16
XXII. évfolyam 23. szám 2010. június 10. LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kanizsa Átvállalom építkezése összes szakmai terhét! „GONDOLATTÓL KULCSÁTADÁSIG” épülettervezés beruházás lebonyolítása építési mûszaki ellenõrzés felelõs mûszaki vezetés projektvezetés teljeskörû ingatlanfejlesztés ingyenes szaktanácsadás Balassa Béla építészmérnök +3630/9019013, [email protected] Referenciajegyzék: members.chello.hu/balassab Vasárnap délután a Nagy- Magyarország Emlékmû Szo- borbizottsága rendezésében ke- rült sor a Trianoni megemléke- zés központi rendezvényére. Baráth Béla és dr. Horváth László tárogató játéka alatt zsúfo- lásig megtelt az Eötvös tér. Az õsi autentikus hangszerek játéka után Csizmadia Ferenc vezényletével a Jézus Szíve Templom Szent Im- re kórusa adta elõ nemzeti imán- kat. A Himnuszt követõen Hor- váth István Radnóti-díjas vers- mondó Wass Albert Nagypénteki sirató címû versét adta elõ. Az ünnepi köszöntõt Nagykanizsa város díszpolgára, volt Gulag rab vitéz Rózsás János író mondta. Az ünnepi beszéd az emlékmû helyreállításának több mint egy évtizedes múltjáról és a hozzá- köthetõ szellemiség idézésével kezdõdött. Az író szólt arról a bá- torságról, mely végül legyõzte a hazug tankönyvek tanait, az ál- nok propagandát, és remélhetõleg felnyitja a félrevezetett nemze- dék szemét a történelmi valóság- ra, amivel a magyarságot nemze- ti öntudatra ébreszti. Ezt követõ- en örömmel üdvözölte az új par- lament döntését, mely szerint a békediktátum megkötésének dá- tuma ezentúl a nemzeti összetar- tozás napjaként vonul be a meg- emlékezések sorába. Rózsás Já- nos beszéde végén annak a remé- nyének adott hangot, mely szerint a megírandó új történelemköny- vek hiteles forrásként szolgálnak az ifjúság számára a trianoni tra- gédia megismeréséhez. Rózsás János saját beszéde után a megemlékezés elõtt 90 éves ko- rában elhunyt vitéz Bátki József doni hõs megszívlelendõ üzenetét olvasta fel. Az ünnepi beszédeket követõen Kányádi Sándor versére Németh Ferenc által komponált zenei darabot adtak elõ általános iskolás és óvodás korú gyerme- kek. A nyári forróságban felüdítést nyújtó gyermekszám után Szántai Lajos mûvelõdéskutató ünnepi be- szédében isteni örökségünkrõl és féltett kincsünkrõl, szép hazánkról beszélt. A történelem leckével is felérõ ünnepi beszédet követõen a Múlt-Jelen-Jövõ „Angyali korona szent csillag” A magyar szent ko- rona felmutatása következett az õsök tiszteletére, majd Ratkó Jó- zsef Nélkülünk címû versét Ko- csis Edit adta elõ. A szavalat után Nagy Szabadtéri Börtön címmel a Nagy-Magyarország Emlékmû helyreállításáról, egy szép önzet- len emberi szövetség tizenegy éves történetérõl számolt be Raj- nai Miklós, a szoborbizottság szervezõje. A beszámolót rövid kulturális mûsor követte. Ennek keretében a Nemzet Dalát Kovács Gábor bonyhádi elõadómûvész, a Hazám-hazám címû dalt a Véméndrõl érkezett Székely Nép- dalkör adta elõ, K. Sabján Ferenc És a jelek címû versét Horváth István elõadásában hallhattuk. Az emlékezés koszorúinak elhelye- zése elõtt a Szózat a Szent Imre Kórus tolmácsolásában csendült fel. Cz.Cs. A trianoni diktátumra emlékeztünk A használt autók specialistája! Típus/Évjárat Ár Audi A3 2.0 TDI SPORTBACK 2009.11 6.200.000 Audi A3 2.0 TDI SPORTBACK 2008.11 5.690.000 Audi A3 1.9 TDI AMBITION 2008.06 4.790.000 Audi A6 2.8 Aut. 56e km! 2000.06 2.190.000 VW POLO 1.4 COMFORT 2004.09 1.480.000 VW BORA 1.4 54e km! 2000.06 1.460.000 VW PASSAT COMBI 1.9 TDI 2001.07 1.699.000 VW LUPO 1.4 Klíma 2003.12 899.000 SEAT CORDOBA 1.4 Klíma 2009.03 2.399.000 SEAT ALTEA 1.6 Klíma 2009.05 2.990.000 SEAT ALTEA 1.6 REFERENCE 2005.07 2.150.000 SKODA OCTAVIA 1.6 TOUR 2005.08 1.450.000 SKODA PICK UP 1.9 DIESEL 1998.11 475.000 SKODA FELICIA 1.6 COMBI 1998.06 550.000 FORD FUSION 1.4 FRESH 2005.06 1.580.000 FORD FOCUS 1.4 Klíma 2001.12 1.230.00 FORD STILO 1.6 Klíma 2002.03 1.075.00 OPEL MERIVA 1.6 COSMO 2004.05 1.999.000 OPEL ASTRA KOMBI 1.6 Klíma 1993.07 480.000 CITROEN PICASSO 1.6 HDI 2007.12 2.499.000 PEUGEOT 307 1.4 37e km! 2005.12 1.899.000 SUZUKI WAGON R+ 1.0 GL 2001.11 799.000 SUZUKI LIANA 1.6 GLX 2003.11 1.199.000 A GÉPKOCSIK 25% KEZDÕ BEFIZETÉSTÕL RÉSZLETRE IS MEGVÁSÁROLHATÓK! 8800 Nagykanizsak, Petõfi u. 95. 06-30/2350-555, 06-30/4110-555 WWW.ISTIVANAUTO.HU ISTIVÁN AUTÓ 23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 1

Kanizsa2010. június 10. Kanizsa – ÜÜnnep 3Fotó: Bakonyi Erzsébet A magyar menekültek zászla-ja mellett kapott helyet a Jézus Szíve Templomban az a székely lobogó, amelyet

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

XXII. éévfolyam 223. sszám2010. jjúnius 110.LLOOKKÁÁLLPPAATTRRIIÓÓTTAA HHEETTIILLAAPP

KanizsaÁtvállalom építkezése összes

szakmai terhét!„GONDOLATTÓL

KULCSÁTADÁSIG”épülettervezés beruházás

lebonyolítása építési mûszakiellenõrzés felelõs mûszaki

vezetés projektvezetés teljeskörû ingatlanfejlesztés

ingyenes szaktanácsadásBalassa Béla építészmérnök

+3630/9019013,[email protected]

Referenciajegyzék: members.chello.hu/balassab

Vasárnap délután a Nagy-Magyarország Emlékmû Szo-borbizottsága rendezésében ke-rült sor a Trianoni megemléke-zés központi rendezvényére.

Baráth Béla és dr. HorváthLászló tárogató játéka alatt zsúfo-lásig megtelt az Eötvös tér. Az õsiautentikus hangszerek játéka utánCsizmadia Ferenc vezényletévela Jézus Szíve Templom Szent Im-re kórusa adta elõ nemzeti imán-kat. A Himnuszt követõen Hor-váth István Radnóti-díjas vers-mondó Wass Albert Nagypéntekisirató címû versét adta elõ. Azünnepi köszöntõt Nagykanizsaváros díszpolgára, volt Gulag rabvitéz Rózsás János író mondta.Az ünnepi beszéd az emlékmûhelyreállításának több mint egyévtizedes múltjáról és a hozzá-köthetõ szellemiség idézésévelkezdõdött. Az író szólt arról a bá-torságról, mely végül legyõzte ahazug tankönyvek tanait, az ál-nok propagandát, és remélhetõlegfelnyitja a félrevezetett nemze-

dék szemét a történelmi valóság-ra, amivel a magyarságot nemze-ti öntudatra ébreszti. Ezt követõ-en örömmel üdvözölte az új par-lament döntését, mely szerint abékediktátum megkötésének dá-tuma ezentúl a nemzeti összetar-tozás napjaként vonul be a meg-emlékezések sorába. Rózsás Já-nos beszéde végén annak a remé-nyének adott hangot, mely szerinta megírandó új történelemköny-vek hiteles forrásként szolgálnakaz ifjúság számára a trianoni tra-gédia megismeréséhez.

Rózsás János saját beszéde utána megemlékezés elõtt 90 éves ko-rában elhunyt vitéz Bátki Józsefdoni hõs megszívlelendõ üzenetétolvasta fel. Az ünnepi beszédeketkövetõen Kányádi Sándor verséreNémeth Ferenc által komponáltzenei darabot adtak elõ általánosiskolás és óvodás korú gyerme-kek. A nyári forróságban felüdítéstnyújtó gyermekszám után SzántaiLajos mûvelõdéskutató ünnepi be-szédében isteni örökségünkrõl ésféltett kincsünkrõl, szép hazánkról

beszélt. A történelem leckével isfelérõ ünnepi beszédet követõen aMúlt-Jelen-Jövõ „Angyali koronaszent csillag” A magyar szent ko-rona felmutatása következett azõsök tiszteletére, majd Ratkó Jó-zsef Nélkülünk címû versét Ko-csis Edit adta elõ. A szavalat utánNagy Szabadtéri Börtön címmel aNagy-Magyarország Emlékmûhelyreállításáról, egy szép önzet-len emberi szövetség tizenegyéves történetérõl számolt be Raj-nai Miklós, a szoborbizottságszervezõje. A beszámolót rövidkulturális mûsor követte. Ennekkeretében a Nemzet Dalát KovácsGábor bonyhádi elõadómûvész, aHazám-hazám címû dalt aVéméndrõl érkezett Székely Nép-dalkör adta elõ, K. Sabján FerencÉs a jelek címû versét HorváthIstván elõadásában hallhattuk. Azemlékezés koszorúinak elhelye-zése elõtt a Szózat a Szent ImreKórus tolmácsolásában csendültfel.

Cz.Cs.

AA ttrriiaannoonnii ddiikkttááttuummrraa eemmlléékkeezzttüünnkk

A használt autók specialistája!

Típus/Évjárat Ár

Audi A3 2.0 TDI SPORTBACK2009.11 6.200.000Audi A3 2.0 TDI SPORTBACK2008.11 5.690.000Audi A3 1.9 TDI AMBITION2008.06 4.790.000Audi A6 2.8 Aut. 56e km!2000.06 2.190.000VW POLO 1.4 COMFORT2004.09 1.480.000VW BORA 1.4 54e km!2000.06 1.460.000VW PASSAT COMBI 1.9 TDI2001.07 1.699.000VW LUPO 1.4 Klíma2003.12 899.000SEAT CORDOBA 1.4 Klíma2009.03 2.399.000SEAT ALTEA 1.6 Klíma2009.05 2.990.000SEAT ALTEA 1.6 REFERENCE2005.07 2.150.000SKODA OCTAVIA 1.6 TOUR2005.08 1.450.000SKODA PICK UP 1.9 DIESEL1998.11 475.000SKODA FELICIA 1.6 COMBI1998.06 550.000FORD FUSION 1.4 FRESH2005.06 1.580.000FORD FOCUS 1.4 Klíma2001.12 1.230.00FORD STILO 1.6 Klíma2002.03 1.075.00OPEL MERIVA 1.6 COSMO2004.05 1.999.000OPEL ASTRA KOMBI 1.6 Klíma1993.07 480.000CITROEN PICASSO 1.6 HDI2007.12 2.499.000PEUGEOT 307 1.4 37e km!2005.12 1.899.000SUZUKI WAGON R+ 1.0 GL2001.11 799.000SUZUKI LIANA 1.6 GLX 2003.11 1.199.000

A GÉPKOCSIK 25% KEZDÕBEFIZETÉSTÕL RÉSZLETRE

IS MEGVÁSÁROLHATÓK!8800 Nagykanizsak, Petõfi u. 95.06-30/2350-555, 06-30/4110-555

WWW.ISTIVANAUTO.HU

ISTIVÁNAUTÓ

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 1

Május 30-án elhunyt vitézBátki József doni harcos, 56-osforradalmár, vasdiplomás mezõ-gazdasági mérnök-tanár. Teme-tési miséje június 14-én, hétfõn10.30-kor a Sugár úti kápolná-ban lesz. Aznap délutánháromkor a városi köztemetõ-ben búcsúzunk Jóska bácsitól.Novemberben betöltött 90. évé-vel a legidõsebb kanizsai piaristaöregdiák távozott.

Engem a doni hideg konzervált.– szokta volt mondani. Húsz évetletagadhatott volna. Jól tartotta ma-gát. Éthordóval a kezében járva lá-

tásból többen ismerhették, mintszemélyesen. Akik szerencsésekvoltak és beszélhettek is vele, szel-lemi frissességét is megtapasztal-hatták. Bár többet hallgattuk volna!Az immár végleg elmulasztott le-hetõséget némileg enyhítheti köny-ve. Püski Sándornál 2001-ben je-lent meg a Volt egyszer egy életünkcímû emlékezése. A könyvtár hon-

lapjáról elektronikusan is letölthetõmûbõl felidézhetjük vagy megis-merhetjük józan, derûs lényét. Ki-érzõdik belõle, mennyire idegenvolt számára az, hogy hõsnek tart-sa magát. Ezek a szemek sok min-dent láttak. Szenvedést is. Mégsemvesztettek fényükbõl. Bár eltanul-hatnánk tõle ezt a látásmódot!

Mindig haditudósító szerettemvolna lenni! – árulta el titkos vá-gyát. Ezért készített felvételeketnem csak a ritka békés, hanem agyakoribb veszélyes pillanatok-ban is. Ilyen éles helyzetet örö-kít meg a kötet egyik képe is. Akét lõszerhordó futva próbáljamegközelíteni a mozdonyon lé-võ golyószóróst, miközben azépület baloldalán, a harmadikablakból orosz géppisztoly veszitûz alá õket. Ebben a valóságiránti szenvedély éppúgy bennevan, mint a húszegynéhány éve-sen férfivá érett századparancs-nok bátorsága. Szóban és rajz-ban egyaránt tehetsége volt arra,

hogy érzékletesen rögzítse a ve-le történteket. Vagy, ha éppenmegérintette õt a fenséges szép-ségû folyó látványa.

Õ már gazdag, mi lettünk szegé-nyebbek.

Papp János

KKaanniizzssaa –– TTrriiaannoonn 2010. június 10.2

Fõszerkesztõ: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Ziegler Anita. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.Gazdasági ügyintézõ: Tóth Tihamérné. Szerkesztõség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:www.kanizsaujsag.hu E-mail: [email protected] Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelõs vezetõ: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetõje. Nyomda: MartinGrafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelõs vezetõ: László Károly. Terjesztésért felelõs: Huszár József, tel.:+3630/512-0855

Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879

KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP

A kilencven évvel ezelõtti nem-zet és országvesztés évfordulójá-ra tervezett rendezvénysorozatpénteken 12 órakor a Nagykani-zsaiak a Nemzetért Hagyomány-õrzõ Egyesület megemlékezésé-vel kezdõdött.

Nemzeti, történelmi, gyász és ak-tuálisan palesztin zászlóval vonul-

tak be a Nagy-MagyarországEmlékmû elé, ahol félórás õrségvál-tásokkal strázsáltak egészen 16.30-ig, a kilenc évtizeddel ezelõtt bekö-vetkezett tragédia aláírásának idõ-pontjáig. A harangok megszólalásaután elénekelték nemzeti imáinkatés a Székely Himnuszt.

A hagyományõrzõk elvonulásátés a rövid technikai szünetet követõ-

en a Jobbik helyi szervezete folytat-ta a megemlékezést. Rövid kulturá-lis blokkal kezdõdött a megemléke-zés, melyben Horváth István Radnó-ti-díjas versmondót, Ernszt Katalintés a Nagyrécsei kórust hallhattuk.Az ünnepi beszédet Molnár Gyula ahelyi szervezet elnökhelyettesemondott. Bevezetõjében a világ tár-sadalmainak fejlõdését, melyekbeszinte kivétel nélkül háborúk és mástörténelmi katasztrófák ékelõdtek, atörzsfejlõdéshez hasonlította. El-mondta, hogy hazánk is átesett az el-kerülhetetlen metamorfózison,1920-ra érte el a kiteljesedést. Báb-

állapotból, kifejlett lepkévé vált, ámmindjárt hangyabolyba esett, ahollevágták szárnyait.

Pusztító erõk mindig léteztek,de kilencven évvel ezelõtt a jako-binus, a bolsevik, a kommunistadiktatúrák után megjelent a szakrá-lis társadalmi rendszer legvesze-delmesebb ellensége a liberaliz-mus. Molnár Gyula kifejtette: Hiá-

ba vergõdik a nemzetpusztító erõjelenlegi agóniájában, még mindigparlamenti tényezõ. Még mindigszennyezik a közéletet, a közgon-dolkodást. Reményt keltõ azonban,hogy a jelenlévõ nemzeti többséggõzerõvel végzi a lepusztulás meg-fékezését. E kijelentése után Raf-fay Ernõ véleményét idézve el-mondta, hogy hazánk 1989 utánregnáló kormányai legalább fél tu-catszor szalasztották el az elcsatoltterületeink visszaszerzésének le-hetõségét. Az elnökhelyettes be-széde végén felhívta a figyelmetarra, a legnagyobb veszély, ami

egy népet fenyeget, hogy primitív-vé válik, eldobja magától a tudatosgondolkodást és a tudatos gondol-kodóit, ezzel a tudatlanság óceán-jába merül. Így válik csõcselékké,söpredékké züllik és oszlik fel. Anép rangja egzisztenciájának meg-szentelt voltán múlik.

Cz.Cs.

AA JJoobbbbiikkoossookk ééss aa HHaaggyyoommáánnyyõõrrzzõõkk iiss eemmlléékkeezztteekkFo

tó: L

engy

ák A

ndrá

s

AA mmoossoollyyggóó sszzeemmûû eemmbbeerr –– vviittéézz BBááttkkii JJóózzsseeff

További, Bátki József által készített fotók a www.kanizsaujsag.hu galériájában

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 2

KKaanniizzssaa –– ÜÜnnnneepp 2010. június 10. 3

Fotó

: Bak

onyi

Erz

sébe

t

A magyar menekültek zászla-ja mellett kapott helyet a JézusSzíve Templomban az a székelylobogó, amelyet június 6-án a10.30-kor kezdõdõ szentmise ke-retein belül szentelt fel FliszárKároly fõesperes.

A zászló a Véménden letelepe-dett Bukovinai székelyek jóvoltá-ból került városunkba. Jelenlobogó az egyetlen székely család-ból származó erdélyi fejedelem,Székely Mózes 1601-bõl ismertnévjeles zászlaja (égszínkék me-zõben arany csík) alapján készült,a névjegyet a székely szimbólu-mokkal (Nap és Hold, a Nap csil-lagváltozata) helyettesítve. Így anyolcágú Napcsillag számunkra anyolc székely szék egységének isjelképe, a telõben lévõ Hold, pedighitünk és reményünk, bizakodá-sunk szimbóluma. A fõesperestõlmegtudtuk, hogy jó kapcsolatotápolnak véméndi testvéreikkel,ezért került sor az ünnepi szertar-tás kapcsán az ottani Székely Nép-dalkör meghívására is. Köszönet-tel tartoznak a ma már nagykani-zsai lakos, Barabás Ferencnek, azászló idekerülésében végzett ál-dozatos munkájáért. Isten áldásátkérik mindazokra, akik a mai na-pig a magyarság, a magyar nemzetösszetartozásáért dolgoznak.

A zászló a misét követõ körme-net után került elhelyezésre atemplomban.

Cz.Cs.

Székely llobogóa FFelsõTemplomban

Az Ünnepi Könyvhét egyikprogramjaként, valamint Tria-non kerek évfordulója alkalmá-ból mutatták be június 4-én azegy kötetbe szerkesztett Sóstóiút 53. címû családi kordokumen-tumot és a Látlelet címet viselõverseskötetet.

A felolvasással egybekötött be-mutatót Czupi Gyula nyitotta meg,és köszöntötte a rendezvény ven-dégeit, Dr. Kollárné Balla Annapszichológust és újságíró-fõszer-kesztõt, Orbán András újságírót,Nemeskéri-Orbán István közgaz-dászt és a Látlelet címû munkaszerzõjét, valamint két kiváló elõ-adómûvészt, Budainé Kovács And-reát és Varga Nándort. Eztkövetõen Balla Anna vette át aszót, aki a könyv szerzõjének, Dr.Balla Istvánnak a lánya, és a mû

egyik kéziratának felolvasásávalkezdte édesapja történetének be-mutatását. A kötet szerzõje életé-nek egy fontos szakaszát töltötteNagykanizsán, 1944 nyarától 1945áprilisáig dolgozott fõjegyzõként avárosban. Õszintén beszámol arról,hogy ideérkezésekor meglehetõsen

ellenszenvesnek találta a várost, sennek egyetlen oka az volt, hogyNyíregyházáról, a Sóstói út 53.szám alatti villából vezényelték aközigazgatásban dolgozó szerzõtNagykanizsára, s itt tartóztatták lea háború végén, elsõsorban szár-mazása, másodsorban elvei miatt.Varga Nándor felolvasásából meg-tudtuk, hogy a könyv elsõ ötszázoldalát gyermekeinek szánta Ígyláttam, így emlékezem, ez a véle-ményem címmel. Írásában hangsú-lyozza, hogy véleménye kialakítá-

sában soha senki, semmilyen oldal-ról nem befolyásolta, s úgy írtameg a könyvet, hogy csak emléke-zetére hagyatkozott.

A könyv szó szerint, de az írásoktartalmát tekintve is súlyos. Látszó-lag egy ember visszaemlékezése – akönyv vezérfonala –, de valójában

két városnak és egy országnak a tör-ténete, sõt, valahol Európáé is –mondta Orbán András, a mû lekto-ra. Ismertette öccse, Nemeskéri-Orbán István Látlelet címû verses-kötetét is, amely ugyancsak vissza-emlékezések, monológszerû, hosz-szabb-rövidebb sorok, korkritikák,erõteljes képek gyûjteménye. A be-mutató zárásaként Budainé KovácsAndrea és Varga Nándor olvasott felnéhányat a lírai alkotásokból.

Z.A.

NNyyíírreeggyyhháázzááttóóll NNaaggyykkaanniizzssááiigg

Kiss László, a Magyarok Szö-vetségének helyi elöljárója kö-szöntötte a sajtó munkatársait,majd a Kanizsa és KörnyékeKulturális és HagyományõrzõEgyesület két ifjú hölgy szerve-zõjének adta át a szót, akik rész-letesen ismertették a II. ZalaMegyei Hagyományõrzõ és Vir-tusfesztivál június 19-i program-ját.

Megtudtuk, Miháldon az ese-ménysorozat 9 órakor ökumenikusszentmisével veszi kezdetét, majda Hagyományõrzõk, barantások,vitézek, íjászok és a résztvevõkmenetét történelmi zászlókat tartóhuszárok vezetik át a 10.15-korkezdõdõ Kopjafa avatás helyszíné-re. 11.30-kor kerül sor az ünnepé-

lyes megnyitóra, melyet a déli ha-rangszó szertartása követ. A koradélutáni órákban harcias csatajele-netek, lovagi viadalok zajlanak abarantások és a vitézek közremû-ködésével. A harci játékokat íjászverseny zárja. A délutáni progra-mot tûzoltó bemutatók és ismeret-terjesztõ programok gazdagítják.Lesz önkéntes véradás is, és a Gyó-gyítók jurtájában az érdeklõdõkmegismerkedhetnek a népi gyógyí-tás fortélyaival. A kicsinyekre gon-dolva az õshonos magyar állatfaj-ták bemutatására, azok simogatásá-ra várják az apróságokat, ha kellõbátorságuk van, akkor lovagolásrais nyílik lehetõség. Az óvodaudvar-ban lesz számukra játszóház is,ahol népi gyermekjátékokkal is-merkedhetnek meg. A délutáni

kulturális mûsorban népdalkörök,néptánccsoportok, népi iparmûvé-szek és egyéb népi mesterségekképviselõi mutatkoznak be. Az es-te 19 órakor Táncházzal kezdõdik.Az eredményhirdetéseket követõ-en 21 órára ingyenes Szkítia kon-certre várják az érdeklõdõket, vé-gezetül az egész napos monstreprogramot 23 órakor szertûz és tál-tos dobolás zárja.

A programismertetõ után a szer-vezõk nevében Papp Jenõ és JózsiMihály részletesebben beszélt atervezett eseményekrõl, kiemelverendezvényük küldetését, kihang-súlyozva annak gondolatébresztõ,közösségteremtõ és összetartó ha-tását.

Cz.Cs.

HHaaggyyoommáánnyyõõrrzzõõkk mmiihháállddii ffeesszzttiivváálljjaa

Június 16-án, szerdán 17.30-kor az ’56-os Emlékkertben aKopjafánál (esõ esetén a Med-gyaszay Ház elõterében) tartjaünnepségét a Nagykanizsai Pol-gári Egyesület. Ünnepi beszédetCseresnyés Péter alpolgármester,országgyûlési képviselõ mond.

Tóth Ilona, az orvosi kar mártír-ja, szigorló doktornõ áll idén amegemlékezés fókuszában. NagyImre miniszterelnök és társai ki-

végzésének napján ugyanis azegyesület rendre a forradalom ésszabadságharc másik-másik hõsihalottjának példáját állítja korunkelé. A mûsorban elhangzikDöbrentei Kornél oratóriuma a ta-valy novemberi Ötvenhatos vers-ünnepen részt vett középiskolásokelõadásában. Pár sor a mûbõl, amegkínzott, majd koncepciós per-ben halálra ítélt és kivégzett vérta-nú halk, ám máig hallható végsõüzenetébõl: „Legyõzni a gyön-

geségtek, merész lelket adok nék-tek... halálom örökmécs-tüzénegységbe forrasztalak én, ma-rakvó, széthúzó népem…a bitóalatt azt kértem, segélje Isten a né-pem szálfa egyenesen élni.”

Wittner Mária különös felelõs-séget érez Tóth Ilona iránt, az õversét is meghallgathatják a részt-vevõk, akiktõl a rendezõk azt ké-rik, egy-egy szál virágot hozzanak.

P.J.

NNaaggyy IImmrree ééss ttáárrssaaiirraa eemmlléékkeezznneekk

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 3

KKaanniizzssaa –– AA mmii ggoonnddjjaaiinnkk 2010. június 10.4

Sipos István elõször tavaly de-cemberben fordult lapunkhoz se-

gítségért. Az akkor leírtakra Mar-ton István polgármester válaszolt,

majd a Közterület Felügyelet vettejegyzõkönyvbe a panaszt. Azótaeltelt öt hónap, elmúlt a tél, a ta-vasz, s bennjárunk a nyárban. Aszavak után tettekre várnak, sürgõ-sen!

A Nyugdíjas Klubot idõs embe-rek, az épület túlsó részében talál-ható óvodát gyerekek keresik felszüleikkel, nagyszüleikkel. Ha va-laki nem néz állandóan a lába elé,kitörheti a járdán a bokáját. A kö-zelmúltban éppen egy óvodai dol-gozó járt így, s táppénzen van mégma is. A garázsok elõtt a vízelve-zetés nincs megoldva, nagyobbesõzésnél tíz centiméteres vízenkell átugrálni, ami olykor a gará-zsokba is befolyik. Kísérõnk rend-szeresen felügyeli a területet, ösz-

szeszedi a szemetet, javítja a zára-kat, járja az óvoda környékét,melynek udvarába több alkalom-mal is betörtek. A háborítatlannaktûnõ lakótelepen nemcsak a koráb-bi években, õsszel is történt hason-

ló betörés. A közösen készített ku-katartót is el akarták lopni a na-pokban. A játszótérrõl éppen éjjelzavart el randalírozókat, a lányok,fiúk után hetente szedi össze azüres pálinkás és boros üvegeket.Acéldrótból huszonhat darab ciga-rettacsikk-szedõ csipeszt szerkesz-tett, melyeket szétosztott a kisma-mák között. Ötlete eredményesnekbizonyult, szinte megszûnt acsikkeldobás a játszótéren. A Cit-romszigetrõl már kevesebb várat-lan vendég érkezik, ellenben másutcákból fel-feltûnnek kutyákatvécéztetõ idegenek, akik a tiltótáb-lák ellenére beviszik az ebeket.Ennek megszüntetése érdekébenmár szervezkedésbe kezdtek a he-lyiek.

A sportpálya mellett elhaladvarögtön szembetûnnek a kerítésbõlkiálló balesetveszélyt jelentõ dró-tok. (Lásd képünkön) A pályátfebruárban aszfaltozták, s ahogyaz építõanyagot szállító hat ton-

AAzz eellffeelleejjtteetttt llaakkóótteelleeppFo

tók:

Bak

onyi

Erz

sébe

t

A Teleki út és a Platán sor kö-zötti gyalogos átjáróban kaptuklencsevégre rozsdás színével akavicsos útburkolatba beleolvadó

vasdarabot. A cigarettacsikk ma-gasságban kiálló „tüske” nagy bajokozója lehet felnõttnek, gyer-meknek, kerékpárosnak egyaránt.

Alig éészrevehetõ vvasdarab

Egy Berzsenyi utcai olvasónk hívta fel figyelmünket a lakótelepen lé-võ sportpálya kerítésének veszélyes állapotára. Mint mondta, több mintkét hete felkereste az illetékes cég irodáját, ahol elmondta a panaszát. Az-óta szemmel láthatóan nem történt semmi. Azaz mégis. Fokozva a bal-esetveszélyt, újabb kerítéstartó oszlop dõlt meg.

DDõõll aa kkeerrííttééss aa BBeerrzzsseennyyiibbeenn

ACorvin, egy nagyon szép lakótelep! – igazított útba ismerõsöm, aki ma-ga is ott lakott évekkel ezelõtt. – Csak le kell nézni a földre! – egészítette kiaz elhangzott véleményt egy lokálpatrióta olvasónk, Sipos István, aki szív-ügyének tekinti lakókörnyezete rendjét, tisztaságát és biztonságát. Szom-bat délelõtti sétánkon be is mutatta az ott tapasztalható problémákat. Alátottak alapján úgy összegezhetnénk, az elfelejtett városrészek közé tar-tozik a belvárosban meghúzódó, kétszáznegyven család, ezerháromszázember számára otthont adó csendes, fás-virágos lakótelep.

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 4

Múlt pénteken, június 4-én,reggel nyolc órától a kanizsaiképviselõk újból kísérletet tet-tek arra, hogy összehívják ahétfõn elmaradt közgyûlést.Ám ez a próbálkozás is kudarc-ba fulladt. Két órával késõbbBene Csaba, Röst János, BogárFerenc és Dr. Károlyi Attilaképviselõk sajtótájékoztatóttartottak, ahol közölték, ismé-telten felszólítást intéznekMarton István polgármester-hez, hogy mondjon le tisztségé-rõl.

A sajtótájékoztatót Bene CsabaFidesz frakcióvezetõ nyitotta meg:„Mai nap reggelén nyolc órakoregy informális megbeszélésre ösz-szeült azoknak a képviselõknek atöbbsége, akik ott voltak és aláír-ták a Marton István polgármesterlemondását követelõ felszólítást.Egyrészt kíváncsiak lettünk volnaa polgármester reakciójára, mertúgy gondoljuk, hogy ha a testület85%-a megfogalmaz egy ilyen fel-szólítást, akkor erre illik reagálni,sõt, illene azonnali hatállyal le-mondania a polgármesternek.Várjuk tehát válaszát és szeretnénkmegtudni, hogyan gondolja a to-vábbi munkát. Természetesen azt ismegvizsgáltuk, hogyan lehet hely-reállítani a közgyûlés törvényesmûködését, ebben nagy segítsé-günkre volt Dr. Károlyi Attila kép-viselõ társunk.”

Ezt követõen Bene Csaba átad-ta a szót Dr. Károlyi Attila képvi-selõnek: „Az önkormányzatokrólszóló törvény 12. szakaszának 1.bekezdése szerint a képviselõktestületi ülését össze kell hívni, a

települési képviselõk egynegye-dének vagy a képviselõ testületbizottságainak indítványára. Bi-zonytalanság volt napokig abbana kérdésben, hogy ki hívhatja ösz-sze a közgyûlést és a képviselõtestületet, ugyanakkor az önkor-mányzati törvény 98. szakaszá-nak 2 bekezdése szerint a Köz-igazgatási Hivatal Vezetõje ösz-szehívja a képviselõ testület ülé-sét, ha a 12. szakasz 1. bekezdéseszerint tett indítványnak a pol-gármester 15 napon belül nemtesz eleget. A törvényalkotók gon-doltak arra a helyzetre is, amimost Kanizsán kialakult, vagyisarra, hogy ha a polgármester aszabályosan és törvényesen elõ-terjesztett indítványoknak nemtesz eleget, vagy nem vesz napi-rendre olyan indítványokat, ame-lyeket törvényszerûen terjesztet-tek elõ, akkor lépéseket lehet ten-ni annak érdekében, hogy helyre-álljon a törvényes mûködés. Vitaindult arról, hogy a képviselõtes-tület egynegyede mikor terjesztet-te elõ indítványát, ebben a kör-ben mi azt a választ kaptuk, hogymivel négy bizottsági elnök is ter-jesztett elõ az összehívásra vo-natkozó indítványt, a 12. szakasz1. bekezdésének értelmezése sze-rint ezt bizottsági elõterjesztés-nek is kell tekinteni. Amennyibena Közigazgatási Hivatal vezetõjea jogszabályt szûkítve alkalmaz-za, akkor is a tegnapi naptól szá-mított tizenöt napon belül összekell hívnia a közgyûlést a polgár-mesternek. Nincs olyan helyzet,ami megbénítaná Nagykanizsamegyei jogú város közgyûlését,nincs olyan szituáció, amire Mar-

ton István polgármester hivatko-zott, vagyis hogy a közgyûléstcsak õ hívhatja össze.”

Ezt követõen Röst János képvi-selõ vette át a szót: „A hétfõi köz-gyûlésen egységes döntés szüle-tett abban, hogy a mai napon új-ból megtartjuk a közgyûlést. Aképviselõk 85%-ban egyetértenekabban, hogy Marton Istvánnalnem kívánnak együttmûködni atovábbiakban, és lemondásra szó-lítják fel. A hétfõi napon a képvi-selõk többsége kezdeményezte,hogy a négy bizottsági elnök mareggel 8 órára hívja össze a köz-gyûlést, Marton István ennek semtett eleget. Úgy gondoljuk, ez tör-vénysértõ állapot, amiben jelen-leg a testület mûködik, és egyetér-tek Dr. Károlyi Attila indítványá-val, miszerint próbáljuk meg ren-dezni a helyzetet a törvényességútján.”

Bogár Ferenc a következõkettette hozzá az elmondottakhoz: „Amai megbeszélésen is kiderült,hogy aki nem tud csapatban dol-gozni, az elveszett. Ez a mai infor-mális megbeszélés arról szólt,hogy teljesen törvényes keretek kö-zött a demokratikus állapotot visz-szaállítva a város érdekében kellösszehívni a közgyûlést. Azt szeret-nénk, hogy a közgyûlés az SZMSZ-ben meghatározott jogrendnek és a21. századi erkölcsi normáknakmegfelelõen tudja végezni munká-ját, a személyes sérelmek figyelem-bevétele nélkül, a közért tett eskü-nek megfelelõen. Bízom abban,hogy a törvényes állapot hamaro-san helyre fog állni.”

Z.A.

nás teherautó a járólapokat össze-törte, ugyanúgy vannak most is.Kijavításuk elmaradt! A játszótéraszfaltozása is fércmunka. A göd-rökben áll a víz, és mintha fû-maggal vetették volna be. Aszomszédos, magánerõbõl felújí-tott ház falát vihar idején elérik,csapkodják a fák ágai. Arrébb egykiszáradt faág bármikor a fejéreeshet valakinek. Mementókéntegy lombja vesztett fa árválkodikaz ablakok elõtt, két éve kivágás-ra vár. (Lásd kis képünkön) Mö-göttünk egy elfelejtett ütött-ko-pott pad húzódik meg a fûben. Avízelfolyó eldugult, a négy évekalapáccsal bevert, befejezetlenmunka miatt a patkányok sokasá-ga jól él a szélvédett házak tövé-ben. (Lásd cím fölötti képünkön)A járda lejt, nagy esõzés idején azépület alá folyik a víz. A Corvinlakótelepen kilencvennyolc ga-rázs és százhetvenhat autó utánfizetnek adót. A vélemények sze-rint lenne fedezete az útjavítás-nak.

Sipos István megjegyezte azt is,a fõkapitány úr ígéretet tett rá,hogy hétvégeken, este tízóra körülegy-egy kocsit kiküld ellenõrzés-re, de ezt sajnos nem tapasztalták.A lakótelepen egyre több a bûnö-zés, amit néhányan megpróbálnakmegakadályozni, de nem mindigsikerül.

Lokálpatrióta olvasónk kérésétígy összegezte:

– Ismételten kérem a Polgár-mester Urat, vegyen tudomást ar-ról, hogy Kanizsán van egy lakóte-lep, ahol kétszáznegyven családúgy szeretne élni és boldogulni,mint ahogy az ön környezetébenélnek. Négy évvel ezelõtt Önre sza-vaztunk, de miért?

B.E.

KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyy 2010. június 10. 5

KKii hhíívv((hhaatt))jjaa öösssszzee aa kköözzggyyûûlléésstt??

TTeettsszzeetttteekk vvoollnnaa……

…önfeloszlatni! - jut eszembea tavaly szeptemberi elszalasz-tott lehetõség. Éppen városatyá-ink balfelének Marton Istvánt le-mondatni akaró nyilatkozatait ol-vasom. Az utolsó alkalom, hogyvárosunk megszabaduljon a bot-rányhõstõl, akár a testület önkén-tes felállásával is, 2009. szep-tember 24-én lett volna. Akkornapirendre se vették azonban,mert közülük ki nemmel, ki ud-varias nemmel: tartózkodássalszavazott. Az egyetlen követke-zetes erõ, a Fidesz frakció pedigkisebbségbe került. Megszólalt

egy közgyûlésen kívüli párt is. Amost éppen Jobbikos Zakó Lász-ló úgy fogalmazott: a feloszlatásmegakadályozásával a kisebbikrossz történt. A kibic csak tud-ja…

Mi lehet a magyarázata, hogynégy párt 2008. novemberi össze-fogása megújulni látszik az elõbbemlített kihátrálás után? A kanizsaiválasztók elsöprõ arányban biztosí-tották bizalmukról a Fideszt. Nemértek célt a párt helyi vezetõje elle-ni rágalmak, sõt: Péter - ahogy vá-rosszerte emlegetik - elsõ fordulósgyõzelmet aratott. Eljött az idejeóriásplakáton is leszögezni: Mar-ton István a szocialisták embere.

Mit tehet egy leleplezõdöttügynök megbízója avagy a bábmozgatója? Ejti, hisz már ki-lóg a lóláb. Mögé áll a város-ban (is) legnépszerûbb erõnek,mondván: a barátságnál is fon-tosabb a törvényesség. Meddigtart a törvénysértõ polgármes-ter miatt a Közigazgatási Hi-vatalhoz a minap elküldött le-vél aláíróinak újabb összefo-gása? Hányszor lehet még el-játszani ugyanazt? Mindaddig,amíg nem tetszünk forradal-mat csinálni. Április után újra,októberben. A szavazófülkék-ben.

Papp János

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 5

KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyy 2010. június 10.6

Marton István polgármester azalábbi felkérést és nyilatkozatotküldette el az önkormányzatitestület tagjainak.

Tisztelt Közgyûlés!„Okulva a legutóbbi – általam

kezdeményezett – soros ülés sajná-latos tapasztalataiból, amikor aképviselõtestület a munka helyettalapvetõen csak eltávolításommalfoglalkozott, nem kockáztatommeg, hogy ismét – immár sokad-szor – csorbát ejtsenek az önkor-mányzat tekintélyén.

Határidõk járnak le a napokban,szinte beláthatatlan erkölcsi ésanyagi következményekkel (gaz-dasági társaságok mérlegbeszámo-lói, iskolaigazgatók kinevezése,munkahelyteremtés, pályázatok,stb. Ugyanakkor a kellõ garanciákmegléte esetén örömest tennék kí-sérletet a munka folytatására.

Amennyiben a csatolt nyilatko-zatban legalább tizennégyen – amai nap 15 óráig – vállalják, hogya munkára voksolnak, az eredetinapirendi pontokkal haladéktala-nul összehívom a közgyûlést.

Természetesen nem kívánom,hogy letegyenek arról a szándékuk-ról, mely szerint engem bármifélevalós indok nélkül kényszabadsá-goltassanak, de kérem Önöket, eztne a közgyûlés keretei közt, jogta-lanul valósítsák meg, hanem mintazt „fenyegetés" képpen megígér-ték, forduljanak a megfelelõ jogifórumokhoz, melyek elé bármikortiszta lelkiismerettel állok. Mertnem csak erkölcsileg, de jogilag isbizonyosan igazam van.

Önöknek – és tisztelet a kivétel-nek – május 31-én három alkalom-mal sem sikerült elválasztani agyûlölködést a feladataiktól, ám énmost negyedszer is kérem Önökettegyenek kísérletet erre.

Mivel a labda önöknél van, ez-egyszer legyenek tekintettel Nagy-kanizsa érdekeire is!

NYILATKOZATÉn …………….., a jelen nyilat-

kozat aláírásával ígéretet teszek,hogy a szükséges támogatás függ-vényében remélhetõleg megvaló-suló közgyûlésen, 2010. június 8-án 11 órakor megjelenek, és ott aPolgármester Úr által május 31-énbeterjesztett napirendet, a városér-dekre tekintettel megszavazom.

Az ülésen újabb napirendi pon-tok napirendre vételét nem támo-gatom. Amennyiben ígéretemmelellentétben a napirendet nem sza-vazom meg, vagy az üléstõl távolmaradok, a közgyûlés elmaradásá-ért, az ott lezajló újabb méltatlaneseményekért e dokumentumot alánem írókkal egyetemben a felelõs-séget vállalom. "

A Fidesz Nagykanizsai Önkor-mányzati Frakciója nevében saj-tótájékoztatót tartott Karádi Fe-renc önkormányzati képviselõ.Témája az a nyilatozat volt (lásdfenn), amelyet a képviselõknekkellett volna aláírni hétfõn.

A képviselõ elmondta:„Önök által már tudott tény,

hogy a városunk polgármestereegy újabb, érdekes módját válasz-totta a közgyûlés összehívásánakés az idõhúzásnak, továbbra isfenntartva azt a törvénytelen hely-zetet, hogy a képviselõk szándékátegyáltalán nem kívánja figyelem-be venni.

A bizottsági elnökök közgyûlésösszehívását kezdeményezõ indít-ványára még csak nem is válaszoltMarton István, hanem egy nyilat-kozatot küldött szét a hivatali dol-gozókkal, amelyben alá kellett vol-na írniuk a képviselõknek azt a pol-gármesteri javaslatot, hogy õk a fe-lelõsek azért, ha az általa ötletsze-rûen meghatározott idõpontbannem tudnak a közgyûlésen jelenlenni. Sõt akkor is, ha ott vannak,de nem szavazzák meg igennel anapirendeket. Sõt, nyilatkozzanakarról is, hogy egyetlen képviselõiindítványuk sem lesz a napirendek-kel kapcsolatban, és ha valaki még-is elõ merészkedne valamivel, ak-kor azt nem fogadják el. Ha mind-ezt nem így fogják csinálni, akkornem akarnak dolgozni, és õk a fele-lõsek a város ügyeiben meghozan-dó döntések elmaradásáért is. Anyilatkozat szövegébõl pontosankiolvasható, hogy nem szolgálmást, mint a felelõsség áthárítását aképviselõkre. Pontosan kiolvashatóaz is, hogy úgy fogalmazódottmeg, hogy ne is lehessen aláírni.

Marton István azt elõre tudta,hogy egy ilyen nyilatkozatot,egyetlen valamit magára adó kép-viselõ sem fog visszaküldeni. Eb-ben az esetben pedig azzal lehetmajd vádolni õket, hogy nem akar-nak a város érdekében dolgozni.

Már többször elmondtuk ésmost is hangsúlyozzuk, hogy aközgyûlés összehívásának felelõs-sége a polgármesteré. A bizottságielnökök sokadik indítványát semhajlandó figyelembe venni ez ügy-ben, ami törvénysértõ és elfogad-hatatlan.

Nincs tovább trükközés, nincstovább különbözõ ötletek halma-zának kevergetése, egyetlen járha-tó út maradt, a lehetõ leggyorsab-ban közgyûlést tartani az összesnapirendi pont elõterjesztésével.

Felelõssége annak van ebben avárosban, aki ezt nem akarja meg-érteni és végrehajtani azonnal.

Minden olyan következmény,amely abból adódhat, hogy a szük-séges döntéseket nem tudja meg-hozni a testület, ebben az esetben aváros polgármesterét terheli.

A nyilatkozatok küldözgetésehelyett az a javaslatunk, hogy aközgyûlés meghívóját küldje szét aképviselõknek Marton István azösszes megtárgyalásra váró napi-rend megjelölésével.

A képviselõk nagy többségénekaz a véleménye, hogy ez nem lehetakarom, nem akarom kérdés, ha-nem törvényi kötelezettség, ame-lyet már sokadszor hagy figyelmenkívül Marton István.”

Marton István polgármester azalábbi sajtóközleményben fej-tette ki véleményét sikertelenközgyûlés-összehívása „eredmé-nyeirõl”.

„Kötelességemnek érzem tá-jékoztatni a tisztelt választópol-gárokat, hogy a mai napra – im-már negyedszer – ismét kísérle-tet tettem az elõterjesztett napi-rendi pontok szerint a múlt hé-ten elmaradt közgyûlés megtar-tására.

A képviselõi önzés a munka-végzést ismételten meghiúsította,de mindezt most nem a televíziókamerái elõtt tették. Okulvaugyanis a legutóbbi események-bõl – a jegyzõn keresztül – min-den képviselõt megkértem, hogynyilatkozzon arról, hajlandó len-ne-e végre dolgozni, a politikaibosszúhadjáratot pedig egyéb (pl.jogi) színtereken folytatni. A ké-sõbbiekben részletezett többségezt annak ellenére sem tette meg,hogy miként már nyilatkoztam,

állok minden jogi fórum elé, me-lyekkel fenyegetnek kényszersza-badságoltatásom – mely jelen kö-rülmények között pénzügyi ka-tasztrófát jelenthetne a városnak –ügyében.

Egyszerûen azért, mert tisztá-ban vagyok azzal, hogy nyilván-valóvá tettem, egyetlen fillért semkívánok felvenni a ki nem vettszabadságom után. Mivel a meg-maradó összeget karitatív szerve-zeteknek és egyesületeknek aján-lom fel, nemcsak erkölcsi, de jogiértelemben is igazam van. Hiszenmint ismert, a polgármesterszabadságánák idõpontját önálló-an határozza meg és csak az öt na-pot meghaladó szabadságát köte-les elõre a közgyûlésnek bejelen-teni.

Sajnos a képviselõk többségeennek ellenére néhány napon belülmár negyedszer volt képtelen elvá-lasztani a munkát a törvényességleple mögé rejtett gyûlölködéstõl,aminek levét ismét Nagykanizsaissza meg, mert az erkölcsi kár ga-rantált, de remélhetõleg hosszú tá-vú anyagi veszteségre nem kerülsor.

Ajtóm továbbra is mindenkielõtt nyitva áll, ha összegyûlik amegfelelõ számú támogató, akkora közgyûlés akár már másnap pó-tolhatja mulasztásait. Így az ön-kormányzati választásig hátralévõmunkát tán nem akadályoznák ér-demben.

A jelenleg háromféle álláspon-ton lévõ képviselõk:

1. Akik támogatásukról nyilat-koztak: Bicsák Miklós, BöröczZoltán, Dr. Fodor Csaba, Dr. Káro-lyi Attila (MSZP), Cserti Tibor(Városvédõk), és a KanizsáértFrakció tagjai, Horváth István ésPolai József.

2. Elérhetetlennek bizonyultak:Cseresnyés Péter (FIDESZ), PappFerenc (MSZDP), Bárdosi Gábor,Tóth László (MSZP).

3. Az elutasítók: Halász Gyula,Röst János (SZDSZ), Bogár Fe-renc (MSZDP), Dr. Kolonics Bá-lint (Független) és gyakorlatilag ateljes Fidesz frakció – BaloghLászló, Bene Csaba, Bizzer And-rás, Dr. Csákai Iván, Gyalókai Zol-tán, Jerausek István, Karádi Fe-renc, Papp Nándor, Szõlõsi Márta,Tóth Nándor.

Végezetül arra kérem a nem tá-mogató képviselõket, hogy érté-keljék át álláspontjukat/pártutasí-tásukat és gondolkodjanak el azon,hogy miért veszik fel a tiszteletdí-jukat…”

„„ÉÉnn ........ aa jjeelleenn nnyyiillaattkkoozzaatt aallááíírráássáávvaallííggéérreetteett tteesszzeekk......””

NNiinnccss ttoovváábbbbttrrüükkkköözzééss

MMaarrttoonn IIssttvváánn::ÚÚjjaabbbb ssiikkeerrtteelleenn kkíísséérrlleett

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 6

***A nyilatkozat megjelenése után

többen jelezték, hogy nem, vagynem úgy írták alá a Marton Istvánáltal kiküldött nyilatkozatot. Ezekszerint Cserti Tibor (VVE) egyál-talán nem írta alá, Dr. Károlyi Atti-la (MSZP) pedig így fogalmazott:„E nyilatkozatot azzal írom alá,hogy fenntartom az államigaz-gatási hivatal vezetõje felé intézett2010. június 4-i kérelemben foglal-takat a közgyûlés összehívására.”Dr. Fodor Csaba (MSZP) szinténkülön véleményt fogalmazott meg.Böröcz Zoltán (MSZP) a köz-gyûlési munka folytatásávalegyetértett, ám a rendkívül szûkhatáridõ miatt jelezte, ezen nemtud részt venni. – a szerk.

Az elõzõ lapszámban abakkker.hu internetes hírportálelemezte az elmúlt 20 évrõl írtelemzésemet (elemzõ elemzõ).

Ez felkeltette az érdeklõdésemeta hírportál iránt. A név egy kicsitmegtévesztõ, mert a keresõ(bakker két „k”-val) egy virágkül-dõ portált nyitott meg.

A bakkker.hu-n közölt írások te-matikáját és tartalmát nézve nemnehéz megállapítani a jobboldalielkötelezettségüket és elfogultsá-gukat.

Az én esetemben meg lehetugyan kérdõjelezni az elfogultsá-gomat Litter Nándor volt polgár-mesterrel szemben, ami igaz, sohasem tagadtam, ismerem és elisme-rem a munkáját, de illett volna je-lezni a saját elfogultságuk tényétis! Amúgy kezdõ hírportálhoz ké-pest nem rossz, növésben van, avégsõ cél valószínû a jelenlegimértékadó internetes hírportál aszuperhir.hu kiszorítása a piacról.

A cikkeket írók rendelkeznekírói készségekkel, de az észrevehe-tõ, hogy az ismeretanyaguk a je-lenlegi ciklust öleli fel és a közvé-leménybe beragadt, Marton Istvánáltal terjesztett „áligazságokat” istényként közlik. Ennek tipikus pél-dája a város hitelállománya.

2007-ben közzétettem, hogymekkora hitelállománnyal vette át2002-ben a Litter-Röst városveze-tés a költségvetést, mennyi hitelleladta át, és a hitelek mire fordítód-tak.

A mûködési hiány közel azonosvolt, a hitelek nettó összege (a2002-es záró hitel levonva a 2006-

os záró hitelállományból) 2 milli-árd Ft. volt.

Tartós mûködési hitel nem ke-rült felvételre! A 4 éves ciklus fej-lesztéseit taxatíve tartalmazza Lit-ter Nándor 2006-os záró beszámo-lója (megtekinthetõ a polgármeste-ri hivatalban vagy a könyvtárban).Továbbra is azt állítom, hogy fej-lesztési eredményekben a legsike-resebb ciklus volt. Csak példakéntemlítem meg, hogy összesen többmint 30 km út-járda-kerékpárútkészült abban az idõszakban.

Elemezni kellene a 2010. éviköltségvetés hiteltábláit, hogymost mennyi a mûködési hitel,mennyi a fejlesztési hitel és mittud felmutatni fejlesztési ered-ményként a Marton-Cseresnyésinduló városvezetés, valamint a je-lenleg regnáló Marton-Marton vá-rosvezetés a négy év fejlesztési hi-teleibõl.

A Marton Istvánra utaló megál-lapításokat az elmúlt hét esemé-nyei kapcsán kiegészíteném azzal,hogy Marton István polgármester-ként most már teljesen magára ma-radt.

A közéleti, a gazdasági és a kul-turális élet szereplõi eddig sem na-gyon támogatták személyét, de amostani események után azon ke-vesek is ellépnek mellõle, akikreeddig még számíthatott.

Ezzel a 4 évvel valakinek el kellszámolnia, és a bûnbak szerepétsenki sem kívánja felvállalni Mar-ton István mellett. Ezt ismerte felaz MSZP is és látványosan szakí-tott Marton Istvánnal.

Külsõ támogatók, de szerintemmég a frakciótársai (2 fõ) sem fog-nak úgy belebonyolódni egy vá-lasztási kampányba, hogy meghir-dessék: azért szavazzatok ránk,mert Marton István katonái vol-tunk és ezáltal Kanizsa látványo-san fejlõdött. Azért szavazzatokránk, mert teremtettünk 1 munka-helyet, a már a ciklus elején isnyugdíjas Marton Istvánét.

Azért szavazzatok ránk, hogyMarton István még 71 évesen ispolgármester lehessen és õ a meg-váltó jövõ.

Ez a történet vagy most, vagyhamarosan, de véget ér.

A testület 85 %-a (MSZP,SZDSZ, MSZDP, FIDESZ, Város-védõk + a független képviselõ)közfelkiáltással azonnali lemon-dásra szólította fel Marton Istvánt.

Nem kívánnak vele együtt tölte-ni egyetlenegy napot sem, mind-egyiküknek elege lett Marton Ist-vánból.

Marton István persze még folytat-hatja a „cirkuszt” a közélet színpa-dán, de akkor az összes cirkuszi sze-repet neki kell egyedül alakítania.

Halász Gyula, a nagykanizsaiSZDSZ ügyvivõje tartott sajtótá-jékoztatót június 8-án, melynekalkalmával ismertette a párt állás-pontját az úgynevezett sárga csek-kes befizetések szabályaira vonat-kozó változtatásokkal kapcsolat-ban. Kiemelte, hogy az SZDSZ azországgyûlési képviselõkhöz fogfordulni a tervezett módosításokvisszavonása ügyében.

Halász Gyula elmondta:„Több országos média foglalko-

zott azzal a jogszabályváltozással,amely 2010. május elsejétõl jelen-tõs mértékben változtatja meg azun. sárga csekkes befizetések sza-bályait. A Magyar Köztársaság Or-szággyûlése hozott A pénzforgalmiszolgáltatás nyújtásáról szóló2009. évi LXXXV. törvény, és aMagyar Nemzeti Bank A pénzfor-galom lebonyolításáról szóló18/2009 (VIII.6.) rendelete többmillió embernek okozhat bosszú-ságot a közeljövõben. Az EurópaiUnió jogharmonizációs elvárásai-val indokolt változások, súlyosplusz terheket róhatnak a fogyasz-tókra. A fogyasztókat terhelõ kése-delmi kamatok kiszabását az is le-hetõvé teszi a szolgáltatók részére,hogy a jogszabályváltozás márnem a feladás dátumát, hanem aszolgáltató számlájára való érke-zést veszi alapul a teljesítést illetõ-en. Az SZDSZ álláspontja az, hogyhaladéktalanul vissza kell vonni apénzforgalmi szolgáltatás nyújtá-sáról szóló 2009. évi LXXXV. tör-vényt, és a Magyar Nemzeti BankA pénzforgalom lebonyolításárólszóló 18/2009 (VIII.6.) rendeletét.

Indokaink a következõk:- A telebankolás, az internetes

utalás és a csoportos beszedésimegbízás Magyarországon korlá-tozott mértékben áll rendelkezésé-re az állampolgároknak. Fõleg avidéki lakosságot sújtó rendelke-zések különösen azokon a telepü-léseken tûnnek diszkriminatívnak,ahol nincs posta.

- Nem bizonyítható továbbá,hogy a szolgáltató mikor adta pos-tára a küldeményt és azt mikor vet-te át a fogyasztó/elõfizetõ.

- A számlakiküldési gyakorlataz, hogy tárgyhó 20-a körül küldikki a csekkeket, így a hónap elejénilletve 10-én munkabért kapók ele-ve késedelmesen tudják teljesítenia befizetést, mert sok millió em-bernek nincs tartaléka.

Ennek érdekében, a nagykanizsaiországgyûlési képviselõkhöz fordulaz SZDSZ, azért hogy a jelzett tör-vénymódosítást kezdeményezzék aMagyar Köztársaság Országgyûlé-sénél. Emellett az állampolgári jo-gok biztosához is szeretnénk for-dulni, állásfoglalást kérve. Javasol-juk továbbá, hogy a szolgáltatókajánlott levélben értesítsék (sárgacsekk átvétele) valamennyi fo-gyasztót és ennek költségeit vállal-ják fel, ugyanis csak ebben az eset-ben bizonyítható az, hogy a fo-gyasztó mikor vette át a csekket.”

Mármint a kormányt. Bármilyenszínezetû is legyen az. Jobboldalivagy baloldali, konzervatív jobbol-dali vagy éppen bal liberális. Egyál-talán egy kormányt kell-e, lehet-e,érdemes-e szeretni? Lesz-e, vagy le-het-e valaha olyan kormányunk,amelyik elvárja, hogy mi választópolgárok netán a társadalom na-gyobbik része szeresse. Lehetséges-e olyan ideális társadalmi állapot –politikai, gazdasági szociológiai,akár lelki értelemben –, amelyben atársadalom többsége szereti az ép-pen regnáló kormányt. Ezekre akérdésekre keresem a választ, miu-tán találkoztam barátomnak ismondható régi jó ismerõsömmel,aki a Kanizsa Hetilapban olvasvakorábbi írásaimat arra következtet,hogy én nem szeretem az új kor-mányt. Beszélgetésünket azzal zár-tuk anonimitását kérésére tisztelet-ben tartva, felvetését pedig érdekes-nek találva megírom gondolataimat.

Egy kormányt, bármilyen színe-zetû is legyen, nem kell, nem lehetés nem is érdemes szeretni. A sze-retet ugyanis nem politikai kategó-ria, ezért ennek alapján viszonyul-ni az adott kormányhoz vélemé-nyem szerint értelmezhetetlen. Akormányok – mint ahogy mi ál-lampolgárok is – esendõek, mertlegtöbbször nem tudják, ha akar-nák sem, mindenben beváltani ígé-reteiket. A kormányok mûködésüksorán hoznak téves, ellentmondá-sos döntéseket, követnek el hibá-kat. A kormányok bármilyen for-mációban is mûködnek, gyakranhoznak olyan döntéseket, amelyek

KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyy 2010. június 10. 7

RRöösstt JJáánnooss:: HHÚÚÚÚÚÚ BBaakkkkkkeerr!!

SSZZDDSSZZ::TTöörrvvéénnyytt mmóóddoossííttaannaaaa ffooggyyaasszzttóókk éérrddeekkéébbeenn

SSzzeerreettnnii vvaaggyy nneemm sszzeerreettnnii

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 7

KKaanniizzssaa –– 2010. június 10.8 KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyynem a társadalom egésze számárapozitív hatásúak. A döntések több-sége természetüknél fogva, és aszûkös lehetõségek okán is olyan,amely a társadalom egyes csoport-jainak kedvez, másoknak nem. Nefelejtsük, hogy a demokráciában ismûködnek az állam erõszakszer-vei, ezek leggyakrabban fegyel-meznek, büntetnek, elítélnek, éle-tünk folyását korlátok között tart-ják… Nem a teljesség igényévelfelsoroltak alapján joggal mond-hatjuk és a gyakorlat is ezt igazol-ja, a kormányok mûködése, dönté-seik következményei nem ugyan-azzal az elõjellel érintik a társada-lom különbözõ csoportjait. Ezekokán is gyorsan polarizálódik a ha-talom társadalmi megítélése, tago-lódik a kormányok támogatottsá-ga. Többek között ezért is nehézelképzelni olyan társadalmi álla-potot akár rövid idõre is, amelybena kormányt szeretni lehetne.Mindezek ellenére a szeretet fikci-ójával kábítani az éppen regnálókormányt, és ily módon is akadá-lyozni abban, hogy hatékonyan éseredményesen kormányozza az or-szágot, nem áll érdekünkben, de akormányéban sem. Egy felelõskormány ezt nem is várja el, mert aszeretet kétes vonalán nem kor-mányozhatja bele magát a roman-tikus idealizmus világába.

A szeretet mint emberi, érzelmikategória az emberek között akölcsönös érdeklõdés és vonza-lom alapján kialakuló összetarto-zás a mindennapi kapcsolat ter-méke. A szeretet, mint érzelmetkifejezõ viszony reálisan csakszûkebb keretek között – vérro-konság, házasság, család és barát-ság, személyes kapcsolatok köré-

re korlátozódik. A társadalom egyrésze különösen nem, a többségepedig ilyen érzelmi viszonybanaligha lehet egyetlen kormánnyalis. Ugyanakkor az elmúlt nyolcévben a társadalom egy része, aszavazásban aktívan résztvevõpolgárok nagyobbik része ritkánodaadó érzelmi viszonyulást tanú-sított a volt ellenzéki tömörülés,az új kormány javára. Ennek lét-rejöttében három tényezõ különö-sen fontos szerepet játszott. Azegyik a FIDESZ-nek az ellenzékiszerepben tanúsított obstruktívmagatartása. Minden kormányzatilépést, kezdeményezést ellenzõ,és mindezeknek az ellenkezõjétállító politikai stratégiája. Ezt al-kalmazta a parlament falai között,az utcán és a nemzetközi színté-ren egyaránt. A második tényezõvolt az eddigi kormányok gyengeteljesítménye, erõtlen, kellõen átnem gondolt reformkezdeménye-zéseinek kudarca. Ide sorolható akormánypártok egyes személyisé-geinek a korrupció által való érin-tettsége. A kormánypártok az el-veszített bizalom hiányában a két-ségkívül elért eredményeiket semtudták átütõ erõvel és hitelesenkommunikálni. A harmadik apénzügyi és gazdasági világvál-ság. Ez elkerülhetetlen áldozat-vállalásra kényszerítette a társa-dalmat. Ezek egybeesése, egy-mást kölcsönösen erõsítõ hatásaidézte elõ a társadalmi elégedet-lenség kritikus tömegének megje-lenését, melynek következtébenátrendezõdött a két nagy párt tár-sadalmi politikai súlya. Egyes po-litikai erõk – SZDSZ, MDF – el-tûntek, mások – LMP, JOBBIK –,a baloldali értékek háttérbe szoru-

lásának talaján létrejöttek, parla-menti tényezõvé váltak. Átrende-zõdött tehát a politikai erõtér, atöbbpártrendszer. Az ellenzék azelmúlt nyolc évben felkorbácsoltaa társadalomban a várakozásokat,egyértelmûen azt üzenve, hogyminden társadalmi bajra a korábbikormányok által kezdeményezettreformok és a társadalom áldozatvállalása nélkül is létezik megol-dás. Sokat sejtetõen ez a megol-dás a nagyarányú adócsökkentés,ezáltal a gazdasági növekedés be-indítása, a munkahelyteremtésgyarapítása lett volna. Ez olyanhangulati-érzelmi töltést adott aválasztópolgárok egy részének azakkori ellenzékhez való viszonykialakításában, amely nagy ará-nyú gyõzelmet hozott az új kor-mánynak és nagy vereséget az ed-digi kormánypártoknak. Ebben anagyarányú gyõzelemben rejlikaz új kormány nagy dilemmája,hogy a jövõ teendõit illetõen mi-ként feleljen meg a korábban fel-vázolt várakozásoknak. A 2010-esországgyûlési képviselõ választáselõ idõszakának történései, magaa kampány, a választások vég-eredménye azt tükrözi, hogy a FI-DESZ politikai céljaihoz jól meg-választott stratégia, kommuniká-ciós technikák széles skálájánakalkalmazása elõidézhet olyan tár-sadalmi állapotot, amelyben, haidõlegesen is, de létezik egy újkormányhoz való politikai, ideo-lógiai, világnézeti, sõt stílusbélikötõdésen és azonosuláson alapu-ló viszony. Ilyen viszony létreho-zásához szükséges feltételek a tár-sadalomban széles körben be-ágyazott nagyobb pártokban po-tenciálisan megvannak. Elkötele-

zett párttagság, pártkatonák és ak-tivisták, a pártokhoz erõsen kötõ-dõ törzsszavazók tömege. Õkazok, akik a pártokat életben tart-ják, akció és szervezõ képességétbiztosítani tudják és akarják, ésminden helyzetben tovább viszik,ha kell, a vállukon, ha kell, tûzön-vízen át. Ezt a potenciális lehetõ-séget most a konzervatív jobbol-dalnak szívós munkával sikerültkiaknáznia. Viszont a pártokbanaz eliten kívül nincs meg a tag-ságnak az a kívánatos intellektuá-lis tömege, amely a kormányzásidõszakában képes lenne az elitet,a hatalmat kontrollálni és ellenõr-zés alatt tartani, ha a szükségmegkívánja, korrekciókra késztet-ni. Ebben az értelemben mindenpártban kódolva van az eltévely-gés, a hibás döntések, a társadal-mi akarat hanyagolásának a lehe-tõsége és veszélye. Ennek a kö-vetkezményeit már minden pártmegélte és elszenvedte. De szen-vedi ezt az ország is, benne mind-annyian, ráadásul mi fizetjük en-nek az árát is.

A többpárti demokráciában is apártok adják a kormányokat. Anagyarányú gyõzelem most nagylehetõséget kínál arra, hogy az újkormány hozzáfogjon a szerkezetireformok elindításához, az elosztórendszerek átalakításához, a béní-tó bürokrácia leépítéséhez, a kor-rupció visszaszorításához, a fenn-tartható növekedés megalapozásá-hoz, az alkotmányosság és a de-mokrácia keretei között. Ez az or-szág, s benne mindannyiunk érde-ke. Az ország háromharmadánakkormányává válni ennek pusztadeklarálásával, politikai nyilatko-zattal garantáltan nem lehetséges,de az elõbbiek megvalósításával,ha viszontagságos is az oda veze-tõ út, lehetséges. A nagyarányúgyõzelem kínálta lehetõség elmu-lasztása viszont az új kormányszámára történelmi jelentõségûvétséget, mulasztást, bûnt jelent-het. Nekünk tehát a kormányt nemszeretni kell, hanem a pragmatiz-mus alapján viszonyulni hozzádöntéseiben, intézkedéseiben tá-mogatni kell mindaddig, amígazok az ország érdekeit, mindany-nyiunk boldogulását szolgálják.Támogatni kell a következõ négyévben, hogy a dolgát minél ered-ményesebben végezhesse. Négyév múlva ugyanis ismét mi, vá-lasztópolgárok leszünk döntésihelyzetben.

Mózes Pál nyugalmazott tanácselnök

Most már biztosnak látszik,hogy az utolsó fordulóban dõlhetel a labdarúgó megyei II. osztálydéli csoportjában a bajnoki címsorsa. Jelenleg a Miklósfa SEcsapata áll a tabella elsõ helyén,ám elõnye csak arra elég aRédiccsel szemben, hogy a hátra-lévõ két fordulóban biztosabb le-gyen a pozíciója.

Mindkét csapat számára kötele-zõ feladatnak látszik a soros el-lenfelek legyõzése, de ezzel mégnem dõl el az elsõség kérdése,mert az utolsó fordulót június 20-án egymás ellen kell, hogy játsz-szák Miklósfán. Nem mindennapi

küzdelem várható ezen az össze-csapáson. Nem lehet már takti-kázni, az ellenfél pontvesztését fi-gyelni. Ezen a mérkõzésen, ebbena kilencven percben dõl el a baj-noki cím sorsa.

Majálisra készülnek a szerve-zõk, bajnokavatóra, örömünnep-re, jubileumra. Csinos lányok,délceg ifjak, vidám szurkolók, sá-tor, pörkölt, jó hangulat és min-den, ami kelléke lehet egy ilyeneseménynek, jelen lesz a miklós-fai focipályán.

Csak a dicséret illeti azokat alabdarúgókat, akik az 58 eddigimérkõzésen több mint 100 gólt

rúgtak az ellenfeleik hálójába.Mérhetetlen lelkesedés érezhe-

tõ a vezetõség, az edzõ és a játé-kosok minden elejtett szavából,de ismerve a labda gömbölyûvoltát tudják, a végsõ gyõzelmetünnepelni csak az utolsó mérkõ-zés lefújása után lehet.

Szurkoljunk nekik közösen,mert egy ilyen hosszú küzdelemután megérdemlik. Segítsünk ne-kik abban, hogy a világ legszebbés egyben legnehezebben tanul-ható sportját, a labdarúgást játsz-va, eredményesek lehessenek amagasabb osztályban is.

K.F.

BBaajjnnookkaavvaattóórraa kkéésszzüüllnneekk MMiikkllóóssffáánn

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 8

A Trák királyok völgye kiállí-tás lezárásáról tartott sajtótájé-koztatót Farkas Tibor, a Kani-zsai Kulturális Központ igazga-tója és Kõfalvi Csilla intézmény-egység-vezetõ a Magyar PlakátHázban.

Farkas Tibor elöljáróban meg-köszönte a közgyûlésnek, hogyegyhangú igen szavazattal lehetõ-vé tette a kiállítás megrendezését.Ezen kívül megköszönte KõfalviCsillának és munkatársainak,hogy megtettek mindent a kiállításmegvalósításáért, mert ez sem voltegyszerû. Nem volt egyszerû ide-hozni a kiállítási tárgyakat, nemvolt egyszerû megegyezni a bol-gár partnerrel. A megnyitó elõttiutolsó két napban éjjel-nappal dol-goztak. A kiállítás negyvenkét na-pos ideje alatt az itt dolgozókhosszú mûszakot tartottak, hiszena megszokott nyitvatartási idõn túlsokszor álltak a látogatók rendel-kezésére este 20 óráig, illetve aVáros Napja alkalmából este 22óráig. Rengeteg plusz feladatotadott ez a kollégáknak. Végülmegköszönte, hogy becsülettel vé-gigvitték a munkát mindenfélepluszjuttatás nélkül.

Kõfalvi Csilla szakmai értéke-léssel és pénzügyi összegzésselfolytatta a sajtótájékoztatót.

„Minden muzeális intézménya közösségi emlékezet kitünte-tett õrhelye s egyben alakítója.Nagykanizsán azonban – szem-ben a nyugati világ múzeumai-nak gyakorlatával – 2010 márci-usáig egyetlen egy kirobbanóközönségsikerû idõszaki kiállí-tás sem került megrendezésre.Ezt az állóvizet a Magyar PlakátHáz 2010. március 19. – április30. között megrendezett „ThrákKirályok Völgye” címû kiállítá-sa kavarta fel, a hazai médiatu-dósításokban szenzációnak mi-nõsülõ, Nagykanizsának orszá-gos szakmai elismerést hozó, azépület elõtt kígyózó sorokkal ésa végén több mint 8 ezer látoga-tóval.

A látogatók 51 %-a nagykani-zsai diák volt, akik a kiállítást – aváros ajándékaként – ingyenesentekinthették meg. Összegzésül el-mondható: jóllehet a „Thrák Kirá-lyok Völgye” címû kiállítás 42 na-pig volt látogatható, mégis 8036látogatót vonzott, szemben az elõ-zetes kalkulációval, mely mind-

összesen 4000 fõ látogatót prog-nosztizált (Ennek ellenére a köz-gyûlés által 5.535.000 Ft-os jegyárbevétel helyett csak annak felét,2.743.200 Ft-ot sikerült realizálni.– a szerk.) Csak összehasonlítás-képpen: a 2009. évben a látogatókszáma a Képzõmûvészetek Házá-ban 5 056 fõ, a Magyar PlakátHázban 7 214 fõ volt.

A nagykanizsai muzeális intéz-mények idõszaki kiállításai vonat-kozásában a thrák kiállítás kapcsánfordult elõ elõször, hogy kereske-delmi tévécsatorna adott hírt a ki-állításról, mint ahogy elõször je-lent meg egy nagykanizsai kiállításonline kampányával az országha-táron túl is.

Ugrásszerûen megnövekedett amuzeális intézménnyel foglalkozónem fizetett megjelenések számais: a magyarországi médiában aMagyar Plakát Háznak a kiállításidõtartama alatt mintegy 70 megje-lenése lett. (Lapunkról nem esettszó, amelyet Marton István a kiál-lítás ingyen reklámozására szólí-tott föl. Csak egy példa: a NyugatiTükör 48.000 Ft-ot kapott azért acikkért, melyet a Kanizsánaktérítés mentesen kellett lehoznia. –a szerk.)

A kiállítás megvalósításánakalapjául szolgált a kazanlaki IszkraTörténeti Múzeum és a KanizsaiKulturális Központ között létrejöttmûtárgykölcsönzési szerzõdés. Aszerzõdés az ICOM és azUNESCO államok közti mûtárgy-kölcsönzésre vonatkozó szabályo-zások alapján került rögzítésre.

A kiállítás megvalósításáért,teljes körû kivitelezéséért – titok-tartási kötelezettség mellett, melya mûtárgyak biztonságát volt hi-vatott szolgálni – két muzeológusvállalt felelõsséget: dr. KosyoZarev, a kazanlaki múzeum igaz-gatója és Kõfalvi Csilla, a Kani-zsai Kulturális Központ közgyûj-teményi intézményegységénekvezetõje. (Ezért szólhatta elmagát Meglena Parvin, hogyrézbõl volt az a halotti maszk,amely valójában aranyból kellettvolna, hogy legyen. – a szerk.) Atárlat mintegy 2,5 millió EURO-sállami kiállítási garanciavállalásrévén valósult meg. A kiállításigarancia jogintézményét a 2005.január 1-jén hatályba lépett, az ál-lamháztartásról szóló 1992. éviXXXVIII. törvény módosításahozta létre. Ennek értelmében aMagyarországon rendezett, nem-zetközi, idõszaki kiállításokon be-mutatott, kiemelkedõ kulturális

jelentõséggel bíró eredeti mûtár-gyakra lehet kiállítási garanciátkérni. A kiállítási tárgyak bizton-ságát a kiállítás teljes idõtartamaalatt bolgár kurírok felügyelték, akiállítás zárását követõen a szófi-ai Régészeti Múzeum fõmunka-társa ellenõrizte és vette át a mû-tárgyakat.

A kiállítás vitathatatlan nemzet-közi és szakmai jelentõségét mu-tatta, hogy a kiállítás megnyitójátszemélyes jelenlétével tiszteltemeg Dimitar Ikonomov, bolgárnagykövet úr, Prof. Dr. Ivan Mara-zov, a Bolgár Tudományos Akadé-mia tagja. A kiállítást többek kö-zött megtekintette és elismerõlegnyilatkozott mind a leletek jelentõ-ségérõl, mind a kiállítási installáci-óról Prof. Dr. Szabó Miklós akadé-mikus, az ELTE Régészettudomá-nyi Intézetének egykori igazgató-ja, Prof. Dr. Visy Zsolt, a PTEBTK Régészeti Tanszékének veze-tõje, Dr. Fekete Mária, a PTE BTKÓkortörténeti Tanszékének vezetõ-je, Dr. habil. T. Bíró Mária, a KREBTK általános és oktatási dékán-helyettese.

A garanciavállalás teljes admi-nisztrációját, a kiállítás megvaló-sításának minden egyes technikairészletét, szakmai elõkészítését,beleértve a kiállítási magyarázószövegek szerkesztését, lektorál-

tatását, a kiállítás teljes körû kivi-telezési tervének elkészítését aKanizsai Kulturális Központ köz-gyûjteményi intézményegységé-nek vezetõje koordinálta. A Ma-gyar Plakát Ház jelentõs nagyság-rendû beruházásokat hajtott vég-re: teljesen megújult az épületbiztonsági rendszere, és egyedilegtervezett, biztonsági üvegekkelfelszerelt vitrinek kerültek be-szerzésre. (A sajtótájékoztató nemtért ki arra, hogy a Marton Istvánszerint kalasnyikov-álló vitrineksorsa mi lesz. Azaz ezeket mire le-het használni a jövõben. – aszerk.)

A múzeumi „látogatóbarát” jel-zõ, bármennyire közhelyes kifeje-zéssé is vált az utóbbi idõkben,alapvetõ követelmény bármelyközpénzbõl fenntartott közintéz-mény esetében. A múzeum és anagyközönség kapcsolatának fel-tárásához azonban tisztában kellazzal lennünk, hogy a múzeumi ki-állítások üzenete esetenként nemjut el a látogatókhoz, mert ne-megyszer olyan ismereteket felté-telez, amelynek minden szemlélõvalójában nincs birtokában. Ta-pasztalataink szerint a közönséghárom dolgot vár el egy kiállítás-tól: látványos és érdekes legyen, újismereteket és információkat ad-jon, s ez utóbbiakat úgy juttassa el

KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyy 2010. június 10. 9

A kiállítás költségvetése – tétel megnevezése ÖsszegVitrinek 5 386 894Riasztórendszer kialakítása 3 159 498Õrzés, védelem 1 883 000Kiállítási anyag szállítása 7 739 082Reklám 2 909 395Szakmai tanácsadás 450 000Tolmácsolás 367 500Kiállítás-rendezés: tablók, poszterek, speciális installáció 1 657 812Állófogadás 400 000Reprezentációs költségek 252 855Kiküldetés (3 fõ részére, egy alkalommal) 424 210Egyéb, kiállításhoz kapcsolódó kiadások, segédanyagok stb. 118 398Összesen 24 748 644

A kiállítás teljes költségvetésébõl a Kanizsai Kulturális Központ közgyûjteményi intézményegységeiben megvalósított beruházásokVitrinek 5 386 894Riasztórendszer kialakítása 3 159 498Tablók, speciális installáció 1 647 812Összesen 10 194 204

BEVÉTELA kiállítás bevétele összesen 2 819 600

SZPONZORÁCIÓTámogatás megnevezése ÖsszegVitrinek - reklámtámogatás, marketingszerzõdés alapján 2 391 780 Médiatámogatás 6 695 700Barther reklám, website létrehozása– támogatás, marketingszerzõdés alapján 3 585 709

Készpénz szponzoráció 50 000Szponzorációs támogatások összesen 12 723 189

A „„Thrák KKirályok VVölgye” ccímû kkiállítás ppénzügyi öösszegzése

AA ttrráákk kkiiáállllííttáássrróóll

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 9

KKaanniizzssaa –– SSzzaabbaadd vvéélleemméénnyy 2010. június 10.10

hozzá, hogy azok a látogató szá-mára már birtokolt ismeretekreépüljenek, tehát didaktikusan le-gyenek felépítve.

A múzeumlátogatók azonbankülönbözõ kulturális környezetbõlérkeznek, különbözõ tudásszinttelés befogadó érzékenységgel ren-delkeznek. A Kanizsa Lokálpatri-óta Hetilap 2010. május 13-ánmegjelent, XXII. évf. 19. számá-ban a Kanizsa – Szabad véleménycímû rovatban megjelent „Nemmind arany, ami fénylik?” címetviselõ írása látogatói véleménye-ket tesz közzé, szerkesztõi szél-jegyzettel.

Elgondolkodtató azonban, hogyszámos, a kiállítás jelentõségét ésa kiállított mûtárgyak szépségét isméltató látogatói bejegyzések kö-zül miért csak azokat idézi a Kani-zsa Lokálpatrióta Hetilap, ame-lyek intézményünket súlyos kriti-kával illetik? A látogatói vélemé-nyek száma a vendégkönyvekbenösszesen 58 bejegyzés, melybõlnegatív kritikát két vendégünkjegyzett.

A látogatói információk való-sághûségét azonban ellenõrizniszükséges, így a sajtószabadságkeretei között cselekvõ tényfeltá-ró újságírást a vélemények tisz-tességének követelménye korlá-tozza. Joggal elvárható, hogy aKanizsai Kulturális Központ köz-gyûjteményi munkájáról alkotottszubjektív véleményt az újságíróetikus módon, közérthetõen, gú-nyos célozgatások nélkül tegyeközzé. Tekintettel arra, hogy a ki-állításért a Kanizsai KulturálisKözpont felelt, úgy véljük, a kiál-lításért felelõs muzeológus véle-ménye is fontos.

A kiállítási költségvetést Nagy-kanizsa Közgyûlése 2009 decem-berében szavazta meg a KanizsaiKulturális Központnak, a kiállításigarancia véglegesítésére – mely-nek része többek között a mûtárgy-

kölcsönzési szerzõdés, az épület-biztonsági dokumentáció, a kiállí-tás forgatókönyve, a teljes kivite-lezési dokumentáció, valamint ál-lamközi múzeumi megállapodások– 2010. március 16-án került sor aPénzügyminisztériumban, vala-mint a szófiai Kulturális Miniszté-riumban. A garancia 2010. május10-én járt le, a teljes körû szakmaibeszámolót 2010. június 10. napjá-ig kellett az OKM Közgyûjtemé-nyi Fõosztályának megküldeni. Abeszámolót – a pénzügyi teljesíté-sekkel együtt – a minisztériumi el-lenõrzést követõen NagykanizsaMJV Közgyûlése elé kell terjeszte-ni.

A Kanizsai Kulturális Központminden elvárásnak és beszámoló-nak eleget tett.

Intézményünket az a vád is érte,hogy azonnali hatállyal felmond-tunk egy kollégánknak, aki a veze-tõségnek nem tetszõ módon véle-ményt nyilvánított a kiállításról.Ezúton szeretnénk nyilvánosságrahozni, hogy nem távolítottunk elegyetlen munkatársat sem intéz-ményünkbõl. (Egyetlen szóval semállítottuk, hogy az intézménymunkatársát távolították el, mivela takarítónõ közhasznú munkavál-lalóként dolgozott a PlakátHázban mindaddig, míg KõfalviCsilla rá nem fogta, hogy miattaírtunk néhány kritikus sort a kiál-lításról. Az informátor alvál-

lalkozóként dolgozott a kiállításlétrejöttében. – a szerk. )

A magunk részérõl helyesnek éskövetendõnek tartanánk, ha a Ka-nizsa Lokálpatrióta Hetilap újság-írói tartózkodnának a szubjektív,nem valós tényeken alapuló ítélet-alkotástól.

A Kanizsai Kulturális Központnem kíván vitákat generálni. A ki-állítás szakmai jelentése – melytartalmazza a kiállítás média-meg-jelenésének összegzését, valaminta pénzügyi beszámolót is – nyilvá-nos, megtalálható a Kanizsai Kul-turális Központ honlapján. (A saj-tótájékoztatón közzétett pénzügyiösszegzést lapunk 8. oldalán olvas-hatják. Mielõtt jövõ heti számunk-ban részletesen elemeznénk a kiál-lítás költségvetését, álljon itt egytalán kicsinyes észrevétel: az álta-luk közölt táblázattal ellentétben akiadás költsége nem 24.748.644

Ft-ra, hanem 25.697.180 Ft-ra rú-gott. – a szerk.)

Álljon itt végezetül néhány ven-dégkönyvi feljegyzés:

„A kiállítás minden négyzetcen-timétere jó a szemnek, jó az elmé-nek, jó szívnek. Sajnálhatja, akinem olvassa el a táblákon lévõ tör-ténelmi útmutatást.” 2010. április5. Kovács Gyula, Zalaegerszeg

„Gratulálunk, nagyon szép a ki-állítás. Ékes bizonyítéka, hogy avidék is tud színvonalasat alkotni,összehozni, nemcsak a fõváros.”2010. április 10. Koncz Emese,Koncz Csaba, Gödöllõ

„Nagy megtiszteltetés városunkszámára, hogy ez a páratlan kiállí-tás megrendezésre kerülhetett.Ámulat és bámulat az akkori kéz-mûveseknek, gyönyörû formák, fi-nom kikészítésekért. KöszönetKazanlaknak!” Németh Istvánnéés lánya, Nagykanizsa”

(93)

Tisztelt Nagykanizsai VVállalkozók!

A Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ 2010októberétõl várja azon vállalkozásokat, cégeket, amelyek kedvezõbérleti konstrukcióval, korszerû körülmények között kívánnakirodát, mûhelyt bérelni.

A fejlesztés a Nagykanizsai Ipari Parkban, a volt Gábor Áronlaktanya legénységi épületének korszerû, energia-hatékonyfelújításával valósul meg. Olyan alacsony rezsiköltségû, ked-vezõ üzleti környezetet biztosít, amelynek segítségével a vál-lalkozások megerõsödési esélye jelentõen növekszik.

A projekt megvalósulását követõen a közel 2500 m2

területû épület 30 vállalkozás befogadására lesz alkalmas.

irodabérlet, tárgyaló/elõadó bérlet,eszközbérlet (fax, scenner, projektor, stb.),közös helyiségek használata (könyvtár, teakonyha, mosdó),irodai szolgáltatások, bankautomata,recepciós szolgáltatások, postai szolgáltatás.

üzletviteli tanácsadás,jogi tanácsadás,pályázati tanácsadás, pályázatírás,marketing tanácsadás,weblap szerkesztés,vállalkozói képzések,rendezvényszervezés.

Amennyiben érdekli Önt a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központáltal nyújtott kedvezõ iroda-, mûhely bérleti lehetõség, valamint a vállalkozásokrészére nyújtott széleskörû szolgáltatási csomag, úgy várjuk jelentkezését.

További információt kaphat Mihovics Zoltán projektmenedzsertõl, [email protected] email címen vagy 06-30-5752943 tele-fonszámon.

ALAPSZOLGÁLTATÁSOK:

EMELT SZINTÛ SZOLGÁLTATÁSOKKKoonnttéénneerrmmoossááss!!

A helyi rendelet szerint városunkban a maradékszemét gyûjtésérehasználatos 1100 l-es konténerek tisztántartásáról a közszolgáltatókötelessége gondoskodni évente öt alkalommal.

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Saubermacher-PannóniaHulladékgyûjtõ Kft. munkatársai 2010. június 15-én, 16-én és 17-én(kedden, szerdán és csütörtökön) zárt rendszerû, gépi konténermosástvégeznek az egész városban.

Kérjük a házmesterek, illetve lakók segítségét abban, hogy a fentemlített napokon biztosítsák a hozzáférhetõséget a hulladékgyûjtõedényekhez.

Via Kanizsa Városüzemeltetõ Nonprofit Zrt.

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 10

KKaanniizzssaa –– VVáárroosshháázzaa 2010. június 10. 11

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgya-láson értékesíti az alábbi ingatlanát:

Az eladó ingatlan:Nagykanizsa, Bartók B. u. 1., Hrsz: 3071. Tízemeletes la-kóépület, mellette orvosi rendelõ. A telek mérete 673 m2

Kikiáltási ár: 59.000.000 Ft + áfa, ebbõl: a lakóépület és hidroforház47.000.000 Ft tárgyi áfa-mentes, orvosi rendelõ: 12.000.000 Ft + áfa.Versenytárgyalás ideje: 2010. június 14. 10 órakor, eredménytelenség esetén2010. szeptember 6. 10 órakor, valamint minden ezt követõ hétfõ 10 órakor.Helye: Nagykanizsa, Garay u. 21. (Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. iro-daháza, I. emeleti tárgyaló.)

Az ingatlan fõbb jellemzõi: 1969-ben épített, elõre gyártott és helyben öntöttvasbeton váz-és födémszerkezetû, blokktégla kitöltõ falas tízemeletes, eredeti-leg 48 lakásos lakóépület, mellette lévõ földszintes épületben 2 db orvosi ren-delõ van kialakítva. A lakóépületben jelenleg 36 db 1 szoba komfortos, egyen-ként kb. 30 m2 alapterületû garzonlakás, 10 db 41 m2 alapterületû másfélszobáslakás, 1 db 67 m2 alapterületû 2,5 szobás lakás, és egy 29 m2 alapterületû -lakásból átalakított - raktár található.

Az orvosi rendelõk mérete összesen kb. 150 m2 . 25 m2 területû helyiségcso-port (elõtér, közlekedõ, wc, kazánház, tornác, és szeméttároló) közös használa-tú. Az orvosi rendelõ épülete, és a tízemeletes lakóépület között egy 40 m2 te-rületû hidroforház áll, ami eredetileg a tízemeletes épület vízellátására készült.

Az épületek állapota: Teljes felújítás szükséges. Az állapotról, feltárt hibák-ról szakértõi vélemények állnak rendelkezésre. A szakértõi véleményekbe, mé-rési jelentésekbe, továbbá az ingatlan egyéb adatait tartalmazó irataiba az ér-deklõdõk részére a betekintés, másolás lehetõsége biztosítva van. A lakásokbóla szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nemalkalmas.

A versenytárgyalás, értékesítés fõbb elvei Nagykanizsa M. J. Város Önkor-mányzata Vagyongazdálkodásának rendjérõl szóló 3/2009 (II.11.) számú ön-kormányzati rendelete (Vagyonrendelet) 1. számú melléklete II. pontjában rög-zített szabályok szerint történik. (A hivatkozott rendelet a www.nagykanizsa.huweblapon megtalálható, vagy a polgármesteri hivatalban megtekinthetõ.)

A vevõt az ingatlanon 3 éven belül felújítási kötelezettség terheli. Amennyi-ben a felújítási kötelezettséget az elõírt határidõre nem teljesíti, akkor a licitenelnyert vételár 25%-át meghiúsulási kötbérként az eladó részére meg kell fizet-nie. A vételár megfizetése részben vagy egészben megfelelõ értékû, Nagykani-zsa közigazgatási területén belül fekvõ cserelakások 3 éven belüli rendelkezés-re bocsátásával is történhet. Az eladó a vételár teljes kiegyenlítéséig az ingat-lanon a tulajdonjogát fenntartja.

Érdeklõdni lehet a kiírónál: személyesen a Nagykanizsa Vagyongazdálkodá-si és Szolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatti irodaházában (Ipari Park), tele-fonon a 93/311-241 vagy 93/314-078 telefonszámon, a 16-os melléken.

VVeerrsseennyyttáárrggyyaallááss - BBaarrttóókk BB.. uu.. 11..

Jerausek István a 10. számú választókerület önkormányzati képviselõje fo-gadóórát tart 2010. június 15-én 17 órától a Dr. Mezõ Ferenc Gimnáziumban,18 órától a sánci Kultúrházban, 19 órától a bagolai Kultúrházban.

Papp Nándor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselõje foga-dóórát tart június 15-én, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Isko-lában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban.

KKééppvviisseellõõii ffooggaaddóóóórráákk

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlésének Városfejlesztési, Környe-zetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésé-nek támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerin-ti önkormányzatit támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló ke-retösszeg 2010. évben 500 000 Ft. A pályázati kiírás és a pályázati adatlap kér-hetõ Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fõépítészi Cso-port Irodáján ügyfélfogadási idõben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 14.),vagy letölthetõ a www.nagykanizsa.hu honlapról. A pályázat befogadásáhozszükséges a közpénzekbõl nyújtott támogatások átláthatóságától szóló 2007.évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállá-sáról, vagy hiányáról szóló nyilatkozat kitöltése és csatolása.

PPáállyyáázzaatt ffaallffiirrkkáákk eelllleenn

Az elmúlt idõszak szélsõséges idõjárása és annak következményeként keletkezõárvíz sok embert tett tönkre. Leginkább hazánk legszegényebb települései kerülteknehéz helyzetbe, akiknek se biztosításuk, se tartalékaik nincsenek, hogy helyreállít-sák a károkat. A híradásokból látjuk, hogy milyen súlyos a helyzet és mennyireszükség van a segítségre. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevé-ben kérem Önt, segítsen az edelényi árvíz sújtotta családoknak! A pénzadományo-kat az alábbi számlaszámra várjuk: 14100134-92660049-98000003

Köszönettel: Marton István Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere

AAzz eeddeelléénnyyii áárrvvíízzkkáárroossuullttaakk mmeeggsseeggííttéésséérree!!Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytár-

gyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:

Hrsz.: 4378/29. Helye: Nagykanizsa Ipari Parkban. Kikiáltási ár: 56.520.000Ft + áfa. Versenytárgyalások idõpontjai: július 1., július 8. 10.00 óra.

Az ingatlan az Ipari Park területén a 74 sz. út mellett helyezkedik el, neve-zetesen a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú, 1.4833 m2 nagyságú "kivettbeépítetlen terület" megnevezésû ingatlan. A terület a 4378/12 hrsz.-ú útrólmegközelíthetõ. Közmûcsatlakozások adottak. A felmerülõ közmûigényeket aszolgáltatókkal illetve az Önkormányzattal egyeztetni kell, illetve részükre aközmûrákötési hozzájárulásokat a mindenkori hatályos kormány-önkormány-zati rendeletek szerint kell megfizetni.

A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és SzolgáltatóZrt. (Ipari Park) 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. tárgyalója.

Érdeklõdni a fenti címen és a következõ telefonszámokon lehet:+36306932448 és +36 93536365

NNyyiillvváánnooss vveerrsseennyyttáárrggyyaallááss

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlésének Szociális és Egészség-ügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2010. évi Egészségvédelmi Alap támo-gatásának elnyerésére.

A pályázat célja: olyan közösségi programok eszköz- és anyag igényének tá-mogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatéko-nyabb és eredményesebb megvalósításához (lakosság egészségének megõrzé-se, állapotának javítása,….stb.).

Pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén mû-ködõ intézmények, minden bejegyzett nagykanizsai székhelyû civil szervezet,egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek, melyek pályázatukkal a fenticélok megvalósítását szolgálják.

A pályázaton nem indulhatnak: pártok, politikai tevékenységet folytatók. Apályázat benyújtásának határideje: 2010. július 31. Benyújtás módja: A pályá-zati adatlapot zárt borítékban "Egészségvédelmi Alap támogatása" jeligével le-het benyújtani. Benyújtás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormány-zata Egészségügyi Alapellátási Intézménye Nagykanizsa Eötvös tér 16., III.emelet 313-314. sz. iroda.

Pályázati adatlap és NYILATKOZAT kérhetõ: Polgármesteri Hivatal Nagy-kanizsa Eötvös tér 16. porta, Egészségügyi Alapellátási Intézmény Nagykani-zsa Eötvös tér 16. III. emelet 313-314. sz. iroda. A pályázatnak tartalmazniakell: a pályázó nevét, a pályázó címét, székhelyét, telefonszám, a pályázó nyil-vántartásáról szóló igazolás másolatát (pl. cégbírósági bejegyzés, alapító ok-irat), az igényelt támogatás összegét, a kérelem tételes indoklását, a megvaló-sítás módját. A pályázat elbírálásának határideje: 2010. szeptember 30. A határ-idõre beérkezett pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottsága bírálja el.

Az elnyert támogatások kifizetésének határideje: 2010. október 31. Az oda-ítélt támogatások elszámolásának határideje: 2010. december 30.

EEggéésszzssééggvvééddeellmmii AAllaapp 22001100..

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzõje pályázatot hirdet a Polgár-mesteri Hivatalban az alábbi köztisztviselõi állások betöltésére

1. Gazdálkodási Osztályon pénzügyi osztályvezetõ-helyettes (benyújtási határidõ: 2010. június 18.)2. Szociális Osztályon szociális ügyintézõ (benyújtási határidõ: 2010. június 18.)3. Mûvelõdési és Sport Osztályon oktatási ügyintézõ (benyújtási határidõ:

2010. június 18.)4. Építéshatósági Osztályon építésügyi ügyintézõ (benyújtási határidõ: 2010.

június 18.)5. Titkárságon jogi ügyintézõ (benyújtási határidõ: 2010. június 18.)6. Pályázati Irodában pályázati ügyintézõ (benyújtási határidõ: 2010. június 15.)A pályázati feltételekben törvényi változás miatt az alábbiak szerint módosí-

tás történt: a közigazgatási versenyvizsga, mint pályázati feltétel megszûnt.A módosított részletes pályázati hirdetmények a www.kszk.gov.hu és a

www.nagykanizsa.hu honlapokon tekinthetõk meg.

KKöözzttiisszzttvviisseellõõii áálllláássookk aa hhiivvaattaallbbaann

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 11

KKaanniizzssaa –– ZZöölldd 2010. június 10.12

Minden nap van valamilyenvilágnap, így alig figyelünk fel amájus 31-ei Nemdohányzó Vi-lágnapra, amely a világ egyiklegelterjedtebb káros szenvedé-lyére hívja fel a figyelmet. AZsigmondy Vilmos és SzéchenyiIstván Szakképzõ Iskolában jú-nius 2-án hallhattak elõadást azintézmény diákjai a témávalkapcsolatban.

A világsztárok között vannakolyan emblematikus figurák, akikelképzelhetetlenek a szájukban ló-gó cigarettavég nélkül, de akadnakolyan szituációk is, amikor úgyérezzük, nélkülözhetetlen a füstöl-gõ dohány. Mindennek azonban aza legkárosabb következménye,hogy a tizenévesek követendõ

mintaként tanulják meg a dohány-zás szertartását.

A Zsigmondy kistornatermé-ben tartott elõadást HeizlernéHorváth Mária egészségnevelõés Horváth Endréné pedagógu-sok, akik magyarázó plakátok éskisfilmek segítségével próbáltákrávenni a 9. és 10. évfolyamos di-ákokat, hogy hagyjanak fel a füs-töléssel. Az Egészségügyi Világ-szervezet tényei szerint éventehuszonhat ezer ember hal meg adohányzás káros következményeimiatt, és amellett sem lehet nyu-godt szívvel elmenni, hogy arendszeres cigarettázás akárnyolc-tíz évvel is megrövidíthetiaz életünket. Egy felmérés szerinta tizenhét évesek egyharmada na-ponta rágyújt, így nagyon gyor-

san kialakulhat a fizikai és pszic-hés függõség. Ezek az adatok márönmagukban elrettentõek lehet-nek, de a hatásfokozása érdeké-ben az elõadók kisfilmeket mu-tattak be a tanulóknak, közöttükegyet, amely egy rosszindulatúdaganat eltávolítását asszisztáltavégig. A meghökkentés mellettazért próbáltak egy kis humort isbelecsempészni a prezentációba,például a pöfékelõ királykisasz-szonyt, akit esze ágában sincsmegcsókolni a királyfi. HeizlernéHorváth Mária összegyûjtötteazokat a betegségeket, amelyek

kialakulásáért a cigarettázás tehe-tõ felelõssé, és a diákokkal közö-sen összeszámolták, mennyizsebpénzt lehetne megspórolni il-letve kincset (a kerékpártól kezd-ve a laptopig) lehetne vásárolniabból a pénzbõl, amit évente ci-garettára költenek. Akinek nemvolt elég az információáradat, azmegtekinthette az iskola bejáratamellett lévõ kiállítást is, amely-nek tárgyait a tanulók készítettéka Nemdohányzó Világnap alkal-mából.

A elõadás anyagát ezután Gyõrbeviszik, majd csak õsszel hozzák vis-sza Nagykanizsára, hiszen novem-ber 17. és 18-a között tartják a Negyújts rá! dohányzásellenes napot.

Z.A.

AA ddoohháánnyyzzááss eelllleenn aa ZZssiiggmmoonnddyybbaann

Fotó

: Zie

gler

Ani

ta

Az elmúlt hetekben a Polgárikanizsáért Alapítvány egynyárivirágpalántákat osztott. A kiül-tetõk munkáját fotókon örökí-tették meg, melybõl vetélkedõvelegybekötött kiállítást rendeztek.

– Zala megye valóban zöld.Nemcsak sok erdeje miatt, sokkalinkább a zalaiak természetszereteteokán. Létezik is egy kitüntetõ cím:Zöld Zala. Óvodákat és iskolákatjutalmazunk vele. Tehát adott, kik-nek adható ez a cím, mégis, ha raj-tam múlna, legszívesebben a sok

virágszeretõ kanizsainak adnám.Önök immár negyedik éve vesznekrészt a Polgári Kanizsáért Alapít-vány virágosítási programjában,vagy ezen a programon kívül isszépítik környezetüket. Részt vál-lalnak munkájukkal és áldozatuk-kal – hiszen a locsolóvíz sem olcsó– hogy a betonrengeteg egyhangú-ságát megtörje a virágok szépsége.Hogy az élettelen anyagon gyõzzönaz élet! Köszönet érte! – mondta aFolyt. Köv. címû fotókiállítástmegnyitó beszédében Fertig Ist-ván, a Zala Megyei Közgyûlés tag-

ja. Ugyanõ nyújtotta át az ajándékbonbonokat a versenyzõknek, akikhelyesen válaszolták meg a kerté-szeti vetélkedõ kérdéseit.

Nagyszülõ és unoka korúversenyzõ egyaránt volt avetélkedõ nyertesei között, utóbbi-ak felnõve bizonyára maguk is foly-tatják környezetük szépítését. A fo-tókon – idén elõször – négy olyanhelyszín képe is szerepelt, ahol –bár adottak a feltételek (szabad tér,virágszeretõ lakók: az erkélyenmuskátli) – a ház elõtt nem nyílikvirág. Az egyik versenyzõ beszá-molt a lehetséges okokról. Õ magais ültetett virágot, de tönkretették azágyást, elment a kedve. Szemlélet-váltásra is szükség van, becsüljükmeg egymás munkáját. – volt arésztvevõk együttes véleménye.

K.H.

KKeerrttéésszzeettii vveettééllkkeeddõõ ééss ffoottóókkiiáállllííttááss

Július 24-ére tervezi a 18 kmhosszú Örömhegyi Szent Kristófteljesítménytúrát a NagykanizsaiPostás Sportegyesület. Ezzel sze-

retné elõsegíteni az örömhegyikulcsosház környékének, neve-zetességeinek megismerését, il-letve Szent Kristóf legendájánaknépszerûsítését. A résztvevõk anagybakónaki Árpád forrástól in-

dulnak, majd a József-hegyen,Csapi északi faluvégén, Galam-bokon, Zalaújlakon és Geszte-nyeházon keresztül fognak eljut-ni az örömhegyi Szent Kristófkápolnához.

TTúúrraa aazz ÖÖrröömmhheeggyyrree

A Nagykanizsai Civil Kerek-asztal Egyesület által életrekeltett Környezetvédelmi Fó-rum célkitûzéseirõl tartott saj-tótájékoztatót Budavölgyi Kál-mán, az egyesület ügyvezetõ el-nöke.

Igény jelentkezett városunk-ban a Környezetvédelmi Fórummegalakítására – hangsúlyoztaaz elnök. Az elõkésztõ munkákelkezdõdtek, a koordinációsfeladatokat Lengyák István ré-vén a Civil Kerekasztal Egyesü-let vállalta fel. A cél az, hogyhavonta legalább egy alkalom-mal találkozzanak és a környe-zetvédelemmel kapcsolatbanfelmerült gondokat megbeszél-jék.

A civil kezdeményezéshezpartnerként a VIA Kanizsa Zrt.részérõl Kálovics Andrea város-gondnok, Lancsák Lajos fõker-tész és a Zöld Lomb Baráti Körcsatlakozott. Balogh István, akerekasztal soros elnökének fel-vetésére egy környezetvédelmiõrjárat megszervezése is szóbakerült, ahol a civilek mellett apolgárõr egyesületek, a rendõr-ség és a közterületfelügyeletegyüttmûködésére is számíta-nak. A megelõzésben fontos sze-repet szánnak magánszemélyek-nek és intézményeknek egy-aránt.

Tóth Tamás, a Zöld Lomb Bará-ti Kör elnöke hozzászólásában ki-emelte, elsõsorban azért alakultakmeg, mert azt tapasztalták, a vá-rosban hirtelen kivágásra kerülneka fák. Úgy gondolják, Kanizsaszép város, gyönyörû zöld terüle-tekkel rendelkezik, ezt azonbanegy-két hét alatt el is lehet veszíte-ni, s ezt nem szeretnék. A fákatnem tiltakozással, hanem az illeté-kesekkel történõ konzultálás útjánszeretnék megóvni. Bíznak benne,hogy a város szép környezetenemcsak megmarad, hanem mégszebb lesz.

B.E.

Környezetvédelmifórum

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 12

KKaanniizzssaa –– EEzz++AAzz 2010. június 10. 13

Horoszkóp

Feladatait gyorsabban megoldja, mint más-kor. Azonnal tettre kész, ha a munkahelyén,vagy otthon megkérik valamire. Ha gyor-san dönt, többet hibázhat, éppen ezért a lé-nyeges döntésekkel ha lehet, várjon.

Elõfordulhat, hogy munkahelyén megbízzákmás feladatának az elvégzésével is. Ez bizo-nyára rosszul esik önnek, és indulatosabbá vá-lik otthon a családjában. Legyen õszinte a pár-jával, és közösen legyenek túl a nehézségen.

Szereti a csapatmunkát, kritikus hajlamávalazonban könnyen elveszi a kedvét mások-nak. Otthon nyugalomra számíthat, s ha egyidõ után megelégeli a csendet, bontakoztas-sa ki a legromantikusabb énjét.

Szeret flörtölni, hódítani. Titokban egzoti-kus utazásra vágyakozik, de tisztában vanvele, egyelõre nem megy. Takarékoskod-jon jobban, s majdcsak összejön rá a pénz.A szép élményekért spórolni kell.

Nem titkolja, több pénzt szeretne keresni. Apróbálkozástól továbbra se menjen el a ked-ve, bár tudhatja, munkájáért többet ígérnek,mint amit megtartanak. Keressen új baráto-kat, az új kapcsolatok a karrierjét is segíthetik.

Jó hangulatban lesz ezekben a napokban. Le-het, hogy az átmeneti bolygóállások okozzákmindezt, de ha mégsem, akkor el kell hinnie,a párja áll minden jó mögött. A vágyait to-vábbra is õszintén hozza a tudomására.

Lehet, hogy a hirtelen jött meleg az oka, to-vábbra sem szereti a túlbonyolított kapcso-latokat. Ugyan fárasztják az eseménydúsnapok, romantikus énje mégsem mond el-lent egyetlen baráti meghívásnak sem.

Adjon néha egy kis szabadságot a kedvesé-nek. Legyen figyelmesebb, és ne várja eltõle, hogy állandóan az ön gondolatait fi-gyelje, és a kívánságait teljesítse. Keresse-nek érdekes idõtöltést, és szórakozzanak.

Mozgalmas napokra számíthat, ha elfogadjabarátai invitálását. Továbbra is kedveli a tár-sas szórakozásokat, a feledékenységévelazonban még mindig baj van. A lelki össz-hang érdekében ne feledje otthon a párját.

Ha úgy érzi, indulatai vezérlik véleményekimondásában, elõtte kocogjon egyet. Ha ahirtelen jött melegben netán nehezére esik,akkor se adja fel. Az erõpróba, és utána egyhidegzuhany jót tesz az idegeinek.

Az ellaposodás ellen pezsdítse fel az életét.Ne csak a munkán járjon az esze, kapcsolód-jon be egy jó buliba, hordjon élénkebb színûruhákat, és tervezzen nyári szabadságot. Arraazért ügyeljen, hogy ne essen túlzásokba.

Ha úgy érzi, túl sok kritikát kap mostanában,ne nyugtatóhoz nyúljon, hanem kezdjen elpéldául egy arctornát. Ha nyugalomra vanszüksége, bújjon el valahová. Erre a célramegfelel otthon egy szép virág, vagy bokor is.

III.21.–IV.19. Kos

IV.20.–V.20. Bika

V.21.–VI.21. Ikrek

VI.22.–VII.22. Rák

VII.23.–VIII.22. Oroszlán

VIII.23.–IX.22. Szûz

IX.23.–X.22. Mérleg

X.23.–XI.22. Skorpió

XI.23.–XII.21. Nyilas

XII.22.–I.20. Bak

I.21.–II.19. Vízöntõ

II.20.–III.20. Halak

KÖSZÖNJÜK, hogy sokanszurkoltak a

Kanizsa Rádióés hallgatói

hajónak a Sárkányhajó

versenyen.

Az Ön rádiójaFM 95,6 MHzSMS szám:06-30/30-30-956

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 13

SSZZOOLLGGÁÁLLTTAATTÁÁSS

VVEEGGYYEESS

BBÉÉRRLLEETT

KKaanniizzssaa –– AApprróó 2010. június 10.14

IINNGGAATTLLAANNNk-án Attila utcában 40 m2-es

földszinti, egyedi gázfûtéses szoba+ konyha + fürdõszobás lakás el-adó. Irányár: 4,9 millió Ft. Érd.:0630/4700-312 (7216K)

Nk-án az Olajtelepen Vécseyutcában karbantartott, 78 m2-escsaládi házrész pincével-padlással,1185 m2 udvarral áron alul eladó.Érd.: +3693/323-737, +3620/417-2075 (7151K)

Építési vállalkozók figyelem!Ha a belvárosban (Hunyadi utca)akar 700 m2-es, társasház építésérealkalmas telket, hívjon! Érd.:+3630/448-6072 vagy +3630/227-3294 (7108K)

Palinban új építésû, alacsonyfenntartási költségû, 150 m2-es,könnyûszerkezetes ház (3 szoba,nagy nappali, amerikai konyha, ét-kezõ) garázzsal 836 m2-es, szépenparkosított telken, reális áron eladó.Érd.: +3630/338-7179 (7173K)

Gyékényesen az „A” szektor-ban közvetlenül a vízparton két-szintes (40 m2 szintenként) nyaralóeladó. (Víz, szennyvíz, villany.)Érd.: +3630/227-3294 (7180K)

Kiskanizsa elején 65 m2-es, kétszoba + amerikai konyhás, teljesenfelújított, korszerû családi ház1000 m2-es telekkel, nagyon jóáron, akár kis lakás beszámításávalis eladó. Tel.: 0630/9015-222(7237K)

Nk-Kisfakoson 100 m2-es, két-szintes, felújított családi ház térkö-ves udvarral, 1940 m2-es telken el-adó. Irányár: 12 millió Ft. Érd.:0630/827-1966 (7241K)

Nk-án a Platán soron I. emeleti,40 m2-es, másfél szobás, egyedifûtéses, karbantartott lakás eladó.Érd.: 0693/313-686 (7244K)

Belváros szívében II. emeleti,80 m2-es, három szobás, nagy er-kélyes, felújításra szoruló társas-házi lakás külön tárolóval, ga-rázzsal eladó. Érd.: 0620/499-7213 (7245K)

Eladó Nk-án, a Csótó központ-jában, a buszmegállótól 200 mé-terre, a Szõlõskert Fogadótól 50méterre a Bagolai hegyen 15 m2 tá-rolóval telek. Víz, villany van.Érd.: 0630/511-4177 (7246K)

Kiskanizsán kétszintes, kertes,saját építésû, jó állapotban lévõcsaládi ház kedvezõ áron eladó.Kis lakást vagy budapesti ingatlantbeszámítok. Érd.: 0630/9015-222(7248K)

Eladó hétvégi ház! Szentgyörgy-vári hegy II. hegyháton, nyugodtkörnyezetben, könnyen megköze-líthetõ helyen. 2 szoba + nappaliösszkomfortos, 2 teraszos ház mel-léképületekkel. Parkosított udvar +akácos erdõ. Irányár 3,8 millió Ft.Érdeklõdni a 30/2137144-es tele-fonszámon lehet. (7249I)

Nk-án a Csengery utcában 56m2-es, kétszobás, egyedi gázas la-kás (Brigádoknak 8 fõre elegendõfekvõhellyel) albérletbe kiadó. Ka-ució szükséges. Tel.: +3630/227-3294 (7096K)

Albérlet kiadó! Városközpont-ban kétszobás, erkélyes, 54 m2-es,1. emeleti, egyedi gázfûtéses lakáshosszabb távra kiadó. Két hónapkaució szükséges. Tel.: 0693/312-798, 0630/319-7662 (7229K)

Belvárosi zárt parkolóhelyek ki-adók. Érd.: +3630/481-2323(7183K)

Belvárosi, két szobás, bútoro-zott, egyedi fûtéses, felújított lakásigényesnek kiadó. Kaució szüksé-ges! Tel.: 0630/369-5352 (7233K)

Keleti városrészben háromszo-bás lakásban egy szoba részbenbútorozottan kiadó. Konyha, fürdõfelszerelt. Kábel Tv, Internet van.Érd.: 0630/847-8816 (7247K)

Balatonfenyvesen, közvetlenüla vízparton 2-5 fõ részére nyaralókiadó. Két terasszal, homokozó-val, hintával, szép kerttel, fedettautóbeállóval. Érd.:0630/6595331. (7250I)

Készpénzért vásárolok köny-vet, festményt, porcelánt, réginépi parasztbútorokat, haszná-lati tárgyakat és teljes hagyaté-kot. Érd.: +3620/555-3014(6430K)

Fémvázas polcok, állványzat(0,8mx2mx2m) és 3 méteres gyárisatupad olcsón eladó. Érd.:0620/9591-157 (7238K)

Masszázs a nagykanizsai Uszo-dában! (A szolgáltatás belépõjegynélkül is igénybe vehetõ.) Szolgál-tatások: alakformáló-, talp-, egyébmasszázs, fényterápia, méregtele-nítés, stb. Hívásra házhoz is me-gyek. Érdeklõdni és bejelentkezni:a +3630/481-2323 telefonszámonlehet (6273K)

Masszázs! Reumatikus izületiproblémákra, vérkeringés harmo-nizálására, stressz, feszültségokozta izomcsomó letapadások ol-dására. Idõpont egyeztetés és beje-lentkezés: 0630/540-6664(7236K)

Olajos körút Papp Simon útján 2010. június 12.

A túrák célja: A Magyar Kõolaj- és Földgázbányászat bölcsõjénekterületén teljesítménytúrák (túramozgalom) teljesítésével az olajosokáltal bejárt utakon megtekinteni az értelmük és kezük nyomán létrejöttolajmezõket, olajipari létesítményeket, történelmi emlékeket. Akülönbözõ távolságú, gyönyörû tájakon átvezetõ utak kijelölésévellehetõséget biztosítani a természetjárás megszerettetésére, illetve arendszeres túrázók teljesítményének felmérésére.

A túrák idõpontja: 2010. június 12.

A túrák távja és útvonala:10 km: Bázakerettyei Mûvelõdési Ház - Olajos emlékmû -

Budafai Arborétum - Kistolmácsi vasútállomás - BázakerettyeiMûvelõdési Ház

20 km: Bázakerettyei Mûvelõdési Ház - Báza - Szentgyörgyihegy - Meretai erdõ - Kerettye - Bagoly erdõ - Lispe - Olajos Emlék-mû - Budafai Arborétum - Kistolmácsi vasútállomás - BázakerettyeiMûvelõdési Ház

30 km: Bázakerettyei Mûvelõdési Ház - Nagy hegy - Meretaierdõ - Bagoly erdõ - Olajos Emlékmû - Lispeszentadorján -Maróchegyi kereszt - Kiscsehi elágazó - Budafai Arborétum - Kistolmácsivasútállomás - Bázakerettyei Mûvelõdési Ház

40 km: Bázakerettyei Mûvelõdési Ház - Kistolmácsi Vasútál-lomás Budafai Arborétum - Kiscsehi elágazó - Vörcsöki erdészház -Tormafölde -Vétyem puszta - Maróc hegyi kereszt - Szentadorján -Lispe - Olajos emlékmû - Bázakerettyei Mûvelõdési ház

Nevezési díj: 500 Ft + IVV túra 400 FtNevezés: Bázakerettye Mûvelõdési Ház, az induláskor.Indítás: 7-9 óráigA túra IVV túra, és az Észak-Dunántúli Kupa része

Ügyintézõ: Gerencsér M. Tárgy: Tájékoztatás kérelembe és mellékleteibetörténõ betekintési lehetõségrõl. Szám: 6 /1528-2/ 2010.

HIRDETMÉNYA Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügye-

lõséghez „Az M9-es gyorsforgalmi út Kaposvár-Nagykanizsa közötti szakaszmegvalósításának elõzetes vizsgálati eljárása” tárgyában benyújtott – közhírrététel céljából a Jegyzõ részére megküldött – kérelembe és dokumentációba aNagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztá-lyán 2010. június 3 – 2010. június 25. közötti idõpontban – ügyfélfogadási idõ-ben – az érintettek betekinthetnek.

A telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálatszükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan aközlemény megjelenését követõ huszonegy napon belül közvetlenül a felügye-lõséghez észrevételt lehet tenni.

ÉÉppííttéésshhaattóóssáágg - 66//11552288-22//22001100..

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 14

KKaanniizzssaa –– SSppoorrtt 2010. június 10. 15

… 20 esztendeje: Vlaszák Gé-za lett az Olajbányász futball csa-patának az edzõje. Az NB III Ba-kony csoportjában Petõháza(9.) –MÁV NTE (7.; g: Kele, Bernáth,Vágó) 3-3. A nõi kézilabda NB IB-ben Olajbányász SE (2.; lg:Mátyás 12) – Debreceni KözútiÉpítõk (7.) 29-18. A férfiaknálTungsram SE (Tiba 9 gól) – Bp.Taurus SC 30-20. A férfi asztalite-nisz NB II-ben hetedik lett aTungsram SE. Az OB II-es vízi-labda osztályzó elsõ meccsén Ka-nizsa Vízmû – Miskolci Egyetem17-7.

… 15 esztendeje: a baseballCEB Kupa kanizsai helyszínénThury-Western Rotary – VindijaVarazdin (horvát) 2:4, Thury –

Apollo Bratislava (szlovák)16:19, Thury – BK Bucuresti (ro-mán) 1:7. Negyedik lett az ülõ-röplabda OB I-ben a Földi Józsefedzette Hamburger SE. AndrejBjelov egy évvel meghosszabbí-totta szerzõdését a Tungsram SEkézilabda-csapatánál.

… 10 esztendeje: Mihalecz Ist-vánt szerzõdtette edzõnek aNagykanizsa LinAir FC elsõ osz-tályú együttese. Az NB III Drávacsoportjában MÁV NTE (6.; g:Kovács J., Nagy T.) – Balatonfü-red (4.) 2-0. Az A-csoportos base-ball KEK 1. fordulójában Olasz-országban Bonn Capitals (német)– N. Ants Thury 14:4.

… 5 esztendeje: elõször ren-dezték meg az Alpok-Adria Díjug-

rató Versenyt a Csónakázó-tónál.A motoros tömegsport ob harma-dik, kanizsai fordulójában a 125ccm-es endurocrossosoknál har-madik helyen végzett Moór Attila(KMSE). A labdarúgó megyei I.osztályban 17. lett a KiskanizsaiSáskák, a II. osztály Déli csoport-jában másodikként zárt a Bagola,hatodikként pedig a Miklósfa. AzNTE 1866 MÁV Rt. klubelnökipozíciója mellett Keszei Ferenclett a PMFC szakmai igazgatója. ADr. Padló Ants baseball csapata ki-esett az Interligából. Az OB I Butolsó, tizennegyedik helyén vég-zett a CWG-Kanizsa VSE vízilab-da-csapata, de bent maradt az osz-tályban.

Polgár László

EEzz ttöörrttéénntt ((jjúúnniiuuss 1100-1166))……

Gödöllõn rendezték az újonckorú kardvívók magyar bajnoksá-gát. Nagykanizsáról három fiú(Dobó István, Erdõs Péter,Bagarus András) és négy lány(Varga Frida, Osvald Anna,Vernyel Sára, Áfra Eszter) lépett apástokra.

Az egyéni versenyeken ugyannem ment túlzottan jól a kanizsaisportolóknak, de a lányoknál adél-zalai klub csapata igencsakkitett magáért, lévén egészen adobogó legfelsõ fokáig jutottak.

A kanizsai lányok útja az aranyig– a négy közé jutásért: Nagykani-zsai TE – Vasas 45- 25, a finálébakerülésért: NTE – Debrecen 45-40, a döntõben: NTE – BVSC 45-36.

2010-ben a Magyar KöztársaságÚjonc Nõi Kard csapatbajnoka azNagykanizsai TE 1866 csapata:Varga Frida, Osvald Anna, VernyelSára, Áfra Eszter (edzõ: Piecs Ad-rienn és Kiss György).

Egy másik helyszínen, Buda-pesten már a serdülõ korosztály(15 évesek) kardozói vívtak az

elõkelõ helyekért. A fiúknál Far-kas Miklós sorra vette az akadá-lyokat, elõbb a legjobb 32, majd a16 közé került biztosan. A nyol-cad-döntõben két kanizsai pár-harca jött össze, melynek kereté-ben Farkas Dobó Istvánon jutotttúl, s a nyolc között már meg semállt a döntõig. Ott ugyan ellenfelea BVSC-bõl jobbnak bizonyultnála, de a megszerzett ezüstje (atavalyi után) idén is szépen csil-log.

P.L.

CCssaappaattbbaann aarraannyy,, eeggyyéénniibbeenn eezzüüsstt

Nagykanizsai TE 1866-HorváthMÉH (6.) – Mohácsi TE (12.) 3-2(1-0). NB III Dráva csoport labda-rúgó-mérkõzés, 25. forduló. Nagy-kanizsa, 130 nézõ. Vezette: Ko-vács Zs. (Horváth II. J., Konczlik).Gólszerzõk: Ujvári (43., 55.), Stri-gencz (84. - öngól); Molnár G.(62.), Fischer (66.)

NTE 1866: Freischmid - Boros(Kotnyek, 61.), Burucz, Pozsgai,Farkas (Iványi, 75.) - Ujvári, He-gedûs, Szalai (Szõke, 46.),Bagarus - Cs.Horváth, Csepregi.Edzõ: Domján László.

A Nagykanizsai TE 1866 sze-zonbeli utolsó hazai mérkõzésénVisnovics László vezetõedzõ eltil-

tása miatt csak a lelátóról irányít-hatta övéit, s láthatta, hogy a kez-deti hazai fölény után a mohácsiakis kimerészkedtek kapujuk elõteré-bõl. Ugyan a kanizsaiak többet bir-tokolták a labdát, de az adódó le-hetõségeiket elhibázták. A 42.percben aztán megszületett a veze-tõ találat, Ujvári Máté kapott lab-dát a jobbszélsõ helyén, betört azellenfél büntetõterületén belülre,majd 10 méterrõl jobbal a rövid sa-rokba helyezett (1-0).

Szünet után az 55. percben isméta jobb oldali középpályás villant(2-0), ezt követõen azonban a kien-gedõ hazaiak ellen feltámadt azMTE: elõbb Molnár Gábor (2-1),majd a 66. percben Fischer Károly

szerzett gólt, egalizálva ezzel az ál-lást (2-2). Így hirtelen élessé vált ahelyzet, amit csak a 84. percben ol-dott fel egy öngól, ami StrigenczPéter közremûködésével került amohácsi hálóba (3-2).

Ezzel a gyõzelemmel megte-remtették a nagykanizsaiak annaklehetõségét, hogy az ötödik helyreodaérjenek. Ehhez nem kell másttenniük, mint legyõzniük szomba-ton idegenben a Dombóvár csapa-tát – mely történetesen jelenleg azötödik pozíciót birtokolja…

Edzõi mérleg:Domján László: „Sikerült a ma-

gunk számára nehézzé tenni a ta-lálkozót, de a szerencsével is kar-öltve sikerült három ponttal zárnia mérkõzést.”

P.L.

MMeegglleehheett aazz ööttööddiikk hheellyy

Asztalitenisz. A bajnokság utol-só fordulójában eldõlt, hogy meg-õrizte extraligás tagságát a KanizsaSörgyár SE nõi elsõ számú együt-tese. Ugyan a bajnokság záró for-dulójában 6:2-re kikaptak a Szek-szárd AC ellen hazai környezet-ben, de az már egy nappal koráb-ban kiderült, hogy nyolcadik he-lyük már nem forgott veszélyben.

Birkózás. Bükön a serdülõk sza-badfogású országos bajnokságán a42-kg-os Krasznai Bence, aki rang-sor-negyedikként és diákolimpiaibronzérmeseként érkezett, maga-biztosan jutott a négy közé. Ottugyan kikapott, de a bronzért ren-dezett mérkõzést taktikus birkózás-sal hozta, így a diákolimpiai bronzután a magyar bajnokságon is har-madik helyezett lett.

Cselgáncs. Hangolásként azNTE dzsúdósai egy kecskemétinemzetközi versenyen vettek részt,ahol Huszár Máté (U13; 32 kg) ésHuszár Martin (U15; 50 kg) isegyaránt második lett mezõnyé-ben. Huszár Martin (Hevesi Isko-la) aztán a serdülõ diákolimpia or-szágos döntõjében is indult a 48kg-osok között, s két nyertes, vala-mint egy vesztett meccs után hoztaa bronzérmet jelentõ találkozóját.

Moderntánc. A Silver-kupa-sorozat hatodik állomásán is többelsõséget szereztek a MemphisLions Tánc- és Sportegyesület tag-jai, így a felnõtt dance nagycsopor-tos-formációban a Varga Döníz,Kummer Melinda, Bódis Kitti,Wéber Vivien, Balogh Brigitta, ÁcsElizabet, Csizmadia Luca, VargaRebeka, Tóth Zsófia féle csoport, afelnõtt dance kiscsoport-formáció-ban pedig a Kummer Melinda,Bódis Kitti, és Ács Elizabet trió.

Ultrafutás. A franciaországiBrive-ben rendezett 24 órás világ-bajnokságon indulhatott a magyarválogatott tagjaként Lubics Szil-via. A már több ultratávú versenytis sikerrel teljesítõ futó végül 183kilométerig jutott.

Sakk. A 23 esztendõs RudolfAnna (Decs) nyerte a dél-zalai vá-rosban befejezõdött, 58. alkalom-mal kiírt nõi sakk bajnokság küz-delmeit, megelõzve Tóth Lilit(Paks) és Göczõ Melindát (Tata).

Vízilabda. A Heat Group-Kanizsa VSE együttese az OB I Bfelsõházi rájátszásában elõbb hazaikörnyezetben játszott 7-7-es dön-tetlent a Tatabányával, majd a KSISE a kanizsaiak négy fordulón áttartó veretlenségi sorozatát meg-szakítva nyert ellenük 13-10-re.Ezzel a KVSE hetedik a tabellán.

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 15

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 2010. június 10.16

EEggyyüütttt KKiisskkaanniizzssááéérrtt EEggyyeessüülleett 88880000 NNaaggyykkaanniizzssaa,, VVaarraassddii úútt 5566..

AAddóósszzáámm:: 1188996633772200-11-2200

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.ÉVRÕL(ezer Ft)

A tétel megnevezése Elõzõ év Tárgyév

A. Összes közhasznú tevékenység bevétele 185 79 - Pályázati úton elnyert támogatás 110 70- Tagdíjból származó bevétel 37 4 - Egyéb bevétel 38 5B. Vállalkozási tevékenység bevételeC. Tényleges pénzbevételek (A+B) 185 79D. Pénzbevételt nem jelentõ bevételekE. Közhasznú tevékenység ráfordításai 157 87 - Ráfordításként érvényesíthetõ kiadások 157 87F. Vállalkozási tevékenység ráfordításaiG. Tárgyévi pénzügyi eredmény 28 -8 H. Nem pénzben realizált eredményI. Adózás elõtti eredmény 28 -8J. Fizetendõ társasági adó K. Tárgyévi eredmény 28 -8

Nagykanizsa és Térsége Mentõalapítvány 2009. évi közhasznúsági jelentése

Adatok eFt-banÖsszes közhasznú tevékenység 100Vállalkozási tevékenység bevétele: 0Közhasznú tevékenység ráfordításai: 52Vállalkozási tevékenység ráfordításai: 0Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye: 48Követelések: 8Pénzeszközök: 140Eszközök összesen: 148Induló tõke: 100Tárgyévi eredmény alaptevékenységbõl: 48

Polgári Kanizsáért Alapítvány8800 Nagykanizsa, Liszt Ferenc u. 8/c. 4/1.

Adószám: 18969348-1-20

Közhasznúsági jelentés 2009. évrõladatok eFt-ban Elõzõ év TárgyévA. Összes közhasznú tevékenység bevétele 1585 305Pénzügyileg rendezett bevételek 1585 305C. Tényleges pénzbevételek 1585 305E. Közhasznú tevékenység ráfordításai 730 695Ráfordításként érvényesíthetõ kiadások 658 695Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye 855 -390

Csak egy kattintás www.kanizsaujsag.hu

23.qxd 2010.06.25. 11:28 Page 16