M A U R I C E P A L É O L O G U E

A CÁR ORSZÁGAA NAGY HÁBORÚBAN

FORDÍTOTTÁK

FÓTI J. LAJOS ÉS RÉVAY JÓZSEF

III.

MÁSODIK KIADÁS

G E N I U S K I A D Á S

Világosság könyvnyomda rt. Budapest.

ELSŐ FEJEZET.

1916 augusztus 19—szeptember 18.

Szombat, 1916 augusztus 19.Az utóbbi napokban számos, mindenféle párt-

állású emberrel beszéltem. Ha bizalmas közlésekets talán még inkább elhallgatásaikat összefoglalom,az alábbi következtetésekre jutok.

A cár tudtán kívül a cárné kamarillája. igyek-szik új irányt szabni az orosz diplomáciának, másszavakkal: elő akarja készíteni a kibékülést Né-metországgal. Ennek legfőbb indítóoka a reakcióspárt abbeli félelme, hogy Oroszország benső éshuzamos összeköttetést tart fenn a nyugati demo-kratikus hatalmakkal. Ezt a szempontot már többízben említettem. Itt van aztán azoknak az ipariés kereskedelmi érdekeknek a közössége, amely aháború előtt Németországot és Oroszországot ösz-szefűzte, s amelynek visszaállítását alig várják.Itt van végül az a csekély eredmény, amelyet azorosz seregek offenzívája legutóbb elért a Dviná-nál s amely bizonyítja, hogy Németország katonaiellentállása még távolról sem tört meg. Ezzel szem-ben a Galíciában és Örményországban aratott si-kerek révén fölülkerekedett az a gondolat, hogya háború eredményeit inkább az osztrák és a tö-rök, mint a német fronton kell keresni...

*

6

Vasárnap, 1916 augusztus 20.A Sarrail tábornok parancsnoksága alatt álló

szaloniki hadseregnek, amely nem, kevesebb, mint400.000 emberből áll, ma kell megkezdenie az offen-zívát a Vardar és a Sztruma között, Szeresztőlészaknyugatra. A bukaresti katonai egyezményharmadik cikke értelmében föladata leköti a bol-gárokat a macedóniai fronton, hogy födözze a ro-mán hadsereg mozgósítását és összpontosítását.

Kedd, 1916 augusztus 22.Krivosein volt földmívelésügyi miniszter, aki

határozottan egyike a legnyíltabb és legkiválóbbszellemű embereknek a liberális imperialisták kö-zött, a minap arról beszélt nekem, hogy milyenmakacs, legyőzhetetlen ellentállásba ütközik azember a cárnál, valahányszor azt tanácsolja neki,hogy a cárizmust a parlamentáris monarchia irá-nyában fejlessze; nyilatkozatát ezzel a csüggedtmondással végezte:

— A cár mindig Pobjedonoszcev tanítványamarad!

Csakugyan, II. Miklós egész erkölcsi és politikainevelését a Szent-Szinódus hires főprokurátorának,III. Sándor bizalmas munkatársának köszönheti.Pobjedonoszcev, a kiváló jogász, tanult teológus,az ortodox autokratizmus fanatikus harcosa, égőhittel, rajongó hazaszeretettel, emelkedett és hajt-hatatlan öntudatossággal, hatalmas műveltséggel,ritka dialektikai erővel, végül, ami ellentmondás-nak látszik, tökéletes egyszerűséggel, lenyűgözőmodorral és társalgással védelmezi reakciós ta-nait. Egész programja ebben a három pontbanfoglalható össze; abszolutizmus, nacionalizmus,ortodoxia és ezeknek megvalósítását végletes ri-degséggel, az útjában álló realitások szuverén

7

megvetésével erőszakolta. Ennek következtébenátkozta „az új szellemet”, a demokratikus elve-ket, a nyugati ateizmust. Makacs és mindennaposakciója II. Miklós befolyásolható agyán eltöröl-hetetlenül rajta hagyta bélyegét.

1896-ban, éppen akkor, amikor befejezte ifjúuralkodójának politikai nevelését, Pobjedonoszcevkiadott egy Gondolatok című kötetet. Épp mostolvastam; ebből veszem ezeket a jellemző elmél-kedéseket:

„Az egyik leghamisabb politikai elv a népszuve-renitás elve, az a francia forradalom óta sajnosanelterjedt gondolat, hogy minden hatalom a nép-től ered és forrása a nemzeti akarat... Az alkot-mányos kormányforma legnagyobb baja miniszté-riumok parlamentáris rendszerű alakítása, ami apártok számbeli súlyán alapszik... Nem lehet el-választani a testet a lélektől. A test és a lélekegy és elválaszthatatlan életet él... Az ateistaállam csak utópia, mert az ateizmus egyenesen azállam tagadása. A vallás az a lelki erő, amely ajogot alkotja. Ezért az állami rend leggonoszabbellenségei szüntelenül azt hirdetik, hogy a vallásegyéni és magánügy... Az a könnyűség, amellyelaz emberek a népszuverenitás és az egyéni sza-badság közhelyeitől félrevezettetik magukat, vé-gül is általános demoralizációban és a politikaiérzék meggyöngülésében végződik. Franciaországma meglepő példáját mutatja ennek a demorali-zációnak, ennek a meggyöngülésnek; a métely márAngliát is eléri...”

Csütörtök, 1916 augusztus 24.Azt az általános offenzívát, amelyet a szaloniki

hadsereg augusztus 20-án szándékozott megindí-tani, 18-án megelőzte a bolgárok vakmerő tárma-

8

dása. Támadásuk főképen vonalunk két szárnyaellen irányult, vagyis a Dojran vidéke ellen, aVardartól keletre és Nyugat-Macedónia ellen,Monasztirtól délre. A szerbeket, akik ez utóbbiszakaszon állnak, oly erőteljes lökés érte, hogykénytelenek voltak mintegy harminc kilométer-nyire visszavonulni s így elvesztették Florina ésKorica városokat, amelyeket az ellenség azonnalelfoglalt.

Ez a hír élénk nyugtalanságot keltett Buka-restben.

Vasárnap, 1916 augusztus 27.Az orosz hadsereg ragyogó sikerrel folytatja

hadműveleteit Felső-Örményországban. ElfoglaltaMust-ot, a Van-tótól nyugatra. A törökök vissza-vonulnak Bitliszből Moszul felé.

Hétfő, 1916 augusztus 28.Tegnap Olaszország hadat üzent Németország-

nak s ekként teljesen szakított a germánsággal.Románia megüzente a háborút Ausztria-Magyar-országnak.

Kedd, 1916 augusztus 29.Ma délután meglátogatom Kokovcov volt mi-

niszterelnököt, aki átutazóban van Petrogradban.Még sohasem láttam ennyire pesszimistának.

Szaszonov és Bjelajev tábornok elbocsátása a leg-nagyobb mértékben nyugtalanítja:

— A cárnő most már mindenható — mondja. —Stürmer, aki tehetségtelen és hiú ember, de aki-ben van ravaszság, sőt fortélyosság, ha egyéni ér-dekei forognak kockán, igen ügyesen megnyerte

9

magának. Rendszeresen megteszi jelentéseit a cár-nénak, mindenről tájékoztatja; minden ügyben ki-kéri tanácsát; régensnek tekinti; ápolja benneazt a gondolatot, hogy a cár Istentől kapta a ha-talmat és csak Istennek tartozik számadással;ennélfogva szentségtörő mindenki, aki ellentmon-dani merészel a cári akaratnak. Gondolhatja,mennyire megragadta az ilyenfajta beszéd enneka misztikus asszonynak az agyát!... Ezért vanaz, hogy ma Chvosztov, Krivosein, Polivanovtábornok, Szamarin, Szaszonov, Bjelajev tábor-nok és jómagam forradalmár, áruló, istentelenszámba megyünk!

— És ön azt hiszi, hogy ezen a helyzeten semmi-kép sem lehet segíteni?

— Semmikép!... Tragikus helyzet ez.— Tragikus?... Nem túlzás ez a szó?— Nem. Higyje meg! Tragikus helyzet ez.

Egyénileg örülök, hogy nem vagyok már minisz-ter és semmi tekintetben sem vagyok felelős akészülő katasztrófáért. De mint polgár siratomhazámat.

Könnyek szöknek a szemébe. Kétszer-három-szor végigjárja hosszában a szobáját, hogy össze-szedje magát. Aztán a cárról beszél, keserűség nél-kül, vádaskodás nélkül, de mélységes szomorú-sággal:

— A cár eszes, mérsékelt, munkás ember. Azelgondolásai leggyakrabban bölcsek. Emelkedet-ten fogja föl szerepét és teljes tudatában van kö-telességeinek. De neveltetése elégtelen és azoknaka problémáknak a nagysága, amelyeket hivatvavan megoldani, gyakran meghaladja értelme föl-vevőképességét. Nem ismeri sem az embereket,sem az ügyeket, sem az életet. Bizalmatlanságaönmaga és mások iránt óvatossá teszi minden ki-válósággal szemben. Ezért csak jelentéktelen em-

10

bereket tűr maga mellett. Végül igen jámbor,jámborsága zárkózott és babonás és ezért rend-kívül féltékeny Istentől eredő uralkodói tekinté-lyére. Megint a cárnéra terelődik a beszélgetés: — Minden erőmből tiltakozom ama gyalázatosmendemondák ellen — mondja —, amelyeket Ras-putinnal kapcsolatban terjesztenek felőle. A cárnőigen nemes és igen tiszta nő. Csakhogy beteg, ide-ges, érzéki csalódások rabja, aki végül is a miszti-cizmus és a melankólia őrjöngéseibe fog esni...Sohasem fogom elfeledni azt a furcsa mondását,amelyet 1911 szeptemberében hozzám intézett, mi-kor a szerencsétlen Sztolypin* után a miniszter-elnöki székbe kerültem. Mikor kifejtettem előttefeladatom nehézségét és hivatkoztam elődömpéldájára, a szavamba vágott: „NikolajevicsVladimir, ne beszéljen többé nekem erről az em-berről. Meghalt, mert a gondviselés úgy hatá-rozta, hogy ezen a napon kimúljon. Vele tehátvégeztünk; többé soha ne beszéljen róla előttem.”Különben nem volt hajlandó elmenni a koporsó-jához imádkozni és a cár nem méltóztatott részt-venni a temetésén, mert bár Sztolypin odaadóhíve, mindhalálig híve volt az uralkodópárnak,de meg merte mondani nekik, hogy a társadalomépületét kissé át kell alakítani.

Szerda, 1916 augusztus 30.A szaloniki hadseregnek a Moglenica vidékén

és a Belesz-hegysógben végrehajtott erőteljes tá-madása révén sikerült végre lekötni a bolgárokata macedóniai fronton. Azzal, hogy teljesen meg-

* Meggyilkolták Kievben 1911 szeptember 14-én;sógora volt Szaszonovnak.

11

bénította mozgási szabadságát északi irányban,tökéletesen megfelelt az augusztus 17-iki katonaiegyezményben eléje kiszabott igen súlyos föladat-nak.

Csütörtök, 1916 augusztus 31.Az orosz hadseregek a Sztochodtól a Kárpá-

tokig, vagyis 320 kilométeres fronton folytatjákelőnyomulásukat.

De már csali igen lassan haladnak. Ennek ma-gyarázata az emberek és lovak kifáradása, a mö-göttes országrésszel való közlekedés egyre nö-vekvő nehézsége, a tüzérség kimerülése, végül aza kényszerűség, hogy takarékoskodniok kell amunícióval.

Így Románia abban a pillanatban lép be a há-borúba, amikor az orosz offenzívának éppen ki-fogyott a lélegzete.

*

Péntek, 1916 szeptember 1.A nagyfőhadiszálláson és a hadügyminiszté-

riumban nagyon szégyenkeznek.A 2. számú orosz dandár, amely nemrégiben ér-

kezett Franciaországba és éppen hajóra szállt, hogy Szalonikibe induljon, Marseille :ben föllá-zadt; az ezredest meggyilkpiták, több tisztet meg-sebesítettek. Francia csapatok erélyes föllépésérevolt szükség a rend helyreállítására. A megtorlásszigorú volt: mintegy húsz embert főbelőttek.

Emlékszem, hogy Szaszonov a múlt decemberhavában a Doumer kéréseivel szemben való ellen-szegülése igazolására ezt mondta nekem: ,,Az|orosz katona hazáján kívül nem ér semmit; azon- nal demoralizálódik.”

12

Szombat, 1916 szeptember 2. Letartóztatták Manujlovot, a galád rendőrügy-nököt, akit Stürmer kabinetfőnökévé nevezett ki;a vád ellene az, hogy állítólag valami bank ká-rára csalást követett el; hát erre előre is mérgetlehetne venni, mert a csalás a rendes kenyérkere-sete, legmegszokottabb, egyúttal legmegbocsátha-tóbb bűne.Az esetet nem volna érdemes szóbahozni, ha a

letartóztatást nem Stürmer tudtán kívül rendeltevolna el és hajtotta volna végre Chvosztov Sán-dor belügyminiszter. Tehát van valami, többé-kevésbé botrányos háttere is a dolognak, ami ha-marosan ki fog derülni.

Vasárnap, 1916 szeptember 3.Galíciában az oroszok Kalic irányában előre-

haladnak.Az erdélyi Alpoktól északra a románok elfog-

lalják Brassót. A moldvai Szereth felső folyásá-nál az oroszokkal karöltve működnek és átkelneka Kárpátokon.

A szaloniki fronton Sarrail tábornok hadseregetovább nyugtalanítja a bolgárokat.

A Somme-nál az angol-francia offenzíva újraerélyesen megindul.

Tea S.. .né szalonjában. Az unalomról beszél-getünk, az orosz társadalom krónikus betegsé-géről.

Magas, karcsú alakjában kiegyenesedve, kar-jait hátul keresztbe fonva, ami rendes állása, agyönyörű D... hercegné csöndben figyel bennün-ket. Vörhenyes szemeiben kétség és szomorúságtükröződik. Egyszerre, szinte önfeledten, a követ-kezőket mondja:

13

— Különös. Ha önöket férfiakat elfogja az una-lom, elbágyasztja, leveri önöket a lábukról. Sem-mire sem jók ilyenkor, a legnagyobb erőfeszítésbekerül fölrázni önöket. Ezzel szemben minket, asz-szonyokat, az unalom fölébreszt, fölkorbácsol, alegnagyobb ostobaságok és legelképzelhetetlenebbőrületek elkövetésére csábít. És nehezebb minketvisszatartani, mint önöket fölrázni.

Az észrevétel nagyon helyes. A férfiak rende-sen a kimerültségtől, a csömörtől unatkoznak, atúlhajtott élvezetektől, az alkohol- és játékszen-vedélytől. Az asszonyoknál az unalmat az egy-hangú élet, a kielégíthetetlen vágy az izgalmakra,a szív és az érzékek titkos hívogató szava okozza.Innen a férfiak bágyadtsága és a nők ingerlékeny-sége.

Kedd, 1916 szeptember 5.Amerikáról beszélgetek Neratovval. Sajnáljuk,

hogy az amerikai népnek oly tekintélyes részemég mindig nem akarja megérteni az Európátszaggató konfliktus egyetemes jelentőségét és hogymelyik részen van az igazság. Immár több mintegy éve, hogy egy német torpedónaszád elsüllyesz-tette a Lusitaniát; immár több mint egy éve, hogya The Nation ez a tekintélyes newyorki folyóiratezt írta: „A Lusitania elsüllyesztése olyan, csele-kedet, amelyért pirult volna Attila, amely miattszégyenkeznék egy török és amely bocsánatkéréstváltott volna ki egy barbár tengeri rablóból.”

És az amerikai lelkiismeret még mindig nemtud dönteni!

Ezt mondom Neratovnak:— Oroszország sokat tehetne az amerikai kö-

zönség utolsó habozásainak eloszlatására és Ame-rika végleges megnyerésére.

14

— Mit tehetnénk? ... Nem tudom.— Elég volna kissé enyhíteni a zsidók elleni

törvényhozásukon; ennek igen nagy hatása volnaAmerikára.

Neratov fölkiált:— Hozzányúlni a zsidó-kérdéshez a háború

alatt!... Lehetetlenség... Az egész ország elle-nünk fordulna. Ez pedig mérhetetlenül hátrányoslenne a Szövetségre; mert legyen meggyőződve,szélsőjobb pártjaink nyomban azzal vádolnákFranciaországot és Angliát, hogy titokban támo-gatják a zsidók követeléseit.

Áttérünk a folyó ügyekre.A zsidó-kérdés súlyosan nehezedik Oroszország

és az Egyesült-Államok viszonyára; több ízben be-szélgettem erről amerikai kollégámmal, Marye-vel, Francis elődjével.

Az orosz zsidók százezrével élnek New-Yorkban,Chicagóban, Philadelphiában és Bostonban.* Mint-hogy mozgékonyak és értelmesek, gazdagok és be-folyásosak, az Egyesült-Államokban ébren tart-ják a cárizmus iránti gyűlöletet. A II. Katalintól1791-ben kezdeményezett szigorú bánásmód, ame-lyet 1882-ben a hírhedt „Ignatiev-törvények” meg-pecsételtek és súlyosbítottak az amerikaiak szemé-ben, egyikei a leglázítóbb igazságtalanságoknak,amit csak följegyez az emberi társadalmak törté-nete. Valóban elképzelem, hogy mit gondolhatmagában egy szabad yankee, aki a demokratikusideál babonájában, az egyéni kezdeményezés tisz-

* A földtekén élő izraeliták számát 12.500,000-rebecsülik; ebből 5.300,000 él Oroszországban és 2.200.000az Egyesült-Államokban. E két országon kívül na-gyobb tömegekben vannak zsidók Ausztria-Magyar-országon (2.250,000), Németországban (615.000), Török-országban (485.000), Angliában (445.000), Franciaor-szágban (345.000), Romániában (260.000) és Hollandiá-ban (115.000).

15

teletében és szenvedélyében nőtt fel, ha azt hallja,hogy több mint ötmillió ember, pusztán vallásamiatt, szűk határok közt kénytelen élni, hol márösszesűrűsödésük eleve a nyomorra ítéli őket;hogy földet sem nem bírhatnak, sem nem művel-hetnek; hogy ki vannak zárva minden közjogból;hogy külső életük minden mozzanata ki van tévea rendőri önkénynek; és végül hogy örökösen rá-juk nehezedik az időközönkint megismétlődő vé-rengzések fenyegető veszélye.

Amerikai kollégám, Marye, egyszer ezt mondtanekem:

— Az oroszországi zsidók helyzetében leginkábbaz döbbent meg minket, hogy egyes-egyedül ahitük miatt üldözik őket. Az idegenfajúságszemrehányása és a gazdasági vád csupán csakürügy. Bizonyíték rá, hogy elegendő, ha egy zsidómegtagadja a zsidóságot és az ortodox vallásratér: azonnal magába olvasztja az oroszság.

A kisenevi pogromok 1904-ben az Egyesült-Álla-mokban olyan fölháborodást keltettek, hogyEoosevelt elnök szükségesnek tartotta ünnepélyestiltakozást emelni, amely miatt az orosz társada-lom még ma is élénken neheztel rá: „Történneknéha — így szólt a nyilatkozata — oly szörnyűbűnök, hogy föltesszük magunkban a kérdést, váj-jon nem egyenesen az-e a kötelességünk, hogy ki-fejezést adjunk az elnyomók iránt rosszalásunk-nak, az áldozatok iránt pedig rokonszenvünknek.Igaz, hogy csupán végletesen súlyos esetekben lép-hetünk közbe. De ezekben a végletes esetekben abeavatkozásunk jogos. Az amerikai nép önmagá-nak tartozik azzal, hogy kifejezést adjon irtózatá-nak, mikor a kisenevihez hasonló szörnyű mészár-lásokról értesül...”

*

16

Csütörtök, 1916 szeptember 7.Az a hiba, amelyet Bratianu elkövetett, mikor

meghazudtolta a Rudeanu-féle egyezményt ésamelyben szövetségesei, is osztoztak azzal, hogyhozzájárultak a meghazudtoláshoz, kezdi megte-remni következményeit.

Míg a román csapatok előrehaladnak a Kárpá-tokon túl és elfoglalják Brassót, Nagyszebeni ésOrsovát, az osztrákok és bolgárok benyomulnakDobrudzsába és közelednek Szilisztriához. Sőt egyromán hadosztály, amely Turtukal környékére, aDuna jobbpartjára merészkedett, súlyos veresé-get szenvedett. Miután négy germán-bolgár had-osztály bekerítette, elfogták 12.000 emberét és el-vették kétszáz ágyúját.

A lesújtó hír Bukarestben megdöbbenést kelt;az izgalom annál erősebb volt, mert a várost márnegyednapja szakadatlanul bombázzák az ellensé-ges repülők.

Péntek, 1916 szeptember 8.Joffre tábornok, akit méltán nyugtalanít a Ro-

mániát fenyegető veszedelem, követeli, hogy hala-déktalanul küldjenek Dobrudzsába 200.000 oroszt.

Én nyomatékosan támogatom kérését Stürmer-nél és bebizonyítom előtte, hogy a szövetség egészpolitikája, sőt a háború kimenetele is kockán fo-rog. Ezt válaszolja:

— Legutóbbi mohilevi tartózkodásom alkalmá-val Alexejev tábornokkal fontolóra vettem, nemvolna-e mód fölfokozni Bulgária elleni akciónkat.A tábornok ugyan tudatában van, mily óriásielőny volna ránk nézve, ha hamarosan helyreállít-hatnók összeköttetésünket Szalonikivel, de kije-lentette, hogy nincsenek meg hozzá az eszközei.Valóban a probléma nem egyszerűen az, hogy el-

17

küldjünk 200.000 embert Dobrudzsába; hanem az,hogy ezt a 200.000 embert hadtestté alakítsuk, tisz-tekkel, lovakkal, tüzérséggel és minden hozzátar-tozó szolgálattal. Ez öt hadtestet jelentene; ennyinincs nekünk tartalékban; tehát a frontról kelleneelvenni. Márpedig ön tudja, hogy nincs egyetlenpontja sem harcvonalunknak, ahol jelenleg nefolyna harc. Alexejev tábornok annál nagyobberővel folytatja hadműveleteit, mert közeledik akedvezőtlen évszak. Nézetem szerint tehát alighavállalkoznék rá őfelségének olyasmit javasolni,hogy elküldjön egy hadsereget a Dunától délre.Ezenfölül gondolja meg, mennyi idő kellene enneka hadseregnek megszervezésére és elszállítására.Legalább is hat hét!... Nem volna súlyos hiba,ekként 200.000 embert oly hosszú időre semlege-síteni?

— És a cárt... Beszélt vele erről?— A cár mindenben osztja Alexejev tábor-

nok véleményét.— A kérdés elég súlyos, megérdemli az újabb

megfontolást. Kérem tehát, szorgalmazza azügyet őfelségénél és ismertesse meg vele ér-veimet.

—Még ma beszámolok megbeszélésünkrőlŐfelségének.

*Szombat, 1916 szeptember 9.

Egy dán eredetű orosz pénzember, aki állandóösszeköttetésben van Svédországgal és ezen azúton mindig pontosan értesül a német hangulat-ról, ezt mondja nekem:

— Németország néhány hét óta a fáradtság ésa félelem egyetemes válságát éli. Senki sem hiszmár a hirtelen győzelemben, amely meghozza adiadalmas békét. Csupán a szélsőséges pángermá-nok tesznek úgy, mintha még mindig hinnének

18

benne. A franciák lebírhatatlan ellentállása Ver-dunnél és az oroszok előnyomulása Galíciábanmélységes csalódást okozott, amely nem enyhül.Kezdik azt is rebesgetni, hogy a tengeralattjáró-háború tévedés és ostobaság és semmikép semakadályozza meg Franciaország és Anglia élelme-zését, a germán hatalmakat pedig azzal fenye-geti, hogy az Egyesült-Államok hamarosan el-lene nyilatkoznak stb. Végül növekszik a gazda-sági ínség és szaporodnak az élelmezési adagokmegszorítása miatt bekövetkezett lázadások, kü-lönösen Észak-Németországban ... A Kaiser,hogy gátat vessen ennek a pesszimista válságnak,Falkenhayn tábornok helyébe Hindenburg tábor-nagyot nevezte ki a nagyvezérkar főnökévé. Eza kinevezés némileg feltüzelte az emberek bátor-ságát. Most már a német nép minden reményeKelet-Poroszország megmentőjében, a tannen-bergi győzőben összpontosul. A félhivatalos sajtóáradozó szavakban magasztalja nemes jellemét,nagyszerű elgondolásait, zseniális és virtuóz had-műveleteit; fentartás nélkül Moltke mellé állítjaés összehasonlítja Nagy Frigyessel. Azt hiszik,hogy hamarosan igazolni fogja ezt a lelkes biza-kodást. Minthogy jelenleg sem az orosz fronton,sem a nyugati fronton nincs mód semmiféle győ-zelemre, föltételezik, hogy Romániában igyek-szik majd meglepően lesújtani.

Kedd, 1916 szeptember 12.Palej hercegnő ma estére Mária Pavlovna

nagyhercegnővel együtt meghívott ebédre.A társaság egészen bizalmas: annál kényelme-

sebben elbeszélgethetek a nagyhercegnővel, akivelSzaszonov kegyvesztése óta nem találkoztam.

Beszélgetésünket ott folytatjuk, ahol abbahagy-

19

tuk és fölbecsüljük az azóta megtett utat. Érte-süléseink megegyeznek: a cárnő napról-naprajobban beleavatkozik az általános politikába; acár ellentállása egyre jobban gyengül.

— A cár például — mondja a nagyhercegnő —ki nem állhatja Stürmert; tudja, hogy tehetség-telen és tisztességtelen; sejti mesterkedéseit a cár-nénál és nyugtalankodik miattuk, mert a cárné-val szemben éppoly féltékeny tekintélyére, mintbárki mással szemben. De nem volt bátorságamegtartani Szaszonovot és tűrte, hogy rákénysze-rítsék Stürmert.

— Tehát senki sincs mellette, aki fölvilágo-sítanál

— Senki... Ismeri ön a környezetét1?... Mégaz öreg Fredericks beszél vele a legnyíltabban. Deneki nincs tekintélye... Aztán ne higyje, hogy acárnak olyan nagy szüksége volna a fölvilágosí-tásra. Ő nagyon jól tudja, mit tesz; teljesen tuda-tában van tévedéseinek és hibáinak. Az ítéletemajdnem mindig helyes. Például biztos vagyokbenne, hogy ebben a pillanatban keserű szemre-hányásokat tesz magának Szaszonov elbocsátásamiatt.

— Hát ölekor miért követi el ezeket a tévedése-ket és hibákat? Mert mindent összevéve, a kö-vetkezményeik egyenesen az ő nyakába sza-kadnak.

— Mert gyenge! Mert nincs ereje ellentállni acárnő követeléseinek és jeleneteinek!... És aztánegy másik és ennél jóval súlyosabb okból: mertfatalista. Ha a dolgok rosszra fordulnak, ahelyetthogy tenne ellenük valamit, azt mondogatja ma-gában, hogy Isten akarta így és Istenre bízzamagát!... Én már láttam ebben a lelkiállapot-ban a mandzsúriai vereségek után és az 1905. évizavargások idején.

'

20

— De vájjon mostanában ebben a lelkiállapot-ban van-e?

— Attól tartok, közel van hozzá; tudom, hogyszomorú és nyugtalanul látja a háború eredmény-telen elhúzódását.

— Képesnek tartja-e Fenséged arra, hogy le-mondjon a küzdelemről és békét kössön?

— Nem, soha; legalább is addig nem, amígegyetlen ellenséges katona áll az orosz földön.Erre megesküdött Isten előtt és tudja, hogy öröküdvösségét kockáztatja, ha esküjét megszegi.Végül igen erős a becsületérzése és nem fogja el-árulni szövetségeseit; ezen a ponton mindig ren-dületlen marad. Azt hiszem, már mondottam ön-nek: inkább meghal, mintsem hogy aláírjon egyszégyenletes bókét, az árulás békéjét...

Szerda, 1916 szeptember 13.Janin tábornok jelentést tesz nekem egy beszél-

getésről, amelyet tegnapelőtt folytatott a cárralMohilevben és amely, sajnos, megerősíti azt, amitöt nappal ezelőtt Stürmertől hallottam.

A cár kijelentette előtte: nincs abban a hely-zetben, hogy 200.000 embert küldhessen Dobrud-zsába; hivatkozott arra, hogy a galíciai és ázsiaihadseregek az utóbbi hetek folyamán rendkívülsúlyos veszteségeket szenvedtek; ezért kénytelenminden rendelkezésre álló erősítést odaküldeni.Végül megkérte Janin tábornokot, táviratozzameg Joffre tábornoknak, hogy a cár kérve-kéri:adjon parancsot Sarrail tábornoknak erélyesebbakcióra. A cár ismételten hangoztatta: „Ezt ké-rés gyanánt intézem Joffre tábornokhoz.”

*

21

Csütörtök, 1916 szeptember 14.Egy idő óta híre jár, hogy Rasputin és Stür-

mer nem férnek meg egymással: már nem látniőket együtt; már nem látogatják egymást.

Mégis mindennap találkoznak és tanácskoznak.Titkos tanácskozásaik Petrograd legrejtettebb tá-jékán, a Szent Péter és Pál-erődben folynak.

A Romanovok Bastille-jának kormányzója, Ni-kiim tábornok, akinek a leánya egyik legoda-adóbb híve a sztarec-nek. Az ő közvetítésével váltüzenetet Stürmer és Griska; ő megy el Raspn-tinórt a városba és ő hozza magával kocsiján azerődbe; a két cinkos a kormányzó lakásában, sőtéppen Nikitin kisasszony szobájában találkozik.

Miért burkolódznak ilyen titokzatosságba?Miért választották ezt a rejtett helyett? Miért ta-lálkoznak csak az éj beálltakor? Talán érzik ma-gukra nehezedni az egyetemes gyűlöletet és anyilvánosság előtt el akarják rejteni bizalmasösszeköttetéseiket. Talán félnek, hogy valamianarchistának a bombája megzavarja összejöve-teleiket.

Mindazon tragikus látványok között, amelyek-nek emlékét a borzalmas állami börtön őrzi, van-ekomorabb, mint ennek a két gonosztevőnek azéjjeli találkozásai, akik vesztébe döntik Orosz-országot?

Péntek, 1916 szeptember 15.Már több ízben volt alkalmam rámutatni eb-ben a naplóban, hogy az oroszoknak nincs pontostérszemléletük, és hogy általában megelégszenekbizonytalan becslésekkel, hozzávetőleges számok-kal. De az időfogalmuk is éppilyen, zavaros. Ezújabban, megint megdöbbentett, mikor résztvet-tem Stürmernél egy közigazgatási és katonai ta-

22

nácskozáson, amelyen a Romániának nyújtandósegítség módozatait vizsgáltuk. Az elénk terjesz-tett szállítási tervezetben az időpontok javarészebizonytalan, a határidők elégtelenek vagy túlsá-gosak, az összeegyeztetésük kérdéses; úgyszólvánködben vitatkozunk. Természetesen a tények idő-viszonyainak a fölfogására való képtelenség mégérezhetőbb a tanulatlanoknál, akik a tömeget al-kotják. És ez meglassítja az orosz nép egész gaz-dasági életét.

Ez a jelenség különben könnyen megmagyaráz-ható, ha meggondoljuk, hogy az idő pontos kép-zete az emlékeinkben és terveinkben megterem-tett egymásutániság rendje, belső képeink rend-szerezése egy támasztópont körül, ami nem egyéb,mint jelen állapotunk. Márpedig az oroszoknál eza támasztópont legtöbbször ingatag vagy homá-lyos, mert fölfogásuk a valóságról sohasem na-gyon pontos, mert nem írják körül határozottanérzékleteiket és gondolataikat, mert figyelem-képességük gyönge, végül mert okoskodásaik ésszámításaik majdnem mindig ábrándokkal Van-nak keverve.

Szombat, 1916 szeptember 16. A románok a bolgárok erősödő nyomása alatt

fokozatosan kiürítik Dobrudzsát. És a Buszosuk-ból kiinduló osztrák repülők mindennap, mindenéjjel bombázzák Bukarestet.

Attól a naptól fogva, hogy a Rudeanu-féleegyezményt meghazudtolták, könnyű volt előrelátni ezeket a szerencsétlenségeket. A román kor-mány drágán fizeti meg azt a hibát, amelyet ak-kor követett el, mikor egész katonai erejét Er-rdély ellen irányította, mikor elkábíttatta magátSzófia néhány bizonytalan kijelentésétől, s külö-

23

nösen mikor azt képzelte, hogy a bolgárok le-mondhatnak 1913. évi vereségük és megaláztatá-suk fegyveres megbosszulásáról.

Vasárnap, 1916 szeptember 17.Ma este a Mária-színházban Sylviát és a Vízi-

rózsát adják. Mind a két darabban Karszavinajátssza a főszerepet.

Az aranymintás kék függönyökkel díszített ra-gyogó terem zsúfolva van: ma van a téli idénymegnyitása, felújítása azoknak a baletteknek,amelyekben az orosz képzelet oly gyönyörűség-gel követi a zenén keresztül a röpke formák és aritmikus mozdulatok játékát. A földszinti zsöly-lyéktől egészen a felső karzatok utolsó soráigcsupa ragyogó és mosolygó arcot látok. Felvonás-közökben a páholyok megélénkülnek a könnyűcsevegésben, amelyben földerülnek az asszonyokcsillogó szemei. A jelen helyzet kellemetlen gon-dolatai, a háború komor képei, a jövő sötét kilá-tásai mintegy varázsütésre szétfoszlanak a zene-kar legelső hangjaira. Kellemes ábrándozás hul-lámzik mindenkinek a tekintetében.

Thomas de Quincey, az Egy ópiumszivó vallo-mása szerzője beszéli, hogy az ópiumos orvossággyakran a zene illúzióját kelti benne. Az oroszokmegfordítva: a zenétől várják az ópium hatásait.

Hétfő, 1916 szeptember 18. A szaloniki hadsereg újra megkezdte az offen-zívát az egész macedóniai fronton. A bolgárok,akiket Florina vidékén visszaszorítottak, Monasz-tir irányában hátrálnak.

MÁSODIK FEJEZET.

1916 szeptember 19—október 26.

Kedd, 1916 szeptember 19.Közeleg a tél. A rőt égbolt alatt lassú, láthatat-

lan és jeges eső hullámzik a levegőben, mint va-lami hópárázat. Már négy órakor alkonyodik. Eb-ben az időben végzem sétámat s elhaladok a Ten-gerenjáró Megváltó kis temploma előtt, amely azarzenál közelében, a Néva partján emelkedik.Megállíttatom kocsimat és leszállok, hogy meglá-togassam ezt a költői szentélyt, amelyben a há-ború kitörése óta nem jártam.

Egyike ez Petrograd ama ritka templomainak,amelyekben nem tombol az olasz-német építészetkonvencionális és pompázatos stílusa; talán azegyetlen, amelyben az áhitat levegőjét, a miszti-kum illatát szívja magába az ember. 1910-ben épí-tették, a Japán elleni háborúban elesett 12.000 ten-gerész emlékére. Mása a tizenkettedik századbelimoszkvai művészet kiváló alkotásának, a Vladi-mír melletti Bogolyubovo-templomnak.

Kívül egyszerű tömör vonalak, román boltívekés karcsú kupola. [Belsejében, a meleg félhomály-ban, a meztelen falak egyedüli ékességei azok abronztáblák, amelyekbe be vannak vésve a Port-Arthurnál, Vladivosztoknál, Csuzimánál elpusz-tult hajók, tisztek, matrózok nevei. Nem ismerekmegindítóbb valamit, mint ez a halottnévsor amaga ridegségében... De a meghatottság átszel-

25

lemül és fenségessé fokozódik, mikor az embertekintete az ikonosztázion felé fordul. A homályosapszisz mélyén emberfölötti méretű Krisztus lebegés sugárzik valami aranyködben, komor hullámokfölött. A képmás felséges testtartásával, szélesmozdulatával, a szemeiből áradó végtelen könyö-xülettel a legszebb bizánci mozaikokra emlékeztet.

Amikor elsőízben jártam itt, 1914 elején, nemértettem meg ennek a szent képmásnak egészmegindító szimbolizmusát. Ma csodálatosan nagy-szerűnek és ékesszólónak tűnik előttem, minthaazt az utolsó látomást jelképezné, amely fentar-totta, megnyugtatta, elvarázsolta ezer meg ezerkatona halálküzdelmét ebben a háborúban.

Természetesen eszmetársulás révén eszembe jut,amit Rasputin mondott egyszer a cárnénak, akisírva fakadt, amikor értesült az egyik nagy ütkö-zetben szenvedett roppant veszteségekről: „Vi-gasztalódjál! Valahányszor egy-egy muzsik meg-hal cárjáért és hazájáért, nyomban új lámpagyullad ki Isten trónusa előtt.”

*Szerda, 1916 szeptember 20.

Románia egész köralakú frontján kibontakozikés megvalósul Hindenburg haditerve. Dobrudzsa-Dán és a Duna mentén, Orsova környékén és aKárpátok szorosaiban a német, osztrák, bolgár éstörök haderők egyirányú és szakadatlan nyomástgyakorolnak, amely alatt a románok mindenüttmeginognak.

Csütörtök, 1916 szeptember 21. Gyakran hallom emlegetni azt a szemrehányásta cár ellen, hogy közömbös és egoista. Azzal vá-dolják, hogy mindig érzéketlennek mutatkozottnem csupán rokonainak, barátainak és leghívebb

I

26

szolgáinak szerencsétlenségeiben, hanem népemegpróbáltatásaiban is. És fölhoznak több emlé-kezetes helyzetet, amelyekben csakugyan meg-döbbentő érzéketlenséget tanúsított.

Elsőízben koronázási szertartásain, Moszkvá-ban, 1896 május 18-án fordult ez elő. Népünne-pélyt rendeztek a Chodinszkij-mezőn, a Petrov-szkij-park mellett. De a rendőrség oly ügyetlenültette meg óvóintézkedéseit, hogy a tömegben vadtolongás támadt. Egyszerre csak pánik tört ki ésegymást tiporták az emberek; az áldozatok száma4000 volt, köztük 2000 halott. Mikor II. Miklósértesült a katasztrófáról, nem mutatott miattasemmi izgalmat, sőt még abba sem egyezett bele,hogy az estére tervezett bált lemondják.

Kilenc évvel később, 1905 május 14-én Rozs-desztvenszkij tengernagy flottája teljesen meg-semmisült Csuzimánál: Oroszország egész távol-keleti jövője elsüllyedt vele. A cár éppen tenni-szezni ment, amikor a pusztulást jelentő távira-tot átadták neki. Egyszerűen ennyit mondott:„Borzasztó szerencsétlenség!” Többet egy szótsem szólt, csak a tenniszütőjét kérte.

Ugyanezzel a nyugalommal fogadta belügy-miniszterének, Plehvének meggyilkolását 1904-ben,nagybátyjának, Szergej nagyhercegnek meggyil-kolását 1905-ben és miniszterelnökének, Sztolypin-nek meggyilkolását 1911-ben.

Végül az a hirtelen és alattomos mód, ahogyanlegutóbb elbocsátotta bizalmas munkatársát, Or-lov herceget, ugyancsak arra mutat, hogy alap-természete a ridegség és lelkébe nem igen talál-nak utat a hála és a barátság nemes indulatai.Az öreg D... hercegnő, aki gyermekkora ótaismeri a cárt, miután fölsorolta előttem mindeze-ket a tényeket, szigorúan ezt a következtetéstvonta le:

27

— Alexandrovics Miklósnak nincs szíve.Fölhozom ellene, hogy szűkebb körében, úgy-

látszik, mégis képes a gyöngédségre; határozottannagyon ragaszkodik a cárnéhoz, imádja leányaités bálványozza fiát. Nem lehetne tehát azt mon-dani, hogy nincs benne hajlam az érzésre. Inkábbúgy gondolom, hogy az az emberfölötti helyzet,amelyet elfoglal, lassankint módosította érzelmiviszonyait a többi emberekhez, és hogy közömbös-sége is csak fatalizmusának eredménye.

*

Péntek, 1916 szeptember 22.Vájjon Stürmer politikai szerencséje veszede-

lemben forogna?Elfogadható adatok alapján azt hangoztatják

előtte, hogy elkeseredett ellensége, Chvosztovbelügyminiszter, megingatta a cár bizalmát irántaazzal, hogy föltárta előtte a Manujlov-ügy hát-terét és megrémítette őt a fenyegető botrány ki-látásával. Mi ez a háttéri Senki sem tudja; denem kétséges, hogy Stürmer és kabinetfőnökeközött egy vagy több hulla fekszik.

Sőt azt is rebesgetik, hogy már titokban ki vanszemelve Stürmer utóda a miniszterelnökségben.Ez nem volna más, mint Trepov Feodorovics Sán-dor, a mostani közmunkaügyi miniszter. Enneka választásnak csak örülnék: Trepov becsületes,okos, munkás, erélyes és hazafias ember.

Ma este a Donon-étteremben ebédelek Kokov-covval és Putilovval. A volt miniszterelnök és adúsgazdag bankár vetélkedik a pesszimizmusban;egyik túltesz a másikon.

Kokovcov kijelenti:— A forradalomba megyünk.Putilov rávágja:

28

— Az anarchiába megyünk.

Nagyobb pontosság okáért hozzáteszi:— Oroszország nem forradalmár; anarchista.

És ez egészen más. A forradalmár építeni akar;az anarchista csak a rombolásra gondol.

Szombat, 1916 szeptember 23.A szövetségesek Románia tehermentesítésére

az összes frontokon támadnak.Artoisban és Picardiában az angolok és a fran-

ciák rohammal beveszik a német lövészárkokhosszú vonalát. Az Isonzó környékén az olaszokfokozzák offenzívájukat Görztől keletre. Macedó-niában az angolok átkelnek a Sztrumán, míg afranciák és a szerbek elfoglalják Florinát és ellen-állhatatlan erővel visszavetik a bolgárokat Mo-nasztir irányában. Volhyniában a pinszki mocsa-raktól egészen Luck déli vidékéig az oroszoknyugtalanítják az osztrákokat és németeket. Ga-líciában előnyomulnak Lemberg felé és Káliétóldélnyugatra. Végül a bukovinai Kárpátokban,Dorna-Vatrától északra, több ellenséges állást el-foglalnak.

Vasárnap, 1916 szeptember 24.Franciaországban és Angliában egyformán el-

terjedt tévedés, amelynek visszhangja lépten-nyomon megüti fülemet, az, hogy a cárizmuskönnyűszerrel megoldhatná belső nehézségeit, halemondana idejétmúlt elveiről és bátran meg-indulna a demokratikus reformok útján. Nyom-ban fölbukkanna az orosz nép minden lappangóenergiája és nem is sejtett erénye. A hazafiság-nak, az értelmességnek, az erkölcsösségnek, a jel-lemerőnek, a kezdeményező és szervező szellem-

29

nek, a gyakorlati idealizmusnak, a társadalmi,nemzeti és emberi kötelesség nemes érzésének tü-neményes kitörése volna ez. A nyugati szövetsé-geseknek tehát nyomást kellene gyakorolniokMiklós cárra, hogy rábírják a szükséges újítá-sokra. A szövetség egy csapásra megtízszereznéerejét.

A „kadettpárti” képviselőknek legutóbbi londoniés párisi utazása sokban hozzájárult ezeknek agondolatoknak a terjesztéséhez. Sőt rám vonatko-zólag megtoldották ezt még azzal a szemrehányás-sal, hogy nem fordulok meg eleget liberális körök-ben, nem mutatom ki irántuk eléggé nyíltan ro-konérzésemet, végül nem vetem latba a cárralvaló baráti kapcsolataimat, hogy megnyerjem öta parlamentarizmusnak.

Már gyakran nyilatkoztam ebben a naplóbanama tartózkodásról, amelyet a liberális pártokirányában jónak láttam tanúsítani. Bármily na-gyok is a cárizmus hibái, mégis ez Oroszországtámasztóoszlopa, az orosz társadalom alapja ésvasverete, mindazoknak az egymástól elütő terü-leteknek és népeknek egyetlen kapcsolata, ame-lyeket tíz századév történelme a Romanovokjogara alatt csoportosított. Tehát míg a háborútart, a szövetségeseknek kötelességük mindenáronföntartani a cárizmust. Ismételten kifejtettemmár ezt a véleményemet.

De továbbmegyek: meg vagyok győződve, hogyazok a belső bajok, amelyekben Oroszország szen-ved, hosszú ideig, talán egy vagy két nemzedékenát csupán palliatív, részleges és óvatosan fokoza-tos orvoslást tűrnek. Legfőbb oka ennek az a gyö-keres tudatlanság, amelyben az orosz nép tömegesínylődik.

Elsősorban ez Oroszország gyöngeségének a for-rása; főképen ebből származik képtelensége a po-

30

litikai haladásra. Ebben a határtalan birodalom-ban nincs több, mint százhúszezer elemi iskolaszáznyolcvanmillió lakos számára. És micsodaiskolák, micsoda tanítók! Az oktatás rendszerintaz egyházközség papjára van bízva, aki legtöbb-ször szegény ördög, lusta és megvetett alak. Tan-tervében első az imádság, a katekizmus, a bibliaés a liturgikus ének, és csak azután következik azolvasás, az írás és a számolás. Ekként az egésznépoktatás többé-kevésbé közvetlenül a papság ke-zében van. A Szent-Szinódus még a minap isfigyelmeztette papjait, hogy az iskoláknak megkell maradniok „benső egységben az egyházzal,az ortodox hit szigorú megtartásában” és hogy agyermekek vallásos nevelése legyen „a tanítóklegfőbb gondja”. Ennek a rendszernek a műkö-dése a lehető leghiányosabb. Sok vidéken az isko-lákat alig látogatják, sőt üresen is maradnak,részben a távolság, a hó, a fagy miatt, részben atanítási eszközök és könyvek hiánya miatt, rész-ben pedig azért, mert a muzsikok összevesztek apópával és a kelleténél kegyetlenebbül elpáholták.Nagy Katalin, a filozófus cárnő, Voltaire ésDiderot barátja, egyebek közt azt a dicsőséget ismegszerezte magának, hogy megalapította Orosz-országban a közoktatást. Uralkodása alatt körül-belül húsz főiskolát és valami száz elemi iskolátállítottak föl. Ebbe a vállalkozásába szokott lelke-sedésével vetette bele magát, de azért nem feled-kezett meg kormányzati elveiről, amelyek mégmost is áthatják utódait. Egyszer, mikor amoszkvai kormányzó panaszkodott, hogy milyenközömbösséget tanúsítanak alattvalói az új intéz-mények iránt, a cárnő ezt válaszolta: „ön amiattpanaszkodik, hogy az oroszok nem akarnak mű-velődni. Nem nekik alapítom én az iskolákat, ha-nem Európának, amelynek közvéleményében

31

fönn kell tartanunk tekintélyünket. Ha egyszer aparasztjainknak megjön a kedvük a tanulásra,sem Ön, sem én nem maradunk meg a helyünkön.”

*

Hétfő, 1916 szeptember 25.Visszagondolva arra, amit tegnap az orosz nép

általános tudatlanságáról írtam, ellentét gyanántörömmel állítom össze azoknak a kiváló férfiak-nak a névsorát, akik a tudomány, a gondolkodás,az irodalom, a művészet terén manapság dicsősé-get hoznak Oroszországra; amily műveletlen éselmaradott a tömeg, oly ragyogó, tevékeny, termé-keny és erős a kiválasztottak csoportja. Kevés or-szágot ismerek, amely a felsőbbrendű szellemek,a szabad, ragyogó és átható értelmek, az eredeti,lenyűgöző és hatalmas tehetségek ilyen tekinté-lyes számát termelte volna ki magából.

A tudományos munka minden műhelyébenélénk versengés uralkodik. Különben a kísérletiés pozitív tudomány sehol sincs méltóbban kép-viselve, hiszen olyan biológusok müvelik, mintPavlov és Mecsnikov, olyan kémikusok, mintMendelejev, olyan fizikusok, mint Lebedev, olyangeológusok, mint Karpinszkij, olyan matema-tikusok, mint Lyapunov, Vasziljev és Krylov; sőtmerem állítani, hogy Pavlov és Mendelejev sze-memben éppoly nagy, mint Claude Bemard ésLavoisier.

A történészek, az archeológusok és az etnográ-fusok ugyancsak erős hadseregét alkotják a tudósés éleseszü kutatóknak. Legyen elég fölemlítenem:a történelemben Kliucsevszkij, Miljukov, Plato-nov és Rosztovcev neveit; az archeológiában Ve-szelovszkij és Kondakov, az etnográfiában Mogi-lanszkij nevét. A nyelvészek egy-egy csoportja

32

ugyanilyen szigorú módszerrel, ugyanilyen írnomelemzéssel és intuícióval folytatja néhány év ótakiváló munkásságát: Sakmotov és Zsilinszki pro-fesszorok méltó párjai a legkitűnőbb külföldi mes-tereknek.

A filozófiai szak sohasem fejlődött erősen a cá-rok birodalmában, éppúgy, ahogy nem tudott ki-fejlődni a pápai államban sem, a világi uralomidején: ha a teológiai dogmatizmus kormányozegy társadalmat, a filozófusok szükségképen fe-szélyezve érzik magukat miatta, A metafizikaispekulációt mégis meglehetősen művelik Petro-grad és Moszkva értelmiségi köreiben; legfőbbképviselői Klopatin, Berdajev és Trubeckoj Szer-gej herceg, Szolovjev Vladimírnak, a nagy idealis-tának tanítványa és folytatója.

A költői irodalom ugyan még mindig gyászoljaTolsztojt és Dosztojevszkijt, de már minden mű-fajban olyan életképességet tanúsít, amely a leg-szebb reményekre jogosít. Az utóbbi tíz esztendődús terméséből ki lehetne emelni vagy harmincművet, regényeket és drámákat, amelyek kitűn-nek a forma józan szépségével, az alkotás kifogás-talanságával, az erkölcsi vagy festői igazsággondjával, a pszichológiai meglátással, a jellem-rajzok élességével, a pesszimizmus maró ízével, alázas vagy nyomott, kielégíthetetlen vagy rezig-nált élet finom megérzésével, az őrültség, a szen-vedés vagy a halál megdöbbentő megszállottságá-val, végül a társadalmi kérdések világos és tra-gikus meglátásával. Több ilyen író, aki 1905 ótatűnt fel, már meghalt; de az orosz irodalmi moz-galom fejlődésének megítélése szempontjából azolyan változatos tehetségek együttese, mint ami-lyen Gorkij, Andrejev, Igjorolenko, Veresszajev,Mereskovszkij, Hippiusné, Arcübasev, Kuprin,Kamenszkij, Szologub, Kuzmin, Ivanov, Bunin,

33

Csirykov, Gumilev, Brusszov határozottan a leg-kedvezőbb jelenségek egyike.

Ugyanez az életrevalóság nyilatkozik meg a fes-tészetben, amelyben a realista és nemzeti irány-zatok néha igen szerencsésen érvényesülnek Ee-pin, Golovin, Roerich, Szomov, Maljavin, Vrubelecsetje alatt, nem is szólva a négy évvel ezelőttelhalt hatalmas arcképfestőről, Szerövről. Hogyanhallgathatnék el továbbá a színházi díszletfesteskét megújítójának, a színpadi illúzió tüneményesvarázslóinak, Benois Sándornak és Bakszt-nak anevét'?

A zenében Balakirev, Musszorgszkij, Borodin ésRimszkij-Korszakov dicsőséges kora lezárult. Dekövetői, Glazunov, Szkriabin, Sztravinszkij, Rach-maninov és a fiatal Prokofjev derekasan folytat-ják mestereik hagyományát, egyforma gonddalföntartják, gazdagítják és bővítik. Az orosz zeneihletének gazdagsága és őszintesége, a dallam-vonal álmatag és lenyűgöző varázsa, a ritmikaiinvenciók termékenysége, a zenekari színezésfénye, a bonyolult polifóniák merész kereséserévén, úgylátszik, igen közeli virágzás előtt áll.

*

Kedd, 1916 szeptember 26.Athénben a helyzet rosszabbra fordult: a király

és Venizelosz párbaja döntő szakaszba jutott.Meglátogat egy orosz újságíró, akinek ismerem

Stürmerrel való összeköttetéseit és megsúgja, hogy„bizonyos udvari személyiségek” örömmel látjákGörögországban a dinasztia-válság lehetőségét,sőt bizonyos mértékben reménykednek, hogy afrancia kormány siettetni fogja ezt a válságot,„amely oly kedvező volna a szövetségesek ügyeszempontjából”.

Óvatosan azt felelem neki, hogy azok a gondo-

34

latok, amelyek Briandnak Görögországgal szem-ben követett politikáját vezérlik, semmiképensem számítanak dinasztia-válságra és hogy magá-nak Konstantin királynak a feladata megvalósí-tani a nemzeti terjeszkedésnek azt a nagyszerűprogramját, amelyet a szövetséges kormányokeléje terjesztenek. Nem feszegeti tovább a dolgot.Stürmernek és amaz „udvari személyiségeknek”a játékán, akiknek ez az újságíró az eszközük,nem nehéz átlátni. Az orosz autokratizmus híveinyilván nem nyújtanának segítő kezet egy trónfölborításához. De ha a görögországi eseményeka köztársasági kikiáltásával végződnének, nemvolna-e jobb, mondogatják, uralkodóváltozássalelintézni a válságot?... Nos, az orosz cári családbővében van a jelölteknek. Minthogy pedig azautokrata kormány nem bocsátkozhatnék beletisztességgel az olyan piszkos ügybe, mint egykirálynak a megbuktatása, nemde a francia Köz-társaság kormánya van kiszemelve erre a takar-gatni való műveletre?

Kotoito Kanin herceg, a mikádó unokaöccse,holnap Petrogradba érkezik; visszaadja Miklóscárnak azt a látogatást, amelyet MihajlovicsGyörgy nagyherceg tett legutóbb Joshihito csá-szárnál.

A rendőrség parancsára a főbb útvonalakonorosz és japán zászlók csoportjait helyezik el.

Ezek az előkészületek furcsa gondolatokat kel-tenek a muzsikok-ban. Csakugyan, tengerészetiattasém, Gallaud őrnagy meséli, hogy az iménta Mars-mezőn az izvoscsik-ja, hátrafordult felé,odamutatott a gyakorlatozó újoncokra és csip-kelődő hangon ezt kérdezte tőle:

— Miért tanítják őket ezekre a gyakorlatokra!— Hát hogy majd a németek ellen harcoljanak.

35

— Minek azt... Én, aki veled beszélek, 1905-benrésztvettem a mandzsúriai hadjáratban; meg issebesültem Mukdennél. Nahát! Látod, ma föllobo-góznak minden házat és diadalkapukat emelneka Nevszkij-Proszpekten, hogy ünnepeljék ezt ajapán herceget, aki idejön... Néhány esztendőmúlva szakasztott így lesz a németekkel. Éppígyfogják őket fogadni diadalkapuk alatt... Hátakkor minek legyilkoltatni ezer meg ezer embert,hiszen úgyis biztosan úgy végződik a dolog, mint

Japánnal?*

Szerda, 1916 szeptember 27.Stürmer három napot töltött Mohilevben a

cárnál.Mondják, hogy igen talpraesetten védelmezte

ügyét. A Manujlov-ügyből úgy ahogy kikászoló-dott, mert azt állította, hogy legföljebb elnézésé-vel és jóhiszeműségével követett el bűnt. Végülhangsúlyozta, hoigiy a Duma összeillése rövid időkérdése, hogy a forradalmi szenvedélyek erjednekés sohasem volt még ilyen fontos, hogy ne gyöngít-sék a! kormányt. De minden ékesszólása kárbaveszett volna, ha nem támogatja a cárné makacsenergiájával. Meg van mentve.

Ma meglátogatom dolgozószobájában; az arcanyugodt és mosolygós. Mindenekelőtt a katonaikérdések felől érdeklődöm.

— Vájjon Alexejev tábornok pontosan tudatá-ban van-e, hogy Románia megmentése milyenfőbenjáró, elsőrangú érdeke közös ügyünknek?

— Módomban volt meggyőződnöm róla, hogyAlexejev tábornok rendkívül nagy fontosságottulajdonít a dobrudzsai hadműveleteknek. Ezértnégy orosz hadosztály és egy szerb hadosztálymáris átkelt a Dunán; egy második szerb hadosz-

36

tályt hamarosan útnak indítanak. De ez a maxi-mun, amit Őfelsége engedélyez ezen a területen.

Ön tudja, hogy a koveli és sztaniszlaui frontonroppant erők ellen kell küzdenünk.

Megerősíti előttem azt, amiről más úton, tiszt-jeimtől értesültem, tudniillik, hogy a galíciaiorosz seregek az utóbbi időben óriási vesztesége-ket szenvedtek, minden valamirevaló eredménynélkül. Pinszktől a Kárpátokig huszonkilenc né-met, negyven osztrák-magyar és két török had-osztály ellen kell harcolniok; feladatukat végtele-nül megnehezítette nehéz tüzérségük és repülőikelégtelensége. Aztán az Athénben kitört miniszter-válságról és a Venizelosz körül szervezkedő nacio-nalista mozgalomról beszélgetünk.

— Még nem volt időm — mondja Stürmer —elolvasni mind a ma éjjel érkezett táviratokat;de annyit máris mondhatok önnek, hogy a cárigen szigorú szavakkal nyilatkozott Konstantinkirály felől.

*

Csütörtök, 1916 szeptember 28.Meglepő fordulat Görögországban. Venizelosz

és Konduriotisz tengernagy titokban Krétábahajóztak, ahol a fölkelők az entente mellett nyi-latkoztak; nacionalista tüntetések hullámzanakvégig Athén utcáin; egyidejűleg ezer meg ezertiszt és katona gyülekezik össze a Pireusban éskövetelik átszállításukat Szalonikibe, hogy beáll-hassanak Sarrail tábornok hadseregébe.

Fontolóra veszem Stürmerrel ezeknek az esemé-nyeknek esetleges következményeit:

— Tőlünk függ — mondom. —, hogy a helyzetelőnyünkre forduljon, föltéve, hogy azonnal éshatározottan cselekszünk.

— Természetesen... Természetesen ...

37

Aztán tétovázva, mintha keresné a szavakat,folytatja:

— Mit teszünk, ha Konstantin király továbbrais makacsul ellentáll?

És furcsán rámnéz, kérdő és félénk tekintettel.Úgy teszek, mint ha gondolkodnám. Megismétlikérdését:

— Mit csinálunk Konstantin királlyal?Ha ez nem célzás, legalább is csalétek, amely

szemlátomást összefügg az orosz újságíró ál-bizal-maskodásával.

Azt a kitérő választ adom, hogy az athéni ese-ményeket még nem ismerem eléggé s így nemmernék gyakorlati véleményt kockáztatni; hozzá-teszem:

— Egyébként jobbnak tartom bevárni, mígBriand úr tájékoztat szempontjai felől; azonbanokvetlenül tudomására hozom, hogy az ön föl-fogása szerint a mostani válság egyenesen Kon-stantin király bőrére megy.

Aztán áttérünk egyéb tárgyakra: Kaniu her-ceg látogatására, a Dobrudzsában és az erdélyiAlpokban folyó hadműveletek kedvezőtlen fordu-latára, stb.

Távozóban a szoba falán három metszetet ve-szek észre, amelyek még tegnap nem voltak ott.Az egyik a bécsi kongresszust, a másik a párisikongresszust, a harmadik a berlini kongresszustábrázolja.

— Amint látom, miniszterelnök úr, jelentőség-teljes képekkel van körülvéve.

— Igen, ön tudja, hogy szenvedélyesen szere-tem a történelmet. Nincs ennél tanulságosabb ...

— És megtévesztőbb.— Ó, ne legyen szkeptikus! Az ember sohasem

lehet eléggé hívő!... De ön nem veszi észre alegérdekesebbet.

38

— Nem látom...— Ezt az üres helyet!

— Nos!— Ezt a helyet föntartottam a legközelebbi

kongresszus képének, amelynek, ha Isten segít,moszkvai kongresszus lesz a neve!

Keresztet vet s egy pillanatra behunyja a sze-mét, mintha rövid imát mondana.

Egyszerűen ezt felelem:— De hát lesz kongresszus? Hát nem abban

egyeztünk meg, hogy föltételeinket rákényszerít-jük Németországra?

Tovább szövi gondolatát, átszellemült arccal sezt hajtogatja:

— Milyen gyönyörű lesz Moszkvában!... Mi-lyen gyönyörű lesz!... Adja Isten! Adja Isten!

Már birodalmi kancellárnak látja magát, a Nes-selrodek és Gorcsakovok utódjának, amint meg-nyitja a Kremlben az általános béke kongresszu-sát. Ennek az embernek a kicsinyessége, az osto-basága, az elfogultsága most teljesen föltárul. Sú-lyos feladatában, talán a legsúlyosabban, ami va-laha is egy ember vállaira nehezedett, nem látegyebet, mint alkalmat a dicsőségre... és azegyéni haszonra.

Este díszruhában visszatérek a külügyminiszté-riumba, ahol a miniszterelnök díszebédet ad Ka-nin herceg tiszteletére.

Túlsok a fény, túlsok a fogás, túlsok az arany-és ezüstnemű, túlsok a fogás, túlsok a lakáj, túlsok a zene! Süketítő és kápráztató. Emlékszem,hogy Szaszonov hivataloskodása idején előkelőbbvolt ez a ház, amikor még a hivatalos fényűzésa jóízlés határain belül maradt.

A főhelyen Mihajlovics György nagyherceg ül;én Stürmer baloldalán foglalok helyet.

39

Az egész ebéd folyamán csak mindennapos kér-désekről beszélgetünk. A csemegénél azonbanStürmer ex abrupto ezt mondja:

— A moszkvai kongresszus!... Nem gondoljaön, hogy ez, a francia-orosz szövetség felségesmegszentelése volna? Egy századdal a tűzvészután szent városunk látná, amint Oroszország ésFranciaország kihirdeti a világbékét!...

És gyönyörűséggel fejtegeti ezt az eszmét.Megszólalok:

— Egyáltalán nem ismerem kormányom néze-tét a legközelebbi kongresszus székhelyére vonat-kozólag, sőt meglepetés volna számomra, haBriand úr, hadműveleteink mai állásában, ilyentávoli eshetőségeken törné a fejét. Különben,mint ma reggel mondottam önnek, nem is kívá-nom, hogy kongresszus legyen. Szerintem fonto-sabb érdekünk magunk között, szövetségesek kö-zött, szabályozni a béke valamennyi általános föl-tételét, hogy egészében rákényszerítsük azokat el-lenségeinkre. A munka egyik része már be vanfejezve; megegyeztünk Konstantinápoly, a Szoro-sok, Kis-Ázsia, Erdély, az adriai tengerpart stb.tekintetében. A többit majd alkalmas időben el-végezzük ... De mindenekelőtt és mindenekfölöttgondoljunk a győzelemre. Ez legyen a jelszavunk:Primum et ante omnia vincere!... Egészségére,miniszter elnök úr!

Az estély folyamán Kanin herceggel beszélge-tek. Előbb megemlékszik hosszú franciaországitartózkodásai-ól a saumuri katonai iskolában, az-tán elmondja, mennyire meghatotta a cár részé-ről tapasztalt barátságos fogadtatás és milyenkellemes hatást tett rá a tömeg lelkesedése. Aháborúra is áttérünk, megfigyelem, hogy kerülminden fontos megállapítást, a helyzetek és té-nyek minden megítélését. Hideg, dicsérő kijelen-

40

tései mögött megérzem megvetését az 1905. évilegyőzöttek iránt, akik oly keveset tanultak aleckéből.

*

Péntek, 1916 szeptember 29.A gazdasági helyzet az utóbbi időben jelenté-

kenyen rosszabbodott. Az élet megdrágulása egyikoka az általános szenvedésnek. Az elsőrangú élet-szüksógleti cikkekben a drágulás háromszorosraemelkedett a háború kezdetéhez viszonyítva; a fá-nál és a tojásnál eléri a négyszeresét, a vajnálés a szappannál pedig az ötszörösét. Ennek az ál-lapotnak főokai, sajnos, éppoly mélyenfekvők,mint nyilvánvalók: a külföldi piacok elzárása, avasutak túlterhelése, a közigazgatás fejetlenségeés becstelensége.

Mi lesz nemsokára, amikor majd számolni kella szigorú téllel, a kegyetlen hideggel, amely mégaz éhségnél is irtózatosabb?

Szombat, 1916 szeptember 30.Galíciában, a Sztyr és Zlota-Lipa között, el-

keseredett ütközet folyik. Az oroszok kezdték atámadást és igyekeznek rést vágni Kraszne ésBrzezany környékén, 50 kilométernyire Lein-

bergtől.*

Vasárnap, 1916 október 1.Fogadtatás a japán nagykövetségen Kanin her-

ceg tiszteletére. Az estély egyike a legfényeseb-beknek; jelen van György nagyherceg, Szergejnagyherceg, Cirill nagyherceg stb.

Üdvözlöm Motono kollégámat sikere alkalmá-ból. Szokott szellemességével és flegmájával eztfeleli:

41

— Igen, meglehetősen sikerült... Mikor 1908-banPetrogradba jöttem nagykövetnek, alig álltak ve-lem szóba, nem hívtak meg sehova s a nagyher-cegek úgy tettek, mintha nem ismernének... Maminden megváltozott. A célt, amelyet magam elétűztem, elértem: Japánt és Oroszországot igazibarátság fűzi össze ...

Miközben mindenki a büffé felé tolong, észre-veszem E.-t, egy magas udvari méltóságot, akibarátságába fogadott és nem malaszt el egyetlenalkalmat sem, hogy ki ne öntse előttem bizalmat-lan és féktelen nacionalizmusát. Megkérdem tőle,mi újság.

Mintha nem is hallotta volna kérdésemet, oda-mutat Stürmerre, aki tőlünk néhány lépésnyireszónokol. Aztán tragikus arccal odavágja:

— Nagykövet úr, miért nem vetett véget ön ésangol kollégája ez ember árulásainak?

Csillapítom:— Erről a tárgyról szívesen elbeszélgetnék ön-

nel ... de nem itt. Jöjjön el hát bizalmas villás-reggelire csütörtökön.

— Okvetlenül ott leszek.*

Hétfő, 1916 október 2. A Sztyr és a Zlota-Lipa között megindult ütkö-zet előnyösen folyik az oroszokra nézve, akik be-nyomták az ellenség első vonalait és 5000 emberétfoglyul ejtették.

Azonban 100 kilométernyire északra, Luck vi-dékén, a németek hatalmas ellentámadása bonta-kozik.

*Kedd, 1916 október 3.

Stürmernek sikerült megbuktatnia halálos ellen-ségét, Chvosztov belügyminisztert; tehát a Ma-nujlov-ügyben most már nincs mitől tartania.

42

Az új belügyminiszter a Duma egyik alelnöke,Protopopov. Mindmáig a cár csak nagyon ritkánválasztotta minisztereit a nemzeti képviseletből. Deazért Protopopov kinevezése nem jelent semmifejlődést a parlamentarizmus irányában. Sőt.

Protopopovot előbbi nézetei alapján „októbris-tának”, vagyis igen mérsékelt liberálisnak minő-sítették. Június havában résztvett abban a par-lamenti küldöttségben, amely Nyugatra utazottés mind Londonban, mind Parisban a késhegyigmenő háború lelkes hívének mutatta magát.De visszatérőben, stockholmi tartózkodása alatt,furcsa megbeszélésbe elegyedett egy Warburgnevű német ügynökkel és ámbár a dolog meglehe-tősen titokban maradt, bizonyos, hogy a békeérdekében beszélt.

Visszatérve Petrogradba, szövetkezett Stürmer-rel és Rasputinnal, akik nyomban bevezették acárnéhoz. A cárné mindjárt kegyeibe fogadta.Hamarosan beavatták a carszkoje-szelói titkostanácskozásokba; erre az okkult tudományokban,és különösen a legfőbb és legsötétebb okkult tudo-mányban, a nekromantiában való jártasságávalszerzett jogot. Ezenfelül azt is bizonyosan tudom,hogy valaha ragályos betegségben szenvedett,amelynek maradványaként most is idegzavaraivannak, sőt legutóbb az általános paralízis tüne-teit is megfigyelték nála. A birodalom belpoliti-kája tehát jó kezekben van!

Szerda, 1916 október 4. Pál nagyherceg, akinek ma van a születés-napja, meghívott ma este ebédre. Ott lesz Cirillnagyherceg a feleségével, Viktória nagyhercegnő-vel, Boris nagyherceg, az ifjabb Mária Pavlovnanagyhercegnő, Nariskinné, Kreutz grófnő, Ben-ckendorff Dimitrij, Szavinszkij stb.

43

Mintha melankólia fátyolozná mindenkinek azarcát. Csakugyan vaknak kellene lenni, hogy nelássa az ember a láthatáron tornyosuló gyászoselőjeleket.

Viktória nagyhercegnő aggódva beszél előttemnővéréről, a román királynéról. Nem merem biz-tatni. Hiszen a románok alig-alig tudnak helyt-állni a Kárpátokban, és ha egyszer megtörnek,az a teljes katasztrófa lesz.

— Az Isten szerelmére — szólal meg —, szor-galmazza, hogy haladéktalanul küldjenek oda iserősítéseket!... ön tudja, milyen bátor asszonyszegény nővérem, de a levele szerint nincs egyvesztegetni való pillanat sem: ha nem segítik meghaladéktalanul Romániát, biztos a katasztrófa.

Elmondom neki, hogy naponta szorgalmazoma dolgot Stürmernél:

— Elméletileg mindenhez hozzájárul, amitmondok és amit kérek tőle. A valóságban Alexe-jev tábornok mögé bástyázza magát, aki, úgylát-szik, nem érti meg a helyzet veszedelmes voltát.A cár pedig csak Alexejev tábornok szemein átlátja a dolgokat.

— A cár siralmas lelkiállapotban van!Részletesebben nem nyilatkozik, hirtelen fölkelés azzal az ürüggyel, hogy cigarettáért megy,visszatér a hölgyek csoportjába.

Ekkor külön-külön próbát teszek Pál nagyher-ceggel, Boris nagyherceggel és Cirill nagyherceg-gel. Ök nemrégiben látták a cárt; bizalmas vi-szonyban vannak környezetével; tehát a legalkal-masabbak arra, hogy tájékoztassanak. Mégis óva-kodom attól, hogy túlságosan nyíltan kérdezzemőket, mert kitérnének... Csak úgy mellékesen ésmintha nem tulajdonítanék neki fontosságot, föl-említem az uralkodó véleményeit; hivatkozomegy-egy döntésére, egy-egy előttem tett nyilatko-

41

zatára. Tartózkodás nélkül válaszolnak nekem. Ésa válaszaik, amelyeket nem beszélhettek megelőre, egyáltalán nem hagynak kétségben a cárlelkiállapota felől. A kijelentései semmiben semváltoztak; most is hangoztatja akaratát és bizo-nyosságát a győzelemben. De a cselekedeteiben,az arcában, a magatartásában, belső életénekminden megnyilatkozásában észrevehető a csüg-gedés, az apátia, a rezignáció.

*

Csütörtök, 191(5 október 5.E..., a magas udvari méltóság, a nagykövet-

ségen villásreggelizik. Hogy egészen fesztelenülérezze magát, senki mást nem hívtam meg.

Amíg az asztalnál ülünk, mérsékli magát a sze-mélyzet miatt. Amikor visszamegyünk a sza-lonba, egymásután fölhajt két pohár konyakot segy harmadikkal is tölt, szivarra gyújt, az arcakivörösödik, homlokát fölrántja és elszántan föl-veti a kérdést:

— Nagykövet úr, mire vár ön és angol kollé-gája, hogy véget vessen Stürmer úr árulásának'?

— Arra várunk, hogy határozott vádat emel-hessünk ... Hivatalosan nincs semmi kifogásunkellene: szavai és tettei teljesen kifogástalanok.Sőt lépten-nyomon ezt hangoztatja előttünk:„Háború a végkimerülésig!... Nincs irgalomNémetországnak!...” Belső gondolatait és titkosmesterkedéseit illetőleg csak benyomásaink éssejtéseink vannak, amelyek legföljebb hozzáveté-sekre és gyanításokra jogosítanak bennünket. Önkitűnő szolgálatot tenne nekünk, ha meggyőző-dése támogatására valami pozitív tényt tudna föl-hozni.

— Nem tudok semmi pozitív tényt. De az áru-lás nyilvánvaló. Ön nem látja?

45

— Az nem elég, hogy látom; szükséges az is,hogy módomban legyen megmutatni előbb kormá-nyomnak, azután a cárnak... Az ember, nem bo-csátkozik ilyen súlyos ügybe, ha nincs már előrebizonyítéka.

— Önnek igaza van.— Minthogy egyelőre föltevésekre kell szorít-

koznunk, kérem, mondja meg, hogyan képzeli önazt a valamit, amit Stürmer úr árulásának nevez!

És akkor kifejti előttem, hogy Stürmer, Kaspu-tin, Dobrovolszkij, Protopopov és cimborái ma-gukban véve csak másodlagos és alárendelt jelen-tőségűek, puszta eszközök egy névtelen és kis-számú, de rendkívül hatalmas szövetkezet kezé-ben, amely belefáradt a háborúba, fél a forrada-lomtól és ezért a békét követeli.

— Ennek a szövetkezetnek az élén, folytatja,természetesen ott találja ön a balti tartományoknemességét és az udvar valamennyi íőméltóságái.Aztán ott van a birodalmi tanács és a Duma szélsőreakciós pártja, a Szent-Szinódus főpapjai, végülpedig az előkelő pénzügyi világ és a nagyipar,Stürmer és Rasputin révén kezükben tartják acárnét, a cárné révén pedig a cárt.

— Ó, a cárt még nem tartják kezükben!... Ésnem is fogják soha! Ügy értem, hogy sohasem jut-tatják oda, hogy elszakadjon szövetségeseitől.

— Hát akkor meggyilkoltatják vagy lemon-dásra kényszerítik.

— Lemondásra?... Ön el tudja képzelni, hogya cár lemond? És ugyan kinek a javára!

— A fia javára, a cárné régenssége mellett. Biztosíthatom, hogy ez Stürmernek a terve, vagyinkább azoké, akik őt irányítják... Ezek az em-berek semmitől sem riadnak vissza, hogy céljai-kat elérjék: mindenre képesek. Sztrájkokat, láza-dásokat, pogromokat, inség- és éhségválságokat

46

lógnak szítani: mindenütt olyan kelletlenséget,olyan csüggedést támasztani, hogy a háború foly-tatása lehetetlenné válik. Ön nem látta őket mun-kában 1905-ben!

Összefoglalom mindazt, amit mondott és ezzelzárom beszélgetésünket:

— A fődolog megbuktatni Stürmert. Enneknekifekszem.

*

Szombat, 1916 október 7. Az oroszokat a Sztyr és a Zlota-Lipa közöttmegállították a Lemberg előtt összpontosított be-vehetetlen védőművek. Sőt kénytelenek erejükzömét áttenni száz kilométernyire északra, Luekvidékére, ahol a németek erőteljes támadást in-téznek ellenük.

Brusszilov tábornok hadseregei hatalmas offen-zívájuk kezdete óta 430.000 foglyot ejtettek, 650ágyút és 2700 gépfegyvert zsákmányoltak.

G.-né, akinek férje fontos állást tölt be a belügy-minisztériumban, évek sora óta Egeriája Stür-mernek. Cselszövő és nagyravágyó, egész hivatalipályafutásában támogatta Vladimirovics Borist.Mióta Itasputin kegyéből sikerült miniszterel-nökké tennie, határtalan nagyságot álmodik szá-mára. Legutóbb ezt mondta egyik barátnőjének,titokzatos komolysággal hangsúlyozva szavait,mintha valami államtitkot árulna el: „ön nem-sokára nagy dolgoknak lesz tanúja. Drága hazánkhamarosan a boldogság igazi útjára fog lépni.Vladimirovics Boris lesz Őfelsége a cárné elsőminisztere!...”

*

47

Vasárnap, 1916 október 8.Valaki, aki eléggé pontosan tájékoztat engem

mindarról, amit haladó körökben mondanak éstesznek, jelenti, hogy a szociáldemokrata párt éskülönösen szélsőséges frakciója, a bolsevikiek,igen lázas tevékenységet fejtenek ki.

A háború elhúzódása, a győzelem bizonytalan-sága, a gazdasági helyzet nehézségei újból lelketöntöttek a forradalmi reményekbe. Készülődneka küzdelemre, amelyről azt hiszik, hogy közel van.

A mozgalom vezére a Duma három „munkás-párti” képviselője: Csejdze, Szkobelev és Kc-renszki. Érvényesül külföldről is egy igen erősbéTólyás, a Svájcba menekült Lenin befolyása.

A petrogradi triumvirátusban különösen tevé-kenységük gyakorlatias jellege döbbent meg. Az1905. évi csalódások meghozták gyümölcseiket.Már nem keresik a megértést a „kadettekkel”,akik burzsoák és sohasem fogják megérteni a pro-letariátust; nem ringatják magukat illúziókban aparaszti tömegektől remélhető közvetlen támoga-tás tekintetében, és arra szorítkoznak, hogy föld-osztást ígérnek nekik. Mindenekelőtt a „fegyve-res forradalmat” szervezik. A munkások és kato-nák szoros együttműködése révén föl fogják állí-tani „a forradalmi diktatúrát”; a gyár és a ka-szárnya belső-egysége révén szerzik meg a győ-zelmet. Ennek a munkának Kerenszki a lelke.

Hétfő, 1916 október 3. Protopopov, az új belügyminiszter, szélső reak-ciós nézeteket és programot vall. Nem riad visszaattól, mondja, hogy szembeszálljon a forradalomerőivel; szükség esetén kihívja őket, hogy egycsapásra megtörje; úgy érzi, van ereje megmen-teni a cárizmust és az ortodox szent Oroszorszá-

48

got: meg fogja menteni őket... így nyilatkozikbelső emberei előtt, kifogyhatatlan bőbeszédűség-gel és öntelt mosollyal. Mégis, alig néhány hónap-pal ezelőtt a Duma mérsékelt liberálisai közöttemlegették. Akkori barátai, akik oly nagyra tar-tották, hogy a nemzetgyűlés alelnöki székébeemelték, most rá sem ismernek.

Hirtelen pálfordulása, mondják, egészségi álla-potából magyarázható: jellemének gyors válto-zásai, képzelőerejének izgékonysága tipikus elő-jele az általános paralízisnek. Másrészt bizonyosaz is, amit épp most hallottam, hogy Rasputinnalorvosa, Badmajev, a csodadoktor, e mongol szél-hámos révén került összeköttetésbe, aki betegeitmágikus mesterkedésekkel és a tibeti varázslókhókusz-pókuszos kotyvalékaival gyógyítja. Máremlítést tettem arról, hogy a spiritiszta kuruzslóés a sztarec valamikor a kis cárevics ágyánál kö-töttek cimboraságot.

Protopopov, aki már régóta be volt avatva azokkult tudományokba, született betege volt Bad-majevnek. Ez, aki szüntelen cselszövéseken mes-terkedik, azonnal fölismerte, hogy a Duma alel-nöke értékes gyarapodása volna a cárnő kamaril-lájának. Kabbalisztikus fortélyaival nem nagyfáradság árán hálójába kerítette ezt a meghib-bant agyú, vérbajos embert, akin már mutatkoz-tak a nagyzásf mánia előjelei. Hamarosan bemu-tatta Rasputinnak. Az idegbeteg politikus és amisztikus csodatévő kölcsönösen el volt ragad-tatva egymástól. Néhány nap múlva Grigorij úgyemlegette Protopopovot a cárné előtt, mint a meg-váltót, akit a Gondviselés tartogatott Oroszországszámára. Stürmer szolgai módon támogatta. Acár pedig megint engedett...

*

49

Kedd 1916 október 10. A románok az egész vonalon hátrálnak. A fő-parancsnokság nem érti a dolgát, a csapatok fá-radtak és csüggedtek: átkozott hírek.

Szerencsére Berthelot tábornok, a romániaifrancia katonai misszió új parancsnoka, Petro-gradba érkezett. Rám a legkitűnőbb hatást tette.Tekintetének gúnyos ravaszsága éles ellentétbenvan roppant testével; szelleme világos és megfon-tolt, beszéde egyszerű és igaz. De egész egyénisé-gén az akarat, a nyugodt, mosolygó, hajthatatlanakarat uralkodik.

Bemutatom Stürmernek és nyomban tanácsko-zásba fogunk. A megbeszélésen résztvett Neratovés Buchanan. Újra fölvetem a már annyiszormegvitatott tárgyat: mily főbenjáró fontosságúaka dunai vidéken folyó hadműveletek Oroszországszempontjából.

— Az önök offenzívája Brusszilov tábornok ra-gyogó sikerei ellenére sem váltotta be reményein-ket. Hacsak valami szerencsés esemény be nemkövetkezik, ami napról-napra kevésbé valószínű,akkor az egész orosz frontot, Rigától a Kárpátokig,az a veszedelem fenyegeti, hogy hamarosan meg-bénítják, mert nincs nehéz tüzérsége és nincsenekrepülői. Ilyen körülmények közt, ha hagyjuk, hogyRomániát letiporják, ha Bukarest és Konstanzaaz ellenség kezére jut, elsősorban Oroszországfogja megszenvedni a következményeit, minthogyakkor már Odesszát fogják fenyegetni és a Kon-stantinápolyba vezető út el lesz vágva. Vájjonilyen kilátások mellett Alexejev tábornok nemvonhatna-e el hadseregeinek összlétszámából há-rom-négy hadtestet, hogy Románia segítségéreküldje! A szaloniki hadsereg offenzívája jó útonhalad; de erőfeszítése meddő lesz, ha a román had-sereget megsemmisítik.

50

Berthelot tábornok pontos és részletes érvekkelugyanezt a tételt bizonyítja. Ugyancsak támogatjaSir George Buehanan is. Stürmer hozzájárul, mintmindig..., de föntartja, mint ugyancsak mindig,Alexejev tábornok véleményét.

*

Szerda, 19.16 október 11.Japán kollégámat, Motono vicomte-ot kinevez-

ték külügyminiszterré. Valamennyi japán közt,akit csak ismerek, határozottan ő a legszabadabbszellem, legjáratosabb az európai politikában, leg-fogékonyabb az európai gondolat és kultúra iránt.Kitűnő kollégámat, igen megbízható és föltűnőenjól tájékozott emberemet veszítem el benne.

Gratulálok neki, azután megkérdezem, milyenirányt szándékozik adni a japán diplomáciának.

— Megpróbálom majd — válaszolja — alkal-mazni azokat a gondolatokat, amelyeket oly sok-szor kifejtettem ön előtt. Mindenekelőtt szeretnémhatásosabbá tenni háborús együttműködésünket.Ez lesz a föladatom legnehezebb fele; mert közvé-leményünk még nem fogja föl azoknak a problé-máknak egyetemes jellegét, amelyek jelenleg azeurópai harctereken megoldódnak.

Ez a nyilatkozat egyáltalán nem lep meg. Csak-ugyan ő mindig javasolta kormányának a tevéke-nyebb beleavatkozást az európai konfliktusba;sőt igyekezett kieszközölni, hogy japán hadteste-ket küldjenek Franciaországba; végül fáradhatat-lanul szorgalmazta, hogy bővebben és gyorsabbanküldjenek japán fegyvereket és muníciót Orosz-országba. Minden körülmények között a legemel-kedettebb szempontból fogta föl a szövetséget.

Azután Kínára vonatkozó terveiről intézekhozzá kérdést. Ezt feleli:

— Mit lehatnék hozzá mindahhoz, amit már

51

annyiszor mondtam önnek? Ön előre is tudja, mitpróbálok majd tenni... és mit nem teszek megsemmiáron.

íme azoknak a véleményeknek és jóslatoknak afoglalata, amiket Kína tekintetében ismételtenkörvonalazott előttem:

1. Ha a mostani konfliktus befejeződik, a kínaikérdés lassankint azt a helyet foglalja majd el ahatalmak általános politikájában, amelyet a keletikérdés elfoglalt.

2. Jelenleg nem egy kínai kérdés van, hanemkínai kérdések vannak. A probléma még nincsegész terjedelmében fölvetve. A kínai örökség mégnem vehető át. A hatalmak jó ideig, körülbelülhúsz évig, talán tovább is, nem tehetnek majdegyebet, mint hogy megügyelik Kínát; arra kellszorítkozniuk, hogy csak ideiglenes gyógymódokatalkalmazzanak vele szemben és orvosi nyelvenszólván, csak tüneti kezelésben részesítsék.

3. Az európai hatalmaknak meg kell érteniük,hogy a földrajzi szomszédság, az etnikai rokonságés a történelmi emlékek Japánnak nem kiváltsá-gokat, hanem különleges érdekeket biztosítanakKínában. Viszont Japánnak meg kell értenie, hogya kínai kérdésnek fokozatos megoldása csak Euró-pában valósulhat meg. Ha a japán diplomáciánaksikerül emelkedett szempontból fölfognia felada-tát, Japánra hárul mindazon versengések és ellen-tétes érdekek kiegyenlítő és közvetítő szerepe, ame-lyeknek Kína a színhelye. Tehát le kell mondaniaa kizárólagos előnyök politikájáról és érdekeinekmegfelelően az egyensúly létrehozásán kell fára-doznia.

Mi lesz ebből a bölcs programból, ha alávetik avalóság próbájának? Vájjon Motonót nem ejti-eújra hatalmába öntudatlanul is a japán világné-

52

zet, ha egy ideig hazája levegőjét szívja! Ez ajövő titka.

Búcsúzásunk pillanatában ezt mondja:— És Oroszország belső helyzete? Nem nyugta-

lanítja önt!— Ebben a pillanatban nem nyugtalanít. Csak

foglalkoztat... Értesüléseim szerint a Duma libe-rális pártjai el vannak szánva, hogy nem ugranakbe a kormány semmiféle kihívásának és jobbidőkre halasztják követeléseiket. A veszedelemtehát nem az ő részükről jön; de az eseményekfölébe kerekedhetnek az akaratuknak. Katonaivereség, éhínség, palotaforradalom, főképen ilyes-mitől félek. Ha e' három esemény valamelyike be-következik, a katasztrófa bizonyos.

Motono hallgat. Folytatom:— Ön nem osztja véleményemet!Újabb hallgatás. Az arcát ráncba szedi, feszülten

elgondolkozik. Aztán megszólal:— Ön oly pontosan fejezte ki véleményemet,

hogy azt hittem, magamat hallom beszólni.*

Péntek, 1916 október 13.Diamandi román követ, akit Bratianu két hónap

óta maga mellett tartott, ma reggel visszatért Pet-rogradba, miután rövid ideig a sztavkán tartóz-kodott. Meglátogat.

— A cár — mondja — igen szívesen fogadott ésmegígérte, hogy minden lehetőt megtesz Romániamegmentésére. Sokkal kevésbé elégített ki meg-beszélésem Alexejev tábornokkal, alti mintha nemértené a helyzet irtózatos siilyosságát és talánegoista hátsó gondolatokra hallgat s kizárólag atulajdon hadműveletei foglalkoztatják. Az volt amegbízatásom, hogy megkérjem, küldjön haladék-talanul három hadtestet a Dorna-Vatra és az

53

Ojtoz-völgy közti szakaszra; ez a három hadtestPiatra és Palánka között kelne át a Kárpátokon;egyenesen nyugatnak, vagyis Vásárhely és Kolozs-vár irányában vonulna föl. Ezzel Oláhország meg-támadása a déli Kárpátokon át nyomban megvolna gátolva. Azonban Alexejev tábornok csakkét hadtest elküldéséhez járul hozzá, amelyeknekkizárólag a Bisztrica völgyében kell majd ope-rálniok, Doma-Vatva körül, karöltve Lecsinszkitábornok hadseregével. És ezt a két hadtestet arigai hadseregből vonja el, olyképen, hogy Er-délybe csak két vagy három hét múlva érkeznekmeg!... Hiába volt minden szemrehányásom, nemtudtam őt megnyerni a román vezérkar fölfogá-sának.

Aztán elmondja, milyen fájdalmas benyomá-sok közben távozott hazájából. Régi barátságunkmódot ad neki őszinte megnyilatkozásra. Nyoma-tékosan hangoztatom előtte, hogy a katonai ku-darcokban nincs semmi jóvátehetetlen, de ha aromán kormány és a nép nem szedi össze magátazonnal, Románia visszavonhatatlanul elveszett:

— Mindenáron szükséges, hogy az önök hazájatalpraálljon és miniszterei megembereljék magu-kat. Különben Berthelot tábornok személyébencsodálatos frissítő erőt kapnak.

Végül azokról a föltételekről beszélgetünk, ame-lyek között Románia megüzente a háborútAusztriának és a következő kérdést intézteinDiamandihoz, amelynek egyébként már csak tör-ténelmi jelentősége van:

— Miért hazudtolta meg Bratianu úr az utolsópillanatban azt a katonai egyezményt, amelyetRudeanu ezredes július 23-án Chantillyban a fran-cia és brit főparancsnokságokkal kötött?

— Ez nem volt egyezmény, csak tervezet, ame-

54

lyet jóváhagyás végett a román kormány elé ter-jesztettek.

— Ha csak tervezet volt, akkor Bratianu úrmiért hatalmazta föl Rudeanu ezredest az alá-írására, miután ismerte és hallgatólagosan jóvá-hagyta a megegyezés minden előkészítő munká-latát? Egyébként annak bizonyítására, hogy afrancia és brit főparancsnokság véglegeseknek te-kintette az önök kötelezettségeit, elegendő annyi,hogy a szaloniki hadsereg azonnal parancsot ka-pott, hogy álljon készen a bolgárok megtámadá-sára Macedóniában, hogy megkönnyítse az önökhadseregének offenzíváját a. Dunától délre...Magunk közt szólván, a Rudealui-féle egyezményhirtelen meghazudtolásának nem kizárólag politi-kai szempontok voltak az okai! Nem voltak eb-ben az időben titkos megbeszélések Bukarest ésSzófia között! Ferdinánd cár nem keltett-e Bra-tianu úrban olyan hiedelmet, hogy még biztosít-hatná magának a bolgárok semlegességét?

— Nem, ismétlem: a Rudeanu-féle egyezmény,Bratianu úr fölfogása szerint, csupán jóváhagyásvégett a kormány elé terjesztett tervezet volt.A fő, a döntő tárgyalás Bukarestben folyt Iliescutábornok és Tatarinov ezredes között. Márpedigsem az egyik, sem a másik soha nem vett tervbeorosz-román támadást a Dunától délre, úgy amintCliantillyben kikötötték. Különben is nem volt-eez a terv nagyon veszedelmes? A román hadse-reg, ha bolgár területre merészkedik, nem kerültvolna-e a lehető legválságosabb helyzetbe, ha anémeteknek sikerült volna áttörni a Kárpátokonés elvágni a visszavonulásuk útját a Duna men-tén... A Bukarest és Szófia közötti titkos meg-beszéléseket illetőleg tény, hogy Radoszlavov úrközvetve javaslatokat tett Bratianu úrnak és föl-ajánlotta neki Bulgária semlegességét. De ezek a

55

javaslatok, amelyekben könnyű volt fölismerniFerdinánd cár szokott ravaszságát, nem igen kö-tötték le a román kabinet figyelmét és Bratianu.úr egyénileg sohasem hitte, hogy Bulgária semle-ges maradhatna.

— Nem szívesen vitatkozom tovább az ön téte-lével. A történelem ítéletet mond majd fölötte,ha minden okmány a kezében lesz.

Szombat, 1916 október 14.B... egy mondást idéz, amely szemléltetően

jellemzi az oroszok tehetetlenségét önmaguk ön-kéntes megfegyelmezésében valamely közös erő-kifejtés céljából:

„Ha három német összeül, nyomban Verein-talapítanak és elnököt választanak. Ha két oroszösszejön, nyomban három pártra szakadnak.”

*

Hétfő, 1916 október 15.Néhány nap óta furcsa hír kering Petrograd-

ban; mindenfelé azt beszélik, hogy Stürmer végrebebizonyította a cárnak, hogy a háborút be kellfejezni, szükség esetén különbekével is. Több minthúsz ember jött már hozzám kérdezősködni. Mind-egyiknek ugyanazt a feleletet adtam:

— Ezeknek a mende-mondáknak nem tulajdo-nítok semmi fontosságot. A cár sohasem fogja el-árulni szövetségeseit.

Mégis fölmerül bennem a gondolat, hogy ez alegenda Stürmernek és bandájának a mesterke-dése nélkül nem talált volna ekkora hitelre.

Ma a cár parancsára a távirati ügynökség hiva-talos jegyzéket közöl, amely határozottan megcá-folja „azokat a híreket, amelyeket bizonyos új-

56

ságok terjesztenek az Oroszország és Németországközött kötendő különbéke lehetőségéről”.

Kedd, 1916 október 17.Búcsúebédet adok Motono tiszteletére. Többi

vendégeim: Stürmer miniszterelnök és felesége,Trepov közlekedésügyi miniszter, az olasz nagy-követ, Seavenius dán követ és felesége, Wolkowtábornok, Cantacuzéne hercegnő, Polovcov és fe-lesége, Obolenszkij herceg és felesége, báró Wran-gel tábornok és felesége, Lucien Murát hercegfelesége, aki férjéhez készül a Kaukázusba, d'Har-court vicomte, aki egy francia vöröskeresztesmisszió élén Romániába indul stb., körülbelülharminc személy.

Stürmerné feltűnően hasonlít a férjéhez. Ugyan-olyanok az értelmi képességei, ugyanolyanok alelki tulajdonságai. Elhalmozom bókokkal, hogyszóra bírjam. Hosszú dicsőítő beszédet tart előttema cárnéról. A magasztalásnak és hódoló alázatos-kodásnak áradatából kihámozom azt a csalafintamesterkedést, amellyel Stürmer megnyerte azuralkodónő bizalmát. Ezt a szegény ideges asz-szonyt, aki mindeddig azt hitte, hogy egész népegyűlöletének céltáblája, meggyőzte, hogy éppenellenkezőleg, a népe imádja:

— Nincs nap — meséli Stürmerné —, hogy acárné ne kapna leveleket, táviratokat, amelyeketmunkások, parasztok, papok, katonák, sebesültekintéznek hozzá. És ezek a szegény emberek, akikaz orosz nép igazi hangját képviselik, biztosítjákŐfelségét forró szeretetükről, határtalan bizal-mukról és kérve-kérik, mentse meg Oroszországot. Naivul hozzáteszi:

— Mikor a férjem belügyminiszter volt, ő ismindennap kapott leveleket, részben közvetlenül,

57

részben a tartományi kormányzók útján. És nagyöröme telt benne, hogy elvitte őket a cárné őfel-ségéhez.

— Most ez az öröm Protopopov úrnak jut.— Igen, de férjemnek még most is nagyon sok

alkalma van megállapítani, mennyire tisztelik ésimádják az országban a cárné Őfelségét.

Úgy teszek, mintha sajnálkoznám derék férjéna vállaira nehezedő súlyos munka miatt és így rá-veszem arra, hogy elbeszélje, hogyan osztja beidejét. És megállapítom, hogy egész tevékenységea cárnétól indul ki s a cárnénál végződik.

Az estély folyamán kérdést intézek Trepovhozaz Oroszországban dühöngő gazdasági válságról,amely bágyasztja a közhangulatot.

— Az élelmezés kérdése — feleli — csakugyanaggasztóvá vált; de az ellenzéki pártok visszaél-nek vele, hogy a kormányt támadják. Elmondomegészen őszintén, milyen a helyzet. Mindenek-előtt a válság távolról sem általános; súlyos mér-téket csupán a városokban és néhány népesebbfaluban ölt. Mégis tény, hogy bizonyos városok-ban, például Moszkvában, a közönség idegeske-dik. Másrészt néhány külföldről származó ter-mény kivételével, ólelmieikkeknck nem vagyunk Hhíjával. De a szállítási eszközök elégtelenek és aj \szótosztás módja tökéletlen. Erélyes intézkedések? jvannak folyamatban. Biztosíthatom, hogy a hely-zet hamarosan megjavul; sőt remélem, hogy leg-följebb egy hónap alatt a mostani baj megszűnik.

Bizalmas hangon hozzáteszi:— Nagykövet úr, szeretnék nyugodtan elbeszél-

getni önnel. Mikor fogadhatna?— Majd én látogatom meg önt. Jobb lesz, ha

beszélgetésünk az ön minisztériumában folyik le.Odapillant Stürmerre és ezt feleli:— Igen, jobb lesz.

58

Megállapodunk, hogy holnapután találkozunk.Odalépek Wrangel báróhoz, aki katonai atta-

sémmal, Lavergne alezredessel és tengerészetiattasémmal, Gallaud fregattkapitánnyal beszél-get. Wrangel Mihály nagyhercegnek, a cár fivé-rének hadsegéde, közli velük Galíciában szerzettbenyomásait.

— Az orosz front — beszéli — immár egyik vé-gétől a másikig meg van bénítva. Részünkről neszámítsanak többé semmiféle offenzívára. Külön-ben is tehetetlenek vagyunk a németekkel szem-ben; sohasem fogjuk legyőzni őket.

*

Szerda, 1916 október 18.Meglátogatom C.-nét, aki éppen élénken társa-

log három barátnőjével.Valami szerelmi viszonyról beszélgetnek, egy

újkeletű viszonyról, amely a legszebb jövővel ke-csegtetett és most titokzatos módon megszakadt;mind a négyen igyekeznek kideríteni a szakításokait. És a talány annál jobban izgatja őket, mertennek a regénynek a hősei nem átlagos emberek;de nem találnak magyarázatot.

Pedig eredményre kell jutni. És ekkor az egyiklátogató, 0... grófnő, aki fiatal és csinos özvegy— a termete sudár, a mozdulatai tartózkodók,arcvonásai kemények, szemei fénylők és kariká-sak —, ezt az aforizmát mondja:

— Mi, asszonyok, mindig túlságosan gyorsanengedünk. A férfi, mihelyt meghódít bennünket,elérte célját. Többé nem érdekeljük. Számára végea dolognak. Ezzel szemben mi, mikor odaadjukmagunkat, úgy képzeljük, hogy a boldogságunkcsak most fog kezdődni... így keressük a szerel-met egész életünkön át, mert nem tudjuk elhinni,hogy a kezdetnek soha sincs folytatása.

59

Aztán elhallgat, az arcát összeszorítja és gépiesmozdulattal ajkai közé veszi a. nyakában lógógyöngyfüzért.

Csütörtök, 1916 október 19.Trepov félháromkor fogad a közlekedésügyi

minisztériumban levő dolgozószobájában, amely-nek ablakai a Jusszupov-kertre nyílnak.

A gazdasági válságot számadatokkal támo-gatva ecseteli előttem és ismétli azt, amit tegnap-előtt a nagykövetségen mondott. Aztán azzal adurva őszinteséggel, amely egyik jellemvonása, aszövetségről beszél és azokról a. célokról, amelye-ket a szövetség maga elé tűzött. Szavait ezzelzárja:

— Válságos órát élünk. Ebben a pillanatban aDuna és a Kárpátok között a háború kimenetele,vagy inkább a tartama dől el; mert a háborúkimenetelét nem lehet... nem is szabad többékétségbevonni. Legutóbb jelentést tettem a cár-nak, aki megengedte, hogy nyíltan beszéljek előtteés megvolt az az elégtételem, hogy egyetértett ve-lem nem csupán abban, hogy támogatni kell'Romániát, de abban, is, hogy döntő támadást kellintézni Bulgária ellen, mihelyt a román had-sereg kissé megerősödik és talpraáll. A Balkán-félszigeten és nem másutt remélhetünk hamaro-san döntő eredményt. Különben a háború a vég-telenségig elnyúlik... és roppant kockázatos lesz!

Üdvözlöm, hogy ily határozottan kifejezte azo-kat a gondolatokat, amelyeket már több mint egyhónapja hangoztatok Stürmer előtt és hozzá-teszem:

— De ha már egészen bizalmasan beszélgetünk,nem titkolhatom ön előtt, hogy az ellenkező irány-ban igen kellemetlen benyomást keltenek bennem

60

azok a pesszimista hírek, amelyeket mindenfelőlterjesztenek. Annál mélyebben érint a dolog, mertezt a propagandát nyilván magas társadalmivagy politikai állású személyiségek sugalmazzák.

— Ön olyan személyiségekre céloz, akik azt kö-vetelik, hogy mindenáron be kell fejezni a hábo-rut és Oroszországnak vissza kell térnie a ger-mán szövetségek rendszeréhez? ... Engedje megmindenekelőtt kijelentenem, hogy ezek az embe-rek bolondok. A győzelemnélküli, a teljes győze-lemnélküli béke egyértelmű a rögtöni forradalom-mal. És ennek éppen ezek a személyek volnánaka legelső áldozatai!... De van ennél több is: ittvan a cár akarata; márpedig ez az akarat ineg-rendíthetetlen; semmiféle befolyás nem törhetimeg. A múltkoriban is hangoztatta előttem, hogysohasem bocsátja meg Vilmos császárnak jogtip-rását és hitszegését; hogy nem hajlandó a béké-ről tárgyalni a Hohenzollernekkel; hogy egészena porosz hegemónia megsemmisítéséig folytatjaai háborút.

— Hát akkor miért bízza a hatalmat Stürmerúrra és Protopopov úrra, akik köztudomás szerintelárulják a szándékait?

— Mert gyenge!... De amilyen gyenge, éppolyan makacs is. Furcsa, de így van!

— Nem furcsa. A pszichológusok megmagya-rázhatják önnek, hogy a makacsság csak egyikformája a gyengeségnek. Ezért mostani makacs-sága csak féligmeddig nyugtat meg. Minthogyismerik a természetét, sohasem fognak vele nyíl-tan szembeszállni; a háta mögött és tudtán kívülfognak cselekedni. Egy szép napon majd befeje-zett tények elé állítják. Akkor majd engedni fog,vagy pontosabban szólván, rájuk hagyja magát,beletörődik a, dologba.

— Nem, nem!... Én bízom uralkodómban...

61

De még az is szükséges, hogy bátran megmondjákneki az igazságot.

Beszélgetésünk mái: több mint egy óvája tart.Fölkelek, hogy távozzam. De mielőtt kimennék azajtón, megállok egy perere az ablaknál, a minisz-ter palotája mentén húzódó Jusszupov-kert pom-pája előtt. Már majdnem itt az éjszaka és hava-zik; mintha az éj a hóval együtt szállna le, a hó-pihék és a ködök lassú hullásában.

Trepov tanácstalanul hallgat, majd odaléphozzám. Azután mintha hirtelen vakmerő elhatá-rozás érlelődött volna meg benne, erélyes és pat-togó hangon ezt mondja:

— Néhány nap múlva újból találkozom a cárral.Fölhatalmaz ön, hogy közöljem vele beszélgeté-sünket!

— Nemcsak hogy fölhatalmazom: kérem erre.— És ha megkérdi, kik azok a személyek, akikre

ön célzott?— Nevezze meg Stürmer urat és Protopopov

urat; hozzáteheti, hogy ha hivatalosan nem is tu-dok semmi pozitív vádat emelni ellenük, mégismélyen meg vagyok győződve, hogy ellenségei aszövetségnek, csak kénytelen-kelletlen szolgáljákés az elárulására készülődnek.

— Szórói-szóra el fogom mondani neki... önmegérti, milyen súlyos dolog mindaz, amiről be-szélgettünk! Számíthatok az ön föltétlen titoktar-tására?

— Megígérem.— Isten önnel!... Beszélgetésünknek talán je-

lentékeny következményei lesznek!— Öntől függ... Isten önnel!...

*

62

Szombat, 1916 október 21.Nem hiszem, hogy ama titkos ügynökök között,

akiket Németország tart az orosz társadalomban,volna csak egy is mozgékonyabb, ügyesebb és te-vékenyebb, mint Manns bankár.

Zsidó létére a szokásos eszközökkel letelepedésiengedélyt nyert Petrogradban és az utóbbi évekfolyamán ügynökösködés és spekuláció útján je-lentékeny vagyonra tett szert. A faját jellemzőzsenialitás azt súgta neki, hogy szövetkezzék atrón és az oltár legvadabb védelmezőivel. Ezértszolgailag alárendelte magát az öreg Meseserszkijhercegnek, a Grazsdanin hires igazgatójának, azortodox abszolutizmus tántoríthatatlan bajnoká-nak. Egyúttal tapintatos és ügyes bőkezűsége ré-vén lassankint megnyerte magának Rasputinegész klikkjét.

A” háború kitörése óta abban fáradozik, hogyminél előbb kibékítse Oroszországot a germán ha-talmakkal. A pénzvilágban sokat adnak a szaváraés a legtöbb újságnál összeköttetéseket szerzett.Állandó kapcsolatban van Stockholmmal..., vagyisBerlinnel. Erős a gyanúm, hogy ő a fő-fő osztoga-tója a német pénzeknek.

Minden szerdán ebédet ad Rasputin tiszteletére.Az ebédre hivatalos rendszerint Nilov tengernagy,a cárnak belső szolgálatra beosztott főhadsegéde,azon a címen, hogy nagyszerűen bírja az italt.Egy másik elmaradhatatlan vendég a volt rendőr-főnök, a félelmetes Bjeleckij, aki ma szenátor, demegtartotta egész befolyását az Ochraná-nál ésVyrubovné révén állandó összeköttetésben van acárnéval. Természetesen néhány kellemes nő isvan köztük a lakoma felvidámítására. A rendeshölgyvendégek sorában van egy elragadó georgiaiasszony, E.-né; hajlékony, megejtő és kábító, mintegy szirén. Egész éjjel isznak; Rasputin nagyon

63

hamar berúg; akkor aztán kifogyhatatlanul fe-cseg. Biztos vagyok benne, hogy másnap ezekrőlaz orgiákról részletes tudósítás megy Berlinbe...,magyarázatokkal és adatokkal támogatva.

*

Vasárnap, 1916 október 22.Bjelajev tábornok, aki az orosz főparancsnok-

ság képviselője lesz Romániában, búcsúlátogatásttesz nálam.

Közli velem, hogy a már Moldvába elküldöttkét orosz hadtesten kívül, amelyeknek föladatamegkísérelni a betörést Erdélybe Palánkán át,november 7-én egy harmadik hadtest indul útnakOláhországba, ahol a román hadsereggel karöltvea Duna és a Kárpátok között fog operálni. Meg-bízatása közölni Ferdinánd királlyal, hogy „a cárnem zárkózik el az elöl, hogy esetleg később to-vábbi erősítéseket küld”.

Kifejtem Bjelajev tábornok előtt, hogy ez a „to-vábbi” csapatküldés szerintem rendkívül sürgős:

— A balkáni hadszíntéren folyó hadműveleteknapról-napra döntőbb jelleget öltenek... s méghozzá milyen értelemben! A Dobrudzsa elveszett.Konstanza eleste küszöbön áll. Az erdélyi Alpokvalamennyi szorosát elfoglaltálc. Közeledik atél... A legcsekélyebb késedelem is jóvátehetet-len.

Ezt maga is elismeri:— Minden erőmből szorgalmaztam a cárnál és

Alexejev tábornoknál, hogy három-négy hadtest-ből álló hadsereget indítsanak útnak haladéktala-nul Bukarestbe. Ott majd beleolvad a román had-seregbe. Ekként Románia szivében jókora ember-anyag állna rendelkezésünkre és módunkban volnanem csupán a Kárpátok szorosait elzárni, hanemBulgáriát is megtámadni. A cárt megnyertük

64

ennek a gondolatnak; belátja, hogy minél előbbnagy sikert kell aratnunk a Balkánon. Alexejevtábornok azonban nem járul hozzá az orosz frontmegbolygatásához; attól tart, hogy a németek él-nek az alkalommal és váratlanul offenzívát indí-tanak a rigai fronton.

— Mégis csak a cár parancsol. Alexejev tábor-nok csupán technikai tanácsadója és parancsai-nak végrehajtója.

— Igen, de őfelsége nagyon húzódik attól, hogyAlexejev tábornokra rákényszerítse az akaratát.

Bjelajev tábornoktól a cár lelkiállapotáról kér-dezősködöm. Szemmellátható zavarban feleli:

— őfelsége szomorú, töprengő. Mikor az embervele beszél, egy-egy pillanatban olyan, minthanem is hallaná... Nem jó hatást tett rám.

Távozóban eszembe juttatja, mennyi fontos, bi-zalmas közlést tettünk egymásnak a háború ki-törése óta és megköszöni, hogy nálam mindigolyan megértő fogadtatásra talált. Szavait ezzelzárja:

— Még nehéz, nagyon nehéz napjaink lesznek ...

Kedd, 1916 október 24.A gazdasági helyzet Trepov jövendölései elle-

nére távolról sem javul, inkább súlyosbodik. Egyikinformátorom szerint, aki tegnap bejárta a Galer-nája és a Narvszkája ipari negyedeket, a nép szen-ved és föltámadnak gonosz indulatai. Nyíltanmegvádolják a minisztereket, hogy szítják a drá-gaságot, hogy lázadásokat támasszanak, hogyürügyük legyen eljárni a szocialista szervezetekellen. A gyárakban kézről-kézre adják a röpirato-kat, amelyek arra izgatják a munkásokat, hogylépjenek sztrájkba és követeljék a békekötést.Honnan származnak ezek a röpiratok? Senki se

65

tudja. Egyesek azt mondják, hogy német ügynö-kök, mások, hogy az Ochrana osztogatja őket.Mindenütt azt hajtogatják, hogy „ez nem tarthatígy tovább”. A bolsevikiek, vagyis „szélsőségesek”mozgolódnak, titkos gyűléseket rendeznek a ka-szárnyákban, hirdetik, hogy a „proletariátus nagynapja közeledik”.

Informátoromtól, aki értelmes, eléggé becsületesember és megfordul a liberális körökben, ezt kér-dezem:

— Hiszi ön, hogy józan ésszel lehet egy Stür-mernek vagy egy Protopopovnak azt a macchia-vellista gondolatot tulajdonítani, hogy azért élesz-tik a drágaságot, hogy lázadásokat keltsenek ésennek következtében lehetetlenné tegyék a háborúfolytatását1?

Ezt válaszolja:— De nagykövet úr, Oroszország egész törté- \

nete ezt mutatja!... Nagy Péter és hires titkos ,kancelláriája óta mindig a rendőrség szította a inépmozgalmakat, hogy aztán dicsőséget arasson !a kormányzat megmentésével. Ha a háború foly- statása veszedelembe sodorja a cárizmust, legyen |meggyőződve, hogy Stürmer úr és Protopopov úraz Ochrana klasszikus módszereihez fog folya-modni. Ezúttal azonban nem úgy fog végződni adolog, mint 1905-ben...

Szerda, 1916 október 25. Tegnapelőtt az osztrákok és bolgárok elfoglal-ták Konstanzát. Nem csupán a Duna jobbpartjátés a Balkán felé irányuló további offenzíva lehe-tőségét veszítettük el; elvesztettük a Duna deltá-ját is és ennek következtében a legegyenesebbutat Déloroszország és Románia, Odessza és Ga-lac között. Az orosz és román hadseregek élelme-

66

zése hamarosan megoldhatatlan probléma lesz.Diamandi meglátogat; kétségbe van esve:— Egyre-másra teszem a lépéseket, hogy kiesz-

közöljem új orosz csapattestek elindítását. A ve-zérkarnál kijelentik: nem tehetnek egyebet, minthogy Alexejev tábornok elé terjesztik a dolgot;tudom, mit jelent ez. Ha Stürmerhez fordulok,beéri azzal, hogy égnek emeli szemeit és ezt haj-togatja: „Bízzék!... A Gondviselés hatalmas ésvégtelenül jó!... végtelenül jó!...”

— Ez azt bizonyítja, hogy Stürmer úr nem jan-zenista; mert de Saint-Cyran úr éppen ellenkező-leg ezt szerette mondogatni: „Az Isten rettene-tes!... Az Isten rettenetes!”

— Hát akkor mit tegyek!— Keresse föl a cárt.— Komolyan adja ön ezt a tanácsot?— Sajnos! mi egyebet tehetne ön?

*

Csütörtök, 1916 október 26.A románok az egész Dobrudzsát kiürítették; sőt

kénytelenek voltak az ellenségnek átengedni a hí-res csernavodai Duna-hidat is, ahol összefutnakOláhország és Moldva fő-vasútvonalai.

HARMADIK FEJEZET.

1916 október 27—november 22.

Péntek, 1916 október 27.Mária Pavlovna nagyhercegnő ma délután meg-

nyitja a megcsonkított arcú katonák számára ké-szülő műszervekből rendezett kiállítást a Mars-mező és a Mojka sarkán. Kéretett, hogy ott talál-kozzam vele.

Odakint az idő végtelenül szomorú. A pala- ésólomszinű égből csak bágyadt, fakó, halvány fény,a napfogyatkozás derengése szűrődik át. A leve-gőben hópihék kavarognak csöndesen. Az óriásitér talaja csupa ragadós sár és iszapos tócsák mo-csara. A háttérben a Feltámadás fogadalmitemploma úgy beburkolódzik a ködbe, mint va-lami gyászfátyolba.

Teremről-teremre kísérem a nagyhercegnőt. Azablakokon beszűrődő fakó világítás még fokozzaa kiállítás komor látványát. Minden szekrénybenfényképek, gipszmaszkok, viaszkarcok váltakoz-nak a mechanizmusok használatának bemutatá-sára szolgáló készülékekkel. Ezek a szétmarcan-golt, megtépett, vak, összetört, csonttalan arcok,amelyek emberi ábrázatukat is elvesztették, olykegyetlen látványt nyújtanak, amelyre igazánnincs szó semmiféle nyelvben. A legőrjöngőbbfantázia sem tudná elképzelni a borzalomnak eh-hez fogható múzeumát. Maga Goya sem tudott el-jutni ilyen kísérteties víziókig; azok a szörnyű

68

rézkarcok, amelyeken oly kéjjel mutatja be agyilkolás és a kínzás jeleneteit, elhalványulnak eborzalmas valóságok előtt.

A nagyhercegnő lépten-nyomon fölsóhajt szá-nalmában, vagy szemei elé emeli kezét. Mikorvégigjártuk a galériákat, néhány percre megpihenegy fentartott szalonban. Itt maga mellé ültet; az-tán közömbös arcot erőltet magára, mert szem-meltartanak bennünket, és ezt suttogja:

— Ah, nagykövet úr, mondjon, mondjon hamarvalami bátorítót... Már mikor idejöttem, igenborús volt a lelkem. A most látott szörnyűségekpedig végkép fölzaklattak. Bátorítson, de gyorsan!

— De miért volt borús a lelke Fenségednekmár idejövet?

— Mert... mert... Meg kell mondanom!Ekkor gyorsan elsorolja nyugtalankodásának

okait. Az orosz fronton Brusszilov offenzívájaminden döntő eredmény nélkül megállt. Romániá-ban a katasztrófa kikerülhetetlen, küszöbön áll.A birodalom belsejében a fáradtság, a csüggedés,az izgalom napról-napra nő. A tél a legkomorabbkilátásokkal kezdődik.

Megszokott témámnak néhány változatával bá-torítgatom. Bármi történjék is — mondom —,Franciaország és Anglia tovább küzd, egészen ateljes győzelemig. És ez a győzelem nem csúszhatki a kezükből, mert már bizonyos, hogy Német-ország sem legyőzni nem tudja őket, sem a küz-delmet nem nyújthatja a végtelenségig. Abban anem várt esetben, ha Oroszország elválik szövet-ségeseitől, másnap már a legyőzöttek táborábanlesz; ez nem csupán kitörölhetetlen gyalázat lennerá nézve, hanem nemzeti öngyilkosság is. Végülezt kérdem a nagyhercegnőtől:

— Nem bízik már Fenséged a cárban, hogyilyen nyugtalan?

69

Meglepi a kérdésem nyersesége, egy pillanatigtétova szemekkel mered rám. Aztán halkan ígyfelel:

— A cár?... Mindig bízni fogok benne. De ittvan a cárné is ... Jól ismerem mind a kettőjüket.Minél rosszabbul fejlödnek az események, annálnagyobb lesz Alexandra Feodorovna befolyása,mert cselekvő, mozgékony, harcos akarat lakikbenne. A cár akarata ezzel szemben csak negatív.Ha megrendül az önbizalma, ha azt hiszi, hogy azIsten elhagyta, nem törődik többé semmivel;ilyenkor tétlen és rezignált makacsságba bur-kolódzik ... Láthatja, milyen hatalmas már ma isa cárné. Nemsokára egymaga fogja vezetni Orosz-országot! ...

*

Szombat, 1916 október 28. Mária Pavlovna nagyhercegnővel folytatotttegnapi beszélgetésemre gondolok és ezt mondommagamban:

— Mindent összevéve és eltekintve a misztikusrendellenességektől, a cárné jelleme sokkal kemé-nyebb, mint a cáré, akarata szívósabb, szellemeélénkebb, erényei tevékenyebbek, a lelke harco-sabb és uralkodóbb... Az a gondolat, hogy meg-menti Oroszországot azzal, ha visszavezeti a teo-kratikus abszolutizmus hagyományaihoz, őrült-ség; de abban a büszke makacsságban, amelyetennek szolgálatában kifejt, van nagyság. Azállaméletben a maga számára lefoglalt szerepegyászos, de legalább cárné módjára játssza el...Ha majd megjelenik „ama rettenetes Jozafát völ-gyében”, V'jetoi uzsasznoj doline Josaphata,amelyről Rasputin szakadatlanul beszél előtte,akkor nem csupán szándékainak kifogástalan be-csületességére hivatkozhatik, hanem arra is, hogy

70

cselekedetei tökéletes összhangban voltak az istenijog amaz elveivel, amelyeken az orosz autokra-tizmus nyugszik ...

*

Kedd, 1916 október 31.Két nap óta Petrograd valamennyi gyára

sztrájkban áll. A munkások elhagyták a műhelye-ket, minden kifejezett megokolás nélkül, valamititokzatos bizottságtól kiadott egyszerű utasításra.

Ma este ebéd a külügyminisztériumban Motonotiszteletére.

Félnyolckor, mikor befejezem öltözködésemet,jelentik, hogy két francia nagyiparos, Sicaut ésBeaupied sürgős ügyben beszélni óhajt velem. A„Louis Renault” automobilgyár képviselői, nagygyárat vezetnek a Vyborg-negyedben.

Azonnal fogadom őket; ezt beszélik:— Nagykövet úr, ön tudja, hogy mi mindig

meg voltunk elégedve a munkásainkkal, mert ne-kik sem volt okuk soha panaszkodni ránk. Ennekkövetkeztében megtagadták a részvételt az általá-nos sztrájkban... Ma délután, mikor még javá-ban folyt a munka, egy csapat sztrájkoló érkezetta Baranovszki-gyárból, körülvette épületünket ésezt üvöltötte: „Le a franciákkal! Elég volt aháborúból!” Mérnökeink és művezetőink tár-gyalni akartak velük. Kőzáporral és revolverlövé-sekkel válaszoltak a szavaikra. Egy mérnök éshárom francia művezető aúlyosan megsebesült. Arendőrség, amely eközben odasietett, hamarosanlátta, hogy nem bír a tömeggel. Ekkor egy sza-kasz csendőrnek sikerült átfurakodni a tömegenés elhozni két gyalogezredet, amelyeknek a ka-szárnyája a közelben van. A két ezred pár perc

71

alatt megérkezett; de ahelyett hogy fölszabadí-tották volna a gyárat, a rendőrségre lőttek.

— A rendőrségre!— Igen, nagykövet úr; tessék eljönni, ott lát-

hatja falainkon a sortűz nyomát... Sok gorodo-voj és csendőr elesett. Volt aztán szörnyű kava-rodás ... Végül hallottuk a kozákok vágtatását;négy ezred jött. Megtámadták a gyalogosokat éslándzsadöfésekkel visszakergették őket a kaszár-nyába. Most már helyreállt a rend.

Megköszönöm nekik, hogy haladéktalanul érte-sítettek, mert így módomban van az incidenstmég ma este bejelenteni a miniszterelnöknek.

A minisztériumban a rendezés megint olyanpazar és tüntető, mint legutóbb, Kanin hercegfogadásakor. Üdvözlöm Stürmernét, aztán félre-vonom a miniszterelnököt és elmondom neki, mitörtént a Eenault-gyár előtt. Próbálja bizony-gatni, hogy csak jelentéktelen epizód; hozzáteszi,hogy a rendőrfőnök már telefonon jelentette nekiaz esetet és minden intézkedést megtettek a gyárvédelmére.

— Azért mégis tény — jegyzem meg —, hogya csapatok lőttek a rendőrségre. Ez pedig sú-lyos ... nagyon súlyos dolog.

— Igen, súlyos; de a megtorlás könyörtelenlesz.

Átengedem őt özönével érkező vendégeinek.Mikor az asztalhoz megyünk, valóságos pálma-

erdőn haladunk át. Annyit hordtak ide és a levél-zetük oly pompás, hogy az ember azt hinné, hogyvalami dzsungel-ben van.

Nariskinné, a főudvarmesternő és lady Geor-gina Buehanan között ülök. Nariskinné, a kitűnőés rokonszenves előkelő özvegy elmeséli Carszkoje-Szelóban folytatott életét, „őfelségéik a cár-

72

nék főudvarmesternője”, „a Szent-Katalin-rendliölgye”, „Főméltóságú Asszony”; hetvennégyesztendejét jóságos és nyájas derűvel viseli; sze-reti kiteregetni emlékeit. Ma este mélabús.

— Főudvarmesternői tisztem kevés elfoglaltsá-got ad. Néha-néha egy-egy magánkihallgatás, egy-egy belső szertartás, ez az egész. A felségek egyrevisszavonultabban élnek. Ha a cár hazajön asztavká-ról hivatalos óráin kívül senkit semakar látni és bezárkózik magánlakosztályába. Acárné majdnem mindig beteg ... Nagyon sajná-latraméltó.

Azután arról a sok mindenféléről beszél, ami-vel személyesen foglalkozik, a menedékhelyekről,a tábori kórházakról, az inasiskolákról, a letar-tóztatottak patronázsáról stb.

— Láthatja — így folytatja —, nem vagyoktétlen. Este ebéd után rendszerint átmegyek öregbarátaimhoz, Benckendorffekhoz. Mint én, ők is anagypalotában laknak, de a másik szárnyban. El-beszélgetünk egy keveset a jelenről és sokat amúltról. Éjfélkor távozom. Hogy a lakosztá-lyomba jussak, át kell mennem az óriási szalonokvégtelen során, amiket ön is ismer. Csak imitt-amott csillog egy-egy villanylámpa, öreg lakájlépked előttem, hogy ajtót nyisson. Hosszú egyutazás ez és nem valami vidám... Gyakran föl-vetem magamban a kérdést, vájjon meglátják-emég valaha ezek a szalonok a régi ragyogást ésdicsőséget!... Ah, nagykövet ivr, már mennyiminden a végét járja!... és milyen csúnyán vég-ződnek a dolgok!... Nem is kellene ezt elmonda-nom önnek. De mi önt igazi barátunknak tekint-jük és hangosan gondolkodunk ön előtt.

Megköszönöm bizalmát és megragadom azalkalmat annak kijelentésére, hogy a látóhatárha marosan földerülne, ha a cár szorosabb kapcso-

73

latban élne népével, ha közvetlenebbül fordulnaa nemzet lelkéhez. Ezt feleli rá:

— Mi is emlegetjük ezt előtte néha, félénken.Szelíden meghallgat... aztán másról beszél.

Felséges ura példájára ő is másról beszól.Véletlenül kiejtem a szépséges B... Alexand-

rovna Mária, azelőtt K... grófné nevét, aki for-máinak tiszta szépségével és vonalainak hullámzóritmusával mindig Houdon Dianá-ját juttatjaeszembe. Nariskinné így szól hozzám:

— Ez a bájos asszony az új divatot, az általánosdivatot követte. Elvált. És miértl Semmiért! K...Alexandrovics Szergej tökéletes ember volt amaga nemében; az asszony soha semmi kifogástnem emelhetett ellene. De egy szép napon bele-bolondult, vagy azt hitte, hogy belebolondultD.-be, aki egészen középszerű ember és mindentekintetben alatta áll Alexandrovics Szergejnek;és bár ettől két leánya volt, mégis otthagyta, hogya másikhoz menjen... Biztosíthatom önt, hogyrégen ritka eset volt a válás; igen súlyos, kivéte-les okok kellettek hozzá. És az elvált asszony hely-zete igen keserves volt.

— A válások gyakorisága csakugyan egyikeazoknak a dolgoknak, amik itt legjobban meglep-tek engem. A múltkor kiszámítottam, hogy az éntársadalmi körömben a házasságoknak több mintfelében az egyik házastárs elvált... Megfigyelte-e,kegyelmes asszonyom, hogy Karenin Anna esetétma már nem értik? Pedig, ha jól tudom, a regénycsak 1876-ban íródott! Ma Anna azonnal elváltvolna, hogy férjhez menjen Wronszkihoz és a re-gény abbamaradt volna.

— Úgy van!... Ebből is megítélheti, milyen tár-sadalmi betegséggé lett a válás.

— De vájjon nem felelős-e érte nagymértékben

74

a Szent-Szinódus? Mert végre is tőle és csakis tőlefügg az elválás.

— Sajnos! maga a Szent-Szinódus sem az a nagyerkölcsi tekintély ma már, mint ami régen volt.

Meg tudom állni, hogy ne idézzem Nariskinné-nak Senecának a korabeli fiatal patrícius asszo-nyokra vonatkozó mondását: „Éveiket nem a kon-zulok, hanem a házasságaik szerint számítják; el-válnak, hogy férjhez menjenek és férjhez mennek,hogy elváljanak.”

Végre befejeződik az ebéd. Másfél órát ültünkaz asztalnál!

A dohányzóban szóbahozom Stürmer előtt a madélutáni sztrájkokat és incidenseket. De az estélyeoly vidámmá és büszkévé teszi, hogy nem sikerülmegingatnom optimizmusát.

Szerda, 1916 november 1.A szaloniki hadsereg már öt napja szakadatla-

nul támadja a bolgárokat. A főhadművelet aCserna alsó kanyarulatánál bontakozik ki; céljaMonasztir.

*

Csütörtök, 1916 november 2.Motono vicomte, aki bemutatta visszahívó leve-lét a cárnak, közli velem a sztavkán nyert benyo-másait.

— Nem kételkedem — beszéli —, hogy a cár elvan szánva mindenáron folytatni a háborút. Eztelőttem olyan szavakkal és olyan hangsúlyozássaljelentette ki, hogy a legszkeptikusabbakat is meg-győzte volna. Teljesen kizártnak tartom tehát akülönbéke vagy az időelőtti békekötés lehetősé-gét... De megint megállapítottam, mily rosszulvan informálva a cár, s mily kevéssé érdeklődika nagy ügyek iránt. Úgy vettem észre, sejtelme

75

sincs arról, hogy engem hazám külpolitikájánakirányításával bíztak meg és hogy Japán és Orosz-ország között van bizonyos érdekközösség. Egyszót sem ejtett arról a hivatalról, amelyet mostelfoglalok; egyetlenegy kérdést sem intézett hoz-zám. Különben igen kedves volt. De akkor semfejezhette volna ki magát semmitmondóbb és tar-talmatlanabb szavakkal, ha egyszerűen azt jelen-tettem volna be neki, hogy áthelyeztek Washing-tonba vagy Madridba.

Megkérdezem:— Beszélt ön Alexejev tábornokkal? Milyen vé-

leményt alkotott az orosz hadseregről!— Igen, hosszasan beszélgettem Alexejev tábor-

nokkal. Nem tettem említést előtte a romániai had-műveletekről; nagyon is sok lett volna a mondani-valóm. És ön tudja, hogy ő nem szereti, ha civilekbeavatkoznak a stratégiába!... Főképen a gyá-rainkban tett rendelésekről beszéltem. Az oroszhadseregre vonatkozólag magától említette, hogykitűnő állapotban van és hangulata pompás, amitegyébként Brusszilov offenzívája is bizonyít. Ajapán tisztek, akik a front különböző részeinvannak kiküldetésben, ugyancsak arról értesíte-nek, hogy a csapatok szelleme jó és igen lelkesek.De azt is hangoztatják, hogy a kiképzésük igenhiányos. A harci módszerek majdnem most isugyanazok még, mint a háború kezdetén. Különö-sen a nehéz tüzérség és a repülők taktikája el-maradott, sőt naiv. Érdemes fölvetni a kérdést,vájjon nem kellene-e a Franciaországban és Ang-liában Oroszország számlájára gyártott nagy-;kaliberű lövegeket inkább visszatartani a nyugatifronton, ahol sokkal több hasznukat vennék. Azorosz hadsereg mai állapotában még mindig tömörtömeg, amely óriási súllyal nehezedik az ellen-ségre.

76

— Tehát mostantól fogva inkább a hadseregtömegétől várhatunk hatást és nem remélhetünkholmi lendületes támadást!

— Nem, csak a tömegétől várhatunk hatást.Egyebet semmit.

— És a belső helyzet?— Rossz!... Szemlátomást belefáradtak a hábo-

rúba. Mégsem hiszem, hogy az orosz nép elfogadnaolyan békét, amely nem adná meg neki Konstanti-nápolyt ...

Ezután, minthogy nem lesz több alkalmunk atalálkozásra, fölelevenítjük közös emlékeink soro-zatát. Mennyi mindent megértünk együtt! Mennyibenyomást közöltünk egymással szavakban, sőtnéha csak egy-egy tekintettel!...

Motono fölkel, indul, de még ezt mondja:— Kedves barátom, mielőtt elválnánk, még egy

utolsó bizalmas közlést akarok tenni, amely tökéle-tesen tájékoztatja majd önt bizonyos intrikák felől,amikről gyakran beszélgettünk a háború elején...Witte grófról van szó. 1914 decemberének gonosznapjaiban törtónt, mikor az orosz közvéleménytannyira lehangolták a lengyelországi kudarcok.Emlékszik, hogy ebben az időben Oroszország,Franciaország és Anglia közös lépést akartak tenniTokióban, hogy kieszközöljék tőlünk egy hadsereg-nek Európába küldését. Nos, egy délelőtt Wittemeglátogatott. Szúrósan a szemembe nézett ésazzal a fölényes biztonsággal, amelyet ön is ismert,azonnal ezt mondta: „Tudom, hogy az önök kor-mányát arra akarják kérni, küldjön csapatokatEurópába. Óvakodjék ettől nagyon! őrültség volnaez részéről... Higyje meg, Oroszország ereje fogy-tán van; a cárizmus a pusztulás küszöbén áll.Franciaország és Anglia sohasem fog fölülkere-kedni. A győzelem már nem csúszhat ki Német-ország kezéből...” Ezt mondta nekem, Japán

77

nagykövetének, a cár egyik volt minisztere, az azember, aki a portsmouthi békét aláírta!

— Ez nem lep meg Witte részéről. Azt a képet,amely büszke és zárkózott alakjáról bennem él,ez az áruló cselekedete erőteljes vonással kiegé-szíti és tökéletesen befejezi... A hatalom szomjú-sága és az értelmi gőg uralkodott benne. A nagytörtetők fajtájához tartozott, akik nem ismerik akegyvesztést. Innen van kihívó szarkazmusa, maróbosszúja, egyre vakmerőbb cselszövényei. Jellemé-nek logikája és az események folyása szerint elkellett jutnia az árulásig. De mielőtt idáig érke-zett volna, mielőtt azt a gyalázatos dolgot mertevolna önnek mondani: „Óvakodjék nagyon kor-mánya attól, hogy segítsen hazámon, amelynekmár fogytán van az ereje”, milyen dráma folyha-tott le belsejében? Gondolja meg, mennyi fölhal-mozott neheztelést, csalódott számítást, füstbement reményt, féltékeny és visszafojtott haragot,izzó és emésztő gyűlöletet tételez föl az ilyen cse-lekedet! ... Ma este újra elolvasom ShakespeareCoriolanus-át

Péntek, 1916 november 3.Néhány nap óta furcsa hír kering Petrograd

németbarát köreiben; többen emlegették márelőttem s közülük kettő, két igen komoly ember,határozottan állítja, hogy a hír eredete Protopo-pov egyik határozott kijelentése.

Íme a tétel, amelyet kéjjel fejtegetnek ezekbena körökben: „Most már nyilvánvaló, hogy Orosz-ország fegyveres erővel nem hódíthatja meg Kon-stantinápolyt. Különben sem Anglia, sem Francia-ország, akármit ígért is, nem fogja megengedni,hogy a cári birodalom annektálja a szorosokat.Csupán Németországnak van módjában megsze-

78

rezni Konstantinápolyt Oroszországnak, mertnem kell hozzá egyéb, mint hogy sorsukra hagyjaa törököket; Németország hajlandó is erre, haOroszország tudatára ébred igazi érdekeinek éshozzájárul az azonnali békekötéshez... Micsodagyönyörű nap lesz az, amikor a szlávság és ger-mánság megbékül egymással az Aja-Szófia kupo-lája alatt!”

*

Vasárnap, 1916 november 5.Ma este a Mária-színházban végignézek egy sor

elragadó balettet: az Egyiptomi éjszakákat, Isla-meyt, Erőst. Az egész közönséget szinte lenyűgö-zik ezek a bűbájos tündérmesék, ezek az ábrán-dos és gyönyörű kalandok, ezek a titokzatos ésvarázslatos gyönyörűségek.

Az egyik felvonásközben átmegyek egy ciga-rettára a cár személye körüli miniszter páholyá-nak előszobájába. Ott találom W... tábornokot,aki hivatásánál fogva mindennapos érintkezésbenvan a petrogradi helyőrséggel. Minthogy nem-régiben alkalmam volt valami szívességet tennineki és tudom, hogy igen hazafias érzelmű, eztkérdezem tőle:

— Igaz-e, hogy a petrogradi csapatokat súlyo-san megmételyezte a forradalmi propaganda ésaz illetékesek arra gondolnak, hogy nagyobb ré-szüket kiküldik a frontra és megbízható ezredekethoznak helyettük?

Néhány pillanatig tétovázik, aztán őszintén eztmondja:

— Igaz. A petrogradi helyőrség szelleme nem jó.Megmutatkozott ez egy héttel ezelőtt, amikor aVyborg-negyedben az a lázadás kitört. De nem hi-szem, hogy az illetékesek, mint ön mondja, amegbízhatatlan ezredeket a frontra szándékoznák

79

küldeni és megbízható egységekkel akarnák he-lyettesíteni őket... Fölfogásom szerint már ré-gen meg kellett volna tisztítani a fővárosban ál-lomásozó csapatokat. Mindenekelőtt túlságosannagy a, létszámuk. Tudja-e, nagykövet úr, hogyPetrogradban és környékén, vagyis Carszkoje-Szelóban, Pavlovszkban, Gacsinában, Krasznoje-Szelóban és Peterhofban nem kevesebb, mint170.000 katona van? Ezek úgyszólván nem is gya-korlatoznak; fegyelmezetlenek, unatkoznak ésdorbézolnak; nem valók egyébre, mint hogy be-lőlük kerüljenek ki az anarchia katonái és sere-gei. Petrogradban nem kellene többet tartaninegyvenezer embernél, akiket a gárda javából vá-lógatnának össze és 20.000 kozáknál. Ezzel a válo-gatott csapattal módjuk lett volna szembeszállniminden eseménnyel. Máskülönben...

Elhallgat, az ajkai remegnek, az arca rendkívülfölindul. Barátságosan biztatom, hogy folytassa.Komoran megszólal:

— Ha Isten nem kímél meg bennünket a for-radalomtól, akkor nem a nép fogja lángralobban-tani, hanem a hadsereg.

*

Hétfő, 1916 november 6.Angol kollégámat tegnap fogadta a cár

Carszkoje-Szelóban.Őfelsége még sohasem mutatkozott ilyen el-

szántnak arra, hogy a háborút koalíciónk teljesgyőzelméig folytassa. Sir George Buchanan ekkorcélzást tett azokra a mesterkedésekre, amelyeketa különbéke hívei minden oldalról és minden esz-közzel nyíltan folytatnak. A cár ezt felelte rá:

— Ennek a hadjáratnak a vezetői árulók. Kollégám végül ezt kérdezte:

— Hallotta-e Felséged azt a mende-mondát,

80

hogy ha Oroszország hajlandó elszakadni szövetsé-geseitől, Németország átengedi neki Konstantiná-polyt!

A cár tétova mozdulatot tett:— Csakugyan hallottam... De ki is beszélt

róla? Már nem emlékszem. Nem Protopopov? ...Annyi bizonyos, hogy nem tulajdonítottam nekisemmi fontosságot ...

Megtáviratozom Briandnak ezeket az értesülé-seimet és hozzáteszem:

A cár tehát megint határozottan állást foglaltabban a tekintetben, hogy a háborút a teljes győ-zelemig folytatja. De akkor miért nem fojtja elazokat a cselszövéseket, amelyeket angol kollé-gám felfedett előtte és amelyeket ő oly találóanmegbélyegzett? Miért ajándékozza meg bizalmá-val és fedezi tekintélyével az olyan gyanús, olyanrosszhírű minisztereket, mint Stürmer úr, Proto-popov úr és a többiek? Végül miért tűri tulajdonpalotájában az intrikáknak azt a tűzfészkét, amelya cárné körül kialakult? Pedig egyetlenegy moz-dulata elegendő volna, hogy minden azonnalrendbejöjjön. De gyöngeségből, fatalizmusból in-kább hónapokra elzárkózik Mohilevbe táborno-kaival és átengedi a teret a cárnénak és azoknaka minisztereknek, akiket ő sugalmaz.

Kedd, 1916 november 7.A londoni kabinet, előterjesztésére a szövetsé-

ges kormányok elhatározták, hogy legközelebbdiplomáciai és katonai tanácskozásra gyűlnekössze Petrogradban, hogy folytassák a most be-fejeződött párisi megbeszéléseket.

Stürmer ujjong; már látja magát büszkén ésméltóságteljesen elnöki szerepében, amellyel olyantörténelmi hírnevet szerez, hogy elhomályosítja

81

a Talleyrandok, a Metternichek, a Bismarckok,a Gorcsakovok dicsőségét.

*

Szerda, 1916 november 8.A német és az osztrák császár proklamálta Orosz-

Lengyelország autonómiáját örökös monarchiaformájában. Ezenfelül Ferenc József császár kéz-irata megadja az autonómiát Galíciának.

A petrogradi újságok, amelyek jelentik ezt azeseményt, tiltakoznak „a nemzetközi jog eme ci-nikus megsértése” ellen.

Estémet a Yacht-klubban töltöm. Egy élénkcsoportban Wjazemszky herceg, Koesubej Viktorherceg, Szvecsin tábornok, Angalycsev herceg,Balasov Miklós, Uruszov herceg stb. beszélget föl-háborodottam

— Gyalázat!... Micsoda szégyenfolt a történel-münkben! ... És micsoda sértés a cár ellen! Letép-ték a fejéről Lengyelország koronáját!...

Aztán szidalmakat és átkokat szórnak „a len-gyel árulásra”, mert bizonyosra veszik, hogy haLengyelország germán hódoltsági terület lett, azcsak az összes lengyelek összeesküvésének ered-ménye. Ennélfogva, hangoztatják, Oroszországnem tartozik immár nekik semmivel, hiszen saját-kezűleg tépték össze az 1914 augusztus 14-iki mani-fesztumot. Irtózatos megtorlással fenyegetik őket.

Wjazemszky herceg félrevon és így szól hozzám:— Higyje meg, nagykövet úr, mindez nem tör-

tént volna, ha Franciaországban és Angliábannem izgultak volna annyira Lengyelország füg-getlensége miatt.

Kissé szárazon ezt feleltem rá:— Tudtommal a francia kormány az orosz kor-

mánynál szüntelenül támogatta a csonkítatlan

82

Lengyelország autonómiáját. És őfelségének mégebben az órában is ez az akarata.

*

Csütörtök, 1916 november 9. Azokból az ezredekből, amelyek október 31-én

a rendőrségre tüzeltek, ma reggel százötven ka-tonát főbelőttek. Ennek a kivégzésnek a híre tízóra tájban terjedt el a gyárakban. A munkásoktiltakozásuk jeléül nyomban sztrájkba léptek.

Szuchomlinov tábornok volt hadügyminisztert,akit ez év április havában a petrogradi erődbenárulás és sikkasztás vádja miatt bebörtönöztek,betegség címén ideiglenesen szabadlábra helyez-ték.

Testi és lelki összeroppanása mintha igazolnáezt a kegyelmi intézkedést. A közönségnek pedigeggyel több alkalmat ad Stürmer szidalmazására.

Meglátogat Wjelopolszki Zsigmond gróf és Szo-banszki gróf. Föl vannak háborodva az árulásvádja miatt, amelyet a szélsőjobb párt terjeszt alengyelek ellen. Wjelopolszki így szól hozzám:

— Kérve kérem, eszközöljön ki a kormányánálvalamilyen lépést, amely bebizonyítaná a lengye-leknek, hogy Franciaország nem hagyja el őket abékekötés órájában!

Azt válaszolom, hogy Lengyelország orosz tar-tományait bizonyosan vissza fogják hódítani,minthogy a cár megesküdött, hogy addig nem írjaalá a békét, míg egyetlen ellenséges katona is álla birodalom területén:

— Akkor majd a lengyel-kérdés valóban gyakor-lati formában fog felvetődni. Egyébként Lengyel-ország jól tudja, hogy Franciaország sohasemfogja elhagyni.

Az a bizonyos „valamilyen lépés”, ha Wja-

83

zeniszky hercegnek tegnap előttem tett megjegy-zéséből ítélek, nem igen volna kívánatos.

A somme-i francia-angol offenzíva nem ért elolyan nagy sikereket, mint a galíciai orosz offen-zíva; azért mégis eredményes volt. Július elsejé-től november elsejéig a szövetséges csapatok71.500 katonát, 1500 tisztet ejtettek foglyul, 300ágyút és 1000 gépfegyvert zsákmányoltak.

*

Péntek, 1916 november 10.A germán császárok, mikor proklamálták Len-

gyelország autonómiáját új uralkodóház alatt,megsebezték az orosz nacionalizmusnak egy mégnagyon érzékeny idegrostját. Ez a seb Moszkvá-ban és Kievben volt a legfájdalmasabb.

A kormány tehát elhatározta, hogy tiltakozik anovember 5-iki manifesztum ellen.

Stürmer felolvassa előttem a tiltakozást, ame-lyet ő fogalmazott. Színtelennek és ügyefogyott-nak látom.

— Nem elég tiltakozni az ilyen cselekedet el-len; azt is ki kell jelenteni, hogy érvénytelen éshatálytalan.

— Igen, ez talán még jobb volna.— Ez szükséges.Taktikájához híven, ami abban áll, hogy mindig

kitér a kényelmetlen szorongatások elől, meg-ígéri, hogy kissé kiélezi majd a következtetéseit.

Ebben a pillanatban érkezik Buchanan.Felolvassa előttünk a Foreign Office táviratát,

amely értesíti, hogy a brit kormány közzétenniszándékozik a Konstantinápolyra vonatkozóegyezményt, mihelyt az orosz kormány ezt a köz-zétételt kívánatosnak és alkalmasnak fogja ítélni;hozzáteszi, hogy fölszólították, beszélje meg ve-

84

lem ezt a kérdést, mihelyt megkaptam a szüksé-ges utasításokat.

Mivel ezeket az utasításokat még nem kaptammeg, csak mint magánember veszek részt a hár-munk között kifejlődő megbeszélésben. Annál sza-badabban kérdezhetem ki Stürmert és körvona-lozhatom álláspontomat:

Mindenekelőtt nyíltan föltárom azokat az aggo-dalmakat, amelyeket az orosz nemzeti szellem ha-nyatlása és a németbarát párt mesterkedései kelte-nek bennem. Fölhozok néhány tényt. Stürmer nemtagadja őket; beéri azzal, hogy lefokozza tüneti je-lentőségüket. Buchanan engem támogat. Szavai-mat azzal zárom, hogy ha a kormány nem cselek-szik hamarosan az általános depresszió ellen, ejárványos közömbösség, pesszimizmus és pety-hüdtség ellen, a helyzet egyre jobban el fog mér-gesedni:

— És önök újra megérik 1905 gonosz napjait.Önök egyenesen a forradalomba rohannak!

Stürmer tétován néhány tiltakozó szót dadog.A beszélgetés fordulata szemlátomást nincsínyére. Felváltva hol rám, hol Buchananre emelisunyi és remegő tekintetét, amelyben egy-egypillanatra fölvillan róka-arcán az alacsonyság, ahitványság és a ravaszság torz kifejezése. Végülezt a kijelentést teszi:

— Népünk számára a legfölemelőbb érzés az abizonyosság volt, hogy a háború után megkapjaKonstantinápolyt... Őfelsége a cár még a múlt-kor is említette ezt előttem.

Buchanan megjegyzi, hogy a most fölolvasotttávirat mindenben megegyezik a cár elgondolá-sával. Reméli, hogy a francia kormány is hozzá-járul a Konstantinápolyra vonatkozó egyezményközzétételéhez.

— Fölteszem — válaszolom rá — és magam is

85

óhajtom. Nagyobb biztonság okáért táviratozni fo-gok ebben az értelemben... De el vagyok készülvebizonyos ellenvetésekre. Vájjon a francia közvéle-mény nem lepődik-e majd meg, sőt nem riad-emeg a megegyezésünk közzétételétől? Nem fog-evájjon kiegészítő felvilágosításokat követelni?Nem lesz-e kíváncsi rá, hogy mi jut Francia-országnak ebből a keleti zsákmányból, amelyneklegjobb falatját Oroszország veszi el magának? Eb-ben a tekintetben föntartom Briand úr vélemé-nyét ... De minthogy csak magánjellegű beszélge-tést folytatunk, hadd fejtsem ki végig gondolatai-mat. Nem gondolja ön, hogy inkább a szövetségszellemében cselekednék, ha nem csupán Török-országot venné tekintetbe, hanem Németországotis, mikor kijelenti, hogy milyen lényeges eredmé-nyeket akar nyerni Oroszország a háború vé-gén? ... Szerintem az önök proklamációja hiányoslenne, sőt azzal a kockázattal járna, hogy nemértik meg a szövetségeseik, ha Konstantinápoly-ról szólván, Lengyelországról hallgatnának. Nemtudom elképzelni, hogy kellő nyomatékkal han-goztathatnák igényüket Konstantinápolyra, anél-kül hogy egyúttal azt is kijelentenék, miszerintLengyelországot a maga teljességében visszaállít-ják a Romanovok jogara alatt, az 1914 augusztus14-iki manifesztum értelmében.

Stürmer nyugtalanul és óvatosan lebiggyesztiajkai szélét rosszalása jeléül.

Kitérő választ dadog és úgy nyilatkozik, hogy aKonstantinápolyra vonatkozó egyezmény közhírré-tételének legalább is meg kellene előznie a lengyelautonómia proklamációját. Nemes hazafiság lángjaragyog föl szemeiben és nyomatékosan mondja:

— Sokkal sürgősebb kielégítenem az orosz né-pet, mint a lengyelt.

Fölhozom ellene, hogy Lengyelország durva be-

86

kebelezése a germán császárságba rögtöni vissza-vágást követel:

— Nagyon helyes dolog bejelenteni a világnak,hogy Miklós cár el van szánva a bizánci koronafölvételére; egyúttal azonban fejére kell tenniLengyelország koronáját is.

— Majd gondolkozom rajta.Ma este értesülök, hogy Stürmer félháromkor

Carszkoje-Szelóba utazott és hosszú kihallgatásonvolt a cárnénál, ámbár nem ez a rendes „jelentés-tétel” napja.

A keleti fronton, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig harcban álló seregek helyzete a követ-kező: 1. Az orosz fronton: 140 orosz hadosztály állszemben 63 német, 41 osztrák-magyar és 2 török,vagyis összesen 106 hadosztállyal.

2. A román fronton: 24 román és 9 orosz hadosz-tály, azaz összesen 33 hadosztály áll szemben 20osztrák és német hadosztállyal, 8 bolgár és 2 tö-rök hadosztállyal, vagyis összesen 30 hadosztály-lyal.

Szambát, 1916 november 11.Ma délelőtt Stürmer sugárzó bizalmassággal és

szívességgel fogad. Kezében tartja a kezemet ésúgy mondja:

— Tegnap ön nagyon megzavart. Sokat gondol-koztam a szavain; egész éjszaka gondolkoztamrajtuk.

— Sajnálom, hogy megzavartam az álmát!— Isten jóvoltából sohasem érzem fárasztónak

súlyos hivatásomat.— És mi az eredménye éjjeli elmélkedésének?

87

— Teljesen az ön felfogására térített. Most ma-gam is úgy gondolom, mint ön, hogy a lengyelkérdést össze kell kapcsolni a konstantinápolyikérdéssel. Már nincs egyéb dolgom, mint meg-nyerni őfelsége a cár hozzájárulását.

Kérdést intézek hozzá a Duma felől, amelyhárom nap múlva kezdi új ülésszakát:

— Már sok képviselő megérkezett — mondom. — Mit tud a hangulatukról1?

— A haladó csoportba tartozó képviselők igenrossz hangulatban érkeznek. Ki akarják aknáznia kormány ellen azokat az átmeneti és rendkívültúlzott zavarokat, amelyeket a városok ellátásaokoz nekünk. Nem engedjük megfélemlíttetni ma-gunkat és tudni fogjuk a Dumát arra a hatás-körre korlátozni, amelyet ö felsége a cár kegyesvolt kijelölni neki.

Még megbeszélünk néhány folyó ügyet, azutántávozom.

Mikor kinyitja előttem az ajtót, a dolgozószo-bája előtti szalonban megpillantjuk Protopopovbelügyminisztert.

Kitalált magának egy polgári tábornoki egyen-;ruhát: tábori viselet, bagaria bőröv, nagy sarkán-;tyus csizmák, nyakában rendjel.

Udvarias szólamokat váltunk egymással. Proto-popov jóval felette áll Stürmernek értelem ésügyesség dolgában; társalgásában van kellem;annál veszedelmesebb. Nevetséges öltözete és sze-meinek merev fénye egyébként kellőképen fel-tárja nagyzási hóbortját és előrehaladott tünetéta ráleselkedő általános paralízisnek.

Mikor elbúcsúzom ettől a két férfiútól, eszembejut az, amit Royer-Collard mondott X. Károlyutolsó minisztereiről, a Polignacokról és a Peyron-netekről: „Alighogy hatalomra jutottak, a Ki-rályi Rendeletek Tára volt az arcukra írva,”

88

Délután találkozom Miljukovval. Megerősíti,hogy a „progresszív blokk”* képviselőtagjai akormány elleni elkeseredéssel gyülekeznek: azzalvádolják, hogy szítja a gazdasági válságot, hogylehetetlenné tegye a háború folytatását. A „ka-dettpárt” titokban tanácskozott, hogyan lehetnevalami erőszakos tüntetést rendezni Stürmer ésProtopopov ellen. Volószinű, hogy mindez sza-vakba fullad.

Megkérdezem Miljukovtól:— Hát akkor ön szerint a Duma összeülése nem

ígér semmi komoly dolgot?— Nem, semmi komoly dolgot. Mégis el kellene

mondani bizonyos dolgokat a szószékről. Külön-ben elveszítjük minden tekintélyünket válasz-tóink előtt, akik így majd a szélsőséges pártokhozcsatlakoznak.

*

Hétfő, 1916 november 13.D... újságíró, aki titkos összeköttetést tart

fenn az Ochraná-val és valahányszor „pénzzavar-ban” van, megtisztel bizalmas közléseivel, maarról értesít, hogy Protopopov tevékenyen foglal-kozik a „Fekete bandák”, az 1905—1906. évi hír-hedt Csernija Szotnij újjászervezésével; ebben amunkában legfőbb munkatársa B ... FeodorovicsMiklós.

Az eszköz méltó a munkához. D... volt lovas-tiszt, azután az öreg Mescserszkij herceg Anti-nousa, akitől nemrégiben örökölt; az utóbbi évekfolyamán több fontos rendőri megbízatást végzettOroszországban és a külföldön.

* A „progresszív blokk” magában foglalja mind abaloldali pártokat a szocialisták kivételével, vagyis402 képviselő közül 250-et. A szocialisták száma 15.

89

Emlékszem rá, hogy 1914 május 9-én Mes-cserszkijnél ebédeltem vele és Maklakov Miklósakkori belügyminiszterrel; négyesben voltunk,rendkívül szerettem volna kiismerni a Grazsdeminfélelmetes polemistáját, az autokrata cárizmus ésaz isteni jog hires bajnokát; társalgásunk a pa-lackokkal megrakott asztal mellett éjfélen túltartott. Petrovics Vladimir, bár már hetvenhárom-éves volt és gyógyíthatatlan betegség ásta aláegészségét, rendkívül mulattatott fölényes és met-sző hármasságával, dühének és büszkeségénekkitöréseivel, vad prófétáskodásával, anatémáinakés átkozódásainak gőgös hevességével, viharos,robbanó, villámló ékesszólásával, amely egy vul-kán kitörését juttatta eszembe. Minden jóslat,minden aforizma, ami az ajkairól elhangzott, abámulat kiáltását csalta ki Maklakovból. B ...afféle átszellemültségben égnek emelte szemeit;de észrevettem, hogy időnkint lopva szúrós, für-késző és ravasz tekintetet, szélhámosra és rendőr-kémre valló tekintetet vet rám.

Feodorovics Miklós tehát megérdemli Protopo-pov minden bizalmát, hogy újjászervezze a reak-ciónak azt a hatalmas szervezetét, amelyet Bogda-novics tábornok és Dubrovin doktor alapítottak1905-ben, azt az „Orosz népszövetséget”, amely a„Fekete bandák” vállalkozásai révén oly irtózatostekintélyre tett szert. Azt a tervet, hogy az orto-dox autokratizmus nevében a paraszti tömegeketmozgósítják és kijátsszák a liberálisok és az értel-miségiek, az idegenek és a zsidók ellen, napontameghányták-vetették a belügyminiszter környeze-tében. B.-n kívül, aki nem annyira a cselekvés em-bere, mint inkább közvetítő és tanácsadó, a moz-galom tulajdonkópeni irányítását a Csernia Szot-nij három volt főnökére, Markovra, Bulavcelre ésZamyszlovszkijra bízták. Űgy gondolják, hogy né-

90

hány jól előkészített pogrom elegendő volna „anép régi erényeinek” fölébresztésére. Ennek anemzeti ébredésnek az érdekében föloszlatnák aDumát, vagy inkább végleg megszüntetnék ezt agyászos intézményt, minden baj forrását.

Így tehát a párt tanítása és programja nemváltozott 1907 júniusának ama napja óta, amelyendoktor Dubrovin ezt a táviratot intézte a cárhoz,hogy üdvözölje a második Duma föloszlatása al-kalmából: Örömkönnyeim megakadályoznak amagondolatok kifejezésében, amelyek eltöltenek ben-nünket manifesztumod olvasásakor, ó, forrón sze-retett uralkodónk, parancsoló szavad hallatára,amely megszüntette a Duma bűnös életét. Esdvekérjük a Mindenhatót, adjon neked kellő erőt ésszilárdságot szent munkád befejezésére. Oroszor-szágnak nincs mit félnie külső és belső ellenségei-től, amíg az orosz népet autokrata cárja, Isten kül-döttje védelmezi.

*

Kedd, 1916 november 14.Neratov ma délelőtt félhivatalosan közli velem

azt a nyilatkozatot, amelyet a kormány majd föl-olvas a birodalmi tanács és a Duma előtt. Mind-kettőnek az új ülésszaka ma délután nyílik meg.

E nyilatkozat megfelelő hangnemben van fogal-mazva. A kormány hangoztatja benne, hogy Orosz-országra nézve Konstantinápoly oly nagy fontos-ságú cél, amelynek elérésére az orosz népnek min-den erejét meg kell feszítenie. Lengyelországotilletőleg ugyancsak hangsúlyozza, hogy a cár szi-lárdan kitart abban az elhatározásában, hogy alengyel területeket autonóm királyságban egye-sítse.

De a miniszterek az utolsó pillanatban értesül-tek, hogy a Duma velük szemben ellenséges maga-

91

tartást szándékozik tanúsítani és elhatározták,hogy nem olvassák fel a nyilatkozatot, hanemRodzianko elnök megnyitóbeszéde után nyom-ban elhagyják az üléstermet. Egyúttal Stiirmerarra kérette a nagyköveteket, hogy hagyják el adiplomáciai páholyt abban a pillanatban, amikora miniszterek visszavonulnak.

Mikor két órakor megérkezem a Taurisz-palo-tába, angol, olasz és amerikai kollégáimmal meg-beszélem Stürmernek hozzánk intézett furcsa ké-rését. Buchanan, aki a doyenünk, hangoztatja,hogy ha a miniszterek távozása után ottmaradunkpáholyunkban és ha az ülésen valami incidenstörténik, valami sértő tüntetés a kormány ellen,a helyzetünk esetleg kínossá válik. Csatlakozunka fölfogásához.

Rodzianko rövid és hazafias szózata után a mi-niszterek általános megrökönyödés közepette mindfölkelnek. Aztán Stürmerrel élükön lassan kivo-nulnak a teremből. Nyomukban hatalmas zúgástámad, amelyből kiharsognak a szocialisták kiál-tásai.

Mi is távozunk a diplomáciai páholyból, de kör-nyezetünknek megmagyarázzuk, hogy a minisz-terelnök kérésének teszünk eleget. Távozásunkközben megéljeneznek bennünket.

A Taurisz-palotából a Mária-palotába megyünk,ahol négy órakor a birodalmi Tanács tartja ülé-sét. Beérjük az elnök megnyitóbeszédének meg-hallgatásával; tovább nem akarunk maradni, ne-hogy megsértsük a Dumát.

De a folyosón a tanács néhány tagja meghívtcára a szalonba. Sztachovics Mihály, Polivanovtábornok, Wjelopolszki, Gurko Vladimír, Krivo-sein, akik a felső kamara legokosabb és legliberá-lisabb tagjai közé tartoznak, kétségbe vannak esvea kormánynak a Dumával szemben tanúsított

92

magatartása miatt. Polivanov tábornok eztmondja:

— A Duma tevékeny és szíves együttműködésenélkül a háborút nem lehet szerencsésen befejezni,őrültség olyasmire gondolni, hogy a Duma nélkülkormányozzanak. Nem hinném, hogy ellene akar-nának kormányozni; ez az őrültség netovábbjavolna.

A reakciós táborban ujjonganak. Efféle nyilat-kozatokat hallok: „Mennyiben feszélyezheti aDuma rossz hangulata és ellenzékisége a kor-mányt? ... A Duma legföljebb dühönghet. Hát dü-höngjön, amennyit akar!”

A miniszterek távozása után a Taurisz-palotá-ban tovább folyt az ülés. A „progresszív blokk”elnöke, Sildlovszki és a „kadettek” elnöke, Milju-kov, harcias vádbeszédeket tartottak a kormányellen.

Miljukov keféken árulással és sikkasztással vá-dolta Stürmert. Az árulás vádjának támogatásárahivatkozott a rendőrség uszító szerepére a hadi-üzemekben kitört sztrájkoknál, a titkos összeköt-tetésre Németországgal, Protopopov tárgyalásáraWarburg német ügynökkel Stockholmban stb. Asikkasztást illetőleg hivatkozott a Manujlov-ügyre.Szavait ezzel zárta: „Ha megkérdeznék, miért kez-deményezek ilyen vitát háború idején, azzal fele-lek: éppen azért, mert Stürmer úr minisztériumavalóságos vészedelem háború idején és a háborúfolytatása szempontjából. Tehát mindaddig küz-denünk kell, amíg bizalmunkra méltó miniszte-reink nincsenek.”

Az osztrákok és németek nyomása Romániábanerősödik. A románok a Zsil és az Olt völgyébenhátrálnak. Viszont Macedóniában, a Cserna ka-

93

nyarulatánál és a monasztiri síkon a francia-szerbcsapatok előnyomulnak.

Szerda, 1916 november 15.Egy levelet közölnek velem, amelyet Lvow her-ceg, a Zemsztvók Szövetségének elnöke intézettBodziankóhoz, hogy fölhívja a Duma figyelmét acári kormány által követett politikára. Ilyen mon-datok vannak benne:

Belső helyzetünk napról-napra súlyosabb. A kor-mány zűrzavaros és ellentmondó cselekedetei mégnövelték az állam általános bomladozását... Anép dühös és fölháborodott. A folytonos miniszter-változások megbénították a hatalmat... De eznem minden. Rettenetes gyanú, áulás hírei, gya-lázatos mende-mondák azt a hitet terjesztették,hogy az ellenség keze titokban belenyúl államiügyeinkbe. Ezt a hiedelmet megerősítették azok aszüntelenül fölhangzó híresztelések, amelyek a kor-mányról azt állítják, hogy már elhatározta a kü-lön békekötést ...A Zemsztvók Szövetségének kép-viselői fölháborodással utasítják vissza a meg-alázó béke gondolatát: az a fölfogásuk, hogy a haza-fiság és a becsület kötelezi Oroszországot a hábo-rúnak a győzelemig való folytatására szövetsége-seivel egyetemben. Szilárdan hisznek hősies had-seregünk diadalában: mégis kénytelenek elismerni,hogy a legfőbb veszedelem nem kívülről, hanembelülről jön. Ennélfogva elszántan támogatják aDumát abban az igyekezetében, hogy olyan kor-mányt állítson fel, amely működésbe hozza az or-szág minden erejét. A hatalmas Oroszország min-den erejéből támogatni fogja a nép kormányát.

Ezt a levelet, amely kézről-kézre jár, szenvedé-

94

lyes megjegyzésekkel kísérik a Taurisz-palotafolyosóin.

Csütörtök, 1916 november 16.A cenzúra megtiltotta az újságoknak, hogy kö-

zöljék és magyarázzák azt a vádbeszédet, amelyetMiljukov tegnapelőtt Stürmer ellen tartott. De aközönség körében szájról-szájra jár és a hatásaannál nagyobb, mert mindenki megtoldja kénye-kedve szerint egy-egy merész fordulattal vágó-iéi eplezéssel.

Ennek a beszédnek a Dumában furcsa követ-kezménye lett. A „progresszív blokk” fölbomlott,azoknak a haladó elemeknek a föllépése következ-tében, akik úgy vélik, hogy Miljukov közbelépésemég mindig túlságosan félénk, túlságosan plató-nikus és akik a nyílt harcot követelik a kormányellen.

Másrészt kéz alatt egy levelet terjesztenek;amelyet az „októbristák” feje, Gucskov írt nem-régiben Alexejev tábornokhoz, hogy föltárjaelőtte azt a „halálos veszedelmet”, amelybe Stür-mer politikája dönti Oroszországot. A levél ígyvégződik:

A nép és a hadsereg egyértelműleg hiszi, hogyha Stürmer úr nem is követte még el az árulást,legalább is kész elkövetni. Nem szörnyű gondo-lat-e, hogy diplomáciánk minden titka ennek azembernek a kezében van? Az az aljas politika,amelynek ő az eszköze, azzal a veszedelemmelfenyeget bennünket, hogy hadműveleteink min-den gyümölcsét elveszítjük. Bocsássa meg nekemezt a levelet. De írnom kellett önnek, mert havalaki tud segíteni ezen a bajon, csak ön az.

95

Péntek, 1916 november 17.Múlt éjjel a minisztertanács hosszasan meg-

hányta-vetette Stürmernek a Duma föloszlatá-sára vonatkozó javaslatát. Protopopov belügy-miniszter egymaga szavazott ebben az értelem-ben.

Egy közvetve Trepovtól származó bizalmasközlés szerint Stürmer és Protopopov helyzetetarthatatlan, mert a cár semmiáron sem akarja,hogy a kormány konfliktusba keveredjék a Du-mával. Trepov készen áll, hogy hamarosan Stür-mer örökébe lépjen. Minthogy azonban tüzes haza-fisága semmiben sem csökkenti dinasztikus hű-ségét, semmiképen sem tartja megengedhetőnekazt az agresszív magatartást, amelyet a Dumatanúsított; tehát a Dumához való viszonyábanigen erőskezű lesz.

Ma délután a Duma ülésén érdekes eset történt,amely feltűnést keltett.

A megnyitóülés óta még egyik miniszter semtette be a lábát a Taurisz-palotába. Mekkora volttehát a Nemzetgyűlés csodálkozása, mikor kétóra tájban belépett Suvajev. hadügyminiszter ésGrigorovics tengernagy, tengerészeti miniszter.Azonnal szótkértek és kijelentették, hogy a Du-mával teljes egyetértésben óhajtanak dolgozni,hogy a háborút a teljes győzelemig vigyék. Ezt aváratlan nyilatkozatot viharos tapssal fogadták.Ezután a két miniszter átment a fegyverkezésibizottságba.

Kemény csapás ez Stürmerre. Az ötlet Grigo-rovics tengernagytól származik; hadügyminiszterkollégáját azonban Alexejev tábornok támoga-tása révén nyerte meg.

*

96

Szombat, 1916 november 18. Ama tünetek között, amelyek arra indítanak,hogy meglehetősen sötét diagnózist állítsak fel azorosz nép erkölcsi egészségéről, egyike a legzava-róbbaknak az öngyilkosságok egyre növekvő gya-korisága az utóbbi évek folyamán.

Minthogy izgat ez a kérdés, szóbahozom Sin-garev doktor, dumaképviselő és ideggyógyászelőtt, aki magánügyben meglátogat. Közlései sze-rint az öngyilkosok száma Petrogradban, Moszkvá-ban, Kievben, Charkovban, Odesszában tíz év ótamegháromszorozódott, sőt megnégyszereződött. Abaj a falvakban is elterjedt, ámbár nem éri el ezta magas arányszámot és nem is harapódzik elilyen rohamosan. A fiatalság fizeti a legsúlyosabbadót: az áldozatok kétharmadrésze huszonöt évenaluli és a statisztikák még nyolcéves gyermekek-ről is beszámolnak. A legtöbb öngyilkosságnakoka az idegbaj, a melankólia, a spleen, az életunt-ság. Ritkák az olyan esetek, amelyekben pillanat-nyi elmezavar vagy testi betegség az ok. Az ér-telmi fertőzés és a kölcsönös szuggesztió ebben isfontos szerepet játszik, mint Oroszországban min-den téren. Ezért oly gyakoriak az öngyilkosságijárványok a diákok, a katonák, a foglyok és aprostituáltak között.

Ha egy társadalom erősen kiegyensúlyozott, haminden politikai, polgári, vallási szerve kitűnőenműködik, az öngyilkosságok arányszáma igen ala-csony marad. Nem számítva a patologikus esete-ket, rendkívüli körülmények kellenek hozzá, hogyegy egyén igyekezzék kimenekülni társadalmicsoportjából, ha érzi, hogy ott a maga természeteskörnyezetében él, összhangban és egységben amaga fajtájával. Az öngyilkosságok roppant sza-porodása tehát mutatja az orosz társadalom kebe-lében a bomlás néma munkáját.

97

Vasárnap, 1916 november 19.Az utóbbi hónapok folyamán a cár gyakran

szenvedett idegbajban, amely izgalomban, szoron-gásban, étvágytalanságban, depresszióban, álmat-lanságban nyilvánul.

A cárné haladéktalanul tanácsot kért Badma-jev csodadoktortól, a mongol varázslók ügyestanítványától. Ez a kuruzsló hamarosan fölfede-zett receptkönyvében felséges betege számáraalkalmas orvosságot: „tibeti füvekből” varázs for-mula segítségével összeállított elixírt, amelyetcsak igen kis adagokban szabad bevenni.

Valahányszor a cár ezt az orvosságot bevette,rosszulléte egy szempillantás alatt elmúlt. Nemcsupán aludni tudott és étvágyát kapta vissza,hanem kitűnő lett a közórzése, kéjes izgalmat,furcsa könnyedséget érzett.

Ez az elixír, hatásaiból ítélve, bizonyosan va-lami beléndek- és hasis-keverék és a cár jól tenné,ha módjával használná.

Hétfő, 1916 november 20Az a makacs offenzíva, amelyet a szaloniki

hadsereg már majdnem egy hónapja folytat aCserna völgyében, végre megtörte a bolgárokellentállását.

Tegnap a szerbek elfoglalták Monasztirt; ezéppen évfordulója annak a napnak, amelyen1912-ben bevonultak ebbe a városba.

Ferenc József császár haldoklik.Stürmer ma este a cár meghívására Mobilevbe

utazott.*

Kedd, 1916 november 21.Az okkult tudományok gyakorlata mindig nép-szerű volt az oroszok körében; Swedenborg és

98

Krüdener báróné óta minden spiritiszta, mindenmegszállott, minden magnetizőr és minden látnók,az ezoterizmus és a csodatevés minden főpapjabarátságos fogadtatásra talált a Néva partjain.

1900-ban Papus mágus, a francia hermetizmusújjáalapítója, akinek igazi neve doktor Encaussevolt, Szentpétervárra érkezett, ahol hamarosanlelkes hívek sereglettek köré. A következő évekfolyamán több ízben is újra feltűnt itt, mikornagy barátja, Philippe, a lyoni csodatevő, ott tar-tózkodott; a cár és a cárné teljes bizalmukkaltisztelték meg; utolsó látogatását 1906 februárhavában tette.

A skandináv országokon át legutóbb Fi^ancia-országból ideérkezett újságok jelentik, hogy Papusoktóber 26-án meghalt.

Megvallom, ez a hír egy pillanatra sem kötöttele figyelmemet; azonban, amint hallom, megdöb-bentette azokat az embereket, akik annak idejénismerték a „lelki mestert”, amint rajongó tanít-ványai maguk között nevezték.

R.-né, aki a spiritizmus híve és egyúttal Ras-putin rajongója, ezt a megdöbbenést egy furcsajóslattal magyarázza előttem, amit érdemes föl-jegyeznem: Papus halála nem kevesebbet jelent,mint a cárizmus közeli bukását. Mégpedig a kö-vetkező alapon:

1905 október elején Papust néhány magasrangúhíve meghívta Szentpétervárra. Nagy szükségükvolt a fölvilágosításaira abban a rettenetes vál-ságban, amelyet Oroszország akkoriban átélt. Amandzsúriai vereségek a birodalom minden pont-ján forradalmi zavargásokat, véres sztrájkokattámasztottak. A cár szörnyű aggodalomban élt;nem tudta döntésre határozni magát amaz ellent-mondó és szenvedélyes vélemények között, ame-lyekkel családja, miniszterei, főhivatalnokai,

99

tábornokai, egész udvara napról-napra nyugtala-nították. Egyesek azt bizonyítgatták előtte, hogynincs joga lemondani az ősi autokratizmusról ésbuzdították, ne riadjon vissza a kérlelhetetlenmegtorlás elkerülhetetlen szigorától; mások kö-nyörögve kérték, engedjen a modern idők követel-ményeinek és nagylelkűen alapítsa meg az alkot-mányos kormányzatot.

Épp azon a napon, amikor Papus Szentpéter-várra érkezett, Moszkvában egy lázadás keltettrémületet, egy titokzatos szövetség pedig kihir-dette az általános vasutas-sztrájkot.

A mágust azonnal Carszkoje-Szelóba hívták.Futólag beszélt a cárral és a cárnéval s másnapranagy varázsló és nekromantikus szertartást ren-dezett. Az uralkodópáron kívül csak egyetlenegyszemély vett részt ezen a titokzatos szertartáson,őfelsége egyik fiatal hadsegéde, Mandryka kapi-tány, aki ma vezérőrnagy és Tiflisz kormányzója.A „lelki mester”-nek, akarata feszült összpontosí-tásával és fluidikus dinamizmusának bámulatosfelfokozásával sikerült fölidéznie az igen jámborIII. Sándor cárnak szellemét. Kétségbevonhatat-lan jelek bizonyították a láthatatlan szellem jelen-létét.

II. Miklós, bár rémület szorongatta szívét, nyu-,godtan megkérdezte atyjától, vájjon állást foglal-jon-e az Oroszországot elsöpréssel fenyegető libe-ralizmus áramlatával szemben, vagy ellen. A szel-lem így felelt:

Mindenáron el kell tipornod a kezdődő forradal-mat: de egy napon majd újraéled és annál erő-szakosabb lesz, minél könyörtelenebbnek mutat-kozik a mostani elfojtás. Mindegy! Bátorság,fiam! Fogj hozzá a küzdelemhez!

100

Miközben az uralkodópár döbbenten töpren-kedett ezen a lesújtó jóslaton, Papus kijelentette,hogy mágikus hatalmánál fogja módjában vanelhárítani a megjósolt katasztrófát, de ráolvasá-sának a hatása azonnal megszűnik, mihelyt őmaga nem lesz többé „a testi világban”. Aztánünnepélyesen végrehajtotta a ráolvasás szertar-tásait.

Nos, Papus mágus a múlt hó 26-ika óta nincstöbbé a „testi világban”, ráolvasásának a hatásamegszűnt. Tehát közeledik a forradalom.

Elbúcsúzom E.-nétől, hazamegyek a nagykövet-ségre és felütöm Odysseiám XI. énekét, a híresNekyia-epizódot. A most hallott elbeszélés hatásaalatt a primitív emberiségnek ez a nagyszerű jele-nete, ez a sötét és barbár fantazmagória oly ter-mészetesnek, oly igaznak tűnik előttem, minthacsak tegnap történt volna. Látom Ulyssest a kim-meriosok ködös országában, amint áldozatot mu-tat be a halottaknak, gödröt ás kardjával a föld-ben, bort és tejet önt bele áldozatul, aztán az árokszélén fekete juhot vág le. És az árnyak tömegeföltámad az Erebosból és rohan inni a patakzóvérből. De Ithaka királya hirtelen visszaszorítjaőket; mert csupán egyetlen lélek megjelenésétóhajtotta, anyjának, a tiszteletreméltó Antikleiá-nak lelkét, hogy fölfedje előtte a jövendőt Teire-sias jós közvetítésével... És arra gondolok, hogyUlyssestől II. Miklósig, Teiresias jóstól Papusmágtisig csak harminc század múlt el.

Szerda, 1916 november 22. I. Ferenc József, Ausztria császárja, Magyar-ország apostoli királya, Csehország, Dalmácia,Horvátország, Szlavónia, Illíria és Galícia királya,

101

jeruzsálemi király stb. tegnap nyolevanhétéveskorában meghalt.

Keveset beszélnek róla, mint valami jelenték-telen eseményről. A rideg valóság annyira túl-halad minden következtetést, amit valamikor azöreg császár halálával kapcsolatban jósolgattak!...

Nincs időm halotti beszédet írni; de uralkodá-sának a jellemzésére elég fölidéznem elődjének,I. Ferdinándnak kegyetlen mondását, aki 1848-bankénytelen volt lemondani és Prágában élt vissza-vonultan 1875-ig. Valamivel Sadowa után, vissza-gondolva az 1859. évi vereségekre és Lombardiaelvesztésére, látva, hogy Ausztriát végleg kizár-ták Németországból s hogy kénytelen volt Velen-céről lemondani, a trónjavesztett agg uralkodófölkiáltott: „Miért kergettek el engem 1848-ban?!Én is éppúgy tudtam volna csatákat és tartomá-ínyokat veszíteni, mint az unokaöcsém!”

NEGYEDIK FEJEZET.

1916 november 23—december 2i.

Csütörtök, 1916 november 23.Ma este tíz óra tájban, mikor egyedül dolgozom

lakásomban, egyik igen megbízható informáto-rom ilyen tartalmú levelet juttat hozzám:

Nem akarok holnapig várni; hogy a nagy új-ságot bejelentsem kegyelmes uramnak: Stürmerurat elbocsátották és helyébe Trepov urat nevez-ték ki miniszterelnökké.

Ez a hír megörvendeztet, de nem lep meg. Acár azzal, hogy megvált Stürmertől, megint bi-zonyságát adta, hogy képes kitűnő elhatározá-sokra, ha kivonja magát a cárné befolyása alól.

Az osztrákok és németek tegnap elfoglaltákKrajovát.

Péntek, 1916 november 24.Stürmer visszalépését hivatalosan ma reggel

tették közzé. A miniszterelnökségben Trepov azutódja; az új külügyminiszter kinevezése mégnem történt meg.

A háború szempontjából, amely fölötte áll min-den más szempontnak, Trepov kinevezése nagymegkönnyebbülést szerez nekem. Trepovnak min-

103

denekelőtt megvan az az érdeme, hogy gyűlöliNémetországot. Az a körülmény tehát, hogy őáll a kormány élén, biztosíték számunkra, hogya szövetséget hűségesen megtartják és a germánintrikák többé nem fognak oly szabadon érvénye-sülni. Ezenfölül erélyes, értelmes és módszeresférfiú; befolyása a különböző állami szolgálatiágakra csak kitűnő lehet.

Más újság: Alexejev tábornok szabadságramegy. Távollétében hatáskörét Gurko JoszifovicsVaszilij tábornok, a tábornagynak, a Balkán hő-sének fia fogja betölteni.

Alexejev tábornok visszavonulását egészségiállapotával magyarázzák. Tény, hogy a tábornokvalami belső bajban szenved, amely miatt leg-közelebb kénytelen operációnak alávetni magát;de van ezenfölül visszalépésének politikai oka is:a cár úgy vette észre, hogy nagyvezérkaránakfőnöke túlságosan nyíltan állást foglalt Stürmerés Protopopov ellen.

Vájjon Alexejev tábornok visszatér-e a sztav-kára? Nem tudom. Ha távozása végleges, szíves-örömest belenyugszom. Igaz, hogy hazafiságával,erélyességével, aggodalmas becsületességével ésritka munkaképességével mindenkinek a becsü-lését megszerezte. Sajnos, egyéb éppily szükségestulajdonságok hiányoztak belőle: éspedig a szé-les látókör, a szövetség magasabbrendű fölfogása,valamennyi hadiszíntér egységes és szintetikusszemlélete. Kizárólag az orosz seregek főparancs-nokságának nagyvezérkari főnöki tevékenységéreszorítkozott. Tulajdonképen a cárnak kellettvolna vállalnia azt a kimagasló szerepet, amely-nek fontosságát Alexejev tábornok nem értettemeg eléggé; csakhogy a cár még kevésbé értettemeg, különösen azóta, hogy a szövetség általános

104

érdekeinek Stürmer volt előtte az egyetlen tol-mácsa.

Utódja, Gurko tábornok, tevékeny, ragyogó,nyílteszű ember; de azt mondják, hogy fölületesés nincs tekintélye.

Ma este a Café de Paris-ban ebédelek néhánybarátommal. A társaság valamennyi tagja öröm-mel emlegeti Stürmer kegy vesztését; nagy remé-nyeket fűznek Trepovhoz, máris számítanak anemzeti öntudat eleven és közeli ébredésére. CsakBeszak hallgat. Kérdést intézek hozzá. Rendesszarkasztikus modorában válaszol:

— Most már semmi sem állítja meg seregeinkgyőzelmes előnyomulását!... Karácsony napjánbevonulunk Konstantinápolyba!... Három hó-napon belül Berlinben leszünk!... KülönösenKonstantmápolynak örülök; mert magunk köztszólván, kissé már megfeledkeztek Nagy Pétervégrendeletéről és az Aja-Szófiáról stb.

Ebéd után magammal viszem Beszakot autó-mon egyik barátnőnkhöz, aki az Admiralitás-esa-torna mentén lakik és ezt kérdezem tőle:

— Most beszéljen velem komolyan... Mi avéleménye Stürmer távozásáról?

Egy percig gondolkodik; aztán igen komolyanezt mondja:

— Stürmer úr nagy polgár, aki igyekezett meg-állítani országát a gyászos lejtön, amelyre bolon-dul taszították és amelynek végén csak a vereség,a szégyen, a pusztulás és a forradalom várhat reá.

— Csakugyan, ön ennyire pesszimista?— Végünk van, nagykövet úr!

105

Szombat, 1916 november 25.Stürmer elbocsátását a cárné tudtán kívül ha-

tározták el; ő és a cárné egyszerre tudták meg.A cárné dühében azonnal Mohilevbe utazott

leányaival, hogy legalább Protopopovot meg-mentse, akit magával vitt a vonatán.

Protopopov megtartása a belügyminisztériumélén a Dumában annál veszedelmesebb ellenzéstfog támasztani, mert Trepov, az új miniszter-elnök, nem a békés megoldások embere.

Vasárnap, 1916 november 26.Néhány nap óta nagyon mozgolódnak a „kadet-

tek” titkos gyűlésein.A párt hangadói, Nekraszov, Miljukov, Singa-

rev, Konovalov stb. úgy gondolják, hogy talánelérkezett az óra, ha nem is a cári uralom meg-döntésére, de legalább valami meglepő tüntetésrendezésére, amely megfélemlíti a cárt és végülarra kényszerítené, hogy lemondjon autokratakiváltságairól és bevezesse a liberális kormány-zatot.

Ugyanaz a szellem ez, amely Franciaországban1847 vége felé „a monarchikus ellenzék” tagjaitfűtötte. Tudjuk, hová sodorta őket az ügyeslakomahadjárat.

*

Hétfő, 1916 november 27.Nem tudom, ki mondta Caesarról, hogy meg-volt benne „minden bűn, de nem volt egyetlenhibája sem”. II. Miklósnak nincs bűne; de meg-van benne egy autokrata uralkodónak legnagyobbhibája: nincs egyénisége. Mindig alul marad. Azakaratát mindig kijátsszák, meglepik vagy el-nyomják; sohasem tudja érvényesíteni valami

106

közvetlen és önkéntes cselekedet révén. Ebben atekintetben sok hasonló vonás van benne XV.Lajossal, akiben a veleszületett gyöngeség érzésétszította az az állandó félelem, hogy fölébe kere-kednek. Innen van mind a kettőnél egyformán ahajlam a színlelésre.

*

Kedd, 1916 november 28.Ma este körülbelül harminc vendégem van

ebédre...Az asztalnál a társalgás vontatottan indul és

hamarosan ellanyhul. A hangok színtelenül csen-genek és a levegő, amelyet beszívunk, minthafülledt volna. Ennek az az oka, hogy mindenfelőlrossz hírek érkeznek. Mindenekelőtt a városbansztrájkbirek keringenek és az élelmiszerek min-dennapos drágulása viharos jeleneteket idézett előa piacokon. Aztán Romániában a germán-bolgárharapófogó bezárul Bukarest körül; Zimmieánálés Gyurgyevónál átkeltek a Dunán; az Olt-vonalmegtört; Kampolung és Pitesti az ellenség kezérejutott; a királyi kormány nyakra-főre menekülJassyba.

Vendégeim azzal a hirtelenséggel, amellyel azoroszok elcsüggednek, amellyel előre látják mindiga leggonoszabb katasztrófákat és úgyszólván meg-előzik a végzet döntéseit, máris számítanak azosztrákok és a németek megérkezésére a Pruthoz,Besszarábia és Podolia elvesztésére, Kiev ésOdessza elfoglalására. Tőlem telhetőleg tiltakozomaz ilyen gyászos jóslatok ellen, amelyek előremegbénítják az ellentállás szellemét, a priori ki-zárják a siker lehetőségét, mert megvalósíthatat-lannak minősítik azt, ami csak bizonytalan; ki-fejtem azt a tételt, amelyet La Rochefoucauldnakez a szép gondolata ad kezemre: „Volna mindig

107

elegendő eszközünk, ha volna elegendő akaratunkés gyakran csak a magunk mentségére képzeljükazt, hogy a, dolgok lehetetlenek”.

*

Szerda, 1916 november 27.Trepov, akit bizonyára nem lehet azzal gyanú-

sítani, hogy engedékeny a Duma iránt vagy féltőle, belátja, hogy lehetetlenség Protopopovvalkormányozni, aki napról-napra nyilvánvalóbb je-leit adja elmezavarának.

Trepov, mikor a cár tegnapelőtt Mohilevben fo-gadta, arra kérte őt, hogy nevezzen ki más belügy-minisztert. Emlékeztette őfelségét, hogy a minisz-terelnökség elvállalásának lényeges föltételéülProtopopov elbocsátását kötötte ki. De a cárné,aki még mindig a cári főhadiszálláson tartózkodikés résen áll, el volt készülve erre a támadásra. Acár pedig, kellő előkészítés után, azt felelte Tre-povnak, hogy számít előzékenységére Protopopovfeladatának megkönnyítésében. Trepov határozot-tan és tisztelettel megismételte kérését. A cár ren-díthetetlen maradt.

— Akkor hát — folytatta Trepov —, nincs máshátra, mint megkérnem Felségedet, kegyeskedjékelfogadni lemondásomat. Lelkiismeretem nem en-gedi, hogy magamra vegyem a hatalomért a fele-lősséget, míg Protopopov úr tölti be a belügyitárcát.

A cár pillanatnyi habozás után emelkedetthangon ezt a kijelentést tette:

— Feodorovics Sándor, megparancsolom önnek,hogy folytassa hivatali tevékenységét azokkal amunkatársakkal, akiket én jónak láttam ön mellóadni.

Trepov fogcsikorgatva távozott.*

108

Csütörtök, 1916 november 30.Javaslatomra Trepovot kinevezték a becsület-

rend nagykeresztesévé. Azonnal meglátogatom,hogy értesítsem róla.

— A Köztársaság kormánya — mondom neki —így akarta elismerését kifejezni azért a kiválószolgálatért, amelyet ön a szövetségnek tett, mi-kor olyan buzgón szorgalmazta a Murman-vasútépítését; ezenfelül bizonyságát akarta adni,mennyire megbízik önben ama súlyos körülmé-nyek között, amelyek közt a hatalmat elfoglalja.

Trepov szemlátomást igen megindult. Hiszekaz őszinteségében; mert mindig szerette Francia-országot, ahol hosszú ideig élt.

Aztán folyó ügyekről beszélgetünk.Nem tér ki az uralkodóval támadt nézeteltéré-

sének részleteire és azokra az akadályokra, ame-lyek a Duma részéről tornyosulnak elé; bejelenti,hogy holnapután elmegy a Taurisz-palotába ésnyomban szót fog kérni. Beszédében a következőfőbb gondolatokat akarja érinteni: 1. háború avégletekig; Oroszország nem riad vissza semmi-féle áldozattól; 2. Konstantinápolyra és a szoro-sokra vonatkozó nyilatkozat; ígéret, hogy meg-óvják Románia érdekeit; 3. hangsúlyozása annak,hogy Lengyelországot autonóm állam alapításacéljából etnikai határai között visszaállítják;4. ünnepélyes fölhívás a Dumához a kormánnyalvaló együttműködésre a háború szerencsés be-fejezése érdekében.

Trepov ezzel zárja szavait:— Remélem, hogy a Duma kedvező fogadtatás-

ban részesít. De nem vagyok biztos benne... önkitalálja, miért és ki miatt.

Aztán kifejti előttem, hogy a Dumának elhatá-rozott szándéka, hogy semmiféle összeköttetéstnem tart fönn Protopopovval, lehurrogja őt és

109

abbahagyja az ülést, ha belép a terembe stb. Eztkérdezem tőle:

— Hát a cár, akiben volt annyi bölcsesség,hogy elbocsátotta Stürmer urat, nem látja be,hogy Protopopov megtartása a kormányban köz-veszedelem, sőt nemzeti veszedelem?

— A cár sokkal éleseszübb, hogysem ne volnaezzel tisztában. Csakhogy a cárnét kellene meg-győzni. Ő pedig ebben a kérdésben hozzáférhetet-len!

Némi hallgatás után, halk hangon, mintha ma-gában beszélne, megszólal:

— Ez döntő óra Oroszországra! Hamarosan anémet párt keríti hatalmába azt a vonatot, ame-lyen megyünk. És akkor itt a katasztrófa, a forra-dalom, a gyalázat!... Végét kell vetni mindezek-nek az intrikáknak, mégpedig gyökeresen!... Akormánynak visszavonhatatlan nyilatkozatokatkell tennie, amelyek minden következő kormánytköteleznek Oroszország szine előtt, a világ szineelőtt... Holnapután a kormány a Dumábanvisszavonhatatlanul kötelezni fogja magát, hogya háborút Németország letiprásáig folytatja; min-den hidat föl fog égetni maga mögötti

— Milyen jólesik önt hallgatnom!*

Péntek, 1916 december 1.Stürmert annyira gyötri a kegyvesztés, hogy a

külügyminisztériumból távozásakor búcsút semvett a szövetséges nagykövetektől, még csak anévjegyét sem adta le náluk. Jellemző ez az udva-riatlanság ilyen hagyománytisztelő és szertartá-sos ember részéről.

Mikor ma délután autómon végigmegyek aMojka mentén, az udvari istállók előtt meglátomőt, amint gyalogszerrel, nagy kínnal lépked a

110

széllel és a hóval szemben, meggörbülten, földreszegzett tekintettel, komor és dúlt arccal. Nem látengem, nem lát semmit. Mikor lelép a járdáról,hogy átvágjon az úttesten, majdnem elesik!

*

Szombat, 1916 december 2.Ma délután jelen vagyok a Duma ülésén.Mihelyt a miniszterek megjelennek a terem aj-

tajában és a képviselők fölismerik soraikban Pro-topopovot, kitör a vihar.

Trepov fölmegy a szószékre, hogy fölolvassa akormánynyilatkozatot. Egyre ezek a kiáltásokismétlődnek: „Le a miniszterekkel! Le Protopo-povval!”

Trepov igen nyugodtan, nyílt és fölényes tekin-tettel megkezdi az olvasást. A szélsőbal ordíto-zása miatt három ízben is kénytelen távozni aszószékről. Végre szóhoz jut.

Nyilatkozata egészen olyan értelmű, amilyen-nek tegnapelőtt jelezte előttem. Azt a pontot,amelyben a kormány kijelenti a háború folytatá-sára irányuló elhatározott szándékát, melegenmegtapsolják; de a Konstantinápolyra vonatkozómondat légüres térbe hull, a közömbösség és ameglepetés légüres terébe.

Mikor Trepov befejezte az olvasást, felfüggesz-tik az ülést. A képviselők a folyosókra tódulnak.Én visszatérek a nagykövetségre.

Ma este jelentik nekem, hogy az ülés továbbifolyamán két éppoly váratlan, mint heves beszéliemelkedett ki, a jobboldal két leader-jének, Bob-rinszki Vladimír grófnak és Puriskieviesnek a be-széde. Politikai elvbarátaik megrökönyödéséreélesen kikeltek „a titkos hatalmak ellen, amelyekmegbecstelenítik és tönkreteszik Oroszországot”.

111

Sőt Puriskievics így harsogott: „Nem szabadtöbbé megtörténnie, hogy egy Rasputin ajánlásaelegendő legyen arra, hogy a leghitványabb embe-reket a legmagasabb méltóságokra emelje. Raspu-tin ma veszedelmesebb, mint amilyen annak ide-jén az ál-Dimitrij volt... Föl, miniszter uraim!Ha önök igazi hazafiak, menjenek el a sztavkára;vessék magukat a cár lábaihoz; legyen bátorsá-guk megmondani neki, hogy a belső válságot nemlehet tovább halogatni, hogy a népharag dübö-rög, hogy a forradalom fenyeget és hogy egy sö-tét muzsik-nak nem szabad tovább kormányozniaOroszországot!...”

Vasárnap, 1916 december 3.Trepov helyzete igen kényes. Egyfelől belátja,

hogy lehetetlen kormányozni, vagy inkább ki-fogástalanul folytatni a szövetség politikájátmindaddig, míg a közvélemény és a rendőri ha-talom irányítása Protopopov kezeiben van. Más-felől szilárdan ragaszkodik a birodalom törvé-nyes alkotmányához és nem ismeri el a Dumánakazt a jogát, hogy beavatkozzék az uralkodói ki-váltságok gyakorlásába, amelyeknek egyik leg-fontosabbika kétségtelenül a miniszterek ki-választása.

Eszerint a kormány és a Duma konfliktusanem egy kínos incidenst tartogat még számunkra.

Tegnapelőtt és tegnap Athén súlyos eseményekszínhelye volt.

A hellén kormány megtagadta a szövetségesek-től követelt hadianyag kiszolgáltatását, mire egyfrancia tengerész-különítmény Pireusban partra-szállt és bevonult Athénbe. A görög csapatok tü-zelni kezdtek tengerészeinkre, akik közül nagyon

112

sok elesett. Ezután fölkoncolták Venizelosz leg-főbb párthíveit és földúlták a házaikat.

Hétfő, 1916 decemher 4.A miniszteri nyilatkozat Konstantinápolyra

vonatkozó pontja nem ébresztett a közvélemény-ben sem élénkebb visszhangot, mint a Dumában.Épp olyan közömbösséggel és megdöbbenéssel fo-gadták, mintha Trepov valami ódon, valamikorkedves és régen elfelejtett utópiát ásott volna ki.

Már hónapok óta megfigyelem a nemzet lelké-ben a bizánci álomnak ezt a fokozatos halványu-lását. A varázs megtört.

Megválni az ábrándoktól; elszakadni mind-attól, amiért a legnagyobb hévvel, vággyal küz-döttünk, keserű maró örömet érezni a csalódá-son, a kiábránduláson: milyen oroszos ez!

P.-né mondja nekem ma este:— A kormány nyilatkozata képtelenség. Senki

sem gondol már Konstantinápolyra. Gyönyörűagyrém volt, de agyrém. És ha az ember kigyó-gyul egy őrültségből, nem kezdi újra; másikat sze-rez magának... Trepov és mindazok, akik meg-próbálják életrekelteni az orosz népben Konstan-tinápoly ábrándját, azokat a férfiakat juttatjákeszembe, akik azt hiszik, hogy újra fölébreszthe-tik egy nő szerelmét, ha azt mondják neki, hogyélje át újra régi emlékeit. Hiába emlegetik, mi-lyen gyönyörű volt Velence, az éjszaka, a hold-világ, a gondola; nem is hallgat rá... Ha egyszervége van, vége van.

Kedd, 1916 december 5. A francia csapatkülönítmény kénytelen volttávozni Athénből, ahol a németbarát párt dia-dalt ül.

113

Briand azt javasolja a szövetségeseknek, hogyGörögország ellen a következő intézkedéseket te-gyék: 1. a királyság blokádja; 2. Konstantin ki-rály trónvesztése; 3. Venizelosz elismerése. Mind-amellett hangsúlyozza, hogy sem Görögország el-leni hadüzenetről nem lehet szó, sem monarchikusalkotmányához nem szabad hozzányúlni.

Minthogy Stürmer utódja a külügyminiszteriszékben nincs még kinevezve, Neratovval, azideiglenes ügyvivővel tárgyalom meg a kérdést.

Ő is azon a véleményen van, mint Briand, hogycsapataink megtámadása miatt súlyos személyesfelelősség hárul a királyra. De tiltakozik az ural-kodó trónvesztése ellen:

— Az iyesmi itt, legalább is konzervatív körök-ben, igen rossz vért szülne — mondja. — A német-barát klikk pedig, a cárné kamarillája, okvetlenülfegyvert kovácsolna belőle a nyugati demokra-tikus kormányokkal fönnálló szövetség politikájaellen.

Gyakorlati szempontból Neratovot megdöbben-tik a vállalkozás nehézségei és a vele járó vesze-delmes következmények. Milyen elv nevében hir-detnék ki a király trónvesztését! Milyen eszközök-kel kerítenék kézre Konstantin személyét? Ésha Larisszába, Trikalába menekülne, üldöz-nék-e?... Kinek juttatnák a koronát? A trónörö-kösnek? De hátha ez vonakodnék rósztvenni apjadetronizálásában? ... Végül nem bonyolódnánk-ebele valami nagy katonai erőpazarlásba, Görög-ország valóságos meghódításába? Vájjon ebben azesetben a szaloniki hadsereg nem volna-e tehe-tetlenségre kárhoztatva?

Neratov jobban szeretne egy mérsékeltebb, ke-vésbé kockázatos megoldást. Nézete szerint a szö-yetsóges kormányoknak el kellene halasztaniokszámadásuk rendbehozását Konstantin királlyal.

114

Pillanatnyilag elegendő volna: 1. a Pireus meg-szállása; 2. szigorú blokád alkalmazása a király-ság főbb kikötői ellen; 3. stratégiai intézkedésekTesszáliában a keleti hadsereg balszárnyának vé-delmére.

Ez a javaslat, nézetem szerint, maga a megtes-tesült bölcsesség.

*

Csütörtök, 1916 december 7.Az osztrákok, németek és bolgárok tegnap be-

vonultak Bukarestbe.Hindenburg stratégiai művészete remekelt.

*

Szombat, 1916 decamber 9.Az a vészkiáltás, amelyet Bobrinszki gróf és

Puriskievies, az érinthetetlen cárizmusnak ez akét bajnoka hallatott a minap a Dumában, vissz-hangot vert még a birodalmi Tanácsban*, a mo-narchikus abszolutizmusnak ebben az ódon felleg-várában is.

A felső kamara ma annyira megemberelte ma-gát, hogy az általános politikára vonatkozólagolyan irányú óhajt nyilvánított, amellyel óvta acárt a titkos befolyások gonosz mesterkedéseiellen. Ezt a vakmerő lépést — pedig milyen bátor-talan — élénken magyarázgatják.

A történelem nem egyéb, mint az ismétlődésekhosszú sorozata. 1830 március havában a főren-dek kamarája ugyanilyen tiszteletteljes bölcstanácsot intézett X. Károlyhoz. Csakhogy mikor

* A birodalmi Tanács 192 tagiból áll; ezeknek felétközvetlenül a cár nevezi ki, másik felét pedig a pap-ság, a nemesség tartományi gyűlései, a nagybirtoko-sok, a kereskedelmi kamarák és az egyetemek vá-lasztják.

115

váltak hasznára valakinek a történelem tanul-ságai? ...

*

Vasárnap, 1916 december 10.Kétségbevonhatatlan tény, hogy Oroszország

politikáját a cárné kamarillája irányítja. De kiirányítja magát ezt a kamarillát? Vájjon kitőlkapja programját és irányítását?

Bizonyosan nem a cárnétól. A közönség, amelyszereti az egyszerű gondolatokat és a sommás sze-mélyesítéseket, nem tudja pontosan megítélni acárné szerepét; észrevehetően kitágítja és eltor-zítja. Alexandra Feodorovna sokkal lobbanéko-nyabb, tétovázóbb, túlzóbb, hogysem politikairendszert alkotna és azt következetesen alkal-mazná. Ő csak politikai és mindenható eszközeannak az összeesküvésnek, amelyet szüntelenülszimatolok magam körül; azonban semmivel semtöbb eszköznél.

A mellette szorgoskodó személyek, Rasputin,Vyrubovné, Wojejkov tábornok, Tanejev, Stür-mer, Andronnikov herceg stb. csupán alárendel-tek, statiszták, szolgai cselszövők vagy bábok.Protopopov belügyminiszter valamivel kézzelfog-hatóbb egyéniségnek látszik, de ő a látszatotcsupán agyhártyája izgalmának köszönheti. Ára-dozó nagyhangúsága és zajos tevékenysége mö-gött nincs egyéb, csak az agyizgalom. Örült, akitnemsokára be fognak csukni.

De hát akkor; ki irányítja a carszkoje-szelói ka-marillát!

Hiába kérdezősködtem azoknál, akikről azt hit-tem, hogy leginkább módjukban volna kielégítenikíváncsiságomat; csupa bizonytalan vagy ellent-mondó válaszokat, föltevéseket, sejtéseket kaptam.

Ha mégis kénytelen volnék véleményt mondani,

116

azt mondanám, hogy azt a gyászos politikát,amelyért a cárné és érdekköre viseli a felelősségeta történelem ítélőszéke előtt, négy ember sugallja:a birodalmi Tanács szélsőjobboldalának elnöke,Scseglovitov, — a petrogradi metropolita, Pitirimérsek, — a volt rendőrfőnök, Bjeleckij, — végülManus bankár.

E négy személyen kívül csupán névtelen, egye-sült vagy szétszórt, néha öntudatlan erők játékátlátom, amelyek még egyedül mutatják a cárizmusszázados működését, önfentartási ösztönét, mind-azt, ami még megmaradt szerves életképességébőlés megszerzett mozgási sebességéből.

A négy személyiség közt különös szerepet tulaj-donítok Manus bankárnak: ő biztosítja az össze-köttetést Berlinnel. Az ő révén szövi és szítjaNémetország cselszövéseit az orosz társadalom-ban; ő osztogatja szét a német pénzeket.

Szerda, 1916 december 13.Tegnap Németország jegyzéket adott át az

amerikai Egyesült-Államoknak, amelynek értel-mében a maga és szövetségesei nevében hajlandó-nak nyilatkozik a béketárgyalás haladéktalanmegindítására. Ennek az ünnepélyes nyilatkozat-nak a támogatására semmiféle föltételt nem köt ki.

Első pillanatra ez a jegyzék haditervnek, csel-fogásnak látszik, amelynek az a rendeltetése,hogy az ellenség táborában pacifista mozgalmattámasszon és szétrobbantsa koalíciónkat. Éppenazért ismertesse meg előbb Németország, mik atervei, milyen jóvátételeket hajlandó elvállalni,milyen biztosítékokat ajánl fel, és akkor majdszámbavesszük javaslatát.

Reumatikus roham gyötör, amely ágyhoz sze-

117

gez; így fogadom Buchanan és Carlotti látogatá-sát. Mind a hárman egy véleményen vagyunk.

Csütörtök, 1916 december 14.A cár a külügyminiszteri tárcát Pokrovszkij

Nikolajevics Miklósra, a birodalom főelíenőrérebízta.

Ez a választás meglepő. Pokrovszkij, aki mosthatvanéves, egész életében pénzügyi és államszám-viteli kérdésekkel foglalkozott; fogalma sincs akülpolitikai problémákról és a diplomáciáról; deettől eltekintve, bármily fontos is ez ebben az órá-ban, nincs panaszom a kinevezés ellen. Mindenek-előtt okos, ügyes és munkás ember, ízig-vérig hívea szövetség eszméinek. Aztán mint magánemberpáratlanul kiváló, szíves és szerény s van benneegy csipetnyi mosolygós malícia. Vagyontalan,nagycsaládú ember létére is a legegyszerűbb és alegtisztesebb életet éli. Harmincöt óv alatt, miótaa birodalom pénzügyi igazgatásában működik,soha még a gyanú árnyéka sem férkőzött hozzá.

*

Péntek, 1916 december 15. Pokrovszkij elfoglalta hivatalát; ma a Dumábanhatározott hangú beszédet tartott, hogy megvilá-gítsa a német javaslat csalóka és alattomos jelle-gét: „Az Entente-hatalmak — mondotta — kijelen-tik megrendithetetlen akaratukat, hogy a háborúta végső győzelemig folytatják. Mérhetetlen áldo-zatainkat megsemmisítené az elhamarkodott béke-kötés azzal az ellenséggel, amely kimerült, denincs még leverve.”

Ezek a szavak, amelyek oly szerencsés ellentét-ben vannak Stürmer kétszínű és óvatoskodó be-szédmodorával, erős benyomást tettek a Dumára;

118

ki kellett mondani őket a német kezdeményezéshatásának lerontására.

Még mindig kénytelen vagyok az ágyat őrizniés sok a látogatóm. Mindegyiktől ugyanazt a föl-fogást hallom: „Már az is igen fontos eredmény,hogy a béke kérdése mostantól kezdve föl vanvetve a közvélemény előtt! Így a lelkek lassan-lassan előkészülnek az észszerű megoldásokra.”

Szombat, 1916 december 16.Pokrovszkij ma délután meglátogat.Üdvözlöm a Duma előtt tegnap tett szilárd' és

őszinte nyilatkozataiért.— Szigorúan Őfelsége a cár parancsaihoz alkal-

mazkodtam — feleli —, akivel szerencsémre telje-sen egy véleményen vagyok. Őfelsége el van hatá-rozva, hogy többé nem engedi megingattatni el-határozásait, amelyeket ön ismer; ebben a tekin-tetben a leghatározottabb utasításokat adta ne-kem; sőt megbízott, hogy haladéktalanul terjesz-szek elé egy manifesztumtervezetet, amelybentudomására hozza a hadseregnek, hogy Német-ország békét kér.

Azután a germán koalíció jegyzékére adandóválaszról beszélgetünk. Bár Pokrovszkijnak mégnincs megállapodott véleménye ebben a tárgyban,úgy véli, hogy a katonai helyzet, vagy amint anémetek mondják: „a haditérkép”, még nem admódot nekünk arra, hogy szándékainkat pontosankörvonalozzuk és hogy okosan cselekszünk, hacsupán általános kijelentésekre szorítkozunk, ilye-nekre: „anyagi és erkölcsi jóvátételek..., politikaiés gazdasági biztosítékok”.

*

119

Hétfő, 1916 december 18.B..., aki meglehetősen közelről figyeli a mun-

kásmozgalmat, jelenti nekem a szocialista pártokvezéreméi azt az egyre jobban érvényesülő irány-zatot, hogy meg akarnak szabadulni a Dumátólés akcióprogramjukat a törvényes utakon kívülóhajtják megszervezni. Csejdze és Kerenszki ezthangoztatják: „A kadettek egyáltalán nem értika proletariátust. Nem lehet velük együtt dol-gozni!”

Ezek a pártvezérek jelenleg propagandatevé-kenységük javát a hadseregre fordítják. Igyekez-nek bebizonyítani, hogy a hadseregnek érdekébenvan szövetkeznie a munkásokkal, hogy biztosít-hassák a parasztok számára, akikből tulajdonké-pen a hadsereg áll, az agrárkövetelések érvényesí-tését. Tehát özönével osztogatják a kaszárnyák-ban a röpiratokat: „A föld a földmunkásoké. Tel-jes joggal, vagyis váltság nélkül illeti őket a föld.Nem szokás megváltani olyan tulajdont, amely-ből kisemmizték az embert. Csak a forradalomhajthatja végre a nagyszabású szociális jóvá-tételt.”

Megkérdeztem B.-től, vájjon a Genfbe menekülthírhedt Leninnek „defétista” tanítása terjedőbenvan-e a hadseregben:

— Nem — feleli rá —; ezt a tanítást itt nem igentámogatja más, mint néhány túlzó, akik gyanít-hatólag német zsoldban, vagy az Ochrana zsold-jában állnak.” A „defétisták”, vagy amint nevezikőket, porazsencíj, csupán elenyésző kisebbségétalkotják a szociáldemokrata pártnak.

A Maas és a Woevre között a franciák december14-ón lendületes offenzívát indítottak. A németfrontot 10 kilométernyi hosszúságban és három

120

kilométernyi mélységben benyomták. A foglyokszáma körülbelül 12.000.

*

Szerda, 1916 december 20.Beszélgetés Polivanov tábornokkal, aki hosz-

szabb megbeszélést folytatott egyik, Jassyból ér-kezett hadsegédével. A romániai szövetséges had-seregek helyzete a következő:

1. A jelenleg román területen operáló orosz erőka következő egységekből állnak: 6 hadosztály aDobrudzsában; 10 hadosztály, köztük 6 lovashad-osztály Jalomita vidékén; 5 hadosztály, köztük1 lovashadosztály déli Moldvában. Ez Leczinszkitábornok hadserege, amely közvetlenül Brusszilovtábornoknak van alárendelve és Tocnától Bukovi-nái® húzódik.

2. A csapat- és anyagszállítások óriási (4—6 he-tes) késedelmet szenvedtek a román vasutak hiá-nyos szervezete miatt, amelyeknek napi teljesít-ménye gyakran négy vonatra szorítkozott, holottnapi 17 vonatra számítottak.

3. Időnyerés céljából a csapatok egyik részegyalog menetel a vasútvonal mentén, amelyetinkább anyag- és élelmiszerszállításra használnak.Az összpontosítás azért mégis igen lassú, mertBukovinától Foksaniig a távolság háromszáz kilo-méter.

4. A román hadsereg többi részét (körülbelül70.000 embert) valószínűleg hátra kell küldeniaz orosz csapatok mögé, hogy a kiképző-táborok-ban újjászervezzék. A tartalékosokkal együtt, aki-ket még nem mozgósítottak a moldvai területen,valószínűleg 300.000 főnyi hadsereget lehet majdfölállítani a következő tavaszra.

*

121

Csütörtök, 1916 december 21.Protopopov hetenkint kétszer-háromszor kihall-

gatást kér a cárnétól, azzal az ürüggyel, hogy je-lentést tesz neki és tanácsait kéri.

A minap, amikor belépett, térdre vetette magátelőtte és fölkiáltott:

— Ó, Felség, Krisztust látom Felséged mögött!

Péntek, 1916 december 22.Az Egyesült-Államok elnöke tegnap az összes

hadviselő hatalmak kormányait fölszólította, hogyismertessék meg „ama föltételekre vonatkozó né-zeteiket, amelyek mellett a háborút be lehetnefejezni”. Wilson elnök kijelenti, hogy „nem java-sol békekötést”, nem ajánl fel „még csak közvetí-tést sem”, csupán „puhatolódzásokat” végez annakmegállapítására, „milyen távolságban van még abékének annyira óhajtott kikötője”.

*

Szombat, 1916 december 23.Ma megkapom Parisból a választervezetet az

amerikai jegyzékre.Briand, miután hódolattal adózik azoknak az

érzelmeknek, amelyek Wilson elnököt eltöltik, til-takozik az ellen, hogy a jegyzék szemlátomástegyenrangú felek gyanánt emlegeti a két had-viselő felet, holott a támadás minden felelősségecsupán az egyikre súlyosodik. Azután körvona-lozza azokat a „végső célokat”, amelyeket a szö-vetségesek maguk elé tűztek. Ezek a célok ma-gukban foglalják Belgium, Szerbia és Montenegróteljes függetlenségét, a nekik járó minden névennevezendő kártalanítással; a Franciaországban,Oroszországban és Bomániában megszállt terü-

122

letek kiürítését a megfelelő jóvátételekkel; Európaújjászervezését a nemzetiségi elv alapján és a né-pek jogát a szabad gazdasági fejlődésre; a szövet-ségesektől annak idején erőszakkal vagy a lakos-ság akarata ellenére elszakított területek vissza-adását; az olaszok, szlávok, románok és cseh-szlovákok fölszabadítását; az ottomán zsarnokságigájában sínylődő népek fölszabadítását; a törökökkitaszítását Európából; Lengyelország visszaállí-tását nemzeti egységében.

Egy órával később Pokrovszkij dolgozószobájá-ban vagyok, ahol találkát adtam Buchanannek.Felolvasom nekik Briand tervezetét. Feszült figye-lemmel hallgatnak. Minél tovább haladok fölolva-sásomban, annál jobban kigyullad a tekintetük.Mikor befejezem, egyszerre kiáltanak fel:

— Bravó, ez nagyszerű!... Így kell beszélni,ezt kell hangoztatni a világ előtt!

Eközben érkezik olasz kollégám. Pokrovszkij,akinek átadtam a tervezet másolatát, hangosanfölolvassa, miközben minden mondatot mélyen azemlékébe vés. Carlotti melegen helyesel.

Pokrovszkij, mielőtt hivatalos és végleges véle-ményét megalkotná, gondolkodási időt kér. Énsürgetem, hogy legalább az elvi hozzájárulástadja meg, amelyet Briand fölhasználhatna amaga javára Wilson elnöknél. Csakugyan nagyérdekünk, hogy ne halogassuk válaszunkat, hogykijátszhassuk a németbarát mesterkedéseket, ame-lyek lázasan megdolgozzák az amerikai közvéle-ményt.

— Nem bánom! — mondja. — Szíveskedjék meg-táviratozni Briand úrnak, hogy általában helyes-lem, sőt bámulom a tervezetét. Mégis fentartommagamnak, hogy bizonyos, tisztán alaki módosí-tásokat javasoljak neki azokon a pontokon, ame-lyek különösebben Oroszországra vonatkoznak,

123

például azokon, amelyekben Lengyelországról ésÖrményországról van szó.

Távozóban magammal viszem Buchanant kocsi-mon. Hallgatunk és gond ül meg bennünket, ön-kéntelenül is ugyanaz a gondolat támad föl minda kettőnkben: milyen messzi vagyunk még enneka nagyszerű békeprogramnak a megvalósulásától!Hiszen elvégre is napról-napra rosszabbul men-nek a dolgok!

Közöljük egymással legutóbbi értesüléseinket,amelyek siralmasak.

A Zemsztvók Szövetsége és a Városok Szövet-sége, ezek a hatalmas társadalmi egyesületek,amelyek a háború kitörése óta oly jelentékenyenközreműködtek a hadsereg és a lakosság élelmezé-sében, a jövő héten kongresszusra akartak össze-gyűlni Moszkvában. A rendőrség betiltotta ezt akongresszust. Pedig ez a két szövetség az orosztársadalom legjózanabb, legkomolyabb, legtevé-kenyebb elemeit foglalja magában!

Ezzel szemben Protopopov a cárnői kegy csúcs-pontján áll. Magára ruházott valami tartományikiküldetést, egyrészt, hogy kitérjen minden érint-kezés elől a Dumával, másrészt, hogy hirdesse akormányzóknak a jóirányú tanításokat.

Egyik barátom, aki Moszkvából érkezett és teg-nap meglátogatott, azt a hírt hozta, hogy ott fölvannak háborodva a cámé ellen. A szalonokban,az üzletekben, a kávéházakban nyíltan hangoztat-ják, hogy a Nyemka, „a német nő”, már-mártönkreteszi Oroszországot és be kellene zárni,mint valami bolondot. A cárra vonatkozólag tar-tózkodás nélkül hangoztatják, hogy jól tenné, haelgondolkoznék I. Pál sorsán.

*

124

Vasárnap, 1916 december 24.Íme, egy látszólag jelentéktelen tény, amely

mégis bizonyítja, mennyire nem tudja elviselniII. Miklós az oroszországi német befolyásnak mégmindig nagyszámú nyomait.

Már a háború elején a szláv Petrograd nevettette a német hangzású Petersburg név helyébe.Azóta ismételten szemlátomást bántották, bosz-szantották a német szavak, amelyek özönével elő-fordulnak a hivatalos címek és rangok elnevezé-sében, így például az „udvari főmarsall” neveOberhofmarschall; az „államtitkár” Staatssekre-tar; a „kamarás” Kammerherr; az „istállómes-ter” Stallmeister; a „vadászmester” Jagermeister;a „szárnysegéd” Flügeladjutant; az „udvarhölgy”Fraulein stb. A cár tehát elhatározta, hogy kitörlia hivatalos nyelvhasználatból mindezeket a némethangzású neveket és a nemzeti nyelvből vett ki-fejezéseket alkalmaz helyettük.

Ezt a nyelvészeti munkát Putjatin SzergejevicsMihály herceg, udvari marsallra, a carszkoje-szelói paloták igazgatásának főnökére bízták. Eza választás kitűnő. Putjatin herceg igen járatosa történelemben, az archeológiában és a heraldi-kai tudományban, ezenfelül Oroszország egyiklegidősebb családjának a sarja. A tizedik századóta csak orosz vér folyik az ereiben. A Rurik-ágba tartozik őse, Szemenovics Iván révén, aki1430-ban litvániai vajda volt; ez viszont szentVladimír leszármazottja, Romanovics Mihály ré-vén, aki a tizenharmadik században Druck her-cege volt.

ÖTÖDIK FEJEZET.

1916 december 25—január 8.

Hétfő, 1916 december 25.A cár, mint Pokrovszkij e hó 16-án nekem be-

jelentettéi, ma kiáltványt intézett szárazföldi éstengeri haderőihez, hogy közölje velük Német-ország békeajánlatát és újból hangoztassa előttüka háborúnak a teljes győzelemig való folytatá-sára irányuló elhatározását.

A békekötés órája — hangzik a kiáltvány —még nem érkezett el. Az ellenséget még nem űztükel a megszállt területekről. Oroszország még nemvégezte el ama feladatait, amelyeket ez a háborútartogat számára, vagyis Konstantinápoly és aTengerszorosok birtokbavételét, valamint a háromrészből megalkotott szabad Lengyelország vissza-állítását.

A befejezés lendületes és egyéni ereje szakít azilyenfajta okmányok színtelen hétköznapiságával:

Rendületlenül bízunk továbbra is a győzelem-ben. Isten megáldja fegyvereinket; örök dicsőség-gel koszorúzza őket és olyan békét ad majd ne-künk, amely méltó dicső tetteitekhez, ó dicsőségescsapataim, olyan békét, hogy a jövendő nemzedé-kek áldani fogják szent emléketeket!

Ez a nemes és bátor hang okvetlenül vissz-hangot ver a nemzet lelkében. Bennem mégis va-

126

lami nyugtalan benyomást kelt, A cár sokkaléleseszűbb, hogysem ne látná be, hogy a románoksúlyos veresége megfosztotta Konstantinápolymegszerzésének minden reményétől és népe márrégen lemondott a bizánci ábrándról. Hát akkorminek az ünnepélyes fölidézése egy olyan terv-nek, amelynek hiábavalóságát nála jobban senkisem ismeri! Vájjon mikor így beszélt, ellensú-lyozni akarta-e az iránta még a dinasztia leg-odaadóbb hívei körében is megnyilvánuló elhide-giilést? Vagy pedig érezte, hogy elveszett, hogy„elhagyta az Isten” és egy utolsó okmányban,afféle politikai végrendeletben, össze akarta fog-lalni a nemzeti nagyságnak és méltóságnak mo-tívumait, amelyek igazolják őt, hogy az orosznépre rárótta ennek a háborúnak a megpróbálta-tásait? Erősen hajlom ez utóbbi föltevés felé.

A románok eddig még nem tudták ellensúlyozniaz osztrák-német nyomást; folytatják vissza-vonulásukat a Szereth irányában.

*

Kedd, 1916 december 26.Gurko tábornok, hogy mentesítse az orosz

vezérkart a román vereségért való felelősség alól,a következő jegyzéket intézte Joffre tábornokhoz:

Románia harcbalépése nem ama föltételek kö-zött következett be, amelyeket mi a haditerv szem-pontjából a legalkalmasabbaknak ítéltünk. A ro-mánok elhárították azokat a megoldásokat, ame-lyeket mi a magunk szempontjából a legmegfele-lőbbeknek, az ő szempontjukból pedig a legelő-nyösebbeknek tartottunk, és egyúttal folytonosanaz erők megosztását és a maguk hadműveletiprogramját kényszerítették ránk, miközben félté-

127

kenyen maguknak tartották fenn azt a vidéket,amely főcélja volt követeléseiknek. Innen szárma-zott a csapatok hátrányos elosztása, ami az ese-mények egész legutóbbi menetére ránehezedett.

Másrészt néhány hét leforgása alatt kénytelenekvoltunk belátni, hogy új szövetségesünk katonaiereje sem reményeinknek, sem várakozásainknaknem felel meg. Hadseregének hiányos kiképzéseés gyöngesége keresztülhúzta minden számítá-sunkat.

Mihelyt módunkban volt ezt a dolgot megállapí-tani, elhatároztuk, hogy jelentékeny erőket kül-dünk segítségére, amelyeknek létszáma világosanmutatja, mekkora fontosságot tulajdonítottunkaz ügynek. Míg egyrészt figyelmen kívül hagytukaz óvóintézkedések megtételére szükséges időtazon a fronton, ahonnan a csapatokat elvettük,másrészt szállításukat hallatlan arányban meg-lassította a vasúthálózat elégtelensége, amelyetmég súlyosbított a vasutak nyomtávának külön-bözősége.

Továbbá, mikor a helyzet fenyegetővé váltOláhország nyugati részében, november 27-én ja-vaslatot tettünk a román nagy főhadiszállásnak,hogy küldje Bukarest felé azoknak az erőknekegyik részét, amelyeket mi a 9. hadsereg balszár-nyán összpontosítottunk és ezzel teljesen lemond-tunk az e hadsereggel tervezett offenzíváról. De aromán nagyfőhadiszállás azt vetette ürügyül, hogylehetetlenség rendelkezésre bocsátania a szüksé-ges kocsiparkot és visszautasította ezt a közvetlentámogatást, minket pedig arra kért, hogy adjunkparancsot a 9. hadseregnek offenzívára a Kárpá-tokon át, Csíkszereda irányában.

Ettől a pillanattól fogva, amikor az ellenség át-kelt a Dunán, a román hadsereg hirtelen össze-omlása nem váratott sokáig magára... Az orosz

128

csapatok nem tudták meggátolni a visszavonulástés tábornokainknak kénytelen-kelletlen föl kellettadniok a területet... A visszavonulásnak mind-addig folytatódnia kellett, míg csak nem egyesül-tek a segítségül küldött egyéb orosz haderőkkel...Mindenkit biztosíthatunk, hogy minden intézke-dést meg fogunk tenni új erősítések sürgős útnakindítására... Másrészt előkészületek folynak avasútvonalak kibővítésére, hogy az élelmezésmegkönnyítésével lehetővé váljék egy nagy-szabású hadművelet... Ismétlem, minden lehetőtmegteszünk, hogy mindent működésbe hozzunk,ami csak segíthet a romániai helyzeten.

*

Szerda, 1916 december 27.Fölmerült az a terv, hogy január végén Petro-

gradban összeül a szövetségesek konferenciája. Afrancia kormány képviselője Doumergue szená-tor, volt miniszterelnök és volt külügyminiszter,továbbá Castelnau tábornok lesz.

A megbízottaknak adandó utasításokra vonat-kozólag néhány egyéni gondolatomat közlömBriand-nal. Hangoztatom, hogy a cár most is elvan szánva a háború folytatására, de kifejtem,hogy szándékainak szilárdsága a mi szempontunk-ból mégsem elegendő biztosíték.

A gyakorlatban a cár egyre-másra hibákat kö-vet el. Akár gyöngeségből enged a cárné szemre-hányásainak, akár nincs sem elég erős intelligen-ciája, sem akarata, hogy fölébe kerekedjék büro-kráciájának, lépten-nyomon oly dolgokat művelvagy tűr, amelyek ellentmondanak politikájának.

Belpolitikai szempontból a közvélemény irányí-tását olyan miniszterekre bízza, mint Stürmer úrés Protopopov úr, akik köztudomás szerint Né-

129

metország érdekelnek szolgálatában állanak, nemis szólván a német cselszövéseknek ama tűzfész-kéről, amelyet megtűr a tulajdon palotájában.Gazdasági és ipari szempontból mindent aláír,amit eléje terjesztenek. És ha valamelyik szövet-séges kormány olyan ígéretet kap tőle, amely a hi-vatalnokainak nincs ínyére, gyerekjáték szá-mukra, hogy aláírassanak vele valami olyan elha-tározást, amely közvetve megsemmisíti ezt az ígé-retet.

Katonai szempontból a román ügy tipikus. AKöztársaság elnöke, György király, Franciaor-szág és Anglia nagykövetei immár több mint fél-éve szüntelenül ismételgetik előtte, hogy a Dunapartjain megkezdődött játszma döntő, hogy Orosz-országnak elsősorban érdeke megnyitni a Szó-fiába vezető utat, mert ettől függ Konstantiná-poly meghódítása stb. Mindent megígér, amit csakkérnek tőle. És személyes cselekvése ezzel be isfejeződik!

Ebből a tehetetlenségből vagy nemtörődömség-ből, amellyel nem érvényesíti eszméit pozitív lé-nyek során, ránk roppant hátrány származik. MígFranciaország ereje teljes megfeszítésével szol-gálja a szövetség ügyét, Oroszország csak a felétvagy harmadrészét fejti ki annak az erőnek,amelyre képes. Ez a helyzet annál súlyosabb, inerttalán már meg is kezdődött a háború döntő sza-kasza és mostantól fogva kérdéses, vájjon Orosz-országnak less-e ideje visszaszerezni mindazt, amitelveszített, mielőtt még a Kelet sorsa eldől.

Azt óhajtom tehát, hogy a küszöbön álló konfe-rencia tanácskozásai folyamán a Köztársaság kor-mányának kiküldöttei igyekezzenek a cári kor-mánnyal igen pontos és igen részletes programotelfogadtatni, amely bizonyos tekintetben fegyvertad a cár kezébe jellemének gyöngeségével és bil-

130

rokráciájának alattomos mesterkedésével szem-ben.

Ama diplomáciai biztosítékok tekintetében,amelyekkel szerintem Oroszországgal szembenvérteznünk kell magunkat, ismeri ön véleménye-met; erre nem térek ki.

Stratégiai szempontból az a körülmény, hogyGurko tábornok áll a nagyvezérkar élén, remél-nünk engedi, hogy igen pontos és igen részletestervben lehet majd megállapodni.

Éppígy az a körülmény, hogy Trepov úr a mi-niszterelnök, meg fogja könnyíteni a gyártás, szál-lítás és ellátás kérdéseire vonatkozó részletesegyezmény megkötését.

Csütörtök, 1916 december 28.Már többször intéztek hozzám kérdést Bucha-

nannek a liberális pártokkal való összekötteté-seire vonatkozólag, sőt a legkomolyabb hangonazt kérdezik, vájjon nem dolgozik-e titokban aforradalmon.

Minden egyes alkalommal teljes erőmből tilta-kozom. Először is mindennapos, igen szíves ésigen bizalmas beszélgetéseinkben sohasem vettemészre a legcsekélyebb szót, a legcsekélyebb célzástsem, amely megengedné azt a gondolatot, hogyBuchanan összejátszik a forradalmi vezérekkel.Továbbá mindaz, amit jelleméről tudok, elegendőa neki tulajdonított szerep megcáfolására. 1907óta ismerjük egymást; kollégák voltunk Szófiábannégy évig és együtt éltük át a bolgár függetlenségveszedelmes válságát; itt már három év óta szorosegyüttműködésben vagyunk: tehát kölcsönösenpróbára tettük egymást. Nos, nem ismerek különbúriembert, tökéletesebb gentlemant Sir GeorgeBuchanannél. Maga a megtestesült egyenesség és

131

hűség: becstelenségnek tartaná, hogy áskálódjékaz uralkodó ellen, akinél akkreditálva van.

Az agg Wjazemszki herceg, akinek ezt elmon-dom, csípősen ezt az ellenvetést teszi:

— De ha a kormánya azt parancsolta neki, hogytüzelje a mi anarchistáinkat, akkor bizony köte-les megtenni!

Ezzel vágok vissza:— Hát ha a kormánya azt parancsolná, hogy

mikor legközelebb a cárnál ebédel, lopjon el egyvillát, azt hiszi Ön, engedelmeskednék?

Arra a vádra, amelyet a reakciósok ma Bucha-nan ellen emelnek, van történelmi precedens; I.Pál meggyilkolása útán azt hangoztatták, hogyaz összeesküvést a brit kormány szőtte és irányí-totta. Ez a legenda hamarosan hiteire talált; né-hány év múlva úgyszólván hivatalos igazság lettbelőle. Sőt pontos részletekkel is megtoldották:lord Whitworth, a nagykövet, személyesen szer-vezte a merényletet és bérelte föl a tetteseket ked-vesének, a szépséges Jerebcov Olgának közremű-ködésével, aki nővére volt az egyik összeesküvő-nek, Zubov Platón hercegnek. Csak azt felejtik el,hogy lord Withworth 1800 áprilisában, vagyistizenegy hónappal a dráma előtt távozott Orosz-országból ...

*

Péntek, 1916 december 29.A Zemsztvók Szövetsége és a Városok Szövet-

sége, amelyeknek kongresszusát a minap betiltot-ták, titokban mégis elfogadott egy határozatot,amely a közönség körében kering s amelynek ez alegfontosabb részlete:

Mentségünk a hasa iránti felelősségünk mélysé-ges átérzése. Ha a kormány akadállyá válik a

132

győzelem útjában, Oroszország sorsáért a fele-lősség az egész országra nehezedik: A kormány,amely titkos erők eszközévé vált, a pusztulásbavezeti Oroszországot és megrendíti a cári trónt.Történelmének egyik legsúlyosabb órájában egynagy néphez méltó kormányt kell alakítani. Bárigazolná a Duma az ország várakozását abban adöntő küzdelemben, amelybe belefogott! Nincsegyetlen vesztegetni való napunk sem!

R... grófné, aki három napot Moszkvában töl-tött, hogy megrendelje ruháit Lomanovánál, a hi-res varrónőnél, megerősíti előttem azt, amit a mi-nap jelentettek a cári család ellen Moszkvábantámadt felháborodásról:

— Minden este más-más körben ebédeltem —beszéli. — Mindenütt ugyanaz a fölháborodás har-sog. Ha a cár ma megjelennék a Vörös-téren, le-hurrognák. A cárnét agyonvernék. A jóságos, kö-nyörületes, tiszta Erzsébet nagyhercegnő már nemmer kilépni zárdájából. A munkások azzal vádol-ják, hogy éhezteti a népet... Mintha minden tár-sadalmi osztályban a forradalom szele fújdo-gálna ...

*

Szombat, 1916 december 30.Este hét órakor egyik kitűnő informátorom, aki

szolgálatomban áll, értesít, hogy Rasputint ma aJusszupov-palotában tartott vacsora folyamánmeggyilkolták. A gyilkosok állítólag a fiatal Jusz-szupov Félix herceg, aki 1914-ben nőül vette a cáregyik unokahúgát, továbbá Dimitrij nagyherceg,Pál nagyherceg fia és Puriskievics. a Duma szélsőjobboldalának vezére. Állítólag két-három társa-ságbeli hölgy is résztvett a vacsorán. A hírt egye-lőre szigorúan titokban tartják.

133

Mielőtt megtáviratoznám Parisba, iparkodomellenőrizni az értesülésemet.

Azonnal elmegyek K... grófnéhoz. Telefonálrokonának, Golovinnénak, Rasputin előkelő barát-nőjének és pártfogójának. Panaszos hang felelkérdésére:

— Igen, az Atya ma éjjel eltűnt. Nem tudják,mi történt vele... Irtózatos szerencsétlenség!

A Yacht-klubban a hír az este folyamán terjedel. Mihajlovies Miklós nagyherceg nem akarja el-hinni:

— Már tízszer is jelentették Rasputin halálát— mondja. — És ő mindannyiszor föltámadt, ha-talmasabban, mint valaha!

Mégis telefonál Trepov miniszterelnöknek, akiezt válaszolja:

— Csak annyit tudok, hogy Rasputin eltűnt; föl-teszem, hogy megölték. Többet nem tudhatok: azOchrana főnöke vette kezébe az ügyet.

Vasárnap, 1916 december 31.Rasputin holttestét még mindig nem találták

meg.A cárné őrjöng fájdalmában; könyörögve kérte

a cárt, aki Mohilevben van, hogy azonnal jöjjönhozzá.

Megerősítik, hogy a gyilkosok Jusszupov Félixherceg, Dimitrij nagyherceg és Puriskievics. Állí-tólag egyetlen hölgy sem vett részt a vacsorán.Hát akkor hogyan csalták el Rasputint a Jusszu-pov-palotába?...

Abból a kevésből ítélve, amit tudok, Puriskie-vics jelenléte adja meg a drámának igazi jelentő-ségét és elsőrangú politikai érdekességét. Dimitrijnagyherceg elegáns huszonötéves fiatalember, eré-

134

lyes, tüzes hazafi, hősiességre is képes a csatában,de könnyelmű, lobbanékony. Nézetem szerint meg-gondolatlanul keveredhetett ebbe a kalandba.Jusszupov Félix herceg huszonkilencéves, elevenértelemmel és esztétikai hajlamokkal van meg-áldva; azonban dilettantizmusa túlzott gyönyörű-séget talál a perverz fantáziákban, a bűn és a ha-lál irodalmi elképzeléseiben; attól tartok, hogyRasputin meggyilkolásában sem látott egyebet,mint kedvelt írójához, Osear Wilde-hez méltószínpadi jelenetet. Mindenesetre ösztönei, arca,magatartása sokkal inkább hasonlóvá teszi DorianGray hőséhez, mint Brutushoz vagy Lorenzacció-hoz.

Puriskievics, aki ötvenéves múlt, éppen ellen-kezőleg az elmélet és a cselekvés embere. Az orto-dox abszolutizmus bajnoka; hevesen és egyúttaligen tehetségesen támogatja ezt a tételt: „Az auto-krata cár Isten küldöttje.” 1905-ben elnöke volt a(hírhedt reakciós ligának, az orosz Népszövetség-nek, és ő sugallta, irányította a zsidók elleni ret-tenetes pogrom-okai Rasputin meggyilkolásábanvaló részvétele megvilágítja a szélső jobboldalnakaz utóbbi időben tanúsított egész viselkedését;annyit jelent, hogy az autokratizmus hívei úgyérzik, hogy fenyegetik őket a cárné őrültségei ésel vannak szánva a védekezésre, ha a cár nem isakarja, sőt szükség esetén a cár ellenére is.

Ma este elmegyek a Mária-színházba, ahol aCsipkerózsiká-t adják, Csajkovszki látványos ba-lettjét, Szmirnovával.

Természetesen csak a tegnapi drámáról folyik aszó, és ámbár semmi bizonyosat nem tudnak, azorosz képzelet szabadon csapong. Szmirnova ugrá-sai, piruettjei és „arabeszkjei” semmivel sem fan-tasztikusabbak, mint a teremben szájról-szájrajáró mende-mondák.

135

Az első felvonásközben Mocenigo Nani grófolasz nagykövetségi tanácsos így szól hozzám:

— Hát íme, nagykövet úr, újra megértük a Bor-giák idejét!... A tegnapi vacsora nem emlékez-teti önt a híres sinigagliai lakomára'?

— Az analógia nagyon távoli. Nem csupán azidőben van különbség; főkép a civilizációk és ajellemek mások. Annyi bizonyos, hogy a tegnapimerénylet ravaszságával és alattomosságával nem.méltatlan az ördögi Cesarehez. De ez nem az abellissimo inganno, amiről a valence-i beszél. Anagyszerűség a kéjelgésben és a bűnözésben nemadatott meg mindenkinek...

*

Hétfő, 1917. január 1.Ha az orosz égbolt konstellációiból kell ítélnem,

az esztendő rossz jelekkel kezdődik. Mindenüttnyugtalanságot és csüggedést látok; már nem ér-dekel senkit a háború; már nem hisznek a győ-zelemben; el vannak készülve minden rossz be-következésére és beletörődnek.

Ma Pokrovszkijjal beszélgetek az amerikai jegy-zékre hadicéljaink tekintetében adandó válasz ter-vezetéről. Keresünk valami formulát Lengyel-ország tárgyában; hangoztatom, hogy a lengyelállam teljes visszaállítása és ennek következmé-nyekópen Posen elvétele Oroszországtól főben-járó fontosságú; tehát erélyesen hirdetnünk kellterveinket. Pokrovszkij elvileg hozzájárul; azon-ban tétovázik, hogy lekötelezze-e magát, mertattól tart, hogy a szövetségeseknek jogot ad a be-avatkozásra Lengyelország ügyeibe. Nevetve ve-tem ellene:

— Úgylátszik, ön Nesselrode gróftól és Gor-.csakov hercegtől kölcsönzi az érveit.

136

Maga is kacag és így válaszol:— Adjon még néhány napot, hogy kivonjam

magamat ez ódon befolyások alól.Aztán elkomolyodik, halkan újra elolvassa a

tervezetet, amelyről beszélgettünk és komoly han-gon ezt kérdezi:

— Ez az egész nagyon szép. üe milyen messzirevagyunk még tőle! Nézze csak a jelen valóságot!...

Tőlem telhetőleg biztatom és kifejtein előtte,hogy végleges, teljes győzelmünk egyesegyedül ki-tartásunktól és energiánktól függ.

Nagyot sóhajt és megszólal:— De hát nézze csak, mi történik itt!

A cárnő rendeletére Maximovics tábornok, acár főhadsegéde, tegnap foganatosította Dimitrijnagyherceg letartóztatását, akit a rendőrség őrizs nem szabad kimozdulnia a Nevszkij-Proszpektenlévő palotájából.

Kedd, 1917 január 2.Rasputin holttestét tegnap megtalálták a kis

Nevka jégtáblái alatt, a Kresztovszkij-sziget men-tén, a Belosszelszki-palota mellett.

A cárné az utolsó pillanatig remélte, hogy„Isten megtartja számára vigasztalóját és egyet-len barátját”.

A rendőrség semmiféle részletet nem enged kö-zölni a drámáról. Egyébként az Ochrana olyantitkolódzással folytatja a nyomozást, hogy Trepovminiszterelnök még ma, reggel is ezt felelte Mihaj-lovics Miklós nagyherceg türelmetlen kérdezős-ködésére:

— Esküszöm, Fenség, hogy mindent nélkülemvégeznek és semmit sem tudok a vizsgálatról.

A nép, mikor tegnapelőtt Rasputin haláláról ér-

137

tesült, ujjongott. Megölelték egymást az utcákon;gyertyákat gyújtottak a Kazáni Miasszonyunktemplomában.

Mikor megtudták, hogy Dimitrij nagyherceg agyilkosok között van, szent Dimitrij ikonjai előtttolongtak, hogy gyertyákat gyújtsanak.

Grigorij meggyilkolása az egyetlen beszédtárgyazokban a végeláthatatlan asszonysorokban, ame-lyek hóban és szélben ott várakoznak a mészár-székek és fűszeresboltok ajtajában a hús-, a tea-,a cukorosztogatásra. Mesélik, hogy Rasputintelevenen dobták a Nevkába és ezt helyeslik, mi-közben ezt a közmondást idézik: Szabakie szabi-csla szmerte! „Kutya kutyamódra döglik meg!...”Azt is suttogják, hogy Tatjána nagyhercegnő, a cármásodik leánya, részes volt a drámában. Gárda-lovashadnagyi öltözetben ment el, hogy bosszútálljon Rasputinou, aki erőszakot akart rajta el-követni. Az udvar világára alkalmazzák a muzsi-kok bosszúálló vadságát és megtoldják az elbeszé-lést azzal, hogy a haldokló Grigorijt megférfiat-lanították a nagyhercegnő előtt, hogy teljesen ki-elégítsék bosszúvágyát.

Másik népies mende-monda: „Rasputin méglélegzett, mikor a Nevka jege alá dobták. Ez rend-kívül fontos; mert ilyen módon sohasem lesz belőleszent...” Csakugyan orosz néphit, hogy a vízbe-íúltakat nem lehet szentté avatni.

Szerda, 1917 január 3.Rasputin holttestét, alighogy kihúzták a Nevká-

ból, nagytitokban átvitték a csezmai veterán-men-házba, amely öt kilométernyire van, Petrográdtóla carszkoje-szelói úton.

Miután Kosszorotov professzor foganatosítottaa hullavizsgálatot és megtalálta a sebesülések

138

nyomait, bevezették a tetemnézőbe Akulina nő-vért, azt a fiatal apácát, akit Rasputin annak ide-jén az ochtai zárdában ismert meg, ahol kiűztebelőle az ördögöt. Az apáca, a cárnő parancsávalkezében, egyetlen betegápoló társaságában hozzá-fogott a halott felöltöztetéséhez. Rajta kívül sen-kit sem bocsátottak a halotthoz: felesége, leányai,leglelkesebb hívei hiába könyörögtek engedélyért,hogy még egyszer utoljára láthassák.

A jámbor Akulina, az egykori ördöngös, a féléjszakát a holttest lemosásával, sebeinek bebal-zsamozásával, új ruhákba öltöztetésével és ko-porsóba fektetésével töltötte. Utoljára feszületettett a mellére és kezeibe odatette a cárné levelét.Itt közlöm ennek a levélnek a szövegét, amelyetP.-nétől kaptam, aki barátnője volt a sztarec-nekés bizalmas viszonyban van Akulina nővérrel:

Drága vértanúm, add reám áldásodat, hogy szün-telenül velem legyen azon a fájdalmas úton, ame-lyet még idelent meg kell járnom,. És emlékezzélmeg rólam szent imádságaidban odafent!

ALEXANDRA.

Másnap reggel, vagyis tegnap, a cárné és Vyru-bovné eljött imádkozni barátjuk holtteste előtt,amelyet elborítottak virágokkal, ikonokkal éssiralmaikkal.

Hányszor mentem el Carszkoje-Szelóba vivőutamban a csezmai menház előtt, amelyet az útrólláthattam a fákon keresztül! Régente kéjlak volt,II. Katalin építtette. Az évnek ebben a szakában,a téli tájképben, a ködös és jeges síkság végtelen-jében komor gyász üli még a kastélyt. Ez a díszletjól illett a tegnapi jelenethez. A gyászoló cárnéés vészthozó barátnője, amint ott könnyeznek amocskos muzsik puffadt holtteste előtt, akit oly

139

őrülten szerettek és akit Oroszország még századokmúlva is átkozni fog: a Történelem nagy drama-turgja el tudna-e képzelni ennél megdöbbentőbbjeleneteti

Éjfélkor a koporsót átvitték Carszkoje-Szelóba,Golovinnó és Loman ezredes kíséretében és letet-ték a cári park egyik kápolnájában.

Csütörtök, 1917 január 4.Meglátogatom Kokovcovot a Moehováján lévő

kínosan rendes lakásában.A volt miniszterelnök, akinek a pesszimizmusa

annyiszor beigazolódott, még sohasem hangozta-tott előttem ilyen sötét jóslatokat. Előre látja, hogyrövidesen palotai dráma vagy forradalom tör ki.

— Már jó régóta nem láttam Őfelségét — beszéli.— De van egy bizalmas barátom, aki sűrűn érint-kezik az uralkodópárral s az utóbbi napokban acárral együtt dolgozott. Azok a benyomások, ame-lyeket ez a barátom hozott magával, siralmasak.A cárné látszólag nyugodt, de hallgatag és el-csigázott. A cár arca beesett, hangja száraz, tekin-tete zavaros; elkeseredett hangon nyilatkozott abirodalmi tanács tagjairól, akik nyíltan ugyan azautokratizmushoz való ragaszkodásukat hangoz-tatják, de merészeltek figyelmeztetésekéi; intéznihozzá; ennélfogva elhatározta, hogy kicseréli afelső kamara elnökét és alelnökét, akiknek a ha-talma január 14-én lejár, akiket azonban rendsze-rint meg szoktak tartani hivatalukban... A cár-nak a birodalmi tanács elleni fölháborodását ügye-sen szítja a cárné, aki előtt azt hangoztatták,hogy a szélsőjobb egyik-másik tagja arról beszélt,hogy eltávolítják és kolostorba zárják... Mostelárulok önnek egy titkot. Trepov ma meglátoga-tott és bejelentette, hogy nem hajlandó tovább

140

viselni a kormányzásért a felelősséget és fölaján-lotta a cárnak lemondását a miniszterelnökségről.Most megérti ön, hogy jogom van nyugtalankodni.

— Szóval — mondom én — a jelenlegi válságmindinkább úgy alakul ki, mint a cár és az auto-kratizmus természetes, hivatalos védelmezői kö-zötti küzdelem. Mit gondol ön, ha a cár nem enged,újra megérjük I. Pál tragédiáját'?

— Tartok tőle.— De milyen magatartást fognak tanúsítani a

baloldali pártok?— A baloldali pártok, úgy érteni, hogy a Duma

pártjai, valószinűlég távoltartják majd magukata drámától; tudják, hogy az események folyamatacsak javukra fordulhat és várnak. Ami a néptöme-geket illeti, az más.

— ön már előre látja, hogy ezek is megmozdul-nak!

— Nem hiszem, hogy a napi politika eseményeivagy akár egy palotadráma is elegendő volna anép föllázítására. De a lázadás nyomban bekövet-kezik, ha katonai vereség ér bennünket vagy éh-ínség tör ki.

Ekkor közlöm Kokoveovval, hogy kihallgatástszándékozom kérni a cártól:

— Hivatalosan csak diplomáciai és katonaiügyekről beszélgethetek vele. üe ha úgy érzem,hogy bizalmas kedvében van, megpróbálom át-vezetni a belpolitika területére.

— Az Isten szerelmére, habozás nélkül mondjonel neki mindent!

— Ha hajlandó meghallgatni, tövéről-hegyéreelmondok mindent. Ha vonakodik, arra szorítko-zom, hogy megértessem vele, mennyire nyugtala-nít mindaz, ami történik s amiről nincs jogombeszélni előtte.

— Önnek talán igaza van. Abban a lelkiálla-

141

potban, amelyben a cár van, csak óvatosan sza-bad közelíteni hozzá; de mivel tudom, hogy barát-ságot érez ön iránt, nem fog meglepni, ha kissékitárja a szívét cár előtt.

Mióta Dimitrij nagyherceg őrizetben van aNevszkij Proszpekten lévő palotájában, barátaimeglehetősen nyugtalankodnak személyes bizton-sága miatt. Bizonyos értesülések szerint, ame-lyeknek eredetét nem ismerem, attól tartanak,hogy Protopopov belügyminiszter elhatározta,hogy az őrizetére rendelt egyik rendőrtiszttelmeggyilkoltatja. Az Ochraná-tól kieszelt hadi-terv állítólag az, hogy úgy tesznek, minthaszökési kísérlet történt volna; a rendőrtiszt aztvetné ürügyül, hogy a nagyherceg rátámadt és őkénytelen volt fegyverével védekezni.

Trepov miniszterelnök, hogy minden eshetőségnek elejét vágja, Kabalov tábornok petrogradikormányzóhoz parancsot küldött, hogy állítsongyalogsági őrséget a nagyhercegi palota elé. Mos-tantól fogva minden rendőr mellett egy-egy őr-szem,' áll, aki figyeli.

Péntek, 1917 január 5.Az Ochrana, hogy hamis nyomra terelje az álta-

lános kíváncsiság föltevéseit és kutatásait, azt ahírt terjeszti, hogy Rasputin koporsóját elszállí-tották falujába, Pokrovszkojébe, Tobolszk mellé,vagy valamelyik uráli kolostorba.

A valóságban a temetést igen nagy titokban,múlt éjjel megtartották Carszkoje-Szelóban.

A koporsót azon a területen földelték el, ame-lyet Vyrubovné és két moszkvai kereskedő vásá-rolt a minap, a cári park tőszomszédságában, azAlexandrovka mellett, hogy kápolnát és kórházat

142

építsenek rajta. Körülbelül egy hónappal ezelőttPitirim érsek ünnepélyesen megáldotta ezt a terü-letet.

A temetésen csupán a cár, a cárné, a négy fiatalnagyhercegnő, Pi'otopopov, Vyrubovné, Loinan ésMarcev ezredesek voltak jelen, végül pedig Wa-sziljev atya, udvari főpap, aki a szertartást vé-gezte.

A cárné elkérte „Grigorij vértami” véres ingétés jámboran őrzi, mint valami ereklyét, mint va-lami palladium-ot, amelytől az uralkodóház sorsafügg.

Ugyancsak ezen az estén egy Bogdanov nevűnagyiparos ebédet adott, amelyen résztvettek: acári család egyik tagja, Konstantinovics Gábrielherceg, több tiszt, köztük Kapniszt gróf, a had-ügyminiszter szárnysegédje, a birodalmi tanácsegyik tagja, Oszerov és az előkelő pénzvilág né-hány képviselője, köztük Putilov.

Az étkezés alatt, amely igen eleven hangulat-ban folyt, csupán a belpolitikai helyzetről beszél-gettek. A pezsgő hatása alatt ezt a legfeketébbszínekkel ecsetelték, azzal a szélsőséges pesszimiz-mussal, amelyben az orosz képzelet oly gyönyörű-séget talál.

Oszerov és Putilov Gábriel herceghez intézikszavaikat és kifejtik, hogy nézetük szerint azuralkodóház és a monarchikus kormányformamegmentésének egyetlen módja, ha összegyűjtika cári család valamennyi tagját, a birodalmi ta-nács és a Duma pártvezéreit, továbbá a nemességés a hadsereg képviselőit és ünnepélyesen kijelen-tik, hogy a cár tehetetlen, nem, tud megfelelni fel-adatának, képtelen tovább uralkodni és egyúttalkihirdetik a cárevics trónralépését, az egyik nagy-herceg régenssége mellett.

143

Gábriel herceg éppenséggel nem tiltakozik,csupán néhány gyakorlati természetű ellenvetésreszorítkozik; mégis megígéri, hogy nagybátyjai-nak és unokatestvéreinek beszámol arról, amitközöltek vele.

Az estély pohárköszöntővel végződik „egyintelligens, kötelességeit átérző és népéhez méltócárra!”.

A cár minden magyarázat nélkül visszautasí-totta Trepov lemondását.

Az est folyamán értesülök, hogy a Romanovokcsaládjában nagy az izgalom, nagy a fölindulás.

Több nagyherceg, akik között Mária Pavlovnanagyhercegnő három fiát, Cirillt, Borist és And-rást emlegetik, nem kisebb dologról beszól, minthogy a cárizmust uralkodóváltozás árán kell meg-menteni. Négy gárdaezred támogatásával, ame-lyeknek hűsége már megrendült, éjjel elmennénekCarszkoje-Szelóba; hatalmukba kerítenék azuralkodópárt; bebizonyítanák a cár előtt, hogy lekell mondania; a cárnét kolostorba zárnák; aztánkihirdetnék Alexis cárevics trónralépését, Nikola-jevies nagyherceg régenssége mellett.

E gondolatnak értelmi szerzői úgy vélik, hogyDimitrij nagyherceg volna Rasputin meggyilko-lásában való közreműködése révén a leghivatot-tabb az összeesküvés irányítására és a csapatolcmegnyerésére. Unokatestvérei, Vladimirovics Ci-rill és András meglátogatták a Nevszkij Prosz-pekten lévő palotájában és mindem erejükből arraösztökélték, hogy „fejezze be a nemzet megmenté-sére irányuló művét”. Pavlovics Dimitrij hosszaslelkitusa után határozottan kijelentette, hogy,,nem hajlandó kezet emelni a cárra”; utolsó szavaez volt: „Nem fogom megszegni hűségeskümet.”

A gárdacsapatok, amelyeknek körében a szerve-

144

zők már kapcsolatokat találtak, a következők: aPavlovszkij-ezred, amelynek kaszárnyája a Mars-mezőn van; a Preobrazsenszkij-ezred, a Téli-palotamellett lévő kaszárnyában; az Izmajlovszkij-ezred az Obvodnij-csatorna melletti kaszárnyá-ban; a gárdakozákok, akiknek kaszárnyája aNevszkij-Szent-Sándor kolostor mögött van; végüla. Carszkoje-Szelóban állomásozó cári huszárezredegyik osztálya.

A kaszárnyákban folyó munkáról majdnemazonnal értesült az Ochrana. Bjeleckij megbízástkapott, hogy indítson vizsgálatot a Rasputinmeggyilkolása ügyében folyó vizsgálattal pár-huzamosan; nyomozásában főmunkatársa Neyda-j|ov csendőrezredes, a cári titkosrendőrség főnökeaki nemrégiben került Szpiridovics tábornok he-lyébe.

*

Szombat, 1917 január 6.Továbbra is a legellentmondóbb és legőrültebb

verziók keringenek Rasputin meggyilkolásáról. Atitok annál mélyebb, mert a cárné mindjárt azelső pillanatban a volt rendőrfőnököt, a hírhedtBjeleckij t, aki ma szenátor, bízta meg, hogy sze-mélyesen vezesse aj nyomozást; azonnal munkáhozlátott Globacsev csendőrtábornokkal, az Ochranafőnökével és Kirpicsnikov ezredessel, ügyes főnök-helyettesével. A cárné követelte, hogy az Ochranaegész hatáskörét Bjeleckij kezében egyesítsék avizsgálat vezetésére és erélyesen ismételgette:„Csak benne bízom; csak azt hiszem el, amit őmond, egyedül ő ...”

Két különböző forrásból, amelyeknek egyikeigen bizalmas, egész sor értesülést szereztem,amelyeknek alapján módomban van összeállítania gyilkosság főbb mozzanatait. Biztosítanak,

145

hogy ezek a részletek megegyeznek azokkal a té-nyekkel, amelyeket a rendőrségi vizsgálat ki-derített.

A dráma a december 29-érőI 30-ára virradóéjszakán történt Jusszupov herceg palotájában,a Mojka-rakpart 94. szám alatt.

Jusszupov Félix csak felületes kapcsolatbanA'olt Kasputinnal. Hogy lakásába csalogassa, neméppen kifogástalan haditervhez folyamodott. De-cember 28-án elment a sztarec-hez és ezt mondtaneki:

— Feleségem tegnap érkezett meg a Krímbőlés nagyon szeretne megismerkedni veled. Minden-áron bizalmas körben akar találkozni, hogy nyu-godtan elbeszélgethessetek. Nem jönnél el holnapeste hozzám tcára! Jó későn jöjj, féltizenkettőtájban; mert az anyósom nálunk van ebéden; deebben az időtájban már biztosan elmegy.

Az a, gondolat, hogy kapcsolatba kerülhet, aszépséges Irén hercegnővel, Mihajlovics Sándornagyherceg leányával és a cár unokahúgával,rögtön csábította Rasputint; megígérte, hogy el-megy. Különben pedig, Jusszupov állításávalellentótben, Irén hercegnő még a Krímben volt.

Másnap, december 29-én tizenegy óra tájban,valamennyi összeesküvő egybegyűlt a Jusszupov-palotában, az egyik elsőemeleti szalonban, aholvacsorát szolgáltak föl. így ott volt Félix hercegtársaságában Dimitrij nagyherceg, Puriskievicsdumaképviselő, Szuchotin kapitány és egy lengyelorvos, doktor Lazovert Szaniszló, valamelyik fon-tos hadi egészségügyi intézmény főnöke. Ámbárilyesmit is emlegetnek, ezen az estén semmiféletivornya nem volt a Jusszupov-palotában; azösszejövetelen egyetlen nő sem vett részt.

R... hercegnő, sem D .. .-né, sem P ... grófnő, semKarallij táncosnő.

146

Negyedtizenkettőkor Félix herceg automobilonRasputinhoz ment, aki a Gorochovája-utca GS.szám alatt lakik, körülbelül két kilométernyirea Mojkától.

Jusszupov tapogatózva ment föl Rasputin lép-csőjén; mert a házban kioltották már a. lámpá-kat, az éjszaka pedig koromsötét volt. Ebben asötétségben nem tudott tájékozódni. Abban a pil-lanatban, amikor csöngetett, attól félt, hogy el-tévesztette az ajtót, sőt az emeletet is. Ekkor ígyszólt magában: „Ha tévedek, az annyit jelent,hogy a sors ellenem van és Rasputinnak életbenkell maradnia.”

Becsönget. Maga Rasputin nyit ajtót; hűségesszolgálója, Dunya, ott van a nyomában.

— Eljöttem érted, atyám, ahogy megbeszéltük —mondja Jusszupov —; lent vár a kocsim.

És orosz szokás szerint, túláradó szívességgel,hatalmas csókot nyom a sztarec ajkára.

Ez ösztönszerűleg bizalmatlan és gúnyos han-gon fölkiált:

— Miféle csókot adsz nekem, fiacskáin!... Re-mélem, nem Júdás-csók... Hát gyerünk! Menjelőre!... Isten áldjon, Dunya!

Tíz perc múlva, vagyis éjfélkor kiszállnak akocsiból a Mojkán levő palota előtt.

Jusszupov bevezeti vendégét egy kis föld-szinti szobába, amely a kertre nyílik. Dimitrijnagyherceg, Puriskievics, Szuchotin kapitány ésLazovert doktor az emeleten várakoznak, ahonnanidőnként gramofon lármája hallatszik le, amelytánczenét játszik. Jusszupov így szól Rasputinhoz:

— Az anyósom még odafönt van néhány fiatalbarátunkkal; de már valamennyien készülődnek.Mindjárt utána idejön hozzánk a feleségem . . .Üljünk le!

147

Letelepednek a bő karszékekbe és okkultizmus-ról, nekromantiáról beszélgetnek.

A sztarecet sohasem kell biztatni, hogy lélegzet-fogytáig beszéljen ezekről a tárgyakról. Különbenma este jó hangulatban van; a szeme igen élénkés szemlátomást meg van elégedve magával.Hogy a fiatal Irén hercegnőhöz a csábítás mindeneszközével közeledjék, legszebb ruháját vette ma-gára, ünnepnapi öltözetét: bő fekete bársony-nadrágot, hosszúszárú új csizmát, kék hímzésseldíszített fehér selyeminget, végül aranysujtásosfekete szatén-övet, amit a cárnétól kapott aján-dékba.

A karszékek közé, amelyekben Jusszupov ésA'endóge letelepedtek, már előre kis asztalt állí-tottak; ezen az asztalkán két tál habos-süteményvan, egy üveg Marsala és egy tálca, rajta hatpohár. A Rasputin elé tett sütemények ciankáli-val vannak megmérgezve. A mérget az Obuchov-kórház egyik orvosa, Félix herceg barátja adta.A három pohárban, amelyek a sütemények mel-lett állnak, mindegyikben három decigrameiankáli van,, néhány csepp vízben föloldva. Bár-mily gyengének tűnik is az adag, mégis óriási,hiszen négy centigramnyi adag már halált okoz.Alig kezdték el a beszélgetést, Jusszupov termé-szetes könnyedséggel megtölt mindegyik sorozat-ban egy-egy poharat és a felé eső tálból kiveszegy süteményt.

— Nem iszol, Grigorij atya! — kérdezi a szta-rectől.

— Nem, nem vagyok szomjas.A beszélgetés meglehetősen élénken tovább fo-

lyik a spiritizmus, a boszorkányság, a. jövendő-mondás eljárásairól.

Jusszupov megint étellel és itallal kínálja Ras-putint. Megint visszautasítja.

148

De mikor az óra már hajnali egyet üt, Grislaiegyszerre csak idegeskedni kezd és durva hangonelkiáltja magát:

— Ejnye! Hát csak nem jön a feleséged! . . .Tudod, hogy nem szokásom várakozni. Engemsenki sem mer megvárakoztatni, senki... még acárné sem.

Félix herceg tudja, hogy Raspntin hirtelenha-ragú és édeskésen dadogja:

— Ha Irén néhány perc múlva nem lesz itt,érte megyek.

— Jól teszed; mert kezdek már unatkozni.Jusszupov fesztelenül, de elfulladó torokkal pró-

bálja újra megindítani a társalgást. Egyszerrecsak a sztarec kiissza poharát. Csettint a nyel-vével és ezt mondja:

— A marsalád pompás. Szívesen innám mégeggyel.

Jusszupov gépies mozdulattal megtölti — nemazt a poharat, melyet Griska feléje nyújt, hanema másik kettőt, melyekben a többi ciankáli van.

Rasputin fölveszi az egyiket és egy hajtásra ki-issza. Jusszupov el van készülve rá, hogy áldo-zata nyomban elájul, összeesik.

De a méreg egyáltalán nem hat.Kiissza a harmadik poharat is. Megint semmi

hatás.A gyilkos, aki mindeddig feltűnő hidegvérről

és nyugalomról tett tanúságot, kezd megzava-rodni. Azzal az ürüggyel, hogy Irén hercegnőértmegy, távozik a szalonból és fölmegy az emeletre,hogy tanácskozzék cinkosaival.

A tanácskozás rövid. Puriskievics nyomatéko-san kijelenti, hogy siettetni kell a megoldást.

— Különben ez a bitang még kisiklik a kezünkből.— mondja. — És minthogy legalább is félig megvan mérgezve, viselni fogjuk a gyilkosság minden

149

következményét, anélkül hogy hasznunk volnabelőle.

— De nincs revolverem! — szólal meg Jusszu-pov.

— Itt az enyém! — felel rá Dimitrij nagyherceg.Jusszupov visszamegy a földszintre s balkezé-ben a háta mögött tartja a nagyherceg revolverét.

— Feleségem sajnálja, hogy megvárakoztatott— mondja —; a vendégei csak most mennek; mind-járt itt lesz.

De Rasputin alig hallgat rá; föl-alá járkál,nyög, böfög. A ciankáli hat.

De Jusszupov mégis tétovázik, használja-e íegy-verét. Ha elhibázza a lövést!... Gyönge és pi-pogya ember létére fél szemtől-szembe megtá-madni az izmos muzsik-ot aki egy ökölcsapássalleterítené.

De nincs már egyetlen vesztegetni való percsem. Rasputin minden pillanatban észreveheti,hogy tőrbecsalták, torkon ragadhatja ellenfelétés átlépve a holttesten, elmenekülhet.

Jusszupov megembereli magát, hanyagul aszoba végébe megy, megáll egy műtárgyakkalmegrakott asztal mellett és megszólal:

— Ha már úgyis állsz, gyere közelebb; nézdmeg ezt a renaissance-kori gyönyörű olasz feszü-letet, amelyet a minap vettem.

— Igen, mutasd, meg csak; az ember sohasemtud betelni megfeszített Üdvözítőnk képmásánakszemléletével!

A sztarec odalép az asztalhoz.— Tessék — mondja Jusszupov --; nézd meg.

Milyen gyönyörű!Míg Rasputin a szent képmás fölé hajol, Jusz-

szupov a baloldalára kerül és úgyszólván közvet-len közelről két revolvergolyót röpít a halánté-kába.

150

Rasputin felordít:— Ah!És egész testével végigvágódik a padlón.Jusszupov a teste fölé hajol, megtapogatja ütő-

erét, megvizsgálja a szemét, felhúzza a szempillá-ját és megállapítja, hogy nincs benne élet.

A dördülés hallatára cinkosai hirtelen leszalad-nak az emeletről.

Dimitrij nagyherceg kijelenti:— Most gyorsan a vízbe kell dobni... Megyek

az autómért.Cimborái fölmennek az emeletre, hogy megbe-

széljék a hulla elszállítását.Körülbelül tíz perc múlva Jusszupov vissza-

megy a földszinti szalonba, hogy megnézze áldo-zatát.

Visszaborzad a rémülettől.Rasputin félig fölemelkedve, a kezeire támasz-

kodik. Végső erőfeszítéssel fölkel, súlyos öklévellecsap Jusszupov vállára és leszakítja vállrózsá-ját, miközben elhaló hangon nyöszörgi:

— Nyomorult!... Holnap fölakasztanak! Mertmindent elmondok a cárnénak!

Jusszupov nagy üggyel-bajjal kitépi magát, ki-rohan a szalonból, fölmegy az emeletre. És sápad-tan, vértől borítottan, elfúló hangon odakiált cim-boráinak:

— Még él!... Beszélt hozzám!...Aztán ájultan hanyatlik az egyik pamlagra.

Puriskievies megragadja markos kezeivel, rázza,fölemeli, elveszi tőle a revolvert és a többi össze-esküvő kíséretében magával vonszolja a földszintiszobába. A sztarec már nincs a szalonban. Voltmég annyi ereje, hogy kinyitotta a kertre szol-gáló ajtót és most a hóban vánszorog.

Puriskievies golyót röpít a tarkójába, egy má-sikat pedig a lágyékába, míg Jusszupov őrjöngve,

151

üvöltve fölkap egy bronz gyertyatartót és több-ször egymásután lesújt vele áldozata koponyá-jára.

Hajnali negyedhárom.Ebben a pillanatban Dimitrij nagyherceg auto-

mobilja a kis kerti kapu elé érkezik.Az összeesküvők egy megbízható inas segítsé-

gével föladják Rasputinra a bundáját, még a sár-cipőit is a lábára húzzák, hogy semmi bűnjel nemaradjon a palotában, aztán fölteszik a holttes-tet az automobilra, amelyben hirtelen elhelyezke-dik Dimitrij nagyherceg, Lazovert doktor és Szu-chotin kapitány. Ezután a kocsi, amelyet Lazo-vert vezet, száguldó iramban megindul a Kresz-tovszkij-sziget felé.

Szuchotin kapitány az este ott járt és kikém-lelte az öblöket. Az automobil az ö útmutatásanyomán megáll egy kis hídnál; itt a sebes vízárjégtorlaszt halmozott föl, amelyet hasadékok szag-gatnak meg. A három cinkos nagy üggyel-bajjalide hurcolja súlyos áldozatát egészen a híd széléigés belenyomja a vízbe. De a művelet anyagi ne-hézségei, a koromsötét éjszaka, az élesen fütyülőszél, a meglepetés félelme, a türelmetlen sietségvégül is fölkorbácsolják idegeiket. Ezért nem ve-szik észre, hogy amikor a holttestet lábainál fogvabedobták, leverték egyik sárcipőjét, amely ennekkövetkeztében a jégen maradt; három nap múlvaennek a sárcipőnek a fölfedezése vezette a rendőr-séget arra a helyre, ahol a holttestet bedobták.

Miközben ez a sötét munka folyt a Kresztovszkij-szigeten, a Mojkán lévő palotában, ahol Félix her-ceg és Puriskievics kettesben nyakra-főre igyekez-tek eltüntetni a gyilkosság nyomait, váratlan ese-mény történt.

Mikor Rasputin elhagyta a Gorochováján lévőlakását, az Ochrana egyik ügynöke, Tichomirov,

152

akinek az volt a rendes föladata, hogy vigyázzona sztárec-re, azonnal a Jusszupov-palota környé-kére ment őrt állni. A dráma első mozzanatai ter-mészetesen elkerülték figyelmét.

De ha nem is hallhatta az első revolverlövése-ket, amelyek megsebesítették Rasputint, tisztánhallotta a kertben eldördült lövéseket. Kezdettnyugtalankodni, nagy sietve elment értesíteni aszomszédos rendőrállomás hadnagyát. Mikor ket-tesben visszatérnek, látják, hogy egy automobiltávozik a Jusszupov-palotából és őrült irambanmegindul a Kék-híd felé.

A rendőrhadnagy be akar lépni a palotába. Dea herceg háznagya, aki a kapuban fogadja, eztmondja neki:

— Ami történt, nem tartozik önre. Ő császárifensége Pavlovics Dimitrij nagyherceg holnapmajd tudtára adja annak, akit illet. Távozzék!

A hadnagy erélyesen behatol. Az előcsarnok-ban ott találja Puriskievicset, aki ezt a kijelen-tést teszi:

— Megöltük azt az embert, aki megbecstelení-tette Oroszországot.

— Hol a holttest?— Azt ön nem fogja megtudni. Föltétlen titok-

tartást fogadtunk mindarra, ami történt.A hadnagy visszarohan a Morszkáján lévő ál-

lomásra és telefonál Grigorjev ezredesnek, a má-sodik kerület rendőrfőnökének. Félóra sem telikbele és Balk tábornok rendőrfőnök, Tatiscsevgróf tábornok csendőrfőparancsnok, Globacsev tá-bornok, az Ochrana főnöke, végül Wasziljevrendőrigazgató megérkeznek a Jusszupov-palo-tába.

*

153

Vasárnap, 1917 január 7.Pokrovszkij tegnap este közölte velem, hogy a

cár ma hat órakor fogad; hozzátette:— Kérem önt, beszéljen vele nyíltan, ne hall-

gasson el semmit... Nagy szolgálatot tehetne ne-künk!

— Föltéve, hogy a cár hajlandó meghallgatni,mindent elmondok neki, ami a szívemet nyomja.De tudomásom szerint a cár olyan lelkiállapotbanvan, hogy a feladatom nem lesz könnyű.

— Ihlesse önt az Isten!— Ehhez az is kellene, hogy valaki alkalmat

adjon az Istennek arra, hogy megihlessen.Valamivel hat óra előtt Teplov szertartásmester,

aki Petrogradból az udvari vonaton idáig kísért,bevezet a carszkoje-szelói palotába. Dolgorukovherceg udvarnagy és a szolgálattevő szárnysegédfogad az első szalon ajtajában.

Amikor a cár dolgozószobája előtti könyvtár-terembe érkezünk, ahol az etiópiai testőr áll moz-dulatlanul, körülbelül tíz percig beszélgetünk. Aháborúról beszélünk és arról, hogy milyen hosszúideig fog tartani; hangoztatjuk hitünket a végsőgyőzelemben; elismerjük, hogy elszántabbaknakkell mutatkoznunk, mint bármikor, a germán ha-talom leverésére stb. De az urak határozott nyi-latkozatait meghazudtolja arcuk komor és nyug-talan kifejezése, az a néma tanács, amelyet sze-meikben olvasok: „Az Isten szerelmére, beszéljennyíltan Őfelségével!”

Az etiópiai kinyitja az ajtót.Amint belépek, megdöbbent a cár fáradt arca,

megnyúlt és réveteg arckifejezése.— Kértem Felségedet, hogy fogadjon — kér-

dem —, mert Felségednél mindig sok bátorításttaláltam és erre ma nagy szükségem van.

154

Színtelen hangon, ahogy még sohasem hallot-tam beszélni, ezt válaszolja:

— Ma is állhatatosan el vagyok szánva a há-borúnak a győzelemig, a döntő és teljes győzelemigvaló folytatására. Olvasta a hadsereghez intézettlegutóbbi prikaz-omat?

— Igen, olvastam és csodáltam a bizakodásnak,a megrendíthetetlen energiának azt a szellemét,amely ez okmányból árad. De Felséged uralkodóiakaratának e harsány hangoztatása, és a tényekvalósága között mily óriási a távolság, mily óriásia szakadék!

A cár bizalmatlanul pillant rám. Én folytatom:— Ebben a prikaz-ban Felséged kijelenti Kon-

stantinápoly meghódítására irányuló hajthatatlanelhatározását. De hogyan jutnak oda Felségedhadseregei? Nem döbbenti meg Felségedet az, amiRomániában történik? ... Ha az orosz csapatokvisszavonulását nem állítják meg haladéktalanul,akkor hamarosan egész Moldvát ki kell üríteniök,hogy visszavonulhassanak a Pruth vagy a Dnyesz-ter mögé. És nem tart-e attól Felséged, hogy eb-ben az esetben Németország ideiglenes kormánytállít föl Bukarestben, egy másik Hohenzollerntültet a trónra és az ekkép helyreállított Romániá-vel békét köt?

— Ez csakugyan nyugtalanító eshetőség. Ezértminden lehetőt megteszek Szacharov tábornokhadseregének növelésére; azonban a szállítási ésellátási nehézségek óriásiak. Mégis remélem, hogykörülbelül tíz nap múlva újra megkezdhetjükMoldvában az offenzívát.

— Ah!... tíz nap múlva!... Hát az a harminc-egy gyaloghadosztály és tizenkét lovashadosztály,amit Szacharov tábornok követelt, már a harc-vonalban van?

A cár kitérő választ ad:

355

— Nem tudnám megmondani önnek, már nememlékszem rá. De már sok-sok csapata van... Ésén még sok-sok újabb csapatot küldök...

— Rövidesen.— Igen, remélem.A társalgás bágyadtan vánszorog. Már nem si-

kerül lekötnöm a cárnak sem tekintetét, semfigyelmét. Úgy rémlik, mintha ezer mérföldnyirevolnánk egymástól.

Most kijátszom a nagy érvet, amely mindig olyhathatósnak bizonyult, hogy megnyissa előttemgondolkodásának kapuit: hivatkozom atyjának,III. Sándornak emlékére, akinek arcképe tanujabeszélgetésünknek:

— Sire, ön gyakran említette előttem, hogy ne-héz órákban forrón szeretett atyjához folyamodikés hogy soha nem fohászkodott hozzá hiába. Bármost ihlethetné Felségedet az ö nemes lelke! Ahelyzet roppantul súlyos!

— Igen, atyám emléke hatalmas támaszom.És ezzel a semmitmondó frázissal újból elejti a

beszélgetés fonalát.Csüggedt mozdulattal újra megszólalok:— Látom, Sire, hogy sokkal nyugtalanabbul tá-

vozom ebből a szobából, mint ahogy beléptem.Most történik elsőízben, hogy nem érzem magamlelki kapcsolatban Felségeddel.

Érzelmesen tiltakozik:— De hiszen önben teljesen megbízom! Annyi

közös emlékünk van! És tudom, hogy számíthatokaz ön barátságára.

— Éppen ez a barátság az oka, hogy ma Felsé-ged olyan szomorúnak és szorongónak lát; mertcsak aggodalmaim kisebbik felét közöltem Felsé-geddel. Van egy tárgy, amelyről FranciaországNagykövetének nincs joga beszélni Felséged előtt;Fölséged kitalálja, melyik az. Nem volnék méltó

156

arra a bizalomra, amelyet Felséged mindig tanúsí-tott irántam, ha nem vallanám meg, hogy mind-azok a tünetek, amelyek néhány hét óta megdöb-bentenek, az a fejvesztettség, amelyet a legkivá-lóbb férfiakban is megfigyelek, az a szorongás,amelyet Felséged leghívebb alattvalóiban is észre-veszek, Oroszország jövőjét illetőleg rémületteltölt el.

— Tudom, hogy a petrogradi szalonokban na-gyon fészkelődnek.

És időt sem hagy, hogy fölkapjam ezeket a sza-vakat; közömbös arccal ezt kérdezi:

— Mi van barátunkkal, Ferdinánd bolgár cár-ral!

A legridegebb hivatalos hangon ezt felelem rá:— Hosszú hónapok óta semmit sem hallottam

felőle, Sire.És elhallgatok.A cár szokott félénkségével és félszegségével

nem tud mit mondani. Nyomasztó csönd súlyoso-dik ránk. De mégsem bocsát el, mert biztosan nemakarja, hogy kínos benyomással távozzam. Las-sankint az arca fölenged és mélabús mosolybanragyog föl. Megszánom és szótlanságában segít-ségére sietek. Az asztalon, amely mellett ülünk,észreveszek tíz gyönyörűen bekötött könyvet, raj-tuk I. Napóleon monogramja:

— Felséged kedves figyelmet tanúsított Francia-ország nagykövete iránt, hogy ma ezekkel a köny-vekkel vette körül magát. Napóleon nagy tanács-adó válságos körülmények között. Ez az a férfi,aki a legtöbb erőszakot követte el a végzeten.

— Ezért űzök kultuszt belőle.Alig tudom elfojtani ezt a megjegyzésemet: „Ó,

nagyon is plátói kultuszt!” De a cár fölkel és azajtóig kísér; baráti mozdulattal sokáig szoron-gatja a kezemet.

157

Miközben az udvari vonat hóviharban vissza-visz Petrogradba, összefoglalom magamban e ki-hallgatásnak az emlékeit. A cár szavai, hallgatá-sai, elhallgatásai, komoly és összevont arca, té-tova és révedező tekintete, zárkózott gondolko-dása, egész egyéniségének határozatlansága és ta-lányossága megerősít abban a gondolatban, amelymár néhány hónap óta kísért: II. Miklós érzi,hogy túlcsaptak rajta és maguk alá gyűrték azesemények; már nem hisz sem küldetésében, semművében; úgyszólván belsőleg már lemondott,beletörődött a katasztrófába és kész az áldozatra.A hadsereghez intézett legutolsó prikaz-a, Len-gyelország és Konstantinápoly fölényes vissza-követelése tehát, mint előre megéreztem, nem, voltegyéb, mint politikai végrendelet, utolsó hangoz-tatása annak a dicsőséges ábrándnak, amelyetOroszország számára szőtt és amelynek összeom-lását ma világosan látja.

*

Hétfő, 1917 január 8. Dimitrij nagyherceget felsőbb parancsra Per-zsiába küldték, Kaszvinba, ahol az egyik harcolóhadsereg vezérkarához osztják be. JusszupovFélix herceget száműzték a déloroszországikurszki kormányzóságban levő birtokára. Puris-kievicset illetőleg, tekintettel arra a presztizsre,amelynek a paraszti tömegek körében örvend,arra a befolyásra, amelyet a reakciós pártra gya-korol, mint a „Fekete bandák” egyik vezére, a cárúgy gondolta, hogy veszedelmes dolog volna le-sújtani rá, tehát szabadlábon hagyta; de a me-rénylet után következő napon elutazott a frontra,ahol a katonai rendőrség megfigyelés alatt tartja.

Rasputin meggyilkolásának ötlete nyilván Jusz-

158

szupov Félix lelkében született meg, a múlt no-vember közepén. Állítólag közölte is mindjártakkor a „kadett”-párt egyik leader-jével, Makla-kov Vazullal, a kitűnő ügyvéddel; de akkor arragondolt, hogy a sztarec-et nem ő öli meg, hanembérgyilkosokkal öleti meg. Az ügyvéd bölcsen le-beszélte erről a módszerről: „Azok a nyomorul-tak, akik pénzért magukra vállalnák Rasputinmeggyilkolását, még jóformán meg sem kapnáköntől a vérdíjat és máris az Ochranához menné-nek, hogy elárulják önt...” Jusszupov zavartankérdezte: „Hát nem lehet megbízható emberekettalálni?” Erre Maklakov állítólag ezt a szellemesválaszt adta: „Nem tudom; nem tartok gyilkos-közvetítő irodát!”

Pontosan december 2-án határozta el JusszupovFélix, hogy maga hajtja végre tervét.

Ezen a napon az egyik páholyban résztvett aDuma nyilvános ülésén. Éppen Priskievics lé-pett a szószékre és eldörögte rettenetes vádbeszé-dét „ama titkos erők ellen, amelyek megbecste-lenítik Oroszországot”. Mikor a szónok a tombológyülekezetbe beleharsogta: „Föl, miniszter uraim!Menjenek a sztavkára, vessék magukat a cár lá-baihoz; mondják meg neki bátran, hogy a nép-harag dübörög és nem szabad egy sötét muzsiknaktovább kormányoznia Oroszországot!...” viharosizgalom fogta, el Jusszupovot. P.-né, aki melletteült, látta, hogy nyomban elsápadt és reszketett.

Másnap, december 3-án elment Puriskievieshez.Előbb föltétlen titoktartást fogadtatott vele, az-

tán elmondta, hogy egy idő óta összeköttetésbenvan Rasputinnal; azzal a szándékkal, hogy be-hatoljon az udvarnál szőtt intrikák titkaiba, nemriadt vissza semmiféle hízelgéstől sem bizalmá-nak a megnyerésére: csodálatos sikerrel dolgo-zott; mert magától a sztarec-től tudta, meg, hogy

150

a cárnő párthívei II. Miklós trónfosztására, ké-szülődnek, hogy Alexis cárevicset kiáltják ki cár-nak anyja régenssége mellett és hogy az új ural-kodó első cselekedete az lesz, hogy fölajánlja abékét a germán birodalmaknak.

Mikor látta, hogy amazt fölzaklatja ez a köz-lés, kifejtette előtte Rasputin meggyilkolására, vo-natkozó tervét és szavait ezzel zárta: „Szeretném,ha számíthatnék önre, Mitrofanovics Vladimir,hogy megszabadítsuk Oroszországot attól a rette-netes lidércnyomástól, amelyben vergődik.” Pu-riskievics, aki bátorszívű és hirtelen akaratú em-ber, lelkesen csatlakozott hozzá. Még ugyanakkormegbeszélték a cselvetés programját és a végre-hajtás időpontját december 29-óben állapítottákmeg.

Franciaország, Anglia és Olaszország kiküldöt-tei a szövetségesek konferenciájára valószínűlegezekben a napokban indulnak Petrogradba. Bu-chanan, Carlotti és én azt tanácsoljuk kormá-nyainknak, hogy halasszák el a kiküldöttek el-utazását. Fölösleges dolog kitenni őket az utazásfáradalmainak és kockázatainak a Sarki-tenge-ren keresztül, ha itt csak fejetlen kormányt ta-lálnának,

HATODIK FEJEZET.

1017 január 9—28.

Kedd, 1917 január 9.Sir George Buchanan, akit éppúgy nyugtalanít

a helyzet, mint engem, úgy véli, hogy a cár talánhallgatna unokafivérének, az angol királynak ta-nácsára; tehát azt javasolta Balfournak, hogy kül-dessen a királlyal magántáviratot a cárnak; Bu-chanan e távirat átadása alkalmával élőszóvalhozzáfűzné a szükséges magyarázatokat. Mint-hogy Balfour helyeselte ezt a lépést, Buchanankihallgatást kért a cártól.

Tegnap este Konstantinovics Gábriel herceg va-csorát adott kedvesénél, egy volt színésznőnél.

A vendégek sorában ott volt Boris nagyherceg,Konstantinovics Igor herceg, Putilov, Segubatovezredes, néhány tiszt és egész sereg ragyogóhetéra.

Az estély folyamán csak az összeesküvésről voltszó, a gárdaezredekről, amelyekre számíthatnak,azokról a körülményekről, amelyek a legkedve-zőbbek lennének a merénylet elkövetésére stb. I2smindez lakájok jövése-menése közben, félviláginők jelenlétében, cigányok éneke mellett történt,„cári töltésű” Moet et Chandon gőzében, amelypatakokban folyt.

Záradékul ittak a Szent Oroszország boldogsá-gára.

*

161

Szerda, 1917 január 10.Körülbelül egy hónappal ezelőtt Viktória

Feodorovna nagyhercegnőt, Cirill nagyherceg fe-leségét fogadta a cárné. Minthogy a nagyhercegnőúgy érezte, hogy a cárné nyíltszívűbb, mint ren-desen, elszánta magát és szóbahozott előtte né-hány kínos kérdést:

— Fájdalommal, rémülettel látom — kezdte —a Felséged ellen megindult ellenséges mozgal-mat ...

A cárné a szavába vágott:— Ön téved, kedvesem. Különben magam is té-

vedtem. Még legutóbb is azt hittem, hogy Orosz-ország gyűlöl. Ma tisztán látok. Tudom, hogycsak a petrogradi társaság gyűlöl, ez a romlott,istentelen társaság, amely csak a táncra és avacsorákra gondol, csak a gyönyörökkel és aházasságtöréssel törődik, miközben mindenfelépatakokban folyik a vér ... a vér!... a vér!...

Szinte fuldoklóit a haragtól, mikor ezeket a sza-vakat kimondta; pillanatra el kellett hallgatnia.Aztán folytatta:

— Most, épp ellenkezőleg, jólesik tudnom, hogyegész Oroszország, az igazi Oroszország, a szegé-nyek és a parasztok Oroszországa velem van. Hamegmutatnám önnek azokat a táviratokat és leve-leket, amelyeket naponta kapok a birodalom min-den részéről, elámulna. De azért köszönöm, hogynyíltan beszélt velem.

A szegény cárné természetesen nem tudja, hogyStürmernek az a zseniális ötlete támadt, amelyetaztán Protopopov fölkapott és kiszélesített, hogynaponta húszával küldeti neki az Ochraná-val aleveleket és a táviratokat, ilyenfajta stílusban:

Ó, forrón szeretett uralkodónőnk, imádott cáré-vicsünk anyja és védelmezője ... Hagyományaink

162

őre... Ó, nagy és kegyes cárnénk... Védelmezzbennünket a gonosz ellen... Óvj meg ellenségeink-től... Mentsd meg Oroszországot!...

Az utóbbi napokban nővére, Szergej nagyhercegözvegye, a Márta- és Mária-zárda apátnője, egye-nesen azért jött föl Moszkvából, hogy föltárjaelőtte a moszkvai társaság egyre növekvő fölhá-borodását és mindazt, ami a Kreml árnyékábanszövődik.

A cár és a cárné fagyos fogadtatásban részesí-tette; ez annyira megdöbbentette, hogy ezt kér-dezte:

— Hát akkor jobban tettem volna, ha nemjövök?

— Igen — felelt szárazon a cámé.— Hát akkor jobban tenném, ha elmennék?— Igen, a legelső vonattal — vágta oda kemé-nyen a cár.

Trepovot, aki ismételten kérte lemondásának el-fogadását, tegnap „nyugdíjazták”.

Utódja Golicin Dimitrijevies Miklós herceg, abirodalmi'”Canács szélső jobboldalának tagja.Mindeddig kizárólag a közigazgatási pályán mű-ködött ... mégpedig ismeretlenül. Állítólag ko-moly és tisztességes ember, de gyenge és hanyag.

A szövetségesek ügye Trepovban legerősebbbiztosítókát veszti el. És attól tartok, hogy ebbena hűséges és nyers szolgájában a cárok monar-chiája is elveszti utolsó támaszát, utolsó védel-mezőjét.

Csütörtök, 1917 január 11.Tegnap Mária Pavlovna nagyhercegnő meg-

hívott mára ebédre, első titkárommal, Charlesde Chambrunnel együtt.

163

Néhány perccel egy óra előtt érkezem a Vla-dimir-palotába.

Fölfelé indulok a lépcsőn, amikor a nagyher-cegnő személye mellé beosztott Knorring tábor-nok nagy sebbel-lobbal lefelé jön velem szembenés átad egy levelet az egyik ezredesnek, aki gyorsléptekkel távozik.

— Bocsássa meg — kezdi —, hogy nem voltamitt az előcsarnokban az ön fogadására. Nagyonsúlyos órákat élünk!

Észreveszem, hogy az arca sápadt, a vonásaimegnyúltak.

Még a negyedik lépcsőfokra sem jutottunk, mi-kor egy másik1 ezredes tűnik föl a kapuban; Knor-ring azonnal visszamegy.

Mikor elérem a legfelső lépcsőfokot, a tárva-nyitva álló szalónajtón át megpillantom a Novanagyszerű pompáját, a Szent Péter- és Pál-székes-egyházat, az Erőd bástyáit, az állami börtönt. Azablakmélyedésben a gyönyörűséges Olive kisasz-szony, a nagyhercegnő udvarhölgye ül; mólyenelgondolkodik, arcát az Erőd felé fordítja; nemveszi észre jöttömet.

Félbeszakítom ábrándozását:— Kisasszony, kitaláltam, ha nem is a gondo-

latait, legalább is a gondolatai irányát. Úgy ve-szem észre, nagyon figyelmesen nézi a börtönt.

— Igen, a börtönt néztem. Az ilyen napokbannem tudja visszatartani magát az ember, hogyne nézze.

Titkáromhoz fordul és bájos kacagással hozzá-teszi:

— Chambrun úr, ha majd ott leszek szemben, abörtön szalmáján, meglátogat!

Végre egy óra tíz perckor belép a nagyhercegnő— aki pedig rendszerint igen pontos — harma-

164

dik fiával, András nagyherceggel. Sápadt, lesová-nyodott.

— Elkéstem — szólít meg. — De nem én vagyokaz oka. Ön tudja, sejti, milyen izgalmakat élek át.Majd ebéd után nyugodtan elbeszélgetünk. Addigis mondjon valamit a háborúról. Mit gondol!

Azt válaszolom, hogy a jelen óra. sötétsége ésnehézségei ellenére is rendületlenül bízom: végsőgyőzelmünkben.

— Ah! Milyen jót tesz velem, hogy igy beszél!Jelentik, hogy tálalva van. Hatan ülünk az asz-

talnál: a nagyhercegnő, én, András nagyherceg,Olive kisasszony, Chambrun és Knorring tábornok.

A társalgás eleinte meglehetősen vontatott. Az-tán burkolt szavakban lassan-lassan érintjük azta tárgyat, amely mindnyájunkat foglalkoztat, abelső válságot, a, nagy vihart, amely a láthatá-ron készülődik.

Asztalbontáskor a nagyhercegnő maga melléültet egy karosszékbe és így szól:

— Most beszélgessünk.De egy lakáj közeledik és jelenti, hogy Mihaj-

lovics Miklós nagyherceg megérkezett és be-vezették a szomszéd szalonba. A nagyhercegnő bo-csánatot kér, rábíz András nagyhercegre és át-megy a másik szobába.

A nyíló ajtón át meglátom Mihajlovics Miklósnagyherceget: az arca piros, tekintete tüzes és ko-moly, derekát kihúzza, mellét harcias állásbankidülleszti. Öt pere múlva a nagyhercegnő be-hívja a fiát.

Magunkra maradunk, Olive kisasszony, Knor-ring tábornok, Chambrun és én.

— Itt vagyunk a dráma kellős közepében — szó-lal meg Olive kisasszony. — Észrevette, milyendúlt volt a nagyhercegnő arca! Vájjon mit akarmondani neki a nagyherceg?

165

Tíz perccel két óra előtt kissé lihegve vissza-jön a nagyhercegnő. Igyekszik erőt venni magán,hogy nyugodtnak lássék; kérdésekkel ostromollegutóbbi cári kihallgatásomra vonatkozólag.

— Hát nem tudta szóbahozni előtte a belső hely-zetet! — kérdezi.

— Nem, állhatatosan elzárkózott e tárgy elől.Egy pillanatban, sok kerülgetés után, már azthittem, kényszeríteni tudom arra, hogy meghall-gasson. De a szavamat szegte azzal a kérdésével,vájjon kaptam-e újabban híreket Ferdinándcárról!

— Ez kétségbeejtő! — mondja rá és csüggedtmozdulattal leejti a karjait.

Némi hallgatás után újra megszólal:— Mit tegyünk? ... Azon az egy személyen

kívül, aki minden bajnak a forrása, senki sem tudhatni a cárra. Két hét óta minden követ megmoz-gatunk annak a bizonyítására, hogy vesztébedönti az uralkodóházat, vesztébe dönti Oroszorszá-got, hagy uralkodása, amely oly dicsőséges lehetettvolna, katasztrófával fog végződni. Nem hajlandósemmit sem meghallgatni. Tragikus dolog ez!...Mégis megpróbálunk valamennyien, az egész cáricsalád együttesen föllépni. Miklós nagyherceg eb-ben az ügyben keresett föl.

— Vájjon csak afféle plátói lépés lesz eztNémán egymásra nézünk. Kitalálja, hogy I. Pál

drámájára gondolok, mert rémült mozdulattal eztfeleli:

— Istenem! Mi fog történni? ...És egy pillanatra riadt tekintettel elhallgat.

Aztán félénk hangon megszólal:— Ugyebár, szükség esetén számíthatok önre?— Igen, fenség.

Komolyan suttogja:— Köszönöm.

166

Megint félbeszakít bennünket egy lakáj. A nagy-hercegnő közli velem, hogy az egész cári családegyütt van a szomszéd szalonban és már csak reávárnak, hogy megkezdjék a tanácskozást. Szavaitezzel zárja:

— Most imádkozzék Istenhez, hogy védelmezzenbennünket!

Reszket a keze, amint kezet fog velem.*

Péntek, 1917 január 12. Többfelől arról értesítenek, hogy tegnapelőtt

este gyilkosságot kíséreltek meg a cárnő ellen,mikor meglátogatta carszkoje-szelói kórházát, ésa tettest, egy tisztet, tegnap reggel fölakasztották.A merénylet indítóokát és körülményeit mélytitok födi.

A cári család valamennyi tagja, beleértve azözvegy görög királynét is, akik tegnap egybegyűl-tek Mária Pavlovna nagyhercegnőnél, együtteslevelet intéztek a cárhoz.

Ez a levél, amely a legtiszteletteljesebb hangonvan fogalmazva, fölhívja; az uralkodó figyelmétarra a veszedelemre, amelybe belpolitikája döntiOroszországot és az uralkodóházat; záradókul ke-gyelmet kér Dimitrij nagyherceg számára, hogyelkerüljék a nagyobb szerencsétlenségeket.

Szaszonov, akit a nap folyamán meglátogatok,ezt mondja:

— Az az út, amelyen a cár megindult, zsák-utcába torkollik. Történelmi precedenseink arramutatnak, hogy megnyílt a merényletek korszaka.

A háború szempontjából veszedelmes árkot kellátlépnünk; a megrázkódtatás kemény lesz; deaztán minden jól megy majd... Rendületlenülbízom végső győzelmünkben.

*

167

Szomlbat, 1917 január 13.Sir George Buchanant tegnap fogadta a cár.Miután közölte vele azokat a súlyos aggodalma-

kat, amelyeket Oroszország belső helyzete Györgykirálynak és a brit kormánynak okoz, engedélytkért tőle, hogy egészen őszintén nyilatkozhassék.

Bevezető mondatait állva mondta el. A cár lesem ültette Buchanant; szárazon ezt felelte neki:

— Hallgatom önt.Ekkor Buchanan igen határozott és igen meg-

indult hangon kifejtette előtte, milyen roppantkárt okoz Oroszországnak és ennek következtébenszövetségeseinek az a zűrzavar és nyugtalanság,amely az orosz társadalom minden osztályában el-harapódzik. Tartózkodás nélkül leleplezte előtteazokat az intrikákat, amelyeket a német ügynökökszőnek a cárné körül és amelyek elidegenítettéktőle alattvalóit; emlékeztette Protopopov gonoszszerepére stb. Végül, miután biztosította az oroszuralkodópár személye iránti hódolatáról, könyö-rögve kérte a cárt, ne habozzék az előtte nyíló kétút között, amelyeknek egyike a győzelemhez ve-zet, a másik a legsötétebb katasztrófához.

A cár mereven és hidegen megszólalt és mind-össze két ellenvetésre szorítkozott. Az egyik ez,volt: „ön azt mondja, nagykövet úr, hogy ki kell]érdemelnem népem bizalmát. Nem inkább a né-pemnek kell-e kiérdemelni az én bizalmamat?...”'A másik: „Úgylátszik, ön azt hiszi, hogy minisz-tereim megválasztásában tanácsot szoktam kérni {valakitől. Téved; ón egymagam választom őket...”'Ezután véget vetett a kihallgatásnak ezekkel azegyszerű szavakkal:

— Isten önnel, nagykövet úr.Alapjában véve a cár csupán az autokratizmus

tiszta elméletét juttatta kifejezésre, amelynek ér-telmében ő a trónon ül. Annak megítélésére, meny-

168

nyire elmaradt ez az elmélet az angol elmélettől,elegendő arra hivatkoznom, hogy a tizenharmadikszázad végjén Róbert Winchelsey, canterbury-iérsek, I. Eduárd király nevében ezt írhattaVIII. Bonifác pápának: „Az angol királyságbanaz a szokás, hogy minden közérdekű ügyben ki-kérik mindazoknak a véleményét, akiket az ügyérint.”

Itt adom szószerint a cár válaszát a cári család-nak tegnapelőtt hozzáintézett levelére; ezt a vá-laszt a cár a levél szélére írta:

Nem tűröm, hogy tanácsokat osztogassanaknekem. A gyilkosság mindig gyilkosság. Különbentudom, hogy a levél több aláírójának nem tisztaa lelkiismerete.

Ma este a Contant-étteremben ebédelek. Észre-veszem a csinos D.-nét, aki az egyik szomszéd asz-talnál három gárda-lovastiszt társaságában ül;gyászruhát visel.

A január 6-ról 7-re virradó éjszakán letartóztat-ták a Rasputin meggyilkolásában való bűnrészes-ség gyanúja miatt, vagy azért, mert legalább istudott a gyilkosság előkészítéséről. Tekintettelarra, hogy igen magas befolyások érvényesültekérdekében, csupán a lakásában vették őrizet aláés három nap múlva mentesítették a rendőri föl-ügyelet alól. A rendőrtisztnek, aki íróasztala kul-csát kérte, hogy lefoglalja iratait, naivul eztfelelte:

— Nem talál egyebet, csak szerelmesleveleket.Ez a mondás híven jellemzi egyéniségét.Huszonhatéves elvált asszony, de újra férjhez

ment, elvált második férjétől is s most fékevesz-tett életet él. Minden este, jobban mondva mindenéjjel reggelig tartó dáridó járja: színház, balett,

169

vacsora, cigányok, tangó, pezsgő stb. Nagy tévedésvolna azonban, ha az ember e fölületes szórakozá-sok alapján ítélné meg; mert alapjában véve ne-meslelkű, büszke, lelkes asszony..,

Raspvitin meggyilkolása, amelynek előkészüle-teiről tudomása volt, hirtelen fölébresztette bennea szerelmet. Dimitrij nagyherceg hősnek, Orosz-ország megmentőjének tűnt a szemében. Letartóz-tatásának hírére gyászruhát öltött. Mikor meg-tudta, hogy a perzsiai orosz hadsereg frontjáraküldték, megesküdött, hogy folytatja az ő hazafiasművét és bosszút áll érte.

Négy napra rá, hogy a rendőrök eltávoztak laká-sából, benne volt a cár körül szövődő összeeskü-vés minden aknamunkájában; levelet visz egye-sekhez, parancsokat másokhoz. Tegnap megláto-gatott két gárdaezredest, hogy megnyerje őket ajó ügynek. Tudja, hogy a rettenetes Ochranaügynökei figyelik; ügyesen tévútra vezeti őket.Minden este el van készülve rá, hogy az Erődbeviszik és Szibériába száműzik. De soha még nemvolt boldogabb. A Fronde hősnői, Longuevillené,Montbazonné, Lesdiguiferesné érezhették ezt a re-gényes rajongást, amelyben a nagy veszedelemtudatában egy-egy nagy szerelem kelt életre.

Ebédje végeztével elmegy az asztalom előtt há-rom lovasgárdista kíséretében. Odalép hozzám.Fölkelek és kezet fogok vele. Hadarva ezt mondja:— Tudom, hogy közös barátunk tegnap meg-látogatta önt és mindenről tájékoztatta ... Resz-ket értem; ez természetes: hisz nagyon szeret!...Hát úgy gondolta, hogy baj esetén oltalmat talál-hatnék önnél és meg akart felőle bizonyosodni.De én előre tudtam, mit felel ön. Mit is tehetneön értem, ha a dolgok rosszra fordulnak! Nyil-ván semmit... Mégis köszönöm rólam tett ked-ves nyilatkozatait. És biztos vagyok benne, hogy

170

a lelke mélyén, nem nagyköveti minőségében, he-lyesli eljárásomat... Talán nem látjuk többéegymást. Isten önnel.

Ezután ruganyos és fürge léptekkel távoziklovasgárdistái kíséretében.

Vasárnap, 1917 január 14.Ma, az ortodox naptár szerinti új esztendő nap-

ján, a cár fogadja Carszkoje-Szelóban a diplomá-ciai testület jókívánságait.

A hideg kemény: —38 fok!A cári pályaudvar előtt ránk várakozó udvari

fogatok lovait jégtakaró borítja. És egészen aNagy-Palotáig semmit sem látok a tájból, annyiraelhomályosította az ablakokat a vastag jégvirág.

Amikor belépünk a bálterembe, ahol az ünnep-ségnek le kell folynia, Evreinov szertartási igaz-gató, a lelkes hazafi, a tüzes nacionalista, akigyakran kiöntötte előttem utálatát Rasputin ésgyűlöletét a németbarát-párt ellen, remegő han-gon a fülembe súgja:

— Nos, nagykövet úr, úgy-e, nagyon is igazamvolt, amikor hónapok óta egyre azt mondogattam,hogy a mi nagy, a mi szent Oroszországunkat amélységbe taszítják!... Nem érzi, hogy most máritt vagyunk a katasztrófa szélén! ...

Alighogy elfoglaljuk helyeinket, megjelenik acár, főhadsegéde! és a főméltóságok kíséretében.Sorra megy minden nagykövetség és minden kö-vetség személyzete előtt. Szokványos jókívánsá-gokat és üdvözleteket, mosolyokat és kézszorítá-sokat váltunk. II. Miklós, mint mindig, szeretetre-méltó és egyszerű, sőt fesztelen viselkedést erőltetmagára; de sápadt és lesoványodott arca elárulja,milyen gondolatok kavarognak belsejében.

171

Amíg sorra jár, olasz kollégámmal, Carlottimarchesével beszélgetek és mind a ketten egy-szerre ugyanazt a megfigyelést tesszük: a cárnyomában járó egész pompás és sujtásos kíséret-ben nincs egyetlen arc sem, amelyen ne ülne ottaz aggodalom...

Fogataink, amikor visszavisznek a cári pálya-udvarra, egy festői és magányos, moszkovita stí-lusú kis templom előtt haladnak el. Ez a Feodo-rovszkij Szobor, amelynek altemplomában, egytitokzatos kriptában van Alexandra Feodorovnakedvelt oratóriuma. Leszáll az éj. A sűrű hólepelalatt a szentély kupolája homályosan rajzolódikki a ködön keresztül... A sóhajos rajongás és acsüggedt leborulás sok-sok órájára gondolok, amita cárné itt átélt. És mintha látnám Rasputin szel-lemét imbolyogni a templom körül.

*

Hétfő, 1917 január 15.Mihajlovics Miklós nagyherceget száműzték a

chersoni kormányzóságban lévő birtokára, Gru-sevkába, amely messze esik minden várostól, sőtminden lakott helytől is.

A cár parancsát tegnap közölték vele, az újesz-tendei ünnepség ellenére is. Minthogy semmifélehalasztást nem kapott, még tegnap este elutazott.

Ennek a hírnek hallatára rögtön egy történelmiprecedens jut eszembe. 1787. évi november 19-énXVI. Lajos száműzte az orleansi herceget villers-cotteretsi birtokára, hogy megbüntesse azért, merta párisi parlament előtt azt hangoztatta, hogycsak a rendi gyűlésnek van joga megszavazni akirálynak az adópótlékot. Oroszország tehát 1787-nél tart? Nem... Már jóval túl van rajta.

A cár azzal, hogy szigorúan eljárt MihajlovicsMiklós nagyherceggel szemben, nyilván meg

172

akarta rémíteni a cári családot és ez sikerült isneki: az egész család elvesztette a fejét. De Mihaj-lovies Miklós talán nem érdemelte meg „sem ezta túlságos megtiszteltetést, sem ezt a méltatlanelbánást”. Alapjában véve nem veszedelmes em-ber. Abban a döntő válságban, amelyet a cáriz-mus és Oroszország átél, egy Retzre vagy egyMirabeaura volna szükség. Márpedig MihajlovicsMiklós inkább kritikus és frondőr, mint lázadó;túlságosan nagy kedvét leli a szalonokban diva-tos gúnyolódásokban. Semmi tekintetben sem avakmerő föllépés és a támadás embere.

Akármint van is a dolog, a nagyhercegek össze-esküvése sokáig vajúdott. Maklakov duma képvi-selőnek igaza volt, amikor tegnapelőtt Derfelden-nének (akitől a dolgot én hallottam) ezt mondtat„A nagyhercegek képtelenek megegyezni egy ak-cióprogramban. Egyik sem mer vállalkozni a leg-csekélyebb kezdeményezésre sem és mindegyikcsak a maga érdekében akar dolgozni. Szeretnék,ha a Duma vetne szikrát a lőporba... Mindentösszevéve: tőlünk várják azt, amit mi tőlük vá-runk.”

*

Szerda, 1917 január 17.Pokrovszkij tegnap hosszú kihallgatáson volt a

cárnál. Nyomatékos szavakban kifejtette előtte,hogy a jelen körülmények között lehetetlenségvállalnia a felelősséget a külpolitikáért. Hivatko-zott hűségben és hódolatban töltött hosszú múlt-jára és könyörögve kérte urát, ne kövesse továbbProtopopov gyászos tanácsait; sőt összetett kezek-kel kérte, nyissa föl szemét „a küszöbön álló ka-tasztrófa” előtt.

A cár, miután igen szelíden végighallgatta, rá-parancsolt, hogy folytassa hivatali működését és

173

kijelentette, hogy „a helyzet nem oly tragikus ésminden rendbejön”.

Tegnap este Őfelsége fogadta új miniszter-elnökét.

Golicin Miklós herceg, aki talpig becsületesember, határozottan elhárította a miniszterelnök-séget, amelyet „felsőbb parancsra” kényszerítet-tek rá. Ügy érezte tehát, hogy joga van teljesőszinteséggel nyilatkoznia a cár előtt; a legsöté-tebb színekkel ecsetelte előtte az Oroszországban,különösen Moszkvában és Petrogradban uralkodóközhangulatot; nem hallgatta el azt sem, hogyaz uralkodópár élete veszedelemben forog és amoszkvai ezredekben nyíltan arról beszélnek,hogy más cárt kiáltanak ki. A cár szelíd közöm-bösséggel hallgatta ezeket a nyilatkozatokat; csakennyit mondott rá:

— A cárné és én tudjuk, hogy Isten kezébenvagyunk. Legyen meg az ő akarata!

Golicin herceg végül arra kérte a cárt, fogadjael lemondását. Ugyanazt a feleletet kapta, mintPokrovszkij.

Ez idő alatt a cárné Rasputin sírjánál imádko-zott. Vyrubovné kíséretében minden este hosszúimákba merül ott.

*

Péntek, 1917 január 19.Subin-Pozdejev, akiben a vén bűnös álarca alatt

sok ravaszság és szemfülesség húzódik meg, igenhelyesen mondja nekem:

— Ön tudja, mi volt a véleményem Rasputinról.Ez a misztikus és büdös kéjenc mindig legyőzhe-tetlen undort keltett bennem. Csak egyszer talál-koztam vele egy tisztes szalonban, ahová betéved-tem. Mikor beléptem, épp akkor távozott. A jelenlévő hölgyek epedő pillantásokkal néztek utána.

174

Nekem őrült vágyam támadt, hogy hátulról bele-rúgjak. Láthatja tehát, hogy nem gyászolom...De az a véleményem, hogy meggyilkolásával nagyhibát követtek el. Értette a módját, hogy meg-nyerje szeretett uralkodópárunk bizalmát és sze-retetét, ösztönözte őket, bátorította őket, szóra-koztatta őket, fölrázta őket, vigasztalta őket,emelte őket. Két kéjelgés között tanácsokat oszto-gatott nekik lelkük üdvösségére és a birodalomkormányzására. Gyakran megríkatta őket; merttartózkodás nélkül durván rájuk rivallt. Néha-napján meg is nevettette őket, mert misztikus hó-kuszpókuszai mellett nem volt párja a bohóc-kodásban. Már nem tudtak meglenni nélküle.ö tartotta bennük a lelket, ő volt a játékszerük,a fétisük. Nem kellett volna őket megfosztanitőle. Mióta elvesztették, mind a kettő kijött a sod-rából. Attól tartok, hogy most majd a leggono-szabb őrültségeket fogják elkövetni!

Szombat, 1917 január 20.Carol román trónörökös és Bratianu miniszter-

elnök Petrogradba érkezett.A külügyminiszter azonnal fogadta Bratianut.

Megbeszélésük igen szívélyes volt. Bratianu mind-járt első szavaiban kijelentette Pokrovszkij előttazt az elhatározását, hogy Oroszország és Romá-nia szövetségét tartós alapokra kell fektetni:

— Ennek a szövetségnek — mondotta — nemszabad a jelen háborúra szorítkoznia; forrón óhaj-tom, hogy a jövőben is fenmaradjon.

Carol herceg és Bratianu holnap ebédre hiva-talosak Carszkoje-Szelóba.

175

Vasárnap, 1917 január 21.A cár barátságosan értésére adta nagynénjének,

Vladimir nagyherceg feleségének, hogy jó volna,ha unokaöccsei: Cirill és András nagyhercegek,saját érdekükben, néhány hétre eltávoznánakPetrogradból.

Cirill nagyherceg, aki sorhajókapitány és agárdafogatok parancsnoka, „kérte”, hogy küldjékszemleútra Archangelszkbe és Kólába; Andrásnagyherceg, akinek gyönge a tüdeje, a Kauká-zusba megy.

Szaszonovot kinevezték londoni nagykövetté anemrégiben elhunyt Benckendorff gróf helyébe.

Kedd, 1917 január 23.Ebéd Carszkoje-Szelóban Pál nagyhercegnél.

Csak a ház bizalmas barátai vannak jelen.Asztalbontáskor a nagyherceg magával visz egy

félreeső kis szalonba, hogy bizalmasan beszélget-hessünk. Közli velem aggodalmait és fájdalmát.

— A cárné még sohasem tartotta így hatalmá-ban a cárt. Sikerült meggyőznie, hogy az ellenetámadt ellenséges mozgolódás, amely, sajnos, mára cárra is kezd átcsapni, csupán a nagyhereegekösszeesküvése és a szalonok lázadozása. Ennekcsak tragédia lehet a vége... ön ismeri monar-chikus hitvallásomat és tudja, hogy micsoda szent-ség a cár az én szememben. Meg kell tehát értenie,mennyire szenvedek amiatt, ami történik és amikészülőben van...

Szavainak hangsúlyából és izgalmából kiérzemkétségbeesését amiatt, hogy fia, Dimitrij, bele-keveredett a dráma előjátékába. Magától foly-tatja:

— Nem sajnálatos dolog-e, hogy az egész biro-

176

dalomban gyertyákat égetnek szent Dimitrijikonja előtt és fiamat Oroszország megszabadító-jának nevezik.

Az a gondolat, hogy a fiát esetleg már holnapcárrá kiáltják ki, úgylátszik, még csak távolrólsem ötlött az eszébe. Most is az, aki mindig volt:talpig hűséges és lovagias.

Aztán elbeszéli, hogy amikor Mohilevben érte-sült Rasputin meggyilkolásáról, azonnal vissza-tért a cárral együtt Carszkoje-Szelóba.

Amikor december 31-én estefelé megérkezett apályaudvarra, a perronon ott találta Palej herceg-nőt, aki közölte vele, hogy Dimitrijt őrizetbe vet-ték petrogradi palotájában. Azonnal kihallgatástkért a cártól, aki hajlandónak nyilatkozott mégaznap este tizenegy órakor fogadni, de „csak ötpercre”, mert sok a dolga.

Pál nagyherceg, amikor bevezették felségesunokaöccséhez, erélyesen tiltakozott fiának letar-tóztatása ellen:

— Senkinek sincs joga letartóztatni egy nagy-herceget a te határozott parancsod nélkül. Kérlek,bocsáttasd szabadon... Attól félsz talán, hogymegszökik?

A cár kitért minden határozott válaszadás előlés befejezte a beszélgetést.

Másnap reggel Pál nagyherceg Petrogradbament, hogy megölelje fiát a Nevszkij-Proszpektenlévő palotájában. Itt ezt a kérdést intézte hozzá:

— Te ölted meg Rasputintt— Nem.— Kész vagy megesküdni erre a Szűzanya szent

ikonja és anyád képe előtt!— Igen.Ekkor Pál nagyherceg elébe tette a Szűzanya

ikonját és a megboldogult Alexandra nagyher-cegnő arcképét:

177

— Most esküdj meg, hogy nem te ölted megRasputint.

— Esküszöm.A nagyherceg, amikor ezt elbeszélte nekem, ne-

mességében, tisztaságában és méltóságában iga-zán megható volt. Ezekkel a szavakkal végezte:

— Többet nem tudok a drámáról; nem is akar-tam többet megtudni.

Miközben a vasúton visszautazom Petrogradba,elbeszélgetek P.-nével mindarról, amit Pál nagy-hercegtől hallottam:

— Én sokkal pesszimistább vagyok nála —mondja lángoló szemekkel. — A fenyegető tragé-dia nem csupán dinasztikus válság lesz, hanemrettenetes forradalom és mi nem menekülünktőle... Gondoljon arra a jóslatra, amelyet mond-tam: a katasztrófa küszöbön van.

Ekkor idézem neki azt a megdöbbentő jövendö-lést, amelyre XVI. Lajos és Mária Antoinette el-vakultsága ihlette Mirabeaut 1789 szeptember ha-vában: „Minden elveszett. A király és a királynéelpusztul. A csőcselék meggyalázza holttesteiket!”

P.-né ezt mondja rá:— Ha legalább volna egy Mirabeaunk!

*

Csütörtök, 1917 január 25.A cárizmus leghívebb szolgái, sőt néhányan

azok közül is, akik az uralkodópár rendes társasá-gát alkotják, kezdenek megriadni az eseményekfordulatán.

Például igen megbízható forrásból hallom, hogyNilov tengernagy, a cár főhadsegéde és egyik leg-bizalmasabb embere, legutóbb bátorságot vett ma-gának és föltárta előtte a helyzet veszedelmessé-gét; annyira ment, hogy könyörögve kérte a cárt,távolítsa el a cárnét, mert nincs más eszköze már

178

a birodalom és a dinasztia megmentésére. II. Mik-lós, aki lovagias ember és imádja feleségét, szen-vedélyes fölháborodással utasította el ezt a gon-dolatot:

— A cárné — felelte rá — külföldi asszony; raj-tam kívül nincs védelmezője. Semmiesetre sem fo-gom elhagyni... Különben mindaz, amit szemérevetnek, hazugság. Gyalázatos rágalmakat terjesz-tenek felőle. De én tudom a módját, hogy minden-kit tiszteletre kényszerítsek iránta!...

Nilov tengernagy közbelépése annál megdöbben-tőbb, mert az utóbbi időben mindig pártját fogtaa cárnénak. Hű barátja volt Rasputinnak és bi-zalmas összeköttetésben volt egész klikkjével; pon-tosan jelen volt Manus bankár hírhedt szerdaiebédjein: tehát jókora felelősség terheli azért atiszteletlenségért és megvetésért, ami ma a cáriudvarral szemben megnyilatkozik. De alapjábanvéve derék ember és hazafi. Végre meglátta azOroszország előtt megnyíló mélységet és bár túl-ságosan későn, könnyíteni akar a lelkiismeretén.

*

Péntek, 1917 január 26.Az öreg B... herceg, aki mestere az okkultiz-

musnak, valamelyik legutóbbi estén megérte aztaz örömet, hogy fölidézhette Rasputin szellemét.

Nyomban meghívta Protopopov belügyminisz-tert és Dobrovolszkij igazsagugyminisztert, akikazonnal megjelentek nála. Azóta hármasban min-den este órákhosszat bezárkóznak, hogy meghall-'gassák a megboldogultnak ünnepélyes szavait.

Milyen furcsa ember ez az öreg B... herceg!Háta hajlott, feje kopasz, orra horgas, arca fakó,szemei szúrósak és révedezők, arca beesett, hangjahalk és síri, egész alakja komor, igazi típusa ahalottidézőnek.

179

Witte gróf temetésén, két évvel ezelőtt, látták,amint néhány percig elnézte a halott fölényesarcát. Mert ortodox szokás szerint a koporsónyitva volt. Aztán hallották, amint síri hangjánezt mondta: „Ma este kényszeríteni fogunk, hogy

megjelenj!...”*

Vasárnap, 1917 január 28.T.-né, aki Rasputin rajongói közé tartozott és az

okkult tudományokkal foglalkozik, azokról a kap-csolatokról beszél nekem, amelyek 1900 óta azorosz uralkodópár és Papus, a híres francia má-gus között fönnállottak: a múlt év november havá-ban följegyeztem ebben a naplóban egy halott-idéző jelenetet, amelyet ez a csodatévő vezetett1905-ben Carszkoje-Szelóban.

— Papus — beszéli T.-né — körülbelül tíz évenem járt Oroszországban; de továbbra is levele-zésben állt a Felségekkel. Ismételten igyekezettbebizonyítani nekik, hogy Rasputin befolyásagyászos számukra, mert hatalma az ördögtőlvan ... Ezért Grigorij atya gyűlölte Papust, és haa Felségek beszéltek róla, hevesen kifakadt:„Miért hallgattok erre a szélhámosra? Mi közehozzánk? ... Ha nem áskálódni akarna itt, éppenelég dolga volna a környezetében elő sok gonosz-szal és farizeussal. Sehol sem annyi a bün, mintodalent nyugaton; a megfeszített Jézus sehol semszenved annyi hantáimat... Hányszor mondtammár nektek! Mindaz, ami az Európákból jön, bű-nös és veszedelmes...”

T.-né azt is elmeséli, hogy Golovinnónak, a szta-rec kegyencének kezében látott egy levelet, ame-lyet a cárné körülbelül tizenöt hónappal ezelőttPapustól kapott s amely így végződik: „Kabba-lisztikus szempontból Rasputin olyan edény, mint

180

Pandora szelencéje; benne rejlik az orosz nép min-den vétke, minden bűne, minden szennye. Ha ezaz edény összetörik, látni fogják, amint irtózatostartalma nyomban kiömlik Oroszországra...” Acárnő fölolvasta ezt a levelet Rasputinnak, akicsak ennyit mondott rá: „De hiszen ezt már én isjó néhányszor mondtam neked: Ha meghalok, végeOroszországnak.”

Hogy végezzünk a sztarec jóslataival, T.-némég elmondja, hogy kevéssel halála előtt ezt ajövendölést hallotta tőle: „Tudom, hogy irtózatosszenvedések között fogok meghalni. A testemetdarabokra szaggatják. De a szól hiába szórja széthamvaimat, mégis csodákat fogok tenni sírom-ban. Mennyei imádságaim révén meggyógyulnaka betegek és foganni fognak a meddő asszonyok.”

Csakugyan nem kételkedem, hogy Rasputinemlékéből előbb-utóbb legendák születnek és sírjatermékeny, talaja lesz a csodáknak.

HETEDIK FEJEZET.1917 január 29—február 21.

Hétfő, 1917 január 29.Franciaország, Nagybritannia és Olaszország

meghatalmazottai a szövetségesek konferenciájárama megérkeztek Petrogradba.

Port-Ilomanovból csak három napig tartott azútjuk; az ő vonatjuk szelte át elsőnek egész hosz-szában a Murman-parti vasútvonalat.

Castelnau tábornokot katonai attasémra bízom,Doumergue-et pedig elviszem az Európa-szállóba.

Kérdést intéz hozzám Oroszország belső hely-zetéről. Én nem kímélem, a sötét színeket, úgyecsetelem előtte és arra a következtetésre jutok,hogy siettetni kell a katonai fejleményeket.

— Orosz részről — mondom — az idő már nema mi javunkra dolgozik. Már nem érdekli őket aháború. A kormány minden rugója, a közigazga-tás minden kereke egymásután bomladozik. Alegkiválóbb emberek is meg vannak győződve,hogy Oroszország a mélységbe rohan. Sietnünkkell.

— Nem hittem, hogy a baj ilyen mély.— Majd személyesen is meg fog győződni róla.Aztán közli velem, hogy a Köztársaság kor-

mánya határozott ígéretet szeretne kapni a cár-tól, hogy a békeszerződésbe olyan pontot iktat,amely teljesen szabad kezet ad Franciaországnak

182

a Rajna balpartján fekvő területek sorsánakmegállapításában,

Emlékeztetem rá, hogy a rajnai tartományokkérdése már régen szabályozva van Franciaországés Oroszország között, legalább is annyira, ameny-nyire a „haditérkép” megengedte a szabályozást.

— 1914 november havában a cár önként kijelen-tette előttem, hogy föntartás nélkül átengedi ne-künk a Rajna balpartját; ezt a múlt év március13-án megismételte előttem. Mi egyebet kíván-hatnánk még?

— Briand úr mégis úgy gondolja, hogy írott ésrészletes egyezménnyel kell köteleznünk az oroszkormányt... Ilyen súlyos kérdésben sohasem le-hetünk eléggé óvatosak.

A nagykövetségen elköltött szűkkörű ebéd utánDoumergue-et és Castelnau tábornokot elviszem akülügyminisztériumba, ahol a konferenciának elő-készítő és félhivatalos ülése lesz, hogy megálla-pítsa munkálatainak irányelveit.

Jelen vannak:Oroszország részéről: Pokrovszkij külügyminisz-

ter, Mihajlovics Szergej nagyherceg, tüzérségi fő-felügyelő; Wojnovszki közlekedésügyi miniszter;Bark pénzügyminiszter; Bjelajev tábornok had-ügyminiszter; Gurko tábornok, a főparancsnok-ság vezérkari főnöke; Grigorovies tengernagy, ten-gerészeti miniszter; Szaszonov, az íVjonnan ki-nevezett londoni nagykövet és Neratov, a külügy-miniszter helyettese.

Franciaország részéről: Doumergue gyarmat-ügyi miniszter, Castelnau tábornok és én.

Anglia részéről: Lord Milner tárcanélküli mi-niszter, Sir George Buchanan, lord Revelstoke ésSir Henry Wilson tábornok.

Olaszország részéről: Scialoja tárcanélküli mi-

183

niszter, Carlotti marchese és Ruggieri gróf tá-bornok.

Mindjárt az első szavaknál kitűnik, hogy a nyu-gati hatalmak kiküldöttei csupán határozatlanutasításokat kaptak kormányaiktól, nincs semmi-féle irányelvük a szövetségesek erőkifejtésénekösszhangbahozására, semmiféle együttes akció-programjuk a közös győzelem siettetésére. Hosszúés terjengős nyilatkozatokat váltottak, amelyekcsak úgy kongtak az ürességtől és szerényen be-érték azzal a kijelentéssel, hogy a legutóbbi pá-risi és római konferenciák elegendő pontosság-gal meghatározták a mostani összejövetel tárgyát.Azután elhatározták, hogy a politikai természetűkérdéseket a küldöttségek vezetői és a nagyköve-tek fogják tanulmányozni; a hadműveleti terve-ket a tábornokok beszélik meg; egy technikai bi-zottság fogja megvizsgálni az anyag, a muníció,a szállítási stb. kérdéseket; végül a záróhatároza-tokat a konferencia teljes ülésben fogja meghozni.

Kedd, 1917 január 30.A cár holnap fogadja a konferencia tagjait; az

első hivatalos ülést tehát holnapra tűzték ki.Negyventerítékes nagy ebéd a nagykövetségen.A délután sétával és látogatásokkal telik el.Bratianu román miniszterelnök meghosszabbí-

totta petrogradi tartózkodását; félhivatalosan résztfog venni a konferencia munkáiban, valahányszorhazájának érdekei szóba kerülnek.

Nyolc órakor díszvacsora a külügyminiszté-riumban. Résztvesz az ebéden Golicin Miklós her-ceg miniszterelnök, de csak mint néma szereplő,mint egyszerű statiszta. Tökéletes közömbösséggel,teljes érdektelenséggel viseli a rákényszerített

184

hivatal terhét. Mégis, ha nem beszélnek előttepolitikáról, végtelenül kellemesen válaszol.

Szerda, 1917 január 31.Tizenegy órakor a cár a carszkoje-szelói kis pa-

lotában fogadja a konferencia tagjait.Az udvari etikett úgy kívánja, hogy a nagy-

követek vezessék hazájuk küldöttségét és így ko-ruk szabja meg a bemutatás rendjét.

A három küldöttség tehát körben áll föl, ebbena rendben: az angol küldöttség, az olasz küldött-ség, a francia küldöttség.

A szemeink elé táruló látvány eléggé ékesenbeszél.

Az angol küldöttség nem csupán Buchanan ko-ránál fogva az első, hanem tagjainak számánálfogva is. Így két polgári küldött van benne, lordMilner és lord Revelstoke, holott az olasz és fran-cia küldöttségben csak egy-egy polgári tag van:Scialoja és Doumergue; az angol küldöttségbenhat tábornok vesz részt, két olasz és két franciatábornokkal szemben. Mégis katonai szempontbólCastelnau tábornok vitathatatlanul javunkra bil-lenti az erkölcsi és technikai tekintély mérlegét:a háború folyamán tett fényes szolgálatai, háromfiának dicsőséges halála, megnyugvásának ke-resztény sztoicizmusa, nemes jelleme, fenkölt szívedicsfényt von a homloka köré...

Buchanan és Carlotti egymásután bemutatjákküldöttségeiket. Megint megfigyelem, hogy a cáralig vált néhány szót a küldöttségek vezetőivel,viszont szívesen elbeszélget hosszasabban is, haaz, akivel beszél, alacsonyabb rangú.

Mikor rám kerül a sor, bemutatom neki Dou-mergue-et és hallom, amint elhangzanak ajkárólaz elmaradhatatlan kérdések:

185

— Kellemes volt az útja? ... Nem fáradt ki na-gyon? ... Most elsőízben jár Oroszországban? ...Aztán következik néhány jelentéktelen frázis aszövetségről, a háborúról, a győzelemről. Doumer-gue, aki őszintesége és szívélyes egyszerűségemiatt megtetszik II. Miklósnak, hiába igyekszikemelni a párbeszéd színvonalát.

Castelnau tábornokkal a cár éppoly semmit-mondó dolgokról beszél. Úgylátszik, sejtelme sincsarról a kiváló szerepről, amelyet a tábornok ját-szott Franciaországban s nincs egyetlen szavasem ahhoz, hogy három fia esett el a tűzvonalban.II. Miklós még néhány nyájas szót intéz a fran-cia küldöttségben résztvevő alacsonyabb rangúhivatalnokokhoz és tisztekhez és visszavonul. Akihallgatásnak, vége.

Miközben visszatérünk Petrogradba, megfigye-lem, hogy lord Milnerből, Scialojából, Doumergue-ből ez a szertartás egyforma csalódást váltott ki.Magamban arra gondolok, mennyire kiaknáztavolna az ilyen kedvező helyzetet egy hivatásátszerető uralkodó, mint például Ferdinánd bolgárcár. Elképzelem, hogy a kérdéseknek és sejtések-nek, célzásoknak és elhallgatásoknak, bizalmasko-dásoknak és hízelkedéseknek micsoda játékátügyeskedte volna végig. De II. Miklós — és eztmár gyakran megfigyeltem — nem szereti a hata-lom gyakorlását. Ha féltékenyen védi autokratakiváltságait, ezt egyes-egyedül misztikus okokbólteszi. Soha nem felejti, hogy hatalmát magátólIstentől kapta és szüntelenül arra gondol, hogyszámot kell adni róla a Jozafát völgyében. Ural-kodói szerepének ez a fölfogása homlokegyenestellenkezője annak, ami Napóleonnak a Koedererhezintézett híres nyilatkozatot ajkára adta: „Én sze-retem a hatalmat; de művész módjára szeretem;úgy szeretem, mint a zenész a hegedűjét, hogy han-

186

gokat, akkordokat, harmóniákat csaljak ki be-lőle!...” Lelkiismeretesség, emberiesség, szelídség,becsületesség: úgy hiszem, ezek II. Miklós kiválóerényei; de nincs meg benne az isteni szikra.

*

Csütörtök, 1017 február 1.Délben vendégeim Kokovcov, Trepov, Gurko tá-

bornok, Doumergue és Oastelnau tábornok.A társalgás eleven és bizalmas. Tekintettel a

helyzetre, Kokovcov hangfogót tett nagyon is jo-gos pesszimizmusára. Trepov őszintén nyilatko-zik annak a belső válságnak a veszedelmeiről,amelyet Oroszország átél; de a beszédében és ta-lán még inkább az egyéniségében oly sugárzó erőés határozottság nyilatkozik meg, hogy a baj el-hárítása könnyűnek látszik. Gurko tábornok mégszenvedélyesebb, mint rendesen. Ügy érzem, hogykörüllebeg az az éltető légkör, amelyet Doumergueés Castelnau hozott magával Franciaországból.

Három órakor a konferencia ülést tart a Mária-palotában; a Szent Izsák-térre néző nagy kerekszalonban ülésezünk.

Pokrovszkij elnököl; de oly járatlan a diplomá-ciai ügyekben, oly szelíd, oly szerény, hogy nemtudja vezetni a tanácskozást, amely céltalanul há-nyódik ide-oda. Szóba kerül Görögország, Japán,Szerbia, Amerika, a skandináv államok, stb. Mind-ez összefüggés nélkül, vezető gondolat nélkül, gya-korlati eredmény nélkül. Lord Milner, aki mellet-tem ül, több ízben türelmetlenül a fülembe súgja:

— We are wasting time! Elpocsékoljuk az időn-ket!

De most az elnök a főparancsnokság vezérkarifőnökének adja meg a szót.

Gurko tábornok harsány és pattogó hangon föl-

187

olvas egy sor kérdést a hadműveletek vezetésérevonatkozólag, amelyeket a konferencia elé óhajtterjeszteni.

Az első kérdés megdöbbent bennünket; mertezekben a szavakban van fogalmazva: „Vájjon az1917. évi hadműveleteknek döntő jellegűeknekkell-e lenniük? Vagy nem kell-e esetleg lemondania döntő eredményekről ennek az évnek folyamán'?”

A francia, angol és olasz kiküldöttek valameuy-nyien erélyesen amellett kardoskodnak, hogy erő-teljes és együttes offenzívánkat kell indítani a kü-lönböző frontokon, a lehető legrövidebb időn belül.

De (lurkó tábornok kijelenti, hogy az orosz had-sereg nem lesz abban a helyzetben, hogy nagy-szabású offenzívát kezdjen, mielőtt meg nem kapjaazt a hatvan hadosztály újabb erősítést, amelynekfölállítását legutóbb elhatározták. Márpedig ezek-nek a hadosztályoknak a fölállítására, kiképzéséreés minden szükséges hadiszerrel való ellátásárahosszú hónapok, talán egy esztendő is kell. Mind-addig az orosz hadsereg csupán másodlagos had-műveletekre vállalkozhatik, amelyek mégis elegen-dők lesznek arra, hogy lekössék az ellenséget akeleti fronton.

A kérdés sokkal súlyosabb, mintsem hogy a kon-ferencia a tábornokok indokolt véleménye nélkülnyilatkozhatnék.

A többi kérdés, amit Gurko tábornok fölolvas,csupán betetőzése az elsőnek, vagy technikaiproblémákra vonatkozik. Tehát a kérdések összes-ségét megvizsgálás céljából átutalták a katonaibizottsághoz.

*

Szombat, 1917 február 3. Ma a cár magánkihallgatáson fogadta a konfe-rencia küldöttségeinek vezetőit.

188

Doumergue erélyesen hangoztatta, hogy siettetnikell az általános offenzívakat. A cár ezt válaszoltaneki:

— Mindenben osztom az ön fölfogását.Szívesebben vettem volna egy kevésbé föltétlen,

de határozottabb, sőt néhány ellenvetéssel tompí-tott hozzájárulást.

Doumergue ezután szóbahozta a Eajna balpart-jának kérdését. Okosan kifejtette minden politikai,katonai, gazdasági vonatkozását ennek a súlyosproblémának, amely úgyszólván uralkodó kérdésenemzeti történelmünknek, minthogy Franciaországés Germánia között már Lothár idejében fölvető-dött és a Verdimben 843-ban aláírt hírhedt „osz-tozkodási szerződésen” még ma is érdemes elgon-dolkodni.

Ezután hivatkozott azokra a kijelentésekre, ame-lyeket őfelsége 1914 november 21-én és 1916 már-cius 13-án tett előttem és kifejtette, hogy a Köztár-saság kormánya a Németországra kónyszerítendöbékeföltételek sorába föltétlenül be akarja iktatnia következő követeléseket és biztosítékokat:

1. Elzász-Lotharingia visszacsatoltatik Francia-országhoz.

2. Határai legalább is az egykori lotharingiaihercegség határaiig terjednek, olyképen, hogy be-kebelezik Franciaország területébe a vidék bánya-medencéit.

3. A Rajna balpartján fekvő többi területek tel-jes egészükben elszállíttatnak Németországtól.

4. E területek közül azok, amelyek nem kebelez-tetnek be Franciaország területébe, autonóm éssemleges államot fognak alkotni; francia csapatoklesznek benne helyőrségen mindaddig, míg a szö-vetségesek az általános béke föntartására követeltbiztosítékokat meg nem kapják.

E pontok mindegyikét részletesen megvizsgálták

189

és Doumergue megkapta a cár teljes hozzájáru-lását.

Doumergue ezután kifejtette, hogy a szövetsé-geseknek meg kellene egyezniök abban, hogy aHohenzollernektől megtagadják azt a jogot, hogyNémetország nevében beszéljenek, mikor majd üta tárgyalások órája. Ezt a gondolatot a cár márrégóta melengeti és több ízben szóba hozta előt-tem; megígérte tehát Doumerguenek, hogy kül-ügyminiszterével tanulmányoztatni fogja a kér-dést történelmi és jogi szempontból.

Még néhány szót váltottak a szövetség jövőjé-ről, azokról a testvéri érzelmekről, amelyek eddigés mindenkorra egybekapcsolják Franciaországotés Oroszországot stb. Ezzel a kihallgatás véget ért.

Nyolc órakor díszebéd a Sándor-palotában. Adísz tulajdonképen csak a libériákban, a világí-tásban és az ezüstben nyilvánul meg; mert az ét-rend végtelenül egyszerű, egészen polgáriasan egy-szerű és élesen elüt a cári konyha régi és híresfényűzésétől, de ezt követeli háború idején az er-kölcsi illendőség:

Árpagyöngy-habarékleves.Gacsinai pisztrángkocsonya.Borjúvesés Marengo-módra.Hizlalt jérce sütve.Ugorkasaláta.Mandarinfagylalt.

A cár arca olyan, mint jó napjain szokott lenni;amint hallom, attól tartott, hogy a kiküldöttek va-lami bosszantó belpolitikai tanácsot adnak majdneki; most megnyugodott. A cárné gyengélkedik ésezért lakosztályában maradt.

Az asztalnál Buchanan ül a cár jobbján, Carlottipedig a balján. Fredericks gróf, a cár személye kö-

190

rüli miniszter szemben ül őfelségével; én a jobb-oldalán ülök s tőlem jobbra Golicin Miklós hercegminiszterelnök.

Az agg és kitűnő Fredericks gróf, akit nagyonmegtört a kor, elbeszéli, mennyit szenved a sajtótámadásai és a szalonok csipkelődései miatt, ame-lyek őt németnek minősítik:

— Először is — mondja —, a családom nem né-met, hanem svéd eredetű; aztán pedig több mintszáz év óta, Nagy Katalin uralkodása óta, Orosz-ország szolgálatában áll!

A dolog úgy van, hogy családja a svéd Pomerá-niából származik és a hűséges szolgák hosszú sorátadta az orosz autokratizmusnak. Tehát kiváltké-pen képviselője a „balti bárók” ama kasztjának,amely Anna Ivanovna uralkodása óta kormá-nyozza Oroszországot és csupa hódolat az uralkodószemélye iránt, de kevés közösséget érez az oroszlélekkel s majdnem valamennyi rokona német pol-gári vagy katonai szolgálatban áll. A Romanov-dinasztiához való ragaszkodás náluk nem csupáncsaládi hagyomány és erény: ez a létjogosultságuk.

Ezért nem lep meg az a naiv kijelentés, amelyetFrederieks gróf tesz előttem a csemegénél:

— A konferenciának meg kellene állapodnia ab-ban, hogy a háború után, belső zavarok esetén, aszövetségesek kölcsönösen támogatják egymást.Mindnyájunknak érdekünk a forradalom leverése!

Ő még a Szent Szövetségnél tart; csak száz évvelmaradt el! O sancta et senilis simplicitas!Végre befejeződik az ebéd. Átmegyünk a szom-széd szalonba, ahol fölszolgálják a kávét.

A cár cigarettára gyújt és csoportról-csoportrajár. Lord Milnerhez, Scialojához, Boumergue-hez,Castelnau tábornokhoz, lord Revelstokehoz, Bug-gieri tábornokhoz, Wilson tábornokhoz, a háromnagykövethez, mindegyikhez van egy-egy szíves

191

szava, de semmivel sem több, mert egyiknél semidőzik.

Míg ezek a semmitmondó beszélgetések folynak,a cárné lakosztályában egymásután fogadja aküldöttségek vezetőit. Doumerguehez igen kegyes-nek mutatkozott és utoljára ezt mondta neki: „Po-roszországnak bűnhődnie kell.”

Valamivel tíz óra előtt II. Miklós visszamegy aszalon közepére, aztán barátságos mosollyal bú-csút vesz vendégeitől.

*

Vasárnap, 1917 február 4.Németország február 1-én elhatározta, hogy

Európa minden partjára kiterjeszti a tengeri blo-kád szigorú alkalmazását. Ez durva megtagadásaazoknak az ünnepélyes ígéreteknek, amelyeketAmerika kapott a német kancellári hivataltól atengeri háború korlátozására vonatkozólag a Lu-sitania, az Ancona és a Sussex elpusztítása után.

A szövetségi kormány azonnal visszavágott.Tegnap Wilson elnök fölhatalmazást kért a sze-nátustól, hogy „minden olyan eszközt alkalmaz-hasson, amely esetleg szükséges az amerikai ha-jók és állampolgárok védelmére békés foglalkozá-suk gyakorlásában”; jegyzékét ezzel a nemes ki-jelentéssel zárta: „Nem csupán anyagi érdekeinkmegvédelmezésóre gondolunk; az emberiség alap-vető jogait is meg akarjuk védeni, amelyek nél-kül nincs civilizáció.”

Gerard berlini amerikai nagykövetet a szenátusegyhangú határozata alapján nyomban vissza-hívták.

Az orosz közvélemény kedvezően fogadja ezt afontos hírt; de csupán határozatlan és fölületesbenyomást tesz rá; mert nem ismeri Amerikát;

192

sőt sejtelme sincs arról a nagy drámáról, amelyhúsz hónap óta viharzik az amerikai nép lelkében.

Hétfő, 1917 február 5.Délben vendégeim: Doumergue, Rodzianko, a

Duma elnöke, Bratianu román miniszterelnök, abirodalmi tanács több tagja, köztük BobrinszkiAlexis gróf és Sztachovics Mihály, Putilov bankárstb.

Putilov kivételével, aki sokatmondó hallgatásbaburkolódzik, valamennyi orosz vendégem olyanoptimizmust árul el, amelytől még csak néhánynappal ezelőtt is jó messzire voltak. Egyébként akülföldi kiküldöttek megérkezése óta ugyanilyenoptimista áramlat kering a petrogradi társaság-ban. De, sajnos, mihelyt eltávoznak, a barométermegint a mélypontra süllyed. Nincs nép, amelyolyan befolyásolható és irányítható volna, mint azorosz nép.

Bratianu fenkölt lelkierővel viseli országánakszerencsétlenségét, és egyéni felelősségének nyo-masztó terhét: a balsors naggyá teszi.

Ma este ötventerítékes nagy ebéd a Katonai Tár-saskörben. A diplomáciai konferenciáknál fontoskellók a jó gyomor. Távozóban megismétlem lordMilner előtt múltkori mondását:

— We are wasting time! Elpocsékoljuk az időn-ket!

Szerda, 1917 február 7. A konferencia munkái érdeklődés nélkül vánszo-rognak. Ebből az egész diplomáciai szóáradatbólsemmiféle pozitív eredmény nem szűrődik le. For-mulákon törik a fejüket, hogy Japánt katonai tá-mogatásának fokozására rábírják!

193

Csak a muníciós és szállítási technikai bizott-ság végez hasznos munkát. De az orosz vezérkar!szükségletei felülmúlnak minden várakozást és/kérései még a szükségleteit is túlhaladják. Szerin-tem nem, annyira az a kérdés, hogy mije nincs'Oroszországnak, mint annak megállapítása, mit ké-pes hasznára fordítani. Minek küldjünk neki ágyú-kat, gépfegyvereket, lövedékeket, repülőgépeket,amelyek ránk nézve oly értékesek volnának, hanincs módjában eljuttatni a frontra s nem isakarja fölhasználni őket!

Castelnau tábornok és Gurko tábornok kölcsönösbizalma tökéletes. Castelnau tábornok amellettkardoskodik, hogy az orosz offenzíva április 15-éninduljon meg, olyképen, hogy egybeessék a franciaoffenzívával; azonban Gurko tábornok úgy véli,hogy lehetetlenség csak némileg is terjedelmesebbhadműveletet kezdenie május 15-ike előtt!...

Csütörtök, 1917 február 8.Igyekszem a lehetőséghez képest tiszta képet

adni Doumerguenek az orosz világról és meg-ismertetem őt a legjelentékenyebb férfiakkal, ösz-szegyüjtöm körülötte asztalomnál Polivanov tá-bornokot, Wasziljevet, a nagy matematikust, a bi-rodalmi tanács liberális tagjait, Miljukovot, Mak-lakovot és Singarevet, a Duma „kadettpártjának”leader-jeit.

A társalgás igen fesztelen, igen eleven és főké-pen a belpolitika körül forog.

Egy alkalommal Doumerguo úgy veszi észre,hogy vendégeim túlságos indulatosan, túlságos he-vesen sürgetik a cárizmus elleni küzdelmet, teháttürelemre inti őket.

Erre a szóra: „türelem”, Miljnkov és Maklakovfölpattan:

194

— Elég a türelemből!... Minden türelmünk ki-merült !... Különben ha hamarosan nem cselek-szünk, a tömegek nem hallgatnak többé ránk.

Maklakov pedig idézi Mirabeau mondását: „Avilágért se halogassatok semmit! A szerencsétlen-ség nem ad haladékot soha!”

Doumergue igen bölcsen megszólal:— Én türelemről beszéltem, nem pedig rezigná-

cióról... Megértem az önök nyugtalanságát, izgal-mát, helyzetük végtelen nehézségét. De mindenek-előtt gondoljanak a háborúra!

Megfigyelem, hogy Maklakov, aki Moszkvábanszületett, Moszkva képviselője, a tiszta moszkovitatípusa, sohasem mond Petrograd-ot, hanem min-dig Petersburg-ot Megkérdem, miért.

— Mert Petersburg az igazi neve; ez német vá-ros és nincs joga ahhoz, hogy szláv nevet viseljen.Majd akkor hívom Petrograd-nak, ha megérdemli.

*

Péntek, 1917 február 9.O... herceg megérkezik Kosztromából, ahol

nagy föld- és ipari érdekeltségei vannak. Az ódonKosztroma városa, amely a Volga balpartjánépült, Jaroszlawl és Nizsnij-Novgorod között,csupa emlék: valamikor ez volt a Romanovok me-nedékhelye és fellegvára; ez a város őrzi a hiresSzent Ipatjev-kolostorban a hősies Szuszjanin pa-rasztnak földi maradványait, akinek a cárért föl-áldozott életét megdicsőítette a legenda. Egyike eza birodalom ama tartományainak, amelyekben adinasztikus hűség a legelevenebb, ahol a legtelje-sebb épségben élnek az orosz nép örökölt hajla-mai, társadalmi szokásai és nemzeti érzései. Kí-váncsi vagyok tehát, milyen a közhangulat ezen avidéken. Különben jobb helyre nem is fordulhat-

195

nék, mint O ... herceghez; mert kitűnően ért a mu-zsik-ok nyelvén. Kérdéseimre így válaszol:

— Nem megy!... Belefáradtak a háborúba; márnem értenek belőle semmit, legföljebb annyit, hogya győzelem lehetetlen. Azért mégsem követelikmég a békét. Mindenütt komor és fásult elégedet-lenséget tapasztaltam... Rasputin meggyilkolásaélénk benyomást keltett a tömegekben.

— Ah! És miféle benyomást?— Ez igen furcsa jelenség és mélyen az orosz

hagyományban gyökeredzik. A muzsik-ok szemé-ben Rasputin vértanúvá lett. A népből származott;a nép hangját hallatta a cár előtt; a népet védel-mezte az udvari emberek, a pridvornij-ok ellen:tehát a pridvornij-ok meggyilkolták! Hát ezt haj-togatják minden iszbá-ban.

— De Petrogradban a nép ujjongott, mikorGriska haláláról értesült! Sőt a templomokba ro-hantak, hogy gyertyát gyújtsanak szent Dimitrijikonja előtt, mert akkoriban úgy hitték, hogy Di-mitrij nagyherceg ölte meg a kutyát.

— Petrogradban túlságosan ismerték Rasputintivornyáit. Meg aztán a halálán való ujjongásegyik módja volt a cár és cárné elleni tüntetésnek.Én azonban úgy képzelem, hogy általában Orosz-ország minden muzsik-ja úgy gondolkozik, mint akosztromai muzsik-ók..

Rasputin legendává magasztosulása tehát mármegkezdődött az orosz nép lelkében.

*

Szombat, 1917 február 10.Bratianu ma este távozott Petrogradból és egye-

nesen visszament Jassyba.Mikor búcsúzni jött hozzám, olyan lelkiállapot-

ban találtam, amely becsületére válik, vagyis nyu-godt volt, szomorú és elszánt. Semmiféle üres vá-

196

daskodás; semmiféle egyéni mentegetődzési kísér-let. Teljes tárgyilagossággal látja és ítéli meg ahelyzetet; különben pedig kijelentette, hogy igenmeg van elégedve azzal a sokféle megbeszéléssel,amelyet a cár minisztereivel és a szövetségközikonferencia tagjaival folytatott. De leginkább örülannak a figyelmes és szíves bizalmasságnak,amelyben Gurko tábornok részesítette: sokkal éles-eszűbb, hogysem ne vette volna észre, hogy Orosz-országnak Romániával szemben követett egész po-litikája mostantól fogva közvetlenül a katonai fő-parancsnokságtól függ, és igen ügyesen barátsá-gos viszonyt kötött a nagyvezérkar főnökével. Ne-kem mégis az a benyomásom, hogy Gurko tábor-nokkal folytatott tanácskozásaiban nem ért elgyakorlati eredményt abban a két kérdésben,amely a jelen órában a legsürgetőbb: 1. a moldvaipolgári lakosság élelmezése; 2. az északi Kárpá-tokban és a Duna vidékén folytatandó hadműve-letek újra fölvétele.

Hallom, hogy Bratianu petrogradi tartózkodásaalatt puhatolódzott a cárnál, vájjon esetleg hozzá-járulna-e Olga nagyhercegnő és Carol herceg pre-zumptív trónörökös házasságához. Ennek a házas-ságnak a terve már előbb is több ízben fölvetődött.A cár válasza meglehetősen biztató volt: „Nincsellenvetésem o házasság ellen, ha leányom és Carolherceg kölcsönösen megtetszenek egymásnak.”

*

Vasárnap, 1917 február 11.Szkvorcov, a Szent-Szinódus magasrangú hiva-

talnoka és a Kolokol című vallásos újság szerkesz-tője megerősíti előttem azt, amit O... herceg mon-dott tegnapelőtt arról a hatásról, amelyet Raspu-tin meggyilkolása keltett az orosz tömegekben:

— A parasztokat — beszéli — mélyen megrendí-

197

tette ez a gyilkosság, mert Grigorij muzsik volt,mint ők és egészen természetesnek találták, hogybejáratos volt a cári palotába. Ennélfogva a me-rényletet egyszerűen magyarázzák: a nép ellensé-gei megölték a sztarec-et, mert a nép ügyét védel-mezte a cár előtt... A magasabb társadalmi osztá-lyokban, papi ismeretségem körében, a kereske-dők, a hivatalnokok, a pomjescsik-ek között semkülönb a benyomás: Rasputin meggyilkolásátrossz előjelnek tekintik. Ön tudja, hogy mi oroszokrendkívül babonásak vagyunk. Nos hát, szájról-szájra jár az a jövendölés, amelyet Grigorij gyak-ran hangoztatott a Felségek előtt: Ha én megha-lok, vagy ti elhagytok engem, féléven belül elvesz-titek fiatokat és koronátokat.

— Csakugyan mondotta ezt a jövendölést?— Ó, nagykövet úr, én magam több mint húsz-

szor hallottam tőle! És néhány nappal halála előttújból hangoztatta Őeminenciája, Pitirim metropo-lita előtt.

Hétfő, 1917 február 12.A konferencia polgári kiküldöttjei fölhasználják

az alkalmat, s míg a tábornokok elmentek a ga-líciai front megszemlélésére, ők elutaztak Moszkvamegtekintésére.

*

Kedd, 1917 február 13.Tizenegy munkást, a katonai ipari központi bi-

zottság tagjait letartóztatták azon a címen, hogy„forradalmi mozgalmat szítanak, amelynek céljaa köztársaság kikiáltása”.

Az ilyenfajta letartóztatás sűrűn előfordulOroszországban, de a közönség rendszerint nemtud meg róla semmit. A vádlottakat titkos nyomo-

198

zás után bezárják valamelyik állami börtönbe,vagy száműzik Szibéria belsejébe; egyetlen újságsem beszél a dologról; gyakran még maguk a csa-ládjaik sem tudják, mi történt az eltűntekkel. Ésaz a hallgatás, amely általában leplezi ezeket asommás ítéleteket, nagyban hozzájárul az Ochranatragikus híréhez. Ezúttal lemondtak a titkolódzás-ról. Nagy föltűnést keltő közlemény tudatta a saj-tóval a tizenegy munkás letartóztatását. Protopo-pov meg akarta mutatni, hogy foglalkozik a cáriz-mus és a társadalom megmentésével.

*

Szerda, 1917 február 14.Briandtól kapott utasításaim értelmében a kö-

vetkező levelet intéztein Pokrovszkijhoz:

Van szerencsém közölni a cári kormánnyal, hogya Köztársaság kormánya a Németországra kény-szerítendő békeföltételek sorába a következő terü-leti jellegű követeléseket és biztosítékokat óhajtjaiktatni:

1. Elzász-Lotharingia visszaszáll Franciaországra.

2. Határai legalábbis az egykori lotharingiaihercegség határaiig terjednek; ezek a határok oly-képen állapítandók meg, hogy megfeleljenek astratégiai követelményeknek és visszacsatolják afrancia területhez a Saar-völgy egész szénmeden-céjét.

3. A Rajna balpartján fekvő többi területek,amelyek jelenleg a német birodalom alkotórészei,teljes egészükben elszakíttatnak Németországtól ésfölszabadulnak vele szemben minden politikai ésgazdasági függés alól.

4. A Rajna balpartján fekvő azon területek, ame-lyek nem kebeleztetnek be Franciaországba, auto-nóm és semleges államot alkotnak; francia csapa-

199

tok megszállása alatt maradnak mindaddig, mígaz ellenséges államok nem teljesítették hiánytala-nul a békeszerződésben kikötött összes föltételeketés biztosítékokat.

Ennek következtében a Köztársaság kormányaörömmel venné, ha számíthatna a cári kormánytámogatására céljainak megvalósításában.

Pokrovszkij nyomban válaszol: A Köztársaságkormánya számíthat a cári kormány támogatásáracéljainak megvalósításában.

*

Péntek, 1917 február 16.A Rasputin-párt túlélte Rasputint; de elvesz-

tette fejét. Politikai tekintetben még igen hatal-mas, de befolyása már nem ugyanaz a vallási élet-ben: az egyházi ügyek irányítása alighanem ha-marosan kisiklik a kezéből.

A Szent-Szinódus főprokurátora, Rajev, hogyújból kezébe vegye a párt vezetését, Petrogradbahivatta Vazul csernigovi püspököt, aki a rasputi-nizmus dísze-virága. Ennek a főpapnak feladatalesz a belügyminiszter segítségével megszervezniaz erkölcsi propagandaszolgálatot, vagyis a rend-őri felügyeletet a papság szándékai szerint.

Szombat, 1917 február 17.Ami leginkább meglepte a három szövetséges

küldöttség tagjait Oroszországba érkezésük óta ésfőképen moszkvai kirándulásuk alatt, az a szállí-tási tevékenység a hóban. Mindnyájan csodálkoz-tak azon az elevenségen, amelyet a falu és a vá-rosok mutatnak.

A nyugati országokban a hó, amely mindig vé-kony rétegben fekszik és sohasem marad meg so-

200

káig, forgalmi akadály; elzárja az utakat, akadá-lyozza a közlekedést, sőt gyakran megbénítja agazdasági életet.

Oroszországban épp ellenkezőleg áll a dolog. Ta-vasszal az olvadás hatalmas mocsárrá változtatjaaz orosz síkságot, amely a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjed; bizonyos vidékeken, mint Pripetvidékén és a Dnyeper középső folyásánál a sár öt-hat láb mélységet is elér. Az országutakat, mint-hogy nincsenek kövezve, az első nyári melegre alá-mossa a víz és valóságos patakok támadnak raj-tuk a legkönnyebb szekér nyomán is; hamarosanaz utak javarészének csak a kerékvágásokkal ba-rázdált, mélyedésekkel meghasogatott nyomai ma-radnak. Szeptember közepe táján a föld fölengedés megint vizenyőssé válik. Az őszi esőzések alatta végtelen síkság megint mocsárrá változik: a fal-vak közt megszűnik a közlekedés; a vasúti pálya-udvarok telizsúfolódnak áruval, amit nem tudnakszétosztani a vidékre. Végül megérkezik a tél. Ahó kövér pelyhekben hull; fölhalmozódik, föltor-nyosodik, megkeményedik, egyenletes és szilárdszőnyeget terít a földre. A szállítási tevékenységnyomban megszerveződik. Az élet mindenfelől újraébred, újra mozgalom támad a végtelen fehér-ségen.

Vasárnap, 1917 február 18.Berthelot tábornok, a romániai francia katonai

misszió parancsnoka Petrogradba érkezett, hogytanácskozzék Castelnau tábornokkal és Gurko tá-bornokkal. Immár négy hónapja tulajdonképen Berthelottábornok vezeti a román hadsereg hadműveleteités újjászervezését. Okos és módszeres tevékenysé-gével, hideg értelmével, rendületlen és másokra is

201

átsugárzó bizalmával, nyugodt és hajthatatlan eré-lyességével a legkedvezőtlenebb, a legkétségbeeset-tebb körülmények között mindenkinek fölébe emel-kedett. Ha Románia magához fog térni mostanimegpróbáltatásából, föltámadását elsősorban az őkitűnő munkásságának köszönheti...

Hétfő, 1917 február 19.Ebédet adok Berthelot tábornok tiszteletére; ven-

dégeim: Doumergue, Pokrovszkij, Bark, Castel-nau tábornok, Neratov, Bjelajev tábornok, Polov-eov, Janin tábornok, stb.

Asztalbontáskor Doumergue, Pokrovszkij, Bje-lajev, Castelnau, Berthelot, Janin és én megtár-gyaljuk Románia válságos helyzetét. Az a határ-talan tartózkodás, amelybe Pokrovszkij és Bjela-jev burkolódzik, megerősíti bennem a Bratianuvalfolytatott legutóbbi tanácskozásomkor szerzett be-nyomásomat, tudniillik hogy az orosz főparancs-nokság vette kezébe a román ügyek kizárólagosirányítását és a szövetséges hatalmakat mellőzniakarja...

Kedd, 1917 február 20.Doumergue és Castelnau tábornok bizalmas kör-

ben a nagykövetségen ebédel,Fölidézzük a háborút megelőző korszak emlé-

keit. Doumergue akkoriban miniszterelnök és kül-ügyminiszter volt és egyike, az elsőknek, akik lát-ták, akik hajlandók voltak meglátni a fenyegetővalóságot.

Eszébe juttatom Castelnau tábornoknak azt akomoly beszélgetést, amelyet 1913 november 26-ánfolytattunk. Ebben az időben ő a hadsereg nagy-vezérkari főnökének helyettese volt. Együtt ül-

202

tünk a nemzeti védelem legfőbb tanácsának tanul-mányi bizottságában, amelynek én is tagja voltammint politikai államtitkár; Joffre tábornok elnö-költ az ülésen. Mikor a többi tagok mind eltávoz-tak a teremből, megkértem Joffre tábornokot ésCastelnau tábornokot, hogy maradjanak még ve-lem. Aztán közöltem velük azt a beszélgetést, ame-lyet a német császár folytatott néhány nappalelőbb a belga királlyal. E beszélgetés során II.Vilmos ünnepélyesen kijelentette, hogy véleményeszerint a háború „most már kikerülhetetlen ésszükséges”. Joffre tábornok néma figyelemmelhallgatott. Mikor befejeztem, sötét láng lobbant aszemében; fölkapta a fejét, mellét mély lélegzetfeszítette. Azután hatalmas kezével rácsapottCastelnau vállára s nyugodt és határozott hangonennyit mondott: „Ezúttal mennünk kell, öregem!”

Ebéd után megkérdezem Castelnau tábornokot,milyen benyomásokkal tért vissza a fronton tettlátogatásából és mit ér az a segítség, amelyetOroszországtól remélhetünk.

— A csapatok hangulata — feleli — megfigye-lésem szerint kitűnő; a katonák elevenek, lelke-sek, duzzadnak az erőtől, a tekintetük tiszta és sze-líd... De a főparancsnokság rosszul van megszer-vezve, a fölfegyverzés teljesen elégtelen, a szállí-tási szolgálat rendkívül hiányos. Talán még ennélis nagyobb baj a taktikai kiképzés gyengesége.Nem tudtak eléggé szabadulni az avult módsze-rektől; az orosz hadsereg több mint egy évvel el-maradt nyugati hadseregeink mögött; most márképtelen sikerrel végigküzdeni egy nagyterjedelműoffenzívát...

*Szerda, 1917 február 21.

A külföldi küldöttségek a nagykövetségen, apénzügyminisztériumban, az orosz-francia keres-

203

kedelmi kamarában, a miniszterelnökségen, a vá-rosi Dumában, Mária Pavlovna nagyhercegnőnél,a Yacht-klubban, stb. tartott villásreggelik, ebé-dek, fogadások végtelen sorozata után végre visz-szaindultak nyugatra ... a sarki Jeges-tengeren át.Ennek a konferenciának az eredménye, amelykörül annyi titokzatosságot terjesztettek és olynagy zajt csaptak: sovány. Eszmecserét folytattakGörögország blokádjáról, a japán segítség elégte-lenségéről, az amerikai beavatkozás valószínű ér-tékéről, Románia válságos helyzetéről, a szövetsé-gesek közti szorosabb és gyakorlatiasabb együtt-működés szükségességéről; fontolóra vették azorosz hadsereg roppant szükségleteit és megálla-podtak abban, hogy a lehetőséghez képest segíte-nek rajta. Ez az egész.

Mikor Doumergvie és Castelnau tábornok elbú-csúznak tőlem, egy megbízatást adok nekik:

— Szíveskedjenek közölni nevemben a köztár-sasági elnök úrral és a miniszterelnök úrral, hogyrendkívül nyugtalan lelkiállapotban hagynak itt.Oroszországban forradalmi válság van készülő-ben; már öt héttel ezelőtt ki kellett volna törnie;de elhalasztódott. Az orosz nép napról-napra ke-vésbé érdeklődik a háború iránt és az anarchistaszellem minden társadalmi osztályban, még a had-seregben is elharapódzik. A múlt év október havá-nak végén igen jellemző eset történt Petrograd-ban, amelyről jelentést tettem Briand úrnak.Sztrájk tört ki a Vyborg-negyedben és minthogya munkások erőszakosságokra vetemedtek a rend-örséggel szemben, a szomszédos kaszárnyákból kétgyalogezredet hívtak segítségül. Ez a két ezred arendőrségre lőtt. Nyakra-főre egy hadosztály ko-zákot kellett hozatni, hogy észretérítse a lázadó-kat. Ebből az következik, hogy lázadás esetén márnem lehet számítani a hadseregre... Következte-

204

tésem az, hogy az idő, legalább is Oroszországban,már nem a mi javunkra dolgozik, hogy mostantólfogva el keli készülnünk szövetségesünk elpárto-lására és le kell vonnunk belőle az összes szüksé-ges következtetéseket,

— Én is épp olyan pesszimista vagyok, mint ön— válaszolja Doumergue —, nemcsak hogy beszá-molok az ön szavairól a köztársasági elnök úrnakés Briand úrnak, hanem meg is fogom erősíteniőket.

NYOLCADIK FEJEZET.1917 február 22—március 11.

Csütörtök, 1917 február 22.Most éppen Csadajevnek, a paradoxonokkal teli

és mély írónak, a szláv partikularizmus gúnyosellenségének, az ihletett nagy doktrinernek leve-leit olvasom, aki 1840 táján oly ékesszóló jövendö-lésekkel ostorozta az orosz népet. És olvasás köz-ben kijegyzem ezt a mély gondolatot:

„Az oroszok ama nemzetek sorába tartoznak,amelyek mintha csak azért volnának a világon,hogy rettenetes tanulságokkal szolgáljanak az em-beriségnek. Annyi bizonyos, hogy ezek a tanulsá-gok nem fognak kárba veszni. De ki tudná előre-látni az Oroszországra váró megpróbáltatásokat,mielőtt nem tér sorsának rendes útjára és nemfoglalja el helyét az emberiség kebelében?”

*

Péntek, 1917 február 23.Alig távoztak el a külföldi kiküldöttek Petro-

gradból, a Néva látóhatára újból beborult.A birodalmi Duma új ülésszakának a következői

kedden, február 27-én kell megkezdődnie és mun-káskörökben máris forrongás támadt. Az izgatókvégigjárták a Putilov-műveket, a Balti-hajógyá-rakat, a Vyborg-városrészt és kihirdették az álta-lános sztrájkot, tiltakozásul a kormány, az ínség,a háború ellen.

206

Az izgalom oly élénk, hogy Chabalov tábornok,a főváros katonai kormányzója hirdetményt füg-gesztetett ki, amelyben megtiltja a csoportosulá-sokat és közli a lakossággal, hogy: „a hatóságok-kal szemben tanúsított minden ellentállást azon-nal fegyveres erővel fog elfojtani”.

Ma este ebédet adok Mária Pavlovna nagyher-cegnő és fia, Boris nagyherceg tiszteletére. Többivendégeim: Szaszonov, Sebeko, a volt bécsi nagy-követ, Trubeckoj Mária hercegnő, Belosszelszkijhercegnő, Gorcsakov Mihály herceg és felesége,Radziwill Szaniszló herceg felesége, Polovcov úrés felesége, Suvalov Sándor gróf és felesége, Po-tocki gróf és felesége, Gagarin hercegnő, Poklev-szki úr, Nariskin Vera asszony, Zamoyszki Ádámgróf, Benckendorff, Knorring tábornok és a sze-mélyzetem.

Az asztalfőn a nagyhercegnő ül. Én a baloldalánfoglalok helyet, Szaszonov a jobbján. A nagyher-ceg szemben ül az anyjával, jobboldalán titkárom,Vicomte de Halgouet felesége, aki a háziasszonyitisztet betölti, baloldalán Trubeckoj Mária her-cegnő.

Ebéd közben a nagyhercegnővel egészen föliile-tes társalgást folytatok és Szaszonovval váltottszavai éppen ilyen jelentéktelenek.

De amikor átmegyünk a szalonba, megkér, hogyüljek mellé és ekkor bizalmasabban beszélgetünk.Lehangoltan közli velem, hogy holnapután el kellutaznia Kiszlovockba, a Kaukázus északi oldalára:

— Nagy szükségein van napfényre és pihenésre— mondja, — Az utóbbi idők izgalmai kimerítet-tek. És a szívem teli van rémülettel, így indulokútnak... Vájjon mi történik addigra, mikor vi-szontlátom önt? Mert így nem tarthat tovább!

— Hát nem javult a helyzet?

207

— Nem. De hogy is javulna? A cárnő teljesenhatalmába kerítette a cárt és csak Protopopovtólfogad el tanácsot, aki minden éjjel tanácsot kérRasputin szellemétől!... Ki sem mondhatom,mennyire csüggedt vagyok. Mindenfelől mindentfeketén látok. El vagyok készülve a legszörnyűbbszerencsétlenségekre... És Isten mégsem akar-hatja, hogy Oroszország elpusztuljon!

— Isten csak azokat támogatja, akik küzdenek.Még sohasem hallottam, hogy egy öngyilkosságotmegakadályozott volna. Márpedig az, amit a cárel akar követni, valóságos öngyilkosság önmagá-val, dinasztiájával és népével szemben.

— De hát mit kell tennünk!— Küzdeni kell. A nagyhercegek legutóbbi közbe-

lépése kudarcot vallott: újra kell kezdeni, szé-lesebb alapokon és — hadd tegyem hozzá — ko-molyabb, kevésbé lázadó, de politikusabb szel-lemben... A birodalmi tanácsban és a Dumában,mind a jobb-, mind a baloldalon kiváló eleinek ül-nek. Szervezzék meg ők az ellentállást az autokra-tizmus visszaéléseivel szemben. Ha minden okosés hazafias férfi, aki ebben a két gyülekezetben he-lyet foglal, egyesül a közjóért folytatandó vállve-tett munkára; ha módjával, következetesen, szi-lárdan vállalkoznak arra, hogy bebizonyítsák acárnak, hogy Oroszországot a mélységbe vezeti;ha a cári család megegyezik abban, hogy egyhan-gúan nyilatkozik és gondosan elkerüli az ármányés összeesküvés minden látszatát; ha ekként sike-rülne az állam felsőbb rétegeiben a nemzeti talpra-állás egységes akaratát megteremteni, akkor megvagyok győződve, hogy a Protopopovok, a Dobro-volszkiak és a cárné egész kamarillája nyombaneltakarodnak a színtérről... De sietni kell! A ve-szedelem égető; minden óra aranyai, ér. Ha a meg-

208

váltás nem jön felülről, a forradalom majd alul-ról elintézi. És akkor itt a katasztrófa!

Csak csüggedt mozdulattal válaszol szavaimra.Aztán eszébe jut udvari rangja, amely a legma-gasabb és int néhány hölgynek, hogy közeledje-nek ...

*

Szombat, 1917 február 24.Olasz kollégám, Carlotti marchese közli velem

a konferencia eredményeire vonatkozó benyomá-sait. Beszélgetésünk során a belső helyzetre tere-lődik a szó.

Carlotti, anélkül hogy félreismerné a mindennapszemeink elé táruló tünetek súlyosságát, nemhiszi, hogy közvetlenül fenyeget a forradalom.Mindenesetre fölteszi, hogy ha a cári monarchiátvalamely népmozgalom megbuktatja, azonnal al-kotmányos és demokratikus kormányrendszer lépa helyébe a „kadett-párt” programja alapján; né-hány kezdeti erőszakosságot leszámítva, az újrend bevezetése nem fog nagy akadályokba üt-közni. Ezt a véleményét az olaszokat jellemzőírnom szellemességgel fejti ki, akik egy-egy poli-tikai válságban azonnal észrevesznek minden lehet-séges eshetőséget, minden célravezető megoldást. Én hangsúlyozom vele szemben, hogy a cáriz-mus megbuktatása valószínűleg a zavargásokhosszú korszakát nyitná meg, hasonlót ahhoz,amely Rettenetes Iván halála után következett;mert a cárizmus nem csupán hivatalos formájaaz orosz kormányzatnak; egyúttal alapja, tartógerendája és váza az orosz közösségnek. A cáriz-mus adja meg és tartja fenn Oroszország törté-nelmi egyéniségét. Az orosz nép egész tömegéletemintegy megtestesül a cárizmusban. A cárizmu-son kívül nincs semmi. És hogy jobban megértes-

209

sem Carlotival, mit értek ezeken a határozott ki-jelentéseken, egy képzeletbeli hasonlathoz folya-modom, amely az utóbbi időben gyakran megfor-dult a, lejemben:

— Emlékszik ön — mondom neki —, mi volt ahíres lőporösszeesküvés I. Jakab angol királyuralkodása alatt 1605-ben: az összeesküvők egycsoportja aláaknázta a Westminster-palotát, hogyegyszerre levegőbe röpítse az uralkodót, a minisz-tereket és a parlament valamennyi tagját. Te-gyük föl, hogy ma valami valószínűtlen robbanó-anyag segítségével néhány angol anarchistánaksikerülne egy csapásra elpusztítania a királyt, aminisztereket, a, lordok házát, az alsóházat, a köz-igazgatást, a rendőrséget, a fegyveres erőt, a tör-vényszéket, szóval a brit alkotmány valamennyikerekét. Ennek nyilván az állam rögtönös és álta-lános fölkavarodása volna a következménye, va-lamennyi életműködésének hirtelen megállása.Azonban, ez csupán ájulás volna. A megdöbbenésés a kábulat rövid időszaka, után látnák, hogy azállami élet újjászületik és újjászerveződik a tar-tományi és városi intézmények, az egyházi testü-letek, az egyetemek, a klubok, a kereskedelmikamarák, a szakszervezetek, végül a rengetegszámú szakegyesületek, vallásos, politikai, jóté-konysági, emberbaráti, irodalmi, tudományos,sport stb. egyesületek önkéntes megmozdulása ré-vén, amelyek csak úgy hemzsegnek angol földönés bizonyos tekintetben szabályozzák mindenegyéni kezdeményezés szabad működését... Azautomatikus újjászerveződésnek hasonló tünemé-nye elképzelhetetlen volna az olyan országban,mint Oroszország, ahol a politikai és társadalmitevékenység semmiféle megnyilvánulása sem ke-rüli el a központi hatalom beleszólását, ellenőrzé-sét, szorítását, ahol a nemzet egész élete alá van

210

vetve a bürokrácia mindenhatóságának... Ebbőlarra következtetek, hogy ha a cárizmus összeom-lik, bukásában magával rántja az egész oroszépületet; még az is kérdés, vájjon tűlélné-e ezt anemzeti egység. Miféle erővel, milyen elvnek anevében lehetne azontúl megtartani az oroszérdekkörben az idegenfajú népeknek azt az öve-zetét, amelyet a cárok százados politikája kikris-tályosított a moszkovita állam körül? Vájjon nemOroszország végét jelentené-e ez?..

*

Vasárnap, 1917 február 25.Pokrovszkij és én akadémikusán beszélgetünk

a háború keletkezéséről, tömegerők és egyéni aka-ratok működéséről, amelyek hosszú ideje előkészí-tették a konfliktust, arról a szörnyű felelősségről,amelyet a történelem bizonyára Németországrafog hárítani stb. Miközben így a végokokat keres-sük, az orosz-japán háborúra terelődik beszélgeté-sünk és én célzást teszek arra az álnok szerepre,amelyet II. Vilmos játszott akkoriban Orosz-országgal szemben. Pokrovszkij a szavamba vág:

— Ha már ezt a tárgyat érintjük, engedje meg,hogy egy kérdést intézzek önhöz... amely újabbbizonyság lesz arra, mennyire járatlan vagyoka diplomáciai ügyekben. Igaz-e, hogy 1904-ben aKaiser biztatta Japánt, hogy támadjon meg ben-nünket, miközben minket arra izgatott, hogy ma-radjunk hajthatatlanok?

— Ez teljesen igaz. Arra vonatkozólag, hogyNémetország milyen tanácsokat és bátorítástadott akkoriban Oroszországnak, elegendő, ha ki-nyitja levéltárait, vagy még jobb, ha lapozgat ki-tűnő helyettesének, Neratovnak emlékirataiban.Nincs benne kétség, hogy 1897-ben Vilmos császármegcsillantotta önök előtt a Távol-Kelet kilátá-

111

sait; ebben az időben ő izgatta önöket, hogy kerít-sék hatalmukba Port-Arthurt. Megtáncoltatta sze-meik előtt a „sárga veszedelem” kísértetét és ecse-telte Franciaország szörnyű egoizmusát, amely elakarta önöket téríteni az ázsiai kalandoktól. Az-után a következő évben csak hízelgő szavai vol-tak az önök mandzsúriai vállalkozásaihoz. Mi-helyt egy kis nehézségük támadt Japánnal, titok-ban biztosította önöket, hogy „ha a piszkos kissárgák” nagyon szemtelenek lesznek, a németflotta majd támogatja az önök flottáját a kínaivizeken. Végül 1903 utolsó napjaiban, amikorFranciaország abban fáradozott, hogy az önökszámára tisztes megegyezést hozzon létre a Yalu-ügyben, ő a cárral szemben ünnepélyesen köte-lezte magát, hogy mindaddig, amíg az önök sere-gei el lesznek foglalva a Távol-Keleten, fentartjaa békét Európában. És egészen a mukdeni vere-ségig szüntelenül biztatta önöket, hogy folytassáka háborút, gyarapítsák katonai létszámukat, pa-zarolják el minden nemzeti erejüket ebben a ka-tasztrofális küzdelemben. Ez volt a szerepe Orosz-országgal szemben... De alapjában véve a Kaiserezt mondhatta volna: „Azok a tanácsok, amelye-ket Oroszországnak adtam, rosszak voltak. Mind-egy! Nem kellett volna követnie őket. Azt is aszememre vetik, hogy a Távol-Kelet felé hajszol-tam, azzal a hátsó gondolattal, hogy meggyöngít-sem Európában. Hát ez a politika, mégpedig a jópolitika: én német érdekeket szolgáltam...” Nemis emelnék tehát ellene túlságosan kemény vádatönökkel szemben tanúsított viselkedéséért, ha nemvolna itt egyéb is. Nos, miközben önöket kiját-szotta és megtévesztette, titokban Japán türel-metlenségét ösztökélte; izgatta, hogy támadja megönöket; ezt mondta neki: „Az Oroszországgal valóharcban nincs semmi vesztenivalótok és mindent

212

megnyerhettek. Anglia, a barátotok, sohasemfogja engedni, hogy letiporjanak benneteket.Franciaország cserbenhagyja szövetségesét. Énmagam semlegességet ígérek és értem a módját,hogy ez a semlegesség jóindulatú legyen.” 1904február 8-án a japán torpedónaszádok a legcseké-lyebb előzetes figyelmeztetés nélkül elsüllyesztet-ték, az önök három legnagyobb cirkálóját Port-Arthur előtt... Szerepének ebben a részében aKaiser már nem hivatkozhatik mentségül a poli-tikai számítás hagyományos módszereire. Itt máraz ő részéről csalás, álnokság, kétszínűség forogfenn.

Pokrovszkij döbbenten mered rám. Aztán égfelé emeli karjait:

— Hogy-hogy! Hát lehetséges ilyen macchiavcl-lizmus a huszadik században!... A huszadik szá-zadban!

— Igen, a huszadik században. De hát fontos aszázad? A macchiavellizmus már több ezerévesvolt, amikor Macchiavelli föltalálta. És ón nemhinném, hogy ennek a háborúnak az eseményeialapján ön hajlandó volna arra a véleményre,hogy a világ okosabb is lesz, amint öregszik.A jövendő mindig a múltból keletkezik.

— Akkor jaj az emberiségnek! Goszpodi pomi-luj!... De vájjon egészen biztos, hiteles az, amitön nekem elbeszélt! És, ha nem vagyok tapintat-lan, honnan tudja ön!

— A japán kormányt nagyon meglepte Német-ország folytonos ösztökélése; azonnal értesítetteróla a brit kormányt, amely nyomban fölismerteVilmos császár bajkeverő és ármányos szellemét.Kevéssel utóbb a háborús párt fölülkerekedettTokióban... Én ezeket a tényeket 1913-ban tud-tam meg Sir Prancis Bertietől, Anglia párisi nagy-követétől, aki 1903-ban külügyi államtitkár volt.

213

Hétfő, 1917 február 26.Az élelmezési viszonyok Moldvában napról-

napra súlyosbodnak: a román hadsereg a rendes-nél alacsonyabb élelmiszeradagokra van szorítvaés a polgári lakosság éhen hal. A testi nyomorú-ságnak természetes következménye a rettenetestífuszjárvány.

Berthelot tábornok véleménye szerint az egyet-len orvossága az volna, hogy offenzívát indítsa-nak a Dobrudzsa északi részén, olyképen, hogyfölszabadítsák a Duna egyik ágát és ekként újélelmezési utat nyissanak meg. De Gurko tábor-nok nem hajlandó megkezdeni ezt az offenzívát,mert véleménye szerint igen veszedelmes és kü-lönben, sem vág össze stratégiai terveivel.

Ebben a nemzeti, megpróbáltatásban — s ezegyike a legkegyetlenebbeknek, amelyek valaha.is egy országra zúdultak — Ferdinánd király,Mária királyné és Bratianu nagyszerűen visel-kednek. Ebben a tekintetben a Jassyból érkezőhirek egyhangúak. A király nyugodt és törhetet-len energiájával támogatja a szíveket, egyesít azászló körül minden akaratot; egyszerűen és ko-molyan, kitűnően teljesíti hivatásos kötelességét,uralkodói kötelességét. Ugyanez a jellemszilárd-ság, ugyanez a világos és meggondolt állhatatos-ság, minden szükséges áldozatnak ugyanez aférfias vállalása van meg Bratianuban is. A ki-rálynéban a hazafiság hősies alakot ölt; vanbenne valami vidám és nagylelkű buzgóság, lel-kes és lovagias hév, valami szent láng. Talánmáris a legenda övezi körül; hódító és büszkeszépségében népének egyetemes lelkét testesítimeg.

214

Szerda, 1917 február 28.Akár politikai, akár értelmi, erkölcsi vagy val-

lási szempontból vizsgáljuk az oroszt, majdnemmindig a végtelen engedékenység és egyben alegélesebb forradalmi szellem ellentétes látványátnyújtja.

A muzsik kitartása és fatalizmusa, szelídségeés szenvtelensége közismert; jámborsága és rezig-nációja néha fenséges. De egyszerre csak tiltako-zik és fellázad. Dühe nyomban rettenetes bűnökre,vad bosszúállásra, a gonoszság és a dühöngésparoxizmusára ragadja.

Ugyanez az ellentét nyilvánul meg vallási te-kintetben is. Ha az orosz ortodox egyháznak,„Krisztus igazi egyházának” történelmét és teo-lógiáját tanulmányozzuk, lényeges jellemvonásaigyanánt a konzervatív szellemet, a dogma merevváltozhatatlanságát, a kánoni szabályzat tisztele-tét, a formulák és rítusok fontosságát, a gépiesáhítatot, a pompás szertartást, a nagyszerűhierarchiát, a hívők alázatos és vak odaadásátlátjuk. Ezzel szemben a hatalmas rasszkol-szektát,amely a tizenhetedik században szakadt el a hiva-talos egyháztól és nem kevesebb, mint tizenegy-millió hívőt számlál, jellemzi a papság eltörlése,az elnagyolt és vad kultusz, a tagadó és felforgatóradikalizmus. A megszámlálhatatlan sok szekta,amit a raszkol termelt ki magából, a chlisztij, aduchobor, a sztrannikij, a pomorcij, a diicsitelij,a mólokén, a szkopcij, még sokkal tovább megy.Ezekben a határtalan individualizmus érvénye-sül: nincs szervezet, nincs fegyelem; zabolátlanszabadosság, a vallásos érzés minden fantáziájaés minden eltévelyedése: teljes anarchia uralko-dik bennök.

Ugyancsak megfigyelhető az orosz embernekez a kettős természete az erkölcsi és a magánélet-

215

ben. Nem ismerek országot, amelyben a társa-dalmi szokásokat jobban átitatná a hagyományosés vallásos szellem; ahol a családi élet komolyabb,patriarchálisabb lenne és több költői bensőségés tisztelet övezné, jobban áthatná a szelídség ésaz érzelmesség; ahol a családi kötelességeket ésfeladatokat nemesebb szívvel vallanak; ahol na-gyobb türelemmel viselnék a mindennapi életszorongatásait és nélkülözéseit, nyomorúságait éskicsinyességeit. Ezzel szemben az egyén lázadásaiegyetlen országban sem olyan gyakoriak s nemtörnek ki olyan durván és olyan hangosan. Ebbena tekintetben az érzelmi bűnök és a világi botrá-nyok bőven ontják a megragadó példákat. Nincsolyan túlzás, amelyre az orosz férfi vagy nő nevolna képes, ha egyszer a fejébe vette, hogy „sza-bad lény, módjára fog viselkedni”.

*

Csütörtök, 1917 március 1.Gurko tábornok ismételt kéréseim ellenére is

kereken megtagadja az offenzíva megkezdését aDobrudzsától északra, abból a célból, hogy új élel-mezési utat rendszeresítsen Románia számára.Annyi bizonyos, hogy technikai ellenvetései szá-mottevők; de főképen olyan ok indítja erre, ame-lyet nem vall be s amelybe Polivanov tábornoka minap bepillantást engedett nekem.

Az orosz főparancsnokság csak közepes jelentő-séget tulajdonít azoknak a hadműveleteknek, ame-lyeknek Románia lehetne a színtere. Szándókaezen a területen szoros defenzívára szorítkozni,mert egyetlen célja meggátolni az ellenségetabban, hogy Kievbe és Odesszába eljusson. Való-ban egyáltalán nem kecsegteti már magát azzal,hogy még megnyithatja a Konstantinápolybavezető utat a Duna-vonal és a Balkán erőszakolá-

216

sával. Úgy gondolja, hogy a Konstantinápolyellen vonulást el kell halasztani a háború leg-végére, akkorra, mikor majd a. meggyengítettNémetország sorsára hagyja Törökországot.Akkor, de csak akkor, egy orosz hadsereg majdhozzáfog Konstantinápoly meghódításához: ki-indulási pontja nem a Duna lesz, sem Sinope,sem Heraklea, hanem a Fekete-tenger nyugatipartja, Midia, az Inadia-fok vagy esetleg Burgasz,ha Bulgária politikai és katonai helyzete ezt le-hetővé teszi.

Mikor kifejezem Pokrovszkij előtt a Gurkotábornok ellenkezése miatt támadt elégedetlensé-gemet, izgatottan ezt feleli:

— Biztosíthatom önt, hogy megteszünk és megfogunk tenni minden lehetőt Románia megmenté-sére. Csak meg kell, várni a kedvező alkalmat! Ésez bizony hosszú időbe telik!... Tudom, hogyJassyban; a románok szidnak bennünket, sőt áru-lással vádolnak. Megbocsátom nekik, hogy ígynyilatkoznak, hiszen nagyon szerencsétlenek; deviselkedésünk becsületességét elegendőképen bi-zonyítja az a tény, hogy moldvai hadseregünklétszáma nem kevesebb mint 500.000 ember éshozzá még az óriási segédcsapatok. Bratianunakmeg kell értenie, hogy a jelenlegi zavarok na-gyobb része ebből a roppant embertorlódásbólszármazik, amit legjobban éppen ő követelt...

Minthogy Alexejev tábornok rövidesen átveszinagyvezérkari főnöki hivatalát, Pokrovszkij meg-ígéri, hogy nevemben eléje terjeszti azokat a po-litikai és emberiességi szempontokat, amelyekigazolnák a Dobrudzsától északra indítandó offen-zívát.

*

217

Péntek, 1917 március 2.Az az ostorcsapás, amit a szövetségesek konfe-

renciája jelentett az orosz közigazgatásra, vagylegalább is a petrogradi hivatalokra nézve, márnem érezhető.

A tüzérségi, gyári, ellátási, szállítási stb. szol-gálat visszahullott nemtörődömségébe és rest-ségébe. Épp olyan halogató feleleteket adnaktisztjeinknek és mérnökeinknek, a tehetetlenségés nemtörődömség ugyanolyan hatalmát szegzikA'elük szembe, mint azelőtt. Kétségbe kell esnimindenen. Ó, mennyire megértem Rettenetes Ivándárdáját és Nagy Péter botját!

*

Szombat, 1917 március 3.Jelentést kaptam arról a hosszá beszélgetésről,

amelyet a cárnő legutóbb Theoplianes vjatkaipüspökkel folytatott. Ez a főpap Rasputin teremt-ménye; de az a mód, ahogy az uralkodónő előttbeszél, bizonyítja, hogy fölvilágosodott és komolyszellem lakozik benne.

A cárné mindenekelőtt kérdést intézett hozzá,milyen a nyájának a hangulata a háború tekinte-tében. Theoplianes püspök azt válaszolta, hogyegyházmegyéjében, amely az Uraitól nyugatra te-rül el, a hazafias érzés nem igen tört meg: igaz,szenvednek a hosszú megpróbáltatásban, sóhaj-toznak, bírálgatnak; mégis hajlandók még sokgyászt, sok nélkülözést elviselni a győzelem érde-kében; ebben a tekintetben a püspök megnyug-tathatta a cárnét... De más szempontból vannaksúlyosan elszomorító és nyugtalanító jelenségek:napról-napra megállapította, hogy a nép demora-lizáeiója ijesztő mértékben terjed. A hadseregtőlérkező emberek, a betegek, a sebesültek, a szabad-ságosak gyalázatos nézeteket hangoztatnak; tün-

218

tetnek a hitetlenséggel, az ateizmussal; még azistenkáromlástól és a szentségtöréstől sem riad-nak vissza; mindjárt észre lehetett venni, hogyintellektuellek és zsidók társaságában forogtak ...A romlottságnak ugyancsak oka a mozgószínházis, amely most már minden kis faluban felütöttea sátorfáját. Ezek a drámai kalandok, szöktetési,rablási, gyilkossági jelenetek túlságosan megszé-dítik a muzsik-ok egyszerű lelkét; lángba borítjáka képzeletüket; elvesztik tőlük a józan eszüket,így magyarázta a püspök a megdöbbentő merény-letek nagy számát, ami néhány hónap óta tapasz-talható nem csupán a vjatkai egyházmegyében,hanem a szomszédos jekaterinburgi, tobolszki,permi, szamarai egyházmegyékben is. Állításai-nak támogatására megmutatta a cárnőnek akifosztott üzletek, az elpusztított házak, amegcsonkított holttestek fényképeit, amelyeknyilván mutatták, hogy az emberek valósággaltüntettek vakmerőségükkel és gonoszságuk-kal . . . Végül fölhívta figyelmét egy egészenúj bűnre, amelyről: a legutóbbi napokig fogalmuksem volt az orosz tömegeknek és amely átkozottvonzóerőt gyakorol rájuk: a morfiumra. A bajazokból a katonai kórházakból ered, amelyek el-árasztják az egész országot. Sok orvos és gyógy-szerész megszokta a morfiumot; az ő révükön ter-jedt el ennek a gyógyszernek használata a tisztek,a hivatalnokok, a mérnökök, a diákok között. Ha-marosan a betegápolók is követték példájukat.De az ő esetük jóval veszedelmesebb volt, mertők a nép gyermekeit is beavatták a mámorba. Ésha önmaguk nem is használták a mérget, keres-kedtek a morfiummal; Vjatkában mindenki is-merte azokat a kocsmákat, amelyekben ez a keres-kedés folyt. A rendőrségnek alapos okai voltakrá, hogy behunyja a szemét...

219

Theoplianes püspök ezzel zárta szavait:— Ezeknek a nagy bajoknak az orvosságát vé-

leményem szerint a papság erélyes föllépésébenkell keresnünk. De fájdalommal vallom meg Fel-ségednek, hogy az általános demoralizáció nemkímélte papjainkat, főleg falusi papjainkat sem.Van egynéhány, aki valóságos szent, de leg-nagyobb részük elhagyja magát és elzüllik. Márnincs befolyásuk híveikre. A nép egész vallásosnevelését újjá kell szervezni. Ebből a célból min-denekelőtt vissza kell adni a papságnak erkölcsitekintélyét. Ennek első föltétele a szentségek áru-sításának eltiltása. A pópának annyi fizetést kellkapnia az államtól, hogy meg tudjon élni belőle.Akkor aztán meg lehet tiltani neki, hogy másfélepénzt elfogadjon, mint amit önként adnak nekiegyháza vagy a szegények javára. Az a nyomo-rúság, amelyben a szvjacsenik jelenleg sínylődik,gyalázatos üzérkedésre kényszeríti s ez megfosztjaminden tekintélyétől és minden méltóságától. Előrelátom, hogy nagy szerencsétlenségek szakadnakszent_ egyházunkra, ha legfőbb pártfogója, szere-tett jámbor cárunk, nem reformálja meg hama-rosan ...

Ez a nyilatkozat egy Rasputin-párti püspökszájából sokatmondó előjelként hangzik.

Másfelől tudom, hogy két főpap, akik sohasemvoltak hajlandók egy gyékényen árulni Raspu-1 innal, és akik az orosz püspöki kar legkiválóbbtagjai közé tartoznak, Vladimír penzai érsek ésAndrás ufai püspök, ugyanúgy nyilatkozik, mintTheoplianes püspök.

Kedd, 1917 március 6.Petrogradban nincs elég kenyér és fa; a nép

éhezik.

220

Ma reggel egy pékműhely előtt, a Litejnin, meg-döbbentett az a sötét kifejezés, amelyet a sorbanálló szegény embereknek az arcán olvastam; na-gyobb részük ott töltötte az egész éjszakát.

Pokrovszkij előtt szóbahozom ezt s ő nem tit-kolja nyugtalanságát. De mit tegyen! A vasútválsága súlyosbodott. A rettenetes hideg (43 fok),amely egész Oroszországban dühöng, több mintezerkétszáz mozdonyt tett üzemképtelenné. A gőz-kazánok megrepedtek, tartalék-kazánok pedig asztrájkok miatt nincsenek. Ezenfelül a hó azutóbbi hetekben szokatlan bőségben esett és a fal-vakban nincs elég napszámos az utak megtisztí-tására. Ennek a következménye, hogy ebben apillanatban 57.000 vagon megrekedt.

*

Csütörtök, 1917 március 8. Petrogradban egész nap tart a forrongás... Anép menetekben vonul végig a főutakon. A tömegtöbb helyen ezt kiáltozta: „Kenyeret és békét!”Más helyeken rázendített a Munkás-Marseillaise-re,A Nevszkij Proszpekten zavargások voltak.

Ma este ebédre vendégem Trepov, Tolsztoj gróf,az Ermitage igazgatója, spanyol kollégám Villa-sinda és körülbelül húszan rendes vendégeim kö-zül.

Az utcai események a gond árnyékát vetik azarcokra és a társalgásra. Megkérdezem Trepovot,milyen intézkedéseket tett a kormány Petrográdélelmezésére, mert különben az a veszedelem fe-nyeget, hogy a helyzet hamarosan súlyosabbrafordul. Feleleteiben nincs semmi biztató.

Mikor visszatérek vendégeimhez, már nyomátsem találom a nyugtalanságnak, sem arcukon,sem szavaikban. Főleg az estélyvől beszélnek, ame-

221

lyet Radziwill Leó herceg felesége fog adni vasár-nap: fényesnek és nagyszabásúnak ígérkezik ésazt hiszik, hogy lesz zene és tánc is.

Trepovval összenézünk. Egyszerre mondjukmind a ketten:

— Furcsa dolog ilyen időben estélyt rendezni!Az egyik csoportban vitatkoznak a Mária-szín-

ház táncosnőiről, hogy melyik tehetségesebb, Pav-lova, Ksesinszkája vagy Karszavina.

Bár a fővárosban a lázadás szele fújdogál, a cár,aki két hónapot töltött Carszkoje-Szelóban, maeste elutazott a nagy főhadiszállásra.

Péntek, 1917 március 9.A munkáskörök izgalma a mai napon erőszakos

formát öltött. Számos pékműhelyt feldúltak, külö-nösen a Vyborg-városrészben és Waszilij-Osztrov-ban. A főváros több pontján a kozákok megtámad-ták a tömeget és néhány munkást megöltek.Pokrovszkij közli velem nyugtalanságát:— Ezeknek a zavargásoknak csak másodlagosjelentőséget tulajdonítanék, ha belügyminiszterkollégámban volna még egy szikrája a józan ész-nek. De mit várhatok egy embertől, aki már he-tek óta elveszítette minden érzékét a valóságokiránt és minden este Rasputin árnyával tanács-kőzik! Még ma éjszaka is órákat töltött a sztárecszellemének idézésével!

*

Szombat, 1917 március 10. Az élelmiszerellátás aggasztó kérdését maéjjel „rendkívüli tanácskozáson” tárgyalták, ame-lyen a belügyminiszter kivételével jelen voltvalamennyi miniszter, a birodalmi tanács elnöke,a Duma elnöke és Petrograd polgármestere.

222

Protopopovnak nem méltóztatott résztvenni atanácskozáson; bizonyosan Rasputin szelleméveltárgyalt.

Az egész városban nagy csendőr-, kozák- ésgyalogos-készültség van. A tüntetések körülbelüldélután négy óráig semmiféle zavargást nem tá-masztottak. De későbben a közönség kezdett föl-izgulni. A Marseillaise-t énekelték; vörös zászló-kat hordoztak ilyen föliratokkal: Le a kor-mánnyal! ...Le Protopopovval!... Le a háború-val! ...Le Németországgal!... Valamivel öt óraután a Nevszkij Proszpekten csetepatéra került asor. Három tüntetőt és három rendőrtisztet meg-öltek; a sebesültek száma körülbelül száz.

Estére a nyugalom helyreállt. Fölhasználomezt az alkalmat és titkárom, vicomte du Halgouetfeleségével elmegyek egy kis zenét hallgatni aZilotij-hangversenyre. Útközben lépten-nyomonkozákőrjáratokkal találkozunk.

A Mária-színház nézőtere úgyszólván üres; leg-följebb ötven ember van jelen; a zenészek közülis sokan hiányoznak. Végighallgatjuk, jobbanmondva végigszenvedjük egy ifjú zeneszerzőnek,Szaminszkijnak első szimfóniáját: egyenetlenmunka, helyenkint eléggé hatalmas, de mindenhatása kimerül a merész disszonanciák és a bo-nyolult harmonikus formulák hajhászásában.Más időkben érdekeltek volna az ilyen technikaifinomságok: ma este fölháborítanak. Szerencséreutána Enescu hegedűművész lép föl. Kétségbe-esett tekintete végigsiklik az üres nézőtéren, köze-lebb jön azokhoz a zsöllyékhez, amelyekben miülünk a zenekar sarkában, mintha csak nekünkakarna játszani. A tüneményes művész, azYsaye-k és a Kreisslerek méltó vetélytársa, soha-sem tett még rám mélyebb hatást egyszerű és

223

széles játékával, amely kifejezi a legfinomabbárnyalatokat és a legvadabb viharzásokat. Saint-Saens egyik fantáziája, amelyet befejezésül el-játszik, csodás hatást kelt lázas romanticizmusá-val. E szám után távozunk.

A Mária-színház máskor oly élénk tere komor;az egyetlen kocsi, amely várakozik, az enyém.Csendőrosztag őrzi a Mojka hídját; a gyalogcsa-patok a litvániai börtön előtt tömörülnek.

Du Halgouetnét éppúgy meglepi ez a látvány,mint engem. Így szól hozzám:

— Talán a kormányrendszer utolsó estéjénekvagyunk a tanúi.

*

Vasárnap, 1917 március 11. A miniszterek ma éjjel egészen hajnali öt óráigtanácskoztak. Protopopov is kegyeskedett kollé-gáihoz csatlakozni; fölsorolta előttük azokat azerélyes intézkedéseket, amelyeket a rend „min-denáron” való föntartására foganatosított. Ennekeredményekópen Chabalov tábornok, Petrogradkatonai parancsnoka ma a következő fenyegetőfigyelmeztetést függesztette ki:

Tilos minden csoportosulás. Figyelmeztetem alakosságot, hogy újból korlátlan fölhatalmazástadtam a csapatoknak a fegyverhasználatra arend föntartása érdekében.

Egy óra tájban a külügyminisztériumból vissza-jövet találkozom Maklakov Vazullal, a kadett-Párt vezérével.

— Hatalmas politikai mozgalommal állunkszemben most — kezdi. — Mindenki torkig van ajelenlegi kormányrendszerrel. Ha a cár nem adjameg az országnak azonnal a széleskörű reformo-

224

kat, az izgatás lázadássá fajul. És a lázadástól aforradalomig csak egy lépés.

— Mindenben osztom az ön nézetét. Nagyonfélek, hogy a Romanovok Protopopovban meg-találták a maguk Polignacját... De ha az esemé-nyek egymásra torlódnak, ön bizonyosan szerep-hez jut bennük. Ebben az esetben, kérem, ne feled-kezzék meg azokról az elsőrangú kötelességekről,amelyeket a háború Oroszországra ró.

— Számíthat rám.A katonai kormányzó figyelmeztetése ellenére,

a tömeg egyre viharosabban és fenyegetőbben lépföl. A Nevszkij Proszpekten óráról-órára növek-szik a tömeg. A csapatok négy vagy öt ízbenkénytelenek voltak sortüzet adni, nehogy elsodor-ják őket; rengeteg a halott.

Estefelé két hírszerző ügynököm, akiket kiküld-tem a munkásnegyedekbe, jelenti, hogy a kérlel-hetetlen szigorú megtorlás megfélemlítette amunkásokat. Ezt hangoztatják: „Elég volt ha-lomra lövetni; magunkat a Nevszkij Proszpekten!”

Azonban egy másik informátorom jelenti, hogyaz egyik gárdaezred, a volhyniai ezred, meg-tagadta a tüzelést. Ez új elem a helyzetben és em-lékeztet engem a múlt év október 31-ének szomorújelenségére.

Hogy kipihenjem mindazt a munkát és herce-hurcát, amivel ez a nap járt (mert a franciakolónia megostromolt rémületével), ebéd után el-megyek egy csésze teára P... grófnőhöz, aki aGlinka-utcán lakik. Mikor tizenegy óra tájbantávozom, értesülök, hogy a tüntetések tovább foly-nak a Kazáni Miasszonyunk és a Gosztinij-Dvorelőtt Ezért jónak látom kerülőúton, a Fontankafelől kerülni a nagykövetségre. Alig fordul beautóm a rakodópartra, megpillantok egy ragyo-

225

gón kivilágított palotát, amely előtt hosszú kocsi-sor áll. Ma van Radziwill Leó herceg feleségénekestélye, amely épp javában folyik; arra menetfölismerem Boris nagyherceg autóját.

Sénac de Meilhan szerint Parisban 1789 októ-ber őrének estéjén ugyancsak kitűnően mulattak.

KILENCEDIK FEJEZET.1917 március 12—22.

Hétfő, 1917 március 12.Reggel félkilenckor, mikor öltözködésemet be-

fejezem, furcsa és elnyújtott zajt hallok, amelymintha a Sándor-híd felől jönne. Kitekintek; azegyébként oly élénk híd üres. De majdnem ugyan-akkor rendetlen tömeg tűnik fel vörös zászlókkala hídnak a Néva jobbpartjára eső végénél, míga másik végén egy ezred közeledik rohamléptek-ben. Úgylátszik, összeütközésre kerül a sor. De-hogy: a két tömeg összeolvad. A hadsereg barát-kozik a lázadókkal.

Valamivel később jelentik, hogy az egyik gárda-ezred, a volhyniai ezred ma éjjel föllázadt, meg-ölte tisztjeit, bejárja a várost, forradalomra szó-lítja a népet és igyekszik magával ragadni a méghű csapatokat.

Tíz órakor élénk puskatűz és tüzek villanása aLitejni Proszpekt felől, amely a nagykövetség köz-vetlen közelében van. Aztán csend.

Katonai attasém, Lavergne alezredes kíséreté-ben elmegyek megnézni, mi történik. A megriadtlakosok menekülnek minden utcán. A Litejni sar-kán leírhatatlan zűrzavar. A katonák, összeve-gyülve a néppel, barrikádot emelnek. Az Igazság-ügyi Palotából lángnyelv tör elő. Az arzenál ka-pui nagy dübörgéssel fölpattannak. Egyszerrecsak gépfegyverropogás hasít a levegőbe: ezek a

227

fegyelmezett csapatok, amelyek állást foglalnak uNevszkij Proszpekten. A lázadók visszalőnek.Most már eleget láttam ahhoz, hogy megbizonyo-sodjam, mi történik. A golyózáporban visszatérekLavergne kíséretében a nagykövetségre: az alez-redes kacérkodik a veszedelemmel és nyugodt,lassú léptekkel előremegy a legveszedelmesebbpontokig.

Féltizenkettőkor visszamegyek a külügyminisz-tériumba és útközben fölveszem Buchanant.

Pokrovszkijt tájékoztatom arról, amit láttam.— Hát akkor — feleli rá — a helyzet súlyo-

sabb, mint gondoltam.Mégis megőrzi teljes nyugalmát, amelybe bizo-

nyos szkepticizmus vegyül, mikor közli velem azo-kat az intézkedéseket, amelyekben a miniszterekma éjjel megállapodtak:

— A Duma ülésszakát elnapoltuk április hóra.Táviratoztunk a cárnak, kértük, hogy jöjjön visz-sza azonnal. Kollégáim és én, Protopopov úr ki-vételével, mind azon a véleményen voltunk, hogysürgősen diktatúrát kell fölállítani; ezt valame-lyik tábornokra bíznánk, aki a hadsereg körébenbizonyos tekintélynek örvend, például Ruszkij tá-bornokra.

Azt az ellenvetést teszem, hogy azok után, ami-ket ma láttam, a hadsereg hűsége már sokkal job-ban megrendült, hogysem a menekvés minden re-ményét „a kemény módszer” alkalmazásába le-hetne vetni és szerintem sokkal szükségesebbolyan kormány haladéktalan kinevezése, amely-ben a Dnma megbízik. Emlékeztetem, hogy 1789-ben, 1830-ban, 1848-ban három francia dinasztiabukott meg, mert túlkésőn értették meg az elle-nük támadó mozgalom értelmét és erejét. Hozzá-teszem, hogy ilyen súlyos körülmények között a

228

szövetséges Franciaország képviselőjének jogavan belpolitikai tanácsot adni a cári kormánynak.

Buchanan ugyanilyen értelemben nyilatkozik.Pokrovszkij azt válaszolja, hogy egyénileg

osztja véleményünket, de Protopopov jelenléte aminisztertanácsban megbénít minden akciót.

Ezt kérdezem tőle:— Hát nincs senki, aki fölvilágosítaná a cárt a

helyzetről?Csüggedt mozdulatot tesz.— A cár vak!Mélységes szenvedés ül ki e becsületes ember-

nek és kitűnő polgárnak az arcára, akinek egye-nes jellemét, hazafiságát és önzetlenségét sohasemtudnám eléggé magasztalni.

Azt javasolja, hogy estefelé újra látogassuk meg.Mikor visszatérek a nagykövetségre, a helyzetmég jobban elmérgesedett.

Egymást érik a rossz hírek. Az Igazságügyi Pa-lota már csak óriási zsarátnok; a Litejnin állóarzenál, a belügyminisztérium palotája, a katonaiparancsnokság palotája, a cár személye körüli mi-nisztérium palotája, a titkos rendőrség, a hírhedtOchrana épületei, valami húsz rendőrbiztosságlángokban áll; a börtönöket kinyitották és a ra-bok mind kiszabadultak; a Szent Péter és Pál-erődöt megszállták; a Téli-palotát megtámadták:a város minden pontján folyik a harc.

Félhétkor visszamegyek Buchanannel a külügy-minisztériumba. Pokrovszkij bejelenti, hogy tekintettel a súlyoseseményekre, a. minisztertanács a maga felelőssé-gére elmozdította állásából Protopopov belügymi-nisztert és „ideiglenes ügyvivőnek” kinevezte Ma-karenko tábornokot. Erről azonnal beszámolt acárnak; ezenfölül kérte, hogy ruházza rá azonnal

229

a rendkívüli hatalmat valamelyik tábornokra,hogy az minden kivételes intézkedést megtehes-sen, amit a helyzet parancsol, s főleg, hogy másminisztereket nevezhessen ki.

Ezenfölül közli velünk, hogy a Duma az elna-poló ukáz ellenére ma délután összeült a Taurisz-palotában. Állandó bizottságot választott azzal aföladattal, hogy közvetítő szerve legyen a kormányés a lázadó csapatok között. Ennek a bizottságnakaz elnöke, Rodzianko, azt táviratozta a cárnak,hogy az uralkodóház végveszedelemben forog és alegkisebb késedelem is végzetessé válhatik ránézve.

Koromsötét éjszaka van, mikor Buchanan és énkilépünk a külügyminisztériumból; egyetlen utcailámpa sem ég. Abban a pillanatban, mikor autómkigördül a Milljonájából, a Márványpalota előttkatonai zavargás állja utunkat. Valami történika Pavlovszkij-ezred kaszárnyájában. A katonákőrjöngve kiáltoznak, üvöltöznek, verekednek atéren. A kocsimat körülfogják; dühös ordítozástámad ellenünk. Vadászom és soffőröm hiába pró-bálja megértetni velük, hogy Franciaország ésAnglia nagykövetei ülnek a kocsiban. Kinyitjákaz ajtót. Helyzetünk már-már veszedelmessé vá-lik, mikor egy lóháton ülő altiszt fölismer ben-nünket és dörgő hangon hurrát kiált Francia-országra és Angliára! Tomboló éljenzés közbenszabadulunk a szorult helyzetből.

Estémet azzal töltöm, hogy igyekszem némi ér-tesüléseket szerezni a Duma felől. Ez igen nehéz,mert mindenütt dühöng a puskaropogás és a tűz.

Végül kapok néhány egybehangzó információt.A Duma, jelentik, mindenáron abban fáradozik,

hogy ideiglenes kormányt alakítson, némileghelyreállítsa a rendet és biztosítsa a főváros élel-mezését.

230

A hadseregnek ilyen gyors és ilyen teljes eltán-torodása nagy meglepetés a liberális pártok, sőt amunkáspárt vezérei számára is. Ez a körülménya mérsékelt képviselőket (Rodziankót, Miljukovot,Singarevet, Maklakovot, stb.), akik igyekeznekirányt szabni a nép mozgalmának, ama kérdés eléállítja, vájjon meg lehet-e még menteni a dinasz-tikus kormányrendszert. Félelmetes probléma ez:inert a köztársasági gondolat, amely Petrograd ésMoszkva munkásköreiben népszerű, általában ide-gen az ország szellemétől és lehetetlenség előremegmondani, hogyan fogadják majd a frontonálló hadseregek a fővárosi eseményeket.

Kedd, 1917 március 13.A puskaropogás, amely ma reggel már szüne-

telt, tíz óra tájban újra kezdődik; az admiralitásirányában meglehetősen, élénk. Vörös zászlókkalteletűzdelt gépfegyveres autók rohannak szakadat-lanul, őrült iramban) a nagykövetség előtt. A vá-ros több pontján új tüzek gyulladnak.

Nehogy mégegyszer olyan bajba keveredjem,mint tegnap, nem az autómon megyek a külügy-minisztériumba; gyalogszerrel indulok; velem vanvadászom, a hűséges Leonide, aki polgári ruhátöltött.

A Nyári Kert előtt találkozom az egyik etió-piaival, aki őrt szokott állni a cár ajtajában ésannyiszor bebocsátott a cár dolgozószobájába. Aderék néger ugyancsak polgári ruhát visel és igenszánalmasan fest. Egymás mellett megyünk vagyhúsz lépést; a szemei könnyesek. Néhány szóvalés kézszorítással bátorítom. Mikor távozik, derűstekintettel nézek utána. Az egész politikai és tár-sadalmi rendnek e fölfordulásában ő képviseli sze-memben az egykori monarchia ragyogását, azokat

231

a festői és pompás szertartásokat, amelyeket Er-zsébet és Nagy Katalin vezetett be, mindazt a va-rázst, amit ezek a már jelentőségnélküli szavakfölidéznek: „Az orosz udvar”.

Buchanan is megérkezik, a minisztérium elő-csarnokában találkozom vele. Pokrovszkij eztmondja:

— A minisztertanács egész éjjel ülésezett aMária-palotában. A cár teljesen tudatában van ahelyzet súlyosságának, mert a rendkívüli hatal-mat Ivanov tábornokra ruházta a rend helyreállí-tása céljából; egyébként, úgylátszik, el vanszánva, hogy fővárosát erőszakkal is visszafog-lalja, mert egy pillanatra sem foglalkozik azzal agondolattal, hogy tárgyaljon a csapatokkal, ame-lyek megölték tisztjeiket és fölvonták a vörös lo-bogót. De nem hinném, hogy Ivanov tábornok, akitegnap még Mohilevben volt, el tud jutni Petro-gradba; a lázadók urai az összes vasútvonalak-nak. Ezenfölül, ha sikerülne is eljutnia, mit te-hetne? Az ezredek mind átpártoltak a forrada-lomhoz. Már csupán néhány elszigetelt osztag ésnéhány rendőrségi csapat folytatja az ellentállást.Miniszter kollégáim javarésze elmenekült, többenközülük le vannak tartóztatva. Én magam is csaknagy üggyel-bajjal tudtam kimenekülni ma éjjela Mária-palotából... És most várom sorsomat.

Egykedvű hangon beszól, egyszerűen, móltóság-gal, nyugodt és határozott bátorsággal, ami ro-konszenves alakját nemes sugárzásba vonja. Hogynyugalmának érdemét mérlegelni tudjuk, föl kellemlíteni, hogy bár hosszú ideig a birodalom pénz-ügyi főellenőre volt, nincs semmi vagyona, ellen-ben nagy a családja.

— Ön járt a városban — teszi fel a kérdést —,az a benyomása önnek, hogy a cár még megment-heti koronáját?

232

— Talán, mert mindenfelé nagy a fejetlenség.De ehhez az is szükséges, hogy a cár haladéktala-nul belenyugodjék a befejezett tényekbe, kine-vezze miniszterekké a Duma ideiglenes bizottsá-gát és amnesztiát adjon a lázadóknak. Sőt, azt hi-szem, meg is éljeneznék, ha személyesen megje-lenne a hadseregi és a nép előtt és élőszóval ki-jelentené a Kazáni Miasszonyunk előcsarnokában,hogy Oroszországra új korszak virradt... De hol-nap már késő lesz ... Van Lucanusnak egy szépverssora, amely ráillik minden forradalom kezde-tére: Ruit irrevocabile vulgus. Ezt mondogattamma éjjel magamban. Abban a fölfordult helyzet-ben, amelyet most átélünk, hamarosan bekövet-kezik olyasmi, ami jóvátehetetlen!

— Még azt sem tudjuk, hol van a cár. Állítólagtegnap este vagy ma hajnalban távozott MohileV-ből. A cárné felől nem kaptam semmi hírt. Lehe-tetlenség érintkezni Carszkoje-Szelóval.

Mikor a minisztériumból távozunk, Sir GeorgeBuchanan ezt mondja:

— Ne menjünk a Milljonáján, menjünk az ud-vari rakparton. Így elkerüljük a gárdakaszárnyá-kat.

De mikor kifordulunk a rakpartra, egy csapatdiák fölismer bennünket, megéljenez és kísére-tünkbe szegődik. A Márványpalota, előtt a tömegmegdagad és tombol. Az „Éljen Franciaország!Éljen Anglia!” kiáltásokba ilyen kiáltások ve-gyülnek kellemetlenül: „Éljen az Internacionálé!Éljen a béke!”

A Szuvorov-tér sarkán Buchanan elválik tőlem,de előbb javasolja, menjek be az angol nagykövet-ségre, hogy kimeneküljek a túlságosan izgatott nép-tömegből. De az idő későre jár; még délelőtt táv-iratozni akarok Parisba; folytatom utamat.

A Nyári Kert előtt teljesen körülzár a tömeg,

233

amely megállít egy arramenő gépfegyveres autótés fel akar ültetni rá, hogy a Taurisz-palotába vi-gyen. Egy hatalmas szál diák vörös zászlót lobog-tat és kitűnő franciasággal az arcomba kiáltja:

— Jöjjön, üdvözölje az orosz forradalmat! Avörös zászló most már Oroszország zászlaja; hó-doljon előtte Franciaország nevében!

Szavait oroszra fordítja; dörgő hurrázás felelrájuk. Én ezt válaszolom:

— Nem hódolhatok méltóbban az orosz szabad-ság előtt, mint ha fölszólítom önöket, kiáltsák ve-lem együtt: „Éljen a háború!”

Eszeágában sincs lefordítani feleletemet. Demár meg is érkeztünk a francia nagykövetség elé.Nagy üggyel-bajjal, vadászom erélyes támogatá-sával sikerül kibontakoznom a tömegből és be-menni palotámba.

A forradalom az egész délután halad tovább lo-gikus, kikerülhetetlen útján. Ruit irrevocabilevulgus.

Egymásután kapom az értesüléseket, hogy Go-licin herceg miniszterelnököt, Pitirim metropoli-sát, Stürmert, Dobrovolszkijt, Protopopovot, stb.letartóztatták. Újabb tüzek baljóslatú fénye villanitt is, amott is. A Szent Péter és Pál-erőd, lett aforradalom főhadiszállása Igen élénk küzdelemfejlódött ki az admiralitás körül, ahogy a hadügy-miniszter, a tengerészeti miniszter és néhány ma-gasrangú hivatalnok menedéket keresett. A várostöbbi részében a fölkelők elkeseredetten üldözik az„árulókat”, a rendőröket és csendőröket. A puska-tüz néha oly erős a nagykövetségeket övező utcák-ban, hogy dvornik-jaim nem hajlandók elvinnitávirataimat a főpostára — mert már csak ez azegy postahivatal működik — és kénytelen vagyoka francia tengerészet egyik őrmesteréhez fordulni,

234

aki küldetésben van Petrogradban és nem fél agolyóktól.

Öt órakor K... magasrangú államhivatalnokközli velem, hogy a Duma végrehajtóbizottsága„ideiglenes kormányt” iparkodik alakítani, deRodzianko elnököt, Gucskovot, Sulgint és Makla-kovot teljesen kihozta sodrából a hadsereg anar-chikus viselkedése.

— Ők nem ilyennek képzelték a forradalmat —teszi hozzá informátorom —, abban reményked-tek, hogy majd irányítják s a hadsereggel fékentartják. Ma már a csapatok egyáltalán nem is-mernek vezéreket és rémületet terjesztenek azegész városban.

Aztán hirtelen azt mondja, hogy Rodzianko el-nök nevében látogatott meg és kérdezi, nem tud-nék-e valami véleményt, valami tanácsot hozzá-juttatni.

— Mint Franciaország nagykövetének, termé-szetesen a háború a legfőbb gondom — felelemneki. — Tehát azt óhajtom, hogy a forradalom ha-tása a lehetőséghez képest korlátok közé szorít-tassák és a rend minél előbb helyreálljon. Ne fe-ledje, hogy a francia hadsereg nagyszabású offen-zívára készülődik és az orosz hadsereget becsületekötelezi, hogy betöltse a maga hivatását.

— Hát akkor önnek az a véleménye, hogy fennkell tartani a cári uralmat?

— Igen, de alkotmányos alakban, nem pedigautokrata formájában.

— II. Miklós nem uralkodhatik tovább, márnem bízik benne senki és elvesztette minden te-kintélyét. Különben sem hajlandó föláldozni acárnét.

— Nem bánom, emeljenek mást a cári trónra;de tartsák meg a cárizmust.

És igyekszem bebizonyítani neki, hogy a cáriz-

235

mus maga Oroszország főpillére, az orosz társada-lom belső és pótolhatatlan szerkezete, végül azegyetlen kapocs, amely a birodalom egymástól el-ütő sokféle népét egyesíti.

— Ha a cárizmus összeomlik, legyen meggyő-ződve, bukásában magával rántja az egész oroszépületet.

Hangoztatja, hogy ugyanez a véleménye Rodzi-ankónak, Gucskovnak és Miljukovnak is; ők ebbenaz értelemben dolgoznak, de a szocialista és anar-chista elemek óráról-órára tért nyernek.

— Egy okkal több arra — felelem —, hogy sies-sünk.

Az éj beálltával kimerészkedtem titkárommal,Chambrunnel, hogy egy-egy vigasztaló szóval föl-keressem a közelben lakó néhány barátnőmet,akik bizonyosan nagyon nyugtalanok. Rövid ideigtartózkodunk Radziwill Szaniszló herceg feleségé-nél és de Robién grófnénál, aztán elhatározzuk,hogy hazamegyünk, mert hiába van sötét, mindenpillanatban puskalövések visszhangzanak és mígáthaladunk a Szergjevszkáján, halljuk a golyókfütyülését.

Ezen a súlyos, eseményekkel terhes napon,amely talán több mint száz évre megszabja Orosz-ország jövőjét, följegyzek egy látszólag jelenték-telen epizódot, amely azonban alapjában véve igenjellemző. Ma a fölkelők megtámadták és fenekes-tül földúlták Ksesinszkája palotáját, amely a Ka-mennij-Osztrov Proszpekt elején van, a Sándor-park előtt. Eszembe jut egy apróság, amely meg-érteti velem, miért fordult a nép dühe a híres tán-cosnő palotája ellen. A múlt télen történt; a hidegirtózatos volt; a hőmérő —35 fokig szállt le. SirGeorge Buchanan, akinek a nagykövetségét köz-ponti fűtéssel fűtik, nem tudott szenet szerezni,

236

pedig ez a tüzelőanyag nélkülözhetetlen ebben afűtési rendszerben. Hiába fordult az orosz admi-ralitáshoz. Szaszonov még aznap közölte vele, hogylehetetlenség szenet fölhajszolni, egyetlen államiraktárban sincs. Aznap délután az ég derűs volt,a levegő nyugodt és mi fölhasználtuk az alkal-mat: sétára indultunk a szigetekre. Abban a pil-lanatban, mikor befordultunk a Kamennij-Oszt-rov Proszpektre, Buchanan fölkiáltott: „Ó! Hátez aztán sok!” És odamutat a táncosnő palotájára,amely előtt négy, szeneszsákokkal megrakott ka-tonai teherautót rakott ki egy csapat katona.

— Csillapodjék, Sir George — mondom neki. —Ön nem hivatkozhatik ugyanazokra a jogcímekrea cári hatóságok előzékenysége tekintetében, mintKsesinszkája kisasszony.

Valószínű, hogy az évek folyamán több ezerorosz tett hasonló megfigyeléseket ama kegyek te-kintetében, amelyekkel Ksesinszkáját elhalmoz-ták. Lassan-lassan kialakult a legenda. A táncosnő,aki valamikor a cárevics szeretője volt, azutánegyszerre két nagyherceg kitartottja, bizonyos te-kintetben a cári uralom szimbólumává lett. A cső-cselék ma ezt a szimbólumot támadta meg. Egyforradalom többé-kevésbé mindig számadás ésbüntetés.

*

Szerda, 1917 március 14.Még mindig bőven vannak harcok és tüzek. A

katonák vadásznak a tisztekre és a csendőrökre.Dühös vadászat ez, amelyben napfényre kerülneka muzsik-ok lelkében rejtőzködő vad ösztönök.

A Petrogradban tomboló általános anarchiábanhárom irányító szerv igyekszik kialakulni:

237

1. A „Duma yégrehajtóbizottsága”, amelynekRodzianko az elnöke és tizenkét tagja van, köztükMiljukov, Sulgin, Konovalov, Kerenszki ésCsehidze. Ekként a haladó csoport és a szélsőbalminden pártja képviselve van benne. Igyekszikhaladéktalanul megvalósítani a szükséges refor-mokat, hogy föntartsa a kormányrendszert és hir-deti, hogy szükség esetén mást emelnek a cáritrónra; de a Taurisz-palotát megtámadták a láza-dók; a bizottság” tehát a tömeg zavargása és fe-nyegetődzése közben tanácskozik.

2. A „Munkás és katona képviselők tanácsa”, aSzoviet Székhelye a Finn-pályaudvar. Hirdeti aszocialista köztársaságot és a háború befejezését:ez a jelszava és harci kiáltása. Vezetői a Dumatagjait máris a forradalom árulóinak bélyegzik ésolyan fölényes magatartást tanúsítanak a törvé-nyes képviselettel szemben, mint a párisi kom-mün a törvényhozó-gyűléssel szemben 1792-ben.

3. A „csapatok főhadiszállása”. Székhelye aSzent Péter és Pál-erőd. Ez néhány alantas tiszt-ből alkult akik a forradalomhoz pártoltak és né-hány tisztté előléptetett közkatonából. Igyeksziknémi rendet teremteni a harcolók ellátásában;élelmiszereket, muníciót küld nekik. Főképen aDumát tartja kezében. Az ö révén jelenleg a szol-dateszka mindenható. Petrograd egyetlen szerve-zett ereje az a néhány zászlóalj, amely az erődbenés környékén van elhelyezve; ezek a forradalompretoriánusai, éppoly elszántak, tudatlanok ésfanatikusak, mint ugyancsak 1792-ben a Saint-Antoine és a Saint-Marcel külvárosok híres zászló-aljai.

Az orosz forradalom kitörése óta gyakran föl-támadnak bennem a francia forradalom emlékei.De a két mozgalom szelleme egészen más. A jelen-legi válság eredeténél, elveinél, inkább társadalmi,

238

mint politikai jellegénél fogva, jóval több rokon-ságot mutat az 1848. évi forradalommal.

A cár tegnap távozott Mohilevből. A vonat Bo-logoje irányában indult, amely Moszkva és Petro-grad közt a feleúton fekszik. Fölteszik, hogy a cárvissza akar térni Carszkoje-Szelóba; mégis kérdés,nem gondol-e arra, hogy továbbmegy Moszkvába,hogy ott megszervezze az ellenforradalmat.

Azt a döntő szerepet, amelyet a forradalmi drá-mában a hadsereg magának követel, megerősítiszememben annak a három ezrednek a látványa,amely a Taurisz-palotába menet elvonult a nagy-követség előtt. Teljes rendben, zenével az élükönmenetelnek. Néhány tiszt megy előttük, nagy vö-rös kokárda a sapkájukon, vörös szalagcsokor avállukon, vörös zsinór a kabátujjukon. Az ezredikonokkal borított régi zászlaját vörös zászlók ve-szik körül.

Vladimirovics Cirill nagyherceg a forradalommellett nyilatkozott.

Még többet is tett. Megfeledkezett hűségesküjé-ről és szárnysegédi címéről, amely a cárhoz fűzi segy óra tájban elment hódolni a néphatalom előtt.Látták, amint sorhajókapitányi egyenruhájábana Taurisz-palota elé vezette a parancsnokságaalatt álló gárdafogatokat és a lázadó kormányrendelkezésére bocsátotta!

Kevéssel utóbb Potemkin ódon palotája ugyan-ilyen szomorú látvány színhelye lett. Egy csapattiszt és katona, a carszkoje-szelói helyőrség kül-döttei jöttek jelenteni csatlakozásukat a for-radalomhoz.

Elől az Udvari Kíséret Kozákjai lépdeltek:pompás lovasok, a Kaszacseszvo színe-virága, a

239

cári gárda büszke és kiváltságos elitje. Aztán kö-vetkezett Őfelsége Ezrede, a szent légió, amelyetvalamennyi gárdahadtestből válogatnak össze samelynek különös föladata az uralkodó szemé-lyes védelme. Utánuk jött Őfelsége Vasúti Ezrede,amelynek feladata a cári vonatok kísérése és uta-zásuk alkalmával az uralkodópár biztonságánakfelügyelete. A menetet a cári paloták Rendőrségezárta be, azok a válogatott darabontok, akik a cáripaloták belső felügyeletét ellátják és ekként részt-vesznek uraik mindennapi belső és családi életé-ben. És valamennyien, tisztek és katonák, han-goztatták hűségüket az új kormány iránt, amely-nek még csak a nevét sem tudják, mintha csaksietős volna valami új szolgaságba rohanniok.Miközben ezt a szégyenletes eseményt tudtomraadják, a derék svájciakra gondolok, akik fölkon-coltatták magukat a Tuileries lépcsőin 1792.augusztus 10-én. Pedig XVI. Lajos nem volt nem-zeti uralkodójuk és mikor köszöntötték, nem ígyszólították meg: Carij batyuska, „cár atyuskánk!” i

Az este folyamán meglátogat S... gróf, hogytájékozódjék a helyzetről. Egyebek közt elbeszé-lem neki a carszkoje-szelói helyőrség szégyenle-tes fölvonulását a Taurisz-palotához. Eleinte nemakarja elhinni. Aztán hosszan hallgat, fájdalma-san eltöpreng és így válaszol:

— Igen gyalázatos dolog az, amit ön most el-beszélt. A gárdacsapatok, amelyek ebben a tünte-tésben résztvettek, becstelenségbe süllyedtek...De talán nem mindenben ők a hibásak. A Felsé-gek mellett teljesített szakadatlan szolgálatukbanezek az emberek sok olyasmit láttak, amit nemlett volna szabad látniok; túlságosan sokat tud-nak Rasputinról...

Szóval, mint tegnap Ksesinszkájáról írtam, egy

240

forradalom többé-kevésbé mindig számadás ésbüntetés.

Éjfélkor arról értesülök, hogy a liberális pár-tok vezérei ma este a szocialisták nélkül és tudtánkívül titkos tanácskozást tartottak, hogy megálla-podjanak a jövendő kormányforma felől.

Egyhangúlag megállapodtak abban, hogy amonarchiát fenn kell tartani, de II. Miklóst, akia mostani bajokért felelős, föl kell áldozni Orosz-ország javáért. Ezután Gucskov Ivanovics Sándor,a Duma volt elnöke, jelenleg a Birodalmi Tanácstagja, a következő véleményt fejtette ki: „Végte-lenül fontos, hogy II. Miklóst ne erőszakosan tá-volítsák el. Csakis önkéntes lemondása, .fia vagyöccse javára, biztosíthatja nagyobb rázkódtatásnélkül az új rend tartós megszilárdulását. II. Mik-lós önkéntes lemondása egyetlen eszköze a cárikormányrendszer és a Romanov-dinasztia föntar-tásának.” Ezt a tételt, amely szerintem nagyon he-lyes, egyhangúlag elfogadták.

Befejezésül a liberális vezérek elhatározták,hogy Gucskov és Sulgin jobboldali nacionalistaképviselők sürgősen a cárhoz mennek, hogy meg-kérjék, mondjon le a fia javára.

*

Csütörtök, 1917 március 15. Gucskov és Sulgin ma reggel kilenc órakor uta-zott el Petrogradból. A vasúti szolgálathoz beosz-tott egyik mérnök segítségével sikerült különvo-natot kapniok, anélkül hogy magukra vontákvolna a szocialista bizottság figyelmét.

A csapatok fegyelme lassan-lassan helyreáll. Avárosban rend uralkodik; az üzleteket félénkenújra kinyitják.

241

A Duma végrehajtóbizottsága és a munkás éskatona képviselők tanácsa (a Szovjet) megegye-zett a következő pontokban:

1. A cár lemondása.2. A cárevics trónralépése.3. Mihály nagyhercegnek, a cár öccsének ré-

genssége.4. Felelős minisztérium alakítása.5. Alkotmányos nemzetgyűlés választása az ál-

talános szavazati jog alapján.6. A fajok törvényelőtti egyenlőségének kihir-

detése.A fiatal Kerenszki képviselő, aki politikai pe-

rekben nagy ügyvédi hírnévre tett szert, az újkormányzat szervezői között a legtevékenyebbnekés leghatározottabbnak mutatkozik. Befolyása aSzovjet-re igen nagy. Meg kell próbálnunk ezt azembert megnyerni ügyünknek. Csak ő tudja meg-értetni a Szovjet-te\, hogy a háborút folytatni kellés a szövetséget fenn kell tartani. Ezért távirato-zom Parisba, hogy rábírjam Briand-t: folyamod-janak a francia szocialisták, Kerenszki közvetítő-sével, haladéktalanul az orosz szocialisták haza-fiságához.

A nap minden érdeklődése a Petrograd ésDvinszk közt, feleúton fekvő kis Pskow városkakörül összpontosul. Itt állt meg tegnap este nyolcórakor a cári vonat, mert nem tudott eljutniCarszkoje-Szelóba.

A cár március 13-án hajnali félötkor indult elMohilevből azzal a szándékkal, hogy Carszkoje-Szelóba megy, ahová a cárné sürgősen hívta. APetrogradból kapott hírek nem nagyon nyugtala-nították. Egyébként lehetséges, hogy Wojejkowtábornok részben elhallgatta előtte az igazságot.Március 14-én hajnali három órakor, mikor a cári

242

vonat mozdonya Malája-Viscra állomáson vizetvett, Zabel tábornok, Őfelsége Vasúti Ezredénekparancsnoka vállalkozott a cár fölébresztésére,hogy tudomására hozza, hogy a Petrogradba ve-zető út már nem szabad és Carszkoje-Szelo a for-radalmi csapatok hatalmában van. A cár kifeje-zést adott meglepetésének és fölháborodásának,hogy nem tájékoztatták pontosabban, aztán állító-lag így szólt:

— Moszkva hű marad hozzám. Menjünk Moszk-vába!

Aztán szokott közömbösségével állítólag hozzá-tette:

— Ha a forradalom diadalmaskodik, szívesenlemondok. Livadiában fogok élni; imádom a virá-gokat.

Azonban Dno pályaudvarán értesültek, hogyMoszkva egész népe csatlakozott a forradalomhoz.

Ekkor a cár elhatározta, hogy csapatai körébenkeres menedéket, a Ruszkij tábornok parancsnok-ságai alatt álló északi hadsereg főhadiszállásán,Pskowban.

A cári vonat tegnap este nyolc órakor futott bePskowba.

Ruszkij tábornok azonnal tanácskozásra ültössze a cárral és könnyűszerrel bebizonyítottaneki, hogy le kell mondania. Sőt hivatkozott Alexe-jev tábornok és a hadseregparancsnokok egy-hangú véleményére, akiket táviratilag kérdezettmeg.

A cár megbízta Ruszkij tábornokot, közöljeRodziankóval, a Duma elnökével, hogy hajlandólemondani a trónról.

Pokrovszkij ma letette külügyminiszteri hiva-talát; mégpedig azzal az egyszerű és nyugodtméltósággal, ami őt oly rokonszenvessé teszi.

— Szerepemnek vége — mondotta. — A minisz-

243

terelnök és valamennyi kollégám le van tartóz-tatva vagy elmenekült. Három napja már, hogya cár néni ad magáról életjelt. Végül Ivanov tá-bornok, akinek Őfelsége parancsait kellene hozniaszámunkra, nem jön. Ilyen körülmények közöttlehetetlenség tovább betöltenem hivatalomat; te-hát leteszem és a szolgálatot adminisztratív he-lyettesemre bízom. Így legalább nem kell meg-szegnem a cárnak tett eskümet, minthogy tartóz-kodom minden összeköttetéstől a forradalmárok-kal.

A mai est folyamán a Duma pártvezéreinekvégre sikerült megalakítaniok az ideiglenes kor-mányt Lvow herceg elnöksége alatt, aki a belügy-miniszteri tárcát is átveszi. A többi miniszterek:Gucskov hadügy-, Miljukov külügy-, Terescsenkopénzügy-, Kerenszki igazságügyminiszter stb.

Az új kormányrendszernek ezt az első kabinet-jét csak a Szovjet-tel folytatott hosszadalmas vi-ták és alkudozások után lehetett megalakítani. Aszocialisták valóban belátták, hogy az orosz pro-letariátus még sokkal szervezetlenebb és tudatla-nabb, hogysem a hivatalos hatalom felelősségétmagára vállalhatná; de a titkos hatalmat fennakarták tartani maguknak. Ezért követelték Ke-renszki kinevezését igazságügyminiszterré, hogyszemmel tarthassák az ideiglenes kormányt.

*

Péntek, 1917 március 16.II. Miklós tegnap valamivel éjfél előtt lemon-

dott.A Duma megbízottai: Gucskov és Sulgin, este

kilenc órakor érkeztek Pskowba. Az uralkodó szo-kása szerint kedvesen és egyszerűen fogadta őket.

Gucskov igen tiszteletteljes szavakban és némi-

244

leg reszkető hangon kifejtette a cár előtt küldeté-sük célját; szavait ezzel zárta:

— Csak Felségednek fia javára történő lemon-dása mentheti még meg az orosz hazát és tarthatjafenn az uralkodóházat.

A cár, mintha csak valami mindennapos ügyrőlvolna szó, igen nyugodt hangon ezt válaszolta:

— Tegnap elhatároztam, hogy lemondok. Defiamtól nem tudok megválni; ez meghaladná, erő-met; egészségi állapota igen gyenge; önöknek megkell érteniök... Tehát öcsém, Alexandrovics Mi-hály javára mondok le.

Gucskov azonnal meghajolt az apai gyengédségérve előtt, amelyre a cár hivatkozott; Sulginugyancsak belenyugodott.

Ekkor a cár a személye körüli miniszterrel át-ment dolgozószobájába; tíz perc múlva visszajött,miután aláírta a lemondási okiratot, amelyet Fre-dericks gróf átadott Gucskovnak.

íme, ennek az emlékezetes okiratnak a szövege:

Mi, II. Miklós, Isten kegyelméből minden oro-szok cárja, Lengyelország cárja, Finnország nagy-hercege stb., stb., tudatjuk minden hű alattva-lónkkal:

Ezekben a napokban, mikor hatalmas küzdel-met vívunk a külső ellenséggel, amely három évóta igyekszik leigázni hazánkat, Isten jónak láttaúj és rettenetes megpróbáltatást küldeni Orosz-országra. Belső zavargások azzal fenyegetnek, hogyvégzetes visszahatással lesznek ennek az elkesere-dett háborúnak további menetére. Oroszországsorsa, hősies hadseregünk becsülete, a nép boldog-sága, drága hazánk egész jövendője azt követeli,hogy a háborút mindenáron a győzelmes befejezé-sig folytassuk.

245

Kegyetlen ellenségünk utolsó erőfeszítéseit tesziés közeledik a nap, amikor derék hadseregünk,dicső szövetségeseinkkel együtt, végleg leveri.

Oroszország létének e döntő napjaiban lelkiisme-retünk parancsolja, hogy megkönnyítsük népünkszámára minden erőinek szoros egyesítését ésmegszervezését a, győzelem gyors elérésére.

Ezért a birodalmi Dumával egyetértésben he-lyesnek találtuk, hogy lemondjunk az orosz ál-lam koronájáról és letegyük a főhatalmat.

Minthogy forrón szeretett fiunktól nem akarunkmegválni, örökségünket öcsénkre, AlexandrovicsMihály nagyhercegre hagyjuk és trónralépése pilla-natában áldásunkat adjuk rá. Kérjük, kormányoz-zon teljes egyetértésben a nemzet képviselőivel,akik a törvényhozó testületekben ülnek és tegyennekik szent esküt az imádott haza nevében.

Fölszólítjuk Oroszország minden hűséges fiát éskérjük, teljesítse hazafias és szent kötelességét;engedelmeskedjék a cárnak: az ország képviselői-vel együtt támogassa ebben a gyötrelmes nemzetimegpróbáltatásban, hogy az orosz államot a di-csőség és a virágzás útjaira vezesse.Isten áldja Oroszországot! MIKLÓS.

A Duma képviselői, miután elolvasták ezt a kö-zönséges papírlapra géppel írott okmányt, igenmeghatottan, annyira, hogy szólni is alig tudtak,búcsút vettek II. Miklóstól, aki most is egyked-vűen, barátságosan kezet szorított velük.

Amint kiléptek a vagonból, az udvari vonat el-indult Dvinszk felé, hogy visszamenjen Mohilevbe.

A történelem kevés ilyen ünnepélyes, ilyenmélységes jelentőségű, ilyen roppant fontosságúeseményt jegyez föl. De valamennyi közt, amitföljegyez, egy sincs, amely ily egyszerű, ilyen hét-köznapi, ilyen prózai formák közölt és különösen

246

a főhősnek ilyen közömbössége, ilyen szenvtelen-sége mellett ment volna végbe!

Vájjon a cár nincs tudatában annak, hogy mitcselekszik? Dehogy nincs. Leniondó okiratát, ame-lyen hosszasan elmélkedett, ha nem is ő maga fo-galmazta meg, a legfenköltebb érzelmek sugalltákés a hangjában van uralkodói nagyság. Erkölcsimagatartása a végső pillanatban egészen logikus,ha tekintetbe vesszük, amit már több ízben emlí-tettem, hogy a szerencsétlen uralkodó hónapokóta elítéltnek érezte magát; belsőleg már régenmeghozta áldozatát és belenyugodott sorsába.

Mihály nagyherceg trónralépése fölkorbácsoltaa Szovjet haragját: „Nem kellenek többé Roma-novok — hangzik a kiáltás mindenfelől —, köztár-saságot akarunk!”

A Duma végrehajtóbizottsága és a Szovjet kö-zött a tegnap este nagy üggyel-bajjal nyélbeütöttmegegyezés egy pillanat alatt fölborult. De aDuma képviselői, azoktól a túlzóktól való félel-mükben, akik a Finn-pályaudvaron és az erődbentanyáznak, engedtek. A végrehajtóbizottságnakegy küldöttsége fölkereste Mihály nagyherceget,aki minden ellenkezés nélkül beleegyezett abba,hogy a koronát csak akkor fogadja el, ha azt azalkotmányozó nemzetgyűlés fölajánlja neki. Talánnem lett volna ily engedékeny, ha felesége, anagyravágyó és ügyes Brasszov grófnő mellettelett volna, nem pedig Gacsinában.

Most már a Szovjet az úr.Egyébként a városban újra kezdődik a mozgoló-

dás. A délután folyamán számos háborúellenestüntetésről értesülök. Az ezredeknek az a szándé-kuk, hogy tiltakozó fölvonulást rendeznek a fran-cia és az angol nagykövetség elé. Este hét órakora végrehajtóbizottság jónak látja katonákkal

247

megszállni a két nagykövetséget. Palotámban azapród-hadtest harminckét tisztjelöltje helyezke-dik el.

Szombat, 1917 március 17.Ma gyászos az idő. Óriási, sötét és lomha felhők-

ből oly sűrű pelyhekben és oly lassít eséssel hulla hó, hogy még a gránitkorlátot sem látom, amelyablakaimtól néhány lépésnyire a Néva befagyottmedrét szegélyezi: mintha a legnyomasztóbb télinapokban volnánk. A tájkép szomorúsága és a ter-mészet ridegsége nagyon is összhangban van azesemények komor látványával.

Itt adom az egyik résztvevő közlése nyománannak a tanácskozásnak a részleteit, amelynekvégén Alexandrovics Mihály nagyherceg tegnapaláírta ideiglenes lemondását.

Délelőtt tíz órakor ültek össze Putjatin Pál her-ceg palotájában, a Milljonája 12. szám alatt.

A nagyhercegen és titkárán, Matvejeven kívüljelen volt Lvow herceg, Rodzianko, Miljukov,Nekraszov, Kerenszki, Nakobov, Singarev és Noldebáró; féltizenegykor csatlakozott hozzájuk Gucs-kov és Sulgin, akik egyenesen Pskowból érkeztek.

Mindjárt a tanácskozás megnyitásakor Gucskovés Miljukov bátran hangoztatta, hogy Alexandro-vics Mihálynak nincs joga kivonnia magát a fő-hatalom vállalásának felelőssége alól.

Ezzel szemben Rodzianko, Nekraszov és Keren-szki hangoztatták, hogy egy új cár trónralépésefölszabadítaná a forradalmi szenvedélyeket ésOroszországot iszonyú válságba sodorná. Arra akövetkeztetésre jutottak, hogy a monarchia kér-dését fenn kell tartani az alkotmányozó nemzet-gyűlés összehívásáig, amely aztán szuverénül fog

248

dönteni. Ezt a véleményt különösen Kerenszki olyerőteljesen és makacsul védelmezte, hogy Gucs-kov és Miljukov kivételével, a többi jelenlevőmind csatlakozott hozzá. A nagyherceg maga isteljes önzetlenséggel hozzájárult.

Ekkor Gucskov utolsó erőfeszítést tett. Személyszerint fordult a nagyherceghez. Hivatkozott haza-fiságára és bátorságára és bebizonyította neki,hogy okvetlenül azonnal meg kell adni az orosznépnek az uralkodó eleven alakját:

— Ha Fenséged fél már most magára venni acári korona súlyos terhét, vállalja legalább a fő-hatalom gyakorlását mint „birodalmi régens, atrónüresedés idejére”, vagy, ami még szebb címvolna, mint „a nemzet védelmezője”, ahogy Crom-wellt is nevezték. Egyúttal a néppel szembenünnepélyes kötelezettséget vállalna, hogy a há-ború befejezésekor visszaadja hatalmát az alkot-mányozó nemzetgyűlésnek.

Ez a szellemes ötlet, amely még mindent meg-menthetett volna, Kerenszkiből határtalan dühöt,a vádak és fenyegetések kirobbanását váltotta ki,úgyhogy minden résztvevő megborzadt tőle.

A nagyherceg ebben az általános fejetlenségbenfölkelt, kijelentette, hogy néhány pillanatig gon-dolkodnia kell a dolgon s átment a szomszéd szo-bába. De Kerenszki egy ugrással előtte termett,hogy elzárja az útját:

— Ígérje meg Fenséged, hogy nem kér tanácsota feleségétől!

Eögtön a nagyravágyó Brasszov grófnőre gon-dolt, aki mindenható befolyással volt férje lel-kére. A nagyherceg mosolyogva válaszolt:

— Nyugodjék meg, Feodorovics Sándor, felesé-gem ebben a pillanatban nincs itt; Gacsinábanmaradt.

249

Öt perc múlva a nagyherceg visszatért a sza-lonba. Rendkívül nyugodt hangon kijelentette:

— Elhatároztam, hogy lemondok.Kerenszki ujjongva kiáltott felé:

— Fenség, ön a legnemesebb férfiú!Ezzel szemben a többi résztvevők komoran hall-

gattak. Ügy látszott, hogy még azokat, akik a leg-élénkebben követelték a lemondást, mint példáulLvow herceget és Rodziankót is leverte a mosttörtént jóvátehetetlen dolog. Gucskov egy utolsótiltakozással könnyített a lelkén:

— Uraim, önök Oroszországot vesztébe döntik;nem követhetem önöket ezen a gyászos úton.

Ekkor Nekraszov, Nabokov és báró Nolde meg-fogalmazta az ideiglenes és föltételes lemondó ok-iratot. Alexandrovics Mihály több ízben is bele-avatkozott a munkájukba, mindannyiszor azért,hogy jobban kidomboríttassa, hogy a cári koro-náról való lemondását később az alkotmányozónemzetgyűlésben képviselt nép döntése alá bo-csátják.

Végre fölvette a tollat és aláírta.A nagyherceg e hosszadalmas és kínos viták

alatt egy percre sem zökkent ki nyugalmából ésméltóságából. Honfitársai mindaddig nem sokratartották; gyönge jellemű és alacsony értelmű fér-fiúnak ítélték. Ebben a történelmi pillanatbanmegindító volt hazafisága, nemessége és önmeg-tagadása. Mikor az utolsó formalitásokkal is vé-geztek, a végrehajtóbizottság kiküldöttei nem áll-hatták meg, hogy ki ne fejezzék előtte, milyenrokonszenves és tiszteletreméltó emléket hagybennük. Kerenszki valami hatalmas mondássalakart kifejezést adni meghatottságának, amelyszínpadi hévvel tört az ajkára:

— Fenség! Ön nagylelkűen ránkbízta hatalmá-nak megszentelt serlegét. Esküszöm önnek, úgy

250

adjuk vissza ezt az alkotmányozó nemzetgyűlés-nek, hogy egyetlen csöppet sem öntünk ki belőle.

Efimovics tábornok délben meglátogat és bizo-nyos értesüléseket hoz Carszkoje-Szelóból.

A cárné tegnap Pál nagyhercegtől tudta meg acár lemondását, akiről már két napja semmitsem hallott. Fölkiáltott:

— Lehetetlen!... Nem igaz!... Ezt is csak azújságok találták ki!... Hiszek Istenben és bízoma hadseregben. Sem az egyik, sem a másik nemhagyhatott el bennünket ilyen súlyos órában!

A nagyherceg fölolvasta neki az éppen akkorközhírré tett lemondó okiratot. Akkor mindentmegértett és könnyekre fakadt.

Nem sok időbe telt és az ideiglenes kormánykénytelen volt meghajolni a szocialisták követe-lései előtt. Csakugyan meg kellett hoznia a Szov-jet kedvéért ezt a megalázó határozatot:

Azokat a csapatokat, amelyek résztvettek a for-radalmi mozgalomban, nem fegyverzik le és Pet-rogradban hagyják.

Tehát a forradalmi hadseregnek első dolga voltmegígértetnie magának, hogy nem küldik ki afrontra, hogy nem fog harcolni! Micsoda szégyen-foltja ez az orosz forradalomnak! És az ellentétrévén hogyne gondolna az ember az 1792. év ön-kénteseire! Különben a katonaság lerongyolódott,elvadult, részeges, undok látvány az utcákon. ASzovjet botrányos követelésével félelmetes kato-naságot szervezett magának, mert a petrogradiés a környéki (Carszkoje-Szeló, Peterhof, Krasz-noje-Szeló és Gacsina) helyőrség nem kevesebb,mint 170.000 emberből áll

251

Miljukov ma délután átvette a külügyminisz-térium vezetését. Azonnal magához kéretett en-gem, valamint angol és olasz kollégáimat. Meg-hívásának nyomban eleget tettünk.

Úgy veszem észre, hogy igen megváltozott, igenfáradt, tíz évvel megöregedett. Az éjjel-nappalforró küzdelemben, percnyi pihenés nélkül vég-zett munka kimerítette.

Megkérdezem tőle:— Mindenekelőtt és mielőtt még hivatalosan

beszélgethetnénk, mondja meg nyíltan, mit gon-dol a helyzetről?

Kitör belőle az őszinteség, úgy feleli:— Huszonnégy óra leforgása alatt a legteljesebb

kétségbeesésből majdnem a teljes bizalomig jutot-tam.

Most már hivatalosan beszélünk:— Még nincs módomban kijelenteni önnek —

kezdem —, hogy a Köztársaság kormánya elismeriaz önöktől alapított kormányrendszert; de biztosvagyok benne, hogy máris jövendő utasításaimatkövetem, mikor biztosítom önt legtevékenyebb,legrokonszenvesebb támogatásomról.

Melegen megköszöni, aztán így folytatja:— Nem akartuk ezt a forradalmat háború ide-

jén; magam sem sejtettem; nélkülünk történt; acári kormány hibájából, bűnéből. Ma arról vanszó, hogy megmentsük Oroszországot a háború-nak a végletekig, a győzelemig való folytatásával.De a nép szenvedélyei annyira föl vannak zak-latva és a helyzet oly roppantul súlyos, hogyhaladéktalanul nagy engedményeket kell tennünka nemzeti öntudatnak.

E rögtöni engedmények között felsorolja szá-mos miniszter, tábornok, hivatalnok stb. letartóz-tatását, általános amnesztia hirdetését, amelybőltermészetesen ki lesznek zárva a régi kormány-

252

rendszer szolgái! — Mindennemű cári jelvény el-pusztítását, az alkotmányozó nemzetgyűlés közeliösszehívását, szóval mindazt, ami az orosz népbenmegszüntetheti az ellenforradalomtól való rette-gést.

— Hát akkor — szólalok meg — a Romanov-dinasztia megbukott?

— Tényleg igen; de jogilag nem. Csupán azalkotmányozó nemzetgyűlés lesz jogosítva meg-változtatni Oroszország politikai szervezetét.

— De hogyan választja meg ön ezt az alkotma-nyozó nemzetgyűlést? Vájjon a fronton harcolókatonák belenyugszanak-e abba, hogy nem sza-vazhatnak!

Rendkívül zavartan bevallja:— Kénytelenek leszünk megadni a fronton álló

katonáknak a szavazati jogot.— önök leszavaztatják a fronton álló katoná-

kat!... De hiszen a legtöbben ezer meg ezerversztnyire harcolnak falujuktól és sem írni, semolvasni nem tudnak!

Miljukov értésemre adja, hogy alapjában véveaz ón felfogásomat osztja és közli velem, hogyigyekszik semmiféle határozott kötelezettségetnem vállalni az általános választások időpontjáravonatkozólag.

— Csakhogy — teszi hozzá — a szocialisták arögtöni választásokat követelik. Ők nagyon hatal-masak, a helyzet pedig igen súlyos, igen súlyos!

Amikor sürgetem, hogy magyarázza meg ezutóbbi szavait, elmondja, hogy a rend némileghelyreállott Petrogradban, de a balti flottánál ésa kronstadti helyőrségben teljes a lázadás.

Kérdést intézek Miljukovhoz az új kormányhivatalos címe felől.

— Ez a cím — jelenti ki — még nincs megálla-pítva. Mi magunk egyelőre ideiglenes kormány-

253

nak nevezzük magunkat. De ezen elnevezés alattkezünkben összpontosítunk minden végrehajtóhatalmat, beleértve a legfelsőbb hatalmat is; tehátnem vagyunk felelősek a Dumának.

— Szóval önök a forradalomtól nyerték hatal-mukat?

— Nem, mi Mihály nagyhercegtől kaptuk, örö-költük, aki lemondási okiratával adta át nekünk.

Ez a jogi szőrszálhasogatás föltárja előttem,hogy az új kormányrendszer „mérsékeltjeinek”,Rodziankónak, Lvownak, Gucskovnak, magánakMiljukovnak is mélyen zavart a lelkiismeretük ésnyugtalan a lelkük arra a gondolatra, hogy áttör-jék a monarchikus jogot. Alapjában véve a forra-dalmak rendes lefolyása szerint már érzik, hogya hullámok túlcsapnak rajtuk és rémülettel vetikföl a kérdést, hová jutnak holnap.

Miljukovnak oly fáradt az arca és az utóbbi na-pokban úgy berekedt, hogy csak nagy kínnal tudbeszélni, ezért meg kell rövidítenem beszélgeté-sünket. Mégis, mielőtt távoznám, sürgetem, hogyaz ideiglenes kormány ne halogassa tovább azt. azünnepélyes kijelentést, hogy a végletekig foly-tatni akarja a háborút és híven állja szövetségeit.

— Ön meg fogja érteni, hogy okvetlenül szük-séges a határozott kijelentés. Igaz, hogy egyéniérzelmeiben nem kételkedem. Csakhogy az oroszpolitika iránya mostantól fogva új erőktől függ;ezeket haladéktalanul helyes irányba kell te-relni ... Más okból is ragaszkodom ahhoz, hogy aháború állhatatos folytatását és a szövetségekföntartását hangosan hirdessék. Tudniillik márnem egyszer megfigyeltem az udvar németbarátköreiben, Stürmerek és Protopopovék klikkjébenvalami hátsó gondolatot, amely igen nyugtalaní-tott; ők elismerték, hogy Miklós cár nem köthetimeg a békét Németországgal addig, míg az orosz

254

terület teljes egészében föl nem szabadul, hiszenmegesküdött az Evangéliumra és a Kazáni Mi-asszonyunk ikonjára; de egymás között azt mon-dogatták, hogy a cárt rá lehetne venni arra, hogylemondjon a cárevics javára a cárné régensségemellett, akkor végzetes esküje örökösét többé nemkötelezné. Nos tehát! Meg akarok bizonyosodnifelőle, hogy az új Oroszország kötelezőnek tartja-emagára nézve volt cárjának esküjét.

— Ebben a tekintetben ön megkap minden biz-tosítékot.

Az élelmezés kérdése még most is oly nehézPetrográdban, hogy készleteim és szakácsomügyessége kapóra jön barátaimnak. Ma este hetenvagy nyolcan a vendégeim, köztük Gorcsakovékés Benckendorffék. A hangulat igen komor; márlátják, amint a proletariátus szélsőséges tanításaielterjednek egész Oroszországban, szétzüllesztik ahadsereget, megbontják a nemzeti egységet, min-denütt anarchiát, éhínséget s pusztulást terjesz-tenek.

Sajnos, én is sötétnek látom a jövőt. A ma ha-talmon lévő férfiak közül egyikben sínes meg aza politikai éleslátás, a gyors elhatározásnak az aszelleme, az az állhatatosság, az a vakmerőség,amelyet az ilyen félelmetes helyzet megkövetel.Ezek „októbristák”, „kadettek”, az alkotmányosmonarchia hívei, komoly, becsületes, okos, önzet-len szellemű férfiak. Eszembe juttatják, mik vol-tak 1830 júliusában a Molék, az Odilon Barrot-kstb. Pedig legalább is egy Dantonra volna szük-ség! Mégis azt mondják, hogy egyikük, Kerenszki,a fiatal igazságügyminiszter, a Duma „munkás-párti” csoportjának képviselője, akit a Szovjetkényszerített rá az ideiglenes kormányra, a tettekembere.

255

Csakugyan a Szovjet-ben kell keresni a kezde-ményező, erélyes és bátor férfiakat. A forradalmiszocialista párt és a szociáldemokrata párt külön-féle frakcióiban, a „néppártiak”, a „munkáspár-tiak”, a „terroristák”, a „maximalisták”, a „mini-malisták”, a „defétisták” stb. közt nem hiányza-nak az olyan férfiak, akik bizonyságot tettek el-szántságukról és vakmerőségükről az összeeskü-vésekben, a fegyházakban, a száműzetésben; elégcsak Csejdzét, Ceretellit, Zinovjevet, Axelrodotemlítenem. Íme, a kezdődő dráma főszereplői!

*

Vasárnap, 1917 március 18. Még nem tudok semmit arról, milyen hatástkeltett az orosz forradalom Franciaországban; detudatában vagyok annak, hogy új reményeketkelthetne és könnyen kitalálom, milyen jelszava-kat adhat esetleg a szocialista frazeológiának. Jó-nak látom tehát óvatosságra inteni kormányomatés ezt táviratozom Briandnak:

Mikor a múlt hónapban búcsút vettem Dou-mergue úrtól és Castelnau tábornok úrtól, meg-kértem őket, tegyenek jelentést a köztársaságielnök úrnak és önnek arról, hogy a birodalombelső helyzete engem egyre növekvő nyugtalan-sággál tölt él; hozzátettem, hogy súlyos tévedésvolna azt hinni, hogy az idő, legalábbis Oroszor-szágban, javunkra dolgozik; arra a következte-tésre jutottam, hogy a lehetőséghez képest siet-tetnünk kellene a hadműveleteket.

Erről most jobban meg vagyok győződve, mintvalaha.

Néhány nappal a forradalom előtt értesítettemönt, hogy a legutóbbi konferencia határozata márismind írott malaszt és hogy a hadiüzemekben és a

250

szállítási szolgálatban az egész vonalon megintújra kezdődik a zűrzavar stb. Vájjon az új kor-mány képes azonnal megvalósítani a szükségesreformokat? Ő őszintén hangoztatja ezt; de énegyáltalán nem hiszek benne. Nem csupán rendet-lenség uralkodik a katonai és polgári igazgatás-ban: ez már a bomlás és az anarchia.

Ha a legoptimistább szempontból nézem is adolgokat, mire számíthatunk? Nagy kő esnék lea szívemről, ha biztos volnék benne, hogy a fron-ton álló hadseregeket nem fertőzik meg a dema-góg túlzások és hogy a fegyelem hamarosan helyrefog állni a belső helyőrségekben. Még nem mond-tam le erről a reményről. Sőt hinni akarom, hogya szociáldemokraták nem fogják jóvátehetetlencselekedetekkel tanújelét adni a háború befejezé-sére irányuló vágyuknak. Végül fölteszem, hogyaz ország bizonyos vidékein valamiképen újraéledhet a hazafias fölbuzdulás. Az eredményemégis az lesz, hogy meggyengül a nemzet ereje,amely már úgyis túlságosan vérszegény volt éssorvadozott. És fenforog az a kockázat, hogy ahelyreállítás válságos lesz és sokáig fog tartani,mert ebben a fajban igen kevés a módszeresség ésaz előrelátás.

Feladom ezt a táviratot, aztán elmegyek hazul-ról meglátogatni néhány templomot; szeretnémlátni, hogyan viselkednek a hívők a vasárnapimisén, mióta a cár nevét kihagyják a nyilvánosimádságokból. Az ortodox liturgiában szüntelenülkérték az Isten pártfogását a cárra, a cárnéra, acárevicsre és az egész cári családra; ez az imád-ság lépten-nyomon visszatért refrén gyanánt.Most az uralkodókért mondott imádságot á Szent-Szinódus rendeletére eltörölték és semmit sem tet-tek a helyére. Betérek a Preobrazsenszkij-székes-

257

egyházba, a Szent Simeon-templomba, a SzentPanteleimon-templomba. Mindenütt ugyanazt lá-tom: a közönség komoly, áhítatos; az emberekdöbbent és szomorú pillantásokat váltanak. Né-hány muzsik-mik tétova, riadt a tekintete; soknakkönny csillog a szemében. Mégis, a legmeghatot-tabbak között sem látok egyet sem, akin ne ékes-kednék valami vörös kokárda vagy vörös kar-szalag. Valamennyien munkálkodtak a forradal-mon; valamennyien a forradalom hívei: mégismegsiratják atyuskájukat, a cárt, a carij bátyus-kát!

Aztán a külügyminisztériumba megyek.Miljukov közli velem, hogy kollégáival tegnap

este megbeszélte, milyen nyilatkozatot illesztenekbele az ideiglenes kormány legközelebbi kiáltvá-nyába a háború folytatására és a szövetség fen-tartásara vonatkozólag; zavarodott hangon teszihozzá:

— Remélem, sikerül elfogadtatnom olyan nyi-latkozatot, amellyel ön meg lesz elégedve.

— Hogyan? Reméli?... De nekem nem reménykell, hanem bizonyosság.

— Hát jó! Biztosítom, hogy minden tőlem tel-hetőt megteszek... Csakhogy nem is képzeli, mi-lyen nehéz a mi szocialistáinkkal bánni! És min-denekelőtt el kell kerülnünk a szakítást velük.Különben itt a polgárháború.

— Akármi oka van is önnek a Szovjet rajongói-nak kímélésére, be kell látnia, hogy nem enged-hetek meg semmi kétértelműséget a szövetségfentartásara és a háború folytatására vonatkozóhatározatukban,

— Bízzék bennem!Úgy veszem észre különben, hogy Miljukov ke-

vésbé, optimista, mint tegnap. Kronstadtból, abalti flottától és Szebasztopolból rossz hírek ér-

258

keznek. Végül a fronton terjed a zavar; itt-ott föl-koncolták a tiszteket.

Délután sétálni megyek a szigetekre, amelyekelhagyatottabbak, mint máskor és végesvégig hó-val vannak borítva.

Visszagondolok ma reggeli látogatásomra atemplomokban és elgondolkodom a papságnak aforradalomban tanúsított furcsa részvétlenségén;nem vitt benne semmi szerepet; nem mutatkozottsehol; nem nyilatkozott semmiféle irányban. Eza tartózkodás, ez a háttérbehúzódás annál meg-lepőbb, mert nem volt a nyilvános életnek egyet-len ünnepsége, egyetlen szertartása, egyetlen tényesem, amelyben az egyház ne fitogtatta volna mind-járt az előtérben nagyszerű rítusait, díszruháit ésénekeit.

A magyarázat önként kínálkozik és hogy meg-fogalmazzam, csak ebben a naplóban kell lapoz-nom. Először is az orosz nép egyáltalán nem olyanvallásos, amilyennek látszik: főképen misztikus.Folytonos keresztvetései és leborulásai, a szertar-tások és körmenetek kedvelése, ragaszkodása azikonokhoz és az ereklyékhez csupán élénk kép-zeletének szükségérzeteit árulja el. Ha az embera lelkébe hatol, csak határozatlan és zavaros, ér-zelmes és ábrándos hitet fedez föl benne, amelybenigen kevés az értelmi és a teológiai elem, amelymindig kész a szekták anarchizmusába komorulni.Figyelembe kell venni továbbá azt a szoros ésmegalázó alárendeltséget, amelyet a cárizmusmindig rákényszerített az egyházra, és amely apapságot afféle lelki csendőrséggé, a katonaicsendőrség párjává tette. A Nevszkij Szent Sán-dor vagy a Kazáni Miasszonyunk székesegyházá-ban lefolyt fenséges istentiszteletek alatt hány-szor, de hányszor jutott eszembe I. Napóleon mon-dása: „Az érsek egyúttal rendőrfőnök!” Végül

259

számba kell venni azt a megvetést, amelyet Ras-putin vont az utóbbi években a Szent-Szinódusraés a püspöki karra. Hermogenes püspök, Barna-bás püspök, Vazul püspök, Pitirim érsek és a töb-biek botrányai mélységesen megbántották a hívő-ket. Azon a napon, amikor a nép föllázadt, a pap-ság nem tehetett egyebet, mint hogy hallgatott.De majd ha eljön a reakció órája, akkor talán afalusi papok veszik át a szót, akik kapcsolatbanmaradtak a paraszti tömegekkel.

Tegnap jelentették nekem, hogy a cár lemondóokiratát Bazilij Alexandrovics Miklós, a Szaszo-nov-kormány volt államtitkára, jelenleg a nagy-főhadiszállás diplomáciai irodájának vezetője fo-galmazta; az okmányt táviratilag küldték át már-cius 15-én Pskowból Mohilevbe, mielőtt a Dumamegbízottai, Gucskov és Sulgin a cár elé járultakvolna. Ez egy megvilágításra szoruló érdekes tör-ténelmi adat.

Nos, ma késő délután meglátogat Bazilij, akitAlexejev tábornok valami megbízatással küldöttaz ideiglenes kormányhoz.

— Ugyebár — kezdem a beszélgetést — ön fogal-mazta a cár lemondó okiratát?

Élénk meglepetéssel kiált föl:— Semmiképen sem vállalom az okmánynak az

apaságát, amelyet a cár aláírt. Az a szöveg, ame-lyet én Alexejev tábornok parancsára készítettem,egészen más volt.

És a következőket beszéli:— Március 14-én Alexejev tábornok táviratot

kapott Rodzianko elnöktől, amely jelenti, hogyPetrogradban a kormányhatóságok működésemegszűnt és az anarchia elhárításának egyetlenmódja, ha kieszközlik a cár lemondását fia javára.A főparancsnokság vezérkari főnöke elé tehát ret-

260

tenetes probléma meredt. Vájjon a cár lemondásanem jár-e azzal a kockázattal, hogy megfosztja,sőt fölbomlasztja a hadsereget? Sürgősen összekellett hívni az összes hadvezéreket az egységesmegoldás érdekében. Ruszkij tábornok, az északihadak főparancsnoka, már erélyesen nyilatkozotta rögtöni lemondás mellett. Alexejev tábornokegyénileg ugyancsak e megoldás felé hajlott; deaz ügy oly nagyfontosságú volt, hogy jónak láttáktáviratilag kikérni a többi hadseregcsoport pa-rancsnokának, Evert tábornoknak, Bruszilovtábornoknak, Szacharov tábornoknak és Nikolaje-vics Miklós nagyhercegnek a véleményét. Vala-mennyien azt felelték, hogy a cárnak a legrövi-debb határidőn belül le kell mondania.

— Mikorra vette kézhez Alexejev tábornokvalamennyi választ?

— Március 15-én, a nap folyamán... EkkorAlexejev tábornok megbízott, tegyek neki jelen-tést, milyen föltételek mellett adnak jogot a biro-dalom alaptörvényei a cárnak a korona letételére.Hamarosan átadtam neki egy jegyzéket, amely-ben kifejtem és bebizonyítom, hogy ha a cár le-mond, köteles a hatalmat törvényes örökösére,Alexis cárevicsre átruházni. „Magam is ezt gon-doltam —, mondta rá a tábornok. — Most hamaro-san fogalmazzon ebben az értelemben egy kiált-ványt.” Nemsokára átadtam neki egy fogalmaz-ványt, amelyben legjobb tudásom szerint kifejtet-tem jegyzékem vezető gondolatait és igyekeztemszüntelenül előtérbe helyezni a háború győzelemigfolytatásának szükségességét. A vezérkar főnöké-nél ott volt főmunkatársa, hűséges szállásmestere,Lukomszkij tábornok. Átadom neki a fogalmaz-ványomat. Hangosan elolvassa és föntartás nél-kül hozzájárul. Lukomszkij ugyancsak hozzájárul.Az okiratot azonnal megtáviratozzuk Pskowba,

261

hogy a cár elé terjesszék... Danilov tábornok, azészaki hadak főszállásmestere, még ezen a naponvalamivel éjfél előtt a távíróhoz hívatja a fő-parancsnokságon tartózkodó kollégáját, hogy kö-zölje vele Őfelsége elhatározását. Én MihajlovicsSzergej nagyherceggel éppen Lukomszkij dolgozó-szobájában voltam. Együtt rohanunk a távíró-hivatalba és a készülék előttünk kezd működni. Alepergő nyomtatott szalagon azonnal fölismeremaz én szövegemet... Tudatjuk minden hű alatt-valónkkal ... Ezekben a napokban, mikor hatal-mas küzdelmet vívunk a külső ellenséggel stb. Demekkora mind a hármunk megdöbbenése, mikorlátjuk, hogy Alexis cárevics neve helyett Mihálynagyherceg neve szerepel! Döbbenten nézünkössze, mert ugyanaz a gondolatunk támad. Acárevicsnek közvetlen trónralépése lett volna azegyetlen mód a forradalom terjedésének meg-akadályozására, vagy legalább is egy nagy alkot-mányos reform határai közé szorítására. Minde-nekelőtt az ifjú Nikolajevies Alexis mellett szólta jog. Ezenfelül javára esett volna az a rokon-szenv, amelynek a nép és a hadsereg körében ör-vendett. Végül, és ez volt a lényeges, a cári hata-lom egy pillanatig sem lett volna gazdátlan. Haa cárevicset kikiáltják cárrá, senkinek sem lettvolna jogában őt azután lemondatni. Ami meg-történt Mihály nagyherceggel, nem történhetettvolna meg ezzel a gyermekkel. Legföljebb a régens-ség betöltése miatt támadhatott volna marakodás.És Oroszországnak ma volna uralkodója... Mígellenben most hová megyünk? ...

— Sajnos, attól tartok, hogy az események ha-marosan önnek adnak igazat... A cár, mikor ki-törölte fia nevét abból a kiáltványból, amelyetön a számára fogalmazott, szörnyű kalandba so-dorta Oroszországot.

262

Egy darabig elbeszélgetünk erről a tárgyról,aztán ezt kérdezem Bazilijtől:

— Találkozott ön a cárral a lemondása óta?— Igen... Március 16-án, mikor a cár Pskow-

ból Mohilevbe jött, Alexejev tábornok elküldötthozzá, hogy tájékoztassam a helyzetről. Orchábantalálkoztam a vonatával és fölszálltam a kocsi-jába. Teljesen nyugodt volt; mégis kínos volt lát-nom, milyen beesett az arca és milyen karikásaka szemei. Miután ismertettem a legutóbbi petro-gradi eseményeket, bátorságot vettem arra a ki-jelentésre, hogy a sztavká-n kétségbe vagyunkesve amiatt, hogy nem a cárevicsre ruházta; koro-náját. Egyszerűen ennyit mondott rá: „Nem tud-tam megválni fiamtól”. Később a környezetétőlhallottam, hogy a cár, mielőtt elhatározta volnamagát, kikérte sebészének, Feodorov tanárnak avéleményét: „Megparancsolom önnek — szólthozzá —, hogy őszintén feleljen. Föltételezi-e,hogy Alexis meggyógyulhat?” — Nem, Felség, abaja gyógyíthatatlan. — „A cárné is ezt gondoljamár régen; én magam még kételkedtem benne...Ha már Isten így határozott, nem fogok megválniszegény gyermekemtől...” Néhány perc múlvafölszolgálták az ebédet. Gyászos egy étkezés voltez. Mindenki úgy érezte, hogy elszorul a szive;nem ettek, nem ittak. A cár erősen uralkodottmagán; több ízben is megkérdezte tőlem, kik azideiglenes kormány tagjai; de minthogy meglehe-tősen alacsony gallért viselt, láttam, hogy a torkafolytonosan görcsösen összeszorul... Tegnap reg-gel Mohilevben elváltam tőle...

Ma este baráti körben P.-nénél vagyok ebéden,Muravjev Miklós gróf volt moszkvai kormányzó-val és Kutuszov gróffal.

P.-né ezt mondja:

263

— Mindaddig, míg Oroszországot Petrográdbólkormányozzák, egyik baj a másikat éri... Petro-grad csak rombolni tud; csak Moszkva tud újjá-építeni.

Muravjev ezt feleli rá:— Ne bízzék túlságosan Moszkvában! A lakos-

sága majdnem éppen olyan rothadt, mint Petro-gradé.

Kutuszov a szavába vág:— Még mélyebbre fogunk süllyedni, mégpedig

igen hamar; a mélység fenekéig jutunk... Dehárom hónapon belül a császárság vissza leszállítva. Ne feledje, hogy Oroszországnak 178 milliólakosa van; ebből 160 millió paraszt, 12 millió ko-zák, 3 millió kereskedő és hivatalnok, 1.800,000nemes és legföljebb 1.200,000 a munkás. Ez a1,200.000 rabocsik nem fog örökké uralkodnirajtunk!

— Hát akkor — kérdezem — ön azt hiszi, hogyDubrovin és Puriskievics hírhedt „Fekete ban-dáira” még szerep vári

— Legyen meggyőződve róla... mégpedig ha-marosan !

Hétfő, 1917 márckiís 19.Romanov Miklós, mert mostantól fogva a hiva-

talos iratokban és a sajtóban így nevezik a cárt,az ideiglenes kormánytól azt kérte, hogly:

1. Szabadon mehessen Mohilevből Carszkoje-Szelóba.

2. A Sándor-palotában lakhassék, míg kanyaró-ban fekvő gyermekei meggyógyulnak.

3. Szabadon elmehessen Carszkoje-Szelóból Port-Romanovba, a Murman-partra.

A kormány teljesítette kéréseit.Miljukov, akitől ez az értesülésem származik,

264

fölteszi, hogy a cár menedéket kér Anglia kirá-lyától.

— Siettetnie kellene az elutazását — mondom rá.— Különben a Szovjet túlzói kellemetlen prece-densekre hivatkoznának vele szemben.

Miljukov, aki némileg Rousseau iskolájánakhíve és minthogy maga a megtestesült jóság, szí-vesen hisz az emberi nem veleszületett jóságában,nem gondolja, hogy az uralkodópár élete veszede-lemben forogna. Inkább csak azért szeretné, hogyelutazzanak, hogy megkímélje őket a bebörtönzésés a pör megpróbáltatásától, ami jelentékenyenfokozná a kormány zavarát. Hangoztatja, milyenrendkívüli szelídséget tanúsított a nép a forrada-lom alatt, milyen kevés volt az áldozat, milyenhamar enyhébb hangulat váltotta föl az erőszakos-kodásokat stb.

— Ez így van — mondom rá —, a nép igen ha-mar visszanyerte természetes szelídséget, mertnem szenved és kimondhatatlanul Örül a szabad-ságnak. De mihelyt az éhség jelentkezik, azonnalkirobbannak az erőszakosságok...

Idézem előtte Roedernek 1792-ben elhangzottmélyértelmű mondását: „A szónokoknak csupánaz éhséghez kell fordulniok, hogy fölidézzék a ke-gyetlenséget”.

*

Kedd, 1917 március 20. Ma közzétették az ideiglenes kormány mani-fesztumát. Hosszadalmas, bőbeszédű, szónokiasírásmű, amely elhalmozza szidalmakkal a régikormányrendszert s az egyenlőség és a szabadságminden áldását ígéri a népnek. A háborúról aligesik benne szó: Az ideiglenes kormány hűségesenfönn fogja tartani szövetségeit és minden tőle tel-hetőt elkövet, hogy mindent megadjon a hadsereg-

265

nek, ami a háborúnak a győzelmes befejezésigvaló folytatásához szükséges. Ennyi az egész!

Rögtön elmegyek Miljukovhoz és szó szerintezt mondom neki:

— Legutóbbi beszélgetésünk után nem leptekmeg azok a szavak, amelyekkel a ma közzétettmanifesztum a háborúról nyilatkozik; mégis fölvagyok háborodva miatta. Még csak nincs is em-lítve benne az az elhatározott szándék, hogy aháborút a végletekig, a teljes győzelemig akarjákfolytatni! Németország még csak meg sincs ne-vezve! Nincs benne a legcsekélyebb célzás sem aporosz militarizmusra. Nincs benne a legcseké-lyebb utalás sem hadicéljainkra!... Francia-ország maga is csinált forradalmat háború ide-jén; de Danton 1792-ben és Gambetta 1870-benmáskép beszélt... Pedig Franciaországnak nemvolt akkor egyetlen szövetségese sem, aki síkra-szállt volna mellette!

Miljukov igen sápadtan, egészen megzavaro-dottan hallgat. Keresi a szavakat s fölhozza elle-nem, hogy a kiáltvány elsősorban az orosz népnekvan szánva, és hogy különben is a politikai ékes-szólás ma sokkal mérsékeltebb kifejezéseket hasz-nál, mint 1792-ben és 1870-ben.

Ekkor fölolvasom előtte azt a szózatot, amelyetszocialistáink, Guesde, Sembat és Albert Thomasaz én közvetítésemmel intéztek az orosz szocialis-tákhoz és könnyűszerrel megéreztetem vele, mi-csoda meleg hang, micsoda határozott eréiy, mi-csoda győzelmi akarat sugárzik ebből a szózatból.*

* Jules Guesde, Sembat és Thomas táviratának szö-vege Kerenszkihez, az ideiglenes kormány igazság-ügyminiszteréhez:

Paris, 1917 március 18.Üdvözletünket és testvéri jókívánságainkat küld-

jük a megújhodott orosz állam szocialista miniszte-rének.

266

Miljukov, aki szemlátomást egész lelkéből szen-ved, megpróbál fölhozni legalább néhány enyhítőkörülményt, a belső helyzet súlyosságát stb. Utol-jára ezt mondja:

— Engedjen nekem egy kis időt!— Soha még az idő nem volt drágább, soha még

a cselekvés nem égetőbb!... Legyen meggyőződve,hogy számomra rendkívül kínos ilyen hangonbeszélnem önnel. De ez az óra sokkal súlyosabb,mintsem hogy udvarias diplomáciai szólamokhozragaszkodhatnánk. Az a kérdés vetődik föl vagyinkább súlyosodik ránk, vájjon Oroszország haj-landó-e folytatni a küzdelmet szövetségesei olda-lán a végleges és teljes győzelemig, ingadozás nél-kül, hátsó gondolat nélkül, igen vagy nem... Azön tehetsége, az ön hazafias és becsületes múltjabiztosíték nekem arra, hogy rövidesen olyan vá-laszt kapok öntől, amilyent várok.

Miljukov megígéri, hogy hamarosan keresnifogja az alkalmat, hogy teljesen megnyugtassonbennünket.

Mély megindulással köszöntjük a munkásosztály-nak és az orosz szocializmusnak uralomrajutásáthazájának szabad kormányában.

önöknek éppúgy mint nagy forradalombeli elő-deinknek, biztosítaniok kell a nép függetlenségét ésa haza védelmét.

A végsőkig folytatott háborúval, a szabadságértlelkesedő katonapolgártársaink hősies fegyelmezett-ségével most együttes erővel kell ledöntenünk azabszolutizmus utolsó és legfélelmetesebb fellegvárát,a porosz militarizmust.

Boldog bizalommal várjuk az egyetemes orosz nép-nek új erőfeszítését a háború viselésére. A győzelem,amelyet maholnap vállvetett lelkesedésünkkel kiví-vunk, megadja a békét a világnak és egyszersminden-korra megalapítja az orosz nép jólétét és szabad-ságát.

JULES GUESDE, MARCEL SEMBAT,ALBERT THOMAS.

267

Délután sétálni megyek a belvárosba és Waszi-lij-Osztrovba. A rend majdnem helyreállt. Keve-sebb a részeg katona, kevesebb az ordítozó banda,kevesebb az őrjöngő agitátorokkal megrakott gép-fegyveres autó. De mindenütt meeting, szabad égalatt vagy jobban mondva tomboló szélben. Acsoportok kicsinyek, legföljebb húsz-harminc em-ber: katonák, parasztok, munkások, diákok. Egyi-kük föllép egy sarokkőre, egy padra, egy hó-kupacra és szónokol kifogyhatatlanul, széles kéz-mozdulatokkal. A körülállók valamennyien a szó-nokra függesztik tekintetüket és bizonyos áhítat-tal hallgatják. Amint befejezte, másik lép a he-lyébe és nyomban ugyanazzal a feszült, néma éslelkes figyelemmel fordulnak felé. Naiv és meg-indító látvány ez, ha arra gondol az ember, hogyaz orosz nép már századok óta sóvárog arra ajogra, hogy beszélhessen!

Mielőtt hazamennék, elmegyek teára B ... her-cegnőhöz, a Szergjevszkájára.

Ott van a gyönyörű D.-né, „Iloudon Dianája”, a„Tauriszi Diana”, angol ruhában és cobolyprémsapkában; a ház úrnőjével együtt cigarettázik.Egymásután érkezik B ... herceg, S ... tábornokés a ház néhány rendes vendége. Azok az epizó-dok, amelyeket elmesélnek, a benyomások, ame-lyeket egymással közölnek, a legsötétebb pesszi-mizmust árulják el.

De főképen bizonyos nyugtalanság uralkodik;ugyanaz a rémület mindenkinek a lelkében: aföldosztás.

— Ezúttal nem menekülünk meg!... Mi lesz be-lőlünk, földjeink jövedelme nélkül!

Csakugyan az orosz nemesség vagyonának fő-forrása, sőt gyakran egyetlen forrása a föld jö-vedelme. Nem csupán a földek törvényes felosztását, a

268

szabályszerű kisajátítást látják előre, hanem azerőszakos elkobzást, a fosztogatást, a parasztláza-dást. Biztos vagyok benne, hogy ma egész Orosz-országban e körül forog a szó.

De most új látogató lép a szalonba, egy lovas-gárdista hadnagy, vörös kokárdával a mellén.Némileg megnyugtatja a társaságot azzal az állí-tásával, amelyet számadatokkal támogat, hogy azagrárkérdés nem. olyan szörnyű, amilyennek elsőpillanatra látszik.

— A parasztok éhségének lecsillapítására —mondja — nincs szükség arra, hogy azonnal a mibirtokainkhoz nyúljanak. A koronabirtokokkal,amelyeknek területe kilencvenmillió deszjatin*az egyház és a kolostorok birtokaival, amelyeknekterülete hárommillió desjatin, bőven ki lehet elé-gíteni meglehetősen hosszú időre a muzsik-ok mo-hóságát.

Ebbe az okoskodásba mindenki belenyugszik;mindenki földerül arra a gondolatra, hogy az orosznemességen nem esik túlságosan súlyos sérelem,ha a cárt, a cárnét, a nagyhercegeket, a nagyher-cegnőket, az egyházat, a kolostorokat könyörtele-nül kifosztják. Mint La Eochefoucauld mondotta,„mindig van erőnk elviselni a mások szerencsét-lenségét”. Közbevetőleg megjegyzem, hogy az egyik jelen-lévőnek Volhyniában 300.000 hektáros földbirtokavan!

Mikor visszatérek a nagykövetségre, arról érte-sülök, hogy Franciaországban miniszterválságvolt és Briand átadta a helyét Ribotnak.

* Egy deszjatin körülbelül annyi, mint egy hektár.

269

Szerda, 1917 március 21.Néhány nap óta az a hír kering a nép körében,

hogy „Romanov polgártárs” és felesége, a „németAlexandra”, titokban az autokratizmus visszaállí-tásán dolgozik a mérsékelt miniszterekkel, Lvow-val, Miljukovval, Gucskovval stb. egyetértésben.Ezért a Szovjet tegnap este követelte a volt ural-kodópár letartóztatását. Az ideiglenes kormányhozzájárult. Négy Duma-képviselő: Bublikov, Gri-bunin, Kalinin és Wersinin még tegnap este el-utazott a mohilevi nagyfőhadiszállásra, azzal amegbízatással, hogy visszahozzák a cárt.

A cárnéért Kornilov tábornok ment el ma reg-gel kíséretével Carszkoje-Szelóba. Amint a Sán-dor-palotába érkezett, a cárné azonnal fogadta ésmegjegyzés nélkül hallgatta végig az ideigleneskormány döntését; csupán annyit kért, hogy hagy-ják meg egész cselédségét, amely beteg gyerme-keit ápolja. Ezt a kérését teljesítették. A Sándor-palota most el van zárva a külvilággal való min-den érintkezéstől.

A cár és cárné letartóztatása rendkívül föliz-gatja Miljukovot; szeretné, ha az angol király föl-ajánlaná neki a brit föld vendégszeretetét és kö-telezné magát, hogy őrködik biztonságuk felett;megkéri tehát Buchanant, hogy azonnal távira-tozzon Londonba és kérjen nagyon sürgős választ.

— Ez az utolsó lehetőség — mondja nekünk —e szerencsétlenek szabadságának és talán életénekmegmentésére!

Buchanan nyomban az angol nagykövetségremegy, hogy eljuttassa kormányához Miljukov ké-rését.

Délután végigmegyek a Milljonáján és megpil-lantom Mihajlovics Miklós nagyherceget. Polgáriruhájában úgy fest, mint valami öreg csinovnik.Ott kóborol a palotája körül. nyíltan állást fog-

270

lalt a forradalom mellett és most csak úgy dőlnekbelőle az optimista nyilatkozatok. Eléggé ismeremahhoz, hogy ne kételkedjem őszinteségében, ami-kor azt állítja, hogy az autokratizmus összeomlásamost már biztosítja Oroszország boldogulását ésnagyságát. De nem hiszem, hogy sokáig megőrziillúzióit és nem kívánom, hogy elveszítse őket,ahogy Égalité Fülöp elvesztette az övéit. A múlt-ban mindenesetre hűségesen igyekezett fölvilágo-sítani a cárt a közelgő katasztrófáról; sőt volt bá-torsága a minap a következő levelet intézni hozzá,amelyet ma közöltek velem:

Gyakran hangsúlyoztad azt az akaratodat, hogya háborút a győzelemig folytatod! De hiszed-e,hogy ez a győzelem a dolgok mai állapotában le-hetséges?

Vájjon ismered-e a birodalom belső helyzetét?Van-e, aki megmondja neked az igazat? Föltár-ták-e előtted a baj gyökerét?

Többször említetted előttem, hogy megcsalnak,hogy csupán feleséged érzelmeiben bízol. Nos, min-den szó, amit kimond, csak ügyes mesterkedésekeredménye és nem födi az igazságot. Ha képtelenvagy megszabadítani őt eme befolyásoktól, légylegalább szüntelenül résen az áskálódókkal szem-ben, akik eszközül használják fel őt. Távolítsd ele sötét hatalmakat és nyomban visszatér népedbizalma, amelyet már félig-meddig elvesztettél.

Sokáig haboztam, megmondjam-e neked az iga-zat: de anyád és két nővéred bátorítására mégisrászántam magam. Újabb izgalmak előtt állsz, sőttöbbet mondok: merénylet vár rád.

Személyed, trónod és a haza üdve érdekébenemelek szót.

*

271

Csütörtök, 1917 március 22.A cár ma Carszkoje-Szelóba érkezett.Letartóztatása Mohilevben simán ment; búcsúja

a környezetében lévő tisztektől, akik közül sokansírtak, üres, meglepően színtelen volt... De napi-parancsában, amelyben a hadseregtől búcsút vett,van valami nagyság:

Utoljára fordulok hozzátok, szívemnek oly drágakatonáim! Mióta a magam és fiam nevében le-mondtam Oroszország trónjáról, a hatalom azideiglenes kormány kezében van, amely a biro-dalmi Duma kezdeményezésére alakult.

Segítse Isten ezt a kormányt, hogy Oroszorszá-got a dicsőség és virágzás felé vezesse! Isten se-gítsen titeket is, derék katonáim, hogy megvédel-mezzétek hazátokat a kegyetlen ellenség ellen.Több mint harmadfél éven át szüntelenül viselté-tek a kemény szolgálat megpróbáltatásait: sokvér hullott, roppant erőfeszítéseket tettünk és márközel van az óra, amikor Oroszország és dicső szö-vetségeseink vállvetett lendülettel megtörik az el-lenség végső ellentállását.

Est a példátlan háborút a végleges győzelemigkell folytatni. Aki ebben a pillanatban békére gon-dol, árulója Oroszországnak.

Szilárd a meggyőződésem, hogy ”az a határtalanszeretet, amely szép hazánkért ég bennetek, nemaludt ki szívetekből. Áldjon meg titeket az Istenés szent György, a nagy vértanú, vezessen győze-lemre!

MIKLÓS.

Az Admiralitás-csatorna felől jövök látogatóból,utam a Glinka-utcán át visz, ahol VladimirovicsCirill nagyherceg lakik; a palotáján... vöröszászló lobog!

TIZEDIK FEJEZET.

1917 március 23—április 6.

Péntek, 1917 március 23.Buchanan ma bejelenti Miljukovnak, hogy

György király, minisztereinek egyhangú véle-ménye alapján, fölajánlja a cárnak és cárnénaka brit föld vendégszeretetét; de nem vállalkozikarra, hogy őrizetükről gondoskodjék; csupán an-nak kijelentésére szorítkozik, hogy reméli, hogy aháború végéig Angliában maradnak.

Miljukovot szemlátomást érzékenyen érinti ez akijelentés; de szomorúan hozzáteszi:

— Sajnos, attól tartok, hogy már késő!Csakugyan, napról-napra, szinte azt mondhat-

nám: óráról-órára látom erősödni a Szovjet zsar-nokságát, a túlzó pártok despotizmusát, az utópis-ták és anarchisták előretörő hatalmát.

Éppen ezért, minthogy a legutóbbi sajtótávira-tok arra mutatnak, hogy Parisban furcsa illúzió-kat táplálnak az orosz forradalom felől, ezt távira-tozom Ribotnak:

Bár tíz nap óta jelentékeny események játszód-tak le, szerintem mégis mindaz, aminek tanúi vol-tunk, csak előjáték. Az erők, amelyek döntő sze-repet fognak játszani a forradalom végeredményé-ben (amilyenek: a paraszttömegek, a papok, a zsi-dók, a különféle népfajok, az állampénztár üres-sége, a gazdasági összeomlás stb.), még meg sem

273

mozdultak. Lehetetlen tehát már most logikus éspozitív jóslatot mondani Oroszország jövőjéről.Ennek bizonyságai azok a gyökeresen ellentmondónézetek, amelyeket olyan emberektől hallok, akik-nek fölvilágosult szelleme és Ítélete a lehető leg-nagyobb bizalmat kelti bennem. Egyesek szerintbizonyos a köztársaság kikiáltása. Mások szerintkikerülhetetlen a császárság visszaállítása alkot-mányos formában.

Mégis, ha Excellenciád hajlandó beérni egyelőresaját benyomásaimmal, amelyeken egyes-egyedüla háború gondolata uralkodik, közlöm, hogyanlátom én a dolgok folyását:

1. Mely időpontban fognak akcióba lépni azokaz erők, amelyekre céloztam? Mindeddig az orosznép csupán a dinasztiát és a hivatalnok-osztályttámadta. De nemsokára föltámadnak majd a gaz-dasági, társadalmi, vallási, faji kérdések. A háborúszempontjából félelmetes problémák ezek, mert aszláv képzelet éppenséggel nem építő, mint a latinvagy az angol-szász, hanem elsősorban anarchikusés bomlasztó. Ezek a problémák mindaddig, mígmeg nem oldatnak, nyugtalanítják a közszellemet.És mégsem szabad kívánnunk, hogy ez a megoldáshamar bekövetkezzék, mert csak mélységes ráz-kódtatások árán valósulhat meg. El kell tehát ké-szülve lennünk arra, hogy Oroszország erőkifej-tése meglehetősen hosszú ideig lanyha és gyengültlesz.

2. Vájjon el van-e szánva az orosz nép a háború-nak a teljes győzelemig való folytatására? Orosz-ország annyi különböző fajt ölel magába és az etni-kai ellentétek bizonyos vidékeken oly élesek, hogya nemzeti gondolat éppenséggel nem egyhangú. Atársadalmi osztályok konfliktusa szintén visszahata hazafiságra. Innen van, hogy a munkástömegek,a zsidók és a balti tartományok lakosai a háború-

274

ban bárgyú mészárlásnál egyebet nem látnak.Ezzel szemben a fronton álló seregek és az igaziorosz lakosság egyáltalán nem adta föl győzelmireményét és akaratát. Ha túlozni akarnám gondo-latomat, hogy érzékelhetőbbé tegyem, szinte haj-landó volnék ezt mondani: „A forradalom maiállapotában Oroszország sem békét kötni, semháborút viselni nem tud”.

Vladimirovics Cirill nagyherceg tegnap a Ga-zette de Pétrograd-ban hosszú interjút közöl,amelyben a bukott uralkodópártot támadja:

Többször is föltettem magamban a kérdést —mondja —, vájjon a bukott cárné nem volt-e cin-kosa II. Vilmosnak; de minden egyes alkalommaligyekeztem elűzni magamtól ezt a szörnyű gondo-latot!

Ki tudja, vájjon ez az aljas gyanúsítás nemválik-e hamarosan alapjává valami rettenetesvádnak a szerencsétlen cárné ellen? Cirill nagy-hercegnek tudnia kellene és gondolnia kellene rá,hogy a legaljasabb rágalmak, amelyek ellen MáriaAntoinette-nek a forradalmi törvényszék előtt vé-dekeznie kellett, Artois gróf finom vacsoráin kel-tek szárnyra.

Öt órakor meglátogatom Szaszonovot az Európa-szállóban, ahol három hét óta makacs bronchiti-szét ápolja. Végtelenül szomorú hangulatban talá-lom, de azért nincs elcsüggedve. Amint el voltamkészülve rá, Oroszország mostani szerencsétlen-ségében az Isten kezét látja:

— Megérdemeltük a bűnhődést. Nem gondoltamhogy ilyen kemény lesz... De Isten nem akar-hatja, hogy Oroszország elpusztuljon... Orosz-

275

ország megtisztultan fog kikerülni ebből a meg-próbáltatásból.

Aztán szigorúan nyilatkozik a cár rovására:— Ön tudja, hogy szeretem a cárt s szeretettel

szolgáltam. De soha életemben nem fogom meg-bocsátani neki, hogy a fia nevében is lemondott.Ehhez nem volt joga!... Van-e olyan törvény,amely megengedi, hogy lemondjon valaki egykiskorúnak a jogairól1? Hát még mikor a vilá-gon a legszentebb, a legfelségesebb jogokról vanszó?... Így elpusztítani egy háromszázévesdinasztiát, Nagy Péter, II. Katalin és I. Sándornagyszerű alkotását! Micsoda nyomorúság, mi-csoda szerencsétlenség!

Szemeit könnyek öntik el.Megkérdezem, vájjon egészségi állapota meg-

engedi-e, hogy hamarosan elutazzék Londonba;mert meg vagyok győződve róla, hogy kötelessé-gének tartja elfoglalni nagyköveti állomását.

— Nagy zavarban vagyok — feleli rá. — Mi-féle politikát fogok folytatni Londonban? Igaz,nem szívesen tagadnám meg segítségemet olyantisztességes férfiaktól, mint Lvow és Miljukov.De vájjon a hatalmon maradnak-e?... Különbenaz orvosom azt hiszi, hogy legalább isi három hé-ten belül nem utazhatom.

Csakugyan megdöbbent sápadt arca, lesoványo-dott vonásai, az egész lényéből áradó testi és lelkiszenvedés.

Tegnap este Rasputin koporsóját titokban ki-emelték abból a carszkoje-szelói kápolnából,amelyben nyugodott és átvitték a pargolovóierdőbe, körülbelül tizenöt versztnyire Betrograd-tól északra.

Itt egy tisztás közepén egy mérnökkari tisztparancsnoksága alatt néhány katona hatalmas

276

fenyőfamáglyát emelt. Fölnyitották a koporsófedelét és dorongokkal kiemelték belőle a holt-testet, mert már oszladozott és nem mertek pusztakézzel hozzányúlni; azután nagy üggyel-bajjalföltették a farakásra. Majd megöntözték petró-leummal és meggyújtották. Az elhamvasztás többmint hat óra hosszat tartott, egészen hajnalig.

Bár jeges szél fújt és a munka unalmasanhosszadalmas volt és a zsarátnokból csípős és bű-zös füstforgatagok csaptak ki, mégis egész éjjeltöbb száz muzsik tolongott a máglya körül.Némán, mozdulatlanul, riadt döbbenettel nézték aszentségtörő áldozatot, amely lassan elemésztettea vértanú sztarec-et, a cár és a cárnő barátját, aBozsij csellovjek-et, „az Isten emberét”.

Mikor a láng elvégezte munkáját, a katonákösszeszedték a holttest hamvait és bekaparták ahó alá.

E komor epilógus kieszelőinek vannak elődeikaz olasz középkorban; mert az emberi képzeletnem teremt folyton új formákat szenvedélyei ésábrándjai kifejezésére.

A kegyelem 1266. évében Manfréd, II. Frigyescsászár fattya, a Két Szicília bitorló királya,gyilkos, esküszegő, szimoniakus, eretnek, akitmindenféle bűn szennyezett és akit az egyház ki-közösített, elesett az Anjou Károly elleni harc-ban, a Calore partjain, Benevento mellett.

Kapitányai és katonái, akik imádták, mert fia-tal, szép, nemes és kedves ember volt, megindítógyászszertartást rendeztek ugyanazon a helyen,ahol kilehelte lelkét.

De egy év múlva IV. Kelemen pápa rendeletetadott ki, hogy újra végrehajtsák e gonosztevővelszemben az anatémák és kiátkozások pápai el-járását. Rendeletére Cosenza érseke exhumáltattaa holttestet és a fölismerhetetlen hulla fölött el-

277

dörögte azokat az engesztelhetetlen ítéleteket,amelyek a kiközösítettet a pokolra kárhoztatják:In ignem aeternnm judicamus... A szertartástéjjel végezték, fáklyák fényénél, amelyeket sorja-ban eloltottak, míg vaksötét nem lett. EzutánManfréd holttestét darabokra tépték és minden-felé szétszórták.

Ez a tragikus és festői jelenet szenvedélyesenfölizgatta a kortársakat; sőt Danténak a DivinaCommedia egyik leggyönyörűbb részletét sugallta.A költő, amint fölfelé halad a Purgatórium me-redek hegyén, megpillantja a fiatal herceg feléjeközeledő szellemét, amely megszólítja és így be-szél hozzá: „Én Manfréd vagyok. Bűneim irtóza-tosak voltak. De a végtelenül jóságos Istennekoly hatalmasak a karjai, hogy magához ölelimindazokat, akik hozzá fordulnak. Ha a cosenzaiérsek, akit Kelemen küldött, hogy csontjaimravadásszon, meglátta volna Isten könyörületesarcát, csontjaim még most is ott volnának a híd-főnél, Benevento mellett, a mázsás kő alatt. Mosteső, mossa, szél kergeti őket a folyó partjain, aholaz érsek és papjai a fáklyaoltás után szótszórták.De az ő anatémáik miatt nem vész el úgy az em-ber, hogy az isteni szeretet ne fordulhatna újrafelé, amíg csak a remény egyetlen zöldelő ága élbennünk”.

Szeretném, ha megmutathatnám ezt az idézeteta szegény fogoly cárnénak.

*

Szombat, 1917 március 24. A Szovjet megtudta, hogy az angol király föl-ajánlja a cárnak és a cárnénak a brit föld vendég-szeretetét. A „maximalisták” követelésére azideiglenes kormány kénytelen volt kötelezni ma-gát, hogy a bukott uralkodópárt visszatartja

278

Oroszországban. A Szovjet ezenfelül egy biztostnevezett ki a cári család „fogságának ellenőrzé-sére”.

Másrészt a Szovjet központi bizottsága tegnapeste a következő határozatokat fogadta el:

1. haladéktalan megindítása a tárgyalásoknakaz ellenséges országok munkásaival;

2. az orosz és az ellenséges katonák „rendszeresbarátkozása” a fronton;

3. a hadsereg demokratizálása;4. lemondás minden hódító programról.Most aztán gyönyörű napoknak nézünk elébe!

Hat órakor Buchanan és Carlotti kollégáimmalaMária-palotába megyek közölni az ideigleneskormány hivatalos elismerését.

Ez a gyönyörű épület, amelyet valamikorI. Miklós ajándékozott legkedvesebb leányának,Leuchtenberg hercegnőnek s amely aztán a biro-dalmi tanács székhelye lett, egészen megváltozottképet mutat. Az előcsarnokban, ahol nemrégibenmég lakájok lézengtek pompás udvari libériák-ban, most toprongyos, piszkos, szemtelen katonákterpeszkednek pipázva a pamlagokon. A forra-dalom óta a nagy márványlépcsőzeteket nem sö-pörték. Itt is, ott is egy-egy kitört ablak, egy-egygolyóktól megtépett festmény tanúskodik, hogy aSzent Izsák-téren forró volt a küzdelem.

Fogadásunkra senki sincs ott, bár ünnepélyescselekményre készülődünk.

Emlékszem egy itt lefolyt szertartásra „Őfel-sége, a cár magas jelenlétében”. Micsoda rende-zés! Micsoda pompa! Micsoda előkelőségek! Habáró Korff főszertartásmester vagy segédei,Tolsztoj, Evreinov, Kurakin most látnának ben-nünket, elájulnának szégyenletükben.

Megérkezik Miljukov; bevezet az egyik sza-

279

lónba, aztán egy másikba, aztán egy harmadikba;nem tudja, hol állapodjék meg, tapogatódzva ke-resi a falakon a villanykapcsolót, hogy megvilá-gítsa a szobát.

— Itt... — mondja végre — azt hiszem, itt jólesz.

És hivatja kollégáit, akik nyomban jönnek. Vala-mennyien munkaruhában vannak, tárcájuk ahónuk alatt.

Előbb Buchanan és Carlotti beszél, akik időseb-bek nálam; aztán én mondom el az ünnepélyesnyilatkozatot:

— Van szerencsém kijelenteni, uraim, hogy afrancia Köztársaság kormánya elismeri önökbenOroszország ideiglenes kormányát.

Aztán angol és olasz kollégáim példájára, né-hány meleg szóval üdvözlöm az. új minisztereket;hangsúlyozom, hogy a háborút a végletekig kellfolytatnunk.

Miljukov igen biztató nyilatkozatokkal válaszolszavainkra.

Beszéde meglehetősen hosszú, tígyhogy bővenvan időm szemügyre venni Oroszország ez újdon-sült urait, akikre oly irtózatos felelősség vár. Egy-forma hazafiság, értelmesség, becsületesség áradvalamennyiből. De hogy ki vannak merülve a fá-radtságtól és a gondoktól! A magukra vállalt föl-adat szemlátomást meghaladja erejüket. Bár neroppantaná össze őket túlkorán! Egyetlenegy vanköztük, aki nyilván a cselekvés embere: Kerenszkiigazságügyminiszter. Harmincötéves, karcsú, kö-zéptermetű, az arca borotvált, a haja mint a sörte,arcszíne fakó, szempillái félig lezártak, de szemei-ből szúrós és lelkes tekintet sugárzik; annál meg-döbbentőbb hatással van rám, mert külön áll, kol-légái háta mögött; nyilván legeredetibb alakja az

280

ideiglenes kormánynak és, úgylátszik, hamaro-san legfőbb feszítőereje lesz.

A cárizmust megbuktató forradalom egyik leg-jellemzőbb jelensége az a hirtelen támadt és teljesüresség, amely a veszedelembe jutott uralkodópárkörül támadt.

A gárdaezredek, beleértve a Kíséret büszke ko-zákjait is, a lázadó néppel törtónt első összeütkö-zései után nyomban megszegték hűségesküjüket.Ugyancsak egyetlen nagyherceg sem szállt síkraaz uralkodópár szent személyének védelmére; sőtegyikük meg sem várta az uralkodó lemondásátés csapatát máris a lázadó kormány rendelkezé-sére bocsátotta. Végül, néhány dicséretreméltókivételtől eltekintve, általános volt a gyámolta-lanság az udvari emberek, a pridvornik, a magas-rangú tisztek és méltóságok között, akik a szertar-tások és fölvonulások káprázatos pompájában atrón természetes őreinek és a cári felség hivatottvédelmezőinek látszottak. Pedig sokuknak nemcsupán erkölcsi kötelessége, hanem katonai köte-lessége, tartozó kötelessége lett volna azonnal föl-sorakozni a fenyegetett uralkodópár mellé, síkra-szállni megmentésükért, mellettük lenni legalábbvégső szerencsétlenségükben.

Ezt ma este is megfigyelem, mikor baráti kör-ben ebéden vagyok R.-nénél. A vendégek, körül-belül tizenketten, születésüknél vagy hivataluknálfogva magas rangot foglaltak el a letűnt kormány-rendszerben.

Az asztalnál hamarosan elül a párbeszédek mo-raja. Általános társalgás kezdődik II. Miklósról.Bármily nyomoralt helyzetben van is jelenleg,bármily irtózatosak is közeli jövőjének kilátásai,uralkodásának minden cselekedetét túlzott szigo-rúsággal ítélik meg; elhalmozzák súlyos régi és

281

új vádakkal. Mikor mégis kifejezést adok sajnál-kozásomnak, hogy ily gyorsan cserbenhagyta csa-ládja, gárdája és udvara, R.-né fölcsattan:

— De hiszen ő hagyott cserben minket; ő árultel minket; ő szegte meg minden kötelességét; őtette lehetetlenné számunkra, hogy megvédelmez-zük! Nem a családja, nem a gárdája, nem az ud-vara pártolt el tőle: ő pártolt el egész népétől!

Éppen így beszéltek a francia emigránsok1791-ben; ők is azon a véleményen voltak, hogyXVI. Lajos elárulta a királyság ügyét és csakmagamagának köszönheti szerencsétlenségét. Ésletartóztatása a varennesi menekülés után nemigen hatotta meg őket. Egy brüsszeli fogadósmondta egyiküknek, aki kivételképen sajnálko-zott az eseten: „Vigasztalódjék, uram, ez a letar-tóztatás nem olyan nagy baj. Igaz, hogy ma reggelArtois gróf kissé szomorúnak látszott; de a kocsi-jában ülő többi urak szemlátomást igen megelé-gedettek voltak”.

*

Vasárnap, 1917 március 25.Szándékomban volt ezekben a napokban ebédet

adni az ideiglenes kormány tiszteletére, hogy ben-sőbb kapcsolatba jussak vele és nyilvánosan isbizonyságot tegyek rokonérzésemről.

Mégis, mielőtt a meghívókat szétküldtem volna,jónak láttam tapintatosan puhatolódzni egyik-másik miniszternél. Ezt bizony jól tettem!

P..., akit a terep kipuhatolásával megbíztam,ma közli velem, hogy figyelmességemtől végtele-nül meg vannak hatva, de attól tartanak, hogyszélsőséges körökben félremagyarázzák és ezértarra kérnek, halasszam el tervem megvalósítását.

Ez az apróság elegendő volna bizonyítékul,mennyire gyáva az ideiglenes kormány a Szovjet-

282

tel szemben, mennyire fél a szövetség és a háborúmellett nyilatkozni!

Különben a francia szocialistáknak március18-án orosz elvtársaikhoz intézett hazafiságtólizzó szózatára Kerenszki távirattal válaszolt,amely, remélem, teljesen kiábrándítja a franciademokráciát minden illúzióból az iránt, milyenfogalmat alkot magának az „orosz demokrácia”a szövetségről és a háborúról.*

Az ideiglenes kormány értesítette a Szovjet-et,hogy Buchanannel egyetértésben nem adta át acárnak azt a táviratot, amelyben György királyfölajánlja a cári családnak a brit föld vendégsze-retét.

A Szovjet végrehajtóbizottsága mégsem enged

* Az orosz igazságügyminiszternek Jules Guesde-hez, a francia képviselőház tagjához Párisiba küldötttávirata:

Mélyen meghatott az a testvéri üdvözlet, amelyetön Marcel Sembat és Albert Thomas elvtársakkalegyütt hozzám intézett.

Mindig meg voltunk győződve, hogy a francia szo-cializmus részéről küzdelmünkben teljes rokonszenv-vel és erkölcsi támogatással találkozunk.

Az orosz nép szabad. A munkásosztály és a forra-dalmi hadsereg áldozata árán megsemmisült az oroszcárizmus, amely minden időkben az egyetemes reak-ció bástyája volt. Mostantól fogva a nép maga építiaz életét.

Mikor üdvözöljük a demokratikus és köztársaságiFranciaországnak hazája földjének védelmében ki-fejtett hősies küzdelmét, az orosz szocialisták, azzalaz egyhangú elhatározással, hogy a háborút a demo-kráciához méltó befejezéséig folytatják, bíznak amunkásosztályok nemzetközi összetartásában, hogydiadalmaskodni fognak a reakciós és erőszakos im-perializmuson és kivívják a békét, amely oly szük-séges az emberiség fejlődésére.

A. KERENSZKI,igazságügyminiszter, a Munkás- és Katona-képviselők Tanácsának alelnöke.

283

bizalmatlanságából és „forradalmi” őrszemeketállított föl Carszkoje-Szelóban és az onnan kiágazóösszes utakon, nehogy az uralkodópárt titokbanmegszöktessék.

*

Hétfő, 1917 március 26.Benois Nikolajevics Sándor festő és műtörté-

nész, akivel szoros és baráti összeköttetésben va-gyok, váratlanul meglátogat.

Francia családból származik, amely Oroszország-ban 1820 körül telepedett meg; egyike a legművel-tebb és legkiválóbb férfiaknak mindazok között,akiket itt ismerek.

Nem egy kedves órát töltöttem már a Waszilij-Osztrovon lévő műtermében s elbeszélgettem velede omni re scibili et quibusdam aliis. Sőt a társal-gás politikai szempontból is gyakran értékes volt;mert nem csupán a művészek, írók és egyetemiférfiak színe-javával van összeköttetésben, hanema liberális és „kadett”-párti ellenzék vezéreivel is.Több ízben kaptam már tőle érdekes értesüléseketezekről a körökről, amelyekbe még csak nemrégenis oly nehéz, szinte tilos volt bejutnom. Egyénivéleményei mindig ötletesek és mélyen szántók,szememben pedig annál értékesebbek, mert ő ki-váltképen annak a tevékeny és tanult osztálynaka képviselője, a tanárok, tudósok, orvosok, művé-szek, írók, publicisták osztályának, amelyet intel-ligenciának neveznek.

Tehát ma három órakor meglátogatott, éppenamikor távozni készültem hazulról.

Komor hangulatban van és fáradt mozdulattalfoglal helyet:

— Bocsássa meg, hogy zavarom. De tegnap estenéhány barátommal olyan komor gondolatokat

284

hánytunk-vetettünk meg, hogy úgy érzem, közöl-nöm kell őket önnel.

Aztán megragadó és, sajnos, nagyon is pontosképben megfesti előttem az anarchia hatásait anépre, a vezető osztályok apátiáját, a hadseregfegyelmetlenségét. Szavait ezzel zárja:

— Bármily fájdalmas is számomra ez a vallo-más, úgy érzem, kötelességet teljesítek, amikormegmondom önnek, hogy a háborút nem lehet to-vább folytatnunk. A legrövidebb időn belül megkell kötnünk a békét. Igen, tudom, hogy Orosz-országnak becsületbeli kötelessége a szövetségekmegtartása és ön eléggé ismer engem, hogy el-higyje, mennyire teljes mértékben értékelem ezt aszempontot. De a szükség a történelem törvénye.Lehetetlenségre senki sincs kötelezve!

Ezt válaszolom:— Ön itt igen súlyos szavakat mondott. Hogy

megcáfoljam őket, teljesen tárgyilagos álláspontrahelyezkedem, mint valami részrehajlatlan és ér-dektelen semleges fél, tehát nem veszem tekin-tetbe, hogy Franciaországnak milyen erkölcsi íté-letet volna joga mondania Oroszország fölött...Mindenekelőtt tudja, hogy Franciaország és Ang-lia, bármi történjék is, a teljes győzelemig fogjafolytatni a háborút. Oroszország elpártolása való-szinűleg meghosszabbítaná a küzdelmet, de nemváltoztatna az eredményen. Bármily gyorsan bom-lik is föl az önök hadserege, Németország mégsemmeri rögtön kiüríteni az önök frontjait; különbenis nagyszámú csapatokra lenne szüksége, hogybiztosítsa az önök területén új zálogait. Az a húsz-harminc-hadosztály, amit elvonhatna a keletifrontról nyugati frontja erősítésére, nem lenneelegendő vereségének meggátlására. Azután bizo-nyosra veheti, hogy attól a naptól fogva, amelyenOroszország elárulná szövetségeseit, ezek eltaszí-

285

tanák őt maguktól. Németországnak teljesen sza-bad keze volna, hogy az önök rovására kárpótoljamagát azokért az áldozatokért, amelyekre másoldalról kötelezni fogják. Igazán nem tételezemföl, hogy önök csak egy szikrányit is bíznánakII. Vilmos nagylelkűségében... önök így elveszí-tenék legalább is Kurlandot, Litvániát, Lengyel-országot, Galíciát és Besszarábiát; nem is beszé-lek keleti presztízsükről és konstantinápolyi ter-veikről. Ne feledje, hogy Franciaország és AngliaNémetországgal szemben roppant zálogokat tartkezében: a tengerek uralmát, a német gyarmato-kat, Mezopotámiát és Szalonikit... Végül mind-ezen kívül az önök szövetségeseinek kezében vana pénzügyi hatalom, amely az Egyesült-Államokcsatlakozása révén megkétszereződik, meghárom-szorozódik. Eszerint mi addig folytathatjuk a há-borút, ameddig kell... Tehát bármily nagyok isa jelen óra nehézségei, szedjék össze minden ener-giájukat és ne gondoljanak semmi másra, csak aháborúra. Nem csupán Oroszország becsülete forogkockán: hanem virágzása, nagysága, sőt talánnemzeti élete.

Ezt mondja rá:— Sajnos! Semmit sem tudok felelni önnek!...

És mégsem folytathatjuk tovább a háborút! őszin-tén szólván: nem bírjuk!

Ezzel távozik; szemeiben könnyek csillannak.Néhány nap óta mindenütt ugyanazt a pesszimiz-must tapasztalom.

Kedd, 1917 március 27.Március 14-én, vagyis még a cár lemondása és

az ideiglenes kormány megalakulása előtt, a Szov-jet prikaz formájában napiparancsot intézett ahadsereghez, amelyben fölszólította a csapatokat,

286

hogy azonnal válasszák meg képviselőiket a mun-kás- és katonaképviselők tanácsába. Ez a prikazegyebek közt elrendelte, hogy minden ezredbenválasszanak bizottságot mindennemű hadiszer:puska, ágyú, gépfegyver, páncélos automobil stb.ellenőrzésére és fölhasználására; ezeknek a hadi-szereknek a használata semmiesetre sem függheta tisztektől. Záradékul a prikaz eltörölte a kato-nai rangok külső jeleit és előírta, hogy ezentúl „atisztek és a legénység közt támadt minden félre-értést” a század-bizottságok intézzenek el. Ezt azépületes okmányt, amelyet Szokolov, Nachamkitzés Szkobelev írt alá, még aznap este táviratilagközölték a fronton levő összes hadseregekkel. Aszétküldés lehetetlenség lett volna, ha a lázadókmindjárt az első órában nem szállták volna mega katonai távíróhivatalokat.

Gucskov, mihelyt elfoglalta a hadügyminiszteriszéket, igyekezett rávenni a Szovjet-et e rendkívüliprikaz visszavonására, amely nem kevesebbet je-lentett, mint a hadsereg fegyelmének teljes föl-bomlasztását. Hosszas tárgyalások után a Szovjethajlandó volt kijelenteni, hogy a prikaz-t egyelőrenem fogják alkalmazni a harcoló hadseregeknél.Közzétételének erkölcsi hatása azért mégis meg-van. És Alexejev tábornok legutóbbi távirataiszerint a fegyelmezetlenség szörnyű mértékbenkezd elharapódzni a fronton álló csapatok közt.

Fájdalommal gondolok arra, hogy a németeknyolcvan kilométernyire vannak Paristól!...

Szerda, 1917 március 28. A Szovjet újabb manifesztumot ad ki, ezúttal „avilág népeihez”. Hosszú, dagályos szóáradat, hosz-szú messiási dithyrambus:

287

— Mi, Oroszország munkásai és katonái, közöl-jük veletek az orosz forradalom nagy eseményétés lángoló jókívánságainkat küldjük hozzátok...Győzelmünk a világszabadság és a demokrácianagy győzelme... Mindenekelőtt hozzátok fordu-lunk, proletártestvéreink a germán koalícióban.Rázzátok le magatokról a mi példánk nyomán afélig-autokrata igát: ne legyetek többé a hódításeszközei királyaitok, nagybirtokosaitok, bankárai-tok kezében, stb.

Várom a germán proletariátus válaszát.*

Csütörtök, 1917 március 29.A cárizmus hajótörése óta valamennyi metropo-

lita, érsek, archimandrita-püspök, zárdafőnök, fő-pap, rendfőnök, akik Rasputin egyházi uszály-hordozói voltak, keserves napokat élnek. Min-denütt ellenük támadt nem csupán a forradalmiklikk, hanem nyájaik is, sőt gyakran alárendelt-jeik is. Legtöbbjük többé-kevésbé jószántából le-mondott hivataláról; sokan elmenekültek vagybörtönbe kerültek.

Pitirim érsek, petrogradi metropolita, rövid fog-ság után kieszközölte, hogy elmehessen az egyikszibériai kolostorba vezekelni.

Ugyanez a sors érte Moszkva metropolitáját,Makariusz érseket; Charkov érsekét, Antoniuszt;Tobolszk érsekét, Barnabást; Csernigov püspökét,Vazult stb.

*

Péntek, 1917 március 30.A forradalomban rejtőző legveszedelmesebbcsira néhány nap óta riasztó gyorsasággal fejlődik.Finnország, Livland, Észtország, Lengyelország,

288

Litvánia, Ukrajna, Georgia, Szibéria függetlensé-get, vagy legalább is teljes autonómiát követel.

Valószinű, hogy Oroszország sorsa a föderaliz-mus lesz. Erre kárhoztatja területeinek roppantnagysága, fajainak sokfélesége, érdekeinek egyrenövekvő bonyolultsága. Azonban a mostani moz-galom inkább szeparatista, mint regionalista, in-kább szecesszionista, mint föderalista; nem keve-sebbre törekszik, mint a nemzet fölbomlasztására.A Szovjet tőle telhetőleg támogatja. Hogyne jön-nének kísértésbe a Taurisz-palota őrültjei ésagyalágyultjai, hogy néhány hét alatt lerombol-ják ezer év történelmi művét!

A francia forradalom azzal kezdődött, hogy hir-dette az egy és oszthatatlan Köztársaságot. Ezértaz elvért ezer meg ezer fejet áldozott föl, de afrancia egység meg volt mentve. Az orosz forra-dalom ezt választotta jelszavául: a fölbomlott ésföldarabolt Oroszország.

•

Szombat, 1917 március 31.Az anarchista propaganda már a front nagyobb

részét megmételyezte.Mindenfelől lázongó zavargásokat, tisztek föl-

koncolását, tömeges szökéseket jelentenek. Bizo-nyos katonacsapatok még a tűzvonalban is elhagy-ják hadtesteiket, hogy elmenjenek megnézni, mitörténik Petrogradban vagy a falujukban.

•

Vasárnap, 1917 április 1. Petrograd új katonai kormányzója, Kornilovtábornok, igyekszik lassan-lassan rendbeszedni ahelyőrségi csapatokat. Ez a feladat annál súlyo-sabb, mert a tisztek javarészét megölték, lefokoz-ták vagy elkergették. A mai napra szemlét ren-

289

delt el a Téli-palota tercre és igen helyesen, csaka legjobb elemeket gyűjtötte össze, azokat az egy-ségeket, amelyekben legkevésbé tört meg a fegye-lem. A cári kormányrendszer bukása óta, mostelsőízben gyűlik össze nagyobbszámú csapat sza-bályszerű alakulatban.

A külügyminisztérium ablakából nézem a szem-lét Buchanannel és Neratovval.

A csapatok — körülbelül tízezer ember — meg-lehetősen jól tartják magukat és kifogástalanulvonulnak föl. Nagyon kevés a tiszt. Valamennyizenekar a Marseillaise-t játssza, de oly lassúütőmben, hogy komoran hat. Minden században,minden osztályban több vörös zászlót veszek észreilyen, főuratokkal: Földet és szabadságot!... Föl-det a népnek!... Éljen a szocialista köztársa-ság!... Alig néhány zászlón olvasom ezt: Háborúa győzelemig! A Téli-palota tetején óriási vöröszászló lobog.

A látvány rendkívül tanulságos. Katonai szem-pontból így foglalom össze benyomásaimat: olyanhadsereg ez, amelyben a fegyelem szelleme mégnem tűnt el teljesen, amely azonban jóval keve-sebbet gondol háborús kötelességeire, mint a po-litikai és társadalmi megújhodásba vetett ve me-nyei re.

Történelmi és festői szempontból egy ellentét ejtrabnl. Emlékeztetem Buchanant és Neratovot1914 augusztus 2-ának délutánjára, arra a fensé-ges jelenetre, amikor a cár megjelent, ugyanenneka. palotának az erkélyen, mintán megesküdött azEvangéliumra és a szent ikonokra, hogy mind-addig nem írja alá a békét, míg egyetlen ellensé-ges katona is áll orosz földön. Abban az ünne-pélyes órában mellette álltam: komoly volt és su-gárzott az arca. A roppant tér még zsúfoltabbvolt, mint ma, emberekkel, katonákkal, polgá-

290

rokkal, munkásokkal, muzsik-okkal, nőkkel, gyer-mekekkel és ez az egész tömeg térdenállva fo-gadta a cár atyuska áldását és a Bozse cárjakranje himnuszt énekelte.

elröppent idők, ó, kihunyt ragyogások, messzi láthatáron leáldozó napok!

Parisból egy csomó újságot kapok — a leg-frissebb is tizenegynapos — és ezek megerősíte-nek abban a gondolatban, amely a mindennapitávirati jelentések nyomán támadt bennem: afrancia közönség lelkesedik az orosz forradalomért!Sajtónkban már megint nem volt meg a mérsékletés az ítélőképesség. Igaz, hogy kénytelenek voltakalkalmazkodni az új kormányrendszerhez és „jőképet vágni a csúnya játékhoz”, minthogy a cá-rizmus bukása befejezett tény volt. Illendő volttehát, hogy a francia közvélemény az orosz for-radalmat bizalommal és rokonszenvvel fogadja.De nem hozsanna-val! A Szovjet már túlságosangőgös. Ez a túlzott magasztalás és csodálat ha-marosan egészen megrészegíti. A legfőbb hibanyilván a cenzúrát terheli, mert az ő kötelességelett volna mérsékelni a tömjénezők buzgalmát.

Egy magánlevélből, amelyet ugyanaz a futárhozott, arról értesülök egyebek közt, hogy a ka-mara folyosóin, a szalonokban, a szerkesztősé-gekben Sir Buchanannek tulajdonítják azt az ér-demet, hogy fölidézte a forradalmat abból a cél-ból, hogy véget vessen a német cselszövéseknek.Ez tévedés. Megokolásul hozzáfűznek bizonyos el-lenem irányuló kritikát; felhozzák, hogy valami-kor a francia diplomácia nagy időkben nem ha-bozott nagy eszközöket alkalmazni; hogy akkori-ban nem, volt előtte akadály a törvényesség sem-mitmondó tisztelete. Felhozzák ellenem nagy hírű

291

elődömnek, de la Chétardio marquisnak példáját,aki 1741-ben nem habogott bátran szövetkezni a.nemzeti párttal, hogy megtörje a német befolyástés a cári trónra emelje Erzsébet Petrovnát...Nemsokára rájönnek majd, hogy a forradalomvolt a leggyászosabb csapás, ami csak az orosznacionalizmust érhette.

Ma este vendégem ebédre Seipione Borgheseherceg, volt radikális képviselő a Moute-Citorión,aki épp most érkezett Petrogradba leányával, aszépséges Santa hercegnővel. Mind a ketten na-gyon fölvilágosodott és művelt emberek, akik köz-vetlenül akartak látni egy forradalmat... és mi-lyen forradalmat! Többi vendégeim Polovcov úr ésfelesége, Dolgorukij Zsófia hercegnő, KutuszovSzergej gróf, Nani Moeenigo gróf, Poklevszki stb.

Szóbahozom, milyen kellemes benyomást kel-tett bennem a mai katonai szemle. Ezzel szembenPolovcov és Poklevszki közli velem azokat a si-ralmas híreket, amiket a frontról kaptak.

Borghese herceg, akivel hosszasan elbeszélgetekaz ebéd után, megkérdi tőlem, mik az orosz forra-dalomnak azok a jellemvonásai, amelyek engemlegjobban meglepnek és amelyek szerintem legin-kább megkülönböztetik a nyugati forradalmaktól.Ezt válaszolom:

— Mindenekelőtt vegye számba, hogy az oroszforradalom még alig kezdődött meg és hogy bizo-nyos erők, amelyekre még roppant szerep vár,mint például a földéhség, a faji antagonizmusok,a társadalmi bomlás, a gazdasági összeomlás, azsidók elleni gyűlölet, egyelőre csupán elvilegéreztetik hatásukat. Ezzel a föntartással elmon-dom, mi lepett meg legjobban.

És néhány példával megvilágítom a következőpontokat:

292

1. A gyökeres különbség a latin vagy angol-szászforradalmár és a szláv forradalmár pszichológiájaközött. Az előbbieknél a képzelőtehetség logikusés építő; rombol, hogy új épületet emeljen, amely-nek minden részletét elképzelte és kigondolta. Azutóbbinál a képzelet tisztán romboló és bomlasztó;ábrándja minden ízében pontatlan.

2. Az orosz lakosság nyolctizedrésze nem tudsem írni, sem olvasni; éppen ezért a gyűlések ésmeeting-ek közönsége annál érzékenyebb az élőszóvarázsa iránt s annál jobban befolyásolja a veze-tők akciója.

3. Az akarat betegsége otthonos Oroszországban;ezt bizonyítja az egész orosz irodalom. Az oroszokképtelenek állhatatosan kitartani valamely mun-kájukban. Az 1812. évi háború aránylag rövidvolt. A mostani háború oly hosszú és oly kegyet-len, hogy meghaladja a nemzeti temperamentumkitartását.

4. Az anarchia a nyomában járó fantáziával,renyheséggel, határozatlansággal, valóságos gyö-nyörűség az orosz ember számára. Másrészt ürü-gyet ad neki a végeérhetetlen nyilvános tünteté-sekre, amelyekben kielégíti a látványosság és azizgalom iránti hajlamát, a költészet és a szépségiránti eleven ösztönét.

5. Végül az ország roppant kiterjedése miattminden tartomány egy-egy gócpontja a szeparatiz-musnak és minden város tűzfészke az anarchiá-nak; ez a körülmény egészen megbénítja az ideig-lenes kormány amúgy is gyenge tekintélyét.

— Hát mi az orvosság! — kérdezi Borghese.— A szövetséges országok szocialistáinak be kell

bizonyítaniuk szovjetbeli elvtársaiknak, hogy azorosz forradalom politikai és társadalmi hódításaiveszendőbe mennek, ha mindenekelőtt nem mentikmeg Oroszországot.

293

Hétfő, 1917 április 2.Egy párisi távirat közli velem, hogy Albert

Thomas muníciós minisztert rendkívüli megbíza-tással Petrogradba fogják küldeni. Hazafisága,tehetsége, munkaereje, érzéke a gyakorlati való-ságok iránt, államférfiúi képessége és mindenek-fölött szocialista meggyőződése, nézetein szerint,mindenki másnál alkalmasabbá teszi őt, hogy azideiglenes kormánynak és a Szovjet-nck meg-mondjon bizonyos kemény igazságokat. Másrésztközelről fogja látni az orosz forradalmat és hang-fogót tesz majd azoknak a hízelgéseknek és raa-gasztalásoknak furcsa hangversenyére, amelyet eza forradalom Franciaországban fölidézett.

Ma este baráti körben Gorcsakov hercegimnélebédelek.

A hangulat nem vidám. A társalgás vontatott.Mindenki komor belső merengésbe mélyed. CsakB ... beszédes és mint mindig, keserű gúnyban adkifejezést pesszimizmusának.

— Micsoda örömet, micsoda büszkeséget érzek-—kiált föl —, ha mostanában végigsétálok a váro-son! ... Folyton ezt mondogatom magamban: Mostmár ezek a dvornik-ok, ezek az izvoscsik-ok, ezek arabocsik-ok mind-mind testvéreid!... Ma egy csa-pat részeg katonával találkoztam; alig tudtammegállni, hogy szívemre ne öleljem őket!

Odafordul Gorcsakov herceghez és így folytatja:— Konstantinovics Mihály, sürgősen mondjon le

a vagyonáról! Vállalja teljesen, gavallérosan anélkülözést! Gyorsan adja oda birtokait a népnek,mielőtt el nem veszi öntől! Ezentúl csak a sze-génységben és a szabadságban keresse a boldog-ságát!

Ez a keserű irónia nemigen van ínyére a társa-ságnak.

294

Azután B... komolyra fordítja a szót és meg-beszéli velem Oroszország általános helyzetét, ajelentkező nagy áramlatokat, a mindenfelől íöl-íáruló félelmetes kilátásokat. Fölsoroljuk azokata politikai, társadalmi, gazdasági, vallási, faji pro-blémákat, amelyek már fölvetődnek az orosz népelőtt, nem is szólva a háború szörnyű problémájá-ról, amely egyenesen Oroszország létét veti koc-kára:

— Előre látom, hogy az anarchia hosszá idő-szaka következik — mondom. — Utána pedig adiktatúra.

— Igen — feleli! ... — Új korszak nyílt Orosz-ország történelmében, a spanyol-amerikai kor-szak... Ó! Porfirio Diaz, mikor jössz már?

A beszélgetés során elmondom neki, hogy a már-cius 25-ére esett vasárnap óta nem éneklik már aNotre-Dame de Franee-ban ezt: Domine, salvumfuc imperutorem nostrum Nicoluum! A Dominesalvam fac Repitblicum után megállanak. Vár-ják a forradalomból született kormányért elmon-dandó áj imaformuláf.

— Ezt a formulát könnyű megtalálni — jegyzimeg 13... —: Domine, sulvum fac .crapulamnostrum ruthenam!

*

Kedd, 1917 április 3.Miljnkovot rendkívül izgatja az az esemény,

amely Kronstadtban, Petrograd bejáratát a Finn-öböl felől védő hatalmas tengeri várban történik.A körülbelül 55.000 lakossal bíró város nem is-meri el sem az ideiglenes kormány, sem a Szovjettekintélyét. A nem kevesebb mint 20.000 főből állóhelyőrségi csapatok nyílt lázadásban vannak.Miután tisztjeik felét fölkoncolták, körülbelül két-százat túszul tartanak és a legmegalázóbb mim-

295

kára, kényszerítik őket, például utcaseprésre,durva kikötői munkára.

Helsingforsban épp ilyen anarchia uralkodik.Scklüsselburgban a várost forradalmi község-

tanács kormányozza, amelynek első dolga voltszövetkezni egy német hadifoglyokból alakult szer-vezettel. Ennek a szervezetnek a sürgetésére va-lami hatvan elszász-lotharingiai foglyot, akiknekszámára kedvezőbb elbánást eszközöltem ki, szi-gorú börtönbe vetettek.

Öt órakor meglátogatom Mihajlovics Miklósnagyherceget napóleoni emlékekkel zsúfolt palotá-jában. A forradalom óta most elsőízben van alkal-mam beszélgetni vele.

Bizonyos optimizmust árul el, amelyre csaknémasággal felelek. Egyébként nem erősködik akelleténél jobban, és nehogy azt higyjem, hogy azesemények túlságosan megzavarták a fejét, ezt azóvatos kijelentést teszi:

— Mindaddig, míg olyan komoly és hazafiasférfiak urai a kormánynak, mint Lvow herceg,Miljukov és Gucskov, csupa remény vagyok. Haegyszer ők alul kerülnek, az lesz az ugrás az isme-retlenbe.

— A Genezis első fejezetében pontos neve vanennek az ismeretlennek.

— Ugyan! Mi a neve?— Tohu va bohu, ami annyit jelent, hogy káosz.

*

Szerda, 1917 április 4.Tegnap Kerenszki igazságügyminiszter Car-

szkoje-Szelóba ment, hogy személyesen ellenőrizzea volt uralkodópár őrizetét. Mindent rendbentalált.

Benckendorff gróf főudvarnagy, Dolgorukov

296

herceg udvarnagy, Nariskinné főudvarmesternő,Buxhoevden kisasszony és Hendrikov kisasszonyudvarhölgyek, végül a cárevics svájci; tanítója,Gilliard osztoznak uraik fogságában. Vyrubovnét,aki ugyancsak a Sándor-palotában lakott, eltávo-lították, Petrogradba vitték és a Szent Péter ésPál-erődbe, a hírhedt Trubeckoj-bástyába zárták.Kerenszki beszélgetett a cárral. Megkérdeztetőle, igaz-e, mint a német újságok állították, hogyII. Vilmos több ízben is liberálisabb politika foly-tatását ajánlotta neki.

— Éppen ellenkezőleg! — kiáltott föl a cár.A beszélgetés igen udvarias hangon és sokáig

tartott. Sőt Kerenszki végül hatása alá kerültII. Miklós elbűvölő kedvességének, amely olytermészetesen sugárzik belőle és több ízben rajta-kapta magát, amint így szólította meg:

— Goszudar! ... Sire!Ezzel szemben a cárné fagyosságba burkolód-

zott.Vyrubovné távozása nem zaklatta föl, legalább

is nem annyira, amint gondolni lehetett volna.Miután megelőzőleg oly szenvedélyesen, oly félté-kényen ragaszkodott hozzá, most egyszerre rá-hárította a felelősséget minden bajért, amely acári családot és Oroszországot sújtotta. — Mindent ez az átkozott Oenone intézett!

*

Csütörtök, 1917 április 5. A következő táviratot intézem Ribothoz:

— Néhány petrogradi újság közli a Radicalegyik cikkét, amely hangoztatja, hogy ki kell cse-rélni a köztársaság oroszországi képviselőjét. Nemaz én dolgom a kérdés lényegére vonatkozólagkezdeményező óhajtásomat kifejezni. Viszont Ex-

i

297

cellenciád eléggé ismer, hogy meg legyen győ-ződve arról, hogy ilyen vonatkozásokban mindenegyéni szempont távol áll tőlem. A Radical cikkeazonban kötelességemmé teszi kijelentenem, hogymiután az a kiváló megtiszteltetés ért, hogy többmint három éven át képviselhettem Franciaorszá-got Petrogradban, és miután nyugodt lelkiismeret-tel mondhatom, hogy ez állásomban minden tőlemtelhetőt megtettem, éppen nem venném zokon, hafölmentenének súlyos hivatalom alól és ha a Köz-társaság kormánya jónak látná utódot kineveznihelyembe; igyekezni fogok tőlem telhetőleg meg-könnyíteni az átmenetet.

Több okom is volt e táviratnak az elküldésére.Mindenekelőtt az ügy érdeke is lehet, hogy föl-mentsenek megbízatásom alól; mert bennem bízotta régi kormányrendszer, én pedig nem bízom azúj kormányrendszerben. Továbbá innen érzem,hogy a kamara haladó pártjai hadjáratot indíta-nak ellenem. Ha már úgy kell történnie, hogyvisszahívnak, legalább én akarom a dolgot kez-deményezni. Mindig kellőkép értékeltem Sainte-Beuve aforizmáját: „A dolgokat valamivel előbbikell elhagyni, mint ők elhagynak bennünket”. (Ma nagy ünnepség van a Mars-mezőn, ahol ün-nepélyesen eltemetik a forradalmi napok áldoza-tait, a „nép hőseit”, a „szabadság vértanúit”.

Hosszú árkot ástak a térség keresztátlójában.A közepében vörös posztóval bevont tribün szol-gál a kormány emelvényéül.

Reggel óta óriási, beláthatatlan tömegek járjákbe a várost fekete zászlók alatt, élükön katonazené-vel, hogy összeszedjék a kórházakban azt a két-száztíz koporsót, amelyeknek részük lesz a forra-dalmi apoteózisban.

A tüntetők száma a legmérsékeltebb becslés

298

szerint is meghaladja a kilencszázezret, és még-sincs a menetnek egyetlen pontján sem zavarvagy torlódás. Minden csapat a legteljesebb ren-det tartotta alakulatában, haladásában, megállá-sában, énekében. Bár jeges szél fúj, látni akartama tömeg kibontakozását a Mars-mezőn. A havasés felhőkkel borított égbolt alatt a megszámlál-hatatlan tömeg, amely lassan hömpölyög a vöröskoporsók kíséretében, rendkívül felséges látványtnyújt. És hogy a tragikus hatás még fokozódjék,az erőd ágyúja percenként megdördül. A szín-padias rendezés művészete velükszületett tulaj-donságuk az oroszoknak.

Engem azonban legjobban meglep az, ami hiány-zik az ünnepségről: a papság. Egyetlen pap, egyet-len ikon, egyetlen imádság, egyetlen kereszt nemvolt. Egy ének hangzott el csupán: a Munkás-Marseillaise.

Szent Olga és Szent Vladimir ősi ideje óta,vagyis mióta az orosz nép belépett a történelembe,most elsőízben folyt le nagy nemzeti esemény azegyház részvétele nélkül. Még tegnap a vallásuralkodott az egész köz- és magánéleten; min-denütt ott volt nagyszerű pompájával, varázslatosfölényével és föltétlenül kormányozta, ha nem isaz értelmet és a lelkeket, de minden bizonnyal aképzeletet és a híveket. Néhány nappal ezelőttmég ez az ezer meg ezer paraszt, katona és mun-kás, akiket most itt látok elvonulni magam előtt,nem pillanthatta meg a legkisebb ikont sem azutcán, hogy meg ne állt volna, le ne vette volnasapkáját és nagy kereszteket ne vetett volna mel-lére. Micsoda ellentét ez ma! De szabad-e ezenmeglepődni? Az eszmék hullámzásában az oroszmindig a szélsőség és az abszolút felé hajlik.

Lassankint kiürül a Mars-mező. Alkonyodik,csípős és jeges köd áramlik a Néva felől. A magá-

299

nyos térség komor képet ölt... A Nyári-Kert el-hagyatott fasoraiban térek vissza a követségre éselgondolom magamban, hogy most talán a moderntörténelem egyik legjelentékenyebb eseményének;voltam tan uja. Ezekben a vörös koporsókban azorosz nép bizánci és moszkovita hagyományát, azortodox szent Oroszország egész múltját el-temették.

Péntek, 1917 április 6.Miközben a fronton álló csapatok a szocialista

propaganda következtében napról-napra jobbanbomlanak, a Kurdisztán határaiban Baratov tá-bornok parancsnoksága alatt küzdő kis hadseregderekasan tovább teljesíti kemény kötelességét.

Elfoglalta Kermansah-t és Kizilrabát, azutánbehatolt Mezopotámiába és csatlakozott az ango-lokhoz Bagdadtól északkeletre.

Ennek a fényes hadműveletnek az általános há-ború keretében nyilván csak mellékes a jelentő-sége; de meglehet, hogy ez az utolsó haditett, ame-lyet a történetírók föl fognak jegyezni Orosz-ország katonai évkönyveiben.

TIZENEGYEDIK FEJEZET.1917 április 7—21.

Szombat, 1917 április 7.Tegnap az Egyesült-Államok megüzenték a

háborút Németországnak.Miljukov és én üdvözöljük egymást ez esemény

alkalmából, amely a germán hatalmakat a sikerutolsó lehetőségétől is megfosztja. Szorgalmazom,hogy az ideiglenes kormány széltében-hosszábanterjessze az oroszok körében azt a gyönyörű üze-netet, amelyet Wilson elnök intézett a kongresz-szushoz és amely így végződik:

Nem lehetünk semlegesek, mikor a világ békéjeés a népek szabadsága forog kockán. Kénytelenekvagyunk fölvenni a harcot a béke és a szabadságtermészetes ellenségével. Föláldozzuk életünket,vagyonunkat, mindenünket, azzal a büszke ön-tudattal, hogy végre itt a nap, amikor Amerikavérét adhatja azokért a nemes elvekért, amelyek-ből megszületett.

Míg az amerikai demokrácia e nagyszerű nyel-ven beszél, az orosz forradalomból végképen ki-halt a hazafias kötelesség és a nemzeti becsületérzése.

Ma délután a volhyniai ezred, az egykori gárda-ezred, amely március 12-én elsőnek lázadt föl s

301

amelynek példája magával ragadta a helyőrségtöbbi részét, a Mária-színházban hangversenytrendezett a forradalom áldozatai javára. Teljesenkifogástalan meghívót küldtek Franciaország,Anglia és Olaszország nagyköveteinek. Úgy hatá-roztunk, hogy elmegyünk, nehogy olyan látszatalegyen a dolognak, mintha lenéznők az új kor-mányrendszert: egyébként az ideiglenes kormányis ott lesz az ünepélyen.

Mennyire megváltozott a Mária-színház! Ügyesgépészei vájjon végre tudtak volna-e hajtani ilyencsodálatos díszletváltozást? Valamennyi cáricímer, valamennyi aranysas le van tépve. Apáholynyitogatók siralmas, szürke munkaruhávalcserélték föl pompás udvari libériájukat.

A nézőtér zsúfolt. A közönség polgárokból, diá-kokból, katonákból áll. A színpadon katonazene-kar foglal helyet; a háttérben a volhyniai ezredkatonái csoportosulnak.

Minket a baloldali proszcénium-páholyba vezet-nek, amely a cári család páholya volt, amelybenannyiszor láttam Boris nagyherceget tapsolni,Dimitrij nagyherceget, András nagyherceget tap-solni Ksesinszkájának, Karszavinának, Szpesziv-cevának, Szmirnovának. Szemben, a cár személyekörüli miniszter páholyában együtt van vala-mennyi miniszter, egyszerű zsakettben. Az öregFredericks grófra gondolok, aki csupa sujtás,csupa udvariasság volt, most pedig az egyik kór-házban van letartóztatva és súlyos hólyagbajá-val kénytelen tűrni a legmegszégyenítőbb ápolástkét porkolábja jelenlétében. Eszembe jut a fele-sége is, a kitűnő Hedviga Aloiszovna grófnő, akimenedéket kért nagykövetségemen és most azegyik kórházban haldoklik; eszembe jut Wojej-kov tábornok, a cári paloták parancsnoka, aki azerőd börtönében ül; eszembe jutnak mindazok a

302

ragyogó szárnysegédek, lovasgárdisták és testőr-lovasok, akik ma halottak, foglyok vagy mene-kültek.

De a nézőtér érdeklődése a szemben lévő cáripáholyon, a díszpáholyon összpontosul. Mintegyharminc személy foglal helyet benne: öreg urak,néhány idős hölgy, komoly, beesett, furcsán ki-fejező, feledhetetlen arcok, amelyek riadt tekinte-tüket végigjártatják a közönségen. Ezek a rém-uralom hősei és hősnői, akik még alig három hét-tel ezelőtt is szibériai száműzetésben, Schlüssel-lmrg vagy a Szent Péter és Pál-erőd börtöneibenelteli. Ott van köztük Morozoy, Lopatin, FignerVera, Izmajlovics Katalin stb. Rémülettel gon-dolok azokra a testi szenvedésekre és erkölcsinyomorúságokra, amiket ez a kis csoport kép-visel, amiket némán, feledésbe temetetten tűrt. Mi-csoda epilóg ez Kropotkin Emlékiratai-hoz ésDosztojevszkij A Holtak házának emlékei-hez!

A hangverseny a Marseillaise-zel kezdődik,amely most az orosz himnusz. A teremben csakligy tombol a taps és a kiáltozás: „Éljen a forra-dalom!” Néhány „Éljen Franciaország!” kiáltásnekem szól.

Aztán következik Kerenszki igazságügyminisz-ter hosszú beszéde. Ügyes beszéd, amelyben aháborús téma szocialista frazeológiába van bur-kolva; maró, szaggatott előadás; kevés, szögletes,parancsoló gesztus. A siker élénk és. ez az örömderűjét vonja a szónok sápadt és vonagló arcára.

A következő felvonásközben Buchanan odaszólhozzám:

— Menjünk, üdvözöljük a kormányt páholyá-ban! Ezi jó hatást fog kelteni.

Amint a felvonásköz véget ér, nyomban vissza-megyünk páholyunkba.

A rokonszenv és szinte az áhítat moraja fut vé-

303

gig a nézőtéren; olyasféle, mint valami némahódolat.

Figner Vera jelenik meg most a színen, a kar-mester helyén. Egyszerű, igénytelen hajábanszürke szalag; fehérszegélyes fekete szövetruhá-jában inkább előkelő idős hölgy benyomását kelti.Semmi sem mutatja benne azt a félelmetes nihi-listát, aki ifjúkorában volt. Különben is jó csa-ládból származik, amely rokonságban van a ne-mességgel.

Nyugodt, egyenletes hangon beszél, minden gesz-tus nélkül, hangját nem emeli, semmivel semárulja el szenvedélyét vagy elkeseredését, abosszú kegyetlenségét vagy a győzelem büszkesé-gét: így sorolja föl megszámlálhatatlan seregétazoknak, akik ismeretlenül életükkel fizették mega forradalom mostani diadalát, akik névtelenülpusztultak el az állami börtönökben és a szibériaifegyházakban. A vértanúknak ez az elsorolásaúgy pereg le, mint valami litánia, mint valamibús ének. Az utolsó mondatoknak, amelyeket hal-kabban ejt, leírhatatlanul szomorú, lemondó ésszánalmat keltő a hangsúlyuk. Talán csak a szlávlélek képes az ilyen zengésre. Utána a zenekarnyomban gyászindulóba fog, amely mintha foly-tatása volna a szónoklatnak, amelynek patetikushatása ekként vallásos elérzékenyülésben végző-dik. A közönség legnagyobb része sír.

Fölhasználjuk az általános meghatottságot éstávozunk; mert azt halljuk, hogy Osejdze, a „mun-káspárti” csoport szónoka a háború ellen szándé-kozik beszélni és hogy valószínűleg nézeteltéré-sekre kerül a sor stb. Nekünk itt többé nincs he-lyünk. Meg aztán az az emlék, amelyet ez azünnepség hagy bennünk, ritka szép: ne rontsuk el.Az üres folyosókon, amelyeken nagy sietve ha-ladok, mintha látnám elegáns barátnőim árnyait,

304

akik annyiszor jöttek ide elringatni ábrándjai-kat a tánc fantáziáin, akik utolsó szépségei voltakegy mindörökre letűnt társadalomnak.

*

Vasárnap, 1917 április 8.Majdnem egymillióra becsülik azoknak az em-

bereknek a, számát, akik múlt csütörtökön részt-vettek a Mars-mezőn tartott gyászszertartáson. Aszertartás polgári jellege semmiféle tiltakozástsem váltott ki a népből. Csupán a kozákok jelen-tették ki, hogy lelkiismeretük nem engedi meg,hogy résztvegyenek olyan temetésen, amelyennincs ott Krisztus képmása; otthon maradtak akaszárnyáikban.

De már másnap furcsa, rossz érzés terjedt ela nép közt, a rosszalás, a lelkiismeretfurdalás, ahatározatlan nyugtalanság, a babonás előérzetekkényelmetlen érzése. Immár semmi kétség: ez apapok és ikonok nélküli gyászszertartás szentség-törés volt. Isten bosszút fog állni érte. Ah, akozákok bizony jól tudták! Nem engedték bele-csábíttaíni magukat ebbe a bűnös kalandba; ezekmindig olyan agyafúrtak!... És aztán nem volt-ekegyeletlenség, hogy a. koporsókat vörösre mázol-ták? A koporsók számára csak két keresztényszín van: a fehér meg a sárga; ezt annyira tudjamindenki, hogy a katekizmus nem is beszól róla.Eszerint azzal az ördögi ötlettel, hogy a koporsó-kat vörösre mázolták, profanizálták a halottakat.Még csak ez hiányzott!... Bizonyosan ez az egészmarsmezei szertartás a zsidók mesterkedése volt! ...

A közérzésnek ez a. tiltakozása oly általánosés oly élénk lett, hogy az ideiglenes kormány jó-nak látta eloszlatni. Rendeletére tegnap papokmentek a Mars-mezőre, hogy elmondják a síro-kon a halotti imádságokat.

305

Ma este P.-nénél ebédelek. Körülbelül tíz ven-dég van együtt, csupa bizalmas jóbarát. KöztükNikolajevics Miklós nagyherceg egyik szárny-segéde, B... Szergej herceg, aki a Kaukázusbólérkezett.

A társalgás az, egész este folyamán rendkívülélénk; mindenki kifejti véleményét az eseményekfolyásáról. Ebből a közlékeny és ötletszerű be-szélgetésből ennyit jegyeztem meg:

„A helyzet az utóbbi napokban jelentékenyenrosszabbodott. Az ország egészében véve nem fo-gadna el olyan megalázó békét, amilyen egy kü-lönbéke volna. De teljességgel közömbös a há-ború iránt, már nem gondol egyébre, csali a bel-politikai kérdésekre, mindenekfölött az agrárkér-désre ... Valóban el kell ismerni, hogy az orosznép szempontjából a háborúnak nincs többé célja.Konstantinápoly, az Aja-Szófia, az Aranyszarv!De hiszen már senki sem gondol erre az agy-rémre, csupán Miljukov s ő is csak azért, merttörténetíró... Lengyelország? Az orosz államnaktöbbé semmi köze hozzá, hiszen az ideiglenes kor-mány proklamálta a függetlenségét. Most már aző dolga megvalósítania területi egységét; ezen-túl ezt kell jelszavául választania: Polonia farada se... Litvánia, Kurland, sőt Livland jövendősorsáról is teljes közömbösséggel gondolkodnak,azzal a megokolással, hogy hiszen ezek nem oroszterületek ... Mindenütt ugyanaz a hangulat.Moszkvában éppúgy, mint Petrogradban. Kiev-ben éppúgy, mint Odesszában; mindenütt ugyanaza csüggedés, a nemzeti és hazafias érzésnekugyanaz a pusztulása... A hadsereg körében sembiztatóbbak a benyomások. A belföldi helyőrsé-gekben teljes a fegyelmezetlenség; renyheség, kó-borlás, szökdösés kapott lábra. A fronton álló csa-patok egészen a legutóbbi időkig megőrizték jó

306

szellemüket. De a legutóbbi sztochodi vereség el-árulta, hogy a csapatok már a tűzvonalban is el-vesztették erkölcsi összetartásukat; mert egészenbizonyos, hogy az egyik ezred megtagadta aharcbaindulást... Mit szóljunk az általános köz-igazgatásban, a szállítási, az ellátási, az üzemiszolgálatban uralkodó fejetlenséghez? ...”

Mikor megpróbálom egyik-másik pesszimistaállítást megcáfolni, P.-nó ezzel vág vissza:

— Ne ringassa magát illúziókban. Hiába a hi-vatalos beszédek minden szép frázisa, a háborúmeghalt. Csak csoda támaszthatná föl!

— Nem jöhet ez a csoda Moszkvából?— Moszkva sem ér többet, mint Petrograd!

*

Hétfő, 1917 április 9.Néhány nap óta élénk vita fejlődött ki az

ideiglenes kormány és a Szovjet, különösebbenMiljukov és Kerenszki közt a „hadicélok” tár-gyában.

A Szovjet követeli, hogy a kormány haladékta-lanul lépjen érintkezésbe szövetségeseivel, hogymegkezdjék a béketárgyalást a következő alapo-kon: „Annexiók nélkül, hadisarc nélkül, a népekszabad fejlődése alapján.”

Tőlem telhetőleg bátorítom Miljukovot és ki-fejtem előtte, hogy a Szovjet követelései egyértel-műek Oroszország elpártolásával és elfogadásukörök gyalázatot hozna az orosz népre:

— Több mint tízmillió emberük van még fegy-verben — mondom —, nyolc szövetséges támogatjaönöket, akiknek javarésze önöknél többet szen-vedett, akik azonban még sohasem voltak ilyenelszántak arra, hogy a teljes győzelemig harcol-janak. Most egy kilencedik szövetséges csatlako-zik önökhöz, mégpedig milyen szövetséges! Ame-

307

rika! Ez az irtózatos háború szláv ügyért indult.Franciaország az önök segítségére sietett s egyet-len pillanatig sem alkudozott támogatásáért . . .És önök lépnének vissza elsőnek a küzdelemtől!— Én annyira az ön nézetén vagyok — hangoz-tatja Miljukov —, hogy ha a Szovjet követeléseidiadalmaskodnának, azonnal lemondanék a hata-lomról!

Egy kiáltvány, amelyet az ideiglenes kormányintéz az orosz néphez s amelyet ma tettek közzé,megpróbálja megkerülni a nehézséget és ködösformulákba burkolja a háború folytatására irá-nyuló szándékát.

Mikor rámutatok Miljukov előtt e formulák ha-tározatlanságára és gyávaságára, ezt válaszolja:

— Már azt is nagy sikernek tekintem, hogyezeket bele lehetett iktatni a kiáltványba. Kény-telenek vagyunk nagyon óvatosan viselkedni aa. Szovjet-tel szemben; mert még nem számítha-tunk a helyőrségre, hogy megvédelmez bennünket.

Csakugyan a Szovjet az úr Petrogradban!

Szerda, 1917 április 11.Délben vendégeim: a „kadett-párt” ieader-je,

Maklakov Vazul, Dolgorukij Zsófia hercegnő,Seipione Borghese herceg, Benois NikolajeviesSándor festő és műtörténész.

Maklakov, akinél közelebbről senki sem láttaa forradalmat, elmeséli a keletkezését.

— Egyikünk sem látta előre a mozgalom ter-jedelmét — jegyzi meg —, egyikünk sem volt elké-szülve ilyen kataklizmára. Igaz, tudtuk, hogy acári kormányrendszer korhadt; de hogy ennyirekorhadt, nem is sejtettük. Ezért semmi .sem voltelőkészítve. Tegnap beszélgettem erről Maxim

308

Gorkijjal és Csejdzévcl; még most sem tértek ma-gukhoz meglepetésükből.

— Hát akkor — veti föl a kérdést Eorghese —,Oroszországnak ez a lángbaborulása magától jött?

— Igen, egészen magától.Fölhívom a figyelmét, hogy 1848 februárjában

ugyancsak senkit sem lepett meg jobban a forra-dalom győzelme, mint a köztársasági párt vezé-reit, Ledru-Eollint, Avmand Marras-t, LouisBlanc-t; hozzáteszem:

— Sohasem lehet megmondani, hogy a Vezúv ki-törése ezen meg ezen a napon, ebben meg ebben azórában következik be. Már az is elég, ha meg tudjákíigyelni az előzetes jeleket, ha észre tudják venniaz első földlökéseket, ha annyit meg tudnak mon-dani, hogy a kitörés elkerülhetetlen és fenyegető.Az aztán Pompeji és Herculanum lakosainak abaja, ha nem elég nekik ez a figyelmeztetés!*

Carszkoje-Szelóban a bukott uralkodópár őrize-tét szigorúbbra fogják.

A cár mindig rendkívül közömbös és csöndes;nyugodt, gondtalan arccal naphosszat lapozgat azújságokban, cigarettázik, puzzles-t rak, gyermekei-vel játszik, havat lapátol a kertben. Mintha vala-hogy jólesnék neki, hogy végre megszabadulturalkodói hatalmától.

Diocletianus Salonában, V. Károly San-Yuste-ben nem élt derűsebben.

Az 1917-iki orosz szocialisták ugyanazt a meg-lepetést érezték, mint az 1848. év francia republiká-nusai. Egy Párásban, 1920 március 12-én tartott kon-ferencián Kerenszki kijelentette, hogy politikai ba-rátai 1917 március 10-én együtt voltak nála és egy-hangúlag abban állapodtak meg, hogy Oroszország-ban lehetetlenség a forradalom. Két nap múlva acárizmus megbukott. (V. ö. le Journal du peuple,1920 miáí-cius 14. számát.)

309

A cárné épp ellenkezőleg misztikus rajongásbanél; szüntelenül ezt hajtogatja:

— Isten mérte ránk ezt a megpróbáltatást; öröküdvösségemért hálával fogadom.

Néha mégis megesik vele, hogy nem tudja elfoj-tani kitörő fölháborodását, amikor látja, hogyvégrehajtják a szigorú parancsokat, amelyek méga palota körzetén belül is megfosztják a cárt min-den, szabad mozgástól. Egy-egy őrszem útját álljavalamelyik galéria küszöbén; a közösen elköltöttétkezés után a gárdatiszt közli vele a parancsot,hogy szobájába kell mennie. II. Miklós egyetlenszó ellenvetés nélkül engedelmeskedik. AlexandraFeodorovna toporzékol és lázadozik, mintha va-lami inzultus érte volna; de hamarosan erőt veszmagán, megnyugszik és ezt mormolja:

— Ebbe is bele kell törődnünk ... Nemde, Krisz-tus is fenékig ürítette a kelyhet!

Szombat, 1917 április 14.Három francia szocialista képviselő, Moutet,

Cachin és Lafont tegnap este Bergenen és Torneónát Párisból ideérkezett; azért jöttek, hogy okos-ságra és hazafiságra intsék a Szovjet-et. Kísére-tükben van a Labour Party két tagja, O'Grady ésThorne.

Moutet ügyvéd; Oachin és Lafont a filozófia ta-nárjaij O'Grady müasztalos, Thorhe ólommunkás.Eszerint a francia szocializmust klasszikus neve-lésű intellektuellek képviselik, az angol szocializ-must pedig mesteremberek, matter-of-fact-men.Egyfelől az elmélet, másfelől a realizmus.

Három honfitársam ma jelentkezik hivatalom-ban. Első benyomásom róluk teljesen kielégítő. Tö-kéletesen egyetértünk ama föladat tekintetében,

310

amelyet itt be kell tölteniük. Legfőbb gondjuk,vájjon Oroszország képes-e folytatni a háborút ésvárható-e még tőle olyan erőkifejtés, amely lehe-tővé teszi számunkra békeprogramunk megvaló-sítását. Kifejtem előttük, hogy ha sikerül meg-nyerniük a Szovjet bizalmát, ha baráti határozott-sággal beszélnek vele, ha sikerül bebizonyítaniukneki, hogy a forradalom sorsa összefügg a háborúsorsával, akkor az orosz hadsereg újból fontos sze-rephez juthat, a tömeg, esetleg a lökőerő szerepé-hez, stratégiai terveinkben. Békeprogramunkatnyilván hozzá kell idomítanunk a probléma új föl-tételeihez. Nyugaton nem látok semmi okot, amiértle kellene mondanunk követeléseinkről és korlá-tozni kellene reményeinket, hiszen az amerikaisegítség körülbelül kárpótol az orosz támogatáscsökkenéséért. De Kelet-Európában és Kis-Ázsiá-ban kétségtelenül föl kell áldoznunk valamit áb-rándjainkból; egyébként azon a véleményen va-gyok, hogy ha ügyesen fogunk hozzá, ha diplo-máciánk idejekorán átmegy azon a fejlődésen,amelyre előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz, ez azáldozat nem fog túlságosan sokba kerülni Francia-országnak. Kijelentik, hogy tökéletesen egyetérte-nek velem.

Egy órakor bizalmas körben a nagykövetségenebédelünk. Mindaz, amit a francia közvéleményhangulatáról velem közölnek, kielégítő.

Amint itt látom őket szalonomban, arra a furcsaés paradox látványra gondolok, amit az ő ittlétükjelent. A szocialista párt huszonöt éven át szünte-lenül támadta a francia-orosz szövetséget. És mahárom szocialista képviselő jön megvédelmezni ezta szövetséget... Oroszországgal szemben!

Mikor távoznak tőlem, a Mars-mezőre mennekés koszorút helyeznek a forradalom áldozatai-nak sírjára, mint ahogy valamikor a fran-

311

cia Köztársaság kiküldöttei megkoszorúzták aSzent Péter és Pál-erődben III. Sándor sírját.Mint Sainte-Beuve írta: „Csak sokáig kell élni,hogy az ember meglásson mindent és mindennekaz ellenkezőjét.”

*

Vasárnap, 1917 április 15.Ortodox naptár szerint ma van húsvétvasárnap.

Semmiféle incidens, semmiféle újítás nem történta nagyhéten, legföljebb annyi, hogy a színházak,amelyek azelőtt a nagyböjt utolsó két hetébenzárva tartották kapuikat, most egészen nagyszer-dáig játszottak.

Ma éjjel Petrograd valamennyi templomábanmegtartották a szokott pompával a Feltámadásünnepélyes szertartását. Pitirim metropolita tá-vollétében, aki már elvonult szibériai kolostorába,a Nevszkij Szent Sándor Lavrájában Tichon ja-roszlawli érsek mondta a főpapi misét, míg a kélpüspöki helynök, Gennadiusz és Benjámin a SzentIzsák és a Kazáni Miasszonyunk templomábanmisézett. Ezekben a nagy székesegyházakban éppakkora tömeg tolongott, mint az előző években.

Elmentem a Kazáni Miasszonyunk templomába.Ugyanaz a látvány tárult elém, mint a cárizmusidejében, ugyanaz a fenséges pompa, ugyanazok apazarul fényes szertartások. De még sohasemfigyeltem meg az orosz jámborságnak ilyen foko-zott kifejezését. Körülöttem a legtöbb arc meg-ragadom buzgó könyörgésbe vagy lesújtott rezig-nációba mélyedt. A mise utolsó pillanatában, ami-kor a papság az arany lángolásában kilépett azikonosztázion mögül és fölzendült az ujjongó ének:Dicsőség a Szentháromságnak! örök dicsőség! Üd-vözítőnk, Krisztus, föltámadott! — az izgalom hul-láma hömpölygött végig a hívőkön, és amikor

312

szokás szerint megcsókolták egymást, ezzel a szó-val: „Krisztus föltámadott!”, láttam, hogy sokanzokognak.

Ezzel szemben úgy értesülök, hogy a Kolomna,a Galernája, a Vyborg munkásnegyedekben többtemplom majdnem egészen üres volt.

A francia szocialista képviselőket és angol elv-társaikat ma délután fogadta a Szovjet.

A fogadtatás hideg volt, sőt oly hideg, hogyCachin megzavarodott, és hogy lehetővé tegye amegbeszélést, jónak látta „kidobni a ballasztot”.Nos, ez a „ballaszt” nem kevesebb volt, mintElszász-Lotharingia, amelynek Franciaországhozvaló visszacsatolását nem mint jogot hangoztatta,hanem úgy emlegette, mint egyszerű eshetőséget,amely mindenféle föltételtől függ, például a nép-szavazástól.

Ha ez az egész támogatás, amit képviselőinkhoztak számomra, akkor jobb lett volna, ha idesem jönnek!

A Szovjet-nek ugyanezen az ülésén jelent megújra, negyedévi száműzetés után elsőízben, oroszközönség előtt Plechanov, aki a francia és angolkiküldöttekkel együtt érkezett Franciaországból.

Plechanov nemes alakja a forradalmi pártnak,megalapítója az orosz szociáldemokráciának; tőlehallotta az orosz proletariátus az első fölhívást azegyesülésre és szervezkedésre. Ezért ünnepélyesfogadtatást rendeztek számára, mikor tegnapelőtteste a Finn-pályaudvaxon megérkezett, és az ideig-lenes kormány hivatalosan megjelent üdvözlésére.

Éppígy, mikor ma belépett a Taurisz-palotába,mindenfelől fölharsant az éljenzés. De mikor aháborúról beszólt, mikor hangos szóval követeltea szociálpatrióta nevet és kijelentette, hogy épp-úgy nem szándékozik alávetni magát a Hohenzol-lernek zsarnokságának, mint a Romanovok despo-

313

tizmusának, mélységes csönd támadt körülötte ésszámos padon moraj futott végig.

*

Hétfő, 1917 április 16. Megkértem a három szocialista képviselőt, hogyma látogassanak meg. Kifejtettem előttük, milyenveszedelmesek azok a túlságosan engedékeny nyi-latkozatok, amelyeket egyikük tett tegnap a Szov-jet előtt, Cachin ezt válaszolja:

— Ha így beszéltem, az, őszintén szólván, csakazért történt, mert nem tehettem másként. Ahe-lyett hogy barátok gyanánt fogadtak volna ben-nünket, valóságos kihallgatás alá fogtak, még-pedig olyan hangon, hogy én már-már azt hittem,hogy kénytelenek leszünk távozni.

Mielőtt ma visszamennek a Taurisz-palotába,megígérik, hogy a lehetőséghez képest jóvátesziktegnapi engedményeiket.

Amikor délben visszatérek a külügyminiszté-riumba, Miljukov rögtön szóbahozza ezeket a saj-nálatos engedményeket:

— Hogyan szálljak szembe én maximalistáinkköveteléseivel — kérdezi —, ha maguk a franciaszocialisták föladják a játékot!

Kedd, 1917 április 17.Kerenszki igazságügyminiszter a nagykövetsé-

gen ebédel Cachin, Moutet és Lafont társasagá-ban.

Kerenszki csak azzal a föltétellel fogadta elmeghívásomat, hogy rögtön az étkezés után távoz-hat; mert két órára a Szovjel-be kell mennie. Aza fontos, hogy kapcsolatba kerül három képvise-lőnkkel.

A társalgás nyomban a bábomra terelődik. Ke-

314

renszki elmondja, mi a lényege Miljukovval valónézeteltérésének: az, hogy a szövetségeseknek re-videálniuk kell békeprogramjukat, hogy az oroszdemokrácia fölfogásához alkalmazzák. Azok agondolatok, amelyeket ennek támogatására kifejt,a „munkáspárt” gondolatai, amelyet ő a Dumábanképviselt és amely elsősorban a parasztok pártja,az a párt, amelynek jelszava Zemla i Vola, „Földés szabadság”. Eme véleményének fentartásávalerőteljesen hangoztatja, hogy folytatni kell a küz-delmet a német militarizmus ellen.

Mi csak hallgatjuk, nem igen mondunk ellent.Egyébként sejtem, hogy szocialista vendégeim alelkük mélyén többé-kevésbé igazat adnak neki.Én magam, minthogy még nem tudom, milyenmagatartást kell tanúsítania Albert Thomasnakmegbízatása szerint az orosz szocializmussal szem-ben, tartózkodó álláspontra helyezkedem.Alighogy a kávét fölszolgálták, Kerenszki aSzovjet-be siet, ahol a nemzetközi marxizmusapostola, a Svájcból Németországon át ideérkezettLenin újból a politika színterére lép.

Néhány nappal ezelőtt a helsingforsi orosz temp-lomban gyalázatos esemény történt. Éppen Po-livanov sorhajóhadnagy gyászmiséjét tartották,akit legénysége a legutóbbi zavargások folyamánmeggyilkolt. Ortodox szertartás szerint a koporsónyitva volt. Egyszerre csak egy csoport munkásés matróz rontott be a templomba. Itt sorban egy-másután elvonultak a ravatal előtt és mindegyikarcul köpte a halottat. A kétségbeesett, zokogóözvegy zsebkendőjével törölgette a bemocskoltarcot és kérte a nyomorultakat, hagyják abba agyalázkodást. De durván félrelökték, megragad-ták a koporsót, fölemelték, kifordították a holt-testet, össze-vissza hányták a gyertyákat, a koszo-

315

rúkat és a Marseillaise-t üvöltözve, távoztak atemplomból.

*

Szerda, 1917 április 18.Miljukov ma sugárzó arccal mondja:— Lenin tegnap a Szovjet előtt tökéletes kudar-

cot vallott. A pacifista felfogás mellett kardosko-dott, oly szélsőségesen, oly szemérmetlenül és olyügyetlenül, hogy kénytelen volt elhallgatni és tá-vozni, mert lehurrogták... A kudarcból nem fogföltámadni.

Orosz módra ezzel válaszolok:— Adja Isten!De attól tartok, hogy Miljukov megint áldozatul

esik optimizmusának. Tudniillik Lenin visszaté-rését úgy magyarázzák előttem, mint a legvesze-delmesebb megpróbáltatást, amit az orosz forra-dalomnak át kell élnie.

*

Csütörtök, 1917 április 19.Brusszilov tábornok ezt a különös táviratot

intézte Lvow herceghez:

A délnyugati hadsereg egybegyűlt katonái,tisztjei, tábornokai és hivatalnokai elhatározták,hogy az ideiglenes kormánynak tudomására hoz-zák azt a mélységes meggyőződésüket, hogy az al-kotmányozó nemzetgyűlésnek minden jog szerintaz orosz föld első fővárosában kell összeülnie.Moszkvát a nép tudatában nemzeti történelmünklegjelentékenyebb eseményei megszentelték: min-den ízében orosz és drága kincse az orosz szív-nek Moszkva. Az alkotmányozó nemzetgyűlésnekPetrogradba váló összehívása — ebbe a városba,amely hivatalnok és kozmopolita jellegénél fogra

316

mindig távol állott az orosz élettől — logi-kátlan és mesterkélt eljárás volna s ellenkeznékaz orosz nép minden vágyával. Teljes szívembőlcsatlakozom ehhez a határozathoz s mint oroszpolgár kijelentem, hogy az orosz történelem péter-vári korszakát befejezettnek tekintem.

BRUSSZIL0V.*

Péntek, 1917 április 20.A francia szocialista képviselők kezdenek ki-

ábrándulni az orosz forradalomból, mióta közelrőllátják. Az a méltatlan fogadtatás, amelyben aSzovjet részesítette őket, kissé lehűtötte csodála-tukat. Mégis jó adag illúziót táplálnak még: hisz-nek abban, hogy az orosz népet „egy bátrandemokratikus, az internacionalizmus felé hajlópolitikával” föl lehet villanyozni.Igyekszem bebizonyítani tévedésüket:— Az orosz forradalom lényegileg anarchikusés romboló. Magára hagyatva csak a csőcselék ésa szoldateszka irtózatos demagógiájával, mindennemzeti kötelék szétszaggatásával, Oroszországteljes fölfordulásával végződhetik. Az orosz jellemsajátos túlzásával hamarosan a szélsőségbe jut:arra van kárhoztatva, hogy a pusztulásba és abarbárságba, az irtózatba és a képtelenségbe süly-lyedjen. önök nem is sejtik, milyen hatalmas erőkszabadultak föl... Vájjon lehetséges-e még elhárí-tani a katasztrófát olyan eszközökkel, mint az al-kotmányozó nemzetgyűlés haladéktalan összeillésevagy a katonai államcsíny! Nem hiszem. Pedig amozgalom még csak a kezdetén van. Tehát többé-kevésbé meg lehet fékezni, lassítani, irányítani,időt lehet nyerni. Néhányhónapos haladék főben-járó fontosságú volna a háború kimenetelére...Az a támogatás, amelyben önök a szélsőségeseket

317

részesítik, siettetni fogja a végső összeroppanást.De hamarosan észreveszem, hogy süket füleknekbeszélek: nincs meg bennem a Ceretelliek és aCsejdzők, a Szkobelevek és a Kerenszkick dagályosékesszólása.*

Szombat, 1917 április 21.Mikor Miljukov a minap biztosított róla, hogy

Lenin visszavonhatatlanul hitelét vesztette a Szov-jet előtt túlzó defétizmusa miatt, megint áldoza-tául esett optimista illúziójának.

Épp ellenkezőleg, úgy veszem észre, hogy Lenintekintélye az utóbbi napokban jelentékenyen meg-növekedett. Nem kétséges, hogy máris személyekörül és akarata alatt egyesítette a forradalomvalamennyi őrültjét; mostantól fogva félelmes ve-zérnek mutatkozik.

Uljanov Iljics Vladimír, akit Leninnek nevez-nek, 1870 április 23-án született Szimbirszkben, aVolga mellett, tiszta orosz családból. Apja a vidékikisnemesség tagja volt és a tanügyi igazgatásbanviselt valami hivatalt. 1887-ben bátyját, aki bele-keveredett egy III. Sándor ellen irányuló merény-

* A l'Heure című újság1 1918 június 5-iki számábanMarcel Caehin úr a következőkben foglalta összemegbeszéléseinket:

Míg Montét és én azt hangoztattuk, hogy még egyerőfeszítést kell tennünk demokratikus szellemben,hogy megpróbáljuk Oroszországot talpraállítani, Pa-leologue úr pesszimista módon ezt válaszolta: „Önökönmagokat áltatják, ha azt hiszik, hogy a szláv néptalpraáll. Nem. Mostantól fogva sorsa a bomlás. Ka-tonailag: nem várhatnak tőle többé semmit. Semmi-féle erőfeszítés nem mentheti meg; vesztébe rohan;történelmi útját követi; az anarchia leselkedik rá.EZ még hosszú évekig senki sem tudja megmondani,mi lesz belőle...” Mi a magunk részéről nem voltunkhajlandók ennyire kétségbeesni a szláv lélek fölött.

318

letbe, halálra ítélték és fölakasztották. Ez a drámadöntő hatással volt az ifjú Iljics Vladimír egészéletére, aki akkoriban fejezte be tanulmányait akazáni egyetemen: testestül-lelkestül belevetettemagát a forradalmi mozgalomba. Innen kezdve acárizmus megbuktatása volt a rögeszméje és KarlMarx evangéliuma lett a breviáriuma. 1897 januárhavában a rendőrség, amely megfigyelés alatt tar-totta, három évre Minusinszkbe száműzte, a Je-nisszei felső folyásához, Mongolország határára.Büntetésének leteltével engedélyt, nyert Orosz-ország elhagyására és Svájcban telepedett le,ahonnan gyakran eljárt Parisba. Fáradhatatlantevékenységgel hamarosan tüzes szektát alapított,amelyet a nemzetközi marxizmus rajongó kultu-szában nevelt. Az 1905. évi lázadó zavargások fo-lyamán egy pillanatra azt hitte, hogy ütött azórája és titokban visszatért Oroszországba. De aválság hamarosan véget ért; előjáték volt csupán,a népszenvedélyek első ébredezése. Visszament te-hát száműzetésébe.

Lenin utópista és fanatikus, próféta és meta-fizikus, nem ismer lehetetlenséget és képtelensé-get, elzárkózik az igazságosság és a könyörületminden érzelme elől, erőszakos és macchiavellista,a büszkeség bolondja; messiási ábrándjait vak-merő és hideg akarattal, metsző logikával, a pro-zelitizmus és az uralkodnitudás rendkívüli hatal-mával szolgálja. Első beszédeiről kapott jelenté-seim azt mondják, hogy a munkás- és paraszttöme-gek forradalmi diktatúráját követeli; hirdeti,hogy a proletariátusnak nincs hazája és teljesszívéből kívánja az orosz seregek vereségét. Haagyrémeivel szembeszegeznek egy-egy, a valóság-ból vett ellenvetést, ezzel a büszke mondással fe-lelt rá: „Fütyülök a valóságra!” Ezért kárba-veszett fáradság, ha valaki be akarja bizonyítani

310

neki, hogy az orosz hadsereg pusztulásával Orosz-ország zsákmányként hull a győztes német kar-jaiba, aki, miután jóllakott és kielégítette magátbelőle, odadobja majd az anarchia végvonaglásai-nak. Ez az ember annál veszedelmesebb, mert állí-tólag tiszta, józan, esztétikus életet folytat. Amintén képzelem, van benne valami Savonarolából ésMaratból, Blanquiból és Bakuninból.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.

1917 április 22—május 6.

Vasárnap, 1917 április 22.Ma este tizenegy órakor érkezik Albert Thomas

a Finn-pályaudvaron, egész sereg tiszt és titkárkíséretében.

Ugyanebből n vonatból körülbelül húsz köz-ismert száműzött száll ki, akik Franciaországból,Angliából és Svájcból jönnek. Ezért a pályaudvarvörös zászlókkal van föllobogózva. Hatalmas tö-meg szorong minden talpalatnyi helyen. Számosküldöttség csoportosul rikító vörös zászlók alatta hall bejáratánál és a vörös-gárda, amely a vá-rosi rendőrséget pótolja, a perronon a vörösnyak-kendős, vörösszalagos apacsok legszebb példányaitsorakoztatja föl, amelyekkel csak Petrograd vá-rosa dicsekedhetik.

Amint a vonat feltűnik, viharos éljenzés harsanföl. De a pályaudvar alig van megvilágítva; nyú-lós és jeges köd sűrűsödik a levegőben; podgyá-szok és ládák tömege áll fölhalmozva mindenüttegészen a sínekig, úgyhogy ezeknek a proskribál-taknak a visszatérése diadalmas is és egyúttal ko-mor is.

Miljukov, Terescsenko és Konovalov velem jötta francia küldöttség fogadására. A hivatalos üd-vözlések után Albert Thomast általános éljenzésközepette kocsimhoz vezetem.

Ez a látvány élesen különbözik attól, amelynek1916 májusában tanúja volt és megremegteti for-

321

radalmár idegeit. Csillogó tekintettel néz körül.Többször is odaszól hozzám:

— De hiszen ez a forradalom, a maga egésznagyságában, a maga egész szépségében!...

Az Európa-szállóban, ahol lakosztályt tartot-tak fenn számára, beszélgetni kezdünk. Tájékoz-tatom mindarról, ami Franciaországból való el-utazása óta történt; elmondom, mennyivel súlyo-sabbra vált a helyzet az utóbbi két hétben; el-beszélem a Miljukov és Kerenszki között támadtkonfliktust; végül hangsúlyozom azokat a szem-pontokat, amelyek szerintem megkövetelik, hogytámogassuk a külügyminisztert, minthogy ő aszövetség politikájának a képviselője.

Albert Thomas figyelmesen végighallgat és eztaz ellenvetést teszi:

— Nagyon vigyáznunk kell, hogy meg ne bánt-suk az orosz demokráciát... Éppen azért jöttemide, hogy minderről tájékozódjam... Holnapmajd folytatjuk a beszélgetést.

*

Hétfő, 1917 április 23.Az Albert Thomas tiszteletére adott ebéden

vendégeim: Miljukov, Teresesenko, Konovalov,Neratov és személyzetem.

A három orosz miniszter optimizmust mutat.A kormányban megnyilatkozó szakadásról beszél-getünk. Miljukov szokott jókedvével és széles gon-dolatfűzésével fejtegeti a közte és Kerenszki kö-zött támadt konfliktust, Albert Thomas hallgat,kérdezősködik, keveset beszél, de kifejezi végte-len bizalmát az orosz forradalomban és ékes sza-vakban rója le előtte a csodálat adóját.

Mikor vendégeim távoznak, Albert Thomasmegkér, hogy négyszemközt beszélhessen velemdolgozószobámban. Itt barátságosan komoly han-gon így szól hozzám:

322

— Bibot úr egy önnek szóló levelet bízott rámés meghagyta, hogy akkor adjam át, amikor jó-nak látom. Az ön jellemét sokkal jobban becsü-löm, hogysem ne adnám át most mindjárt. Tessék.

A levél április 13-án kelt. Minden meglepetés,cseppnyi izgalom nélkül olvasom.* Mikor az ol-vasást befejezem, ezt mondom Albert Thomasnak:

(MiniszterelnökségKülügyminisztérium. Paris, 1917 április 13.Nagykövet úr,a kormány jónak látta rendkívüli megbízatással

Petrogradba küldeni a hadiszer- és hadianyaggyár-tás miniszterét. Ön arról értesített, hogy AlbertThomas urat, tekintettel azokra az emlékekre, ame-lyeket Oroszországban hagyott és arra a befolyásra,amelyeket bizonyos körökben gyakorolhat, az ideig-lenes kormány és különösen Miljukov úr szívesenfogadná.

Hogy teljesen szabadon folytathassa működését,kérem önt, szíveskedjék szabadságra hazatérni Fran-ciaországba, miután megegyezett vele elutazásánakidőpontjára nézve. A nagykövetség ügyeit szíves-kedjék átadni Doulcet úrnak, aki az ön utódjánakkinevezéséig ügyvivői minőségben fog működni.

A kormánynak az a véleménye, hogy önnek a cár-hoz való viszonya jelentékenyen megnehezítené hi-vatásának teljesítését a jelenlegi kormány mellett,ön belátja, hogy a dolgok új rendjében új emberrevan szükség és ön azzal az őszinteséggel, amelynekelőkelőségét igen nagyra becsülöm, kijelentette ne-kem, hogy hajlandó a köz érdekében félreállni éseltekinteni minden egyéni szemponttól. Súlyt vetekrá, hogy megköszönjem önnek az önzetlenség emebizonyítékát, amely az ön részéről nem lep meg,s egyúttal kijelentem, hogy nem fogunk megfeled-kezni ama nagy szolgálatokról, amelyeket hazánk-nak telt.

Ha majd visszatér Franciaországba, együtt fon-tolóra vesszük, milyen elhelyezkedést biztosíthatunkaz ön számára, a legmesszebbmenő módon számotvetve az ön egyéni érdekeivel és hajlamaival.

Fogadja, nagykövet úr, kiváló nagyrabecsülésemés őszinte tiszteletem kifejezését. A. RIBOT.

323

— Ebben a levélben nincs semmi, amibe belene nyugodnám, ami meg nem hatna. Elutazá-somig, amelyet nézetem szerint aligha lehet május10-ikénól korábbi időpontra megállapítani, tőlemtelhetőleg támogatni fogom önt.

Melegen megrázza kezemet és ezt mondja:— Sohasem fogom elfelejteni az ön móltóság-

teljes magatartását és boldog vagyok, hogy hódo-lattal nyilatkozhatom róla abban a táviratban,amelyet még ma elküldök a Köztársaság kormá-nyának.

Megbeszéljük látogatásainak és munkájánakProgramját, azután távozik.

*Kedd, 1917 április 24.

Ebédre vendégül látom angol és olasz kollégái-mat, Albert Thomas társaságában.

Carlotti kijelenti, hogy teljesen osztja felfogá-somat, amellyel hangoztatom, hogy támogatnunkkell Miljukovot Kerenszkivel szemben és hogy sú-lyos hiba, volna, ha nem szegeznök szembe aSzovjet-tel a szövetséges kormányok politikai éserkölcsi tekintélyét. Fejtegetéseimet ebben fogla-lom össze:

— Miljukovval és az ideiglenes kormány mérsé-kelt elemeivel van még reményünk, hogy gátatvethetünk az anarchia terjedésének és megtart-hatjuk Oroszországot a háború számára. Ke-renszkivel bizonyosan a Szovjet diadalmaskodik,ami egyértelmű a népszenvedélyek fölszabadulá-sával, a hadsereg fölbomlásával, a nemzeti köte-lékek megszakadásával, az orosz állam pusztulá-sával. És ha már Oroszország bukása elkerülhe-tetlen, legalább mi ne nyújtsunk hozzá segéd-kezet!

Albert Thomas, Buchanan támogatásával, ha-tározottan Kerenszki mellett nyilatkozik:

124

— Az orosz demokrácia minden ereje forradalmilendületben van. Egyedül Kerenszki képes aSzovjet segítségével bizalmunkra érdemes kor-mányt alakítani.

Szerda, 1917 április 25.Ma este Albert Thomas és én az angol nagy-

követségen ebédelünk. De ő már félnyolckor meg-jelenik a dolgozószobámban: beszámol egy hosszúbeszélgetésről, amelyet ma délután folytatott Ke-renszkivel s amelynek főtárgya a „hadicélok” re-víziója volt.

Kerenszki erélyesen sürgette e revízió megkez-désének szükségességét, a Szovjet határozatánakmegfelelően; az a véleménye, hogy a szövetségeskormányok minden hitelüket elvesztik az oroszdemokrácia szemében, ha nem mondanak le nyíl-tan annexiós és hadisarcos programjukról.

— Megvallom — mondja Albert Thomas —, igenmély hatást tett rám erőteljes érvelése és az a tűz,amellyel nézetei mellett síkra szállt...

Aztán fölkapja azt a metaforát, amelyet a mi-nap Cachin használt és ezt mondja:

— Kénytelenek leszünk kidobni a ballasztot.Fölhozom ellene, hogy az orosz demokrácia na-

gyon is iijone, nagyon is tudatlan, nagyon is mű-veletlen és nem tarthat igényt arra, hogy iránytszabjon a francia demokráciának, az olasz de-mokráciának és hogy a szövetség egész politikájakockán forog. Ismétli:

— Mindegy! Ki kell dobnunk a ballasztot!De már majdnem nyolc óra. Indulunk az angol

nagykövetségre.Rajtunk kívül jelen van: Belosszelszkij Szergej

herceg és felesége, Trubeckoj Mária hercegnő,Polovcov úr és felesége stb.

325

Albert Thomas végtelenül kedves és lelkességé-vel, szellemességével, eleven, és színes beszédével,tökéletes közvetlenségével mindenkinek a tetszé-sét megnyeri.

Mégis két-három ízben azt a megállapítást te-szem, hogy őszinteségének csak javára válnék, hatapintatosabb, kevésbé közlékeny, kissé tompítot-tabb volna. Így például túlságos gyönyörűséggelhivatkozik forradalmár múltjára, szerepére az1911. évi vasutassztrájkban, arra a kéjes elégté-telre, amelyet most érez, mikor itt él a viharzó néplégkörében. Talán csak azért beszél így, nehogyolyan látszata legyen a; dolognak, mintha meg-tagadná politikai múltját.

*

Csütörtök, 1917 április 26.Miljukov ma mélabúsan így szól hozzám:— Ah, az önök szocialistái ugyancsak nem

könnyítik meg feladatomat!Aztán elmondja, hogy a Szovjet előtt Kerenszki

azzal dicsekszik, hogy mindnyájukat, még AlbertThomast is megnyerte már a maga eszméinek ésazt hiszi, hogy máris egyedüli irányítója a kül-politikának.

— Például — teszi hozzá — tudja-e, milyencsínyt követett el velem szemben1? Félhivatalos..kommüniké” formájában közöltette a sajtóban,hogy az ideiglenes kormány a szövetséges hatal-makhoz intézendő jegyzéket készít elő, hogy pon-tosan körvonalozza a hadicélokra vonatkozó vé-leményét. És én, a külügyminiszter, az újságokbólértesülök az ideiglenes kormánynak erről az úgy-nevezett határozatáról... Hát így bánnak velem!Nyilván rá akarnak kényszeríteni... Ma esteminisztertanács elé viszem ezt a kérdést!...

Tőlem telhetőleg védem a szocialista képviselők

326

magatartását és hangsúlyozom engesztelékenyfölfogásukat.

Egy órával utóbb a nagykövetségen találkozomAlbert Thomas-val, ahol Kokovcov csatlakozikhozzánk ebédre. Albert Thomas, éppúgy, minttegnap este, tetszelegve mesél eseteket politikaimúltjának viharos korszakából. De azok az emlé-kek, amelyeket fölidéz, még pontosabbak, mégsokatmondóbbak. Már nem csupán azt a látszatotakarja elkerülni, mintha megtagadná régi csele-kedeteit; súlyt vet annak bebizonyítására, hogyha minisztere is a Köztársaság kormányának,csupán a szocialista párt képviselőjeként az. Amindig kifogástalan Kokovcovnak nem igen van-nak ínyére ezek a történetek, amelyek bántjákrend- és fegyelemösztönét, a hagyomány és a fel-sőbbség iránti tiszteletét.

Távozásuk után elgondolom, hogy milyenirányba terelődik mindinkább Albert Thomasküldetése, és elhatározom, hogy a következő táv-iratot küldöm Ribotnak:

Ha, amitől tartok, az orosz kormány fölszólítbennünket a békekötés alapjaira vonatkozó régebbimegegyezésünk revíziójára, szerintem habozásnélkül ki kell jelentenünk, hogy erélyesen ragasz-kodunk ezekhez a megegyezésekhez és újból han-goztatnunk kell elhatározott szándékunkat, hogya háborút a végső győzelemig folytatjuk.

Ha nem vágjuk útját annak a tárgyalásnak,amelybe a szociáldemokrata párt vezérei, sőt Ke-renszki úr is szeretne belevinni minket, az jóvá-tehetetlen következményekkel járna.

Első eredménye az volna, hogy megsemmisítené azideiglenes kormány ama tagjainak, például Lvovhercegnek, Gucskovnak, Miljukovnak, Singarev-

327

nek, stb. minden hitelét, akik oly bátran küzdenekaz orosz hazafiság fölébresztése és a szövetég meg-mentése érdekében. Egyúttal megbénítanák azo-kat az erőket, amelyeket az ország többi részébenés a hadseregben még nem mételyezett meg a pa-cifista propaganda. Ezek az erők túlságosan las-san lépnek működésbe Petrograd zsarnoki túl-súlya ellen, mert rosszul vannak megszervezve ésszét vannak szúrva; mégis a nemzeti energiánakolyan tartalékát alkotják, amely roppant befo-lyással lehet a háború folytatására.

Igaz, hogy az a határozott állásfoglalás, amelyetbátor vagyok önnek ajánlani, azzal a kockázattaljár, hogy végső következmény gyanánt a szövet-ség fölbomlását vonja maga után. De bármily sú-lyos is ez az eshetőség, mégis többre becsülömannak a kétértelmű tárgyalásnak a következmé-nyeinél, amelyet a szocialista párt állítólag java-solni szándékozik. Tudniillik abban az esetben, hakénytelenek leszünk a háborút Oroszország támo-gatása nélkül folytatni, a győzelemből rendkívülsok és értékes hasznot húzhatunk elpártolt szö-vetségesünk rovására. Ez a kilátás pedig mármost is sok orosz hazafit a legnagyobb mértékbenizgat Ellenkező esetben attól tartok, hogy a pet-rogradi Szovjet hamarosan ura lesz a helyzetnekés valamennyi ország pacifistáival egyetértésbenkikényszeríti az általános békekötést.

Ezt a táviratot, mielőtt elküldeném, kötelessé-gemnek tartom fölolvasni Albert Thomasnak.Ebéd előtt meglátogatom az Európa-szállóban.

Meglepetés nélkül hallgat végig, hiszen ismerifelfogásomat; de mindjárt az első szavaknál ke-mény és fanyar arcot ölt. Mikor befejezem, szára-zon kijelenti:

— Véleményem gyökeresen ellenkező... Nagyon

328

ragaszkodik ön ennek a táviratnak az elküldé-séhez?

— Igen; mert jól meggondoltam.— Hát akkor küldje el; de ez legyen az utolsó!

Kifejtem előtte, hogy mindaddig, míg szabály-szerűen föl nem mentenek hivatalom alól, köteles-ségem folytatni a kormány értesítését. Hogy meg-bízatását ne keresztezzem, csupán annyit tehetek,hogy tartózkodom a cselekvéstől. Hozzáteszem:

— Meg vagyok győződve, hogy ön téves útonjár. Ezért, ha négyszemközt vagyunk, igyekszemönt fölvilágosítani és nem titkolom el egyetlengondolatomat sem ön előtt. De kijelentem, hogyharmadik személyekkel szemben mindig igyek-szem az ön felfogását a legkedvezőbb színben föl-tüntetni.

— Tudom és köszönöm önnek.Amikor távozom tőle, odamutat az asztalon né-

hány könyvre, köztük Alfréd de Vigny költemé-nyeire:

— Ezek a kötetek — mondja — rendes útitár-saim. Láthatja, jól megválasztottam őket.

Barátságos kézszorítással válunk el egymástól,

*

Péntek, 1917 április 27.Albert Thomas pontosan körvonalozni akarja

állásfoglalását és ezért hosszú táviratot intéz Ri-bothoz:

— Hozzájárultam, hogy Paléologue úr elküldjemég a tegnapi táviratot, amelyben újra hangoz-tatja Oroszország közeli elpártolására vonatkozóföltevését és döntő állásfoglalást javasol a kor-mánynak. Ez a távirata az utolsó. Ezentúl fele-lősségem tudatában, én egymagam szándékozom

329

értesíteni a kormányt és megállapítani veleegyütt a követendő politikát.

Bármily nagyok, bármily rettenetesek is azok anehézségek, amelyekben az ideiglenes kormányvergődik, bármily hatalmas is az annexió-éllenesszocialisták nyomása, véleményem szerint sem aháború, sem a szövetség sorsát nem fenyegeti ve-szedelem.

Nézetem szerint a helyzet pontosan a következő:A szocialisták azt követelik a kormánytól és

különösen Kerenszki úrtól, hogy fogalmazzon dip-lomáciai jegyzéket, amellyel a szövetségeseketfölszólítja hadicéljaik együttes revíziójára. Milju-kov úr azon a nézeten van, hogy nem engedhet.A kormány e két felfogás közt ingadozik. Azt hi-szem, közbeléphetek olyan ideiglenes megoldásérdekében, amely mindenekelőtt lehetővé teszi,hogy a mostani kormány ne rendüljön meg és nehulljon szét, amit legfontosabbnak tartok.

Még ha Miljukov úr alul is marad és ha az ideig-lenes kormány javaslatot tesz nekünk a meg-egyezések revíziójára, kérem, ne induljanak föl.Kétségtelenül megérünk még egyes incidenseket,tálán zavargásokat is. De mindazok, akik össze-köttetésben vannak a forradalmi hadsereggel,hangoztatják előttem, hogy fokozatosan érezhetőa helyzet tényleges javulása.

Bátorításunk és tevékenységünk segítségével aforradalmi hazafiságnak ki lehet és ki kell fej-lődnie. Csak nem szabad oktalan politikával el-fordítani magunktól.

Albert Thomas, akit a nap folyamán megláto-gatok, így szól hozzám:

— Fontosnak tartottam félreérthetetlenül leszö-gezni felfogásunk ellentétességét. Mindent össze-véve, bennünket az választ el, hogy ön nem bízik

330

a forradalmi erők hatalmában, míg ellenben énföltétlenül bízom.

— Hajlandó vagyok elismerni, hogy a forra-dalmi erőknek a latin és angol-szász népeknélgyakran meglepő szervező és újjáteremtő erejükvan. A szláv népeknél ellenben csak bomlasztokés rombolók lehetnek: végzetszerűen az anar-chiába torkollanak.

Ma este Carszkoje-Szelóban ebédelek Pál nagy-hercegnél és Palej hercegnőnél. Csupán a családtagjai vannak jelen; a fiatal ifjabbik Mária Pav-lovna nagyhercegnő, Palej Vladimír és két kisleánya, Irón és Natália.

A forradalom óta most elsőízben fordulok mega házukban.

A nagyherceg tábornoki egyenruhát visel, aSzent György-rend keresztjével, de a cári jelvényés a főhadsegédi vállzsinórok nélkül. Mái® is meg-tartotta nyugodt és egyszerű méltóságát; mégis,mintha lesoványodott arcán szomorúság ülne. Ahercegnő csak úgy remeg a fájdalomtól és a föl-háborodástól.

Napról-napra, óráról-órára összeállítjuk közösenaz átélt tragikus hetek eseményeit.

Mikor átmegyünk a szalonokon, hogy asztalhozüljünk, egy pillanatra ugyanaz a gondolat állítmeg bennünket. Elnézzük ezt a pazar pompát, eze-ket a képeket, ezeket a szőnyegeket, ezt a renge-teg drága bútort és műtárgyat... Mire való mostmár mindez? Kié lesz mindez a csoda és ez a gaz-dagság? ... A szegény hercegnő könnyes szemmelszól hozzám:

— Talán nemsokára elkobozzák tőlünk ezt a há-zat, amelybe annyit öntöttem magamból!...

Az estély további része igen mélabús; mert a

331

nagyherceg és felesége épp olyan pesszimisták,mint jómagam.

A hercegnő elbeszéli, hogy tegnapelőtt, amikorvégigment a Sándor-park rácsa előtt, távolróla cárt és leányait. A cár azzal szórakozott,hogy vasbottal törte a jeget egy medencében. Eza szórakozás több mint egy óra hosszat tartott!Néhány katona, akik ugyancsak a rácson át néz-ték, rákiáltott: „Néhány nap múlva, ha majd ajeget összetörted, mit fogsz csinálni?” De a cáregyáltalán nem is hallotta.

Most a nagyherceg veszi át a szót:— A szerencsétlen uralkodópár fogsága oly szi-

gorú, hogy úgyszólván semmit sem tudunk arról,mit gondolnak és mit csinálnak... Mégis a múlthéten beszélhettem róluk Wasziljev atyával, akia húsvéti misét mondotta a palota kápolnájában.Elmondta, hogy több ízben egyedül hagyták a cár-ral, hogy elvégeztesse vele vallási kötelességeit.Eleinte igen komornak, igen levertnek találta, ahangja tompa volt és kereste a szavakat. De anagycsütörtöki áldozás után a szeretett cár hir-telen megélénkült. Sőt két nappal utóbb ez a han-gulat megindító tettet sugallt neki! ön tudja, hogyhúsvét éjszakáján a föltámadási mise után a hi-vők mind megcsókolják egymást, ezzel a szóval:..Krisztus föltámadott!...” Nos, ezen az éjszakána szolgálattevő tiszt és néhány gárdista a cári csa-lád nyomán besurrant a palota kápolnájába. Amise végeztével a cár odalépett a háttérben meg-húzódó csoporthoz és nem látván bennük mást,csupán keresztény testvéreit, jámboran valameny-nyit szájon csókolta.

Tíz órakor vasúton visszamegyek Petrogradba.

332

Szombat, 1917 április 28.A francia szocialisták, Albert Thomas-val élü-

kön, mint Miljukov tegnapelőtt mondotta, gyö-nyörű dolgot művelnek itt!

Minthogy megzavarta őket az az igaztalan hi-degség, amelyet a Szovjet makacsul tanúsít irán-tuk, azt hiszik, hogy majd kedveskedésekkel, ud-variaskodásokkal, hízelkedésekkel meglágyítják,meghódítják. Legutóbb az az ötletük támadt, hogyElszász-Lotharingiának Franciaországhoz valóvisszacsatolását népszavazástól teszik függővé.Feledik, hogy Németország 1871-ben nem fogadtael a népszavazást; úgy tesznek, mintha nem lát-nák, hogy a nép megkérdezését, ha a német ható-ság hajtja végre, okvetlenül meghamisítják, hogya szabad szavazásnak főfeltétel a németek átker-getése a Rajnán túl, hogy tehát előbb mindenárongyőzni kell. Végül, úgylátszik, nem tudják, hogyFranciaország Elszász-Lotharingia visszakövetelé-sével csupán a jog helyreállítását célozza.

Érdekes mostanában megfigyelni az orosz tár-saságot, értem a legmagasabb rétegeit.

Három vélemény-irányzatot, vagy inkább há-romféle erkölcsi magatartást ügyelek meg bennea forradalommal szemben.

Elvileg a cárizmus minden régi híve, mindazoka családok, amelyek születésüknél vagy hivata-luknál fogva hozzájárulnak a cári kormányrend-szer fényéhez, hívek maradtak a bukott uralkodó-párhoz. Megás megállapítom, hogy úgyszólvánsohasem hallottam emlegetni ezt a hűséget anél-kül, hogy néhány szigorú, csípős, fölháborodott ésbosszús nyilatkozatot ne fűztek volna II. Miklósgyengeségéhez, a cárné eltévelyedéséhez és kama-rillája gonosz cselszövéseihez. Mint a hatalombólkicsöppent pártokban rendesen történni szokott,végeláthatatlanul belemerülnek a múlt esemé-

333

nyeinek fölidézésébe, a rájuk háruló felelősség ku-tatásába, az utólagos föltevések és a személyes vá-daskodások meddő játékába. Bármily nagyszámúis ez a csoport, politikailag hamarosan semmitsem fog számítani, mert napról-napra jobban el-zárkózik emlékeibe, vagy csak azért foglalkozik ajelennel, hogy gúnyolódásokkal és szidalmakkalhalmozza el.

Mégis még ezek a társadalmi rétegek is időn-kint más és más benyomást keltenek bennem.Leggyakrabban az estélyek végén fordul ez elő,mikor az alkalmatlanok és a léhák) eltávoztak,mikor a társalgás bizalmasabbra válik. Ilyenkoróvatos, tartózkodó és komoly szavakban vizsgál-ják az új kormányrendszerhez való csatlakozáslehetőségét. Nem súlyos hiba-e nem támogatni azideiglenes kormányt? Nem az anarchisták mal-mára hajtja-e a vizet, hogy megtagadják a mos-tani vezetőktől a konzervatív erők támogatását?...Az ilyesféle beszéd általában csak gyenge vissz-hangot kelt: azért mégis tiszteletreméltó és bátor;mert emelkedett hazafiságból fakad; az állam ne-héz helyzetének átérzése, az Oroszországot fenye-gető halálos veszedelmek tudata váltja ki. De tu-domásom szerint azok közül, akiket így hallottambeszólni, még egyik sem merte átlépni a Rubieont.

Végül a társadalom magasabb rétegeiben észre-veszek egy harmadik fajta magatartást is az újrenddel szemben. Ahhoz, hogy ezt kellőképen le-írjam, Rivarol mulattató elevenségére és tolláravolna szükségem. Bizonyos szalonok titkos mun-kájára, bizonyos pridvornik, ügyes és nagyra-!vágyó tisztek vagy hivatalnokok mesterkedéseirecélzok, akiket ott lát settenkedni az ember az:ideiglenes kormány előszobáiban, amint fölajánl-ják támogatásukat, valami megbízatást, valamihivatást kérnek, szégyenkezés nélkül hangoztat-

334

ják, milyen példaadó hatású volna politikai meg-térésük, nyugodt szemérmetlenséggel áruba bo-csátják nevük fényét, közigazgatási vagy katonaitehetségük tagadhatatlan értékeit. Úgy veszemészre, hogy némelyikük meglepő sietséggel fordí-tott köpönyeget. Mint Norvins 1814-ben mondta:„Nem is tudtam, hogy a kígyók ilyen készségesenvedlik le, a bőrüket...” Semmi sem enged olyanmély bepillantást az emberi természet belsejébe,mint egy forradalom, semmi sem leplezi le eny-nyire a politikai álarcos játékot és a társadalmikülsőség visszáját.

*

Vasárnap, 1917 április 29.A forradalmi dráma kezdete óta nincs nap, ame-

lyen ne volnának ünnepélyek, menetek, előadá-sok, fölvonulások. Szakadatlan sorozata ez a dia-dalmi, tiltakozó, megemlékező, fölavató, kiengesz-telő, gyásztüntetéseknek. A szláv lélek kedvét leliés gyönyörködik ebben, forró és határozatlan ér-zékenységével, az emberi közösség mély ösztöné-vel, az esztétikai és festői izgalomra való élénkhajlamával. Valamennyi társaság és egyesület,valamennyi politikai, ipari, vallási, faji csoporteljött a Szovjet-hez elmondani panaszait és óhaj-tásait.

Húsvét hétfőjén, április 16-án, a Nevszkij SzentSándor-zárda közelében hosszú sor zarándokkaltalálkoztam, akik a Taurisz-palotába vonultak,zsoltárok éneklése közben. Hatalmas vörös zászló-kat vittek ilyen fölírásokkal: „Krisztus föltáma-dott! Éljen a szabad Egyház!” vagy „Szabad ösdemokratikus Egyházat a szabad népnek!”

A Taurisz-palota kertjében sorra hömpölyögneka zsidók, muzulmánok, buddhisták, munkások és

335

munkásnők, parasztemberek és parasztasszonyok,tanítók és tanítónők, inasgyerekek, árvák, süket-némák, bábaasszonyok! Sőt még az utcai lányokis rendeztek fölvonulást!... Ó, Tolsztoj! Micsodaepilógus a Föltámadás-hoz!

Ma több ezer ember, a háború megcsonkítottjai,vonulnak fel tiltakozni a Szovjet pacifista elmé-letei ellen. Katonazenekar halad az élükön. Ri-kító vörös zászlók lengenek az első sorban, ilyenföliratokkal: Szabadságharc utolsó lélegzetünkig!vagy: Dicsőség halottainknak! Ne legyen a halá-luk hiábavaló! vagy pedig: Nézzétek sebeinket!Ezek a győzelmet követelik! vagy végül: A paci-fisták megbecstelenítik Oroszországot! VesszenLenin!

Heroikus és szánalmas látvány! A legépebb se-besültek nagyjából fölsorakozva vánszorognak;legtöbbjük amputálva van. A gyengébbek köté-sekbe burkolva teherszállító autókon ülnek. Vörös-keresztes nővérek vezetik a vakokat.

Mintha ez a fájdalmas csapat egybefoglalná aháború minden borzalmát, mindazt a csonkítástés gyötrelmet, amit az emberi test el tud viselni.Vallásos áhítat fogadja e csoportot; amerre megy.az emberek leveszik sapkájukat, szemeik könnyek-kel telnek meg; egy gyászruhás asszony letérdelés zokog.

A Litejni sarkán, ahol a tömeg legsűrűbb és amunkáselem a legnagyobb, tapsvihar tör ki.

Sajnos, nagyon félek, hogy e nézők közül, akikitt tapsolnak, ma este nem egy Lenint fogja ünne-pelni. Az orosz nép tapsol minden látványosság-nak, bármi is az értelme, föltéve, hogy megmoz-dítja érzelmességét és képzeletét.

336

Hétfő, 1917 április 30.Az anarchia növekszik és terjed a napéjegyen

dagályának fékezhetetlen erejével.A hadseregben minden fegyelem fölbomlott. A

tiszteket mindenütt bántalmazzák, kigúnyolják ésha ellenszegülnek, fölkoncolják. Több mint1,200.000-re becsülik a katonaszökevények számát,akik Oroszországban szerte kószálnak, elözönlika pályaudvarokat, rohammal elfoglalják a vago-nokat, megállítják a vonatokat és ekként megbé-nítanak minden katonai és polgári szállítást. Kü-lönösen a csatlakozási állomásokon garázdálkod-nak. Befut egy vonat: az utasokat leszállítják, be-ülnek a helyükre és kényszerítik az állomásfőnökköt, hogy a vonatot abba az irányba indítsa út-nak, ahová ők akarnak menni. Máskor a frontraszánt csapatokkal megrakott vonat érkezik. Azegyik állomáson a katonák leszállnak, meetingettartanak, egy óra hosszat, két óra hosszat tanács-koznak, végül aztán követelik, hogy vigyék visszaőket oda, ahonnan elindultak.

A közigazgatásban épp ilyen a zűrzavar. A fő-nökök elvesztették minden tekintélyüket aláren-deltjeik fölött, akik egyébként idejük javarészétazzal töltik, hogy szószátyárkodnak a Szovjet-ék-ben vagy tüntetnek az utcákon.

Természetesen az élelmiszerválság nem enyhül,sőt súlyosodik. Pedig Petrograd pályaudvaránnégyezer liszttel megrakott vagon áll. De a teher-autósok nem hajlandók dolgozni... Erre a Szov-jet ékes szózatot intéz hozzájuk:

Teherautós elvtársak!Ne utánozzátok a régi kormányrendszer hitvány-

ságát! Ne hagyjátok éhenhalni testvéreiteket!Rakjátok ki a vagonokat!

337

A teherautós elvtársak egyhangúlag ezt felelik:„Nem rakjuk ki a vagonokat, mert nincs kedvünkkirakni. Szabadok vagyunk!

Mikor végre a teherautós elvtársaknak kedvükszottyan kirakni a vagonokat, akkor meg a pékeknem akarnak dolgozni. Erre a Szovjet ékes szó-zatot intéz hozzájuk:

Pék elvtársak!Ne utánozzátok a régi kormányrendszer hitvány-

ságát! Ne hagyjátok éhenhalni testvéreiteket!süssetek kenyeret!

A pók elvtársak egyhangúlag ezt felelik: „Nemsütünk kenyeret, mert nincs kedvünk sütni! Sza-badok vagyunk!”

Az utcákon számos izvoscsik nem hajlandójobbra hajtani, mert ők is szabadok. De mint-hogy nem tudnak egyhangú megállapodásra jutni,ebből folytonos összeütközések származnak.

A rendőrség, amely legfőbb, ha nem egyetlenösszetartó ereje volt ennek a roppant országnak,nincs többé sehol, mert a városi miliciaszerű „vö-rösgárda”, amelyet néhány nagy városban fölállí-tottak, nem egyéb, mint züllött és apacs csőcse-lék. És minthogy minden börtönt megnyitottak,még csoda, hogy nem jelentenek több támadást azemberélet és a vagyon ellen.

Eközben szaporodnak az agrárzavargások, kü-lönösen Kurszk, Voronezs, Tambov és Szaratovvidékén.

Az általános bomlásnak egyik legfurcsább jelea Szovjet-nek és híveinek magatartása a hadifog-lyokkal szemben.

Schlüsselburgban a német foglyokat szabadonengedték a városban, öt versztnyire a front mö-gött egyik tisztem osztrák hadifoglyok csoportját

338

látta, akik teljesen szabadon sétálgattak. Végül— és ez a legjobb — Kievben a német, osztrák-ma-gyar és török hadifoglyok egy vidéki gyűlése kö-vetelte és kivívta, hogy alkalmazzák rájuk a„nyolcórás munkanapot”!

*

Kedd, 1917 május 1.Ortodox naptár szerint ma április 18-ika van; de

a Szovjet elhatározta, hogy kivételesen a nyugatirendszerhez alkalmazkodik, hogy összhangot te-remtsen minden ország proletariátusával és han-goztassa a munkásosztályok nemzetközi erejét, aháború és polgári illúziók rovására.

Már néhány nap óta hatalmas tüntetést készí-tenek elő a Mars-mezőn. Az idő kedvezőtlen. Azég ólomszínű; a szél csípős és dühös. A Nova,amely már kezdett fölengedni, újra összezárta jég-tábláit. Reggel óta minden hídon, minden sugár-úton menetek özönlenek a központ felé, munká-sok, katonák, muzsik-ok, nők, gyermekek menetei,mindegyiknek élén hatalmas vörös zászlók, ame-lyek alig-alig tudnak megküzdeni a széllel.

A rend teljes. A hosszú kanyargó sorok halad-nak, megállnak, hátrálnak s oly engedelmesen mo-zognak, mint a színházban a statiszták tömege. Azorosz népben ritka nagy mértékben megvan aszínpadi rendezés iránti érzék.

Tizenegy órakor titkáraimmal, Chambrunnelés Dulong-nal a Mars-mezőre megyek.

A roppant tér olyan, mint valami ember-óeeán,amelyben a tömeg mozgása a hullámok hömpöly-gését utánozza. Ezer meg ezer vörös zászló lobogaz emberhullámok fölött.

Körülbelül tizenkét katonazenekar van elosztvaa tömegben és harsogja a levegőbe a Marseillaisehangjait, amelyek opera- és balettrészletekkel vál-

339

lakoznak; nem is ünnep az orosznak, ha nincszene.

Épúgy nem is ünnep, ha nincsenek beszédek;ezért a Szovjet bizonyos távolságban vörös posztó-val díszített teherautókat Állított fel, amelyek szó-noki emelvényül szolgálnak. A szónokok végtelensorban követik egymást; mind a nép embere, va-lamennyi munkásruhát, vagy katonaköpenyt, vagyparasztkaftánt, vagy papi talárt, vagy hosszúzsidókabátot visel. Kifogyhatatlanul, széles moz-dulatokkal szónokolnak. Körülöttük feszült figye-lem; nincs egyetlen közbeszólás sem; mindenki ki-meredt szemmel, megfeszített figyelemmel hall-gatja ezt a naiv, komoly, zavaros, tüzes, illúziók-kal és ábrándokkal teli beszédet, amely századokóta csírázott az orosz nép néma lelkében. A leg-több beszédnek a szociális reform és a földosztás atárgya. A háborúról csak alkalmilag szólnak és-pedig úgy, mint valami csapásról, amely hamaro-san minden népek testvéri megbékélésével fogvégződni. Egy órája járkálok már a Mars-mezőnés körülbelül harminckét zászlót számláltam megezzel a fölírással: Vesszen a háború!... Éljen azInternacionálé!... Szabadságot, földet és békétakarunk!...

Mikor visszatérek a nagykövetségre, AlbertThomas-val találkozom, akit „orosz elvtársak” ki-sérnek, arca csak úgy sugárzik a forradalmi lel-kesedéstől. Elmenőben ezt a fölkiáltást röpíti fe-lém:

— Gyönyörű!... Gyönyörű!...Valóban gyönyörű látvány; de jobban élvezném

a szépségét, ha nem volna háború, hal Francia-ország nem volna megtámadva, ha a németek nemvolnának harminckét hónap óta Lille-ben és Saint-Quentin-ben.

A fölvonulások egészen estig folyton tódulnak

340

a Mars-mezőre és a szónokok szüntelenül válto-gatják egymást a vörössel bevont emelvényeken.Ez a nap mélységes benyomást hagy bennem;jelzi egy társadalmi rendnek a végét és egy világ-nak a bukását. Az orosz forradalom túlságosanelütő, túlságosan logikátlan, túlságosan öntudat-lan, túlságosan műveletlen elemekből alakult,hogysem már most meg lehetne határozni törté-nelmi jelentőségót és általános hatóerejét. De hafigyelembe vesszük az egyetemes drámát, amely-nek keretébe illeszkedik, talán jogunk van alkal-mazni rá azt a mondást, amelyet Joseph de Maistrehangoztatott ugyanitt a francia forradalomra vo-natkozólag: „Ez nem forradalom, ez egy korszak.”

*

Szerda, 1917 május 2.Ma este a Mikály-színházban „hangverseny-

meetinget” rendeznek; a helyárakból befolyó jöve-delmet a volt politikai foglyok segélyezésére szán-ták. Több miniszter is jelen van; Miljukov és Ke-renszki beszédet fog tartani. Elkísérem AlbertThomast a színpaddal szemben lévő nagy pá-holyba, amely azelőtt a cári páholy volt.

Csajkovszki szimfonikus nyitánya után Milju-kov hazafiságtól és erőtől sugárzó beszédet mond.A karzattól a földszintig rokonszenvesen meg-tapsolják.

Utána Kuznecova lép a színre. Tragikus szép-ségében, buja és megejtő hangján a Tosca nagyáriáját énekli. Melegen megtapsolják.

Még mielőtt a közönség lecsillapodott volna, azegyik földszinti páholyban torzonborz, ijesztő, vadalak emelkedik fel és harsány hangon elkiáltjamagát:

— A háború ellen, a béke mellett akarok be-szélni!

341

Zűrzavar támad. Mindenfelől odakiabálnak:— Ki vagy? ... Honnan jössz”?... Mit csináltál

a forradalom előtt?Az ember habozik, feleljen-e. Aztán egyszerre

csak összefonja karjait a mellén és kihívó hangonbelekiáltja a terembe:

— Szibériából jövök, a fegyházból!— Ugyan? ... Politikai fogoly voltál?

— Nem, közönséges fegyenc voltam, de a lelki-ismeretem tiszta!

Ez a Dosztojevszkij tollára méltó visszavágásőrjöngő lelkesedést vált ki:

— Hurrá! Hurrá!... Beszélj! Beszélj!...Kiugrik a páholyból. Megfogják, fölkapják és a

zenekar ülései fölött fölviszik a színpadra.Mellettem Albert Thomas ujjong. Az arca ra-

gyog, megfogja a kezemet és a fülembe súgja!— Ez páratlanul nagyszerű!... Felségesen szép!

A fegyenc kezd leveleket olvasni, amiket afrontról kapott és amelyek hangoztatják, hogy anémetek nem akarnak egyebet, mint barátkozniaz orosz elvtársakkal. Kifejti gondolatát; de fél-szegen fejezi ki magát, nem találja a szavakat. Aközönség unatkozik, zúgni kezd.

Ebben a pillanatban érkezik Kerenszki. Meg-éljenzik; kérik, hogy rögtön beszéljen.

A fegyenc, akire már senki sem hallgat, tilta-kozik. Néhány füttyszó értésére adja, hogy jogta-lanul foglalja el a színpadot. Méltatlankodó moz-dulatot vág ki és eltűnik a kulisszák mögött.

Be még mielőtt Kerenszki beszélne, egy teno-rista elénekli Glazunov néhány népies dalát. Ahangja kellemes, az előadása igen választékos s aközönség, amelyen erőt vett az érzelmesség, háromrománcot követel ráadásul.

Végre megjelenik Kerenszki a színen; még sá-padtabb, mint rendesen, szemlátomást ki van me-

342

rülve a fáradtságtól. Néhány szóval visszautasítjaa fegyenc érvelését. Aztán mintha más gondola-tok járnának a fejében, egyszerre csak erre afurcsa következtetésre jut:

— Ha nem hajlandók hinni nekem és követniengem, lemondok a hatalomról. Sohasem fogom azerőt arra használni, hogy a magam nézeteit érvé-nyesítsem ... Ha egy ország a mélységbe akarjavetni magát, semmi emberi hatalom meg nem gá-tolhatja benne és akkor azoknak, akik kormányonvannak, nincs más tennivalójuk, mint vissza-vonulni.

Mikor csüggedt arccal távozik a színről, elgon-dolkodom furcsa elméletén és szeretném ezt vála-szolni neki: „Ha egy ország a mélységbe akarjavetni magát, a kormányzóknak nem az a köteles-ségük, hogy visszavonuljanak, hanem hogy útjátállják, még az életük, kockáztatásával is.”

Még egy zenekari szám következik és végre Al-bert Thomas beszél. Rövid és lendületes beszédé-ben üdvözli az orosz proletariátust és magasztaljaa francia szocialisták hazafiságát; hangsúlyozzaa győzelem szükségességét, éppen a jövendő tár-sadalom érdekében, stb.

A közönségnek legalább kilenctizedrésze nemérti. De a hangja oly zengő, a tekintete oly lán-goló, a gesztusa oly beszédes, hogy bizakodón ésviharosan megtapsolják.

A Marseillaise hangjai mellett távozunk.*

Csütörtök, 1917 május 3.A Szovjet, Kerenszki és, sajnos, Albert Thomasnyomása alatt Miljukov belenyugodott, hogy jegy-zékben közöljék a szövetséges kormányokkal azta manifesztumot, amelyet április 9-én kiadtak ésamelyben kifejtik az orosz nép előtt „a szabad

343

Oroszország kormányának a hadicélokra vonat-kozó nézeteit”, s amelynek foglalata ez a hírhedtformula: „Sem annexiók, sem hadisarc”. De ma-gyarázó jegyzéket csatol hozzá, amely szándéko-san határozatlan és homályos stílusban a lehető-séghez képest enyhíti a manifesztum megállapí-tásait.

A Szovjet egész éjjel ülésezett és föntartotta azta határozatát, hogy visszavonhatja ezt a jegyzé-ket, a jövőre nézve pedig Miljukovot „ártalmat-lanná” teszi. Ez a kormánnyal támadt konfliktuskiélesedése.

Az utcák már reggeltől fogva megélénkülnek.Mindenütt csoportok alakulnak, emelvényeketrögtönöznek. Két óra tájban a tüntetések súlyos-bodnak! A Kazáni Miasszonyunk temploma előtt 1összeütközés támad Miljukov párthívei és ellen- ;felei közt; ez utóbbiak győznek.

Hamarosan kivonulnak az ezredek a kaszár-nyákból; bejárják a várost s ezt kiáltozzák: „Vesz-szen Miljukov!... Vesszen a háború!...”

A kormány állandóan ülésezik a Mária-palotá-ban. Ezúttal szilárd az elhatározása, hogy nemhajlik meg a szélsőségesek zsarnoksága előtt.Csak Kerenszki nem jelent meg a tanácskozáson,mert úgy vélte, hogy mint a Szovjet alelnöke kö-teles erre a tartózkodásra.

Estére az izgalom fokozódik. A Mária-palotakörül több mint 25.000 fegyveres ember és rop-pant munkástömeg áll.

A kormány helyzete válságos; de határozott-sága nem gyengül. A magas erkélyről, ahonnanbelátni a Mária-teret és a Szent Izsák-teret, Mil-jukov, Kornilov tábornok, Rodzianko bátran szó-nokol a tömeghez.

Egyszerre csak hire megy, hogy a kormányhozhű carszkoje-szelói ezredek megindultak Petro-

344

grad ellen. Úgylátszik a Szovjet elhiszi, mertnagysietve azt a parancsot terjeszti, hogy abbakell hagyni a tüntetést. Mi fog történni holnapiEgész nap azon gondolkoztam, milyen sajnála-tos tévedést követ el Albert Thomas, hogy Keren-szkit támogatja Miljukovval szemben. Hogy úgymondjam, megátalkodott „forradalmi illúziója”arra indít, hogy ma este a következő táviratot in-tézzem Ribothoz:

A bekövetkezett események súlyossága és fele-lősségem érzete arra kötelez, hogy kérjem önt, erő-sítse meg közvetlen és kifejezett rendelettel azt,hogy Albert Thomas úr utasításai értelmében tar-tózkodnom kell az Ön értesítésétől.

*

Péntek, 1917 május 4.Ma délelőtt tíz órakor Albert Thomas, mint

rendesen, bejön a nagykövetségre; azonnal közlömvele tegnap esti táviratomat.

Haragra lobban. Fel-alá járkál, elhalmoz rendre-utasításokkal és szemrehányásokkal...

De a vihar sokkal jobban tombol, hogysem sokátarthatna.

Némi hallgatás után kétszer végigmegy a sza-lonon, keresztbefont karokkal, összeráncolt szem-öldökkel és az ajkait mozgatja, mintha magábanbeszélne. Aztán nyugodtabb hangon, megenyhültarccal ezt kérdi tőlem:

— Mindent összevéve: mi kifogása van politi-kám ellen!

— Tartózkodás nélkül megfelelek önnek — mon-dom. — Ön szocialista és forradalmár nevelésűszellem; ezenfölül önben igen élénk az érzékeny-ség és a szónoki képzelet. Nos, ön ideérkezik ebbe

345

a lángoló, megható, mámoros környezetbe. És eza környezet rabul ejtette önt.

— Hát nem látja, hogy folytonosan fékezem ma-gamat?

— Igen; de vannak percek, amikor nem ura ön-magának. Például a múlt este a Mihály-színház-ban...

Így folyik tovább a beszélgetésünk, bizalmasanés szabadon, egyébként azonban egyikünk semadja fel álláspontját.

A tegnapi viharos napon a kormány kétségtele-nül győzelmet aratott a Szovjet-en. Megerősítikelőttem, hogy a carszkoje-szelói helyőrség csak-ugyan azzal fenyegetődzött, hogy Petrograd ellenvonul.

A délután folyamán a tüntetések kiújulnak.Miközben öt órakor P.-nénél teázom a Mojkán,

pokoli lármát hallunk, amely a Nevszkij-Prosz-pekt felől jön, aztán puskaropogást. A Kazáni Mi-asszonyunk előtt harc folyik.

Mikor a nagykövetségre visszatérek, fölfegyver-zett leninista bandákkal találkozom, amelyek eztüvöltözik: „Éljen az Internacionálé! Vesszen Mil-jukov! Vesszen a. háború!”

A véres összeütközések este is folytatódnak.De a Szovjet, mint tegnap, most is megijed. Attól

fél, hogy Lenin fölébe kerekedik és kiüti a nye-regből. Attól is fél, hogy a carszkoje-szelói csapa-tok megindulnak; tehát nagysietve szózatot füg-gesztet ki, amelyben a népet nyugalomra és rendrehívja fel, „hogy megmentse a forradalmat a fe-nyegető bukástól”.

Éjfélre a nyugalom helyreáll.*

346

Szombat, 1917 május 5.A város visszanyerte mindennapos arculatját.De a szélsőséges újságok merész hangjából

ítélve, a kormány győzelme gyenge lábon áll; Mil-jukov, Gueskov, Lvow herceg napjai meg vannakszámlálva.

*

Vasárnap, 1917 május 6.Putilovval, a nagyiparossal és bankárral beszél-

getek; kölcsönösen komor jóslatokat mondunkegymásnak a mostani események kikerülhetetlenkövetkezményeiről.

— Az orosz forradalom — mondom — csak bom-lasztó és romboló lehet, mert egy forradalomnaklegelső hatása a nép ösztöneinek fölszabadítása;márpedig az orosz nép ösztönei lényegileg anar-chikusali ... Soha még ilyen jól nem értettem megazt az óhajtást, amelyet Puskinnak Pugacsev ka-landja sugallt: Isten óvjon bennünket, hogy újramegéljük a vad és képtelen orosz forradalmat!

— Ön ismeri erre vonatkozó nézeteimet. Azt hi-szem, hogy Oroszország a zűrzavar, nyomorúságés pusztulás végtelenül hosszú korszakába lépett.

— De, ugyebár, nem kételkedik benne, hogyOroszország végül is összeszedi magát és talpra-állt

Komoran hallgat, aztán furcsa, szúrós tekintet-tel megszólal:

— Nagykövet úr, a kérdésére egy perzsa mesé-vel felelek... Egyszer Khorasszan síkságain rop-pant szárazság volt, a nyáj kegyetlenül szenvedett.Egy pásztor, mikor látta, hogy a juhai pusztul-nak, fölkeresett egy híres varázslót és így szólthozzá: „Te oly ügyes és oly hatalmas vagy, nemtudnád kinöveszteni a füvet réteimen? — Ó,nincs ennél egyszerűbb dolog — mondja rá a má-

347

sik. — Össze-vissza két tomanba kerül.” Nyom-ban megkötötték az alkut. A varázsló pedig azon-nal hozzáfogott ráolvasásaihoz. De sem másnap,sem a következő napokon egy szemernyi felhőtsem láttak az égen; a föld egyre jobban kiszáradt;a juhok tovább soványodtak és hullottak. A pász-tor rémületében hamarosan visszament a varázs-lóhoz, aki elhalmozta biztató szavakkal és türe-lemre intette. De a szárazság mégis tovább tar-tott; a föld egészen kiaszott. Ekkor a pásztor két-ségbeesésében megint elszaladt a varázslóhoz ésaggódón kérdezte: „Biztos vagy benne, hogy ki-növeszted a füvet réteimen! — Teljesen biztos;sőt már százszor véghezvittem ennél sokkal nehe-zebb dolgokat! Jótállok tehát, hogy a réteid újrakizöldülnek... De afelől aztán nem állhatok jót,hogy addigra nem hull-e el minden juhod.”

TIZENHARMADIK FEJEZET.

1917 május 7—17.

Hétfő, 1917 május 7.Ribot május 3-án kelt táviratomra adott vála-

szában arra kér bennünket, Albert Thomast ésengem, hogy fejtsük ki előtte nézeteinket.

— Fogalmazza meg a véleményét — mondjaAlbert Thomas —, én majd aztán megfogalmazomaz enyémet és úgy ahogy van, mind a kettőt el-küldjük a kormánynak.

Íme az ón véleményem:1. Az anarchia elharapódzik egész Oroszország-

ban és hosszú időre megbénítja. Az ideiglenes kor-mány és a Szovjet viszálya éppen tartósságánálfogva mutatja kölcsönös tehetetlenségüket. A há-borútól való undor, a lemondás minden nemzetiábrándról és a kizárólag belpolitikai problémák-kal való törődés egyre jobban megnyilvánul a köz-véleményben. Már olyan városok is meg vannakmételyezve, amelyek tegnap még a hazafiság góc-pontjai voltak, mint például Moszkva. A forra-dalmi demokrácia szemlátomást képtelen helyre-állítani a rendet és megszervezni az országot aküzdelemre.

2. Vájjon újból előlegezzünk-e Oroszországnakbizalmat és újabb haladékot adjunk neki! — Nem;mert a legkedvezőbb föltevés mellett sem lesz ké-pes néhány hónapnál hamarább teljesen meg-felelni szövetségesi kötelességeinek.

349

3. Az orosz erőkifejtés többé-kevésbé teljes meg-bénulása előbb-utóbb arra fog kényszeríteni ben-nünket, hogy módosítsuk azokat a megoldásokat,amelyekben a keleti kérdésekre vonatkozólag meg-egyeztünk. Minél előbb, annál jobb: mert a há-ború elhúzódása Franciaország szempontjából ir-tózatos áldozatokban nyilvánul, amelyekből Orosz-ország már jóideje nem veszi ki részét.

4. Ennélfogva további halogatás nélkül teljesentitokban módját kell ejtenünk, hogy Törökorszá-got arra bírjuk, hogy tegyen nekünk békeajánla-stot. Ez a felfogás szükségképen kizárja, hogy bár-/miféle választ is adjunk az ideiglenes kormánylegutóbbi jegyzékére, mert az a jegyzék bizonyostekintetben megújítaná a megegyezéseket, ame-lyek Oroszország hibájából megvalósíthatatla-nokká váltak.

Most pedig itt következik Albert Thomas fel-fogása:

1. Elismerem, hogy a helyzet nehéz és zavaros,de nem kétségbeejtő, mint Paléológue úr nyilvánhiszi.

2. Meggyőződésem, hogy a legjobb politika, haugyanazt a bizalmat előlegezzük az új Oroszor-szágnak, amellyel a régit oly bőven elhalmoztuk.

3. A kormánynak döntenie kell ama keleti poli-tika tekintetében, amelyet Paleologue úr javasol.Én beérem azzal a megjegyzéssel, hogy ez a pilla-nat talán nincs helyesen megválasztva új nagydiplomáciai elgondolások számára a Keletet ille-tőleg. Ezzel szemben jólesik megállapítanom, hogyPaléológue úr, amikor azt javasolja, hogy az ideig-lenes kormány legutóbbi jegyzékét hagyjuk vá-lasz nélkül, maga is a megegyezések revíziója feléhajlik. Részemről nincs ellenvetésem ama gondo-lat ellen, hogy teljesen titokban keressük a mód-ját, hogy Törökországot békeajánlat megtételére

350

bírjuk. Paléologue úr közt és köztem csupán ez akülönbség: én hiszem, hogy Oroszországot mégvissza lehet téríteni a háborúhoz a demokratikuspolitika hirdetésével; Paléologue úr azt hiszi, hogyennek elérésére nincs többé semmi mód.

4. Udvarias vitatkozásunk a kormány számáralehetővé teszi, hogy kimerítőbben ítélhesse meg ahelyzetet. Én továbbra is úgy gondolom, hogy aza politika, amelyet javasolok, a legóvatosabb ésegyúttal legjobban megegyezik az adott tények-kel; egyébként nem zárja ki a török tervet; deigyekszik ezt az új Oroszországot egyetértésben,nem pedig ellene megvalósítani.

Kedd, 1917 május 8.Búcsúlátogatás Mihajlovics Miklós nagyherceg-

nél.Hol az a gyönyörű optimizmus, amelyet az új

kormányrendszer hajnalán tanúsított! Nem rejte-geti előttem aggodalmát és szomorúságát. Mégismég mindig él benne a remény, hogy hamarosanjavulás következik, amelyet aztán általános ki-józanodás és végleges talpraállás követ.

De miközben végigvezet a szalonokon át az elő-csarnokig, megindult hangon mondja:

— Ha majd viszontlátjuk egymást, mi leszOroszországgal?... Látjuk-e még egymást valaha?

— Fenséged nagyon komor hangulatban van.— Sohasem tudok egészen megfeledkezni róla,

hogy fejem fölött az akasztófa kötele.*

Szerda, 1917 május 9.Már említettem, hogy a francia szocializmus

négy kiküldöttje, Albert Thomas, Lafont, Caehinés Montét egyetemi és klasszikus képzettségű fér-

351

fiak és ezért különösen fogókonyak a szónoki mű-vészet, a retorika és az előadás varázsa iránt. In-nen az a különös hatás, amelyet Kerenszki gya-korol rájuk.

Egyébként elismerem, hogy a Szovjet fiatal nép-tribunja rendívül nagy szónok. Beszédeinek, mégrögtönzött beszédeinek is meglepően gazdag a szó-kincse, eleven a gondolatfűzése, zengők a monda-tai, hömpölygök a körmondatai, líraiak a meta-forái, káprázatosan csillogók a szavai. És milyenváltozatos a hangja! Milyen hajlékony a maga-tartása és a kifejezésmódja! Hol fölényes, hol bi-zalmas, szédítő és viharzó, tekintélyes és kedves-kedő, kedélyes és gúnyos, közönséges és szárnyaló.Minden húron játszik; virtuozitásában megvan!minden erő és minden mesterségbeli ügyesség.

Szónoklatainak puszta olvasása semmiféle fo-galmat nem ad ékesszólásáról; mert testi személyetalán leghatásosabb tényezője annak a lenyűgözővarázsnak, amelyet a tömegekre gyakorol. El kellmenni és meghallgatni valamelyik népgyűlésen,ahol éjjelente szónokol, mint valamikor Robes-pierre a jakobinusoknak. Nincs meglepőbb, mintlátni, amint fakó, lázas, hisztérikus, dúlt arcávalfölmegy a szónoki emelvényre. Tekintete néha fá-tyolos, néha tétova, szinte alig lehet észrevennifélig lehunyt pillái mögött, néha éles, kihívó ésvillámló. Ugyanezek az ellentétek érezhetők ahangjában, amely általában kongó és rekedt, dehirtelen csikorogva fölharsan és felségesen meg-zendül. Végül egy-egy pillanatban valami titokza-tos lehellet, a prófétaság vagy az apokalipszislehellete fölmagasztosítja a szónokot és magneti-kus áramokban sugárzik körülötte. Arcának tüzesfeszültsége, szavának ingadozása vagy kitörése,gondolatának felszökkenései, gesztusainak álma-tag lassúsága, szemgolyóinak merevsége, szájá-

352

nak vonaglása, hajának fölborzolódása olyannáteszi, mintha megörült vagy révületbe esett volna.Ilyenkor hatalmas borzongás fut végig a hallga-tóságon. Minden közbeszólás elnémul; mindenellentállás megtörik; minden egyéni akarat föl-olvad: az egész gyülekezet valamiféle hipnózisbanforr össze.

De e színpadias harsogás mögött, a szószék ésaz emelvény e hősködése mögött vájjon mi van!Semmi, legföljebb utópia, színészkedés és szem-fényvesztés.

*

Csütörtök, 1917 május 10.Zamojszki Ádám gróf felesége tegnap érkezett

Kievből és elmondja, hogy nem mer többé vissza-térni családi kastélyába, a podoliai Pecsarába,ahová Lengyelország megtámadása után mene-kült; mert veszedelmes forrongás uralkodik a pa-rasztok körében.

— Mindmáig — meséli — valamennyien hűsé-gesen ragaszkodtak anyámhoz, aki különben iselhalmozta őket jótéteményekkel. A forradalomóta minden megváltozott. Most látjuk, amint ottálldogálnak a kastély vagy a park előtt és szélesmozdulatokkal kirajzolgatják a földosztás terveit.Az egyik a folyó partján húzódó erdőt akarja; amásiknak a kertekre fáj a foga, hogy legelőt csi-náljon belőlük. így vitatkoznak órákhosszat sakkor sem hagyják abba, ha anyám, valamelyiknővérem vagy én közeledünk hozzájuk.

Ugyanez a lelkiállapot nyilatkozik meg mindentartományban; az a tevékeny propaganda, ame-lyet Lenin folytat a parasztok között, kezdi tehátmeghozni gyümölcsét.

A muzsik-ok az 1861. évi nagy reformot, a job-bágyok fölszabadítását mindig csupán az általa-

355

nos kisajátítás levezetésének tekintették, amelyreszázadok óta állhatatosan várnak; tudniillik úgygondolják, hogy az összes birtokok fölosztása acsernij peredel, a „fekete földosztás”, amint őknevezik, igazság szerint és a természetes, íratlanés ősi jog alapján megilleti őket. Lenin apostolai- jnak gyerekjáték azt hirdetni nekik, hogy végre/ütött a végső igazságtevés órája.

Péntek, 1917 május 11.Az olasz nagykövetségen vagyok ebéden Milju-

kovval, Buchanannel, Bratianu román miniszter-elnökkel, aki Petrogradba érkezett, hogy tárgyal-jon az ideiglenes kormánnyal, Scipione Borgheseherceggel, Nani Mocenigo gróffal stb.

Most elsőízben veszem észre, hogy Miljukovbátor optimizmusa, bizakodó és harcos akaratamegtört. Szavaiban majdnem ugyanazt a bizako-dást tanúsítja, mint azelőtt; de hangjának tompakongása és dúlt arca nagyon is elárulja belsőszenvedését. Mindnyájunkat megdöbbent.

Ebéd után Bratianu aggodalmasan mondja ne-kem:

—- Hamarosan elveszítjük Miljukovot... AztánGucskovra, Lvow hercegre, Singarevre kerül asor... Akkor az orosz forradalom anarchiábacsap át... És akkor mi, románok, elvesztünk!

Könny szökik a szemébe; de azonnal fölkapjaa fejét és megembereli magát.

Carlotti és Borghese herceg sem titkolja egy-más előtt nyugtalanságát. Az orosz hadsereg-megbénulása szükségképen nagyszámú osztrák ésnémet hadosztályt szabadít föl. Vájjon nem szál-lítják-e át ezeket a hadosztályokat a Trentinóbavagy az Isonzóhoz, hogy még nagyobb erővel újrakezdjék a múltévi májusi irtózatos offenzívát?

354

Szombat, 1917 május 12.Orosz barátaim csoportja már alaposan szót-

szóródott. Egyesek Moszkvában telepedtek le,abban a reményben, hogy ott nyugodtabb légkörttalálnak. Mások birtokaikra utaztak, abban ahiszemben, hogy jelenlétük jó erkölcsi hatástgyakorol majd a parasztokra. Végül egyesekStockholmba emigráltak.

Ma este mégis sikerült vagy tizenkettőt össze-gyűtenem utolsó ebédre.

Az arcok töprengők; a társalgás vontatott; alevegőben búskomorság lebeg.

Vendégeim, mielőtt távoznának, valamennyienugyanannak a gondolatuknak adnak kifejezéstelőttem: „Az ön távozása a dolgok bizonyos rend-jének végét jelenti számunkra. Ezért sokáig fogélni emlékünkben az ön nagyköveti működése”.

Az orosz hadseregtől rossz hírek érkeznek. Abarátkozás a német katonákkal az egész frontonterjed.

Vasárnap, 1917 május 13.Néhány látogatást teszek sorjában az Angliszkij

Proszpekten s utána elhaladok Nagy PéternekFalconet-től alkotott szobra előtt. Bizonyárautolsó alkalommal látom a hódító és törvényhozócárnak ezt a nagyszerű megelevenítését, a lovas-szobrászatnak ezt a remekművét; ezért megállí-tom kocsimat.

Negyedfél év óta, hogy a Nova partján lakom,sohasem fáradtam bele a dicső autokrata feje-delmi képmásának, fölényesen bizakodó arcának,zsarnokian akaratos gesztusának, ágaskodó lovafenséges lendületének, az embert és állatot meg-elevenítő csodálatos életnek, az egész alkotás szép-

355

ségének és a hátteréül szolgáló építészeti pompanagyszerűségének csodálatába.

De ma egy gondolat uralkodik rajtam. HaAlexejevics Péter egy pillanatra föltámadna,micsoda kegyetlen fájdalom szaggatná, ha látná,hogyan tetőződik be vagy indul meg művénekpusztulása, hogyan dobják el örökségét, hogyantagadják meg álmait, hogyan bomlik föl biro-dalma, hogyan bukik el az orosz hatalom!

Hétfő, 1917 május 14.Gucskov hadügyminiszter beadja lemondását s

kijelenti, hogy képtelen megváltoztatni ama föl-tételeket, amelyek mellett a kormány működnikénytelen, „ama föltételeket, amelyek végzeteskövetkezményekkel fenyegetik Oroszország sza-badságát, biztonságát, sőt létét”.

Gurko tábornok és Brusszilov tábornok kérik,hogy mentsék fel őket parancsnokságaik alól.

Ez az orosz liberalizmus végleges bukása és aSzovjet közeli diadala.

*

Kedd, 1917 május 15.Miljukov búcsú-ebédet ad tiszteletemre, amelyre

meghívta Carlotti marcheset, Albert Thomast,Szaszonovot, Neratovot, Tatisesevet stb.

Gucskov lemondása és vészkiáltása elkomorítjamindenkinek az arcát.

Az a hang, amelyen Miljukov megköszöni nekinyújtott támogatásomat, bizonyítja, hogy ő magais elítéltnek érzi magát.

Az ideiglenes kormány már hetek óta sürgetiSzaszonovot, hogy foglalja el londoni nagykövetiállását, ő vonakodott, mert teljes joggal nyugta-

356

lankodott amiatt, hogy mit hagy maga mögötts hogy milyen politikát diktálnak majd nekiPetrogradból. Miljukov sürgetésére végre el-határozta magát, hogy útnak indul.

Holnap délelőtt együtt utazunk.A brit admiralitás gyorsjáratú hírszerző-naszá-

dot és két torpedó vadászt küld Bergenbe, hogyátvigyen bennünket Skóciába.

Petvogradtól Bjelo-Osztrovig

1917 május 16, szerda.Amikor ma délelőtt a Finn-pályaudvarra ki-

érek, Szaszonovot ott találom a nekünk fentar-tott vagon előtt. Komoly hangon jelenti:

— Minden megváltozott; nem kísérem el önt...Tessék, olvassa!

És átnyújt egy levelet, amelyet épp most kézbe-sítettek neki; a levél ma éjjel kelt és Lvow her-ceg arra kéri benne, hogy halassza el utazását,mert Miljukov lemondott.

— Én elutazom, ön pedig itt marad — mondomrá. — Nem szimbolikus ez!

— Igen, ez egy egész politika vége! Miljukovjelenléte utolsó biztosítékunk volt, hogy híven ki-tartunk diplomáciánk hagyományai mellett. Mostmit is keresnék Londonban!... Attól tartok, hogya jövő hamarosan meggyőzi Albert Thomas urat,mekkora hibát követett el, amikor oly nyíltanállást foglalt a Szovjet mellett, Miljukov ellen!

Barátaim tömegesen jönnek elbúcsúzni tőlemés ezzel vége szakadt beszélgetésünknek.

Fölszáll a vonatba a két francia szocialista kép-viselő, Oachin és Moutet és az angol szocializmuskét kiküldöttje, O'Grady és Thorne; egyenesen aTaurisz-palotából jönnek, ahol az egész éjszakát

357

a Szovjel-tel folytatott tanácskozásban töltötték.Hét óra negyven perckor indul a vonat.

Haparalula, 1917 május 17, csütörtök.Tegnap a vonat egész nap az „ezer tó országán”,

Finnországon vágtatott keresztül.Mihelyt az ember a határt átlépi, mily távol

érzi magát Oroszországtól! Mindenütt, minden vá-rosban és a legapróbb faluban is a házak tisztaablakai, fehér függönyei, a csillogó kövezetek, ahibátlan kerítések, a tisztaság, a gond, a rend, atakarékos háztartás, a kényelem és a homo irántiérzéket árulják el. A szürke ég alatt a mező el-ragadóan friss és változatos volt, különösen este-felé, Tavastahus és Tammerfors között. Fák,szántóföldek és rétek fiatal zöldje eleven és mo-rajló folyók; kristályos tavak, amelyeken sötétvisszfények szivárványlanak.

Ma reggel Uleaborg mellett a természet elkomo-rult. Imitt-amott hófoltok tarkítanak egy-egymeddő rétet, vagy sovány nyírfák küzdenek nagykínosan a zord éghajlattal. A rohanó sodrú folyókroppant jégtáblákat hajtanak.

Cachin és Moutet átjön beszélgetni a kocsimba.Moutet, aki elutazásunk óta hallgatag és töp-

renkedő volt, hirtelen odaszól hozzám:— Alapjában véve az orosz forradalomnak igaza

van. Ez nem annyira politikai forradalom, mintinkább nemzetközi forradalom. A burzsoá, kapi-talista, imperialista osztályok irtózatos válságotszabadítottak a világra, amelyet képtelenek meg-oldani. A békét most már csak az Internacionáléelvei alapján lehet megvalósítani. Következteté-sem igen világos; ma is egész éjjel ezen gondol-kodtam: a francia szocialistáknak el kell menniöka stockholmi konferenciára, hogy ott megalkossál;

358

az Internacionálé teljes egységét és lerakják abéke általános alapjait.

Cachin ellene veti:— De ha a német szociáldemokrácia visszauta-

sítja a Szovjet meghívását, az katasztrófa lesz azorosz forradalomra. És Franciaországot is magaval rántja ebbe a katasztrófába!

Moutet visszavág:— Elég hosszú ideig bíztunk a cárizmusban; az

új kormányrendszerrel szemben nem szabad al-kudozni bizalmunkon. Márpedig a Szovjet kijelen-tette előttünk, hogy ha az Entente lojálisan reví-zió alá veszi hadicéljait, ha az orosz hadseregbenújra él a tudat, hogy ezentúl egy őszinte demo-kratikus bókéért harcol, ennek az eredménye egészOroszországban nagyszerű nemzeti föllendüléslesz, amely biztosítja számunkra a győzelmet.

Igyekszem, bebizonyítani neki, hogy a Szovjet-nek ez a kijelentése értéktelen, mert a Szovjet má rnem ura azoknak a népszenvedélyeknek, amelyi-ket elszabadított:

— Nézze csak, mi történik Kronstadtban ésSchlüsselbiurgban, vagyis harmincöt versztnyivePetrogradtól. Kronstadtban a községtanács ura avárosnak és az erődöknek; a tisztek kétharmad-részét lemészárolták; százhúsz tiszt még most islakat alatt van és százötvenet mindennap utca-söprésre kényszerítenek. Schlüsselburgban ugyan-csak a községtanács uralkodik, de a német hadi-foglyok támogatásával, akik szervezetbe tömörül-tek és parancsolnak az üzemekben. A Szovjet etűrhetetlen helyzettel szemben tehetetlen! Hiszenmegengedem, Kerenszkinek sikerült némileghelyreállítani a fegyelmet a csapatokban, sőt fel-villanyozni őket. De hogyan, milyen eszközökkelszállhat majd szembe a közigazgatás bomlásával,az agrármozgalommal, a pénzügyi válsággal, a

359

gazdasági összeomlással, u sztrájkok elharapódzá-sával, a szeparatizmus terjedésével! ... Valóban,ehhez egy Nagy Péter sem volna elég!Moutet ezt kérdezi tőlem:

— Tehát ön azt hiszi, hogy az orosz hadseregezentúl képtelen minden erőkifejtésre!

— Azt hiszem, hogy az orosz hadsereget ménrendbe lehet szedni, sőt hamarosan néhány má-sodlagos hadműveletre is vállalkozhatik. De mos-tantól fogva a belső anarchia miatt képtelen min-den erőteljes és szívós hadműveletre, minden ha-talmas és tartós offenzívára. Ezért nem tulajdo-nítok semmi jelentőséget annak a nemzeti föllen-dülésnek, amelyet a Szovjet önöknek ígért; ez csu-pán semmitmondó megmozdulás volna. A Stock-holmba zarándoklásnak tehát nem volna máseredménye, mint hogy demoralizálná, és megosz-taná a szövetségeseket.

Déli félegykor a vonat megáll néhány roska-dozó barakk előtt, elhagyott és komor vidéken,rőt világításban: ez Torneo.

Miközben hozzáfognak a rendőri és vámvizsgá-lathoz, Cachin odamutat a pályaudvaron lengővörös zászlóra — színehagyott, megfakult, tépettzászló — és így szól:

— Forradalmár barátaink kevésbé kifakultzászlót tűzhetnének ki a határon.

Moutet nevetve mondja:— Ne beszélj a vörös zászlóról; fájdalmat okozol

a nagykövet úrnak.— Fájdalmat, nekem? Egyáltalán nem. Mind-

egy, hogy milyen zászlót használ az orosz forra-dalom, használhat akár fekete zászlót is, csak le-gyen ez az erő és rend jelképe. De nézzék ezt avalaha vörös rongyot. Ez igazán az új Oroszország

360

szimbóluma: szétrongyolódott, piszkos vászon-darab!

A Torneo-folyó, amely a határt jelzi, még bevan fagyva. Gyalogszerrel megyek át rajta a szá-rtok nyomában, amelyek podgyászomat viszik Haparandába.

Gyászos menet jön velünk szemben: Német-országból Svédországon át érkező súlyos oroszsebesültek szállítmánya. Mint rendesen, a fogadá-sukra előkészített közlekedési eszközök elégtele-nek. Tehát körülbelül száz hordágyat helyeztek eléppen a jégen, ahol ezek a nyomorúságos emberironcsok vékony takaró alatt dideregnek. Micsodavisszatérés a hazába!... De hát találnak-e mégegyáltalában hazát?

Még egy utolsó pillantást vetek hátrafelé, aztánismétlem magamban azt a prófétai siralmat,amellyel egy szegény „ártatlan” muzsik, egy juro-divi, a Boris Godunov lázadási jelenetét zárja:„Sírj, szent Oroszországom, sírj, mert a sötét-ségbe lépsz. Sírj, drága Oroszországom, sírj, mertsírba szállsz.”

VÉGE.