1

Puskás-Kolozsvári Frederic

A SZÉKELYEK EREDETÉNEK KÉRDÉSÉRŐL1

László Gyula emlékének

A székelyek eredetének kérdését már sokan próbálták megoldani, teljes körűen

tisztázni azonban a mai napig nem sikerült. Az elmúlt két évszázad alatt a

legkülönbözőbb, gyakran egymással teljesen ellentétes elméletek születtek.2 Ennek több

oka van: egyrészt meglehetősen kevés a székelyekre vonatkozó korai okleveles és

történeti-földrajzi adat, másrészt mindeddig régészeti kutatások alapján sem sikerült

egyértelműen kimutatni a székelységet a 10-11. században. Szűcs Jenő megfogalmazása

szerint: „a székelyek eredet-kérdése egyike a történelem igazán talán soha ki nem

bogozható rejtélyeinek”.3 A téma ma sem veszített aktualitásából, elég, ha Kristó Gyula,

4

Kordé Zoltán,5 vagy Benkő Loránd

6 munkáira utalok.

Véleményem szerint ahhoz, hogy a székelyek eredetének rejtélyét megfejthessük,

a mára már közismertnek számító középkori adatok alapján kell időben és térben

visszafele nyomoznunk, az írásos források mellett – lehetőség szerint – felhasználva a

történettudomány, a nyelvészet és nem utolsó sorban a régészet eredményeit, a többi

tudományágról, mint például az antropológia és a genetika már nem is beszélve.7

A ma általánosan elfogadott nézet szerint (amely tulajdonképpen oklevelek

adataira épül), a székelység az ország határai mentén szétszóródva élt, mielőtt Erdélybe

költözött.8 Az okleveles adatokat még 1896-ban összegyűjtötte Jakab Elek, ezekből pedig

az derül ki, hogy a székelyek elsődlegesen a Kárpát-medence nyugati, északnyugati és

délnyugati részein helyezkedtek el.9 Nyelvföldrajzi adatokkal egyeztetve a székelyek által

lakott területeket ennél pontosabban is beazonosíthatjuk: a Dunántúl délnyugati sarka,

északon Őrség és Pozsony vidékéig, keleten a Duna-Tisza közéig, délen pedig az

Ormánság a Rába alsó folyásáig.10

Ezek az adatok elég jól meghatározzák a legkorábbi székely településterületet az

Árpád vezetése alatt egyesített magyar törzsek Kárpát-medencébe költözése idején.

1 A tanulmány megírásának gondolata a „A székelyek eredetéről” címmel közölt rövid cikkem után

fogalmazódott meg (http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=46642). Később ennek egy

kibővített változata az Erdélyi Naplóban is megjelent, a 2008. június 25 és a július 2-i lapszámokban,

XVIII. évfolyam, 25. (871.) szám (http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=331),

XVIII. évfolyam, 26. (872.) szám (http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=332). 2 A székelyek eredetének kutatástörténetét összefoglalta: KORDÉ Zoltán 1991. Lásd továbbá: Uő. 1994.

3 SZŰCS Jenő 1989, 33.

4 KRISTÓ Gyula 1996, 2001, 2005.

5 KORDÉ Zoltán 1993, 2001.

6 BENKŐ Loránd 1990, 2001, 2003.

7 Számolnunk kell az így elérhető eredmények szubjektivitásával, ezért tanulmányom megírásában az „Új

Történelem” nézőpontját követem. Napjainkra a hagyományos történelemszemlélet azon alaptétele,

miszerint létezik egy valóságos, objektív empirikus módon megismerhető történelem, már elavulttá,

túlhaladottá vált, lásd: SZÉLPÁL Lívia 2007 (http://www.aetas.hu/2007-01/szelpal.pdf). 8 GYÖRFFY György 1990, 15-16.

9 JAKAB Elek 1896, 698-704.

10 BENKŐ Loránd 1990, 114-118. Vö. SINKOVICS Balázs 2001, 138, főként a 6. jegyz. Lásd továbbá:

KRISTÓ Gyula 2005, 126-129; KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 20-23, és a 6. számú melléklet.

2

Azonban tisztáznunk kellene azt is, hogy hol és mikor csatlakoztak a székelyek Árpád

népéhez. Ehhez elsősorban Anonymus gesztája és Kézai Simon krónikája nyújthat

segítséget.11

A névtelen jegyző szerint a székelyek korábban Attila népe voltak, és a

magyar törzsekhez a Duna–Tisza közén csatlakoztak,12

Kézai Simon szerint pedig a

magukat székelyeknek nevező hunok a Csigle mezején várakoztak Árpád népének

megérkezéséig, és Ruténia határainál mentek eléjük.13

Nemrég Veszprémy László hívta

fel a figyelmet arra, hogy a „Csigle” a Dunántúlon gyakran előforduló helységnév.14

Így

jogosan következtethetünk arra, hogy a Dunántúl egy bizonyos részét nevezhették a kora

középkorban Csigle mezejének, nagy valószínűséggel éppen a fentebb meghatározott

területet.15

Makkay János megvizsgálta a Csigle mezeje és az avar ring összefüggését is,16

arra a megállapításra jutva, hogy a csögle, csigle, csigla és cegléd szavak tulajdonképpen

egy „kör alakú sánc, sánccal megerősített hely, kör alakú táborhely” értelmezést

sugallnak, és a késő avar kori gyepűvonalra, a vesszőfonatos sáncokkal körülvett kerek

térségekre, illetve azok készítési technikájára vonatkoznak. Sőt Makkay véleménye

szerint azt is tényként fogadhatjuk el, hogy „A 10. századi uralom egyszerűen a késő avar

korból örökölte mind a védműveket, tehát az egész nyugati gyepűt, mind a velük

kapcsolatos magyar szavakat.”17

Az írásos források alapján maga a „ring” szó, a szinonimáiként megjelenő latin

(locus, campus, regia, stb.) illetve német (Feld) szavak alapján, elsődlegesen szintén

mezőre, illetve földre utal.18

Így véleményem szerint a Csigle mezeje egy védművekkel

(föld-fa szerkezetű várakkal) körülvett, pontosan meghatározott terület megnevezéseként

szerepel.19

Ugyanis a 9. század elején éppen ide, a Karoling Felső-Pannóniába szorul

vissza a késő-avar népesség egy jelentős része,20

mint a frankok alattvalói.21

Ez a

11

De az erősen vitatott forrásértékű Tarihi Üngürüsz-ben is az áll, hogy Hunor népe (a magyarok) olyan

népeket talált Pannóniában, amelyek saját nyelvüket beszélték. Lásd: BLASKOVICS József 1988, 21;

továbbá: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/terdzsuman.html 12

ANONYMUS c. 50. – A korszakot kutató történészek között ma is Anonymus Gesta Hungarorumának

forrásértéke a legvitatottabb: KRISTÓ Gyula 2002 b, 49-57. Egyértelműen ellene foglalt állást például:

BÓNA István 1993 b, 102-103. Véleményem szerint mégis hiba lenne figyelmen kívül hagynunk,

hiszen az Anonymus-kutatás nem a geszta tartalmának elemzésére, hanem elsősorban annak cáfolására

irányult, lásd: KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Endre 1998, 7-13. A geszta tartalmának elemzésére

vállalkozott újabban: BERENIK Anna 2004. Legutóbb Anonymus székelyekkel kapcsolatos

tájékoztatásának hitelessége mellett foglalt állást: KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 38-40. 13

SRH I, 278-279, cap. 21. 14

VESZPRÉMY László 1999, 101-102, és a 134. jegyz. 15

Ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy több ilyen nevű hely is lehetett a Kárpát-medencében, hiszen

Kézai Simon is két különböző székely népcsoportról tud: SRH I, 278-279, cap. 20. és cap. 21. A magyar

történészek többsége is úgy véli (a Képes Krónika nyomán), hogy Csigle mezeje Erdélyben található,

bár ennek pontos helye sosem lett tisztázva. Vö: BALÁS Gábor 1988, 21. és 40. 16

MAKKAY János 2005, 90-95. 17

Uo., 93. 18

Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 290. 19

Ehhez hasonlóan vették körül „mentsvárakkal” a Székelyföldet is. A székelyföldi várak kutatásának és

keltezési problémájának kérdésköréről jó összefoglaló: SÓFALVI András 2005, 129-160. 20

Erről tanúskodnak a „Sopronkőhida-Pitten-Pottenbrunn” csoport temetői – lásd: TOMKA Péter 1994. és

SZŐKE Béla Miklós 2000. 21

803-ban hódol meg Nagy Károlynak az avar tudun, akit Pannonia fejedelmének neveznek, 805 tavaszán

pedig Sabaria és Carnuntum között a keresztény Theodor(us) kagán népe telepedik meg: BÓNA István

1984, 351. Vö: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 306-307.

3

dunántúli avar vazallus fejedelemség annyira megbízhatónak bizonyul, hogy 811-ben

maga Nagy Károly küldi a birodalmi seregeket az avarok védelmére a szomszédos

szlávok ellenében.22

Eltűnésükről nem beszélhetünk, hiszen Német Lajos 860. évi

oklevele Savaria közelében a wangarok tartományának határhegyéről beszél, és 871-ben

a Conversio Bagoariorum et Carantanorum még adófizető avarokat említ.23

Ideköltözésükre a szlávok ellenséges fellépése adott okot, de azt mindmáig nem

sikerült kideríteni, hogy ez a népcsoport pontosan honnan is érkezett ide. Az írásos

források alapján arra lehet következtetni, hogy eredetileg valahol a horvát területeken

élhettek, hiszen tudjuk, hogy Niképhoros császár idejében a bizánciak a Peloponnésos

nyugati részéről elűzik a szlávokat.24

A császári kormányzattal szemben az avarok és a

szlávok 218 esztendeig tudták megőrízni önállóságukat: 588-tól pontosan 805-ig.25

A Dzsajháni-hagyomány alapján a „saqlāb”-ok éltek ezen a területen,26

akiket más

helyen „bolgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek”-nek27

is neveznek. Al-Bakri is határozottan

megkülönbözteti a kárpát-medencei magyarokat (mağġarīya) az onoguroktól (al-Unqaluš

– itt tulajdonképpen a dunántúli székelyekről van szó), és ez utóbbiakról azt is közli,

hogy „Khoraszánból vándoroltak ki.”28

Bíborbanszületett Konstantin császár név szerint is említi kortársát, Mihályt

(Michael, prokonzul és patrícius, kb. 910-930/950), a zachlumok fejedelmét, aki népével

a Ragusa (ma Dubrovnik, Horvátország) és a Neretva-torkolat közötti Adria-partvidéken,

valamint a Neretva mentén élt, a szerbek uralma alatt.29

A dalmáciáról szóló részből

pedig az is kiderül, hogy itt bizony avarokról van szó, és nem szlávokról: „Pár évig

harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbnek: az avarok egy részét

megölték, a többieket pedig behódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a

horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül való

lakosok, s ezek avar mivolta felismerhető.”30

A dalmáciai Durazzo31

városával összefüggésben Anonymus is megemlíti a

„Csabamagyarjának nevezett népet”, mely Zovárd halála után Görögországban maradt, és

egyértelműen ugyanarra a dalmát területre utal: „Durazzo városától a Rácföldig”, amit

22

BÓNA István 1984, 348. 23

Im., 352-353. Vö: OLAJOS Teréz 1996, 164-166. 24

SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 308 (Irodalomjegyzékkel). Vö: DAI 49. MORAVCSIK Gyula

1950, 228-233; OLAJOS Teréz 1996, 129-152. 25

OLAJOS Teréz 1996, 151. 26

A perzsa földrajzi író, al-Ğayhānī munkáján alapuló arab Gardézinak a tudósítását lásd: HKÍF, 36-37. Vö:

KMOSKÓ Mihály 1927, 165-170. A mohamedánok általában az északi népeket nevezték saqlāb-nak, és

nem csak a szlávokat, például Ibn Fadlán a volgai bolgárokat nevezte így, lásd: RÓNA-TAS András

1997, 69. 27

HKÍF, 35. Vö: KMOSKÓ Mihály 2000, 246. és a 256. oldal. Ez utóbbi, vagyis al-Bakri tudósítása már

biztosan a 930-as évek utáni időszakra vonatkozik, és leírásában egyértelműen a dunántúlon jelennek

meg az Ašk.l-ok: „Ők a bağānākīya országa és a .ākārīya-hoz tartozó Ašk.l vidéke között laknak.” –

hiszen az .ākārīya itt nyilvánvalóan a mağġarīya, és nem pedig a bulkārīya elírása. 28

KMOSKÓ Mihály 2000, 256-258. 29

DAI 32-33. MORAVCSIK Gyula 1950, 145-147. Vö: HKÍF, 117-118. oldalak és a 309. lábjegyzet

(további irodalomjegyzékkel). Ragusa környékére vonatkozik a Gardézi tudósításában megjelenő

marwāt nép is, melyet Kmoskó a horvátokkal azonosít, lásd: KMOSKÓ Mihály 1927, 168-169. 30

DAI 30, 60-73. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213-214; MORAVCSIK Gyula 1950, 143. Vö:

OLAJOS Teréz 1996, 107-117. 31

Régi magyar neve: Duracs, ma Durrës (Albánia). VESZPRÉMY László 1999, 262. lábjegyzet.

4

950 körül Bíborbanszületett Konstantin leírt.32

Mai tudásunk szerint a szlávok két nagyobb hullámban érkeztek a Balkán

félszigetre. Az első hullámot az 6. század második felében a sclavini és az antes törzs

képezte, akik 570 körül az avarok védelme alatt kerülnek az Al-Dunától délre eső,

korábban bizánci fennhatóság alatt álló területekre. A második hullámmal a horvátok és

szerbek érkeztek, talán még Heraklios (610-641) bizánci császár uralkodása alatt – de

biztosan Kuvrat fiainak szétvándorlásával párhuzamosan (a bolgárok közé tartozó

székelyekkel együtt).33

A nyugat-balkáni területeken élő horvátok a 790-es években a

frankok alattvalói lettek, de a 9. század elején fellázadtak, és hét évig tartó hadakozás

után szétverték Kotziles frank hadait – éppen ez a lázadás áll Teodor kagán népének a

Karoling Felső-Pannóniába való átköltözése mögött! A háttérben pedig egyértelműen

Bizánc offenzívája állt, hiszen a 8. század végén Stauriakos vezetésével megkezdődött a

szlávok kiűzése a Peloponnésos nyugati részéről a császári hatalom visszaállítása

érdekében, és ez a törekvés a 9. század elején sikerrel zárult.34

A 9. századi régészeti leletanyag tanulságait Tomka Péter még úgy összegezte,

hogy a késő-avar griffes-indás kultúra a Kisalföldön nem élhette meg a honfoglalást, mert

a kettő közé beékelődik a Karoling-peremkultúra anyaga.35

Csakhogy minden jel arra

mutat, hogy ezt a jellegzetes régészeti kultúrát, amely hirtelen felváltja a korábbi

emlékanyagot, a keresztény Tódor kagán népe hozta magával a 790-es években frank

uralom alá került, de korábban bizánci („római”) fennhatóság alatt álló dalmát

területekről.36

Tulajdonképpen erre a területre vezethető vissza a nagyszentmiklósi kincs

eredete is, ez magyarázza a „balkáni-bizánci provinciális kultúra” hatását, mely a 23

arany edényből álló fejedelmi készleten megfigyelhető.37

Ami azt jelenti, hogy a

nagyszentmiklósi kincs valójában a székelyek aranya!

A korabeli írásos források felülvizsgálata, és a 9. századi Karoling kultúra tárgyai

révén szilárd kronológiai keretbe illeszthető régészeti leletek alapján újabban Olajos

Teréz is arra a következtetésre jutott, hogy az avarság egyáltalán nem tűnt el

32

ANONYMUS c. 45. Erre az adatra hívta fel a figyelmet: BALÁS Gábor 1988, 20. Kézai Simon is említi

azt a székely közmondást, miszerint „Akkor gyere vissza, amikor Csaba visszatér Görögországból.” –

SRH I, 278-279, cap. 21. De azt is leírja, hogy „Csaba tehát tizenötezer hunnal Görögországba

menekült Honoriushoz…” – SRH I, 278, cap. 20. A 423-ban elhunyt Honorius neve itt nyilvánvaló

tévedés, Kézai minden bizonnyal Herakliosra gondolhatott. Vö: „Ugyanis hajdan Dalmácia Dürráchion,

azaz Antívari határánál kezdődőtt, és hosszában Isztria hegyeiig, széltében pedig a Duna folyóig

terjedt.” DAI 30. Moravcsik Gyula 1950, 140, valamint fennebb a 29. lábjegyzetben írottakkal! Lásd

továbbá: THURY József 1899, 428-432. 33

A horvát legenda szerint öt fivér és két nővér vezetésével érkeztek új hazájukba, ahonnét később elűzték

az avarokat: SCHÜTZ István 2006, 87-88 (http://mek.niif.hu/03500/03577/03577.pdf). Vö: DAI 30.

MORAVCSIK Gyula 1950, 142-143; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213-215. Lásd továbbá:

ABBAS, Samar 2003. 34

SCHÜTZ István 2006, 81,86-89. 35

TOMKA Péter 1994, 106. 36

A petőházi Cundpald-kehelynek is „felső-itáliai” kapcsolatai vannak, lásd: SZŐKE Béla Miklós 2000,

316 (Irodalomjegyzékkel). Ez a szőlőmotívumos szalagfonattal díszített áldozókehely, mely 780-800

között készült, talán éppen Tódor kagán sírjából került elő. Vö: Im., 320, 342. 37

BÁLINT Csanád 2002, 70-74. Helyesen vette észre: „A kincs különböző kultúrák keveredését tükrözi: a

kétségbevonhatatlanul avar kapcsolatok mellett van egy darabja, amelyik – a letagadhatatlan bizánci

vonásaival együtt – középázsiai vonásokat hordoz magán (2. sz.), egy másik – bizánci eredetű

ötvöstechnikát fölhasználva – karoling és 10-11. századi nyugat-európai leletekkel áll rokonságban (19.

sz.).” – Im., 74.

5

„nyomtalanul” a Kárpát-medencéből, amint azt korábban gondolták. A Conversio

Bagoariorum et Carantanorum alapján a Dunántúlon megérte legalább a 870-es éveket,

Regino alapján az Alföldön a magyarok bejövetelét, Bíborbanszületett Konstantin alapján

pedig a horvát területeken a 950-es éveket is.38

Tehát nem csak a Dunántúlon, de a Kárpát-medence más területein is

számolhatunk az avarok továbbélésével. Az is valószínűsíthető, hogy nem csak egy,

hanem több ilyen védművekkel körülvett „Csigle-mező” létezett, például a Duna-Tisza

közén (ahol a késő-avar kagáni székhely is lehetett),39

az említett horvát területeken

(melynek közelében került elő a híres vrapi kincslelet is),40

továbbá a Felvidéken

(Komárom – Kassa vidékén),41

a mai Székelyföld területén,42

de akár a Kárpátoktól

keletre is...

Véleményem szerint a kárpát-medencei „késő-avar” – székely folytonosság ténye

régészetileg is igazolható. Legyen elég, ha itt most csak Dormánd-Hanyipuszta (Heves

m.), Ibrány-Esbóhalom (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Püspökladány-Eperjesvölgy

(Hajdú-Bihar m.), Sárrétudvari-Hízóföld (Hajdú-Bihar m.), Tiszafüred-Nagykenderföldek

(Jász-Nagykun-Szolnok m.), vagy éppen Vörs-Papkert B (Zala m.) több száz síros

temetőire utalok.43

Feltűnő ugyanis, hogy ezek a temetők pontosan a 10. század után

megjelenő székely nyelvterületeken találhatók meg – okleveles és helynévi adatok

alapján feltételezhető (de nem bizonyított), hogy ekkor költözött át egy nagyobb csoport

a nyugati részekről Bihar területére. Másrészt erre utalnak a Dunántúl és az ország többi

része között határozottan megfigyelhető fejlődésbeli különbségek is, melyekre a kutatás

mindmáig nem tudott magyarázattal szolgálni.44

Ezek szerint a „késő-avar” népesség

nemcsak hogy megérte a magyarok bejövetelét, de az államalapítás folyamatának is aktív

résztvevője volt.

Vékony Gábor is határozottan állította, hogy a „székely” név a Kárpát-

medencében már 800 előtt ismert kellett legyen, mivel a környező szláv és német nyelvbe

került névváltozatok (délszláv szakul, német Zokel) arra mutatnak, hogy e népcsoportot a

szlávság még az úgynevezett ősszláv korban (legkésőbb 800 körülig) megismerte.45

Közvetve a dunántúli avarok nyelvemlékeinek hiánya is azt bizonyítja, hogy magyarul

beszéltek, hiszen a 11-13. századból fennmaradt dunántúli helynevekből két nyelv itteni

38

OLAJOS Teréz 1996, 164-166. 39

Kunszentmiklós bábonyi határában került elő ez ideig a leggazdagabb Kárpát-medencei avar sír, lásd:

GARAM Éva 2002, 86-89; Nagyalföld 9. századi népességéről: SZŐKE Béla Miklós 1994, 82-83. 40

WERNER, Joachim 1986; A Nagyszentmiklós-Ada-Vrap körbe tartozó kincsleletek párhuzamai Közép-

Ázsia és az Altáj vidéke felé mutatnak, lásd: GARAM Éva 2002, 92. Megjegyzem, az sem véletlen,

hogy a nagyszentmiklósi kincs 18. számú bikafejes csészéje a csak az Indiai-óceánban élő

Nautiluskagylót mintázza! 41

TRUGLY Sándor 1994. 42

Sófali András kutatásai eredményeként megállapítást nyert, hogy a Székelyföldön nagyjából észak-dél

irányban húzódó Kakasbarázda töltésrendszere a 7 – 9. századok között keletkezett, ezt eredményezte

ugyanis a töltés egykori gerendaszerkezetéből vett minták radiokarbon (C-14-es) vizsgálata az

erdővidéki Vargyas (Kovászna megye) határában; lásd: http://www.szekelyhirmondo.ro/article.php/Az-

erd%F5vid%E9ki-Kakasbar%E1zda-%E9s-Kustaly-v%E1ra-rejt%E9lye/8692/ 43

A temetők ismertetése: HONFOGLALÓ 1996; lásd még: NEPPER Ibolya, Módiné 2002 I, 128-389 és

KÖLTŐ László 1996, 187-189. 44

Részletesen kielemezte: MESTERHÁZY Károly 2002. 45

VÉKONY Gábor 2005, 169-170.

6

létezése állapítható meg: a magyar és a szláv.46

Ezek közül pedig csakis a magyar nyelv

lehet a „késő-avarok”, vagyis a székelyek nyelve, hiszen maga Konstantin császár is

egyértelműen megkülönböztette őket a szlávoktól! Nem lehet véletlen, hogy

Bíborbanszületett Konstantin kortársa, I. Ottó király (962-től I. Nagy Ottó német

császár), Magyarországot még egyértelműen Avaria, az avar ország folytatásának és

jogutódjának tekintette, mint ahogy az sem, hogy az avar-magyar kontinuitás gondolata a

német királyi udvarban egészen a 12. századig kimutatható.47

Ez a folytonosságszemlélet

jellemző a bizánci szerzőkre,48

sőt a mi korai történetíróinkra is, akik mind azt vallották,

hogy Atilla örököseiként jöttünk vissza a Kárpát-medencébe.49

„A visszatérésről”50

A Fuldai Évkönyv alapján a magyarok csapatai már 892-ben részt vesznek Arnulf

keleti frank király (887-899) morvák elleni hadjáratában.51

Miután a Kárpát-medencei

erőviszonyokat felméri, a morva Svatoplukkal szövetségben Árpád hadseregével a frank

Pannóniára támad, véleményem szerint elsősorban azért, hogy az ott élő „avar”,

pontosabban: székely népességet felszabadítsa.52

Ezért is tartom jogos feltételezésnek,

hogy már ekkor a magyarok kezébe jut Felső-Pannónia.53

Elsősorban a Kisalföld és a

Dunántúl északi részének frank uralom alóli felszabadítására lehet gondolnunk már 894

körül, egészen az Enns folyó vidékéig.54

A Karoling Alsó-Pannóniát – ahol ekkoriban

többnyire szlávok éltek – még nem szállták meg, hiszen ennek védelmére csak 896-ban

nevezi ki Arnulf király Brazlav duxot.55

VI. Bölcs Leó császár követek útján megegyezik Árpád és Kusán (Khurszán)56

vezérekkel, és ennek eredményeként Levente (Liountika) vezetésével 894 végén vagy

895 elején vereséget mérnek a bolgárokra.57

I. Simeon bolgár kán 895 őszén előbb békét

köt Bizánccal, majd a besenyőket nyeri meg szövetségesének, akik az etelközi magyar

szállásokat foglalják el.58

46

BÓNA István 1984, 353-354. 47

GYÖRFFY György 1984, 699. 48

Mint például Maurikios, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantin, Ioannes Zonaras, Anna Komnene, stb.

Lásd: MORAVCSIK Gyula 1984, 15-16, 38, 100-105. 49

Például: ANONYMUS c. 5, 14. vagy Kézai Simon (SRH I, 283, cap. 25). Ezt részletesen kifejti: BOTOS

László 1997, 57-132 (http://www.magtudin.org/Hazateres.htm). Vö: HARMATTA János 1998, 150-151. 50

Kézai Simon fejezetcíme: SRH I, 283. 51

HKÍF, 189. 52

Im., 190.: „A magyaroknak nevezett avarok ebben az időben a Dunán túl kóborolva sok szörnyűséget

követtek el.” 53

VÉKONY Gábor 2005, 205-206. Vö: HARMATTA János 1998, 146-147. 54

805-ben a keresztény Tódor kagán népe éppen ezen a területen telepedett meg, lásd a 21. lábjegyzetet! 55

HKÍF, 191. 56

Khurszán neve összefüggést mutat Khorezmmel és a kusánokkal. Vö: ARADI Éva 2008 b, 208. A

Kaukázus és a Fekete-tenger között élő mágushitű kusánokról (Kašak, vagy Kašk) többek között al-

Maszúdi (al-Mascūdī) és al-Bakri is megemlékezik, akikkel az alánok és a „hét ország” nevű nemzet

határos, lásd: KMOSKÓ Mihály 2000, 180. és 239. Továbbá a kassúkkal (kasszitákkal) kapcsolatban

lásd még: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 162-163. 57

DAI 40. MORAVCSIK Gyula 1950, 175-177; HKÍF, 128-129; György barát krónikájának folytatása:

HKÍF, 147-148. Vö: BÓNA István 2000, 25. 58

Konstantin a besenyők három törzsének Etelközbe településével kapcsolatban nem írja azt, hogy azok a

magyarokat elűzték volna, épp ellenkezőleg, azt a benyomást kelti, hogy a magyarok befogadták a

menekülőket: HARMATTA János 1998, 144-149 (Irodalomjegyzékkel). Vö: BÓNA István 2000, 26-27.

7

899 nyarán a magyar csapatok Arnulf megbízásából nagyszabású hadjáratot

indítanak Észak-Itáliába I. Berengár ellen. Ezzel egy időben Moráviában kitör Svatopluk

fiainak a belháborúja (898-899). Arnulf császár halála (899. december 8.) azonban

felborítja a nemrég megkötött német-magyar szövetséget.59

Mivel újabb szövetségkötésre

nem kerül sor, 900-ban a magyarok elfoglalják a Garam és Morva közti területet.60

Az

Itáliából hazatérő sereg pedig elfoglalja a Karoling Alsó-Pannóniát,61

vagyis a Dráva és

Száva folyók közét, közel az Adriai-tengerig.

A 900-as évnél a Fuldai Évkönyvben ezt olvashatjuk: „Eközben pedig a

magyaroknak nevezett avarok végig pusztították egész Itáliát […] ugyanazon az úton,

amelyen benyomultak, nagy területen pusztítva visszatértek Pannóniába.” „… váratlanul

erős csapattal és igen nagy haddal az Enns folyón túl ellenségesen Bajorországra törtek

[…] rablással szerzett zsákmányukkal visszatértek oda, ahonnan jöttek, övéikhez

Pannóniába.”62

Tehát az Ennstől keletre eső vidék ezt megelőzően az övék kellett legyen,

hiszen családjaik ott már le voltak telepedve!63

Regino prümi apát 900 körül pontosan tudta, hogy a magyarok megszállták a

bolgár végeket (Észak-Erdélyt), valamint a pannonok és az avarok pusztaságait (vagyis

Pannóniát és a Nagyalföldet).64

A korai bizánci jelentések pedig a Körös-Maros-Temes-

Tisza-Duna folyókkal öntözött, illetve részben velük határolt földet jelölik „Turkia egész

szállásterületként”, ahol a szomszédos népek: a Dunától keletre a bolgárok (Dél-

Erdélyben), észak-keletre a besenyők, nyugatra a frankok, délre pedig a horvátok.65

A szomszédos népek leírásával kapcsolatban azonban később egy érdekes

ellentmondásra találunk. Ahol Konstantin császár a saját korabeli, vagyis 950 körüli

állapotokat írja le, már nem jelennek meg a bolgárok: „A türkökkel a következő népek

határosak: a tőlük nyugatabbra levő vidéken Frankország, északabbra a besenyők

[valójában északkeletre és keletre], a délre eső vidéken Nagy Morávia, azaz Szvjatopluk

országa, melyet ezek a türkök teljesen végigpusztítottak és elfoglaltak. A hegyek felé

pedig a horvátok határosak a türkökkel.” Itt minden bizonnyal összekeverednek a déli és

az északi szerbek, valamint a déli és az északi horvátok, ez a tévedés később tisztázódik

is.66

De hová tűnnek a bolgárok?

A választ az arab-perzsa földrajzi irodalomban67

találjuk meg, ahol ez az

ellentmondás szintén megfigyelhető. Gardézinek az al-Dzsajháni adatára visszavezethető

leírása szerint: „A bolgárok és a szintén bolgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek országa között

van a magyarok határa”.68

Ibn Ruszta és al-Bakri párhuzamos helyén viszont az első

helyen említett bolgárok neve helyett a besenyőké található: „Ők a besenyők országa és a

bolgárok közé tartozó Ašk.l országa között vannak.”69

59

BÓNA István 1993 b, 102. 60

Uő. 2000, 33. 61

Vö: Uő. 1993 b, 104-105. 62

HKÍF, 192. Vö: OLAJOS Teréz 1996, 165. 63

Vö: BOTOS László 1997, 3-32. 64

HKÍF, 198-199. Vö: BÓNA István 2000, 27. 65

DAI 40. MORAVCSIK Gyula 1950, 177; HKÍF, 130. 66

A DAI 31. és 32. fejezetében: MORAVCSIK Gyula 1950, 145-146; HKÍF, 117. 67

Ezen politikai és gazdasági földrajzot tárgyaló művek kompilatív jellegük miatt nagyon sok nehézséget

okoznak a modern kutatásnak, mert szerzői sok esetben korábbi művekből vesznek át részeket, anélkül,

hogy ezeket a korabeli állapotokkal egyeztetnék, lásd: VÁSÁRY István 1993, 28. 68

HKÍF, 35. 69

Im., 39. oldal és az 51. lábjegyzet.

8

Al-Maszúdi 943-ban íródott „Aranymezők és drágakőbányák könyve” 17.

fejezetében pedig ezt olvashatjuk: „A kazárok s az alánok szomszédságában, köztük s a

Nyugat között elterülő vidékeken négy török nemzet van, akik leszármazásukat egyetlen

őstől eredeztetik. Ezek részben nomádok, részben földművesek; nagy a tekintélyük és a

bátorságuk; e nemzetek mindegyikének külön királya van. Mindegyikük királyságának

kiterjedése több napot tesz ki; egy részüknek a királyságai a Nīṭas-tenger [Fekete-tenger]

mentén terülnek el, támadó hadjárataik egészen Róma vidékéig s az Andalus-szal

szomszédos vidékekig érnek, diadalt aratva az ott élő nemzetek fölött. Ezek s a kazárok

királya között béke van, hasonlóképpen az alánok fejedelmével. Szállásaik a kazárok

vidékeihez csatlakoznak. A hozzájuk tartozó első nemzetség neve y.ğ.nī. Ezzel egy más

nép szomszédos, amelyet úgy hívnak: bağġird; ennek közelében más nép lakik, amelynek

neve bağanāk – ez e népek közül a legvitézebb – végül ez utóbbi szomszédságában

megint más nemzet lakik, amelyet úgy neveznek: nūkarda. Királyaik nomádok.”70

Vagyis

az itt felsorolt négy nép: a jászok (jazigok), a baskírok (magyarok),71

a besenyők,72

és az

onogurok (onogur-bolgárok).73

Bíborbanszületett Konstantinnál megtaláljuk a besenyő szállásterület pontos

leírását is: „Tudni való, hogy a besenyők négy törzse, azaz Küercsicsur tartomány,

Szurukülbej tartomány, Borutolmacs tartomány és Bulacsaban tartomány a Dnyeper

folyón túl fekszik a keletibb és északi részek felé s Úzia, Kazária, Alánia, Cherson és a

többi klima-vidék felé néz. A többi négy törzs a Dnyeper folyón innen fekszik a

nyugatibb és az északibb részek felé, azaz Jazikapan tartomány Bulgária közelében van,

alsó Jula tartomány Turkia közelében van, Karabaj tartomány Oroszország földjének

adóköteles területeihez, az ultinokhoz, dervleninekhez, lenzeninekhez és a többi

szlávokhoz van közel.”74

Továbbá a magyarok korábbi (etelközi) szállásaival

kapcsolatban ezt olvashatjuk: „A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök

laktak, az ott levő folyók neve szerint hívják. A folyók a következők: az első folyó az

úgynevezett Baruch [Dnyeper], második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az

úgynevezett Trullos [Dnyeszter], negyedik folyó az úgynevezett Prut, ötödik folyó az

úgynevezett Szeret.”75

Ugyanez a szerző tájékoztat arról, hogy „a besenyőket kangarnak is nevezik, de

nem mindet, hanem csak három tartomány népét, Javdiertimét, Küercsicsurét és

Kabuksinjuláét, mint akik a többieknél vitézebbek és nemesebbek; mert ezt jelenti a

kangar elnevezés”.76

Ezek szerint a három kangar tartomány: Javdiertim (Erdim),

Küercsicsur (Csúr, a Dnyepertől keletre) és Kabuksinjula (alsó Jula – Turkia, vagyis

Pannonia közelében77

). Pannonia közelébe viszont csak egyféleképpen kerülhettek a

70

KMOSKÓ Mihály 2000, 182-183. oldal és a 187. lábjegyzet. Úgy tűnik, Maszúdi összekeveri a

langobárdokat (Lunqabardīya, nūkabard, būkarda) az onogur-bolgárokkal (Unkarda, nūkarda); lásd

még: Im., 202. Vö: HKÍF, 53. oldal és 130. lábjegyzet, valamint az 57-58. oldalak (a figyelmeztetés

könyvéből közölt szövegrészlet). 71

A magyarok baskír elnevezéséről: RÓNA-TAS András 1997, 223-226, 242, 330-335. 72

A besenyők és a jászok történetéről jó összefoglaló: PÁLÓCZI HORVÁTH András 1989; a besenyőkről

lásd még: PÁLÓCZI HORVÁTH András 1988; VÁSÁRY István 1993, 152-155 (Irodalomjegyzékkel). 73

Lásd: RÓNA-TAS András 1997, 100, 179-189. 74

DAI 37. MORAVCSIK Gyula 1950, 168-169; HKÍF, 118-120. 75

DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 174-175; HKÍF, 126. 76

DAI 37. 77

Vö: DAI 27. és DAI 30. HKÍF, 116.

9

kangarok: ha elfoglalták a dél-erdélyi bolgár területeket!78

Vagyis a Duna és a Maros

közötti, Krum hódítása nyomán 803 és 830 között a Bolgár Birodalomhoz csatolt avar

területeket valamikor 895 és 950 között a kangar-besenyők foglalták el. Erre minden

bizonnyal 934-ben kerülhetett sor, amikor tudjuk, hogy a magyarok a besenyőkkel

szövetségben a bolgár és a bizánci területeket támadják.79

Al-Bakri tudósítása szerint,

mely éppen a 935 utáni időkre érvényes, a magyaroktól „keletre vannak a besenyők, és a

lakatlan puszták. Ezek a besenyők országa és a szlávokhoz tartozó bolgárok között

terülnek el.”80

Itt a lakatlan puszták egyértelműen a Havasalföldre vonatkoznak,81

így a

besenyők a magyaroktól keletre csakis Dél-Erdélyben lehetnek. Al-Bakri földrajzi

munkájának „A hazar besenyők országa” című fejezetében azt is leírja, hogy „ez a

csoport [a kangarok] régen a turk besenyők közé tartozott”.82

A „M.rwāt” ország

leírásából pedig az is kiderül, hogy a fehér (északi) horvátoktól keletre és délkeletre éltek,

a Kárpátok és a Fekete-tenger közötti területeken (Etelközben).83

Ezzel állítható

párhuzamba Bíborbanszületett azon adata, miszerint „A Duna folyó alsó folyásától [a

Vaskaputól84

] kezdve Drisztrával [Silistra, Bulgária] átellenben terül el Besenyőország, s

szállásuk kiterjed egészen Sarkelig, a kazárok erődjéig...”85

A bolgárok tehát

egyértelműen azért „tűnnek el” a magyarok határairól, mert a kangar-besenyők

elfoglalják a korábban al-dunai bolgár fennhatóság alatt álló Dél-Erdélyt.

József kagán levelezéséből (954-961 között) az is kiderül, hogy Kijev a 10. század

első felében még nem lehetett a ruszok kezében.86

Mint Konstantin császár leírásában

láthattuk, erre a területre tehető a besenyők Karabaj tartománya, ettől észak-nyugatra az

Ertim, dél-nyugatra pedig a Kapan tartomány (Jazikapan, valahol a mai Jászvásárhely

vidékén). Ugyaninnen azt is tudni lehet, hogy Kijevet korábban Szambatásznak nevezték:

„A külső Oroszországból Konstantinápolyba jövő fatörzscsónakok Novgorodból valók

[…] Ezek ugyanis mind a Dnyeper folyón jönnek le, és Kijev városában, melyet

Szambatásznak neveznek, gyűlnek össze…”87

– tehát ekkor még Szambatásztól

(Kijevtől) északra terülhetett el a ruszok földje, központja pedig Novgorod – Staraja

Ladoga térségében volt. Ezek szerint Kijev is a magyarok kezében volt a besenyők

etelközi beköltözése előtt.88

Ezután a besenyők fennhatósága alá került, és csak

Svjatoslav hódításaival (valószínűleg 962-965 között, Sarkel elfoglalásával egyidőben)

78

Ezek szerint ők az erdélyi Gyulák, akiket I. István király 1003-ban fegyveresen legyőzött. Vö: KRISTÓ

Gyula 2002 a, 80-92. 79

GYÖRFFY György 1984, 671. 80

ZIMONYI István 2001, 89. Vö: KMOSKÓ Mihály 2000, 257-258. 81

KRISTÓ Gyula 2002 a, 71. Bár Kristó ebből azt a téves következtetést vonta le, hogy a besenyők nem

nyomultak előre még a Keleti-Kárpátokig sem! 82

HKÍF, 43. 83

Im., 42. Vö: KMOSKÓ Mihály 1927, 168-169. 84

Ez teljesen egyértelműen kiderül abból a részből, ahol elmagyarázza, hogy „vannak bizonyos régi

emlékek: az első, ahol Turkía kezdődik, Trajánusz császár hídja”, lásd: DAI 40. MORAVCSIK Gyula

1950, 176. HKÍF, 129. oldal és a 362. lábjegyzet. 85

DAI 42. MORAVCSIK Gyula 1950, 183. 86

Az ún. „Kijevi levél” fordítása: GOLB, Norman – PRITSAK, Omeljan 1982, 10-19. Pritsak 930 előttre

keltezi: Im, 71. Vékony Gábor szerint későbbi keltezés is lehetséges, hiszen az a körülmény, hogy a

levelet Kijevbe címezték, nem jelenti azt, hogy az kazár kézen volt: VÉKONY Gábor 2004, 284; Lásd

még: http://en.wikipedia.org/wiki/Kievian_Letter 87

DAI 9. MORAVCSIK Gyula 1950, 57. 88

Hasonló következtetésre jutott: VERNADSKY, Georgy Vladimirovich 1957, 14-17.

10

juthatott a ruszok kezére.89

Feltűnő ugyanis, hogy amíg a Kazár Kaganátus fennállt, a

ruszok és a besenyők békében éltek egymással, 968-ban viszont a besenyők

megostromolták Kijevet.90

Svjatoslav 969-es támadása a Kazár Birodalom teljes

megszűnéséhez vezetett,91

végül Kurja besenyő vezér csapata győzte le, és ölte meg őt

971-ben.92

Az is megfigyelhető, hogy az egykorú írásos források következetesen türköknek

nevezik a magyarokat (pontosabban: a szabirokat93

), amit a „türk” (vagyis kazár)

fennhatóság elismeréseként kell értelmeznünk. Nyilván azért vallották „türk”-nek

magukat, mert a házassága révén maga Levedi is rokonságban állt a türk uralkodói

házzal.94

A „kabar lázadás”95

miatt azonban a korábbi függőségi viszony megszűnik, és

amikor a kazár kagán magához hívatja, Levedi maga helyett Árpádot javasolja

fejedelemnek. A kazár kagán jóváhagyásával ekkor Árpádot nagyfejedelemnek teszik

meg „a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén”, ám ez nem a kazár

fennhatóság elismerését jelentette,96

hanem éppen ellenkezőleg: a függetlenségét, hiszen

ebben a korban csak a perzsa nagykirályt, a bizánci császárt és a kazár kagánt emelték

pajzsra – a korabeli szertartásoknak megfelelően.97

Konstantin császár a magyarság eredetéről is pontos értesülésekkel rendelkezett.

Azt írta le, amit a hozzá látogató Termacsu és Bulcsú 948-ban mondott el neki:98

A türkök

régen Kazáriához közel szereztek maguknak szállást, Levediában, amit első

fejedelmükről neveztek el. Három esztendeig együtt éltek a kazárokkal, szövetséget

kötve. A besenyők azonban megtámadták a kazárokat, és vereséget szenvedve a türkök

földjére telepedtek.99

Ez elég egyértelműen a 893/894-es eseményekre vonatkozik,

amikor a besenyőket az oguzok (vagyis úzok) a karlukokkal és kimekekkel szövetkezve

legyőzték. Ha elfogadjuk a kazárok és a „türkök” (vagyis a kazárokkal szövetséges

szabirok) együttélésének itt szereplő 3 éves időtartamát,100

akkor ezt a Kárpát-medencébe

89

A korai rusz állam történetéről jó összefoglaló: FONT Márta 1988, 26-31. 90

PVL I, 47-48. (http://hudce7.harvard.edu/~ostrowski/pvl/vol1b.pdf); MINORSKY, Vladimir Fedorovich

1937, 444. Vö: HARMATTA János 1998, 149. 91

Vö: ERDÉLYI István 1997, 85. 92

GYÖRFFY György 1984, 716. 93

A szabirokról lásd: ZIMONYI István 1994, 613. Minden bizonnyal a mohamedán források as-Sābirān,

as-Sarīr, illetve Šarwān néven emlegetett népével azonosíthatók, lásd például: KMOSKÓ Mihály 2000,

169, 178-179, 238. Bár ez a lehetséges összefüggés jelenleg még feltárásra vár. A szabirokkal

kapcsolatba hozható korai írásos források adatait összegyűjtötte: Z. TÓTH Csaba 2006. 94

„Kazária fejedelme, a kagán vitézségükért és szövetségükért nemes kazár nőt adott a türkök első

vajdájának, akit Levedinek neveztek, vitézségének nagy híre és nemzetsége fénye miatt…” DAI 38.

MORAVCSIK Gyula, 1950, 171-172; HKÍF, 122. Vö: NÉMETH Gyula 1991, 226. 95

DAI 39. MORAVCSIK Gyula 1950, 175; HKÍF, 126-127. Ezen a tudósításon alapul a székelység kabar

eredetének elmélete: SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos 1927, 52-53; Utóbb részletesen kidolgozta:

KRISTÓ Gyula 2005. 96

Zimonyi István szerint Konstantinos művéből kétségtelenül kiderül: „a magyar törzsszövetség vezetője a

kazár kagán alattvalója”: ZIMONYI István 1996, 957. 97

MORAVCSIK Gyula 1984, 45. ill. 27. jegyzet. 98

DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 171-173; HKÍF 121-126. Ez tulajdonképpen a szabirok (közvetlenül

a Kárpát-medencébe költözése előtti) történetének rövid ismertetése! 99

„A besenyők […] a kazárok ellen háborút indítván és legyőzetvén, kénytelenek voltak saját földjüket

elhagyni és a türkökére letelepedni.” DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 171-172; HKÍF 122-123. 100

Itt általában szövegromlással számolnak a kutatók, lásd: MORAVCSIK Gyula 1984, 43. oldal, 20.

lábjegyzet (Irodalomjegyzékkel).

11

költözést közvetlenül megelőző időkre kell tennünk, 891-től 893-ig. Valójában hosszabb,

legalább 30, de az is lehet, hogy 300 éves időszakkal kell számolnunk, hiszen a 3 év túl

kevésnek látszik. Már 881-ben is egymással párhuzamosan (de egymástól függetlenül) a

frankok területét támadják a magyarok és a kavarok seregei101

– ezek szerint ebben az

időben már mindkét népcsoport a kazárok fennhatósága alatt élt.

A kangar-besenyők elköltözésének háttérben az arabok előrenyomulása állt, 893

tavaszán ugyanis a Közép-Ázsiában élő úzokat délről az arab seregek támadták meg.

Ekkor az oguzok a kazárokkal szövetkezve kilökték a közép-ázsiai sztyeppékről a

besenyők három kangar eredetű törzsét, akik aztán 895-ben érkeznek meg az etelközi

területekre. A kangarok Etelközbe költözése nem valószínű, hogy a magyarok elűzésével

járt volna,102

sokkal valószínűbb, hogy erre közös megegyezés alapján került sor. Ezzel a

magyarok katonai ereje is jelentősen megnőhetett – vagyis lehetségesnek tartom, hogy ők

azok a kavarok, akik a honfoglalás körüli időkben a magyarokhoz csatlakoznak, és

akikről éppen azt lehet biztosan tudni, hogy három törzsük volt és egy fejedelmük!103

Hozzá kell tennem, hogy a kangarok már a 6. századi szír forrásokban is

előfordulnak a Kaukázusban, a Szevan-tó és a Kur folyó közötti területen.104

A türk

feliratokban is szerepel egy kengeresz népnév, melyről Vásáry István is úgy vélte, hogy a

kangar és az ász népneveket foglalja magában.105

Nevük nyilvánvaló összefüggést mutat

„Kang-kü” vidékével (a Szír-Darja középső folyásától keletre, a mai Taskent vidékétől a

Kara-tau hegység tájékáig),106

de nagy szerepet játszanak Khorezm történetében is (az

Amu-Darja és az Aral-tó vidékén), ahol türk (illetve később kazár) fennhatóság alatt

élnek egészen 893-ig, ám ekkor az úzok (és közvetve az arabok) támadása miatt végleg el

kell hagyniuk ezt a területet. Eredetük ma sincs tisztázva, ezért itt felhívnám a figyelmet

arra a tényre, hogy a népnév korábban sem volt ismeretlen: ez volt ugyanis a sumérok

önelnevezése („kangarli”, illetve „kangar”)!107

A „Hét törzs” és az „Ászok szövetsége”

A magyarok hét törzsével kapcsolatban Bíborbanszületett Konstantin a „Hepta

geneai” kifejezést használja, amely összefüggést sejtet a 4. század elején megjelenő fehér

hunok görögös hephthal nevével, hiszen mindkettő hét törzsre utal.108

Ez azért is nagyon

valószínű, mert ez a kifejezés Theophanes és Nikephoros munkáiban is szerepel a Kárpát-

medencei avaroktól keletre lakó törzsekkel kapcsolatban, miként erre nemrég Harmatta

101

Az Annales Iuvavenses Maximi 881-es adata alapján, lásd: HKÍF, 209. 102

Lásd fennebb, az 58. lábjegyzetben! 103

DAI 39. MORAVCSIK Gyula 1950, 175; HKÍF, 127. 104

CZEGLÉDY Károly 1954 a; Ebben az időben a szabirok is a Kur folyó vidékén éltek, lásd: HELILOV,

Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 40-47. Két Kengerli (Kangarli) nevű falu pedig még ma is létezik

Agdam és Berde (Barda) megyékben a Szevan és a Kur között: Im., 60. 105

Bár a kangarok iráni nyelvében kételkednünk kell: VÁSÁRY István 1993, 152-153. Vö: HARMATTA

János 1998, 142. 106

CZEGLÉDY Károly 1969, 30-31. Legkorábbi említése a Kr. e. 6. században a perzsa vallás szent

könyvében, az Avesztában található meg Kangha néven; későbbi névváltozatai Küngü és Kungi: TÓTH

János – TÓTH Marianna 1988, 164-165. 107

Lásd: ZAKIEV, Mirfatyh Z. 2002, 86-89; Valószínűleg itt kell keresnünk a feltételezett sumér-magyar

kapcsolatok magyarázatát, és lehetséges, hogy a mai csángók is a kangarok leszármazottai. Vö: SZŐCS

István 2000, 11. 108

ARADI Éva 2008 b, 200.

12

János is rávilágított.109

A „Hét törzs” kifejezés egy biztosan nem-szláv népnek volt a

neve, amely a 7. század végén az Asparuch vezette al-dunai bolgárokkal szövetséges

viszonyban állott, és tőlük északra élt, úgy, hogy az avarok felől védelmet nyújtson.

Harmatta szerint itt a „hetumoger” törzsszövetségről lehet szó, ami azt jelenti, hogy az

ősmagyar törzsek már a 7. század végétől Etelközben éltek. Amikor az onogur-bolgárok

három nyugati csoportja Itáliába, az Avar kaganátusba és a Dunától délre fekvő bizánci

területre telepedett át, akkor régi szálláshelyeiket a magyar „Hét törzs” foglalta el.110

Mindez arra enged következtetni, hogy az Álmos fejedelem vezetése alatt

egyesített „Hét törzs” nem lehet azonos a Levedi vezetése alatt álló szabirokkal, akik

893-ig a kazárok közelében élnek, Levédiában.111

Levédiát pedig valahol a Volga

torkolatvidékének közelében, a Kazár Birodalomtól keletre, illetve a volgai bolgároktól

délre kell keresnünk. Erre utalnak a 10. század eleji mohamedán források is, amelyek öt

volgai bolgár törzset ismernek: bulgár, szabir (szuvar), berszel, askal és balandzsar.112

Onoguria önálló kaganátusa a 7. század első harmadában a bolgár törzs vezetője, a

Dulo-dinasztiából113

származó Kuvrat (Kürt) uralma alatt alakult meg a Fekete-tenger és

a Kubán folyó vidékén (vagyis Zikia területén).114

Ebben a Kárpát-medencei avarok is

szerepet játszhattak, sőt feltételezhető, hogy a Baján-dinasztia hatalmának

lehanyatlásakor Kuvrat az egész avar kaganátus élére akart állni.115

Ezzel összefüggésben

az sem lényegtelen, hogy Kuvrat már 619-ben megkeresztelkedett Konstantinápolyban,

Bizánc szövetsége fejében. A Kuvrat fiai által vezetett népcsoportok talán már Heraklios

(610-641) bizánci császár uralkodása idején, de inkább valamikor azt követően egész

Kelet-Európában szétvándorolnak. A bizánci források alapján ez az esemény valamikor a

7. század középső harmadában történhetett, mint láthattuk, ekkor jelennek meg a szerbek

és a horvátok is a bizánci területeken.116

Egy részük Kotrag(os) vezetésével a Don és a

Duna közötti területen telepedett meg – vagyis Etelköz területén, ami azt jelenti, hogy a

„Hét törzs” egyértelműen kapcsolatban áll a kutrigurokkal. Másik részük Asparuch

vezetésével a Dnyeperen és a Dnyeszteren átkelve az „Oglos” vidékén lelt szállást

(vagyis a Duna-Delta környékén). A harmadik csoport – feltehetően Kuber vezetésével –

előbb az Avar Birodalom területén telepedett le, majd az avar kagántól elszakadva a

670/680-as években Thesszaloniké vidékére ment, megalapítva az önálló Bolgár

Birodalmat. Egy ötödik csoport Ravenna és az Adria környékén jelent meg, ahol a

rómaiak alattvalója lett (tulajdonképpen ők a székelyek). Végül az a csoport, amely a

legidősebb fiú, Bat Bajan vezetése alatt az ősi földön maradt, nem sokkal Kuvrat halála

után a kazárok fennhatósága alá került.117

109

HARMATTA János 1998, 143; Uő. 2001, 6-7 (http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01-1/harmatta.htm);

SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 223. 110

HARMATTA János 2001, 7 (Irodalomjegyzékkel). 111

Azonban mindkét népcsoport közös, hun-magyar eredetre vezethető vissza, ezt alább részletesebben is

kifejtem. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy minden szabir magyar, de nem minden magyar szabir! 112

HALASI-KUN Tibor 1943, 85; NÉMETH Gyula 1991, 128, 131; SINKOVICS Balázs 2001, 21. A

Kárpát-medencében a Bercel helynevek őrzik a berszilek, az Árpád-kori Zuard (Szovárd/ Zovárd)

nemzetségnév pedig a szuvarok nevét: VÁSÁRY István 1993, 133-134. 113

A bolgár fejedelmi listáról: PRITSAK, Omeljan 1955, 35-36

(http://www.kroraina.com/bulgar/pritsak_bf/gal/index.html); WERNER, Joachim 1984, 38-40. 114

Az írásos források a bolgárokat az onogurokkal azonosnak vélik, lásd: RÓNA-TAS András 1997, 179. 115

Nichephorus Patriarcha (p. 24,9 – 15). – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213. 116

Im., 213-215 (Irodalomjegyzékkel). 117

Nichephorus Patriarcha (p. 33,13 – 34,19), THEOPHANES a. m. 6171 (p. 357,8 – 358,11) és a Miracula

13

A Fekete-tengertől északkeletre eső területeken még valamikor az 5. század

második felében jelentek meg a bolgárok.118

Priskos rhétor tudósított arról a

népvándorlásról, melynek következtében 463 táján a Kaukázus előterében az ogur népek

jelentek meg: az óceán partvidékén élők elűzték az avarokat, az avarok megfutamították a

szabirokat, a szabirok pedig megtámadták a szaragurokat, az urogokat (ogurokat) és az

onogurokat.119

Azt is tudjuk, hogy nem sokkal Attila 453-ban bekövetkezett halála után a germán

népek támadásai miatt a hunok nagy része pontosan ide, a Kaukázus előterébe húzódott

vissza.120

A korabeli forrásokban hun és bolgár néven egyaránt szerepelnek, maga a

bolgár népnév először 482-ben jelenik meg, amikor a bizánci Zenon császár segítségül

hívta őket a keleti gótok ellen Sirmium alá.121

Ezek szerint a Pontus vidéki bolgárság az

Attila halála után ide visszahúzódó hunok, a Volga torkolatvidékén, illetve a Káspi-tenger

észak-keleti partvidékén élő ogurok, valamint a Balkh vidékéről érkező bolgárok

(balkárok, vagyis az onogurok) keveredéséből jött létre – akik a kínai források alapján a

„nagy” jüecsikel azonosíthatók, vagyis a nyugatra költözött kusánokat (illetve a

Procopius által is említett fehér hunokat) láthatjuk bennük.122

Theophylactus Simocatta azt írja az onogurokról, hogy az egykor általuk alapított

város, Bakath a földdel vált egyenlővé a földrengések miatt, és hozzáteszi, hogy

Szogdianát a földrengés mellett járvány is pusztította123

– tehát az onogurok egy része

biztosan a Szogdiától észak-nyugatra eső területekről származik, vagyis a mai

Türkmenisztán területéről.

463 táján, amikor az onogurok megjelentek a Kaukázus északi oldalán, akkor a

korábbi szálláshelyeik fölött a szabirok veszik át a uralmat a Káspi tenger keleti partjánál,

az Aral tó vidékén – vagyis Khorezm területén.124

Erre a területre utal Procopius is,

amikor azt írja, hogy a heftaliták a Perzsa Birodalom északi határán élnek, és Gorgó nevű

határszéli városukból kiindulva gyakran betörnek a perzsa területekre.125

Az említett

várost Azgar Mukhamadiev Ürgencssel126

azonosította (perzsa neve: Kuhna Gurgānj),127

mely az Amu-Darja völgyében, az Aral-tótól délre, a mai Türkmenisztán északkeleti

részén található. Aradi Éva viszont az észak-iráni Gorgánnal hozta összefüggésbe,128

a

Sancti Demetrii (II, 284-288) adatai alapján. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 218-220

(Irodalomjegyzékkel). 118

A bulgar név török nyelven keveréket, keveredettet, de lázadást keltőt, lázítót is jelent, lásd: NÉMETH

Gyula 1991, 130. A népnév eredeti balkar változata az Amu-Darjától délre fekvő Balkh (Bactra,

Afganisztán északi részén) városával mutat összefüggést (http://en.wikipedia.org/wiki/Balkh), amely

korábban a kusánok, később a kidariták fővárosa volt. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 58-60. 119

EXCERPTA 486. – MORAVCSIK Gyula 1934, 48; CZEGLÉDY Károly 1969, 90-93; VÁSÁRY István

1993, 128-129; RÓNA-TAS András 1997, 174-175; VÉKONY Gábor 2005, 173. 120

HALASI-KUN Tibor 1943, 75-76; Vö. RÓNA-TAS András 1997, 173-177. 121

NÉMETH Gyula 1991, 128. Vö: HALASI-KUN Tibor 1943, 75. 122

HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 428-429; CZEGLÉDY Károly 1969, 55-60; NÉMETH Gyula 1991,

119, 129. Vö: ARADI Éva 2008 b, 197, 201. 123

CZEGLÉDY Károly 1969, 92; VÁSÁRY István 1993, 129; RÓNA-TAS András 1997, 177. 124

A khorezmi kapcsolatokról Kézai Simon (SRH I, 280, cap. 22) is megemlékezik, aki szerint a másodszor

beköltöző magyarokkal együtt nagyon sok khorezmi „rokon” érkezett Pannóniába. 125

PROCOPIUS III, 2-8. 126

Ürgencs a Selyem-út egyik jelentős városa volt, a 12. században Khorezmia fővárosa:

http://en.wikipedia.org/wiki/Kunya_Urgench 127

MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995, 82. 128

ARADI Éva 2008 b, 201.

14

Káspi tenger délkeleti csücskénél, melyet az ókori görögök Hyrcania néven ismertek.129

Az Ürgenccsel való azonosítás mellett szól az a tény, hogy a 9. században az arab írók az

Aral-tót Gorgannak nevezték,130

de bármely városról lenne is szó a kettő közül, Procpoius

idézett adata mindenképpen alátámasztja a heftaliták (és így közvetve a szabirok)

khorezmi jelenlétét.

483-ban a heftaliták legyőzték I. Peroz perzsa királyt, és a győzelmüket követő két

évben elárasztották Perzsia egyes keleti részeit. A szászánida Perzsia csak Kavád (499-

531) uralma alatt tud talpra állni. Minden bizonnyal ebben az időben, tehát 483 és 499

között költözött át a szabirok egy része a Kaukázus vidékére. Annyi bizonyos, hogy az

ogurok 506-tól a szabirok uralma alá kerülnek, akik ezzel a Kaukázus északi előterének

új uraivá válnak. Justinianos császár uralkodásának első évében (527-528) a Boszporusz

közelében tanyázó hunok Gordas nevű fejedelme megkeresztelkedik Bizáncban, de

később megölik őt, és Maugerist, a testvérét teszik meg a fejedelmükké.131

552–553-ban

elfoglalták Derbentet és a kaukázusi Albánia északi részét is, mivel a perzsákat ekkor a

bizánciakkal folytatott háború kötötte le. Perzsia egykori hatalmát csak Kavád fiának, I.

Khusrónak (Khoszrau Anósirván, 531-579) sikerül helyreállítani. Nemrég Mübariz

Helilov azerbajdzsáni akadémikus és magyar munkatársa, Nyitray Szabolcs hívták fel a

figyelmet a Derbendnáme-re, ami leírja, hogy a 6. században Khusró szászánida király

Dagesztán területén felépítteti „Kicsi Madzsar” és „Ulu Madzsar” városokat, amelyek

népe a Perzsa Birodalom vazallusa volt.132

Az 562-ben megkötött bizánci–perzsa béke után a szabirokat sikerül megfékezni,

de a heftalitáknak a perzsák továbbra is éves adót fizetnek. A szabir uralomnak végül a

heftalita uarhunok észak-kaukázusi megjelenése, illetve az őket követő türkök támadása

vetett véget.

552-ben megalakult a belső-ázsiai türkök birodalma, akik 555-ben végleg

legyőzték és elkergették régi uraikat, a zsuan-zsuanokat133

(a tulajdonképpeni avarokat).

557-ben szövetséget kötöttek a szászánidákkal, majd 563 és 567 között megdöntötték a

Heftalita Birodalmat.134

Az 560-570-es évek táján a türkök már a Kaukázustól északra

jelennek meg, a heftalitákat üldözve.135

A türkök elől menekülő uarhunok vezetőrétege és

a hozzájuk csatlakozott kisebb zsuan-zsuan (avar) csoport ekkor az indiai források

tanúsága szerint a Kaukázus vidékére költözik, Attila fiainak népéhez.136

Közvetlenül az Istämi és Khoszrau Anósirván között 557-ben létrejövő türk-

szászánida szövetség megkötése után137

megjelenik „az avaroknak mondott hunok”

követsége Konstantinápolyban, valamikor 557 decembere és 558 februárja között,138

tehát itt minden bizonnyal a türkök elől a Kaukázus vidékére költöző heftaliták

129

http://en.wikipedia.org/wiki/Gorgan 130

HKÍF, 58. 131

MORAVCSIK Gyula 1934, 38; HALASI-KUN Tibor 1943, 77. 132

Részletesen tárgyalja: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 7-69. 133

A zsuan-zsuan törzsszövetség a 4. század végén – 5. század elején jött létre a mai Mongólia területén.

Sölun, az első uralkodójuk 394 után uralma alá vetette az ordoszi hiungnukat és szienpiket, majd 402

körül a tielö törzsszövetséget is. VÁSÁRY István 1993, 48-51; RÓNA-TAS András 1997, 177-178. 134

VÁSÁRY István 1993, 64-66. 135

A türkök és a heftaliták kapcsolatát elemzi az orhoni feliratok kapcsán: DOBROVITS Mihály 2001, 93-

101. 136

ARADI Éva 2008 a, 27. 137

RÓNA-TAS András 1997, 178. 138

MALALAS p. 489, 11-12. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 17.

15

küldöttségről van szó. 562-re a heftalita uarhunok uralmuk alatt egyesítették az összes

népet a Kaukázus északi előterétől a Volga északi vidékéig és az Al-Dunáig (berszel,

onogur, szabir, utrigur és kutrigur139

), legyőzték a szláv antákat, és a Bizánci

Birodalomba való bebocsátásukat kérték.

563-ban egy Askéltur (magyarul: „Askél úr”, esetleg „A Skél úr”) nevű

uralkodóról hallunk Theophanestől:140

„Ugyanabban a hónapban [júliusban] követek

jöttek Konstantinápolyba Askélturtól, a herméchiónok141

királyától, aki az Óceánhoz

közel az avarok népén belül helyezkedett el.” Itt a perzsáktól délre (illetve délkeletre) élő

hunokról van szó, akiket korábban kidaritáknak, vagyis szanszkrit nyelven „nagy

királyok”-nak neveztek. Ugyanis a kidariták éltek az óceán partjaihoz közel, az egykori

Kusán birodalom dél-keleti részén,142

az ázsiai „Etiópia” területén.143

Tehát közvetlenül a

heftalita uarhunok követsége után Bizáncban megjelenő másik küldött, „A Skél úr”, a

türkökkel szövetségre lépett „chiónok” királyának volt a követe,144

aki Bizánc

szövetségét keresi a nyugatra menekült avarok (pontosabban: heftaliták) ellenében, de

nem jár sikerrel.

Itt egy rövid kitérőt kell tennem, ugyanis pontosan 88 év elteltével, egy 651. évi

esemény kapcsán megjelenik egy „Äskäl kül irgin” nevű nyugati türk törzsfő a kínai

forrásokban, innen tudjuk meg, hogy ez a törzsfő valamennyi közül a leghatalmasabb,

egyedül ő több százezer katonával rendelkezik. Itt felsorolják a türkök tíz törzsét is (öt

nyugati és öt keleti), és az öt nyugati türk törzs közül kettő is „Äskäl” néven jelenik

meg.145

Ez az öt nyugati törzs pedig az Isszik-költől nyugatra, Tokmak és Talasz vidékén,

vagyis a Balhas-tótól délre és délnyugatra helyezkedett el.146

Újabban ismertté vált az is,

hogy a 659. évi eseményekkel kapcsolatban a kínai források „Sikil kül ǰigin” alakban

adják meg az Äskil törzs vezetőjének a nevét.147

Miután a Keleti Türk Birodalom 659-

ben Kínával szemben elbukik, a nyugati türk törzsszövetség is felbomlik, ekkor jut el az

Äskilok egy nagyobb csoportja a Dalmát tengerpartra (a bolgárok közül való székelyek).

Azok, akik keleten maradtak, három altörzsre tagolódva a qarluqokhoz csatlakoztak, és

az arab Marwazī tudósításában három bġskl törzs néven jelennek meg, amit Baγa Sikil-

nek értelmezhetünk.148

Ők Toharisztánban hoznak létre egy önálló államalakulatot, ahol

egy Sz.kl.kand vagy .szk.lkand helynév őrzi az emléküket.149

A 9. században egy kisebb

részük a volgai bolgárok törzsei között tűnik fel (az eszegel-bolgárok), nagyobb részük

viszont az alánok (vagyis ászok) között, amikor al-Dzsajháni „Az utak és országok

139

Vékony Gábor azt próbálta bizonyítani, hogy az írásos forrásokban megjelenő kutrigur név a Kárpát-

medencei gepidákra vonatkozik: VÉKONY Gábor 2007, 158-170. Véleményem szerint inkább egy

gepidák szomszédságában élő szarmata és/vagy hun néprészről lehet szó. 140

THEOPHANES a. m. 6055 (p. 239, 21-23). – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 26. 141

A „herméchión” szó perzsa eredetű, jelentése „vörös chión”, vagy „vörös hun” – vagyis déli hun, lásd:

Uo. Vö: HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 424; CZEGLÉDY Károly 1969, 65, 77. 142

A kidaritákat, akik a Kusán birodalom utódai voltak Dél-Baktria és Nyugat-Tokharisztán területén, 486-

ban győzték le a heftaliták egy szászánidákkal közös támadás során, lásd: ARADI Éva 2008 a, 16-17. 143

Kézai Simon is említi Szkítia leírásánál, lásd: SRH I, 252-253, cap. 6. 144

Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 77-79, 96. – A Priskosnál is szereplő óceán melletti népeket mondai

elemnek tartja! 145

LIGETI Lajos 1986, 329-331. Vö: RÓNA-TAS András 1997, 187; KRISTÓ Gyula 2005, 27-31. 146

VÁSÁRY István 1993, 72. 147

HARMATTA János 1998, 142 (Irodalomjegyzékkel). 148

A szogd eredetű török baγa jelentése: „előkelő, úr”, lásd: Uo. 149

ZIMONYI István 1990, 48.

16

könyve” című munkájában két nagy törzsükről: a duhsz-ászról és a tuval-ászról tudósít.150

Itt kerültek szorosabb kapcsolatba velük a szabirok, ennek emlékét a Kézai Simon által

lejegyzett Hunor és Magor monda is megőrízte, mely Dula alán király leányainak

elrablásáról tudósít.151

Ezek alapján azt hiszem teljesen jogos és megalapozott, hogy az

ász (alán) asszonyokban tisztelhetjük a magyarok ősanyjait...

A rövid kitérő után térjünk vissza az európai avarokhoz. Először 562-ben, aztán

567-ben ismételten Baján kagán vezetésével a „hunok – más néven avarok” Sigibert

frank király területét támadják az Elbánál, majd ezt követően szövetséget kötnek

egymással.152

Még ugyanebben az évben az avarok a langobardokkal is szövetséget

kötnek, és megdöntik a gepidák királyságát, majd 568 tavaszán, a langobardok Itáliába

költözése után, elfoglalják a Kárpát-medence nyugati felét is.153

A régészeti leletek tanúsága szerint az itt talált, többnyire germán eredetű népeket

sem pusztították el.154

Hozzá kell tennem, hogy a Duna-Tisza köze bizonyíthatóan nem

állt a germán népek közvetlen megszállása alatt, hiszen a régészeti leletek alapján az 5.

század folyamán – Kr. u. 16 körüli beköltözésük óta folyamatosan – a szarmata jazigok

éltek itt meglehetősen nagy tömegben. 469-ben a gótok ellen szövetkező népek között is

ott találjuk a szarmatákat két királyuk (Beuka és Babai) vezetésével, sőt 516-ban

Anastasius császár még viselte a Sarmaticus címet.155

Véleményem szerint a híres „Asfeld” neve, amelyen állítólag 551-ben a

langobárdok megküzdenek a gepidákkal szintén erre a „Jászföld”-re utal, mely

Sirmiumtól észak-nyugatra helyezkedett el. Ezzel a területtel függ össze a kutrigurok

felbukkanása is az írásos forrásokban: Procopius ugyanis azt írja, hogy a kuturgurok a 4.

század második felében, a hunok megjelenésével összefüggésben kerültek a római

birodalom határaihoz.156

Majd a langobard-gepida háború kapcsán tudósít róluk újból,

amikor gepida felkérésre bizánci területekre törnek.157

Menander Protector pedig arról

értesít, hogy 568-ban Baján 10.000 kuturgurt küld át a Száván, hogy Dalmáciát

pusztítsák.158

Mivel a Kárpát-medencébe kerülésük nem kapcsolható az avarok

beköltözéséhez, annak biztosan korábban kellett történnie,159

vagyis erre valóban a 4.

század második felében kerülhetett sor, és ezek szerint a kuturgurok hunokkal keveredett

szarmaták (jazigok, vagyis jászok).160

150

BGA VII, 146-147. Vö: MARQUART, Josef 1903, 167-172; MINORSKY, Vladimir Fedorovich 1937,

444-446. Lásd továbbá: CZEGLÉDY Károly 1969, 35-37, TÓTH János – TÓTH Marianna 1988, 165;

KMOSKÓ Mihály 1997, 63-64, 215-216; FEJŐS Barbara 2001, 11-12. Véleményem szerint a doẖs-ās

talán a tuvai Todzsa (másik ismert neve Azas) tó nevével függ össze az Altáj-Szaján vidékén; a tül-ās

(türk: Töläs) név pedig minden bizonnyal a Talasz völgyével, de ezek az összefüggések még további

kutatómunkát igényelnek. 151

SRH I, 250-252, cap. 5. Vö: ANONYMUS c. 3, „Eunedubelianus dux”; VESZPRÉMY László 1999, 91-

92. oldalak és a 34. lábjegyzet. 152

Paulus Diaconus II 10. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 25, 32. 153

Az erről tudósító írásos forrásokat lásd: Im., 32-35. 154

Jó példa erre Kölked-Feketekapu B temetője: KISS Attila 2001; lásd továbbá: Uő. 1992 és VIDA

Tivadar 2004. 155

ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 43-44 (Irodalomjegyzékkel). 156

PROCOPIUS IV. 5, 1-16. 157

Im., IV. 18, 13-19. 158

Menander Protector E L p. 456, 12-458, 30. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 36-37. 159

Erről részletesebben írt: VÉKONY Gábor 2007, 165. 160

Nyelvükre vonatkozóan pedig elég, ha megemlítjük a közismert „marha, marha!” nyelvemléket

(Ammianus Marcellinus: Róma története, XIX:11); lásd erről: HARMATTA János 2002.

17

A Heftalita Birodalom felszámolása után az 570-es években a türkök a Baján

uralma alá került szabirokat is megtámadják, minden bizonnyal ez okozza a szabirok két

részre szakadását. Egy részük ekkor Perzsia vidékére, a mai Azerbajdzsán területére, a

másik pedig északkeletre, a Volga-Káma vidékére kerül. Az észak felé távozók nyomait

napjainkban a nyugat-szibériai Magna Hungáriában (a mai Oroszország és a Kazak

Köztársaság határvidékén, az Isim-Tobol folyók vidékén) lehet megtalálni,161

ahol a hét

magyar törzsből ötnek sikerült a nevét azonosítani (a Tarján és a Kürt162

kivételével),

viszont az erdélyi Gyulák neve is megvan, mint nemzetségnév.163

Ezek az Omszk-vidéki

kipcsak-magyar testvéreink máig őrzik ősi hagyományaikat, legendáik megemlékeznek a

valaha nyugatra költözött magyarokról.164

576-ban megjelennek a türkök, és azt követelik Bizánctól, hogy mondják fel a

korábban megkötött szerződést a „türkök szökött rabszolgái”-val, a uarhunokkal, akiket a

türkök varchónitáknak neveznek, és azt állítják, hogy azok nem igazi avarok. Aligha lehet

véletlen, hogy a levél szerint a türk kagán címe „a hét nemzetség nagyura és a hét világtáj

uralkodója”165

– hiszen ezzel is a Heftalita Birodalom fölötti uralmát fejezte ki.

Theophylactus ezen tudósítását érdemes alaposabban megvizsgálnunk, mert

megbízható információkkal szolgál a belső-ázsiai türkök által hódoltatott népekről és

azok földrajzi elhelyezkedéséről, hiszen azon az előbb említett levélen alapszik, melyet a

türk kagán küldött Maurikios császárnak (582-602):166

„…ez a kagán legyőzte az

abdelok167

fejedelmét (azokról beszélek, akiket hephtalitáknak mondanak) s megszerezte

e nép feletti uralmat. E diadallal nagyot emelkedett, Stembischagant168

is szövetségesévé

tette és így hajtotta szolgaságba az avarok népét […] a legyőzött avarok közül egyesek

azokhoz menekültek, akik Taugastot tartják birtokukban [az észak-kínai topákhoz169

].

Taugast fényes város, s azoktól, akiket türköknek neveznek, ezerötszáz mérföldnyire

fekszik. Ez a hely határos az indiaiakkal. A Taugast tájékán tanyázó barbárok alkotják a

legharciasabb és számszerűen a legnagyobb népet. Ez éppen nagysága miatt nem állítható

egy sorba a világ többi népeivel. Az avarok közül mások, akik a vereség nyomán

megalázó sorsra jutottak, a mukri [szanszkrit lejegyzésben Mukuri formában jelenik

meg170

] elnevezésű néphez mentek. Ez legközelebb él a taugastokhoz s nagy bátorsággal

161

De korábban nyugatabbra és délebbre éltek, a Kaspi-tenger nyugati partvonalai mentén. Lásd erről

bővebben: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 87-91. 162

A kaukázusi szabirok földjéről annyit lehet tudni pontosan, hogy a Kür (Kur vagy Kura) folyó

völgyében feküdt – elképzelhető, hogy innen kapták nevüket a Kürt-ök, így lényegében a Szabirokkal

azonosak lennének. Vö: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 40-47. 163

NÉMETH Gyula 1991, 174-181. Tulajdonképpen ez is egy „törzsnév”, hiszen a „Hepta geneai”

kifejezés elsődlegesen szintén „Hét nemzetség”-et jelent. Lásd: HARMATTA János 2001, 6-7. 164

Erről tudósított: BENKŐ Mihály 2008, 90-91. 165

THEOPHYLACTUS VII, 7,8; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 108 166

THEOPHYLACTUS VII 7,7 – 8,6; Im., 14-15. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 101-103. 167

A türk feliratokon abdil néven szerepelnek, lásd: DOBROVITS Mihály 2001, 93-95. Az „abdel” név

jelentése: „fehér”. 168

A türk felíratokon Istämi, a görög forrásokban pedig Silziboulos néven szerepel, nyugati türk kagán

(552?-576). Véleményem szerint a Theophanesnél szereplő “Askél úr”-ral azonosítható, mivel a

Silziboulos név „sri yab gu” (vagyis Yabgu úr) jelentésre vezethető vissza, ami szintén egy

méltóságnév, és nem személynév. Vö: DOBROVITS Mihály 2004. Ha ez valóban így van, ez elég

egyértelműen azt jelenti, hogy az Ashina uralkodói ház – mint neve is mutatja: ász eredetű! 169

A szienpi származású Vej-dinasztia (386-538) uralma alatt egész Észak-Kínát egyesítette, lásd:

VÁSÁRY István 1993, 45-47. 170

Két Mukur nevű település ma is létezik, az egyik a mai Kazahsztán területén, a Volga torkolatától

18

áll csatasorba részben azért, mert naponként gondja van a harci gyakorlatokra, részben

azért, mert lelki alkatát a veszélyekkel szembeni szilárdság jellemzi. A kagán további

vállalkozásra is indult és az összes ogórokat [ogurokat] hatalma alá hajtotta. Pedig ez a

nép a legerősebbek egyike egyfelől nagy lélekszáma miatt, másfelől azért, mert a

háborúkra készülve gyakorolja magát a fegyverforgatásban. Ezek keleten laknak, [Bizánc

felől nézve] ahol a Til folyó halad át, amelyet a türkök Feketének szoktak nevezni.

[vagyis a Volga vidékén] E nép legrégibb vezetőinek a neve Var és Chunni volt. Róluk

nyerték elnevezésüket egyes fajtájukbeli népek, akiket a var és chunni nevekkel illetnek.

Midőn Iustinianos császár gyakorolta a hatalmat, [527–565] eme var és chunni népekből

az ősi törzs egy kicsiny része elfutott és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték

magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki. […] A barsélt [ász-alán], az onogur, a

sabir, s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe esett, amidőn a saját

területén meglátta a var és chunni szökött néptöredékét, azt gyanították ugyanis, hogy a

bevándorlók avarok. Ezért fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy

vélték, hogy ennek fejében bántatlanságot nyernek részükről. A varok és chunnik pedig,

amint idegenbe futásuk kezdeti sikerét tapasztalták, saját nevüket avarra változtatták, így

magukévá tévén a hozzájuk követséggel fordulók tévedését…”171

Az idézett Theophylactus adatból tehát az derül ki, hogy az európai avarok a

heftalita uarhunok vezetőrétegéből és az általuk hódoltatott népcsoportokból kerültek ki,

akik a türkök európai megjelenésekor (570 körül) a Volga vidékén éltek. De azt is

megtudjuk, hogy 568-ban a tulajdonképpeni uarhunoknak csak egy vezetőrétege jelenik

meg a Kárpát-medencében (a csatlakozott zsuan-zsuanokkal együtt), többségük viszont

továbbra is keleten, a Volga és a Fekete-tenger közötti síkságon, vagyis a Káspi-tenger

északnyugati partvidékén és a Kubán-folyó környékén marad.172

Az ogur elemet a Priskos által említett népek nevében is megtaláljuk.173

Ezek a

nevek török nyelvi alapon magyarázhatók: az onogur „tíz ogur”-t, a szaragur pedig „fehér

ogur”-t jelent,174

vagyis nyugati ogurt. A színek szimbolikája ugyanis a népvándorlás kori

népeknél jól ismert: a négy égtájnak négy szín felel meg. A fehér a nyugat jelképe, a

fekete északé, a kék keleté, a vörös pedig délé.175

Ogurokra vonatkozó további adatokat találunk az orosz őskrónikában is: „Amidőn

a slovén nép, mint mondottuk, a Duna mentén élt, eljövének a skufoktól, a kosaroknak

nevezettektől, akiket bolgároknak mondanak [az onogurok], és letelepedtek a Duna

északkeletre, a másik pedig Kirgizisztán nyugati részén; a terület a 6. század közepén a heftaliták

(korábban pedig a szabirok) uralma alatt állt, így véleményem szerint az egyik népcsoportukról lehet itt

szó – talán éppen a magyarokról. A Kr. e. 1. században ugyanis egy észak-indiai pénzérmén az uralkodó

címe „YRKODOY MAKAROY” – lásd: GÖTZ László 1994, I. kötet, 292. 171

Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 14-15 (További irodalomjegyzékkel). 172

Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 96. 173

Obrusánszky Borbála arra hívja fel a figyelmünket a jelen kötetben megjelenő tanulmányában, hogy az

ogur név „a hunok közül való” jelentésű, és ezt a véleményét az örmény krónikák is alátámasztják.

Ugyanakkor egyértelműen el kell vetnünk azt az elképzelést, amely a tielö (türk) törzsszövetség nyugati

ágát látja 463 táján a Kaukázus északi részén megjelenő ogur törzsekben (VÁSÁRY István 1993, 129.),

hiszen a türkök csak jó száz év múlva jelennek itt meg. Vö: RÓNA-TAS András 1997, 178-179. 174

NÉMETH Gyula 1991, 140; VÁSÁRY István 1993, 128; RÓNA-TAS András 1997, 174-175. Vö:

DOBROVITS Mihály 2004. Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy ez alapján a szarmaták nevét is

értelmezhetnénk úgy, mint szarmada, vagyis „fehér magyar” – bár jelenleg a szarmaták nevének iráni

eredete tűnik valószínűbbnek... 175

PRITSAK, Omeljan 1953, 378; Vö. VÁCZY Péter 1940, 112–113.

19

mentén, a slovének lakóivá válván. Majd azután fehér ugrok [a heftaliták] jöttek, és

örökölték a slovének földjét. Ezek az ugrok pedig Hérakleios császár [610-641] idejében

tűntek fel, akik haddal támadtak Hozdroj [II. Khusro, 591-628] perzsa császárra. És

ebben az időben voltak az obrok [az avarok] is, akik harcoltak Hérakleios császárral, és

kevésen múlott, hogy el nem fogták [...] Ezek után jöttek a pecsenyegek [besenyők], majd

a fekete ugrok [szabirok és/vagy baskírok] vonultak Kijev mellett, aztán pedig Oleg [879-

912?] alatt...”176

Ezek szerint a ruszok a heftalitákat fehér ugornak (vagyis nyugati ogurnak), a

szabirokat pedig fekete ugornak (vagyis északi ogurnak) nevezték. Ez érdekes

összefüggéseket fed fel, mert a Kr. u. 5-ik században ezzel teljesen azonos módon a

közép-ázsiai heftalitákat nevezték fehér hunoknak (svéta hunák), Attila hunjait pedig

fekete hunoknak (khara hunok).177

Ugyanakkor Bíborbanszületett Konstantin szerint a

magyarok régi neve, a „szavartoi aszfaloi”,178

mint az egy másik művéből ki is derül,179

„fekete fiúk”-at jelent.180

Vagyis a szabirok, a fekete ogurok és a fekete hunok

megnevezés is ugyanarra a népre vonatkozik!181

Másrészt azt is megállapíthatjuk, hogy a

szabirok és a heftaliták is ogur néven jelennek meg a korabeli forrásokban, ami arra utal,

hogy itt egyértelműen közös eredetű hun-magyar népekről van szó.

Régészetileg is igazolható, hogy a magyarok elődei a Volga-Káma vidékéről

származnak (a 8-9. századból Bolsije Tarhani, Bolsije Tigani, Tankeevka, illetve

korábban, az 5-7. századból a Káma déli mellékfolyója, a Belaja-folyó mellett Birsk

temetője).182

Közvetlenül a Kárpát-medencébe költözésük előtt viszont már a Felső-

Volgánál találjuk őket (Kiev, Krylos, Csernyigov, Podol, Sednev, Šestovicy, Tabaevka,

stb). Itt olyan magyar jellegű, vagy magyar stílusú övdíszek, veretes tarsolyok,

tarsolyfüggesztők, lószerszám csüngődíszek, stb. kerültek elő, amelyek Bóna István

szerint is „türköknek készült” átlagon felüli gazdagságú, egyedi készítmények.183

Újabban pedig egy teljes aranymaszkos ősmagyar vezéri sír is felszínre került a Dnyeper

déli medencéjében, Korobcsinón.184

Onoguria hatalmi súlypontja ehhez hasonlóan a közép-Dnyeper és Poltava

vidékén lehetett. Itt került elő ugyanis Mala Perescsepino páratlan gazdagságú férfisírja,

melyet kevéssel 654 után ástak meg, és a kutatók többsége Kuvrat sírjával azonosít.185

A

leletekkel közeli rokonságot mutat Bócsa és Kunbábony sírmellékleteinek egy része is.186

176

HKÍF, 171-172; Vö. HODINKA Antal 1916, 33-34. 177

A kara=fekete mongol szó alapján, de a radzsasztáni meváti nyelvjárásban is a kara szó jelenti a feketét,

lásd: ARADI Éva 2005, 2. 178

DAI 38. Lásd: MORAVCSIK Gyula 1950, 171-173. 179

DE CERIMONIIS, 687. 180

A szevordi és a szavardi népnevek azonosságát igazolta: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs

2008, 40-41. 181

Korábban hasonló következtetésre jutott már: PRITSAK, Omeljan 1953, 378. A szabirok (fekete hunok)

magyar nyelvének bizonyságát a Derbendnámeben szereplő dagesztáni Kicsi Madzsar és Ulu Madzsar

városok neve is megőrízte: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 67-69. De az indiai hunok

is magyarnak (mudgala, mudgara) nevezték magukat, lásd: CZUCZOR-FOGARASI 1864, 1736-1737. 182

Bóna István ismerte fel, hogy Birsk temetőjében találjuk meg a jellegzetes magyar díszövek legjobb

keleti előzményeit: BÓNA István 2000, 19. 183

BÓNA István 2000, 22; Vö. MESTERHÁZY Károly 1998, 151-152. 184

BENKŐ Mihály 2003. 185

WERNER, Joachim 1984. 186

Ezt teljesen egyértelműnek látja többek között: RÓNA-TAS András 1997, 181.

20

A Volga-Káma vidék 5-6. századi régészeti anyagában jól kimutatható, hogy nagy

mennyiségű ezüst kerül ide a szászánida Perzsiából, és általában Bizánctól Khorezmig

szinte minden területről.187

A Káma és az Urál vidékén a jól ismert nevolinói temetőben

is jelen vannak a szászánida pénzek,188

Agafonovo I. temetőjében pedig Kavad (521, 524,

527) és I. Khusro (570) által veretett szászánida pénzeket találtak.189

Ez a Volga-Káma vidéki ún. nevolinói műveltség (melynek az inda a fő jelképe)

valamilyen módon kapcsolatban áll a Kárpát-medencei „griffes-indás” néppel.190

A

régészeti leletek pedig a heftaliták jelenlétét jelzik a Volga-Káma és az Urál között az 5.

század végétől legalább a 8. század elejéig, és ez Theophylactusnak a var és a chunni

nemzetségneveire vonatkozó adatával kölcsönösen összeegyeztethető – vagyis ez a

régészeti jelenség az írásos források által megerősíthetővé és értelmezhetővé válik!

Az említett „Til” folyó azonosítása körül így nem sok értelme marad a vitának,191

mert a régészeti leletek is a Volgával való azonosítás jogosságát támasztják alá – sőt azt is

mutatják, hogy a heftaliták birodalma a 6. század közepén nagyobb területre kiterjedt,

mint azt korábban gondolták.192

A birodalom északkeleti határa ekkor valahol az Urál

hegység déli előterében, az Urál folyó vidékén lehetett, ezért is menekülhetnek a türkök

támadása elől a szomszédos ogur népekhez.

Tulajdonképpen már Czeglédy Károly is úgy vélekedett: „Tekintettel arra, hogy a

keleti heftalita törzscsoport uar és xyon elemei ugyanúgy egyetlen egységet alkottak,

mint a pannoniai avarok hasonló Ouar és Khounni csoportjai, önmagától kínálkozik a

gondolat, hogy a pannoniai avarok heftalita eredetűek.”193

A heftaliták múltjának

feltárásában újabban az indológus Aradi Éva ért el jelentős eredményeket.194

Történelmük

ismerete a magyarság kialakulása szempontjából alapvető fontosságú, ideje tehát a

szakirodalomnak is jobban odafigyelnie ezekre az egyértelmű összefüggésekre!

Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a fehér hunok „Ephtal” neve eredeti kiejtése

szerint „Askal” lehetett, melynek jelentése türk nyelven „asyg al”, magyarul: „Ászok

szövetsége”,195

akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a „Hét törzs” és az

„Ászok szövetsége” egyazon népcsoportra utal. Az „Ászok szövetsége” viszont azzal a

Kr. e. 130 körül megalakult szkíta szövetséggel áll kapcsolatban, melynek élén a „királyi”

szkíták álltak Skilur(os) – vagyis Skil úr – nevű királyuk vezetésével.196

A székely népnév eredete Vékony Gábor szerint éppen erre a Skilur(os) névre

vezethető vissza, hiszen a szkul névről tudjuk, hogy a Kr. e. 5. században már népnévként

használták, és az ősmagyar nyelvbe kerülve ez a szó előbb szikulu, majd szikülü alakú

lett, ami a székely népnév előzménye.197

Már Herodotus is leírta, hogy a szkíták királyuk

neve után Skolotoi-nak nevezik magukat, „királyi” törzsüket pedig Paralatai-nak

187

RÓNA-TAS András 1997, 179; a kutatás problémáiról lásd továbbá: BÁLINT Csanád 1995. 188

ERDÉLYI István et alii 1969. 189

GOLDINA, Rimma Dmitrievna et alii 1980, 42–52. 190

Ezt egyértelműnek látta: LÁSZLÓ Gyula 1970, 163. 191

Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 15. 192

ARADI Éva 2008 a, 15-17; Vö. CZEGLÉDY Károly 1969, 65–74. 193

CZEGLÉDY Károly 1954 b, 149; Uő. 1969, 89. 194

ARADI Éva 2005, illetve legutóbb Uő., 2008 (Irodalomjegyzékkel). 195

Mindezt nyelvészeti oldalról alátámasztva részletesen kifejtette: MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995,

82 (http://s155239215.onlinehome.us/turkic/32WritingHuns/Diggiz3En.htm). 196

Vö: HARMATTA János 1970, 32 (http://www.kroraina.com/sarm/jh/). Ez pedig a Theophanesnál

megjelenő Askéltur („Askél úr”) fejedelem nevével függ össze (lásd fennebb a 140. lábjegyzetet). 197

VÉKONY Gábor 2005, 170.

21

ismerik.198

Az itt szereplő paralatai szó a perzsa paradata199

és a szanszkrit parampará200

megfelelője, ami az ősi hagyomány és a legmagasabb igazság beavatottjait jelenti, ebből

tehát az is kiderül, hogy a „királyi szkíták” képezték a híres „mágusok törzsét”…

Azt hiszem ezek után érdemes Götz Lászlót szó szerint idéznem: „Strabon szerint

a Kr. e. 2. század második felében – a modern kutatás 130 körülre teszi ezeket az

eseményeket – a „sakauraka” nép északról, az Aral-tó környékéről jőve elfoglalta

Szogdiát és Baktriát. Strabon a népnév jelentését is megadja: „saka-uraka” = „szakák

királyai”. Ez a későbbi fehér hun birodalom területe. Lehetetlen továbbá elhallgatni, hogy

a magyar nyelvben az úr szó eredetileg a király szinonimája.”201

Továbbá: „Megemlítendő még, hogy ugyancsak a Kr. e. 1. századból

pénzérmékről ismerünk két királynevet az indiai »szakaurak« dinasztiájából. Ezek:

1. TURANNOUNTOS 'ERAOY; hátlap: SAKA KOGGANOY (egyes érméken:

SAKA KOYYANOY)

2. 'YRKODOY MAKAROY; hátlap: SK'WR (azaz »szakaur«).

Igen fontos itt a »kagán« cím korai előfordulása, de éppoly figyelemreméltónak

tartjuk a »makar« szót is, különösen azért, mert a »szakaur« hangalakkal, azaz a

»szakaurak« egyes számú változatával együtt szerepel: míg a törzs neve – hasonlóan a

»királyi szkíták« elnevezéshez – »szakaurak«-nak hangzott (többesszám!), addig egy

bizonyos király címe »szakaur« volt (egyes szám!).”202

A „királyi szkíták”-tól a heftalitákig

A szkíta szövetség „Askuzai” vagy „Ašguzai” (Ászköz vagy Ászguz?) neve II.

Szargon uralkodása idején jelenik meg először az asszír ékiratos emlékeken. A Kr. e. 7.

század első felében özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai Azerbajdzsán

területén) telepedtek le, egészen az Urmia-tó délkeleti részéig. Az Askuzai névvel függ

össze a héber Askhenaz is, mely a Bibliában szerepel.203

A híres indiai eposz, a Rámájana is megemlíti Szakadvípát, vagyis a Szkíták

Országát, ahol valaha az „aranykor” létezett.204

Hogy ez szó szerint így igaz, bizonyítja a

Kr. e. 5 – 4. századból származó „aranyember” (vagy inkább „aranyasszony”) sírja, mely

az Isszik-köl partjánál feltárt kurgánból került elő.205

A sírból mintegy 4000 db. régészeti

lelet került elő, melyek nagyfokú azonosságot mutatnak a Pokrovka-i kurgánok

anyagával – utóbbiakban viszont egyértelműen szarmata harcos papnőket temettek el.206

A szkítáknál ugyanis a nők státusa egyenlő volt a férfiakéval, sőt a szarmatáknál a

198

HERODOTUS 4.6 (http://etext.library.adelaide.edu.au/h/herodotus/h4m/complete.html#chapter4);

MURAKÖZY Gyula 1989, 267. Vö: SZEMERÉNYI Oswald 1980, 21-23. 199

SZEMERÉNYI Oswald 1980, 22. Vö: Hinge, George vonatkozó tanulmánya:

http://www.pontos.dk/research/ra_1/publications/books/bss-1-files/BSS1_07_Hinge.pdf, különösen az

58. oldal és 16. lábjegyzet. 200

http://en.wikipedia.org/wiki/Parampara 201

GÖTZ László 1994, I. kötet, 262-264. 202

Im., 292. old. 203

SZEMERÉNYI Oswald 1980, 6-7. 204

ARADI Éva 2008 b, 24. 205

http://en.wikipedia.org/wiki/Issyk_kurgan 206

Ezek részletes ismertetője: DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2002;

http://www.csen.org/WomenWarriors/Statuses_Women_Warriors.html, lásd továbbá:

http://people.uncw.edu/deagona/amazons/Sauromations2.htm

22

kultikus vezetők legtöbbször harcos papnők voltak.207

A szauromaták eredetének legendája szerint – amelyet Herodotus őrzött meg – a

szkíta ifjak a Tanais vidékén összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazonokkal.208

Diodorus egy Médiából a Tanaishoz (Don) átköltöztetett népről tudott, amelyet

szauromatának neveznek.209

A Kr. e 7. századból Herodotus név szerint említi Madü

(Madyes) királyt, és annak Prótothü (Protothues) nevű fiát, akinek vezetésével a

kimmereket üldözve érkeznek a szkíta seregek a médek földjére, uralmat aratva fölöttük

is.210

A Kr. e. 6. század elejére a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál találjuk

őket, régészetileg legkorábbi leletanyaguk az Alsó-Volga és a Dél-Ural vidékéről, illetve

a Volga–Don közéről ismert.211

Herodotus eredetlegendáját tehát a régészet is

alátámasztja!

A Kr. e. 4. század közepén Atya (Ateas) király vezetésével a nyugati szkíták

uralma a Fekete-tenger északi partvidékén a Dontól a Dunáig terjedt.212

A Kr. e. 4.

századtól kezdve a régészeti kutatásban az ún. prohorovkai kultúra hordozói

azonosíthatók a szarmata népnévvel. Ez a régészeti kultúra Dél-Uralban, illetve attól

keletre fejlődött ki a helyi lakosságból, de kialakulásában idegen hatások is

közreműködtek, elsősorban Észak-Kazahsztán és az Aral-vidék szaka kultúrája.213

Kr. e. 130 körül ismét előtérbe kerül a „királyi” szkíták vezetése alatt álló törzsek

szövetsége. Skil úr (Skiluros), a királyuk a Fekete-tenger keleti partjánál lévő Olbiában

pénzt is veretett, és Strabon alapján Kr. e. 108 körül még életben volt.214

Kr. e. 128-ra ez a

szkíta szövetség (az „Ászok szövetsége”) megbuktatja a Nagy Sándor hódításai nyomán

megalakult Gréko-Baktriai államot. A szír Pseudo-Kallisthenes azt írja a Nagy Sándor-

legendában, hogy a perzsiától észak-keletre lévő hegyeken túl a hunok élnek, királyaik

Góg, Magóg, Nawal, stb.215

Strabon szerint: „E nomádok közül legismertebbek azok,

akik a hellénektől elvették Baktrianét, az asiosok, a pasianosok, a tokharosok és a

sakaraulosok, akik az Iaxartés [Szir-darja] túlsó partjáról törnek előre...”216

A kínai források ugyancsak négy nagyobb törzset említenek Baktria

meghódítóiként, ezek a wu-szun, a kang-kü, a jen-cai és a jüe-csi. A Késői Han dinasztia

évkönyvei (25–220 között) arról számolnak be, hogy „Jen-cai birtokai átneveztettek A-

lan-ja-ra; amelyik Kang-kü-i befolyás alatt állt. [...] A nép szokásai és viselete hasonló a

kang-kü-iekhez.”217

A „Jen-cai” annak az országnak a neve, amely Kangkütől

északnyugatra volt, ez pedig a nyugati forrásokban szereplő ászok területével azonos.218

A jüecsik219

Kr. e. 123-ban egész Baktriát meghódították. Mintegy száz évvel később az

207

DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2001, 245. 208

HERODOTUS, 4, 110–117; MURAKÖZY Gyula 1989, 307-308. 209

DIODORUS Siculus II. 43. 210

HERODOTUS, 1, 103-104; MURAKÖZY Gyula 1989, 55-56. Vö: SZEMERÉNYI Oswald 1980, 6.

Madü király nevében egyébként minden bizonnyal a magyar népnevet fedezhetjük fel! 211

ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 7-8 (Irodalomjegyzékkel). 212

STRABON VII, 3.18. Vö: ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 9-10. 213

Im., 9. 214

STRABON VII, 4.3. Vö: HARMATTA János 1970, 30, 32. 215

KMOSKÓ Mihály 2004, 76. 216

STRABON XI, 8.2; FÖLDY József 1977, 543. 217

ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 17; Lásd még:

http://depts.washington.edu/silkroad/texts/hhshu/notes19.html 218

CZEGLÉDY Károly 1969, 37-39. 219

Kínaiul: jüezhi = a Hold népe.

23

öt jüecsi törzs egyike, a kusánok, Kadzsula Kadfiszesz vezetésével legyőzték a többi

törzseket, és megalapították a Kusán Birodalmat.220

Hans Wilhelm Haussig már 1953-ban kimutatta a Kusán Birodalomról, hogy

nevét a vezértörzséről kapta (kínai forrásokban „kü-si” vagy „kui-shang”), a törzs maga

azonban a „uar” vagy „hua” néphez tartozott. A birodalom népességét a kusánokon kívül

az asi (jász), pasianu (besenyő), tochar (heftalita) és sabarol (szabir) népek alkották.221

A jüecsik Kr. e. 174-től bukkannak fel a késői Han uralkodók évkönyveiben, mint

a Kínától észak-nyugatra fekvő Kanszu tartomány népei (a Sárga folyó nagy kanyarjának

vidékén), de az indiai Puránák is tokhároknak nevezik a jüecsiket, akik Tokharisztánból

jöttek.222

A hsziungnuktól223

elszenvedett vereség miatt kisebb részük Tibet észak-keleti

határvidékére húzódott (a „kis” jüecsik), nagyobb részük pedig a Kazak sztyeppe és a

Tien-san vidékére ment (a „nagy” jüecsik), ahol előbb a vuszunokra, majd az Isszik-

köl224

környékén élő szakákra támadtak (akik szaí,225

szajvang,226

saka, sákja néven is

szerepelnek a korabeli forrásokban). Kr. e. 155-ben a hsziungnuk és a vuszunok

szövetségének nyomására költöznek tovább innen a „nagy” jüecsik, a hozzájuk

csatlakozott szaka törzsekkel Kr. e. 128-ban már Baktria északi részén találhatók.227

Ezzel egy időben a szakák dél-nyugatra vándoroltak, előbb a Szir-Darja völgyébe,

majd Baktria észak-nyugati részének elfoglalása után Kelet-Iránban telepedtek meg,

Szakasztán székhellyel. Nyugat felé nem tudtak terjeszkedni a Pártus Birodalom miatt,

ezért még délebbre vonultak, és Kr. e. 88-ban Moga (Maues) nevű uralkodójuk elfoglalta

az Indus alsó szakaszát. Utóda és fia I. Ász (Azes) lett, a „királyok királya”, aki kb. Kr. e.

50-ig uralkodott. Az ő utóda előbb Ászilisz (Azilises), majd II. Ász, aki házassága révén

pártus kapcsolatokkal rendelkezett. Pandzsábot, az Indus völgyét, a mai Gudzserát

tartomány nagy részét és Malvát, a mai Madhya Pradés tartomány nyugati területét,

valamint a mai Nyugat-Pakisztánt is uralma alá hajtotta. Kr. u. 30-ban a kusánok vetettek

véget birodalmának, de Gudzserátot nem foglalták el, így itt a szakák még évszázadokig

fennmaradtak.228

Régészetileg is megfigyelhető, hogy Közép-Ázsiában egy olyan új horizont

formálódik ki, melynek egyik jellegzetes vonása a koponyatorzítás szokása. Ezek az

Ural–Volga vidéki sztyeppére is átkerülnek, és a megjelenő mongoloid elemek alapján

ezzel a csoporttal már keleti hun elemek is együtt vándorolnak. Az alsó-doni

kurgánokban az 1. században megjelenő új – ún. arany-türkiz – stílus prototípusa az

észak-afganisztáni Tillja Tepén figyelhető meg,229

ahol több sírban is ilyen torzított

220

ARADI ÉVA 2008 b, 15-18. 221

HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 413-429. 222

ARADI Éva 2008 a, 10-11. 223

Az északi hiung-nu vezér, Csicsi, a kínaiakkal szövetkezett déli hiungnuk elől vonult népével nyugatra,

lásd erről részletesebben: CZEGLÉDY Károly 1969, 40-41. 224

Kirgizül: Issyk-kul = Meleg víz. 225

A szaí név minden bizonnyal helynévi eredetű, és az altáji Szaján hegységgel függ össze, valamint a

szkíta „királyok völgyével”, a híres tuvai aranyak lelőhelyével. Lásd erről a türkök eredetmondájával

kapcsolatban: HARMATTA János 1999 (http://www.c3.hu/~magyarnyelv/99-4/harmatta.htm). Vö:

RÓNA-TAS András 1997, 178-179. Továbbá lásd még: http://en.wikipedia.org/wiki/Tuvans. 226

Kínaiul: wang = király. 227

ARADI Éva 2008 a, 11-13. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 31-32, 56-57. 228

A gudzserátiak egy része ma is szkíta leszármazottnak vallja magát, lásd: ARADI Éva 2008 b, 25-28. 229

ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 22; Tillja Tepe kincseiről:

http://en.wikipedia.org/wiki/Tillia_tepe

24

koponyás csontváz feküdt.

Az események hátterében a Kr. u. 1. században virágkorát elérő Kusán állam

állhatott, amely a korábban Kang-kühöz tartozó Khorezm és a Taskenti oázis felett is

megszerezte a hatalmat.230

Később, Kr. u. 233-tól a kusánok a szászánidák vazallusai

lesznek, ekkor az északi területeken élők egy része (minden bizonnyal az onogurok)

szintén nyugatabbra, az Amu-Darja és a Káspi-tenger közötti területre, vagyis Khorezm

területére költözik.231

Nyugaton, a Fekete-tenger északi partvidékén Strabon szerint a Kr. e. 1. és a Kr. u.

1. század eleje között négy szarmata csoportot élt:232

a Don és a Dnyeper között a

roxolánok, a Dnyepertől nyugatra pedig az urgosok (magyarul: „urak”, feltehetően a

Priskosnál szereplő urogokkal, vagyis az ogurokkal azonosak), a királyi szkíták, végül a

szarmata jazigok (ászok); utóbbiak Kr. e. 16 körül a Kárpát-medence területén, a Duna

bal partján jelentek meg.233

Miként erről Plinius tudósít: „Egészében az Istrostól északra

valamennyi törzs a szkítákhoz tartozik, ugyanakkor a part környéki területeket különféle

népek foglalták el: néhol a géták találhatók, akiket a rómaiak dákoknak hívnak, máshol

szarmaták – görögül szauromaták – megint máshol a szkíták szolgáitól elfajzottak és

tőlük származók vagy másként trogloditák, azután pedig az alánok és roxolánok. Feljebb

a Duna és a Herciniai erdő [Kárpátok] közt egészen a pannoniai téli szállásokig

Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik, a mezőket és

síkságokat a jazig-szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az

általuk elűzött dákok.”234

Közép-Ázsiában a hunok az Amu-Darja és a Szir-Darja folyók közötti térségből

kiindulva a 4. század elejére elfoglalják Tokharisztánt és Baktriát. 350 körül a szászánida

II. Sápúr (309 – 379) Bizánc ellen folytatott harcaihoz a hunok támogatását is megszerzi,

halála után azonban a korábbi szövetségesek feldúlják Arméniát, Szíriát, Kappadókiát, és

Irán egyes északi vidékeit is.235

376-ban a hunok és az uralmuk alá került alánok átkelnek

a Volgán és megdöntik a keletigót Ermanarik birodalmát Balamber hun király vezetése

alatt. Ezt követően a Kárpát-medencébe is eljutnak, hatalmuk fénypontját a 450-es

években, Attila idejében érve el.236

A keleten maradt heftalita hunok dinasztiaalapító királya, I. Khingila237

(kb. 430–

490), aki 456-ban kerül trónra, szoros szövetségben egyesíti a uar és hjóno törzseket, akik

ettől kezdve a heftalita név mellett uarhun néven is szerepelnek. Procopiustól tudjuk,

hogy az 5. század második felében több csatát vívnak a szászánidákkal.238

475-ben

elfoglalták Pandzsábot és a Gangesz-medence nyugati részét is. Keleten a Tarim-medence

peremén lévő városállamokat, északon a szogd területeket, valamint a Tien-san vidékét is

meghódították. Így keleten határosak lettek a zsuanzsuanokkal (a tulajdonképpeni

avarokkal),239

északon pedig, Dzsungáriában, a tielö törzsszövetséggel (vagyis a

230

Vö: Im., 21-22. 231

ARADI Éva 2008 b, 197-199. 232

STRABON VII, 3.17; FÖLDY József 1977, 323. 233

HARMATTA János 1970, 41-45. Vö: ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 33-48 (Irodalomjegyzékkel). 234

PLINIUS IV. 80–81. 235

Vö: RÓNA-TAS András 1997, 164-167. 236

A Kárpát-medencei hunok történetéről és régészeti emlékeikről jó összefoglaló: BÓNA István 1993 a. 237

A Küngü és a Kungi a „Kang-kü” névváltozatai. Vö: TÓTH János – TÓTH Marianna 1988, 164-165. 238

PROCOPIUS III, 1-19. 239

A hiung-nu – zsuan-zsuan azonosítás a kínai források (a Han-su és a Vej-su egyes részleteit megőrző

25

türkökkel). 486-ban egy szászánidákkal közös támadás során legyőzték a kidaritákat

(vagyis a „szaka urakat”). 493 és 508 között pedig kiterjesztették az uralmukat

Dzsungáriára, Turfánra és Karashárra is.240

Uralmuknak végül a Türk-Szászánida

szövetség vetett véget, ennek következtében kerültek át előbb a Volga vidékére, onnan

Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe… A történet további részét pedig már ismerjük.

Krónikáink tanúsága

A szkíta eredet teljesen magától értetődő volt már az első történetíróink és

krónikásaink (Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János) számára is. Mátyás

király udvarában Petrus Ransanus püspök, humanista történetíró241

ezt írta: „…a hunok és

magyarok ugyanaz a nemzet voltak, tudniillik szkíták, vagy másképpen szarmaták, de a

hunokat Hunnus nevű vezérükről nevezték el, a magyarokat pedig bizonyos szarmata

vidékekről, ahonnan Pannóniába jöttek, amelyet hazájuknak nevével Hungáriának

akartak nevezni.”242

A szarmaták nevét pedig újabban Sauro Matii, illetve Surya Mada

jelentésben oldották fel (Surya az indiai Napisten), aminek jelentése: „Napistenű

Médek”.243

Ennek megalapozottságát támasztja alá Plinius is, aki azt írta: „Sarmatae,

Medorum (ut ferunt) suboles”,244

vagyis a szarmaták, mint hírlik, a médektől erednek. Ez

azt jelenti, hogy létezett egy krónikás hagyomány, amely szerint a magyarok Médiáról

kapták a nevüket! Anonymus és Kálti Márk is úgy tudja, hogy a magyarok és a médek

testvérnépek, Japeth fiainak a leszármazottai: Magog-tól származnak a magyarok,

Maday-tól pedig a médek.245

A magyarok és a médek között tehát nyilvánvaló kapcsolat

van, de ennek tisztázására további kutatásokra lesz szükség.246

Anonymus gesztájának és Képes Krónika adatainak elemzése alapján Berenik

Anna is arra a következtetésre jutott: „A Japet ősapától származó magyaroknak

szülőföldje volt Ázsia, a Szaka-ország. Ennek területén, több mint egy évezred múltán

keletkezett, a médek legyőzése után, a történelmi perzsa állam. […] A magyarok tehát

nem Perzsiából jöttek ki, hanem a saját hazájukból, ahonnan elűzték őket, amit később a

perzsák vettek birtokba.”247

Kézai Simon eredetünk legrégibb emlékeiről szólva így ír

Ménrótról: „Ez az óriás, a nyelvzavar kezdete után, Havilah földjére költözött, melyet

egykor Perszisz vidékének neveznek, és ott két fiút nemzett a feleségével, Enethtel,

nevezetesen Hunort és Magort, akiktől a hunok vagyis a hungarusok erednek.“248

Mint

nemrégiben Z. Tóth Csaba is felhívta rá a figyelmünket, csak helyes sorrendbe kell

állítanunk Kézai adatait: Nimród, Evilát, Thana (Don), és megkapjuk a hun-magyar nép

vándorlási útvonalát Keletről Nyugat felé. A hun-magyar őstörténet az ókori „Sineárból“,

Pej-si) téves értelmezésén alapszik, lásd: CZEGLÉDY Károly 1969, 47-63. Vö: VÁSÁRY István 1993,

48-51; RÓNA-TAS András 1997, 177-178. 240

ARADI Éva 2008 a, 15-17. 241

Pietro Ransano személyéről és történeti munkásságáról lásd: KRISTÓ Gyula 2002, 114-117. 242

RANSANUS, Petrus, 62. 243

ABBAS, Samar 2003, 15

(http://www.iranchamber.com/history/articles/common_origin_croats_serbs_jats.php). 244

PLINIUS VI. 7,19. 245

BERENIK Anna 2004, 75-80. 246

Lásd ezzel kapcsolatban Z. Tóth Csaba megjelenés alatt álló tanulmányát: Magyarok, szavárdok, hunok

a 2. századi Szármáciában (http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/2_asztalfiok/ptolemaios.pdf). De erre

utal a magyarok „tűzimádó” hite is: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 83-86. 247

BERENIK Anna 2004, 123. 248

SRH I, 249-250, cap. 4.

26

Szumérból indult ki, majd „Nimród“ révén „Evilát“ országban folytatódott, a „Khus

földön“, Baktriában, az Oxusnál, majd birtokukba vették egész Közép- és Észak-

Ázsiát.249

Végeredményben tehát megállapíthatjuk, hogy a krónikáink által ránk hagyott

szkíta-hun eredettörténet igaz, bár nem kifejezetten a Kárpát-medencén belül kell ezt

értenünk, hanem egész Eurázsiát figyelembe véve.

A székelyek ősi hagyományaik szerint mindig is a hunok ivadékainak tartották

magukat.250

Ezt már sokan leírták előttem, többek között Sebestyén Gyula is azt vallotta,

hogy a magyarságba beolvadt székelyek a hun-utódokkal keveredett avarok egyenes

leszármazottai.251

Hasonló véleményt fogalmazott meg Thury József is.252

Először 1882-

ben, majd javított formában, 1895-ben Vámbéry Ármin nyelvész-turkológus is leírta,

hogy szerinte Árpád népe török eredetű volt, és a mai magyar nyelv finnugor elemei

korábbi időkből, az avar korból származnak.253

Nagy Géza pedig úgy fogalmazott, hogy a

székelyek a Kuvrat birodalmából a Kárpát-medencébe bekerült hun-bolgár (onogur) réteg

alattvalói.254

Később László Gyula több tanulmányban is kifejtve a „kettős honfoglalás”

elméletét.255

Elmélete ellen régészeti szempontból több érvet is felhoztak, mint például

azt, hogy a nevolinói temető a 8. század első felében még használatban volt, és a

temetkezési szokásaik és sírmellékleteik is eltérő jellegűek, mint a késő-avar kori Kárpát-

medencében, továbbá hogy az ún. sárga keramika közép-ázsiai eredetű, és hogy a griffes-

indás temetőkben a mongoloid embertípusok gyakorisága figyelhető meg.256

Mindezek

azonban csak László Gyula elképzelésének gyenge pontjaira mutatnak rá, az általam

felvázolt történeti képnek semmiben nem mondanak ellent, így a vonatkozó régészeti

anyag újraértékelése is indokoltnak látszik.257

Kristó Gyulának kétségkívül igaza volt abban, hogy „létezett egy önálló, sajátos,

egyedi székely őstörténet”.258

Abban viszont tévedett, hogy a kárpát-medencei székelyek

eredete a volgai bolgárok egyik törzsére lenne visszavezethető259

(bár a kettő között

valóban van összefüggés). Neves kutatónk azt próbálta meg elérni, hogy magyar

nyelvtörténeti magyarázatot adjon arra, hogyan lett a „.sz(.)k.l”-ből „szikül”, illetve

később „székely”.260

Csakhogy már a kiindulási pontja is rossz, mert a volgai bolgároknál

249

Z. Tóth Csaba: A hun-magyar eredethagyomány kérdései, HMEk, 1. – Nimród és Evilát ország, Turán

2001/5 (http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/1_konyvespolc/hmek_i.pdf). 250

Ezt tükrözi a Csíki Székely Krónika is, mely a székelyek hun eredetét magától értetődő és közismert

dologként kezeli, lásd: SZŐCS János 2000, 13. 251

SEBESTYÉN Gyula 1899, 20-25. 252

THURY József 1898, 243-247. 253

VÁMBÉRY Ármin 1895, 28-37. 254

NAGY Géza 1914, 76. 255

Elméletének alapjai már 1944-ben feltűntek: LÁSZLÓ Gyula 1944, 95-101. Később több bírálat érte,

mint például: BÓNA István 1984, 328-329 és BÁLINT Csanád 1989, 233-235. De akadt kutatónk, aki

elfogadta, sőt továbbgondolta ezt: VÉKONY Gábor 2005, 211-215; MAKKAY János 2005. Vö:

LANGÓ Péter 2006, 104-105. A kutatástörténetet összefoglalta: TAKÁCS Miklós 2006, 78-83. 256

BÓNA István 1984, 329. Az antropológiai vonatkozásokról annyit említenék meg, hogy a mongoloid

elemek az avar vezetőrétegre jellemzőek, az alapnépesség viszont széles koponyájú, europid jellegű.

Vö: ÉRY Kinga 1994, 219-221. 257

Megjegyzem, hogy az elmélet bírálói szintén az általuk sokat kritizált „kevert érvelést” használják, így a

véleményük is teljesen szubjektív, lásd: BÓNA István 1984, 329 és BÁLINT Csanád 1989, 235. 258

KRISTÓ Gyula 2001, 234. 259

Uő. 1996, 7-17; Uő. 2005, 11-23. 260

Uő. 2001, 228-231.

27

feltűnő eszegelek azzal a néptöredékkel azonosak, amely a türkök uralma alatt a Volgánál

maradt. Még 921/922-ben is itt találta egy részüket Ibn Fadlán, ezek szerint csak egy

kisebb részük csatlakozott Árpád magyarjaihoz, akkor, amikor a szabirok is kiváltak a

Kazár Birodalomból.

Ez a nyelvtörténeti magyarázat tehát téves alapon nyugszik, mivel a székelyek

többsége ekkor már a Kárpát-medencében volt (805-től már biztosan a Dunántúlon

vannak), a volgai bolgároknál maradt néprész esetében pedig épp fordított folyamattal

kell számolnunk: a magyar szóalak keleti türk (oguz) nyelvbe való átkerülésével.261

A

székely népnév etimológiája tekintetében így továbbra is Vékony Gábor elképzelése

tekinthető mérvadónak!

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az askél vagy äskäl név

tulajdonképpen a (keleti) türkök közvetítésével került az írásos forrásokba, 262

az eredeti

szóalak bizonyosan különbözött ettől. Toharisztánban ismert egy „Sz.kl.kand” vagy

„.szk.lkand” helynév,263

Indiában pedig a fehér hunok fővárosa Szakala264

volt

Mihirakula (Mihira gyula) uralkodása idején.265

A Kárpát-medencében a Csigle

helynevek mellett rendszeresen felbukkannak a Szakoly helynevek is.266 Ezen helynevek

tanúsága szerint az eredeti (magyar nyelvű!) szóalak valószínűleg „szakoly” vagy

„szakuly” lehetett, de ennek pontos rekonstrukcióját inkább a nyelvészeinkre bíznám…

Milyen nyelven beszéltek a heftaliták?267

Ezt mindennél világosabban elárulja a

saját nevük: az uar (más helyeken ouar alakban), ugyanis ez a hallás után lejegyzett „ou”

hang tulajdonképpen egy hosszú ó/ő illetve ú/ű hangalakot jelez,268

vagyis az uar

magyarul „őr” (de az „úr” jelentés is ugyanolyan helytálló lehet).269

Az Őrség és Őrvidék

pedig ma nagyon is jól ismert tájegységek… Azt hiszem, ez az összefüggés nem igényel

további magyarázatot, de további kutatómunkát annál inkább!270

Egyébként a bizánci források alapján az avarok is büszkék voltak szkíta

eredetükre. Menander Protector tudósítása szerint:271

„Hogyan merészeltetek harcos

261

A török nyelvtörténeti magyarázat lehetőségét korábban már felvetette: GYÖRFFY György 1959, 64-65. 262

Az Askel jelentése türk nyelven „asyg al”, magyarul: „Ászok szövetsége”, lásd: MUKHAMADIEV,

Azgar Gataul 1995, 82. 263

ZIMONYI István 1990, 48. 264

Sakala, Sagala, és Sagul néven is említik, ma Sialkot, Pakisztán; az Encyclopedia Britannica „Sialkot”

szócikkét lásd: https://edit.britannica.com/getEditableToc?tocId=9067585 265

Mihirakula uralmáról lásd bővebben: ARADI Éva 2008 a, 21-23. 266

Szakoly valószínűleg egy tájszólású változata a székely névnek, lásd erről: BOTOS László 1997, 71-73.

Szakoly községet (amely ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykállói kistérségben található)

egy 1326. évi oklevélben Zakul, illetve Zokul néven említik, lásd: THURY József 1898, 142. Továbbá:

THURY József 1899, 426. 267

A szakirodalomban azon vitatkoznak, hogy türk vagy iráni eredetűek-e a heftaliták, viszont a

nyelvföldrajzi adatok (mint például Zabola, Hunavásza, Hunaganva, Madarja, Arbuda, Bihar, stb.) nem

ezt mutatják! Legutóbb úgy fogalmaztak, hogy a heftaliták szövetsége törzsi és politikai alapú, nem

nyelvi vagy etnikai, és úgy vélték, hogy ogur nyelvet használhattak: DE LA VAISSIÈRE, Étienne 2007. 268

További példákat sorol fel: VÉRTESSY György 2008, 761-762. 269

Egy kínai forrás is megőrízte ezt a nevet Vuhun (*orχun, *uarχun) alakban, mint egy kaukázusi

területeken élő tielö (türk) törzs nevét a 600 utáni években, lásd: CZEGLÉDY Károly 1969, 98. 270

A varchonita népnév és a Várkony helynevek összekapcsolása mindössze egy tudománytörténeti toposz,

hiszen mindmáig bizonyításra vár, lásd: FELFÖLDI Szabolcs 2001, 28-35. 271

MENANDER ES p. 23, 7 – 14. – Szádeczky megjegyzi, hogy a szöveg töredékes, és bizonytalanul

olvasható, de „egészen szó szerint” a fordítás ez lenne: „Hogyan merészeltetek harcos kezek hiányának

a betegségében szenvedve avarok, mondom, és szkíták ellen háborút indítani?” (SZÁDECZKY-

28

kezek hiányának a betegségében szenvedve az avarok, azaz éppen szkíták ellen háborút

indítani?” De már Theophylactus is leírta: „az avarok törzse ugyanis, mint mondják, a

legügyesebb (legkeményebb) a szkíta népek sorában”.272

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az avar írásbeliség kérdését sem. A

nagyszentmiklós-szarvasi írás körébe tartozó rovásírást ugyanis maga Róna-Tas András is

egyértelműen a késő avar népesség írásának tekinti.273

Vékony Gábor pedig ezeknek még

1985-ben elfogadható magyar nyelvű olvasatát adta.274

A huszonnégy „eredeti” székely

betűből összesen kilenc egyezik meg a nagyszentmiklós-szarvasi írással, míg például az

eléggé összetett z hang jele hiányzik ebből az ábécéből, de megvan a doni és a kubáni

ábécékben.275

Tehát a két írás egyértelműen kapcsolatban áll egymással, a székely

rovásírás azonban ennek már egy későbbi, továbbfejlesztett változata lehet.276

A székelyek magyarnyelvűségét ilyen erőteljesen elutasítani tehát elég nagy hiba

volt, mert az ennek bizonyítékaként kezelt legfontosabb adat valójában a kabarok

kétnyelvűségéről szól,277

és nem a székelyekéről! A kabaroknak is nevezett kangar-

besenyőkről pedig tudjuk, hogy közel háromszáz évig türk fennhatóság alatt éltek.

A székelyek eredetét tehát egészen az Altáj-Szaján vidékéig lehet visszavezetni.

Innen egy jelentős csoportjuk már a Kr. e. 8. század végén eljut a kelet-európai

sztyeppére (a későbbi szauromaták). Az Isszik-köl vidékén maradó többség a keleti

hunok (és közvetve a kínaiak) nyomására később három nagyobb csoportra szakad. Akik

nyugatra mennek (a Dél-Urál és a Volga vidékére), azok minden bizonnyal az írásos

forrásokban felbukkanó „ász” névvel azonosíthatók (a jászok). A délre szakadó „szakák”

előbb Szakasztán, majd Nyugat-India vidékére kerülnek (a kidariták). Az ősi Turáni-

alföldön maradók idővel a keleti türkök fennhatósága alá kerülnek (valószínűleg tőlük

származik az Ashina uralkodói ház). Érdekes módon a történelem folyamán ezen

csoportok mindegyike eljut a Kárpát-medencébe: Kr. e. 16 körül a szarmatákkal, az 5.

század elején a hunokkal, 568-ban az avarokkal, 654 után a bolgárokkal, 894 körül a

magyarokkal, majd 934 körül a kangar-besenyők is beköltöznek Dél-Erdélybe (az erdélyi

Gyulák). A mai magyarság kialakulásában tehát a fent említett népcsoportok mindegyike

szerepet játszott.

Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a székelyek eredetét tévedés lenne

egyetlen szálon levezetni, nyilvánvaló, hogy több, különböző időpontban lezajlott

Kárpát-medencei beköltözéssel kell számolnunk.278

Azt is megállapíthatjuk, hogy az

„Ászok szövetsége” ugyanabból a négy nagy szkíta-hun népcsoportból állt, mint később a

Kusán Birodalom: a jász, a besenyő, a tokhár (heftalita, a későbbi „hetumoger”) és a

szabir (az ötödik a kusán). Tulajdonképpen ugyanerről a négy népről tudnak az arab

források is a 10. század eleji Kárpát-medencében (a szabirok helyett baskírokat említve)

– mindez a véletlen műve lenne?

KARDOSS Samu 1998, 43). Ez viszont a székelyek Kárpát-medencei jelenlétére utal már 570 körül!

272 THEOPHYLACTUS VII 8,1 – 6; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 20.

273 RÓNA-TAS András 2002, 125.

274 VÉKONY Gábor 1985, 153-166; Uő., 2004, 159-165.

275 RÓNA-TAS András 2002, 127.

276 A kérdéskör tanulságainak rövid összefoglalása: MAKKAY János 2005, 30-37.

277 MORAVCSIK Gyula 1984, 46. oldal és a 33. lábjegyzet; RÓNA-TAS András 1997, 274. Vö: HELILOV,

Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 70-72. 278

Ez tehát a többágú etnogenezis-elmélet helyességét támasztja alá. Vö: TAKÁCS Miklós 2006, 83.

Ugyanerre a következtetésre jutott: KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 66.

29

Rövid tanulmányomban nem térhettem ki minden apró részlet elemzésére, hanem

elsősorban a háttérben álló – gyakran rejtett – összefüggésekre igyekeztem felhívni a

figyelmet. Remélem, hogy lassan a modern történetírásunk is eljut majd oda, hogy

elfogadja saját krónikás-hagyományainkat, hiszen az eredetünkre vonatkozó ismereteink

ma már egyértelműen felülvizsgálatra, tisztázásra várnak. Az akadémikusaink által

támogatott finnugor eredet-elméletet lassan, de biztosan védhetetlenné válik a történelmi

és régészeti forrásokkal szemben.279

Tisztáznunk kell egyszer s mindenkorra, hogy a székelyek az úgynevezett késő-

avar népesség utódai, és sokkal helyesebb és tisztességesebb lenne székely korról

beszélnünk a 9. századi Kárpát-medencében (805 és 895 között) a homályos és

megtévesztő „avar kor végi fázis”280

megnevezés helyett.281

Puskás-Kolozsvári Frederic – 537090 Ditró, Puskás Tivadar u. 95, pkfric@yahoo.com

279

Hasonló következtetésre jutott: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 220-230. 280

Ezt javasolta: SZŐKE Béla Miklós 1994, 81. 281

Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták a tanulmányom

elkészítését: mindenekelőtt néhai Bóna István és Vékony Gábor tanáraimnak, valamint Sztáncsuj

Sándor Józsefnek, Botos Lászlónak, Aradi Évának, Obrusánszky Borbálának, Marácz Lászlónak,

Nyitray Szabolcsnak, Z. Tóth Csabának, feleségemnek és szüleimnek.

30

Rövidítésjegyzék

Aetas

AntTan

Aetas (Budapest)

Antik Tanulmányok (Budapest)

ArchÉrt Archaeologiai Értesítő (Budapest)

ArchHung Archaeologia Hungarica. Dissertationes Archaeologicae Musei

Nationalis Hungarici a Consilio Arcaeologorum Academiae

Scientiarum Hungaricae redactae (Budapest)

Dolgozatok Ú.S. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat

(Kolozsvár)

Korall Korall (Budapest)

MNy Magyar Nyelv (Budapest)

MŐK Magyar Őstörténeti Könyvtár (Szeged – Budapest)

SzKK Szegedi Középkortörténeti Könyvtár (Szeged)

Irodalom

ABBAS, Samar

2003 Common Origin of Croats, Serbs and Jats in: Jat Jyoti (Magazine of the

World Jat Aryan Foundation, Delhi), 4/11, 13-18.

ANONYMUS

Juhász László (szerk.): P. Magister quondam Bele regis Hungariae

notarius Gesta Hungarorum, Szeged, 1932.

ARADI Éva

2005 A hunok Indiában. A heftaliták története, Budapest.

2008 a A fehér hunok története, in: MTT, 15-32.

2008 b Egy szkíta nép: a kusánok. A hold fiainak története, Budapest.

BALÁS Gábor

1988 A székelyek, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.): Magyarrá lett

keleti népek, Budapest, 16-55.

BÁLINT Csanád

1989 Die archäologie der steppe. Steppenvölker zwischen Volga und Donau

vom 6. bis 10. Jahrhundert. Wien-Köln, 1989.

1995 Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai, MŐK 8, Szeged.

2002 A nagyszentmiklósi kincsről – röviden, in: Kovács Tibor – Garam Éva

(szerk.): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 57-80.

BENKŐ Loránd

1990 Adalékok a székelyek korai történetéhez, Új Erdélyi Múzeum 1, 109-122.

2001 Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez, in:

Erdély a keresztény magyar királyságban, Erdélyi Tudományos Füzetek

231, Kolozsvár, 7-68.

2003 Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről.

Budapest.

BENKŐ Mihály

2003 Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. A korobcsinói leletről (A Dnyeper

31

középső folyásánál). AntTan 47/1, 111-125.

2008 Magyar-kipcsakok. Budapest.

BERENIK Anna

2004 A félremagyarázott Anonymus. Az Őshaza és a Szülőföld, Kőszeg.

BGA

Michael Jan de Goeje (ed.): Bibliotheca geographorum arabicorum VII,

Leiden, 1892.

BLASKOVICS József

1988 Geönczeöl Gyula (előszó, szerk.): A magyarok története – Tárih-i

Üngürüsz Madzsar Tárihi, II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus,

Cleveland.

BÓNA István

1984 A népvándorláskor és a korai középkor története Magyarországon, in:

Székely György (főszerk.): Magyarország története tíz kötetben, I.

Magyarország története, előzmények és magyar történet 1242-ig, I. kötet,

Budapest, 265-373.

1993 a A hunok és nagykirályaik, Budapest.

1993 b Daciától Erdőelvéig. Erdély és a Kelet-Alföld a népvándorlás korában

(271-895), in: Köpeczi Béla (főszerk.) Erdély rövid története. Budapest,

61-98.

2000 A magyarok és Európa a 9-10. században. Budapest.

BOTOS László

1997 Hazatérés, Budapest.

CZEGLÉDY Károly

1954 a A kangarok (besenyők) a VI. századi szír forrásokban, MTA I. Osztályának

Közleményei 5. (1954), 243-276.

1954 b Heftaliták, hunok, avarok, onogurok, MNy 50, 142-151.

1969 Nomád népek vándorlása. Napkelettől Napnyugatig, Budapest.

CZUCZOR-FOGARASI

1864 A magyar nyelv szótára, 2. kötet, Budapest.

DAI

Gyula Moravcsik – Romilly J. H. Jenkins (eds.): Constantinus

Porphyrogenetus: De administrando imperio, new revised edition,

Washington, 1967.

DAVIS-KIMBALL, Jeannine

2001 Warriors and Priesteses of the Eurasian Nomads, in: Peter F. Bielen –

Francois Bertemes (eds.): The Archeology of Cult and Religion,

Archaeolingua, Budapest, 243-260.

DAVIS-KIMBALL, Jeannine

2002 Warrior Women: An Archaeologists Search for History's Hidden Heroines,

New York.

DE CERIMONIIS

Reiske, Johann Jacob (Hrsg.): Constantinus Porphyrogenetus: De

Cerimoniis, Bonn, 1829.

DOBROVITS Mihály

2001 Az avar kérdés és az apar népnév az orhoni feliratokon, in: Márton Alfréd

32

(szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 86-105.

2004 A nyugati türkök első uralkodójáról, AntTan 48/1, 111-114.

ERDÉLYI István

1997 A Bajkáltól a Balatonig. Régészeti adatok a töröknyelvű népek

történetéhez. Budapest.

ERDÉLYI István – OJTOZI Eszter – GENING, Wladimir Fedorovich

1969 Das Gräberfeld von Newolino. Ausgrabungen von A. V. Schmidt und der

archäologischen Kama-Expedition, ArchHung 46, Budapest.

EXCERPTA

Carolus de Boor (ed.): Constantinus Porphyrogenetus: Excerpta de

legationibus, Berlin, 1903.

ÉRY Kinga

1994 A Kárpát-medence embertani képe a honfoglalás korában, in: Kovács

László (szerk.): Honfoglalás és régészet, Budapest, 217-224.

FEJŐS Barbara

2001 Az alán és az ász név összefüggése a középkori forrásokban, in: Márton

Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 7-14.

FELFÖLDI Szabolcs

2001 Avar kori helynévi nyomok a Kárpát-medencében (Várkony), in: Márton

Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 28-39.

FONT Márta

1988 Oroszország, Ukrajna, Rusz, Budapest.

FÖLDY József

1977 Strabon: Geographika, Budapest.

GARAM Éva

2002 Avar kori fejedelmi és köznépi sírleletek kapcsolata a nagyszentmiklósi

kinccsel, in: Kovács Tibor – Garam Éva (szerk.): Az avarok aranya. A

nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 81-111.

GOLB, Norman – PRITSAK, Omeljan

1982 Khazarian Hebrew documents of the Tenth Century. Ithaca – London.

GOLDINA, Rimma Dmitrievna – KOROLËVA, O. P. – MAKAROV, L. D.

1980 Agafonovskij I Mogil’nik – pamjatnik lomovatovskoj kul’tury na severe

permskoj oblasti, in: Gening, Vladimir Fedorovich (red.) Pamjatniki

èpochi srednevekov’ja v Verchnem Prikam’e, Izevsk, 3–66.

GÖTZ László

1994 Keleten kél a Nap, I-II. kötet, Budapest.

GYÖRFFY György

1959 Tanulmányok a magyar állam eredetéről, Budapest.

1984 A kalandozások kora, in: Székely György (főszerk.): Magyarország

története tíz kötetben, I. Magyarország története, előzmények és magyar

történet 1242-ig, I. kötet, Budapest, 651-716.

1990 A magyarság keleti elemei, Budapest.

HALASI-KUN Tibor

1943 A magyarság kaukázusi története, in: Ligeti Lajos (szerk.): A magyarság

őstörténete. Budapest, 71-99.

HARMATTA János

33

1970 Studies in the History and Language of the Sarmatians, Acta Universitatis

de Attila József Nominatae, Acta antique et archaeologica 13, Szeged.

1998 A honfoglalás mai szemmel, MNy 94, 129-150.

1999 A türkök eredetmondája, MNy 95, 385-397.

2001 A Volgától a Dunáig. A honfoglaló magyarság történeti útja, MNy 97, 1-14.

2002 Danubius Sarmatas ac Romana disterminet, AntTan 46/1-2, 141-146.

HAUSSIG, Hans Wilhelm

1953 Theophylakt's Exkurs über die skythischen Völker, Byzantion 23, 275–

462.

HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs

2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Budapest.

HERODOTUS

George Campbell Macaulay (transl.): The History of Herodotus, Volume I,

London-New York, 1890.

HKÍF

Kristó Gyula (szerk.): A honfoglalás korának írott forrásai, SZKK 7,

Szeged, 1995.

HODINKA Antal

1916 Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, Budapest.

HONFOGLALÓ

Fodor István (szerk.): A honfoglaló magyarság, Kiállítási Katalógus,

Budapest, 1996.

ISTVÁNOVITS Eszter

1998 Szarmaták a Kárpát-medencében, in: Havassy Péter (szerk.): Jazigok,

roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön. Gyula, 33–48.

JAKAB Elek

1896 Székely telepek Magyarországon, Századok 30. 581-606, 693-704.

KISS Attila

1992 Germanen im awarenzeitlichen Karpatenbecken, in: Falco Daim (ed.):

Awarenforschungen I, Wien, 35-134.

2001 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Kölked-Feketekapu B, Monumenta

Avarorum Archaeologica 6, Teil I – II. Budapest.

KMOSKÓ Mihály

1927 Gardézi a törökökről, in: Századok, 61. 149-171.

1997 Mohamedán írók a steppe népeiről I/1, MŐK 10, Budapest.

2000 Mohamedán írók a steppe népeiről I/2, MŐK 13, Budapest.

2004 Szír írók a steppe népeiről, Budapest.

KMTL

Kristó Gyula (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon (9-14. sz.),

Budapest, 1994.

KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Endre

1998 Anonymus titkai nyomában, Budapest.

KOLUMBÁN-ANTAL József

2006 Székely honfoglalás, avagy mikor költöztek a székelyek a Kárpát

medencébe? Székelyudvarhely.

KORDÉ Zoltán

34

1991 A székelykérdés Hunfalvy Páltól Hasan Erenig, in: Kincses Nagy Éva

(szerk.): Őstörténet és nemzettudat, 1919-1931, MŐK 1, Szeged, 50-57.

1993 A székely eredetkérdés az újabb kutatások tükrében. Aetas 3, 21-39.

1994 Székelyek, in: KMTL, 623-625.

2001 A székelység története a szék-rendszer megszilárdulásáig, in: Márton

Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 161-

172.

KÖLTŐ László

1996 Az első honfoglalók a Balaton déli partján, in: Wolf Mária – Révész

László (szerk.): A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei, Miskolc,

187-196.

KRISTÓ Gyula

1996 A székelyek eredetéről, SzKK 10, Szeged.

2001 A székelyek őstörténetéről, in: Historia Manet. Volum omagial Demény

Lajos emlékkönyv, Bucuresti – Cluj, 227-236.

2002 a A korai Erdély (895-1324). SzKK 18, Szeged.

2002 b Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon,

Budapest, 2002.

2005 A székelyek eredete, 2. kiadás, Budapest.

LANGÓ Péter

2006 A Kárpát-medence 10. századi emlékanyagának kutatása mint nemzeti

régészet. Kutatástörténeti áttekintés. Korall 24-25, 89-117.

LÁSZLÓ Gyula

1944 A honfoglaló magyar nép élete, Budapest.

1970 A „kettős honfoglalás”-ról, ArchÉrt 97, 161-190.

1978 A "kettős honfoglalás", Budapest.

LIGETI Lajos

1986 A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban,

Budapest.

MAKKAY János

2005 A székelyek, Budapest.

MALALAS

Ludwig August Dindorf (rec.): Ioannis Malalae Chronographia, Bonnae,

1831.

MARQUART, Josef

1903 Osteuropäische und ostasiatische Streifzüge. Ethnologische und historisch-

topograpische Studien zur Geschichte des 9. und 10. Jahrhunderts,

Leipzig.

MENANDER

Carolus de Boor (ed.): Menander Protector: Excerpta de sententiis.

Excerpta historica iussu imp. Constantini Porphyrogeneti confecta, vol. I,

Berolini, 1903.

MESTERHÁZY Károly

1998 A honfoglaló magyarok művészete és az abbaszida-iraki művészet.

Századok 132, 129-159.

2002 Dunántúl a 10. században, Századok 136, 327-340.

35

MINORSKY, Vladimir Fedorovich

1937 Hudūd al-cĀlam, The Regions of the World, A Persian Geography 372

A.H. – 982 A.D., London.

MORAVCSIK Gyula

1934 A magyar történet bizánci forrásai, Budapest.

1950 Bíborbanszületett Konstantin, A Birodalom kormányzása (Constantinus

Porphyrogenetus, De administrando imperio), Budapest.

1984 Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai, Budapest.

MUKHAMADIEV, Azgar Gataul

1995 The inscription on the plate of Khan Diggiz, in: Problems of the lingo-

ethno-history of the Tatar people, Kazan, 36-83.

MURAKÖZY Gyula

1989 Hérodotosz: A görög–perzsa háború, Budapest.

NICEPHORUS

Carolus de Boor (ed.): Nicephori archiepiscopi Constantinopolitani

opuscula historica, Lipsiae, 1880.

NAGY Géza

1914 Az eszegel bolgárok neve, ArchÉrt 48, 76-78.

NEPPER Ibolya, Módiné

2002 Hajdú-Bihar megye 10-11. századi sírleletei I-II, Budapest-Debrecen.

NÉMETH Gyula

1991 A honfoglaló magyarság kialakulása, 2. kiadás, Budapest.

OLAJOS Teréz

1996 A IX. századi avar történelem görög nyelvű forrásai. SzKK 16. Szeged.

SZEMERÉNYI Oswald

1980 Four old Iranian ethnic names: Skythian – Skudra – Sogdian – Saka,

Wien.

PÁLÓCZI HORVÁTH András

1988 Besenyők, úzok, kunok, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.):

Magyarrá lett keleti népek, Budapest, 106-163.

1989 Besenyők, kunok, jászok. Budapest.

PLINIUS

Kai Brodersen (Hrsg.): Plinius Secundus, Caius: Naturalis historiae –

Naturkunde, Buch 6, Geographie: Asien, Zürich – Düsseldorf, 1996.

PROCOPIUS

Hugh B. Dewing (transl.): Procopius: De Bello Persico, 7 vols, New York,

1914-1940.

PRITSAK, Omeljan

1953 Orientierung und Farbsymbolik: Zu den Farbenbezeichnungen in den

Altaischen Völkernamen, Saeculum 5, 376-383.

1955 Die bulgarische Fürstenliste und die Sprache der Protobulgaren,

Wiesbaden.

PVL

Adrianova-Peretc (otv. red.): Povest’ vremennih let I-II, V. P. Moskva –

Leningrad, 1950

RANSANUS, Petrus

36

Blazovich László – Sz. Galántai Erzsébet (ford.): A magyarok történetének

rövid foglalata, Budapest, 1999.

RÓNA-TAS András

1997 A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem

ismeretébe, Budapest.

2002 A nagyszentmiklósi kincs feliratairól, in: Kovács Tibor – Garam Éva

(szerk.): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 120–129.

SEBESTYÉN Gyula

1899 Az avar-székely kapcsolat emlékei, Budapest, 1899.

SINKOVICS Balázs

2001 Megjegyzések a székelyek volgai bulgár származásáról, in: Márton Alfréd

(szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 137-147.

SÓFALVI András

2005 Sóvidék a középkorban. Fejezetek a székelység középkori történelméből,

Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely.

SRH

Emericus Szentpétery (ed.): Scriptores rerum Hungaricarum tempore

ducum regumque stripis Arpadianae gestarum I-II, Budapest, 1937-1938.

SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos

1927 A székely nemzet története és alkotmánya. Hasonmás kiadás: 1993,

Budapest.

SZÁDECZKY-KARDOSS Samu

1998 Az avar történelem forrásai, MŐK 12, Budapest.

SZÉLPÁL Lívia

2007 A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás

(unconventional history) elméletébe, Aetas 22, 135-146.

SZŐKE Béla Miklós

1994 A Kárpát-medence a 9. században, in: Kovács László (szerk.): Honfoglalás

és régészet, Budapest, 77-84.

2000 A keresztény térítés kezdetei Pannóniában a Karoling korban. A petőházi

Cunpald-kehely és a sopronkőhidai temető helye és szerepe, Soproni

Szemle 4. 310-342.

SZŐCS István

2000 Újból a Csíki Székely Krónikáról, in: Csíki Székely Krónika, Csíkszereda,

5-11.

SZŐCS János

2000 A székely krónika, Sándor Zsigmond és más atyafiak, in: Csíki Székely

Krónika, Csíkszereda, 12-19.

SZŰCS Jenő

1989 A középkori Magyarország népei, in: Glatz Ferencz (szerk.): Magyarok a

Kárpát-medencében, Budapest, 32-39.

TAKÁCS Miklós

2006 Három nézőpont a honfoglaló magyarokról, Dolgozatok Ú.S. I, 67–98.

THEOPHANES

Carolus de Boor (rec.): Theophanis Chronographia, I, II, Lipsiae, 1835,

1885.

37

THEOPHYLACTUS

Carolus de Boor – Peter Wirth (ed.): Theophylacti Simocattae Historiae,

Lipsiae, 1972.

THURY József

1898 A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum 15, 65-87, 138-163, 195-216, 241-

247.

1899 Még egyszer a székelyek eredetéről (Harmadik és befejező közlemény).

Erdélyi Múzeum 16, 424-432.

TOMKA Péter

1994 9. századi népesség a Kisalföldön, in: Kovács László (szerk.): Honfoglalás

és régészet, Budapest, 99-107.

TÓTH János – TÓTH Marianna

1988 A jászok őstorténete, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.):

Magyarrá lett keleti népek, Budapest, 164-176.

DE LA VAISSIÈRE, Étienne

2007 Is There a “Nationality of the Hephtalites”?, Bulletin of the Asia Institute,

Volume 17, Bloomfield Hills, 2007. (http://www.bulletinasiainstitute.org/)

VÁCZY Péter

1940 A hunok Európában, in: Németh Gyula (szerk.): Attila és hunjai,

Budapest, 61–142.

VÁMBÉRY Ármin

1895 A magyarság keletkezése és gyarapodása, Budapest.

VÁSÁRY István

1993 A régi Belső-Ázsia története, MŐK 7, Szeged.

VERNADSKY, Georgy Vladimirovich

1957 Lebedia. Studien über den madjarischen Hintergrund des Kiewer Rußland,

in: Valjavec, Fritz (Hrsg.): Studien zur ungarischen Frühgeschichte,

Südosteuropäische Arbaiten 47, München, 7-32.

VESZPRÉMY László

1999 Anonymus, A magyarok cselekedetei – Kézai Simon, A magyarok

cselekedetei, Budapest.

VÉKONY Gábor

1985 A szarvasi tűtartó rovásfelirata, Életünk 22, 1985-2, 153-166.

2000 Utószó, in: Pauler Gyula – Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar honfoglalás

kútfői a honfoglalás ezredéves emlékére. Második, változatlan kiadás.

Budapest, 879-892.

2004 A székely írás. Emlékei, kapcsolatai, története, Budapest.

2005 Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. 2. kiadás. Budapest.

2007 A rézkortól a hunokig. Régészeti tanulmányok a hagyatékból, Budapest.

VÉRTESSY György

2008 A hun-avar azonosság (rokonság) kérdése, in: MTT, 755-771.

VIDA Tivadar

2004 Reconstruction of a germanic noble Woman’s Costume (Kölked-

Feketekapu B, Grave 85) in: Fusek, Gabriel (red.): Zborník na počesť

Dariny Bialekovej, Archaeologica Slovaca Monographiae VII. Nitra, 435-

442.

38

WERNER, Joachim

1984 Der Grabfund von Malaja Perescepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren,

München.

1986 Der Schatzfund von Vrap in Albanien, Studien zur Archäologie der Awaren

2, Wien.

ZAKIEV, Mirfatyh Z.

2002 Origin of Türks and Tatars. Moscow.

ZIMONYI István

1990 The Origins of the Volga Bulghars, Studia Uralo-Altaica 32, Szeged.

1994 Szabirok, in: KMTL, 613.

1996 A kazárok szerepe Kelet-Európában, Magyar Tudomány 1996/8, 952-957.

2001 Egy új muszlim forrás a Kárpát-medencében élő magyarokról, in: Felföldi

Szabolcs – Sinkovics Balázs (szerk.): Nomád népvándorlások, magyar

honfoglalás, MŐK 15, Budapest.