7

Ránézett az órára. „Indulni kell.” Bármennyire is ellenke-zett egész valója, a belé nevelt kötelességtudat nem engedte tovább nézelődni a paplan melegéből. Leérve a ház elé bic-centett egyet az elnyúzott arcúnak, villamosra szállt, és vala-mivel később belépett a gyár kapuján.

* * *– Tulajdonképpen mire vágyik? Mi a célja ebben az életben?A kérdést hozzá intézték, de egyelőre nem tudott válaszolni. Megkövülten bámulta a vele szemben álló férfi t, mintha az hirtelen két fejet növesztve kánonban adta volna elő a fran-cia himnuszt. Pedig csak két egyszerű kérdést tett fel, és most türelmesen várakozott a pult túloldalán.Nem emlékezett, mikor jött be ebbe az üzletszerű helyiségbe, ahol a kinti forróság ellenére kellemes hűvös, és számtalan polc, fogas és doboz látványa fogadta. Munkája révén szám-talanszor járt már raktárban, de ilyen otthonosan berende-zettben még soha.A fából ácsolt hatalmas állványok között párnázott karos-székből kialakított li ek sorakoztak. A karfába épített vezér-lővel a látogató kényelmesen navigálhatta magát egy-egy sokemeletes polcrendszer síkjában. A padlózat fényesre csi-szolt parketta volt, a falak vidám sárga színben pompáztak. A hatalmas ablakokon beözönlött a napfény, a fapolcok és a háncsból fonott tárolók között emberek sétálgattak. Időn-ként felhajtották egy-egy kosár tetejét, vagy beülve egy fotel-li be a magasban nézelődtek. A polcokat dézsákba állított zöldellő fák sora választotta el egymástól, törzsükön lakko-zott táblácskákon feliratok segítették a tájékozódást.

8

Kezdte kényelmetlenül érezni magát a pult előtt állva, pedig a túloldalon álló férfi igazán türelmesen, bátorító mosollyal a szemében nézett rá, mint aki sok hasonló, tétova látogató-val találkozott már, és hozzá van szokva a hosszadalmasan érkező válaszokhoz. Kifogástalan, rendezett öltözéke szinte kiegészítőként szolgált az otthonos üzlethelyiséghez, levél-zöld felöltője és kávébarna inge megnyugtató harmóniában illeszkedett egyenes tartásához.– Ez nehéz kérdés, még gondolkodnom kell – hallotta végül saját hangját. Igen, ilyen kérdésekre nem lehet azonnal válaszolni, erre sok-szor egy teljes élet sem elég.– Rendben, természetesen nem sürgetem – hangzott a válasz. – Nézzen szét nyugodtan üzletünkben, bizonyosan talál meg-felelő célt, de egyedi igényeket is teljesítünk, ha szükséges.„Egyedi igények.” Sosem voltak egyedi igényei. Mindig arra fordult az élete, amerre a körülmények hajlították, erős aka-ratú emberek, kitartóan akaró emberek, vagy a vak véletlen. Valójában ritkán jutott eszébe, hogy saját terveket is ková-csolhat, egyedi elképzelései is lehetnek. Mert ha eszébe jutott, és belefogott valamibe, hamar kijózanították valós helyzetét illetően, ezért inkább lemondott róluk.De most – talán a furcsa környezet tette – hirtelen erősnek érezte magát ahhoz, hogy különleges igényei legyenek. Még nem tudta, mik is lesznek ezek, de nagyon vágyott rá, hogy saját, a többiekétől eltérő igényei legyenek. Elindult hát a pol-cok felé, hogy felfedezze a kínálatot, és kialakíthassa őket.Megrészegülve a gondolattól hevesen az egyik fonott kosár felé lépett, de nem vette észre a sebesen közeledő fotelli et. Az ütközés ereje a szépen csiszolt parkettára dobta, és ahogy

9

összeszorított foggal és szemekkel fájó oldalához kapott, a kar-fába épített vezérlőből éktelen csörömpölés ütötte meg a fülét.„Most már mi értelme hangoskodnia?” – gondolta ingerülten a fájdalomtól. Kinyitotta szemeit, és az első, amire tekintete esett, a bolondos lámpaernyő volt, amit néhány éve kapott a nővérétől karácsonyra.Megtapogatta az oldalát, enyhe fájdalom jelentkezett az érin-tésre. „Tegnap az üzemben baleset történt” – jutott lassan az eszébe. Egy targonca tévedt el nagy sebességgel, vagy ő állt rossz helyen, erre most nem tudott visszaemlékezni.Erősen éltek még benne az imént látott képek és mondatok. „Egyedi igények.” Feledve a fájdalmat, enyhe borzongás futott végig nyurga testén, mintha valami újnak, valami változásnak a szelét észlelné. Ugyanakkor hiányérzete is támadt, az elmu-lasztott lehetőség érzése – nem jutott el a polcokig, nem tudta meg, mit rejtenek a háncskosarak.A mindennapitól eltérően ma reggel nem bosszantotta a vekker hangja, nem biccentett az elnyúzott arcúnak, és nem olvasott a villamoson. Elmerengett a parkettával burkolt rak-tárban tapasztaltakon, és munkája közben is félig ezen jártak gondolatai. Nem hagyta nyugodni a személyre szabott igé-nyek gondolata, és azon kapta magát, hogy fél órán belül már vagy tizedszer pillant az üzem falán ásítozó nagyméretű fali-óra csigalassúsággal vánszorgó mutatóira.– Hiszen csak egy álom, ahol bármi megtörténhet – mor-mogta maga elé ebédszünetben, miközben gépiesen kana-lazta magába levesét. Mégis egészen estig nem tudta kiverni fejéből a levélzöld felöltőben kedves mosollyal választ váró férfi t, és éveket adott volna az életéből, ha újra visszamehetett volna a napsárga falú raktárba.

10

Őszinte volt magához – tudta, hogy most sem tudna mit felelni neki, de ez most nem is számított. Mint valami mág-nes, úgy vonzotta az emlék, ami bármilyen valószerűtlen volt is, valóságként élt a fejében.

* * *Bár nem volt hozzá kedve, munka után lábai gépiesen mégis anyja háza felé vitték testét. Lelke valahol a parkettával bur-kolt raktárban járt, és nagy erőkkel feszegette a háncskosarak tetejét, persze sikertelenül.Belépett a nyári melegben kókadt futórózsával terhes, görbe vaskapun, és előre hallotta anyja hangját:– Fiam, késtél! Már megint hagyod aggódni anyádat!Mindig ezzel fogadta, pedig bizonyos volt benne, hogy nem aggódott érte. Hogyan is tehette volna, mikor álló nap azzal volt elfoglalva, hogy apját rendre tanítsa.Évtizedekkel ezelőtt vele sem volt ez másként. Nem volt elég jó, ahogy felszeletelte a húst a tányérján, ahogy megtörölte a lábát az ajtó előtt, amilyen barátokat hazavitt a szakközép-iskola első évében, és amilyen állást szerzett magának néhány hónappal a bizonyítvány kiosztása után.Megállt a rózsabokor árnyékában, és eltöprengett. Anyjának soha nem volt jó semmi, amit tett. Akármennyire is igyeke-zett, nem sikerült egyetlenegy cselekedetet sem végrehajta-nia élete során, amire ő egy mosollyal bólintott volna. Aztán a kezdeti kudarcok után egész életében attól félt, hogy ha bár-mit is tesz, azzal nem fogja elnyerni a tetszését, így egyre rit-kábban lépett előre bármiben.

11

Annyira meglepte ennek a gondolatnak az egyszerűsége és jelentősége, hogy nem indult tovább a bejárati ajtó irányába. Nem értette, miért épp itt, szülei házának küszöbén jut eszébe ilyesmi, és miért most, amikor már harmincöt éves – hiszen pontosan ennyi ideje volt megtapasztalni anyja viselkedését. Mindenesetre rázuhant a felismerés – sokáig állt a rózsafa ágak hűvösében, azon vívódva, mit tegyen.A megszokás erős karja végül mégiscsak belökte a bejárati ajtón, és a konyha sarkában ült pontosan két órán át, ahogyan már évek óta minden kedden délután.

* * *Kimerítő nap állt mögötte, a szüntelen töprengés fárasztotta ki. Hazaérve még a napi szokásos esti rutin is zavarta. Úgy döntött, korán aludni tér. Párnájára hajtva fejét ólomként érzékelte tagjait, de mindössze néhány perc pihenés után erős hang riasztotta fel:– Uram, rossz helyen áll! Ez a fotelli eknek fenntartott sáv!A férfi fi gyelmeztetőn megkocogtatta a vállát, hangja éles ellentétben állt fi nom mozdulatával. Megrezzent, és el kel-lett telnie néhány másodpercnek, amíg felismerte, hol van. Testén enyhe remegés futott át, a ráébredés és hitetlenkedés moccanása, amely azután végleg felébresztette kábulatából. Ismét kap egy esélyt!Nem tudta, hogyan történhetett, de a légkondicionáló hűvöse, a körülötte rosszalló mosollyal navigáló li vezetők látványa, és a mindent átható fa illata azt bizonygatta érzékszerveinek, hogy újra bekerült az egyedi igényeket is teljesítő raktárhe-lyiségbe.

12

– Elnézést kérek! – fordult a hang irányába, de már nem látott senkit a háta mögött. Lassan körbefordult, hogy utolsó bizo-nyosságot vegyen. Mindent úgy talált, mint előző este, még a levélzöld felöltős fi gura alakját is ki tudta venni valahol a raktár elülső részében, amint épp egy ügyfélnek magyaráz valamit készségesen.Itt van hát! Szemei lázasan pásztázták a háncskosarak és a véget nem érő polcrengeteg erdejét, és legszívesebben egy-szerre indult volna valamennyi irányba. Maga is meglepő-dött, mennyi életenergiája lett hirtelen. Emlékezett, hogy dél-után az anyjánál hagyta szinte az összeset.– Először jár itt, ugye?A fi atal nő kedves mosolyával szinte a semmiből tűnt elő. Levélzöld kosztümje azonnal kiegészítette a levegőben lógó mondatot: egyértelmű volt, hogy a parkettás raktárhoz tar-tozik.Ránézett a kezében tartott elektronikus nyilvántartóra, és fejét alig észrevehetően ingatva helyesbített.– Elnézést, most látom, hogy ön két alkalommal járt már nálunk, de csak igen rövid időre. Szívesen segítek, ha nincs konkrét elképzelése. Érdemes kialakítani egy rendszert a kereséshez, különben három élet sem lenne elég mindent végignézni. Üljünk le az egyik asztalhoz, és ott elmondom, milyen szempontokat célszerű fi gyelembe venni választás előtt.Fejét picit félrebillentve pihentette rajta szemeit, és látszott, hogy tényleg komolyan gondolta a szívélyes segítségnyújtást. Végül is miért ne? Tényleg végeláthatatlan sorokban húzód-nak a polcrendszerek, lehetetlen volna mindegyikre most időt keríteni. Azután pedig ki tudja, lesz-e következő alkalom?

13

– Elfogadom a segítségét, nagyon kedves.Kényelmesen elhelyezkedett hát egy közeli kávébarna fotel-ben, és elméjét megnyitva készen állt az elhangzó gondolatok befogadására. Érezte, hogy másként viselkedik, mint ahogy korábban bármikor. Telve van várakozással, lendülettel és homályos tervekkel. Most azt is tudta, hogy e homály elosz-latására létezik segítség, amit meg is fog kapni. Úgy érezte magát, mintha kezdő pilótaként első felszállására készülne.A fi atal nő kora ellenére nem tűnt kezdőnek. Rutinos, de nem megunt mozdulattal vett elő egy nagyméretű mappát, és gondosan elhelyezte az asztalon, hogy jól láthassa. Ahogy elétette és belepillantott, csak ismerősnek tűnő mély fekete-séget látott. Kérdőn nézett a nőre, aki kezeit az ölében nyug-tatva megkérdezte:– Felkészült?Hogy felkészült-e? Úgy érezte, egész életében erre a pilla-natra várt. Minden, amit eddig tett, egy szürke álomként élt benne, hogy most végre színes és izgalmas valósággá változ-zon. Összes agysejtje életre kelt, izmai ugrásra készen álltak, mintha futóversenyen indulna. Erőnléte, teste reakciói, gon-dolatai teljesen eltértek attól, ahogy ma délután érezte magát.Emlékezett, hogy milyen szavakkal búcsúzott el tőle az anyja:– Fiam, megint olyan csendes voltál! Így nem lesz belőled soha semmi!Gyakran hallotta tőle ezt a megjegyzést, és már megszokta. Ma délután azonban zavarta ez a mondat. Érezte, ahogy nőttön nő benne a feszültség minden egyes lépéssel, ahogy lakása felé közeledett.

14

Hazaérve a nehéz batyuként cipelt érzést belevágta a fürdőszoba tükrébe, önmaga is meglepődve hevességén. Lecsillapodva bekötözte sebeit, és a vacsorát is kihagyva bújt paplanja alá.– Igen, kezdjük el! – felelte a nőnek, aki máris nagyon rokonszenves volt neki, annak ellenére, hogy csak néhány perce ismeri. Ő nyitja majd meg a kaput, amin át belép abba a világba, amiről eddig csak homályos sejtései voltak.Eszébe jutott Anna, az egyetlen nő, akire szeretettel tud emlé-kezni a múltjából. Bárcsak itt lehetne, hogy a mellette lévő széken ülve együtt hallgathassák meg a levélzöld kosztümös tanácsait. Az igazat megvallva, a lánynak kevesebb szüksége volna rá, mint neki – ő mindig is határozottabban élte az éle-tét. Nem tűzött ki nagy célokat, de azokért az ésszerűség hatá-ráig kitartóan küzdött. De Anna nincs itt, és ha itt lenne, most valószínűleg fi gyelemre intené – kapott észbe, látva, hogy a fi atal nő már belekezdett gondolatmenetébe.– A mappában látszó feketeség jelképezi a jelenlegi állapotot. A hozzánk érkezők többsége nem rendelkezik világos célok-kal, igényekkel és elegendő bátorsággal ahhoz, hogy saját valóságát élje – mondta éppen a nő. – Tulajdonképpen ezért is kerülnek ide hozzánk, egyfajta végső megoldásként. Itt sok-kal könnyebb a helyzetük, mert védett környezetben, társa-dalmi és személyi elvárásoktól mentesen tudnak elmélyülni a célok és a megvalósítások között, amelyeket a polcokon helyeztünk el. A döntések meghozásában azonban nálunk is elsődleges a szervezettség. Itt is az alapvető elvek szerint kell eljárni a megvalósítás során, ezért ebben nagyon hasonlít a másik világhoz. Pici szünetet tartott, miközben szemének sugarát az övében tartotta nyíltan, őszintén.

15

– Adunk azonban néhány eszközt segítségül a célok letisz-tázásához és a szükséges jellemvonások kialakításához is. Ez utóbbira a másik világban több idő áll rendelkezésre, mint nálunk, bár az esetek többségében ott sajnos egyáltalán nem alakulnak ki ezek a tulajdonságok. Rövidesen meg fogja látni, mire gondoltam. Meglétük egyébként nagy részben már a célok letisztázását is elősegíti. Ezek egymásra épülő folya-matok. − Nem zavartam össze túlságosan? – kérdezte hirtelen picit előrehajolva.Nem, egyáltalán nem zavarta össze. Feszülten összponto-sított, sorsfordító fi gyelemmel. Nem járt az eszében semmi egyéb, csakis a nő szavai – teljesen a jelenben volt. Válaszként intett fejével, hogy készen áll az elkövetkezőkre.– Rendben – értette meg a nő a benne zajló érzéseket, és felállt. – Átvezetem egy kabinba, ahol gyorsított eljárással kialakítjuk azokat az ideális személyes belső tulajdonságokat, amelyek a másik világban normális esetben a gyermekkorban létrejönnek. Ezek adják aztán a megfelelő táptalajt a felnőtt-kori célkitűzéseknek és megvalósításuknak. Ezek utólagos kialakítása is lehetséges a felnőttkorban, de több erőfeszítés-sel jár, és alapfeltétele a tudatosság.– Itt vagyunk. Kérem, foglaljon helyet ebben a fotelben, és hunyja le a szemét! – mutatott maga elé, ahogy benyitott egy kávébarna faajtón.Meglepetten vette észre az ajtók hosszú sorát. Ezen a részen nem járt a múltkori látogatásakor. Belépett, és körbenézett a kabinban – nem volt több négy-öt négyzetméternél az egész helyiség. A kint már megszokott faburkolat, egy süppedős fotel, és mögötte egy kis szerkezet fejhallgatóval: ennyi volt a teljes berendezés.

16

Leült. A nő a háta mögé állva a fejére tette, de egyelőre nem kapcsolta be a szerkezetet. Az utasításnak megfelelően lehunyta szemeit, és próbált ellazulni, kikapcsolni magában azt a rengeteg kérdőjelet, ami a belépéskor beleköltözött. Bízott a nőben, az új helyzet azonban felébresztette régi két-ségeit, aggodalmait.Ekkor hirtelen a fejhallgatóból kellemes zene hangjai csen-dültek fel, és kétségei egy pillanat múlva eltűntek. Légzése fokozatosan lelassult, elmélyült. Teste elernyedt, és mellka-sában melegség áradt szét. Rövid idő elteltével kezei mintha már nem érintették volna a fotel karfáját, szinte lebegett.Néhány perc telhetett el, amikor enyhe csípő érzése támadt feje jobb felében. Szemgolyója heves mozgásba kezdett, ami nem volt kellemetlen, inkább szokatlan – majd egyszerre csak különös dolog történt: mintha ezer hatás érte volna tudatát képek, szavak és gondolatok formájában.Meglepő módon agyában azonos időben érzékelte az összes idegpályát, és ezeken minden egyes gondolatot és képet végigkísért, amíg pontosan helyére nem kerültek elméjében. Érezte, hogy a sokszor ismétlődő kifejezések mindegyike pozitív kisugárzással bír dicséret, bátorítás, öröm formájában. A bevillanó képeknek nem volt konkrét körvonala, inkább csak kellemes érzés kerítette hatalmába a hatásukra, és furcsa módon mintha nem újak lettek volna, hanem olyanok, ame-lyekre inkább már csak visszaemlékezik az ember.

* * *Nem tudta, mennyi idő telhetett el, csak lebegett ebben a gon-dolat- és képzáporban. Aztán egyszer csak kisimultak gon-

17

dolatai, lenyugodott a teste, és újra ellazult állapotba került. Könnyű érintést érzett a vállán, mire kinyitotta szemeit.– Hogy érzi magát? – mosolyodott el a levélzöld kosztümös nő.– Remekül vagyok, köszönöm! Valójában rég nem voltam ilyen jól – tette hozzá némi gondolkodás után.– Ennek szívből örülök! Most, hogy megvannak az alapok, az ideális személyes tulajdonságok, indulhatunk is tovább.Kilépett az ajtón, és intett, hogy kövesse. Furcsa érzés vett rajta erőt, ahogy elindult. Először nem tudott ennek a mélyére hatolni, csak azt érzékelte, hogy gyö-keresen eltérő attól, ahogy általában érzi magát. Figyelte lép-teit, mozgását, belsejét, gondolatait. „Könnyebb. Igen, ez az!” Könnyebb lett a lépte, és valahogy a tartása is egyenesebb a szokásosnál. Könnyebb a szíve is, mintha egy nagy batyut hagyott volna hátra valahol. Nem érzi legbelül a terhet.Követte a nőt. Azon gondolkodott, vajon mikor fogja észre-venni, hogy rendelkezik az ideális személyes tulajdonságok-kal. Ami még ennél is jobban izgatta: hogyan fogja segíteni mindez az egyedi igényeinek megtalálását.Eszébe jutott Anna, amikor egyszer azt mondta:– Foglalkozz magaddal is néha! Keress egy csendes helyet időnként, és fi gyelj oda, mit tanácsolnak a megérzéseid!De nem keresett csendes helyet, és nem fi gyelt a megérzése-ire. Az őt feszítő erők, amelyeknek a nevét sem tudta, és azt sem, honnan kerültek belé, nem engedték, hogy ellazuljon. Valójában annyira hozzászokott ezeknek a feszültségeknek a jelenlétéhez, hogy azt hitte, ez normális velejárója az életnek – egy kalap alá vette a reggeli fogmosással és a napi étkezések-

18

kel. Nem kereste, honnan jönnek, és nem próbálta őket meg-fejteni sem – velük élt, mintha megosztaná életterét néhány csendes, mégis kellemetlen, láthatatlan albérlővel.Most azonban könnyűnek érezte magát. Mintha albérlői mind egyszerre mondták volna fel szerződésüket, és ő most ott állna a tiszta, üres és tágas lakásban, ahol végre nyugodtan élhet.– Amit most egy óra alatt megkapott, arra a másik világban a gyermekkor alatt ideális esetben több év áll rendelkezésre. Hamarosan érezni fogja a hatását, de hogy még biztosabb legyen a siker, adunk még valamit – mondta a levélzöld kosz-tümös nő, és átnyújtotta a mappájából előhúzott papírlapot.Ezen néhány sor állt:Senki sem tudja megmondani, számodra mi az ideális, ezt csak magad tudod kideríteni. Figyeld hát a belső hangot, és kövesd. Jelenlegi helyzeted nem probléma, hanem feladat. Ha megol-dod, azzal megtanulod a leckét, ami a célja volt, és megvál-toznak körülményeid is, hiszen nincs már rájuk szükség többé. Újabb feladatot kapsz, így lépsz előre célod felé lépésről lépésre. Ne feledj mindennap tenni érte!Ennyi állt a papíron. Elolvasta még egyszer, mert érezte, hogy ez a kulcs az ajtóhoz, amely előtt áll. Senki sem tudja megmondani, számodra mi az ideális, ezt csak magad tudod kideríteni. Figyeld hát a belső hangot, és kövesd. Jelenlegi helyzeted nem probléma, hanem feladat. Ha megol-dod, azzal megtanulod a leckét, ami a célja volt, és megvál-toznak körülményeid is, hiszen nincs már rájuk szükség többé. Újabb feladatot kapsz, így lépsz előre célod felé lépésről lépésre. Ne feledj mindennap tenni érte!

19

Sokáig nézte a betűket, forgatta agyának tekervényeiben a szavakat. Minden gondolat új volt számára, de önkéntelenül is hitelesnek érezte őket. Talán a környezet, talán az imént átéltek miatt, talán azért, mert egészen máshogyan érezte magát, mint eddigi élete során bármikor. Erősnek és határo-zottnak, nyugodtnak és derűsnek.– Töltsön el itt egy kis időt – mutatott a fi atal nő egy, az előb-bihez hasonló kabinra. – Itt nyugodt körülmények között tud fi gyelni önmagára. Aztán amikor úgy érzi, hogy felkészült, tudni fogja, melyik polcon keresse azt, amiért idejött.Benézett a szűrt fényben fürdő szoba belsejébe. A már meg-szokott faburkolat a falakon, kényelmes fotelágy és egy szál égő gyertya kicsiny asztalkán: ez volt a teljes berendezés.– Mennyi ideig maradhatok? – fordult vissza az ajtóból, de a fi atal nő eltűnt. Zavartan nézett szét, hátha megpillantja valahol. A legközelebb eső polcok, amelyek takarhatták volna őt, igen messzire estek, mégsem látta alakját sehol. „Átadott mindent, amit lehetett” – jutott eszébe, és belépett az ajtón.Amint bezárta maga mögött, a korábbihoz hasonló lágy, kelle-mes zene szólalt meg. Elhelyezkedett a fotelágyban. Észrevette, hogy pontosan szembe került a gyertya lángjával, amely szinte vonzotta tekintetét – engedte, hogy lefoglalja szemét a fény.Lassan nemcsak szeme, hanem egész teste és fi gyelme is a gyertyalángra összpontosult, kikapcsolta minden egyéb gondolatát. Nem létezett más körülötte és bensőjében, csak a láng fényes kontúrja. Nyugodt volt és boldog. Igen, boldog.Hogy órák vagy csak percek teltek-e el, erre nem tudott volna válaszolni. A koordinátatengely, amely az időt és teret képezi le, a metszéspontjában elnyerte értelmét. Ott, abban a pont-ban számított minden, azon kívül semmi.

20

* * *Arra eszmélt fel, hogy a gyertya ellobbant. Lassan ismét tuda-tára ébredt, fülébe eljutottak a zene hangjai, és bőre újra érezte a fotelágy puha érintését. Nem kelt még fel, hagyta, hogy az érzések és érzékelések felébresszék abból a térből, ahol az imént járt: saját, benső világából, ahová most tette be a lábát először. Úgy érezte magát, mintha bejárta volna az egész Föl-det, és látott volna mindent. Kipihentnek és felszabadultnak érezte magát.Egyszer csak eszébe villant egy kép. Fentről látta a tájat, lan-kás dombokat, szántóföldeket, pipacsmezőket, lusta folyású vizeket. Hol van most? Felnéz, és ráeszmél, hogy egy hőlég-ballonban utazik, kezében fényképezőgép. „Igen” – mosolyo-dik el a kabin rejtekében. „Hőlégballon.” A táj fentről egészen más képét mutatja, mint odalent. Megmutatja a kapcsolódási pontokat, feltárja az egység erejét. Hogy minden mindennel összefügg úgy odalent, mint idefent, úgy odakint, mint ide-bent. Fotográfi ákon megörökíteni, a mozdulatlan pillanatba sűríteni ezt az összefüggést – micsoda feladat!Hirtelen a felismerés forró hulláma öntötte el. Hiszen meg-találta, amit keresett! Ez élete célja, az egyedi igénye, amit el akar érni!Felpattant. Izgalmában feltépte a kabin ajtaját, és sietős léptek-kel elindult. Nem gondolkodott, merre menjen, a lábai vitték előre. Nem is látta a körülötte sétálók csodálkozó pillantásait, szinte futólépésben tartott egy hátsó állványsor felé. Nem gon-dolta végig, miért pont azt célozta meg, és azon sem aggódott, hogy a hatalmas állványzat mely részén keressen, csak ment előre azzal a biztos tudattal, hogy ott találja, amit keres.

21

Végre odaért a polcok aljához, beült az előtte várakozó fotel-li be, és határozott mozdulatokkal navigálta el magát az ötö-dik szint kilencedik rekeszéig. Itt megállt. Szíve erősen dobo-gott, amikor kinyújtott keze megérintette a rekeszben talált ládikát. Nem túl nagy méretű, vastag falú kartondoboznak látszott.Ekkor hirtelen kiáltást hallott odalentről:– Ezt a kabinban felejtette!A hang irányába fordította fejét, és ismerős levélzöld kosz-tüm ötlött szemébe. A fi atal nő kinyújtott kezében egy notesz formájú tárgyat vett észre, amely szemmel láthatóan fontos lehetett, ha a raktárnak ebbe a távoli végébe is utánahozta.Legszívesebben nem törődött volna most vele, már csak egy karnyújtás választotta el a doboz tartalmától, amelyet már tökéletesen a magáénak hitt. Ugyanakkor valamiért tisztán érezte, ha most nem megy le érte, az kihatással lesz erre is. Elindult hát lefelé, hogy átvegye, de sietségében tévesen állí-totta be a fotelli ereszkedési sebességét. Erős rándítással ért földet, a mozdulat éles fájdalmat küldött nyakcsigolyájába.Felszisszenve kapott oda, és szemeit is összeszorítva dörzsöl-gette nyakát, hogy eltávolítsa belőle az érzést. Amikor végül felnyitotta szemeit, szobájának árnyai köszöntötték a hajnali szürke ezer árnyalatában.Akkora volt a kontraszt, hogy hirtelen fel sem fogta. Körbe-nézett, hogy megtalálja a fi atal nőt, de csak a nővérétől kapott bolondos lámpaernyőt, és a komor ruhásszekrényt találta el kereső tekintete. Nyaka meghúzódhatott az éjjel, mert fordul-tában fájdalom nyilallt belé.

22

Lassan felült az ágyában, és a zakatoló agyába toluló ezer kérdés között próbált kábán rendet tenni. Az nem volt szá-mára kétséges, hogy a lakásában van, az ágyában. De épp ilyen biztos volt abban is, hogy az imént a parkettás, egyedi kívánságokat is teljesítő raktárhelyiségben járt, és mindösz-sze karnyújtásnyi távolságba került élete céljától. Emlékezett, hogy különleges kabinokban valamiféle eljárásnak vetették alá, hogy előkészítsék őt célja megvalósításához, és hogy ez csodálatos érzéssel töltötte el. Igen, annyi maradt meg benne mindössze, hogy csodálatos volt – de az érzés maga elillant.Akárhogy próbálta felidézni, csak emlékként élt benne mindaz, amit átélt. Mint amikor valaki napfényes nyaralására emlékezik vissza egy szürke munkanapon: emléknek jó érzés, de erőt nem képes meríteni belőle.Érezte, hogy őrültség, mégis egyre az járt a fejében, hogy ha már kétszer megtörtént, miért ne történhetne meg harmad-szor is, akár már ma este. Bár a valóságtól elrugaszkodottnak tűnt ez a gondolat, mégis tény, hogy álma folytatódott két egymás utáni éjszakán.Azon kapta magát, hogy visszavágyik a faillatú polcok közé, ahol minden kartondoboz egy-egy cél megvalósulását rejti. Vágyta a levélzöld kosztümös fi atal nő mosolyát, és azt a nyu-galmas bizonyosságot, hogy van kitűzött célja, amelyet képes elérni.Körbenézett a szobában. A látvány a szokottnál is jobban lehangolta. Az eddigi szürkét még fakóbbnak érzékelte, a helyiség egyszerű berendezését hiányosnak és kopottnak látta.Úgy döntött, kivárja az éjszakát. Lenyomta az éppen éledő vekker gombját, bólintott az elnyúzott arcúnak, és könyvét a

23

táskájában felejtve próbált a dülöngélő villamoson a hajnali város látványában megkapaszkodni.

* * *Ez a nap már az elején hosszabbnak tűnt, mint általában. A vezetőség műszak előtti megbeszélést hívott össze reggelre, amiről majdnem elfeledkezett.Ült a többiek takarásában, és gondolatai messze jártak. Kire-pültek a gyár fémvázas kalitkájából, és a messzi magasban süt-tették magukat a nyár végi nappal. Révetegen nézte az előtte heverő notesz üres lapjait, ahová jegyzetelnie kellett volna. Szállongó gondolatai után kapaszkodott fénylő madzagon, hogy azon át észrevétlenül eltűnhessen a jelen valóságból.Egy kéz rázogatta meg hirtelen a vállát, mire azonnal magá-hoz tért, és a jószándékúan fi gyelmeztető kollégára nézett. Felállva a többiek után indult, hogy megkezdje napi felada-tainak ellátását.A férfi erősen emlékeztette őt egyik szakiskolai társára, és minden alkalommal eszébe juttatta őt, valahányszor csak összetalálkoztak az üzemben, vagy a raktár területén.Már évek óta nem beszéltek. Azt sem tudja, hol él most, bár valaha a legjobb barátok voltak. Vele nem érezte azt, hogy meg kellene felelnie valamilyen elvárásnak – egyszerűen lehetett saját maga. A közös horgászások és a piaci csavargá-sok élete legszebb emlékei közé tartoznak.Miután másik városba költöztek, nem hallott felőle, de a hangja most is a fülében van, ahogy azt mondja:– Miért nem hagyod itt a szüleidet? Ha végzünk, bérelhe-

24

tünk közösen egy lakást, és többet senki sem mondja meg, mi a helyes!De elköltöztek, ő pedig magára maradt az iskola utolsó évé-ben. A tervekből nem lett semmi, saját erejéből nem tudott kievickélni anyja befolyása alól.Akkoriban még álmodozott, magába zárva képeit. Zuhanyzás közben szerette leginkább, mert a forró víz kioldotta belőle a napi tűszúrások fájdalmát, és az ábrándképek simogató báto-rítással ölelték körbe. Elalvás előtt gondolatban bejárta a vilá-got, meghódította a legszebb lányokat. De reggelre kelve visz-szaváltozott azzá a fi úvá, akinek leghőbb vágya láthatatlanná válva létezni, hogy elkerülje a mindennapos szemrehányások és kifogások özönét.Ha belegondol, a mai napig nem tudja az okát ezeknek a reak-cióknak, visszanézve sem látja önmagát másnak, mint egy fi únak a sok közül, aki igyekszik beilleszkedni ebbe a világba. Érdekes, amióta a parkettás raktárban járt, többször gondolt erre, mint az elmúlt évek alatt összesen. Már nincs eltemetve az érzés: benne lüktet, csak még nem tudja, mihez kezdjen vele.

* * *A műszak végeztével ma nem hazafelé tartott. A négy fal közé zárva hosszú lenne ez a délután – nem, ma elmegy inkább moziba. Mindegy mit adnak, addig is eltereli a gondolatait.Nem volt szerencséje. Egy távol-keleti művészfi lmet vetítet-tek, cselekmény és különösebb mondanivaló nélkül, kimon-dottan a képi hatásokra koncentrálva. De ha már eljött, meg-váltotta jegyét, és beült a legutolsó sor falhoz közel eső végébe.

25

A fi lm hosszan kitartott tájképekkel indult, és ő már az ötödik perc végén az álmosságával küzdött. A szék támlájának dön-tött feje elnehezült, szemhéja le-lecsukódott.– A fotelágy oldalzsebében helyeztük el a noteszt, elfelejtettem említeni, elnézését kérem – mondták éppen a fi lmben. Amint elért tudatáig a mondat, kerekre nyitott szemekkel kapta fel a fejét. Előtte levélzöld kosztümben a fi atal nő mosolygott, kezében még mindig a füzetkét tartva.– Köszönöm – vette át, kissé kábultan a gyors váltástól. Harmad-szor is itt van! Szinte hihetetlen. Szája széles mosolyra húzódott.– Miért olyan fontos ez a notesz? Mosolya nem a feltett kérdésből, sokkal inkább lelkiállapotá-ból fakadt. Pillanatnyilag nem a füzet és tartalma érdekelte, hanem hogy mihamarabb visszanavigálhasson egyedi céljá-hoz, és annak megvalósulásához.– Ebben találja meg rendszerünk szabályzatát, és a vásárlás-hoz szükséges tudnivalókat.„Vásárlás.” Persze, hiszen így kezdődött az egész, az öltönyös férfi is ezt említette az elején! Hogyan is feledhette el! Gyomra önkéntelenül is enyhe görcsbe rándult a hírre, de a következő pillanatban megnyugodott. Amíg nem látja, milyen feltéte-lekről van szó, nem érdemes aggódni. És tulajdonképpen utána sem.– Persze – felelte. – Át fogom nézni őket.Zsebre tette a noteszt, és visszaült a fotelli be. A szabályzat és a tudnivalók ráérnek, először látni akarja, mit rejt a doboz.Egy perccel később már szívdobogva emelte le a vastag kar-tonfedelet, és megbabonázva meredt egy kisméretű képer-nyőre, amin pontosan azok a képsorok futottak, amelyeket

26

a gyertyalángba meredve látott korábban. Lankás dombok, szántóföldek, pipacsmezők, lusta folyású vizek egy hőlégbal-lon kosarából, mindezt időnként egy fényképezőgép kereső-jén át fi gyelve.A képernyő mellett boríték hevert, a benne megbújó papírla-pon a következőket olvasta:Gratulálunk, hogy megtaláltad célodat! Kívánjuk, hogy leld benne örömöd, és teljesedjék ki az életed! A megvalósításban segítségedre lesznek a következők:1) Végig csak a célodra tekints, ne az oda vezető úton aggódj!2) Oszd fel részletekre az előtted álló feladatot, és egyenként

valósítsd meg azokat, lépésről lépésre!3) Arra gondolj, amit el szeretnél érni, ne pedig arra, amit el

szeretnél kerülni!4) Légy abban a pillanatban, amelyet épp megélsz, légy

a jelenben! Ne bánkódj amiatt, ami már elmúlt, és ne aggódj amiatt, ami még el sem érkezett!

5) Minden energiád fordítsd a jelen pillanatra, így leszel a leg-hatékonyabb!

Elolvasta még egyszer, azután újra. Olyan gondolatok voltak ezek, amiket soha azelőtt nem mondott neki senki. Annyira egyszerűnek tűnt ez a néhány sor, olyan magától értetődő-nek. „Ez lenne a kulcs? A módszer, amivel megvalósíthatom a célomat?”„Igen” – válaszolt saját magának. „Ennyire egyszerű. Az egy-szerű dolgok nem mindig könnyűek, sőt! Sokszor hatal-mas erőfeszítést követelnek. Kitartást és következetességet. Fegyelmet és céltudatosságot.” Neki pedig mindig is problé-mái voltak ezekkel a tulajdonságokkal.

27

„Honnan jönnek a válaszok? Miért vagyok biztos abban, hogy ez a helyes mód és út?” – csodálkozott rá benső párbeszédére. „Egyszerűen érzem. Stabilan, biztosan, mélyen belül” – jött a felelet.A lapot zsebméretre hajtva a nadrágjába tette, majd lenavigált a földre, és szemével a levélzöld kosztümös nőt kereste. Ha sikerülne megtalálnia, nem kellene a noteszt végigböngészve átküzdenie magát a szabályzaton és a vásárlási feltételeken. Sosem szerette az eff ajta leírásokat. Most azonban úgy tűnt, rá vár a feladat, minthogy sehol sem találta a fi atal nő kedves alakját.A dobozt a földre téve előkereste zsebéből az aprócska füze-tet, és megadóan sóhajtva felütötte az első oldalát. Itt meg-lepetésére nem írott sorokat, hanem kisméretű mozgóképet talált. Ebben röviden elmagyarázták, milyen feltételekkel lehet vásárló valaki, hol lehet az egyes megvásárolni kívánt termékekért fi zetni, és azokat átvenni. Mivel úgy érezte, min-den megadott feltételnek megfelel, a noteszbe épített navigá-torral elindult az átvétel helyére.Lelkesen gondolt a hőlégballonban töltendő csodás uta-zásokra. Szeme előtt végigfutott a jelenet, ahogy beszáll a kosárba, és széles lengésekkel egyre távolodik a talajtól. Egyre nagyobb rálátással van a vidékre, felbukkannak a réten leg-elésző őzek, és a domb mögött terpeszkedő kis tó. Olyan való-ságos volt a kép, hogy szája széles mosolyra húzódott. Szinte érezte, ahogy hajába belekap a szél, beleborzongott hűvös érintésébe.Ahogy odaért a pult elé, megismerte a férfi t levélzöld felöl-tőben és kávébarna ingben: vele találkozott, amikor először itt járt.