19
Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. évfolyam 2009. február Terjeszti a Magyar Posta Az Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda a Szülõk- Nevelõk Bálját 2009. január 17-én tartotta a Be- tyár Étteremben. Az óvoda történetében az óvodai Alapítvány létrehozása óta ez a 9. Bál, de ebben a szervezési formában a második esemény. Az ilyen Alapítványi rendezvényeknek mindig egyik nemes célkitûzése van, jelen esetben az óvodáskorú gyermekek já- ték és eszköz felszereltségének javítása. A másik célja az Ala- pítványt támogató Vendégek színvonalas szórakozása. Az idei Bált, a manapság annyira közkedvelt stílus, a RETRO vezér fonala köré építettük fel, mind a gyermekek, mind a felnõttek vonatkozásában. De mit is takar ez a kifejezés, hogy Retro? A divatirányzatok körforgásának örök törvénye alapján bátran kijelenthetjük, hogy ma sincs új a Nap alatt. A desingerek visszanyúltak a gyökerekhez, az 50’ évek Amerikájának, 60-70’ évek NDK- jának egyszerû, ám mégis futurisztikus elemekkel tarkított stílusához. Ebbõl alakult ki a minimalizmus utódja, a manap- ság annyira kedvelt RETRO. Ami híres erõteljes színvilágá- ról, melyben minden hangsúlyos, helye van a vakító színek- nek, de a meghatározó a színvilágon túl a mintázatok is hang- súlyos szerepet kapnak. Mind a gyermekek, min a felnõttek mûsorához ZENE válasz- tásban is követtük ezt a korszakot. A 60’-70’-80’ évek zenéi- bõl válogattunk. Elõször kitekintve a nagyvilágra a világhírû ABBA együttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre evezve a Hungária együttes twistelõs, limbó-hintós, jampeces korszakát idézték fel nekünk a Pillangó csoportosok. A gyer- mekek mûsora igazán jó hangulatot varázsolt a Szülõk szá- mára, melyet a felnõttek tánca követet. A korhoz hûen Hungá- ria együttes zenéjére twist, a Dolly Roll együttes Let-kiss wee-end számára Let-kiss következett. A mûsort követõen a Vacsora és azt követõ mulatság jó hangulatban telt, melyhez a talpalávaló zenét Morvai János és zenekara szolgáltatta felajánlásból. A tombola sorsolás fo- lyamán számos értékes ajándék került sorsolásra, a Szülõk, egyéni vállalkozók, adományozók jóvoltából.

Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója

XIX. évfolyam 2009. február

Terjeszti a Magyar Posta

Az Alsónémedi Szivárvány Napköziotthonos Óvoda aSzülõk- Nevelõk Bálját 2009. január 17-én tartotta a Be-tyár Étteremben.Az óvoda történetében az óvodai Alapítvány létrehozása óta eza 9. Bál, de ebben a szervezési formában a második esemény.Az ilyen Alapítványi rendezvényeknek mindig egyik nemescélkitûzése van, jelen esetben az óvodáskorú gyermekek já-ték és eszköz felszereltségének javítása. Amásik célja az Ala-pítványt támogató Vendégek színvonalas szórakozása.Az idei Bált, a manapság annyira közkedvelt stílus, aRETRO vezér fonala köré építettük fel, mind a gyermekek,mind a felnõttek vonatkozásában.De mit is takar ez a kifejezés, hogy Retro? A divatirányzatokkörforgásának örök törvénye alapján bátran kijelenthetjük,hogy ma sincs új a Nap alatt. A desingerek visszanyúltak agyökerekhez, az 50’ évek Amerikájának, 60-70’ évek NDK-jának egyszerû, ám mégis futurisztikus elemekkel tarkítottstílusához. Ebbõl alakult ki a minimalizmus utódja, a manap-ság annyira kedvelt RETRO. Ami híres erõteljes színvilágá-

ról, melyben minden hangsúlyos, helye van a vakító színek-nek, de a meghatározó a színvilágon túl a mintázatok is hang-súlyos szerepet kapnak.Mind a gyermekek, min a felnõttek mûsorához ZENE válasz-tásban is követtük ezt a korszakot. A 60’-70’-80’ évek zenéi-bõl válogattunk. Elõször kitekintve a nagyvilágra a világhírûABBA együttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és aNyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekreevezve a Hungária együttes twistelõs, limbó-hintós, jampeceskorszakát idézték fel nekünk a Pillangó csoportosok. A gyer-mekek mûsora igazán jó hangulatot varázsolt a Szülõk szá-mára, melyet a felnõttek tánca követet. Akorhoz hûen Hungá-ria együttes zenéjére twist, a Dolly Roll együttes Let-kisswee-end számára Let-kiss következett.A mûsort követõen a Vacsora és azt követõ mulatság jóhangulatban telt, melyhez a talpalávaló zenét Morvai Jánosés zenekara szolgáltatta felajánlásból. A tombola sorsolás fo-lyamán számos értékes ajándék került sorsolásra, a Szülõk,egyéni vállalkozók, adományozók jóvoltából.

Page 2: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

2

A Bál idei évi bevétele 450.000.-Ft lett, mellyel az idénmegépülõ Tornaterem sport és játék eszközeinek fejlesz-tését szeretnénk támogatni.A Bál szervezettsége, jó hangulata tükrözte a mögötte, háttér-ben meghúzódó kollektív munkát. Az óvoda alkalmazotticsapata, valamint a Szülõk, fõként az SZMK tagok összefo-gását és áldozatos feladat vállalását.Külön kiemelném Kozma Márti SZMK elnök munkáját ésmind a 9 csoport SZMK szüleinek segítségét, a gyermekekés felnõttek jelmezét varró Szülõk munkáját, valamintMorvai Jánosnak és Varga Ferencnek a zene szolgáltatásfelajánlását.De szeretnék köszönetet mondani a gyermekeket és felnõt-teket felkészítõ kollegáimnak , és azoknak a kollegáknak

akik a háttérben segítették a próbák alatt is a gyermekekzavartalan nevelését.Kellemes meglepetés volt még számomra , hogy azok az em-berek is áldoznak a kisgyermekek jövõjéért, aki nem báloz-nak, de támogatójegy vásárlásával segítik az alapítvány cél-kitûzését. Ez tükrözi az egyre nehezedõ gazdasági helyzetbenis a gyermekeinkért való összefogást, feladat vállalást, jövõépítést. Hiszen ezek a gyermekek a felnövekvõ generáció, át-örökítve múltunk, jelenünk és Õk a jövõ.„Értékesebb örökséget nem hagyhat Gyermekeire a Szülõ,mintha mindennap áldoz rájuk pár percet.”

Szabó ÉvaÓvodavezetõ helyettes,

a bál fõszervezõje

Együtt lenni jó!

Page 3: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

3

Köszönetet mondok a szervezõk nevében mindazoknak, akikmegtisztelték részvételükkel a 2008 november 30-án az Ad-venti készülõdés címû programunkat. Köszönjük a szülõk-nek, hogy gyermekeikkel ellátogattak a rendezvényre, vagygondoskodtak arról, hogy eljussanak hozzánk. A sok elõké-születet nem is lehetett volna szebben megköszönni a szerve-zõk számára. Jól éreztük mindannyian magunkat, feltöltõd-tünk az élményekkel.

Köszönjük Geiger Mariann közremûködését a Mûvelõdésiház részérõl, aki biztosította a termet részünkre és segített aprogram lebonyolításában. Köszönetet mondunk az Önkor-mányzat anyagi támogatásáért. Reméljük a jövõben is számít-hatunk a segítségükre, mert a rendezvény nélkülük nem jöhe-tett volna létre.

Korsós Gyuláné, Maris néni kétségkívül a legszebb szín-foltja volt a rendezvénynek. Bár a gyerekeket a csillogó dol-gok nagyon vonzották, sokan kipróbálták a „cekker" készítéstechnikáját is. Kihívás volt számunkra a csuhé sodrása, szö-vése. Sokan megcsodálták az aprólékosan kidolgozott és mégma is használatban lévõ „cekkert”, azaz bevásárló táskát. Kö-szönjük, hogy elfogadta meghívásunkat és eljött közénk!Elcsodálkoztak, hogy egy ilyen mindennapos használati tár-gyat, milyen fáradságos és aprólékos gonddal készítették elnagyszüleink. Mint késõbb megtudtam, a faluban sokan is-merik ezt a technikát, régebben készítettek táskákat, lábtörlõ-ket ily módon.Õrizzük meg régi kézmûves hagyományainkat, ne hagy-juk elfeledni!Mozsár Jószefné Gabika játékokat készített kartonból. Pénz-érmék, dobókocka és egy jó adag ötlet kellett csak a remek já-tékhoz. Közösen ki is próbálták az elkészült társast a kicsik-kel. Nagycsaládosok Egyesületének munkájában tevékenyenrészt vett, de az újonnan alakuló Nywyg önkéntes segítõje-ként is lehet rá számítani. Köszönjük, hogy elhivatottsága tö-retlen maradt. Nemcsak õ maga, hanem férje, Mozsár Józsefis nagy segítségnek bizonyult. A vállalkozó gyerekekkel kü-lönbözõ formájú, nagyságú gyertyákat mártottak. A bátrab-bak a nap végén még az újukat is megmintázták a kihûlt gyer-tyaviaszban. Türelemmel vigyázott rájuk egész nap, hogybaleset ne történjék. Köszönjük munkáját!A kisült finom mézeskalács illata betöltötte a termet. HajdúKálmánné, Ildikó segítségével az elõre elkészített tésztátnyújtották, formázták a gyerekek. Ajándék figurákat sütöttek,de pocakjukat is megtöltötték a finom falatokkal. Figyelem-mel követte minden gyerek kívánságát, körülötte szinte mind-ig lázas munka folyt. Köszönjük, hogy lemondta programjátés egész nap velünk tudott maradni.Gyõri Józsefné, Móni kartonból gyönggyel, dróttal, nyomottfémlemezbõl készített üdvözlõlapokat. Ezen a napon sok szépdarab került ki az alkotók kezei közül, de még több az elõké-születek alatt. Lelkesen gyakorolt, hogy a gyerekek minélszebb üdvözlõ kártyákat tudjanak majd vele együtt készíteni.Bár vendégségbõl kicsit késett miattunk reméljük, kárpótol-ták õt a szebbnél szebb mûalkotások és elégedett alkotójukmosolya. Köszönjük!

Györgyövics Attiláné, Erzsi óvónõként bizonyos, hogy ott-hon van a gyerekekkel való játékban, mi sem bizonyítja job-ban, hogy remek kis szalvétatechnikával készült dobozok, ké-pek készültek. Saját ötleteivel színesítette a technika fortélya-it. Farost és fonal kellet csak ahhoz, hogy csodás kis szarva-sok kerüljenek ki kezük közül. Záróvizsgái szünetében ké-szült velünk a programra és töltötte a napot körünkben. Kö-szönjük értékes perceit!Szlovicsák Béláné, Marcsi, 4 gyermek édesanyja. Vizsgái és agyermeknevelés között köszönjük, hogy tudott idõt szakítani,és velünk lenni ezen a napon. Papírcsík technikát gyakoroltabe egész családjával. Sokan próbálkoztak segítségével képekkészítésével, de a legnagyobb sikert kétségkívül gyermekei-nél aratta ez a technika. Hálásak vagyunk, hogy ránk szántaezeket az órákat. Köszönjük férjének, Szlovicsák Bélának,hogy segített kukoricacsuhé beszerezésében. Nélküle nempróbálhatták volna ki Korsós néni csuhé technikáját.Suplicz Erika drótból, szalagból, és egy kis körömlakkból ék-szereket kreáltak a nagylányokkal. Mindig van tarsolyábanvalami jó ötlet, érdekes technika, amellyel a lányokat el tudjabûvölni. A gyerekek csillogó szemmel dicsekedtek el segítsé-gével készített ékszerkreációjukkal. Finom teával és szend-viccsel vendégelt meg bennünket, mellyel családias légkörtteremtett. Gondoskodását nagyon szépen köszönjük.Elnökünk, Suplicz Zsolt is kivette a részét a munkából. Be-rendezte a kis bazárunkat. Filmek, játékok, könyvek cseréltekgazdát segítségével. Felügyelte, hogy minden rendben men-jen, és a vendégeket fogadta a forgatagban. Köszönjük!Sokak készítették el saját családjuk adventi koszorúját, asz-taldíszét. Jó volt látni a megelégedettséget, egy-egy darab el-készülésekor. Büszkén mutatták meg egymásnak az alkotókmûveiket. Szívesen használták a gyerekek az élõ fenyõt, tuját,a különbözõ terméseket. Törekedtek az egyszerûségre, csak agyertyákból szerették volna a legszebbet használni. Ebben azévben igen esztétikus darabok készültek. A felnõttek is szíve-sen kapcsolódtak be és alkottak a gyerekekkel, õket is elkaptaaz alkotói láz. Az alapanyagokat kellet csak téríteni.Azok, akik nem vásároltak maguknak alapanyagot, liliputiasztaldíszt készíthettek. Kis kagylóhéjakat, diókat dekorál-hattak az ünnep jelképeivel. Köszönöm a részvételt, a nagyszámú érdeklõdést!

Ezúton is segítséget kérek mindazoktól, akik rég elfeledett tu-dást õriznek, vagy környezetükben õrzik, hogy vegyék fel akapcsolatot velünk.(06-70-262-8220)Keresünk olyan falubelieket, akik kedvtelésbõl vagy foglal-kozás szinten kézmûveskednek, s megosztanák tapasztalatai-kat másokkal is.

Ne feledjék! Együtt lenni jó! 2009-ben is visszavárjuk kedvesvendégeinket!

Nywyg Íjász és Hagyományõrzõ EgyesületGalagonya kézmûves köre nevében köszönettel:

Bodó Anna(Tánya néni)

Page 4: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

4

TÁJÉKOZTATÓ BIZOTTSÁGI BESZÁMOLÓA 2009. január 20-i rendkívüli ülésrõl:Ezen ülést a szennyvíztisztító bõvítéssel kapcsolatos pályá-zat miatt kellett összehívni, mellyel kapcsolatban a követke-zõ határozat született: „Alsónémedi Nagyközség Önkormány-zat Képviselõ-testülete a „Környezet és Energia OperatívProgram Szennyvízelvezetés és tisztítás” kétfordulós pályá-zati konstrukció (KEOP-7.1.2.0-2008) elsõ fordulójára „Al-sónémedi szennyvíztisztító telepének korszerûsítése és bõvíté-se” címmel pályázatot nyújtott be.A projekt összköltsége bruttó 26.376.706 Ft. A pályázati ön-erõ ennek 15%-a, azaz bruttó 3.956.506 Ft.A Képviselõ-testület a felmerülõ költségeket vállalja, és aszükséges bruttó 3.956.506 Ft önerõt a 2009. évi költségve-tésben a pályázati önerõkeret terhére biztosítja.A szükséges önerõ az Önkormányzat rendelkezésére áll, és aprojekt megvalósítására kívánja azt felhasználni.A Képviselõ-testület nyilatkozik továbbá arról, hogy a projektösszköltségére vonatkozó, tehát a támogatási összeghez tar-tozó ÁFA fedezését is vállalja, így összesen 7.693.206 Ft-otbiztosít a pályázat elsõ fordulójához.”A 2009. január 30-i, soron következõ rendes ülésrõl:A napirend elfogadása után, a Polgármester beterjesztette(kiosztotta) az elkészült idei költségvetési rendelet-terveze-tet, melyet a bizottsági tárgyalások után február 27-i üléséntárgyal a Képviselõ-testület.Tekintettel arra, hogy ismét eltelt 5 év, így az iskolaigazgatóiálláshelyet pályáztatni kell, mely pályázati felhívás jelen Hír-mondóban is olvasható.A lakástámogatás módosítására elkészített rendelet-terve-zetet a Pénzügyi Bizottság részletes tárgyalása után a Képvi-selõ-testület is hosszasan taglalta. Amódosításokról röviden aJegyzõ úr ad tájékoztatást a Hírmondóban, ill. a rendeletet tel-jes terjedelmében a Polgármesteri Hivatal folyosóján találha-tó hirdetõtáblán vagy a www.alsonemedi.hu honlapon olvas-hatják.Döntés született az iskola õrzésérõl is, miszerint változatlanáron, határozatlan idõre a Zolnai Professional Security Kft-vel kötöttünk szerzõdést.Korábban – 2008. december 15-i rendkívüli ülésen – a testü-let elviekben hozzájárulását adta a falutól délre esõ rekulti-vációs területen (Földi-féle sóderbánya) létesítendõ oktatásiközpont, ûrhajós park, konferenciaközpont, kisrepülõtérstb. létesítéséhez. E döntés kiegészítéseként – a Településfej-lesztési, Mezõgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság ja-vaslatára – belekerült a határozatba, hogy az Önkormányzat aberuházás tervezésének abban a fázisában szeretné megis-merni a konkrétumokat, amikor azt még esetlegesen módosí-tani lehet, önkormányzati igény esetén.Ezután a Testület egy sokszor hangoztatott problémával, akülterületi utak állapotmegõrzésével, védelmével kapcsolat-ban a Településfejlesztési, Mezõgazdasági és Környezetvé-delmi Bizottság határozati javaslatait is figyelembevéve fel-kérte a mezõõröket, hogy fordítsanak fokozott figyelmet akülterületi utak rongálóira (kilocsolás, felszántás stb.) és a

rendelkezésükre álló jogi kereteken belül indítsanak eljárástellenük. Errõl külön cikk is olvasható a lap hasábjain.A következõ napirendben a Polgármester két ülés között tettfontosabb intézkedéseirõl és az elõzõ ülésen hozott határoza-tok végrehajtásáról szóló beszámolóját tárgyalta a Képvise-lõ-testület, melyet egyhangúlag el is fogadott.A Képviselõ-testület döntött arról is, hogy az AlsónémediHírmondóban megjelenõ fizetett hirdetések árát megemeli,melyrõl külön tájékoztató olvasható jelen Hírmondóban.Az Orgona utca aszfaltozásakor az utca lakosainak (képvise-lõinek) kérésére az úttestre nem kerültek forgalomlassító út-kiemelkedések, „fekvõrendõrök”. Most viszont a Szent Ist-ván téri játszótéren játszó gyermekek biztonsága megköveteli– és lakossági bejelentéssel is kérték – a „fekvõrendõrök”, ill.megfelelõ figyelmeztetõ táblák elhelyezését, telepítését, ígyez a határozat is megszületett.Alsónémedi Önkormányzat Képviselõ-testülete terv szerintilegközelebbi rendes ülését 2009. február 27-én, pénteken 14órakor tartja. Kérjük, minél többen jöjjenek el a testületiülésekre, mivel itt közvetlenül értesülhetnek a közösségfontos ügyeirõl.Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Alsónémedi Hírmon-dóba szánt cikkek leadási határideje a testületi ülést meg-elõzõ hét csütörtöki napja.

TÁJÉKOZTATÓ és JOGI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁG

FIGYELEM HATÁRIDÕK!!!Minden hónap 15. napja az elõzõ hónapban beszedett ide-genforgalmi adó bevallásának és befizetésének határideje.

A felsõoktatási intézményben tanulók 2008/2009-estanév második tanulmányi félévére vonatkozóan az ön-kormányzati támogatás iránti kérelmek benyújtási határ-ideje 2009. február 28.

2009. március 16. az építményadó, iparûzési adóelõleg2009. évi I. féléves részletének megfizetése.

2009. március 31. a 2009. évi talajterhelési díj bevallásinyomtatványok benyújtásának és az esetleges különbö-zet megfizetésének a határideje.

2009. március 31. a fiatalok lakáshoz jutásának ön-kormányzati támogatása iránti kérelem benyújtásánaka határideje.

2009. április 15. a gépjármûadó 2009. I. féléves megfi-zetésének határideje.

2009. április 30. a mozgáskorlátozottak közlekedésikedvezményeinek igénybevételéhez a kérelmek benyúj-tásának határideje.

Polgármesteri Hivatal

Page 5: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

5

VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!Az Alsónémedi Hírmondó immár a XIX. Évfolyamához ér-kezett. Kisebb változtatások ugyan idõközben voltak és kü-lönálló ünnepi számok is megjelentek, de évek óta változatlanküllemmel jelenik meg. A Tájékoztató és Jogi-Ügyrendi Bi-zottság ülésén is többször szóba került változtatni kellene. Eszámban észrevehetõ e változtatás, hiszen színesben jelentet-tük meg próbaképpen az elsõ és utolsó négy oldalt.A következõkben már így jelentetnénk meg a lapot, mely kap-csán lehetõséget biztosítanánk a színesben megjelenõ hirde-tésekre is.A színes képek összeállítására két lehetõség mutatkozott,melyhez véleményét várjuk. A most megjelent számbanösszegyûjtöttük a képeket egy oldalra, utalást téve a hozzákapcsolódó cikkre és a cikk oldalszámára. Ez abban az eset-ben szükségmegoldás is, amikor sok képes anyagot kapunk(mint most). A másik variáció az, hogy a színes oldalakratesszük azokat a cikkeket, melyek képeket tartalmaznak. Vár-juk véleményét melyiket tartják jobbnak vagy netán újabb öt-letet adnak a színes oldalak összeállítására.Természetesen fentiek mellett más véleményeket is szívesenfogadunk, hogy a Hírmondó olyan formát öltsön, hogy aztörömmel, érdeklõdéssel forgassák településünk lakói. Kérjükmielõbb ragadjanak tollat vagy üljenek a számítógép elé és ír-ják meg véleményüket e-mailben.Polgármesteri Hivatal

AZ ALSÓNÉMEDI HÍRMONDÓHIRDETÉSI DÍJAI

2009. február 01-tõl

Hirdetésnagysága

Bruttó árfekete-fehér Bruttó ár színes

Harminckettedoldal 1.020 1.200

Tizenhatod oldal 2.100 2.400

Nyolcad oldal 4.200 4.500

Negyed oldal 7.500 9.000

Fél oldal 15.000 18.000

Egész oldal 30.000 36.000

A hirdetések díjának kiegyenlítése történhet átutalással vagya helyi Takarékszövetkezetben csekken.Hirdetéseiket leadhatják személyesen a Polgármesteri Hiva-talban vagy e-mailban az [email protected] címen.Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Lakosok!A 2009. évi kommunális hulladék begyûjtési díja a követ-kezõképpen alakul:� 50 vagy 60 literes ûrtartalmú gyûjtõedény egyszeri ürítési

díja: 240.- Ft (bruttó)� 110 vagy 120 literes ûrtartalmú gyûjtõedény egyszeri ürí-

tési díja: 360.- Ft (bruttó)� 1db 60 literes emblémás zsák díja: 336.- Ft (bruttó)� 70 év felettiek gyûjtõedényének ürítési díja havonta a (a

gyûjtõedény méretétõl függetlenül): 336.- Ft (bruttó)� Az egyszemélyes háztartásban élõk az 50/60 literes ûrtar-

talmú gyûjtõedény egyszeri ürítési díjának felét fizetik:120.- Ft (bruttó)!� A kétszemélyes háztartásban élõk (független a gyûjtõ-

edény méretétõl) az 50/60 literes ûrtartalmú gyûjtõedényegyszeri ürítési díját fizetik: 240.- Ft (bruttó)

Felhívom azon lakosok figyelmét, akik a havi díjat átutalás-sal egyenlítik ki, azok a jövõben a fenti díjszabásnak megfe-lelõ összeget utalják át a Kovács Dust-Mann KöztisztaságiKft. számlaszámára havonta:� 50 vagy 60 literes ûrtartalmú gyûjtõedény ürítési díja:

1040.- Ft (bruttó)� 110 vagy 120 literes ûrtartalmú gyûjtõedény ürítési díja:

1560.- Ft (bruttó)� Az egyszemélyes háztartásban élõk: 520.- Ft (bruttó)

Az átlag összegek az átutalással fizetõ lakosok kérésére 52begyûjtési héttel számolva 12 hónapra osztottuk el. Így elke-rülhetõ a 4 vagy 5 hetes hónapok miatt különbözõ havi díjak-ból adódó kellemetlenségek!

A 2009 évben az ürítések száma és az ügyfélfogadási idõ-pontok a következõképpen alakulnak:

Hónap Ürítések száma Ügyfél-fogadásJanuár 4 29Február 4 26Március 5 26Április 4 30Május 4 28Június 5 25Július 4 30Augusztus 4 -Szeptember 5 24Október 4 29November 4 26December 5 -

Ügyfélfogadás a megadott napokon 16-18 óráig a Mûvelõ-dési házban lesz!

Üdvözlettel:Kovács György

ügyvezetõ

Page 6: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

6

Tisztelt Alsónémedi SZJA-t fizetõ állampolgárokA 2009. évben ismét lehetõsége nyílik arra, hogy a 2008-ra fizetendõ adója 1%-ának felhasználásáról közvetlenül rendelkez-zék. Ebben az évben is közvetlen döntési lehetõsége lesz azzal, hogy befizetett adójának további 1%-áról rendelkezhet az Önáltal megjelölt egyház vagy a költségvetési törvényben meghatározott alap javára. Mindez nem jelent többletterhet, nem kellÖnnek több adót fizetnie. Ha élni kíván jogával, kérjük, hogy a rendelkezõ nyilatkozatok pontos kitöltésével határozza meg,hogy kinek utalja az APEH a befizetett adójának meghatározott részét.Bízom abban, hogy idén is sokan élnek ezzel a lehetõséggel. Várjuk felajánlásaikat a következõ adószámokra és technikai számokra:

Alsónémedi Községért Közalapítvány: 19184764-1-13Széchenyi István Általános Iskoláért Közalapítvány: 19184771-1-13Szivárvány Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány: 18679717-1-13Alsónémedi Gyermekekért és Anyákért Közalapítvány: 18701380-1-13Alsónémedi Sport Egyesület: 19831167-1-13Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániáért Alapítvány: 18696286-1-13Magyar Katolikus Egyház: 0011Magyarországi Református Egyház: 0066

2008-ban is az összevont adóalapját terhelõ, kedvezményekkel csökkentett és befizetett adója 2x1 százalékáról rendelkezhet.Az egyik 1%-ot a külön törvényben meghatározott alapítvány, társadalmi szervezet vagy külön nevesített intézmény, elkülö-nített alap javára juttathatja. Amásik 1%-ot valamely bíróság által bejegyzett egyház vagy a költségvetési törvényben meg-határozott kiemelt elõirányzat javára adományozhatja. Anyilatkozata csak akkor érvényes, ha az 1% legalább a 100 forintot el-éri. A lezárt borítékot a személyi jövedelemadó bevallásával együtt, azzal egy borítékban küldje meg az adóhivatalnak.Ha az Ön 2008. évi személyi jövedelemadóját a munkáltatója számolja el, akkor a nyilatkozatát tartalmazó lezárt, a szükségesadatokkal ellátott borítékot a munkáltatójának adja át, aki azt az elszámolásról szóló adatszolgáltatással együtt továbbítja azadóhivatalnak.

Polgármester

TÜDÕSZÛRÕ VIZSGÁLATAlsónémedin 2009-ban a kötelezõ éves tüdõszûrés2009. február 17. (kedd) és március 04. (szerda) kö-zött lesz és az alábbi rend szerint mûködik:Atüdõszûrés helye: Alsónémedi, Fõ út 73., Mûvelõdési HázA tüdõszûrés idõpontjai:

2009. február 17. (kedd) 8-142009. február 18. (szerda) 12-182009. február 19. (csütörtök) 8-142009. február 20. (péntek) 8-142009. február 23. (hétfõ) 12-182009. február 24. (kedd) 8-142009. február 25. (szerda) 12-182009. február 26. (csütörtök) 8-142009. február 27. (péntek) 8-142009. március 02. (hétfõ) 12-182009. március 03. (kedd) 8-142009. március 04. (szerda) 12-16

Névre szóló értesítést külön nem kap senki!A szûrõvizsgálaton nem kell részt venni azoknak a sze-mélyeknek, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazol-tan átestek – kérjük az igazolást lehetõség szerint bemu-tatni –, illetõleg azoknak, akik tüdõgondozó intézetbengyógykezelés alatt állnak.A szûrésre kérjük szíveskedjenek magukkal hozni aszemélyi igazolványuk mellett a TAJ kártyájukat is!

Rozgonyi Erikjegyzõ

MEZÕÕRSÉG 06-30-508-6827KÖTERÜLET-FELÜGYELÕ 06-30-931-3783POLGÁRÕRSÉG 06-30-484-7658RENDÕRSÉG 107, 112vagy körzeti megbízottak:Tóth Gábor r. törzszászlós 06-20/489-67-21Dernóczi Zoltán r. törzszászlós 06-20/489-67-22Elek Zoltán r. törzszászlós 06-20/489-67-26

FIGYELEM!MUNKAREND VÁLTOZÁS!

2009. március 28-án szombaton 8-12 óráig aPolgármesteri Hivatal ügyfélfogadást tart!

Polgármesteri Hivatal

DAKÖV KFT FELHÍVÁSA!!!

Tisztelt Alsónémediek!A közelgõ tél beállta, fagyos idõszak miatt itt hívjuk fellakótársaink figyelmét a csapok, vízakna fagymentesí-tésére. Ez nem az üzemeltetõ DAKÖV KFT feladata,hanem minden ingatlantulajdonos, illetve használó köte-lezettsége.A fagymentesítés elmulasztása esetében keletkezõkárok az ingatlan tulajdonosát, illetve használójátterhelik!

DAKÖV KFT

Page 7: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

7

17 gyakorlati tipp, hogy távol tartsa a betörõketA betörõk egyre szemtelenebbek, világos nappal és éjsza-kánként egyaránt tevékenykednek, mind nagyobb káro-kat okozva a házakban és a kertekben. Összegyûjtöttükazokat a megoldásokat, amelyekkel olvasóink megnehezí-tetik a tolvajok dolgát.1. Kapuk és kerítések – Aház mögötti magas kerítés elijeszt-heti a betörõt. Ellenõrizze, melyek azok a gyenge pontok,amelyeket egy betörõ esetleg kihasználhat. A kerítés menténültetett tüskés sövény hasznos lehet, elijesztheti a betolakodó-kat. De bizonyosodjon meg arról, hogy a ház fõbejárata az ut-cáról jól látható maradjon, így a betörõ nem tevékenykedhetészrevétlenül.2. A riasztók – A riasztókat mindig jól látható helyre szereljefel, hogy a betörõ kétszer is meggondolja, mit tesz. A garázsés a fészer: a garázs és a fészer ajtaját soha ne hagyja nyitva,különösen akkor ne, ha onnan egy belsõ ajtón át be lehet jutnia házba is. Zárja el a szerszámokat és a létrát, ne segítsen a be-törõnek tevékenységében ezek “felkínált” használatával.3. Idegenek – Figyeljen fel arra, ha ismeretlenek lõdörögnekaz utcán, ha gyanúsan viselkednek, értesítse a rendõrséget.4. Tartalékkulcsok – Soha ne hagyja a tartalékkulcsot rejtekhe-lyen, például a lábtörlõ alatt, virágcserép alatt, vagy a lakás ajta-ján lévõ leveles szekrényben. A betörõk itt keresik azt elõször.5. A bejárati ajtó fölött lévõ tetõ – A betörõ innen fellépveelérheti az elsõ emeleti ablakot, ezért ezt is feltétlenül zárnikell.6. A kisablakok – Nagyon fontos a legkisebb ablakok, mintpéldául az alagsori ablakok, világító ablakok, illetve a fürdõ-szobaablakok mindenkori zárva tartása. Ne felejtse, egy betö-rõ befér a legkisebb résen, amely alig nagyobb, mint egy em-beri fej.7. Az ajtók, megerõsített zárak – Szereltessen fel biztonságizárat az ajtó belsõ tokjára illesztve (emelõkaros, hevederes).Egy ilyen biztonsági zár, csak saját kulcsával nyitható. Ha a be-törõ a zár kitörésével próbálkozna, az még belülrõl sem sikerül-ne neki. Ám ha a betörõ az ablakon keresztül mégis bejutna a la-kásba, az ajtón keresztül akkor sem tud semmit kivinni.8. Csuklópántok – Ellenõrizze, hogy az ajtó elég erõs és biz-tonságos csuklópánttal van-e ellátva, hosszú csavarokkal rög-zített-e. Felszereltethet emellé még tolózáras zárat is. Ez a zárnem drága, de segít az ajtó erõszakos kiakasztásának (különö-sen panellakásoknál emelõkarral, a tokból történõ kiemelésé-nek) megnehezítésében.9. Leveles szekrények – Soha ne helyezzen el leveles szekré-nyében tartalékkulcsot. Ajánlott a levélbedobó nyílás mögéaz ajtó belsõ oldalára egy kis doboz felszereltetése, így meg-akadályozhatja azt, hogy a betörõ kívülrõl próbáljon meg be-nyúlni a zárak meglazítása érdekében.10. Peremtolózár – Az olyan ajtót, amelyet peremes tolózár-ral ellátva szereltek fel, és amely automatikusan bezár, akkoraz ajtó becsukódása után azt csak belülrõl lehet kulcs nélkülkinyitni.11. Automata biztonsági zár – Ez is automatikusan zár, ami-kor az ajtó becsukódik, belülrõl nem, kívülrõl csak kulccsalnyitható.

12. Láncok – Abban segítenek, hogy ismeretlen személyek-kel beszélhessen az ajtó kinyitása nélkül. Vásároljon láncot,és MINDEN alkalommal használja, mielõtt az ajtót teljesenkinyitná.13. Kilesõnyílás – Lehetõséget biztosít arra, hogy azonosítsaa becsöngetõ személyt, mielõtt az ajtót kinyitja. A nagylátó-szögû optikai kitekintõk igen hasznosak lehetnek.14. Új ajtók – Újabban a biztonsági elõírásoknak megfelelõajtókat lehet megvásárolni. Beszerelés elõtt érdeklõdjön azokalkalmazásáról.15. Ablakok – Az ablakok általában kulccsal nem zárhatóakhazánkban. A kulccsal mûködtetett zárakat ajánljuk minden-fajta ablakhoz. Ezek a zárak arra kényszerítik a betörõt, hogytörjék be az üveget, amivel viszont azt kockáztatják, hogy ahang miatt felfigyelnek tevékenységükre. Gondolja végig, ér-demes-e rétegelt üveggel ellátni ablakait, ezeket még nehe-zebb betörni, vagy éppen betörésvédõ belsõ fóliát felragaszta-ni ebbõl a célból.A világítóablakokhoz olyan fémmel ellátott tolózárat aján-lunk, amely az ablakot kitoló fémkar nyitását akadályozzameg. Alacsonyan elhelyezkedõ ablakokhoz olyan zárakatajánlunk, amelyek csak kulccsal nyithatók. Ezek lehetnekolyan zárak, amelyek két ablakot zárnak egybe. Sokkal diszk-rétebb változata, ha a zárat egy fakeretbe süllyesztik. Létezikazonban olyan zár is, amely csak egy bizonyos mértékig en-gedi az ablakot kinyílni.16. Világítás – A célzott világítás is elijesztheti a betörõt.Hasznos lehet a kültéri mozgásérzékelõ, vagy infra-fényûvilágítás használata. Kaphatóak olyan lámpák, amelyek-ben a szenzorok önmûködõen sötétedéskor, vagy mozgás-kor felkapcsolják a világítást. Léteznek olyan kapcsolók,amelyek beállított idõben automatikusan felkapcsolják avilágítást.17. Riasztók és széfek – Amennyiben értékes vagyontárgyaivannak, vagy otthonában sok készpénzt tart, érdemes elgon-dolkozni a riasztó felszereltetésérõl, illetve a széf használatá-ról. Kaphatók ilyen berendezések az olcsó változatoktól azegészen kifinomult rendszerekig. A jó minõségû riasztó be-rendezések valószínûleg elijesztik a betörõt. A vezeték nélkü-li riasztórendszerek felszerelése nagyon egyszerû. Ezek szen-zoros érzékelõvel rendelkeznek, és rádióhullámok kibocsátá-sával biztosítják a védelmet. Felszerelésük 3-4 órát veszigénybe. A vezetékes riasztórendszerek felszerelése körülbe-lül egy nap. Ha riasztót szereltetett fel, akkor jelöljön ki egyszemélyt, akinél mindig van egy kulcs, ha Ön nem tartózko-dik otthon. Így a riasztó esetleges meghibásodásakor azt kitudja kapcsolni, és az eseményt jelenti a rendõrségnek.Mindig kérje ki szakértõ véleményét és szerezzen be referen-ciákat. A biztonsági rendszert szakembernek kell felszerelnie.Ha biztonságról van szó, mindenki gondolja végig, milyenesélye van annak, hogy tûz üt ki a lakásában, és milyen mene-külési lehetõsége van. Szereltessen fel füstérzékelõt, amely aszabványnak megfelel, és a költségeket már különösebbennem növeli.

Page 8: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

8

Közlekednénk a határban is…Tisztelt Alsónémediek!Ezúton kívánjuk tájékoztatni Önöket, hogy a Képviselõ-tes-tület Településfejlesztési, Mezõgazdasági és Környezetvédel-mi Bizottsága legutóbbi ülésén célként tûzte ki az önkor-mányzati tulajdonú és kezelésû külterületi utak állagánakfenntartását és megóvását. Ennek érdekében a közterület-fel-ügyelõnk és mezõõreink fokozott figyelmet fognak fordítania földterületek megközelítését biztosító utak járhatóságára.Kérjük, hogy a tartsák tiszteletben a földtulajdonosok közösérdekét, ami a szántóföldek megközelítéséhez fûzi mindannyi-ukat. Ez a kérés egyaránt vonatkozik a szántásra és egyéb föld-munkákra, valamint a locsolásra is, amelyekkel – tapasztalhat-tuk már – hajlamosak az egyébként sem túl széles földutak je-lentõs részét néhány perc alatt járhatatlanná tenni.Az egyes szabálysértésekrõl szóló 218/1999. (XII. 28.) Kor-mányrendelet 60.§-a felhatalmazza a Hivatal közterület-fel-ügyelõjét, hogy az utat gondatlanul megrongáló szabálysértõ-vel szemben helyszíni bírságot szabjon ki, mely 30.000,- Ft-ig terjedhet. Amennyiben szabálysértési eljárás lefolytatásárakerül sor, úgy a bírság összege már 50.000,- Ft-ig növekedhet.Mivel szerencsétlen esetben akár baleset is származhat a útnem megfelelõ állapotából, a büntetõ törvénykönyvrõl szóló1978. évi IV. törvény 184.§-a az út rongálását, azon akadálylétesítését a közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény-nek minõsíti.Természetesen a Hivatalnak sem a szankciók alkalmazása az el-sõdleges célja, hanem annak elérése, hogy a külterületen gaz-dálkodók tekintettel legyenek egymásra és a határban járókra.

Polgármesteri Hivatal

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAlsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-tes-tülete pályázatot ír ki a

Széchenyi István Általános Iskolaigazgatói posztjára.

Amegbízás 5 évre szól, 2009. július 01-tõl 2014. június 30-ig.A pályázónak rendelkeznie kell a közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. törvény 17. § (1-2) bekezdéseiben meghatározottfelsõfokú iskolai végzettséggel és szakképzettséggel, peda-gógus szakvizsgával (másodszor és további alkalommal tör-ténõ megbízás esetén a pedagógus-szakvizsga keretébenszerzett intézményvezetõi szakképzettséggel), valamint leg-alább 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakor-lattal.A pályázatnak tartalmaznia kell• a pályázó szakmai életrajzát,• az intézmény vezetésére vonatkozó programot• a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléssel,• továbbá a pályázó erkölcsi bizonyítványát• és a szakképzettséget igazoló oklevelek fénymásolatát.

Bérezés a Kjt. szerint, a magasabb vezetõi pótlék mértéke apótlékalap 230%-a.

A pályázat benyújtható a Kormányzati Személyügyi Szolgál-tató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán va-ló megjelenéstõl számított 30 napon belül az Alsónémedi Pol-gármesteri Hivatalban (2351 Alsónémedi, Fõ út 58.) vagy le-vélben (2351 Alsónémedi, Pf.: 1. címen).

A Képviselõ-testület a pályázatokat a 138/1992. (X. 08.)Korm. rendeletben elõírt véleményeztetési eljárás lefolytatá-sa után, az ott említett határidõn belül, a Kulturális és OktatásiBizottság javaslattételét követõen, de legkésõbb 2009. június26-ig elbírálja.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást dr. GyörgyBalázs polgármesternél vagy Rozgonyi Erik jegyzõnél kérhe-tõ a 29/337-101-es telefonszámon.

Változtak a helyi lakástámogatás szabályaiTisztelt Érdeklõdõk!A Képviselõ-testület az elmúlt évek tapasztalatai alapján szá-mos ponton lényegesen megváltoztatta a lakástámogatás he-lyi szabályozását.Az idei évtõl kezdõdõen kizárólag fiatal házasok, ill. több-gyermekes családok kaphatnak vissza nem térítendõ támo-gatást. Ugyanakkor feltétel, hogy a kérelmezõk legalábbegyikének 35 év alattinak kell lennie és szintén legalábbegyiküknek már 12 hónapja folyamatosan Alsónémedi állan-dó bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie. Nem kapnak la-kásfelújításra, ill. állagmegóvásra támogatást az igénylõk, ígytulajdonképpen kizárólag lakásépítéshez, -vásárláshoz, leg-alább egy szobás bõvítéshez, ill. komfortfokozat növelés-hez járulhat hozzá az Önkormányzat. Fontos szempont, hogyaz elsõ lakás megszerzését támogatja Képviselõ-testületünkés a támogatottak az adott ingatlant 5 éven belül nem adhatjákel, nem adhatják bérbe és helyi lakcímüket is meg kell tartani-uk. Az idei évtõl évente kétszer bírálja el a Képviselõ-testü-let a benyújtott kérelmeket, így az eddigi március 31-i be-nyújtási határidõ augusztus 31-gyel bõvül.Nem változott, hogy a Polgármesteri Hivatal évente ellenõrzia támogatási feltételek betartását. További részletek a Polgár-mesteri Hivatalban Kozma Kálmánnétól kaphatóak az alábbielérhetõségeken: 29/337-101/14-es mellék,[email protected].

Rozgonyi Erikjegyzõ

KöszönjükA Polgármesteri Hivatal dolgozói jó pár éve egy közös va-csorával zárják az évet. Tavaly 2008. december 5-én a Mik-lós Étteremben ültünk össze egy kötetlen beszélgetésre. A va-csora és a beszélgetés alatt Morvai János képviselõ úr és fiaadta a zenei aláfestést – természetesen ingyenesen –, hogyhangulatosan tölthessük el azt a néhány órát. Köszönjük nekiés fiának a zenét, az általuk szolgáltatott zene mellett sokkalkellemesebb volt az este!

Polgármesteri Hivatal dolgozói

Page 9: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

9

Kulturális hírek – Ez történtDecember hónap nemcsak a naptári évutolsó hónapja. Legszebb és legbensõsé-gesebb ünnepeink közül itt az év végénnagy a tolongás. Alsónémedire is elláto-gatott a Mikulás december 5-én a koraesti órákban két vidám, a gyerekeketszeretõ, megajándékozó „jó Krampu-szok” társaságában. A fenyõágakkal, fák-lyákkal, feldíszített lovas hintó körbejár-ta a települést. A hangos kolompolásraösszesereglett gyermekcsapatot édesség-gel, jó szóval ajándékozta meg a Mikulás.A kicsik versekkel, énekekkel kedves-kedtek. A távolodó hintó az esti világítás-ban mint ezer apró csillaggal ékesített fo-gat tûnt el a távolban.

December 20-án a katolikus templomkertjében már harmadik alkalommalkeltették életre alsónémedi lelkes fiata-lok Jézus születésének történetét. A fá-ból ácsolt istálló adott szálláshelyet aSzent Családnak, s mint két évezreddelezelõtt pásztorok és állatok – szamár,kecske, birka – tanyáztak a csillagfényeséjszakában. Angyalok vitték a hírt, meg-született a Megváltó. Karácsonyi muzsi-kára elevenedett meg a történet mellyelmár az ajtóban kopogtató ünnepre ké-szültünk. A szereplõknek, a támogatók-nak, az állatok gazdáinak és mindentisztelet és köszönet. Reméljük, hogy aközség történetében ez is egy szép ha-gyománnyá válik.

Január 7-én a Tihanyi VándorszínpadMátyás király udvarát varázsolta a Mû-velõdési Házba, ahol egy vidám zenésmesejáték szórakoztatta az óvodásokat.

Január 18-án a Nemzeti Kamaraszín-ház Perújítás címmel zenés irodalmiösszeállítást mutatott be Wass Albertmûveibõl a Magyar Kultúra Napja al-kalmából. Az elõadás megálmodója, dra-maturgja és egyik szereplõje Usztics Má-tyás igazgató – rendezõ úr volt, akinekméltó partnerei voltak Herman Gréta,Mettler Emese és Pelsõczy László. Azelõadásról a Nemzeti Kamaraszínházhonlapján az alábbiakat olvashattuk:„Tiltott író volt idehaza Wass Albert egé-szen az államforma-váltásig. Írói sorsa masem jutott nyugvópontra. Vele vagyunk ma,vele, és azokkal, akik hasonlóan gondol-kodnak Sorsról, Hazáról. 1940 õszén a bé-csi döntés következtében Erdély egy részér

22 év után újból Magyarországhoz csatol-ják. Rövid, néhány esztendõs háborús örömkövetkezik, s aztán a történelembõl ismertkörülmények folytán Erdély újból Romániazsákmánya lesz. Abolsevik román hatalom(hamis tanúk felsorakoztatásával) grófCzegei Wass Albertet és édesapját – távol-létükben – halálra ítéli. Hogy miért, azt – azemlékmûsorok történetében – mi mondjukel elõször, felkutatott jegyzõkönyvek alap-ján. Összeállításunkban szemelvényekhangzanak el Wass Albert írásaiból, ame-lyek az anyaországhoz való visszatérés pil-lanatait örökítik meg. A hangulatnak és aprózai közölnivalónak segítségére van akortárs és klasszikus magyar költészet jónéhány képviselõje. Népdalok és megzené-sített versek hangzanak el Ady Endrétõl Jó-zsef Attiláig.”A magyar kultúra és a magyarság helyéta nagyvilágban Usztics Mátyás remekhangulatú elõadásban foglalta össze be-vezetõként. Szép, tartalmas, és nemutolsó sorban felejthetetlen élménnyévált ez a délután az érdeklõdõ közönségszámára.

Újdonságok – Programajánlatok

A Magyar Közlönykiadó a teljes ma-gyar jogtárat – törvényeket, miniszteriés országgyûlési rendeleteket – tartal-mazó érintéssel mûködõ monitort helye-zett el a könyvtárban. A nyitva tartásiidõben bárki ingyenes használhatja, ke-reshet, kutathat rajta.

Március 11-én 10 órakor a FabulaSzínház elõadásában a „Zenélõ doboz”címû bábjátékot nézhetik meg az óvodá-sok és az érdeklõdõ gyermekek. Az elõ-adás ingyenesen látogatható!

Gyálon az Arany János KözösségiHázban mûködik a Nemzeti Kamara-színház Usztics Mátyás igazgató úrvezetésével. Remek és színvonalas elõ-adásaikkal a magyar színházi élet jelen-tõs szereplõjévé váltak. Bennünket ishívnak, várnak elõadásaikra. Vendég-szerepelnek az ország különbözõ tele-pülésein, de a legtöbb elõadást Gyálon,a hozzánk közel esõ város mûvelõdésiközpontjában tartják.Az elõadásokkal kapcsolatban érdek-lõdni lehet Geigerné Moldvai Mariannála 06-20-9324-021-es telefonszámon!

A Nemzeti Kamara Színház mûsora

neve Helyszín Kezdés

BÉRLET!!!PolgárAndrás:A pesti beteg

NEMZETIKAMARASZÍNHÁZArany JánosKözösségiHáz GYÁL,Kõrösi út118-120.

2009.02.06.19 óra

BEMUTATÓ,BÉRLET!!!KocsonyaMihályházassága(zenés népikomédia)

NEMZETIKAMARASZÍNHÁZArany JánosKözösségiHáz GYÁL,Kõrösi út118-120.

2009.02.20.19 óra

KocsonyaMihályházassága(zenés népikomédia)

TörökbálintiSzínház

2009.02.27.19 óra

BEMUTATÓ -Andersen:A császárúj ruhája(zenésmesejáték)

NEMZETIKAMARASZÍNHÁZArany JánosKözösségiHáz GYÁL,Kõrösi út118-120.

2009.03.06.11 óra

Kiss Ernõ alsónémedi festõmûvészmûveit bemutató album „ÜzenetekCsendországból” címmel a könyvtár-ban megvásárolható. Szeretnénk, ha te-lepülésünk minden családjának köny-vespolcán fellelhetõ lenne ez a könyv.

Márciustól filmklub indul a mûvelõ-dési házban (Opál ház). Az elsõ talál-kozót március 2-án 18 órára szervez-zük.

A Zenebölcsi szerdán fél 9 órakor, a ba-batorna kedden fél 10 órakor kezdõdik!

A könyvtár állománya az elmúlt eszten-dõben sok értékes könyvvel és DVD le-mezzel gyarapodott. Továbbra is ingye-nes a könyvtárhasználat, valamint a köl-csönözhetõ állomány használata, termé-szetes a hangzóanyag és a DVD leme-zek kölcsönzési is.Várunk mindenkit, kicsiket, nagyokat,gyermekeket és felnõtteket is a könyv-tárba!

A kulturális rovat híreit összeállította:Geigerné Moldvai Marianna

Page 10: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

10

Rég volt, szép volt….Surányi Lászlóné Erzsike néni visszaemlékezéseinek folytatása

9. részBetlehemezés

A betlehemezés Jézus születésének eljátszása énekes, táncoselõadással. Szereplõi:Az angyal, aki földig érõ fehér ruhában, fején csillogó csillag.Õ viszi a kis ládikát, a Betlehemet.A pásztorok szõrére kifelé fordított subában, kucsmasapká-ban, nagy bunkós bottal a kezükben döngették a földet, mi-közben járták a táncukat.Az öreg pásztort kintrõl szólították, kicsit nagyothallót. Min-dent félreértett amit a pásztorok Jézus születésével kapcsolat-ban mondtak neki.3-4- jól éneklõ fiú, elõször is elkészítették Jézus születési he-lyét, a Betlehemet. Nyitott faláda, ölben vihetõ, szalmatetõs. ASzent Család álló képei, kis jászolban szalmán feküdt egy kau-csuk vagy porcelán babácska. Elemlámpával világították meg.A bátyám és csapata nálunk készítettek ilyen kis Betlehemet,így én szemtanúja voltam ennek az izgalmas készülõdésnek.Majd betanulták a szerepet a konyhában. Közösen énekeltek.Karácsony estéje elõtt egy héttel már jártak betlehemezni. Azablak alatt rézcsengõvel csengettek és megkérdezték: „Bejö-hetnek a betlehemesek?” Ahol gyerekek voltak a háznál szí-vesen látták õket. Az angyal az asztalra tette Jézus születésé-nek kicsinyített mását, azok nagy áhítattal hallgatták és néz-ték az elõadást.Én is készítettem és írtam egy Betlehemes játékot. Iskolai ka-rácsonyi ünnepen elõ is adtuk, illetve osztályom tanulóival el-játszattam. A faluban is, még a Ceruzagyárba is elmentek.Sírtak az asszonyok örömükben és minden apró pénzt a ládá-jukba tömtek. Azelõtt hosszú idõn át nem volt ilyen élmény-ben senkinek sem része. A kis Betlehem fönt van a padláson,a gondosan megírt jelenet meg a fiókomban. Emlékszem,amikor a jelmezeket fölvették, a kenderkóc bajuszokat felkö-töttem, gyerekkori élményem elevenedett fel. Onnan merítet-tem az ötletet én is. A csengõt is õrzöm.Minden este elosztották a keresetet, igazságosan.Nagyon szép karácsonyi szokás ez, hiszen az év legszebb ünne-pére készítette elõ mindazokat, akik egy ilyen játék hallgatói le-hettek. Lekapcsolták a villanyt, és csak az asztalra helyezett„rongyos istállóból” szûrõdött fény világította meg a szobát.Varázsa volt ennek.Régen csak katolikus vallásúak betlehemeztek. Az én betle-hemes csapatom református és katolikus gyerekek szép elõ-adása volt. (Az ökumenia példája. )

10. részA gyerekek játékai

A gyerekeknek be kellett segíteni a ház körüli, meg a határbanlévõ munkába. Pl.: volt kiskapájuk és segítettek a felnõtteksoraiban. Aratáskor õk terítették a kévék alá a kötelet. Kisge-reblyéztek. Az utca és udvar szombati felseprése is legtöbb-ször a nagyobbacska gyerek feladata volt.Játékra vasárnap délután került sor.1. SzázkizásKét játékos faragott lapos deszkából ütõt készített. Egymástól10-15 méterre ütögették a labdát. Aki ügyes volt többször isvisszaütötte - mint a tenisz -. A nagyobbak játéka volt, a ki-sebbek voltak a labdaszedõk.

2. CsigázásSaját faragású csigát hajtottak egy ostorszerû hajtóval. Azügyesebbje még ugratni is tudta ezt a kis szerzeményt. Jancsi-szöges.3. KarikázásEgy használt kocsikerék ráfját egy drótból készült hajtóvalgurították, és futottak vele.4. ÁrokcicaHosszúra nyújtott lábbal, gyorsan át kellett ugrani az árkot,ügyelve, hogy a benne lévõ cica el ne kapjon. Ha ez bekövet-kezett, helycsere. „Árokcica fogjon meg!” Legalább 5-6 gye-rek játszotta.5. FogócskaGuggolás volt a ház.6. Hol mérik a sört?5-6 gyerek 1-1 fához állt és a kérdezõ valakit kérdezett. Ahátamögött helyet cseréltek. Akinek be tudott ugrani a fájához, aztelfoglalta. A kiszorított játékos lett a kérdezõ.7. KártyáztakZsíroztak, vagy színre színt játszották. A nagyok 21-ez-tek,snóbliztak.8. CsúszkáltakTélen hosszú csúszdát öntöttek, ami ha megfagyott kellemesszórakozást nyújtott. A patkós sarkú csizmájukkal a fiúk mégsarok élen is tudtak csúszni. Sarkaltak.9. Falraverõsdi2-3 méterre álltak a lányok a faltól. Onnan dobálták a labdát afalra. Mondták minden dobásra:„Egyenlõre, kétkettõre,Háromhatra, hatkilencre,Üsd ki tízre, tizenegyre,Vaskoppantó, gyertyatartó,Egyet a földre, tízet a falra.”Közelebb léptek a falhoz és a tízet folyamatosan leverték. Ezvolt az iskola. Ha a labda leesett ; „elvan!” A következõ játé-kos kezdte elölrõl.10. EketaligaEgy gyerek húzta az eketaligára felkapaszkodottat. Az udvarelég nagy volt hozzá. Felváltva utaztak az eketaligán.11. PénzverésKizárólag csak fiúk játéka, illetve a férfiaké is. Húztak egy 2méter hosszú vonalat késsel a földbe. Tisztes távolságból do-bálták „vetették” a 10 vagy 2 filléreseket a vetõvonalra. A lá-buk elé is vonalat húztak, nem szabad volt belépni. Mindenjátékos 5 db pénzt dobott, az vitte az egész pénzt a földrõl,akinek a pénze a vonalra esett.12. GolyózásEz iskoláskorú fiúk játéka volt. Akkoriban lehetett vásárolniszínes agyaggolyókat. Akinek sok – 50-60 db – volt, az nagykincsnek számított. A földbe fészek alakú lyukat, illetve gödrötkapartak és bizonyos távolságból odagurították, aztán bepöc-költék a golyókat. Aki jól tudott pöckölni, sok golyót nyert.

Agyerekek sokat játszottak a levegõn, mozgással egybekötöttjátékok ezek. „Ép testben, ép lélek” – lakozott.A fenti játékok gyerekkorom szép emlékei.A következõ Hírmondóban a 11-12. részek közlésével fejezõ-dik be az „Elveszõben lévõ régi szép szokások gyermekko-rom Alsónémedijébõl” címû visszaemlékezés sorozat!

Page 11: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

11

Újév a fonóbanEzzel a címmel hirdettük meg az újévben elsõ nagyobb prog-ramunkat január 23-án pénteken. Az iskolai szünet miatt át-vállaljuk kicsit a szülõi felügyeletet. Lefoglaljuk a gyereke-ket, hogy könnyebben el tudjanak a televízió és a számítógépláthatatlan varázsfonalától szakadni. Köszönjük a Mûvelõdé-si ház segítségét, az Önkormányzat anyagi támogatását. Afoglalkozást fonalak köré szerveztük meg. Ki-ki, választha-tott magának fonalat, technikát. Készült bábszövõvel sünibáb. Elõvettük a szarvacskákat. Megszõttük a csigabábjain-kat rajta. Volt ki a technikát addig gyakorolta, míg a fonal-gombolyag el nem fogyott. A szádfákkal, azaz zsinórszövõk-kel szebbnél-szebb pántok készültek. Jó érzés volt látni aminta gyerekek munkájukkal kikötve szorgoskodtak egymás mel-lett. Csöndesen beszélgettek, amint kezeik jártak a fonalakközött.A nap nyertese a körmönfonás technikája volt. Legjobban eztetszett mindenkinek. Nagy odafigyelést igényelt a tanulás,de késõbb már maguktól dolgoztak a kezek. Szépek,tetszetõsek, színesek lettek az elkészült darabok. Szövõkere-teken szõtték a tarisznyának valókat. Beizzítottuk délután anagy szövõkeretet. Elkezdtük a rongyszõnyegünket is szõni.Szabták a ruhákból a rongycsíkokat, szõtték felváltva a gyere-

kek a szõnyeget. Tetszett nekik, hogy munkájuk haladós. Fel-váltva álltak oda a kerethez, sokszor cserélõdtek a fiúk-lá-nyok, kicsik-nagyok, néha felnõttek is bele-bele nyúltak.Juhász Borika agyagot hozott a gyerekeknek. Köszönjük,hogy ránk áldozta idejét. Különbözõ típusú, és színû anya-gokból készültek az agyagcsodák. Tésztaszûrõvel agyagfonalkákat, kukackákat nyomtak s a feladat szerint ebbõl dol-goztak a fantáziájuk alapján. Újbábok, boszorkányok készül-tek hajjal, madárfészek madarakkal, tojásokkal, és még sokmás gyermeki fantázia öltött testet.Fél kettõ körül megkezdõdött a filmvetítés, RIN-TIN-TIN hí-res mentõkutya fõszereplésével. Volt ki kis munkájával átvo-nult megnézni, és volt ki maradt a teremben ellenállva a filmcsábításának.Ebédidõben pizzával, teával kedveskedtünk kis vendégeinknek.2009. február 7-én Maszkokat készítünk gipszbõl és papírbólmelyre szeretettel meghívunk minden érdeklõdõt.Kézmûveskedünk, játszunk, és jól érezzük magunkat.Nywyg Íjász és Hagyományõrzõ Egyesületés Galagonya kézmûves köre nevében üdvözlettel:

Bodó Anna(Tánya néni)

Olaszországi utazásunk a Nyugdíjas Klub tagjaival2008. szeptember 16-án az alsónémedi víztoronynál (Petrá-nyi kocsmánál) lévõ parkolóból este 1030 órakor indultunkTalján országba – Olaszországba.Nagyon nagy volt a lelkesedés, de a késõ éjszaki órák miattalvásba torkollott. Szlovénián keresztül utaztunk. ReggelTriesztben állt meg velünk az autóbusz, amikor kiszálltunk.Miksa fõherceg kastélyát néztük meg, amit Erzsébet – Szi-szi – magyar királynõ is többször meglátogatta, mivel rokoniszálak fûzték össze õket (unokatestvérek voltak). ÉrdekesXIX. Századi építmény volt, elõtte a tenger, mögötte egy igenszép természetes park övezte. Rövid nézelõdés és sétálgatásután folytattuk utunkat végleges úti célunk, szállásunkBibione felé. Kb. délidõben érkeztünk oda.Egy-egy apartmanban kaptunk szállást. A szobák elosztásaután elfoglaltuk azokat. Kétszobás, fürdõszobás, hallos, fõzõ-pultos, szép, kellemes apartmanok voltak. Szabadon választ-hattunk a délután eltöltésérõl, volt aki pihent, volt aki elsétálta bazársorra vagy a tengerpartra. „Fõnökasszonyunk”Zsuzsika finom vacsorával várt bennünket, melynek elfo-gyasztására egyik apartmanban terítettünk meg. Vacsora utánegy kis társalgás, poénkodás után mindenki nyugovóra tért.Másnap újból felfedezõ útra indultunk Bibionében, füröd-tünk a tengerben, kagylót szedtünk szuvenírnek. Este fárad-tan hazatérve – hol gulyásleves, bableves, túrós tészta – finommagyaros vacsora várt ránk.A következõ napokban elhajóztunk Buránóba, a csipkeké-szítés Mekkájába. A kis szigeten gyönyörû világhírû vert ésszínes csipkét készítenek. Következõ célpontunk a világhírû

muránói üvegtárgyak készítésének szigete volt. Megcsodál-tuk a muránói üvegfúvók rendkívüli ügyességét, akik pilla-natok alatt formáztak különbözõ figurákat (delfint, lovat, vá-zákat stb.). Legtöbben vásároltunk is az üvegtárgyakból.Ezek után állomásunk a csodálatos Velence volt. Áthajóztunka lagúnákon, láttuk a Sóhajok hídját, a Rináltot, Isalo diSan Giorgio színes szép szigetét, a Szent Mark Bazilikát,Ponte dell’ Accadémia-t, Grand Canaleát, a Szent Márkteret, gondolákat, hatalmas tengerjáró hajókat is, majdvisszautaztunk „Ponte Sabionéba”. Bibionéban, ahol az au-tóbuszunk parkolt, felpakoltunk és irány haza. Vasárnap déle-lõtt szerencsésen haza is érkeztünk.Elutazásunkkor sokan úgy gondoltuk, hogy nehezen bírjuk kiaz 5 napot, de hazaérkezvén már nagyon rövidnek találtatottez az idõ. Ezt mind köszönhetjük a Klub összeszokott tagjai-nak, Zsuzsika szervezõképességének, finom hazai fõztjeinek,a csodálatos idõnek, a tengerpart vonzásának és a kellemesutazásnak. Mégegyszer köszönjük Zsuzsika aktivitását, fá-radhatatlanságát.Reméljük, hogy sokszor lesz még ilyen szép és kellemes alka-lom Klubunk életében.Köszönjük ezt a felejthetetlen élményt, csodálatos utazást(különös tekintettel arra, hogy rendkívül kedvezményes voltanyagilag is). Kedvezményes utunkat a Miskolci UtazásiIroda biztosította.Alsónémedi, 2008. december

Köszönettel:a Nyugdíjas Klub tagjai

Page 12: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

12

MICSODA BULI!Minden évben – mint most is – 2008. de-cember 27-én megtartottuk a nyugdíjasszilveszteri bulit. Szombaton délelõttösszejöttünk és szépen feldíszítettük azOpál-ház kis- és nagytermét, megterítet-tünk az asztalokat és az alkalomhoz illõdekorációt is készítettünk.Este 6 órára beszéltük meg, hogy el-kezdjük a mulatozást. A fergetegesenszóló zenét most is Morvai Jani és fi-acskája szolgáltatta mindannyiunk örö-mére. Amikor már mindenki ott volt,megérkezett Zsuzsika is a családjávalés a finom vacsorával. A vacsora elõtt a„kis” Zsuzsika és férje Pisti – egy nép-viseletbe öltözött párként – mezõségitáncot adott elõ, amit nagyon megtap-soltunk, hiszen nagyon szép volt, meg-érdemelték. Ezután elkezdõdött a vacso-ra, ami nagyon finom és bõséges volt(sült, rántott húsok, savanyúság, saláták,sok finom sütemény, italok). A vacsoraután elkezdõdött a tánc. Roptuk-roptuk,eleinte frissen, gyorsan. Késõbb a len-dület alábbhagyott, lassúbb táncolásraváltottunk, a jókedv pedig jóízû beszél-getésekbe, mókázásba fordult. Éjfélkorkoccintottunk az újévre, majd eléne-keltük a nemzet imáját, a magyar him-nuszt. Éjfél után újra elõkerültek azilyenkor szokásos virsli, mustár, saláták,kávé, pezsgõ és a finom borok. No megezek után a tánc és az újévi jókívánság-ok. Közben jártuk, roptuk a táncot haj-nalig, hiszen hajnali 4 óra felé kissé fá-radtan véget vetettünk a mulatozásnak,mindenki hazatért az otthonába, annakreményében búcsúztunk, hogy ettõl so-ha rosszabb ne legyen, csak jobb lehet.Kellemesen, bizseregve a zene továbbidallamát hallva egészen az édes álomigtartott ünnepi hangulatunk.

Nagyon Boldog Új Évet, erõt, egészsé-get, békességet kívánok a NyugdíjasKlub minden tagjának és nevükbenAlsónémedi minden lakójának!

Alsónémedi, 2009. január 05.

Ország Istvánné

Miklós nap AlsónémedinKét újonnan alakult egyesületünk tevékenységével mutatkozhattunk be közösprogramon tavaly Miklós napján.Az Alsónémedi hajdanvolt nevét viselõ helyi Nywyg Íjász és HagyományõrzõEgyesület, és a Dabas és Térsége Kézmûves Egyesület, mely Dabason SzenteKrisztina tájházában lelt otthonra.A térség kézmûveseibõl alakult közösségbõl hárman Kiss Ernõ festõmûvész tanárúr tanítványai voltunk. Er-nõ bácsi megtisztelt minketa kiállítás megnyitásával.A színjátszó körös gyere-kek elõadásának is örülhet-tünk, kiket Jobbágy Ilonatanárnõ irányított, és él-vezhettünk citerazenét ahelyi fiatalok mûsoraként.Míg Ernõ bácsi beszédéthallgattuk, újra iskolásnakérezhettük magunkat, mégmi is, akik lassan nagyszülõkorban vagyunk. Isten él-tesse Õt sokáig fizikai,szellemi frissességben!A tantestület és a diákok,így mindenki büszkesége,ha élnek tiszteletre méltóidõs tanárai. Faluközössé-günk valódi értékét a közöt-tünk élõ idõs emberek adják, óvjuk, becsüljük Õket! Közösségünk iránti szerete-tük, jó szándékuk velünk marad, közös ügyeinkben mutathatja a helyes irányt.Dabasi egyesületünk következõ kiállítása Ócsán a Turján Házban, az öregtemp-lom mögött lesz tavasszal.Nywyg egyesületünk íjászai a kiállítás óta már a Schuler csarnokban gyakorol-nak szorgalmasan, és további szép érmekkel bõvítették gyûjteményüket.Figyeljenek ránk, látogassák rendezvényeinket!Új egyesületeinkkel kívánunk egész faluközösségünknek, gyermekeinknek, ma-gunknak jó közös célokat, és szép nyereményeket az újesztendõre!

Juhász Borbálakeramikus

Page 13: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

13

„Nyíl röpte - az élet szimbóluma”

A NYWYG Íjász és Hagyományõrzõ Egyesület híreiÖrkényi íjászverseny - 2008. december 26.Örömmel számolok be arról, hogy túlvagyunk egy újabb erõ-próbán: az elsõ téli, szabadtéri versenyünket is túléltük!! 3D-svadász versenyen voltunk Örkényben, 250 íjásztársunkkalegyütt. 21 db 3D-s célra lõttünk, felnõtteknél 25 és 35 méterestávon, célonként 2 lövéssel. A NYWYG színeiben öten vág-tunk neki ennek a küzdelemnek és két fiatalunk érmet is szer-zett. Suplicz Áron ezüst- és Mozsár András bronzérmes lett.A verseny után egy hangulatos étteremben olvadtunk ki és fo-gyasztottuk el a finom pörköltet az íjásztársadalom jeles kép-viselõivel. Újabb tapasztalatokat szereztünk, hogyan is érde-mes egy jó versenyt lebonyolítani.Balatongyörök 2008. December 31.Az év utolsó napján érkeztünk az Alsónémedi ReformátusGyülekezet balatongyöröki üdülõjébe. Igyekeztünk fokoza-tosan birtokba venni a nagyon szépen kialakított épületet. Ahideg ellenére még íjásztunk egyet a hatalmas telken. Lassanaz összes család megérkezett, s ekkorra már a kandallóban isvígan ropogott a tûz. Minden család megtalálta a szobáját, svégül 18-an ültünk a vacsoraasztalhoz. Az év utolsó óráit cso-portos játékokkal töltöttük. Volt zálogosdi - kínai recept fel-olvasásával, eszkimó vacogós eltáncolásával, maláj orrszarvúelmutogatásával. A fiataloknak ügyességi játékokat játszhat-tak. Hirtelen éjfél lett és együtt énekeltük el Himnuszunkat,kérve Isten áldását az Újévre is.Másnap délután a csapat egy része felfedezte Balatongyörökegy szeletét, a többiek távlövészettel köszöntötték az újesz-tendõt. Késõbb a kehidakustányi fürdõben pihentünk. Este akiadós vacsora után még megcsodáltuk a befagyott Balatontés élveztük a sétát a csendben, a tiszta levegõn. Utolsó na-punkra egy kiadós erdei akadályversenyt hirdettünk, amelyrea csapat íjakkal, tegezekkel és zászlóval vonult, a helybeli ha-zafiak örömére. Egy kicsit eltévedtünk, de végül több kilátó-helyen is gyönyörködhettünk magyar tengerünkben. Köszön-jük, hogy többen elfogadták a meghívást és tovább erõsödötta NYWYG csapat összetartozása!Országos Íjász Diákolimpa I. forduló - 2009. január 25.Lázas izgalommal készültünk erre a versenyre, mert verse-nyen már voltunk egy- kettõn, de diákolimpián még nem. Ezvégre egy komoly megmérettetés – gondoltuk-, nem olyanörömíjászat „csak”. Mások a szabályok, több feltételnek ismeg kell felelnünk. Decemberben még több akadály is lát-szott. Hol fogunk edzeni, hiszen a termünk nem elég nagy?Hála Istennek a Schuller csarnok felszabadult és ezt kértük éskaptuk az Önkormányzattól, köszönjük ezen támogatást is!Felszerelések szervezése következett. Januárban fehér pólótszerezni alig lehet, minden cég leltározik , még nem vállalják.Suplicz Erika addig üldözte, amíg sikerült . GyörgyövicsnéErzsi a nadrágot intézte, Szalai Irma varrta, próba - végül: aképen is látszik, hogy mi voltunk a legszebbek a versenyen!Diákigazolvány és orvosi igazolás kérés, íjcsere, vesszõ be-szerzés… A szülõk jobban izgultak, mint a résztvevõk.Végre vasárnap délután - robogunk. Megvan az íjászcsarnok,óriási a tömeg, kb. 2 órás késéssel kezdõdik csak a mi ré-szünk. Több jelentkezõ lett, mint gondolták- legközelebb na-gyobb helyen leszünk! Úgy legyen. Mit tegyünk most? Gya-

koroltunk a szabadtéri lõtéren, de hát afehér ruhánkban mégsem erre készül-tünk. Így az utolsó órát a szomszédosuszoda büféjében töltöttük néhány szendvics s „A sikeresíjász 7 pontja” kíséretében.Nevezés, technikai ellenõrzések, bemelegítõ lövések. Ekkorrájöttünk , hogy a délelõtti késés fõ oka az volt, hogy a gyere-kek saját maguk értékelték a lövéseket. Ha még vasárnap ha-za akartunk érni, sürgõsen tenni kellett valamit. Rávettük aszervezõket, hogy a 10 célon különbözõ szülõk pontozzák alövéseket, ügyelve arra, hogy saját csemetét ne értékeljensenki. Sikerült - négy célnál némedi szülõk pontoztak-, az el-sõ menetet megnyertük!Elkezdõdött a verseny, változó eredményekkel. Sokat kivett agyerekekbõl a várakozás, lassan alakult ki a szükséges kon-centráció. Észrevettem, hogy az egyik gyerek karbon-vesszõ-vel lõ, ezt szóvá is tettem, de a bírák leintettek: „nincs a kiírás-ban,hogy a tradisoknak kötelezõ a favesszõ”. Így valóbannem volt kiírva,de…Szünet következett. Feltöltõdés, energia-bevitel. Félidõbenvolt egy 2., 4., 6. és 8. helyünk. Erõsíteni kell! Ezt látták a fi-úk és elszántak is voltak. Majdnem mindenki javított a sajátteljesítményén a második körben, pedig vasárnap délután 6körül már ez nem is volt olyan egyszerû…Eredményhirdetés :Éljen, van két dobogósunk, egy 4. és egy 6.helyünk! (A gyerekeknél egyébként a karbonos fiú nyert, erreegyik szülõ óvást is nyújtott be, így holtversenyt hirdettek).

Eredmények:Serdülõk:Mozsár András 2., Suplicz Áron 4.Gyerekek:Gyõri Tamás 2., Suplicz Gergely 6. Györgyövics Zsolt 7.(Az Olimpia négy fordulóból áll, mindegyik végén van különeredményhirdetés is, illetve a negyedik után összesítik a pon-tokat, így alakul ki az idei évben a végleges helyezési rend).Nagyon köszönöm a szülõk és az Önkormányzat segítségét, afiúk kitartását!Hazafelé az autóban zengett a Kárpátia zenekar:„Hajrá Magyarok!”- Hajrá Nywyg!!

Suplicz ZsoltA NYWYG elnöke

www.nywyg.shp.hu

Page 14: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

14

TAEKWONDO - LEGYÕZNI ÖNMAGADMi a taekwondo?A taekwon-do a legjobban rendszerezett és dokumentált, világszerte oktatott, népszerû harcmûvészeti stílus. Rúgások-ra, ugró rúgásokra, ütésekre, hárításokra épülõ jellegzetesen látványos koreai harcmodor, pusztakezes önvédelmi ésközelharc rendszer, modern küzdõ és versenysport, mozgásmûvészet.

Miért a taekwondo?Ami igazán megfogott benne, hogy rendkívül sokrétû (csak hogy a fõbb elemeketemlítsem: küzdelem, formagyakorlat, törés, pusztakezes önvédelem), és a keletikultúra, ami áthatja az egészet. Az emberek egymás felé tanúsított tisztelete, a sal-langoktól mentes õszinte, egyszerû világ. S említhetném azokat a közhelynek szá-mító szavakat, mint kitartás, önbizalom, önuralom, küzdõszellem, céltudatosságstb., amelyek mind újra, -és újraértékelõdnek az emberben, ha mûveli a keleti küz-dõsportok szinte akármelyikét.Mit jelent Neked a taekwondo?Életformát, viselkedésmódot, és nem utolsó sorban az egyensúlyt, a test, a lélek ésszellem összhangját. Segít az élet útvesztõiben eligazodni, könnyebben veszem ez-által az akadályokat, másképp állok egy-egy probléma megoldásához!Mikor kezdted, milyen eredményeket sikerült elérni?2001-ben, viszonylag késõn, 20 éves koromban kezdtem el a taekwondo-t. Az, hogyilyen hamar jutottam el erre a szintre, ahol most vagyok, köszönhetõ sok mindennek(pl.: gyerekkorom óta folyamatosan versenysportolok), de azért nem egyedülállóeset. 2007-ben szereztem meg a fekete övemet(ez feltétele a nemzetközi verseny-zésnek), ettõl az idõponttól gyakorlatilag válogatott kerettag is vagyok. Eredmé-nyek? Elég hosszú a lista, amit talán kiemelnék:2006-magyar bajnok formagyakorlat2007-magyar bajnok formagyakorlat, küzdelem2008-magyar bajnok küzdelemA 2008-as Európa Bajnokság lett volna az elsõ, ahol résztvevõként képviselhettem

volna Magyarországot, de a felkészülés utolsó idõszakában (EB elõtt két héttel) eltört edzésen az orrom, így kénytelenvoltam kihagyni az elsõ komoly nemzetközi megmérettetésemet. Idén (2009) szeretnék az Argentínában megrende-zendõ Világbajnokságon (is) részt venni, de ehhez még egy-két (elsõsorban anyagi) elvárásnak eleget kell tennem. Mi-vel az államtól/szövetségtõl nagyon csekély támogatást kapunk, így (az Alsónémedi Hírmondó segítségével is) szpon-zorok után kutatva, magunknak kell megteremteni az anyagi feltételrendszert.Hogyan tudod összehangolni a versenyzést az élet többi területével?Magyarországon azt hiszem általános eset, hogy munka elõtti/utáni edzésekkel kell eredményt produkálni, szembenazon országok sportolóival, akiknek a profi feltételek adottak, azaz a napi edzésmunkájukért, és a versenyeredményü-kért pénzt kapnak, s gyakorlatilag ebbõl élnek.Mivel nem tartozom a fiatal versenyzõk közé, és mivel egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az életemben más dolgok, ígynehéz, egyre nehezebb összehangolni versenyidõszakban a heti 5-8 edzést az élet többi területeivel. Kell hozzá szerve-zõ, -áldozatvállalási készség, megértõ társ,- családi-baráti környezet. De amíg úgy érzem jut rá energiám, versenyeznifogok. A harcmûvészetet pedig egy életen át mûvelni fogom, hisz a versenyzés csak egy állomás a harcmûvész útján,egy eszköz ahhoz, hogy tovább fejlõdjünk…

Gábor Zoltán

Kirándulók, színházlátogatók figyelem!2009. február 28-án, ezen a még hideg téli napon Agárdrahívom a melegvizet kedvelõket. Afürdõt néhány évvel ezelõttújították fel, a szép környezetben közösen eltölthetünk egydélutánt. Indulás reggel, külön autóbusszal, útközben méga nevezetességeket is megtekinthetjük. Délután fürdés, ha-zaérkezés az esti órákban.Az operabérlettel rendelkezõ kedves Alsónémedi lakók fi-gyelmét szeretném felhívni, hogy a következõ elõadás márci-us 1-jén, vasárnap lesz. Indulás fél 10-kor az iskola elõl.Március 28-án este a budapesti Operettszínházba hívokminden érdeklõdõt. A világbemutató után elõször Magyaror-

szágon mutatták be a „Rudolf” címû musicalt, s erre az elõ-adásra hívom a tisztelt lakókat. Fõbb szereplõk: Dolhai Attila,Mészáros Árpád, Janza Kata, Csuha Lajos, Vágó Zsuzsi. Azelõadás megtekintését minden korosztálynak ajánlom. Uta-zás külön autóbusszal, de természetesen egyénileg is lehet.Várom szeretettel a jelentkezõket!

Telefon: 29/337-861 vagy 06-30/357-1441Üdvözlettel:

Szántó Erzsébeta Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke

Page 15: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

15

Belenyugvásmár elhagyott az üdvreménymondhatnám úgy is hogy feladtam,az ember gyáva gyenge lényezért is él bolyban csapatban

én nem tudom mi tart itt visszahogy egyszerûen jó legyek,homályló elmém azt gyanítjahogy nincsen bennem szeretet

tehát a lényeg, az hiányzika bent aranyló égi kincsmely létre hívja szív csodáit

s bõséges csoda maga is,eszményképét keresd a napban:tékozló és kifogyhatatlan

Kovács Sándor István

2009. évi eboltásés féregtelenítés

Községünkben dr. Szelényi Zoltán állatorvos végzi a2009. évi kötelezõ eboltást és a 81/2002.(IX.14.)FVM-Eü rendelet 8. § 2. pontja szerinti kötelezõ féreg-telenítést (tüdõ- és bélféreg ellen). Minden ingatlantfelkeres az ebek beoltása és féregtelenítése céljából.Az oltás és féregtelenítés tényét az oltási könyvbenrögzíteni kell.A szervezett „összevezetéses” eboltáson is be lehet ol-tatni a kutyákat, illetve a féregtelenítõ tablettát is belehet adatni.

Az összevezetéses eboltás idõpontja:

2009. március 09. (hétfõ) 8-10 óráig.

Helye: Polgármesteri Hivatal udvara

Az eboltás díja: 3.000.-Ft

A féregtelenítés díja: 150.-Ft/tablettaAmennyiben a tulajdonukban lévõ kutyát(-kat) másállatorvossal oltatják be, az eboltásról és a féregtele-nítésrõl szóló igazolást legkésõbb 2009. március 6-ig( péntek) hozzák be a Hivatalba.

A Pest Megyei Kéményseprõ és TüzeléstechnikaiKft. (2723 Nyáregyháza, Kölcsey F. út 2/A.,

tel.: 490-304, Fax: 490-019,www.pmkemenysepro.hu;

[email protected])értesítése alapján az elõírt kötelezõ kéményseprõ ipariközszolgáltatás körébe tartozó feladatokat Alsónéme-di községben

2009. január 02. és 2009. március 31.közötti idõszakban végzik. Arcképes igazolvánnyalrendelkezõ dolgozóik látják el a feladatot, akik díjat isszednek.

Polgármesteri Hivatal

Alsónémedi HírmondóKiadja: Schulcz Kft.

Készült: Schulcz Kft., Dabas;Telefon: (29) 360-901

Engedély szám: B/PHF/792/P/91

Olvastam és közreadom:

A szülõi nevelésrõlMunkámnál fogva sok könyv megfordul a kezembe, és na-gyon sok szép leírt gondolattal találkozom. Amikor közérdek-lõdésnek örvendõ verssel, írással találkozom, szeretném vi-lággá kürtölni. A könyvtár látogatókat néha meg is szoktamlepni egy-egy talált szép verssel, idézettel. A közelmúltbanegy nagyon aranyos történetet olvastam, amit úgy érzem sokszülõnek lehet üzenet.Zimányi József Naomi címû könyvében érdekes megfigyelés-rõl számol be:Egy madártani tudós megfigyelései közben érdekes jelenség-re lett figyelmes. Amikor a fülemülefiókák kibújnak a tojás-ból, a fülemüle apukák éjjel-nappal énekelnek nekik. Tudnikell, a fülemüléknél csak a hímek énekelnek. Ennek a tudós-nak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a fülemüle-apuka éjjel-nappal? Kivett a fészekbõl három hím fiókát, be-vitte a lakásba, táplálta õket, látszólag mindent megadott ne-kik. Három hét múlva visszatette õket a fészekbe. Nemsokáraeljött a kirepülés ideje és ez a három fióka, amelyiknek hiány-zott az apukás három hét olyan rikácsoló hangot adtak kihogy a nõstény fülemülék elmenekültek tõlük. Ilyen helyzet-ben nincs párválasztás, nincs fészek, nincs utód.Az a kis madár azzal a kis csöpp agyával tudja hogy a fiókák-nak a „fejébe kell énekelni” a szükséges dallamot,hogy le-gyen folytatás,hogy legyen jövõ.Elgondolkoztató és megszívlelendõ nekünk ember szülõknek„beleénekeljük-e” gyermekeink szívébe a szükséges dalla-mot,az olyan igazi értéket mint becsület,emberség,igazsá-gosság,õszinteség,felelõsségvállalás,kitartás,stb.Átmentjük-e a jövõ nemzedékbe az élet titkát, amely a „szeretet,összefogás, tiszta szív” a nagy meseíró, Lázár Ervin szerint.Megkapják-e gyermekeink ezen a téren a gondoskodást, törõ-dést odafigyelést?Ne hagyjuk hogy a média eszközei hamis dallamokat harsog-janak lelkükbe!A szebb és jobb jövõ érdekében nagy szükség lenne tisztahangokra!

„És akinek szép lelkében az ének,Az hallja a mások énekét is szépnek”

(Babits Mihály)

Kulinyák Rezsõné

Page 16: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

20

Kiss Ernõ: Emlékek idézéseJámborné Balog Tünde, a kiváló szép- és közíró, festõmû-

vész tisztelt meg engem azzal a kéréssel, legyek egyike azonnyolcvanasoknak, akik emlékeik, gondolataik felidézésévelmesélnek arról, milyen szálak kötik õket városunkhoz, mi-lyen útravalót vittek magukkal, mikor világgá indultak innen.

Én erõsen húzódoztam e megtiszteltetéstõl, mint az a bi-zonyos Jónás, aki nem akarta vállalni a prófétaságot. Ellenke-zésem oka nem csak az volt, hogy nem érzek magambanolyan írói készséget és késztetést, ami alkalmassá tehetne aközszereplésre, de azt sem értem, milyen keresnivalóm lennenekem az elismert teljesítményeket, érdemeket felmutatónyolcvanasok között ? Hiszen én csak abban vagyok hasonla-tos hozzájuk, hogy Makón voltam gyerek és kezdõ ifjú, és ab-ban, hogy az én vállamat is nyolcvan év – egyre nehezebb –zsákja nyomja. Joggal kérdezhetné az olvasó : „Ki ez a KissErnõ ? Mit akar ? És kit érdekel ? Ki ez, aki évtizedek egyresötétedõ homályából felbukkan és szót kér ?”

(De hát kik vagyunk mi ? Honnan jöttünk, hová megyünk?)Bemutatkozom hát : Egyike vagyok a makai Kiss Ernõk-

nek. Talán a hõs tábornok-vértanú iránti tisztelet s a rebellisszellem vette rá a Kis és Kiss családokat arra, hogy fiúgyerme-keik közül néhányat Ernõ névre kereszteltessenek. Makói éve-im alatt ismertem párat közülük. Köztudott volt a kötélgyártó-mester Kiss Ernõ szakmai tudása és tisztessége. Szinte minden-ki ismerte az õ fiát, az ezermester zenész Kiss Ernõt, aki a ka-marazenétõl az orgonáláson át a szalonzenéig minden mûfajnaks szinte minden hangszernek mestere volt. Népszerûség övezteaz egyik újvárosi gyógyszerészt is e néven. Jó apámat pedig apipás jelzõvel ruházta fel a köztudat. Õ volt a pipás Kiss Ernõcipõfelsõrész-készítõ mester, hosszú éveken át városi s néhányévig – a nagy dúlás után – szociáldemokrata nemzetgyûlésiképviselõ is. Közszereplésének árát családja fizette meg.

E név viselõinek számát szaporítottam én is, minden jelzõés értelmezõ nélkül. Így, utólag, a bemutatkozás teljességé-

nek kedvéért mondom csak, én vagyok a rajztanár Kiss Ernõ,aki életének nagy részét szülõvárosától távol élte le.

Budapesten, a Pedagógiai Fõiskolán szereztem tanári okle-velet s fõhivatású rajztanárként tanítottam zömében általános –,jó néhány évig középiskolában is. Gimnazista korom óta lehe-tett látni képeimet kiállításokon, legtöbbször a képzõmûvész-rajztanárok társaságában és egy Pest megyei mûvészcsoport-ban, a mûvészeti élet perifériáján jelentek meg mûveim.

E, kicsit hosszúra sikeredett bemutatkozás után visszaté-rek hát az eredeti kérdésekhez: Milyen szálakkal kötõdömszülõvárosomhoz ? Milyen útravalóval bocsátott utamra szû-kebb pátriám ? Milyen emlékek élednek bennem, ha Makóragondolok ?

Szólhatnék rövidre fogva az írást, talán így: Makó gyerek-korom s kezdõ ifjúkorom színtere, szüleim, testvéreim szere-tetétõl meleg otthonunk, iskoláim, barátaim, szerelmeim, re-ményeim, csalódásaim... Makó: Édesapám derûs optimizmu-sa, Édesanyám megfontolt bölcsessége és minden búcsúzás-nál könnybe lábadt, barna szemei... Makó: temetõk szüleim,testvérem, barátaim sírjaival...

Ám írhatnék tanáremberhez méltó, logikusan megszer-kesztett mûvet is. Talán ezt tenném, ha szándékomban állnaemlékiratokat hagyni az utókorra. Belsõ indíttatás és tehetséghíján nem teszem ezt. Inkább felvillantom néhány emléke-met, ahogyan egy hang, egy illat, egy szó, néha egy mozdulatfelidézi múltunk egy-egy képét, hangulatát, örömeinek, szo-morúságainak megfakult, de újrafájó érzéseit. (Tudom: a bol-dogság emléke nem tesz boldoggá, de a szomorúságé, fájda-lomé megszomorít.)

Ballagok meg-megállva a Maros töltésén. Lendületes ívétlátva elhatározom, ezt meg kell festenem. Az ártér kócos fûz-fái halkan susognak. Közöttük az áradásnál megtelt kubik-gödrök állott vízszagát érzem. Kiskamaszkoromban cimborá-immal gyakran megritkítottuk – orvhalász módszerekkel –

Kedves Olvasó!Szerencsés vagyok, mert Ernõ bácsi a barátai közé sorol, ezért is olvashattam e szívmelengetõ sorokat a makói lapban, melye-ket most szeretettel ajánlok Önöknek is. Sokunk kedves tanár bácsija nem könnyen járult hozzá az itteni megjelentetéshez,mondván „nem, már a csapból is én folyok”, de meggyõztem. Remélem ahogy nekem, Önöknek is igazi élményt nyújt majdaz emlékezés. Bizonytalan világunkban kapaszkodókat találhatunk a sorok között, melyek segítséget adhatnak a fiataloknakjelenük felértékelésében, az idõseknek pedig saját emlékeik felidézésében, újraélésében.Az emlékezésre hangolódva kérem olvassák el Pilinszky János rövid versét:

Keringõ

A zongorát befutja a borostyán,s a gyermekkori ház falátszétmállasztja a naplemente .És mégis, mégis szakadatlanúlszemközt a leáldozó nappalmindaz, mi elmúlt, halhatatlan.

Ezek után megragadom az alkalmat, hogy felkérjem a némedieket, hogy vessék papírra emlékeiket a régi Alsónémedirõl, azitteni gyermekkorukról és felnõtt éveikrõl és juttassák el a Polgármesteri Hivatalba (személyesen, levélben, e-mailban).Azoknak az írását, akik ezt közlésre méltó módon megteszik, örömmel tesszük majd közzé a Hírmondó hasábjain.

Szabó Endre

Page 17: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

21

ezek halállományát. Távolabbra nézve kinyílik a nagy, sík ha-tár, néhány töppedt tanyával, néhány csenevész fasorral ta-golva az alföldi tájat. A messzeség már ködbe, homályba,porba vész. Feljajdul egy gõzmozdony hangja távolról, si-koltva. Tudom, hogy csak jelzést ad az állomás elõtt, bennemmégis lélekjajdulássá válik e hang.

A messzeségbe homályló látóhatár s a jajduló, hívó hangután futva kinyílottak-e elõttünk a remélt, vágyott távolok ?Megkerestük-e azt a helyet, ahol összeborul a föld az éggel?Megtaláltuk-e ?

A dûlõutakon haladva szekér zörög elõttem. Nyikorog a ke-netlen kocsikerék. A nagy szárazságban már finom porrá õrlõd-tek a rögök s felhõbe burkolják a nehézkesen döcögõ szekeretlovastul, gazdástul, rakományával együtt. A porfelhõn átragyoga nap, és szinte testetlenné teszi a jelenséget ! Megemelkednilátszik minden a fényben, lebegni látszik ló, szekér, ám a hámfazörgése, a keréknyikorgás megtöri a varázst, és ismét vissza-zökken minden a rögök, göröngyök közé.

Kiemeltek-e néha minket valami fények az utunk,útjainkporából? Kiemeltek-e magunk fölé?

Már a számonkérés, a számadás éveit éljük mi nyolcvana-sok. Kérdezzük hát, vall assuk hát magunkat !...

Bármelyik úton gyalogoltam, késõbb – már nagykamasz-koromban – kerekeztem be a városba, mindenhol ismerõs ut-cákra, házakra, fasorokra bukkantam, ismerõs látvány, han-gok fogadtak.

Segített ebben az is, hogy gyerekkorom elsõ tíz évében öt-ször költöztünk más-más „lakásba”. Ezek, a leginkább utcai„szoba-konyhák” a tanyás gazdák városi házaiban voltak,ahova csak hetipiacos napokon, vagy ünnepeken jöttek be agazda és családja. Ilyenkor õk az udvari szoba-konyhát hasz-nálták. Némely helyen a tanyán már „hasznavehetetlen” öregszülõk, nagyszülõk laktak a hátsó kis szobákban.

Két nõvéremmel együtt mi már ezekben az években is -gyemeki érzékenységgel- hamar megismerkedtünk az embe-ri kapcsolatok sokszínûségével, a szûkösség kiszolgáltatott-ságával, az alkalmazkodás kényszerével.

Gyerekkorom legfõbb, élménytadó szórakozása a város utcáit,házait, számtalan csodás látnivalóját felfedezõ „csavargás” volt.

Még ma is él emlékezetemben az újvárosi, hosszú utcák fa-lusias hangulata, a fehérre meszelt házak falain villódzó sárgás,narancsos fények játéka, a lilás árnyékok pihentetõ hûvöse, anyári napban szúrós szagot párálló, frissen kátrányozott deszka-kerítések sötét -helyenként opálosan fénylõ- barnája.

A városi téglagyár emblémájával díszített téglákból ra-kott, vörös,okker, lilás színû, helyenként zöldesen mohosodókeskeny járdákból maradt-e még, s õrzik-e még ezek a mi lá-baink nyomát ?..

Szüleim nagy következetességgel megtanítottak az „ille-delmes” köszönésre, kérésre. Ez segített abban, hogy az utcá-kat járva nagyon sok -csodás látnivalót kínáló- mûhelybekérhettem s kaptam bebocsáttatást.

Ma is hangokat, illatokat tudok felidézni emlékezetemben.A köszörûs mûhelyébe már a kirakatba kitett bicskasoro-

zat látványa is becsábított. Hiszen a két-háromcentiméterespirinyótól a méteresig lehetett látni ott a mester reklámkéseit.A mûhelyben zúgott a villanymotor, csattogott, surrant a gép-szíj s a köszörûkõrõl szikraesõ csapódott a szemközti falra,ahol már sötét dombvidékké növekedett a fém- és kõpor.

Hallom az üveges gyémántjának szisszenését, érzem a ha-talmas magtárépület gabonahegyeinek illatát, látom magamelõtt a kalapos kalapfáit, a nyomda petróleum, nyomdafesték

és olajillatú gépeinek csodáját. A pékmûhely kemence és ke-nyérillata felejthetetlen ! Felvillan elõttem az öreg faeszter-gályos , amint lábbal hajtja öreg esztergagépét, hallom az asz-talosmûhelyben a pöndörödõ gyaluforgács zizzenését, a gya-lu hussanását.

A kormos, füstös , pokoltûztõl vöröslõ kovácsmûhely ésmellette a bognár fehérfalú, világos , illatos birodalma - acsodák csodája!

A mindig vidám, mosolygós bognár keze alatt formálódika kerékagy-remekmû. A satubafogott fáról a vonókés harsan-va metszi le azt, ami fölösleges. Készül a küllõ. Akerékagybafészkeket váj a vésõ, s a küllõk oda beütve már mutatják a su-garak szépségét. A keréktalpak is a helyükre kerülnek és késza kerékcsoda, mint a sugárzó napkorong!

A kohótûzben már izzik a vas, csodás zenét játszik az ül-lõn a mester és a segéd,

sistereg a hûtõvízben a vaskarika. Az új kerék fája fel-szisszen a kerékabroncs szorításában, füstje illata száll !..

És én éhes, táguló gyerekszemmel nézem a csodákat...Igen, ez szép volt ! Nagyon szép ! Örülök, hogy még most istudok csodálkozni...

A Deák Ferenc-utcai elemi iskolába jártam öt éven át. Eznekem, nekünk az elemi ismereteken túl „élet-iskolát” is je-lentett, a látószemû kisiskolásnak is megmutatva már valamitjövendõ életünk lehetõségeibõl, korlátaiból.

Az iskolaépület az „úri”-utcák, a nagygazdák lakóhelyei,a zsidó utcák találkozásánál volt. Ebbe az iskolába jártak hátértelmiségi, gazda, kereskedõ, iparos -családok csemetéi, denapszámos, hagymás, kétkezi szegényemberek, cigányokgyerekei is.

Sok példáját láthattuk itt -iskolatársaink között- az elutasí-tásnak s az elfogadásnak is.

Négy év után már egyszerûsödött az „osztálykép”. A te-hetõsebb családok gyerekei átmentek a polgári iskolákba,vagy a gimnáziumba. Az ötödik osztályban már csak a kisjö-vedelmû iparosok, napszámosok, hagymások, cigányok fiai,lányai maradtak. A zsidógyerekek közül csak lányaink vol-tak, mert a fiúknak volt külön iskolájuk.

Pista barátom mellett ülve mindig megérezhettem, mikortették fel a kemence feletti szárítóra az apróhagymát. Jancsicsak ebben az évben jött hozzánk. Vele elõzõ nyáron a szente-si piacon ismerkedtem meg, ahol hangos szóval légyfogótárult. Az õ kíséretével járhattam be a cigányputrik utcáit.(Jancsi késõbb Fátyol Misi zenekarában muzsikált.)

Húsvét közeledtével drága tanító nénink üdvözlõlap ter-vezését bízta ránk, a táblán bemutatva egy tapsifülest, pálcikalábakkal. Erre én tettem némi megjegyzést, mire az volt a vá-lasz : „Na Ernõ, ha te jobban tudod, milyen egy nyúl, hát raj-zol le te ! „ Felállított egy hokedlire s én megalkottam a „mû-vet”. Elismerés és dicséret volt a jutalmam. Itt-ott már meg-mutatkozó „ rajzkészségem” külön feladatokkal is járt. Jó ta-nítónõnk gyakran ültetett a lányok közé, hogy a térképrajzo-lásban, színezésben, a hegyek „árnyékolásában” segítsek ne-kik. Egy-egy jó szót, fejsimogatást kaptam jutalmul.

Hanem, a büntetésbõl is jutott nekünk. Egyik alkalommal,Pista barátom védelmében, aki még nálam is kisebb volt, ne-kimentem egy nálam majd egy fejjel magasabb fiúnak és egyorrbavágással kezdtem a számonkérést. Természetesen afolytatásban én voltam az , akinek állni kellett az ütéseket.Másnap a „vigyázó” jelentette a történteket és következett abüntetés, mindkét résztvevõ megkapta a megérdemelt nad-rágporolást. Egy, gólyalábakon lépkedve vívott csata után, a

Page 18: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

22

salakos udvaron elesve, vérzõ arccal, kézzel álltunk az „ítélõ-szék” elé. Drága tanító nénink elõször ellátta sebeinket, csakazután következett a nádpálca. Micsoda egyszerû, áttekinthe-tõ, szép, igazságos világrend volt ez! A jó megkapta a jutal-mat, dicséretet, simogatást, a rossz pedig a büntetést. Tudtuk,éreztük : ez így van rendjén!

Mi naiv gyerekek, talán akkor még hinni tudtunk egy eljö-vendõ, igazságos rendben, világban.

Mit mondhatunk most el errõl a világról nyolcvan év ta-pasztalatával mögöttünk?

Szüleim cipõfelsõrészkészítõ mûhelye -néhány évig- aDessewffy-téren volt egy öreg ház udvarában. Mûködött ottmég egy cipész, egy bádogos, egy öreg szûcs, egy mindig csá-bítóan illatozó kifõzde és egy ügyvédi iroda is. Az utcai fron-ton egy hentes és egy köszörûs kínálta áruit.

A cipész nagyon szép, hosszúcopfos Szerénke lánya vittbe engem az újhitû zsidók templomába, ahol elvarázsolt akántor gyönyörû éneke.

A bádogosmûhelyben gyakori vendég voltam. Megcso-dáltam ott a lemezvágó-,hajlítógépek mûködését, a rengetegérdekes szerszámot. Orromban érzem a savak , lemezek, aforrasztás érdekes illatát.

Meglátogattam sokszor az öreg szûcs mûhelyét is, ahol a fa-lat -az ágya mellett- egy , apró szõrmedarabkákból összevarrtfalvédõ borította. Kezemen érzem a szõrmék puha érintését.

Az udvari irodájában mûködõ ügyvéd minden évben meg-nézte az iskolai bizonyítványomat s az ötödik elemi elvégzéseután így szólt apámhoz : „Ennek a gyereknek a gimnázium-ban kell továbbtanulnia !” Õ vitt el beíratni s Õ fizette a költ-ségeket is. Hálásan gondolok Rá. Egy olyan lehetõséget adottezzel, ami meghatározó lett további életemben.

Feszengve ,szorongva léptem be a gimnáziumba. A ne-gyedik osztályból indult iskolatársaim erkkor egy évvel fölöt-tem jártak, õk már új barátok között érezték jól magukat. Né-hányan aztán , ismétlõként újra osztálytársaim lettek, egyik-másik pedig alattam egy-két évvel végzett.

Hamarosan barátságok alakultak itt is. Nagyon nagy sze-rencsém volt, tehetséges társak között tölthettem el nyolcévet. Éveink múlásával egyre inkább kialakultak érdeklõdés,világnézeti szempontok szerint rendezõdõ csoportok. Jó né-hány társammal, barátommal együtt, a cserkészcsapatba lép-ve, a népi írók, a népi mozgalom, a népi kultúra hatása alá ke-rülve képviseltük az egyik meghatározó irányt.

Remek fiúk, lányok társasága volt ez az osztály!Egyre több „megszállott” lett közöttünk, akik már ott

szenvedélyesen vetették bele magukat a jövendõ tudomá-nyukra való felkészülésbe. Az egyik növényhatározót hordottmindig magával, a másik mindig fizikai feladatokkal és prob-lémákkal ostromolta a türelmes, vagy kevésbé befogadó hall-gatóságot. A matematikának több lelkes és tehetséges tudójavolt, akik szárnyalni voltak képesek a mathézis tanáraival,hogy mi, átlagtanulók csak ámulva néztünk utánuk . Többenverseskönyvekkel zsebünkben járkáltunk s nem volt ritka je-lenség a szünetekben verseket idézõ, felolvasó rajongó. Méginkább így lett ez, amikor egy új társunkban egy „igazi” költõtismerhettünk meg.

Nagy, szenvedélyes viták alakultak ki, de ezek a viták ba-rátok közt folytak. A más-más nézetet vallók csak vitapartne-rek voltak, nem ellenségek, még csak ellenfelek sem!

Ebben az osztályban a szellemi többretörekvés, a szellemiigényesség volt a hangadó ! Akkor még hittük, hinni akartuk,hogy így lesz ez majd az osztályközösségünknél nagyobb vi-

lágban is . Reméltük, mert hinni akartuk, hogy a szellemi, kul-turális, viselkedésbéli igényesség uralkodó lehet a nagy kö-zösségekben is.

Világjobbító szándékunknak, törekvéseinknek mi lett azeredménye? Jobb lett-e, szebb lett-e velünk a világ? Legalábbegy kis szeletkéje jobb lett-e , szebb lett-e munkálkodásunknyomán ? Kérdezzük, mert eljöttek már az összegezés, a szá-monkérés és számadás évei.

Gyakran jutnak eszembe tanáraink. Találkzóinkon emle-getjük õket, felidézve szavaikat, gesztusaikat, hozzájuk fûzõ-dõ történetek emlékeit.

Voltak köztük feledhetõk is. Voltak olyanok, akikrõl lát-tuk, éreztük, hogy szakmájuknak tudói, de -úgy gondoltuk- atanári pálya választásában hibás volt döntésük. Azokat emle-getjük szívesebben inkább, akik (sokszor szûkös körülmé-nyeik, talán elõnytelen megjelenésük terheit is viselve ) em-beri nagyságként jártak mielõttünk.

Én már elemista koromban ismertem, szerettem verseket.Jó apám a Munkásotthonban, az asztalra állítva szavaltatta elvelem Ady Proletár fiú versét .

„Az én apám kopott kabátú,De nekem új ruhát veszenS beszél nekem egy szép jövõrõlSzerelmesen. „

Ám a költészetre, versekre, Adyra igazán Hetvényi tanárúr nyitotta rá szemünket, fülünket, lelkünket! Õt hallgatva fe-ledni tudtuk a félrecsúszott nyakkendõjét, a lógó cipõfûzõjét,mert szárnyalása, emlekedettsége minket is felemelt, magá-val ragadott.

„Ne rendeld romló nyájadnakSorsa alá a sorsomat,Az embered, ha nem ma-ember,Kapjon új s új lovat.

A nagy Nyíl kilövi alólaKegyelmed egy-egy lovát,De ültesd szebb lóra az embert,Hadd vágtasson tovább. „

/Ady: Új s új lovat/

Hetvényi tanár úr szûkös anyagi körülményei, magánéletesikertelenségének terhe alatt is odafigyelt tanítványainakgondjaira, megkeresve a segítségadás lehetõségeit is. Mindighálával, szeretettel gondolok Rá.

Zubán Márta magyartanárnõnk két évig osztályfõnökünkis volt Mindig kedves, szelíd, csendesszavú jelenség. Szigo-rúságában is mosoly bujkált, haragvásában is mindig ott volta feloldozás ígérete. Szerettük, s Õ is szeretett minket. Meleg-ség jár át, ha rá emlékezem.

Énektanárunk, Donáth Antal néha ugyan keserûen szem-rehányást tett a sorsnak, miért vetette ide miközénk !? Hiszenrá az Opera zenekarában nagy jövõ várt. Ám e néha feltörõkeserûség nem vette el azért a kedvét. Õ volt Makó zenei éle-tének központja, szervezõje, karvezetõ, karmester, kamaraze-nész. Sokunknak Õ nyitott kaput, vagy legalább picinyke ab-lakot a zene világára.

Jó híre megelõzte Döme Mihály tanár urat. Egy ideig csakmásik évfolyamok lelkendezésébõl ismertük s így nagy vára-kozással tekintettünk a találkozás elé. Élvezet volt õt hallgat-ni, olyan ízesen beszélt, szellemes fordulatokkal fûzte a szótzamatos mondatokká. Példaként próbáltam követni õt ebbentanárságom évei alatt.

Page 19: Alsónémedi Önkormányzatának tájékoztatója XIX. · PDF fileABBAegyüttes disco stílusára táncoltak a Delfin, Mókus és a Nyuszi csoportosok nagycsoportosai. Majd hazai vizekre

23

Utolsó két évünkben Giday Kálmán volt az osztályfõnö-künk. Leginkább a vele töltött osztályfõnöki órák emléke ma-radt meg bennem. Õ szabadjára engedte, biztatta a jó eszme-cserét, csak akkor intett mérsékletre -fiatalon is érett bölcses-séggel- ha látta, hogy baj fenyegethet minket gondolataink fé-keveszett rohanásában.

A költõ, csoda-festõ Ecsõdi Ákos volt a rajztanárunk. Pél-daképemnek tekintve õt lettem én is rajztanár. E munkámbanvisszagondolva rá, biztos vagyok abban, hogy én fellázadtamvolna a gipszöntvény-akantuszlevelek és az elõnyomott „ma-gyaros” motívumok rajzoltatásának kényszere ellen. Õ nemlázadt, ha szólt – hangja szinte csend volt. Egy-két szóval,egy-egy mozdulattal intett, javított. Érettségi után is többszörfelkerestem s megmutattam neki „festményeimet”. Az õ biz-tató szavai jelentették nekem a megerõsítést, ez adott nekemerõt a továbblépésre. A Fõiskolán voltak jó tanáraim, akiktõlmegtanultam a „szakmát”, de egyetlen igaz mesteremnekÁkos bátyámat tartottam. Emlékezik-e még rá a mûvészi köz-tudat ? Hát ilyen gazdagok voltunk, vagyunk mi, hogy ilyenemberi, mûvészi értékeket hagyunk feledésbe menni?...

Sorsom kacskaringós vargabetûket írt sokszoros kunkoro-dással.

Érettségi után beiratkoztam a Szegedi Jogi Egyetemre s azelsõ félévemet S.M. barátom alá is íratta, de ezzel bizony be isfejeztem jogi tanulmányaimat. Felvétettem magamat cipõfel-sõrészkészítõ tanulónak a Gombkötõ István , kiváló mesteráltal létrehozott Vénusz cipõgyárba. (Addig is élni kell, míg

meg nem nyílik a lehetõség a továbbtanulásra.) Itt , a gyár-ban Nagy Gergely, a felsõrész-mûhely mûvezetõje és Panni-ka, kedves szaktársnõm irányítása alatt meg is szereztem a se-gédlevelet. Itt is jó barátok között éltem és belülrõl tapasztal-hattam meg a normarendszerben agyonhajszolt munkások,munkásnõk életét. Mosolygós, aranyos lányocskák voltak itta tanulók, zömében közülük és a gimnazista baráti társasá-gunk lányai közül kerültek ki az útitársaim, akikkel bejártunkSzegedre az akkor nagyon jó és híres operatársulat elõadásai-ra. Ma már talán elképzelni is nehéz, hogy Makóról színház-vonat indult Szegedre, s ha késve érkeztünk már csak a nézõ-tér lépcsõin jutott hely nekünk. Lányok, ti kedvesek, emlé-keztek-e még a szép színházi estékre?

Igen! Szóltam már arról, hogy Makó nekem, nekünk szin-te egyet jelentett a barátsággal, az elsõ szerelemmel.

Baráti körünk zömében gimnazista, késõbb egyetemista,fõiskolás társainkból, leginkább a cserkészekbõl szervezõ-dött. Bejárva a várost egyik szélétõl a másikig, kerestük egy-

más társaságát. Kifogyhatatlanul sokmegbeszélnivalónk volt, hiszen (7.o éle-tünk, életkorunk s a világ záporozta ránka kérdéseket s mi szenvedélyesen keres-tük a válaszokat.

Késõbb bõvült a baráti kör a regõs-táncos lányokkal, így már talán lazábbá,de színesebbé vált a társaság.

Míly gyakran végiggyalogoltuk azutakat a Vertán telep és a Gyöngy utcaközött jó barátommal, kivel mindengondunkat, örömünket megosztottuk.Vele nem csak beszélgetni, de hallgatniis tudtunk végig a Kálvária utcán, aholsötét sorfalat állnak a bús jegenyék.

Jó volt fiatalnak lenni! Szerencsémis volt, mert jó barátok között élhettem!

Életem, életünk ajándékai ! Ti, lá-nyok! Veletek zárom az emlékezést. Tivoltatok nekünk a szerelem, a reménység,a csalódás a szép várakozás. Te barna ko-

molyság, Te mindig mosolygó derû, Te játékos vidámság, Teselyemhajú, Te halkszavú csendes..., napfényillatú szépségeink…

Hányszor sétáltuk Veletek végig az utcák hosszát, hány-szor álldogáltunk együtt a kiskapuk elõtt akácoktól, estikéktõlillatozó alkonyokon az alig világló utcai lámpák fényébenézve, kutatva távoli jövõnket !

Lányok, köszönöm!...Bölcs intés figyelmeztet: Csak akkor szólj, ha szebbet,

jobbat tudsz mondani a Csendnél!...Én most hosszan vétettem ez intés ellen.Ezért elnézést kérek az olvasótól.

Õrt álló jegenyék

Hazafelé (Hová nyílik az ajtónk ?...)