mindkettőjük zsebét, és 28 Arany Tallérttalálsz, amit elteszel. Már éppen indulni készülsz,amikor eszedbe jut a tőr - a vita tárgya -, és azt ismagadhoz veszed. Lapozz a 15-re.

369.Meg kell nézned, hogy mit csinál. Amikor megpró-bálsz belesni a függöny mögé, az, mintha csak aszél fújná, köréd tekeredik - pedig nem is fúj aszél. A függöny szorosan körülfog. Hiába harcolszellene, teljesen beborít, nyakad, fejed köré tekere-dik, és már-már alig kapsz levegőt. Még mindighadakozol ellene, de mindhiába. Egyre gyengülsz,és tudod, ha elveszted az eszméletedet, ő nyerimeg a csatát. De nem tehetsz semmit. Végedvan… Küldetésed nem járt sikerrel, elbuktál.

370.A ládikó igen erős, és kézzel nem tudod letörni azárat. Előveszed a kardodat, azzal próbálod meglefeszíteni a lakatot, de közben a ládikó a lábadrazuhan, és csúnyán felsérti a sípcsontodat. Vesz-tesz 2 ÉLETERŐ pontot. A kardod nem képesfelfeszíteni a zárat. Mit teszel?

Megpróbálod kinyitni az elsőládikót? Lapozz a 260-ra.Megpróbálod kinyitni a másodikládikót? Lapozz a 129-re.Otthagyod a ládikókat éstovábbmész? Lapozz a 237-re.

371.A teremtmény morogva nyit ajtót neked. Lapozz a177-re.

372.A Védelem Varázslat alkalmazása után egy üvegépp a válladon talál el. Nem érzel semmit. Valami

nincs rendjén, és meg akarod szüntetni a Varázs-latot. Sajnos az már visszavonhatatlan, és az üve-gek széttörve hullanak a varázspajzsról a földre.Az üveg, amely a válladat érte, eltűnt. Károm-kodsz, amikor rájössz, hogy a bortól, amit ittál,bizonyára képzelődsz, és csak puszta hallucinációaz üvegek támadása. Amikor erre rájössz, az üve-gek ostroma abbamarad. Megdörzsölöd a szeme-det és körülnézel: az összes üveg a helyén sora-kozik, úgy, mint az előbb! Úgy döntesz, hogy to-vábbmész. Lapozz a 95-re.

373.Rettegett Balthus letérdel mögéd. Kezével megra-gadja az egyik csuklódat, és érzed hatalmas testierejét, amely valószínűleg ugyanolyan nagy, mintvarázsereje. "Paraszt - mondja -, valóban méltóellenfél vagy. Erőd túltesz számos varázsló erején.Szégyen ilyen tehetséget veszni hagyni. Megöl-hetnélek, ha akarnálak, de ajánlhatok neked he-lyette mást. Csatlakozz hozzám, hogy együtt igáz-zuk le Fűz Völgyet. Ha legyőzzük őket, te lehetsz ahelytartójuk. Mi a válaszod?"

"Soha! Nem fordulok a saját népemellen!" Lapozz a 148-ra."Elfogadom az ajánlatodat." (Be akarodcsapni, ha szabadon enged.) Lapozz a 256-ra."Rettegett Balthus, te gonosz féreg!Még nem győztél le!" (Újabb Varázslatotakarsz ellene alkalmazni.) Lapozz a 358-ra.

374.Amikor magadhoz térsz az első ijedségből, körül-pillantasz a szobában. Szemmel láthatólag afféleKatonai Főhadiszálláson vagy. A falakon térképekés régi idők tábornokainak portréi lógnak. Az egyiksarokban lévő könyvespolcon száz és száz bőrkö-tésű könyv sorakozik. Díszes függönyök takarjákaz ablakokat. Az egyik falat teljes hosszában elta-karó szekrényben veszedelmes alakú és méretűlándzsák és kardok tömege sorakozik. A szobaközepén egy makett, melyet azonnal fölismersz:Fűz Völgyet ábrázolja. Miniatűr seregek tömegelátható rajta. Ez nem más, mint szülőhazád lero-hanásának terve! Háttal az asztalnak támaszkodvamaga Rettegett Balthus áll és mereven néz! Alakjafélelmetes. Két méternél jóval magasabb, bivaly-erős, széles a válla, izmos akarja. Harci bőröltözé-kében, széles, díszes csuklószorítójával inkábbkatonának, semmint varázslónak nézed. "Szemte-len paraszt! - kiált rád dörgő hangon. - Azt hiszed,hogy versenyre kelhetsz velem, RettegettBalthusszal?" Miközben ezt mondja, csettint egyetaz ujjával, és a hátad mögül morgást hallasz. Meg-fordulsz, és látod, hogy egy fura alakú teremtménycammog feléd. Szőrös teste és négy karja van, smindegyik kar veszedelmes kampós karombanvégződik. Miközben feléd közeledik, hatalmasakatfújtat. - "Fogadok, hogy a nyomába sem jöhetsz aKaromvadnak!" - mondja nevetve Balthus. Mit te-szel?Kardot rántasz, hogy megvéddmagad? Lapozz a 30-ra.Védelem Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 109-re.Erőtlenség Varázslatotalkalmazol? Lapozz a 158-ra.

375.Rámutat egy könyvre a polcon, mely ábécésor-rendben tartalmazza az összes teremtmény leírá-sát. Melyik címszót nézed meg?

Calacorm? Lapozz a 263-ra.Mik? Lapozz a 135-re.Gendzsi? Lapozz a 63-ra.

376.Védelem Varázslatot alkalmazol. Sajnos ez a va-rázslat hatástalan a csodafegyverekkel szemben.A lángcsóvák áttörnek védőpajzsodon, és a sze-medbe csapnak. Fájdalmadban felordítasz, éselterülsz a földön. A halál leple borul rád. Küldeté-sed nem járt sikerrel; elbuktál.

377.Összeszeded magad és koncentrálsz. Mi lesz akövetkező lépésed?

Illúzió Varázslat? Lapozz a 332-re.Erőtlenség Varázslat? Lapozz a 113-ra.K.É.K. Varázslat? Lapozz a 320-ra.Egyik sem? Lapozz a 355-re.

378.Néhány lépést teszel előre, amikor egy másik nyíl-vessző csapódik be közvetlenül a lábad mellett.Még néhány lépés, és egy nyílvessző átszakítjabőringedet, sőt felsérti alkarodat. Még most semlátsz senkit, és azt sem tudod, honnan jönnek anyílvesszők. Hamarosan újabb nyílvessző röpül

feléd, és átfúrja a lábadat. Hangosan felordítasz -4 ÉLETERŐ pontot vesztesz -‚ de már majdnemott vagy a szobornál, amely védelmet nyújthatszámodra. Amilyen gyorsan csak tudsz, odaro-hansz, és elbújsz mögötte, hogy kivárd, amíg anyílzápor megszűnik. Lapozz a 209-re.

379.Elengeded a kötelet, és a levegőbe röpülsz. Ami-kor visszazuhansz az árok szélére, elátkozod ezt agonosz csapdát, amelyet a hozzád hasonló mohókalandoroknak találtak ki. Odamész a bejárattalszemközti ajtóhoz, és lenyomod a kilincset. Lapozza 206-ra.

380.Amikor leülsz, ők felállnak. A Törpe felkapja a bu-zogányát, és rád támad, ezalatt a Goblin és az Orkkardot ránt. A Goblin barátnője visítva pattan fel,és eltűnik a sötétben. Lapozz a 213-ra.

381.Tedd próbára a SZERENCSÉDET! Ha SZEREN-CSÉD van, lehúzod a gyűrűjét és a kezedben tar-tod. Ha nincs SZERENCSÉD, a gyűrű odaragad akezéhez, és nem jön le. Lépéseddel ellentámadás-ra készteted Rettegett Balthust, aki kardot ránt ésrád támad. Lapozz a 337-re.

382.Riadtan, egymást fellökve rohangálnak körbe-körbe a szobában. "Ó, te jó ég, ó, de rettenetes ezaz idegen, hol vannak a fegyvereink?" - kiáltozzáksírva. Te nevetni kezdesz zavarodottságuk láttán,és elteszed a kardodat. Ettől megnyugszanak, ésrád néznek. Ha továbbmész - lapozz a 285-re, habeszédbe elegyedsz velük - lapozz a 356-ra.

383.Az öreg ereje kezd visszatérni, amint az ÉleterőVarázslat hatni kezd (húzd ki ezt a varázslatot aKalandlapodról). Elmondja, hogy fejbe verték akegyetlen Gendzsik, akik örömüket lelik az ilyengazságban. A Fellegvárra tereled a szót. Az Öreghirtelen megremeg a fájdalomtól. Szeme össze-szűkül, előreveti magát, és éles fogait a karodbamélyeszti. Vonj le 2 ÉLETERŐ pontot. Ha elkerge-ted a kardoddal - lapozz a 333-ra, ha Varázsolszegyet, hogy megszabadulj tőle - lapozz a 189-re.

384.Miközben a szerkentyűvel játszadozol, hirtelen egyhosszú, vékony kötél tekeredik elő az aknából.Elhatározod, hogy hurkot vetsz a kötéllel a te-remtmény nyakára. Meglendíted a kötelet. Dobjegy kockával. Ha 5-öt vagy 6-ot dobsz - lapozz a252-re. Ha 1-et, 2-t, 3-at vagy 4-et dobsz - lapozza 107-re.

385.Megveregetik a hátadat, és örömmel üdvözölnek.Egy sötét bőrű, inas teremtmény groggal teli korsótnyom a markodba. Egy szuszra kiiszod. Még egykorsóval kapsz. Nyersz 2 ÉLETERŐ pontot, mertaz ital felfrissít. Ekkor meghívnak, hogy játssz ve-lük. Melyik játékban veszel részt?

A Tőr Játékban? Lapozz a 365-re.A Robbanó Kő Játékban? Lapozz a 278-ra.A Hat Csákány Játékban? Lapozz a 171-re.

386.Egy ideig az ajtó mögött lévő lejtős folyosón ha-ladsz tovább. Hirtelen bűz csapja meg az orrodat,és a szag egyre erősödik. Egy nyíláshoz érsz.Amikor orrodat befogva benézel rajta, nyitottszennyvízcsatornát látsz, mely keresztezi a folyo-sót. Egy kötél lóg le a mennyezetről. Ha átgázolsza szennyvízcsatornán - lapozz a 204-re, ha meg-próbálod elkapni a kötelet és átugrasz a csatornafölött - lapozz a 108-ra.

387.Amint megemlíted az Ezüst Tükröt, felderül azarca, és karját fölemelve megálljt int a Szellemek-nek. Átadod neki a Tükröt, ő pedig sok szerencsétkíván további utadhoz. Örülhetsz, hogy élve meg-úsztad. Lapozz a 6-ra.

388.Teste megfeszül az erőlködéstől. Néhány percmúlva visszanyeri a nyugalmát, és ismét rád néz."Erőtlenség! - mondja gúnyolódva. - Csak nemgondolod, hogy Erőtlenség Varázslattal legyőz-hetsz engem?" S valóban visszaveri a Varázslatot,és ellentámadásra készül. Lapozz a 157-re.

389.Amint közelebb mész a nyárshoz, az egyik öreg-asszony egy kevés port hint a tűzbe, majd mind-hárman vihogva hátralépnek. Résen vagy. Látod,hogy a lángok egyre magasabbra csapnak. Hirte-len néhány lángnyelv csap ki a tűzből, és egyDevlin, egy Törpe méretű tűzlény lesz belőle! Ahárom vén banya rád mutat, és a Devlin elindulfeléd. Mit teszel?

Kardot rántasz és megküzdeszvele? Lapozz a 61-re.Megpróbálsz elrejtőzni? Lapozz a 178-ra.Varázsolsz egyet? Lapozz a 311-re.

390.Kínozni kezd - ahányszor csak lábra állnál, újabbfuvallattal teper le. Tedd próbára a SZERENCSÉ-DET! Ha SZERENCSÉD van - lapozz a 350-re. Hanincs SZERENCSÉD - lapozz a 122-re.

391.A Gark elveszi tőled a 3 Arany Tallért, beteszi azövére erősített erszényébe, majd az ajtók irányábamutat. Megkérdi, hova akarsz menni. A Könyvtár-szobába (jobb oldali ajtó) vagy a Játékterembe (baloldali ajtó)? Lapozz a 99-re.

392.A kulcs megfordul a zárban, és az ajtó kinyílik.Lapozz a 196-ra.

393.Varázsolsz egyet, és erősen koncentrálsz az alak-változtató teremtményekre. Alakok cikáznak előt-ted. Amikor szemügyre veszed őket, látod, hogyezek a teremtmények MIKek, melyek bárkinekvagy bárminek az alakját fel tudják venni, ha akar-ják. Úgy látod, csöppet sem aggódnak jelenlétedmiatt, inkább úgy kezelnek, mint valami játékszert.Ezek a kapzsi teremtmények többnyire csak azaranyra tudnak gondolni. Talán ezt a tulajdonsá-gukat kihasználva megmenekülhetsz. Ha vanArany Tallérod - lapozz a 27-re. Ha nincs aranyad,

gyorsan hagyd el a szobát, és próbálkozz meg egymásik ajtóval - lapozz a 25-re.

394.A teremtmények úgy néznek egymásra, minthaismerősen csengene számukra a név, de mégsemtudják hová tenni. Gyorsan közlöd velük, hogy azillető az első emeleti őrségben szolgál. Vállat von-nak, végül úgy döntenek, igazat beszélsz. A Ma-jom-Kutya odahívja a kapuőrt, aki jön és beenged.Lapozz a 251-re.

395.Erősen koncentrálva varázsolsz, hogy azt a látsza-tot keltsd, mintha nagy hatalmú varázsló lennél, akiunja a csínytevéseiket. De nem történik semmi!Ismét gúnyos nevetés hallatszik minden irányból."Mi magunk is elvarázsolt lények vagyunk - szólalmeg egy hang -, csak nem olyan amatőrök, mintte!" Hirtelen ütés éri a hátad közepét, és elterülsz aszoba közepén. Vesztesz 2 ÉLETERŐ pontot. Hakeresel valami használható dolgot a hátizsákodban- lapozz a 322-re, ha kardot rántasz - lapozz a248-ra. Ha még nem próbálkoztál meg ellenük aTűzvarázslattal, most megteheted - lapozz a 85.-re.

396.Lapozz a 183-ra.

397.Nem volt túl sok ez az étel, de igen éhes és szom-jas voltál, így étkezés után nyersz 2 ÉLETERŐpontot. Ha akarsz, odakiálthatsz a Calacormnak -lapozz a 69-re, vagy válassz egy Varázslatot,amellyel kiszabadulhatsz szorult helyzetedből.Lapozz a 193-ra.

398.Varázsolsz, és erőd visszatér, így aztán föl tudszmenni a lépcsőn. Amikor felérsz, a hatás ismételmúlik. Elindulhatsz a fal mentén a Fekete To-ronyba. Lapozz a 79-re

399.Varázsolsz egyet. Az Elf közeledik, közben eltűnika kezéből a Zsebszerkentyű. Szemmel láthatóanvédtelenül áll előtted, és azon töri a fejét, vajonmegküzdjön-e veled, vagy elmeneküljön. Gyorsanmegtámadhatod és lekaszabolhatod:

Fekete Elf ÜGYESSÉG 4 ÉLETERŐ 4

Ha te győzöl, lapozz a 272-re

400.Rettegett Balthus a lábaidnál hever - kilehelte alelkét! Küldetésednek eleget tettél! Fűzfa Völgymegmenekült a támadásától. Gondoskodni akarszróla, hogy terve végleg meghiúsuljon, ezért lesza-kítod a függönyöket, és lesöpröd velük az asztalt,ahol csatatervének makettje áll. Egy gyertya láng-jával meggyújtod az egyik függöny szélét. Amikora lángok elérik az asztalt, már a menekülésre gon-dolsz. Van-e Súlytalanság Varázslatod? Ha van,most alkalmazhatod, és az ablakon kirepülve biz-tonságosan leszállhatsz a földre. Ha nincs, úgyügyességedre és leleményességedre kell hagyat-koznod, hogy menekülés közben elkerüld a Fel-legvár őreinek figyelmét és a többi veszélyt. De ezmár egy másik történet…

RAKÉTA KÖNYVKIADÓ Kft.Felelős kiadó Veress Mariann

Alföldi Nyomda 2702.66-14-2 Debrecen, 1990Felelős vezető Szabó Viktor vezérigazgató

Felelős szerkesztő Ladányi KatalinMűszaki szerkesztő Horváth Péter

Kiadványszám 16 * Megjelent 9,2 (A/S) ívterjedelemben, Plantin betűtípusból szedve

ISBN 963 02 7885 5ISSN 0864-814X

Könyv és játék az, amit a kezedben tartasz. Afőhős TE vagy.

Hazádat, a békés Fűzfaligetet óriási veszélyfenyegeti. A Káosz Fellegvárában élő gonosz

varázsló, Rettegett Balthus le akarja igázninépedet. Te vagy az egyetlen, aki szembe-

szállhat vele és meghiúsíthatja gyilkos terveit,hiszen magad is kitűnő varázsló vagy, eddigmég minden csatában diadalmaskodtál erőd,ügyességed és szerencséd segítségével. Most

se hátrálj meg!

TE döntöd el, mikor, melyik utat választod,milyen csellel kerülsz ki a csapdákból, melyik

teremtménnyel csapsz össze.