RÉDV AY I S T V Á N DR.

HUSZÁRAINKHAZATÉRÉSE

1848/49-BEN

K I A D J A A

V I T É Z I REND Z R Í N Y I C S O P O R T J AM U N K AT Á R S AI N A K IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI S Z Ö V E T K E Z E T

BUDAPEST REVICZKY U. 42

19 4 1.

Felelős kiadó: vitéz Mezey Dénes ·

Nyomatott a „jövó” nyomdaszôvetkezet könyvnyomdójában, Budapest,

IX., Erkel-utca 17. Telefon: 182-278. F. v.: Bárányi József

Előszó.

Az 184-8/49-i szabadságharcunk tele van önfeláldozó, hősitettekkel, melyek csillogó gyöngyszemekként sodródtak tovaaz örvénylő idők árjának felszínén.

Ilyen hősi tettek voltak azoké a huszároké is, akik a sza-badságharc előtti időben az ország határán túl, az osztrák örö-kös tartományok területén teljesítettek szolgálatot. A »magyarszabadsága-ért támadt vihar zúgása hozzájuk is elhangzott.Nem nézhették tétlenül a túlerővel szemben maroknyi nemze-tük élethalál-harcát. Ma g y a r o k voltak. Az akadályokkalés következményekkel mitsem törődve útrakeltek. Tömött so-rokban özönlöttek Hazájuk felé. A halál szemébe tekintettek,amikor megindultak Csehországból, a lengyel földről vagy atiroli havasok közül. Nem volt hatalom, amely visszatarthattavolna a magyar falvak fiait akkor, amikor a Kárpátok falamögül véreik fojtott jajkiáltásait sodorta feléjük a szél. Sze-mükben elszánt akarat csillogott és ezer veszélyen keresztülsárosan, tépett mentékben, holtfáradtan értek Hazájuk föld-jére, ahol könnyezve estek térdre.

Aligha van Európában nemzet, amelynek hazaszereteteannyira röghöz kötött, mint a magyaré. Egy talpalatnyi semkell neki a máséból, de a sajátjáéhoz kimondhatatlanul ragasz-kodik: ehhez az ősi, egy évezreddel ezelőtt karddal meg-s z e r z e t t földhöz, mely terület olyan itt Európa közepén, mintvalami zárt külön világ. A Teremtő csodakertje. Színekben,hangulatokban sajátos és gazdag, mint maga a magyar lélek.

Érthető, hogy visszavágyik ide minden idegenbeszakadtmagyar. Vesse őt bárhová a sors, a nagyvilág .bármely zugába,legalább meghalni visszatér. . .

6

Csoda-e tehát, ha az 1848 tavasza utáni időkben, a ma-gyar határon túl állomásozó magyar huszároknak nem is kel-lett sok kérés? Mágnesként húzta őket a szülőföld ereje haza-felé. Sokan közülük már nem pillanthatták meg a magyareget. Az ellenük küldött osztrák katonaság elállotta útjukat.Jórészük az ezekkel vívott harc során esett el; többen fog-ságba kerültek és halálos ítélet lett a sorsuk. Kivégezték őket.Ezek csontjai még most is idegen földben porladnak.

Néhány évvel ezelőtt alig pársoros hír jelent meg a ma-gyar napilapok hasábjain. Az egyik Brück melletti homok-bányában az 1849-ben osztrák katonaság által kivégzett ma-gyar huszárok közös sírjára bukkantak. A magyar közönségnem ismerve a históriai előzményeket, alig vett tudomást azesetről. Bennünk azonban, magyar katonákban megdobbanta szív. Mert mindig felfigyelünk, ha valahol, a föld bármelyrészén magyar vér hullásának újabb nyomaira bukkanunk.Legyen az magasrangú vezetőké vagy egyszerű közkatonáké.

Az új, Európaszerte ébredő nacionalizmus, amely társa-dalmi különbségre való tekintet nélkül tartja számon a nemzetminden hű tagját és a h ő s i k u l t u s z t eszményi magasságbaemeli, — minket is eltölt és kötelez.

A V i t é z i Rend Z r í n y i C s o p o r t j a az ősi-örök ma-gyar katonaeszménynek az új idők szellemében cselekvő életre-keltője, ezért e mű kiadásával örömmel örökíti meg dicsőemlékét azoknak a hős 1848-49-es huszároknak, a magyar hon-védség első önként jelentkező tagjainak, akik Zrínyi Miklós-iodaadással önzetlenül áldozták fel életüket a Magyar Hazáért,annak jobbsorsáért, a Duna-völgyében elsőszülöttségi s ígijelsőbbségi jogunk biztosításáért, amelyért akkor folyt a küz-delem.

Budapest, 1941. március 15.

A Vitézi Rend Zrínyi Csoportjánakközponti vezetősége nevében:

vitéz R ó z s á s J ó z s e f .

»Ha a történetíró honunknak a jelen időkbeni eseményeitfogja előadni, s ha — mit szentül hiszek — Magyarország régidicsőségét s jelentőségét kivívandja: lehetetlen, hogy könyvé-ben egy lapot ne szenteljen azon huszárjaink emlékének, kika legnagyobb áldozattal tették ki magokat a hazájokbani visz-szajöhetés miatt, minden veszélyeknek, s itthon férfiasan tel-jesítettek minden kötelességet, mit polgár csak lehet.«

(Szöllösi Balázs tudósítása Kossuth-hoz Máramaros-Szigetről. Pesti Hírlap1848 október 29. száma.)

BEVEZETÉS.

Szabadságharcunk irodalmában sok a romantikus, érzelmielem. Történetíróink jórésze a nagy tragédiát nyomonkövetőés emberileg érthető nemzeti elkeseredés hatásaitól nem tudtamagát mentesíteni.

Ma, 90 év távlatából nyugodtabban s élesebben látószemmel tekinthetünk vissza a múltba. Látásunkat kevésbbé za-varják a rokonszenv vagy gyűlölet ködös foltjai. Ügy érezzük,hogy szertefoszlott az elnyomást követő idők történetírása nyo-mán belénkidegződött elfogultság és sok mindent jobban meg-értve, biztosabb kézzel teregethetjük ki magunk elé szabadság-harcunknak azokat a részleteit is, amelyek fölött a múltbanhallgatólag siklottunk tova.

A forradalom kitörése a régi császári-királyi hadseregmagyar tisztikarát nagyjában három részre szabdalta. Egyikrésze belföldön állomásozott, vagy a határokon túlról felsőbbparancsra került Magyarországba, a másik egyszerűen otthagytacsapattestét s legénységével együtt hazájába ment, végül aharmadik kisebb rész, kitartott a kétfejű-sasos lobogók mellett.

A szabadságharc előtti évek magyar tisztikarának ez amegoszlása sokkal bonyolultabb, kuszáltabb kérdés annál,semhogy azt egy nagyjában odavetett gondolattal elintézhetnők.Egyik szála messze, a magyar nemzet történelmi múltjábanyúlik vissza.

A tatárjárás után négy évszázad múlva a törökuralom alólfelszabadult nemzet lelkében másodszor révült fel az a tudat,hogy »Nyugat« kultúrközösségében gyökeret vert életét főkéntazok az emberhullámok fenyegetik, amelyek »Kelet« végtelenrónáiról lódulnak időnként a nagy hegyek országai felé. Ezeka török-tatár tömegek a rablásra szomjas fenevadak éh-ségétől űzve jelentek meg időnként a Kárpátok átjárói előtt,s a nagy erdők rengetegeiből leereszkedve, kíméletlen dühvelvetették rá magukat a munkás élethez szokott magyar falvaknépére. Nyomukat vér, tűz, erdőségekben, barlangokban me-

10

nedéket kereső emberi csapatok szomorú vonulása, asszony-és gyermeksírás szívszaggató hangjai kísérték.

Ez a rettenetes keleti veszedelem tudata volt az, melya magyar nép politikai szemléletét idővel teljesen megváltoz-tatta. Az az életerős, a fiatal népek természetes ösztönébőlfakadó hódítási vágy, mely a honfoglalást követő időkben,nyugat, észak és dél felé kereste kielégülését, lendületében meg-csappant. A magyar nemzet védekezővé vált. Tekintete aggódvatapadt az Alsó-Duna mentére és a Havasalföldről vagy aMoldva felől nyíló szorosokra. Ebben az örökös készenlétbenhátát a kisebb veszélyt jelentő nyugati szomszédjának támasz-totta és barátságot kötve véle, arcával kelet felé fordult. Ugyan-ennek a tudatnak, illetve belső átalakulásnak tudható be azis, hogy a magyarság a török uralom alól történt felszaba-dulása után bizalommal fogadta el az osztrák uralkodóházat.És ha a Habsburg-ház ügyes és előrelátó politikával igazgattavolna sorsát, aligha került volna sor a későbbi nemzeti ellen-állások hosszadalmas és véres harcaira. A császári politikaazonban helytelen utakra tévedt. Magyarországot nem barátiszövetségesnek, hanem meghódított tartománynak tekintette.Nem számolt a magyar nemzet egykori nagyhalalmi szere-pének élő emlékeivel és dicső múltjának hagyományaival. Azok-kal a nyugtalan vágyakozásokkal, amelyek erkölcsi mélységek-ből táplálkoztak, s éppen ezért soha ki nem alvó tűzkéntéglek a magyarság lelkében.

Hogy a XVIII. század elején, majd a XIX. század dere-kán vívott szabadságharcaink a hősies erőfeszítések mellettsem vezetlek függetlenségünk visszaállításához, az elsősorban,talán a magyarság lelkébe beleidegződött keleti veszedelemtudatának tulajdonítható. Az állandó keletrenézés, s az enneknyomába lépő p o l i t i k a i szemlélet, amely a törökdúlás elvo-nulása után ösztönösen a többi keleti eredetű népekben látta amagyarság fennmaradásának legnagyobb veszedelmét, csök-kentette a nemzet harci erejét. Ez a duna-tiszaközi nép sajátosföldrajzi helyzetének fölismeréséből származó tudat — Rákócziszabadságharcának éveiben ugyanúgy, mint másfél évszázaddalkésőbb — megbontotta a nemzet lelki egységéi. Amott kuruco-kal és labancokat, emitt pedig honvédeket és a császári zász-lók mellett megmaradt magyar katonákat is szült. A Duna me-dencéjében élő magyarság évszázadokon keresztül két nagy éstragikus ellentétet hordozott magában. Az egyik volt az a meg-győződés, hogy a magyar nép boldogulását egyedül a germán-ság keleti védővárának ura mellett, a Habsburg-ház oldalánkeresheti. A másik ezzel szemben a magyar nép feladatát »Ke-let és: Nyugat határkövénél őrködő, önálló és független Ma-gyarország kiegyensúlyozó történelmi küldetésében látta. Kitud ítéletet mondani a nagy perben? Vájjon nem becsülte-eíe erejét a Habsburg-birodalom védőszárnyai alatt meghúzódó

11

labanc és nem futott-e ködképek után a nemzet függetlenségemellett kardoskodó nyakas kuruc?

Hatalmas, lelkeket szaggató kérdések voltak ezek, melyek-ben a magyarság jó és balsorsa, élete és halála sűrűsödöttössze.

A magyar nemzet túlnyomó többsége még közvetlen aszabadságharc előtti időben is, az előbbi politikai szemlélet ös-vényén haladt, és az Ausztriával való államközösség kereténbelül igyekezett függetlenségét kivívni. Maga Kossuth is hosszúideig ezt a politikai hitvallást hordozta lelke mélyén. Mi sembizonyítja ezt jobban, mint maga az a tény, hogy a magyarnemzet az utolsó pillanatig ragaszkodott az Ausztriával valóegyüttéléshez és csak végső kétségbeesésében szakadt el a kétországrészt összekötő Habsburg-háztól. Kossuth még ezután isa magyarság természetes szövetségesének a nyugati Német-birodalmat tekintette és a szakítás után segítséget kérő kezét,Ausztria feje fölött, az egység felé elindult német és olasz nem-zet felé nyújtotta ki. A lángész jövendősejtő éleslátásával is-merte jel e három nép sorsközösségének és egymásrautaltsá-gának törvényszerűségét.

Ez a nemzet egyetemlegességét átható, velejében nyuga-tias politikai lelkiség, mely egész természetesen a magyar tisz-tikarra is átvetődött, egyike volt az okoknak, amelyek megbon-tották annak egységét. A »Kelet« és »Nyugat« közötti választásnagjr és sorsdöntő kérdése tett sokat ingadozóvá azok közül is,akik előtt csábító fényben csillant fel a független és erős Ma-gyarország képe.

Mindezeket nem azért bocsátottam előre, hogy menteges-sek, hanem kizárólag az igazság érdekében. Azzal a célzattal,hogy olvasóim esetleges előítéletét ellensúlyozva, már az elsősorokban minden kertelés nélkül mutassak rá azokra a jelleg-zetes vonásokra, amelyek egy letűnt kor hadseregének lénye-gét képezték. Különben is — és ezt hangsúlyoznom kell —aligha fog akadni akár a jövőben is magyar történetírói szem-lélet, mely a császári zászlók mellett megmaradt magyar lisz-teket védelmébe vehetné. Legfeljebb csak addig fog menni,hogy tettük indító okait is feltárja, amint azt én tettem. AHabsburg-dinasztia uralmát önkéntelenül is támogató magyarkatonák szembehelyezkedtek saját nemzetükkel, annak heroikusküzdelmével, mely történelmi tényen nem változtat semmi.

Szabadságharcunknak a bizonytalan kezdet után hirtelenmagasbaívelő eseményeit csak azok képesek átfogó méretei-ben megérteni, akik ismerik azt a szervezetet, amely ehhez anagy nemzeti és népi megmozduláshoz a fegyverek erejét szol-gáltatta. Ez a szervezet a XIX. század elejének cs. kir. hadse-rege volt. A magyar szabadságharc ennek tényleges katonáibólnyerte azt az alapot, amelyre építhetett. Egyrészt ez a tudat

12

ösztönzött arra, hogy a szabadságharc előtti osztrák hadsereg-nek külön fejezetet szenteljek. Másrészt azonban a világháborúután felnőtt magyar ifjúságra is gondoltam. Arra, amely csakatyái elbeszéléseiből ismeri a régi nagy monarchia hadsere-gél. Ε két ok miatt az első fejezetet a szokottnál talán kiss,é:nagyobbra méreteztem.

Katona olvasóimnak bizonyára szemet szúr majd az, hogybár a márciusi eseményeket követő időben a külföldön állo-másozó huszárok az élet-halál harcát υίυό magyar nemzet pa-rancsára jöttek vissza hazájukba, én helyenként mégis szökés-ről beszélek. Ezt a szót nem jogi tartalmát tekintve használom,hanem abban az értelemben, illetőleg abba a szűkebb körbehelyezve, amelyből a huszárok elindultak. Ezeknek már az elsőlépésüknél számolniok kellett az osztrák, jobban mondva azidegen nemzetiségű katonaság ellenállásával. Mivel céljuk nemaz volt, hogy nyíltan, fegyverrel vágjanak maguknak utat, ha-nem lehetőleg teljes számban, baj nélkül jussanak hazájukföldjére, ezért a legtöbbször éjjel, feltűnés nélkül, titokbanvágtak neki a nagy útnak.

A huszárok hazájukba vonulása egymástól függetlenül, jó-formán a magyar szabadságharc egész ideje alatt tartott. Anagy küzdelemnek tehát majdnem valamennyi eseményétszámba kellett vennem, hogy nyomukra akadjak. Művem fá-radságos részletkutatások eredménye és — ezt hangsúlyoznomkell — mint a legtöbb ilyen, nem teljcs. Meglehetősen csonkapéldául a hazatért huszárok névjegyzéke. Lehet, hogy a feljegy-zett eredeti okmányok egyik-másika már a szabadságharc ide-jében elkallódott, lehet, hogy ma is őrzi őket valami porosiratcsomag, csak nem akadt kezeim közé.

Szerény érzésem ennek ellenére is az, hogy munkám nemveszett kárba. Több olyan forrásadatra bukkantam, amely amagyar szabadságharc irodalmában ezideig nem látott nap-világot. Ezt természetesen elsősorban azoknak az uraknak kö^szönhetem, akik előzetes munkásságomban támogattak. Ezérthálás köszönettel adózom a szíves támogatásért dr. JánossyDénes, dr. Trócsányi Zoltán, dr. Borzsák István, dr. MiklóssyImre és dr. Wellmann Imre uraknak, a Magyar Nemzeti Mú-zeum, illetőleg az Országos Levéltár tisztviselőinek, valamintGörgey Aladár úrnak, a Hadimúzeum könyvtárosának:

Budapest, 1940. december hava.

A szerző.

I. F E J E Z E T

»Rei militaris virtus praestat ceterisomnibus.« (Cic. pr. Mur. 9. 19.)

I.

Huszárok az 1848/49-i szabadságharcelőtti időben.

1833 szeptember 18-án a csehországi -Münehengrätz vá-roska két nagyhatalom koronás fejét, az osztrák császárt ésaz orosz cárt látta vendégül falai között. A két uralkodó találko-zására az 1830-i párisi júliusi forradalom után lavinaszerűenmegindult európai mozgalmak szolgáltattak okot. A történelmijelentőségű tanácskozáson Ferenc császár és Miklós cár kö-zött véd- és dacszövetség jött létre, melynek éle elsősorbana nyugtalanság főfészke, Franciaország ellen irányult.1

Szükséges volt, hogy Metternich herceg, az osztrák telj-hatalmú kancellár a szentszövetség düledező épületét új egyez-ménnyel támassza meg, minthogy az 1814—15-i bécsi kon-gresszuson létrejött hatalmi csoport összekötő fonalait az idős a megváltozott politikai helyzet, különösen nyugaton, érez-hetően elkoptatta. Anglia kezdettől fogva távoltartotta magáta nagy osztozkodás szerződésszerű kötelezettségeitől;2 Porosz-ország pedig megérezve a német egység nagyszerű gondola-tának reális adottságait, mindinkább kibúvót keres abból aszövetséghálózatból, melynek szálai a német-római császárokegykori székhelyén futnak össze. Az egjmiás elevenébe vágópolitikai ellentétek azonban jóidéig rejtve maradnak. Igazivalóságukban a spanyol beavatkozás problémája, majd a gö-rögkérdés zavarai után, az 1830. júliusi forradalomtól felkavartnemzetközi politika hullámai vetik őket felszínre. Ausztria apárisi forradalom után, az 1830 augusztus 26-án Brüsszelbenkitört felkelés elfojtására fegyveres beavatkozásra készül. Célja

16

érdekében komoly előkészületeket tesz; Anglia és Poroszországazonban kereken megtagadják támogatásukat.3

Metternich herceg ettől az időtől kezdve külpolitikailagaz Oroszbirodalomra támaszkodik, és minden gondolatát a mo-narchiát nyugatról fenyegető veszedelem foglalja le. Szemeelsősorban a bécsi kongresszus által Ausztriának juttatott Lom-bard-velencei királyságra szegeződik. A Franciaországból szét-gyürüző forradalmi hullámok legjobban ezt az osztrák bir-tokrészt fenyegetik. Az ittlévő csapatokat 1830 őszén megerő-sítik s az ezredek létszámát felemelik. Idejében, mert a kö-vetkező év kora tavaszán Északolaszország városai egymás-után fognak tüzet. A készenlétbe helyezett osztrák csapatokazonban hihetetlen gyorsasággal oltják el a forradalom láng-jait. Még ez év márciusában megszállják Parmát, Modenát,Bolognát, Ferrarát, Riminit és Anconát.

Az 1833-as münchengrätzi egyezménnyel külpolitikailagmegerősödött Ausztria nem lépett a különösen cselekvőbb nem-zetközi tevékenység útjára. Ennek oka abban az általánosbelső, emésztő iryug talán s ágban kereshető, mely a harmincasés negyvenes években már a monarchia államszerkezetét isszemmelláthatóan aláásta. 1844-ben Csehország egyes iparte-lepein, 1846-ban pedig Krakkóban törnek ki véres zavargások.A kor eszméinek átalakító hatásai Metternichnek mindenújítással szemben folytatott szélmalomharca, s pompásan mű-ködő rendőri kémrendszere ellenére is nyíltan mutatkoznak.A császárváros alsóbb néposztályai közt fölkelésről be-szélnek, a műveltebbek pedig sajtószabadságot és népszuvere-nitást emlegetnek.4

A szomszédos Mag3rarországon Wesselényi, Széchenyi ésKossuth ösztönzésére mind nagyobb hőfokra emelkednek ahaladás utáni vágy s a nemzeti sérelmek és kívánságok év-századok óta felhalmozódott feszítő erői. A mindjobban érez-hető nemzetiségi törekvések nyomására a Habsburg-monarchiahatalmas épületének összetartó vaskapcsai meglazultak.

A legnagyobb veszélyt jelentette számára a XIX. szá-zad közepe felé, a birodalomban élő népek nemzeti öntudatra-ébredése, mely egész természetesen a monarchiának külön-böző fajú és tarka népi összetételű hadseregét is fenyegette.Azt a hatalmi szervezetet, melyet az uralkodóházhoz hű kezekhosszú időn keresztül az összmonarchikus gondolat kívá-nalmainak megfelelően építettek fel. Ennek a kétségkívülnagyvonalú alkotó munkásságnak egyik leghatásosabb esz-köze volt a múltra való emlékezés, a hagyományok ápo-lása. A császári-királyi hadseregben a nevek, tettek nem vesz-tek el a történelem homokjában. Kegyelettel megőriztéks jóformán kézről-kézre adták azokat. Dicsőségük arany-pora az utódokra szállott és ekként bensőséges érzelmi

17

szálak tartották fenn a múlt s a jelen közötti kapcsolatot.Az átöröklődő hagyományok jelképe a zászló volt, melynekbecsülete a katona egyéni becsületével forrott össze. A sza-badságharc előtti évek cs. kir. huszárezredeinek zászlói java-részt még Mária Terézia korából származtak, s ott lengtekaz osztrák örökösödési és a hétéves háborúk majdnem vala-mennyi ütközetében.

A kétfejű-sasos lobogó a hozzá fűződő történelmi emlékekrévén ereklyeszámba ment és azt a legénység is tisztelettelövezte. A zászló fogalmának mélyen vallásos tartalma a zász-lószentelések szertartásos külsőségeiben is kifejezésre jutott.Ε kor egyik szabályzata a következő szavakkal örökítette megmély jelentőségét: »A zászló a katona szentsége és annak ;abizalomnak záloga, mellyel az állam harcosait megajándékozta.Döntő és válságos pillanatokban a gyülekezés jele, mely alattgyőznünk, vagy halnunk kell. A zászló védelme ezért min-den harcos legszentebb kötelessége; azzal a csapat dicsőségeelválaszthatatlan egységet képez.«5

A császári udvar meggyőződése szerint a vegyes népele-mekből összetett Habsburg-birodalom történelmi hivatását csakaz összmonarchia képére formált, egységes hadsereg volt ké-pes biztosítani. Ε vezetőgondolat jegyében az idők során fel-használt eszközök és energiák nem sikkadtak el. A XIX. szá-zad harmincas és negyvenes éveinek cs. kir. hadserege esz-ményi megtestesítője volt az összbirodalom gondolatának. Lát-hatóan kifejezésre jutott ez egyrészt az ezredek elhelyezésében,másrészt az egyes csapattesteken belül a tisztikar nemzetiség-szerinti megoszlásában. A színmagyar ezredek javarésze Olasz-országban, Galíciában, Cseh- és Morvaországban állomásozott.Magyarország földjét pedig idegen katonák taposták. Míg azegyes csapattestek legénysége többé-kevésbbé egyazon nem-zetiségből származott, addig a tisztikar összetétele a legkevertebbvolt. Az ezredkötelékeken belül magyar, osztrák, olasz, len-gyel, cseh és horvát tisztek éltek tarka össze-visszaságban egy-más mellett. Színesebbé tette a képet még az, hogy a tisztifölvételeknél az állampolgárság közömbös volt. A francia há-borúk alatt és után különösen sok külföldi lépett Európa leg-híresebb és legrégibb hagyományú hadseregébe. Soraik közöttsok délnémetet, több hannoveri születésűt, sőt tekintélyes szá-mú angol és francia származású tisztet is találunk. Ε korszakkatonai névkönyvei szemléltetően tükrözik vissza a tisztikarfaji szétszóródását. Az osztrák hadvezetőség nem volt tekin-tettel az egyéni óhajokra, s nem ismerte el a vért hasonlókép-letű vérhez húzó homályos, ösztönszerű erők jogosságát. Tudta,hogy a hadseregében fellépő nemzeti érzés hovatovább szét-feszítené az összetartó hálózatot, ezért még idejében különhadseregszellem kialakításáról gondoskodott. Ez a testületi szel-lem, »esprit de corps« életnedveit nem a nemzeti társadalom-

18

ból merítette, hanem gyökereivel közvetlenül az uralkodóházbakapaszkodott. Színe nem nemzeti, hanem ugyanaz volt mintaz uralkodóházé. Csak az ilyen hadsereg, mely kisebbszerűállamot alkotott az államban, válhatott a »divide et impera^elve szerint kormányzó főhatalom megbízható eszközévé.

A tisztikar ennek a határozottan dinasztikus hadsereg-nek megmerevedett, zárt hatalmi körében éli. Attól a pilla-nattól kezdve, amikor falai közé lépett, magába szívta annaksajátságos történelmi levegőjét és olyan irányító befogásokközéppontjába került, melyből később nehezen tudta magátkiszabadítani. Az idősebb tisztek legfontosabb feladatuknaktekintették, hogy a soraik közé került fiatal bajtársak érzés-világát a közös testületi szellem jegyében átalakítsák. Ez alelki átgyúrás időrendben még a katonai kiképzést is meg-előzte. A polgári életből jött fiatalembert tüstént munkába vet-ték. Szépszóval és a katonai fegyelem kíméletlen eszközeineksegítségével igyekeztek egyéniségét a cs. kir. hadsereg féltéke-nyen őrzött, évszázados szellemi együttesébe belekényszeríteni.A fiatal tiszt vagy meghajolt ezelőtt a magasabbrendű akaratelőtt és készséggel beolvadt a nagy közös szervezetbe, vagyelőbb-utóbb szakítania kellett a fényes élettel. Mivel katonaiszolgálatvállalása elég korán — az önként jelentkező, iskolátvégzett ifjak 18—20. életévében — történt, az osztrák hadseregmég alakítható jellemű tisztjelölteket kapott kezei közé. Nemszólok itt a katonaiskolák növendékeiről, akik már gyermek-korukban magukra öltötték a császár kabátját. Az új környe-zethez való lelki átidomulást mindenesetre elősegítette az is,hogy a vezetőkörök különös gondot fordítottak a hadseregbelső életének patriarchális színezetű berendezésére. A külön-böző jóléti intézmények és a bajtársiasság ápolása a tisztikarmagánéletének határozott irányt adtak. A tisztek társas érint-kezését szigorú szabályok határozták meg. PL szolgálaton kí-vül csak a nemesi osztály tagjaival érintkezhettek. így érthető,hogy legtöbbjük számára az ezredkötelékek jelentették a családiotthont. Annál is inkább, mert a családalapítási lehetőségek,szűkreszabottak voltak. Egyik 1842-ben megjelent rendeletcsak a tisztikar egyhatod részének engedte meg a nősülést.6

A tiszt akarva nem akarva, lelkileg összeolvadt idegennemzetiségű társaival s a hosszú szolgálati idő alatt keletkezettbaráti szálak révén hozzánőtt ezredéhez, melynek családi szí-nezetű életét csapattestenként más és más, örökletes szokásoktették otthonossá. Minden ezrednél az idők folyamán egymás-tól elütő és szinte törvényerejű szokások honosodtak meg. A6. vértesezrednél például az alacsonyabb rendfokozatú tisztekingyen szolgáltak. Fizetésüket nem vették fel, hanem azt azarra érdemes altisztek jutalmazására fordították.7

Talán csak azok képesek megérteni ennek a hadseregneklélekidomító erejét, akik a világháború előtti években zászlói

19

alatt szolgáltak vagy katonaiskoláiban nevelkedtek. A hadse-reg fegyvernemei, szerves egységei és nevelőintézetei: az ezre-dek, önálló zászlóaljak és a különböző katonaiskolák vala-mennyien sajátságos, egymáshoz hasonló és mégis egyéni stíluskifejezői voltak. Mindegyik különbnek tartotta magát a má-siknál. Mindegyikben a büszke öntudat ereje feszült. A közöscsapattesthez tartozás mély átérzése a fegyvernemeken belülrendfokozatra való tekintet nélkül megvolt. Ott dagadozott nem-csak a tábornokban, hanem a közkatonában is. Az osztrákhadvezetőség mély lélektani éleslátással éppen ezzel a csapat-testekig szétágazó megkülönböztetéssel, amely kifelé a hajtókákés ruhák sokféle tarka változatosságában is megnyilvánult,fogta össze egy központi kézbe a vegyes népelemekből állóhadsereg gyeplőszárait. Lehetővé tette, hogy a hadsereg nagyarénájában mindegyik népfaj legénysége a maga módja sze-rint élhessen, de éppen ezzel tette őket egy magasabbrendűakarat engedelmes eszközeivé. A különböző nemzetiségek együtt-élésénél a faji önérzet ébrentartása a legjobb összekötőka-pocs, mert ezek között rendszerint az alacsonyrendűség tudataa gyűlölet ébresztője. Az osztrák hadvezetőség ugyanennek afaji rátartiságnak és a vetélkedés szellemének tudatos ébren-tartásával igyekezett hadseregének teljesítőképességét harcér-ték tekintetében is emelni.

Ennek a bonyolult szerkezetű hadseregnek egyensúlyát észavartalan életműködését megalakulásától kezdve két ellenté-tes erőforrás biztosította: a lelkileg egységes, »amalgamizált«tisztikar s a faji sajátosságában érintetlenül hagyott legénység.

A társasélet formaságain kívül a tisztet szigorú erkölcsiszabályok kötelezték. A becsületérzés ébrentartására különösgonddal vigyáztak. Lichtenstein herceg, ezredtulajdonos 1826-ban ezrede parancsnokához intézett levelében többek közöttezeket írta: »Ha valamelyik tiszt a becsület ellen vét, aztsemmi szín alatt sem szabad előttem elhallgatni. A vétkes tisz-tet az ezredből minden körülmények között el kell távolítani.Vezetőelv legyen, hogy semmi kivetni való nincs azon, ha ajellemtelenségre vetemedett tisztet a törvénynek kiszolgáltatjuk;ellenkezőleg az hoz ránk szégyent, ha az ilyen embert helyte-lenül értelmezett jóságból az ezrednél megtűrjük.«

Ugyanez a rendelet a tiszt egyik legsúlyosabb hibájánakbétyegzi az erkölcstelen életet és az iszákosságot.8

Az e korban szerkesztett tiszti minősítéseknél az elöljá-róknak a következő négy kérdésre is felelniök kellett: iszá-kos, kártyás, adósságcsináló, vagy veszekedő természetű-e alá-rendeltjük?

20

A cs. kir. tisztikar belső világáról itt vázlatosan összeál-lított képtől csak a huszártisztek mutattak kisebb eltérést. Bára napóleoni háborúk utáni évtizedek cs. kir. hadseregét jel-lemző vonások mindegyike rájuk is érvényes, a. huszártiszteklelkületének megrajzolásához tartozik annak a megállapítása,hogy nálunk e kor gondolatai közül a tudatos nacionalizmuskülönösen hálás talajra talált. A közös vérhez, fajhoz tartozásmélységekből feltörő, érzése rettenetes erővel markolta mega huszártisztek szívét. Görgey Artúr 1840 május 12-én többekközött ezt írta atyjának: »Huszár leszek, mert csak hazámfiaiközt akarok szolgálni.«10

Természetesen akadtak kivételek is. Olyanok, akiket érin-tetlenül hagyott a nemzeti öntudatraébredés. Egyes történelmimúltú magyar családok sarjait elkerülte, viszont több magya-rul sem tudó liszt érzésvilágát hatalmába ej lelte. Minden eset-ben az egyéni adottságokon keresztül szivárgott fel a liszteklelkivilágába. Akikben e nép történelmének és dicsőségénekemléke eleven erővel élt, a magyar vér- és dunavölgyi sors-közösség tudalát a lelkükben hordták, azok ösztönösen engedel-meskedtek az ébredő új magyar világ parancsszavának és ál-dozatos odaadással fogadták magukba a nemzeti érzés vetéséi.

A huszártisztekéhez sokban hasonló volt a legénység szel-leme is. A kettő közötti leglényegesebb eltérés abban mutatko-zott, hogy a magyar huszárfiúk faji tulajdonságaira nem ha-tottak a monarchia különböző nemzetiségeinek többé-kevésbbéelütő sajátosságai. Az osztrák hadvezetőség ilyesmire nem istörekedett. A huszárezredeket nem keverte. (Soraik között talánegyedül a felvidéki tótokat látjuk nagyobb számban.) Ezt akönnyű lovas csapatnemet tiszta, idegen hatásoktól ment ma-gyaros véralkata emelte a monarchia lovasságának élére. Ahuszár lelkén nem változtatott a hosszú szolgálati idő vasfoga.Az alföldi rónaság falvainak, kútgémeseinek élesvonalú képétnem tudta benne semmi sem elhomályosítani. A galíciai fal-vak közül csakúgy, mint a mailandi templomok tövéből, haza-járt a lelke.

Pedig a hadvezetőség tőle telhetőleg mindent elkövetett,hogy a hosszú katonai szolgálatot a legénység számára is leg-alább némikçp elviselhetővé tegye. Ugyanúgy, mint a tisztek-nél, bizonyos fokig családias tartalmat igyekezett életébe vinni,hogy ezzel is enyhítse a honvágy égetését. Mai szemmel külö-nösnek látszik az a szinte atyai gondoskodás, mely a harmin-cas évek lovassági szolgálati szabályzatának szellemén végig-vonult. A szabályzat a közhuszár szolgálati és magánéleténekjóformán minden legapróbb mozzanatát számbavette: »A für-dés — mondja az utasítás egyik pontja — csak nyáron, cso-portosan és kellő felügyelet mellett van megengedve; vízbemenni csak lehűlt testtel szabad és a víz medrét előzőleg megkell vizsgálni, hogy nem hínáros-e és nincsenek-e benne ve-

21

szélyes örvények«. A huszár idegenkedett a katonakórháztól.Betegségét inkább eltitkolta. Ε szokásának helytelen voltáróla szabályzat a következő érvvel igyekezett őt meggyőzni: »Abetegséget a kórháztól való félelemből nem szabad eltitkolni,hanem arra kell gondolni, hogy a legtöbb betegség kezdethetikönnyen gyógyítható, és hogy a kórházat az uralkodó atyáigondoskodása katonái gyógyulása érdekében építtette és láttael az ápoláshoz szükséges orvosokkal, segédszemélyzettel ésminden lehető kényelmi eszközökkel«.11

Mini már említettük, a huszárok nem laktanyákban, ha-nem falvakban, századonként és szakaszonként szétszórva ál-lomásoztak és egyesével vagy kettesével, gazdaházakban lak-tak. A falusi katonaélet hazai környezetükre emlékeztette őket.Nagy vonzóerőt gyakorolt rájuk a bajtársi együttlét, a meg-szokott arcok, a hazai környékről elkerült földik, falubeliekközelsége, s ezért súlyos büntetésszámba ment számukra, harövid időre is el kellett hagyniok századukat. A hosszú, év-tizedes szolgálat közben, idővel megszokták a katonaotthon:sajátos levegőjét, de. gyökeret csak kivételesen eresztettek azidegen talajba. Annak ellenére, hogy önkéntes továbbszolgála-tukat különös kedvezményekkel jutalmazták. Az ilyen »reka-piluláns« huszárnak — mint akkor nevezték őket — a nősü-lést is megengedték. Fia számot tarthatott valamely ezred fiú-nevelőházába való felvételre. Ha szolgálati idejét kitöltötte, apolgári életben való elhelyezkedését is elősegítették.12

A régi, sokszor durva bánásmódot, túlkapásokat szigorú,rendszabályokkal igyekeztek megakadályozni. Már a Károlyfőherceg idejében kiadott szabályzat megtiltotta a tizedesek-nek, hogy: »a legénységgel szemben ellenséges érzülettel visel-tessenek, azt tegezzék, szidalmazzák, sértegessék, oknélkül kiál-tozzanak rá, vagy tettleg bántalmazzák«." A valamivel későbbmegjelent haditanácsi rendelet az ezredparancsnokok lelkérekölöüe, hogy a lealacsonyító botbüntetést csak kivételes éssúlyos esetekben engedjék meg.14

De a hadvezetőségnek minden gondoskodása, kedvezéseés emberséges bánásmódra való törekvése kevés voll ahhoz,hogy magához láncolja a huszárszíveket. A magasabb császáriparancsnokokkal szemben táplált idegenkedés és a velük valókevés lelki közösség miatt, nem csodálkozhatunk azon, hogya békebeli huszárszökések nem tartoztak egészen a ritkaságokközé. A tiltó rendeletek ellenére is sokszor túlszigorú vagy igaz-ságtalan bánásmód elkeserítette a titokban hazavágyódó hu-szárokat. Pedig igen sokat kockáztattak a merész elhatáro-zással. A kézrekerült huszárt börtönbüntetéssel, vagyonelkob-zással sújtották és a leszolgált első kapituláció utánszolgálásárakötelezték.15

Azért, mert a magyar huszár lelke az idegen környezet-ben nem oldódott fel teljesen, idővel legtöbbje megnyugodott

22

a változhatatlanban és urának, a császár-királynak hű, fegyel-mezett, megbízható és — mondanunk sem kell — fölötte vitézkatonája lett. Az osztrák katonaírók szinte egymással verse-nyeztek dicséretében.

A hosszú katonaszolgálat valamennyit acélosra faragta.Egykorú képek, rajzok hatalmas bajusszal, bozontos szemöl-dökök alól villogó szempárral ábrázolják a legtöbbet. Taláncsak Napóleon kipróbált öreg gárdistái vetélkedhettek harc-érték tekintetében ezekkel a kemény, mindenre elszánt kato-nákkal.

A katonaszökés e kor hadseregének általános tünete volt.Mégpedig nemzetiségre való tekintet nélkül. Oka elsősorban avégtelennek látszó, hosszú katonai szolgálatban kereshető. Ma-gyarországon a szolgálati idő 1830-ig életfogytiglan tartott.16 Ek-kor csökkentették a lovasságét 14, majd 10 és végül 1845-ben 8,évre.17 A szolgálati idő letöltése után a huszár vagy »obsitolt«,vagy pedig újabb kapitulációba lépett, mely utóbbi azonban6 évnél kevesebb nem lehetett.

A huszárezredek kiegészítése toborzás vagy állítás útjántőrtént. Az előbbi céljából minden ezrednek 1 fő és 2—3 fióktoborzó parancsnoksága volt.18 A toborzó parancsnokságok,melyek mindegyike egy tisztből, orvosból, pár altisztbőlés néhány közhuszárból állott — míg a tisztek az ezred-toborzó-kerületek székhelyein maradtak — engedélyokmányokkal el-látva, a falvakba mentek. Betoborozhatók voltak azok a 17és 40 év közötti önként jelentkezők, akik legalább a 62 hüvelymagasságot megütötték. Az önként jelentkezők különböző időreszóló szolgálati kötelezettséget vállaltak, amelynek nagyságá-hoz mért toborzópénzt kaptak. A toborzóutasítás szerint arrakellett törekedni, hogy az emberek minél hosszabb szolgálatrakötelezzék magukat.

A toborzás rendszerint nem járt kielégítő eredménnyel.A hiányzó rést a városok és megyék által végrehajtott soro-zással igyekeztek kitölteni. A sorozás szabályai szerint a neme-sek, papok és hivatalnokok a katonai szolgálattól mentesekvoltak. Módosabb polgárok pénzen vásárolt helyettest állít-hattak a maguk helyébe. A helyettes ára 200—1000 forint kö-zött ingadozott. A sorozás után még fennmaradt hiányt a pan-dúrok fogdosták össze. Ez volt az úgynevezett kötéllelfogdosás.A vármegyék a kiszabott újonclétszám állításánál gyakran erő-szakos eszközökhöz folyamodtak. A sorozó bizottságok sok-szor éjnek idején lepték meg a lakosokat és erőszak-kal hurcolták el őket; ilyenkor véres dulakodásra, harcra issor került.19

Bár a toborzó parancsnokságoknak megtiltották, hogy fur-fangos, csalóka ígéretekkel toborozzanak, vagy erőszakos esz-közöket vegyenek igénybe, mégis sok szabálytalanság történt.

Maga a toborzás, más néven verbillig, e kor életének egyik

Huszártoborzás a XIX. század elején.

(A m. kir Hadilevéltár képgyűjteményéből.)

Gyakorlatozó huszár.

(A m, kir. Hadilevéltár képgyűjteményéből.)

23

legszínesebb s legkifejezőbb képe is olyan volt, hogy a magyarfalvak népét könnyen levehette lábáról.

A toborzó különítmények legszívesebben vásári napokonszálltak ki. A verbungos káplár pár szál nyalka huszárlegény-nyel s cigánnyal a háta megett végigvonult a falun. Kitűztea zászlót, boros palackot szorított legényei markába, s magamellé intve a cigányt, egy sarkantyúhoz való toborzó mellettúgy megrakta a táncot, hogy a kicsődült falusi nép majd el-nyelte szemével.

A huszárok így akarták szemléltetni, mily víg, gondtalanélet a katonáé; mintha lakzi volna minden napja: muzsikae

mulatság, bor, széplány.Ahány nekibúsult legény, megcsalt szerelmes, kitagadott

fiú,, ekét megunt, többrevágyó legény volt a faluban, az mindodaszegődött a nyalka huszárok társaságába, s azután ott ismaradt.

Bezzeg másnap, amikor fejéből elszállt a mámor, ráesz-mélt arra, hogy ezt a dolgot talán nem ártott volna jobbanmeggondolni. Hanem most már nem segített az atya szemre-hányó feddése, az anya szívszorító zokogása s a kedves ma-rasztaló könnye. Csak a nóta vigasztalta: »Tíz esztendő nem a világ.«

Az 1848 előtti osztrák hadsereg szervezete Károly főher-cegnek, az asperni győzőnek kezenyomait viselte magán. ANapóleon által élelrehívott új harcelvek a régi császári had-sereg fokozatos átszervezését tették szükségessé. Ezt a nagy-arányú szervező munkát Károly főherceg irányította. A fran-cia háborúk rövid ideig tartó békeszüneteiben az Udvari Ha-ditanács újabb és újabb rendeletekkel, szabályzatokkal igye-kezett a hadsereget a kor követelményeinek színvonalára emelni.A Napóleontól nagy előszeretettel alkalmazott lovas tömegtáma-dások hatása alatt az osztrák hadvezetőség főleg lovasságánakátalakítására, illetve könnyű lovasságának fejlesztésére vetettea súlyt. Ennek az átszervezési munkának előterében termé-szetesen az ily lovastámadásokra legalkalmasabb huszárezre-dek szaporítása állott. Számukat már 1798-ban kettővel felemel-ték. A cs. kir. hadsereg lovas fegyvernemén belül a huszárezre-dek harcos létszáma rövid idő alatt aránytalan túlsúlyra tettszert. Ezt a számbeli élőmet szemléltetően mutatja egy 1805-ből származó létszámkimutatás. A császári lovasság ebben azévben 8 vértes, 6 dragonyos, 6 könnyűlovas (chevauxlegers),3 ulánus és 12 huszárezredből állott. Az előbbi 23 német lovas-ezred állománya összesen 31.020 főt számlált, mellyel szem-ben a 12 huszárezred 18.980 főre rúgott, tehát az összes lo-vasságnak közel 40 %-át tette ki.20

Míg régebben a huszárságot másodrendű harcfeladatokmegoldására (felderítésre, biztosításra, összekötő szolgálatra ésfőként üldözésre) használták fel, addig most az új harcelvek-

24

nek megfelelően, a nehéz lovassághoz hasonlóan csatadöntőszerephez jutott. Erre a fontos harcászati alkalmazásra a kez-detleges tűzgyorsaságú, elöltöltő fegyverek korában mozgé-konysága, illetve gyorsasága tette hivatottá. Érdekes, hogy bára lovastámadásokban való elsőrangú alkalmazhatóságát márMária Terézia alatt és később a francia háborúk idején, többvéres csatában bebizonyította, az 1805-ben megjelent Grünne-féle lovasszabályzat még mindig fenntartotta közte és a németlovasság közötti megkülönböztetést. Az osztrák hadvezetőségcsak az 1851 augusztus 1-én megjelent szabályzattal ismerteel hivatalosan a többi lovas csapalnemekkel való egyenran-gúságát.21

A huszárok harcban való alkalmazásának elvei felől töb-bek között a szabadságharc idejében megjelent magyarnyelvűutasítás tájékoztat.22 Eszerint a lovasság általában a támadáseszköze volt. Csatarendbe fejlődéskor jobbára, a harcvonalakmögött helyezkedett el, s meglepetésszerű, átkaroló támadá-sok végrehajtására használták fel. Maga az utasítás is kiemeli,hogy »a lovasságnak minden csupán védelmi cselekvésmódjaigen ártalmas, mert az ő védekezése a megtámadásban áll«.

A felderítésen és üldözésen kívül előszeretettel használtákfel a huszárságot a portyázásra is, amikor az ellenség hábor-gatása, hátrahagyott raktárainak lerombolása, szállítmányokelfogása, stb. volt a feladata, ily alkalmakkor tűzharcra gyak-ran lóról kellett szállaniok. A parancsnok magatartásáról azutasítás ezeket mondja: »Az ily portyázó hadak parancsnokaiés vezérei gyakran saját akaratukra és belátásukra vannakhagyatva; rájuk nézve csak általános rendszabályok, csak uta-lások az elérendő célra léteznek; a többi minden bátorságukra,tapasztalásukra és tehetségeikre marad bízva. Tágas mező nyí-lik előttük és tért enged nekik tevékenységük és elhatározott-ságukat próbakőre tenni. Nekik tehát ravaszsággal párosult,kiművelt harci tulajdonságokkal, elzárkózottság és lélekéber-séggel kell bírniok. A bátortalan lélek merész feladat alattösszeroskadna«.

A huszár természeténél fogva igen alkalmas volt végülgyanútlanul táborozó ellenségen való rajtaütésre. A szabályzatszerint: »egy a rónaságon szabadon és födetlenül álló őrsreleggyorsabban és legbiztosabban lovassággal lehet rajtaütni.«

A huszárezredek szorosabb értelemben vett szervezetérecsak egészen röviden és hézagosan térünk ki. Minden fölös-leges szervezési adat mellőzésével csupán azokat említjük meg,melyek e kép teljességéhez tartoznak és amelyekre olvasóink-nak a későbbiek folyamán szükségük lehet.

Az 1848/49-i szabadságharc előtti években minden huszár-ezred 8 századból állott. 2 század alkotott egy osztályt, azezrednek tehát összesen 4 osztálya volt. Az osztályokat pa-rancsnokaik rendfokozata szerint nevezték. Volt: ezredesi osz-

25

tály, alezredesi osztály, első őrnagyi- és második őrnagyi osz-tály. A századokat az osztályokon belül sorszámok különböz-tették meg. Elnevezésük eszerint a következő volt: alezredesiosztály második század, vagy első őrnagyi osztály első század;röviden: alezredesi második század, vagy első őrnagyi század,stb.

A század tisztikara általában 1 századosi rangú század-parancsnokból és 2—3 alacsonyabb rendfokozatú tisztből ál-lott. (Szervezetszerű állománya 2 százados, 2 főhadnagy és 2hadnagy volt.) A századparancsnok jobbkeze az őrmester, aszázad belső szolgálati teendőit látta e\. Mivel ez az elszórtelhetyezés mellett nehézségekbe ütközött, feladata ellátásábana szakasztizedesek (Zugskorporale) segédkeztek. A tizedes aszázad legfontosabb altiszti rendfokozata. A legénység ügye-sebb, írástudó részéből válogatják ki. Ő tulajdonképen a sza-kasz szolgálatvezetője s a szakaszparancsnok távollétében an-nak helyettese is. Állandóan emberei között élve, ismeri őket,s összekötőkapocs a tiszt és a legénység között. Kötelességeiközül csak egynéhányat nevezünk meg: ő a szakasz kiképzője,nevelője, felügyel a rendre, naponta jelentést terjeszt elő sza-kaszparancsnokának stb. Méltóságának jele a káplárbot.23

A század rendszeresített létszáma időnként más és másyolt. Közvetlen a szabadságharc előtti években — a tiszteketnem számítva — kb. 180 főre rúgott.24

Háború idején minden ezred tartalékszázadot állított fel.Ennek feladata a kiegészítés, illetve az utánpótlás volt.

A huszárok öltözete a hagyományos magyarszabású zsi-nóros dolmány, nadrág, csizma és a félvállravetett vagy be-gombolt prémes mente volt. A dolmányok színe szerint meg-különböztetünk sötétkék, világoskék és zöld huszárokat. Sötét-kék volt az 1., 3. és 11. huszárezred színe; világoskék a 2., 7.és a 10. huszárezredé (a íi. és 12-é búzavirágkék); végül zölda4., 5., 8. és 9. huszárezredeké. Az egyszínű huszárokat a toll-forgós, magas csákók, vagy a gombok színe különböztette megegymástól.

A huszár fegyverzete: rövid karabély, pisztoly és kard.

1848 elején a cs. kir. huszárezredek elhelyezése a követ-kező volt:

II. F E J E Z E T

»Multae insidiae sunt bonis.« (Cic.pr. Sectio 48. 102.)

II.

Helyzetkép. Küzdelem az osztrák örökös tartományokban állomásozó huszárezredekért.

1848 tavaszának eseményei a 12 magyar huszárezredetebben a szétszórtságában találták. Közülük csak négy (az 1.,2., 3. és 11.) tartózkodott Magyarország, illetőleg Erdély terü-letén. A többi nyolc az osztrák örökös tartományokban állo-másozott. Ez a körülmény természetesen súlyos tehertételtjelentett az első független, magyar minisztérium számára. Amegalakulását nyomon követő kisebb zavargások és a máráprilis havában jelentkező délvidéki mozgalmak ellensúlyozá-sára megbízható, fegyelmezett magyar katonaságra volt szük-sége, mert az országban lévő idegen nemzetiségű csapatok errenem bizonyultak alkalmasaknak. Ezek a javarészt cseh, oszt-rák és horvát nemzetiségű ezredek a pesti hadügyminisztériumrendeleteit semmibevették, s nyíltan vagy titokban a magyarügy ellenségeivel rokonszenveztek. A magyar kormány számárakülönösen létkérdéssé vált az idegen földön lévő magyar sor-katonaság megnyerése akkor, amikor Jellachich horvát bán1848 őszén seregével a Dráván átkelve, fegyverrel tört a ma-gyar szabadság élete ellen.

Az osztrák hadügyminisztérium, ha ellenállás után is, kez-detben engedelmeskedett azoknak a császári rendeleteknek,.ttielyek a magyar katonaságot a pesti kormány rendelkezésérebocsátották és több huszárezredet útnak indított Magyaror-szág felé. Később azonban, a bécsi udvari politika nyomásá-nak engedve, megkötötte magát. Megtagadta a magyar ezredekhazájukba rendelését. Ezzel tetőpontjára hágott az a szívós

32

harc, melynek szereplői az egyik oldalon az osztrák hadügy-minisztérium, a másikon a magyar kormány, illetve ennekBécsben tartózkodó megbízottja, Esterházy Pál herceg kül-ügyminiszter voltak.

A magyar katonaságért folytatott küzdelem mérlegéneknyelve ez év nyarának derekán Pest javára billent. Az azerkölcsi erő, melyet számára a független magyar felelős mi-nisztérium alakításáról szóló 1848 évi III. t.-c. szentesítéseés az adott királyi szó jelentett, fölényhez juttatta. Későbbazonban megváltoztak az erőviszonyok. A színtér benépesült.A harcot a színfalak mögül irányító kamarilla, a külön-böző nemzetiségekre, s főleg Jellachichra támaszkodva, erélyesés nyílt ellenállásba kezdett. A küzdelem célja is megváltozott.Ez év ősze felé már nem annyira a magyar katonaság, mintinkább a király személye került a mérkőzés előterébe. A bécsiudvar minden eszközt felhasznált, hogy V. Ferdinándot a ma-gyar ügy ellen hangolja. Ezekben a komoly, sorsdöntő napok-ban a magyar nemzet is kinyújtotta kezét koronás királya felé.Megérezte a nagy játék tétjét és görcsösen igyekezett megka-paszkodni a királyi trónban. A császárváros reakciós erői azon-ban hatalmasabbnak bizonyultak. A király elfordult nemzeté-től, s a magyar nép egyedül maradt. Ekkor maga vette ke-zébe sorsának irányítását és ezzel az eddigi politikai küzdelemátadta helyét a fegyverek szavának.

Azok a nyugtalan erők, melyek a párisi februári forra-dalom után jóformán egész Európán végigvágtatva a magyar,fővárosba is eljutottak, a független magyar felelős miniszté-rium megalakulásával sem nyugodtak meg. Az 1848. évi III.törvénycikk felületes megszövegezése körül támadt izgalmak,1

az olasz- és lengyelországi hírek s a radikális elemek által szí-tott nyugtalan hangulat nyomán, 1848 tavaszán az ország terü-letén egymásután lobbantak fel a forradalom tüzei. Pozsony-ban, Vas-, Szatmár-, Békés-, Szolnok-megyékben, a Felvidé-ken s a szerblakta területeken elszigetelve vagy nagyobb hul-lámzásokkal megmozdultak a szenvedélyek. A megbízható éselegendő karhatalommal rendelkező központi hatalom mégidejében rendet teremthetett volna. A magyar kormánynakazonban nem volt megfelelő fegyveres ereje. Az ország terü-letén lévő sorkatonaságnak csaknem fele idegen nemzetiségűcsapattestekből állott. Ezek a hevenyészett polgár- és nem-zetőr-alakulatokkal karöltve pillanatok alatt vérbefojtották atiszta magyar területek forrongásait, ellenben hasznavehetet-leneknek bizonyultak a nemzetiségek mozgolódásaival szem-ben. Különösen akkor, amikor ráeszméltek arra, hogy a végektüzeit Magyarország ellen, a Bécsből szertenyúló titkos kezekélesztgetik. Nem annyira a magyar kormány erélytelenségé-nek, mint inkább a megfelelő eszközök hiányának tulajdonít-ható, hogy a nemzetiségek mozgalma napról-napra szélesebb

33

hullámokat vetett, s őszre már majdnem minden oldalról kö-rülfonta a magyarság testét.

Az idegen nemzetiségű tiszteknek a független Magyaror-szág kormányrendszerével szemben táplált ellenszenve abbana már említett »összmonarchikus« érzésvilágban gyökerezett,melyet hosszú szolgálaluk alatt a békebeli helyőrségek zártlevegőjében szívtak magukba. Ez a minden idegszálában anagy és egységes hadsereg eszméjéért lelkesülő tisztikar meg-döbbenve figyelt fel a magyar hadügyminisztérium megala-kulásával a hadsereg egységéi fenyegető veszélyre. Mi leszakkor — révült fel benne a gondolat ha komoly erőpróbárakerül a sor? A kettészakadt hadsereg aligha lesz képes váll-vetve a közös célokért küzdeni. Ez a kettősség nem fogja biz-tosítani a békebeli kiképzés egyöntetűségét és háborús időbena fegyvernemek közötti összműködést. Csak egyet fog ered-ményezni: a monarchia hatalmának és tekintélyének teljes le-romlását.2

Érthető, hogy a császári érzelmű lisztek ilyen körülményekközött önmagukban bizalmatlansággal tekintettek a máról-hol-napra jóformán a semmiből keletkezett új hatalmi intézményre.Ellenszenvük azonban elsősorban a magyar nemzeti érzésű baj-társaik felfogásával ütközött össze. Ezzel megindult az a bomlásifolyamat, mely a Magyarországon elhelyezett cs. kir. hadseregdarabokra szakadását eredményezte. Egyik része a magyarszabadságharc felbukkanó seregéhez csatlakozott, a másik adélvidéki felkelőkhöz sodródott és ezzel együtt a bécsi udvaripolitikához pártolt.

A magyarországi huszárezredek tisztikara között már az1848 március 13-i bécsi forradalom napjaiban egy Windisch-grátzhez intézett kérvényt köröztek, melyben többen arra kér-ték a herceget, hogy a forradalom letörésére vezessék őketBécs falai alá. A Ferdinánd főherceg nevét viselő 3. huszár-ezred egyik Miskolcon állomásozó osztályánál Ripp alezredesigyekezett a kéréshez a tisztek hozzájárulását megnyerni. Fe-renczy százados néhány bajtársával együtt megtagadta az alá-írást. Kolowrat gróf, az ezred parancsnoka erre az ezredtörzsszékhelyére, Sárospatakra rendelte az osztály tisztikarát. Atisztek az ezredes elnöklete alatt az étkezde helyiségében gyűltekössze. Ez alkalommal Szilvay hadapród — valószínűleg Ko-lowrat utasítására — a Wiener Zeitungnak a bécsi rombolá-sokról szóló cikkéi olvasta fel. Utána azt a bizalmas rende-letet hirdették ki, amely az osztrák hadsereg katonáit arrafigyelmeztette, hogy azok, akik 300 évig egymás mellett küz-döttek, soha egymásra fegyvert ne fogjanak. A gyűlést Kolow-rat a következő fenyegető tartalmú szavakkal zárta be: »Elsem tudom képzelni, hogy akad olyan becstelen ember a had-seregben, aki másként gondolkozik. És ha akad, akkor én aztnyíltan gazembernek bélyegzem és kijelentem, hogy magam

34

leszek az első, aki fegyvert fogok rá. Az ezredes baljóslatúkijelentéséi a l isztek egyrésze hangos megjegyzések kíséreté-ben helyeselte, a másik hallgatott. Utána az ezred magyarér-zelmű lisztjei a város egyik fogadójában gyűltek össze, s zártajtók mögött megfogadták, hogyha az ezredet külföldre vezé-nyelnék, a végrehajtást mindenáron megakadályozzák.3

Ilyen és ehhez hasonló előzmények után egész természe-tes, hogy a magyar minisztérium megalakulása után az országbelsejében kirobbantak az ellentétek. Olajat öntött a tűzre aza lázas sietség, mellyel egyes túlbuzgó vidéki hatóságok ésmagánosok a kormányrendeleteket megelőzve siettek a közösjelvényeket, címereket megsemmisíteni. A városok tulajdonát ké-pező kincstári épületekről a kétfejű sas eltűnt. A katonai őrbó-dékal sebtiben nemzeti színűekre festették át. A házak erkélyeiremagyar zászlók kerültek. Az izgékony tömegeknek ily kül-sőségekben megnyilvánuló lelki kielégülései a legérzékenyebbpontokon sebezték meg a hagyománytiszteletben felnőtt öregosztrák katonákat. Az oly kicsinységnek látszó jelképes tény,mint a pesti valló törvényszék kétfejű-sasos címerrel ellátottpecsétjeinek elkobzása, talán mindennél jobban segített meg-gyüleszteni a dinasztikus érzelmű császári tisztek ellenszenvét.A válasz nem is késelt soká. A pesti nemzetőrök március 28-án,a főváros alatt a Dunán, egy szállítóhajón 31 mázsa lőportfoglaltak le, amelyet a budai főhadparancsnok, Lederer báróirányított a horvátok részére,4 Ugyanez az osztrák tábornokmájus 8-án megakadályozta, hogy a fegyvertárat a magyarminisztérium bizottsága felülvizsgálja,5 néhány nap múlva pe-dig, 10-én, a főváros ifjúságának személye ellen rendezett tün-tetését egyszerűen vérbefojtotta.

A Vérmezőn június 1-én lezajlott katonai ünnepség köz-ben a Ceccopieri gyalogezred olasz legénysége — valószínűlegosztrák tisztjei felbujtására — vonakodott esküt tenni a ma-gyar alkotmányra.6

Pünkösd vasárnapjának ünnepi hangulatát véres eseményzavarta meg. A Károly-laktanyában elszállásolt olaszok és anemzetőrök fegyverrel támadtak egymásra. A fellázadt olaszkatonaságot június 12-én a magyar kormány lefegyverezte ésKomáromba szállíttatta.

A már előzőleg elvezényelt másik olasz ezred helyébe afővárosba került délszláv ezred katonái ellepték Pest utcáits Jellachichot éltetve, gúnydalokat énekeltek a magyarokról.Kedvenc tartózkodási helyük a váci-utcai »Fiaskó« vendéglővolt, ahol a magyar nemzetőrökkel nem egyszer véres vere-kedést rögtönöztek.

Ezekkel a belföldi tünetekkel szerves rokonságot Larlotta. Délvidéken álló seregcsoportok osztrák vezetőinek tes-sék-lássék hadviselési módja. Északmagyarországról a délszlá-vok ellen rendeli 3. számú Ferdinánd huszárezred parancs-

35

noka, a cseh Kolowrat gróf már május 23-án bizalmas levél-ben értesítette Latour osztrák hadügyminisztert, hogy a ma-gyar kormány a csapatoktól az eddigi eskü szövegétől eltérőeskü letételét követeli. Mivel ennek célja csak az lehet, hogya magyar katonaságot az összhadseregtől elszakítsa, magatar-tására vonatkozólag utasítást kért.7 Érdekesebb annak a másiktitkos jellegű levélnek a tartalma, melyet augusztus 28-án averbászi táborból küldött Bécsbe. Ebben Kolowrat arra vál-lalkozott, hogy bármely pillanatban kész 3000 fő gyalogságbólés 1000 fő lovasságból álló csoportját Horvátországon és Szla-vónián át Stájerországba vezetni, csak jeladásra vár. »Tudomjól — írta a továbbiakban — hogy Excellenciád levelemre nemválaszolhat, mert összes leveleimet felbontják, ezért, ha javas-latomat elfogadja, a hozzám küldendő üres névjegyét csakkézjegyével lássa el; ez a jeladás elegendő lesz számomra.«8

Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala volt. A pestiforradalmi eleinek által állandó izgalomban tartott kispolgárifömegek sorozatos tevékenységgel igyekeztek a hadsereg fe-gyelmét aláásni. Április 12-én egy Bezerédy nevű fiatalemberlázító- tartalmú nyomtatványokat osztogatott az egyik olaszezred legénysége közt. Nyilvános helyeken bujtogatók vegyül-tek az idegen nemzetiségű ezredek altisztei s katonáiközé és forradalmi tartalmú szónoklatokkal tisztjeik el-len izgatták őket. A hadsereg osztrák tisztikara a radikálissajtó támadásainak középpontjába került. Az utcákonmutatkozó császári tiszteket gyakran szidalmazó gúnyosmegjegyzések kísérték.9 A pesti helyőrség idegen nemzetiségűtisztikara 1848 május 28-án a hadsereghez intézett nyílt le-vélben panaszolta fel a pesti közönség s a magyar sajtó részé-ről őt ért súlyos sérelmeket. Ε levélnek a magyarságra vonat-kozó bántó kitételeit Sebő, Császárhuszár-főhadnagy utasítottavissza a pesti újságokhoz június 8-án intézett, ugyancsak nyíltválaszában.10

A forradalmakat kísérő jelenségek ilyen zűrzavaros hal-mazállapotában a magyar kormány mindenekelőtt arra töre-kedett, hogy a belföldön tartózkodó idegen katonaság helyébemegbízható magyar sorkatonaság kerüljön. Ez különben anemzetnek régi kívánsága volt. A márciusi 12 pontba is bele-került. A közvélemény is sürgette. Pestvármegye, március 21-iülésén a magyar katonaság hazahozatalát követelte.11 Április9-én a Nemzeti Múzeum előtt megtartott népgyűlésen BenczúrMiklós, Nyíregyháza követe éles szavakkal vetette szemére akormánynak, hogy a külföldi magyar katonaság hazaszállításaérdekében még mit sem tett.12 Másnap, Pest város választmányiülésén Nyáry Pál ismételte meg a nemzet véréből való sor-ezredek hazahozatalának szükségességét.13 A vidéki törvény-hatóságok is megmozdultak. Többek között Borsodvármegyemárcius 23-i közgyűlése határozatban kívánta, hogy »az ál-

36

landó sorkatonaság esküdjék meg az alkotmányra, az idegen,katonaság pedig az országgyűlés beleegyezése nélkül ne ho-zassék be«.14

Csakhogy a dolog nem volt egyszerű. Az 1848. évi III.törvénycikk elvben kimondta a hadsereg különválását, de arészletekre vonatkozólag nem intézkedett. Ennek következté-ben csakhamar törvénypótló királyi rendeletek kiadása váltszükségessé. A törvény lényegéből az következett, hogy a kül-földi magyar katonaság visszatéréséig az ország területén lévőkatonai parancsnokságok és szervek a magyar hadügyminisz-térium rendelkezése alá kerültek. A magyarországi főhadpa-rancsnokok azonban a magyar kormány megalakulását követőidőben erre vonatkozólag utasítást nem kaptak. Ebből szárma-zott az a különös helyzet, hogy egyéni belátásuk szerint mér-legelték a magyar hadügyminiszter hozzájuk intézett rende-leteit. Csak akkor engedelmeskedtek, ha a parancs egyébkéntis szájukíze szerint volt. Az is nehézséget jelentett, hogy V.Ferdinánd a márciusi törvények szentesítése alkalmával a had-sereg külföldön való alkalmazásának jogát, a hadiérdekckrevaló: tekintettel — személye körüli minisztere ellenjegyzésemellett — magának tartotta fenn.15 A magyar hadügyminisz-tériumnak tehát a magyar katonaság hazahozatalához különkirályi rendelet kieszközlésére volt szüksége.

A pesti kormány látva a katonai hatóságok ellenállását,április 16-án a magyarországi főhadparancsnokságokhoz ren-deletet intézett, amelyben figyelmeztette őket arra, hogy az1848. márciusi törvénycikkek értelmében Magyarországon éskapcsolt részeiben a végrehajtó hatalom, s általában mindenrendelkezés kizárólag a magyar minisztérium hatáskörébeesik. A törvény értelmében tehát valamennyien a magyar kor-mány alá tartoznak, amely engedetlenségüket ezentúl szigo-rúan fogja megtorolni.16 Ε kormányrendeletnek azonban nemlett meg az óhajtott hatása. A magyarországi főhadparancs-nokok továbbra is Bécsből vártak utasítást. Batthyány ekkorközvetlenül a királyhoz fordult. Közbenjárásának eredménye-ként jelentek meg azután a május 7-i legfelsőbb kéziratok. A ma-gyarországi parancsnokló tábornokokhoz, a nádorhoz, az oszt-rák hadügyminisztériumhoz intézett királyi rendeletek azösszes magyarországi főhadparancsnokságokat közvetlen amagyar hadügyminiszter hatásköre alá helyezték, az osztrákhadügyminisztert pedig felszólították, hogy a Magyarországonkívül állomásozó magyar csapattestek sorsát illetőleg közvet-lenül a magyar kormánnyal lépjen érintkezésbe.17

A magyar minisztérium egyrészt a közvélemény óhajánakmegfelelően, másrészt saját jól felfogott érdekében is, a kül-földi magyar katonaság hazahozatalának kérdését állandóannapirenden tartotta. Egyedül az olaszországi magyar csapatokhazatérésének ügyét nem szorgalmazta. Jól tudta, hogy ezzel

37

maga dobná oda a kesztyűt a hadiérdekeket szem előtt tartóosztrák hadvezetőségnek. Ez hálátlan és dinasztiaellenes tettis lett volna részéről. Mindentől eltekintve, ily lépéssel köny-nyen maga ellen szabadíthatta volna az ugyanott küzdő dél-szlávokat is. Ezek a józan megfontolások arra bírták, hogy azolasz ügy iránt táplált rokonszenve s a közvélemény sokszoréleshangú óhaja ellenére is, ezt a kényes kérdést ne feszegesse.Annál inkább rávetette magát azonban a többi osztrák örököstartományokban lévő magyar ezredekre. A kezdés Batthyánygróftól indult ki. A miniszterelnök a felvidéki zavargásokrahivatkozva, Esterházy Pál herceg útján már április elején lé-péseket tett a királynál, Galíciából »egy, vagy pár magyarajkúezredeknek Magyarországba történő bevonulása végett«. Ké-rése Bécsben hűvös fogadtatásra talált. Annak ellenére, hogya tevékeny és elsőrangú diplomata tehetséggel megáldott Ester-házy az udvar legbefolyásosabb tagjánál kopogtatott be. Amagyar kormány kérésével április 12-én Ferenc Károly fő-herceget kereste fel. Itt azonban zárt ajtókra talált. A főher-ceg nem fogadta a magyar érdekeket képviselő külügyminisz,-terl, mire Esterházy írásban terjesztette elő kormánya kérését.Mint jelentésében említi: »Ő Fenségének azonban nem udva-rolhatván, a másolatba ide rekesztett sorokat voltam bátorhozzá intézni.« Az eredmény olyan volt, mint a fogadtatás. Bára kérés kedvező elintézése érdekében maga a nádor is közbe-lépett, a bécsi hadügyminisztérium — a Galíciában uralkodózavaros állapotokra hivatkozva — csak 1 lovasszázadnakMagyarországba történő irányítását engedte meg.18

A magyar kormány nem nyugodott bele jogos kérésénekilyen elutasítással egyenlő értékű teljesítésébe. Annál kevésbbé,mert sejtette, hogy a bécsi udvar eljárása mögött homályospolitikai célok húzódnak meg. Hisz ekkor még több németlovasezred tartózkodóit Magyarországon és ezek közül bár-melyiket ellenértékül Galíciába lehetett irányítani. Batthyányezért április 20-án megismételte kérését.19 Majd a választ besem várva, a kormány néhány nap múlva, április 24-én, ta-nácskozásra ült össze. A minisztertanácsra a Délvidékről és Er-délyből érkezett aggasztó tudósítások, de főként a Magyaror-szágtól való elszakadást kikiáltó április 20-i újvidéki szerbgyűlés szolgáltathatott okot. A magyar kormány a tanácsüléshatározatát írásba foglalva megküldte az osztrák hadügymi-nisztériumnak. Az átirat a magyar nemzet jogos és igazságos,kívánságának tudatában erélyes hangon kérte a magyar ezre-dek hazarendelését: »És ha a minisztériumnak ezen követelése— így végződik az átirat — jelenleg is elutasíttalnék s a köz-bátorság fenntartására szükséges katonaság behozatala továbbis gátoltatnék, a minisztérium oly lépések megtételét látja el-kerülhetetlennek, minőkre felelősségének érzete kénytelenül.«

Esterházy herceg ez alkalommal — okulva a múlton —

38

nagyobb óvatossággal járt el. A magyar kormány átiratánakegyik példányát az osztrák hadügyminisztériumhoz juttatta el,a másikat pedig közvetlenül a király elé terjesztette. V. Ferdi-nánd minden vonakodás nélkül teljesítette a kérést. Az oszt-rák hadügyminisztert arra utasította, hogy egy tetszése szerintkiválasztott gyalogezreden kívül, a Miklós- és Nádor huszár-ezredeket indíttassa Magyarországba.20

Az utasítás elment, végrehajtása ellenben késett, bár abudai főhadparancsnokság az ezredek elhelyezésére vonatko-zólag május végén értesítést is kapott a bécsi minisztériumtói. 21

A bécsi udvartól felizgatott szerbekkel , és horvátokkal·szemben erélyes fegyveres ellenállásra készülődő magyarkormány időközben, május 16-án, megsürgette Esterházy-nál az ügyet: »... miszerint a már megígért három magyarezrednek Magyarországba gyors léptekkel (Eil-Marsch) be-jövetelét siettetni méltóztassék«.22 Ékkor még valószínűlegmitsem tudott az előző napon Bécsben kitört forrada-lomról s arról, hogy a király Schönbrunnt elhagyva, Inns-bruckba menekült. A pesti minisztériumot a számítását keresz-tező, nemvárt fordulat kellemetlenül érintette. Május 19-én aztaz utasítást küldte Esterházynak, hogy mint a király személye}körüli miniszter »tüstént induljon Őfelségéhez, s bárhol leg\^en3

mellette tartózkodjék; tolmácsolja a magyar nemzet ragasz-kodását és kérje, hogy Őfelsége családjával egyetemben hűmagyarjai közé Magyarországba jöjjön«.23

Esterházy herceg a kapott utasítás értelmében követte V.Ferdinándot. Május 25-én ért Innsbruckba és másnap délutánmegjelent a király előtt, aki megindulva köszönte meg hü ma-gyarjai ragaszkodását: »Ő Felsége kegyelmesen s a legben-sőbb köszönettel fogadá ezen egy szabad, nagylelkű s a hűségesküjétől áthatott nemzethez illő nyilatkozatot, forrón óhajt-ván azon pillanatot, mely hű magyarjai közé vezetendheti, demeghatározását a jelen körülmények meg nem engedik.«24

A király és a magyar nemzet közötti barátság legmelegebbnapjai ezek. Az erdélyi kormányzóságnak és katonai hadpa-rancsnokságnak a magyar minisztérium alá rendelése, Jella-chích megdorgálása, az István nádortól vezetett küldöttség szí-vélyes fogadtatása, mind látható megnyilvánulásai az uralko-dói jóindulatnak. Ezekben a napokban a magyar kormánynaktényleg minden reménye meglehetett arra, hogy királya segít-ségével leküzdi az eléje tornyosuló nehézségeket. Az alkotmá-nyos élethez jutott nemzetet ebben a való tényekkel számolópolitikájában minden dinasztiaellenes hang vagy megmozdu-lás kellemetlenül érintette. Cseppet sem volt ínyére a május15-i bécsi forradalom. S amikor másfél hét múlva annak ki-újulásáról kapott hírt, egyszeriben elöntötte a harag. A kor-mány szócsöve, a Pesti Hírlap kemény cikkben rontott a poli-

39

tikailag éretlen bécsi népnek. Keserű szavakkal leckéztette megazért, mert a magyar királyt előzőleg menekülésre kényszerí-tette: »...Mi óhajtottuk Bécs szövetségét, mert természetesszövetségesünknek, a németségnek Bécs a keleti központja.Mindezt Bécs lehetetlenné teszi számunkra, mert vakságábanöngyilkossá válik, s éretlenségével bennünket is veszélybe hoz.Jó királyunkat kényszeríti, hogy kiköltözzék falai közül, holnyugtot nem talál többé, s rést nyit Prága ármányainak a csá-szár személye körül... « A magyar kormányt főleg az töltötteel rémülettel, hogy a menekülő király után az ármánykodócseh nép is kinyújthatja kezét: »A császár Prágában, olvas-suk az újságcikk következő fejezetében — e hír végső kétség-beesésre kényszerítené a magyart; számunkra nem lecndneazonnal más választás, mint élet és halál. Ε szóban: prágaiudvar, történetünk legkomorabb emlékei támadnak fel a múlt-ból, sőt a jelenben is Zágráb, Karlovicz, Balázsfalváért Prá-gának vagyunk adósai... «25

A magyar Délvidék földje ezalatt mind forróbb lett. Aszerb felkelők táboraiban a balkáni népek sajátságos harcizaja napról-napra fokozódott. A magyar nemzet testén is végig-remegett a háborús készülődés izomfeszítő áramlása. Az or-szág különböző részéről sorezredek, nemzetőrcsapatok, felke-lők vonultak a végek felé. Közben május 31-én a Kárpátokegyik átjáróján, Galícia felől feltűnt az első tollbokrétacsákós,tarsolyos, kékmentés lovas csapat: Lenkey hazatéri huszár-százada.

Az a kétségbeesett küzdelem, melyet a pesti kormány akülföldi magyar ezredekért immár második hónapja vívott abécsi udvarral, ezideig sovány eredményt hozott. Június má-sodik hetében még csak a Vilmos-huszárok két osztálya jutotthaza Magyarországra: az a négy század, melyet a bécsi udvarmég április elején engedélyezett. Június 12-én panaszoshangúsürgetőiével érkezett a magyar kormánytól Esterházy kezé-hez: »Panaszolja meg Hercegséged Őfelségének, hogy rende-leteinek sikerét az ausztriai minisztérium milly botrányos ha-nyagul teljesíti. A Wasa-gyalog, a Nádor és Miklós huszárez-redeket már hetek óta méltóztatott Őfelsége hazánkba paran-csolni. Minden sürgetéseink dacára mai napig sincsenek itt.— Hazánk délkeleti részén pedig a szerbek nyílt lázadásbanvannak és a mi seregeink, mellyek nincsenek ellenség előttmég királyunk parancsára sem eresztetnek haza. 26

Annak az udvari politikának, mely a külföldi magyar ka-tonaságra vonatkozó császári rendeleteket késedelmes intéz-kedésekkel igyekezett ellensúlyozni, kapóra jöhetett a június12-én Prágában kitört forradalom. A bécsi hadügyminiszté-rium a már előzőleg Magyarországra rendeli huszárezredekközül az egyiket, a Csehországban állomásozó 12. számú Nádorhuszárezredet gyorsan a cseh fővárosba irányította, a másikat

40

pedig, a Morvaországban lévő 9. számú Miklós huszárezredetegyelőre visszatartotta. Ezzel egy időben értesítette a magyarkormányi, hogy a megváltozóit viszonyokra való tekintettela Bécsben és Grácban elhelyezett Sándor huszárezredet bo-csátja a magyar minisztérium rendelkezésére.27

A magyar közvélemény azonban időközben mind idege-sebb lelt. A sajtóban elkeseredett hangú támadócikkek jelen-tek meg az osztrákok ellen. »A magyar katonát, akit csaklehet haza kell hozni — írta az egyik lap mert más orszá-gokai sem tart meg, hazáját is elveszti, ha más házát oltja,mikor már a magáé is ég.«28

Július 3-án a nyilvánosság elé pattant az a lény, hogy abécsi kormány Jellachich serege részére 150.000 forintot kül-dött.29 Kossuth egyik képviselőházi beszédében fojtott dühvelemelte fel fenyegető öklét a magyar kormány erejét guzsba-kölő titokzatos lajtántúli hatalom ellen: »...mely 300 évenát a közös hadsereget kezében tartá s ezen 300 éves kapcso-latnál fogva olyan szálakat tart még most is kezében imitt-amoll, melyeknek csak nyomára is jönni időbe fog kerülni.. .«:i0

A magyar nemzet tudatában mind világosabban rajzoló-dott ki a Bécsből szétágazó titkos vezetékek szövevényes háló-zatának képe. Ösztönszerűen megérezte, hogy az acélpántokegyetlen gombnyomásra, bármely pillanatban teste köré csa-varodhatnak. Tudta azt is, hogy az idős és beteges Y. Ferdi-nándból hiányzik az a férfias elszánt erő, mely a hosszan-tartó barátság megnyugtató biztosítéka. Ezért, míg segítségetkérő kezét a Németbirodalom felé nyújtotta, másrészt keményelhatározással folytatta hadikészülődéseit.

Mészáros, a magyar hadügyminiszter, május 23-án érke-zett Pestre. Hivatalba lépése után maga is meggyőződhetettaz ország területén lévő cs. kir. ezredek megbízhatatlanságá-ról. Az a gondolat is bántotta, hogy a Lenkey vezetése alattmájus végén hazájukba szökött huszárok példája a többi ma-gyar ezredekre is átragadhat. Jól tudta, hogy ebben az eset-ben a fiatal magyar hadsereg Bécs részéről nemigen számit-hal elnézésre. Ezért július 8-án azt javasolta, hogy a két kül-ügyminisztérium számszerűit! arányban, kölcsönösen cseréljeki az ezredeket. Az osztrák hadügyminisztérium minden hozzáérkezeit idegen csapattestért cserébe egy magyart adjon. Mé-száros ezzel a javaslattal igyekezett a hosszadalmas, bürok-ratikus elintézés idejét megrövidíteni.31 Az osztrák miniszté-rium elfogadta az ajánlatot. Csakhogy saját céljának megfele-lően csavart raj la egyel. Kijelentette, hogy a cserébe átenge-dett magyar ezredeket csak akkor fogja útbaindítani, ha ahelyükbe ki je lö l tek már osztrák területre léplek. A Sándorhuszárezredhez, amely az előzőleg kapott parancs értelmébenmár menetkészen állott a bécsi és gráci laktanyákban, nyom-ban utasítást intéze t i , hogy mindaddig ne induljon el Magyar-

41

ország felé, amíg a Nagyváradon lévő 6. számú Gróf WrbnaKönnyű lovasezred a császárvárosba nem érkezik.32

Mészáros ezzel az elhibázott húzással ellenkezőjét érte elannak, amit akart. A Sándor-huszárokat — ha közvetve is —ő maga tartotta vissza Ausztriában. Emellett egy újabb fenye-gető lehetőség ejtette gondolkodóba. Erre az eshetőségre aBéccsel szemben különben is bizalmatlan Kossuth hívta felfigyelmét, t. i. arra, hogy az osztrák hadügyminisztérium ily-módon könnyen kijátszhat ja az egyezséget. A Wrbna ezredetelfogadja, de a Sándor huszárezredet is megtartja. Kossuthezért azt javasolta a magyar hadügyminiszternek, hogy Latourkikerülésével, közvetlenül Esterházy útján utasítsa sürgős el-indulásra a Sándor huszárezredet, a Wrbna ezrednek pedigkösse lelkére, hogy mindaddig nem teheti lábát osztrák földre,míg a huszárok a. magyar határhoz nem érnek.33

A magyar huszárezredekért folytatott végnélkülinek lát-szó, kilátástalan küzdelemben július derekán enyhülés állottbe. A bécsi hadügyminisztérium, valószínűleg ismételt királyiutasításra, egyszerre engedékenyebbnek mutatkozott. Előszöra prágai forradalom hírére Morvaországban visszatartott 9.számú Miklós huszárezredet,34 utána pedig Galíciából a Lenkeyszázadával megfogyatkozott 6. számú Wurtemberg huszárezre-det35 rendelte Magyarországba. Mindkét ezred július utolsó nap-jaiban ért Magyarország földjére, ahol a hadügyminisztérium,rendelkezése alá került. Követte ezeket a Grácban visszama-radt ezredesi osztály kivételével, augusztus közepetáján a Sán-dor huszárezred három osztálya.

Augusztus utolsó napjaiban tehát, a két olaszországi ez-reden (5. és 7.) kívül, az osztrák örökös tartományokban akövetkező huszáralakulatok maradtak vissza: a 1. számú Sán-dor huszárezred egy osztálya Grácban. a 12. számú Nádorhuszárezred Prága környékén, a 8. számú Kóburg huszár-ezred a galíciai Zolkiew és a 10. számú Vilmos huszárezredkét osztálya36 Tarnopol vidékén.

A magyar huszárezredekéri meglehetősen egyenlőtlen fegy-verekkel folytatott .küzdelemben 1848 augusztusa jelentelte afordulópontot. A bécsi forrongás elsimulása után az uralkodó12-én visszaérkezett a császárvárosba, s átvette a kormányzást.Ez a tény új irányt adott az eseményeknek. Az amúgyis köny-nyen befolyásolható király a »Burg« falai között az udvar köz-vetlen közelébe jutott; annak a hatalmi politikának a közép-pontjába, amehmek vonala az olaszországi győzelmek utánmost már határozott irányban haladt. A cél egy volt: a régi»összmonarchia« helyreállítása, mégpedig — ha arra szükség van— a fegyverek erejével. Ferdinándnak a császárvárosba vissza-térését is ez a politika egyengette. A »császár innsbrucki tartóz-kodása — olvassuk az egykorú osztrák hivatalos lapban — amagyarok számára termett gyümölcsöket. 37

42

A jelentős fordulat azonban nem következett be máról-holnapra. Az uralkodónak a magyar nemzettel szemben táp-lált rokonszenve s adott szavához való hűsége nem olvadt szétpillanatok alatt a bécsi kamarilla szenvedélyektől fűtött leve-gőjében. Erre mutat az a tény, hogy a király augusztus 20-án,tehát a Bécsbe érkezésétől számított nyolcadik napon erélyeskézzel igyekezett megoldani a hadsereg kettéválasztásának jó-formán a márciusi törvények szentesítése idejétől vajúdó ügyét.Ε napon kelt legfelsőbb kézirattal elrendelte — az olaszor-szági csapattesteken kívül — az örökös tartományokban lévőösszes magyar ezredek felváltását.

A királyi kézirat a következőkép szólt:38

»Királyi RendeletA Magyar — hadügy — ministeremhez.Legmagasabb királyi személyem melletti Minister előter-

jesztésére ezennel rendelem, hogy Magyar hadügyministeremegyetértve ausztriai hadügyministeremmel, a magyar ország-ban tanyázó, nem a magyar koronához tartozó ezredeket atöbbi örökös tartományaimban elhelyezett magyar ezredekkelváltassa fel, egyedüli kivételével azon ezredeknek, mellyek je-lenleg még Olaszországban az ellenség előtt állanak.

Kelt, birodalmi fővárosunkban Bécsben, Ausztriában.Augusztus hó 20-ik napján 1848.Ferdinánd Esterházy Pál.«

A királyi akarat azonban ismét megfeneklett. A csapatokkicserélésére vonatkozó augusztus 20-i rendeletre ugyanis sem-mi sem történt. Iratváltások, megállapodások, magyarázkodá-sok, az okok másra hárítása továbbra is felszínen tartottáka magyar katonaság immár négy hónapja húzódó problémá-ját, de kézzelfogható eredmény nélkül. Augusztus 20-ától fel-sőbb engedéllyel, csak egyetlenegy magyar lovas kötelék, a 4.számú Sándor huszárezred Grácban visszamaradt ezredesi osz-tálya lépte át a magyar határt. Ez is csak azért, mert ezredemár előzőleg Magyarországba került.

Az uralkodó határozott közbelépése csak azt eredményezte,hogy a bécsi udvar változtatott taktikáján. Belátta, hogy mind-addig nem ér célt, míg a királyt a magyar nemzettől el nemidegeníti. A küzdelem előterébe ettől az időtől kezdve a királyszemélye került. A harc ezért a nagy tétért a magyar népszámára az első pillanattól fogva kilátástalannak mutatkozott.A könnyen befolyásolható uralkodó egészen környezetének ha-talmi körébe került. A kamarilla tagjai jóformán teljesen el-zárták a külvilágtól. A magyar nemzet panaszai nem jutottakel a Burg« falai közé. A király és a magyar nép elszakadtakegymástól. Az eredmény csakhamar megmutatkozott. Augusz-tus 31-én már megjelent a monarchia egységét hangsúlyozókirályi leirat, melyből következtetni lehetett a jövőre. A magyar

43

küldöttségek hiába keresik fel a császárvárost. Nem tudjákellensútyozni az udvari kezek munkáját. Az események gyor-san követik egymást. Jellachichnak a báni méltóságba valóvisszahelyezése, a horvát betörés, a szeptember 15. és 22-ikorholó királyi leiratok, Lamberg gróf tragikus küldetése, azországgyűlés elnapolása, végül az október 3-i rendelettel Jella-chichnak Magyarország teljhatalmú kormánybiztosává történtkinevezése, valamennyien a nagy cél felé törő udvari politikakézzelfogható eredményei.

Bár az egyik oldalon az események útját már kijelölték,a magyar kormány a küzdelmet nem adta fel. Amíg reményetartott, tovább kérte, követelte a magyar katonaság rend el ke-zésére bocsátását.

Az ezredek kölcsönös kicseréléséi elrendelő királyi kéz-irat megjelenése után a két hadügyminisztérium között meg-állapodás jött létre. A bécsi minisztérium ennek értelmébenarra kötelezte magát, hogy a Magyarországon lévő négy lo-vasezred40 ellenében a Csehországban lévő Nádor- és a Galíciá-ban állomásozó Kóburg- és Vilmos huszárezredeket a magyarkormány rendelkezésére bocsátja. Abban is megegyezlek, hogyaz országuk területén lévő csapatokat — számukra menetiránytkijelölve — nyomban útnak indítják. A magyar kormány tehe-tetlenségére jellemző, hogy a Magyarországon lévő idegen lo-vasezredek még ennek az utasításának sem engedelmeskedtek.Vagy Jellachich seregéhez csatlakoztak, vagy pedig a nemzeti-ségeket a magyar kormány ellen bujtogatva, önkényesen vá-lasztott utakon vonultak ki az országból.41 Ez a körülménya kötött egyezményt betűszerint értelmező bécsi minisztérium-nak alkalmat adott viszont arra, hogy a huszárezredeket egy-szerűen visszatartsa. Hiába volt minden sürgetés, kérés vagyfenyegetőzés. Az osztrák minisztérium hol a megállapodásnakmagyar részről történt megszegésére, hol a hadparancsnok-ságok engedetlenségére hivatkozott. A magyar katonaság ügyeezzel olyan útvesztőbe került, amelyből nem tudott kievickélni.

A pesti hadügyminisztérium Jellachich előnyomulásánakhatása alatt, és különben is megunva a Béccsel folytatott kilá-tástalan harcot, szeptember végén közvetlenül a galíciai főhad-parancsnoksághoz fordult. Átiratban követelte a magyar ezredekhazabocsátását. Jellemző, hogy a Lembergben székelő fő-hadparancsnok, Hammerstein altábornagy a követelésselszéniben tanácstalanul állott. Nem tudta, mit tegyen. Va-lószínűleg azért, mert tudomása volt a magyar ezredek kicse-rélését elrendelő legfelsőbb kéziratról. Mivel azonban a végre-hajtásra utasítást nem kapott, október 11-én a bécsi hadügy-minisztériumtól magatartására vonatkozólag döntési kért.42 Acsászárvárosból késhetett a válasz, mert Hammerslein sem fe-lelt a pesti minisztérium megkeresésére.

Mészáros ekkor közvetlenül a Kóburg huszárezred pa-

44

rancsnokához intézett utasítást. Az augusztus 20-i királyi ren-deletre hivatkozva felszólította, hogy az ezredet tüstént vezesseMagyarországba. Mikor intézkedésére választ nem kapott, azezred parancsnokát, Barco ezredest igazoló jelentéstételre szó-lította fel. Az ezredes magafogalmazott, törtmagyarságú elő-terjesztésben mentegetőzött: » . . . E r r e az ezredbéli parancsnokállásán jelent, hogy se f. év aug. 20-dik alatt, se pedig másidőben a magas lengyel hadi kormánytól egy parancs hozzákerült —, az ezredet indulóba Magyarországba lenni, és kö-vetkezőleg egy nem kapott parancs, be sem teljesíthető. Azalulírt ezredbéli parancsnok 35 évig háború és békesség ide-jében szolgál, ennél fogva kötelességeit mini katona tökélete-sen tudja — egy a legszigorúbb engedelmesség által magátkitűnő huszárezredet kormányoz — továbbá mindenkor ésminden rangjában iparkodott a legnagyobb engedelmesség ál-tal kitűnni, hogy őtet se a múltban sem pedig jelenleg az en-gedetlenség szemrehányása el nem érhet . . .« 4 3

Nemsokára a honvédelmi bizottmány vette kezébe a magyarkatonaság hazahozatalának ügyét. Elnöke, Kossuth gyökere-sebb eszközökhöz folyamodott. Első dolga volt, hogy a ma-gjyar hadügyminiszterhez átiratot intézett, amelyben BarcoJózsef báró ezredesnek és a rangban utána következő két Kó-burg-huszár törzstisztnek, Settele József alezredesnek és Jab-lonovvski Móric őrnagynak azonnali nyugdíjazását és az ez-redtől való elbocsátását követelte.44 Majd közvetlenül az ez-red századaihoz fordult. A nyílt rendelet, melynek kézbesíté-sével a honvédelmi bizottmány a huszárezred egyik Magyar-országon tartózkodó tisztjét, Astleithner hadnagyot bízta meg,felszólította a Kóburg huszárezred századparancsnokait, hogyminden részletesebb parancs bevárása nélkül vezessék alosz-tályaikat Magyarországba:

»... a haza jelen vészes perceiben — szólt a felhívás — mi-dőn az a rabló csoportok által minden oldalról megtámadtatikés a nemzet kiirtására a legalacsonyabb eszközök is felhasz-náltatnak, megkerestetnek a vitéz Coburg ezred minden szá-zadosai, miként be sem várva az ezredesnek parancsát, ki-kiszázadával a hon megmentésére az országba siessen. Az eset-ben, ha az illető százados századának élére állani, s azt ho-nunk felé vezetni vonakodnék, vegye át a század parancsnok-ságát a században legidősebb, vagy olly liszt, ki megérezvéna haza veszélyéi, a kormány határozatának foganatosítását ma-gára vállalni, magát elég képesnek és lelkesnek hiszi... «45

Astleithner kiküldetése természetesen bizalmas természetűvolt. A honvédelmi bizottmány ezzel egyidejűleg — talán ép-pen azért, hogy a figyelmet Astleithner küldetéséről elterelje— hivatalosan is fellépett. A budai főhadparancsnokságot arrautasította, hogy a magyar ezredek hazajuttatása érdekébenGalícia parancsnokló tábornokához, Hammerstein altábor-

45

nagyhoz hivatalos átiratot intézzen. Az átirat kézbesítésévelmegbízott futár egyszersmind a magyar katonákhoz intézettfelhívás több nyomtatott példányát is magával vitte azzal afeladattal, hogy azokat a Lengyelországban lévő huszárezre-dekhez eljuttassa. Az utóbbi cél azonban nem sikerült. Azosztrák hatóságok résen voltak. A Hammersteinhez igyekvőfutárt a határnál feltartóztatták és innen felügyelet mellettkisérték Lembergig. A nyomtatványok így Hammerslein ke-zei közé kerültek.46

Az országgyűlés feloszlatását s Jellachichnak Magyaror-szág teljhatalmú kormánybiztosává való kinevezését tartalmazóoktóber 3-i rendelet megjelenése után, az önálló cselekvés te-rére lépő nemzet minden más szempontot félretéve, első éslegfontosabb kötelességének tekintette, hogy a külföldi magyarsorezredeket a magyar ügy számára megnyerje. A képviselő-ház október 10-i ülésén, Kossuth indítványára határozatbanmondotta ki a magyar hadsereg hazahozatalának szükségessé-gét: »...A haza képviselői a magyar nemzet nevében hatá-rozzák és parancsolják, hogy az Olaszföldön, Lombard-Velen-cében, Cseh- s Morvaországban és Galíciában vagy akárholkint levő magyar hadseregek, megértvén a magyar nemzetnekfiaihoz tett eme parancsolatát, rögtön visszatérjenek szülő-földükre ...«47

A képviselőház a határozat végrehajtásával a honvédelmibizottmányt bízta meg. Ennek alapján a külföldön tartózkodómagyar katonasághoz intézendő kiáltványt maga Kossuth szer-kesztette.48 Az emberi lelkek ismerője értette módját, hogyanmozgassa meg a huszárok szívéi. Ott közelítette meg őket,,ahol a legsebezhetőbbek voltak. Odavetítette eléjük a lángolómagyar falvak, az úton heverő magyar holttestek képét:»... Különösen Ti, rettenthetetlen magyar gyalogság, a Νádor-és Coburg huszárok s a többi derék magyar seregek a kül-földön! íme én becsületemre esküszöm nektek, több ezredek-hez közületek már több ízben mentek törvényes parancsolatok,hogy küldjenek benneteket haza, szülötte földeteket védeni.

És nektek ezt soha nem adták tudtotokra. Sőt a paran-csolat még ezredeseiteknek, tiszteiteknek sem adatott tudtára.

Ha Ti azt várjátok vitéz magyarok, hogy parancsot kap-tok haza jönni, s hazátokat védeni — s addig nem jöttök: úgya magyar haza elveszett. — Ti nem fogtok találni egyebetleégett falvaknál, úton heverő magyar holttesteknél; nem fog-tok találni egyebet egy nagy temetőnél, mellybe a bécsi ud-var hitszegő árulása a magyar nemzet hírét, nevét, becsületételtemette, és magyar hazátok rácz és illvr rablók prédájávátette.

Fel, fel tehát, fel vitéz magyarok! haza! haza! Itt égetikaz árulók faluitokat, öldöklik apáitokat, testvéreiteket. A sze-gény magyar haza vérben, lángban áll.

46

Nem magyar az, czudar az, a ki hazáját nem védelmezi!Fel, fel vitéz magyarok! Előttetek eltitkolták a király pa-

rancsát, — íme én róla tudósítalak. Eltitkolták a nemzet óhaj-tását, íme én tudtotokra adom!

A haza vár, a szegény magyar nemzet esdekelve hí hazabenneteket.

A hazának vitéz karjaitokra szüksége van.A haza élet-halál veszélyben van!Haza hát, haza! a kinek magyar lelke van.«A magyar kormány bizalmi emberei ezzel a kiáltvánnyal

szerte széledtek különböző világtájak felé. Felkeresték Galícia^Csehország legelrejtettebb falvait is. Befurakodtak a legénységközé és megjelenésükkel egyszeriben eldöntötték az immárféléve tartó küzdelem sorsát. A huszárok szomjasan szívtákmagukba Kossuth kiáltványának sorait, és utána a min-denre elszántság semmivel nem törődő vakmerőségével neki-vágtak a veszélyekkel teli messzeségnek.

III. F E J E Z E T

»Quis potest aut déserta per sepatria aut opressa beatus esse?« (Cic.ep. ad Att. X. 4. 4.)

III.

A huszárok hazatérése.

Az 1848/49-i magyar szabadságharc emberileg legszebbfejezete. Minden regényes szemlélettől óvakodva úgy érezzük^hogy van valami megható abban a nagy, mámoros kábulatban,amely ezeket az egyszerű huszárfiúkat, a magyar falvak agya-gos, düledező viskóinak toborozott kisnemeseit, jobbágyaitvagy kötéllel fogdosott szegénylegényeit elfogta; lelküket át-izzította és valamennyiöket a halálraszánt akarat erejével so-dorta a Kárpátok felé. Van valami különösen megkapó, abban,hogy mindezt egyetlen egy tudat idézte elő: a hazájukat fenye-gető veszély tudata.

Az idegen földön állomásozó huszárokhoz már régebbeneljutott a hír, hogy szülőföldjük veszélyben van. Olyasfélét ishallottak, hogy királyuk rendelete hónukba szólította őket. Eza kettő elég volt ahhoz, hogy titkos vágyódással tekintsenek aKárpátok felé. Valami ideges, lázas nyugtalanság vett erőt lei-kükön. De eleinte csak a vállalkozókedvűek, az elszántabbakcselekedtek. Nagyobb részük hallgatott a parancsnokok meg-nyugtató szavára s bízott abban, hogy majdcsak hozzájuk iselér a hazatérési parancs. Ahogy telt-múlt azonban az idő,úgy halmozódott fel bennük a türelmetlen vágyakozás. S ami-kor Kossuth Lajos égető, könyörgő szavai eljutottak hozzájuk,a sok elfojtott vágy teljesen úrrá lett felettük.

Magyar tisztjeik vezetése alatt vagy sokszor anélkül, neki-indultak a végeláthatatlan galíciai dombvidéknek vagy Cseh-ország katonasággal megrakott útvesztőinek. A kisebb-nagyobbhuszárcsapatok hazafelé vonulása tele volt ezer izgalommalveszéllyel... Űzőbe vették őket. . . Az utánuk küldött német

50

lovasok kerülő utakon elébük akarlak v á g n i . . . A huszárokezalatt éjjel-nappal váltakozó menetütemben haladtak. Csakakkor pihenlek meg, amikor abrakoltak. A helységeket, halehetett, kikerülték, lia mód erre nem volt, éjjel, minden ház,sövény mögött ellenséget neszelve, óvatosan közeledtek a falubejáratához. Ekkor sarkanlyúba kapták lovaikat, megeresz-tették a kantárszárat és — esik, aki esik — meg nem álltakcsak a falu túlsó szélén. Ili számbavették a megmaradotta-kat s azután »indulj !« ... tovább ... előre ...!

Útjukat olykor felriasztott katonaság vagy ellenséges ér-zelmű, felfegyverzett lakosság, nemzetőrség álló Lia el. A har-col ezekkel ha módját ejthették, elkerülték. Ha nem, — ro-hamra mentek. Felharsant a huszártrombita hangja, s a fá-radt, kimerült magyar fiúk elszántan hadakoztak. Hol szeren-csével, hol anélkül. Sokszor sikerült magukat ha veszteségárán is — keresztülvágniok. Némelykor azonban nem bírtakmegbirkózni a túlerővel. Fogságba jutottak, rögtönítélő hadi-törvényszék elé kerültek s megtizedelés lett a sorsuk.

1. HAZATÉRÉS G Á C S O R S Z Á G B Ó L .

a) A Würtemberg-huszarok hazatérése.

A huszárezred 1818 tavaszán a galíciai Brzezany városkaközelében állomásozott. Alosztályai a környékbeli falvakbanszétszórva tanyáztak. Az ezredesi osztály 2. százada a hu-szárezred körletének legdélibb részén, Mariampolban kivéte-lesen laktanyában volt elhelyezve. Parancsnoka a 40 év körüli,nőtlen Lenkey János százados volt. A szigorú, de emberségestisztre a debrecenkörnyéki magyar fiúk szerető ragaszkodássaltekintettek.

Az európaszerte szétömlő forradalmak nyugtalanságai aLengyelföldre is eljutottak. Április vége felé a közeli Stanislaulakossága mozgolódni kezdett. Az ottani osztrák helyőrség meg-erősítésére Lenkey századát vezényellek. A város polgárai ter-mészetesen mindent el köveitek, hogy a magyar katonákatügyüknek megnyerjék. A sétáló huszárokkal szóbaálltak, s amódosabbak ilyenkor erőszakkal bevonszolták őket a közelibormérésekbe. A huszárok eleinte magyar rátartisággal vona-kodtak, de a tüzes hazai bor csakhamar megnyitotta szívüket.

A kis lengyel kocsmák a tavaszi estéken megtettek ma-gyar huszárokkal és lengyel polgárokkal. És a hajdúsági fiúk

51

maguk sem tudták, hogy mi az, ami egyszeriben megrohantaőket ezek között a forrófejű polgárok között, akikre eddiglenézőleg tekintettek. A lelkük mélyén megmozdult valami ösz-tönös érzés: az idegen földre vetett hontalanok megértést ke-reső nyugtalansága. Ebben a hirtelen keletkezett barátkozás-ban a magyar huszárok részéről nem volt politika. Egyszerűlelkük fel sem fogta a forradalom jelszavainak jelentőségét.A legtöbbje a betűvetéshez sem értett. Valami különös rokon-szenv sem játszott abban közre. Ezek a keménylelkű, szófukarmagyar katonák sohasem vonzódtak különöskép a bőbeszédűlengyelekhez. Gőgösen elzárkóztak tőlük, s ha mégis összeke-rültek velük, hamarosan hüvelyből repültek a huszár kar-dok. Ezek miatt napirenden volt a fenyítés közöttük. Most iscsak nyugtalan, hazavágyó lelkük pattant fel a forradalombűvös érintésére, és elkeseredésükben fogtak kezet a lengye-lekkel. Mulatozás közben némelyik két poharat is megragadottegyszerre, s így köszöntötte fel a lengyel urakat. A mámoroshangulatban a lengyelek arra igyekeztek a huszárokat rávenni,hogy magyar nemzetiszínű kokárdákat tűzzenek dolmánya-ikra. Ezek csak eleinte ellenkeztek, s a fekete-sárga zsinórosdolmányokon csakhamar megjelentek a nemzeti színek. Es-tante vígkedvű, hangosan kurjongató huszárok vonultak végigaz utcákon a laktanya felé. Tisztelgéskor a szokottnál na-gyobbakat csörrentek a huszárkardok. Egyízben századpa-rancsnokukkal, Lenkey századossal találkoztak. Másnap ko-moly intő szavak figyelmeztették a legényeket arra, hogy akatona csak »komisz« mundérjában szép. A huszárok mel-léről erre eltűntek a nemzetiszínű jelvények.

Egy este a huszártisztek — közöttük Lenkey is — éppenszínházban vannak, amikor tüntető tömeg özönli el az utcá-kat. A javarészt fiatalemberekből, nemesekből és polgárokbólösszeverődött tömeg a magyarszármazású Kalliany tábornoklakása elé vonul. Alighogy az első füttyök elhangzanak, az58. számú István főherceg gyalogezred feketehajtókás és fehér-gombos lengyel katonái rontanak szuronyt szegezve a tünte-tők közé. Csakhamar parázs verekedés támad, amelybe egy-néhány közelben ácsorgó huszár is belekeveredik. A huszároka közelharcba annyira belemelegednek, hogy csak a laktanyá-jukból hangzó kürtszóra térnek magukhoz. Az öldöklés kö-zepette egy fiatal Hotsowski1 (?) nevű lengyel gróf holtan ma-rad az utca kövezetén, 30 polgár pedig megsebesül.

Másnap szigorú vizsgálat indult a verekedő huszárok el-len. Maga Lenkey fogta őket vallatóra. Keményen nézett mind-egyik huszárja szemébe, de nem tudta őket beismerésre bírni.

A család s a város lakossága a fiatal gróf halálából nem-zeti ügyet csinált. A kastélyban felállított díszes ravatalt köz-szemlére tették, A palota kapujában a halott testvérei állot-tak őrt és arra ügyeltek, hogy a helyőrség gyalogos tisztjei-

52

nek részvétlátogatásától megkíméljék a gyászoló családot. Ezekcsak polgárt és huszárt engedtek a ravatalhoz.

A lengyel hazafiak díszes temetést rendezlek a tragikusanelhunyt grófnak és arra a huszártiszteket is meghívták. A te-metésre Lenkey néhány társával együtt el is ment, hogy ezzela ténnyel a katonaság és a polgárság közötti megbékélés útjátegyengesse. A megjelent tisztekre azonban kínos meglepetésvárt. A kegyeletes szertartáshoz ugyanis Lenkey előzetes tudo-mása és engedélye nélkül, századának több huszárja is kivo-nult. Ezek égő gyertyával kísérték a halottaskocsit, sőt a ko-porsó fölemelésénél is segédkeztek. Lenkey eltávolította őket,de az eset következményeit nem tudta elhárítani.3

A város forradalmi hangulata napról-napra nőtt. Ellen-súlyozására a bécsi kormány a lengyel nemzetőrség lefegyvere-zését rendelte el. A parancs végrehajtása céljából Thun gróf csá-szári biztos jelent meg a város falai között. A vezetőpolgároks az egybegyűlt nemzetőrök előtt a kerületi székházban hir-dette ki a lefegyverzést elrendelő végzést. A teremben egysze-riben kitört az izgalom. Öklök emelkedtek a magasba, a fel-bőszült lengyel nemesség s polgárság körülvette a császári biz-tost és többen az ablakon akarták kidobni. Egyesek kirohan-tak a teremből és a városban szertefutva, fegyverbe szólítot-ták a lakosságot.

Pillanatok alatt hatalmas tömeg özönli el a főteret. Dea főőrségen is peregni kezdenek a dobok. Riadót vernek. Ahelyőrség osztagai egymásután, zárt rendben vonulnak a fő-őrség elé. Itt a dandárparancsnok, Kalliam" tábornok fogadjaa megérkezett csapatok parancsnokainak jelentését. Csakha-mar a huszárok is feltűnnek. Lenkey a jelentéstétel után szá-zadával a gyalogság mögött áll fel, amely keresztben zárta elaz utat. A magascsákós, fehérkabátos, kékpantallós gyalogo-sok szembe néznek a zajongó tömeggel, s előreszegzett puská-val várják a támadási parancsot. A tábornok a fölfegyverzetttömeget szétoszlásra szólítja fel. Csakhogy az nem hallgat afigyelmeztető szóra. Nekilódulva irtózatos erővel benyomja agyalogság sorfalát és egészen a huszárokig hatol. A magyarokláttára hangos éljenzésbe tör ki. Lenkey közéjük lovagol, skérlelni kezdi őket. Szavait elnyeli a lárma, de a helyzet olyan,hogy mindennél hangosabban beszél. A tömeg megtorpan egypillanatra és romboló dühe egyszeriben meghatottsággá sze-lídül. Lenkey parancsára huszáraltisztek vegyülnek a lengyelekközé és szétoszlásra szólítják fel őket. A tömeg ellenkezés nél-kül engedelmeskedik a kérlelő szavaknak, s a huszárokat ésLenkeyt éltetve, kiüríti az utcákat.4

Már a lengyel gróf temetésén történtek is gyanússá tet-ték Lenkeyt századával egyetemben. Ez utóbbi eset pedig mégjobban megerősítette azt a föltevést, hogy a huszárok a len-gyelekkel titokban szövetséget kötöttek. A huszárkapitány és

Lenkeyvel az aradi vésztörvényszék előtt felvett kihallgatásijegyzőkönyv utolsó oldala.

(A m. kir. Hadilevéltár világháború előtti iratanyagából.)

33

százada ellen vizsgálat indult. A kihallgatások tisztáztákLenkey szerepéi. A huszárok nem is tagadták, hogy önkéntjelentek meg a temetésen. A megtorló intézkedés azért nemmaradt el. A századot Mariampolba helyezték vissza, Lenkeytpedig kihallgatásra rendelték. A huszárezred parancsnoka, amagyargyűlölő Paar gróf heves és sértő, dorgáló szavak után6 napi foglárfogsággal fenyítette meg az immár 26 éve szol-gáló és eddig büntetlen huszárkapitányt. Lenkeyt ez a leala-csonyító bánásmód annyira elkeserítette, hogy nyomban nyug-díjazását és addig is szabadságolását kérte.5

A Mariampolba visszakerült huszárokat május közepetájtmár teljesen hatalmukba ejtették a hazai hírek. Nyugtalankodnikezdtek. Az is bántotta őket, hogy kedvenc kapitányuk elma-radt tőlük. Nem akadt senki, akinek kiönthették volna lelkü-ket. Új századparancsnokukhoz, Festetits grófhoz nem voltbizalmuk. Túlságos szigora miatt különben is idegenkedtektőle. Lelkiismeretük is lázadozott. Tudták, hogy kapitányukmiattuk került kellemetlen helyzetbe. A század altisztjei három-ízben is megjelentek kihallgatáson, hogy Lenkey szabadon bo-csátását és helyette a bűnös huszárok megbüntetését kérjék.Századparancsnokuk, a Festetits helyébe lépett Schimpf szá-zados mindannyiszor kurtán elutasította őket.

Május 26-án, egy pénteki napon Hajdú Mihály közhuszárlevelet kapott otthonról. A levélből Petőfi »Nemzeti dala ésegy nyomtatvány hullott ki, amely a huszárokat bajban forgóhazájukba való hazatérésre szólította fel. Összefutottak a fiúkaz istállóban a Magyarországból érkezett levél hírére. Felgyűr-kőzve, kefével s vakaró val a kezükben állották körül az al-tisztet, aki a nyomtatványt felolvasta. Kemény ütésként hul-lottak a szavak szívükre. Amikor a végső mondatok után ösz-szenéztek, egymás szeméből olvashatták ki azt az elszánt aka-ratot, amely beléjük akaszkodott. Széjjelfutottak lovaikhoz éshangos káromkodások közepette verdesték földhöz a keféket,»Málházzunk fiúk!« szakadt ki az egyik torkából a kiáltás.»Addig menjünk, míg lovaink körme el nem kopik!« zúgtákvissza többen. A huszárszázad úgy, ahogy volt, nyomban út-nak indult volna, ha az altisztek észbe nem kapnak. Az őrmes-ter és a szakasztizedesek komolyra nyúlt arccal csendet pa-rancsoltak. »Lő mellé!« hangzott a parancsszó. Percek alattelnémult a zaj, továbbszorgoskodtak a kezek, s. a csöndbencsak a föl és alá járkáló káplárok sarkanlyúpengése hallat-szott.0

A Magyarországból érkezett nyomtatvány Rátonyi Józseftizedesnél maradt, aki azt másnap a századhoz beosztott FiáthPompejus főhadnagy kezéhez juttatta. A huszártiszt átfutottas azután a legénység előtt darabokra tépte.7

A huszárok lázasan várták az indulás idejét, de nyugal-mat erőltettek magukra, nehogy osztrák ti sz t j e ik gyanút fogja-

54

nak. Még komolyan meg sem beszéllek a dolgot, de a hazavá-gyódás valamennyit egyet akaró tömeggé forrasztotta össze.Teljes bizonyossággal tudlak, hogy a közeli napok döntő vál-tozási hoznak életükben.

Május 28-a vasárnapra esett. Meleg nyárias nap voll. Ahuszárok délelőtt a szokásos istentiszteleten vettek részt. .Ebéd-nél az a l t i sz tek Vince őrmester elnöklete alatt először azegyik zsidó kocsmáros bormérésében j ö t t e k össze, hogy a szö-kés tervét megbeszéljék, i t t azonban nem tudtak nyugodtantanácskozni, mert a kocsmáros f e l t ű n ő e n figyelte őket. Fel-kerekedtek és Rátonyi József tizedes szállására, egy csizmadiaházába mentek. Abban állapodtak meg, hogy délután fürdésörve alatt az egész századot a Dnyeszter folyóhoz vezetik ésott, ahol senki sem zavarja őket, a legénységgel együtt meg-.hányják-vetik a dolgot.

Így is történt. A század d é l u t á n l i sz tek nélkül, gyalogosanvonult a Dnyeszterhez. A huszárok ill egy gabonaszállító de-reglyébe húzódtak. Először Pethő Károly tizedes emelkedettszólásra. Röviden előadta az összejövetel célját. A körbeülilegénység — egyrésze pipázva, a másik bagózva minden sza-vánál bólintott egyet, hogy igen, haza kell menni. Amikora tizedes azt a kérdést vetette fel, hogy hát mikor induljunk?Azonnal! hangzott valamennyi huszár ajkáról. Ekkor Ju-hász Ferenc vicekáplár szólt közbe. Helyeselte az elhatározást,de óvatosságra és tervszerű előkészületre intette bajtársait.Figyelmeztette őket, hogyha a laktanyába visszatérnek, abra-kolják meg lovaikat, vizsgálják meg a fegyverzetet és indulá-sig mindenki az istállókban tartózkodjék.

A legénység szállásához érve, nyomban készülődéshez fo-gott. A raktáraltiszt, Bódog László tizedes a huszárokat élestölténnyel látta el és a rossz ruházatot, meg a lószerszámokatkicserélte. A díszruhákhoz nem nyúltak, nehogy rablóknaktartsák őket.

Egyik fontos kérdés volt, hogy mi történjék a nős hu-szárok feleségeivel? Attól féltek, hogy siránkozásuk a búcsúpillanataiban meglágyítja a legények szívét, ezért valameny-nyit — számszerint 25-öt egy szobába tuszkolták és rájukzárták az ajtót.

A készülődés közepette vetődött fel az a kérdés is, hogya század pénztárát magukkal vigyék-e? Majdnem valameny-nyien ellene szavaztak. A huszárok egységes véleménye azvolt, hogy pénzre nincs szükségük; majd adnak nekik otthon,ha a hazát szolgálni és védeni fogják.

Rátonyi József tizedes, ugyanaz, aki a hazahívó nyomtat-ványt Fiai kezéhez szolgáltatta, a laktanyában többek közöttazt indítványozta, hogy ő előre lovagol Stanislauba és felkériLenkeyt, vezesse a századot Magyarországba. A tervet vala-mennyien elvetették azzal, hogy Lenkey sokkal okosabb, hogy-

Fiáth Pompejus huszárfőhadnagy.

(A Fiáth-család gyűjteményéből.)

56

Lenkey ezalatt Stanislaubaii tartózkodott. Bajtársai tár-saságában éppen az egyik vendéglőben szórakozott, amikor11 óra felé tudomást szerzett századának szökéséről. Répásyőrnagy társaságában még az éj folyamán felkereste Kallianytábornokot. A dandárparancsnok lakásán a három tiszt meg-tárgyalta a tennivalókat. Lenkey ez alkalommal azt az aján-latot tette, hogy ő szépszerével visszahozza a huszárokat. Kalli-am belátva, hogy a század üldözése a nagy távolság miattlehetetlen, elfogadta a javaslatot és a századost nyílt pa-ranccsal a szökevények után küldte. Lenkey még aznap éjjel11 óra felé nyergeltetett és huszárai után indult.

Másnap hajnalban Nadworna mellett érte utól századát.A huszárok éppen abrakoltak. Felderült a legények arca, ami-kor megpillantották kedves kapitányukat. Nyomban körülfogtákés felszólították, hogy tartson velük. »Csak kapitány úr kellettmég nekünk!« hangzott minden oldalról.9 Lenkey szabadkozottés látszólag, szép szóval igyekezett emberei lelkére be-szélni. A mindenre elszánt, mámoros fiúkkal azonban ez egy-szer nem boldogult. Hiába figyelmeztette őket kötelességükre;és hiába ígérte meg nékik, hogy visszatérésük esetén büntet-lenséget biztosít számukra. A huszárok nem hallgattak sza-vára. Annál is inkább, mert érezték, hogy nem a szívébőlszól hozzájuk. Egyszeriben körülvették, vállukra emelték ésörömrivalgások, éljenzések közepette szekérre ültették.

Ma az események közel évszázados távlatából természetesennehéz azoknak a gondolatoknak és érzéseknek a nyomábaszegődni, melyek ott, a lengyel Kárpátok tövében végigszán-tottak a Würtemberg-huszárkapitány lelkén. Valóban szívébőlszólott-e, amikor huszárjait visszatérésre akarta bírni és váj-jon szavain nem tört-e keresztül a bajbakerült hazai földutáni mélységes vágyakozás? Ugyanaz, ami huszárjait is el-önlölle. A legvalószínűbb, hogy már Stanislauban elhatározta,hogy hazájába tér. Csak azért vállalkozóit a huszárok vissza-térítésére, hogy annál biztosabban és feltűnés nélkül távoz-hassák. A körülmények ugyanis mind erre engednek következ-tetni.

A huszárok Magyarország halárához érve ellenőrizték alétszámot, és utána a tiszteket ünnepélyesen felkérték, hogyálljanak a század élére. Lenkeynek — amint később az aradihaditörvényszék előtt, valószínűleg csupán védekezésül, jegy-zőkönyvbe mondotta a Kárpátok tövében alkalma lehetettvolna megszökni embereitől, de látva a hosszú út alatt meggyö-tört Fiáth szánalmas állapotát, s számolva azzal, hogy a fel-ügyelet nélkül maradi huszárok rabló- és tolvajéletre adhatják

A

hazatért Lenkey-huszár.

(Benczúr rézmetszete után. Honvédalbum.)

57

magukat, elhatározta, hogy közöttük marad.10 Felsorakoztattaés ünnepélyesen megeskette őket, hogy senki vagyonát nemfogják bántani. Utána Fiáthal együtt lóraült s átvette a századparancsnokságát.

A lelkes csapat ezután a Kárpátokon átkelve, Kőrösme-zőn keresztül május 31-én ért Máramarosszigetre. A városlakossága ünnepélyes külsőségek között fogadta a huszárokat.Küldöttség ment eléjük. A fellobogózott főúton nemzetőrökés diákok állottak sorfalat. A század a városba érve, a megye-háza előtt sorakozott fel. Itt Lenkey beszédet intézett az egy-begyűltekhez. Kijelentette, hogy csapata a város rendelkezé-sére áll mindaddig, míg a magyar minisztérium nem döntsorsa felett. Egyben annak az óhajának adott kifejezést, hogyőt és bajtársait mielőbb a rácok ellen küldjék. A város elő-kelőségei este díszlakomát rendeztek a huszárszázad tisztele-tére. Ezen a városi és megyei urak szolgálták ki a legénységet.

Egykori tudósítás szerint a huszárok szemébe könnyekszöktek, amikor a várt büntetés helyett ilyen lelkes fogadta-tásban részesültek. Kitépték a diákok kezéből a nemzetiszínűzászlókai, kézről-kézre adták és csókolták a piros-fehér-zöldvásznat. Midőn a város alatt küldöttség fogadta őket és azegyik huszárló megijedt a zászlóktól, a rajtaülő huszár meg-veregette paripája nyakát mondván: »szokjál már egyszer, hamuszka ló vagy is, e zászlóhoz, mert e zászló alatt kell ez-után vívnunk, ha élünk«.11

A huszárszázad szökése — ez a hadsereg történetébenszinte egyedülálló eset — a magasabb osztrák katonai parancs-nokok körében nagy megdöbbenést és izgalmat keltett. Galí-cia főhadparancsnoka, Hammerstein altábornagy, Kalliany tá-bornokot egy hadbíróval tüstént Mariampolba küldte, hogya helyszínen állapítsa meg az eset előzményeit. A galíciai ka-tonaságot május 30-án főhadparancsnoksági parancs figyel-meztette zászlójához való hűségre és kötelességére.12 »Ne higy-jétek mondta Hammerstein ebben — hogy ezeket a hűtlenés szökött katonákat hazájukban majd tárt karokkal fogad-ják. Ami Galíciában bűn, az bűn Magyarországon is.« Az esetután a bécsi hadügyminisztérium a magyar kormányhoz eré-lyeshangú átiratot intézett, amelyben kérte, hogy Lenkeyés százada ellen a vizsgálatot tüstént indítsa meg. De márelőre is bizalmatlan volt szomszédjával szemben. Főleg az ér-dekelte, hogy a magyar minisztérium »ezt az osztrák hadse-regben példa nélkül álló és következményeiben kiszámítha-tatlan esetet az első pillanatban milyen érzelmekkel fogadja.«Ezért a budai hadosztályparancsnoknak, Boyneburg bárónakazt az utasítást adta, hogy a magyar hadügyminiszlérium ma-gatartását kísérje figyelemmel és arról alkalomadtán bizalmasjelentést terjesszen elő.13

Mészáros még a h iva t a los átirat kézhezvétele előtt intéz-

58

kedelt. Lenkey századának megérkezésekor Mármarosszigetretüstént katonai bizottság szállott ki. A magyar hadügyminisz-íer a tisztán fegyelmi szempontokon kívül még a szökés poli-tikai hálásával is számolt. Érezte, hogy a tény maga elsősor-ban a nemzet ellenségeinek kezébe szolgáltai fegyvert. Ezértkész volt a legszigorúbb megtorló intézkedés alkalmazására is.Június 6-án a kormány félhivatalos napilapjában közzétett mi-niszteri rendeletben elítélte a Lenkey-század szökését: Mélyfájdalommal teszem közhírré azt — olvassuk Mészáros rende-letében — miszerint a Galíciában tanyázó Wurtemberg huszár-ezrednek egyik százada — talán túlbuzgó hazafiasságból —összeesküvés állal onnét eltávozott, és Magyarországba jött... 14

A magyar hadügyminiszter Lenkey századának önkényeshazatérését elítélő felfogásához jóidéig görcsösen ragaszkodott.Ezt az álláspontját csak idővel, a kormány sa közvéleménynyomásának engedve adta fel.

A miniszterelnök már június 19-én azzal a kéréssel for-dult Mészároshoz, hogy a Wurtemberg huszárszázad ellen in-dítson vizsgálatot és azután a vétkeseknek közbocsánatot ad-jon.15 A hadügyminiszter ekkor önérzetesen visszautasítottaa hadsereg belső ügyébe való avatkozást. Válaszában arra hi-vatkozott, hogy a magyar katonaság fölötti legfőbb kegyelem-gyakorlás joga kizárólag az uralkodót illeti. Ő, mint miniszter,legfeljebb a közbenjáró szerepét töltheti be.16 A közvéleményazonban egyre szenvedélyesebben követelte a huszárszázad fe-nyítésének elengedését. Nemcsak a sajtó, hanem a vármegyékis megmozdultak. Abaúj-, Nyílra- és Fehérvármegye feliratok-ban kérte a hadügyminisztert, hogy kegyelmezzen meg a szö-kevényeknek: »De fájdalom — olvassuk Abaúj feliratában —gyászos fájdalom is terjed el érző kebleinkben a gondolatra,hogy ezen hadszabályok ellen vételt század, melJy teremi veaz édes anya hon állal adva van, a haza nagyságáért és fényesjövendőjéért szembe szállni a halállal, a vész perceiben a leg-szigorúbb büntetésnek néz elejébe.. . í7

Annak a forró hangulatnak, amely a Lenkey századáértaggódó magyar közvéleményt elöntötte, Petőfi adott kifejezést»Lenkey százada« című versében:

Itt a haza földén,Hová vont szívetek,Forró ölelésselÜdvözlünk titeket,Vitéz jó testvérek,Üdvözlünk ezerszer ...Beszéljen akármitA hadügyminiszter:

Mészáros végre meghajolt a nemzet akarata előtt és enge-dett a minden oldalról feléje irányuló kéréseknek. Maga is be-

Görgei levele, mely szerint a Würtemberg huszárezred zászlóia világosi fegyverletétel után Oroszországba kerültek.

(A m.kir. Hadimúzeum gyűjteményéből.)

59

látta, hogy a hazaszeretet sugallta cselekményre mégsem lehela törvény rideg szigorával lecsapni. A közben befejeződöttvizsgálat során nem sikerült a felbujtók nyomára jönni. Ahuszárokhoz ju t t a t o t t nyomtatványok felelőtlen személyektőlszármaztak. .Megállapították azt is, hogy a század többi t isztjeelmulasztotta a kellő felügyelet gyakorlását. A hadügyminisz-ter mindezek mérlegelése után úgy határozott, hogy a huszárrokat a délvidéki sereghez osztja be és a sorsuk fölölti döntéstegy későbbi időpontban magatartásuktól teszi függővé. A hu-szárszázadot tehát a Szeged melletti táborba irányították, mely-nek parancsnoka, Bechtold altábornagy utasítást kapott, hogyaz első ütközet után magatartásáról véleményes jelentési ter-jesszen elő.18

Ez az elintézési mód természetesen nem felelt meg a bécsiminisztérium várakozásának. Ott és a hadsereg vezető kö-reiben általában az a vélemény alakult ki, hogy a magyarhadügyminisztériumot a szökés elbírálásánál nem katonai, ha-nem tisztán magyar nemzeti szempontok vezetlek; Lenkey ésFiáth pedig, akik a vizsgálat során nem tudták megnevezniazokat a huszárokat, akik fegyvert fogtak rájuk, ha a zen-dülésben nem is véllek részt, azt azonban föltétlen támogat-ták.

Míg a magyar nemzet lelkesen ölelte szívéhez az elszánthuszárcsapatot, addig a hadsereg idegen nemzetiségű és össz-monarchikus érzelmű tisztjei ellenszenvvel nézték jövetelét. Alovastisztek önmagukban elismeréssel adóztak a huszárok pom-pás lovasteljesítményének, de ez kevés volt ahhoz, hogy meg-lágyítsa szívüket a császári zászlóhoz hűtlen csapattal szem-ben. Óbecsén a 3. számú Ferdinánd huszárezred tisztikara— valószínűleg Kolowrat gróf ezredes utasítására — ki semvonult a hadrakelt seregnél szokásos üdvözlésére. Maga Bech-told is hűvösen fogadta a nála jelentkező Lenkeyt és Fiáthot.20

A huszárokat azonban mindez nem befolyásolta. Már azaugusztus 19-én, Szenttamás mellett lezajlott ütközetbenahol Fiáth hősi halált halt – kitűntek vitézségükkel. Fiáthhalálos sebesülése után Harsányi Bálint őrmester vette át alövegfedezetül kirendelt huszárszázad második szárnyának pa-rancsnokságát és visszavonuláskor az egyik ágyút, melynekrúdját egy ellenséges lövedék kettétörte, az ellenség heves kar-tács- és puskatüzében embereivel visszahozta. Az ágyúmentésközben különösen Kaszás Sámuel tizedes tűnt ki elszánt vak-merőségével. Harsányi ezután Kaszás Sámuel tizedessel, to-vábbá Bodó János, Szabó István, Márkus Péter és Böször-ményi Ferenc közhuszárokkal visszament az elhagyott löveg-állásba és az ottfekvő két sebesült tüzért magával hozta. Kisidő múlva egy liszt érkezett a huszárokhoz azzal a felszólítás-sal, hogy a sáncoknál súlyosan megsebesült három gyalogostis mentsék ki. A feladatra ismét Harsányi vállalkozott. Magát

60

hoz véve Kaszás Sámuel és Bódog László tizedest, JuhászFerenc vicekáplárt, továbbá Percky Mihály, Szabó István, Far-kas Lajos, Katona Mihály, Belényessy István, Korotnoky Dá-niel, Halassy József, Bodó János és Márkus Péter közhuszá-rokat, ellenséges tűzben előrement a sáncokig, de ott már sen-kit sem talált.

Bechtold a magyar hadügyminisztertől kapott utasítás ér-telmében — e pompás haditetteket felsorolva — augusztusi22-én a következőket jelentette Lenkey huszárszázadáról: »... AWürtemberg-huszárezred kapitánya derék századával a legve-szélyesebb helyeken vitézsége kitűnő jeleit adá, valamint be-bizonyítá azt, hogy a kegyes bocsánatra minden kivétel nél-kül valódilag érdemcs...«21

A huszárezrednek Galíciában visszamaradt többi részét aLenkey-század távozása után pár héttel, július közepén, a bécsihadügyminisztérium legfelsőbb utasításra Magyarországba ren-delte, ahol az a honvédseregben küzdötte végig a szabadság-harcot.

b) A Vilmos-huszárok hazatérése.

Az ezred két osztályát (az 1. és 2. őrnagyit) az osztrákhadügyminisztérium Batthyány miniszterelnök kérésére már1848 április közepén a magyar kormány rendelkezésére bo-csátotta. A huszárok ebből természetesen arra következtet-tek, hogy nemsokára valamennyien Magyarországba kerülnek.

A nyáron hozzájuk is elvetődött a Lenkey-század szöké-sének híre. A Tarnopol környékén állomásozó huszárezredrészeinél ettől kezdve állandó lett az ellenőrzés. Az elöljá-rók jobban szemmel tartották a legénységet, s naponta több-ször felolvasták előtte a szabályzatnak a szökésre vonatkozópontjait.

A javarészt borsodi és abaúji huszárunk eleinte .türel-mesen várakoztak. A fegyelmetlenségnek semmi különösebbjelét nem mutatták. A nagy távolság ködfalán keresztül hoz-zájuk is eljutott hangfoszlányok22 azonban önkéntelenül fel-figyeltek. A magyarországi hírek észrevétlenül rakódtak le lei-kükön. Egyik-másik hazahívó nyomtatványokat is kapott ha-zájából. Azok a szokatlan események is gondolkodóba ejtet-ték őket, melyek az ezreden belül mutatkoztak. Egyik nyárinapon az összegyűlt szakaszok előtt egy Jellachichot megbé-lyegző királyi rendeletet hirdettek ki. A pár hónap múlva,október első felében felolvasott legmagasabb kézirat viszontJellachichnak a magyarországi haderő főparancsnoki .mél-tóságára emelését adta tudomásukra. Az egyszerű huszár-fiúk megérezték, hogy az osztrák hadsereg óraműszerkeze-tében a kerekek meglazultak. Ennek nyomán közöttük is fel-engedtek az engedelmesség kötelékei. Kikezdte azokat a baj-

61

bajutott hazai föld utáni mérhetetlen vágyakozás. A hernád-,a boldva- s a sajóparti füzesek közül feléjükszálló halk hívó-gatás. A napsugaras magyar falvaknak a Kárpátokon túlróla szelek hátán hozzájuk érkező harangkongása. A dolgos, ma-gyar paraszti életnek az a sajátságos és titokzatos ereje, amelyvasmarokkal húzza vissza magához a világ bármelyik részérevetődött magyart. A katonai fegyelemnek ebben a még hang-nélküli, alig észrevehető szétesésében merész tervek szövőd-tek. Csak egy vállalkozó tettre, példára volt szükség, hogymeginduljon a lavina.

Elsőnek László János tizedes kelt útra Czortkowról azezredesi első század 50 közhuszárjával. A kis csapat október11-én éjjel 3 órakor hagyta el a várost. A század parancs-noka — Auner százados — hajnal felé űzőbe vette a szö-kevényeket. A huszárok megmaradt részével és szekérre ra-kott gyalogsággal követte őket. A menekülők erdőségekbe vet-ték magukat, majd később a Kárpátokhoz érve, meredek he-gyi ösvényeken igyekeztek tért nyerni. A veszélyes úton egyhuszár lovával együtt a mélységbe fordult, egy másik pediga Dnyeszter átúsztatása közben lelte halálát. A szökevény csa-pat útközben még 12 huszárt vesztett. Ezek részint a fárad-ságtól kimerülve lemaradtak, részint az üldöző osztrák gya-logság tüzétől estek el.22 A 36 főre olvadt osztag október16-án, délelőtt 11 órakor ért a mármarosmegyei Taracközre.

László tizedesnek, a haza földjére lépve első dolga volt,hogy megeskette embereit. A huszárok esküvel fogadták, hogyhazájukat utolsó csepp vérükig védelmezni fogják s a fegyel-met szegőnek maguk röpítenek golyót a fejébe.

Az új eskü, melyet László tizedes maga fogalmazott, szó-ról-szóra a következőkép hangzott: »Mi magyar hű vitézekesküszünk a magyarok Istenére, hogy magyar hazánk védel-mére utolsó csepp vérig készek vagyunk: elszánva azt min-denünk feláldozásával oltalmazni, mert az minket azon fel-szólítással hí, hogy aki őt megmenteni nem siet, az czudar,az nem magyar. Esküszünk, hogy azon vezérünket, kit mi aszó többségével választunk, utolsó percig el nem hagyjuk,érette életünket is feláldozzuk, őt hallgatjuk s neki a legna-gyobb mértékben engedelmeskedünk. Ki ezeket közülünk nemteljesíti, nem tartjuk Isten áldására érdemesnek, hogy kard-ját oldalán viselje, hogy a hazai föld fedezze, hanem, hogyIsten a legcsodálatosabban verje meg. Bárki legyen közülünkáruló, készek vagyunk első golyóbisunkat neki eresztjeni.Mind vízen, mind szárazon, mind tűzben, vérünket ontjuka magyar hazáért. Isten minket úgy segéljen! Amen.«

Az esküt tett huszárok alig pár nap múlva tettel iga-zolták adott szavukhoz való hűségüket. Amikor a Mihályfikormánybiztos kíséretéül kirendelt huszárok közül az egyik

62

megtagadta az engedelmességet, társai a helyszínen összeka-szabolták.23

Az első merész lépés után a Tarnopolban állomásozóalezredesi első század készülődött l'el a szökésre. Tiszt veze-tése nélkül azonban nem mert nekivágni a nagy útnak. Ahuszárok ezért parancsnokaikat igyekeztek tervüknek meg-nyerni. A lisztek közül a pesti származású Szontágh Fri-gyes hadnagy vállalkozott a vezérségre, A huszárok élelme-zése céljából 450 forint kincstári pénzt vett magához és mi-után előzőleg ezredesét levélben arra kérte, hogy az elvittösszeget hátrahagyott poggyászának és lovainak eladási árá-ból térítse meg, 1818 október 24-én a csapat élére állt éséjjel 12 órakor 195 huszárral felkerekedett.24

Tarnopol városa, ahonnan a század elindult, tele voltosztrák katonasággal. A vállalkozást tehát már kezdetben aza veszély fenyegette, hogy a helyőrség észreveszi az elvonu-lást. A huszárok ezért lovaik patáját szalmafonatokkal csa-varták be és lehetőleg zaj nélkül, lépésben igyekeztek a csön-des utcákon keresztül a szabadba jutni. Az óvintézkedésekellenére az egyik gyalogsági laktanya előtt a kapuőrség figyel-mes lelt rájuk. Azonnal riadóztatta a lengyel nemzetiségű szá-zadokat, amelyek közül kettő szekereken a menekülők nyo-mába szegődött. A huszárok minderről mitsein sejtve értekmásnap, 25-én alkonyaikor a Dnyeszter partjához.

Szontágh embereit csoportonként akarta áthajóztatni afolyón. Az első résszel már a túlsó partra lépett, amikor mö-götte a Dnyeszter mentét ellepték az üldözésére rendelt gya-logosok. Az osztrák csapat parancsnoka a sötétben Szontághnevét kiáltotta és amikor észrevette, hogy az a huszárok egy-részével már átkelt, össztüzet vezényelt. A golyók azonbanaz éj sötétjében nem találtak. Csak egy huszár sebesült megkönnyebben. Az osztrák liszt ezután a folyó balpartján visz-szamaradt szökevényeket megadásra szólította fel, de ezek anél-kül, hogy sejtelmük lelt volna az üldöző csapat erejéről, küz-delembe bocsátkoztak. A sötétben rövid harc keletkezett. Ahuszárok a gyalogságra rontottak. Egy részük keresztülvágtamagát, a többi teljesen bekerítve fogságba jutott. A Dnyesz-ter jobbpartján maga Szontágh is egy időközben átkelt oszt-rák gyalogos csoport gyűrűjébe került. Csak harc árán tu-dott megmenekülni. A 83 főre olvadt huszárcsapat október,27-én délben érkezett Kőrösmezőre, ahol Szontághnak elsődolga volt, hogy a magával hozott kincstári pénzből felma-radt 29 forintot Mihályi Gábor kormánybiztosnál letétbe he-lyezte.25

Szontágh csapatának elvonulása után az ezredből márcsak két század maradt meg. Az alezredesi osztály 2. századaZbarazon26 és az ezredesi osztály 2. százada Trembowlán. Eza keltő egyszerre indult hazájába. A terv a Zbarazon elhe-

63

lyezett századnál fogamzott meg. A huszárok a javarészt ide-gen nemzetiségű parancsnokaik között nem találtak olyanra,aki a kockázatos útra vállalkozott volna. Sok próbálkozásután végre akadt egy Zsurmay Lipót nevű tiszt, aki koráb-ban hosszabb ideig szolgált az ezredben, majd 1817-ben nyug-díjba vonulva, az egyik közeli faluban telepedett le. Vele ösz-szebeszélve, október 26-ára tűzték ki az indulás idejét. Elő-zőleg természetesen gondoskodtak arról, hogy a dolog vala-hogy ki ne pattanjon. Megbeszélték, hogy a szakasztizede-sek a legközelebbi zsoldot nem osztják ki, nehogy közülükegyik-másik boros fővel elárulja a dolgot. A kijelölt naponeste 8 óra felé már menetkész volt a század. A lőszerraktártfeltörték, éles tölténnyel szerellek fel magukat, s azután fel-kerekedtek. Trembowlán csatlakozott hozzájuk az ezredesi 2.század. A 200 főre nőtt csapat október 28-án ért Buczaczváros közelébe. A huszárok gyanútlanul lovagoltak a hely-ség túlsó széléig, amikor váratlan akadályra bukkantak. Aváros papja valahogy tudomást szerzett jöttükről; félreveret-te a harangokat és azt híresztelve, hogy a huszárok rabolnifognak, fegyverbe szólította a lakosságot. A megrémült len-gyel parasztok erre szétrombolták a város folyójának híd-ját, s sebtében emelt torlaszok mögött várakoztak a kellemet-len vendégekre. A huszárok legjobban szerettek volna közé-jük ugratni, de Zsurmay nyugalmat parancsolt. Visszarendeltecsapatát és a helységből kijutva, a közeli erdőségen át, ke-rülő iilon folytatta menetét.

Október 29-én a vidéki vasárnap ünnepi csöndje virradtrájuk. Délelőtt egy elhagyatott faluhoz értek. Verőfényes őszinap volt. A huszárok lovukról leszálltak s a kertek alatt nekivet-kőzlek, hogy kissé rendbeszedjék magukat és megpatkoljáklovaikat. Pihenni is szerettek volna. A falu bírájának meg-parancsolták, hogy élelmet szerezzen számukra. Ez azonbannemsokára azzal jött vissza hogy a lengyel parasztok meg-tagadták az élelemszolgáltatást. Azt mondják, hogy a ven-dégek nem járnak jó úton, különben szokásszerint a házak-ban pihentek volna meg. Zsurmay attól tartva, hogy a falusiakesetleg fellármázzák a környéket, felszedetté a sátorfát és to-vábbvonult.

Október 30-án alkonyat felé a Dnyeszter átúsztatása után,Kolomea közelében egy faluhoz érkeztek. Itt már várakozottrájuk a helység német nemzetiségű földesura. A szökevények-nek azonban óvatosan kellett a kastélyhoz közelíteniök, ne-hogy a lakosok észrevegyék jöttüket. Néhány huszár előre-ment és a cselédséggel együtt, a kastély udvarának hátsó ré-szén, a gazdasági épületek közelében lebontotta a kerítést.A többiek közben megkerülték a falut és ezen a rögtönzöttkapun keresztül jutottak be a kastély udvarába. Az éjsza-

64

kát itt töltötték. Olyan közel voltak Koloméához, hogy estehallották az osztrák helyőrség takarodójának dobpergését.

A huszárok másnap továbbvonultak a Kárpátok hófödteormai felé. Az egyik kiterjedt erdőségben gyalogságra bukkan-tak, mely útjukat akarta állani. Zsurmay a terepet támadásraalkalmatlannak ítélve, az úton tömegben felállott ellenség előlvisszahúzódott, s azt széles ívben kikerülte.

Október utolsó napján, a késő délutáni órákban jutottaka Kárpátok övének hatalmas, erődszerű nyúlványaihoz. A nagyvonulás utolsó fejezete következett. Meredek hegyi ösvénye-ken kapaszkodtak a felhőkbevesző magasságok felé. A kes-keny utakon a huszárok lóról szálltak, s gyalogosan húztákmaguk után fáradt lovaikat. A rend felbomlott. A karaváné-szerű hosszú sorok szétszakadoztak. A lovak patái felhasad-tak, a kimerült állatok elmaradoztak. Az összeköttetés meg-szakadt. A csapatot csak kurjongatás, lövöldözés és tűzjelektartották már össze. De a világoskék-mentés legények szemé-ben az akarat acélos fénye csillogott és ez erőt adott izmaik-nak. Számban alaposan megfogyatkozva, november 2~án értekFelsővisóra.27

A huszárcsapat innen, miután fáradalmait kipihente, no-november hó 10-én bevonult Mármarosszigetre. A huszárokLenkey csapatához hasonlóan, a megyeház épülete előttsorakoztak fel, ahol ünnepélyes külsőségek között esküt tet-tek Magyarország védelmére. A fogadtatás során először Mi-hályi Gábor kormánybiztos intézett hozzájuk buzdító beszé-det, majd Péterffi őrnagy lépett eléjük. Ez utóbbi beszé-dét a következő szavakkal vezette be: »Barátim! ti nagybűnt követettek el midőn a hadi fegyelmet megtörve hazajöttetek; másfelől polgári kötelességteket teljesítettétek.« Ε kez-dő szavak után a közelben álló polgárok közül többen zúgo-lódni kezdtek, s hangosan közbeszóltak. A méltatlankodók sze-rint Lenkeynél még érthető volt az ilyen beszéd, de akkormár nem. Az volt a véleményük., hogy Péterffi őrnagy szavaiidejétmúlt, üres szólamok és nem szolgálják a nemzet érdekét.

A huszárok Mármarosszigetre történt megérkezéséről rész-letesen beszámoló egykorú hírlapi tudósítás a fogadtatást meg-zavaró eset ellensúlyozásaként a következő lelkes szavakat in-tézte Zsurmay huszáraihoz: »Vitéz hős barátim! Nem követ-tetek ti el bűnt! A polgári érdemnek legnagyobbika az, mitszámotokra hódolva nyújtunk. — Isten vezérelje vitéz kar-jaitokat győzelemre«.28

c) A Koburg-huszárok hazatérése.

Míg a Vilmos huszárezrednél a legénység volt a kezde-ményező, addig a Lemberg környékén elhetyezett Kóburg-hu-

65

szároknál a tisztek karolták fel bajbakerült hazájuk ügyét.Ennek az ezrednek a tisztikarát valahogy jobban átjárta anemzeti öntudat feltörő eszméje. A hazaszeretet melege kü-lönösen Bersek József kapitány lelkéből áradt szerte. Ez akuruclelkű magyar olthatatlan gyűlölettel tekintett a császárikétfejű-sasos lobogókra. Mint az ezred nevelő századának2''parancsnoka, már évekkel azelőtt erős magyar hazafias szel-lemet igyekezett növendékei között meghonosítani. Ε tekintet-ben annyira szigorú volt, hogy azt, aki szolgálaton kívül né-metül beszélt, kíméletlenül megfenyítette.

A nemzeti érzésnek ez a keménymarkú magvetője rövididőn belül eredményes munkát végzett. Századának öreg szol-gálatvezetője, Boka őrmester, egyízben a legénység előtt ahuszár legszentebb kötelességéről tartott előadást. Egyhangúszavak ismételték a regulamentumok megszokott szólamát: Aharcos a császár katonája, legmagasztosabb feladata a csá-szári tartományok védelme. . . . « Közben Hertelendy őrmes-ter lépett a szobába. Nem szólt közbe, de az iskolázás utánhevesen rontott Boka őrmesternek: »Ne terjessz helytelen fo-galmakat a legénység között — mondta neki — mi magyarkatonák vagyunk és feladatunk nem a császári tartományok,hanem magyar hazánk védelme.«

* **

Bersek sugalló erejű egyénisége előbb-utóbb hatalmábaejtette bajtársait is. Az eddig csak helyenként lappangó nem-zeti érzés 1848 elején a tisztikar tekintélyes részének lelké-ben már élő, tudatos valósággá érett. Közöttük állandóan kéz-ről-kézre jártak a Pesti Hírlap példányai. Tartalmukat a ma-gyarul nem tudó tisztek előtt Bersek és Jenik főhadnagy is-mertette, A tisztikar között az előbbi kettőn kívül különösenFoldván, Sulyok, Uj, Astleithner,. Kalotsa, Bees báró és Korénekezredkáplán voltak a hangadók. A fiatalabb német nemzetiségűtisztek készséggel csatlakoztak a szellemi mozgalomhoz. Az aszíntiszta magyaros levegő, mely az egykori Deák31 huszár-ezredben, a nagy bujdosó fejedelem valamely lengyel földönmaradt emléke nyomán szerteáradt, megejtette őket. Még nemszólnak, de az elhatározó tettek idején, ki tudja merre lép-nek?

A márciusi események után elsőnek Bersek adott han-got érzésének. Tisztjeinek egyik esti összejövetelén, amelyena falu papja is jelen volt, a magyar szabadságra és Kossuthraemelte poharát.32 Az eset az ezredparancsnok, Barco ezredesfülébe jutott, aki Berseket, Jenik főhadnaggyal, Astleithner és

66

Kaloisa hadnagyokkal együtt a Pozsonyban felállított tartalék-századhoz helyezte át. A kuruclelkű kapitány a távozása előttiutolsó perceket is arra használta fel, hogy kiöntse lelkét. Atiszteletére rendezett búcsúvacsora után asztaltársasága kísé-retében századához ment. Glédában álló huszárjai előtt han-gos, lelkesítő tartalmú beszédet mondott, melynek minden sza-va izzott a bécsi udvar elleni gyűlölettől. Lelkéből mennydör-gésszerűén szakadtak fel az évszázados magyar sors felhal-mozott keserűségei: A császár semmirekelő, elárulta és be-csapta hazánkat, fogadjatok hűséget a szabad Magyarország-nak! ... Bersek ezután a gyújtó tartalmú beszéd után hu-szárjait ünnepélyesen felszólította, hogy Magyarország szabad-ságára esküdjenek fel. És a huszárok a galíciai tavasz estihomályában fedetlen fővel, térdenállva mondták utána az es-kü szövegét33

Amíg az első idők feszültsége tartott, addig nein volt baj.Amikor azonban a szívek verése .kihagyott, valahonnan alelkek mélyéről felszakadt egy másik érzés: a katonába oltottfegyelem érzete. Ez különösen az idősebb tiszteknél — mintpéldául Földváry századosnál — okozott belső összeütközést. Ajanowi huszárszázad helyettes parancsnoka bizalmasan beval-lotta osztrák bajtársainak, hogy két kő között őrlődik. Nehe-zére esik a választás, mert Magyarországon most aljas em-bernek bélyegzik azt, aki nem siet hazája védelmére.34 De ahazaszeretet a legtöbben — így Földváryban is — maga alágyűrt minden mást. Erősebbnek bizonyult az évtizedes katonainevelés vasmarkának szorításánál. Egy váratlan pillanatbanmegrohanta az ingadozókat és súlytalan pehelyként magával ra-gadta őket.

Amikor a szerb felkelés hullámai teljesen elöntötték amagyar Délvidéket és egyes magyar újságokban támadó cik-kek jelentek meg a »fekete-sárga« érzelmű tisztek ellen, aKóburg huszárezred fiatalabb tisztjei között titokban egyírás járt aláírás végett kézről-kézre. A magyar hadügyminisz-tériumhoz intézett feliratban többen tiltakoztak a gyanúsításokellen és hangsúlyozták, hogy készek a magyar ügyért bármi-kor fegyvert fogni.3«5 Ugyanekkor küldöttség kereste fel Barcoezredest és kérte, hogy vezesse az ezredet Magyarországba. Azezredparancsnok azzal tért ki a kérés teljesítése elől, hogy abécsi hadügyminisztériumtól a felváltásra kijelölt Schwarzen-berg ulánus ezred megérkezéséig nem tud érdemleges választadni.

A javarészt Pozsony-környéki és nyitramegyei tót fiúkhálás tanítványoknak mutatkoztak. Lelkükben magasra lob-bant a magyar hazájuk iránti szeretet. Ahogy telt-múlt az

67

idő, úgy halmozódott fel bennük a hazai föld utáni vágya-kozás. Nicsai közhuszár három bajtársával együtt már ok-tóber elején megszökött. A példa azonban nem volt raga-dós. A derék tót fiúk különösebb fegyelmezetlenségnek nemmutatják jelét. Fenyítésre nemigen szolgáltatnak okot. Csaklelkesek, hangosak. A »Talpra Magyart« éneklik. Minden al-kalmat megragadnak, hogy tisztjeik előtt kifejezésre juttas-sák hazavágyódásukat. Közelükben célzatosan hangosabban be-szélnek. Földváryt meglátva, lelkesen éljenzik Magyarorszá-got és kapitányukat. Parancsnokaikat ismételten azzal a kér-déssel ostromolják, hogy mikor viszik őket haza a szerbekellen.36 Érdekes, hogy a tisztek osztozva a legénység érzé-sében, ezeket a kisebb fegyelmezetlenségszerű tüneteket szó-nélkül tűrik. Csak az öreg szakasztizedesek katonás érzésetiltakozik ellenük. Szarvas tizedes október 27-én magyar ha-zafias kijelentések miatt két tót fiút tartóztat le: Rosko ésKultek közhuszárokat.37

Az izgalom október közepén érte el tetőfokát. A tisztekvalahogy tudomást szereztek arról, hogy a magyar kormányerélyesen szorgalmazza hazaindításukat. Hallottak arról is, hogyKossuth összeköttetést tart fenn az ezred Magyarországon lévőtartalékszázadának tisztjeivel. Bizalmas körben ezekben a na-pokban mind sűrűbben emlegetik Astleithner hadnagy nevét,aki Kossuth parancsát fogja hozni számukra.38

Astleithner hadnagy a honvédelmi bizottmány rendeleté-vel október 20-án érkezett meg a 2. őrnagyi osztály 2. szá-zadának állomáshelyére, Janowra. Itt átadta Kossuthnak köz-vetlen a századparancsnokokhoz intézett írásos rendeletét ésArnsberg hadnagynak a legénység élelmezésére szánt 1000 fo-rintot. Azután továbbment a többi századhoz.

Kossuth futárának nyomában megérkeztek a magyar kor-mánymegbízottak is. Az utcákon, a házak, laktanyák, istállókfalain huszárokat hazahívó falragaszok jelentek meg.Ilyen előzmények után érkezett el 1848 október 28-a.A Janowon állomásozó század parancsnoka Bajzáth Gusz-táv százados; beosztott tisztjei: Földváry Károly másodszá-zados, báró Wasmer Gusztáv főhadnagy, Arnsberg György ésbáró Steuben Ernő hadnagyok. A huszárszázad hazatérése el-határozott dolog, a beosztott tisztek egymás között nyíltan— mint valami egészen természetes dologról — beszélnek er-ről. Egyedül még Steuben hadnagy ingadozik. Nem tudja mi-tévő legyen. A fiatal német tiszt idősebb bajtársaihoz fordultanácsért. Délelőtt az utcán találkozik osztályparancsnokával,báró Zobel őrnaggyal. Kérdést intéz hozzá, hogyha az ezredMagyarországba indul, mit tegyen, hiszen magyarul sem tud.Az őrnagy kitér a határozott válasz elől. Délfelé Bajzáth szá-zados tiszti kihallgatást tart. Amsberget az egybegyűlt tisz-tek előtt megdorgálja, mert előző nap engedély nélkül Lem-

68

bergbe távozott. Egyszersmind figyelmezteti a liszteket, hogya legénységet kísérjék szemmel és minden gyanús mozgoló-dás esetén erélyesen lépjenek közbe. Közös ebéd következik,majd utána a századparancsnok Lembergbe utazik.

Estefelé a tisztek Földváry lakásán gyűlnek össze. Közöt-tük van a szomszédos századoktól két tiszt: Lekcsei SulyokEde és Új Imre főhadnagy is. Lényegtelen dolgokról folyika társalgás. A szökésről egyetlen szó sem esik. Kis idő múlva atisztek lassan szétszélednek. Először Arnsberg, majd közvetlenülutána Wasmer távozik. Mindketten lakásukra mennek, maguk-hoz rendelik a szakasztizedeseket és megparancsolják nekik,hogy a legénység takarodó után csomagoljon és nyergeljen.

Földváry százados lakásán a házigazdán kívül csak Sulyokfőhadnagy és Steuben hadnagy marad. Kis idő múlva Sulyok istávozni készül és megkéri Steubent, hogy kísérje el a kocs-mába, ahol vacsorázni akar. A két tiszt a galíciai kisvárosegyik éttermét keresi fel. A gyérvilágítású helyiségben jófor-mán egyedül vannak. Nyugodtan szóbakerülhet a legbizalma-sabb természetű dolog is. Sulyok vacsorát rendel és hallgata-gon falatozni kezd. A magas, szélesvállú magyar tiszt evésközben nem barátja a fecsegésnek. Különben is szótlan termé-szetű ember. A társalgás fonalát Steuben veszi fel. Azzal akérdéssel fordul társához, hogy mit tud az ezred elvonulásá-ról? »Az a Schwarzenberg-ulánusok megérkezésétől függ«, —hangzik a kimért válasz. Ezekben a pillanatokban lép a szo-bába Uj főhadnagy, aki először Steubent szólítja meg. Megkérditőle, hoöv tud-e valamit Jellachich elfogott leveleiről. Utánazsebéből egy újságot vesz elő és azt mellékleteivel együtt Steu-ben elé az asztalra teríti. A mellékletek Jellachichnak a csá-szári udvarhoz intézett levélmásolatait tartalmazták. Azokat,melyekben megköszönte Magyarország ellen küzdő hadseregeanyagi támogatását és Bécstől újabb pénzbeli segítséget kért.

A társaság tagjai bort rendeltek s az időközben megér-kezett Földváryval és Wasmerrel együtt poharazni kezdtek.Körülbelül fél óra múlva Földváry, Uj és Wasmereltávozott. A szobában ismét csak Sulyok és Steuben ma-radt. Sulyok egy ideig szótlanul nézett maga elé, s az-után hirtelen bajtársához fordult: »A század nyergel, velemégy? A váratlan kérdésre Steuben körül forogni kez-dett a világ. Lélekzete megállt, ajkai összeszorultak. Egyszó sem jött ki a torkán. Sulyok másodszor szólt hozzá: »Gon-dold meg, hogy embereiddel mégy-e vagy sem!« Ezek a sza-vak a fiatal tisztet teljesen kilendítették nyugalmából. Szintemegbűvölve emelkedett fel az asztaltól. Cigarettára akart gyúj-tani, de kezei annyira remegtek, hogy képtelen volt rá. Meg-hajolt és szó nélkül otthagyta társát. Egyenesen Wasmer fő-hadnagy lakására sietett. Tudta, hogy ez a bajtársa császáriérzelmű. Régi osztrák katonacsalád sarja. Elhatározta, hogy

69

ebben a számára nehéz és tanácstalan helyzetben utána iga-zodik. Wasiner főhadnagyot szintén nyugtalan lelkiállapotbantalálta lakásán. Egymásután kétszer is kérdezősködött szán-déka felől·, de választ nem kapott. Második kérdésére pajtásaegy határozott mozdulattal vállára dobta köpenyét és szó-nélkül kilépett a szobából.39 Ezt az indulatos mozdulatot nemlehetett félreérteni. Steuben magára maradt bajtársa szobájá-ban. Kitekintett a hideg, őszi galíciai éjszakába és megrázkó-dott a lelkére ülő nagy egyedülléttől. Ügy érezte, hogy min-denki itthagyta. Barátai akiknek annyiszor szorította meg ke-zét és azok az ismerős, hűséges huszárszemek, amelyeidbeannyiszor belenézett. Úgy érezte, hogy nem hallja többé anaposkáplár hangos jelentését, a lovak ismerős nyerítését,türelmetlen patadobogását. Az a nagy család, amelynek már,évek óta tagja, egy messze, ismeretlen országba távozik. Oda-húzza a katonaélet igazi kiteljesülése: a harc. A fiatal németfiú nem bírt többé macával. Hazarohant. Feltette csákóját,felcsatolta kardját, lóraült és legényének megparancsolta, hogycsomagját vigye Lembergbe. Már az udvaron volt, amikor lo-váról odakiáltott Varga közhuszárnak: »Visszajövök nemso-kára!«40

A legénység ezalatt lázasan készülődött a nagy útra. Aszakaszok három egymástól távolfekvő laktanyában voltakszálláson. A sötét utcákon izgatott huszárok cipelték a tisztekés a hadapródok poggyászait. Olyan volt a város, mint egymegbolygatott méhkas. Zobel őrnagy, a 2. őrnagyi osztály pa-rancsnoka este a szokottnál korábban feküdt le. Nemsokárafigyelmes lett az utcáról lakásába szűrődő zajra. Kikelt azágyából, felöltözött és az egyik laktanya felé tartott. Ez voltSteuben hadnagy szakaszának szálláshelye. A huszárok' ép-pen abban a pillanatban vonultak ki a hátsó kapun, amikoraz őrnagy a főkapuhoz ért. Az egyik gyéren megvilágítottlegénységi szobában Bacher tizedest találta egypár közhuszár-ral, akik ittfelejtett dolgaikért tértek vissza. Az őrnagy kér-dőre vonta őket. A tizedes nyugodtan válaszolta: »A hazánk-ba megyünk, hogy harcoljunk érte. Ne erőltesse meg magátőrnagy úr, mert minden hiába!« Az őrnagy ezután végigmenta főúton. Földvárv kapitány szállása előtt még őrség állott. Itttalálta a mélyen köpenyébe burkolódzott Sulyok főhadnagyot.Megismerte alakjáról és dühös szavakkal rontott neki: »Mi-csoda dolog ez, hogy ön idejön és elcsábítja századomat!«Sulyok szó nélkül megfordult és eltűnt a sötétségben.41

Alig hangzott el a takarodó jele, a huszárok máris menet-készen sorakoztak fel a század gyülekezőhelyén. Egyedül Arns-berg hadnagy szakasza késett. A hannoveri születésű, jófor-mán magyarul is alig beszélő fiatal tiszt magánkívül, izgatot-tan vágtatott szakaszához. I t t mindkét kezében pisztolyt tart-va sürgette embereit.42

70

A század Wasmer főhadnagy vezetése alatt 9 óra után:indult meg. Létszáma 3 tiszt, 1 hadapród, 8 tizedes és 96közhuszár volt.43 Földváry százados a város szélén csatlako-zott hozzá. Ezután Wasmer főhadnagy az utóvédhez lova-golt és több huszár kérésére felolvasta nekik Kossuthnak aszázadparancsnokokhoz intézett rendeletét. A huszárok a leg-rövidebb úton Sambor felé tartottak. A. menetet mindjártkezdetben rossz előjel kísérte. Grodek közelében éjjel letéved-tek az útról és csak hajnaltájt tudtak valahogy visszavergődni.Ezzel máris félnapot veszítettek. Sambor felé közeledve, azországútról lekanyarodtak és a hegyek közé vették magukat.Közben mind gyanúsabb tünetekre lettek figyelmesek. A szűkösvényeken a távolban császári lovasok bukkantak fel, a kör-nyékbeli hegyoldalakon pedig, a menetvonal hosszában a len-gyel parasztok tűzjelekkel értesítették a huszárok jelenlétérőla császáriakat. Wasmer főhadnagy és Steuben hadnagy gon-dolkodóba esett. Kezdték bánni, hogy a századdal jöttek. Azegyik helységnél a huszárok egy részével leszakadtak és Sam-borba igyekeztek, hogy önként jelentkezzenek.

Földváry és Arnsberg nem adta fel a reményt; 45 hu-szárral tovább vonultak. Már harmadik napja mentek és aligettek valamit. November 1-én délelőtt, Sambor közelében egyszűk völgyben fekvő faluhoz értek. Alig tettek pár lépést, aközeli hegyoldalakon felfegyverzett lengyel parasztokra lettekfigyelmesek. Ugyanekkor egy gyalogos és egy lovasszázad zár-ta el előttük az utat. A két tiszt rövid tanácskozást tar lőtt.Eleinte mindketten támadni akartak. Később azonban meg-gondolták a dolgot. Látva, hogy minden oldalról körülfogtákőket és túlerővel állnak szemben, a felesleges vérontást elke-rülendő, a megadás mellett döntöttek. A kis huszárcsapatezután letette a fegyvert.44

Az osztrák katonaság a foglyul ejtett huszárokat Sambor-ba kísérte. Itt már várt rájuk parancsnokuk, Barco ezredcs.A századot a »Korona« és a »Fehér rózsához« címzett fo-gadókban szállásolta el. A legénységet letartóztatta, a tiszteketpedig egyelőre szobafogsággal fenyítette meg. Bízva abban,hogy nem fognak megszökni, őrizetükről nem gondoskodott.Földváry és Arnsberg ennek következtében felügyelet nélkülmaradt. November 3-án este parasztruhába öltözve, kilo-pództak szállásukról. Arnsberg szökése sikerült, Földváryt el-lenben egy lengyel nemzetiségű osztrák járőr az utcán felis-merte és visszakísérte.46

Arnsberg hadnagy, Stryjen és Skolen át, regénybe illő kalan-dok után ért november 10-én Mármarosszigetre.

A Samborban fogságba vetett huszárok sorsa a magyarkormányt módfelett bántotta. Főként azért, mert az ő paran-csa teljesítésének köszönhették helyzetüket. A pesti hadügy-minisztérium ezért a honvédelmi bizottmány felhívására, köz-

71

vetlenül az ezred hadbírójához intézett u tas í t ás t . Szigorúanmeghagyta neki, hogy a fogságba kerüli ti szteket és legény-séget bocsássa szabadon és indítsa útnak Magyarország felé.Talán mondanunk sem kell, hogy a közbenjárás teljesen ered-ménytelen maradt. A magyar hadügyminisztérium választ semkapott a megkeresésre.47

Lekcsei Sulyok Ede főhadnagy még október 28-án éjjelvisszatért Janowról századának kvártélyhelyére, Hruszowra.48

Ez a fiatal tiszt a Koburg-huszárok szökésének egyik legtevé-kenyebb előkészítője voll. A janowi század szökéséi is a szín-falak mögül ő irányította. Sulyok századához (2. őrnagyi .1. szá-zad) érve, itt sem habozott sokáig. Október 30-án reggel szaka-szát a falu utcáján gyülekeztette, majd felkereste a többi szaka-szokat is és felszólította a huszárokat, hogy aki apját és anyjátszereti és aki hazáját meg akarja menteni, az azonnal készüljönés kövesse őt.«49 A huszárok erre lázasan csomagolni kezdtek.Csak a 3. szakasz legénysége nem mozdult. Amikor ugyanisSulyok innen kitette lábát, Karántsy István tizedes figyelmeztél leembereit, hogy a főhadnagy felhívásai ne vegyék figyelembe,mert az valószínűleg önhatalmúlag cselekszik. A hazamene-telre vonatkozó fontos utasítást a századparancsnok maga ad-ta volna ki. A huszárok hallgatlak a figyelmeztető szóra ésnyugodtan maradtak. Az eset Sulyok fülébe jutott. Erre újbólfelkereste a szakaszt. Kérdőre vonla a huszárokat és amikorazok tizedesükre hivatkoztak, maga elé rend el le a káplárt ésmegfenyegette, hogyha visszamarad, vagy még egy szóval el-lenkezik, tüstént felakasztatja.

A század az Uzsoki-hágón át november első napjaibanért Ung megyébe. Tihán a rutén lakosság nagy lelkesedésselfogadta a huszárokat. Enni-innivalóval ellátta őket és élelme-zésükért nem volt hajlandó pénzt, elfogadni. A felvidéki íal-vak népének önzetlenségére vonatkozólag a következőkéi ol-vashatjuk egy akkori napilapban: »A nép közül sokan a húsárát sem fogadták el katonáinktól; többen a szobránci járás-ban a lópoiiiókat is visszahozlak az eskülthöz azon észrevé-tellel, hogy illy körülmények között, a haza megmentése ügyé-ben mindennel készek szolgálni.«50

Az ezredesi osztály Mosty—Wielkin51 elhelyezett másodikszázadánál Poplawski Ádám és báró Bees Arnold hadnagyteljesített szolgálatot. A század parancsnoka Lama Károly szá-zados volt. Ennek a császári érzelmű lisztnek minden vigyá-zása és körüliekintése sem volt elég ahhoz, hogy visszatartsaalárendeltjeit a sorsdöntő lépéstől. A beosztott l isztek és ahuszárok, század parancsnokuk ellenőrzéséi kijátszva, több íz-ben felkeresték a közeli Wolica község Lang nevű földbirto-kosai, akinek három felnőtt fiával különösen összebarátkoz-tak. A jelek amellett szólnak, hogy a huszárok e látogatásokalkalmával beszélték meg' a szökés tervét, és a három Lang

72

fiú ebben fontos szerepet játszott. Véglegesen október 22-énállapodtak meg, amikor több huszáraltisztet látott vendégüla Lang család. A földbirtokos fiai ez alkalommal megígértéka huszároknak, hogy szökésüket támogatni fogják; kocsikonélelmet küldenek számukra, sőt később még a nősök felesé-geit is utánuk küldik.

Lama százados október 30-án délelőtt szerzett tudo-mást a janowi és a hruszowi század szökéséről. Délután 3 óra-kor sorakoztatta századát és esküjükre figyelmeztette a hu-szárokat. A százados ezután Lembergbe utazott.

Estefelé Poplawski és Bees több környékbeli birtokos-sal együtt a falu Dobrzanski nevű papjának volt a vendége.A társaság éppen kártyázott, amikor a század hat közhuszárjatoppant fegyveresen a szobába. A huszárok egyenesen a tisz-tekhez léptek és felszólították őket, hogy tartsanak velük. Akét liszt minden habozás nélkül felkelt és a társaság tagjaivala század gyülekezőhelyére sietett, ahol a huszárok márfelsorakozva várakoztak. Itt Poplawski rövid beszédet in-tézett a legénységhez. Figyelmeztette őket, hogy útjuk veszé-lyekkel lesz teli, amelyekkel elszántan kell majd szembe-szállaniok. Aki menetközben önkényesen lemarad — hang-súlyozta a hadnagy az halállal lakol. Poplawski komolyanvette az ügyet. Amikor indulás előtt Butsik nevű legénye vo-nakodott vele menni, pisztolyt szegezett rá és így kényszerí-tette a szökésre. A csapat november 6-án reggel érkezett amagyar határra. Hazája földjére lépve, először a zemplén-megyei Polena községben állapodolt meg. Szinnán gróf CsákyTivadar látta vendégül a huszárokat; innen tovább menvedélután 1 óra felé értek Homonnára, ahol Dernáth Henrikszázados, a nemzetőrség parancsnoka fogadta őket.52

Ettől kezdve nem volt hatalom, amely a Kóburg-huszár-ezredet összetartsa. A huszárok kisebb-nagyobb csoportokbanvagy egyenként fel-feltűntek a Kárpátok átjáróin. Tépett ru-hában, fáradtan, kimerülve. Lóháton vagy sokszor csak gya-logszerrel.

November első felében érkeztek meg Uj Imre és TölgyessyJózsef főhadnagyok csapatai is. Követte őket november 17-énHeiielendy hadnagy55 110 huszárral54 és december elején BajcsiLajos tizedes 37 társával.

Galícia főhadparancsnoka, Hammerstein altábornagy ele-inte a legszigorúbb megtorló intézkedéseket léptette éleibe.Ostromállapotot hirdetett ki és az elfogott huszárokat hadi-törvényszék elé állította. Amikor látta, hogy minden hiába ésaz ezrednél már csak néhány huszár lézengett, ezeket szám-szerint Gi-et — Zolkiewen gyülekeztette és Lukács Károlyhadnagy felügyelete alatt lefegyverezve, gyalogosan hazaindí-tott a M agy a r ο r s z á g b a.:'5

Határtalan volt a hazájuk földjére lépett huszárok lel-

73

kesedése, amikor megpillantották a távoli rónák ködbeveszőtájait Az egyszerű magyar fiúk lelkéből könnyek között, tor-kot szorongatva szakadt fel az öröm s a sok fogadkozás.Szintay Ferenc, Bereg megye kormánybiztosa, Lukács had-nagy gyalogosan érkezett és mindenéből kifosztott csapatánakhangulatáról a következőket jelentette a honvédelmi bizott-mánynak: » . . . m i n d örömrivajgások között érkezett meg. Ittvagyunk a haza védelmére, hej de régen itt kellett volna ne-künk lenni. Olvastuk mi azt, amit Kossuth hirdetett. — Csaklovat nekünk, majd leszünk mi itt huszárok, noha minde-nünket elszedték, még a sarkantyúnkat is a csizmánkról, —de boldoguljanak vele — tsak hogy itt vagyunk szeretett ha-zánk védelmére.. . «56

Fogadtatásukba most már nem vegyült zavaró hang. Akatonai hatóságok a polgáriakkal versenyezve ünnepelték ahuszárokat. Kossuth, a honvédelmi bizottmány elnöke, UjImre huszárszázada részére 600 forintot utaltatott ki^ hogya huszárok a haza függetlenségére »egy barátságos poharatüríthessenek«,57 1848 november 18-án pedig az országos ren-dőri hivatalt arra utasította, hogy nemzeti zászlót, rózsákatés szalagot küldjön a Koburg-huszároknak. »...A Galíciábólvisszajött s jelennen még Ungh vármegyében tartózkodó Co-burgrmszár egy zászlóalja számára, a rendőri hivatal BernáthZsigmond Ungh megyei főispán úr kezeihez egy nemzeti zász-lót,· rózsákat és szalagot pedig egy teljes huszárdivízio szá-mára elegendőt, legfeljebb holnap okvetlenül szolgáltassonát... «58

Arra, hogy Kossuth mennyire értékelte a huszárok ha-zafias tettét és mennyire szívén viselte sorsukat, jellemző,hogy Baj esi Lajos tizedes érdekében külön átiratot intézetta honvédelmi minisztérium egyik osztályvezetőjéhez: »Ezen-nel hivatalosan felhívom ezredes urat — hangzik az átirat —hogy ezen derék vitézek felszereléséről és tüstenti beosztásárólgondoskodva legyen. És legyen figyelem különösen BajcsiLajos vezetőjükre, és Lázár közvitézre, ki még az ezrednélazért, hogy társait az elszökésre ösztönözte, nehéz fogságotszenvedett. Akarom, hogy ezen lelkes honfiúk irányában tény-leg tanúsíttassék a nemzet részéről a hálás megismerés.«59

Kossuth később is, a szabadságharc egész ideje alatt atyaigondoskodással kísérte a hazatért huszárok sorsát. Ügyes-ba-jos dolgaikban szeretettel segítette őket. Amikor Arnsberg had-nagy egy ízben fegyelmezetlensége miatt igen kellemetlen hely-zetbe került és közvetlen a kormányzóhoz fordult, Kossuthtüstént intézkedett a bajbajutott huszártiszt érdekében.

A hazaszökött huszárokat a határmenti katonai szervekés polgári hatóságok fogadták és megfelelő pihenő, illelve fel-szerelésük kiegészítése után, a magyar hadügyminisztérium ren-deletére az egyes hadszínterek felé irányították. A huszárokat

74

útközben az ország lakossága mindenütt magyaros vendég-szeretettel fogadta. Amikor a Kuburg-huszárok Tokajon vo-nultak keresztül és egynapi pihenőt tartottak, minden vala-mirevaló tokaji szőlősgazdának huszárvendége volt. A lelke-sebb polgárok még gyűjtést is rendeztek, amelyen 127 forint55 krajcár gyűlt össze.60

2. HAZATÉRÉS C S E H O R S Z Á G B Ó LÉS A U S Z T R I Á B Ó L .

a) A Nádor-huszárok hazatérése.

A fegyveres huszárcsapatok hazatérése Galíciából vakme-rő vállalkozás volt, a csehországi 12. számú Nádor huszár-ezred Prága melletti állomáshelyéről azonban egyenesen is-tenkísértés számba ment. Ezt az ezredet a magyar határtóllégvonalban is mintegy 300 kilométer távolság választotta el.Ha arra gondolunk, hogy a huszárok olyan útvesztőkbe me-részkedtek, amelyekben az osztrák katonaság ellenállásán kí-vül a sűrűnlakott vidék ellenséges érzelmű lakossága is aka-dályt jelentett számukra, szinte megfoghatatlannak tűnik fel,hogy egyesek mégis elérték hazájuk földjét. Az emberi szá-mítás szerint eleve halálraítélt vállalkozásokban csak az istenigondviselés és a magyar vakmerőség keinyerestársa, a szeren-cse segítette őket.

A Nádor-huszárok — amint azt később részletesebben islátni fogjuk — már 1848 kora őszén elindultak a Kárpátokfelé. A császári hadvezetőség nyomban szorosabbra vontaa gyűrűt köréjük. A határmenti katonaságot jóformán állan-dó készültségbe helyezte. Az ezrednél ostromállapotot rendeltel. A jászkun huszárokat azonban nem tudta visszatartani akockázatos lépéstől. Ettől az időtől kezdve a szélrózsa min-den irányába szerteszóródva igyekeztek hazájukba jutni. Po-rosz-, sőt Szászországban is feltűntek. A szökés izgalmaitólmegviselve is messzenéző szemekkel tekintettek hazájuk felé.A magyar föld utáni vágy valami nagy belső melegséggel szét-áradt testük minden hajszálerébe^ beleevődött izmaikba ésemberfeletti erőt kölcsönzött akaratuknak. Ha feltartóztattákőket útjukban, vagy ha egy-egy percre meg-megálltak az esze-veszett vágtatás közben, iszonyodva pillantottak vissza. A lé-lekzetük is elállt arra a gondolatra, hogy az idegen országhatóságai kiszolgáltatják őket és visszatoloncolják oda. ahon-nan elindultak. Talán nem is a büntetéstől féltek, hanem in-kább attól a halálos tétlenségtől, amely ott vár majd rájuk.

75

Az osztrák hadvezetőség látva a huszárok elszántságát,később biztos helyre igyekszik őket vinni. Az egész ezredetOlaszország felé irányítja. Célját azonban nem éri el. A ma-gyar határ közelében vonuló huszárokat ismét elkapja a vágy.Nem csoda. Hisz ha keletre néznek, mintha rőt lángokat lát-nának az ég alján. A hazai szél mintha magyar jajkiáltásokathozna feléjük. A legmegbízhatóbb öreg őrmestereket, tizede-seket is hatalmába ejti ez a megfoghatatlan érzés és pillana-tok alatt legyűri bennük az évtizedes fegyelem fogvatartó ere-jét. A szakaszok elé állanak és kelet felé mutatnak. A huszá-rok csoportosan térnek le a menetvonalról. Osztrák katona-ságba ütköznek. Keresztül vágják magukat, vagy fogságba ke-rülnek. A szökések a hosszú út alatt jóformán minden állo-másnál megismétlődnek. Nem használ ellenük semmi. Sem ajó szó, sem a szigor.

Előző fejezetünkben említettük, hogy az ezredet Y. Fer-dinánd még ez év májusában a magyar kormány rendelke-zésére bocsátotta. Már menetkészen állott, amikor az osztrákhadügyminisztérium a június 12-i prágai forradalom hírérevisszatartotta. Ε napokban az alezredesi osztály történetesena çseh fővárosban állomásozott, az ezred többi része pediga mintegy 70 kilométer távolságra lévő Saaz környékén voltszétszórva.

A Prágában lévő osztály természetesen résztvett a for-radalom letörésében. A huszárok nagyszerűen verekedtek. Aházak padlásairól tüzelő felkelőket heves harcokban némítot-ták el, ágyút mentettek ki a tömeg kezéből és torlaszokatrohamoztak meg. A Hradsinon és a belváros utcáin lépten-nyomon elővillantak a magas, tollbokrétás huszárcsákók azosztrák vértesek és dragonyosok római-szabású sisakjai kö-zül. 15-én estefelé az ezred Saaz környékéről iderendelt többiosztálya is megjelent a cseh főváros közelében. A hradsini vár-kapuk előtt Ivánka Imre főhadnagy, az elővéd parancsnokafúvatta meg a huszártrombitát.61 Másnap az egyik század a.csaszlaui vasútvonalat zárta el, majd a fővárosi forradalmároksegítségére siető mintegy 800 főnyi csapatot feltartóztat la ésfogságba ejtette.62

Az ezred a forradalom vérbefojtása után októberig Prá-gában maradt. A bécsi hadügyminisztérium a magyar kormányminden sürgetése ellenére is ragaszkodott hozzá. Ettől az ez-redtől akkor sem akart megválni, amikor — bár csak átme-netileg — engedett merevségéből és egy pár huszárezreddelmegörvendeztette lajtáninneni szomszédját. Ehhez az eltökéltszándékához később annál jobban kötötte magát, minél többeredményt ért el a bécsi udvari politika. A fordulót eb-ben a tekintetben — bár határozott időpontot bajos megne-vezni — kétségtelenül az 1848 július 25-i custozzai osztrákdiadal jelenthette. Az osztrák udvar ezután még halározottab-

76

ban tört politikai célja felé és csoportosította a rendelkezésé-re álló erőket egyetlen központi akarat köré. így érthető,hogy az ezredek kölcsönös kicseréléséről szóló augusztus 20-ilegfelsőbb királyi kézirat elkésett.

Az ezrednél már a prágai tartózkodás idején nyugtalanítójelenségek mutatkoztak. Az augusztus 20-i királyi rendelet meg-jelenése után Sréter Lajos százados, Virágh Gedeon főhad-nagy és Dessewffy Dénes hadnagy Dömötöri Németh Jó-zsef ezredesnél kihallgatáson kérték hazájukba bocsátásukat.Ezredparancsnokuk Windischgrátz herceg altábornagyhoz, aa prágai főhadparancsnokhoz utasította őket. A herceg barát-ságos szavakkal igyekezett megnyugtatni a tiszteket. Megdicsérteezredüket a prágai vitézkedésért és kijelentette előttük, hogy amagyarországi rác felkelést már elfojtották. Azzal bocsá-totta el őket, hogy az ezredre még szüksége lesz és remélj,hogy azt parancsnoksága alatt hagyják. A tisztek között azon-ban tovább is napirenden maradt a magyar kérdés. Nem iscsináltak titkot belőle. Egymásközt tovább vitatkoztak fölötte.A legnyugtalanabbak Sréter és társai voltak. Ez a néhánytiszt elhatározta, hogyha kell, nyugdíjbavonul és akár ezen azáron is, hazájába megy. Az ügy Windischgrätz fülébe jutott.Magához rendelte őket és most már kimért, szolgálati hangon fi-gyelmeztette kötelességükre. Arra is, hogy háborús időben nyug-díjazásnak nincs helye.63

Nemsokára azonban mind nyugtalanítóbb hírek érkeztekMagyarországról. Jellachichnak a báni méltóságba való visz-szahelyezése, majd magyarországi előnyomulása ismét felszí-totta Sréter és társainak aggódását. Látva, hogy ezredük be-látható időn belül nem kerül Magyarországba, titokban ösz-szebeszéltek és elhatározták, hogy mivel a prágai hosszú tá-borozás ideje alatt a lovak leromlottak, a ruházat és fel-szerelés pedig meglehetősen elhasználódott, megvárják, mígSaazra visszavonulnak, de innen felszerelésük kiegészítése utánhazájukba szöknek.64

A bécsi hadügyminisztérium szeptember közepetáján va-lahogy tudomást szerzett arról, hogy Kossuth a magyar hu-szárezredekhez hazahívó kiáltványt akar intézni. Ennek ha-tása alatt, valamint a tisztikar körében mutatkozó mozgal-mak ellensúlyozásaként, bizalmas utasítást küldött Wmdisch-grätzhez. Elrendelte, hogy a tisztikar és a legénység bizalmátélvező tábornokok és törzstisztek értessék meg alárendeltjeik-kel, hogy a horvát bán fegyveres előnyomulása nem Magyar-ország leigázását, hanem csak a törvényes rend helyreállítá-sát célozza; a magyar ezredek visszatartása pedig a királyakarata.65 A rendelet megjelenésekor, vagyis szeptember 25-én azonban a huszárezred legénysége még a legkisebb jelét semmutatta nyugtalanságának. Windischgrätz ezért óvatosságbólcsak a tisztek előtt olvastatta fel a rendeletet. Nem akarta, hogy

77

a huszárok felfigyeljenek az eseményekre és egymásközt meg-hányják-vessék a dolgot.66 A császárhű tisztek azonban nemvoltak eléggé tájékozva a huszárok hangulatáról, mert a le-génység soraiban ekkor már titokban felütötte fejét a hazaiesemények fölötti aggodalom. Arról sem tudtak, hogy az elsőmagyar kiküldött már szeptember közepén megjelent a hu-szárok körében. A magyar kormány Komlóssy nevű meg-bízottja ugyanis ebben az időben már ott bujkált a prágaitáborban. Itt nemcsak a huszárok között izgatott, hanem avélük együtt táborozó Civatart ulánusezred legénysége közülis többet szökésre és a magyar hadseregben való szolgá-latvállalásra igyekezett rávenni.

Komlóssynak természetesen gondja volt arra is, hogy Sré-ter szűkebb körével minél előbb összeköttetésbe lépjen. Csak-hogy ügyetlenül intézte a dolgot. Éppen akkor kereste felSrétert, amikor az több császári érzelmű tiszt társaságábantartózkodott. Bár a magyar kiküldött hirtelen feltalálta ma-gát és közönyös dologról kezdett beszélni, jelenléte a tá-borban mégis szemet szúrt. Dessewffy hadnagy ezért jobb-nak látta, ha eltávolítja. Lehetővé tette Komlóssynak, hogyminden baj nélkül tovább utazhassék. Ez azonban most semvolt eléggé óvatos. A biechovitzi vasútállomásról, ahová egybérkocsi szállította, Dessewffynek köszönőlevelet írt és ennekkézbesítését a bérkocsisra bízta. A levél Windischgrätz kezeiközé jutott, aki Dessewffyt nyomban elfogatta. A magyar hu-szártiszt ellen vizsgálat indult, de bizonyítékok hiányában ered-ménytelenül végződött; Dessewffy szabadlábra került.67

Alighogy Komlóssy elhagyta Prágát, szeptember 29-én dél-előtt Kászonyi jelent meg a cseh fővárosban, hogy a iNádor-huszárokat hazatérésre bírja. Az 1848 őszén Bécsben tartóz-kodó Kászonyit, Kossuth egy Kállay nevű bizalmi embere út-ján bírta rá erre a fontos feladatra. Kászonyi a császárváros-ból 1000 forinttal, Kossuth Hírlapjának mintegy 180 példá-nyával és a külföldön állomásozó magyar katonasághoz inté-zett kiáltványokkal fölszerelve indult útnak. A magyar meg-bízott — mint emlékiratában említi — még bécsi tartózko-dása alatt találkozott István főherceggel, a Nádor huszárez-red tulajdonosával. A főherceg tudomást szerezve bizalmasküldetéséről, arra kérte, vigye el huszárjainak azt a paran-csát, hogy Prágát tüstént hagyják el és siessenek haza Ma-gyarországba.68

Kászonyi Prágába érkezve, egyenesen a Hradsinon, a ki-rályi vár közelében fekvő táborba sietett. Elsőnek egy padonülő huszárcsoportot pillantott meg. Odalépett és magyarulegyik rokona, Boros Károly százados után érdeklődött. Ahuszárok tüstént felismerték benne Magyarországból érkezetthonfitársukat, mert felpattanva, izgatottan kérdezősködtek tőlea hazai események felől. A kis csoport, melynek tagjai Des-

78

sewfíy Dezső hadnagy, báró Jeszenák József hadapród, to-vábbá Szentpétery Samu őrmester és Ballá Endre tizedeis vol-tak, pillanatok alatt megnőtt. Sréter Lajos és Stáhly Ferencszázados, majd Hollán Hugó, Virágh Gedeon hadnagy és alegénység közül is többen csatlakoztak hozzá. Kászonyi aliggyőzött válaszolni a minden oldalról feléözönlő kérdésekre.Végül Sréter mentette ki a folyvást sokasodó tömegből és Bo-roshoz vezette. Sréter útközben a következő szavakkal fordultKászonyihoz: »Tudom, hogy ön miért jött hozzánk és örü-lök, hogy találkozhattunk. Tegnap a magyar kormány Kom-lóssy nevű megbízottja keresett fel minket, de olyan ügyetle-nül és feltűnően viselkedett, hogy majdnem letartóztatták atáborban. Nyíltan izgatta a legénységet, ennek az lett az ered-ménye, hogy azt a két századot, amelyikkel érintkezett, távo-zása után nyomban Saazba és Sehlanba helyezték át. Ügy lá-tom, hogy ön óvatosabb; feladatát bizonnyal eredményesenfogja megoldani. Azonban nagyon ügyeljen, mert Windisch-grátz herceg állandóan figyeltet minket. Boros becsületes férfi,az ügyről nyíltan beszélhet vele, bár alig hiszem, hogy őt cél-jának megnyeri. Ő ugyanis a dolgot tisztán katonai szem-mel nézi és hűtlenségnek, szökésnek véli azt, amiről mi úgyérezzük, hogy hazánkkal szembeni kötelességünk.«68 Ezekben apillanatokban tűnt fel Boros. Felismerve Kászonyit, sátrábavezette. Nemsokára Németh József ezredes és Bosits Miklósőrnagy is betért hozzájuk. A mindenkit érdeklő politikai hely-zetről, Magyarországról és Kossuthról folyt a szó. Kászonyi,a tisztek szavaiból arra következtetett, hogy valamennyien szí-vesen mennének Magyarországba, de elöljáróik engedélye nél-kül nem mernek elindulni.

Közben besötétedett. Németh és Bosits távozása után Bo-ros elkísérte látogatóját. A fogadó, ahol Kászonyi megszállt,a Moldva folyó túlsó partján elterülő városrészben volt. AzUtal egy ideig beszélgetésbe merülve, gyalog tették meg. Egy-szerre csak kardcsörgésre lettek figyelmesek. Visszatekintve há-rom huszárt pillantottak meg, akik a sötétben követték őket.Boros rögtön intett egy közelben lévő bérkocsisnak és első-nek foglalt helyet az ülésen. Kászonyi akarattal várakozottegy ideig. Beszállás előtt olyan hagosan adta a kocsis tudo-mására lakása címét, hogy a közelébe ért huszárok is meg-hallhatták. Még látta, hogy az egyik huszár hátul fölkapasz-kodott a kocsira.

Kászonyi és Boros a fogadóhoz érve vacsorához ültek.A beszélgetés ismét a magyarországi eseményekre terelődött:Jellachich előnyomulására és Kossuthra. Boros kapitány egy-szeriben szomorú lett. Látszott rajta, hogy a beszéd tartalmamegzavarta lelkének nyugalmát. Hazaszeretete mélyen a szí-vébe markolt.

Este tízóra lehetett, amikor Boros eltávozott. Ká-

79

szonyi egyedül maradva még korainak látta az időt ahhoz,hogy nyugalomra térjen. Legszívesebben visszament volna ahuszárokhoz, hogy beszéljen velük. Miközben tovább borozva,magában latolgatta, hogy mit tegyen, huszártisztek léptek ahelyiségbe. Ugyanazok voltak, akikkel előzőleg már találko-zott: Sréter, Virágh, Hollán és Dessewffy. A tisztek odaül-tek az asztalához. Nevükben Sréter kezdett beszélni. Azzalkezdte, hogy százada bármely pillanatban kész Prágát el-hagyni, csak az a baj, hogy megbízható térképek és az uta-kat ismerő vezető hiánya kockázatossá teszi a vállalkozást.Meg aztán pénze sincs. Mindeme nehézségek ellenére — foly-tatta mondanivalóját — meg fogja kísérelni a dolgot és ha nekisikerül, — a többiek majd követhetik példáját. Kászonyi eszavakra — valószínűleg azzal a célzattal, hogy a terv vég-rehajtását siettesse — megemlítette, hogy a magyar és a hor-vát hadsereg azóta egész bizonnyal megütközött Pest köze-lében. A huszártisztek erre, mintha villamos áram érte volnaőket, indulatba jöttek és keservesen fakadtak ki sorsuk el-len, hogy ők nem vehettek részt a csatában. Később kissé le-csillapodva, azzal az ígérettel távozlak, hogy másnap újra föl-keresik.

Alighogy a tisztek kitették lábukat a fogadóból, a pin-cér azzal a bizalmas közléssel lépett Kászonyihoz, hogy egyhuszáraltiszt várakozik rá a ház kapuja előtt. Kászonyi nyom-ban kisietett és a félhomályban Balla Endre tizedestpillantotta meg. A huszáraltiszt minden kertelgetés nélkül arrakérte, hogy kísérje el ahhoz a közeli kocsmához, amelynektulajdonosa magyarbarátságáról ismert; ott több huszár vá-rakozik rá. Kászonyi örömmel tett eleget a felkérésnek éskövette Ballát. Rövid gyalogséta után a kocsma helyiségébeértek, ahol tíz huszárt találtak. A huszárok türelmetlenül,fordullak Kászonyihoz: »Hol van jelenleg a magyar hadse-reg?« voll első kérdésük. Kászonyi nagyjából megmondta. Ek-kor Ballá vágott közbe: »Hány nap alatt érhetünk oda?«»A szokásos útvonalon haladva és a rendes menetteljesít-mény i: alapul véve, 18—20 nap alatt«, felelte Kászonyi. IsmétBallá kiáltott közbe: »Nékünk elég lesz egy hét is. Mi majda legrövidebb utat választjuk és éjjel-nappal lovagolni fogunk!Kászonyinak arra a kérdésére, hogy pénzük van-e, a rajongólelkű tizedes ezt válaszolta: »Minek a pénz? Tudunk mi böj-tölni is hazánkért és csupán vizet inni!« Kászonyi továbbaggályoskodott. Megkérdezte Ballától, ismeri-e az utat?« »Nem— felelte a tizedes — de a kocsmárosnak van egy jó térképe,ő azt eladja nékünk. Talán nem lesz túlságosan drága ésannyit összeadunk, hogy megvehetjük. Mennyi pénzetek vanpajtások?« fordult bajtársaihoz. A huszárok zsebükbe nyúl-tak. Hét forint és néhány krajcár volt összes vagyonuk. Ká-szonyi felajánlotta anyagi támogatását, a huszárok azonban

80

nem akarlak elfogadni. Arra hivatkoztak, hogy néki, aki ilyenhazafias feladatra vállalkozott, nagyobb szüksége van a pénzre.Enélkül jóformán meg sem mozdulhat és igen könnyen fog-ságba eshet. Kászonyi végül figyelmeztette az elszánt fiúkaiT

hogyha magukkal nem is törődnek, lovaikról föltétlen gon-doskodniuk kell. «Az semmi — válaszolta Ballá — ha mibeérjük erdei táplálékkal és vízzel, akkor lovaink sem fognakfölfordulni, ha egy pár napig csak friss füvet kapnak.« Mind-ezek után a térkép megszerzésére került a sor. A kocsmáros-sal könnyen ment a dolguk. Demokratikus gondolkodású csehvolt, aki szíve mélyéből gyűlölte az osztrák uralmi rendszert.Egy krajcárt sem fogadott el a térképért. Kászonyi a huszá-roknak piros ceruzával megjelölte az utat a magyar határig,és az egyes helységek neveit még külön egy papírlapra is föl-írta, amelyet Ballá zsebébe gyűrt. Majd kikísérte a huszáro-kat, akik azután nyeregbe pattanva elvágtattak.69

Ballá a város széléhez érve, rövid pihenőt tartott, miköz-ben figyelmeztette társait, hogy csak az tartson vele, aki le-számolt mindennel és valóban elhatározta, hogy hazája se-gítségére megy; kijelentette, hogy ő senkit kényszeríteni errenem akar, ezért bárki visszatérhet. A felszólításra három hu-szár visszafordult, 7 pedig követte parancsnokát.70

Kászonyi megjelenésének híre villámgyorsan terjedt széta Prágában állomásozó huszárszázadok között. A huszárokegy-kettőre tudomást szereztek küldetésének céljáról is. Aligvárták, hogy lássák Kossuth megbízottját és tőle magától hall-janak egyet-mást a magyarországi eseményekről. Kászonyitmásnap, vagyis szeptember 30-án Zrumecki, Szentpétery, Lá-zár és Dévánszky őrmesterek már a kora reggeli órákban föl-keresték szállásán. Mind a négyen megígérték, hogyha az ez-redet nem helyezik vissza Magyarországba, annyi emberrel,ahányat csak össze tudnak toborozni, hazájukba szöknek. Mi-kor Kászonyi Ígéretük tetté váltásának megkönnyítésére pénztajánlott fel nekik, azt egyhangúlag visszautasították.

Az altisztek távozása után nemsokára Sréter és társaikeresték fel a magyar megbízottat. Megállapodtak, hogy elő-ször Sréter indul útnak Dessewffyvel, utána Virágh, majdHollán vág neki.

Kászonyi délután 4 óráig elintézte feladatát. Mindenki-vel beszélt, akire szüksége volt. Nem lévén több dolga, el-hagyta Prágát. A pályaudvaron három huszárral találkozott,akiknek felsőbb parancsra Olmützbe kellett volna utazniok. Ahuszárok arra kérték, hogy vigye őket magával Magyaror-szágba. Kászonyi jegyet váltott nekik. Mielőtt Kolin állomásraérkeztek volna, figyelmeztette útitársait, hog}^ amikor a vo-nat megáll, azonnal szálljanak le, mert ezen a helyen útlevél-vizsgálat következik. így is történt. A huszároknak a sötétben si-került a rendőrség éberségét kijátszani. Csak akkor szálltak

81

vissza a vonalra, amikor az mar e l indul t . Kászonyi a ma-gyar határhoz érve, egy-egy húszast adott a huszároknak ésazzal bocsátotta őket útjukra, bogy Pozsonyban Vjházykormánybiztoshoz forduljanak, aki majd a magyar hadsereg-hez igazítja őket.71

Srétert és társait a Kászonyinak tett ígéret, de különö-nösen a Dessewfí'y ellen megindult vizsgálat, amely majd-nem kipattantotta a titkot, arra bírta, hogy eredeti tervüktőleltérve, minél hamarább felkerekedjenek. Sürgette őket azis, hogy az ezred október elején elhagyta Prágát és régi állo-máshelyére, Saazra vonult vissza. Λ huszárok éppen útbanvoltak és október 4-én Schlan72 város közelébe értek. Srétermég ezt megelőzőleg megállapította a szökés részleteit. Az egy-mástól szétszórtan elszállásolt szakaszoknak éjjel 10 órakor amenetvonal mentén lévő egyik kőkereszt közelében kellett gyü-lekezniük. A terv azonban csak részben sikerült. Egy Rieg-ler nevű őrmester több szakasz felvonulását megakadályozta.A huszárok ezért a kijelölt gyülekezőhelyre csak gyéren szál-lingóztak. A legtöbb embert még Szentpétery Samu őrmes-ter hozta magával. Sréter és Dessewffy ennek következtében 2őrmesterrel,73 4 tizedessel és 52 közhuszárral indult útnak.A kis csapat Schlan közeléből felkerekedve, először széles ív-ben kikerülte Prága városát, azután jóidéig a Moldva men-tén haladt, majd Budweis környékén átkelve a folyón, mindenüttAlsó-Ausztria északi peremén igyekezett tovább, és október 1.1-énHohenau osztrák határvároska mellett magyar területre lé-pett. Ezt a minden részletében izgalmas, veszélyekkel teli vál-lalkozást Virág Lajos, egykori nádorhuszár naplószerű feljegy-zésben örökítette meg. A közhuszár közvetlen és élethű elő-adását eredeti szövegben ismertetjük:74

»Október 4. Korán megérkezve stációnkra, négy közel esőfaluba lettünk elhelyezve. A négy falunak mellékutai egy ke-resztnél folytak be a főútba: e kereszt lőn kijelölve a szaka-szok találkozási helyéül, éji tíz órakor. Tábori jelünk egy»füttyentés« volt, s jelszavunk: »A haza minden előtt.«

Mint legtávolabb esőnek az indulót Dessewffynek kellettkezdeni.

A kis termetű, de lelkesült Beliczay tizedes által összehí-vatá embereit még naplemente előtt s röviden, néhány szó-val, de igen érzékeny búcsút vett tőlünk. Végszavaira máigis emlékezem:

»Nem hívlak magammal benneteket — úgymond — merttudom, hogy nem sikerülés esetében jutalmatok és jutalmama főbelövetés lesz; nekem mindemellett mennem kell, Istenveletek!«

— Mi is megyünk, mi is el akarunk menni! kiáltottaerre egy szívvel-lélekkel az egész szakasz.

— Gondoljátok talán, hogy feladatunk valami könnyű

82

lesz? – szólt hozzájuk újra Dessewffy, nem annyira lebe-szélni, mini ismételten próbára tenni akarván ismert határozott-ságukat. Akkor nagyon csalatkoztok. El kell készülve lenniminden rosszra. Mi csak megkísértjük a hazamenetelt; nagykérdés azonban, ha vájjon csak egy is közülünk megláthatja-ea haza halárai?! Elleneink fegyverein kívül meg kell küzde-nünk nemcsak a fáradsággal, de az álma Hanság-, éhség-, szom-júsággal is.

Egyik sem fog ki rajtunk! Volt reá a rövid s majd-nem általános válasz.

Erre ünnepélyesen megesketé őket Dessewffy, hogy a fe-gyelmet maguk között fenntartani szoros kötelességöknek is-merik, a veszélyben egymást támogatandják s fölebbvalóikparancsainak engedelmeskedni fognak, egész addig, míg céltérve, hazájok máskép rendelkezik fölöltük. Az úti előkészüle-tek gyors meglételére intvén ezután őket, hazabocsátá mind,tudatván velők az összehívó jeladási s megjelölvén a helyet,honnan indulandók lesznek.

A főgyülekezési helytől távolabb szállásolt, de a szinténvelők tartani szándékozó legénység értesítésére használá föl amég rendelkezésére lévő rövid időközi; s ezek megérkeztéveljelzé csak saját szakaszának, egy pisztolylövéssel, a komolypillanat bekövetkeztét.

Tíz óra közelgett, hosszas tanakodás, készülődésre többénem volt idő; azért midőn a szakasz utolsó közembere is meg-érkezett, sietve robogtak át a szomszéd faluba — hol Sréter vártreájuk néhány emberrel — s innen megállapodás nélkül a főösszejöveteli helyre, a kereszthez.

Kis idő múlva különböző irányban hallatszott egy-egy kisfüttyentés. Válaszoltunk reá s intézkedett Sréter, hogy mindenvonalban egy pár ember közelítse meg őket, részint hogy kalau-zul szolgáljanak, a sötét éjben, s elővigyázatul másrészt, .ne-hogy idegen katonaság által lepettessünk meg.

A sűrű ködből Görbe nevű tizedes a VII. szakasztól bon-takozott ki legelőször néhány emberrel. Ezt követte más kél ol-dalról ismét egy-egy kis csapat érkezése.

Hosszasan csakis azon irányból jövőkre kellelt várnunk, melyfelé Dessewffy távozott kalauzul, cseh születésű hü csatlósa ésegy pár közemberrel.

Magyarul nem tudván Marci, a cseh inas, németül fecse-gett folytonosan, s csevegésével, nagyon kevésbbé múlt, hogy ko-molyabb félreértésre nem adott okot.

Szentpétery zászlótartó közeledell t. i. ez oldalról néhá-nyad magával, s a német társalgásból rosszat sejtve, felvontpisztollyal várta az érkezőket, s ha a jelszó és tábori jelről ne-talán megfeledkeznek: a félreértés kiderítésére aligha marad ide-je és alkalma Alarcinak.

A kis csapat ezután Srétert egy szívvel-lélekkel vezéréül

83

választván, ez Dessewffyre az első csapat vezetését, Szentpéte-ryre pedig a fegyelem fenntartását bízta.

Azon országút, melyen előre kellett haladnunk, Rakonicz75

kerített városon vezetett keresztül; e várost kikerülnünk balraúgy, mint jobbra, csaknem lehetetlen volt.

Mielőtt az itt fekvő katonaság jöttünkről tudósíttathatnék,kellett e helyet nemcsak megközelítenünk, de azon túl is halad-nunk, hogy biztosabban folytathassuk utunkat.

A sötét éj azonban a sebes haladásra sehogy sem volt al-kalmas; kalauzoltatásunkat egy közel eső faluig kénytelenekvoltunk lovaink s a széles országútra bízni.

A falutól kezdve egy cseh polgárt avattunk fel vezetőnk-ké akaratja ellenére; s útmutatása mellett sikerült elérnünk Ra-koniczot még virradat előtt. Kapuit — nem éppen nagy örö-münkre zárva találtuk; azon reménnyel azonban, hogy a ma-gasabb katonai hatóság menettervünkkel még nem ismertettemeg őket, zörgettünk oly modorban, mint kiknek küldetésüksürgetős, s ezt szóval is nyilvánítani siettünk a tizedes úrnakkit az őr tudósított megjelenésünkről.

Egyenruhánk megtette a kellő hatást, be- és kijutottunkszerencsésen onnan, hová csak .valamivel később is aligha lettvolna tanácsos kívánkoznunk.

Október 5. Rögtönözve levén indulásunk, egész eddig —lehet mondani — majdnem minden terv nélkül jöttünk, mu-lasztásunkat helyrehozni azonban nagyon is szükség volt; miokból Dessewffynek szerencsére magával hozott nagy térképét— podgyászaink közül kikutatva, kezdtük búvár!ani azt.

Megállapodásunk nem vett sok időt igénybe, mennyibenmindegyikünk tanulmányozta már e tájt, s a veendő irányrólpár szót váltottunk volt régebben.

Ettünk és etettünk' s csendesen léptetve indultunk.Ε tájon, habár lehető biztonságban érezhetők is magun-

kat, hosszasan időznünk nem volt tanácsos, nehogy megelőz-tessünk s körülhálóztassunk.

Rakonicztól kezdve, kalauz segítségével, mezei utakon ke-rültük ki a szomszédos falukat, városokat, s a Reraun folyónkompon átkelve, alkonyatra Zebrák-ba értünk.

Zebrák a pilsen-prágai nagy országút központját képezi,csekély távolságra egyik úgy, mint a másik főhelytől; innentehát nekünk sietve kellett távoznunk.

Késő éjjel egy falut értünk.Október 6. Majdnem egész délig háborítatlanul haladtunk

előre.Délután körülbelül két óra tájban egy falu tűnt fel a lát-

határon, s közeledésünkkel félrevert harangzúgás ütötte megfüleinket. Tűznek hírét sem láttuk sehol; helyesen e szerintcsakis azt következtethettük e furcsa fogadtatásból, hogy az,a szomszédos katonaság intézkedése folytán, értesítésére szol-

84

gáló jeladás ellenünk, s ép ez okból itt fegyveres erő jelenlé-tétől nincsen mit tartanunk.

Elhatározásunk ép oly gyors volt, mint a gondolat.A faluba berohanni, az előőrsöket kiállítani, a harango-

zást megszüntetve a lakosságot összeterelni: pillanat műve volt.Ebédünk, vacsoránk ez ideig ehetetlen fekete kenyér és

pálinka volt, s úgy ezt, mint a lovaink számára szükséges szénátés abrakot is mindenütt készpénzzel fizettük. Büntetésül afalu, ellenséges szándékáért, ez élelmi cikkek kiállítására kö-teleztetett. Többtől tartva, e csekélységet sietve teremtet-ték elő s mi indultunk.

Este felé, erdő közt, egy falura bukkantunk. Lovaink vég-kép ki voltak merülve — egyet már hátra is hagytunk — Ki-rály Pál közemberét, ki azóta a vezetéklovak egyikén jött ve-lünk; — tovább mennünk pihentetés nélkül lehetetlen volt.

Zab- és széna-szerzéssel nem kellett töltenünk az időt, ahátrahagyott falu kiharangozta azt számunkra; etethettünk.

Szerencsére kantároztunk már, midőn a végőrön álló,Szabó nevezetű huszár, hozzánk vágtatva jelenti, hogy az er-dőből nagyon megközelített bennünket a gyalogság s körülleszünk véve, ha nem sietünk.

Nem késtünk egy pillanatot sem; mindemellett a falubólkivezető út lőtávolra hozott össze bennünket. El nem· vághat-ván utunkat a gyalogság, sortüzet adott ránk, minek áldo-zata lőn: podgyászos lovunk, a podgyász közt térképünk snéhány csákó.

A magyar huszárt jellemző, s eredetiségében föl tüntető ese-ményről lehetetlen itt meg nem emlékeznem.

A gyalogság tüzelési szándékát látván két veterán huszár:Tóth János és Szabó János, egyike Sréter, másika Dessewffymellé ugratott ki a sorból, fedezőleg.

— Engedelmet kérek kapitány úr — mond az első, hogyhelyemet elhagytam. Én nem lennék oly nagy kár; de ki vezelnéhaza az én bajtársaimat, ha az urakat találná a golyó!

A gondviselés őrködött fölöttük, áldozatkészségének nemlett áldozatja egyik sem.

Helyzetünk komolyságára e napi események után akarat-lanul figyelmessé kellett lennünk s beláttuk, hogy csak súlyos-bodni fog az mindaddig, míg a Moldván át nem jutunk, s atervezett irányban nem haladunk.

A Moldva partjára siettünk tehát, hogy harcsak lehet, mégez este átkelhessünk.

A komp túl volt, s kiabálásainkra golyózáporral felelt be-lőle egy vadászcsapat.

A folyam partján lejebb vonultunk.Október 7. Kipihentetve lovainkat, hogy az átúszást meg-

bírják, ereszkedtünk alá egy helyen, midőn a túlpartról egy

85

óva intő pór kiabálása tett bennünket figyelmessé a bekövet-kezhető veszélyre.

— Ha a meredek lejtőn nyakukat nem szegik az urak, —szólL a hang, a folyam közepén levő sziklák közt találják ha-lálukat. Jöjjenek lejjebb valamivel, én vezetem majd önöketaz innenső partról s jelt adok, a hol átkelhetnek.

Vezetőnk nem volt, tanácsot nem kérhettünk senkitől; eszerint követnünk kellett azt, kit — netaláni tévútra vezetésesetében is — számadásra nem vonhattunk volna.

Mintegy félóra hosszat vándoroltunk így, lovainkat kan-társzáron vezetve a meredek hegyeken át, midőn kalapjátegy póznára illesztve, jelt adott az átmeneteire.

A partra lucskosan átérkezők, a folyam közepén 'úszók, avízbe ugrani akarók s a meredeken leereszkedők vajmi nagy-szerű látványt nyújtottak ez alkalommal.

Ezen átúsztatásunk Moldauthein és Budweis közt történt;ott, hol a meredek hegyek s vad vidék miatt, — hihetőleg, —legkevésbbé várták elleneink, s reá. elkészülve nem is voltak.

Átúsztatásunk csakis egy ló-veszteségbe került; gazdájamegmenekült, a szomszéd lova farkába kapaszkodva.

Becsületes halászunk, ki átkelésünk eszközlője volt, a túl-parton is kalauzul ajánlkozott egész egy magaslatig; innen elte-kintve; síkság terült cl előttünk.

Balra ne tartsunk, tanácslá; mert ezen oldalon Tabor, atörténelmileg híres város fekszik, hol sok katonaság vár. Jobb-ra se igyekezzünk nagyon, mert akkor meg Frauenberget kö-zelítjük meg, hol szintén akadályoztatva leszünk. Szemközt mu-tatott ezután egy távoleső falura. »Ez irányban, — úgymond— legeszélyesebb lenne tartani, s itt talán utunk is szabadabblesz.«

Szót fogadtunk, annyival inkább, mert a becsületes halászszavában — az előzmények után — kételkednünk nem is le-hetett.

A falut késő este értük el. Mindinkább sötétedett bár, demég kivehető volt, hogy e helység megkerülését jobbról egykopár hegy, balról terjedelmes posvány gátolja.

Fölösleges kerülővel időnket pazarolni, lovainkat fárasz-tani czélunk nem volt, s e körülményre csakis akkor gondol-tunk, midőn a falu alá küldött két huszárunk azon hírreltért vissza, hogy benn katonaság van.

Jobbra tértünk le, a kopár hegy felé. Néhány száz lépés-nyire egyszerre nagy lángvonal villant fel előttünk a sötétben,mit puskaropogás s golyózápor követett.

Ε sortűz oly közelről intéztetett reánk, hogy eredmény-telen nem lehetett, a nagy sötétség dacára sem, Győrfi tizedestés Orosz nevű közembert elvesztettük, Szentpétery és Marczilovai összerogytak, s három huszár könnyű sebet kapott.

Most csakis két út közt választhattunk: a posványon vagy

86

a katonasággal megrakott falun át. Dessewffy és Szentpéteryez utóbbit javasollak. Sréter, ép oly bátor katona, de korosabb és.higgadtabb társainál, nem volt barátja a koczkáztató merény-leteknek, míg más úton közvetíthető volt a czélra juthatás, s aposvány megkerülése- vagy átgázol ásat indítványozta.

Még nem határoztunk, midőn lóháton egy fiatal, e tájonlakó legény ért közelünkbe és felvilágosított bennünket, hogyaz nem posvány, hanem tó, s rajta «egy gát vezet keresztül, me-lyen szekerek járnak át.

Vezetése alatt szerencsésen át is jutottunk, s egy közelierdőben pihentünk meg.

Október 8. Embereink egy erdészlakra bukkantak vélet-lenül. Bementünk néhányan s kértük a háziakat, hogy lovaink-nak abrakot, magunknak bármi nemű eledelt adjanak pén-zünkért.

Látásunkra megrettentek s — hihetőleg félelmükben kész-nek nyilatkoztak mindenre — pénz nélkül.

Biztosítottuk volt bár, hogy bántalmuk nem lesz, ha ne-talán megtagadnák is kívánságunkat: megmaradtak már előbbnyilvánított készségök mellett, s tettleg is bizonyítandók azt, egynagy üst krumplit tettek a tűzhöz, s huszonkét nyulat dara-boltak fel.

A krumplit még csak elkölthettük, de a nyúlpecsenyérenem kerülhetett a sor.

Virradni kezdett s mi csak most vettük észre, hogy nemaz erdő közepén, hanem szélén ütöttünk tábort, közvetlen;szomszédságában egy falunak, melynek végházai a fák közényúltak s a lakosságot már fellármázta egy pár közelünkbejutott cseh siheder. A lakosságtól nem volt mit tartanunk, deigen az e tájon sűrűn elhelyezett katonaságtól.

Elindultunk az erdőn keresztül.Vezetőül egy vadászt fogadtunk meg, kinek két kezét

Sréter hátra köttette, nehogy cserbe hagyjon, s az ismeretlentájon vezető nélkül maradjunk.

Tizenhat órai folytonos menet után elértük Alsó-Auszt-ria határát.

Ez utunk nem annyira veszélyes, mint terhes volt; meny-nyiben sok helyen egyenként, lovainkat kantárszáron vezetvehatolhattunk csak át a meredek helyeken.

Október 9. Alsó-Ausztriában valamivel biztosabban érez-hettük magunkat, mennyiben tudomásunkkal volt, hogy a ka-tonaság nagy része Bécs körül van összpontosítva. Hátunkmögött esett azonban most már Schwarzbach, s előttünk álltSrems; e két hely kissé mérsékelte elbizakodottságunkat. Sremsfőkép, hova — csak ma nyert értesülésünk szerint — ke-véssel ezelőtt érkezett ép a mi elfogatásunkra egy dragonyos-század.

87

Déltájban egy faluba érkeztünk (nevét elfeledtem). A korcs-máros ép két süldő feldarabolásával foglalkozott.

A nyúlpecsenyétől elriasztva, öt napja rágódtunk márszáraz rozs kenyéren s ittuk reá a rossz krumplipálinkát.Étvágyunkat a két süldő látása a legfelsőbb fokra csigázta.Megvettük s el is fogyasztottuk az utolsó falatig s rendeltünkhozzá minden huszárra egy itcze sört.

Lakoma végeztével — mert méltán nevezhetjük annakaz átélt napok után — két közember jelentkezett egyik ti-zedesnél, s kívánkozott a tisztekhez vezettetni általa.

—Köszönjük hozzánk való szívességét a tiszt uraknakmagunk és bajtársaink nevében, — szólt az idősebb skérjük, ne költekezzenek reánk annyit; megélünk mi vízen éskenyéren is, csak lovaink számára legyen abrak.

—Szó sincs róla, Andrási — szólította nevén Sréter azilletőt. — A fakó porcziójának meg kell lenni, törik vagyszakad. Hisz huszár ló nélkül, s ló huszár nélkül nem énegy fabatkát, ez régi dolog! Hanem ma épen mindkettőreszükségünk lesz ám András! Srems-ben készen várnak ben-nünket a dragonyosok. — Tőlük el nem szalad az én szegény fakóm, azt tudom!válaszolt a vén huszár, csak hozzájuk bírjon szaladni,a többire majd csak megalkuszunk; s azt hiszem, szegényfakóm se bánná, ha kicserélném.

Ε rövid szóváltás után folytattuk' utunkat.Áthaladva egy közbeneső falun, már messziről láttuk

Srems76 alatt a fehérköpenyes előőrsöt, mini szintén köze-ledésünkkel, midőn vágtatva futott befelé hírt vinni.

Srems menet tervünknek egyik főbb pontja volt, melyen ke-resztül kelleti hatolnunk bármi áron, ha csak 1—5 mérföldtávolságot nem akartunk veszteni.

A város alatt összeszedtük kis csapatunkat, s felhúzottpisztollyal, kivont karddal, zárt sorban, ügetve vonultunk bea városba készen minden eshetőségre.

A város népessége ablakok- s háztetőkről nézte a drá-ma kifejlődését.

Már messzire behatoltunk s kezdtünk cselveléslől tar-tani, midőn majdnem egyszerre, szemközi s egy oldalutczá-ban tűntek föl elleneink.

Ez utóbbiaknak rendeltetésük lett volna nemiünkéi halbafogni, mikor őket túlhaladluk.

Sréter kereszthúzást tett tervükön: néhányad magával meg-állt az utca torkolatánál, Dessewffyt utalván a szemközt jö-vők fogadására.

Habt Acht! mann wird altaquieren! hangzott Des-sewffy csengő hangja.

Ugyanekkor az átelleni oldalon:

88

Rechts um, kehrl euch! Úgy, hogy u »Marsch!« szóta két vezénylő majdnem egyszerre mondta ki.

S mentünk egymás után; hanem ők futottak elől.Csekély távolságra üldözvén elleneinket, megálltunk, Sré-

tert tudósítandók a kedvező fordulatot vett körülményről.Ugyanekkor vérleseink is megálltak, s újra farkasszemet

néztünk. Kis idő múlva azonban, a mint meggyőződtek fe-lőle, hogy nem az övéik kerülnek halunkba, hanem a micsapatunk erősbödik Sréter csatlakozásával, robogva vágtattakel tovább az országúton, s mi követtük őket.

Ez az üldözés tarthatott mintegy negyedóráig; egész ad-dig t. i., míg vérleseink mellékűtra találva, eszélyesb dolognakta l á l l ak letérni azon előlünk, s utunk szabad Ion.

Október 10. Egy falu korcsmájának tágas udvarán pi-hentettük meg lovainkat a hajnal előtti kis időköz alatt; svirradaltal, jó drágán fogadott kalauz vezetése mellett foly-tattuk utunkat.

Üldözött kis csapatunknak elindulásunktól kezdve ezlett volna legbékésebb napja, ha árulás czéljával, imént föl-említett drága kalauzunk el nem keseríti kedélyeinket.

Eggenburgnak kellett volna mennünk, s ő Stockerau-n átBécsnek akart vezetni, mely jó szándékát csaknem későn vet-tük észre.

Föltűnt mindannyiunknak, kik közelebb egy papnál néz-tük át a térképet, hogy Eggenburg tornyait ily hosszú marsután sem látjuk még, holott az a térképen vajmi közel vanjelezve a hátrahagyott faluhoz.

Dessewffy hátramaradt a csapattal, s megszólított egytemplomba siető pórt. (Vasárnap volt épen.)

Jól megyünk-e Eggenburgnak atyafi? — — Stockeraunak igen. Hisz ha Eggenburgnak mennének,

már rég hátrahagyták volna! —Ezt meghallotta néhány hátrább lovagló huszár, s csak

alig-alig sikerült megmenthetnünk az aljas árulót; de nemakartuk vádul hozatni fel ellenünk egykor: hogy egy gyávafegyvertelenen töttünük bosszúnkat, s mert Alsó-Austriában ezideig a legszívélyesebb fogadtatásban részesültünk.

Átvágtunk egy mezei úton a pór által mutatott iránybans elértük Eggenburgot.

Éjjel Znaim, morva városhoz közel fekvő egyik falualatt ütöttünk tábort; láttuk az ott kiütött tűzvészt, s tisztánhallottuk a dobpergést, trombita-harsogást, mely a katonasá-got volt fellármázandó az oltáshoz.

Október 11. Délben értünk csak falut; itt hallottuk mega közelebbi bécsi eseményeket is.

A lakosság kijött hozzánk a falu alá, s jól tartottakminden jóval; közülük kivált később egy vad kinézésű férfi,s tisztjeinkkel kívánt beszélni.

89

A helység papja – úgymond – kevéssel érkezésünkután indult el, s tart tőle, hogy nem a legjobb szándékkal.Ne késsünk soká, ő csempész, ismeri jól a tájékot, a titkosutakat, s ha elfogadjuk, éjjel átvezet bennünket a határon.

Alig pár órája csalódtunk ugyan egyik vezetőnkben, ezajánlatot mindamellett el kellett fogadnunk.

Menettervünk szerint Hohenaun át kellett haladnunk, se végvárost, mint a hír szárnyalt, egy zászlóalj horvát ésegy század vadász katona tartja elfoglalva. A városon túlMarch nevezetű határszéli folyam vonul el, melyen szinténkeresztül kellene jutnunk; de hídját őrzik hihetőleg, s gáz-lóját nem ismerjük. Mind e nehézségeket csakis ily jártasegyén által küzdhettük le, s a csempész nyílt, férfias arcza,komoly határozottsága bizalmat keltett bennünk.

Elindultunk, s vezetőnk tanácsára Hohenaut késő alko-nyainál korábban nem közelítettük meg.

A hold világánál három, távol eső nagy nyárfára muta-tott csempészünk.

— Én most bemegyek, — úgymond — a városba, kissékörültekinteni; ha kányasivítást hallanak az urak, az bajt fogjelenteni, s ez esetben tartsanak ama három nyárfának, ottlegkönnyebben átúsztathatják a March folyót; ha pedig ezenvonalban — a város közepe felé mutatott — látnak majdfenn, magasan egy lámpafényt: az a város és hídon átkel-hetés biztonságát jelzi; s ekkor csendesen vonuljanak át avároson, a híd felé.

Vezetőnk határozott, s mi azon helyt maradva, várluk ajeladást.

Egy óranegyed ilyenkor öröklétnek tűnik fel, s mi márháromnegyed óra hosszal várakoztunk. Rosszal sejtve, már-már kezdtük veszteni türelmünket, midőn a lámpafény fel-tűnt a magasban.

Lassan, csendesen indultunk. A város alatt találkoztunkcsempészünkkel, ki reánk várt.

A városban csakugyan van úgymond mintegy 300főre menő katonaság, s értesítve is vannak jöttünkről, deholnapra várnak bennünket. A mai napra elszállásoltatta őketparancsnokuk, s a híd őrsége hat emberből áll.

Azonnal készen lettünk tervünkkel, s ki is osztottuk aparancsot embereinknek kinek-kinek szerepe szerint.

Az őrházat megrohanni, az őröket lefegyverezni, a hí-doni átmenetet gátló láncot szétszakítani annyira pillanat művevolt. hogy mi magunk is csak akkor kezdtük sajnálni, hogya híd őrségét is magunkkal nem hoztuk foglyul, midőn atúlparton talált sz.-Jánosi baltás nemzetőröknek már kiadtuka híd széjjelszedésére a parancsot.

Most mondhattuk csak el: hogy hazánkban vagyunk!S e szónak mily varázslata lőn! mint borult földre a

90

legelfásultabb kedélyű is, hálaimát rebegve, hogy szülőföldjétismét láthatja; örömkönnyes szemmel hogy ölelte, csókoltaa bajtárs bajtársál, ki vele együtt a keserű kenyerei elle,a sz.-jánosi nemzetőrig ki szintén azon hazának szülöttje, skedves lovát, mely őt oly távolról hozta.

Mindezt látni lehetett, de leírni nem.«Az a leírhatatlan öröm, amely a huszárokat a szentjá-

nosi magyar nemzetőr láttára elfogta, a csapat vakmerő ka-pitányát is hatalmába ejtette. Csak pár sorát kell elolvasnunkannak a jelentésnek, melyet Sréter közvetlenül Magyarországföldjére történt lépése után terjesztett elő, s amelyben a ha-zatérés előkészületeiről számolt be a pesti kormánynak. Szinteérezzük, hogy akadozott a toll kezei között, s megilletődésé-ben hogy kereste a szavakat, amelyek a nagy érzés ellenté-teként vérszegényen, gyámoltalanul sorakoztak egymás mellé.Ε jelentés első oldalán, ezeket olvashatjuk: »Tudván szegényhazám vészes állapotját, szent kötelességemnek tartam csekélyerőmmel védeni, s ha kell utolsó csepp véremet szabadsá-gáért, s virágzásáért feláldozni.

Régen forrott keblemben ezen érzelmény, s néhány tisztibajtársamnak kezét fogván el is követtem mindent, hogy ez-redünket, melyet az legénységei i l letőleg a legditsőbb szel-lem hatotta által, vészben forgó hazánk védelmére le hoz-hassuk, de minden törekvéseim daczára nem sikerült a kor-mányzó tábornokunkat (Vindisgrétzet) reá venni, hogy ezre-dünket leeressze. Minekutána láttam, hogy ezen szent czéltel nem érhetem, el határozám, ha löbbet nem leg alábbszázadommal vészben forgó hazámat segíteni... «77

A képviselőház csak egy nappal Sréter csapatának meg-érkezése előtt, vagyis október 10-én mondotta ki határozat-ban a külföldön tartózkodó magyar katonaság hazarendelését.Bár bizalmas megbízottai már ezt megelőzőleg is megkezdtékműködésüket, de azoknak hivatalos jellegük még nem volt.A tulajdonképeni kiküldöttek csak október közepe felé szé-ledlek szerié a honvédelmi bizottmány parancsával az örö-kös tartományokba. Alig telt el tehát 24 óra, hogy a ma-gyar kormány hivatalosan és nyíltan is szakított az eddigikérések eredménytelen eszközeivel, és az első fecskék mármegjöttek. Ez jó jel volt és jogosan arra engedett következ-tetni, hogy a hivatalos fellépés nem lesz eredménytelen. Ért-hető, hogy Sréter megérkezése osztatlan örömöt kel leli ti ma-gyar fővárosban. A bátor csapatot maga Kossuth sietett üd-vözölni. A Közlöny október 16-i számában a kövelkező sza-vakkal köszöntötte: » . . . A Prágában fekvő Nádor huszára-inkból egy félszázad áthatva a honszeretet forró érzetétői, többhelyekeni nagyszámú ellenálláson vitézül állörve, veszteséggelugyan, de mégis a hőn szereteti övéikhez hónuk megmentéséremagyar hazánkba szerencsésen elérkeztek.

91

Vegyék ezért az egész félszázad lelkes vitézei a honvé-delmi bizottmánynak a haza nevében elismerését s szíves kö-szöntését. .. «78

Nyugatmagyarország lakossága mindenütt hasonló lelkesünnepléssel fogadta a hazatért huszárokat. Sopron közönségenovember 5-én a falai közé érkezett vendégek előtt erszényétis megnyitotta. Rövid pár óra leforgása alatt 380 ezüst fo-rintot, továbbá nagyobbszámú ruha- és fehérneműt g yű j t ö t tössze.79

Az osztrák hadvezetőség Sréter csapatának távozása utánnyomban, erélyes kézzel igyekezett a további fejleményeknekgátat vetni. Október 8-án az ezrednél statáriumot léptetettéletbe és első dolgának tekintette, hogy az időközben felsza-porodott magyar kiküldötteket leleplezze. Prága környékénvalóságos haj ló vadászatot rendezett utánuk. Elsőnek Kom-tóssy kerüli hurokra. Követte őt a magyar kormány két meg-bízottja: Thuránszky és egy Polocki nevű lengyel gróf.80

Ez a tisztogatómunka azonban kevés haszonnal járt. Azelfogottak helyébe újak léplek. Bár nagy szükség nemigenvolt már rájuk. Az első lépés megtörtént és a példa ragály-szerűén terjedt tova a jászkun ezredben.

Sréter példáját követte még az ezred menete közben Kri-kuska György tizedes három huszártársával. De eltévedt ésMagyarország helyett Porosz-Sziléziában kötött ki, ahol el-fogták és társaival együtt ki szolgá l ta t lak Ausztriának.sl

A Palatínus huszárezred 2. őrnagyi osztálya a Leitmeritzközelében fekvő Auscha városkában és ennek környékén ál-lomásozott. Virágh Gedeon főhadnagy, a 2. század beosztotttisztje tudomást szerezve Sréter és Dessewffy távozásáról. Ká-szonyinak adott ígéretéhez hűen elhatározta, hogy követnifogja őket. Lucka községben október 21-én déltájt a szakasz-tizedeseket szállására rendelte és megparancsolta nekik, hogydélután fél 6 órakor gyülekeztessék szakaszaikat, mert Ma-gyarországba indulnak. Ugyanekkor azt is meghagyta, hogya tervet az 1. század legénységével is közöljék. Alighogy aparancsot kiadta, az Auschában lévő Vernier őrnagytól le-velet kapott, melyben osztályparancsnoka ebédre hívta meg.Virághhoz a legalkalmatlanabb időben érkezett a meghívás,de nehogy távolmaradása gyanút keltsen, lóraült és az alig2 kilométerre fekvő Auschába lovagolt.

Vernier lakásán már együtt találta az oszlálv tisztikarát;a jelenlevők izgatottan tárgyalták Sréter merész vállalkozását.Ά többség elítélőleg nyilatkozott és kételkedett sikerében. A sze-rény és szótlan természetű Virágh látszólag csatlakozóit társaiVéleményéhez és titokban saját tervére gondolva azt azállítási kockáztatta meg, hogy Sréter szökése után Alsó-Ausztriaés Morvaország határszélein az utakat valószínűleg mindenüttosztrák katonaság zárta le. Vernier őrnagy erre f e l p a t t a n t helyé-

92

ről és a szobája falán lévő térképen igyekezett bebizonyítani azárulás valószínűtlenségét. Virághnak az ügy tisztázására sa-ját érdekében volt szüksége és most megnyugodva, önmagábanmegfogadta, hogy szándékai minden körülmények közölt vég-rehajtja.

Ebéd után a ti sz tek a városka terére mentek, ahol afőőrség volt. Kedélyesen beszélgetve sétáltak, amikor Kutten-dorf felől egy huszártizedes érkezett tizedmagával. Ez a tisz-tek csoportjában lévő Virágh elé léptette lovát és katonásanjelentette, hogy az éles töltényeket kiosztotta és szakasza to-vábbi parancsra vár. Pár pillanat múlva Lucka felől egymásik huszár érkezett hasonló tartalmú jelentéssel. Virághnyomban kivált a lisztek csoportjából és szállására sietett. Ittlóra pattant és Luckába vágtatott vissza. A főhadnagy innena menetre felkészült huszárokat — a Graberben elszállásoltszakasz megérkezése után — először Liebeschitzbe, azutánKuttendorfba vezette. Az útrakész huszárok mindkét helyencsatlakozlak hozzá, és így 153 fővel, este 7 óra tájt útnakindult. A közeli Elbe folyón kompokon áthajóztatta csapa-tát és a jobbparton Kaudnitz felé tartott, amikor az esti ho-mályban a túlsó oldalról lövésekre lelt figyelmes. A jeladásaz 1. századhoz beosztott Hollán Hugó hadnagy csapatátólszármazott, amely követve őt, valamivel később ért a folyóhoz.Virágh a kompokat visszaküldte; belőlük nemsokára 50 hu-szár lépett partra.

A 200 főre nőtt csapat Raudnitzon és Schlanon keresz-tülhaladva másnap, azaz 22-én pihent meg egy kisebb falu-ban. Virágh itt szemlét tartott emberei fölöli, maid imáhozfúvatott és megeskette őket, hogy amíg célhoz nem érnek, pa-,rancsainak vakon engedelmeskednek, és közülük senki önké-nyesen el nem marad.

Zebrák község elhagyása után, 23-án este egy Milin nevűhelységhez értek. A község uradalmának jószágigazgatóját Vi-rágh régebbről ismerte, ezért — abban bízva, hogy szíves fo-gadtatásban lesz része — több huszárjával fölkereste. Az igaz-gató megpillantva a huszárokat, feltépte mellén ruháit és ré-mülten kijelentette, hogy inkább agyonlöveti magát, de a hu-szároknak szállási nem ad. Virágh erélyes, de nyugodt han-gon csillapította le a kiáltozol. Hangsúlyozta, hogy embereillillakozása ellenére is nála szállásolja el. Látva azonban, ho.gyaz igazgató főleg állása és családja miatt aggódik, felhatal-mazta hogy megérkezésükről a közelben lévő osztrák katona-ságnak akár n}romban is jelentést tehet.

A csapatnak másnap, 24-én a Moldva folyón kellett át-kelnie. Virágh még a Milinből történt elindulás előtt háromkörnyékbeli parasztot azzal a megbízással küldött előre.,hogya folyón való átkelés lehetőségeiről tájékozódjanak. A huszár-csapat ezek útmutatása alapján, kompok segítségével átkelt a

Yirágh Gedeon Nádorhuszár-főhadnagy szökési beadványa.

(A m. kir. Hadilevéltár világháború előtti iratanyagából.)

Az okmány kivonatos ismertetése:Neve: V I RÁ G H G E D E O N .Rendfokozata: főhadnagy.Születési helye és ideje: Kunszentmiklós, 1823. május 11.Vallása és családi állapota: református, nőtlen.Személyleírása: Középerős, gesztenyebarna haj és szemöldök, rövidre-

nyírt bajusz, tompa orr, kék szem, hosszúkás arc, bal arcán kisanyajegy, magyarul és latinul beszél és ír.

A szökés gyanítható oka: H A Z A S Z E R E T E T .

93

folyón. A huszárok a szerencsés áthajózás örömére Mülhauseiiés Bechin városokon hangos trombitaszóval vonultak ke-resztül.

Virágh először Bechinben értesült arról, hogy a környék-beli osztrák katonaság tudomást szerzett jöveteléről. A fenye-gető veszélyt csak abban az esetben kerülhette volna eJ. hacsapatával letér a főútról és mellékutakon igyekszik tovább.A környéket azonban sem ő, sem emberei nem ismerték. Al-kalmas vezető sem akadt. így kénytelen volt az országútonhaladni. Csakhogy ebben is késleltette őt egy közbejött vé-letlen. Alighogy Bechint elhagyta, több huszárló lábáról le-esett a patkó. Virágh tudta, hogyha a lovak gazdáit vissza-hagyja, ezeket az ellenség kezére juttatja. Ezért elhatározta,hogy a legközelebbi faluban csapatával megpihen. Estefelé érta Neuhaus közelében lévő Kolenetz községhez. Itt a falunkívül nyomban őrszemeket állíttatott fel, megjelölte a riadó-helyet, s miután a lovak patkoltatásáról is gondoskodott, em-bereit — éberségre figyelmeztetve őket — a helység szélén lé-vő csűrökben szállásolta el. Éjjel két óra felé osztrák katona-ság zárta körül a falut. Az éber huszárok a riasztólövésekreegy-kettőre talpra ugrottak és csoportonként egyszerre, a vszél-rózsá különböző irányaiban vágták ki magukat a gyűrűből.Az elszánt tett aránylag csekély veszteséggel járt. Az éj sötét-jében csupán 3 huszár esett el az ellenség össztüzétől.82'

A huszárcsapat az osztrák gyalogság támadása következtébenkéL részre szakadt. A nagyobbik Hollán vezetése alatt a menet-vonalon egyenesen Litschau felé tartott, Virágh azonban 45emberrel ellenkező irányba tévedt és csak kerülő úton, eről-tetett menetben tudta utóiérni társát. A két csoport október25-én találkozott Litschau városka főterén.

A Kolenetz községből történt kitörés alkalmával két köz-huszár megható példáját adta az elöljáróhoz való ragaszko-dásnak. Hollán lovai ugyanis a puskaropogástól megbokro-sodva elvágtattak, és ő így kénytelen volt az éj sötétjében gya-logosan menekülni a faluból. A közeli erdőben gyülekező hu-szárai közül Verebélyi és Szabó közhuszár kétízben lopódzottvissza az ellenség vonalán keresztül a faluba, hogy részére lovatszerezzen.

Litschau város lakossága tüntető rokonszenvvel fogadtaés megvendégelve, minden jóval ellátta a jövevényeket. A hu-szárok azonban itt sem időzhettek sokáig. Alighogy lakomátólkeltek, a kiállított figyelőőrök gyalogság közeledését jelezték.Lóra szálltak s — mivel az ellenség még nem ért a városifalai alá — kényelmes ügetésben vonultak tovább. Az or-szágútra érve sem erőltették meg magukat. Virágh itt is csakakkor vezényelt élénkebb menetütemet, amikor az üldöző gya-logság már majdnem lőtávolságra ért csapatához. Az osztrákkatonaság kifáradva, mindjobban lemaradozott és így a hu-

94

szárok minden különösebb nehézség nélkül, október 2ő-éneste a morva határ mentén fekvő Zlabings városkához értek.

A huszárcsapat ezután a Znaim várostól közvetlen észak-ra lévő területen folytatta útját. Virágh Göding közelébe érve.csempészt fogadott fel; ennek az volt a feladata, hogy előttehaladva kipuhatolja, átkelhetnek-e a határon? A csapat azelőzőleg megbeszélt lámpajelzésre megindulva, 28-án este kö-zelítette meg a helységet. Virágh, hogy a figyelmet eltereljemagukról, emberei élén kél társzekér kíséretében vonult avárosba. A huszárok a kocsisok kiáltozásai, ostorpaltogtalásaés a két szekér dübörgése közepette léptetlek végig Gödingeihagyalolt utcáin.

Hátra volt még a Morva folyón való átkelés, kz előre-küldött csempész azzal a jelentéssel tért vissza, hogy a folyóhídja szabad ugyan, de a leeresztett sorompó zárva van ésa közeli barakkokban hemzseg az osztrák katonaság. Virághezért más utat választott és a csempész segítségével a folyóegyik közeli gázlóján át vezette csapatát magyar földre.

A huszárok október 29-én reggel érkeztek Szakolczára.A templom közelében felharsant a huszártrombita. Hangjáraösszefutott a városka lakossága. Egyszeriben örömre gyúltaka szemek. Jóformán mindenki választott magának egy-egyhuszárt, boldogan sietett vele otthonába és etette-itatta hazá-jába szökött magyar testvérét.83

A Nádor-huszárok hazatérése közül a legvakmerőbb s egy-ben talán a legkalandosabb Szetsey István őrmesteré volt. Eza jászkun huszárstrázsamester 1848 október 27-én Mohácsi Va-lentin őrmestertársával egyetemben, az alezredesi osztály 8 tize-desét és 120 közhuszárját vitte magával. A két őrmester amagyar kiküldöttekkel előzőleg szabályos haditervet dolgozottki. Minthogy a Csehországon és Ausztrián át vezető útvona-lat az osztrák katonaság állandóan ellenőrizte, közösen el-határozták, hogy Porosz-Szilézia felé veszik útjukat. Abbanbíztak, hogy a magyar üggyel rokonszenvező »burkusok«, vagy-is poroszok között bántatlanul haladhatnak tova, és valaholTeschen tájékán, Osztrák-Szilézia egészen keskeny földsávján keresztül könnyebben sikerül majd hazájukba jutniok. A hu-szárcsapat ennek következtében Saazból kiindulva, Brüx, Teplitzés Telschen cseh városokon át egyenesen Porosz-Szilézia felétartolt. Két napi lovaglás után, Reichenberg tájékán érteka porosz határhoz. Ekkor már több mint 150 kilométeres útvolt mögöttük. (A távolság légvonalban számítva kb. 140 km.)A huszárok a határt átlépve, délkeletnek kanyarodtak és —.most már porosz földön — mindenütt közvetlenül a határmentén haladva, még egy napig mentek. Ekkor, vagyis októ-ber 31-én, halálosan kimerülve, egy Friedland84 nevű város-kában pihentek meg. A német lakosok igen szívesen fogadtáka huszárokat. Csodálkozva tekintettek rájuk. Meghatotta őket

95

a hazaszeretetnek ilyen hatalmas erejű megnyilatkozása. Nemis történt volna semmi baj, ha áruló nem akad közöttük. Csakhogy a város papja besúgta a huszárokat, aminek azlett a következménye, hogy a porosz hatóságok valamennyitőrizetbe vették.

A helység polgársága, sőt a hivatalos személyek is min-den jóval elhalmozlak a magyar fiúkat. Élelmezésükről bő-ségesen gondoskodtak. Mindezzel azonban nem tudták elhes-segetni azt a nagy bánatot, amely a huszárok lelkére ült. Ezeka fekete jászkun legények már úgy indultak el Csehország-ból, hogy odaérezték a hazai föld szagát. Ha lehunyták ;sze-müket, hallották a hazai jegenyék susogását. És most egy-szerre mindez szertefoszlott. A kemény, érzelgősségnélküli hu-szárszíveket talán csak egy tudta megindítani: a távoli Kis,-és Nagykunság szélesen elnyúló világa. Ha erre gondoltak,valami jóleső meleg futott keresztül rajtuk. Az otthon képétgyakran akarattal is fölidézték. Titokban, a stájer hegyek kö-zötti vasárnapok pihenőinek csöndjében vagy a csehországiőrségállások unalmas óráiban. És most a hazavonulás jóleső,félig álomszerű kábulatából egyszeriben kivetődtek. Szinte meg-lepetésszerűen kerültek az elé a szomorú valóság elé, hogyvalamennyiüket kiszolgáltatják és ezredükhöz visszatoloncol-ják. Azt is tudlak, hogy ebben az esetben rögtönítélő eljárásindul ellenük.

A súlyos fordulat elsősorban természetesen a csapat ve-zetőjének, Szetsey őrmesternek okozott fejtörést. Érezte, hogya balsikerért elsősorban őt terheli a felelősség, s ezért kétség-beesett helyzetéből mindenkép menekülni igyekezett. A strá-zsamester a szabadulás összes lehetőségeit számbavette. Ezekközül még a legtöbb reménnyel az kecsegtette, hogy a városlakossága felajánlotta segítségét. Vélük összejátszva, ő maga páremberével megszökhetett volna. Ez azonban nem jelentett szá-mára megoldást. Katonalelke különben is tiltakozott az ellen,hogy cserbenhagyja bajtársait. Bár Szetsey számolt azzal, hogykiadatás esetén reá, mint a hűtlen csapat vezetőjére, a biztoshalál vár, ezt a tervet végkép elvetette. Helyette levelet írlJászalsószentgyörgyön lakó édesanyjának. A levélben arra kértea falu elöljáróságát, hogy a magyar kormánynál járjon közbebajtársai szabadonbocsátása érdekében.

A kusza betűkkel rótt, fakó írás egy darab élő történe-lem. Lehetetlen meghatódottság nélkül olvasni. Perzselve, szintefojlogatóan árad belőle az egyszerű huszáraltiszt lelkében égőhazaszeretet melege. A levél egyszersmind írójának közvetlenés hű jellemrajza is. A fiatal huszárőrmester fellázadt a halálgondolatára és szívós határozottsággal küzdött ellene. Amikorelöntötte a reménykedés, huszáros bizakodással fogadkozott.Amikor pedig megnyugodott a végzet rendelésében, büszkesé-

96

gél csak az bántotta, hogy szégyenteljes halála miatt atyafiaiesetleg balul fognak ítélkezni felette.

Az igazi hazaszeretet örök hirdetőjeként álljon itt ez azértékes történelmi okmány szóról-szóra, eredeti helyesírásá-val:85

»Fridland am 1-ten 9-ber 8Í8.

Kedves szeretett Szülőin!Életein sorát röviden leírom a mellű egy kevéssé

borzasztó. Miutánn kedves hazánk vérenkező állapot játhalván, minden féle módokatt használtam s elkövettemsegítséyére jönni, a mely is mind sikertelenül megvette-tett, s ennél fogva kénytelen voltam más módhoz nyúlniaz az ha merem mondani elszökni. Az öszve esküvés állmég 1 strázsa Mester, 8 káplár és 120 közembe'rbül azindulatunk volt 28-kán a múlt hónak. Marsomat vettemBurkus országnak, miután nagy fáradsággal Cseh ország-bul több zűrzavarok közt a Gránitzonn bejutottam 1 napijáró földet tettünk a Burkusok közt — de már annyiraelcsügedtünk hogy kenteiének voltunk magunkat quár-télybe tenni ahol is a Polgárság igen szívesen fogadottmivel mind németh és a mi akaratunkon vágynak, —de egy akasztófára való Papp bennünket elárult azonnalaz ott levő katonaságtól arredállattunk. — így tehát ked-ves Szülőm gondolhatja hogy fogottak vagyunk, hanemdolgom igen jól mén máskülömben enni innya ugyanvan elég, ugy gondolom hogy talán siralom házba vagyok.És úgy gondolom hogy az akasztófa a hátam megett vancsak a horogba kell akasztani mivel nálunk a Regiment-nél Standrecht volt kihirdetve a sok szökés végett miértmár nagyobb része elszökött így tehát semmi jót nemvárhatunk, az egy reménységem, hogy talán a Polgárikar oltalma alá vész a kik ugyan így ekés znek benne.

Kedves Szülőm most nincs egyéb mód mint ezennlevelet mutassa meg a Város elöljáróinak hogy a magyarMinisztériumhoz folyamodjanak és a Berlini- és Frank-furti Nemzetőr kormányához felölünk tudósítást és kéréstnyújtsanak hogy bennünket mint igazi haza szerető fiu-kat nem vissza a Németh Törvény alá, hanem Magyarország felé Transferáljanak. Különben az akasztófa vára nyakunkra, Kedves Szülőm! én magam személyére min-den órában eljöhetnék oly alkalmatosság vagyon kezem-ben de mit használ ha a többi legénységet élnem hoz-hatom a Hazának vélek nem használhatok örökös átoka fejemen. Mint Comandánsnak nem is illene, mivelöszve esküdtünk együt élni és halni nyerni vagy veszteni.

Szetsey István huszárstrázsamester levelének első oldala.

(Az Országos Levéltár iratanyagából.)

97

Ennél fogna kérem a Ns Város elöljáróit hogy azonpár lépést mellettünk megtenni ne terheltessenek csakBudára bejelenteni a dolgunkat ott azután úgyis fogjáktudni hogy fognak rajtunk segíteni.

Az elindulásunk volt Saazból 28-kán 30-kán BurkusSchlésiában jöttünk ahol 31-kén feltartóztat adtunk egyFriedland nevű városban még ma innen írok hanemBreslauból a fő Városból kint volt a Vice Präsident ésazt mondotta hogy itt semmi esetre nem maradunk mi-vel a cseh Gránitzhoz közel vagyunk igy tehát nem tudoma jó Isten mit ad a fejünkre innen még a Magyar Grá-nitz 36 mértföld hanem a határok igen megvannak rak-va katonasággal. A mi azt illeti az ország lakosai igenjó indulattal vágynak irántunk, hanem a felsőségből mi-rendelet fog jönni az a kérdés. — — Akasztófa!!!

Kedves Szülőm!! a 4 napi és éjjeli utazásunk ulánnmár ugy elvoltunk csüggedve éh és szomjúság által hogysokann a lovaikról lefordultak, most látom be mely gya-lázatos sors követi a szökevényt.

Ellenben pedig ha az Isten szerentsésen haza segithogy szegény hazánknak segíthessünk minden fáradtságminden nyugtalanságot elfelejtünk, hanem kevés a re-ménység ... mert... elveszett... Ennél fogva kérem aMagyarokat az egész Bajtársaim nevébe hogy a mit mel-lettünk tehetnek segítsenek hogy ennyi igaz hazaszeretőmagyar fi ne jusson azon gyalázatos akasztófára a ki meg-van ígérve. Kedves Szülőm vedd kedvessen ezen talánutolsó levelem mert egyebet nem mondhatok, és a mintmondom utolsó szükségemben a felül irt mód szeréntsegittsen, máskép rövid napok múlva minek elölte Istenéletem végét elhozná a világról le kell mondani de mégazzal sem gondolok mivel a szabadság és Haza szabadí-tás dolgában halok meg ísak rólam mint igaz Haza ved-ről jó gondolattal legyenek. A Halál mind egy az Olimpushegyén is.

Kedves Szülőm többet nem írhatok mert kezeim resz-ketnek szemeim az Halál pókhálójai behúzták, hanemkívánok minden Testvér, Attyafiáknak és minden jó ös-merősöknek ezer jókat és kérem felőlem balul ne Ítélje-nek hanem gondollyák hagy a hazaéri atta ki hűségeslelkét!

Ezzel maradok kedves Szülőmnek alázatos fia, ésMagyar Hazánknak jó akarója.

Szetsey Istvánstrázsamester«

A levél két hét alatt jutott el Jászalsószentgyörgyre. Jacz-mann Mihály, a falu főjegyzője 1848 november 1-én lovas-

98

küldönccel j u t t a t t a el Szentkirályi Móric, jászkunkerületi fő-kapitányhoz. A lelkiismeretes főjegyző a főkapitányhoz inté-zett kísérő jelentésében a következőket írta: »Kebelünkbőlszármazott s a Nádor huszár ezredben szolgáló őrmesterSzetsey Istvánnak — alatt idehajlított édes Annyához írt le-velét lovas hadnagyunk állal sietek a kéréssel megküldeni,hogy a haza szeretet vezérelte szökésben elfogott s Burkusországban letartóztatott igen lelkes Nádor huszár csapatnakmegszabadításában a szükséges lépéseket meglenni méltóztas-sék. Ε lovas ember ki levelemet kézbesítendi készen álland elevelet Pestre (ha szállásában nem találná főkapitány urat)mint közép pontra lehető gyorsan parancsolatjára elvinni.«A külső oldalon a címzés alatt a következőket olvashatjuk:Ha Szentkirályi Móricz úr nem találtatnék, kéretik KossuthLajos Úr, hogy e levelet felbontani, s a bennfoglaltak irántintézkedni méltóztassék.«

A levél így kerüli a magyar kormányhoz, illetőleg Kos-suth kezei közé. A huszárok kiszabadítása érdekében tett diplo-máciai lépésekről nincs tudomásunk. Azok úgylátszik kevés si-kerrel jártak. Erre kell következtetnünk abból a tényből, hogySzetsey, alighanem megunva a tétlenséget, 1848 december 2-áncsapatával Poroszország földjéről megugrott és Morvaországbatörve folytatta menekülését a Kárpálok felé. Az osztrákokazonban már vártak rájuk. A Troppau és Neutitschein kör-nyékén összevont császári katonaság, a cseh nemzetőrök se-gítségével feltartóztatta a huszárokat és Szetsey strázsamesterembereivel együtt a theresiensladti várbörtön falai közé ke-rüli.86

A kézrejutott szökevény csapat fölött összeült katonai bí-róság először 1849 március 27-én, majd később, június 9-énítélkezett. Szetsey aránylag enyhe büntetést kapoll. Lefokozták,félkapituláció utánszolgálására kötelezték és a theresienstadtivárbörtönben letöltendő 4 évi sáncmunkával súlyosbított fog-ságra ítélték. Társait kisebb-nagyobb büntetéssel sújtották. Sze-tsey őrmester további sorsát illetőleg adatunk nincs. Bajtársá-ról, Mohácsi Valentin őrmesterről is — aki 5 évi, sáncmun-kával súlyosbított fogságot kapott csak annyit tudunk, hogya theresienstadti várbörtönben szerzett súlyos tüdőbajában mégraboskodása alatt, 1853 június 2-án elhunyt.

Sréter, illetve Virágh eltávozása után a visszamaradt tisz-tek között különösen Fischer Károly őrnagy és Sebastiano-vich Imre kapitány nyugtalankodott. Ez utóbbi egyszer, ami-kor századának emberei magukkal akarták vinni Magyarország-ba, elbújt előlük, később azonban elégedetlenségének lépten-nyo-mon hangosan is kifejezést adott.87 Megbízhatatlanságuk miattmindkét tisztet nyugdíjazták. Az ellenkező végletet képviseltékviszont Losonczy József és Stáhly Ferenc századosok. Mindkettőmagyar, de lelke gyökeréig császári érzelmű, parancsol meg-

99

gondolás nélkül teljesítő katona volt. Azok közül valók, akik-ben hivatásuk tudata az idők folyamán meggyőződéses hittéformálódott. Bár az is lehetséges, hogy a későbbiek során ahazaszeretet súlyos megrázkódtatást okozott bennük. Stáhlyt acsászári parancshoz való ragaszkodásának rajongó hevületeis melegítette és ennek segítségével kitűnően értette amódját, hogyan tartsa kézben embereit. Október 22-én,tehát közvetlenül Virágh távozása után, Klattauban ál-lomásozó százada is felkészüli a szökésre. Stáhly meg-tudta. Nyomban a laktanyába sietett. A felsorakozott hu-szárokat töltött pisztollyal kezében, szenvedélyes szavakkal em-lékeztette esküjükre és megfenyegette őket, hogy aki a laktanya-kapuhoz közeledik, azt rögtön lelövi. »A többiek azután, haeléggé gyávák és elvetemültek — folytatta beszédét — gyilkol-janak le engem, a kapitányukat!» A huszároknak annyira tet-szett parancsnokuk elszánt fellépése, hogy lelkes éljenzésbetörtek ki és azonnal lóról szálltak.88

A két kapitány köré csoportosult néhány erősen dinasz-tikus érzelmű liszt befolyásának tulajdonítható, hogy az altisz-tek, sőt a közhuszárok közül is akadtak, akik hallgattak pa-rancsnokaikra és kitartottak a fekete-sárga zászló mellett. Ne-héz helyzetekben tanúsított megbízhatóságuk és kiváló szol-gálaluk jutalmául 11-en részesültek közülük kitüntetésben.89

A legénység körében azonban ilyen alig egy-kettő akadt.A huszárok szökésében nem volt megállás. A magyarküldöttek buzdítására mindenkép hazájuk segítségére akar-tak menni. Ezredparancsnokuk egykorú jelentése szerinta hazájukat fenyegető veszély tudata teljesen kiforgattaőket valójukból.90 1848 novemberében már csak bajtés gondot okozlak az osztrák hadvezetőségnek. Windischgrätzherceg — látva, hogy nincs hatalom, mely megfékezze a bódultfiúkat ez év november 2-án az egész ezredet a theresienstadtivárba helyezte át. A dolog azonban nem volt egyszerű. Wall-moden altábornagy, a prágai dandár parancsnoka nyomban aparancs vétele után jelentette, hogyha a huszárezred tudomástszerez a tervről, nincs hatalom, amely felbomlását megakadá-lyozza. Talán csak abban az esetben sikerül a huszárokat avárba vinni — hangsúlyozta az osztrák altábornagy — ha azember cselhez folyamodik. Elhiteti vélük, hogy régi állo-máshelyeikre kell visszamenniök, és a Theresienstadton valóátvonulásuk alkalmával, pihenés ürügye alatt visszatartja őket.De még így is megtörténhet, hogy a huszárok — hiszen úgy is-merik! a környéket, mint a tenyerüket — még menet közben rá-jönnek a turpisságra, mert tudják, hogy a Theresienstadt felévezető út kerülőt jelent. Ebben az esetben egész biztosan szét-szélednek. Egyébként a várban csak fegyveres erő segítségévellehet elhelyezni őket. Végül meggondolandó az is, hogy az

100

erődben mintegy 80 főre rúg a szökött és feltartóztatott huszá-rok száma; ezek jelenléte csak izgatókig hatna rájuk.91

A herceg elfogadta az alaposan indokolt jelentési és elállta huszároknak Theresienstadtba való áthelyezésétől. Ε helyettaz osztrák tábornokok alaposan meghányták-vetették a lázadóezreddel való tennivalókat. A tanácskozások során az a gondo-lat is felvetődött, vájjon nem az lenne-e a leghelyesebb, ha le-fegyvereznék és szélnek eresztenék valamennyit. Természetesenfigyelmeztetve őket arra, hogy számolniok kell azzal a sorssal,mely az esküszegőket és az uralkodójuk ellen felkelőket előbb-utóbb kivétel nélkül utoléri.92 Amikor azonban arra gondol-tak, hogy ezzel a tettel önmaguk erősítenék meg a »lázadókhadseregét«, jobbnak vélték, ha más eszközökhöz folyamodnak.Ilyen előzmények után úgy döntöttek, hogy a huszárezredetOlaszországba helyezik át. Az ezred 1849 május elején kapottparancsot az elvonulásra, de csak a hónap végefelé kezdte megmenetét. A közbeeső hetek alatt a huszárok valahogy megne-szelték a dolgot. Nem tudták mi vár rájuk, csak annyit érez-tek, hogy sorsuk fordulat előtt áll. És ez is elég volt ahhoz,hogy kisebb-nagyobb csoportokban kereket oldjanak a bizony-talan jövő elől.

Ezek között volt két vakmerő fiatal huszár is: Szabó Ist-ván és Antolitz István. A két közhuszár Saaz környékéről aközeli Szászországba szökött. Valószínűleg úgy gondolkoztak,hogy a sorsuk valahogyan, idővel majdcsak hazájukba sodorjaőket. Véletlenül éppen az 1849. májusi drezdai felkelés idejénértek a szászok fővárosába. Természetesen nem nézték létle-nül az eseményeket. Elkapta őket a verekedés láza és fegyvertfogtak. A fölkelés elfojtása alkalmával azonban a szász ható-ságok kezére jutottak, és ezzel sorsuk rövid pályafutás utánbefejezéséhez közeledett. Nyilvánvaló volt, hogy a szászokkiszolgáltatják Ausztriának a harcias huszárokat, ott pedig alegszerencsésebb esetben is több évi börtönbüntetés vár rájuk.Csakhogy a véletlen útjai kiszámíthatatlanok. Az eset, hog3T-hogynem a szász királyi család tudomására jutott és a királynőszíve annyira megesett a huszárokon, hogy személyesen köz-benjárt Ferenc Józsefnél a két bajbajutott magyar katona ér-dekében.93 Az Ausztriának 1850 január 22-én kiszolgáltatotthuszárok erre a magas pártfogásra meglehetősen enyhe bün-tetést kaptak. A hadbíróságnak mindkettőre kimondott súlyosítéletét, császári parancsra, fejenként 4 heti vasban töltendő fog-házbüntetésre csökkentették.94

Az ezred május utolsó napjaiban több oszlopban indult elSaaz környékéről Olaszország felé. Az utazómenet alatt a szá-zadok gyalogság felügyelete melleit, megfelelő lávközökre kö-vették egymást.

A huszárok nyugodtak voltak, míg csak Linz közelébe nemértek. Amikor azonban innen is továbbmentek, szívükbe mar-

101

költ a keserűség. Ahogy távolodtak hazájuktól, mindjobbanelsötétült az arcuk. Csak az alkalmas pillanatra vártak. Baj-bajutott nemzetük utáni vágy egész valójukból kiforgatta azegyeneslelkű, engedelmes, lisztjeikhez ragaszkodó és tekintély-t isztelő fiúkat. Már nem a régi, engedelmes katonák többé. Min-denkit gyűlölnek, aki nem érti meg szívelszorító vágyakozásukat.Mindenki ellenségük, aki nem tart velük. A klattaui kaszárnyaudvarán pillanatnyi felhevülésükben még hallgatlak Sláhlyszázados fenyegető és kérő szavára. Akkor még élt bennüka remény, hogy megismételhetik szökésüket. Itt azonban azoszlrák Alpok benyílói előtt, belelt a mérték. Érezték, hogy-ha egyszer becsapódnak mögöttük a nagy hegyek sziklakapui,minden reményük szertefoszlik. A huszárok lelke már annyi-ra tele van izzó forrósággal, hogy lisztjeik nem is mernek velükszembeszállani.

Ezredparancsnokuk szemük villanásából érzi, hogy ké-szülődnek valamire. Linz közelébe érve a helybeli katonai pa-rancsnoksághoz fordul segítségért. Közbenjárására a környékösszes nemzetőr alakulatait készenlétbe helyezik.

Június l-én az 1. őrnagyi osztály Losensteinleiten falubanvan szálláson. Este nyolc óra után pár riasztólövés hangzik.Erre a huszárok egyrésze, a szökni készülők, lóra pattannak.Pillanatok alatt benépesül a falu. A többi huszár tisztjei körécsoportosul. A szökésre fölkészültek és ez utóbbiak között hea-ves kézitusa keletkezik, melynek során Kovács Péter közhu-szár Kozina századost megtámadja. A százados védi magát ésa közben segítségére siető Vay Henrik báró hadnaggyal együttleteríti a huszárt.

A 98 főből álló huszárcsapat a rövid ideig tartó csatáro-zás után, Udvardv Ferenc őrmester vezetése alatt száguldvahagyja el a falut és a közeli Wolfern község felé vágtat. Ab-ban a pillanatban ér a helység széléhez, amikor az ott fel-sorakozott ezredesi osztály éppen indulóban van. A huszároka holdfényes estén, kézbentaiiott fegyverekkel, puskájukat sü-tögetve vonulnak el az osztály arcvonala előttA s kiáltozva hív-ják pajtásaikat. Ezek azonban nem mozdulnak. Parancsno-kuk, Stáhly százados még mindig kézbentartja őket.

Udvardy csapata ezután a Steyr városában levő Ennsfolyó hídján átvonulva, Mariazellen és Aspangon keresztül,8-ára virradó éjjel Pinkafő mellett lépte át a magyar határt.Szerencsés menekülését több körülmény segítette. így példáula steyri nemzetőrség a linzi katonai parancsnokságtól azt azutasítást kapta, hogy az Enns hídját tartsa megszállva. A de-rék nemzetőrök teljesítették is a feladatot, míg tudomást nemszereztek a huszárok közeledéséről. Ekkor azonban egyszeri-ben inukba szállt a bátorság és szétszaladtak. Amint későbbmondták: »attól féltek, hogy a huszárok felgyújtják fejük fö-lött a várost.«95 Udvardy csapata így minden akadály nélkül

102

vonulhatott át a hídon. Az Olaszországba menetelő huszár-ezred kíséretére kirendeli gyalogság kél százada a menekülőkután eredt, de természetesen nem tudta utólérni őket. MireUdvardy Bécsújhely környékére éri, az időközben felriasz-tott osztrák katonaság jóformán minden útvonalat elzárt előtte.A huszárőrmester azonban ügyesen vezette csapatát és sze-rencsésen keresztülcsúszott az ellenséges osztagok közölt. Azegyik osztrák gyalogosszázad magyar területre is követte ahuszárokat. Felsőőr község mellett majdnem utól is érte őkel,de a falu lakossága a gyógyszerész, a jegyző és a bíró ösz-tönzésére fegyvert fogott és az utóvéd segítségével feltartóz-tatta az üldözőket.

A lakosság megfenyítése végett, június 13-án reggel, Alt-han gróf ezredes parancsnoksága alatt 1 gyalogzászlóaljból,1 könnyű lovasszázadból és 2 röppentyűből álló különítmény ér-kezett Felsőőrre. Az osztrák katonaság azonban már csaka gyógyszerészt tudta elfogni. A főfelbújtók: Siskái Imre fel-sőőri lakos, továbbá a falu jegyzője és bírája a huszárokat egé-szen Szombathelyig kísérték és a lakosságot olt is fegyveres el-lenállásra buzdították. Mivel a felsőőriek a fegyvereket ideje-korán elrejtették a közeli erdőkben, az osztrák katonák a ház-kutatások során csak néhány ócska, használhatatlan állapotbanlévő fegyvert találtak. Althan ezredes végül 20.000 forint ha-disarcot vetett ki a községre és megfenyegette a lakosságot,hogyha efféle megismétlődnék, az egész falut felgyújthatja.96

Stáhly százados kemény marokkal tartotta össze eddig azezredesi osztályt, de ő sem tudott megbirkózni azzal a rette-netes erejű hatalommal, amely valahonnan a Duna-Tisza kö-zéről a mágneses vas erejével húzta magához a huszárszíveket.

Udvardy szökése után, június 10-én fényes nappal, Stáhlyszázados Trieben városkában elhelyezett osztályától GyökeresAndrás és Kőmíves János tizedesek vezetésével 108 huszárkerekedett fel. Előzőleg feltörték a raktárt, éles töltényt sze-reztek, azután szabátyszerű ütközetmenetet alakítva, útnak in-dullak.

A huszárokat — valószínűleg Udvardy sikerén felbuzdulva— valami hányaveti könnyelműség fogta el. Erre mulat az is,hogy nem várták be a napnyugtát. Mindenütt gyalogságot látvamaguk körül, elbizakodtak. Ezért később súlyos árat kellettfizetniök. Udvardy szerencsés szökése után ugyanis a Muraösszes átjáróit erős osztrák gyalogos osztagok szállottak meg.A brucki zászlóalj parancsnoka az újabb szökés hírére Eckhardtfőhadnagy parancsnoksága alatt egy gyalogszázadot küldöttki Leobenen át St. Michael felé. Az osztrák főhadnagy Leobentelhagyva, már messziről megpillantotta a huszárokat. Alkal-mas tereprészen megállt, egy szakaszt a tőle oldalt eső bok-rok között helyezett el. a többivel pedig keresztben elzárta azutat. A huszárok a gyalogos század közelébe érve, megálltak.

103

A következő pillanatban Gyökeres András tizedes előreugra-tott soraik közül és hetykén tisztelgett kardjával. Utána — nemlátva az oldalt elrejtőzött szakaszt — rohamot vezényelt. A hu-szárok vad csatakiáltások közepette vágtattak a gyalogság so-rai közé. A második sor még jóformán el sem sütötte puská-ját, amikor a lovasok már az osztrák katonák közölt vere-kedtek. Ezekben a pillanatokban avatkoztak a harcba az el-rejtőzött osztrák katonák. A huszárok a nemvárt oldaltámadás-tól megtorpantak; egyik részük áttörte a szembenlevő gyalogo-sok előfalát, a másik visszafordult. 6 halott és 1 súlyosan sebe-sült huszár maradt a viaskodás színhelyén. Köztük Gyökerestizedes is, akit a harc, hevében szuronydöfés ért.

A két részre szakadt huszárcsapatot tovább üldözte a bal-sors. A visszafordult, mintegy 25 főnyi osztagot St. Michaelena nemzetőrség és egy félszázad gyalogság fogadta; a huszá-rok a túlerő előtt leletlék a fegyvert. Az a nagyobbik rész,amely keresztültört az ellenség vonalán, Brück felé lovagolt.Késő este volt, amikor a város falai közé ért. A főtéren tö-mött sorokban osztrák gyalogság és nemzetőrség állott, a Mürzfolyócska hídját pedig két szakasz zárta él. A huszárok a sö-tétségben karabélyaikat sütögetve, másodpercek alatt száguldot-tak el a téren felállított katonaság mellett és a következő pil-lanatokban már a híd előtt álló gyalogsággal viaskodtak. Azéjszakában mindez szinte meseszerű gyorsasággal játszódottle. Az osztrákok még lel sem ocsúdtak a meglepetéseikből,amikor a magyar lovasok már Kapfenberg felé járlak. A sorsazonban összeesküdött ellenük. I t t ismét ellenségbe ütköztek.Az elszánt legények ekkor már úgylátszik belátták, hogy nemtudnak kivergődni a csapdából; az első felszólításra lóról száll-tak és megadták magukat. A sorozatos harcokban 13 huszárelesett, 11 megsebesült, 79 pedig fogságba került.97

A huszárok ilyen tömeges szökése természetesen súlyosaggodalmakat okozott az osztrák tábornokoknak. KülönösenNugent gróf táborszernagy, a gráci főhadparancsnok volt kel-lemetlen helyzetben. Csapatainak jórésze ugyanis olasz nemzeti-ségű legénységből állott, ezek közül pedig a példa nyomán töb-ben kedvet kaptak a szökésre. Nugent a Brück közelében elfo-gott huszárok ellen nyomban teljes szigorral akart fellépni,de hadbírái akadékoskodtak. Ezeknek az voll a véleményük,hogy a huszárokat nem lehet rögtönítélő bíróság elé á l l í t an iés megtizedelni: egyrészt, mert a főhadparancsnokság terüle-tén nincs hadiállapot, másrészt pedig azért, mert nehezen le-helne megállapítani, hogy közülük melyik lépett fel fegyve-veresen. A főhadparancsnok ezért arra kérte a hadügymi-nisztert, hogy elrettentő példa kedvéért sürgősen adjon nékiteljes fölhatalmazást. A válasz Bécsből rövidesen megérkezettés teljesen eloszlatta Nugent aggodalmait. Világosan, majdnemparancsolóan megadta a törvényes eljárás módjait. Bécs abból

104

indult ki, hogy az ezredparancsnok még valószínűleg az Olasz-országba történt indulás előtt kihirdette ezredében az ostrom-állapotot. Ebben az esetben — hangsúlyozta az utasítás —minden helyi vonatkozás figyelembevétele nélkül, a katonaitörvények rendelkezései mérvadók. Ha a kihirdetési az ez-redparancsnok elmulasztotta volna, akkor viszont felségsértésbűnténye miatt kell a huszárokat felelősségre vonni. »Mertsemmi kélség nem lehet a felől olvassuk ebben az ílélke-zésszámba menő miniszteri rendeletben hogy a fellázadthuszárok azzal a célzattal hagyták el zászlóikat, hogy az Őfel-sége törvényes kormánya ellen felkelt magyar hadsereghezcsatlakozzanak. Ebben az esetben az 5. hadicikkely értelmé-ben, még a rendes haditörvényszéki eljárás során is mindenrészlvevől halálra kell ítélni. 98

Az osztrák hadügyminiszter oly fontosnak tartotta, hogy azílélelek valóban szándékához igazodjanak, hogy a hadbíróieljárás irányításával a bécsi katonai fellebbezési törvényszékLinhart nevű tanácsosát bízta meg. Megparancsolta neki, hogya huszárok ellen, az elrettentő példa érdekében, a legnag}Tobbtörvényes szigorral járjon el.

A haditörvényszék Linhart megérkezése után, a Mura mel-letti Bruckban 1849 június 21-én ült össze, hogy az elfogotthuszárok fölöli ítélkezzék. Mivel a két vezető közül GyökeresAndrás tizedes súlyosan megsebesült, Kőmíves Jánosnak pedigsikerült megszöknie, Kocsis Pál, Sípos Gábor, Mille János ti-zedesek kerültek 76 közhuszárral együtt a vádlottak padjára.A hadbíróság még aznap mind a 79-et zendülés és hűtlenségbűntette miatt kötéláltali halálra ítélte. Az ítélet a megerősítésután csupán annyit változott, hogy fenntartotta a három tize-des halálos ítéletét, a közhuszárokra azonban a megtizedeléstmondotta ki. Ezt az ítéletet június 22-én délelőtt 9 óra 30-perckor hirdettélk ki a huszárok előtt. Másnap, 23-án reggelfél 3 órakor, tehát a kiállott 17 órás halálfélelem után, ahadbíróság 29 fiatal közhuszárnak megkegyelmezett. Ennekkövetkeztében tehát 47 került megtizedelés alá.

A bíróság tagjai a huszárok jelenléiében egy urnába 4 fe-kete és 43 vörös golyót helyeztek. Előrebocsátották, hogy arra,aki fekete golyót húz, főbelövés vár; azután egymásután szó-lították elő a huszárokat. A legények hangtalanul járultak azurnához. A következő négy húzta ki a halált jelentő fekete go-lyókat: Kovács Lajos, Szabó József, Kuklits János és Rom-hány János.

1849 június 23-án, egy szombati nayon reggel 6 órakor, a ha-lálra ítélt 3 tizedessel együtt 7 huszár állott fel a brucki Bécsi-utcában lévő laktanya udvarán, a kivégzéshez rendelt kato-naság négyszögén belül. Az ítélet végrehajtására kijelölt kato-nák már felsorakoztak, amikor Nedelkovics százados, a hadi-törvényszék elnöke, a nős és többgyermekes Romhány János

105

közhuszárnak az utolsó pillanatban megkegyelmezett. Utánaeldördült a sortűz és a hat jászkun huszár lelke némán szállta kanyargós Tisza felé. A kivégzett huszárok hol t tes té t a St.Ruprecht-temelő közelében hantolták el.

A haditörvényszék még össze sem üli Bruckban. amikorjúnius 12-én, a karinthiai Althofenból megint útnak eredt egyhuszárcsapat. A magyar legényeknek nem volt türelmük be-várni, hogy mi történik bajtársaikkal. Nem törődtek azzal,hogy az egyenként, vagy kisebb csoportokban megszökött huszá-rok egymásután hurokra kerültek; hogy a Mura környéke televolt az égbenyúló hegyek közölt tanácstalanul bolyongó lovasés gyalogos huszárokkal, akik megunva a bujkálást, sokszorönként jelentkeztek. Azzal sem törődtek, hogy Galícia felőlegy félelmetesen nagy sereg nyújtózott ki a Kárpátok felé.Nem tudtak róla, de az sem tartotta volna őket vissza, ha ajövőbe látnak. Abba a titokzatos és szeszélyes magyar sorsba,amely, mint a múltban annyiszor, most is keserű csalódásttartogatott a bizakodó duna-tiszamenti nép számára. Mit tö-rődtek ők azzal, hogy pár nap múlva, június 14-én, talán ugyan-abban a pillanatban, amikor magyar földre lépnek, a mindenoroszok cárja a galíciai Zmygrodban éppen szemlét tart majdMagyarország ellen induló hadserege fölött. És ha valami va-rázslatos kéz eléjük teregette volna ennek a nagy, de mostmár halálraítélL nemzeti küzdelemnek tragikus utolsó mozza-natait, ki tudja, vájjon nem rohantak volna-e még ,kétségbe-esettebben hazájuk felé, hogy osztozzanak véreik sorsában.

A Nádor huszárezred alezredesi osztályának első századajúnius 11-én ért Althofenre. A faluban elszállásolás közbenLosonczy József százados izgató tartalmú kijelentések miatt kéthuszárt letartóztatott: Herceg Károlyt és Horváth íslvánl. Mi-kor a század másnap, 12-én folytatta menetét, a fogságba ve-tett huszárok szokás szerint az utóvédhez csatlakozlak. A szá-zadparancsnok kis idő múlva észrevette, hogy az utóvéd túl-ságosan lemaradt. Erre a század szolgálatvezetőjét, SzokolayJános őrmestert küldte hátra, hogy rendet teremtsen. Szokolay,aki már napokkal előbb megbeszélte a két huszárral a szökést,látva társainak szorongatott helyzetét, attól tartott, hogy a titokkipattan. Ezért merész tettre határozta el magát. A foglyokhozérve leoldozta róluk a kötelékeket, lóra ültette őket, azutánegyüttesen közös tervük végrehajtásához láttak. Abban állapod-lak meg, hogy a tiszteket lóról szállítják és a századot Magyar-országba vezetik. Az őrmester hosszas elmaradása időközbengyanúi kelteti Losonczy századosban, ezért Sipeky György fő-hadnaggyal együtt visszalovagolt. Itt Szokolay két társával ésaz utóvéd többi tagjaival felemelt pisztollyal és kivont karddalfogadta a tiszteket. Szokolay ezekkel a szavakkal fordult pa-rancsnokaihoz: »Szálljanak le az urak lovaikról, különben kar-dunkat használjuk! A két ti sz t látva a huszárok elszántságát.

106

engedelmeskedett a felszólításnak. A kis csapat ezután a szá-zadhoz tartott. Az élen lovagoló Kollár Bertalan főhadnagyotszintén arra akarták kényszeríteni, hogy lóról szálljon. Ezazonban sarkantyúba kapta paripáját és elvágtatott. Szokolayőrmester attól tartva, hogy a meglépett liszt nyakukba hozzaaz osztrák katonaságot, két társával utána iramodott.Vad hajsza kerekedett, a menekülőt azonban nem tud-ták utolérni. Eredmény nélkül tértek vissza a század-hoz, amely mellől időközben a kél visszamaradt tiszt: Losonczyés Sipeky is megugrott. Szokolay őrmester ekkor a század eléléptette lovát és rövid beszédet intézeti a legénységhez: Akiigazi magyar mondotta többek közi — az vélem jön Ma-gyarországba a hazát védeni. A huszároknak — akik eddigLétlenül nézlek a készülődést nem kellelt sok biztatás. Szo-kolayval az élükön elindullak. Közben a lőszeres kocsikróléles töltényt vettek magukhoz, töltöttek és szabályszerű ütkö-zetmenetet alakítva folytatták útjukat. Az utóvédet LengváryPál tizedcs. Herceg Károly, Horváth István, Dulec Mihály ésJáromy Albert közhuszárok alkották. Az volt a parancsuk,hogy minden visszamaradó huszárt tüstént lelőjenek.

A század másnap, vagyis június 13-án ért a Marburg mel-letti Gams faluhoz. Itt egy szűk szorosban gyalogságba ütkö-zött. Szokolay keresztül akarta vágni magát, de a roham nemsikerült. Több huszár holtan vagy súlyos sebbel fordult lelováról. Az őrmester — miután lovát kilőtték alóla — 55 tár-sával együtt fogságba került. A huszárokat lefegyverezve Mar-burgba kísérlek.

A bécsi hadügyminisztérium az esetről értesülve, tüsténtazt az utasítást küldte a Bruckban ítélkező Linhartnak, hogyamint ott végzett, hadbírótársaival együtt azonnal Marburgbamenjen. Itt Szokolayn és elfogott társain kívül a közben fel-épült Gj^ökeres András és a kézrekerült Kőmíves János és mégkél tizedes: Deák János és Kovács Péter várta a katonai tör-vényszék ítélkezését. Ε két utóbbit, mint felbujtót, az ezredpa-rancsnok küldte időközben vasbaverve vissza Marburgba.

Linhart Marburgba érkezése után nyomban összeült a ha-ditörvényszék. Szokolay János őrmestert, Gyökeres András,Kőmíves János, Lengváry Pál. Deák János és Kovács Pétertizedeseket, továbbá Herceg Károly, és Farkas Péter közhuszá-rokat halálra, a lobbi szökevény huszárt pedig megtizedelésreítélte. Az ítéletet j ú l i u s 5-én reggel 6 órakor h i r de t t é k ki.

Másnap, 6-án reggel 60 órakor a tizedelésre ítélt legény-ségnek megkegyelmeztek, a többi nyolcat azonban mindjárt avesztőhelyre kísértették, itt közvetlenül a kivégzés előtt KovácsPéter tizedes még kegyelemben részesült, a többi 7 a halált-hozó puskacsövek elé került.100

Az ítéletek egész bizonnyal nem elégí te t t ék ki a bécsihadügyminisztériumot. Túlságosan enyhének tarthatta azokat.

107

Hisz utasításában Linhartnak a legnagyobb szigor alkalmazá-sát kötötte lelkére, a Nugent táborszernagyhoz intézett rende-letében pedig egyenesen minden huszár lejére halált követelt.Linhart valószínűleg érezte is, hogy működésének eredményea legfelsőbb helyen nem fog osztatlan elismerést kelteni,mert a brucki ítéletről beszámoló jelentésében különös alapos-sággal tért ki a kegyelemgyakorlás indító okaira. Arra hivat-kozott, hogy a bűncselekmények jórészükben a harcban eleset-tek halálával is megtorláshoz jutottak. Ezenkívül a huszárokbűnbánatát és az emberiesség követelményeit hangsúlyozta.

Átlapozva a két haditörvényszéki eljárásról szóló hivata-los jelentésekel, önkéntelenül is az az érzésünk támad, hogya nagy garral összeült bíróság tagjainak lelkében a tárgyalássorán átalakulás ment végbe. A kemény ítéletmondás-ra felkészült császári tisztek határozottsága lassan fel-engedett. Hatott rájuk az a mód, ahogyan a magyar huszár-fiúk elébük álltak: katonásan és a magyar falusi ember ter-mészetes egyszerűségével; ahogyan a feltett kérdésekre fe-leltek: a bennük élő és mégis mindnyájukat felülről igazgatósorsba vetett mélységes megnyugvással. Amint egyik-másik vád-lott szeméből a tárgyalóterem komor falai között szerteáradta hazaszeretetnek, ennek a csodálatos erejű érzésnek perzselőmelege, úgy olvadt le fokról-fokra egy-egy darab abból a jég-páncélból, amely körülfogta a bíráskodó szíveket. A ma-gas-gallérú, frakk-kabátos, sárga-fekete táboriöves tisztek lel-kébe beosont az emberi részvét melege. Csak ennek tu-lajdonítható, hogy nem hajoltak meg szolgai módon a bécsiparancs előtt.

Az ítéleteket azonban már nem lehetett megváltoztatni. Abécsi hadügyminisztérium kényszeredetten tudomásul vette azo-kat. Mivel a cél főként az elrettentő példa szolgáltatása volt,július 18-án az összes főhadparancsnokságokhoz leiratot in-tézett, melyben elrendelte a halálos ítéleteknek a legénységelőtti kihirdetését.101

A megkegyelmezett huszárokat fegyvertelenül, kisebb cso-portokban gyalogság kísérete mellett az olaszországi hadsereg-hez irányították, ahol különböző német és szláv gyalogezre-dekbe osztották be.

b) A Sándor-huszárok hazatérése.

A Bécsben állomásozó ezred ezredesi osztálya 1848 júniuselső napjaiban került Grácba. Ez volt az oka annak, hogy ami-kor az osztrák hadügyminisztérium augusztus elején az ezre-det Magyarországba rendelte, ez az osztály itt maradt. Egyma-gában jobban ki volt szolgáltatva azoknak a hazafias áramla-toknak, melyek az idçgen földön visszatartott huszárezredeksorait megbontották. A magyar határ közelsége is csábította a

108

huszárokat, akik természetesen kihasználták a kedvező alkal-mat. Alig pár héttel azután, hogy tudomást szereztek ezredükMagyarországba történt elvonulásáról, 1848 szeptember 30-ánSíádieski tizedes vezetése alatt 104 huszár oldott kereket. Aszázad nyílegyenesen tartott hazája felé és Rudersdorf osztrákhatárfalu mellett lépett magyar területre.

A huszárok távozása fenekestől felforgatta a csöndes stájer-országi város nyugalmát. A gráci hadosztályparancsnokot, Span-nochi altábornagyot különösen az ijesztette meg, hogy a la-kosság nyíltan kimutatta rokonszenvét a huszárok iránt. Ezértnem is mert erélyesebb eszközökhöz nyúlni, hanem helyetteaz eset után nyomban azt jelentette a bécsi hadügyminisztéri-umnak, hogy a huszárok az engedelmességet megtagadták és avisszamaradt rész is el van szánva a szökésre.

A bécsi hadügyminisztérium valószínűleg e jelentés ha-tása alatt és mert egyébként is céltalannak vélte, hogy ezt acsonka osztályt egymagában visszatartsa, október elején a meg-maradt századot Magyarországba küldte. Ez azután tisztekvezetése alatt Parndorfnál csatlakozott az ezredhez.

IV. F E J E Z E T

„Qui ea relinquit rei publicaecausa, a quibus cum summo doloredivellitur, ei cara patria est, cuius sa-lutem caritati anteponit suorum."

(Cic. ad pontif. 37. 98.)

IV.

A magyar testőrök hazatérése.

Mária Terézia 1760-ban alapította meg Magyarország éskapcsolt részeinek nemesi ifjaiból a magyar királyi testőrséget.Tagjai többnyire a cs. kir. hadseregben töltött rövid szolgá-latuk után kerültek a testülethez. A bécsi magyar gárda kisszi-get volt az osztrák hadsereg vegyes népelemekből összetetttengerében. A császárváros falai között élő testőröket a hagyo-mányos nemzeti öntudat szelleme hatotta át. Hisz már az in-tézmény megalakulásában is az a nemzeti .gondolat érvénye-sült, hogy keleti pompájával, ragyogásával a bécsi »Burg« kel-lős közepén a történelmi múltú magyarság nagyságát képviselje.Tagjaiban tehát megvolt minden adottság ahhoz, hogy szív-vel-lélekkel magukévá tegyék a bajba ju to t t magyar nemzet sor-sát.

A magyar testőrök az 1848 május 15-én kitört bécsi forra-dalom után magukra maradtak á császárvárosban. Az Inns-bruckba menekült király magyar gárdistáit nem vitte magával.A testőrök elhagyatottan, tanácstalanul álltak az eseményekforgatagában. Az a bántó tudat, hogy uralkodójuknak nincsszüksége rájuk, hazájuk felé fordította tekintetüket. A délvi-déki forrongás hírére idegesen felfigyeltek. Az olasz háború isnyugtalanította őket. Ezek a fiatal, izmos, harcra termett magyarfiúk nem bírták a tétlenséget. Mindenkép szabadulni igyekez-tek a császárváros falai közül. Először az olaszországi hadse-reghez kérték áthelyezésüket. Amikor óhajuk nem teljesült,nyíltan hazájuk ügye mellé állottak.

Az első hang, amely félig-meddig állásfoglalásra készlettéökel, a Pesti Hírlap június 11-i egyik cikkéből szólt feléjük.

112

Ez az újságközlemény kifogásolta, hogy a testőrök nem kö-vették koronás királyukat: »Olyan időket élünk — írta a tü-relmetlen újságíró — melyekben henyélőkre szükségünk nin-csen. Mi annyi ifjú erő, mely most Bécs falai között tétlenültesped, a hon védelmére jó sikerrel alkalmazhatnánk, addiga pénzt is, mellyet idegen földön, egy nem igen magyar szel-lemű testületre költünk, más szükségesebb és hasznosabb in-tézetek felállítására fordíthatnók.«1

Az igaztalan támadást ugyancsak a Pesti Hírlapban, azegyik testőr, Remete János2 álnév alatt utasította vissza: »Alestőrkar mindig magyar szellemű s igaz érzésű volt. Legin-kább pedig jelenben, mert sohasem hibáztak olyanok, kik anemzetiség szent eszméit ifjú társaik keblében felgyújtani tud-ták, kik a honszeretet tüzét szívükben soha elhamvadni nemengedek.«3

A testőröknek nemsokára alkalmuk nyílt arra, hogy tet-tel bizonyítsák be hazafias érzésüket. Július végén a magyarkormány kiküldöttei János főherceg közvetítésével a Bécsbenidőző Jellachichcsal tárgyalásokat folytattak. A császárváros-ban állomásozó német, szláv és olasz ezredek tisztjei ez al-kalommal az egyik bécsi fogadóban gyűltek össze és itt el-határozlak, hogy fáklyásmenetet rendeznek a bán tiszteletére,és a részvételre a helyőrség magyar t i sz t je i t is felszólítják. Ahatározat értelmében küldöttség kereste fel a testőrség épü-letében összegyűlt magyar tiszteket. A szónok hangsúlyozta,hogy a tervezett tüntetés nem a nemes magyar nemzet és an-nak hős tisztjei ellen irányul, ezért őket is csatlakozásrakérte fel. Az egyik testőr, Perczel Ferenc, társai nevébenerélyesen szót emelt a tervezett tüntetés ellen. Kijelentette,liogy az a testület politikamentességét sérti és a királyi ren-deletekkel is ellenkezik. Felszólalása azonban eredménytelenmaradt. Az idegen nemzetiségű tisztek mégis küldöttségileg üd-vözölték a bánt és este a magyarok nélkül fáklyásmenetbenvonultak végig Bécs utcáin.4

Jellachich bécsi ünneplése bonyodalmakra szolgáltatottokot. A testőrök ugyanis augusztus elején bejelentették az ese-tet a magyar hadügyminisztériumnak és egyúttal áthelyezésü-ket kérték a magyar hadsereghez. Mivel kérésüket a szolgálatiút mellőzésével terjesztették elő, Mészáros Lázár, a testőrségparancsnokához, Vécsey Ágost grófhoz intézett leiratában meg-i'eddte őket. Megdicsérte a testőröket hazafias magatartásukért,de súlyosan kifogásolta, hogy az előírt szolgálati utat nem tar-tották be. Vécsey gróf természetesen szintén zokon vette pa-rancsnoki jogkörének ilyen célzatos megsértését. Nemcsak fe-gyelmi szempontok miatt, hanem azért is, mert tisztikaránakeljárását személye ellen irányuló tettnek minősítette. A test-őröket magához rendelve meglehetősen éles és sértő szavak-kal kifogásolta eljárásukat. A gárdisták és parancsnokuk kö-

113

zötti viszonyt még jobban elmérgesítette, hogy az eset a PestiHírlap hasábjaira került. A cikkben valamelyik magyar test-őr teljes részletességgel beszámolt a magyar gárdapalota fa-lai között történtekről, nem mulasztva el azt sem, hogy baj-társainak hangulatáról is tájékoztassa a magyar közvéleményt.»Hogy a tisztikar ily beszéd után tiszti rangjáról azonnal lenem mondott — írta a cikkíró többek közt — az a hadügy-miniszter rendelete iránti tiszteletnek, de főkép hazaszerete-tének tulajdonítható... Mert a testület meggyőződött arról,hogy a mostani körülmények között eloszlása elleneinknek újfegyvert adna kezébe, mellyel honunk ellen izgathatnak... Ahaza pedig tudja meg, hogy itt a távolban is vannak fiai,kikre minden órában számolhat, kik nem mulasztják el, adottalkalommal szóval is védeni kétségbe hozott jogait.«5

A testőrök szeptember elején váratlan vendéget kaptak.A Pázmándy vezetése alatt Bécsben járt küldöttség tagjai ke-resték fel a magyar gárdistákat. Közölték velük a magyar kor-mány szándékát, hogy őket, tekintettel a horvátok részérőlfenyegető veszélyre, a magyar hadseregbe akarja beosztani.A testőrök erre két bajtársukat azzal a feladattal küldtékPestre, hogy személyesen szerezzenek meggyőződést a hazaiállapotokról és a hivatalos körök véleményéről. A két meg-bízott szeptember 9-én azzal a válasszal érkezett vissza, hogya magyar minisztérium nemcsak óhajtja átlépésüket a ma-gyar hadseregbe, hanem egyenesen megköveteli tőlük, hogymint a magyar föld gyermekei, bajbajutott hazájuk segítségéresiessenek. A testőrök erre, alig egy pár kivételével nyugdíja-zásukat kérték, és be sem várva kérésük elintézését, a ma-gyar külügyminisztérium által kiállított úti okmányokkal ha-zájukba távoztak.6

A szép és regéiryes testőrélettel bizony nem ment könnyűszívvel a szakítás. Sokban feltámadtak az emlékek és meg-illetődéssel hagyták el a császárváros falait. Az egyik 22 évesfiatal testőr a következőket írta ezekben a napokban: »... mimindnyájan leköszöntünk... megvallom nem kissé fájt e lé-pést tennem... meggondolva múltamat, jelenemet, meggondol-va milly keserves napokba került ennyire juthatásom, miáltal egész szép jövőmet megalapítva képzeltem; meggondolvae szép kinézésnek egy tollvonással semmivé lettét, igazán el-fogulva érzem magamat... de mini magyar tiszt, tovább nemmaradhatok; ha kell mint közvitéz vérzek el hazámért, defényben hazám ellensége lenni nem akarok...«7

BEFEJEZÉS.

Amint láthattuk, a magyar huszártisztek jelentékeny részecsatlakozott a szabadságharc zászlajához és teljesítettenemzetével szembeni kötelességét. Természetesen akad-tak kivételek is. Volt olyan is, aki magyar létére minden lelkiközösséget megtagadott véle. Olyanokra is akadunk, akik felelős-ségteljes állásuk vagy idősebb koruk miatt nem tudták elszánnimagukat a nagy tettre, de a túlról is aggódó szeretettel kísérték amagyarság küzdelmének minden mozzanatát. Ezek közé tarto-zott a 10. számú Vilmos huszárezred parancsnoka: Földvári ésBernátfalvi Földváry István ezredcs. Amikor Galíciában lévőezrede 1848 őszén, Kossuth hívó szavára kisebb-nagyobb cso-portokban vágtatott a Kárpátok felé, egyik századának szökésé-ről értesülve, társasága előtt a következőket mondotta: »Mostmár csak annyit kívánok nekik, hogy szerencsésen érjenek Ma-gyarországba«. Pár nap múlva, amikor a véletlenül kézrejutottfelbujtó huszárok eléje kerültek, kihallgatásukkor megrendültlélekkel hallgatta a hazájukért rajongó huszárok büszke vallo-másait és nem tudta megállani, hogy maga is többször he-lyeslőleg ne szóljon közbe.8

Az 1848/49-i szabadságharcunk idején külföldről önkénthazatért magyar huszártisztek aránylag kevésnek tűnő számane tévesszen meg bennünket. Ne feledjük el, hogy — amintazt már a bevezetésben is hangsúlyoztam — e mű részletkuta-tások eredménye, és mint a legtöbb ilyen, nem alkot teljes ésbefejezett egészet. Nem tartalmazza sem az összes hazájukbaönként visszatért lisztek, sem a legénység neveit. Csak éppenazokat foglalja magában, akiket szabadságharcunknak fájda-

116

lom meglehetősen szétszórt és csonka anyagában sikerült fel-találnom. A másik körülmény, amit ugyancsak meg kell említe-nünk, az a tény, hogy a szabadságharc előtti évek huszárezre-deinek tisztikara, a közvéleményünkben elterjedt hittől eltérő-leg, nem állott tisztán magyarokból. Sőt, — azoknak csak egyaránylag kisebb része volt származásszerint is magyarnak nevez-hető. Ennek bizonyságául egy pár számszerinti adatot vetünkitt közbe: Az 1848-i tiszti névkönyvben például a 4. huszár-ezred 65 főnyi tisztikarában 14 magyart, .a 6. és 8. huszárez-redeknél pedig ugyanilyen létszám mellett 14 15 magyar-származású tisztet találunk.

Bár a dolog természeténél fogva csak feltevésekre építhe-tünk, mégis — mivel e téren a magyar szabadságharc törté-netében meglehetős bizonytalanság uralkodik — felvetjük akérdést: melyek lehettek azok az indítóokok, melyek a voltcsászári-királyi huszártiszteket a magyar szabadság zászlajaalá terelték?

Mielőtt a kérdésre válaszolnók, csak annyit em-lítünk meg, hogy a külföldi huszárezredeknél a márciusinapokat követő időben mutatkozó bomlást és a huszá-rok sorai között elharapódzott fegyelmezetlenséget maga azosztrák hadügyminisztérium idézte elő azzal, hogy vonakodotta magyar ezredek áthelyezését tartalmazó és a már 1848 má-jus elején megjelent legfelsőbb királyi rendeletek szelleménekeleget tenni.

Melyek lehettek tehát azok az okok, amelyek az idegenföld huszártisztjeit arra bírták, hogy a magyar haza segítségéresiessenek ?

Felszakadhatott bennük a nemzeti érzés, a faj szeretet fojtoga-tó ereje, mint Lenkeyben, Dessewffyben vagy Földváryban. Meg-mozdulhatott bennük kuruc őseik vére. A császári ármádiábanmagát idegenül érző, francia vagy porosz zászlók alá pár-tolt huszárelődök szelleme, mint Sréterben. A huszárok ha-zavonulása megejthette az idegen nemzetiségű tiszteket is, aki-ket a közös sors és a hosszú elnyomatás keserűsége sodorhatotta magyar szabadságharc zászlaja alá. A hazavonulás izgalmaegyik-másik fiatalabb osztrák tisztet is hatalmába ejtette. A kö-zös együttlét alatt annyira átivódtak a huszárezredek színtisztamagyar levegőjével, hogy nem tudtak nélküle meglenni. Bajtár-saik hazatérése láttán ők sem maradhattak idegen földön. Végüla magyar huszár virtuskodó kedve is ösztönözhette őket. Hoz-závetőleg, ezek a feltörő érzések lehettek azok, amelyek haorykor előzetes belső tusakodás után, pillanatok alatt hatal-mukba ejtették valamennyit, egyszeriben legyűrve bennük min-den más megfontolást.

A magyar huszárfiúk egyszerű paraszti lelkén isilyen vagy ehhez hasonló érzések lehettek úrrá, azzala különbséggel, hogy i t t kevesebb ellenállásra akadtak.

117

Szemük előtt minden semmivé törpült, szertefoszlott azzal aszívbemarkoló puszta valósággal szemben, hogy az otthon-levőket veszély fenyegeti. Ugyanaz a szorongó, mindent be-töltő érzés lehetett ez, mint az, amely hét évtizeddel később,a világháború végén az olasz front magyar katonáit ejtettehatalmába, akik a négyéves küzdelembe kimerülve, tépettenés rongyosan, csak hazájuk határán akartak verekedni. Az1848 őszén megszökött s a véletlen következtében az osztrá-kok fogságába került magyar közhuszárok közül Kiss Má-tyás Nádor-huszár ekként magyarázta meg tettének okát: »Bártudtam -— olvassuk a vele felvett jegyzőkönyvben — hogy tá-vozásom nem más, mint szökés, mégis elhatároztam, hogybajtársaimmal megyek és Magyarországon élő honfitársaim,segítségére sietek.«

A haza határán túl, az örökös tartományokban elszórthuszárezredek közhuszárja az osztrák ármádiának megbízhatókatonája volt mindaddig, míg 1848 tavaszának eseményei megnem zavarták nyugalmát. A hozzá is eljutott hazai hírek azon-ban mindjobban befészkelték magukat lelkébe. Nyomukbanóriás arányúra nőtt a délvidéki magyar falvak lángoló képe.M^int tisztjeik közül sokan, a hazai események jelentőségét őksehi tudták felmérni. Csak annyit éreztek, hogy dél felől egyfojtogató kéz igyekszik torkonragadni a nemzetüket. És ettőlforró lett talpuk alatt a föld, nehéz lett a szívük, s azt tették,amit az ösztönük, a vérük parancsolt.

A régi monarchia hadseregének előírásai szerint vé-tettek a fegyelem törvényei ellen. De tettüket éppenez a lelki vakság, a hazaszeretetnek mindent elhallgattató ésmindent felégető ereje emelte azokba a magasságokba, ahon-nan örökké világítanak a magyar éjszakában.

J E G Y ZE T E K

JEGYZETEK AZ I. FEJEZETHEZ

1 Bibi: Metternich. 283. I. (Günther V. Wien, 1936.)2 Horváth: A szentszövetségtől a népszövetségig. 4. I. (Budapest, Sárkány nyom-

da. 1935.)3 Bibi: I. m. 255. I4 Bibi: I. ím. 289. I.5 Dienst-Reglement für die k. k. Infanterie II. T. 66—67. I. Wien, 1806.6 Geschichte des k. u. k. Husaren-Reqi'ments No. 7. 1798—1914. 212. I. (Sei-

del und Sohn. K. u. k. Hofbuchhandlung. Wien, 1914.)7Berkó: Egyezer hadtörténelmi apróság. 167. I. (Budapest, Honvédelem,

1925.)8 Ottenfeld-Teuber: Die österreichische Armee 1700—1867. II. k. 345. I. (Berté

u. Cziegler Verlag, Wien, 1895.)10 Görgey I.: Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése a forradalomig. 135. I. (Ma-

gyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1916.)11 Dienst-Reglement für die k. k. Cavallerie. 8—9. I., Wien, 1807. (K. k. Hof ur.

Staats-Drudkerey, Wien, 1807.)12 Meynert: Geschichte der k. k. österreichischen Armee. IV. k. 120. I. (Wien,

1852.)13 Dienst-Reglement für die k. k. Cavallerie. 40. I., Wien, 1807.14 Ottenfeld-Teuber: I. m, II. köt. 342. I.15 Meynert: I. m. IV. k. 121. I, A vagyonelkobzást 1842-ben eltörölték és he-

lyette a pénzkárpótlást vezették be. (U. o. 161. I.)16 Meynert: Geschichte des Kriegswesens und der Heerverfassung in Europa.

III. köt. 287. I. (Wien, 1869.)17Wrede: Geschichte der. k. u. k. Wehrmacht. III. köt. 109. I. (Seidel u. Sohn

Verlag, Wien, 1901.)l8Berkó: I. m. 176. I.19 Geschichte des k. u. k. Husaren Regiments No. 7. 188—189. I.20 Meynert: Geschichte der k. k. österreichischen Armee. IV. köt. 126. I.21 Bernhard: Die österr.-ung. Cavallerie. 5. I.22 Tábori utasítás a gyalogság, lovasság és tüzérség számára. (Pest, 1849. Kozma

Vazul nyomdája.)23 Dienst-Reglement für die k. k. Cavallerie. 39—50. I. Wien, 1807.24Wrede: I. m. III. köt. 65. I. 8. lábj.

JEGYZETEK A II. FEJEZETHEZ

1 Károlyi Á.: Néhány történelmi tanulmány. Az 1848. III. törvénycikk történeté-ből. 485. Ι. (Μ. Τ. Α., Budapest, 1930.)

2 Meynert: Geschichte der k. k. österreichischen Armee. IV. köt. 168. I.3Haiánk s a Külföld, 1868. február 20.4 Kéry: A magyar szabadságharc története napi krónikákban. 221. I. (Franklin-

Társu'at, Budapest, 1899.)

122

5 Gelich: Magyarország függetlenségi harca 1848—49-ben. I. köt. 23. I. (AignerLajos, Budapest, 1882.)

6 Gelich: I. im. I. köt. 35. I,7 Kolowrat-Krakowszky: Meine Erinnerungen aus den Jahren 1848 und 1849.

I. köt. 21. I. (Gerold, Wien, 1905.)8 Kolowrat-Krakowszky: I. m. I. köt. 128. I.9 Janotyckh: Chronologisches Tagebuch der magyarischenRevoliution.il. köt. 265.,

268., 293., 297. oldalak. (J. P. Sollinger's Verlag, Wien, 1851.)10 Janotyckh: I. m. II. köt. 296. és 355. |.11 Szeremlei: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéből.

I. köt. 46. I. (Pest, 1867. Emich G. nyomda.)12 Janotyckh: I. m. II. köt. 147—148. I.13Janotyckh: I. im. II. köt. 152. I.14 Pesti Hírlap 1848 április 5. száma.15 Pesti Hírlap 1848 április 1. száma1G Pesti Hírlap 1848 április 26. száma.17 Gelich: I. m, I. köt. 16. és 17. I.18 Országos Levéltár: Helytartósági Levéltár; Miniszterelnök és Honvédelmi Bizott-

mány 1848 — 84. sz.19Kéry: I. ,m. 263. ll.20O. L.: Helyt. Lvt.; Min. ein. és Honv. Biz. 1848—69. sz.21 Hadilevéltár: Világháború előtti alosztály, 1848—49-es iratanyag; 181. cso-

mag, 1848. 5—7.22 Hadilevéltár: U. o., 72. cs. 1848—5—1/c.23 O. L: Helyt. Lvt.; Min. ein. és Honv. Biz. 1848. — 220. sz.24O. L.: Helyt. Lvt.; Min. eh. és Honv. Biz. 1848 — 247. sz. (Esterházy her-

ceg jelentése.)25 Pesti Hírlap 1848 május 30. száma.26 O. L: Helyt. Lvt.; Min. ein. és Honv. Biz. 1848 — 479. sz.27 O. L.: Magyar hadügyminisztérium. 1848 — 11831. sz.28 Pesti Híradó 1848 június 28. száma.29Kéry: I. m. 388 .I.30 Pesti Hírlap 1848 július 21. száma.310. L: M. hdm. 1848 — 4638. sz.32 O. L.: Vörös Antal kéziratgyűjteménye. 1848/49. 1196. sz.33 O. L: Vörös Antal kéziratgyűjteménye. 1848/49 — 1064. sz.34 Geschichte des k. u. k, Husaren-Regimentes Graf Nádasdy No. 9. 1688—

1903. 231. old. (Maas' Söhne Buchdruckerei, Wien, Sopron, 1903.)35 Az ezred a galíciai Brzezanyból útban volt Szilézia felé és Pilzno mellett tértle menetvonaláról Magyarországba. Az ezredtörténet szerint június 13-án,több tanúvallomás szerint azonban július közepén. (Pizighelli: Geschichtedes k. u. k. Husaren-Regimentes Wilhelm II. König von WurtembergNo. 6.)3fiAmon: Geschichte des k. u. k. Husaren-Regiments No. 10. 318. I. »St. Nor-bertus« Buchdruckerei, Wien, 1892. Gelich szerint az egész ezredet Magyar-országba rendelték. I. .m. I. köt. 142. I.37 Szeremlei: I. m. 164. I,38 O. L.: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848 — 5585. sz.40 A Wallmoden és Hardegg vértesezred, János főherceg dragonyosezred ésa Schwarzenberg ulámusezred. (O. L.: Helyt. Lvt., M. hdm. 1848. — 6223.)410. L: U. o. 1848 — 9046. sz.42 »Da ich bezüglich der Beschlüsse des hohen kk. Kriegsministeriums was

unter den gegenwärtigen Verhältnissen mit den ausserhalb Ungarn stationir-ten Regimentern obgenannter Nationalität und namentlich was mit demRegimente Coburg Hussaren geschehen soll in Unkenntniss bin, so erübrigtnur zu bitten, mir bezüglich seiner die weitere Befehle mit möglichster Be-schleunigung zukommen zu machen . . . « (Hadilevéltár: Krieg in Ungarn.1848/49. Cs. 167. 1848 — 10 — 8. I/4.)

43 O. L.: U. o. 1848. — 9046. sz.

123

44 Ο. L: U. ο. 1848. — 8247. sz.45 Ο. L: Helyt. Lvt. ; Min. ein. és Honv. Biz. 1848 — 1136. sz.46 O. L: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848. — 8854. sz.47 Pesti Hírlap 1848. október 13. száma.48 Hadilevéltár: V. e. a., 1848/49-es iratanyag. 72. cs. 1848—13—18.

J E G Y Z E T E K Λ III. FEJEZETHEZ

1 Pesti Hírlap 1848 aug. 6. száma.2 Wurtemberg huszárok hazaszökése 1848-ban. A Honvéd. 1869. évf. 234. L'' Hadilevéltár: V. e. a.; Untersucbungsakten der ungarischen Insurgentenführer,

Arad. (Lenkeyvel felvett kihallgatási jegyzőkönyv.)4 Wurtemberg huszárok hazaszökése 48-ban. A Honvéd. 1869. évf. 241. |.5 Hadilevéltár: V. e. a.; Untersucbungsakten der ungarischen Insurgentenführer,

Arad. (Lenkeyveä felvett kihallgatási jegyzőkönyv.)6 Wurtemberg buszárok hazaszökése 1848-ban. A Honvéd. 1869. évf 234. I.7 Hadiíevéltár: V. e. a. »Sz« jelzésű csomag. (Schimpf százados 1848 május

28-i jelentése.)8 Hadilevéltár: U. o. és A Honvéd 1869. évf. 265., 266., 271. és 272. I. Ez

utóbbi szemtanúleírás adatai az egykorú hivatalos feljegyzésekkel hajszálnyi-ra megegyeznek. Az elbeszélés hitelessége az abban felsorolt neveknek azokmánytárban szereplő nevekkel való összehasonlításával is ellenőrizhető.

9 Pesti Hírlap 1848 aug. 6. száma.10 »An der Grenze von Ungarn hätte ich zwar entwischen können, aber der be-

jamimerungswerthe Zustand des Lieut. Fiath und die Erwägung dass die Leuteohne Aufsicht Diebe und Räuber werden würden, bestimmte mich zu blei-ben ... « (Hadilevéltár: V. e. a., Untersuchungsakten der ungarischen Insur-gentenführer, Arad. Lenkey kihallgatási jegyzőkönyve.)

11 Pesti Hírlap 1848 június 10. száma.12 Hadilevéltár: V. e. a. »Sz« kötege.13 Hadiíevéltár: U. o.14 Pesti Hírlap 1848 június 8. száma.15 O. L: Helyt. Lvt.; Min. ein. és Honv. Biz. 1848 — 315. sz.16 O. L: U. o. 1848 — 323. sz.17 O. L.: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848 — 7874. sz.18 Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848/49-ben.«19 Hadilevéltár: V. e. a.; Budai kat. körletparancsnokság 1848 július havi iratai.20 Kolowrat-Krakowsiky: Meine Erinnerungen aus den Jahren 1848 und 1849. I.

köt. 81. I.21 Pesti Hírlap 1848 aug, 31. száma.22 Ο. L: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848 — 8951. sz.23 Pesti Hírlap 1848 nov. 9. száma.24 Hadilevéltár: V. e. a.; K. k. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. (Szon-

tágh Frigyessel felvett jegyzőkönyv.)25O. L.: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848 — 9715. sz.26 Tarnopoitól közvetlenül északkeletre.27 A hazavonulást Zsurmay jelentéséből és az egyik szemtanú leírásából összevetve

állítottam össze. (O. L.: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848 — 9715 sz. és Honvéd-világ I. köt. 20. old.)

28 Alföldi Hírlap 1848 nov. 19. száma.29 Linien Regiments-Knaben Erziebungshaus. Továbbszolgáló altisztek és legény-

ség fiait készítette elő a katonai szolgálatra.30 Hadilevéltár: V. e. a.; Kriegsgericht Pest. (Boka őrmesterrel felvett jegyzőkönyv.)31 Az ezred első megalapítója.32 Hadilevéltár: V. e. a.; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. (Lama

századossal felvett jegyzőkönyv.)33 »... Der Kaiser ist ein Hundsfutt, er hat unser Vaterland verrathen und be-

trogen, schwört dem freyen Ungarlande . . .« (Hadilevéltár: U. o.)

124

34 » . . . es sei schwer, denn entweder vom militärischen Standpunkte aus odervis a vis seinem Vaterland© werde jetzt. der Offizier der ein Ungar istals Hundsfutt betrachtet werden . . . « (Hadilevéltár: U. ο. Báró Wasmer fő-hadnagy jegyzőkönyve.)

35 Hadilevéltár: U. o. (Lama százados jegyzőkönyve.)36 Hadilevéltár: U. o.37 Hadilevéltár: V. e. a.; Kriegsgericht, Pest. (Bajzáth századossal felvett jegy-

zőkönyv.)38 Hadilevéltár: V. e. a,; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. (Was-

merrel felvett jegyzőkönyv.)59 Hadilevéltár: U. o. (Steuben hadnaggyal felvett jegyzőkönyv.)40 Hadilevéltár: U. o.41 Hadilevéltár: U. o. (Zobel őrnaggyal felvett jegyzőkönyv.)42 Hadilevéltár: U. o. (Borsányi Tamás tizedessel felvett jegyzőkönyv.)43 Janowon 2 őrmester, 2 tizedes és 8 közhuszár maradt vissza. Ezek a főként

idegen nemzetiségű huszárok a készülődést megsejtve, még idejében elrejtőz-tek.

44 Hadilevéltár: U. o. (Földváry századossal, Arnsberg hadnaggyal, Roller hadap-róddal és Hoburka tizedessel felvett jegyzőkönyvek.)

46 Hadilevéltár: U. o. (Roller hadapród dal felvett jegyzőkönyv és Arnsberg had-nagy jelentése szökéséről.)

47 O. L: Helyt. Lvt.; Min. ein. és honv. biz. 1848. - 3272. sz.48 Janowtól délre kb. 50 kilométerre.49 Hadilevéltár: V. e. a.; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. (Hege-

dűs századossal felvett jegyzőkönyv.)50 Kossuth Hírlapja 1848 dec. 2. száma.51 Zolkiewtől északkeletre kb. 20 kilométerre.52 Pesti Hírlap 1848 nov. 18. száma.53 Az 1848 elején megjelent tiszti katonai névkönyvben a 8. huszárezrednélnem találtam. Valószínűleg időközben, vagyis a névkönyv (megjelenése utánlépett elő.64O. L: Helyt. Lvt.; Min. ein. és honv. biz. 1848 — 3923. sz.55 Hadilevéltár: V. e. a.; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. (Lu-

kács hadnaggyal felvett jegyzőkönyv.)56 O. L.: Helyt. Lvt.; Min. ein. és honv. biz. 1848 — 3609. sz.57 O. L.: U. o. 1848 — 3708. sz.58 O. L: U. o. 1848 — 3128. sz.59 O. L.: U. o. 1848 — 4848. sz.60 Alföldi Hírlap 1848. dec. 6.61 Ivánka: Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben. 5. old. (Rudnyánszkykönyvnyomda, Budapest, 1894.)62Amon: Geschichte des k. k. 12. Hussaren-Regiments, 186. old. (Mayer Buch-druckerei, Wien, 1876.)63 Gracza: Az 1848—49-iki magyar szabadságharc története. I. köt. 424. old.

(Lampel R. kiadása, Budapest, 1894.)64 O. L: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848. — 8344. sz.65 Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848—49-ben.«fi6 Hadilevéltár: V. e. a., »Sz« jelzésű cs.67 Gracza: I. m., I. köt. 426. old.68 Kászonyi: Ungarns vier Zeitalter. II. k. 87. old. (Leipzig, Kolmann Verlag,

1868.)68 a. Kászonyi: U. ο.

69 U. ο. II. köt. 85—96. old. Kászonyi ós a huszárok közötti párbeszéd részeitidézőjelek között közlöm, mert ha a szavak talán nem is ilyen sorrendbenkövették egymást, azok lényege a valóságban az volt, ami egyébként ahivatalos feljegyzésekkel, mint többek között a Ballá és társai szökésérőlszóló jelentéssel is ellenőrizhető.

70 Hadilevéltár: V. e. a. »Sz« jelzésű csomag. A Ballával elindult huszárok név-

125

szerint a következők voltak: Rozsnyai Pál, Beké Sándor, Básti Péter, TóthSándor, Rabatin Endre, Bóta Mátyás és Györf'i Márton. (Gelich: Magyaror-szág függetlenségi harca 1848—49-ben. I. köt. 343. old. lábjegyzet.)

71 Kászonyj: I. lm, II. köt. 96—98. oldalak.72 Prágától északnyugatra kb. 30 kilométerre.73 A másik Lázár Sándor őrmester volt. (O. L.: Helyt. Lvt.; Min. ein. és honv.

biz. 1848 — 1138. sz.)71 Tóth Kálmán: A Honvédmenház Könyve. 113—124. lapoldalak. (Athenaeum,Pest, 1870.) A naplószerű leírás hitelességében semmi okunk nincs kételked-ni. Nemcsak korhű nyelvezete és az elbeszélés közvetlensége szól emellett,hanem adatai is megnyugtatók. A benne megjelölt útvonal a legalkalma-sabb lehetett a huszárok szökésére. A későbbiek is, mint például Vj-rágh, hozzávetőleg ugyanezt választották. Adataival megegyezik az a hi-vatalos jelentés is, amelyben Sréter számolt be meneküléséről a magyarkormánynak. (O. L.: Helyt. Lvt. M. hdm, 1848 — 8344. sz.)Ugyanezt a naplót közli Gracza is idézett művének I. k. 427—434. lapolda^-lain, de meglehetősen megcsonkítva.

75 Rakonitz, Prágától nyugatra 50 kilométerre.76 Schrems, Budweistől délkeletre 50 kilo méterre.77 O. L: Helyt. Lvt.; M. hdm. 1848. — 8344 .sz.78O. L.: Helyt .Lvt.; Min. ein. és honv. biz. 1848 — 1138. sz.79 Kossuth Hírlapja 1848 nov. 14. száma.80 Der Ungar 1848 okt. 26. száma,81 Gelich: Magyarország függetlenségi harca 1848—49-ben. I. köt. 343. old.82 Hadilevéltár: V. e. a,; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad. 2—

383. sz. Szabó István közbuszárral fel vett jegyzőkönyv.83 Az útleírást Virágh Lajos egykori Nádor-huszár feljegyzése alapján állítot-

tam össze. (Tóth Kálmán: I. mi. 126—138. lapoldaíak.) A napló egyesrészeit három, útközben lemaradt és osztrák fogságba került közhuszár(Szabó István, Kiss Mátyás és Seress Mihály) jegyzőkönyvi vallomásainak adar-taival ellenőriztem. (Hadilevéltár: K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zuArad. 2—383. sz.)

84 Határmenti porosz helység, Schweidoitztől délnyugatra 30 kilométerre.85 O. L.: Helyt .Lvt. Min. ein, és honv. biz. 1848 — 3156. ,sz.86 Hadiievéltár: V. e. a., »Sz« jelzésű cs.87 Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848—49-ben.«á8Amon: I. m, 194. old.89 Első osztályú vitézségi érmet kaptak: Sipos Mihály őrmester, Búgós János és

Berényi József tizedesek, továbbá Cserta Mihály, Nagy János, Zatkó Gáborés Kurucz Antal közhuszárok; második osztályú vitézségi érmet: FöldváryImre, Poldi Péter tizedesek, Nagy Miklós és Tanko András közhuszárok.(Hadilevéltár: Budai Főhadparancsno kság. 1849. Reg. P. 1. 7/107.)

90 Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848—49-ben.«91 Hadiievéltár: V. e. a., »Sz« jelzésű cs.92 Hadiievéltár: U. o.93 »Sr. Majestät der Kaiser haben in Anbetracht des für diese Ausreisser von

Seite Ihrer Majestät der Königin von Sachsen bei a. h. dero Anwesenheitin Wien eingelegten Fürwortes den Wunsch ausgedrückt, dass diese beidenDeserteurs nicht nur nicht mut der Todesstrafe — welche übrigens beiden obwaltenden diesfälligen Umständen nach den bestehenden Gesetzennicht wird Platz greifen können — bestraft, sondern überhaupt in Anse-hung der Strafe mit möglichster Schonung behandelt werden sollen . ..«(Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848—49-ben.«)

Bi Hadiievéltár: V. e. a., »Sz« jelzésű cs.95 »... sie hätten befürchtet von d'arien flüchtigen Hussaren angezunden zu

werden...« (Hadimúzeum iratanyaga: »Huszárszökések 1848—49-ben.«)9eU. ο.97 U. ο.98 »so kann wohl kein rechtliches Bedenken obwalten, dass diese meuterische

Truppenabteilung, welche offenbar ihre Fahne nur in der Absicht verlassen

126

hatte, um sich dem im vollen Aufstände gegen die rechtmässige Re-gierung Sr. Majestät des Kaisers befindlichen magyarischen Heere anzu-schliessen, dadurch, einen hochverräterischen Akt ausgeübt habe, und da-bei in flagranti ergriffen worden sey. Auch in diesem Falle muss jedenTeilnehmer nach der 'unbedingten Vorschrift des 5. Kr. Artikels selbstim kriegsrechtlichen Verfahren die Todesstrafe treffen ... « (Hadimúzeumiratanyaga: U. ο.)S9 A kegyelimet nyert huszárok voltak: Tajti András, Makay József, Hallásy Já-nos, Nagy József, Csendes Sándor, Szepessy Pál, Czirák János, Bátor Fe-renc, Megyaszay Sándor, Nagy Benedek, Tittel János, Hruska Pál, VágóJános, Juhász János, Szkoblovits Mihály, Nagy Sámuel, Varga József,Cserness József, Kováts József, Szabó Sándor, Berky Antal, Csipán Mihály,Szabó György, Simon József, Szabó Mihály, Okony Imre, Kirkáts János,Grema Ádám, Tolvaj Pál. (Hadimúzeum iratanyaga: U. o.)100 U. o.101 Hadilevéltár: V. e. a., 1849. Reg. P. 7/107.

JEGYZETEK IV. FEJEZETHEZ ÉS ABEFEJEZÉSHEZ.

1 Pesti Hírlap 1848. június 11.2 Ilyen nevű testőr az 1848. évi katonai névkönyvben nem1 szerepel. Hasonló ne-

vű tiszt az egész hadseregiben nem. volt.3 Pesti Hírlap 1848. június 23.4 Gelich.: Magyarország függetlenségi harca 1848—49-ben. I. köt. 167. old

lábjegyzet.5 Pesti Hírlap 1848. augusztus 27.c Hadilevéltár: V. e. a., K. k. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad (Föld-

váry Mihály gárdahadnaggyal felvett jegyzőkönyv.)7 Kossuth Hírlapja 1848. szeptember 14.

s » . . . dass er, nachdem ihm die Meldung über die Entweichuog der Oberst-leutnant 2. Escadinon zugekommen, vor einer Gesellschaft geäussert hat,dass nun wünsche sie möge glücklich über die Grenze kommen, und dasser sich, nachdem er die Redel.sführer der Abtrünnigen einzeln vernom-men hatte, über die Art, wie sich dieselben in ihrer begeisterten An-hänglichkeit an ihr Vaterland Ungarn aussprachen, mit dem lebhaftestenBeifalle geäussert h a be . . . « (Hadilevéltár: V. e. a. »Vegyes« jelzésű irat-anyag. 1848—49—50.)

OKMÁNYTÁR

A Lenkey százados vezetése alatt hazatért huszárok.

(Eredetit lásd: 0. L. Helyt. Lut. M'w. etil. és honv. biz.

telje,.)

Őr m es ter:Harsónyi BálintT i z e d e s e k:

Kocsis GábrielNagy József

Mattyasovszky AlbertBódoQi LászlóPethő Károlv

1848—0119. sz. Λ névjegyzék nem.

Kaszás SámuelSalánky József

Kalán ImreJuhász FerencAmbrus FerencMákos SándorPelley PálKépíró SándorNagy KárolyKovács MihályMoiszák GyörgyKosa IstvánMiskolczy IstvánFejes PálFazekas SándorDom by ValentinDutka SimonSzabó (3) SándorNetye JánosPapp (1) SándorIntze ValentinKordiák JózsefKegyes FerencOítoványi JánosFarkas LajosKotlartsik JózsefSzántó AndrásValiesinovszky DemeterJuhász JánosVarga József

Kö'zhu szár ο k:

Horváth IstvánHajdú JakabSzlavkovszky IstvánSzabó IstvánHalassy JózsefMárkus PéterBodnár LajosPapp (2) SándorCsordás GábrielFöldeák JánosKatona MihályHa'limy MihálySajin LajosCsikós LajosÚjhelyi JózsefTartsay JózsefCzegény IstvánSzetsko MihályKecskés LajosPorgánszky MihályBodo JánosKozma AndrásCsemur JánosPercky MihálySzabó FerencTury FerencKoroínoky DánielReszecti István

Kerülő PéterGörög GyörgyVary AndrásJárnia MihályCzegény GábrielBerke MihályDobány IstvánHajdú GyörgyPénzes SándorPapp S. GyörgyBöszörményi FerencPászmándy JánosFülöp LászlóBelényessy IstvánSzüís (2) JánosBódog IstvánBalogh JózsefTörök SándorMolnár JózsefAíaszin LászlóCsikós LajosKalmár JózsefSzuják MihályHalán PéterKovács (2) IstvánTyukody JánosBogdán Sándor

Szontágh Frigyes hadnaggyal Tarnopolból elindult, de1848 október 25-én elfogott huszárok.

(Eredetit Lásd: Hadilevéltár, V. e. a; K. K. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad.)

Őrmester :Hrabár János

Záborszky GáborHorváth MenyhértRohrbach JánosHermann ÉliásOrosz IstvánFöldy JózsefNyerges MihályKoczakovits EdeIván JózsefTakács GáborBodnár BaltazárBalassa GyörgyBúza Andrásdaily GyörgyJuszko AndrásJósvay JózsefKerekes JánosKovatek JánosKorány JánosKrallik MártonMakkay JózsefMotteI GyörgyNagy (minor) JánosPap ρ LászlóPapenszky AntalRákosy MihályRakváts MihálySáffár JánosSzabó MiklósSztankovits JánosSpisák JánosBarna LőrincBernt KárolyCsiporcsik AntalDrágán GyörgyDorko JánosBabjak Mihály

K ö z h u s z á r o k :Bentsik GyörgyTóth JánosHolló JánosJósvay JánosKellmann JózsefKiss IstvánKozla DánielLászló IstvánLefkovits AdolfLovász MihályNagy (senior) JánosPáhi JánosSzuvotits GyörgyTakáts IstvánTóth PéterVincze JózsefBugyi GyörgyBrigtér JózsefGorélyi JánosHalász MihályHettmann JózsefHerceg GyörgyHol Ima η η JánosHomollya JánosJámbor JózsefKomáromy JózsefKonyetsny JánosLehoczky SándorMajerszky JózsefMally JánosMárk GyörgyMi ha lik JánosOntso PéterTóth AndrásVarga IstvánZsóry PálAlberth András

Bej da JánosBakai Iár JánosBercsik JáoosFarkas IstvánGuttlik SámuelGulyás FrigyesViss JózsefMindé rák JánosMolnár SándorNazdraveczky MihályNagy (iunior) JánosPayer JáoosPeppier FerencRéthey JózsefSomogyi JánosSzac&ury JánosSzí kora AndrásTóth GyörgyHudák JánosBodnár ZsigmondLakatos JánosBaíla JánosMády LászlóPetrik AndrásKiss AndrásSodra y FerencKazitska PálBakos JánosBabér JánosSzetter FrigyesKrisztián JózsefSo ne AndrásBalázs MihályBon g h JánosAndó JánosHúsz KristófBuksza Mihály

Szontágh Frigyes hadnaggyal 1848 október 27-Magyarországba érkezett huszárok.

(Eredetit lásd: 0. L., Helyt. Lvt. M. hdm. 1848—9715. sz.)

Hadapród:Fabini József

Zankó JánosT i z e d e s e k :

Koh MihályHermann János

K ö z h u s z á r ok:

Dzemfoovszky AntalBerain JánosBognár GyörgyBay SándorBöszörményi DánielZsily JánosZsila JánosSáry JánosSinka JánosHorváth JánosWagner MihályLatzkó JánosBodnár JánosKi zur JánosTokár JánosVarga PálVolanszky JánosHimer IstvánHumenyik MihályMintnák JánosKaletnyik MihályStan g a MihályVilági JánosTóth IstvánTorna JánosVarga István

Tom ko vi es JánosLatzko IvánGyurkota JánosDudás JózsefKiss MihályHalász IstvánH romák MihályTóth JánosSteinheber LászlóSivetz JózsefSzabó JózsefBiszok JánosFuchs JánosBasti JánosZubaly JánosMagyar JánosCsumik AndrásFábián JánosKiss FerencBuday JánosBodnár JózsefMoklovszky JózsefBaritska JózsefFüzy AndrásKovács JózsefJezs MiklósKosarkó Péter

Mészáros DánielNóvák GyörgyPilisy AndrásSzedényi AndrásZscner GyörgyBerkovits ÁbraháimMaletits LázárVarga AndrásDánótzy AlbertFofrovits IstvánGergely IstvánGorzó AndrásGyöngyösy IstvánKulik JánosMittelmann ÁbrahámMátyás IstvánNagy AndrásOrgován IstvánPanyko JózsefSzittár AndrásStefko JózsefSebők AndrásSóváry JózsefTakács GyörgyKiss JózsefMeiega József

132

Zsurmay Lipót hadnaggyal hazatért huszárok.

(Eredetit lásd: O. L., Helyt. Lot. M. hdm. 1848—0710. sz.)

Őrmester:Bukovits

RátzG rósz

T i z e d e s e k :

Laskay KortsokayGöncy Bujdosy

Tangert

JuhászAlmásy

K ö z h u s z á r ο k:

Sándor Világi SarándyHorász Molnár SzaniszlóTakács Tóth TörökTomkovics Molnár VargaΒ ο ér Kovács ErdődyRekita Verebély KorinkóFröhlich Kiss SkakánFerencz Ocsovéni LécayIglay Dobrik TóthNóvák Gui a TóthMuska Fogas MurinakBiró Tóth SoltészDuzardy Halász BalláEperjessy Ser ke BakosHalász Bordás HarasztyKovács Bocskoros BieleckyKa η ka Szemerszky BélyLukács Zvara DulebaMagyar Ka Hove DurbákMacsák Csutora HíresNagy Goldstein KovácsRedvay Horváth MiskolczyResetár Hlavathy MolnárTuróczy Kostyák NóvákHarmatzy Ladányi RézBlatsche (?) Lupa SándorVarga Molnár Spitsko

VerhovitsBakó

SzebenyiSkurkaCsernaskiBarickaDormitzFerencFalicskaHa lierJelsánszkyKissL iszák

SinkovicsMarsalkóSiposLato (?)ZsilaiDancsákDancsákDeákHorváthNagySzánkóRátzPistayLackóVarian

133

László János tizedessel hazatért huszárok.

Eredetit Irat: 0. L., Helyt. Lvt. M. helm, 1848—0715. sz. A névsor nem teljes.)

Őr m es t er:Lehoczky István

T i z e d e s e k : Bellon Lajos Bogáthy János

Köz h us zár ok:

Panyi György Kurucz JánosDudás István Kurta BertalanBagosy Imre Mészáros JánosBalog István Paulik GyörgyCzimeres József Szivetz JánosDesk ο Béla Simon IstvánFöldesy István Szabadovszky JánosGronszky János Vince JánosKázmér István Gotzy GyulaKiss Samuel Beráts FerdinándKacor (?) János Lipták AlajosKopasz István Marczy Barabás

Nagy István

134

Lekcsei Sulyok Ede főhadnaggyal hazatért huszárok. (Eredetit Idsd: O. L., Helyt. Lvt. M. hdm. 1848-9730. sz.)

Hadapródok:Kőrössy Wolf József

T i z e d e s e k :

Oitocska FerencJ'urkovits József

BandiiCsomó rHorváthSzitárUhlaritsCsányiBud a yMudryAndrejkovitsWrabetzHabaCirbuszHulita

Gab aiMájbaOnasnicaJanusekHeenBoszorády,FüreghSzabadosHulkaMartinákMatulayBenkovÜsRaima η ηMalátaFülöppUli esni

DyedíkBarczayFlabikCsikóSimonovits

Márton Karáncsy István Májer JánosNecsei Kovalszky István

Köz h u s z á r ο k:

MariakPosvánczHartMikleSzed IákCzikkelyValaskoFlanátsekLengyelNagyHulakBed róvaMózsesBéresZahorákRalbovszkiSlovakKollárikKieszelAn dódiIzsaiMihalitsHlavatiCsernosikTurëtsekHutyaTychyWolemannRukovánszkyZvonárWavra

Gyurkovits Urban ek Veszelovszki

Blassko BokaVéber PrásekDrska BritarikSliva LukátsGóga KandierOcsászek HuszarovitsZáborszky MatyejkaDrobni AnderlDematsek BuricsánNyitrai MarkoMitka KutseraWojiek BradácsMérő MarczuskaKössék StrbikKochan Su ρ lataGúla CsermákKorschi Lennhardl: (iunior)Polyák EmrichJam rich KissonKubis Szed IákSzurovetz MihályDrobina SuberthM ráz SarfyLennhardt: (senior)WalloPaklik ManísárFekete ZsenitsekUrban MaliikTitka DrovisBelko VarsákSi dó KlaszovitsWassek ForróWallek MészárosGallovits NagyZavarszki Julianus

Hromatsek

135

Udvardy Ferenc őrmesterrel hazatért huszárok.

(Eredetit lásd: O. L., Helyt. Let. M. hdm. 1818—21909. füz

T i z e d e s :Nagy Gáspár

Bábuk JózsefDekán JózsefPersotzky JánosSzáraz JánosBohón ka· JánosMüller GyörgySzabó SándorOravetz JánosNémeth IstvánSzabó IgnátzBarát AndrásMihályi IstvánKatona JánosKörös LászlóBodor LászlóZsidó JánosSzilágyi IstvánBóka IstvánKónya MátyásCifra AndrásGyurnyetz PálBesze MihályDubos IstvánÁgost JánosKováts PálDantso BalázsTokay JánosSzabó FerencBalogh JánosBozsák JánosNyíri IstvánHorák Ferenc

Köz 1/ u s z á r o k .

Bodor JózsefHorváth JózsefNyíri JózsefDermond IstvánZsigmond IstvánSimon FerencTörök MihályFodor JózsefGombos FerencVintze ImreFarkas SándorAdorján MiklósCsiba AndrásBaltazár IstvánKecskés JánosFujtó IstvánIstvánffy IgnácDurogi ÁdámMalatinszky PálNagy SándorKoháry JánosSzüts JózsefJeney AmbrusKiss MihályLendvay JánosPalatínus JánosPisztráng JánosPető AndrásAn tok JánosManus TódorPapp FerencCsalámi János

Kiss FerencNeff LajosLukáfs JózsefFarkas Pálötvös SándorKiss IstvánBátsó JózsefVeres PálBerdó IstvánOláh GergelyFarkas TóbiásHelving JózsefKiss MártonHegyes IstvánÉri IstvánBoross ÉliásKrajcsovics GyörgyBalogh DávidPeretz MihályVölgyi JánosSzőlősi PálVáradi MátyásBorsos PálFerentsik IstvánKerekes MihályBárkányi PálLázár IstvánDrapos LászlóBarna JánosFülep AndrásTimko JánosHegyi István

A Mura melletti Bruckban 1849 június 23-ánkivégzett és a Leoben közelében 1849 június 10-én

elesett vagy halálosan megsebesült Nádor-huszárok.

(Kivonat az osztrák Bundeskazleramt Abteilung 7-nél lévő „K. k. Palatinal12. Husaren Regiment Sterbe Register Duplikat für das Jahr 1849." feliratú

jegyzékből.

A) 1849 június 23-án kivégzett és Brück város vesztőhelyen el-temetett huszárok

137

140

Β) 1849 június 10-én a stájerországi Leoben mellett harc közbenelesett és június 12-én a leobeni katonai temetőben eltemetett hu-

szárok

C) 1849 június 10-én a stájerországi Leoben melleit súlyosan meg-sebesült és a leobeni katonai kórházban elhunyt huszárok

Neve

Ren

d-fo

koza

ta Születési helye Vallása Családi

állapota

Megjegyzés

Oszy Gáspár köz-

huszár

Boldog (Pest vm.) r. k. nőtlen Meghalt Junius 13-άη íő-

sebíól. Eltemetve α leo-

beni katonai temetőben

június 15-én.

Hatvani Antal II Félegybáza 11 » Meghalt június 1ó-án szúrt

sebtól. Eltemehe a leo-

beni katonai temetőben

június 18-án.

Palzer József 11 Gönc (Abaúj vm.) II II Meghalt június 17-én ütési

sebtől. Eltemelve a leo-

beni katonai temetőben

június 19-én.

138

AMarburgban 1849 július 6-án kivégzett és ajúnius 13-án Gams mellett elesett Nádor-huszárok

(Kivonat az osztrák Bundeskanzleramt Abteilung 7-nél lévő „K. k. Palatinal12. Husaren Regiment Sterbe Register Duplikat für das Jahr 1849.”feliratú

jegyzékből.

A) 1849 július 6-án kivégzett és a marburgi vesztőhelyen elhan-tolt huszárok

139

140

Β) Az 1849 június 13-án Gams mellett és a marburgi helyőrségikórházban lőtt sebtől elhunyt huszárok

140

A bécsi Kriegsarchivban lévő anyakönyvi-lapokmásolatai.

1.) S z e t s e y I s t v á n Nádor-huszár őrmester.Született Törökszentmiklóson, 1818-ban.1836-ban katonai szolgálatra önként jelentkezett és 14 évi kapitulációt

vállalt.1848 október 1-én t i z e d e s s é előlépett.\1848 október 27-én megszökött.1848 december 6-án a kolini nemzetőrség bekísérte.1849 március 27-én lefokozták és félkapituláció titánszolgálására kötelezték.1849 június 9-én 4 évi sáncmunkával súlyosbított fogságra ítélték.

2.) M o h á c s i V a l e n t i n Nádor- huszár őrmester.Született Kisújszálláson, 1823-ban.1841-ben katonai szolgálatra önként jelentkezett és 10 évi kapitulációt vállalt.1848 október 27-én megszökött.

1848december 6-án a kolini nemzetőrség bekísérte.

1849március 27-én lefokozták és félkapituláció utánszolgálására kötelezték.1849 június 9-én 5 évi sáncmunkával súlyosbított fogságra ítélték.1853 június 2-án tüdőbajban meghalt.

T A R T A L O M :

Oldal

Előszó.................................................................................................. 5Bevezetés............................................................................................. 9

I. Huszárok az 1848/49-i szabadságharc e lő t t i időben......... 15II. Helyzetkép. Küzdelem az osztrák örökös tartományokban

állomásozó huszárezredekért..................................................... 31

III. A h u s z á r o k h a z a t é r é s t '

1. Gácsországhóla) A Würtemberg-huszárok hazatérése......................... 50b) A Vilmos-huszárok hazatérése................................. 60c) A Koburg-huszárok hazatérése................................. 64

2. Csehországból és Ausztriábóla) A Nádor-huszárok hazatérése ................................. 74b) A Sándor-huszárok hazatérése.................................. 107

IV A m a g y a r t e s t ő r ö k h a z a t é r é s e .............................. 111Befejezés................................................................................ 115Jegyzetek................................................................................ 119Okmánytár.............................................................................. 127