33
XVI. évfolyam 2013. március 1. szám 1848–1849

Bajtarsi hirlevel I 2013 01:Bajtarsi hirlevel marcius uj.qxd fileFarsang idején javában zajlanak az egye-sületi közgyűlések szerte az országban. A jó hangulatot nemcsak a rendezvényt

Embed Size (px)

Citation preview

XVI. évfolyam 2013. március 1. szám

1 8 4 8 –1 8 4 9

A Magyar kultúra napjánHazánkban az itt és most helytálló közösség lege-rősebb fegyvere a kultúra, a tudás – mondta Var-gha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamentiállamtitkára a Magyar kultúra napján, a Stefániapalotában rendezett ünnepségen.

A tárca parlamenti államtitkára Kölcsey FerencHimnuszát felidézve úgy fogalmazott: e nap üze-nete az önbizalom, az élni akarás fontossága. A kul-túra nem csupán a megtanulható ismeretek töme-ge, hanem a nemzedékről nemzedékre tovább-örökített érték és hagyomány, amely összekapcsoljaa magyarságot.

„Büszkék vagyunk a magyar emberek nagysze-rű szellemi alkotásaira. S hisszük, hogy a nem-zeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egy-ség sokszínűségéhez. Valljuk, hogy a közösségerejének és minden embernek becsülete a mun-ka, az emberi szellemi teljesítmény. Isten áld mega magyart!” zárta beszédét Vargha Tamás.

Az ünnepségen fellépett a Honvéd Együttes kóru-sa és a Lehet egy csillaggal több 2012 díjazott-jai. A gálán Vargha Tamás parlamenti államtitkárés dr. Orosz Zoltán altábornagy, a HM HonvédVezérkar főnökének helyettese elismeréseket adtakát, többek között a Balassi Bálint Bajtársi Egyesületkórusában tevékenykedő Ráthy József zenésznek,valamint a Nyíregyházi Nyugállományúak Egye-sületében a kórus népdalkörének.

FOTÓ: KACSÓ LAJOS

Köszöntő

Igaz, hogy a bajtársi közösségek-ben az év minden napja Nőnap, aNemzetközi Nőnapon mégis jóérzés köszönteni minden nőt, fele-séget, kis és nagyleányt, kolléganőt,bajtársnőt, anyát, mamát és nagy-mamát. Éljenek soká, egészségben– velünk és értünk!

Farsang idején javában zajlanak az egye-sületi közgyűlések szerte az országban. A jóhangulatot nemcsak a rendezvényt záróvidám beszélgetés és baráti poharazgatásserkenti, de okot ad erre az elvégzett munkaöröme is. A Bajtársi közösségek beszámo-lói elsősorban a 2012-es év eredményeiről– természetesen a gondjairól is – szólnak.Megítélésük szerint tevékenységük legfőbbsikereinek tekintik a helyi közösségekbenvégzett munkájukat, melyről sok helyen a pol-gármesterek vagy képviselőik is elismerőenszóltak. Segítségükről, támogatásukról biz-tosították a volt katonákat és a velük együttlévő, a honvédelem ügyét és a polgárok biz-tonságát szolgáló közösségeket.

Elismerésüket nemcsak szavakkal, de azadományozott zászlókkal, dicsérő okleve-lekkel és kitűntető címekkel is kifejezik szám-talan településen. Az egyesületek és klu-bok tagjai tevékeny résztvevői a helytörténetiés katonai kutatásoknak, a katonai emlék-helyek, sírok, temetők gondozásának, azértékek megőrzésének, a hagyományok ápo-lásának. Sok településen ők jelenítik meg azegyenruhát viselő katonákat a helyi és nem-zeti ünnepségeken, rendezvényeken. Úgyítélik meg, hogy jelentős szerepet töltenekbe a fiatalok honvédelmi nevelésében, amagyar hadtörténelem eredményeinek meg-ismertetésében, honvédelmi és sportvetél-kedők szervezésében.

Legfőbb érdemként ismerik el a telepü-lések vezetői – többek közt országgyűlésiképviselők is – a nemzedékeket és gene-rációkat „összekötő híd” megteremtése érde-kében tett erőfeszítéseiket, valamint a szél-sőségektől mentes tevékenységüket. A tele-pülések megjelent képviselői a helyi közös-ségek számára is példamutatónak tartják az„aktív időskorhoz” kapcsolódó tervszerű tevé-kenységüket a számítógép ismeret, nyelv-tanulás, sport, egészséges életmód, kultúraés művészet iránti érdeklődés fenntartását.

A közgyűlések résztvevői kifejezték abbé-li szándékukat is, hogy szeretnének nagyobbrészt vállalni az állami feladatokból (HM-HVK)a fiatalok honvédelmi felkészítése; a hadi-sírok, katonai temetők és emlékhelyek gon-dozása; a szociális gondoskodás, segélye-zési feladatok terén, részvételükkel segít-

ve a tárca és a honvédség erre irányuló költ-ségeinek csökkentését. (NGO).

A beszámolókban nemcsak az eredmé-nyekről és a közösségi élet eseményeiről, deaz őket érintő gondokról is szó esett, mely-re a régió vagy a BEOSZ elnöksége képvi-selőinek kellett válaszolni. Szinte minden köz-gyűlésen szó esett a működési feltételeknegatív irányú változásairól, többek közt ahelyőrségi klubok megszűntetéséről, az üdü-lők és az üdültetési rendszer átalakításáról,a szolgálati törvény (Hjt.) módosításáról, azanyagi és működési feltételek szűkítéséről.A nyugállományú katonák elmondták, hogyszámukra a szolgálat az esküvel kezdődik,és a kegyelettel végződik. A haza védelmeiránti elkötelezettség egy életre szól, melyérta hazától a katonák iránti megbecsülést vár-ják – történelmi korokra is visszatekintve. Fel-vetették, hogy a katonai hivatás vállalásábana fiatalabb generációnak például szolgál anyugállományú katonák megbecsülése, melyaz ő jövőjük példája is lehet.

Elmondták, hogy várakozással és helyen-ként aggodalommal várják az új törvénybőleredő miniszteri rendeleteket a kegyeleti,a szociális és üdültetési, az elismerési, azegészségügyi ellátás és más szabályozásikérdésekben. A már megjelent – a kegye-leti gondoskodásról és üdültetésről szóló –jogszabály tervezet, az ismeretek szerintalapvetően tartalmazza az előző gondos-kodási elemeket.

Számítanak arra, hogy a törvény kapcsánaz őket érintő kérdésekben a nyilatkozatok-ban adott szó a rendeletekben valóra válik.Saját érdekképviseleti szervüktől, a BEOSZ-tól elvárják, hogy minden törvényes esz-közt használjon fel a szövetség tagjainak kép-viseletében a HM vezetőinél és fórumain.Kifejezték azt is, hogy nem várnak kivált-ságokat, nem is emlegetnek „szerzett jogo-kat”, csak az „Esküben” tett felajánlásért –a hazához való hűségükért és életük felál-dozásáért –, ezért a „különleges közszol-gálatért” kapják meg az államtól és a tár-sadalomtól a megkülönböztető megbecsü-lést, mert a szolgálat egy életre vállalt köte-lezettséget jelent.

KELEMEN JÓZSEF NYÁ. ALTÁBORNAGY

A BEOSZ ELNÖKE

3

A BAJTÁRSI

EGYESÜLETEK ORSZÁGOS

SZÖVETSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA

FELELÕS KIADÓ: KELEMEN JÓZSEF NYÁ.

ALTÁBORNAGY, A BEOSZ ELNÖKE

SZERKESZTÕBIZOTTSÁG ELNÖKE:PINTÉR FERENC. NYÁ. EZREDES

SZERKESZTÕK: GRÓF FERENC NYÁ. ALEZREDES,

KACSÓ LAJOS NYÁ. EZREDES,MÉSZÁROS KÁROLY NYÁ. ALEZREDES

A HÍRLEVÉL INTERNETES

ELÉRHETÕSÉGE: www.beosz.huCÍM: 1440 BUDAPEST, PF. : 22.E-MAIL: [email protected]

Közgyűlések félidőben

Tájékozódj a Bajtársi hírlevélből!

A megújult kiadvány folyamatos tájékoztatást nyújt a szövetség elnökségének munkájá-ról, a régiókban történt eseményekről, a nyugállományú katonákat és hozzátartozóikatérintő legfontosabb jogszabályi változásokról, az egyesületek programjairól és rendez-vényeiről. A postai költségeket az egyesület vállalja, így 2013. január 1-től, az éves meg-rendelés díja 800 Ft, amely összeg befizetésével névre és lakcímre rendelhető meg azújság!

A lap a név és a cím megadásával megrendelhető a 11705008-20411323 bankszám-la számra eszközölt átutalással, továbbá az egyesületi elnököknél történő készpénzesbefizetéssel.

BEOSZ ELNÖKSÉGE

TartalomA Magyar kultúra napján 2Közgyűlések félidőben 3Meg kell felelnünk a kihívásoknak 4Vége a képességcsökkentés korszakának 6Új közigazgatási államtitkár a HM-ben 7Csip-csip kártya… 7Békefenntartói találkozó 8Rendeletekre várva 940 éves a vietnámi béke 10Változások a nyugdíj szabályokban 11Túra – hadisírokkal 12Gyakori kérdések a „Civil Törvény”-ről 12„Együtt egymásért-együtt a jövőért!” 13 Ötéves a Bem-Egyesület! 13Civil szervezetek – Angyalföldön 14Emlékezés a doni tragédia hőseire 14Közép-dunántúli közgyűlések 15Új év – „új” remények? 15„Le a csákóval” 16„Kémek! Életre-halálra” 18Vonzó az egyesület 19Gyertyafényes karácsony 19Szépen, szépet varrók 20Az önkormányzat segít 21Közgyűlés Győrben 21Az elmúlt év mérlege 22Dalárdasikerek 23Az összefogás eredményei 23Megismerni a valóságot 24Harminc részre vágott alma 25Támogatás – alanyi jogon 25Tartalmas beszélgetés 26Megújult lendülettel 26Ünnepi taggyűlés 27A határőr szívek 28Tisztújítás Kaposváron 29 Jó úton jár Nyíregyháza 29Nincs tovább! 30Újraválasztották az elnököt 31Egy reménytelen háború áldozatai 32

– Ez a megfogalmazás úgy gondolom, hogyma is érvényes, hiszen a BEOSZ klub-hálózatában zömmel a hosszú évtizedekután nyugállományába vonult katonáktömörülnek, akiknek életét, mindennapjaitma is átszövi a bajtársiasság szelleme. Mamár szerte az országban – különösen ott,ahol nincs katonai alakulat – a nyugállo-mányú katonák jelentik a legfontosabb kap-csolatunkat a társadalommal. Ők olyan kép-zettséggel és képességekkel rendelkez-nek, amelyeket csak a hadsereg tagjaisajátíthattak el – mondta dr. Benkő Tiborvezérezredes, amikor az évértékelő és fel-adatszabó értekezlet után felkerestem őta Honvédelmi Minisztéri-umban.

Kevésbé ismert tény, Benkő Tibor hosszúideig – huszonkét évig – vidéki alakula-toknál, illetve az Összhaderőnemi Parancs-nokságon szolgált. Az oroszországi tüzér-akadémia után, az Egyesült Államokbanvezérkari akadémiát végzett, és humá-nerőforrás menedzseri előképzettséggel,szorgalmas kutatómunka után lett a had-tudomány doktora.

Az elmúlt évben vezérkari főnökként,a honvédelem megújítása érdekében vég-zett, a Magyar Honvédség egészét, a szö-vetségi tagságból adódó feladatok vég-rehajtását átfogó, kiemelkedően eredmé-nyes vezetői, irányítói munkája, katonaiparancsnoki tevékenysége elismerésekénta „Magyar Érdemrend Középkeresztje acsillaggal katonai tagozat” kitüntető címetvehette át. Majd ugyanez évben az Ame-rikai Egyesült Államok Európában állo-másozó szárazföldi erőinek parancsno-kától a „Legion of Merit” elnevezésű ame-rikai kitüntetés parancsnoki fokozatát, mely-lyel a szövetséges partner elismerésétfejezték ki az Egyesült Államok Európá-ban állomásozó erőivel közösen az Euró-pai biztonsági együttműködés előmozdí-tása érdekében végzett tevékenységé-ért és a NATO ISAF afganisztáni misszi-ójának aktív támogatásáért. Továbbá nagy-ra értékelték, hogy a Magyar Honvédséginteroperabilitásának és alkalmazásiképességeinek általa végzett moderni-zálása meghatározó volt a 21. század biz-tonsági kihívásaira adandó válaszok kiala-kításában.

– Mindent összevetve, a szőkös költ-ségvetési lehetőségek ellenére, sikerültmegvalósítani a Magyar Honvédség elékitőzött feladatokat?

– Örömmel mondhatom, hogy ezt sike-rült teljesítenünk, amihez ugyan takarékosgazdálkodásra volt szükség. De még mie-lőtt a Magyar Honvédség működőképes-ségének megtartását szolgáló erőfeszí-téseinket részletezném, rendkívül fontos-nak tartom, hogy Magyarország köztár-sasági elnöke meglátogatta az afganisz-táni misszióban szolgáló katonáinkat, ésszemélyesen olyan benyomásokat sze-rezhetett, amelyeket utána a közvéle-ménnyel meg is osztott. Ő is azt látta, azthallotta, hogy katonáink rendkívül oda-adó módon, bátran, becsületesen végzikfeladataikat Afganisztánban.

Meggyőződésem, hogy az afganisztániszerepvállalás jelentősen hozzájárult aMagyar Honvédség országvédelmi képes-ségeihez, hiszen a magyar katonák hat-van év után újra harci körülmények közöttfejleszthetik tudásukat és tehetnek szertúj tapasztalatokra. A nemzetközi béke-műveletekben szerzett tapasztalat és tudáselengedhetetlen a haza védelme esetén.Ezt a tapasztalatot és tudást pedig nemlehet máshol megszerezni, csak a műve-letekben. A magyar katonák afganisztánitevékenységével tehát nemcsak a MagyarHonvédség külföldi válságkezelő művele-ti tapasztalata növekszik, hanem az országvédelmi képessége is. A felkészült, műve-leti tapasztalattal rendelkező katona haté-konyabban tudja ellátni a haza fegyveresvédelmét.

A külföldi szerepvállalásainkról összes-ségében elmondhatjuk, hogy a magyarkatonák az elmúlt évben is meg tudtákmutatni felkészültségüket, rátermettsé-güket, alkalmazhatóságukat és ennek anemzetközi kötelékekben igen jó vissz-hangja volt. Ezt a katonai tevékenységünketa NATO főtitkára is elismerte.

Fontosnak tartom azt is hangsúlyozni,hogy katonáink a szűkösebb körülményekközött idehaza is jól teljesítették felada-taikat, és nemcsak a működőképessé-günket őriztük meg, hanem számos terü-leten előrelépésről is beszélhetünk, újabb

képességeket tudtunk létrehozni. Magyar-ország állampolgárai biztonságban érez-hetik magukat és ehhez a Magyar Hon-védség összteljesítménye is döntően hoz-zájárul.

– Mikor várható az, hogy a Magyar Hon-védség Afganisztánban tevékenykedő tar-tományi újjáépítési csoportja hazajön?

– Magyarország 2013 tavaszán befe-jezi Baghlan tartományfejlesztési tevé-kenységét, de ez nem jelenti a magyarkatonai szerepvállalás megszűnését: foly-tatjuk a kiképző és tanácsadó munkánkat.A Katonai Tanácsadó Csoport feladat-rendszere is megváltozik, és áttelepülMazar-e Sharifba. A magyar-amerikaimentorcsoport eddigi tevékenységéneksikerét jelenti, hogy a Baghlan tarto-mányban lévő afgán lövészzászlóalj sike-resen befejezte felkészülését az önálló fel-adat végrehajtásra. Az MH KülönlegesMűveleti Kontingens ugyanakkor, amely2012 novemberében kezdte meg mun-káját, biztosan nem szűnik meg idén, miveltovábbi feladatok várnak rá az afgán ren-dőrség különleges egységeinek felkészí-tésében.

– Milyen intézkedésekkel kívánják erő-síteni a továbbiakban hazánk védelmiképességét, és ebben milyen szerepetkaphat a magyar hadiipar?

4

„Sohasem volt ilyen nagy szükség a bajtársiasságra, a segítőkészségre és a katonanemze-dékek összefogására. A bajtársiasság a Magyar Honvédség fontos értékei közé tartozik,amelynek ápolása a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének is tiszteletre méltó fel-adata.” Ezt a gondolatot Balatonkenesén a Katonanemzedékek 20. Találkozóján dr. BenkőTibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke fogalmazta meg.

Meg kell felelnünk a kihívásoknak

5

– Magyarország honvédelme nemzetiügy, és ez azt jelenti, hogy nem csak a kato-náknak van ebben szerepe. Fontosnak tar-tom, hogy ezt az ügyet a magyar hadi-ipar fejlesztésével is szolgáljuk. Amikorbejelentettük a Hadik-tervet, vagyis a had-felszerelési és iparkorszerűsítési terv útnakindulását, sok kételkedő hang és aggo-dalmaskodó kritika jelent meg az elkép-zeléseinkkel kapcsolatban. Mára azonbanmindenki számára világossá válhatott, hogya magyar hadiipar fejlesztésének igenisvan létjogosultsága. A magyar védelmi iparkutatás-fejlesztési tevékenysége elmúltévének két jelentős momentuma, hogybemutattuk az első magyar fejlesztésű,pilóta nélküli repülőgépeket, a polgári igé-nyekre válaszolva pedig megkezdődötta gyártása azoknak a víztisztító beren-dezéseknek, amelyek az elkövetkezőévekben számos településen fogják biz-tosítani az arzénmentes ivóvizet. De emlí-tést érdemel a radarrendszerünk korsze-rűsítése, a magyar fejlesztésű rajtjelzőkészülék, és a volt gödöllői gépgyárbana HM Currus Rt-ben készülő különlegeskatonai járművek, a „guruló modulok” is.Több évtizedes tapasztalatunk, hogy amagyar fejlesztésű hadiipari eszközök üze-meltetése, karbantartása, modernizálásalényeges előnyt és biztonságot jelent szá-munkra.

– Elterjedt az a hír is, hogy a Gripenvadászrepülőgépeket a jövőben fele áronkapjuk meg.

– Az üzletpolitika, így a vadászrepülővásárlás, vagy bérlés nem a katona dolga.Én annak örülök, hogy 2026-ig biztosított avadászgépek magyarországi üzemelte-tése és használata, pilótáink számára amegfelelő repült óraszámok biztosítása, ígyaz ország légtérvédelme is. E képességfontosságát mutatja az is, hogy a magyarvadászpilótáknak és vadászgépeknek azelkövetkező években nemcsak a magyarlégtér biztonságának garantálása lesz afeladatuk, hanem szerepet vállaltunk a

szomszédos Szlovénia és az önálló lég-térvédelemmel szintén nem rendelkezőbalti államok légterének őrzésében is.

– A múlt évben sikeresen elkezdődöttaz önkéntes mőveleti tartalékosok kivá-lasztása és rendszerbe állítása. Ezzel kap-csolatban milyen fejlesztés várható ebbenaz évben?

– A legfontosabb feladat az önkéntes tar-talékos állomány további bővítése annakérdekében, hogy létszáma lehetőleg már2014 végére elérhesse az Országgyűlésáltal engedélyezett nyolcezer főt. Az előzőévben nagyon sok, korábban fegyveres ésrendvédelmi szerveknél szolgált személy,köztük számos volt katona lépett be a rend-szerbe, akiknek a szolgálatára, tudásáraés tapasztalataira a honvédségnek fel-tétlenül szüksége van. 2013-ban azonbanmár jobban nyitni kell a civilek, elsősorbana már sorkatonaként sem szolgált fiata-lok felé, hiszen az önkéntes tartalékos rend-szernek kiemelt szerepe lehet a honvéd-ség és a civil társadalom közötti kapcso-lat megerősítésében.

– Mi motiválta fiatal korában a katona-élethez kötődését?

– Már a középiskolában, az érettségi előttmegérlelődött bennem az elhatározás,hogy hivatásos katona leszek. A KossuthLajos Katonai Főiskolára sikeresen felvé-teliztem, majd tanulmányaim végén kivá-lóan végzett ifjú tüzértisztként megkezd-hettem első csapatszolgálatomat a kis-kunhalasi páncéltörő tüzérezrednél, melysorsfordító élményem volt. Akkor még elégzord körülmények uralkodtak a nőtlen tisz-ti szálláson, de mindezek ellenére bennemmegerősödött az az elhatározás, hogy ittkezdjem el tiszti pályafutásomat.

Főhadnagyként avattak, és teljesült azálmom: a halasi páncéltörő tüzérezred-nél kaptam szakaszparancsnok – üteg-parancsnok helyettesi beosztást. Jellem-ző, hogy itt, ebben a katonaközösségbenannyira jól éreztem magam, hogy a szent-pétervári tüzérakadémia elvégzése, majd

a hadsereg tüzértörzsben eltöltött kettő évután, végül a páncéltörő tüzérdandárparancsnokaként itt kötöttem ki. Összesentizenöt évet töltöttem Kiskunhalason, utá-na, amikor elkezdődött a misszióba indu-ló katonák kiképzése, a debreceni lövész-dandárnál kaptam parancsnoki beosztást.Egy kicsit büszke voltam arra, hogy jól kép-zett tüzér tisztként a gépesített lövészek-nél is helytálltam. Később a székesfehér-vári Összhaderőnemi Parancsnokságonmár nagyobb rálátásom lett a Magyar Hon-védségre, és 2010 nyarán neveztek ki aHonvéd Vezérkar főnökének.

– Mi a véleménye a fegyvernemi kul-túrák megőrzéséről?

– Meggyőződésem, hogy a fegyverne-mi kultúra is a magyar kultúra része, ame-lyet ápolnunk kell. Emlékszem, már fiataltisztként gyakran olvastam a Zrínyi Kato-nai Kiadónak a különböző fegyverneme-

ket bemutató kiadványait, és nem csupán„A tüzérség ma is él” című könyv volt a ked-vencem, hanem a „Páncélosok rene-szánsza”, vagy a „Harc minden hullám-hosszon” című színvonalas kiadványok is.Később az orosz és az angol nyelvű köny-veket is gyűjtöttem, amelyek a különbö-ző fegyvernemek kultúráját mutatták be.Megtanultam, hogy ezek a könyvek mind-mind a katonai műveltség gyarapítói. Örü-lök, hogy ma már ismét van a Magyar Hon-védségben harckocsi zászlóalj, és pán-céltörő osztály, hisz ez is segítheti a fegy-vernemi kultúra erősödését.

– Hogyan látja a magyar katonai hagyo-mányok őrzését és a fiatalabb generációhonvédelmi nevelését?

– A magyar katonahagyományok őrzé-sében kezdettől fogva jelentős szerepe vana BEOSZ-nak, amely egyik legfontosabbfeladatának tekinti a katonai hagyományokőrzését és ápolását. Országjárásom soránmindig örülök, ha betekinthetek a felújítotthelyőrség történeti emlékszobákba, vagy

elolvashatom a katonahagyományok ápo-lását szolgáló kiadványokat. Nyíregyhá-zától Szombathelyig nagyon sok jó törek-vése van a BEOSZ tagegyesületeinek akatonai hagyományápolás terén és ezekaz eddigieknél nagyobb megbecsülést isérdemelnek.

Ami pedig a fiatalok honvédelmi neve-lését illeti, örömmel tölt el, hogy a „kato-nasuli” programba már 29 középiskola kap-csolódott be. Több pedagógus is szorgal-mazta, hogy a honvédelmi ismeretekátadásában jártas nyugállományú kato-nák nagyobb számban vegyenek résztebben a programban.

2013 bővelkedik hadtörténelmi évfor-dulókban, hiszen 165 éves a honvédség.75 éve alakult meg a Magyar Királyi Légi-erő, 70 esztendeje következett be a donikatasztrófa, és 100 éve tört ki az első világ-háború. Van alkalom arra, hogy katonae-lődeinkre méltóképpen emlékezzünk.

– Az utóbbi időben a nyugállományúkatonák körében gyakran szóba kerül, hogyváltozni fog a katonák jogállását megfo-galmazó törvény és ennek alapján keve-sebb pénz fog jutni például kegyeleti mun-kára vagy a szociális támogatásra.

– Valóban ez a törvényi változtatás napi-renden van, és ezen a téren is fel kellkészülni az új kihívásokra. Ezzel a prob-lémafelvetéssel jómagam is az egyikBEOSZ egyesület rendezvényén szem-besültem. Miután elmondtam, hogy a múltévben a Magyar Honvédség katonái helyt-állásukért milyen sok elismerést kaptak,az egyik nyugállományú alezredes a követ-kezőt kérdezte tőlem: „Amit a Tábornok úra Magyar Honvédség sikereiről elmondott,annak én is örülök. Meggyőződésem, hogyezeknek a katonai sikereknek a megala-pozásában mi nyugállományú tisztek isa legjobb tudásunkat adva részt vettünk.Nem gondolja Tábornok úr, hogy az erköl-

csi és anyagi elismerésekből nekünk is kel-lene részesülni?”

Azt válaszoltam, hogy valóban a MagyarHonvédség sikereinek megalapozásábanÖnök is részt vettek, de amikor a MagyarHonvédség költségvetésében az ismertokok miatt csökkenés van, a megszorításterheit az aktív és a nyugállományú kato-náknak közösen kell viselni. Valóban keve-sebb jut majd például a kegyeleti költsé-gekre, de ennek a megszorításnak a ter-heit közösen kell viselnünk, hiszen aMagyar Honvédség „karcsúsítása” előidé-zésének valamennyien részesei voltuk.Mindnyájunknak ki kisebb, ki nagyobb mér-tékben meg kell felelnünk az új kihívások-nak, és azt már most kijelenthetem, hogya Magyar Honvédség vezetése mindentmeg fog tenni azért, hogy a lehetőségek-hez képest, ne csökkenjenek számotte-vően a nyugállományú katonák ellátásai.

KACSÓ LAJOS

2012-ben helytálltunk. Röviden ennyi azelmúlt év summázata − mondta HendeCsaba Budapesten, a Honvédelmi Minisz-térium Lehel úti objektumában, a HM veze-tői értekezletén. „Elvégeztük a munkánkat,mindazt, amivel a nemzet megbízott min-ket, azokkal az eszközökkel, amelyeketehhez a rendelkezésünkre bocsátott” –fogalmazott a honvédelmi miniszter az évesértékelő és feladatszabó értekezleten,amelyen részt vettek az Országgyűlés hon-védelmi és rendészeti bizottságának tag-jai, a minisztériumi szervezetek képvise-lői, a Magyar Honvédség alakulatainakparancsnokai, illetve a miniszter irányítá-sa alá tartozó szervezetek vezetői.

Hende Csaba kiemelte: az elmúlt esz-tendő igen fontos eredményeként elkészülta következő tíz évre szóló forrásprognózis.„A honvédelem jövője tervezhetővé válik,a képességcsökkenés korszakának egy-szer és mindenkorra vége!” – mondta a tár-cavezető, hozzátéve: a kormány 2013-bankicsit több mint három százalékkal, többmint hétmilliárd forinttal emeli a honvédel-mi költségvetés összegét 2012-höz képest,ami a GDP 0,8 százalékának felel meg.

Az elmúlt évi eredményekről szólva Hen-de Csaba kiemelte, hogy sikerült mege-rősíteni azt a képességet, amely a hazailégtér biztosításáért felel. Medinán elké-szült a radartorony, amely hamarosanmagába foglalja a harmadik 3D-s radar-berendezést. Emellett megerősödött leg-modernebb fegyverrendszerünk, a Gripen.„A szerződés rendkívül kedvező módosí-

tásának köszönhetően a második tíz évbenfeleannyiba kerülnek majd csúcskategó-riás gépeink, mint az első tíz évben” – hang-súlyozta.

„Honvédeink 2012-ben a missziókban iskimagasló teljesítményt nyújtottak. Nem-csak mi, de szövetségeseink is rendkívülelégedettek az általuk elvégzett munkával,amit a legjobban az mutat, hogy a továb-biakban milyen feladatok ellátására kértékfel a Magyar Honvédséget” – mondta a hon-védelmi miniszter, aláhúzva, hogy 2013-ban fontos feladat jut a Katonai TanácsadóCsoportnak az afgán egységek mentorá-lásában. Emellett előreláthatóan újabb hathónapra elvállaljuk a kabuli nemzetközirepülőtér védelmét, parancsnokaink pedigtovábbra is fontos beosztásokat töltenek bea különböző missziók törzseiben. Ugyan-akkor az idei év legfontosabb feladata a Tar-

tományi Újjáépítési Csoport hazatelepí-tése és az afganisztáni misszió átalakí-tása lesz – hangsúlyozta a honvédelmiminiszter, aki arról is beszélt, hogy 2013-ban is fontos lesz a balkáni szerepvállalás,a határaink közvetlen közelében zajló béke-missziókban való részvétel.

„2013-ban keresztül kell vinnünk a nem-zeti helikopterképesség megerősítésénekdöntő lépéseit. E képességnek békébenés éles helyzetekben egyaránt komolyjelentősége van. Helikopter nélkül érdem-ben nem mozdulhatnak szárazföldi erőink,és nem tudunk megfelelni a katasztrófa-helyzetek kihívásainak sem” – fogalmazottHende Csaba.

Kiemelte: az elmúlt év a magyar hadiiparújjáépítésének első fontos lépéseit is meg-hozta. Megkezdődött a HADIK-terv vég-rehajtása, amely „reményeink szerint évről

6

Értékelő és feladatszabó értekezlet

Vége a képességcsökkentés korszakának

Áder János köztársasági elnök a Honvé-delmi Minisztérium közigazgatási állam-titkárává nevezte ki dr. Dankó Istvánt a Sán-dor-palotában. Dankó István eddig a tár-ca jogi és igazgatási ügyekért felelős helyet-tes államtitkára volt. A Bajtársi EgyesületekOrszágos Szövetsége jókívánságait feje-zi ki az államtitkári kinevezése alkalmá-ból és a sikeres együttműködés reményé-ben, eredményekben gazdag munkát kíván.

FOTÓ: KRASZNAI-NEHREBECZKY MÁRIA

évre több munkahelyet fog teremteni”.2012-ben felállt az önkéntes tartalékosrendszer, amelynek jelenleg 4300 tagjavan. A rendszer teljes kiépítése folytatódik,2014-re el szeretnék érni a nyolcezer főslétszámot.

„2012-ben sem jutottunk el a végső cél-hoz, de nagy lépéseket tettünk ezen azúton. 2013-ban sem jutunk el a végcélhoz,de az a kérdés, hogy mennyivel jutunk hoz-zá közelebb” – összegezte az elmondot-takat Hende Csaba, aki szerint az idei évis nehéz és munkával teli lesz. Ugyanak-kor a célt – a Magyar Honvédség ésMagyarország teljes megújítását – csak ígylehet elérni.

FOTÓ: RÁCZ TÜNDE; honvedelem.hu

7

Új közigazgatási államtitkár a HM-ben

Csip-csip kártya…A közelmúltban a honvédkórházi igényjogosultság regisztrálásával kap-csolatosan egy félreérthető Felhívás és Nyilatkozat jutott el sok nyugál-lományú bajtársunkhoz az interneten és közösségi portálokon keresz-tül. Az anyagok zavart és értetlenséget váltottak ki a nyugállományúakkörében. A helyzet tisztázása érdekében Benkő Tibor vezérezredes, a HMHonvéd Vezérkar főnöke, Bozó Tibor dandártábornok, személyzeti cso-portfőnök társaságában, fogadta a nyugállományúak szövetségeinek veze-tőit és tájékoztatta őket a Honvédkórházban kialakult helyzetről, és agondok megoldására tervezett lépésekről. A vezérkari főnök tájékozta-tása szerint a kórházak területi finanszírozási rendszere nem teszi lehe-tővé, hogy a Honvédkórház hozzájusson a honvédségi, BM, vasutas, NAVés más – nem területi ellátási körbe tartozó – igényjogosultak ellátásá-nak költségeihez. Ez a helyzet – értékelése szerint – „halálra ítéli” a kór-házat, ha nem tudja kimutatni adatszerűen az igényjogosultakat. Azérintett miniszterek közösen döntöttek a regisztráció elvégzéséről. A tájé-koztatás egyértelművé tette, hogy ami az igényjogosultsági bejelentés kap-csán a legnagyobb megütközést váltotta ki, a nyugállományúak számá-ra teljesíthetetlen határidő – bár félreérthető volt – csak a hivatásos ésa szerződéses állományt, illetve a hozzátartozóikat érinti. A felmérés a szo-ciális gondozotti körre – így a nyugállományúakra, a szolgálati járandó-ságban részesülőkre és biztosított családtagjaikra, a 175/2007. (VI. 30.)Korm. rendelet 2. § (1) a.)) szerint – is ki fog terjedni, de a határidő mégnincs kitűzve. A Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tar-tozókat hivatalos levélben szólítják meg, tájékoztatják a nyilatkozat kitöl-tésének és hivatalos benyújtásának szükségességéről, módjáról és hatá-ridejéről. A hivatalos levél kézhez vételéig a szociális gondoskodási kör-be tartozóknak nincs a nyilatkozattal kapcsolatos tennivalójuk. Akihez elju-tott a tájékoztató és a nyilatkozat, ne dobja ki, inkább gondolja végig, hogyankíván dönteni, amikor hivatalosan is megkapja a levelet.

Bár jelenleg a jogszabályok a szabad orvosválasztásról szólnak, a dön-téshozók úgy gondolják, hogy a regisztráció során a Honvédkórház válasz-tása kizárja majd a területileg illetékes kórház további igénybe vételét.

(Mert a tájékoztatás szerint, a felmérést követően, az OEP a területi finan-szírozásból csoportosítja át a Honvédkórháznak az igényjogosultak ellá-tásának költségeit, a kettős finanszírozás elkerülése érdekében.) A köz-vélemény a tárca honlapján keresztül is hivatalos tájékoztatást fog kap-ni az intézkedések céljáról, az érintettek tennivalóiról. Addig is kérjük min-den kedves Bajtársunk és Bajtársnőnk türelmét!

A SZERKESZTŐSÉG

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tájékoztatom Önöket, hogy a Párbeszéd Lapra kihelyezett, az MHEgészségügyi Központ igénybevételével (az igényjogosultság chip-kár-tyával történő igazolásával) kapcsolatos Tájékoztató elsősorban a vég-rehajtási határidőkre való tekintettel felülvizsgálat alatt áll.

„Az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szol-gáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott szemé-lyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről” szóló175/2007. (VI.30.) Kormányrendelet várható módosításával össz-hangban új Tájékoztató fog e levél helyett a honlapon megjelenni, melyetkérem, szíveskedjenek figyelembe venni.

Tájékoztatom továbbá Önöket, hogy addig az MH EgészségügyiKözpont egészségügyi szolgáltatásaira való igényjogosultságukat ajelenleg hatályos rend alapján – TAJ okmánnyal és szolgálati igazol-vánnyal, kormánytisztviselői igazolvánnyal, munkáltatói igazolással, azMH katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve által kiállí-tott igazolással, stb.- tudják igazolni. Tájékoztatásom a Magyar Hon-védség személyi állományából nyugállományba helyezett személyekre(és igényjogosult családtagjaikra) is vonatkozik, akik a rájuk vonatko-zó Tájékoztatót és Nyilatkozatot az eredeti elgondolás szerint hivata-los, postai vagy elektronikus úton fogják megkapni.

Megértésüket köszönöm!Tisztelettel: BOZÓ TIBOR DANDÁRTÁBORNOK SK.

HM HVK SZEMÉLYZETI CSOPORTFŐNÖK

A BEOSZ nyugat-dunántúli régiója és azOsztrák Békemissziós Szövetség bur-genlandi tagszervezete között 2012. 05.19-én megkötött partnerségi okirat alap-ján, a 2013. 01. 24-én Oberwartban meg-tartott találkozóra meghívták a két országhonvédelmi miniszterét. A további kap-csolat bővítése érdekében létrehozotttalálkozón az osztrák honvédelmi minisz-ter a sorkatonai szolgálat okán kiírt nép-szavazás miatt távolmaradt. A rendez-vényen részt vett Hans Niessl tarto-mányfőnök is.

Korábbi ígéretéhez híven dr. HendeCsaba honvédelmi miniszter megjelent arendezvényen. Őt fogadta az OsztrákBékemissziós Szövetség elnöke, Dipl.Ing. Mag. Günther Greidl tábornok.

Az osztrák fél a békefenntartói tevé-kenységről tartott tájékoztatót. A kez-detekről, az 1897 es krétai közös fel-adatokról szólt, ahol még a magyar ésaz osztrák fél közösen tevékenykedett.Napjainkig bezárólag ismertették, hogyaz osztrák haderő képviselői melyhelyeken tevékenykednek. Kiemelték

a régió és a tartomány partnerségiokiratának és a két szervezet közösszombathelyi kiállításának a létreho-zását. A bécsi 15. nemzetközi lőver-senyre utalva csak annyit mondtak,hogy a saját fegyvereikkel jobban lőneka magyarok, mint ők! (7 ország 58 csa-

pata közül a 3. helyezett lett a Vasi Hon-véd Bajtársi Egyesület csapata.) A tájé-koztató azzal zárult, hogy szeretnéka kapcsolatot országos szintre bőví-teni. Miniszter urat tájékoztattam, hogya BEOSZ rendelkezik ezekkel a lehe-tőségekkel.

A Magyar Honvédségről dr. Hende Csa-ba honvédelmi miniszter tartott tájékoz-tatót német nyelven. A nemzetközi biz-tonsági körülmények felvázolása után aMagyar Honvédség helyzetét ismertette.A nehézségeinket sem takargatta. Moder-nizálni kell a fegyverzetünket, a több tízéves technikát le kell cserélni. A helikop-tereink élettartama lejárt, sürgős az újhelikopterek beszerzése. Nemzetközimegoldást kell keresni. Tájékoztatót tar-tott a tiszti és altiszti képzésről is.

A békefenntartói tevékenységünknélkiemelte a kabuli reptér biztosítását, mely-ről a helyiek elismeréssel szóltak.

A NATO keretein belül történt felméréstis ismertette a miniszter. A nyelvisme-ret színvonala kitűnő. A fizikai erőnlét kivá-ló. A miniszter úr tájékoztatójában azt isközölte, hogy a finanszírozás nehézsé-gei ellenére készek vagyunk misszióbanrészt venni. Lehetségesnek tartja a kato-nai megfigyelést osztrák–magyar szö-vetségben. Kiemelte az önkéntes tarta-lékos szolgálat jelentőségét. Végezetül aminiszter egy nagyon fontos megállapí-tást tett: „A polgárok értékeljék és ismer-jék el a hadsereg katonáit!”

LÁSZLÓ ATTILA

RÉGIÓVEZETŐ

8

Békefenntartói találkozó

9

A nyugállományú katonák szociális ellá-tása, a juttatási formák megőrzése márszinte kizárólag a honvédelmi tárcánmúlik. A honvédek jogállásáról szólótörvényt – a jogalkotási rendnek meg-felelően – a végrehajtást szabályzó ren-deletek követik. A hatályba lépés előtt,a hivatkozott szabályoknak megfele-lően kell majd a tervezeteket tárcákközötti egyeztetésre bocsátani, de –a gyakorlati tapasztalatok alapján – avégleges formába öntésben, elsődle-gességet élvezhet az előterjesztő véle-ménye.

Félév távlatában – akkor lép hatálybaa jogállási jogszabály – tisztázódhat,hogy a törvényi szabályozásban való-ban a közszolgálati modellhez történőalkalmazkodás, a tárca – remélhető-leg átmeneti – szűkös költségvetése,vagy más okok játszottak közre. A Hjt.üzenete a nyugállományú katonákrészére semmiképpen sem jó, hiszenmintegy 15 éves gyakorlatot változtatottmeg. Az 1996-os törvényben szabá-lyozták először átfogóan a hadseregkövetelményeinek és sajátosságainakmegfelelő életpályát, s annak mindenlényeges elemét, benne – a katona-nemzedékek közötti szolidaritás elvé-nek is megfelelően – a tényleges, vala-mint a nyugállományú katonák szociá-lis ellátását és a gondoskodás formáit.

Más lehetőség a törvény elfogadá-sa után nem maradt, minthogy a nyug-állományú katonák – beleértve a járan-dóságos katonákat is – reménykedvevárakozzanak, bízva a szövetség, azegyesületek vezetőiben, hogy más

érdekképviseleti szervezetekkel együttképesek lesznek a rendeletek megal-kotásában, megfogalmazásában konst-ruktívan együttműködni. A nyugállo-mányúak érdekeit úgy képviselni, hogyami a törvényből kimaradt, jelenjen mega rendeletekben.

Az érdekegyeztetés fórumain – remél-hetőleg a katonai vezetők támogatá-sát is bírva –, ha kell ismét és ismét elkell mondani, hogy a honvédelem, a had-erő követelményrendszere, s ebből adó-dóan a katonai életpálya semmihez nemhasonlítható. Kezdve az esküben tettfogadalommal, a missziós szolgálatok-kal, a folyamatos felkészüléssel éskészenléttel, a gyakorlatokkal, a feladatvégrehajtásban történő egymásra utalt-sággal, összehangoltsággal, a feltétlenbizalommal, a családtól történő távol-létekkel, valamint a kényszerű helyőr-ségváltásokkal, a családok kényszerűújrakezdéseivel. S jól tudjuk, az oly sok-szor emlegetett csapatszellem kialakí-tása, a katonai szocializáció sem lehet-séges intézményes feltételek nélkül.

Szükséges azt is megismételni, hogya korábbi kinyilatkoztatásoknak meg-felelően, a nyugállományú katonák sohanem kívántak előjogokhoz jutni a tény-leges állomány rovására, hiszen a hon-védség sikerének, társadalmi elismert-ségének formálói mindig az adott kor-ban szolgálók, még ha az elődökbentanítóikat, a jelen megalapozóit is tisz-telik. Olyan jelentős csoportot képezneka nyugállományúak, akik nélkül a leg-több településen a honvédelem érde-keit, hagyományait meg sem lehetne

jeleníteni. A szövetség tagjai más nyug-állományú katonákkal együtt remény-kedve várakoznak arra, hogy a rende-letekben kifejeződik az idősebb kor-osztály iránti tisztelet és szolidaritás.Továbbra is viselhetik a katonai szim-bólumokat, az egyenruhát, a rendfo-kozatot, ennek igazolására ellátják őketa megfelelő okmánnyal. A honvédelem,a közösségek érdekében huzamos ide-ig kiemelkedően tevékenykedők elnyer-hetik a tárca vezetőinek elismerésétis. Egyedi mérlegelés alapján segítsé-get, támogatást kaphatnak az idősott-honban történő elhelyezésre, igénybevehetik a honvédségi egészségügyi szol-gáltatásokat, a segélyt a kilátástalanélethelyzetük megoldásához, az üdü-lési támogatást és a kegyeleti gondos-kodást. Ez nem jelenthet a tárcának,a szűkös költségvetés ellenére sem elvi-selhetetlen megterhelést – hiszen a fel-sorolt szolgáltatások és intézményektöbbsége egyben elemi honvédelmiérdekek érvényesítésének fontos fel-tétele is –, elfogadva, hogy néhányhelyen ebbe még a felsorolt juttatásokbizonyos ésszerűsítése is beletartozhat.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezenírásban megfogalmazottakkal nem kisterhet teszek az érdekképviseleti szö-vetségek, egyesületek vezetőire, de aztgondolom, mindnyájunk jogos igénye,hogy érzékeljük, lássuk a kiállást, a kor-rekt és gyors tájékoztatást, hiszen ezértvállalták el képviseletünket, fogadták ela közösség bizalmát.

PINTÉR FERENC

NYÁ. EZREDES

Rendeletekre várva

FELHÍVÁS a bajtársi egyesületek vezetőihez

Kedves Bajtársak, Egyesületi Vezetők!

Tisztelettel kérjük, hogy keressétek fel a környezetetekben élő járandóságos katonákat és hívjátok Őket a bajtársi közösségekbe.Beszéljétek meg Velük, hogy számítotok rájuk, mert csak általuk lehet teljes és folyamatos a generációk egymásra épültsége,együttműködése.

Mondjátok el, hogy a közösségekhez történő csatlakozás nem jelent folyamatos lekötöttséget, hiszen mindenki csak az érdeklő-désére számot tartó rendezvényeken vesz részt. De időnként jól esik együtt lenni, beszélgetni a szakmáról, a sikerekről, informá-lódni a pályatársakról, a barátokról.

A katonaviselt ember, aktív kora után sem nélkülözheti azt a szellemet, az egymás iránti bizalmat, a közösséget, amelyek egészpályáját végig kísérték. A kiválás miatti keserűségen is felül kell emelkedni és erre legalkalmasabbak a katonákat összefogó nyug-állományú klubok, egyesületek. Hívunk és várunk Titeket!

SZERKESZTŐSÉG

Idén 40 éve, hogy befejeződött a világ egyikleghosszabb és legpusztítóbb háborúja, amelyvietnami háború néven íródott be a történe-lembe. A Nemzetközi Ellenőrző és Felügye-lő Bizottságban Vas megyeiek is közremű-ködtek.

1973. január 27-én megszületett a párizsiVietnám-egyezmény, amelyet a VietnámiDemokratikus Köztársaság, a Dél-VietnámiKöztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormá-nya (DIFK), a Vietnámi Köztársaság és azAmerikai Egyesült Államok (USA) vezetői írtakalá. A békeszerződés értelmében azonnalitűzszünet lépett életbe Észak- és Dél-Viet-nam egész területén, 60 napon belül (már-cius 29-éig) az utolsó amerikai katonának isel kellett hagynia az országot, illetve fel kel-lett számolni az összes amerikai támaszpontot,valamint az összes külföldi katonának ki kel-lett vonulnia Laosz és Kambodzsa területéről.

A békeszerződés biztosította Dél-Vietnamönrendelkezésének jogát, de engedélyezte adélen tartózkodó északi csapatok maradásátis. Az első amerikai hadifoglyokat az egyez-mény értelmében február 11-én engedték sza-badon. A háború során körülbelül 600 ame-rikai pilóta került fogságba. Ezzel véget érta vietnámi háború.

Magyarok az ellenőrző bizottságban

Magyar, lengyel, kanadai (egy év után Iránvette út a szerepüket) és indonéz részvétellellétrehoztak egy négyoldalú Nemzetközi Elle-nőrző és Felügyelő Bizottságot (ICCS). A szer-ződés aláírásával egy időben már elindult amagyarok első csoportjának egy része többmint száz taggal Vietnámba, de közöttük csakhivatásos katonák és diplomaták voltak, civi-lek csak később kapcsolódtak be az ellenőr-zésbe. Ez a csoport képezte később a Nem-zetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságmagyar törzsét.

A négy nemzet alkotta ICCS munkájábanhárom év alatt három váltásban összesen 570magyar vett részt. Sokan - köztük vasiak is- már elhaláloztak. A vietnámi háború azértis emlékezetes marad, mivel annak idején igensok vietnámi diák tartózkodott Magyarorszá-gon, s tanult meg magyarul is.

Hadifogolyból lett nagykövet

A körmendi dr. Déri Miklós kato-nai ügyészként került be az elle-nőrző és felügyelő bizottságmagyar tagjai közé, s máig ápol-ja a kapcsolatot a délkelet-ázsi-ai országgal, mint a Magyar-Viet-námi Baráti Társaság elnökségitagja. Vele emlékeztünk a negy-ven éve történtekre, miközbena hadkiegészítő parancsnokságszombathelyi székhelyén (köz-nyelven: Kieg) megszemléltük amagyar hadsereg békefenntar-tó tevékenységéről szóló kiállítást, amely-nek anyaga a vietnámi háborúra is kiterjed.

- Már 1973. január 26-án elindult az elle-nőrző és felügyelő bizottság első turnusávalaz első repülőgép Magyarországról. Moszk-va érintésével érkeztünk Hanoiba, ahonnanamerikai vadászgépek kísértek bennünketa saigoni repülőtérig. A feladatunk a hadifo-golycserék felügyelete, ellenőrzése, és a pári-zsi egyezmény megsértésének a kivizsgá-lása volt. Az amerikaiak alaposan felkészül-tek az érkezésünkre, az amerikai hadseregmagyar származású tagjaitól sok segítsé-get kaptunk, de a vietnámiak eleinte fenn-tartásokkal, óvatosan fogadtak bennünket,nehezen oldódott köztünk a hangulat, ami ahelyzetükben érthető is volt. Az ellenőrző bizott-ság más nemzetbeli tagjaival általában jó mun-kakapcsolatban voltunk.

- Történt-e atrocitás, voltak-e veszélyhely-zetben?

- Előfordult, hogy lőttek a táborunkra, de sze-rencsére senki sem sebesült meg. Egy magyartiszteket szállító helikopter ugyan lezuhant, denem azért, mert lelőtték. Hat hónapig dol-goztam a hadifogolycserét ellenőrző bizott-ságban, a déliek visszaadták a foglyokat azideiglenes forradalmi kormánynak, a DIFK-nek, az észak-vietnámiak pedig az Északonlelőtt pilótákat adták át az amerikaiaknak. Nemlehet elfelejteni, milyen mostoha körülményekközött tartották a vietnámi hadifoglyokat, akikszinte el sem akarták hinni, hogy véget érta háború és szabadok. Sokan az esőerdőbenbujkáltak.

Déri Miklós arról is beszélt, hogy ma is kísér-ti az a kép, amikor Hanoiban a helyiek egyB52-esek által lebombázott gyermekkórházromjait próbálták eltávolítani. Emlékezetes azis, amikor a Hiltonnak nevezett amerikai hadi-fogolytáborból bocsátották el a foglyokat, s ahanoi repülőtéren le tudtak szállni azok asugárhajtású, hatalmas amerikai katonaigépek, amelyek alkalmi kórházaknak voltakátalakítva, holott korábban az a hír járta, hogya szovjet gépek közül csak a légcsavarosokszállhatnak le. Egy amerikai hadifogoly későbbaz Amerikai Egyesült Államok első nagykö-vete lett a Vietnámi Szocialista Köztársaság-ban. Ott is jelen volt, amikor személyesen azamerikai külügyminiszter járt el egy vezetőamerikai politikus fiának mielőbbi szabadonbocsátásáért.

- Úgy tudom, negyven év után is ápolja avietnámiakkal a kapcsolatot?

- Szimpatikus, szeretni való emberek a viet-námiak, akik sokat szenvedtek történelmüksorán. Hatalmas fejlődésen ment át az országa háború óta, és ezt nyomon is tudtam követ-ni. Többször jártam turistacsoporttal Viet-námban az elmúlt évtizedekben. 2005-bena Vietnámi Szocialista Köztársaság elnökea Barátság Érdemrenddel tüntetett ki, 2010szeptemberében pedig a köztársasági elnökmeghívására hivatalos kiküldöttként egyedülképviseltem Magyarországot a VietnámiDemokratikus Köztársaság kikiáltásának 65.évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.Mint elnökségi tag rendszeresen kapok meg-hívót a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság ren-dezvényeire, megemlékezéseire, s idén is résztveszek a 40. évforduló alkalmából a budapestiHonvéd Kulturális Központban megrende-zett ünnepségen, amelyre azok kaptak meg-hívót, akik annak idején magyar tagjai voltakaz ellenőrző és felügyelő bizottságnak.

A Kiegen látottak is felelevenítik a múltat,az országban egyedülálló állandó kiállítás egyrészét a vietnámi háború és Magyarországakkori missziója tölti ki. Eredeti dokumentu-mok, fényképek, kitüntetések, sajtóanyagok,térképek elevenítik fel a remélhetőleg sohavissza nem térő időket.

10

40 éves a vietnámi béke

Déri Miklós jobbról a negyedik, kicsit távolabb Aczél Endre külpolitikai újságíró pipázik

A párizsi Vietnám-egyezmény aláírása 1973-ban

11

Az elmúlt évek szokását követve az év elsőszámában beszámolok a nyugdíj szabá-lyokban történt változásokról. Bevallom idénsokat gondolkodtam azon, hogy a szabá-lyok összességét hogyan is fogalmazzammeg. Társadalombiztosítási szabályokról nembeszélhetek, mert ez a fogalom a jelenlegiszabályozásban nem értelmezhető, hiszena fedezetként szolgáló korábbi társadalom-biztosítási járulékok egy része már adókéntjelenik meg, és azt a „nemzeti kockázatkö-zösség” érdekében (?) használják fel. Nyug-díj szabályokról sem beszélhetek, mivel ahatályba lépett rendelkezések nem csak azöregségi nyugdíjasokra, hanem a korhatárelőtti ellátásban részesülőkre, és egyes részeipedig a megváltozott munkaképességű sze-mélyekre is kiterjednek.

A katonák esetében fokozza a problémátaz is, hogy a korábban a Hjt.-ben szabályo-zott egységes rendszer helyett, 2012. janu-ár 1-től életkoroktól és élethelyzettől függő-en is más-más ellátásban részesülnek a voltkatonák és hozzátartozóik. Korábban a spe-ciális nyugdíjszabályok lehetőséget adtakarra, hogy a katonai életpálya során jogo-sultságot szerzők ellátásának megállapítá-sa és kezelése a tárca felelősségi körébe tar-tozzon, ami többek között az érdekvédelmimunka alapját is képezte. A rendszer szét-szóródásának és hibáinak hatása már érzé-kelhető, de hiányát csak később tapasztal-hatjuk majd meg. A hosszas bevezetés utánnézzük a szabályokat.

2013-ban a nyugdíjak és más ellátások– a szolgálati járandóság, megváltozott mun-kaképességű személyek ellátása – 5,8%-kalemelkedett. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtájékoztatása szerint az év elején minden-ki számára értesítést küldtek az emelésösszegéről valamit arról, hogy részére milyenjogcímen történik az ellátás folyósítása.Ennek idén azért volt jelentősége, mivel azegyéb kedvezmények – például a MÁV, BKVutazás – igénybe vétele a folyósított ellátásjellegétől függ.

Az év elején nagy érdeklődéssel kísértmódosulás volt a nyugdíj melletti kereset lehe-tőségének új szabályozásában. Egy koráb-bi rendelkezés kiegészítéseként lépett élet-be az öregségi nyugdíj melletti keresetet kor-látozó szabály, ami számomra érdekes ket-tősséget mutat. Miközben a nyugellátásrólszóló törvénybe bekerült egy kibővítő ren-delkezés – azok esetében, akik az öregsé-gi korhatárt betöltöttek és közszolgálati jog-viszonyban állnak – a nyugdíj folyósításánakkötelező szünetelésére vonatkozón, ezzelszinte egy időben megjelent a Kormány hatá-rozata „a közszférában alkalmazandó nyug-díjpolitikai elvekről”, ami ugyan nem jogsza-

bály, de gyakorlatilag megtiltotta, illetve kor-mányzati engedélyhez kötötte az öregségikorhatárt betöltött személyek közszférábantörténő foglalkoztatását. Így a kötelező szü-neteltetés szabálya azokra a már öregséginyugdíjasokra terjed ki, akik a kormány enge-délyével tovább dolgoznának.

Más a helyzet a korhatár előtti ellátásban(szolgálati járandóságban) részesülők ese-tében, náluk a kötelező szüneteltetésének aszabályát alkalmazni kell, de a foglalkozta-tási tilalom rájuk nem vonatkozik. A kötele-ző szünetelteltetés miatt viszont a gyakor-latban eddig bevált részfoglalkoztatási forma(az éves kereseti korlát elérése miatti, ala-csonyabb bér) esetükben már nem célsze-rű. Azokra a szolgálati járandóságban része-sülőkre, akik a verseny vagy magán szfé-rában dolgoznak, valamint a 40 év jogosult-sági idővel elmenő öregségi nyugdíjbanrészesülő nőkre továbbra is a korábbi kere-set korlátozás (a minimálbér 18 szorosa, ami2013-ban évi 1 764 000.-Ft) szabálya vonat-kozik.

A közszolgálati jogviszonyban állók ese-tében a szüneteltetésre vonatkozó szabálykét részből áll. Akik 2013-ban új jogviszonytlétesítenek, nekik már a követő hónap elsőnapjától szüneteltetni kell az ellátást mind-addig, amíg a jogviszony fenn áll. Akik máraz előző évben is jogviszonyban álltak, azok-nak a jogviszony fennállását 2013. április30-áig kell bejelenteni a NyugdíjfolyósítóIgazgatóságnak és az ellátást 2013. július1-jétől kell szüneteltetni. A bejelentés elma-radása esetén az állami adóhatóság általközölt adatok alapján, a nyugdíjfolyósítószerv hivatalból intézkedik a beszüntetés-re és a jogalap nélkül felvett ellátás visz-szafizettetésére.

2013-ban nem változtak a kereset utáninyugdíjnövelés szabályai. Aki az öregséginyugdíja mellett az előző évben járulékkö-teles jövedelmet szerzett az kérheti a nyug-díjnövelés megállapítást. Mértéke a kere-set (jövedelem) egy tizenketted részéneka 0,5%-a, a kérelmet továbbra is a lakhelyszerint illetékes nyugdíjbiztosítási szervnéla már ismert K27 nyomtatványon kell benyúj-tani, és csatolni a jövedelmet igazoló kifi-zetői igazolást. Külön felhívom a figyelmetazonban arra, hogy a szolgálati járandó-ságban részesülők 2012. január 1. után meg-szerezett jövedelmei után már nem jogo-sultak a nyugdíjnövelésre. Esetükben a meg-fizetett egyéni nyugdíjjárulék újabb szolgá-lati idő megszerzésére jogosít, melyet majdaz öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekorérvényesíthetnek.

A szolgálati járandóságban részesülőketérinti, hogy 2013-ban nem változott a sze-

mélyi jövedelemadó mértéke, így azon szol-gálati járandóságban részesülőknél, akikmentesülési okkal nem rendelkeznek, a csök-kentés továbbra is 16% maradt.

Ugyancsak a szolgálati járandóságosokkörében felvetődő kérdés a családi adó-kedvezmény igénybe vételének lehetősége.Sajnos ezt továbbra sem lehet havonta azellátásnál érvényesíteni. További rossz híra jogosultak részére, hogy a 2012. évre vonat-kozó kedvezmény szerinti összeg kiutalá-sának kérelmezésére legkorábban a sze-mélyi jövedelemadóról szóló törvénybenmeghatározott adóbevallási határidőt köve-tően, 2013. június 30-a után lesz csak lehe-tőség. Az ez időpont előtt benyújtott kérel-meket elutasítják. A kérelemhez csatolni kellaz állami adóhatóság és a Magyar Állam-kincstár igazolásait is, melynek a jelenlegiszabály szerint kötött adattartalma van. Saj-nos a részletekről még nem tudok beszá-molni, mivel az említett szervek honlapjántájékoztatás vagy nyomtatvány még nemtalálható. Amennyiben a későbbiekben bár-milyen információt sikerül kapnom azt a követ-kező számban vagy a BEOSZ honlapján köz-zéteszem.

SZTANÓ ZSUZSANNA

Szervezeti átalakítás miatt 2012.decem-ber1-től megszűnt a HM Közgazdaságiés Pénzügyi Hivatal, Pénzügyi és Elle-nőrzési Igazgatóság, Nyugdíjmegálla-pító Osztálya. Jogutódként létrejött a HMKözgazdasági és Pénzügyi Hivatal, Pénz-ügyi és Ellenőrzési Igazgatóság, Szol-gálati járandóság és Járulékalapú Ellá-tások Osztálya. Az osztály feladatkörerészben megegyezik a korábbi felada-tokkal, így többek között a már ellátásbanrészesülők ügyeinek kezelésével és ügy-félszolgálat működtetésével. Elérhetőségek:Cím: 1135 Budapest, Lehel u. 35-37. Levelezési cím: 1885 Budapest Pf. 25Telefon: 06-1-236-5111, vagy 06-30/344-0490257-63, 255-93, 257-64 mellék Elektronikus elérhetőség: [email protected]Ügyfélszolgálat: Helye: 1135 Budapest, Aba u. 4. Időpont: minden héten kedden, 09-15 órá-ig. (Ettől eltérő időpontban, csak különegyeztetés után van lehetőség szemé-lyes ügyfélfogadásra)Telefon: 06-1-236-5111, vagy 06-30/344-0490 / 272-67 mellék.

Dolgozni, vagy nem dolgozni…

Változások a nyugdíj szabályokban

Tájékoztatás

12

Az immár hatodik alkalommal rendez-ték meg az ismeretlen katonai sírok érin-tésével azt a 20 kilométeres teljesít-ménytúrát, amely a Honvéd Aurora SE.Természetbarát Szakosztálya, a BolyaiJános Nyugállományúak Klubja és aPuskás Tivadar Távközlési TechnikumInfokommunikációs Szakközépiskolaegyüttműködésével valósult meg.

A teljesítménytúra útvonala nevesemberek, emlékművek, katonasírok,kilátókat érintve, a Hűvösvölgy – Nyé-ki hegy – Határ nyereg – Újlakihegy–Virágos nyereg – Vihar hegy –Hármashatár hegy – Felső-kecske hegy– Fenyőgyöngye – Árpád kilátó – Határnyereg – Vadaskert – Hűvösvölgy útvo-nalon haladt végig. A több mint három-százhúsz regisztrált résztvevő közötttúrázott egy 12 fős gyengén látó cso-port, a Puskás Tivadar középiskola 9osztálya, továbbá az ország 81 tele-

püléséről érkezett résztvevő. AGroupama Garancia Biztosítóáltal támogatott túra kiindulópontjaés célállomása a hűvösvölgyigyermekvasút végállomásán volt.A távot legrövidebb idő alatt tel-jesítők értékelése korcsoporton-ként történt, az első helyezettekserleget, az 1-3. helyezettekérmet és oklevelet kaptak.

A túrázók több ismeretlen kato-na sírját is felkeresték, ahol elhe-lyezték a megemlékezés nemzetiszalagjait. A túra szervezése ésvégrehajtása – a résztvevők véle-ménye szerint – az előző évek-hez képest kimagaslóan sikerült.

NAGY LÁSZLÓ GERŐ

NYÁ. EZREDES

TB SZAK OV. BOLYAI NYÁ. KLUB

ELNÖKE

A Budapesti Civil Információs Centrum2012. július 1-én kezdte meg munká-ját és ingyenes szolgáltatásokat nyújtbudapesti civil szervezetek számára azÁROP-1.1.14 „Partnerség erősítése”című pályázati forrásból. A centrummunkatársai elhívatottak a civilek támo-gatására, ezért olyan szolgáltatásokat,képzéseket és információs szolgálta-tásokat alakítottak ki, melyek segíthe-tik a civil szervezetek mindennapi mun-káját. Tanácsadásaink az alábbi témák-ban érhetőek el: jogi; pénzügyi, könyv-viteli és adózási; pályázati; társadal-mi felelősségvállalási; forrásteremtési;számítógép kezelés és informatikai;magyar-külhoni magyar partnerségi;külkapcsolati és EU-s tanácsadás. Leg-gyakrabban jogi témában érkezik hoz-zánk kérdés, azon belül is az új tör-vényi szabályozás részleteiről és alkal-mazásáról. Ezért összefoglaltunk párfontos tudnivalót a törvényről:

2011. december 5-én fogadta el aparlament az egyesülési jogról, a köz-hasznú jogállásról, valamint a civil szer-vezetek működéséről és támogatásá-ról szóló 2011. évi CLXXV. törvényt,mely sok változást hozott a civil szer-vezetek életében.

Kérdés: Az új törvénnyel megszőnik-

e az alapítványok és egyesületek ese-tében a közhasznú, ill. kiemelkedőenközhasznú besorolás, és egy kategó-ria marad: megfelel-e a közhasznú-ságnak vagy nem?

Válasz: A kiemelkedően közhasz-nú minősítés megszűnt, a közhasznújogállás egyfokozatú lett. A törvényhatálybalépését megelőzően köz-hasznú jogállást elnyerő szervezeteket2014. május 31-ig megilletik az ezzelkapcsolatos kedvezmények, feltéve, haminden évben letétbe helyezik a szám-viteli beszámolót és kettős könyvvitelvezetnek. E szervezeteknek azonbana közhasznú jogállás folyamatosságaérdekében, ha megfelelnek a törvényszerinti feltételeknek, 2014. május 31-ig kérniük kell a közhasznú jogállás nyil-vántartásba vételét.

Kérdés: Mi a különbség a közhasz-nú tevékenység és a közhasznú jog-állás között?

Válasz: Az előbbit végezheti bármelycivil szervezet – bírósági határozat nél-kül is –, viszont az utóbbi – kedvez-mények igénybe vételére is jogosító– jogállást csak a törvényszék hatá-rozata alapján nyeri el a szervezet.

Kérdés: Mi a közfeladat?Válasz: Közfeladat minden, a jog-

szabályban meghatározott állami vagyönkormányzati feladat, amit az arrakötelezett közérdekből, haszonszer-zési cél nélkül, jogszabályban meg-határozott követelményeknek és fel-tételeknek megfelelve végez, ideért-ve a lakosság közszolgáltatásokkal valóellátását, valamint e feladatok ellátá-sához szükséges infrastruktúra bizto-sítását is.

Kérdés: Mőködhet-e a civil szervezet(egyesületként) tovább, hol és kinél kell,illetve szükséges-e bejelenteni mőkö-désüket? Ezzel kapcsolatban van-evalamilyen kötelezettségük?

Válasz: A bíróságon nyilvántartás-ba vett egyesület változatlan formá-ban működhet tovább, a „Civil tör-vény” nem írja elő a szervezetekismételt nyilvántartásba vételét. Töb-bet megtudhatnak a változásokról acivil.kormany.hu, illetve a kozhasznu-sag.kormany.hu oldalakon.

További felmerülő megoldatlan kér-déseikkel forduljanak hozzánk biza-lommal!

A Budapesti Civil Információs Cent-rum munkatársai: Huszár Orsolya ésMráz-Horváth Edina Elérhetőségek:

Telefon: 479-5297E-mail: [email protected]

Túra – hadisírokkal

Gyakori kérdések a „Civil Törvény”-ről

13

„Adjon isten, ami nincs!” – kezdtük Arany János szavaival a tanácskozást. Koós Gábor elnök rutinos beszámolóját elé-gedett tapssal köszönte meg a tagság, de egy érzékeny asszonyi javaslat sejteti velünk: nem egyszerű öt évről vanszó! Kovácsné Emike javaslatára létrehozunk egy „beteglátogató egységet”, mert érezhető az egészségi állapotunkromlása. Vanitátum vanitas! Csak nem megöregedtünk!? Hiszen jókedvvel adtuk át a 65-70-75-80 éves okleveleket... Csaknem arról kaptunk igazolást, hogy már jár-hatunk lassabban, jogunk van nehezebbenleülni, felállni, gyakrabban kérni a doktor úrvéleményét? Valószínű, igen! De a komoly-ságunk, a kerület életében végzett munkasúlyát jelzi: bejelentette jelenlétét a polgár-mester úr, hogy eljött a választókörzet kép-viselője Gál Judit asszony, hogy a társszervekküldöttei elégedettek közös rendezvényeink-kel! Hatodik évében él, dolgozik a Bem Egye-sület Budapest-Kőbányán. Köszönet mindenmunkásának, és külön köszönet mindenszervnek, szervezetnek, amelyik segítette azelmúlt évünket - is! Bizakodva tekintünk akövetkező öt évre!

A nyugállományú katonáknak, illetve azözvegyeknek is van egy olyan csoportja,akik saját hibájukon kívül átmenetileg,vagy akár hosszabb ideje nehéz anya-gi helyzetbe kerültek és szinte napi meg-élhetési gondokkal küzdenek. Különö-sen jellemző ez az egyedül maradtak-ra, az özvegyekre, de egy váratlan, hosz-szabb ideig tartó betegség, korházi keze-lés, a gyógyszerigényesebb gyógyulás,a családban bekövetkezett munkanél-küliség, haláleset szinte mindenkit hoz-hat olyan helyzetbe, hogy egy gyors támo-gatás jelenthet részére legalább átme-neti segítséget, megoldást.

Maga a katonai pálya is változó körül-ményeket idézett elő, a feleségek jel-lemzően alacsony saját jogú nyugdí-ja a korábbi gyakori költözésekkel függössze, hiszen minden újabb helyőr-ségváltásnál, azonos szakma, foglal-kozás mellet is – főként anyagilag –pályakezdőnek minősültek. A házas-társak többsége a hosszú ideje leg-gyengébben fizetett pedagógus, egész-ségügyi pályán dolgozott. Az idősebbkorosztályban pedig vannak olyanok is,akik a folyamatos helyőrségváltások, agyermekintézmények, esetleg a meg-felelő szakképzettség hiánya miatt nemszereztek sajátjogú nyugdíjat. A gyer-mekek, akik a mindennapi gondok meg-oldásában segíthetnének, távolabbivárosokban telepedtek le, nem ritkán

maguk is anyagi gondokkal küzdenek(munkanélküliség).

A legrászorultabbak feltérképezésé-nek sokszor nem egyszerű feladatát, azMH HKNYP irányításával, a katonai igaz-gatási, illetve toborzó és érdekvédelmiközpontok, vagy irodák munkatársai -a szűk létszámviszonyok miatt - csak anyugállományú egyesületek tagjainakhathatós részvételével képesek meg-oldani. Ehhez a közös érdekű, szép fel-adat megoldásához – mert mi lehet szebbannál, ha egy rászorult kollégán segít-hetünk – az említett szervezetek szoros,együttműködési megállapodásban iskidolgozott, megerősített együttműkö-dése szükséges. A vezető szerepetebben a munkában a központok és iro-dák vezetői, illetve a velük dolgozó kol-légák töltik be. Remélhetőleg a szakte-rületen történt nagyarányú cserélődésellenére is fennmaradtak azok a név-jegyzékek – vagy közben már kiegészí-tésre, pótlásra is kerültek –, melyek a leg-rászorultabbakról készültek, és iránytmutatnak a szociálisan kedvezőtlen hely-zetben lévők felkutatásához, megisme-réséhez.

A központok és irodák, illetve az egye-sületek vezetői közösen választják kiaz e munkára legalkalmasabb szemé-lyeket, a megsegítésre tervezett, legrá-szorultabb kollégákat és a látogatás idő-pontját. A szociális munkára vállalkozó-

kat a központok, irodák készíthetik fela környezettanulmány, a javaslatok olyanmegalapozott elkészítésére, hogy az MHSzociálpolitikai Közalapítvány kuratóriu-ma képes legyen döntést hozni, hogya rendelkezésre álló szerény keretből,a valóban legrászorultabbaknak ítéljemeg a támogatást. A felkészítést, a ter-vezést évente szükséges megismételni,illetve a tapasztalatokat félévente össze-gezni.

A felkészítés elmaradhatatlan része,hogy e feladatban résztvevő egyesüle-ti tagokat a központok és irodák igazol-vánnyal lássák el. Így előzhető meg, hogysenki ne élhessen vissza a kiszolgál-tatott, nehéz helyzetben lévő kollégákhiszékenységével, amire az elmúlt évek-ben sajnos néhány helyőrségben (pl..Kecskemét, Szekszárd, stb.) volt márpélda.

Remélem, hogy az egyre javuló körül-mények miatt szűkebbé válik az a cso-port, amelyik segítségre szorul, de mostközös erőfeszítéssel azok támogatásá-ra teszünk javaslatot, akiknek ez is kilá-bolást jelentheti a nehéz, sokszor kilá-tástalan helyzetükből. Az e munkábanrésztvevők pedig, valamennyien nyugodtlelkiismerettel, jó érzéssel nyugtázhat-juk, hogy valamelyik kollégának gond-jai megoldásában javaslatunkkal segí-tettünk.

P.F.

„Együtt egymásért-együtt a jövőért!” Segítsük a rászorultakat!

Ötéves a Bem-Egyesület!

14

A civil szervezete napja rendezvény-re került sor a XIII. kerület József Atti-la Művelődési központban, amelyen akerületben működő számos civil szer-vezet mellett a Balassi Bálint Bajtár-si Egyesület is megjelent saját stand-jaival, börzéjével és az egyesület éle-tét, a városrészhez való kötődésétmutatta be. A megnyitót a rendezvényfővédnöke, a kerület polgármestere,OGY-i képviselője tartotta, aki elis-merését és köszönetét fejezte ki akerület életébe szorosan beágyazó-dott civil szervezetek munkájáért. A

rendezvényen, a kerületOGY-i képviselői mellettszámos, a kulturális életetbefolyásoló és támogatószemély is megjelent. Amintegy 20 egyesületbemutatkozása mellettcivil szakmai fórum kere-tében megtartott előadá-son ismertetésre került azez évi pályázatok, azegyüttműködés mellett azadományok gyűjtéséneklehetőségei, új módjai. Ezt

követően kiállítások megtekintésére,interaktív bemutatókra és a Civil Gálá-ra került sor. Jó hír az egyesületekrészére, hogy a kerület a költségve-tésében az előző évihez hasonlóösszeggel kíván pályázatokat meg-hirdetni. A Balassi Bálint Bajtársi Egye-sület is színvonalas megemlékezés-sel készül az ez évben 75 éves kerü-let születésnapi rendezvényeire, mely-nek egyik eleme, az erre készített DVDlemez bemutatása lesz.

E.L.

A doni, voronyezsi csatákban elesett,a fogságban meghalt és fagyhaláltszenvedett magyar hősök emléke előtta város, Szolnok helyőrség és a SzentLászló Hadosztály HagyományőrzőEgyesület közös szervezésébenkoszorúzási ünnepségen tisztelegtek.

A rendezvényen részt vettek ésegyütt koszorúztak a helyőrségbentelepült katonai szervezetek képvi-

selői. Fekete Csaba Zoltán százados,a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gya-korlati oktatója tartott megemlékező-beszédet. Az ünnepségen képvisel-tették magukat a megye és a városvezetői. Együtt emlékeztek a nyug-

állományú szervezetek elnökei. ALégierő Zenekar – Szolnok zenéjemellett koszorúzták meg a megye-székhely központjában lévő hősiemlékművet.

honvedelem.hu

Civil szervezetek – Angyalföldön

Emlékezés a doni tragédia hőseire

15

Az idei közgyűlések színvonala olyanvolt, mint az időjárás. Hideg és meleghangú egyaránt. A részvételre nem lehe-tett panasz sehol sem, összességében60-70 %-os volt az arány. Új helyszí-nek is jellemezték a rendezéseket, pél-dául Sárbogárdon és Várpalotán, aholis a város, illetve a helyi katonaság segí-tette helyiséghez a klubokat. Újjá válasz-tották Várpalotán az elnököt – DobszaiJózsef nyá. alezredest –, akinek gra-tulálunk.

Az új civil törvény nem okozott leküzd-hetetlen akadályt a kluboknak, min-denhol sikerült az alapszabályt módo-sítani és elfogadtatni a közgyűlésekkel.

A hűvös légkör sajnos Tatán jelentke-zett a legjobban – amit szó szerint kellérteni –, ugyanis fűtés híján nagyka-bátban kellett a tagoknak végigülni azösszejövetelt. De így is sikeres volt,hiszen egyhangúan elfogadták a beszá-molót, illetve az éves tervet.

A Toborzó és Érdekvédelmi Irodákmunkatársai hatékony segítséget adtaka kluboknak, a közgyűléseken semmaradt el a legjobb tagok megjutalma-zása. Sárbogárdon például többek kéré-sére a 3. KIK székesfehérvári munka-társa a helyszínen írta össze az ada-tokat, és rá egy hétre már ki is küldtékaz igazolásokat.

A tatai „halegyesület” is sikeres évetzárt – hangzott el a beszámolóban, aholaz volt a közgyűlés érdekessége, hogyaz elnök mellett még a titkár is beszá-molt. Ugyanakkor a tógazda is elmond-hatta észrevételeit, ami a jelenlévőkmegelégedését szolgálta.

A közgyűléseken az önkormányzativezetők is képviseltették magukat, elfog-laltságtól függően a polgármester, vagya helyettese. Elismerték a klubok – szá-mukra civil szervezetek – munkáját, éslehetőségeik függvényében támoga-tásukra tettek ígéretet.

ERDŐS GÉZA NYÁ.ALEZ.KDR RÉGIÓVEZETŐ

Új év – „új” remények?Eljött, megérkezett 2013. Az újév kezdete a fogadalmak,a kívánságok ideje is. Fogadalmat már nem kell tennem, azóhajok tekintetében pedig mindig szerényebben fogal-maztam, és amikor e sorokat írom – január közepén – aBEOSZ-nak is óvatos évkezdést kívánok. Az is lehet per-sze, hogy a Szövetségnek minden év a születésnapján, feb-ruárban kezdődik.

Minden esetre 2013-ban beérném annyival, hogy a tár-ca vezetőinek a BEOSZ iránti bizalma és elismerő hoz-záállása erősödne. Szeretnék továbbá tartós, a tavalyinállényegesen nagyobb összegő támogatást ennek a nagyszervezetnek. Tudjuk, emlékszünk rá, hogy volt erre pél-da az elmúlt 22 évben nem egyszer. (Azt szokták monda-ni, nem a pénz a kulcs a boldogsághoz, de én mindig úgygondoltam, hogy akinek van pénze, az csináltathat kul-csot is.) Mindezek mellett sok sikert kívánok a Szövetségminden szervezetének. A siker az, ha minden miatt aggód-nunk kell, kivéve a pénzt. (Már megint a pénz!) Kívánok mégkollektív bölcsességet, mert az többet ér minden gazdag-ságnál. Hozzá erős bajtársiasságot, hiszen két ember közötta legrövidebb távolság mindig is egy baráti mosoly volt. Ezeka praktikus kívánságok, ám mindenek előtt békét kívánokmindannyiunknak. Harmóniát, értékes gondolatokat, közös-ségi sikereket, szolid gyarapodást. Türelmet és tisztánlá-

tást, a hibák fel- és elismerését, bölcs belátást. Több odafi-gyelést a tagszervezetekre, régiókra, tagegyesületekre, atisztségviselőkre. Korrekt érveket, kézzelfogható sikereket.

Hogy ezek csak szerény óhajok, vagy netán maga a nagy-ravágyás? Nem tudom. Beérem azzal is, ha pusztán egyet-len kívánságom teljesül az előbbiek közül. De miért ne biza-kodhatnék? (Ez ingyen van, és jót tesz a léleknek!)

Akaratotokból 16 évig voltam a BEOSZ elnöke, mosttiszteletbeli elnökké választottatok. Sok örömben volt részem,barátságot adtatok, sok közös élményt és ünnepnapokatkaptam Tőletek. Gyakran azt mondják, hogy nyomot kellhagyni a világban. Igen, de ezzel is vigyázni kell, mert azis nyomnak számít, ha valamit összemaszatolunk. Nos, amitén a BEOSZ-ban, a BEOSZ-ért végeztem, semmit sem bán-tam meg, ráadásul annak idején élvezettel tettem.

Mindenkinek javaslom, hogy temessük el (mondjuk vala-melyik volt laktanyában vagy tiszti klubban) a vendégsze-retetünknél is híresebb panaszkultúránkat. Értékeljük aköszönömöket, toleráljuk a jó szándék által vezetett osto-baságokat, feledjük sérelmeinket.

A holnap legyen az első tiszta lap egy 365 oldalas könyv-ben – írjunk rá csupa jót. (Mert remek érzés tiszta lappalindulni!) Sok-sok közösségi sikert, és tengernyi egyéni örö-möt kívánok a 23 éves BEOSZ-nak:

Sipos Géza nyá. ezds.tiszteletbeli elnök

Közép-dunántúli közgyűlések

16

Az 1848/49-es forradalom és szabad-ságharc 165. évfordulóján, a honvé-delem napja környékén emlékezünkkatona hőseinkre, azokra, akik erőfe-szítéseik révén, tudásukkal, haza- ésszabadságszeretetükkel járultak hoz-zá újkori történelmünk azon esemé-nyéhez, amely azóta is nemzeti iden-titásunk egyik sarokköve, a legjele-sebbek közül való.

Európa különböző országaiban zaj-lottak le forradalmak, azonban a kato-nai ellenállás egyedül a magyarnál voltsikeres. Ha az okokat keressük, bizo-nyára szerepet játszott benne az évez-redes védelmi kényszer, a katonaiképességek felhalmozódása s nemutolsósorban a minden emberben jelen

lévő szabadságvágy. Szabadságküz-delmünk részletei egyre inkább köz-ismertek kiváló hadtörténészeink mun-kálkodása révén. Ismertek a Pákozd-tól Világosig terjedő út össznemzeti ésegyben katonai erőfeszítései. A politi-ka által megteremtett feltételek közöttjött létre hosszú évszázadok után újraaz önálló nemzeti haderő, a honvéd-ség s virágzott ki újra a hazaszeretetés szabadság talaján a katonai virtus.

Újkori, önálló, nemzeti hagyomá-nyainkban gyökerező haderőnk meg-teremtése s hadművészete és amagyar katona tettekben, harcokban,csatákban, ütközetekben, hadjáratok-ban megnyilvánuló hősiessége a maimagyar modern haderőnek is olyan

talapzata, amelyre lehet és kell is épít-kezni.

Ma a béke-Nobel-díjas Európai Uni-óban, a több mint hat évtizedes,nagyobb háborútól mentes földrészenmodern hadseregek szavatolják azt abékét, amely biztosította a zömébena modernizáció és a demokrácia – deigaz ez a diktatúrákra is – útjára lépettnemzetek békés építőmunkáját. Ennekrészét képezte (ideológiáktól és szö-vetségi rendszerektől függetlenül) aháború után létrejött Demokratikus Hon-védség, a Magyar Honvédség, aMagyar Néphadsereg és újra a MagyarHonvédség.

A magyar katonák millióinak identi-tását, ha nem is mindig teljes hadmű-

„Le a csákóval” Mit jelent a ma szolgálók részére az 1848-as katona példája, milyen értékeket, példákat közvetít?

„Mártyrok! Álmitok legyen édes. Termi a vér a Jót. A halálbúl kél a szabad élet, az új!”

17

vészetét, jelentős mértékben azok azerkölcsi alapok is meghatározták, ame-lyek 1848–49-ben gyökereznek. Sze-mere Bertalan, aki miniszterként ésminiszterelnökként is részese volta nagy eseményeknek, 1854-ben,Párizsban szedte rímekbe a forra-dalom és szabadságharc jelentősszemélyeinek jellemrajzait.1 A kato-nák jellemző, meghatározó vonásaibólkirajzolódnak azok az értékek, amelyekmeghatározták a honvédeket, s ame-lyek máig időtállóak és követendők.

A szabadságszeretet ékes bizonyí-tékai a magyar szabadságharc ügyemellé felsorakozott különböző népeklégiói, a különböző nemzetiségekheztartozó, korábban a császárt szolgáló

katonák átállása az igaz ügy oldalá-ra. Hazaszeretetből adtak példát a rövididő alatt megteremtett magyar had-erő honvédei és nemzetőrei. Az igazügybe vetett hit egyenlő partnerré tet-te a császári osztrák haderőt és aMagyar Honvédséget. Az orosz beavat-kozás a császár oldalán egyenlőtlen-né tette a küzdelmet, azonban ez semjelentette a haza cserbenhagyását.Legfőbb erényük a vitézség, amelynektartalmát a hazaszereteten kívül a kato-nai tudás, a bátorság, a kreativitás,az önfeláldozásig terjedő erkölcsi tar-tás, a halál vitéz megvetése jelentette,példát adott az országnak, de Euró-pa népeinek is. Hadtörténeti, történe-ti és szépirodalmunk, művészetünk amaga mélységében tárja fel azt azönfeláldozást, azt az erőfeszítést, ame-lyet az ország s benne a magyar kato-na megvalósított. A katona elé állítottcél, az eszme, a nemzeti érzés, a közösakarat nem mindig esik egybe.1848/49-ben az egybeesés megtörtént.I. és II. világháborús honvédeink hiá-ba rendelkeztek kiváló katonai eré-nyekkel, sem a távoli orosz sztyeppei,sem az Isonzó, Doberdó menti harcokegyike sem hozott létre olyan motivá-ciót, amely a szövetségesektől füg-getlenül, a siker reményével kecseg-tetett. Ma is fontos a motiváció. A glo-bális kihívásokba illeszkedő, azonosértékek által egyesített, szövetségicélok közé illeszthető nemzeti célokmegvalósítása a jelenlegi magyar kato-na feladata. Katonai erényekben a korkövetelményeinek megfelelő tudás, azanyagi erőforrásaink által meghatáro-zott katonai képességek magas szin-tű biztosítása, a bátorság, az alkal-mazkodóképesség az éghajlati és civi-lizációs környezethez mind-mind olyantényezők, amelyekhez a 48-as hon-védek például szolgálnak.

1 Szemere Bertalan: Lombok és Töviskék. Forradalmi jellemképek. Páris. 1854. In.: Tóth Sándor: Nagy idők apró történetei 1848-49. Nyíregyháza, 2008. 13-81

18

A Felderítők Társasága Egyesület 15fős csoportja – a Társaság TudományosBizottságának szervezésében – 2012decemberében részt vett a Budai VárKirályi Pincéjében (Budapest I. kerületPalota út 1.) berendezett „Kémek! Élet-re-halálra” című időszaki kiállítás szak-mai bemutatóján. A Közép-Európábanegyedinek számító, eredeti eszközök-kel és tárgyakkal berendezett kiállí-tás a hírszerzők, felderítők és elhárítóktitkos eszközrendszerét mutatja be. Atárgyak megtekintésével a résztvevőkbetekintést nyerhetnek egy, a közvé-lemény előtt eddig ismeretlen, sokak-nak misztikusnak tűnő világba.

A kiállítás szakmai napját dr. Boda

József dandártábornok, a Nemzetbiz-tonsági Szakszolgálat főigazgatója nyi-totta meg, majd Tatai Gábor, a Szik-lakórház Múzeum igazgatója, a kiállí-tás létrehozója tartott rövid, vetített-képes bemutatót a projekt elgondolá-sáról és céljáról. Elmondta, hogy kez-deményezésük nem csupán egy múze-umi kiállítás megalkotása volt, haneminteraktív játékok útján a látogatók bevo-nása a titokszerzés és titokfejtés tudo-mányába.

A megnyitót követően a látogatókvégigjárták a kiállítás termeit, ahol azegyes eszközök eredeti példányainkeresztül ismerhették meg a hírszer-zők, felderítők és elhárítók tevékeny-ségét, munkamódszereit. Egyebekközött megtekinthették a titkos üze-netek kódolására és a titkosított táv-iratok megfejtésére a II. világháború-ban, a németek által használt, Enigmatípusú, forgótárcsás, elektromechani-kus berendezést, valamint a hírszer-zők által használt különleges híradó-

eszközöket is. A Budai Vár 1.000 m²-es pincerendszere izgalmas teret biz-tosít a kiállításnak, amely az Alkot-mányvédelmi Hivatal, a HadtörténetiIntézet és Múzeum, a Hubel Kft., aKatonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, aNemzetbiztonsági Szakszolgálat és aNKE Híradó Múzeum aktív támoga-tásával jött létre.

A kiállítás, amely jelenleg próba-üzemben működik, napjainkban is láto-gatható. Anyaga folyamatosan bővül.Megtekintését – a Sziklakórház Múze-ummal és az ott látható KülönlegesMűveleti Erők kiállítással együtt – ajánl-juk a Bajtársi Hírlevél valamennyi olva-sójának.

DR. MAGYAR ISTVÁN NYÁ. DDTBK.A TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG VEZETŐJE

„Kémek! Életre-halálra”

Dr. Boda József

Az Enigma rejtjelező gép

Tatai Gábor

19

Fadgyas István nyá. őrnagy, a Kis-kőrös Helyőrség NyugállományúakKlubjának elnöke értékelte az elmúltévet és beterjesztette a 2013-as fel-adatokat. A közgyűlésen a tagságháromnegyedének részvételévelfogadták el a vezetőség beszámo-lóját és a pénzügyi ellenőrző bizott-ság jelentését.

Az elnök kiemelte, hogy az elmúltkét hónap során a tagság létszámatöbb mint 10 %-al emelkedett a tava-lyihoz képest annak ellenére, hogy azelmúlt év során hárman elhaláloztak.Domonyi László, a város polgármes-tere hozzászólásában kiemelte, hogyegyesületünk a város legnépesebbés legszervezettebb civil szervezete,nem véletlen, hogy programjaink von-zóvá teszik az egyesülethez való tar-tozást.

A 2013. év során tervezett progra-mok, így többek között a márciusiVárosi Petőfi Fesztivál, a tervezettkirándulások – Tata, Budapest, azŐrségi tökfesztivál és a JánoshalmiDAR találkozó – elnyerte a tagság tet-szését. A beterjesztett programot atagság egyhangúlag elfogadta. A köz-gyűlést követően az ÖregcsertőiŐszirózsa Asszonykórus szórakoz-tatta a tagságot.

A klubprogram szerint, délután a volt laktanyában gyü-lekeztünk. A szépen feldíszített teremben az aszta-lokon gyertyák égtek. Emlékeztünk a hagyományoskarácsonyi dalokra, énekekre és betlehemes játé-kokra. Néphagyományokkal igyekeztünk megterem-

teni a karácsonyi hangulatot. Betlehemes műsort adtunk elő.A műsor után, minden klubtagunk egy tasak szaloncukrot kapott.„Találkozás és búcsúzás az élet, annyi csak, valaki jön, vala-ki megy, s az emlék megmarad.”

Vonzó az egyesület

Gyertyafényes karácsony

20

Azt is gondolhatnánk, hogy nyugdíjaskatonák egyesületében a program, a mun-katerv nem más, mint régi idők dicsősé-ges nagy csatáinak, hős hadvezérek éle-tének felidézése, és a hagyományok ápo-lása. A Ceglédi Dózsa György HonvédNyugdíjas Egyesület koedukált szerve-zetként működik. A nőtagok saját elfog-laltságot kerestek. Szerencséjük volt, merta szintén nyugdíjas Matetitsné SzászGizella személyében a közösségért szív-vel-lélekkel dolgozó foltvarró szakkörve-zetőre találtak.

– Nehézséget okozott a szakkör meg-alakítása?

– Képzelje el, már a kezdet kezdeténnem várt sikere lett. Jó hangulatú fog-lalkozásainkat hétfőként tartjuk, ame-lyeken ma már több mint húszan veszünkrészt. Az elvétve távolmaradók mindigelőre bejelentkeznek, és elmondják mijött közbe. Nálunk csak „igazolt” hiány-zás létezik!

– A szakkörük elé milyen célkitőzé-seket állítottak?

– Először is a klubhelyiségünket sajátszakköri munkáinkkal még szebbé, mégotthonosabbá tettük. Ez után elhatároz-tuk, hogy évente önálló kiállításon mutat-juk meg, milyen szép dolgokat készítünk.Tavaly az év végén közös elhatározás-sal, tematikus kiállításon karácsonyfa éslakásdíszeket, ajándékokat állítottunk ki.Ezt nem csak klubtagjaink – meghirdet-tük a nyitva tartást – hanem sok-sokérdeklődő is megtekintette.

– A szakkörbe lépéshez kell valami-lyen előképzettség?

– Egyáltalán nem! Közismerten a nők-nek jó a kézügyessége. Igen gyorsanmegtanulták a különböző varrási tech-nikákat, szakmai fogásokat. Az én követ-kezetes módszerem az, hogy előszörmegmutatom az alapmotívumot, vagyelőrajzolok egy mintát. Utána „kegyetlen”vagyok. Ilyenkor már csak akkor segítek,

ha nagyon muszáj. „Kínlódjatok csak, kín-lódjatok!” – mondogatom. Az így meg-szenvedett alkotói folyamat végén, gyak-ran én is kellemesen meglepődök, milyennagyon szép dolgok születnek. Hozzá-teszem, a fokozatosság elvének betar-tásával, az egyéni sikerélmény már azelső foglalkozáson is biztosított volt.

– A férjek, hogyan reagáltak az elfog-laltságra?

– Számunkra is meglepő volt, de ked-vezően. Menjél csak nyugodtan – mond-ják. Néha persze tréfásan hozzáteszik:– Addig sem vagytok itthon! Lakásainkegy részét varróműhellyé alakítottuk, amitigen nagy türelemmel elviselnek. Sőt!A hátunk mögött „kibeszélnek bennün-ket”, egymás között el-eldicsekszenekmunkáinkkal.

–Miképp alakul egy-egy foglalkozásinap?

– Nyugodtan merem mondani, alig vár-juk a következő találkozót. Szakköri fog-lalkozásaink vidám, jó hangulatúak. Mikülön is felköszöntjük az ünnepelteketnév- és születésnapokon. Teát, kávétiszunk, süteményekkel kínáljuk egymást,és még alkalmanként pezsgőt is bontunk.Találkozásaink igazi klubfoglalkozások,amelyeken mindnyájan mindig pozitívenergiával töltődünk fel.

– Milyennek látja közös jövőjüket?– Meggyőződésem, hogy ez az igen

összetartó, szépet alkotó kis női közös-ség a jövőben is eredményesen fogműködni mindnyájunk örömére. Mi így iskívánjuk bizonyítani, lehet értelmet adniaz éveknek.

KOCSIS ISTVÁN

NYÁ. EZREDES

Szépen, szépet varrók

A Civil Szervezetek Házában tartotta azelmúlt év értékelését és a 2013. év mun-kaprogramjának elfogadását a MarcaliBajtársi Egyesület. A rendezvényt meg-tisztelte jelenlétével dr. Sütő László Mar-cali város polgármestere, SalamonGyörgyné, a Mozgáskorlátozottak Mar-cali csoportjának vezetője, HégerGyörgy, a Honvéd NyugállományúakKlubjának vezetője és Mészáros Károlyszázados, az MH HKNyP KaposváriToborzó és Érdekvédelmi Központjánakmunkatársa.

A közgyűlést Bogyó József elnöksé-gi tag nyitotta meg és vezette le. A beszá-molót Szentes István, az egyesületünk

elnöke tartotta, majd Lassú Sándor szólta közhasznú társaság gazdálkodásáról,anyagi-pénzügyi helyzetéről. Megálla-

pította, hogy a programjaink nagy részeönköltséges, bevételünk a tagdíjakból,az SZJA 1%-ának felajánlásából és aMarcali önkormányzat pályázati támo-gatásaiból tevődik össze.

Ezután Szentes István elnök a köz-gyűlés elé terjesztette a 2013. évi mun-kaprogramot. A vendégeink elismerésselszóltak az egyesület munkájáról, a vég-rehajtott programokról és továbbra is biz-tosították támogatásukról a civil szerve-zetünket. A Bajtársi Dalárda 2012. évi fel-lépéseiről és a jövő terveiről GazdagJános számolt be. A közgyűlés egyhan-gúan fogadta el az elmúlt év feladatai-ról készített jelentést, a 2013. évi mun-kaprogramot, valamint a pénzügyi tervet.

KŐRÖSI ANDRÁS

Évet értékelő közgyűlésre érkeztünk agyőri, volt Béri Balogh Ádám KatonaiKollégium szépen berendezett étter-mébe. Az épület jelenleg Honvéd Szál-lóként működik. Az MH 12. ArrabonaLégvédelmi Rakétaezred támogatá-sával itt kapott helyet a Fegyveres Erőkés Testületek Nyugállományú Klubja.Ebben az épületben van a klubiroda ésegy kisebb tanácskozóterem is: a kislétszámú összejövetelek lebonyolítá-sára, a klubfoglalkozások megtartá-sára.

Kiss Géza nyá. pv. ezredes elnök,töretlen lendülettel tervezi, szervezi aklubtagság „elfoglaltságát”. A közgyű-lést megtisztelte jelenlétével SimonRóbert Balázs, Győr megyei jogú városalpolgármestere, Könczöl Ferenc alez-redes, parancsnokhelyettes, Galló Ist-ván nyá. ezredes BEOSZ érdekvédel-mi ügyvivője, Bári Olga, az Arrabona

Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke, Sző-ke István nyá. ezredes, a Honvéd Szak-szervezet elnöke, Gulyás Róbert őrnagya 8. Katonai Igazgatási és Érdekvédel-mi Iroda vezetője és még több jeles sze-mélyiség.

A tagság meghallgatta Kiss Gézaelnöknek az elmúlt évről szóló részle-

tes, színes, sokoldalú beszámolóját,majd Tamási János PEB elnök jelen-tését, ami után a klub elnöke a 2013.évre tervezett feladatokat ismertette. Azelőterjesztéseket a klubtagság egy-hangúan elfogadta.

TAKÁCS IMRE NYÁ. HATÁRŐR

ALEZREDES, KLUBTAG

21

Közgyűlés Győrben

Az önkormányzat segít

22

A Fejér Megyei Honvéd Nyugállomá-nyúak Székesfehérvári Klubja számá-ra a 2012-es esztendő sok újat hozott.Sajnos nem újdonságból, inkább aggo-dalomból, hogy mi lesz velünk? Máramár elmondhatjuk, hogy a tagok egy-másrautaltságból, összekovácsoló-dásból jelesre vizsgáztak.

Az év elején változás történt a klubelnökségében is. Megköszönve Sza-lai Gábor elnök odaadó munkáját, újelnököt választottunk Juhász János sze-mélyében. Változtak a tagok is. A klu-bot ahol éltünk, sajnos eladták. Bizony-talanná vált a létünk is. Később meg-

oldódni látszott a helyiség probléma,most is ott vagyunk a régi helyünkön.Igaz az ellátás nehézkes, de segítsé-get kapunk a Magyar Honvédség Össz-haderőnemi Parancsnokságától, melyetezúton is köszönünk.

Az éves munkaterv alapján a fel-adatainkat, kikapcsolódásunkat tartal-mazó programjainkat megtartottuk. Aszekciók jól működnek. Többször men-tünk kirándulni, szórakozni együtt. Aklub keretein belül sikeres a művésze-ti szakkör is, ahol a tagok munkáiból kiál-lítást is szerveztünk. A tagjaink főkéntfestenek, de van fotósunk is.

Kiemelkedő volt a májusban meg-rendezett Katonadal Fesztivál, aholvelünk együtt több alakulat is énekelt.Könnyen ment az ismerkedés, barát-kozás a dalok elhangzása után. A Nőszi-rom Énekkar saját ruhát is kapott,melyért köszönet jár az elnökségnek!

Az elmúlt év mérlege

23

Somogyfajszon, a helyiáltalános iskola tornatermeadott otthont a „Szülők Bál-jának”. A minden évbenmegrendezett rendez-vényre újra meghívástkapott a Marcali BajtársiDalárda. Az általános isko-lások vidám jelenete és ahagyományőrző tánccso-port nagy sikert arató fel-lépése után a dalárda egyúj, vidám összeállítássalszórakoztatta a nagyszá-mú, hálás közönséget.

Ugyancsak sikert hozott a Marcali Bajtár-si Egyesület évbúcsúztató rendezvénye acivil szervezetek házában (Kék Madár). Azépület teljes felújítása még nem fejeződöttbe, de a Kulturális Központ és a szervezők

megfelelő körülményeket teremtettek azösszejövetel megtartására. Az egyesületelnöke köszöntötte a tagságot, a meghívot-takat, a Bajtársi Dalárda pedig ünnepi műsor-ral kedveskedett az egybegyűlteknek.

KŐRÖSI

A miskolci megyei és városi civil szervezetekvezetői valamennyien elfogadták a Helyőr-ségi Nyugdíjas Klub meghívását a közgyű-lésre, ugyanúgy a társfegyveres testületekdelegáltjai is. A levezető elnök, Orosz Lajosnyá. ezds. üdvözölte a megjelenteket különtisztelettel a Kassai nyugállományú klub meg-jelent képviselőit. Magyar Géza nyá. ezds.,klubelnök mindenre kiterjedően beszámoltaz elmúlt év tevékenységéről, megemlítve anehézségek ellenére elért eredményeket ésa kiemelkedő munkákat. Steher Andrásné,

gazdasági vezető részletes beszámolójaután, Fazekas Józsefné, az EB elnöke érté-kelésében elismerően nyilatkozott a gazda-sági tevékenységről, a pontos lelkiismeretesszámviteli munkáról. A beszámolókat, érté-kes hozzászólások követték, majd a jelen-lévő tagság egyhangú szavazással elfogadtavalamennyit.

Ezután a kiemelkedő munkát végző akti-visták elismerésére került sor, majd a ven-dégek sorra méltatták a klubban folyó magasszínvonalú, eredményes munkavégzést, és

elismerésüket fejezték ki. Döntő biztosíté-ka az eredményeknek a klubelnök, titkár ésa többi tisztségviselő, akik a maguk terüle-tén maximális munkát, végeztek. A rendez-vényt ízletes vacsora, és baráti beszélge-tés zárta.

Köszönet a szervezőknek, segítőknek!Üzenet: az ember önmagában semmit sem

ér, ha nincsen barátunk, és nem fogunkössze, elvisz a szél!

LORGER KÁROLY

Dalárdasikerek

Sokfelé járnak, hogy hagyományőr-zőkként előadják a katonadalokat, időn-ként külföldi meghívásoknak is elegettesznek.

A kirándulásaink sorában feledhe-tetlen volt Hévíz, Keszthely neveze-tességeinek megtekintése. Mindenki jólérezte magát a csókakői bográcsozá-son és a lecsófesztiválon is.

A Fejér Megyei Honvéd Nyugállo-mányúak klubjába jó bemenni, kiven-ni részünket a munkából és a szóra-kozásból egyaránt.

MÁRKUS ANTALNÉ NYÁ. ZÁSZLÓS

Az összefogás eredményei

24

A Kiskunhalasi Kuruc Vitézek nyug-állományú egyesület Hagyományőrzőtagozata szakmai konferenciát tartott,ahol feldolgozták az 1943. január 12-24-e között történt doni áttörés szak-mai-emberi eseményeit. Megemlé-keztek a 7. kecskeméti honvéd gya-logezred kiskun katonáiról is.

70 évvel ezelőtt, február végén mármegkezdődött a 2. Magyar Hadseregéletben maradt személyi állományá-nak számbavétele, rendezése. Tisz-tek, altisztek a kapott parancs alap-ján a friss, és egyben szörnyű élmé-nyek hatása alatt fogalmazták meg har-ci tudósításaikat az 1943 januárjábantörténtekről.

Egyesületünk Hagyományőrző tago-zata úgy döntött, hogy mellőzzük amegemlékezés protokolláris – sokszorsematikus – formáit, és szakmai kon-ferencia keretében keressük az olyantartalmat, amely bemutatja a szakasz,

a század, a zászlóaljtisztjeinek, legény-ségének emberi,katonai helytállását,hősiességét.

Kunságiak lévén –a IV. hadtest 13. had-osztálya 7. és 31.ezredének 1942. au -gusztusi és szeptemberi csatá-it, továbbá a doni áttörés idő-szakát dolgoztuk fel.

Ezekben a harcokban a Kis-kunság katonáinak százai-ezreihaltak hősi halált, vagy sebesül-tek meg. Kutatásaink során a ProUrbe kiadvány mintegy 30 ezerfős veszteség kimutatásában kerestüka halasi, majsai, félegyházi volt kato-nacsaládok tagjait. FelkészülésünketRomsics Ignác, Szabó Péter, SimonSándor altábornagy történészek mun-kái, megjelent elemzései segítették.

Mivel mi nemvagyunk történé-szek, csak nyá.katonák, akiketérdekel a magyarhadtör ténelem,így elkötelezettétett bennünket a

téma iránti tisztelet. Kutatásainkbankülönleges segítséget kaptunk a Had-történeti Intézet levéltárától, munka-társaitól.

DÓZSA BENŐ NYÁ. ZÁSZLÓS

EGYESÜLETI TAG

A Szabolcsi Honvéd Műszaki BajtársiEgyesület megtartotta beszámoló köz-gyűlését. Ezt megelőzően az egyesü-let tagjai részt vettek Kálmánházán adoni áttörés 70. évfordulójára rendezettmegemlékezésen, amit Bosák Nándorpüspök celebrált. A közgyűlésre meg-hívtuk a BEOSZ, az 5. Bocskai IstvánGépesített Lövészdandár, a területi tobor-zó iroda és a társ szervezetek képvi-selőit is. Az elnökség beszámolójábólmegtudtuk, hogy az előző évre meg-határozott feladatainknak eleget tettünk,egyes témákban túl is teljesítettük. A ren-delkezésünkre álló pénzügyi keretet fel-használtuk, abban túllépést az Ellenőr-ző Bizottság nem állapított meg. Az Egye-sület vezetőségének komoly gondot

jelentett a pályázati lehető-ségek beszűkülése és azelnyert, de a keret csökken-tése miatt elutasított pályázatipénzek hiánya. Megállapítot-tuk, hogy az Egyesület helyesgazdálkodásának köszönhe-tően mindig rendelkezésre állta szükséges önerő mindenbeadott pályázatnál. Ezt apénzeszközt a jövőben is tar-talékoljuk. Lényeges változástörtént a központilag megha-tározott elszámolási rendben, ezért azEgyesületnek át kellett térni a kettőskönyvvitelre. A fentiek miatt személyi vál-tozásra is sor került, mivel a gazdasá-gi vezető ilyen követelmények mellett

nem vállalta tovább a könyvelés veze-tését. Jó hangulatú baráti beszélgetés-sel ért végett az ünnepség.

KUKUCSKA GYÖRGY

EGYESÜLETI TUDÓSÍTÓ

Tizenöt éve alakult meg a FehérváriHonvéd Baráti Kör az 5. Hadsereg-parancsnokság – és a jogutód szer-vezete – nyugállományú tábornokai ésvezető beosztású tisztjei részvételével.

A ma már 80 fős baráti kör (40 tábor-

nok és 40 ezredes) nemrégiben az MHÖsszhaderőnemi Parancsnokság(ÖHP) meghívására találkozott Szé-kesfehérváron. A rendezvényen Dom-ján László vezérőrnagy köszöntötte arésztvevőket, majd tájékoztató hang-

zott el a parancsnoksághoz tartozó kato-nák békefenntartó tevékenységéről, ésezt illusztrálta a bemutatott dokumen-tumfilm is. Végül Preizinger Ambrus ny.altábornagy – a baráti kör elnöke – szá-molt be az elmúlt két évben bekövet-kezett változásokról és az obsitosokkörében kialakult szolidaritásról.

JOBBÁGY ANTAL; FOTÓ: BÖDŐ VIKTÓRIA

Megismerni a valóságot

Csökkenő forrásokkal

Obsitostalálkozó Fehérváron

25

Sűrű hóesésben érkeztek a hölgyek ésa meghívott vendégek a beszámoló tag-gyűlésre a Szolnoki HEMO-ba. A beszá-moló taggyűlés gondos előkészítése azév első összejövetelén már megtörtént.Végigbeszéltük a sok-sok programot, amiaz előző évben a tagok szellemi, fizikai,lelki felfrissülését szolgálta. Felelevení-tettük a csodálatos élményeket nyújtókirándulásokat, kulturális eseményeket,számba vettük azokat a segítő felada-tokat, amikben a hölgyek jeleskedtek.Megbeszéltük, ki legyen a beszámolótaggyűlés levezető elnöknője, jegyző-könyv vezetője. A tagok, mint mindig, lel-kesen részt vállaltak a feladatokból. Süte-ményt sütöttek, pogácsáért mentek apékhez, ásványvizet, üdítőt, gyümölcsöthoztak. Vállalták a jelenléti ívek aláíra-tását. A kis csapat lelkes, ügyes vezetőjea sok eseményről készült képet vitte szá-mítógépre, hogy a részletes beszámolótvetítéssel tegye gazdagabbá, élmény-szerűbbé.

Örömmel láttuk, hogy rendezvé-nyünkre elfogadták meghívásunkat ahivatásos állomány képviselői: ZsigriKatalin őrnagy, a helyőrség parancs-nok úr képviseletében, Horváthné Halász

Klára százados, a Tobor-zó és Érdekvédelmi Köz-pont nyugállományúakkalfoglalkozó részlegvezető-je, valamint Pápai Anna-mária, a nőtagozatnakhelyet biztosító HEMOmunkatársa. A BEOSZképviseletében FeketeIstván nyá. ezredes tisz-telte meg rendezvényün-ket. A Szolnokon működő,fegyveres erőkhöz kötődő nyugdíjas szer-vezeteket: a MRBE, a Kablay Egyesület,az Ejtőernyősök Egyesületének elnökei,valamint a FETNYE elnökségi tagja kép-viselték – ahogyan mi tréfásan, szere-tettel emlegetjük – az „Apa” egyesüle-teket. Elfogadta meghívásunkat a JNSZMegyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdek-védelmi Egyesületének elnök asszonya,Demény Istvánné is.

A hölgyeket és a megjelent vendége-ket Márki Éva levezető elnök köszöntötte,majd a hagyományokhoz hűen egy vers-sel (Csepeli Szabó Béla: Emberként élni)kedveskedett az egybegyűlteknek.

A meghívott vendégek elismerően nyi-latkoztak a hölgyek munkájáról: „Hon-

védségi berkekben példa értékű a nőta-gozat tevékenysége” – hangzott el aBEOSZ képviselőjének értékelésében.

A taggyűlésen ismertettük a 2013-asév munkatervét, amiben az előző évihezhasonlóan sok kitűnő program kapotthelyet; és egészül ki a társegyesületek,a városi, megyei és országos rendez-vények programjával.

A karácsonykor közösen elfogyasztott,harminc részre vágott almára emlékez-ve azt kívánjuk, hogy a következő évibeszámolóban is tartalmas, hasznos,jókedvű programokra emlékezzünk visz-sza. Jó egészséget kívánunk hozzá ahölgyeknek!

MÁRKI ÉVA

A Zalaegerszegi Honvédklub megtartottaéves beszámoló közgyűlését, melyen,az egyesület tagságán és osztrák bará-tainkon kívül, jelen voltak az együttmű-ködő civil szervezetek képviselői is. Azértekezletet Török József nyá. zászlóselnöki beszámolója nyitotta meg, melyeta közgyűlés a hozzászólások után elfo-gadott. A beszámoló részletesen tartal-mazta a tagság által végzett munkát,kitért a hagyományápoló tevékenység-re, a közösségi rendezvényekre, és érin-tette az osztrák bajtársakkal végzettközös tevékenységet. (Koszorúzások,tájékoztatók, zenés-táncos rendezvé-nyek, kirándulások, látogatási tevékeny-

ség.) A közgyűlés határozott a tagságidíj emeléséről is. Balaicz Zoltán alpol-gármester, a hozzászólások sorát meg-nyitva méltatta Zalaegerszeg katonaihagyományait, elismeréssel szólt a hon-védség és az önkormányzat kapcsola-táról, a klub hagyományápolásban, ésa honvédelmi értékközvetítésben vég-zett tevékenységéről. További eredmé-nyes munkát kívánva ajánlotta fel támo-gatását az egyesület idei évfordulós (45.)ünnepségének megrendezésében.

Gondos Ferenc nyá. ezredes, a klubtiszteletbeli elnökeként köszöntötte azegyesület tiszteletbeli tagjait, a HOKOSZnevében elismeréssel szólt a klub mun-

kájáról, és kiemelte az önkormányzat-tal kötött példaértékű megállapodás jelen-tőségét. Az alanyi jogon kapott támoga-tás lehetőséget biztosít a színvonalas éstervezhető klubmunka végzésére. Hoz-zászólásában név szerint köszönte mega HM, az önkormányzat, a katonai igaz-gatás szerveinek a megállapodás meg-kötésében történő közreműködését.László Attila nyá. alezredes, a BEOSZképviseletében jogszabályi változások-ról szólt és ismertette az egyesület többévtizedes munkáját méltató BEOSZ elnö-ki Elismerő Oklevelet. Lukács Péter törzs-zászlós beszámolt az iroda munkájá-ról, a gondoskodási kört érintő tevé-kenységéről. Méltatta a klub munkájukatsegítő tevékenységét. A továbbiakban aközgyűlés elfogadta Szilasi Imre 2012.évi pénzügyi beszámolóját. Szabó Lász-ló nyá. alezredes, a tagság aktivitásátkérve terjesztette be a 2013. évi mun-katervet és Németh István nyá. őrnagya 2013. évi pénzügyi tervet. Mindkét doku-mentumot elfogadták.

GONDOS FERENC NYÁ. EZREDES

TISZTELETBELI ELNÖK

Harminc részre vágott alma

Támogatás – alanyi jogon

A közelmúltban dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM HonvédVezérkar főnöke, hadtudományok doktora, a Ceglédi DózsaGyörgy Honvéd Nyugdíjas Egyesület zsúfolásig megtelt klub-

helyiségében magas színvonalú előadást tartott a hadse-reg jelenlegi helyzetéről, feladatairól, és fejlesztésének lehet-séges irányairól. KOCSIS ISTVÁN NYÁ. EZREDES

A Békefenntartók Bajtársi KözhasznúEgyesülete a négyéves ciklust záró beszá-moló és vezetőségválasztó taggyűlést tar-tott. Az új elnök Lajti Endre nyugállományúezredes lett, aki alapító elnöke is az egye-sületünknek. Az új elnökség tagjai: Borsc-he Károly nyá. ezredes, Komka Béla nyá.alezredes, Hanuska Miklós nyá. alezredesés Módos István nyá. alezredes.

A fontosabb feladatokat az elnökség akövetkezőkben foglalta össze: a Szerve-zeti és Működési Szabályzat korszerűsí-tésével, utat kívánunk nyitni a Budapestenkívül élő, volt és leendő békefenntartókönálló szerveződéséhez a BEOSZ helyibázisain. Tagságunkat jobban be kívánjukvonni a nagyobb érdeklődésére számot tar-

tó programok kidolgozásába és hatéko-nyabban aktivizálni a rendszeres részvé-telre. A meglévő hazai és nemzetköziegyüttműködési megállapodásainkat fennkívánjuk tartani, és kölcsönös érdekek alap-ján tovább erősíteni.

Keressük a lehetőségeit a kapcsolatokkialakításának és elmélyítésének a béke-fenntartásban érintett alakulatokkal, éshatékonyabban kívánunk részt venni azifjúság honvédelmi nevelésében.

Megállapítottuk, hogy a tagságuk az elő-ző elnökség által szervezett, illetve aján-lott rendezvényeken csak kis létszámmalvett részt. Ahogy az új elnök elmondta, afelelősséget nem megosztva, a tagságothatékonyabban be kell vonni a döntések

előkészítésébe. Új elképzelésekkel, opti-mistán kell elkezdeni az újévet. Az elnök-ség köszönetét fejezte ki a leköszönőelnöknek, Udvardi Endre nyá. alezredes-nek az áldozatos munkájáért.

HANUSKA MIKLÓS

26

Megújult lendülettel

FELHÍVÁS az 1% felajánlására

Tisztelt Bajtársnők, Bajtársak!

Családi, rokoni, baráti körötökben kérjetek meg mindenkit, aki személyi jövedelemadó bevallásra kötele-zett, hogy az 1% felajánlásával támogassák az alacsony nyugdíjjal rendelkező, beteg, segítségre szoruló

bajtársainkat.

A kedvezményezett adószáma: 18054891-1-42A kedvezményezett neve: „Bajtársainkért” Alapítvány

Töltsük meg tartalommal az „Együtt – Egymásért!” kezdeményezést!

Tartalmas beszélgetés

A Gyöngyös Helyőrségi Nyugállomá-nyúak Klubja megtartotta éves köz-gyűlését. Ünnepivé a 45 évvel ezelőt-ti, 1968-as megalakulás tette. ABEOSZ Elnökségének köszöntésénkívül, az évfordulóhoz igazodó anya-gi támogatás gyors átutalása is fokoz-ta a jó hangulatot. Az önkormányzatnevében Faragó László polgármes-ter köszöntötte az egyesületet és az ötévvel ezelőtt adományozott zászlóraaz alábbi szövegű emlékszalagot kötöt-te: „Emberségről példát, vitézségrőlformát mindeneknek ők adnak.” (Balas-si Bálint)

A választmány eredmé-nyes évről szóló beszá-molót terjesztett a tagságelé, amit kiegészítésekkelelfogadtak. A PénzügyiEllenőrző Bizottság jelen-tése is azt támasztotta alá,hogy a rendezvények túl-nyomó többségét önkölt-séges formában kell meg-tartanunk. A tagság egyet-értésével találkozott az afelvetés is, hogy a tagja-ink felköszöntését a bevé-teleinkből oldjuk meg. A

jövőbeni programok és az önfenntar-tás területén kiemelt szerepet szánunkaz eredményes pályázatoknak.

A közgyűlésen megtárgyaltuk a 24éve érintetlen alapszabály új válto-zatát. A bírósági procedúra még előt-tünk van, de úgy véljük, sikerült azúj civil törvény szellemében megal-kotnunk a dokumentumot.

Nem a kötelező protokoll mondatjavelünk, hogy a kiemelt évfordulóratámogatásként kapott 60 percesműsor, leírhatatlanul élvezetes volt.A Honvéd Együttes Művészeti Non-profit Kft. kisHamlet műhelyének – diva-tos szóval élve – interaktív műsora,a mai napig rendszeresen emlege-tett eseménye volt klubunknak. Őszin-tén ajánljuk minden egyesületnek.

ENGELLEITER ZOLTÁN

27

Ünnepi taggyűlés

A magyar határőrizet egyidős a magyarállammal. A magyar törzsek területeitvédő gyepűk mintájára I. István (970-1038), a királyság határvidékein létre-hozta a gyepűrendszert és ezzel kiala-kult a korabeli magyar határőrszervezet.Eleink vezetői nagy gondot fordítottaka határvédelem megszervezésére. I.László (1046-1095), aki törvénykönyv-ében külön szabályozta a határőrök sze-repét, feladatait, ezek közül is kiemel-kedett. Sok évszázadon keresztül a hatá-rőrizet, a határvédelem, a határforgalom

ellenőrzése mindig meghatározó voltmagyar államiságunk védelmében akirályság fennmaradásában, a polgárokoltalmazásában.

E rövid kis bevezető után, jelentema Hírlevél olvasóinak, hogy 2007. dec-ember 31-én, immár 5 éve, hogy a II.

világháborút követően (1946.) létreho-zott és 62 évig jól működő, Európa szer-te elismert szervezet, a Határőrség meg-szűnt. Hivatalos megfogalmazás szerintintegrálták a Rendőrségbe (2008. 01.01.). A csapatzászlók – nekünk hatá-rőröknek, katonáknak a legfontosabb jel-képek – múzeumba kerültek. A hazátszolgálni megtiszteltetés. Az ősök, azelődök sokat tettek a hon védelméért,a lakosság nyugalmának biztosításáért.Tisztelet mindnyájuknak, kiemelten asorkatonáknak.

Jelentem mindenkinek, hogy a hatá-rőr szívek tovább dobognak, ápoljuk múl-tunkat, hagyományainkat és kiemeltenfontosnak tartjuk a bajtársi szellemtovábbvitelét.

Bajtársi tisztelettel: TAKÁCS IMRE NYÁ. HATÁRŐR ALEZREDES

28

A határőr szívek

Kaposváron a Noszlopy Gáspár HonvédNyugállományúak Klubja beszámoló ésvezetőségválasztó közgyűlést tartott.Pető László nyá. alezredes, a klub elnö-ke köszöntője után, a beszámolójábanértékelte a vezetőség munkáját. Többekközött elmondta, hogy az előző évbenkitűzött célokat 95%-ban végrehajtották.Kiemelkedő esemény volt a Magyar Hon-védség napja, a Noszlopy Gáspár szü-lőházánál tartott megemlékezés, a bada-csony-lábdihegyi csapatpihenőbe szer-

vezett hosszú hétvége, a mátraházai egyhetes csoportos üdülés. Évek óta nagysikert értünk el a Somogy Megyei Nyug-díjas Egyesületek Szövetsége által ren-dezett „Reuma kupa” összetett sport-versenyen, ahol évek óta megvédjükcsapatban a bajnoki címet.

Pénzügyi helyzetünk stabil, a 2012-esév maradványa 200 000 Ft. Az „Össze-fogás” alapítványunk a kamatokból kará-csony előtt 15 rászoruló személyt támo-gatott. A beszámolót követően a tiszt-

újítás következett. A szavazás eredmé-nyeként elnöknek Pető László nyá. alez-redest, alelnöknek Dinya Miklós nyá.őrnagyot, titkárnak Pető Tibor nyá. őrna-gyot választotta meg a tagság. Vezető-ségi tagok lettek Gaál Károly nyá. őrnagy,Farkas Béla nyá. ftzls., Szita Zoltán nyá.ftörm. és Matejdesz Györgyné. A köz-gyűlés befejezése után vacsora, majdkéső éjszakába nyúló zenés táncosmulatság következett.

DINYA MIKLÓS NYÁ. ŐRNAGY, ALELNÖK

29

A nyíregyházi Fegyveres Erők ésRendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klub-ja 44. alkalommal tartotta meg évér-tékelő és feladatszabó közgyűlését. Averses és dalos köszöntést követő-en, a közelmúltban elhunyt Becző Pál

nyugállományú alezredes bajtársunk-ra, volt elnökünkre néma felállássalemlékeztünk.

Létszámunk 64 fő, átlagéletkorunk75 év. Az együvé tartozásunkat bizo-nyítja, hogy tagsági viszonyát mindenki

meghosszabbította. Éves pénzforgal-munk 448 461 Ft volt. NEA pályáza-tunk várólistás lett, az Önkormányzattól70 000 Ft támogatást kaptunk, mígaz adó 1 %-ából 111 761 Ft folyt be.

Szervezetünk keretein belül műkö-dik a „Segítsünk Egymáson” Alapít-vány, a „Honvéd Népdalkör” és aKertbarát kör. A fegyveres erők ésrendvédelmi szervek, a BEOSZ éstagszervezetei rendezvényein ésannak érdekében végzett tevé-kenységet, a programok sokaságáta tagság megelégedéssel vette tudo-másul, így az előterjesztéseket aközgyűlés elfogadta. A hozzászólókmegerősítettek mindenkit abban,hogy helyes úton haladunk. A ren-dezvényt vacsora és jó hangulatúbaráti beszélgetés zárta.

SZLUK ISTVÁN NYÁ. ŐRNAGY, ELNÖK

Tisztújítás Kaposváron

Jó úton jár Nyíregyháza

30

Most kellene kezdeni a szervező bizott-ságnak (melynek hat évtizeden át tag-ja voltam) a munkáját, hogy a 65. évesbajtársi találkozónkat 2013 októberébenmegtarthassuk.

De, sajnos nincs tovább!A 2008. évi 60. éves összejövetelen

már az eredeti létszám 10%-át sem tet-te ki a tagság, tehát úgy határoztunk,hogy nem tartunk több találkozót. A mégmeglévő és emlékező bajtársak – valam-ennyien már túl a 80-on – telefonon kom-munikálunk egymással a jeles évfordu-lón, bevonulásunkra, katona múltunkraemlékezve. Bajtársi kollektívánk az „első”harckocsi század volt katonáiból áll(t),pedig 1944 őszétől, 1948 őszéig az újdemokratikus Honvédségnek nem vol-tak harckocsijai.

Az első, és akkor egyetlen harcko-csi századot a 2. önálló gépkocsizólövészzászlóalj alárendeltségében hoz-

ták létre Esztergomtáborban, 1948októberében. Tizenegy darab, háborússérülésektől sem mentes T-34-es volta századnál és egy viszonylag hatal-mas századlétszám. Az állomány 30-35 százaléka sorkatona volt, 65-70 szá-zaléka pedig az akkor még működőKossuth Akadémiára jelentkezett – élet-korban nagyon vegyes (17-25 éves)összetételű –, az egy éves csapat-szolgálatát töltő „aks.” (akadémikus)jelölt. A nagy századlétszámot – mintkésőbb kiderült – az indokolta, hogy félév múltán, 1949 tavaszán az akkor ala-kuló 1. harckocsiezred „kerete” voltunk.A század valamennyi tisztje és altiszt-je „igazoló eljáráson” átesett, frontotmegjárt veterán volt. Olyan katona kol-lektívát alakítottak, hogy nekik isköszönhetően, 60 éven át tartottunkbajtársi találkozókat. Nem a későbbhivatásos katona állományúak, hanem

akik újoncok voltunk együtt 1948 őszén.Első találkozónk a 10. éves volt 1958-ban. A 40. évesig ötévente találkoztunk.Akkor úgy döntöttünk, hogy a továb-biakban a két ötéves között is tartunktalálkozót. (Sőt, a budapestiek és aközel lakók, havonta is találkoztak.) AzIntéző Bizottságunk nyilvántartotta aszületés és névnapokat és ez alkal-makkor köszöntöttük az érintetteket. Abajtársak végső búcsúztatásán kép-viseltette magát az „Első harckocsi szá-zad” Bajtársi Társasága.

A 60. éves (mint kiderült az utolsó) baj-társi találkozónkat 2008 őszén rendez-tük. Be kellett látni, hogy életkori ésegészségügyi okok miatt már nem lesztovábbi bajtársi találkozó. Sajnos!

MEZŐ ISTVÁN NY. EZREDES,AZ ELSŐ HARCKOCSI SZÁZAD

VOLT KATONÁJA

A Közalapítvány titkársága a HVK Sze-mélyzeti Csoportfőnökséggel együttműköd-ve kialakította az MH Hadkiegészítési és Köz-ponti Nyilvántartó Parancsnokság aláren-deltségébe tartozó Katonai Igazgatási Köz-pontok, Toborzó és Érdekvédelmi Központokés Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iro-dák részére a céltámogatásból általuk fel-használható segélykereteket, melyekről aparancsnokság és alárendeltjei tájékoztatástkaptak. A Közalapítvány internetes honlap-ján közzétették a szociális segélyezésről szó-ló tájékoztatót, amely tartalmazta a köve-telmény- és feltételrendszert, valamint azegyes személyeknek adható támogatás mér-tékét. A közalapítvány kuratóriuma negyed-évenként megtartott ülésein a titkárság általfeldolgozott segélyezési javaslatokat – melyekdöntő többsége környezettanulmányon ala-pult– megtárgyalta és döntött az egyes sze-mélyeknek adható szociális segély össze-géről. A kiutalás az Államkincstáron keresz-tül, átutalással, illetve postai kézbesítésseltörtént. Azon személyek, akiknek a segély-kérelmét a kuratórium nem támogatta, írá-sos tájékoztatást kaptak. A közalapítvánnyalegyüttműködő MH HKNYP alárendeltsé-gébe tartozó központok és irodák, a BEOSZ,HODOSZ, HOSZ, HOKOSZ szervezeteinekmunkája elősegítette, hogy a szociális segély

a rászorulók gondjainak enyhítését szolgál-ja, és a kuratórium elé kerülő javaslatok meg-alapozott döntéseket eredményeztek.

A HM gondoskodási körében kedvezőt-len szociális helyzetben vannak az idős,beteg, anyagi gondokkal küzdő nyugállo-mányú és járandóságos katonák, nyugdí-jasok, az egyedül élők, illetve egy nyugdíjbólélő házaspárok, özvegyek, árvák. Van a segé-lyezendőknek egy olyan rétege is, akik szin-te mindennapi megélhetési gondokkal küz-denek, illetve megjelent e körben a hajlék-talanság is. Az okok legtöbbször több ténye-zőből tevődnek össze. Például: a feleség nemszerzett nyugdíjjogosultságot, a család egyik-másik tagja súlyos beteg, huzamosabb ide-je orvosi kezelésre szorul, vagy ezzel össze-függésben sokat költenek gyógyszerre. Másikjelentős ok a család vagy gyermekeik általkorábban felvett hitelek törlesztő részletei-nek emelkedése és azok fizetése, valaminta nyugdíjból fizetendő nyugdíjas otthoni költ-ségtérítések megnövekedése miatti külön-bözet fizetése. Ilyen esetekben már a lakó-hely, vagy a nyugdíjas otthoni lakrész elvesz-tése is tapasztalható. Természetesen e prob-lémákat a közalapítvány által nyújtott segélymegoldani nem tudja, ez a helyzet a ren-delkezésre álló lehetőségeit is jóval meg-haladja.

Olyan személyek esetében, akik – bár szo-ciális és jövedelmi helyzetük kielégítő – várat-lanul olyan helyzetbe kerültek, hogy anyagitámogatásuk indokolt, a kuratórium élt a mél-tányosság lehetőségével.

Szociális segélyezésre 1161 fő nyújtott be

kérelmet, akik közül 914 fő, 31.206.200.-Ft összegben részesült támogatásban. A HMgondoskodási körébe tartozók köréből 812fő részére 27.169.650.- Ft-ot fizettünk ki.

KURATÓRIUM

Nincs tovább!

Tájékoztató az MH Szociálpolitikai Közalapítvány2012. évben nyújtott segélyeiről

A „BAJTÁRSAINKÉRT” Alapítvány közhasznúsági adatai

a 2011. évről

Az Alapítvány a tárgyévben magánsze-mélytől 51 000 Ft anyagi támogatástkapott, a Nemzeti Civil Alapprogram pályá-zatán 60 000 Ft-ot nyert el és a szemé-lyi jövedelemadó 1 %-os felajánlása révén96 000 Ft támogatásban részesült. Ezutóbbi összeget teljes egészében a segé-lyezésre fordította az Alapítvány.

Személyi jellegű ráfordításként 350 000Ft-ot fizetett ki. Tizenkét személynekösszesen 318 000 Ft segélyt adott, ésa BEOSZ és tagszervezetei, valamintaz Alapítvány kuratóriuma tagjainak fel-ajánlásával 185 000 Ft összegben támo-gatta a „vörös iszap” károsultjait.

A közhasznúsági jelentés eredeti pél-dánya az Alapítvány székhelyén (Buda-pest, VIII. Kerepesi út 29/B) megtekint-hető, és a www.bajtarsainkert.freeweb.hulapról szabadon letölthető.

Hálás köszönet valamennyi támoga-tónknak! Munkánkat ebben az évben isfolytatjuk, várjuk 1%-os felajánlásaikat,hogy támogathassuk a rászorulókat.

DR. ABONYI MÁTYÁS NYÁ. EZREDES

KURATÓRIUMI ELNÖK

3

Tisztújító közgyűlésén Dobszai József nyugállomá-nyú alezredest választotta elnökévé a várpalotai szék-helyű Gábor Áron Nyugállományúak Klubja. A vár-palotai Kossuth-laktanyában tartott beszámoló ésvezetőségválasztó közgyűlés fontosságát jól pél-dázza, hogy Kelemen József nyugállományú altá-bornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövet-ségének (BEOSZ) elnöke is elfogadta a négy évti-zedes múlttal bíró, katonákat, rendőröket és tűzol-tókat tömörítő várpalotai szervezet meghívását.

A meghívott vendégeknek előbb Gágó Zsolt, a Palo-tai Turul Társaság elnöke énekelt első világhábo-rús katonanótákat, majd a leköszönő elnök, a klu-bot 2005 óta vezető Dobszai József értékelte az elmúltidőszakot. Kiemelte, a katonai hagyományőrzés, ahazafias-honvédelmi nevelés és az érdekvédelmitevékenység tekintetében egyaránt sikeres idősza-kot zár a szervezet, amelynek tagsága a városi ren-dezvények mellett a BEOSZ országos szakmaitanácskozásain is rendre képviselteti magát. A hagyo-mánynak számító programok - mint az aknavető-cső-robbanásra történő megemlékezés vagy a Szent Bor-bála napi sportverseny - mellett az elnök az idei évfontos feladataként jelölte az MH Bakony HarckiképzőKözpont első jogelődjének centenáriumi program-sorozatára történő felkészülést (1913. október 1-jén alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Csapat Gya-korlótér Parancsnokság – a szerző).

A beszámoló elfogadását követően Kelemen Józsefnyugállományú altábornagy kért szót. A BEOSZ elnö-ke példaértékűnek nevezte a Gábor Áron Nyugállo-

mányúak Klubja munkáját és elhivatottságát, majd ismertette a szervezet előttálló legfontosabb feladatokat is. A veszprémi 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központképviseletében Márton Zsolt őrnagy méltatta a klubot, s adott tájékoztatást a nehézszociális helyzetben lévő nyugállományú katonák támogatási lehetőségeiről. Ebbena munkában egyébként a várpalotai klub is részt vesz, a térség mintegy 180egykori katonájához látogatnak el a közeljövőben az önkéntesek.

A közgyűlés zárásaként titkos szavazást tartott a Gábor Áron Nyugállo-mányúak Klubja tagsága. A voksok összesítése után kiderült: további ötévre Dobszai Józsefet választották meg elnöknek, az elnökségben helyetkapott még Kránitzné Molnár Valéria, Hegyesi János nyugállományú rendőralezredes, Cseszneki Zoltán nyugállományú tűzoltó zászlós és Cserei Mihálynyugállományú alezredes.

Újraválasztották az elnököt

A magyar honvédek a Donnál megtet-ték a kötelességüket, amit megköve-teltek tőlük, sőt, annál sokkal többet is −mondta Hende Csaba honvédelmiminiszter a doni katasztrófa hetvene-dik évfordulóján tartott, kegyeleti vir-rasztással egybekötött megemlékezé-sen a HM Hadtörténeti Intézet és Múze-um díszudvarán.

A megemlékezés nyitórendezvénye aMátyás-templomban megtartott szent-mise volt, ezt követte az ünnepélyes nyi-tóbeszéd. „Az ország menthetetlenül utattévesztett két különösen agresszív nagy-hatalom, a nemzetiszocializmus, és a

nemzetközi szocializmus ordas eszmé-itől vezérelt tömeggyilkos diktatúrákháborújában” − idézte fel a múlt ese-ményeit Hende Csaba. „Nem arra készí-tették fel, hogy két világhatalom konf-liktusában a kor legmodernebb fegyve-rei ellen vegye fel a küzdelmet, rend-kívül szélsőséges időjárási viszonyokközött.”

„A feladatot, amelyet a Magyar Kirá-lyi 2. Honvéd Hadsereg kapott, nem lehe-tett megoldani. Mit lehet tenni egy meg-oldhatatlan feladattal szembesülve, ami-

kor meghátrálni, kitérni nem lehet? Megkellett tenni, amit lehetett. Mindig megkell tenni, amit lehet” − fogalmazott aminiszter. „A mieink megtették a köte-lességüket. Megtették a munkaszolgá-latosok, akiktől a magyar állam megta-gadta azt a jogot, hogy fegyverrel véd-hessék a hazát. Megtették honvédeink,ahogy az egy katonától elvárható. Meg-tették akkor is, amikor a sikerre egyál-talán semmi esély sem volt.” Hende Csa-ba kitért arra is, hogy a háború utánmilyen sors várt a túlélőkre: a kommu-nista rendszerben hátrányos helyzetbenvoltak korábbi hősies helytállásuk miatt,

és némán kellett tűrniük a rendszer általróluk terjesztett hazugságokat. „Muszájemlékeznünk, hogy meg tudjuk tartanitörténelmünket” − emlékeztetett aminiszter.

A beszéd után koszorúzás követke-zett, majd a HM Hadtörténeti Intézetés Múzeum előtt gyertyagyújtással vet-te kezdetét a kegyeleti virrasztás. IttBoross Péter, a Nemzeti Emlékhely ésKegyeleti Bizottság elnöke szólt a jelen-lévőkhöz. „Eltűrtük, hogy azt a hadse-reget, amely ott vérzett a szovjet mező-

kön, fasiszta hadseregnek minősítsékegy olyan korban, amikor a nemzetel-lenes szellem uralma alá kényszerült azország” − mondta. „Szükség van a tor-zított valóságok tisztázására. A mai kom-munikációban is fellelhetőek az elmúltévtizedekben született téveszmék éstévedések. Nem igaz, hogy papírtalpúbakanccsal mentek. Nem igaz, hogyolyan volt a felszerelés, aminek minő-sítették. De az igaz, hogy csak 1938-

tól lehetett a magyar hadsereget fel-fegyverezni, és ez nem volt elégséges.”

A gyertyagyújtást követően a szer-vezők kivetítették az oroszországi rud-kinói központi emlékművön feltüntetetttöbb mint 62 ezer hősi halott és eltűntnevét, rendfokozatát, halálozási vagyeltűnési helyét. A téren korabeli fegy-vereket és haditechnikai eszközökettekinthetett meg az érdeklődő közönséga hagyományőrzők által felállított kato-nai sátrakban.

FOTÓ: RÁCZ TÜNDE

honvedelem.hu

Egy reménytelen háború áldozatai

Határőrség már nincs, de élnek még anyírbátori határőrkerület volt határőrzői,akik augusztus végén vendéglátói vol-tak a Bajtársi Egyesületek OrszágosSzövetsége Észak-alföldi-régió tag-szervezetei csapatainak. A jó hangu-latú bajtársi versenyen profi és kezdőbábudöntögetők (bowling) mérték összetudásukat, amelynek végeredménye azlett, hogy a győzelmet ismételten a deb-receni Bocskai István Bajtársi Egyesü-let csapata szerezte meg. Őket a nyír-egyházi Nyíri Honvéd és a SzabolcsiHonvéd Műszaki Hagyományőrző csa-patai követték a dobogón. A város pol-gármesterének, a megyei rendőrfőka-pitánynak és a régióvezetőnek a külön-díjait a csapat és az egyéni helyezet-tek vehették át. Őszinte köszönetet kap-tak a nyírbátori határőrfeleségek a sokés finom süteményért. Köszönet a ren-dezőknek a bajtársi szellem erősítésé-ért.

3