MEGSZENTELT ÉLET éve 2014-2015. „B” év. Tartalomjegyzék:

2014

Adv. I. Tévedéseink ellenére is Te vagy a mi Atyánk (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Adv. I. Tévedéseink ellenére is Te vagy a mi Atyánk II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

Adv. II. Engedem, hogy vigasztaljon, szívemhez szóljon? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

Adv. II. Az Úr útját készítsük, ne a miénket! (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8

Dec. 8. Sz. Mária Szeplőtelen Fogantatása: Már a fogantatástól bűntelen. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9

Szilveszter „Itt az utolsó óra” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10

Adv. III. Csak a szegényeket jött szabadítani (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11

Adv. III. Csak a szegényeket jött szabadítani (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12

Adv. IV. Isten bármikor, bárhol és bárkit megajándékozhat (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

Adv. IV. Építsünk templomot az Úrnak az Úrral! (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14

Dec. 24. Karácsony éjfél szentmise (I.) Fogadd el az ajándékot! (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15

Dec. 25. Karácsony első napja A halál kultúrája helyett az élet kultúrája (II.). . . . . . . . . . . . . . . . . . 16

Dec. 26. Karácsony második napja A halál kultúrája helyett az élet kultúrája (III.) . . . . . . . . . . . . . 17

Szent Család vasárnapja Bármit mondtok vagy tesztek (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .18

Szent Család vasárnapja Bármit mondtok vagy tesztek (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .19

Dec. 31. Szilveszter: „Itt az utolsó óra" . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10

Jan. 1. Újév Sz. Mária az Isten Anyja Krisztus-szülő édesanyává lenni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20

Karácsony után 2. szombat: A világ 7 csodája, és a többi csoda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21

Karácsony után 2. vasárnap: A halál kultúrája helyett az élet kultúrája (IV.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22

2015

Vízkereszt: Mi vagyunk a három király? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

Vízkereszt: Mi vagyunk a három király? (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24

Évk. 1. Urunk megkeresztelkedése: A puszta jelkívánás babonaság (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25

Évk. 1. Urunk megkeresztelkedése: A puszta jelkívánás babonaság (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26

Évk. 2. „Mit kerestek?" - „Hol lakol?" (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

Évk. 2. „Íme, az Isten Báránya (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

Évk. 3. Emberek halászának hívta őket (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29

Évk. 3. Emberek halászának hívta őket (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30

Évk. 4. Mózes és Jézus prófétaságának összehasonlítása (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31

Évk. 4. Hatalommal tanított (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32

Febr. 2. Gyertyaszentelő Boldog Asszony: Jézus és szülei is megtértek a törvényhez. . . . . . . . . . . . . 33

Hamvazószerda: Por és hamu vagyunk, de Isten arca van rajtunk. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .34

Évk. 5. Jézust senki se veheti birtokba, csak Isten (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35

Évk. 5. Jézust senki se veheti birtokba, csak Isten (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36

Évk. 6. A haragvó, de szerető Isten (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

Évk. 6. Megérintett engem (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

Hamvazószerda: Por és hamu vagyunk, de Isten arca van rajtunk. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34

Nagyb. I. A puszta, ahová a Lélek visz (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39

Nagyb. I. A puszta, ahová a Lélek visz (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40

Nagyb. II. A felajánlás megnyitja az eget (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41

Nagyb. II. A felajánlás megnyitja az eget (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42

Nagyb. III. Isten haragja szent harag (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

Nagyb. III. Isten haragja szent harag (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44

Nagyb. IV. Magamat ítélem el (I.) …………………………………………………………………………… 45

Nagyb. IV. Magamat ítélem el (II.) ………………………………………………………………………….. 46

Nagyb. V. Látni szeretnénk Jézust (I.) ……………………………………………………………………….. 47

Nagyb. V. Meghalt értünk, helyettünk, miattunk (II.) …………………………………………………….. 48

Márc. 25. Gyümölcsoltó B. Asszony: Az Úr alázatos szolgálóleánya …………………………………. 49

Nagycsütörtök: A jel és a valóság …………………………………………………………………………... 50

Nagypéntek: „Elvégeztetett" ………………………………………………………………………………….. 51

Nagyszombat: Akarsz-e hinni a Föltámadottban? ……………………………………………………….. 52

Húsvétvasárnap: „El a régi kovásszal!" (I.) ………………………………………………………………….. 53

Húsvéthétfő: „El a régi kovásszal!" (II.) ………………………………………………………………………. 54

Húsv. II. Nem csak legyőzni, hanem meggyőzni (I.) ………………………………………………………. 55

Húsv. II. Zárt ajtókon át (II.) …………………………………………………………………………………….. 56

Húsv. III. A föltámadásig halott tanítványok (I.) …………………………………………………………… 57

Húsv. III. Húsvéti ajándék: Jézus sebhelyei csodásan begyógyultak (II.) …………………………….. 58

Húsv. IV. „Én vagyok a jó pásztor" (I.) ……………………………………………………………………….. 59

Húsv. IV. „Én vagyok a jó pásztor" (II.) ………………………………………………………………………. 60

Szent József a munkás …………………………………………………………………………………………. 61

Pünkösdhétfő: A megbocsáthatatlan ………………………………………………………………………. 62

Húsv. V. Jézus az igazi szőlőtő (I.) …………………………………………………………………………….. 63

Húsv. V. „Én vagyok a szőlőtő" (II) ……………………………………………………………………………. 64

Húsv. VI. „Szeressétek egymást, amint én ..." (I.) …………………………………………………………... 65

Húsv. VI. „Ti barátaim vagytok, ha ..." (II.) ………………………………………………………………….. 66

Mennybemenetel: Az engedelmesség vezet a mennybe (I.) ………………………………………….. 67

Mennybemenetel: Az engedelmesség vezet a mennybe (II.) ………………………………………… 68

Pünkösd szombatja: Hírnév helyett csúfnevet szereztek maguknak (I.) …………………………….... 69

Pünkösdvasárnap: Hírnév helyett csúfnevet szereztek maguknak (II.) ……………………………….. 70

Pünkösdhétfő: A megbocsáthatatlan bűn .………………………………………………………………... 62

Szentháromság v.: A saját képére formált minket (I.) ……………………………………………………. 71

Szentháromság v.: A saját képére formált minket (II.) …………………………………………………… 72

Úrnapja: „Sokakért kionttatik a bűnök bocsánatára" (I.) ……………………………………………….. 73

Úrnapja: Új és örök szövetség Vére (II.) ……………………………………………………………………… 74

Jézus szíve Búcsú ünnepre …………………………………………………………………………………….. 75

Jézus szíve Búcsú ünnepre …………………………………………………………………………………….. 76

Évk. 11. A türelem evangéliuma (I.) ………………………………………………………………………….. 77

Évk. 11. A türelem evangéliuma (II.) …………………………………………………………………………. 78

Évk. 12. Csodatételei bizalomra hívnak (I.) ………………………………………………………………… 79

Évk. 12. Hit és Jézus nélkül nem megy (II.) …………………………………………………………………. 80

Évk. 13. Isten szeretetétől csak a hitetlenségem tarthat távol (I.) ……………………………………... 81

Évk. 13. A Jézussal egyesítő hit jellemzői (II.) ………………………………………………………………. 82

Jún. 29. Péter-Pál: Péter és Pál gyarlósága, Krisztus-szeretete (I.) …………………………………….... 83

Jún. 29. Péter-Pál: Péter és Pál gyarlósága, Krisztus-szeretete (II.) ……………………………………... 84

Évk. 14. A „tudás" (előítélet), mint a hit akadálya (I.) …………………………………………………….. 85

Évk. 14. Nem is tehetett ott csodát (Názáretben) (II.) ……………………………………………………. 86

Évk. 15. Szegényen és mégis gazdagon az Úrban (I.) ……………………………………………………. 87

Évk. 15. Szegényen és mégis gazdagon az Úrban (II.) …………………………………………………… 88

Évk. 16. A beszámoló fontossága (I.) ………………………………………………………………………… 89

Évk. 16. Csendben lenni az Úrral (II.) …………………………………………………………………………. 90

Évk. 17. Éhséget ébreszteni és kielégíteni (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

Évk. 17. Éhséget ébreszteni és kielégíteni (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .92

Évk. 18. Az Élet Kenyerét akarja nekünk adni (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93

Évk. 18. Az Élet Kenyerét akarja nekünk adni (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94

Évk. 19. Botránkozni akarok-e vagy hinni? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95

Évk. 19. Csak akit az Atya vonz (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96

Aug.15. NAGYBOLDOGASSZONY Frigynek szent szekrénye, könyörögj érettünk! . . . . . . . . . . . . . . 97

Aug.20. SZENT ISTVÁN MAGYAR KIRÁLY Szt. István életszentsége kora tükrében . . . . . . . . . . . . . . . 98

Évk. 20. Az én testem valóban étel (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99

Évk. 20. Ne a megértés, hanem a hit útján járjunk! (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100

Aug.20. SZENT ISTVÁN MAGYAR KIRÁLY Szt. István életszentsége kora tükrében . . . . . . . . . . . . . . . 98

Évk. 21. Kinek akarunk szolgálni? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101

Évk. 21. Kinek az étkét együk? (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102

Évk. 22. A jó gyónás alapja (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103

Évk. 22. Nem a külső, hanem a benső (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 104

Évk. 23. Mi is süket-némák vagyunk? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105

Évk. 23. Jézushoz vitték (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106

Szept. 8. KISBOLDOGASSZONY: Mária az Istenbe vetett bizalom példája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107

Okt. 8. MAGYAROK NAGYASSZONYA: Mária a mi élő örökségünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108

Évk. 24. A szenvedés keresztje (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109

Évk. 24. A szenvedés keresztje (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 110

Évk. 25. Jézus feltárja személyének titkát (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111

Évk. 25. Aki befogad egy ilyen kisgyermeket (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112

Évk. 26. Kulcs, a kívülállók megértéséhez (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113

Évk. 26. Viszonyulásaink a Biblia tükrében (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114

Évk. 27. Szabad, vagy nem szabad elválni? (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115

Évk. 27. A házasság teremtése (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 116

Okt. 8. MAGYAROK NAGYASSZONYA: Mária a mi élő örökségünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .108

Évk. 28. A gazdagság veszélyei (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117

Évk. 28. A megszerezhetetlen „ára" (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118

Évk. 29. Szeretet, szolgálat - uralom, dicsőség (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119

Évk. 29. Gyógyszer a hatalom- és dicsőségvágyra (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120

A CSALÁD ÉVÉBEN Máriapócsra zarándokoltunk (2014. október 19.)

A kísértések fölött győztes Szűz Mária (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121

A kísértések fölött győztes Szűz Mária (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 122

Évk. 30. Mi is „vakok" vagyunk (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123

Évk. 30. Vakon is látott hit által (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124

Nov. 1. MINDENSZENTEK: „Legyetek szentek!" . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125

Nov. 2. HALOTTAK NAPJA: A jó, vagy a rossz Istenben akarsz hinni? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126

Évk. 31. Bizonyára szeretni fogod (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127

Évk. 31. Teljes szív, minden erővel (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128

Évk. 32. Óvakodjatok a ....! (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129

Évk. 32. Jézus leült, és figyelte (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130

Évk. 33. Eljövetele közel van (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131

Évk. 33. „Igéim el nem múlnak" (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132

Évk. 34. KRISZTUS KIRÁLY: A vádoló Király (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133

Évk. 34. KRISZTUS KIRÁLY: A felcserélt Király (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 134

JEGYESEKNEK (Egy kis útravaló) (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 135

JEGYESEKNEK (Egy kis útravaló) (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 136

Kedves (Pap-) Testvérem!

Túl azon, hogy a megszentelt élet alatt többnyire a szerzetesek, a fogadalmat tett emberek életére gondolunk, én azt hiszem, hogy ezt szabad tágabb körben értelmezni. Minden megkeresztelt ember megbízást kapott Istentől, hogy minden keze ügyébe eső dolgot, mindent, amire a mindennapi munkája kiterjed, és mindenkit, akivel csak találkozik meg kell hogy szenteljen. A szenteltvízzel való meghintésnek is aránylag nagy jelentőséget tulajdonítunk, de itt most arról van szó, hogy az életünkkel, az életvitelünkkel, krisztusi lelkületünkkel kéne megszentelni, mindazt, amivel életünk folyamán kapcsolatba kerülünk. Valaki fölvethetné, miért kell nekünk megszentelnünk ezt a világot, hiszen az Isten azzal, hogy létbe szólította, már meg is szentelte. Ez igaz, ugyanakkor Jézus így tanítja imádkozni apostolait: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved...” Ezzel azonban Jézus nem vonja kétségbe, hogy az Isten neve szent a nélkül is, hogy mi megszentelnénk, hanem arra ösztönzi apostolait és minket is, hogy itt a földön mi is tartsuk szentnek Istent, és magatartásunkkal, a neki való engedelmességünkkel azt tükrözzük a világba, hogy számunkra is mennyire szent az Isten. Isten szentsége az Ő részéről tökéletesen biztosítva van, már öröktől fogva, és ezen az állapotán senki sem változtathat. Viszont mi emberek, kiváltképp, akik hiszünk benne, akik keresztényekké lettünk, tartozunk azzal, hogy megszenteljük oly módon, hogy a hitetlenkedő is észrevegye életvitelünkből, tetteinkből, beszédünkből, hogy számunkra is szent az Isten. Úgy gondolom, mi még nem tettük meg a ránk eső részt, mi még tartozunk önmagunknak és a világnak is azzal, hogy megszenteljük Isten nevét.

Egy a Bibliából vett példával szeretném ezt még világosabbá tenni. Pál apostol mondja a Kolosszeiekhez írt levelében: „Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára. Ennek lettem szolgája az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, ...” (Kol 1,24-25). Első olvasásra talán megbotránkoztató, hogy Krisztus szenvedéséből hiányzik valami, és azt Pál apostol a saját testében, örömmel megélt szenvedésével kiegészíti. Ha ezt így kéne érteni, akkor Jézus, haláltusája végén nem azt mondta volna, hogy „Beteljesedett”, vagy más fordításban: „Elvégeztetett.”, hanem azt mondta volna: ha majd ti is hozzáteszitek az én szenvedésemhez a ti szenvedéseteket, akkor lesz kész a megváltás. Jézus azonban nem erre gondolt, hanem valószínűen arra, hogy az Ő részéről teljesítette, amit az Atya elvárt tőle, tehát a megváltás beteljesedett. Jézus szenvedéséből tehát semmi nem hiányzik, amit nekünk földi emberekként ki kéne egészítenünk. Pál apostol úgy nézett Krisztusra, mint akinek a Titokzatos Teste, az Egyház, Ő maga pedig a Fő, Feje az Egyháznak. Amikor tehát Pál apostol azt mondta, hogy Krisztus szenvedése még hiányos, akkor ezt a hiányt nem a Főre, hanem Titokzatos Testére, az Egyházra értette. Ha úgy tekintünk Krisztusra, mint Főre, akkor be kell ismernünk, hogy az értünk vállalt szenvedéséből, áldozatából egy mákszem sem hiányzik. Viszont, ha úgy nézünk Krisztusra, hogy az Ő Titokzatos Testét nézzük, az Egyházat, akkor ez a szenvedés áldozathozatal még nagyon is hiányos, és ezt nekünk kell pótolnunk. Krisztus elhordozta valamennyiünk bűnének terhét, de amit nekünk kell elviselnünk, megtennünk, azt soha nem fogja helyettünk megtenni. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy Jézus megbocsát nekünk, de helyettünk nem fogja sem bevallani, sem megbánni bűneinket, és helyettünk bocsánatot sem fog kérni.

A most elmondottakat figyelembe véve, be kell, hogy lássuk, ha mi bármennyire be is szennyezzük ezt a megszentelt világot, feléljük környezetünket, és saját magunkat is, ez semmit nem változtat azon, hogy ez a világ szent, egyedüli módon az Istené. Minekünk azonban, akik fölébredtünk bűneinkből, és Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak, a keresztség szentsége révén a tagjai lettünk, küldetésünk az, hogy megszenteljük a világot, és benne miden embert!

Kótaj, 2014. november 19. Szt. Erzsébet napján.

Szeretettel: Laci t.

Ádv. I. v. "B" (Iz 63,16b-17: 19b: 64,1. 2b.3-8)

Tévedéseink ellenére is Te vagy a mi Atyánk (I.)

Izaiás próféta páratlanul szép imádsága a bűnös emberé, azé, aki jól tudja, hogy az Isten az ő Atyja, hogy egyedül Isten a megváltója: Ugyanakkor nem jól gondolkodik Istenről, mint Atyáról. A bűnös emberben ott húzódik a kettőség: egyrészt vágyakozik Isten megmentő szeretete után, és valahol mélyen a szívében érzi, úgy gondolja, talán hiszi is, hogy Isten megkönyörül rajta, ugyanakkor érzései tévútra vezetik, ami által idegen magatartás-formákat reakciókat tulajdonít Istennek: antropomorf képet alkot magának Istenről. Ezt a látásmódot különösen is figyelembe kell vennünk, amikor az Ószövetséget olvassuk.

Ádám-Éva óta az embert megrontotta a bűn: elhomályosította az értelmét, mert úgy gondolkodik Istenről, mintha Ő is ember volna, tele különféle negatív indulatokkal. Így a bűnös ember képtelen helyesen gondolkodni Istenről. Ezt a helytelen gondolkodást követhetjük nyomon a mai olvasmány alapján, és persze közben magunkra ismerhetünk.

1.) MIÉRT HAGYTAD URUNK, HOGY LETÉRJÜNK ÚTJAIDRÓL? E kérdés mögött Isten felelősségre vonása húzódik meg (bár lehet, hogy Izaiás egy átlagos, bűnös ember szájába adja a kérdést). Ezzel egyrészt felmentjük önmagunkat, Istent pedig vádoljuk. A bűnbeesés óta tanulja az ember, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezt csinálta Ádám-Éva is, amikor Isten felelősségre vonta: "Miért ettél a tiltott fa gyümölcséből?" Az egyenes beismerés, a bűnbánat helyett, Ádám támadásba lendül: „Az asszony, akit Te adtál mellém, ő adott nekem”. Az asszony hasonlóképpen elhárította a bűn beismerését, és ő is másra hárította a felelősséget: Miért engedted meg, hogy a kígyó itt kószáljon a Paradicsomkertben? Ma is sokan Istent vádolják saját bűneik miatt: „Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról?” Isten pedig azért hagyta, hogy a bűn útjára térj, mert szabad akaratot adott neked, amit akkor sem akar visszavenni, ha te azzal visszaélsz, és nem a jó választására használod. Isten úgy ajándékoz meg minket a szabad akarattal, hogy megmarad a lehetőség arra, hogy visszaéljünk vele, hogy ne azt tegyük, amit Ő akar, hanem, amit mi akarunk. Erre ugyan engedélyt nem ad, tehát nem hagyja jóvá, de eltűri, Krisztusban el is szenvedi, ha nem az Ő akarata teljesül. Ezzel azonban mi kockáztatjuk a szabadságunkat, hiszen aki a bűnt választja, az a bűn rabjává lesz. Isten nem jóváhagyólag, hanem mintegy ’fájó’ szívvel hagyja, hogy a rossz útra térjünk, amint az evangéliumi édesapa is ’hagyta’, hogy tékozló fia, messzi idegenbe költözzön. Amikor Isten szabad akaratot adott nekünk, a döntést, a választást a mi kezünkbe tette le: „Eléd tártam az életet és a halált, te válaszd az életet.” Ugyanígy tárta elénk az áldást és az átkot is: „Te válaszd az áldást”. Isten erőszakkal nem segít a jó melletti döntésben,, de nem is akadályoz meg a helytelen döntésben. Neked kell döntened, és az esetleges rossz döntés következményeit vállalnod. Ehhez hasonlóan hibás a második kérdés is:

2.) „MIÉRT HAGYTAD, HOGY MEGKEMÉNYÍTSÜK SZÍVÜNKET?” A választ nem az Istennek kell megadnia, hanem nekem kell ráébrednem, hogy valójában én keményítettem meg a szívemet, ezért én vagyok a hibás. Helyesen kell értenünk Istennek a Kivonulások 4,21-ben elhangzó kijelentését, amikor előre elmondja Mózesnek, hogy a csodák ellenére sem fog hinni a fáraó, és nem engedi kivonulni Isten népét, mert Ő maga keményíti meg a fáraó szívét. 18-szor olvasunk a fáraó szívének megkeményítéséről, de csak az után, hogy a fáraó előbb maga keményíti meg saját szívét (Kiv 3,19). A csodák megpuhítják a fáraó szívét.

3.) „FORDULJ FELÉNK ÚJRA, ...” Jól hangzik, de ez is hibás feltevésen alapszik. A bűnös ember gondolja, hogy Isten megutál bennünket, vagy megsértődik és hátat fordít nekünk, mint aki nem akar többé közösséget vállalni velünk. Ezért, ha meg akarunk térni, akkor utána kell kiáltanunk: ’Uram, fordulj felénk újra, mint régen tetted, mielőtt vétkeztünk!’ Ennek a hibás gondolkodásnak ellene mond maga a Biblia. A tékozló fiú édesapja, nem hogy bezárkózott volna sértődöttségében a házába, hanem aggódva nézett eltűnő fia után, és utána minden nap tekintetével kémlelte a látóhatárt, várva, hogy mikor tér vissza. Jézus orvosként néz a bűnösre, nem utálkozva, felelősségre vonva bűnéért, hanem eléje sietve, még a szombat törvényét is megszegve, hogy minél hamarabb meggyógyíthassa. Amikor a farizeusok szemére vetették Jézusnak, hogy a bűnösökkel keresi a közösséget, hogy minden további nélkül velük együtt étkezik – tehát nem törődik tisztátalan, bűnös voltukkal -, akkor Jézus így igazolta magát: „Nem az egészségesének van szüksége az orvosra, hanem a betegeknek.” Nyíltan hirdette, hogy nem az igazakat jött menteni, hanem a bűnösöket. Kegyelmét a bűnösnek tartja fenn. Ezért helyesebben gondolkozunk, ha beismerjük, hogy bűneinkkel mi fordítunk hátat Istennek, mi sértődünk meg rá, tehát nekünk is kell visszafordulnunk, megtérnünk, természetesen az Ő segítségével, kegyelmével.

Ádv. I. v. "B" (Iz 63,16b-17: 19b: 64,1. 2b.3-8)

Tévedéseink ellenére is Te vagy a mi Atyánk (II.)

4.) „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket, és leszállnál.” Isten már a teremtés hajnalán széttépte az egeket, hiszen tanítása az egekből "alászállt" a földre, a próféták szívébe. Akik pedig meghallották a prófétai szót, és meg is tartották, azok mintegy 'együtt jártak' Istennel. Szent János beszéli el evangéliuma elején, hogy "Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott." Ezt megelőzően még az ószövetségi időkben valamilyen módon azokban a zsidókban is testet öltött az Ige, akik a tanítást szívükbe fogadva megtartották, életre váltották. Észre kell vennünk, hogy az ég nemcsak karácsony éjszakáján nyílt meg, hanem már az ószövetségi időkben is nyitva volt. A kérdés akkor is, most az, hogy a szívünk is vajon nyitva van-e Isten szavának befogadására, vagy zárva? Ha igazán meg akarunk térni, akkor ne azt kérjük Istentől, szakítsa szét az eget, hanem, hogy szakítsa szét a mi bűnös szívünket, amelyet szeretünk bezárva tartani, még ha bűnnel is volna tele. A szomorú valóság az, hogy Isten már réges-rég szétszakította az eget, és 2000 éve már Fiában - aki emberré lett -, közénk is költözött úgy, hogy színe előtt megolvadtak a hegyek, de nem így a mi kőszívűnk.

5.) „Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit.” Bár ez is jól hangzik, de csak az igazságban elő ember meríthet belőle bátorságot, vagyis aki az igazsághoz szabja tetteit. Ez az állítás egy kicsit azt is sugallja, hogy bizony Isten azok elé nem siet, akik nem szabják magukat az igazsághoz. De hát ez így nem igaz! Gondoljunk a tékozló fiúk édesapjára, aki nem igen mutatott nagy érdeklődést, a törvényeit gépiesen megtartó nagyfia felé, de annál inkább figyelte kisebbik fiának sorsát, mert remélte, várta, hogy világgá ment fia előbb-utóbb hazatér. Ugyanezt igazolja a Jó pásztorról szóló történet is, aki kész elhagyni a 99 igaz báránykáját, csakhogy elébe mehessen az egyetlen elveszettnek, hogy őt is megmenthesse, maga mellett tudhassa.

6.) „Íme, Te haragudtál ránk és mi mégis tovább vétkeztünk”. Nem akarom elvitatni, hogy olykor, legalább is egy ideig ne haragudna ránk Isten, kiváltképp, ha arra gondolok, hogy Fiát keresztre feszítettük, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoztunk neki. Ám akkor se ránk, hanem bűneinkre, gonoszságainkra haragszik. Mégsem ez a hangsúlyos válasza Istennek a mi bűneinkre, hanem inkább az, hogy megesik rajtunk a szíve, mert olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok, elhagyatottak, elcsigázottak, bűntől betegek. Isten tehát nem annyira haraggal tekint ránk, hanem szánalommal, ahogyan egy orvos sem haraggal, hanem gyógyítani akaró szándékkal közeledne hozzánk, annál inkább rajtunk megeső szívvel, minél súlyosabb a bajunk. Megtérésünket nem annyira a harag, hanem inkább a velünk együttérző, a bajunkon megeső szív segíti elő, Jézus irgalmas szíve, amely nem elégtételt akar venni rajtunk, hanem meg akar menteni minket.

7.) „Nincs senki, aki beléd kapaszkodna, mert elrejtetted előlünk arcodat.” Ez megint fordítva igaz. Mi fordultunk el Istentől, mi élünk különféle álarcok alatt, a félhomályban, a sötétben, ahogyan Ádám-Éva is elrejtőztek Isten elől bűnbeesésük után. Mi szégyelljük bűneinket, mert érezzük Ádámmal együtt, hogy 'mezítelenek' vagyunk (a visszautasított kegyelemtől megfosztottak, védtelenek és kiszolgáltatottak), és ezért elbújunk Isten elől, elrejtjük arcunkat, nem merünk a szemébe nézni, ahogy József Attila is megvallja: "Rejtegetlek dolgaim elől..." Itt az ideje, hogy előjöjjünk rejtekhelyeinkről, fedezékeinkből bűneinkkel együtt.

8.) „Kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának.” Isten hagyta, bár nem jóváhagyta, hogy a bűn uralkodjon felettünk, mert mi választottuk, mert mi vetettük alá magunkat a bűn hatalmának. Amikor a tékozló fiú bejelenti igényét az örökségre, édesapja azonnal átadja neki - pedig jog szerint még nem is járna neki -. Amikor fia, örökséggel a zsebében világgá megy, egyetlen másodpercig sem marasztalja, elengedi pedig sejti, tudja, hogy mindent el fog tékozolni, és hogy a romlásába megy. Isten erőszakkal, akaratunk ellenére nem akar megmenteni minket. Júdást is csak erőszakkal tarthatná vissza Jézus attól, hogy elárulja őt -ezt pedig nem akarja-, ezért elengedi Júdást, pedig jól tudja, hogy árulásra készül. Mégsem mondhatjuk, hogy Isten kiszolgáltatja őt a gonosznak, hiszen Júdáson múlik, hogy mit akar, hogy el akarja-e árulni Jézust, vagy meg akarja-e bánni Jézus elárulásának szándékát, amire nézve Jézus világos utalást tett. Egyetlen édesapa sem engedné kisgyermekét leugrani az emeletről. Ez arra tanít minket, hogy Jézus, felelős felnőtteknek tart minket, és a kezünkbe teszi a döntést. A bűnbánatot várja tőlünk, a megtérést, mert ezzel adunk neki lehetőséget arra, hogy megtörje bennünk a bűn hatalmát. Ennek megtapasztalása adja az igazi élményt: "Mégis, Urunk, te vagy a mi Atyánk!" Ámen!

Ádv. II. v. „B” (Iz 40,1-5.9-10 – Mk 1,1-8)

Engedem magam megvigasztalni, szívemhez szólni? (I.)

Az elmúlt esztendőkben hányszor hallottunk tragédiákról szóló híreket, saját és a közvetlen szomszédságunkban lévő országban: árvíz, amely házakat sodort el, emberáldozatokat követelt. És még akkor a távolabbi országok borzalmairól nem is beszéltünk: a cunamiról, arról a szökőárról, ami az egész világot megrázta, a hurrikánról, amely az USA-t sújtotta leginkább, és a Japánban pusztító tájfunról. Lakóházak omlottak össze, és a romok élő embereket temettek maguk alá. Voltak, akik a víz elől menekültek az épületek tetejére, és csak azért menekülhettek meg, mert, ugyan a vizük és az élelmük már régen elfogyott, de kitartottak, mert bíztak, hogy a segítségükre jönnek, reménykedte a szabadulásban.

Valami ehhez hasonló történik a bűnös emberrel, vagyis velünk. A súlyos bűn felér egy lelki földrengéssel, egy cunamival. A bűn összedönti lelki házunkat, és a lelkünk ott hever tehetetlenül a romok alatt, vagy fuldoklik a bűn árvizében, és kapkod a kegyelmi levegő után. Igazában csak egyet tehet: vár a megmentésre. Reménykedik abban, hogy már valakik dolgoznak a megmentésén, és ezért nem adja fel, nem mond le az életben-maradásáról. Akár csak a föld alatt rekedt bányász, csöndben hallgatja, jönnek-e megmentői, hallja-e a megmentő munkálatok zörejeit? Ma már a reménység fenntartásához sokat segíthet a mobiltelefon, hallatlan vigasztalást jelenthet, ha megtudom, hogy közelít a megmentő csapat.

1.) „VIGASZTALJÁTOK MEG NÉPEMET” – hallottuk a mai olvasmányban Isten felszólítását. Teli vagyunk sérülésekkel, sértődésekkel, nehéz körülményeink szorongatnak, bűneink hullámai összecsapnak fejünk fölött – mintha életünk épülete omlott volna össze, mert nem sziklára építettük, hanem magunkra -.

Mielőtt Isten eljön, hogy megszabadítson, előbb megvigasztal. Lehet, hogy nem ránt ki egyből a romok alól, de bele kiált lelkem sötétségébe, és azt mondja: „Tarts ki, hamarosan kiáslak bűneid romjai alól, hamarosan levegőhöz, élelemhez jutsz. Vigasztalódj meg, ne ess kétségbe, ne add fel a reményt, elindultam megmentésedre”. Ha hiszel a vigasztaló, a bátorító szavaknak, akkor bizonyos lehetsz megmenekülésedben, mert nem akárki érkezik hozzád, hanem maga Isten.

2.) „SZÓLJATOK A SZÍVÉHEZ: VÉGETÉRT SZOLGASÁGOD IDEJE, BOCSÁNATOT NYERT GONOSZSÁGOD. Amíg tele vagyunk keserűséggel, szomorúsággal, sértődöttséggel, kétségbeeséssel, amíg nem engedtük magunkat megvigasztalni, addig nem tud az Úr a szívünkhöz, legföljebb csak a fülünkhöz szólni. Ez kevés: az egyik fülünkön be, a másikon ki, hiszen ez nem érinti meg a szívünket, személyiségünket. Advent arra figyelmeztet, engedd meg Istennek, hogy a bizalmatlanság falait, a félelem falait, a szomorúságét, az aggódásodét, amelyekkel körbeöleled, körbezárod szívedet, azt vigasztálasának szavaival lerombolhassa benned. Csak ha megengeded Istennek, hogy megnyithassa szívedet, csak akkor szólhat hozzád.

3.) ISTEN ÖRÖMÜZENETE: „VÉGETÉRT” A LELKI CUNAMI, A FÖLDRENGÉS, A HURRIKÁN, és mindaz, ami halállal fenyegetett. Ezt az üzenetet, amit a szívünkhöz akar intézni Isten, csak megvigasztalt, örvendező szívvel foghatjuk fel, fogadhatjuk el: „Véget ért a szolgaságod ideje, bocsánatot nyert gonoszságod.” Nem azért ért véget, mert én csináltam valamit, hanem Isten kegyelme lépett működésbe. Mi, akik annyiszor visszaestünk bűneinkbe, kiszolgáltattuk magunkat bűnös indulatainknak, szenvedélyeinknek, mi, akik számtalanszor gyengébbeknek bizonyultunk a minket ért kísértéseknél, most mégis azt halljuk szívünkkel: „Véget ért szolgaságod ideje.” Jézus mondta: „Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” A szabadítással egyszerre érkezik a bocsánat is: „bocsánatot nyert gonoszságod.” Keserűségem, bűneim okozta romjaim alól csak akkor menthet ki az Úr, ha megvigasztalhatott, ha a szívemhez szólhatott, ha megbocsáthatott, vagyis ha ezeket hittel elfogadtam Tőle, mint kegyelmi ajándékokat.

Az advent akkor igazán advent, ha teli van várakozással, reménységgel, hittel, szabadulással, örömmel. Ezzel készít elő bennünket az Úr arra a nagy örömre, ami a miatt fakad föl bennünk, hogy Ő már nemcsak vigasztalását adja nekünk, már nemcsak szavával érinti szívünket, hanem karácsonykor önmagát ajándékozza nekünk. Akit az Úr megvigasztalhatott és kimenthetett bűnei romjai alól, akinek az életét helyreállíthatta a kegyelem rendjében, az feladatot is kap: „Készítsétek utat az Úrnak a pusztában.” Ha én megmenekültem, most már nekem is be kell állnom az Úr megmentő csapatába, mert még sokan vannak a ’romok’ alatt.

Ádv. II. v. "B" (íz 40,1-5.9-10 -,Mk 1,1-8)

Az Úr útját készítsük és ne a miénket! (II.)

Új építkezéshez új utat kell építeni. Az építendő új épülethez legyalult, sima útra van szükség. Minél nagyobb, tekintélyesebb az építendő épület, annál teherbíróbbnak kell lennie az odavezető útnak. Mit sem ér az az út, ami nem elég teherbíró, ami nem oda vezet, ahová kell.

1.) "KÉSZÍTSETEK UTAT A PUSZTÁBAN AZ ÚRNAK, csináljatok egyenes ösvényeket a sivatagban Istenünknek." - olvastuk az olvasmányban, de az evangéliumban is. Isten bennünk akar magának egy új lakást felépíteni -a szívünkben-, s az odavezető utat nekünk kell biztosítanunk. Nem olyan útról van szó, amelyen mi elébe mehetnénk Istennek, vagy netán egyenesen Istenhez jutnánk. Ez az út nem azért készül, hogy rajta Istenhez találjunk, hanem, hogy azon Isten jöhessen hozzánk. Az igazi UTAT, amin majd Istenhez juthatunk, azt Jézus fogja számunkra felépíteni. Jézus mondja: "Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam", egy másik helyen pedig ezt mondja magáról: "Én vagyok az ÚT, ..." A mai evangéliumban nem erről az útról van szó, hanem arról, amit nekünk kell építenünk Isten számára, hogy rajta Ő maga jöhessen hozzánk. A hozzánk vezető út túl magasra hág, olykor a mélységekbe zuhan, az Úr pedig ezeken nem hajlandó hozzám jönni; amíg újat nem építek. Amit nekem kell megtennem, az nem teszi meg helyettünk. Ezért így szól:

a.) "MINDEN HEGY ÉS HALOM SÜLLYEDJEN ALÁ." Mindannyiunkban ott lappang a gőg, a magabiztosság, az a szemlélet, hogy 'majd én megmutatom', az 'énünk' dirigál, és többnyire a saját bölcsességünkre hagyatkozunk, miközben lenézzük a másikat. Isten nem hajlandó hozzám jönni a hegyeken keresztül, a gőgöm visszatartja közeledését. Isten nem szereti, ha többnek mutatjuk magunkat, mint akik vagyunk. Ha utat akarunk neki készíteni, akkor hordjuk le a hegyeket: gőgünket, beképzeltségünket, farizeusi önelégültségünket.

b.) "MINDEN VÖLGY EMELKEDJEN FEL,.." Feltölteni a völgyeket azt jelenti, hogy amit eddigi eletemben elmulasztottam, a szeretetet gyakorolni, a jót megtenni, a rászorulón segíteni, a türelmet megélni, a lustaságot levetkőzni, a jóban kitartani, szavunkat, ígéreteinket megtartani, és még sorolhatnánk. Mostantól kezdve hangsúlyozottan próbálom megvalósítani, betölteni azt, ami eddig hiányzott az életemből: Az elmélyültebb imádság, a szentmisén áhítatos lelkülettel való részvét, gyermekeim következetesebb nevelése, ami mögött mindig életem jó példája kell, hogy álljon fedezetként. Isten nem jön utánunk a völgybe, nem szereti, ha kevesebbnek mutatjuk magunkat, mint amik vagyunk, illetve lehetnénk képességeink szerint. Fedezzük hát fel mulasztásainkat az élet minden területén, és töltsük be a 'völgyeket'.

c.) "AMI EGYENETLEN VÁLJÉK EGYENESSÉ,..." Az Úr nem szereti a hazugság, másokat félrevezetni akaró görbe útjait. Amíg tehát a hazugság útjait nem vagyunk hajlandók felváltani az igazság útjaira, addig az Úr nem akar hozzánk jönni. Kiegyenesíteni a hazugság görbe útjait azt jelenti, hogy az élet minden területén engedem érvényre jutni az igazat és az igazságosságot, még akkor is, ha abból közvetlenül semmilyen előnyöm nem származik, sőt még akkor is megmaradok az igazság útján, ha emiatt hátrányt kell szenvednem földi életemben. Ami eddig nekünk jó volt útnak egy életen át, az neki nem jó, még akkor sem, ha csak egy kicsit göröngyös, egy pici 'ártatlannak' látszó hazugság bújik meg benne. Ő csak az egészen sima és egyenes úton hajlandó hozzám jönni.

d.) "AKKOR MEGNYILVÁNUL AZ ÚR DICSŐSÉGE, ÉS MEGLÁTJÁK AZT MINDENEK." Az autópályán csak akkor tudunk időben célba érni, ha az autópálya felépült, ha az útja sima, és nem kacskaringós. Istennek az a célja, hogy Fiában, Fia által meglátogasson, találkozzon velem. Ha nem készítem el neki az utat, soha nem fog hozzám jönni. Ha gőgös és önző maradok, és csak a magam életfelfogása szerint építek utat Jézus számára, de úgy hogy a hegyek, a völgyek és a görbe utak megmaradnak, akkor azt az utat magamnak készítettem és nem neki. Akkor nem Őt kerestem és nem Őt szerettem, hanem önző módon magamat! Így aztán életem hatalmas pusztájában, magamnak is csak olyan utat tudok kreálni, ami zsákutcába, a halálba vezet. Ha igazában találkozni akarok Vele, akkor ne magamnak akarjak utat építeni, hanem neki. Akkor ne legyenek érkezésével szemben kifogásaim, feltételeim, hanem akarjak mindenemben Hozzá igazodni, az Ő igényeinek megfelelni. Ne feledjük, az utat nem magunknak készítjük, hanem Neki: Jézusnak. Ha kívánsága szerint készítjük el az utat, AKKOR megnyilvánul az Úr dicsősége, és meglátják azt mindenek. Nemcsak mi láthatjuk meg Isten dicsőségét, hanem - mert az valamilyen módon átsüt rajtunk-, általunk mások is, mindenki megláthatja azt. Ádventi előkészületként gondoljuk át, szervezzük meg ennek programját. Ámen!

MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA (Ter 3,9-15.20 – Lk 1,26-38)

Jézusra való tekintettel már a fogantatásától bűntelen

Máriát és Fiát kivéve minden ember áteredő bűnnel jön a világra Ádám-Éva bűnbeesése óta. Bár az ő életük szeplőtelenül indult Isten kegyelméből, szeretetéből, engedetlenségükkel mégis elveszítették ártatlanságukat. A visszautasított kegyelem miatt lett szeplős a lelkük. Ennek lett szomorú következménye, hogy gyermekeik is ebbe a kegyelem nélküli állapotba születtek bele, mint ahogy azontúl minden ember így jön a világra. Ez a kegyelem-nélküliség a bűn állapota, mert, vagy kegyelemben, vagy bűnben vagyok, közbeeső harmadik állapot nincs. Ezt a bűnt, lelkiállapotot nevezte el a teológia eredeti, illetve á t e r e d ő bűnnek. Máriának is így kellett volna születnie, ha Isten Őt öröktől fogva ki nem választja arra, hogy édesanyja legyen isteni Fiának, Jézusnak, az emberiség Megváltójának, aki majd FORRÁS A lesz minden kegyelemnek, aki egyetlen LEGYŐZŐJE lesz a bűn szerzőjének, a sátánnak. Hogyan szülhette volna meg Mária a kegyelem Forrását, ha ő maga nem lett volna kegyelemmel teljes? Az biztos, hogy ez a kegyelemmel teljesség megelőzte Mária szabad akaratú beleegyezését, hiszen ezzel Isten előre biztosítani akarta, hogy amikor az angyal hírül viszi Máriának, hogy a Magasságbeli fiának lesz az édesanyja, akkor ezt Mária teljes bizonyossággal igenelje.

A kegyelemmel-teljesség nyilvánvalóan nem Mária érdeme. Isten, Fiára való tekintettel halmozta el ajándékaival. Úgy illett, hogy aki majd megszüli a Kegyelem Forrását, az maga is teljes legyen kegyelemmel. Ugyanezt mondhatjuk Mária bűntelenségével kapcsolatban is: Aki azt a Jézust fogja megszülni, aki egyetlen bűnt sem követ el, aki mindig engedelmeskedik Atyjának, aki mindig szembeszáll és győz a sátán kísértésével, ahhoz csak az az édesanya méltó, aki szintén soha nem engedett a sátáni kísértésnek, aki mindig kész volt igent mondani Isten akaratára, vagyis aki maga is bűnnélküli. Tehát Mária kegyelemmel-teljessége, vagyis bűntelensége, születendő Gyermekére, Jézusra való tekintettel. az emberiség javára kapott ajándék.

1.) MIT NEM TARTALMAZ EZ AZ AJÁNDÉKCSOMAG? A kegyelemmel-teljesség nem jelentette azt, hogy Isten Máriát megóvta volna a különféle kísértésektől, gyarlóságoktól, tévedésektől, félreértésektől. Mária nem volt emberfölötti ember, nem volt mindentudó, mindent értő csodalény. Neki is voltak problémái, gondjai, szenvedései, megpróbáltatásai. Az agg Simeon jövendölései később beigazolódtak: „A te szívedet is tőr járja át.” Mária szenvedett, csakhogy ő nem a saját bűnei, hanem az emberek gonoszsága miatt, mint ahogy Fia is a mi bűneinkért szenvedett.

Ha Isten meg is óvta Máriát a bűn elkövetésétől, a bűn súlyos következményét, a halált neki is el kellett szenvednie. Ő is félt a haláltól, mint ahogy Fia is megremegett a halál színe előtt, még ha tudta is, hogy harmadnapra föltámad. Bár tudta, hogy Fia áldozat lesz, mégis fájt neki, hogy a halálba megy. Ha tele is volt szíve kegyelemmel, mégis ráillet Jézus Hegyi-beszédéből: „Boldogok a lelki szegények, boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” Máriának is voltak bűnös vágyai – amiket nyilván a sátán ébresztett benne-, de ezekkel nem foglalkozott, ezeket bizonnyal visszautasította, még másodpercekre sem mondott rájuk igent: Tiszta maradt a kísértések közepette is.

2.) MIT TARTALMAZ AZ AJÁNDÉKCSOMAG? A kegyelem, amit kapott Istentől megvilágosította értelmét. Ha például Máriának bűnös vágyai ébredtek, azonnal látta, észrevette a Sátán kísértését, és elfordult ettől a bűnös vágytól, és nem forgatta elméjében, fantáziájában, szívében. Nem fontolgatta azt sem, hogyan lehetne úgy beteljesíteni azt a vágyat, hogy közben ne kerüljön szembe Isten akaratával. Vagyis világosan meglátta a rosszat, és azt mindig biztosan megkülönböztette a jótól. A megvilágosított értelem mellett Isten megerősítette akaratát, hogy a felismert rossztól azonnal elfordulhasson, és hogy a megismert jót azonnal meg is tegye. Ha a halál büntetése is a bűnnek, Máriának mégsem úgy kellett ezt megélnie, mint Isten haragját, mint félelmetes enyészetet, mint romlást, mint megsemmisülést, hanem mint a földi zarándokélet megpróbáltatásainak lezárását, mint csatlakozást Jézus áldozatához, mint boldogító átmenetet Isten örökkévaló világába. Ezért ennek érzékeltetésére Máriával kapcsolatban nem arról beszélünk, hogy földi élete végén meghalt, hanem elszenderedett, és ezután Isten azonnal föltámasztva, fölvette magához; időtlen világába, a mennybe, az örök boldogságba. Ma különösen is mondjunk köszönetet Istennek Máriáért, az Ő szeplőtelenségéért, tisztaságáért, amit Jézusra való tekintettel kapott ajándékéba, és azért is, hogy mindannyiunk előtt olyan példaként állhat, akire fölnézhetünk, akit követhetünk, akit segítségül hívhatunk, természetesen akkor, ha hittel élünk a keresztségben kapott kegyelmi ajándékainkkal. Ámen!

Szilveszter „B" év (Un 2,18-21 - Jn 1,1-18)

„Itt az utolsó óra”

Az év utolsó napján felerősödik bennünk az idő jelentősége. Amíg fiatalok vagyunk, úgy érezzük, hogy 'lassan' múlik, és még sok van hátra. Az idős ember már látja, hogy hamar 'elrepül' felette az idő és már nem sok van hátra, ezért könnyebben érti Pál apostol szavait is: „Az idő rövid..., mert elmúlik a jelen világ" (lKor 7,29b és 31b). Az időről tudjuk, hogy nem lehet megállítani, de visszafordítani sem. Az időt tudjuk mérni, de nem tudjuk, hogy mi az. Nem tudjuk megragadni, mert mint a homok kipereg a kezünk szorításából. Tudjuk az időről, hogy felhasználhatjuk jól is, megtölthetjük igazi tartalommal, meg el is pocsékolhatjuk, különféle szórakozásokkal el is tölthetjük hiábavaló semmittevéssel is. Az időt el lehet veszíteni és meg is lehet nyerni.

A Bibliában Isten arra tanít minket, hogy az idő AJÁNDÉK, az időnek volt kezdete és lesz vége. Az időről el kell számolnunk az utolsó ítéleten, tudniillik, hogy mire fordítottuk, hogyan éltünk vele. Jézus tanítása, hogy az idő rövid, meg hogy elmúlik, arra figyelmeztet, hogy használjuk ki, éljünk vele. Tévedés volna azt gondolni, hogy az időt Isten a szabad döntésünkre bízta oly módon, hogy nekünk jogunk van saját belátásunk és emberi bölcsességünk szerint arra használni, amire az nekünk tetszik. Isten már az ősbűn elkövetése előtt megmondta Ádám-Évának, hogy őrizzék és műveljék az Édenkertet, vagyis mindazt, amit Isten nekik ajándékozott. Ebbe beletartozott minden: a föld, a víz, a levegő, a növény-és állatvilág és a saját életük is. Attól, hogy az ember bűnbe esett, Isten ez irányú szándéka nem változott meg. Azóta is arra adja Isten az időt, hogy ami van, azt őrizzük, ami pedig élni, növekedni akar, azt segítsük élete kiteljesedéséhez. Az időt arra kaptuk, hogy Őt megismerjük, Vele kapcsolatra lépjünk, Tőle tanuljunk, Neki engedelmeskedjünk, egymást szeressük, szolgáljuk és arra segítsük, hogy ebből a halálraítélt, mulandó világból egyszer végleg hazataláljunk Istenhez. Aki nem tölti meg élete idejét szeretettel, jótettekkel, Isten iránti engedelmességgel, imádattal, hanem szabadjára engedi saját ösztönösséget, önzését, hitetlenül él: az a saját idejét-életét vesztegeti el. Aki ilyen felelőtlenül gondolkodik és él, az jól eltöltött idő híján képtelen lesz elszámolni életével, amikor majd Isten váratlanul ezzel az igénnyel áll eléje: Adj számot a neked adott talentumokról! „Nem ismeritek sem a napot, sem az órát" figyelmeztet bennünket Isten, az ő váratlan eljövetelére.

Amíg történnek körülöttünk az események - amik lehetnek nagyon fájdalmasak is - amíg tart az idő, addig lehetőséget is kapunk arra, hogy szeretettel töltsük meg azt, hogy mindenkivel jót tegyünk, hogy az esetleges katasztrófák ellenére is őrizzük világunkat, műveljük, neveljük az élővilágot és legfőbbképpen az esendő, kiszolgáltatott embert.

A világ, amelyben élünk, nagy válságát éli. A terrorizmus, a háborúk nem a világot és az embert védik, őrzik, hanem csak bizonyos eszméket és kiváltságos embercsoportok érdekeit. A szeretet és a megbocsátás egyre inkább kiszorul az emberi konfliktusok rendezési lehetőségeiből. Ennek ellenére Isten még harcol értünk, még nem tett le rólunk, még nem szűnt meg inteni, figyelmeztetni minket, még ajándékozza az időt, a kegyelmét és várja, hogy éljünk vele. Ilyen figyelmeztetés volt a Katarina hurrikán 2005. aug. 29-én, amely szinte egész New Orleanst elpusztította. A város romokban, nagy részét elöntötte a víz, százezrek lettek hajléktalanok, éheztek, szomjaztak, és egy jó ideig még reménységük sem volt, hogy kiszabadítják őket a víz fogságából. Eközben mindenütt rablóbandák garázdálkodtak, köztük rendőrök is. Arról is érkezett tudósítás, hogy az embermentő akcióban rálőttek azokra az emberekre, akiket kötélen helikopterek mentettek ki romos épületekből. Egy ideig azok a helikopterek sem tudtak leszállni, amelyek élelmiszert, ivóvizet, gyógyszert vittek egy kórházba, mert szórakozásból rájuk lőttek. Minden természeti csapásnál nagyobb az ember erkölcsi katasztrófája.

Tudomásul kell vennünk, hogy minden nap és annak minden eseménye lehetőség arra, hogy válaszoljunk Isten, ajándékozó szeretetére azzal, hogy jótettekkel és szeretettel töltjük meg a rendelkezésünkre álló időt, amíg ez lehetséges. Amíg az idő tart, addig Isten adja kegyelmét is, tehát megbánhatjuk a múlt bűneit, és élhetünk a jelen kegyelmével.

Ha fájdalmas időknek nézünk is elébe, arra mindig alkalmasak lesznek, hogy megtöltsük Istenbe vetett hittel, és az emberek iránti szolgáló szeretettel. Egy lengyel katolikus pap: Kolbe atya a II. világháborúban hadifogoly lett, sok más zsidó honfitársával együtt. Bizonyára tudták, hogy nem sok jóra számíthatnak. Kolbe atya nem adta fel a reményt, kitartásra, imádságra buzdította sorstársait. Mivel egy pár fogolynak sikerült megszökni, büntetésül megtizedelték, vagyis egy pár foglyot azonnali halálbüntetésre ítélték. Egy több gyerekes apát is kisorsoltak, Kolbe agya önként jelentkezett helyette. Ő hamarosan meghalt, viszont a többi fogoly megmenekült, köztük az édesapa is, aki később részt vett Kolbe atya boldoggá avatásán.

Ádv. III. v. „B” (Iz 61,l-2a..10-11 – Jn 1,6-8:19-28)

Csak a szegényeket jött szabadítani (I.)

A múlt vasárnap azt mondtuk, hogy a bűnös ember hasonlít ahhoz az emberhez, akinek a háza földrengés, árvíz miatt elpusztult, és most a romok alatt tehetetlenül várja, hogy kiszabadítsák.

Ma arra kérdezünk rá, vajon mindenkit kiszabadítanak? Másképpen fogalmazva: Jézus, a mi megmentők mindenkit ki tud szabadítani, minden embert meg akar menteni? A mai olvasmányban ezekre a kérdésekre kapunk választ Izaiás prófétától, aki az eljövendő megmentő, vagyis Jézus nevében szól:

„AZ ÚR LELKE NYUGSZIK RAJTAM, AZ ÚR KENT FÖL, ÉS KÜLDÖTT EL ENGEM..” Négy dolgot mond Izaiás az eljövendő Megmentőről, és feladatáról:

a.) Egyrészt, hogy hallatlan szoros, egymást szerető kapcsolatban van az Istennel, mert Isten ráárasztotta végtelen szeretetének és erejének Szentlelkét. Tehát minden reményünk meglehet a megmenekülésre, mert aki érkezik, Isten mindenhatóságával és hatalmas szeretetével érkezik hozzánk.

b.) Másrészt, aki jön, nem a maga kénye-kedve szerint jön, hanem mint Isten megbízottja: Ő kent föl engem és küldött. Egészen más csinálni valamit kedvtelésből, mert most éppen arra van kedvem, vagy azért megtenni valamit, mert azzal egy fontos személy bízott meg. Jézust az Isten bízta meg, és küldte el a mennyből, hogy jöjjön le a földre és szabadítsa meg a bűnös embert.

Mielőtt azonban az Atya megbízta volna a Fiát és elküldte volna a földre, tudomására hozta, hogy kiket menthet meg az emberek közül, hogy mivel ajándékozhatja meg őket, tehát határozottan megmondta, hogy kikhez szól küldetése.

c.) „... HOGY ÖRÖMHÍRT VIGYEK A SZEGÉNYEKNEK, ...” A katasztrófa után, akire rázuhant az háza, és most ott hever tehetetlenül a törmelék alatt, nincs jelentősége annak, hogy milyen gazdag vagy szegény. A történet inkább arról szól, hogy elveszítem-e az életemet, vagy megment valaki? Isten előtt igazában az a szegény, aki már tudja, hogy sem a pénz, sem a földi értékek, sem a ház nem fontos, hanem csak az életem. Aki a túlélésért küzd, aki már tényleg olyan szegény, hogy már semmije sincs, csak a tehetetlen, halálra szánt élete, (a halál csapdájába esett élete), aki így elveszett, az szegény, az meghallja Jézus megmentő szavát, örömhírét: „Ne félj, mert megváltottalak.”

Azok vannak bajban, akik többre becsülik a pénzt, földi értékeiket, a házukat, mint a saját életüket. Mindennapi életünk rólunk is elárulja, mit értékelünk többre: a mértéktelen munkavégzést, vagy az egészséget, az élvezetek habzsolását, vagy a bölcs és mértékletes életvitelt, ahol van értelme a lemondásnak is, az anyagi javak mindenáron való hajszolását, vagy a nagyobb áldozatot követelő nagycsaládos életformát. Jézus azokért jött el, akik mindennél többre értékelik az Istentől kapott életet, akik készek mindent elveszíteni ezen a világon, csak hogy az ÉLETET megnyerjék. Evangéliumi értelemben az szegény, aki nem ragaszkodik az evilág javaihoz, még ha használja is azokat földi élete fenntartására. Az szegény, aki nem ragaszkodik élvezeteihez, mulandó javakhoz, akinek éppen ezért semmije sincs (hiszen mindent elengedett), csak egy ’haldokló’, már-már elveszett élete. Akik már senki és semmi másban nem bíznak, csak egyedül a Megváltó Istenben, azok az igazán szegények, azokhoz szól Jézus küldetése.

d.) „... ELKÜLDÖTT AZ ÚR, HOGY MEGGYÓGYÍTSAM A MEGTÖRT SZÍVŰEKET.” Lelki értelemben annak van megtörve a szíve, aki kinyitotta a szívét, aki megmutatta a bűneit, aki megbánta minden gonoszságát, aki sajnálja, hogy mással is rosszat tett, aki nem büszke, fölényes, gőgös, hanem beismeri a hibáit, aki bűnbánatban megalázta magát Isten előtt. Aki elzárta a szívét Isten elől, aki letagadja bűneit Isten előtt, akinek kívülről nézve ép a szíve, tehát bűnbánatlan, vagyis nem törte össze szívét az Isten előtt, azért Jézus nem jött el, hogy megmentse. Ez a megkülönböztetés Isten részéről nem személyválogatást jelent, hiszen Ő mindenkit meg akar menteni, Ő mindenkihez jön, de tudja jól, hogy nem képes szót érteni, sem a gazdagokkal, sem az egészségesekkel. Amíg én gazdag vagyok, másban bízok, addig engem nem fog érdekelni Jézus megmentő szándéka. Amíg én bezárom a szívemet, és azt a látszatot keltem, hogy egészséges, ép a szívem, addig távol tartom magam attól, hogy Jézus meggyógyítsa az én egyébként bűnbeteg szívemet. Ezért mondta Jézus: „Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint gazdagnak bejutni a mennybe.” Vagy: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (az összetört szívűeknek, a bűnbánóknak).

Ádv. III. v. "B"

Csak a rabokat jött menteni (II.)

1.) "ELKÜLDÖTT AZ ÚR, HOGY ... SZABADULÁST HIRDESSEK A FOGLYOKNAK,..." Leginkább olyan helytelen magatartásformáról van szó, aminek megkötöző ereje van. Pl. a rossz megszokások: káromkodás, ítélkezés, megszólás, erőszakosság, harag, falánkság, iszákosság, lustaság, hanyagság, stb. Ezeket a bűnöket, ha gyakran elkövetjük, akkor annyira hozzánk kötődnek, hogy szinte képtelenek vagyunk a magunk erejéből megszabadulni tőlük. Jézus azért jött a bűn által megkötözött foglyokhoz, hogy szabadulást hozzon nekik.

Akik azonban a maguk erejében bízva arra gondolnak, hogy ők nem rabjai saját rossz szokásaiknak, tehát, ha nagyon akarnák, maguk erejével is leszoknának bármelyik rossz szokásukról, szenvedélyükről - tehát akkor szabadítják meg magukat, amikor akarják-, azokhoz nem jött el Jézus, hiszen ők akkor válnak szabaddá, amikor akarnak, tehát ők valójában nem is foglyok. Az a fogoly, aki ugyan magát zárja be, de azt hiszi, hogy zárkája ajtajának a kulcsa nála van, és azt akkor használhatja, amikor akarja, az a rab valójában nem is rab. Jézus viszont csak az igazi foglyokhoz jött, akik elveszítették zárkájuk kulcsát, és már csak abban reménykednek, hogy jön a Szabadító, jön az, akinek a kezében van a kulcs.

2.) "ELKÜLDÖTT AZ ÚR, HOGY SZABADULÁST HOZZAK A BÖRTÖNÖK LAKÓINAK." Itt talán olyanokról van szó, akiket mások börtönöztek be, jogtalanul, vagy olyanokról is szó lehet, akiket mások terrorizálnak, tartanak rettegésben, állandó félelemben, depresszióban, akiket megaláznak, kihasználnak, megvetnek. Egyszer Jézus megmentő munkája folytán minden bilincs lehull rólunk. Az ószövetségi időkben szokás volt, minden 50. évben úgynevezett 'jóbel' évben fölszabadítani a rabszolgákat. Ha valamelyik zsidó családban rabszolgát tartottak, kötelességük volt a jóbel évben felszabadítani. Ez a kegyelmi lehetőség meglehetősen ritkán, csak 50 évenként kínálta fel a szabadulást a raboknak. Az újszövetséggel, Jézussal nemcsak az 50. év lett a kegyelem ideje, hanem minden nap a kegyelem idejévé lett, a szabadulásé - ha élünk vele -. Viszont jaj, lesz annak, aki visszaélt a maga hatalmával, aki igazságtalanul börtönzött be másokat. Itt elsősorban nem a fizikai be-börtönzésekről van szó, hanem minden olyan lelki, vagy testi megnyilvánulásról, ami által másokat terrorizáltam, megfélemlítettem, megaláztam, és ezzel mintegy lelki gettóba zártam.

3.) "ELKÜLDÖTT, HOGY HIRDESSEM AZ ÚR KEGYELMÉNEK ESZTENDEJÉT." Isten országában mindennek megvan az ideje. Ahogyan közeledtünk az ezredfordulóhoz, sokan már meghirdették a világ végét, és ezzel akarva, akaratlanul félelmet hintettek az emberek lelkébe. Azóta már eltelt egy pár esztendő, és hogy ha az azóta eltelt időben sok természeti csapás sújtotta is földünket, ha apokaliptikusnak, végidőszerűnek látszanak is ezek a katasztrófákkal, háborúkkal eltelt időszak, azért azt mégis csak látjuk, hogy még nincs itt a világ vége, az ítélet ideje. Ugyanakkor jó újra és újra feleleveníteni az Egyház tanítását, amit a Bibliából idéz: "Nem tudjátok, sem a napot, sem az órát”. Azt ugyan mondja a Biblia, hogy legyetek éberek, imádkozzatok, de azt nem, hogy rettegve féljetek a végítélet napjától, és várjátok semmittevésben, amíg rátok nem szakad az ítélet. Végső soron az Egyház az ítélettel kapcsolatban azért int bennünket éberségre, mert arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy egyszer lejár a kegyelem ideje, és akkor többé már nem lesz idő arra, hogy Jézus fölszabadítsa azokat, akiket bilincsbe vertek, lelki módon bebörtönöztek. Tehát egyrészt tudjuk, hogy az ítélet a jövő időben lesz, bár azt nem tudjuk, hogy a közeli, vagy a távoli jövőben. Ezért int az Egyház, hogy legyünk készenlétben, hiszen bármikor bekövetkezhet. Ugyanakkor a jelen időre, amiben éppen élünk, azt mondja, hogy az a KEGYELEM IDEJE. Erről pedig azt tudjuk, hogy a végítélettel lezárul, hiszen maga az idő is elmúlik a mulandó világgal együtt. És mivel nem tudjuk, hogy a közeli, vagy a távoli időben szakad vége a KEGYELEM IDEJÉNEK, ezért ki kell használnunk, élnünk kell vele. Jézussal eljött a kegyelmi idő, és tart a világ végéig. Ezt az időt kell kihasználnia, megragadnia a raboknak és a rabtartóknak is. A raboknak be kell ismerniük Jézus előtt, hogy engedték magukat a sértődöttség, a megalázottság, a kitaszítottság, a megvetettség börtönébe taszítani, és úgy táncoltak, ahogyan a gonosz muzsikált nekik. A rabtartóiknak pedig be kell ismerniük Jézus előtt, hogy ők is börtönben vannak, ők is foglyok, a saját rosszindulatuk, mások lelkét megnyomorító magatartásuk, erőszakosságuk, szenvedélyeik foglyai. Csak így szabadíthat meg rabot és rabtartót egyaránt Jézus. Ha magunkra nézünk, felismerhetjük, hogy mindkét fajtája az önzésnek helyet kapott életünkben. Ám azt is megláthatjuk, hogy mi is részesülhetünk Jézus, szabadító kegyelmében, akár mi voltunk a bűn rabjai, akár másokat próbáltunk rabokként kezelni önző, erőszakos viselkedésünkkel, de csak akkor, ha beismerjük, megbánjuk bűneinket.

Ádv. IV. v. „B (2Sám 7,l-5.8b-12.14a.l6 – Lk 1,26-38)

Isten bármikor és bárhol megajándékozhat bárkit

Az angyali üdvözlet nemcsak Máriáról szól, hanem még inkább arról az Istenről, akit nem korlátozhatnak szokások és hagyományok, még vallásos előírások sem, aki NEMVÁRT módon ajándékozza meg nemcsak Izraelt, hanem az egész világot, amikor Fiát küldi hozzánk megváltóul. Mindez akkor derül ki igazán, ha összevetjük Keresztelő János és Jézus földre érkezésének körülményeit.

1.) A VÁRATLAN AJÁNDÉK: a.) ERZSÉBET ÉS FÉRJE ZAKARIÁS pap buzgón és sokáig imádkoztak gyermekáldásért, de belefáradtak, mert már annyira megöregedtek, hogy már nem is reménykedtek gyermekáldásban. És amikor már lemondtak róla, amikor talán már nem is imádkoztak érte többet, Isten megáldotta őket. Ez azt igazolja, hogy Isten felülmúlja emberi reményeinket, és akkor is képes megajándékozni minket, amikor mi már azt a legkevésbé sem várjuk. Ennek igazsága még világosabban áll előttünk b.) MÁRIA ÉS JÓZSEF esetében. Ők még annyit sem imádkoztak gyermekáldásért, mint Erzsébet és Zakariás, és még a vágyaikban sem fordulhatott meg, hogy gyermekáldásként a Magasságbeli Fiát kapják ajándékba. Az egyáltalán nem várt ajándék zavarba hozza Máriát, és félni kezd, amikor meghallja az angyal köszöntését, ami kegyelemmel teljesnek mondja, akivel vele van az Úr. Isten már az ószövetségben is ajándékozó Isten volt, de amíg ott csak emberi élettel ajándékozta meg az szülőket, az újszöszövetségben saját Fiát adta nekünk, annak ellenére, hogy nem is kértük és nem is vártunk ilyen nagy ajándékot!

2.) AZ AJÁNDÉKOZÁS HELYE, KÖRÜLMÉNYE: a.) Zakariás, mint pap, éppen a jeruzsálemi templomban teljesíti szolgálatát, áldozatot mutat be Istennek, amikor megjelenik neki az angyal, és közli vele az örömhírt: Az Isten megajándékoz téged egy gyermekkel. Jeruzsálem szent hely, az ország fővárosa, Zakariást a legszentebb elfoglaltságában szólítja meg az angyal. b.) Ezzel szemben Mária, a rosszhírű Galilea Názáret nevű falucskájában van, a saját kis egyszerű házában, és talán nem is imádkozik térdre borulva – ahogyan festményeken szoktuk látni-, hanem végzi a mindennapi teendőket, ami a házban és a házkörül adódik. Mit akar nekünk üzenni Isten azzal, hogy ezt a csodálatos AJÁNDÉKOT, az Ő Fiát, nem az előkelő Jeruzsálemben adta át és nem egy főpapnak, hanem csak Názáretben, és egy egyszerű, sokszor a zsidók által megvetett nőnek, aki még csak prófétának sem mondható? Isten ezzel hangsúlyozni akarta az ő nemzetek- és vallásfelettiségét. Ne feledjük, hogy Galilea abban az időben pogányok által lakott vidéknek számított Az igazi zsidók elkerülték ezt a vidéket, és az ott lakókat megvették. Názáretnek semmi nevezetessége nincs, az ószövetségi Biblia sehol nem említi a nevét. Az Újszövetségből tudjuk, hogy amikor Fülöp apostol hírül viszi Nátánáelnek, hogy megtaláltuk a Messiást, a Názáreti Jézust, akkor ő így válaszolt neki: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” És mégis, Jézus itt nevelkedett fel, itt élte – mondhatni – rejtett életét 30 éven át. Mi lehet ennek a magyarázata, üzenete? Jézus nemcsak a zsidóknak, hanem minden embernek a megváltója akart lenni, tehát a pogányoknak is. Mivel minden ember bűnét el akarta hordozni, ezért kereste a legmélyebb pontot, a legsötétebb helyet, Názáretet. Tudta, hogy milyen sors vár rá, tudta, hogy a dicsőségbe csak a sötétségen, a megvetésen, a szenvedésen át juthat el. A Filippi levélben beszél Pál apostol Jézusnak erről a lelkületéről: Nem ragaszkodott isteni voltához, hanem kiüresítette magát, hasonló lett az emberekhez, rabszolga alakot öltött. Azért jött a galileai Názáretbe, hogy vállalja szegénységünket, megvetettségünket, bűneinket, elviselje pogány életmódunkat. Zakariás imádkozik, amikor megszólítja az angyal, Mária pedig végzi a mindennapi teendőit. Ezzel azt akarja üzenni nekünk az Isten, hogy neki nemcsak a templomban, és nemcsak vallásos elfoglaltságunk idején lehet mondanivalója a számunkra, hanem bárhol és bármikor. Az otthon szegényes ’profán’ környezetében is, amikor mindennapi munkánkat végezzük, amikor nem is rá gondolunk, hanem az elvégzendő munkára. Vigasztaló ez azokra nézve, akik napjaik legnagyobb részét nem templomban, és imádságban töltik, hanem a munkahelyen és munkával. Meghaladja az ószövetségi felfogást, hogy Isten angyala nem egy férfit szólít meg, hanem egy a zsidók által megvetett nőt. Isten üzenete, hogy a nő egyenrangú a férfival: a nő is hordozhatja Isten üzeneteit, az Isten életét. A Krisztusban nekünk adott Isten országa nem annyira erős férfiakat igényel, akik alkotni akarnak, hanem inkább gyenge nőket, akik készek befogadni és elfogadni, mint Mária is. Az Ő lelkületével próbáljunk megnyílni karácsony Titka, Ajándéka előtt, akarjunk befogadók lenni, miként Mária is az volt, jó időben és rossz időben egyaránt.

Ádv. IV. v. "B" (2Sám 7,l-5.8b:12.14a.l6r Lk 1,26-38)

Építsünk templomot az Úrnak, az Úrral! (II.)

A bűnöst képletesen szemlélhetjük úgy, mint azt az embert, akire rászakadt a saját háza, és most ott hever - sérülten, mentésre várva - a romok alatt. A mai olvasmányban Dávid király személyében áll előttünk ez a bűnös ember, aki miután ellenségeit győztes csatákban sorra megverte, gyönyörű palotát épített magának és élvezte a békét. Ez persze csak a külső látszat volt, hiszen lelkiismerete felébredt, és arról vádolta, hogy amíg ő drága palotában lakott, addig az Úr ládája - az Úr jelenlétére figyelmeztető frigyláda - csak sátorban. Dávid úgy gondolta, hogy az Urnak kőből való templomot kell építenie.

Térjünk vissza hasonlatunkhoz, a romok alá temetett emberekhez, akikhez végülis megérkezik a megmentő csapat, és ők szabadok lesznek. Nagy katasztrófák után a megmentő csapatok legsikeresebb tagjait jutalomban részesítik. Olykor kutyákat is bevetnek a mentéshez, és még azokat is díjazzák. Ha mindenki el is felejtené a mentők nevét, azok soha nem felejtkezhetnek meg róluk, akiket megmentettek, akik az életüket köszönhetik megmentőiknek.

Valami hasonló történt - csak persze lelki értelemben - Dáviddal is. Dávid élete folyamán, már egészen kicsi korától megtapasztalta Isten megmentő szeretetét. Már fiatal korában olyan erős volt, hogy puszta kézzel elbánt egy fiatal oroszlánnal, aztán pedig győzni tudott a hatalmas túlerővel rendelkező, termetre is jóval nagyobb Góliáttal. Mindezt Isten segítségével tehette meg. Egyszerű pásztor gyerek volt, Isten azonban őt választotta ki, hogy Saul király után Izrael királya legyen. Mint király még kézzelfoghatóbban megtapasztalhatta, hogy Isten mennyire szereti, segíti, oltalmazza őt: minden ellensége felett győzelmet adott neki. Híre ment annak, hogy Isten harcol vele, ezért körös-körül nem akadt király, aki meg merte volna támadni. Dávid érezte, hálásnak kell lennie Istenhez sokféle adománya miatt, és belátta: Istennek még szebb palotát kell építenie, mint saját magának.

Amikor elmondta Nátán prófétának templomépítési tervét, az közölte vele, hogy nem ő, hanem majd az utóda fog házat építeni az Úrnak, mert Dávid kezéhez - a háborúk miatt is - sok vér tapad. Isten megígéri Dávidnak, hogy majd olyan utódot ad neki, aki nem lesz erőszakos, aki nem fog háborúskodni, majd ő építhet neki templomot. Ez a jövendölés három értelmet hordoz magában:

1.) HAMAROSAN BEKÖVETKEZŐ ESEMÉNYT: Isten elsősorban Salamonra, Dávid fiára gondolt, aki királysága alatt soha nem háborúskodott, teljes békét élvezett, és így Jeruzsálemben felépíthette Istennek a kőtemplomot.

2.) TÁVOLABBI ESEMÉNYKÉNT: Isten Szűz Máriára gondolt, aki szintén erőszak nélkül élt, akinek a saját teste szolgált templomul, hiszen az Isten Fia lakott benne, amikor megfogant a Szentlélek erejéből, és kilenc hónapig hordozta méhében a világ Megváltóját. Mária azzal, hogy beleegyezett Isten tervébe, azzal, hogy szívből ki tudta mondani: "Legyen nekem a te igéd szerint”, tulajdonképpen hozzájárult ahhoz, hogy az Isten kegyelme építsen benne, anyai ölében templomot szent Fiának

3.) A JELEN ESEMÉNYEKÉNT: Kb. 3000 évvel ezelőtt Isten, Salamont használta fel arra, hogy templomot építtessen magának Izraelben, hogy Isten, népe körében lakjon. 2000 esztendővel ezelőtt Isten Máriát vonta be munkatársként ahhoz, hogy élő emberből alkosson Fiának templomot. Isten ez által még közelebb jött az emberhez. Ma pedig Jézus a mi testünket, szívünket akarja élő templommá tenni, mert nem elégszik meg, hogy egy nép körében legyen jelen, vagy egyetlen ember életében – Máriáéban -, hanem minden ember szívében lakást akar venni. Salamon kőből, Mária a méhéből, Jézus a szívünkből épít templomot.

Salamon azért építhetett kőből templomot, mert BÉKÉS TEEMÉSZETŰ volt, nem tapadt vér a kezéhez. Mária azért építhetett méhéből templomot az Istennek, mert kész volt IGENT MONDANI az anyaságra, az örök életre, Isten akaratára, mert engedelmes volt Istennek. Jézus azért építhetett magának templomot a szívünkben, mert az Ő kezéhez sem tapadt vér, mert szelíd volt, mert azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben legyen, mert mindenben engedelmes volt az Atyának: igent mondott EMBERRÉLÉTELÉRE: Ezzel együtt igent mondott az ember megistenülésére is. Ez csak úgy valósulhat meg, ha Salamonhoz hasonlóan törekszünk a másokkal való békességre, és ha Máriát követve készek vagyunk igent mondani a Megváltóra.

Karácsony éjféli mise „B” (Mt 1,18-25)

Fogadd el az ajándékot!

Ebben az elanyagiasodott világban nem is nagyon tudunk mit kezdeni azzal a fogalommal, hogy a j á n d é k. Azért adok, hogy te is adj nekem, mondja az anyagias ember, és nem tudja elképzelni, hogy önzetlenül is, viszonzást nem várva is lehet adni. A magát bölcsnek gondoló ember könnyen kijelenti: Az ember semmit sem kap ezen a világon ajándékba! Ezzel szemben mégis igaz, hogy vannak olyan dolgok, amiket ajándékba kapunk: Egy embernek a barátsága, az édesanyának a gyermeke iránti áldozatos szeretete, egy beteg mellett végigvirrasztott éjszaka, nem árucikk, hanem ajándék, kegyelem. Vannak azonban olyan realisták, akik nem hisznek az önzetlen szeretetben, a barátságot szükségletnek nevezik, aminek megvan a maga haszna, az édesanyai szeretetet, pedig ösztönösségnek tartják, ami valamilyen szinten az állatban is megvan, amikor védi, óvja, táplálja kölykét. Így aztán sokaknak kérdéses az a szeretet, amivel Isten szereti őket, mert nem bizonyosak benne, hogy önzetlenül szereti őket, azt gondolják, hogy Isten valamiféle hasznot húz abból, hogy szeret minket.

Az ember ősbűne, hogy bizalmatlan, nem hisz a jóban, nem hisz Isten önzetlen szeretetében. Az emberiség szívébe a gonosz lopta be az Istennel szembeni bizalmatlanságot, amikor olyan kérdést intézett Évához, amellyel kérdésessé tette Isten önzetlen szeretetét: „Isten valóban azt mondta, hogy nem ehettek a paradicsomkert egyetlen fájáról sem?” A kérdés hazug és abszurd, tehát könnyű megválaszolni rá, de észrevétlenül befurakodik a bizalmatlanság mételye az ősszülők szívébe, mert megmarad a kérdés, hogy miért tiltotta el őket Isten attól a gyümölcsfától, ami a kert közepén van? Ettől kezdve nem az érdekli őket, hogy hány fa van még, amelynek gyümölcsét nyugodtan ehetik, hanem, hogy a tiltott fa gyümölcsét miért nem ehetik. Az egészen kicsi gyermek meg tudja érteni, hogy miért nem adnak éles kést a kezébe szülei, s ha észrevétlenül megfogná, miért vésziek el tőle azonnal? Ahogyan a szülő is csak jót akar gyermekének, amikor tilalomfákat állít eléje – és ezt felnőttként már megértjük -, úgy az Isten az irántunk való szeretetből óv bennünket attól, hogy az áldás helyett az átkot, az élet helyett, a halált válasszuk. Isten végső soron ’csak’ egyet kért ősszüleinktől, és szüleinken keresztül tőlünk is: Ne ti akarjátok eldönteni, hogy mi lesz nektek a jó, és mi lesz nektek a rossz, hanem hagyatkozzatok az én döntésemre, mert ezt csak én tudom nektek megmondani, hiszen én alkottalak benneteket olyannak, hogy rám támaszkodva, bennem bízva, az én kegyelmem, ajándékaim elfogadása által legyetek boldogok. Ezzel szemben mi bizalmatlankodunk, méltatlankodunk a tiltások ellen, és a magunk által elgondolt ’jó’ úton akarunk járni. Valójában nem akarjuk elfogadni, hogy Isten önzetlenül szeret és jó hozzánk, hogy rászorulunk az Ő segítségére, ehelyett sértődve, megbántódva gondolunk arra, hogy elveszi szabadságunkat, állandó tiltásaival, valami nagyon élvezetestől, valami rendkívüli jótól foszt meg minket, mert azt csak saját magának akarja fenntartani önző módon. A gonosz is erre tesz célzást Ádám-Évának: „Amely napon esztek a tiltott fa gyümölcséből, olyanok lesztek, mint Isten” Ettől kezdve ti dönthetitek el, hogy mi a jó nektek, és hogy mi a rossz.

Ki bizonyíthatná be az embernek, hogy téved, hogy nem jól ismeri az Istent, hogy hamis az Isten-képe? Ki adhatná vissza az ember Istenbe vetett hitét és bizalmát, amit a gonosz kilopott ősszüleink szívéből? Ki győzhetné meg az Istentől elpártolt embert, hogy az Isten nem sértődött meg a bűnbeesett emberre, hanem az iránta mutatott bizalmatlansága ellenére keresi vele a kapcsolatot, és kész békejobbot nyújtani neki? Ki értethetné meg az emberrel, hogy engedetlenségével, azzal, hogy evett a tiltott fa gyümölcséből, nem lett jobb a helyzete, nem lett boldogabb, hiszen lelkiismerete vádolja amiatt, hogy függetlenítette magát Istentől? Mikor értjük meg, hogy nem Isten sértődött meg ránk, hanem, mi fordultunk el Tőle, és mi érezzük magunkat megsértve, ahányszor csak szembesülünk tilalmaival? Pál apostol kínálja fel az egyetlen utat a tiszta lelkiismerethez: „Krisztus nevében könyörgünk nektek, béküljetek ki Istennel” (2Kor 5,20)!

Istennel való kibékülésünk, kiengesztelődésünk lehetséges, mert a megbékélés kezdeményezője maga Isten, hiszen azzal, hogy karácsony éjszakáján elküldte Fiát a földre, békejobbot nyújtott felénk. Bebizonyította, hogy bűneink ellenére szeret, bebizonyította, hogy tilalmaival semmi jótól nem fosztott meg minket, hiszen a Legdrágábbat ajándékozza nekünk: Fiát. Igazi karácsonyunk lesz, ha bizalommal fogadjuk Isten Békejobbját, és készek vagyunk azt, a minket megbántó testvéreinknek is továbbadni. Így kívánjunk boldog karácsonyt egymásnak!

ÜNNEPI MISE „B” év (Lk 2,15-20 v. Jn 1,1-18)

A halál kultúrája helyett az élet kultúrája (II.)

Az élet foganása, szülése nagy öröm, kivéve persze, amikor valakit nem várnak a szülei: talán, mert már úgy is elég terhes az élet, vagy, mert előre lehet tudni, hogy fogyatékosan fog születni. Ez bizony sokkolja a szülőket, még akkor is, ha csak később derül ki a hiányosság, a betegség, viselkedés-zavar. Ilyenkor nem egy szülő még a napot is elátkozza, amikor megszülte gyermekét. Jób, a Biblia nagy szenvedője is megátkozza saját születésnapját. Amikor számtalan csapás éri, és már torkig van a szenvedéssel, gyászolja saját családtagjait, tönkrement gazdaságát, azt kívánja kétségbeesésében, hogy bár, már anyja méhében meghalt volna.

Egy olyan világban, ahol a különféle technikás gépek elvégzik helyettünk a munka nehezét, bizony elkényelmesedtünk, és egyre nehezebben viseljük a szenvedéseket, a nem várt kellemetlen helyzeteket, a kötelező lemondásokat és áldozatokat, mert Jézus tanításával ellentétben nem ’elveszíteni’ akarjuk életünket Őérte, hanem mindenáron megnyerni, még annak árán is, hogy közben szembefordulunk az örök értékekkel, hitünkkel, Teremtőnkkel.

Nehéz döntés elé kerül az a szülő, akinek születendő gyermeke fogyatékos lesz. Egy áldozatot vállalni nem akaró világban aránylag könnyen meggyőzheti magát arról, hogy nem kell vállalnia a gyermekét, hiszen neki is jobb lesz, ha nem születik meg, különben szenvedés lenne az élete, aminek látványa megkeserítené a szülők életét is. Tehát mindenkinek jobb lesz, ha nem jön világra. Ennek a hibás, életellenes felfogásnak a szomorú következménye az, hogy a sérült élet helyett, a halált választja. Megkegyelmezhetne a gyermeke életének, ám ő a szeretet látszatába burkolt irgalmatlan halált választja: ’Mindezt a gyermekemért teszem, hogy ne kelljen szenvednie. Az ilyen szülő elhallgatja, hogy ezzel a tettével saját kényelmét is kereste, vagyis ilyen betegen nem akarta szeretni, ápolni, gondozni gyermekét, és a ’könnyebb’ részt választotta.

Jézusról olvassuk a Bibliában: ”Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be.” Csak egyedül Mária fogadta el feltétel nélkül. József is előbb túl akart tenni rajta – tudatlansága miatt -, nemkívánatos gyermeket látott Mária magzatában, akihez neki semmi köze – legalább is addig, amíg az angyal fel nem világosította -.

Egyre inkább csak a tökéletes, hibátlan élet számít életnek az emberek szemében. Ha valaki nem találja magát elég szépnek, tökéletes formájúnak, átszabatja magát az orvosával: az orrát, mellét, vagy akármelyik testrészét. Ha mondjuk, férfi létére úgy érzi, hogy ő inkább nőként szeretné élni az életét, akkor szerencsétlennek érezné magát egy életre, ha nem operáltathatná meg magát, hogy nemileg is nővé lehessen. Odáig jutunk, hogy nem maga az élet a fontos, hanem, hogy hogyan nézünk ki, hogyan lenne könnyebb és élvezetesebb ez az élet, hogyan tudnám kívülről szebbé, kívánatosabbá tenni magamat, hogyan lehetnék egyre sikeresebb a gazdasági életben. Ha valami úgymond gyógyíthatatlan, ’kijavíthatatlan’ van rajtunk, akkor kétségbeesünk életünk minősége felett, és kívánjuk a halált, mert így nem sem célja sem értelme nincs az életnek. Van, aki öngyilkosságba menekül, jobb esetben depressziós lesz.

Nemcsak egy magzatot ’lehet’ elvetélni, nemkívánatossá nyilvánítani, hanem egy gyermek, egy felnőtt életét is. Amikor nem tetszik a gyermekem viselkedése, amikor kiderül, hogy gyenge képességei vannak, amikor már semmivel sem tudunk hatást gyakorolni rá, amikor ellenségessé lesz, és én ’lemondok’ róla, többé nem vagyok képes őt szeretni, többé nem nevelem, nem fáradok érte, mert nem lett olyan, amilyennek elképzeltem, attól kezdve elvetéltem, mintha megöltem volna. Sajnos egy felnőttet, még a házastársunkat is elvetélhetjük. Amikor már betelik a pohár, amikor már nem vagyunk hajlandók megbocsátani, tűrni, szolgálni, szeretni, amikor már képtelenek vagyunk elviselni a másikat, mert nem lett olyan, amilyennek elképzeltük, akkor ezzel nemkívánatossá nyilvánítottuk, elvetéltük őt.

Hollandiában egy pár éve iktatták törvénybe az eutanázia engedélyezését, ami nem más, mint az öngyilkosság egy bizonyos formájának az engedélyezése, természetesen államilag. Ha már nem lehet gyógyulni, ha már elviselhetetlen, akár testileg, vagy lelkileg a szenvedés, akkor az embernek van joga rendelkezni saját élete, illetve halála felett, vagyis kérheti orvosától, hogy oltsa ki az életét.

Sem születéskor nem akarunk, nem merünk szembenézni a sérült élettel és az ezzel járó szenvedésekkel, lemondásokkal, sem a halálhoz közeledve nem akarjuk vállalni a meggyengült, gyógyíthatatlanul megsérült életet, nem beszélve arról, ha szenvedés is nehezíti azt. Talán Jézust is azért vetették el az emberek, mert sérült volt, legalább is a gondolkodása, mert nem a mindenki által elfogadott norma szerint gondolkodott és élt. Erről majd holnap szeretnék szólni.

KARÁCSONY 2. NANPJA "B" év (Mt 10,17-22)

A halál kultúrája helyett az élet kultúrája (II.)

Arról beszéltünk tegnap, hogy nem tudjuk egykönnyen elviselni a sérült életet, ha ráadásul még szenvedés is jár vele, s ezért inkább elvetjük. Ma feltesszük a kérdést: Lehet, hogy Jézust is azért utasították el sokan a múltban és napjainkban is, mert sérültnek látják, a normális, megszokottól eltérőnek a gondolkodását, az életét és elvárásait? Vizsgáljuk meg, mint mond erről a Biblia.

Némileg Mária, az édesanyja is megütközött gyermekén, amikor három napra nyoma veszett isteni gyermekének, aki akkor még csak 12 éves volt, igaz, a férfikor határán.

Keresztelő Jánosban is kételyek támadtak Jézus megváltó voltát illetően: Ha Jézus lenne a szabadító - gondolta magában Keresztelő János-, akkor nem engedné, hogy az előfutára börtönben sínylődjön, Heródes igazságtalan ítélete miatt.

A tömeg csodálkozva hallgatta szép, szabadításról szóló beszédét, de mégsem akarták elfogadni, hogy ő az Istentől jött szabadító, hiszen annyira egyszerű volt származását és külső megjelenését tekintve is. Ők királyként gondolták el a messiást, aki koronával a fején ül királyi trónján, aki hadsereggel rendelkezik, és kész kiűzni az országból az elnyomó rómaiakat. Csalódtak Jézus személyét illetően, becsapva érezték magukat, és ezért elvetették, életére törtek.

Egy időben elterjedt róla a hír, hogy elvesztette az eszét. (Szélsőséges tanítása, különösen az ószövetségi törvények szokatlan magyarázata, és némely törvény meg nem tartása miatt) összeütközésbe kerül a főpapsággal, a farizeusokkal és az írástudókkal is. Máriának ez nagyon