1

A kriminalisztika a jogi felsőoktatásban

I.

A kriminalisztika mibenléte – tudomány-e vagy sem; mivel foglalkozik, tagolódik-e, s

ha igen, milyen szakterületekre – és hovatartozása körüli vita, bár még nem zárult le, de

lényegében eldőlt. Nálunk már – és nem csak nálunk – egyre inkább tért hódít az a

felfogás, hogy önálló tudománynak, a bűnügyi tudományok egyik ágának kell tekinteni.

Ismeretes, hogy a kriminalisztika gyökerei az inkvizitórius büntetőeljárás

uralkodásának idejére nyúlnak vissza; a tények anyagi igazságnak megfelelő

megállapítására irányuló, de sokszor inadekvát eszközökhöz folyamodó törekvésekkel

összefüggésben alkalmazott módszerek ekkoriban alakultak ki. A későbbi időben a bűnügyi

nyomozás szervezetszerű intézményesülése előmozdította a szakmai közvélemény

kialakulását, a tapasztalatok cseréjét, majd a rendszerezését és az elméletképzési igény is

megjelent és testet öltött. Végül is ennek tulajdonítható, hogy a napóleoni kodifikáció

eredményeként létrejött kontinentális (un. „vegyes”) büntetőeljárási rendszernek – és ezen

belül a bírói vizsgálat intézményének – széleskörű elterjedésével a nyomozó szisztémában

kialakult módszerek1a gyakorlatban továbbra is létjogosultak maradtak, sőt, terjedtek és

továbbfejlődtek. Ez a periódus, a XIX. század második fele, vált a tudományosan

megalapozott kriminalisztika korszakává, ekkoriban jelentek meg az első rendszerezett,

tudományos alapon nyugvó nyomozástani munkák.2

A kriminalisztika, eredetéhez híven, a vizsgálóbírák tudománya volt. Elsősorban

azokkal az ismeretekkel foglalkozott, amelyeket manapság a krimináltaktika

fogalomkörébe sorolunk. A természettudományi és műszaki természetű ismeretek a

rendőrség3nyomozási gyakorlatában kerültek alkalmazásra és formálódtak, s a későbbiek

során is elsősorban a bűnügyi technika fegyvertárában szerepeltek. A bűnüldözés

gyakorlata azonban azzal a következménnyel járt, hogy – éppen a technikai fejlődés

1 Ezeket a büntetőeljárási jog – pl. a hazai szokásjog – részben magáévá tette. Vuchetich Mátyás büntetőeljárási jogi tárgyú műve pl. számos olyan tételt ismertet, amelyeket manapság is alkalmazunk, mint kriminalisztikai (taktikai) ajánlásokat. Ld. Institutiones iuris criminis Hungarici in usum – Academiarum Regni Hungariae, Buda, 1819. (A magyar büntetőjog rendszere, II. könyv, Gyakorlati büntetőjog, fordította Dr. Király Tibor, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Bp. 2008.) 2 Kriminalisztika, I. kötet 16. oldal, BM. Duna Palota és Kiadó, Bp. 2004. A fejezet szerzője dr. Molnár József. 3 A „rendőrség” kifejezés ebben az írásban – ha csak a szövegből az adott összefüggésben más nem következik – nem a mai értelemben vett rendőrséget, mint állami szervet, jelenti, hanem az általánosan vett „rendőri hatóságot,” vagyis a közrend és közbiztonság szolgáltatására hivatott közigazgatási szerveket, pl. a csendőrséget, pénzügyigazgatási szervezeteket is.

2

eredményeként – a „rendőri” nyomozás jelentősége növekedett, a bírói vizsgálat szerepe

mindinkább visszaszorult, ám a bírói vizsgálat érdekében kidolgozott krimináltaktikai

módszerek fokozatosan a „rendőri” gyakorlatban is alkalmazásra kerültek. Így a rendőrség

vált a kriminalisztika „gondozójává.” Ennek tulajdonítható, hogy elterjedt az a nézet: a

kriminalisztika tulajdonképpen rendőri ismeretrendszer, „rendőrtudomány.” Nem véletlen,

hogy – noha jogtudósok is foglalkoztak kriminalisztikai kérdésekkel – ilyen tárgyú

közlemények hazánkban főként rendőrségi folyóiratokban (Közbiztonság, Csendőrségi

Lapok) láttak napvilágot. Az első igazán rendszerezett és átfogó hazai szakkönyv is

csendőrségi tansegédletnek készült.4

Azóta sok víz folyt le a Dunán. Ma már nincsen olyan szakember, aki kétségbe vonná,

hogy a bűnügyekben minden jogalkalmazónak – bírónak, ügyésznek, védőnek – szüksége

van kriminalisztikai ismeretekre, és azt is egyre szélesebb körben ismerik el, hogy egy tény

bizonyítására egy másik tényt ugyanolyan módon lehet sikeresen felhasználni egy büntető

ügyben, mint egy polgári perben, egy szabálysértési vagy más államigazgatási eljárásban. A

bizonyítás – tartalmi oldalról – ugyanis nem jogi eljárás. Materiális – az anyagi világ

sajátosságaiban rejlő – feltételei nem a bizonyítandó és a bizonyító tény jogi természetétől,

hanem az anyagi világ jelenségei között fennálló és döntően természeti törvényszerűségek

által leírt összefüggésektől függenek.

II.

Ami a kriminalisztika oktatását illeti, ez is – és nem csak nálunk – arra az elképzelésre

támaszkodott, hogy a kriminalisztika „rendőrtudomány.”5

Angyal Pál 1912.-ben a tanszékén bevezette a kriminalisztika szeminárium-szerű

oktatását és kriminalisztikai intézetet hozott létre, Hacker Ervin pedig 6000 diapozitívet

készített és az egri jogakadémián ezeket használta szemléltető anyagként kriminalisztikai,

kriminológiai és börtönügyi előadásaihoz.6 Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Állam-

4 Ridegh Rajmond – Olchváry-Milvius Attila Bűnügyi nyomozástan, Hornyánszky Viktor R.T. M. Kir. udvari Könyvnyomda, Bp. 1936. Azóta – a Rendőrtiszti Főiskola rendszeresen karbantartott kriminalisztikai tansegédleteitől eltekintve – 1961-ben és 2004-ben jelent meg átfogó kriminalisztikai szakkönyv, mindegyik a Belügyminisztérium közbenjöttével.. 5 „[T]énylegesen az a helyzet, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban ez idő szerint a kriminalisztikát sem a klasszikus egyetemeken, sem az újabb alapítású főiskolákon szubsztanciális terjedelemben nem oktatják, hanem ehelyett a rendőrségi szakiskolákban, rendőrségi szak-főiskolákon, a közigazgatási főiskolák speciális részlegeiben, a müncheni rendőrségi vezetői akadémián, valamint különleges továbbképző tanfolyamokon a Szövetségi Bűnügyi Hivatalban oktatják.” Vö. Hans-Jürgen Kerner Lexikon Kriminológie, 4. teljesen átdolgozott kiadás, Kriminalistik-Verlag, Heidelberg, 1991., 186t. old 6 Kriminalisztika, I. kötet, 21. oldal. A szerző dr. Molnár József.

3

és Jogtudományi Karán később, az 1950-es években is volt fakultatív kriminalisztika

speciálkollégium, majd Viski László hirdetett az 1959/60-as tanévben speciálkollégiumot,

amit halála után átvett dr. Molnár József, s amely az 1963. évi oktatási reform nyomán

féléves kötelező kollégiummá vált; a 8. szemeszterben heti 2 óra előadás és 2 óra gyakorlat

volt az időkerete.7 Ugyancsak említést érdemel a pécsi Janus Pannonius Tudomány

Egyetem tanárának, dr. Varga Lászlónak a ténykedése; ő is oktatott kriminalisztikát, s nagy

súlyt helyezett rá, hiszen maga is igazságügyi írásszakértő volt.

Az ismeretanyag régebben mégis főként rendőrségi szaktanfolyamok tárgya volt. Az

rendőrségi szakoktatás tananyagában 1948. – a Rendőri Akadémia létrejötte – óta szerepel.

A Rendőri Akadémia helyébe 1971-ben a Rendőrtiszti Főiskola lépett, s ez rendes,

nyilvános állami felsőoktatási intézménnyé vált. Bűnügyi típusú szakain kezdettől fogva 5

féléven szerepel ez a tantárgy, és záróvizsgát kell belőle tenni a diploma megszerzéséhez.8

Mára minden egyetemi jogi karon bevezették a kriminalisztika tanrendszerű oktatását

azok számára, akik a büntetőeljárási jogi tanfolyamot sikerrel elvégezték. A kurzus

felvétele rendszerint kötelező, a tanulmányi követelmények azonban távolról sem

egységesek.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karának nappali tagozatán a

mintatanterv szerint a 7. szemeszter folyamán heti 2 óra előadásból áll a kurzus, amely

kollokviummal zárul.9 A tematika:

1) A kriminalisztikáról általában: ezen belül a kriminalisztika fogalma, célja, a

kriminalisztika és a bűnmegelőzés, a kriminalisztika és a büntetőeljárási jog, a

kriminalisztika rendszere, ezen belül a kriminálstratégia. A nyomozás, a felderítés és

bizonyítás kriminalisztikai fogalmai és összefüggései, valamint a bizonyítás tárgya.

2) Bevezetés a krimináltechnikába, szakértők és szaktanácsadók igénybe vétele a

büntetőeljárásban. Nyomtan (traszológia), ezen belül fogalmak, általános ismeretek, az

emberi testrészek nyomai, állatok nyomai, eszközök, szerszámok, gépek nyomai, zárak

vizsgálata, közlekedési eszközök nyomai, metallográfia.

7 Kriminalisztika, I. kötet 22. oldal. A szerző dr. Molnár József. 8 E mellett a bűnügyi szak hallgatói számára 4 (az 1., a 4., az 5. és a 6.) félévben, összesen 182 órányi időtartamban oktatott tárgy a bűnügyi szolgálati ismeretek, amelyben a titkos információgyűjtéssel és titkos adatszerzéssel, továbbá a rendőrségi nyilvántartásokkal és gyűjteményekkel összefüggő – nem kis részben ugyancsak kriminalisztikai – ismereteket oktatnak. Az előadások és a szemináriumi, illetőleg gyakorlati órák aránya kb. 1:1. Erről is – a félévi kollokviumokon túl – záróvizsgán kell számot adni. 9 A felkészüléshez írásbeli tansegédletet is készített a tantárgyat oktató dr. Bíró Gyula c. egyetemi docens (Kriminalisztika 2007.).

4

3) Az anyagmaradványok, ezen belül fogalma (sic!), elhatárolás a nyomtól, fajtái.

Kriminalisztikai írás-, gépírás-(vizsgálat – B.E.), és okmányok vizsgálata.

Személyazonosítás, daktiloszkópia.

4) Bűnügyi nyilvántartás, valamint a bűnügyi szolgálati kutya alkalmazása (odorológia).

Kriminalisztikai fényképezés, valamint a kriminalisztikai ballisztika (lőfegyvertan).

5) Egyéb kriminalisztikai eszközök és módszerek (ezen belül csapdák használata, akusztikai

segédeszközök alkalmazása, titkos krimináltechnikai információszerző eszközök).

6) A krimináltaktika fogalma, helye, tárgya, valamint a helyszíni szemle.

7) A helyszíni kihallgatás, valamint a forrónyomon felderítés.

8) A bizonyítási kísérlet, valamint a felismerésre bemutatás.

9) A kihallgatás (ezen belül a kiadatáson [?] általában, a gyanúsított kihallgatása,

tanúkihallgatás, tanúvédelem, szembesítés), valamint az adatgyűjtés.

10) Kényszerintézkedések.

11) Körözés.

12) Verziók.

13) A kriminálmetodikáról általában és az emberölés nyomozása.

14) A közlekedési bűncselekmények nyomozása.

15) A kriminalisztika jövője.

Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a nappali tagozat

IV. éves hallgatói számára egy féléven át heti 2 óra előadásból áll a tanfolyam.10 Tematikája:

1) A kriminalisztika fogalma, tárgya és rendszere.

2) A kriminalisztika történeti előzményei.

3) A bizonyítás, mint megismerési folyamat.

4) A nyomozás elméleti alapjai.

5) A kriminalisztikai alapkérdések.

6) A bizonyítékok felkutatása, bizonyítási cselekmények I.

7) Bizonyítási cselekmények II.

8) A klasszikus kriminalisztikai szakértői ágazatok.

9) A személyi bizonyítás tana.

10) A személyi bizonyítás az eljárás különböző szakaszaiban.

10 A tantárgyi tájékoztató írott tansegédletként az előadó által megjelölendő szakirodalomra utal

5

11) A titkos adatgyűjtés I.

12) A titkos adatgyűjtés II.

13) Természettudományos módszerek bemutatása.

14) A kriminalisztikai informatika.

A győri Széchenyi István Egyetemen a kötelezően választható tantárgyak között szerepel az

egy szemeszter időtartamú, heti 2 óra előadásból álló kriminalisztikai kurzus, a végén írásbeli

beszámolóval. A tematikája:

1) Bevezetés a kriminalisztikába, tudomány rendszertani elhelyezés, a krimináltechnika,

krimináltaktika és kriminálmetodika.

2) Az azonosítás elmélete. Bizonyításelmélet. A nyomtan általános része. Nyomtani

alapismeretek.

3) Daktiloszkópiai vizsgálatok (ujjnyom, ujjnyomat), egyéb emberi nyomok, eszköznyomok.

4) Anyagmaradványok.

5) Kriminalisztikai ballisztika. Igazságügyi fegyverszakértői ismeretek.

6) Az írás kriminalisztikai vizsgálata, igazságügyi írás és okmányszakértői tevékenység.

7) Híradástechnika, mobiltelefon és informatika a bűnözésben és a bűnüldözésben.

8) Kriminálpszichológia a nyomozásban, profilalkotás a bűnüldözésben.

9) Krimináltaktika. A nyomozás tervezése, szervezése. A felderítés és bizonyítás

összefüggései.

10) Szemle, felismerésre bemutatás, bizonyítási kísérlet taktikája.

11) A kihallgatás taktikája.

12) Adatgyűjtés és információszerzés taktikája.

13) Szakértők, szaktanácsadók bevonása. Szakértői intézmények, hálózatok. Szakvélemény

értékelése.

Tananyag és a vizsga anyaga – a tantárgyleírás szerint – „az előadások, továbbá a kötelező

tananyagként megjelölt könyvek, jegyzetek, szöveggyűjtemények, a jogszabályi listán

megjelölt jogszabályok és bírósági határozatok, valamint a kötelező irodalom.”11

11 Kötelező irodalom – ugyancsak a tantárgyleírás szerint – a Fenyvesi Csaba és Tremmel Flórián által írott Kriminalisztika tankönyv és atlasz 2006. évi kiadása, ajánlott a 2004. évi kiadású kétkötetes Kriminalisztika. Egyéb tansegédletet a tantárgyleírás – az idézett utaláson túl – nem tüntet fel.

6

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán ugyancsak a

IV. éves hallgatók számára tartanak egy féléven át heti 2 óra előadást kriminalisztikából, s

szintén kollokvium a számonkérés módja. A tematika sokban hasonlít a debreceni

egyeteméhez.

1) Bevezetés a krimináltechnikába, szakértők és szaktanácsadók igénybevétele a

büntetőeljárásban. Nyomtan (traszológia), ezen belül fogalmak, általános ismeretek, az

emberi testrészek nyomai, állatok nyomai, eszközök, szerszámok, gépek nyomai, zárak

vizsgálata, közlekedési eszközök nyomai, metallográfia.

2) Az anyagmaradványok, ezen belül fogalma, elhatárolás a nyomtól, fajtái. Kriminalisztikai

írás-, gépírás(vizsgálat – B.E.), okmányok kriminalisztikai vizsgálata. Személyazonosítás,

daktiloszkópia.

3) Bűnügyi nyilvántartás, valamint a bűnügyi szolgálati kutya alkalmazása (odorológia).

Kriminalisztikai fényképezés, valamint a kriminalisztikai ballisztika (lőfegyvertan).

4) Egyéb kriminalisztikai eszközök és módszerek (ezen belül csapdák használata, akusztikai

segédeszközök alkalmazása, titkos krimináltechnikai információszerző eszközök).

5) A krimináltaktika fogalma, helye, tárgya, valamint a helyszíni szemle.

6) A helyszíni kihallgatás, valamint a forró nyomon felderítés.

7) Bizonyítási kísérlet, valamint a felismerésre bemutatás.

8) A kihallgatás (ezen belül a kiadatáson[?] általában, a gyanúsított kihallgatása,

tanúkihallgatás, tanúvédelem, szembesítés) valamint az adatgyűjtés.

9) A közlekedési bűncselekmények nyomozása.

10) A kriminalisztika jövője.

11) Verziók.

12) A kriminálmetodikáról általában és az emberölés nyomozása.

Szembeszökően eltér az eddigiektől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és

Államtudományi Karának nappali tagozatán, a 9. félévben heti 2 órányi időtartamban

előadott kriminalisztikai tananyag12. A számonkérés módja: aláírás. A tematika:

Nyomtan

1) biológiai anyagmaradványok

2) igazságügyi kézírásvizsgálat

3) igazságügyi lőfegyvertan

12 Írott tansegédlet a tantárgyi tájékoztató szerint dr. Sinku Pál Kriminalisztikai alapfogalmak, egyetemi jegyzet, Bp. 2004. (kézirat)

7

4) személyazonosítás, daktiloszkópia

5) bűnügyi nyilvántartás

6) kriminalisztikai szakértők és szaktanácsadók

Krimináltaktika, metodológia [?]

1) helyszíni szemle

2) bizonyítási kísérlet

3) helyszínelés [?]

4) felismerésre bemutatás

5) kihallgatás, szembesítés

6) nyomozás

7) integrált bűnüldözési rendszerek és módszerek

8) kényszerintézkedések taktikája

A Pécsi Tudomány Egyetemen a kriminalisztikai oktatásnak – dr. Varga László professzor

működése következtében – jelentős múltja van.13 A tematika:

1) A kriminalisztika története, fogalma (angolszász-kontinentális), tárgya, célja, felosztása.

(kriminalisztikai arcképcsarnok). A krimináltaktika lényege, a fő kriminalisztikai

kérdések. A nyomozás tervezése, szervezése. Bűnügyi információelemzés, bűnügyi

térkép (crime analysis, crime maping). Az integrált bűnüldözés hazai és nemzetközi

aspektusai (INTERPOL, Europol, SECI, OLAF stb).

2) A helyszíni szemle és a helyszínelés. Bűnügyi fényképezés, videózás. Interaktív bűnügyi

helyszínrögzítő rendszer (ICSR).

3) A bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás, valamint a kényszerintézkedések (kutatás,

motozás) taktikája, elhatárolásuk (táblázat).

4) A kihallgatás krimináltaktikája. A poligráf. A bűnözés-elemzés (crime-analysis). Bűnügyi

sértett-kezelés, gondoskodás (forensic nursing).

5) A krimináltechnika alapjai, rendszere. A kriminalisztikai azonosítás alapfogalmai,

lényege. A krimináltechnikai szakértői tevékenység jelentősége. A Bayes-analízis

lényege, felhasználhatósága.

6) A traszológia (nyomtan) helye, szerepe a kriminalisztikában. Az eszköznyomok (élet,

illetve vagyon elleni, valamint közlekedési bűncselekmények eszközei).

13 Ez az egyetlen olyan jogi kar, ahol már évekkel előbb saját kriminalisztikai tankönyvet is rendszeresítettek, s azt módszeresen karban is tartják, ld. Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba Kriminalisztikai tankönyv és atlasz, Dialóg Campus Kiadó, először Budapest–Pécs, 1998. Azóta a szerzőkhöz társult Herke Csongor is, és könyv újabb kiadást is megért.

8

Anyagmaradványok közül a textil, festék, üveg, talaj, fa, műanyag, gyertya, por,

kábítószer, ásvány (forensic geology), bogár-rovar (forensic entomology) vizsgálata.

7) Forró nyom, körözés, adatgyűjtés, nyilvántartások. (Perszeverencia-elmélet).

Személyleírás, személyazonosítás (benne szuperpozíciós arcazonosító eljárás).

Bűnelkövető profilalkotás (criminal profiling). Viselkedéstudomány (behavioral science).

A VICLAS (adattár a személyazonosításhoz, profilalkotáshoz, elkövetői névjegy)

ismertetése. A raszternyomozás lényege.

8) Kriminalisztikai kéz-, gép-, számítógép-nyomtató-írásvizsgálat, technikai (fax-

fénymásoló) okmányvizsgálat. (questioned document). Grafoanalízis, grafometria,

grafokomparáció, grafolingvisztika. Kibernetikai írásazonosítás.

9) Egyéb nyomok és anyagmaradványok kriminalisztikai vizsgálata, jelentősége. (láb, ajak,

homlok, fül, fog, cipő, fémbeütés, haj, szőr, egyéb emberi anyagmaradványok).

Palinológia – pollenek, spórák és egyéb mikrofossziliák, mint anyagmaradványok

vizsgálata, azonosítása. Számítógép a bűnüldözésben.

10) Igazságügyi fegyvertan, tűzszerészet. (ballisztika).

11) Az ujjnyomok kriminalisztikai jelentősége. A daktiloszkópia fogalma, rendszere. A

Poroszkópia, edgenológia, ridgenológia. Emberi anyagmaradványok; a vér

kriminalisztikai szerepe (szerológia). A bűnügyi orvostan (criminal antropology) és a

toxikológia (toxicology) szerepe. A DNS (mint „genetikai ujjnyom) szerepe a

felderítésben, bizonyításban.

12) A kriminalisztikai odorológia (szagtan). A kriminalisztikai hangazonosítás. Tervezési-

építési balesetek vizsgálata (engineering failure). A titkos krimináltechnikai és taktikai

információszerző eszközök.

13) A bűnüldözés-tudomány nemzetközi tendenciái a 21. század elején. A kriminalisztika

jövője; Teoretikus modellek „kriminalisztikai Nobel-díjak” elérésére.

A Szegedi Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán azok

számára, akik a büntetőeljárási jogi kurzus I. részén (?) sikeresen túljutottak, a tanév

őszi szemeszterében heti 2 órás, kollokviummal záruló kriminalisztikai tanfolyam indul.

A tematika – a hatályos tantárgy-leírás szerint – a következő:

1) A kriminalisztika, mint a bűncselekmények nyomozásának, felderítésének tudománya

1.1.) fogalma

9

1.2.) tagozódása: általános rész, különös rész

2) Krimináltaktika

2.1.)elmélete

2.2.) a nyomozási cselekmények és a kriminalisztikai ajánlások rendszere: helyszíni

szemle; helyszínelése; bizonyítási kísérlet; felismerésre bemutatás; kutatás; motozás;

kényszerintézkedések; kihallgatás; szakértő, szaktanácsadó; bűnügyi szolgálati kutya;

poligráf

3) Krimináltechnika

3.1.) elmélete

3.2.) – fotózás; traszológia; anyagmaradványok vizsgálata; igazságügyi ballisztika;

írásvizsgálat;

4) A nyomozási cselekmények és kriminalisztikai ajánlások a gyakorlatban. Megtörtént

bűnügyek nyomozása során készített videofelvételek bemutatása.

5) Gyakorlat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon

5.1.) a bűnügyi technikai munka alapvető kérdései

5.2.) ujjnyom-rögzítés és mozaikportré készítés

5.3.) lövészet (?)

6) A bűnmegelőzés hazai és nyugat-európai tapasztalatai. A pszichológus szerepe a

nyomozásban, a sértett-gondozás.

7) A rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről, az ügyészségi

nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények, a katonai ügyészség

kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények, a vám- és pénzügyőri nyomozó szervek

kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények.

8) A különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének szabályozása.

9) Gyakorlat a Szegedi Rendőrkapitányságon

9.1.) az őrizetnek, illetve az előzetes letartóztatásnak rendőrségi fogdában történő

végrehajtása fogdalátogatás mellett

9.2.) az azonosító helység (?) szerepe a nyomozásban

10) A büntetőeljárás alanyainak védelme (a bűncselekmények áldozatainak védelme,

tanúvédelem). 11) Szemelvények a legújabb hazai és külföldi kriminalisztikai aktualitások köréből (DNS vizsgálat).14

14 A tantárgy-leírás a következőkkel zárul:„Kötelező tananyag (előadáson felül): Kriminalisztika 1-2. BM Könyvkiadó 1983-1984.”Ezt a művet a bibliográfiai adatok hiányos megjelölése miatt nem tudtam azonosítani, s

10

Látható, hogy a tananyagban és az oktatási program felépítésében nem csekély eltérések

vannak, bár – a krimináltechnika elemi fogalmainak ismertetése után, tehát a krimináltaktikai

– tananyag, alapvetően a kriminalisztikai cselekménytant követi valamennyi tematika, azaz a

közölt kriminalisztikai ismereteket az eljárási törvényhez igazodva, eljárási cselekmények

köré szervezi.

Noha a szűkszavú tantárgyi tematikákból nem könnyű – sőt, nem is lehet – messzemenő

következtetéseket levonni, annyi kétségtelen, hogy a Miskolci és a Debreceni Egyetem

tematikája csak a debreceni 1., 10. és 15. pontban különbözik egymástól, egyébként szó

szerint egybevág.

Önként adódó kérdés, hogy – mivel az előadások óraszáma azonos – miként alakulhat az

azonos tematika szerint előadott tananyag, hiszen a három témakör: a kriminalisztikáról

általában (fogalma, célja, rendszere, ezen belül a kriminálstratégia, a bizonyítás

kriminalisztikai fogalmai és összefüggései, valamint a bizonyítás tárgya, valamint a

kriminalisztika és a büntetőeljárási jog viszonya) sok mondanivalót rejthet magában, nem

szólva a kényszerintézkedések, valamint a körözés problematikájáról. Ha ezt

összehasonlítjuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tematikájával, a kérdőjelek

szaporodnak. Ebben a debreceni tematika 1., 5., 11., 12., 13 14. és 15. pontjára ebben utalás

sincsen, vagyis utalásszerűen is a 15 témakör közül csak 7 sejlik fel.

Tovább szaporodnak a kérdések, ha ezek mellé tesszük a Pécsi Tudomány Egyetem

tematikáját is.

Ebben téma a kriminalisztika története és a bűnügyi információ-elemzés (1), az

interaktív bűnügyi helyszínrögzítő rendszer (2)., a poligráf, a bűnelemzés és a bűnügyi

sértett-kezelés (4)., az azonosítás-elmélet alapjai és a Bayes-analízis (5)., egyes anyagmarad-

ványok technikai vizsgálata (6)., a perszeverancia-elmélet (a modus operandi nyilvántartás

alapja) és a bűnügyi profilalkotás, a viselkedés-tudomány és az un. „raszter-nyomozás” (a

Déri Pál-féle integrált bűnüldözés) (7)., a grafoanalízis, grafometria, grafokomparáció,

grafolingvisztika és – nyilván ezekkel összefüggésben – a kibernetikai írásazonosítás (8)., a

pallinológia, valamint a számítógép a bűnüldözésben (vö. a 7. és 8. ponttal, 9.)., a

hangazonosítás és a titkos információgyűjtés eszköz-oldala (12). Ezek a kiemelt címszavak,

természetesen, helyet kaphatnak az egyes témakörök tárgyalása során a már áttekintett

tematikák keretei között is. A tantárgyleírásban megjelölt tansegédlet azonban,

így a megjegyzést sem tudom értelmezni. Valószínűleg a Rendőrtiszti Főiskola valamelyik régi tansegédletéről lehet szó. Így azonban az egész tantárgy-leírás hitelessége (érvényessége) ingataggá válik.

11

tartalomjegyzéke alapján ítélve, nehezen azonosítható a tananyagnak a tematikában tükrözött

felépítésével. Annak a rendszere ugyanis más. Az általános bevezetőt a krimináltechnika

(nyomtan, testrészek nyomai, eszköznyomok, biológiai és egyéb anyagmaradványok, kéz- és

egyéb írásvizsgálatok, okmányvizsgálat, ballisztika, személyazonosítás és daktiloszkópia,

bűnügyi nyilvántartások, sajátos krimináltechnikai eszközök (a szagnyomok és a

fémbeütések vizsgálata, csapdák, kriminalisztikai fényképezés és videofelvételek

alkalmazása), krimináltechnikai szakértők és szaktanácsadók igénybevétele és az azonosítás-

elmélet szokásos ismeretanyaga követi. Utána pedig a krimináltaktika szokásos

ismeretanyaga (a helyszíni szemle, a bizonyítási kísérlet, a helyszíni kihallgatás, a

felismerésre bemutatás, a kihallgatás és a szembesítés, a kényszerintézkedések taktikája, a

nyomozás tervezése és szervezése – ezen belül a verziókkal végzett munka) következik,

végül az integrált bűnüldözés (beleértve a nemzetközi együttműködést is) található, és egy

rövid fejezet a kriminalisztika jövőjéről.

Feltételezhető, hogy a tematika az írásbeli tananyag előadása során élőszóval

hangsúlyozandó, részletesebb magyarázatra szoruló pontokat sorolja fel. Az sem kizárt, hogy

a szóba hozandó témák sorrendje a valóságban más – pl. a viselkedés-tudomány ismertetése

megelőzi a perszeverencia-elméletet és a profiling-et. Az kétségtelen, hogy a tananyag

gazdag; ismét adódik a kérdés, hogy – az óraszámot is figyelembe véve – mennyire mély.

Csak az összehasonlítás kedvéért: a Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatán a hallgatók

a 2-6. félévben 124 előadási, 48 szemináriumi és 108 gyakorlat órán – vagyis összesen 280

órában – tanulják a kriminalisztika 45 témakörre bontott anyagát. Ebből a 2. félév során az

elméleti alapkérdésekkel – ezen belül a kriminalisztikai megismeréssel, az azonosítás-

elmélettel, az adat, információ és bizonyíték egymásközti viszonyával, a felderítésnek és a

bizonyításnak a nyomozáson belüli szerepével, valamint a nyomozás tervezésével,

szervezésével és a verziók kezelésével – foglalkoznak. A 3. és 4. félév tananyaga a

krimináltaktika, az 5. és a 6 félévé pedig a kriminálmetodika.15 A kurzust a kriminalisztika és

nyomozási gyakorlat aktuális kérdéseiről szóló kétórás előadás, majd az Igazságügyi

Szakértői és Kutató Intézetben és a Bűnügyi Nyilvántartóban teljesített 8 órányi gyakorlat

zárja. 15 Ennek témái – a tantárgyi tájékoztató szerint – a lopás, betöréses lopás, gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények, a rablás és a kifosztás, továbbá az okirat-hamisítás nyomozása – és ez utóbbihoz kapcsolódva az okmányvizsgálat és írásvizsgálat krimináltechnikai kérdései; a csalás és a sikkasztás, valamint egyes korrupciós bűncselekmények nyomozása (és ezekhez kapcsolódva a sorozatban elkövetet bűncselekmények nyomozásának kriminalisztikai sajátosságai); az egyes közrendet, stb. sértő bűncselekmények nyomozása és ehhez kapcsolódva a ballisztika krimináltechnikai anyaga; kábítószer-ismeret és a kábítószerrel való visszaélés nyomozása, a környezet- és természetkárosítás, az élet és a testi épség elleni bűncselekmények, egyes házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények, végül a műkincslopások nyomozása.

12

Véleményem szerint a jogi oktatás keretében értelmetlen lenne egy ilyen terjedelmű, és

ilyen részletességű kriminalisztikai képzés. Mindamellett az elgondolkoztató, hogy amíg egy

nyomozótisztnek 280 órában tanítják a kriminalisztikát, vajon igazán elegendő-e, ha az a

leendő ügyész, akinek a nyomozást majd felügyelnie – sőt, irányítania – kell, 30 órában

tanulja ezeket a tudnivalókat? Ezt én – több évtizedes ügyészi gyakorlattal a hátam mögött –

erősen kétlem.

III.

1) Az imént feltett kérdésre adandó válasz azt igényli, hogy tisztázzuk a kriminalisztika,

mint tantárgy, oktatásának a célját.

A Rendőrtiszti Főiskolán ezt a tantárgyi tájékoztató így jelöli meg:

„Lehetőséget nyújtani a kriminalisztikának a rendvédelmi szakterületeken a szakmai

általános műveltség körébe tartozó, valamint a megszerzett ismeretek későbbi, önálló

alkalmazásához minimálisan szükséges elméleti alapoknak a megismerésére és

elsajátítására. Cél továbbá a korszerű krimináltechnikai, krimináltaktikai és

kriminálmetodikai eszközök, illetve módszerek (eljárásmódok, ajánlások) megismertetése, és

a megszerzett kriminalisztikai ismeretek alkalmazásának megalapozása a gyakorlati

munkában, a büntető-, az államigazgatási- (közigazgatási) és a szabálysértési eljárásban,

továbbá a rendvédelmi szakterületeken végrehajtandó egyéb feladatok (intézkedések) során.”

Az egyetemek tantárgy-leírásaiban az oktatási cél – ha egyáltalán szó esik róla – ehhez

fogható szabatossággal nincs megjelölve.16 Mondhatjuk, persze, hogy az oktatási cél magától

értetődően a jogvitás ügyek intézése körében a bizonyításhoz szükséges eszközök és

eljárások megismertetése és az önálló gyakorlati alkalmazásukra való készség megalapozása,

de akkor azonnal újabb kérdésekbe botlunk.

A kriminalisztika a jogalkalmazási ténymegállapítás és bizonyítás tudománya; a

felderítéssel – bármit is értünk rajta, hiszen a kifejezésnek számos, egymástól eltérő jelentést

tulajdonítanak – és a bizonyítással összefüggő tételei nem csak a büntetőeljárásban

16 A tájékoztatók többségében szó sem esik róla. A Debreceni Egyetem ismertetőjében ez olvasható: „A tárgy célja: A kriminalisztika a bűncselekmények megelőzésének, felderítésének és bizonyításának tudománya. Célja, hogy a tételes jog által meghatározott keretekben olyan módszereket és eljárásokat dolgozzon ki, amelyekkel a készülő bűncselekmények megakadályozhatók, a már elkövetett bűncselekmények felderíthetők, elkövetőjük megállapítható.” Ez tehát – a szöveg szerint is – a kriminalisztikának, és nem a kriminalisztika jogi kari oktatásának a célja. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tantárgyleírása szerint: „ A tanegység célja: A bizonyítási eszközök és módszerek bemutatása az adott kor technikai és tudományos eszközrendszerének használatával a Bűnügyi Tudományok keretében.” Ez – olvasatomban – ismét csak a tananyag tartalma, és nem oktatásának a célja.

13

érvényesek, hanem más anyagi jogág szabályainak alkalmazására irányuló (pl. polgári jogi,

közigazgatási jogi, szabálysértési) eljárásban is. Egy kihallgatásnak – érdemét tekintve –

kriminalisztikai értelemben főként a kommunikáció-elmélet és a pszichológia tanaihoz kell

igazodnia; az eljárási jog csak kihallgatás külső (formális) kereteit szabályozza. A felderítés

és a bizonyítás sok elemből áll. Magában foglalja a bizonyítandó tény igazolására

potenciálisan alkalmas tény (a bizonyító tény) létezésének, továbbá mibenlétének és

lehetséges, vagy valószínű lelőhelyének gondolati meghatározását; a megszerzésének

módjára vonatkozó elgondolás kialakítását, az erre irányuló cselekvés megtervezését,

megszervezését és végrehajtását, majd a bizonyító tény megvizsgálását, és végül az

értékelését, vagyis a bizonyító erejének – más szavakkal: a feltételezett bizonyítási ok

létezésének vagy hiányának – megállapítását.

Ebben a ténykedésben az elméleti (intellektuális) és gyakorlati (praktikus) elemek

vegyülnek, továbbá eloszlásuk sem egyenletes. A potenciális bizonyító tény létezésének,

mibenlétének és (lehetséges vagy valószínű) lelőhelyének gondolati meghatározása főként

elméleti tevékenység – az amerikai rendőrségi szlengben brainwork – bár gyakorlati elemek

is átszövik. Azt, hogy miféle tárgyi jellegű bizonyítékok (nyomhordozók, nyomképzők,

produktumok, eszközök) létezhetnek, rengeteg tényező befolyásolhatja. Azt pl., hogy egy

lőfegyverrel, közterületen elkövetett emberölésnek lehetnek-e, s ha igen, milyen térbeli és

személyi körben tanúi, az esemény lezajlásának időpontja, helye, a domborzat, a

tereptárgyak, és a rendes életviteli szokások számításba vételével lehet kigondolni. Ez

elsősorban gondolati műveleteket feltételez, bár az esemény helyszínét tényszerűen, azaz

gyakorlatilag is meg kell hozzá ismerni. Az viszont, hogy a számításba vett személyi körben

tényleg van(nak)-e tanú(k), az érintettek gyakorlati kikérdezése útján állapítható meg, bár a

kikérdezés során a kapott válaszokat értékelni kell abból a szemszögből, hogy valószerűek,

hihetőek-e; ez tehát elméleti elemekkel vegyes gyakorlati ténykedés (az amerikai rendőrségi

szleng szerint footwork) .

Közhely továbbá, hogy a „felderítési” és a „bizonyítási” típusú tennivalóknak az

eloszlása a nyomozás/tárgyalás relációban sem egyforma. A nyomozás idején az előbbiek, a

tárgyaláson viszont az utóbbiak dominálnak.

2) Mást jelent a „bizonyítás” kifejezés a nyomozás idején, és mást a tárgyaláson.

A nyomozás idején a „bizonyítás” a potenciális bizonyító tények megismerési

forrásainak kigondolását, az elgondolás gyakorlati ellenőrzését, az ennek során valóban

meglelt lehetséges bizonyítékforrásokból nyert bizonyító tények elemzését, értékelését,

ellenőrzését, rögzítését (dokumentálását), és az adódó következtetések felhasználását jelenti a

14

további tények kiderítéséhez. Mindezt elsősorban a nyomozó – s az ő közvetítésével a

hatóság nevében kijelentések tételére jogosult vezető – részéről. A nyomozás és a vádemelés

szakaszában a döntésre (a nyomozó hatóság, ügyészség nevében kijelentésre) jogosult vezető

magukat a bizonyító tényeket közvetlenül rendszerint nem ismeri; csak a nyomozó részéről

készített származékos bizonyítékok – és a nyomozó által ehhez fűzött esetleges kiegészítő

közlések – révén alkothat magának róluk képet. A bizonyítás tehát a szervezetszerű vezető

meggyőzésére irányul és döntő többségében írásban történik.

A szóbeli és kontradiktórius tárgyaláson viszont a bizonyítás maguknak a bizonyító

tényeknek a döntésre hivatott bíróság által a felek (a vád és a védelem) közreműködésével

történő közvetlen megvizsgálását jelenti. A bizonyító tények – a vallomások, tárgyi bizonyító

eszközök és a rájuk vonatkozó szakértői magyarázatok – maguk alkotják a vizsgálat tárgyát,

nem pedig a máskor és másutt elhangzott vallomások jegyzőkönyveinek írott szövege.

Más a tét is; nem – mint a nyomozás során – az, hogy „mi történhetett valójában?”,

hanem az, hogy „megtörtént-e, aminek megtörténtét a vádló állítja?”

Nem azt vizsgálják tehát, hogy pl. vajon ki, mikor, miért, mivel, hogyan és hol ölhette

meg az áldozatot, hanem hogy a vádlott a vádiratban leírt módon és körülmények között ölte-

e meg. Ha efelől a bizonyítási eljárás után is kétsége lehet a bíróságnak, a vádlónak módja

nyílik arra, hogy ezt a kétséget eloszlassa a vádbeszédben kifejtett magyarázataival, a védő

pedig hasonló módszerrel fokozza a védőbeszédben. Ezekben ugyanis részletesen előadhatják

az egyes bizonyító tények valóságos értékére, bizonyító erejére vonatkozó érveiket és a

bizonyítás eredményére vonatkozó összegezett álláspontjukat.

Ebből a szempontból különös jelentősége van annak, hogy a perbeli tényeknek, a

vádnak a bizonyítása – ténybizonyítás. Mind a „bizonyítandó tétel,” (a „thema probandi”),

mind az érvek – tények, vagyis az anyagi világban megjelent, illetőleg megjelenő,

érzékelhető, térben, időben és kauzális kapcsolataikban érzékileg és logikailag megragadható

jelenségek, amelyek mibenlétét és összefüggéseit döntő többségükben természeti, kisebb

részükben természeti és társadalmi szabályszerűségek írják le.

E szabályszerűségeknek a jogalkalmazás igényeihez igazodó vetületét összegezi és

foglalja egyfajta rendszerbe a kriminalisztika, mint interdiszciplináris és komplex

alkalmazott tudományág. E tudományág anyagából a jogi felsőoktatásban – nézetem szerint

– kinek-kinek azt kell tanítani, amire leendő szerepkörére tekintettel szüksége lesz. A

kriminalisztika annak idején a vizsgálóbírák és a rendőri nyomozó hatóságok számára és az ő

igényeikre szabva jött létre. Ez az igény a kontinentális büntetőeljárási rendszerben a mai

nyomozásban dominál.

15

3) Az Országos Kriminológiai Intézetben készült tanulmányban azt olvashatjuk: „A

kriminalisztika maradjon meg a nyomozás tudományos eszközökkel kidolgozott tanának,

amelynek fő terepe a nyomozás. A vádemelésnek és a bírósági tárgyalásnak nincs önálló

kriminalisztikája. Indokolt viszont egy átfogó bizonyításelmélet kidolgozása, ami a

büntetőeljárási jog tudományának feladata. Szükséges továbbá a büntető igazságszolgáltatás

szakembereinek kriminalisztikai ismereteit gyarapítani.”17

Az imént mondottak tükrében e megállapításból elfogadható az, hogy a vádemelésnek és

a tárgyalásnak nincs önálló kriminalisztikája, az viszont erősen kétséges, hogy annak az

átfogó bizonyításelméletnek a kidolgozása, amelyre valóban szükség lenne, a büntetőeljárási

jog tudományának a feladata lenne.

A tanulmány is rámutat, hogy a kriminalisztika „nem kizárólag a büntető

igazságszolgáltatás számára nyújt ismereteket.”18A jogalkalmazásban mindenütt tényeket –

bár sokféle tényt – kell bizonyítani, ám a bizonyítandó tények, mint az anyagi világ

jelenségei, csak jogi jelentőségükben, de nem materiális természetükben különböznek, s ezért

a bizonyítás lehetősége sem az alkalmazandó jogszabály jogági hovatartozása szerint

különbözik. Ennek folytán nem az eljárási jog feladata a bizonyítás lehetőségének és anyagi

(materiális) módjának az elméleti szintű kidolgozása, hanem éppen a jogalkalmazási

bizonyítás alkalmazott tudományáé, a kriminalisztikáé. A bizonyítási módszereknek az adott

fajtájú jogalkalmazási eljárásban kívánatos kereteit kell – a különféle bizonyítási eszközök és

módszerek jogi szabályozásával – az eljárási jogoknak megszabnia, de ez jórészt már

megtörtént.

Aktuális feladat viszont annak kidolgozása, hogy a büntető – és nem csak a büntető –

igazságszolgáltatás szakembereinek kriminalisztikai ismereteit milyen irányban szükséges és

célszerű gyarapítani.

Az eljárásjogi kurzusok a bizonyítás elméletével rendszerint csak jogi oldalról

foglalkoznak. Jellemző, hogy még az egyik legújabb büntetőeljárási jogi tankönyv19is egy 20

oldalas fejezetben tárgyalja a (büntetőeljárásbeli) bizonyítás általános kérdéseit, holott a

17 Finszter Géza-Kármán Gabriella-Kiss Anna A kriminalisztika elmélete és a praxis a büntetőeljárási reform tükrében – Összefoglalás, Bp. 2005-2007. (kézirat), 15. oldal, kiemelés tőlem, B.E.. 18 U. ott, 8. oldal. 19 Fenyvesi Csaba-Herke Csongor-Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004. A fejezet tartalma (a tartalomjegyzék szerint): a bizonyítás és ténymegállapítás, a bizonyítás lényege (fogalma) a szakirodalomban, a bizonyítás fogalma, bizonyítási rendszerek, a bizonyíték fogalma [5 oldal], a bizonyítékok osztályozása – az osztályozás jellemzői és jelentősége, eredeti és származékos, személyi és tárgyi jellegű, terhelő és mentő, közvetlen és közvetett bizonyítékok a törvényben szereplő felsorolás és felosztás, az osztályozás és a bizonyíték fogalma, a bizonyítás alapkérdése.

16

fejezet szerzője, Tremmel professzor, nem sokkal később erről egy kitűnő önálló monográfiát

publikált.20

Miért kell tehát egy jogásznak kriminalisztikát tanulnia? – tehetjük fel újra a kérdést.

Aki jogi diplomát akar szerezni, az – amennyiben törekvése sikerrel jár – a

tapasztalatok, és az élet rendje szerint többnyire a jogalkalmazásban kíván tevékenykedni,

jogvitás ügyekben akar eljárni, és a döntéshozatalban szeretne közreműködni, vagy

egyenesen (pl. mint bíró) döntést akar hozni. Ennek pedig a jogalkalmazás minden területén

előfeltétele a szükséges tények megállapítása, ami a mértékadó tények tisztázását követeli.

Az ügyvéd, amikor potenciális megbízója felkeresi, kíváncsi arra, hogy az igény ténybeli

alapja mi és mennyiben, hogyan ígérkezik bizonyíthatónak. Ehhez elengedhetetlen, hogy az

ügyfelet megfelelően ki tudja kérdezni és meg tudja ítélni, mennyire megbízható a

tényelőadása – ami kriminalisztikai értelmezésben egyfajta kihallgatásnak tekinthető. Hogy

kellő biztonsággal alkothasson ítéletet, tudnia kell a vallomástételt befolyásoló

körülményekről, a lehetséges buktatókról, a további bizonyítási lehetőségekről. Mindezt,

persze, elsajátíthatja az idők folyamán (többnyire a saját kárán) tapasztalatból is, de nincsen

olyan tantárgy a kriminalisztikán kívül a jogi karok tananyagában, ahol erre fel lehetne

készíteni.

A jogászok túlnyomó többsége a hagyományos jogi pályák (bíró, ügyész, ügyvéd)

valamelyikén működik az igazságszolgáltatásban, és tevékenységének érdemi részét a

tárgyaláson fejti ki. A tárgyalást a tanács elnöke szervezi és vezeti; ő határoz a bizonyítás

sorrendjéről is, és a kihallgatandókat elsőként ő jogosult kihallgatni. A kérdezés jogát később

is visszaveheti, s a nem megfelelően megfogalmazott, vagy egyéb okból tilosnak ítélt

kérdésre a választ megtilthatja.

A büntetőeljárási jog szabályai az ügyész rendelkezése alá utalták a nyomozást. Az

ügyészség ugyan csekély lelkesedést mutat az 1950-es évek vége óta megszokott nyomozás-

felügyeleti tevékenységhez képest mutatkozó többlet-lehetőségek iránt, és inkább többlet-

terhet érzékel, de minden esetre ellenőrizni köteles, és irányítani is jogosult a nyomozást,

jelen lehet a nyomozási cselekményeken, stb., sőt, bizonyos ügy-kategóriákban a nyomozást

neki kell végeznie. Ami a legfontosabb – a vádemelés felőli döntés kizárólag rá tartozik. A

tárgyaláson a vád „képviselete” (ami valójában a vádfunkció gyakorlása) ugyancsak az

ügyész feladata.

20 Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2006.

17

Az ügyvédek a büntetőeljárásba vagy védőként, vagy más résztvevők képviselőjeként,

illetőleg tanácsadójaként kapcsolódhatnak be; jelen lehetnek nyomozási cselekményeken,

indítványokat és észrevételeket tehetnek, a kihallgatásokon kérdéseiket felvethetik. A

védőnek a jelenléte a tárgyaláson számos esetben kötelező, s az ügyésszel azonos jogokat

élvez.

Az eljárásnak ebből a szabályozásából – nézetem szerint – az következik, hogy egy

bűnügyben eljáró jogásznak – hacsak nem nyomozóhatóság tagja vagy ügyész – általában

nem nyomoznia kell. Ha ügyész, irányítania és felügyelnie kell a nyomozást, s az íratok

alapján végül ki kell alakítania a vádhatósági döntést, egyébként pedig a nyomozást (a

nyomozási cselekmény menetét) figyelemmel kell kísérnie, értelmeznie és ellenőriznie kell,

és aktív közreműködéssel, törvényes módon alakítania lehet.

3) Mit kell tehát a jogásznak a kriminalisztikában tanulnia ahhoz, hogy e feladatokat

valóban színvonalasan láthassa el?

Erre a kérdésre ez idő szerint aligha lehet megnyugtató választ adni. Az azonban

biztosnak vehető, hogy a vizsgálóbírói indíttatású és rendőrségi (nyomozói) szemlélettel

továbbfejlesztett, a nyomozást az eleven igazság végső megtestesülésének tekintő

kriminalisztika önmagában kevés a helyes megoldáshoz. A továbbiakban megkísérelek

világosan megfogalmazni egy elképzelést.

a) A hallgatók általános jogi kultúráltsága megköveteli, hogy átfogó képet kapjanak a

kriminalisztika mibenlétéről (eredetéről, kialakulásáról, a büntetőeljárási joghoz való

viszonyáról), belső tagolásáról (krimináltechnika, –taktika és –metodika), és az egyéb

ismeretrendszerekhez való viszonyáról. Ennek keretében – túl azon az általánosságban

mozgó igazságon, hogy a kriminalisztikai ajánlásoknak bele kell illeszkedniük az eljárásjogi

szabályozásba – nézetem szerint a kriminalisztika keretében kell kidolgozni a különféle

eljárási cselekmények (pl. a házkutatás, az őrizetbe vétel/előzetes letartóztatás) un. „különös

előfeltételeit” szabályozó eljárásjogi előírásokat kielégítő kriminalisztikai helyzetek

(szituációk) tipizálását.21

b) A nyomozás feladatairól és általános menetéről a hallgatók elvileg a büntetőeljárási

jogi kurzuson már tájékozódtak. Itt tehát a nyomozás, mint szervezett tevékenység, csak

annyiban tárgyalandó, hogy a hatáskörök elosztásának a kriminalisztikai szempontjait és a

nyomozás tervezés-szervezés alapvető kérdéseit célszerű lehet ismertetni. Az állandó és az

21 Ld. erről A kényszerintézkedések büntető-eljárásjogi és kriminalisztikai nézőpontból, Rendvédelmi füzetek 2000/2. és 3., Rendőrtiszti Főiskola , Bp. 2000., illetőleg Kriminalisztika, BM. Duna Palota és Kiadó, Bp. 2004., 30.8. alfejezetét, II. kötet 1118. és következő oldalak.

18

eseti nyomozó-csoportok működéséről és a működésük hatékonyságát befolyásoló

tényezőkről sem ártana általános ismertetést adni.

c) Foglalkozni kell ellenben a kriminalisztikai megismerés sajátosságaival, különösen az

un. „kriminalisztikai gondolkozás” jellemzőivel, mert e nélkül egy hallgató nehezen ismeri

fel a nyomozóhatósági észjárás menetét. Szót kell ejteni a kriminalisztikai módszerekről.

Tárgyalni kell a nyomozás dokumentálását is; képet kell tehát adni arról, hogy mi mindent

tartalmaznak a nyomozás iratai, illetve a „nyomozás anyaga” miből áll.

d) A kriminaliszta tananyagának gerince a kriminalisztikai bizonyítás-elmélet kell, hogy

legyen. Ezzel az eljárási jogok csak a jogi vetületben foglalkoznak, s ha ezt érdemben a

kriminalisztikai kurzus nem részletezi, soha szervezett formában nem fog a hallgató tanulni

róla.

A bizonyításelmélet keretében érdemes súlyt helyezni arra, hogy a jogvitás ügyek

alapjául szolgáló történések a hétköznapi élet történései, amelyek elvileg, és rendszerint

praktikusan is, hozzáférhetőek az emberi érzékelés és észlelés számára, de részben a bűn

rejtőzködő természete miatt, sokszor pedig éppen azért, mert hétköznapi jellegük folytán

belesimulnak a napi események tömegébe, észrevétlenek maradnak. Az is előfordul, hogy a

történés gyors lefutása miatt a részletei nem követhetőek. Összességében azonban

megállapításukhoz a napi gyakorlat szintjén nem szükségesek olyan tudományos vizsgálatok,

amelyek a szub-mikro zónában végbemenő sztohasztikus kapcsolatokat kutatnák;

értelmezésükhöz elegendő az okozati kapcsolatok szférája, s ezért a jogalkalmazási

bizonyításban a központi elem a bizonyítási ok, vagyis a bizonyítandó és a bizonyító tény

közötti az az összefüggés, amely szerint az ok és a következmény viszonyában vannak

egymással, az egyikük valóságos léte szükségképpen jelenti a másik valóságos létét is.

Tapasztalataim szerint itt lényeges az olyan terminus technicusok szabatos meghatározása és

következetes használata (valamint ennek megkövetelése), mint a „tény,” „adat” és

„bizonyíték.” Célszerű elmagyarázni azt, hogy melyik bizonyítási eszköz esetében mi a

bizonyító tény, mi a bizonyítási ok, és annak mi az érvényességi tartománya. Széles körben

elterjedt pl. az a hiedelem, hogy a tanú vallomása („vallomásának tartalma”) a bizonyító tény,

holott közismert, hogy a tanú vallomása – amely néha több gépírt oldal terjedelmű és több

nap történéseiről, események tömkelegéről számol be, tényekre vonatkozó tudomás-

kijelentések halmaza, és minden egyes kijelentés (logikai ítélet) önálló bizonyító tény.

A „tény” definíciójával, továbbá a bizonyítás tárgyával függ össze a „tényállás” kérdése

is.

19

A „törvényi tényállás” az anyagi büntetőjog fogalomrendszeréhez tartozó

szakkifejezés.22 A „történeti tényállás” kifejezésnek a kriminalisztikában határozott tartalmat

kellene tulajdonítani. Úgy gondolom, helyes az a felfogás, hogy a történeti tényállás a

bűncselekményt magába foglaló történés azon tényelemeinek együttese, amelyek a törvényi

tényállás elemeit hordozzák.

Arra tekintettel ugyanis, hogy az eljárás tárgya és célja a nyomozás és a tárgyalás idején

lényegesen különbözik, helyes megkülönböztetni a kriminalisztikai szóhasználatban a

történés és a tényállás kategóriáját.

A történés az eseményeknek az a szövedéke, amely a hatóságnak a feltételezett

bűncselekményre utaló jelenségekről történt értesüléséig lezajlott, s amelyeknek

következményeit észleli. Ezek az észleletek keltik benne („alapozzák meg”) a

bűncselekmény gyanúját, de ekkor még magáról a történés mibenlétéről – és az egyes

jelenségek meg a történés büntetőjogi szempontból lényeges elemei közötti összefüggésről –

nincsenek határozott ismeretek. A nyomozás átfogó kérdése az, hogy ténylegesen mi történt?

A nyomozás egyik feladata az észlelhető következmények (pl. a helyszín elemei) közül a

releváns és a nem releváns jelenségek elkülönítése. Az eljárás tárgya tehát a történés.

A tárgyaláson az eljárás tárgya a vád tárgya, az pedig a történeti tényállás.

A történeti tényállás nem természeti jelenség. Megszerkesztése a történés és az

alkalmazandó jogszabály ismeretében teljesítendő jogászi feladat. Minden történésben annyi

„tényállás” rejlik, ahány jogszabály (vagy egyéb értékelő norma) szerint minősíthető.

Ugyanaz a történés alapja lehet büntetőjogi felelősség megállapításának, kártérítési

követelésnek, fegyelmi felelősség megállapításának és erkölcsi értékelésnek, de – noha a

tényleges esemény-komplexum azonos – minden egyes értékelés szemszögéből elemeinek

csak egy része jelentős. Az is lehet, hogy a releváns tényállások részben átfedik egymást, de

ez nem változtat azon, hogy pl. bűncselekményt is megvalósító, egyszersmind kártérítési

követelést is eredményező, s egyúttal biztosítási eseményt is jelentő közlekedési balesetnek

azok az elemei, amelyek a kármegosztás, vagy a biztosítás szempontjából fontosak, a

büntetőjogi felelősség megalapozása – vagyis a büntetőjogi tényállásszerűség –

szemszögéből érdektelenek. A tényállás-szerkesztést tanulni kell; tanítása a kriminalisztikára

tartozik.

e) Szó volt arról, hogy más a bizonyítás tétje a nyomozás, és más a tárgyalás idején.

Közös sajátosság az, hogy aki a bizonyítást „felveszi”– a nyomozó, illetőleg a bíróság –

22 Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog Általános Része – Átdolgozott, bővített kiadás, Korona Kiadó, Bp. 2004., 154. oldal

20

közvetlenül érzékeli és észleli a bizonyító tényeket, és úgy foglal állást a hitelt érdemlőség

felől. Azt hiszem, a joghallgatókban tudatosítani kell, hogy az eljárási cselekmények

végrehajtására vonatkozó kriminalisztikai tantételek (a kriminalisztikai cselekménytan)

másként érvényesülhet a tárgyaláson, mint a nyomozásban. A felismerésre bemutatás

lebonyolításával terjedelmes kriminalisztikai ajánlások és részletekbe menő tanácsok

foglalkoznak; a jegyzőkönyvből azonban csak a reménybeli felismerőnek az azonosság vagy

különbözőség kérdésében tett kijelentése lesz a bizonyító tény a bíróság előtt (ha egyáltalán

felolvassák, mert ott eltérően nyilatkozik).

f) A kriminalisztika kialakult gondolatrendszerében azonban nem szokás jelentőséget

tulajdonítani annak, hogy büntetőeljárási jogunknak több mint évszázados elve a tárgyalás

közvetlensége. Egyezzék bár a tanúnak a bíróság előtt tett vallomása szó szerint azzal, ami a

nyomozás során készült jegyzőkönyvben olvasható, a bíróság akkor sem a nyomozó által

értékelt bizonyító tény alapján dönt. Nem azt a vallomást értékeli, amelyet olvashatott és fel

is olvashatott volna – sőt, esetleg (némileg túllépve az eljárási szabályokon) fel is olvasott –

hanem annak, amelyet a tanú a szeme láttára és a füle hallatára tett. Ez a vallomás akkor sem

azonos a nyomozatival, ha szó szerint egyeznek, mert ez több. Ennek szerves része a

vallomást tevő tanú habitusa, beszédmodora, szóhasználata, arcmimikája, taglejtései, továbbá

az ezekből kiolvasható érzelmek és indulatok, amelyek mind befolyásolhatják a szavak

hitelét.

A nyomozás során tett vallomás a tárgyalási bizonyítás szempontjából (elvileg)

mindaddig nem létezik, amíg nem ismertetik, vagy fel nem olvassák. Ennek – ha a

kihallgatott a tárgyaláson is kihallgatható és vallomást tesz – előfeltétele, hogy a vallomásban

foglalt tényre vonatkozóan kérdést intézzenek hozzá, és a válasza eltérjen a korábbitól. Ez

esetben a nyomozati és a tárgyalási vallomás, valamint a kihallgatottnak az eltérés okára

vonatkozó magyarázata (és az ennek körében esetleg felvett bizonyítás eredménye)

együttesen lesz mérlegelendő. A lényeg – ami a kriminalisztika szokásos anyagában szinte

elvész – az, hogy a nyomozás keretében felvett kihallgatási jegyzőkönyv csak annyit

bizonyít: a kihallgatott a nyomozás során, a jegyzőkönyvben megjelölt helyen, időben és

személyek jelenlétében milyen kijelentést tett. Azt azonban, hogy akkor igazat mondott, nem

bizonyítja.23

23 Ezért van az, hogy az angolszász országok – sok szempontból kötöttnek tekinthető – bizonyítási jogában a nyomozás során tett nyilatkozatokat csak „impeachment”-re, a nyilatkozó szavahihetőségének a kétségessé tételére és ezzel a tárgyalási vallomása hitelének aláásására lehet felhasználni, de a benne foglalt tény igazolására nem.

21

A tananyag egyik legfontosabb része lehet a kihallgatási taktika hagyományos anyaga –

a ténytudomás keletkezése, bevésése, megőrzése, felidézése, kijelentése, értelmezése és

rögzítése. Itt azonban érdemes kitérni a nyomozati és a tárgyalási kihallgatás különbségeire,

és a jogászokat a tárgyalási kihallgatás sajátosságaira is ki kell képezni. Mindennek kellő

alaposságú oktatása azonban feltételezi annak tudatosítását is, hogy a nyomozási

bizonyítékgyűjtés és rögzítés, valamint értékelés és a tárgyaláson folyó bizonyítás két –

egymástól lényegesen eltérő – műfaj. Ennek következménye az is, hogy a kihallgatására és az

igazmondás serkentésére kidolgozott módszerek („lerohanás,” „manőverezés az

információkkal,” „blöff”), amelyek a krimináltaktikában tekintélyes helyet foglalnak el, a

tárgyaláson csak igen korlátozott mértékben alkalmazhatóak; úgyszólván használhatatlanok,

hiszen a vádemelés előtt a terheltnek minden ellene szóló bizonyíték megismerését lehetővé

kell tenni; nem nagyon marad mivel „manőverezni.”

g)Úgy látom, alapos átgondolásra szorul a szakértői bizonyítással kapcsolatos

kriminalisztikai anyag is, amelynek ma – a Rendőrtiszti Főiskolai tankönyvekben is – az a

lényege, hogy miféle kérdésekre milyen szakértőket lehet/kell kirendelni, és milyen

kérdéseket lehet hozzájuk intézni.

Azt kellene a jogászokkal megértetni, hogy szakértőre akkor van szükség, ha a kérdéses

bizonyítandó tény a konkrét körülmények között a köznapi tudásra támaszkodó szokványos

úton nem ragadható ugyan meg, de az anyagi világ jelenségei közötti sokrétű kapcsolatok

folytán megfogalmazható egy olyan analóg kérdés, amelyre a szakértő – a

természettudományi szabályszerűségek ismeretében – képes lehet választ adni, és e válaszra

már építhető az eredeti (a történeti) kérdésre egy köznapi válasz.

Kedvenc példám: az ügy szempontjából lényeges kérdés az, hogy bizonyos faanyagok –

gerendák, amelyek rendelkezésre állnak – származhatnak-e a ház elbontott

tetőszerkezetéből úgy, hogy a házfelügyelő ellopta és egy (azóta már ugyancsak

elbontott) széntárolót építtetett belőlük. Ez a történeti kérdés feltehető úgy is, hogy a

kérdéses faanyagok lehettek-e egy meghatározott – ma már nem létező – tetőszerkezet

elemei. A használt gerendák korábbi összeeresztéseinek elhelyezkedése és alakja

rekonstruálható, hogy annak a létesítménynek, amelyben annak idején felhasználták

őket, milyen volt a térmértani formája; ezt össze lehet hasonlítani a korábbi

tetőszerkezet tervrajzaiból megállapítható térmértani formával. Így megfogalmazható és

eldönthető tehát az a geometriai kérdés, hogy a két térmértani idom geometriai

értelemben egybevágó-e? és ebből kiderül, hogy a gerendák lehettek-e olyan mértani

22

test alkotórészei, amilyen a ház tetőszerkezete eredetileg volt – tehát igazolható vagy

cáfolható lesz az állítólagos lopás.

A történeti kérdés „transzponálása” egy más ismertrendszerbe – ez a szakértői

bizonyítás alapja. A transzponálás, persze, nem mindig egyszerű feladat. Ha nem lehetséges,

nyilván nem lehet hozzá folyamodni, de ilyenkor a szakértő igénybevétele rendszerint a

bizonyítást nem is szolgálja. Minden esetre, a szakértői bizonyítás természetének mélyebb

ismerete és megértése a szakértők alkalmazását valószínűleg visszaszorítná és ez a bűnügyek

(de nem csak a bűnügyek) időtartamát és költségigényét jelentősen csökkenthetné.

h) Foglalkozni kell a perbeszédek kérdéseivel, különösen a történeti tényállás és a

bizonyítékok perbeszédbeli összekapcsolásának lehetséges módozataival és a bizonyítékok

perbeszédbeli bemutatásával. Itt kell a bizonyításelméleti tételek gyakorlati jelentőségét

szemléletessé tenni.

IV.

Ezekről gondolom én azt, hogy a kriminalisztikának a jogászképzésben különös

érdeklődésre számot tartó, és részben kidolgozásra váró területei.

A jogalkalmazási gyakorlatban eltöltött több évtized tapasztalata, továbbá a Rendőrtiszti

Főiskola Kriminalisztika tanszékén és a Károli Gáspár Református Egyetemen tíz éven át

végzett oktatói tapasztalatok alapján kidolgoztam egy tematikát, s a mostani tanévben ezt

alkalmaztam. Hozzáteszem: ennek az egyetemnek az Állam- és Jogtudományi Karán a

nappali tagozat 7.és 8. szemeszterében a kriminalisztika heti kétórányi előadásban kötelező

tantárgy. A számonkérés írásbeli kollokvium.

A tematika a következő:

1) A kriminalisztika fogalma, tárgya, és helye a bűnügyi tudományok rendszerében.

Fogalma, eredete, kialakulása, alapjai, helye a tudományok rendszerében és belső

tagozódása. (1. előadás)

2) A bizonyításról

A „bizonyítás” kifejezés jelentése a logikában és a jogalkalmazási eljárásban. A

ténybizonyítás, mint a kriminalisztikai tanulmányozás tárgya. A terminológiáról –

„tény,” „adat,” „bizonyíték;” a bizonyítási ok és a bizonyító erő. A bizonyítás tárgya és

az argumentumok. A „tényállás” és a „történés,” mint a tényállás hordozója. A történés

dinamikája, mint a bizonyítási lehetőségek forrása. (2. előadás)

23

3) A megismerés sajátosságai a kriminalisztikában. A kriminalisztikai gondolkozás.

Az emberi megismerés folyamatának vázlata. A kriminalisztikai megismerés

retrospektív, rekonstruktív. A problémamegoldó gondolkozás és ennek kriminalisztikai

vetülete: a verziókban való gondolkozás. Az un. „kriminalisztikai alapkérdések” – a

„6W és 1H.” A „felderítés” és a „bizonyítás” – a „brainwork” és a „footwork.” Tipikus

nyomozási szituációk – ismert tett ismert elkövetővel↔ismeretlen elkövető ismeretlen

tettének következményei. A kriminalisztikai megismerés eszköztára (megfigyelés,

kísérlet, mérés, összehasonlítás, dokumentum-elemzés, interjú, statisztikai feldolgozás,

modellezés, eset-tanulmány, adaptálás, a szakirodalom összehasonlítása); a

kriminalisztikai módszerek; ezek fogalma, sajátosságai és legfontosabb fajai. (3. és 4.

előadás)

4) A kriminalisztikai elméletekről.

A nyom-elmélet és az azonosítás-elmélet fogalomrendszere (a nyom fogalma és fajtái, a

felosztási alapok). A nyomokozó és nyomhordozó tárgy lényeges sajátosságai, a

nyomképző erő jellemző sajátosságai (ereje, iránya, forrása, jellege stb.), a nyomképző

anyag mibenléte; alaptételei. A „nyom” és az „anyagmaradvány” egymásközti viszonya;

a nyomkeletkezés, –felkutatás és a –rögzítés módszerei, folyamata, és a leggyakoribb

nyomfajták. Az azonosítás fajtái (technikai és személyi), folyamata, szintjei (fajta-,

csoport- és egyedi azonosság), és fokozatai (lehetőségi, valószínűségi és kategorikus).

(5. és 6. előadás)

5) Mit és mikor bizonyít a nyom, vagy az anyagmaradvány?

Lábnyomok, lábnyomcsapás, kéznyomok (a daktiloszkópia biológiai alapjai), egyéb

emberi testrészek nyomai. Állatok nyomai, eszköznyomok és az eszközhasználattal

összefüggő anyagmaradványok, járműnyomok és anyagmaradványok. Az

anyagmaradványok és szerepük a bizonyításban. (A nyomtan Különös részének

vázlata.) A kriminalisztikai ballisztika, mint a nyomtan speciális területe. A szerológia

és a DNA /DNS – az embertől származó biológiai anyagmaradványok és szerepük a

személyazonosításban a felderítésnél és a processzuális bizonyításnál. (7. előadás)

6) „Különleges szakértelem” és a szakismeretek a kriminalisztikában.

A technikai azonosítás fogalomrendszere (azonosítandó, azonosító, vizsgálati és

összehasonlító minták). Az anyagmaradványok analitikai vizsgálatai. A nyomok

24

azonosító vizsgálata és ennek értelmezése. A „különleges szakértelem” és a „különleges

szakismeretek” mibenléte általában. A szaktanácsadó szerepe az összehasonlító

vizsgálat előkészítésében. Az azonosítás gyakorlati jelentősége tárgyaknak és

személyeknek a vizsgált történésben vitt szerepe megállapításánál. „Felismerhetőség” és

„azonosíthatóság.” Tárgy- és személyleírás. A „különleges szakértelem,” mint a

probléma transzponálása egy más, a köznapi ismeretanyag számára hozzáférhetetlen

összefüggésrendszerbe. Tárgyak és személyek technikai azonosítása nyomok és

anyagmaradványok alapján. A szakértői vélemény, mint bizonyító tény; a bizonyítási ok

értelmezése szakértői bizonyítás esetén. A technikai személyazonosítás egyéb eszközei

(arc-rekonstukció, szagazonosító bűnügyi szolgálati kutya, kriminalisztikai

írásvizsgálat). Azonosítás vallomással – a felismerésre bemutatás. Az azonosítási

módszerek szerepe a felderítésben és a processzuális bizonyításban. (8. és 9. előadás)

7) A kutatás, mint kriminalisztikai módszer.

A kutatás fogalma, változatai, eszközei és módszerei. A felkutatandó dolog és az

átkutatandó terület szerepe a módszer és az eszközök megválasztásánál. A szemle –

különösen a helyszín szemléje –, a házkutatás, a helyszíni kihallgatás és a bizonyítási

kísérlet, mint a kutatás különös esetei (szemlebizottság, a házkutatás, helyiségben

végzett kutatás sajátos kriminalisztikai szabályai). A helyszíni halottszemle. A

nyomkövető (bűnügyi szolgálati) kutya. A ruházat-átvizsgálás és a személymotozás. A

kutatás logikája (terület-felosztási elvek, kutatási szisztémák, a rejtekhelyek

sajátosságai, stb.). A kutatás eredményének felhasználása a felderítésben és a

processzuális bizonyításban (a „mit találunk itt?,” a „hátha találunk valamit” és a „hol

találjuk?” típusú kutatások). (10. és 11. előadás)

8) A nyomozás, mint szervezett tevékenység a büntetőeljárásban.

Rendőrségi szolgálati ágak. A bűnügyi szolgálat. A végrehajtó szervezet és a

háttérintézmények. Az ügyeleti rendszer. A nyomozás gyakorlati menete. Nyomozás-

szervezési modellek. Az „egy ügy-egy előadó” rendszer. A nyomozó csoport.

Nyomozás-tervezés és –szervezés egyedi ügyben. Szakosodás, Az integrált bűnüldözés

és a forró nyomon történő felderítés. (12. eladás)

9) A nyomozás, mint adminisztratív tevékenység. A nyomozás iratai.

Az eljárási cselekmények dokumentációja. A bűnügyi fényképezés. (13. előadás)

25

10) Az ún. „pszichikus nyomok”

Az élmény, mint a ténytudomás kerete. Az élmény komplexitása. „Részvétel” az átélt

eseményben. Az érzéki megismerés, és az észlelet kialakulása – „adatfeldolgozás” az

emberi tudatban (recirkuláció). A racionális megismerés és az ismeret emocionális és

affektív vetülete. A szenzoros, a primer, a „rövid távú” és a tartós memória. Az

emlékkép kialakulása, megőrzése, felidézése és kijelentése – a vallomástétel. Ami

közben történhet. (14. előadás)

11) A ténytudomás megismerése. A kihallgatás.

A kihallgatás formalizált interakció. A jogi előírások és a hatékony kommunikáció

előfeltételei. A kihallgatás környezete. A nyomozási és a tárgyalási kihallgatás – két

eltérő műfaj. A nyomozati kihallgatásra vonatkozó tudnivalók (a kihallgató szoba, a

kihallgató image-ja, felkészülés, a fél fogadása, a kihallgató viselkedése, megjelenése; a

kihallgatási terv, a szervesen egységes kihallgatás-sorozat tervezése és előkészítése). A

nyomozati kihallgatás célja az eddig nem ismert tények megismerése – alapvetően egy

rájuk vonatkozó elképzelés gyakorlati ellenőrzése. A kikérdezés és a „puhatolás.” A

kihallgatás típusai (a kihallgatási szituációk), menete, szakaszai (bevezető beszélgetés –

kontaktus–felvétel, összefüggő elbeszélés, kérdések). A kérdések típusai (értelmező,

kiegészítő és részletező kérdések, szuggesztív kérdések). A vallomás logikai és

gyakorlati ellenőrzésének követelménye. (15. és 16. előadás)

12) Az igaz vallomás elősegítése. Kihallgatás-taktikai módszerek az emlékezet serkentésére

és a hamis vallomás elhárítására.

Az emlékezet serkentése. Asszociációk, mint az emlékezést serkentő eszközök [pl.

támpont az asszociációhoz, hogy mihez kapcsolódhat; kitől kapta róla az információt és

milyen alkalomból; „hívószavak,” „más megközelítés” (pl. időrend helyett térbeli

elrendeződés felől) a gondolati rekonstrukciónál, tematikus asszociációs megközelítés,

stb.] alkalmazása. Becslések a vallomásban (tér, távolság, időpont, időtartam, súly,

sebesség, szín, forma, stb.). Taktikai modulok (Reid-technika, BAI, a „manőverezés az

információkkal,” a „lerohanás,” „bizonyítékok fokozatos feltárása,” a „legendák

megengedése,” a blöff) a gyanúsított kihallgatásánál. (17. és 18. előadás)

13) A bírósági kihallgatás sajátosságai.

26

Ismert a nyomozás során tett vallomás, ezért a kihallgatás célja nem még ismeretlen

tényekről való tudomásszerzés, hanem alapvetően a nyomozás során tett vallomás

ellenőrzése/hitelesítése vagy diszkreditálása. Más a környezet, mások a körülmények,

más a légkör. A kihallgatók három eltérő szerepkörben lépnek fel. A hitelesítés és a

diszkreditálás lehetséges módszerei. A taktikai műfogások alkalmazási lehetőségei a

tárgyaláson. A ténybeli védekezés exponálása a vádlott védői kihallgatásakor. A

ténybeli védekezés érvényesítése a védői kérdések útján. (19. előadás)

14) A vallomások ellenőrzése.

A vallomás, mint kijelentések – azaz ellenőrizendő tényállítások – halmaza. A logikai

ellenőrzés aspektusai. Érzékelő-képesség, érzékelhetőség, adaptáció, küszöbértékek.

Konzisztens-e önmagában a történet? Korábbi kijelentések tükrében? Más bizonyítékok

tükrében? A szembesítés, a bizonyítási kísérlet, a helyszíni kihallgatás. Egyéb

nyomozási cselekmények a vallomás nyomán. A poligráf. (20. előadás)

15) A tényállás-szerkesztés és a bizonyítékok értékelése.

A bizonyítékok vizsgálata, bírálata, rendezése, egymáshoz viszonyítása, végül a

bizonyítási ok (általában) valódi voltának és valóságos jelenlétének kérdésében kell

dönteni. A jogi minősítés és az irányadó törvényi tényállás megállapítása – a történeti

tényállás elemeinek azonosítása a történésbeli tények között. Vádirat és vádbeszéd-

szerkesztés. Védőbeszéd-szerkesztés. (21. előadás)

16) A perbeszéd és a bizonyítékok értékelése a perbeszédben.

A tényállás szerepe a vád- és a védőbeszédben. A tényállás és a bizonyítékok kapcsolata

a perbeszédben. A bizonyítékok értékelése és az ehhez kapcsolódó érvelési formák és

technikák a perbeszédben. (22. előadás)

17) Körözés, üldözés, elfogás és a személyi szabadság elvonásának kriminalisztikai

szempontjai.

A körözés alapvető fogalmai és szabályai. A körözés, mint szervezeti tevékenység és

mint munkafolyamat; módszerek és eszközök. A nyilvánosság bevonása a körözési

munkába. Az üldözés fogalma és módszerei. A forró nyomon történő felderítés, mint

nyomozás-szervezési modell. Az előzetes letartóztatási jogalapok kriminalisztikai

vetülete. A szökésveszély, az elrejtőzés veszélye és a bizonyítási lehetőségek védelme,

27

mint fogva tartási indok. Az összebeszélési lehetőségek. A veszélyeztethető tárgyak és

okiratok. A tárgyak és okiratok veszélyeztetésének realitása. A tanúk befolyásolása és

megfélemlítése. A befolyásolás alapjául szolgáló kapcsolat. A megfélemlítés alapjául

szolgáló kapcsolat. Az előzetes letartóztatás helyettesítése. (23. és 24. előadás)

18) Kriminálpolitika, közbiztonság, rendészet, bűnüldözés. A rendészeti stratégia.

Fogalomrendszer; a fogalmi viszonyok. A közrend és a közbiztonság, a rendészet és a

bűnüldözés kapcsolata. A rendészeti funkciók, a rendészeti igazgatás és a rendészeti

stratégia.(25. előadás)

19) A rendészeti adatkezelés és a bűnügyi nyilvántartási rendszer. Rendőrségi adattárak,

gyűjtemények.

A bűnügyi és kriminalisztikai nyilvántartások. Az integrált bűnüldözési modell és a

nyilvántartási rendszer. Adatkezelés és információcsere a nemzetközi bűnügyi

együttműködés keretében. (26. előadás)

20) A rendészeti hírszerzés és felderítés. A „titkos adatgyűjtés” és a „titkos adatszerzés.”

„Felderíthetőség,” „bizonyíthatóság” és kombinációik, mint bűnüldözési probléma. A

rendészeti és a bűnügyi hírszerzés és felderítés szervezeti és jogi keretei – a titkos

információgyűjtés és a titkos adatszerzés; ennek fogalom-, engedélyezési és ellenőrzési

rendszere. A figyelés a titkos információgyűjtésben és –szerzésben. A fedett nyomozó

alkalmazási köre, az ellenőrzött szállítás és az egyéb adatszerző tevékenység keretében

alkalmazott eszközök és módszerek, beleértve a csapdákat is. (27. előadás)

Az óraszám ennek az anyagnak az előadását lehetővé teszi, miután a 18., 19. és 20.

témát különböző részletességgel lehet tárgyalni és ez némi játékteret ad az időbeosztásban.

Az első 8-9 téma képezi az első szemeszter anyagát – attól függően, hogy a különböző

ünnepek és szünetek mennyiben érintik a kriminalisztika-órákat. Két szemeszterben 27 heti

tanítás bizonyára lesz; ha netán több alkalom adódik, lehetőség nyílik egyes kérdések bővebb

kifejtésére és konzultációra is.

V.

28

Az ügyészségen a fogalmazóképzés és az ügyészi továbbképzések során, továbbá a

büntetőügyek tárgyalásain szerzett tapasztalataim is erősítették azt a meggyőződést bennem,

hogy a jogászoknak nem ugyanazokra a kriminalisztikai ismeretekre van szüksége, mint a

nyomozóknak. A krimináltechnikának a nyomozó számára fontos gyakorlati elemeiről jó, ha

a nyomozást felügyelő ügyész, védő és bíró is tud, de távolról sincs szüksége olyan részletes

és gyakorlati síkon is hasznosítható tudásra, mint a nyomozónak.24 Van viszont sok olyan

vetülete a kriminalisztikának, amelyekre a nyomozónak nincsen szüksége – bár jó (lenne), ha

tud(na) róla. A rendőrségen évtizedek óta nem sikerült elérni, hogy a nyomozótisztek

módszeresen figyelemmel kísérhessék az általuk intézett ügyek bírósági sorsának alakulását.

A kriminalisztika ezért az egyébként is erősen inkvizitórius büntetőeljárási rendszerünk

nyomozóelvű vonásai mentén fejlődött, és aligha várható, hogy a rendőrségi igényeket szinte

kizárólagosnak tekintő szemlélet teret engedne az egyébirányú fejlesztésének; akik a

tudományág fejlesztésével foglalkoznak, maguk sem tapasztalják ezeket az igényeket, így

hát alkalmuk sem kínálkozik arra, hogy érzékeljék őket.

Az igény azonban akkor is létezik, s ki kellene elégíteni. Nem elég, ha egy joghallgató a

Rendőrtiszti Főiskola tananyagának egy sűrített, egyszerűsített és kivonatolt tananyagával lép

be az igazságszolgáltatásba, sőt az sem, ha továbbképzés keretében valamit még hall arról,

ami az egyetemi tananyaggá rövidítés keretében kimaradt. Hitem szerint a jogi kari óraszám

is kevés arra, hogy „szubsztanciális terjedelmű” kriminalisztikai oktatást tegyen lehetővé; de

e mellett azt is ki kellene alakítani, hogy mit kell tanítani. Ezt kellene megvitatni, s ehhez

bocsátom – gondolat-ébresztőül – közre ezt az írást.

24 Ezért gondolom, hogy – bár a hallgatók számára bizonyára vonzó elfoglaltságot jelenthet – nem igazán való a jogi oktatás körébe a Szegedi Tudomány Egyetem Állam–, és Jogtudományi Karának tematikájában szereplő 5.1., 5.2., 5.3., 9.1. és 9.2. pontjaiban olvasható „kriminalisztikai gyakorlat”(a bűnügyi technikai munka alapvető kérdései (?), ujjnyom-rögzítés, mozaikportré-készítés, lövészet, az „őrizetnek, illetve előzetes letartóztatásnak rendőrségi fogdában történő végrehajtása fogdalátogatás mellett,” és az „azonosító helység (sic!) szerepe a nyomozásban.”). Szemléltetésként, persze, az 5.1.,5.2., 5.3. pontokat nem lehetne kifogásolni.