1

Az ószövetségi bölcsesség vizsgálata,

különös tekintettel a teremtés és a történelem központi témáira

SZABÓ XAVÉR OFM, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

„Kérdezd a föld szépségét, kérdezd a tenger szépségét, kérdezd a

mindenütt jelenlévő levegő szépségét, kérdezd az ég szépségét [...],

kérdezd mindezeket. Mind azt válaszolják: Íme, lássad, szépek va-

gyunk. Szépségük vallomás. E változó szépségeket ki alkotta, ha

nem a változatlanul Szép.”

(ÁGOSTON) 1

„Aki három évezredről nem képes, hogy számot adna, ki

nem talál a sötétből, vakon élhet, napról napra.”

(J. W. GOETHE) 2

1. Bevezetés – 2. A bölcsesség fogalmának „pályafutása” – 2.1. Szóhasználat – 2.2. Világi/profán bölcsességből vallásos bölcsesség – 2.3. Megszemélyesített Bölcsesség – 2.4. Bölcsesség és apokaliptika összekapcsolódása – 3. Esettanulmányok – 3.1. Isten cselekvésének

színhelye: a teremtés – rácsodálkozás a teremtett világra – 3.2. Isten cselekvésének színhelye: a történelem – számvetés a napok sorával

– 4. Összefoglaló gondolatok.

1. Bevezetés Ha korunkból visszatekintünk a nyugati filozófia történetére, nehezen állíthatjuk, hogy a

hit és ész kapcsolatát firtató kérdés jellegzetesen ószövetségi. A gondolatmenet akár már ott elakadhatna, hogy a héber nyelvnek a hitre ugyan még van,

3 az észre azonban nincs külön

szava, így a szellemi, racionális tevékenységért is a gazdag jelentésű szívet teszi felelőssé (vö. léb, lébáb).

4 A Héber Biblia bölcsességi könyvei,

5 valamint a hozzá kapcsolódó hasonló jelle-

A tanulmány megjelent: In: SZEILER ZSOLT – BAKOS GERGELY OSB – SÁRKÁNY PÉTER (szerk.), Hit és ész: Teo-

lógiai és filozófiai közelítések. L’Harmattan Kiadó - Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest,

2013, 32–52.

A görög szavak magyar átírásánál a tudományos művekben használatos átírást követtem (vö. GYÖRKÖSY ALA-

JOS – KAPITÁNFY ISTVÁN – TEGYEY IMRE: Ógörög-magyar szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 8–9). A

héber ábécé betűit a hangértéküknek leginkább megfelelő magyar betűkkel írtam át. Az önálló hangértékkel nem

bíró (kvieszkáló vagy mater lectionisként használt) mássalhangzókat nem jelöltem. Az ó- és újszövetségi Szent-

írást az Apostoli Szentszék Könyvkiadójának kiadásában idézem (Biblia, Szent István Társulat, Budapest, 2006).

Ahol másként nem jelzem, a tanulmányban előforduló idegennyelvű szövegek fordítása saját.

1 Sermo 241, 2: PL 38, 1134.

2 JOHANN WOLFGANG GOETHE: Nyugat-keleti díván, Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 96. A részlet KURDI

IMRE fordítása. 3 JEAN DUPLACY, „Hit”, XAVIER LÉON-DUFUOR (szerk.): Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Buda-

pest, 2001, 496: „A hit jelölésére használt héber szavak sokfélesége a hívő bonyolult lelki magatartását tükrözi.

Mindamellett két szógyök uralkodik: áman (vö. ámen) a szilárdságot és biztonságot idézi fel, bátáh a bizonyos-

ságot és a bizalmat. A görög szókincs még változatosabb.” Az említett héber szógyökökhöz lásd: ERHARD

GERSTENBERGER, „bth, vertrauen”, ERNST JENNI – CLAUS WESTERMANN (szerk.): Theologisches

Handwörterbuch zum Alten Testament. Band I. ’áb – mátay, Chr. Kaiser Verlag – Theologischer Verlag, Mün-

chen – Zürich, 1978, 300–305; HANS WILDBERGER, „’mn, fest, sicher”, i. m., 177–209. 4 Vö. HANS WALTER WOLFF: Az Ószövetség antropológiája, Harmat – PRTA, Budapest, 2001, 70–75.

5 A Héber Biblia bölcsességi könyvei alatt a Jób, a Prédikátor és a Példabeszédek könyvét értem, a Héber Bibli-

ához kapcsolódó bölcsességi iratok kifejezés alatt pedig az alapvetően görög nyelven fennmaradt

2

gű iratok mégis csodálatos világossággal mutatják, hogy „milyen mély összefüggés van a hit-tel és az ésszel megszerezhető ismeretek között” (Fides et ratio 16),

6 sőt a bibliai szerzőktől a

bölcselet vagy a „jellegzetes” filozófiai kérdések sem állnak távol.7 Az említett bölcsességi

irodalom a Héber Biblia/keresztény Ószövetség nélkülözhetetlen része, melynek beható isme-rete nélkül nem alkothatunk valós képet az Ószövetség teológiájáról,

8 de még Izrael hellenisz-

tikus történetéről sem.9

Tanulmányomban, amely a hit és az ész viszonyáról való gondolkodást meghatározó bibli-kus-ószövetségi alapokra reflektál, az izraelita bölcsességet járom körül.

10 Először röviden

áttekintem azt az utat, amit e fogalom (hokmá/sophia) az ókori Izrael eszmetörténetében és irodalmi örökségében megtett:

11 így figyelemmel követhetjük, hogy a kezdetben világi, ta-

pasztalatra épülő, „importált”, nemzetközi és vallásközi jellegű bölcsesség hogyan ölt vallá-sos, teológiai jelleget és válik Izrael sajátjává, valamint a megszemélyesítéssel hogyan emel-kedik éteri magasságokba és végül hogyan kapcsolódik össze az eszkatológiával.

12 Az átte-

kintést követően egy-egy esettanulmánnyal a teremtés és a történelem központi témáit járom körül, végül megkísérlem levonni vizsgálódásaim tanulságait.

2. A bölcsesség fogalmának „pályafutása”

deuterokanonikus Bölcsesség (vagy: Salamon bölcsességeinek) illetve Sirák fiának könyvét értem. A katolikus

hagyomány az Énekek Énekét is idesorolja. 6 Fides et ratio. II. János Pál pápa enciklikája a hit és ész kapcsolatának természetéről, Szent István Társulat,

Budapest, 1999, 27. Az enciklika a 16–21. pontok alatt értekezik a vizsgált téma ószövetségi hátteréről, főleg az

ember megismerésre törekvését hangsúlyozza. 7 Például: PECSUK OTTÓ, „A deuterokanonikus bibliai könyvek és a hellenisztikus filozófia”, in XERAVITS GÉZA

– ZSENGELLÉR JÓZSEF (szerk.), Szövetségek erőterében. A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései, Pápai

Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2004, 97–113; KARASSZON ISTVÁN, „A filo-

zófiai gondolkodás kezdetei Kóheletnél”, UŐ., Az Ószövetség másik fele, Sapientia Főiskola – L’Harmattan,

Budapest, 2010, 177–186; JOSÉ RAMON BUSTO SAIZ SJ, „Isten nem teremtett halált. A rossz problémája az

Ószövetségben”, Katolikus Kincses Kalendárium 2010, Agapé, Szeged, 2009, 33–50. 8 MARCO NOBILE: Teologia dell’Antico Testamento, Elle Di Ci, Torino, 1998, 143–172; WALTER

BRUEGGEMANN, Teologia dell’Antico Testamento. Testimonianza, dibattimento, perorazione, Queriniana,

Brescia, 878–896. 9 Vö. GABRIELE BOCCACCINI: I giudaismi del Secondo Tempio. Da Ezechiele a Daniele, Morcelliana, Brescia,

2008, 135–176. 10

Magyar nyelven a bölcsességi irodalom kiváló, rövid összefoglalását, valamint az egyes könyvek bemutatását

nyújtják: THOMAS RÖMER, Bölcsesség az Ószövetségben (Példabeszédek, Jób, Prédikátor könyve), k. n., Buda-

pest, 1994; GERHARD VON RAD, Az Ószövetség teológiája I. Izrael történeti hagyományainak teológiája, Osiris

Kiadó, Budapest, 2000, 330–359; ROLAND E. MURPHY O. Carm., „Bevezetés a bölcsességi irodalomba”, RAY-

MOND E. BROWN – JOSEPH A. FITZMYER – ROLAND E. MURPHY (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószö-

vetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002, 687–695; BOLYKI

JÁNOS, „Bölcsesség a deuterokanonikus könyvekben”, in XERAVITS GÉZA – ZSENGELLÉR JÓZSEF (szerk.), Szö-

vetségek erőterében. A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései, Pápai Református Teológiai Akadémia –

L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2004, 81–96. A közeljövőben lát napvilágot a Szegeden megrendezett XXIII.

Nemzetközi Biblikus Konferencia (2011. szeptember 8–10.) „Isteni bölcsesség, emberi tapasztalat – Hokma,

Szofia” c. konferenciájának kötete is. 11

Nyilvánvalóan nemcsak a hokmá főnévről van szó. A Példabeszédek könyvében több kifejezést is találunk,

amely a bölcsességet írja körül. Péld 8,12: „Én, a bölcsesség, ott lakom az eszességben (ormá), és jelen vagyok

az értelmes gondolatokban (mzimmót).”; 1,1–5: „Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának mondásai a böl-

csesség és fegyelem (múszár) tanulására, az okos beszéd (bíná) megértésére (hábín), a bölcs (haszkél) okulás

(múszár), igazságosság (cedek), ítélet (mispát) és becsületesség (mesarím) elnyerésére, hogy az egyszerűeknek

értelem (ormá) adassék, s az ifjúnak tudás (dáát) és megfontoltság (mzimmá). A bölcs, ha hallgatja, gyarapodik

tanultságban (lekáh), s az értelmes (nábón) útmutatást (tahbulót) nyer.” Lásd még: GERHARD VON RAD: Weisheit

in Israel, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 1970, 25–26; 75–76. 12

Ez a vonulat (a legutolsó elem kivételével) nemcsak a bölcsességi könyvek gyűjteményében figyelhető meg,

hanem az egyes könyveken belül is, ami csupán azt a tényt emeli ki, hogy azok bonyolult előtörténettel és átha-

gyományozással rendelkeznek. Emiatt nem csoda, hogy a zsidó gondolkodásmódban sajátos hagyományvonula-

tot képviselő bölcsességi irodalom fejlődésében is több stádium különíthető el.

3

2.1. Szóhasználat A hákám melléknév alapjelentése: valamiben jártas, kézügyességgel rendelkező, tapasztalt,

szakavatott, rátermett.13

A Héber Biblia „bölcs szívűi” (hákám-léb) között találjuk Áron főpa-pi öltözetének szabóit (Kiv 28,3), a szövetség sátrának készítőit (Kiv 31,3; 35,10), a fonó asz-szonyokat (Kiv 35,25), a templomépítő Hirámot (1Kir 7,13–14), vagyis mindazokat, akik mesterek módjára jártasak szakmájukban. Így tehát a bölcs ember éppen attól lesz bölcs, hogy tudja a dolgát (vö. Péld 14,8).

14 Ez a szóhasználat a Biblia késői szövegeiben is megtalálható

(vö. Iz 40,20; Jer 9,16; 10,9; Ez 27,8; Kiv 31,6). A hokmá főnév pedig a megfontoltságon és az okosságon túl jelentheti az álmok és az előjelek megértését (vö. Ter 11,15. 39; Dán 1,17),

15

és magát a varázslatot is (vö. Kiv 7,11).16

A bölcsesség kétélű, egyaránt állhat jó és rossz cé-lok szolgálatában: a fáraó előtt például bölcs dolognak tűnt az izraeliták kényszermunkája (vö. Kiv 1,10). Ugyanakkor a bölcsesség behatárolt, hiszen az élet dolgaihoz és a sikerhez szeren-cse is szükséges (Préd 9,11 sköv.; 10,8–11). Bár kötődik élettapasztalathoz, a szentírási szö-vegek tanúsága szerint életkorhoz nem.

17

2.2. Világi/profán bölcsességből vallásos bölcsesség Az ősi bibliai bölcsesség olyan autonóm irányzat a Héber Biblia világában, amely nem a

történelmi kinyilatkoztatásra vagy az üdvösségtörténetre épít, hanem az egyént központba állító emberi tapasztalatra. Annak megítélése azonban, hogy ez az emberi tapasztalat mennyi-ben vallásos vagy hívő emberi tapasztalat, eltérő. Egyes kutatók szerint ez a tapasztalati böl-csesség a maga világi mivoltában nélkülözött mindenféle inspirációt,

18 mások szerint nem a

szó mai értelmében beszélünk „profán” bölcsességről, hiszen a bölcsesség az ókori Közel-Keleten és Izraelben mindig is összefüggött a teremtő Isten által alkotott világrend fogalmá-

13

Vö. GERHARD VON RAD, Weisheit in Israel, 34–35. A megfelelő héber szógyökhöz lásd: MAGNE SAEBØ:

„hkm, weise sein”, ERNST JENNI – CLAUS WESTERMANN (szerk.), Theologisches Handwörterbuch zum Alten

Testament. Band I. ’áb – mátay, Chr. Kaiser Verlag – Theologischer Verlag, München – Zürich, 1978, 557–567;

GERHARD LISOWSKY: Konkordanz zum Hebräischen Alten Testament, Würtenbergische Bibelanstalt, Stuttgart,

1958, 491–493. 14

Amikor az Újszövetségben Pál apostol arról beszél, hogy bölcs, azaz gondos építőmesterként foglalkozott a

korintusi gyülekezettel (1Kor 3,10: sophos architektón), ugyanígy használja a bölcsesség-fogalmat. A korai

rabbinikus hagyományokat felölelő Misna egy helyen még a szülést levezető bábát is bölcsnek nevezi (Rosh ha-

Shanah 2,5), vö. ALEXANDER ROFÉ, Introduction to the Literature of the Hebrew Bible, Simor Ltd., Jerusalem,

2009, 515. 15

A témához kiváló tanulmány magyar nyelven: KOMORÓCZY GÉZA, „Rangjavesztett tudomány. Álomfejtés az

ókori Mezopotámiában”, UŐ.: Bezárkózás a nemzeti hagyományba, Osiris, Budapest, 47–82. 16

Vö. KARASSZON ISTVÁN: Az óizraeli vallás. Vázlatok, k. n., Budapest, 1994, 31: „A 2Móz 7-ben például ko-

moly kérdés, hogy Jahwe prófétája mérkőzhet-e más vallások varázslóival. Az említett passzusban Mózes na-

gyobbnak bizonyul, mint az egyiptomi varázslók (a hákámím szó e helyen nyilvánvalóan varázslót jelent, hiszen

nem bölcs mondásokról, hanem csodákról van szó).” 17

Jób könyvében a fiatal Elihú például azzal érvel, hogy a halandókban működő Isten Lelke (ruáh) teszi az em-

bert értelmessé, nem pedig az öregség (vö. Jób 32,8). A Zsolt 119,99–100 szerint a Törvény feletti elmélkedés és

az iránta tanúsított engedelmesség nagyobb bölcsességet ad az ifjaknak, mint tanítóiknak és a bölcs öregeknek.

Ugyanezt a bibliai igazságot tanítja Zsuzsanna története is, amelyben az ifjú Dániel vitába bocsátkozik két vén-

nel, akik azon gúnyolódnak, hogy Isten bizonyára neki adta meg az öregkor élettapasztalatát, így alkalmas, hogy

kioktassa őket (vö. Dán 13,50). A Jób könyvében említett szakasszal kapcsolatban érdemes hozzáfűzni, hogy

Isten Elihút is megfeddi, noha ő azzal az igénnyel lépett fel, hogy Isten Lelke sürgeti a szólásra. A jeruzsálemi

Templom lerombolása előtt született görög nyelvű testamentumirat, Jób testamentumának szerzője a bibliai

szöveg továbbgondolásával és „újraírásával” ezt a kettősséget úgy oldja fel, hogy művében Elihút úgy állítja be,

mint aki a Sátán sugalmazására emelkedett szóra (41,5; 42,2). Vö. ADORJÁNI ZOLTÁN: Jób testamentuma. Beve-

zetés – fordítás – jegyzetek, Sapientia Főiskola – L’Harmattan, Budapest, 2011, 73–74. 18

Vö. GERHARD VON RAD: Az Ószövetség teológiája I., 350. CLAUS WESTERMANN: Az Ószövetség

theológiájának vázlata, k.n., Budapest, 1993, 97: „A Teremtő az embernek képességet adott arra, hogy a maga

világában kiismerje magát, a világban önmagát felismerje, és hogy a mindennapok feladatain úrrá legyen. Ehhez

sem isteni kijelentés, sem theologiai reflexiók nem szükségesek. A bölcsesség profán.”

4

val, ennyiben mindig vallásos volt.19

Már maga az is jellegzetes, ahogyan a bibliai bölcsesség az embert szemléli.

Az ádám főnév azért olyan gyakori a Példabeszédek könyvében (45-ször), mert a böl-

csesség vallása a teremtő Jahvéba vetett hitre épül, ezért emberfogalma is a teremtett-

séget hangsúlyozza (akárcsak az ádám szó): az ember arra hivatott, hogy elfoglalja he-

lyét és elvégezze feladatát a világban. Ez azt jelenti, hogy a Példabeszédek könyve az

embert nem a választott nép és Izrael kultikus közösségének tagjaként szemléli.20

Az emberi tapasztalatot középpontba állító gondolkodásmód a dolgok és az Istentől meg-határozott rend értelmét keresi, valamint azt, hogy az ember hogyan irányítsa eszerint életét. Az ősi bölcsesség témái (vö. Péld 10,1–22,16; valamint a 25–29. fejezetek, amelyek VON RAD szerint a legősibb, egyben „legvilágiasabb” gyűjteményét alkotják) között találjuk az emberi együttélésre, az erkölcsös és vallásos viselkedésre vonatkozó mondásokat, a bíráskodás és a hivatalviselés alapvető szabályait; tanácsokat kaphatunk a vagyon és az asszonyi társaság he-lyes megítéléséhez. Ezek a témák valóban „világi” és nemzetközi jellegűek.

21

A bölcsesség életben betöltött szerepére (Sitz im Leben) vonatkozóan rendkívül széles a kutatói elképzelések skálája. Egyesek szerint az eredetet a családban, a klánban, a népben, vagy a törzsi berendezkedésben, vagy éppen a királyi udvarban a hivatalnokok, írnokok vagy később az írástudók képzésére felállított „iskolai” élethelyzetben kell keresnünk (vö. Sír 51,23), más kutatók az óizraeli bölcsességi irodalom nemzetközi jellege miatt az ókori közel-keleti párhuzamokat hangsúlyozzák (pl. az egyiptomi Ma’at eszméjét).

22

A bölcsesség nem csupán a sokszor ellentétpárra épülő, nyelvi leleményességet sem nélkü-löző, rövid szentenciák és példabeszédek mondásában csapódik le, hanem az emberi magatar-tás éles megfigyeléséről tanúskodó maximák tartalmában, miszerint az ember tettei és sorsa között igenis összefüggés van.

23 Talán ez jelezi az egyik átmenetet a „profán” bölcsességből a

„vallásos” bölcsességbe, ahol a szerző már nem annyira a „szorgalmas hangyát” akarja a lusta szeme elé állítani (vö. Péld 6,6), hanem az ember (akár végső) sorsára is ráirányítja a figyel-met. A bölcs ember immár tudja, mi szolgálja az élet javát és mi vezet halálhoz. Ennek a val-lásos bölcsességnek lesz a vezérgondolata, hogy „az ismeret/a bölcsesség kezdete az Úr fé-lelme” (Péld 1,7), ami hitvallásszerűen visszhangzik majd több szövegben is (Jób 28,8; Péld 2,5; 9,10; 15,33; Zsolt 111,10). A héber résit főnév nemcsak a kiindulási pontot jelölheti, ha-nem valaminek a lényegét és összefoglalását,

24 így a jámborság a bölcsesség alapvető meg-

nyilvánulása lesz.

A Példabeszédek könyvének néhány szakasza részben meg is határozza a „Jahve fé-

lelme” kifejezés jelentését: Isten vagy a Szent ismerete (2,5; 9,10); a rossz gyűlölete

(8,13; vö. 16,16); intés és okosság (15,33; vö. 1,7; Jób 28,28); gazdagság, tisztelet és

élet (22,4). Más szakaszok számba veszik „Jahve félelmének” előnyeit: megnöveli a

napok számát (18,27); az élet forrása, hogy megmeneküljünk a halál csapdájától

(14,27; vö. 19,23); erős bizodalom azé, aki birtokolja, és fiainak menedéke (14,26).25

Az „Úr félelme” nem az Istentől való rettegést jelenti, itt a félelem olyan erényt jelöl, „amely jámborságra, dicséretre és alázatra vezet, hiszen aki Istent féli, felismeri, hogy Isten

19

Vö. THOMAS RÖMER: i. m., 12. 20

ALVIERO NICCACCI: La casa della Sapienza. Voci e volti della Sapienza biblica, San Paolo, Milano, 1994, 47. 21

Kiváló összefoglalás: KENTON L. SPARKS: Ancient Texts for the Study of the Hebrew Bible. A Guide to the

Background Literature, Hendrickson Publishers, Peabody, 2006, 56–83. 22

Alapvető könyv a témához a kutatástörténet kiváló összefoglalásával: KATHERINE J. DELL: The Book of

Proverbs in Social and Theological Context, Cambridge University Press, Cambridge, 2006. 23

Az efféle mondások megjelennek a későbbi zsidó irodalomban is (Újszövetség, rabbinikus irodalom). Lásd:

VERMES GÉZA: Jézus hiteles evangéliuma, Osiris, Budapest, 2005, 96–134. 24

NICCACCI nem ért egyet az utóbbi fordítási javaslatokkal, vö. ALVIERO NICCACCI, i.m., 52. 25

ALVIERO NICCACCI, i.m., 52.

5

nem más, mint a világegyetem középpontja”.26

A kifejezés egyszerűen a parancsolatokkal szembeni engedelmességet jelöli, az isteni előtti vallásos magatartást.

27 Ez a gondolati vonal

vezet el ahhoz a késői, Sirák fiánál és majd a rabbinikus irodalomban is visszatérő eszméhez, amely a Tóra megtartását tekinti hokmának, par excellence bölcsességnek. A kutatók szerint az ősi, tapasztalaton alapuló bölcsesség a fogság után, „különösen a deuteronomista redakció hatására” válik teológiailag is motiválttá.

28

Az alcímben megjelenő „világi/profán” jelző azonban az egyetemes ismereteket is jelöli. A bibliai bölcsesség emblematikus alakja Salamon király,

29 akinek történeteiből körvonalazódik

„hagyományosnak” mondott bölcsessége, ami egyrészt ravaszság (1Kir 2,6. 9), erkölcsi ítélő-képesség (3,9. 12), helytálló igazságszolgáltatás (3,28), de egyfajta enciklopédikus tudás és ismeret (5,9. 14), irodalmi jártasság (5,12), valamint uralkodói rátermettség is (5,21).

30 A böl-

csesség gazdag jelentéstartalmú szó a Bibliában. A „felhalmozódott” ismeretek kapcsán fon-tos megemlítenünk a Bölcs 7,17–21 szövegét, amely „felsorolja [a szerző] kora enciklopédi-kus tudásának fejezeteit”,

31 szinte kizárólag a természettudományokra bontva le a bölcsessé-

get: csillagászat, állattan, démonológia, pszichológia, növénytan, gyógyszerészet.32

Ez a fajta bölcsesség még mindig a tapasztalati, megfigyelésre épülő ismeretek halmazát jelöli. A Bölcs 8,8 még ehhez hozzáveszi a történelmet, a retorikát és a dialektikát. A következő két szakasz-ban Salamon úgy jelenik meg előttünk, mint (hellenista értelemben) az egyetemes ismeretek tudósa.

Mert ő adta nekem a dolgok igaz tudását, hogy értsem a világ szerkezetét, az elemek

erejét, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását, az évszakok váltako-

zását, az évek körforgását, a csillagok állását, az állatok természetét, a vadállatok dü-

hét, a szelek erejét, az emberek gondolkodását, a növények különféleségét, a gyökerek

erejét. Ami rejtve van, s ami látható, megismertem, mert a mindenség művésze, a böl-

csesség, megtanított rá! (Bölcs 7,17–21)

Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor a bölcsesség ismeri a régmúltat és feltárja a

jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről

és a csodákról, a korok és időszakok végéről. (Bölcs 8,8)

2.3. Megszemélyesített Bölcsesség A bölcsesség-fogalom talán legfontosabb állomása, hogy a hokmá/sophia a kinyilatkozta-

tás „isteni közvetítőjévé” válik.33

Egyes kutatók szerint nem az istenségen belüli személlyel van dolgunk,

34 alakját inkább úgy értelmezik, mint Mediatrix Dei, amely lehetővé teszi az

26

TEMPER LONGMANN III, „Fear of the Lord”, TEMPER LONGMANN III – PETER ENNS (szerk.), Dictionary of the

Old Testament. Wisdom, Poetry & Writings, InterVarsity Press, Notthingham, 2008, 205. A szócikk megvizsgál-

ja a Példabeszédek könyve, Jób, a Prédikátor, valamint a Zsoltárok könyvének szóhasználatát („Az Úr félelme”).

A kifejezés nemcsak a bölcsességi irodalomban fordul elő, hanem a Tórában (Kiv 9,30; 18,21; MTörv 2,25;

5,29), a történeti könyvekben (1Sám 12,14. 24) és a prófétáknál is (Iz 8,13; Jer 5,22. 24; Mik 6,9). 27

Vö. GERHARD VON RAD, Az Ószövetség teológiája, 346; ALVIERO NICCACCI, i.m., 52. 28

GÜNTER STEMBERGER, A zsidó irodalom története, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 22. Szép megközelítést kínál

CLAUS WESTERMANN is, aki a teremtés és az őstörténet felől határozza meg a bölcsesség teológiai helyét, vö. i.

m., 97–98. 29

Egy kiváló tanulmány: KARASSZON ISTVÁN, „Milyen bölcs volt Salamon?”, UŐ., Az Ószövetség fényei.

Veterotestamentica, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002, 98–107. 30

Vö. ROBERT B. Y. SCOTT, „Wisdom, Wisdom Literature”, FRED SKOLNIK (szerk.), Encyclopaedia Judaica,

Second Edition, Volume 21, Thomson – Gale, Detroit – New York – San Francisco – New Haven – Waterville –

London, 2007, 95. 31

J. VILCHEZ LINDEZ: Sapienza, Borla, Roma, 1990, 290. 32

Vö. GERHARD VON RAD: Weisheit in Israel, 30. 33

Vö. GERHARD VON RAD: Az Ószövetség teológiája I., 349. 34

Vö. ROLAND E. MURPHY, i. m., 691.

6

embernek, hogy részt vegyen az isteni kinyilatkoztatásban,35

mások viszont különös szerepei miatt a Bölcsességet (pl. részvétel a teremtésben) önálló hüposztásziszként kezelik, vagy ép-pen a vonatkozó szavak alaktani neme miatt a judaizmusban a női elem hangsúlyos megjele-nésének tartják.

36 BERNHARD LANG szerint lehet érvelni amellett (bár ezt az irodalmi és az

anyagi kultúra eddigi nyomai nem támasztják alá), hogy a bölcsesség nőként való megszemé-lyesítése egy folyamat eredménye, és kezdetben a Bölcsesség „valódi” női istenségként kezd-te „pályafutását”.

37

A megszemélyesített Bölcsesség alakja feltűnik a Péld 1–9 ősi és kánoni rétegeiben,38

Jób könyvének 28. fejezetében (itt ugyan a női jelleg híján), néhány deuterokanonikus könyvben (Sír 24; Bár 3,9–4,4; Bölcs 1; 7–9),

39 Arisztobolusznál (5. töredék),

40 valamint az etióp-

Hénokban (1Hén 42,1–2).41

Az utóbbiaknál erős filozófiai és teológiai újraértelmezésekkel találkozhatunk – bár már ezek is a Héber Bibliában bírják gyökerüket (pl. Sír 24,23; Bár 4,1: Bölcsesség = Tóra; vö. Zsolt 19). A vonal azonban itt sem szakad meg, hiszen a Bölcsesség és a Tóra azonosításával találkozunk a qumráni szövegben is (154. zsoltár; Sír 51,13–30),

42 és

rendkívüli nagy befolyást gyakorolt az újszövetségi krisztológia fejlődésére is.43

2.4. Bölcsesség és apokaliptika összekapcsolódása

35

Vö. BERND JANOWSKI, „Dea”, ANGELIKA BERLEJUNG – CHRISTIAN FREVEL (szerk.), I concetti teologici

fondamentali dell’Antico e del Nuovo Testamento, Queriniana, Brescia, 2009, 262. 36

Vö. JUDITH M. HADLEY, „Wisdom and the godess”, JOHN DAY – ROBERT P. GORDON – H. G. M. WILLIAMSON

(szerk.), Wisdom in ancient Israel. Essays in honour of J. A. Emerton, 243: „A hokmá nyilvánvaló apoteózisának

az izraelita bölcsességi irodalomban jobb megközelítése talán az, hogy a törvényes istennők, mint például Asera

fokozatos felszámolása (vagy beolvasztása Jahve alakjába) egy ellenreakciót váltott ki, amit itt most a nőiségben

kellett kifejezni.” 37

Vö. BERNHARD LANG, „Wisdom – hokmah – Szofia”, KAREL VAN DER TOORN, BOB BECKING, PIETR W. VAN

DER HORST (szerk.), Dictionary of Deities and Demons in the Bible, Brill – William B. Eerdmans Publishing

Company, Leiden – Boston – Köln – Grand Rapids (Michigan) – Cambridge (U.K.), 1999, 900. 38

BERNHARD LANG a Péld 1–9 ősi rétegét a Kr. e. 9–10. századra datálja, míg a kiadott, kánoni fejezeteket felte-

hetően a Kr. e. 5. századra. Érvelésében rámutat, hogy a Péld 9,1 „oszlopos házai” a babiloni fogság előtti ház-

szerkezetet jelenítik meg. Vö. BERNHARD LANG, i. m., 901. 39

A deuterokanonikus („a második kánonhoz tartozó” könyvek) jelzőt a katolikus hagyomány azokra a késő-

bibliai könyvekre használja, amelyek hiányoznak a Héber Bibliából, a Septuagintában (LXX) és a latin nyelvű

Vulgata fordításban azonban benne vannak. Ide tartoznak Tóbiás, Judit, 1–2 Makkabeusok, Sirák fia, Salamon

bölcsessége, Báruk könyve, Jeremiás levele, valamint Eszter és Dániel görög nyelvű kiegészítései. A protestán-

sok ezeket a könyveket apokrifeknek nevezik, míg a Görög Bibliából hiányzó írásokat pszeudoepigráf iratoknak.

A bevezetéstani kérdésekhez lásd: RÓZSA HUBA, Az Ószövetség keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek

irodalom- és hagyománytörténetébe. II. kötet, Budapest, Szent István Társulat, Budapest, 1996, 481–542. 40

„Ugyanezt lehet elmondani átvitt értelemben a bölcsességről is. Minden fény benne bírja eredetét.”

Arisztobolusztól öt töredék maradt fenn a Kr. e. 2. századból. Az ötödik töredék a kozmikus rend szempontjából

magyarázza a szombat zsidó szokását. A töredék Euszébiosz Praeparatio Evangelica c. munkájában maradt

fenn. A töredékekhez alapvető irodalom: A. YARBRO COLLINS „Aristobulus” c. fejezetét: James H. Charlesworth

(szerk.): The Old Testament Pseudepigrapha 2, Doubleday & Company, Garden City, New York, 1985, 831–

842. 41

„A Bölcsesség nem talált magának helyet, ahol lakjék, (ezért) az égben vett lakást magának. Leszállt a földre,

hogy az emberek fiai között lakjon, de nem lelt hajlékot, így visszatért helyére, s az angyalok között nyert elhe-

lyezést.” A fordítás DOBOS KÁROLY DÁNIEL munkája: FRÖHLICH IDA és DOBOS KÁROLY DÁNIEL (szerk.),

Henok könyvei, PPKE BTK, Piliscsaba, 2009. Hénok első könyvének fejezetei egy prológusra és további öt

könyvre oszlanak. Az etióp nyelven fennmaradt írásmű összetett alkotás, a tudományos vélemény megoszlik a

mű eredetéről, illetve egyes részeinek datálásáról. A fenti idézet a Képes beszédek könyvéből való (1Hén 37–71).

A bölcsességi elemeket is magában foglaló apokaliptikus könyv keletkezési ideje a kutatók körében jelentősen

eltérő (a Kr. előtti első század első feléből való? A Kr. e. 40-es pártus invázió és a Kr. u. 66-os zsidó háború

közötti időből? A Kr. e. 1. és a Kr. u. 1 század körüli időkből?), de valószínűleg a bibliai Dániel könyvének

végső redakcióját követő időszakhoz tartozik. 42

Összefoglalót lásd: XERAVITS GÉZA: Könyvtár a pusztában. Bevezetés a holt-tengeri tekercsek nem-bibliai

irodalmába, Pápai Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2008, 149–167. 43

Vö. ALVIERO NICCACCI: i.m., 166–176.

7

Dániel könyvében a bölcs már a jövő titkainak is ismerője (Dán 2,31 kk.; 4,16 kk.; 5,13 kk.; 7,1 kk.; 8,1 kk.; 9,20 kk.; 10,1 kk.). A mai biblikus tudomány csak megerősítheti, hogy „tagadhatatlan történelmi-kulturális és szemantikus kapcsolat van a két gondolatvilág”,

44 a

bölcsesség és az apokaliptika között. A vizsgált fogalom „pályafutása” szempontjából – túl-lépve a bibliai iratokon –, immár a holt-tengeri tekercseknek és az apokaliptikus iratoknak van jelentős szerepük,

45 utóbbiaknál „a bölcsesség mesterei az apokrif apokalipszisek nagy látno-

kai” (1Hén; 4Ezd; 2Bár).46

3. Esettanulmányok A Fides et ratio pápai enciklika ószövetségi alapvetése szerint az ész és a hit megismerése

mélységes, megbonthatatlan egységet alkot, így a világ és minden, ami benne van, „tehát a nép története és eseményei is, olyan valóságok, melyeket az ész eszközeivel kell elemezni és megítélni, de a hit e folyamatból nem hagyható ki” (Fides et ratio 16). A teremtés és a törté-nelem témája számtalan ószövetségi teológiával foglalkozó műben egyszerre jelenik meg,

47

ezért a következőkben a bölcsességi irodalom két nagy, „egyetlen közös nevezővel rendelke-ző” teológiai témáját járom körül.

3.1. Isten cselekvésének színhelye: a teremtés – rácsodálkozás a teremtett világra Ebben a részben nem a teremtés ószövetségi olvasatát nyújtom, hiszen azokat a magyar

nyelven is olvasható kiváló biblikus és dogmatikai alapművek megteszik,48

csupán a hit és ész szerepére szeretnék egy szentírási vers által rávilágítani, mert annak hatástörténete és a filozó-fiatörténethez való kapcsolhatósága miatt lényeges, hiszen a rácsodálkozás döntő fontosságú képességét hangsúlyozza.

A csodálkozást kiváltó szemlélődés megnyitja az értelmet arra, hogy a teremtésben az em-ber felismerje Isten jelenlétét. A Bölcs 13,1. és 5. verse szerint mindabból a jóból, ami megfi-gyelhető, felismerhető a Létező, és a teremtmények fensége, nagyszerűsége alapján Létreho-zójuk csodálható. A gondolat megjelenik a sajátos „természet-teológiát” művelő Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében,

49 majd az apostoli tekintéllyel fellépő I. Vatikáni zsinat tanításában

44

MARCO NOBILE: i. m., 166. Az olasz ferences kutató egyébként nagyon szépen beszél a prófécia „átalakuló

hagyományáról” is, amikor megemlíti, hogy a Mt 24,15 prófétaként ábrázolja Dánielt, míg a Héber Biblia tudó-

sítása szerint bölcs volt (Dán 4,1 „bölcsességre eszes”). Egy új módon értelmezett prófécia jelenik itt meg a

bölcsességgel és az apokaliptikával kapcsolatban: „bölcsesség és prófécia apokaliptikus köntösben”. Vö. MARCO

NOBILE: i. m., 166–168. 45

A qumráni Közösség tagjainak bölcsességi szemlélete „abban mérhető le, hogy az eszkatológia szempontjaival

kombinálva a bölcsességi instrukciók tartalmát egyfelől apokaliptikus valóságból vezetik le („az eljövendő ti-

tok”), másrészt pedig érvényüket az ítélet horizontján határozzák meg. Ezzel egy fontos lépést képviselnek a

születő kereszténység gondolkodásának eszkatológikus etikája irányában”. XERAVITS GÉZA, i. m., 167. Lásd

még: XERAVITS GÉZA, „Bölcsesség és apokaliptika – egy qumrâni példa”, SCHWEITZER JÓZSEF – ZSENGELLÉR

JÓZSEF (szerk.): Hebraisztikai Tanulmányok, L’Harmattan – Magyar Hebraisztikai Társaság, Budapest, 2009,

27–38. 46

MARCO NOBILE, i. m., 167. Ezdrás negyedik könyve (4Ezd) a teodícea alapkérdését feszegető, hét látomást

felvonultató zsidó apokalipszis, mely eredetileg arámiul vagy héberül íródhatott a Második Szentély lerombolá-

sát követően, mára azonban különböző nyelvű (latin, szír, kopt, etióp, arab, örmény és grúz) fordításokban ma-

radt ránk. Ezdrás negyedik könyvéhez hasonlóan a jeruzsálemi Templom lerombolása feletti fájdalomnak ad

hangot Báruk szír nyelvű apokalipszise (2Bár), így keletkezési ideje a nemzeti katasztrófát követő évekre he-

lyezhető (kb. Kr. u. 90). Az eredetileg feltehetően héber nyelven keletkezett látomások, imádságok és sirámok

sorozatát tartalmazó apokalipszis mára csupán görög nyelvből készült szír fordításban maradt ránk. 47

Például: JUAN PETER MIRANDA: Breve introduzione alla teologia dell’Antico Testamento, Queriniana, Brescia,

2009, 174–204. 48

Például: JOSEF SCHREINER: Az Ószövetség teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2004, 163–166; PUS-

KÁS ATTILA: A teremtés teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 51. 49

Vö. ANTHONY J. GUERRA: Romans and the apologetic tradition. The purpose, genre and audience of Paul’s

letter, Cambridge University Press, Cambridge, 1995, 49–52.

8

is (DH 3004).50

Levelében az Apostol hitvallást tesz arról, hogy mindaz, ami láthatatlan Is-tenben, vagyis örök ereje és istensége, megtapasztalható a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri (vö. Róm 1,20).

51 A Bölcsesség könyve említett verseinek

szövegkörnyezete a bálványimádás.

Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a

látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor

nem ismerték fel a művészt, hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok

körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek.

Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett

volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket.

Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy

mennyivel hatalmasabb a teremtőjük. Mert a teremtmények nagyságából és szépségé-

ből összehasonlítás útján (görög: analogós) meg lehet ismerni teremtőjüket. De ezek

még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor va-

lójában Istent keresik és akarják megtalálni. Teremtményei közt élnek és igyekeznek a

mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket. Még sincs

mentségük ezeknek sem. Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tud-

ták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát? (Bölcs

13,1–9, kiemelések tőlem)

A Bölcs 13,5 pozitíve ismétli meg a 13,1b negatíve állítását és hangsúlyozza a pogányok („balgák”) felelősségét, hogy nem fejlődött tovább bennük a rácsodálkozásra és a megillető-döttségre való képességük a felismerés irányába. Az eredetileg matematikai műveletet jelző analogósz határozószót alkalmazó szerző, ha nem is ad „iskolás tanítást”, mégis megadja a helyes irányt az emberi gondolkodás számára az istenkeresésben.

52

A szerző a szépségből kiinduló „istenérvet” alkalmazza, Istent a szépség szerzőjének (genesiarchés) tartja. Ismerős gondolat a Héber Bibliából Isten ünneplést érdemlő nagysága és hatalma (Jób 36,22–26; Zsolt 19,2; Iz 40,12–14), szövegünkben azonban immár a világ-egyetem szépsége nyer említést. Az első teremtéstörténet visszhangozta kí-tób („[Isten látta ugyanis,] hogy jó”) a görög nyelvű Septuagintában hoti kalon lesz, amely a teremtett jó-volton túl, utal a szépségre is.

53

A Bölcsesség könyvének szerzője tehát arra buzdít, hogy a hallgató/olvasó vegye komo-lyan az isteni kinyilatkoztatás első szakaszát, a „természet csodálatos könyvét”, mert az az Istenhez való felemelkedés lehetősége.

A görög filozófusok és az ószövetségi bölcsességi írók rácsodálkozása között különbség van. Ismeretünk szerint Thalész, a milétoszi bölcselő mondta, hogy „minden istenekkel van

50

A zsinati dokumentumhoz szubtilis magyarázat olvasható: JOSEPH A. FITZMYER S.J, „Levél a rómaiaknak”, in

R. E. BROWN – J. A. FITZMYER – R. E. MURPHY (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Újszövetség könyveinek

magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 393. 51

FARKASFALVY DÉNES: A római levél. Bevezetés, fordítás és magyarázat, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1983, 17:

„Ez a gondolat kora kultúrájában rendkívül elterjedt, mind a kor népszerűsített hellenisztikus filozófiáiban (fő-

képp platonizmus és sztoicizmus), mind a zsidó gondolkodásban. Főleg a hellenisztikus gondolkodás befolyása

alatt álló zsidó körök írásai (Philó, Bölcsesség könyve, egyes zsoltárok) tartalmaznak hasonló gondolatokat.” Pál

apostol akár olvashatta is a Bölcsesség könyvének sorait, hiszen az időszámításunk fordulója körüli évtizedekben

íródott. 52

J. VILCHEZ LINDEZ: i. m., 416. Pszeudo-Arisztotelész De mundo c. művében (6,399b10) is felbukkan ez a

hellenista, sztoikus gondolat, miszerint a láthatatlan Isten műveiből felismerhető: „mivel láthatatlan, csak művei

révén látható […] Ezt kell gondolnunk az istenről is, aki erejét tekintve hatalmasabb, szépségét tekintve a legfen-

ségesebb, életét tekintve halhatatlan, kiválóságát tekintve pedig mindenkit felülmúl, s ezért, mivel semmiféle

halandó természet szemléletének tárgya nem lehet, művein keresztül szemlélhetjük (atheórétos ap’autón tón

ergón theóreitai).” (BUGÁR M. ISTVÁN fordítása) Arisztotelész: Az égbolt – Pszeudo-Arisztotelész, A világrend,

Akadémiai Kiadó, Budapest, 201. 53

Vö. MARCO VALERIO FABBRI: Creazione e salvezza nel libro della Sapienza. Esegesi di Sapienza 1,13–15,

Armando Editore, Roma, 1998, 82–84.

9

tele”.54

Három évszázaddal később Arisztotelész jegyezte meg, hogy a filozófia a rácsodálko-zással kezdődik (vö. Metafizika 982b12). A görög hagyomány bölcselői abban a reményben éltek, hogy ezzel „intellektuális kíváncsisággal”, érdeklődéssel, vagyis az ész segítségével, a racionális gondolkodáson keresztül megismerhetők vagy megmagyarázhatók a számukra misztériumoknak tűnő valóságok. Az ószövetségi bölcsességi írók rácsodálkozása ezzel ellen-tétben a láthatatlan, világmindenséget megalkotó Teremtőre vonatkozik. A görög filozófiai hagyományban az érzékelhető kozmoszra csodálkoznak rá, míg az ószövetségi hagyomány-ban az egyetlen Istenre. Az első magatartás alapvetően filozófiai, a másik sokkal inkább teo-lógiai jellegű.

3.2. Isten cselekvésének színhelye: a történelem – számvetés a napok sorával Az ókori zsidóság egyik jellegzetes irodalmi műfaja az ún. „újraírt Biblia”, mely a kifeje-

zést megalkotó VERMES GÉZA szerint „olyan elbeszélés, mely az Írást követi, de számos ki-egészítést és interpretációs fejlődést is tartalmaz”.

55 A bibliai szöveg értelmezésével, a forrás-

anyagok átrendezésével, a történet részletezésével (akár meseszerű elemekkel vagy népha-gyományokkal feldúsítva) az egyes szerzők egyfajta új teológiai keretet is adhattak művük-nek.

Bár az ősi bölcsességet kevéssé foglalkoztatták a „jellegzetes” bibliai hagyományok, mint például a pátriárkák ígéretei, a kivonulás vagy a Szináj-hegyi szövetségkötés, a későbbi böl-csességi irodalomban mégis feltűnnek teológiával átitatott történelmi témák (vö. Sír 44–50; Bölcs 10–19). A Bölcsesség könyvének második fele „újraírja”, vagyis újra olvassa és értel-mezi Izrael történetét Ádámtól egészen a kivonulás eseményéig. Ebben az átelmélkedett tör-ténelemben a szerző felfedezi az isteni Bölcsesség működését, ily módon a nép történelmét belehelyezi Isten üdvözítő tervébe. Az alábbiakban a Bölcsesség könyvének 10. fejezetét vizsgálom, amely jól illusztrálja – még ha név szerint nem is – a múlt nagy alakjait (Ádám, Noé, Ábrahám, Lót, Jób, József), és bemutatja, hogyan mentette meg őket a Bölcsesség.

56

SANDRA MARIE SCHNEIDERS írásértelmezési gondolatától vezérelve, miszerint „az exegétának ahelyett, hogy egy bizonyos, sőt egy meghatározott módszerrel állna neki [az írásmagyarázatnak] ... egy kérdéssel kell kezdenie, amelyre választ szeretne kapni”,

57 vizsgá-

lódásomat magam is kérdésfeltevéssel indítanám: mit tesz, és hogyan cselekszik a megszemé-lyesített Bölcsesség? A szövegmagyarázatban egyfajta „filológiai-teológiai” szálat követek, megvizsgálom a cselekvést jelölő igéket, amelyek Isten üdvözítő működését írják le, végeze-tül pedig a szöveg teológiai üzenetét tolmácsolom.

A Bölcsesség könyve 10. fejezetének legjobb szerkezeti felosztását ARMIN SCHMITT java-solta.

58 A szöveg struktúrája a Bölcsesség üdvözítő működését elfogadó igaz és az azt vissza-

utasító gonosz ellentétpárra épül.

1–3 Ádám – Káin 5 Ábrahám – a bábeli torony nemzedéke 6–9 Lót – szodomaiak és Lót felesége

54

Görög gondolkodók 1: Thalésztól Anaxagoraszig, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996, 13. 55

EMIL SCHÜRER: The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ (175 B.C. – A.D. 135), A new

English version, revised and edited by GEZA VERMES – FERGUS MILLAR – MARTIN GOODMAN; Volume III/1., T.

& T. Clark, Edinburgh, 1986, 326. Magyarul a kérdéskörhöz: BALASSA ESZTER: „Elbeszélés és értelmezés hatá-

rán: az újraírt Biblia”, Vallástudományi Szemle, 2007/1, 121–138. 56

Egyes kutatók szerint a fejezet úgy is olvasható, mint görög történetfilozófiai áttekintés, hiszen a világkataszt-

rófákból talpra álló civilizáció (Bölcs 10,1–8) egy igazságos királysággá bontakozik ki (10,9–14); ezt a reményt

a kivonulás eseménye a továbbiakban is elevenen tartja (10,15–11,1). Vö. WILLIAM HORBURY, „The Wisdom of

Solomon”, in JOHN BARTON és JOHN MUDDIMAN (szerk.): The Oxford Bible Commentary, Oxford University

Press, Oxford, 2001, 660. Az izraeli történetírás és a bölcsességi irodalom kapcsolatáról lásd: KARASSZON IST-

VÁN, „Történetírás az ókori Izraelben”, in UŐ.: Az Ószövetség fényei. Veterotestamentika, Mundus Magyar

Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002, 62–71. 57

SANDRA MARIE SCHNEIDERS: The Revelatory Text: Interpreting the New Testament as Sacred Scripture, Har-

per Collins, San Francisco, 1991, 111. 58

ARMIN SCHMIDT: „Struktur, Herkunft und Bedeutung der Beispielreiche in Wesh 10”, BZ 21 (1977), 1–22.

10

13–17 József – elnyomói 18–21 az izraeliták szabadulása – az egyiptomiak pusztulása

A következőkben a fejezet kulcsszavait vizsgálom meg. Az első a szerző kedvencei közé tartozik, a dikaios melléknév. A Bölcs 1–5 a hellenizmusnak ellenálló, üldözésnek kitett igaz ember alakját állítja elénk (dikaios és hosios), a 10. fejezettől azonban a dikaios Izrael történe-tének nagy alakjaira (dikaios: Bölcs 10,4. 5. 6. 10. 20) és a kivonulást átélő izraelitákra (hosios: Bölcs 10,15. 17; 18,1. 5. 9) vonatkozik.

Bár a sótéria („üdvösség”) csupán négyszer fordul elő az egész könyvben, az üdvösség és az üdvözítő munkálkodás témája elsőrendű, még a cselekvést jelölő igék is eszkatologikus töltetűek, amelyek azt emelik ki, hogy az üdvösség eszkatologikus tény. Hangsúlyoznunk kell, hogy ennek az „üdvtörténetnek” a főszereplője a Bölcsesség, aki az egész 10. fejezet cselekvő alanyaként lép fel. Az üdvösség általában egyéni (a múlt nagy alakjai) vagy közös-ségi (Izrael népe) szabadulás formájában nyilvánul meg.

A 10. fejezettől felbukkan az eusebeia („kegyesség”) fogalma és elképzelése is, amely nem csupán vallásosságot jelent, hanem a könyvben az isteni Bölcsesség jelenlétét az emberben, amely erőt ad neki, hogy győzedelmeskedjen a nehézségek felett (ahogy majd látni fogjuk Jákob és József történetében) és Isten védelme alá helyezi az embert. A kifejezés nagyon fon-tos a diaszpóra-irodalomban és Philónnál is.

A Bölcsesség óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő

volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, hogy

mindeneken uralkodjék. De amikor egy istentelen haragjában elpártolt tőle, belepusz-

tult testvérgyilkos dühébe. Miatta vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség

mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat. (Bölcs 10,1–4)

Egy palesztinai környezetben élő szerző Ábrahámtól számítaná a történelem kezdetét, ám a Bölcsesség könyvének szerzője rendkívül nyitottan az első embertől eredezteti azt. Ádám az emberiség atyja, a prótoplastos, aki elsőként formáltatott, istenképi teremtmény, így az Isten-nel való kapcsolata meglehetősen szoros, amivel pedig magának az embernek Istennel való kapcsolata kap különös hangsúlyt. A Bölcsesség működését tekintélyes igék írják körül: diaphylassó („nagy gonddal őriz”), exaireó („kivesz”, „kiragad”, „kivételt tesz”). Mindkettő eszkatologikus tartalmú, a bukott emberért beavatkozó Bölcsességet jelöli. A teremtés és az üdvösség témája egyszerre jelenik meg a versekben.

A szövegben Káin adikos („gonosz”, „istentelen”) és adelphoktonos („testvérgyilkos”), akit nem a Bölcsesség hagyott magára, hanem ő távolodott el tőle, így Káin „mindazoknak a prototípusa, akik »elszakítják magukat« az Úrtól, miként a gonoszok.”

59 A szünapollümi ige

felidézi az apóleia főnevet, a bűn kapuját, a lélek halálát. Az apóleia kifejezés háromszor for-dul elő a Bölcsesség könyvében, mindig eszkatologikus perspektívában (1,13; 5,7; 18,7).

A Bölcs 10,4 szerint Káin a felelős a vízözönért, nem pedig az „istenek fiai”, ahogy a hé-ber szöveg sugallja (Ter 6,1–7). Szövegünk Noét igaznak mutatja be, ahogy már Sirák fia is „tökéletes igazként” jellemzi (Sír 44,17: teleios dikaios). A történetben szerzőnk az üdvös beavatkozást a Bölcsességnek tulajdonítja, aki „megmentette” az igazat. A sózein („megsza-badít”, „megment”) ige párhuzamban áll a megelőző exaireó igével. Mindkettő az üdvösség ugyanazon elképzelését húzza alá. A szerző a védelem és a vezetés („vezérelve”, a kybernaó igéből, ami annyit tesz, mint „kormányoz”, „irányít”) két szempontját egyesíti. Philón gondo-latvilágában a kifejezés annyira nemes,

60 hogy egyenesen Istennek fenntartott: „Isten a világ-

egyetem vezérlője”.

Amikor egymással egyetértésben gonoszságot követtek el a népek, s emiatt összezava-

rodtak, a Bölcsesség megismerte az igazat és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és

megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is. (Bölcs 10,5)

59

GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II., Paideia, Brescia, 1996, 285. 60

De confusione linguarum 98.

11

Ábrahám történetével az emberiség történelme is új alapot nyer. A Bölcsesség „ismerte” az igazat. „Lényegében az egnó ige sokkal többet jelent, mint azt, hogy »megismerte«; mondhat-nánk azt is, hogy »kiválasztotta« vagy sajátjaként »szerette«, vagy a kontextust szem előtt tartva »eleve elrendelte« mint prófétáját vagy szolgáját.”

61 A ginóskó („megismer”) ige az

isteni kiválasztást jelöli, a másik két ige egymás szinonimái: téreó („ügyel valakire”, „meg-óv”) és phylassó („őriz”, „védelmez”) Isten gondviselését húzzák alá. Ábrahám példája az Alexandriában élő diaszpóra-zsidók számára valószínűleg erőt adott, hogy hűségesek marad-janak Istenhez egy bálványimádó közegben. A verssor egyben „hitvallás” is, amely bátorítja a Bölcsesség könyve 10. fejezetének hallgatóit, olvasóit, azt az üzenetet tolmácsolván, hogy Isten „gondot visel” híveire, és „megoltalmazza” őket.

Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz

elől, amely Pentapoliszra zúdult. Gonoszságuk bizonyságaként folyton füstölgő, sivár

vidék meg zölden maradó gyümölcsöt termő növények maradtak ránk, és egy hitetlen

lélek emlékéül egy égnek meredő sóoszlop. Mert akik letértek a bölcsesség útjáról,

nemcsak azzal bűnhődtek, hogy nem ismerték meg a jót, hanem balgaságuk emlékét is

hátrahagyták az élőknek, hogy ne maradjon titokban, mit vétettek. A bölcsesség

ugyanakkor kiszabadította szolgáit a bajokból. (Bölcs 10,6–9)

Lót igaz emberként áll előttünk. Az Újszövetségben Péter második levele is ugyanezt a ki-fejezést alkalmazza rá (2Pét 2,7). A rhyomai ige („megment, védelmez, elhárít”) ismételten Isten szabadító cselekvését jelzi. Pentapolisz („Ötváros”) lakóinak negatív példája még ma is eszébe jut a hallgatónak/olvasónak (vö. Bölcs 10,7).

Vezette az igazat egyenes utakon, amikor bátyja haragja elől menekült; megmutatta

neki Isten országát és szent dolgokkal ismertette meg, nehéz munkájában jóléthez se-

gítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta. Segítségére volt zsarnokai kapzsiságával

szemben, és gazdaggá tette. Ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta,

és nehéz küzdelemben győzelemre segítette, hogy belássa: a jámborság mindennél

erősebb. (Bölcs 10,10–12)

A szakasz igékben gazdag. A Bölcsesség vezette (hodégeó = „utat mutat”, „kísér”) Jáko-bot, megmutatta neki Isten Országát, vagyis bepillantást engedett neki a transzcendens Isten mennyei világába. A deiknymi („megmutat”) igével kilencszer találkozhatunk a Bölcsesség könyvében „tanítani”, „feltárni” jelentésben is. Aztán szent dolgok ismeretét adta neki. Köny-vünkben a gnósis segítségével vezetett élet a hibák nélküli életet, a föld „gonosz” dolgaitól távolságot tartó életet jelenti.

62 Végül elérkezünk a fejezet kulcskifejezéséhez, a jámborsághoz

(eusebeia). Ugyan ellentétes párhuzam nélkül, de József történetével is találkozunk a fejezet-ben:

Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől. Lement vele a

börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, míg meg nem hozta neki az ország jo-

garát és a hatalmat elnyomói fölött, míg meg nem hazudtolta rágalmazóit és örök di-

csőséget nem szerzett neki. (Bölcs 10,13–14)

József élete azt példázza, hogy a Bölcsesség olyan erőt ad az embernek, amivel legyőzhe-tők a nehézségek: nem hagyta el, megszabadította, áldásos befejezéshez vezette útjait. Az „örök dicsőséget szerezni” kifejezés (didonai doxan aiónion) nem csupán a maradandó hír-névre utal, hanem eszkatologikus árnyalatú: részesedés Isten dicsőségében. A szófordulat felöleli Isten teljes üdvösséges munkálkodását, ahogy később a Bölcsesség könyve a kivonu-lást is úgy értelmezi, mint Isten üdvözítő doxájának megnyilvánulását választott népén.

61

HEINRICH SCHLIER: Lettera ai Galati, Paideia, Brescia, 1966, 56–57. 62

Vö. GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II, 314–315.

12

A bölcsesség szent népet és feddhetetlen ivadékot szabadított ki az elnyomó nép ha-

talmából. Behatolt az Isten szolgájának lelkébe, és csodákkal és jelekkel lépett föl fé-

lelmetes királyokkal szemben. Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, ve-

zette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül.

Átvitte őket a Vörös-tengeren, átvezette őket a hatalmas vízen. Ellenségeiket a hullá-

mokba temette, és a tenger mélyéből újra partra vetette. Így kifosztották az igazak az

istenteleneket, és magasztalták, Uram, a te szent nevedet, és egy szívvel-lélekkel ál-

dották oltalmazó kezedet. Mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját és ékesszóló-

vá tette a gyermekek nyelvét. (Bölcs 10,15–21)

Amíg a Kivonulás könyve Mózest állítja előtérbe, addig szerzőnk kizárólag az isteni cse-lekvésre helyezi a hangsúlyt, mely az igealakból is kitűnik: eisélthen („behatolt”, „beköltö-zött”). A kommentárok rámutatnak, hogy az állítmány által jelölt fogalom („beköltözött”) sztoikus hatást mutat.

63 Akárcsak Lót esetében, most is a rhyomai igével találkozunk: Isten

Mózesért és népéért száll síkra. A hajléknak fordított szó a görög skepé a héber szövegben említett felhőre utal, amely Isten jelenlétét szimbolizálja népe körében, miközben árnyékot vet a vándorló izraelitákra (vö. Kiv 14,19–20; Szám 9,18; Zsolt 105,39).

64 Isten cselekvésére pe-

dig kettős a válasz: himnuszéneklés (hymneó) és dicséret (aineó). Az ünnep és a hálaadás té-mája erőteljesen jelenik majd meg a könyv utolsó fejezeteiben. A Bölcsesség egy olyan emlé-kezésre hívogat, amely dicséretté és hálaadássá válik.

Izrael történetének nagy alakjai kapcsolatban állnak a Bölcsességgel. Az egész fejezet el-beszélésének kulcsa az eusebeia (Bölcs 10,12): a jámborságot gyakorló jóemberek követték Isten bölcsességét és elismerést nyertek, míg a gonoszok, akik nem engedték, hogy Isten böl-csessége vezesse őket, és visszautasították azt, büntetésben részesültek.

Amikor a hívő zsidó ember ezt a szöveget olvasta vagy hallgatta, jellegzetes magatartás-formákkal találta magát szemben. Talán éppen ezért emelte ki ezeket a személyeket a Böl-csesség könyve mögött álló alexandriai zsidó közösség. A hallgatóságnak meg kell tanulnia a leckét és „a maguk részéről is be kell illeszkedniük az üdvösségtörténetbe”.

65 Főleg érvényes

ez, ha figyelembe vesszük, hogy vizsgált fejezetünk egy zsinagógógai reflexió, amely műfa-jánál fogva mindig arra törekedett, hogy az Írás értelmét az újraolvasással elmélyítse és aktua-lizálja (midrás).

A Héber Biblia/keresztény Ószövetség tanúsítja, hogy Isten emberek, vagyis népek, kirá-lyok, vezetők és próféták által cselekszik. Jahve Mózes által a Tórával is megajándékozta né-pét. Már elvontabb az a mód, ahogyan „angyala”, „igéje”, vagyis isteni parancsa (vö. Iz 55,11; Zsolt 147,18), vagy éppenséggel „Lelke”, vagy „Bölcsessége” által cselekszik.

66 Sala-

mon bölcsességének 10. fejezetében a Sofia az egyetlen cselekvő isteni erő a teremtésben és a történelemben.

Láthattuk, hogy Isten munkálkodása szorosan összekapcsolódik gondoskodásával és (üd-vözítő) tervével, ez utóbbit a történelemben mindig előbbre viszi és kibontakoztatja. A bibliai történelem újraolvasásának az lehetett a célja, hogy bemutassa és igazolja: a múltban, a jelen-ben és az eljövendőben is igaz az, hogy a Bölcsesség vezeti a történelmet, irányítja, védelme-zi, megszabadítja híveit. Így tanult meg a könyv üzenetének hallgatója, később pedig az olva-sója számot vetni napjai sorával, hogy bölcs szívhez jusson (vö. Zsolt 90,12), így van a törté-nelem számadását vezető mai olvasónak is esélye arra, hogy ne ostobán, sötétben élje napjai-nak vonulását.

63

Vö. GIUSEPPE SCARPAT: Libro della Sapienza. Testo, traduzione e commento II, 323. 64

A protestáns fordítás szerint (Deuterokanonikus bibliai könyvek. A Septuaginta alapján, Kálvin Kiadó, Buda-

pest, 1998): „nappal takaróvá lett számukra” (Kiemelés tőlem.) A Bölcsesség könyvének fordítása CSERHÁTI

SÁNDOR munkája. 65

ANTONIO BONORA: „Libro della Sapienza”, ANTONIO BONORA – MICHELANGELO PRIOTTO e collaboratori

(szerk.), Libri sapienziali e altri scritti, Elle Di Ci, Torino, 2005, 99–114. 66

Az üdvösség közvetítésének különböző módjairól kiváló összefoglalást nyújt a Nemzetközi Teológiai Bizott-

ság írása: A Szentírás és a krisztológia, Szent István Társulat, Budapest, 1998, 37–40.

13

Az ószövetségi bölcsességi írók saját, háttérben megbúvó előfeltételezéseiket hozták elő-térbe, miszerint: egy Isten van, aki nemcsak a világot teremtette meg, hanem tevékenyen részt vállalt az emberiség történelmében.

4. Összefoglalás A hit és az ész viszonyát meghatározó, ószövetségi alapokra reflektáló tanulmányomban a

bölcsesség-fogalom fejlődésének áttekintésén túl, remélhetőleg kirajzolódott előttünk, hogy a bibliai ember a teremtett világra való rácsodálkozás képességével, a múlt tapasztalatainak átelmélkedésével, végső soron a gondolkodásával nyitott utat a hithez és a misztériumhoz.

67 A

későbbi korok gondolkodói és bölcselői is ide kívántak eljutni – ebben talán mi is egyek lehe-tünk velük.

67

„Hit és ráció a Bibliában még nem váltak úgy szét, mint a késői skolasztikus teológiában.” – állítja Roland

Murphy. ROLAND E. MURPHY, i. m., 691. Filozófiai szempontból a kiváló amerikai biblikus megjegyzése kissé

általánosító. Az AQUINÓI TAMÁS nyomán építkező skolasztikus teológia – a ferences iskolával ellentétben

(BONAVENTURA, OCKHAM, OLIVI) – kevésbé fektetett hangsúlyt az experientiára. Kiváló tanulmány a témában:

PETER KING, „Two Conceptions of Experience”, Medieval Philosophy and Theology 11 (2004), 1–24.