A hatalmaskodás bűne a középkorban*Kőfalvi Tamás

A hatalmaskodás (factum potentiale) a középkor egyik leggyakrabban elkövetett bűncselekménye volt. Végrehajtásának számtalan indoka és formája létezett, elkövetőinek és kárvallottjainak köre pedig szintén nagy változatosságot mutat. A középkorból fennmaradt törvények és oklevelek gazdag forrásbázisát kínálják e bűncselekményi kategória tanulmányozásának. Előbbi csoport elsősorban a hatalmaskodás eseteinek elvi meghatározásában, büntetési tételeinek kiszabásában, illetve a perjogi vonatkozásokban, az utóbbi pedig a bűnelkövetés mindennapi gyakorlata szempontjából teremti meg a vizsgálat lehetőségét. A hatalmaskodás eseteinek, büntetési tételeinek, perjogi szabályozásának összegyűjtése – bár időről időre mindegyik módosult – a törvények szövegei alapján viszonylag egyszerűen elvégezhető. A hatalmaskodás bűne azonban a gyakorlatban jóval sokszínűbb és összetettebb volt a törvények száraz szövege által felvázolt képnél. Így tehát e bűncselekmény-kategória bemutatásának is két részből kell összetevődnie: egyrészt a hatalmaskodás törvényi szabályozásának, másrészt pedig gyakorlati megvalósulásának elemzéséből, azaz egy általános és egy különös részből.

I. Általános rész

1. A hatalmaskodás esetei

A hatalmaskodás bűncselekményének megjelenése és ezzel összefüggésben önálló jogi kategóriaként való szabályozása -jóllehet a más házának fegyveres megrohanása (invasio domus) már Szent István törvényeiben is külön említést nyert(1)-a 13. század utolsó harmadára tehető. Ekkoriban ugyanis, az Árpádok királyi hatalmának meggyengülése és a főúri magánhatalom megerősödése révén egyre gyakrabban került sor mások birtokainak jogtalan elfoglalására. Ezen cselekmények elterjedésének III. András 1290-91., de főként 1298. évi törvénye igyekezett először gátat szabni, kimondva például, hogy a hatalmaskodók elleni fellépéshez a király külföldi segítséget is igénybe vehet. A közrend megbomlása, a mások vagyona és személye ellen elkövetett bűntettek egyenes következményei voltak a főúri családok javára végbement gazdasági hangsúlyeltolódásnak, illetve a királyi fegyveres erő meggyengülésének, s ennek nyomán a központi hatalom tekintélyvesztésének. E helyzeten kívánt rrá lenni III. András király, 1298-ban hozott t rvényei(2) számos paragrafusával. Ezek a pusztításokat, kínzásokat, rablásokat, foglalásokat (4. §), illetve emberek megkárosítását, kifosztását, elrablását (11. §), valamint a rablást (13. és 15. §) említik konkrétan a hatalmaskodók által elkövetett bűnök közül. A törvény ugyan igyekezett visszaállítani a jogtalan foglalások által szétzilált birtokrendet, hiszen az önkényes foglalókat a jogtalanul elvett és kisajátított birtokok és jogok 3 hónapon belüli visszaadására próbálta szorítani. A királyi hatalom gyengeségét azonban jól mutatja, hogy ezen törekvéseket csak egyházi fenyíték kilátásba helyezésével tudta nyomatékosítani (5. §). A hatalmaskodásban bűnrészesnek mondta ki a törvény azokat, akik a hatalmaskodókat támogatják, velük szövetkeznek (8. §), vagy érdekükben közbenjárnak (19. §). Elmarasztalja a törvény azokat a szerzeteseket is, akik a hatalmaskodóknak kiszolgáltatják a szentségeket (16. §) – vagyis segítenek nekik a törvény által előírt kiközösítés elkerülésében –, illetve egy további áttétellel azokat is, akik a hatalmaskodóknak szentséget kiszolgáltató szerzeteseknek alamizsnát adnak (17. §).

E 13. század végi szabályozáson legközelebb csak Zsigmond király változtatott számottevő

mértékben a 15. század elején. Törvényhozó tevékenységének egyik legjelentősebb esztendeje volt 1405, amikor két törvénykönyv alkotására is sor került. Ezekben – a központi hatalom tekintélyének visszaállítása érdekében – a 15. század elejének zűrzavaros hatalmi viszonyai és pártharcai következtében a korábbi időszakban elszaporodott hatalmaskodási eseteket is szankcionálni kellett. A törvényekben megnevezett, hatalmaskodásnak minősített esetek jól mutatják, hogy melyek voltak a legjellemzőbb bűncselekmények. Az 1405. évi I. dekrétum 8. cikkelyének 6. §-a az nbíráskodást(3), vagyis a törvényes igazságszolgáltatás megkerülését sorolja a hatalmaskodás körébe. Konkrét esetek tekintetében a törvénykönyvek a más birtokán történő nkényes zálog- és biztosítékvételt(4), illetve az ugyanott, szintén nhatalm lag végrehajtott vagyonelkobzást(5) említik. A királyi tekintély 15. század eleji zilált állapotának, a központosított igazságszolgáltatási struktúrák fellazulásának következtében igen gyakran fordult elő, hogy a vitás ügyek rendezését a helyi erőviszonyok döntötték el. Ez nemcsak a felek egymással szembeni önbíráskodását jelentette, hanem a bírók önhatalmú, törvényes jogkörükön jóval túlmenő ítélethozatali gyakorlatát is. Ez ut bbinak kívánt határt szabni a II. t rvényk nyv 3. cikkelye(6), amely a királyi engedély nélkül testcsonkítást elrendelő bírókat hatalmaskodást elkövetőknek mondja ki. Zsigmond király 1435-ben született törvényei is szólnak a hatalmaskodásról, minden korábbinál bővebb felsorolást adva annak konkrét eseteiről. Az ez évi I. dekrétum 9. cikkelyének 4. és 5. §-a kifejezetten a katonaság által elkövetett gaztetteket minősíti hatalmaskodásnak, amelyek közül a következőket néven is nevezi: falvak és birtokok felgyújtása, felprédálása, egyházak, nemesek, egyházi férfiak megtámadása, azok telkeinek, házainak megrohanása, elpusztítása, asszonyok és szüzek fosztogatása, elrablása, meggyalázása, emberek megverése, megsebesítése. Az 1435-ben született II. törvénykönyv már az elkövetők körének meghatározása nélkül a birtokok és földek elfoglalását, azok erőszakos zálogba vételét, javak elrablását, erdők kivágását, emberek megölését, megverését, megsebesítését, a más házára, birtokára törést, illetve azok pusztítását sorolja a hatalmaskodás bűntettébe. A magánbűncselekmények terén azonban az említett törvények sem hozhattak megnyugtató eredményt, hiszen 1439-ben Albert király – amellett, hogy 29. törvénycikkének 2. §-ában lényegében megismétli a Zsigmond II. dekrétumának 4. cikkelyében foglaltakat – újabb cselekményeket emel be a hatalmaskodási esetek k rébe. Ezek a tan skodásnak és a kiszabott elégtétel adásának megtagadása(7), valamint a birtokok adományozás előtti megszállása, illetve az adományozás megtagadása utáni megtartása(8). Ezen újabb esetek megjelenése már világosan mutatja a királyi hatalom gyöngeségét, hiszen mindegyikük a királyi hatalommal – illetve az azt megtestesítő igazságszolgáltatással – való szembeszállást jelenti.

A hatalmaskodás jogi kategóriájának kialakulásában, formálódásában döntő jelentősége van Mátyás király törvényalkotó tevékenységének. Ő ugyanis amellett, hogy az e bűncselekményi körbe sorolható eseteket a birtokok jogtalan elfoglalásával, levelek, okiratok elrablásával, nemesek házainak és udvarainak megrohanásával(9), illetve a koronázás óta elfoglalt javak 30 napon belüli visszaadásának megtagadásával(10) bővítette, összefoglaló rendszert alakított ki, amely a későbbiekben is alapvető maradt a hatalmaskodások eseteinek megítélése során. Az 1486-ban hozott törvény 15. cikkelye ugyanis kiemel öt bűntettet, úgyis mint (1.) nemesek házainak megrohanása, (2.) nemesi birtokok, tartozékaik és haszonvételeik elfoglalása, (3.) nemesek letartóztatása törvényes ok nélkül, (4.) nemesek megverése vagy megsebzése, (5.) nemesek megölése; amelyeket a továbbiakban ún. nagyobb hatalmaskodásként (actus maioris potentiae(11)) tartanak számon, és sokszor csak ’öt eset’ (quinque casus) néven hivatkoznak rá(12). A többi, erőhatalommal végrehajtott magánbűncselekmény, illetve az öt eset nem nemes kárára történt elkövetése ettől kezdve az ún. kisebb hatalmaskodások körébe (actus minoris potentiae) került, de a források sokszor egyszerűen csak erőszakként (violentia) említik ezeket. Ilyennek minősült például az 1486. évi törvény 16. cikkelyében említett,

birtokok iktatásának, visszaiktatásának, közös tanúvallatások, szemlék megakadályozása visszavzéssel(13). II. Ulászló király 1492. évi törvényének 57. cikkelye ezzel szemben csak a második visszavzést tekinti hatalmaskodásnak (1. §).(14)

A 15. század utolsó évtizede, illetve a 16. század Mohácsig tartó időszaka már egyértelműen a királyi hatalom tekintélyének hanyatlását, s ezzel párhuzamosan a feudális anarchia előretörését jelentette. A különösen is gyengekezűnek bizonyult II. Ulászló – annak ellenére, hogy 1492. évi törvényének 62. cikkelyében megismételte Albert király 1439. évi rendelkezéseit – még a királyi tulajdon kárára elkövetett hatalmaskodásokat sem tudta visszaszorítani. Az ország közállapotait tükrözi a központi hatalmat képviselő, annak nevében eljáró hivatalos személyek ellen elkövetett erőszak terjedése. Ennek gyakoriságát az is mutatja, hogy II. Ulászl az 1495. évi t rvényének 9. cikkelyével(15) a hiteleshelyi kiküldöttek és a királyi emberek megsebesítését és megverését egyenesen a nagyobb hatalmaskodások körébe sorolta. A Mátyás király által meghatározott ’öt eset’ II. Ulászló általi kibővítése – a közös tanúvallatások és szemlék megakadályozása(16), illetve a mások jobbágyai megsarcolásával okozott károk megtérítésének elmulasztása(17) cselekményével – csak újabb kétségbeesett kísérlet volt a közrend megszilárdítására. Ám, minthogy az a kriminológiai alaptétel, mely szerint a bűn elkövetésétől nem a büntetés mértéke, hanem a felelősségre vonás elkerülhetetlensége riaszt el, a középkorban is igaz volt, a gyenge királyi hatalom pedig képtelen volt a törvényeknek következetesen érvényt szerezni, így a hatalmaskodásokat nemigen sikerült visszaszorítani. Egyébként valamennyi középkori királyunk közül – talán nem véletlenül – II. Ulászló törvényei foglalkoznak legtöbbet a hatalmaskodás bűnével, a fentebb már említett intézkedésein kívül például hatalmaskodásnak minősítette az erőszakkal elfoglalt birtokok visszaadásának megtagadását(18), külön törvénycikkben megismétli a nagyobb hatalmaskodások majdnem valamennyi esetét(19), illetve kifejezetten kisebb hatalmaskodásként említi azt, ha valaki nemesek javainak visszaadását a szolgabírák megintése ellenére is megtagadja(20). Hozzá kell tenni persze, hogy az ő uralkodásának idejére esett a Dózsa-féle parasztháború, amely a nemeseknek is jó alkalmat teremtett arra, hogy az egymással szembeni valós vagy vélt sérelmeikért önkényesen bosszút álljanak, vagy egyszerűen csak a háborús viszonyokat kihasználva, törvénytelen módon anyagi hasznot szerezzenek.

A hatalmaskodás eseteinek számbavételénél nem hagyható ki Werbőczy István Hármaskönyve sem, amely összefoglalja a hatalmaskodások nagyobb eseteit(21), illetve ennek kapcsán megismétli II. Ulászló király 1498. évi törvénye 38. tc. 3. §-át(22). A kisebb hatalmaskodásokat indirekt módon határozza meg, tudniillik ilyennek minősít minden olyan esetet, amely nem tartozott a nagyobb hatalmaskodások k rébe(23). II. Lajos király 1522. évi t rvényének 57. cikkelye(24) a nemesek jogtalanul elfoglalt birtokainak az ispánok, alispánok, szolgabírák megintésére történő visszaadását a kisebb, míg ennek megtagadását (1. §) a nagyobb hatalmaskodások körébe sorolja.

A hatalmaskodás eseteinek törvényi meghatározása tehát meglehetős változatosságot mutat. Gyakorlatilag egy olyan, időben folyamatosan bővülő bűncselekmény-csoportról van szó, amelynek kezdetben öt, majd a központi hatalom gyengülése miatt egyre több minősített esete létezett. Az egyes magánbűncselekményeknek a hatalmaskodási esetek körébe sorolása nagyban függött a királyi hatalom mindenkori erejétől, illetve az ország közállapotaitól. Ennek következtében e bűncselekményi kategória határvonalai és belső cezúrái még Mátyás király elvi igényű rendelkezése nyomán sem szilárdultak meg. A központi hatalomnak az ország főúri családjainak rovására történt folyamatos gyengülése következtében a hatalmaskodás bűne folyamatosan változó, egyre tágabb értelmezést nyert, amelynek

következtében a 15. század végére – függetlenül attól, hogy a törvények szövege konkrétan is említette volna – lényegében majdnem az összes olyan magánbűntettet, amelynek során valaki hatalmával, erejével visszaélve más tulajdonában, testi épségében kárt tett, vagy jogait csorbította, a hatalmaskodás esetei k zé számították.(25)

2. A hatalmaskodás büntetése

Szent István II. törvénykönyve a más házára való rátörést, az elkövető társadalmi helyzetétől függő pénzbüntetéssel sújtja(26). érdekes, hogy már különbséget tesz a sajátkezű elkövetés és a felbujtás megítélése k z tt, ut bbi b ntetésé l ugyanis tízszer nagyobb értéket szab ki(27). A hatalmaskodást elkövetők elleni szankciókról először az 1298. évi törvényben történt rendelkezés. Eszerint a hatalmaskodókat kiközösítéssel kellett sújtani (9. tc.), csakúgy, mint az őket támogatókat és védelmezőket is (19. tc.). Az egyházi jellegű büntetés mellett azonban már a 13. század végi törvénykezési gyakorlatban felbukkant a későbbiekben általánossá vált büntetési tétel: a javak és jószágok elkobzása, amelyekből a károsultnak jóvátételt kellett adni, a fennmaradó rész pedig a királyra szállt (5. tc. 3. §). Emellett az illető nemesi rangját is elvesztette.

A hatalmaskodás büntetésének szabályozása szempontjából – csakúgy mint fogalmának meghatározása terén – a 15. század időszaka volt a döntő. Ezen belül, a büntetési tételek kiszabása kapcsán is kiemelkedő jelentőségű a hatalmaskodási esetek tipizálásának Mátyás király által életre hívott rendszere, mert ezt követően a büntetések a nagyobb, illetve a kisebb hatalmaskodások kategóriái szerint oszlottak meg. Ezt megelőzően a leggyakrabban említett büntetés a jóvátétel adása, az okozott károk megtérítése, illetve a teljes j szágvesztés volt(28). A nagyobb és a kisebb hatalmaskodások jogi kategóriáinak elkülönítése azonban plasztikusabbá tette a képet a büntetési tételek terén is. A nagyobb hatalmaskodások b ntetése a f - és j szágvesztés(29) lett, amelyet legrészletesebben a Hármaskönyv ismertet. Már a II. könyv 26. cikkelyének 5. §-a is egyértelműen rögzíti, hogy a nagyobb hatalmaskodást elkövető nemeseket és a bűncselekményben részt vett, név szerint említett jobbágyaikat f - és j szágvesztésre kell ítélni(30). A főbenjáró ítélet kiszabhatóságának körét a 42. cikkely határozza meg. Eszerint főbenjáró ítéletet csak a nemesi házak megtámadása, nemesek megölése, megverése, megsebesítése, törvénytelen letartóztatása, illetve bármely nemesi jószág vagy tartozékainak elfoglalása esetében lehet kimondani (5. §). Nem alkalmazhattak azonban ilyen súlyú ítéletet nőkkel és egyházi személyekkel szemben, még ha nagyobb hatalmaskodást követtek is el. Őket csak teljes vagyonelkobzás, illetve a f váltság(31) megfizetésének b ntetése s jtotta(32). A hatalmaskodást elkövető egyházi személyek elmarasztalását más szempontok miatt is mérlegelni kellett. Az ő felelősségre vonásuk lehetett ugyanis kollektív vagy egyéni, amely leginkább a tulajdonviszonyoktól függött. Ha ugyanis a hatalmaskodást nem magántulajdonban lévő egyházi birtokról kiindulva követték el, akkor az egész egyházi testületet (pl. káptalant, konventet) egyetemlegesen kellett vádlottnak nyilvánítani, míg ha a bűncselekmény magántulajdonú birtokról történt, avagy a testületnek csak néhány tagja mint önálló személy követte azt el, akkor a birtok tulajdonosát, illetve az elk vet ket egyénenként kellett felel sségre vonni(33). A nagyobb hatalmaskodásért kiszabott jószágvesztés csak az ítéletet kimondó bíró országrészére vonatkozott, ebből a szempontból különbséget tettek a magyarországi, az erdélyi, illetve a dalmát-horvát ter letek k z tt(34). A nagyobb hatalmaskodást elkövető személyeket le lehetett tartóztatni, őket a bíró 3 napig tartotta fogva, majd ha ez idő alatt sem tudtak kiegyezni ellenfelükkel, akkor az végrehajthatta rajtuk az ítéletet. Az elítélt rokonait nem vonhatták felelősségre, ők vagyoni jussukat megtarthatták, elítélt családtagjuk zálogba ker lt birtokát pedig magukhoz válthatták.(35)

    A kisebb hatalmaskodásokért csak vagyoni büntetés járt, amely általában a jóvátételből – tudniillik az okozott károk és a perköltség megtérítése –, valamint a bírságból tevődött össze. Ez utóbbi összegét szabályozta II. Ulászló 1492-ben hozott törvénye, amely kimondta, hogy a kisebb hatalmaskodások bírsága 100 forintot kitevő 25 nehéz gira, amelynek egyik fele az eljáró bírót, másik fele pedig a felperest illette(36). A kisebb hatalmaskodás bvnében elítélt nemest nem lehetett letart ztatni(37), kivéve, ha a jóvátételt és a kiszabott bírságot nem tudta kifizetni. Ebben az esetben a bíró 15 napig fogságban tarthatta az illetőt, hogy az idő alatt kiegyezhessen a felperessel. Ha ez nem történt meg, akkor átadta őt a per nyertesének, aki a károk megtérítéséig fogságban tarthatta, sőt szolgájaként dolgoztathatta az elítéltet, de személyében nem bánthatta t(38). Az ítéletek végrehajtásához a király segítségét is kérni lehetett(39). A kisebb hatalmaskodások esetén gyakran szabtak ki halmazati büntetést is. Ha a hatalmaskodás birtokba iktatás, visszaiktatás, vagy birtokbecslés megakadályozása volt, akkor az elk vet a birtokok becsvjében is elmarasztaltatott(40), ha pedig az egyik peres fél tanúvallatást vagy szemrevételezést akadályozott meg, akkor a kisebb hatalmaskodás bvne mellett perét is elvesztette(41). Halmazati b ntetésként még a 16. században is életben volt az egyházi kik z sítés(42).

A hatalmaskodások elkövetése kapcsán sokszor felmerült a tényleges elkövetés, illetve a felbujtás kérdése. A középkori jog ugyanis már különbséget tett a bűncselekmények tényleges elkövetői, a felbujtóik, és a parancsot kiadók között. A joggyakorlat szerint a hatalmaskodást elkövető várnagyok, tisztségviselők tetteiért – ha azokat uraik akaratából és főként birtokáról követték el – uraik tartoznak felelősséggel, akik azonban esküvel tisztázhatták magukat a felbujtás vádja alól. Szintén esküt tehettek ártatlanságukról, ha az ország más részein laktak, és nem tart zkodtak azon a birtokon, amelyr l a hatalmaskodást elk vették(43). Ha az úrnak az emberei által elkövetett hatalmaskodások miatti elégtétel adása miatt kára keletkezett, akkor azt tovább terhelhette a hatalmaskodást ténylegesen elkövető alárendeltjére, akivel megtéríthette kiadásait, sőt annak kiegyenlítéséig fogságba is vethette az illetőt. Hasonlóképp felelősséggel tartoztak a f ldesurak jobbágyaik tetteiért is(45). Ha azonban a hatalmaskodást olyan jobbágy követte el, aki azután urától megszökött, akkor ura esküvel tisztázhatta magát a felelősség alól, a jobbágyért pedig új földesura tartozott felelősséggel, hacsak vissza nem adta őt a volt urának.(46)

A büntetések teljes körű végrehajtására azonban – főleg a fő- és jószágvesztés tekintetében – csak ritkán került sor. Ennek az a magyarázata, hogy a középkori magyar joggyakorlatban igen tág tere nyílt a feleknek, hogy perbeli egyezséget k ssenek(47). Erre a vitás ügyeknek gyakorlatilag bármely szakaszában – akár az ítélethozatal, sőt néha még a végrehajtás után is – lehetőség volt, sőt a nagyobb hatalmaskodások esetében a bíró fogságában eltöltött 3, a kisebbek esetében pedig 15 nap kifejezetten ezt a célt szolgálta.(48)

3. A hatalmaskodási esetek perjoga

A hatalmaskodási esetek perjogát szabályozó rendelkezések többsége az ilyen tárgyú perek lebonyolításának időbeli kérdéseivel foglalkozik. Ezeknek az intézkedéseknek a legjellemzőbb törekvése, hogy a hatalmaskodási perek a lehető legrövidebb időn belül befejezést nyerjenek. Ennek érdekében az egyes perszakok határidejének lerövidítése, illetve a halasztások engedélyezésének korlátozása volt a leggyakoribb. Albert király 1439-ben hozott törvényei szerint a kisebb hatalmaskodásokat három, nyolcados t rvényszéken(49) be kellett fejezni, az idézésre fordított idő pedig csak két egyszerű perbe hívás és egy három vásáron val kikiáltás(50) lehetett(51), ezen kívül pedig az ügymenetben még hadjáratban való részvétel indokával sem kaphatott senki halasztást(52). A 15. század folyamán azonban, a

hatalmaskodások számának megszaporodásával(53) a bíróságok ügyintézése állandó lemaradásban lehetett, amit az is bizonyít, hogy továbbra is gyakran találkozhatunk a perek felgyorsítását célzó intézkedésekkel. Mátyás király a birtokfoglalások, oklevelek elvétele, nemesek lakóházainak és kertjeinek megrohanása tárgyában indított perek lezárását a perbehívás idejét l a harmadik nyolcados t rvényszékig engedi halasztani(54), illetve ha a bizonyítási eljárás során oklevelek bemutatására volt szükség, akkor a második nyolcados id szakig(55). Az évszázad végén a hatalmaskodási ügyek intézése azután – a nagyobb gyorsaság érdekében – el is szakadt a nyolcados törvényszakoktól, II. Ulászló király 1498-ban hozott intézkedése(56) nyomán a nagyobb hatalmaskodási esetekben a király már a nyolcados törvényszakokon kívül is bármikor dönthetett e perekben. Ez a változás természetesen felborította a perfolyam egyéb szakaszainak menetét is, amelynek következtében mindenekelőtt az idézés rendszerén kellett változtatni. Az említett t rvény 4. §-a(57) mondta ki, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a király nem a nyolcados törvényszakokon hoz döntést, ott az idézésben foglalt időpontot a királyi udvar és a perbe hívott felek lakóhelyének távolságát figyelembe véve kellett meghatározni(58). Ezt a sok bizonytalanságot és szubjektivitást magában hordozó időpont-meghatározást – nyilván a gyakorlati problémákból okulva – 1500-ban felülvizsgálták, az idézés kézhez vételétől egységesen a 32. napra határozva meg a törvény el tti megjelenés id pontját(59). A vádlottnak nem volt kötelessége személyesen megjelenni, hanem ügyvédet is küldhetett maga helyett, az ügyvéd által tett nyilatkozatot azonban nem vonhatta vissza(60). Az ügyintézés gyorsasága szempontjából külön rendezést kívánt az 1514-es parasztháború során kialakult helyzet, az ez idő alatt elkövetett hatalmaskodási eseteket ugyanis soron kív l, minél el bb le kellett zárni(61).

A hatalmaskodási ügyek a kárvallott fél keresetlevelével vették kezdetüket. A panaszosnak a hatalmaskodás helye szerint illetékes megyésispánhoz vagy alispánhoz kellett fordulnia(62). Az ezt előíró rendeletek azonban valószínűleg csak a nagybírók munkáját, illetve bírói székük túlterheltségét kívánták csökkenteni, a károsultak többsége ugyanis a megyésispánok helyett valószínűleg szívesebben fordult közvetlenül valamilyen magasabb szintű bírói fórumhoz. Hatalmaskodás vádjával a városokat is perbe lehetett idéztetni, ezeket az ügyeket a megyei törvényszéken vagy a királyi k riában kellett elindítani(63). A keresetlevélnek fontos tartalmi követelményei voltak. Pontosan meg kellett benne határozni a felperes és az alperes személyét, a károkozás elkövetésének pontos időpontját, helyét, illetve a vármegyét, ahol az érintett birtok fek dt(64). Ezeknek az adatoknak a megadása olyannyira fontos volt, hogy például a hatalmaskodás id pontjának hiányában az eljárást megszvntették(65). Szintén elengedhetetlen volt annak a tisztázása, hogy ki milyen minőségben érintett az adott bűncselekményben. Ezeknek a kategóriáknak az érzékeltetésére meghatározott formulák álltak rendelkezésre(66). A keresetlevelek voltak az egyes ügyek során készített azon okiratok, amelyekben a hatalmaskodási esetek részletes leírásait a károsultak elmondása alapján elsőként jegyezték le. Az így rögzített esetek kapcsán az ügyben eljáró bír valamelyik, az adott ter leten illetékes hiteleshelyet(67) bízta meg, hogy egy világi személy mellé adott tanúbizonysága révén derítsék ki a panaszok valóságtartalmát, az eljárásról pedig küldjenek számára jelentést. Az ennek nyomán kiadott hiteleshelyi jelentőlevelek (relatio) gyakran szó szerint átírják a teljes parancslevelet – benne a hatalmaskodási esetek részletes leírásával –, így a történtekről sok esetben, tudniillik a parancslevél elveszése esetén csak e jelentések tájékoztatnak. A hatalmaskodások tényleges eseményeir l a kik ld ttek egyszerv tudományvétel(68) vagy k ztudomány-vétel(69) formájában is meggyőződhettek. Ha a parancslevélben foglaltakat a megkérdezettek is igaznak állították, akkor a kiküldöttek az elkövetőket a bírói fórum elé idézték, aminek megtörténtét szintén belefoglalták a hiteleshely által készített jelentésbe(70). A bizonyítási eljárásnak fontos eleme volt a felperes vagy az alperes számára megítélt eskü, amelynek során állításuk igazolására eskütársakat kellett

felvonultatniuk. A hatalmaskodási esetek leírásai némely esetben az ilyen eskütételekről készített jelentésekben maradtak fenn. A felek a per bármely szakaszában kiegyezhettek egymással, az ezt rögzítő oklevelek képezik a harmadik fontos csoportját azoknak a dokumentumoknak, amelyek a hatalmaskodási esetekről beszámolnak, jóllehet ezekben a legtöbbször csak általánosságban utalnak az elkövetett bűncselekmények jellegére, azok részletes leírása csak elvétve található meg bennük. A hatalmaskodási esetek elévülése 32 év volt(71), de a hatalmaskodással elfoglalt javak tulajdonjogát még az egy évi háborítatlan birtoklás sem legitimálhatta, vagyis az így elfoglalt birtokokat nem lehetett utólag adományul kérni.

II. Különös rész

A középkori törvények felvilágosítást adnak a hatalmaskodás eseteinek jogi vonatkozásairól, a bűnelkövetés gyakorlatát azonban legjobban a hatalmaskodási esetek kivizsgálása során készült oklevelek információinak segítségével lehet tanulmányozni. A vizsgálatokat általában a világi bíróságok által kiküldött emberek, az őket tanúbizonyságként elkísérő hiteleshelyi megbízottak jelenlétében végezték el. Az eljárásról a hiteleshelyek jelentést készítettek, amelyek szövege a hatalmaskodás bűncselekményének számos jellemz jét világítja meg(72). Ezek összefoglalásának alapjául a pécsváradi konvent hiteleshelyi gyakorlatából fennmaradt okleveleket választottam, amelyek bár egyediek, és elsősorban a konvent hatókörén belül előfordult eseteket tartalmazzák, mégis általános tanulságokkal is szolgálhatnak. A konvent hiteleshelyi tevékenységének els emléke 1254-b l maradt fenn(73). Az 1526-ig általuk kiadott és az idők viharait átvészelt oklevelek ismert száma jelenleg 913,(74) amelyek közül 155 tartalmazza kisebb-nagyobb hatalmaskodási esetek leírását. E másfélszáz irat döntő többségébe az eljárás lefolytatására kiadott parancslevél szó szerinti átírása révén kerültek bele az egyes esetek történései, található azonban közöttük néhány, a hatalmaskodási tárgyú perek más szakaszából (eskütétel, kiegyezés) származó oklevél is, ezek száma azonban elenyésző. Az így feltárhat sszesen 235 hatalmaskodási bvncselekményt(75) az alábbi szempontrendszer segítségével elemeztem: 1. a hatalmaskodások elkövetésének időpontja, 2. a hatalmaskodások elkövetői és megbízóik, 3. a hatalmaskodási cselekmények okai, 4. a hatalmaskodások jellege, 5. a hatalmaskodások áldozatai, 6. a hatalmaskodások károsultjai, 7. az okozott károk nagysága. Természetesen az okleveles anyag jellegéből adódóan nem mindegyik szempont vizsgálatát lehetett azonos mélységben elvégezni, némelyek tekintetében ugyanis az oklevelek csak szegényes információmennyiséget tartalmaznak.

1. A hatalmaskodások elkövetésének időpontja

A hatalmaskodások elkövetésének időpontját az egyes esetekről beszámoló oklevelek minden esetben tartalmazták. Mivel ez a per megindításának egyik alapvető feltétele volt, ezért a panaszosok mindenképp igyekeztek valamilyen időpontot megnevezni. Számos esetben azonban csak az évet(76), vagy az esethez k zel es jeles nnepet tudták megjel lni(77). A jeles napokhoz való viszonyításra példa az a három eset is, melyek közül kett ben(78) csak arra emlékeztek, hogy Albert, egyben(79) pedig, hogy Mátyás király halála után történt az eset. Némelykor megelégedtek valamely általános id meghatározással, mint például a ’néhány napja’(80), vagy a ’jelen évben’(81) kifejezések használatával. Ami az esetek elkövetési időpontjainak az éveken belüli megoszlását illeti, a hónapokhoz köthető 168 cselekmény az alábbiak szerint oszlott meg:   Hónapok Az elkövetett esetek száma január 10 február 9

március 7 április 18 május 15 június 21 július 12 augusztus 7 szeptember 26 október 10 november 12 december 21 Összesen 168 A fennmaradt anyag véletlenszerűségeit is figyelembe véve, kiemelkedő a szeptemberben elkövetett esetek száma, míg március és augusztus hónapokban ennek csak alig több, mint a negyede történt. Az évszakok szerinti megoszlást figyelembe véve viszont majdnem egyenletes eloszlást kapunk, hiszen az őszi hónapokban (szeptember-október-november) történt 48 hatalmaskodás mellett a téli (de-cember-január-február), a tavaszi (március-április-május) és a nyári (június-július-augusztus) hónapokban egyaránt 40-40 bűncselekményről számolnak be az oklevelek. Ezek között számszerűen nem szignifikánsak az adott időszakra speciálisan jellemző bűncselekménytípusok, például a szőlőszüret idején a szőlőültetvények ellen, illetve a borral kapcsolatban elkövetett hatalmaskodások, mert az egyéb jellegű esetek kiegyenlítik az arányt. Érdekesebb ezért a másik oldalról vizsgálódni, vagyis az egyes, a termelés és gazdasági élet meghatározott időszakához kötődő eseteket számba venni. Jellemzően ebbe a csoportba tartoznak a szőlővel kapcsolatos hatalmaskodások, hiszen a vizsgált anyagban fennmaradt esetei(82), amelyeknek az id pontja is ismert(83), egy kivétellel(84) mind szeptemberben történtek. Nyilván nem véletlen az sem, hogy a halastavak, halászóhelyek ellen végrehajtott támadások mind a tavaszi és a nyári hónapokban zajlottak(85). Hasonl képp az erdők elfoglalására, a fák kivágására és elszállítására leginkább télen ker lt sor(86). A hatalmaskodási esetek egy részének elkövetési időpontja tehát természetszerűleg determinált volt, a szőlőültetvényeket értelemszerűen ősszel, a halastavakat pedig a melegebb hónapokban volt érdemes elfoglalni, vagy kifosztani, míg az erd k elleni támadások a hidegebb h napokra voltak jellemz k(87).

Az oklevelek néha a hatalmaskodás napjának megadása mellett azt is rögzítik, hogy melyik napszakban követték el azt. Mivel ezeknek az iratoknak a száma elenyésző, ezért az általános tendenciára vonatkozó következtetést aligha vonhatunk le belőlük. Az általam vizsgált 235 eset k z l csupán 5 kapcsán(88) jegyezhető le ez az információ, talán azért, mert rendhagyó időpontról volt szó, vagy mert az elmondottakat ezzel is hitelesíteni kívánták. Ezen időpontok mindegyike olyan, amely alkalmas lehetett a megtámadottak meglepésére, s így a támadás váratlansága javíthatta az elkövetők esélyeit.

Az előadott panaszok valóságtartalma, valamint annak a vizsgálat során végzett bizonyítása szempontjából valószínűleg sokat számított, hogy milyen régen történt eseteket kellett feleleveníteni, illetve annak részleteit minél pontosabban rekonstruálni. Ebből a szempontból az oklevelek meglepően pontos és részletes adatokat tartalmaznak a hatalmaskodás körülményeit és eseményeit illetően. Ez a vizsgált anyag kapcsán indokolható is, hiszen az esetek döntő többsége a vizsgálat évében, vagy nem sokkal az előtt történt. Az esetek előfordulásának a vizsgálat során kiállított jelentőlevelek dátumához viszonyított idejét az alábbi táblázat foglalja össze:   A hiteleshelyi jelentőlevél  kiállításához viszonyítva

   ugyanabban az évben 104 az azt megelőző évben(89) 47 2 évvel korábban 13 3 évvel korábban 16 4 évvel korábban 7 5 évvel korábban 2 8 évvel korábban 8 10 évvel korábban 1 14 évvel korábban 1 eset történt  

31 bűncselekmény elkövetésének az időpontja nem szerepel az oklevélben, 6 esetben pedig folyamatos – éveken át tartó – jogsértésről volt szó. Ha ezen kívül azt is figyelembe vesszük, hogy az eljárást elrendelő parancslevél, illetve maga a tudományvétel a jelentőlevél kiállítását általában jó néhány nappal – sőt, néha hetekkel is – megel zte,(90) akkor végképp azt mondhatjuk, hogy a konvent gyakorlatában előfordult hatalmaskodási esetekben az érintetteknek nem kellett az emlékezetüket próbára tevő távolságokba visszaemlékezniük.

2. A hatalmaskodások elkövetői és megbízóik

A hatalmaskodások elkövetőiről az oklevelekben olvasható névsorokból értesülhetünk. Ezek a felsorolások, amelyek legjellemzőbben a 15. századtól kezdve már a keresetlevélben megjelennek, s így természetesen az azt átíró vizsgálati oklevélbe is bekerültek, részletesen tartalmazzák a hatalmaskodásban résztvevők nevét. Valóságtartalmukról azonban csak néhány mennyiségi és tartalmi jellemzésük után lehet nyilatkozni. Ami a bűncselekményekben résztvevők számát illeti, e tekintetben az oklevelek tanúsága szerint a hatalmaskodások elkövetésének alapja a feltétlen és totális erőfölény biztosítása volt. Ez azt jelentette, hogy a hatalmaskodók igyekeztek olyan mértékű túlerőt kialakítani a megtámadottakkal szemben, hogy azok ellenállása eleve kudarcra legyen ítélve. Az ellenállás megakadályozása nagyban múlott az elkövetés időpontjának kiválasztásán, amelyet már érintettünk, az áldozat védtelenségén, amelyről a hatalmaskodási esetek áldozatai kapcsán lesz szó, és persze nem utolsósorban a létszámfölényen. A konvent 1413-ban kelt egyik oklevele(91) szerint például az előző év Nagyböjtjének idején, amikor Bátmonostori Töttös László fia: László mesternek és fiának egyik jobbágya, vásározás végett Zenthleurinch (Szentlőrinc – Baranya m.) birtokra igyekezvén Zana Miklós és Mihály fia: László Gezth (Geszt – Baranya m.) nevű birtokára érkezett, akkor ezen Miklós és László, valamint Szekcsői Horuath István és officiálisa: Antal és az ő fia: Barnabás, hét jobbágyukkal együtt két lovat elvettek tőle. Egy másik esetben, amelyről a konvent 1445. október 21-én kiadott oklevele(92) tudósít, a margitszigeti apácák officiálisa, továbbá 22 jobbágyuk május 16-a körül a pécsi káptalan Belko nevű, közúton (libera via) haladó Gredystew-i (Geredistye – Baranya m.) jobbágyától 40 aranyforint értékű gyertyát elvettek. Az első esetben tehát a támadók tizenkétszeres, a másodikban pedig huszonháromszoros túlerőben voltak. Az erőfölény a hatalmaskodási esetekben leginkább a magányos, legtöbbször úton lévő személyekkel szemben mutatkozott meg. Nem kételkedhetünk azonban abban, hogy a támadók a hatalmaskodások egyik leggyakoribb esete, a falvak lerohanása során is meghatározó erőfölényben lehettek. A konvent 1499. január 12-én kiadott oklevele(93) szerint az előző évben, Keresztelő Szt. János ünnepe körül Dengeleg-i Pongoracz Mátyás parancsára a Csongrád megyei Zabathka (Szabadka – Jugoszlávia)várának várnagyai: Byllye-i Péter és Ethele-i Ambrus, valamint ezen Mátyásnak 113 jobbágya fegyveresen, Warda-i Miklós Bodrog megyei Kaythmar (Katymár – Bács-Kiskun m.) nevű birtokára törtek, onnan Wythez

István nevű jobbágyát és annak hitvesét: Vtiliana-t, összes javaikkal együtt, a földbér megfizetése nélkül, Madaras birtokra hurcolták, a jobbágyok asszonyait pedig, elcsalván őket, megölték. Bár az arányokat számszerűleg nem lehet meghatározni, mert a megtámadott falvak, birtokok népessége nem ismert, ám ha nem is volt meg mindig a fentebb említett tíz-húszszoros arány, a támadók fegyveres volta – amelyet az oklevelek is gyakran említenek – nem hagyott kétséget a hatalmaskodás kimenetele fel l.(94)

Némely esetben azonban az oklevélbe foglalt és név szerint felsorolt elkövetők létszáma erősen túlzónak tűnik. A konvent 1505. j lius 24-én kiadott oklevele(95) számol be arról a vizsgálatról, amely során kiderült, hogy az előző év Pünkösdje körül Warda-i Miklósnak Barthany György nevű Gara-i (Garé – Baranya m.) jobbágya a Baranya megyei Batha (Bátaszék – Tolna m.) mezőváros mellett a Sarwyze (Sárvíz) folyón, egy bátmonostori hajóstól bérelt csónakkal Bathmo-nosthora (Bátmonostor – Bács-Kiskun m.) mezővárosig hajózott le, ahova megérkezvén, Tamás testvérnek, az említett Batha apátjának minden vámot és révdíjat megfizetett, az apát azonban, nem tudni mi okból, 122 (!) jobbágyát fegyveresen az említett Barthany György jobbágy megölésére küldte, akik a csónakból kirángatták őt, és egy Zeremlyen-ből (Szeremle – Bács-Kiskun m.) való másik csónakot béreltettek vele, a vámot és a révpénzt pedig újra megfizettették vele. Ezen kívül a Zeremlyen-hez tartozó, a folyón feljebb lévő gázlóhoz küldték, ahova a víz sodrása miatt csak igen nehezen jutott el, ott azután harmadszorra is megvámolták, minden hordó bora után. Ebben az esetben valószínűleg nem számolhatunk mind a 122 név szerint megnevezett személy aktív részvételével, inkább lehetett szó arról, hogy az elkövetők kilétének pontos ismerete hiányában egyszerűen felsorolták a bátai apát jobbágyait, valószínűleg a teljességre t rekedve(96). Hasonló lehetett a helyzet abban az esetben, amikor is – a konvent 1402. j lius 6-án kiadott oklevele(97) szerint – június 23-án Gadan-i Mihály fia: Mihályt és Jakab fia: Pétert, birtokaik határainak bejárásában Zselici Vesszősnek és Töttösnek több mint 66 jobbágya, uraik parancsára nyíllövésekkel megakadályozta, Pál nevű familiárisukat pedig jobb kezén megsebesítették. Bár az említett jobbágyok három különböző településen laktak, így átlagban egy-egy faluból csak kb. 20-25 fővel kell számolni, azonban így is kérdéses, hogy mindannyian ténylegesen részt vettek-e az említett cselekményekben.

A hatalmaskodásban résztvevők nagy száma indokolható, aktív részvételük pedig mindenképp valószínűsíthető azonban az olyan, elsősorban gazdasági jellegű bűncselekmények esetében, amikor is valamilyen gazdasági munka (pl. szüret, betakarítás, favágás) jogtalan elvégzéséről, gazdasági területek elfoglalásáról, illetve e területek tartós használatáról, illetve nagyobb mennyiségű mezőgazdasági termék elszállításáról volt sz . =gy például érthet , hogy a konvent 1463. február 7-én kelt oklevelében(98) szereplő esetben, amikor is 1462. szeptember 29. körül Bátmonostori Töttös László és fia: Péter Mare nevű várának várnagyai: Kethhel-i György és Nyles Péter, uraik parancsára a pécsi káptalan Baranya megyei Kemenfalwa (Keményfalva – Baranya m.) nevű birtokára és a hozzá tartozó Janosy nevű szőlőhegyre törtek, a szőlőt leszüretelték, az ottani jobbágyoktól 32 hordó bort elvettek, László és Péter Felsewjanosy (Felsőjánosi – Baranya m.) birtokán élő jobbágyainak a káptalan Kemenfalwa nevű birtokához tartozó szőlőjét, az abból a káptalannak járó kilenced és tized megfizetése nélkül leszüretelték, 40 hordó bort pedig elszállítottak, továbbá az említett birtokokat feldúlták és fel is akarták gyújtani, Janosy plébánosának kertjét felégették, számos más ottani jobbágyot pedig megvertek, szidalmaztak és megsebesítettek, akkor ehhez 70 gyalogost és 70 lovast, közülük 123 név szerint említett, összesen 15 faluba való fegyveres jobbágyukat vonultatták föl. Hasonlóképp a névsorokba kerülhetett minden olyan jobbágy is, akik jogtalanul elfoglalt birtokokat használtak, akár hosszú éveken keresztül. Talán ez indokolhatja, hogy a pécsváradi konvent által kivizsgált egyik gyben(99), amelynek felperese

szerint a margitszigeti apácák jobbágyai Doboka-i Miklós mesternek, a kalocsai egyház kanonokjának és kántorának, valamint Doboka-i Thabaydy Mihálynak és Jánosnak Doboka (? Görcsönydoboka – Baranya m.) birtokához tartozó szántóföldek és kaszálók, továbbá a Berekalya nevű szőlőhegy és az Illye nevű erdő nagy részét 10 éve vagy még régebben birtokukhoz foglalták és használták, a hatalmaskodás elkövetőiként az apácák 195 jobbágyát említették név szerint.

Függetlenül azonban attól, hogy az említett névsorok a hatalmaskodásokban ténylegesen részt vevőket említik-e vagy sem, felvetődik a kérdés – amelynek megválaszolása a vizsgált anyag alapján sajnos, nem lehetséges –, hogy a panaszosok honnan ismerték ennyi, gyakran több településről való személy nevét, pontosan megnevezve lakóhelyüket is. Még nehezebb a probléma, ha a hatalmaskodásokban ténylegesen részt vevő, akár csak egy-két tucat emberről van szó, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a falura az éjszaka közepén rárontó emberek mindegyikét, teljes bizonyossággal felismerték, s neveikre még évek távlatából is emlékeztek. Mindazonáltal az oklevelek egyike sem említi, hogy a vizsgálat során bármilyen bizonytalanság merült volna fel a résztvevők személyét vagy elkövetett tetteiket illetően, annak ellenére sem, hogy például az okozott károk nagyságát már nem mindig tudták teljes bizonyossággal meghatározni.

A hatalmaskodást elkövetők névsorainak elemzése alapján felállítható a résztvevők körének általános sémája is. Eszerint a hatalmaskodások egy részét maga a földesúr és rokonai – esetleg néhány familiárisuk, szolgájuk társaságában – k vették el(100). Az esetek többségében azonban – főként a jelentősebb bűncselekmények során – maga a földesúr nem mindig volt személyesen jelen. Ilyenkor a cselekmények iránytója valamelyik familiárisa volt, aki általában valamilyen tisztséget is viselt, például várnagy vagy officiális volt. A bűncselekményekben részt vev familiárisok száma általában nem haladta meg a 2-4 f t(101). A hatalmaskodások tömegbázisát a földesúr saját, illetve familiárisainak jobbágyai jelentették – számuk 1-4 tucat körül mozgott, de nem ritkán a százas nagyságrendet is elérhette – akik sok esetben több falu lakói közül kerültek ki.

A hatalmaskodások elkövetői között nőkkel is találkozhatunk. A pécsváradi konvent előtt 1487. szeptember 26-án megjelent fogott bírák számoltak be arról, hogy az egyik részről Warda-i Miklós és familiárisa: Sarogh-i Mihály nemes, a másikról pedig a néhai Nyres-i Feyer Miklós özvegye: Erzsébet úrasszony kiegyeztek egymással, minthogy korábban Erzsébet, a zálogba kapott szekeret és ökröt ellopta, a bort pedig saját hordójába öntette, Miklós emberei pedig Erzsébet jobbágyainak marháit elhajtották, és az egyiket megették. Az egyezség szerint Erzsébet úrasszony a levágott marháért cserében a bort megtarthatta, a többi elrabolt javat azonban a felek k lcs n sen visszaadják egymásnak(102). Természetesen az egyházi földesurak is követtek el hatalmaskodást, de rájuk – csakúgy mint a nőkre – nem annyira a hatalmaskodásokban való részt vétel, mint inkább azok elrendelése a jellemző. A konvent 1382. május 9-én kiadott oklevele(103) szerint például Hemhaza-i Zarkus fia: Jakab, Benedek veszprémi püspök testvére és a püspök peremartoni officiálisa: György január 19-én társaikkal az apácák Igalhetew (Igal – Somogy m.) és Belch (Bélcz – Somogy m.) nevű birtokaira rontottak, a Pál nevű jobbágyot megsebesítették, két másik jobbágyot megverettek és megsebesítettek, házaikat felgyújtották, 4 ökröt és 2 lovat elraboltak, a birtokokhoz tartozó erdőt pedig a korábbi eltiltás ellenére is használtatták. Ezen kívül az említettek athai (? Magyaratád – Somogy m.) officiálisa: Vasuigew (dict.) Kelemen, a püspök parancsára április 3-án az apácák Kosok (Kosok) nevű birtokára rontván, János fia: Péter egy erős lovát elrabolta, Atha birtokra vitte, majd Székesfehérvárra ment vele és csak pénzért adta vissza.

A hatalmaskodások elrendelői között szintén nem egyszer említenek n ket is(104). =gy például a konvent 1445. augusztus 5-e k r l kelt oklevelében(105), amely szerint Zeche-i Poczt István és hitvese, Giwla-i Kelemen lánya: Margit úrasszony július 27-én a Giwla-i Path fia: István kúriájához tartozó, Perman (Permán – Baranya m.) falu mellett fekvő rétjét lekaszáltatták, rétjükről pedig két kepe gabonát, amely ott termett és halomba volt rakva, saját kertjükbe vitettek. A hatalmaskodások elrendelője nem mindig közvetlenül a földesúr volt, találkozhatunk olyan esetekkel, amelyekben valamely tisztségviselőjük adta ki a parancsot. Egy 1395. augusztus 5-én kiadott oklevél(106) szerint Bálint pécsi püspök Dergesche (Dergecse – Baranya m.) falubeli jobbágyai, a püspök várnagyának: Andych-i György mesternek a parancsára és vezetésével, a Gyula (Belvárdgyula – Baranya m.) melletti Szt. László király-monostor remeteszerzeteseinek Zenthaga (Szentága – Baranya m.) nevű birtokához tartozó legelőinek kerítését és árkait már több éve pusztítják, a szénát lelegeltetik, egy másik legelő közepén utat vágtak, a monostor erdőit pedig kivágják. A birtokon lévő szőlőket feldúlják, a szőlővesszőket és -fürtöket letördelik, letépik, a zab és kender ültetvényeit pedig állataikkal letiportatják. A hatalmaskodások felbujtói, ötletadói sokszor lehettek közeli rokonok, illetve tisztségviselők is. 1455. áprilisában például – miként arr l a konvent 1455. j lius 19-én kelt oklevele(107) beszámol – Gezth-i Mihály fia László özvegye: Katalin úrasszony, a néhai Gywla-i István özvegyének: Katalin úrasszonynak Olazy (? Olasz – Baranya m.) nevű birtokához tartozó Thadyka nevű szántóföldjeit, amelyeket ő korábban hitbére és jegyajándéka fejében kapott, fiainak a tanácsára foglalta vissza.

3. A hatalmaskodási cselekmények okai

A hatalmaskodások okairól az oklevelek szövegei csak ritkán tesznek említést, sőt az esetek egy részében éppen az indíték ismeretlenségét, illetve a tett oktalanságát hangsúlyozzák a ’nem tudni, mi okb l’(108), az ’ok nélkül’ (sine causa), vagy az ártatlanul (sine culpa)(109) kifejezések használatával. Egy esetben – amelyről a konvent 1358. szeptember 28-án kiadott oklevele(110) tesz jelentést – a bűncselekmény oka tévedés volt, Zyrch-i Iván fia: Iván mester jobbágyai ugyanis, uruk parancsára, szeptember 8-án Töttös fia: László mestert, miközben Wrachk nevű szolgájának háza felé tartott, nyíllal súlyosan megsebesítették, mert Miklós fia: Cosmas nevű szolgájával – akit meg akartak ölni – összetévesztették. A bűncselekmények okainak feltárásában így leginkább csak következtetésekre hagyatkozhatunk. A megvizsgált esetek azt mutatják, hogy a hatalmaskodások hátterében az esetek döntő többségében gazdasági jellegű indokok húzódtak. Ezek a cselekmények ugyanis legtöbbször a megtermelt javak, a vagyontárgyak, a termelési eszközök, illetve a termelő erők eltulajdonítását célozták, így a hatalmaskodások legfőbb okaként az anyagi haszonszerzés nevezhető meg. Kisebb, de még mindig nem jelentéktelen az aránya azoknak az eseteknek, amelyeket a vélt vagy valós sérelmekért elkövetett bosszú vagy az önbíráskodás motivált. Valószínűleg ez lehetett a fő mozgatórugója azoknak a hatalmaskodásoknak, amelyek már amúgy is perben áll felek k z tt játsz dtak le(111). Az esetek közt csak néhány olyan van viszont, amikor a bűncselekmények célja kizárólag az anyagi károkozás volt, az elkövetők közvetlen anyagi haszna nélkül. Erre példa, amikor Szekcsői Herchegh Péter mester jobbágyai, 1379. április 3-án Töttös fia: László mesternek Tothy (Tóti – Bodrog m.) nevű birtokán lévő két malmát, 1381. december 13-án pedig Felharazthy nevv erdejét gy jtották fel.(112)

4. A hatalmaskodások jellege

A hatalmaskodási esetek, jellegüket tekintve igen nagy változatosságot mutatnak. Célszerű ezért főbb típusaik szerint csoportosítani azokat(113). A legélesebb határvonal az anyagi jellegű és a személyek ellen irányuló esetek között húzható. Az megvizsgált esetek alapján az

anyagi jellegű hatalmaskodásokon belül az alábbi csoportok képezhetők: (1.) termelőeszközök (2.) anyagi javak, vagyontárgyak (3.) termés, természeti javak eltulajdonítására, megsemmisítésére vagy jogtalan használatára irányuló cselekmények, továbbá (4.) jogok kisajátítása. A személyek ellen elkövetett erőszak az esetek többségében az anyagi jellegű bűncselekmények járulékaként, igen változatos formában jelentkezett, de lehetett kizárólag személyek ellen irányuló is, amelynek legjellemzőbb esete a jobbágyok erőszakos elköltöztetése, vagyis a termelőerők megszerzése és biztosítása volt. Az itt felsorolt jellemzők legösszetettebb formában a falvak és birtokok lerohanása kapcsán jelentek meg, ezért érdemes ezek közül felidézni néhányat. A pécsváradi konvent 1348. okt ber 29-én kiadott oklevele(114) szerint János, választott veszprémi püspök jobbágyai október 17-én, fegyveresen, Töttös mester Chypteluk nevű földjére mentek, onnan jobbágyait elkergették, 12 ekéjüket tönkre tették, több jobbágyot megvertek, egyikőjüket pedig halálosan megsebesítették.

A konvent 1421. július 28-án jelentette Zsigmond királynak, hogy Rozgon-i István mester familiárisa és bodulai (Nagybodolya – Baranya m.) officiálisa: Sebestyén, a néhai Bátmonostori Töttös László fiai: János, László, Miklós és György Lak-i (Lak – Baranya m.) jobbágyától 1 ökröt elvett és feldaraboltatott, két jobbágyukat megverette, 4 jobbágyot elfogott és elhurcolt, értük 32 aranyforintot követelt, a birtokhoz tartozó földeket felszántatta, másik 4 jobbágyot pedig a terragium(115) megfizetése nélkül ura birtokára átköltöztetett. Mindezen kívül Litteratus István, Rozgon-i István familiárisaival, jobbágyaival és népeivel együtt Lak faluba menvén, a plébános házát lerombolta, két hordó bort és a templom két könyvét elvitte, Jakab villicus házát és kertjét feldúlva 3 hordó bort elrabolt, Imrét, a falu bíráját pedig elfogta és 3 hónapig fogságban tartotta(116).

Az esetek leírásai révén a gazdaságról és az anyagi kultúráról is árnyalt képet kaphatunk. A pécsváradi konvent kiküldötte 1478. január 31-én Baranya megye nemesi törvényszékén vizsgálatot folytatott, amelynek során kiderült, hogy Gara-i László fia: Job, a néhai Saag-i Szilvesztert elfogva és a Baranya megyei Gerchen (Görcsöny) birtokot elfoglalva, az említett György 5 nyerges lovát és 12 szíját elvitte, és elrabolt még mintegy 4000 köbölnyi gyümölcsöt, árpát, zabot, tisztabúzát, lencsét, 5 nagy hordó lisztet, 18 boroshordót, 3 hordó ecetet, 20 szalonnát és ugyanakkora mennyiségű zsírt, 9 nagy disznót, 36 malacot, 90 kocka sót, 40, szántásra alkalmas ökröt, a hozzájuk tartozó ekékkel és jármokkal együtt, 74 juhot, 5 asztag szénát 60 aranyforint értékben, 40 kappant, 60 pulykát, egy 8 forintot érő vasalt szekeret, 2 lovat 12 forint értékben, másik 2 vasalt szekeret 8 forint értékben, 2 rézmozsarat 2 forint értékben, 2 fazekat 2 aranyforint értékben, 3 kenderkötelet 3 forint értékben, 2 réztálat 2 forint értékben, ólomtálakat, vasfazekakat, ágypárnákat, különféle kendőket, asztal- és ágyneműket, valamint különféle háztartási felszereléseket 32 aranyforint értékben, s ezeket kedve szerint használta. Ezen kívül a Gvrchen birtokon lakó jobbágyoktól az adót beszedetve 90 aranyforintot elvett, a birtokot pedig teljesen irányítása alá vonta, mindezzel több, mint 2000 aranyforint kárt okozva(117). 1402. március 10-én Tamás fiai: Vesszős és Töttös, bátmonostori nemesek, két familiárisukkal, udvarbírájukkal, 90 jobbágyukkal Janusy-i Péternek és testvéreinek a házára rontottak, onnan 4 lovat elvittek, a következő nap Péter hitvesét házából kivonszolták, ruhájától megfosztották, ládáját pedig feltörvén, két ékköves hajéket, egy ezüst övet, 4 ezüst kelyhet, 7 aranyozott ezüst hajéket, két embernek való fegyverzetet összes tartozékával, nemesi ruháikat, 4 asztali készletet, 6 ökröt, takarókat és ágyterítőket, párnákat, lepedőket vittek el, mintegy 1000 aranyforintnyi kárt okozva mindezzel(118). A konvent hatalmaskodásokat vizsgáló hiteleshelyi gyakorlatában a 14. század utols harmadában jelent meg(119), a 15. század folyamán pedig egyre “divatosabbá” vált a javak és személyek váltságdíj érdekében történt elrablása. A váltságdíj az esetek

többségében készpénz volt, de előfordult annak természetbeni kiegyenlítése is.

Külön is szót kell még ejteni a hatalmaskodások talán legszélsőségesebb típusáról, amelyek már-már katonai hadműveleteknek is minősíthetők. Ezekben az esetekben ugyanis nemcsak a résztvevők kerültek ki a várkatonaság köréből, de a bevetett harceszközök, a megtámadott település jellege, illetve az anyagi veszteségek nagysága és az emberi áldozatok száma miatt is gyakorlatilag háborús viszonyokról beszélhetünk, amelyről az oklevelek szóhasználata is tanúskodik. Ilyen esetr l a konvent két – egyaránt 1493. szeptember 26-án kiadott oklevele(120) – is beszámol. Ezek szerint 1490-ben Hlapchych-i Kyshorwath János, 8 társával és familiárisaikkal fegyveresen, hadi gépezetekkel (ingenium belli), ellenség módjára (more hostili) Gereb László gyulafehérvári püspöknek és Wyngarth-i Gereb Péternek Valkó megyei Iwankazenthgyergh (Ivankovo – Horváto.) nevű mezővárosára (oppidum)rontottak, ottani kastélyukat elfoglalták,(121)sok familiárisukat megverték, megsebesítették és megölték. Az ott talált összes javaikat felprédálták, sok jobbágyot elfogtak és csak tekintélyes összeg ellenében engedték őket szabadon. A városban sok házat felgyújtottak, 3000 aranyforint kárt okozva ezzel. Később az említett Kyshorwath János és társai a panaszosok Athya (Šarengrad – Horváto.) nevű mezővárosára (oppidum) és ottani kastélyára törtek, azokat hadigépezetekkel (ingenium belli) elfoglalták, a várost felprédálták és elpusztították, a jobbágyok és familiárisok közül több mint 40 személyt megöltek, sokakat megvertek és megsebesítettek, a javakat és a ruhákat elszállították, a ferencesek ottani kolostorának kapuit és ajtóit felgyújtották, a kolostorban pedig a szerzetesek sok népét és jobbágyát megölték vagy megsebesítették, végül pedig az egész várost felégették, több, mint 10 000 aranyforint kárt okozva tettükkel. Az említettek mindezen túl, több cinkosuk társaságában, hadi gépezetekkel (ingenium bellicum) és ágyúkkal (bombardis) a panaszosok Valkó megyei Ezek (Eszék – Horváto.) nevű mezővárosára (oppidum) és ottani kastélyára rontottak, a kastélyt elfoglalva sok familiárisukat megölték, másokat megvertek és megsebesítettek, az összes javaikat és több, mint 150 juhot elvittek, sokakat elfogtak és csak váltságdíj fejében engedtek szabadon, mindezzel több, mint 6000 aranyforint kárt okozva. A másik oklevél szerint az említett gonosztevők ellenség módjára (more hostili), fegyveresen és hadi gépezetekkel (bellicis appar[atibus]) az ugyancsak említett panaszosok Valkó megyei Athya nevű mezővárosára (oppidum) rontottak, az ottani birtokok közül többet felgyújtottak, a jobbágyok javait, és 60 hordó bort elvittek, 30 jobbágyot elfogtak, elhurcoltak és váltságdíjat követeltek értük, mindezzel több, mint 7000 aranyforint kárt okozva. Később az Iwankazenthgergh nevű kastélyhoz tartozó birtokokat felprédálták, a jobbágyok javait elrabolták, disznóikat és juhaikat elhajtották, végül pedig a kastélyt, abba ágyúkkal és puskákkal (bombardis et pixidibus) betörve, teljesen lerombolták, mindeközben sok familiárist megölve, másokat pedig halálosan megsebesítve, s mindezzel több, mint 3000 aranyforint kárt okoztak. A hatalmaskodások jellegét tekintve tehát a skála valóban széles, a kisebb bűncselekményektől egészen a valóságos csatákig terjedt.

5. A hatalmaskodások áldozatai

A hatalmaskodások áldozatainak legnépesebb csoportját a jobbágyok alkotják. A bűncselekmények során előforduló személyi sérülések, illetve halálesetek 95%-ának jobbágyok voltak az elszenvedői. Közöttük is voltak azonban olyanok, akik különösen is ki voltak téve annak a veszélynek, hogy a hatalmaskodási esetek áldozataivá váljanak. Mindenképp első helyen kell említeni azokat a személyeket, akik csak egy két társukkal, vagy legtöbbször egyedül, különböző okok miatt eltávolodtak szűkebb közösségüktől, ahol legalább némi esélyük lehetett a hatalmaskodások sértetlen túlélésére. Az egyedül lévők szinte csábítottak a hatalmaskodások elkövetésére, hiszen velük szemben nagyon könnyen

megteremthető volt az erőfölény, ellenállásra gyakorlatilag nem kellett számítani, a szemtanúk hiánya pedig növelte az eset büntetlenül maradásának valószínűségét. A közösségtől való eltávolodást számos ok indokolhatta, az oklevelek tanúsága szerint azonban ezek közül elsősorban a munkavégzés és az utazás volt a két leggyakoribb. 1377. február 11-én például András mester, a székesfehérvári egyház kanonokja, Töttös fia: László mester egyik jobbágyának 3 ökrét, a László mester Tay nevű birtokához tartoz erd ben raboltatta el(122), 1399. december 25. körül pedig Bertalan fia: Lőrinc és Sary-i János fia: István, jobbágyaikkal Teuteus fia László fiának: László mesternek egyik erd jére rontottak, és ott talált jobbágyait verték meg(123). Azoknak az eseteknek pedig se szeri, se száma, amelyekben úton lévő személyeket – elsősorban jobbágyokat – ért támadás. A már említett Chati fia: János mohácsi viceofficiális 1384 nov. 30-án a margitszigeti apácák egyik vendégségből hazafelé igyekv jobbágyát támadta meg, 14 és + dénármárkáját pedig elrabolta(124). Olvashatunk malomb l hazafelé tart (125), illetve uruk megbízásáb l pénzt szállít jobbágyok(126) megtámadásáról is, ám a leggazdagabb zsákmányt kétségtelenül a vásározók megtámadásától és kifosztásától lehetett remélni. 1371. október 2-án András cikádori apát, szolgáival és bűntársaival, felfegyverkezve, Töttös fia: László mester egyik vásárból hazafelé tartó szolgáját és két jobbágyát megverette, ruhájukat, fegyvereiket és 3 dénármárkájukat pedig elraboltatta(127). 1381. június 21-én Dada-i András fia: László és rokona, valamint két jobbágyuk, a margitszigeti apácák egyik jobbágyát – amikor ő a vásárról tartott hazafelé – megtámadták, megsebesítették, lovát, ruháját, 1 dénármárkáját és egyéb javait elrabolták.(128)

A megtámadott utazók nem mindig úszták meg anyagi veszteségekkel, apróbb sérülésekkel, illetve némi veréssel, mert sokszor – nyilván váltságdíj reményében – személyi szabadságuk is odalett. Raskus Jan és Bethlen Márton familiárisai, uraik parancsára, a néhai Gara-i László nádor özvegyének: Alexandrina úrnőnek és fiának: Job-nak Urbán nevű jobbágyát – aki a malomból, szekerén 6 zsák liszttel és egy ökörrel hazafelé tartott – fogták el, javaival együtt Zopya (Zapolja – Horváto.) várba vitték és csak 12 aranyforintért engedték szabadon.(129)

A támadás súlyosabb esetekben – bár ezek száma nem jelentős – gyilkosságba torkollott. 1483. június 29. körül Pakos-i Miklós és László officiálisa: Zalay Benedek, urai parancsára, Gwth-i Orzag Mihály nádornak és Lewa-i Banfy Jánosnak Ágoston nevű jobbágyát, amidőn ő a Feldwar (Földvár – Baranya m.) mezővárosban tartandó szokásos hetivásárra igyekezett, fegyveresen megtámadta és meg lte(130). Raskus Jan és Bethlen Márton familiárisai, uraik parancsára, a már említett Alexandrina úrnőnek és fiának Vajda György nevű Nowak-i (Novák – Tolna m.) jobbágyára támadtak, megölték, és az általa épp Soklos-ra (Siklós – Baranya m.) vitt 100 aranyforintot, valamint egyéb javait elrabolták(131). Az út közben megtámadottak természetesen nemcsak jobbágyok lehettek, néha familiárisokat is ért hasonl támadás(132), ám az ilyen esetek jóval alacsonyabb számát talán megmagyarázza, hogy számukra anyagi helyzetük lehetővé tette a fegyverek tartását, amelyeket nyilván az útra is magukkal vittek, illetve legalább néhány szolga kíséretére is számíthattak, megtámadásuk így összességében jóval nagyobb kockázatot jelentett.

A hatalmaskodásoknak nemcsak a közösségtől eltávolodó, hanem a tisztséget viselő jobbágyok és familiárisok is könnyen áldozataivá válhattak, hiszen a támadások során valószínűleg ők igyekeztek legjobban uruk javait és birtokait védelmezni. 1347. június 27-én Mathatyna-i Bakou Miklós fia Lőrinc fia: Miklós Thuteus mester Neguen (Negyven – Baranya m.) nevű birtokára tört, és ott Marcellus villicust véresre verte, illetve verette, Thuteus mester jobbágyainak 6 ekealjnyi veteményét levágatta, valamint ezen birtok egy részét saját birtokához csatolta. Október 28-án ugyancsak az említett Miklós jobbágyai, uruk

parancsára, Neguen birtokra menve, a falu officiálisát Jeconiast, és 6 jobbágyot vertek véresre.(133)1371. december 22-én András, cikádori apát, szolgáival és bűntársaival, valamint testvérével: Saska Jánossal és bűntársaival, Töttös fia: László mester Crakow (Krakkó – Baranya m.) nevű birtokára tört, és ott László jobbágyait, tudniillik Benedek villicust, fiát: Gy rgy t, valamint Kelement megverette és nyíllal megsebesíttette(134). 1374. május 25-én Szekcsői Hercheg Péter fia: Péter mester Töttös fia: László mester Geech (Gét – Baranya m.) birtokához tartozó, Cynth nevű halastavát tönkre tétette, annak felügyelőjét, Chapou Jánost és néhány más jobbágyot megveretett, az említett Jánost pedig, kezeit, lábait összeköttetve, többször a víz alá merítette, majd Danolth (Danóc – Baranya m.) nevv falujába hurcolta és megverette.(135)

Szintén a hivatalos szerepben eljárók közé – s ezáltal a fokozottan veszélyeztetettek körébe – tartoztak azok a személyek is, akiket a hatalmaskodások során elvitt értékek – legtöbbször állatok – visszaszerzésére küldtek. Megbízatásuk sok veszélyt rejtett, hiszen ők maguk is az ellenséges érzületű földesúr hatalmába kerülhettek, javaikat veszthették, sőt fogságba is eshettek. A már sokszor emlegetett Chati fia: János mohácsi viceofficiális, például, miután 1384. december 21-én a margitszigeti apácák egyik birtokára tört és az ottani jobbágyoktól 37 marhát Mohácsra vitt, egyet közülük pedig levágatott, az állatok visszaszerzésére küldött Kylianus nevű jobbágytól egy kétrétegű köpenyt elvett, az állatokért pedig pénzt zsarolt ki(136). Egy másik esetben 1385. január 7-én a néhai Dénes vajda fiának: István mesternek Bozok-i (Palotabozsok – Baranya m.) officiálisa: Ozora-i András és szolgája az apácák Chele (Csele – Baranya m.) nevű birtokára rontottak és ott három jobbágy köpenyét, süvegét és egyéb javait elvették, őket megverték, életveszélyesen megsebesítették, továbbá 6 ökrüket, valamint a villicus 4 ökrét elrabolták. A javak visszaszerzésére küldött Lőrinc nevű szolgát azután elfogták és csak 1 márkáért engedték szabadon, az kr ket pedig csak 100 dénárért adták vissza.(137)

A hatalmaskodások áldozatai között mindenképp szólni kell a nőkről, hiszen nekik, gyengébb fizikumuk miatt még kisebb volt az esélyük a támadások sértetlen túlélésére, mint a férfiaknak. Számos esetben találkozhatunk az oklevelekben nők megerőszakolásával, illetve a lovakkal történő legázolásukkal. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a vizsgált anyagban ennek a bűntettnek az elkövetését csak nőkkel szemben említik. 1397. január 2-án a pécsi káptalan familiárisai, amikor jobbágyaikkal, rátörtek a Gadan-i (Aranyosgadány – Baranya m.) nemesek birtokaira, javaikat elragadták, Mihálytól 500 forintot elraboltak, Péter és János feleségét lovaikkal letiportatták, t bb asszonyt és leányt pedig megverettek.(138)

A hatalmaskodások áldozatai által elszenvedett sérülések is igen nagy változatosságot mutatnak. Sokan el tudták kerülni a fizikai bántalmazást ha elmenekültek, a támadók pedig sokszor megelégedtek a jobbágyok elkergetésével is. 1422-ben például, Peterfalua (Péterfalva – Baranya m.) nevű birtokhoz tartozó Hedri-cussallas nevű föld elfoglalása során, amikor is a támadók a földet felszántatták, a termést elvitték, a mogyoróerdőket kivágatták, a réteket lekaszáltatták, az ott él jobbágyoknak csak az elvzésér l számol be a jelentés(139). A leggyakoribbak a verés következtében elszenvedett sebesülések voltak. Az esetek többségében ezeket nem nevezik meg konkrétan, de a ’véresre ver’, ’kegyetlenül megver’, ’rettenetesen megver’, ’félholtra ver’ kifejezések használata alapján következtetni lehet az esetek súlyosságára.

K l n kateg riát alkotnak a fegyverrel – leggyakrabban nyíllal – okozott sérülések, amelyek már könnyen halálosak is lehettek. László fia: Vgrinus mester Debreguezth-i (Döbrököz – Tolna m.) várnagy, 1312. július 29-én Ihonnus fia: György Kulny (Nagykónyi – Tolna m.)

nevű faluját lerombolta, az ott talált javakat elvitte, majd a mező felől visszatérve György házát felégette, hét embert megölt, György egyik lánytestvérének ruháit elvitte, másiknak pedig nyíllal lőtte át a karját, továbbá hét asszonyt megvert(140). 1402. június 23-án a már ugyancsak említett Vesszősnek és Töttösnek jobbágyai, uraik parancsára két Gadan-i nemest, birtokaik határainak bejárásában nyíllövésekkel megakadályoztak, Pál nevv familiárisukat pedig jobb kezén megsebesítették(141). 1495. november 11. körül Zsigmond pécsi püspök, nem tudni, mi okból, pécsi várának udvarbíróját és akkori várnagyát, familiárisaival és jobbágyaival Bayna-i Both András Somogy megyei Wkmerfalwa (Vokmérfalva – Baranya m.) nevű birtokára és Wamos Péter nevű ottani jobbágyának házára rontottak, Péter feleségét: Erzsébetet jobb kezén súlyosan, anyját pedig olyan rettenetesen megsebesítették, hogy ut bbi néhány nap m lva meghalt.(142)

Az oklevelek gyakran számolnak be valamely testrész – általában az ujjak – elvesztéséről is. 1349. április 28-án Korough-i Lőrinc fia: Fülöp mester fegyvereseivel és familiárisaival Töttös mester és fiai: Miklós és László, valamint Vesszős mester Baranya megyei Chenereue (Cseneréve – Baranya m.) nevű birtokán álló házára tört, azt lerombolta, az odavalósi Beke nevű szolgájukat véresre verette és életveszélyesen megsebesítette - aminek következtében az jobb kezének két ujját elvesztette - a házában talált javakat pedig elvitette(143). 1461. december 6. körül Zopya-i Raskus Jan és Bethlen Márton megbízásából Tamás várnagy és más familiárisaik a néhai Gara-i László nádor özvegyének: Alexandrina úrnőnek és fiának: Job-nak Silbothocz nevű birtokára törtek, ott Barnabás nevű jobbágyuk mindkét kezét megcsonkították és az ottani jobbágyok 50 aranyforint értékű javait, tudniillik gyümölcsöt, bort, méheket, ruhákat, háztartási felszerelést, valamint marhákat és juhokat elrabolták.(144)

Szórványosan a hatalmaskodások egyéb, valószínűleg nem túl gyakori következményeivel is találkozhatunk. 1354. február 5-én Péter fia: Tamás királyi ajtónállómester, Laak-i (Lak – Baranya m.) jobbágyaival Tuteus mester fia: Miklós mester és testvére: László mester három jobbágyát, Jánost Pétert és Gergelyt többszörösen megsebesítették és megverték, akik közül Gergely meg is némult, Corrardus nevű szolgájuk ujját pedig levágták(145). 1467. december 24-én, az éjszaka csendjében, Szekcsői Herczegh Pál és fia: László, jobbágyaikkal együtt Bátmonostori Töttös László Baranya megyei Bewzeldegh (Bezedek – Baranya m.) nevű birtokára törtek, ahol két, rablógyilkosság miatt fogva tartott embert kiszabadítottak, több jobbágyot félholtra vertek, másokat megsebesítettek, terhes asszonyokat pedig lovaikkal úgy legázoltak, hogy k z l k négy elvetélt.(146)

A legsúlyosabb esetekben a sérülések közvetve vagy közvetlenül halálhoz vezettek. A vizsgálatba bevont esetek közül a legtöbb halálos áldozatot az a más összefüggésben már említett hatalmaskodás követelte, amelyben Kyshorwath János és társai 1493-ban az Athya nevű mezőváros elfoglalása és kifosztása során több, mint 40 embert ltek meg.(147)

Két esetben maradt fenn információ arról, hogy a tettesek, tettük leplezése érdekében igyekeztek megszabadulni a holttestektől. 1400. máj. 31-én Gergely Bathyan-i (Battyán – Baranya m.) officiális, urainak, Selyz-i Vesszős fia Tamás fia: Györgynek és Bathyan-i Töttös fia: Lászlónak a parancsára, 61 jobbággyal rátört Janosy-i Mihály fia: Mihálynak Janusy-i (Jánosi – Baranya m.) házára, azt felgyújtották, Mihály két testvérét: Jánost és Miklóst, öt familiárisukkal együtt megölték, holttesteiket pedig a tvzbe vetették(148). 1402. május 16-án Bátmonostori László fia: László mester és Tamás fia: György mester 59 jobbágya, uraik parancsára a pécsi káptalan Eghazasjanosy (Jánosi – Baranya m.) nevű birtokára rontván, Gadan-i Jakab fia: Pétert, házáb l kivonszolván meg lték, holttestét pedig hogy elrejtsék, elvitték(149). Ez a fokú tudatosság azonban az eseteket a halálos kimenetelű hatalmaskodások

k z l már inkább a gyilkosság bvncselekményének k rébe sorolja.(150)

6. A hatalmaskodások károsultjai

A hatalmaskodások károsultjai – közvetlen vagy közvetett módon – azok a birtokosok voltak, akiknek javaival, jobbágyaival szemben a hatalmaskodásokat elkövették. Ők voltak azok, akik törvényes elégtétel reményében indítottak pert valamely bírói fórum előtt a bűncselekmények elkövetőivel, illetve azok urával szemben, még akkor is, ha a támadás nem közvetlenül őket vagy családjukat, hanem a fennhatóságuk alatt élő jobbágyokat, familiáris nemeseket vagy azok jobbágyait érte. A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevelei miként területileg is csak korlátozott áttekintést adnak a konvent hatókörén belüli hatalmaskodásokról, úgy a károsultak köre szempontjából is lényegében azt a csoportot határolják körül, amelyik ügyeit általában a pécsváradi hiteleshelynél intézte. Azok a személyek és testületek, amelyeknek hatalmaskodás kapcsán indított pereiben a pécsváradi konvent végzett vizsgálatot, rendre felbukkannak a magánjogi ügyekben is, vagyis a konvent hiteleshelyi tevékenységének nemcsak törzsterületéről, hanem törzsügyfeleiről is beszélni lehet.

Természetesen a hatalmaskodási esetek – lévén erősen anyagi motivációjúak – elsősorban a vidék gazdagabb, nagyobb területekkel és jelentősebb anyagi javakkal rendelkező birtokosai ellen irányultak, akik természetesen más oldalról maguk is hatalmaskodások elkövetői vagy elrendelői lehettek. Közöttük mindenekelőtt az egyháziakat kell megemlíteni. Az ellenük elkövetett bűncselekmények legtöbbje, szám szerint húsz, a margitszigeti apácák birtokait sújtotta. Ennek oka nemcsak annak a vagyonnak a nagysága lehetett, amely Baranya, Tolna és Somogy megyék érintett területein az apácák kezén felhalmozódott, hanem a tényleges irányító és védelmező hatalom távolsága is, hiszen az apácák itteni ügyeit általában az egyes birtokokon élő világi tisztségviselők irányították, vagy egy-egy, alkalomszerűen megbízott szerzetes ellenőrizte. Nyolc esetben a pécsi káptalan volt a bűncselekmények elszenved je, a t bbi egyházi intézmény(151) ellen intézett támadásr l pedig csak egy-két oklevél tan skodik(152). Ami a világi károsultakat illeti, kiemelkedő gyakorisággal találkozhatunk közöttük a Bátmonostori-család tagjaival – bár ők a hatalmaskodások elkövetői közt is gyakran szerepelnek – illetve a nőkkel, köztük is elsősorban a birtokok irányítására rákényszerült özvegyekkel.

7. Az okozott anyagi károk nagysága

A hatalmaskodások során okozott anyagi károk nagysága jelenti az oklevelekben leírt esetek egyetlen olyan elemét, amellyel kapcsolatban a vizsgálatot végző személyek nem mindig tudták a pontos adatot megállapítani, vagyis az eljárásra felszólító parancslevélben szereplő összeg nagyságát sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehetett. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy a megkérdezettek valószínűleg nem tudták egybehangzóan pénzösszegre váltani a károkat, de tegyük hozzá, hogy ezt – különösen a személyek elleni támadások esetében – szinte lehetetlen is volt megtenni. A hatalmaskodási esetek során okozott károk pénzösszegszerű summázatát ráadásul csak a 15. század második felétől foglalják többé-kevésbé következetesen a parancslevelekbe. A hatalmaskodási esetek egyébként az okozott anyagi károk nagysága szerint is jelentős változatosságot mutatnak. A skála egyik végén a csekély anyagi veszteséget okozó esetek állnak, mint például egyes ruhadarabok elvétele, a másikon pedig a nagy értékű vagyontárgyak, például az ékszerek elrablása. Mindenképpen külön kell kezelni a mindennapi termelőtevékenységben okozott károkat, hiszen az elhajtott állatok, a tönkretett szerszámok, az elrabolt termés, vagy a felégetett erdők valójában jóval nagyobb károkat jelentettek az elvett vagy megsemmisült javak piaci értékénél.

A hatalmaskodás bűnéről – áttekintve annak elméleti és gyakorlati kérdéseit – összegzésként elmondható, hogy a középkori jogélet olyan összetevőjéről van szó, amelyről, legalábbis a többi bűncselekményhez viszonyítva sok és az esetek többségében igen részletes információ maradt fenn. Természetesen, mivel az itt áttekintett példák elhanyagolható részét képezik az elkövetett és az oklevelek révén megismerhető eseteknek, ezért a levont következtetések terén is hangsúlyozni kell az elemzés korlátait. A fent elmondottak igazolásához vagy éppen cáfolatához ezért a jövőben feltétlenül szükség lesz még a rendelkezésre álló okleveles forrásanyag más részeinek, mint kontroll-anyagnak a feltárására. E munka azonban túl is mutat a hatalmaskodás bűnének jellemzésén, mivel ezekből az esetekből a középkori mindennapok számos más vonatkozása is megismerhető.