új fogalmak egész csoportja jár együtt, és ezek elemzése is meg-követeli a belső nézőpontra való hivatkozást. Olyan fogalmaktartoznak ide, mint a törvényhozás, az ítélkezés, az érvényességés általában a magán-, illetve a közjogi jelleg törvényes hatalom.Habár állandóan kísértést érzünk arra, hogy ezeket a köznapivagy „tudományos", tényrögzítő, illetve előrejelző szóhasználatalapján elemezzük, ez csak külső szemléletüket érzékeltethetné.Ahhoz, hogy kellőképpen figyelembe vegyük e fogalmak sajátosbelső szemléletét, látnunk kell, miként kötődik a másodlagosszabályokhoz a törvényhozó jogalkotó tevékenysége, a bíróságiítélkezés, a magán-, illetve a közjogi jelleg törvényes hatalomgyakorlása, valamint a többi „joghatályos cselekedet".

A következő fejezetben azt mutatjuk be, hogy miként lehetújrafogalmazni és az elismerési szabályok alapján tisztázni a jogérvényességének és a jog forrásainak fogalmait, valamint a szu-verenitásra vonatkozó tanok hibái között megbúvó igazságokat.E fejezetet azonban egy figyelmeztetéssel kell zárnunk: az elsőd-leges és a másodlagos szabályok összekapcsolása megérdemliugyan- a neki juttatott központi helyet, hiszen a jog sok jellemző-jét megmagyarázza, önmagában azonban nem képes megvilágí-tani minden kérdést. Az elsődleges és a másodlagos szabályokegysége egy jogrendszernek a középpontja, de nem maga azegész jogrendszer, s ahogy távolodunk a középponttól, úgy kellhelyt adnunk, a későbbi fejezetekben jelzett módon, másféleelemeknek is.

H-L-A. HATCT

120

VI.EGY JOGRENDSZER ALAPJAI

1. AZ ELISMERÉSI SZABÁLY ÉS A JOGI ÉRVÉNYESSÉG

AIV. fejezetben bírált elmélet szerint egy jogrendszer alapja aza helyzet, amelyben egy társadalmi csoport szokás szerint enge-delmeskedik a szuverén - egy vagy több személy - fenyegetésselalátámasztott utasításainak, maga a szuverén viszont nem enge-delmeskedik szokás szerint senkinek. E társadalmi helyzet azelmélet számára a jog létezésének szükséges és elégséges feltéte-le. Néhány részletében már megmutattuk, hogy ez az elméletképtelen megmagyarázni egy modern belső jogrendszer számosalapvető sajátosságát. A jog néhány fontos vonatkozását illetőenazonban, amint azt sok gondolkodóra gyakorolt jelentős hatásais sugallja, tartalmaz bizonyos igazságokat, noha homályos ésfélrevezető formában. Ezeket az igazságokat azonban csak egyolyan, összetettebb társadalmi helyzet alapján tudjuk világosanleírni és helyesen értékelni, amelyben elfogadtak egy másodla-gos elismerési szabályt, és ezt használva azonosítják a kötelezett-ségeket megállapító elsődleges szabályokat. Ha valami megér-demli egyáltalán, hogy egy jogrendszer alapjának nevezzük,akkor az ez a helyzet. Ebben a fejezetben e helyzet olyan elemeitvizsgáljuk meg, amelyek a szuverenitás elméletében és másuttis csak részlegesen vagy félrevezető módon jelentek meg.

Ahol elfogadnak egy elismerési szabályt, ott ez hivatalos kri-tériumokat nyújt mind a magánemberek, mind a hivatalos sze-mélyek számára a kötelezettségeket megállapító elsődleges sza-bályok azonosításához. Mint láttuk, az így'biztosított kritériu-mok különböző formát vagy formákat ölthetnek. E formák közétartozik például a hivatalos szövegre, a törvényhozói döntésre,a szokásos gyakorlatra, meghatározott személyek általános nyi-latkozataira vagy egyedi ügyekben hozott bírói ítéletekre valóhivatkozás. Az olyan rendkívül egyszerű rendszerben, amilyenL Rexnek a negyedik fejezetben lefestett világa volt, ahol csakisaz a jog, amit ő azzá tesz, s ahol törvényhozó hatalmának nin-csenek szokásjogi vagy az írott alkotmány által megszabott jogi

121

'"'t

fj. T

-"

i

koríátai, a jog megállapításának egyedüli kritériuma az ő tör-vényhozói döntésének ténye. Egy ilyen egyszerű elismerési sza-bály léte abban az általános gyakorlatban fejeződik ki, hogy ahivatalos személyek vagy a magánemberek e kritérium alapjánállapítják meg a szabályokat. A modern jogrendszerekben, aholsokféle „jogforrás" van, az elismerési szabály is összetettebb: ajog megállapításának többféle kritériuma van, s az írott alkot-mány, a törvényhozói döntés és a bírói precedensek rendszerintezek közé tartoznak. A lehetséges összeütközés esetére a legtöbbesetben e kritériumok egymásnak való alá- és fölérendeltségéről,valamint elsődlegességi viszonyairól is rendelkeznek, így vanalárendelve a brit jogrendszerben a „common law" az „írottjognak".

Fontos megkülönböztetnünk az egyik kritérium másiknakvaló viszonylagos alárendeltségéi a levezethetőségtől. E két foga-lom összekeverése ugyanis látszólag alátámasztotta azt a néze-tet, hogy minden jogszabály lényegében vagy „valójában" (mégha csupán „hallgatólagosan" is) jogalkotás eredménye. A britjogrendszerben a szokás és a precedens alárendelt a törvényho-záshoz képest, hiszen egy törvény megfoszthatja jogi minősé-güktől a szokásjog és a common law szabályait. Jogi minőségüketazonban, legyen az bármily törékeny is, nem a törvényhozóhatalom valamilyen „hallgatólagos" gyakorlásának köszönhe-tik, hanem egy olyan elismerési szabály elfogadottságának, amiezt a független, noha alárendelt helyet biztosítja számukra. Is-mételjük, miként az egyszerű esetben, egy ilyen bonyolult elis-merési szabály és az általa megállapított különböző kritériumokrangsorának léte is abban az általános gyakorlatban fejeződik ki,hogy a szabályokat ilyen kritériumok alapján állapírják meg.

A jogrendszerek mindennapi életében az elismerési szabálytnagyon ritkán fogalmazzák meg kifejezetten szabályként, bár azangol bíróságok esetenként általános megfogalmazásban is kö-zölhetik a jog egyik kritériumának a másikhoz való viszonyát.Ez történik akkor, amikor leszögezik, hogy a parlamenti tör-vények elsődlegesek más hivatalosan elfogadott vagy javasoltjogforrásokhoz képest. Az elismerési szabályt többnyire még-sem fogalmazzák meg, hanem léte abban mutatkozik meg, aho-gyan a bíróságok, a hivatalos személyek, a magánemberek vagytanácsadóik megállapítják az egyes szabályokat. A szabály általmegszabott kritériumok bírósági és másféle alkalmazása termé-

122

szelesen különbözik. Hiszen amikor a bíróságok arra a konkrétkövetkeztetésre jutnak, hogy egy adott szabályt helyesen tekin-tettek jognak, akkor ennek a megállapításnak sajátos, más sza-bályok által biztosított hivatalos minősége lesz. Egy jogrendszerelismerési szabálya ebben a vonatkozásban, miként sok másbanis, egy játék pontozási szabályához hasonlít. A játék folyamán apontot érő tevékenységeket (például az elfutásokat vagy a gólo-kat) meghatározó általános szabályt ritkán fogalmazzák meg; ahivatalos személyek és a játékosok ehelyett inkább csak használ-ják azt, amikor megállapítják a győzelemhez szükséges egyesmozzanatokat. A hivatalos személyek (a játékvezető vagy apontozó) megállapításainak itt is sajátosan hivatalos minőségevan, amit más szabályokból nyernek. Ráadásul mindkét esetbenlehetséges, hogy ellentétbe kerül a szabály ilyen hivatalos alkal-mazása és az arra vonatkozó általános felfogás, hogy mi az, amita szabály, a maga feltételei alapján egyértelműen megkövetel.Mint később látni fogjuk, ez az a nehézség, amire minden elem-zésnek olyan magyarázatot kell adnia, amely megmutatja, hogymiben áll egy ilyen szabályrendszer létezése.

Az, hogy a bíróságok és mások a rendszer meghatározottszabályainak megállapítására olyan elismerési szabályokathasználnak, amelyek nincsenek megfogalmazva, a belső néző-pontra jellemző. Akik a szabályokat így alkalmazzák, ezzel aztjuttatják kifejezésre, hogy -elfogadják azokat tevékenységüketvezérlő szabályokként. Ezzel a beállítódással jellemző módonegy olyan szóhasználat jár együtt, ami különbözik a külső néző-pont esetén természetes kifejezésektől. Ezek talán legegyszerűbbformája, „a törvény szerint..." kifejezés így például nem csupánbírók szájából hangzik el, de a jogrendszer viszonyai között élőhétköznapi emberekéből is, amikor megállapítják a rendszer egyadott szabályát. Miként a „kint van" vagy a „gól", ez is annak aszóhasználata, aki azokra a szabályokra hivatkozva értékel egyhelyzetet, amelyeket e célból másokkal együtt maga is helyesnektekint. Ezt a szabályok közös elfogadására épülő beállítottságotszembe kell állítanunk egy megfigyelőével, aki ab extra jegyzi leazt a tényt, hogy egy társadalmi csoport elfogad bizonyos sza-bályokat, amelyeket ő maga azonban nem. E külső nézőponttermészetes megnyilvánulása nem „a törvény szerint..." kifeje-zés, hanem az „Angliában a parlament minden döntését jognaktekintik...". Az első kifejezési formát belső állításnak nevezzük,

l123

mert a belső nézőpontot juttatja kifejezésre. E kifejezési formátmagától értetődően az használja, aki az-elismerési szabályt elfo-gadja, és annak kifejezett hangoztatása nélkül alkalmazza, mi-dőn érvényesként ismeri el a rendszer valamelyik szabályát. Amásodik kifejezési formát külső állításnak nevezzük, mert ez arendszer külső megfigyelőjének természetes nyelve, aki anélkül,hogy maga elfogadná a rendszer elismerési szabályát, állapítjameg azt a tényt, hogy mások elfogadják azt.

Ha megértjük azokat a belső állításokat, amelyek egy elfoga-dott elismerési szabályra vonatkoznak, s ha ezeket gondosanmegkülönböztetjük a szabály elfogadásának tenyéré vonatkozókülső állításoktól, akkor sok zavart megszüntetünk a jogi „érvé-nyesség" fogalma körül. Az „érvényes" szót ugyanis a leggyak-rabban - bár nem mindig - éppen az ilyen belső állításokbanhasználják, amelyek egy jogrendszer meghatározott szabályáraalkalmaznak egy kifejezetten nem megfogalmazott, de általáno-san elfogadott elismerési szabályt. Amikor azt mondjuk, hogyegy adott szabály érvényes, akkor azt ismerjük el, hogy megfelelminden olyan követelménynek, amit az elismerési szabály állí-tott elé, s hogy ezért a rendszer egyik szabálya. Tulajdonképpenmondhatjuk egyszerűen így is: az az állítás, hogy egy meghatá-rozott szabály érvényes, azt jelenti, kielégíti az elismerési szabályáltal felállított összes kritériumot. Ez csak annyiban helytelen,amennyiben elhomályosíthatja azt a tényt, hogy ezek belső állí-tások. Az érvényességre vonatkozó állítások ugyanis, ahogy akrikettben a „kint van", rendszerint egy meghatározott esetrealkalmaznak egyj a beszélő és mások által egyaránt elfogadottelismerési szabályt, s nem pusztán azt állapítják meg kifejezet-ten, hogy az adott esetben eleget tettek a szabálynak.

A jogi érvényesség fogalmával kapcsolatos néhány rejtélyeskérdésről gyakran azt mondják, hogy az érvényesség és az „ér-vényesülés " közötti viszonnyal függenek össze. Ha az „érvénye-sülés" azt jelenti, hogy az emberek többnyire engedelmeskednekegybizonyos magatartástmegkívánójogszabálynak, akkor nyil-vánvaló, hogy csak akkor van szükségszerű kapcsolat egy meg-határozott szabály érvényessége és annak érvényesülése között,ha a rendszer elismerési szabályának egyik kritériuma az azesetenként valóban meglévő (s néha elavulási szabálynak nevé;

zett) rendelkezés, mely szerint egy szabály nem tekinthető ajogrendszer részének, ha már régóta nem tartják be.

124

Attól, hogy egy adott szabály nem érvényesül, ami tehát nemfeltétlenül teszi kérdésessé érvényességét, meg kell különböztet-nünk a rendszer szabályainak általános semmibevételét. Ez olyszéles körű és oly tartós is lehet, hogy egy új rendszer esetébenazt kell mondanunk, sosem vált az adott csoport jogrendszerévé;egy régebben bevezetett rendszer esetében pedig azt, hogy im-már nem tekinthető az adott csoport jogrendszerének, így mind-két esetben hiányzik az az általános összefüggés vagy háttér,amely nélkül a rendszer szabályait illetően nem tehetünk belsőállításokat. Az ilyen esetekben általában értelmetlen lenne a rend-szer elsődleges szabályaira hivatkozva megállapítanunk azegyes személyek jogait és kötelességeit, vagy annak elismerésiszabálya alapján valamelyik szabályának érvényességét... Egy

l gyakorlatilag sosem érvényesülő vagy már elvetett szabályrend-i szer alkalmazásához ragaszkodnunk - kivéve azokat a sajátos"Körülményeket, amelyeket mindjárt sorra veszünk - éppoly| hiábavaló lenne, mintha olyan pontozási szabályok alapján ítél-I nenk meg egy játék alakulását, amit sosem fogadtak el vagy már

elvetettek.Aki belső állítást tesz egy rendszer valamely szabályának

érvényességéről, arról elmondható, hogy feltételezi a rendszerszabályainak általános érvényesülésére vonatkozó külső tényál-

I lítás igazságát. Belső állításokat ugyanis rendszerint olyankorteszünk, amikor ez a helyzet. Azt azonban helytelen lenne mon-

j| dánunk, hogy az érvényességre vonatkozó állítások automati-kusan a rendszer szabályainak általános érvényesülését „jelen-

1 tik". Egy sosem elfogadott vagy már elvetett rendszer valamelyl szabályának érvényességéről rendszerint ugyan nem érdemes és|: nem értelmes beszélni, az ilyesmi mindazonáltal mégsem feles-

leges és nem is mindig értelmetlen. A római jog oktatásánakegyik szemléletes módja, hogy úgy beszélnek róla, mintha arendszer még mindig működne: megvitatják az egyes szabályokérvényességét, és problémákat oldanak meg velük összefüggés-

i- ben. Hasonlóan, egy forradalommal megdöntött társadalmi|p rend visszaállítására és az új rend elvetésére vonatkozó remé-

- nyéket olykor éppen azzal ápolják, hogy ragaszkodnak a jogiérvényesség régi kritériumaihoz. Ezt teszik hallgatólagosan a| beloruszok, akik még mindig egy olyan öröklési szabály alapjánll fogalmazzák meg tulajdoni igényeiket, ami a cári Oroszország-|| bán volt érvényes.

125

Ha megértjük a szokásos összefüggéseken alapuló kapcsola-tot egy rendszer adott szabályának érvényességére vonatkozóbelső állítás és a rendszer szabályainak általános érvényesülésé-re vonatkozó külső tényállítás között, akkor helyes szemszögbőlláthatjuk azt a széles körben elterjedt elméletet, amely szerintegy szabály érvényességének megállapítása nem más, mint bí-rósági érvényesítésének vagy valamilyen más hivatalos intézke-dés megtételének előrejelzése. Ez az elmélet sok szempontbólhasonlít a kötelezettségnek az előző fejezetben vizsgált és elve-tett előrejelző elemzéséhez. Az ilyen előrejelző elméletet mind-két esetben azzal a meggyőződéssel próbálják alátámasztani,hogy csak így kerülhetők el a metafizikai értelmezések, vagyishogy egy szabály érvényességét kimondó állítás vagy valami-lyen tapasztalati módszerekkel feltárhatatlan, titokzatos sajátos-ságra utal, vagy pedig hivatalos személyek jövőbeli tevékenysé-gére vonatkozó előrejelzésnek kell lennie. Továbbá, az elméletvalószerűsége mindkét esetben ugyanannak a fontos ténynekköszönhető. Annak a külső tényállításnak az igazságát ugyanis, "•

, amit egy megfigyelő jegyezhet fel, s ami azt mondja ki, hogy a ;rendszer szabályai általában érvényesülnek és ez valószínűleg;később is így lesz, rendszerint valóban mindenki előfeltételezi,'.aki elfogadja a szabályokat és a kötelezettségre vagy az érvé-:nyességre vonatkozóan belső állítást tesz. E két dolog kétségkí- ivül nagyon szoros kapcsolatban áll. Végül mindkét esetben iugyanaz az elmélet hibája is, hogy figyelmen kívül hagyja a belső •állítások sajátos jellegét, és úgy kezeli azokat, mint hivatalos itevékenységekre vonatkozó külső állításokat.

"E hiba rögtön láthatóvá válik, ha megvizsgáljuk, milyen sze-1repet játszik a bírói ítélkezésben, amikor egy meghatározott iszabályról maga a bíró állítja azt, hogy érvényes. Hiszen itt is larról van szó, hogy egy ilyen állítás megtételekor a bíró kimon-)datlanul előfeltételezi a rendszer szabályainak általános érvé- •nyesülését, ezzel azonban nyilvánvalóan nem a maga vagy ma-;sok hivatalos tevékenységét kívánja előre jelezni. Az az állítása, •amely szerint egy szabály érvényes, belső állítás, ami azt állapítja^ \meg, hogy a szabály eleget tesz azoknak a követelményeknek,amelyek alapján az ő bíróságán az jognak tekinthető. Ez az állítás :nem jóslat, hanem a bírói döntés indokának része. A szabály!érvényes voltát közlő állítás előrejelzésként való felfogásának \valójában ennél valószerűbb esete az, amikor azt egy magánsze-

126

mély teszi. Ha ugyanis az érvényességgel vagy érvénytelenség-1 gél kapcsolatos nem hivatalos állítások összeütköznek az ügyet

eldöntő bíróság állításaival, akkor gyakran jó okunk van aztl mondani, hogy az előbbit ilyenkor vissza kell vonni. A VII.

fejezetben azonban, amikor a hivatalos nyilatkozatok és a szabá-lyok követelményei közötti összeütközések jelentőségének vizs-gálatához érünk, azt látjuk majd, hogy még ilyenkor is dogma-tikus lehet az a feltételezés, amely szerint az ilyen nem hivatalosállítást - mint helytelennek bizonyult kijelentést - azért vonják

S| vissza, mert tévesen jelezte előre a bíróság álláspontját. Hiszen az• állítások visszavonásának helytelen voltukon túl más okai islehetnek, és helytelenek is többféleképpen lehetnek annál, mintamit e feltételezés megenged.

Az elismerési szabály, mely kritériumokat ad a rendszer többiszabálya érvényességének megítélésére, egy fontos és ezután

l tisztázandó értelemben végső szabály, és ahol több, egymás alá-: és fölérendelt, illetve elsődlegességi viszonyba állított kritérium; van - mint ahogy rendszerint valóban több van -, ott ezek egyikea_legfőbb. Az elismerési szabály végső jellegével ~es az azáltal

^megfogalmazott kritériumok egyikének legfőbb voltával kap-csolatos nézetekre érdemes részletesebben is kitérni. Fontos

l ugyanis leválasztanunk ezeket arról a fentebb elvetett elmélet-í ről, amely szerint minden jogrendszerben valahol, még ha a jogi^formák mögé rejtőzve is, lennie kell egy jogilag korlátozatlan• szuverén törvényhozó hatalomnak.

A legfőbb kritérium és a végső szabály fogalmai közül az elsőt||: könnyebb meghatároznunk. Azt mondhatjuk, hogy a jogi érvé-

bnyesség valamely kritériuma vagy egy jogforrás akkor a legfőbb,i ha az arra hivatkozva megállapított szabályokat még abban azr esetben is a rendszer szabályainak tekintik, amikor azok össze-v ütköznek a többi kritériumra való hivatkozással megállapítottszabályokkal; az utóbbiakra történő hivatkozással megállapított

^szabályokat viszont nem tekintik érvényesnek, ha ellentmondá-snak a legfőbb kritérium alapján megállapított szabályoknak.i Ugyanilyen összehasonlítással magyarázhatjuk meg az „alá-" ésa „fölérendelt" kritériumok fentebb már használt fogalmait.Nyilvánvaló, hogy a fölérendelt és a legfőbb kritérium fogalmaiegy skálán elfoglalt viszonylagos helyre utalnak, és nem hozzákmagukkal a jogilag korlátozatlan törvényhozó hatalom semmi-lyen eszméjét. A „legfőbb" és a „korlátozatlan" fogalmát azon-

127

bán mégis könnyű összekeverni - legalábbis a jogelméletben.Ennek az egyik oka az, hogy úgy tűnik, a végső elismerésiszabály, a legfőbb kritérium és a jogilag korlátozatlan törvény-hozás fogalmai a jogrendszerek egyszerűbb formáiban egybees-nek. Az olyan rendszerben ugyanis, ahol a törvényhozó szerv-nek nincsenek alkotmányos korlátai és döntésével megfoszthat;

jogi minőségétől minden más, egyéb forrásból származó jogsza-bályt, ott az elismerési szabály egyik kitétele, hogy e törvényho-zó szerv jogalkotást célzó döntése az érvényesség legfőbb krité-riuma. Az alkotmányjogi elmélet szerint ez a helyzet az Egyesült iKirályságban. De a jogilag korlátozatlan törvényhozót nem is-merő rendszereknek is, mint amilyen például az Egyesült Álla-,moké, lehet egy olyan végső elismerési szabálya, ami több érvé-,nyességi kritériumot fogalmaz meg, melyek közül az egyik alegfőbb. Ezekben az esetekben a rendes törvényhozó szerv jog-.alkotói hatáskörét egy olyan alkotmány korlátozza, ami nem',tartalmaz alkotmánymódosításra vonatkozó jogot, vagy lég-;alábbis kivesz annak körébőlnéhány rendelkezést. Ilyenkor még ja „törvényhozás" kifejezés legszélesebb értelmében sem beszél-';hetünk jogilag korlátozatlan törvényhozóról, a rendszernek j|azonban természetesen van végső elismerési szabálya., és alkot- ímányának rendelkezései között megtalálható az érvényességilegfőbb kritériuma.

A legjobban akkor értjük meg, hogy az elismerési szabály jmilyen értelemben végső szabálya egy rendszernek, ha végigjá-«runk egy közismert jogi érvelést. Ha felvetődik a kérdés, hogy |egy adott szabály vajon jogilag érvényes-e, akkor megválaszolá- .\sához egy olyan kritériumot kell használnunk, amit valamilyen:?más szabály fogalmaz meg. Vajon érvényes-e az a helyi rendelet,';amit az Oxford megyei Tanács akar kibocsátani? Igen - mond-jhatjuk -, mert azt az egészségügyi miniszter rendelete által]ráruházott jogokat gyakorolva és az abban megjelölt eljárást jbetartva alkotta meg. A gondolatmenetnek ennél az első lépésé- jnél a miniszteri rendelet adja meg azokat a kritériumokat, ame- jlyek alapján megítéljük a helyi rendelet érvényességét. Lehet, lhogy gyakorlatilag nem kell tovább lépnünk, de fennáll a lehe- jtőség, hogy mégis szükség van erre. Rákérdezhetünk ugyanis a iminiszteri rendelet érvényességére is, és ezt annak a törvénynek ]az alapján ítélhetjük meg, ami felhatalmazta a minisztert ilyen jrendeletek megalkotására. Végül azonban, amikor a törvény;

128

foérvényességére kérdezünk rá, és azt arra a szabályra utalvaKiteljük meg, amely szerint a parlament döntése törvény, akkor||be kell fejeznünk az érvényességgel kapcsolatos vizsgálódáso-Pkat. Eljutottunk ugyanis egy olyan szabályhoz, ami a közbensőjlmrúszteri rendelethez és törvényhez hasonlóan kritériumokatBbiatosít más szabályok érvényességének megítéléséhez, de kü-

jfilönbözik is azoktól abban, hogy nincs olyan szabály, ami krité-iFriumokat biztosítana számára önmaga jogi érvényességénekIpmegítéléséhez.

E végső szabály kapcsán valóban sok kérdés vethető fel. Meg-||: kérdezhetjük, vajon Angliában a bíróságok, a jogalkotó szervek,Iga hivatalos személyek vagy a magánemberek a gyakorlatbanpténylegesen végső elismerési szabályként alkalmazzák-e e sza-||bályt. Vagy a fenti jogi érvelés csupán egy rendszer érvényességiPcritériumaival folytatott haszontalan játék volt, amiket most márjpfélretolhatunk? Rákérdezhetünk arra is, vajon formailag megfe-Kelelő-e az a jogrendszer, amelynek egy ilyen szabály az alapja.KTöbb jó származik-e belőle, mint rossz? Szólnak-e mellette gya-fekorlati megfontolások? Erkölcsi kötelezettségünk-e az, hogy tá-linogassuk? Ezek nyilvánvalóan nagyon fontos kérdések, deftugyanilyen nyilvánvaló, hogy amikor az elismerési szabállyalffkapcsolatban vetjük fel ezeket, akkor már nem ugyanolyan kér-Ejidésekre keresünk választ, mint amilyeneket az elismerési sza-Ibály segítségével válaszoltunk meg más szabályok vonatkozá-l'sában. Amikor már nem azt mondjuk, hogy egy jogalkotói dön-ítés eredményeként létrejött jogszabály azért érvényes, mert ele-Eget tesz annak a szabálynak, amely szerint a parlament döntéseItörvény, hanem azt, hogy Angliában a bíróságok, a hivatalosiszemélyek és a magánemberek végső elismerési szabályként ez

itóbbi szabályt alkalmazzák, akkor a rendszer egyik szabálya-érvényességét megállapító belső jogi állítástól egy olyan

cülső tényállításra tértünk át, amit a rendszer szemlélője annakHellénére is megtehet, hogy ő maga nem fogadja el a szabályt.fUgyanígy, amikor már nem azt állítjuk, hogy egy jogalkotói

iöntés eredményeként létrejött jogszabály érvényes, hanem azt,Bhogy a rendszer elismerési szabálya egy kitűnő szabály és az arra|épüíő rendszert érdemes támogatnunk, akkor a jogi érvényes-

ségről tett állításról áttértünk az értékelő állításra.Egyes gondolkodók, akik az elismerési szabály jogilag végső

ijellegét hangsúlyozták, ezt úgy fejezték ki, hogy azt mondták:

129

IIl

amíg a rendszer többi szabályának jogi érvényessége az elisme-rési szabály alapján bizonyítható, addig ennek a szabálynak az •érvényessége nem bizonyítható, hanem „feltételezett", „posztu-lált" vagy „hipotetikus". Ez azonban nagyon félrevezető lehet.A jogrendszer mindennapi működése során az egyes szabályok ;jogi érvényességére vonatkozó állítások, tegyék ezeket bírók, ijogászok vagy akár közönséges polgárok, valóban bizonyos vé-lelmek vagy előfeltevések közegében születnek. Olyan belső jogi ;állítások ezek, amelyek azok nézőpontj át fej ezik ki, akik elfogad- 1jak a rendszer elismerési szabályát, ugyanakkor nem fogalmaz- \nak meg kifejezetten sok olyan dolgot, ami a rendszerre vonat- Jkozó külső tényállításokban lenne megfogalmazható. Ami így \kimondatlanul marad, az alkotja a jogi érvényességről tett állí-ítások általános hátterét vagy keretét, és arról ebben az értelem- jben elmondható, hogy e kijelentések által „előfeltételezett". Delfontos, hogy pontosan lássuk, mik is ezek az előfeltételezett \dolgok, s hogy ne homályosítsuk el azok jellegét. Az ilyen kije- Jlentések két dolgot vélelmeznek. Először: aki komolyan állítja,!hogy egy adott jogszabály, például egy meghatározott törvény |érvényes, az egy olyan elismerési szabályt használ, amit a jogimegállapításához ő maga elfogad. Másodszor: az elismerési sza-Jbályt, aminek alapján megítéli egy meghatározott törvény érvé-}nyességét, nem csupán ő fogadja el, hanem ez az az elismerésijjszabály, amit a rendszer általános működése során ténylegesen!elfogadnak és alkalmaznak. Ha ezen előfeltevések igazsága két-|séges lenne, a kérdést a tényleges gyakorlatra hivatkozva lehetnéleldönteni, vagyis arra, ahogyan a bíróságok megállapítják, miiszámít jognak, és arra, hogy e megállapításokat általában elfo-|gadják és hallgatólagosan tudomásul veszik.^ E két előfeltevés egyike sem tekinthető azonban az egyébként!

bizonyíthatatlan „érvényeség" „valószínűsítő" jelének. Egyedüliaz „érvényesség" szóra van szükségünk, és rendszerint nem isiveszünk igénybe mást, amennyiben a megválaszolandó kérdé-sek az olyan szabályrendszeren belül vetődnek fel, ahol egy|szabály attól függően lehet a rendszer eleme, hogy kielégít-elbizonyos, az elismerési szabályban lefektetett kritériumokat. ,kritériumokat megfogalmazó elismerési szabály érvényességé-|vei kapcsolatban azonban nem vetődhet fel ilyen kérdés; e sza-bály nem lehet sem érvényes, sem érvénytelen, hanem egysze-1rűen elfogadott és a használat szempontjából helyesnek tekin-aj

fejteti. Ezt az egyszerű tényt azzal a homályos fordulattal kife-|ljez:.ii, hogy az elismerési szabály érvényessége „feltételezett,|de nem bizonyítható", éppen olyan, mintha azt mondanánk,ifeltesszük, de nem tudjuk bizonyítani, hogy a metrikus

líhosiszúságmérés helyességének végső mércéje, maga a párizsi|f méterrúd - pontos.

Ennél is komolyabb ellenvetés, hogy aki a végső elismerésiIfszabály érvényességét „feltételezettnek" nevezi, az elleplezi aIljogászok érvényességi állításai mögött rejlő második vélelemlllényegileg ténybeli jellegét. Kétségtelen, hogy a bíráknak, hiva-lítalos személyeknek és másoknak az elismerési szabály ténylegesliftezését biztosító gyakorlata összetett dolog. Mint később látnilííogjuk, vannak bizonyos helyzetek, amelyekben ilyen szabályIpontos tartalmára és hatályára, sőt, akárcsak a meglétére vonat-pkozó kérdések nem tesznek lehetővé világos és határozott vá-

szt. Mindazonáltal ilyen szabály esetében fontos megkülön-böztetnünk az „érvényesség feltételezését" és a „létezés vélelme- _____Ijzését"; már csak azért is, mert ennek elmulasztása elhomályosít-Ija azt, amit az az állítás jelent, hogyjígy ilyen szabály létezik.

A kötelezettség elsődleges szabályainak az előző fejezetbenfpvázolt egyszerű rendszerében egy adott szabály létezésére vo-ínatkozó állítás csupán olyan külső tényállítás lehetett, amit apzabályokat el nem fogadó megfigyelő tehet, illetve igazolhatiannak a ténykérdésnek a megállapításával, hogy adott magatar-Itásmódot vajon általánosan elfogadnak-e magatartásmintaként,|es hogy jellemezik-e e magatartásmódot azok a vonások, ame-lyek, mint láttuk, a társadalmi szabályt megkülönböztetik apusztán egybeeső szokásoktól. Ugyanígy kell értelmeznünk és

igazolnunk azt a kijelentést is, hogy AngHában létezik egy olyan|szabály - habár nem jogi jellegű -, amely szerint fedetlen fővel"" ell belépnünk a templomba. Ha az ilyen szabályok esetében aztItaláljuk, hogy egy társadalmi csoport tényleges gyakorlatábanfléteznek, akkor érvényességük semmilyen ettől elkülöníthetőJsérdése nem merülhet föl, bár értékes vagy kívánatos voltuktermészetesen vita tárgya lehet. Mihelyt tényként ismertük el

pétezésüket, már csak összezavarnánk a dolgokat érvényességükpUításával vagy tagadásával, illetve annak hangoztatásával,Ihogy „feltételezzük", de nem tudjuk bizonyítani érvényességű-

ét. Ahol viszont, miként egy kifejlett jogrendszer esetén, sza-bályrendszerünkben van egy elismerési szabály, s így egy sza-

130 131

bály rendszerbeli helyzete attól függ, vajon megfelel-e az elisme-Jrési szabályba foglalt kritériumoknak, ott másképpen használ-|juk a „létezik" szót. Egy szabály létezésére vonatkozó állítás -ajszokásszerű szabályok egyszerű esetétől eltérően - most márnem feltétlenül annak a ténynek a külső állítását jelenti, hogy álgyakorlatban általánosan elfogadnak egy bizonyos magatartás-fmódot mint mintát. Egy szabály létezésének állítása most olyanjbelső állítás is lehet, amLegy elfogadott, de kimondatlan elismerési szabályt alkalmaz, és (hozzávetőlegesen) csak annyit jelentihogy „a rendszer érvényességi kritériumaira tekintettel érvé-jny_es". Az elismerési szabály azonban ebben a vonatkozásbasem hasonlít a rendszer más szabályaihoz. A kijelentés, hoglétezik, csak külső .tényállítás lehet. Amíg ugyanis a rendszeilvalamely alárendelt szabálya még akkor is érvényes lehet é|ebben az értelemben „létezhet", ha általánosan semmibe veszikaddig az elismerési szabály csak úgy létezik, mint a bíróságok, íhivatalos személyek és a magánemberek összetett, de rendiszerint megegyező gyakorlata a jog bizonyos kritériumokra hi|vatkozó megállapítása során. Létezése-ténykárdés^ / J J

2, ÚJ KÉRDÉSEK

Ha elvetjük azt az álláspontot, hogy a jogrendszerek alapját égjogilag korlátlan szuverén iránti szokásszerű engedelmesség íkotja, és ezt egy olyan végső elismerési szabály fogalmáváhelyettesítjük, ami a szabályrendszer érvényességi kritériumai|biztosítja, akkor számos roppant érdekes és fontos kérdéssétalárjuk magunkat szemben. Ezek viszonylag új kérdések, hiszeamíg a jogbölcseletben és a politikaelméletben a régi módoágondolkoztak, ezeket homály borította. Ugyanakkor bonyokkérdések is, melyek terjes megválaszolásához egyfelől jól mefkell értenünk néhány alapvető alkotmányjogi kérdést, másfelépedig tisztában kell lennünk azzal a jellegzetes móddal, ahogyaa jogi formák szép csendben módosulhatnak és megváltozhat!nak. Ezért e kérdésekkel itt csak annyiban foglalkozuniamennyiben összefüggésben állnak annak igazságával vagy hí|misságával, hogy a jog fogalmának kifejtése során, mint állítotftűk, központi szerepet kell tulajdonítanunk az elsődleges és <másodlagos szabályok egységének.

Az első nehézség az_os_ztályozással kapcsolatos. Az a szabályLgyanis, ami a jog végső forrásának megállapítására használa-|tos, nem sorolható be a jogrendszer leírására alkalmazott, gyak-|an kimerítőnek tekintett hagyományos kategóriák alá. Az angolAlkotmány tani szerzők Dicey óta rendszerint azt a tételt ismétel-getik, hogy az Egyesült Királyság alkotmányos intézményei •[észben szigorú értelemben vett jogszabályokból (írott törvé-nyekből, rendeletekből és precedensekben testet öltött szabá-lyokból), részben pedig a puszta gyakorlat, az értelmezések és azokások jelentette konvenciókból állnak. Az utóbbiak körébe

piyan fontos szabályok tartoznak, mint például az, hogy a király-w nem tagadhatja meg annak a törvénynek a szentesítését, amiti parlament két háza jogszerű eljárás keretében elfogadott. A

álynőnek azonban mégsem törvényes kötelessége, hogy abeleegyezését adja, és az ilyen szabályokat azért nevezik kon-

fencióknak, mert a bíróságok ezeketnem tekintikjogi kötelezett-Bégeket előíró szabályoknak. Az a szabály viszont, hogy a parla-nent döntése törvény, nyilvánvalóan nem tartozik e kategóriák

ifikébe sem. Nem konvenció, hiszen a bíróságok nagyon ispensőséges viszonyban állnak vele, hiszen a jog megállapítására

sználják; s nem is azoknak a „szigorú értelemben vett törvé-hyeknek" a szintjén álló szabály, amelyek megállapítására hasz-

itos. Még az sem helyezné a törvény szintjére, ha törvénybeoglalnák, hiszen az ilyen törvényhozói döntés jogi minősége

pbból a tényből eredne, hogy a szabály a törvény előtt és attóliíiggetlenül is létezett. Sőt, ahogy e fejezet előző részében kimu-lattuk, létezése, ellentétben a törvényével, szükségképpen egy

nyleges gyakorlatot jelent.A dolgok ilyen állása egyeseket arra késztet, hogy kétségbe-

|setten felkiáltsanak: miként bizonyíthatjuk, hogy egy alkot-lány legalapvetőbb rendelkezései, amelyek biztosan jognak

lítanak, valóban a jog részei? Mások erre azzal válaszolnak,|togy azt hangsúlyozzák: a jogrendszerek alapjánál mindig van

Jfalami, ami „nem jog", ami „jog előtti", „jog feletti" vagy egy-|j|zerűen „politikai tény". Ez a tanácstalanság annak a biztos jele,

liogy a jogrendszerek e rendkívül fontos vonásának leírásáraasznált kategóriák nem elég kidolgozottak. Az elismerési sza-

,|ályt azért tartjuk „jognak", mert arról a szabályról, ami a rend-ijszer egyéb szabályainak megállapításához szükséges kritériu-|mokat biztosítja, nagyon is elmondhatjuk, hogy a jogrendszer

132 133