4
A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. évfolyam 6. szám 2017. JÚNIUS Konfirmáció Nagyvárad Rogériuszon A Nagyvárad-rogériuszi Református Egyhàzköz- ségben konfirmàció vasàrnapja volt május utolsó vasàrnapjàn. Kerekes József lelkipásztor a Rm. 10,9- 11 igeversei alapján hirdette az igét. A Római levél időszerűségét emelve ki, lévén 2017 a Reformáció kezdetének 500. évfordulója. A Rómaiakhoz irott levele az apostolnak pedig kiemelkedő jelentőséggel birt Luther és Kálvin tanitását illetően is. Isten az, aki a hamis szívet megigazitja és a szív teljességéből szóló szàj vallàstétele is gyógyító, elevenitő beszéddé lesz. Kövendi István lelkipásztor a gazdag iúról szóló evangéliumi történetet olvasta fel és magyaràzta. Ezt követte a 27 konfirmandus kikérdezése, melynek rendjén reformàtus hitvallàsi iratunk, a Heidelbergi Kàté feleleteiben való ismeretükről, jàrtassàgukról tettek bizonysàgot az iak. Pop György kántor ve- zette éneklés után vették az úrvacsora vételére való felhatalmazàst és àldàst. Az ünnepi alkalom Kis Bàlint gyakornok lelkipásztor àgendai szolgàlatàval folytatódott, melynek keretében a 27 konfirmàlt iú, a gyülekezet gondnokai, kántora és a lelkipásztorok vették magukhoz az úri szent vacsora jegyeit: a ke- nyeret és bort. A 125 perces ünnepi alkalom nemzeti imadsàgunk eléneklésével zàrult. Balázs Zsolt Baróti Natalia Bereczky Ákos Boros Bettina Csegődi Katinka Csuka Evelin-Viktória Deák Bernadett Fűsűs Bence Kágyi Beatrix-Katalin Kerecsenyi Csaba-Kristóf Keresztes Ingrid Kéri Krisztián Kocsis Norbert Lévai Márk Péter Lunca Andrea Major Bernadett-Viktória Molnár Henrietta Muresan Edina Nagy Dávid Nagy Kristóf-Dominik Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi Erik-József Konfirmált iaink:

A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. … · 2018. 2. 8. · Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. … · 2018. 2. 8. · Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi

A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. évfolyam 6. szám 2017. JÚNIUS

Konfirmáció Nagyvárad RogériuszonA Nagyvárad-rogériuszi Református Egyhàzköz-

ségben konfirmàció vasàrnapja volt május utolsó vasàrnapjàn. Kerekes József lelkipásztor a Rm. 10,9-11 igeversei alapján hirdette az igét. A Római levél időszerűségét emelve ki, lévén 2017 a Reformáció kezdetének 500. évfordulója. A Rómaiakhoz irott levele az apostolnak pedig kiemelkedő jelentőséggel birt Luther és Kálvin tanitását illetően is. Isten az, aki a hamis szívet megigazitja és a szív teljességéből szóló szàj vallàstétele is gyógyító, elevenitő beszéddé lesz.

Kövendi István lelkipásztor a gazdag ifjúról szóló evangéliumi történetet olvasta fel és magyaràzta. Ezt

követte a 27 konfirmandus kikérdezése, melynek rendjén reformàtus hitvallàsi iratunk, a Heidelbergi Kàté feleleteiben való ismeretükről, jàrtassàgukról tettek bizonysàgot az ifjak. Pop György kántor ve-zette éneklés után vették az úrvacsora vételére való felhatalmazàst és àldàst. Az ünnepi alkalom Kis Bàlint gyakornok lelkipásztor àgendai szolgàlatàval folytatódott, melynek keretében a 27 konfirmàlt ifjú, a gyülekezet gondnokai, kántora és a lelkipásztorok vették magukhoz az úri szent vacsora jegyeit: a ke-nyeret és bort. A 125 perces ünnepi alkalom nemzeti imadsàgunk eléneklésével zàrult.

Balázs ZsoltBaróti NataliaBereczky ÁkosBoros BettinaCsegődi KatinkaCsuka Evelin-ViktóriaDeák BernadettFűsűs BenceKágyi Beatrix-KatalinKerecsenyi Csaba-KristófKeresztes IngridKéri KrisztiánKocsis NorbertLévai Márk Péter

Lunca AndreaMajor Bernadett-ViktóriaMolnár HenriettaMuresan EdinaNagy DávidNagy Kristóf-DominikÖrösi KrisztiánPál AriszPosszert RékaSomogyi ZsoltSzabó ZsomborSzilágyi ErikSzilágyi Erik-József

Konfirmált ifjaink:

Page 2: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. … · 2018. 2. 8. · Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi

HaJó - gyülekezeti lap X. évfolyam 6. szám 2017. JÚNIUS 2. oldal

Különleges pünkösdi bűnbánati alkalmon vettek részt azok a református testvéreink, akiket a Lélek június 2.-án a Nagyvárad Rogériusz-i templomba vezetett. Különleges alkalom volt a nőszövetségi tagok számára is, hisz eddig még soha nem volt példa ilyen jellegű összejövetelre körünkben. Rendhagyó találkozó volt a nőszövetségen kívüli egyháztagok számára is , mivel a megszokott istentiszteleti rendtől eltérően folyt le a bűnbánati alkalom. A találkozó témája ”Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám ”. Ehhez kapcsolódott a bűnbánati istentisztelet alapigéje az 51. Zsoltárból ”Tiszta szívet teremts bennem óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem / Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem”. Ez Dávid legszebb bűnbánati imája. Csak az lehet hívő ember aki tapasztalta, hogy az Isten irgalma nem fogy el és Dávid tudta, hogy volt már nála a kegyelem, azért kéri vissza. A hívő ember tudja, hogy az öröm hamar elfogy, s akkor kérhetjük Istent, hogy kezdhessünk mindent előlről, ne vessen el, ne dobjon el orcája elől. Dávid bukdácsol, a bűn miatt elesik, de mindig feláll, mert tudja, hogy kihez kell fordulnia. Mi is időről időre bűnözünk, elesünk, s ezért kérjük Isten támogatását a talpraálláshoz. Elkérjük az új szívet, hogy aztán az úrvacsora megpecsételje azt. Az igehirdetés és imádkozás után szokatlan tevékenység következett. Az összejövetel kezdetekor mindenki kapott egy sokszögű fekete lapot, melynek közepére egy fehér

téglalap volt ragasztva. Földesi Márta, a nőszövetségek elnöknője a következő kéréssel fordult a résztvevők felé: mindenki írja fel a kapott lapra egy szó vagy mondat formájában azt a bűnét amitől leghamarabb szeretne szabadulni, majd szép rendben haladva helyezze azt az úrasztala előtti mélyedésbe. Miután ez megtörtént, egy-egy melegszínű vékony sálat kaptunk emlékeztetőül. Nem tudom ki mire gondolt míg helyéről az úrasztaláig ért. Bennem énekeskönyvünk 308–ik énekének dallama és szövege buzogott fel. A sál pedig könyvesálványom sarkáról figyelmeztet: Vigyázz!, amit letettél Jézus lábához, vissza ne lopd szívedbe. A bűnbánati istentiszteleten elhangzott Kálvin János imádsága is, megerősítve minket abban, hogy Isten kegyelmében részesülhetünk, ha Jézus Krisztusba vetjük hitünket és reménységünket.A rendhagyó összejövetelen Pünkösdre való felkészülést szolgálta a „Várok Rád” című ének megtanulása, melynek kezdő sora így hangzik: „Várok Rád, már nyitva a szívem / Nevedben bízom, Uram egyedül” az utolsó sora pedig így:„Imádlak Téged és várom, hogy visszjöjj”. Végezetül hálát adunk az Istennek, hogy Földesi Márta lelkésznőn keresztül annyi sok szép alkalmat adott a lelki megújulásra, hogy hitben hűségesek, szilárdak és megingathatatlanok legyünk.

Kósa GyöngyiNőszövetségi elnök

Nagyváradi Református Nőszövetségek találkozója a Rogériusz-i templomban

Pünkösdi fohász1. Terméketlen fügefák vagyunk.Oly súlyos a feladatunk.Méltatlanságunk igen nagy,Szentlelked által erőt adj,Hogy tanítványaid lehessünk.Örök pünkösdöt adj nekünk.

3. Urunk Krisztus azt ígérted:Üdvösséget adok néktek.Sebhelyes szent kezeidetMindig áldásra emeljed.Hittel kérünk, hogy kövessünkÖrök pünkösdöt adj nekünk.

2. Lelked által irányítvaKüldjél áldást egyházunkra.Imáinkban arra kérünk:A lélek gyümölcsét add nekünk.Útjainkban maradj velünk,Örök pünkösdöt adj nekünk.

özv. Kiss Gézáné Nagy IrénkeÉrkörtvélyes, 2017. május 12

Page 3: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. … · 2018. 2. 8. · Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi

HaJó - gyülekezeti lap X. évfolyam 6. szám 2017. JÚNIUS 3. oldal

Folytatom Továbbra is szeretni fogok, még ha mások a gyűlölködést pártolják is. Továbbra is építkezem, még ha mások rombolnak is. Továbbra is békéről beszélek egy háború közepén is.Továbbra is világítok, még a sötétben is. Továbbra is vetek, még ha mások lábbal tiporják a termést. Továbbra is kiáltok, akkor is, ha mások hallgatnak. És mosolyt fogok rajzolni a könnybe lábadt orcákra. És enyhülést fogok hozni, amikor fájdalmat látok. És öröm indítékokat fogok kínálni ahol csak bánat van. És járásra fogom biztatni azokat, akik úgy határoztak, hogy megállnak. És karomat fogom nyújtani azoknak, akik úgy érzik, hogy kimerültek. Mert, a kétségbeesés közepette mindég lesz egy gyermek, aki reményekkel telve tekint ránk, várva részünkről valamit még akkor is amikor kínos gondok emésztenek bennünket. De valahonnan felbukkan a Nap és a sivatag közepén elő bújik egy

növény. De…ha egy nap úgy látod, hogy nem mosolygok, vagy hallgatok, akkor csak te egyedül közeledj felém és csókolj homlokon, tartsál karjaid közt és ajándékozz meg egy mosollyal. Ez elég lesz, mert biztosan megfeledkeztem, hogy az Élet túlterheltés egy pillanatra meglepett. Mindég lesz egy madár amely nekünk énekelni fog, egy gyermek, aki reánk mosolyog és egy lepke, amely széségével ajándékoz meg bennünket. Részedről csak egy jel visszafordít majd utamra. Ezt el ne feledd!

Jenei Józsefny. ref. lelkipásztor

Pop György bemutatkozása

Nagyváradon születtem, 1985 október 20-án. Tanulmányaimat a 16-os Általános iskolában kezdtem, majd pedig a Nagyvárad-i Művészeti Liceumban folytattam zene sza-kon, 2005-ben érettségiztem.

2005-ben felvételiztem a PKE-re Zene-pedagógia szakára, ahol 2 évet jártam, majd ezután végeztem el a Kántorképzőt. 2002-től sok gyülekezetben megfordultam mint helyettesítő kántor. 4 évet szolgáltam (2013 és 2017 ) az Érmihályfalv-i Református Egy-házközségben , mint kántor-karnagy.

2017. május 1-én kezdtem a szolgálatot a Nagyvárad Rogériuszi Református Egyház-községben.

Page 4: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja X. … · 2018. 2. 8. · Örösi Krisztián Pál Arisz Posszert Réka Somogyi Zsolt Szabó Zsombor Szilágyi Erik Szilágyi

HaJó - A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség havilapja, Elérhetőségek: mail: [email protected] telefon: 0359-178359 Felelős szerkesztő: Kerekes József, Tördelő szerkesztő: Balogh Péter-Pál, Fotók: Vilidár Andrea. További információk, régebbi lapszámok, hírek, képek, és vasárnapi prédikációk hanganyaga megtalálhatóak megújult honlapunkon: www.rogeriusz.ro

HaJó - gyülekezeti lap X. évfolyam 6. szám 2017. JÚNIUS 4. oldal

Népmozgalmi adatokHazatért testvéreink: Május 30 : özv. Lump Jánosné, szül.Szűcs Mária Magdolna, 72 éves Június 1 : Magyar Lajos, 54 éves Június 4 : Kiss Lajos, 75 éves Június 15 : Gali József, 78 éves Június 15 : Laczi György, 60 éves Június 16 : özv. Kacsó Gézáné, szül.Szaniszlai Erzsébet, 68 éves Június 17 : özv. Almási Albertné, szül.Gyöngyi Anna, 87 éves Június 19 : Pázmán Gyula, 65 éves Június 23: Cseh Józsefné, szül. Győri Piroska, 77 éves Június 25: Halmi Elemér, 87 éves

Keresztség sákramentumában részesültek: Május 22: Tobias Adam Június 11 : Gáll Nikolett Június 24: Boros Márk-Edward

Házasságkötésük megáldását kérték Istentől: Simon Levente és Mészáros Csilla-Edit Pető István és Demjén Gréta

Konfirmált testvéreink: 12 leány és 15 fiú, illetve 1 felnőtt nő

KÖZMUNKA A ROGÉRIUSZI EGYHÁZKÖZSÉGBENA kerítés festésén részt vettek 2017. Június. 24.

A Terényi konfirmandus kirándulás időpontja augusztus 14-19. Kérjük, hogy a részvételi díjat július végéig rendezzék.

Egyházközségünkben a Vakációs Bibliahét július 17-21-e között zajlik. A foglalkozások 8-tól 12-12,30-ig tartanak. A Nőszövetség uzsonnát is biztosít a gyermekek számára. Szeretettel hívunk és várunk minden gyermeket az idei Vakációs Bibliahét alkalmaira.

Balogh Imre, Bethlendi Anna,Bethlendi János, Berecki János, Bodoni Éva, Budaházy István, Budaházy Mária, Garnai Sándor , Gáll Gyula, Gál Vilmos, Győffy Levente, Kálmán Ildikó, Kelemen Anikó, Kerekes József, Kerekes Mónika,

Kerekes Benjámin, Kis Bálint, Kocsis Péter, Kosztán Erzsike, Kövendi István, Kövendi Éva, Miklós Attila Árpád, Murguj Ilona, Nyíri Kálmán, Pop György, Rollinger Ilona, Szabó Sándor, Szabó Zoltán, Tökölyi Margit.