8
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának lapja Megjelenik hetente ingyenesen Kiskunfélegyháza közigazgatási területén 2008. november 21. XVII. évfolyam 46. szám A tiszta kémény biztonság Közlöny Félegyházi A sérült, eldugult ké- mény tragédia forrása lehet. A visszaáramló égéstermék mérgezést, rosszabb esetben halált okozhat. Nagyon fon- tos tehát a kémények rendszeres és szakszerű ellenőrzése. A helyi Filantrop Kht. körzetébe több, mint húszezer kémény tartozik, melyeket a szakem- berek évente ellenőriznek. A hagyományos ké- mények vizsgálata 1600 forintba, míg a gázké- ményeké 1400 forintba kerül. A lakosok több mint nyolcvan százaléka megértette, saját érdeke, hogy lakásának kéménye biztonságos legyen. Sajnos a fennmaradó 10-11 százalék elzárkózik a kötelező ellenőrzés elől, vagyis nem engedi be a kéményseprüt. Bíró Albert a kiskunfélegyházi kirendeltség vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az ellen- őrzés elodázása felelőtlenség, hisz a “bliccelők” saját, illetve családjuk biztonságát veszélyeztetik. A kéményseprési díjat előbb-utóbb úgyis meg kell fizetni, a bajt és az esetleges tragádiákat vi- szont érdemes megelőzni. Második alkalommal rendeztek esküvői kiállítást városunkban. A rendezvénynek a Móra Ferenc Művelődési Központ adott otthont. A látványos programot nagy érdek- lődés kísérte. Az egészségügy helyzetéről tartott fórumot Pesti Imre belgyógyász-kardiológus, a FIDESZ országgyűlési kép- viselője a helyi FIDESZ- MPSZ, a KDNP és a FIDE- LITAS meghívására novem- ber 13- án a Constantinum Intézmény dísztermében. A politikus elmondta, a kormány konvergencia programjának megszorító intézkedései az egészségügyet érintették a legsúlyosabban, 250 milliárd forintot vontak ki ebből az ágazatból az elmúlt három év alatt. A kórházi volumen- korlát bevezetése mellett napjaink súlyos prob- lémája, hogy látványosan nőtt az országot elha- gyó orvosok a száma, akik a jelenlegi fizeté- sük 5-6-szorosáért vállalnak külföldön mun- kát. Köztudomású, hogy kiváló orvosképzés fo- lyik hazánkban, a szakemberek elvándorlása tra - gikus következményekkel járhat. Folyt. a 3. o. Kizárták az MDF-ből a kiskunfélegyházi csoport elnökét, Jászberényi Lászlót, s vélhetőleg a szervezetet is feloszlatják. A döntés még szeptemberben született, amellyel a pártelnök nem értett egyet. A határidőben beadott fellebbezésére a mai napig nem érkezett válasz, így Jászbe- rényi László továbbra is az MDF tagjának tartja magát. A híresztelések ellenére a helyi szervezet sem szűnt meg. Az elnöki teendőkkel Ladányi Lukácsot bízta meg a tagság. Jászberényi László továbbra is a képviselőtestület tagja, mivel a pártból va- ló kizárása nem érinti mandátumát. Folytatás a 3. oldalon. Az emlőrák után a legveszélyesebb beteg- ség a méhnyakrák. A kórt a HPV vírus ter- jeszti. A megelőzés leghatékonyabb módja a védőoltás, melyet a nők tizenegy és hu- szonhárom éves kor között vehetnek fel. A védőoltás kilencvenezer forintba kerül, melyet hazánkban csak kevesen tudnak megfizetni. Magyarországon ez idáig hatvan önkor- mányzat döntött úgy, hogy magára vállalja a védőoltás költségeit. A jó példából okulva városunk egészségügyi bizottsága úgy hatá- rozott, szociális alapon nyújt támogatást mindazok számára, akiknek jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíjminimun kétsze- resét, vagyis ötvenhétezer forintot. A város a költségek közel 25 százalékát vállalta volna magára, a gyógyszergyártó cég pedig elengedte volna a harmadik oltás árát. A méhnyakrák elleni védőoltásért a kilenc- venezer forint helyett mindössze negy- venezer forintot kellett volna fizetni. Az egészségügyi bizottság javaslatát a képvi- selőtestület nem támogatta. Ernyes László a szakbizottság elnöke la- punk érdeklődésére elmondta, érthetetlen és elfogadhatatlan számára, hogy a képvise- lőtestület elutasította javaslatukat, tehát nem biztosított pénzt az életmentő védőoltásra. A felmérések szerint idén a húszezer forintos segítség mindössze kétmilliójába került vol- na az önkormányzatnak. Az ügy még nincs lezárva, a szakbizottság elnöke szeretné, ha a képviselőtestület újra- gondolná döntését. -g- Törvénytelen kizárások az MDF-ben Egyelőre nincs pénz védőoltásra További szigorítások az egészségügyben

Megjelenik hetente ingyenesen Kiskunfélegyháza közigazgatási területén … · 2011. 3. 27. · 2. oldal Félegyházi Közlöny 2008. november 21. Ernyes László képviselő,

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának lapjaMegjelenik hetente ingyenesen Kiskunfélegyháza közigazgatási területén

    2008. november 21. XVII. évfolyam 46. szám

    A tiszta kéménybiztonság

    KözlönyFélegyházi

    A sérült, eldugult ké-mény tragédia forrásalehet. A visszaáramlóégéstermék mérgezést,rosszabb esetben haláltokozhat. Nagyon fon-tos tehát a kéményekrendszeres és szakszerűellenőrzése.

    A helyi Filantrop Kht. körzetébe több, minthúszezer kémény tartozik, melyeket a szakem-berek évente ellenőriznek. A hagyományos ké-mények vizsgálata 1600 forintba, míg a gázké-ményeké 1400 forintba kerül. A lakosok többmint nyolcvan százaléka megértette, saját érdeke,hogy lakásának kéménye biztonságos legyen.Sajnos a fennmaradó 10-11 százalék elzárkózik akötelező ellenőrzés elől, vagyis nem engedi be akéményseprüt. Bíró Albert a kiskunfélegyházi kirendeltségvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az ellen-őrzés elodázása felelőtlenség, hisz a “bliccelők”saját, illetve családjuk biztonságát veszélyeztetik.A kéményseprési díjat előbb-utóbb úgyis megkell fizetni, a bajt és az esetleges tragádiákat vi-szont érdemes megelőzni.

    Második alkalommal rendeztek esküvői kiállítást városunkban. A rendezvénynek aMóra Ferenc Művelődési Központ adott otthont. A látványos programot nagy érdek-lődés kísérte.

    Az egészségügy helyzetérőltartott fórumot Pesti Imrebelgyógyász-kardiológus, aFIDESZ országgyűlési kép-viselője a helyi FIDESZ-MPSZ, a KDNP és a FIDE-LITAS meghívására novem-ber 13- án a ConstantinumIntézmény dísztermében.

    A politikus elmondta, a kormány konvergenciaprogramjának megszorító intézkedései azegészségügyet érintették a legsúlyosabban, 250milliárd forintot vontak ki ebből az ágazatbólaz elmúlt három év alatt. A kórházi volumen-korlát bevezetése mellett napjaink súlyos prob-lémája, hogy látványosan nőtt az országot elha-gyó orvosok a száma, akik a jelenlegi fizeté-sük 5-6-szorosáért vállalnak külföldön mun-kát. Köztudomású, hogy kiváló orvosképzés fo-lyik hazánkban, a szakemberek elvándorlása tra -gikus következményekkel járhat. Folyt. a 3. o.

    Kizárták az MDF-ből a kiskunfélegyházicsoport elnökét, Jászberényi Lászlót, svélhetőleg a szervezetet is feloszlatják. Adöntés még szeptemberben született,amellyel a pártelnök nem értett egyet.

    A határidőben beadott fellebbezésére amai napig nem érkezett válasz, így Jászbe-

    rényi László továbbra is az MDF tagjánaktartja magát. A híresztelések ellenére ahelyi szervezet sem szűnt meg. Az elnökiteendőkkel Ladányi Lukácsot bízta meg atagság. Jászberényi László továbbra is aképviselőtestület tagja, mivel a pártból va-ló kizárása nem érinti mandátumát.

    Folytatás a 3. oldalon.

    Az emlőrák után a legveszélyesebb beteg-ség a méhnyakrák. A kórt a HPV vírus ter-jeszti. A megelőzés leghatékonyabb módjaa védőoltás, melyet a nők tizenegy és hu-szonhárom éves kor között vehetnek fel. Avédőoltás kilencvenezer forintba kerül,melyet hazánkban csak kevesen tudnakmegfizetni.

    Magyarországon ez idáig hatvan önkor-mányzat döntött úgy, hogy magára vállalja avédőoltás költségeit. A jó példából okulvavárosunk egészségügyi bizottsága úgy hatá-rozott, szociális alapon nyújt támogatástmindazok számára, akiknek jövedelem neméri el az öregségi nyugdíjminimun kétsze-resét, vagyis ötvenhétezer forintot. A város aköltségek közel 25 százalékát vállalta volna

    magára, a gyógyszergyártó cég pedigelengedte volna a harmadik oltás árát. Améhnyakrák elleni védőoltásért a kilenc-venezer forint helyett mindössze negy-venezer forintot kellett volna fizetni. Azegészségügyi bizottság javaslatát a képvi-selőtestület nem támogatta. Ernyes László a szakbizottság elnöke la-punk érdeklődésére elmondta, érthetetlen éselfogadhatatlan számára, hogy a képvise-lőtestület elutasította javaslatukat, tehát nembiztosított pénzt az életmentő védőoltásra. Afelmérések szerint idén a húszezer forintossegítség mindössze kétmilliójába került vol-na az önkormányzatnak. Az ügy még nincs lezárva, a szakbizottságelnöke szeretné, ha a képviselőtestület újra-gondolná döntését. -g-

    Törvénytelen kizárások az MDF-ben

    Egyelőre nincs pénz védőoltásra

    További szigorítások az egészségügyben

  • 2008. november 21.2. oldal Félegyházi Közlöny

    Ernyes László képviselő, az egészségügyibizottság elnöke köszöntőjében méltatta alegfőbb emberi erényekkel – hivatástudat,segíteni akarás, áldozatvállalás - bíró és amunkájukat becsülettel, tisztességgel végzőágazati dolgozókat. Akik a szociális otthonokban élőkkel, a haj-léktalan szállón lakókkal, a fogyatékkal élők-kel foglalkoznak, azok tudják, hogy sen-kinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra,mint annak, aki már nem tud mosolyogni. Aszociális munkát végzők óriási lelki támasztadnak az elesetteknek, a rászorulóknak. Ernyes László Buddha gondolataival zártabeszédét: „A virág illata nem szállhat a szél-lel szemben, még a szantálfáé, az oleanderévagy a jázminé sem. De a jótett ereje a szél-lel szemben is eljut a világ végéig.”A jubileumi jutalmakat Ficsór József pol-gármester, a bizottsági okleveleket ErnyesLászló adta át a kitüntetetteknek. Az ünnep-ség hátralévő részében Takó Lajos ütősegyüttese és a csongrádi Favor gitáre-gyüttes szórakoztatta a megjelenteket.

    -tudósítónktól-

    A szociális munka napja

    40 éves jubileumi jutalomban részesült:László Istvánné gondozónő, a Szivár-vány Személyes Gondoskodást Nyújtó

    Intézmény dolgozója.

    30 éves jubileumi jutalomban részesült:Dora Erika a Kapocs Segítő Szolgálatdolgozója, Nemcsok Józsefné gondo-zónő, a Szivárvány Személyes Gondos-

    kodást Nyújtó Intézmény dolgozója,

    Szeriné Vereb Annamária a KapocsSegítő Szolgálat munkatársa.

    25 éves jubileumi jutalomban részesült:Nagy Istvánné a Kapocs Segítő Szolgá-lat dolgozója, Ormándiné Vígh Rozáliaa Kapocs Segítő Szolgálat munkatársa.

    Az Egészségügyi, Szociális és Családvé-delmi Bizottság dicséretében részesült:Bense Béláné, Fojt Béláné, KastóczkiSándorné, Rácz-Szabó Miklósné aSzivárvány Szem. Gondoskodást Nyújtó

    Intézmény dolgozói. Modok Kálmánnéa Kapocs Segítő Szolgálat Családok Át-

    meneti Otthonának családgondozója.

    Folytatás az 1. oldalról.Jászberényi László elmondta, a FélegyháziMDF szervezet kálváriája idén januárban kez-dődött, amikor Karsai Péter, a párt ország-gyűlési képviselője huszonhárom új, ismeret-len tagot akart beléptetni Kiskunfélegyházán. Az elnökség kérdőívet töltetett ki a jelöltek-kel, amelyben meg kellett nevezni a jelenlegipártelnököt, a frakcióvezetőt, a volt MDF-esminiszterelnököket. A jelöltek erre képtelenekvoltak, sőt akadt olyan is, aki azt sem tudta,minek a rövidítése az MDF. Ennek ismereté-ben az elnökség elutasította a tag- jelöltekbeléptetését. Az ügy a megyei etikai bizottságelé került. A bizottság nem emelt kifogást afélegyházi elnökség döntése ellen.A helyzet tovább bonyolódott, amikorJászberényi, az „ajánlás" ellenére nem tá-mogatta Karsai Péter megválasztását megyei

    elnöknek és Almássy Kornél mellett is vok-solt az MDF elnökválasztási kampányában. Jászberényi László szerint ennek következ-ménye volt az, hogy a párt megyei etikaifegyelmi bizottsága kizárta Őt az MDF-ből,valamint javasolta a félegyházi szervezetmegszüntetését. Jászberényi László úgy véli, igazságtalandöntés született, amit a jelenléte nélkül, meg-alapozatlan vádak alapján hoztak meg afegyelmi tárgyaláson. A politikus fellebbezéstnyújtott be, beadványára azonban ez idáignem kapott választ.

    KöszönetTisztelt Polgármester Úr!

    Édesapánk Fekete János október 6-ai ha-lála Édesanyánknak, családunknak pótol-hatatlan veszteség. Üresen maradt a család-fő helye a családi asztalnál.Elment Édesanyánk hű társa, ahogy Őkmondták a „Párom”.Szeretett Édesapánk adta a családnak amintát, a követendő példát. Minden hely-zetben tudott tanácsot adni, segíteni. Úgyvezetett bennünket a helyes útra, hogygondolkodással önállóan oldjuk meg prob-lémáinkat.A gyász napjaiban könnyített fájdalmun-kon az a gondoskodó segítség, amit Öntőlés az Önkormányzat Munkatársaitól kap-tunk a temetési szertartás megszerve-zéséhez és megtartásához.Köszönjük, hogy „szeretett városa” Kis-kunfélegyháza saját halottjának tekintetteés méltó módon búcsúzott el Tőle.Kiskunfélegyháza neki mindent jelentett.Büszke volt városára, büszke volt arra,hogy munkájával segíthette a helyi hagyo-mányőrző kultuszt, hogy munkáját a gyer-mekkori barátai, tanítványai és a ma fiatal-jai egyaránt nagyra értékelték. Petőfit ésMórát mindenek felett szerette, a város„kincsének” tekintette.Élete során sok helyen járt. Számtalanbarátja, tisztelője volt az ország mindenszegletében. Mindenhova elvitte szülővá-rosa, a félegyháziak jó hírét. Sok megke-resést, megtisztelő felkérést kapott másvárosoktól, hogy végezzen ott munkát, desoha nem tudott megválni Félegyházától.Kérem, őrizzék meg emlékét olyan szere-tettel, ahogyan Ő érzett Városa iránt!Köszönjük Polgármester Úr!Köszönjük Félegyháza!

    Hálás köszönettel a Fekete család

    Mozgássérültek!Évvégi rendezvényünkre tisztelettel meghív-juk tagjainkat a Szakmaközi MűvelődésiHázba december 3-án 13 órára. Mielőbbjelentkezzetek Tóth Ferencné (Petőfi u. 22.tel: 431-751) Az évi tagdíjhátralékot kérjükrendezni! Szabó Mária

    Meghívó2008. november 28(péntek) 16.30 órai

    kezdettel lakossági fó-rumot tartok a

    Petőfi Sándor Álta-lános Iskola föld-szinti 3. számú

    teremben, melyretisztelettel meghívom.

    Ernyes László önkormányzati

    képviselő, 6. sz. vk.

    Törvénytelen kizárások az MDF-ben

    A Szociális Munka napja alkalmából rendeztek ünnepséget november 12-én a MóraFerenc Művelődései Központ színháztermében. A rendezvény keretében vehették át aszociális ágazatban dolgozók jubileumi jutalmukat és az Egészségügyi, Szociális ésCsaládvédelmi Bizottság elismerő okleveleit.

    Jászberényi Lászó az üggyel kapcsolatos

    valamennyi dokumentumot feltette az

    internetre, amely a http://sites.google.com/site/ljaszberenyi/ oldalon olvasható.

  • 2008. november 21. 3. oldalFélegyházi Közlöny

    Történelmi pillanat„Tanyavilág a Parlamentben”

    Történelmi eseménynek lehettünk tanúi mind a négyszá-zan, akik múlt hét szombat délelőttjén a Parlament felsőhá-zi termében foglaltunk helyet. A MagyarországiTanyákon Élők Egyesülete és a Nemzeti Fórum szerve-zésében több neves vendég személyes megjelenése melletttanya konferenciát tartottunk, ebben a gyögyörű környe-zetben. A jelenlévők figyelmét Lezsák Sándor az Ország-gyűlés alelnöke egy eredeti kolomp hangjával hívta felmajd, a bevezető után megnyitotta a nyílt napot. A témaérdemiségét mi sem jelzi jobban, hogy utoljára erről amagyar jogalkotás 1938-ban tanácskozott azonban a máso-dik világháború elsöpörte az akkori elképzeléseket. A saj-nálatos a dologban az, hogy az akkori problémák megoldá-si javaslatok a mai napig érvényesek. Az ügy fontosságátaz is fémjelzi, hogy megnyitót a Szili Katalin házelnöktartotta. Aki kiemelte vidékfejlesztési törvényre van szük-ség. A sort Orbán Viktor a FIDESZ Magyar PolgáriSzövetség elnöke a legnagyobb ellenzéki párt vezetője-ként nyitotta meg, többek között ismertetve egy magyarmezőgazdász 1921-ben dániai útja után leírtakat, az abbanfoglaltakat most is elfogadván. A szünetig több gazdálko-dó, termelő, közgazdász vázolta jellemezte helyzetét,valamint javasolt megoldásokat. Félegyháza és térségejelentős tanyavilággal bír még a mai napig is ezért voltkedves színfolt egy hozzászóló, aki fiatalként elmondta, őés családja most költözik ki tanyára, és ott szeretné leélniaz életét. Ebben a részben utolsóként felszólaló BaloghJózsef országgyűlési képviselő a MagyarországiTanyákon Élők Egyesületének létrehozója és Elnökeismertette az egyesület programját, beszédének talán legér-dekesebb része egy önálló Önkormányzati rend-fenntartóerőnek a létrehozása a tanyákkal érintett települések külte-rületén. Szünet után is több fontos felszólalás történt, akitűzött célok közül egyet-kettőt megemlítve,„Tanyatelepítési program, közlekedési koncepció kidolgo-zása, a tanyagondnoki szolgálat átdolgozása, kibővítése,tanyai referensek beállítása, az állami normatívák meg-emelése, az egészséges ivóvíz megteremtésének lehetősé-ge”. Az utolsó felszólaló (a 28 főből) Makovecz Imrevolt, aki azonnali cselekvésre szólította fel az arra feljogo-sítottakat. A jelenlevők kézhez kaptak egy OrszággyűlésiHatározat tervezetet, amelyet a konferencia megtartásaután a képviselők egyrésze beterjeszt az Országgyűlés eléannak elfogadására. Ennek lényeges főbb pontjai: 1.Kinyilvánítja, hogy a tanya, a tanyás települési rendszer ésgazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része, sajá-tos „hungaricum”, melynek fennmaradása, új életre kelté-se, fejlesztése nemzeti érdek. 2. Felkéri a Kormányt, hogy2009. június 30-ig készítsen átfogó jelentést a hazai tanyákhelyzetéről. 3. Felkéri a kormányt, hogy a 2010. évrevonatkozó központi költségvetésében és az adótörvények-ben kiemelten kezelje a tanyák fejlesztését és az ott élőkesélyenlőségét. 4. Felkéri a kormányt, hogy 2évente számoljon be az Országgyűlésnek a tanyák helyze-tének változásáról, valamint a tanyán élők támogatásánakérvényesüléséről. A legfontosabb célkitűzést azonban azegyesület szorgalmazza, Tanya törvény megalkotása szük-séges, ezzel a törvényi szabályozással lehetne kezelni amintegy 60-65 ezer tanya és az ott élő több, mint 250 ezerember sorsát. Ehhez a munkához és annak kivitelezéséhezkérem mindenki segítségét, hiszen a többségnek vagy anagyszülei vagy szülei ebben a világban éltek, vagy mégjómaga is ott gyerekeskedett, dolgozott és később szakadtel a gyökerektől. Teszem ezt, mint külterületi képviselő, ésmint az az ember, aki vallja hogy a tanyavilágon élők azélet megtestesítői, és nem másodrangú állampolgárok.

    Lőrincz Tibor a Magyarországi Tanyákon ÉlőkEgyesületének alelnöke, önkormányztai képviselő, 14. v.k.

    Mészáros Jenőné, Erzsike néni 25éve önzetlenül törődik a félegyháziszociális otthonok lakóival, ez alka-lomból bensőséges ünnepségen kö-szöntötték Őt november 10-én a Szi-várvány Személyes GondoskodástNyújtó Intézmény Nádasdy utcai ott-honában.

    Az életem függött attól, hogy befo-gadnak-e, amikor férjem elvesztéseután „beszélgetős nővérnek” jelent-keztem – mesélte a köztiszteletnekörvendő Erzsike néni, s azóta is –

    immár 87 évesen – lelkiismeretesen,nagy szeretettel látogatja az otthonoklakóit, szervezi a különféle kulturálisrendezvényeket. „Törődjél és sze-ress… amennyit most adsz, annyitkapsz majd vissza.” - Gálig Erzsébetintézményvezető meghatott szavak-kal köszöntötte az ünnepeltet, Szé-csényi Istvánné, volt igazgatónő Cal-cuttai Teréz anyától Az Élet himnu-szát idézte, majd a dolgozók fejeztékki szeretetüket és hálájukat Erzsikenéninek.

    -tudósítónktól-

    Legyen hungarikum a libamáj

    Alkalmat kaptam a jóra

    Kapjon a hízott libamáj “hunga-rikum” minősítést, valamint szabá-lyozza törvény a hízott libamáj előál-lítását - minderről a minap hozotthatározatot és fogalmazott ajánlást aváros Mezőgazdasági, Környezetvé-delmi ás Városrendészeti Bizottsága.

    A libatartás, libanevelés, a hízott liba-máj előállítása régiónkban is sokszázcsalád megélhetését biztosítja. A helyibaromfifeldolgozó fő export terméke ahízott libamáj. A Négy Mancs Egye-sület támadása a szentesi baromfifel-

    dolgozó ellen jelentős károkat okozotttérségünkben is. A libatartók védel-mében, az ilyen és ehhez hasonlótámadások kivédése érdekében hozotthatározatot és fogalmazott ajánlást aváros mezőgazdasági bizottsága azérdekvédelmi szerveztek, az ország-gyűlés és a megye illetékesei felé. Lőrincz Tibor, a bizottság elnöke re-méli, ajánlásuk nyitott fülekre talál,sikerül a hízott libamájat “hungari-kumnak” minősíttetni, valamint mie-lőbb megszületik a hízott libamáj elő-állítását szabályozó törvény is. -g-

    Szigorítások az egészségügybenFolytatás az 1. oldalról.Pesti Imre belgyógyász-kardiológus,a FIDESZ országgyűlési képviselőjeelmondta, jelenleg a kormány már aharmadik költségvetést kívánja –némi módosítással – benyújtani aparlamentbe, kb. 120 milliárdot akar-nak újra kivonni az egészségügyből.Ez az alulfinanszírozás már elfogad-hatatlan, így nem lehet továbbműködtetni az egészségügyet. A politikus szerint a közös nemzeticél érdekében össze kell fogni, hinnikell és tenni egymásért, az új tár-sadalom megteremtéséért. Jó gaz-daságpolitikával talpra lehet állítani

    az országot, hiszen Magyarország avilág „paradicsomkertje”, ami ittmegterem – zöldség, gyümölcs, sző-lő, gabona – az világszínvonalú.Energiahordozók is rendelkezésünkreállnak, a földgáz mellett geotermikusés alternatív energiák hasznosításárais van lehetőségünk. Pesti Imre hangsúlyozta, egy lehet-séges előrehozott választás sikeres-sége azon múlik, hogy az emberekátlagközömbösségét megszüntethet-jük-e összehangolt, aktív munkával.A fórum második felében a hall-gatóság kérdéseire válaszolt a poli-tikus.

  • Az 1970-80-as évek magyar képzőművé-szetének fenegyerekei szinte lopakodva, devégül is eljutottak Kiskunfélegyházára. Azmár csak a szerencsétlen véletlennek tud-ható be, hogy a lehető legrosszabbkor. Azez évi Városalapítók Napjának legext-rémebb kiállítását fe Lugossy Lászlónakköszönhettük, akinek bemutatkozását azon-ban elnyomták az akkori rendezvények.Most ef Zámbó István tárlatát rendeztékmeg a Művelődési Ház aulájában, azonbanborítékolni lehetett, hogy ez sem fog közön-ségsikert aratni.

    Elsősorban azért, mert a Városi Könyvtárátadási ünnepségeihez kapcsolódó BodorMiklós kiállítást rengetegen megnézték.Magyarország egyik legjobb grafikusa azerrefelé leghálásabb témával,valósággal lenyűgözte afélegyháziakat, akik – hamegnézik ef Zámbó ké-peit – viszik magukban akönyvtári galériában látottmesterműveket. S bár nemlesz szerencsés az összeve-tés, annak kimenetele alighalesz kétséges. Mint ahogy aközeljövőben Félegyházán sze-replő Morell Mihályról szólókönyvbemutató sem sokat segíta hajdani, a hazai dadaista ext-rém egyéniség képsorának elfo-gadásában. Ugyanis Morell Mi-hály a mai kortárs művészeti életmásik ikonja, legalábbis a film-, aszobrász-, és újabban a festőművészetben is.(Ez már azért is érdekes, mert ef Zámbó isbelekóstolt a filmezésbe, de „örökbecsüt”nem alkotott, mint ahogyan zenében semmaradt utána halhatatlan dallamvilág.) E kétnagy művész ittléte a bemutatás szándé-kával szervezett kiállítást alaposan a hát-térbe löki.Az ef Zámbó Istvánról szóló részletesebbbemutatás olvasható a galériában, ezért ittettől eltekintünk, de a „mítosz – ellen mí-tosz” jegyében az alábbi sorok idekíván-koznak.Az 1960-as évektől egyes kreatív fiatalokigyekeztek minden társadalmi korlátot, tilal-mat, szabályt felrúgni és a polgárpukkasz-tást a lehető legmagasabb szintre emelni.Nyugaton nagyobb, itthon kisebb tömege-ket, csoportokat ért el, Magyarországoninkább a művészi-zenei, illetve képzőművé-szeti kifejezésformában jelentkezett az új útkeresése, a nyugati avantgarde, de méginkább a transzavantgard stílusirányzatokminél erőteljesebb megragadását szerettékvolna elérni a fiatal lázadó „művészek”. Azösszetalálkozott „forradalmi hevület”néhány városban kisebb mértékben ugyan,de kibontakozhatott, például Szentendrén.Ilyen alkalmakkor szabadabb légkörbentökéletesíthették a polgárpukkasztást, ahivatalos szocialista realizmus elleni harcot,melyhez szinte minden eszközt megenged-tek maguknak, például a „nyugati művé-

    szet” olykor minden ha-táron túlmenő kifejezés-formáinak átvételét is. Legtöbbször azonban atürelmetlen fiatalok aszabadságot összeke-verték a teljes körűszabadossággal és

    elhitték, hogy elég a pusztánformai másság, a tartalommal, de a minő-

    séggel sem illett akkoriban sokat törődni.Az öncélúság, a magánmítoszok kialakulá-sának kedvezett ez az időszak, melynek oly-annyira rabjaivá váltak néhányan, hogy azévek, évtizedek múlásával „jeles médiasze-mélyiséggé” válva mindenhatónak kiáltot-ták ki azt a kifejezésvilágot. Ez odáig jutott– szinte mind a mai napig – hogy minél„eredetibb” (lsd. meghökkentőbb, ízléstele-nebb, visszataszítóbb) dologgal rukkolt elővalaki, annál hangosabban szólt mellette azének, a média, sőt az ebből a körből kinőtt,önmagukat „A SZAKMÁNAK” kikiáltottréteg is. A szabadság hangsúlyozása nem véletlen,ez ugyanis közös Bodor Miklós és ef ZámbóIstván művészetében. De amíg a kámiművész kivételes tudásának, grafikai tehet-ségének képi megnyilvánulásai mindenkiszámára nyilvánvalóak és érthetőek, addigef Zámbó szabadsága átcsúszik a provokatívvilágfelfogás megjelenítésébe, a mindegyhogyan, csak valahogy kifejezzem magaméletszemléletbe.Mindettől függetlenül azonban ef ZámbóIstván bemutatkozása (bemutatása) fontosképzőművészeti esemény, hiszen közelmúl-tunk művészettörténete. Kiállítási anyagavitára ingerlő, azonban jobb lett volna sze-rencsésebben megválasztani tárlatánakidőpontját, mint ahogyan fe Lugossy Lász-ló is nagyobb figyelmet érdemelt volna.

    R F

    Harminc év késésben

    2008. november 21.4. oldal Félegyházi Közlöny

    Petőfi Sándor

    FÖLTÁMADOTT A TENGER...

    Föltámadott a tenger,A népek tengere;Ijesztve eget-földet,Szilaj hullámokat vetRémítő ereje.

    Látjátok ezt a táncot?Halljátok e zenét?Akik még nem tudtátok,Most megtanulhatjátok,Hogyan mulat a nép.

    Reng és üvölt a tenger,Hánykódnak a hajók,Sűlyednek a pokolra,Az árboc és vitorlaMegtörve, tépve lóg.

    Tombold ki, te özönvíz,Tombold ki magadat,Mutasd mélységes medred,S dobáld a fellegekreBőszült tajtékodat;

    Jegyezd vele az égreÖrök tanúságúl:Habár fölűl a gálya,S alúl a víznek árja,Azért a víz az úr!

    Pest, 1848. március 27-30.

  • 2008. november 14. 5. oldalFélegyházi Közlöny

    Díszoklevéllel jutalmazták a Budapesten megrendezett hagyományőrzőegyüttesek és szólisták II. találkozóján a Vöröskeresztes Nyugdíjas KlubÉnek és Citerazenekarát kiváló művészeti munkájuk elismeréséül. A félegy-házi hagyományőrzők ezt megelőzően a megyei szintű megmérettetésenAranyoklevelet kaptak.

    Újmisés találkozót tartottak a Kalocsa-Kecskemét főegyházmegyének idénszentelt papjai november 8-án a Szent István templomban. Hajagos Gyulaplébános atya évek óta szorgalmazza, hogy az újonnan felszentelt papok egyközös misén adjanak hálát az Istennek. A mise főcelebránsa Kapás Mihálylajosmizsei káplán volt, aki Gyöngyösi Balázs tiszakécskei, Retkes Zsolt kis-kunmajsai és Szakács Tibor kecskeméti káplánnal együtt mutatta be a szent-miseáldozatot.

    Az őszi BécsA Móra Ferenc Gimnázium németmunkaközössége tanulmányi kirándu-lást szervezett az osztrák fővárosba.

    A szép október végi napon 38 diák és 30felnőtt vágott neki a nyelvi és kulturálisismeretszerzési lehetőségeket rejtő út-nak. Bár a fő cél az európai barokk kas-télyépítészet egyik legszebb alkotá-sának a Schönbrunni kastéllyal valóalaposabb megismerkedés volt, az ősziszínek pompáját magára öltött kastély-park ugyancsak lenyűgöző hatással volta félegyházi csoportra. A Gloriette tera-szán pedig megállni látszott az idő, avégtelen nyugalmat csak a kávéscsé-szék halk koccanása törte meg. A maiélet pörgésében valószínűtlennek tűntaz a néhány perc idill.A szervezők biztosítottak időt a bécsibelváros megtekintésére is, a világhírű

    épületekkel való „kötelező” ismerke-désre. A gótikus Stefans dóm, az ele-gáns Graben és a Kärtner strasse, aPeterskirche, illetve a Pestsäule, azazpestis oszlop gyönyörűen rendben tar-tott, az európai kultúrtörténet hírnevesobjektumai.Az igazi bécsi hangulatot azonban alangyos estében kivilágított, macskakö-ves utakon csattogó fiakkerek biztosí-tották.Amíg a felnőtteknek inkább egy gond-talan kikapcsolódást jelentett ez az út, adiákok művészettörténeti, kulturálisismereteik gyarapítása mellett, az ere-deti nyelvi közegben való helytállást iskipróbálhatták. Lassan hagyománnyáválik a gimnáziumban a bécsi utak szer-vezése, hiszen tavaly az adventi vásár-ban voltak az érdeklődők és úgy tűnik,hogy ezen út sikerén felbuzdulva jövő-re is megszervezzük az ausztriai kirán-dulást.

    Dobó Aliz a nyelvi mk vezetőjeA Kiskun Múzeum télinyitvatartási rendje novem-ber 1-től március 15-ig.hétfőtől-csütörtökig: 8-16,pénteken: 8-12. A kiállítá-sok előzetes bejelentkezés-sel tekinthetők meg. Telefon: 76/461-468. Kutatóterem nyitva: hétfő,kedd, 8-12, 13-16 óráig.Belépődíj: Diákoknak ésnyugdíjasoknak: 200, fel-nőtteknek 400 Ft.

    A Reneszánsz Panoptikum november 30-ig megtekint-

    hető, hétfőtől péntekig a Kiskun Múzeum nyitva-

    tartási idejében, és szombat – vasárnap 9 – 17 óráig.

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Jót és jól alkotniA Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egye-sülete rendezett kiállítást november 10-én azIpartestület Székházában. A 117 tagot számláló egye-sület 15 kiállítója (fafaragó, fazekas, hímző, szövő,szalmafonó, gyékényfonó, papucsos, csuhés, tojás-festő, hangszerkészítő, késes) hozta el a legszebbalkotásait.

    Makai Lászlóné, az Ipartestület elnöke köszöntőjébenkiemelte, hogy a szervezet igyekszik a népi iparmű-vészek érdekeit képviselni. A kiállítást Tarjányi József,a DANE 2004 elnöke – aki maga is népi iparművész,késes – a közönség figyelmébe ajánlotta a kiállított kéz-műves munkákat, amelyek az alkotók szeretetét áraszt-ják a szemlélődőkre. Az Országos IPOSZ képviseleté-ben Kiliti István, a solti ipartestület elnöke elmondta,amikor a napokban Brüsszelben egy standon képvisel-tette magát a magyar népművészet, akkor ott jó voltmagyarnak lenni. A megnyitón, alkalomhoz illően a „Ma-gyar Kézműves Remek” címmel kitüntetett citerákonGál Tibor és Szakál László játszott népdalokat. A szak-

    mailag nívós, szemet gyönyörködtető kiállításKurucz Jenő és Lantos János hozzáértőmunkáját dicséri. Mindnyájan egyetért-

    hetünk az egyik asztalon olvasható sorok-kal: „A népi kultúra előtérbe kerülése,

    az értékek újra felmutatása, ápolása,a megbecsülésükre való nevelés

    hozzájárulhat egy jövendő,békésebb és otthonosabbvilág megteremtéséhez.”(Kósa László).

  • FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNYFelelős szerkesztő: Gulyás Sándor

    Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy u.1.

    Telefon/fax: 76/467-541, e-mail: fkozlony@ gmail.com

    Kiadásért felelős: Dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvett

    Nyomtatás: Amrida Bt. (amridabt@ gmail.com)

    ISSN: 1216-1403

    Orvosi ügyeletekFELNÕTT ÜGYELET: Városi Kórház, 76/801-663, 76/463-222Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. földszint. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Városi Kórház 76/463-222Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. Hétközben 18.00 órától reggel 7óráig. Fizetett ünnepnapokon folyamatos az ügyelet. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: November 17-től november 23-ig: Szent István Patika Kkfháza, Kossuth u. 8. Tel.: 76/462-797.November 24-től november 30-ig: Móra Patika Kiskunfélegyháza,Móra F. tér 2. Tel: 461-721. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: November 22-én és 23-án: Dr. VíghIstván Bugac, Rákóczi u. 1. Tel.: 30/2343-128, Dr. Pozsár MiklósKkfháza, Szegfű u. 21. Tel.: 20/9812-181. November 27-30-ig: Dr.Kovács Zoltán, Kkfháza, Damjanich u. 22. Tel.:30/3389-244, Dr. Óno-di Zsolt Kkfháza, Arad u. 6. Tel.: 20/3677- 242. GYEPMESTERITELEP (Csólyosi út) nyitva tartása munkanapokon, állati hulladékátvétele 10.00-14.00-ig, eb örökbeadás 14.00-17.00-ig. Elérhetőség:06/ 70-321-05-85, 06/ 70-321-05-84.

    Anyakönyvi hírekSzülettek: Retkes Róbert (anyja neve: Kis Henrietta), BárkányiKata (Judák Andrea Erzsébet), Nemes Zsófi Anna (Horváth Anita),Szabó Katinka (Téglás Katinka), Pesír Dorina (Bakai Ildikó), TóthJános (Telek Anita).Meghaltak: Bónus Tibor, Kenyeres Ferencné Sikár Veronika, JaksaFerencné Fricska Mária, Bónus Tiborné Rádi Rozália, Boros László,Fábián Jánosné Tamasi Piroska, Dr. Szolnoky Jenőné Oláh SaroltaErzsébet, Takács Józsefné Berente Margit – Kiskunfélegyháza.Sarusi-Kiss József – Gátér. Laczi Jánosné Vancsai Margit – Bugac.Szalinka István József – Tiszaalpár.

    Árverési hirdetményKiskunfélegyháza Város Önkormányzata ÁRVERÉST hirdet az aláb-bi – tulajdonát képező – nem lakás célú helyiségek bérleti jogánakelnyerésére: Jókai u. 1. sz. alatti 103 m2-es helyiség, Petőfi tér 1. sz.alatti 99 m2-es helyiség, Petőfi tér 2. sz. alatti 18,8 m2-es helyiség,Izsáki út 1/C. sz. alatti 792 m2-es helyiség, Asztalos J. u. 18/4. sz. alatti42 m2-es helyiség, Asztalos J. u. 24. sz. alatti 26 m2-es helyiség, AsztalosJ. u. 24. sz. alatti 42 m2-es helyiség, Darvas tér 1. sz. alatti 63 m2-eshelyiség, Gorkij u. 4/5. sz. alatti 22 m2-es helyiség, Gorkij u. 4/6. sz.alatti 22 m2-es helyiség, Kazinczy u. 1. sz. alatti 15 m2-es helyiség,Kazinczy u. 1. sz. alatti 70 m2-es helyiség, Korona u. 4. sz. alatti 55 m2-es helyiség, Korona u. 4. sz. alatti 166 m2-es helyiség, Kossuth u. 1. sz.alatti 49,8 m2-es helyiség, Kossuth u. 6. sz. alatti 67 m2-es helyiség,Kossuth u. 6. sz. alatti 132 m2-es helyiség, Kossuth u. 10. sz. alatti 4 m2-es helyiség (trafik), Kossuth u. 12. sz. alatti 71 m2-es helyiségcsoport,Mártírok u. 2. sz. alatti 52 m2-es helyiség, Mártírok u. 2. sz. alatti 522m2-es helyiség, Móra tér 11. sz. alatti 61 m2-es helyiség, Móra tér 11.sz. alatti 75 m2-es helyiség, Asztalos J. u. 18/5. sz. alatti 21 m2-esgarázs, Asztalos J. u. 18/6. sz. alatti 42 m2-es garázs, Asztalos J. u. 20/3.sz. alatti 42 m2-es garázs, Asztalos J. u. 22/6. sz. alatti 13 m2-es garázs,Asztalos J. u. 22/7. sz. alatti 21 m2-es garázs, Asztalos J. u. 24/2. sz. alat-ti 21 m2-es garázs, Asztalos J. u. 26/7. sz. alatti 21 m2-es garázs, HollóLászló u. 1/1. sz. alatti 42 m2-es garázs, Holló László u. 1/3. sz. alatti 13m2-es garázs, Holló László u. 3/5. sz. alatti 21 m2-es garázs, HollóLászló u. 5/3. sz. alatti 13 m2-es garázs, Holló László u. 7/5. sz. alatti 21m2-es garázs, Holló László u. 7/7. sz. alatti 42 m2-es garázs, HollóLászló u. 9/1. sz. alatti 21 m2-es garázs, Holló László u. 9/2. sz. alatti 21m2-es garázs, Petőfi tér 2. sz. alatti 14 m2-es garázs, Pázmány u. 6. sz.alatti 12,6 m2-es garázs, 91 db városközponti parkolóhely bérbeadása,Dr. Holló Lajos u. 34. sz. alatti 12 m2-es hirdetési falfelület.Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata ÁRVERÉST hirdet az aláb-bi – tulajdonát képező – ingatlanok értékesítésére: 6351/1, 6351/2,6351/3, 6352/2, 6352/3 építési telkek - Aranyhegyi ltp., 614 hrsz-ú voltMÉH telep területe, Bethlen utca 19. sz. alatti 16/80-ad (98 m2-es)udvar, Bankfaluban építési telkek, 942/3 hrsz-ú 9448 m2-es terület,5151 hrsz-ú 324 m2-es Damjanich utca 4. (volt Szociális Otthon), 4589hrsz-ú 820 m2-es Tóth Kálmán u. 10 szám alatti ingatlan (volt SzociálisOtthon), 3893 hrsz-ú 693 m2-es Bajza u. 36 szám alatti ingatlan (voltSzociális Otthon), 331/2 hrsz-ú 3646 m2-es, 6 szintes épület (volt DeákFerenc utcai orvosi rendelő), 0459/27 hrsz-ú ingatlan.Érdeklődni: Polg. Hiv. Vagyonhasznosítási Csoport vagyonhaszno-

    [email protected] Tel: 76/562-038

    2008. november 21.6. oldal Félegyházi Közlöny

    Felhívás, tájékoztatóA Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet ezútontájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2008. november 17-tőlnovember 21-ig, illetve 2008. december 1-től december 5-ig ter-jedő időszakban végezzük a lakosság által zsákokban gyűjtöttfalevél szállítását. A kizárólag lombot tartalmazó zsákot kérjük ahét első napjaiban kihelyezni a folyamatos szállításhoz.”

    Menetrend változás! Tájékoztatjuk a városunk lakosságát, hogy ahelyi autóbuszjárat menetrendje 2008. november 17-től megvál-tozik.A Csanyi úti iparterületen dolgozók kérésére a 4/c járat új,hosszabb útvonalon közlekedik. A változás az, hogy a 4/c járat aPlatán utcai megálló után kimegy a Csanyi úti iparterületre és onnan16.26-kor indulva hozza be az utasokat a városközpontba. Ezután ajárat az eddigi útvonalon megy ki a Dr Holló-Károlyi Mihály utcaimegállóba, majd új szakaszként a Bercsényi utcán végighaladva aVasútállomásra. A járat a Kossuth utcán végighaladva jut el a SzentJános téri végállomására. Mindenkinek jó utazást kívánunk!

    Városüzemeltetési osztály

    Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet:Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. III/9. szám alatti 76 m2 alapterületű,2 szobás, összkomfortos önkormányzati bérlakás bruttó 30.000.-Ft ösz-szeggel történő bérbeadására. Bővebb felvilágosítás kérhető és a részletes pályázati felhívás átvehetőa Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán ügyfélfogadási időben(Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. I. em. 51. szoba) vagy letölthető a www.kiskunfelegyhaza.hu weblapról.

    Fülöp Atya Alapítvány tisztelettel hívja és várja a határon túli ma-gyarlakta területekről származó, városunkban, vagy környékénélő (tanuló, dolgozó…) személyeket december 9-én (kedden) ½ 5órai kezdettel a Petőfi Sándor Városi Könyvtár kamaratermébe,baráti beszélgetésre (bejárat a Gorkij utca felől az új épületenkeresztül). A szervezők nevében tisztelettel: Retkes Illés

    Jótékonysági művészeti árverésA tavalyi sikeres vállalkozás után második alkalommal kerül sor aKiskunfélegyházi Összevont Általános Iskola Dózsa György ÁltalánosIskolájának művészeti árverésére 2008. november 27-én 17 órai kezdet-tel az intézmény aulájában. Az aukción neves kortárs képzőművészekmunkái (képek, kisplasztikák) mellett klasszikusok alkotásai, valamintgyermekrajzok kerülnek kikiáltásra. A különleges rendezvény – köszön-hetően az összesen mintegy 50 műalkotással jelen lévő alkotók felaján-lásainak – ez alkalommal is jótékonysági célokat szolgál. Az árverésbőlbefolyó összeget az Összefogás a Dózsás Gyermekekért Alapítvány aziskola udvarának rendezésére, felújítására fordítja. Az aukció szervezőiés az intézmény tantestülete szeretettel vár az alkalomra mindenművészetkedvelő érdeklődőt.

  • 2008. november 21. 7. oldalFélegyházi Közlöny

    Úszósiker hazai pályán Otthonába visszük a meleget !A karácsony meghittségéhez is szeretnénk hozzájárulni!Távhő-játék a Dunaújvárosi Hőszolgáltató kft. támogatásával (2)

    Játsszon velünk – és a család nyaralását mi álljuk!

    Játékot hirdet a kiskunfélegyházi távhőszolgáltatást üzemeltető DunaújvárosiHőszolgáltató Kft. fogyasztói, és minden kiskunfélegyházi lakos részére.Játsszanak velünk, s legyen szerencséjük!A helyes válaszokat beküldők között sorsoljuk ki azokat, akik nyaralásiutalvány, videokamera, vagy esetleg fényképezőgép tulajdonosai lesznek.Ebben a játékban a város minden lakosa - attól függetlenül, hogy igénybe veszi-e szolgáltatásunkat - részt vehet. A megjelentetett négy totó-szelvény bárme-lyikének a beküldésével nyerhet, ha mind a négyet beküldi, megnégyszereziesélyét. De fogyasztóink külön jutalomban is részesülhetnek, ha a totó-szelvényre ráír-ják a vevőazonosító számukat. Csak és kizárólag közöttük egy 20 000,- illetvehat darab 10 000,- forintos hődíj kedvezményt is kisorsolunk.

    A kivágott és kitöltött szelvényt juttassák el az ügyfélszolgálatra, vagypostázzák: Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. 6100 Kiskunfélegyháza,Darvas J. tér 2/c. A borítékra írják rá: Távhő-játék. Beküldési határidő: 2008. november 28. Sorsolás: 2008. december 18-án

    Íme a második:1. Mikor kezdődik a fűtési szezon?

    a) □ október 15-én., b) □ szeptember 1-jén. , c) □ október 1-jén.2. Kérhetik-e a fűtés elindítását korábban a lakóközösségek?

    a) □ igen, bárki, aki fázik., b) □ igen, de csak az egy hőfogadóhoz tartozóépületek, közös képviselőjük útján, írásban., c) □ nem, mert törvény szabályoz-za a fűtési idény kezdetét és végét.3. Mit termelnek a gázmotoros erőművek?

    a) □ hőt, b) □ áramot, c) □ hőt és villamos áramot egyszerre4. Korszerű, és környezetbarát-e a gázmotoros erőművek energiater-

    melése?a) □ igen, a kapcsolt energiatermelés miatt, b) □ nem, mert, minden erőműkáros, c) □ igen, mert tisztább ruhában dolgoznak benne5. Hány gázmotoros erőmű vesz részt a város hőellátásában?

    a) □ 1, b) □ 10, c) □ 36. A közösség által elfogyasztott hőmennyiséget

    a) □ a lakásokban mérik, b) □ a hőfogadókban mérik, c) □ a lépcsőházakbanmérik7. Mik a költségosztók?

    a) □ mérik a helyiségben elhasznált hőt, b) □ mérik, hogy hány fok vanszobában, c) □ nem mérnek, a töltet elpárolgása alapján arányosítanak, ígysegítve a hődíj felhasználás arányos szétosztását épületen belül8. Melyik a hőmennyiség mértékegysége

    a) □ joul, b) □ yard, c) □ kalória9. Igaz-e az állítás és miért? - Szabályozható a fűtés termosztatikus szelep

    segítségével.a) □ igaz, mert be lehet állítani, hogy egy-egy helyiségben, milyen melegetszeretnénk. b) □ nem, mert a szelep a ház falán van felszerelve. c) □ igaz, decsak a családi házakban lehet a radiátorokra felszerelni.10. Igaz-e az állítás és miért? - A költségosztó és a termosztatikus szelep

    együtt alkalmas arra, hogy eredményesen takarékoskodjunk a fűtéssel.a) □ nem igaz, mert elég, ha feltesszük a költségosztót, b) □ nem igaz, mert alégköbméter alapú elszámolás teszi lehetővé a takarékoskodást. c) □ igaz, merta fogyasztás arányos költségosztásnak csak akkor van igazán értelme, ha szabá-lyozni is tudjuk a fűtést.11. Hány fok az ideális a nappaliban?

    a) □ 20 fok, b) □ 16 fok, c) □ 25 fok12. Igaz-e az állítás? -A falak és az ablakok szigetelése elősegíti az energia-megtakarítást.a) □ igen, b) □ nem, c) □ csak a középső lakásoknál13. Mikor olvassák le ellenőrzötten, (a fogyasztói közösség megbízottjánakjelenlétében) a hőfogadókban lévő hőmennyiségmérőket? a) □ a fűtés indulásakor, leállásakor, és tarifaváltáskor, b) □ negyedévente, c)□ hetente

    +1. A radiátorra szerelhető szeleppel a lehet a hőmérsékletet szabályozni.Mennyi energiát takaríthatunk meg a használatával?a) □ 6-7 %. , b) □ nem takarítunk meg semmit, de jól mutat a radiátoron, c) □akár 50 %

    Beküldő neve:

    Címe:

    Vevőazonosító:

    Telefon:

    Hegyi Dóra (Platán iskola): 100m gyors 1., 100 m hát 1.,100 mmell 2., 200 m vegyes 2., 50 mpillangó 3. Hegyi Brigitta

    (Móra Ferenc Gimnázium): 100m gyors 1., 100 m hát 2., 100 mmell 1., 200 m vegyes 1., 50 mpillangó 1. Edző: Petőfi Zoltán.

    Megyei rövidpályás úszóversenyt rendeztek a félegyházi sportu-szodában október 25-én a Jogging Szuperinfó Futóklub triatlonszakosztályának két versenyzője – akik a Tiszakécskei Úszóegyesü-let tagjaiként indultak a megyei szintű megmérettetésen - akövetkező eredményeket érte el.

    Nemzetközi szabadfogású bir-kózóversenyt rendezett a Kis-kunfélegyházi Vasas TK no-vember 8-án.

    A sporteseményre 18 egyesület117 versenyzője nevezett. A ha-zaiak nagyszerűen helytálltak,csapatban megelőzték mindenriválisukat. Egyéniben a követ-kező eredmények születtek(lányok) diák 31 kg: 1. VidékiNikolett, 50 kg: 1. Baksai Cintia.

    Ifjúsági 57 kg: 1. Rádi Brigitta,65 kg: 1. Felföldi Zsanett. Fiúk,gyermek 55 kg: 3. Papp István.Serdülő: 66 kg: 2. Polyák Dá-niel. Junior: 66 kg: 1. FeketeLászló, 3. Csomós Attila, 74 kg: 1.Szabó Róbert. Különdíjban részesült: RádiBrigitta és Polyák Dániel. Csapat-ban: 1. Kiskunfélegyházi VasasTK, 2. Korond, 3. Orosházi Sp.Edzők: Ván Jenő KelemenAndrás és Szabó József.

    Remekeltek birkózóink

    Nem tudja hol válthatja be üdülési csekkét? Szeretne egy kellemeshétvégét vagy hetet Magyarországon eltölteni? Ha ehhez információravan szüksége LÁTOGASSON EL HOZZÁNK! Irodánkban kellemes

    környezetben, ingyenesen tájékoztatjuk a lehetőségekről! Magyarországiturizmust népszerűsítő kiadványaink ingyen elvihetők!

    Legfrissebb ajánlataink novemberre és decemberre:Kultúra : November 20-23. Budapest Art Fair (Antik és Kortárs)-Budapest-Műcsarnok, 23. Mojszejev Balett - Papp László Budapest Sportaréna, 21- 29.Kortárs Drámafesztivál, Budapest – több helyszín, Kiállítások – Vásárok :November 21-23. Szia Világ! Utazási Kiállítás és vásár - II. Thermal &Wellness Egészségturisztikai Vásár és Konferencia –Debrecen, 21-23. Baba-Mama Expo – Budapest - Syma Csarnok, 30. Esküvő Kiállítás – ErdeiFerenc KKK, December: 5-7. Flóra Virágfesztivál – Kecel.Egyéb rendezvények: November 24. Zséda Koncert – Kecskemét- ErdeiFerenc KKK29- 30. V. Jubileumi Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál – Budapest –Vajdahunyadvár, 29. Bormustra, Hegybírók bálja – Lakitelek, 30. András-napi disznóölés – Kiskunmajsa, . Városi Advent – Gyula. December: 6. Télimadármegfigyelés a Dunán – Kölked – Nagypartosi tanösvény, 7.Mikulásfalva a Vasúttörténeti Parkban, Mikulásvárás - Kiskunmajsa 9-23.,Advent a várban és adventi vásár, Mikulásfogatok - Gyulai várTovábbi információ:

  • 2008. november 21.8. oldal Félegyházi Közlöny

    Szombathelyen játszott november 7-én aFélegyházi ASI I. csapata az extraliga elha-lasztott mérkőzésén 6:3 arányú győzelmetaratott.

    Az első győzelem tehát megszületett, s a sikerkét főszereplője Korponai Zoltán és Schaf-fer Dániel voltak párosban, egyéniben Kor-ponai 3, Schaffer 2 győzelmet aratott. Jól ját-szott Vajda is, de nem tudott győzni.

    November 9-én hazai pályán a Szeged csapa-ta ellen már nehezebb volt a dolguk, mivel aszegediek erőssége a sokszoros válogatottKriston Zsolt volt, aki kitűnő játékra képesmég ma is. Nagyszerű páros győzelem utánSchaffer legyőzte 3:2 arányban Kristont, de avégső győzelmet mégis a Szeged szerezte meg4:6 arányban. Győzött Schaffer 2, Korponai 1mérkőzésen és a Korponai-Schaffer páros.

    Némedi László

    PályázatKépző – és iparművészeti pályázat

    a reneszánsz év alkalmából.

    A Kiskun Alapfokú MűvészetoktatásiIntézmény és a Petőfi Sándor VárosiKönyvtár pályázatot hirdet a reneszánszév alkalmából az alábbi témákban éskategóriákban:

    6-10 évesek számára: A legked-vesebb Mátyás király mesém.Ki ne ismerné a nép ajkán születetttörténeteket az igazságos Mátyás ki-rályról? Válasszátok ki a sok mese,jelenet közül azt, amelyik a legked-vesebb számotokra, majd rajzoljátok,fessétek meg szabadon, a legked-vesebb eszközzel – lehet ceruza,vízfesték, tempera, zsírkréta, tűz-zománc, agyag stb.

    11-14 évesek számára: Élet a Mátyáskirály kori MagyarországonKutassatok, olvassatok, vagy tekint-sétek meg a Kiskun Múzeumban areneszánsz panoptikumot, majd raj-zoljátok le, hogyan éltek az emberekMátyás király idejében. Gondolhattoka királyi udvarra, de a vidéki életreéppúgy, mint a Fekete Sereg csatáira. Atechnika és a stílus szabadon választott(pl.: a Corvinák stílusa, vagy képre-gény, festmény, kerámia stb.).

    15-18 évesek számára: Két kategóriá-ban: Mai tárgy reneszánsz forrásbólTervezz mai öltözéket (ruhát, cipőt,övet, táskát, ékszert) vagy egyébhasználati tárgyat (asztalt, széket,dobozt, járművet, házat stb.), melymagán hordozza a reneszánsz korjegyeit, de nem idegen a mai divattól,technikától sem! Légy igazi reneszánszpolihisztor, mint Leonardo da Vinci,aki minden idők legkreatívabb ter-vezője, feltalálója volt! Ha nehezenboldogulsz a feladattal, nézz utána mimindent tervezett! A végleges látvány-rajzhoz mellékelj szerkezeti, vagyműködési rajzot és rövid leírást is!

    Digitális kép reneszánsz stílusbanAlkoss számítógéppel, fényképezőgép-pel, vagy kamerával olyan látványt,mely tiszteleg a reneszánsz művészet,a humanista mozgalom előtt!

    Leadási határidő: 2008. december 1.A pályázatokat a Petőfi Sándor VárosiKönyvtárban lehet leadni a könyvtárinyitvatartási időpontokban.Az eredményhirdetés és a kiállítás

    megnyitója 2008. december 06. 10órakor lesz a könyvtárban.

    A programot a M.O.V. Bizottságtámogatja.

    Egy győzelem, egy vereség az extraligában

    Tájékoztatás közkifolyók megszüntetéséről!Tájékoztatjuk Kiskunfélegyháza Város lakosságát, hogy költségtakarékossági okokból osztá-lyunk tervezi a város területén található 131 db közkifolyóból 44 db megszüntetését. Amegszüntetésre tervezett közkifolyók egyenlőre ideiglenesen csak elzárásra kerülnének próbajelleggel 2009. nyaráig. Amennyiben ebben a próba időben nem merül fel lakossági igény atovábbi üzemeltetésükre, akkor 2009. nyarától véglegesen leszerelésre kerülnének. A megszün-tetésre tervezett közkifolyók az alábbiak:

    Dr. Holló L. u. 7., Zrínyi u. 42., Dr. Holló L. u. 72/a., Bessenyei u. 16., Gárdonyi G. u. 12., B. SzabóJ. u. 11., Petőfi u. 9., Petőfi u. 41., Arany J. u. 56., Szent Imre h. u. 40., Szent Imre h. u. 54., Kun u.7., Kun u. 56. (III. köz), Kun u. 39. (II. köz), Bajcsy-Zs. u. 39., Bajcsy-Zs. u. 7., Juhász Gy. u. 14.,Mikes u. 26/a., Dayka u. 24., Jósika u. 28., Kaffka M. u. 32/c., Illésházy u. 58., Bokor u. 5., Kőrösiu. 29., Akácfa u. 16., Marosvásárhelyi u. 23., Arad u. 32/a., Katona J u. 8., Attila u. 96., Gábor Á.u. 40. (Attila u.-ban), Deák F. u. 74/a., Béke u. 16., Molnár B. u. 34., Molnár B. u. 70., Kalmár J.u. 28., Szegedi út 66., Attila u. 14., Alpári út 7/a., Füvestó u. 30., Tanyasori út 4.

    Kérjük az érintett lakosságot, hogy amennyiben a megszüntetésekkel kapcsolatosanvéleményük, észrevételük, kifogásuk van, vagy javaslataik lennének a listában még nem szerep-lő, egyéb megszüntethető közkifolyókra, azokat osztályunknak vagy az érintett választókerületiönkormányzati képviselőnek - lehetőleg írásban - szíveskedjenek jelezni 2008. december 12-ig. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

    Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztály

    Kozlony_1Kozlony_2Kozlony_3Kozlony_4Kozlony_5Kozlony_6Kozlony_7Kozlony_8

    /ColorImageDict > /JPEG2000ColorACSImageDict > /JPEG2000ColorImageDict > /AntiAliasGrayImages false /CropGrayImages true /GrayImageMinResolution 300 /GrayImageMinResolutionPolicy /OK /DownsampleGrayImages true /GrayImageDownsampleType /Bicubic /GrayImageResolution 300 /GrayImageDepth -1 /GrayImageMinDownsampleDepth 2 /GrayImageDownsampleThreshold 1.50000 /EncodeGrayImages true /GrayImageFilter /DCTEncode /AutoFilterGrayImages true /GrayImageAutoFilterStrategy /JPEG /GrayACSImageDict > /GrayImageDict > /JPEG2000GrayACSImageDict > /JPEG2000GrayImageDict > /AntiAliasMonoImages false /CropMonoImages true /MonoImageMinResolution 1200 /MonoImageMinResolutionPolicy /OK /DownsampleMonoImages true /MonoImageDownsampleType /Bicubic /MonoImageResolution 1200 /MonoImageDepth -1 /MonoImageDownsampleThreshold 1.50000 /EncodeMonoImages true /MonoImageFilter /CCITTFaxEncode /MonoImageDict > /AllowPSXObjects false /CheckCompliance [ /None ] /PDFX1aCheck false /PDFX3Check false /PDFXCompliantPDFOnly false /PDFXNoTrimBoxError true /PDFXTrimBoxToMediaBoxOffset [ 0.00000 0.00000 0.00000 0.00000 ] /PDFXSetBleedBoxToMediaBox true /PDFXBleedBoxToTrimBoxOffset [ 0.00000 0.00000 0.00000 0.00000 ] /PDFXOutputIntentProfile () /PDFXOutputConditionIdentifier () /PDFXOutputCondition () /PDFXRegistryName () /PDFXTrapped /False

    /CreateJDFFile false /Description > /Namespace [ (Adobe) (Common) (1.0) ] /OtherNamespaces [ > /FormElements false /GenerateStructure false /IncludeBookmarks false /IncludeHyperlinks false /IncludeInteractive false /IncludeLayers false /IncludeProfiles false /MultimediaHandling /UseObjectSettings /Namespace [ (Adobe) (CreativeSuite) (2.0) ] /PDFXOutputIntentProfileSelector /DocumentCMYK /PreserveEditing true /UntaggedCMYKHandling /LeaveUntagged /UntaggedRGBHandling /UseDocumentProfile /UseDocumentBleed false >> ]>> setdistillerparams> setpagedevice