„TÖRTÉNELMI HAJVISELETEK A MŰVÉSZET TÜKRÉBEN”

választott téma:

Székelyföldi viselet, frizuraCsapat neve: Fecsegők csapat

Csapattagok:

Székelyudvarhelyről: Keszthelyről:

Sipos RékaBartesch HenriettaKovács BettinaCintos Barbara

Végh VivienKekk IzabellaPandúr VandaKizmus Adrienn

2011.

A székelyek rövid történeteA székelyek egy magyar tudatú, magyar nyelvű népcsoportot alkotnak, mely a középkorban kollektív nemesi kiváltságokkal rendelkezett, s amely a XIII. századtól kezdve külön rendi nemzetnek minősült. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, ún. Szászföld magyar ajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es „Madéfalvi veszedelem” után menekültek át a Kárpátokon túlra, onnan a 19. és a 20. században telepítették át őket Magyarországra, ma főként Tolna és Baranya megyékben élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában.

A székelyek eredethagyományát a középkori magyar Gesta szerzők foglalták írásba, akik az V. századi hunok leszármazottaiként emlékeztek meg róluk. A honfoglalás előtt, a VIII-IX században a székelyek csatlakoztak a magyar

törzsekhez, az államalapítás után határvédő közösségként adómentességet és fegyverviselési jogot élveztek, kiváltságaikat a középkorban és az újkorban is megőrizték.

A székelyek a 16. századig tudták érintetlenül megőrizni kiváltságaikat. A középkor alatt minden székelyt nemesnek tekintettek; nem fizettek adót, de a magyar király megválasztásakor vagy a király gyermekének születésekor,székely portánként "ajándékba" adtak egy-egy ökröt. Gyakran fellázadtak, ha úgy gondolták, hogy kiváltságaik veszélyben vannak.

Hunyadi Mátyás magyar király ellen 1467-ben hirdettek engedetlenséget, de mivel kötelesek voltak megvédeni Magyarországot a kívülről érkező támadások esetén, mégis a király oldalán harcoltak. A Velencei Köztársaság akkori egyik

2

diplomatájának levele szerint, Mátyás király idejében a székely haderő nem kevesebb, mint 16 000 lovas és 16 000 gyalogos katonából állt össze.

A XVI században létrejövő Erdélyi Fejedelemség uralkodói egyre inkább igyekeztek korlátozni a székelyek kiváltságait. Elsőként János Zsigmond volt az, aki összetűzésbe került a néppel, emiatt 1562-ben kitört a székely népfelkelés. A felkelés következményeként az uralkodó addig példátlan módon két várat (csúfnevükön Székelytámadt és Székelybánja) emelt Székelyföld területén (Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen), ezzel próbálván féken tartani a felkelőket. Az úgynevezett véres farsang során rengeteg vér hullott.

Az 1848-1849-es időszakban a székelyek tömegesen vettek részt a magyar szabadságharcban, képviselőik a magyar nemzet részének tekintették a székely népet. A rendi kiváltságokon alapuló széki rendszert az 1876-os megyerendezés szüntette meg. Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni békediktátum után Székelyföld Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a terület visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el, az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.

A székely rovásírás

A rovásírás a székely-magyarok által, főleg időszámításunk szerint 1000 előtt használt írásrendszer. Az elnevezés a „ró” igéből származik.

Magyar ábécé latin betűkkel a á b c cs d dz dzs e é ë f g gy h i

Székely-magyar rovásírásForrai-féle változat – – –

Magyar ábécé latin betűkkel í j k ak l ly m n ny o ó ö ő p q r

Székely-magyar rovásírásForrai-féle változat –

Magyar ábécé latin betűkkel s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

Székely-magyar rovásírásForrai-féle változat – – –

3

Mai székelyek

A legutóbbi, 2002-es romániai népszámláláskor 665 ezer ember vallotta magát magyarnak Maros, Hargita és Kovászna megyék területén, ők tették ki az ottani lakosság több mint 65 százalékát és ők tekinthetők igazi székelyeknek. A román hatóságok különösen 1960 és 1989 között, a kommunista uralom időszakában jelentős asszimilációs-beolvasztó politikát folytattak a székelyekkel szemben. Székelyföld területe jelenleg a központilag irányított román államigazgatás fennhatósága alá tartozik, azonban a kilencvenes-kétezres években magyarság szószólói folyamatosan megfogalmazták és megfogalmazzák az igényt Székelyföld területi autonómiájára.

Megye Székelyek Össznépesség%-ban

Hargita megye 275 841 84,61 %Kovászna megye 164 055 73,81 %Maros megye 200 000 40 %Brassó megye 40 000 6,3 %Erdély többi részén 50 000 …..A nagyvilágban 100 000 …..Magyarországon Kb. 185 000 1,8 %

Híres székely személyiségek: Brassai Sámuel, Dózsa György, Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Székely Mózes, Apor Péter, Mikó Imre, Gábor Áron, Berzenczey László, Orbán Balázs, Puskás Tivadar, Teleki Sámuel, Benedek Elek, Márton Áron, Tamási Áron, Domokos Pál Péter, László Gyula, Kányádi Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Barabás Miklós, Laborfalvi Róza, Kis Manyi, Sütő András és sokan mások

Forrás:Internet Google.huKészítette: Sipos Réka Székelyudvarhelyi tanuló „Fecsegők” szakmacsoport

Női öltözet4

A női öltözetet alkotó ruhadarabokat az alábbi sorrendében tárgyaljuk:

A) – hajviselet - szalagok - nyakékek

B) - fejrevaló viseletek

C) – főkötők D) – keszkenők E) - kalapok

Alsóruhák, felsőruhák, bundafélék, posztóruhák (kurti mellényblúzok),

kötények, rokolyák, lábbelik. A tárgyalás során jellemezni fogjuk a viselő

életkorát (gyerek, leány, anya stb.)

A női öltözetre jellemző volt az egyszerű és mindennapi életben is

használható forma, a kevés díszítés a nem kevésbé általánosan ismert

magyar viseletnek a már említett darabjaiból készültek.

Az első világháború óta a női öltözet anyaga és szabása rohamosan

változott. A régi típúsú öltözetet a sóvidéki idős asszonyok viselik. A

lányok fején kevés az állandóan használt fejdísz: a 2-3 cm fekete

bársony szalag, ami simára hátrafeszült haját fejtetőn átfogja, a tarkónál

kapcsolódik a hajfonat alatt. Ünnepi alkalmakra fekete alapú, virágokkal

díszített, hímzett (un magyar gyász) 7-8 cm széles bolti szalagot

csokorba kötve a tarkón viselték. A főre való pergál keszkenő viseléséről

már 1805-ből van feljegyzés. A fejkendőt, kiskendőt, télen gyapjú vagy

szőrruhát az asszonyok hordták, melegebb időben régen házi szőtt

vászonból vagy gyári kelméből, selyemből, kartonból, kasmírból készült.

Alsóruhák

Ing (felső ing, alsó ing) pendely, alsószoknya, bugyogó. Hosszas

századokon át az alsó ruha anyagát, akárcsak a többi tájegységeknél,

minden háznál a leányok, asszonyok szőtték a házilag termelt és

feldolgozott kenderből, majd pedig vegyítve gyári gyapottal.

Az alsó ruhákat könnyen előalították minden háznál, mert szabásuk

egyszerű, hasított egyenes vonalú volt.

5

Előbb csak ünneplőnek, később a mindennapi használatra is. A régi

típusú női ingek ismert formája a bevarrott ujjú (vállba varrt)ingek,

amelyekre adatközlőink emlékeznek. Két típussal találkoztunk: a plátka

nélküli és plátkás női ingekkel. Az 1930-ból való siklódi ing szabásánál

jelentkezik a vállbérllés . Az inget alsóruhának is nevezték, mert ruha

alatt viselték. Készítésének ideje 1914., anyaga elegyes vászon.

A felsősófalvi ing nyakkivágása kanyarított, gallérján csipkéje horgolt,

vállán és csuklóban sűrűn tűhegyre szedett és behúzott. Az alsósófalvi

ingvállban és csuklóban sűrűn szedett a szabásában a bőséget az

anyag szélessége biztosította a mellen levő hajtásokra is. Az Agyhai

hosszú ing elegyes széles vászonból készült, melyet télen

alsófehérneműnek használtak.

A siklódi fehér alsó szoknyát a hasítéknál gobal „akasztották meg”, a

felső része 3, az alsó 4 szélből, „ritkásan” van beszegve, amit tászlinak

neveznek. A felsősófalvi szabása 4 felső és 4 alsó részből áll, ezeket

laposan szegték be. A két egyforma szélből összetett farba szedett

rokolyát. Siklódon felül kétszálulag szedték be, az alsó részének

petrezselymes húzását egy hajtással végig (alul 3 hajtás, majd)

csipkesor díszíti. Ezeket a porcelán rokolyákat felső rokolyának is

viseltek.

A felsőruhák anyaga a bőr, házi szőtt gyapjú

posztó, háziszőttes és gyári kelmék. Addig

amíg az említett alapanyagokat házilag

állították elő, a felsőruhák megtartották régi

formájukat, a szabási, előállítási és készítési

módot. A gyári posztókelmék megjelenésével

kezdtek a bolti anyagokra áttérni, a régit

fokozatosan újra váltották.

6

Felsőruhák

Az 1910-es évekből félreeső településeken is csak igen kis töredékei

maradtak meg régi típusú bőrből.

A bundafélék készítéséhez régóta szükséges mesterember a szűcs,

akikből ezen a vidéken 1900-tól összesen 8 volt. A régi mesteremberek

kihaltak és velük együtt a régi típusú cifrabunda készítők is.

A cifrabunda ünneplő viselet volt. Két jellegzetes darabját sikerült

megtalálni, Parajdon a férfi melles bundát, Sófalván a női elöl

gombolható küsbundát. Előbbi a parajdi utóbbi az udvarhelyi

múzeumban található meg.

A férfi melles bunda oldalt gombolható. Vállgombolás hián nyaknál elől

bevágás könnyíti a felöltést. A fehér irhabunda alapanyagát a szegőknél

és az összevarrásnál sötétebb barna bőrrel erősítik. A nyilazás kereken

2 soros, egy nyíl 3 öltés(piros, zöld, kék, fekete színű).

A női küsbunda eleje mélyen kikanyarított, rövidbe szabott 3 részből,

eleje hasonlóan nyíltazott, ill. kereszt szemezett, mint férfié. Hét kis

fekete gombbal gombolható. Szegése sötétebb barna bőr, az erősítő bőr

összevarrásnál és a szegő mellett szürke színű, amit zöld öltésekkel

fognak le, hátulról a díszítés.

Kötényfélék 1805-ből fent maradt leírások szerint a szoknya

megvédését szolgálta és szolgálja ma is a mindennapi viselőnek készült

surc és az ünneplőnek az ún. elő-, vasárnapi- ruha. Azóta is

elmaradhatatlan darabja a viseletünknek. A századforduló előttről a fent

említett kötényeknek 2 formáját ismerjük: 1. az ünneplő fehér

vászonkötényt 1900-as évektől hímzéssel díszítik. 2. a melles és fodros

kötényeket házi munkáknál használják. Elnevezésük a szerint hogy

milyen anyagból készültek, van: szőrruha, vászon kötény, gyapjú surc,

szőrkötény, szatén karinca.

Férfigatya

7

A férfiak gatyája kétszárú nadrágféle. Madzaggal összehuzható és rögzíthető,az egéssz országban ugyanazzal a szabással varrták. Hosszú derekú inghez inkább szűk, roved derekúhoz bő gatya tartozott. A XVI-XVII. századi gatya a jelek szerint már nem különbözött, a népviseletben megőrződött fenekes vagy trottyos gagyától, melynek fő funkciója higéniai jelegű volt. Ezért változónak is nevezték, s egy férfi ruhatára kb. 6db-ot tartalmazott. Nyugat-Európában csak a XVIII.századtól viseltek rendszeresen gatyát. A XIX. század második felétől sok helyen a nagyon bő gatya jött divatba. Nyáron sokszor szűk vászon nadrágot hordtak helyette. Télen a gatya alsóneművé vált. A pásztorok zsíros gatyát is használtak a piszkos munkához. A gatya szárát egy-egy szél vászonból alakították ki, teljes bőségének meghagyásával avagy lefelé szűkitésével. Alját hurokvetéssel vagy parámának nevezett lyukas szegőöltéssel dolgozták el. A szárakat összevarrva közéjük iktatták a rombusz alakú fenékrészt más nevén nagypálhát. Mivel eleje-háta egyforma volt,hogy a térde ne kopjék el,időnként megfordították. A székelységnél a kötő nélküli változat volt az általános. Csupán nagy melegben arattak alsóneműben. A bőgatya viselete a Székelyföldnek csak a peremét érte.

A harisnya A férfiviselet előbbiekben ismertetett felsőruhái mellett rangjelző volt a nadrágfélék anyaga, szabása és díszítése is. A nemesek fekete vagy sötétkék, esetleg színes vitézkötéses finomposztó nadrágban jártak. Ezzel szemben a közszekelyek durva háziposztó harisnyát viseltek. A két nadrágtípus eredetileg szabásában is különbözött egymástól. Korábban nem is volt fenékrésze: két szárból állt csupán,mely a lábszárát védte,s hogy le ne csússzék, madzaggal a gatya derékkötőjéhez rögzítették. Nem nyújtott volna esztétikus látványt, de szerencsére hosszú, kieresztett, a derékon szíjúval átkötött ing leplezte. A XI-XIII. században Európába-szerte a rövidgatya derekát rögzítő zsinórhoz erősítették a harisnyát.

A XIV. században a franciáknak sikerült a különálló szárakat fenékrésszel egyesíteniük.

8

A hagyományt nem csak a XVII. századi románok és németek posztóharisnyái őrizték, hanem még a XX. századi román népviselet is. A XVIII-XIX. század fordulóján a nadrág szó színes barackvirág színű, kék,szederjes vagy fekete-finomabb posztóból készült felsőruhát jelentette. A leggyakoribb nadrágforma a szűk, csínos magyar nadrág volt. Harisnyáján fehér durvaposztó lábravalót értettek, zsinór vagy kékposztó-díszítéssel, de a formájáról nem szólnak a források. A közrendű székelyek viszont harisnyában jártak. A harisnya a bérszerződés kötelező tétele volt. Készülhetett vastagabb téli vagy vékonyabb nyári posztóból, sőt a vízenjárók számára nemezből is. A székely harisnya szabása már a múlt században is a szűk,testhez álló magyar nadrágéval egyezett. A harisnya szárát alul egy darab részen nem varrták össze,hogy könnyebben felhúzható legyen. A harisnya a lábina és a farcsukeresztéke mentén kapott ilyen közvetítőelemet. A vóc készülhetett színes posztóból, esetleg rossz kalap levágott

karimájából. Ezt a megoldást a szűcsök is ismerték. A harisnya színe és díszítménye eredetileg rendi jelszerepet töltött be.

A férfilájbi

A szűcs készítette mellrevalókhoz viszonyítva a kelmelájbi a népviseletben újabb keletű. Történetéről keveset tudunk, mert a régi festmények a külvilág szeme elé való, teljesen felöltözött alakokat ábrázolnak. Márpedig a XVII. században mellényt az urak csak otthon

viseltek, de még fölé is „haczukát" vettek, házon kívül pedig az ingre dolmányt öltöttek. A XIX-XX. századi székely népviseletben a juhbőr melleseket csak lassan váltották fel az elöl minden esetben nyitott kelmelájbik. Vidékenként más anyagú, formájú, díszítményű lajbi vált jellemzővé. Formailag az egyenes hátú, magas nyakú, állógallérú változat a legrégiesebb.

Végül a gallér nélküli, kerek, majd V alakú nyakkivágású és alul is spiccesen kiképzett városi szövetmellények diktáltak divatot. Utóbbiak hátát általában szorítóöv tette testhez állóbbá. A mellényeken függőleges vagy rézsútos zseb nem fordul elő, csak vízszintes.

A lájbizsebben a legények a szeretőjüktől ajándékba kapott zsebkendőt helyezték el úgy, hogy annak a hímes vagy csipkés vége kilátszódjék.

9

A pendely és száras bugyi

Az ingalj,székelyföldi nevén pendely az eredetileg hosszú ingtől akkor vált külön, amikor már sikerült valamennyi finomabb anyagot beszerezni, de ebből csak a mindenki számára látható ingváll telt ki,az alj még nem. Tehát az ingalj általában durvább anyagú volt az ingvállnál. A pendelyt 3-4 függőleges,esetenként kettévágott vászonszélből varrták össze.A kivetkőzést közvetlenül megelőző időszakban a pendely alá nyitott fenekű szárasbugyit húztak, esetenként utóbbi fel is váltotta az előbbit. Ezt bolti vászonból varrták,szárát csipke díszíthette.

Az ing A magyar népviseletben az inget derékszögű vászondarabokból szabták. Előbbi reneszánsz formát több erdélyi magyar népcsoportnál így a kalotaszegieknél, torockóiaknál is megtaláljuk,a Székelyföldön viszont csak a nyomai maradtak fenn.A férfiingek egy ősi típusa a lobogó ujjú, derekatlan, borjúszájú ing. A csípőig érő ingeket a nadrágba tűrték. Erdélyben több helyen is

térdig ért az ing, amit derékban övvel fogtak össze. Később Kelet-Erdélyben is a rövidebb ing jött divatba. A lobogós ujjú derekas ingek a XIX. század második felében terjedtek el Alföldön, ezek már gyári alapanyagból készültek. Az újabb ingek már szűkebb ujjúak voltak.

Forrás:Internet : Google.hu

Készítette: Bartesch Henrietta Székelyudvarhelyi tanuló (Fecsegők- szakmacsoport)

A székelyföldi fejviselet

10

Női hajviselet és fejrevalók

A haj – mint az emberi test tartozéka – kiemelt szerepet kapott a népviseletben. Levágni nem volt szabad, legfeljebb a kiskorú gyerekekét, hogy sűrűsödjék. Míg rövid és gyenge volt, a fejtetőn vagy a halántéknál tincsbe kötötték, majd amint annyira nőtt, befonták.

Az, hogy elválasztották-e és miképpen – a homlokra merőlegesen vagy keresztirányban fültől fülig, netalán a kettőt kombinálva -, a haj hosszától meg a helyi hagyományoktól is függött. A kisleányok még rövid előhaját felsodorták, kitűrték a homlok peremén, vagy pedig a fejtetőtől avagy a tarkótól kiindulva, 2-4 ágba fonták. A hosszú, erős hajat már nem kellett feltétlenül elválasztani.

Ezért az udvarhelyszéki nagyleányok simán hátrafésülték, s úgy fonták egyágba.

11

A fejedelemségek korában az erdélyi úrhölgyek is így ”fedezték be”szép nagy hajukat a fejüket. A rangosabb székely hajadonoknak is kijárt a koszorú ekkor. Kászonban mind a kétágú, mind a koszorúba csavart haj csak századunké első éveiben vált közönségessé, anélkül természetesen, hogy korábbi jelentését őrizte volna. Még újabb lehet a két ág hétköznapi felkötése, felfűzése. A régiesebb egyágú, leeresztett hajviselet ünnepélyes funkcióban őrződött meg, míg az újabb változatokat hétköznap viselték.

A lányok hétköznap keskeny madzagot, ünnepnap színes pántlikát fontak a hajukba.”Szalagot csak az köthetett a hajfonat végébe, kiknek leányságát semmi kétség nem feszélyezte, mert mindig voltak olyan erkölcsbíró nénik a templom előtt, kik a visszaélést azzal tarolták meg, hogy az illetéktelenül feltűzött szalagokat egyszerűen letépték.” A befonatlan vagy csak részben befont haj szintén kiemelt alkalmakról árulkodott. A fejtetőről indított előhajat már a közönséges vasárnapokon is csak a nyakszirtig fonták be, ahol összekötötték a befonatlan hátihajjal, míg az első áldozók hátihaja szabadon lobogott.

12

A csíki leányok ”a legcsattogóbb télen is meztelen fejjel mentek templomba”, azonban ha bűnbe estek, a templomba fejüket kendővel kellett bekötniük, ugyanígy Lövétén is. A fej befödése ugyanis az asszonyi állapot jele volt. A népviseletben a leány szüzességét hirdette a koszorú és a párta is. A menyasszony specifikus fejdísze tehát a koszorú volt, ezt fonhatták élővirágból vagy fűzhették értékes gyöngyből, boglárkából.A lakodalom éjszakáján a menyasszonyt bekontyolták. A konty szó az erdélyi régiségben egyrészt fejtetőn viselt hajat, másrészt valamilyen speciális fejfedőt – keszkenőt vagy köves főkötőt – jelent. A bekontyolás vagy bekeszkenődés fontos rítus volt, lévén, hogy ez tárgyiasította a nő új státusát. Az egynapos köznépi lakodalmakon éjfélkor kerül rá sor: cempelasszony, kontyoló asszony vagy avató asszony – Felsőrákoson a vőlegény apja nővére – kontyba fésülték az új menyecske haját, vagyis a hajfonatát a tarkóra tekerve rögzítették. A mód szerkontytűt később a hajat a fejbőrhőz szorító lapos kontyfa, kontyvas, újabban hosszú fogú kontyfésű helyettesítette.

Kontyoláskor a feltekert hajfonat csepeszt(főkötőt)tettek, amit a XIX. Század ejelén főkötőműves, második felében falusi kismester készített. A főúri hölgyek főkötőjét jóféle (igaz) gyöngy díszítette. A XVIII. Század eleján kezdett elterjedni a hajat vászonzacskószerűen fedő gyári taft- vagy csipkealapú, csipkével, gyönggyel, selyemszelaggal, művirággal díszítette tarajos vagy Magyar főkötő.

13

Az asszonyok fekete főkötőjét annál több rétben és annál bodrosabban szegélyeyte fekete csipke,”minél jobban megengedte a mód és minél , megfelelőbben megillette a rang. Az udvarhelyszéki városok Orbán Balázs fényképei szerint a kendő vagy a főkötő fölött szalmakalapot hordtak. Neve a neve rizskásakalap volt, valójában búya- vagy zabszalmából,majd századunkban a háromszéki Csomakőrösön nyárfaforgácsból fonták.

14

15

Korabeli hajviseletek:

16

Forrásanyag:

Erdélyi viseletek, Haáz F. Rezső – Haáz Sándor

Budapesti művelődési központ (1993)

Székelyek ünneplőben, színek és formák a székelyföldi népviseletben

Gazda Klára - Haáz Sándor(1998)

Készítette:

Kovács Bettina-Bernadett székelyudvarhelyi tanuló

Szakmacsoport: Fecsegők

17

Férfi haj, szakáll és bajuszviselet, valamint fejrevalók

A férfiak büszkék voltak bajuszukra és gondosan ápolták,ollóval nyírták.A hegyesre pödrött bajuszt régen a nemesek és a katonák viselték,innen átvette a köznép is.A 18.század végén betiltották ezt a szokást.A 19.század második felében a kisodrott bajusz terjedt el és leginkább az Alföldön kedvelték.Hegyesre vagy csigaformára kenték-fenték.A szakáll rangot és kort jelzett.A feudalizmus idején egyes vidékeken csak a nemesek viselhettek szakállt,náluk a körszakáll volt általános.1848 után a szakállviselet elterjedt a köznép között is,és népszerűvé vált a Kossuth-szakáll is.

Dunántúlon az úri viseletet átvéve az idősebbek teljes körszakállt növesztettek. Sok helyen viseltek

barkót, pakumpartot vagy császárszakállat, de a legtöbben szakáll nélkül jártak.A férfiaknál a hajviselet hossza többször is változott.A honfoglalók például rövidre nyírt hajjal jártak, de a kereszténység felvétele után hosszúra növesztette hajáta magyar.A török korban szokásba jött a fej borotválása is, egyes vidékeken a 18.század végéig ezt megőrizték.A hosszú, váll alá érő hajat rendszerint befonták, csimbókokba kötötték. A haj levágása egyes hiedelmek szerint az ember megcsonkítását jelenti.

Az öregek még elég régiesen fésülködtek: részben a 17. században már elavulni kezdő törökös üstökös, csimbókos frizurát:elől-hátul nyírták a hajukat, a halántéknál meghagyták és ezt, a fülhajat, megcsavarintva csimbókra kötötték.Részben az azt követő nyugatias copfos hajat, a bogozott tyikát viselték. Ez utóbbi már a 18.század végén elavult volt.

Ekkor Mária Terézia a felállított határőrezredekben már a vállig vágott hajviseletet erőszakolták, amit korábban Európa-szerte a szolgaság képzetével társítottak az emberek. Amíg a férfiak befont hajat viseltek, annak kibontása,akárcsak a nők esetében,a gyász jele volt.

18

1848-tól kezdve ismételten hatósági kényszert alkalmaztak: az általános hadkötelezettség keretében a besorozottakat meg a tanulókat arra kötelezték, hogy az élősködők ellen zsírozott, hosszú hajuk lenyírásával védekezzenek.A fiatalabb férfiak már körhajat hordtak. Végül sorra meghonosodtak a rövidebb frizurák. Minden újabb divat kezdeményezői a legények voltak, s a legrégebbi formát mindenkor az öregek őrizték.A rövid sörtehaj, kefe-vagy csikófrizura lett az öregek és a gyermekek megkülönböztető jele, míg a legények félrefésült frizurát kezdtek viselni. Végül már minden korosztály az utóbbit választotta.A házas férfiak egykori hosszú, de gondozott szakállviseletének alig van nyoma, pedig a kiegyezés előtt a borotválkozást a lojalitás jelének tekintették. Az 1920-as években már csak alig néhány öregember viselt az arc és áll peremén nevelt, szabályosan nyírt Kossuth-szakállt.Ezzel szemben a bajusz hosszasabban megmaradt etnikus jelképként. A magyaros bajuszt kisirítették, megpödörítették.Formáját az illatos, zsíros kenőcs, a bajuszpedrő rögzítette.Az I. világháborúig, mondhatni,általános volt a viselete, a peremvidékeken pedig még a továbbiakban is. Fokozatos kiszorulását a rövidre nyírása,mstuccolása előzte meg.A ma viselt bajusz általában rövid.

Fejrevalók

Az egyik legrégiesebb fejrevaló, a kucsma , vagy sapka bárány vagy gidóbőrből készült. A férfiak egyaránt hordtak kalapot, sapkát és süveget bár a sapka jobbára téli viselet volt. A XVII. századi Erdélyben a kucsma szegényesnek számított a nemes vagy bársony süveghez képest. A székelység mindkét fejrevalót viselte, de a csúcsosan hordott kucsmát gyakrabban. A katonák csákónak nevezett csákós, karimás süveget hordtak. A XIX-XX. században már csak a kucsmát ,a kalapot és a sapkát találjuk a férfi fejfedők közt. A székelyek már a múlt század közepén is többnyire a fekete, míg a románok a fehér kucsmát kedvelték. A XIX. századi források, néprajzi leírások alapján három kucsmatípust különböztetünk el: a kúp alakú, a hosszú formájú sima, háromujjnyira visszahajtott karimás vagy rámás. A kúp alakú sapka lehet prémes vagy prém nélküli. Mindezeket már a kerek sapka váltotta fel.

A sapka formája és viselési módja is kifejezte viselője azonosságtudatát. Anyaga juhbőr, a szőrmés vadbőr kalap kiváltság volt.A XIX-XX. századi Székelyföldön a kalapformák változáson mentek át.

19

A karima szélessége és a fejtető formája szerint három főtípus váltotta egymást. A mai gyakori kalapok többféle színűek és formájúak, megválasztásuk egyetlen szempontja az egyéni ízlés.

A múlt századi források férfi szalmakalap viseletről nem tesznek említést.A népi fejrevalók a XVII. századi őri és köznépi viselet valamennyi, imént bemutatott fejékét-pántlikát, zsinórt, tollat, díszes tűt, élővirág és gyöngyös bokrétát tovább éltették évszázadodkon át, persze helyenként más és más formáját, és olcsóbb anyagokból megvalósítva. A pántlika anyaga (bársony, selyem, szőr) színe és szélessége helyenként különbözött. Speciális fejfedődísz volt a bokréta, melyek nyáron élővirágból, leginkább muskátliból és rozmaringból télen is bizonyos évszakhoz nem kötött alkalmakkor művirágból, tükördarabokból, gyöngyszemekből, virágokból állították össze.

A csecsemő fejére főkötőt, a kisfiúéra előbb kendőt vagy gyermeksapkát tettek. Az udvarhelyszéki Siklódon e hengeres formájú, lapos tetejű bársony-, illetve szőttes anyagú, a török fezre emlékeztető fejrevalót a keresztanya készítette.

Iskolás korától kalapot és kucsmát kapott a fiúgyermek. Volt külön hétköznapi, az apja elnyűtt fejfedőjéből kisebbített és ünnepi,új kalapja.

20

Forrásanyag:

Gazda Klára-Haáz Sándor: Székelyek ünneplőben

Színek és formák a székelyföldi népviseletben.Planétás kiadó 1998.

Készítette: Cintos Barbara, XI osztályos székelyudvarhelyi tanuló Szakmacsoport: Fecsegők

21

Székelyföld: Életszemlélet

Székelyföld alatt az erdélyi történelmi székely székek területét értjük. Ide tartozott a mai Kovászna (kb. Háromszék) és Hargita megye (kb. Csíkszék és Udvarhelyszék) szinte egészen, Maros megye egy része (kb. Marosszék), Fehér és Kolozs kisebb darabjai (Aranyosszék), valamint néhány település Neamt és Bákó megyékben a Kárpátok gerincén túl.

Erdély történelmi-etnográfiai régiói közül jelenleg csak itt vannak a magyarok többségben (arányuk 81,6% volt 2002-ben).

A székely nép eredete sok vitát kavar mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között.

22

A legismertebb monda szerint a székelyek annak a 3000 hunnak a leszármazottai, akik Attila halála után Csaba királyfi vezetésével, egy vereséget követően, Csigle-mezejére vonultak vissza. Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a székelyek a magyarok bejövetelekor már jelen voltak a Kárpát-medencében, és csatlakozva hozzájuk részt vettek a honfoglalásban. Árpád-házi királyaink idejében íródott összes magyar krónika leírja, hogy a székelyek az Árpád fejedelem vezette magyarok előtt már Pannóniában éltek.

A legáltalánosabban elfogadott elmélet szerint a székelyek a honfoglaló magyarokkal együtt érkeztek a kárpát-medencébe. A 12-13. században, a mai Bihar megye területéről (Székelyhíd, Telegd, Székelytelek), illetve Szászsebes környékéről települtek a mai Székelyföld területére

Hargita és Kovászna össznépessége: 550 444 fő

Forrás:Internet: Wikipédia

Készítette: Kekk Izabella 3/13 C osztályos Keszthelyi tanuló

Szakmai csoport: Fecsegők

23

Életmód

„A székely ember más, mint a többi. Igen büszke, s ha kell, a jég hátán is

megél. Nem fogad el bármit, s ha valamit nem ért, ami fentről származik,

és nem az ő nyelvén van, arra csak ennyit mond: "tiszta politika". Nem

hiszi, hogy más segíthet rajta, s hacsak nem muszáj, nem is fogadja el a

segítséget. Mindennek ellenére valami mindig élteti benne a reményt,

hogy egyszer majd jobb lesz.”

24

Ha a határok csaknem száz éve politikailag el is választották Erdélyt Magyarországtól, azért lelki értelemben nem szűnt meg az ország részének lenni. Már szent István idejében éltek itt magyarok.

Aki Erdélyre gondol, látja maga előtt Szovátát, a parajdi sóbányát, a Gyilkos-tó vidékét, fenyveseket, meredek sziklafalakat, zuhogó vízeséseket.

Templomok, régi várak, Segesvár éjszakai fényei, Déva romjai ezernyi eseményről regélnek. Sehol nem találhatók ilyen egyedi kapuk, melyek fába faragott oklevelek a sorsról, melyet Isten nekünk szánt: díszíti hagyománya szerint, festi a természetben található anyagokkal, és keresztet vagy kopjafát állít befejezésként a galambdúcra, hite szerint. "Porból lettünk, de fából élünk" - mondja a zetelaki székely.

Forrásanyag

http://tarsoly.lapunk.hu/http://www.transycan.net/regicafe/stock/drac/benko.htmlhttp://www.nyekiijasz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=183:szivuenk- csuecske-erdely&catid=13:egy-kis-toertenelem&Itemid=30http://www.zetelaka.com/hungarian/zetelaka/porbol-lettunk-fabol-elunk.html

Készítette:

Kizmus Adrienn 3/13. c. osztályos keszthelyi tanuló

Szakmai csoport: Fecsegők

25

26

Frizura elkészítésének rajzai, lépésről-lépésre:

27

Rajzok: Végh Vivien

Lépések:

I. A hajat négyfelé le kell választani.II. A jobb oldalt elkezdem Marcell-hullámozniIII. A bal oldalt is Marcell-hullámozomIV. A hátsó leválasztásnál a bal oldalt befonom, majd utána a jobb oldalt is.V. Az egyik fonást balra viszem, majd baba-hajtűvel rögzítem, majd a másik fonást jobb oldalra viszem, és azt is rögzítem baba-hajtűvel.

28

Frizura készítők: VÉGH VIVIEN és PANDUR VANDA

29FOTÓ:Csányi Zoltán