Ktesibios öröksége - University of Miskolcpublikacio.uni-miskolc.hu/data/ME-PUB-41686/Ktesibiosa.pdf · [Hahn István (szerk.): A hadművészet ókori klasszikusai. Zrínyi Katonai

Ktesibios öröksége

Ktesibios öröksége 2

A Nagy Sándor1 Kr. e. 323-ban Alexandriá-ban bekövetkezett halálát követően kitört diadok-husok harcának csitulásával, az utódlási kérdések eldöntésével Egyiptom-ban megszületik a Ptolemaiosi Birodalom, ahol egy kezdeti ingatag állapotot követően II. Ptolemaios, akit Ptolemaios Philadelphos2 néven is ismerünk, elindít egy olyan folyamatot, melynek eredmé-nyeként Alexandriá-ban kulturális-tudományos központ alakul ki (a Museion). Az egyiptomi és görög eszme és ismeretanyag valamennyi vonatkozásában ötvöződik, s ebből a kölcsön-hatásból jön létre a hellén kultúra, a hellenizmus.

Lényegesek ennek az alexandriai központnak, a görög szellemi élet központjának a műsza-ki vonatkozásai is. Spontán módon, csupán feltételezhető indíttatással elkezdődik egy terület, a hidraulika és pneumatika magasabb szinten, elsősorban gyakorlati célú művelése. Olyan nevekhez fűződik ez, mint Ktesibios3, Arkhimedes4, a bizánci Philon5, Heron6 és Straton7.

1 Nagy Sándor; Alexandros (Kr. e. 356 – 323): kiváló ókori hadvezér és államférfi, Makedónia királya Kr. e.

326-tól; II. Fülöp és Olympias fia. Nevelője Aristoteles, aki felkeltette érdeklődését a tudományok iránt és kora széles látókörű, művelt emberévé tette. Fokozottan érdekelte a hadviselés, 18 évesen már kitűnt a görög városállamok elleni khaironeiai csatában. Atyja halála után letörte rokonait, elfojtotta a lázongásokat. Kr. e. 334-ben kb. 35 ezer fős seregével megkezdte ázsiai hadjáratát. Fennhatósága alá vonta a kisázsiai városálla-mokat, Szíriá-t, Palesztiná-t, Egyiptom-ot, Babilon-t. Az elfoglalt területeken kb. 70 új várost alapított (pl. Alexandriá-t). Kr. e. 330-ban megkezdte Közép-Ázsia meghódítását, majd 327-ben India ellen indult. Biro-dalma ellentmondásokkal volt terhes, nélkülözte az egységes gazdasági alapot, halála után részeire bomlott szét. Maláriában (?) halt meg. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

2 Ptolemaios Philadelphus, II.; Ptolemaeus (Kr. e. 308 – 246): egyiptomi uralkodó (Kr. e. 285 – Kr. e. 246). Megerősítette Egyiptom politikai és gazdasági helyzetét, támogatta a tudományt, a művészetet és a vallási kultuszt. Uralkodása idejére tehető a görög-egyiptomi keverékkultúra kibontakozása. [Antik Lexikon. Corvina, Budapest, 1993.]

3 Ktesibios (Kr. e. III. sz., tevékenységi ideje Kr. e. 270 körül, feltételezéssel Kr. e. 296 – Kr. e. 228): alexandriai görög feltaláló és fizikus. Az ókori Alexandria mérnöki iskolájának első nagy alakja. Neki tulajdonítják a le-vegő rugalmasságának felfedezését. Az első gép, amelyet elkészített, édesapja borbélyműhelyében működött (az nem ismeretes, hogy milyen célokat szolgált). Gépeket készített Arsinoe részére (II. Ptolemaios Philadel-phos testvérfelesége). Lehet, hogy Straton-nal dolgozott együtt, aki Kr. e. 288-ig Alexandriá-ban élt. Leghí-resebb találmánya a szívó-nyomó szivattyú, amelyet az ókorban Ketsibios-féle gépnek is neveztek. Alexandriá-ban megépítette az első, víznyomással üzemelő orgonát (hidraulos), amelyben a sípokat működ-tető levegő nyomását ólomsúlyok helyett víz biztosította. Feltalálta továbbá a tűzoltófecskendőt (a római tűzoltók használták) és néhány más, légnyomással működő gépezetet (pl. légnyomással működő katapult). Tökéletesítette a klepsydrát (ez az évszakonként változó órahosszúságot is mutatta), egy rekonstruált példá-nyát a müncheni Deutsches Museum őrzi. Ilyen óra volt az athéni Szelek Tornyá-ban is. Az óra 3 m magas volt, s felső része az állatégővi jeleket tartalmazta. Tanítványa volt Heron, s alkotásai az ő leírásából, vala-mint Vitruvius munkájából ismertek. Írásaiból (A találmányokról; A pneumatikáról) csak töredékek maradtak fenn. Munkássága alexandriai Heron és bizánci Philon nyomán teljesedett ki. A Pallas szerint megfigyelte, hogy a sűrített levegő, ha a légkörbe szabadul ki, hangot ad. Szerkezeteiben fogaskerekeket, ill. fogaskerék-fogasléc kapcsolatokat alkalmazott. Az ő találmánya alapján készített szi-vattyút Castrum Novum romjai között Civita Vecchia-nál találtak. Bizánci Philon szerint ő találta fel a szél-puskát. [Andai P.: A mérnöki alkotás története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959. 1/360 p.; p. 24.] [Britannica Hungarica. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994 – 2002.] [Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] [A Pallas Nagy Lexikona. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1893 – 1900.] [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

[http://www.swan.ac.uk/classics/staff/ter/grst/People/ktesibios.htm] [http://www.uni-muenster.de/Physik/TD/Uvortec/Informatuion/Automat/Arbeitsbl/abbeospiel.htm]

4 Arkhimedes (Kr. e. 287 – Kr. e. 212): görög matematikus és fizikus. Kiemelkedő eredményeket ért el a geomet-riában. Vizsgálatai során olyan módszereket alkalmazott, amelyek a modern matematikai analízis kezdetei-nek tekinthetők. Közelítő módszereket talált a négyzetgyök kiszámítására és a harmadfokú egyenletek meg-oldására. Tőle származik a felhajtóerőre vonatkozó törvény. Több mint 40 gépet talált fel, őt tartják a csiga-sor megszerkesztőjének is. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

5 Philon (Kr. e. 250 körül): alexandriai (helyesebben bizánci) haditechnikai író, görög mechanikus (nem azonos a hasonló nevű alexandriai filozófussal!), Heron idősebb kortársa, egyes feltételezések szerint Ktesibios tanít-


Ktesibios-ra, egy alexandriai „mérnök”-re, egy borbély fiára ritkán hivatkozunk. Ő egy-részt édesapja műhelyébe készített különböző szerkezeteket, másrészt matematikával is fog-lalkozott, de ezen kívül számos hidraulikus és pneumatikus gépet is szerkesztett. Ezek egyike a víziorgona. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ő tekinthető e két terület megalapozójának, atyjának.

Ktesibios biztosan a Kr. e. III. sz.-ban élt, bizánci Philon és Arkhimedes kortársa, s valószí-nűleg mindkettőnek, ha áttételesen is, tanítványa. III. Ptolemaios Eurgetes8 egyiptomi uralko-dó idején tevékenykedett Kr. e. 246 és Kr. e. 221 között. Ő többek között egy több sípból álló fúvós hangszert készített, amelyet „organon hydraulikon”-nak („vízmű eszköz”-nek) neve-zett. Ennél a táplevegő, azaz a szél nyomását víz szabályozta, ill. tartotta megközelítően azo-nos értéken. Alkotásáról szerkezeti rajz nem maradt fenn, de különböző ábrázolások igen, amelyekből elég jól lehet rekonstruálni. Egy alexandriai relief pl. Ktesibios-t kezében trombi-tával, s feleségét, Thays-t egy 15 sípból álló orgonával ábrázolja (1. ábra). Heron is ír „Pneumatika” c. munkájában a hangszer kezdeti formájáról (Heron: Pneumatika. I. 42.), s ebben alapul vette Ktesibios saját leírását. Ez utóbbinak azonban nyoma veszett.

Korabeli leírások, ha részben téves adatokkal is, áradozva szólnak alkotásáról:

„És ez az orgona úgy nézett ki, mint egy kerek oltár; és azt mondják, hogy azt Ktesibios, a borbély fia találta fel, aki ebben az időben Aspendor területén élt II. Ptolemaios uralkodása idején.” [http://www.techsoftdesign.com/kt/ger/wasbedeutet.htm]

Ktesibios tevékenységét II. Ptolemaios uralkodása idején is kezdhette. Ez nem ellentmondás a későbbiekkel!

ványa. Fennmaradt Mechanika {Mekhanike syntaxis (=A mechanika szisztematikus ábrázolása)} c. összefog-laló munkájának IV. könyve, a hajítógépekről (Belopoiika), amely témáját tekintve azonos Heron hasonló c. művével, de leírásai még kevésbé szemléletesek. Kivonatosan ugyancsak ránk maradt a VII. és a VIII. köny-ve, amely a várépítés technikáját tárgyalja. (Az Antik Lexikon szerint: a 4. rész, a 7. kivonatosan, a 8. görögül, az 5. arabul. Ez utóbbi a haditechnikával foglalkozik.) Neki tulajdonítható a műszaki szaknyelv megte-remtése. Személyéhez kötődik az az elv is, hogy egy technikai megoldásnál az esztétikumnak is szerepe van.

[Antik Lexikon. Corvina, Budapest, 1993.] [Hahn István (szerk.): A hadművészet ókori klasszikusai. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1963. 1/943 p.; p. 412.] 6 Heron (Kr. e. 120 körül): alexandriai görög matematikus és természettudós. Ktesibios tanítványa. Geometriai

eredményei közül legismertebb a háromszög területének kiszámítására szolgáló ún. Heron-képlet. Munkáiban összefoglalta kora természettudományos eredményeit, vizsgálta a testek tulajdonságait, Pneumatika c. művé-ben 78 különböző készüléket ír le, amelyet melegített levegő vagy gőz hajt. Számos hidraulikus gépet szer-kesztett, a leghíresebb a gőzturbina ősi formájának tekinthető Heron- vagy aeolus-labda. Figyelemre méltó a földmérésről írt tankönyve is; ebben leírja a használatos műszereket, a mérőeszközöket, a módszereket, a szintezés végrehajtását, tárók és aknák kitűzését. [Andai P.: A mérnöki alkotás története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959. 1/360 p.; p. 23.] [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

7 Straton (Kr. e. 340/330 – Kr. e. 270/267): görög peripatetikus filozófus, Ii. Ptolemaios Philadelphos nevelője, Theophrastos halála után a Lykeion vezetője. – 44 műve ismert (logika, teológia, természetfilozófia, lélek-tan), ezek töredékekből és másodlagos forrásokból rekonstruálhatók. Állatrendszertana jelentős, a növénytant ő alapította meg. Kiemelkedő jelentőségűek a Peri tu uranu (Az égboltról), a Peri tu pneumatos (A lélekről), a De causis plantarum (A növények okairól {a növényélettan összefoglalása}), valamint a Historia plantarum (általános növénytan) c. munkái. Újszerű a lélekről vallott felfogása.

[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] [net] 8 Ptolemaios Eurgetes; Ptolemaios, III. (Kr. e. 284 – Kr. e. 222): makedón eredetű egyiptomi uralkodó (ur.: Kr.

e. 246 – Kr. e. 222). II. Ptolemaios és I. Arsinoe fia. Sikeres háborút viselt Szíriá-ban, újjászervezte az egyip-tomi közigazgatást, jelentős építkezéseket folytatott.

[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.]


De megemlíti Marcus Vitruvius Pollio9 is „Decem libri de architectura” („Tíz könyv az építészetről”) c. művében. (L. 1. – 3. mellékletek.). Szól róla többek között Porphyrios, Cicero10, Lucretius11, Petronius és Plinius12 is.

1. ábra Ktesibios és Thais

[http://www.orgona.hu/orgonaink/tuzolto orgona h.html]

A hagyomány szerint a víziorgona ötlete egy ellensúllyal mozgatható (és rögzíthető) tükör megfigyelése során született, amely édesapja műhelyében volt. A rejtett ellensúly zárt henge-res csőben mozgott le és fel. És néha az illesztés olyan szoros volt, hogy az a levegőt össze- 9 Vitruvius, Marcus Pollio Vitruvius, Marcus Pollio (Kr. e. kb. 84 – Kr. u. 10): Julius Caesar, majd Augustus

császár építésze, mérnök. Építészként valószínűleg ő építette a fannoi bazilikát; ő vezette be a vízvezetéki csöveknél használatos quinaria (4,453 cm) mértékegységet is. Fő munkája: De architectura, ebben akuszti-kai kérdéseket is tárgyal.

[Andai P.: A mérnöki alkotás történet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959. 1/360 p.; p. 24.] [Művészettörténeti ABC. Terra Kiadó, Budapest, 1961. 1/567 p.]

10 Cicero, Marcus Tullius (Kr. e. 106 – Kr. e. 43): római szónok, író és politikus. Vagyonos családból szárma-zott. Politikai pályája kezdetén az arisztokrácia ellen, később mellette foglalt állást. Julius Caesar egyedural-ma alatt visszavonult, ekkor írta legtöbb filozófiai és szónoklatelméleti művét. A diktátor halála után ismét szerepet vállalt. Meggyilkolták. – Neve kétezer éve az ékesszólást jelképezi.

[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.] 11 Lucretius Titus Carus (Kr. e. kb. 98 — Kr. e. 53.): római költő. A természetről (De rerum natura) c. 6 könyv-

ből álló filozófiai tankölteményében Epikureos ókori görög materialista filozófus tanításait rendszerezte mű-vészi formában. Az emberiség jótevőjének nevezte Epikureos-t, mivel megszabadította az embereket az iste-nek, a túlvilági élet és a büntetés rettegésétől. Mind műve tartalmával, mind hexameterei szépségével fordu-lópontot jelentett a latin irodalom fejlődésében. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

12 Plinius, Gaius Secundus (23 – 79): római tudós és író, tengernagy. A Vezúv kitörésekor halt meg. Életét uno-kaöccse, az ifjabb Plinius írta meg. Historia naturalis c. műve kora természettudományos ismereteinek enciklopédiája, a középkori természettudomány legfőbb forrásműve. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]


nyomta, s ez az ellensúly, mint dugattyú mellett kiáramlott és határozott magasságú hangot adott. Amikor Ktesibios ezt a jelenséget megfigyelte, felhasználta a hidraulikus orgona elké-szítéséhez. (Állítólagos Vitruvius leírás, ez azonban tévedés!) [http://www.techsoftdesign.com/kt/ger/wasbedeutet.htm]

Az ötlet valószínűleg nem tőle származik. Ugyanis Tertullianus13 „De anima” c. művének XIV. fejezetében így ír:

„Nézzétek Arkhimedes nagyszerű nagyságát, akarom mondani (az ő elvei sze-rint készített) hydraulikus orgonát. Mennyi tagja, mennyi része van, mennyi utat tesznek meg a hangok, mennyiféle hang, micsoda sokféle változatosság, mennyi sípsor – és mindez egyetlen egység!”

Talán ez az idézet támasztja alá azt a szórványosan előforduló véleményt, hogy Ktesibios nem magát az orgonát találta fel, hanem egy már korábban is létező megoldást tökéletesített. Az „ősők” azonban hiányoznak: nincs leletanyag, Tertullianus-on és Heron-on kívül utalások sincsenek egy kezdetlegesebb szerkezetre, így ezt a feltételezést ki lehet zárni. Ugyanakkor viszont az is tény, hogy Ktesibios számos, Arkhimedes nevéhez fűződő eredményt felhasznált. [pl. http://mitglied.lycos.de/CarsenLudwigsen/tasten/hydraulis.htm]

Az „organon hydraulikon”-nal párhuzamosan valószínűleg létezett az „organon pneuma-tikon” is, amely víznyomás nélkül működött. Ezeknél a szélnyomás stabilizálását a táptartály-ra helyezett súlyok biztosították.

Az organon hydraulikon latin elnevezése organum hydraulicum vagy organa hydraulica, később csak egyszerűen hydraulus, az organon pneumatikon-é organum pneumaticum vagy organa pneumatica. Az elnevezések tehát az idők során módosultak, jelentősen lerövidültek. A késő római időkben mindkét típust azonosan organum (lat.: organa) névvel illették.

Mi indokolta e hangszer megalkotását? Miért volt erre egyáltalán szükség? Milyen előzményekre lehet hagyatkozni?

Az eredet a mitológia ködébe vész. A legrégibb ismert ős a (kínai, indiai, zsidó) pásztorsíp, bölcsője Ázsia, s különféle változatairól számos asszír és egyiptomi síremlék, kínai és indus lelet tanúskodik. A legrégebbi leletek a rénszarvascsontból készült phalangsípok (paleo-litikum vége, kb. Kr. e. 150 000), amelyek inkább jelző, mint zenei feladatot láttak el, s csupán egy hangot adtak ki (2.-3. ábra). Fiatalabb lehet az első réslyukú fuvola (4.-5. ábra), majd a Kr. e. 80. évezredből már ismert 3. ill. 5 hangképző nyílással ellátott csontfuvola is.)

2. ábra Üreges csontsíp

13 Tertullianus, Quintus Septimus Florens (kb. 155 – kb. 225): római egyházi író, eredetileg ügyvéd Rómá-ban,

majd 195-től Karthágó-ban. Eredetileg az ortodox keresztény álláspontot képviselte, később csatlakozott a montanizmus híveihez („vértanú kereszténység”), s írásaival döntő szerepe volt ez utóbbi jellegének kialakí-tásában. Hatása teológiai, etikai és poltikai téren is igen jelentős: a vallást az Isten és az ember közötti jogi vi-szonyként értelmezte. Írásaiból 31 maradt fenn. Fő művei: Apologeticum (Védekezés a pogányokkal szem-ben); Adversus Marcionem („Markion ellen”); Adversus Hermogenem („Hermogenes ellen”); De praescrip-tione haereticorum („A pogányok hivatkozási jogáról); De baptismo („A keresztségről); De spectaculis („A látványosságokról”); Adversus Praxean (a szentháromságtan megfogalmazása). – A latin nyelvű keresztény próza megteremtője mind terminológiai, mind dogmatikai szempontból.

[Antik Lexikon. Corvina, Budapest, 1993.] [Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.]


3. ábra Üreges csontsíp

4. ábra Üreges csontsíp oldalnyílásokkal

5. ábra Rénszarvas ujjcsontjából készült

üreges csontsíp Zárt oldalnyílással cisz3,

nyitottal g3 hangmagasságot ad [Tarnóczy T.: Akusztika. Akadémiai Kiadó,

Budapest, 1963. 1/559 p.; p- 15.]

Ebből fejlődött ki a syrinx vagy pánsíp (6. ábra), majd a kínai szájorgona (7. ábra). Mindkettő a mitológia ködébe vész. A pánsíp-ot Hermes14 (vagy Pán15) találta fel, míg a száj-orgonát a régi kínai legendák szerint Niu-Kva királynő a Kr. e. III. évezredben és azt a főnix-madár alakjára formálta [Darvas Gábor: Évezredek hangszerei. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. 1/333 p.; p. 46.]. A szájorgona átcsapó fémnyelves, azaz nyelvsípos hangszer. Jóval későbbi a japán shoe vagy so (IX. sz.), a zsidó ugáb (a nomád korszakra jellemző nem kultikus fúvós hangszer; ajak- vagy nyelvsípos is lehetett, talán az aulos – oboa – rokona, chalil és abbuba néven is ismert; feliz-gató hangú hangszer volt) és még számos más népi hangszer. (A szájorgonák mind a mai na-pig „élő hangszerek”: 8. – 14. ábra.).

14 Hermes: Zeus és Maia nimfa fia, a ravaszság, lelemény, ékesszólás istene a görög mitológiában. Az utazók, kereskedők,

tolvajok pártfogója, az istenek gyorslábú hirnöke, ő kíséri a lelkeket alvilági útjukra. Római megfelelője: Mercurius. Zeus megbízásából ő öli meg az Iot őrző százszemű Argost.A művészetben bokáján kis szárnyakkal, kezében pálcával, útikalappal ábrázolják. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]

15 Pan: a görög mitológia kecskelábú és -szarvú pásztoristene, a legelők és a nyájak védője, a pásztorsíp (pánsíp vagy syrinx) feltalálója. Apja Hermes vagy Zeus, anyja egy nimfa, de egyes mondák szerint Hermes egy kecskével nemzette. A hiedelem szerint hangjával egész hadseregeket volt képes rémületbe ejteni (páni félelem"; "pánik"). A keresztény hagyomány szerint a pogány természetimádó vallás szimbóluma. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]


6. ábra 7. ábra

Kínai pánsíp (p’ai-siao) Kínai szájorgona (sheng) [Michels, U.: SH atlasz. Zene. Springer-Verlag [Michels, U.: SH atlasz. Zene. Springer-Verlag Budapest-Berlin, 1994. 1/560 p.; p.168.] Budapest-Berlin, 1994. 1/560 p.; p.168.]

8. ábra Szájorgona (Borneo)

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.;

p. 78.]

9. ábra Tökből készített egyszerű levegőkamrás

szájorgona (Borneo) [Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája.

Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.; p. 78.]


12. ábra Szájorgona: khen (Laosz)

6, 14 vagy 16 bambuszsíp, ezek fa vagy elefántcsontból készült kamrába csatlakoznak.

Ma három nagyságban készül, a leghosszabb síp a 3,5 m-t is eléri

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.; p. 78.]

10. ábra Szájorgona (Kína)

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla.

Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.; p. 78.]

11. ábra Bambusznádból és fából készült Szájorgona: csingmiau (Kína)

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996.

1/318 p.; p. 78.]


13. ábra Bambusznádból és fémből készült

szájorgona: seng (Kína) [Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája.


14. ábra

Bambusznádból és fából készült szájorgona: so (japán)

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996.

1/318 p.; p. 78.]


Ide sorolható az ausztrál bennszülöttek didgeridoo nevű fúvós hangszere is, amelynek korai változatai már a barlangfestményeken is szerepelnek (15. ábra), ma használatos primitív változatát a 16. ábra szemlélteti.

15. ábra A didgeridoo egy ausztrál barlangfestményen

16. ábra Didgeridoo

Megszólaltatásuk, különösen hosszabb játék esetén, eléggé megterhelő, s valószínűleg ez

teremtette meg az igényt egy tökéletesebb, s kevésbé fárasztó változat megalkotásához. A legerősebb kényszert szinte biztosan a folyamatos levegő ellátás szükségessége jelentet-

te, majd később a viszonylagos nyomásállandóság megteremtése. Közrejátszhatott azonban a hangzásmód változtathatóságának igénye (ez vezetett a regiszterek megszületéséhez) és az esetenként megkívánt nagyobb hangerő.

Először a duda született meg mechanikus fúvószerkezetként Kr. e. 1500 körül – vagy babi-loni, vagy asszír eredetű (Geyer) – (17. – 18. ábra), majd további fejlődésként Ktesibios szer-kezete, a víziorgona, amelyet bizánci Philon „kézzel fújtatott syrinx”-nek nevezett, Heron tö-kéletesítette, aki, ha korban nem is, de Ktesibios méltó utóda és tanítványa. E tökéletesített változat viszont már teljességgel ismert, mert ha romokban is, de fennmaradt egy példány, egy római tartományban, Pannonia Provincia-ban. Valószínű születési ideje Kr. e. 246 és Kr. e. 221 között, azaz ez már a Heron-féle szerkezet lehet.

17. – 18. ábra Duda


A Ktesibios-féle szerkezet nem maradt fenn, de érmék, szobrocskák és reliefek megőrizték formáját (19. – 24. ábra).

19. ábra 20. ábra Laurenti Nica (I. sz.) Traianus (I. sz.) Cabinet des Medailles (Bruxelles) Koninklijk Penningkabinet (Leiden) [http://users.pandora.be/avvakum/ancient/orgeln.html] [http://users.pandora.be/avvakum/ancient/orgeln.html]

Az érmék közül a Laurenti Nica (19. ábra) különösen érdekes. Korabeli feljegyzések sze-rint Nero császár16-t nagyon érdekelte a víziorgona szerkezete.

21. ábra Valentinianus (V. sz.) – Paceas Petri

Cabinet des Medailles (Bruxelles) [http://users.pandora.be/avvakum/ancient/orgeln.html]

22. ábra National Museum Carthago (kb. 175 – 200)

16 Nero, Claudius Caesar Germanicus (37 – 68): római császár (54 – 68). Hatalomra jutását anyja, Agrippina készítette elő,

aki megmérgezte harmadik férjét, Claudius császárt és kieszközölte, hogy a császári testőrség fiát kiáltsa ki császárrá. Kormányzása első öt esztendejében visszaállította a szenátus tekintélyét, s ezzel megnyerte a maga számára annak támo-gatását. Tanácsadója ekkor Seneca. Később beteges becsvágyában és féltékenységében környezete ellen fordult, megölet-te anyját, feleségét, féltestvérét és eltávolította nevelőjét. Ettől kezdve féktelen tobzódásban élt. A közvélemény neki tu-lajdonította Róma felgyújtását (64). Amikor a szenátussal is szembefordult, ellenfelei több összeesküvést szerveztek ellene. Áldozata lett Seneca is. Az elégedetlenség levezetésére látványos játékokat rendezett, ezeken ő is fellépett. Ellene 66-ban Judeá-ban, 68-ban Galliá-ban és Hispániá-ban tört ki felkelés, de erélyesen fellépett ellene a szenátus és a testőrség is. Elmenekült Rómá-ból és útközben öngyilkos lett. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]


23. ábra 24. ábra

National Museum Copenhagen Nennig villa. Trier. Mozaik [http://users.pandora.be/avvakum/ancient/orgeln.html (II. vagy III. sz.) Lelet: 1852 [http://users.pandora.be/avvakum/ancient/orgeln.html]

Gallia fellázadása idején, ekkor Nápoly-ban tartózkodott, miután

„…egyik követség a másikat érte … rémülten tért vissza Rómába. … De még ez-után sem fordult sem a senatushoz, sem a római néphez, hanem csak néhány elő-kelő embert hívott magához, akikkel futólag tanácskozott, majd az egész napot új és eddig ismeretlen víziorgonák megtekintésével töltötte: maga mutogatta meg mindegyiket, magyarázgatta minden csínjukat-bínjukat, …” [Suetonius, Gaius Tranquillus17: A Caesarok élete. Ford.: Kis Ferencné. Magyar Helikon, Budapest, 1975. 1/397 p.; p.266/267.]

„Élete vége felé a nyilvánosság előtt fogadalmat tett, hogy ha uralma fennma-rad, a győzelme tiszteletére rendezendő ünnepi játékokon víziorgona-, fuvola- és dudaművész szerepében fog bemutatkozni, az utolsó napon pedig mint színész, és eltáncolja Vergilius18 Turmos-át.” [Suetonius, Gaius Tranquillus: A Caesarok élete. Ford.: Kis Ferencné. Magyar Helikon, Budapest, 1975. 1/397 p.; p.275.]

Nero gyermekkorában egyéb tanulmányai között zenei nevelésben is részesült [Suetonius, Gaius Tranquillus: A Caesarok élete. Ford.: Kis Ferencné. Magyar Helikon, Budapest, 1975. 1/397 p.; p.248.]

17 Suetonius, Caius Tranquillus (kb. 75 – kb. 150): római történetíró, Hadrianus császár levéltárosa. „Caesaro élete” c. csá-

száréletrajzait (Caesar-tól Domitianus-ig) forrásmunkák felhasználásával írta meg. Jelentősek szónok- és íróéletrajzai is. [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.] 18 Vergilius, Publius Maro (Kr. e. 70 — Kr. e. 19): az ókori Róma legnagyobb epikus költője. Felszabadított rabszolga fia.

Ügyvédnek készült, de ezen a pályán nem ért el sikereket. Írni kezdett. A korai hellénisztikus római líra hatása tükröződik első költeményeiben (Bucolica vagy Eclogák, pásztori dalok; Kr. e. kb. 42 — 39). Tankölteményt írt a mezőgazdasági munkáról (Georgica), majd ezt követően az Aeneis-t. Ebben részben Homeros-t követve megírta a Trójá-ból menekülő Aeneas itáliai honalapítását, de belefoglalta Augustus magasztalását, Róma világuralmi hivatásába vetett hitét is. A mű gazdag és csiszolt stílusa a világirodalom remekévé tette ezt a művét.

[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]


Hegedűs Gyula19 utal rá, hogy a szerkezetet tökéletesítette is. Ő maga (Nero) rendszeresen használta, nyilvános hangversenyeket is rendezett [Geyer József20: Az orgona. Kézirat. Budapest-Szeged, 1933.] Ezeken volt az első díj az említett aranyérem, amelynek hátoldalán saját képe szerepelt.

A 24. ábra szerinti mozaikkép azt az együttest mutatja (orgona és cornu), amely a trieri amphiteátrum-ban a többnyire véres „játékok”-at kísérte. A 30 síp jól megkülönböztethető, de a játszóasztal és regiszterhúzók sajnos nem látszanak. [http://www.trierer-orgelpunkt.de/bonsfeld.htm]

Igen népszerű volt az orgona, s a rómaiak rengeteget áldoztak megvételükre. A császárok életrajzába is mindig feljegyezték, hogy kedvelték-e. Innen lehet tudni, hogy Nero-n kívül Gallienus21, Heliogabalus22, Severus23, Traianus24, Caracalla25 és Valentinianus26 is rajongott érte.

Gallienus „XVII. Gyakran vonult ki fuvola hangja mellett, s orgonaszóra tért vissza, megparancsolva, hogy mind kivonulásakor, mind visszatértekor szóljon a zene.” [Trebellius Pollio: A két Gallienus. Ford.: Sípos Flórián. In: Császárok története (Historia Augusta vagy Scriptores historiae Augustae). Multiplex Media – Debrecen University Press, Debrecen, 2003. 1/633 p.; p. 409/426; p. 289.]

Heliogabalus „XXXII. …Néha olyan hangosan nevetett a színházban, hogy csak őt lehetett hallani. Ő maga énekelt, táncolt, fuvolázott, trombitált, pandurán és orgonán is játszott.”

19 Hegedűs Gyula (1887 – 1953): újságíró. Eredetileg jogot tanult a budapesti egyetemen. 1906-tól a Budapesti Napló, 1908-

tól a Pesti Napló, 1915-től a Budapesti Hírlap munkatársa, 1920-tól a Magyarság szerkesztője. 1938 után a Magyar Nemzet, majd a Mai Nap felelős szerkesztője, ill. kiadója. Verseket, elbeszéléseket is írt. Fő műve: Pesti mesék (1912).

[Új Magyar Életrajzi Lexikon. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 – 2003.] 20 Geyer József (1887 – 1953): orgonaszakértő, orgonatervező, akusztikus, római katolikus lelkész. 1920/25-ben a Zeneművé-

szeti Főiskola tanára (liturgia és orgonaismerettan). Az orgonákkal kapcsolatos munkáiban a barokk orgonához való visszatérést szorgalmazta. Száznál több orgona építésében működött közre (pl. szegedi dóm, hűvösvölgyi Szent-lélektemplom). Művei: Egységes orgonatervezet (1917); Országos magyar orgonaépítési szabályzat (1918); Studien über zeitgemässe Fragen der Orgelbaukunst (1927); Az orgona (1931).

[Magyar Életrajzi Lexikon 1000 – 1990] [http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html…htm]

21 Gallienus, P. Licinius Egnatius (kb. 213 – 268): római császár (ur.: 253 – 268), Valerianus fia. 257-től a birodalom Ny-i felét irányította (apja a K-i részt), 260-tól egyeduralkodó. Uralkodása alatt jelentős külső támadások érték a birodalmat (frankok, allemannok stb.). Hadi sikerei alapján ő szervezte meg a nehézlovasságot. Számos ellencsászár igyekezett megdönteni hatalmát, s jelentős infláció is fellépett. Gyilkosság áldozata lett.

[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 22 Heliogabalus; Elagabalus (203 vagy 204 – 222): római császár. 218-ban a hadsereg kiáltotta ki császárrá. Kicsapongásai-

ról volt hírhedt. A hadsereg lépett fel ellene és családjával együtt meggyilkolták. [Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 23 Alexander Severus; Severus Alexander, Marcus Aurelius (kb. 208 – 235): föníciai származású római császár (ur.: 222 –

235). A Severus-dinasztia utolsó tagja, a hagyomány szerint Caracalla törvénytelen fia. Szakított elődje (Heligabalus) valláspolitikájával, kiegyezett a senatussal is, a hadesereggel azonban nem volt jó a viszonya. Sikeres hadjáratot viselt a Sassanidák ellen (232/233). Lázadó katonái ölték meg anyjával együtt. Megtisztította a hivatali szervezetet és rendbe hozta az államháztartást. Testőrparancsnoka Ulpianus, a neves jogász volt.

[Császárok története (Historia Augusta. Multiplex Media – Debrecen University Press, Debrecen, 2003. 1/633 p. [Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 24 Traianus, Marcus Ulpius (53 – 117): római császár (98 – 117). Hispániá-ban született. A római birodalom belső rendjének

megszilárdítására törekedett. Átszervezte a légiókat, kiterjesztette a római polgárjogot a provinciákra, rendelkezéseket hozott a mezőgazdasági válság leküzdésére, támogatta az építkezéseket. A római birodalom uralkodása alatt érte el legna-gyobb kiterjedését (Dacia, Armenia stb. meghódítása).

[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.] 25 Caracalla; Bassianus; Marcus Aurelius Antoninus (188 – 217): római császár (ur.: 211 – 217). Uralkodására a katonai

arisztokrácia erősödése, a nagyfokú erőszakosság, kegyetlenkedés jellemző. Kiterjesztette a római polgárjogot a provin-ciák minden lakosára az adók növelése érdekében (212). Gyilkosság áldozata lett. – Uralkodása alatt nyitották meg a róla elnevezett római fürdőket.

[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.] 26 Valentinianus, III., Flavius Placidus (419 – 455): nyugatrómai császár (ur.: 425 – 455). 437-ig régens uralkodott helyette.

Uralkodása idején veszítette el a birodalom É-Afriká-t, Pannoniá-t és Britanniá-t. A hunok ellen elért eredményei csak részben sikeresek. Gyilkosság áldozata lett – Jelentős fennmaradt hadtudományi munkája.



[Aelius Lampridius27: Heligabalus. Ford.: Sípos Flórián. In: Császárok története (Historia Augusta vagy Scriptores historiae Augustae). Multiplex Media – Debrecen University Press, Debrecen, 2003. 1/633 p.; p. 267/291; p. 289.] (Az ókori szerző forrásként görög és latin szerzők műveire hivatkozik, akik munkáiból mindezt merítette.)

Alexander Severus „XIV. …szüleinek bíztatására figyelmét a filozófiáról és a zenéről más művészetekre fordította…” „XXVII. Csodálatosan festett, szépen énekelt, de sohasem engedte meg senkinek, hogy hallgassa, saját rabszolgái kivételével. A jó császárok életrajzát versekben megírta. Lanton, fuvolán és orgonán játszott, s még a trombitán is, de ezt már mint császár, sohasem tette nyilvánosan.” [Aelius Lampridius: Heligabalus. Ford.: Soltész Márk. In: Császárok története (Historia Augusta vagy Scriptores historiae Augustae. Multiplex Media – Debrecen University Press, Debrecen, 2003. 1/633 p.; p. 292/341; p. 301 és p. 311.] (A szerző forrásként Marius Maximus28 munkájára hivatkozik – id. mű p. 339.)

Az érméken, szobrocskákon, domborműveken túl az orgonák néhány szerkezeti eleme, ill. részlegesen maga a hangszer is, az idők folyamán az egykori Római Birodalom területéről az ásatások során, legtöbbször véletlenül, előkerült. Öt ilyen leletről kell említést tenni. Kettő Pompeji-ben, egy-egy az ókori Dion-ban (Görögország, település az Olympos lábánál), Avenches-ből (Svájc, az egykori Aventicum) és Aquincum-ból. Ez utóbbiról részletesen is lesz szó.

A két Pompeji leletnél csak néhány síp (1877: 9 db., ill. 1899: 11 db.), valamint a feltéte-lezhető szélszekrény maradt fenn [Klotz, Hans: Az orgonáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. p. 228.] (25. ábra). Restaurált, de nem működőképes változatát a Nápolyi Archeológiai Múzeum-ban állították ki (26. ábra). Számos jel arra mutat, hogy ez valójában nem orgona, hanem syrinx, s először annak is tartották.

25. ábra A pompeji hydraulis részlete

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky

Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.; p. 82.]

27 Lampridius, Aelius (III. sz.): római történetíró, az ún Scriptores historiae Augustae szerzőinek egyike. Tőle származik

Commodus, Diadomenus, Heliogabalus és Alexander Severus császárok nem éppen mintaszerű életrajzai. Feltehetőleg ő írta Pretinax és Geta életrajzait is.

[Pecz Vilmos (szerk.): Ókori Lexikon. Franklin-Társulat, Budapest, 1904. – Reprint Kiadás. Könyvértékesítő Vállalat. Budapest, 1985.]

28 Maximus, L. Marius (III. sz.): római politikus és író. 217/222-ben proconsul (Africa), 223-ban consul. Suetonius császár-életrajzait Nervá-tól Heliogabalus-ig folytatta, s ez lett a későbbi Scriptores historiae Augustae címen ismert gyűjtemé-nyes munka alapja (elsősorban a Hadrianus – Caracalla időszakot tekintve. Utóbbiakkal ellentétben megbízhatóbbnak tekinthető.

[Pecz Vilmos (szerk.): Ókori Lexikon. Franklin-Társulat, Budapest, 1904. – Reprint Kiadás. Könyvértékesítő Vállalat. Budapest, 1985.]


26. ábra

A restaurált pompeji hydraulis (Nápolyi Archeológiai Múzeum)

1992-ben az ókori Dion település helyén végeztek ásatásokat. Itt talált rá a Thessaloniki Egyetem régész professzora (Dimitris Pantermalis) a maradványokra: az orgona alsó része, bronz sípok, fémből készült alaplap különböző motívumokkal díszítve (27. ábra). A feltételezések szerint a Kr. e. I. sz.-ban készülhetett. A rekonstrukció 1995-ben kezdődött az European Cultural Center-ben (ECC), 1999-ben sikeresen be is fejeződött (28. – 29. ábra). A hidraulikus részt és a billentyűmozgató mechanizmust Heron alapján egyértelműen tisztázni lehetett, ugyanakkor a sípoknál feltételezésekre voltak utalva. Első nyilvános bemutatása Japán-ban volt még ugyanebben az évben. [http://www.culture.gr]

27. ábra A dioni víziorgona maradványai

(a hiányzó részek világosabb árnyalatban) [http://www.culture.gr]


28. ábra

A restaurált dioni víziorgona [http://www.culture.gr]

29. ábra A régész és a restaurált dioni víziorgona

[http://www.culture.gr] 1996-ban a svájci Avenches-ben egy palotaszerű épület kutatása során került elő a

legutóbbi példány (30. ábra). Valószínűleg a II. vagy III. sz.-ban készülhetett. Kivitelét tekintve az aquincumihoz hasonló, különbségek azonban vannak, s ez arra utal, hogy más-más műhelyben készültek. Mivel a sípműből és a fújtatóból semmi sem maradt fenn, ezért hangsora és a regisztertípus is ismeretlen. Kérdéses az is, hogy vajon vízi- vagy szélorgona volt-e? A darabok anyaga magas ólomtartalmú bronz (75 % réz, 20 % ólom, 5 % ón). Az egyes elemek kivitele precíz kézműves munkára utal. [Hochuli-Gysel, Anne – Jakob, Friedrich: Die römische Orgel aus Avenches/Aventicum. http://www.theiss.de]


30. ábra A restaurált avenchesi (aventicumi) víziorgona

[Hochuli-Gysel, Anne – Jakob, Friedrich: Die römische Orgel aus Avenches/Aventicum. http://www.theiss.de]

Az aquincumi lelet a legteljesebb. Ahogyan előkerült és ahogyan megmaradt, összessé-gében az is egy érdekes történet.

De már ezt megelőzően, 1881 decemberében, a Filatori-gát-nál régészeti ásatásokat foly-tattak és egy, a Kr. u. IV. sz.-ból származó szarkofágot találtak. Feltehetőleg a közeli temető-ből hozhatták át, hogy újból felhasználhassák. Eredetileg Aelia Sabina számára készült, aki a III. sz. első felében élhetett. A lelet azért érdekes, mert a felirat szerint ebben az időben már hivatásos orgonistákat alkalmaztak. A felirat kedves szavakkal búcsúztatja Sabiná-t, a kedves feleséget:

„Clausa iacet lapidi ciniunx pia cara Sabina.

Artibus edocta superabat sola maritum. Vox ei grata fuit, pulsabat pollice cordas.

Set cito rapta silet. Ter denos duxerat annos. Heu male quinque minus, set plus tres meses habebat,

Bis septemque dies vixit. H/a/ec ipsa superstes Spectata in populo hyraula grata regebat.

Six felix quicumquem leges, te numina servent, Et pia voce cane: Aelia Sabina vale.”

T. Ael(ius) Iustus hydraularius salarius leg(ionis) Il ad (iutricis) coniugi faciendum curavit.


„Ím ez a kősír zárja magába a drága Sabinát. Múzsák gyermeke volt ő, túlszárnyalta a férjét.

Éneke kellemes emlék, lantján hallgat a húr már, Mert közülünk kiragadták. Harminc éve se volt még,

Jaj, kevesebb volt öttel, bár negyed évet is ehhez, S kétszer hét napot élt rá. Akkor még, mikor itt volt,

Hydrán szépen játszva gyönyörködtette a népet. Légy boldog, ki elolvasod ezt, és óvjon az Isten! S mondd kegyelettel e szót: Aelia Sabina, vale!”

T. Aelius Iustus, a II. „Segítő légió” fizetéses orgonistája állíttatta feleségének

[Ford.: Gergely Antal. In: Klotz, Hans: Az orgonáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. p. 229.]

31. ábra

Aelia Sabina szarkofágja Budapesti Történeti Múzeum Aquincum

Komjáthy Péter felvétele [Kárpáti János (szerk.): Képes Magyar Zenetörténet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2004. 1/302 p.; p. 21.]


A felirat egy korábbi fordítása:

Lezárva e kő[koporsó]ban fekszik Sabina, a jámbor, kedves feleség. Művészetekben tanult lévén,ő az egyedüli, ki felülmúlva férjét,

Kedves hangja volt, s ujjaival pengette a húrokat. De hirtelen elragadtatván már hallgat. Harminc évet élt,

Jaj, sajnos öttel kevesebbet, de három hónappal és kétszer Hét nappal többet.

Őmaga örökké fennmarad a lakosság emlékében, mert Gyakran és kedvesen orgonált előtte. Légy boldog, bárki

Is olvasod [e sorokat], őrizzenek az istenek, és jámbor Hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!

T. Aelius Iustus, a legi II. Adiutrix víziorgonistája

és külön zsoldosa állíttatta feleségének. [Ford.: Nagy Lajos. In: [Kárpáti János (szerk.): Képes Magyar Zenetörténet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2004. 1/302 p.; p. 20.].] Az illető személy Titus Aelius Iustus, a második segédezred katonája volt, s a rendesnél

nagyobb zsoldot kapott, mert orgonajátékos volt. Felesége, Sabina (feltehetőleg felszabadított rabszolgája, akit feleségül vett), ebben a korban Pannonia Provincia ismert és kíváló orgona-művésze. A városban rendszeresen tartott hangversenyeket, s ezen orgonajátékát énekkel kí-sérte. [Hegedűs Gyula cikke a Nemzeti Újság-ban a leletről. 1932.]

Ami magát az aquincumi orgonát illeti. A mai Óbudá-n, a múlt század első felében, az Aquincumi Múzeum környékén a Fővárosi

Elektromos Művek új transzformátorházat épített. Alapjainak kiásásakor egy beomlott római kori pincét, s ennek romjai alatt egy orgona erősen megrongálódott bronz sípjait és számos alkatrészét találták meg.

Ez az épület a Collegium Centonariorum volt, az egykori aquincumi szövő iparosok föld-szintes céhháza, amely a III. sz.-ban leégett. (Az orgona akkor zuhanhatott a pincébe, amikor 250 körül egy ellenséges ostrom során maga a céhház is leégett.) Itt állt az orgona, amelyet egy bronztábla szerint Caius Iulius Viatorinus, az aquincumi városi tanács tagja, volt városi rendőrfőnök, támogatásuk megszerzése érdekében a céhnek adományozott (32. ábra) Modestus és Probus consulok idejében (228-ban).

A márványtábla szövege: G ⋅ IVL ⋅ VIATORINVS DEC ⋅ COL ⋅ AQ ⋅ AEDI

LICIVUS ⋅ PRAEF ⋅ COLL ⋅ CENT ⋅ HYDRAM ⋅ COLL ⋅ S ⋅ S ⋅ DESVO ⋅D ⋅ MODES TO ⋅ ET ⋅ PROBO ⋅ COS ⋅

Kiegészítve a hiányzó részeket

„G(aius) Iul(ius) Viatorinus dec(urio) col(oniae) Aqu(uinci) aedilicus praef(ectus) coll(egii) cent(onariorum) hydram coll(egio) s(upra) s(cripto) de

suo d(onum) d(edit) Modesto et Probo co(n)s(ulibus) azaz

„Gaius Iulius Viatorinus Aquincum colonia ordojában decurio tésztséget visel, előzőleg aedilis volt. Egyben, mint a collegium centonariorum praefectusa is, collegiumának sajátjából hydrát ajándékozott Modestus és Probus konzulsága

idején.”


32. ábra

Az adományozó márványtábla 33. ábra

Az orgona maradványai (Aquincum)

Eredetileg ez a céh a posztókészítőket és az ácsokat fogta össze (Collegium fabrum et cen-tonarium). 200 körül szétváltak, az ácsok a mai Óbudá-ra, a posztókészítők pedig Aquincum-ba tették át székhelyüket. Utóbbiak itt egy székházat is építettek. (Amikor napjainkban szó esik erről a leletről, mindig az aquincumi tűzoltók céhét említik. Ezt azonban annyiban kell módosítani, hogy a kisebb városokban a kézművesek látták el ezt a feladatot, elsősorban a posztókészítők, mert a tűzoltáshoz elsősorban vízbe áztatott nemezlapokat használtak.)

A maradványokat (33. – 34. ábrák) Nagy Lajos29 egyetemi tanár, az Aquincumi Múzeum akkori vezetője ásta ki 1931-ben.

Az adományozó márványtábla egyértelműen víziorgonára utal („hydra”). A tűzvész során a fából készült padló összeomlott, s a terem berendezése az orgonával

együtt a pincébe zuhant. A ráomló törmelékek óvták meg jelentős részét az enyészettől. Fennmaradt az orgona szélládája minden elemével (a regiszterhez kapcsolódó szélcsatornák a regiszterhúzókkal, valamennyi hanghoz a csúszkaszerkezet a rugókkal), a sípok túlnyomó

29 Nagy Lajos (1897 – 1946): régész, akadémikus. A budapesti tudományegyetemen végzett. 1922-től múzeumi munkatárs,

1941-től a Fővárosi Múzeum igazgatója. Ő alapította a Szentendrei Múzeum-ot és az Ásatási Intézet-et. Jelentős ásatáso-kat vezetett Aquincum-ban, továbbá az Ulcisia Castra (Szentendre) és Campona (Nagytétény) közötti területen. – Főként a császárkori Róma magyarországi emlékeinek feltárásában volt kiemelkedő szerepe.



része (töredékesen és hiányosan), az ajándékozási tábla, különböző díszítőelemek és egyéb apró darabok. Nem maradt viszont semmi sem a fújtatóból, sem a billentyűzetből.

A fújtatóval kapcsolatban két elmélet is született. 1. Nagy Lajos (és mások) véleménye szerint ez teljesen elégett, mert fából és bőrből készült. 2. A tűzvész során a fújtató a romok tetejére kertült, így azt, ha még használható állapotban

maradt, egyszerűen elvitték. A pincét egyébként a tűzvész után betemették. A leletben a billentyűzetnek semmi nyoma nincs, ezért ezzel kapcsolatban is csak

feltételezésekről lehet szó. Miután Nagy Lajos a töredékek között fadarabokat is talált, ezért úgy véli, hogy ezek a billentyűzet maradványai. Ennek alapján Pécsi Sebestyén30 úgy véli, azok fából készültek, amelyeket bronzlemezekkel vontak be [Pécsi Sebestyén: Az orgona, az orgonajáték művészete. Tankönyvkiadó, Budapest, 1965.] Szigeti Kilián31 ugyanakkor még azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán voltak-e billentyűk?

„Számunkra … hihetetlennek és érthetetlennek tűnik, hogy egy minden részletében bronzból épült orgonának éppen a billentyűi lettek volna fából, amit bronzzal fedtek. … Ha volt billentyűzet, akkor annak bizonyos erőt kellett kifejtenie, hogy az egyes hangcsúszkákat kihúzza a sípok megszólaltatásához. Egy miniatűr bronzorgonának éppen ezeket az erőt kifejtő billentyűit fából kifaragni teljesen ésszerűtlen lett volna.” [Szigeti Kilián: Az aquincumi orgona zenei problémái. MAGYAR ZENE (BUDAPEST). 13(1972)2. p. 175/?]

Véleménye szerint a billentyűket könnyű bronzból elkészíteni, ezért ezeknek fenn kellett volna maradniuk. Ennek alapján feltételezi, hogy a hangcsúszkákat fogantyúk, ún. linguetták segítségével működtették (v. ö.: 42. ábra!)

30 Pécsi Sebestyén (1910 – 1911): orgonaművész. Diplomáját a Zeneművészeti Főiskolá-n szerezte. 1937/40-ben zeneiskolai

tanár, 1940-től a Zeneművészeti Főiskola orgonatanára. 1937-től hangversenyezett. Orgonapedagógiai, hangszerismereti könyveket írt. – Fontosabb művei: Orgonaiskola (1960); Organológia (1975); Magyar Orgonazene I. – II. (1966/69); Az orgona szerkezete és építése (1975).

[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 31 Szigeti Kilián (1913 – 1981): bencés szerzetes, főiskolai tanár, a gregorián ének kutatója. Közreműködött a

régi orgonák felújításában. Befejezetlenül maradt sorozata a régi magyar orgonákról: Kőszeg (1974); Győr (1977); Pécs (1979); Eger (1980); Szeged (1982). További jelentős munkája: Jubilate! A gregorián ének kézikönyve (1943).

[net]

34. ábra Orgona maradványok

(Aquincum)


A feltárást követően készítette el Kalmár János32 a leletek alapján egy feltételezhető és meg is szólaltatható rekonstrukció tervét. 1935-ben Geyer József, Sugár Viktor és Nagy Lajos közreműködésével és elképzeléseik alapján a pécsi Angster-cég elkészíti az első másolatot, de működtetéséhez az eredeti megoldás helyett szelet használtak fel. Ez látható az Aquincumi Múzeum állandó kiállításán. (Klotz, H. szerint ez a rekonstrukció 1933-ban történt [Klotz, Hans: Az orgonáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. p. 226.], ez azonban tévedés!) 1959-ben ennek alapján Raphael (Rafael) Viktor a múzeum restaurátora összeállította az eredeti elemekből az orgonát. Ugyanő egyébként már 1956-ban egy megszólaltatásra alkalmatlan makettet is készített a Tűzoltó Múzeum részére (35. ábra).

35. ábra Hydra makett (Rafael Viktor)

1966-ban újabb rekonstrukcióra kerül sor. Ez Werner Walcker-Mayer ludwigsburgi orgo-naépítő (és munkatársai) nevéhez fűződik. Ő más irányban is lépett: összevetette az eredeti méreteket a római mértékrendszerrel, így a szerkezeti elemeket tekintve történt előrelépés. A sípokat az 1935-ös Angster-féle rekonstrukciónak megfelelően hangolták egy oktáv terjede-lemben.

Az eredeti megoldás rekonstrukciója Minárovics János33, a Tűzoltó Múzeum kutatójának érdeme, aki 1987-től foglalkozott behatóbban ezzel a feladattal. Egyértelművé vált a hangszer működési elve. Bizonyítást nyert ugyanis, hogy a lelet néhány különös alakú fémdarabja egy 32 Kalmár János (1899 – 1977): fegyvertörténész, gépészmérnök. Diplomáját a budapesti műegyetemen szerezte (1923),

majd a budapesti egyetemen doktorált (1938). 1949-ig a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményének vezetője. Elsősorban a kora és késő középkori, valamint a népvándorláskori fegyvertörténettel foglalkozott. Fontosabb munkái: A magyar kard művészete (1938); A Báthoriak emléktárgyai (1958); Népvándorláskori sisakok (1964); Zrínyi-fegyverek (1959); Régi magyar fegyverek (1971).

[Új Magyar Életrajzi Lexikon. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 – 2003.] 33 Minárovics János (? – ): tűzoltótiszt, múzeumi kutató. 1949-ben avatták, 1954-től végzett országos anyaggyűjtést az akkor

alakuló Tűzoltó Múzeum számára, 1955-től annak igazgatója. 1957-ben készült el munkája alapján az első állandó kiállítás. Öt könyve, közel 300 publikációja a tűzoltóság múltjának kutatási eredményeiről szól. Sokat tett az intézmény hazai és külföldi megismertetéséért.

[net]


légüst maradványa, s ez a kérdéses esetben egy folyadékkal töltött tartályba merített félgömb alakú edény. [Laczkó Bálint: …NÉPSZABADSÁG (BUDAPEST). 2003. 01. 02.] 1996-ra készítette el ezt az Angster-cég utóda, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra. A rekonstrukcióban jelentős szerepe volt Budavári Attilá-nak, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra vezetőjének is [net]. Ma az Aquincumi Múzeum-ban található. [Klotz, Hans: Az orgonáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. p. 225/229.] – [http://www.orgona.hu/orgonaink/tuzolto orgona h.html]

A rekonstrukciós változatokat és elképzeléseket a 36. – 37. ábrák szemléltetik.

36. ábra Rekonstrukciós vázlat

37. ábra Rekonstrukciós vázlat


A víziorgona vázlatát Heron alapján a 38. ábra mutatja. Ez azonban Ktesibios-hoz képest egy továbbfejlesztett változat.

38. ábra A víziorgona Heron-féle

vázlata

A levegőt szolgáltató henger felső részén van a légtartályba továbbvezető cső, valamint

egy kb. 3 hüvelyk átmérőjű nyílás, mellette csuklósan rögzített bronzdelfin, szájában láncon a henger belsejébe lógó záróelem (szelep), biztosítva ezzel a működtetés két fázisában a nyitást, ill. zárást.

A légtartály kb. 3 hüvelyk magas lábakon áll, azaz részben vízben. Levegőt juttatva ide a vízoszlop a tartályból részben kiszorul, azon kívül (az ún. Hangmérséklő tartály-ban) pedig megemelkedik. Túl sok levegő betáplálása esetén az a légtartály alsó nyílásain távozhat. A táplevegő a légtartályból a szél- vagy sípládába kerül, majd a játékos által vezérelve a 4, 6 vagy 8 csatornás kanos musikos-ba, melyek mindegyike csappal nyitható, zárható. (A csator-nák a mai értelemben vett regisztereknek felelnek meg.) A csatornákban két furatos tábla van, az alsó a kanon, a felső a pinax, mindkettő rögzített, de a kettő között lapos, ugyancsak fu-ratos, de mozgatható lécek (plinthides) vannak, amelyek a táplevegő útját nyitják vagy zárják. A felső táblához csatlakoznak a sípok (37. ábra)..

Heron-nál a táplevegőt 1, Vitruvius-nál már 2 szivattyú biztosította. Az aquincumi leletnél (32. ábra) a sípok 4 sorban helyezkednek el, soronként 13 – 13. Egy sípsor nyitott, három fedett. Walcker és Szigeti szerint is a nyitott sípsor legmélyebb hangja c1 a fedett sípsoroké a1, g1 és f1 volt, hangközeloszlásuk azonos. A sípok nyelvsípok, s ezt az egykori leírások bizo-nyítják, aulos-oknak nevezvén azokat (az ajaksípok megnevezése: fistula). A nyelv eredetileg nádlapocska, s ezt csak később helyettesítették fémlemezekkel, amelyek időtállóbbak és


stabilabbak voltak. (Egyes nézetek szerint ajaksípokat is beépítettek, közvetlenül ráhúzva a szélládára.)

Az aquincumi leletnél a sípok 4 sorban állnak, soronként 13 – 13 (tetrachordos). Vala-mennyi nyelvsíp (Geyer!), bizonyítják az egykorú leírások, aulos-oknak nevezvén azokat (az ajaksípok megnevezése fistula). A nyelv eredetileg nádlapocska, s ezeket csak később helyet-tesítették fémlemezekkel, mivel azok időt állóbbak és stabilabbak (hangmagasság!). – Egyes nézetek szerint ajaksípokat is beépítettek, közvetlenül ráhúzva a szélládára.

39. ábra A víziorgona szerkezete

A szélláda a regiszterekkel és a csúszkaládával, valamint a billentyűzet mechanizmusa a visszatérítő rugókkal, továbbá a sípokkal

Az orgona billentyűi a mainál lényegesen nagyobbak voltak. Jellemző a három hüvelyk

szélesség (az aquincuminál ez jóval kisebb). Két csuklós mechanizmus, lenyomva a levegőt juttat a sípba egy csúszkán keresztül, elengedve ez utóbbit visszatolja (egy rugó segítségével) a helyére. (A csúszkaláda tehát már ekkor is létezett!)

Az ősi (Ktesibios-féle) orgona biztosan egy nyelvjátékból állott, azaz egyetlen sípsora volt, amelyen az egyes sípokat külön-külön vagy a játékos vezérelte módon egyszerre többet is meg lehetett szólaltatni. A továbbfejlesztéssel (görög-római kor) a sorok száma nőtt. Ezek egymáshoz viszonyított hangolása oktáv-, quint- és kvart fekvéseknek (dia pason, dia penta, dia tessaton: azaz tükörfordítások!) felelhetett meg (ezek a hangközök Pythagoras34 óta is- 34 Pythagoras ( Kr. e. kb. 580 vagy 570 – Kr. e. kb. 500]: görög filozófus. Samos-szigetéről származott, innen Kr. e. 532/531

körül a politikai viszonyok miatt (Polykrates tyrannos elől) D-Itáliába, Kroton-ba menekült, ahol tanítványaival egy erkölcsi-vallási, politikai és tudományos célú szektát alakított ki, de megkísérelték elüldözni. Munkásságában Anaxi-mandros és Pherekydes nyomdokain haladt. Egyes vélemények szerint Thales tanítványa volt. Valószínűleg Egyiptom-ban és Babilon-ban is járt. Életét és munkásságát számos legenda övezi, írásos művei nem maradtak fent, így a neki tu-lajdonított és később leírt eredmények valószínűleg a pythagoreusoknak köszönhetők. (Kérdéses, hogy valójában élő sze-mély volt-e?)

[Brockhaus Enzyklopädie. 19. Ausgabe. F. A. Brockhaus, München, 1986 – 1994.] [Kudrjavcev, P. Sz.: A fizika története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951. 1/574 p.;p.75/76.] [Simonyi K.: A fizika kultúrtörténete. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978. 1/487 p.;p.45/46.] [Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]


mertek és alkalmazottak, csupán az elnevezésük volt más!). Az is lehet, hogy a görög dór, lyd, frig és mixolyd hangsoroknak feleltek meg. Ekkor tehát már a mai regiszteres rendszer létezett (Heron), de Ktesibios-nál még nem.

Figyelemre méltó, hogy a kvart és kvint hangközök először a kínaiaknál jelennek meg, még a mitikus időkben, a legendás Huang-ti („Sárga császár”)35 idejében.

A leghosszabb síp kb. 4 láb, s a karthágói négysoros ábrázolásnál (hasonlóan az aquincumi lelethez) az utolsó sor az első 2/3-a, azaz kvint hangközt alkalmaztak. A négy sípsor közül egy nyitott, három fedett volt.

Vitruvius leírása alapján volt már nyolcsoros változat is (oktochordos). Maga a víziorgona 3,3 m magas és 1,5 m széles lehetett. A sűrített levegőt szolgáltató hen-

ger átmérője 0,5 m, magassága – a támasztólábakkal együtt – kb. 0,65 m. A sípok szélnyo-mása a fennmaradt leletek alapján kb. 0,1 bar-nak felelhetett meg.

A hangszert nem építették zárt szekrénybe. Volt egy sokszög alapja (v. ö.: címoldali áb-ra!), ebben voltak a tartályok is, s kb. 1,3 m magas lehetett. Erre helyeztek ritkábban egy ki-sebb zsámolyt, amelyen állva játszott az orgonista.

Néhány korabeli kialakítást szemléltetnek a 38. – 40. ábrák.

38. ábra

Bizánci orgona Theodosius36 obeliszkjén (IV. sz.) Ketten játszanak az orgonán és ketten kezelik a fújtatót


35 Huang-ti; Huangdi; Shen Yen Huang-ti (Kr. e. kb. 2697 v. 2704 – kb. 2597): a Sárga császár-nak is nevezett mondabeli

kínai uralkodó (ur.: kb. Kr. e. 2697 – kb. 2597). Az ősi Kína harmadik császára. A hagyományok szerint a kínai kultúra megteremtője, aki feltalálta a házépítést, a fonást, a hajót, a kocsit és az írást, neki tulajdonítják a kormányhivatalok felállítását, a fémpénz bevezetését, a selyemszövést. A korai konfuciánus szent könyvekben rendszerint bölcs uralkodó-ként ábrázolt. A taoizmus egyik legnagyobb ősi tekintélye, aki a halandók közül az elsőként került az égbe.

[Britannica Hungarica. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994 – 2002.] [Meyers Neues Lexikon. 2. Ausgabe. VEB Bibliographisches Institut, Leipzig, 1972 – 1978.] [Paturi, F. R.: A technika krónikája. Officina Nova, Budapest, 1991. 1/671 p.; p. 18.] [Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977. 1/386 p.]

36 Theodosius, I., Flavius; Nagy Theodosius (347 – 395): római császár (ur.: 379 – 395). Apja oldalán harcolt a piktek, a skótok, az alemannok és a szarmaták ellen (368 – 373). 380-ban megkeresztelkedett, melléknevét a keresztény egyház iránti elkötelezettségéért kapta. 381-ben ő hívta össze a 2. Ökumenikus zsinat-ot (Konstantinápoly), letelepítette a vizigó-tokat Thrákiá-ban, kíméletlen küzdelmet folytatott az eretnekek ellen, zsidóellenes törvényeket hozott, betiltotta az összes pogánykultuszt és templomaikat leromboltatta. Kivégeztette az ellencsászárokat. Egyeduralmának halálos sebesülése vetett véget.



39. ábra Víziorgona rajza az utrechti zsoltároskönyvből (VI. sz.)

A levegőt négy ember pumpálta a víznyomás alatt álló tartályokba

40. ábra

Linguettás orgona


Az orgona továbbfejlődése A kezdetet jelentő víziorgona az idők során állandóan fejlődött és a XII. sz.-ig vetélkedett

a szélorgonával. A XV. sz. végén még használatban volt (Geyer). A szélorgonák azonban a IV. sz.-tól kezdve egyre jobban elterjednek, s erre utal Julianus császár37 egyik epigrammája is:

„És egy hozzáértő játékos, Állva szekrény előtt,

Fürge ujjakkal szelet adva a sípoknak, Változatos dallamokat szólaltat meg.”

Kétirányú fejlődés figyelhető meg. Egyrészt kialakul az osztott és a közös szélládás típus. Az előbbinél minden egyes sípsor önálló szélládával rendelkezik (ilyen pl. az aquincumi orgona is), ez főként Kelet-en fejlődik tovább (Bizánc), utóbbinál valamennyi sípsor közös szélládán van (a Nyugat fejlődési útja). Másrészt az alkalmazási terület különbözősége is visszatükröződik a módosulásban. Ez a képrombolás és az egyházszakadás következménye.

A kezdeti időszakban (a kereszténység első évszázadaiban) az orgona (értve ezen az előzőekben tárgyaltakat) Nyugaton (a Római Birodalom-ban) az uralkodók és a gazdagok szórakoztató hangszere volt (lakomák, gladiátori viadalok stb.), viszont Keleten (alapvetően Bizánc-ban) bejutott a templomokba, s ott is maradt a képrombolásokig, az egyházszakadásig (a kereszténység kettészakadása és az orthodox egyház létrejötte kulturális, dogmatikus, li-turgikus és egyházszervezeti okokból bekövetkezett kettéválása 1054-ben). Keleten az egyház a templomokból minden hangszeres zenét száműzött, s ez többnyire még ma is fennáll.

A keresztényüldözések megszűntével az orgona lassan bekerül a templomokba (Damasus pápa38 a IV. sz.-ban már engedélyezi, Vitalianus pápa39 661-ben már általánosan megengedi), s a VIII. sz.-tól gyors elterjedésével lehet számolni (Geyer).

Feltehető azonban a kérdés: miért csak ekkor, s miért nem korábban? A valószínűsíthető ok a keresztényóüldözésekhez kapcsolódó cirkuszi játékok, ahol a véres eseményeket a kellő hangerőt már biztosító orgonák hangja kísérte más hangszerek mellett. S ez a nyomasztó em-lék hosszú évtizedeken át fennmaradhatott.

A Római Birodalom bukása után az első középkori orgona 690 körül épül Angliá-ban (Malmesbury-kolostor), majd ezt követi Augsburg (kb. 800), Reichenau (824), Münster (830), s a X. sz.-ban sorra Köln, Canterbury, Róma, Winchester. Jelentkezik a monumentalitásra való törekvés, s ez már csak a szélorgonákkal vált lehetségessé. Jellemző példa, hogy a 951-ben Winchester-ben épült orgonának 400 sípja, 26 fújtatója és 40 billentyűje volt, s működte-téséhez a két orgonista mellett 70 emberre volt szükség.

Napjaink legnagyobb orgonája 7 manuállal és 950 regiszterrel rendelkezik! 37 Iulianus Apostata; Flavius Claudius Iulianus (331 – 363): római császár (ur.: 361 – 363), író. A perzsák ellen

viselt hadjárata során szerzett sebesülésébe halt bele. – Keresztényellenes intézkedései miatt kapta mellékne-vét („Hitehagyott”). A pogány irodalom és bölcselet híve volt, kora egyik legműveltebb írójaként tartják szá-mon.

[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 38 Damasus; Damasius, I. vagy Szent (304/305 – 384): pápa (ur.: 366 – 384). Az erősödő eretnekmozgalmakkal

szemben zsinatot hívott össze, hagyatékában 24 kiátkozás található különféle eretnekségek ellen. Nem ismer-te el Konstantinápoly felsőbbségét és uralma alatt jelentették be a római szentszék primátusát. Pápasága alatt lett a latin a mise hivatalos nyelve. Titkárát (Szt. Jeromos) megbízta a Biblia latin fordításának revíziójával. Ösztönözte a templomok építését és restaurálását, ő maga két bazilikát építtetett. Egyházpolitikájában alapve-tően békülékeny magatartást tanúsított.

[Britannica Hungarica. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994 – 2002.] [Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.] 39 Vitalianus, Szent (? – 672): pápa (úr.: 657 – 672). Törekedett az egyház egységének megtartására, s éppen

ezért megértést tanúsított a monoteistákkal szemben. [Britannica Hungarica. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1994 – 2002.]


Az orgona fejlődése a középkorban a renaissanceig Erre az időszakra a „nagyorgona” kialakulása mellett lényegében három típus alakul ki,

amelyek méreteikben, kezelhetőségükben és a hangerő vonatkozásában különböznek. A portatív (lat.: portare = hordozni, vinni) egy kisméretű, hordozható orgona, amelyet

körmeneteken, felvonulásokon használtak a XII. sz.-tól (41.-42. ábra). A fújtatót a bal, a bil-lentyűket a jobb kézzel működtették. Alapvetően világi hangszer, templomokban csak ritkáb-ban használták. Többnyire a vándorzenészek kedvelték, nyakban szíjon lógott. Néha ketten is kezelték. Virágzásának ideje a XV. sz., majd fokozatosan háttérbe szorult a XVII. sz. közepére, s előtérbe kerül a pozitív. Csak ajaksípokat tartalmazott, ezek száma 6 és 28 között változott. Azonos átmérőjű sípokból állt, felfelé a hangok ezért egyre lágyabbak – fuvola hangzás. (Az ajaksíp a nyelvsípnál kisebb helyet igényel!)

41. ábra Portatív (XIV. sz.-i kódex illusztrációja

(Csak ajaksípok!) [Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája.


Más hangszerekkel együtt szólaltatták

meg, általában tánc kísérőjeként.

42. ábra Portatív

(Itália, 1608) Conservatoire, Brüsszel

[Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest,

1996. 1/318 p.; p. 83.]


43. ábra Portatív

Hans Memling (1432 – 1494) [http://www.orgellexikon.gally.ch/navigation/geschichte.html]

44. ábra Portatív

Stefan Lochner: Orgonán játszó angyal Köln, Wallraf-Richartz-Museum

[http://www.orgellexikon.gally.ch/navigation/ /geschichte.html]

45. ábra Portatív

Hölgy orgonával [http://www.orgellexikon.gally.ch/navigation

/geschichte.html]


A pozitív (lat.: ponere = helyezni, rakni) egymanuálos, többnyire pedál nélküli kisebb méretű orgona kevés síppal (46. – 47. ábra). Nem hordozható ajaksípos hangszer. Főként 8’ és 4’–as ajaksípokkal készült. Nemesi palotákban és gazdag kereskedők házában igen gyorsan elterjedt és a renaissance-ban a gazdag polgárság hangszerévé vált. Csak a XVIII. sz.-ban szo-rította ki a cembalo, majd később a zongora.

A világi életben önállóan vagy más hangszerekkel együtt szólalt meg; a templomokban a kórus közelében állították fel annak alátámasztására. Megszólaltatása két személyt kívánt:

– az orgonistát, aki mindkét kezével játszott, – egy kisegítő személyt, aki a fújtatót működtette.

A barokk korban a generálbasszus szerepét töltötte be. A későbbiekben a zenei életből szinte teljesen eltűnt, de ma egyre inkább visszatér a régi

zene korhű interpretálásához. Két különböző formában élte túl a változásokat. Egyrészt a XV. sz. óta a nagyorgona második manuáljának párjaként jelenik meg (hátpozitív) vagy egy szek-rénybe beépítve, másrészt – kabinet- vagy kamaraorgonának is nevezik – a világi életben. (Világi változatából alakult ki a XVIII. sz.-ban a kamaraorgona.)

A XX. sz.-ban újra megjelent a kisebb templomokban. A pozitív egy kései formáját mutatja a 48. ábra, egy szobaorgonát a XVIII. sz.-ból Castello

Sforzesco, Milano) [Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája. Ford.: Reviczky Béla. Gemini Kiadó, Budapest, 1996. 1/318 p.; p. 84.]

46. ábra Pozitív a XV. sz.-ból

Israel van Meckenem metszete (British Library, London)

[net]


47. ábra Pozitív a XV. sz.-ból


48. ábra A pozitív egy kései formája

(szobaorgona) XVIII. sz. (Castello Sforzesco, Milano) [Midgley, Ruth (szerk.): Hangszerek enciklopédiája.



A regál (királyi) különleges formájú orgona: lapos, hordozható, kisméretű 8’, 4’ és 16’–as

nyelvsípokkal (49. ábra). Éles hangjával a középkor végén a királyi ünnepek szólt és gazda-gította zengésével az udvari kápolna zenekarát. Éles és nazális tónusa miatt a XVIII. sz.-ban feledésbe merült.

A kisregál könyv formájú, használat után össze lehetett hajtani. Bibelregal-nak is nevezték.

49. ábra

Kisregál (XVIII. sz.) Conservatoire, Brüsszel


A sípanyagok köre is bővült, alakjuk is egyre változatosabb, alapvetően a hangzás érdeké-ben. Kezdetben kizárólag rézből, később ón- és ólombronzból, a XV. sz.-tól már fából, majd papírból és vászonból is készítenek sípokat. (Olasz kifejezéssel a fémsípos orgona orgona di stagno, a fasípos organo di legno, a papírsípos organo di carta, a vászonsípos organo di fela.) Különösen a vászonsípos orgona hangját tartották kkkellemesnek. Der kísérleteztek arannyal, ezüsttel, üveggel, elefántcsonttal, porcelánnal, alabástrommal stb. is. Az alakot tekintve elő-ször hengeresek, később tölcséralakúak (szűkülő és bővülő), a fasípoknál szögletesek.

Az orgona egészét tekintve a XVII. sz.-ra születik meg az ún. „nagyorgona”, s kialakul a francia, a német, a spanyol és az olasz iskola mind hangzását, mind kialakítását tekintve. Néhány jellegzetes példát az 50 – 54. ábrák.


50. ábra A Szent István bazilika orgonája

51. ábra A kalocsai orgona


52. ábra A Zeneakadémia nagytermének orgonája

53. ábra

Az egri székesegyház orgonája


54. ábra A freibergi dóm orgonája (Silbermann)


1. melléklet A Vitruvius leírás (eredeti szöveg)

de Architectura, Liber X

Caput 8 1. De hydraulis autem quas habeant ratiocinationes quam brevissime proximeque attingere potero et scriptura consequi, non praetermittam. de materia compacta basi, arca in ea ex aere fabricata conlocatur. supra basim eriguntur regulae dextra ac sinistra scalari forma compactae, quibus includuntur aerei modioli, fundis ambulatilibus ex torno subtiliter subactis habentibus fixos in medio ferreos ancones et verticulis cum vectibus coniunctos, pellibusque lanatis involutis. item in summa planitia foramina circiter digitorum ternum. quibus foraminibus proxime in verticulis conlocati aerei delphini pendentia habent catenis cymbala ex ore infra foramina modiolorum calata. 2. intra arcam, quo loci aqua sustinetur, inest pnigeus uti infundibulum inversum, quem subter taxilli alti circiter digitorum ternum suppositi, librant spatium ima inter labra pnigeos et arcae fundum. supra autem cerviculam eius coagmentata arcula sustinet caput machinae, qui graece kanon musikosappellatur. in cuius longitudine canales, si tetrachordos est, fiunt quattuor, si hexachordos, sex, si octachordos, octo. 3. singulis autem canalibus singula epitonia sunt inclusa, manubriis ferreis conlocatis. quae manubria cum torquentur, ex arca patefaciunt nares in canales. ex canalibus autem canon habet ordinata in transverso foramina respondentia naribus quae sunt in tabula summa, quae tabula graece pinac dicitur. inter tabulam et canona regulae sunt intudinpositae ad eundem modum foratae et oleo subactae ut faciliter inpellantur et rursus introrsus reducantur, quae obturant ea foramina plintidesque appellantur. quarum itus et reditus alias obturat alias aperit terebrationes. 4. haec regulae habent ferrea choragia fixa et iuncta cum pinnis, quarum pinnarum tactus motiones efficit regularum continenter. supra tabulae foramina, qua ex canalibus habent egressum spiritus, sunt anuli adglutinati, quibus lingulae omne includuntur organorum. e modiolis autem fistulae sunt continentes coniunctae pnigeos cervicibus pertinentesque ad nares quae sunt in arcula. in quibus asses sunt ex torno subacti et ibi conlocati, qui cum recepit arcula animam, spiritum non patientur obturantes foramina rursus redire. 5. ita cum vectes extolluntur, ancones deducunt fundos modiolorum ad immum delphinique qui sunt in verticulis inclusi, calantes in eos cymbala, aere implent spatia modiolorum, atque ancones extollentes fundos intra modiolos vehementi pulsus crebritate et obturantes foramina cymbalis superiora, aera qui est ibi inclusus pressionibus coactum in fistulas cogunt, per quas in pnigea concurrit et per eius cervices in arculam. motione vero vectium vehementiore spiritus frequens compressus epitoniorum aperturis influit et replet anima canales. 6. itaque cum pinnae manibus tactae propellunt et reducunt continenter regulas alternis obturando foramina alternis aperiundo, e musicis artibus multiplicibus modulorum varietatibus sonantes excitant voces. Quantum potui niti ut obscura res per scripturam dilucide pronuntiaretur contendi, sed haec non est facilis ratio neque omnibus expedita ad intellegendum praeter eos qui in his generibus habent exercitationem. quodsi qui parum intellexerit ex scriptis, cum ipsam rem cognoscet profecto inveniet curiose et subtiliter omnia ordinata.


2. melléklet A Vitruvius leírás

Fuchs Béla fordítása, p. 187/189.

Tizedik könyv XIII. fejezet

Nem mulaszthatom el, hogy a víziorgonákról és összetételük módozatairól rövidesen ne szóljak és ez iratban rólok felvilágosítást ne adjak. Fából összeállított szilárd alépítményre helyezzünk egy broncból készült ládát. Ennek jobb- és baloldalán állítsunk fel az alapra merőleges állványokat, a melyek lépcsők formájára keresztlécekkel vannak összekötve s ezek közé állítjuk a broncszivattyúkat, a melyeknek mozgatható, az esztergán gondosan megcsiszolt dugattyúik vannak. Közepökbe vasrudakat erősítenek, a melyeknek karjain csuklók vannak; azonkívül a dugattyút megnyírt bőrrel vonják be. A szivattyúnek felső síkfödelén körülbelül 3” átmérőjű lyukakat kell alkalmazni, a melyeknek közelében bronc-delfinek vannak csuklósan megerősítve, a melyek láncon lecsüngő és a szivattyú lyukai alá érő födőket hordanak szájukban. Belül van a medence, a hol egy megfordított tölcsérhez hasonlóan látjuk a hangmérséklőt, a mely a vizet tartja magában. Alája tuskókat helyezünk, a melyek körülbelül 3” magasak s ezek egyenletes tért hagynak nyitva a hangmérséklőnek függőleges széle és a láda feneke között. Felső végére van a sípláda erősítve, a mely a görögöknél kanon musikos-nak nevezett gépfőrészt hordja s a mely, ha az orgona 4 regiszterű, hosszirányában 4 csatornára van osztva, ha 6 regiszterű, akkor hat és ha 8 regiszterű, akkor nyolc csatornája van. Minden egyes csatornában pedig egy kakas van megerősítve, a melyet vaskulccsal lehet kezelni s a melyeknek körülcsavarása által a sípládának a csatornába nyíló torkolatait ki lehet nyitni. A csatornák hosszában a hanglemezen ferde irányban lyukak vannak, a melyek egy, a görögöknél pinax-nak nevezett felső deszkába fúrt nyílásokra illenek. E tábla és az alsó hangdeszka közé lapos pálcák vannak behelyezve, a melyek megfelelő távolságokban szintén lyukakkal vannak ellátva és olajjal bekenve, hogy könnyen lehessen őket ki- és betologatni; ezek zárják azokat a nyílásokat és plinthiseknek neveztetnek. Ezeknek be- és kitolásával zárhatjuk és nyithatjuk a nyílásokat. E pálcákra vasrugók vannak erősítve, a melyek billentyűkkel vannak összeköttetésben, úgyhogy a rájuk ható nyomás a pálcák elmozdulását vonja maga után. A táblák fölött torkolnak ki a nyílások, a melyeken át a csatornákból kiszorított levegő utat talál magának; ezek elé pedig gyűrűk vannak enyvezve, a melyekbe a sípok alsó nyílásai beleérnek.

A szivattyúból összekötő csövek érnek ki, a melyek a fanyakakkal folyton érintkeznek, de ezek a sípláda nyílásáig érnek, s az esztergapadon előállított szellentyűk vannak reájok erősítve, a melyek a levegőt, a melyet a sípláda már befogadott, visszatérni nem engedik, minthogy a lyukakat elzárják.

Ha most a karokat fölemeljük, a tagozott rudak a szivattyú dugattyúját lehúzzák s a delfinek, a melyek csuklókra vannak erősítve, miközben záró fedeleiket a szivattyúba eresztik, ezt levegővel töltik meg s ha a rudak az egymást rohamosan követő lökések folytán a dugattyút fölfelé emelik és a felső nyílásokat a fedőkkel elzárják, az oda bezárt levegőt a nyomás következtében az összekötő csövekbe tolják, a melyeken át az a nyakba tódul s ennek felső részén át a sípládába jut. A karnak ismételt mozgásával a szaporított és sűrített levegő a kakasok nyílásain át kitódul és megtölti a csatornákat. Ha tehát a billentyűk a kézzel való nyomó érintkezés folytán a pálcákat szakadatlanul előre és hátra tologatják, zeneileg műértő módon kezelve, a lyukakat majd zárva, majd kinyitva, hangokat csalnak ki belőlök, a melyek sokféleképpen változnak.

A mennyire tehettem igyekeztem e nehezen érthető készüléket megfoghatóan bemutatni, de elmélete nem könnyű s nem is érti meg mindenki jól, csupán azok, a kik az ilyen dolgokban jártasok. De ha valaki e leírásból nem fogta is fel teljesen, ha e dolgot gyakorlatilag megismeri, okvetetlenül arra az ítéletre jut, hogy az egész gép nagy meggondoltsággal és igen szellemes módon van összetéve.


3. melléklet A Vitruvius leírás

Gulyás Dénes fordítása; p. 253/255.

Tizedik könyv Nyolcadik fejezet 1. A víziorgonákról pedig nem mulasztom el megírni, mi működésük elve, amilyen röviden és pon-

tosan csak képes vagyok tárgyalni. Fából csapolt alépítményre bronzból készült ládát helyezünk. Az alapzaton jobbra és balra létra formájára összecsapolt léceket állítunk fel, s ezekbe bronz hengereket illesztünk. Bennük esztergán finoman megmunkált, mozgatható dugattyúk vannak, a közepe vas könyökhöz rögzítve, az emelőrudak csuklókkal vannak összekötve és gyapjas bőrrel bevonva. A felső lapon pedig kb. három hüvelyk átmérőjű nyílások vannak. Ezeknek a nyílásoknak a közelében csuklókkal bronzdelfineket erősítünk fel, amelyeknek szájából láncon függő kis rézda-rabok érnek a hengerek nyílásai alá.

2. A ládán belül, a víztartónál, van egy szélüst, ami olyan, mint egy fordított tölcsér. Ez alatt elhe-lyezett, kb. három hüvelyk magas kockák tartják vízszintesen az alsó teret a szélüst széle és a láda feneke között. Ennek a nyaka felett egy csapolt láda tartalmazza a gépezet legfontosabb részét, amit a görögök kanon muszikosznak neveznek. Ennek hosszában, ha tetrakhordosz, úgy négy csa-torna készül, ha hexakhordosz, hat, ha oktokhordosz, nyolc.

3. Minden egyes csatornát egy csap zár le, vasfogantyúkkal ellátva. Ha ezeket a fogantyúkat elfor-dítjuk kinyitják a láda felől a csatornákba vezető nyílásokat. A csatornák felől pedig a kanonnak keresztben elhelyezett nyílásai vannak, s ezek megfelelnek a felső táblán lévő nyílásoknak. Ezt a táblát görögül pinaxnak nevezik. A tábla és a kanon közé lécek vannak elhelyezve, amelyeket ugyanilyen módon átlyukasztottak és olajjal itattak át, hogy könnyen lehessen betolni és újra ki-húzni őket. Ezek zárják el azokat a lyukakat, és plinthidesznek nevezik őket. Ezeknek ki- és betolá-sa egyik lyukat elzárja, a másikat kinyitja.

4. E lécekre vasrugók vannak erősítve, s a billentyűkkel összekötve. A billentyűk érintése folyamato-san mozgásba hozza a léceket. A tábla fölötti nyílásokhoz, amelyeken a csatornákból a levegő kilép, gyűrűk vannak enyvezve, s ezekbe szorítják valamennyi orgonasíp nyúlványát. A hengerek-ből pedig összekötő csövek vezetnek a szélüsthöz, annak nyakai pedig a ládán lévő nyílásokig vezetnek. Ezeken esztergályozott és odaerősített szelepek vannak, s ezek, mikor a láda levegőt kap, a nyílásokat eltömve, nem engedik a szelet visszamenni.

5. Így, amikor a karokat felemelik, a rudak lehúzzák a hengerek dugattyúját, és a csuklóra erősített delfinek beléjük bocsátva dobjaikat, levegővel töltik meg a hengerek terét. Ha pedig a rudak heves és sűrű lüktetéssel felemelik a dugattyúkat a szivattyúkban és a dobokkal elzárják a felső nyíláso-kat, az oda bezárt levegőt erős nyomással a csövekbe kényszerítik, amelyeken át az a szélüstbe áramlik, és annak nyakán át a ládába. A rudak erősebb mozgatásával pedig a sűrűre összenyo-mott levegő betódul a csapok nyílásain át, és széllel tölti meg a csatornákat.

6. Így, ha a billentyűket kézzel érintjük, azok a léceket állandóan előrenyomják és visszahúzzák, vál-takozva elzárva és kinyitva a nyílásokat, és a zene művészetének megfelelően, változatos mértékek sokaságával zengő hangokat keltenek. Amennyire igyekezhettem, ezt a homályos témát írásban minél világosabban adtam elő, de ez nem könnyű tárgy, és nem is mindenkinek könnyen érthető, csak azoknak, akiknek van gyakorlatuk az effélékben. Mégis, aki alig érti meg az írásból, amikor megismerkedik magával a tárggyal, úgy találja majd, hogy mindez mégis gondosan és elmésen van elrendezve.

Documents

Ktesibios öröksége - University of Miskolcpublikacio.uni-miskolc.hu/data/ME-PUB-41686/Ktesibiosa.pdf · [Hahn István (szerk.): A hadművészet ókori klasszikusai. Zrínyi Katonai