67
1 Német C2 1 1 140 nyelvi programkövetelmény vételéhez A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve EUROTEAM STÚDIÓ Nyelvoktató Bt. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Német nyelv Nyelvi képzés szintje A Közös Európai Referenciakeret hatfokozatú rendszere szerinti A1 szinttől C2 szintig Nyelvi képzés fajtája Általános nyelvi képzés Nyelvi képzés típusa Kontaktórás képzés A képzés formája Csoportos képzés Minimális óraszám 1098 óra Maximális óraszám 1428 óra Tanúsítvány kiadásának feltétele Az egyes modulok végén záróvizsgára kerül sor. Ennek eredménye 60 %tól megfelelt” és 60% alatt „nem megfelelt” lehet. Tanúsítvány csak abban az esetben állítható ki a részvevő részére, ha a modulzáró vizsgát min. 60% os eredménnyel teljesítette, valamint – támogatott képzés esetén a modul tanóráinak legalább 80%án részt vett. Igazolás kiadásának feltétele 16/2014 (IV. 4.) NGM rendelet 9. § (5) bekezdés értelmében a képzésen való részvételről a résztvevő kérésére igazolás állítható ki, ha a modulzáró vizsgán nem teljesíti a 60 %ot, de a modulonkénti hiányzásának mértéke nem haladja meg az órák 20%át.

C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

1

Német C2 1 1 140 

nyelvi programkövetelmény vételéhez 

A javaslattevő alapadatai 

Javaslatot benyújtó neve   EUROTEAM STÚDIÓ Nyelvoktató Bt. 

A nyelvi képzésre vonatkozó adatok 

 

Nyelv megnevezése  Német nyelv  

Nyelvi képzés szintje A Közös Európai Referenciakeret hatfokozatú rendszere 

szerinti A1 szinttől C2 szintig 

Nyelvi képzés fajtája  Általános nyelvi képzés 

Nyelvi képzés típusa  Kontaktórás képzés  

A képzés formája  Csoportos képzés  

Minimális óraszám  

 1098 óra 

Maximális óraszám 

 1428 óra 

Tanúsítvány kiadásának feltétele 

Az egyes modulok végén záróvizsgára kerül sor. Ennek 

eredménye 60 %‐tól „megfelelt” és 60% alatt „nem megfelelt” 

lehet. Tanúsítvány csak abban az esetben állítható ki a 

részvevő részére, ha a modulzáró vizsgát min. 60% ‐os 

eredménnyel teljesítette, valamint – támogatott képzés esetén ‐ 

a modul tanóráinak legalább 80%‐án részt vett. 

Igazolás kiadásának feltétele 

16/2014 (IV. 4.) NGM rendelet 9. § (5) bekezdés értelmében a 

képzésen való részvételről a résztvevő kérésére igazolás 

állítható ki, ha a modulzáró vizsgán nem teljesíti a 60 %‐ot, de 

a modulonkénti hiányzásának mértéke nem haladja meg az 

órák 20%‐át.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 2: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

2

A programkövetelmény modulszerkezete  

 

KER A1   KER A1 / 1‐3

KER A2   KER A2 / 1‐3 

KER B1   KER B1 / 1‐4 

KER B2   KER B2 / 1‐8 

KER C1   KER C1 / 1‐8 

KER C2   KER C2 / 1‐6 

 

Page 3: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

3

 

Képzési követelmények leírása 

KER szintek szerint 

 

KER A1 szint  minimális óraszám  102  maximális óraszám  132 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

A  KER A1  szint  első moduljába  való  belépés  feltétele  az  alapvető  írás‐, 

olvasás,  ‐  és  beszédkészség  megléte.  Ennek  dokumentálására  szolgál  a 

bekapcsolódáshoz  szükséges  jelentkezési  lap  kitöltése  és  felnőttképzési 

szerződés értő elolvasása, majd aláírása. 

A képzés első tananyagegységébe teljesen kezdők is bekapcsolódhatnak, 

nincs szükség semmilyen nyelvi előképzettségre.  

A további modulokba való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 

60%‐os ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A 

képzésbe újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os 

eredménnyel képes a szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már 

rendelkezik az előző tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12 

hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos 

programkövetelmény alapján állítottak ki.  

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés  –  Hallás  utáni  értés: Megérti  a  személyére,  a  családjára,  a 

közvetlen környezetére vonatkozó, gyakran használt, egyszerű szavakat és 

szókapcsolatokat, ha lassan és tagoltan beszélnek hozzá. 

 

Szövegértés  – Olvasás: Megérti  a  nagyon  egyszerű mondatokat,  például 

hirdetésekben,  plakátokon  vagy  katalógusokban  az  ismert  nevek  vagy 

szavak segítségével. 

 

Beszéd  –  Társalgás:  Képes  egyszerű  kapcsolatteremtésre,  ha  a  másik 

személy  kész  mondanivalóját  kissé  lassabban  vagy  más  kifejezésekkel 

megismételni, illetve segíti a mondanivaló megformálását. Fel tud tenni és 

meg  tud válaszolni olyan kérdéseket, amelyek a mindennapi szükségletek 

konkrét kifejezésére szolgálnak. 

 

Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel  és mondatokkal be 

tudja mutatni a lakóhelyét és az ismerőseit. 

 

Írás: Tud képeslapra rövid és egyszerű (például nyaralási) üdvözletet  írni. 

Ki  tud  tölteni  egyszerű  nyomtatványon  a  személyi  adataira  vonatkozó 

részeket, például a szállodai bejelentőlapon a nevét, az állampolgárságát és 

a címét. 

 

Page 4: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

4

A KER A1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek

főnevek általános jellemzői 

ABC, betűzés 

általános kiejtési szabályok 

a határozott és határozatlan névelő 

személyes névmások 

igeragozási alapok 

a létige kifejezése: sein 

szórend (kijelentő és kérdő mondat) 

kérdőszavak 

kiegészítendő kérdés 

eldöntendő kérdés 

számok, telefonszámok 

 kötőszavak : und, oder, aber 

az „auch” használata 

tagadás: nicht 

az –in főnévképző (foglalkozások) 

a felszólító mód önöző alakja 

az es névmás  

a főnevek tárgy esete 

az „es gibt” kifejezés használata  

birtoklás kifejezése: haben 

birtokos névmás: mein, dein… 

birtoklás kifejezése: von 

összetett szavak képzése  

igeragozás: tőhangváltós igék 

elváló és nem elváló igekötők 

tagadás: kein 

módbeli segédigék: mögen –„möchte”, können, wollen 

a man névmás 

névmások: dieser, welcher 

részes eset 

elöljárószavak: in, mit , für, zu  

birtokos névmások 

jövő idő: werden 

határozószók, módosítószók: noch/erst/nicht mehr/schon/doch 

felszólító mód 

kötőszavak: denn 

kötőszavak ismétlése: „USODA”‐szabály 

múlt idő: Perfekt múlt idő: Präteritum: war, hatte helyhatározók földrajzi nevekkel kötőszavak fordított szórenddel: dann módbeli segédigék: müssen

 

 

 

 

 

 

 

Page 5: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

5

A KER A1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Témakörök és szókincs 

  országnevek 

származás kifejezése 

köszönések 

bemutatkozás 

hobbik 

számok 1‐1000‐ig 

rendelés, fizetés 

foglalkozások 

család, rokonok, lakóhely 

időjárás, hónapok, évszakok  vélemény, (nem) tetszés kifejezése melléknevekkel (Ich finde…) 

ruhadarabok 

színek, minták 

élelmiszerek 

ételek 

étkezések 

rendelés, fizetés 

vásárlás – műszaki cikkek, ruhadarabok, élelmiszerek  

utazás: előkészületek, szállásfoglalás, kemping, hotel, 

szolgáltatások 

óraidő kifejezése 

a hét napjai  

napszakok 

napirend 

iskola, tantárgyak 

munkahelyi elfoglaltságok 

sportok, sportágak 

szabadidős tevékenységek 

nyár, nyaralás 

szállásfoglalás 

menetjegyvásárlás, információkérés (pályaudvar) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 6: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

6

A KER A1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  egyszerűbb információkérés kifejezése 

bemutatkozás, mások bemutatása, nevek betűzése ki tudja fejezni hogylétét és rá tud kérdezni másokéra számok kifejezése és megértése, rá tud kérdezni árakra, 

telefonszámokra, mennyiségekre alapvető szófordulatokkal, melléknevekkel ki tudja fejezni 

véleményét, tetszését, nemtetszését űrlapkitöltés alapvető személyes adatokkal A német nyelvterület országai, tartományai, főbb városok és a 

legismertebb nevezetességek 

nemzetközi szavak a német nyelvben  

tetszés kifejezése 

sajnálkozás kifejezése 

vágyak kifejezése 

információkérés 

bosszúság kifejezése 

preferenciák kifejezése 

ismertebb piacok, áruházak, bevásárlóközpontok a német nyelvű 

országokban (és lakóhelyünkön)  

tipikus ételek a célnyelvi országokban (és Magyarországon) 

 érdeklődés kifejezése 

meghívás; meghívás elfogadása, elutasítása 

képes alapvető információk megkérdezésére pl. pályaudvaron 

segítség kérése, felajánlása, elutasítása 

képes egy egyszerű történetet elmesélni múlt időben 

a németek által kedvelt üdülőhelyek 

iskolatípusok, tantárgyak a német nyelvű országokban 

sztereotípiák a németekről 

 

 

 

Modulszerkezet‐azonosító: KER A1 / 1‐3 

 

A1.1. modul   

Minimum óraszám  Csoportos : 36 

Maximum óraszám  Csoportos : 48 

Page 7: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

7

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A  modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  megérti  az  egyszerű,  rövid 

mondatokat,  amelyek  alapvető  szavakat,  fordulatokat  tartalmaznak,  melyek 

családjára, közvetlen környezetére vonatkoznak abban az esetben, ha  lassan és 

tagoltan beszélnek. 

Megérti  az  egyszerű,  rövid  mondatokat  hirdetésekben,  plakátokon, 

reklámokban, ha az alapvető, tanult szavakat és kifejezéseket tartalmazzák. 

Tud  egyszerű  nyelvi  eszközökkel  kommunikálni  és  képes  közvetlen 

környezetére vonatkozó, egyszerű beszélgetést folytatni, tud válaszolni egyszerű 

kérdésekre.  

Képes magát  egyszerűen bemutatni, nevét  le  tudja betűzni, meg  tudja  adni  a 

telefonszámát és megért telefonszámokat, árakat. Tud beszélni a foglalkozásáról, 

családjáról és az időjárásról, egyszerű mondatok segítségével.. 

Képes  alapvető  szófordulatokkal  és  egyszerű  melléknevekkel  véleményét, 

tetszését, nemtetszését kifejezni. 

Elboldogul  nagyon  alapvető  szituációkban:  a  legegyszerűbb  mondatok  és 

szófordulatok  használatával  tud  étteremben  rendelni  és  képes  fizetést 

kezdeményezni. 

Rövid,  egyszerű mondatokokban képes  leírást adni magáról  és  családjáról. Ki 

tud tölteni a személyére vonatkozó alapvető adatokat formanyomtatványon. 

Képes lényeges információ megkeresésére olyan szövegben, ami túlnyomórészt 

ismert nyelvi elemeket tartalmaz. 

A tanult nyelvi minták alapján a modul egyszerű információ megfogalmazására 

teszi képessé, magával, családjával, foglalkozásával, hobbijával, és az időjárással 

kapcsolatban.  Képes  véleményét  nagyon  egyszerűen,  többnyire  egyszerű 

melléknevek használatával leírni. 

 

Nyelvtani ismeretek  

főnevek általános jellemzői 

ABC, betűzés 

általános kiejtési szabályok 

a határozott és határozatlan névelő 

személyes névmások 

igeragozási alapok 

a létige kifejezése: sein 

szórend (kijelentő és kérdő mondat) 

kérdőszavak 

kiegészítendő kérdés 

eldöntendő kérdés 

számok, telefonszámok 

 kötőszavak :und, oder, aber 

az „auch” használata 

tagadás: nicht 

az –in főnévképző (foglalkozások) 

a felszólító mód önöző alakja 

az es névmás  

Page 8: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

8

  a főnevek tárgy esete 

az „es gibt” kifejezés használata  

birtoklás kifejezése: haben 

birtokos névmás: mein, dein… 

birtoklás kifejezése: von 

összetett szavak képzése 

 

Témakörök, szókincs 

országnevek 

származás kifejezése 

köszönések 

bemutatkozás 

hobbik 

számok 1‐1000‐ig 

rendelés, fizetés 

foglalkozások 

család, rokonok lakóhely 

időjárás, hónapok, évszakok  vélemény, (nem) tetszés kifejezése melléknevekkel (Ich finde…)

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

 

egyszerűbb információkérés kifejezése 

bemutatkozás, mások bemutatása, nevek betűzése ki tudja fejezni hogylétét és rá tud kérdezni másokéra számok kifejezése és megértése, rá tud kérdezni árakra, 

telefonszámokra, mennyiségekre alapvető szófordulatokkal, melléknevekkel ki tudja fejezni 

véleményét, tetszését, nemtetszését űrlapkitöltés alapvető személyes adatokkal

 

A német nyelvterület országai, tartományai, főbb városok és a 

legismertebb nevezetességek 

nemzetközi szavak a német nyelvben 

A1.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 9: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

9

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja 

 

A  modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  egyszerű  módon  képes 

társalogni,  ha  a  másik  személy  lassabb  beszédtempóval  hajlandó 

megismételni  vagy  átfogalmazni  a  mondanivalóját,  illetve  ha  segít  neki 

elmondani azt, amit akar. 

Képes rövidebb, egyszerűbb párbeszéd létrehozására vásárlás során és az 

étteremben. Tud egyszerű szófordulatokkal és kifejezésekkel segítséget és 

tanácsot kérni.  

Képes preferenciáit és vágyait egyszerűen kifejezni. 

Képes lényeges információ megkérésére jórészt ismert nyelvi eszközökkel 

megfogalmazott szövegben. Meg tudja érteni a lényeges információkat 

egyszerű, autentikus szövegekből (felirat, hirdetés, újság /könyv/filmcím, 

étlap, katalógus) 

Képes egyszerűbb, rövid strukturált szöveg megalkotására (mint pl. 

képeslap) 

 

Nyelvtani ismeretek  

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint: 

igeragozás: tőhangváltós igék 

elváló és nem elváló igekötők 

tagadás: kein 

módbeli segédigék: mögen –„möchte”, können, wollen 

a man névmás 

névmások: dieser, welcher 

részes eset 

elöljárószavak: in, mit , für, zu  

birtokos névmások 

jövő idő: werden 

határozószók, módosítószók: noch/erst/nicht mehr/schon/doch 

 

 

  Témakörök, szókincs

ruhadarabok 

színek, minták 

élelmiszerek 

ételek 

étkezések 

rendelés, fizetés 

vásárlás – műszaki cikkek, ruhadarabok, élelmiszerek  

utazás: előkészületek, szállásfoglalás, kemping, hotel, 

szolgáltatások 

 

Page 10: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

10

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek

 

tetszés kifejezése 

sajnálkozás kifejezése 

vágyak kifejezése 

információkérés 

bosszúság kifejezése 

preferenciák kifejezése 

 

ismertebb piacok, áruházak, bevásárlóközpontok a német nyelvű 

országokban (és lakóhelyünkön) 

tipikus ételek a célnyelvi országokban (és Magyarországon) 

 

 

 

Page 11: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

11

A1.3. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő tud egyszerű nyelvi eszközökkel 

kommunikálni.  Tud  napirendjéről,  az  iskoláról/munkahelyéről,  sportokról  és 

szabadidős tevékenységekről beszélni. 

Képes  alapvető  párbeszédet  lefolytatni  a  menetjegyvásárlással  és  a 

szállásfoglalással kapcsolatosan.  

Megért és ki tud fejezni dátumokat és időpontokat. 

Egyszerűbb telefonbeszélgetést is le tud folytatni segítséggel. 

Fel  tud  tenni  egyszerű kérdéseket  és meg  tud válaszolni  egyszerű kérdéseket 

ismert témákban. 

Képes meghívások  elfogadására,  elutasítására.  Fel  tudja  ajánlani  segítségét  és 

képes mások segítségét elfogadni. 

Meg tud írni egy rövid, egyszerű képeslapot vagy emailt. 

Ki tud tölteni a személyére vonatkozó alapvető adatokat formanyomtatványon. 

Néhány  mondatos  egyszerű,  német  nyelvű  szöveget  képes  magyarul 

összefoglalni. 

 

Nyelvtani ismeretek 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

felszólító mód 

kötőszavak: denn 

kötőszavak ismétlése: „USODA”‐szabály 

múlt idő: Perfekt múlt idő: Präteritum: war, hatte helyhatározók földrajzi nevekkel kötőszavak fordított szórenddel: dann módbeli segédigék: müssen

  Témakörök és szókincs:

óraidő kifejezése 

a hét napjai  

napszakok 

napirend 

iskola, tantárgyak 

munkahelyi elfoglaltságok 

sportok, sportágak 

szabadidős tevékenységek 

nyár, nyaralás 

szállásfoglalás 

menetjegyvásárlás, információkérés (pályaudvar) 

 

Page 12: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

12

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

érdeklődés kifejezése 

meghívás; meghívás elfogadása, elutasítása 

képes alapvető információk megkérdezésére pl. pályaudvaron 

segítség kérése, felajánlása, elutasítása 

képes egy egyszerű történetet elmesélni múlt időben 

a németek által kedvelt üdülőhelyek 

sztereotípiák a németekről 

 

 

KER A2 szint  minimális óraszám  102  maximális óraszám  132 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

Az A2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os 

ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe 

újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő  min. 60%‐os eredménnyel képes a 

szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző 

tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12 

hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos 

programkövetelmény alapján állítottak ki.  

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés  –  Hallás  utáni  értés:  Megérti  a  személyéhez  közvetlenül 

kapcsolódó,  gyakran  használt  szavakat  és  kifejezéseket  (pl.  személyes 

adatai,  család,  vásárlások,  szűk  környezet,  tanulás,  munka). Megérti  az 

egyszerű és világos hirdetések és üzenetek lényegét. 

 

Szövegértés – Olvasás: El tud olvasni rövid, nagyon egyszerű szövegeket. 

Megtalálja  a  várható  /  konkrét  információt  a  mindennapi,  egyszerű 

szövegekben (pl. rövid hirdetés, prospektus, menü, menetrend), és megérti 

a rövid, egyszerű magánleveleket. 

 

Beszéd  –  Társalgás:  Az  egyszerű,  rutinszerű  helyzetekben  egyszerű  és 

közvetlen  módon  cserél  információt  mindennapi  tevékenységekről  vagy 

témákról.  A  nagyon  rövid  információcserére  még  akkor  is  képes,  ha 

egyébként  nem  ért meg  eleget  ahhoz,  hogy  a  társalgásban  folyamatosan 

részt vegyen. 

 

Beszéd  –  Folyamatos beszéd: Egyszerű  eszközökkel  és mondatokkal  tud 

beszélni  a  családjáról  és  más  személyekről,  életkörülményeiről, 

tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről. 

 

Írás: Tud  rövid,  egyszerű  jegyzetet,  üzenetet  vagy magánjellegű,  például 

köszönőlevelet írni. 

 

 

 

 

 

Page 13: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

13

A KER A2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek 

  elöljárószók tárgyesettel és részes esettel: Wechselpräpositionen, 

valamint a hozzájuk tartozó igepárok 

a gehören ige használata 

 „KATI” szórend 

kötőszó: dass, weil 

módbeli segédigék: dürfen 

múlt idő: Präteritum 

a módbeli segédigék Präteritum alakja 

birtokos eset 

a melléknév fokozása 

hasonlítás: als – wie 

melléknévragozás: gyenge, erős és vegyes ragozás 

kötőszavak: ob 

függő kérdés 

kettős kötőszavak: entweder – oder, sowohl – als auch, weder – noch 

elöljárószók: über, durch, entlang 

határozatlan névmás 

tagadó névmás 

főnévként használt melléknevek visszaható igék (sich Verben) feltételes mód jelen idő: wäre, hätte, würde+ ige módbeli segédigék feltételes jelen ideje: könnte, müsste

 

A KER A2 szint 

tartalmi követelményei Témakörök és szókincs 

  lakás, álomlakás 

bútorok, berendezési tárgyak 

lakókörnyezet 

háztartási munkák 

meghívás: házibuli, vendégség megszervezése 

számítógép 

internet 

családtagok jellemzése  

családi állapot 

évszámok, dátum 

nyelvtanulás, nyelviskolák, külföldi nyelvtanulás 

emberek jellemzése  járművek, tömegközlekedés útbaigazítás jogosítványszerzés 

külföldi út, utazási előkészületek 

a repülőtéren 

iskola, iskolatípusok 

álomiskola 

iskolai értékelés: az osztályzás előnyei és hátrányai 

továbbtanulás 

tanulás külföldön 

 

 

Page 14: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

14

A KER A2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  be tudja mutatni lakását, lakókörnyezetét 

„WG”‐k és internátus 

be tudja mutatni a családját 

összehasonlítás, választás kifejezése képes embereket jellemezni, leírni ki tud fejezni csodálkozást, bizonytalanságot Németország egyesítése 

főbb történelmi események a német nyelvű országokban képes dolgokat összehasonlítani és a legmegfelelőbbet kiválasztani 

ki tud fejezni egyetértést és egyet nem értést 

képes előnyöket és hátrányokat megvitatni 

képes embereket jellemezni, leírni ki tud fejezni csodálkozást, bizonytalanságot képes útvonalakat leírni, tájékozódni 

tud jegyet vásárolni  

egy város jellemzése (nevezetességek bemutatása) 

nemzetközi és magyar ételkülönlegességek 

repülőterek a német nyelvű országokban 

a hazai és a német nyelvű országok iskolatípusainak 

összehasonlítása 

osztályozás, értékelés Magyarországon és külföldön 

ki tudja fejezni érveit és ellenérveit 

tud szívességet kérni 

a nürnbergi iskolamúzeum 

   

 

 

Page 15: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

15

Modulszerkezet‐azonosító: KER A2 / 1‐3 

A2.1. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a leggyakrabban 

előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid, világos szövegek lényegét.  

Megérti a leggyakrabban előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid 

szöveget  a családdal, munkával, közvetlen környezettel, vásárlással, lakóhellyel 

kapcsolatban és megérti a rövid, világos, egyszerű üzenetek, információk 

lényegét. 

El tud olvasni rövid, egyszerű szövegeket (hirdetés, prospektusok) megtalálja a 

keresett információt. 

Ismerős,  jól begyakorolt témákkal és tevékenységekkel kapcsolatban képes 

egyszerű nyelvi eszközökkel kommunikálni. 

Képes lakását, lakókörnyezetét leírni, családtagjait jellemezni. 

Össze tud hasonlítani dolgokat és képes választását kifejezni 

Rövid egyszerű leírásokat tud készíteni múlt időben is.  

Egyszerű történetek megalkotására képes képek segítségével. 

Ismert nyelvi eszközökkel összetett mondatok alkotására is képes. Ismeri az 

alapvető kötőszavakat és szórendeket. 

 

Nyelvtani ismeretek:  

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

elöljárószók tárgyesettel és részes esettel: Wechselpräpositionen, 

valamint a hozzájuk tartozó igepárok 

a gehören ige használata 

 „KATI” szórend 

kötőszó: dass, weil 

módbeli segédigék: dürfen 

múlt idő: Präteritum 

a módbeli segédigék Präteritum alakja 

birtokos eset 

 

 

  Témakörök és szókincs:

lakás, álomlakás 

bútorok, berendezési tárgyak 

lakókörnyezet 

háztartási munkák 

meghívás: házibuli, vendégség megszervezése 

számítógép 

internet 

családtagok jellemzése  

családi állapot 

évszámok, dátum 

 

 

 

Page 16: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

16

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

be tudja mutatni lakását, lakókörnyezetét 

„WG”‐k és internátus 

be tudja mutatni a családját 

összehasonlítás, választás kifejezése képes embereket jellemezni, leírni ki tud fejezni csodálkozást, bizonytalanságot Németország egyesítése 

főbb történelmi események a német nyelvű országokban  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 17: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

17

A2.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a leggyakrabban 

előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid, világos szövegek lényegét, és 

azt ki tudja emelni. 

Képes útbaigazítás kérésére és adására.  

Tud egyszerűbb párbeszédet lefolytatni az utazási előkészületekről és a 

repülőtéren 

Jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti. 

Képes előnyöket és hátrányokat megvitatni, dolgokat összehasonlítani és a 

számára legmegfelelőbbet kiválasztani. 

Összetett közlések megfogalmazására képes a tanult minták alapján. Pl. 

városok leírása, jellemzése, emberek jellemzése. 

 

Nyelvtani ismertetek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a melléknév fokozása 

hasonlítás: als – wie 

melléknévragozás: gyenge, erős és vegyes ragozás 

kötőszavak: ob 

függő kérdés 

kettős kötőszavak: entweder – oder, sowohl – als auch, weder – noch 

elöljárószók: über, durch, entlang 

határozatlan névmás 

a tagadó névmás 

főnévként használt melléknevek  

Page 18: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

18

  Témakörök és szókincs

nyelvtanulás, nyelviskolák, külföldi nyelvtanulás 

emberek jellemzése  járművek, tömegközlekedés útbaigazítás jogosítványszerzés 

külföldi út, utazási előkészületek 

a repülőtéren 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

képes dolgokat összehasonlítani és a legmegfelelőbbet kiválasztani 

ki tud fejezni egyetértést és egyet nem értést 

képes előnyöket és hátrányokat megvitatni 

képes embereket jellemezni, leírni ki tud fejezni csodálkozást, bizonytalanságot képes útvonalakat leírni, tájékozódni 

tud jegyet vásárolni  

egy város jellemzése (nevezetességek bemutatása) 

nemzetközi és magyar ételkülönlegességek 

repülőterek a német nyelvű országokban 

 

 

Page 19: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

19

A2.3. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő el tud olvasni rövid, egyszerű 

szövegeket, megtalálja a keresett információt és megérti a szövegek lényegét. 

Ismerős, begyakorolt témákkal kapcsolatban, mint például a tanulás,  képes 

egyszerű nyelvi eszközökkel kommunikálni. Néhány mondattal e témákban 

önálló leírásra képes. 

Képes egyszerűbb párbeszédekbe bekapcsolódni a (tovább) tanulással, külföldön 

való tanulással kapcsolatban  

Ki tudja fejezni érveit és ellenérveit. Tud szívességet kérni. 

Tud képeket leírni és a képhez kapcsolódóan asszociációkat 

megfogalmazni. 

Képes lényegi információ megértésére jórészt ismert nyelvi eszközökkel 

megfogalmazott hallott szövegből is.  

Megért egy‐két új nyelvi eszközzel megfogalmazott kérdést és közlést.  

Összetettebb közlések és vélemények megfogalmazására képes írásban a 

tanult minták alapján 

 

Nyelvtani ismeretek 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

visszaható igék (sich Verben) feltételes mód jelen idő: wäre, hätte, würde+ ige módbeli segédigék feltételes jelen ideje: könnte, müsste

Témakörök és szókincs 

iskola, iskolatípusok 

álomiskola 

iskolai értékelés: az osztályzás előnyei és hátrányai 

továbbtanulás 

tanulás külföldön 

 

 

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek:

a hazai és a német nyelvű országok iskolatípusainak 

összehasonlítása 

osztályozás, értékelés Magyarországon és külföldön 

ki tudja fejezni érveit és ellenérveit 

tud szívességet kérni 

a nürnbergi iskolamúzeum 

 

 

 

Page 20: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

20

 

KER B1 szint  minimális óraszám  138  maximális óraszám  180 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

Az B1 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os 

ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe 

újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő  min. 60%‐os eredménnyel képes 

a szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző 

tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A  képzésbe  akkor  is  bekapcsolódhat  a  résztvevő,  ha  rendelkezik  12 

hónapnál  nem  régebbi  tanúsítvánnyal,  amelyet  azonos 

programkövetelmény alapján állítottak ki.  

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés  –  Hallás  utáni  értés: Megérti a világos, mindennapi beszéd lényegét, ha olyan témákról esik szó, mint a munka, a tanulás, a szabadidő, stb. Ki tudja szűrni a lényeget azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről, szakmai vagy érdeklődési körének megfelelő témákról szólnak, és ha eléggé lassan és tagoltan beszélnek.  

Szövegértés  –  Olvasás:  Megérti a főként köznyelven vagy a munkájához közvetlenül kapcsolódó szaknyelven megírt szövegeket. Magánlevélben megérti az események, érzelmek vagy kívánságok leírását.  

Beszéd – Társalgás: Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban.  

Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit.  

Írás:  Egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy érdeklődési körébe tartozik. Élményeiről és benyomásairól magánleveleket tud írni.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 21: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

21

A KER B1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek 

  Pronominaladverbien (vonzatos igék és határozószavak) „sich”‐es igék vonatkozó névmási mellékmondat vonatkozó névmási mellékmondat módbeli segédigék: sollen, és feltételes alakja: sollte szenvedő szerkezet jelen és múlt időben A zu + Infinitiv szerkezet Kötőszavak: als, wenn kötőszavak: obwohl, trotzdem, während 

célhatárózói mellékmondat (um zu, damit) 

Zustandspassiv 

összehasonlítás: je……desto  

szenvedő szerkezet módbeli segédigével 

vonatkozó névmások: wer 

szórend: a tárgy és részes esettel álló főnevek, névmások helye a 

mondatban 

kölcsönös névmás 

óhajtó mondatok (wenn kötőszóval és anélkül) 

a haben zu+Infinitiv szerkezet 

visszaható igék 

régmúlt (Plusquamperfekt) 

időhatározó kötőszavak: bis, solange, bevor, nachdem, sobald 

Anélkül hogy, ahelyett hogy (anstatt dass – anstatt zu+Infinitv, ohne 

dass – onhe zu+Infintitiv) 

névmás: derjenige, diejenige, dasjenige 

kötőszó: als ob 

vonzatos melléknevek 

befejezett melléknévi igenév 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 22: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

22

 

A KER B1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Témakörök és szókincs 

  foglalkozások, szakmák 

tipikus női és férfi foglalkozások 

pályaválasztás 

állásinterjú 

álláshirdetések 

diákmunka 

álláspályázat 

mellékállások munka, iskola mellett 

egészség, betegség 

testrészek 

betegségek tünetei, balesetek leírása 

orvosi vizsgálat 

az egészséges életmód 

spotágak 

sporteszközök, sportolás 

extrém sportok 

sportrekordok, szurkolás 

nyaralás, utazás 

egyéni és társasút 

szállástípusok, szállásfoglalás 

nyelvtanulás külföldön 

időjárás, évszakok 

a városi és vidéki élet különbségei 

állattartás 

kulturális események Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

családi ünnepek 

ajándékozás 

hagyományok 

bankban, pénz 

vásárlás az interneten 

háztartási gépek és azok használata 

média 

tévénézési, internethasználati szokások 

barátság, szerelem 

szülő‐gyerek kapcsolat 

feszültségek a családban, generációs konfliktusok 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 23: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

23

 

A KER B1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  képes munkájáról, munkaköréről beszélni 

be tud számolni munkatapasztalatairól 

képes az állásinterjún személyét és munkakörét érintő alapvető 

kérdésekre válaszolni 

képes egy egyszerűbb motivációs levelet megfogalmazni 

képes panaszait, tüneteit elmondani az orvosnál 

tud étkezési szokásairól és életmódjáról beszélni 

képes időpontot kérni, egyeztetni az orvosnál 

tanácsot tud adni az egészséges életmódot és a sportolást illetően 

német nyelvű álláshirdetések 

híres fürdővárosok a német nyelvű országokban és 

Magyarországon 

München nevezetességei 

a schönbrunni állatkert 

medvék Bernben és Berlinben 

nemzeti ünnepek hazánkban és a német nyelvterületen 

karácsonyi és szilveszteri hagyományok 

a nürnbergi Christkindlesmarkt 

tipikus ünnepi sütemények, ételek hazánkban és a német nyelvű 

területeken 

vágyak kifejezése 

bocsánatkérés, megnyugtatás kifejezése 

grafikonelemzés 

filmajánlás, történetek összefoglalása: német nyelvű filmek, német 

nyelvű irodalmi alkotások, mesék összefoglalása, elemzése 

film: Das Wunder von Bern (az 1954‐es futball VB története) 

 

 

Page 24: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

24

 

Modulszerkezet‐azonosító: KER B1 / 1‐4 

 

B1.1. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget a köznyelvi 

beszédben, ha az a számára ismert témákról (munkahely, szabadidő stb.) vagy 

aktuális eseményekről szólnak. 

Megérti az ismert témaköröket érintő szövegeket, eseményekről szóló 

beszámolókat, magánleveleket. 

Képes az ismert témákban beszélgetésben részt venni. Eseményeket és 

élményeket el tud mondani.  

Képes betegségek és tüneteik leírására. Tud étkezési szokásairól és az egészséges 

életmódról beszélni.  

Tanácsot tud adni az egészséges letmóddal és a sportolással kapcsolatban.  

Képes állásinterjún beszélgetést folytatni, be tud számolni korábbi 

munkatapasztalatáról. Képes személyét és munkáját érintő alapvető kérdéseket 

megválaszolni 

Ismert témákban meg tud fogalmazni rövid, összefüggő szövegeket.  

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

Pronominaladverbien (vonzatos igék és határozószavak) „sich”‐es igék vonatkozó névmási mellékmondat vonatkozó névmási mellékmondat módbeli segédigék: sollen, és feltételes alakja: sollte szenvedő szerkezet jelen és múlt időben A zu + Infinitiv szerkezet Kötőszavak: als, wenn

Page 25: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

25

  Témakörök és szókincs: 

foglalkozások, szakmák 

tipikus női és férfi foglalkozások 

pályaválasztás 

állásinterjú 

álláshirdetések 

diákmunka 

álláspályázat 

mellékállások munka, iskola mellett 

egészség, betegség 

testrészek 

betegségek tünetei, balesetek leírása 

orvosi vizsgálat 

az egészséges életmód 

spotágak 

sporteszközök, sportolás 

extrém sportok 

sportrekordok, szurkolás 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

képes munkájáról, munkaköréről beszélni 

be tud számolni munkatapasztalatairól 

képes az állásinterjún személyét és munkakörét érintő alapvető 

kérdésekre válaszolni 

képes egy egyszerűbb motivációs levelet megfogalmazni 

képes panaszait, tüneteit elmondani az orvosnál 

tud étkezési szokásairól és életmódjáról beszélni 

képes időpontot kérni, egyeztetni az orvosnál 

tanácsot tud adni az egészséges életmódot és a sportolást illetően 

 

német nyelvű álláshirdetések 

híres fürdővárosok a német nyelvű országokban és 

Magyarországon 

München nevezetességei 

 

Page 26: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

26

B1.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget a köznyelvi 

beszédben, ha az a számára ismert témákról (nyaralás, kulturális események, 

ünnepek, hagyományok) szólnak. Megérti a legfontosabb információkat azokban 

a tévéműsorokban, amelyek aktuális eseményekről informálnak. 

Képes az ismert témákban beszélgetésben részt venni. Eseményeket és 

élményeket el tud mondani, ami az utazással, ünnepekkel, szokásokkal 

kapcsolatos. 

Ismert témákban meg tudja fogalmazni véleményét, élményeit, rövid összefüggő 

szövegben, magánlevélben. 

Le tud írni egy nevezetességet vagy eseményt. 

 

Nyelvtani ismeretek:  

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

kötőszavak: obwohl, trotzdem, während 

célhatárózói mellékmondat (um zu, damit) 

Zustandspassiv 

összehasonlítás: je……desto  

szenvedő szerkezet módbeli segédigével 

vonatkozó névmások: wer 

szórend: a tárgy és részes esettel álló főnevek, névmások helye a 

mondatban 

kölcsönös névmás 

  Témakörök, szókincs:

nyaralás, utazás 

egyéni és társasút 

szállástípusok, szállásfoglalás 

nyelvtanulás külföldön 

időjárás, évszakok 

a városi és vidéki élet különbségei 

állattartás 

kulturális események Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

családi ünnepek 

ajándékozás 

hagyományok 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek:  

a schönbrunni állatkert 

medvék Bernben és Berlinben 

nemzeti ünnepek hazánkban és a német nyelvterületen 

karácsonyi és szilveszteri hagyományok 

a nürnbergi Christkindlesmarkt 

tipikus ünnepi sütemények, ételek hazánkban és a német nyelvű 

területeken 

 

 

Page 27: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

27

B1.3. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

Megérti a lényeget a köznyelvi beszédben, ha az a számára ismert témákról 

(vásárlás, emberi kapcsolatok, bank, média) szólnak. Megérti a legfontosabb 

információkat azokban a rádió és tévéműsorokban, amelyek aktuális 

eseményekről informálnak. 

Ismert témákban meg tudja fogalmazni véleményét, élményeit, érzelmeit rövid 

összefüggő szövegben, magánlevélben. 

 

Véleményét meg tudja fogalmazni néhány bonyolultabb nyelvi szerkezet 

felhasználásával. 

Részt tud venni egyszerű párbeszédben, szerepjátékban. 

Beszélgetést tud kezdeményezni és megfelelőképpen le is tudja zárni azt.   

Ki tudja fejezni vágyait. 

Megfelelőképpen tud bocsánatot kérni. 

Rövidebb filmajánló megfogalmazására képes. Be tud számolni filmekről, 

könyvekről. Egy könyv, film, színdarab cselekményének lényegét el tudja 

mondani. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

óhajtó mondatok (wenn kötőszóval és anélkül) 

a haben zu+Infinitiv szerkezet 

visszaható igék 

régmúlt (Plusquamperfekt) 

időhatározó kötőszavak: bis, solange, bevor, nachdem, sobald 

Anélkül hogy, ahelyett hogy (anstatt dass – anstatt zu+Infinitv, ohne 

dass – onhe zu+Infintitiv) 

névmás: derjenige, diejenige, dasjenige 

kötőszó: asl ob 

vonzatos melléknevek 

befejezett melléknévi igenév 

Page 28: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

28

  Témakörök, szókincs: 

a bankban, pénz 

vásárlás az interneten 

háztartási gépek és azok használata 

média 

tévénézési, internethasználati szokások 

barátság, szerelem 

szülő‐gyerek kapcsolat 

feszültségek a családban, generációs konfliktusok 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek:  

vágyak kifejezése 

bocsánatkérés, megnyugtatás kifejezése 

grafikonelemzés 

filmajánlás, történetek összefoglalása: német nyelvű filmek, német 

nyelvű irodalmi alkotások, mesék összefoglalása, elemzése 

film: Das Wunder von Bern (az 1954‐es futball VB története) 

 

B1.4. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Page 29: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

29

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő lényegében megérti a köznyelvi 

beszédet, ha az a számára ismert  témákról (család, iskola, lakóhely, munka, 

utazás, egészség, szabadidő, vásárlás, étkezés, sport, időjárás, szálloda, posta stb.) 

folyik. Megérti a legfontosabb információkat azokban a rádió‐ és 

tévéműsorokban, amelyek aktuális eseményekről informálnak vagy megfelelnek 

személyes érdeklődésének, amennyiben a beszéd tiszta, ismerős akcentussal 

folyik. 

Megérti a fent felsorolt témájú szövegeket és az eseményekről, érzelmekről, 

kívánságokról szóló magánleveleket. 

Utazás közben és a mindennapi élet során előforduló helyzetekben képes a 

mindennapi témákban beszélgetésben részt venni és beszélgetést 

kezdeményezni. Eseményeket és élményeket összefüggően el tud mondani, 

véleményét és terveit meg tudja indokolni illetve magyarázni. Képes 

információcserére, képes megbirkózni kevésbé begyakorolt helyzetekkel. 

Ismert vagy őt érdeklő témákban meg tud fogalmazni összefüggő szövegeket. 

Magánlevélben be tud számolni élményeiről és érzelmeiről. 

Anyanyelvén néhány mondatban össze tudja foglalni annak lényegét, amiről 

német nyelven hallott vagy olvasott. Német nyelven össze tudja foglalni annak 

az általános szövegnek a lényegét, amiről anyanyelvén hallott vagy olvasott. 

 

 

A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni 

egy általános B1‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül 

fejlesszék alapkészségeiket ( olvasott szöveg értése, íráskészség, 

beszédkészség, hallott szöveg értése). Ismerjék meg a választott vizsga 

írásbeli és szóbeli feladatait, szerezzenek vizsgarutint, oldjanak meg  

mintafeladatsorokat.  

Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készséget szóban és írásban 

egyaránt. 

A B1 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása: 

Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása 

Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Beszédkészséget mérő feladatok megoldása 

Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása 

 Nyelvtani ismeretek: 

A korábbi modulok nyelvtani ismereteinek felelevenítése, rendszerező 

összefoglalása. (különös tekintettel a B1‐es szint moduljaira) 

szövegek feldolgozása nyelvvizsga feladatokba ágyazva. 

Page 30: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

30

  Témakörök, szókincs:

A B1‐es szintű akkreditált nyelvvizsgákon előforduló tipikus témakörök 

ismétlése áttekintése, különös tekintettel a következő témakörökre: 

személyes adatok 

család 

iskola 

lakóhely és környéke 

munka 

utazás, közlekedés 

egészség, betegség 

szabadidő, szórakozás 

bevásárlás 

étkezés 

sport 

időjárás 

telefonálás 

szálloda 

posta 

vendégség 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

A korábbi modulokhoz kapcsolódó szituációk, beszédszándékok feladatba 

ágyazottan gyakorlása. 

A német nyelvű országokkal, azok kultúrájával, nevezetességeivel kapcsolatos 

szövegek feldolgozása nyelvvizsga feladatokba ágyazva. 

 

 

Page 31: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

31

 

KER B2 szint  minimális óraszám  276  maximális óraszám  360 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

Az B2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os 

ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe 

újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő  min. 60%‐os eredménnyel képes a 

szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző 

tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A  képzésbe  akkor  is  bekapcsolódhat  a  résztvevő,  ha  rendelkezik  12 

hónapnál  nem  régebbi  tanúsítvánnyal,  amelyet  azonos 

programkövetelmény  alapján  állítottak  ki  vagy  egy  12  hónapnál  nem 

régebbi B1‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány 

is elfogadható. 

 

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés  –  Hallás  utáni  értés:  Megérti  a  hosszabb  beszédeket  és 

előadásokat,  illetve  még  a  bonyolultabb  érveléseket  is  követni  tudja, 

amennyiben a téma számára elég ismert. Többnyire megérti a híreket és az 

aktuális eseményekről szóló műsorokat a tévében. Általában érti a filmeket, 

ha a szereplők köznyelven beszélnek. 

 

Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat, 

amelyek  jelenkori  problémákkal  foglalkoznak  és  szerzőjük  véleményét, 

nézetét fejtik ki. Megérti a kortárs irodalmi prózát. 

 

Beszéd  –  Társalgás:  Az  anyanyelvi  beszélővel  természetes,  könnyed  és 

közvetlen  kapcsolatteremtésre  képes.  Aktívan  részt  tud  venni  az  ismert 

témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét. 

 

Beszéd  –  Folyamatos  beszéd: Világosan  és  kellő  részletességgel  fejezi  ki 

magát  számos,  érdeklődési  körébe  tartozó  témában.  Ki  tudja  fejteni  a 

véleményét  valamely  aktuális  témáról  úgy,  hogy  részletezi  a  különböző 

lehetőségek előnyeit és hátrányait. 

 

Írás:  Világos  és  részletes  szövegeket  tud  alkotni  az  érdeklődési  körébe 

tartozó számos témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely 

tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud 

világítani  arra,  hogy  milyen  jelentőséget  tulajdonít  az  eseményeknek, 

élményeknek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 32: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

32

A KER B2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek 

  a folyamatos melléknévi igenév 

főnévként használt melléknevek 

a sich lassen + zu +Infinitiv szerkezet 

feltételes múlt idő 

a Genitivus Partitivus szerkezet 

az általános alany használata különböző esetekben 

a brauchen zu+Infintiv szerkezet 

vélekedés kifejezése a werden segédige használatával  

kötőszavak: zwar…aber  

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a beálló melléknévi igenév 

melléknévi igenevek összefoglalása 

melléknévi igenevek bővített jelzős szerkezetekben 

a mellékévi igenév és a vonatkozó névmási mellékmondat viszonya feltételes jelen  

módbeli segédigés szenvedő szerkezet feltételes jelen időben 

függő beszéd (befejezett jövő) 

Funktionsverbgefüge (funkcionális igék) 

módbeli segédigék Plusquamperfektben 

indulatszavak 

törtszámnevek 

időhatározói mondatok ismétlése 

hátravetett jelző 

elöljárószók: infolge , dank 

elöljárószók birtokos esettel 

az elváló és nem elváló igekötők: egyes igekötők tipikus jelentése 

az igekötők jelentésmódosítása az alapigéknél 

igekötők: um, durch, über 

a módbeli segédigék másodlagos jelentése 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 33: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

33

A KER B2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Témakörök és szókincs 

  tanulási formák, módszerek 

iskolatípusok, tantárgyak a német nyelvű országokban 

vizsgastressz, stressz a mindennapokban 

pályaválasztás, felsőoktatási tanulmányok, pályakép 

számítógépes tevékenységek 

a computer részei 

találmányok 

közlekedés autóval: az autó részei 

az autóval kapcsolatos szolgáltatások 

segítségkérés az autópályán 

környezetszennyezés 

energiatakarékosság 

környezetvédelem (otthon, iskolákban és a munkahelyen) 

szerencse 

patchwork család 

családmodellek ( a kis és nagy család előnyei hátrányai 

munkamegosztás a családban 

nemi szerepek, klisék, normák 

generációs konfliktusok: „Hotel Mama” – otthon maradni vagy 

elköltözni 

vélekedés, állásfoglalás kifejezése 

képek értelmezése, leírása (átvitt értelemben is) 

divat, öltözködési stílus 

márkatudatosság 

az iskolai egyenruha előnyei hátrányai 

reklámok 

sztereotípiák  

hagyományok 

cserediákok 

bevándorlás 

lakberendezés, Feng Shui 

intelligens ház 

ideális ház, álomlakás 

élet a nagyvárosban és falun: egy város/ falu életminősége 

az ideális lakóhely 

a jövő városa 

környezeti ártalmak és lehetséges kivédésük 

élethosszig tartó tanulás 

az ideális tanár 

a foglalkozások jövője 

Page 34: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

34

  álláskeresési lehetőségek, állásbörzék 

népbetegségek, civilizációs betegségek 

népi gyógymódok vs. gyógyszerek 

a stressz okozta betegségek 

drogok, kábítószerfüggőség 

az egészséges táplálkozás és a magyar konyha 

„Az vagy, amit eszel” 

vegetarianizmus 

szabadidős sport vs. élsport 

olvasás vs. filmek 

hangszerek, zene 

élőzene vs. online zenehallgatás 

társasjátékok, játékszabályok 

a haza 

az EU 

magyar történelem  

híres városok, nevezetességek 

tömegturizmus és problémai 

az idegenforgalom hatásai 

alternatív utazási lehetőségek 

turizmus a jövőben 

tudomány és technika 

közösségi oldalak pl. facebook 

virtuális kapcsolatok 

technika eszközök  

médiahasználat 

a technika fejlődése ( a jövőben) 

virtuális osztályterem 

intelligens eszközök 

kísérletek 

az orvostudomány fejlődése  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 35: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

35

A KER B2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  részletesen be tud számolni tanulási szokásairól 

ki tud fejezni részvétet és bátorítást 

ismeri a hivatalos telefonálás fordulatait 

kellő részletességgel be tudja mutatni életpályáját 

véleményét képes megfelelő érvekkel alátámasztani 

képes reklámok tartalmát mondanivalóját részletesen elemezni 

„typisch ungarisch, typisch deutsch” magyarok és németek idegen 

szemmel 

a vita beszédfordulatai 

az interjúkészítés elemei 

következtetések, összefüggések leírása 

a magyar és német iskolarendszer 

híresebb felsőoktatási intézmények Magyarországon és német 

nyelvterületen 

híres feltalálók Magyarországon és német nyelvterületen 

az Alpok védelme 

tipikus német ételek és az egészség 

híres éttermek a német nyelvű országokban 

könyvismertetés német nyelven 

játékszabályok leírása, ismertetése 

reklamációs levél 

szóbeli reklamáció 

prospektusok értelmezése, alternatívák kiválasztása 

beszámoló egy városról 

Németország ismertebb üdülőhelyei  

Egy magyar/német város bemutatása turisztikai szempontból 

megnyugtatás kifejezése 

médiahasználat Magyarországon és a német nyelvű országokban 

 

 

Page 36: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

36

 

Modulszerkezet‐azonosító: KER B2 / 1‐8 

 

B2.1. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tanayagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert 

témaköröket érintő beszédekben, előadásokban.  

Az ismert témákban és őt érdeklő kérdésekben ki tudja fejezni magát, képes 

világos leírást adni, véleményét önállóan elmondani. (tanulás, számítógép, 

környezetszennyezés, környezetvédelem, energiatakarékosság, közlekedés) 

Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan 

megfogalmazni gondolatait, információt átadni.  

Részletesen be tud számolni szokásairól. Ismeri a hivatalos telefonálás 

szabályait. 

Kellő részletességgel be tudja mutatni életpályáját. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző KER szint nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a folyamatos melléknévi igenév 

főnévként használt melléknevek 

a sich lassen + zu +Infinitiv szerkezet 

feltételes múlt idő 

a Genitivus Partitivus szerkezet 

 

 

 

Page 37: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

37

  Témakörök és szókincs:

tanulási formák, módszerek 

iskolatípusok, tantárgyak a német nyelvű országokban 

vizsgastressz, stressz a mindennapokban 

pályaválasztás, felsőoktatási tanulmányok, pályakép 

számítógépes tevékenységek 

a computer részei 

találmányok 

közlekedés autóval: az autó részei 

az autóval kapcsolatos szolgáltatások 

segítségkérés az autópályán 

környezetszennyezés 

energiatakarékosság 

környezetvédelem (otthon, iskolákban és a munkahelyen) 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

részletesen be tud számolni tanulási szokásairól 

ki tud fejezni részvétet és bátorítást 

ismeri a hivatalos telefonálás fordulatait 

kellő részletességgel be tudja mutatni életpályáját 

híresebb felsőoktatási intézmények Magyarországon és német 

nyelvterületen 

híres feltalálók Magyarországon és német nyelvterületen 

az Alpok védelme 

 

B2.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 38: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

38

Tartalmi 

követelmények 

A tanayagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert 

témaköröket érintő beszédekben, előadásokban, párbeszédekben.  

Megérti a lényeget az elolvasott rövidebb szövegekben(családmodell, nemi 

szerepek szerencse) 

Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan 

megfogalmazni gondolatait, információt átadni. Képes véleményét és 

állásfoglalását kellő részletességgel kifejezni. 

Képes képek értelmezésére és leírására részletesen és átvitt értelemben is. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

az általános alany használata különböző esetekben 

a brauchen zu+Infintiv szerkezet 

vélekedés kifejezése a werden segédige használatával  

kötőszavak: zwar…aber  

 

Témakörök és szókincs: 

szerencse 

patchwork család 

családmodellek ( a kis és nagy család előnyei hátrányai 

munkamegosztás a családban 

nemi szerepek, klisék, normák 

generációs konfliktusok: „Hotel Mama” – otthon maradni vagy 

elköltözni 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

vélekedés, állásfoglalás kifejezése 

képek értelmezése, leírása (átvitt értelemben is) 

 

 

B2.3. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 39: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

39

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes beszélgetésbe 

bekapcsolódni, fenntartani a beszélgetést valamint befejezni azt. 

Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan 

megfogalmazni gondolatait, információt átadni változatos nyelvi eszközök 

felhasználásával. Képes közlések megfogalmazására, események elbeszélésére, érzelmek 

kifejezésére összetett struktúrába rendezett válaszadással. (divat, 

sztereotípiák, hagyományok, bevándorlás) 

Képes reklámok tartalmát részletesen elemezni. 

Képes véleményét kifejezni írásban az ismert nyelvi szerkezetek 

felhasználásával és képes véleményét megfelelő érvekkel alátámasztani. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a beálló melléknévi igenév 

melléknévi igenevek összefoglalása 

melléknévi igenevek bővített jelzős szerkezetekben 

a mellékévi igenév és a vonatkozó névmási mellékmondat viszonya

Témakörök és szókincs: 

divat, öltözködési stílus 

márkatudatosság 

az iskolai egyenruha előnyei hátrányai 

reklámok 

sztereotípiák  

hagyományok 

cserediákok 

bevándorlás 

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek:

véleményét képes megfelelő érvekkel alátámasztani 

képes reklámok tartalmát mondanivalóját részletesen elemezni 

„typisch ungarisch, typisch deutsch” magyarok és németek idegen 

szemmel 

 

Page 40: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

40

B2.4. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert 

témaköröket érintő beszédekben, előadásokban, TV műsorokban.   

Képes önálló véleményt megfogalmazni különböző dolgokról, mint például élet 

egy kisvárosban vagy nagyvárosban. 

Le tudja írni mit tart ideálisnak lakóhelyével, környezetével kapcsolatban. 

Képes jövőbeli tervek részletes megfogalmazására. 

Ismeri a vita beszédfordulatait és udvarias stíluselemeit. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

feltételes jelen  

módbeli segédigés szenvedő szerkezet feltételes jelen időben 

függő beszéd (befejezett jövő) 

Funtionsverbgefüge (funkcionális igék) 

módbeli segédigék Plusquamperfektben  

 

  Témakörök és szókincs:

lakberendezés, Feng Shui 

intelligens ház 

ideális ház, álomlakás 

élet a nagyvárosban és falun: egy város/ falu életminősége 

az ideális lakóhely 

a jövő városa 

környezeti ártalmak és lehetséges kivédésük 

élethosszig tartó tanulás 

az ideális tanár 

a foglalkozások jövője 

álláskeresési lehetőségek, állásbörzék  

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

a vita beszédfordulatai 

az interjúkészítés elemei 

a magyar és német iskolarendszer  

 

Page 41: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

41

B2.5. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő az ismert témákban és őt érdeklő 

kérdésekben (népbetegségek, stressz okozta betegségek, vegetarianizmus, zene) 

ki tudja fejezni magát, képes világos leírást adni, véleményét önállóan 

elmondani. Képes beszélgetésbe bekapcsolódni, fenntartani a beszélgetést 

valamint befejezni. 

Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan 

megfogalmazni gondolatait, információt átadni, koherens, összetett mondatokat 

alkotni. Képes érvek, ellenérvek felsorakoztatására. 

Össze tud hasonlítani dolgokat az előnyök és hátrányok összevetésével (élőzene 

vs. online zenehallgatás, élsport és szabadidős sport stb.) 

Képes világosan megfogalmazni gondolatait, információt átadni változatos 

nyelvi eszközök felhasználásával. 

Képes játékszabályokat leírni és ismertetni. 

Képes egy kb. 150 – 200 szavas köznyelvi szövegben előforduló ismeretlen 

nyelvi elemek jelentésének kikövetkeztetésére. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

indulatszavak 

törtszámnevek 

időhatározói mondatok ismétlése 

  Témakörök és szókincs:

népbetegségek, civilizációs betegségek 

népi gyógymódok vs. gyógyszerek 

a stressz okozta betegségek 

drogok, kábítószerfüggőség 

az egészséges táplálkozás és a magyar konyha 

„Az vagy, amit eszel” 

vegetarianizmus 

szabadidős sport vs. élsport 

olvasás vs. filmek 

hangszerek, zene 

élőzene vs. online zenehallgatás 

társasjátékok, játékszabályok 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

tipikus német ételek és az egészség 

híres éttermek a német nyelvű országokban 

könyvismertetés német nyelven 

játékszabályok leírása, ismertetése 

Page 42: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

42

B2.6. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő az ismert témákban és őt érdeklő 

kérdésekben, kellő részletességgel ki tudja fejezni magát, képes világos leírást 

adni, véleményét önállóan, koherens összetett mondatokban elmondani 

változatos nyelvi eszközök felhasználásával. Képes alternatív lehetőségekről 

beszélni, problémákat felvetni és a lehetséges megoldásokat vázolni. 

Képes szóbeli reklamációs párbeszéd lefolytatására, valamint reklamációs levél 

udvarias megfogalmazására. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

hátravetett jelző 

elöljárószók: infolge , dank 

elóljárószók birtokos esettel 

  

Témakörök és szókincs: 

a haza 

az EU 

magyar történelem  

híres városok, nevezetességek 

tömegturizmus és problémai 

az idegenforgalom hatásai 

alternatív utazási lehetőségek 

turizmus a jövőben 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

reklamációs levél 

szóbeli reklamáció 

prospektusok értelmezése, alternatívák kiválasztása 

beszámoló egy városról 

Németország ismertebb üdülőhelyei  

Egy magyar/német város bemutatása turisztikai szempontból 

 

 

Page 43: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

43

B2.7. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes beszélgetést folytatni a 

megfelelő stílusban (formális, informális), vitát folytatni álláspontjának 

megvédésére. 

Képes megnyugtatás kifejezésére. 

Következtetéseket és összefüggéseket tud leírni. 

Képes jórészt ismert nyelvi eszközöket tartalmazó párbeszéd, monológ 

lényeges elemeinek megértésére anyanyelvi beszélő átlagos tempójú 

mindennapi témáról szóló beszédének megértésére. 

Képes véleménye kifejezésére a tudománnyal és technikával, kísérletekkel, 

az orvostudomány fejlődésével és a közösségi oldalakkal kapcsolatban. 

Tud történetet elmesélni írásban, az általa ismert nyelvi szerkezetek 

felhasználásával 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

az elváló és nem elváló igekötők: egyes igekötők tipikus jelentése 

az igekötők jelentésmódosítása az alapigéknél 

igekötők: um, durch, über 

a módbeli segédigék másodlagos jelentése 

  Témakörök és szókincs:

tudomány és technika 

közösségi oldalak pl. facebook 

virtuális kapcsolatok 

technika eszközök  

médiahasználat 

a technika fejlődése (a jövőben) 

virtuális osztályterem 

intelligens eszközök 

kísérletek 

az orvostudomány fejlődése 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

megnyugtatás kifejezése 

következtetések, összefüggések leírása 

médiahasználat Magyarországon és a német nyelvű országokban 

 

Page 44: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

44

B2.8. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a hosszabb beszédeket és 

előadásokat, ha témájuk az általános műveltséget nem haladja meg vagy 

érdeklődésének megfelel. A rádiós és televíziós hírműsorokat, informatív 

műsorokat és a köznyelven beszélő filmek lényegét is megérti. 

Magasfokú önállósággal olvas. El tudja olvasni és megérti a jelen legfontosabb 

problémáival kapcsolatos szövegeket, újságcikkeket, megérti a szerzők 

álláspontját. Megérti a különböző használati utasításokat, prospektusokat. 

Folyékonyan ki tudja fejezni magát, birtokában van a beszélgetést fenntartó 

technikáknak. Véleményét, álláspontját a beszélgetésben képes kifejezni és 

megindokolni. Anyanyelvi beszélőkkel is természetesen kommunikál. A 

hétköznapi élet és az aktuálisan érdekes, illetve az őt érdeklő témákban képes 

részletes leírást adni, véleményét önállóan és összefüggően kifejteni. Széleskörű 

szókinccsel rendelkezik, de nehézségei vannak az idiómák megértésével. 

Alkalmazkodni tud a társalgás irányához, menetéhez, stílusához. Időnként 

kisebb mondatszerkezeti hibák még előfordulhatnak, de ezek ritkák, utólag 

gyakran kijavítja. 

A mindennapi élet témaköreiben és az őt érdeklő témákban képes világos és jól 

tagolt szöveget írni. Fogalmazásban vagy beszámolóban át tudja adni az 

információkat. Hivatalos levélben, a levélforma követelményeinek betartásával 

meg tudja fogalmazni a levél célját és képes megindokolni véleményét. 

Helyesírása és központosítása elfogadhatóan helyes. 

 

A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni 

egy általános B2‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül 

fejlesszék alapkészségeiket ( olvasott szöveg értése, íráskészség, 

beszédkészség, hallott szöveg értése). Ismerjék meg a választott vizsga 

írásbeli és szóbeli feladatait, szerezzenek vizsgarutint, oldjanak meg  

mintafeladatsorokat.  

Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készséget szóban és írásban 

egyaránt. 

A B2 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása: 

Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása 

Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Beszédkészséget mérő feladatok megoldása 

Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása 

 

Nyelvtani ismeretek: 

A korábbi modulok nyelvtani ismereteinek felelevenítése, rendszerező 

összefoglalása. (különös tekintettel a B2‐es szint moduljaira) 

Témakörök szókincs: 

A B2‐es szintű akkreditált nyelvvizsgákon előforduló tipikus témakörök 

ismétlése,  áttekintése, különös tekintettel a következő témakörökre: 

Page 45: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

45

  Én és a családom 

Az otthon és szűkebb környezete 

A munka világa, napi tevékenység 

A tanulás 

Emberi kapcsolatok: magánélet, közélet 

Szabadidő, kultúra, szórakozás 

Egészség, egészségmegőrzés, sport 

Vásárlás és szolgáltatások 

Utazás 

Étkezés 

Közlekedés 

Kommunikáció 

Tágabb környezetünk, a természet világa 

Magyarország 

A célnyelvi országok és az EU 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

A korábbi modulokhoz kapcsolódó szituációk, beszédszándékok feladatba 

ágyazottan való gyakorlása. 

A német nyelvű országokkal, azok kultúrájával, nevezetességeivel 

kapcsolatos szövegek feldolgozása nyelvvizsga feladatokba ágyazva. 

 

 

Page 46: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

46

 

 

KER C1 szint  minimális óraszám  276  maximális óraszám  360 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

A C1 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os 

ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe 

újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a 

szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző 

tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A  képzésbe  akkor  is  bekapcsolódhat  a  résztvevő,  ha  rendelkezik  12 

hónapnál  nem  régebbi  tanúsítvánnyal,  amelyet  azonos 

programkövetelmény  alapján  állítottak  ki  vagy  egy  12  hónapnál  nem 

régebbi B2‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány 

is elfogadható. 

 

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés – Hallás utáni értés: Még a nem világosan szerkesztett és rejtett jelentéstartalmú, hosszú szöveget is megérti. Szinte erőfeszítés nélkül érti meg a tévéműsorokat és a filmeket.  

Szövegértés  –  Olvasás:  Megérti a hosszú, összetett, tényszerű és irodalmi szövegeket; érzékeli bennük a különböző stílusjegyeket. A szakmai cikkeket és a hosszú műszaki leírásokat akkor is megérti, ha nem kapcsolódnak szakterületéhez.  

Beszéd – Társalgás: Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait, véleményét pontosan ki tudja fejteni, hozzászólásait a beszélőtársakéhoz tudja kapcsolni.  

Beszéd  –  Folyamatos  beszéd:  Világosan és részletesen tud leírni bonyolult dolgokat úgy, hogy más kapcsolódó témaköröket is bevon, egyes elemeket részletez és mondanivalóját megfelelően fejezi be.  

Írás: Képes arra, hogy álláspontját világos, jól szerkesztett szövegben fogalmazza meg. Levélben, dolgozatban, beszámolóban úgy tud összetett témákról írni, hogy a fontosnak tartott dolgokat kiemeli. Stílusát az olvasóhoz tudja igazítani.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 47: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

47

A KER C1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek 

  Az igeidők rendszerező áttekintése 

függőbeszéd az újságcikkekben, hírekben (Konjuntiv I. / Konjuntiv 

II.) 

a kettős kötőszavak áttekintése 

Modalpartikeln: a mondat jelentését módosító szavak  

melléknevek, melléknévi igenevek áttekintése 

szóképzés melléknevekkel 

a birtokos eset áttekintése (Genitiv) 

az „es” használata, helye és szerepe a mondatokban 

Nominalstil – Verbalstil 

fötőszavak áttekintése 

főnév‐ és melléknévképzés 

főnév –ige kapcsolatok 

Funktionalverbgefüge 

kevésbé ismert vonatos igék és melléknevek 

az elöljárószavak áttekintése 

a módbeli segédigék szubjektív használata  

a szenvedő szerkezet különféle aspektusai, körülírási formái 

szóképzés: igekötők 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 48: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

48

A KER C1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Témakörök és szókincs 

  Az egyén és a társadalom: fogyasztói társadalom, felgyorsult élet, 

modern világ 

hírek: társadalmi, gazdasági, politikai hírek a világban (különös 

tekintettel Magyarországot és a célnyelvi országokat érintő 

eseményekre) 

pénzügyek (létfenntartás, banki pénzügyletek) 

irodalom 

előítéletek, sztereotípiák 

viselkedési szabályok 

„Ahány ország annyi szokás” 

tudományok: pszichológia, új tudományos felfedezések 

testbeszéd 

a képességek fejlesztésének fontossága 

életút, karrier 

munkahelyszerzés, munkanélküliség, szociális problémák 

pályaválasztás, továbbtanulás 

külföldi munkavállalás 

munkavállalás, munkakörülmények Magyarországon és külföldön 

fizetés, egyéb juttatások 

kihaló félben lévő mesterségek és divatszakmák 

a karrier és a családi élet viszonya 

munkahelyi stressz 

stresszcsökkentő módszerek, technikák 

bűnözés, bűnüldözés 

igazságszolgáltatás, büntetésvégrehajtás 

drogok, drogkereskedelem 

kábítószerfüggőség 

függőségek és kezelési lehetőségek 

tudományos újítások 

biotechnológia, géntechnika 

klónozás 

művészetek 

képzőművészet és előadóművészet 

a művészet, mint iparág és megélhetési forma 

globalizáció (előnyök és hátrányok, következmények) 

a globalizáció szociális és ökológiai hatásai 

kulturális különbségek 

nemzeti kultúra vs. globális kultúra 

a nemzeti identitás megtartása 

problémák a világban 

idiómák problémás helyzetekkel kapcsolatban 

környezetvédelem 

veszélyeztetett fajok 

 

 

 

 

 

Page 49: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

49

A KER C1 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  gazdag, szókinccsel választékosan vissza tudja adni újságcikkek, 

hírek tartalmát 

beszámolók írása 

híres emberek, celebek a német nyelvű országokban 

részletes referátum 

szakszövegekből képes információt, véleményt részletesen 

összefoglalni 

sztereotípiák Magyarországgal és a német nyelvű országokkal 

kapcsolatosan 

német nyelvű irodalmi alkotások 

pénzintézetek a német nyelvű országokban 

email írása (hivatalos és személyes) 

szakterületen kívül eső téma részletes ismertetése 

viselkedési szokások Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

felfedezések, találmányok 

állásinterjú (gördülékenyen és választékosan ki tudja magát fejezni) 

meg tud fogalmazni kritériumokat egy állással kapcsolatban 

pályaválasztási tanácsadás 

tárgyalás fizetésről 

motivációs levél írása 

munkaügyi körkép a német nyelvű országokban 

mini‐krimi írása 

egy német nyelvű krimi megvitatása, feldolgozása 

egy jó krimi, detektívtörténet alapvető alkotóelemei 

a feszültségkeltés képi elemei, hanghatások 

ismert magyar és német nyelvű krimi írók 

bűnözéssel kapcsolatos német nyelvű újságcikkek feldolgozása 

konferenciamegnyitó 

képes jól strukturált beszédet tartani egy témában 

képes festményeket interpretálni 

véleménykifejtés művészeti alkotásokról 

előadás tartása egy művészeti stílusról, irányzatról  

információk lejegyzetelése és továbbadása 

híres magyar és német képzőművészek, előadóművészek 

híres épületek, múzeumok, mozik és színházak a célnyelvi 

országokban (pl. Gustav Klimt, Hundertwasser, stb.) 

országok, nemzetek bemutatása 

hasonlóságok és különbségek részletes kifejtése 

tendenciák kifejezése 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 50: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

50

Modulszerkezet‐azonosító: KER C1 / 1‐8 

 

C1.1. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő követni tudja a hosszabb 

beszédeket és előadásokat, ha témájuk megfelel az általános műveltségnek, 

illetve az érdeklődésének. A rádiós és televíziós műsorok és a köznyelven 

beszélő filmek lényegét is megérti. 

Magas fokú önállósággal olvas. El tudja olvasni és megérti a jelen legfontosabb 

problémáival kapcsolatos szövegeket, újságcikkeket, megérti a szerzők 

álláspontját.  

Gazdag szókinccsel és választékosan tudja visszaadni az újságcikkek vagy hírek 

tartalmát. 

Alkalmazkodni tud a társalgás irányához, menetéhez, stílusához. Időnként 

kisebb mondatszerkezeti hibák még ritkán előfordulhatnak, de ezeket 

gyakran kijavítja. 

A mindennapi élet témaköreiben (a modern világ, hírek a nagyvilágból, ember és 

társadalom) és az őt érdeklő témákban képes világos és jól tagolt szöveget írni. 

Fogalmazásban vagy beszámolóban át tudja adni az információkat.  

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

Az igeidők rendszerező áttekintése 

függőbeszéd az újságcikkekben, hírekben (Konjuntiv I. / Konjuntiv 

II.) 

  Témakörök és szókincs:

Az egyén és a társadalom: fogyasztói társadalom, felgyorsult élet, 

modern világ 

hírek: társadalmi, gazdasági, politikai hírek a világban (különös 

tekintettel Magyarországot és a célnyelvi országokat érintő 

eseményekre) 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

gazdag, szókinccsel választékosan vissza tudja adni újságcikkek, 

hírek tartalmát 

beszámolók írása 

híres emberek, celebek a német nyelvű országokban 

Page 51: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

51

C1.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő gördülékenyen fejezi ki magát, 

időnként keresgélve a szavakat. 

Világos leírást tud adni dolgokról, gondolatait magabiztosan képes 

kifejezni. 

Magasfokú önállósággal olvas, megérti a hosszú, összetett, tényszerű 

szövegeket és követni tudja az irodalmi és szakmai szövegek lényegét is. 

Felismeri a stílusbeli különbségeket.  

Képes szakszövegből is információt, véleményt részletesen összefoglalni. 

Képes német nyelvű irodalmi alkotásokat eredetiben olvasni és véleményét, 

gondolatait,  a  szöveg  tartalmát  változatos  szókinccsel  és  bonyolultabb 

mondatszerkezetekkel kifejezni. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a kettős kötőszavak áttekintése 

Modalpartikeln: a mondat jelentését módosító szavak  

melléknevek, melléknévi igenevek áttekintése 

szóképzés melléknevekkel 

  Témakörök és szókincs:

pénzügyek (létfenntartás, banki pénzügyletek) 

irodalom 

előítéletek, sztereotípiák 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

részletes referátum 

szakszövegekből képes információt, véleményt részletesen 

összefoglalni 

sztereotípiák Magyarországgal és a német nyelvű országokkal 

kapcsolatosan 

német nyelvű irodalmi alkotások 

pénzintézetek a német nyelvű országokban 

Page 52: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

52

C1.3. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő folyékony beszédtempóban,  jól ki 

tudja fejezni magát, részt tud venni a társalgásban, azt képes megfelelően 

kezdeményezni és befejezni. Alkalmazkodni tud a társalgás irányához, 

menetéhez, stílusához.  

Szakterületén kívül eső témákról is tud beszélni felkészülés nélkül. 

Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni főként általános témákról, de 

elméleti témákról is ki tudja fejteni gondolatait (tudomány, pszichológia, 

képességek fejlesztése, viselkedési szabályok).  

Véleményét írásban, változatos nyelvi eszközök felhasználásával, jól 

szerkesztett formában, különböző stílusjegyeket figyelembe véve fejezi ki. 

Tud hivatalos és magán emaileket írni. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a birtokos eset áttekintése (Genitiv) 

az „es” használata, helye és szerepe a mondatokban 

Témakörök és szókincs: 

viselkedési szabályok 

„Ahány ország, annyi szokás” 

tudományok: pszichológia, új tudományos felfedezések 

testbeszéd 

a képességek fejlesztésének fontossága 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

email írása (hivatalos és személyes) 

szakterületen kívül eső téma részletes ismertetése 

viselkedési szokások Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

felfedezések, találmányok 

C1.4. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 53: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

53

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja: 

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő felismeri a stílusbeli különbségeket 

és használni is tudja a Verbalstil és Nominalstil elemeit.  

Folyékony beszédtempóban részt tud venni  állásinterjús beszélgetésben, 

tárgylást tud folytatni a fizetésről. 

Meg tud írni egy motivációs levelet. 

Gördülékenyen,  választékos  szókinccsel  tud  beszélni  munkahelyéről, 

karrierjéről,  különböző  divatszakmákról  és mesterségekről,  a  karrier  és  a 

család viszonyáról, valamint a munkahelyi stresszről. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

Nominalstil – Verbalstil 

kötőszavak áttekintése 

főnév‐ és melléknévképzés 

Témakörök és szókincs: 

életút, karrier 

munkahelyszerzés, munkanélküliség, szociális problémák 

pályaválasztás, továbbtanulás 

külföldi munkavállalás 

munkavállalás, munkakörülmények Magyarországon és külföldön 

fizetés, egyéb juttatások 

kihaló félben lévő mesterségek és divatszakmák 

a karrier és a családi élet viszonya 

munkahelyi stressz 

stresszcsökkentő módszerek, technikák 

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek:

állásinterjú (gördülékenyen és választékosan ki tudja magát fejezni) 

meg tud fogalmazni kritériumokat egy állással kapcsolatban 

pályaválasztási tanácsadás 

tárgyalás fizetésről 

motivációs levél írása 

munkaügyi körkép a német nyelvű országokban 

 

C1.5. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 54: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

54

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő  gazdag aktív szókinccsel 

rendelkezik a bűnüldözés, kriminalitás, függőségek és azok kezelése 

témakörökben. 

Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni főként általános témákról, de 

képessé válik a jó detektívtörténet/krimi főbb elemeinek azonosítására is és saját 

maga is képessé válik mini‐krimi írására. 

Bűnügyi témájú újságcikkekből, beszámolókból ki tudja emelni a lényegi és a 

specifikus információt. 

 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

főnév –ige kapcsolatok 

Funktionalverbgefüge 

kevésbé ismert vonzatos igék és melléknevek 

 

Témakörök és szókincs: 

bűnözés, bűnüldözés 

igazságszolgáltatás, büntetésvégrehajtás 

drogok, drogkereskedelem 

kábítószerfüggőség 

függőségek és kezelési lehetőségek 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

mini‐krimi írása 

egy német nyelvű krimi megvitatása, feldolgozása 

egy jó krimi, detektívtörténet alapvető alkotóelemei 

a feszültségkeltés képi elemei, hanghatások 

ismert magyar és német nyelvű krimi írók 

bűnözéssel kapcsolatos német nyelvű újságcikkek feldolgozása 

 

C1.6. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 55: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

55

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A  modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  megérti  a  hosszabb  beszédet, 

előadást,  képes  jegyzeteket  készíteni  és  az  információt  továbbadni  valamint 

maga is képessé válik jól strukturált beszédet tartani különböző témákban. 

Előadást tud tartani a művészetekről, stílusirányzatokról, tudományos és 

technikai újításokról. 

Választékos szókinccsel képes festményeket interpretálni, épületeket, 

múzeumokat és művészeti alkotásokat bemutatni.  

A változatos nyelvi eszközöket a kiválasztott stílusnak megfelelően kombinálja. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

az elöljárószavak áttekintése 

a módbeli segédigék szubjektív használata  

 

Témakörök és szókincs: 

tudományos újítások 

biotechnológia, géntechnika 

klónozás 

művészetek 

képzőművészet és előadóművészet 

a művészet, mint iparág és megélhetési forma 

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek:

konferenciamegnyitó 

képes jól strukturált beszédet tartani egy témában 

képes festményeket interpretálni 

véleménykifejtés művészeti alkotásokról 

előadás tartása egy művészeti stílusról, irányzatról  

információk lejegyzetelése és továbbadása 

híres magyar és német képzőművészek, előadóművészek 

híres épületek, múzeumok, mozik és színházak a célnyelvi 

országokban (pl. Gustav Klimt, Hundertwasser, stb.) 

C1.7. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Page 56: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

56

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a népszerű szakcikkeket, 

amelyek  témája  a  környezetvédelem,  a  fajvédelem,  globalizáció,  problémák  a 

világban, stb. 

Részletesen ki tud fejteni hasonlóságokat és különbségeket valamint különböző 

tendenciákat. 

Gördülékenyen  tud beszélni a globalizáció előnyeiről és hátrányairól valamint 

következményeiről. 

Tud idiómákat használni a megfelelő helyzetekben. 

Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni.  

Mind anyanyelvéről német  nyelvre,  mind német  nyelvről anyanyelvére képes 

közvetíteni tartalmakat szóban és írásban.  

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a szenvedő szerkezet különféle aspektusai, körülírási formái 

szóképzés: igekötők 

 

Témakörök és szókincs: 

globalizáció (előnyök és hátrányok, következmények) 

a globalizáció szociális és ökológiai hatásai 

kulturális különbségek 

nemzeti kultúra vs. globális kultúra 

a nemzeti identitás megtartása 

problémák a világban 

idiómák problémás helyzetekkel kapcsolatban 

környezetvédelem 

veszélyeztetett fajok 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

országok, nemzetek bemutatása 

hasonlóságok és különbségek részletes kifejtése  

              tendenciák kifejezése 

C1.8. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Page 57: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

57

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő folyékonyan és természetes 

beszédtempóban, a szavak keresgélése nélkül ki tudja magát fejezni, nehézség 

nélkül részt tud venni a társalgásban, azt képes kezdeményezni és befejezni. 

Összetett témákat is képes megfelelően tagolva bemutatni és kifejteni. 

Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni elméleti és általános témákról 

is. Tud ezekről a témákról esszét, beszámolót írni a megfelelő stílusban. 

Mind anyanyelvéről német nyelvre, mind német nyelvről anyanyelvére képes 

közvetíteni tartalmakat szóban és írásban. Ennek során az információ értéke 

csaknem teljes marad, a célnyelvi produktum megfelel a nyelvi szintnek. 

 

A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni 

egy általános C1‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül 

fejlesszék alapkészségeiket (olvasott szöveg értése, íráskészség, 

beszédkészség, hallott szöveg értése). Ismerjék meg a választott vizsga 

írásbeli és szóbeli feladatait, szerezzenek vizsgarutint, oldjanak meg  

mintafeladatsorokat.  

Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készségeiket szóban és 

írásban egyaránt. 

A C1 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása: 

Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása 

Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása 

Beszédkészséget mérő feladatok megoldása 

Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása 

 Nyelvtani ismeretek: 

A korábbi modulok nyelvtani ismereteinek felelevenítése, rendszerező 

összefoglalása. (különös tekintettel a C1‐es szint moduljaira) 

 

Témakörök szókincs: 

A C1‐es szintű akkreditált nyelvvizsgákon előforduló tipikus témakörök 

ismétlése áttekintése, különös tekintettel a következő témakörökre: 

Személyi adatok, jellemzők  

Lakás, környék 

Környezet  

Környezetvédelem  

Utazás és közlekedés  

Étkezés  

Bevásárlás, használati cikkek 

Szolgáltatások  

Munka, foglalkozás  

Iskola, képzés  

Szabadidő, szórakozás  

Egészség, higiénia  

Nyelvtanulás, nyelvismeret  

Társadalmi, gazdasági problémák  

Aktuális hétköznapi témák, politika 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

A korábbi modulokhoz kapcsolódó szituációk, beszédszándékok feladatba 

ágyazottan való gyakorlása. 

A német nyelvű országokkal, azok kultúrájával, nevezetességeivel 

kapcsolatos szövegek feldolgozása nyelvvizsga feladatokba ágyazva. 

Page 58: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

58

 

KER C2 szint  minimális óraszám  204  maximális óraszám  264 

A szinten a képzés 

megkezdéséhez 

szükséges bemeneti 

kompetenciák 

Az C2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os 

ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe 

újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő  min. 60%‐os eredménnyel képes a 

szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző 

tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal. 

 

A  képzésbe  akkor  is  bekapcsolódhat  a  résztvevő,  ha  rendelkezik  12 

hónapnál  nem  régebbi  tanúsítvánnyal,  amelyet  azonos 

programkövetelmény  alapján  állítottak  ki  vagy  egy  12  hónapnál  nem 

régebbi C1‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány 

is elfogadható. 

 

 

A szint kimeneti 

követelményei 

 

Szövegértés  – Hallás utáni  értés: Minden nehézség nélkül megérti az élőben hallott, médián keresztül sugárzott vagy gyors tempójú beszédet, ha van ideje megszokni az akcentust.  

Szövegértés  – Olvasás:  Könnyedén elolvas bármilyen tartalmú vagy formájú elvont, bonyolult szöveget, például kézikönyvet, szakcikket, irodalmi művet.  

Beszéd – Társalgás: Könnyedén részt tud venni bármilyen társalgásban, vitában; nagy biztonsággal alkalmazza a sajátos kifejezéseket és a különböző nyelvi fordulatokat. Gördülékenyen, szabatosan, az árnyalatok finom kifejezésére is ügyelve beszél. Ha elakad, úgy kezdi újra és fogalmazza át a mondandóját, hogy az szinte fel sem tűnik.  

Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és folyamatosan, stílusát a helyzethez igazítva ír le vagy fejt ki bármit, előadását logikusan szerkeszti meg; segíti a hallgatót abban, hogy a lényeges pontokat kiragadja és megjegyezze.  

Írás: Tud világos, gördülékeny, a körülményekhez stílusában illeszkedő szöveget írni. Meg tud fogalmazni olyan bonyolult levelet, beszámolót és cikket, amelynek jó tagolása segíti az olvasót abban, hogy a lényeges pontokat kiragadja és megjegyezze. Össze tud foglalni szakmai és irodalmi műveket, tud róluk kritikai elemzést írni.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 59: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

59

A KER C2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Nyelvtani ismeretek 

  az írásjelek használatának áttekintése különböző típusú 

mondatokban 

melléknévi igeneves szerkezetek (Partizipialattribute) 

szólások, közmondások 

germanizmusok 

angol szavak, anglicizmusok a német nyelvben 

módbeli segédigék átvitt értelme 

idiómák, germanizmusok 

okozati összefüggések a mondatban 

a szöveg rendező elemei 

a feltételes mód áttekintése 

Verbvalenz 

töltelékszavak használata 

a célhatározói mellékmondat áttekintése 

a zu + Infinitiv szerkezet áttekintése 

a mellékmondatok szórendje az érvelésre használt kifejezések után 

szleng 

német nyelvjárások 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 60: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

60

A KER C2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Témakörök és szókincs 

  politika 

az Európai Unió  

életszínvonal 

fogyasztói társadalom 

vásárlási szokások  

tudomány és fantázia 

űrutazás, űrkutatás 

az élet lehetősége más bolygókon 

a jövő száz év múlva 

tervek, félelmek és remények 

tabu 

szerencse 

kultúra 

digitális kultúra, média használat 

a média hatalma, torzítása 

az internetes kapcsolattartás formái 

blogok, blogolás 

közösségi oldalak előnyei és veszélyei 

internetes bűnözés 

társadalmi mobilitás 

munkahelyi motiválás 

társadalmi rétegződés 

különböző kultúrák találkozása: vegyes házasságok 

kétnyelvűség a családokban  

távkapcsolatok 

étkezés, étrend: génmódosított élelmiszerek, a gyorséttermek 

előnyei és veszélyei, bioélelmiszerek 

környezettudatosság: fenntartható gazdálkodás, környezetbarát 

háztartás 

Fair trade 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 61: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

61

A KER C2 szint 

tartalmi 

követelményei 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek 

  politikai pártok és irányzatok Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

Magyarország/Németország az EU‐ban 

félelmek, tervek, remények kifejezése 

lehetőség, meggyőződés, bizonyosság, találgatás kifejezése módbeli 

segédigék segítségével 

a fogyasztói társadalom jellemzése, vásárlási szokások 

Magyarországon és a német nyelvű országokban 

nagyobb áruházak, áruházláncok Magyarországon és külföldön 

mások értékrendjének megértése 

kulturális különbségek, eltérő szokások, tradíciók, hagyományok 

szerencsehozók és a szerencsével kapcsolatos hiedelmek, 

hagyományok Magyarországon és a német nyelvű országokban 

a véleménykifejtéshez kapcsolódó szófordulatok rendszerezése, 

ismétlése 

statisztikák, grafikonok elemzése 

az álláskeresés folyamata, érvek és ellenérvek egy lakóhelytől távol 

eső munka elvállalása mellett és ellene 

előnyök, hátrányok kifejtése részletes indoklással 

szlengben használatos szavak megértése, használata 

különféle német dialektusok megértése 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Page 62: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

62

Modulszerkezet‐azonosító: KER C2 / 1‐6 

 

C2.1. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes hosszabb hallott és  írott 

szövegeket könnyedén értelmezni bármilyen témában, könnyedén részt tud 

venni  bármilyen  társalgásban,  szabatosan  és  gördülékenyen  tud 

kommunikálni szóban és  írásban. Nem okoz nehézséget számára a szleng 

vagy idiomatikus kifejezések megértése. Világosan, gördülékenyen fejezi ki magát és hatékonyan alkalmazza a 

kohéziós nyelvi eszközöket, amelyek segítik a hallgatót a főbb pontok 

megjegyzésében, mégha politikáról, az Unióról vagy az életszínvonal 

kérdéseiről folyik is a társalgás. 

Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni, 

rugalmasan és hatékonyan kommunikál a címzettel. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

az írásjelek használatának áttekintése különböző típusú 

mondatokban 

melléknévi igeneves szerkezetek (Partizipialattribute) 

 Témakörök és szókincs: 

politika 

az Európai Unió  

életszínvonal 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

politikai pártok és irányzatok Magyarországon és a német nyelvű 

országokban 

Magyarország/Németország az EU‐ban 

C2.2. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 63: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

63

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A  modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  gördülékenyen  tud 

kommunikálni szóban és írásban, olyan változatos témákban, mint például 

a fogyasztói társadalom, űrkutatás vagy az alternatív jövőképek. 

Biztonsággal  és  megfelelő  helyen  és  stílusban  tud  használni 

germanizmusokat, szólásokat, közmondásokat. 

Képes félelmei, tervei, reményei részletes és árnyalt kifejezésére. 

Ki  tud  fejezni  lehetőséget,  meggyőződést,  bizonyosságot,  találgatást 

módbeli segédigék használatával. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

szólások, közmondások 

germanizmusok 

angol szavak, anglicizmusok a német nyelvben 

módbeli segédigék átvitt értelme 

 

Témakörök és szókincs: 

fogyasztói társadalom 

vásárlási szokások  

tudomány és fantázia 

űrutazás, űrkutatás 

az élet lehetősége más bolygókon 

a jövő száz év múlva 

tervek, félelmek és remények 

 

 

  Kommunikációs és civilizációs ismeretek:

félelmek, tervek, remények kifejezése 

lehetőség, meggyőződés, bizonyosság, találgatás kifejezése módbeli 

segédigék segítségével 

a fogyasztói társadalom jellemzése, vásárlási szokások 

Magyarországon és a német nyelvű országokban 

nagyobb áruházak, áruházláncok Magyarországon és külföldön 

 

Page 64: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

64

C2.3. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő hosszú szakmai szövegek széles 

körét  is  minden  részletre  kiterjedően  meg  tudja  érteni,  beleértve  az 

attitűdöket valamint a burkolt és kifejtett véleményeket. 

Megérti és tud beszélni a kulturális különbségekről, tabukról.  

Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni, 

rugalmasan és hatékonyan kommunikál a címzettel és tud idiómákat és 

germanizmusokat használni mondanivalója során. 

Ismeri a szöveg rendező elemeit és jól strukturált szövegek létrehozására 

képes. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

idiómák, germanizmusok 

okozati összefüggések a mondatban 

a szöveg rendező elemei 

a feltételes mód áttekintése 

 

Témakörök és szókincs: 

tabu 

szerencse 

kultúra 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

mások értékrendjének megértése 

kulturális különbségek, eltérő szokások, tradíciók, hagyományok 

szerencsehozók és a szerencsével kapcsolatos hiedelmek, 

hagyományok Magyarországon és a német nyelvű országokban 

 

 

C2.4. modul   

Minimum óraszám  36 

Maximum óraszám  48 

Page 65: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

65

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul elvégzésével a képzésben résztvevő számára nem jelent nehézséget az 

anyanyelvi szintű beszéd megértése. 

Erőfeszítés nélkül részt vesz bármilyen jellegű beszélgetésben. Folyékonyan 

fejezi  ki  magát  és  az  árnyaltabb  jelentéseket  is  pontosan  alkalmazza. 

Megfelelő  kompenzációs  technikákkal  világos,  gördülékeny 

kommunikációra  képes  .a  médiahasználatról,  közösségi  oldalakról, 

blogolásról és az internetes bűnözésről. 

A  németben  előforduló  töltelékszavakat  (Partikel)  jól  használja 

mondanivalója árnyalására és természetesebbé tételére. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

Verbvalenz 

töltelékszavak használata 

a célhatározói mellékmondat áttekintése 

 

Témakörök és szókincs: 

digitális kultúra, média használat 

a média hatalma, torzítása 

az internetes kapcsolattartás formái 

blogok, blogolás 

közösségi oldalak előnyei és veszélyei 

internetes bűnözés 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

a véleménykifejtéshez kapcsolódó szófordulatok rendszerezése, 

ismétlése 

C2.5. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Page 66: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

66

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  erőfeszítés  nélkül  vesz  részt 

bármilyen  jellegű  beszélgetésben.  Folyékonyan  fejezi  ki  magát  és  az 

árnyaltabb  jelentéseket  is  pontosan  alkalmazza. Megfelelő  kompenzációs 

technikákkal  világos,  gördülékeny  kommunikációra  képes  a  társadalmi 

mobilitás, munkahelyi motiváció, távkapcsolatok, kétnyelvűség a családban 

témakörökben. 

Képes  statisztikákat,  grafikonokat  szakszerűen  elemezni  miközben 

változatos szókincset használ. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

Az előző modul nyelvtani ismereteinek ismétlése, elmélyítése 

valamint:  

a zu + Infinitiv szerkezet áttekintése 

a mellékmondatok szórendje az érvelésre használt kifejezések után 

 

Témakörök és szókincs: 

társadalmi mobilitás 

munkahelyi motiválás 

társadalmi rétegződés 

különböző kultúrák találkozása: vegyes házasságok 

kétnyelvűség a családokban  

távkapcsolatok 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

statisztikák, grafikonok elemzése 

az álláskeresés folyamata, érvek és ellenérvek egy lakóhelytől távol 

eső munka elvállalása mellett és ellene 

C2.6. modul   

Minimum óraszám  30 

Maximum óraszám  36 

Page 67: C2 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő …©met c2 11...4 A KER A1 szint tartalmi követelményei Nyelvtani ismeretek főnevek általános jellemzői ABC, betűzés általános

67

Tartalmi 

követelmények 

A tananyagegység célja:

A modul  elvégzésével  a  képzésben  résztvevő  erőfeszítés  nélkül  vesz  részt 

bármilyen  jellegű  beszélgetésben.  Nem  jelent  számára  nehézséget  az 

anyanyelvi  szintű  beszéd  megértése  még  akkor  sem,  ha  különféle 

dialektusban beszélnek hozzá vagy a beszélő szleng kifejezéseket használ.  

Képes előnyök és hátrányok kifejtésére nagyon részletes indoklással. 

 

Nyelvtani ismeretek: 

a C2 szinten elsajátított nyelvtani ismeretek összegzése, elmélyítése 

szleng 

német nyelvjárások 

 

Témakörök és szókincs: 

étkezés, étrend: génmódosított élelmiszerek, a gyorséttermek 

előnyei és veszélyei, bioélelmiszerek 

környezettudatosság: fenntartható gazdálkodás, környezetbarát 

háztartás 

Fair trade 

 

Kommunikációs és civilizációs ismeretek: 

előnyök, hátrányok kifejtése részletes indoklással 

szlengben használatos szavak megértése, használata 

különféle német dialektusok megértése