2
Van az úgy, hogy az ember felkel reggel, tudván, hogy az egyik kedvenc bandá élőben játszani az orra előtt, s mégsem olyan lelkes, mint ahogy azt várni l telhetetlen mdon bejárta a világhál legrejtettebb zegzugait, kutatván bárm felvétel után, majd felfedezve azokat, egy égből "ottyant csa"dába esik sajá által, s elk$nyveli azokat gyengéknek. %gyetlen "ozit#vuma ennek, hogy nem t k&l$n$sebb elvárásokat. 's bizony van az úgy nagy ritkán, hogy "ár igazán te a feje tetejére áll#tja ezt az eddigi bizonyosságot az emberben, és egy legy ti"or minden kétkedést. (gy volt ez azon az ominzus szerdai na"on is. )*+** ra #rták ki a ka"unyitást, mi "edig odaért&nk olyan fél - re. Volt egy semmi komoly. /&rer sz#n"adhoz vezető folyosján álldogálva fel0gyeltem e úriemberre, kinek "lján az a minta volt, mely egy j másfél évig volt hátt telefonomon. 1ondanom sem kell, felvillanyozott a látvány, és r$gt$n odament megkérdezni, hogy ezt mégis honnan a retekből szerválta. 2eltételezéseimet g eloszlatta, ugyanis nem korábbrl van, hanem "ont ott vette, mert már árultá javában. 3$bb se kellett nek&nk, egy gyors jegybemutatás és karszalag felté elcs$rtett&nk a "ls standhoz, ahol a lemezeken k#v&l 4 fajta szájtáts meg m!vészeti bomba tárult szemeink elé. %zek k$z&l az egyiket már magaménak tud mivelhogy abban mentem, de nem volt ám egyszer! a választás a maradék 5 k$z& Vég&l csak siker&lt, s $nfeledt boldogsággal el"akoltam a 3he 6er"ent and 3h albumom mellé, melyet azért vittem el, hátha ka"ok rá alá#rást. %zzel ka"cso kétes érzéseim voltak, na de ne szaladjunk ennyire előre. 7etele"edve a sz#n lé"csőkre, egy r$vid várakozás után bele is kezdett a 89:;N abba, amit legin industrial black katyvasznak neveznék. 3udniillik a dob és a basszus egy la" zene mondhatni karakterisztikája "edig "ont az erős dob&temre volt kihegyezv zenész a sz#n"adon gitárt szorongatott, kettej&k "edig felváltva "rbálták m káoszt. <rbálták. =szintén szlva nem sokat tettek hozzá ahhoz a markáns do gé"ből szlt. zért helyenként előfordult egy kis fejrázás, főleg a sz#n"ad mérvad, és a délibb ter&leteken sem volt ebből teljes hiány. %gy bő 5* "erc fejezték előadásukat, majd a világt$rténelem egyik legnyugodtabb átszerelésé szemtanúi. >ehelyezkedt&nk az első sorba, a basszeros elé, én "edig elkezdte bizsergést, mivelhogy "ercek kérdése volt, hogy meglássam a black m!faj álta legnagyobbra tartott zenészét, ?ohn @aughm ot. Valban nem kellett sokat vár rituálé elengedhetetlen kellékét, az agalloch nevezet! illatos fát meg kelle nem más tette meg, mint az előbb eml#tett mesterember. kkor &t$tt be nálam hangulat, mikor megláttam őt a sz#n"adon. Nem is kellett sokat várni, hogy a megjelenjen, és r$gt$n bele is csa"jon az stral /ialogue c#m! szerzeménybe megjelent 6er"ent albumon szere"el. 1ásod"ercek kérdése volt, hogy velem egy mások is megőr&lj&nk attl, amit hallunk. Agyanis az a nagyon kényes dolog, véleményem szerint k$zel állt a t$kéleteshez. nnyi kik$tnivalt tudok felh ka"csolatban, hogy a vokál kicsit háttérbe szorult. /e k&l$n$sebb "roblémát jelentett. 1int ahogy a legt$bb igazán j koncert, ennek is megvolt az a fe szintentarts iránya. felé"&lés kezdeti mércéje a nyitszámmal és a Vales /imension nal kar$ltve elég magasrl indult, és az est hátralévő részén ez a emelkedni tudott. 1it is mondhatnék, a 7imbs, a Bhosts of 1idCinter 2ires es hatalmas szerzemények, és mindez egy irdatlan sodrással D amit a k$z$nség és ka"csolata tá"lált D csak fokozdni tudott. @aughm mester ekkortájt k$z$lte, nagyon régta el szerettek volna j$nni >uda"estre. 1agyarra ford#tva azt tud ez a hely volt a legelső a listáján. 1int kider&lt, ezt egyáltalán nem bántá kicsit később. hajam ekkor már k&l$n életet élt, elszállva a végtelenségb "edig kezdett kialakulni a katarzis, melynek i bet!jére a "ontot a /ark 1att %gyértelm!en az a kedvenc szerzeményem az új albumrl, és hát j "árszor meg már a tavaly májusi megjelenése ta. 'lőben hallani "edig egyszer!en mindenn ezen a "onton j$ttem rá, hogy múltbéli kétkedésem a semmibe veszett, ugyanis vártam volna el a koncertről, azt már itt a féltáv előtt k$nnyedén fel&lmúlt

Agalloch 2015.08.05. - Dürer kert

  • Upload
    vtx

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Agalloch 2015.08.05. - Dürer kertbeszámoló

Citation preview

Van az gy, hogy az ember felkel reggel, tudvn, hogy az egyik kedvenc bandja fog este lben jtszani az orra eltt, s mgsem olyan lelkes, mint ahogy azt vrni lehetne. Nem, mert telhetetlen mdon bejrta a vilghl legrejtettebb zegzugait, kutatvn brminem l felvtel utn, majd felfedezve azokat, egy gbl pottyant csapdba esik sajt megtlse ltal, s elknyveli azokat gyengknek. Egyetlen pozitvuma ennek, hogy nem tmaszt klnsebb elvrsokat. s bizony van az gy nagy ritkn, hogy pr igazn tehetsges zensz a feje tetejre lltja ezt az eddigi bizonyossgot az emberben, s egy legyintssel a fldbe tipor minden ktkedst. gy volt ez azon az ominzus szerdai napon is.

20:00-ra rtk ki a kapunyitst, mi pedig odartnk olyan fl 9-re. Volt egy kis nyzsgs, br semmi komoly. A Drer sznpadhoz vezet folyosjn lldoglva felfigyeltem egy felnk tart riemberre, kinek pljn az a minta volt, mely egy j msfl vig volt httrkp a telefonomon. Mondanom sem kell, felvillanyozott a ltvny, s rgtn odamentem hozz, megkrdezni, hogy ezt mgis honnan a retekbl szervlta. Felttelezseimet gyorsan eloszlatta, ugyanis nem korbbrl van, hanem pont ott vette, mert mr rultk a plkat javban. Tbb se kellett neknk, egy gyors jegybemutats s karszalag-felttel utn elcsrtettnk a pls standhoz, ahol a lemezeken kvl 5 fajta szjtts megtesteslt mvszeti bomba trult szemeink el. Ezek kzl az egyiket mr magamnak tudhattam, mivelhogy abban mentem, de nem volt m egyszer a vlaszts a maradk 4 kzl sem. Vgl csak sikerlt, s nfeledt boldogsggal elpakoltam a The Serpent and The Sphere albumom mell, melyet azrt vittem el, htha kapok r alrst. Ezzel kapcsolatban is elgg ktes rzseim voltak, na de ne szaladjunk ennyire elre. Letelepedve a sznpad melletti lpcskre, egy rvid vrakozs utn bele is kezdett a CROWN abba, amit leginkbb egy industrial-black katyvasznak neveznk. Tudniillik a dob s a basszus egy laptoprl szltak, a zene mondhatni karakterisztikja pedig pont az ers dobtemre volt kihegyezve. Mindhrom zensz a sznpadon gitrt szorongatott, kettejk pedig felvltva prbltk megidzni a stt koszt. Prbltk. szintn szlva nem sokat tettek hozz ahhoz a markns dobhoz, ami a gpbl szlt. Azrt helyenknt elfordult egy kis fejrzs, fleg a sznpad eltt volt ez mrvad, s a dlibb terleteken sem volt ebbl teljes hiny. Egy b 40 perc utn be is fejeztk eladsukat, majd a vilgtrtnelem egyik legnyugodtabb tszerelsnek lehettnk szemtani. Behelyezkedtnk az els sorba, a basszeros el, n pedig elkezdtem rezni valami bizsergst, mivelhogy percek krdse volt, hogy meglssam a black mfaj ltalam egyik legnagyobbra tartott zenszt, John Haughm-ot. Valban nem kellett sokat vrnom, mivel a ritul elengedhetetlen kellkt, az agalloch nevezet illatos ft meg kellett gyjtani, s ezt nem ms tette meg, mint az elbb emltett mesterember. Akkor ttt be nlam igazn a hangulat, mikor meglttam t a sznpadon. Nem is kellett sokat vrni, hogy az egsz trsulat megjelenjen, s rgtn bele is csapjon az Astral Dialogue cm szerzemnybe, mely a tavaly megjelent Serpent albumon szerepel. Msodpercek krdse volt, hogy velem egytt sokan msok is megrljnk attl, amit hallunk. Ugyanis az a nagyon knyes dolog, a hangosts vlemnyem szerint kzel llt a tkleteshez. Annyi kiktnivalt tudok felhozni vele kapcsolatban, hogy a vokl kicsit httrbe szorult. De klnsebb problmt igazbl ez sem jelentett. Mint ahogy a legtbb igazn j koncert, ennek is megvolt az a felpls, majd szintentarts irnya. A felpls kezdeti mrcje a nyitszmmal s a Vales Beyond Dimension-nal karltve elg magasrl indult, s az est htralv rszn ez a mrce csak emelkedni tudott. Mit is mondhatnk, a Limbs, a Ghosts of Midwinter Fires esetemben hatalmas szerzemnyek, s mindez egy irdatlan sodrssal amit a kznsg s a zenszek kapcsolata tpllt csak fokozdni tudott. Haughm mester ekkortjt kzlte, hogy mr nagyon rgta el szerettek volna jnni Budapestre. Magyarra fordtva azt tudatta velnk, hogy ez a hely volt a legels a listjn. Mint kiderlt, ezt egyltaln nem bntk meg, de errl egy kicsit ksbb. A hajam ekkor mr kln letet lt, elszllva a vgtelensgbe, s vissza, nlam pedig kezdett kialakulni a katarzis, melynek i betjre a pontot a Dark Matter Gods tette fel. Egyrtelmen az a kedvenc szerzemnyem az j albumrl, s ht j prszor meghallgattam mr a tavaly mjusi megjelense ta. lben hallani pedig egyszeren mindennel felr. s ezen a ponton jttem r, hogy mltbli ktkedsem a semmibe veszett, ugyanis akrmit is vrtam volna el a koncertrl, azt mr itt a fltv eltt knnyedn fellmltk volna. Mivel pedig mondhatni elvrs nlkl mentem el, gy csupn csak mulni s bmulni tudok visszaemlkezve, hogy mit mveltek le karnyjtsnyira tlnk. Na de trjnk vissza a koncertre, mikor eme irdatlan erej dal utn mr gy voltam vele, hogy ezt nem lehet fokozni. Nem is meglepets, hogy ismt rmcfoltak, mghozz az els, Pale Folklore cm albumukrl kt szerzemnnyel a Melancholy Spirit-tel, mely az egyik legkiemelkedbb szmuk nlam, s a Hallways Of Enchanted Ebony-val, mely szintn knnyedn elmegy egy mestermnek, s a turn eddigi megszokottja, a Celestial Effigy helyett szerepelt. Ha a katarzist hozzadjuk az eufrihoz, s az eredmnyt ngyzetre emeljk, akkor nagyjbl rzkelhet, hogy min mentem keresztl e kett dal b 20 perce alatt. rjngsem kvetkeztben itt mr kezdtem rezni magamon a fradsg jeleit, s ekkor gyzdtem meg rla, hogy a setlist kzel tkletesen fel van ptve, ugyanis itt kvetkezett a mltn leghresebb szmuk, az And the Great Cold Death of the Earth, melynek teme az eddigiekhez kpest viszonylag lassabb. gy inkbb nekls szm ez, mint fejrzs, ezzel pedig a kznsg is tisztban volt, szval ment a kntls rendesen. Kzben pedig Haughm mester az el kihelyezett dobot pflte, mely valban megszlte a ritulis hangulatot. Meg persze az agalloch fstje is ott kavargott a levegben. Szval kicsit kipihenhettem magam. Nem sokig, ugyanis kvetkezett az Into The Painted Grey, mely elkpeszt aprtsa utn a banda levonult a sznpadrl, de nem igazn vrattak magukra, s a kteleznek mondhat kikacsints utn hamar vissza is foglaltk birodalmukat a sznpadon. Az Ashes Against The Grey cm album egyik legdallamosabb alkotsa kvetkezett, mghozz a Falling Snow. Katarzis s eufria a ngyzeten? Hol van az mr? Az llapot ekkor mr szavakkal behatrolhatatlan volt. Vgl a Serpent album zr szmval a Plateau of the Ages-szel elkldtek mindenkit a nirvnba. Haughm fetreng a fldn, a basszeros pfli a hrokat egy pedllal, a dobok pp a msvilgra kerlnek, a flkopasz egyetemi tanr, Don Anderson pedig trdbl mozogva a tarkjval, majd a kvetkez msodpercben a homlokval kzelti meg pusztn egy hajszlnyira a vilgot jelent deszkkat. Ha valamire azt lehet mondani, hogy letre szl lmny, akkor bizony ezt hatalmas betkkel annak lehet megblyegezni.

A vg utn a bandatagoknak sem kellett sok, hogy elvegyljenek a kznsg kztt. n pedig megragadva az alkalmat mind a ngykkel sikeresen alrattam a Serpent albumomat. Kettejk pedig krds nlkl lelkesen kzlte velem, hogy ez volt messze a legjobb koncert, amit vek ta jtszottak. lmny? Teljes mrtkben; megtoldva az sszes ltez pozitv rzs maximumval. Ht ilyen egy Agalloch koncert.