157
Eötvös József Általános Iskola és AMI Helyi tanterv 2013 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben. Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás. A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben. A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése. Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére. A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához. 1–2. évfolyam A tanuló érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek, irodalmi témák, természeti motívumok felismerésére, megnevezésére. Bekapcsolódik a jó és a rossz, a szép és a csúnya fogalmak tartalmáról szóló órai beszélgetésekbe. Megismeri a nagy ünnepkörök egy-egy szöveghagyományát, ezeket évszakok szerint is képes elhelyezni, valamint ismer ezekhez

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 - ejai.sulinet.hu · MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2 Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az

  • Upload
    others

  • View
    15

  • Download
    1

Embed Size (px)

Citation preview

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-2

Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az

anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a

személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és

érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben.

Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a

kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a

kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló

ismeretszerzés és a tanulás.

A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli

érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető

képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt

nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói

tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása.

A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos

magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a

helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új

elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének

elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben.

A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják

és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti

rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle

kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet

megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság,

a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek

fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az

irodalmi kultúra megismertetése.

Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd

képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és

megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz

kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése,

egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos

tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott

befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a

társas kapcsolatok fejlődésére.

A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező

feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az

ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához.

1–2. évfolyam

A tanuló érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az

olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek, irodalmi témák, természeti

motívumok felismerésére, megnevezésére. Bekapcsolódik a jó és a rossz, a szép és a csúnya

fogalmak tartalmáról szóló órai beszélgetésekbe. Megismeri a nagy ünnepkörök egy-egy

szöveghagyományát, ezeket évszakok szerint is képes elhelyezni, valamint ismer ezekhez

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

kapcsolódó alkotásokat (népdalokat, mondákat, meséket, műalkotásokat). Részt vesz a

ritmusérzékét, mozgáskultúráját is fejlesztő önismereti gyakorlatokban, szerepjátékokban.

Képessé válik az olvasmányaihoz kapcsolódó személyes ismeretek, élmények felidézésére és

megosztására, gondolatok, érzelmek, vélemények kifejezésére. Szívesen részt vállal ritmusos,

énekes rögtönzésekben, különböző kreatív játékokban. Képes mindennapi konfliktusok

átélésére bábjátékban, drámajátékban. Kipróbálja a testmozgás, a manuális és művészeti

alkotó tevékenység több formáját, és képes megfogalmazni ezzel kapcsolatos élményeit,

tapasztalatait. A magyar nyelv és irodalom foglalkozások feladatmegoldásaiban, közös

tevékenységeiben tapasztalatot szerez a társakkal való együttműködésről, tevékenységek

kezdeményezéséről. A kisiskolások, akik korán találkoznak audiovizuális és hipertextes

(internetes közegben működő) szövegekkel is (gyerekfilmek, reklámok, videojátékok,

közösségi oldalak használata), megismerkednek a szövegek különböző modalitásaival, eltérő

médiumok szövegalkotó sajátosságainak alapjaival is (az írott szöveg, a hang és a kép

kapcsolatával – egyszerű, játékos formában). A tanuló játékos gyakorlatok révén elsajátít

néhány, a koncentrációs képességét fejlesztő memóriagyakorlatot. Az olvasásmegértés

folyamatában fejlődik a szókincse, a nyelvi-logikai kapcsolatokat, következtetéseket,

viszonyításokat felismerő képessége. IKT eszközökkel képes irányított, majd önálló

információkeresésre, rövid szövegek létrehozására. Segítséggel felismeri szükségleteit, tud

kérdezni, gyakorlatot szerez teljesítményének és képességeinek reális értékelésében.

A gyerekek az iskolába lépés előtt először a szűkebb környezetüktől sajátítják el a

magyar nyelvet. A tantárgy feladata ennek az ösztönös nyelvtudásnak a formálása, a nyelvi

tudatosság fejlesztése.

Az 1−2. évfolyam legfontosabb feladata az olvasás és az írás megtanítása, az igényes

beszéd fejlesztése, amely egyben a további anyanyelvi nevelés alapja is. Az olvasás és az írás

életkornak megfelelő tudása nélkül elképzelhetetlen a tantárgyakban való továbbhaladás.

Az első olvasási sikerek meghatározó erejűek az olvasóvá válás, az olvasással

kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakulásának folyamatában. Ezért az első osztályokban a

tanulók egyedi sajátosságaira tekintettel, differenciáltan kell megszervezni az olvasástanulás

folyamatát, haladási tempóját a tanulási kudarcok, a tevékenységgel kapcsolatos szorongások,

gátoltság kialakulásának megelőzése érdekében.

Az anyanyelvi nevelés területeit arányosan kell fejleszteni, s el kell érni, hogy a

különböző területek képességfejlesztése és ismeretanyaga egységet alkosson. Kiemelt feladat

a szókincs gyarapítása, a használt szavak jelentésrétegeinek, stílusértékének és különféle

használatainak a megismertetése és tudatosítása, mert az anyanyelvi kommunikáció egyik

feltétele a szókincs árnyalt ismerete.

Az értő olvasás fejlődésében fontos szerepe van a szöveggel való foglalkozásnak. A

fejlesztés eredményeként elvárható, hogy a tanuló néma olvasás útján megértse tankönyvei

szövegének, a feladatok utasításainak a lényegét.

A gyermeki spontán alkotóképességre és a játék örömére alapozva kell a

legkülönfélébb tevékenységformákkal a hétköznapokban gyakori szövegműfajok tudatos és

kreatív használatára nevelni.

Az írás eszközzé fejlesztése a kézírás megtanításával kezdődik. A betűformák és

betűkapcsolások elsajátításán keresztül vezet az út az írás automatizálásáig. Olyan

írástempóra kell szert tenniük a tanulóknak, amely kiszolgálja a tanulási igényüket, s megfelel

az életkorban elvárható követelményeknek.

Az anyanyelvről szerzett ismeretek segítségével a tudatos nyelvszemléletet, az

emeltebb igényű szóbeli és írásbeli anyanyelvhasználatot alakíthatjuk ki. Ennek keretében a

magyar nyelv rendszerére vonatkozó elemi ismereteket szerezhetnek a tanulók. A

fogalomalkotás nyelvi tapasztalásra épül. A nyelvtani ismeretekhez kapcsolódik a helyesírási

szabályismeret és a helyesírási készség elemi szintjének kialakítása. A szabályalkalmazással

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

párhuzamosan futó fejlesztési feladat a tanulók önellenőrzésének és hibajavító

tevékenységének, a helyesírási szótár használatának szokássá fejlesztése.

Fokozni kell a tanulók tudatosságát, kitartását és igényességét a különböző nyelvi

tevékenységekben, segíteni kell őket, hogy tanulási tevékenységüket fokozatosan növekvő

időtartamban legyenek képesek irányítani.

Az évfolyamok óraszámai

Az anyanyelvi tevékenységek többsége a tanítási órák folyamatos része. Ennek megfelelően a

tematikai egységek óraszámai a tanórák fejlesztési területein belül kerültek elosztásra.

A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma

1. évfolyam 7 252

(144 olvasás, 108 írás)

2. évfolyam 7 252

(144 olvasás, 72 nyelvtan, 36 írás )

1. évfolyam

Éves óraszám: 252 (144 olvasás, 108 írás); Heti óraszám: 7

Az első évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 1 órával a szabadon tervezhető

órakeretből.

A tematikai egységek áttekintő beosztása

Tematikai egység címe Órakeret 252

Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása –

folyamatos 15 óra

Olvasás, az írott szöveg megértése 1. – az olvasástanulás előkészítése 25 óra

Olvasás, az írott szöveg megértése 2. – az olvasás jelrendszerének

elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása 70 óra

Olvasás, az írott szöveg megértése 3. – a szövegértő olvasás előkészítése 15 óra

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése – folyamatos 2 óra

Az írástanítás előkészítése – az írás megtanulásának technikai alapozása 20 óra+ 4 óra gyak.

Az írott betűalakok tanítása – írástechnikát fejlesztő gyakorlatok 50 óra+ 25 óra új

ismeret

Az írástechnika fejlesztése – az eszközszintű írás előkészítése –

folyamatos

20 óra +5 óra

gyak.+ 2 óra

felmérés

A tanulási képesség fejlesztése – folyamatos 9 óra

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése

– folyamatos 1 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése,

értelmezése és alkotása – folyamatos

Órakeret

15óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a

kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi

kapcsolattartás biztonságának elősegítése.

Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések,

vélemények pontosabb kifejeztetése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyes beszédlégzés. A hangok

tiszta artikulációja, az időtartam

és a hangkapcsolatok helyes

kiejtése.

Szókapcsolatok, mondatok,

szövegek olvasásakor,

memoriterek elmondásakor a

hanglejtés, a hangsúly helyes

alkalmazása.

Az aktív szókincs bővítése,

pontosítása szövegkörnyezetben

történő értelmezéssel és képek,

képzetek, képi kompozíciók

fogalmi megfeleltetésével.

Mondatok összekapcsolása.

Összefüggő mondatok alkotása

képek, képsorok alapján adott

vagy választott témáról.

Páros és csoportos beszélgetés.

Szituációs játékokban a felnőttek

és a kortársak udvarias

megszólítása és a szituációnak

megfelelő nyelvhasználat

alkalmazása.

Nem verbális jelzések tartalmának

felismerése, használata beszéd

közben.

Önismereti gyakorlatok,

szerepjátékok.

A tanuló

– érthetően beszél;

– megérti az egyszerű

magyarázatokat, utasításokat

és társai közléseit. A

kérdésekre értelmesen

válaszol;

– használja a bemutatkozás, a

felnőttek és a kortársak

megszólításának és

köszöntésének illendő nyelvi

formáit;

– bekapcsolódik a közös

tevékenységekbe.

Alkalmazkodik azok

szabályaihoz;

– eligazodik szűkebb

környezete társas

kapcsolatrendszerében.

Ének-zene; testnevelés

és sport: helyes

légzéstechnika.

Vizuális kultúra:

képek, képzetek, képi

kompozíciók; egyszerű

(pl. kitalált vagy átélt)

cselekmény

megjelenítése

képekkel (pl. rajzzal,

képsorozattal, fotóval)

megfelelő

hanghatásokkal (pl.

zörejjel, énekhanggal)

kiegészítve.

Dráma és tánc:

szituációs játékok.

Erkölcstan: én és

környezetem,

bemutatkozás,

önismeret.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás,

bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés,

köszönetnyilvánítás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Olvasás, az írott szöveg megértése 1. –

az olvasástanulás előkészítése

Órakeret

25 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az olvasástanulás előkészítése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Motiváció kialakítása, fejlesztése,

szorongásmentes olvasási

környezet megteremtése.

Az olvasáshoz szükséges

képességek és részképességek

fejlesztése (fonémahallás,

megkülönböztető képesség,

figyelem, tempó, ritmus,

szókincs, nyelvhasználati

szabályok, kommunikációs

képességek, irányok felismerése,

relációs szókincs, nyelvi

tudatosság).

A tanuló

– nyitott, motivált, érdeklődő az

olvasás tanulásában;

– rendelkezik a megfelelő

ismeretekkel és szókinccsel

az olvasást, írásbeliséget

illetően;

– részképességei elérték a

szükséges szintet.

Vizuális kultúra: ábra,

illusztráció,

reprodukció.

Ének-zene: ritmus,

tempó, dallam.

Matematika: irányok.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Betű, hang, beszédhang, cím, szöveg, mondat, szótag, szó.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Olvasás, az írott szöveg megértése 2. – az olvasás

jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség

kialakítása

Órakeret

70 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Az olvasás jelrendszerének elsajátíttatása, a dekódolási képesség

kialakítása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az olvasásra vonatkozó szókincs,

A tanuló

– olvasási tevékenysége

Vizuális kultúra:

betűtípus, betűforma.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

pl. szerző, író, olvasó, cím,

szöveg, mondat, írásjel, bekezdés.

Az olvasás funkciójáról,

folyamatáról alkotott ismeret,

meggyőződés kialakítása,

fejlesztése.

Betűfelismerés, betű-hang,

fonéma-graféma azonosítási

szabályok, automatizált képesség.

Biztonságos betű-összevonási

képesség.

Olvasástechnikai hibák

felismerése, javítása.

motivált, érdeklődő;

– ismeri a magyar ábécé

nyomtatott kis és nagybetűit;

– ismeri a betű-hang, fonéma-

graféma megfeleltetési

szabályait;

– biztos betűfelismerési,

összevonási képességgel

rendelkezik;

– ismeri olvasással kapcsolatos

erősségeit, hibáit;

– rendelkezik az olvasásra,

annak folyamatára vonatkozó

szókinccsel, ismeretei az

életkornak megfelelőek;

– biztonsággal, pontosan olvas

szavakat, szószerkezeteket,

mondatokat életkori

sajátosságának megfelelő

egyszerű, rövid szövegeket.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel,

összefoglalás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Olvasás, az írott szöveg megértése 3. – a szövegértő

olvasás előkészítése

Órakeret

15 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szövegértő olvasás előkészítése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Magabiztos néma és hangos

olvasás a mondat egyszerűbb,

életkori sajátosságoknak

megfelelő szintjén.

.

Olvasási stratégiák előkészítése:

érzékszervi képek alkotása,

grafikus szervezők, összefoglalás,

előzetes áttekintés.

Az explicit információk, állítások

megértése, értelmezése,

értékelése, egyszerű

A tanuló

– ismert és begyakorolt

szöveget folyamatosságra,

pontosságra törekvően olvas

fel,

– felismeri, szükség esetén

modellkövetéssel javítja

olvasási hibáit,

– használja az előzetes

áttekintés, egyszerű

összefoglalás, az érzékszervi

képek alkotásának stratégiáit

a megértés érdekében;

Matematika;környezeti

smeret: szóbeli és

írásbeli szövegértés.

Vizuális kultúra:

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása,

feldolgozása. Az

olvasott/felolvasott

szöveghez és a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

következtetések levonása.

Mesék, narratív történetek értő

hallgatása, felidézése. (pl.

történetek a családi élet

eseményeiről; nemzeti

ünnepeinkről, jelképeinkről).

Mesekönyv készítése

illusztrációval.

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl.

rajzzal,

montázskészítéssel).

Médiaélmények (pl.

tetszés, kíváncsiság,

rossz élmény)

felidézése, kifejezése

és megjelenítése

szóban, vizuálisan (pl.

rajzolás, bábkészítés)

vagy szerepjátékkal.

Jel, jelkép, piktogram.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Betű, hang, beszédhang, szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel,

összefoglalás, előzetes áttekintés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése –

folyamatos

Órakeret

2 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása.

A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a

ritmus és a zene révén.

Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése.

A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása.

Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers,

mondóka, találós kérdés, mese, szereplő).

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Magyar nép- és műköltészeti

alkotások megismertetése, a

népköltészetben megtestesülő

értékek, hagyományok

közvetítése.

.

A mese és a valóságleírás

különbségének tudatosítása.

Tapasztalatszerzés a verses és a

prózai szövegek formájának

különbségeiről.

Az olvasmány címének,

A tanuló

– hallgat, olvas verset, mesét,

életkori sajátosságának

megfelelő irodalmi műveket;

– képes egyszerű irodalmi

szövegek felismerésére műfaji

jellemzőinek alapján (pl.

mese, költemény, mondóka,

találós kérdés);

– néhány verset, mondókát

elmond fejből;

– dramatikus játékokban

együttműködik s társakkal.

Dráma és tánc:

dramatikus és

improvizációs játékok.

Ének-zene: ritmus,

ismétlődések.

Vizuális kultúra:

Jelmez, kellék, díszlet,

színpadi tér és lépték.

Különböző

médiaszövegek (pl.

animációs mesék)

cselekménye kezdő- és

végpontjának, a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

hangulatának megfigyelése;

témájának, szereplőinek, főbb

eseményeinek megnevezése (pl.

Arany László, Benedek Elek,

Móra Ferenc, Móricz Zsigmond,

Gárdonyi Géza Wass Albert,

Illyés Gyula meséi,

mesefeldolgozásai).

A szereplők cselekedeteinek

megítélése, tulajdonságaik

megfigyelése. Egyszerű oksági

összefüggések felismerése.

A cím és a tartalom

kapcsolatának felismerése.

A verses forma megfigyelése, a

ritmus, a rím, az ismétlődések

felfedezése, megtapasztalása.

Olvasmányok szerzőjének

megnevezése.

Rövid mesék, történetek

dramatikus, bábos megjelenítése.

cselekményelemek

sorrendjének

megfigyelése

közvetlen példák

alapján. Címadás.

Saját megélt élmények

és tapasztalatok

összevetése a média

által közvetített,

megjelenített

világokkal (pl.

gyermekműsorok,

gyermekújságok,

képregények,

életkornak megfelelő

rajzfilmek,

gyermekeknek készülő

internetes honlapok

alapján). A hang és

kép szerepe a

mesevilágban.

Erkölcstan: én és

szűkebb közösségeim.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Mese, mesekezdés, mesebefejezés; főszereplő, mellékszereplő; vers, verses

mese, versszak, verssor, ritmus.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az írástanítás előkészítése – az írás megtanulásának

technikai alapozása

Órakeret

20 óra+ 4

óra

gyakorlás

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A tanulás eszközeinek és az eszközök használatának megismertetése,

gyakorlása, elemi tanulási szokások kialakítása. Fonématudatosság,

hallás fejlesztése.

Az iskolai tanuláshoz szükséges pszichikus funkciók, alapvető

képességek célirányos fejlesztése (pl. a figyelem tudatossága, tartóssága;

feladattudat; a kivárás képessége; differenciált látási és hallási

megfigyelések; mozgáskoordináció; finommozgások).

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Hangok helyének, időtartamának

megfigyelése szavakban.

A tanuló

– nyitott, motivált, érdeklődő az

írás tanulásában;

Technika, életvitel és

gyakorlat: a

finommozgások

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Analizáló, szintetizáló feladatok

végzése.

Tájékozódás térben, síkban.

A füzet és az írószerek

használata.

Finommozgások,

mozgáskoordináció fejlesztése.

Vonalvezetési gyakorlatok,

betűelemek vázolása, írása.

Helyes írásszokások kialakítása

(testtartás, írószerfogás,

kézcsúsztatás).

– előzetes képességei és

ismeretei megfelelőek az

írástanulás megkezdéséhez;

– finommotorikája, szem-kéz

koordinációja megfelelő

szintű;

– tisztában van az írás alapvető

funkcióival a mindennapi

életben.

fejlesztése (pl.

gyurmázással).

Vizuális kultúra: a

finommozgások

fejlesztése rajzolással,

festéssel, mintázással.

Erkölcstan: az írott

nyelvi kommunikációs

viselkedés szabályai.

Ének-zene:

hallásfejlesztés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Betűelem.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az írott betűalakok tanítása – írástechnikát fejlesztő

gyakorlatok

Órakeret

50 óra+ 25

óra új

ismeret

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az írás jelrendszerének differenciált elsajátítása.

A helyes írásszokások kialakítása az egyéni képességkülönbségek

figyelembevételével.

Az írástechnika és a rendezett kézírás megalapozása, fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az írott kis- és nagybetűk

szabályos alakítása, kapcsolása.

Betűkapcsolatok, rövid szavak

írása.

A hangok időtartamának jelölése.

Másolás írott, majd nyomtatott

mintáról: szavak, szókapcsolatok,

rövid mondatok írása.

Hat betűnél nem hosszabb szavak

látó-halló tollbamondásra írása.

Rövid szavak írása emlékezetből.

Rövid mondatok írása

tollbamondásra és emlékezetből.

A tanuló

– ismeri és használja a magyar

ábécé betűinek írott alakjait;

– írása rendezett, a betűket

olvashatóan alakítja és

kapcsolja egymáshoz.

Vizuális kultúra:

irányváltásokat segítő

vonalkombinációk

(vonalkötegek,

vonalgombolyagok

stb.) használata.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Nyomtatott betű, írott betű, írásjegy, egyjegyű betű, kétjegyű betű,

háromjegyű betű, kisbetű, nagybetű, szótag, szó, mondat, szöveg.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az írástechnika fejlesztése – az eszközszintű írás

előkészítése – folyamatos

Órakeret

20 óra + 5

óra

gyakorlás

+ 2 óra

felmérés

Előzetes tudás Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése:

az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes

szokásoknak a megerősítése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szabályos betűalakítás és

betűkapcsolás a szavak,

szókapcsolatok, mondatok

írásakor.

Az íráshasználat normáinak

megtartása.

Elvárható tempójú írás.

Két-három összefüggő mondat

leírása másolással, tollbamondás

után.

Önállóan alkotott rövid mondatok

leírása. Naplóírás.

Helyes írásszokások alkalmazása

(testtartás, írószerfogás,

kézcsúsztatás).

A tanuló

– másoláskor nem vét

írástechnikai hibát;

– jelöli a mondatkezdést és a

mondatzárást;

– a gyakorolt szókészlet körében

alkalmazza a szókezdő

nagybetűt;

– ismeri az időtartam és a j hang

kétféle jelölési módját;

10-20 begyakorolt szó

esetében helyesen jelöli a j

hangot

– szövegminta alapján felismeri

és kijavítja hibáit.

Vizuális kultúra:

térérzékelés,

finommotorika,

esztétikai igényesség;

különféle vonaltípusok

készségfejlesztő

alkalmazása.

Testnevelés és sport:

harmonikus mozgás.

Ének-zene: tempó,

ritmus.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kisbetű, nagybetű; margó.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulási képesség fejlesztése – folyamatos

Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység A tanulási képesség, mint az életkori sajátosságoknak megfelelő

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

nevelési-fejlesztési

céljai

megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás

képességének támogatása, fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az önálló feladatvégzés egyes

lépéseinek megalapozása és

gyakorlása (könyvtárlátogatás,

könyvkölcsönzés;

gyermeklexikon használata.

Egyszerű ok-okozati összefüggés

felismerése; következtetések

levonása.

Tanulás több tevékenység és

érzékszerv segítségével: ritmus-,

mozgás- és beszédgyakorlatokkal

kombinált memória-gyakorlatok,

szövegtanulási technikák.

A fantázia és képzelet aktiválása

a megismerés érdekében.

A kép és a szöveg kapcsolata.

Illusztrált szövegekben a kép és a

szöveg kiegészítő hatása.

A könyvtárhasználat alapvető

szabályai. Írott nyelvi források,

információhordozók, könyvek,

újságok.

A tanuló

– a tanító irányításával

motiváltan tanul;

– a tanulási folyamat során

változatos tevékenységeket és

több érzékszervet is használ;

– szöveghűen felidézi a

következő szépirodalmi

műveket, illetve azok

részleteit: 2-3 mondóka,

kortárs magyar lírikusok

műveiből néhány alkotás.

Matematika;

környezetismeret:

önálló tanulás.

Vizuális kultúra: A

szöveget alkotó

betűformák és a

közlési tartalmak

kapcsolatának

felismerése. Kép és

szöveg kompozíciós

kapcsolatának

elemzése.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása,

feldolgozása. Az

olvasott/felolvasott

szöveghez és a

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl.

rajzzal,

montázskészítéssel).

Az életkori

sajátosságokhoz

igazodó

internethasználat

kockázatainak és

lehetőségeinek

felismerése (pl.

gyermekbarát

honlapok böngészése).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Könyvtár, lexikon, gyermekújság.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai

és a történeti érzék fejlesztése – folyamatos

Órakeret

1 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű

szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés

szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Egyszerű ítéletek alkotása a

mesék, versek, olvasott, hallott

irodalmi művek szereplőiről.

Alapvető erkölcsi, esztétikai

fogalmak, kategóriák kialakítása

(szép, csúnya, jó, rossz, igaz,

hamis).

A történetiségen alapuló

összefüggések megértése az egy

szálon futó történekben.

A megismert mese, történet

tanulságának összevetése saját

tapasztalatokkal, eseményekkel.

Egyszerű közmondások, szólások

megismerése, megfelelő

alkalmazása.

Nemzeti ünnepeink, jelképeink.

A tanuló

– ismeri, megérti rövid, egy

szálon futó művek

segítségével a történeteket

bemutató művek

szerveződését, felépítését, az

összefüggések logikáját, az

ok-okozati viszonyt;

– képes állást foglalni, érvelni

alapvető erkölcsi

kérdésekben;

– meggyőződéssel képviseli a

legalapvetőbb emberi

értékeket;

– meghallgatja mások érvelését

is;

– képes beleélésre, azonosulásra

az életkori sajátosságainak

megfelelő művek befogadása

során;

– dramatikus és drámajátékok

segítségével képes átélni

mindennapi konfliktusokat,

azokat életkori szintjén

kezelni.

Dráma és tánc:

részvétel dramatikus

játékban.

Vizuális kultúra: átélt,

elképzelt vagy olvasott

esemény vizuális

kifejezése.

Erkölcstan:

családtagjaim, szeretet,

barátkozás

(konfliktushelyzetek

megélése játékokon

keresztül).

Környezetismeret: az

ember megismerése

(magatartásformák,

szabályok, viselkedési

normák); környezet és

fenntarthatóság.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tanulság, közmondás, nemzeti ünnep, jelkép.

OPTIMUM KÖVETELMÉNY:

A fejlesztés várt

eredményei az

első évfolyam

végén

A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció

alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg az egyszerű

magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen

válaszoljon. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban.

Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és

köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Legyen képes összefüggő

mondatok alkotására. Követhetően számoljon be élményeiről.

Szöveghűen mondja el a memoritereket.

Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen megfelelő számú

szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak

lényegét. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események

helyes sorrendjének felismerése.

Írása legyen rendezett, pontos.

Jelölje helyesen a j hangot 10-20 begyakorolt szóban. Mondatkezdés

nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult

mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid szöveg

írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra

és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással.

Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi,

esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak

megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek

fejlesztése területén.

MINIMUM KÖVETELMÉNY:

Egyszerű szóbeli és írásos közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A

mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés,

bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Pontosságra

törekvő olvasás. Az olvasmány tartalmának elmondása kérdések segítségével. Segítséggel

rövid szövegekből információk kiemelése.

A hangok hosszúságának helyes jelölése begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel

megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése kb. 10 – a tanulók

által gyakran használt – szóban. Mondatkezdés nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása

segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok írása másolással,

tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói

irányítással.

Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra

1 óra tanulmányi kirándulásra

4 x 6 óra = 24 óra témahetekre

Öko-hét:

- Találós kérdések az állatokról, növényekről, természetről

- Versek, mondókák az állatokról, növényekről, természetről

- Iskolai környezetünk védelme (könyvkészítés)

- Szógyűjtés (szókincsbővítés) a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán

- Szelektív hulladékgyűjtés rajzzal a naplóba

- Játékos rejtvények

Adventi-hét:

- Versek, mesék, történetek

- Szógyűjtés és mondatalkotás

- Szókincsbővítés bibliai történetek révén

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

- Könyvkészítés

- Üdvözlőkártya szövegének megírása

- Játékos rejtvények

Eötvös-hét:

- Eötvös élete gyerekszemmel

- Eötvös-kori iskola használati tárgyai, korabeli nevük

- Nyelvújítás előtt és után (szóírások)

- Más népek meséi

- Játékos rejtvények

- Felkészülés a Gálára

Egészség-hét:

- Találós kérdések a zöldségekről, gyümölcsökről

- Versek, mesék a gyümölcsökhöz kapcsolódóan

- Gyógynövények nevének gyűjtése, leírása (kutatómunka)

- Egyszerű recept leírása pl.: kamillatea

- Fogunk védelme; fogkrémek nevének gyűjtése, írása, mondatalkotás

- Játékos fejtörők, rejtvények

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

2. évfolyam

Éves óraszám: 252 (144 olvasás, 72 nyelvtan, 36 írás); Heti óraszám: 7.

A második évfolyamon megnöveltük a heti óraszámot 1 órával a szabadon tervezhető

órakeretből.

A tematikai egységek áttekintő beosztása

Tematikai egység címe Órakeret 252

Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása –

folyamatos 18 óra

Olvasás, az írott szöveg megértése 3. – a szövegértő olvasás

előkészítése 90 óra

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése – folyamatos 13 óra

Az írástechnika fejlesztése – az eszközszintű írás előkészítése –

folyamatos 32 óra+ 36 óra gyak

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása:

mondat, szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták 20 óra

Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása – folyamatos 42 óra

A tanulási képesség fejlesztése – folyamatos 8 óra

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék

fejlesztése – folyamatos 4 óra

Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése

és alkotása – folyamatos

Órakeret

18 óra

Előzetes tudás Iskolaérettség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szóbeli és az írásos kommunikációban a megértés pontosságának és a

kifejezés érthetőségi szintjének emelése. A környezettel való nyelvi

kapcsolattartás biztonságának elősegítése.

Két vagy több mondat összekapcsolásával a gondolatok, érzések,

vélemények pontosabb kifejeztetése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyes beszédlégzés. A hangok

tiszta artikulációja, az időtartam

és a hangkapcsolatok helyes

kiejtése.

Mondatok, szövegek olvasásakor,

memoriterek elmondásakor a

A tanuló

– érthetően beszél;

– megérti az egyszerű

magyarázatokat, utasításokat

és társai közléseit. A

kérdésekre értelmesen

válaszol;

Ének-zene; testnevelés

és sport: helyes

légzéstechnika.

Vizuális kultúra:

képek, képzetek, képi

kompozíciók; egyszerű

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

hanglejtés, a hangsúly helyes

alkalmazása.

Az aktív szókincs bővítése,

pontosítása szövegkörnyezetben

történő értelmezéssel és képek,

képzetek, képi kompozíciók

fogalmi megfeleltetésével.

Mondatok összekapcsolása.

Összefüggő mondatok alkotása

képek, képsorok alapján, adott

vagy választott témáról.

Páros és csoportos beszélgetés.

Szituációs játékokban a felnőttek

és a kortársak udvarias

megszólítása és a szituációnak

megfelelő nyelvhasználat

alkalmazása.

Nem verbális jelzések tartalmának

felismerése, használata beszéd

közben.

Önismereti gyakorlatok,

szerepjátékok.

– használja a bemutatkozás, a

felnőttek és a kortársak

megszólításának és

köszöntésének illendő nyelvi

formáit;

– bekapcsolódik a közös

tevékenységekbe.

Alkalmazkodik azok

szabályaihoz;

– eligazodik szűkebb

környezete társas

kapcsolatrendszerében.

(pl. kitalált vagy átélt)

cselekmény

megjelenítése

képekkel (pl. rajzzal,

képsorozattal, fotóval)

megfelelő

hanghatásokkal (pl.

zörejjel, énekhanggal)

kiegészítve.

Dráma és tánc:

szituációs játékok.

Erkölcstan: én és

környezetem,

bemutatkozás,

önismeret.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tempó, ritmus, szünet, hangerő, hangsúly, arcjáték, tekintet, testtartás,

bemutatkozás, bemutatás, köszönés, megszólítás, kérés,

köszönetnyilvánítás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Olvasás, az írott szöveg megértése 3. –

a szövegértő olvasás előkészítése

Órakeret

90 óra

Előzetes tudás Betűismeret, alapvető olvasási képesség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szövegértő olvasás előkészítése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az olvasásra vonatkozó szókincs,

pl. szerző, író, olvasó, cím,

szöveg, mondat, írásjel, bekezdés.

A tanuló

– rendelkezik az olvasásra,

annak folyamatára vonatkozó

szókinccsel, ismeretei az

életkornak megfelelőek;

.

Vizuális kultúra:

betűtípus, betűforma.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Magabiztos néma és hangos

olvasás a mondat egyszerűbb,

életkori sajátosságoknak

megfelelő szintjén.

Olvasási stratégiák előkészítése:

érzékszervi képek alkotása,

grafikus szervezők, összefoglalás,

előzetes áttekintés.

Az explicit információk, állítások

megértése, értelmezése,

értékelése, egyszerű

következtetések levonása.

Mesék, narratív történetek értő

hallgatása, felidézése. (pl.

történetek a családi élet

eseményeiről; nemzeti

ünnepeinkről, jelképeinkről).

Mesekönyv készítése

illusztrációval.

A szövegértés szövegtípusnak

megfelelő funkciójáról,

folyamatáról alkotott ismeret,

meggyőződés kialakítása,

fejlesztése.

A tanuló

– ismert és begyakorolt

szöveget folyamatosságra,

pontosságra törekvően olvas

fel,

– felismeri, szükség esetén

modellkövetéssel javítja

olvasási hibáit,

– használja az előzetes

áttekintés, egyszerű

összefoglalás, az érzékszervi

képek alkotásának stratégiáit

a megértés érdekében;

– a szöveg megértését

bizonyítja a következő

tevékenységekkel:

következtetés,

lényegkiemelés,

tartalommondás, események

összefoglalása, egyszerű

értékelése az életkornak

megfelelő szinten.

Matematika;

környezetismeret:

szóbeli és írásbeli

szövegértés.

Vizuális kultúra:

Mesék, gyermekiro-

dalmi alkotások és

azok animációs, filmes

adaptációinak össze-

hasonlítása, feldolgo-

zása. Az olvasott/felol-

vasott szöveghez és a

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl. rajz-

zal, montázskészí-

téssel).

Médiaélmények (pl.

tetszés, kíváncsiság,

rossz élmény)

felidézése, kifejezése

és megjelenítése

szóban, vizuálisan (pl.

rajzolás, bábkészítés)

vagy szerepjátékkal.

Jel, jelkép, piktogram.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szerző, író, olvasó, cím, szöveg, mondat, írásjel, bekezdés, összefoglalás,

előzetes áttekintés.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése –

folyamatos

Órakeret

13 óra

Előzetes tudás Betűismeret, alapvető olvasási képesség.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az irodalmi alkotások befogadásának megalapozása.

A műélvezet fejlesztése a beleélés, a képzelet, az asszociációk, a játék, a

ritmus és a zene révén.

Szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegek megismerése.

A költői nyelv sajátosságai (ritmus, rím), megértésének megalapozása.

Elemi irodalmi ismeretek elsajátíttatása tapasztalati úton (pl. vers,

mondóka, mese, szereplő).

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Magyar nép- és műköltészeti

alkotások megismertetése, a

népköltészetben megtestesülő

értékek, hagyományok

közvetítése.

Ismerkedés hazai kisebbségek és

más népek irodalmának

alkotásaival.

A mese és a valóságleírás

különbségének tudatosítása.

Mondák, legendák a magyar nép

történetéből; rövid elbeszélések a

magyar történelem nagy

alakjairól.

Tapasztalatszerzés a verses és a

prózai szövegek formájának

különbségeiről.

Az olvasmány címének,

hangulatának megfigyelése;

témájának, szereplőinek, főbb

eseményeinek megnevezése (pl.

Arany László, Benedek Elek,

Móra Ferenc, Gárdonyi Géza,

Wass Albert, Illyés Gyula meséi,

mesefeldolgozásai).

A szereplők cselekedeteinek

megítélése, tulajdonságaik

megfigyelése. Egyszerű oksági

A tanuló

– hallgat, olvas verset, mesét,

életkori sajátosságának

megfelelő irodalmi műveket;

– képes egyszerű irodalmi

szövegek felismerésére műfaji

jellemzőinek alapján (pl.

mese, költemény, mondóka,

találós kérdés);

– néhány verset, mondókát

elmond fejből;

– dramatikus játékokban

együttműködik a társakkal.

Dráma és tánc:

dramatikus és

improvizációs játékok.

Ének-zene: ritmus,

ismétlődések.

Vizuális kultúra:

Jelmez, kellék, díszlet,

színpadi tér és lépték.

Különböző

médiaszövegek (pl.

animációs mesék)

cselekménye kezdő- és

végpontjának, a

cselekményelemek

sorrendjének

megfigyelése

közvetlen példák

alapján. Címadás.

Saját megélt élmények

és tapasztalatok

összevetése a média

által közvetített,

megjelenített

világokkal (pl.

gyermekműsorok,

gyermekújságok,

képregények,

életkornak megfelelő

rajzfilmek,

gyermekeknek készülő

internetes honlapok

alapján). A hang és

kép szerepe a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

összefüggések felismerése.

.

A cím és a tartalom

kapcsolatának felismerése.

A verses forma megfigyelése, a

ritmus, a rím, az ismétlődések

felfedezése, megtapasztalása.

Olvasmányok szerzőjének

megnevezése.

Rövid mesék, történetek

dramatikus, bábos megjelenítése.

Az olvasmány tartalmához

kapcsolódó improvizációs és

beleélő játékok.

mesevilágban.

Erkölcstan: én és

szűkebb közösségeim.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Népköltészet, műköltészet; mese, mesekezdés, mesebefejezés; monda,

főszereplő, mellékszereplő; vers, verses mese, versszak, verssor, ritmus,

ismétlődés, rím.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az írástechnika fejlesztése – az eszközszintű írás

előkészítése – folyamatos

Órakeret

32 óra+

36 óra

gyakorlás

Előzetes tudás Kis- és nagybetűk írása. Szabályos betűalakítás és betűkapcsolás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az elsajátított új nyelvhasználati módok készségeinek továbbfejlesztése:

az írásmozgások automatizmusainak és az íráshoz kapcsolódó helyes

szokásoknak a megerősítése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szabályos betűalakítás és

betűkapcsolás a szavak,

szókapcsolatok, mondatok és

rövid szövegek írásakor.

Az íráshasználat normáinak

megtartása.

Elvárható tempójú írás.

Két-három összefüggő mondat

leírása másolással, tollbamondás

után vagy emlékezetből.

A tanuló

– másoláskor nem vét

írástechnikai hibát;

– jelöli a mondatkezdést és a

mondatzárást;

– a gyakorolt szókészlet körében

alkalmazza a szókezdő

nagybetűt;

– ismeri az időtartam és a j hang

kétféle jelölési módját;

– szövegminta alapján felismeri

és kijavítja hibáit.

Vizuális kultúra:

térérzékelés,

finommotorika,

esztétikai igényesség;

különféle vonaltípusok

készségfejlesztő

alkalmazása.

Testnevelés és

sport:harmonikus

mozgás.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Önállóan alkotott mondatok

leírása.

Naplóírás.

Helyes írásszokások alkalmazása

(testtartás, írószerfogás,

kézcsúsztatás).

Ének-zene: tempó,

ritmus.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kisbetű, nagybetű; margó.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és

alkalmazása: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; szótő

és toldalék; mondatfajták

Órakeret

20 óra

Előzetes tudás Olvasás és írás ismerete.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az anyanyelvhasználat tudatosításának megindítása, a helyesírás

biztonságának megalapozása.

A nyelvi elemzési készség fejlesztése és a nyelvtani fogalmak

használatának tudatosítása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondat, a szó, a hang, a betű

felismerése és megnevezése.

Az ábécé hangjainak felsorolása.

A betűrend használata gyakorlati

feladatokban.

A hangok csoportosítása fajtájuk

és időtartamuk szerint.

A szótagolás

szabályszerűségeinek

felismerése.

A szavak jelentést hordozó

szerepének ismerete.

A szótő felismerése, a toldalékok

jelölése.

A toldalékos szavak felismerése

szövegben. Szavak toldalékos

alakjának alkotása. A -ba, -be, -

ban, -ben, ragos szóalakok

helyes használata és leírása.

A tanuló

– felismeri és megnevezi a

tanult nyelvtani fogalmakat,

és a különféle

feladatmegoldásban használja

a szabályokat.

Környezetismeret:

állatok

kommunikációja, jel,

jelzés, információ;

lakóhely, közlekedés;

természeti ritmusok.

Vizuális kultúra:

hangfelvételek és

képfelvételek készítése;

a helyes kiejtés

vizsgálata a felvétel

segítségével.

Ének-zene:

ritmusjátékok

ütőhangszereken.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A beszélői szándék felismerése a

kijelentő és a kérdő

mondatokban. Megnevezésük.

Az -e kérdőszó helyes használata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Hang, betű; ábécé; egyjegyű betű, kétjegyű betű, háromjegyű betű;

magánhangzó, mássalhangzó; szó, mondat, szöveg; szótő, toldalék,

kijelentő mondat, kérdő mondat.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása

folyamatos

Órakeret

42 óra

Előzetes tudás A helyesírási szabályok megértéséhez, alkalmazásához szükséges

nyelvtani fogalmak.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A helyesírási készség fejlesztése.

A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok

alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szabályszerűségek felismerése és

alkalmazása írásbeli

feladatokban. Hibajavításkor

indoklás a szabály felidézésével.

A helyesírási probléma

felismerése, a jelölés gyakorlása

szóelemzés segítségével.

Az írás és a helyes kiejtés

együttes alkalmazása.

A j és ly használata az ismert

szókincs körében.

Szabályismeret és alkalmazás:

– az időtartam jelölése;

– a kiejtéstől eltérő hang-

kapcsolatok;

– a hagyomány szerinti

írásmód;

– az elválasztás szabályai,

– a kijelentő és a kérdő mondat

jelölése.

A mondatkezdő nagybetű és a

megfelelő mondatvégi írásjel

A tanuló

– szükség szerint felidézi és

alkalmazza a helyesírási

szabályokat a begyakorolt

szókészlet körében;

– 30–40 begyakorolt szó

esetében helyesen jelöli a j

hangot;

– az egyszerű szavakat helyesen

választja el.

Ének-zene: egy adott

dallamhoz szöveg

alkotása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

jelölése, alkalmazása írásbeli

feladatokban.

A korosztálynak megfelelő

lexikonok, szótárak használata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Ábécé, elválasztás, szótag; pont, kérdőjel, felkiáltójel.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulási képesség fejlesztése – folyamatos

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Az előző évfolyamon elsajátított képességek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A tanulási képesség, mint az életkori sajátosságoknak megfelelő

megismerési, élményszerzési folyamatnak, a játszva tanulás

képességének támogatása, fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az önálló feladatvégzés egyes

lépéseinek megalapozása és

gyakorlása (könyvtárlátogatás,

könyvkölcsönzés;

gyermeklexikon használata;

beszélgetés a tanulás szerepéről,

fontosságáról, a tanuláshoz

szükséges információk

kereséséről és kezeléséről).

Egyszerű ok-okozati összefüggés

felismerése; következtetések

levonása.

Tanulás több tevékenység és

érzékszerv segítségével: ritmus-,

mozgás- és beszédgyakorlatokkal

kombinált memória-gyakorlatok,

szövegtanulási technikák.

A fantázia és képzelet aktiválása

a megismerés érdekében.

A kép és a szöveg kapcsolata.

Illusztrált szövegekben a kép és a

szöveg kiegészítő hatása.

A könyvtárhasználat alapvető

szabályai. Írott nyelvi források,

információhordozók, könyvek,

A tanuló

– a tanító irányításával

motiváltan tanul;

– a tanulási folyamat során

változatos tevékenységeket és

több érzékszervet is használ;

– szöveghűen felidézi a

következő szépirodalmi

műveket, illetve azok

részleteit: 2-3 mondóka,

József Attila: Altató; Nemes

Nagy Ágnes: Nyári rajz;

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja,

Tamkó Sirató Károly egy

verse, Weöres Sándor három

költeménye, kortárs magyar

lírikusok műveiből néhány

alkotás.

Matematika;

környezetismeret:

önálló tanulás.

Vizuális kultúra: A

szöveget alkotó

betűformák és a

közlési tartalmak

kapcsolatának

felismerése. Kép és

szöveg kompozíciós

kapcsolatának

elemzése.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása,

feldolgozása. Az

olvasott/felolvasott

szöveghez és a

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl.

rajzzal,

montázskészítéssel).

Az életkori

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

újságok. Eligazodás a könyvek,

írott nyelvi források világában.

Gyermekújságok jellemzői

tartalomjegyzék alapján.

Tájékozódás a

gyermeklexikonokban betűrend

segítségével.

A könyvek jellemző adatainak,

részeinek megfigyelése (író, cím,

kiadó, a kiadás éve,

tartalomjegyzék).

sajátosságokhoz

igazodó

internethasználat

kockázatainak és

lehetőségeinek

felismerése (pl.

gyermekbarát

honlapok böngészése).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Könyvtár, lexikon, betűrend, tartalomjegyzék, gyermekújság.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti

érzék fejlesztése – folyamatos

Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Alapvető erkölcsi kategóriák felismerése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű

szituációban, szépirodalmi művek alapján, a történetmesélés

szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Egyszerű ítéletek alkotása a

mesék, versek, olvasott, hallott

irodalmi művek szereplőiről.

Alapvető erkölcsi, esztétikai

fogalmak, kategóriák kialakítása

(szép, csúnya, jó, rossz, igaz,

hamis). A történetiségen alapuló

összefüggések megértése az egy

szálon futó történekben.

Azonosulás, ítélet, érvelés

szépirodalmi szövegek kapcsán.

A megismert mese, történet

tanulságának összevetése saját

tapasztalatokkal, eseményekkel.

Egyszerű közmondások, szólások

megismerése, megfelelő

alkalmazása.

Mindennapi konfliktusok átélése

A tanuló

– ismeri, megérti rövid, egy

szálon futó művek

segítségével a történeteket

bemutató művek

szerveződését, felépítését, az

összefüggések logikáját, az

ok-okozati viszonyt;

– képes állást foglalni, érvelni

alapvető erkölcsi

kérdésekben;

– meggyőződéssel képviseli a

legalapvetőbb emberi

értékeket;

– meghallgatja mások érvelését

is;

– képes beleélésre, azonosulásra

az életkori sajátosságainak

megfelelő művek befogadása

során;

– dramatikus és drámajátékok

segítségével képes átélni

Dráma és tánc:

részvétel dramatikus

játékban.

Vizuális kultúra: átélt,

elképzelt vagy olvasott

esemény vizuális

kifejezése.

Erkölcstan:

családtagjaim, szeretet,

barátkozás

(konfliktushelyzetek

megélése játékokon

keresztül).

Környezetismeret: az

ember megismerése

(magatartásformák,

szabályok, viselkedési

normák); környezet és

fenntarthatóság.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

dramatikus játékokban,

drámajátékban (pl. bábjáték).

A múlt néhány emléke

környezetünkben (múzeumok,

emléktáblák, műemlékek,

emlékművek; tárgyak, fotók,

egyéb dokumentumok;

szokások).

Nemzeti ünnepeink, jelképeink.

mindennapi konfliktusokat,

azokat életkori szintjén

kezelni.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tanulság, konfliktus, közmondás, nemzeti ünnep, jelkép.

OPTIMUM KÖVETELMÉNY:

A fejlesztés várt

eredményei a

második

évfolyam végén

A tanuló érthetően beszéljen, legyen tisztában a szóbeli kommunikáció

alapvető szabályaival, alkalmazza őket. Értse meg az egyszerű

magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen

válaszoljon. Aktivizálja a szókincsét a szövegalkotó feladatokban.

Használja a bemutatkozás, a felnőttek és a kortársak megszólításának és

köszöntésének udvarias nyelvi formáit. Legyen képes összefüggő

mondatok alkotására. Követhetően számoljon be élményeiről,

olvasmányai tartalmáról. Szöveghűen mondja el a memoritereket.

Ismerje az írott és nyomtatott betűket, rendelkezzen megfelelő számú

szókinccsel. Ismert és begyakorolt szöveget folyamatosságra, pontosságra

törekvően olvasson fel. Tanítója segítségével emelje ki az olvasottak

lényegét. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események

helyes sorrendjének felismerése. Írása legyen rendezett, pontos.

Az ábécé használata feladatmegoldásban. Ismerje fel és nevezze meg a

tanult nyelvtani fogalmakat, szükség szerint idézze fel és alkalmazza a

helyesírási szabályokat a begyakorolt szókészlet szavaiban. Jelölje

helyesen a j hangot 30–40 begyakorolt szóban. Helyesen válassza el az

egyszerű szavakat.

Mondatkezdés nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A

tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid

szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után

tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással.

Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi,

esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak

megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek

fejlesztése területén.

MINIMUM KÖVETELMÉNY:

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Egyszerű szóbeli és írásos közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A

mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés,

bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Pontosságra és

folyamatosságra törekvő olvasás. Az olvasmány tartalmának elmondása kérdések

segítségével. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események helyes

sorrendjének felismerése segítséggel.

Az ábécé használata egyszerű feladatmegoldáshoz. A hangok hosszúságának helyes jelölése

begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása.

A j hang biztos jelölése kb. 20 – a tanulók által gyakran használt – szóban. Az elválasztás

szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel, mondat

szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű

mondatok, rövid szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után

tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással.

Szabadon felhasználható órakeret: 25 óra

1 óra tanulmányi kirándulásra

4 x 6 óra = 24 óra témahetekre

Öko-hét:

- Szelektív hulladékgyűjtés /napló/

- Természeti környezetünk védelme (könyvkészítés)

- Könyvtári kutatómunka

- Találós kérdések a növényekről és az állatokról

- Környezetünk természetes növény- és állatvilága (Kiállítás megtekintése, és

a megfigyeltek leírása)

Adventi-hét: - Versek, mesék, történetek (szókincsbővítés)

- Üdvözlőkártya szövegének megírása

- Az ünnepekhez kapcsolódóan mondatalkotások és történet írása

- Könyvkészítés

- Könyvtári kutatómunka

- Játékos rejtvények

Eötvös-hét:

- Eötvös életéről rövid bemutató megtekintése, lényeges mozzanatok

lejegyzése.

- Élet a hatosztályos elemi népiskolában.

- Régen használt szavak gyűjtése. (kutatómunka)

- Múzeumlátogatás

- Korabeli költők gyereknek szóló írásai, könyvtári kutakodás

- - Felkészülés a gálára

Egészség-hét: - Találós kérdések a zöldségekről, gyümölcsökről

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

- Egészséges ételek receptjének gyűjtése (kutatómunka)

- Receptek leírása (saját szakácskönyv készítése)

- Versek, mesék a zöldségekhez kapcsolódóan

- Meseírás egy választott zöldségről, gyümölcsről

- Játékos fejtörők

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 3

Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az

anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek

elsajátíttatása. Az anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a

személyiség harmonikus fejlődéséhez, a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és

érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is egyben.

Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a

kulcskompetenciák kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a

kultúra aktív befogadása, a társas-társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló

ismeretszerzés és a tanulás.

A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli

érintkezések önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető

képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt

nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói

tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása.

A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos

magyar nyelv és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a

helyes beszéd képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új

elemeiként megjelennek az olvasási stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének

elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a boldoguláshoz a mindennapi életben.

A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják

és használják anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti

rendszerezés, hanem a változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle

kommunikációs helyzetekben, illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet

megteremtése. A játékos, önkifejező gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság,

a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik megértésének igényére, a képességek

fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban az anyanyelvi és az

irodalmi kultúra megismertetése.

Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd

képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és

megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz

kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése,

egymás véleményének megismerése, valamint az irodalmi művekkel kapcsolatos

tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott

befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az önismeret és a

társas kapcsolatok fejlődésére.

A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező

feltételeket teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az

ismeretfeldolgozás kulturális technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához.

3. évfolyam

A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése

képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi

tevékenységnek. E fejlettség döntően meghatározza a gyermek kortársaival való

kapcsolattartásának és iskolai pályafutásának sikerét. Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi

magatartás megalapozása, a szókincs aktivizálása szövegalkotó feladatokkal, a narráció

ösztönzése, gyakoroltatása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az olvasástechnika eszközzé fejlesztése feltételt teremt az írott szövegek önálló

megértéséhez. A szövegek értelmezésével és feldolgozásával felkészít az alapvető

szövegműveletek önálló alkalmazására. Az olvasmányok sokoldalú feldolgozása fejleszti a

tanulók kritikai érzékét, ítélőképességét és empátiáját, a kifejezés nyelvi megvalósulására való

figyelmet. Lehetőséget teremt egyszerű irodalmi formákkal kapcsolatos tapasztalatok

szerzésére, irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedezésére, a

magyar nyelv és a magyar kultúra hagyományainak megismerésére, az olvasás

megszerettetésére.

Az írásbeli szövegalkotás szabályainak megtanítása különböző témájú és szövegtípusú

olvasmányok feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek

fogalmazásaihoz, nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a

gondolatok önálló kifejezéséhez. A szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának

forrásai is; hozzájárulnak az önkifejezés igényének kielégítéséhez és képességének

fejlődéséhez.

Az önálló tanulás képességének kialakítása az olvasás-szövegértés képességének

fejlesztésébe ágyazva az ismeretszerző képességek intenzív fejlesztését szolgálja. Fontos a

tanulási szokások és technikák tanulása, a különféle források és azok használatának, az

információszerzés lehetőségeinek és korlátainak megismerése, a szelekció, az összehasonlítás

és a kritikai feldolgozás képességének fejlesztése.

A 3−4. évfolyamon az írás-helyesírás tanításának célja az életkornak és az oktatás

igényeinek megfelelő írástechnika differenciált kialakítása, a tanulást és az írásos önkifejezést

szolgáló eszközzé fejlesztése az olvashatóság, a rendezettség és a helyesség igényével.

A tapasztalati megalapozottságú, elemi szintű grammatikai ismeretek megszerzésével

elkezdődik a tudatos nyelvszemlélet kialakulásának folyamata. Fejlődésnek indul a nyelvi

kifejezésre irányuló figyelem, az önértékelő képesség, a kritikai érzék és az igényes,

változatos és kifejező nyelvhasználatra való törekvés különféle kommunikációs helyzetekben.

ÉVES ÓRASZÁM:288 óra

Heti óraszám:8 óra

1.félév 2.félév Összesen

Olvasás 4óra 3óra 126

Fogalmazás 1óra 2óra 54

Nyelvtan ,helyesírás 2óra 2óra 72

Íráshasználat 1óra 1óra 36

Tematikai egység Óraszám

1. Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés

fejlesztése

18

2. Olvasás, az írott szöveg megértése 66

3. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 20

4. Az íráshasználat fejlesztése 36

5. Fogalmazási alapismeretek 20

6. Szövegalkotási gyakorlatok 34

7.

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és

alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és

toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok

32

8. Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása 40

9. A tanulási képesség fejlesztése (könyv-,

könyvtárhasználat)

15

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

10. Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a

történeti érzék fejlesztése

7

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés

fejlesztése

Órakeret

15+3óra

Előzetes tudás

Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid

válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak

alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás,

megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének

egymással összefüggő fejlesztése.

A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a

pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív

szókincs intenzív gyarapítására.

A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyes beszédlégzés, a helyes

kiejtés, a mondat- és

szövegfonetikai eszközök

alkalmazása különféle

kommunikációs helyzetekben (pl.

párbeszéd, felolvasás,

kiscsoportos beszélgetés, vita,

beszámoló).

Felolvasáskor, szövegmondáskor

nonverbális eszközök használata

a kifejezés segítésében.

Vélemény kulturált

megfogalmazása.

Figyelem a beszélgetőtársra. Az

üzenet lényegének és érzelmi

hátterének megfigyelése,

értékelése.

Állandósult szókapcsolatok,

szólások, közmondások

jelentésének, stílusértékének

értelmezése az olvasott

szövegekben.

A különböző tantárgyak

tanulásakor használt

szakkifejezések, olvasmányokból

kiemelt ritkábban használt szavak

célzott használatával az aktív

szókincs gyarapítása.

Néhány mondatos összefoglaló

szöveg alkotása olvasmányok,

szóbeli közlések tartalmáról,

gyűjtött tapasztalatokról,

megfigyelésekről.

Összefoglaló, rendszerező órák,

gyakorlás.

A tanuló

értelmesen és érthetően fejezi

ki gondolatait;

használja a mindennapi

érintkezésben az udvarias

nyelvi fordulatokat;

beszédstílusát beszélgető

partneréhez igazítja;

bekapcsolódik csoportos

beszélgetésbe, vitába,

történetalkotásba,

improvizációba, közös

élményekről,

tevékenységekről való

beszélgetésekbe, értékelésbe;

a közös tevékenységeket

együttműködő magatartással

segíti.

Minden tantárgy:

összefüggő beszéd,

érvelés.

Környezetismeret:

önfenntartás, légzés.

Vizuális kultúra:

Műalkotások

megfigyelése,

jellemzése,

értelmezése,

értékelése.

Médiaszövegek közötti

különbségek (pl.

televíziós

műsortípusok,

animációs mesefilmek,

sorozatok) felismerése

saját médiaélmények

felidézésén,

megjelenítésén (pl.

szerepjáték) és

közvetlen példákon

keresztül.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték,

testtartás, távolságtartás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, az írott szöveg megértése

Órakeret

56+10 óra

Előzetes tudás Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály

képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás

kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző

szövegtípusok megismertetése, biztos olvasási készség, az értő olvasás

kialakítása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Olvasástechnikák önálló

felismerése, folyamatos javítása,

biztos olvasási készség

kialakítása. Életkori

sajátosságoknak megfelelő

szépirodalmi, dokumentum

típusú, folyamatos, nem

folyamatos, kevert, egyéni, közös

és tankönyvi célú szövegek

megismerése, ezek megértése.

Az olvasmányhoz kapcsolódó

előzetes ismeretek, személyes

élmények, tapasztalatok

felidézése és megosztása.

Gondolatok és információk

értelmezése és integrálása,

tartalom, nyelvezet,

szövegszerkezet vizsgálata és

értékelése.

Az olvasás céljának, módjának az

olvasás megkezdése előtt való

tisztázása.

Összefoglaló, rendszerező órák,

gyakorlás.Tudáspróbák,témazárók.

Tanulmányi kirándulás az olvasottakhoz

kapcsolódó helyszínre.Témahét.

A tanuló

az olvasás terén motivált,

érdeklődő;

folyékony, automatizált

olvasástechnikával

rendelkezik a hangos és a

néma olvasás területén is;

felismeri és javítja a hibáit;

felismeri és megérti azokat a

különböző típusú, műfajú

szövegeket, amelyekről

tanult;

szintetizálja, értelmezi és

értékeli az életkori szintjének

megfelelő szöveg

információit és gondolatait;

megfelelő nyelvi

tudatossággal rendelkezik;

ismeri és tanítói segítséggel

használja a tanult olvasási

stratégiákat.

Matematika: szöveges

feladatok.

Környezetismeret:

önálló tanulás,

szövegfeldolgozás

kialakítása.

Erkölcstan: én magam;

az én világom.

Vizuális kultúra:

Személyes élmények

és irodalmi szöveg

alapján képek

készítése.

Képzőművészeti

műfajok.

Kérdések

megfogalmazása a

látott információra,

ismeretre, élményre

vonatkozóan.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szöveg, műfaj, szövegértés.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret

18+2 óra

Előzetes tudás Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése

tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű

befogadása, az érzelmi tartalmak (pl. öröm, izgalom, várakozás,

azonosulás) átélésének segítése.

Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra

hagyományainak megismerése.

Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások

megismerése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az olvasókönyvi szövegek

csoportosítása formájuk, műfajuk

és kommunikációs szándékuk

szerint.

Az olvasmányok témájának

megfigyelése, azonos témájú

szövegek összehasonlítása.

Hasonlóságok és különbségek

felfedezése különféle irodalmi

közlésformákban.

Művészi eszközök keresése lírai

és elbeszélő művekben (ritmus,

rím, refrén, hasonlatok).

Jellegzetes irodalmi témák,

motívumok felfedezése

olvasmányokban.

A művek szerkezeti jellemzőinek

megfigyelése, a tér-idő

változásainak felismerése.

Elbeszélések 20. századi

eseményekről, hősökről,

sorsokról. Az események

sorrendjének, a mesélő

személyének megállapítása.

Mesékre jellemző kezdő és

befejező fordulatok,

szókapcsolatok, ismétlődő

motívumok felismerése.

Rövidebb irodalmi szövegek

(versek, mesék, elbeszélések)

önálló olvasása.

Ritmus-, mozgás- és

beszédgyakorlatokkal kombinált

memóriagyakorlatok,

fantáziajátékok, elképzelt és

A tanuló

megnevezi olvasmányai

szerzőjét, szereplőit és azok

tulajdonságait, magyarázza

cselekedeteiket;

azonosítja a történet idejét és

helyszínét; a cselekmény

kezdő- és végpontját, a

cselekményelemek sorrendjét;

konkrét esetekben felismeri a

mesére jellemző fordulatokat,

szókapcsolatokat,

mesejellemzőket;

az egyszerű szerkezetű

mesék, elbeszélések tartalmát

időrendben, több összefüggő

mondattal mondja el.

Környezetismeret:

környezeti, természeti,

környezetvédelmi

témájú olvasmányok.

Ének-zene: a népdalok

szövege (kifejező

eszközök, nyelvi

fordulatok,

motívumok, természeti

képek).

Vizuális kultúra;

dráma és tánc: A

témához és a

tartalomhoz is

illeszkedő

kifejezőeszközök

elemzése, alkalmazása.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása. Az

olvasott/felolvasott

szöveghez és a

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl.

rajzzal,

montázskészítéssel).

Az elbeszélő

személyének

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

valóságos helyzetek

megjelenítése. Részvétel

csoportos játékokban, állóképek

tervezése, kivitelezése és

megbeszélése.

A mozgás és a szövegmondás

összekapcsolása. A tanultak

felhasználása saját produkcióhoz,

bábelőadások, színházi előadások

megbeszélésekor.

Múzeumlátogatás ,színházi

előadás megtekintése.

Összefoglaló órák,témazáró.

azonosítása különböző

egyszerű

médiaszövegekben (pl.

animációs mesék).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, közmondás, szólás,

találós kérdés, elbeszélés, főszereplő, mellékszereplő; hasonlat, ismétlés,

ellentét;

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az íráshasználat fejlesztése Órakeret

8+28óra

Előzetes tudás Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott

mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül,

emlékezetből.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás

és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése.

Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének,

esztétikumának értékként való elfogadása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az írástechnika fejlesztése,

helyes írásszokások

megszilárdítása (testtartás,

írószerfogás, kézcsúsztatás).

Az írás lendületének és

tempójának fokozása.

Szósorok,egyre bővülő mondatok

írása másolással,tollbamondás

után,emlékezetből és akaratlagos

írással.

Nyomtatott és írott szöveg.

Szóegységek,mondategységek

bontása.

Próza és versforma külalaki

különbsége.

Írásszokások megerősítése.

Esztétikum,gazdaságos

elrendezés.

Felmérések,témahét.

Az új vonalrendszernek

megfelelő betűnagyság

elsajátítása.Betűhibák

kiküszöbölése.Kis és nagy abc

megszilárdítása.

Helyes szóköztávolság

megtartása.Sorok végigírása

szóvégi elválasztások

alkalmazásával.

Sorrendiség helyes begyakorlása.

(betűkihagyás,betűcsere stb.)

Alakítási,kapcsolási,lendületfejles

ztő gyakorlatok az írás eszközi

használatával.A figyelem

tartósságának fokozatos

fejlesztése.

Próza és versírás leírásának

begyakorlása.

Hibátlan másolás nyomtatott

szövegről írottra.

Matematika;

környezetismeret:

olvasható, tetszetős és

rendezett füzetvezetés.

Magyar nyelv és

irodalom:minden

terület,ahol

íráshasználatra

szükség van.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A füzetvezetés

folyamatosságának betartatása,

rászoktatás.

Az olvashatóság

javítása,tiszta,rendezett

külalak,egyéni elemek

figyelembevétele.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Íráskép, szövegkép, olvashatóság.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Fogalmazási alapismeretek Órakeret

12+8 óra

Előzetes tudás A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és

lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A különböző szövegformák

tartalmi és szövegszerkesztési

jellemzőinek ismerete.

Kellő tapasztalat a cím

szerepéről, jellemzőiről; a

szövegek felépítéséről; az

időrendről; az esemény, az

előzmény és a következmény

kapcsolatáról; a szöveg

kohéziójáról; a tématartásról; a

nyelvi megformáltságról; a

különböző szövegforma

jellemzőiről, a bekezdések

szerepéről.

A szövegalkotás műveleteinek

ismerete: anyaggyűjtés,

címválasztás, a lényeges

gondolatok kiválasztása,

elrendezése, az időrend

érzékeltetése, a szöveg tagolása

bekezdésekre.

Tanulmányi

kirándulások,múzeum,színházláto

gatások,olvasott anyagok során

szerzett élmények felhasználása.

Rendszerezés,számonkérés.

A tanuló

a tanult fogalmazási

ismereteket felhasználja

fogalmazáskészítéskor.

Környezetismeret;

matematika: érthető,

világos szóbeli

szövegalkotás.

Vizuális kultúra:

Egyszerű cselekmény

megjelenítése

képsorozattal (pl. rajz,

digitális fotó, rövid

animációs film) és

hangokkal.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás,

befejezés; elbeszélés.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Szövegalkotási gyakorlatok Órakeret

21+13óra

Előzetes tudás Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban.

Képolvasás, mesemondás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák

megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének

továbbfejlesztésével.

Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A tanult fogalmazási ismeretek

felhasználása a szöveg

alkotásakor.

Gondolatok, érzelmek,

vélemények kifejezése.

Közös, majd egyre önállóbb

írásbeli fogalmazások készítése

elbeszélő szövegformában.

A fogalmazás koherenciájának

megteremtése tématartással, a

mondatok kapcsolásával. A

fogalmazás témájának megfelelő

szavak és kifejezések használata,

a fölösleges szóismétlődés

kerülése.

A fogalmazások javítása a tanult

fogalmazási ismeretek

felhasználásával, a tanító

segítségadásával.

Összefoglaló,rendszerező

órák,felmérések.Témahét.

Tanulmányi kirándulás.

A tanuló

a tanult fogalmazási ismeretek

felhasználásával kb. egy oldal

terjedelmű elbeszélő

fogalmazást készít;

a fogalmazás témájának

megfelelő szavakat és

kifejezéseket használ;

a tartalmi egységek kezdetét

bekezdéssel jelzi;

a tanító útmutatásai alapján

kijavítja fogalmazási és

helyesírási hibáit.

jól olvasható írás, rendezett

füzet

Környezetismeret:

változatos élővilág; a

tanultak élményszerű

leírása.

Vizuális kultúra:

Természeti jelenség

megfigyelése, a

tapasztalatok leírása,

megjelenítése.

Egyszerű cselekmény

megjelenítése

képsorozattal (pl. rajz,

digitális fotó, rövid

animációs film) és

hangokkal

(médiaszöveg-írás).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elbeszélés, történetmondás, téma, helyszín, szereplő, cselekmény, időrend.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és

alkalmazása: mondatfajták, szavak, szófajok

Órakeret

18+14 óra

Előzetes tudás A tanult nyelvtani fogalmak felismerése és megnevezése.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A nyelvi tapasztalatok körének bővítése. A tapasztalatokra épülő nyelvi

fogalomrendszer alapozásának megindítása a szófajok körében.

A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az

információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az

önellenőrzésben.

A nyelvi tudatosság fokozása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A felkiáltó, a felszólító és az

óhajtó mondatokban a beszélő

szándékának felismerése és

megnevezése szövegben.

A rokon értelmű és ellentétes

jelentésű szavak helyes

használata.

A tanult szófajok felismerése és

megnevezése szójelentés alapján

toldalékos formában is,

szócsoportokban, mondatban és

szövegben.

Különféle időben végbemenő

cselekvések, történések

megkülönböztetése. Az igeidők

helyes használata beszédben és

írásban. Az igekötők szerepének

és írásmódjának megfigyelése.

Tudatos alkalmazásuk.

A főnév fajtáinak csoportosítása,

megnevezése. (Élőlény, tárgy,

gondolati dolog, köznév,

tulajdonnév. )Többes számú

főnevek alkotása.

A -ba, -be, -ban, -ben ragos

főnevek helyes használata

mondatalkotással,

szövegértelmezéssel.

A melléknév szerepének ismerete

a nyelvhasználatban.

A fokozott melléknévi alakok

használata szövegalkotáskor.

A névelők szerepének ismerete.

A névelők helyes használata.

A személyes névmások

szerepének megértése,

alkalmazásuk a mondatokban.

Szóelemzés:

Szótő,toldalék szétválasztása a

tanult szófajok esetében.A

toldalék részeinek megnevezése.

Összefoglaló,rendszerező

órák,témazárók.Témahét.

A tanuló

felismeri és megnevezi a

tanult nyelvtani fogalmakat,

használja a szabályokat;

felismeri, megnevezi és

megfelelően jelöli a

mondatfajtákat;

toldalékos formájukban,

szövegben is felismeri és

megnevezi a tanult szófajokat;

a szövegkörnyezetnek

megfelelően használja az

igeidőket és az igekötőket;

alsó tagozaton tanult eddigi

anyanyelvi ismeretei

rendszerezettek.

Vizuális kultúra: Jelek

a mindennapi életben.

Az időbeliség

ábrázolása a

képzőművészetben.

Környezetismeret:

tulajdonnevek a

térképeken.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szófaj; főnév, köznév, tulajdonnév, határozott névelő, határozatlan névelő;

ige; igeragozás; igekötő; melléknév, melléknévfokozás; személyes névmás.

Tematikai egység/ Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása Órakeret

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Fejlesztési cél 28+12 óra

Előzetes tudás

A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet

körében.

A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása.

A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben.

Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor.

Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A helyesírási készség fejlesztése.

A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok

alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondatvégi írásjelek helyes

használata az egyszerű mondatok

végén.

Helyesírási szabályok

alkalmazása különböző

írástevékenységekben: igeidők,

ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú

igék; igekötős igék;

tulajdonnevek, fokozott

melléknevek; ragos névszók.

Hosszú hangok jelölése a

melléknevek végén.

A főnév -t toldalékának

(ragjának) és a múlt idő jelének

megkülönböztetése.

A j hang biztonságos jelölése a

tanult szófajok körében.

Gyakorlóórák,felmérések.

A tanuló

a mondatot nagybetűvel kezdi

és írásjellel zárja;

a begyakorolt szókészlet

körében biztonsággal

alkalmazza a tanult

helyesírási szabályokat;

írásbeli munkái rendezettek,

olvashatóak;

helyesírását önellenőrzéssel

felülvizsgálja, szükség esetén

javítja.

Környezetismeret:

térképvázlat készítése

tulajdonnevek

feltüntetésével.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulási képesség fejlesztése Órakeret

14+1óra

Előzetes tudás Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és

nehézségek megnevezése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tanulás szerepe és módjai. Saját

tanulási folyamatunk

megismerése, hogyan tanulunk a

legkönnyebben, mi okoz

nehézséget. Gondolkodás a

gondolkodásunkról,

tanulásunkról. Egyszerű tanulási

módok, stratégiák. Tanulás

különböző típusú szövegekből.

Ritmus-, mozgás- és

beszédgyakorlatokkal kombinált

(koncentrációs)

memóriagyakorlatok,

szövegtanulási technikák.

Vázlatkészítés irányítással,

tanulás, összefoglalás vázlat

segítségével.

Ismerkedés különböző

információhordozókkal.

Adatok, információk gyűjtésének,

célszerű elrendezésének módjai.

Alapismeretek a könyvtár tereiről

és állományrészeiről. A könyvek

tartalmi csoportjai: szépirodalmi

művek, ismeretterjesztő irodalom,

kézikönyvek, elektronikus

információhordozók. Az

információk keresése és kezelése.

Különböző információhordozók a

lakóhelyi és az iskolai

könyvtárban. A könyvtár mint

információs központ, a tanulás

bázisa, segítője. Ismerkedés

folyóiratokkal.

Iskolai könyvtári óra,városi

könyvtár

meglátogatása,programjainak

figyelemmel kísérése.

Számonkérések(memoriterek) .

Témahét.Tanulmányi kirándulás.

A tanuló

ismeri a tanulási folyamat

alapvető jellemzőit;

azonosítja az információ

forrásait, ismeri azok

kezelését;

képes önálló tanulásra;

ismeri a saját tanulási

folyamatának, képességének

jellemzőit;

ismer és alkalmaz néhány

tanulási módot, stratégiát a

különböző tanulási feladatok

teljesítése érdekben;

a szövegből történő tanulás

során olvasási stratégiákat

használ;

információt keres, kezel

önállóan néhány forrásból;

szöveghűen felidézi a

következő szépirodalmi

műveket, illetve azok

részleteit: népdalszövegek,

József Attila: Betlehemi

királyok, Petőfi Sándor:

Füstbe ment terv; illetve

kortárs magyar lírikusok

műveiből néhány alkotás;

Vörösmarty Mihály: Szózat

című művéből, illetve

szépprózai művekből.

Környezetismeret:

jelenségek

megfigyelése, ok-

okozati kapcsolatok

keresése.

Vizuális kultúra: Képi

analógiák keresése a

tanult szövegekhez.

Kérdések

megfogalmazása a

látott információra,

ismeretre, élményre

vonatkozóan.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti

érzék fejlesztése

Órakeret

6+1óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi

művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes

tetszésítéletek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű

szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés

szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Erkölcsi és esztétikai ítélet

megfogalmazása, érvelés a

vélemény mellett, vitakészség

kialakulása. A szépirodalmi

alkotásokban megismert

helyzetek, azok tanulságának

alkalmazása mindennapi

helyzetekben. A művek

tanulságainak értelmezése.

A saját vélemény mellett a nem

saját álláspont megjelenítésének,

átélésének képessége. Mások

véleményének megértése,

elfogadása. Vélemények

összevetése, különbségek és

hasonlóságok megfigyelése,

felismerése és kritikája.

A műélvezet, a beleélés mélyebb

megtapasztalása a fentiek

segítségével is. Mindennapi

konfliktusok átélése dramatikus

játékokban, drámajátékban (pl.

bábjáték) saját és más

álláspontból is. Színházlátogatás.

A tanuló

ismeri, megérti a történeteket

bemutató művek

szerveződését, felépítését, az

összefüggések logikáját, az

ok-okozati viszonyt;

képes állást foglalni, érvelni,

meggyőzni másokat alapvető

erkölcsi, esztétikai

kérdésekben;

meggyőződéssel képviseli a

legalapvetőbb emberi

értékeket, megérti mások

érvelését, elfogadja az övétől

eltérő véleményeket, képes

ezekkel is azonosulni;

képes beleélésre,

azonosulásra, érzelmeinek

kifejezésére az életkori

sajátosságainak megfelelő

történetek, művek befogadása

során;

dramatikus és drámajátékok

segítségével képes átélni

mindennapi konfliktusokat

saját és más álláspontból is,

azokat életkori szintjén

kezelni.

Erkölcstan: Értékrend

alakulása. Szűkebb és

tágabb környezetem,

barátság.

Környezetismeret:

Környezeti rendszerek

állapota,

fenntarthatóság.

Egészséges életmód.

Viselkedési normák.

Vizuális kultúra;

Dráma és tánc: a

lényeg kiemelésének

lehetőségei a vizuális

kompozíciókban.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tanulság, vita, vélemény, konfliktus.

A fejlesztés várt

eredményei a 3.

évfolyam végén.

A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a

szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi

érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa

beszélgető partneréhez.

Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba,

improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő

magatartással segítse.

Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget.

Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az

olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg.

Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát.

Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes

tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség

szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben,

gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el.

Használja az ismert kézikönyveket.

A memoritereket szöveghűen mondja el.

Adott vagy választott témáról 8-10 mondatos fogalmazást készítsen a

tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával.

Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat

szövegben is.

A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult

helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak

legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén

javítsa.

Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi,

esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak

megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek

fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen

összhangban, harmonikusan fejlődjön.

A továbbhaladás feltételei:

Egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések tartalmának megértése, eseményeinek elmondása

összefüggő mondatokkal, kérdések,vázlatpontok segítségével.Ismert feladattípusok írásbeli

utasításainak megértése. Fél oldal terjedelmű, ismert témájú szépirodalmi és ismeretterjesztő

olvasmány önálló néma olvasása, a szöveg lényegének megértése. A szöveghez kapcsolódó

feladatok megoldása. Feldolgozott szövegek érthető felolvasása felkészülés után.

Öt-hatmondatos, értelmes elbeszélő szöveg fogalmazása ismert témáról,képsor,vagy

adott szószerkezetek segítségével. Olvasható, lendületes írás, rendezett, tiszta füzetvezetés.

Az önálló írásbeli munkák önellenőrzése, javítása tanítói segítséggel.

Igék, főnevek, melléknevek fölismerése, szófajuk megnevezése. A tanult helyesírási és

nyelvhelyességi szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben. A j hang helyes jelölése újabb

25-30 szóban. A korosztály szókincsében megtalálható, kiejtésük szerint írandó szavak

helyesírása. Egyszerű szavak elválasztása önállóan. A szöveg tagolása mondatokra, a

mondatkezdés és –zárás helyes jelölése. A mondaton belül a szavak elkülönítése.

Mondatfajták felismerése.

Részvétel a közös drámajátékokban, illetve a készségfejlesztő drámás gyakorlatokban és a

produkciók megbeszélésében.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Használt eszközök:

Olvasókönyv

Olvasás munkafüzet

Nyelvtan tankönyv

Anyanyelvi gyakorló

Fogalmazás munkafüzet

Vonalas füzetek

Interaktív tábla

Oktató cd-ék,dvd-ék

Feladatlapok

Könyvtári könyvek,szótárak,lexikonok stb.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 4

Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi

kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása. Az

anyanyelvi képességek fejlesztése nemcsak cél, hanem eszköz is a személyiség harmonikus fejlődéséhez,

a nemzeti önazonosság erősödéséhez, a kognitív és érzelmi fejlődéshez, valamint mindezek katalizátora is

egyben.

Az anyanyelvi nevelésnek kisiskolás korban is alapvető szerepe van a kulcskompetenciák

kialakításában, fejlesztésében, mert erre építve, ez által válik lehetővé a kultúra aktív befogadása, a társas-

társadalmi érintkezés, az identitás kialakulása, az önálló ismeretszerzés és a tanulás.

A magyar nyelv és irodalom tantárgy további fontos feladata a szóbeli és az írásbeli érintkezések

önálló és kreatív, integrált használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív

fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a

nyelvhasználat változatos, adekvát, tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása.

A kor szükségleteinek és a társadalom elvárásainak megfelelően az alsó tagozatos magyar nyelv

és irodalom tantárgy középpontjába a kerettanterv az olvasás-szövegértés és a helyes beszéd

képességének fejlesztését helyezi, mint kiemelt területet, és ennek új elemeiként megjelennek az olvasási

stratégiák is. Az olvasás és az írás képességének elsajátítása kulcs az önálló tanuláshoz, majd pedig a

boldoguláshoz a mindennapi életben.

A kisiskolások az iskolai tanulmányaik megkezdésekor különféle szinten birtokolják és használják

anyanyelvüket. Az első iskolai években a tanító feladata nem az elméleti rendszerezés, hanem a

változatos és egyre magasabb szinten történő gyakoroltatás a különféle kommunikációs helyzetekben,

illetve a szorongásmentes, motivált nyelvi fejlődési környezet megteremtése. A játékos, önkifejező

gyakorlatok lehetőséget teremtenek a nyelvi tudatosság, a kreativitás, az árnyalt önkifejezés, a másik

megértésének igényére, a képességek fejlesztésére. E fejlesztési folyamatra épülhet majd a továbbiakban

az anyanyelvi és az irodalmi kultúra megismertetése.

Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét.

Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi

műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és

értelmező együttgondolkodás, a saját gondolatok kifejtése, egymás véleményének megismerése, valamint

az irodalmi művekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése,

érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. Mindez komoly hatást gyakorolhat az érzelmi élet, az

önismeret és a társas kapcsolatok fejlődésére.

A különféle kommunikációs helyzetekhez kapcsolódó tevékenységek kedvező feltételeket

teremtenek az önálló tanulás képességeinek célirányos fejlesztéséhez, az ismeretfeldolgozás kulturális

technikáinak megismeréséhez és gyakorlásához.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

4. évfolyam

A beszédkészség, a szóbeli szövegek megértésének, értelmezésének és alkotásának fejlesztése képezi

alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek. E fejlettség

döntően meghatározza a gyermek kortársaival való kapcsolattartásának és iskolai pályafutásának sikerét.

Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi magatartás megalapozása, a szókincs aktivizálása szövegalkotó

feladatokkal, a narráció ösztönzése, gyakoroltatása.

Az olvasástechnika eszközzé fejlesztése feltételt teremt az írott szövegek önálló megértéséhez. A

szövegek értelmezésével és feldolgozásával felkészít az alapvető szövegműveletek önálló alkalmazására.

Az olvasmányok sokoldalú feldolgozása fejleszti a tanulók kritikai érzékét, ítélőképességét és empátiáját,

a kifejezés nyelvi megvalósulására való figyelmet. Lehetőséget teremt egyszerű irodalmi formákkal

kapcsolatos tapasztalatok szerzésére, irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok

felfedezésére, a magyar nyelv és a magyar kultúra hagyományainak megismerésére, az olvasás

megszerettetésére.

Az írásbeli szövegalkotás szabályainak megtanítása különböző témájú és szövegtípusú

olvasmányok feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz,

nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a gondolatok önálló kifejezéséhez. A

szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának forrásai is; hozzájárulnak az önkifejezés igényének

kielégítéséhez és képességének fejlődéséhez.

Az önálló tanulás képességének kialakítása az olvasás-szövegértés képességének fejlesztésébe

ágyazva az ismeretszerző képességek intenzív fejlesztését szolgálja. Fontos a tanulási szokások és

technikák tanulása, a különféle források és azok használatának, az információszerzés lehetőségeinek és

korlátainak megismerése, a szelekció, az összehasonlítás és a kritikai feldolgozás képességének

fejlesztése.

A 3−4. évfolyamon az írás-helyesírás tanításának célja az életkornak és az oktatás igényeinek

megfelelő írástechnika differenciált kialakítása, a tanulást és az írásos önkifejezést szolgáló eszközzé

fejlesztése az olvashatóság, a rendezettség és a helyesség igényével.

A tapasztalati megalapozottságú, elemi szintű grammatikai ismeretek megszerzésével elkezdődik

a tudatos nyelvszemlélet kialakulásának folyamata. Fejlődésnek indul a nyelvi kifejezésre irányuló

figyelem, az önértékelő képesség, a kritikai érzék és az igényes, változatos és kifejező nyelvhasználatra

való törekvés különféle kommunikációs helyzetekben.

témakörök óraszám

Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése 19

Olvasás, az írott szöveg megértése 78.5

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése 51.5

Az íráshasználat fejlesztése 10.5

Fogalmazási alapismeretek 11

Szövegalkotási gyakorlatok 28

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása:

mondatfajták, szavak, szófajok

27.5

Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása 34

A tanulási képesség fejlesztése 14

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése 14

összesen: 8 óra/hét 288

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés

fejlesztése

Órakeret

15 + 4 óra

Előzetes tudás

Egyszerű szóbeli közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid

válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak

alkalmazása a szokás és tisztelet szintjén: köszönés, bemutatkozás,

megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének

egymással összefüggő fejlesztése.

A beszéd és a megértés továbbfejlesztése, különös tekintettel a

pontosságra, a folyamatosságra és a kifejezőerőre, valamint az aktív

szókincs intenzív gyarapítására.

A szóbeli szövegalkotási készség fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyes beszédlégzés, a helyes

kiejtés, a mondat- és

szövegfonetikai eszközök

alkalmazása különféle

kommunikációs helyzetekben (pl.

párbeszéd, felolvasás,

kiscsoportos beszélgetés, vita,

beszámoló).

Felolvasáskor, szövegmondáskor

nonverbális eszközök használata

a kifejezés segítésében.

Vélemény kulturált

megfogalmazása.

Figyelem a beszélgetőtársra. Az

üzenet lényegének és érzelmi

hátterének megfigyelése,

értékelése.

Állandósult szókapcsolatok,

szólások, közmondások

jelentésének, stílusértékének

értelmezése az olvasott

szövegekben.

A különböző tantárgyak

tanulásakor használt

szakkifejezések, olvasmányokból

kiemelt ritkábban használt szavak

célzott használatával az aktív

szókincs gyarapítása.

Több mondatos összefoglaló

szöveg alkotása olvasmányok

tartalmáról, gyűjtött

tapasztalatokról,

megfigyelésekről.

Hosszabb szóbeli közlések

A tanuló

értelmesen és érthetően fejezi

ki gondolatait;

használja a mindennapi

érintkezésben az udvarias

nyelvi fordulatokat;

beszédstílusát beszélgető

partneréhez igazítja;

bekapcsolódik csoportos

beszélgetésbe, vitába,

történetalkotásba,

improvizációba, közös

élményekről,

tevékenységekről való

beszélgetésekbe, értékelésbe;

a közös tevékenységeket

együttműködő magatartással

segíti.

Minden tantárgy:

összefüggő beszéd,

érvelés.

Környezetismeret:

önfenntartás, légzés.

Vizuális kultúra:

Műalkotások

megfigyelése,

jellemzése,

értelmezése,

értékelése.

Médiaszövegek közötti

különbségek (pl.

televíziós

műsortípusok,

animációs mesefilmek,

sorozatok) felismerése

saját médiaélmények

felidézésén,

megjelenítésén (pl.

szerepjáték) és

közvetlen példákon

keresztül.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

tartalmának rövidített elmondása.

- témahét

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Hangsúly, hanglejtés, hangerő, beszédtempó, szünet; tekintet, arcjáték,

testtartás, térköz, távolságtartás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, az írott szöveg megértése

Órakeret

55.5 + 23

óra

Előzetes tudás Nyelvre, írott nyelvre, olvasásra vonatkozó, az adott korosztály

képességfejlődése szempontjából releváns ismeretek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az olvasástechnika fejlesztése, automatizálása, a folyékony olvasás

kialakításának segítése, olvasási stratégiák bevezetése, különböző

szövegtípusok megismertetése, biztos olvasási készség, az értő olvasás

kialakítása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Életkori sajátosságoknak

megfelelő szépirodalmi,

dokumentum típusú, folyamatos,

nem folyamatos, kevert, egyéni,

közös és tankönyvi célú szövegek

megismerése, ezek megértése.

Globális és kereső olvasás,

grafikus szervezők (ábrák,

táblázatok, gondolattérkép,

fürtábra) alkalmazása a

hatékonyabb szövegértés

érdekében.

Az olvasmányhoz kapcsolódó

előzetes ismeretek, személyes

élmények, tapasztalatok

felidézése és megosztása.

Gondolatok és információk

értelmezése és integrálása,

tartalom, nyelvezet,

szövegszerkezet vizsgálata és

értékelése.

A következő olvasási stratégiák,

olvasást megértő folyamatot

segítő technikák ismerete,

alkalmazása a hatékonyabb

megértés érdekében:

A tanuló

az olvasás terén motivált,

érdeklődő;

folyékony, automatizált

olvasástechnikával

rendelkezik a hangos és a

néma olvasás területén is;

felismeri és javítja a hibáit;

felismeri és megérti azokat a

különböző típusú, műfajú

szövegeket, amelyekről

tanult;

szintetizálja, értelmezi és

értékeli az életkori szintjének

megfelelő szöveg

információit és gondolatait;

megfelelő nyelvi

tudatossággal rendelkezik;

ismeri és tanítói segítséggel

használja a tanult olvasási

stratégiákat.

Matematika: szöveges

feladatok.

Környezetismeret:

önálló tanulás,

szövegfeldolgozás

kialakítása.

Erkölcstan: én magam;

az én világom.

Vizuális kultúra:

Személyes élmények

és irodalmi szöveg

alapján képek

készítése.

Képzőművészeti

műfajok.

Az elemi mozgóképi

szövegalkotó kódok

felismerése,

médiaszöveg olvasása.

Kérdések

megfogalmazása a

látott információra,

ismeretre, élményre

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

a szöveg átfutása,

az előzetes tudás

aktiválása,

jóslás, anticipáció.

Az olvasás céljának, módjának az

olvasás megkezdése előtt való

tisztázása.

vonatkozóan.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása,

feldolgozása.

- témahét - gyakorlás

- hangos olvasás mérése

- értő olvasás feladatlapok

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szöveg, műfaj, szövegértés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Órakeret

18.5 + 33

óra

Előzetes tudás Mesék jellegzetes nyelvi fordulatainak ismerete. Versritmus jelzése

tapssal, koppantással. Rímek felismerése a verssorok végén.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A szövegelemzésben való jártasság elmélyítése, az irodalmi mű

befogadása, az érzelmi tartalmak (pl. öröm, izgalom, várakozás,

azonosulás) átélésének segítése.

Az olvasmányok tartalmához kapcsolódva a nemzeti kultúra

hagyományainak megismerése.

Magyar és világirodalmi népköltészeti, műköltészeti alkotások

megismerése.

Irodalmi ismeretek tapasztalati úton való elsajátítása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az olvasókönyvi szövegek

csoportosítása formájuk, műfajuk

és kommunikációs szándékuk

szerint.

Az olvasmányok témájának

megfigyelése, azonos témájú

szövegek összehasonlítása (pl.

gyerekalakok és gyereksorsok).

Hasonlóságok és különbségek

felfedezése különféle irodalmi

közlésformákban.

Művészi eszközök keresése lírai

és elbeszélő művekben (ritmus,

rím, refrén, hasonlatok).

Jellegzetes irodalmi témák,

motívumok (pl. család, gyermek,

természet) felfedezése

olvasmányokban.

A tanuló

megnevezi olvasmányai

szerzőjét, szereplőit és azok

tulajdonságait, magyarázza

cselekedeteiket;

azonosítja a történet idejét és

helyszínét; a cselekmény

kezdő- és végpontját, a

cselekményelemek sorrendjét;

konkrét esetekben felismeri a

mesére jellemző fordulatokat,

szókapcsolatokat,

mesejellemzőket;

az egyszerű szerkezetű

mesék, elbeszélések tartalmát

időrendben, több összefüggő

mondattal mondja el.

Környezetismeret:

környezeti, természeti,

környezetvédelmi

témájú olvasmányok.

Ének-zene: a népdalok

szövege (kifejező

eszközök, nyelvi

fordulatok,

motívumok, természeti

képek).

Vizuális kultúra;

dráma és tánc: A

témához és a

tartalomhoz is

illeszkedő

kifejezőeszközök

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A művek szerkezeti jellemzőinek

megfigyelése, a tér-idő

változásainak felismerése.

Elbeszélések 20. századi

eseményekről, hősökről,

sorsokról. Az események

sorrendjének, a mesélő

személyének megállapítása.

Mesékre jellemző kezdő és

befejező fordulatok,

szókapcsolatok, ismétlődő

motívumok felismerése.

Rövidebb irodalmi szövegek

(versek, mesék, elbeszélések)

önálló olvasása.

Nagyobb terjedelmű, jellemzően

kortárs magyar és európai

gyermekirodalmi alkotás

(meseregény, ifjúsági regény,

mesés-, verseskötet) elolvasása a

tanító irányításával. Művek a

kortárs magyar irodalomból.

(Például: Békés Pál: Félőlény, A

bölcs hiánypótló; Berg Judit:

Rumini; Boldizsár Ildikó:

Boszorkányos mesék; Csukás

István: Süsü, a sárkány,

Keménykalap és krumpliorr, Pom

Pom összes meséi, gyerekversek;

Dávid Ádám: A Virág utcai

focibajnokság; Lázár Ervin:

Szegény Dzsoni és Árnika; Lackfi

János: Kövér Lajos színre lép;

Kányádi Sándor, Kovács András

Ferenc, Szabó T. Anna

gyermekversei; Tóth Krisztina:

Londoni mackók, Varró Dániel:

Túl a Maszat-hegyen.)

Ritmus-, mozgás- és

beszédgyakorlatokkal kombinált

memóriagyakorlatok,

fantáziajátékok, elképzelt és

valóságos helyzetek

megjelenítése. Részvétel

csoportos játékokban, állóképek

tervezése, kivitelezése és

megbeszélése.

A mozgás és a szövegmondás

összekapcsolása. Egyszerűbb

drámai konvenciók és a színházi

formanyelv alapjainak

elemzése, alkalmazása.

Mesék,

gyermekirodalmi

alkotások és azok

animációs, filmes

adaptációinak

összehasonlítása,

feldolgozása. Az

olvasott/felolvasott

szöveghez és a

levetített adaptációhoz

kapcsolódó élmények

megjelenítése és

feldolgozása (pl.

rajzzal,

montázskészítéssel).

A különböző

médiaszövegekben

megjelenő egyszerű

helyszín- és

időviszonylatok

megfigyelése és

értelmezése konkrét

médiaszövegeken

keresztül.

Az elbeszélő

személyének

azonosítása különböző

egyszerű

médiaszövegekben (pl.

animációs mesék).

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

tapasztalati megismerése (jelenet,

felvonás, kezdet és vég, díszlet,

berendezés, jelmez, kellék, fény-

és hanghatások). A tanultak

felhasználása saját produkcióhoz,

bábelőadások, színházi előadások

megbeszélésekor.

- témahét

- tanulmányi kirándulás

- témazárók

- színházlátogatás

- ajánlott olv. feldolgozása

- készülődés a Gálára

- gyakorlás

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szépirodalmi szöveg, ismeretterjesztő szöveg, monda, közmondás, szólás,

találós kérdés, elbeszélés, regény; főszereplő, mellékszereplő; hasonlat,

ismétlés, ellentét; kezdőpont, végpont, fordulópont.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az íráshasználat fejlesztése Órakeret

7.5 + 3 óra

Előzetes tudás Szavak, szószerkezetek, rövid mondatok másolása írott és nyomtatott

mintáról, látó/halló előkészítés után tollbamondásra és írásminta nélkül,

emlékezetből.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az írás eszközszintre emelésének segítése. E tevékenységben a kitartás

és a folyamatjellegű gyakorlás ösztönzése.

Az írástempó fokozása mellett a helyesség, az íráskép rendezettségének,

esztétikumának értékként való elfogadása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az írástechnika fejlesztése,

helyes írásszokások

megszilárdítása (testtartás,

írószerfogás, kézcsúsztatás).

Az írás lendületének és

tempójának fokozása.

Szósorok, mondatok írása

másolással, tollbamondás után,

emlékezetből és akaratlagos

írással.

Az egyéni írás kialakítása a

rendezett, tiszta és olvasható

íráskép igényével. Szükség esetén

az olvashatóság javítása.

A tanuló

írása jól olvasható;

írástempója lendületes;

füzetvezetése rendezett.

Matematika;

környezetismeret:

olvasható, tetszetős és

rendezett füzetvezetés.

- témahét

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Íráskép, szövegkép, olvashatóság.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Fogalmazási alapismeretek Órakeret

11 óra

Előzetes tudás A szöveg és a mondat jellemzőinek azonosítása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és

lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A különböző szövegformák

tartalmi és szövegszerkesztési

jellemzőinek ismerete.

Kellő tapasztalat a cím

szerepéről, jellemzőiről; a

szövegek felépítéséről; az

időrendről; az esemény, az

előzmény és a következmény

kapcsolatáról; a szöveg

kohéziójáról; a tématartásról; a

nyelvi megformáltságról; a

különböző szövegforma

jellemzőiről, a bekezdések

szerepéről.

A szövegalkotás műveleteinek

ismerete: anyaggyűjtés,

címválasztás, a lényeges

gondolatok kiválasztása,

elrendezése, az időrend

érzékeltetése, a szöveg tagolása

bekezdésekre.

A tanuló

a tanult fogalmazási

ismereteket felhasználja

fogalmazáskészítéskor.

Környezetismeret;

matematika: érthető,

világos szóbeli

szövegalkotás.

Vizuális kultúra: Az

elemi mozgóképi

szövegalkotó kódok

kreatív alkalmazása,

médiaszöveg írás.

Egyszerű cselekmény

megjelenítése

képsorozattal (pl. rajz,

digitális fotó, rövid

animációs film) és

hangokkal.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Témaválasztás, anyaggyűjtés, címadás; bekezdés; bevezetés, tárgyalás,

befejezés; elbeszélés, hír, leírás, levél, meghívó; értesítés; hirdetés; SMS;

e-mail.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Szövegalkotási gyakorlatok Órakeret

21 + 7 óra

Előzetes tudás Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása. Történetalkotás szóban.

Képolvasás, mesemondás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák

megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének

továbbfejlesztésével.

Az írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A tanult fogalmazási ismeretek

felhasználása a szöveg

alkotásakor.

A tanuló

a tanult fogalmazási ismeretek

felhasználásával kb. egy oldal

Környezetismeret:

változatos élővilág; a

tanultak bemutató

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Gondolatok, érzelmek,

vélemények kifejezése.

Önálló írásbeli fogalmazások

készítése elbeszélő

szövegformában. A párbeszéd

beillesztése a történetmondásba.

Szemléletes leírások készítése

egyszerű tárgyról, növényről,

állatról. Jellemzés készítése

emberről.

Levélírás, levélcímzés. Rövid

szöveges üzenetek

megfogalmazása különféle

alkalmakra a címzett

személyének

figyelembevételével.

Fogalmazásíráskor a megfelelő

nyelvi eszközök alkalmazása.

A fogalmazás koherenciájának

megteremtése tématartással, a

mondatok kapcsolásával. A

fogalmazás témájának megfelelő

szavak és kifejezések használata,

a fölösleges szóismétlődés

kerülése.

A fogalmazások javítása a tanult

fogalmazási ismeretek

felhasználásával, a tanító

segítségadásával.

terjedelmű elbeszélő

fogalmazást készít;

a fogalmazás témájának

megfelelő szavakat és

kifejezéseket használ;

adott vagy választott témáról

8–10 mondatos leírást készít a

tanult fogalmazási ismeretek

alkalmazásával;

a tartalmi egységek kezdetét

bekezdéssel jelzi;

figyel a bemutatás sorrendjére

és a nyelvi eszközök

használatára;

a tanító útmutatásai alapján

kijavítja fogalmazási és

helyesírási hibáit.

leírása.

Vizuális kultúra:

Természeti jelenség

megfigyelése, a

tapasztalatok leírása,

megjelenítése.

Egyszerű cselekmény

megjelenítése

képsorozattal (pl. rajz,

digitális fotó, rövid

animációs film) és

hangokkal

(médiaszöveg-írás).

- gyakorlatok fogalmazások

előkészítésére,

- önálló fogalmazások készítése

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elbeszélés, történetmondás, leírás, jellemzés; téma, helyszín, szereplő,

cselekmény, időrend, nézőpont; párbeszéd.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és

alkalmazása: mondatfajták, szavak, szófajok

Órakeret

17.5 + 10

óra

Előzetes tudás A tanult nyelvtani fogalmak felismerése és megnevezése.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A nyelvi tapasztalatok körének bővítése.

A tanulók önállóságának növelése: a feladatvégzésben; az

információszerzésben és felhasználásban; a szabályalkalmazásban; az

önellenőrzésben.

A nyelvi tudatosság fokozása.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A rokon értelmű szavak, a

többjelentésű, azonos alakú A tanuló

felismeri és megnevezi a

Vizuális kultúra: Jelek

a mindennapi életben.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

szavak helyes használata.

A tanult szófajok felismerése és

megnevezése szójelentés alapján

toldalékos formában is,

szócsoportokban, mondatban és

szövegben.

Különféle időben végbemenő

cselekvések, történések

megkülönböztetése. Az igeidők

helyes használata beszédben és

írásban. Az igekötők szerepének

és írásmódjának megfigyelése.

Tudatos alkalmazásuk.

A főnév fajtáinak csoportosítása,

megnevezése. Többes számú

főnevek alkotása.

A -ba, -be, -ban, -ben ragos

főnevek helyes használata

mondatalkotással,

szövegértelmezéssel.

A tulajdonnevek csoportjainak

megismerése: személynevek,

állatnevek, földrajzi nevek,

intézmények neve, márkanevek,

címek.

A melléknév szerepének ismerete

a nyelvhasználatban.

A fokozott melléknévi alakok

használata szövegalkotáskor.

A fokozott számnévi alakok

helyes használata.

A névelők és a névutók

szerepének ismerete. A névelők

helyes használata.

A névmások (személyes, mutató,

kérdő) szerepének megértése,

alkalmazásuk a mondatokban.

tanult nyelvtani fogalmakat,

használja a szabályokat;

felismeri, megnevezi és

megfelelően jelöli a

mondatfajtákat;

toldalékos formájukban,

szövegben is felismeri és

megnevezi a tanult szófajokat;

a szövegkörnyezetnek

megfelelően használja az

igeidőket és az igekötőket;

alsó tagozaton tanult

anyanyelvi ismeretei

rendszerezettek.

Az időbeliség

ábrázolása a

képzőművészetben.

Környezetismeret:

tulajdonnevek a

térképeken.

- gyakorlás, rendszerezés,

ismétlés

- témazáró dolgozatok

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szófaj; főnév, köznév, tulajdonnév, személynév, állatnév, intézménynév,

földrajzi név, márkanév, cím; határozott névelő, határozatlan névelő;

névutó; ige; igeragozás; igemód; igekötő; melléknév, melléknévfokozás;

számnév, tőszámnév, sorszámnév, törtszámnév; határozott számnév,

határozatlan számnév; személyes névmás, mutató névmás, kérdő névmás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása

Órakeret

28 + 6 óra

Előzetes tudás A hangok hosszúságának helyes jelölése a begyakorolt szókészlet

körében.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása.

A j hang biztos jelölése a begyakorolt szókészletben.

Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor.

Mondatkezdés nagybetűvel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A helyesírási készség fejlesztése.

A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok

alkalmazása a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználatban.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondatvégi írásjelek helyes

használata az egyszerű mondatok

végén.

Helyesírási szabályok

alkalmazása különböző

írástevékenységekben: igeidők,

ragos és kiejtéstől eltérő írásmódú

igék; felszólítást kifejező

igealakok; igekötős igék;

tulajdonnevek, fokozott

melléknevek és számnevek; ragos

névszók; névutós szerkezetek;

betűvel írt számnevek; a keltezés

többféle formája.

Hosszú hangok jelölése a

melléknevek végén.

A főnév -t toldalékának

(ragjának) és a múlt idő jelének

megkülönböztetése.

A j hang biztonságos jelölése a

tanult szófajok körében.

A tanuló

a mondatot nagybetűvel kezdi

és írásjellel zárja;

a begyakorolt szókészlet

körében biztonsággal

alkalmazza a tanult

helyesírási szabályokat;

írásbeli munkái rendezettek,

olvashatóak;

helyesírását önellenőrzéssel

felülvizsgálja, szükség esetén

javítja.

Környezetismeret:

térképvázlat készítése

tulajdonnevek

feltüntetésével.

Matematika:

számnevek helyesírása.

- témahét

- tanulmányi kirándulás

- tanultak elmélyítése, gyakorlása

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Nagybetű, kisbetű, írásjel, helyesírási szabály.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulási képesség fejlesztése Órakeret

14 óra

Előzetes tudás Az önismeret életkornak megfelelő szintje, személyes tanulási sikerek és

nehézségek megnevezése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az önálló, hatékony tanulás képességének fejlesztése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tanulás szerepe és módjai. Saját

tanulási folyamatunk

megismerése, hogyan tanulunk a

legkönnyebben, mi okoz

nehézséget. Gondolkodás a

gondolkodásunkról,

tanulásunkról. Egyszerű tanulási

módok, stratégiák. Tanulás

különböző típusú szövegekből.

Ritmus-, mozgás- és

beszédgyakorlatokkal kombinált

(koncentrációs)

memóriagyakorlatok,

szövegtanulási technikák.

Vázlatkészítés irányítással,

tanulás, összefoglalás vázlat

segítségével.

Ismerkedés különböző

információhordozókkal.

Adatok, információk gyűjtésének,

célszerű elrendezésének módjai.

Alapismeretek a könyvtár tereiről

és állományrészeiről. A könyvek

tartalmi csoportjai: szépirodalmi

művek, ismeretterjesztő irodalom,

kézikönyvek, elektronikus

információhordozók. A szótárak

szerkezeti jellemzői (betűrend,

címszó), a szótárhasználat módja.

A lexikon és a szótár egyező és

eltérő vonásai.

Az információk keresése és

kezelése. Különböző

információhordozók a lakóhelyi

és az iskolai könyvtárban. A

könyvtár mint információs

központ, a tanulás bázisa,

segítője. Ismerkedés

folyóiratokkal. Katalógusok

megfigyelése. A könyvtári

katalógus tájékoztató szerepe a

könyvek és egyéb

információforrások keresésében.

A tanuló

ismeri a tanulási folyamat

alapvető jellemzőit;

azonosítja az információ

forrásait, ismeri azok

kezelését;

képes önálló tanulásra;

ismeri a saját tanulási

folyamatának, képességének

jellemzőit;

ismer és alkalmaz néhány

tanulási módot, stratégiát a

különböző tanulási feladatok

teljesítése érdekben;

a szövegből történő tanulás

során olvasási stratégiákat

használ;

információt keres, kezel

önállóan néhány forrásból;

szöveghűen felidézi a

következő szépirodalmi

műveket, illetve azok

részleteit: népdalszövegek,

József Attila: Betlehemi

királyok, Mama; Petőfi

Sándor: Füstbe ment terv;

illetve kortárs magyar

lírikusok műveiből néhány

alkotás;

részletek Kölcsey Ferenc:

Hymnus; Petőfi Sándor:

Nemzeti dal; Vörösmarty

Mihály: Szózat című

művéből, illetve szépprózai

művekből.

Környezetismeret:

jelenségek

megfigyelése, ok-

okozati kapcsolatok

keresése.

Vizuális kultúra: Képi

analógiák keresése a

tanult szövegekhez.

Kérdések

megfogalmazása a

látott információra,

ismeretre, élményre

vonatkozóan.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Információ, tudás, könyvtár, tanulás, vázlat.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti

érzék fejlesztése

Órakeret

6 + 8 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás Mesehősök tulajdonságai és cselekedetei; az olvasott irodalmi

művekben a szereplők döntési helyzeteinek felidézése; személyes

tetszésítéletek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Erkölcsi, esztétikai kategóriák megismerése, ítéletalkotás egyszerű

szituációban, szépirodalmi művek alapján. A narratíva, történetmesélés

szabályainak, szerveződésének, logikájának megismerése.

Tevékenységek/Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Erkölcsi és esztétikai ítélet

megfogalmazása, érvelés a

vélemény mellett, vitakészség

kialakulása. A szépirodalmi

alkotásokban megismert

helyzetek, azok tanulságának

alkalmazása mindennapi

helyzetekben. A művek

tanulságainak értelmezése.

A saját vélemény mellett a nem

saját álláspont megjelenítésének,

átélésének képessége. Mások

véleményének megértése,

elfogadása. Vélemények

összevetése, különbségek és

hasonlóságok megfigyelése,

felismerése és kritikája.

A műélvezet, a beleélés mélyebb

megtapasztalása a fentiek

segítségével is. Mindennapi

konfliktusok átélése dramatikus

játékokban, drámajátékban (pl.

bábjáték) saját és más

álláspontból is.

Szülők, nagyszülők gyermekkora,

életmódja, tárgyi világa. Az idő

tagolására szolgáló kifejezések

használata; időrend.

A múlt emlékei környezetünkben

(múzeumok, emléktáblák,

műemlékek, emlékművek;

tárgyak, fotók, egyéb

dokumentumok; szokások).

Nemzeti ünnepeink, jelképeink.

A magyar szabadságküzdelmek

kiemelkedő alakjai.

Kiemelkedő magyar tudósok,

feltalálók, művészek, sportolók.

A tanuló

ismeri, megérti a történeteket

bemutató művek

szerveződését, felépítését, az

összefüggések logikáját, az

ok-okozati viszonyt;

képes állást foglalni, érvelni,

meggyőzni másokat alapvető

erkölcsi, esztétikai

kérdésekben;

meggyőződéssel képviseli a

legalapvetőbb emberi

értékeket, megérti mások

érvelését, elfogadja az övétől

eltérő véleményeket, képes

ezekkel is azonosulni;

képes beleélésre,

azonosulásra, érzelmeinek

kifejezésére az életkori

sajátosságainak megfelelő

történetek, művek befogadása

során;

dramatikus és drámajátékok

segítségével képes átélni

mindennapi konfliktusokat

saját és más álláspontból is,

azokat életkori szintjén

kezelni.

történetek olvasásakor,

megbeszélésekor képes

elkülöníteni a múltbeli és

jelenbeli élethelyzeteket,

történéseket.

képes felidézni történelmünk

és kultúránk néhány

kiemelkedő alakját, hozzájuk

tud rendelni néhány fontos

jellemzőt.

Erkölcstan: Értékrend

alakulása. Szűkebb és

tágabb környezetem,

barátság.

Környezetismeret:

Környezeti rendszerek

állapota,

fenntarthatóság.

Egészséges életmód.

Viselkedési normák.

Vizuális kultúra;

Dráma és tánc: a

lényeg kiemelésének

lehetőségei a vizuális

kompozíciókban.

- iskolai ünnepségek

- városunk műemlékeinek

megismerése

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

- szövegek híres magyarokról

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tanulság, vita, vélemény, konfliktus, múzeum, műemlék, szokás, életmód,

időrend.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A fejlesztés várt

eredményei a 4.

évfolyam végén

A tanuló értelmesen és érthetően fejezze ki a gondolatait. Aktivizálja a

szókincsét a szövegalkotó feladatokban. Használja a mindennapi

érintkezésben az udvarias nyelvi fordulatokat. Beszédstílusát igazítsa

beszélgető partneréhez.

Kapcsolódjon be a csoportos beszélgetésbe, vitába, történetalkotásba,

improvizációba, közös élményekről, tevékenységekről való

beszélgetésekbe, értékelésbe. A közös tevékenységeket együttműködő

magatartással segítse.

Felkészülés után folyamatosan, érthetően olvasson fel ismert szöveget.

Életkorának megfelelő szöveget értsen meg néma olvasás útján. Az

olvasottakkal kapcsolatos véleményét értelmesen fogalmazza meg.

Ismerjen, alkalmazzon néhány fontos olvasási stratégiát.

Tanulási tevékenységét fokozatosan növekvő időtartamban legyen képes

tudatos figyelemmel irányítani. Feladatainak megoldásához szükség

szerint vegye igénybe az iskola könyvtárát. A könyvekben,

gyermekújságokban a tartalomjegyzék segítségével igazodjon el.

Használja az ismert kézikönyveket.

A memoritereket szöveghűen mondja el.

Adott vagy választott témáról 8–10 mondatos fogalmazást készítsen a

tanult fogalmazási ismeretek alkalmazásával.

Az alsó tagozaton tanult anyanyelvi ismeretei rendszerezettek legyenek.

Biztonsággal ismerje fel a tanult szófajokat, és nevezze meg azokat

szövegben is.

A begyakorolt szókészlet körében helyesen alkalmazza a tanult

helyesírási szabályokat. Írásbeli munkái rendezettek, olvashatóak

legyenek. Helyesírását önellenőrzéssel vizsgálja felül, szükség esetén

javítsa.

Legyen tisztában a tanulás alapvető céljával, ítélőképessége, erkölcsi,

esztétikai és történeti érzéke legyen az életkori sajátosságoknak

megfelelően fejlett. Legyen nyitott, motivált az anyanyelvi képességek

fejlesztése területén. Az anyanyelvi részképességeinek fejlettsége legyen

összhangban, harmonikusan fejlődjön.

A továbbhaladás

feltételei

Érthető, folyamatos beszéd a mindennapi kommunikációban.

Beszédfolyamatok követése, magyarázatok, feladatszövegek lényegének

pontos megértése. A tanult udvarias nyelvi fordulatok használata

mindennapi beszédhelyzetekben. A gondolatok értelmes megfogalmazása

szóban és írásban a tanult szövegformák tartalmi követelményeinek

figyelembevételével a tanító kérdéseinek segítségével. Előzetes

fölkészülés után ismert témájú szöveg érthető fölolvasása. Önállóan

megismert – életkorhoz illő – szöveg néma olvasása, lényegének

megértése és megfogalmazása. Gyakorlottság a tanító irányításával a

mélyebb tartalmi rétegek megértésében, erkölcsi, esztétikai értékek

felismerésében. 15-20 soros, az életkornak megfelelő tartalmú szöveg

néma olvasása, a szövegértés bizonyítása a lényeg kiemelésével.

Legnagyobb költőink, íróink nevének és a tőlük olvasott művek címének

megjegyzése.

Rendezett, olvasható írás a margó, a betű- és szótávolság

megtartásával. A mondat kezdése nagybetűvel, a mondatfajták

megnevezése konkrét esetekben, záró írásjelük használata. Tanultszófajok

felismerése szövegben. Tanítói javítással vagy tanulói önellenőrzéssel

feltárt helyesírási hibák kijavítása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A könyvek önálló keresése a könyvtárban. A könyvek

tartalomjegyzékének használata. Könyvek és egyéb információhordozók

felhasználása segítségadással tanulási feladatokhoz.

Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációkban és a

produkciókat elemző megbeszélésekben.

Leírás készítése 5-6 mondatban a bemutatás sorrendjének

megtartásával, választott témáról (növény, állat, ember, tárgy). Kölcsey

Ferenc Himnusz című versének két versszaka, Petőfi Sándor Nemzeti dal

című verse, valamint 4-5 egyéb vers, öt prózai szöveg.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

IRODALOM (ALAP, REÁL) A változat

5. osztály

A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez

szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a

folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése

a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével.

A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az

irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az

irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek,

amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a

műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza

meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a János

vitéz és a mesék, az első közösen megismert regények során a nagy emberi

kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is tekinti az irodalomórát. Ennek előfeltétele a

tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó

absztrakciós szintjét, és korlátozza önmagát és kérdésfelvetéseit ennek megfelelően. A tanuló

részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az

effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek.

Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából az

5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és

nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást

adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a

beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji

különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására

az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására,

személyes és olvasmányélmények alapján. Szövegértés szempontjából szükséges a globális,

információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg

kapcsolatának magyarázatása; a címadás.

Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv

néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma

és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a

tantervben számára előírt fogalmakat. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a

tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények

tiszteletben tartásának fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Mesék 10

2. Petőfi Sándor: János vitéz 15

3. Táj, szülőföld 5

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

4 A régió, a lakóhely kultúrája, irodalmi emlékei - bevezetés 5

5. Család, gyerekek és szülők; barátság, emberi kapcsolatok 15

6. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk – házi olvasmány 10

7. Szövegalkotás 5

Szabadon felhasználható órakeret

7

Éves óraszám: 72

Heti óraszám: 2

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Mesék Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Népmesék, műmesék. Verses és prózai formájú mesék. A mese műfaji

változatai.

Mesehősök, meseformulák. Meseírók, mesegyűjtők (magyar és

világirodalmi, valamint kortárs példákkal).

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak felismerése, hogy a mesék segítenek alapvető

magatartásformák,erkölcsi értékek megismerésében és értékelésében.

Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők

felidézése, rendszerezése, kreatív gyakorlatok, mesemondás. Újabb

mesék megismerése, a műfaji változatok tudatosítása. A befogadói

képességek fejlesztése: a valóság és fikció különbségének belátása,

mesék verses és prózai formáinak tudatosítása. A fogalmi gondolkodás

fejlesztése a mesékkel kapcsolatos fogalmak alkalmazásával. Szóbeli

kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés, mesehősök

bemutatása; művek, részletek előadása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Mesék.

Nép- és műmesék. Hazai

nemzetiségek és más népek

meséi.

Verses és prózai formájú mesék.

Meseregény(ek), meseregény-

részletek.

Példák különféle műfaji

változatokra (pl. tündér-

varázsmese, valódi mese,

hősmese, csalimese, láncmese,

hazugságmese, tréfás mese).

Állatmesék verses és prózai

A tanuló

ismert műfajú művek

olvasásával, értelmezésével

illeszkedik az új nevelési-

oktatási szakasz

irodalmi/képességfejlesztési

folyamatába (átismétel,

felidéz);

megismer műveket a magyar

népmesék, műmesék, hazai

nemzetiségek és más népek

meséi köréből;

tudatosítja a mese különféle

műfaji változatainak, illetve

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

történetekben a valós

és a fiktív elemek

megkülönböztetése.

Dráma és tánc:

kifejező beszéd,

mesemondás.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

formában (egy téma több

variánsa, pl. Aiszóposz,

Phaedrus, La Fontaine klasszikus

történetei és új átdolgozások).

egy-egy mű variánsainak

létezését, a népmese és a

műmese fogalmát;

tudatosítja a valóság és mese

(fikció) különbségét; egy-egy

feldolgozás verses és prózai

formáját;

alkalmazni tudja a műfajjal

kapcsolatos legfontosabb

fogalmakat;

képes

cselekményismertetésre, hős-

bemutatásra;

megtanul és előad

művet/műrészletet.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Népmese, tündérmese, csalimese, állatmese (fabula), meseregény,

mesealak, meseformula, meseszám; vers, ritmus, próza.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Petőfi Sándor: János vitéz Órakeret

15 óra

Előzetes tudás

Mesék; mesehős, kaland. Cselekmény, helyszínek, elbeszélés, párbeszéd,

leírás. Verses epikai művek, verselés, rímelés.

Petőfi néhány lírai alkotása (köztük: Anyám tyúkja, Füstbe ment terv,

Nemzeti dal).

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A János vitéz olvasása, részletes feldolgozása folyamatában felismer

epikai jellemzőket, adott szempontokból elemzi és minősíti a művet (pl.

tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő). Megismeri, megérti és képes

jellemezni a szereplőket; együttműködik a mű poétikai, nyelvi

sajátosságainak feltárásában. Szóbeli és írásbeli fogalmazási képessége

különböző közlésformájú önálló gyakorlatok révén fejlődik. Képessé

válik élménye, véleménye megosztására, magatartásformák megítélésére,

azonosulásra erkölcsi értékekkel (pl. hűség, bátorság); memoriterek

előadására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A János vitéz cselekménye,

szerkezete.

A mű mesei elemei

(cselekmény, hősök) – népies

elbeszélő költemény/verses

mese.

Kukorica Jancsi útja, tettei,

választásai (értelmezés,

jellemzés).

A megjelenítés eszközei (az

A tanuló

ismeri az epikai műnem

jellegét (tér, idő, cselekmény,

szereplő, elbeszélő);

elemzi és minősíti ezeket a

viszonyokat, szempontokat a

János vitéz részletes

feldolgozása során;

jellemzi a mű szereplőit;

megismeri a kapcsolódó

elméleti fogalmakat (pl. verses

epika; elbeszélő költemény);

Erkölcstan: társas

kapcsolatok, segítő

kapcsolatok, felnőtté

válás, beavatás.

Ének-zene: ritmusérzék

fejlesztése, ritmizálás.

Vizuális kultúra;

mozgóképkultúra és

médiaismeret:

illusztrációk, a János

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

egységenkénti feldolgozás során

néhány poétikai eszköz

megismerése: képek, pl.

hasonlat, megszemélyesítés,

metafora; alakzatok, pl. ellentét,

párhuzam, felsorolás,

megszólítás, felkiáltás, kérdés).

Verselési elemzések, ritmizálási

gyakorlatok.

megkezdi az ismerkedést a

poétikai eszközökkel – a

szóképek, alakzatok

felismerése, megnevezése ettől

kezdve folyamatos feladat;

felismeri a versritmust;

képes önálló szövegalkotási

feladatok megoldására

(különféle közlésformák;

nézőpontváltás stb.);

képes saját véleményének

megfogalmazására;

alkalmas memoriterek

előadására (szövegrészletek a

műből).

vitéz rajzfilmen,

hangoskönyvben.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Epika, elbeszélő költemény; hasonlat, megszemélyesítés, metafora,

ellentét, párhuzam; ütemhangsúlyos verselés, verssor, ütem, felező 12-es

sorfajta, páros rím.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Táj, szülőföld Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Lírai alkotások és a kapcsolódó fogalmak.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A tájhoz, a szülőföldhöz való kötődés érzelmi igényének alakítása.

Annak tudatosítása, hogy vannak gyakori témák, motívumok az

irodalomban; ezzel párhuzamosan annak megértetése, hogy a tematika

nem műnemhez, műfajhoz kötődik. Olvasói tapasztalatok

megidézésével szövegek műfaji különbségének érzékeltetése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Petőfi Sándor: Az Alföld (és más

műve, pl. Szülőföldemen, Úti

levelek).

Epikai művek (részletek) és lírai

alkotások magyar tájakról,

városokról (pl. Ady, Kosztolányi,

Szabó Lőrinc és mások művei),

illetve vallomások a szülőföldről.

A választott tárgyhoz kapcsolódó

fogalmi ismeretek.

A tanuló

tudatosítja, hogy vannak

gyakori témák, motívumok az

irodalomban;

megismeri, hogy a tematika

nem műnemhez, műfajhoz

kötődik;

érzékeli a szövegek műfaji

különbségét (mese –

dokumentum; lírai mű –

elbeszélés);

megfigyeli a jellegzetes

magyar tájak, városok

megjelenítésének formáit;

megismeri egy-egy jelentős

alkotónak a szülőföldjéhez, a

magyar tájhoz való

viszonyulását (ez is fejleszti,

Természetismeret: az

olvasott művek

topológiája.

Hon és népismeret:

hazai táj; az én

városom, falum.

Informatika:

tájékozódás,

információgyűjtés

tájakról, városokról.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

alakítja a kötődés igényét;

azonosítja a művekben

megjelenített témát,

motívumot, gondolatot,

érzelmet, hangulatot;

Petőfi Sándor: Az Alföld

(elemzés és memoriter is).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Tájleíró költemény, úti levél, útleírás, téma, motívum.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

A régió, a lakóhely kultúrája, irodalmi emlékei -

bevezetés Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Tájékozottság a lakóhely, az iskola környezetének néhány kulturális

sajátosságáról.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szűkebb környezethez való kötődés alakítása, az értékek

megbecsülése. Valamely kulturális, irodalmi, népi hagyomány, továbbá

jelen, kortárs kulturális tény megismerése a lakóhely

(tájegység/település/kerület) vagy az iskolája vonatkozásában. Önálló

és/vagy csoportos gyűjtőmunka támogatása (internethasználattal is),

felkészítés prezentáció bemutatására/értelmezésére.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A régió, lakóhely kultúrája,

emlékhelyei/az iskola névadója.

A választott tárgyhoz kapcsolódó

fogalmi ismeretek.

A tanuló

megismer valamely

kulturális, irodalmi, népi

hagyományt lakóhelye

(tájegység/település/kerület)

vagy iskolája vonatkozásában

(pl. felkeresnek egy irodalmi

emlékhelyet, emléktáblát,

szobrot);

ismerkedik jelenének

hagyományaival (pl.

nemzetiségi irodalom, folklór,

múzeum, színház), az ide

kötődő/kapcsolódó szerző

legalább egy irodalmi

művével;

gyűjtőmunkája

eredményeképpen (internet-

használattal is) az anyagból

valamely prezentációt készít.

Hon és népismeret:

hazai táj, helytörténet,

helyi hagyományok; az

én városom, falum;

hazai nemzetiségek

kultúrája és

hagyományai.

Vizuális kultúra:

folklór,

képzőművészet,

tárgykultúra, építészet

a településen, a

régióban.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Hagyomány, emlékhely, irodalmi emlékhely.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Család, gyerekek és szülők; barátság, emberi

kapcsolatok

Órakeret

15 óra

Előzetes tudás Olvasmányélmények; családról, anya-gyerek kapcsolatról szóló lírai

alkotások, mesék, elbeszélések.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A harmonikus családi élet megtartó erejének felismerése, az értékes

emberi kapcsolatok megbecsülése. Folyamatos fejlesztési cél az

irodalmi művekben az emberi alaphelyzeteknek, az emberi kapcsolatok

sokféleségének, a téma irodalmi megjelenésének megfigyelése,

ideértve a témák változatait is. Archetipikus helyzetek felfedezése

bibliai, mitológiai történetekkel.

Olvasói tapasztalatok, élmények előhívása, megidézése (szereplőinek

tettei, érzelmei, gondolatai, a megjelenített emberi helyzetek szóbeli és

írásbeli közlésekben.

Felkészítés Arany János Családi kör című művének elemző

bemutatására, szöveghű tolmácsolására.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Családi, baráti kapcsolatok

sokfélesége az irodalmi

művekben.

A mitológiai és bibliai

történetektől (pl. Daidalosz és

Ikarosz, Gilgames és Enkidu;

Jákob és Ézsau) a kortárs

irodalomig, magyar és

világirodalmi szemelvényekkel.

Kisepikai (pl. Kosztolányi,

Karinthy művei) és nagyepikai

(teljes művek és részletek, pl.

Mark Twain, Jules Verne, J. K.

Rowling, E. Kästner), valamint

lírai alkotásokban.

Arany János: Családi kör –

versértelmezés.

A választott művekhez

kapcsolódó fogalmi ismeretek.

A tanuló

az irodalmi művek

segítségével is megfigyeli az

emberi kapcsolatok

sokféleségét, a téma irodalmi

megjelenésének

változatosságát korszaktól,

műfajtól és formától

függetlenül;

felfedez archetipikus

helyzeteket bibliai, mitológiai

történetekkel;

felismer emberi

alaphelyzeteket és irodalmi

témákat, formákat;

részt vesz ajánlott

olvasmányok közös

feldolgozásában (pl. tér- és

időviszonyok, cselekmény,

szereplők, elbeszélői

nézőpont, szerkezet);

választhatja klasszikus és

népszerű ifjúsági regények

bemutatását (szemelvények

vagy egyéni beszámolók,

ajánlások); az érdeklődés

felkeltésének céljából is (a

mű hatása);

gyakorolja a jegyzetelést,

vázlatkészítést;

képes Arany János Családi

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: ó- és

újszövetségi történetek;

ókori görög istenek,

hősök.

Ének-zene; vizuális

kultúra: mitológiai és

biblikus témák a

zenében, a

képzőművészetben.

Erkölcstan: család,

barátság.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

kör című művének elemző

bemutatására (memoriter is);

képes véleménye szóbeli és

írásbeli megfogalmazására az

olvasott szövegek

szereplőinek tetteiről,

érzelmeiről, gondolatairól, a

megjelenített emberi

helyzetekről, folyamatos

fejlesztési célként.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Biblia, mitológiai történet, életkép, elbeszélés, novella, regény.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk – házi olvasmány Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Korábban olvasott gyermekregények, meseregények, ifjúsági regények.

Epikus művek jellemzői: szerkezet, idő, helyszín, cselekmény, fordulat,

szereplő; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A gyermekkori konfliktusok átélése, azonosulás a vállalható erkölcsi

értékekkel. Az elmélyült olvasás, a hatékony, önálló szövegfeldolgozás

támogatása, felkészülés A Pál utcai fiúk sok szempontú

megközelítésére. A szóbeli és írásbeli szövegalkotási képesség

továbbfejlesztése feladatok megoldásával, pl. jellemzés, levél,

elbeszélés, jellemzés nézőpontváltással, kreatív írás.

Dramatikus játék előadása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk -

sok szempontú megközelítés.

Tér- és időviszonyok

(cselekményidő/külső, történelmi

idő), cselekmény, szerkezet,

szereplők/jellemek, kapcsolatok,

konfliktusok. Elbeszélői

nézőpont.

A mű fontos témái (pl. barátság,

közösség, önfeláldozás,

gyerekek-felnőttek, hűség-

árulás).

A tanuló

megismerkedik a házi

olvasmányok megközelítési

szempontjaival,

lehetőségeivel;

előzetesen felkészül a mű sok

szempontú megközelítésére

(feladatok; adatkeresés,

jegyzetelés, vázlatkészítés

stb.);

képes szövegalkotási

feladatok megoldására

(szóban/írásban), pl.

jellemzés, levél, elbeszélés,

jellemzés nézőpontváltással,

kreatív írás;

képes szövegrészlet

megtanulására, esetleg

jelenet, dialógus előadására,

dramatikus játékra.

Erkölcstan: jó és rossz,

bűn és erény, a

lelkiismeret.

Dráma és tánc:

elbeszélő szöveg egy-

egy jelenetének

dramatizált

megjelenítése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Ifjúsági regény, cselekmény, tér- és időviszonyok, szerkezet, konfliktus,

elbeszélői nézőpont.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Szövegalkotás Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél; mindennapi tájékoztató szövegek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai:

Annak belátása, hogy a nyelvi igényesség az önbecsülésnek és mások

tiszteletének kifejezője. A szövegalkotás készségszintjének folyamatos

fejlesztése, önkorrekció, hibajavítás. Az olvasott irodalmi művekhez

(is) kapcsolódóan az elbeszélés, a leírás, a jellemzés közlésformáinak

gyakorlása, rövid érvelő szövegek készítése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Irodalmi művekhez kapcsolódó

szövegalkotási feladatok

készítése, különféle műfajokban

(elbeszélés, leírás, jellemzés,

levél, érvelő szöveg, kreatív

írások).

A tanuló képes

szövegalkotási

készségszintjének folyamatos

fejlesztésére, hibáinak

javítására;

az elbeszélés, leírás,

jellemzés közlésformáinak

gyakorlására;

rövid érvelő szövegek

készítésére;

néhány, különféle típusú, a

mindennapokban megjelenő

írott és elektronikus szöveg

elkészítésére (meghívó, e-

mail stb.).

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek;

Természetismeret;

Vizuális kultúra;

Matematika:narratív

szövegek, leírások,

érvelő szövegek

alkotása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél, érvelő szöveg.

Szabadon tervezhető órák:

1. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

2. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

3. óra: Adventi hagyományok, szokások

4. óra: Eötvös-hét

5. óra: Iskolai ünnepségek megtekintése

6. óra: Egészségügyi vizsgálat

7. óra: Tanulmányi kirándulás

A továbbhaladás feltételei:

Az élőbeszéd tempóját megközelítő, folyamatos hangos és néma olvasás. Az olvasott

művekben néhány alapvető irodalmi téma fölismerése. Történetmondás mindennapi

személyes élményről, olvasmányról szóban és rövid fogalmazásban. Leírás készítése tárgyról,

személyről, tájról szóban vagy írásban. A gyakran használt és az olvasott művekben

előforduló szavak jelentésének értelmezése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Optimum:

Mesebontás-tartalombontás élményszerűen. A mese szerepkörei, fordulatai. A tanulság önálló

megfogalmazása. A szereplők jellemzése, ítéletalkotás róluk.

A lírai helyzet, az életkép, a jellemkép, az időmértékes verselés, a rímelés, refrén, alliteráció

felismerése, megnevezése.

A költői képek felismerése, megnevezése.

Az olvasott kötelező olvasmány szereplőinek, cselekményének a bemutatása.

Memoriterek megtanulása.

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

- Internet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

IRODALOM (Humán) B változat

5. osztály

A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez

szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a

folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése

a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével.

A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az

irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az

irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek,

amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a

műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza

meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a János

vitéz és a mesék, az első közösen megismert regények során a nagy emberi

kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is tekinti az irodalomórát. Ennek előfeltétele a

tanterv, az iskola és a nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó

absztrakciós szintjét, és korlátozza önmagát és kérdésfelvetéseit ennek megfelelően. A tanuló

részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában, amelyek az

effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek.

Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából az

5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és

nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást

adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a

beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji

különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására

az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására,

személyes és olvasmányélmények alapján. Szövegértés szempontjából szükséges a globális,

információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg

kapcsolatának magyarázatása; a címadás.

Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv

néhány sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma

és hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő kérdésköreinek némely aspektusát, továbbá a

tantervben számára előírt fogalmakat. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a

tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények

tiszteletben tartásának fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Népköltészet, mesék 10

2. Összehasonlító gyakorlatok: történetmondás és

élménykifejezés 5

3. Petőfi Sándor: János vitéz 10+5

4 Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok 4

5. A szűkebb természeti környezet, a családi kapcsolatok és a 15

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

teremtés, eredet, hagyomány motívuma

6.

Egyén és közösség, gyermek és felnőtt motívuma az

irodalmi művekben

Líra, mai gyerekversek

8+5

7.

Regényhősök összehasonlítása

Regény feldolgozás: Janikovszky Éva: A hét bőr/ Erich K.:

Emil és a detektívek

Tablókészítés, projektmunka

4+8

8.

Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak

jellemzői

3

9. Fogalomhasználat 6

Szabadon felhasználható órakeret (témahetek, egészségügyi

vizsgálat, iskolai ünnepség megtekintése, tanulmányi

kirándulás)

7

Napjaink írói

Christine Nöstlinger: Gréti története/ Paul titkos naplója,

Suzie titkos naplója

4

Könyvajánló órák 2

Gyakorlás, összefoglalás, témazáró 8

Filmnézés: A Pál utcai fiúk, Emil és a detektívek 4

Éves óraszám: 108

Heti óraszám: 3

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Népköltészet, mesék Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Néhány klasszikus népmese és műmese történetének és alakjainak

ismerete, néhány népdal szövegének és dallamának ismerete.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A mesék történetének, jellemző motívumainak, nyelvi fordulatainak,

típusainak azonosításának, értelmezésének fejlesztése. A magyar

népmese-kincs felfedeztetése – az életkornak megfelelő

befogadóképesség korlátjainak figyelembevételével. A mese mint

élményfeldolgozó kulturális eljárás eszközén keresztül a „megküzdés”, a

konfliktusok kezelése, a társas kapcsolatokra való nyitottság és más

erkölcsi értékek, valamint a hozzájuk kapcsolódó magatartásminták

felfedeztetése.

A népdalszövegek néhány jellegzetes, visszatérő motívuma

felismerésének segítése. A magyar népdal-kincs felfedeztetése által a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

nemzeti identitás erősítése. A népdal közösségi szerepének tudatosítása.

A lírai művekben kifejeződő élmény befogadásának előkészítése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

3-4 magyar népmese, művek

a népköltészetből, néhány

műmese a világirodalomból

és a magyar irodalomból,

beleértve a kortárs mesét is.

Különféle mesetípusok, pl.

állatmesék, tündérmesék,

varázsmesék, tréfás mesék.

(Például: Tündérszép Ilona és

Árgyélus, A kis fánkocska, A

legerősebb állat.)

Tipikus férfi- és nőalakok és

jellemző tulajdonságai a

népmesékben.

Legalább egy hosszabb vagy

két rövidebb mese

megtanulása kívülről.

Híresebb mesegyűjtők,

magyar és külföldi meseírók.

A mesék műfaji sajátosságai.

Magyar mesehősök.

A mesék csoportosítása,

tipizálása, a mesetípusokhoz

példaszövegek rendelése.

Különbségtétel a népmese és

a műmese között.

Különbségtétel mese és

valóság között.

A családi viszonyok (pl.

legkisebb fiú) kapcsán

bekapcsolódás a családi

élettel kapcsolatos

beszélgetésekbe.

Annak megfigyelése – a

szakkifejezés definiálása

nélkül –, hogy a mesei

erőpróbák általában fokozásos

szerkezetet mutatnak.

Ének-zene: énekelt népdalok.

Vizuális kultúra;

Mozgóképkultúra és

médiaismeret: reflektálás

irodalmi, zenei, filmes

élményekre.

Informatika:

könyvtárhasználat.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Népdal, népmese, folklór.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Összehasonlító gyakorlatok: történetmondás és

élménykifejezés

Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Népmese, műmese, népköltészet, műköltészet.

A tematikai egység

nevelési–fejlesztési

céljai

A népköltészet és a műköltészet epikus és lírai megnyilatkozásainak

megfigyelése, a konkréttól való elvonatkoztatás, általánosítás és az

általánosított jegyek összehasonlításának tevékeny alkalmazása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Mesés epikai művek és lírai

alkotások eltérő beszédmódja,

pl. népmesékben és ezekben a

mesékben: Csukás István: A

téli tücsök meséi, Tandori

Dezső: Medvetalp és barátai,

Fésűs Éva: A palacsintás

király, Lázár Ervin: Molnár

fia zsák búzája; másfelől pl.

népdalok,lírai alkotások

olvasása : Nagy László: Adjon

2–3 alkotás megismerése az

összevetendő lírai és epikai

műcsoportból.

Tanári segítséggel közös

jellemzők kiemelése a konkrét

művekből.

A közös jellemzők

összevetése a másik

műcsoport közös

jellemzőivel.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek:

életmód a középkorban,

életmód a 20-21. században.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

az Isten, József Attila: A

bánat, Kosztolányi Dezső:

Öcsém, Ingrid Sjöstrand: Ha

volna apukám

Kulcsfogalmak/

fogalmak

A versbeli beszélő, a történet elbeszélője.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Petőfi Sándor: János vitéz Órakeret

10 óra+5

Előzetes tudás Petőfi Sándor néhány alkotása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az erkölcsi ítélőképesség fejlesztése a mű által fölvetett kérdések

megvitatásával (pl. Jancsi hanyagsága, az apa megbocsájtásra való

képtelensége, a zsiványok pénzének ügye, hűség a francia király

ajánlatánál.)

A János vitéz olvasása, részletes feldolgozása folyamatában az epikai

jellemzők felismertetése, a mű elemzése és minősítése adott

szempontokból (pl. tér, idő, cselekmény, szereplő, elbeszélő). A mű

szereplői érzelmeinek megnevezése, kapcsolatuk értelmezésének

(egymásra hatásuk, együttműködésének, ellentéteik stb.) fejlesztése.

Együttműködés a mű poétikai, nyelvi sajátosságainak feltárásában.

Szóbeli és írásbeli fogalmazási képesség fejlesztése különböző

közlésformájú önálló gyakorlatok révén; élmények, vélemények

megosztása, memoriterek előadása során.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Mese és valóság a János vitéz

történetében. A szerkezet és a

megjelenítés eszközei Petőfi

elbeszélő költeményében (a

fejezetek rendje,

csoportosíthatósága, a hős, a

kaland, az erkölcsi

választások). A mű mesei

elemei (cselekmény, hősök) –

népies elbeszélő

költemény/verses mese.

Kukorica Jancsi útja, tettei,

választásai (értelmezés,

jellemzés).

A megjelenítés eszközei (az

egységenkénti feldolgozás

során néhány poétikai eszköz

megismerése: képek, pl.

hasonlat, megszemélyesítés,

metafora; alakzatok, pl.

ellentét, párhuzam, felsorolás,

Tanári segítséggel rövid,

egyszerű tartalmi, szerkezeti

és stilisztikai elemzések

készítése a János vitézről.

Szerelem, hűség, önfeláldozás

felismerése János vitéz és

Iluska kapcsolatán keresztül.

Az osztállyal kooperálva a

jellemek elemzése, és ennek

kapcsán a saját önismeret

fejlesztése.

A szakkifejezések mind

tudatosabb használata írásbeli

szövegalkotásban,

feleletekben (hős, mese,

valóság, erkölcsi döntés),

értelmezésekben az esztétikai

szempont is egyre adekvátabb

érvényesítése.

A János vitéz egy részletének

szöveghű felidézése.

Illusztrációk, hanganyagok

keresése a János vitézhez az

Informatika: adatok,

illusztrációk, hanganyagok

keresése az interneten.

Vizuális kultúra: irodalmi és

képzőművészeti műfajok

közötti hasonlóságok és

különbségek felfedezése.

Irodalmi szövegek vizuális

nyelvre fordításának

lehetőségei.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

megszólítás, felkiáltás,

kérdés). A költői képek

felismerésének a

gyakoroltatása, elmélyítése.

Az ütemhangsúlyos verselés.

Vázlatírás az egyes

egységekhez. Fogalmazás

készítése: elbeszélés.

interneten.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elbeszélő költemény, fantasztikum, mesebeli lény.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Tematikus–motivikus összevetési gyakorlatok Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Petőfi Sándor: János vitéz.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak felismertetése, hogy az irodalom a mindennapi élettel és a

személyes tapasztalatokkal párhuzamos problémafolyamokra utal,

azokat ábrázolja és elemzi a maga eszközeivel.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

A szűkebb természeti környezet, a családi kapcsolatok

és a teremtés, eredet, hagyomány motívuma

Órakeret

15 óra

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Emberi élethelyzetek

felidézése és elemzése a

János vitéz jelenetei kapcsán,

pl. meggyőzés (a

patakparton), fenyegetés (a

gazda), gyász (Iluska

elvesztése), alkoholizmus

(zsiványok), karrier (Jancsi

huszárnak áll).

Csoportmunkában vagy tanári

irányítással tematikus

kristályosodási pontok

kiragadása a

történetfolyamból.

A történetben megragadható

téma, tematika, motívum

megnevezése, fogalmi

körülírása.

A műben tematizált és

fogalmilag megragadott

életkérdés, dilemma, helyzet

összevetése mindennapi

tapasztalatokkal, más

emberekre vonatkozó

megfigyelésekkel.

Erkölcstan: néhány drámai

élethelyzet serdülőkorban és

felnőttként.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Élethelyzet, dilemma.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás Családdal, tájjal, természettel, szülőfölddel kapcsolatos tanult irodalmi

művek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A saját és más kultúrák megértésének fejlesztése. A hagyomány

fogalmának megértése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Mitológiai és bibliai

történetek.

Petőfi Sándor: Az Alföld és

még egy vers, Arany János:

Családi kör című verse. Ezen

túl több más, a témához

kapcsolódó – különböző

korokból származó – mű,

beleértve a régióhoz, a

lakóhelyhez kötődő irodalmi

emlékeket is.

A tematikába tartozó néhány

jellegzetes motívum

megkeresése, kigyűjtése,

azonosítása, ezek

előfordulásainak ismételt

összevetése, ezen keresztül

fokról fokra előrelépés a saját

és más kultúrák

megértésében.

Egy-egy motívum

ismétlődéséről, variálódásáról

egyre önállóbb vázlatkészítés,

és saját vázlat alapján

felkészülés.

A beszélgetésekben vélemény

megfogalmazása saját

szavakkal a témába tartozó

emberi hitek, kötődések

jelentőségéről. Törekvés a

toleráns fogalmazásra és

civilizált érvelésre

vitapartnereivel szemben.

A nemzedékek együttélésének

motívumai kapcsán részvétel

a családi élettel kapcsolatos

beszélgetésekben (családi

kapcsolatok, szerepek,

munkamegosztás).

Petőfi: Az Alföld és Nemzeti

dal című műveinek szöveghű

felidézése.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek: ősi

hiedelmek és mítoszok.

Vizuális kultúra: A nemzeti

művészet nagy korszaka - a

romantika és a historizmus.

Természetismeret: Rendszer

és környezete. Magyarország

és a Kárpát-medence tájai,

tájegységei.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Mítosz, életkép, idill, tájleírás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Egyén és közösség, gyermek és felnőtt motívuma az

irodalmi művekben

Órakeret

8 óra+5

Előzetes tudás Ifjúsági regények az alsó tagozatról.

Gyerekekhez közel álló versek.

A tematikai Olvasmányélmények megosztása, az érzelmek kifejezése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Erkölcsi kérdések felismertetése, az erkölcsi ítélőképesség fejlesztése a mű

által fölvetett kérdések megvitatásával (pl. barátság, közösség,

önfeláldozás, gyerekek-felnőttek viszonya, hűség-árulás).

Az elmélyült olvasás, a hatékony, önálló szövegfeldolgozás támogatása,

felkészülés A Pál utcai fiúk sok szempontú megközelítésére. A szóbeli és

írásbeli szövegalkotási képesség továbbfejlesztése feladatok

megoldásával, pl. jellemzés, levél, elbeszélés, jellemzés

nézőpontváltással, kreatív írás.

Történetrészletek dramatikus megjelenítése, a különböző ifjúsági

olvasmányokban az egyén és közösség, gyermek és felnőtt

motívumainak értelmezése. A lírai művekben a képiség, a zeneiség, az érzelmek megjelenítése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Molnár Ferenc: A Pál utcai

fiúk, valamint más ifjúsági

regények. (A választhatóság

körébe beleértve a legfrissebb

művek közül is mindazokat,

amelyek nem feltétlenül

rendelkeznek esztétikai

értékkel, de az érdeklődést

jobban kielégítő

„eszközolvasmánynak”

tekinthetők.)

Mai gyerekversek, a Friss

tinta c. kötetből / Szabó

Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes,

Ápriliy Lajos gyerekekhez,

gyerekekről szóló műveinek

értelmezése.

A tananyagba beemelt

olvasmányok részleteinek

közös olvasása (is). Az

értelmes és pontos, tiszta,

tagolt, megfelelő ritmusú

felolvasás gyakorlása.

A Pál utcai fiúk

történetrészleteinek

mozgással összekötött,

dramatikus formában történő

közös elmondása, eljátszása.

A betegség-motívum

tudatosítása Nemecsek sorsa

kapcsán.

Olvasónaplóban,

jegyzetekben tanári

segítséggel hibák javítása,

órai megbeszélések alapján

saját munka kiegészítése.

Önálló tájékozódás írók

műveiről, értékes és népszerű

gyermekirodalmi művekről,

könyvtárban való

visszakeresésük.

Versmondás átéléssel, rím-

keresés.

Vizuális kultúra: Budapest

historikus építészete és

szobrászata Molnár Ferenc

korában.

Erkölcstan: önbecsülés,

közösséghez tartozás.

Informatika:

könyvtárhasználat.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Közönség, fogadtatás, regény, ifjúsági regény.

Líra, rím.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Regényhősök összehasonlítása Órakeret

4 óra+8

Előzetes tudás Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A megismert regények hőseinek jellemezése és jellemvonásaik, illetve

személyiségük egészének – értékeléssel vagy értékelés nélkül –

összevetése más művek karaktereivel.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A Molnár-mű és más

regények hőseinek

párhuzamos jellemzése és

szembeállítása:

Janikovszky Éva: A hét bőr/

Erich K.: Emil és a detektívek

A téma lezárásaként

tablókészítés, projektmunka.

A regény feldolgozása tanári

irányítással.

Az elemzés tárgyául

választott karakter műbeli

felbukkanásainak

megfigyelése.

A rá vonatkoztatható

információk összegyűjtése.

Következtetéseket levonása

tetteiből, szavaiból, az

elbeszélő és más szereplők rá

vonatkozó állásfoglalásaiból.

A következtetések

összefoglalása és listázása

minőségjelzős

szerkezetekben.

A vizsgálódása eredményének

összevetése más szereplők

ugyanilyen elemzésével.

Erkölcstan: pozitív és negatív

személyiség-vonások.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Karakter, személyiség.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak

jellemzői

Órakeret

3 óra

Előzetes tudás Elbeszélés, elbeszélő szerkezet.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A különböző szövegműfajok jellemzőinek elkülönítése. A különféle

szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban főbb típusaik alkalmazása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az 5. évfolyamon megismert

művek feldolgozása kapcsán:

a jellemzés tartalmi és formai

követelményei, az elbeszélés,

a leírás sajátosságai, az

egyszerűbb dialogikus formák,

dramatikus népszokások

tipikus jegyei.

A tematikai egységben

szereplő szövegműfajok

rutinos megkülönböztetése, és

ilyenek alkotása is.

A különféle irodalmi

művekben olvasottak önálló

reprodukálása elbeszélésben,

leírásban, jellemzésben.

A szövegműfajok

különbségeinek érzékelése, és

megnyilatkozásokban

Dráma és tánc: dramatikus

népszokások.

Vizuális kultúra: népművészet

tárgyi emlékei.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

számadás ezekről a

különbségekről.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Műnem, líra, elbeszélés, leírás, párbeszéd, jellemzés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Fogalomhasználat Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Definiált fogalomhasználat nélküli tapasztalatok.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Az 5. évfolyam tematikai egységeihez kapcsolódva fogalmak megértése és aktív

használata a különböző művekről való szóbeli és írásos megnyilatkozásokban. Az

absztrakciós képesség, a fogalmi gondolkodás fejlesztése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Elbeszélő és lírai művek,

amelyekkel kapcsolatban a

fogalmak felmerülnek.

Igényes és az értelmezést

segítő fogalomhasználat.

A művekről beszélve,

beszélgetve a fogalmak értő

használata.

A fogalomhasználatot segítő

szótár- és lexikonhasználat.

Vizuális kultúra; Ének-zene:

fogalmak,.pl. látványelemzés,

kompozíció, szín, kontraszt,

variáció; zenei műfajok, zenei

elemek, pl. tempó, karakter,

dallam, hangszín, dinamika,

tonalitás, formai megoldások.

Természetismeret:

körfolyamatok, ciklusok,

események ismétlődése,

felépítésbeli hasonlóságok.

Informatika:

könyvtárhasználat.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Népdal, mese, ritmus, rím, ütem, ütemhangsúlyos verselés, zeneiség;

cselekmény, helyszín, ismétlés, fokozás, párhuzam, ellentét, felező

tizenkettes; hasonlat, megszemélyesítés, metafora; elbeszélés, regény;

történetmondás; nézőpont, cselekményszál.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Napjaink írói Órakeret

4 óra

Előzetes tudás A 20-21. században született írók, költők és műveinek megnevezése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Ráirányítani a figyelmet a napjainkban születő művek megismerésének

a fontosságára. Olvasóvá nevelés.

A kiválasztott mű témájának értelmezése, szereplők bemutatása,

jellemzése.

Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés.

Vázlatkészítés.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Népszerű írók, költők pl. A mű közös feldolgozása, Erkölcstan: titkok, barátság

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

J.K.Rowling, Lackfi János,

Nógrádi Gábor megemlítése.

Christine Nöstlinger: Gréti

története / Paul titkos naplója,

Suzie titkos naplója c.

művének a feldolgozása.

megbeszélése.

Vázlatkészítés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Regény, cselekmény, tér-idő viszonyok, szerkezet, konfliktus.

Szabadon tervezhető órák:

8. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

9. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

10. óra: Adventi hagyományok, szokások

11. óra: Eötvös-hét

12. óra: Iskolai ünnepség megtekintése

13. óra: Egészségügyi vizsgálat

14. óra: Tanulmányi kirándulás

Optimum:

A tanuló meg tud nevezni három mesetípust példákkal, és fel tud idézni címe vagy részlete

említésével három népdalt. Különbséget tud tenni a népmese és a műmese között. El tudja

különíteni a rímes, ritmikus szöveget a prózától. Meg tudja nevezni, melyik műnem mond el

történetet, melyik jelenít meg konfliktust párbeszédes formában, és melyik fejez ki érzést,

élményt.

El tudja különíteni az egyszerűbb versekben és prózai szövegekben a nagyobb szerkezeti

egységeket. Össze tudja foglalni az olvasott hosszabb művek cselekményét, meg tudja

különböztetni, melyik közülük a regény és melyik az elbeszélő költemény.

Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket.

Részt tud venni számára ismert témájú vitában, és képes érveket alkotni.

Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni, kapcsolatrendszerüket feltárni.

Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére.

Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani erkölcsi értékeket és

álláspontokat, képes megfogalmazni saját erkölcsi ítéleteit.

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

- Internet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

MAGYAR NYELV (ALAP, REÁL, HUMÁN)

5. osztály

A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez

szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a

folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése

a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével.

A nyelvről szerzett tapasztalati (élményalapú) és tárgyi ismeretek mélyítése, bővítése.

Az 5. évfolyamon a tanulók már jól olvasnak, viszonylag hosszabb szövegeket is rövid

idő alatt meg tudnak ismerni. Az 5. évfolyamon számos képességszintet el kell érni.

Beszédkészség szempontjából az 5. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a

megfelelő artikuláció, szókincs és nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen

képes rövid szóbeli összefoglalást adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is

alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a beszédhelyzethez. Legyen képes néhány mondatos

vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról. Szövegalkotás

szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és olvasmányélmények

megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző

vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek megértésére,

megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső,

értelmező olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása;

a címadás.

Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb

nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának

fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 8

2. Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés 9

3. Írás, fogalmazás 9

4. Helyesírás 9

5. A szavak szerkezete és jelentése

18

6. A nyelv szerkezete

12

Szabadon felhasználható órakeret 7

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Éves óraszám: 72

Heti óraszám: 2

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Mindennapi kommunikációs helyzetekben való megnyilvánulás,

törekvés az érthető, kifejező beszédre.

Szóbeli szövegek megértése, reprodukálása, utasítások megfelelő

követése, a kommunikációs partner szóbeli közlésének megértése.

Az alapvető kommunikációs kapcsolatfelvételi formák ismerete és

alkalmazása: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés stb.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A hallásértés fejlesztése (pl. dramatikus játékkal, szövegmondással,

interaktív olvasásértéssel).

A kommunikációs helyzetnek megfelelő helyes beszédlégzés,

hangképzés, hangsúlyozás, tempó és szünettartás kialakulásának

segítése: pl. beszédgyakorlatokkal, dramatikus játékkal, hangos

szövegmondással.

Törekvés a különböző beszédhelyzetekben a jól formált, a

kommunikációs célt közvetítő beszéd alkottatására. A kifejező

kommunikáció, a megfelelő szókincs alkalmaztatása személyes

beszámolóban, történetmeséléskor, személyek jellemzésekor. A társas

viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése,

a konfliktusok kezelése képességének fejlesztése.

A kommunikációs folyamat alapvető tényezőinek tudatosítása.

Kommunikációs (illem) szabályok tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A hallásértés fejlesztése analitikus és evaluációs gyakorlatokkal.

Különböző hallott szövegek, információk megértése, rövid

összefoglaló reprodukálása.

Aktív részvétel különféle kommunikációs helyzetekben.

Alkalmazkodás a beszédhelyzethez, a kommunikációs célhoz.

Mindennapi kommunikációs szituációk különféle helyzetekben

történő gyakorlása: kapcsolatfelvétel, kérdés, kérés, beszélgetés.

Férfiak és nők, felnőttek és gyermekek kommunikációja

különbözőségeinek megfigyelése, kommunikációs (illem) szabályok

(férfiak és nők, felnőttek és gyermekek, gyermekek és gyermekek)

között.

Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása.

A kommunikáció teljes folyamatának megfigyelése, a

következtetések nyomán alaptényezőinek megnevezése egy-egy

példa elemzésével.

Dráma és tánc:

kommunikációs

kapcsolatteremtés,

szituációk,

helyzetgyakorlatok.

Vizuális kultúra:

vizuális kommunikáció.

Természetismeret: Az

ember értelmi

képességének, érzelmi

intelligenciájának

alapvonásai; , az

érzékszervek szerepe.

Erkölcstan: önismeret, a

személyes kapcsolatok,

a beszélgetés

jelentősége.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak Beszédhelyzet, kommunikációs folyamat, tényező (adó, vevő, csatorna,

kód, üzenet, kapcsolat).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés Órakeret

9 óra

Előzetes tudás

A tanult olvasási stratégiák adekvát alkalmazása olvasás előtt, alatt és

után. A tanult különböző típusú és műfajú szövegek felismerése és

megértése. A szöveg információinak és gondolatainak az életkora

szerint elvárható értelmezése és értékelése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szövegfeldolgozás általános sémájának tudatosítása változó

szövegeken.

Az olvasási technika fejlesztése különféle folyamatos és nem

folyamatos szövegeken többféle szövegértési eljárással. A szöveghez

tartozó kép és szöveg közötti összefüggés felismertetése, egyszerűbb

ábrák, grafikonok értelmeztetése.

Az olvasási, a szövegértési hibák felismerésének fejlesztése, és a

megfelelő javítási stratégia megismertetése, alkalmazásának elősegítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Különféle szövegek néma és a szöveg üzenetének megfelelő hangos

olvasása.

Olvasási, szövegértési stratégiák alkalmazása, gyakorlása és bővítése

különböző témájú és típusú nyomtatott és elektronikus szövegeken.

Az ismert szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes

tudás aktiválása stb.) alkalmazása, illetve újabb stratégiákkal való

bővítése (szintézis, szelektív olvasás).

Tájékozódás, információkeresés (betűrend, tartalomjegyzék, utalók

használatával) a különféle dokumentumtípusokban (könyv, folyóirat)

korosztálynak szóló kézikönyvekben (szótár, lexikon),

ismeretterjesztő forrásokban.

A szövegértés folyamatának megfigyelése, a szöveg megértésének

követése, monitorizálása. A hibás olvasási, szövegértési technika

felismerése, a megfelelő javító stratégia megtalálása és alkalmazása.

A szöveg szereplőinek bemutatása. A szöveg és a kép

összefüggéseinek feltárása, értelmezése.

Matematika;

Természetismeret:

szövegértés, a

feladatok szövegének

értelmezése.

Informatika:

Adatkezelés,

adatfeldolgozás,

információmegjeleníté

s; internetes források

adatainak

megkeresése,

csoportosítása.

Vizuális kultúra:

szöveg és kép

összefüggései.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Üzenet, szövegkép, betűrend, tartalomjegyzék.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Írás, fogalmazás Órakeret

9 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás

A társas kultúrában való részvételhez szükséges nyelvi kompetenciák

fejlesztése az írástechnikai téren: az érzelmek hiteles kifejezésének

képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége,

konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete,

alkalmazása stb. Megfelelő, kialakult egyéni írástechnika alkalmazása.

A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a

lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend, a szöveg

tagolása bekezdésekre. A tanult fogalmazási műfajokban való jártasság,

szövegalkotás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az írástechnika tempójának, esztétikai megjelenésének fejlesztése,

javítása. Az önálló és a tanári segítséggel történő anyaggyűjtés

módjainak fejlesztése.

Az ismert fogalmazási műfajokban történő változatos, kreatív

szövegalkotás támogatása. Újabb szövegalkotási eljárások

megismertetése, alkalmazásának segítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kialakult egyéni írástechnika további fejlesztése. Törekvés az

esztétikus, olvasható kézírásra.

Az írás folyamatának megtapasztalása, folytonos ön- és társkorrekció.

Anyaggyűjtés különféle nyomtatott és elektronikus forrásokból az

írott mű elkészítéséhez.

A vázlatkészítés szabályainak, fajtáinak megismerése; gyakorlatok a

vázlat kifejtéséhez, kiegészítéséhez.

Az írott és nyomtatott szöveg formájának üzenete.

Az írásmű üzenetének, céljának, befogadójának megfelelő szókincs

használata.

Személyes élmények megfogalmazása különböző szöveg-típusokban:

mese, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél.

Idegen nyelvek:

udvariassági

formulák, egyszerű

üzenetek

megfogalmazása a

tanult idegen nyelven.

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek: narratív

szövegek,

történetmondás

történelmi

eseményekről,

hősökről.

Természetismeret:

anyaggyűjtés,

vázlatkészítés.

Vizuális kultúra: a

szöveg képe.

Informatika: internetes

kapcsolattartó műfajok;

rajzos-szöveges

dokumentumok

létrehozása,

átalakítása,

formázása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Anyaggyűjtés, vázlat, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírás Órakeret

9 óra

Előzetes tudás A tanult főbb helyesírási szabályok felismerése, alkalmazása a

szövegalkotásban, az írásbeli munkákban. A Magyar helyesírási szótár

használata tanári segítséggel.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A leggyakrabban előforduló, a helyesírási alapelvekre épülő helyesírási

szabályok megismertetése, tudatosítása, azok fokozatos önálló

alkalmazásának fejlesztése az írott kommunikációban.

A helyzetnek megfelelő, pontos helyesírás iránti igény kialakítása, a

helyesírást segítő segédeszközök (helyesírási szabályzat, szótár stb.)

önálló használatának kialakítása.

A magyar helyesírás alapelveinek ismeretében az írott magyar nyelvi

norma tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve,

hagyomány elve, egyszerűsítés) megismerése főleg a hangtani és

szófajtani ismeretek elsajátításához kapcsolódóan.

A megismert helyesírási esetek felismerése és tudatos alkalmazása az

írott szöveg megértése és szövegalkotási folyamatában; az önkontroll

és szövegjavítás fokozatos önállósággal. Hibajavítási gyakorlatok

segédeszközök használatával.

Törekvés a mindennapi írásbeli alkotásokban az igényes

helyesírásra.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek; Idegen

nyelvek; Vizuális

kultúra;

Természetismeret;

Informatika: a

tantárgyra jellemző

fogalmak,

tulajdonnevek,

földrajzi nevek,

digitális kifejezések

helyesírása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Ábécé, helyesírási alapelv (kiejtés elve, szóelemzés elve, hagyomány elve,

egyszerűsítés elve), elválasztás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A szavak szerkezete és jelentése Órakeret

18 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás

A szavak szerkezeti elemzése egyszerűbb esetekben: szótő, toldalékok,

összetett szavak tagjai.

Az azonos alakú, többjelentésű és a rokon értelmű szavak megfelelő

alkalmazása a beszélt és írott szövegalkotásban;

közmondások, szólások jelentésének értelmezése, eredeti funkciójuk

ismerete.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szavak szerkezetének megfigyeltetése, a főbb szóelemek funkcióinak

tapasztalati úton történő fölfedeztetése.

A magyar nyelv szinonima-gazdagságának, a szójelentések

rétegzettségének, sokszínű kifejezőképességének fölfedeztetése.

Szókincsbővítés, annak megtapasztaltatása, hogy ugyanazt a tartalmat

többféle szerkezettel, más-más szavakkal is ki lehet fejezni.

Néhány, mindennapi metafora jelentésszerkezetének játékos feladatokon

keresztül történő megfigyeltetése. A magyar és valamely tanult, ismert

idegen nyelv szerkezete közötti hasonlóságok és különbözőségek

fölfedeztetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szavak szerkezete: szó, szótő, toldalékok: képző, jel, rag.

Az ige és főnév szemantikája.

Hangalak és jelentés kapcsolata a szavakban. A szavak jelentése és

hangalakja közötti összefüggés megfigyelése.

Az állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások jelentésének,

szerkezetének, használati körének megfigyelése.

A leggyakoribb mindennapi metaforák jelentésszerkezetének

megfigyelése a beszélt és írott szövegekben játékos gyakorlatokkal.

Egynyelvű szótárak használata, könyvtári kutatás, szójelentések

csoportos és önálló feltárása.

Idegen nyelvek: a tanult

idegen nyelv

szókincse, néhány

állandósult

szókapcsolata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szótő, toldalék, képző, jel, rag; egyjelentésű szó, többjelentésű szó, rokon-

és ellentétes jelentés; hangutánzó szó, hangulatfestő szó, állandósult

szókapcsolat, közmondás, szólás; beszélt nyelvi metafora.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv szerkezete Órakeret

12 óra

Előzetes tudás

A hangok, képzésük, kiejtésük, kapcsolódásuk.

A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján

toldalékos formában, mondatban és szövegben, megfelelő használatuk

írott és beszélt szövegben.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Nyelvi tudatosság figyelemfejlesztéssel: a magyar nyelv szerkezetének

megfigyeltetése; a hangok, a szóelemek és a szavak szintjének

részletesebb vizsgálata. A magyar nyelv sajátosságának tudatosítása.

(pl. hangrend és illeszkedés, agglutináló nyelvtípus.)

A kiejtés és az írás összefüggése szabályszerűségeinek megismertetése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A magyar hangrendszer jellemezőinek tapasztalati úton történő

megismerése. A hangok, a szóelemek és a szavak szintjének

részletesebb vizsgálata.

A beszédhangok hasonlóságainak és különbségeinek felfedezése, a

képzési módok megfigyelése.

A magyar hangok rendszere és főbb képzési jellemzőik:

– magánhangzók, mássalhangzók;

– magánhangzók: magas, mély; rövid, hosszú;

– mássalhangzók: zöngés, zöngétlen.

Néhány, a magyar nyelvre jellemző hangkapcsolódási

szabályszerűség: megfigyelésük kiejtésben, a beszédben és az

írásban. A hangok kapcsolódási szabályszerűségei: hangrend,

illeszkedés, teljes és részleges hasonulás, kiesés, összeolvadás,

rövidülés.

A saját nyelvváltozatból ismert hangok eltérései a sztenderd

változattól.

Idegen nyelvek: a tanult

idegen nyelv

hangállománya,

hangtani, szótani

szerkezete.

Természetismeret: az

ember hangképző

szervei.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Magánhangzó, mássalhangzó; hangrend, illeszkedés, teljes hasonulás,

részleges hasonulás, kiesés, összeolvadás, rövidülés.

Szabadon tervezhető órák:

15. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

16. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

17. óra: Adventi hagyományok, szokások

18. óra: Eötvös-hét

19. óra: Iskolai ünnepség megtekintése

20. óra: Egészségügyi vizsgálat

21. óra: Tanulmányi kirándulás

A továbbhaladás feltételei:

A kapcsolatfelvétel, megszólítás, köszönés, kérdés illemszabályainak ismerete és helyes

alkalmazásuk. Az élőbeszéd tempóját megközelítő, folyamatos hangos és néma olvasás.

Képesség a másolás, tollbamondás és emlékezet utáni írásra, önálló írásbeli feladatok

megoldására. Alapismeretek a hangok képzéséről, tulajdonságairól. Rokon és ellentétes

jelentésű szavak, hangutánzó szavak, valamint szólások, közmondások jelentésének

értelmezése egynyelvű szótárak, diákoknak szánt kézikönyvek használatával. Jártasság a

korosztály számára készült szótárak használatában.

Optimum:

Ismeri és alkalmazni tudja a legalapvetőbb anyaggyűjtési, vázlatkészítési módokat. Törekszik

az igényes, pontos és helyes fogalmazásra, írásra. Képes önálló feladatvégzésre az

információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek alkalmazásával (kézikönyvek és

korosztálynak szóló ismeretterjesztő források).

Felismeri a kommunikáció tényezőit, a magán- és mássalhangzó- törvényeket adott

szavakban.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

- Interne

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

IRODALOM (ALAP, REÁL) A változat

6. osztály

A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az

irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az

irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek,

amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a

műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza

meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a Toldi,

a mondák és a közösen megismert terjedelmesebb regények során a nagy emberi

kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a

nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét. A

tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában,

amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek.

A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a 6.

évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és

nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást

adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a

beszédhelyzethez.

Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes

néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról.

Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és

olvasmányélmények megfogalmazására.

Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására

különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására.

Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló

olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás.

Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány

sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és

hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő, a lírai én kérdésköreinek némely aspektusát,

továbbá a tantervben számára előírt fogalmakat.

Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi

formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Ballada 5

2. Monda, rege 5

3. Arany János: Toldi 15

4. Érzelmek, hangulatok, gondolatok 10

5. Próbatételek, kalandok, hősök 15

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

6. Gárdonyi Géza: Egri csillagok – házi olvasmány 10

7. Szövegalkotás 5

Szabadon felhasználható órakeret 7

Éves óraszám: 72

Heti óraszám: 2

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Ballada Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Verses kisepikai alkotások; a népköltészet és műköltészet

megkülönböztetése.

Hangsúlyos verselés; rím.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A ballada műfaji jellemzőinek, sajátos szerkesztés- és előadásmódjának

megismerése; magatartásformák, erkölcsi értékek elemzése.

Memoriterek kifejező tolmácsolása, különböző előadásmódok

megvitatása.

Arany János: A walesi bárdok című balladájának értelmezése, a felvetett

szempontok befogadásával, megértésével (szerkezet, műfaji jellemzők,

magatartásformák).

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Egy népballada értelmezése és

előadása (pl. Kőmíves Kelemen

vagy Kádár Kata).

A műfaji sajátosságok

megfigyelése, elemzése

(szaggatottság, kihagyás,

elhallgatás stb.).

Arany János: A walesi bárdok –

egy műballada értelmezése és

előadása.

Egyszólamú, egyenes vonalú

(lineáris) szerkezet.

Műfaji sajátosságok (pl.

kihagyásosság) és művészi

megoldások (pl. ismétlés,

fokozás, szórendcsere/inverzió,

versforma, zeneiség).

Magatartásformák; bűn és

bűnhődés, lélektaniság.

A tanuló

megismeri a ballada műfaji

jellemzőit, sajátos

szerkesztés- és

előadásmódját;

tudja, hogy a népköltészeti

alkotások többféle

változatban létezhetnek;

elő tud adni egy népballadát

(memoriter);

értelmezi Arany János A

walesi bárdok című balladáját

(memoriter);

műismereti minimuma: egy

népballada és egy Arany-

ballada.

Erkölcstan: bűn,

erény, lelkiismeret.

Ének-zene: népdal,

népballada.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Időmértékes verselési rendszer, versláb, jambus, jambikus verselés,

spondeus, félrím, belső rím, alliteráció, szórendcsere.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Monda, rege Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Mondák, legendák. Mitológiai történetek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak belátása, hogy a múlt megismerése segíti a jelenben való

eligazodást, önmagunk megismerését. Olvasmányélmények célirányos

felidézése, következtetések megfogalmazása, korábbi és új szövegek

megismerése alapján mondatípusok rendszerezése. A képzelet, a

kreativitás, az íráskészség fejlesztése. A kritikai gondolkodás

fejlesztése: a történeti forrás és a mondafeldolgozás különbségének

beláttatása. Arany János Rege a csodaszarvasról című művének elemző

bemutatása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Magyar mondák, pl. őstörténeti

mondák/eredetmondák, történeti

mondák, helyi mondák (pl. A

fehér ló mondája; vármondák,

Lehel, Zotmund mondája).

Arany János: Rege a

csodaszarvasról – műértelmezés.

A csodaszarvas-monda

feldolgozása(i) és a történeti

források.

A tanuló

a már korábbról ismert művek

olvasásával felidézi a műfaji

sajátosságokat;

felidéz népköltészeti

műfajokat;

megismer, rendszerez

mondatípusokat;

kreatív írásokat készít (pl.

helyi monda,

keletkezéstörténet);

képes Arany János Rege a

csodaszarvasról című

művének elemző

bemutatására (részletek,

memoriter is), a mondai

anyag és a művészi

feldolgozás összevetésére.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek:

forrástípusok,

forráselemzés;

történetek és

magyarázatok a

magyarság

vándorlásáról és a

honfoglalásról.

Ének-zene: népdalok

felidézése.

Vizuális kultúra:

honfoglaláskori

művészet.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Monda, rege, eredetmonda, felező 8-as ritmus.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Arany János: Toldi Órakeret

15 óra

Előzetes tudás Elbeszélő költemény, felező 12-es forma; Petőfi Sándor: János vitéz.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Magatartásformák (indulat, hirtelen harag) elutasítása, erkölcsi értékek

(szeretet, helytállás) vállalása. A szövegközeli olvasás, a

szövegértelmező, műértelmező képesség fejlesztése (tér- és

időviszonyok, cselekmény, a szereplők kapcsolatai; magatartások

értelmezése; lélekábrázolás). A szókincs, az esztétikai és erkölcsi érzék,

az ítélőképesség fejlesztése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A Toldi cselekménye, szerkezete.

Toldi Miklós helyzete, tettei,

magatartása (értelmezés,

jellemzés); kapcsolatai,

konfliktusai (elemzés).

Arany lélekábrázolása (családi

kapcsolatok; bűn és

megtisztulás).

A megjelenítés eszközei (az

egységenkénti feldolgozás során

a poétikai eszközök elemzése:

képek, pl. hasonlat,

megszemélyesítés, metafora;

alakzatok, pl. ellentét, párhuzam,

túlzás, felsorolás, részletezés,

szótőismétlés).

Verselési elemzések, ritmizálási

gyakorlatok.

A tanuló

felismeri az elbeszélő

költemény műfaját;

elemzi a tér- és

időviszonyokat; ismeri a

cselekményt; jellemzi a

szereplőket és minősíti

kapcsolataikat a Toldi

részletes feldolgozása során;

alkalmazza a kapcsolódó

elméleti fogalmakat (pl.

verses epika; elbeszélő

költemény);

felismeri a poétikai

eszközöket (szóképek,

alakzatok), a versritmust;

képes önálló szövegalkotási

feladatok megoldására

(különféle közlésformák;

nézőpontváltás stb.);

képes saját véleményének

megfogalmazására;

tud memoritereket előadni

(szövegrészletek a műből).

Erkölcstan: bűn és

erény, lelkiismeret,

megtisztulás.

Ének-zene: ritmizálási

gyakorlatok.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Előhang, mottó, expozíció, kaland, allegória, epizód, késleltetés, körülírás,

felező 12-es, sormetszet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Érzelmek, hangulatok, gondolatok Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Lírai alkotások jellemzői; költői nyelv, képek, alakzatok, zeneiség.

Ismeretek József Attila, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi

Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor egy-egy

alkotásáról (memoriterek is).

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak belátása, hogy az irodalmi művek olvasása gazdagítja érzelmi

életünket. A befogadási képességek növelése különböző kifejezésmódú

szövegek olvasásával, feldolgozásával. Jellemző motívumok, témák

azonosítása. Képesség az epikai és lírai műnem megkülönböztetésére

(az ábrázolás irányultsága alapján).

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Témák, motívumok lírai

alkotásokban (pl. természet,

évszakok, napszakok, szerelem).

A lírai műnem sokszínűsége:

változatos szerkezeti

megoldások, képiség, zeneiség,

hangnemek – eltérő alkotói

magatartások.

Szemelvények a magyar

irodalom különféle műfajú

alkotásaiból, pl. Csokonai Vitéz

Mihály, József Attila, Petőfi

Sándor, Radnóti Miklós, Szabó

Lőrinc, Weöres Sándor műveiből

– értelmezések, poétikai és

verstani gyakorlatok.

A választott művekhez

kapcsolódó fogalmi ismeretek.

A tanuló

megkülönbözteti az epikai és

lírai műnemet (az ábrázolás

irányultsága alapján);

felismeri a lírai műnemnek a

líra alanyára

vonatkoztatottságát (bármely

líratípusban, pl. gondolat-

vagy hangulatlíra);

bővíti ismereteit a

kifejezésmódokról;

felismer jellemző témákat,

motívumokat (pl. természet,

évszakok, napszakok);

felismeri a művészi

stíluseszközöket és elemzi

azok hatását.

Ének-zene:

megzenésített versek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Líra, lírai alany, téma, motívum, versforma, rímszerkezet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Próbatételek, kalandok, hősök Órakeret

15 óra

Előzetes tudás Hősies magatartásformák a korábbi olvasmányélményekben.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A „próbatétel, kaland, hősiesség” tematika alapján is emberi

alaphelyzetek, irodalmi témák, formák felismerése, a tematika sok

szempontú megközelítése (pl. jellemformálás, archetipikus helyzetek).

Felkészítés a téma megjelenésének változatosságára; különböző

korszakban írott, eltérő műfajú művek befogadására. A befogadói

tapasztalatok, a szókincs, a poétikai ismeretek bővítése a Lúdas Matyi

feldolgozása révén.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

A hősies magatartás néhány

példája, változata; a próbatételek,

kalandok szerepe.

A görög mitológiától és a

Bibliától (pl. Héraklész,

Odüsszeusz; Dávid és Góliát,

Sámson) a klasszikus és a kortárs

ifjúsági irodalomig (kis- és

nagyepikai művek, műrészletek;

A tanuló

megismer az irodalmi művek

segítségével néhány példát a

hősies magatartásra;

megfigyeli, hogy a

próbatételek, kalandok

miként formálják a

személyiséget, jellemet;

a „próbatétel, kaland,

hősiesség” tematika alapján is

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: hősök,

történetek, legendák

elemzése.

Vizuális kultúra:

hősök, próbatételek,

kalandok

képzőművészeti

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

verses és prózai formák).

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi –

műértelmezés.

Szerkezet (a négy levonás

kapcsolódása; ismétlés és

fokozás); a konfliktusok jellege;

népiesség és időmértékes forma.

felismer emberi

alaphelyzeteket és irodalmi

témákat, formákat; felismeri

az emberi kapcsolatok

sokféleségét és a téma

megjelenésének

változatosságát korszaktól,

műfajtól és formától

függetlenül;

felfedez archetipikus

helyzeteket bibliai, mitológiai

történetekkel;

részt vesz ajánlott

olvasmányok közös

feldolgozásában (tér- és

időviszonyok, cselekmény,

szereplők, elbeszélői

nézőpont, szerkezet stb.

elemzésében);

választhatja klasszikus és

népszerű ifjúsági regények

bemutatását (szemelvények

vagy egyéni beszámolók,

ajánlások); az érdeklődés

felkeltésének céljából is (a

mű hatása);

gyakorolja a jegyzetelést,

vázlatkészítést;

képes Fazekas Mihály Lúdas

Matyi című művének elemző

bemutatására, esetleg egyik

levonásának dialogikus

megjelenítésére;

képes vélemény szóbeli és

írásbeli megfogalmazására az

olvasott szövegek

szereplőinek tetteiről,

érzelmeiről, gondolatairól, a

megjelenített emberi

helyzetekről, folyamatos

fejlesztési célként.

megjelenítése.

Erkölcstan: a

próbatétel, kaland,

hősiesség lehetséges

összefüggései.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Próbatétel, kaland (cselekményszervező), ismétlődő motívum, vándortéma,

daktilus, spondeus, kötött verssor, hexameter.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Gárdonyi Géza: Egri csillagok – házi olvasmány Órakeret

10 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás Korábban olvasott regények, ifjúsági regények.

Epikus művek jellemzői: szerkezet, idő, helyszín, cselekmény, fordulat,

szereplő; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Alapvető erkölcsi értékekkel való azonosulás (szerelem, hazaszeretet,

hűség, helytállás), az emberi magatartások megítélése és értékelése. A

házi olvasmányok korábban megismert megközelítési lehetőségeinek

felidézése, alkalmazása. Felkészítés a mű sok szempontú befogadására,

értelmezésére; az olvasottak önálló dokumentálására (pl. motívumok

azonosítása, jegyzetelés, vázlat). Kreativitás fejlesztése szövegalkotási

gyakorlatokkal.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok –

sok szempontú megközelítés.

Tér- és időviszonyok

(cselekményidő/külső, történelmi

idő), cselekmény, szerkezet; a

szereplők csoportjai,

kapcsolataik; konfliktusok.

Elbeszélői nézőpont,

jellemábrázolás, ábrázolásmód.

Bornemissza Gergely életútja.

A mű fontos témái (történelem,

hősiesség, barátság, szerelem,

árulás stb.) és motívumai (pl.

hold, csillag, gyűrű).

A tanuló

alkalmazza a házi

olvasmányok korábban

megismert megközelítési

lehetőségeit;

előzetesen felkészül a mű sok

szempontú értelmezésére

(feladatok; adatkeresés,

jegyzetelés, vázlatkészítés

stb.);

képes szövegalkotási

feladatok megoldására

(szóban/ írásban), pl. leírás,

jellemzés, elbeszélés

nézőpontváltással, levél,

kreatív írás;

képes szövegrészlet

megtanulására, esetleg

jelenet, dialógus előadására,

dramatikus játékra.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: adott

történetekben a valós

és fiktív elemek

megkülönböztetése.

Informatika: egynyelvű

szótárak (pl.

jelképszótár,

szimbólumszótár)

használata.

Természetismeret: a

regényhez kapcsolódó

topológia.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Történelmi regény, ifjúsági regény, kalandregény; téma, motívum.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Szövegalkotás Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Elbeszélés, leírás, jellemzés, levél; mindennapi tájékoztató szövegek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A kommunikációs képességek fejlesztése; az önismeret, a nyelvi kultúra

növelése. Elbeszélés, leírás, jellemzés közlésformáinak folyamatos

gyakorlása, rövid érvelő szövegek készítése. A kapcsolattartás digitális

műfajainak alkalmazása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Irodalmi művekhez kapcsolódó

szövegalkotási feladatok

A tanuló képes

az elbeszélés, leírás,

Történelem, társadalmi

és állampolgári

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

készítése, különféle műfajokban

(elbeszélés, leírás, jellemzés,

levél).

Érvelő szövegek.

Kreatív írások.

jellemzés közlésformáinak

folyamatos gyakorlására;

rövid érvelő szövegek

készítésére;

néhány, különféle típusú, a

mindennapokban megjelenő

írott és elektronikus szöveg

elkészítésére (meghívó, e-

mail stb.);

saját hibáinak felismerésére,

javítására, igényli ezek

kiküszöbölését gyakorlással,

feladatmegoldással, és

törekszik készségszintjének

folyamatos fejlesztésére.

ismeretek;

Természetismeret;

Matematika; Vizuális

kultúra: narratív

szövegek, leírások,

érvelő szövegek

alkotása.

Informatika: a digitális

írásbeliség

kapcsolattartó

műfajainak ismerete.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Írásbeli kapcsolattartás, elbeszélésfajták, érv, nézőpont, érvelés.

Szabadon tervezhető órák:

1. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

2. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

3. óra: Adventi hagyományok, szokások

4. óra: Eötvös-hét

5. óra: Iskolai ünnepség megtekintése

6. óra: Egészségügyi vizsgálat

7. óra: Tanulmányi kirándulás

A továbbhaladás feltételei:

Különböző témájú és műfajú szövegek értő olvasása, értelmes felolvasása. Egyszerűbb

olvasmánytartalmak összefüggő ismertetése az időrend, az ok-okozati összefüggések

bemutatásával. Rövid tárgyszerű beszámoló a feldolgozott művekről: szerző, cím, téma,

műfaj.

Az epikai művekről néhány fontos adat megnevezése: a helyzet, a helyszín, a szereplők, a

főhős életútjának állomásai, a cselekmény menete. Lírai művek formanyelvének (verselés,

képiség) felismerése. Elbeszélés, leírás, jellemzés, beszámoló készítése megbeszélt

olvasmányok vagy személyes élmény alapján. A személyes élmény néhány mondatos

megfogalmazása az olvasott irodalmi művek szereplőinek jellemével, a műben megjelenített

élethelyzetekkel, érzelmekkel kapcsolatban.

Optimum:

Meg tudja fogalmazni, mi a különbség a mese és a monda között. El tudja különíteni a

ritmikus szöveget a prózától. Képes egyszerűbb összehasonlítást megfogalmazni János vitéz

és Toldi Miklós alakjáról. Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni. Össze

tudja foglalni néhány hosszabb mű cselekményét, meg tudja különböztetni, melyik közülük a

regény és melyik az elbeszélő költemény.

Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére.

Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani az erkölcsi értékeket.

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

- Internet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

IRODALOM B változat

6. osztály

A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az

irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az

irodalmat, és nemcsak a kommunikáció egyik változatának, hanem olyan tevékenységnek,

amelyben egy-egy alkotón keresztül voltaképpen az emberiség a megszólaló, s a

műalkotásban nem tesz mást ez a cselekvő alany, mint hogy önmaga számára fogalmazza

meg legfőbb dilemmáit és az azokra adható lehetséges válaszokat. Ennek megfelelően a Toldi,

a mondák és a közösen megismert terjedelmesebb regények során a nagy emberi

kérdésfeltevésekkel való ismerkedés helyének is. Ennek előfeltétele a tanterv, az iskola és a

nevelő részéről, hogy vegye figyelembe a tanuló életkorából fakadó absztrakciós szintjét. A

tanuló részéről pedig az, hogy legyen partner azoknak a képességeknek a kialakításában,

amelyek az effajta irodalomértéshez elengedhetetlenek.

A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a 6.

évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és

nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást

adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a

beszédhelyzethez.

Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji különbségeit. Legyen képes

néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására az olvasottakról.

Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására, személyes és

olvasmányélmények megfogalmazására.

Tanulási képesség szempontjából jó, ha a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására

különböző témájú, műfajú szövegek megértésére, megfogalmazására.

Szövegértés szempontjából szükséges a globális, információkereső, értelmező és reflektáló

olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsolatának magyarázatása; a címadás.

Irodalomismeret szempontjából a tanuló ebben a szakaszban megfigyeli a költői nyelv néhány

sajátosságát, a műfajok némelyikét, a szerkezetiség némely megnyilvánulásait, a téma és

hangulat változatait, a szereplő, az elbeszélő, a lírai én kérdésköreinek némely aspektusát,

továbbá a tantervben számára előírt fogalmakat.

Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi

formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Monda, rege, ballada 8

2. Összehasonlítási gyakorlatok: mese, monda 5

3. Arany János: Toldi 10+5

4. Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok 5

5. Hősök a történetmondás műfajában 10

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

6.

Regényhősök összehasonlítása

Regény feldolgozás: Tatay Sándor: Kinizsi Pál / Nógrádi

Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában

Tablókészítés, projektmunka

6+9

7.

Képek és formák a költészetben

Gyerekversek értelmezése: Ami a szívedet nyomja c.

kötetből

14+6

8. Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak

jellemzői 4

9. Fogalomhasználat 4

Szabadon felhasználható órakeret (témahetek, iskolai

ünnepség megtekintése, tanulmányi kirándulás) 6

Napjaink írói

Nógrádi Gábor: Petepite / Marci öröksége / Papa, ne már! 4

Gyakorlás, összefoglalás, témazáró 8

Filmnézés: Egri csillagok 4

Éves óraszám: 108

Heti óraszám: 3

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Monda, rege, ballada Órakeret

8 óra

Előzetes tudás A teremtés, eredet motívuma, a régióhoz kötődő irodalmi emlékek.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A mondák, regék, balladák megismerése révén a nemzeti

hagyományok, nemzeti kultúra és öntudat, hazaszeretet fogalmainak

megértése, fejlesztése. Annak belátása, hogy e műfajok alkalmasak

arra, hogy a nemzetek megfogalmazzák önmaguk számára

hagyományaik egy-egy részletét.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Két-három magyar történeti

monda, köztük népmonda,

egy népballada és

műballadaként A walesi

bárdok és még egy Arany-

ballada. Vörösmarty Mihály:

Szép Ilonka, Arany János:

Rege a csodaszarvasról.

Fejlődő vitakultúrával

részvétel különféle

beszélgetésekben a nemzeti

hagyományok, nemzeti

kultúra és öntudat,

hazaszeretet és európaiság

témájában.

Gyakorlatok az érvelési

kultúra sokágúvá

fejlesztésére.

A mondákban szereplő,

hasonló motívumok

megfigyelése és összevetése.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek: a

magyar nép eredete és

vándorlása.

Vizuális kultúra: a

honfoglaláskori művészet.

Természetismeret: ember és

természet kölcsönhatása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az érvek csoportosítása és

szembeállítása.

A témával adekvát

területekről indokok,

magyarázatok, bizonyítékok

keresése.

Arany János egy balladájának

és egy népballada részletének

szöveghű felidézése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Monda, rege, ballada, hagyomány, nemzeti hagyomány, nemzeti kultúra,

hazaszeretet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Összehasonlítási gyakorlatok: mese, monda Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Mesék, mondák.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A valóságból kiinduló és a valósághoz csak lazábban kötődő kisepikai

alkotások megfigyelése, a konkréttól való elvonatkoztatás, általánosítás

és az általánosított jegyek összehasonlítása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mesék és mondák

realitásának,

fantasztikumának,

cselekményalakításának,

helyszíneinek, szereplőinek

összevetése a hatás és az

elbeszélésmód szempontjából

(pl. ezen mondákon keresztül:

Timaffy László: A Duna

meséje, Lengyel Dénes:

Munkács vára, Komjáthy

István: Miért haragszik a

Balaton; illetve pl. ezen

meséken keresztül: Az őzfiú, A

muzsikáló ezüstkecske, A

deákból lett király).

23 alkotás megismerése

mindkét összevetendő

műcsoportból.

Tanári segítséggel közös

jellemzők kiemelése a konkrét

művekből.

A közös jellemzők

összevetése a másik

műcsoport közös

jellemzőivel.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek: a

magyar történelem néhány

mondaköre.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Valóság, fantasztikum, fikció.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Arany János: Toldi Órakeret

10 óra+5

Előzetes tudás Elbeszélés, elbeszélő költemény.

A tematikai

egység nevelési-Az erkölcsi érzék és ítélőképesség fejlesztése a mű által fölvetett

kérdések megvitatásával (pl. bűn-bűnhődés-elégtétel, megküzdés a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

fejlesztési céljai nehézségekkel, hősiesség, bátorság, becsület).

A szövegközeli olvasás, a szövegértelmező, műértelmező képesség

fejlesztése (tér- és időviszonyok, cselekmény, a szereplők kapcsolatai;

magatartások értelmezése; lélekábrázolás). A szókincs és az esztétikai

érzék fejlesztése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Emberi kapcsolatok,

konfliktusok, lélekábrázolás a

Toldiban.

Toldi Miklós helyzete, tettei,

magatartása (értelmezés,

jellemzés); kapcsolatai,

konfliktusai (elemzés).

Arany lélekábrázolása

(családi kapcsolatok; bűn és

megtisztulás).

A történetmondás eszközei -

szerkezeti, előadás-, módbeli,

nyelvi sajátosságok.

A már tanult fogalmak

alkalmazása, és jelentésük

értelmezi (ütemhangsúlyos

verselés, bonyodalom stb.).

A Toldi-család viszonyairól

beszélgetve saját dilemmák

megfogalmazása a családi

élettel kapcsolatban.

A beszélő és az elbeszélő

szerepének elkülönítése.

A cselekmény kisebb-

nagyobb részeiről, illetve

egészéről áttekintő

összefoglalás , a jelenetek

fontosságának, jelentőségük

mibenlétének megvilágítása

szóbeli és írásbeli

megfogalmazásokban; a

szereplők megnevezése,

megfigyelése, , jellemzése.

A Toldi meghatározott

részletének szöveghű

felidézése.

Informatika: adatok keresése

Arany Jánosról.

Vizuális kultúra: a középkori

művészet jelentősebb emlékei

Magyarországon.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Mottó, páros rím, hangsúly, tiszta rím és asszonánc, beszélő, elbeszélő,

próbatétel.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Tematikus-motivikus összevetési gyakorlatok Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Arany János: Toldi.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A műben tematizált és fogalmilag megragadott életkérdés, dilemma,

helyzet összevetése a mindennapi tapasztalattal.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Emberi élethelyzetek

felidézése és elemzése a Toldi

jelenetei kapcsán, pl.

társadalmi különbségek (hé,

paraszt…), kiszakadás a

családból (Miklós eltávozik),

hit és hitetlenség (2324.

Csoportmunkában vagy tanári

irányítással tematikus

kristályosodási pontok

kiragadása a

történetfolyamból.

A történetben megragadható

téma, tematika, motívum

Erkölcstan: kortársi

csoportok, néhány drámai

élethelyzet serdülőkorban és

felnőttként.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

ének), képmutatás (György a

király előtt) stb.

megnevezése, fogalmi

körülírása.

A műben tematizált és

fogalmilag megragadott

életkérdés, dilemma, helyzet

összevetése mindennapi

tapasztalatokkal, más

emberekre vonatkozó

megfigyelésekkel.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Határhelyzet, döntési helyzet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Hősök a történetmondás műfajában Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Mesék, elbeszélések, mondák olvasása, feldolgozása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A regények világát felidéző írói eszközök, ismétlődő motívumok

felismerése. Jellemek és sorsok azonosítása. Az önismeret fejlesztése a

főbb karakterek jellemzése révén.

A „próbatétel, kaland, hősiesség” tematika alapján olyan erkölcsi

értékek, mint a kötelességtudat, a munka, az áldozathozatal, a kitartás, a

segítőkészség, a tisztelet és a tisztesség megbecsülése, a megküzdés

képességének fejlesztése,

Az erkölcsi érzék és ítélőképesség fejlesztése az Egri csillagokban

fölvetett kérdések megvitatásával (pl. hősiesség, bátorság, becsület,

kitartás, hűség, leleményesség).

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Elbeszélő költeményként

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi,

regényként Gárdonyi Géza:

Egri csillagok továbbá kortárs

vagy klasszikus ifjúsági

regények, vagy azok részletei.

Helyzetek, kalandok,

konfliktusok, a regény világát

felidéző írói eszközök,

ismétlődő motívumok.

Jellemek és sorsok.

A hosszabb művek

terjedelmesebb cselekménye

lényegének kiemelése és

rendszerezése is

vázlatkészítéssel, az adatok

csoportosításával.

Az olvasott történet

részleteinek megjelenítése

drámajáték-helyzetek

megalkotásával,

dramatizálással,

improvizációval, utánzással.

A cselekmény utólagos

felidézése is a tanult

szakkifejezések használatával

(konfliktus, bonyodalom,

tetőpont stb.), a szereplők

jellemzése,

kapcsolatrendszerük feltárása.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret: irodalmi

művek megjelenése a

filmművészetben, a Lúdas

Matyi rajzfilmen.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az Egri csillagok egy

részletének szöveghű

felidézése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Történelmi regény, jellemzés, leírás, párbeszéd, monológ, konfliktus,

bonyodalom, tetőpont.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Regényhősök összehasonlítása Órakeret

6 óra+9

Előzetes tudás Gárdonyi Géza: Egri csillagok.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Regények hőseinek jellemzése, jellemvonásaik, illetve személyiségük –

értékeléssel vagy értékelés nélkül - összevetése más művek

karaktereivel.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A Gárdonyi-mű és más

regények hőseinek

párhuzamos jellemzése és

szembeállítása:

Tatay Sándor: Kinizsi Pál /

Harper Lee: Ne bántsátok a

feketerigót!

A téma lezárásaként

tablókészítés, projektmunka.

Az elemzés tárgyául választott

karakter műbeli

felbukkanásainak

megfigyelése.

A rá vonatkoztatható

információk összegyűjtése.

Következtetéseket levonása

tetteiből, szavaiból, az

elbeszélő és más szereplők rá

vonatkozó állásfoglalásaiból.

A következtetések

összefoglalása és listázása

minőségjelzős szerkezetekben.

Vizsgálódása eredményének

összevetése más szereplők

ugyanilyen elemzésével.

Erkölcstan:

személyiségvonások,

lelkiismeret, szándék,

konfliktus, döntés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Jellem, jellemvonás, jellemzés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Képek és formák a költészetben Órakeret

14 óra+6

Előzetes tudás Különféle műfajú lírai művek korábbi olvasmányokból.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A lírai formanyelv sokféleségének megismerése, képiség, zeneiség,

szerkezet eszközeinek felismerése. Lírai alkotások elemzése, érzelmek

árnyalt kifejezése, az empátia fejlesztése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Lírai alkotások elemzése

különböző korokból,

beleértve a régi magyar

irodalmat, nevezetesen

Csokonai: A Reményhez,

Janus Pannonius: Pannónia

dicsérete, továbbá néhány

lírai mű a más korokból

(például: Balassi Bálint),

valamint a 20–21. század

magyar költészetéből is (a

kortársak közül például

Lackfi János, Varró Dániel).

Kitekintés, más nemzetek lírai

alkotásai : Ami a szívedet nyomja

(svéd gyerekversek) c. kötetből való

versek értelmezése

A lírai formanyelv

sokféleségének bemutatása

példákon keresztül, írásbeli és

szóbeli ismertetésekben pedig

egyre gyakorlottabb rámutatás

a képiség, a zeneiség, a

szerkezet változataira,

eltéréseire és hasonlóságaira.

Az irodalmi művekben

megjelenített érzelmek,

motívumok visszaadása mind

többször saját szavakkal,

mégis szakszerűen használva

a kulcsfogalmakat. A művek

megismerése, megértése során

különböző olvasási stratégiák

alkalmazása.

Csokonai Vitéz Mihály A

Reményhez és Janus

Pannonius Pannónia dicsérete

című verseinek szöveghű

felidézése.

Ének-zene: énekelt versek.

Vizuális kultúra: az építészeti,

a képzőművészeti, a tárgyi

kultúra példái a késő

középkori, kora újkori

Magyarországon.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kompozíció, refrén, rímtípus, költői öntudat, tartalom, forma.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak

jellemzői

Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Elbeszélés, elbeszélő szerkezet.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A különböző szövegműfajok jellemzőinek elkülönítése. A különféle

szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban főbb típusaik alkalmazása.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A 6. évfolyamon megismert

művek feldolgozása kapcsán:

a jellemzés tartalmi és formai

követelményei, az elbeszélés,

a leírás sajátosságai, az

egyszerűbb dialogikus formák,

dramatikus népszokások

tipikus jegyei.

A tematikai egységben

szereplő szövegműfajok

rutinos megkülönböztetése, és

ilyenek alkotása is.

A különféle irodalmi

művekben olvasottak önálló

reprodukálása elbeszélésben,

leírásban, jellemzésben.

A szövegműfajok

különbségeinek érzékelése, és

megnyilatkozásokban

számadás ezekről a

Dráma és tánc: dramatikus

népszokások.

Vizuális kultúra: népművészet

tárgyi emlékei.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

különbségekről.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Műnem, líra, epika, dráma, elbeszélés, leírás, párbeszéd, jellemzés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Fogalomhasználat Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Definiált fogalomhasználat nélküli tapasztalatok.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A 6. évfolyam tematikai egységeihez kapcsolódva fogalmak megértése és aktív

használata a különböző művekről való szóbeli és írásos megnyilatkozásokban. Az

absztrakciós képesség, a fogalmi gondolkodás fejlesztése.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Elbeszélő és lírai művek,

amelyekkel kapcsolatban a

fogalmak felmerülnek.

Igényes és az értelmezést

segítő fogalomhasználat.

A művekről beszélve,

beszélgetve a fogalmak értő

használata.

A fogalomhasználatot segítő

szótár- és lexikonhasználat.

Vizuális kultúra; Ének-zene:

fogalmak,.pl. látványelemzés,

kompozíció, szín, kontraszt,

variáció; zenei műfajok, zenei

elemek, pl. tempó, karakter,

dallam, hangszín, dinamika,

tonalitás, formai megoldások.

Természetismeret:

körfolyamatok, ciklusok,

események ismétlődése,

felépítésbeli hasonlóságok.

Informatika:

könyvtárhasználat.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elbeszélés, regény; epikai mű szerkezete (kiindulási pont, bonyodalom,

tetőpont, megoldás, szereplő, mellékszereplő, főhős); allegória,

időmértékes verselés, versláb; konfliktus, epizód, motívum,

történetmondás; nézőpont, cselekményszál; alliteráció, metonímia;

rímelhelyezkedés, jelentés (szó szerinti és metaforikus).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Napjaink írói Órakeret

4 óra

Előzetes tudás A 20-21. században született írók, költők és műveinek megnevezése.

Az előző évben feldolgozott Christine Nöstlinger egyik műve.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Ráirányítani a figyelmet a napjainkban születő művek megismerésének

a fontosságára. Olvasóvá nevelés.

A kiválasztott mű témájának értelmezése, szereplők bemutatása,

jellemzése.

Szóbeli kifejezésformák: történetmondás, cselekményismertetés.

Vázlatkészítés.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Népszerű írók, költők pl.

J.K.Rowling, Christine

Nöstlinger, Lackfi János,

Nógrádi Gábor megemlítése.

Nógrádi Gábor: Petepite /

Marci öröksége / Papa, ne

már!

A mű közös feldolgozása,

megbeszélése.

Vázlatkészítés.

Erkölcstan: titkok, barátság,

szerelem, család

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Regény, cselekmény, tér-idő viszonyok, szerkezet, konfliktus.

Szabadon tervezhető órák:

8. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

9. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

10. óra: Adventi hagyományok, szokások

11. óra: Eötvös-hét

12. óra: Iskolai ünnepség megtekintése

13. óra: Tanulmányi kirándulás

Optimum:

Meg tudja fogalmazni, mi a különbség a mese és a monda között. El tudja különíteni a rímes,

ritmikus szöveget a prózától. Meg tudja nevezni, melyik műnem mond el történetet, melyik

jelenít meg konfliktust párbeszédes formában, és melyik fejez ki érzést, élményt.

Felismeri a hexameteres szövegről, hogy az időmértékes, a felező tizenkettesről, hogy az

ütemhangsúlyos. Képes egyszerűbb összehasonlítást megfogalmazni János vitéz és Toldi

Miklós alakjáról.

Bemutatja 5-6 mondatban az Egri csillagok történelmi hátterét.

El tudja különíteni az egyszerűbb versekben és prózai szövegekben a nagyobb szerkezeti

egységeket.

Össze tudja foglalni az olvasott hosszabb művek cselekményét. Meg tudja különböztetni,

melyik közülük a regény és melyik elbeszélő költemény.

Értelmesen és pontosan, tisztán, tagoltan, megfelelő ritmusban tud felolvasni szövegeket.

Részt tud venni számára ismert témájú vitában, és képes érveket alkotni.

Ismert és könnyen érthető történetben párosítani tudja annak egyes szakaszait a konfliktus,

bonyodalom, tetőpont fogalmával.

Képes az általa jól ismert történetek szereplőit jellemezni, kapcsolatrendszerüket feltárni.

Képes egyszerűbb meghatározást megfogalmazni a következő fogalmakról: líra, epika, dráma,

epizód, megszemélyesítés, metafora, hasonlat, ballada.

Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére.

Az olvasott és megtárgyalt irodalmi művek nyomán képes azonosítani erkölcsi értékeket és

álláspontokat, képes megfogalmazni saját erkölcsi ítéleteit.

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

- Internet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

MAGYAR NYELV (ALAP, REÁL, HUMÁN)

6. évfolyam

A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez

szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a

folytatása. A tanulók hallott és írott szövegalkotási és szövegértési kompetenciának fejlesztése

a kognitív folyamatok, az életkori sajátosságok és az egyéni képességek figyelembevételével.

A nyelvről szerzett tapasztalati (élményalapú) és tárgyi ismeretek mélyítése, bővítése.

A 6. évfolyamon számos képességszintet el kell érni. Beszédkészség szempontjából a

6. évfolyamon a tanuló beszéde fejlődjön tovább a megfelelő artikuláció, szókincs és

nyelvhelyesség szempontjából. A hallott szövegről legyen képes rövid szóbeli összefoglalást

adni. Megszólalásaiban magyarórán és azon kívül is alkalmazkodjék a hallgatósághoz és a

beszédhelyzethez. Olvasás szempontjából legyen képes érzékelni a szövegek műfaji

különbségeit. Legyen képes néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazására

az olvasottakról. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek alkotására,

személyes és olvasmányélmények megfogalmazására. Tanulási képesség szempontjából jó, ha

a tanuló képes különböző vázlatok felhasználására különböző témájú, műfajú szövegek

megértésére, megfogalmazására. Szövegértés szempontjából szükséges a globális,

információkereső, értelmező és reflektáló olvasás, továbbá tartalommondás; a cím és a szöveg

kapcsolatának magyarázatása; a címadás.

Erkölcsi ítélőképesség szempontjából megismerkedik a tetszésnyilvánítás árnyaltabb

nyelvi formáival, a különböző kultúrák és eltérő vélemények tiszteletben tartásának

fontosságával.

Témakör

sorszáma Témakör Óraszám

1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása 10

2. Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés 13

3. Írás, fogalmazás 11

4. Helyesírás 13

5. A nyelv szerkezete 18

Szabadon tervezhető órakeret 7

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Éves óraszám: 72

Heti óraszám: 2

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Mindennapi kommunikációs helyzetekben való megnyilvánulás,

törekvés az érthető, kifejező beszédre.

Szóbeli szövegek megértése, reprodukálása, utasítások megfelelő

követése, a kommunikációs partner szóbeli közlésének megértése.

Az alapvető kommunikációs kapcsolatfelvételi formák ismerete és

alkalmazása: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés stb.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A hallásértés fejlesztése (pl. dramatikus játékkal, szövegmondással,

interaktív olvasásértéssel).

A kommunikációs helyzetnek megfelelő helyes beszédlégzés,

hangképzés, hangsúlyozás, tempó és szünettartás kialakulásának

segítése: pl. beszédgyakorlatokkal, dramatikus játékkal, hangos

szövegmondással.

Törekvés a különböző beszédhelyzetekben a jól formált, a

kommunikációs célt közvetítő beszéd alkottatására. A kifejező

kommunikáció, a megfelelő szókincs alkalmaztatása személyes

beszámolóban, történetmeséléskor, személyek jellemzésekor. A társas

viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák fejlesztése,

a konfliktusok kezelése képességének fejlesztése.

A kiejtés, a szöveg és a nem nyelvi jelek közötti összhang

kialakulásának fejlesztése. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak

(hangsúly, hanglejtés) tudatosításán keresztül a nemzeti identitás

erősítése.

A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, ezen keresztül

az elfogadó attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése.

A kommunikációs folyamat alapvető tényezőinek tudatosítása.

Kommunikációs (illem) szabályok tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A hallásértés fejlesztése analitikus és evaluációs gyakorlatokkal.

Különböző hallott szövegek, információk megértése, rövid

összefoglaló reprodukálása.

Aktív részvétel különféle kommunikációs helyzetekben.

Alkalmazkodás a beszédhelyzethez, a kommunikációs célhoz. A

közlési szándéknak megfelelő szókincs, kiejtés (hangsúly, tempó,

hangerő stb.), valamint nem nyelvi jelek alkalmazása.

Különböző, a kommunikációs célnak, a kommunikációs helyzet: tér,

idő és résztvevői szerepeknek megfelelő beszédhelyzetek

létrehozása szerepjátékkal, drámapedagógiai gyakorlatokkal.

Mindennapi kommunikációs szituációk különféle helyzetekben

történő gyakorlása: kapcsolatfelvétel, kérdés, kérés, beszélgetés.

Férfiak és nők, felnőttek és gyermekek kommunikációja

különbözőségeinek megfigyelése, kommunikációs (illem) szabályok

Dráma és tánc:

kommunikációs

kapcsolatteremtés,

szituációk,

helyzetgyakorlatok.

Vizuális kultúra:

vizuális kommunikáció.

Természetismeret: Az

ember értelmi

képességének, érzelmi

intelligenciájának

alapvonásai; , az

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

(férfiak és nők, felnőttek és gyermekek, gyermekek és gyermekek)

között.

Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása.

A kommunikációs helyzet tér, idő és résztvevői szerepek

(kontextus), valamint a beszédpartner közlésének, viselkedésnek

megfigyelése, értelmezése.

A kommunikáció teljes folyamatának megfigyelése, a

következtetések nyomán alaptényezőinek megnevezése egy-egy

példa elemzésével.

érzékszervek szerepe.

Erkölcstan: önismeret, a

személyes kapcsolatok,

a beszélgetés

jelentősége.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Beszédhelyzet, arcjáték, gesztus, testtartás, távolság, külső, kommunikációs

folyamat, tényező (adó, vevő, csatorna, kód, üzenet, kapcsolat); zenei

eszköz (dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, szövegértés Órakeret

13 óra

Előzetes tudás

A tanult olvasási stratégiák adekvát alkalmazása olvasás előtt, alatt és

után. A tanult különböző típusú és műfajú szövegek felismerése és

megértése. A szöveg információinak és gondolatainak az életkora

szerint elvárható értelmezése és értékelése.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szövegfeldolgozás általános sémájának tudatosítása változó

szövegeken.

Az olvasási technika fejlesztése különféle folyamatos és nem

folyamatos szövegeken többféle szövegértési eljárással. A szöveghez

tartozó kép és szöveg közötti összefüggés felismertetése, egyszerűbb

ábrák, grafikonok értelmeztetése.

Az olvasási, a szövegértési hibák felismerésének fejlesztése, és a

megfelelő javítási stratégia megismertetése, alkalmazásának elősegítése.

A számítógépes szövegek olvasási sajátosságainak felismertetése.

A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak

felismertetése, a nehézségek tudatosítása.

A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk

felismerésének képességének fejlesztése. (Médiatudatosság.)

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Különféle szövegek néma és a szöveg üzenetének megfelelő hangos

olvasása.

Olvasási, szövegértési stratégiák alkalmazása, gyakorlása és bővítése

különböző témájú és típusú nyomtatott és elektronikus szövegeken.

Az ismert szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás, előzetes

tudás aktiválása stb.) alkalmazása, illetve újabb stratégiákkal való

bővítése (szintézis, szelektív olvasás).

Tájékozódás, információkeresés (betűrend, tartalomjegyzék, utalók

használatával) a különféle dokumentumtípusokban (könyv, folyóirat,

AV és online dokumentum), korosztálynak szóló kézikönyvekben

(szótár, lexikon), ismeretterjesztő forrásokban.

A szövegértés folyamatának megfigyelése, a szöveg megértésének

követése, monitorizálása. A hibás olvasási, szövegértési technika

Matematika;

Természetismeret:

szövegértés, a

feladatok szövegének

értelmezése.

Informatika:

Adatkezelés,

adatfeldolgozás,

információmegjeleníté

s; internetes források

adatainak

megkeresése,

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

felismerése, a megfelelő javító stratégia megtalálása és alkalmazása.

Az információhordozók kommunikációs funkcióinak és az olvasott

szövegek tipológiai és műfaji különbségének megfigyelése, a szöveg

mondanivalójának saját szavakkal történő megfogalmazása. A szöveg

szereplőinek bemutatása. A szöveg és a kép összefüggéseinek

feltárása, értelmezése.

csoportosítása.

Vizuális kultúra:

szöveg és kép

összefüggései.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Üzenet, szövegkép, betűrend, tartalomjegyzék.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Írás, fogalmazás Órakeret

11 óra

Előzetes tudás

A társas kultúrában való részvételhez szükséges nyelvi kompetenciák

fejlesztése az írástechnikai téren: az érzelmek hiteles kifejezésének

képessége, a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége,

konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete,

alkalmazása stb. Megfelelő, kialakult egyéni írástechnika alkalmazása.

A szövegalkotás műveleteinek ismerete: anyaggyűjtés, címválasztás, a

lényeges gondolatok kiválasztása, elrendezése, az időrend, a szöveg

tagolása bekezdésekre. A tanult fogalmazási műfajokban való jártasság,

szövegalkotás.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az írástechnika tempójának, esztétikai megjelenésének fejlesztése,

javítása. Az önálló és a tanári segítséggel történő anyaggyűjtés

módjainak fejlesztése.

Az ismert fogalmazási műfajokban történő változatos, kreatív

szövegalkotás támogatása. Újabb szövegalkotási eljárások

megismertetése, alkalmazásának segítése.

Digitális kompetencia fejlesztése: néhány internetes szövegtípus formai

és tartalmi jellemzőinek megfigyelése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kialakult egyéni írástechnika további fejlesztése. Törekvés az

esztétikus, olvasható kézírásra.

Az írás folyamatának megtapasztalása, folytonos ön- és társkorrekció.

Anyaggyűjtés különféle nyomtatott és elektronikus forrásokból az

írott mű elkészítéséhez.

A vázlatkészítés szabályainak, fajtáinak megismerése; gyakorlatok a

vázlat kifejtéséhez, kiegészítéséhez.

Néhány internetes szövegtípus formai és tartalmi jellemzőinek

megfigyelése.

Az írott és nyomtatott szöveg formájának üzenete.

Az írásmű üzenetének, céljának, befogadójának megfelelő szókincs

használata.

Személyes élmények megfogalmazása különböző szöveg-típusokban:

mese, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél.

Szövegalkotás az internetes műfajokban: pl. e-mail, komment.

Az írás nem nyelvi jeleinek (betűforma, -nagyság, sorköz, margó,

Idegen nyelvek:

udvariassági

formulák, egyszerű

üzenetek

megfogalmazása a

tanult idegen nyelven.

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek: narratív

szövegek,

történetmondás

történelmi

eseményekről,

hősökről.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

távolság, színek, kiemelések stb.), a szöveg képének az írott üzeneten

túli jelentése.

A kézzel írt és a számítógépes szövegek különbözőségei,

hasonlóságai.

Természetismeret:

anyaggyűjtés,

vázlatkészítés.

Vizuális kultúra: a

szöveg képe.

Informatika: internetes

kapcsolattartó műfajok;

rajzos-szöveges

dokumentumok

létrehozása,

átalakítása,

formázása.

.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Anyaggyűjtés, vázlat, elbeszélés, leírás, jellemzés, levél, e-mail, emotikon.

Nem nyelvi jel (sorköz, betű, margó stb.).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírás Órakeret

13 óra

Előzetes tudás A tanult főbb helyesírási szabályok felismerése, alkalmazása a

szövegalkotásban, az írásbeli munkákban. A Magyar helyesírási szótár

használata tanári segítséggel.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szófajokhoz kapcsolódó legalapvetőbb és leggyakoribb helyesírási

szabályok, normák megismertetése.

A helyzetnek megfelelő, pontos helyesírás iránti igény kialakítása, a

helyesírást segítő segédeszközök (helyesírási szabályzat, szótár stb.)

önálló használatának kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A tulajdonnév értelemtükröztető helyesírási alapjainak megismerése.

A megismert helyesírási esetek felismerése és tudatos alkalmazása az

írott szöveg megértése és szövegalkotási folyamatában; az önkontroll

és szövegjavítás fokozatos önállósággal. Hibajavítási gyakorlatok

segédeszközök használatával.

Törekvés a mindennapi írásbeli alkotásokban az igényes

helyesírásra.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek; Idegen

nyelvek; Vizuális

kultúra;

Természetismeret;

Informatika: a

tantárgyra jellemző

fogalmak,

tulajdonnevek,

földrajzi nevek,

digitális kifejezések

helyesírása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

A szófajokhoz kapcsolódó helyesírási szabályok

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv szerkezete Órakeret

18 óra

Előzetes tudás

A tanult szófajok felismerése és megnevezése szójelentés alapján

toldalékos formában, mondatban és szövegben, megfelelő használatuk

írott és beszélt szövegben.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Nyelvi tudatosság figyelemfejlesztéssel: a magyar nyelv szerkezetének

megfigyeltetése; a hangok, a szóelemek és a szavak szintjének

részletesebb vizsgálata.

Elemző képesség fejlesztése: a szófaji csoportok jellemző alaktani

viselkedésének megfigyeltetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szavak egy lehetséges osztályának, a szófajok legjellemzőbb

csoportjainak áttekintése, szövegbeli és kommunikációs szerepük

megfigyelése, alkalmazásuk a kommunikációban. A szófaji

csoportok jellemző alaktani viselkedésének megfigyelése, főbb

jellemzőinek megnevezése.

Az alapszófajok típusai, szerkezetük, szerepük a szövegalkotásban.

Az ige szerkezete, az igekötők szerepe az ige folyamatosságának, az

irányultságának kifejezésében; az ige aspektualitása.

A főnevek kategóriái, a tulajdonnevek néhány tipikus fajtája,

szerkezete.

A névmások szövegszervező szerepének megfigyelése, alkalmazása

a szövegalkotásban.

A tanult alapszófajok leggyakoribb képzőinek megismerése,

szóalkotási gyakorlatok.

A magyar nyelv szerkezetének összehasonlítása a tanult idegen nyelv

hangtani, szótani szerkezetével.

Idegen nyelvek: a tanult

idegen nyelv

hangállománya,

hangtani, szótani

szerkezete.

Természetismeret: az

ember hangképző

szervei.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Alapszófaj (ige, főnév, melléknév, számnév, határozószó, névmás, igenév).

Szabadon tervezhető órák:

14. óra : Öko-hét: szelektív hulladékgyűjtés

15. óra: Egészséghét: egészséghez kapcsolódó ismeretterjesztő szöveg feldolgozása

16. óra: Adventi hagyományok, szokások

17. óra: Eötvös-hét

18. óra: Iskolai ünnepség megtekintése

19. óra: Egészségügyi vizsgálat

20. óra: Tanulmányi kirándulás

A továbbhaladás feltételei:

A beszédhelyzethez (címzett, szándék, tartalom) és a nyelvi illem alapvető szabályaihoz

alkalmazkodó beszédmód a kommunikáció iskolai (tanórai) helyzeteiben. Az alapvető nyelvi

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

és nem nyelvi kifejezőeszközök helyes használata élőbeszédben. Különböző témájú és műfajú

szövegek értő olvasása, értelmes felolvasása. Jól olvasható írás, az írásos szöveg rendezett

elhelyezése. A tanuló felismeri a tanult alapszófajokat ( ige, főnév, melléknév, számnév,

határozószók, igenevek, névmások).

Optimum:

Törekszik az igényes, pontos és helyes fogalmazásra, írásra. Az írott és elektronikus felületen

megjelenő olvasott szövegek globális (átfogó) megértése, a szövegből az információk

visszakeresése mellett képes újabb és újabb szövegértési stratégiákat megismerni, azokat

alkalmazni. A tanuló ismeri a tanult alapszófajok ( ige, főnév, melléknév, számnév,

határozószó, igenevek, névmások), valamint az igekötők általános jellemzőit, alaki

sajátosságait, a hozzájuk kapcsolódó főbb helyesírási szabályokat, amelyeket az írott

munkájában alkalmaz.

Eszközök, segédletek:

- tankönyv, munkafüzet

- az iskola könyvtárában található könyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek

- Internet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Magyar nyelv és irodalom 7. és 8. évfolyam

Ajánlott óraszám:

Alap tagozat:

7. évfolyam heti 3 óra

magyar nyelv: 1, irodalom: 2

8. évfolyam heti 4 óra

magyar nyelv: 2, irodalom: 2

Humán tagozat:

7. évfolyam heti 4 óra

magyar nyelv: 2, irodalom: 2

8. évfolyam heti 4 óra

magyar nyelv: 2,irodalom: 2

Reál tagozat:

7. évfolyam heti 4óra

magyar nyelv: 2, irodalom: 2

8. évfolyam heti 4 óra

magyar nyelv: 2,irodalom: 2

Fejlesztési feladatok

1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása

Törekvés a jól formált, nyelvileg igényes beszédre és a megfelelő artikulációra.

A szöveg tartalmát és a beszélő szándékát tükröző kiejtésmód eszközeinek

alkalmazása. A szünet, a hangsúly-, a beszédtempó-, a hangmagasságváltás és a

hanglejtés modulációjának használatában rejlő kommunikációs lehetőségek

megfigyelése és alkalmazása.

A kommunikációs folyamat összetevőinek azonosítása, értelmezése.

A szóhasználat, a kiejtés, a testbeszéd összehangolása különféle beszédhelyzetekben.

A testbeszéd, gesztusnyelv lehetőségeinek és korlátainak megtapasztalása.

A testbeszéd, a térközszabályozás és az arcjáték szerepének ismerete, tudatos

alkalmazása különféle kommunikációs helyzetekben; dekódolása a hétköznapi

kommunikációs helyzetekben és a tömegkommunikációban.

Részvétel a tanulócsoportban folyó beszélgetésben, vitában.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Hallott szöveg rövid szóbeli összefoglalása. A beszélő fellépésének, szóbeli

viselkedésének megfigyelése.

Empatikus együttműködés a beszédtárssal. Érvelés: érvek felkutatása, vélemény,

állásfoglalás kialakítása.

Törekvés alkalmazkodni a hallgatósághoz, a beszédhelyzethez, az árnyalatok

érzékeltetésére.

Különféle beszédműfajok kommunikációs technikáinak alkalmazása és értékelése.

Saját vélemény megfogalmazása, megvédése érvekkel; mások véleményének

meghallgatása, megértése többszereplős helyzetekben.

Saját vélemény újrafogalmazása adott szempont szerint. Mások véleményének tömör

reprodukálása többszereplős helyzetekben.

Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása. Ismert szövegek megjelenítése

drámajátékkal. Különféle dramatikus formák kipróbálása (pl.: bábjáték, árnyjáték,

némajáték, versmondás, helyzetgyakorlat, improvizáció, diákszínpadi előadás.

2. Olvasás, az írott szöveg megértése

Különböző szövegek néma és hangos olvasása.

A szöveg gondolati, érzelmi-hangulati tartalmát közvetíteni képes értelmes és kifejező

olvasás.

A különböző mondatfajták hanglejtésének megfigyelése és reprodukálása a hangos

olvasásban.

Az olvasási stratégiák, a szövegértő olvasást támogató olvasási típusok folyamatos

gyakorlása (pl.: felkészülés az olvasásra, az előzetes tudás előhívása, jelentésalkotás,

jóslás, következtetés, értelmezés, értékelés, kérdések, reflektálás a szövegre,

összefoglalás).

Az életkornak megfelelő globális, információkereső, értelmező és reflektáló olvasás.

Az értő olvasás bizonyítása feladatmegoldással. Az olvasott szövegekkel össze-

függésben az aktív szókincs gazdagítása önálló munkával, kooperatív módszerekkel.

Nyomtatott és elektronikus formájú irodalmi, ismeretterjesztő, publicisztikai szövegek

önálló olvasása és megértése, a szövegelemzés alapvető eljárásainak önálló alkalma-

zása (a téma megállapítása, a lényeg kiemelése, adatkeresés, ok-okozati kapcsolatok,

válaszadás kérdésekre, vázlatkészítés, összefoglalás).

Különböző műfajú és rendeltetésű szövegek szerkezetének, jelentésrétegeinek

feltárása és értelmezése.

Szöveg és kép viszonyának, összjátékának megfigyelése. Különféle ábrák, illuszt-

rációk értelmezése.

Az információs kommunikációs technikák (IKT) műfajainak megfelelő olvasási

szokások gyakorlása, az ezekhez kapcsolódó tipikus hibák és veszélyek felismerése,

kiküszöbölése.

Kreatív folyamatok támogatása (képzelet, belső képek alkotása, jelentésalkotás).

Különböző stílusok és stílusrétegek felismerésének gyakorlása különböző rendeltetésű

szövegekben, alkalmazásuk a szóbeli és írásbeli kommunikációban.

A vizuális közlés verbális és nem verbális elemei.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Szövegek műfaji különbségének érzékelése (pl.: mese és dokumentum, lírai költemény

és elbeszélés).

Különböző szépirodalmi és nem szépirodalmi műfajok közötti különbség megfi-

gyelése. A tájékoztató és véleményközlő műfajok közötti különbség (pl.: hír és

kommentár).

Az olvasmányhoz kapcsolódó előzetes ismeretek, személyes élmények felidézése és

megosztása.

Az olvasott szöveg cselekményének utólagos felidézése, a szereplők cselekedeteinek,

jellemének, kifejtett és ki nem fejtett nézeteinek megértése.

A szépirodalmi és nem szépirodalmi szövegekben megjelenített értékek, erkölcsi

kérdések, motivációk, magatartásformák felismerése, értelmezése.

Néhány mondatos vélemény szóbeli és írásbeli megfogalmazása az olvasott szövegek

szereplőinek cselekedeteiről, érzelmeiről, gondolatairól, a szövegekben megjelenő

emberi helyzetekről.

Különböző vélemények összevetése, különbségek és hasonlóságok megfigyelése,

vélemény megfogalmazása szóban és írásban.

3. Írás, szövegalkotás

Az írástechnika továbbfejlesztése: a tanulási igényeknek megfelelő, olvasható,

esztétikus és rendezett írásmód gyakorlása.

Olvasható, esztétikus írásmód a tanulási szintnek megfelelően. A jegyzetelés

alapjainak elsajátítása.

Rövidebb szövegek alkotása, személyes és olvasmányélmények megfogalmazása

különböző szövegtípusokban és műfajokban.

A különböző nézőpontú elbeszélés és jellemzés gyakorlása, ismertetés és vélemény

készítése.

Alapvető nyelvhelyességi, helyesírási ismeretek tudatos alkalmazása.

A helyesírás értelemtükröző szerepének megértése és alkalmazása. A tanult nyelvtani,

helyesírási ismeretek normakövető alkalmazása.

Különböző nézőpontú rövidebb fogalmazások írása.

Önkifejezés és kreativitás különböző műfajokban (szövegek átírása különböző néző-

pontokból stílus- és hangnemváltással, sajtóműfajok gyakorlása).

Rövidebb beszámolók anyagának összegyűjtése, rendezése különböző nyomtatott (és

elektronikus) forrásokból; írásba foglalás tanári irányítással, csoportosan és önállóan.

4. A tanulási képesség fejlesztése

Az önálló feladatvégzés egyes lépéseinek megalapozása és gyakorlása (könyvtárláto-

gatás, könyvkölcsönzés, gyermeklexikon használata). Gondolkodás a saját

gondolkodási folyamatokról. A tapasztalatok megosztása.

Az önálló feladatvégzés, információgyűjtés és ismeretszerzés módszereinek alkalma-

zása: segédkönyvek, szótárak, lexikonok használata, ismeretlen kifejezések jelentésé-

nek önálló megkeresése egynyelvű szótárakban, a tanult anyag bővítése különböző

információhordozókból. Internetes enciklopédiák és keresőprogramok használata.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Feladatvégzés könyvekkel, gyermeklapokkal (válogatás, csoportosítás, tematikus

tájékozódás).

Elemi gyakorlottság a források megjelölésében.

Vázlat felhasználása különböző témájú, műfajú szövegek megértéséhez,

megfogalmazásához.

Önálló vázlatkészítés különféle eljárásokkal (fürtábra, gondolattérkép stb.) rövidebb

szövegek alapján.

Különböző információhordozók pl.: vizuális, audiovizuális, elektronikus: Internet

jellemzői, kommunikációs funkciói és kultúrája. Szövegek vizuális környezetének

elemzése, ábrák, illusztrációk értelmezése szövegösszefüggésben.

Kulcsszó-keresés; szövegtömörítés; hiányos vázlat, táblázat, ábra kiegészítése a

szöveg alapján.

Jegyzetkészítés tanári irányítással. A tömörítés, a lényegkiemelés, az összefoglalás

gyakorlása.

Információk, adatok visszakeresése tanítói/tanári irányítással. Szöveg értelmezése,

egyszerű ok-okozati összefüggés felismerése; következtetések.

Az információ kritikus befogadásának megalapozása (azonos témáról különböző

forrásból származó rövidebb információk összevetése tanári irányítással, csoportosan).

Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal kombinált [koncentrációs] memóriagya-

korlatok, szövegtanulási technikák. A szöveges emlékezet aktivizálása, szövegek

pontos megfigyelése, azonosítása és felidézése.

5. Anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről

A nyelvi egységek közötti egyszerűbb rendszerszerű összefüggések felismerése (pl.:

hang, szó, szóelem).

A nyelvi egységek szerkezeti, jelentéstani összefüggéseinek megfigyelése (pl.: az

azonos szófajba tartozó szavak jellemzői, ezek összefüggése a szavak mondatbeli

viselkedésével). A nyelvi egységek szövegbeli (kommunikációbeli) szerepének megfi-

gyelése.

A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyelése mondat- és szövegépítő

eljárásokkal.

Gyakorlottság a szavak jelentésviszonyainak feltérképezésében (pl.: az egy- és több-

jelentésű szavak felismerése, rokon értelmű szavak gyűjtése).

A szavak jelentésére vonatkozó kreatív gyakorlatok, a szónál kisebb és nagyobb

nyelvi egységek jelentésének, valamint a nyelvi szerkezetből, formából fakadó jelentés

megismerése.

Különféle nyelvváltozatokat képviselő konkrét példák alapján a nyelv és a

nyelvhasználat rétegzettségének megtapasztalása, felismerése (különösen a szókincs

területén).

A helyesírás további alapvető szabályainak megismerése és alkalmazása. A helyesírási

rendszer grammatikai meghatározottságának felismerése, az ismeretek bővítése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Javítás tanári irányítással és önállóan. Gyakorlottság a helyesírási kézikönyvek hasz-

nálatában.

A nyelvi állandóság és változás jelenségeinek megfigyelése.

Egy-egy korábbi évszázadban született szöveg megfigyelése, a mai és a korábbi

nyelvállapot különbségének a felismerése a korosztálynak megfelelő szinten.

Példák (régebbi korok szövegei, szövegrészei) alapján a nyelvi állandóság és változás

megfigyelése a mai állapottal való összevetés során, elsősorban a szókincsben és a

tanult nyelvtani jelenségek szintjén.

Az anyanyelvi és az idegen nyelvi ismeretek összevetése, az egyes jelenségek egyre

pontosabb megnevezése.

6. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése

Az olvasás örömének megtapasztalása. Tartalommondás; a cím és a szöveg kapcsola-

tának magyarázata; címadás.

Annak felismerése és tudatosítása, hogy az elemző-értelmező olvasás elmélyíti az

élmény- és tapasztalatszerzést.

Annak felismerése és tudatosítása, hogy az irodalomolvasás érzelmi, gondolati,

erkölcsi, esztétikai élmények, a tapasztalatszerzés forrása.

Ismerkedés változatos ritmikai, zenei formálású lírai művekkel: ezek közös és önálló

olvasása és feldolgozása a klasszikus, a kortárs magyar és világirodalom köréből.

A zenei és ritmikai eszközök típusainak azonosítása, funkciójuk, hangulati hatásuk

felismerése.

Néhány fontosabb költői kép és alakzat felismerése, szerepük, hangulati hatásuk

megfigyelése.

Képek és alakzatok, szókincsbeli és mondattani jellegzetességek azonosítása. Jelentés-

teremtő szerepük megértése a lírai szövegben.

Ismerkedés különböző lírai műfajokkal.

Lírai és nem lírai verses műfajok megismerése, jellegzetességeik, tartalmi és formai

sajátosságaik megértése.

A versszak felismerése, egyszerű jellemzése (sorok száma, hosszúsága, szótagszáma).

A versszak és a nagyobb szerkezeti egységek viszonyának megértése.

A kompozíció meghatározó elemeinek megismerése (pl.: tematikus szerkezet, térés

időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása).

A lírai mű középpontjában álló gondolat, illetve érzelem azonosítása. A lírai mű

témájának és hangulatának, hangnemének felismerése.

A lírai mű beszédhelyzete, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes

típusának megismerése.

Rövidebb epikai művek, népköltészeti alkotások olvasása.

Elbeszélő művek önálló olvasása, feldolgozása. Kreatív elbeszélési és történet átírási

gyakorlatok.

A megismert narratív formák alkalmazása a mindennapi történetmondásban, a kreatív

írásban, az írásbeli fogalmazásokban.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Történetek főszereplőinek azonosítása. A szereplők külső és belső jellemzőinek

azonosítása.

A jellemzés főbb eszközeinek azonosítása.

Az idő és a tér egyértelműen megjelölt mozzanatainak azonosítása. A tetőpontok,

fordulópontok és kitérők érzékelése.

Az idő- és térmegjelölések azonosítása, elemzése. Az elbeszélés és a történet időrendje

közötti eltérés érzékelése. Előreutalások és késleltetések azonosítása az elbeszélésben.

Annak megállapítása, hogy ki beszéli el és kinek a szemével látjuk a történetet.

Az elbeszélői nézőpont és a beszédhelyzet érzékelése.

Elbeszélések és elbeszélő költemények részleteinek, illetve köznapi helyzetek

dramatizált megjelenítése. Tapasztalatszerzés a tisztán elbeszélő és a dramatikus

műrészletek közötti különbségekről.

Dramatizált formák, dialógusok, drámai művek közös és önálló olvasása, feldolgo-

zása. Az epikai és a drámai történetmegjelenítés közötti hasonlóságok és eltérések

azonosítása. Szituációk és instrukciók értelmezése és megjelenítése.

A szóbeli költészet és az írásbeliség, a népköltészet és a műköltészet különbségeinek

megtapasztalása példák alapján.

A reklám és a popzene új szóbeli költészete.

Alapvető emberi alaphelyzetek, irodalmi témák felismerése és megbeszélése.

A magyar és a világirodalom néhány jelentős témája és formai hagyománya.

Mesei motívumok, ismétlődő nyelvi, szerkezeti jellemzők azonosítása.

Ismerkedés egy-két korstílussal, a korstílus és egy-egy mű közötti összefüggéssel.

Törekvés a közvetlenül adódó jelentés árnyalására, általánosítására személyes

tapasztalatok, más irodalmi és nem irodalmi, verbális, hangzó és képi szövegek

bevonásával.

7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése

Beszélgetések a szép és a csúnya fogalmának tartalmairól, használatáról.

A tetszésnyilvánítás árnyaltabb nyelvi formái, az eltérő ízlésítéletek különbözőségének

megértése.

Beszélgetések a jó és a rossz fogalmának tartalmáról. A jó és a rossz, az igazság és az

igazságosság: az ítélkezés mint cselekedet felismerése mindennapi helyzetekben és

különféle műalkotásokban. A nem saját álláspont megjelenítésének, átélésének képes-

sége. Mindennapi konfliktusok megjelenítése drámajátékban (pl.: bábjáték).

A tájékozódás igénye és képessége erkölcsi kérdésekben. Az igazság és a nézőpont, a

személyes és a közösségi igazság konfliktusának megértése különféle szövegekben.

Az empátia fejlesztése különféle dramatikus formák kipróbálása révén (pl.: helyzet-

gyakorlat).

A műélvezet megtapasztalása a belefeledkezés, a játék, a kaland, a humor, a képzelet,

a ritmus és a zene révén.

Az önálló műbefogadás mind teljesebb és gyakoribb élménye, a hatás feldolgozása

csoportos beszélgetésben és önálló szöveg alkotásával.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A különböző kultúrák eltérő létmódjának, szemléletének megtapasztalása. A kulturális

sokszínűség mint közösségépítő erő megfigyelése.

Közműveltségi tartalmak

1. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása

1.1. Beszédhallás, hallás utáni értés

1.2. Érthető, jól artikulált, összefüggő beszéd

– megfelelő beszédlégzés, helyes hangképzés; a beszéd szupraszegmentális (folytonos)

tényezői a beszédszándéknak megfelelően;

– mindennapi beszédhelyzetek nyelvi mintái;

– nyelvi és nem nyelvi kódok, mindennapi közlési helyzetek, meggyőző

kommunikáció.

1.3. Memoriterek értelmező tolmácsolása.

2. Olvasás, az írott szövegek megértése

2.1. Szövegértés

– a szó szerinti, az értelmező, a kritikai és a kreatív olvasás szövegfeldolgozási módja;

– a megértés egységei: szó, szószerkezet, mondat, bekezdés, szöveg;

– a nyomtatott és az elektronikus szövegek jellemzői;

– gyakori szövegtípusok megértési stratégiái (szépirodalmi, ismeretterjesztő, tankönyvi

és médiaszövegek);

– ábrák, képek, illusztrációk kapcsolata a szöveggel.

3. Írás, szövegalkotás

3.1. Folyékony írástechnika, olvasható, áttekinthető, a mondanivalót tükröző, tagolt íráskép

3.2. Szövegalkotás

– elbeszélés, leírás, jellemzés, rövid érvelő szöveg, egyéb, a mindennapokban

megjelenő írott és elektronikus szövegek (meghívó, e-mail, SMS, web2.0),

szabadírás;

– kommunikációs célok; szerkesztési, nyelvhelyességi, helyesírási normák.

4. A tanulási képesség fejlesztése

4.1. Kulturált könyvtárhasználat, biztonságos internethasználat

4.2. Tanulást támogató eljárások

– jegyzetelés; adatkeresés, anyaggyűjtés nyomtatott és elektronikus források

segítségével, egynyelvű szótárak;

– vázlatkészítés különféle eljárásokkal: magyarázó rajz, kulcsszavak, tételmondat;

– jegyzet, vázlat alapján önálló (szóbeli és írásbeli) szövegalkotás;

– ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozásuk: magyarázat, definíció, leírás,

adat, információ, gondolattérkép, ábra, ikon, grafikon, táblázat.

4.3. Szövegfeldolgozási és gondolkodási műveletek

– kérdésfeltevés, válaszadás, gondolatmenetek, magyarázatok, következtetések,

összefüggések, kreatív eljárások.

4.4. Szépirodalmi művek, részletek szöveghű felidézése

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Teljes művek:

– Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső egy-egy műve; Arany János egy bal-

ladája, Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez; Janus Pannonius: Pannónia dicsérete;

Kölcsey Ferenc: Hymnus, Huszt; Petőfi Sándor: Az Alföld, Nemzeti dal;

– Radnóti Miklós: Nem tudhatom; Vörösmarty Mihály: Szózat; Weöres Sándor egy

költeménye;

– kortárs magyar szerzők néhány költeménye.

5. Anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről

5.1. A kommunikáció

– a kommunikáció folyamatának célja és tényezői, szóbeli kommunikációs helyzetek

(kérdezés, kérés; érv, érvelés; kisközösségi kommunikáció, kiselőadás, vita);

– a mindennapi kommunikációs helyzetek nyelvi mintái és magatartási szabályai: a

kapcsolatteremtés és -tartás szóbeli és írásbeli formái, nyelvi viselkedési normák.

5.2. Nyelvi sokszínűség, nyelvi tolerancia

– nyelvváltozatok, nyelvjárások;

– a hazánkban élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata.

5.3. A nyelvi egységek közötti egyszerűbb, rendszerszerű összefüggések

– a magyar beszédhangok rendszere, a magánhangzók, a mássalhangzók, az alapvető

hangtörvények. A beszéd hangzása (hangsúly, hanglejtés, dallam, szünet, tempó);

– szóelemek;

– szófajok, a szavak jelentése, alaki viselkedése, mondatbeli szerepe és

kommunikációs funkciója; a szószerkezetek;

– a szavak hangalakjának és jelentésének kapcsolata, az állandósult szókapcsolatok;

– a szókincs változása, régi és új szavak, kifejezések;

– mondat; szerkezet, modalitás;

– az írott nyelv normái: a magyar helyesírás alapelvei.

6. Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése

6.1. Műnemek és műfajok

– epika, líra, dráma;

– ballada, elbeszélés, elbeszélő költemény, mese, mítosz, monda, novella, regény; dal,

epigramma, elégia, életkép, himnusz, óda, rapszódia; komédia, tragédia.

6.2. Az irodalmi szöveg poétikai sajátosságai

– kompozíció, szerkezet, hatás;

– elbeszélő, nézőpont, történetmondás, cselekmény, epizód, helyszín, szereplő, leírás,

párbeszéd, jellemzés;

– szerkezet, a cselekményt alkotó elemek, fordulatok, a szereplők; lírai én, motívum;

– zeneiség, ritmus, ütemhangsúlyos és időmértékes verselés, rím;

– drámajáték: helyzet, monológ, dialógus, jelenet, konfliktus.

6.3. A művészi kifejezésmódok, stíluseszközök funkciói és hatása

– ismétlés, fokozás, párhuzam, ellentét;

– szó szerinti és metaforikus jelentés; hasonlat, megszemélyesítés, metafora,

metonímia, allegória, szinesztézia, szimbólum.

6.4. Téma, motívum, vándormotívum, archetípusok

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

– természet, évszakok és napszakok, szülőföld, haza, család, szülő, gyerekek és

felnőttek, próbatételek, kaland, hősiesség, ars poetica.

6.5. Irodalmi alkotások elemzési, értelmezési eljárásai

6.6. Szerzők és művek

Epika:

– magyar népmesék, népballadák, műmesék, hazai nemzetiségek és más népek meséi;

mondák, mitológiai történetek, bibliai történetek; Arany János: A walesi bárdok,

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai vagy egy másik regénye;

– Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (részletek); Kosztolányi Dezső egy novellája;

– Mikszáth Kálmán egy novellája Móricz Zsigmond egy műve

– továbbá egy-két XX. századi ifjúsági regény és egy-két regényrészlet (pl.: Fekete

István, Szabó Magda, Tamási Áron műveiből);

– kortárs szépprózai alkotások és részletek a magyar és a világirodalomból.

Líra:

– Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Janus Pannonius, József Attila,

Kosztolányi Dezső, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc,

Vörösmarty Mihály, Weöres Sándor műveiből;

– kortárs magyar lírai alkotások.

– A dráma és a színház világa: egy dráma.

7. Az ítélőképesség, az erkölcsi, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése

7.1. Hősök, magatartásminták, érzelmi tartalmak, erkölcsi választások

– érzelmek, indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála;

– az irodalmi élmény megosztása, önálló olvasmányválasztás indoklása.

7.2. Zenei, képzőművészeti vonatkozások és kapcsolódások

7.3. Regionális és helyi kulturális kötődések

– irodalmi emlékhelyek.

7.4. Stílusgyakorlat, dramatikus improvizáció és játék

– dialogikus szövegek, jelenetek, drámajáték.

7.5. Szórakoztató irodalom, filmes feldolgozások

Értékelési elvek A tanuló munkájának értékelése során meg kell vizsgálni:

– megszerezte-e a kellő anyanyelvi és irodalmi ismereteket;

– képes-e a fogalmak önálló, pontos használatára; a szerzett tapasztalatok, ismeretek

önálló rendszerezésére; tudja-e alkalmazni megszerzett tudását

– képes-e önálló kutatómunkára, kézikönyvek, szakkönyvek és más információforrá-

sokban való eligazodásra (meg tudja-e állapítani, mennyire megbízható egy

információforrás; össze tudja-e vetni egymással a különböző forrásokból származó

információkat);

– mennyire tudja véleményét koherensen, a fogalmak pontos használatával kifejteni

szóban és írásban;

– mennyire vesz részt a tanórai, közös munkában.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az eredményes előrehaladás egyik fontos előfeltétele a tanulók tudásának folyamatos

ellenőrzése és értékelése. A magyar órákon értékeljük a tanulók

– szóbeli megnyilvánulását,

– írásbeli teljesítményét.

A szóbeli megnyilvánulások lehetnek

– feleletek,

– hozzászólások,

– a tananyag feldolgozását segítő jó kérdések, önálló gondolatok,

– kiselőadások stb.

Az írásbeli teljesítmények

– a tankönyv, munkafüzet feladatainak megoldása,

– alkalomszerűen készített feladatlapok megoldása,

– feladatgyűjtemények válogatott feladatainak megoldása,

– iskolai és házi dolgozatok (elbeszélés, leírás, jellemzés, érvelő, meggyőző

szövegtípusok, véleménynyilvánítás írásban, műértelmezés, levél, ismertetés

A témahetekre fordított órák témái: szövegértés az egészséges életmódhoz kapcsolódóan,

ismeretterjesztő szövegek feldolgozása, az advent eredete, az adventi szokások, karácsonyhoz

kötődő irodalmi alkotások, versek elemzése,értelmezése, bibliai történetek, báró Eötvös

József élete és kora,régi és magyar diákszavak,ismeretterjesztő szövegek az „öko”- témákhoz

kapcsolódóan.

A továbbhaladás feltételei 7. évfolyamon Részvétel a közéleti kommunikáció iskolai helyzeteinek különféle formáiban felszólalás,

hozzászólás formájában. Saját vélemény megfogalmazása (az érvelés alapvető szabályait

követve) a mindennapi élet egyszerűbb, a korosztály által is átlátható problémáiról,

olvasmányokról. Udvarias együttműködés felnőtt és kortárs beszédpartnerekkel.

A megértést biztosító hangos és néma olvasás, szöveghű folyamatos felolvasás,

szövegmondás. Rendezett, egyéni íráskép.

Különféle műfajú és rendeltetésű (szépirodalmi, ismeretterjesztő, értekező) szövegek

szerkezetének és jelentésének bemutatása. Epikus olvasmányok, olvasott, látott drámai

alkotások szerkezeti elemeinek elkülönítése, a fő- és mellékszereplők jellemzése. A

szépirodalmi művekben megjelenő helyzetek és jellemek, érzelmek és gondolatok egyszerűbb

összefüggéseinek bemutatása szóban és írásban. A lírai formanyelv (ritmus, rím, hangzás,

képiség) stíluseszközeinek felismerése. Vázlat készítése szóbeli megnyilatkozáshoz,

cselekményvázlat írása.

Az egyszerű mondat részeinek, szintagmáinak megnevezése, elemzése. A mondatfajták biztos

megkülönböztetése. A szóalkotás gyakori módjainak fölismerése és elemzése. A tanult

nyelvhelyességi és helyesírási szabályok megfelelő alkalmazása: a központozás, a

tanulmányok során előforduló tulajdonnevek, a belőlük képzett melléknevek helyesírásának,

az egybe- és külön írás elveinek ismerete és megfelelő alkalmazása. A Magyar helyesírási

szótár önálló használata.

A tárgyalt irodalmi művekhez, a mindennapi élet kérdéseinek megválaszolásához

ismeretanyagok keresése a könyvtár nyomtatott és elektronikus információhordozóinak

felhasználásával.

Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációban és az elemző beszélgetésekben.

Optimum:

A felvilágosodás, klasszicizmus, versciklus, romantika, szónoki beszéd, alkalmi vers; szám-,

eredet-, eredmény-, hasonlító határozó, értelmező jelző.

Ellenőrzés:

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Magyar irdalom:

Témazárók: A reformkor

Kisepikai műfajok

A regény változatai

Fogalmazások: elbeszélés jellemzéssel

Elbeszélés párbeszéddel

Leírás

Magyar nyelv: helyesírás év végén

A továbbhaladás feltételei 8 . évfolyamon

A köznyelv, a tanult szaknyelv, a társalgás és a szleng szókészletében meglévő eltérések

felismerése és a kommunikációs helyzetnek megfelelő használatuk.

Tájékozottság az alapvető tömegkommunikációs műfajokban, a média szerepének és

hatásának felismerése.

A szöveg értő befogadását biztosító olvasás, különféle műfajú szövegek kifejező felolvasása,

memoriterek elmondása. A tanulmányokhoz szükséges eszközszintű íráskészség, jól

olvasható esztétikus írás. A feldolgozott művekről, olvasmányélményekről, színházi

előadásról összefoglalás készítése a témának, a kommunikációs alkalomnak megfelelő

stílusban felelet vagy rövid írásos beszámoló formájában. A megismert műfajok

stíluseszközeinek megnevezése tárgyszerűen a tanult szakkifejezésekkel, jellemzésük

példákkal. Az olvasott művekben megjelenített emberi problémák bemutatása önálló

véleménynyilvánítással. Ismeretek a magyar irodalom nagyobb korszakairól (reformkor, a

XX. század első és második fele), néhány alkotó portréja, az olvasott művek elhelyezése a

korban.

A népszerű irodalom néhány gyakori műfajának ismerete, hatáskeltő eszközeik jellemzése.

A leíró nyelvtani ismeretek rendszerezése: hangtani, szó- és alaktani, jelentéstani, mondattani

jelenségek fogalmi szintű megnevezése, elemzése egyszerűbb esetekben, a szórend és a

jelentés összefüggésének fölismerése. Mondattani nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása

szóban és írásban. Az idézés, a párbeszéd, a központozás helyesírása.

A gyakrabban használt mindennapi hivatalos iratok jellemzőinek ismerete.

Tájékozottság a magyar nyelv eredetéről, helyéről a világ nyelvei között.

Jártasság az önálló könyvtári munkában, a tárgyi katalógus használatában.

Színházi előadás megtekintésének élménye alapján beszámoló készítése. Részvétel az

improvizációs játékokban.

Optimum:

Önéletrajzi regény, a realizmus, a naturalizmus, esszé, leoninus, szonett, impresszionizmus,

humoreszk, jellemkomikum, vízió, soráthajlás, képvers, paródia, tömegkommunikációs

műfajok sajátos jelentéstartalmú alárendelt összetett mondatok, feltételes, hasonlító,

nyelvcsaládok

Ellenőrzés:

Magyar irdalom:

Témazárók: A Nyugat első nemzedéke

Az irodalom nagy témái

A regény változatai

Év végén: szövegértés, irodalomelmélet

Fogalmazások: elbeszélés jellemzéssel

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kritika írása egy elemzett műről

Könyvajánlás, ismertetés

Magyar nyelv:A mondat- az összetett mondat, ismeretek az anyanyelvről

helyesírás év végén

Szempontok a tanulók teljesítményének értékeléséhez

A továbbhaladás feltételei c. részben megfogalmazottak nem a minimum követelményt

tartalmazzák, semmiképpen sem azonosak az elégséges/elégtelen határok megvonásával. E

részlet célja elsősorban a legfőbb képzési feladatoknak, a fejlesztés csomópontjainak a

megnevezése az évi anyagban. Tájékoztatásul szolgálhat arra, hogy amíg az osztály ezeket a

követelményeket nem tudja teljesíteni, addig a szabadon tervezhető 20%-os keret terhére ne új

anyagot tervezzen a szaktanár, hanem ezeket gyakoroltassa akár az egész osztállyal, akár

differenciáltan az elmaradt tanulókkal.

A teljesítmények értékelésében fontos szempont a fogalmak ismeretének fokozatos, az

életkori teljesítőképességhez szabott megkövetelése. Az 5–6. évfolyamon a nyelvtani és

irodalmi fogalmak fölismerése a követelmény, a 7–8. évfolyamon már a megnevezésük

fogalmi magyarázat (definíció) formájában, valamint az ismeretek önálló alkalmazása

feleletben, írásbeli munkákban és a saját munkája fokozatos önkontrollja.

A tanulói teljesítmény értékelésének legfőbb szempontja a szövegértésben és

szövegalkotásban (beleértve az olvasási és íráskészséget, az írásbeli munkák helyesírását is)

az évfolyamon megkövetelhető szint elérése, a tanultak önálló biztonságos felhasználása az

irodalmi és az ismeretterjesztő művek feldolgozásában, az irodalmi és a személyes élmény

megfogalmazásában; gyakorlati írás- és beszédkészség a mindennapi élet és a tanulmányok

változatos kommunikációs helyzeteiben. Az eddig bevált feladattípusok mind alkalmazhatók

a részképességek értékelésére, de a tudás évfolyamonkénti mérésére elsősorban olyan írásbeli

és szóbeli komplex feladatok alkalmasak, amelyek a kerettanterv legfőbb törekvéseivel

összhangban a tanult ismeretanyag visszaadásán túl lehetőséget adnak a nyelvi kreativitás, a

személyes élmény és vélemény megnyilvánulására is.

A 8. évfolyamon elvárható legalább egy téma, résztéma adatgyűjtésen (könyvtári

búvárkodáson) alapuló önálló kidolgozása szabadon választott vagy adott témában és/vagy

műfajban (beszámoló, olvasónapló, kiselőadás, előre elkészített hozzászólás, műsorrészlet

stb.).

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Magyar nyelv

7. évfolyam

(heti 1óra, azaz évi 36 óra)

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet;

beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testtartás,

távolság, külső megjelenés.

A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód, kapcsolat,

valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel formái.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák

fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek

tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése.

. A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés)

tudatosításával a nyelvi, nemzeti identitás erősítése.

A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó

attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése.

A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és

hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a

beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás.

A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a

tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása.

Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben,

vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása

a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal.

Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti)

helyzetekben.

.

Minden tantárgy:

felszólalás, kiselőadás,

(ünnepi) beszéd, részvétel

beszélgetésben, vitában.

Vizuális kultúra: szöveg és

kép kapcsolata a vizuális

médiumokban.

Dráma és tánc: kifejező

szövegmondás dramatikus

játékban.

Ének-zene: beszédhang,

énekhang, beszédtempó,

ritmus.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, szövegértés Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás,

előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása

különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba

felismerése, korrigálása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák

(intenzív és extenzív olvasás) megismertetése.

A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése.

A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák,

információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása

nyomtatott és elektronikus szövegekben.

Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes

információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség szempontjából.

A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének

képességének fejlesztése.

A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak

felismertetése, a nehézségek tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb

technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív

olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása.

A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás.

A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív

olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem

folyamatos szövegeken.

Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák

összefüggéseinek felfedése, értelmezése.

Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás).

Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése, a

különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és

használhatóságának kérdése.

A különböző forrásból származó információk megadott szempontok

szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása.

Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái.

Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat.

Minden tantárgy: az

egyes tantárgyakban

olvasott szövegek

feldolgozásának

tantárgyi sajátosságai.

Informatika: keresési

ismeretek alkalmazása.

Vizuális kultúra: ábrák,

képek, illusztrációk

értelmezése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg,

szövegfeldolgozás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Írás, fogalmazás Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal. Megadott

témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok, példák,

érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és forrásainak

felhasználásával.

A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás

folyamatközpontúságának alkalmazása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai

kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a

szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés

képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a

műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás.

Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő

kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel.

A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása.

A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek,

következményeinek elemző megismerése, megvitatása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus

szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos

jelölése.

A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása,

törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására.

Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés,

jellemzés, vélemény.

Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online

felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál).

Informatika: a

szövegszerkesztő

programok lehetőségei.

Vizuális kultúra:

tipográfia ismeretek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment,

blog; önéletrajz.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírás Órakeret 4

óra

Előzetes tudás Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve,

hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás

folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő

helyesírás értelem tükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési

képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak

írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek

leggyakoribb szabályainak megismertetése.

A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása, az

értelemtükröztető rendszer megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle

írásbeli műfajokban. Összetett szavak helyesírásának alapvető

szabályainak megismerése, alkalmazása.

Informatika: a helyesírási

ellenőrző programok.

Vizuális kultúra:

tipográfiai ismeretek –

esztétikus és célszerű

íráskép.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv szerkezete és jelentése+Összefoglalás Órakeret 23

óra

Előzetes tudás

Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév,

melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi,

melléknévi, határozószói igenév.

Mondatfajták típusai, használatuk.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és

szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának

felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi

kommunikációban.

A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az

elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése.

A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése.

A szóalkotási módok megismertetése.

A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök

tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták,

szövegszervező ereje.

Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a

kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban.

Szószerkezetek típusai, fajtái: mellérendelés, alárendelés.

A szószerkezetek és a mondatok megalkotásában szerepet játszó

viszonyszók és mondatszók.

A szószerkezettípusok felépítésének megfigyelése, felismerésük és

alkotásuk.

A fő mondatrészek szerepének és mondatbeli viszonyainak, a

hozzájuk kapcsolódó vonzatok jellemzőinek tanulmányozása.

Fő mondatrészek szerepe, funkciója és fajtái, mondatbeli viszonyaik,

vonzatok.

A szóösszetételek típusai, jelentésük változása, helyesírási szabályai.

A szóösszetétel, a szóképzés és a jelentés összefüggésének elemzése

szépirodalmi és nem irodalmi szövegekben; szógyűjtés és játékos

szóalkotás-képzéssel, összetétellel.

Szóösszetétel, alapszó, képzett szó, szókapcsolat megkülönböztetése.

Vizuális kultúra: vizuális

kommunikáció, a

vizuális közlések

felépítése.

Idegen nyelvek: a tanult

idegen nyelv

szóalkotása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség),

határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot).

Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet.

Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő.

Mondatszó, indulatszó, módosítószó.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző

régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak

értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és

irodalmi példákon.

Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány

jellemzőjének megfigyelése, megnevezése.

A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata.

A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése,

összehasonlítása.

A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek között.

Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: a magyarság

történetének kezdetei.

Ének-zene: régi és új

stílusú népdalok.

Az évi 36 óra tartalmazza az összefoglaló-és a témazáró dolgozatok óráit is.

Magyar nyelv

7. évfolyam

(heti 2óra, azaz évi 72 óra)

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet;

beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus, testtartás,

távolság, külső megjelenés.

A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód, kapcsolat,

valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel formái.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák

fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek

tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése.

A magyar nyelv kiejtési sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés)

tudatosításával a nyelvi, nemzeti identitás erősítése.

A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó

attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése.

A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és

hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a

beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás.

A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a

tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása.

Minden tantárgy:

felszólalás, kiselőadás,

(ünnepi) beszéd, részvétel

beszélgetésben, vitában.

Vizuális kultúra: szöveg és

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben,

vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása

a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal.

Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti)

helyzetekben.

.

kép kapcsolata a vizuális

médiumokban.

Dráma és tánc: kifejező

szövegmondás dramatikus

játékban.

Ének-zene: beszédhang,

énekhang, beszédtempó,

ritmus.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, szövegértés Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás,

előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása

különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba

felismerése, korrigálása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák

(intenzív és extenzív olvasás) megismertetése.

A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése.

A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák,

információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása

nyomtatott és elektronikus szövegekben.

Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes

információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség szempontjából.

A tömegkommunikációs szövegekben rejlő manipulációk felismerésének

képességének fejlesztése.

A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak

felismertetése, a nehézségek tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb

technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív

olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása.

A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás.

A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív

olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem

folyamatos szövegeken.

Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák

összefüggéseinek felfedése, értelmezése.

Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás).

Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése, a

különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és

használhatóságának kérdése.

A különböző forrásból származó információk megadott szempontok

szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása.

Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái.

Minden tantárgy: az

egyes tantárgyakban

olvasott szövegek

feldolgozásának

tantárgyi sajátosságai.

Informatika: keresési

ismeretek alkalmazása.

Vizuális kultúra: ábrák,

képek, illusztrációk

értelmezése.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg,

szövegfeldolgozás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Írás, fogalmazás Órakeret 3

óra

Előzetes tudás

Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal. Megadott

témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok, példák,

érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és forrásainak

felhasználásával.

A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás

folyamatközpontúságának alkalmazása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai

kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége, a

szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége, konfliktuskezelés

képessége, udvariassági formulák ismerete, alkalmazása stb.

Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a

műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás.

Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő

kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel.

A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása.

A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek,

következményeinek elemző megismerése, megvitatása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus

szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos

jelölése.

A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása,

törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására.

Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés,

jellemzés, vélemény.

Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online

felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál).

Informatika: a

szövegszerkesztő

programok lehetőségei.

Vizuális kultúra:

tipográfia ismeretek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment,

blog; önéletrajz.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírás Órakeret 4

óra

Előzetes tudás Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve,

hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás

folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő

helyesírás értelem tükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési

képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak

írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek

leggyakoribb szabályainak megismertetése.

A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása, az

értelemtükröztető rendszer megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle

írásbeli műfajokban. Összetett szavak helyesírásának alapvető

szabályainak megismerése, alkalmazása.

Informatika: a helyesírási

ellenőrző programok.

Vizuális kultúra:

tipográfiai ismeretek –

esztétikus és célszerű

íráskép.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv szerkezete és jelentése Órakeret 23

óra

Előzetes tudás

Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév,

melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi,

melléknévi, határozószói igenév.

Mondatfajták típusai, használatuk.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és

szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának

felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi

kommunikációban.

A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az

elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése.

A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése.

A szóalkotási módok megismertetése.

A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök

tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták,

szövegszervező ereje.

Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a

kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban.

Vizuális kultúra: vizuális

kommunikáció, a

vizuális közlések

felépítése.

Idegen nyelvek: a tanult

idegen nyelv

szóalkotása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

.

Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség),

határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot).

Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet.

Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő.

Mondatszó, indulatszó, módosítószó.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző

régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak

értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és

irodalmi példákon.

Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok

néhány jellemzőjének megfigyelése, megnevezése.

A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata.

A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése,

összehasonlítása.

A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek

között. Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai

példákkal.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: a magyarság

történetének kezdetei.

Ének-zene: régi és új

stílusú népdalok.

A humán-és a reál tagozaton az éves óraszám,nem 36,

hanem 72 lesz. Az adott 36 óra beépítése az új kerettantervbe:

-7 óra a témahetekre fordítandó

- Beszédkészég, szóbeli szövegek megértése és alkotása és az olvasás

,szövegértés tananyagból 1 összefoglaló óra,1 témazáró, (mely lehet

szövegértés)

-2 óra: az állítmány, az állítmány fajtái, gyakorlás

-1 óra: a tárgy gyakorlása

-1 óra: összefoglalás: az alany, az állítmány, a tárgy

-1 óra: témazáró dolgozat írása

-1 óra: a határozós szószerkezet

-1 óra: a helyhatározós szószerkezet

-1 óra: az időhatározós szószerkezet

-1 óra: a módhatározós szószerkezet

-1 óra: az eszközhatározós szószerkezet

-1 óra: az ok-és célhatározós szószerkezet

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

-1 óra: a fok-és mértékhatározós szószerkezet

-1 óra: az állapothatározós szószerkezet

-1 óra: a társashatározós szószerkezet

-1 óra: a részeshatározós szószerkezet

-1 óra: az állandóhatározós szószerkezet

-2 óra: Hogyan használjuk a határozós szószerkezetek?Készségfejlesztés,

gyakorló órák. Összefoglaló órák.

-1 óra: témazáró dolgozat írása

-3 óra:a jelzők, a jelzős szószerkezetek (a minőség,a mennyiség, a birtokos-

és az értelmező jelzős szószerkezetek)

-2 óra: gyakorlás

-2 óra: helyesírás, helyesírásunk gyakorló órák

-1 óra: tollbamondás

Magyar nyelv

8. évfolyam

(heti 2 óra, éves óraszám:72)

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

A beszéd zenei eszközei: dallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünet;

beszédhelyzet; nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték, gesztus,

testtartás, távolság, külső megjelenés.

A kommunikáció folyamata, tényezői: adó, vevő, csatorna, kód,

kapcsolat, valamint a különféle beszédhelyzetekben való részvétel

formái.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas viselkedés szabályozásához szükséges nyelvi kompetenciák

fejlesztése, a kulturált véleménynyilvánítás, vitázás alapelveinek

tudatosítása, a konfliktuskezelés képességének fejlesztése.

Különféle iskolai közéleti és kisközösségi beszédhelyzetek sémái, a

helyzetnek és a kommunikációs célnak megfelelő beszédmód, szókincs,

nyelvi viselkedés gyakoroltatása. A magyar nyelv kiejtési

sajátosságainak (hangsúly, hanglejtés) tudatosításával a nyelvi, nemzeti

identitás erősítése.

A nyelvjárási változatok (pl. hangkészlet) felismertetése, az elfogadó

attitűd, a másság iránti tisztelet erősítése.

A tömegkommunikáció formáinak, céljának, működési módjainak és

hatásának, valamint néhány gyakoribb műfajának megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Kifejező, a beszéd zenei eszközeit, a nem verbális jeleket a

beszédhelyzetnek megfelelően használó megnyilatkozás.

A különféle mindennapi megnyilatkozások, valamint a

Minden tantárgy:

felszólalás, kiselőadás,

(ünnepi) beszéd,

részvétel

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

tömegkommunikáció üzeneteinek dekódolása.

Az érvelés alapjainak megismerése. Részvétel beszélgetésben,

vitában, a saját álláspont előadása, megvédése, esetleges korrigálása

a témának, a kommunikációs helyzetnek megfelelő kifejezésmóddal.

Reagálás mások véleményére kisközösségi (iskolai, családi, baráti)

helyzetekben.

A közéleti kommunikáció iskolai helyzetei és műfajai: megbeszélés,

vita, felszólalás, hozzászólás, rövid alkalmi beszéd, köszöntés,

kiselőadás, a helyzetnek és a kommunikációs célnak megfelelő

beszédmód, szókincs használata.

beszélgetésben,

vitában.

Vizuális kultúra:

szöveg és kép

kapcsolata a vizuális

médiumokban.

Dráma és tánc:

kifejező

szövegmondás

dramatikus játékban.

Ének-zene:

beszédhang, énekhang,

beszédtempó, ritmus.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Vélemény, vita, érv; megbeszélés, hozzászólás, felszólalás, kiselőadás,

köszöntő, ünnepi beszéd.

Tömegkommunikáció, sajtó, rádió, televízió, internet.

Sajtóműfaj (hír, tudósítás, interjú).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Olvasás, szövegértés Órakeret

6 óra

Előzetes tudás

A tanult szövegértési, szöveg-feldolgozási stratégiák (átfutás, jóslás,

előzetes tudás aktiválása, szintézis, szelektív olvasás stb.) alkalmazása

különféle megjelenésű és típusú szövegeken. A saját szövegértési hiba

felismerése, korrigálása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Szövegfeldolgozási módok, adatkeresési technikák, olvasási formák

(intenzív és extenzív olvasás) megismertetése.

A kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése.

A tanulási képesség fejlesztése: adatkeresési technikák,

információkezelési módok megismertetése, gyakorlati alkalmazása

nyomtatott és elektronikus szövegekben.

Kritikai gondolkodás fejlesztése: az elektronikus, internetes

információforrások kezelése a megbízhatóság, hitelesség

szempontjából. A tömegkommunikációs szövegekben rejlő

manipulációk felismerésének képességének fejlesztése.

A webes felületek nem lineáris szövegeinek olvasási sajátosságainak

felismertetése, a nehézségek tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A megismert szövegfeldolgozási módok gyakorlása, újabb

technikák, olvasási formák megismerése (intenzív és extenzív

olvasás), azok gyakorlatban történő alkalmazása.

A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás.

A különféle szövegfeldolgozási módok (szó szerinti, kritikai, kreatív

olvasás) használata elektronikus és nyomtatott, folyamatos és nem

Minden tantárgy: az

egyes tantárgyakban

olvasott szövegek

feldolgozásának

tantárgyi sajátosságai.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

folyamatos szövegeken.

Az olvasott szöveg tartalmának és az azt kiegészítő képek, ábrák

összefüggéseinek felfedése, értelmezése.

Adatkeresés technikái (szelektív olvasás, átfutás).

Az internetes adatkeresés, szöveghálók, az intertextualitás kezelése,

a különböző forrásokból származó adatok megbízhatóságának és

használhatóságának kérdése.

A különböző forrásból származó információk megadott szempontok

szerint való összehasonlítása, kritikai következtetés levonása.

Ismeretterjesztő szövegek jellemzői és feldolgozási technikái.

Elektronikus és nyomtatott szótárhasználat.

Informatika: keresési

ismeretek alkalmazása.

Vizuális kultúra: ábrák,

képek, illusztrációk

értelmezése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Adatkeresés, szótár, folyamatos szöveg, nem folyamatos szöveg,

szövegfeldolgozás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Írás, fogalmazás Órakeret

4 óra

Előzetes tudás

Adatgyűjtés, jegyzet- és vázlatkészítés különböző technikákkal.

Megadott témához, problémához való célzott anyaggyűjtés (pl. adatok,

példák, érvek) a könyvtár nyomtatott és elektronikus eszközeinek és

forrásainak felhasználásával.

A tanult műfajokban történő önálló szövegalkotás. A fogalmazás

folyamatközpontúságának alkalmazása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A társas kultúrában való részvételhez szükséges írástechnikai

kompetenciák fejlesztése: az érzelmek hiteles kifejezésének képessége,

a szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásának képessége,

konfliktuskezelés képessége, udvariassági formulák ismerete,

alkalmazása stb.

Néhány tömegkommunikációs műfaj jellemzőinek megismertetése, a

műfaji sajátosságoknak megfelelő szövegalkotás.

Többféle jegyzetelési technika, forma elsajátíttatása, a célnak megfelelő

kiválasztása, alkalmazása tanári segítséggel.

A bemutatkozás írásos formáinak megismerése, írása.

A nyilvános felületeken történő önbemutatás etikai kérdéseinek,

következményeinek elemző megismerése, megvitatása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus

szövegek írása. Forrásjegyzék önálló elkészítése, az idézés pontos

jelölése.

Néhány tömegkommunikációs műfajban való kreatív szövegalkotás

(hír, interjú, riport, tudósítás).

A tanulást segítő papíralapú és számítógépes jegyzetelés gyakorlása,

törekvés a legoptimálisabb egyéni forma kialakítására.

Különböző nézőpontú és műfajú szövegek alkotása: elbeszélés,

jellemzés, vélemény.

Informatika: a

szövegszerkesztő

programok lehetőségei.

Vizuális kultúra:

tipográfia ismeretek.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Az írásban történő bemutatkozás szabályai a papíralapú és az online

felületen (önéletrajz, blogbejegyzés, internetes közösségi portál).

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Jegyzet, elbeszélés, jellemzés, vélemény, elektronikus szöveg, komment,

blog; önéletrajz.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Helyesírás Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Alapvető helyesírási szabályok (kiejtés elve, szóelemzés eleve,

hagyomány elve, egyszerűsítés) ismerete, alkalmazásuk a szövegalkotás

folyamatában; önkontroll és szövegjavítás fokozatos önállósággal.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelvi tudatosság növelése: a normakövető és a normától eltérő

helyesírás értelemtükröztető szerepének értelmezése. Szövegértelmezési

képességek fejlesztése: a mondatfajták, a mondat szerkezeti típusainak

írásjelhasználata; a szöveg központozásának, a párbeszéd és az idézetek

leggyakoribb szabályainak megismertetése.

A nyelvtani ismeretek alapján megismert összetett szavak helyesírása,

az értelemtükröztető rendszer megismertetése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A helyesírás értelemtükröztető szerepének felhasználása különféle

írásbeli műfajokban.

Az írásjelek, a szöveg központozásának legfontosabb szabályai.

A párbeszéd és az idézetek (egyenes, szabad függő, függő)

írásmódja.

Összetett szavak helyesírásának alapvető szabályainak megismerése,

alkalmazása.

Informatika: a

helyesírási ellenőrző

programok.

Vizuális kultúra:

tipográfiai ismeretek –

esztétikus és célszerű

íráskép.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Központozás, írásjel (vessző, pont, kérdőjel, felkiáltójel, kettőspont,

gondolatjel).

Egyenes, szabad függő, függő idézet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv szerkezete és jelentése Órakeret

29 óra

Előzetes tudás

Szótő, toldalék: képző, jel, rag, összetett szók; alapszófajok: ige, főnév,

melléknév, számnév, határozószó, névmások, igenevek: főnévi,

melléknévi, határozószói igenév.

Mondatfajták típusai, használatuk.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A nyelv szerkezetének, változó egységeinek megfigyeltetése mondat- és

szövegépítő eljárásokkal. A mondatfajták közlési szándékának

felismertetése a beszélt és írott nyelvben, alkalmazásuk a mindennapi

kommunikációban.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A mondat szó szerinti és pragmatikai jelentésének felismertetése, az

elsődleges és másodlagos jelentés megkülönböztetése.

A viszonyszók és mondatszók funkcionális szerepének megismertetése.

A szóalkotási módok megismertetése.

A modalitásnak (a mondatfajtáknak) megfelelő akusztikai eszközök

tudatosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A mondat nyelvi funkciója, felépítése, szerkezete, mondatfajták,

szövegszervező ereje.

Mondatátalakítási gyakorlatok a beszédhelyzetnek és a

kommunikációs szándéknak megfelelően szóban és írásban.

Szószerkezetek típusai, fajtái: mellérendelés, alárendelés.

A szószerkezetek és a mondatok megalkotásában szerepet játszó

viszonyszók és mondatszók.

A szószerkezettípusok felépítésének megfigyelése, felismerésük és

alkotásuk.

A fő mondatrészek szerepének és mondatbeli viszonyainak, a

hozzájuk kapcsolódó vonzatok jellemzőinek tanulmányozása.

Fő mondatrészek szerepe, funkciója és fajtái, mondatbeli viszonyaik,

vonzatok.

A szóösszetételek típusai, jelentésük változása, helyesírási szabályai.

A szóösszetétel, a szóképzés és a jelentés összefüggésének elemzése

szépirodalmi és nem irodalmi szövegekben; szógyűjtés és játékos

szóalkotás-képzéssel, összetétellel.

Szóösszetétel, alapszó, képzett szó, szókapcsolat megkülönböztetése.

Vizuális kultúra:

vizuális

kommunikáció, a

vizuális közlések

felépítése.

Idegen nyelvek: a

tanult idegen nyelv

szóalkotása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Mondatfajta, kijelentő, kérdő, felszólító, felkiáltó, óhajtó mondat.

Egyszerű és összetett mondat; tagolt és tagolatlan mondat; minimális és

bővített mondat; alárendelő és mellérendelő mondat.

Mondatrész, alany, állítmány, jelző (minőség, birtokos, mennyiség),

határozó (idő, hely, mód, társ, eszköz, állapot).

Szószerkezet, mellérendelő és alárendelő szószerkezet.

Viszonyszó, névelő, kötőszó, névutó, partikula, segédige, igekötő.

Mondatszó, indulatszó, módosítószó.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A nyelv állandósága és változása Órakeret

7 óra

Előzetes tudás A nyelv változó jelenség. Szótárhasználat, szókincsünk változásai.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A mai és korábbi nyelvállapot különbségének felismertetése.

A nyelvi tudatosság fejlesztése: a nyelv állandóságának és változásának

megfigyelése, értelmezése különböző régi és mai szövegeken.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A nyelv állandóságának és változásának megfigyelése különböző

régi és mai szövegeken. A nyelvi változás bizonyítékainak

értelmezése különböző korokból származó írott szövegeken és

irodalmi példákon.

Nyelvhasználatunk, a környezetünkben lévő nyelvváltozatok néhány

jellemzőjének megfigyelése, megnevezése.

A Magyarországon élő nemzetiségek nyelve, nyelvhasználata.

A szókincs változása: régi és új szavak, kifejezések gyűjtése,

összehasonlítása.

A magyar nyelv eredete (finnugor rokonság), helye a nyelvek között.

Nyelvünk agglutináló (ragasztó) jellegének bizonyítékai példákkal.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: a magyarság

történetének kezdetei.

Ének-zene: régi és új

stílusú népdalok.

A megmaradó 7 óra a témahetekre fordítandó. Itt elsősorban olyan szövegeket lehet

kiadni ill. diktálni, mely a témahetek témakörét fedi le.PL. tollbamondás az egészséges

életmód témaköréhez,ismeretterjesztő szöveg az öko-héthez kapcsolódóan. Báró Eötvös

József élete és kora. Régies nevek helyesírása, mondatrészek kikeresése, felismerése,

mássalhangzó törvények alkalmazása, mondatok felismerése(egyszerű,összetett stb.)Az

adventhez kapcsolódóan az ünnepkörhöz kapcsolódó szavak, kifejezések

keresése,betűrendbe sorolása,magánhangzók,mássalhangzók csoportosítása.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

IRODALOM

7. évfolyam

Mind a három tagozaton az éves óraszám irodalomból 72. A megadott

órakeret 65 óra, ehhez még a 7 óra a témahetekre fordítandó.

(Öko, Advent, Eötvös és -Egészség-hét)

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Kisepikai alkotások (pl. kisregény, elbeszélés, novella,

legenda, anekdota)

Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

Epikai műnem. Verses és prózaepika (néhány, már tanult műfajjal).

Mese, monda, mitológiai történet, bibliai elbeszélés.

Cselekmény, idő, helyszínek, fordulat, szereplő; szerkezet; elbeszélés,

párbeszéd, leírás; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az érzelmi tartalmak felismerésének (pl. indulatok, szeretet,

együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála), az erkölcsi

választások értelmezésének és véleményezésének fejlesztése.

Az irodalmi élmény befogadásának és megosztásának fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Az egyes kisepikai műfajok

sajátosságai (pl. tér-,

időviszonyok, előreutalás,

késleltetés, nézőpont,

szerkesztésmód, szereplők,

hangnem, téma, motívumok).

Kosztolányi Dezső írásai(pl. Esti

Kornél) Mikszáth Kálmán és más

magyar elbeszélők alkotásai.

A tanuló kisepikai alkotásokban

azonosítja, elemzi az idő- és

térviszonyokat;

érzékeli az elbeszélés és a

történet időrendje közötti

eltérést;

azonosítja az előreutalásokat,

késleltetéseket;

felismeri az elbeszélői

nézőpontot, beszédhelyzetet;

műelemzések nyomán rögzíti

az egyes műfajok

sajátosságait;

azonosítja az irodalom nagy

témáit, pl. család, iskola,

gyerekek és felnőttek,

próbatételek;

képes az irodalmi élmény

megosztására;

képes érzelmi tartalmak

felismerésére, erkölcsi

választások értelmezésére és

véleményezésére, pl.

indulatok, szeretet,

együttérzés, segítőkészség,

félelem, bizalom, hála;

Erkölcstan:

nemzedékek, család,

felnőttek, gyerekek

kapcsolatai.

Dráma és tánc: érzelmi

tartalmak kifejezése

drámajátékban,

szerepjátékban.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

memoriterek (prózaepikai

szövegrészletek) előadására.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Kisepika, mese, monda, legenda, anekdota, novella, elbeszélés, kisregény,

szerkezet, időrend, elbeszélői nézőpont, beszédhelyzet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Nagyepikai alkotás – regényelemzés Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Regényelemzések a megelőző évfolyamokból (házi és egyéni

olvasmányok, ifjúsági regények).

Nagyepikai művek jellemzői: szerkezet, idő- és térviszonyok,

cselekmény, fordulat, epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; szereplők

rendszere; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak felismerése és tudatosítása, hogy az elemző-értelmező olvasás

elmélyíti az élmény- és tapasztalatszerzést, hogy az irodalomolvasás

érzelmi, gondolati, erkölcsi, esztétikai élmények forrása.

Epikai alkotások elemző, értelmező képességének fejlesztése.

Nagyepikai alkotás(ok)ban az idő- és térviszonyok azonosítása,

elemzése; az elbeszélés és a történet időrendje közötti eltérés

érzékeltetése; az előreutalások, késleltetések szerepét azonosító

szövegértelmező képességek fejlesztése. A műelemzések alapján

műfaji, poétikai, tematikai, erkölcsi következtetések

megfogalmazásának képessége.

Az irodalmi élmény megosztása, önálló olvasmányválasztás indoklása,

olvasmányainak ajánlása.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Mikszáth Kálmán: Szent Péter

esernyője – sok szempontú

megközelítés.

Tér- és időviszonyok,

cselekmény, szerkezet,

anekdotikusság.

A szereplők jellemzése (egyéni

állásfoglalással).

Elemzések, értelmezések és

kreatív írások.

Ajánlott és/vagy egyéni

olvasmányok, pl. Jules Verne,

Mark Twain, Dickens és mások

műveiből; a klasszikus és kortárs,

magyar és világirodalmi ifjúsági

irodalomból – műbemutatások,

értelmezések, ajánlások (a házi

olvasmányok megközelítési

A tanuló nagyepikai

alkotás(ok)ban

azonosítja, elemzi az idő- és

térviszonyokat;

érzékeli az elbeszélés és a

történet időrendje közötti

eltérést;

azonosítja az előreutalásokat,

késleltetéseket;

felismeri az elbeszélői

nézőpontot, beszédhelyzetet;

a műelemzés nyomán rögzíti

a műfaji sajátosságokat;

azonosítja az irodalom nagy

témáit (pl. család, gyerekek és

felnőttek, próbatételek,

szerelem);

képes az irodalmi élmény

megosztására;

Informatika: források

önálló feltárása és

felhasználása.

Földrajz: az olvasott

művek topológiája.

Erkölcstan: erkölcsi

dilemmák.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

szempontjainak alkalmazása,

önálló állásfoglalással). képes a szereplők

jellemzésére, tetteik

minősítésére; erkölcsi

választások értelmezésére és

véleményezésére;

memoriterek (prózaepikai

szövegrészletek) előadására;

képes annak felismerésére és

tudatosítására, hogy az

elemző-értelmező olvasás

elmélyíti az élmény- és

tapasztalatszerzést;

képes az irodalmi élmény

megosztására,

olvasmányainak ajánlására;

alkalmas az önálló

olvasmányválasztás

indoklására.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Nagyepika, szerkezet, időviszony, térviszony, cselekmény, fordulat,

epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; anekdotikus; magatartásforma.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Lírai műfajok (óda, himnusz, elégia, dal, epigramma) Órakeret

22 óra

Előzetes tudás

Lírai műnem. Népköltészet, műköltészet. Dal, tájleíró költemény,

életkép.

Verselési rendszerek. Hangsúlyos verselés (ütem, felező 8-as, felező 12-

es.) Időmértékes verselés, versláb. Rím, rímelhelyezkedés, páros rím,

félrím, alliteráció. Szóképek: hasonlat, megszemélyesítés, metafora.

Alakzatok: ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás, szórendcsere.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az alapvető lírai műfajok sajátosságainak (pl. beszédhelyzet,

megszólított; tematika, motívumok, műfaji és tematikus kapcsolatok)

felismerése különböző korok alkotóinak művei alapján. A ritmusérzék, a

belső hallás fejlesztése. Szövegértési és szövegelemző képességek

fejlesztése: alakzatok, képek azonosítása, a jelentésteremtő szerep

elemzése, a kompozíció meghatározó elemeinek értelmezése, érzelmi

tartalmak megértése. Szövegelemzések, értelmezések sok szempontú

megközelítésben. A szöveghű, kifejező szövegmondás fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Alkotások műfaji szempontokból

a magyar irodalom különféle

korszakaiból, pl. Ady Endre,

Arany János, Csokonai Vitéz

Mihály (A Reményhez), Janus

Pannonius (Pannónia dicsérete),

A tanuló

felismeri az alapvető lírai

műfajok sajátosságait

különböző korok alkotóinak

művei alapján (elsősorban

19-20. századi alkotások);

Ének-zene: ritmusok,

ritmusfajták

azonosítása.

Vizuális kultúra: a

kompozíció szerepe a

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

József Attila, Kölcsey Ferenc,

Petőfi Sándor, Radnóti Miklós,

Szabó Lőrinc, Vörösmarty

Mihály, Weöres Sándor műveiből

és kortárs magyar lírai

alkotásokból.

Tematikus, motivikus

kapcsolódások felismerése – a

műválasztás felölel alapvető lírai

témákat (pl. természet, évszakok

és napszakok, szülőföld, haza,

család, szerelem, öntudat,

költősors, költészet/ars poetica).

Nemzeti himnuszunk, ódáink –

Kölcsey: Hymnus; Vörösmarty:

Szózat; Petőfi: Nemzeti dal –

műértelmezések, sok szempontú

elemzések (pl. vershelyzet,

szerkezet, műfaji változat,

poétikai megoldások, versforma

Választható pl.József

Attila,Radnóti Miklós,Weöres

Sándor,Szilágyi

Domonkos,Borbély Szilárd)

felismeri néhány lírai mű

beszédhelyzetét, a

megszólító-megszólított

viszony néhány jellegzetes

típusát;

azonosítja a művek

tematikáját, meghatározó

motívumait; felfedez műfaji

és tematikus-motivikus

kapcsolatokat;

azonosítja a zenei és ritmikai

eszközök típusait, felismeri

funkciójukat, hangulati

hatásukat;

azonosít képeket, alakzatokat,

szókincsbeli és mondattani

jellegzetességeket, a lexika

jelentésteremtő szerepét

megérti a lírai szövegekben;

megismeri a kompozíció

meghatározó elemeit (pl.

tematikus szerkezet, tér- és

időszerkezet, logikai

szerkezet, beszédhelyzet és

változása);

felismer érzelmi tartalmakat;

sok szempontú

megközelítésben elemez,

értelmez különféle műfajú

lírai alkotásokat és meg is

tanul néhányat (pl.

elégia/Csokonai Vitéz

Mihály: A Reményhez;

epigramma/Janus Pannonius:

Pannónia dicsérete);

sok szempontú

megközelítésben értelmezi,

elemzi nemzeti

himnuszunkat, ódáinkat

(Kölcsey: Hymnus;

Vörösmarty: Szózat; Petőfi:

Nemzeti dal; memoriterek is).

festészetben,

építészetben.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Óda, himnusz, elégia, dal, epigramma; verselési rendszer, rímes

időmértékes verselés, rímtelen időmértékes verselés, versláb, spondeus,

trocheus, trochaikus verselés, daktilus, kötött verssor, hexameter,

pentameter, disztichon; rím, rímelhelyezkedés; szókép, hasonlat,

megszemélyesítés, metafora; alakzat, ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás,

szórendcsere.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Egy korstílus – a romantika Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Petőfi Sándor néhány műve. Jellemző műfajok a 19. sz. első feléből.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az irodalmi művek megismerése során a múlt értékes törekvéseinek

megbecsülése, azonosulás a máig ható értékekkel.

Ismerkedés egy korstílussal, korstílus és mű/vek összefüggéseivel.

Romantikus jegyek, vonások azonosítása, megnevezése, művészeti

kapcsolódások feltárása. Képesség az önálló ismeretszerzésre, digitális

források használatával.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Egy korstílus – a romantika.

Egy-két szemelvény a korszak

jellemző alapvetéseiről,

törekvéseiről (pl. szabadság az

irodalomban; új, jellegzetes

műfajok; kevertség, töredékesség;

romantika és népiesség).

Szemelvények Kölcsey,

Vörösmarty, Petőfi korstílusra

jellemző, különféle műfajú,

tematikájú alkotásaiból (pl.

Kölcsey: Huszt; Vörösmarty:

Ábránd; Petőfi: Egy gondolat

bánt engemet…).

A tanuló

ismerkedik egy korstílussal, a

korstílus és egy-egy mű

közötti összefüggéssel;

ismerkedik a korszak irodalmi

életével (pl. folyóiratok,

színházi élet, irodalmi

kapcsolatok);

megismeri a korszakolás

nehézségeit; a romantika

hátterét, esztétikai elveit,

törekvéseit, ábrázolásmódját,

hangnemeit; a stílus

formajegyeit;

ismerkedik romantika és

népiesség, romantika és

reformkor összefüggésével;

jellemző műveken felismeri a

legjellemzőbb romantikus

jegyeket, vonásokat;

felismer zenei és

képzőművészeti

vonatkozásokat,

kapcsolódásokat;

az önálló ismeretszerzés

többféle módszerével (pl.

internet, elektronikus

könyvtár) is gyűjt

információkat.

Vizuális kultúra:

romantikus

festmények, épületek,

viseletek.

Ének-zene: a zenei

romantika.

Informatika: önálló

ismeretszerzés, a

források azonosítása.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Műfaji fogalmak (pl. óda, epigramma, rapszódia); romantikus ellentétezés,

romantikus képalkotás.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Nagyepikai alkotás – egy Jókai-regény és a romantikus

korstílus (regényelemzés)

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Regényelemzések (házi és egyéni olvasmányok). A romantikus

korstílus.

Nagyepikai művek jellemzői: szerkezet, idő- és térviszonyok,

cselekmény, fordulat, epizód, kitérő, késleltetés, előreutalás; szereplők

rendszere; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Fogékonyság a tematikai és erkölcsi megközelítésre, értékek

azonosítására, megvitatására, a szereplők erkölcsi dilemmáinak,

döntéseinek mérlegelésére.

Komplex képességfejlesztés: egy Jókai-regény sok szempontú

megközelítése, elemzése (pl. idő- és térviszonyok, előreutalások,

késleltetések, elbeszélői nézőpont, stílusjellemzők).

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Nagyepikai alkotás

(regényelemzés) - sok szempontú

megközelítés.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

(vagy esetleg egy másik regénye,

pl. Az új földesúr vagy A jövő

század regénye) – sok szempontú

megközelítés.

Tér- és időviszonyok,

cselekmény, szerkezet.

Hősök, magatartásformák,

erkölcsi választások – a szereplők

jellemzése (egyéni

állásfoglalással).

Regényműfaji változat (pl.

heroikus regény, irányregény,

utópia stb.).

A romantika megjelenési formái

(pl. szerkezet,

cselekményfordulatok, jellemek,

hangnem, előadásmód).

Elemzések, értelmezések és

kreatív írások.

A tanuló egy Jókai-regényben

azonosítja, elemzi az idő- és

térviszonyokat, az

előreutalásokat,

késleltetéseket, epizódokat; a

szereplők kapcsolatait, a

cselekmény elemeit;

felismeri az elbeszélői

nézőpontot, beszédhelyzetet;

műelemzés nyomán rögzíti a

műfaji sajátosságokat és

romantikus epika jellemzőit;

azonosítja a műben megjelenő

tematikát (pl. család,

szerelem, hősiesség,

hazafiság, önfeláldozás);

képes a szereplők

jellemzésére, tetteik

minősítésére; erkölcsi

választások értelmezésére és

véleményezésére;

alkalmas a megjelenített

értékek, erkölcsi kérdések,

motivációk,

magatartásformák

felismerése, értelmezésére;

alkalmas az irodalmi élmény

megosztására; beszámoló,

ajánlás készítésére, különféle

vélemények összevetésére;

képes memoriterek

(prózaepikai szövegrészletek)

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek: a történelmi

regény eseményei és a

történelem.

Földrajz: az olvasott

Jókai-regény

topológiája.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret: Jókai-

regények filmes

adaptációi.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

előadására;

képes annak felismerésére és

tudatosítására, hogy az

elemző-értelmező olvasás

elmélyíti az élmény- és

tapasztalatszerzést.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Romantikus regény; regényműfaji változat, pl. heroikus regény; romantikus

hős, jellem, ábrázolásmód.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Drámai műfajok (egy komédia) Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Dramatikus játék, dialógus, szerepjáték, dráma, színház.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Drámai mű/vek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a

műnem jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása.

Képesség az epikai és a drámai történetmegjelenítés közötti

hasonlóságok és eltérések azonosítására. A műben megjelenített

konfliktusok, döntések felismerése és mérlegelése. A komikum mint

műfajformáló minőség felismerése, formáinak megkülönböztetése.

Részvétel megjelenítésben (drámajátékban), színházi előadás

megbeszélésében.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Drámai műfajok - egy komédia

sok szempontú megközelítése

Molière: Fösvény (esetleg pl.

Képzelt beteg) vagy Shakespeare

egy vígjátéka vagy Szigligeti:

Liliomfi vagy Goldoni: Két úr

szolgája.

Tér- és időviszonyok, szereplők

rendszere, alapszituáció,

cselekmény, konfliktusok.

Drámai szerkezet.

A komikum megjelenési formái

(pl. helyzet- és jellemkomikum).

Komikus jellem, jellemtípus.

A tanuló

megismeri a drámai műnem

legfontosabb jellemzőit, a

komédia műfaját közös és

önálló olvasással,

feldolgozással, műelemzéssel;

képes az epikai és a drámai

történetmegjelenítés közötti

hasonlóságok és eltérések

azonosítására;

a drámai szerkezet, drámai

jellem és nyelv néhány

jellemzőjének felismerésére;

a komikum mint műfajformáló

minőség felismerésére,

formáinak

megkülönböztetésére;

egy jellemtípus azonosítására;

képes szituációk és instrukciók

értelmezésére, esetleg

megjelenítésére;

alkalmas részlet

Dráma és tánc: dráma

és színház, a színházi

megjelenítés,

szituáció, jellem,

díszlet, színpadi

szövegmondás.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

megtanulására, esetleg jelenet

előadására az olvasott drámai

műből, valamint egy látott

jelenet (színházi előadás vagy

felvétele) értelmezésére.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Dráma, komédia, dialógus, konfliktus, alapszituáció, helyzetkomikum,

jellemkomikum, típus, jellemtípus.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A média kifejezőeszközei (1)

Történet és elbeszélés a mozgóképen

Órakeret

1 óra

Előzetes tudás

Megfigyeli és azonosítja a különböző médiaszövegekben megjelenő

egyszerű helyszín- és idő-, illetve konfliktusviszonylatokat.

Képsorozattal meg tud jeleníteni valamely egyszerű cselekményt.

Érti a rövid, egy szálon futó, történetet bemutató művekben az ok-

okozati viszonyokat, azonosítja a történet idejét és helyszínét a

cselekmény kezdő- és végpontját, a cselekményelemek sorrendjét.

Dramatikus szövegek és drámajátékok segítségével képes átélni

mindennapi konfliktusokat.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak felismerése, hogy a média nyújtotta lehetőségek közti választás

erkölcsi-esztétikai felelősséget is jelent.

Az életkornak megfelelő mozgóképi (film, televízió, videó,

komputerjáték, web) szövegértés képességének fejlesztése, az önálló és

kritikus attitűd kialakítása, a mediális írás-olvasástudás fejlesztése.

A médiumok nyelvi apparátusára vonatkozó alapszintű tájékozottság

megszerzése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Helyszín- és időviszonylatok, illetve jellemek és

konfliktusviszonylatok felismerése, megfigyelése a

médiaszövegekben (pl. rádióműsorban, riportban).

Átélt, elképzelt vagy hallott esemény mozgóképi megjelenítésének

megtervezése az életkornak megfelelő szinten (pl. story-board,

animáció, interjú alkalmazásával).

A beállítás (snitt; a kamera által rögzített folyamatos tér és idő), a

jelenet (nagyobb tér és/vagy időugrások által határolt szerkezeti

egység), a fordulat és epizód fogalmának magyarázata.

A korosztálynak megfelelő mozgóképi szövegeken a cselekmény- és

történetszervezés, valamint az elbeszélés (narráció) megfigyelése és

tudatosítása, és mindezzel összefüggésben konkrét szövegek

elemzése során az expozíció, bonyodalom, lezárás már ismert

fogalmainak alkalmazása.

Egyszerűbb médiaszövegek létrehozásával (pl. interjú, újságcikk,

közösségi portálra készülő adatlap, önportré) a képzelőerő,

kifejezőkészség fejlesztése.

Vizuális kultúra: idő-

és térbeli változások

megjelenítése

képsorozatokkal.

Dráma-tánc: az

alapvető fogalmak

(történet, cselekmény,

szándék, feszültség,

konfliktus,

fordulópont stb.)

ismerete és

alkalmazása a saját

játékok értékelő

megbeszélése során.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Jellem, hős, konfliktus, cselekmény, történet, elbeszélés, narráció,

expozíció, bonyodalom, lezárás, beállítás, jelenet, epizód, fordulat.

Ajánlott irodalom- még- a humán tagozaton: Tandori Dezső:A versreszelő,Szakács

Eszter:”Boldog, szomorú dal”,Ágai Ágnes:A titkokat…..,Kukorelly Endre:A szerelem

romjai,Csukás István:A sínen ül a fehér nyúl,Petri György:Nagymama

8. évfolyam

Mind három tagozaton az éves óraszám irodalomból 72. A tantárgy heti

két órás, az órakeret 65 óra, a megmaradó 7 óra a témahetekre

fordítandók.

(Öko, Advent,Eötvös és- Egészség-hét)

Ajánlott irodalom a humán tagozaton:

Agatha Cristie: Tíz kicsi néger, Alexandre Dumas:A három testőr, Michael

Ende:Momo, Ernest Hemingway:Az öreg halász és a tenger, Scott O

Dell:Kék delfinek szigete, Kányádi Sándor:Fától fáig, John Boyne: A csíkos

pizsamás fiú, Anna Frank naplója

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Kisepikai alkotások - prózai és verses, pl. novella,

elbeszélés, kisregény, anekdota, karcolat, komikus eposz,

ballada

Órakeret

13 óra

Előzetes tudás

Verses és prózaepika (néhány, már tanult műfajjal). Mese, monda,

mitológiai történet, bibliai elbeszélés, novella, kisregény, anekdota,

ballada.

Cselekmény, idő, helyszínek, fordulat, szereplő; szerkezet; elbeszélés,

párbeszéd, leírás; magatartásformák értékelése; vélemény megosztása.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Tematikus kapcsolódások, alapvető élethelyzetek, érzelmi tartalmak

felismerése, erkölcsi választások értelmezése, és véleményezése (pl.

indulatok, szeretet, együttérzés, segítőkészség, félelem, bizalom, hála).

Kisepikai művek műelemzései eljárásainak alkalmazása, a műelemzések

alapján következtetések, általánosan érvényes megállapítások

megfogalmazása. Szövegtudás megosztása kifejező előadással.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Kisepikai alkotások - prózai és

verses műfajok.

Novella, elbeszélés, kisregény,

anekdota, karcolat, egyperces

novella, komikus eposz, ballada -

műfaji rendszerezés.

Tematikus kapcsolódások,

archetipikus helyzetek

A tanuló

műelemzések során rögzíti az

egyes műfajok sajátosságait

is;

felismeri az epikus

közlésformát, valamint a

verses és a prózaforma

műfajmegkötő vagy műfaj-

független szerepét;

Vizuális kultúra:

témák, tematikus

kapcsolódások a

festészetben.

Erkölcstan: beavatás;

bűn, bűnhődés,

lelkiismeret.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

felismerése (pl. gyerekkor-

felnőttkor, szegénység-

gazdagság, bűn-bűnhődés,

házastársi kapcsolatok, hűség,

kitartás, beavatás).

Kosztolányi Dezső, Móricz

Zsigmond, Mikszáth Kálmán,

Örkény István műveiből,

valamint választható:

Petőfi Sándor: A helység

kalapácsa – a komikus eposz

műfaji sajátosságai, illetve Arany

János egy balladája (pl. Zách

Klára; Szondi két apródja).

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem

(részletek) – házi olvasmány.

A karcolatgyűjtemény szerkezete;

pár-novellák összevetése.

alkalmazza a művek már

ismert értelmezési

szempontjait (elemzi az idő-

és térviszonyokat, szerkezeti

megoldásokat,

előreutalásokat,

késleltetéseket);

felismeri az elbeszélői

nézőpontot, beszédhelyzetet;

azonosítja az irodalom nagy

témáit, pl. család, iskola,

gyerekek és felnőttek,

szegénység;

a kisepikai műfajok

rendszerezésével (eredet,

forma, műfaji jellemzők)

összefoglalja, átismétli a négy

év során megszerzett

ismereteit;

képes az irodalmi élmény

megosztására;

képes érzelmi tartalmak

felismerésére, erkölcsi

választások értelmezésére és

véleményezésére, pl.

indulatok, szeretet,

együttérzés, segítőkészség,

félelem, bizalom, hála stb.;

memoriterek (verses és

prózaepikai szövegrészletek)

előadására.

Dráma és tánc:

kifejező

szövegmondás,

élménymegosztás.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Kisepika, anekdota, novella, egyperces novella, komikus eposz, szerkezet,

időrend, elbeszélői nézőpont, beszédhelyzet.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Nagyepikai alkotás - regényelemzés Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Regények, regényműfaj-változatok. Regényelemzések.

Nagyepikai alkotások közlésformái.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az emberismeret, az önismeret fejlesztése: képesség a szereplők

jellemzésére, tetteik minősítésére; alapvető emberi helyzetek, erkölcsi

választások értelmezésére, megbeszélésére, véleményezésére.

Nagyepikai alkotások elolvasása, több szempontú megközelítése,

feldolgozása, a narráció sajátosságainak megbeszélése, megvitatása. Az

irodalmi nagy témáinak felismerése, azonosítása pl. szülő és gyerek,

gyerekek és felnőttek, iskola és nevelés; beavatás, próbatételek,

szerelem. Az emberismeret, az önismeret fejlesztése: képesség a

szereplők jellemzésére, tetteik minősítésére; alapvető emberi helyzetek,

erkölcsi választások értelmezésére és megbeszélésére, véleményezésére.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Nagyepikai alkotás – egy regény

sok szempontú megközelítése.

Pl. Tamási Áron: Ábel a

rengetegben vagy Szabó Magda:

Abigél vagy Móricz Zsigmond:

Légy jó mindhalálig (vagy egy

másik regénye, pl. Pillangó,

Árvácska) vagy Gárdonyi Géza:

A láthatatlan ember vagy egy

kortárs magyar vagy

világirodalmi alkotás.

Tér- és időviszonyok,

cselekmény, szerkezet, elbeszélői

nézőpont, hangnem,

ábrázolásmód.

Hősök, tettek, magatartásformák

– a szereplők jellemzése (egyéni

állásfoglalással).

Regényműfaji változat (pl.

fejlődésregény, történelmi

regény, példázatos regény).

Elemzések, értelmezések és

kreatív írások.

A tanuló nagyepikai

alkotás(ok)ban

azonosítja, elemzi az idő- és

térviszonyokat, a narráció

sajátosságait (az elbeszélés és

a történet időrendje,

előreutalások, késleltetések);

a műfaji változatot;

felismeri az elbeszélői

nézőpontot, beszédhelyzetet;

azonosítja az irodalom nagy

témáit, pl. szülő és gyerek,

gyerekek és felnőttek, iskola

és nevelés; beavatás,

próbatételek, szerelem.

A tanuló

képes a szereplők

jellemzésére, tetteik

minősítésére; alapvető emberi

helyzetek, erkölcsi

választások értelmezésére és

megbeszélésére,

véleményezésére;

felidézi és rendszerezi az

olvasott, feldolgozott

regényeket (összefoglalás);

képes az irodalmi élmény

megosztására,

olvasmányainak ajánlására;

alkalmas az önálló

olvasmányválasztás

indoklására;

memoriterek (prózaepikai

szövegrészletek) előadására.

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek: nagyepikai

alkotások

társadalomképe.

Erkölcstan: hősök,

tettek,

magatartásformák

értelmezése.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

nagyepikai alkotások

filmes feldolgozásai és

hatásuk.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Elbeszélői nézőpont, hangnem, ábrázolásmód; fejlődésregény, humor,

példázat / parabola, történelmi regény.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Lírai és átmeneti műfajok, műtípusok - óda, dal,

epigramma, elégia, ekloga, életkép, tájlíra, hangulatlíra,

gondolati líra

Órakeret

17 óra

Előzetes tudás Lírai műnem. Dal, óda, himnusz, elégia, epigramma.

Poétikai és verstani alapfogalmak.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak felismerése, hogy líra különböző műfajai az emberi érzelmek,

erkölcsi döntések átélésének és a velük való azonosulás lehetőségét

teremtik meg.

Az alapvető lírai műfajok sajátosságainak (pl. beszédhelyzet,

megszólított; tematika, motívumok, műfaji és tematikus kapcsolatok)

felismerése különböző korok alkotóinak művei alapján. A ritmusérzék,

a belső hallás fejlesztése. Szövegértési és szövegelemző képességek

fejlesztése: alakzatok, képek azonosítása, a jelentésteremtő szerep

elemzése, a kompozíció meghatározó elemeinek értelmezése, az

érzelmi intelligencia, az empátia fejlesztése, az érzelmi tartalmak

megértése révén. Szövegelemzések, értelmezések sok szempontú

megközelítésben. A szöveghű, kifejező szövegmondás fejlesztése.

Képesség a reklám, a popzene új szóbeli költészetének értelmezésére,

közműveltségi helyének, szerepének megértésére.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Lírai és átmeneti műfajok,

műtípusok, pl. óda, dal,

epigramma, elégia, ekloga,

életkép, tájlíra, hangulatlíra,

gondolati líra - műfaji

rendszerezés.

Tematikus, motivikus

kapcsolódások felismerése (a

műválasztás felölel alapvető lírai

témákat, pl. természet, évszakok

és napszakok, szülőföld, haza,

család, szerelem, háború,

szabadság, öntudat, költősors,

költészet / ars poetica).

Verstani, poétikai fogalmak

rendszerezése.

Szemelvények Ady Endre, Arany

János, Csokonai Vitéz Mihály,

Janus Pannonius, József Attila,

A tanuló

elemzi az alapvető lírai

műfajok sajátosságait

különböző korok alkotóinak

művei alapján, értelmezi

néhány lírai mű

beszédhelyzetét, a

megszólító-megszólított

viszony néhány jellegzetes

típusát;

azonosítja a művek

tematikáját, meghatározó

motívumait; felfedez műfaji

és tematikus-motivikus

kapcsolatokat;

elemzi a zenei és ritmikai

eszközök típusait, felismeri

funkciójukat, hangulati

hatásukat;

elemzi a képeket, alakzatokat,

Ének-zene: dallam- és

ritmusvariációk;

énekelt versek,

ritmushatások; a

rockzene néhány

jellemzője.

Dráma és tánc:

kifejező

szövegmondás.

Társadalomismeret;

mozgóképkultúra és

médiaismeret: a

reklámeszközök és

hatásuk.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor,

Radnóti Miklós (Nem tudhatom),

Szabó Lőrinc, Vörösmarty

Mihály, Weöres Sándor műveiből

és kortárs magyar lírai

alkotásokból.

Szemelvények a reklám és a

popzene új szóbeli költészetéből.

A fogalmi háló a választott

művekhez kapcsolódik.

szókincsbeli és mondattani

jellegzetességeket, a lexika

jelentésteremtő szerepét

megérti a lírai szövegekben;

elemzi a kompozíció

meghatározó elemeit (pl.

tematikus szerkezet, tér- és

időszerkezet, logikai

szerkezet, beszédhelyzet és

változása);

elemzi a művekből feltáruló

érzelmi tartalmakat;

sok szempontú

megközelítésben elemez,

értelmez különféle műfajú

lírai alkotásokat és meg is

tanul néhányat (Ady Endre,

József Attila, Kosztolányi

Dezső, Weöres Sándor egy-

egy művét, Radnóti Miklós

Nem tudhatom című alkotását

és kortárs magyar szerzők

néhány költeményét;

rendszerezi műfajelméleti,

verstani, poétikai ismereteit

(ismétléssel is);

ismerkedik a reklám és a

popzene új szóbeli

költészetével, illetve ennek

helyével, szerepével,

hatásával a közműveltségben.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Óda, himnusz, elégia, dal, epigramma, ekloga, verselési rendszer, rímes és

rímtelen időmértékes verselés, versláb, spondeus, trocheus, trochaikus

verselés, daktilus, kötött verssor, hexameter, pentameter, disztichon, rím,

rímelhelyezkedés, alliteráció; szókép, hasonlat, megszemélyesítés,

metafora, alakzat, ismétlés, párhuzam, ellentét, fokozás, figura etymologica,

inverzió.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Stílusirányzatok a 20. század elején (klasszikus

modernség)

Órakeret

6 óra

Előzetes tudás A romantika mint az utolsó egységes korstílus.

Ady, Kosztolányi (vagy más, korszakbeli szerző) egy-két műve.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak megértése, hogy egy korszak sokféle módon vet fel erkölcsi és

esztétikai kérdéseket, és sokféle műformában és hangnemben felelhet a

problémákra.

Megismerkedés egy korszak irodalmi életével és stílusirányzataival –

pl. impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió –, az irányzatok és egy-

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

egy mű összefüggésével. A stíluselemzési képességek fejlesztése. Az

önálló ismeretszerzés, könyvtárhasználat és forráskezelés támogatása. A

regionális és helyi kötődések elmélyítése a korszak irodalmi, művészeti,

kulturális emlékeinek, emlékhelyeinek azonosításával.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Stílusirányzatok a 20. század

elején (klasszikus modernség).

Az impresszionizmus,

szimbolizmus, szecesszió stílus-

és formajegyei.

Jellemző művek, ábrázolásmódok

pl. Ady, Babits, Juhász Gyula,

Tóth Árpád műveiből.

A tanuló megismerkedik

egy korszak stílusirányzatai-

val – pl. impresszionizmus,

szimbolizmus, szecesszió –,

az irányzatok és egy-egy mű

összefüggésével;

ismerkedik a korszak

irodalmi életével (pl. a

Nyugat szerepe, hatása;

irodalmi kapcsolatok);

megismeri a korszakolás

nehézségeit;

az irányzatok főbb esztétikai

elveit, törekvéseit,

ábrázolásmódját, stílus- és

formajegyeit (szimbólum-

használat és szimbolizmus

megkülönböztetésével);

jellemző műveken felismeri

az irányzatok jellegzetes-

ségeit, főbb vonásait;

az önálló ismeretszerzés

többféle módszerével (pl.

internet, elektronikus

könyvtár stb.) is gyűjt

információkat;

keres a korszakhoz regionális

és helyi kulturális

kötődéseket (bármely

művészeti ágból, pl. festészet,

szobrászat, építészet is).

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismertek: a korstílusok

művelődéstörténeti,

életmódbeli

vonatkozásai.

Vizuális kultúra:

stílusirányzatok a 20.

század elején.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, szinesztézia, allegória,

szimbólum, összetett költői kép.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Nagyepikai alkotás az ifjúsági és/vagy a szórakoztató

irodalom köréből - magyar vagy világirodalom,

regényelemzés

Órakeret

7 óra

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

Előzetes tudás Regényelemzések (legalább 5–6, korábban közösen, részletesen

értelmezett nagyepikai alkotás tapasztalatai). Témák, hősök, műfaji

változatok.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A szociális képességek, az önismeret, az empátia, az erkölcsi tudatosság

fejlesztése. Műmegközelítési, műelemzési eljárások alkalmazása, a

személyes irodalmi élmények megosztása, olvasmányválasztás önálló

indoklása. Megbeszélésekben a tetszés- vagy véleménynyilvánítás

árnyaltabb nyelvi formáinak alkalmazása, az eltérő ízlésítéletek

különbözőségének megértése. A szórakoztató irodalom, a populáris

irodalom egyes alkotásainak, különféle filmes feldolgozásoknak

esztétikai szempontú, kritikus értékelése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Nagyepikai alkotás az ifjúsági

és/vagy a szórakoztató irodalom

köréből – egy magyar vagy

világirodalmi regény sok

szempontú megközelítése.

A népszerű irodalom műfajai (pl.

ifjúsági, bűnügyi, fantasztikus

regény, kalandregény, sci-fi),

megoldásai, hatása; hangnemei

(pl. humoros regény), formái (pl.

naplóregény, levélregény).

Pl. Golding: A Legyek Ura /

Salinger: Zabhegyező / Rejtő Jenő

egy műve / Verne egy műve / egy

klasszikus bűnügyi regény.

A fogalmi háló a választott

művekhez kapcsolódik.

A tanuló

tudja alkalmazni a művek

megközelítésének (korábban

gyakorolt) lehetőségeit;

képes az irodalmi élmény

megosztására, olvasmányai-

nak ajánlására;

alkalmas az önálló olvas-

mányválasztás indoklására;

képes memoriterek (próza-

epikai szövegrészletek)

előadására;

tud tájékozódni erkölcsi

kérdésekben, és ezt igényli is;

megérti az igazság és

nézőpont, a személyes és a

közösségi igazság

konfliktusát;

képes az önálló műbefogadás

mind teljesebb élményére, a

hatás feldolgozására

(csoportos beszélgetésben

való részvétellel és egyéni

szövegalkotással egyaránt);

képes a tetszés- vagy

véleménynyilvánítás

árnyaltabb nyelvi formáinak

alkalmazására, az eltérő

ízlésítéletek különbözősé-

gének megértésére;

képes a szórakoztató

irodalom, a populáris

irodalom egyes alkotásainak,

különféle filmes feldolgozá-

soknak esztétikai szempontú,

Társadalomismeret: a

bűnügyi regények

társadalomképe.

Vizuális kultúra; Ének-

zene: a populáris

kultúra műfajai,

jellemzői.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

filmtípusok,

műsortípusok (pl. sci-

fi; krimi).

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

kritikus értékelésére.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Népszerű irodalom, bűnügyi történet, kalandregény, fantasztikus regény,

tudományos-fantasztikus irodalom, humoros hangnem.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Drámai műfajok - egy tragédia és/vagy egy komédia Órakeret

7 óra

Előzetes tudás A drámai műnem, drámai szerkezet, drámai jellem, jellemtípusok.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A drámában megjelenített konfliktusok, erkölcsi választások

mérlegelése és értékelése, azonosulás a műben megjelenített pozitív

értékekkel, magatartásokkal.

Drámai mű/vek közös és önálló olvasása, befogadása, feldolgozása; a

műnem jellemzőinek (pl. szerkezet, jellem, szituáció, nyelv) feltárása.

Képesség drámai hősök jellemzésére, kapcsolataik, konfliktusaik

elemzésére. A tragikum/komikum mint műfajformáló minőség

megértése, műbeli megjelenési formáinak felismerése. Különféle

dramatikus formák kipróbálása révén (pl. helyzetgyakorlat,

stílusgyakorlat, dramatikus improvizáció) az empatikus készségek

fejlesztése.

Ismeretek Követelmények Kapcsolódási pontok

Drámai műfajok - egy tragédia

és/vagy egy komédia sok

szempontú megközelítése.

Shakespeare: Romeo és Júlia

(vagy egy Shakespeare-komédia

vagy Gogol: A revizor).

Tér- és időviszonyok, szereplők

rendszere, alapszituáció,

cselekmény, konfliktusok.

Drámai szerkezet.

A meghatározó minőség szerepe

(tragikus/komikus cselekmény;

tragikus/komikus hős).

Hősök (egyéni és tipikus

vonások).

Tragikus bukás,

értékveszteség/komikus

lelepleződés.

A tanuló

felismeri és elemzi a drámai

műnem főbb jellemzőit, a

választott alkotás műfaját

közös és önálló olvasással,

feldolgozással, műelemzéssel;

elemzi a drámai szerkezet,

drámai jellem és nyelv

néhány jellemzőjét;

felismeri a

tragikumot/komikumot mint

műfajformáló minőséget,

elemzi a műbeli megjelenési

formáit;

tudja jellemezni a drámai

hősöket, elemezni

kapcsolataikat,

konfliktusaikat;

képes szituációk és

instrukciók értelmezésére,

esetleg megjelenítésére;

tud elemezni és értelmezni

egy látott jelenetet (színházi

Dráma és tánc: dráma

és színház; a tragikus, a

komikus minőség

megjelenítése; színházi

előadás elemzése,

értékelése.

Erkölcstan:

tragikus/komikus

történés, cselekmény;

érték, értékveszteség.

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

előadás vagy felvétele);

alkalmas egy szövegrészlet

megtanulására, jelenet

előadására az olvasott drámai

műből vagy annak alapján;

különféle dramatikus formák

kipróbálása révén (pl.

helyzetgyakorlat,

stílusgyakorlat, dramatikus

improvizáció) fejlődik

empatikus készsége.

Kulcsfogalmak/

fogal

mak

Dráma, komédia, tragédia, komikum, tragikum, dialógus, konfliktus,

alapszituáció, drámai nyelv, drámai jellem.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A média kifejezőeszközei (2)

A mozgóképi és az írott sajtó szövegeinek rendszerezése

Órakeret

3 óra

Előzetes tudás Az egyes médiumokban megjelenő médiaszövegek közötti különbségek

érzékelése, médiaszövegek fikciós vagy dokumentum jellegének

megfigyelése.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Annak belátása, a mozgóképi és írott szövegek közti választás erkölcsi-

esztétikai mérlegelést és értékelést igényel.

Az életkornak megfelelő mozgóképi (film, televízió, videó,

komputerjáték, web) szövegértés képességének fejlesztése, önálló és

kritikus attitűd kialakítása, a mediális írás-olvasástudás fejlesztése.

A médiumok nyelvi apparátusára vonatkozó alapszintű tájékozottság

megszerzése.

A tudatos szövegválasztás képességének fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Annak tudatosítása és próbája, hogy noha a mozgóképi szövegeknek

nincs minden szövegre alkalmazható osztályozása, a filmek

értelmezését, elemzését segíti a rendszerezés néhány alapszempontja

(a valóságanyag természete, dokumentumfilm-fikció; az alkotói

szándék és nézői elvárás – műfajfilm, szerzői film).

A szerzői és a műfajfilm néhány meghatározó jellemzőjének

meghatározása (a nézők számára ismerős témák, szériaszerű

filmalkotások, könnyen befogadható ábrázolási konvenciók, illetve a

személyesebb, a szerzővel azonosítható eredeti formanyelv

használata).

A meghatározó sajtóműfajok felismerése, alapvető jellemzőik

tudatosítása (tudósítás, riport, publicisztika, kritika).

Ének-zene: zenei

stílusok, műfajok

ismerete - dal, kánon,

kórusmű, szimfónia,

más hangszeres és

zenekari művek,

opera.

Dráma és tánc:

alapvető tánctípusok,

táncstílusok és

kísérőzenéjük

azonosítása, mozgás-

vagy mozgásszínházi

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

formák

megkülönböztetése.

Vizuális kultúra:

Képzőművészeti

ágak, az építészet, a

design főbb

jellemzőinek

ismerete.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Dokumentum, fikció, műfaji, western, sci-fi, melodráma, burleszk,

thriller; szerzői, ábrázolási konvenció; tudósítás, riport, kritika,

publicisztika.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A média társadalmi szerepe, használata

A média nyelve, a médiaszövegek értelmezése

Órakeret

3 óra

Előzetes tudás

A médiaszövegek emberek által mesterségesen előállított tartalmak.

A médiaszövegek elemi szövegalkotó kódjainak, kifejező eszközeinek

ismerete. A metafora és a metonímia felismerése, alkalmazása.

A hírműfajhoz kapcsolódó meghatározó tevékenységek (pl. újságíró,

fotóriporter) ismerete.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Annak belátása, hogy a média nagyfokú társadalmi szerepet játszik; a

szerep megítéléséhez elvi-erkölcsi alapon nyugvó mérlegelés

szükséges.

A média, kitüntetetten az audiovizuális média és az internet társadalmi

szerepének, működési módjának tisztázása.

Alapszintű, a média művelődéstörténetére vonatkozó tájékozottság

megszerzése, a naiv fogyasztói szemlélet átértékelése.

Önálló és kritikus attitűd kialakítása, a kritikai médiatudatosság

fejlesztése.

A résztvevő és aktív állampolgári szerep elsajátítása, kritikai

képességek fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Annak felismerése, hogy a médiaszövegek megformálásához

(„írásához”) és megértéséhez („olvasásához”) az adott médiumra

vonatkozó nyelvismeretre van szükség, és a tömegkommunikáció

médiumai más- és más jelrendszert, kódokat használnak írott,

szimbolikus –, például egy képen látható tárgy – és technikai –,

például a kameramozgás – kódokat).

Annak tudatosítása, hogy a technikai úton rögzített képeket (is)

alkalmazó kommunikáció sajátossága, hogy a képeken,

mozgóképeken látható formáknak, motívumoknak nincs pontosan

meghatározott értelme – a jelentés nagymértékben függ a

befogadótól.

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek: a médiumok

hírei és a környezetben

tapasztalt valóság

összehasonlítása.

Informatika:

algoritmus kódolása a

számítógép számára

egyszerű programozási

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

A mágikus gondolkodás fogalmának vizsgálata, meghatározása (a

tárgyak képének azonosítása az ábrázolttal, a kép és a valóság

öntudatlan azonosítása).

Annak felismerése, hogy míg a művek esetében a befogadó a szerző

által megjelenített cselekményvilág eseményeiből maga konstruálja

a történetet, a média direkt értelmezési kereteket kínál a

fogyasztónak a közrebocsátott történetjavaslatok értelmezésére.

Kérdések és állítások megfogalmazása a mediatizált kommunikáció

egyirányú és/vagy interaktív jellegével kapcsolatban.

Annak megismerése és aktuális médiaesemények feldolgozásával

tudatosítása, miért és hogyan érvényesül a médiában a sztereotip

megfogalmazás kényszere, milyen veszélyekkel járhat mindez.

A nemeknek, foglalkozásoknak, életmódmintáknak,

kisebbségeknek a tapasztalati valóságtól eltérő megjelenítésének

felismerése a médiában, annak tudatosítása, hogy a médiaszövegek

a közösség kulturális képviselői (reprezentánsai).

A sztereotípia és a reprezentáció fogalmának meghatározása, annak

érzékelése, miért problematikus hogy a világ nem olyan módon

jelenik meg a médiában, mint a tapasztalati valóságban.

Élmények és tapasztalatok összevetése a média által közvetített,

megjelenített világokkal (pl. hírműsorok, talk-showk, reality-showk,

életmód magazinok, közösségi portálok alapján az azonosságok és

az eltérések megfigyelése, megbeszélése).

Azonos események eltérő megfogalmazásainak összevetése, ésszerű

indoklás az egyszerűbb reprezentációk különbözőségeire (érdekek,

nézőpontok, politikai és gazdasági érintettség), illetve műfaji,

nyelvi különbségek feltárása a hírműsorokban, hírportálokon,

napisajtóban).

nyelven.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szimbolikus kód, technikai kód, mágikus gondolkodás, értelmezési keret,

egyirányú kommunikáció, interaktív kommunikáció, sztereotípia,

reprezentáció.

A fejlesztés várt

eredményei a

két évfolyamos

ciklus végén

A tanuló képes a kulturált szociális érintkezésre, eligazodik és hatékonyan

részt vesz a mindennapi páros és csoportos kommunikációs helyzetekben,

vitákban. Figyeli és tudja értelmezni partnerei kommunikációs szándékát,

nem nyelvi jeleit.

Képes érzelmeit kifejezni, álláspontját megfelelő érvek, bizonyítékok

segítségével megvédeni, ugyanakkor empatikusan képes beleélni magát

mások gondolatvilágába, érzelmeibe, megérti mások cselekvésének

mozgatórugóit.

Képes a különböző megjelenésű és műfajú szövegek globális (átfogó)

megértésére, a szöveg szó szerinti jelentésén túli üzenet értelmezésére, a

szövegből információk visszakeresésére.

Össze tudja foglalni a szöveg tartalmát, tud önállóan jegyzetet és vázlatot

készíteni. Képes az olvasott szöveg tartalmával kapcsolatos saját

véleményét szóban és írásban megfogalmazni, állításait indokolni.

Ismeri és a törekszik a szövegalkotásban a különböző mondatfajták

Eötvös József Általános Iskola és AMI

Helyi tanterv 2013

használatára. Alkalmazza az írásbeli szövegalkotásban a mondatvégi, a

tagmondatok, illetve mondatrészek közötti írásjeleket. A helyesírási

segédkönyvek segítségével jártas az összetett szavak és gyakoribb

mozaikszók helyesírásában.

Ismeri a tömegkommunikáció fogalmát, legjellemzőbb területeit.

Képes a könnyebben besorolható művek műfaji azonosítására, 8–10 műfajt

műnemekbe tud sorolni, és a műnemek lényegét meg tudja fogalmazni. A

különböző regénytípusok műfaji jegyeit felismeri, a szereplőket jellemezni

tudja, a konfliktusok mibenlétét fel tudja tárni. Felismeri az alapvető lírai

műfajok sajátosságait különböző korok alkotóinak művei alapján

(elsősorban 19–20. századi alkotások). Felismeri néhány lírai mű

beszédhelyzetét, a megszólító-megszólított viszony néhány jellegzetes

típusát, azonosítja a művek tematikáját, meghatározó motívumait. Felfedez

műfaji és tematikus-motivikus kapcsolatokat, azonosítja a zenei és ritmikai

eszközök típusait, felismeri funkciójukat, hangulati hatásukat. Azonosít

képeket, alakzatokat, szókincsbeli és mondattani jellegzetességeket, a

lexika jelentésteremtő szerepét megérti a lírai szövegekben, megismeri a

kompozíció meghatározó elemeit (pl. tematikus szerkezet, tér- és

időszerkezet, logikai szerkezet, beszédhelyzet és változása). Konkrét

szövegpéldán meg tudja mutatni a mindentudó és a tárgyilagos elbeszélői

szerep különbözőségét, továbbá a közvetett és a közvetlen elbeszélésmód

eltérését. Képes a drámákban, filmekben megjelenő emberi kapcsolatok,

cselekedetek, érzelmi viszonyulások, konfliktusok összetettségének

értelmezésére és megvitatására. Az olvasott, megtárgyalt művek erkölcsi

kérdésfeltevéseire véleményében, erkölcsi ítéleteiben, érveiben tud

támaszkodni.

Képes egyszerűbb meghatározást megfogalmazni a következő

fogalmakról: novella, rapszódia, lírai én, hexameter, pentameter,

disztichon, szinesztézia, szimbólum, tragédia, komédia, dialógus,

monológ. Képes néhány egyszerűbb meghatározás közül kiválasztani azt,

amely a következő fogalmak valamelyikéhez illik: fordulat, retorika,

paródia, helyzetkomikum, jellemkomikum. Az ismertebb műfajokról tudja

az alapvető információkat.

Képes művek, műrészletek szöveghű felidézésére.

Képes beszámolót, kiselőadást, prezentációt készíteni és tartani különböző

írott és elektronikus forrásokból, kézikönyvekből,

atlaszokból/szakmunkákból, a témától függően statisztikai táblázatokból,

grafikonokból, diagramokból.

Tisztában van a média alapvető kifejezőeszközeivel, az írott és az

elektronikus sajtó műfajaival. Ismeri a média, kitüntetetten az

audiovizuális média és az internet társadalmi szerepét, működési módjának

legfőbb jellemzőit. Kialakul benne a médiatudatosság elemi szintje, az

önálló, kritikus attitűd.