Büntetőjogi Szemle 2013/3

BÜNTETŐJOGISZEMLE

II. ÉVFOLYAM, 2013/3. SZÁM

BJSZ_1szam.indd 1 2012.06.27. 15:04:11

2

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

Tájékoztató a folyóiratban való publikálásrólA szerkesztőség a megjelentetni kívánt tanulmányokat a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címre várja. A megjelentetésről a lektorálást követően a Szerkesztőbizottság dönt. A Szerkesztőbizottság fenntartja a jogot a kéziratok korrigálására, szerkesztésére. A tanulmányokat MS Word formátumban, Times New Roman be-tűtípussal, 12 pontos betűnagysággal, másfeles sorközzel írva, sor-kizárt igazítással és lábjegyzetmegoldással kell elkészíteni. A kéziraton kérjük a szerzőktől a név, az esetleges tudományos fo-kozat, a foglalkozás valamint a munkahely feltüntetését. A szerkesztőbizottság másodközlésre nem fogad el kéziratot.Terjedelmi korlát – lévén elektronikus folyóiratról van szó – nin-csen.

A Szerkesztőbizottság és a Kiadó

Tartalom

Bárándy GerGely PHd – Bárándy aliz:

Gondolatok az új Büntető Törvénykönyv elvi jelentőségű rendelkezéseiről / 3

elek Balázs: Recenzió Szabó Krisztián: Tanúvédelem a

magyar büntetőeljárásban című monográfiájáról / 10

Fázsi lászlÓ PHd: Az új Büntető Törvénykönyv

szankciórendszerének vázlatai / 13

HáGeR TAmáS: Új tényállás a büntetőtörvényben:

a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása / 36

kéryné kaszás áGnes roxánA koncessziós eljárás szabályozásának

büntetőjogi relevanciái / 44

Simon niKoleTT:A tanúvallomás jogosulatlan megtagadása,

mint anyagi jogi nóvum hatása a Be. vonatkozó rendelkezéseire / 55

TóTH AndReA noémi: A kiutasításról a bírói gyakorlat

tükrében / 67

Szerkesztői előszó

Tisztelt Olvasó!

A Büntetőjogi Szemle so-ron következő számában fia-tal és tapasztalt büntetőjo-gászok tanulmányait egy-aránt megtalálja az Olvasó. A napjainkban is zajló kodi-

fikációs folyamat és az elhúzódó gazdasági válság által generált bűnözési hullám még mindig kimeríthetetlen forrásként szolgál az újabb tanulmányok megírásához.

2013. július 1-jén hatályba lépett Magyarországon az Európai Unió legszigorúbb büntető törvénykönyve. A magyar büntetőjogra Kínában is felfigyeltek, e so-rok írója több előadást is tartott már az új magyar bün-tetőjogról Sanghajban és Nankingban. 2013. október 24-én megalakult Kínában a Sanghaji Akadémia ke-retein belül az Európai Büntetőjogi Kutatóintézet, amelynek igazgatója Gál István László, igazgatóhelyet-tese a temesvári jogi kar dékánja, Lucian Bercea lett. Tiszteletbeli igazgatónak Polt Péter legfőbb ügyész urat választották meg. A jövőben tehát várhatóan nem-csak a magyar, de más európai országok és Kína bün-tetőjogászainak a cikkeit is megjelentetjük majd, angol nyelven. Erre már volt példa a lap történetében, Wei Changdong kolléga cikke pont egy évvel ezelőtt jelent meg a Büntetőjogi Szemle hasábjain.

Budapest, 2013. november 15.

Dr. Gál István Lászlófőszerkesztő

A szerkesztőbizottság elnöke: dr. Gál istván lászlóA szerkesztőbizottság titkára: dr. Kőhalmi lászlóA szerkesztőbizottság tagjai: dr. Belovics ervin,

dr. elek Balázs, dr. molnár Gábor, dr. Tóth mihály, dr. Vókó György

issn 2063-8183Kiadja HVG-oRAC lap- és Könyvkiadó Kft. Cím: 1037 Budapest, montevideo u. 14. Telefon: 340-2304, 340-2305 Fax: 349-7600 e-mail: [email protected] internet: www.hvgorac.huFelelős kiadó: dr. Frank ádám, a kft. ügyvezetőjeFelelős szerkesztő: dr. Gábor Zsoltműszaki szerkesztő: Harkai évaTördelő: Balás ZsuzsaKorrektor: P. Berka Antónia

3

Büntetőjogi Szemle 2013/3. szám

ről szavazott az Országgyű-lés, indokolt lett volna tehát a Kormánynak a szakmai egyeztetés paramétereit il-letően kicsit nagyvona-lúbbnak mutatkoznia. Az egyeztetés második köré-nek elmaradása pedig azért nem csak formális gond, mert a beérkezett vélemé-nyek alapján, s attól függet-lenül is, olyan jelentőségű változtatások kerültek a ter-vezetbe, mint például a jo-gos védelem törvényi tény-állásának kiegészítése az arányosság fogalmával, avagy a büntethetőségi kor-határ leszállítása 14 évről 12 évre.

A törvényjavaslat műfaja és büntetőpolitikai iránya

A változások terjedelmét és mélységét tekintve sok-kal inkább beszélhetünk a Büntető Törvénykönyv novelláris, azaz koncepcionális változásokat is tartal-mazó nagy terjedelmű módosításáról, mint új kódex-ről. Tartalmi szempontból az új kódex több mint 90 százalékát átveszi a jelenleg hatályosnak. Üdvözöljük e mértéktartást. A büntetőjog alapvető elvei, intézmé-nyei mára kialakultak, a hangsúlyok, a szemlélet né-miképp változhat, de teljesen újat kitalálni ma nem csupán hibás, de veszélyes is lenne.

A javaslat általános indokolása a kormányprogramot idézi, mely szerint: „A jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesz-tés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit, és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Ma-gyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma.” Sze-rencsére, bár kétségkívül számos elem tükrözi ezt az elég megalapozatlannak tekinthető gondolatsort, a tervezet megtartja az ezzel ellentétes szemléletet tük-röző szabályok túlnyomó többségét. E kötelezően oda-biggyesztett mondattal, mely a kormányprogramnak való megfeleltetést hivatott megteremteni, úgy véljük, nem érdemes sokat foglalkozni. Minden esetre meg-jegyezzük, ha az abban foglaltak igazak lennének, Fe-héroroszországban vagy Csecsenföldön lenne a leg-jobb közbiztonság, hiszen büntetőjogukra minden igaz, amit a kormányprogram leír.

Mégis érdemes egy gondolat erejéig megállni, s két-három adat felvillantásával megnézni, hogyan alakult a közbiztonság helyzete a kriminálpolitikai váltás óta.

Bárándy GerGely Phd* –Bárándy Aliz**:

Gondolatok az új Büntető Törvénykönyv elvi

jelentőségű rendelkezéseiről

Az előkészítésről1

A Büntető Törvénykönyvet az egyik legjelentősebb jogszabályunknak tartjuk, hiszen az állam ez alapján avatkozik legerősebben a polgárok életébe, és ez a tör-vény tartalmazza a közbiztonság megteremtése érde-kében megalkotott legfontosabb normákat. Több mint 30 év után új kódex váltja a jelenleg hatályost. A vál-tozások egyikéről-másikáról érdemes önálló tanul-mányt, esetleg monográfiát írni. E cikk szerzőiként arra vállalkozunk, hogy az új Büntető Törvénykönyv elvi jelentőségű, a büntetőpolitikát alapvetően meg-határozó rendelkezéseiről valamint néhány általunk még fontos változásnak tartott kisebb jelentőségű kér-désről a szubjektív kritikai elemeket sem nélkülöző áttekintést adjunk. A tanulmány megírásakor nagy-mértékben támaszkodtunk a Tóth Mihály professzor úrral közösen kidolgozott, de a kézirat lezárásakor még nem publikált anyagokra.

A Kormány az új kódex tervezetét egy hónapig szak-mai vitára bocsátotta. A véleményezési lehetőség azon-ban egy új kódexhez mérten korántsem volt kielégítő. Azt gondoljuk, nemzetközi példákat sem kell hozni ennek alátámasztására, elég csak arra utalnunk, hogy a 2009. évi büntetőjogi novella benyújtása előtt a ko-difikációs bizottság két körben bocsátotta több hóna-pos társadalmi és szakmai vitára a javaslatot, amely időszak alatt lehetőség volt a normaszöveg részletes elemzésére, s szakmai konferenciákon való megtár-gyalására. A beérkezett javaslatok alapján pedig ugyan-csak két körben dolgozta át a javaslatot a bizottság. Most nem csupán egy novelláról, hanem egy új kódex-

* országg yűlési képviselő* * üg yvéd

4

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Leg-főbb Ügyészség és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának hivatalos adatai alapján a regiszt-rált bűncselekmények száma 2000–2010 között folya-matosan csökkent, 2010-től azonban 13,5 százalékkal megemelkedett. A befejezett emberölések száma 2000 és 2010 között majdnem a felére csökkent, a tenden-cia azonban 2011-ben megfordult, azóta növekszik. Mindeközben az elítélések száma, valamint a börtön-népesség száma nőtt. Ez vagy azt jelenti tehát, hogy a korábbi büntetőpolitikai irány a helyes, vagy azt, hogy a bűncselekmények száma és azok megoszlása alapve-tően nem a büntető jogszabályok változásától függ, esetleg mindkettőt. Egyet azonban valószínűleg nem, hogy az új büntetőpolitikai törekvések helyesek, hogy attól a közbiztonság javulása várható.

Az elmúlt három évben számtalan szigorító rendel-kezést vezettek be, élén a három csapásként elhíresült novellával, a kriminális helyzet azonban úgy tűnik, romlott. A kormányzat által kemény kéz büntetőpoliti-kájának nevezett irány a közvélemény akaratának ki-szolgálására jó, azonban a közbiztonság javítására, úgy tűnik, nem. Az új Büntető Törvénykönyv felfogását te-kintve – Európában szokatlan módon – nem csupán konzervatív, de maradi is. Jellemző rá a jelenlegi Kor-mány által sajnos következetesen képviselt, elavult szemléletű szigorítás. Nem önmagában az egyes ese-tekben indokolható, szigorúbb büntetőjogi fellépést minősítjük elavultnak vagy szükségtelennek, hanem a válogatás nélküli, minden bűncselekmény- és minden elkövetőtípust egyaránt és sokszor azonos módon érintő, régen idejétmúlt, egyszer vagy többször már be nem vált módszereket és jogintézményeket alkalmazó, kizárólag szabadságvesztés központú szigorítást.

A javaslat nagyon helyesen alapvetően a tettbün-tetőjogi felfogás mellett áll ki, de hangsúlyozza a tet-tes-büntetőjogi felfogás jelentőségét is. Azaz alapve-tően tettarányos büntetéseket alkalmaz, de a korábbi-nál nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy az individu-ális, a tettes személyéhez kapcsolható momentumok a korábbi Btk.-nál erősebben korrigálják a kiszabható büntetést. Ennek elemeit láthatjuk például a feltételes szabadságra bocsátás rendszerének átalakításánál, ahol nem az alapvetően a tett alapján meghatározott szabadságvesztési fokozat, hanem az elkövető előélete határozza majd meg a legkorábbi időpontot. De ugyanez figyelhető meg a különböző visszaesőkre vo-natkozó, egyre szigorúbb szabályozással kapcsolatban. E felfogást nem kéne feltétlenül kritika tárgyává tenni, ha a javaslat elvi szinten képviselné ezt az álláspontot, s nem csupán a szigorítás egyik jó eszközét látná benne.

Indokolható, hogy a személyi körülmények az ala-nyi oldalon jelentőséggel bírnak a szigorúbb felelős-ségre vonás, az ártalmatlanná tétel, a megelőző biz-tonsági intézkedések, a deviáns magatartások ellen-őrzése kapcsán, azonban jelentősége kellene hogy legyen a büntetőútról való elterelés, a nevelés, a reszocializáció, az utógondozás esetében is. Ilyen irá-

nyú változásnak azonban nem találjuk nyomát a ter-vezetben. A korszerű kriminológiai szemlélet viszont mindkettőt fontosnak tartja, megfelelően árnyalt és sokoldalú büntetőjogi eszközrendszer megteremtését szorgalmazva. Olyan szabályozást sürget, amelyben az indokolt szigor és az elterelés között számos lehe-tőség kínálkozik kiválasztásra. A javaslatban azonban mind a szankciórendszer, mind a büntetés kiszabásá-nak szabályozása körében markánsan érzékelhető az a szemlélet, amely az elkövető individuális sajátossá-gait, tehát a tettesbüntetőjog jegyeit egyoldalúan, jó-formán kizárólag akkor tekinti a tettarányos büntetést árnyalni képes tényezőknek, ha a személyiségjegyek a további szigort alapozhatják meg. Nem pusztán ar-ról van tehát szó, hogy mint az indokolás írja, hangsú-lyosabban jelenik meg a tettarányos büntetőjogi szem-lélet, hanem arról, hogy az állítólag elkerülhetetlen szigorodás indokaként a részletszabályokban megha-tározó hangsúllyal mind a cselekményre koncentráló, mind az elkövető személyét előtérbe helyező szemlé-letnek egyoldalúan csak a szigorítást megalapozó ele-meit veszik figyelembe.

A Btk. tervezete általános értelemben véve sem áll ki az úgynevezett kettős nyomvonalú büntetőpolitika mellett, amely szerint a súlyos bűncselekményt elkö-vetők, illetve a visszaesők esetében alapvetően hosz-szabb tartamú, letöltendő szabadságvesztés kiszabá-sával a büntetés szigorának, a büntetés megtorló jel-legének van nagyobb jelentősége, azonban a kisebb súlyú bűncselekményeket elkövető elsőbűntényesek esetén az elterelésnek és az alternatív szankcióknak, a büntetési célok közül pedig elsősorban a prevenciós célnak és a nevelési célnak kell prioritást élveznie. Szemléletét tekintve, amely sok konkrét törvényhely módosításában ölt testet, elmossa az eddig a jogszabá-lyokban létező különbséget a bűnismétlő, illetve az elsőbűntényes, valamint a súlyos és a bagatell bűncse-lekményeket elkövetők között. Például az indokolás ugyan kiemeli, hogy a tervezet a bűncselekményt első alkalommal elkövetők esetén a prevenciós szempon-tok érvényesítését is lehetővé teszi, azonban úgy tű-nik, hogy paradox módon ezt is szabadságvesztéssel. A szakmai vitára bocsátott tervezet, az elzárást indo-koló mondatában az előterjesztő a következőképpen fogalmaz. „Főként a fiatalkorú, illetve az elsőbűntettes elkövetőknél hatékonyan szolgálhatja a speciális prevenciót.” Ez a mondat ugyan kikerült az indokolás-ból, de a rendelkező rész e tárgykörben semmit sem változott. Ma már nincs vita a szakemberek között ab-ban, hogy lehetőség szerint kerülni kell a rövid tar-tamú szabadságvesztés büntetéseket, s helyettük más szankció szolgálja hatékonyan a prevenciós célokat. Az elzárás pedig lényegét tekintve nem más, mint a szabadságvesztés generális minimumának 5 napra való leszállítása, csak más néven. Az azonban feltétle-nül üdvözlendő, hogy a javaslat a kettős nyomvonalú büntetőpolitikát biztosító ma hatályos rendelkezések túlnyomó többségét érintetlenül emeli át az új Bün-tető Törvénykönyvbe.

5


Nem értünk egyet a jogalkalmazó és a jogalkotó vi-

szonyának más alapokra helyezésével, azaz, hogy a törvényalkotó egyre több esetben írja elő kötelező jelleggel a bírói döntés tartalmát, egyre szűkíti a bíró mérlegelési jogát. Ilyet tapasztalhatunk például a tény-leges életfogytig tartó szabadságvesztésre, a jogos vé-delemre, illetve a járművezetéstől eltiltásra vonatkozó egyes szabályoknál. Az egyéniesítés lehetősége pedig részben a prevenciót, de sokszor a szigorúbb bünte-téskiszabást is megteremti. Vegyünk egy példát! Lát-szólag a járművezetéstől eltiltásnál mindenkor súlyo-sabb büntetés a szabadságvesztés. Egy hosszabb tar-tamú járművezetéstől eltiltás azonban lényegesen sú-lyosabb büntetést jelenthet egy hivatásos sofőrnek, mint ha felfüggesztett szabadságvesztést avagy egy hónapnyi elzárást kap. Mindez egy, a gépkocsiját hét-végenként használó, sofőrrel rendelkező, addig köz-tiszteletben álló embernél éppen fordítva igaz. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a bírói mérlegelésre, a bünte-tések egyéniesítésére vonatkozó szabályok körét ne szűkítsék, hanem inkább bővítsék. Természetes, hogy a Büntető Törvénykönyv tartalmaz bírói jogkört szű-kítő rendelkezéseket. Nem az ilyen szabályok létjogo-sultságát vitatjuk, csupán azt tartjuk a jogfejlődés he-lyes irányának, ha ezekből a szabályokból egyre keve-sebb lesz, s nem azt, ha egyre több.

Az új kódex megalkotásával lehetőség nyílt volna a Büntető Törvénykönyv és a szabálysértési törvény egységes elvi alapokon nyugvó uniójának megterem-tésére. A Kormány képviselője, amikor az alkotmány-ügyi bizottságban az új szabálysértési törvény érde-meit méltatta, azt mondta, hogy az új jogszabály egyik nagy érdeme, hogy közelít a büntetőjoghoz, a bünte-tőjog rendszeréhez. Mi is úgy véljük, hogy a szabály-sértési jog az elmúlt időszakban néha a kormányzat szándékának megfelelően, néha pedig, lássuk be, vé-letlenül, de nagyon helyesen, közeledni kezdett a bün-tetőjoghoz, s távolodni kezdett a közigazgatási jogtól. Meggyőződésünk, hogy a Kormánynak a teljes össz-hangot az új kódex magalkotásakor meg kellett volna teremtenie. Ésszerűbb, egyszerűbb, garanciálisabb és hatékonyabb lenne egy olyan rendszer, amelyben a Btk. általános része a bűncselekményekre és a krimi-nális szabálysértésekre nézve egységesen szabályozza az elkövetőket, a stádiumokat, a beszámítást kizáró okokat, a halmazat kérdéseit s a többi, s emellett a sza-bálysértési szankciókat is.

•ABtk.különösrészeakettősalakzatúszabálysér-téseket a bűncselekmények privilegizált esete-ként szabályozná – például lopás vagy garázda-ság –, a többi kriminális szabálysértést pedig kü-lön fejezetben (például a rendzavarást).

•Abüntetőeljárásitörvényneklenneegyúj,különeljárása, amiben a kriminális szabálysértésekre vonatkozó kiegészítő vagy az általános szabályo-kat felülíró rendelkezések szerepelnek, ilyenek hiányában az általános eljárási szabályok lenné-nek érvényesek.

•Anemkriminális,azaztisztánrendészetiszabály-sértések maradnának a közigazgatási jog részei, de nem elsősorban represszív, hanem közigazga-tási szankciókkal, amelyeket közigazgatási eljárás-ban alkalmaznak.

Ha valóban koncepcionális és nem korrekcionális módosítás lett volna a cél, a logikus és tradicionális intézmények fenntartása mellett, ez lehetett volna az egyik ésszerű megoldás a jelenlegi, jelentős részben tisztázatlan viszony fenntartására, sőt fokozására, il-letve ehelyett. Koherenciazavarok ugyanis nemcsak – sőt nem is elsősorban – egy-egy rojtosra módosítga-tott törvényen belül, hanem egyes jogágak határvitái kapcsán is jelentkeznek.

A legfontosabb általános részi szabályok, a büntetőjog egészét átható, legfontosabb elvi és általános rendelkezések

Az új kódexben vannak támogatható változások. A ja-vaslat erényeként értékeljük a logikus felépítését, a kü-lönös részi fejezetek társadalmi értékrendet tükröző sorrendjét, azt, hogy a büntető törvénykönyvünk sok év után koherens jogszabály lesz. Helyes rendelkezés-nek tartjuk a speciális foglalkozástól eltiltást a nemi szabadság elleni bűncselekményt elkövető nevelő, fel-ügyelő, gyógykezelő esetében. Helyes a kitiltás önálló-sulása, a közfeladatot ellátó személyek körének csök-kentése, a jóvátételi munka bevezetése, a nullum crimen elv, a nulla poena elv deklarálása és a feltételes szabadságra bocsátás esetén a feles kedvezmény kiter-jesztése. Egyetértünk továbbá a dekriminalizációs tö-rekvésekkel is, megjegyezve, hogy akár szélesebb kör-ben is alkalmazhatták volna. Az eljárások gyorsításának meglátásunk szerint nem az a helyes módja, ha a bün-tető eljárásjog garanciarendszerét megtizedeljük, ahogy a Kormány egyébként eddig tette, hanem az, ha a garanciarendszer érintetlenül hagyásával csökkent-jük azoknak a jogellenes cselekményeknek a számát, amelyeket büntetőeljárásban kell elbírálni. Kritikáink jelentős része azokhoz a módosításokhoz kapcsolódik, amelyek valójában nem az új kódex újításai, hanem a Fidesz-kormány eddigi Btk.-módosító javaslataiból a törvénykönyv részévé vált változások. Azért érdemes mégis szólni ezekről, mert ezeket a viszonylag új ren-delkezéseket, amelyek már a jelenlegi Kormány által képviselt büntetőpolitikai irányvonalat jelenítik meg, az előterjesztő átmentette, átemelte az új kódexbe is.

Három csapás

Talán a legismertebb korábbi módosításuk a három csapás néven ismertté vált szabályrendszer volt. Addig

6

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

egyetértünk, hogy helyes új kategória az erőszakos többszörös visszaeső. Az is helyes, hogyha az ilyen el-követőkre szigorúbb büntetést határoz meg a törvény. Eddig a 2009-es büntetőnovella is elment, amikor be-vezette az erőszakos többszörös visszaeső kategóriáját és a rájuk vonatkozó szigorú szabályokat. A három csa-pással azonban átestünk a ló túloldalára. Azzal, hogy egyes esetekben a bírói mérlegelési jogot elvonva kö-telező jelleggel életfogytig tartó szabadságvesztés bün-tetés kiszabását írják elő, álláspontunk szerint a bün-tetőjog nem felel meg az arányosság és az igazságosság elveinek, amelyek pedig a jogállami büntetőjog tar-talmi kritériumai. Mert bár kétségkívül sok olyan eset volt és lesz, ahol igazságosnak és arányosnak tekint-hető az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása, legalább ugyanennyi eset volt és lesz, amikor nem. Számos elméleti és gyakorlati példát lehetne felhozni mindkét esetre. És még egy érv a három csapás ellen: Hamarosan drasztikusan megnő majd azok száma, akik az erre vonatkozó törvényi feltételek megvalósí-tásával úgy élnek majd közöttük, hogy semmi veszte-nivalójuk nincs. Az ilyen bűnelkövetők pedig belátha-tatlan veszélyt jelentenek a társadalom számára.

Mindazonáltal a javaslat pozitívumaként értékel-hető e körben, hogy az egyidejű elkövetés esetén a jö-vőben nem alkalmazhatóak majd a három csapás drasztikus szabályai, azaz a javaslat a három bűncse-lekmény alaki halmazatát kizárta. De ha már az erő-szakos bűncselekmények elemzésénél vagyunk, meg-jegyezzük, a jogalkotó akkor járt volna el helyesen, ha lényegesen határozottabban elválasztja az erőszakos személy elleni, illetve minden más bűncselekmény büntetési tételkereteit, mert az igazi határvonal meg-látásunk szerint itt húzódik a bűncselekmények kö-zött. E cél elérése érdekében érdemes lett volna fon-tolóra venni egyes bűncselekmények tételkereteinek megemelését, míg másoknak a csökkentését.

Középmértékes büntetéskiszabás

A középmértékes büntetéskiszabás egyszer már volt hatályos a rendszerváltozás óta, akkor sem vált be. A bírói gyakorlatot elemezve megállapíthatjuk, hogy az egyes bűncselekményekhez rendelt büntetési té-telkeret felső határához közeli büntetést kirívóan sú-lyos esetekben szabnak ki. A büntetési tételkeret kö-zépső harmadában a súlyos büntetéseket értékelik, és a büntetési tételkeret alsó harmadában értékelik az általánost. A jogalkotó ennek a nagyon régóta kijege-cesedett gyakorlatnak az ismeretében határozta meg a bűncselekményekhez tartozó büntetési tételkerete-ket. A középmértékkel nem az a legnagyobb baj, hogy ez is az egyike azoknak a szabályoknak, amelyek szű-kítik a bírói mozgásteret, hanem hogy a bevezetésé-nek nincs elfogadható jogpolitikai indoka. Válogatás nélkül szigorítja ugyanis az összes bűncselekményt, a közúti baleset okozásától a csalásig, a foglalkozás kö-rében elkövetett veszélyeztetéstől a testi sértésig, a becsületsértéstől a rongálásig, de mondhatnánk más,

egymással semmilyen szempontból sem összehason-lítható bűncselekményeket. Egységesen szigorúbb el-bírálásra ösztönöz a gondatlan bűncselekmények ese-tén éppúgy, mint a szándékos bűncselekményeknél. Definiálhatnánk a középmértéket generális súlyosító körülményként is. A jól átgondolt, differenciáló szigo-rítás lehet hasznos, ahogy már említettük, az általános azonban semmi másra nem alkalmas, mint hogy nép-szerűbbé váljon valaki, ha amúgy nincs ötlete a bűnö-zéssel szembeni fellépésre.

De nézzük az új rendelkezéseket!

Jogos védelem

Az előterjesztő a jogos védelem törvényi tényállását egy új elemmel, az arányossággal javasolta kiegészí-teni. Elég régi vita a büntetőjogászok között és komoly szakirodalma van annak a kérdésnek, hogy a szüksé-gesség mellett részét képezze-e a jogos védelem tör-vényi tényállásának az arányosság. Felmerült ez a 2009-es büntetőnovella benyújtásakor is. Viszonylag széles körű az egyetértés abban, hogy a szükségesség magában foglal bizonyos mértékű arányosságot is. Az arányosság megkövetelése, már csak a jogi tárgyak különbözősége, így azok összehasonlíthatatlansága miatt is, értelmetlen. Vagyon elleni támadás esetén lehetőség van a jogszabály szerint elhárító magatar-tásra. Az elhárító magatartás okszerűen csak személy ellen irányulhat. Ha az arányosság mint tényállási elem bekerül a törvénybe, vajon hogyan határozom meg, hogy az elhárító magatartás során okozott könnyű, súlyos vagy éppen életveszélyt okozó testi sértés mi-lyen érték védelmével lesz arányos? 100 ezer forint megér egy könnyű testi sértést, 1 millió pedig egy sú-lyosat?

Azonban egy dolog biztos: ha az arányosság a tény-állás részévé válik, az szűkíteni fogja a védekező sze-mély lehetőségeit. Vegyünk egy példát! Egy gyenge fizikumú nőt megtámad egy erős férfi puszta kézzel, azért, hogy kicsit megverje. A nő lőfegyverrel megál-lítja. Magatartása szükséges, mert másképp nem tudta volna elhárítani a verést. Neki kisebb sérülést akartak okozni puszta kézzel, ő lőfegyverrel életveszélyt okozó sérülést okozott. Az elhárító magatartás szükséges, de semmiképpen nem arányos. Arányosan abban a hely-zetben nem tudta volna elhárítani a támadást. Állítsuk őt döntés elé, hogy vagy elviseli a verést, vagy túllépi az elhárítás arányos mértékét? Azon kívül, hogy a vál-toztatással nem értünk egyet, úgy gondolom, hogy a védekező személy lehetőségeinek szűkítése valójában a Kormánynak sem áll szándékában. A bírói gyakorlat az elmúlt 20 évben sokszor éppen arra hivatkozva tá-gította a védekező személy lehetőségeit, hogy a jogos védelem korlátja nem az arányosság, hanem a szüksé-gesség. Kár lett volna ebből visszalépni. Szerencsére, egy, az összes parlamenti párt által támogatott módo-sító javaslattal végül kikerült a tervezetből az arányos-ság fogalma.

A másik újdonság a jogos védelem szabályozásánál,

7


hogy egyes esetekben megdönthetetlen vélelemként rendelkezik a törvény arról, hogy a támadást élet el-leni támadásként kell értékelni. Ez pedig értelemsze-rűen azt jelenti, hogy az ilyen támadás elhárításakor a támadó életének kioltása is jogszerű.

Alapvetően egyetértünk a védekező jogainak bőví-tésével, s valljuk, hogy a kockázatot a támadónak kell viselnie. Azt is el tudjuk fogadni, hogy bizonyos ese-tekben, például amikor a támadó éjjel a lakásba fel-fegyverkezve behatol, az elhárító magatartás szinte korlátlan legyen. De határt azért szabni kell. Az új tör-vény azonban ezt nem teszi meg. E témában a bővebb elemzést szükségtelennek tartjuk, ugyanis teljes egé-szében osztjuk a Tóth Mihály professzor tanulmányá-ban foglalt megállapításokat (www.ujbtk.hu/toth-mihaly-nehany-szempont-a-jogos-vedelem-koreben-zajlo-vitahoz/).

Összbüntetésbe foglalás

Az összbüntetésre vonatkozó előterjesztői változta-tásokat teljességgel feleslegesnek tartjuk. Más körben azonban felülvizsgálandónak gondoljuk az összbün-tetésre vonatkozó rendelkezéseket. Könnyen igazol-ható, hogy az a hatályos feltétel, amely szerint az elkö-vető valamennyi bűncselekményét a legkorábban ho-zott ítélet jogerőre emelkedése előtt követi el, két, tá-volról sem azonos súlyú esetkört egyaránt felölelhet. Lehetséges, hogy folyamatban lévő büntetőeljárás ideje alatt derül fény az elkövető további, a kérdéses eljárás megindulása előtt elkövetett bűncselekmé-nyére, egyesítésre azonban már nincs mód. A terhelt-nek természetesen nem róható fel, hogy a vele szem-ben folyó eljárásban vagy azt megelőzően nem tárta fel a korábbi bűncselekményét, ez önfeljelentés lenne. Eljárást kell indítani tehát az utóbb feltárt bűncselek-mény miatt, és abban is ítéletet kell hozni. Az így szü-letett ítéletek összbüntetésbe foglalása és a szabadság-vesztések együttes tartamának némi csökkentése biz-tosan nem sérti a méltányosság elvét. Előfordulhat azonban az is, hogy az elkövető újabb bűncselekmé-nyét a már más bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárás során, tehát a büntetőeljárás hatálya alatt követi el, és egyesítésre szintén nincs mód. Ma ez az esetkör is alapot ad az összbüntetés kedvezményére, hiszen formálisan itt sem más a helyzet, a terhelt újabb bűncselekményét a legkorábban meghozható jogerős ítélet előtt követte el. Világos azonban, hogy ezúttal merőben más helyzettel állunk szemben. Az a terhelt, aki a büntetőeljárás hatálya alatt állva ismét a bűn út-jára lép, látványosan igazolva ezzel, hogy a büntetőel-járás rá nézve a legcsekélyebb visszatartó hatással sincs, alaptalanul formálhat jogot az összbüntetésben megnyilvánuló kedvezményre.

Elzárás

Nem értünk egyet az elzárás intézményének bün-tetőjogba való átültetésével. Ahogy korábban már szól-

tunk róla, ez lényegét tekintve nem más, mint a gene-rális minimum leszállítása öt napra. E rendelkezés bevezetése a legjobb bizonyíték arra, hogy az előter-jesztő csak szavak szintjén híve a kettős nyomvonalú büntetőpolitikának, ráadásul tovább ront a büntetőjog és a szabálysértési jog egyre zavarosabb viszonyán.

Pénzbüntetés

Nem helyes a pénzbüntetés alsó határának csökken-tése. A 2009-es büntetőnovella azért emelte meg drasz-tikusan az alsó határt, mert egyrészt önmagában véve is súlytalan, ha valaki kaphat 3 ezer forint büntetést bűncselekmény elkövetése miatt. A másik ok az volt, hogy megteremtse az összhangot a szabálysértési bír-ságok rendszerével. Az alsó határ leszállításával, főleg hogy azzal párhuzamosan a szabálysértési bírságok összege nő, az összhang elvész. A szabálysértés termé-szeténél fogva kevésbé társadalomra veszélyes cselek-mény, mint a bűncselekmény, az új szabályozás alapján azonban a szabálysértés elkövetéséért lehet majd tíz-szer akkora pénzbírságot kapni, mint bűncselekmény elkövetéséért. Bizonyos átfedés elképzelhető, de ek-kora semmiképpen. Ez és az előző probléma is jól rá-mutat arra, hogy miért kellett volna az új kódex meg-alkotásával megnyugtató módon rendezni a büntető-jog és a szabálysértési jog viszonyát. A felső határ meg-emelése alapvetően helyes, a bíró mozgásterét bővíti, s egyes bűncselekmények esetében valóban komoly visszatartó erőt jelent. 2009-ben a felső határ a tízsze-resére emelkedett. A felemelt határ most majdnem a kettő és félszeresére. Ez az eljáró bírótól nagy bölcses-séget követel meg, hiszen nagyon kevés elítélt lesz, aki egy irreálisan magas – mondjuk az új szabályok sze-rint 200 millió forintos – pénzbüntetés esetén nem azt választja majd, hogy átváltoztatás után leüli a bün-tetést. Márpedig nem szabad, hogy a gyakorlatban a pénzbüntetés burkolt szabadságvesztés büntetéssé váljon. A felső határ megemelése ezt a veszélyt magá-ban rejti.

Kényszergyógykezelés

Nem értünk egyet a kényszergyógykezelés ismétel-ten határozatlan idejűvé tételével. A büntetőjog-tudo-mány régóta kifogásolta azt, hogy a kényszergyógyke-zelés határozatlan tartamú jogkövetkezmény, mivel a Büntető Törvénykönyv nem rendelkezett annak felső határáról. A szabályozás sértette a jogkövetkezmények meghatározására irányadó nulla poena sine lege elvét, amely megköveteli a büntetőjogi jogkövetkezmények pontos és egyértelmű meghatározását. Éppen ezért a 2009-es büntetőnovella változtatott ezen a helyzeten. A tervezet által felhívott alkalmazási problémák mint praktikus szempontok nem állíthatók szembe a kény-szergyógykezeltek emberi jogaival. Meglehetősen fur-csa, hogy az indokolás jogalkalmazói tapasztalatról beszélnek ez ügyben, hiszen ilyen 2009 óta nem lehe-tett.

8

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

Részben felfüggesztett szabadságvesztés

Az új Btk. megszünteti a részben felfüggesztett sza-badságvesztést. A rendelkezéssel nem értünk egyet, hiszen az éppen az egyéniesítés céljait szolgálja. A represszív büntetési célokat alapvetően a letöltendő rész, a prevenciót pedig alapvetően a fenyegetettség alatt állás, azaz a próbaidő biztosítja. Megszüntetése előtt érdemes lett volna megvárni a gyakorlati tapasz-talatokat, az előterjesztő által hivatkozott alkalmazási nehézségeket pedig nem az indokolásban kiemelni, hanem megoldani lenne indokolt. Egy jogintézmény megszüntetése alkalmazási nehézségekre való hivat-kozással a kodifikátor szakmai alkalmatlanságát bizo-nyítja, nem pedig a jogintézmény feleslegességét.

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés

A ténylegesen-megmásíthatatlanul életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatban nem kívánjuk fel-nyitni az évtizedes vitát. Az új kódex megtartja e szank-ciótípust, melyet ma már az Alaptörvény is nevesít. Ehhez képest, a 42. §-hoz fűzött indokolás egyik mon-data a következőképpen szól: „Általánosan elfogadott az az álláspont, hogy az életfogytig tartó szabadság-vesztésre ítéltnek is reményt kell adni jövője tervezé-sének a reális lehetőségére, a társadalomba történő visszatérésre, az emberiesség szempontja ezt is igényli.” Mi valljuk az indokolás idézett mondatában foglalt szemléletet. Azonban be kell látni, hogy ezzel a felfogással szöges ellentétben áll a TÉSZ, na pláne az a rendelkezés, miszerint a bírónak sok esetben kö-telessége kiszabni a tényleges életfogytig tartó szabad-ságvesztést. Azt gondolom, hogy a jogalkotónak el kellett volna döntene, mit is képvisel.

Közérdekű munka

A közérdekű munka alsó határa 30-ról 48 órára emelkedett. Bizonyos következetlenséget sejttet, hogy a pénzbüntetésnél leszállították az alsó határt, itt pe-dig felemelték. Úgy véljük, éppen fordítva lenne indo-kolt. Bűncselekményért, 30 ezer forint pénzbüntetés kiszabása, súlytalanná teszi a büntetést. Nem igaz ugyanez 30 óra közérdekű munkára. Alternatív szankciókénti alkalmazását ugyanakkor megnehezíti az alsó határ megemelése. Megjegyezzük, a pénzbün-tetés alsó határának leszállításánál éppen ez volt a jog-alkotó érve. A közérdekű munka felső határának meg-emelésével azonban egyet lehet érteni, hiszen széle-sebb körben válhat majd e büntetési nem a szabadság-vesztés alternatívájává.

Vagyonelkobzás

Kábítószer-kereskedelem esetén – hasonlóan a bűnszervezetben való elkövetéshez – vagyonelkob-

zásnál a bizonyítási teher megfordul. Elvi alapon nem tudunk egyetérteni a bizonyítási teher megfor-dításával, amely a „vádló bizonyít” évszázados garan-ciális elvét töri át. E módosítás rámutat arra, hogy ha egyszer kinyílt egy kapu akár csak egyetlen em-ber számára, előbb-utóbb egyre többen mennek át rajta.

Tevékeny megbánás

A fent részletezett elvi okok miatt helyesnek tart-juk, hogy továbbfejlesztik a tevékeny megbánás sza-bályozását. Méltányos és igazságos, hogy a jövőben a korábban teljesített jóvátételt közvetítői eljárás ke-retében megállapodásba lehet majd foglalni. Kétszer ad, aki gyorsan ad. Igazságtalan volt az a helyzet, hogy aki erkölcsi kötelességének eleget téve, a sér-tett kárát azonnal megtérítette, elesett a közvetítői eljárás lehetőségétől. Érdemes lett volna azonban megteremteni annak a lehetőségét is, hogy a sértett okiratban garanciát vállalhasson arra, hogy ha a ha-tóság engedélyezi a közvetítői eljárást, akkor azt a jóvátételt, amit a közvetítői eljárás megindulását megelőzően kapott, az eljárásban is el fogja fogadni, mint jóvátételt. Természetesen ezt külön jogszabá-lyi felhatalmazás nélkül is megteheti, azonban ez a közvetítőt nem köti majd az eljárásban, s nem tekint-hető sértetti hozzájárulásnak a közvetítői eljárás megindításához.

Kényszerintézkedés beszámítása

Helyesen differenciál a jogalkotó, amikor egy nap szabadságvesztés büntetésnek több napnyi házi őri-zetben eltöltött időt számít be. Az is helyes, hogy a be-számítható napok számának meghatározásakor nem tekinti közömbösnek, hogy a szabadságvesztést mi-lyen fokozatban rendelte letölteni a bíróság. Helyes, mert a házi őrizet lényegesen kisebb joghátrányt je-lent az elkövetőnek, mint az előzetes letartóztatás, avagy a szabadságvesztés büntetés. Ugyanezt a követ-kezetességet indokolt lett volna megteremteni az elő-zetes letartóztatásban eltöltött idő beszámításakor is. Talán senki nem vitatja, hogy az előzetes fogvatartás körülményei, lényegi vonásait tekintve, a fegyház fo-kozat körülményeinek felelnek meg. Ezt a tényt azon-ban nem értékeli a jogalkotó. Egy napi előzetes letar-tóztatásban eltöltött időt egy napi szabadságvesztés büntetésnek rendel beszámítani, függetlenül az utóbbi fokozatától. Még súlyosabb igazságtalanság, hogy egy napi előzetes letartóztatásban töltött időt, egy napi pénzbüntetéssel feleltet meg. Ha az igazságosság kö-vetelményét, mint a jogállami büntetőjog egyik elvét érvényesíteni szeretnénk, ezen változtatni kellett volna. Volt is erre módosító indítvány. Egy napi fegy-házbüntetést feleltethettünk volna meg egy napi elő-zetes letartóztatásban töltött idővel, az összes többi esetben ettől el kellett volna térni. Emellett a mára gyakorivá vált lakhelyelhagyási tilalom beszámítására

9


is kötelezni kellett volna a jogalkalmazót, hiszen nem vitatható, hogy mondjuk egy falu elhagyásának hóna-pokon vagy éveken át tartó tilalma komoly joghátrányt jelent az elkövetőnek, amit értékelés nélkül hagyni több mint hiba.

E módosítással a jogalkotó kísérletet tehetett volna még egy, a gyakorlatban eddig megoldatlan probléma kezelésére is. Magyarországon irreálisan és irracioná-lisan magas az előzetes letartóztatások száma, vala-mint az ott eltöltött idő is. Emellett volt olyan megye – 2009-ben Békés Megye –, ahol az előzetes letartóz-tatást indítványozó ügyészi indítványoknak 100 szá-zalékban adott helyt a bíróság. De a többi megyében is általában 90% feletti ez az arány. E gyakorlat meg-változtatására a jogalkotó és a Legfelsőbb Bíróság már tett kísérletet, de mindannyiszor eredménytelenül. A bírói mérlegelési jog megvonása nélkül változásra csak a bírák szemléletváltásával van lehetőség, amire eddig nem mutatkozott sok remény. Az általunk java-solt módosítás azonban meglátásunk szerint eredmé-nyezhette volna a bírói és az ügyészi szemlélet – a „jobb és kényelmesebb, ha az elkövető bent van, mint ha kint” – megváltozását. Kisebb súlyú ügyekben, avagy olyan esetekben, ahol már a nyomozás során az látszik, jó esély van arra, hogy nem a gyanúsításban szereplő súlyos bűncselekmény miatt, hanem egy lé-nyegesen enyhébb alapján marasztalják majd a terhel-tet, sokkal inkább meggondolná az ügyész a kényszer-intézkedés indítványozását, a bíró pedig annak elren-delését, hiszen az eljárás végén ez akár az elkövető előnyére is válhatna. Más szóval, a módosító javaslat elfogadásával esély lehetett volna arra, hogy a jövőben alapvetően azokban az ügyekben kerüljön előzetes letartóztatásba a terhelt, ahol valóban indokolt, s csak addig, ameddig indokolt.

Generális maximum

Feleslegesnek tartjuk a generális maximum meg-emelését. Értjük, hogy ez egy olyan elem, ami újabb generális szigorításként jelölhető meg az új kódexben. De talán nem elhamarkodott kijelenteni, hogy a gene-rális maximum nem igazán következetes megemelése 20 évről 25 évre, nem jelent majd komolyabb vissza-tartó erőt. Sőt, paradox módon eredményezheti akár a bírói gyakorlat enyhébbé válását is. Elképzelhető ugyanis, hogy bírák, akik eddig a 20 évet kevésnek tartották, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása helyett élnek majd az új lehetőséggel, és 20 és 25 év közötti határozott tartamú szabadságvesztés büntetést határoznak meg. Így, a kiszabott büntetés legfeljebb az ítéletben megállapított tartamig tarthat majd, míg az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén legalább addig tartott volna. Vagy tovább.

A másik probléma az új rendelkezéssel, hogy helyen-ként ismét űr keletkezik a határozott tartamú, és az életfogytig tartó szabadságvesztés között. Sok év után, a jogalkotó végre „összetolta” a kettőt, a generális ma-ximumot életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenye-getett bűncselekmények esetén 20 évben határozta meg, az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját pedig szintén 20 évben. Halmazati és más, kiemelt sú-lyú elkövetési módok esetében ugyancsak 20 évben. Most, a generális maximum egyes esetekben 25 év, más esetekben – például, ha az elkövető egy bűncse-lekményt követ el, avagy erőszakos többszörös vissza-eső – marad 20. Úgy véljük, a változtatás szükségtelen, de hogy legalább káros ne legyen, ahhoz a jogalkotó-nak következetesen végig kellett volna vezetnie a vál-tozást.

AZ ÚJ BTK. ÉS A KAPCSOLÓDÓ JOGFORRÁSOK,BÍRÓSÁGI IRÁNYMUTATÁSOKSZERKESZTŐ: Czine Ágnes LEKTOR: Kónya IstvánA Büntető Törvénykönyv hatálybalépésével kezdődő új jogállapot áttekintéséhez nyújt segítséget ez a forrásgyűj-temény. Arra szolgál, hogy a bírák, az ügyészek, az ügyvédek, a nyomozó hatóság, valamint a büntetőjog iránt érdeklődők a tárgyalótermekben és azon kívül is gyors eligazodást nyerjenek a különböző jogforrásokról. A kötet a 2013. július 1-jén hatályba lépett új Btk. értelmezéséhez, napi alkalmazásához nyújt elengedhetetlen segítséget.

Ehhez igazodik a kiadvány szerkezete. A vázat az új Büntető Törvénykönyv normaszövege adja, melynek ren-delkezéseihez a mű hozzárendeli a vonatkozó indokolás lényeges tartalmát, valamint a hatálybalépéséhez kötődő törvényi rendelkezéseknek, az Alaptörvény egyes cikkeinek, a háttérjogszabályoknak és az Európai Unió joga – a tisztességes eljárás legfontosabb esetjogát is magában foglaló – kapcsolódó rendelkezéseinek releváns részeit.

Mindezt követi – szintén a törvénykönyv egyes rendelkezéseinél – a jogértelmezés, élén az Alkotmánybíróság határozataival, majd a Kúria (illetve jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság) jogegységi határozataival. Helyet kaptak to-vábbá azok az új Btk.-ra tekintettel alkotott jogegységi határozatok is, melyek felülvizsgált testületi állásponttal, kollégiumi véleménnyel kapcsolatosak. A gyűjteményt a közzétett elvi határozatok és eseti döntések vonatkozó, az új törvénykönyv mellett is irányadó részei zárják.

Megjelenés: 2013. november

Ára: 6990 Ft

* HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. p (36-1) 349-7600 q(36-1) 340-2304h [email protected] www.hvgorac.hu • www.ujbtk.hu

WEB

ES MEGREND

ELÉS

–5%

10

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

A hatályos büntetőeljárásról szóló törvény annyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy alig több mint tíz évvel a hatálybalépése után kodifikációs előkészületek kezdődtek egy új, a korunk igényeit ki-elégíteni alkalmas eljárási törvény megalkotására.1

Úgy vélem, hogy a jogalkotásnak különösen szük-sége lesz az olyan tudományos eredményekre, mint Szabó Krisztiánnak a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában megjelent monográfiájára.

Meglepőnek tűnhet a szerző azon gondolata, hogy a tanúvédelem, mint jogi terminus technicus sokkal inkább tekinthető zsurnalisztikai kifejezésnek, mint-sem szemantikailag kifogástalan meghatározásnak. A kifejezés alatt azonban valóban nemcsak tanúkat és nem kizárólag védelmet értünk. A jogintézménybe tartozó egyes eszközök a büntető eljárásjogi tanú fo-galmába tartozó személyeknél sokkal szélesebb kör-ben alkalmazhatók, és gyakran inkább célozzák a tanú kíméletét, mintsem a szó szoros értelmében vett vé-delmét. Kétségtelen, hogy ennek ellenére mind a jogi szakirodalomban, mind a köznyelvben elfogadott a „tanúvédelem” kifejezés, és annak viszonylagos pon-tatlansága nem okoz értelmezési nehézségeket.

Magyarországon a tanúvédelem büntető anyagi és el-járásjogi szabályozása tulajdonképpen egy szűk évtize-den belül megtörtént, majd az egyes eszközök alkalma-zási gyakorlata többé-kevésbé kialakultnak tekinthető.

Ez a folyamat teljesen egybevág az utóbbi húsz-hu-szonöt év európai jogfejlődésével, melynek során egyes államok, mint például Olaszország, Belgium és nem utolsósorban Magyarország egységes nemzeti tanúvédelmi programot alkottak, míg más államok, mint például az Egyesült Királyság vagy Németország

* tanácselnök bíró, Debreceni Ítélőtábla, eg yetemi docens, Debreceni Eg yetem ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék

regionális, esetleg helyi szin ten rendezte a tanúvé-delem kérdését. Az egyes államok jogrendszereinek és a területükön jelen lévő szervezett bűnözés termé-szetének és kiterjedésének eltérő volta ellenére az ál-taluk alkalmazott tanúvé-delmi eszközök alapjaik-ban nagymértékben ha-sonlatosak.

Természetesen az egyes jogintézményekre vonat-kozó részletszabályok or-szágról országra változnak. Meg kell azonban külön-böztetni a tanú védelmét, illetőleg a tanú kíméletét szolgáló jogi és egyéb esz-közöket. Míg a tanúvéde-lem alapvetően jogtudomá-nyon belüli, elsősorban

büntető eljárásjogi kérdéskör, addig a tanú kíméleté-nek problematikája jóval túlmutat a jog határain, hi-szen ez utóbbinak számos egyéb társadalmi összete-vője van, csakúgy, mint az állampolgárok általános biztonságérzetének. Példának okáért az, hogy milyen magatartást tanúsít a kihallgatást végző hatóság eljáró tagja, vagy milyen a bírósági épületek kialakítása, nyil-vánvalóan nem a tanúvédelem jogi eszköztárával meg-oldható kérdés, de még csak nem is elsősorban jogi probléma, ugyanakkor a tanú biztonság- és komfort-érzetét alapvetően befolyásolja. Pontosan emiatt nyil-vánvaló összefüggés is van a két terület között, hiszen a tanú biztonságérzetét – és ezen keresztül az általa tett vallomás hitelt-érdemlőségét és tartalmát – olykor olyan szubjektív tényezők befolyásolhatják, amelyeket nem, vagy nem elsősorban a jog eszközeivel lehet meg-felelően orvosolni.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szerző elsősorban büntető eljárásjogi szemszögből vizsgálja a tanúvéde-lem jogintézményét, de találó Bócz Endre megfogal-mazása is, aki szerint a monográfiának fontos jellem-zője, hogy a tanúvédelmet – bár nemzetközi és hazai téren egyaránt a büntetőeljárás körében jelent meg iránta az igény, nem a büntetőeljárás monopóliuma-ként kezeli. Vizsgálódását kiterjesztette a bírósági – és egyáltalán: a hatósági – eljárás más területeire is, és sorra veszi az anyagi büntetőjognak, a büntetőeljárási jognak és a rendészeti jognak a tanú megvédésére al-kalmazható, illetőleg kifejezetten erre szánt előírásait, ezek gyakorlati alkalmazását, a velük kapcsolatos el-méleti vitakérdéseket, s ezekben állást is foglal. A ha-zai joganyag ismertetéséhez kapcsolódva kapnak he-lyet a francia és a német jog analóg intézményeinek leírásai.

A tanúvédelmi szabályok összegyűjtése sokkal mé-lyebbre nyúló ismereteket feltételez, mint az első pil-

elek BAlázs*

Recenzió Szabó Krisztián:

Tanúvédelem a magyar büntetőeljárásban című

monográfiájáról

11


lanatra nyilvánvalónak tűnne. Idetartoznak olyan bün-tető anyagi jogi eszközök, mint a vesztegetés, a hamis tanúzásra felhívás, és számos eljárásjogi jogintézmény. Az eljárásjogi jogintézmények első csoportjába olyan külön nem nevesített tanúvédelmi eszközök tartoz-nak, mint az írásbeli tanúvallomás lehetősége, tanú-védelmi eszközök a felismerésre bemutatással kapcso-latban, a szembesítés mellőzése tanúvédelmi okokból, az előzetes letartóztatás elrendelése tanúvédelmi ok-ból, a védő kizárása az eljárásból a tanúk megfélemlí-tése esetén, távoltartás elrendelése tanúvédelmi ok-ból, értesítés mellőzése egyes nyomozási cselekmé-nyek esetén tanúvédelmi okból, zárt tárgyalás elren-delése az eljárásban részt vevő személyek vagy a tanú védelme érdekében, a tanú zárt célú távközlő hálózat útján történő kihallgatása, a tanú befolyásolására al-kalmas kérdések tilalma, a vádlott eltávolítása a tár-gyalóteremből a tanú kihallgatása idején, a katonai szolgálatot töltő tanú más szolgálati helyre történő át-vezénylése vagy áthelyezése, a tanú érdekében eljáró ügyvéd jogintézménye, a védő jelenléti joga a tanúki-hallgatásoknál az eljárás nyomozási szakaszában, a tanú adatainak zártan kezelése, a különösen védett tanú jogintézménye. Mindezeken túl léteznek rendé-szeti eszközök, mint a személyi védelem, a tanúk fizi-kai védelme, a tanúvédelmi program lehetőségei.

A szerző külön tárgyalja a tanúvédelmi eszközöket a családon belül elkövetett bűncselekmények eseté-ben, amivel maradéktalanul egyet lehet érteni. Itt megemlíthető az anyagi jogi eszközök körében számos tényállás a Büntető Törvénykönyvből, kiemelve a zak-latás büntethetőségét. A büntetőeljárás intézményei körében a szerző megemlíti a soron kívüli eljárás le-hetőségét a Be. 64/A. § alapján, a tizennegyedik élet-évét be nem töltött tanúk kihallgatására vonatkozó speciális szabályokat, a kiskorú érdekében elrendel-hető zárt tárgyalást erkölcsi okokból a kiskorú vé-delme érdekében. A rendészeti eszközök itt szélesebb körűek, hiszen a telefontanú program, az ideiglenes megelőző és a megelőző távoltartás, valamint a gyer-mekvédelmi intézményrendszerrel kapcsolatos ren-delkezések is megemlíthetőek.

A hatályos jogszabályaink széles körű elemzése után egyet kell értenünk a szerzővel, hogy a tanúvédelem jogi feltételei hazánkban már adottak, a tanúvédelem eszköztárának széles választéka áll az eljáró hatóságok rendelkezésére. Bár egyes tanácskozásokon rendre felmerülnek oly vélemények, hogy az intézményrend-szer nem megfelelő, valójában felesleges lenne azok bővítésén gondolkodni, sokkal inkább azok tudatos alkalmazása lenne a kívánatos. Nem elegendő az eu-rópai normáknak is messzemenően megfelelő szabá-lyozás, ha az a gyakorlatban nem működik hatékonyan. A szerző meglátása szerint a hazai jogalkalmazás túl-ságosan is mereven ragaszkodik a rögzült gyakorlat-hoz, és ez a fő oka annak, hogy az érdemi változásokat nehezen lehet elérni. Ezt igazolja azzal, hogy a hatá-lyos Be. kodifikációja során is sikeres ellenállás volt a megvalósítani kívánt ügyféli-modellel szemben,

amelynek eredményeként a tárgyalási modell jelentő-ségét sajnálatos módon nem sikerült növelni a koráb-biakhoz képest. A mindennapok gyakorlatában is fi-gyelemmel kell lenni arra, hogy nem csupán egy-egy jogintézmény bevezetésén múlik annak alkalmazha-tósága, hanem az egész igazságszolgáltatási rendszer, a társadalmi struktúrák, és a politikai irányelvek vál-tozása is kívánatos ahhoz. A mindennapokban nem a költséges személyi védelem, vagy a védelmi program jelenti a legfőbb gondot, hanem az „egyszerű” tanúk biztonságérzetét növelő és a tanúzási hajlandóságot előmozdító intézkedések megtétele, amelynek haté-konyságával kapcsolatban már reális kétségek merül-hetnek fel.

Vannak olyan területei is a tanúvédelemnek, ame-lyek látszólag kívül esnek a jogtudomány területén, mégis sokat lendíthetnek a tanú biztonságérzetén és tanúskodási hajlandóságán. A bírósági épületek kiala-kítása túlnyomó többségben történelmi adottság, és nem adott annak a feltétele, hogy a tanú ne egy bíró-sági folyosón várakozzon a terhelttel, vagy annak hoz-zátartozóival. Néhány új bírósági épületnél, – így pél-dául a Debreceni Ítélőtábla új épületét említhetjük meg – már ez a feltétel is adott, és bízhatunk benne, hogy a Debreceni Járásbíróság új épületének megter-vezésekor is figyelemmel voltak erre a szempontra. A bíróságok biztonságáért felelős személyzet megfe-lelő képzése, kialakítása megfelelő költségvetés mel-lett bármely bíróságon képes lehet megelőzni a tanúk-kal szembeni bíróságon belüli atrocitásokat.

A szerző nem vitatható álláspontja szerint hazai jog-alkotásunk lemaradása kizárólag a családon belül el-követett bűncselekményekkel összefüggésben mutat-ható ki.

A büntető igazságszolgáltatásnak ezen a téren is a legvégső eszköznek kellene lennie, amelyet egyéb, a családon belül elkövetett bűncselekmények tanúit va-lóban megóvni képes más védelmi és segítő eszközök-kel, közigazgatási és szociális intézkedésekkel szüksé-ges kombinálni. A családon belüli erőszakos cselek-mények áldozatainak gyors jogi, pénzügyi, szociális vagy biztonságukat érintő segítségnyújtásra van szük-ségük. Ehhez elengedhetetlen a bűnügyi hatóságok-nak más szakmai szervezetekkel történő széles körű és összehangolt együttműködése. Szükséges megje-gyezni, hogy a kihallgatások megfelelő módjának ki-alakítására vonatkozóan komoly kezdeményezések történtek a magyar rendőri szervek körében, például külön kihallgató szobák kerültek kialakításra a csalá-don belüli erőszakot elszenvedett sértett-tanúk ré-szére. A bíróságokon is hasonló lépések történtek a tizennégy éven aluli tanúk kihallgatására alkalmas helyiségek terén. A családon belüli erőszak áldozata-inak hatékony védelemre van szüksége, de a szerző mégis kénytelen elismerni ambivalens érzéseit. A ha-tóságoknak igen körültekintően kell eljárniuk, hiszen számos visszaélésre adhat alkalmat, ha nem megfelelő módon, a tények nem kellő alapossággal történő fel-tárása mellett kerül sor például a távoltartás elrende-

12

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

lésére rendőri intézkedésként. A megfelelő döntés meghozatalához ugyanis szükséges lehet az előzmé-nyek megfelelő feltárása, esetleges adatszerzés vég-zése a lakókörnyezetben. A releváns információk hiá-nyában aligha kerülhet sor megalapozottan az intéz-kedés elrendelésére. Nem vitatom a szerző azon vég-következtetését sem, hogy a családon belüli erőszak esetében a garanciális elemekből minél kevesebbet lehet feláldozni a gyors beavatkozás érdekében. Az is tény azonban, hogy a megfelelő, gyors és hatékony beavatkozás adott esetben életeket, sorsokat menthet meg.

A szerző azon felvetése is figyelmet érdemel, amely a tanúnak vallomásmegtagadási jogot biztosítana arra

az esetre, ha „vallomásával magát életveszélynek tenné ki, vagy személyes szabadságát kockáztatná”. Ez a sza-bály már következetesen megjelenik a német Alkot-mánybíróság több határozatában, de a hazai megjele-nésével még nem találkozhattunk. A szerzővel szem-ben mégis aggályaim lennének, ha ez a szabály tételes jogunkban megjelenne. Ezzel ugyanis azt ismerné el az állam, hogy egyes tanúkat képtelen megvédeni.

Fontos jellemzője a monográfiának, hogy kiemeli a praktikum szempontjából felmerülő legfontosabb kér-déseket is. A tanúvédelem a magyar büntetőeljárásban című hiánypótló kötet így méltán számíthat a tudomá-nyos irodalom mellett a gyakorlati kérdésekre választ keresők érdeklődésére is.

BTK. FORDÍTÓKULCS Oda-VisszaSZERKESZTŐK: Czine Ágnes, Fiedler Laura

Ez a kiadvány a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (’78-as Btk.) és a Bünte-tő Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (új Btk.) összehasonlítását tűzi ki céljául, annak érdekében, hogy az Olvasó számára könnyebbé tegye az új Btk. rendelkezéseinek megismerését és az alkalmazásukra történő felkészülést.

A könyv első felében az összehasonlítás megkönnyítése érdekében a bal oldali hasáb az új Btk. szövegét tartalmazza annak eredeti sorrendjében, a jobb oldali hasábban pedig a ’78-as Btk. rendelkezései találhatóak az új Btk. szabályainak megfelelő rendben. Így az Olvasónak nem kell keresnie, hogy az új Btk. egyik szabályának a ’78-as Btk. melyik rendelkezése felel meg. A könyv második felében található feldolgozás pedig a ’78-as Btk. eredeti törvényi sorrendjét követi és ahhoz rendeli az új Btk. szabályait.

Az összehasonlítás nem csak az egyes szakaszok párosításával, hanem minden esetben a be-kezdések szintjén, az egymásnak megfeleltethető bekezdések (sőt, adott esetben az egyes be-kezdéseken belüli alpontok) egymás mellé rendezésével történik. Az új Btk. azon rendelkezései, melyek a korábbi kódexhez képest újdonságként jelennek meg, az összehasonlítás mindkét irá-nya esetében külön jelölést kaptak, egyértelműen felhívva a � gyelmet a ’78-as Btk.-ban nem szereplő új szabályokra. A kiadvány így könnyen kezelhetően, áttekinthetően és felhasználóbarát módon segít a két kódex összevetésében, legyen az Olvasó célja akár az egyezőségek, akár az újdonságok megismerése.

A Fordítókulcs különös jelentőségét azok az esetek adják majd, amikor a bűncselekményt a ’78-as Btk. hatálya alatt követték el, de a bíróság 2013. július 1-je után bírálja el, és az új Btk. enyhébb szabályt tartalmaz, tehát az utóbbi törvénykönyvet kell alkalmaznia.

A kézirat lezárásának dátuma 2013. szeptember 1-je, így a kiadvány az új Btk.-nak mind a kihirdetés és a hatálybalépés között elfo-gadott, mind a 2013. augusztus 1-jén hatályba lépett módosításait tartalmazó szövegváltozatát tartalmazza!


WEB

ES MEGREND

ELÉS

–5%

Ára: 6990 Ft

13


kotási termék, hogy leg-alább annak átgondolására ösztönözhet bennünket, amit eddig is tudtunk, csak éppen mára elszoktunk tu-dásunk rendszerezésétől. Ehhez kívánok segítséget nyújtani az új Btk. szankció-rendszerének 23 ábrát fel-ölelő vázlatszerű feldolgo-zásával, amelynek során csupán a sajátos belső ösz-szef üg gé st nél k ü löző szankciók (elzárás, kitiltás, kiutasítás, megrovás, elekt-ronikus adat végleges hoz-záférhetetlenné tétele és a kényszergyógykezelés) sza-bályozásának vizuális ábrá-zolásától tekintettem el. E

más szakterületeken már bevált módszer alkalmazása ugyanis meggyőződésem szerint jelentősen megköny-nyítheti a törvényszöveg nyilvánvaló összefüggései-nek gyors felismerését és ezáltal egyszerűbbé teheti a jogalkalmazás során is rendszerszemléletű megkö-zelítést igénylő büntetéskiszabási kérdésekben való eligazodást. Ezért merem ajánlani az általam nem tit-koltan didaktikai szemlélettel összeállított vázlatok tanulmányozását a gyakorlott jogalkalmazók számára is, akiknek elsősorban az új és a hatályos Btk. szank-ciórendszerének összevetéséhez szolgálhat hasznos segédeszközként.

Fázsi lászló Phd*

Az új Büntető Törvénykönyv

szankciórendszerének vázlatai

I. Bevezető1

A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Tör-vénykönyv (a továbbiakban: Btk.) mérsékelt újszerű-sége folytán aligha fogja megrengetni a magyar bün-tető ítélkezést, amiből azonban nem következik, hogy nem is kell elmélyülnünk az új szabályok rendszeré-ben, hiszen 2013 júliusától a többnyire változatlan rendelkezéseket is más helyütt kell keresnünk. Annyi-ban tehát mindenképpen üdvözlendő ez az új jogal-

* tanácselnök, Nyíreg yházi Törvényszék

II. Ábrák

2

1. sz. ábra

A büntetjogi szankciók rendszere [[[[Btk. 33. § (1) és 63. § (1) bekezdései]]]]

BÜNTETJOGI SZANKCIÓ

BÜNTETÉS MELLÉKBÜNTETÉS INTÉZKEDÉS

1. sz. ábraA büntetőjogi szankciók rendszere [Btk. 33. § (1) és 63. § (1) bekezdései]

14

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

3

2. sz. ábra

A büntetések rendszere [[[[Btk. 33. § (1) bekezdés]]]]

BÜNTETÉSI NEMEK

Büntetések Mellékbüntetés

szabadságvesztés

elzárás

közérdek munka

pénzbüntetés

foglalkozástól eltiltás

jármvezetéstl eltiltás

közügyektl eltiltás

kitiltás

sportrendezvények látogatásától való

eltiltás

való eltiltás

kiutasítás

új büntetések

2. sz. ábraA büntetések rendszere [Btk. 33. § (1) bekezdés]

15


4

3. sz. ábra

Vagylagos szankciók [[[[Btk. 33. § (4)–(5) bekezdései]]]]

VAGYLAGOS SZANKCIÓK

legfeljebb 3 évi

szabadságvesztés

helyett

elzárás helyett vagy

mellett

elzárás

közérdek munka

pénzbüntetés

foglalkozástól eltiltás

jármvezetéstl eltiltás

kitiltás

sportrendezvények látogatásától való

eltiltás

kiutasítás

3. sz. ábraVagylagos szankciók [Btk. 33. § (4)–(5) bekezdései]

16

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

5

4. sz. ábra

A vagylagosság törvényi korlátai [[[[Btk. 33. § (6) bekezdés]]]]

SZANKCIÓ

kiszabni kívánt kizárt

szabadságvesztés elzárás

közérdek munka

pénzbüntetés kiutasítás

mellett

4. sz. ábraA vagylagosság törvényi korlátai [Btk. 33. § (6) bekezdés]

17


6

5. sz. ábra

A szabadságvesztés törvényi keretei [[[[Btk. 34. § és 35. § (1) bekezdés, 41. § (2) bekezdés]]]]

SZABADSÁGVESZTÉS

életfogytig határozott ideig tartó

fegyház

börtön

fogház

5. sz. ábraA szabadságvesztés törvényi keretei

[Btk. 34. § és 35. § (1) bekezdés, 41. § (2) bekezdés]

18

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

7

6. sz. ábra

A határozott ideig tartó szabadságvesztés tartama [[[[Btk. 36. §]]]]

A BÜNTETÉS TARTAMA

3 hónap 20 év 25 év

törvényi minimum törvényi maximum kivételes törvényi

maximum

bnszervezetben

történ elkövetés

esetén

különös vagy

többszörös visszaes esetében

halmazati vagy

összbüntetés esetén

6. sz. ábraA határozott ideig tartó szabadságvesztés tartama [Btk. 36. §]

19


8

7. sz. ábra

A határozott ideig tartó szabadságvesztés végrehajtási fokozatai

[[[[Btk. 37. §]]]]

visszaes általi

elkövetés

szabadságvesztés

V

É

T

S

É

G

fogház

B

N

T

E

T

T

börtön

fegyház

3 évi, vagy ennél hosszabb

szabadságvesztés esetén

XIII., XIV. és XV. fejezetben

meghatározott bncselekmény miatt

kell kiszabni

életfogytig tartó szabadságvesztéssel is

büntethet katonai bncselekmény miatt

kell kiszabni

terrorcselekmény miatt

kell kiszabni

emberölés stb. súlyosabban minsül esetei

miatt

kell kiszabni

2 évi, vagy ennél hosszabb

szabadságvesztés esetén

az elkövet többszörös visszaes

a bncselekményt

bnszervezetben követték el

HA

7. sz. ábraA határozott ideig tartó szabadságvesztés szabadságvesztés

végrehajtási fokozatai [Btk. 37. §]

20

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

9

8. sz. ábra

A feltételes szabadságra bocsátás szabályai határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén

[Btk. 38. §]]]]

kivételes eset: 1/2

kedvezmény

FELTÉTELES

SZABADSÁG

tipikus eset: 2/3

kedvezmény

különös eset: 3/4

kedvezmény

kizárt

fegyház fokozatú

szabadságvesztésre

ítélt többszörös visszaes

erszakos többszörös

visszaes

a bncselekményt

bnszervezetben

elkövet

a szabadságvesztésre

ítélése után

a végrehajtás

befejezése eltt bncselekményt

elkövet

esetében

visszaesvel

szemben

különös méltánylást

érdeml esetben

8. sz. ábraA feltételes szabadságra bocsátás szabályai határozott ideig tartó

szabadságvesztés esetén [Btk. 38. §]

21


10

9. sz. ábra

A feltételes szabadság megszüntetésének szabályai határozott ideig tartó szabadságvesztés

esetén [[[[Btk. 40. §]]]]

FELTÉTELES SZABADSÁG MEGSZÜNTETÉSE

kötelez mérlegelhet

a feltételes

szabadság tartama

alatti elítélés

a feltételes

szabadság tartama

alatti elkövetés

más szankció

alkalmazása

esetén újabb

szabadságvesztésre ítéléskor

9. sz. ábraA feltételes szabadság megszüntetésének szabályai határozott ideig tartó

szabadságvesztés esetén [Btk. 40. §]

22

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

11

10. sz. ábra

A feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozóan hozható rendelkezések az életfogytig tartó

szabadságvesztés esetén [[[[42–44. §§]]]]

A BÍRÓSÁG AZ ÍTÉLETÉBEN A FELTÉTELES SZABADSÁGRA BOCSÁTÁS

lehetségét kizárhatja legkorábbi idpontját meghatározhatja

népirtás

emberiség elleni bncselekmény

apartheid

hadikövet elleni erszak minsített esete

védett személyek elleni erszak

tiltott fegyver alkalmazása

egyéb háborús bntett

emberölés minsített esetei

emberrablás minsített esete

emberkereskedelem minsített esete

alkotmányos rend erszakos megváltoztatása

rombolás minsített esete

fogolyzendülés minsített esete

terrorcselekmény

járm hatalomba kerítésének minsített esete

közveszélyokozás minsített esete

zendülés minsített esete

elöljáró vagy szolg. közeg elleni erszak

minsített esete

e

l

k

ö

v

e

t

é

s

e

e

s

e

t

é

n

legalább 25 legfeljebb 40

évben

10. sz. ábraA feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozóan hozható rendelkezések

az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén [42–44. §§]

23


12

11. sz. ábra

A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos szabályok az életfogytig tartó

szabadságvesztésre ítélt határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélése esetén [[[[Btk. 45. §]]]]

AZ ÉLETFOGYTIG TARTÓ

SZABADSÁGVESZTÉSRE ÍTÉLT

ÁLTAL

A BÍRÓSÁG

az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése

eltt elkövetett bncselekmény miatt az elbbi

büntetés végrehajtása alatt határozott tartamú

végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése esetén

az életfogytig tartó szabadságvesztés alatt

elkövetett bncselekmény miatt az elbbi

büntetés végrehajtása során határozott tartamú

szabadságvesztésre ítélése esetén

az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése

eltt elkövetett bncselekmény miatt az elbbi

büntetésbl engedélyezett feltételes szabadság

tartama alatti határozott tartamú végrehajtandó

szabadságvesztésre ítélése esetén

az életfogytig tartó szabadságvesztés

végrehajtása alatt az elbbi büntetésbl engedélyezett feltételes szabadság tartama alatti

határozott tartamú szabadságvesztésre ítélése

esetén

az életfogytig tartó szabadságvesztésbl engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt

elkövetett bncselekmény miatti határozott

ideig tartó szabadságvesztésre ítélése esetén

a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi

idpontját az utóbbi szabadságvesztés tartamáig

elhalasztja

a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi

idpontját a határozott tartamú

szabadságvesztés tartamáig, de legalább 5 és

legfeljebb 20 év közötti tartamra elhalasztja

a feltételes szabadságot megszünteti és a

feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi

idpontját a határozott tartamú szabadságvesztés

idtartamáig elhalasztja

a feltételes szabadságot megszünteti és a feltételes

szabadságra bocsátás legkorábbi idpontját a

határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de

legalább 5 és legfeljebb 20 év közötti idtartamra

elhalasztja

11. sz. ábraA feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos szabályok az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt határozott ideig tartó szabadságvesztésre

ítélése esetén [Btk. 45. §]

24

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

13

12. sz. ábra

A közérdek munka szabályai [[[[Btk. 47–49. §§]]]]

KÖZÉRDEK MUNKA

tartama órákban

minimálisan: 48 maximálisan: 312

átváltoztatás esetén:

4 óra/nap

12. sz. ábraA közérdekű munka szabályai [Btk. 47–49. §§]

25


14

13. sz. ábra

A pénzbüntetés mértéke [[[[Btk. 50. §]]]]

30 minimum 1000 forint

napi tételek száma egy napi tétel összege

540 maximum 500 000 forint

PÉNZBÜNTETÉS

30 000 forint

27 000 000 forint

13. sz. ábraA pénzbüntetés mértéke [Btk. 50. §]

26

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

15

14. sz. ábra

A foglalkozástól eltiltás szabályozása [[[[Btk. 52–53. §§]]]]

FOGLALKOZÁSTÓL ELTILTÁS

alkalmazható

foglalkozása szabályainak

megszegésével

foglalkozásának felhasználásával szándékosan

bncselekményt

elkövetvel szemben

idtartama

lehet

határozott határozatlan

minimum 1 év maximum 10 év 10 év után mentesíthet

14. sz. ábraA foglalkozástól eltiltás szabályozása [Btk. 52–53. §§]

27


16

15. sz. ábra

A jármvezetéstl eltiltás szabályozása [[[[Btk. 55–56. §§]]]]

JÁRMVEZETÉSTL ELTILTÁS

alkalmazása

lehetséges kötelez

engedélyhez kötött

jármvezetés

szabályainak

megszegésével

bncselekményt

elkövet esetében

bncselekmények

elkövetéséhez

jármvet használó

esetében

ittas vagy bódult

állapotban való

jármvezetés esetén

kivéve

különös

méltánylást

érdeml

esetben

idtartama

lehet

határozott végleges hatályú

minimum 1 hónap maximum 10 év 10 év után mentesíthet

15. sz. ábraA járművezetéstől eltiltás szabályozása [Btk. 55–56. §§]

28

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

17

16. sz. ábra

A sportrendezvények látogatásától való eltiltás [[[[Btk. 58. §]]]]

SPORTRENDEZVÉNY

odamenetel részvétel távozás

közben elkövetett

bncselekmény esetén

sportrendezvény

látogatásától

sportrendezvényen

való részvételtl

eltiltás

16. sz. ábraA sportrendezvények látogatásától való eltiltás [Btk. 58. §]

29


18

17. sz. ábra

Az intézkedések rendszere [[[[Btk. 63. § (1) bekezdés]]]]

INTÉZKEDÉS

megrovás

próbára bocsátás

jóvátételi munka

pártfogó felügyelet

elkobzás

vagyonelkobzás

elektronikus adat végleges

hozzáférhetetlenné tétele

kényszergyógykezelés

jogi személlyel szemben

alkalmazható szankciók

E

D

D

I

G

I

S

M

E

R

T

M

O

S

T

B

E

V

E

Z

E

T

E

T

T

17. sz. ábraAz intézkedések rendszere [Btk. 63. § (1) bekezdés]

30

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

19

18. sz. ábra

A próbára bocsátás szabályozása [[[[Btk. 65. §]]]]

PRÓBÁRA BOCSÁTÁS

a büntetés

kiszabásának

elhalasztása

vétség 3 évi szabadságvesztésnél nem

súlyosabban büntetend bntett

elkövetése esetén, ha

alaposan feltehet a

büntetés céljának

intézkedés

alkalmazásával történ elérése

kizárt

ha a vádlott

visszaes a bncselekményt

bnszervezetben

követte el

a bncselekményt

végrehajtandó


ítélése után a

végrehajtás

befejezése eltt követte el

a szabadságvesztés

felfüggesztésének

próbaideje alatt

követett el szándékos

bncselekményt

18. sz. ábraA próbára bocsátás szabályozása [Btk. 65. §]

31


20

19. sz. ábra

A jóvátételi munka szabályozása [[[[Btk. 67. §]]]]

JÓVÁTÉTELI MUNKA

tartalma: a terhelt által

választott

kizárt tartama

állami

intézménynél

önkormányzati

intézménynél

egyháznál

v

a

g

y

r

é

s

z

é

r

e

közhasznú

jogállású civil

szervezetnél

visszaes

a bncselekményt

bnszervezetben

elkövet

szándékos

bncselekményt

végrehajtandó


ítélése után végrehajtás

befejezése eltt elkövet

szándékos

bncselekményt

szabadságvesztés

végrehajtásának

próbaideje alatt elkövet

e

s

e

t

é

b

e

n

minimum:

24 óra

maximum:

150 óra

végzett karitatív

tevékenység

19. sz. ábraA jóvátételi munka szabályozása [Btk. 67. §]

32

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

21

20. sz. ábra

A pártfogó felügyelet szabályai [[[[Btk. 69. §]]]]

PÁRTFOGÓ FELÜGYELET

elrendelése

kötelez mérlegelhet

életfogytig tartó

szabadságvesztésbl történ feltételes

szabadságra

bocsátás esetén

felfüggesztett


ítélt visszaesvel

szemben

vádemelés elhalasztásának tartamára

feltételes szabadság tartamára

próbára bocsátás idejére

jóvátételi munka elírása mellett

szabadságvesztés felfüggesztésének

próbaidejére

20. sz. ábraA pártfogó felügyelet szabályai [Btk. 69. §]

33


22

21. sz. ábra

A pártfogó felügyelet tartama [[[[Btk. 70. §]]]]

PÁRTFOGÓ FELÜGYELET

feltételes szabadság tartamával

próbára bocsátás próbaidejével

szabadságvesztés

felfüggesztésének

próbaidejével

vádemelés

elhalasztásnak

tartamával

azonos ideig, de

legfeljebb 5 évig

tart

életfogytig tartó szabadságvesztésbl engedélyezett feltételes szabadság

esetén, amikor legfeljebb 15 év

jóvátételi munka elírása melletti

elrendelés esetén, amikor

a jóvátételi munka elvégzésének

igazolásáig, de legfeljebb 1 évig

kivéve

tarthat

21. sz. ábraA pártfogó felügyelet tartama [Btk. 70. §]

34

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

23

22. sz. ábra

Az elkobzás szabályai [[[[Btk. 72. §]]]]

AZ ELKOBZÁS

kötelez kizárt mérlegelhet

bncselekmény elkövetéséhez

eszközül használt vagy arra

szánt

bncselekmény elkövetése

útján létrejött

bncselekmény tárgyát

képez vagy annak

elkövetésébl származó tárgy

elszállításához használt

közbiztonságot veszélyeztet vagy jogszabályba ütközen

birtokolt

sajtótermék formájában

bncselekmény megvalósító

nem az elkövet tulajdonában

álló és a tulajdonos tudta

nélkül felhasznált

ha 1. ha nemzetközi jogi

kötelezettség nem zárja ki;

2. az elkövet a

bncselekményt nem

bnszervezetben követte el;

3. a bncselekmény nincs

összefüggésben kábítószer-

kereskedelemmel stb. és

elkobzásával az elkövetre

vagy a tulajdonosra a

bncselekmény súlyával

arányban nem álló,

méltánytalan hátrányt

jelent

nem az elkövet tulajdonában

álló és a tulajdonos tudta

nélkül felhasznált

vagyonelkobzás alá es

legalább 5 év elteltével elévült

büntethetség bncselekmény elkövetésével

összefüggésben egyébként

elkobzás alá es

dolog esetében

22. sz. ábraAz elkobzás szabályai [Btk. 72. §]

35


24

23. sz. ábra

A vagyonelkobzás szabályai [[[[Btk. 74. §]]]]

VAGYONELKOBZÁS

elrendelése

kötelez kizárt

a bncselekménybl ered: az elkövet által

ennek elkövetése során vagy ezzel

összefüggésben szerzett vagyonra

az elkövet által a bnszervezetben való

részvétel ideje alatt szerzett vagyonra

a kábítószer-kereskedelem elkövetje által e

bncselekmény elkövetésének idején szerzett

vagyonra

a bncselekmény elkövetése során vagy

azzal összefüggésben szerzett vagyon

helyébe lépett vagyonra

a bncselekmény elkövetése céljából az

ehhez szükséges vagy ezt könnyít feltételek

biztosítása végett szolgáltatott vagy erre

szánt vagyonra

az adott vagy ígért vagyoni elny tárgyát

képez vagyonra

a polgári jogi igény fedezetéül szolgáló

vagyonra

a bnszervezetben való részvétel vagy a

kábítószer-kereskedelem ideje alatt szerzett,

de bizonyítottan törvényes eredet vagyonra

jóhiszemen ellenérték fejében szerzett

vagyonra

pénzösszegben

kifejezve

a vagyon fellelhetségének

hiányában

nem vagy csak aránytalan

nehézséggel elkülöníthet vagyon esetén

harmadik személy által

jóhiszemen, ellenérték

fejében megszerzett

vagyonra

23. sz. ábraA vagyonelkobzás szabályai [Btk. 74. §]

36

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

lizálni rendeli a bírósági eljárásban a tanúvallomás jogtalan megtagadását. A val lomástétel megtagadá-sának következményeivel kapcsolatban a tanulmány-ban indokoltnak tartom a történeti kitekintést a bűn-vádi perrendtartásig visz-szamenőleg, majd azt köve-tően a hatályos törvény té-teles rendelkezéseit kívá-nom elemezni, illetve az ítélkezésben várhatóan fel-merülő jogalkalmazási kér-déseket vizsgálni.

II. A tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának szankciói a magyar büntetőper fejlődése során

Az első magyar büntetőeljárási kódex, az 1896. évi XXXIII. tc. a bűnvádi perrendtartásról (továbbiakban: I. Bp., az eljárási törvények rövidítésénél Erdei Árpá-dot követve4) már tartalmazott jogkövetkezményeket az engedetlen tanúval szemben.5

A törvény megfogalmazása nagymértékű hasonló-ságot mutat a Btk. törvényi tényállásához. Lényeges tényállási elem volt ugyanis, hogy a jogkövetkezmé-nyeket az alapozhatta meg, ha a tanú a következmé-nyekre történt figyelmeztetés ellenére, törvényes ok nélkül tagadta meg a vallomástételt. Az I. Bp. szankci-ója a költségekben marasztalás és ezer koronáig ter-jedhető elzárásra átváltoztatható pénzbüntetés volt. Megjegyzendő e körben Angyal Pál nyomán, hogy a pénzbüntetés nem kriminális büntetésnek volt tekin-tendő, mert alkalmazása nem kriminális jogtalanság-ból eredt, hanem az eljárás rendjét zavaró cselekmény elkövetésétől függött.6 Amennyiben a büntetés ered-

4 Erdei Árpád: Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011, 12. o.

5 I. Bp. 195. § 1. bekezdés: Ha a kellőleg megidézett tanú megjelent ugyan, de a vallomástételt vagy az eskü letételét, illetőleg a vallomás megerősítését (217., 219. §) a következményekre való figyelmeztetés daczára, törvényes ok nélkül megtagadta: az okozott költség megfizetésére kötelezendő és ezer koronáig terjedhető, elzárásra átváltoztatható pénzbüntetéssel büntetendő.

6 Dr. Angyal Pál: A magyar büntetőeljárásjog tankönyve. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. Kiadása, Budapest, 1915, 352. o.

„Graviore culpa gravior poena”(Ha súlyosabb a bűn, súlyosabb a büntetés)1

I. Bevezetés

A tanúvallomás tétele, törvényi akadályok hiányá-ban alapvető állampolgári kötelezettség, melynek megtagadását már a korábbi, 2013. július 1-je előtti szabályozás is szankcionálta, de nem büntetőjogi esz-közökkel, hanem eljárásjogi módon, a tanúvallomás tételére kötelezéssel, s a tanúnak a bírói döntés elle-nére a vallomástételtől való elzárkózásakor rendbír-ság kiszabásával. Ugyanakkor már a 2013. évi C. tör-vény (továbbiakban: Btk.)2 hatályba lépése előtt is bírhatott büntetőjogi konzekvenciával a tanúvallo-más jogosulatlan megtagadása, mert a tanú ilyen el-járása alkalmas lehetett az 1978. évi V. törvény (régi Btk.) 243. §-a szerint a mentő körülmény elhallgatása bűntettének3 megvalósítására.

A hatályos Btk. érdemi változást hozott, mert a 277. §-ban büntetni, büntetőjogi eszközökkel pöna-

* bíró, Debreceni Ítélőtábla, a DE ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék meghívott előadója

1 Nótári Tamás: A jognak asztalánál… 1111 regula és szentencia latinul és magyarul. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Budapest, 2008, 64. o.

2 A törvényt az Országgyűlés 2012. június 15. napján fogadta el, hatályos 2013. július 1-jétől

3 Az 1978. évi V. törvény 243. § (1) bekezdése szerint, aki olyan tényt, amelytől a büntetőeljárás alá vont személy felmentése függhet, vele, védőjével, vagy a hatósággal nem közöl, bűntettet követ el. A (2) bekezdés a) és b) pontja szerint ugyanakkor nem büntethető, aki a tény közlésével magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná; il letőleg akinek tanúkénti kihallgatása a törvénynél fogva kizárt.

háGer TAmás*

Új tényállás a büntető törvényben:

a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása

37


ménytelen maradt, fakultatív szankcióként a tanú le-tartóztatásának volt helye az eljárás befejezéséig, il-letve mindaddig, amíg a vallomás felesleges volta ki nem derült. A fogvatartást azonnal meg kellett szün-tetni, ha tanúvallomást tett, illetőleg az esküt letette, vagy vallomását megerősítette.7

Az 1951. évi III. tv. (II. Bp.)8 nagyrészt hasonló sza-bályokat tartalmazott. A tanú és a szakértő eljárásjogi helyzetét egy paragrafusban szabályozva a jogosulat-lan vallomásmegtagadás, illetőleg véleménynyilvání-tástól elzárkózás következményét a költségek megté-rítésére való kötelezésben és pénzbírságban jelölte meg. Ha a pénzbírság eredményre nem vezetett, azaz nem szorította rá a tanút a vallomástételre, e törvény is lehetőséget teremtett a tanú előzetes letartóztatá-sának elrendelésére, melyről az ügyész döntött. Hatá-rozata ellen a bíróság tanácsához fellebbezésnek volt helye. További jogorvoslatra viszont már nem volt le-hetőség. Nóvum volt az I. Bp.-hez viszonyítva, hogy a II. Bp. nem pénzbüntetést, hanem pénzbírság kisza-bását határozta meg kényszerítő eszközként, amely csak készpénz fizetésében megnyilvánuló hátrányt jelentett és nem vonta maga után a szabadságvesztésre való átváltoztatást.9

Az 1962. évi 8. tvr. (I. Be.) szerint a tanúvallomás té-telét jogosulatlanul megtagadó személy a költségek megtérítésén túl ezer forintig terjedő pénzbírsággal volt sújtható.10 A megtagadási okot elvető és a pénz-bírságot kiszabó határozat ellen halasztó hatályú fel-lebbezésnek volt helye.

Az 1973. évi I. törvény (II. Be.) érdemi változást nem hozott, a tanúvallomást jogtalanul megtagadót a ható-ság rendbírsággal sújthatta és az okozott költség meg-fizetésére kötelezhette.11

A hatályos kódex, az 1998. évi XIX. törvény (III. Be.)12 a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul vallomást megtagadó tanúval szemben ugyancsak rendbírság kiszabását és az oko-zott költség megfizetésére kötelezést teszi lehetővé.13

7 I. Bp. 195. § 2. bekezdés8 II. Bp. 63. § (1) bekezdés: A tanút, vagy a szakértőt, ha a vallomástételt,

illetve a közreműködést és a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül, vagy a hatóság határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadja, az okozott költségek megtérítésére kell kötelezni, egyben ezer forintig terjedhető pénzbírsággal lehet sújtani. Ha a pénzbírság kiszabása eredményre nem vezet, a tanút letartóztatásba lehet helyezni. A letartóztatás addig tarthat, amíg a tanú kötelezettségének eleget nem tesz, a megtagadás okát nem valószínűsíti, vagy vallomása feleslegessé nem válik, de a harminc napot nem haladhatja meg.

9 Dr. Alapi Gyula: A büntető perrendtartás. Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóirat Kiadó, Budapest, 1952, 90. o.

10 I. Be. 71. § (1) bekezdés: A tanút vagy szakértőt, ha a vallomástételt, illetve a közreműködést és a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül vagy a hatóság határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadja, az okozott költségek megfizetésére kell kötelezte, egyben ezer forintig terjedő rendbírsággal lehet sújtani.

11 II. Be. 81. § (1) bekezdés: Ha a tanú vagy a szakértő a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyilvánítást a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költségek megfizetésére kötelezhető.

12 A továbbiakban a Be. rövidítés, sorszám nélkül az 1998. évi XIX., hatályos eljárási törvényt jelöli.

13 A Be. 93. §-ának 2013. július 1-jéig hatályos szabálya: Ha a tanú a vallomástételt, illetőleg az eljárási cselekménynél való közreműködést a

A 2013. évi C. törvény (Btk.) hatályba lépéséig, 2013. július 1-jéig, a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíró-ság is kiszabhatta a rendbírságot az eljárási kötelezett-ség megszegése miatt ezer forinttól kettőszázezer fo-rintig, különösen súlyos, vagy ismételt esetben ötszáz-ezer forintig terjedő összegben.14 E perjogi törvény visszatért az I. Bp. szabályozásához és a tanúvallomás jogtalan megtagadása miatt kiszabott rendbírságnál meg nem fizetés esetén elzárásra való átváltoztatási kötelezettséget ír elő.15

2013. július 1-jén, a Btk. hatályba lépésével az eljá-rásjogi törvény is módosult. A bírósági eljárásban a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának krimina-lizálásával, büntetőjogi pönalizálásának megteremté-sével ugyanis már csak a nyomozó hatóság és az ügyész szabhat ki eljárásában rendbírságot az eljárási kötele-zettségének eleget nem tévő tanúval szemben.16 A bí-rósági eljárásban ugyanis már büntetőjogi konzekven-ciával jár a tanúvallomással kapcsolatos eljárási köte-lem megsértése, amely kétszeresen értelemszerűen nem szankcionálható, figyelemmel a kétszeres érté-kelést tiltó alapvető büntető anyagi jogi elvre is. Bár kétségtelen, hogy jelen esetben elválik a büntető anyagi és perjogi szankció, úgy gondolom azonban, hogy elsődlegesen a kétszeres értékelés tilalmának elvéből fakadóan került megszüntetésre a krimina-lizáció után a rendbírság kiszabásának eljárásjogi le-hetősége a bírósági eljárásban.

Visszatekintve százhúsz év jogfejlődésére, az I. Bp., majd az azt követő büntetőeljárási, valamint anyagi jogi kódexek szabályozására, megállapíthatjuk, hogy a tanúvallomás jogtalan megtagadásában megnyilvá-nuló kifejezetten perjogi kötelezettségszegés ellen a védett jogtárgy a 2013. július 1-jétől hatályos Btk.-ban kapott elsőként büntetőjogi védelmet.

III. Az új bűncselekmény törvényi tényállása a büntetőtörvényben

A Btk. 277. §-a szerint a tanú, aki a büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megta-gadja, vétség miatt elzárással büntetendő.

A bűncselekmény jogi tárgya a büntető igazságszol-gáltatás zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek.17 Az igazságszolgáltatás szerves része a bizonyí-

következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető.

14 Be. 161. § (1) bekezdés15 Be. 161. § (5) bekezdés16 Be. 93. §: Ha a tanú az eljárási cselekménynél való közreműködést, illetve

a nyomozó hatóság vagy az üg yész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető.

17 A 2012. évi C. tv. 227. §-ához fűzött miniszteri indokolás.

38

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

tás, különösen a bírósági szakaszban, ahol a perbíró-ság közvetlenül vizsgálja meg az ügy helyes eldönté-séhez szükséges bizonyítékokat. Miként Király Tibor szemléletesen kifejtette: „bizonyításon a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság és más alanyok olyan cse-lekményeinek sorát tekinthetjük, amelyek arra irá-nyulnak, hogy információkat, ismereteket nyújtsanak, illetve szerezzenek arról, hogy történt-e bűncselek-mény és ki az elkövetője”.18 A tanú vallomása a bünte-tőeljárás egyik igen fontos bizonyítási eszköze, mely-ből fakadó adatok, maga a bizonyíték sok esetben meghatározó a tényállás megállapítása során. A tény-állás megalapozottságát19 nem vitásan nagymértékben befolyásolhatják a tanúvallomások.

A bizonyítás említésekor meg kell különböztetnünk a bizonyítási eszközt magától a bizonyítéktól. A bizo-nyítási eszköz, mint a tanú vallomása az az eljárási cse-lekmény, amelyből a büntetőügyben eljáró hatóságok a bűncselekményre és az elkövetőre vonatkozó isme-reteket szereznek. A bizonyíték, másként fogalmazva a bizonyítandó tény pedig az a tény, ami a bizonyítási eszközből következik, a tanú vallomásánál maga a val-lomás tartalma, melyet a bíróságnak figyelembe kell vennie a bizonyítékok mérlegelésekor és a tényállás megállapítása során.20 Herke, Fenyvesi és Tremmel is utalt rá, hogy a tanú önmagában csak a bizonyíték for-rása, a bizonyíték maga az eljárási cselekmény során tett vallomása, illetve annak releváns adatai.21

Az eljárásjogi háttér megvilágítása után rögzítendő, hogy a bűncselekmény törvényi tényállása megvaló-sulásának feltétele, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadására büntetőügyben, bíróság előtt, s a jo-gosnak nem minősülő megtagadás következmé-nyeire történt figyelmeztetést követően kerüljön sor.22 A feltételek konjunktívak, bármely tényállási elem hi-ánya kizárja a bűncselekmény létrejöttét.

A büntetőügy, azaz a büntetőeljárás céljával kapcso-latban megjegyzendő, hogy az nem vitásan a társada-lom, állam rendjét megsértő személy felelősségre vo-nása, megbüntetése, Liszt nyomán a büntetés által a megbillent jogrend helyreállítása.23 Mit is tekinthe-tünk büntetőeljárásnak? Miként Angyal Pál kifejtette: „a büntetőeljárás az egymással láncolatszerűen össze-függő és előrehaladó cselekmények, melyeket az állam szervei és bizonyos esetekben magánszemélyek az ál-lam büntetőjogának megvalósítása érdekében fogana-

18 Király Tibor: Büntetőeljárási Jog 3., átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2003, 219. o.

19 Háger Tamás: Az ítéleti tényállás megalapozottságával kapcsolatos egyes kérdések a büntetőperben. Jogelméleti Szemle 2013. 1. szám, 7. o. (http://jesz.ajk.elte.hu/, letöltés: 2013. június 6.): Az ítéleti tényállás megalapozott egyfelől, ha a bíróság a törvényesen lefolytatott bizonyítási eljárást követően a vád tárgyává tett eseményeket a valóságnak megfelelően, helyesen és hiánytalanul állapította meg, másfelől ha megalapozatlansági hibában nem szenved.

2 0 Király: i. m. 227. o.21 Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog

elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2012, 150. o.2 2 Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II.

A 2012. évi C. törvény alapján, (szerk. Busch Béla) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2012, 388. o.

2 3 Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog. Dunántúli Egyetemi Nyomda, Pécs, 1928, 229. o.

tosítanak”.24 Az eljárás célját és folyamatjellegét hason-lóan fogalmazta meg majd egy évszázaddal később Erdei Árpád is, álláspontja szerint ugyanis „a büntető-eljárás a büntetőjogi felelősség eldöntésére irányuló, jogilag szabályozott folyamat”.25 A büntetőeljárás a konkrét büntetőügyben realizálódik, a törvényi tény-állás szempontjából büntetőügynek a hatályos Be. sza-bályai szerint a büntetőtörvénybe ütköző cselekmény (bűncselekmény) vádja miatt folyamatban lévő ügyet tekinthetjük, figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény csak a bírósági eljárásban követhető el. Megvalósítható e bűncselekmény az elsőfokú és a másodfokú eljárás-ban, a rendkívüli jogorvoslati eljárások közül a perújí-tási tárgyaláson, ugyanakkor a harmadfokú perben a bizonyítás kizártsága folytán fogalmilag kizárt az el-követés.26

A bírósági fórumrendszert tekintve a bűncselek-ményt a rendes eljárásban el lehet követni a járásbíró-ság előtti elsőfokú, a törvényszéken folyamatban lévő elsőfokú és másodfokú, az ítélőtáblán másodfokú el-járásban. Az eljárási törvény értelmében a bizonyítás lefolytatása elsősorban az elsőfokú bíróságra hárul, az elsőfokú bíróság tehát a ténybíróság. Az elemzett bűncselekmény elkövetésére feltehetően leginkább az elsőbírósági bizonyításban kerül majd sor. A tény-álláshoz kötöttség szabályából kifolyólag a másodfokú eljárásban a bizonyítás, így ennek részeként a tanúki-hallgatás lehetőségei korlátozottak, mivel a másodfokú bíróság fő szabályként határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja. E szabály alól két kivételt lehet kiemelni, egyrészt ha az ítélet (ténybelileg) megalapozatlan, másfelől ha a másod-fokú bíróság bizonyítást folytatott.27 A fellebbezésben az új tény állítása, valamint a felderítetlenségben és a hiányosságban megnyilvánuló megalapozatlanság ki-küszöbölése, avagy eljárási szabálysértés orvoslása alapozhatja meg a másodfokú perben a bizonyítás fel-vételét, ekként a tanú kihallgatását.28 Ilyen esetekben tehát a másodfokú eljárásban is folyhat tanúkihallga-tás, mely során a vallomástétel jogtalan megtagadása tényállásszerűvé válhat.

A perújítás elrendelése esetén, a perújítási tárgya-láson szintén sor kerülhet tanúbizonyításra, a perújí-tás okától és céljától függően, ezért a rendkívüli jog-orvoslati eljárásban is elkövethető a tanúvallomás jo-gosulatlan megtagadásának vétsége.

Lényeges törvényi tényállási elem, hogy a vallomás-tétel megtagadása jogosulatlan legyen. Az eljárási tör-vény alapvető kötelességként határozza meg, hogy akit tanúként megidéztek, ha a törvény kivételt nem tesz, köteles vallomást tenni [Be. 79. § (2) bekezdés]. A tör-vényi kivételeket a Be. 81–82. §§-ban szabályozott fel-tétlen és relatív tanúvallomási akadályok képezik. Ha a tanú a vallomástételt a törvényben meghatározott

2 4 Angyal: i. m. 1. o.25 Erdei: i. m. 24. o.2 6 Be. 388. § (2) bekezdés27 Király: i. m. 481. o.2 8 Be. 351. § (1) bekezdés, 353. § (1) bekezdés

39


mentességi ok alapján tagadja meg, a bűncselekmény megvalósulására nem kerülhet sor, mert hiányzik a jogosulatlanság, a jogellenesség, mint az egyik fő tény-állási eleme az elemzett bűncselekménynek. Nem ké-pezi a tanulmány tárgyát valamennyi kizáró és mentő ok részletes vizsgálata, de értelemszerűen a büntető-törvény tényállásának megvalósulása szorosan össze-függ az eljárásjogi előfeltételekkel, ezért nem mellőz-hető a tanúvallomások akadályainak vázlatos áttekin-tése. A vallomástétel akadálya lehet egyrészt a tanús-kodási képesség hiánya (testi, szellemi állapot), a bi-zonyítandó tény természete (minősített adat, hivatási vagy védői titok), vagy hozzátartozói viszonyban meg-nyilvánuló érdekeltségi viszony. A vallomástétel aka-dályai lehetnek elháríthatók (felmentés a titoktartási kötelezettség alól) vagy elháríthatatlanok (tanúskodási képesség hiánya, gyónási, védői titok).29 A feltétlen és relatív mentességi okok jogszerű gyakorlása a tanú-vallomást törvényessé teszi, ezért a tárgyalt vétség el-követése kizárólag akkor állapítható meg, ha nem tár-ható fel semmi olyan mentességi ok, mely a tanúval-lomás akár részleges megtagadását eredményezheti. A részleges megtagadás elsősorban a Be. 82. § (1) be-kezdés b) pontjában írt mentességi oknál merülhet fel, ahol a tanú csak abban a kérdésben tagadhatja meg a tanúvallomást, mellyel önmagát vagy hozzátartozó-ját bűncselekmény elkövetésével vádolná.

A bűncselekmény törvényi tényállási elemei csak akkor lehetnek teljesek, ha a tanú a következményekre történt figyelmeztetés után, tehát a jogkövetkezmé-nyek ismeretében, tudatában tagadja meg a tanúval-lomást. A jogosulatlan vallomástételi kötelezettség következményeire figyelmeztetés elmulasztása kizárja a bűncselekmény megvalósulását, tekintettel arra, hogy ilyen esetben hiányzik egy kardinális tényállási elem. A törvény egy helyen szabályozza a legjobb tu-domás és lelkiismeret szerint az igazat vallásra, vala-mint a hamis tanúzás és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadás következményeire történő figyelmezte-tést.30 A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott vá-lasz elmaradása azzal a perjogi hatással jár, hogy a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figye-lembe, ami sok esetben lényeges megalapozatlansági okot is eredményez a bizonyíték felhasználása esetén. Úgy gondolom, az vitathatatlan, hogyha a figyelmez-tetés elmarad, vagy nem kerül hitelesen jegyzőköny-vezésre, a bűncselekmény tényállási elemei nem me-rülnek ki teljesen, ezért a tanú büntetőjogi felelős-ségre vonásának nincs helye. Kérdésként tehető fel

29 Király: i. m. 246. o.3 0 A 2012. évi CCXXIII. törvény 100. §-a által módosított Be. 85. § (3)

bekezdése szerint a kihallgatás elején tisztázni kell, hogy nincs-e a tanú vallomástételének akadálya (81–82. §). Ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a tanúvallomás jogtalan megtagadását a törvény büntetni rendeli. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.

viszont, hogy a figyelmeztetésre adott válasz elmara-dása, vagy jegyzőkönyvezésének hiánya mennyiben befolyásolja a tényállásszerűséget. A válasz elmaradá-sának a büntető eljárásjogi következménye a törvény grammatikai értelmezése folytán egyértelmű: a tanú vallomása bizonyítékként az adott formában nem ér-tékelhető. Az eljárási törvény azonban nem ad önma-gában választ arra, hogy a figyelmeztetett személy vá-laszának hiánya miként hat ki a Btk. 277. § törvényi tényállására, azaz a büntető anyagi jog különös részi szabályára. Látható, hogy a vizsgált bűncselekmény igen szoros kapcsolatban áll a tanúbizonyítást érintő releváns büntető eljárásjogi normákkal, ezért úgy vé-lem megalapozottan csak az anyagi jog és a perjog együttes, beható elemzésével lehet a kérdést eldön-teni. A feltett kérdésre a megnyugtató választ nyilván-valóan a majdan alakuló bírói gyakorlat fogja megadni. Konkrét döntések és értelemszerűen egységes ítélke-zés hiányában is akként látom azonban, hogy a tanú válaszának elmaradása önmagában nem zárja ki a bün-tetőjogi felelősséget, ha a jogosulatlan vallomásmeg-tagadás következményeire a figyelmeztetés megtör-tént és azt szabályosan jegyzőkönyvezte a bíróság. A különös részi tényállásnak ugyanis nem előfeltétele a tanú válasza, a figyelmeztetésben való megnyugvás, vagy arra bármilyen reakció, ezért indokolt lehet a Be. 85. § (3) bekezdése megsértésének hatásait külön ér-tékelni eljárásjogi és büntető anyagi jogi szempontból. Elképzelhető azonban olyan álláspont is, mely meg-követeli a tanú válaszát és annak jegyzőkönyvezését is a bűncselekmény létrejöttéhez. Ilyen érvelés indo-kolható azzal, hogy csak akkor állapítható meg, hogy a tanú tudatában van a figyelmeztetés tartalmának, ha annak megértéséről nyilatkozott.

Az immateriális (eredményt nem tartalmazó) bűn-cselekménynek kísérlete nincs, mert az a vallomás megtagadásának ténye által már befejezetté válik. Tet-tes csak a büntetőügyben a bíróság előtt tanúként ki-hallgatandó személy lehet. Tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van.31 A bi-zonyítás e különös eljárásjogi szabálya határozza meg ekként a passzív alany személyét. Teljes mértékben egyetértek Belovics Ervin álláspontjával, mely szerint minden tanú csak a saját személyét érintően tagad-hatja meg a tanúvallomást, ezért társtettesség nem lé-tesülhet a kérdéses bűncselekmény elkövetésekor.32 A Btk. 13. § (3) bekezdése értelmében ugyanis társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. Amint Nagy Ferenc is kifej-tette, a társtettesek mindegyikének törvényi tényállás keretei közé illeszkedő magatartást kell tanúsítani,33 mely értelemszerűen fogalmilag kizárt a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásakor. Felbujtó és bűnsegéd azonban nem csak a tanú, hanem más személy is lehet.

31 Be. 79. § (1) bekezdés.32 Belovics – Molnár – Sinku: i. m. 389. o. 33 Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része, bővített, átdolgozott

kiadás. Korona Kiadó, Budapest, 2001, 275. o.

40

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

Felbujtást valósíthat meg, ha valaki szándékosan rá-bírja a tanút a vallomástétel jogosulatlan megtagadá-sára, ezen túl, úgy gondolom pszichikai formában a tettesnek bűnsegély is nyújtható, melyre elsősorban az eljárási cselekményen, a tárgyaláson kerülhet sor, ha bármely perbeli fél, vagy a hallgatóság tagja támo-gató egyetértését juttatja kifejezésre a bíróság előtt a tanúvallomást jogtalanul megtagadó tanú mellett.

A bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el. Álláspontom szerint mind egyenes, mind eshe-tőleges szándékkal kimeríthető a törvényi tényállás. Az elkövető tudatának át kell fognia, hogy büntető-ügyben tanúként kívánja a bíróság kihallgatni, ismert-nek kell lenni ezen túl számára, hogy a vallomástételt a bíróság figyelmeztetésének tudatában jogtalanul ta-gadja meg. Magatartása következményeit kívánhatja, de úgy gondolom e következményekbe való belenyug-vással is megvalósul a bűnösség.34

Amint már történt rá utalás a tanulmány bevezető részében, ha a tanúvallomás jogtalan megtagadása mentő körülmény elhallgatását is jelenti, úgy az utóbbi, súlyosabb megítélésű bűncselekményben (Btk. 281. §) kell a büntetőjogi felelősséget megállapí-tani.35

IV. Gyakorlati kérdések

Az új törvény hatályba lépése óta eltelt rövid időre tekintettel a tanúvallomás jogtalan megtagadásánál bírói gyakorlatról természetesen nem beszélhetünk, de a mentességi okok helyes értelmezése és vallomás-tétel megtagadása kapcsán, a Legfelsőbb Bíróság, il-letve ma már Kúria és a táblabíróságok eseti döntései alapján egységesnek tekinthető az eljárásjogi ítélke-zés, mely nyilvánvalóan meghatározó lesz a jövőben a vizsgált bűncselekmény tényállásszerűségének meg-állapításakor is. Az új törvényi tényállás elemei ezért elemezhetők a Btk. hatályba lépése előtt született eseti döntések tükrében is.

A rongálás vétsége és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság tárgyalásán az egyik sértett, a bíróság téves kioktatása következ-tében a vádlottal szemben fennálló hozzátartozói vi-szonyára hivatkozva megtagadta a vallomástételt. A bí-róság a tanú nyilatkozatát elfogadva, a kihallgatást mellőzte. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a tanút nem illette meg mentességi jog, mert a vádlott egyeneságbeli rokonának ugyan élettársa, de nem be-jegyzett élettárs, így hozzátartozónak nem minősül az alkalmazott jogszabály rendelkezése szerint.36 Az el-

3 4 Btk. 7. §: Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki cselekménye következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.

35 Belovics – Molnár – Sinku: i. m. 389. o.36 1978. évi V. törvény 137. § 6. Megjegyzendő, hogy 2013. július 1-jével a

Btk. hatályba lépésével a hozzátartozókat meghatározó anyagi jogi norma is változott, a 459. § (1) bekezdés 14. § e) pontja szerint már hozzátartozónak minősül az élettárs egyeneságbeli rokona is.

járási szabálysértés orvoslása érdekében bizonyítást vett fel s a tanút kihallgatta a fellebbezési eljárásban. A másodfellebbezés folytán harmadfokon eljáró ítélő-tábla a másodfokú ítéletet helybenhagyta, osztva min-denben a törvényszék jogi álláspontját.37 A fellebbe-zési eljárások eredményeként is látható, hogy a tanú az elsőfokú eljárásban jogosulatlanul tagadta meg a vallomástételt. Büntetőjogi felelőssége ilyen esetben mégsem merülhet fel az új törvényi szabályozás sze-rint sem, mert a bíróság figyelmeztetése nem volt per-rendszerű a tanúvallomás megtagadásának lehetősé-géről, ezáltal a tanú tudatában nem merülhetett fel, hogy a vallomástétel megtagadása jogtalan, különös tekintettel arra, hogy a bíróság elfogadva nyilatkoza-tát, a kihallgatásától eltekintett. A hozzátartozói vi-szonnyal kapcsolatban várhatóan nem merülnek majd fel bonyolultabb jogalkalmazási kérdések, mert a bün-tetőtörvény tételesen, egyértelműen meghatározza a hozzátartozó fogalmát az értelmező rendelkezések között.38 Az idézett jogeset tükrében is rögzíthető azonban, hogy nem zárható ki a jogszabály helytelen értelmezése. Különösen az élettársi kapcsolat fennál-lásának helyes (akár külön bizonyítást is igénylő) meg-ítélése okozhat problémákat. E körben utalni kell rá, hogy a követett gyakorlat szerint, amennyiben kétsé-ges, hogy a terhelt és a sértett között akár az elkövetés idején, akár az eljárás során történő kihallgatáskor élettársi viszony állt fenn, úgy a sértettnek a tanúval-lomás tételének kötelessége alól mentességet kell biz-tosítani.39

A tanúvallomást bizonyos törvényi kivételektől el-tekintve (többek között a hatósággal együttműködő volt terhelt, a tevékeny megbánás miatt megszüntetett eljárás volt terheltje)40 megtagadhatja az, aki magát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben is, ha a tanú-vallomást a hozzátartozói viszony folytán nem tagadja meg [Be. 82. § (1) bekezdés b) pont]. E vallomástételi akadály nem feltétlen, mert a tanú a törvényszövegből kitűnően és a bírói gyakorlat szerint is csak azon kér-désekben tagadhatja meg a vallomástételt, melyeknél önvádolása, vagy hozzátartozójának vádolása merül-het fel. Főként több vádlott ellen folyó ügyben, ahol a tanú csak egy terhelttel áll hozzátartozói kapcsolat-ban, okozhat jogértelmezési kérdést, hogy mely kör-ben jogos a vallomástétel megtagadása. Az ítélkezési gyakorlat szerint a hozzátartozói viszonyban nem álló többi vádlott-társ tekintetében a tanú nem tagadhatja meg a tanúvallomást, azonban relatív mentességi joga folytán megtagadhatja azt azokban a kérdésekben, mellyel önmagát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.41 Úgy gondolom azonban, hogy a tanú vallomástételre csak akkor lehet köteles a men-

3 7 Mezőtúri Városi Bíróság 3.B.87/2010., Szolnoki Törvényszék 1.Bf.259/2012., Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.294/2013.

38 Btk. 459. § 14.39 BH 2009.174.4 0 Be. 82. § (4) bekezdés41 BH 2005.203.II.

41


tességi jog sérelme nélkül, ha a terhelttársak cselek-vősége időben, térben megfelelően elválasztható, azaz a hozzátartozó terhelt cselekményrésze elkülönül olyan terheltekétől, akik tekintetében a tanút mentes-ségi jog nem illeti meg. A hatályos törvény ugyan ezt külön nem mondja ki, de a bírói gyakorlatban, – kö-vetve az I. Bp. rendelkezéseit42 –, az elv egységesen jelen van.

Gyakran előfordul, hogy a bíróság volt terheltet hall-gat ki az ügyben tanúként. E körben utalni kell rá, hogy az a tanú, aki a feltett kérdésre adandó válasszal ön-magát bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ilyen kérdésre akkor is megtagadhatja a választ, ha a kérdé-ses bűncselekmény miatt már jogerősen elítélték, ki-véve a Be. 82. § (4) bekezdésében meghatározott ki-vételeket.43 Ennek indoka, hogy a perújítási és felül-vizsgálati eljárás lehetőségére tekintettel az elítéltet az üggyel kapcsolatban, annak jogerős befejezése után is jellemzi a terhelt helyzete. Ezért a hamis tanúzásra megállapított büntetőjogi következmények terhével sem kényszeríthető arra, hogy tanúként eltérjen a bün-tetőjogi következmények nélkül tett terhelti vallomá-sától.44

Szükségesnek tartom külön vizsgálni a foglalkozási titoktartások közül az ügyvédi titoktartással össze-függő mentességi okon alapuló vallomásmegtagadás kérdését, mely értelmezési kérdéseket vet fel a vizsgált bűncselekmény törvényi tényállásával összefüggés-ben. Elsődlegesen azt kell kiemelni, hogy a védőt mindazon ismerettel, információval kapcsolatban, amelyről, mint védő szerzett tudomást, abszolút men-tességi jog illeti meg. Ilyen esetben felmentés részére nem adható, illetve a felmentés megadása esetén sem hallgatható ki azon tényről, melyről védőként szerzett tudomást. E mentességi ok érvényesül a más eljárási szabályok szerint folyó, például a polgári eljárásban, figyelemmel a 169/2010. (IX. 23.) AB határozatban foglaltakra is.45 Az nem vitás, hogy a védő és terhelt üggyel összefüggő kommunikációjának tartalma (szó-beli közlés, telefonhívás, írásos levelezés, hangüzenet, elektronikus kapcsolattartás) a védekezés irányáról, formájáról olyan tény, melyre nézve feltétlen tanúki-hallgatási akadály áll fenn. Az ügyvédségről szóló tör-vény normái46 alapján az is kétségtelen, hogy a titok-tartási kötelezettség kiterjed az ügyvéd által készített és a birtokában lévő egyéb iratra is, ha az a titoktartás körébe tartozó adatot, tényt tartalmaz. Úgy gondolom, hogy bármely olyan, az ügyre vonatkozó okirat is e védelem alá esik, melyet ugyan nem maga a védő ké-szített, de az a védői tevékenysége során jutott a bir-tokába. Ezt az álláspontot felsőbírósági határozat is megerősíti.47

42 I. Bp. 207. §43 Be. 83. § (1) bekezdés4 4 A Legfelsőbb Bíróság BKv. 9. számú kollégiumi véleménye a hatályon

kívül helyezett BK 20. számú állásfoglalás felülvizsgálatáról.45 Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiumának Vezetője: 2012.El.II.C.11/7.

sz. feljegyzés, 3. o.4 6 1998. évi XI. tv. 8. § (2) bekezdés47 Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.157/2012/29.

Ellenben ha az ügyvéd nem büntetőügyben védő-ként eljárva szerez tudomást a bizonyítandó tényről, feltétlen tanúvallomási akadály nem áll fenn, a titok-tartáshoz fűződő érdeket ilyen esetben a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott relatív mentességi ok védi, mely elhárítható a jogosult felmentő nyilat-kozatának beszerzésével. E relatív mentességi jog ter-jedelme, hatóköre tekintetében nem teljesen egysé-gesek a perjogi álláspontok.

A kerületi bíróság előtt különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügy-ben a vádirati tényállás szerint a vádlott a tulajdoná-ban lévő céget hamis adásvételi szerződéssel egy fik-tív személynek adta el. Az adásvételi szerződést elké-szítő ügyvéd a tárgyaláson a tanúvallomás tételét a titoktartással kapcsolatos relatív mentességi okra hi-vatkozva megtagadta, utalva rá, hogy a titoktartás alól a társaság valamennyi tagja, illetve a vevő adhat csak felmentést. A kerületi bíróság a tanúvallomás megta-gadását elutasította, arra hivatkozva, hogy az ügyvé-dek tevékenységét szabályozó normák szerint az ügy-véd nem működhet közre abban, hogy a jogszabályi rendelkezéseket kijátsszák, vagy a joggal bármilyen módon visszaéljenek. E rendelkezés, valamint a titok-tartásra vonatkozó szabályok összevetésével az tűnik ki, hogy az ügyvéd nem lehet részese a jogszabályok kijátszásának és a bűncselekménnyel összefüggésben titoktartási kötelezettség sem terheli.48 Az elsőfokú végzés elleni fellebbezést felülbíráló másodfokú bíró-ság a kerületi bíróság döntését helyesnek találta és a határozatot helybenhagyta. Ilyen perjogi helyzet a ha-tályos büntetőtörvény szerint felveti a tanúvallomás jogtalan megtagadása vétségének elkövetését az ok-iratszerkesztő ügyvéd által.

Az idézett jogesetben elfoglalt álláspont, illetve an-nak elsődleges indokai azonban jogalkalmazói szem-szögből, a konkrét törvényi rendelkezések tükrében s jogelméleti aspektusból is kifogásolható vélemé-nyem szerint a következő okok miatt. Az kétségtelen, hogy az ügyvéd nem működhet közre, ha az hivatásá-val nem egyeztethető össze, így különösen ha közre-működését olyan jogügylethez kérik, amely jogsza-bályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irá-nyul.49 E szabály azonban nem oldja fel, nem töri át azt a garanciális rendelkezést, mely szerint az ügyvédet, ha a törvény másként nem rendelkezik, titoktartási kötelezettség terheli minden olyan adatot, tényt ille-tően, amelyről a hivatásának gyakorlása során szerzett tudomást.50 Megítélésem szerint az idézett két törvé-nyi rendelkezésből nem vezethető le megalapozottan, hogy a fiktív, bűncselekményt megvalósító ügylettel kapcsolatban megszűnne az ügyvéd tanú mentességi joga s köteles lenne titoktartási kötelezettség alóli fel-mentés hiányában is vallomástételre. Ilyen rendelke-zést egyrészt sem az ügyvédségről szóló törvény, sem

4 8 FBK 1994.40.49 1998. évi XI. törvény 3. § (3) bekezdés 5 0 1998. évi XI. törvény 8. § (1) bekezdés

42

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

a büntetőeljárási törvény nem tartalmaz. Különösen a büntető perjogi norma szigorú, eltérést nem engedő szabály, analógiára, kiterjesztő értelmezésre nincs le-hetőség. Másfelől a tanú vallomásra kötelezése a titok-tartás alóli felmentés hiányában az önvádra kötelezés tilalmának sérelmével is jár, illetve a Be. 82. § (1) be-kezdés b) pontjában írt relatív mentességi ok megke-rülését is jelenti. Másfelől a nem vádolt, ügyvédként eljáró tanú esetében a bíróság sem állapíthatja meg, hogy tudomással bírva az ügylet részleteiről, részt vett a bűncselekmény elkövetésében, ezáltal közreműkö-dött a jogszabály kijátszásában. Ilyen jogi álláspont úgy gondolom, a vádelvi szabályokkal sincs teljesen összhangban. A kifejtettek miatt ezért a vizsgált per-jogi helyzetben a titoktartás alóli felmentő nyilatkozat hiányában történő tanúvallomás megtagadás nem va-lósíthat meg bűncselekményt. A titoktartás alóli fel-mentés esetén viszont már tényállásszerű lehet az ügyvéd magatartása, kivéve, ha más mentességi ok, különösen az önvádolás tilalmával összefüggő ok nem áll fenn, mely jogossá teheti a vallomásmegtagadást. A bíróság az idézett ügyben a tanúvallomás megtaga-dásának jogtalanságát nem arra alapította, hogy ob-jektíve kizárt volt az ügyletben résztvevők személye miatt a titoktartási kötelezettség alóli nyilatkozat be-szerzése. A döntés elsődleges jogi indokaival a kifej-tettek miatt nem értek egyet, más lenne a helyzet, ha az ügyletkötésben résztvevő személyek fiktív volta és az ügyvéd megtévesztése miatt, a titoktartási kötele-zettség alóli felmentési nyilatkozat beszerzésének ob-jektív és elháríthatatlan akadálya oldotta volna fel a mentességi jogot. Ilyen indokok mellett ugyanis való-ban alapos lehet az ügyvéd tanúvallomásra kötelezése, de nem azon az alapon, hogy az ügylet jogellenes, fik-tív volta önmagában megszünteti az ügyvéd mentes-ségi jogát.

Részben eltérő tényállás mellett, de érdemben az előzőekben idézett döntéshez hasonló jogi álláspon-tot képviselt a Fővárosi Bíróság, amikor megállapította, hogy a vádbeli társasági, valamint üzletrészeladásról szóló szerződéseket szerkesztő ügyvéd a tanúvallo-mást jogosulatlanul tagadta meg.51 A társasági szerző-dés tekintetében mindkét szerződő fél, a többi okirat esetében az egyik szerződő fél fiktív személy volt, azaz más személy adataival igazolta magát a szerződéskö-tés során. Az ügyletekben érintett – de a büntetőbíró-ság által megbízónak nem tekintett – valós személy a titoktartási kötelezettség alól a felmentést nem adta meg, az ügyvéd erre hivatkozva tagadta meg a vallo-mástételt a Be. 82. § (1) bekezdés c) pontja alapján. A tanúvallomás jogtalan megtagadását megállapító végzés elleni fellebbezés folytán eljáró ítélőtábla a Fő-városi Bíróság végzését helybenhagyta. Indokolásában hivatkozott az előzőkben vizsgált FBK 1994.40. számú eseti döntésben foglaltakra és kiemelte, hogy az Ütv. 1. §-ának és 3. §-ának egybevetése alapján az utóbbi esetben a bíróságnak joga van a büntetőeljárás során

51 ÍH 2010.104.

tanúként kihallgatni az ügyvédet, aki az adott esetben bűncselekmény megvalósításához szükséges okirat szerkesztésében közreműködött anélkül, hogy erről a tényről tudomása lett volna. Az ügyvéd ilyen eset-ben a vallomástételt nem tagadhatja meg akkor sem, ha a titoktartás alól nem kapott felmentést, a vallomás-tétel megtagadása ugyanis nem egyeztethető össze az ügyvédekről szóló törvény már hivatkozott rendelke-zéseivel. Utalt arra is az ítélőtábla, hogy részben az el-járás során bekövetkezett haláleset, részben az ügy-letben résztvevő személyek fiktív volta miatt nincs is olyan személy, aki a titoktartás alól a felmentést meg-adja, mindez azonban nem bírt jelentőséggel, mert érvelése szerint a vázolt tényállás mellett nincs is szük-ség a felmentő nyilatkozatra. Megítélésem szerint olyan esetben, ha megállapítható a felmentési nyilat-kozat megadására jogosult személy, és ő nem adja meg a felmentést, az ügyvéd alappal hivatkozhat a foglal-kozási titoktartással kapcsolatos mentességi jogára akkor is, ha az ügylet a jogszabály megkerülésére irá-nyult, avagy bűncselekményt valósított meg. Nincs olyan kifejezett törvényi rendelkezés ugyanis, mely expressis verbis kimondaná a részletezett mentességi ok elenyészését.

E körben kell utalni azon törvényi rendelkezésekre, melyek külön meghatározzák, hogy az ügyvéd mely bejelentési, nyilatkozattételi eljárási cselekményei nem minősülnek az ügyvédi titoktartási kötelezettség meg-sértésének. Egyrészt az ügyvéd köteles a közreműkö-dést megtagadni, ha fél személyazonosságának megál-lapítása során kiderül, hogy az igazolvány elvesztését, ellopását vagy megsemmisülését bejelentették és a megtalálásának, megkerülésének ténye nincs nyilván-tartva. Ilyen esetben az igazolvány jogosulatlan felhasz-nálásának megakadályozása céljából az ügyvéd köteles az ellenőrzés során észlelt tényeket az okirat felhaszná-lása szerint illetékes rendőrkapitányságnak haladékta-lanul írásban bejelenteni, és e bejelentést ezzel egyide-jűleg rövid úton is megtenni. Az ügyvéd bejelentési kötelezettségének teljesítése nem tekinthető a titoktar-tási kötelezettség megszegésének.52 Szintén bejelentési kötelezettség terheli az ügyvédet a pénzmosás és a ter-rorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megaka-dályozásáról szóló törvény rendelkezései szerint, mely bejelentési kötelezettség ugyancsak nem minősül az ügyvédekről szóló törvényben foglalt titoktartási köte-lezettség megsértésének.53

Más lehet ugyanakkor a helyzet, ha valamennyi ügy-letkötő fél fiktív, az ügyvédet megtévesztették, vagy nincs olyan személy, aki felmentést adhat a titoktartás alól, ilyen perjogi helyzetben valóban elfogadható le-het olyan – az ítélőtábla eseti döntésében is megjelenő – jogértelmezés, hogy az ügyvéd jogosan nem tagadhatja meg a tanúvallomást a nyilatkozat hiányára hivatkozva. Úgy gondolom azonban, hogy az ügylet esetleges jog-ellenes, vagy akár bűncselekménnyel kapcsolatos volta,

52 1998. évi XI. tv. 27/D. § (1) bekezdés c) pont, (2), (4) bekezdés53 2007. évi CXXXVI. tv. 38. § (1), (4) bekezdés

43


nem tekintve ide a felhívott bejelentési kötelezettség eseteit, önmagában nem oldhatja fel a titoktartási kö-telezettséget, azaz ha valós személy köt szerződést, a titoktartási kötelezettség alóli felmentés beszerzése nem mellőzhető az ügyvéd perrendszerű kihallgatásá-hoz. Ezzel ellentétes eljárás a titoktartási kötelezettség és az ahhoz fűződő elhárítható mentességi ok megke-rülését, kiüresedését jelentené. Mindig az adott ügy határozza meg a szükséges bizonyítás körét, de egy ok-iratra, vagy azáltal elkövetett bűncselekménynél akként látom nem feltétlen szükséges minden esetben az ok-iratot szerkesztő ügyvéd kihallgatása, mivel valós sze-mélyeknél az ügyletkötők terhelti, vagy tanúkihallga-tásával, valamint az okirat tartalma alapján rendszerint felderíthető teljes körben a tényállás.

V. Záró gondolatok

A tanúvallomás a büntetőper egyik nagyon fontos bizonyítási eszköze. Szinte alig találkozni olyan ügy-gyel, ahol ne bírnának jelentőséggel a tanúk vallomá-

sai. A terhelt vallomása mellett a tanúvallomásból származó információ napjainkban is meghatározó bizonyíték a bíróság számára a tényállás megállapí-tása során. A tanúvallomásra vonatkozó eljárási sza-bályok megtartása, a törvényes figyelmeztetések he-lyes, perrendszerű elvégzése alapvető követelmény a bíróság felé, mint ahogy a törvényi rendelkezések-ben meghatározott szankciókkal támogatva az állam-polgári kötelezettség teljesítésének biztosítása is, hogy a tanú valósan fennálló mentességi ok hiányá-ban a tanúvallomást megtegye, azt komoly jogkövet-kezmények nélkül, jogtalanul ne tagadhassa meg. A Btk. szakítva a korábbi jogfejlődés hagyományai -val, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását – a szankciót kiemelve az eljárási törvényből – a büntető anyagi jogban rendeli büntetni elzárással. A törvényi rendelkezés kétségtelenül szigorítást jelent, de úgy gondolom, hatékonyabbá teheti a jogtárgy védelmét és valóban elősegítheti a tanúvallomások indokolat-lan, nem jogos megtagadásának számát, gyorsítva ez-zel az eljárást, érvényre juttatva a perbeli jogosultsá-gok rendeltetésszerű, törvénynek megfelelő gyakor-lását.

BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGSZERZŐK: Belovics Ervin, Tóth Mihály

„A nagy elődök bölcsessége szerint tankönyvet csak az írjon, aki biztos benne, hogy jobbat ír, mint a korábbiak. Nem hiszem, hogy lenne szerző, aki nem ezzel az ambícióval fog munkához, s az ítész, ezúttal is az Olvasó lesz. A megalapozott ítélet érdekében azonban néhány gondolat indokolt lehet.Az időzítés máris magyarázatra szorul. Kérdés, hogy most, miután elkezdte munkáját az új Bün-tetőeljárási törvény megalakulására létrehívott kodi� kációs bizottság – tehát megkezdődtek az új kódex formába öntésének előkészületei – időszerű-e új tankönyv megjelentetése. Úgy véljük, igen.Nehezen hihető, de igaz: a Büntetőeljárási törvény alig 10 éves hatályban léte alatt, több mint ötven alkalommal módosult, s a változtatások több mint egyharmada a 2009-ben harmadik kiadásban megjelent korábbi tankönyvünk után lépett hatályba. A módosítások számos kon-cepcionális kérdést is érintettek – például a „kiemelt ügyek” szabályozását, vagy az új Btk. által meghonosított intézmények eljárásjogi vetületeit. 2013. november 11-én is újabb, terjedelmes Novellát fogadott el az Országgyűlés, s ennek rendelkezéseire is igyekszünk � gyelemmel lenni. Az előttünk álló három-négy évben tehát – amíg az új törvény hatályba lép – szükségessé vált a változások számbavétele, egységes, követhető szerkezetbe foglalása, megmagyarázása.Ahol jónak láttuk, támaszkodtunk a korábbi tankönyvre, de részben szerkezetében, részben tartalmában többször el is tértünk tőle. A cél arányosabb, a lényeget kiemelő, azt minél többször szemléltető, jól áttekinthető anyag összeállítása volt. Felismerhető-ek helyenként a kommentárok elemei, de alapvetően inkább a kódex rendelkezéseivel ismerkedő, s az új írott tananyagot szintén sürgető hallgatók igényeire voltunk � gyelemmel. A törvény szövegét csak a szükségesnek vélt helyeken és részletességgel idéztük, s a bírói gyakorlatnak is csak a legfontosabb aktusait foglaltuk a magyarázatba.Bízunk benne, hogy olyan tankönyvet készítettünk, amely érdemben segítheti a törvény sokszor bonyolult összefüggéseinek feltárását, s hozzájárulhat a jogalkotó szándékainak megértéséhez.”a SzerzőkMegjelenés: 2013. november

Ára: 7900 Ft


WEB

ES MEGREND

ELÉS

–5%

44

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

tében állapíthatók meg. A keretdiszpozíciót kitöltő előírások determinálják a tényállás által védeni kí-vánt jogi tárgy tartalmát, az elkövetési magatartások mibenlétét, továbbá az em-lített előírásokból ismerhe-tők meg azon eljárási szabá-lyok, amelyek megszegése az elkövetési magatartások megvalósulására utal. A ke-rettényállás tartalmát meg-határozó háttérjogszabá-lyok szabályozzák azon el-lenőrzési mechanizmuso-kat is, amelyek elősegítik a büntetőjogi relevanciával

bíró szabálysértések feltárását. A leírtak értelmében megállapítható, hogy a kartellbűncselekmény tényál-lási elemeinek értelmet kölcsönző háttérrendelkezé-sek tartalma, illetve a vonatkozó joggyakorlat befolyá-solja a büntetőjogi felelősségre vonás sikerét, illetve annak gyakorlati jelentőségét. A leírtakra figyelemmel a továbbiakban górcső alá veszem a koncessziós eljá-rásokra vonatkozó, büntetőjogi szempontból releváns rendelkezéseket, és vázolom azok büntetőjogi számon-kérésre gyakorolt hatását.

2. A pályázati kiírás tartalmi jellemzői, előkészítése

2.1. Általános tartalmi követelmények

A koncessziós jogok átruházására irányuló pályázati kiírás tartalma tekintetében a Ktv.-ben a következő általános elvárások szerepelnek:

„(2) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell a pá-lyázat elbírálásának szempontjait, továbbá a kon-cesszió-köteles tevékenység

a) és az azzal szervesen összefüggő egyéb tevékeny-ségek felsorolását,

b) átengedésének időtartamát,c) gyakorlására meghatározott földrajzi-közigaz-

gatási egységet,d) gyakorlásának jogi, pénzügyi feltételeit,e) a koncessziós szerződés idő előtti megszűnésé-

nek feltételeit,f) az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a kon-

cessziós szerződésben foglaltak betartásának ellen-őrzése kapcsán az államot (önkormányzatot) milyen jogosítványok illetik meg,

g) az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a pályá-zat kiírásának időpontjában a koncesszió-köteles tevékenység folytatására a pályázat által érintett te-

kéryné kAszás áGnes roxán*

A koncessziós eljárás szabályozásának

büntetőjogi relevanciái

1. Előszó

A kartelltilalom büntetőjogi szabályozásának igénye Magyarország 2004-es EU-csatlakozása kapcsán me-rült fel. Mivel a közösségi támogatások jelentős része kerül kiosztásra közbeszerzési eljárások során, a kon-cessziós eljárások pedig az állam vagy a helyi önkor-mányzat által végezhető, kiemelt jelentőséggel rendel-kező gazdasági tevékenységek gyakorlására irányuló időleges jog átengedésére irányulnak, ezen eljárások tisztasága fokozott védelmet kíván, így a Büntető Tör-vénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más tör-vények módosításáról szóló 2005. évi XCI. törvény 14. §-a 2005. szeptember 1-jei hatállyal bevezette a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi Btk.) 296/B. §-át, amely büntetni rendelte a közbeszerzési és koncessziós eljá-rás során megvalósított versenykorlátozó magatartást. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: 2012. évi Btk.) 420. §-a 2013. július 1-jétől alkalmazandó az 1978. évi Btk. 296/B. §-a he-lyett.

A kartellbűncselekménnyel kapcsolatos tényállás-ban rögzített elkövetési magatartás üldözésével kap-csolatos büntetőjogi gyakorlat nem alakult ki. A kar-telltilalom büntetőjogi vetületét rögzítő tényállás ke-retdiszpozíció, így a bűncselekmény megvalósulásá-nak feltételei csak az irányadó háttérszabályok – azaz a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlá-tozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, a közbe-szerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, valamint a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (a továb-biakban: Ktv.) és egyéb koncesszióval kapcsolatos ága-zati szabályok – vonatkozó rendelkezéseinek ismere-

* jogtanácsos, doktorjelölt, MÁV Szolgáltató Köz pont Zrt. Jogi Szervezet, PTE-ÁJK Doktori Iskola

45


rületen ki rendelkezik jogosítvánnyal, illetőleg, hogy a koncessziós szerződés időtartama alatt a pályázat kiírója más gazdálkodó szervezet számára lehetővé kívánja-e tenni a koncesszió-köteles tevékenység gya-korlását.

(3) A pályázati kiírásnak szükség esetén tartal-maznia kell:

a) a tevékenység folytatására vonatkozó, az egyes jogszabályokban, szabványokban foglaltakat meg-haladó, illetőleg attól eltérő szakmai feltételeket (pl. környezetvédelem, egészségvédelem),

b)c) a koncessziós díj legkisebb összegét,d) ha a koncesszió-köteles tevékenység folytatásá-

hoz kizárólagos állami tulajdon (önkormányzati törzsvagyon) birtokba adása szükséges, úgy az an-nak átadására, illetőleg visszaszolgáltatására vo-natkozó szabályokat, biztosítékokat,

e) az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a kon-cessziós szerződés létrejöttéhez ágazati törvény az Országgyűlés jóváhagyását előírja,

f) a koncesszióba adott tevékenység árképzési sza-bályait, ideértve az ár, díj meghatározásának és vál-toztatásának elveit és módszereit,

g) egyéb, a pályázat kiírója által szükségesnek tar-tott információkat.”1

Egyéb ágazati jogszabályok kötelező tartalmi elem-ként jelölik meg a koncesszió tárgyát képező gazda-sági tevékenységekkel kapcsolatos speciális műszaki és a jogszabályi információkat.

2.2. Az alkalmazandó bírálati szempontokkal kapcsolatos követelmények

A pályázati felhívásban megjelenítendő bírálati szempontok meghatározása tekintetében a kiíró sza-badságát kevés konkrét törvényi elvárás korlátozza. A Ktv. előírásai alapján csupán annyi állapítható meg, hogy a pályázati felhívásban van mód a pályázók által ajánlott koncessziós díjak versenyeztetésére, ha a vo-natkozó ágazati törvény ellenszolgáltatásként koncesz-sziós díj fizetését írja elő.2 Ebben az esetben a pályá-zati felhívásban rögzíteni kell a koncessziós díj legki-sebb összegét. A koncessziós díj minimumáról a sze-rencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. tör-vény (a továbbiakban: Sztv.) egzakt módon rendelke-zik. Az Sztv. értelmében a kaszinójáték vonatkozásá-ban érvényesülő díjminimumot 2013-ban a tárgyévre vonatkozó központi költségvetésről szóló törvény ha-tározza meg, ezt követően pedig a koncessziós díj leg-kisebb összegét a tárgyévet megelőző évre a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kon-cessziós díj jogszabályi minimuma és a tárgyévi ter-vezett gazdasági környezet figyelembe vételével kell meghatározni. Bukmékeri rendszerű fogadás esetén

1 1991. évi XVI. törvény 8. § (2)–(3) bekezdés2 1991. évi XVI. törvény 13. § (2) bekezdés

a koncessziós díj mértéke évente legalább 200 millió forint, lóversenyfogadás szervezése esetében pedig évente legalább 50 millió forint.3 A koncessziós díjmi-nimum összegszerű meghatározására azért kerülhe-tett sor, mert a megpályázható tevékenység jellege az adott jogosultsági körön belül lényegi eltérést nem mutat. Ugyanakkor tény, hogy az adott tevékenység által generált forgalom mértékétől függ, hogy a kon-cessziós díj minimális összege mekkora megterhelést jelent a jogosultakra nézve.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a to-vábbiakban: Bt.) hatálya alá tartozó koncessziós díj legkisebb összegét a teljesítéssel összefüggő műszaki szempontoknak – az ásványi nyersanyag fajták, a ki-termelés, illetve a geotermikus energia hasznosítás eredményességét befolyásoló természeti adottságok és egyéb közérdek különbözőségének – figyelembe-vételével kitermelési helyenként kell megállapítani.4 Az idézett Bt. rendelkezés a koncessziós díj legkisebb összegének meghatározása tekintetében korlátlan te-ret ad a teljesítéssel kapcsolatos műszaki jellegzetes-ségekhez történő alkalmazkodásnak, ugyanakkor a koncessziós díjminimumnak összegszerű, törvényben rögzített meghatározásának elmaradásából követke-zik, hogy a jogosultság tárgyát képező tevékenység műszaki jellegzetességeinek visszaélésszerű értelme-zésének segítségével a kiírónak lehetősége van a kon-cessziós díjminimumot olyan összegben meghatá-rozni, amely a verseny korlátozását eredményezi.

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikáci-óról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mtv.)5 értelmében a médiaszolgáltatási tevékenységre való jogosultság megszerzésére irányuló koncessziós eljárás pályázati felhívásában a médiaszolgáltatási alap-díj összegét kell megjelölni. A médiaszolgáltatási díj az adott médiaszolgáltatási jogosultságra vonatkozó médiaszolgáltatási alapdíj és a pályázati eljárásban a nyertes pályázó által vállalt díjrészlet összege.6 Az is-mertetett törvényi definícióból következik, hogy a médiaszolgáltatásra való jogosultság megszerzésére irányuló pályázati felhívás esetében a médiaszolgálta-tási díj vállalás tárgyát képező része kötelező értéke-lési szempont. A médiaszolgáltatási alapdíjat a Nem-zeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a to-vábbiakban: Médiatanács) a pályázati felhívásban ál-

3 1991. évi XXXIV. törvény 27. § (5) bekezdése, 28/A. § (6) bekezdés, 29. § (2) bekezdés

4 1993. évi XLVIII. törvény 12/A. § (3) bekezdés 5 Az Mtv. a pályáztatás bonyolítása vonatkozásában ugyan nem írja elő a

Ktv. rendelkezéseinek alkalmazását, és a törvényszöveg sem utal arra, hogy a médiaszolgáltatási tevékenység koncessziónak minősülne, azonban az elekt-ronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 188. § 31. pontja egyértelművé teszi, hogy a frekvenciagazdálkodás állami tevékenység, továbbá a 10. § 10. pontja rögzíti, hogy a frekvenciák állami tulajdonban vannak, melyek felett az államot megillető tulajdonosi jogokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyakorolja. A leírtak alapján megállapítható, hogy az állami tulajdonban lévő frekvencia használati jogának átruházásán alapuló médiaszolgáltatás beleér-tendő az Ntv. által koncessziós tárgyként nevesített „az állam kizárólagos tu-lajdonába tartozó dolog létrehozása és működtetése” kategóriába, ezért az Mtv. rendelkezéseinek ismertetése – a jogszabályi terminológia megtévesztő jellege ellenére – elengedhetetlen a koncesszió jellegzetességeinek vizsgálatakor.

6 2010. évi CLXXXV. törvény 44. § (5) bekezdés

46

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

lapítja meg. A médiaszolgáltatási alapdíjnak az adott médiaszolgáltatás vételkörzetének nagyságával ará-nyosnak kell lennie, ugyanakkor tekintetbe kell ven-nie az adott terület lakossági vásárlóerejének mutató-ját és a médiaszolgáltatók vételkörzet, médiaszolgál-tatás fajta, terjesztési mód vagy más jelentős szempont alapján elkülöníthető csoportjai által elért piaci része-sedését is.7 Az idézett törvényi szabályozásból kiderül, hogy a jogalkotó – a bányászati koncesszióhoz hason-lóan – nem határozta meg összegszerűen a médiaszol-gáltatási alapdíj minimumát, így a Bt. rendelkezései-nek ismertetése kapcsán már kifejtett okokból az Mtv. szabályozása is teret ad a verseny mértékének, ered-ményének kiíró általi befolyásolására. Az Mtv. a média szolgáltatási díj mellett egyéb kötelező bírálati szem-pontot nem nevesít, azonban a pályázatok értékelési módszerének meghatározása vonatkozásában általá-nos követelményként rögzíti, hogy az bírálati szem-pontoknak mennyiségi vagy más módon értékelhető tényezőkön kell alapulniuk, a pályázat tárgyával, ille-tőleg a hatósági szerződés lényeges feltételeivel össz-hangban kell állniuk. A Médiatanács a bírálati szem-pontokkal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban a pályázati felhívásban jogosult meghatározni olyan elvárást, amelynél kedvezőtlenebb ajánlat nem tehető. Az értékelés elveinek átláthatónak, megkülönbözte-téstől mentesnek és arányosnak kell lenniük.8 Az leír-tak értelmében az Mtv. a mennyiségi adatokon kívül „egyéb tényezők” kiíró általi értékelését is lehetővé teszi. A mennyiségi számokkal nem mérhető pályázati elemek értékelése magában hordozza a pályázatok ön-kényes, objektív alapokat nélkülöző rangsorolásának lehetőségét, ezért a pályázatok értékelésével kapcso-latos visszaélések elkerülése érdekében rögzíteni kel-lene a jogalkotónak az objektív értékelés kikényszerí-tését szolgáló garanciális szabályokat. Garanciális sza-bályként elő kellene írni, hogy a kiíró a mennyiségi adatokkal nem mérhető ajánlati elemek értékelése (pl.: üzleti terv kidolgozottsága) esetében a pályázati felhívásban egyértelműen jelölje meg, mely tartalmi elemek értékelendők pontnövelő tényezőként, to-vábbá a kiíró a pályázati felhívásban rögzítse a vonat-kozó, objektív alapokon nyugvó, könnyen ellenőriz-hető pontkiosztási rendszert. Az említett garanciális szabályok egy esetleges büntetőjogi számonkérés ese-tében a nyomozó hatóságot is orientálják a kiíró ne-vében eljáró természetes személyek magatartásának vizsgálata vonatkozásában.

A jogalkotó deklarálta a kiírónak azon jogosultsá-gát, mely szerint meghatározhatja az elvárások azon minimumszintjét, amelynél kedvezőtlenebb ajánlat nem tehető, ugyanakkor a kiírónak az elvárások ma-ximális szintjének definiálására irányuló jogára már nem utal a törvényszöveg, jóllehet ez fontos eszköz lenne az irreális vállalások kiszűrése szempontjából.

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és

7 2010. évi CLXXXV. törvény 44. § (6) bekezdés8 2010. évi CLXXXV. törvény 60. § (1)–(3) bekezdés

a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdvtv.) a dohány-termék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére irá-nyuló pályázati kiírás tekintetében előírja, hogy a kon-cessziós díj éves összege mindenkor legfeljebb az e törvényben foglalt éves állami feladatok ellátásához szükséges mértékig, arányosan határozható meg.9 Fen-tebb már utaltam rá, hogy a koncessziós díj minimu-mának összegszerű meghatározásának elmulasztása teret adhat a verseny mértékének, eredményének ki-író általi befolyásolásának. Az Fdvtv. nem használja a „koncessziós díj legkisebb összege” kifejezést, ami arra utal, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi jogá-nak megszerzésére irányuló koncessziós eljárásban a koncessziós díj kötött, annak mértékére a pályázók-nak ajánlatot tenni nem kell, ezért a koncessziós díj mértéke nem értékelhető bírálati szempontként. Ezt az értelmezést támasztja alá a dohány-kiskereskedelmi monopólium átengedésére irányuló, 2015. december 15-én közzétett pályázati felhívás szövege is, jóllehet a koncessziós díj kötött jellegére vonatkozó értelme-zés nincs összhangban a Ktv. azon rendelkezésével, mely szerint az ágazati törvény a koncessziós díjnak csak a legkisebb összegét határozhatja meg. A pályá-zati felhívásban az ágazati törvény által meghatározott díjminimumot, nem a kiíró által meghatározott fix koncessziós díjat kell rögzíteni. A Ktv. kimondja azt is, hogy az egyes tevékenységek folytatásának módját, részletes feltételeit meghatározó ágazati törvények csak a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tör-vény és a Ktv. által meghatározott keretek között ren-delkezhetnek.10 Az Fdvtv. a pályázatok értékelési mód-szere vonatkozásában csupán annyit rögzít, hogy a pályázó által foglalkoztatott személyek szociális hely-zetéhez kapcsolódó meghatározott körülményeket kötelezően alkalmazandó bírálati szempontként kell vizsgálni.11 További, a teljesítéssel kapcsolatos mű-szaki vagy pénzügyi szempontok értékelésére szolgáló bírálati szempontok nevesítésére nem került sor. A jog-alkotó azt sem határozta meg, hogy az Fdvtv.-ben ne-vesített, kötelezően alkalmazandó bírálati szempon-tokat az egyéb – a teljesítés szempontjából nagyobb relevanciával bíró – értékelési szempontokhoz képest milyen súllyal kell figyelembe venni.

A Bt. a szénhidrogén-kutatás, -feltárás és -kitermelés engedélyezésére irányuló koncessziós eljárás vonat-kozásában előírja, hogy a koncesszió által érintett zárt területeket megjelölő hirdetményben rögzíteni kell „az előnyben részesítés esetleges szempontjait”, to-vábbá e szempontok meghatározásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.12 A jogal-kotó tehát a bírálati szempontok meghatározása vo-natkozásában a verseny tisztaságát egyetlen alapelv betartásának előírásával kívánta biztosítani, azonban

9 2012. évi CXXXIV. törvény 8. § (2) bekezdés10 1991. évi XVI. törvény 13. § (2) bekezdés, 8. § (3) bekezdés c) pont, 1. §

(1) bekezdés11 2012. évi CXXXIV. törvény 7. § (3) bekezdés12 1993. évi XLVIII. törvény 22/A. § (3) bekezdés

47


önmagában az egyenlő bánásmód követelményének előírása, mint szabályozási megoldás a hatékony ver-senyvédelem elősegítésére alkalmatlan. Álláspontom szerint a bírálati szempontok pártatlan meghatározása kizárólag részletes, az egyenlő bánásmód követelmé-nyének gyakorlati megvalósulásának szabályait téte-lesen rögzítő rendelkezések segítségével kényszerít-hető ki.

A leírtak alapján megállapítható, hogy a Ktv., illetve a vonatkozó ágazati rendelkezések érdemi mélység-ben nem szabályozzák a koncesszió tárgyát képező gazdasági tevékenységhez leginkább illő bírálati szem-pontok kiválasztását. A verseny tisztaságának védel-mét szolgáló alapvető garanciális szabályok hiánya, valamint a szabályozás elnagyoltsága miatt a kiírók lényegében szabadon döntenek a koncessziós díj mi-nimumának összegéről (kivéve az Sztv. hatálya alá tar-tozó gazdasági tevékenységek esetében), továbbá az Mtv.-n kívül sehol sem zárta ki a jogalkotó a koncesz-szió tárgyát képező gazdasági tevékenységhez nem kapcsolódó bírálati szempontok alkalmazását. Mivel a koncesszió tárgyát képező gazdasági tevékenységek köre behatárolt, a vonatkozó ágazati törvényekben rögzíteni kellene az adott tevékenység vonatkozásá-ban kötelezően, illetve eshetőlegesen alkalmazható bírálati szempontokat. Ha tevékenység jellege megen-gedi, javasolt az egyes bírálati szempontok egymáshoz viszonyított súlyának törvényi rögzítése. Ahol a kon-cesszió tárgyát képező tevékenységek műszaki össze-tettsége a bírálati szempontok, illetve a súlyszámok törvényi konkretizálását nem teszi lehetővé, javasolt ágazatonként olyan objektív, valamennyi ágazaton be-lüli tevékenységre alkalmazható, ellenőrizhető szem-pontrendszer kidolgozása, amely alkalmas a pártatlan, versenybarát értékelési folyamat elősegítésére.

2.3. A pályázati részvétel műszaki és pénzügyi feltételeinek meghatározása

A koncesszió tárgyát képező tevékenységekkel kap-csolatos fontosabb műszaki és pénzügyi elvárások a vonatkozó ágazati jogszabályokban szerepelnek, azon-ban a jogalkotó nem tisztázta, hogy az említett köve-telmények megvalósulása már a pályázaton való rész-vétel feltétele, vagy elegendő a koncessziós szerződé-sek hatálya alatt ügyelni az ágazati jogszabályokban rögzített elvárások betartására.13

A koncessziós eljárásokra vonatkozó jogszabályok nem térnek ki arra sem, hogy a jogalkotó által rögzí-tett műszaki, illetve pénzügyi elvárásokon kívüli kö-vetelményeket a kiíró milyen versenyvédelmi garan-ciák betartása mellett rögzítheti a pályázati felhívás-ban. Az említett szabályozási hiányosság teret enged a koncesszió tárgyát képező tevékenységek természe-tével összeegyeztethetetlen kiírói preferenciák érvé-nyesítésének. A pályázaton való részvétel feltételeként

13 1991. évi XXXIV. törvény 27. § (1)–(3) bekezdés

rögzíthető műszaki, illetve pénzügyi elvárások átfogó szabályozásának a hiánya a jogalkotó által nem neve-sített követelményekhez kapcsolódó büntetőjogi szá-monkérés hatékonyságát is veszélyeztetheti, hiszen törvényi szabályozás híján a pályázati felhívásban rög-zített követelmények versenykorlátozó jellegének megállapítása gondos, versenyjogi, valamint a koncesz-szió tárgya szerinti szakértelmet igénylő vizsgálatot követel a nyomozó hatóság részéről.

Összességében megállapítható, hogy sem a Ktv., sem az ágazati jogszabályok nem nyújtanak iránymutatást azzal kapcsolatban, hogy a műszaki, illetve pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményeket a kiírás tar-talma a pályázat aktuális tárgyának, illetve a verseny tisztaságának, élénkítésének megfelelően hogyan ké-pezze le. A verseny tisztaságának, átláthatóságának elősegítése érdekében szükséges lenne a pályázati fel-hívásában rögzítendő pénzügyi és szakmai alkalmas-sági kategóriákat, illetve a feladathoz idomuló alkal-massági követelmények meghatározásának szabályait, valamint az alkalmasság igazolási módjait rögzíteni. Ahogy arra már fentebb is utaltam, a koncesszióköte-les tevékenységek köre behatárolt, ezért a teljesítés természete által indokolt követelmények meghatáro-zása szempontjából releváns műszaki és pénzügyi szempontok ágazatonként pontosan körülírhatók, így egzakt módon rögzíthetők azok a műszaki és pénz-ügyi alkalmassági kategóriák, amelyek tekintetében a pályázóknak kötelezően vagy eshetőlegesen nyilat-kozni kell. A teljesítés természetével nem indokolható ajánlatkérői preferenciák feltárását a javasolt változ-tatások elősegítenék.

2.4. A kiírás előkészítése

A koncesszió tárgyát képező tevékenység vonatko-zásában generált verseny minősége szempontjából meghatározó jelentősége van a kiírás tartalmának, ezért a kiírás megfelelő szakértelem biztosítása mel-lett történő pártatlan előkészítése fokozott jelentőség-gel bír. A koncessziós eljárásokra általánosságban vo-natkozó Ktv. egyáltalán nem szabályozza az előkészítés folyamatát. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. tör-vény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet csupán azt rögzíti, hogy a pályázat tartalmi előkészítésében részt vevő személyek nem vehetnek részt a pályázatok értékelésében.14

Az előkészítés folyamatának részletesebb szabályo-zására kizárólag az Mtv. szolgáltat példát a médiaszol-gáltatási pályázati eljárások vonatkozásában. A média-szolgáltatási pályázati eljárások előkészítése érdeké-ben a Médiatanács frekvenciatervek kidolgozására kéri fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hiva-talát (a továbbiakban: Hivatal). A felkérésben a Média-tanács meghatározza a műsorszórási célú frekvencia-tervezéshez szükséges elvi szempontokat, így különö-sen a frekvenciahasználat célját, a frekvenciatervezés-

14 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 2/B. § (1) bekezdés a) pont

48

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

ben alkalmazandó preferenciákat, a frekvenciaterve-zés ütemezését. A kidolgozott frekvenciatervnek tar-talmaznia kell a műsorszóró adók névleges telephe-lyeit, valamint a telepítés egyéb műszaki követelmé-nyeit, az adókkal várhatóan besugározható ellátottsági körzetet, a Nemzetközi Rádiószabályzat jelölései sze-rinti frekvenciasávot. A Médiatanács a frekvenciater-vet módosításra visszaadhatja. A Hivatal a frekvencia-tervet a Médiatanács jóváhagyása előtt legalább ti-zenöt napra közzéteszi. A közzétételről és annak he-lyéről a kezdőnapja előtt legalább egy héttel a Hivatal közleményt tesz közzé hirdetményi úton és a Média-tanács honlapján. A frekvenciatervek közzététele alatt és a lezárását követő további öt napon belül a frekven-ciatervekre bárki írásban – a Médiatanácshoz címzett – észrevételt tehet. A Médiatanács a közzététel utolsó napjától számított negyvenöt napon belül dönt a frek-venciaterv jóváhagyásáról és a pályázati felhívás ter-vezetének előkészítéséről. A frekvenciatervek és a ter-vezés elvi szempontjai nyilvánosak, azok a Hivatalnál megtekinthetők.15 A frekvenciaterv jóváhagyását kö-vetően kerülhet sor a pályázati kiírás tartalmának elő-készítésére. A Médiatanács a pályázati felhívás előké-szítése céljából a pályázati feltételekről pályázati fel-hívás-tervezetet készít. A pályázati felhívás tervezetét a Médiatanács hirdetményi úton és honlapján indo-kolással együtt közzéteszi. A pályázati felhívás terve-zettel kapcsolatban a meghallgatáson szóban vagy írásban, illetve a meghallgatást követő öt napon belül írásban bárki kérdést intézhet a Hivatalhoz, vagy ész-revételt tehet. A Médiatanács a beérkezett észrevéte-lek és a nyilvános meghallgatáson elhangzott javasla-tok lehetőség szerinti figyelembevételével a meghall-gatást követő negyvenöt napon belül dönt a pályázati felhívás véglegesítéséről.16 Az ismertetett rendelkezé-sek értelmében a médiaszolgáltatás átruházásra irá-nyuló koncessziós eljárás megindítását gondos, két fázisból álló, munkamegosztáson alapuló előkészítési folyamat előzi meg. Az előkészítés során az egymásra épülő munkafázisok más-más szervhez – a frekven-ciaterv elkészítése a Hivatalhoz, a pályázati felhívás megfogalmazása pedig a Médiatanácshoz – kötődnek, illetve megállapítható, hogy a Médiatanács a konkrét koncessziós igény megfogalmazójaként mindkét mun-kafázis folyamatait befolyásolja. A koncessziós eljárá-sok tekintetében egyedülálló jelenség, hogy az előké-szítési folyamatba bevonják a nyilvánosságot is, így bárki kifejezheti álláspontját a pályázati felhívás alap-ját képező frekvenciatervvel, illetve a pályázati felhí-vás tervezetével kapcsolatban. Az említett rendelkezés átláthatóbbá teszi a versenyt, továbbá lehetőség nyílik a pályázat tárgya által érintett potenciális pályázókkal szakmai konzultáció folytatására, ami hozzájárulhat a koncesszió tárgyát képező tevékenység magas színvo-nalú teljesítését jobban ösztönző pályázati feltételek meghatározásához.

15 2010. évi CLXXXV. törvény 49. § (1)–(7) bekezdés16 2010. évi CLXXXV. törvény 50. § (1)–(2), (4), (6) bekezdés

Az Mtv. vonatkozó rendelkezései értelmében a pá-lyázati felhívás előkészítése során mind a Hivatal, mind a Médiatanács oldaláról biztosított a feladat el-látásához szükséges szakértelem. A Hivatal élén a Nem-zeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke (a továbbiak-ban: Elnök) által határozatlan időre kinevezett főigaz-gató áll. Főigazgatónak olyan személy nevezhető ki, aki az országgyűlési képviselők választásán választ-ható, büntetlen előéletű, nem áll a tevékenységének megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik felsőfokú végzettséggel és

a) legalább ötéves, a médiaszolgáltatások vagy a saj-tótermékek hatósági felügyeletével vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlattal, vagy

b) a médiára vagy a hírközlésre vonatkozó tárgybanba) Magyarországon elismert tudományos fokozat-

tal, vagybb) legalább tízéves oktatói gyakorlattal felsőokta-

tási intézményben.17 A médiaszolgáltatások vagy a sajtótermékek ható-

sági felügyeletével vagy a hírközlési hatósági felügye-lettel összefüggő gyakorlatnak kell tekinteni különö-sen a következőket:

a) a Hivatalnál, illetve a Nemzeti Hírközlési Ható-ságnál hírközlési területen folytatott hatósági tevé-kenység vezetői vagy ügyintézői munkakörben,

b) a Hivatal, illetve a Nemzeti Hírközlési Hatóság határozataival kapcsolatos jogorvoslati eljárások le-folytatásában való bírói, ügyészi vagy jogi képviselői részvétel,

c) az Országos Rádió és Televízió Testületnél vagy annak szerveinél, illetve a Médiatanácsnál a média-szolgáltatások felügyeletével kapcsolatos tevékenység vezetői vagy ügyintézői munkakörben,

d) az Országos Rádió és Televízió Testület vagy an-nak szervei döntéseivel kapcsolatos jogorvoslati eljá-rások lefolytatásában való bírói, ügyészi vagy jogi kép-viselői részvétel,

e) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény szerinti Magyar Rádió Közalapítvány, Magyar Televízió Közalapítvány és Hungária Televízió Közala-pítvány kuratóriumában vagy ezek ellenőrző testüle-teiben, illetve a Közszolgálati Közalapítvány Kurató-riumában betöltött tagság.18

A főigazgató javaslatára az Elnök jogosult főigazgató-helyetteseket kinevezni. A főigazgató-helyettesek szá-mát és feladatkörét a Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatában kell meghatározni. A főigazgató-he-lyettes olyan személy lehet, aki az országgyűlési kép-viselők választásán választható, büntetlen előéletű, nem áll a tevékenységének megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint felsőfokú végzettséggel és legalább három év, a műsorszórással, a médiaszol-gáltatással, a média hatósági felügyeletével, az elekt-ronikus hírközléssel, vagy a hírközlési hatósági fel-ügyelettel összefüggő közgazdasági, társadalomtudo-

17 2010. évi CLXXXV. törvény 111/A. § (2) bekezdés, 115. § (2) bekezdés18 2010. évi CLXXXV. törvény 111/A. § (2a) bekezdés, 115. § (2) bekezdés

49


mányi, jogi, műszaki vagy vezetői (vezető testületben tagsági), illetve igazgatási gyakorlattal rendelkezik.19

A Médiatanács elnökét és négy tagját az Országgyű-lés – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharma-dának szavazatával – kilenc évre választja egyidejű, listás szavazással, kivéve, ha az elnök, illetve a tag meg-bízatása az Mtv.-ben meghatározott valamely okból szűnik meg. Utóbbi esetben az elnök-, illetve a tagje-löltről az Országgyűlés külön szavaz. A Médiatanács elnökének és tagjainak a Hivatal főigazgatója vonat-kozásában fentebb ismertetett szakmai követelmé-nyeknek kell megfelelni,20 továbbá a Médiatanács, il-letve annak tagja a Hivatalon keresztül adott megbízás alapján külső szakértőt is alkalmazhat.21 A Médiatanács feladatait az általa meghatározott ügyrend szerint látja el, amelyet a Magyar Közlönyben közzétesz,22 tehát a pályázati felhívás előkészítésével kapcsolatos műkö-dési rend átlátható.

Az Mtv. által szabályozott eljáráson kívüli koncesz-sziós pályázatok tekintetében megállapítható, hogy a kiírás előkészítési folyamatának szabályozása mind általános (Ktv.), mind ágazati szinten elmaradt. A jog-alkotó az előkészítésben közreműködő természetes személyek kiválasztásának mechanizmusát, illetve szempontjait nem rögzítette, továbbá a kiírás tartalmi összeállításához szükséges szakértelem, valamint az egyéni felelősség megállapíthatóságának biztosítása nem jogszabályi követelmény. A leírtak értelmében a kiírás tartalmának előkészítése során elvárható alap-vető versenyvédelmi garanciák hiányoznak, a verseny terjedelmének, eredményének kiírás tartalmán ke-resztül történő befolyásolása az előkészítésben részt vevő természetes személyekkel szemben támasztott jogszabályi előírások által támasztott akadályba nem ütközik. A szabályozás hiányosságainak eredménye-ként a koncessziós eljárás lefolytatásához szükséges szakértelemmel objektíve nem rendelkező természe-tes személyeknek a kiírás előkészítése vonatkozásában kifejtett cselekményük tekintetében büntetőjogi fe-lelősségre vonással nem kell számolni tekintettel a gondatlan elkövetés megállapításához elengedhetet-len ismereteket feltételező végzettség, illetve szakmai gyakorlat hiányára. Ezzel kapcsolatban meg kell je-gyezni, hogy a pályázat kiírásának versenykorlátozó befolyásolását értékelő tényállások (pl.: hivatali visz-szaélés, vesztegetés, kartellbűncselekmény) szándékos bűncselekmények.

3. A pályázatok értékelése

A koncessziós pályázatok értékelése az a folyamat, amely a pályázati felhívásban rögzített határidőn be-lül benyújtott pályázatok felbontásával veszi kezdetét,

19 2010. évi CLXXXV. törvény 117. §2 0 2010. évi CLXXXV. törvény 124. § (1)–(2a) bekezdés21 2010. évi CLXXXV. törvény 123. § (5) bekezdés2 2 2010. évi CLXXXV. törvény 131. § (1) bekezdés

és magában foglalja a pályázati felhívásban rögzített feltételek, valamint a kötelező tartalmai és formai kö-vetelmények megvalósulásának ellenőrzését, a benyúj-tott pályázatok pályázók általi korrekcióját a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően, amennyiben az ágazati jogszabály vagy pályázati felhívás ezt lehe-tővé teszi, továbbá megtörténik a pályázatok érvényes-ségének, érvénytelenségének megállapítása, az érvé-nyes pályázatok rangsorolása, és az eredményhirdetés. Kérdés, hogy a leírt értékelési folyamatok vonatkozá-sában milyen részletszabályok biztosítják a verseny tisztaságának megóvását. A Ktv. a pályázatok bírálatá-val kapcsolatos előírásokat nem tartalmaz, csupán annyit rögzít, hogy a döntéshozónak a bírálat folyama-táról olyan emlékeztetőt kell készítenie, amely a bírá-lat szempontjából valamennyi lényeges körülményt tartalmazza.23

A bányászattal kapcsolatos koncessziós eljárások vonatkozásában a 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet kimondja, hogy a pályázat értékelését a bányászati ügyekért felelős miniszter által pályázatonként, azaz eseti jelleggel létrehozott Minősítő Bizottság végzi. A Minősítő Bizottság tagjainak tevékenységére vonat-kozó – pályázatonként külön kiadott – megbízás visz-szavonásig érvényes. A Minősítő Bizottság elnöke a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) elnöke. A Minősítő Bizottság tagja:

a) az államháztartásért felelős miniszter egy képvi-selője,

b) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egy képviselője,

c) a miniszter egy képviselője, valamintd) a koncesszióköteles tevékenység vonatkozásában

szakértelemmel, valamint a földtani szakértői tevé-kenység folytatásának részletes szabályairól szóló mi-niszteri rendeletben meghatározott mesterképzésben vagy egyetemi szintű alapképzési szakon szerzett, szakirányú szakképzettséggel és legalább 10 éves szak-mai gyakorlattal rendelkező két személy.

A Minősítő Bizottság tagjaira a 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet által kijelölt illetékes miniszterek, il-letve az MBFH elnöke tesznek javaslatot.24 Az össze-férhetetlenség vonatkozásában korábban már ismer-tetett szabályokat és álláspontot nem kívánom megis-mételni. A leírtak értelmében pályázatok értékelése vonatkozásában kizárólag a koncesszió tárgyát képező szakértelem biztosított, de például pénzügyi, illetve jogi szakértelemmel rendelkező tag bevonását nem írja elő a jogszabályszöveg, jóllehet a pályázat kötelező tartalmi eleme a pályázat benyújtása idején fennálló pénzügyi helyzet bemutatása, valamint a pályázati ki-írásban meghatározott pénzügyi megbízhatóság ada-tainak igazolása,25 illetve a pályázatok lebonyolítására vonatkozó jogszabályok értelmezése a Minősítő Bi-zottság feladatának része. Nem derül ki a vonatkozó

2 3 1991. évi XVI. törvény 9/A. § (1) bekezdés2 4 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1)–(3d) bekezdés25 81/2012. (XII. 28.) NFM rendelet 2. § (2) bekezdés

50

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

rendelkezésekből, hogy a koncesszió tárgyán kívüli szakértelmet biztosító tagon kívüli tagok személyének kiválasztására milyen szempontok alapján kerül sor, így a Minősítő Bizottság összetétele az aktuális, akár versenykorlátozó preferenciáknak megfelelően ala-kítható.

A Minősítő Bizottság feladata a pályázatok benyúj-tására nyitva álló időtartam alatt beérkezett pályáza-tok felbontása és értékelése, dönt a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról, továbbá elkészíti a pá-lyázat korrekciójára irányuló hiánypótlási felhívást, illetve javaslatot tesz a bányászatért felelős a minisz-ternek a pályázat nyertesének személyére. A Minősítő Bizottság feladatainak teljesítése során biztosítja a pá-lyázók esélyegyenlőségét, és a nyertes pályázóra vo-natkozó javaslatát hátrányos megkülönböztetés nél-kül, szakmai szempontok alapján teszi meg. A pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasítására akkor kerül sor, ha a pályázó nem vásárolta meg a részletes pályázati dokumentációt, nem fizette meg a részvételi díj teljes összegét határidőben, a pályázat nem felel meg a pá-lyázati kiírásban a küldemény formai követelménye-ire meghatározott feltételeknek, illetve az a kiírásban meghatározott benyújtási határidő lejártát követően érkezett be. A Minősítő Bizottság a pályázati kiírás szerinti esetekben a pályázatok felbontását követő nyolc napon belül felhívja a pályázót hiánypótlásra. A nyolc napon túl beérkezett vagy nem megfelelően teljesített hiánypótlást a Minősítő Bizottság elutasít-ja.26 Sajnálatos, hogy pusztán formai hiányosságok ész-lelése esetében a kiíró kötelezettsége a pályázatok ér-demi vizsgálat nélküli elutasítása. A vonatkozó jogsza-bályi kitétel szakmai értelemben hibátlan, teljesítésre képes pályázók ajánlatának versenyből történő kizá-rását, illetve ezzel együtt verseny kiíró érdekeivel el-lentétes korlátozását teszi lehetővé, ezért javasolt a formai hiányosságokon alapuló elutasítás kötelezett-ségének törlése. Az esélyegyenlőség követelményének sérülését, a pályázat eredményének befolyásolását vagy a verseny kiíró érdekeit sértő korlátozását ered-ményezheti az a fentebb idézett rendelkezés, mely szerint a kiíró jogosult a pályázat felhívásban megha-tározni, hogy milyen hiányok észlelése esetén teszi lehetővé a pályázatok hiánypótlás keretei közötti kor-rekcióját. A kifogásolt jogszabályszöveg értelmében sor kerülhet a hiánypótlás lehetőségének szinte teljes kizárására, vagy a teljes körű hiánypótlás lehetővé té-telére. A hiánypótlás lehetőségének indokolatlan kor-látozása a kiíró érdekeivel ellentétes versenykorláto-zást eredményez, a korlátlan hiánypótlás pedig érté-kelési szempont vonatkozásában tett ajánlat elmulasz-tása esetében sérti az esélyegyenlőséget azokkal szem-ben, akik e kötelezettségüknek határidőben eleget tettek, különösen akkor, ha a kiíró a nyilvános bontás mellett dönt. Álláspontom szerint koncessziós eljárá-sok esetében a verseny átláthatóságának, tisztaságá-nak védelme érdekében kötelezni kellene a kiírót a

2 6 81/2012. (XII. 28.) NFM rendelet 5. § (1)–(3) bekezdések, 7–8. §

pályázat benyújtása vonatkozásában megadott határ-idő lejáratakor nyilvános bontás tartására. A jogalkotó nyolc napban határozta meg a hiánypótlási határidőt, ami az esetek többségében elegendő lehet a hiányos-ságok pótlására, azonban a bonyolultabb, időigénye-sebb hibák korrekciója érdekében a kiírónak biztosí-tani kellene azt a lehetőséget, hogy a hiánypótlási ha-táridőt nyolc napot meghaladó időtartamban hatá-rozza meg. A leírtak alapján javasolt a nyolcnapos idő-tartam minimális határidőként történő rögzítése.

A Minősítő Bizottság a pályázatokról köteles jegy-zőkönyvbe foglalt, pályázatonként külön indokolással ellátott értékelést tartalmazó döntési javaslatot készí-teni a miniszter részére. Eredménytelen a pályázati eljárás, ha

a) a nyertes pályázó az eredményhirdetést követő 8 napon belül indokolással ellátva írásban bejelenti a pályázattól való elállását,

b) nem érkezett érvényes pályázati ajánlat,c) a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a

pályázati kiírásban foglalt feltételeknek,d) a pályázat nyertese által tett ajánlat elfogadása

jelentős vagyonvesztéssel járna.27 Az összeférhetetlenséggel és a pályázó eljárás tisz-

taságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményével kapcsolatos eredménytelenségi okot az előző fejezetben már említettem.

A fentebb rögzített eredménytelenségi okok jelen-tése nem minden esetben határozható meg. Mivel a vonatkozó ágazati jogszabályok nem definiálják a pá-lyázat „érvénytelenségének” fogalmát, nem egyér-telmű, mikor van helye a b), illetve a c) pont szerinti eredménytelenség hirdetésének. A jogalkotó a „jelen-tős vagyonvesztés” kifejezést sem értelmezte, így nem állapítható meg, hogy a d) pont szerinti eredményte-lenségi eset mikor alkalmazható. A jelzett értelmezési problémák a pályázattal kapcsolatos eredményhirde-tési kötelezettség fennállását bizonytalanná teszik, mivel az indokolt döntési javaslatban a Minősítő Bi-zottság az aktuális preferenciáknak megfelelő ered-ményt vezetheti le, azaz a kiíró könnyen elkerülheti a nem támogatott pályázóval történő szerződéskötést.

Valamennyi ágazati jogszabály közül az Mtv. rendel-kezik legkimerítőbben a pályázatértékelés folyamatá-ról. A médiaszolgáltatási jogosultság megszerzésére irányuló koncessziós eljárásra benyújtott pályázatokat a Médiatanács értékeli. A Médiatanács elnökével és tagjaival szemben támasztott szakmai követelménye-ket az pályázati felhívás előkészítését tárgyaló fejezet-ben már részleteztem. Az összeférhetetlenség verseny-jogi, illetve büntetőjogi szempontból releváns rendel-kezéseit az előző fejezetben ismertettem. Mivel a Mé-diatanács tagjait 9 évre választják, és feladatkörűket nem meríti ki a pályázatok értékelése, az összeférhe-tetlenségi szabályok egyéb közjogi tisztségek betölté-sét is tiltják, továbbá előírás a pártsemlegesség is.28

27 81/2012. (XII. 28.) NFM rendelet 9. §2 8 2010. évi CLXXXV. törvény 118. § (1) és (3) bekezdés

51


A Médiatanács tagjainak megbízatása megszűnik a Médiatanács megbízatási idejének lejártával, lemon-dással, az összeférhetetlenség megállapításával, fel-mentéssel, kizárással, valamint a tag halálával. Az Mtv. a megszűnés valamennyi esetkörét részletesen szabá-lyozza.29

Az ismertetett rendelkezések értelmében a beér-kező pályázatokat a koncesszió tárgya szerinti tevé-kenységben (médiatudományban) igen jártas, objektív szempontok szerint hosszú időre megválasztott sze-mélyek végzik, akik szükség esetén az értékelés folya-matába szakértőt vonhatnak be. A bírálat által megkí-vánt szakértelem tehát – az előkészítés tekintetében megállapítottakhoz hasonlóan – teljes mértékben biz-tosított, továbbá a Médiatanács ügyrendjének, illetve továbbiakban részletezett törvényi rendelkezésnek köszönhetően a bírálat folyamata átlátható.

Az Mtv. megkülönbözteti az alaki és a tartalmi ér-vényességet. Alakilag érvénytelen a pályázati ajánlat, ha

a) a pályázó nem felel meg az Mtv.-ben tételesen rög-zített személyi, részvételi feltételeknek, és az Mtv. sze-rinti összeférhetetlenségi követelményeknek,

b) a pályázati ajánlat nem a pályázati felhívásban meghatározott határidőben, helyen, példányszámban, formában és módon került benyújtásra,

c) a pályázati díjat határidőben nem fizették meg,d) a pályázati ajánlat formailag nem felel meg a pá-

lyázati felhívásban meghatározott feltételeknek,e) nem vagy nem megfelelően tartalmazza a pályá-

zat a kötelező tartalmi elemeket.Az Mtv. által nyújtott definíció értelmében az alaki

érvénytelenség keretei között a Médiatanács csupán azt vizsgálja, hogy pályázó jogosult-e a pályázaton való részvételre, továbbá ellenőrzi az Mtv., illetve a pályá-zati felhívás által rögzített iratok csatolását, azonban a pályázati ajánlat tartalmát nem értékeli. Az alaki ér-vénytelenség körében értékelendő esetek tekinteté-ben kizárólag az e) pont szerinti hiányosság esetében van helye hiánypótlásnak, de csak az Mtv. által meg-határozott tartalmi elemek pótlására van lehetőség, melyek a következők:30

a) a pályázó hatályos létesítő okirata,c) a pályázó nyilatkozata arról, hogy neki vagy a

benne tulajdoni részesedéssel rendelkező más vállal-kozásnak milyen nagyságú közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése van a Magyarország területén médiaszolgáltatást végző, vagy magyarországi média-szolgáltatási jogosultságot igénylő vállalkozásban,

d) az igénybe venni kívánt műsorszórási lehetőség,e) a szolgáltatás műsorideje, műsoridő beosztása,f) a tervezett kiegészítő médiaszolgáltatás,g) a médiaszolgáltatás állandó megnevezése és szig-

nálása,h) vételkörzet-bővítés, illetve hálózatba kapcsolódás

esetén ennek ténye,

29 2010. évi CLXXXV. törvény 129. §3 0 2010. évi CLXXXV. törvény 57. § (1)–(3) bekezdés

i) a tervezett műsorszerkezet,j) közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok, il-

letve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok közlésére szánt napi, heti, havi minimális műsoridő,

k) a hírműsorszámok közlésére szánt napi, heti, havi minimális műsoridő,

l) a nemzetiségi vagy más kisebbségek igényeinek szolgálatára szánt napi minimális műsoridő,

m) a médiaszolgáltató üzleti, pénzügyi terve,n) banki igazolás arra vonatkozóan, hogy a tervezett

médiaszolgáltatás működési költségeinek fedezete legalább a működés első három hónapjára, reklámbe-vétel nélkül, elkülönített pénzforgalmi számlán a pá-lyázó rendelkezésére áll,

o) a pályázó nyilatkozata arról, hogy vele kapcsolat-ban nem áll fenn a törvény szerinti kizáró ok, illetve arról, hogy más, folyamatban lévő pályázati ajánlatá-nak elfogadása esetén nem keletkezne ilyen kizáró ok,

p) a pályázati felhívásban megjelölt egyéb adatok, dokumentumok, nyilatkozatok, amelyeket az Mtv. 56. §-a kötelező tartalmi elemként külön nem nevesít.

A fentebb rögzítettek alapján megállapítható, hogy a pályázati ajánlat szakmai részének lényegét képező adatok nagy része pótolható, ugyanakkor az Mtv. 56. §-a által megállapított egyéb, kevésbé hangsúlyos tartalmi elemek (pl.: vezető tisztségviselőjének, kép-viselőjének a neve és elérhetősége, továbbá közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta) vonatkozásában a jogal-kotó ezt a lehetőséget nem biztosította, illetve a tör-vényszöveg az Mtv. által meghatározott műszaki tar-talomból is kiemelt néhány adatot (pl.: a tervezett mé-diaszolgáltatás típusa, vételkörzete), melyek vonatko-zásában a hiánypótlás lehetősége kizárt. A pályázati ajánlat azon elemei tekintetében, amelyek a pályázati felhívás alapján értékelésre kerülnek, hiánypótlásnak szintén nincs helye. A hiánypótlás teljesítésére a kéz-besítéstől számított tizenöt nap áll a pályázó rendel-kezésére. A hiánypótlás teljesítésére meghatározott határidő jogvesztő, a határidő elmulasztása esetén iga-zolási kérelem előterjesztésének nincs helye.31 A pá-lyázók esélyegyenlőségének követelményére figye-lemmel kizárólag az ajánlatok rangsorolásának alapját képező bírálati szempontok szerinti ajánlati elemek tekintetében szükségszerű a hiánypótlás lehetőségé-nek kizárása. A hiánypótlás lehetőségnek ennél szű-kebb körben történő érvényesülése indokolatlanul szűkíti a versenyt, ezért javasolt az Mtv. alaki érvény-telenség vonatkozásában rögzített hiánypótlási szabá-lyainak újragondolása. Ugyan a hiánypótlási határidő maximumának meghatározása tekintetében kifejtett korábbi álláspontomat fenntartom, azonban az Mtv. által biztosított több mint kéthetes időtartam vélhe-tően valamennyi hiányosság korrekciójára elegendő.

Az alakilag érvényesnek nyilvánított ajánlatokat a Médiatanács bevezeti a pályázati nyilvántartásba, és

31 2010. évi CLXXXV. törvény 57. § (1)–(4) bekezdés

52

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

kezdetét veszi a pályázatok tartalmi érvényességének vizsgálata, melynek során a Médiatanács az ajánlatok megalapozottságát vizsgálja. Ha a pályázati ajánlat tar-talmilag hiányos, a Médiatanács hiánypótlásra szólítja fel a pályázót. A hiánypótlási határidő tartalmi hiány-pótlás esetében is 15 nap, és nem lehet pótolni azokat a hiányosságokat, amelyek a bírálati szempontok sze-rint értékelendők. Ha a pályázati ajánlat nem egyér-telmű, a Médiatanács a pályázótól az esélyegyenlőség elvének sérelme nélkül felvilágosítást kérhet. A felvi-lágosítás-kérés teljesítésére a kézbesítéstől számított tizenöt nap áll a pályázó rendelkezésére. A felvilágo-sítás nem eredményezheti az ajánlatban megfogalma-zott pénzbeli, értékbeli vállalások, lényeges állítások változását, csak azok értelmezését szolgálhatja. A pá-lyázati ajánlat tartalmilag érvénytelen, amennyiben

a) a pályázati felhívás szerinti értékelési szempont-ként megjelölt vállalások körében érthetetlen vagy egymásnak ellentmondó vagy nyilvánvalóan lehetet-len vállalásokat, feltételeket tartalmaz, amelyek aka-dályozzák a pályázati ajánlat érdemi értékelését,

b) a pályázati ajánlat a Médiatanács megítélése sze-rint lehetetlen, túlzottan magas vagy alacsony mér-tékű, illetőleg kirívóan aránytalan kötelezettségválla-lást tartalmaz, illetve olyan nyilvánvalóan irracionális vagy megalapozatlan vállalásokat, feltételeket tartal-maz, amelyek ellentmondanak a Médiatanács rendel-kezésére álló tényeknek, adatoknak, és ezáltal lehetet-lenné teszik a pályázati kiírásban foglalt szempont-rendszer szerinti értékelést,

c) a pályázati ajánlat megalapozatlansága miatt nem alkalmas az e törvényben, illetve a pályázati felhívás-ban meghatározott célok elérésére, megvalósítására, vagy

d) a pályázati felhívásban meghatározott tartalmi követelményeknek nem tesz eleget.32

Az idézett törvényszöveg értelmében az értékelés során igénybe vehető eszközök száma gyarapodott, mivel a Médiatanács a hiánypótlás mellett már felvi-lágosítás nyújtására is felszólíthatja a pályázókat. A törvényhozó a felvilágosítás intézménye vonatkozásá-ban előírta az esélyegyenlőség követelményének be-tartását, melynek érdekében megtiltotta a pénzbeli, értékbeli vállalások, illetve lényegi állítások módosí-tását. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felvilágosítás intézményével kapcsolatos rendelkezé-sek nincsenek összhangban a hiánypótlás vonatkozá-sában rögzített előírásokkal, ugyanis hiánypótlás ese-tében kizárólag a bírálati szempontok hatálya alá tar-tozó ajánlati elemek módosítására nincs lehetőség, bármely más tartalmi hiányosság korrigálható a pá-lyázatban rögzített tartalom módosításával. A felvilá-gosítás keretei között szükség lehet egymásnak ellent-mondó adatok, állítások közötti ellentmondás feloldá-sára, ami kizárólag a helytelen pályázati elemek törlé-sével történhet meg. A törvény rendelkezéseinek ér-telmében felvilágosítás keretein belül a bírálati szem-

32 2010. évi CLXXXV. törvény 59. §

pontokon kívüli lényeges ajánlati elemek nem módo-sulhatnak, ugyanakkor hiánypótlással ugyanazon helytelen ajánlati elem javítására sor kerülhet. Állás-pontom szerint mind a felvilágosítás, mind a hiány-pótlás esetében ugyanazon adatkör vonatkozásában kellene tiltani a benyújtott pályázat tartalmi módosí-tását. Tovább bonyolítja a felvilágosítás intézményé-nek alkalmazását, hogy jogalkotó nem definiálta a „lé-nyeges állítás” fogalmát, így a törvényszöveg alapján egzakt módon nem megállapítható, pontosan milyen ajánlati elemekre vonatkozik a módosítási tilalom. A tartalmi érvénytelenségi okként kizárólag az érté-kelési szempontok szerinti vállalások érthetetlensé-gét, illetve ellentmondásosságát értékeli a törvény-hozó, ami tovább nehezíti a felvilágosítással kapcso-latos előírások értelmezését, mivel nem egyértelmű, hogy a felvilágosítás nem vagy nem megfelelő teljesí-tése a bírálati szempontokon kívüli ajánlati elemeket érintően eredményezheti-e a pályázat tartalmi érvény-telenségét azon az alapon, hogy a pályázat nem felelt meg a pályázati felhívás tartalmi követelményeinek. Amennyiben igen, felvetődik a kérdés, miért szüksé-ges a bírálati szempontokkal kapcsolatos érthetetlen-ség, ellentmondásosság külön érvénytelenségi szem-pontként történő értékelése. Így kíván a jogalkotó arra utalni, hogy ezek olyan lényeges ajánlati tartalmak, amelyek vonatkozásában nincs helye felvilágosítás ké-résnek? Ha így van, akkor érthetetlen, hogy a bírálati szempontokkal kapcsolatos felvilágosítás kérését a törvényszöveg miért nem tiltja.

A tartalmi érvénytelenségi okok megfogalmazásá-ból következik, hogy a pályázatok tartalmi vizsgálata során a kötelezettségvállalások realitása tekintetében is állást kell foglalni, azonban ehhez a törvényhozó már nem biztosított megfelelő vizsgálati eszközt. Elő-fordulhat, hogy a pályázati felhívásban előírt valameny-nyi adat rendelkezésre áll, mégis nehézséget okoz a pályázati ajánlat realitásának megítélése. Ahogy azt már fentebb is említettem, a pályázatok bírálatának folyamatába szakértő bevonásának van helye, azonban a kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos hatósági ál-lásfoglalások megalapozottságához jelentősen hozzá-járulna, ha az Mtv. ilyen esetben lehetővé tenné a hi-ánypótlás és a felvilágosítás keretei között kérhető adatok körét meghaladó információk kérését.

A tartalmi érvénytelenségi okok fentebb idézett pontjainak értelmezése is nehézségekbe ütközik. Nem ismert „a nyilvánvalóan lehetetlen vállalás”, a „lehetet-len kötelezettségvállalás”, „a megalapozatlan vállalás”, a „nem alkalmas az e törvényben, illetve a pályázati felhívásban meghatározott célok elérésére, megvaló-sítására” kitételek pontos jelentéstartalma, illetve az idézett, hasonló értelemmel bíró kifejezések által érin-tett eredménytelenségi okok egymáshoz való viszo-nya, elhatárolásuk alapja.

Elengedhetetlen a vázolt értelmezési problémák or-voslása, mivel felvilágosítás kérése esetében jelen fel-tételek mellett a bírálók szabadon, akár a verseny tisz-taságát sértő módon dönthetnek a pályázat tartalmi

53


érvényességéről vagy érténytelenségéről, jóllehet a versenyjogi és a büntetőjogi értékelést kívánó cselek-mények elkerülése, illetve a későbbi felderítés előse-gítése érdekében az érvényesség–érvénytelenség meg-állapítására vonatkozó jogszabályok tartalmának egy-értelműnek kell lenni.

Az Mtv. bevezeti a pályázati eljárás megszüntetésé-nek intézményét, melynek feltételei a következők:

a) a pályázati felhívásra nem érkezik pályázati aján-lat,

b) a pályázati eljárás a lefolytatása során felmerült körülmény, feltétel folytán okafogyottá válik, így kü-lönösen abban az esetben, ha a pályázati felhívást kö-vetően a hazai vagy a nemzetközi gazdálkodási kör-nyezet nagymértékben megváltozik, illetve a pályázati felhívás kiírásakor fennálló – gazdasági, jogi, frekven-ciagazdálkodási, médiaszolgáltatási piaci – körülmé-nyek, feltételek lényegesen megváltoznak,

c) a Médiatanács mérlegelése szerinti médiapoliti-kai szempontok, illetve az e törvényben vagy a pályá-zati felhívásban rögzített alapelvek, célok a pályázati eljárás lefolytatásával nem biztosíthatóak, vagy

d) a Médiatanács a benyújtott pályázati ajánlatok és a rendelkezésre álló információk alapján megállapítja, hogy egyetlen pályázó pályázati ajánlata sem felel meg az e törvényben foglalt céloknak és alapelveknek, il-letve bármely pályázó nyertessé nyilvánítása veszé-lyeztetné a frekvenciakészlettel, mint állami tulajdon-nal való felelős, rendeltetésszerű, hatékony gazdálko-dást.33

A fentebb ismertetett jogintézmény nem az ered-ménytelen eljárás lezárását jelenti, mivel az Mtv. értel-mében eredménytelenséget csak akkor lehet hirdetni, ha valamennyi benyújtott pályázat vonatkozásában megállapítható az alaki vagy a tartalmi érvénytelen-ség.34 Az eljárás megszüntetésére akkor kerül sor, ha egyáltalán nem nyújtottak be pályázatot, továbbá az eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy kiíró akkor is mentesüljön a szerződéskötési kötelezettség alól, ha akad olyan pályázat, amely mind formai, mind tartalmi szempontból megfelel a pályázati felhívás va-lamennyi feltételének. Mivel a kiíró ezen szabadsága veszélyezteti a verseny átláthatóságának, illetve tisz-taságának követelményét, és megkönnyíti a preferált piaci szereplők támogatását, érdemes megvizsgálni a megszüntetés feltételeinek tartalmát, illetve a jogin-tézmény alkalmazásának indokoltságát.

A b) pontban említett feltétel azt a helyzetet pró-bálja kezelni, amikor oly mértékben megváltoznak a pályázati felhívás megfogalmazását megalapozó kö-rülmények, hogy a kiíró már nem képes, illetve nem köteles a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfe-lelően szerződést kötni, azaz az eljárás okafogyottá válik. Nem vitatható, hogy kiíró önhibáján kívül ke-rülhet olyan helyzetbe, amely miatt képtelenné válik az eljárás lefolytatására és a szerződéskötésre, azonban

33 2010. évi CLXXXV. törvény 61. § (1) bekezdés3 4 2010. évi CLXXXV. törvény 62. § (2) bekezdés

az ezt megalapozó körülmények jellegével kapcsolat-ban semmilyen követelményt nem fogalmazott meg a jogalkotó. Álláspontom szerint a kiíró csak akkor le-het jogosult a koncesszió eljárás lefolytatásától, illetve a szerződéskötéstől elállni, ha az ezt kiváltó esemé-nyeket nem láthatta előre. Fontos továbbá, hogy a vá-ratlanul felmerült körülmények koncessziós eljárással kapcsolatos összefüggései objektívek és egzakt módon meghatározhatók legyenek.

A c) pontban rögzített megszüntetési ok álláspon-tom szerint elfogadhatatlan, mivel a kiíró kötelezett-sége és felelőssége, hogy koncesszió tárgyával kapcso-latos műszaki, pénzügyi, illetve törvényi elvárásokat a megfelelő színvonalú teljesítés érdekében a lehető legrészletesebben rögzítse. Amennyiben ez nem tör-ténik meg, és a kiíró ezért nem tudja a pályázati felhí-vásban rögzített elvárásoknak megfelelő ajánlatokat érvénytelenné nyilvánítani, a kiíró mulasztásának hát-rányai nem háríthatók a pályázókra. A pályázati felhí-vásban a koncesszió tárgyára, illetve a pályázatra vo-natkozó elvárásokat nem elegendő alapelvi szinten megfogalmazni. A verseny védelme érdekében a pá-lyázatok bírálata során kizárólag az vizsgálható, hogy a kiíró által meghatározott feltételek megvalósultak-e. Amennyiben igen, további „mérlegelésre” a kiíró nem lehet jogosult. A c) pontban rögzített megszüntetési ok arra utal, hogy a kiíró a bírálat során nincs kötve a pályázati felhívásban rögzített feltételrendszerhez, a pályázók viszont a pályázatok rangsorát megalapozó bírálati szempontok szerinti ajánlati elemeken már nem változtathatnak.

A d) pont szerinti megszüntetési ok a c) ponthoz hasonlóan a rosszul megfogalmazott pályázati felhí-vás alapján indult eljárás megszüntetését teszi lehe-tővé, ami – akárcsak a c) pont – súlyos versenyjogi kockázatot hordoz. A pályázók a pályázati felhívás iránymutatása alapján felelhetnek meg az Mtv.-ben foglalt céloknak és alapelveknek, továbbá a pályázati felhívásban kell rögzíteni azokat a szempontokat, kö-vetelményeket, amelyek alapján megvalósul a frekven-ciakészlettel való felelős, rendeltetésszerű, hatékony gazdálkodás.

Az Mtv. szabályozása az egyéb koncessziós eljárá-sokra vonatkozó rendelkezésekhez viszonyítva egye-dülálló módon rendelkezik az alaki érvénytelenséget, valamint az eljárás eredményét vagy eredménytelen-ségét megállapító végzéssel szembeni jogorvoslati le-hetőségről. Az említett tartalmú végzés bírósági felül-vizsgálatát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bí-róságtól lehet kérni. Az alaki érvényesség megállapí-tásáról a Médiatanács nem hoz végzést, erről a tényről az érintett pályázókat a Médiatanács értesíti, illetve alaki érvényesség esetén a pályázókat felveszi a pályá-zati nyilvántartásban, és a pályázók listáját a honlap-ján közzéteszi. A pályázati nyilvántartásba vételre irá-nyuló döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, az ez-zel kapcsolatos döntés az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét rögzítő végzéssel együtt támad-ható. Az eljárás megszüntetésére ugyan végzés formá-

54

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

jában kerül sor, azonban az Mtv. ezen a hatósági dön-tés vonatkozásában nem rendelkezik jogorvoslati le-hetőségről, jóllehet az említett megszüntetési okok elnagyolt megfogalmazásából adódó értelmezési ne-hézségek számos jogvitát alapozhatnának meg.35

A fentebb rögzítettek alapján megállapítható, hogy néhány ágazati jogszabályban rögzített kivételtől elte-kintve a koncessziós eljárásokra benyújtott pályázatok értékelésére vonatkozó szabályok kidolgozatlanok. A koncessziós eljárások általános szabályait rögzítő Ktv. e tekintetben semmilyen lényegi elvárást nem fogal-maz meg, ennek köszönhetően a koncessziós eljárá-sok szabályozottsága ágazatonként eltérő képet mutat. A bírálat során biztosítandó szakértelemről, a bírála-tot végző személyek kiválasztását megalapozó szem-pontokról, az értékelést végző természetes személyek tevékenységének, illetve az eljárás menetének megfe-lelő dokumentálásáról a jogalkotó vagy egyáltalán nem rendelkezett, vagy vonatkozó rendelkezések a kiíró-nak az indokoltnál jóval szélesebb mozgásteret bizto-sítanak, illetve a versenyvédelem szempontjából leg-lényegesebb intézményekkel kapcsolatos értelmezési anomáliák megnehezítik az eljárások gyakorlati lebo-nyolítását. A bírálati eszközökkel (pl.: hiánypótlás) kapcsolatos rendelkezések elnagyoltak vagy teljesen hiányoznak.

Néhány ágazati jogszabály deklarál arra irányuló törekvést, hogy legalább alapelvi szinten biztosítva legyen versenyvédelem, azonban az elhatározás meg-valósítását elősegítő részletszabályok kidolgozása el-maradt. A verseny tisztaságának, átláthatóságának alapvető feltétele lenne a nyilvános bontás biztosítása, az egymás pályázatába történő betekintés lehetővé

35 2010. évi CLXXXV. törvény 58. §, 61. §, 62. § (5) bekezdés

tétele, a jogorvoslat lehetőségének általános, azonos fórum előtti biztosítása, továbbá a lebonyolított kon-cessziós eljárások lefolytatásának utólagos, rendszeres ellenőrzése. A kiírókat kötelezni, illetve motiválni kell a verseny tisztaságát sértő magatartások jelzésére, megakadályozására, illetve felderítésben való közre-működésre. Elengedhetetlen az általános versenyvé-delmi szabályok kidolgozása, továbbá valamennyi el-járás vonatkozásában azonos tartalommal kellene meghatározni az eljárás alapvető intézményeit, fogal-mait.

4.Zárszó

Az elemzés során bemutatott szabályozási hiányos-ságok könnyen kihasználható lehetőséget teremtenek a versenyjogi és a büntetőjogi visszaélésekre, azonban az ágazatonként eltérő rendelkezések, a követhetet-len, illetve hiányosan körülírt eljárásrend, valamint az utólagosan lebonyolított ellenőrzések hiánya miatt koncessziós eljárások vonatkozásában megvalósított kartelltevékenység felderítésére még nem került sor. Az észlelt, hosszasan vázolt szabályzási anomáliák alap-ján megállapítható, hogy a koncessziós eljárásokra vo-natkozó szabályok – ritka kivételtől eltekintve – alkal-matlanok a versenyvédelmi funkcióinak ellátására. Álláspontom szerint a jelenlegi szabályozás mellett a GVH és a nyomozó hatság versenyvédelmi törekvései nem vezethetnek eredményre. A szabályozás kidolgo-zatlansága, illetve az eljárások laza dokumentálási rendje miatt az eljárásban közreműködő személyek esetleges számonkérése komoly nehézségekbe üt-közne.

BÜNTETŐJOG II. - KÜLÖNÖS RÉSZ Második, hatályosított kiadás

A 2012. évi C. törvény alapján

SZERZŐK: Belovics Ervin, Molnár Gábor Miklós, Sinku PálSZERKESZTŐ-LEKTOR: Busch BélaAz új Büntető Törvénykönyv elfogadását követően nem sokkal teljesen megújult kiadványként jelent meg a Különös Rész tényállásait átfogóan elemző, korábban kilenc kiadásban napvilágot látott, a szakmai körökben rendkívül népszerű szakkönyv. A változatlan szerzői csapatból ketten a Legfőbb Ügyészség vezető munkatársai, egyikük pedig a Kúria büntetőbírája, míg a kötet szerkesztő-lektora habilitált tanszékvezető egyetemi docens. Valamennyien a büntetőjog tudományának jeles képviselői, akik több évtizede folytatnak oktatói tevékenységet a hazai jogi karokon.

Az új Btk. szövege az elfogadását követően több alkalommal is módosult, hatálybalépéséhez a Kúria pedig felülvizsgálta a joggyakorlat egységét szolgáló testületi iránymutatásait. Mindezekre tekintettel készült el 2013 őszén a könyv aktualizálása, amelyben a tényállások bemutatása továbbra is a megszo-kott módon történik. A szerzők nem csupán az egyes bűncselekmények dogmatikai elemzésének és joggyakorlatának a bemutatására törekszenek, hanem ismertetik azok szabályozásának történeti előzményeit, a hatályos rendelkezések alkotmányos alapjait, a kapcsolódó joggyakorlat meghatározó döntéseit, és megjelölik az idetartozó jogiro-dalom jelentősebb eredményeit is.

Ára: 12 000 Ft

BÜNTETŐJOG I. és II.együttes ára: 20 000 Ft

Ára: 12 000 Ft


WEB

ES MEGREND

ELÉS

–5%

55


nősítést nyer. Az új igazság-szolgáltatás elleni bűncse-lekmény látható, hogy alap-jaiban érinti a rend bír sá-golás korábbi és feltehető-leg jelenleg hatályos rend-szerét is olyannyira, hogy számos módosítás, illetőleg módosítási javaslat vethető fel a témakör kapcsán. En-nek szellemében már az írás elején leszögezném azt, hogy a megoldási javaslat, a Btk.-t, és az ezáltal létreho-zott szabá lyozást veszi ala-pul, mégis olyan, de lege ferenda jellegű megoldások megfogalmazása is célkitű-zés, amely egy hatékony, működőképes, komplex sza-bályozási koncepció megal-kotását célozza. Ugyan a té-makör részben a büntetőel-

járás területére tartozik, mivel a kényszerintéz kedések tanúval szemben című alcímben szereplő rendbírság tisztán eljárásjogi intézmény, ugyanakkor mégis egy anyagi jogi deliktumként tekintünk rá akkor, ha azt a bíróság előtt követik el. Az utóbb felvázoltak különös módon befolyásolhatják az eljárásjogi jogintézmény sorsát. A deliktum bevezetésének talán legérdekesebb és egyben legtámadhatóbb pontja az a tény, hogy a bűn-cselekményt korábban a büntetőeljárásban szabályoz-ták, valamint az, hogy eljárásjogi intézményként is te-kintettek rá közel két évszázadon át, egészen a 2012. évi C. törvény hatálybalépéséig.

A következőkben eljárásjogi és anyagi jogi rendel-kezéseket érintve kívánom a jogintézmény beveze-tésének indokai fényében vizsgálni a rendbírságolás jogszabálybeli rendeltetését de lege lata, illetve az alkalmazhatóságát és az eredményességét. Elöljáró-ban hangsúlyoznám, a teljes és beható dogmatikai elemzés érdekében szükség van arra, hogy visszate-kintsünk a jogtörténeti előzményekre, melyek a ta-núval szemben alkalmazható kényszerintézkedések eszköztárával kapcsolatosak. A rendbírságolás kisza-básának esetei közül a történeti részben kizárólag a Be. 93. §-ában szereplő, a tanút érintő jogosulatlan vallomásmegtagadással foglalkozom. Ez alatt azt ér-tem, hogy a tanúnak a további eljárási kötelezettsé-geit (például megjelenési kötelezettség) e helyen ki-fejezetten nem érintem, azonban az ezzel kapcsola-tos gondolataimat ahol szükséges később megjelení-tem. Ebben a formában a rendbírság kiszabásának további eseteit mégsem sem szabad figyelmen kívül hagyni, melyet az eljárás rendjét biztosító kényszer-intézkedések koherens rendszerét bemutató részben kívánok megtenni. Az elemezés első részeként a tör-téneti előzmények érdemelnek behatóbb értelme-zést.

simon nikoleTT*

A tanúvallomás jogosulatlan megtagadása,

mint anyagi jogi nóvum hatása a Be. vonatkozó

rendelkezéseire

1. Bevezetés

„A tanúk vagy tévednek, vagy hazudnak, és ritka ki-vétel, ha valamelyik igazat mond”,1 ellenben ha meg-tagadják a vallomástételt, még a lehetőség sincs meg az igaz vallomás elnyerésére. A tanúvallomás jogosu-latlan megtagadása deliktum beiktatása nagymérték-ben befolyásolja, ezen felül akár át is alakíthatja a Bün-tetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénynek (a to-vábbiakban: Be.) a rendbírság kiszabhatóságával kap-csolatos rendelkezéseit. Alapvető változásként érté-kelhető az új Btk. (a továbbiakban: Btk.) újszerű meg-oldása, amely kiveszi a bírósági szakaszt a korábbi el-járásjogi rendelkezések közül. A rendszer lényege a következő; a Be. kényszerintézkedések tanúval szem-ben című részének 93. § a tekintetben módosult, hogy a rendbírságolás lehetőségét a nyomozati szakaszra és az ügyész eljárására szűkítette. Ezért tehát „ha a tanú az eljárási cselekménynél való közreműködést, il-letve a nyomozó hatóság vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyel-meztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbír-sággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető”.2

A Be. 93. § szakasza kizárólag a bírósági szakaszon kívüli, tehát az azt megelőző büntetőeljárási szakaszok-ban lesz alkalmazható, ugyanis ezen előbbiben, ha a tanú a vallomástételt jogosulatlanul megtagadja, e kö-telességének az elmulasztása már bűncselekményi mi-

* ötödéves joghallgató, Pázmány Péter Katolikus Eg yetem Jog- és Államtudományi Kar. 1 Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. Tóth Könyv-

kereskedés és kiadó Kft., Debrecen, 2007. 58. old.2 A Be. 93. § (1) bekezdése a publikáció megjelenésekor hatályos állapota

alapján.

56

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

2. A tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedések történetisége

Mindenekelőtt fontos jelezni azt, hogy a történeti áttekintést az 1896. évi XXXIII. törvénycikk (a továb-biakban: Bp.) elemzésével érdemes kezdeni, tudniillik e törvény már kifejezetten rögzíti a rendbírságolás szabályait, különös tekintettel a büntetőeljárás meg-határozott szakaszaira. Az Bp. a XIII. Fejezetében ren-delkezik a tanúk idézéséről, és a tanúzás kötelességé-ről. A törvényhely felhívásának legfőbb indoka az, hogy a Bp. 195. §-a konkrétan foglakozik a kutatás fő tárgyával. Ez alapján, ha „a kellőleg megidézett tanú megjelent ugyan, de a vallomástételt vagy az eskü letételét, illetőleg a vallomás megerősítését a követ-kezményekre való figyelmeztetés daczára, törvényes ok nélkül megtagadta: az okozott költség megfizeté-sére volt kötelezendő és ezer koronáig terjedhető, el-zárásra átváltoztatható pénzbüntetéssel büntetendő.” A vonatkozó paragrafus kapcsán csak nota bene je-gyezném meg, hogy a megjelenési kötelezettség ugyan biztosított e szakasz vonatkozásában, ugyanakkor a vallomástételi kötelezettség már komoly nehézsé-gekbe ütközik, mivel a tanú jogosulatlan módon meg-tagadja a vallomástételt. Az Bp. 195. §-nak tényállási eleme a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, mely-hez a következményekre való figyelmeztetés figyel-men kívül hagyása társul. Az pedig, hogy nincs meg-jelölve az, hogy a büntetőeljárás mely szakaszára vo-natkozik a kitétel, ebből arra lehet következtetni, hogy a tanút érintő jogosulatlan vallomás megtagadása a büntetőeljárás bármely szakaszában „elkövethető”, és csak, és e törvény vonatkozásában is kizárólag eljárás-jogi szankciókat von maga után. A fizetési kötelezett-ség már a Bp.-nek is elmaradhatatlan része volt, egye-zően a hatályos szabályozással. Ennek megfelelően a tanút fizetési kötelezettség terheli, mely áll egyrészt a hatóságnak okozott költségek megfizetéséből, to-vábbá egy maximálisan ezer koronáig terjedő pénz-bírságból. A pénzbüntetés vonatkozásában,3 annak meg nem fizetése esetére dönteni lehetett az átváltoz-tatásáról, az elzárásra való átváltoztathatóság már a Bp.-ben biztosított volt. Az előbbieket a hatályos Be. már kötelezően írja elő a rendbírság meg nem fizeté-sének „szankciójaként”. Azzal kapcsolatban, hogy a Be. szabályi e tekintetben sokkal szigorúbbak a Bp. vonatkozó rendelkezéseinél, mindenképpen utalni kell arra a tényre, hogy a Be. szabályi e tekintetben következetesebbek.

3 A Bp. 195. §-a pénzbüntetéssel sújtotta azt a tanút, aki a vallomástételt jogosulatlanul megtagadta, amely napjainkra vesztett szigorúságából, és pénz-büntetés helyett a rendbírságolás lett az irányadó kényszerintézkedés, immá-ron büntető alaki jogban szabályozott intézményként.

A magam részéről úgy gondolom, hogy a Btk. 277. §-ának hatálybalépése óta a Be. ezen megoldása különösen helytálló, mivel a következetesség, és a dif-ferenciálás követelményei így teljes mértékben ér-vényre juthatnak. Más kérdés az, hogy a rendbírság kiszabhatóságának lehetőségként való szerepeltetése mennyire helytálló, lényegét tekintve azonban a Bp. megoldása e tárgykör vonatkozásában egyértelműen korát meghaladó szellemű. A tanú által okozott költ-séget illetően, a költségek megfizetése nem lehetőség,4 hanem olyannyira kötelező, hogyha a tanú a következ-ményekre való figyelmezetés után a vallomástételt megtagadta, az okozott költségek megfizetése lehetett kötelezni. A Bp.-ben még szereplő, ám de a hatályos büntetőeljárási és anyagi jogból már kiveszett esküté-telt, valamint a vallomás megerősítését jelenleg figyel-men kívül hagyom, már csak azon oknál fogva is, mert Be. vonatkozásában, emellett a kutatás tárgya tekinte-tében is irrelevánsak.

Továbbá kiemelném azt is, hogy a Bp.-ben az emlí-tett eljárásjogi kötelezettség megsértése esetén kelet-kező fizetési kötelezettség kötelezően kiszabandó szankció volt, az elzárás pedig hatóság mérlegelést igénylő kérdés. Jelezném, hogy a hatályos Be. a contrario tartalmazza a rendelkezéseket, és a rendbír-ságot nem kötelezően kiszabandó kényszerintézke-désként kezeli, az elzárást pedig kapcsán „átváltoztat-ható rendbírságról” szól. Továbbá azokban az esetek-ben, melyek nem a szabályszerű büntetőeljárás mene-tében folynak, e körben gondoljunk csak a tanú idé-zésre való meg nem jelenésére, vagy a neki törvényben nem biztosított jog alapján történő vallomástétel meg-tagadására, szükség van olyan cselekmények szankci-onálására, melyek a hatóságokkal szembeni engedet-lenségre adnak hatékony választ. A Bp. elemzését foly-tatva, a törvény szigorúságát jelzi az is, hogy a törvény a büntetés kimondásának eredménytelensége esetére is megoldást nyújtott, nem kevesebbel, minthogy „a tanú letartóztatható volt, és az eljárás befejezéséig, illetőleg mindaddig, amíg a vallomásának felesleges volta ki nem derült, fogva tartható volt, melyet azon-nal meg kell szüntetni, ha a tanú vallomást tett”.5 A tanú letartóztatása, ha nem is ebben a formában, hanem a szellemiségét tekintve követendő példaként szolgálhat a későbbiekben a rendbírság kiszabásával kapcsolatos szabályok módosítására.

A Bp. 195. §-át jellemző szigorúság mellett nem le-het magyarázat nélkül elmenni. Mint ahogyan arról már korábban is szó volt, a vallomás megtagadását és annak jogkövetkezményeit érintő szabályok nem a ha-tályos büntetőeljárási törvény megoldását tükrözik. A korabeli törvény gyakorlati alkalmazásáról nem áll-nak rendelkezésre bűnügyi statisztikák, mellyel kap-csolatban felhívnám a figyelmet arra is, hogy a rend-bírságolásról, azok számáról, összegéről nincsenek

4 Az okozott költség és ezer koronáig terjedhető (elzárásra átváltoztatható) pénzbüntetés.

5 Bp. 195. §-ának (2) és (3) bekezdései

57


elérhető statisztikák a mai napig sem.6 Így a teljes és a törvényi szabályozásnak is megfelelő megoldás tám-pontjául, a rendelkezésre álló korábbi büntetőeljárási tárgyú törvényeket és a jogalkalmazói gyakorlatot, így a rendőrségi, ügyészségi, valamint bírósági gyakorla-tokat lehet kutatási alapnak tekinteni. A Bp. indoko-lásánál is ebből kell kiindulni, ugyanis nyilvánvaló az, hogy a Bp. idején is lehetséges volt az, hogy a Bp. 195. §-ban szereplő rendelkezések ellenére, a tanú nem tett vallomást.

Érzékelhető továbbá az is, hogy az általános alapelv, miszerint a tanú megjelenik és vallomást tesz, a gya-korlatban sokszor nem érvényesül, melyet a rendelke-zésre álló hatósági jegyzőkönyvek, és ítéletek is bizo-nyítanak. A Bp. által megalkotott forgatókönyv lehet-séges, hogy már akkor sem működött, amely a későbbi törvények által alkalmazott törvényi fordulatoknál is kitűnik. Mindezek ellenére a Bűnvádi Perrendtartás elemzésekor fel lehet fedezni egy olyan szabályozási megoldás érvényesülését, melyet a 2012. évi C. tör-vényt általában jellemzi, különösen pedig az igazság-szolgáltatás elleni deliktumoknál. E párhuzam reális alternatívaként áll előttünk akkor, amikor az eljárás rendjét biztosító kényszerintézkedések működőképes, hatékony és céljait tekintve az új Btk.-t tükröző szabá-lyozását kívánjuk bemutatni. A magam részéről úgy gondolom, hogy az 1951. évi III. törvény tárgyalása is e cél szolgálatában állhat.

A második világháború utáni büntetőjog terméke az 1951. évi III. törvény, mely szintén szabályozta azo-kat a kényszerítő eszközöket, melyeket tanúkkal és szakértőkkel szemben lehetett alkalmazni. Amint arra e törvény 63. §-a is rámutatott, „a tanút vagy szakér-tőt, ha a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül vagy a hatóság határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadta, az okozott költségek megtérítésére kellett kötelezni, egyben ezer forintig terjedhető pénzbírsággal lehetett sújtani”.7 A törvény megtartja okozott költségek megfizetésé-nek kötelező esetét, míg a pénzbírságra lehetséges szankcióként tekint. Így az okozott költségek mellé a pénzbírság, mint fizetési kötelezettség lép, a pénzbír-sággal kapcsolatban pedig csak utalnék a jelenleg ha-tályos Be.-nek a rendbírsággal kapcsolatos rendelke-zéseire. Az idézett törvény fontos újítása az, hogy meg-jelöli a „hatóságok előtti elkövetést”, mellyel egyben tisztázza Bp. korábbi homályosságát e téren, és ezáltal konkrétan tartalmazza az „elkövetés helyét”. Ez a vál-tozás olyan előrelépésként értékelendő, amely a hatá-lyos Be. vonatkozó előírásainak értelmezéséhez is se-gítséget nyújthat abban a kérdésben, hogy el kell-e egymástól választani a büntetőeljárás nyomozati és ügyészi szakaszait bírósági szakasztól. Az itt megjele-nített álláspontom arra a nyugtalanító tényre is reagál,

6 Csikász Brigitta: Rendbírság-anomáliák: intés a védőknek. HVG Hetilap, 2010/25. szám, 32. évfolyam 16–17. old.

7 1951. évi III. törvény 63. § (1) bekezdése.

hogy jelenleg miért büntetik a bíróság előtt a tanúval-lomás jogosulatlan megtagadását, holott ha ezt a nyo-mozati szakban, vagy az ügyész előtt követik el, csak eljárásjogi szankciót lehetőségét rejti magában.

Már itt megjegyezném azt, hogy a jelenleg fennálló rendszer nem következetes, és számos ellentmondást tartalmaz. Többek között azt is, hogy ugyan a bírósági előtt biztosított a nyomozati, ügyészi szakban készült jegyzőkönyvek felhasználhatósága, ugyanakkor, ha a vallomástételt a nyomozati szakban, vagy az ügyész előtt tagadja meg jogosulatlanul a tanú, ezekben az esetekben nem áll rendelkezésre jegyzőkönyv. A ta-núvallomás megtételére való rábírás egyetlen eszköze a nem kötelező, „kiszabható rendbírság”.8 Ennek leg-nyilvánvalóbb jeleit leginkább a tárgyaláson lehet látni, „ahol a bíróság általában a nyomozás anyagának a reprodukálásra törekszik, és a vádlottnak ettől eltérő vallomását – ha a nyomozás során tett beismerő val-lomását visszavonja, vagy megváltoztatja – nem fo-gadja el, hanem a korábban tett vallomást tekinti a bi-zonyítás szempontjából meghatározónak”.9 Ezen gon-dolatok a tanúk által tett vallomásokról készült jegy-zőkönyvek felhasználására is irányadóak lehetnek, abban az esetben, ha a tanú a bírósági szakaszt meg-előzően tett vallomást. Ennek jelentőségét nem győ-zöm hangsúlyozni, mivel ezáltal az említett eljárási szakaszoknak a tanúvallomás jogosulatlan megtaga-dása szempontjából vett szerepe a nyomozati vallomá-sok rendelkezésre állása esetén is beigazolódik. A jegy-zőkönyvek hiányára való utalás oka sem kevesebb, mint az, hogy a nyomozati és ügyészi szakaszok kulcs-szerepét hangsúlyozzam.

Továbbá, a már az 1951. évi III. törvény hatályban léte alatt sem volt újszerű probléma az, miszerint a tanú az előzőek fényében továbbra sem tettek vallo-mást, azt e törvény úgy próbálta meg áthidalni, hogy „ha a pénzbírság kiszabása eredményre nem veze-tett, a tanút letartóztatásba lehetett helyezni”. A le-tartóztatás pedig addig tartott, amíg a tanú kötelessé-gének eleget nem tett, a megtagadás okát nem való-színűsítette, vagy vallomása feleslegessé nem vált”.10 Mégis figyelemmel kell lenni arra a harminc napos korlátra, melyet a törvény állított fel a letartóztatás leghosszabb tartamára. A letartóztatás ismételten a Bp. korábbiakban idézett sorait eleveníti fel, bár nem a korábbi szigorúbb formában, mely koránt sem elve-tendő alapgondolat még napjainkban sem, de csak a nyomozati és ügyészi szakaszra vonatkozó szabályok következetessé tételében, figyelemmel a tanúvallomás jogosulatlan megtagadására. Az 1951. évi III. törvény VIII. Fejezete egyebekben a tanúkra és szakértőkre is közvetlen előírásokat tartalmaz e tárgyban.11

8 Be. 93. § (1) bekezdés9 Farkas Ákos – Róth Erika: Előadások a büntetőeljárási jog köréből. Bí-

bor Kiadó, Miskolc, 2000. 39. old. In: Elek (2008) i. m. 33. old.10 1951. évi III. törvény 63. § (2) 11 Az 1951. évi III. törvény 163. § (4) bekezdése alapján, azt a tanút, aki a

tárgyaláson nem jelenhetik meg és a nyomozás során sem tett vallomást, a bí-róság határozatához képest annak egyik tagja vagy megkeresett bíró tárgyalá-son kívül hallgathatja ki.

58

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

Az 1954. évi V. törvény nehézkessége az 1951. évi III. törvényvonatkozó rendelkezéseit is érintette, töb-bek között a pénzbírság megfizetéséről és egyben a vallomástétel eredménytelenségéről. Az utóbbiaknak főként az előzetes letartóztatás általi kiküszöböléséről szóló részeit, melyet a törvény módosításai következ-tében nem lehetett alkalmazni.12 A korábbi kénysze-rítő hatás lehetősége, amely a letartóztatáshoz kapcso-lódott, az eljárást lassító törvénnyel végleg megszűnt. A vallomástételek megtételéhez fűződő érdeket te-kintve egyértelműen látható az, hogy e módosítás nem a büntetőeljárások eredményességét mozdította elő. A letartóztatás gondolata a jogosulatlan vallomásmeg-tagadás esetén nem elvetendő, mivel a büntetőeljárás eredményessége érdekében tanúvallomások szüksé-gessége úgy gondolom, hogy vitathatatlan, melyeket a Be. jelenleg hatályos szabályi szerint, még a lehetsé-ges kilátásba helyezhető szankciók tudatában sem fel-tétlenül tettek, tesznek meg.

Az 1954. évi V. törvény 63. §-ának (1) bekezdése alapján „azt a tanút vagy szakértőt, ha a vallomás-tételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyil-vánítást az ok előadása nélkül vagy a hatóság hatá-rozata ellenére, a következményekre történt figyel-meztetés után megtagadta, az okozott költségek meg-térítésére kellett kötelezni, egyben ezer forintig ter-jedhető pénzbírsággal lehetett sújtani.” A felhívott törvényhely abból a szempontból bír különös jelentő-séggel, hogy a tanú az általa okozott költségek megfi-zetése volt kötelezhető, ha a vallomástételt jogosulat-lanul megtagadta, míg a pénzbírság ugyanúgy alter-natív szankcióként szerepelt, mint „a jelenleg hatályos Be. rendelkezései szerint a rendbírság”. A nyomozás során tett tanúvallomásról készült jegyzőkönyv felol-vasásának e törvény alapján sem volt akadálya, így azon tanúk vallomásai felhasználhatók voltak, akik anélkül, hogy erre jogosultak lettek volna, nem tettek vallomást a bírósági tárgyaláson.13

Az 1973. évi I. törvény irányadó bekezdése rendkí-vüli hasonlóságot mutat a Be. 93. § (1) bekezdésének a 2013. július 1-jei módosítás előtti szövegével.14 A 2012. évi C. törvény hatálybalépése miatt a Be. 93. §-a is módosult, mégpedig csak olyannyira, amennyire az új Btk. miatt ez feltétlenül szükséges volt. Ami a kény-szerintézkedések tanúval szemben alcím további be-

12 1954. évi V. törvény 16. § (1) alapján a Bp. 63. §-a (1) bekezdésének 2–4. mondata, valamint 63. §-ának (2) bekezdése hatályát vesztette. (2) A Bp. 63. §-ának (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések léptek: „(2) Az olyan fellebbezésnek, illetőleg panasznak (136. §), amely a megtagadási okot elvető, valamint a pénzbírságot kimondó határozat ellen irányul, halasztó hatálya van.

13 1954. évi V. törvény 165. § (1) A tárgyaláson fel kell olvasni a tárgyi bi-zonyítékul szolgáló okiratokat és a terhelt kereseti, illetőleg vagyoni viszonya-ira, továbbá büntetett vagy büntetlen előéletére vonatkozó hivatalos értesítést. (2) Fel lehet a tárgyaláson olvasni:

a) a terheltnek a nyomozás során tett vallomását, ha a terhelt a tárgyaláson nincs jelen, a tárgyaláson a vallomást megtagadja, vagy a tárgyaláson tett val-lomása eltér a nyomozás során tett vallomástól.

14 1973. évi I. törvény 81. § (1) Ha a tanú vagy a szakértő a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyilvánítást a következményekre tör-tént figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költségek megfizetésére kötelezhető.

kezdéseit, valamint a külön a rendbírságról szóló ré-szeket illeti, azok változatlanok maradtak.15 Az 1973. évi I. törvény 81. § (1) bekezdésének és a Be.-nek a 2012. évi CCXXXII. törvény hatálybalépése előtti for-mája alapján, a 93. § (1) bekezdésének az összehason-lításakor látható az, hogy a két paragrafus kizárólag abban különbözik, hogy az előbbi törvényhely tartal-mazza a véleménynyilvánítás törvényi formuláját. A törvényhelyek vizsgálatából látszik ezen felül az is, hogy lényegüket és megfogalmazásukat is tekintve, a két idézett törvényi szakasz szinte megegyező tartal-mú.16

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az 1973. évi I. törvény a szakértőket is említi, akkor ez esetben a Be. „Szakértői kötelezettség megszegésének következ-ményei” címet viselő, 113. §-ának (1) és (2) bekezdé-sére kell utalni.17 Az 1973-as törvény összességében fenntartja a rendbírságolás lehetőségét, melyre kétsé-get kizáróan eljárásjogi alternatívaként tekint. Azt a személyi kört akikkel szemben alkalmazni lehetett a jogintézményt, egyértelműen a vallomástételt jogosu-latlanul megtagadó tanúkban, illetőleg szakértőkben lehet megjelölni. Végül, de nem utolsó sorban a törté-neti ívet az 1998. évi XIX. törvénnyel zárnám, külön fejezetben tárgyalva. Ahogyan arról már szó esett, e törvény ez év júliusát megelőzően más képet mutatott a tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedé-sekkel kapcsolatban, mint ahogyan a jelenleg hatályos állapota alapján kinéz.

3. Az Be. 93. §-ának dogmatikai elemzése a Btk. hatálybalépése előtti állapota alapján, különös tekintettel a Btk. 277. §-ára

A 2012. évi CCXXIII. törvény hatálybalépése előtt,

a Be. 93. §-ának (1) bekezdése lényegesen más megol-dáson alapult, mint jelenleg. A korábbi változat a pub-likáció megírásakor hatályos törvénnyel egyezően hangsúlyt fektetett a tanú vallomástételi kötelezettsé-gére. A tanú ez irányú kötelezettségével kapcsolatos

15 2012. évi CCXXIII. törvény 101. § A Be. 93. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „93. § Ha a tanú az eljárási cselekménynél való közreműkö-dést, illetve a nyomozó hatóság vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető.

16 Vesd össze: Be 93. § (1) bekezdését (Az 1998. évi XIX. törvény 2013. V. 31-én fennálló állapota alapján), 1973. évi I. törvény 81. § (1) bekezdésével.

17 Be. 113. § (1) Ha a szakértő a közreműködést vagy a véleménynyilvání-tást a megtagadás következményeire történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére köte-lezhető. (2) A szakértőt akkor is rendbírsággal lehet sújtani, ha a szakvélemény előterjesztésével indokolatlanul késlekedik. Ha a szakvélemény előterjesztésé-vel a kirendelt társaság vagy szervezet vezetője által kijelölt szakértő indoko-latlanul késlekedik, a rendbírság kiszabásának, illetve az okozott költség meg-fizetésére kötelezésnek a kirendelt gazdasági társasággal, szakértői intézmény-nyel, szervezettel, vagy szakértői testülettel szemben van helye.

59


előbbi megállapítások a Btk. 277. §-ában található de-liktum vonatkozásában is irányadóak. Ellenben ha a tanú a Be. 93. §-a szerinti vallomástételi, illetőleg eljá-rási cselekményeknél való közreműködési kötelezett-ségének nem tett eleget, „azaz anélkül, hogy erre jo-gosult lett volna,18 megtagadta vallomástételt vagy a büntetőeljárásban való közreműködést, rendbír-sággal lehetett sújtani és az okozott költség megfize-tésére kötelezni”. A tanút terhelő ez irányú kötelezett-ségek kikényszerítése céljából, a büntetőeljárásról szóló törvény kényszerintézkedések alkalmazását tette lehetővé. A vallomástételi kötelezettség az általános tanúfogalomból kiindulva azt jelenti, hogy akit tanú-ként hallgatnak ki, ha e törvény kivételt nem tesz, kö-teles vallomást tenni. Ez utóbbi komoly, egyértelmű és a rendbírság tekintetében ki is kényszeríthető kö-telezettséget keletkeztet, melynek megfelelően, ha a tanú vallomástételének nincsen a Be. 81–82. §-ok sze-rint fennálló akadálya, a vallomástételt továbbiakban nem tagadhatja meg, és köteles a hatóságok, ideértve az a nyomozóhatóságok, és az ügyész eljárásában fel-tett valamennyi kérdésre válaszolni. Köteles továbbá minden az üggyel kapcsolatos információt az eddigi-ekben tárgyalt feltételek alapján a „hatóságokkal” kö-zölni, amely az ügy szempontjából jelentős tényeket tartalmazhat.

E ponton azon nézetemet fejteném ki a témával kap-csolatban, hogy nem kizárt az, hogy a tanú a következ-ményekre való figyelmezetés után is megtagadja a val-lomástételt, de ekkor a bíró vagy, ügyész rendbírságot szabhat ki vele szemben. A tanú eljárási cselekménye-ken való közreműködési kötelezettségének jogosulat-lan megtagadását jelenti az, ha nem működik közre a bizonyítási eljárásban, vagy közreműködik ugyan, de a nála lévő bizonyítási eszközt felszólításra nem adja át, illetőleg nem veti alá magát a hatóság által elren-delt szakértői vizsgálatnak, amely során a nála lévő tárgyi bizonyítási eszközök átadását önként nem teszi lehetővé. Ezen kötelezettségek a bizonyítandó tények vonatkozásában teljes körűek a tanú megjelenési kö-telezettségével egyetemben.19 Az utóbb elemzett kö-telezettségszegések egyedül mulasztással valósítha-

18 Be. 82. § (1) A tanúvallomást megtagadhatjaa) a terhelt hozzátartozója,b) az, aki a (4) bekezdés esetét kivéve magát vagy hozzátartozóját bűncse-

lekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben, akkor is, ha a tanúvallomást az a) pont alapján nem tagadta meg,

c) a 81. § (2) bekezdésében foglalt titoktartási kötelezettség esetét ide nem értve – az, aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené, kivéve, ha ez alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette, vagy külön jogsza-bály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a felmentésre jogosult szá-mára kötelező,

d ) a médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, ha a tanúvallomá-sával a számára a médiatartalom-szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétét felfedné, az ezzel kapcsolatos kérdésben, kivéve, ha a bíróság az információt átadó személy kilétének felfedésére köte-lezte.

19 Bánáti János – Belovics Ervin – Csák Zsolt – Sinku Pál – Tóth Mihály – Varga Zoltán: Büntetőeljárási jog. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Buda-pest, 2009. 130. old.

tóak meg, amely az intézmény természetéből is ered, tudniillik a tanú köteles e magatartások tanúsítására és e magatartásnak megfelelő vallomás megtételére. Így akkor, ha e kötelezettségének nem tesz eleget, azaz mulaszt, akkor a Be. 93. §-ában meghatározottak al-kalmazásra van mód. A tanú ezen mulasztását csak akkor lehet a Be. 93. §-a szerint értelmezi, ha a kötele-zettség megszegésének jogkövetkezményeire előze-tesen figyelmeztetve lett, mellyel utalnék a hatóságot érintő Be. 85. § (3) bekezdésében található rendelke-zésekre. Ezek után minden nem jogszabályi indokra alapított tanúvallomás megtagadása jogosulatlan lesz, mivel a megtagadás oka alaptalan.

Itt kell kitérni arra a gyakran tanúktól származó és sokszor alapos félelemre, mely szerint a tanú azért nem tesz vallomást, mert erre méltányolható ok mo-tiválta, ezért ennek megfelelően a kényszerintézkedés alkalmazása vele szemben megfontolás tárgyává tehe-tő.20 Az optimális egyértelműen a Bócz Endre által megfogalmazott eset lenne, mégpedig, hogy a kihall-gatott személy mindazt elmondja, amit a nyomozási kihallgatási jegyzőkönyve tartalmaz.21 Az általam vizs-gált esetek többségében ez mégsem így történt és e körben figyelemmel kell lenni a korábban alaki jogban szabályozott tanúvallomások jogosulatlan megtagadá-sához kapcsolódó joggyakorlatra. Neuherz Pál a tanú által tanúsított magatartásokat elsősorban a saját tu-datos választásuk alapján kategorizálja, elsőként a sér-tettre vonatkoztatva, így létezik olyan, aki igazat mond, nem mond igazat, fenyegetett helyzetben van, szé-gyenkezik, fél a retorziótól, illetőleg nem kíván felje-lentést tenni.22 A tanúra ugyanezek a tulajdonságok vonatkoznak kiegészülve továbbiakkal, mint, hogy elfogult, megvesztegették, nem vagy csak részben em-lékezik, nem akar tanúskodni, vagy nem akarja, hogy a neve a tanúk között szerepeljen.23 Az utóbbiakon túlmenően utalnék azokra az esetekre is, amikor a ta-nút megfenyegetik, vagy esetlegesen más körülmé-nyek okán nem tesz vallomást. Elek Balázs ezzel kap-csolatban megjegyezte azt is, hogy „az befolyásolható, akinek az akaratára, állásfoglalására, érzelmeire köny-nyen lehet hatni”,24 a befolyásolás leggyakoribb for-májaként pedig e szerző is a fenyegetést és a kényszert jelöli meg,25 illetőleg a fenyegetéssel kiváltott félelmet, mellyel a tanúvallomások jogosulatlan megtagadása esetén számolni lehet. Jelezném azt is, hogy ha a tanút a vallomás megtételére erőszakkal vagy fenyegetéssel bírják rá, úgy a kényszerítés hatósági eljárásban bűn-

2 0 Feleky István – Holé Katalin – Kadlót Erzsébet – Kardos Sándor: A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény magyarázata. II. kötet, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 1998. 332. old.

21 Bócz Endre: A Be. újabb novellája elé. Magyar Jog, 2005/12. sz. 712–722. old. In: Elek (2008) i. m. 206. old.

2 2 Neuherz Pál: A sértett, a tanú és a gyanúsított kihallgatásának gyakorlati kérdései. Belügyi Szemle, 1997/9. szám, Budapest, 108–113. old. In: Elek (2008) i. m. 35. old.

2 3 Uo.2 4 Juhász József – Szőke István – O. Nagy Gábor – Kovalovszky Miklós

(szerk.): Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. 101. old. In: Elek (2008) i. m. 54. old.

25 Elek (2008) i. m. 85. old.

60

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

cselekményt kell megállapítani a fenyegető részére.26 A „törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettsé-geit ne teljesítse” törvényi tényállási elem egyben utal arra is, hogy aki mást büntetőügyben arra bír rá, hogy a tanúvallomást tagadja meg, holott ez utóbbi arra nem volna jogosult, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mindezeken túl a Btk. 278. §-ban szabályozott bűncselekmény rendszer-tani helye is kiemelendő.

Álláspontom szerint a tanú befolyásolását nem le-het teljes egészében elválasztani a tanúvallomás meg-tagadásától, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az előbbi témakör jogirodalmának csak egy kis szelete a releváns bűncselekmény. A befolyásolás esetleges fennállását a tanúvallomás megtagadásának vizsgála-takor a jelenleg fennálló gyakorlatot jellemző precizi-tás mentén, még inkább a befolyásolás kételye mentén vizsgálnám. A tanúvallomás jogosulatlan megtagadása esetén mégsem lehet adottnak venni a befolyásoltság tényét, mert más körülmény is rávihette a tanút arra, hogy ne tegyen vallomást. Ezen tények vizsgálata te-hát nagy körültekintést igényel a bírótól, mivel a ma-gatartás tanúsítása már deliktum, ha azt bíróság előtt követik el. Ezt a kötelességet a Btk. 277. §-ánál is meg-felelően érzékelteti az, hogy „a bíró potenciálisan min-dent tud ugyan, de nem győz mindennek maga utána-járni”.27

A rendbírság kiszabására csak törvényben megha-tározott esetekben kerülhet sor, mely kitétel a Be. 93. §-ára is vonatkozik, ami miatt az eljárási kötelezett-ségek megszegése miatt ezer forinttól kétszázezer fo-rintig, különösen súlyos vagy ismételt esetben ötszáz-ezer forintig terjedő rendbírság szabható ki, melyről a bíróság, és az ügyész határoz.28 A rendbírság össze-gének megállapításánál az említett hatóságok figye-lembe veszik a kiszabására okot adó mulasztás súlyát és az ezáltal okozott költségeket. Az okozott költségnél pedig például a sértett képviselőjének vagy a védőnek a készkiadását, illetve azt, hogy emiatt további bizo-nyítékok felderítése felől kellett intézkedni. Az sem mellőzhető, hogy a deliktum következtében az el nem végezhető bizonyítási cselekmények is költséggel jár-hatnak, mivel ezekre a mulasztás miatt nem kerülhe-tett sor.29 A hatóságok ez irányú határozata ellen be-jelentett jogorvoslatnak halasztó hatálya van, valamint a tanú az általa okozott költség megfizetésére is köte-lezhető. Ezen anyagi jogi joghátrányok kizárólag a ter-helt anyagi helyzetét érintik, szabadságelvonó szank-ciókat nem lehet kilátásba helyezni.

E körben elengedhetetlen jelezi azt, hogy a Be. 93. §-a a hatóság kezében csak jog, és nem kötelezett-ség, melynek a későbbiekben is nyomatékot adnék,

2 6 Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat szá-mára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013. 277. §

2 7 Kardos Sándor: A szakértő és az eljárás többi szereplője. In: Az orvosszakértő a büntetőeljárásban. Debreceni Egyetem Állam és Jogtudomá-nyi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen, 2012. 35–43. old.

2 8 Be. 161. § (1) bekezdés.29 Belegi József – Berkes György (szerk.): Büntető eljárásjog. Kommentár

a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2013. 93. §

ugyanis a törvény a rendbírság kiszabására alkalma-zási lehetőséget nyújt, nem pedig kötelezi erre a ha-tóságokat. A korábban említett vallomástételi kötele-zettség megszegését pedig el kell választani az igaz-mondási kötelezettség nem teljesítésétől, mert ez eset-ben a tanú nem a Be. 93. §-a szerinti alakzatot, hanem a Btk. 272. §-ában meghatározott hamis tanúzást va-lósítja meg, azáltal, hogy a bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére tesz valótlan val-lomást, vagy a valót elhallgatja. Ennek megfelelően, ha a tanú a hamis tanúzás törvényi tényállásába illő magatartást tanúsít, vele szemben nem kényszerintéz-kedés, hanem büntetőjogi felelősségének megállapí-tása esetén szabadságvesztés szabható ki. A szembe-sítések, továbbá az észrevételek és kérdések feltevése miatt a tanú jelenléte válhat szükségessé a büntetőel-járásban. Ezekben az esetekben a tanúnak az idő előtti, engedély nélküli eltávozása megalapozhatja a Be. 93. §-ában található kényszerintézkedés alkalmazását, mégis ez az eshetőség nem tartozik a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának szorosan vett témakö-réhez. A tanúval szemben alkalmazható kényszerin-tézkedésekről nyújtani kívánt átfogó elemzés azonban megkívánja azt is, hogy erről is szó essen.

4. A büntetőeljárás nyomozati, ügyészi és bírósági szakaszainak elhatárolása

Az előzőekben felvetett problémák után, a büntető-eljárás nyomozati, ügyészi és bírósági szakaszainak elhatárolási nehézségeire és szükségszerűségére szük-séges kitérni. Az új Btk. hatálybalépésével ezen koránt sem alapvetések lefektetése is jelentőséggel bír, már csak azon oknál fogva is, hogy a két jogintézmény egy-máshoz viszonyított kapcsolata a 277. § vonatkozásá-ban nem egységes. A következőkben a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása témakörében maradva, az elkövetés helyével kapcsolatos nézeteimet ismertet-ném. A Btk. 277. §-a a bíróság előtti elkövetésről szól, mely azt a kérdést veti fel, hogy a bűncselekmény egyetlen eljárási szakra történő szorítása mire vezet-hető vissza. A büntetőeljárás két elemzett szakasza kö-zött nem lehet olyan érvek mentén különbséget tenni, mint a sorrendiség vagy a bíróság ítélkező funkciója. A nyomozati szakban megvalósított tanú általi jogosu-latlan vallomásmegtagadás ugyanolyan jelentőséggel bír, mintha azt a bíróság előtt követnék el, ugyanis többek között a nyomozati szakban tett tanúvallo-másra van szükség ahhoz, hogy a bírósági szakban egyáltalában meg lehessen tagadni a vallomástételt. Az elkövetési magatartás és a jogosulatlanság kritéri-umait illetően, a különbségtétel nem magyarázható meg kielégítően a törvényszövegekből sem.

A Btk. 277. §-ba foglalt elkövetési magatartás, mint eljárásjogi szankcióval sújtandó magatartás a nyomo-

61


zóhatóság előtt ugyancsak elkövethető. Ezenfelül, ahogyan már említettem, a bírósági szakban csak ak-kor szerepelhet tanúként egy személy, ha tesz vallo-mást, és így a nyomozati szakban tett tanúvallomás vagy annak megtagadásának kiemelt jelentőségét azt hiszem, hogy nem kell tovább bizonyítanom. Az elő-zőek gyakorlati következménye az, hogy a tanút a tár-gyalásra meg sem lehet idézni. Továbbá az is lehetsé-ges az, hogy a tanú nem tesz vallomást, illetőleg a tanú a bíróságra nem idézhető. A tanúvallomások felhasz-nálhatóságára közvetlen módon még így sem bizto-sítható, de alátámasztja a nyomozati és ügyészi szaka-szokban tett vallomások fontosságát, és azt, hogy már a nyomozati, ügyészi szakban is szigorúbb szabályok alkalmazására lenne szükség. Mondhatom ezt azért is, mivel a közelmúltban hatályba lépő Btk. megoldá-sát tiszteletben tartva, a Btk. megjelenésével össze-függő más jogszabályok módosítása e körben koránt sem indifferens.

Ha a tanú a nyomozóhatóság vagy ügyész előtt a val-lomástételt a következményekre való figyelmezetés után jogosulatlanul megtagadja, az ügyész „többszöri figyelmeztetés” után, rendbírságot szabhat ki vele szemben. A tanú gyakran nem is érti azt, amiről kér-dezik, különösen egy gazdasági bűncselekmény kap-csán,30 amely még a bírótól is nagy körültekintést igé-nyel. A nyomozás során „tanúsított” mulasztásos cse-lekménynek legalább ugyanolyan akadályozó szere-pük van, mint a bizonyítás rendes menetének akadá-lyozása során. A bíróság ítélkező funkciója sem szol-gálhat érvként a bírósági szakban elkövetett mulasztás cselekmény kiemelésére, a bűncselekményt nem azon a tárgyaláson, és nem azonnal fogja elbírálni a bíró-ság, tehát a perökonómiai szempontok e körben nem bírnak relevanciával. A bíróság ítélkező funkciója ab-ból a szempontból vizsgálva, hogy a rendbírság kisza-básáról az ügyész és a bíróság, dönt, továbbá az, hogy a rendbírság elzárásra történő átváltoztatásáról szóló döntés meghozatala is többek között e szervek kom-petenciájába tartozik, már nem mellőzhető. Ez utóbbi mégsem szolgálhat ultima ratio érvül a deliktum be-vezetéséhez. A következő alfejezetben a problematika magyarázatát igyekszem megadni, mintegy kommen-társzerűen.

5. Az új Btk. és a Be. vonatkozó rendelkezései között fennálló disszonancia

Úgy gondolom, hogy az anyagi és az eljárásjogi ren-delkezés kapcsolatából következően azt a megállapí-

3 0 Elek Balázs: A tanúvallomások befolyásolásának megakadályozása a gazdasági büntetőperekben. In: Mészáros Bence (szerk.): A tanú védelmének elméleti és gyakorlati kérdései [Theoretical and pragmatical questions about witness protection.] PTE ÁJK Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézet Pécs, 2009. 52. old.

tást lehet tenni, hogy a nyomozással és az ügyészi sza-kasszal kapcsolatos aggályaimra is figyelemmel, vala-mint a bűncselekmény megalkotásával elérni kívánt célt elismerve, a Btk. és a Be. e magatartás kapcsán nem alkot koherens rendszert. Véleményem szerint az, hogy egy adott ország szabályozásában a büntető anyagi és eljárási szabályok összhangban legyenek, alapvető jogállami követelmény. Az Btk. 277. §-a alap-ján, ha a tanú a bíróság előtt a következményekre való figyelmeztetve ellenére nem tesz vallomást, azt jogo-sulatlan módon megtagadja, holott arra köteles lenne, vétséget követ el, és elzárással büntetendő.31 A törvény e bűncselekmény összes tényállási elemének megva-lósulása esetén teszi lehetővé a legenyhébb, ám de szabadságelvonó szankció kiszabását is az elkövetővel (tanúval) szemben. A korábban hatályos büntető eljá-rásjogi törvény alapján, ugyanennek a magatartásnak a tanúsítása esetén a hatóság csak a rendbírság eszkö-zével élhetett.

A Be.-nek a 2012. évi CCXXIII. törvény hatálybalé-pése előtti rendszerének részbeni felváltására szüle-tett meg az új Btk. koncepciójában érvényesített de-liktum, miszerint az ilyen magatartást tanúsító szemé-lyekkel szemben az elzárás, mint rövid tartamú sza-badságelvonó szankció lehet célravezető. A korábban eljárásjogi szankcióval fenyegetett intézmény krimi-nalizálása következtében bíróság előtti elkövetés oly-annyira elválik a Be.-ben szabályozott nyomozóható-ság vagy ügyész eljárásában tanúsított jogosulatlan vallomásmegtagadástól, hogy a két törvény közötti kölcsönhatás e részben megbomlik. A szabályozás fragmentáltságáról nem is szólva, az új deliktum be-vezetése szükségszerűen maga után kell, hogy vonja a Be. 93. §-ának szigorítást is. A jogalkotó e tényállási elem kapcsán érvényesíteni kívánt célkitűzésének fel-tételezésére szolgáljon az, hogyha e koncepció mara-déktalanul érvényesül a Btk. 277. §-ában található de-liktum tekintetében, a következetesség jegyében a nyomozati és ügyészi szakaszokban tanúsított mulasz-tások sem maradhatnak jelenleg hatályos formájuk-ban. Már csak azon oknál fogva sem, hogy tekintettel kell lenni a büntetőeljárás utóbb említett szakaszainak kiemelt jelentőségére. A Btk. által közvetített célkitű-zést alapul véve kísérlem meg megfogalmazni azokat az indokokat, melyek a Be. módosítását támasztják alá.

5.1. A bűncselekmény elkövetési magatartásának sajátosságai, bevezetésének indokai

A 2012. évi C. törvény 277. §-ához fűzött hivatalos indokolás determináló jelentőségű rendelkezéseket tartalmaz abból a szempontból, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekménnyel, a Be. 93. §-a szerinti rendbírság kiszabásának lehetősége

31 Btk. 277. § A tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vét-ség miatt elzárással büntetendő.

62

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

nem szűnik meg végleg. Az törvénynek az e szakaszá-hoz fűzött hivatalos indoklás szövege alapján abban „abban az esetben, ha a tanú a büntetőeljárás során az eljárási cselekményen való részvételt, vagy a nyomozó hatóság, illetve az ügyész előtti vallomástételt tagadja meg jogosulatlanul, az nem tartozik e tényállás minő-sítése alá, azt a Be. 93. §-a alapján az ügyész a tanúval szembeni rendbírság kiszabásával, és a tanú költségek megtérítésére való kötelezésével szankcionálhatja.” A 2012. évi C. törvény a bűncselekmény elkövetési magatartásaként, a tanúnak a bíróság előtti vallomás-tételnek a következményekre történt figyelmeztetés utáni jogosulatlan megtagadását jelöli meg. Amint, ahogyan arra már a korábbiakban is rámutattam, a bűncselekmény tiszta mulasztásos és kizárólag a mu-lasztással történő elkövetés lehetséges, mivel a törvé-nyi tényállás nélkülözi az eredményt. Ennek folytán a deliktum kísérletét is kizárnám, ezáltal a vallomás megtagadásának tényével a bűncselekmény befeje-zetté válik. A deliktum megállapíthatóságának felté-tele ezen kívül az is, hogy az büntetőügyben történjék, tehát a Be.-ben meghatározottak alapján folyamatban lévő eljárásról legyen szó.

Az egyéb „hatósági eljárásokban” elkövetett tanú-vallomás jogosulatlan megtagadásának esteire, a Be.-ben szabályozott rendbírság, mint kényszerintézkedés kiszabása az irányadó, a Be. 161. §-ában foglalt lehető-ség figyelembevételével. Az előbbiekből adódóan, a tényállásszerűség további ismérve már nem a hatóság előtti, hanem csak a bíróság előtti vallomástétel meg-tagadása lesz. Ennek alapján, ha a tanú az ügyész előtti vallomástételt jogosulatlan módon megtagadja, cse-lekménye nem a 2012. évi C. törvény 277. §-a szerinti deliktumot alapozza meg, hanem vele szemben a Be. 93. §-ában meghatározott eljárásjogi kényszerintézke-dések vehetők igénybe. Ezt a megoldást támasztja alá a Javaslat is a 277. §-hoz fűzött indokolása is.

Ahogyan a példaként felhozott eshetőségből, vala-mint a Javaslat indokolásából is kitűnik, ugyanazon cselekmény megítélése más lesz attól függően, hogy az elkövetési helyként a bíróság, vagy más hatóság sze-repel. A leírtak kitűnően alkalmasak arra, hogy a Be.-ben szabályozott kényszerintézkedést, és az újonnan bevezetni kívánt bűncselekményt végleg el lehessen egymástól határolni. Nem kétséges ugyanis az, hogy itt egy anyagi és egy eljárásjogi intézményről van szó, melyek az elkövetés helye szerint különböztethetőek meg. A büntetőeljárás egyéb szakaszinak kiemelt sze-repe miatt a kapcsolat megteremtése a két törvény között e helyen szinte elengedhetetlen, melyet a kö-vetkezőkben több oldalról is bizonyítani kívánok. A jogintézmény bevezetésének indokai bírósági gyakor-lat tükrében már ebben a részben is előrevetítve, ösz-szefoglalva a következők lehettek:

– a büntetőeljárás bírósági szakaszában nagyobb az elrettentő hatás a jogosulatlan tanúvallomás meg-tagadása tekintetében, ha azt bűncselekményi szintre emelik (e tényállítást már e helyen is meg-cáfolom)

– a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, és az ezzel járó következmények tárgyában való eljárási munkateher, már az eredetileg is elhúzódó bün-tetőeljárások időtartamát negatívan befolyásolja, ha azt bíróság előtt követik el.

A felsorakoztatott érvekben foglaltak véleményem szerint éppúgy érvényesek a bírósági tárgyalást meg-előző büntetőeljárási szakaszokra, mint az előbbire. E vonatkozásban, ha a tanú a bíróság előtt a következ-ményekre kellően figyelmeztetve lett,32 és annak tu-datában nem tesz vallomást, hogy erre egyébként kö-teles, vele szemben a 277. §-ban kilátásba helyezett joghátrány, még visszatartó hatás elérése szempontjá-ból is eredménytelen lehet. A tanú ezekben az esetek-ben valószínűleg alaposabban meggondolja majd, hogy „késlekedik-e” a tanúvallomásával, ha vele szem-ben a legsúlyosabb szabadságelvonó elzárásbüntetés is kiszabható. Amikor azonban a tanú ez irányú köte-lezettségét nem teljesíti, figyelmeztetni kell az erre az esetre előírt szankciókra. Mindez azt jelenti, hogy ta-nút csak akkor lehet eljárásjogi szankcióval sújtani, ha következményekre való figyelmeztetés ellenére sem teljesíti a törvényben előírt eljárási kötelezettségét. Az előbbiek a Btk. 277. §-ában található deliktumra is igazak. A Be. 85. §-a visszautalást tartalmaz a tanúval-lomás megtételének akadályaira, ugyanis a hatóságra vizsgálati és figyelmeztetési kötelezettség hárul, mely a tanúvallomáshoz kapcsolódó kioktatásra is kiter-jed.33 E helyen Elek Balázs jogalkalmazásban szerzett tapasztalataira különösen hivatkozni kell. Az ítélőtáb-lai tanácselnöki bíró szerint, [...] akkor jár el helyesen a bíró, ha a végső döntésig, sőt az esetleges perújítási eljárásban is a kétely és nem a csalhatatlanság tudata él benne, továbbá a hiteles vallomás megszerzésesére csak törekedni lehet, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a tévedés teljes kizárása a személyi jellegű bizonyíté-koknál nem lehetséges, mert az ezt garantáló módszer nem mindig létezik […].34 A magam részéről az ilyen módszerek kidolgozását a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása deliktum eseteire is kiterjeszteném. A ta-núvallomás jogosulatlan megtagadásához kapcsolódó büntetőjogi joggyakorlat híján, már közvetlenül a bűn-cselekmény beiktatása után érdemes a büntető eljá-rásjogból származó jogalkalmazásbeli problémákat átgondolni. A cél ugyanis még mindig ugyanaz, hogy igaz vallomások szülessenek, és egyáltalában legyenek ilyen tanúvallomások. A tanúvallomások megtételéhez tehát ebből a szempontból is fontos anyagi és alaki érdekek fűződnek.

A tanúvallomás megtagadása önmagában nem bűn-cselekmény, de ha ez a Be.-ben szabályozott vallomás megtagadási okokra való hivatkozással történik jogo-

32 Be. 82. § (2) A tanút a kihallgatása elején a mentességi okokra és a joga-ira figyelmeztetni kell. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmezte-tésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmez-tetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.

33 Be. 85. § (3) bekezdése.3 4 Elek (2008) i. m. 122. old.

63


sulatlanul, vagyis nem a Be. 82. §-ának (1) bekezdés-ben meghatározott előbbi okok miatt nem tesz vallo-mást a tanú, cselekménye nem lehet jogszerű. A tanú-vallomás megtagadása különben akkor minősül jogo-sulatlannak, ha az nem a Be. 82. § (1) bekezdésében – figyelemmel a Be. 82. §-ának (4) bekezdésére – fog-laltak alapján történik.35 A jogszerűtlenség feltétele következésképpen a jogszerűség hiánya, avagy az em-lített bekezdésben meghatározott okok mindegyiké-nek kizártsága. Ha a tanú jogszerűen hivatkozik a Be. említett 82. §-ára, nem köteles vallomást tenni, ellen-ben ha ezt jogszerűtlenül teszi bíróság előtt, vele szem-ben vétség megállapítása és elzárás kiszabása lehet célravezető. A szándék vizsgálatakor a megtagadás jogi természetéből kell kiindulni, nevezetesen e magatar-tás egyértelműen feltételezi az elkövető erre irányuló akaratát. Az elkövető ekkor tisztában van a bíróság azon szándékával, miszerint a büntetőügy szempont-jából tanúnkénti meghallgatása mutatkozik szüksé-gesnek, és az ott elhangzott következményekre való figyelmezetés után tagadja meg jogosulatlan módon a vallomástételt. Az előbbiek a nyomozóhatóságok, valamint az ügyész előtt tett tanúvallomások megta-gadására is irányadóak. A lehetséges indokok felvázo-lása után, azonnal cáfolatukat fogalmaznám meg, még-pedig a következőképpen: a nyomozóhatóságok és ügyészség előtt is ugyanazt a magatartást tanúsítják, ezért az elrettentő hatás még hatékonyabb lehet, ha azt a már a büntetőeljárás korábbi szakaszában is ér-vényesítik. Több esetben az utóbb említett eljárási szakaszokban elkövetett tanú általi jogosulatlan val-lomás megtagadások még inkább a büntetőeljárás eredményessége és befejezése ellen hatnak.

5.2. A tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedések és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása deliktum összehasonlítása

A nyomozati, ügyészi, és a bíróság szakaszok ilyen-fajta szétválasztása mélyreható magyarázatot kíván, mivel a 2012. évi C. törvény indokolása nem ad konk-rét választ a kérdésekre, a Be. további módosításai szempontjából kiemelkedő jelentősége lehet a jelen-leg hatályos rendelkezések kritikájának. Elsőként az-zal kell foglalkozni, hogy ha a tanú nyomozati, illető-leg ügyész szakaszban tagadja meg jogosulatlan mó-don a vallomástételt, akkor a hatóságoknak milyen eljárási eszközök állnak rendelkezésükre. Abban az esetben, ha a tanú arra a kérdésre, hogy kíván-e élni a vallomás megtagadás jogával igenlően válaszol, a ha-tóságoknak vizsgálniuk kell a megtagadás jogosságát. Ha a megtagadás a Be. 82. § (1) bekezdésének valamely pontja alapján történik a jogosulatlanság egyértel-

35 http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről 277. §-hoz fűzött indokolása [le-töltés dátuma: 2013. 01. 29.].

műen kizárt. Amennyiben tanú jogszerűen – ami azt jelenti, hogy arra Be. 82. § (1) bekezdésének valamely pontja alapján – hivatkozik a törvényben meghatáro-zott okok valamelyikére, az okok jogszerűnek bizo-nyulása esetén, a tanú erre irányuló „kérelmét” el kell fogadni. Mint ismeretes, ezek után a tanúvallomás megtételére nem kötelezhető.

Ennek menete úgy alakul, hogy nyomozó hatóság vagy ügyész megidézi az adott személyt, és felhívja, hogy a nyomozó hatóságnál jelenjen meg tanúvallo-más megtétele céljából, ugyanis akit tanúként meg-idéztek, ha e törvény kivételt nem tesz, köteles meg-jelenni és vallomást tenni. Az előbbiekből adóadóan a következően el kell választani a tanút terhelő meg-jelenési, és vallomástételi kötelezettséget. Mivel az új Btk. 277. §-a kizárólag a vallomástételi kötelezettség megsértését emelte bűncselekményi szintre, ezért e helyen a Be. 93. §-ában a megjelenési kötelezettséget érintő kényszerintézkedésekre nem térek ki részlete-sen.36 Azt e ponton még is csak jelezném, hogy gyak-ran már a megjelenéssel összefüggésben is nehézsé-gek adódnak, mert például a tanú idézésre nem jelenik meg.37 Ha ezen írás a tanú vallomástételének jogosu-latlan megtagadásának szabályozását tisztázza, a végső megoldás indokolását már részben adottnak lehet te-kinteni. A vallomástételi kötelezettségről szólva, a tanú a hatóság előtt általánosságban is hivatkozhat a tanú-vallomás megtagadásának törvényben meghatározott valamely jogszerű indokára, tehát nem kell a törvény pontos rendelkezését szó szerint idéznie. Amint azt már korábban jeleztem, ha a nyomozóhatóság, ügyész-ség elfogadja a felhozott indokot, akkor a továbbiak-ban a tanú nem fog a büntetőeljárásban szerepelni.

Egyebekben a tanú azokra a kérdésekre, melyek a hatóság számára a mentesség fennállásának megítélé-séhez mutatkoznak szükségesek köteles válaszolni, melyről azonban külön jogforrás is rendelkezik.38 Ez utóbbi szabályt a 21/2006. (IX. 11.) IRM rendelet 13. §-a iktatta be a a 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együt-tes rendelet (a továbbiakban: 23/2003. BM–IM) 18. §-ába. E szerint, „ha a tanú a Be. 82. §-a (1) bekez-désének b) pontjára hivatkozással tagadja meg a vallomástételt – az általa, illetőleg hozzátartozója által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, – hozzá további kérdések nem intézhetők”.39 A nyomo-zóhatóság vagy ügyész akkor, ha a tanú mentességre történő hivatkozását elfogadja, e döntését határozatba foglalja. A döntés meghozatalának határozati formá-ban történő meghozatalára, a szintén a 23/2003. BM–

36 Be. 93. § Ha a tanú a vallomástételt, illetőleg az eljárási cselekménynél való közreműködést a következményekre történt figyelmeztetés után jogosu-latlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizeté-sére kötelezhető.

37 Ugyan nem a bírósági szakaszról van jelenleg szó, de azt nem szabad fi-gyelmen kívül hagyni, hogy ez a probléma a bírósági szakaszban is gyakran előjön.

38 A belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozá-sának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 18. § (1) bekezdése.

39 23/2003. BM–IM 18. § (1) bekezdése.

64

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

IM 18. § (2) bekezdése tartalmaz előírást. A tanúra nézve kedvezőtlen esetben, amikor az ügyész törvény alapján nem fogadja el a mentességi okra történő hi-vatkozását, az erről szóló határozat ellen a tanúnak lehetősége van az elutasító, a törvény megfogalmazása szerint helyt nem adó határozat ellen panasszal élni. A panasz elbírálását több irányból is meg lehet köze-líteni. A panasz elbírálásáig tudniillik a tanú nem hall-gatható ki. E garanciális szabály azt hordozza magá-ban, hogy a tanú megtagadásra vonatkozó hivatkozása nem nyert elismerést, kihallgatható sem lesz, és a nyo-mozóhatóság, vagy ügyészség a halasztó hatályú jog-orvoslata miatt a tanúbizonyítás tekintetében hátrá-nyos helyzetbe kerül.

Az elemzett negatív következménnyel szemben, a nyomozó hatóság vagy ügyészség, ha az ügyész nyo-mozóhatósági feladatokat is ellát, elméletileg tehetet-len, ugyanis amíg a nyomozóhatóság esetén az ügyész-ség, ügyészség esetén a felettes ügyész nem bírálja el a jogorvoslati kérelmet, tanút nem lehet újból be-idézni. Mivel ez a törvényi rendelkezés rendkívül hát-rányos pozícióba helyezi a nyomozóhatóságokat és az ügyészségeket, ezért egy olyan megoldás, amely az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben sokszor kény-szerű is, a kivétel lehetőségét erősítik. Ennek lényege az, hogy a határozatot hozó szerv saját hatáskörben helyt adhat a saját szerv által meghozott határozatá-nak, ezáltal elkerülhető lesz az, hogy a tanút csak in-dokolatlan időveszteséggel lehessen beidézni. Nyil-vánvaló mégis az, hogy mivel a saját körben helyt adó határozat okán tanú idézése lehetővé vált, őt újból meg lehet hallgatni, amely nem jelenti azt, hogy tanú ez esetben vallomást is tesz. Az sem zárható ki teljes bi-zonyossággal, hogy a tanú ekkor egyet ért a kizáró okot elutasításával, ahogyan az sem bizonyos, hogy ekkor már nem tagadja meg a vallomástételt. A fentiek, valamint a Be. 93. §-a alapján is ez esetben célszerű „a tanút kényszerintézkedéssel a vallomás megtételére bírni”, ami a felvázolt eljárási sorrend legvégén, és csak is akkor szabható ki. Ennek a hatályos Be.-ben megha-tározott egyetlen lehetséges eszköze a rendbírság, an-nak meg nem fizetése estén a rendbírság összegének megfelelő elzárás. A kérdés mégis az, hogy a Be.-nek a rendbírsággal kapcsolatos „kiszabható” törvényi for-mulája, ugyanazon jogpolitikai célkitűzést tükrözi-e, mint az új Btk. az igazságszolgáltatás rendje elleni bűn-cselekmények tekintetében. A kérdést már annak fel-tevésekor, is nemlegesen válaszoltam meg. Valamint még ez előzőnél is fontosabb az, hogy a rendbírságo-lás gyakorlatbeli alkalmazhatóságánál, ténylegesen is kizárólag „alkalmazhatóságról” lehet beszélni, és nem alkalmazásról.

Amint látható volt, a Btk. célkitűzése mentén elin-dulva, a nyomozó hatóság, vagy az ügyész eljárása kapcsán több választási lehetőséget is fel lehet vá-zolni abból adódóan, ahogyan a Be. 93. §-a a tanúval-lomás jogosulatlan megtagadását szabályozza, külö-nös figyelmet fordítva a rendbírság kiszabhatóságára. Lényegében a tanú meg is tagadhatja vallomástételt

és a fentiek alapján azt jogosulatlan módon teszi, a hatóság még mindig dönthet úgy, hogy nem sújtja rendbírsággal. Ha a körülmények mérlegelése foly-tán mégis úgy dönt, hogy kiszabja a rendbírságot, a tanú köteles azt megfizetni. Annak ellenére viszont, hogy rendelkezésre áll egy rendbírságot kiszabó ha-tározat, koránt sem biztos, hogy azt a tanú meg is fi-zeti. A rendbírság behajthatósága tehát már e ponton nehézségekbe ütközik, ha pedig befizetné az össze-get, elzárásra sor sem kerülhet. Az elzárásra átváltoz-tatható rendbírság feltétele ugyanis, annak meg nem fizetése.

Fontos tisztázni, hogy a rendbírság összegének be-hajtására ki jogosult, és miképpen történik ez a gya-korlatban. Ennek megválaszolását már most előreve-títeném. A rendbírság behajtására ugyanis az ügyész-ség nem jogosult, hanem a bíróság állít ki erről egy csekket, melyet a tanúnak be kell fizetnie. A rendbír-ság összegének behajtására kizárólag ez az „eszköz” áll rendelkezésre. A rendbírság tényleges gyakorlati alkalmazása tehát a kiszabás után is nehézségekbe ütközik, amely csak még inkább alátámasztja azt az elképzelést, miszerint a jogalkalmazásban felmerülő tisztázatlanságokat már a Be. 93. §-ban foglaltaknál is fel kell ismerni. A rendbírságolás, mint a tanúval szemben kiszabható lehetséges kényszerintézkedés jelenleg az említett hatóságok döntési kompetenciá-jába tartozik, így egy jogosulatlan vallomásmegtaga-dás nem feltétlenül esik „szankcionálás” alá. Ha a ha-tóság döntése alapján rendbírság kiszabására kerül sor, ennek eredményessége koránt sem biztosított. Ez utóbbi felvetés, egy olyan gyakorlati problémát vet fel, melynek megoldását álláspontom szerint az ala-poknál kell kezdeni, és a rendbírság kiszabására vo-natkozó szabályait kell következetessé és egyben meg-felelően alkalmazhatóvá tenni. A rendbírság összegé-nek a megállapítása is egy olyan további tisztázásra váró problematikus kérdés, melyre szintén csak a ki-szabásra vonatkozó szabályok koherens rendszerén adható adekvát válasz.

Végül, ha összegezzük azt, hogy a tanú a nyomozati, ügyészi szakban ugyanazon magatartás miatt, a négy felvázolt lehetőséges alternatívából egyszer részesül eljárásjogi szankcióban, a rendbírság kötelező kisza-básának gondolata újból felvetődik. Ezen felül pedig csak a negyedik említett eshetőségnél van mód a Be.-ben szabályozott elzárásra, ha a rendbírság megfize-tésére nem kerülne sor. Mindezeket összevetve a bí-rósági szakaszt megelőzően ugyanazon jogosulatlan vallomásmegtagadást koránt sem biztos, hogy szank-ció, de még rendbírság sem fogja követni. A kötelező kiszabás de lege ferenda javaslatát a tanú által okozott költségre nem terjeszteném ki, ezt továbbra is a ható-ság mérlegelési jogkörében hagynám. E fejezet azon problematikus jogszabályt érintő és a jogalkalmazás-ban előforduló kérdésekre kívánta felhívni a figyel-met, melyek a közeljövőben mindenképpen megoldást kívánnak.

65


6. Javaslat a Be. 93. §-ának módosítására

A Bp. és a hatályos Btk. között a jogkövetkezménye-ket érintő hasonlóságra Háger Tamás ítélőtáblai bíró is felhívja a figyelmet.40 A két törvény között én további párhuzamok megállapítását tartom szükségesnek. A problémafelvetések szintjéről a konkrét törvényi javaslatok területére lépve, egy de lege ferenda módo-sítási javaslattal élnék a probléma orvosolása érdeké-ben.. A módosítások alapjának bemutatásához vissza kell menni a Bp. vonatkozó szabályira, ugyanis az em-lített törvényhely olyan értékes rendelkezéseket tar-talmazott, melyben a rendbírságolás és az elzárás kö-zötti összhang megfelelő mértékben biztosított volt. Ezen összhang a gyakorlati alkalmazásban is irányadó lehet, mégpedig úgy, hogy a Bp. vonatkozó elírásait vesszük mintául, ezért „a kellően megidézett tanút, aki a vallomástételt a következményekre történt fi-gyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadta, az ál-tala okozott költségek megfizetésére kellett kötelezni, és ezer koronáig terjedhető, elzárásra átváltoztat-ható pénzbüntetéssel büntetni”.41 A Bp. szabályai azt az általam is megfogalmazni szándékolt elképzelést tükrözik vissza, mely a rendbírságot kötelezően kisza-bandó szankciónak tekintik. A Bp. megoldását az oko-zott költségek tekintetében e részében viszont nem tartom helyesnek, ugyanis a tanú által az eljárásban okozott költségeket nem feltétlenül kell a tanúra ter-helni. Vannak viszont olyan esetek, amikor a tanú ma-kacs viselkedése miatt olyan eljárási késedelem követ-kezik be, amely súlyos módon hátráltatja a hatóságok munkáját, a büntetőeljárás rendes menetét, befejezé-sét (újabb tanúk meghallgatása vagy eljárási cselek-mények megismétlése,...) válik szükségessé, nem is beszélve az egyes büntetőeljárási cselekmények költ-ségvonzatáról.

Az együttműködést megtagadó tanú oly módon megnehezítheti a büntetőeljárást, hogy annak sikere is veszélybe kerülhet. E kérdés kapcsán jutottam el oda, hogy vajon indokolt-e a bírósági szakasz kieme-lése a Be.-ből, és ha igen, miért kell bűncselekményi szinten szabályozni azt. A választ pedig, éppen az utóbb kifejtettek adják meg, mivel az egyes igazság-szolgáltatás elleni merényletek, melyeket a jogosulat-lan vallomást megtagadó tanúk követnek el, kifejezet-ten a hatóságok munkáját, és ezáltal az igazságszolgál-tatásba vetett bizalmat támadják. Ez a veszélyeztetés viszont ugyanúgy jelen van a nyomozati, és ügyészi szakokban, mint a bíróság előtti tárgyaláson. Egyebek-ben tehát, ez a „veszélyeztetési teória” nem ad kielé-

4 0 Háger Tamás: Új tényállás a büntetőtörvényben: a tanúvallomás jogo-sulatlan megtagadása. http://ujbtk.hu/dr-hager-tamas-uj-tenyallas-a-buntetotorvenyben-a-tanuvallomas-jogosulatlan-megtagadasa/ [letöltés dátuma: 2013. 11. 17.]

41 Bp. 195. §-a.

gítő választ a bírósági, és a megelőző eljárási szakaszok ily módon történő elválasztására. A magam részéről egy olyan koncepcióban látom a büntetőeljárás külön-böző szakaszai közötti összhang megteremtésének eszközét, figyelemmel a vallomás jogosulatlan megta-gadására, amely az arányosság elvét is figyelembe véve biztosítja a tanúkkal szembeni szankciók hierarchikus egymásra épülését. Leszögezhető tehát, hogy a kény-szerintézkedések tanúkkal szemben című alcím ren-delkezési nem állnak arányban a Btk. 277. §-ában fog-lalt anyagi jogi rendelkezésekkel. Az Btk. érintette a Be. 93. § -át, azonban csak és kizárólag olyan mérték-ben melyet a deliktum beiktatása megkívánt.

Fontos tehát az, hogy a Be. a rendbírságolás kisza-básának alapvető jellegét illetően is módosításra szo-rul. Mindezek alapulvételével valamint a Bp.-ből kiin-dulva a rendbírságolás kiszabásának lehetőségét új alapokra fektetve, ennek kötelező esetét tartanám megfelelő megoldásnak, amely a gyakorlat kihívásaira is megfelelően reagálhat. A kényszerintézkedések ta-núval szemben alcím 93. §-a a jogosulatlan vallomás-megtagadás tekintetében szorul változtatásra, figye-lemmel arra, hogy jelen írás tárgya kifejezetten ez utóbbi, ezért a további kötelezettségeket nem tárgyal-nám e tanulmány keretei között E helyen mégis fel-hívnám a a figyelmet, hogy a megjelenési kötelezett-ség megsértése bíróság előtt jelenleg nem bűncselek-mény, de a hatóság tekintélyének megsértése több országban is pönalizált. Azzal a magatartásával tanú, hogy idézés ellenére sem jelenik meg a tárgyaláson, anélkül, hogy igazolási kérelemmel élne, szinte egy-értelműen a hatóság munkájának akadályozását kí-vánja, vagy ha nem is kívánja, de belenyugszik a kö-vetkezményeibe. A tanú ezzel azt éri el, hogy a bünte-tőeljárás kizökken a rendes menetéből, továbbá a be-fejezés is későbbre tolódik.

Visszatérve a nyomozás során, vagy az ügyész eljá-rásában tanúsított jogosulatlan vallomásmegtagadás-hoz, a jelenleg hatályos rendszer álláspontom szerint nem következetes. Amíg a Be. 93. § (1) bekezdésében említett hatóságok előtti elkövetés nem feltétlenül vonja maga után a szankció kiszabását, és ez által az ennek meg nem fizetése esetén követendő elzárást, a bíróság előtti elkövetés azonnal bűncselekményként tekint a jogosulatlan vallomásmegtagadásra, és vétség miatt elzárással bünteti azt.42 A Btk. utóbb említett tényállásának és a Be. releváns rendelkezéseinek ösz-szevetésekor, kétséget kizáróan látszik az, hogy az el-zárás aránytalanul súlyosabb szankcióként kapcsoló-dik a bírósági szakaszhoz, mint ahogyan a Be. kény-szerintézkedések tanúval szemben című részben te-kintetnek rá. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az elkövetés helye mennyiben befolyásolja a de-liktum súlyát. Ha a tanú e magatartását nyomozás so-rán, vagy az ügyész előtt tanúsítja lehetséges, hogy semmilyen büntetőjogi szankciót nem von maga után. A disszonanciát úgy gondolom, hogy megfelelően ér-

42 2012. évi C. törvény 277. §-a.

66

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

zékeltetik azok az eddig említett, a témakör szempont-jából relevanciával bíró törvényi rendelkezések, me-lyek a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával kap-csolatosak, legyenek azok akár anyagi, akár eljárásjogi szabályok. Az általam eddigiekben részletezett ano-máliákra tekintettel, a két törvény koherenciájának megteremtése érdekében egy konkrét módosítási ja-vaslatot fogalmaznék meg.

Az általam javasolt normaszöveg kifejezetten a Be. 93. §-át érinti, igazodva az új Btk.-ban érvényesülő jog-politikai célkitűzésekhez, tükrözve a Btk. 277. §-ában leírtakat. Az új bűncselekmény beiktatásával a kény-szerintézkedések tanúval szemben című alcím 93. §-a nem csak abban a részében kellett volna, hogy módo-suljon, amint azt a Btk. 277. §-a a disszonancia elkerü-lése végett indokolta, hanem még egy kardinálisnak nevezhető ponton is. E rendelkezés alatt a rendbírsá-golás alternatív kiszabhatóságát kell érteni, amely a Bp. 195. §-ánál elemzettek alapján sem maradhat je-lenleg hatályos formájában. Mindazonáltal, figyelembe véve a korábbi törvényhelyeket, különös tekintettel a joggyakorlatban az eddigiekben felmerülő, és a jövő-ben valószínűleg előforduló inkoherenciára, a felso-rolt indokok figyelembevételével a Be. 93. § (1) bekez-désének a következő rendelkezéseket kellene tartal-maznia:

Be. 93. § (1) Ha a tanú (az eljárási cselekménynél való közreműködést, illetve) a nyomozó hatóság vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következ-ményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtandó, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető.43

7. Záró gondolatok

Végül számba kell venni azokat a következménye-ket, melyeket a módosítás várható hatásai alatt foglal-hatók össze, ugyanis ezek prognosztizálása e körben szinte elengedhetetlen, különösen akkor, ha egy mó-dosítási javaslatról van szó. A rendelkezés társadalmi vetületét illetően fontos szempontként kell figyelem-

43 A javasolt normaszövegben a rendbírsággal sújtható formula a követke-zőképpen is módosulhatna: „meg nem fizetése esetén elzárásra átváltozó rend-bírsággal sújtandó”. A rendbírságra vonatkozó szabályok külön részben tör-ténő elhelyezése miatt, ezt a formulát nem tartalmazza a módosítási javaslat.

mel lenni a társadalomnak törvényekről és azok alkal-mazhatóságáról alkotott véleményére. Azért hangsú-lyozom ezt külön is, mert akkor, ha a tanú nemtörő-döm magatartása egy olyan anyagi jogi rendelkezésre vezethető vissza, amely nem képez szorosan össze-függő egységet a büntető eljárásjogi szabályokkal, nem is várható el az együttműködés. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ha a tanú, aki a büntetőeljárás bírósági szakaszában jogosulatlan módon megtagadja a vallo-mástételt és ezért vétség miatt elzárással sújtják, az miért büntetendő, ha ugyanezen magatartást a nyo-mozati szakban vagy az ügyész előtt tanúsítják, lehet-séges, hogy nem is vont maga után jogkövetkezményt. A kérdésre adott válasz az eddigiek alapján nem lehet elég meggyőző. Az elkövetési hely alapján tett különb-ségtétel a laikus szemnek is feltűnhet. A jogalkotónak éppen ezért fel kellene ismernie a két rendelkezés kö-zötti összhang hiányát.

Az elméleti eshetőségek felvázolása azt a célt szol-gálta, hogy még hangsúlyozottabban rávilágítsak a büntetőeljárás különböző szakaszai között jelenleg, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása tekintetében fennálló következetlenségre. Az anyagi és eljárási sza-bályok között elhelyezkedő, a rendbírság kötelező for-májának bevezetésével, olyan elrettentő hatást lehetne elérni, mint amelyre a Btk. a 277. §-ában is törekszik. Noha a Btk. nem emeli bűncselekményi szintre a nyo-mozóhatóságok, és az ügyész előtt tanúsított efféle magatartásokat, ez még nem jelenti azt, hogy a Be. vo-natkozó szabályai ne illeszkedhetnének a Btk.-hoz. A törvényszövegek áttekintése során egyből kitűnik az a bizonytalanság, amely a két rendelkezés összeve-téséből ered, és itt csak utalnék az anyagi jog és az el-járásjog oly sokszor hangoztatott egymástól elválaszt-hatatlan viszonyára.44 A legérzékletesebben a követ-kező hasonlat fejezi ki a jelen szituációban fennálló ellentmondást: „a büntetőjog büntetőeljárás nélkül késnyél penge nélkül és a büntetőeljárás büntetőjog nélkül penge késnyél nélkül”.45

4 4 „Az anyagi jog magában holt anyag, az alaki jog önt belé életet, ez való-sítja meg, ez alkalmazza annak szabályait, az eljárási jog pedig magában üres gép lenne, az anyagi jog nélkül, ez ad neki tárgyat anyagot.” (Finkey Ferenc, 1914.), „A büntető eljárási jog úgy viszonylik az anyagi büntetőjoghoz, mint tett az akarathoz: eszköze és biztosítéka az anyagi Btk.-ban kifejezett akarta megvalósításának.” (Vámbéry Rusztem, 1915.) In: Bánáti – Belovics – Csák – Sinku –Tóth – Varga (2009) i. m. 21. old.

45 Theodor Mommsen (1850) In: Uo.

67


Bevezetés1

A kiutasítást a korábbi2 és a 2013. július 1-jén ha-tályba lépő új Büntető Törvénykönyv3 is a büntetések közé sorolta. A jogintézmény lényege, hogy azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, Magyarország területé-ről ki kell utasítani, s a kiutasított köteles az ország te-rületét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem tér-het vissza.4 A törvény és a jogalkalmazás természete-sen tovább árnyalják e büntetés feltételeit, valamint kizáró okait, azonban azt már e definícióból is láthat-juk, hogy büntetőjogi büntetésként egyértelmű célja az elkövető számára joghátrány okozása, melynek so-rán az ország területét el kell hagynia a határozatban megjelölt időre.

Vuchetich Mátyás „A magyar büntetőjog rendszere” című művében5 fogalmazza meg, hogy a büntetés ki-fejezést kétféle értelemben használjuk. Egyik az anyagi, materiális, amely szerint a büntetést az elkö-vetővel szemben alkalmazott erőszakhoz való jogként fogjuk fel. Ezt azonban nem követhetjük, hiszen ez semmiben nem különbözik általában az erőszaktól, kényszerítéstől, vagy fizikai rossz okozásától. A bün-tetés másik, a hétköznapokban is használatos értelme az alaki, formális értelem, mely alapján az igazságszol-gáltatásban alkalmazott büntetés az a rossz, amelyet törvényellenes cselekmény miatt a törvény megsértő-jére, törvényes szankcióként alkalmaznak.6 A bünte-

* III. évfolyamos nappali tagozatos PhD-hallgató, Debreceni Eg yetem Állam- és Jog-tudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, témavezető: Dr. habil Elek Balázs PhD, eg yetemi docens, bíró, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke

1 „A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.”

2 1974. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Btk.).3 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (továbbiakban: Új Btk.).4 Új Btk. 59. § (1) bekezdés.5 Vuchetich Mátyás: A mag yar büntetőjog rendszere, I. könyv Elméleti büntetőjog,

Budán, A Magyar Királyi Egyetem Nyomdájában, 1819., 127. p.6 Gál István László: Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak, Akadémiai Kiadó,

Budapest, 2007., 55. p.

tések közvetlen célja vita tárgyát képezheti, azonban végső céljában egyetértés figyelhető meg: a társada-lom biztonsága, valamint a közrend és a törvények tekintélyének megóvása.7 A hatályos Büntető Törvény-könyvünk – a köztudatban élő neve alapján új Btk. – a büntetést, és annak célját az előző Btk.-ban megfogal-mazott definíciót átvéve határozza meg, amely alap-ján büntetés a bűncselek-mény elkövetése miatt a törvényben meghatározott

joghátrány, amelynek célja a társadalom védelme ér-dekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.8 A modern büntető törvényünk a büntetések tekintetében tehát a társadalom védelme érdekében a fentebb említett XIX. századi célokon túlmutatva szem előtt tartja a prevenciót is, mint a bűncselekmények elkövetésének egyik leghatékonyabb megelőzési módját.

Részben ugyanezen prevenciós szempontokat ér-vényesítik a büntetőeljárásban alkalmazott egyes kényszerintézkedések, így például az előzetes letar-tóztatás, a házi őrizet, vagy a távoltartás is. Hazánkban a távoltartás9 a kezdeti javaslatokban a családon belüli erőszak során bántalmazottak számára nyújtandó azonnali és hatékony segítségként tűnt fel, hiszen célja a bántalmazó, agresszív személyt elkülöníteni a bán-talmazottól. Logikáját tekintve a büntetőeljárásban – és azon kívül is10 – hasonló a kitiltáshoz, a kiutasítás-hoz, valamint az újonnan bevezetésre került sportren-dezvények látogatásától való eltiltáshoz: a bíróság ha-tározatában megjelölt személynek egy pontosan meg-határozott földrajzi területtől, helyiségtől, közigazga-tási egységtől; a sportrendezvénytől eltiltás esetén pedig egy rendezvénytől, illetőleg a sportlétesítmény-től való távolmaradása a cél, ahol korábban bűncse-lekményt követett el, és ott további jelenléte nem kí-vánatos. A bírósági – vagy rendőrségi – határozattal biztosítják, hogy oda bizonyos ideig nem térhet vissza, így az ott élőket nem veszélyezteti, ezáltal ezzel a sze-mélyi körrel szemben újabb bűncselekmény elköve-tését előzik meg az elkülönítésnek köszönhetően.

7 Uo. 130. p. 8 Új Btk. 79. §9 2006. évi LI. törvénnyel a büntető eljárási törvényünkbe illesztették a

személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések közé, 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról (továbbiakban: Be.) 138/A. §.

10 A 2009. évi LXXII. törvény által bevezetett ideiglenes megelőző-, vala-mint a megelőző távoltartásra kell itt gondolunk, amelyet a rendőrség, illetőleg a polgári bíróság is elrendelhet, s nem szükséges hozzá folyamatban lévő bün-tetőeljárás. Mindezekre a kényszerintézkedésként alkalmazott távoltartás elég-telensége miatt volt szükség, hiszen így a sértettek számára könnyebb hozzá-férést biztosít, amelyet a távoltartással szemben osztrák mintát követve felál-lított elsődleges követelmények között találunk a gyorsaság és a hatékonyság mellett.

TóTh AndreA noémi*

A kiutasításról a bírói gyakorlat tükrében1

68

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

A kiutasítás a bevezetésétől kezdve többször módo-sításra került, s a bírói gyakorlat is ennek fényében változott. Noha hazánkban a bírák – ellentétben az angolszász common law jogrendszert követő államok-kal – nem a korábbi ítéleteket követve ítélkeznek, azonban iránymutatásként szolgálhatnak számukra a korábbi döntések. A kiutasítással kapcsolatban meg-jelent bírósági határozatokra is igaz ez, hiszen nem egyszer olyan alapvető sarokpontokat jelölnek meg, amelyek a későbbi ügyekben hozott ítéleteknél is re-levanciával bírhatnak.

A kiutasítás általános szabályai

A kiutasítás kifejezést jelen tanulmányban büntető-jogi büntetésként használom, nem pedig úgy, mint idegenrendészeti eszközt, amely az adott állam terü-letén nem kívánatos, az állam közrendjére, közbizton-ságára veszélyt jelentő külföldi személy eltávolítására11 szolgál.12

A kiutasítás tehát olyan büntetőjogi büntetés, amely az elítélt alapjogait korlátozza.13 Ezt a büntetést a Btk. alapján kizárólag nem magyar állampolgár elkövető-vel szemben lehet alkalmazni, akinek a tartózkodása Magyarország területén nem kívánatos. A törvény nem tűr mérlegelést, hiszen amennyiben „nem kívánatos” az elkövető, úgy kötelező a kiutasítás. Látszólag ez a büntetés ellentétes az uniós joggal és – az Európai Unió tagjaként tekintettel az uniós polgárságra – az egyik alapszabadságot, a szabad mozgás és tartózko-dás jogát sértheti. E jogok gyakorlása azonban nem korlátlan, az uniós polgárok e jogával kapcsolatos meg-szorításokat az 2004/38/EK irányelv14 tartalmazza. A kiutasítással szembeni védelemről szóló cikk15 sze-rint huzamos tartózkodási joggal rendelkező uniós polgárral és családtagjaival szemben nem hozható ki-utasító határozat, kivéve, ha súlyos közrendi, vagy köz-biztonsági okról van szó. Azaz a közrend, közbiztonság

11 A kiutasítást idegenrendészeti eszközként meg kell különböztetnünk a kitoloncolástól, és a visszairányítástól is. A kitoloncolás azt jelenti, hogy az állam kötelezte a külföldit az államterület elhagyására, amire az azonban önként nem hajlandó, s így vele szemben kényszert alkalmazva elkísérik a határig. A visszairányítás során a külföldit be sem engedik az államterületre. Blutman László: A kiutasítás és a refoulement eg yes jogi kérdései – Mag yarország és az európai integráció, In: Tanulmányok az Európai Unió jogi intézményei és a joghar-monizáció köréből, (szerk.: Tóth Károly), József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi Jogi Tanszékének kiadványai, Szeged, 1998., 8. p.

12 Blutman László: A kiutasítás és visszaküldés az alapjogok árnyékában, Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatate, Acta Juridica et politica, Tomus LII. fasciculus 2., Szeged, 1997., 5. p.

13 Büntetőjog, (szerk.: Margitán Éva), ELTE Eötvös Kiadó Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2010., 109. p.

14 Az Európai Parlament és Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről 2004.4.30. HL L 158/77

15 Uo. 28. cikk

még az egyébként huzamos tartózkodási joggal ren-delkező uniós polgár és annak családtagja számára is korlátozhatja a szabad mozgást az Európai Unión be-lül. Ezen okokból hozott intézkedéseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érin-tett egyén személyes magatartásán alapulhatnak. Ko-rábbi büntetőítéletek önmagukban nem képezhetik ezen intézkedések meghozatalának az alapját.16 Az új Btk. is rendezi a kérdést, eszerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával, valamint Magyarország területén letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkező személlyel szemben kiutasításnak csak olyan bűncselekmény elkövetése miatt lehet he-lye, amely ötévi vagy azt meghaladó tartamú szabad-ságvesztéssel büntetendő.17 Tehát velük szemben a bűncselekmény súlyosságát, azaz az elkövetés esetén kiszabható törvényi minimumot tekinti korlátnak, így a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személlyel szemben egy kisebb súlyú bűncselekmény esetén, amely öt évet meg nem haladó szabadságvesz-téssel büntetendő, nincs helye kiutasításnak. Egy ko-rábbi ügyben – amikor még hazánk nem volt az Euró-pai Unió tagja – az akkori Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy például az ittas járművezetés vétségének tárgyi súlya távolról sem olyan mértékű (az elkövető alanyi ismérveinek megfelelő alakulása mellett), hogy a ter-heltnek az országban tartózkodását nem kívánatossá, és emiatt a kiutasítás alkalmazását indokolttá tehetné. Az első ízben ittas járművezetés vétségét elkövető és kedvezőtlen megítélésre okot nem adó személyi kö-rülményekkel rendelkező terhelttel szemben nem in-dokolt olyan értékítéletet kialakítani, hogy a tartózko-dása a Magyar Köztársaság területén nem kívánatos.18

Az irányelv rendelkezik kifejezetten az uniós pol-gárral szemben hozható kiutasítási határozatról, mely-nek csak akkor van helye, ha a közbiztonság tagálla-mok által meghatározott nyomós okán alapul, ha a fogadó állam területén tartózkodtak az elmúlt tíz év-ben, vagy kiskorúak. Kiskorúakkal szemben alkalma-zott kiutasítás alóli kivétel, ha a kiutasítás a gyermek legjobb érdekében történik, amelyet az Egyesült Nem-zeteknek a gyermekek jogairól szóló, 1989. november 20-i egyezménye határoz meg.19

Egyértelmű a Btk.-ban található szabály, azonban azt nem jelöli meg, hogy mit jelent pontosan, hogy va-laki nem kívánatos. Ezt a bírói gyakorlat áttekintésé-vel a következőképpen határozhatjuk meg. „Általában annak az idegen állampolgárságú elkövetőnek az or-szágban tartózkodása ’nem kívánatos’ aki a közbizton-ságot veszélyezteti vagy a Magyar Köztársaság érdekeit más módon sérti”.20 Továbbá „a bíróságok ítélkezési gyakorlata szerint azonban a kiutasítás alkalmazására csak az erkölcsi és jogi normákat súlyosan sértő ma-gatartás miatt, illetőleg a külföldi helyzetével vissza-

16 Uo. 27. cikk (2) bekezdés17 Új Btk. 59. § (3) bekezdés18 BH 1994.119.19 Európai Parlament és Tanács 2004/38/EK irányelve 28. cikk (3) bekezdés2 0 EBH 1999.86.

69


élő, szándékos bűncselekményt ismételten elkövető terhelttel szemben kerülhet sor, amennyiben a bün-tetés célja a kiutasítással érhető el (BJD 8597. sz.).”21 Bár orientálhatják a bíróságot egy-egy ügy eldöntése kapcsán az idézett határozatok, de objektív meghatá-rozást egyik sem tartalmaz. Azt mondhatjuk, hogy az adott ügyben a bíráknak az eset összes körülményeit tekintetbe véve kell eldönteni, hogy a terhelt „nem kí-vánatos személynek” minősül-e.

A már említett irányelv sem ad definíciót, csupán az általános elvei között tartalmazza, hogy a beutazási és tartózkodási jog korlátozására akkor kerülhet sor, ha az érintett egyén személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társada-lom valamely alapvető érdekére. Az adott ügyhöz köz-vetlenül nem kapcsolódó, vagy az általános megelőzési megfontolásokon alapuló indokolások nem elfogad-hatóak.22 Ez is azt sugallja, hogy esetről esetre kell megvizsgálni a korlátozás lehetőségét, nem lehet álta-lános mércét felállítani, amelyet minden ügyben se-gítségül hívhatunk.

Amennyiben a bíróság a kiutasítás büntetést szabja ki, az elítélt köteles az ország területét elhagyni és a kiutasítás időtartama alatt ide vissza nem térhet.23

A törvényben foglalt korlát, hogy nem utasítható ki a magyar állampolgár, valamint az, aki menedékjogot élvez,24 továbbá e kategóriába esik az, aki a magyar ál-lampolgársága mellett egyéb állampolgársággal is ren-delkezik (így kettős állampolgár). Aki menedékjogot élvez, az jogcímmel rendelkezik Magyarország terü-letén való tartózkodásra, és egyidejű védelmet élvez a visszaküldés, a kiutasítás és a kiadatás ellen,25 és a törvény az alapelvek között rögzíti,26 hogy a menekül-tek menedékjogot élveznek. Így tehát velük szemben nem alkalmazható ez a büntetés. A menekültekkel kapcsolatban megállapításra került, hogy a menekült-ként elismert személy – a jogszabályok alkalmazása szempontjából – a magyar állampolgárral egy tekintet alá esik, és a menekülti jogállása fennállásáig vele szemben a kiutasítás nem alkalmazható.27 Ugyanak-kor kiszabható külföldivel, vagy hontalan személlyel szemben. A kiutasítás más büntetésekhez való viszo-nyát tekintve állhat önállóan, vagy más büntetés mel-lett is, kivéve a közérdekű munkát, vagy a pénzbünte-tést.28 Két esetben viszont nem érvényesül ez az álta-lános büntetéskiszabási tilalom. Az egyik, ha a bűn-cselekmény büntetési tételének felső határa háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, ekkor szabadság-vesztés helyett elzárás, közérdekű munka, pénzbün-tetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás vagy kiutasítás, illetve e büntetések közül több is ki-

21 BH 1994.119.2 2 Európai Parlament és Tanács 2004/38/EK irányelve 27. cikk (2) bekezdés2 3 Új Btk. 59. § (1) bekezdés2 4 Új Btk. 59. § (2) bekezdés25 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 2. § c) pontja2 6 Uo. 3. § (2) bekezdése27 BH 1998.3.2 8 Új Btk. 33. § (6) bekezdés b) pontja

szabható.29 A másik eset pedig, ha a Btk. elzárással ren-deli büntetni a bűncselekményt, akkor helyette, vagy mellette is kiszabható a kiutasítás.30 Tehát az általános korlátozás ezen eseteknél nem érvényesül, így a kiuta-sítás akár közérdekű munka, vagy pénzbüntetés mel-lett is kiszabható.

A kitiltással ellentétben nem találunk külön utalást a Btk. Különös Részében arra vonatkozóan, hogy mely bűncselekmények esetén lehetne a kiutasítást ki-szabni, így azt mondhatjuk, hogy a törvényben meg-állapított feltételek teljesülése esetén bármely bűncse-lekménynél, amennyiben azt nem magyar állampolgár követte el, s az alkalmazását a bíróság indokoltnak látja. Nem lehet általános zsinórmértéket megadni, hogy mely bűncselekmények esetén elvárt, s melyek esetében szokatlan a kiutasítás alkalmazása, mindig esetről esetre kell megvizsgálni az alkalmazás lehető-ségét. Ugyanakkor van egy bizonyos határ, az úgyne-vezett kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények, ame-lyeknél a mérlegelés szóba sem jöhet,31 s egyértelműen ki kell szabni.

Mindezekkel együtt azonban találunk olyan közzé-tett határozatokat, amelyek szerint bizonyos bűncse-lekmények esetén kizárt a kiutasítás lehetősége. Így például „kiutasítás mellékbüntetés nem alkalmazható a jövedéki orgazdaság vétsége miatt pénzbüntetésre ítélt, az országban tartózkodásával a közbiztonságot jelentősen nem veszélyeztető, Magyarországon családi kapcsolatokkal rendelkező nem magyar állampolgár-ral szemben.”32 Az eset kiemelést alátámasztó érdekes-sége, hogy a védői indítvány azon alapult, hogy a ki-utasítás miatt a terhelt családi viszonyai a bűncselek-mény súlyához képest aránytalanul sérülnének, en-nélfogva az elbírálás idején hatályban volt Btk. szerint a családi élet sérthetetlensége és a közbiztonság jelen-tős veszélyeztetése esetén is csak tízévi, vagy ezt meg-haladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehetett volna a terhelttel szemben kiutasítást alkalmazni, és pénzbüntetés kiszabása mellett erre nem kerülhetett volna sor. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Btk.-nak ez a rendelkezése nemcsak a családtagok anyagi támogatását szolgálja, hanem általában a hozzátarto-zói kapcsolatok védelmét is, még ha azok elsődlegesen nem anyagi jellegű támogatásban mutatkoznak is meg. A konkrét ügyben a védői felülvizsgálati indítvánnyal összhangban megállapította, hogy a kiutasítás mellék-büntetést nem lehetett volna kiszabni, így a kiutasítás kiszabását mellőzte.

Szintén a családi kapcsolatok védelmére (valamint a sértetti közrehatásra) alapozva állapította meg egy határozat, hogy „az emberölés bűntette miatt kisza-bott szabadságvesztés mellett sem indokolt a kitiltás

29 Új Btk. 33. § (4) bekezdés3 0 Ha a bűncselekményt e törvény elzárással rendeli büntetni, e büntetés helyett vag y

mellett közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás vag y kiutasítás, illetve e büntetések közül több is kiszabható. [Új Btk. 33. § (5) bekezdés]

31 Kutron Katalin: A kiutasításról, Ügyészek Lapja, 1999/1., 21. p.32 BH 2007.211.

70

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

mellékbüntetés alkalmazása azzal a külföldi állampol-gárságú, de magyar nemzetiségű elkövetővel szemben, akinek korábbi életvezetése kifogástalan, közeli hoz-zátartozói Magyarországon élnek és cselekményének elkövetésében a sértett jelentősen közrehatott.”33 Eb-ben az ügyben a terhelt korábbi jogkövető magatar-tása, valamint közeli hozzátartozóinak magyarországi lakóhelye indokolta, hogy az akkori Legfelsőbb Bíró-ság nem tartotta helytállónak a terhelt „nem kívána-tos”-nak minősítését, így ezt a mellékbüntetést mel-lőzte. Az indokolás szerint „a család egységének fenn-tartása, a rokoni kapcsolatok ápolásához fűződő mél-tányolható érdek egyöntetűen amellett szóltak, hogy az eddigiekben büntetlen magyar nemzetiségű vád-lottal szemben e súlyos jogfosztó mellékbüntetést a bíróság ne alkalmazza”.34

A bíróság a kiutasítás kiszabhatósága során azt is vizsgálja, hogy e büntetés mennyiben sérti az elítélt emberi jogait, különösen a családi élet és a magánélet tiszteletben tartásához való jogát, illetve kiutasítása esetén nem lenne-e kitéve a származási országában kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak. Nemcsak a szoros értelemben vett hazai jogszabályo-kat kell ilyen esetben a bíróságnak ismernie, mint pél-dául az Alaptörvény vonatkozó szakaszait,35 hanem a különböző, e témakört érintő nemzetközi egyezmé-nyeket is, mint amilyen az Emberi Jogok Európai Egyezménye,36 melynek több cikke és kiegészítő jegy-zőkönyve is kapcsolódik a kiutasításhoz.37

A kiutasítás időtartamaA kiutasítás időtartamát tekintve lehet határozott

ideig tartó, vagy végleges hatályú.38 Az új Btk. szerint végleges hatállyal az utasítható ki, akit tízévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné, figyelemmel a bűncselekmény kiemel-kedő súlyára, az elkövetés jellegére, és az elkövető kapcsolataira.39 Láthatjuk, hogy ez a szabály az euró-pai uniós dokumentumokhoz hasonlóan a közbizton-ságot tartja elsődleges szempontnak, s már nem ad taxatív felsorolást – az előző Btk.-tól eltérően –, amely-ben meghatározná azon bűncselekmények körét, me-

33 EBH 1999.86.3 4 Legf. Bír. Bf. V. 1.247/1999/5. sz.35 Alaptörvény XIV. cikk (1) Mag yar állampolgár Mag yarország területéről nem

utasítható ki, és külföldről bármikor hazatérhet. Mag yarország területén tartózkodó külföldit csak törvényes határozat alapján lehet kiutasítani. Tilos a csoportos kiutasítás.

(2) Senki nem utasítható ki olyan államba, vag y nem adható ki olyan államnak, ahol az a veszély fenyegeti, hog y halálra ítélik, kínozzák vag y más embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá.

(3) Mag yarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem mag yar állampolgároknak, akiket hazájukban vag y a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai megg yőződésük miatt üldöznek, vag y az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.

36 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki.37 Blutman László: A külföldiek kiutasításának különös akadályairól, Acta

Humana, 1997/27., 39. p.38 Új Btk. 60. § (1) bekezdés39 Új Btk. 60. § (3) bekezdés

lyeknél lehetőség van végleges hatályú kiutasítást al-kalmazni.40 Ezt az új Btk. alapján a büntetés kiszabá-sára jogosult bíróság fogja eldönteni esetről esetre. Annyi korlátot azonban tartalmaz a törvény, hogy a külön törvény szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy végleges hatállyal nem utasítható ki.41

A végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiuta-sítottat, kérelmére mentesítheti, ha arra érdemes és a kiutasítás óta tíz év eltelt.42 Ennek értelmében bár vég-leges hatállyal kellene az országot elhagynia és ide többé nem térhetne vissza, azonban a kérelme alapján a hatóság engedélyezheti, hogy visszatérjen, amennyi-ben az elítélt arra érdemes, és eltelt tíz év a kiutasítása óta. Ez az időtartam a határozott ideig tartó kiutasítás maximuma, amely álláspontom szerint előlegezett bi-zalmat jelent az elítélt számára, hogy a büntetés vég-rehajtása után jogkövető és törvénytisztelő lesz.

Amennyiben a kiutasítás nem végleges hatályú, ak-kor határozott ideig tart, melynek legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.43 A kiutasítás tar-tama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A tar-tamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztés büntetését tölti, tehát miután a szabadságvesztés büntetését letöltötte, akkor kezdheti meg a kiutasítás végrehajtását. A külön törvény sze-rinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, valamint Magyarország területén letelepe-dettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkezővel szemben kiutasításnak csak olyan bűn-cselekmény elkövetése miatt lehet helye, amely ötévi, vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő. A külön törvény szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személlyel szembeni kiutasítás al-kalmazhatóságánál nem a bíróság által kiszabott sza-badságvesztés tartama, hanem azon bűncselekmény-nek a büntetőtörvényben meghatározott büntetési tétele az irányadó, amelyben a bíróság a terhelt bün-tetőjogi felelősségét megállapította.44

A kiutasítás kiszabásának plusz feltételei

A Btk. a kiutasítás kiszabásánál két személyi kör ese-tében további feltételeket határoz meg. Mindkét cso-portnál feltétel, hogy kiutasításnak csak tízévi, vagy

4 0 A régi Btk. taxatíve felsorolta azokat a bűncselekményeket, amelyek esetén végleges hatályú kiutasítást lehetett kiszabni. Régi Btk. 61. § (3) bekezdése: állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet), emberrablás (175/A. §), emberkereskedelem (175/B. §), terrorcselekmény (261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel [263. § (2) bek.], visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [263/A. § (2) bek.], visszaélés kábítószerrel (282–282/B. §), illetve bűncselekménynek bűn-szervezetben (137. § 8. pont) történő elkövetése.

41 Új Btk. 60. § (3) bekezdés42 Új Btk. 60. § (5) bekezdés43 Új Btk. 60. § (2) bekezdés4 4 BH 2009.353.

71


azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye. Az egyik csoportba az tartozik, aki Magyarország területén legalább tíz éve jogszerűen tartózkodik, tehát oly hosszú ideje, amely a határozott időtartamú kiutasítás felső határával megegyezik, így külföldiként Magyarországhoz már olyan mértékű kö-tődése alakult ki, amely indokolja, hogy vele szemben csak akkor lehet kiutasítást kiszabni, ha olyan súlyú bűncselekményről van szó, amely miatt legalább tíz-évi, vagy azt meghaladó szabadságvesztést szab ki a bíróság. Ez egy bírósági határozatban is pontosításra került. Az adott ügyben a terhelt érvényes tartózkodási engedéllyel már több, mint tíz éve élt Magyarországon, s ez idő alatt a bíróság jogerősen nem rendelte el a ki-utasítását, vele szemben idegenrendészeti intézkedés sem történt, így a kiutasítás alkalmazásának szempont-jából az itt tartózkodása akkor is jogszerűnek tekin-tendő, amennyiben a szándékos bűncselekményeinek elkövetése ezen időtartamon belülre esik.45 Elegendő tehát a tíz éves jogszerű itt tartózkodáshoz, hogy ne le-gyen vele szemben idegenrendészeti intézkedés, s a bíróság sem rendelte el jogerős ítéletével a kiutasítását. További feltétel, hogy csak akkor lehet a kiutasítást el-rendelni, ha az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. Láthatjuk, hogy az európai uniós jogszabályokat követve a jogok szabad gyakorlása tekintetében e ponton is a közbiz-tonság képezi a korlátot.

Másik kedvezményeztt csoport, akiknek a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne a kiuta-sítás alkalmazása során, feltéve, hogy az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentő-sen veszélyeztetné. A kiutasítás kiszabásához esetük-ben is legalább tízévi, vagy ezt meghaladó szabadság-vesztés kiszabását írja elő a törvény.46 Láthatjuk, hogy velük szemben is a közbiztonság az a magasabb érdek, amely felülírja ezen kiemelt személyi kör érdekeit, s ezzel együtt a családi élet tiszteletben tartásához való jogot is.

A korábbi Btk. egy harmadik személyi kört, a fiatal-korúakat is kiemelten kezelte, hiszen velük szemben is csak tízévi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehetett helye a kiutasításnak. E bün-tetésnél is enyhébb szabályok vonatkoznak rájuk, mint a felnőtt korúakra, azonban az új Btk. a fiatalkorúakat kiveszi e „kedvezményekben részesülő” sorból, így velük szemben már az általános szabályok szerint van lehetőség a kiutasításra. Egy érdekes esetet kell itt idéznünk, melynek a Btk. változása miatt különös re-levanciája lehet napjainkban is. Amennyiben az elkö-vetés és az elbírálás között jogszabály-változás történt, úgy lehetséges az elkövetőre nézve kedvezőbbet al-kalmazni a Btk. 2. § alapján, azonban a büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés nem vezethet az elkövetéskori és az elbíráláskori büntetőtörvény

45 BH 2011.300.4 6 Új Btk. 59. § (4) bekezdés

vegyített alkalmazásához.47 Az ügyben az elbíráláskori szabályok voltak kedvezőbbek a kiutasítás tekinteté-ben, azonban az egész bűncselekményre nézve pedig az elkövetéskoriak. Emiatt az elkövetés idején hatály-ban lévőt alkalmazta a bíróság, így a kiutasítás mellék-büntetés alkalmazási feltételei is aszerint alakultak – a terhelt számára kedvezőtlenül –, akkor is, ha az elbíráláskori szabályok ebben a tekintetben az elkö-vetőre nézve kedvezőbbek lettek volna. Így ha például egy 2013. július 1-je előtt elkövetett bűncselekmény-ről van szó, a régi Btk.-t kellene alkalmazni, de az új Btk. 2. § alapján arra is van lehetőség, hogy ha eny-hébben bírálandó el, vagy már nem bűncselekmény, akkor az új Btk.-t lehet alkalmazni a terhelt számára kedvezőbb módon. A fiatalkorú esetében előnyösebb lenne a kiutasítás szempontjából az elkövetés idején hatályban lévőt – tehát a régi Btk.-t alkalmazni, amely csak tízévi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztés ki-szabása esetén engedte meg a kiutasítást –, azonban ha az elbíráláskori szabályok a bűncselekmény meg-ítélését tekintve kedvezőbbek, akkor az elbírálás ide-jén hatályban lévőt kell alkalmazni, s így már egyálta-lán nem szükséges feltétel hozzá, hogy tízévi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztést szabjanak ki a fiatalkorú terhelttel szemben, hiszen az általános szabályok sze-rint alkalmazható vele szemben a kiutasítás. Ameny-nyiben az elkövetés idején hatályban lévő Büntető Törvénykönyv szerint bírálnák el, úgy lehet, hogy a bűncselekmény megítélése szigorúbb lenne, azonban a kiutasításnak csak akkor lenne helye, ha legalább tízévi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztés kiszabá-sára kerülne sor, valamint ha az országban tartózko-dása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné.

Ugyanakkor arra is láthatunk példát,48 hogy nem az elkövetéskori, hanem az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvény szerint kellett volna a kiutasítást (ak-kor még mellékbüntetésként) kiszabni, mivel az elkö-vetéskor hatályos törvény alapján még nem kellett megjelölni a tartamát, az elbírálás idején hatályban lévő törvény szerint pedig már határozott tartamú ki-utasítást kellett volna kiszabni, ami a terhelt számára egyértelműen kedvezőbb lett volna. Ez a hátrány már különleges eljárás keretében sem volt orvosolható. Emiatt az akkori Legfelsőbb Bíróság a megtámadott másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.49

Az egységes időbeli hatály kérdését tárgyalja egy másik közzétett döntés,50 amely szerint önmagában a kiutasításra vonatkozó szabályok enyhülése nem ered-ményezi az enyhébb elbírálás lehetőségét, ha a bűn-cselekmény büntetési tételére és a büntetés kiszabá-sára vonatkozó rendelkezések súlyosabbá váltak. Ez a határozat alátámasztja az előbbi érvelést, hiszen ez tulajdonképpen annak az inverz helyzetét vonultatja fel. Tehát az új Btk.-val a kiutasítás szabályai a fiatalko-

47 BH 2010.264. 4 8 BH 2006.273.49 Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 679/2005. sz.5 0 BH 2006.383.

72

Bünt

etőj

ogi S

zem

le 2

013/

3. sz

ám

rúakra nézve szigorodtak, így ebből a szempontból az előző Btk.-ban írtakat lenne számukra előnyös alkal-mazni, ugyanakkor ha az elkövetett bűncselekmény tekintetében az új Btk. enyhébb szabályokat tartalmaz a büntetési tételre és a büntetés kiszabására, úgy az új törvényt kell alkalmazni. A bíróságnak választania kell a két törvény között, nem alkalmazhatja úgy, hogy a terhelt számára kedvező rendelkezéseket kiemeli az egyikből is és a másikból is.

Amennyiben a bíróság az elítéltet kiutasítja Magyar-ország területéről, úgy az köteles az ítélet jogerőre emelkedését követően, vagy a végrehajtandó szabad-ságvesztésből történő szabadulása után az ország te-rületét elhagyni, s a kiutasítás tartama alatt vissza nem térhet. Az új Btk. már azt is rögzíti, hogy a kiutasítás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A kiutasítás tartamába nem számít be az az idő, amely alatt az elítélt szabadságvesztés büntetést tölti.51 Ha az elítélt nem teljesíti önként, akkor köteles tűrni, hogy az ítéletet kényszerrel végrehajtsák.

A kiutasítás végrehajtásaA kiutasítás végrehajtásáról a Bv. tvr. rendelkezik,52

utalva a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényre, amelyre a bíróságnak figyelemmel kell lennie, hiszen az abban rögzített akadályok fenn-állása esetén a kiutasítás nem hajtható végre. Ameny-nyiben kiutasítást kizáró ok áll fenn, úgy az ügyész a kizáró ok fennállásának megállapítása iránt indítványt tesz a büntetés-végrehajtási bírónak, vagy ha az eljá-rás az elítéltnek közvetlenül a bíróságnál tett kérel-mére indult, akkor a büntetés-végrehajtási bíró be-szerzi az ügyész indítványát. Az eljárást annak az ide-genrendészeti hatóságnak a területén illetékes bün-tetés-végrehajtási bíró folytatja le, amelynek területén az elítélt tartózkodik.

A büntetés-végrehajtási bíró az idegenrendészeti hatóság kezdeményezése alapján az ügyész indítvá-nyára, de legalább kétévenként megvizsgálja a kiuta-sítás végrehajthatóságát, a bűnügyi költséget az állam viseli.

A kiutasítást – ha azt végrehajtandó szabadságvesz-tés vagy elzárás mellett szabták ki – a szabadságvesz-tés vagy elzárás kiállása után, egyébként az ítélet jog-erőre emelkedése után kell végrehajtani, mindez a területi idegenrendészeti hatóság hatáskörébe tarto-zik.53 E jogintézménynél is igaz tehát az a tétel, hogy a határozat jogerőre emelkedésének időpontja nem feltétlenül esik egybe a határozat végrehajthatóságá-val.54

51 Új Btk. 60. § (4) bekezdés52 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (továbbiakban: Bv. tvr.) a büntetések

és az intézkedések végrehajtásáról 12. §.53 Bv. tvr. 75. § 5 4 Erről bővebben lásd: Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban, Debreceni

Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszéke, Debrecen, 2012., 128. p.

A kiutasítás és a kitiltásA két jogintézmény logikájában hasonló egymáshoz,

amely a közös gyökereikre vezethető vissza, hiszen egyes formáik és elnevezéseik nem voltak teljesen el-választhatóak már a római jogban sem. A relegatio a Rómában való tartózkodás tilalmát jelentette, amely-nek egyik formája a kiutasítás volt (relegatio ex loco), ami meghatározott hely elhagyását írta elő, míg másik formája az internálás, amely meghatározott helyen való tartózkodásra kötelezte a hatálya alatt álló sze-mélyt és e hely elhagyási tilalmát jelentette.55

A mai magyar büntetőjogban éles különbségeket fedezhetünk fel a két jogintézmény között, de tagad-hatatlanul több közös vonást is felfedezhetünk. Ilyen az is, hogy a határozat hatálya alatt álló személynek mindkettőnél egy meghatározott területtől kell távol maradnia valamint hogy a határozott tartamának ge-nerális minimumát és generális maximumát a törvény meghatározza. A kitiltás az előző Btk.-ban csak szabad-ságvesztés mellett volt kiszabható, azonban az új Btk. alapján már ez is büntetés, és a kiutasításhoz hason-lóan önállóan is állhat, így ez is egy közös ponttá vált.

Jelentős különbség ugyanakkor, hogy míg a kiuta-sítás nemcsak határozott tartamú, hanem végleges hatályú is lehet, addig a kitiltás ezzel szemben csak határozott tartamú lehet, melynek legrövidebb tar-tama egy év, leghosszabb tartama öt év. Eltérés ezen-kívül, hogy a kitiltás bárkivel szemben kiszabható, így akár külföldivel, nem magyar állampolgárral szemben is, így a személyi hatálya szélesebb, mint a kiutasításé, hiszen az csak nem magyar állampolgárral szemben alkalmazható büntetés. A kiutasítás mindig az ország egész területéről történik, míg a kitiltás legfeljebb az ország egy meghatározott részéből, de sohasem az egész területéről.

Záró gondolatokA távoltartás logikáját követő büntető anyagi jogi

szankciót, a kiutasítást kívántam részletesen bemu-tatni a bírói gyakorlat tükrében. Nem tekinthetők új-nak a büntető jogelméletben a hasonló elven működő szankciók, hiszen már a kezdetleges szabályokon ala-puló antikvitás társadalmaiban is létezett a közösség-ből való elűzés, vagyis a bűnös személyt a közösség – ahová előtte tartozott –, kivetette magából. Az el-űzött személy elmenekülhetett, s valahol máshol új életet kezdhetett, de akár a bosszúálló személy bün-tetlenül agyon is üthette, ha épp úgy hozta a sors. A számkivetés célja – a távoltartáshoz, illetőleg napja-ink büntetőjogában megtalálható kiutasításhoz, kitil-táshoz, és a sportrendezvény látogatásától való eltil-táshoz hasonlóan – kizárólag negatív volt, azaz eltávo-lítani a közösségből azt a személyt, aki a békét, illető-

55 Balogh Ágnes: Fejezetek a kiutasítás eg yetemes történetéből, Tudományos Dialóg, Jogtörténeti Különszám 2000, 26. p.

73


leg a békés együttélést zavarja, vagy lehetetlenné te-szi.56 Az elűzéssel megfosztották a közösség nyújtotta védelemtől, s így egyedül kellett felvennie a harcot az esetleges támadásokkal szemben is.

A felvilágosodás során ellentétes nézetek alakultak ki a száműzetéssel kapcsolatban, hiszen legtöbbször a vagyontalanok számára ez nem jelentett hatásos szankciót, csupán annyit, hogy az eddigiektől külön-böző helyszínen folytathatta az addig életmódját, ami akár még kedvező hatással is lehetett, hiszen az új he-lyen senki nem ismerte. Ennek alapján valódi bünte-tés a száműzetés mellett a vagyonvesztés volt, hiszen ez már jelentős visszatartó hatással bírhatott a mini-mális vagyonnal rendelkezők számára is. Az ellenzői nemzetközi jogi jellegű érvet is felhoztak, amely sze-rint a nemzetközi jog szabályait is sérti, amennyiben „pestises árut” szabadítanak a szomszédos államok nyakába, vagyis olyan személyeket, akik bűnöző élet-módot folytatnak. A száműzött személynek sem ked-vez, hiszen az idegen helyen csak a csavargók és kol-dusok sorát gyarapítja, s tisztességes megélhetési for-rásra nem számíthat. Ugyanakkor bizonyos lokális bűncselekményeknél megengedhetőnek tartották a kényszerlakhelyre való letelepítést, amikor a helyi kö-rülmények determinálják a bűncselekmény elköveté-sét, s a személyi körülmények annyira nem játszanak jelentős szerepet.57 II. Lipót 1786-ban kiadott, haladó szellemiségű toscanai büntetőkódexe, amely Európa-szerte nagy visszhangot váltott ki – melyet jól mutat, hogy néhány éven belül német, francia és angol és la-tin fordítása is megjelent –, hiszen eltörölte a tortúrát, a halálbüntetést és a felségsértést. Tartalmazta az alap-vető büntetési nemek között egyebek mellett a kitil-tást egy meghatározott helységből, vagy a felsőbíróság területéről és a száműzetést is, amellyel együtt járt a kényszerlakhely kijelölése három körzetben, amely lehetett közeli, távolabbi, vagy egészen távoli, illetőleg a mai kiutasításhoz hasonlóan a nagyhercegség egész területéről.58

A bűnös személy eltávolítása – mint szankció –, te-hát mindvégig jelen volt a különböző korszakok jog-anyagában változatos formában, s így lesz ez a jövőben is, hiszen nemcsak az előző, hanem az új Btk. is tartal-mazza a kitiltást, a kiutasítást, valamint új büntetés-ként a sportrendezvényekkel összefüggésben elköve-tett bűncselekményekre specializáltan a sportrendez-vények látogatásától való eltiltást is.

56 Balogh Ágnes: i. m., 26. p.57 Hajdu Lajos: Az első (1795-ös) mag yar büntetőkódextervezet, Közgazdasági

és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971., 158. p.58 Uo. 52. p.

IRODALOMJEGyZÉK

• BaloghÁgnes: Fejezetek a kiutasítás egyetemes törté-netéből, Tudományos Dialóg, Jogtörténeti Különszám 2000., 26–29.

• Blutman László: A kiutasítás és a refoulement egyes jogi kérdései- Magyarország és az európai integráció, In: Tanulmányok az Európai Unió jogi intézményei és a jogharmonizáció köréből, (szerk.: TóTh Károly), Jó-zsef Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi Jogi Tanszékének kiadványai, Szeged, 1998.

• Blutman László: A kiutasítás és visszaküldés az alap-jogok árnyékában, Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatate, Acta Juridica et politica, Tomus LII. fasciculus 2., Szeged, 1997.

• Blutman László: A külföldiek kiutasításának különös akadályairól, Acta Humana, 1997/27., 72–81.

• Büntetőjog (szerk.: mArGiTán Éva), ELTE Eötvös Kiadó Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2010.

• ElEkBalázs: A jogerő a büntetőeljárásban, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárás-jogi Tanszéke, Debrecen, 2012.

• gál István László: Gazdasági büntetőjog közgazdá-szoknak, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007.

• hajdu Lajos: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

• kutron Katalin: A kiutasításról, Ügyészek Lapja, 1999/1., 21–28.

• VuchEtich Mátyás: A magyar büntetőjog rendszere, I. könyv Elméleti büntetőjog, Budán, A Magyar Királyi Egyetem Nyomdájában, 1819.

• 1978.éviIV.törvényaBüntetőTörvénykönyvről• 1979.évi11.tvr.abüntetésekésazintézkedésekvég-

rehajtásáról• 1998.éviXIX.törvényabüntetőeljárásról• 2007.éviLXXX.törvényamenedékjogról• 2009.éviLXXII.törvényahozzátartozókközöttierő-

szak miatt alkalmazható távoltartásról • 2012.éviC.törvényaBüntetőTörvénykönyvről• AzEurópaiParlamentésTanács2004/38/EKirányelve

(2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagja-iknak a tagállamok területén történő szabad mozgás-hoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről 2004.4.30. HL L 158/77

• DebreceniÍtélőtáblaBf.III.143/2009/49.számúítélet• DebreceniÍtélőtáblaBhar.II.780/2012/9.sz.végzése• LegfelsőbbBíróságBfv.I.679/2005.sz.• Legf.Bír.Bf.V.1.247/1999/5.sz.• BH1994.119.• EBH1999.86.• BH1994.119.• BH1998.3.• BH2007.211.• EBH1999.86.• BH2009.353.• BH2011.300.• BH2010.264.• BH2006.273.• BH2006.383.

Documents

Büntetőjogi Szemle 2013/3