12
Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Rövidesen választanotok kell, hogy hol és milyen területen folytassátok tovább tanulmánya- itokat. Ebben a nagy döntésben pályaválasztási kiadványunkkal szeretnénk segíteni nektek. Intézményünk a város legrégibb iskolája, ahol 1873-tól tanulhatnak szakmát a fiatalok. Az igazi fejlődés 1987-ben indult meg, amikor átadásra került az iskola mai épületegyüttese, az iskola, a tanműhely és a sportcsarnok, s így a szakmai képzés korszerű körülmények között folytatódhatott. A fenntartásunk alá tartozó kollégium 120 tanulót tud befogadni, és az Arany János Kollégiumi- Szakiskolai Program segítségével biztosan eljuttatni minden diákot a szakma megszerzéséig. Napjainkban igen fontos, hogy a piaci igényeknek megfelelő, versenyképes tudással rendel- kezzenek a munkavállalók, ezt 11 szakmai és 3 szakközépiskolai képzéssel tesszük lehetővé. A tanulás feltételeit a jól felkészült szaktanárok mellett, korszerűen felszerelt szaktantermek, számítógéptermek, tanműhelyek biztosítják. Iskolánkban azonban nem csak tanulásra van lehetőség. Tartalmas diákéletet élhettek, szakköri tevékenységeket végezhettek, színvonalas iskolai rendezvényeken vehettek részt, sportolhattok is. A képzés színvonalát, eredményességét bizonyítja, hogy 7 éve minőségbiztosítási tanúsít- vánnyal rendelkezünk, intézményünk ECDL vizsgaközpont, bázisiskolája az Országos Hűtő-és Klímaszövetségnek, illetve a CISCO lokális akadémiája. Hozzatok megfontolt döntést! Szeretettel várunk benneteket, találkozunk 2015 szeptemberében! Sütő Andrea intézményvezető

Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

Kedves Pályaválasztó Fiatalok!

Rövidesen választanotok kell, hogy hol és milyen területen folytassátok tovább tanulmánya-itokat.

Ebben a nagy döntésben pályaválasztási kiadványunkkal szeretnénk segíteni nektek. Intézményünk a város legrégibb iskolája, ahol 1873-tól tanulhatnak szakmát a fiatalok. Az

igazi fejlődés 1987-ben indult meg, amikor átadásra került az iskola mai épületegyüttese, az iskola, a tanműhely és a sportcsarnok, s így a szakmai képzés korszerű körülmények között folytatódhatott. A fenntartásunk alá tartozó kollégium 120 tanulót tud befogadni, és az Arany János Kollégiumi- Szakiskolai Program segítségével biztosan eljuttatni minden diákot a szakma megszerzéséig.

Napjainkban igen fontos, hogy a piaci igényeknek megfelelő, versenyképes tudással rendel-kezzenek a munkavállalók, ezt 11 szakmai és 3 szakközépiskolai képzéssel tesszük lehetővé. A tanulás feltételeit a jól felkészült szaktanárok mellett, korszerűen felszerelt szaktantermek, számítógéptermek, tanműhelyek biztosítják.

Iskolánkban azonban nem csak tanulásra van lehetőség. Tartalmas diákéletet élhettek, szakköri tevékenységeket végezhettek, színvonalas iskolai rendezvényeken vehettek részt, sportolhattok is.

A képzés színvonalát, eredményességét bizonyítja, hogy 7 éve minőségbiztosítási tanúsít-vánnyal rendelkezünk, intézményünk ECDL vizsgaközpont, bázisiskolája az Országos Hűtő-és Klímaszövetségnek, illetve a CISCO lokális akadémiája.

Hozzatok megfontolt döntést! Szeretettel várunk benneteket, találkozunk 2015 szeptemberében!

Sütő Andrea intézményvezető

Page 2: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 2 -

Jelentkezz iskolánkba és nyerj felvételt

a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók

Arany János Kollégiumi - Szakiskolai Programjába!

Az Arany János Kollégiumi - Szakiskolai Program a szociálisan hátrányos hely-zetű szakiskolai tanulóknak ad esélyt arra, hogy hátránykiegyenlítő foglalkozá-sokkal, megfelelő gondoskodással és odafigyeléssel sikeresen szakmához jussa-nak teljesen ingyenessé téve taníttatásukat. Országosan hét intézményben működik a program, melyek között 2008 szeptembere óta ott van a mi intézmé-nyünk is.

A tanulmányi felzárkóztatás mellett a program kere-tében a tanulók

jogosítványhoz juthatnak ECDL vizsgát tehetnek megtanulhatnak úszni és síelni színházba, moziba, kiállításokra járhatnak hétvégeken hazai és külföldi kirándulásokon

vehetnek részt, mindezt szintén ingyen. Ezen túl tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek!

A program keretében 2015 szeptemberétől 26 fő kaphatja meg ezt a lehetőséget.

A következő tanévre a programba azoknak a jelentkezését várjuk,

akik iskolánkban kívánják tanulmányaikat folytatni és vállalják a teljes tanulmányi időszakra a kollégiumi bentlakást. A programba való bekerülés feltétele, hogy: a pályázó tanuló halmozottan hátrányos helyzetű vagy

állami gondozott, lakásotthonos, és hivatásos nevelőszülőknél elhelyezett le-gyen.

A programba pályázat útján lehet bekerülni.

A pályázati űrlapok beszerezhetők intézményünknél, vagy letölthetők az Arany János Programiroda honlapjáról (www.ajkszp.hu).

A pályázatot legkésőbb 2015. február 19-ig postai úton kell intézmé-nyünkhöz eljuttatni.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatsz a 42/281-290-es tele-fonon, vagy személyesen a Nyírbátor, Kossuth út 28. szám alatt lévő kollégium-ban.

Page 3: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 3 -

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2015/2016-os tanévben a duális képzési rendszerben történik a szakképzés.

Duális képzés alatt olyan képzési formát értünk, melynek keretében az elméleti képzés szakiskolákban, a gyakorlati képzés pedig gazdálkodónál (üzemekben, vállalatoknál) történik. Az iskolákban az általános műveltséget és a szakelméleti ismereteket közvetítő tárgyak oktatása folyik, valamint 9. évfolyamon a tanműhelyi gyakorlati képzés során a szakmai alapok elsajátítása történik meg. A külső gyakorlati (üzemi) képzésben a szakmai képességek fejlesztése és a szakmai gyakorlati ismeretek elsajátítása a cél.

Tanulóink a képzés sikeres befejezése után nemcsak szakképesítést, hanem az Euró-pai Unióban is felhasználható angol vagy német nyelvű tanúsítványt kaphatnak.

Minden szakmában egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követel-ményeknek való megfelelés szükséges, melyet a jelentkezési laphoz kérünk csatolni.

INFORMATIKA (szakközépiskola)

Belső kód: 01 Szakmacsoport: Informatika Ágazat: Informatika Idegen nyelv: angol Képzési idő: 4 év Felvehető létszám: 32 fő Felvételi: nincs

Iskolánkban 1994-ben kezdődött a világbanki program keretén belül a szakközépiskolai szintű, érettségit adó informatikai oktatás. Az évek során az oktatás színvonala, tárgyi feltétele sokat javult. Jelenleg 7 modern gépteremben 6 főállású számítástechnikai szakembertől tanulhatsz 4 éven ke-resztül. A képzés során gyakorlatban elsajátíthatod a számítógép szerelést, karbantartást, telepítést, az internet és a számítógépes hálózatok beállítását, működését. Az internet használat az informatika nem csak jó szórakozási lehetőség, hanem a hiányszakmák közé tartozik. Amennyiben kellő tudás-sal rendelkezel, biztosan el tudsz majd helyezkedni. Tőlünk minden segítséget megkapsz. 2002 óta működő vizsgaközpontunkban ECDL (Nemzetközi Számítógépes Jogosítvány) megszer-zésére van lehetőség. A vizsgákra a felkészítés 6 kötelező és 4 fakultatív ( IT biztonság, Elektronikus aláírás, Képszerkesztés, Webszerkesztés ) modulból történik iskolai keretek között. A munkakör betöltésére jogosító szakközépiskolai érettségi vizsgát követően egy év alatt a 13. évfolyamon in-formatikai rendszergazda, valamint az MSK Hungary Gépgyártó Bt-vel való megállapo-dás eredményeként két év alatt 13-14. évfolyamon automatikai technikus szakképesítést tudsz szerezni. Iskolánk 1997 óta CISCO hálózati akadémiai tag. A szakmai programok folyamatos fej-lesztése a legújabb technikai újdonságok megjelenítése a tananyagban, tanáraink rendszeres to-vábbképzése, a tanulók versenyeztetése biztosítja, hogy tanítványaink piacképes tudást kapnak a megszerezhető IT ipari minősítések (CompTIA A+és a Cisco CCNA) során.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, ide-gen nyelv és informatika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesz-szük figyelembe. A rangsor felállításánál, az iskolánkban januárban megrendezésre kerülő városkörzeti informatika versenyen elért eredményeket beszámítjuk.

!

Page 4: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 4 -

KERESKEDELEM (szakközépiskola)

Belső kód: 02 Szakmacsoport: Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Ágazat: Kereskedelem Idegen nyelv: angol Képzési idő: 4 év Felvehető létszám: 32 fő Felvételi: nincs

Korunk divatos és fontos műveltségévé vált a marketing, az eladástechnika tudománya. Körülvesznek minket a reklámok, az ajánlások és ezek elbírálása alapján választunk a termékek, a szolgáltatások, az elénk tárt lehetőségek közül. Iskolánkban beleláthatsz ennek a szakmának a titkaiba, fejlesztheted kommunikációs képességedet, kiélheted kreativitásodat, megismerkedhetsz a kereskedelem területeivel és a velük kapcsolatos tudnivalókkal. Jól felszerelt tanirodákban, modern eszközök segítségével tanulhatsz. A szakmai tárgyakat külön erre a célra kialakított termekben, szimulált irodai körülmények között tanulhatod. Az érettségi után az isko-lánkban tovább folytathatod tanulmányaidat kereskedő szakmában, melynek képzési ideje 1 év.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és egy természettudományos tantárgy 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

RENDÉSZET (szakközépiskola)

Belső kód: 03 Szakmacsoport: Közszolgálat Ágazat: Rendészet Idegen nyelv: angol Képzési idő: 4 év Felvehető létszám: 32 fő Felvételi: nincs

Rendvédelmi pályára előkészítő képzés során megismerkedhettek az erkölcs és a jog magatartásfor-máló szerepével, a rendőrré válás feltételeivel, a rendőrrel szemben támasztott követelményekkel. Cél az, hogy kiegyensúlyozott, bölcs, nagy önfegyelemmel bíró személyiségetek legyen, váljatok edzetté, sajátítsátok el: az úszás és vízből mentési, lövészeti, az önvédelmi (judo, karate, önvédelmi technikák) alapismereteket. A képzés emelt szintű testnevelés oktatással egészül ki. A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben egy fizikai teszten való részvétel szükséges. A fizikai tesztről bővebb információt az iskolánk honlapján (www.bethlen-nybt.sulinet.hu) találhattok. A sikeres felvételi alapja az alkalmassági vizsga és a tanulmányi eredmények összessége. A szakmai érettségi megszerzése után további egy év alatt Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek végzett-séget szerezhettek. Szakirányú továbbtanulási lehetőségeitek: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara (3 éves képzés) vagy két éves tiszthelyettes képzés valamelyik rendészeti szakközépiskolába (Adyliget, Körmend, Miskolc, Szeged).

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv testnevelés tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit és a fizikai alkal-massági vizsga eredményét vesszük figyelembe. A rendészeti osztályba sportorvosi igazolás kötelező, melyet kérünk a jelentkezési laphoz csatolni.

Page 5: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 5 -

ASZTALOS (szakiskola) Belső kód: 04

Szakmacsoport: Faipar Ágazat: Faipar Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Az asztalos fő feladatköre a faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítá-sa. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.

Otthonunk kényelmét, esztétikumát a benne lévő bútorok szolgálják, s ezek mindig az asztalos ötle-tességét, keze munkáját dicsérik. A fa az egyik legősibb, legtermészetesebb anyag, amit ha szépen megmunkálnak, a természet egy darabját varázsolják otthonunkba. Ha szereted ezt az anya-got, s szeretnéd kreativitásodat bútorok, s egyéb fából készült tárgyak tervezésében, kivitelezésében felhasználni, szeretettel várunk iskolánkba, ahol mindennek a titkait, fogásait kitanulhatod. Megis-merheted az asztalos szakma anyagait, munkaeszközeit, lehetőségeit. Ha képzeleted szárnyal, a vál-lalkozáshoz szükséges ismereteket is megszerezheted.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

ELADÓ (szakiskola) Belső kód: 05

Szakmacsoport: Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Ágazat: Kereskedelem Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Az eladó szakember a kereskedelmi vállalkozásokban kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Az el-adásra kerülő áruk raktározásával, állagmegóvásával, értékesítésre történő előkészítésével, eladótéri kihelyezésével, értékesítésével kapcsolatos feladatokat lát el. Közreműködik az áruk beszerzésének elő-készítésében és lebonyolításában. Mára a vásárlás és a kereskedelem mindennapi életünk része lett, hisz fogyasztó társadalomban élünk. Tehát a jó kereskedőre nagy szükség van, és mindig is szükség lesz. A modern kereskedelem azonban már megköveteli a szakértelmet, a jó kommunikációs képességeket, a nyelvtudást az ebben a szakmában dolgozóktól. Iskolánkban mindezeket az ismereteket megszerezhe-ted az eladó szakon. Korszerű kereskedelmi gépekkel felszerelt tankabinetben gyakorolhatod a kereske-delemben gyakori szituációk megoldásait, viselkedési helyzeteket. 2015. március 5-én 14:00 órától a képzésre jelentkezők felvételi elbeszélgetésen vesznek részt.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

Page 6: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 6 -

ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ (szakiskola) Belső kód: 06

Szakmacsoport: Elektrotechnika-elektronika Ágazat: Villamosipar és elektronika Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Az elektronikai műszerész a gyártó és a kiszolgáló ágazatok középfokú végzettségű elektromos szakembere. A modern technikai eszközök javítását csak rá bízhatjuk. Alapvető feladata az elekt-romos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai készülékek, berendezések és műszerek beméré-se, javítása és karbantartása. Összeszereli és beállítja az elektronikai berendezéseket. Vezeték- és ve-zérlőrendszereket telepít és tesztel. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Ha érdekelnek a technikai csodák, szívesen szerelsz, kedveled a kihívásokat, szeretettel várunk iskolánkban, ahol jól felszerelt tanműhelyekben, kiváló oktatóktól sajátíthatod el a szakma fogásait.

Erre a szakképesítésre lányok jelentkezését is várjuk!

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, fizika, matematika és informatika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

HŰTŐ- ÉS LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ (szakiskola) Belső kód: 07

Szakmacsoport: Gépészet Ágazat: Épületgépészet Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

A XXI. század nagy problémája a földi klíma fokozatos melegedése, amely az emberi társadalom számára csak a hűtő- és klímatechnika alkalmazásával válik elviselhetővé. A hűtés- és szellőzés tech-nika nagyon régi tudomány, mindennapi életünk részévé vált, hiszen ki tudná ma már elképzelni, mondjuk hűtőszekrény vagy klímaberendezés nélkül az életét. A klímákat napjainkban már modern számítógépek felügyelik. A hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő szereli és rögzíti a hűtőköri csőhálózatot, beépíti a szabályozó, elzáró és biztonságtechnikai elemeket. Iskolánkban megszerezheted azokat a fontos ismereteket, melyek szükségesek ahhoz, hogy szervizelni, üzemeltetni tudd a hűtő- és klímatechnikai berendezéseket, karban tudd tartani, eseten-ként javítani a hűtő- és légtechnikai csőhálózatokat, vezetékeket. Nyírbátorban és a környékén egyre több hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő képesítéssel rendelkező szakemberre lesz szükség. Ezt a végzettséget megyénkben és a keleti régióban csak intézményünkben szerezheted meg nappali képzés keretein belül.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

Page 7: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 7 -

IPARI GÉPÉSZ (szakiskola) Belső kód: 08

Szakmacsoport: Gépészet Ágazat: Gépészet Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Az ipari gépész szakma, napjaink egyik leggazdaságosabban, a legsokoldalúbban hasznosítható szakmai képzettsége. A vas-, fém- és műszeriparban dolgozó szakemberek munkájuk során alkatrészek készítésével, szerkezetek, géprészek, gépek és berendezések összeszerelésével, ill. karbantartásával, javításával foglalkoznak. Ez az összetett feladat, magas színvonalon képzett nagy szakmai tudással rendelkező szakembert igényel. Az új formák, a fejlett technika, a modern eszközök egyre nagyobb kihívást jelentenek. Ha kedvet érzel ehhez a sokoldalú és érdekes szakmához, akkor szívesen várunk iskolánkban.

Térségünk cégei, vállalatai a szakma megszerzése után biztos munkalehetőséget kínálnak.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

KAROSSZÉRIALAKATOS (szakiskola) Belső kód: 09

Szakmacsoport: Közlekedés Ágazat: Közlekedésgépész Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

A karosszérialakatos szakember gépjárművek karambolos és korrodált karosszériáinak javítását, gyári értékekre történő beállítását, új karosszériaelemek felszerelését, javításhoz karosszé-riaelemek készítését, javított részek felületkezelésre történő előkészítését végzi húzató-padok, egyen-gető rendszerek alkalmazásával, kéziszerszámok, elektromos és pneumatikus kézi kisgépek, hegesztő berendezések használatával. Iskolánkban kiváló szakemberek ismertetnek meg a legújabb technoló-giákkal, amivel a mai autócsodákat lehet karbantartani, javítani, és ami szükséges egy karosszéria-lakatos számára. Az elméleti tudás mellett gyakorlatban is kipróbálhatod magad. Elegendő tudást

szerezhetsz itt ahhoz, hogy ha vállalkozó szeretnél lenni, sikeresen irányíthatod üzletedet.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

Page 8: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 8 -

KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ (szakiskola) Belső kód: 10

Szakmacsoport: Építészet Ágazat: Építőipar Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

A kőműves és hidegburkoló feladata épületek és épületrészek létesítése, javítása, karbantartása, felújítása és bontása, valamint kültéri és beltéri felületek hidegburkolása.

Az élet egyik legszebb tevékenysége az építés. Mindenki szeretne szép és biztonságos otthont ma-gának. Te segíthetsz ebben, ha a kőműves szakmát választod. Iskolánkban megtanulhatod a szakma fortélyait, megismerkedhetsz a legújabb építőelemekkel, korszerű építési technológi-ákkal. Ezek mellett a gyakorlatban szerezhetsz tapasztalatokat a választott szakmádban. Ha nagyban gondolkodsz, akkor is jó helyen leszel, hisz nálunk beleláthatsz az építési vállalkozás mű-ködésének titkaiba, megtanulhatod, hogyan kell egy ilyen vállalkozást vezetni, irányítani.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

NŐI SZABÓ (szakiskola) Belső kód: 11

Szakmacsoport: Könnyűipar Ágazat: Könnyűipar Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

A női szabó a ruhaipari gyártmánytervezés és textiltermék összeállítás alapfeladatok ismereté-ben elkészíti a női ruhák speciális munkaműveleteit, szoknyát, blúzt, mellényt, raglánujjú ruhát, japánujjú ruhát, kosztümkabátot, kabátot készít. Megvarrja a ruhák díszítését. Feladata műszaki dokumentáció alapján, sorozat‐ és méretes női ruházati termékek gyártása, egyéb termékek ágy-nemű, függöny, lakástextíliák készítése, ruházati termékek átalakítása, javítása.

Ha kreatív vagy és szeretsz rajzolni, érdekel a divat, az öltözködés, akkor a női szabó szakmát Neked találták ki! Itt lehetőséged van elsajátítani ennek a szép szakmának az alapjait, megalapoz-va a jövődet. Megismerheted a különböző ruházati cikkek tervezésének és kivitelezésének techno-lógiáját. Elegendő tudást szerezhetsz ahhoz, hogy akár vállalkozóként űzheted majd a szakmát, vagy lehetőséged lesz munkát vállalni.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, matemati-ka tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

Page 9: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 9 -

VILLANYSZERELŐ (szakiskola) Belső kód: 12

Szakmacsoport: Elektrotechnika-elektronika Ágazat: Villamosipar és elektronika Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Korunk egyik legkeresettebb szakmája a villanyszerelő. Az energiaellátás biztosítása mellett feladata a kisfeszültségű villamos berendezések, gépek, készülékek, a hozzá tartozó vezérlések és szabályozások telepítése, üzembe helyezése, javítása. Terveket, műszaki leírá-sokat olvas, értelmez, bel- és kültéri világítási hálózatot szerel. A lakó- és középületek, iro-daházak, ipari és mezőgazdasági épületek erősáramú és gyengeáramú (informatikai, automatikai, biztonsági) áramköreit javítja, felújítja, karbantartja. Ha érzel valamiféle von-zalmat az előbb felsorolt tevékenységek iránt, mindenképpen iskolánkban a helyed!

Erre a szakképesítésre lányok jelentkezését is várjuk!

Térségünk cégei, vállalatai a szakma megszerzése után biztos munkalehetőséget kínál-nak.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, fizika, ma-tematika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figye-lembe.

SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ (szakiskola)

Belső kód: 13 Szakmacsoport: Informatika Ágazat: Informatika Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 15 fő Felvételi: nincs

Műszaki segítséget nyújthatsz a felhasználók részére közvetlenül vagy telefonon, e-mailben vagy más elektronikus eszköz segítségével. Szoftverrel, hardverrel, hálózatokkal és in-ternettel kapcsolatos problémákat oldhatsz meg, illetve iránymutatást és támogatást nyújthatsz a különféle rendszerek üzembe helyezésében, telepítésében és karbantartásában. Ha a számítógép számodra nem csak játékot, hanem egy modern, nélkülözhetetlen, érdekes-ségekkel teli technikai eszközt is jelent, érdemes megismerned alaposabban.

Erre a szakképesítésre lányok jelentkezését is várjuk.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, fizika, matematika és in-formatika tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figye-lembe.

Page 10: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 10 -

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ (szakiskola)

Belső kód: 14 Szakmacsoport: Szociális szolgáltatások Ágazat: Szociális Idegen nyelv: német Képzési idő: 3 év Felvehető létszám: 30 fő Felvételi: nincs

A szociális gondozó és ápoló olyan középfokú szakképzettségű szociális szakember, aki az idősellátás területén ápolási és gondozási alapfeladatokat lát el. Tevékenységét az ellátást igénybe vevő saját környezetében vagy intézményi keretek között végzi. Feladatait munkacso-port tagjaként emelt szintű szakképesítésű vagy felsőfokú végzettségű szakember irányítása mellett látja el. Iskolánkban és a külső gyakorlati helyen jól felkészült szakemberek segítségével elsajátíthatod ennek a szép, segítő szakmának az elméleti és gyakorlati ismereteit, melyeket a hétköznapi életedben, akár családi, ismerősi körben is kamatoztathatsz.

2015. március 5-én 14:00 órától a képzésre jelentkezők felvételi elbeszélgetésen vesz-nek részt.

A felvételi kérelmek elbírálásánál a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika és biológia tantárgyak 7. osztály év végi és 8. osztály félévi érdemjegyeit vesszük figyelembe.

Page 11: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 11 -

MSK H U N G A R Y G é p g yá r t ó B t . CSÚCST ECHNOLÓGIA A CSOMAG OLÁST ECHNIKÁBAN Németország – Magyarország – Franciaország – USA – Kína __________________________________________________________________

MSK Covertech – nemzetközi körkép Az MSK Covertech Group egy dinamikusan fej-lődő, középméretű – családi tulajdonban lévő – német vállalkozás. A cégcsoport automatizált, nagyteljesítményű csomagolórendszerek gyártója németországi központtal és többek között ma-gyarországi gyártóbázissal.

MSK Hungary Bt. - Nyírbátor

A nyírbátori gyáregység kulcsfontosságú szerepet tölt be a cégcsoport életében. Az MSK Hungary Bt. munkatársai a következő területeken nyújtanak nemzetközi szinten is ki-emelkedő teljesítményt: projekt-előkészítés mechanikus- és elektromos tervezés PC – PLC programozás fém-alkatrészgyártás és helyszíni beüzemelés csomagológépeink szervize a Föld bármely pontján.

A nyírbátori gyárból kikerülő csomagológépeket és szállítórendszereket a világ vezető vállalatai használják. Partnereink, melyek megelégedettsége minősíti munkánkat: Nestlé, Heineken, Unilever, BMW, Electrolux, Whirlpool, Merloni, Quinn Glass, Rockwool…

Akiket várunk Az MSK Hungary Bt. csúcstechnológiát képviselő termékeinek gyártásához olyan fiataloknak szeretnénk gyakorlati helyet (idővel akár munkahelyet) biztosítani, akik fáradságos, kitartó munkával igyekeznek a szakmájukhoz szükséges gyakorlati

Page 12: Kedves Pályaválasztó Fiatalok!A sikeres felvételihez érvényes sportegészségügyi alkalmassági vizsgálat, valamint 2015. március 04-én 14:00 órától intézményünkben

- 12 -

ismereteket megszerezni, nyitottak az újdonságok iránt, dinamikusak, rugalmasan képesek alkalmazkodni a gyorsan változó feladatokhoz. Középiskolás tanulók részére szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítunk. Gyakor-latra szerkezetlakatosokat, hegesztőket, festőket, géplakatosokat, PLC programozó-kat, mechanikai és elektronikai szakmacsoportban tanulókat keresünk.

Amit kínálunk

Az MSK Hungary Bt. gyakornokaként egy piacvezető vállalat dinamikus csapatá-nak részese lehetsz. A gyakorlat során a képzett, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől ellesheted a szakmád minden csínját-bínját. Kitartó, szorgalmas munkádat és az iskolában megszerzett magas szintű elméleti tudásodat munkalehe-tőséggel honoráljuk. Értékeljük a kiváló teljesítményt, s bérezési rendszerünket is ennek tükrében alakítottuk ki. Támogatjuk felsőfokú tanulmányaid elvégzését, fo-lyamatos nyelvtanulási és - gyakorlási lehetőséget kínálunk, valamint lehetőséget biztosítunk a cégcsoporton belül a nemzetközi karrier elérésére is. Érdeklődésedet, jelentkezésedet a következő elérhetőségeken várjuk: MSK Hungary Gépgyártó Bt. 4300 Nyírbátor, Vágóhíd u. 39. Tel: 42 511 100 Fax: 42 511 115 Email: [email protected] Internet: www.msk.hu

A JÖVŐ AZ LESZ, AMIVÉ TESSZÜK!