D U A R D PETI S KA

T ~ -I O •

O • ,... • • I I ~

• • I ~ ( ~ • '"

I lr.. .. 'I , '< r ~J \ I r ~7(l-TI\ t' • ~ ... , • ... • • • • • ...J..,

MESEMONDÓ - . "

.... , NAGYAPÓ .•.... : , r 'r '

. . . . ~' ' . ~, .. ~.... '( .- ')', '-::~

' •• ' ',. # .' \ ",', .' 'J: ,.'. • • .:.: .• _L .'

EDUARD PETISKA

MESEMONDÓ NAGYAPÓ

ZDENEK MILER RA]ZAIVAL

ARTIA

Volt egyszer egy nagrnagy vasútállomás. Az állomáson rengeteg vágány

volt, és a vágányokon sok, sok vonat. Az egyik állt, a másik ment, fütyültek,

pöfögtek, zakatoltak. Ennyi vonaton persze sok volt a felszálló és sok volt

a leszálló is. Egyesek koffert vittek, mások aktatáskát vagy csomagot, volt aki

zsákot cipelt. A zsákban valami rémségesen visított és röfögött. Ugyan mi

lehetett benne? Mi más, mint egy kismalac! És lám, ott, az az asszonyság

szatyorban libát visz. A liba kidugja a fejét és kÍváncsian nézeget körül. Bizto,

san csodálkozik, hisz ekkora állomást még sosem látott.

A peronra vezető ajtó mellett ablak van, a pénztár. Aki utazni akar, a pénz,

tárnáI jegyet vált. Szerencsés utat! Most épp egy kendős néni áll ott és Így szól:

- Kérek egy jegyet N eratovicébe .

Megkapja a jegyet, fizet és a peronra megy.

Utána Nagyapó kerül sorra Mártonkával.

- Turnovba - mondja Nagyapó. Megkapja a jegyet, fizet és a kendős néni

után megy. A peronra vezető ajtónál azonban megkérdezi aportástól :

- Kérem szépen, melyik vágányon áll a turnovi vonat!

5

- A másodikon - válaszol a portás. Nagyapó megköszöni és elindul Már~

tonkával a vonat felé.

A peronon csomagokkal, kofferekkel és ládákkal megrakott kocsik szágui ...

doznak. S mennyi ott az ember!

- Ki tudja, megtaláljuhe a vonatunkat, Nagyapó?

- Megtaláljuk, Mártonkám - mondja Nagyapó - , a második vágányon

áll, biztosan megtalálj uk.

- Első vágány - , második vágány - számolja Mártonka a sínpárokat.

Attól tart, hogy tévedésből, olyan vonatra szállnak fel, amelyik más irányba

megy; valahová Brnoba vagy ki tudja, hová. Márpedig Mártonka Nagyapóval

Nagyanyóhoz akar eljutni.

- Vigyázz, nehogy tévedj - tréfálkozik Nagyapó.

- Tízig már tudok számolni - válaszol büszkén Mártonka.

- Én meg tudok egy mesét - mondja Nagyapó - , amelyben a fiúk nem

tudták megszámolni, hányan vannak, pedig már iskolába jártak.

- Nahát! - csodálkozott MártOltl<a. - Iskolába jártak és nem tudtak szá ...

molni?

- V árj csak, mindjárt elmesélem, hogy volt, csak felszállunk a vonatra -

mondta Nagyapó.

Közben adaértek a vonatukhoz. Hű, micsoda mozdony! Fekete, mint a

szén és csak úgy csillog!

- Nagyapó, az ablaknál ülhetek majd? - kérdezi Mártonka.

- Ha kedved tartja - mosolyog Nagyapó - , akkor legalább mindent látsz

útközben.

És valóban, az egyik fülkében még volt hely az ablaknál, mintha csak rájuk

várt volna. Alíg telepedtek le, Mártonka máris tudni akarta, hogy is szól a

mese azokról a fiúkról, akik nem tudtak számolni. Nagyapó mesélni kezdett:

6

MESE A FIÚKR-ÓL,

AKIK NEM TUDTAK SZÁMOLNI

"Nyáron történt. Éppen nagyon meleg volt és mindenki sietett fürdeni. Egy

kis falucskában hét fiú elindult, hogy ők is egy jót fürödjenek. Nem voltak

már egészen kisgyerekek, az első osztályba jártak és egy kicsit már számolni

is tudtak. A vezetőjük Ferkó volt. A folyónal egy kis ideig a homokban

játszottak; alagutakat, várat építettek, aztán . . . zsupsz - be a vízbe. Ú szni

7

próbálgattak, hancúroztak, fröcskölték egymást, aztán, ha víz került az orruk ba

vagy szemükbe, nagyokat prüszköltek. Olyan zsivajt csaptak, hogy a halak

riadtan húzódtak a másik part felé.

Egyszercsak Ferkó körülnéz és az ujjával számolni kezdi apajtásait.

- Egy, kettő, három ... - és bizony csak hatot számolt. - Gyerekek - kia ...

bált ijedten - , valaki vÍzbefulladt közülünk. Heten jöttünk, most pedig csak

hatan vagyunk.

A fiúk megijedtek és gyorsan számolni kezdték egymást.

- Valóban csak hatan vagyunk - kiabált egyik jobban, mint a másik és

kutatni kezdtek a folyóban. Botokkal, gallyakkal turkáltak benne, lebuktak a

víz alá, kiáltoztak, de sehol semmi.

- Megvan! - rikkantott Ferkó és mindkét kezével cibált valamit a vizből.

- Jól fogd, el ne ereszd! - kiabáltak a többiek és rohantak Ferkóhoz.

Hó ... rukk! - és Ferkó egy öreg bakancsot húzott ki a vízből.

- Micsoda szerencsétlenség! - siránkoztak mindnyájan - egész biztos,

hogy valaki megfulladt közülünk.

A parton egy halász ballagott és mikor meghallotta a nagy jajveszékelést,

odakiabált :

- Adta fékom, micsoda zsivaj ez itu

- Valaki belefulladt a vízbe közülünk - szepegte Ferkó - , és nem tudjuk,

hogy ki. Heten jöttünk fürödni, most meg csak hatan vagyunk.

A halász jól megnézte a fiúkat, aztán nevetve mondta:

- Tudjátok mit, gyertek ki a vízből, üljetek le mindnyájan a homokba,

aztán keljetek fel és számolj átok meg, hány gödröcske maradt utánatok.

A fiúk szótfogadtak és leültek a homokba. Aztán Ferkó megszámolta anyo ...

mokat. Pontosan hét volt. Hű, de megörült neki! Hát még a többiek! R.o ...

hanva iramodtak a falu felé és egész úton kiáltoztak:

8

- Hurrá, senki sem fulladt a vízbe! - Aztán meg nevetve énekelték, hogy­

He;ten va;gyunk! HMen, hMen! Úgy bi;zony!"

- Hát ez mulatságos mese volt - mondta Mártonka, mikor Nagyapó

a végére ért. - Ferkó saját magát elfelejtette hozzászámolni a többiekhez, ugye

Nagyapó!

Máttonka számolgatni kezdte a peronon álldogáló embereket, hogy meg;

mutassa, milyen jól számol. Tán ötig sem számolt, mert Nagyapó rámutatott

egy kék egyenruhás bácsira. A bácsi valami kisebbfajta lapátot, afféle palacsin;

tasütőt tartott a kezében. A palacsintasütő zöld volt s a közepén fehér kereszt

világított. Amint a bácsi felemelte a palacsintasütőt, valahonnan a padló alól

sistergés hallatszott, aztán csörömpölés, csikorgás, a mozdony nagyot fújt, kö;

hintett és a vonat elindult.

- Milyen jó, hogy az ablaknál ülünk és mindent láthatunk - , örvendezett

Máttonka.

9

Először csak házakat láttak. Mártonka számolta őket, de amikor tízig jutott,

előlről kezdte. Később egyre kevesebb volt a ház és a kisfiú is elúnta a ~zámo'­

lást. Aztán egy ideig nem látott házat, odébb újra előbukkant egy.-kettő, aztán

megint semmi. Később egyelkerített fatelepet láttak, utána egy nagy kertet,

amelyben hinta is volt - de jó volna egyet hintázni! Majd meg egy nagy gyár

bukkant fel, óriási kéményekkel, körös.-körül pedig mező, amelyen egy traktor

ekét húzott maga után. Mártonka figyelt, hallani.-e a traktor berregését. Mivel

az ablakok zárva voltak, csak a vonat kerekeinek zakatolását hallotta. Egy

ideig úgy tetszett neki, mintha a kerekek dobolnának, aztán meg, mintha azt

mondogatnák : tramtarata, rramtarata ...

- Nagyapó, mit mond a vonat! - kérdezte Mártonka.

- Hogy mit mond l - mosolygott Nagyapó. - Hát minden vonat valami

mást mond. Figyelj csak: a mi vonatunk azt mondja, hogy Tur.-nov.-ba, Tur.­

nov.-ba, Tur.-nov.-ba. Amikor Pardubicébe utaztam, a vonat azt mondogatta:

Par.-du.-bi.-ce, Par.-du.-bi.-ce. Mikor meg érted mentem Prágába, annak a vo.­

natnak a kerekei egyre azt mondogatták, hógy Prá.-gá.-ba, Prá.-gá.-ba ...

- Most már én is értem a vonat beszédét - örvendezett Mártonka és ko.­

molyan hallgatta, amint a kerekek dörmögik: Tur.-nov.-ba, Tur.-nov.-ba ...

10

A vonat vígan száguldott tovább, míg csak egy állomásra nem értek, ahol

sobsok vágány sorakozott egymás mellett, s köztük oszlopok álltak. Az oszlo ...

pok tetején karok. Némelyik karocska egészen felemelve, egyesek meg csak

félig.

- Nézz csak oda - szólt Nagyapó. - Látod, azok a szemaforok.

- Szemaforok i - csodálkozott Mártonka. - És mién tornáznak a kar ...

jukkal,

- Ha a szemafor vizszintesen kinyújtva tartja a karját, a vonat nem mehet

tovább - magyarázta Nagyapó - , az ilyen szemafor előtt meg kell állnia a

vonatnak. Amint a kar fellendül, a vágány szabad és a vonat tovább mehet.

Mártonka kíváncsian nézegette a szemaforokat, végül egyre rámutatott:

- Ezen a vágányon nem mehet tovább a vonat, men a szemafor kinyújtott

karral állj ... t parancsol. Ott, azon a másik vágányOll már mehetnek a vonatok.

Nagyapó, tudod mit! a szemaforok épp úgy tornáznak, mint mi az óvodában.

Egy, kettő ...

A vonat megindult, a szemaforok egyenként elmatadoztak, de Mártonka

egyre csak rájuk gondolt.

- Nagyapó, mesélj még a szemaforokról. Nem tudsz róluk valami szép

mesét! De vidám legyen!

- Mesét a szemaforokról, - simogatta meg Nagyapó az állát . - Várj csak,

egy már eszembe is jutott.

És mesélni kezdett.

A SZEMAFOR, MELY NEM AKART TORNÁZNI

"Volt egyszer egy szemafor. A vágányok mellett állt és a vonatokat irányította.

Ha kinyújtotta a karját, a vonatok megálltak, ha fellendítette, a vonatok tovább

mehettek.

A vágányok között egy sereg veréb ugrándozott. Szedegették a kenyérmor­

zsát, amit a vonattal utazó iskolások szórtak ki az ablakon, meg a zsákokból

kiszóródott gabonát szemelgették.

I2

- Csip, csip - csiripelt egy veréb -, csip, csirip, milyen szépen tornázik

a szemafor.

A szemafornak tetszett az ilyen beszéd. Már hogyne tetszett volna, mikor a

veréb úgy megdicsérte. De nyomban megszólalt egy másik veréb:

- Csipcsirip, még az is valami! Azért tornázik, mert kényszerítik. Valahol

ül egy ember és irányítja a szemaforokat. A szemafor nem teheti azt, amit akar

cSlpcsmp.

Ez bizony már nem volt ínyére a szemafornak. Mérgesen kiáltott:

- Majd meglátjátok, hogy akkor hagyom abba a tornázást, amikor én

akarom!

A veréb azonban tovább csúfolódott:

- Csipcsirip, te csak hencegsz, csipcsirip, mégis folyton tornáznod muszáj.

A szemafor dühösen válaszolt:

- Majd meglátjuk, hogy muszáj--e, vagy sem.

Addig -- addig berzenkedett, míg egyszer csak valami roppant benne, és a

karja kinyújtva megállt. Többet fel sem emelkedett.

Épp egy vonat érkezett Prága felől. A mozdonyvezető nagyon csodálkozott,

hogy miért van kinyújtva a szemafor karja. Meg kell állítanom a vonatot.

mondta a mozdonyvezető és úgy is tett.

A vonat után egy tehervonat jött szintén Prága felől. Szenet szállított a város-­

ba és most újabb szénért indult. A tehervonat mozdonyvezetője nagyot bá-­

mult, mikor meglátta maga előtt a prágai vonatot, a vonat előtt pedig a kinyúj-­

tott karú szemafort.

Mit tegyek - gondolta - , nekem is meg kell állnom.

A tehervonat után egy motorvonat jött. Hát itt mi történtl csodálkoztak a

motorvonat utasai, mikor látták, hogy előttük egy tehervonat, az előtt meg a

prágai vonat áll és a szemafor kinyújtott karja csak nem mozdul.

13

A motorvonat is megállt.

- Csipcsirip, csip, csip, - csúfolódtak a verebek. A tornázást abba ..

hagytad, de nézd, mit okoztál ezzel: Rövidesen a összes vonatok megállnak , és biztos össze is ütköznek.

A szemafor megijedt. Csak azt ne! A vonatok összeütközése mindig bor ..

zasztó látvány. "Azt nem akartam, nem, nem", dadogta ijedten a szemafor.

"Én nem gondoltam semmire, én csak úgy ..... és igyekezett fellendíteni a kar ..

ját, de hiába.

Közben a motoros után újabb tehervonat érkezett és valamennyi vonat fü ..

tyülni kezdett, oly erősen, hogy az emberek majd megsiketültek, csak amoto ..

ros dudált, mivel a motorvonatok nem fütyülnek.

- Ó, ó - rémüldözött a szemafor - , micsoda zűrzavar - , és újra meg"

próbálta felemelni a karját, de hiába, nem ment. - Nem kellett volna abba ..

hagynom a tornázást - gondolta - , valóban nem kellett volna, de azok a ha ..

szontalan verebek a bűnösek.

A verebeknek azonban már se híre, se hamva. A nagy sípolásra, dudálásra

szanaszét röppentek.

De szerencsére két kéksapkás vasutas állt meg a szemafor előtt. Megnézték,

meghúztak egypár csavart rajta és a szemafor karja egyszeriben fellendült.

- Ismét tornázok - örvendezett a szemafor.

A vonatok meg szép sorjában megindultak. Az elsőn gyerekek érkeztek

haza nyaralásból, a másik szénért ment, a harmadik apukákat vitt munkából

haza, a negyedik meg más apukákat hazulról munkába, az ötödik pedig ga ..

bonát szállított.

A vonatok most jóval sebesebben robogtak, hogy behozzák a késedelmet.

Attól fogva a verebek csiripelhettek, amennyit akartak, a szemafor szorgal .. , ..

masan tornazott.

14

- Nézd csak, Nagyapó, látod azokat a verebekeu Ott, közvetlen avago ...

noknál. N em ezek beszélgettek a szemaforral!

- Meglehet - mondta Nagyapó - , lehet, hogy éppen ezek a verebek vol ...

tak. De az is lehet, hogy egy más mesebeli veréb van köztük. Ott az a borzas

nagyon hasonlít rá!

- Nagyapó, mesélj róla - kérlelte Nagyapót Mártonka.

. ...

MESE A TELHETETLEN VERÉBRÖL

"Egyszer télen nagyon sok hó esett, és a verebek éheztek. Hébe ... hóba el ... elcsi ...

pegettek valamit az udvaron a tyúkok eleségéből, de a tyúkok bizony nem igen

tűnék őket maguk között.

- Kotkodács - kiabáltak a verebekre -, ez a mienk. Mi tojjuk a tojást,

de mit csináltok til - csapdostak a csőrükkel a verebek felé.

16

Itt ... ott sikerült az ablak előtt levő madáretetőből is elcsenniök valamit. Ám

amint a gyerekek meglátták a verebeket az etetőnél, máris kiáltoztak.

- Hohó, verebek, mi nem nektek szórtunk morzsát meg kendermagot az

etetőbe, hanem a sármányoknak. A sármány tavasszal szépen énekel nekünk.

Az elűzött verebek felrepültek a magas, kopár gesztenyefára és dühösen

csiripeltek. Amint az ágako n forgolódtak és nézelődtek, a fa alatt húzódó sín ...

páron egy vas uti kocsiban búzát látnak. A vagon mellett teherautó állt.

- Csicsrippip - csodálkoztak a verebek - , mennyi búza! Ebből volna

csak sok jó reggelink, ebéd ünk meg vacsoránk!

A teherautó felberregett és elindult. A verebek szétröppentek, de aztán újra

a földre szálltak és nagy élvezettel csipegették a szemet.

Volt köztük egy veréb, amolyan telhetetlen, ez gondolt egyet: "már mért

ugrándoznék én itt az úton és keresgélném az elhullott szemet, amikor az

egész halomban dúskálhatok. Ha a lapátoló ember nem látja, huss - bere ...

pülök a teherkocsiba és a nagy halom búzábóllakmározhatok. "

Úgy is tett. Amint a munkás elfordult, a telhetetlen veréb berepült a hosszú

tehervonat első kocsijába, egy sarokba húzódott és falánkul csipegette a magot.

Közben beesteledett és a munkás bezárta . a kocsi ajtaját. Alighogy eltávo ...

zott, a telhetetlen veréb az ajtóhoz röppent és a résen kikiabált a társainak:

- Csip, csip, csip, halljátok! Én vagyok a világ leggazdagabb verebe. Az

egész halom búza az enyém!

A verebek odarepültek, hogy megcsodálják gazdag társukat. Ki hallott

már olyat, hogy egyetlen verébé legyen egy egész halom gabona! Kis ideig csodál ...

koztak, aztán elrepültek. Ma jóllaktak, és alvás előtt nem árt egy kis röpködés.

A telhetetlen veréb is szívesen velük repült volna, de a bezárt kocsiból nem

juthatott ki. Oda se neki - nyugtatta magát -, utóvégre itt is röpködhetek.

17

Amint a többi veréb elrepült, ő is kiterjesztette szárnyát, de alig emelkedett

föl, beleütközött a kocsi tetejébe vagy az oldalába. Össze~vissza verte magát,

úgyhogy sajgó testtel kénytelen volt lekuporodni a búza tetejére.

- Nem baj, ha itt nem is repülhetek - csiripelt - , mégis én vagyok a világ

leggazdagabb verebe. - Újra fölcsípett egy~egy szemet, de már nem ízlett

neki annyira. Nem volt éhes, nagyon jóllakott.

Ült a búzahalmon és pihent. A többi veréb a tehervonat körül röpködött.

"Biztos valami jó helyet keresnek éjszakára, gondolta a gazdag veréb, én meg

ma először alszom egyedül." De nyomban megvigasztalódott:

- Nem baj, ha egyedül is éjszakázom, mégis én vagyok a világ leggazda~

gabb verebe - s megint csipegetni kezdett, de most már egyáltalán nem ízlett

neki a búza.

Hallotta, amint a többi veréb a gesztenyefa ágain ugrándozik. Arról beszél~ .

gettek, hogy holnap hová repülnek. A mezőre, a főtérre, az erdőbe. A leggaz;

dagabb veréb egyszeribe szomorú lett. "Nektek jó" - gondolta" - "repül~

hettek, ahová akartok, de én, a világ leggazdagabb verebe, be vagyok zárva;

amint felrepülök, máris megütöm magam." Úgy nekikeseredett, hogy majd

sírva fakadt. A búzára rá se nézett.

Amint megvirradt s kisütött a nap, jött a teherautó és a lapátoló munkás ki~

nyitotta a kocsit. A veréb csak erre várt. Huss - és máris felrepült a geszte~

nyefa legmagasabb ágára.

- Csip, csirip - üdvözölték a társai - , jó reggelt, világ leggazdagabb ve~

rebe. Hogy ízlett a reggeli l

- Csipcsirip, testvéreim - válaszolt vígan a veréb - , a reggeliről egészen

megfeledkeztem. Úgy örülök, hogy újra köztetek lehetek. Itt mégiscsak jobb,

mint a nagy halom gabonán.

Aztán lerepült a többi veréb bel az útra és szorgalmasan keresgélte az elhul~

lott szemet."

18

- Örülök, hogy a veréb ismét megtalálta barátait -, mondta Mánonka - ,

már féltem, hogy bent reked. Nagyapó, hallod, mit beszél a vonat!

- Persze, hogy hallom, Mánonkám - mosolygott Nagyapó - , azt züm ...

mögi, hogy: Tur ... nov ... ba, Tur ... nov ... ba.

- N em azt zümmögi - ellenkezett Mánonka - , a vonat most a verebeket

figyelmezteti: el ... az ... út ... ból, él ... az ... út ... ból.

- Látod - bólogatott Nagyapó - , erre nem is gondoltam, lehet, hogy

tényleg a verebeket hessegeti, nehogy elgázolja őket.

- Figyeld csak, Nagyapó, mihelyt közelérünk a verebekhez, mindjárt elre ...

pülnek. Ott meg egy kövér veréb ugrál a mezőn! Milyen kövér!

- Az nem veréb - mondta Nagyapó - , az fürj. A fürj olyan nagy, mint

egy csibe. Figyelj csak jól, talán nyulat is látunk a mezőn.

- Nagyapó, mondj valami mesét a fürjről vagy a nyúlról - kérlelte Már ...

tonka Nagyapót.

- Milyen mesét, várj csak, milyen mesét is mondjak - és Nagyapó állát

simogatva gondolkozott.

19

- Mindegy - biztatta Mártonka --:-' csak mezei állatokról szóljon. Mondd

Nagyapó, sok állat él a mezőn~

- Ó, de mennyi - válaszolt Nagyapó. A mezőn rengeteg állat él. Nyúl,

fürj, egér, vakondok, menyét, csiga, és még sok-sokféle pici állat.

- Mennyi állatka - örvendezik Mártonka -, és mesét is tudsz róluk,

- Egy már eszembe is jutott -, mondja Nagyapó.

~ o I o

~ ~ ~t: 00,-'" ~O"@:OO,-W~( ~ Q :»_ ~ 4- c 4!:::?~.~

HOGYAN VÁLASZTOTTAK KIR.ÁLYT A MEZEI

ÁLLATOK

"Szégyen és gyalázat - szólt egyszer a nyúl a fürjhez, hogy minket, mezei

állatokat meg sem kérdeztek, amikor az oroszlánt az állatok királyává vá;

lasztották. Az oroszlán valahol Afrikában él, uralkodjon ott, de mi közünk

hozzá nekünk, Prága környéki mezei állatoknak! Mi magunk közül vá;

laszthatnánk királyt. A mi királyunknak azonban jó futónak kell lennie, hogy

2I

oda futhasson, ahová éppen akar. Hosszú füle is legyen, hogy mindent meg'

halljon, ami a világon történik.

Ilyenformán beszélt a nyúl azt remélve, hogy az állatok majd őt választják

meg királyukká.

- Nem jól beszélsz - válaszolt a fürj - , a mezei állatok királyának szár,.

nyai legyenek, hogy a magasban őrködhessen a többi állat felett. - Természe,.

tesen arra gondolt, hogy ő lehetne a király, pedi& a fürj nem repül magasan.

- Todod mit - mondta a nyúl - , összehívj uk az összes állatokat amezs,.

gyére és úgy választunk királyt.

El is indultak, hogy királyválasztásra hívják össze a mezei állatokat. Akivel

találkoztak, meghívták, akit meghívtak, el is jött.

Összesereglett hát az egér, a vakondok, a menyét, a csiga, a nyúl és a fürj.

- Én azt javasolom - kezdte a legöregebb egér - , hogy a királyunk egé,.

szen, de egészen kicsi legyen. A kis királyt senki sem veszi észre, mindenhová

könnyen befér, mindenről értesül és így igazságosan uralkodhatik.

- Én meg azt javasolom - mondta a vakondok - , bogy a királyunk fekete

legyen, a föld alatt lakjon és ott folyosókat ásson. A föld alatt nem látni és

nem is illik, hogy a király folyton mutogassa magát.

- Én meg amondó vagyok - szólalt meg a menyét - , hogy a királynak

éles foga legyen, hogy a rendedenkedőket megharaphassa. Éles fogak nélkül

senki sem lehet jó király.

A csiga nem szólt semmit.

A közelben hirtelen kutyaugatás hallatszott.

A nyúl ijedtében bukfencet vetett és eliramodott az erdő felé, a fürj kiter,

jesztette szárnyát és gyorsan elrepült. Az egerek eltüntek a rögök között, a va,.

kondok bebújt egy lyukba, a menyét egy másikba. A csiga, látva a többiek

riadaimát, behúzódott a házába.

22

A kutya továbbfutott és újra csend lett.

A csiga kidugta a fejét és kürülnézett. Egy állatka sem volt már a mezsgyén.

de a rosszul látó csiga ezt nem vette észre.

- Én leszek a király - kiáltotta minden erejéből - , van valakinek ellenem

kifogásai

Senki sem vilaszolt. Hol voltak már a többiek!

- Mivel senkinek sincs ellenem kifogása, ettől a perctől fogva én vagyok a

király - jelentette ki a csiga.

A csiga azóta is azt hiszi, hogy ő a mezei állatok királya, méltóságteljesen

kúszik a gyalogúton és fenségesen hallgat. Azt hiszi, hogy ezt minden állat

tudja, pedig akkor egyik sem hallotta, amit ő mondott és egyik sem tud az

ő királyságáról."

Márronka kinézett az ablakon, nem látja,e a mesebeli nyulat, amint a me'

zőn fut, de sem nyulat sem fürjet nem látott. A vonat robogott és a mezők

között itt'ott kis erdőcskék bukkantak fel. A réten, a vasúttal párhuzamosan

egy patak folyt és úgy látszott, mintha versenyt futna a vonattal. A patak időn'

ként eltűnt a bokrok között, majd megint előbukkant és vígan iramodott to'

vább a föléje hajló fák arnyékában.

- Milyen fák azok l - érdeklődött Mártonka. - Azok, ott a patak mellett.

Olyan hosszú hajuk van.

- Fűzfák - válaszolt Nagyapó.

- És azok a magasak l - kérdezte Mártonka.

- Azok meg topolyafák - felelte Nagyapó. - Hát azt tudod'e, milyen

fák azok ott a kerítés mellett l

Mártonka bizony nem tudta.

- Ejnye, hát almafák - mondta Nagyapó. - Az almafák koronája is

olyan gömbölyű, mint az alma.

- Csakugyan! Már az almákat is látom - kiáltott fel Mártonka. - Milyen

szép pirosak meg sárgák, látod Nagyapól

- Látom, látom, - bólogatott Nagyapó - , sőt amott egy körtefát is látok.

Nézd csak, a körtefa koronája hosszúkás, mint a körte.

24

- Mennyi körte! - csodálkozott Mártonka. - Biztosan nemsokára lesze;

dik.

- Bizony, már leszedhetnék, mert különben lepotyog - mondta Nagyapó.

- A lepotyogott körte majd elgurul és meg se találják, mint a mesében -

folytatta Mártonka.

- Bizony Mártonkám, a lehullott körte úgy eltűnik a fűben, mint a pinty,

aztán ott rothad meg és senkinek sincs belőle haszna.

- Nagyapó, mesélj nekem az elveszett körtéről.

- Hisz azt a mesét már ismered - szabadkozott Nagyapó.

- Az nem baj - mondta Mártonka - azt a szép mesét mindig szívesen

hallgatom. '

AZ ELVESZETT KÖRTE

"Volt egyszer egy olyanforma fiúcska, mint te vagy, csakhogy azt Tóni,.

nak hívták. Tóni nagyon szerette a körtét. Abban az évben nagyon gyakori

volt a vihar és olyan erős szelek fújtak, hogy az összes körtét leverték a fáról

még éretlenül. Egyetlen árva körte maradt meg a fa legfelső ágán. Hatalmas,

nagy körte volt és napról napra sárgább lett. Tóninak majd kicsordult a nyála,

26

valahányszor felnézett a fa tetejére. Az lesz csak a finom csemege. Az ilyen

sárga körte biztosan jó édes. Tóni minden nap megrázta a fát, de a körte va'"

lahogy nagyon erősen hozzánőtt az ághoz. Sehogy sem akart lepottyanni. Tu ...

dom, most az jár az eszedben, hogy hisz Tóni felmászhatott volna a fára és

leszakíthatta volna a körtét. Meg is tette volna ne félj, de a körte a legfelső ágon

csüngött és sehogyan sem lehetett megközelíteni. Mit volt mit tennie szegény

Tóninak l Szorgalmasan rázogatta a fát.

Egy szép napon újra csak megpróbálkozott, jól megrázta a fát, és egyszer

csak - bum, a körte leesett valahová a fűbe. Tóni megijedt: "mióta rázoga ...

tom a fát és mindig résen voltam; éppen ma esett le a körte, amikor egy pilla ...

natra máshová néztem, most aztán bottal üthetem a nyomátl" Kutatva nézett

körül, ugyan hová tűnhetett el a körte.

Noha a körte sárga volt és elég nagy is, Tóni sehogy sem tudta megtalálni

a sűrű, magas fűben. Hisz, ha a körte kutyuska volna - gondolta Tóni - ,

egyet kiáltanék és máris ugatna. Mindjárt ki is próbálta, hogyan kiáltana.

- Bodri!

Persze, nem a körte jelentkezett, hanem a Bodri kutya futott elő az udvarból

és farkcsóválva ugrándozta körül Tónit. Örült, mert azt hitte, hogy Tóni

majd kergetőzik vele. Tóninak azonba,n most semmi kedve sem volt a já ...

tékhoz. A fűbe mutatott és szomorúan mondta:

- Úgy látszik, kutyuskám, te sem találod meg a körtémet. Bezzeg, ha ait

mondanám, hogy fogd meg a macskát, megtennéd, mi 1

- Hau, hau - vakkantott vidáman a kutya. A macska épp a kerítés tete ...

jén sétált.

- Cicicic - hívta Tóni a macskát. - Gyere, segíts. Megráztam a fát,

leesett a körte, de sehol sem találom. Bodri is hiába keresi. T e talán megtalálod.

- Miau - válaszolt a macska.

27

- Bodrikám, ne bántsd a cicát - figyelmeztette Tóni a kutyust.

- Brrr - morgoq Bodri.

- Morognod sem szabad - intette őt Tóni.

A macska leugrott a kerítésről, aztán forgolódott meg nagyokat· nyújtózott

a fűben.

- Forgolódással meg nyújtózkodással nem sokat segítesz - szólt Bodri a

macskára. A macska erre fürgén bemászott a sűrű fű közé. Most már Tóni,

Bodri meg a macska együtt keresgéltek. A körtét azonban nem találták.

- Már látom - mondta Tóni - , hogy a macska sem találja meg a kör ...

tét. Az egeret bezzeg könnyen megfognád.

- Miau, miau - nyávogott a macska - , Tóni, Bodri, gyertek csak ide,

épp fogtam egy egeret.

- Egérke - szólt Tóni - , én megkérem a macskát, hogyeresszen el, ha

aztán segítségünkre leszel. Megráztam a fát, a körte leesett, de sehol sem találom.

A kutyus meg a macska is keresték, de hiába. Te talán megtalálod.

- Ha a macska elereszt, segítek nektek, - cincogta az egér.

- Nézzük csak - nyávogott a macska - , ha én nem találtam meg a könét,

az egér biztosan nem találja. - Azért mégis kiengedte az egeret a karmai közül.

Most már együtt keresgélt Tóni, Bodri, a macska meg az egérke.

Tóni az ágak között kutatott a szemével, hogya köne nem akadt ... e meg

valamelyik gallyacskán.

A kutyus a bokrok közé bújt, hátha oda esett.

A macska a füvet és a virágokat vizsgálta, azt gondolva, hogy ha a köne oda

esett, biztos letöne a virágokat.

Az egér a földet szimatolta, hátha oda fúródott be a körte.

- Hau, hau - ugatott a kutya -, itt letöredeztek agaIlyacskák.

- Miau, miau - nyávogott a macska, - itt meg a virágok töredeztek le.

- Itt - cincogott az egér - , itt fekszik a körte a földön.

Mindnyájan odafutottak.

- Hau, hau, milyen gyönyörű sárga körte - csóválta a farkát Bodri, de még

a nyelvét is kiöltötte, úgy gyönyörködött.

- Miau, és milyen nagy - , dorombolt a macska.

- Ekkora körtében két egérke is ellakhatna - mondta az egér.

- Jaj, de örülök, hogy megtaláltuk a körtécskét - ujjongott Tóni - , de

mivel együtt kerestük, meg is osztozunk rajta.

Minthogy azonban sem a kutyák, sem a macskák, sem az egerek nem élnek

körtével, Tóni csak szépen megköszönte a segítséget és egyedül fogyasztotta

el a körtét. Hogy jó volt/el Nagyon jó és édes volt, de kukac is akadt benne

l , " e eg.

- Én verset is tudok a körtéről, - dicsekedett Mártonka, mikor Nagyapó

befejezte a mesét.

- Akkor mondd el- biztatta őt Nagyapó.

Mártonka rákezdte:

- fújj, fújj szelecske,

hadd hulljon a körtécske,

hulljon le, ha édes,

egyen, aki éhes.

- Szép versike - dicsérte meg Nagyapó Mártonkát. - Ma biztosan sok

körte potyogna le. Nézd csak milyen szél van kint.

- Nagyapó, ott repül egy sárkány! - kiáltott fel Mártonka.

A kék égbolton, a fehér felhők között egy sárkány libegett. A hegyoldalon

gyerekek álltak és a sárkány zsinórját tartva figyelték, milyen magasra repül.

- Jó magasra szállt, - jegyezte meg Nagyapó.

- Már én is eresztettem sárkányt az idén - mondta Mártonka. - Otthon

van egy óriási nagy sárkányom és ekkora szája van, ni! - és Mártonka a szét"

tárt tenyerével mutatta, mekkora asárkány szája.

- A mi falunkban Ferkónak épp olyan sárkánya volt, mint a tied - mond"

ta Nagyapó - , és még most is megvolna neki, ha Vlágya nem követi el azt

a csúnya dolgot.

- Mit csinált Vlágya l - érdeklődött Mártonka.

- Persze, te még arról nem tudsz - mosolygott Nagyapó.

VLÁCYA SÁR-KÁNYA

"Nálunk falun is csinálnak a gyerekek sárkányt. Amint ősszel fújdogálni

kezd a szél, nagy izgalommal szedegetik össze a pálcikákat, fonalat, vékony

papírt, ragasztót és főleg madzagot. Minél hosszabb madzagot igyekeznek

szerezni, hogya sárkány jó magasra szálljon. Mikor már minden együtt van,

megkezdődik a sárkánykészítés. Olya'n hévvel szabdalnak és ragasztgatnak,

hogy még az orruk is maszatos a ragasztótól.

31

Tavaly Ferkónak volt a legnagyobb és legszebb sárkánya. Az ő sárkányának,

szeme, orra és hatalmas szája is volt. Minden gyerek irigyelte Ferkót, de legjob;

ban Vlágya irigykedett, mivel ő nem tudott sárkányt csinálni.

- Majd mi segítünk - ajánlkoztak a fiúk, de Vlágya a szemükbe nevetett:

- Nincs szükségem a segítségetekre, értek hozzá magam is, csak én nem

akarok sárkányt csinálni.

- Miért? - kérdezték a fiúk.

- Mert nincs kedvem - felelte Vlágya - , egyszerűen nincs kedvem és kész.

Persze egy szó sem volt igaz. Vlágya szívesen csinált volna sárkányt és csak

azért beszélt így, mert szégyellte bevallani a pajtásai előtt, hogy nem tudja

a módját.

Mikor a fiúk a faluvégen sárkányt eresztettek, Vlágya folyton nyaggatta hol

ezt, hol azt:

- Add egy kicsit kölcsön a sárkányodat - vagy - engedd meg, hogy egy

kicsit tartsam a sárkányodat.

A fiúk olykor kölcsönözték is neki vagy megengedték, hogy a madzagor

tartsa, előfordult azonban, hogy kereken elutasították.

- Hallgass, nem adom! Ha sárkányt akarsz ereszteni, csinálj magadnak.

Tavaly egy alkalommal, inikor a fiúk kimentek a falu mögötti dombra,

Vlágya le sem vette a szemét Ferkó sárkányáról és megint nyafogott: - Csak

egy percre add kölcsön, - aztán meg: - engedd meg, hogy tartsam. Ferkó

azonban féltette a szép sárkányt és nem adta oda.

- Kicsúszik a madzag a kezedből - mondta Ferkó - , a sárkány elrepül

és én aztán hol szerzek ilyen szép sárkányt meg ilyen hosszú madzagot.

Vlágya megharagudott Ferkóra és dühében gondolt egyet: ha nem kölcsö;

nözöd, hát úgy is jó, várj csak, majd én elintézem a sárkányod.

És el is intézte.

32

Ferkó este az ól melletti kamrába tette el a sárkányát. Vlágya a kerítés mö ...

gött leselkedett, és amint Ferkó bement a házba, Vlágya átmászott a kerítésen,

besurrant a kamrába, elvitte Ferkó sárkányát és usgyi haza. Otthon új papírt

ragasztott a sárkányra és átmázolta az arcát. A végén a madzagot is kicserélte,

nehogy Ferkó felismerje a sajátját. Másnap mintha mi sem történt volna, ő is

kiment a falu végére. A többi fiúk már ott voltak.

- Nézzétek csak, Vlágyának is van sárkánya! - kiáltoztak a fiúk, mikor

meglátták Vlágyát.

- Még hozzá milyen szép! - bámulták mindnyájan.

Ferkónak azonban valahogy ismerős volt Vlágya sárkánya, nagyon hason ...

lított az övéhez, amely eltűnt a kamrából. De hisz az ő sárkányának vörös orra

volt, ezé meg zöld.

Vlágya büszkén futkározott a sárkánnyal, de az csak forgott a levegőben

és folyton lefelé potyogott. Úgy látszik rosszul ragasztottam át, mérgelődött ma ...

gában a fiú s még gyorsabban futott.

- Hurrá - kiáltott fel végre nagy örömmel, mikor látta, hogy a sárkány

mindég feljebb és feljebb emelkedik. A fiúk mindnyájan csak az ő sárkányát

nézték. Vlágya meg büszkélkedve kiáltotta:

- Bámultok, mi! - s közben egy cseppet sem szégyellte, hogya sárkány a

Ferkóé és nem az övé.

A sárkány egyszerre csak táncolni kezdett a levegőben, aztán egyet bukott ...

és mint a nyíl, úgy repült lefele, bele egyenesen a tóba.

A fiúk sebtiben lehúzták saját sárkányaikat és Vlágya után futottak a tóhoz.

Vlágya éppen akkor húzta ki a sárkányt a partra. De ni csak. Mikor a sár ...

kány t kihúzta a vízből, annak újra vörös orra volt, nem pedig zöld. A vizen

azonban egy másik sárkány úszott; nem is sárkány, csak egy darab befestett

papír, amellyel Vlágya átragasztotta Ferkó sárkányát. Micsoda szégyen! El ...

33

dobta a sárkányt, eliramodott, hazáig meg sem állt. Egy darabig nem is merr a

fiúk szeme elé kerülni."

- Ferkó igazán kölcsönözhette volna a sárkányát Vlágyának - szólalt meg

Mártonka.

- Az igaz - bólintott Nagyapó -, de Vlágya is, ahelyett, hogy elcsente

Ferkó sárkányát, megtanulhatta volna a többiektől, hogyan kell sárkányt csi/

nálni.

Mire Nagyapó befejezte meséjét, a vonat rég elhagyta a hegyoldalt, amelyen

a gyerekek sárkányt eresztettek és egy falu tűnt fel a láthatáron, aztán az is el/

maradt. Ji vonatból úgy látszott, hogy minden hátrafelé fut: a fák, a házak, a

mezők. Csak az országutat látták állandóan. Mikor a vonat kanyarhoz ért, az

országút is vele kanyarodott. Néha az országút fönt futott egy dombon, a vo/

nat meg a domb alatt, aztán meg a vonat volt fönt és az országút alul.

- Nézd csak, Nagyapó! - mutatott Mártonka egy nagy teherautóra, amely

a vonat mellett futott az országúton. - Az az autó most biztosan versenyt fut

a vonattal.

- Hadd versenyezzen - mosolygott Nagyapó - , csak olyan baj ne legyen

belőle, mint ami nemrégiben történt a Zubejda Károly gépével.

34

~ ~

~----------------------.. ----~ ~OOl~~~~OOI~OO!~OOI

HOGYAN VERSENYZETT A TEHERAUTÓ

A VONATTAL

"Mert tudod, Mártonkám, az autó nem szaladgálhat össze;yissza, mint

a gyerekek a réten. A multkoriban Zubejda Károlyateherautójával ment erre ..

felé.Útközben megszomjazott és betért egy közeli kis vendéglőbe. Szódavizet

rendelt. Zubejda bácsi nyugodtan iszogatta a szódavizet, a teherautó meg kint­

állt a vendéglő előtti dombon.

35

Honnan, honnan nem, a völgyben felbukkant egy vonat, egyet füttyentett

és pöfögve robogott tovább. A teherautó szomorúan nézett a vonat után. A vo,..

nat ismét füttyentett.

- Meglehet - gondolta a teherautó - , hogy a vonat versenyezni akar velem

és a fütty nekem szól. A kis Zubejda Karcsit is füttyel hívják a gyerekek s aztán

versenyt futnak a réten. Velem akarsz versenyt futni, vonatocskám. Megpró,..

bálhatjuk.

És mivel Zubejda nem húzta be a féket, a teherautó szép lassan megindult.

Aztán belelendült és egyre gyorsabb iramban futott lefelé a lejtőn. Zubejda

kirohant a vendéglőből és aszódásüveggel hadonászva, kétségbeesetten kia,..

bált: - Fogják meg! Fogják meg! - Látván, hogy a kiabálás nem segít, az

autó után iramodott. Az autó azonban gyorsabb volt. Úgy száguldott lefelé

a dombról, mint a szél. A vonat a domb alatt ment és még mindig vezetett a

versenyben.

Várj csak, gondolta az autó, azért is utolérlek, de még meg is előzlek.

Az országút szélén jelzőtáblára festett fekete dombocska figyelmeztette az

utasokat. Ha Zubejda kocsivezető az autóban ült volna, biztosan észreveszi

a jelzést. Tudta volna, hogy göröngyös út következik, ahol óvatosan kell

hajtania.

Az autó azonban nem tudott olvasni és lassítani sem tudott. Hoppsza

hopp, - ugrándozott a göröngyös úton, hogy még az ablakai is csörömpöltek.

Ettől persze az autó is megijedt és szerette volna tudni, hogy nem tört,..e össze

valamelyik alkatrésze, de a verseny az verseny, nincs idő figyelgetés re. "Hű, de

kutya szerencsém volt, hogy nem borultam föl" - örvendezett az autó és

tovább rohant a lejtőn lefelé.

Figyelembe sem vette, hogy az országút szélén újabb jelzőtábla áll, melyre

apró alakokat festettek. Zubejda meglátta volna a jelzést és azt is tudta volna,

36

hogya közelben iskola van, tehát lassítania kell, nehogyelgázoljon egy gyere ...

ket. Az autó azonban nem nézett se jobbra, se balra, és különben sem ismerte

a jelzéseket; csak a vonatot leste és igyekezett minél hamarabb utolérni.

A gyerekek éppen akkor jöttek ki az iskoláb ol. Amint meglátták az autót,

riadtan futottak a kerítés mögé és onnan kiáltoztak:

- Vigyázat! Megvadult az autó!

Az autó megsértődött és dudálva akart tiltakozni, de nem tudott dudálni.

Igy csak mordult egyet és villámgyorsan elszáguldott az iskola mellett.

Egy híd hoz ért. A híd előtt is jelzőtábla állt. A jelzés arra figyelmeztette az

utasokat - már azokat akik olvasni tudtak, - hogy bizonyos súlynál ne ...

hezebb autónak tilos átmennie a hídon. Zubejda autója ugyancsak nehéz volt,

de minthogy erről a jelzésről sem tudott semmit, gyanútlanul átszaladt a

hídon. A híd nagyot nyekkent és meghajlott. Csoda, hogy le nem szakadt a

nagy teher alatt, de az autó szerencsésen át jutott rajta. Már - már elérte a vo ...

natot. "Most már biztosan utolérem és meg is előzöm " - gondolta.

Zubejda lélekszakadva loholt az autó után, s még mindig kezében tartotta

a szódásüveget; borzasztóan félt, hogy valami szerencsétlenség történik. Hiszen

könnyen megeshetik, hogy az autó elgázol valakit vagy nekiront egy ház falá ...

nak. És mi lesz akkor i !

Közben"az autó vidáman robogott tovább és szuszogva pöfögte: utolértem

a vonatot, utolértem. Újabb jelzőtábla bukkant fel. A ráfestett ákombákom

azt jelezte, hogy kanyar következik. Az autó rohant és észre sem vette a jelzést.

És különben is ha észreveszi, akkor sem tud magától kanyarodni vagy meg'"

állni. Igy tehát csak ment, ment, elérte a kanyart, ahol nem kanyarodott, ha ...

nem cigánykereket hányva legurult a meredeken. Hármat bukfencezett, míg

végre megállt lent a vágányok mellett.

Ott feküdt felborulva. Mind a négy kereke égnek meredt, kettő még min ...

37

dig forgott, de már hiába. A vonat fütyülve robogott el mellette. Az utasok

csodálkozva nézték a felborult autót, és így szóltak:

- Még szerencse, hogy senki sem ült benne, mert alaposan összezúzta vol, ,

na magat.

Mások meg úgy vélekedtek: kár, hogy senki sem ült benne, mert ha valaki

vezette volna, most biztosan nem feküdne itt felborulva és összetörve.

A vonat elment, de az autó tehetetlenül dühöngött, hogy elvesztette a ver'

senyt. A lejtőn Zubejda közeledett s mikor az autóhoz ért, aszódásüveget

a földre tette és megvizsgálta a kocsit. Bizony nem találta a legjobb állapotban,

de nagyobb baj is történhetett volna. Még örülhetek, gondolta a sofőr, hogy

senkit sem gázolt el. Azóta mindig gondosan lefékezi az autót, nehogy kedve

támadjon újabb versengésre."

- Nagyapó, Nagyapó - kiáltott Mártonka - , a mi vonatunk is győzött!

Csakugyan. A teherautó magállt egy üzlet előtt és így a vonat messze maga

mögött hagyta.

- Nagyapó, te mindent tudsz - , csodálkozott Mártonka. - Még a jelzé..­

seket is ismered.

- Azért ismerem - mondta Nagyapó - , mert valamikor traktoros voltam

és egy ttaktorosnak ismernie kell a jelzéseket. Különben nem közlekedhetne

az országúton, mert megjárná, mint Zubejda autója.

- És milyen traktort vezettél, Nagyapól - kíváncsiskodott Mártonka -

barnát vagy pirosat l

- Barnát is meg pirosat is - válaszolt Nagyapó - Olykor még most is ve­

zetek traktort. R.égebben lovasfogattal jártam.

- Akkor is, amikor olyan nagy voltál, mint én l - kérdezte Mártonka.

- Dehogyis - mosolygott Nagyapó - , mikor olyan nagy voltam, mint te

még sem lovaskocsival, sem traktorral nem jártam. Egyszer azonban majdnen

utaztam valamin.

- Mini

39

CIRKUSZ

"Éppen búcsú után volt. A sátrakat már szétszedték, a mézeskalács bábokat

szíveket becsomagolták, a lövöldét is lebontották és a cirkusz elment.

Mi, kisgyerekek még sokáig emlegettük a cirkuszt, sehogy sem tudtuk elfe/

lejteni. Folyton arról beszéltünk, s mindig eszünkbe jutott valami. Például:

"Vasko, láttad a tevéu Mekkora volt mi!" Vagy: "Emlékszel a bohócral

Hogy tudott az bukfencezni, öröm volt nézni!"

Közben persze mi is bukfenceztünk. Vasek azonban így szólt:

- Bukfenc: Az semmi, hanem a lovaglás, ahogy az a lovarnő lovagolt, az

már döfi.

- Az igaz - válaszoltuk -, de hol vegyünk mi olyan lovat< Sehol.

Vasek azonban nem tágított:

- Mért kell ahhoz éppen ló:

Erre már én is közbeszóltam :

- Az igaz, hogy más is megteszi. - Eszembe jutott, hogy van odahaza egy

kiskecskénk, és ezt a fiúkkal is közöltem, de mindjárt hozzátettem:

- Félek, hogya szüleim nem adják ide.

Másnap azonban édesapám meg édesanyám elutaztak Doubravicébe, hogy

meglátogassák beteg nagynéninket. Ketten maradtunk otthon Mancikával, a

hugocskámmal. Mancika még nagyon kicsi volt. Lefektettem az ágyra és szá­

jába dugtam a cuclit. Amint elaludt, futottam Vasekért.

- Siess, édesanyámék nincsenek itthon, kivezet jük a kecskét és gyakorol­

hatunk egy kicsit.

Vasek örömest jött velem. A biztonság kedvéért benéztem a szobába. Man­

cika mélyen aludt. Kinyitottuk az ólat és a kecskét kienged tük az udvarra.

Először is egy sárga papírszalagot kötöttünk a nyakába, hogy legalább vala­

miben hasonlítson a cirkuszi lóhoz. Aztán megpróbáltam a hátára ülni. No­

ha még kicsi fiú voltam, a szegény gida biztosan összerogyott volna alattam.

Nem is tetszett neki a játék, mert egy nagyot ugrott és elszaladt.

- Fogd meg! - kiáltottam Vaseknek. A kecske megijedt és a nyitott ka­

pun kifutott a mezőre. Most aztán én ijedtem meg. Mindketten a kecske után

futottunk. A gida megállt és döfésre készen leszegte a fejét. Amikor azonban

utolértük, megugrott és továbbszaladt. Ugrált, hancúrozott, mi meg csak haj­

szoltuk, de sehogy sem tudtuk elcsípni.

- Igysos.em fogjuk meg, - mondta Vasek. - Tudod miti Te menj feléje

az egyik oldalról, én meg a másikról.

Bólintottam és már indultunk is. A kecske előbb ránézett Vasekra, majd

jobbra nézett, énrám, aztán nekiiramodott és úgy futott el kettőnk között, mint

a szél, egyenesen a folyó felé. Vasek ll).egállt és így szólt:

- Hagyjuk, talán magától is hazatér.

- Neked könnyű - válaszoltam - , nem a ti kecskétek. Te nem kapsz

verést, ha elvész.

A kecske hirtelen megfordult s még mielőtt kiálthattam volna, akkorát döfött

Vasek felé, hogy a szegény fiú ijedtében begurult a fűbe. A kecske meg ugrott

egyet és nekiiramodott.

Vasek lassan feltápászkodott és d ühösen mondta:

- Most már aztán elegem van belőle. Eszemágában sincs a ti kecskéteket

hajszolni. Különben is az egészet te találtad ki. Nem én akartam kecskén

lovagolni.

Azzal megfordult és indult a falu felé. Szomorúan néztem utána. Jaj, de

messze kerültem a falutól. Közben Mancika is eszembe jutott. Már biztosan

fölébredt és tejet kér. Én meg ahelyett, hogya kis húgom tejecskéjét melegíte ...

ném, a folyóparton hajszolom a kecskét. Haza se mehettem. Attól féltem, hogy

a kecske beleesik a folyóba és befullad. Téptem egy marék lóherét és azzal csa ...

logattam a gidát, de elfutott és csak a hídon állt meg.

Most majd ugrik egyet és belepottyan a folyóba. Kétségbeesésemben leültem

a fűbe és sírva fakadtam. Nagyon megbántam, hogy lovagolni akartam a kecs ...

kén, az is fájt, hogy Mancika otthon éhesen sír és azt is tudtam, hogy nem úszom

meg szárazon ezt a dolgQt. "Minden hiába, gondoltam - a kecske után kell

mennem akár a világ végére is és talán már sosem térek vissza, életem végéig

hajszolhatom az álnok gidát."

Nekikeseredetten feltápászkodtam, hát mit látoki . . . Szüleim jönnek a hí..­

don, maguk előtt hajgák a kecskét. "Édesapám!" kiáltottam. Nagyon boldog

. voltam, hogy már nem kell a világ végére mennem a kecske után. Apám már

messziről fenyegetett. Én azonban nem bántam, akármi történik is velem,

örültem, hogy nem kell a kecskét a világ végéig hajszolnom. "

Amikor Nagyapó befejezte a mesét, épp megállt a vonat. Egyesek leszálltak,

mások felszálltak.

Mártonka még szívesen kérdezősködött volna, de nyílt az ajtó, és egy néni

lépett be a fülkébe. Egyik kezében kosarat tartott, a másikkal egy kislányt veze..-

•• o O 00

tett. A kislány mindjárt Mártonka mellé telepedett, a kosarat meg óvatosan b

tették a padra. Ugyan, mi, lehet abban a kosárban 1 - találgatta Mártol1ka.

- Anyu, Bodri alszik 1 - kérdezte a kislányanénitől.

- Nem tudom, Alenka, de mindjárt megnézzük - mondta a néni és feb

melte a kosár fedelét. A kosárban valami megmozdult és nyöszörgött. Egy kis • kutyus! Koromfekete volt és csak úgy csillogott a szeme . .

- De szép kutyus - szólalt meg Mártonka.

- N em fázik 1 - kérdezte Alenka.

- Inkább takarjuk be, hadd aludjon, - mondta a néni és gondosan beta..-

43

kargacra Bodrit. De amint a vonat elindult, a kutyus kidugta fejét a kosárból és

jobbra/balra pislogott.

- Te kis kíváncsi - mondta Alenka és a kosárba nyúlt, hogy kivegye a

kutyust.

- Hagyd pihenni, - szólt rá a néni.

Mártonka folyton a kiskutyát nézte, az is Mártonkára pislogott és nyöszöu

gde. - Ne félj - szólitgatta Mártonka - , én nem bántlak.

-- A kutyus nem fél tőled - biztatta a néni a kisfi út. - Most kaptuk és

még nem szokott hozzánk.

- Otthon már kutyaólunk is van Bodri számára - büszkélkedett Alenka.

- Ott majd kényelmesen lakhatik.

- Egyszer én is hoztam haza ilyen kutyust - szólalt meg Nagyapó. - Az

nem volt ennyire fekete, hanem barna foltok voltak a hátán. Flokinak hívtuk.

Csuda bolondos kutya volt.

- Miért volt bolondos, - kérdezte Mártonka.

A BOLONDOS KUTYUS

"Miért volt bolondos l Mindenkit és mindent meg ugatott. Egyes kiskutyák

elfelejtik, hogy kit kell megugatniok és kit nem, így aztán megugatják a libá/

kat, a tyúkokat, az autókat, a lovakat meg a traktorokat is.

Nagyanyó meg is szidott: "Miféle kutyát hoztál a házba, Nagyapól Szün/

telenül ugat, már belefájdult a fejem."

45

Ig}!ekeztem megnyugratni N agyallyót:

- Légy türelemmel, majd megtanulja, kire kell ugatnia és kire nem.

Aztán a kutyushoz mentem és így szóltam hozzá:

- Floki, idefigyelj, az a piroskendős asszonyság a mi nénikénk, rá nem sza ...

bad ugatnod.

Vau, vau, - válaszolt a kutyus, fejét a két első mancsára fektette, I;!yelvét

kilógatta és úgy látszott, megértette, amit mondtam.

Másnap azonban újra megugatta a nénit.

Gyakran járt hozzánk a levélhordó. Mondtam is a kutyusnak:

- Idefigyelj, Floki, a levélhordóra nem illik ugatni.

- Vau, vau, - válaszolt a kutyus; fejét a két első mancsára fektette, a nyelvét

kilógatta és úgy látszott, megértette, amit mondtam.

De másnap újra megugatta a levélhordót.

A tyúkokra is ugatott. Mondom neki:

- Hallod ... e, Floki, a tyúkokra nem szabad ugatnod. Miért ugatsz rájukl

- Vau, vau, - válaszolt a kutyus, fejét a két első mancs ára fektette, a nyelvét

kilógatta és úgy látszott, megértette, amit mondtam.

Pár perc múlva azonban úgy megugatta a tyúkokat, hogy azok riadt kotko ...

dácsolással röppentek szét.

A nyulakra is folyton ugatott. Dühösen szóltam rá:

- Ne merészelj még egyszer a nyulakra ugatni. Elég volt már az ugatásból.

Floki bebújt az óljába és csakugyan elhallgatott. A sok ugatás kifárasztotta.

Lefeküdt és már aludt is, mim a bunda.

Éjszaka egy menyét lopakodott az udvarunkba és megfojtott két tyúkot.

De bizony Floki azt nem vette észre. Amikor nem kellett, ugatott, amikor

meg ugatnia kellett volna, aludt. Ilyen bolondos kutya volt a mi Flokink. "

- Ugye, Bodrikám, te nem leszel olyan bolondos I - szólalt meg Alenka,

aki végighallgatta Nagyapó elbeszélését és megijedt, hogy az ő kutyusa is bo;

londos lesz.

Ne félj - nyugtatta őt Nagyapó - , a te kutyád nem lesz bolondos. Hiszen

Bodrinak hívják és a Bodrik jó házőrző kutyák szoktak lenni. Azt hiszem a

te Bodridból is ügyes és szorgalmas kutyus lesz, ha megnő.

- Szorgalmas kutyus is van I - kérdezte Mártonka.

- Miért ne lenne I - mosolygott Nagyapó. - Ha lehet bolondos vagy csa;

vargó kutya, miért ne lehetne jó és szorgalmas kutyus is I

Mártonka megfogta Nagyapó karját:

- Nagyapó, a szorgalmas kutyusról is tudsz mesét!

- Tudok és el is mondom - válaszolt Nagyapó.

Nagyapó mesélt, Mártonka meg Alenka figyelmesen hallgatta. Alenka

anyukája is, de még a kutyus is, hisz a mese egy másik kutyusról szólt.

47

MESE A SZORGALMAS KUTYUSRÓL

"Élt valahol egy kislány. Ilonka volt a neve. Azt mondja Ilonkának az

édesanyja:

- Ilonkám, kérlek, hozzál nekem a szobából tűt meg cérnát.

- Igen anyukám - felelte Ilonka - , mindjárt hozom, csak ráadom a ba-

bára a kabátot.

Ez azonban csak kifogás volt. Ilonka így gondolkozott: míg felöltöztetem a

babát, anyuka megfeledkezik a tűrőI meg cérnáról és nem kell érte mennem.

Egyszóval Ilonka lusta kislány volt. Ilonkáék kutyusa az asztal alatt feküdt és

mindent hallott. Nagyon szorgalmas kiskutyus volt. Felugrott és futott a szo/

bába tűért meg cérnáért. Körülszimatolt minden sarkot, minden kuckót,

még a hamut is felkotorta a kályhában, de tűt és cérnát nem talált. Igy hát

szomorúan tért vissza a konyhába.

Máskor megint így szólt anyuka:

- Ilonkám, szaladj el a boltba cukorért.

- Igen anyukám - válaszolt a lusta Ilonka - , rógtön futok, csak megete/

tem a babát.

Közben ezt gondolta: míg megetetem a babát, anyu megfeledkezik a cukor/

ról és nem kell a boltba mennem. A kutyus meghallotta, hogy Ilonkát cuko/

rért küldik, kifutott az ajtón és szaladt a boltoshoz :

- Vau, vau, cukrot, cukrot - csaholt a bolt előtt. A bolros azonban nem

értette a kutyanyelvet és csak annyit mondott:

- Ugyan miért ugat annyit az a kutya i

A kutyus szomorúan tért haza. N em hozott cukrot.

Egyszer megint így szólt anyuka:

-- Ilonkám, ugorj csak le a kertbe és szedjél piros epret.

- Igen, anyukám - válaszolt Ilonka -, mindjárt szedek epret, csak elalta/

tom a babát. - Ezt gondolta: mire elaltatom a babát, anyuka megfeledkezik

az eperről. N em volt kedve epret szedni.

A kutyus meghallota és máris futott a kertbe. Útközben egyre hajtogatta:

- A tűt meg a cérnát nem találtam meg. A cukorvásárlás sem sikerült. Az

eperszedés azonban nem nagy dolog, eprészni a kutyák is tudnak. Letépem,

berakom egy kosárba és elviszem Ilonka anyukájának.

49

A kutyus talált is a fűben egy kosarat, szájába vette és futott egyenesen az

eperágyakhoz. A kosarat az útra tette és körülnézett. Éppen az orra előtt virí,

tott egy nagy piros eper. Ez lesz az első, vakkantotta a kutyus és máris a foga

között tartotta s futott vele a kosárhoz. A fejét a kosárba dugta, hogy beletegye

az epret. De lám, ez mi i ... csóválja hitetlenkedve a fejét a kutyus. Letéptem

az epret és nincs sehol. Ugyan hová tünt? A kosárban nincs, a fűben nincs

és a tövön sincs, ahol nőtt. Csak a nyelvemen maradt valami finom, édes Íz

gondolta a kutyus. Egy másik epret vett a fogai közé és a kosárhoz futott vele

de mire odaért, megint üres volt a szája. A nyelvén azonban újra érzi azt a jó,

édes Ízt. "Hát ez különös - morog magában a kutyus - amint letépek egy

epret, máris eltűnik." De a kutyus továbbra is szorgalmasan tépte egyik epret

a másik után, a kosár meg továbbra is üres maradt.

- Már értem - vakkarttja a kutyus - , lenyeltem az eperszemeket. Azért

olyan édes a nyelvem és a hasam is azért t~lt meg. Az eper úgy szétmállott

a nyelvemen, hogy észre sem vettem.

Mire Ilonka megkésve a kertbe ért, az utolsó szem eper is eltűnt.

- Ki szedte le az epret? - mérgelődött Ilonka, mert neki bizony még kósto,

ló sem maradt.

A kutyus meg futott anyu hoz a konyhába és vígan ugatott:

- Vau, vau, hozom az epret, csakhogy nem kosárban, hanem a hasam ban.

Vau!

Anyu nem érti mit ugat a kiskutya, csak arra gondol, milyen jó epres

tésztát süt majd Ilonkának.

Mit gondolsz, Mártonka, sütött Ilonka mamája epres tésztát, vagy nem i"

- Nem sütött - nevetett Mártonka.

- Én mindjárt futnék az eperért - szólt közbe Alenka - és akkor az

anyukám sütne nekem epres tésztát.

50

- Úgy van - helyeselt Nagyapó - , a legszorgalmasabb kutyus sem segít;

het úgy, mint a gyerekek.

- Jaj, hol a BodrÍ1 - kiáltott fel Alenka és ijedten keresgélt a kosárban.

Bodri bizony nem volt benne. Amíg Nagyapó a szorgalmas kuryusról mesélt,

Bodri eltűnt a kosárból.

- Furcsa - szólt Nagyapó, - de szerencsére a kutyáknak nincs szárnyuk,

tehát el nem repülhetett.

Alenka anyukája a padokon kereste.

- Alenka, nézd csak meg, nem esett le Bodri a pad alá 1

Alenka megnézte.

- Nincs itt, - mondta.

- Ugyan hová bújhatott a kis haszontalan, - morgott Nagyapó, miköz;

ben a fogasra akasztott kabátokat hajtogatta félre.

- Megvan! - kiáltott fel Mártonka. Bodri ugyanis kimászott a kosárból,

bekeveredett a kabátok közé és ott menten elaludt. Amint Nagyapó meg;

mozdította a kabátokat, Bodri fölébredt, ijedten pislogott és boldogan tűrte,

hogy visszategyék a kosárba.

- Te is jól kezded ....:... fenyegette meg az ujjával Nagyapó. - Akkora csak,

mint az öklöm és máris csavarog.

51

Alenka a kosárra tem a kezét, nehogy Bodri ismét megszökjön.

- Csak ügyelj rá jól, kislányom - mondta Nagyapó - , mert megszokja ,

acsavargast.

~ A csavargó kutyák folyton az utcán kószálnak, ugye Nagyapó, -

kérdezte Mártonka.

- Bizony, - bólintott Nagyapó - , akár süt a nap, akár esik az eső, azok

folyton csavarognak .

- Ha aztán az olyan csavargó kutyus megázik, könnyen meghülhet és

náthát is kaphat - bölcselkedett Mártonka, aztán Nagyapóhoz fordult: -

A ktityusokhoz is jár doktor bácsi,

- A kutyusoknak is van orvosuk ~ mosolygott Nagyapó. - Az Ő orvosu­

kat állatorvosnak hívják. Azt még azonban soha nem láttam, hogy egy ku­

tyus náthát kapott volna.

- Az igaz - mondta Mártonka - , én sem láttam még soha kutyusnál

zsebkendőt.

- Zsebkendőt! ~ legyintett Nagyapó, - A zsebkendőt a gyerekek is gyak­

ran otthon felejtik.

Alenka gyorsan kihúzta kabátja zsebéből a zsebkendőt, hadd lássa Nagy­

apó, hogy ő nem felejtette otthon.

- A zsebkendő még csak hagyján - folytatta Nagyapó, - de vannak

olyan fiúk, akik más fontos dolgokról is megfeledkeznek.

- Miről, - érdeklődött A lenka.

52

MIRŐL FELEDKEZETT MEG TÓNI

"Egy kisfiú sok mindenről megfeledkezhet. Igy volt ez Tónival is. Reggel

kifutott az udvarra, és mivel éjszaka esett, a víztócsákból tavacskákat csinált.

Már készen volt egy nagyobb, mellette meg egy kisebb tavacska, amikor Tóni,

nak eszébe jutott, hogy látogatóba jön hozzájuk Nagyanyó, aki megígérte,

hogy elviszi őt a körhintára . Tóni gyorsan a kerítéshez futott, kinézett az

utcára és meglátta Nagyanyót. Éppen akkor haladt át a kocsiúton.

53

- Nagyanyó, Nagyanyó! - kiáltozott Tóni - megyünk a körhintáral

Csak aztán jutott eszébe, hogy elfelejtett köszönni, hát gyorsan hozzátette:

- J ó reggelt!

- Ejnye, Tónikám, ki borzolta úgy össze a hajadat: - csodálkozott

Nagyanyó.

- Tudod, Nagyanyó, az én hajam magától borzolódik össze, - válaszolta

Tóni.

- Már pedig, ha fel akarsz ülni a körhintára, először szépen meg kell fésül,

ködnöd - mondta Nagyanyó.

T óni előrefutott és már a lépcsőkről kiabált:

- Anyu, anyu, kérek egy fésűt, hogy megfésülködhessem. Itt van Nagy'

anyó és megígérte, hogy elvisz a körhintára.

Anyuka ránézett T órura és így szólt:

- Azt hiszem, ma még a fogadat sem mostad meg. Nem hallottam, hogy

a fürdőszobában lettél volna. Fésülködni csak fogmosás után szokás. Mosd

meg szépen a fogaidat, aztán kapsz fésűt is.

Tóni futott a fürdőszobába. Apu éppen a mosdónál állt és borotválko,

záshoz készülődött.

- Apu, kérem a fogkefémet. Megmosom a fogamat, megfésülködöm és

megyek Nagyanyóval a körhintához.

Apuka Tóni kezére nézett és így szólt:

- Hol piszkítottad be ennyire a kezedet: Előbb kezet kell mosnod, aztán

megkapod a fogkefét is. A kézmosással azonban várnod kell, amíg megborot,

válkozom.

A kezem bizony elég piszkos, gondolta Tóni, de minek várnék. Kint a

kútnál is megmoshatom a kezem. Aztán megtisztítom a fogam, megfésülkö,

döm és megyek Nagyanyóval a körhintához.

54

A kútnál ott ült R-eki és amint meglátta T ónit, ugatni kezdett.

Miért ugat ma rám ez a R-eki i - csodálkozott Tóni. Ma tán valami kü;

lönös van rajtam i Tegnap. nem ugatott meg. Pedig ma ugyanolyan ing meg

nadrág van rajtam - de nézzük csak, ma felemás cipőt húztam; az egyik fe;

hér, a másik barna. R-eggel siettemben azt húztam fel, ami éppen a kezembe

akadt. Biztosan ez nem tetszik R-ekinek. Gyorsan beszaladok, cipőt cserélek,

aztán már R-eki is odaenged a kúthoz. Kezet mosok, megtisztítom a fogam,

megfésülködöm és megyek Nagyanyóval a körhintára. Azzal már futott is be

a szobába. Kereste a másik barna cipőjét, de sehol sem találta. A széken ült a

kismacska és szorgalmasan mosakodott.

Biztosan a kismacska ráncigáita el valahová a barna cipőmet, azért nem ta;

lálom - gondolta Tóni és rászólt a macskára:

- Cica, gyere keresd meg a cipőmet.

A kismacska azonban egyre csak a Tóni nadrágját nézte és közben to;

vább mosakodott.

Ugyan mit bámul úgy a macska a nadrágomoni tűnődött Tóni és ő is

megnézte a nadrágját. Ejha! Most már tudom. Hisz csupa sár az egész na;

drág. Biztosan tó csinálás közben sároztam így be. De máris kikefélem. Ha

kikeféltem a nadrágomat, a kismacska is előkeresi a másik cipőmet, felhúzom,

a kútnál megmosom a kezem, fogat mosok, megfésülködöm és megyek

Nagyanyóval a körhintához.

Tóni elővette a ruhakefét és alaposan kikefélte a nadrágját, hogy olyan

liszta volt, mint reggel, amikor felvette.

A kismacska előkereste az elveszett cipőcskét. Tóni a tehér cipőt gyorsan

levetette és helyébe felhúzta a barnát. Igy, most már mind a kettő egyforma,

örvendezett és máris futott a kúthoz: R-eki farkcsóválva futkározott az udva;

ron, de már nem ugatott. Tóni megmosta a kezét és a fürdőszobába sietett.

55

A putól megkapta a fogkefét és megtisztította a fogát. Aztán anyu hoz ment

fésűért és megfésülködött. Végül megfogta Nagyanyó kezét és így szólt:

- Kikeféltem a nadrágomat, másik cipőt húztam, kezet mostam, megmos ...

tam a fogamat, megfésülködtem; Nagyanyó, most már gyerünk a körhintá ...

hoz.

- Persze hogy megyünk, Tónikám - válaszolt Nagyanyó.

El is mentek és Tóni vidáman hintázott."

Közben kinyílt az ajtó és a kalauz lépett a kocsiba.

- A jegyeket kérem - szólt a kalauz.

N~gyapó és Alenka mamája odaadták a jegyeket, a kalauz átlyukasztotta,

kezét a sapkájához emelve köszönt és elment.

- Láttad, Nagyapó, milyen ügyesen csinálta? - dicsérte Mártonka a ka ...

lauzt, amikor elment.

56

- Nekem is volt olyan lyukasztóm, de elvesztettem a homokban - mondta

Alenka.

-- Az is úgy kattant I - kérdezte Mártonka.

- Igen - válaszolt Alenka - , de csak egy kicsit.

Alenka anyukája kettétört egy tábla csokoládét, egyik felét Mártonkának a

másikát Alenkártak adta.

Mártonka megköszönte a csokoládét és megette.

Aztán meg Nagyapó adott Mártonkának két almát azzal, hogy az egyiket

adja Alenkának, a másikat egye meg ő. Az egyik alma piros volt, a másik

sárga. Mind a kettő szépen fénylett és Mártonka nem tudott választani. Legszí.­

vesebben mindkettőt meghagyta volna magának. Nagyapó látva Mártonka

ingadozását, így szólt:

- Látom, Mártonka, nem tudsz dönteni, melyik alma a szebb, márpedig

te a szebbet szeretnéd Alenkának adni, ugyel

Mártonka elpirult és gyorsan odaadta Alenkának a sárga almát.

- Igy van rendjén - bólogatott megelégedetten Nagyapó - , féltem, hogy

kapzsi vagy és ha felnősz, még belőled is amolyan Papzsák úr lesz.

- Papzsák, Papzsák - ismételte nevetve Alenka.

- Ki volt az a Papzsáki - kérdezte Mártonka, miközben jóízűt harapott

az almáboI.

57

PAPZSÁK ÚR

"Papzsák úr - kezdte Nagyapó a mesét - , nagyon kapzsi ember volt.

A falu végén lakott egy kis házikóban.

- Az én házamhoz ne járjon senki - mondogatta. - Elkoptatnák a lép,

esőt; fűteni is többet kellene és tönkremenne bele a kémény.

Igy élt Papzsák úr a világtól elvonultan, a kutyájával, macskájával és a

tyúkjaival. A házikó előtt egy hársfa állt, a fán madarak fészkeltek.

Papzsák úr az ablaknál ült, nézte az utat és azon törte a fejét, hogyan jut;

hatna még pénzhez.

- Hopp, megvan! - ütött a homlokára. - minek a házam előtt ez a hársfa.

Kivágom a fát, eladom és meglesz az újabb százas.

Máris fogta a fejszét, neki a hársnak és kivágta. A madarak riadtan elre­

pültek, messzi a kapzsi embertől. Papzsák a fát eladta és boldogan dörzsölgette

a kezét.

- Egyik százas után jön a másik és rövidesen megvehetem akár az egész fa­

lut, emberestől, folyóstól, erdőstől.

Újból az ablakhoz ült és törte a kobakját, hogyan szerezhetne még többet.

- Már tudom - mondta - , minek etessem a kutyát. Elzavarom és nem

kell többet etetnem. Éjszakánként vagy kétszer felkelek és elugatom maga­

mat. Az is elég, hogy elriasszam abetörőket.

Papzsák úr eloldotta a kutyát és rákiáltott:

- Eredj, amerre látsz. Semmi kedvem tovább is megosztani veled az ételt.

Már így is elég pénzembe kerültél. Mars, mars, ne is lássalak többet.

Mit tehetett szegény kutya? Kifutott az udvarból, nehogy Papzsák úr ráa­

dásul még el is verje.

A zsugori Papzsák úr megint csak az ablakhoz ült és tQrte a fejét, hogyan

szerezzen még több pénzt.

- Már tudom - mondta - , minek nekem a macska. Mire etessek egy

ilyen semmirevaló jószágot. Elkergetem és így megtakarítom, amit megenne.

És máris kergette a macskát:

- Eredj olyanokhoz, akiknek elég pénzük van arra, hogy az ilyen haszon­

talan nyávogókat etessék. Sicc, sicc, ne lássalak többé.

A macska felugrott a kerítésre, prüsszentett egy nagyot és eltünt.

Papzsák úr most már nem ült az ablakhoz. Inkább jól bezárta az ablakot,

59

nehogy valaki belásson a szobába, lámpát gyújtott és egy nagy kulccsal kinyi­

totta a szekrényt. A szekrényben egy ládikót tartott. Elővette, kinyitotta egy

kis kulccsal és kivett belőle egy még kisebb ládikót. Ezt a ládikót az asztalra

tette és kinyitotta. A ládikó úgy tömve volt százkoronásokkal, hogyafödele

szinte magától fölpattant. Papzsák úr számolni kezdte a pénzt: egy, kettő, há­

rom ... és a megszámolt bankókat félrerakta. Aztán tévedett és újra számolt;

sokáig bajlódott, de végre sikerült megszámolnia a százasait.

- Ez már teszi - mondogatta és örült, hogy mennyit megtakadtott mióta

nincs kutyája és macskája. Aztán a kis kulccsal bezárta a kis ládikót, betette a

nagyobb ládikóba, a ládikót bezárta és a szekrénybe helyezte. Aztán bezárta a

szekrényt és a nagy kulcsot lefekvés előtt a párnája alá rejtette.

Éjszaka egy róka settenkedett Papzsák úr házikójához. Tyúkra támadt gu sz­

tusa. - De ni csak, mi történt< - csodálkozott a vörösbundás kópé. - Miért

nem ugat a kutya 1 - Közelebb megy, hát látja, hogy üres a kutyaól. A kakas

rúgja meg, hát itt mi történt< - mormogta a róka s közben bemászott a tyúk­

ólba. A tyúkokat sorban megfojtogatta és egymás után kicipelte az erdőbe.

Nem volt ott a kutya, hogy a tolvaj róka komát jól megkergesse. No és Papzsák

úr 1 ökelme ugyan elhatározta, hogy éjjel majd ugat egyet-egyet a kutya helyett,

de jól aludt és csak reggel ébredt fel.

- R..eggelire tojást főzök magamnak - mondta és egyenesen a tyúkólhoz

tartott. Hát ahogy kinyitotta az ajtót, összecsapta kezét; az ólban egyetlen tyúkot

sem talált.

- Sebaj - nyugtatgatta magát később - , legalább nem kell őket etetnem.

R..eggelire meg elég lesz a kenyér is.

Papzsák úr bement az éléskamrába, hogy kenyeret szeljen, de a kenyérnek

is hűlt helye volt. Az egerek megtudták, hogy Papzsák úr elkergette a macskát,

erre nagy dínomdánomot csaptak az éléskamrában és mindent felfaltak.

60

- A nemjóját! - mérgelődött Papzsák úr. - No de annyi baj legyen ­

tette aztán hozzá - , a kertben majd találok harapnivalót. A kertben várta

csak a nagy meglepetés! A hernyók és rovarok mind elpusztították a zöld,

séget. Amióta Papzsák úr kivágta a hársfát, amelyen madarak fészkeltek, vala,

mennyi madár elköltözött máshová. - Most jön csak a jóvilág, nem fogdosnak

össze a madarak - örvendezett a sok hernyó, a sok rovar és csak úgy özönlöttek

a kertbe. A zöldség ből nem maradt más, csupán egy kis száraz kóró.

- Még szerencse, hogy pénzem van - nyugtatta magát a bpzsi Pap zsák

úr. - Megyek is, újra megolvasom, s közben az éhségről is megfeledkezem.

Papzsák Úr bement a házba, az ablakokat jól bezárta, nehogy a tolvajok

belássanak és lámpát gyújtott. A nagy kulccsal kinyitotta a szekrényt, a kisebbel

a ládát, a legkisebbel a kis ládikót. Leült az asztalhoz és számolni kezdett:

- Egy, kettő, három, négy ... - tévedett, újból számolt, aztán megint téve,

dett. Számolt, számolt, míg végül az éhségtől és fáradtságtóllecsukódott a sze,

me és a kapzsi Papzsák úr elaludt.

Alig hogy elszunnyadt, előmerészkedtek az egerek. Kerestek, kutattak vala,

mi ennivaló után, de sehol semmi. Csak a sok pénz az asztalon. Egy egér fel,

mászott az asztalra és beleharapott egy százkoronásba.

- Gyertek csak az asztalra - cincogta - , itt jóllakhatunk.

Az éhes egerek mohón rágcsálták és nyelték a pénzt, hogy a végén a százko,

ronásokból még hírmondó sem maradt.

Mire Papzsák úr fölébredt, egyedül volt a házban, de teljesen egyedül. Se

kutyája, se macskája, se tyúkjai, és oda a pénze is.

Tudom, most arra gondoltok, gyerekek, hogy legalább az egerek megma­

radtak nála. Tévedés! Mit csináltak volna az üres házban? Ennivaló nem volt

már, így az egerek is odébbálltak egy házzal. Megértette a zsugori Papzsák úr,

hogy helytelenül cselekedett, de már késő volt."

61

- Látod, Bodri - szólalt meg Alenka - , örülhetsz, hogy nem Papzsák

úrhoz kerültél, téged is biztosan kikergetne.

Mártonka kis ideig hallgatott, de nem sokáig bírta.

- Tudod mit, Nagyapó, mondjunk találós kérdéseket.

- Jó - mondta Nagyapó - , és Alenka is velünk játszik.

- Én már tudok is egy találós kérdést - sietett elő a tudományával Alen'

ka. - Matat, matat a vason, egyszer aztán beoson.

- Kulcs - kiáltott nevetve Mártonka . . - Ezt könnyű kitalálni.

- Várjatok csak, gyerekek - szólt közbe Nagyapó. - Ne adjunk fel kér,

déseket csak úgy találomra, hanem nézzünk jól körül és a látható dolgokról

találjunk ki kérdéseket. Mindjárt mondok is nektek egy találós kérdést:

Fekete, mint a retek

Szalad, hogyha kergeted,

De most éppen nem szalad

S nem látszik, csak egy darab ...

62

- Ha fekete. akkor csak szén lehet - mondta Mártonka.

- Mióta fur a szén ha kergetik ~ - nevetett Alenka. körülnézett és ismételte

a kérdést: - Fekete. tud szaladni. most éppen nem szalad és csak egy darab

látszik belőle . Az csak a Bodri lehet - mondta végre. - Bodri fekete. tud

szaladni. de most éppen nem szalad. mert a kosárban ül és csak egy darab

látszik belőle. mert betakartuk.

- Úgy van. a Bodri. - helyeselt Nagyapó.

- Most .én teszek fe! találós kérdést - mondta Mártonka. - Fekete és sza/

ladgál. mi az ~

- Nem igaz. kiáltotta Alenka - . Bodri nem szaladgál. hisz a kosárban ül.

- Nem is Bodri az - mosolygott Mártonka.

- Ehhez a kérdéshez még valamit e! kell árulnod. mert így sosem találnánk

ki - mondta Nagyapó.

- Fekete. csillog és szaladgál - toldotta meg Mártonka a kérdést.

- Ez egyáltalán nem szép találós kérdés - szólalt meg Alenka.

- Igenis. hogy szép - dühösködött Mártonka.

- Ni csak. tán nem akartok veszekedni - lépett közbe Nagyapó. - Tu/

dod mit, Mártonka~ Megadjuk magunkat; áruld el. mi az.

- A te cipőd, Nagyapó - mondta Mártonka.

- De hisz a cipő nem szalad, csak a lábak - ellenkezett Alenka.

- A lábbal a cipő is szalad - védte a maga igazát Mártonka. - Nagyapó

cipője fekete és csillog is.

- Mártonkám, de hisz én most ülök és nem szaladgálok - mondta

Nagyapó.

Szerencsére Alenkának eszébe jutott egy új kérdés, különben tovább folyt

volna a vita a Nagyapó cipőj éről.

- Most én kérdezek, - mondta Alenka. - Fekete, nagy ereje van, akár egy

házat is felemel, mi aZ!

- Semmi - válaszolt Mártonka,

- De bizony, hogy valami - erősködött Alenka.

Mártonka találgatta, találgatta, de nem találta el.

- Fekete, nagy ereje van és akár egy házat is felemel - ismételte Nagyapó,

-- mondd Alenka, nem daru az!

- De igen, daru - helyeselt Alenka. - Látod Mártonka, hogy mégis

valami.

Mártonka kinézett az ablakon.

- Hol a daru, nem látom.

Alenka mamája mosolyogva szólt közbe:

- Nemsokára meglátod a darut, kisfiam. Mindjárt egy gyárhoz érünk,

ott van a daru. Alenka apukája is darun dolgozik, azért ismeri a kislánya

olyan jól. Néhányszor volt a gyárban apukájánál és látta adarut.

Valóban máris egy hosszú fal tünt fel és a fal mögött Mártonka meglátta a

magas gyárkéményt. A gyár udvarán egy daru állt és épp egy nagy ládát emelt

a magasba.

- Egy házat azért még sem emel fel - szólalt meg Mártonka.

- Egy házat egyszerre nem emelne fel, az igaz - válaszolt Nagyapó -, de

bármilyen nehéz gépet felemel. Nézd csak, hogy emeli azt a nehéz ládát. Fele ...

meli a földről és berakja a teherkocsiba.

Alenka mamája a kabátokért nyúlt.

- Mindjárt kiszállunk - szólt - , gyere Alenka felöltöztetlek.

A vonat már lassított.

- Anyuka, utazzunk még egy kicsit - mondta kérőn Alenka. Nagyon

tetszettek neki Nagyapó meséi, meg a találós kérdések is.

Anyuka azonban így szólt:

- És mi lesz Bodrival1 Már biztosan éhes.

A vonat beért az állomásra, megállt és ők gyorsan elbúcsúztak.

- Látogass meg, majd megmutatom Bodri házikóját - hívta Alenka Már ...

tonkát. Mártonka meg is ígérte és búcsúzó ul még egyszer megsimogatta a kis

kutyust.

Mikor a vonat újból elilidult, Mártonka új pajtása után lesett és látta, hogy

anyukájával az állomásépület felé tart; a kosarat is vitték. Egy fiú várta őket és

elvette anyukától a kosarat. Mártonkának erről eszébe jutott, hogy rájuk majd

Nagyanyó vár az állomáson.

- Már vár? - fordult Nagyapóhoz.

- Ki? - kérdezte Nagyapó.

- Hát Nagyanyó az állomáson - felelte Mártonka.

Nagyapó az órájára nézett és azt mondta:

- Még nem vár az állomáso n, de már biztosan készülődik.

Mártonka Nagyanyóra gondok Elképzelte, hogyan fésülködik, hogy köti

a kendőt a fejére, és már nagyon örült a találkozásnak. Aztán Alenkára meg

Bodrira gondolt. Ki tudja tetszibe Bodrinak az új házikó, és nem válik-e

csavargó kutyává. Meglehet, hogy az Alenkáék udvarán is van kecskeól,

benne kiskecske, olyan, amilyenen Nagyapó akart lovagolni. Aztán Manci­

kára gondolt, akire Nagyapónak kellett vigyáznia kisfiú korában. Felébredt-e

akkor Mancika és sírt-e a tejecskéért. Mindjárt meg is kérdezte Nagyapót:

- Mancika sírt otthon l

- Melyik Mancika l

- A kis húgod ... amikor a kecskét hajszoltad a folyóparton.

- Nem sírt. Még aludt, amikor hazaértünk - válaszolt Nagyapó.

- Olyan álomszuszék voln - kérdezte Mártonka.

- Egészen pici baba volt még - mondta Nagyapó. - Te már biztosan

nem alszol annyit.

- Én reggel korán kelek - mondta Mártonka.

- Úgy is kell - helyeselt Nagyapó - , csak a lnsták nem szeretnek felkelni.

Szóval te nem vagy olyan, mint Matíszek, akinek sosem akaródzott felkelni.

66

MATfsZEK ÉS A FARKAS

"Nagyon régen történt. Akkoriban még nálunk is voltak farkasok. Élt

Felső Lehotán egy Matíszek nevű zsellér. Módfelett lusta és babonás ember

volt. Jött a tél, nagy hó esett és Matíszeknek elfogyott a tüzelője.

Egy reggel a kemeneén heverészve így alkudozott önmagával :

- Felkeljek s menjek az erdőbe fáért vagy maradjak a jó meleg kemencén?

Egyszer csak reccsent a szekrény. Már hogyne reccsent volna, mikor rágta

a szú.

Matíszek azonban így okoskodott:

Ez rossz jel. Ha a szekrény recseg, ez biztosan jelent valamit. Inkább

nem megyek az erdőbe.

Befordult a falhoz és délig aludt.

Másnap reggel megint csak a kemencén nyújtózva tűnődött Matíszek: Fel­

keljek s menjek az erdőbe fáért vagy maradjak a jó meleg kemencénl

A szekrény most nem reccsent, tehát nem volt kifogás. Matíszek lemászott

a kemencéről és leült a padra. Éppen akkor állt meg az óra; tegnap ugyanis

elfelejtette felhúzni.

- Nézzük csak - kapta föl a fejét Matíszek - , ez rossz jel. Megállt az óra.

Ugyan mit jelenthet eZI Én inkább nem megyek az erd5be.

Azzal visszamászott a kemencére, lefeküdt és délig aludt.

Harmadnap is a kemencén heverészve tűnődött :

- Felkeljek s menjek az erdőbe fáért vagy maradjak a jó meleg kemencén l

Mivel a szekrény nem reccsent, nem volt kifogás, Matíszek lemászott a ke-

mencéről és leült a padra. Várok egy kicsit, gondolta, hátha megáll az óra.

De az óra nem állt meg; vígan ketyegett tovább.

Matíszek dühösen öltözködött; felhúzta az egyik cipőjét, utána a másikat

és újból körülnézett. A szekrény nem recseg, az óra megy, elindulok - batározta

el kelletlenül. A lovacskát befogta a szánkó ba és elindult az erdőbe. Ám

alig étt ki a faluból, egy macska szaladt át előtte az úton.

- Macska keresztezte az utamat - mondta magában Matíszek, - ez rossz

jel. Ez valamire figyelmeztet. Inkább nem megyek az erdőbe.

Megfordította a fogatot és hazament. Otthon gyorsan levetkőzött, felmászott

a kemencére és délig aludt.

68

Negyedik nap reggel Matíszek a kemencén heverészve tűnődött: - Felkel/

jek s menjek az erdőbe fáén vagy inkább maradjak a jó meleg kemencén?

Hallgatódzott: a szekrény nem recseg, az óra is megy. Kelletlenül, de mégis

lemászott a kemencéről, felöltözött, befogta a lovacskát és elindult az erdőbe.

A mezőn gyönyörűen csillogott a hó. Körülnézett, de most nem keresztezte

macska az újtát.

- Nincs kibúvó - gondolta Matíszek - , mégis csak el kell mennem az

erdőbe.

Az erdő szélén Matíszek egy farkast látott. Mikor közel ért hozzá, a farkas

elszaladt.

Matíszek megörült:

- A farkas fél tőlem. Ni, hogy menekül! Ez jó jel, ma szerencsém lesz.

Végre beért az erdőbe. A lovat meg a szánt az úton hagyta, ő meg beljebb

ment, hogy fűtésre alkalmas, száraz fát vágjon. Mikor már elegendő fát vágott,

gondolta, felrakja a szánkóra.

Elindult a szánkóén, de mikor odaén, nem hitt a szemének ... Míg ő a fát

vágta, a farkas megette a lovát."

- Én azt hiszem, Nagyapó - szólalt meg Mártonka - , hogy Matíszeknek

akkor kellett volna az erdőbe mennie, mikor a macska futott át előtte az úton

A macska biztosan nem tépte volna szét a lovát.

- Nem - válaszolt Nagyapó - Matíszek jobban tette volna, ha mindjárt

az első nap fáén megy és nem várja meg a farkasordító hideget .

• fo •• .. -I~~.~~.~.~I- .. .. .... . ...

- Az az erdő is ilyen volt? - kérdezte Mártonka és kifelé mutatott. A vo..­

nat épp egy erdő szélén haladt.

- Akkor még sűrűbbek voltak az erdők ,- mondta Nagyapó - , és vona..­

tok sem jártak errefelé.

- Nagyapó, Nagyapó - kiáltott fel Mártonka - , nézd ott, egy légyölő

galóca.

Nem messze a vágányoktól, a fűben egy légyölő galóca fehérpettyes piros

kalapja, virított.

- Ott is egy, meg amott is, és nézd, ott mennyi van!

- Eső után mindig sok a gomba. Ha ennyi légyölő galóca nőtt, akkor ehető

gomba is akad bőven. Egyszer majd elmegyünk gombázni, jó l

Mártonka bólintott, de közben folyton az erdőt nézte. Egy irtvány mellett

haladtak el, ahol garmadával állt az ölfa, aztán egyerdészlak következett, majd

valami furcsa házikó.

7°

-- Nézd, Nagyapó, milyen furcsa házikó - mondta Mártonka. - Mi b het az,

- Nem házikó az, hanem etető - mondta Nagyapó. - Télen szénát rak-

nak bele az őzikék számára, hogy ne éhezzenek.

- Azok a fehérlábú fák ott nem nyírfák, Nagyapó, - kérdezte Mártonka.

- Igen, valóban azok nyírfák - válaszolt Nagyapó.

- És mennyi karácsonyfa van itt! - örvendezett Mártonka.

- Azok apró lucfenyők - magyarázott Nagyapó - , azok a magasak meg,

amelyeknek csak egészen fönt van águk, erdei fenyők. - Milyen sokféle fát ismerek már - mondta boldogan Mártonka. - Isme­

rem a nyírfát, a lucfenyőt, az erdei fenyőt.

- Meglehet, hogy útközben még valami erdei állatot is látunk, - mondta

Nagyapó.

- Sok állat él az erdőben, - kérdezte Mártonka.

- Bizony sok, Mártonkám - válaszolt Nagyapó. - Némelyiket bizo-

nyára ismered is.

- A mókust ismerem - mondta Mártonka.

- Akkor te többet tudsz, mint az a nyúl, amelyik összetévesztette a mókust

a rókával.

- Ezt a mesét még nem hallottam - mondta Mártonka - , mondd el

Nagyapó.

MESE A R.ÓKÁR.ÓL

"Egy nyári napon senki sem volt odahaza. A gabonát már mind behordták

a mezőről és apa, anya, nagyapó, nagyanyó meg az unokák is bementek a fa'

luba az aratóünnepélyre.

Te talán nem is tudod, mi az aratóünnepély. Pedig az egy szép falusi ünnep:

szól a zene, az emberek táncolnak, a gyerekeknek bábszínház játszik. Azt

72

ünneplik ilyenkor, hogy befejeződött az aratás, van új gabona, agabonából

elegendő liszt lesz, a lisztből pedig sok ... sok kenyér, kalács és bukta.

De hol is hagytam abba a mesét: - Már tudom, a házikónal. Tehát senki

sem volt otthon, csak a háziállatok. A nyúlketrecben egy nyuszi nekidőlt az

ajtónak, az ajtó kinyílt és a nyuszi kipottyant. Ne félj, nem történt semmi baja,

csak megrázta magát és máris tovább futott az udvaron. Meglátta a kakas és

hangos kukorékolás ba kezdett:

- Kukurikú, vigyázzatok,

mert elszökik anyulatok!

Hasztalan kukorékolt a kakas. Senki sem volt otthon, csak a libák, azok

meg csak mérgelődtek, hogy a kakas milyen lármát csap. Rá is sziszegtek:

- Pszt, pszt!

A nyulacska kíváncsian körülnézett és hopsza, hopsza, egyenesen a kerítés ...

hez szökdelt. A kerítésen talált egy lyukat, átbújt rajta és máris a mezőn tef-'

mett. Balra nézett, magas szamárkórót látott az út mentén; jobbra fordult - ni

csak mit lát; az úton egy kis csibe tipegett.

- Milyen jó - mondta a nyúl - , hogy nem vagyok itt egyedül.

- Milyen jó - mondta a csibe - , hogy nem vagyok itt egyedül.

A nyúl fürgén ugrik és egy kis füvet tép; hű, de finom; aztán alóherét

kóstolja meg az árokban. Az is csudamód ízlik neki, majd ismét fűre támad

gusztusa. Váltogatva tépi, ropogtat ja, egyszer a füvet, másszor alóherét.

A csibe is hol az elhullott gabonaszemet, hol a ki pergett dudvamagot, hol

meg a füvet csipegeti.

Ízlik a nyuszinak, ízlik a csibének is. Igy mendegélnek együtt a mezőn, a

csibe tipegve, a nyulacska ugra ... bugrálva.

Rövidesen beérnek az erdőbe. Ott lakik a róka. Meglátja a nyulat meg a

csibét és máris azon töri a fejét, hogyan kaparinthatná meg mind a kettőt. Ha

73

megfogom a esi bét, gondolja, a nyúl megijed és elfut. Ha megfogom a nyulat,

megijed a csibe és elbújik. A róka mást gondol: előbújik a bokor mögül és

vékony hangon megszólal :

- Nyuszika, csibike, tudjátok/e ki vagyok én,

Sem a nyúl, sem a csibe rókát nem látott még soha, ezért így válaszoltak:

- Nem tudjuk, hogy ki vagy, honnan is tudnánk.

A ti komaasszonyotok vagyok - mondta mézes/mázos hanson a róka és

olyan kedvesen mosolygott, amilyen kedvesen csak tudott.

- No lám, - mondta a nyúl - , vörös vagy, hegyes orrod és lompos farkad

van. Ilyen állatról mesélt nekem egy vén fekete nyúl. Azt mondta, az erdőben

élnek vörös bundájú, lompos farkú állatok. Az egyik ilyen állat a fákon ugrán/

dozik és diót eszik, a másik a földön jár/kel, összefogdossa a nyulakat meg csi/

béket és megeszi őket. Az előbbit mókusnak, a másikat rókának hívják. Te

mi vagy, mókus vagy róka,

- Tőlem nem kell félnetek - hamiskodott a róka - , én mókus vagyok.

Éppen most ugrottam le a fáról. Én csak mogyorót meg fenyőmagot eszem.

A mókusok mást nem is esznek.

A nyulacska erre így szólt:

- Ha mókus vagy, mutasd meg, hogyan tudsz a fákon ugrálni.

A róka nekirugaszkodott, hogy felugrik egy fenyőre, de visszaesett.

- Gyorsan fussunk! - kiáltott a nyúl a csibére - ez róka, nem mókus. -

Még mielőtt a róka meggondolta volna melyikrc vesse rá magát, a két állatka

elszelelt.

Az udvaron így szólt a nyúl a csibéhez:

- Jó, hogyelfutottunk. Az a vörös bundájú állat róka volt és ha meg/

fog bennünket, biztosan azon nyomban felfal mindkettőnket.

Megálljatok cs'ak, mérgelődött a róka, legközelebb nem szöktök meg.

74

Kifutott az erdőből, meglapult a mezsgyén és onnan lesett be az udvarba.

A nyúl meg a csibe nem bírták ki sokáig az udvaron.

- Ha nem megyünk az erdőbe, nem történik semmi bajunk - csipogta

a csibe.

- Csak itt a mezőn sétálunk egyet - bólogatott buzgón a nyúl. Újból

átbújtak hát a kerítésen.

A csibe hol magot, hol füvet csipegetett. A nyúl meg füvet és lóherét rág,

csált. Mindketten jóízGen falatoztak.

A mezsgye mögött lapuló róka a szemét villogtatva tűnődött: elkapom a esi,

bét, megijed a nyúl és elfut. Mást gondolt: hanyatt feküdt, behúnyta a szemét,

mintha halott volna.

- Pí, pí - hívta a csibe a nyulat - , nézd csak nyuszika, ott fekszik a róka.

A szeme csukva, és meg sem moccan. Azt hiszem, meghalt.

75

Nézi a csibe, nézi a nyúl, de a róka mozdulatlanul fekszik.

- Valaki biztosan agyonlőtte - szólalt meg a nyúl - , csak azon csodál­

kozom, hogy csukva a szeme. A halott rókák félszemmel pislogni szoktak.

Mikor a róka ezt meghallotta, pislogni kezdett, mire a nyúl ijedten felkiál­

tott:

- Fussunk, a róka él.

Mire a róka eldöntötte magában, hogy melyikükre csapjon le, bottal üthette

az állatkák nyomát.

Az udvaron így szólt a nyúl a csibéhez:

- J ó, hogyelfutottunk. A halott rókák nem pislognak, én azt csak úgy

mondtam. A róka élt, és ha el nem futunk, megevett volna bennünket.

Megálljatok csak, legközelebb nem szöktök meg, bosszankodott a róka és

VIsszament az erdőbe. Nagyon éhes volt, de az erdőben csak egy szarvassal

találkozott - ám a róka a szarvassal nem mert kikezdeni. Útközben egy fá­

cánt is meglátott, de az gyorsan elrepült. Mit volt mit tennie, visszament a me­

zőre és a bajszát nyalogatva, sóvár szemmel nézett az udvar felé.

A nyúlnak meg a csibének nem sokáig volt maradása az udvaron.

- Ha nem megyünk a mezőre, nem történhet bajunk - csipogta a csibe.

- Csak a kerítés mellett, az úton sétálgatunk egy kicsit - bólogatott he-

lyeslőn a nyúl, és ismét átbújtak a kerítésen; a csibe az egyik lyukon, a nyúl a

másikon.

Az úton sétálgattak, de a mezőre nem merészkedtek.

Az árokban lapuló róka szemét villogtatva tünődött: ha megfogom a nyulat

a csibe megijed és elfut, ha a csibét fogom meg, a nyúl fut el. Mást eszelt ki.

Az árokban fekve panaszos csipogásba kezdett, akár egy bajba jutott csibe:

- Pí, pí, én szegény kiscsibe, beestem a gödörbe és nem tudok kimászni, jaj,

jaj, jaj, ki segít most rajtam, pí, pí, jaj, jaj, jaj!

A csibe megijedt:

- Siessünk, nyuszika, ott az árokban gödörbe esett valami csibe, gyorsan

segítsünk rajta.

A nyúl azonban csak odakiáltott az árok felé:

- Ne félj, te kis csibe, ott a gödörben. Mindjárt lenyújtok egy vesszőt, jól

kapaszkodj bele a fogaiddal, én majd kihúzlak.

- Pí, pí - siránkozott a róka az árokban, de közben örült, hogya riyúl

meg a csibe egészen a közelébe jönnek, és így mind a kettőt kényelmesen meg/

foghatja.

_ Pí, pí - siránkozik csibemódra - pí, pí, nagyon jó lesz nyuszikám, csak

siess és hozd a vesszőt, én majd a fogaimmal belekapaszkodom, te meg a csú

bével kihúzol.

Amint a nyúl ezt meghallotta, felkiáltott:

- Fussunk! Az árokban nem csibe, hanem róka van.

Mire a róka eldöntötte magában, hogy melyik ükre csapjon le, az állatkák

már az udvarban voltak.

77

- Honnan tudtad, hogy róka volt, nem pedig csibe, - kérdezte a csibe a

nyúltól.

- Mióta van a csibének foga, - nevetett a nyúl.

A róka dühöngött és nagyon szégyelte, hogya nyúl túljárt az eszén.

- Még szerencse, hogy senki se látta - vigasztalta magát, amint az erdő

felé igyekezett - , az volna csak a nagy szégyen.

Mégis akadt azonban szemtanúja a dolognak. Egy öreg tücsök. Nótába is

foglalta, és így rövidesen megtudta az egész erdő. Én is hallottam a nótát, és

amit hallottam azt mondtam el."

- Folytasd még a mesét - kérlelte Mártonka, mikor Nagyapó elhallgatott.

- Minden mesének egyszer vége szakad - mondta Nagyapó.

- Hát az a tücsök csak egy mesét tudott a rókáról, - kérdezte Mártonka.

- Hová gondolsz - mosolygott Nagyapó -, a tücsöknek rengeteg mesét

és nótát kell tudnia, hisz reggeltől estig muzsikál.

- Mondj el még egyet - kéne Nagyapót Mártonka.

- Melyiket is, no - gondolkozott Nagyapó.

- Még valamit a rókáról - mondta Mánonka.

Nagyapó gondolkozott, gondolkozott, aztán egyszer csak eszébe jutott egy

újabb mese.

MESE EGY MÁSIK R..ÓKÁR..ÓL

"Egy téli napon az erdő szélén a róka találkozott a varjúval. A varjú egy

faágon ült. Valahol ellopott egy darab húst és épp azt készült elfogyasztani.

- Ó, te szegény varjú - sajnálkozott a róka - , ilyen parányi húsdarabká;

val kell beérned. Az ilyen gyönyörű madár szépen énekelhetne is. Ha pedig

szépen énekelnél, az emberek jobbnál jobb ételekkel traktálnának, és nem

kellene beérned ilyen parányi falatka hússal.

79

- Én szívesen énekelnék - károgta a varjú - , de ha nem tudok.

- Hisz az oly egyszerű - mondta a róka - , a hangod elég erős. Én szíve-

sen megtanítalak énekelni, de csak úgy, ha mindenben szót fogadsz nekem.

A varjú nagy kedvet kapott az énekeléshez, főleg azért, hogy szép énekéért

az emberektől jutalmat kapjon.

Tehát így szólt:

-- Örömest szót fogadok én neked, róka koma, csak taníts meg énekelni.

- Először is dobd el a húst - mondta a ravasz róka -, úgy látom, romlott.

Ha megtanulsz énekelni, annyi eledeled lesz, amennyit csak akarsz.

A varjú ledobta a húst a hóba.

A róka így folytatta:

- Most nyisd ki a csőröd, ahogy csak bírod. Ebben rejlik az egész tudo­

mány. Ha ti varjak úgy kinyitnátok a csőrötöket, mint a pacsirták, ti is olyan

szépen énekeln étek, mint ők.

A varjú kitátotta a csőrét, ahogy csak bírta és énekelt: kár, kár. Nem tapasv

talta, hogy szebben károgna, mint azelőtt, de a róka oly csodálattal hallgatta,

mintha pacsirta énekelt volna, nem varjú.

- Ó, te szép varjú - hízelgett a ravasz róka - , milyen gyönyörű a han­

god! Most már az összes madárnál szebben énekelsz R.epülj nyugodtan a fa­

luba és énekelj az embereknek. Meglátod mennyi ajándékot kapsz.

A csacsi varjú hitt a rókának és büszkén repült a faluba, hogy megmutassa

az embereknek, milyen gyönyörűen énekel. Amint a varjú elrepült, a róka jó­

ízűen felfalta a húst.

A varjú beért a faluba, leszállt egyalmafára, csőrét kitátotta, ahogy csak

bírta és fülsiketítő károgásba kezdett.

Az udvaron egy olyanforma kisfiú játszadozott, mint te vagy, Mártonka.

Mikor meghallotta a varjú károgását, szaladt a kertbe.

80

- Máris jönnek az emberek, hogy meghallgassák szép énekemet, megdi­

csérjenek és aztán hozzák az ajándékokat - gondolta a varjú.

A fiú azonban így gondolkozott: nagyon éhes lehet ez a varjú, hogy ennyit

károg. Letört egy darabot a kenyeréből és felhajította a varjúnak. A varjú

megette a kenyeret és gyorsan visszarepült az erdőbe, hogy eldicsekedjen a róká­

nak, milyen szerencsével járt a faluban.

- R-óka koma, róka koma - károgott már messziről - , jól megtanítottál

énekelni. Berepültem a faluba és alig hogy énekelni kezdtem, jött egy ember és

finom eledelt adott. Úgy jóllaktam, mint a duda.

A róka hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Igazán! - károgta a varjú - Az éneklés nagyon egyszerű dolog. Csak

jól ki kell nyitn unk a csőrünket. Most már egy cseppet sem félek a téltől, ha

éhes leszek, berepülök a falu ba, énekelek egy kicsit, és lesz eledel bőven.

Mikor a varjú elrepült, a róka így okoskodott:

- A varjú biztosan nem hazudik. Énekelt az embereknek és eledelt kapott

érte. Elég furcsák az emberek, hogy azért a csúf károgásért még etetik is a var­

jút. Ha az embereknek a varjú éneke tetszik, mért ne tetszene az enyém.

Azzal mindjárt kieresztette a hangját.

- Nem valami szépen énekelek - morgott magában - , ez csak amolyan

nyivákolás, de még mindég szebb, mint a varjú károgása. Én legalább a

dallamot betartom. Bemegyek a faluba és szerencsét próbálok.

Be is futott a faluba és az első kertben éktelen dalolásba kezdett.

A házban meghallották a róka sívítását és ráuszították a kutyákat.

R-óka koma bizony csak nagy nehezen menekült el ép bőrrel."

- Mártonka, most te mesélhetnél valamit nekem. Én már eleget meséltem

- mondta Nagyapó.

- A rókáról meséljek l - kérdezte Mártonka.

81

- Akár a rókáról is - válaszolt Nagyapó.

- De amit én tudok, az nagyon rövid - mondta Mártonka és rákezd te:

Fut a róka Táborba,

zsákot cipel a hátán;

a kis sün fut utána,

lyukat csinál a zsákján.

- Ez szép volt, - dicsérte meg Nagyapó Mártonkát. - Tudod mit, most

együtt mondunk el egy verset. Én mindig elkezdem és amikor elhallgatok, te

folytatod.

- De nem lesz nehéz, - kérdezte Mártonka.

- Ne félj, nagyon könnyű lesz - válaszolt Nagyapó és máris megkezdett

egy versikét :

- Volt egy fekete cica,

hosszú volt a -

- bajusza - mondta, Mártonka.

- Négy kis fehér mancs a ,

a mancsan a-

82

- karma - fejezte be Mártonka.

- Meglátott egy egeret,

Hoppsza, egér -

- megeszlek - felelte Mártonka.

- Látod milyen jól megy - nevetett Nagyapó -, és ha ez ilyen jól sikerült,

összeállíthatnánk közösen egy mesét is.

- Hát azt meg hogyan: - csodálkozott Mártonka.

- Egész egyszerűen - válaszolt Nagyapó - , én megkezdek egy mesét, te

kitalálsz hozzá valamit és folytatod, aztán megint én mondok hozzá egy keve/

set, utánam te egy keveset. Igy mesélünk közösen.

- Ez nagyon jó lesz - tapsolt örömében Mártonka.

- Tehát, volt egyszer egy hosszú vonat - kezdett mesélni Nagyapó.

Mártonka kis ideig gondolkozott, aztán rákapcsolt:

- És abban a vonatban Utazott Nagyapó Mártonkával.

- A vonatra később felszállt Alenka az anyukájával meg a kis Bodrival -

folytatta Nagyapó.

- Egyszer csak elveszett Bodri - mondta Mártonka.

- Aztán előkerült - folytatta Nagyapó.

- És Bodri új kutyaólat kap - toldotta meg Mártonka.

- Szorgalmas kutyus lesz belőle és nem lesz csavargó, sem bolondos ~ me/

sélte Nagyapó.

- És olyan lusta sem lesz, mint Matíszek - fejezte be Márt~nka a mesét.

~ Ez aztán furcsa mese - mosolygott Nagyapó. - A vonatról kezdtünk

mesélni és egyszercsak Matíszekhez értünk. Megkezdrünk egy mesét, de nem

tudjuk befejezni.

- Tudod mit, Nagyapó, ez olyan mese lesz, amelynek nincs vége - neve/

tett Mártonka.

- Én nem bánom - mondta Nagyapó és folytatta a mesét:

- A vonaton Mártonka utazott Nagyapóval és Nagyapó mesék

- Mesélt a rókáról, a csibéről meg a nyúlról - folytatta Mártonka.

- Aztán közösen mondtak egy mesét - mosolygott Nagyapó - , az a mese

pedig így kezdődött: Volt egyszer egy hosszú vonat. ..

- ... és abban a vonatban utazott Nagyapó Mártonkával - nevetett Már­

tonka.

- A vonatra később felszállt Alenka az anyukájával meg a kis Bodrival -

folytatta Nagyapó.

- A Bodri elveszett - mondta Mártonka.

- Aztán előkerült - mondta Nagyapó.

- Nagyapó - szólalt meg Mártonka --- , ennek a mesének valóban nincs ,

vege.

- Bizony nincs - bólintott Nagyapó.

- Tudod mit, hagyjuk abba a mesét és inkább nézzünk ki az ablakon.

Így aztán megint az erdőt nézték, de nem sokáig, mert a fák egyre ritkultak,

a végén már csak itt ... ott láttak egy ... egyakkorka fenyőt, mint egy kisebbfajta ka ...

rácsonyfa. Az erdő véget ért. Egyszerre csak valahonnan az erdőből egy ország'"

út bukkant fel és a vágányok mellett haladt tovább.

- Lehet, hogy az úton megint valami autó versenyez majd velünk -

mondta Mártonka.

- Nézd csak - mutatott ki Nagyapó az ablakon - , tudod mit szállít az

a teherautó:

- Tudom - mondta Mártonka - , téglát. Ilyen téglákból épül a ház.

Rövidesen meglátták a helyet is, ahová az autó a téglát szállította. Több

kőműves dolgozott ott, házat építettek. A falak majdnem készen álltak, és

már látszott az ablakok meg ajtók helye is.

- Ki lakik majd abban a házban, - kérdezte Mártonka Nagyapót.

- Gyerekek járnak majd oda tanulni, Mártonkám; új iskolát építenek -

magyarázta Nagyapó.

- Rövidesen el is készül, - kérdezte Mártonka.

- Hát igen - bólogatott Nagyapó - , még megcsinálják a tetőt, az ablako;

kat, ajtókat, kipadlózzák, a festők kifestik az osztályokat, hozzák a padokat

meg a fekete táblát, és kész az iskola.

- Mi történne, ha megtévednének s először hoznák a padokat és csak aztán

csinálnák meg a tetőt, - kérdezte Mártonka.

- Ne félj, nem tévednek meg - mondta Nagyapó - ,jól megtanulták az

építőmunkások, hogy mi a sorrend, mit kell előbb megcsinálniok és mit ké;

sőbb. Ilyen tévedés csak Rontóton esett meg.

- Hogyan tévedtek Rontóton , - kíváncsiskodott Mártonka.

HOGYAN ÉPÍTETTEK R-ONTÓTON ISKOLÁT

"Az úgy történt, hogy R-ontóton sok.-sok évvel ezelőtt lerombolták az isko­

lát. - Minek nekünk iskola - mondogatták - , a gombócot a tányéron nem

kell megszámolnunk, a kása nem olvasni való és a kolbásszal még ha akar­

nánk, se írhatunk. - A lerombolt iskola helyére burgonyát ültettek. Elége­

detten csodálták leleményüket és további okosságokon törték akobakjukat.

Gondolkoztak, egyre csak gondolkoztak, és így múlt egyik éva másik után.

86

- Tudjátok, mit - szólalt meg végül a legfurfangosabb atyafi - , gyerünk

és építsünk iskolát.

- Minek építenénk iskolát - dörmögték a többiek - , évekkel ezelőtt le;

romboltuk és most újra, építsük fel1 A gombócokat a tányéron nem kell meg;

számolnunk, a kása nem olvasni való és a kolbásszal nem írhatunk. Minek

építsünk iskolát<

A furfangosok furfangosa azonban nem tágított:

- Olyan iskolát építünk, ahol majd nem írásra meg olvasásra, hanem a ron;

tóti furfangra tanítj uk a gyerekeket. Meglátjátok, az egész világról ideseregIe...

nek az emberek, hogya mi furfangjainkat megtanulják.

- Így már igen - helyeseltek a többiek - , R..ontót dicsőségéért mindenr

megteszünk. Felépít jük az iskolát.

Azt azonban senki sem tudta, hogyan építik a házat. Egyikük sem tudott

írni, olvasni, sem számolni. T anakodtak, tanakodtak, míg végül a főokos

megszólalt :

- Mire a sok tanakodás1 Fő, hogy teteje legyen a háznak, mert anélkül

beesik az eső a szobába. Én azt javasolom, kezdjük a legfontosabbal, tehát a

tetővel.

A rontótiak neki is láttak a tetőnek. Mikor elkészült, újabb tanakodás\n

kezdtek, hogyan építsenek a tető alá házat.

- A tetőt emeljük fel - mondta a főokos - , és sebtiben építsük alája a

házat.

R..ontót száz legerősebb gazdája a vállára emelte a tetőt és csak úgy izzadtak

a nagy súly alatt. A többi rontóti meg gyors tempóban építette a falakat a tető

alá. A gazdák azonban nem sokáig bírták a terhet. A tető igen nehéz volt és

ugyancsak nyomta a vállukat. Nyögve görnyedeztek alatta; egyesek már le is

térdepeltek és így a tető félrebillent.

Estig felhúzták a négy falat és ráhelyezték a tetőt. Az iskola falai igen ala­

csonyak lettek; azon az oldalon, ahol térdepelve tartották a tetőt, a fal alig volt

magasabb az útszéli csalánnál.

- Kissé alacsony iskolát építettünk - mondta a főokos - , de sebaj, a ta­

nulók majd egy kicsit meghajolnak és úgy kényelmesen beférnek.

A rontótiak először kívülről csodálták meg iskolájukat, aztán bévülről akar­

ták látni. Keresték az ajtót, de bizony sehol sem volt.

- Különös - csodálkoztak - , hiszen minden háznak van ajtaja, hogyan

lehet, hogya mi új iskolánknak nincs l

Legjobban a főokos töprengett, végül meg is szólalt:

- Az iskolának valóban nincsen ajtaja, és tudjátok miém Valószínüleg

azért, mert nem csináltunk ajtót. Csinálunk egy ajtót, és azon járunk majd be

az iskolába.

Erre lyukat véstek a falon és ajtót csináltak rá.

Az ajtó azonban oly kicsi és alacsony volt, hogy csak négykézláb tudtak

bemászni rajta.

- Nem baj, a gyerekek legalább nem koptat ják a cipőj ük talpát, ha majd

négykézláb másznak be az iskolába - mondta a főokos és néhány társával

mindjárt be is kúszott az ajtón.

Bent leguggoltak, nehogy beverjék a fejüket a tetőbe és csodálkoztak:

- Hát ez hogy lehen Hiszen itt koromsötétség van. Otthon aházainkban

világos van, itt meg teljes sötétség.

Rövid töprengés után megszólalt a főokos:

- Az iskolában valóban sötétség van. Tudjátok, miém Valószínűleg azért,

mert nem csináltunk rá ablakot. Azt javasolom azonban, hogy most már ne

is csináljunk ablakokat, hanem zsákkal hordjuk be kinttől a világosságot.

A rontótiak erre nagy serényen gyűjtötték zsákba a világosságot, a zsákokat

88

jó erősen bekötözték, bent az iskolában aztán kioldozták, hogy kiszórhassák

belőlük a világosságot. Az iskolában azonban csak sötét volt.

- Mennyi világosság kell egy ilyen alacsony iskolába! - sóhajtoztak és

hordták be a zsákokat. - Hát még ha magas iskolánk volna! - Még örültek

is, hogy olyan alacsonyra építették az iskolát.

- Tán ritkák a zsákjaink és útközben kiszóródik belőlük a világosság

- mondta végül a főokos. - Hozzunk inkább fedeles kancsókat meg fazeka--

kat és azokban hordjuk a világosságot. Úgy majd gyorsabban megy.

A romótiak egy álló hétig hordták kancsókkal meg fazekakkal a világossá/

got az iskolába, de ott bizony olyan sötétség volt, mint azelőtt.

És azt hiszem, hogy máig is sötétség van a rontóti iskolában."

- Nagyapó, és hol van az a R..ontót / - kérdezte Mártonka. - Egyszer elme,

hetnénk oda.

- R..ontót / - mosolygott Nagyapó, - az csak a mesében van. Meg ha vala,

hol az emberek rosszul vagy helytelenül csinálnak valamit, azokról mondják,

hogy úgy csinálják, mint a rontótiak.

- És ha én rontanék el valamin - kérdezte Mártonka.

- Akkor bizony te is olyan volnál, mint a rontótiak - válaszolt Nagyapó.

- Az állatoknak is van R..ontótjuk1 - kérdezte Mártonka.

- Az állatoknak nincs R..ontótjuk.

- Mert azok, ugye, sosem tévednek, mindig tudják, mit kell tenniök/ -

kérdezte Mártonka.

AZ ELÉGEDETLEN HALACSKA

"Örök idők óta az a rend járja, hogy a vízi állatok a vízben élnek, az erdei

vagy mezei állatok, a földön futkároznak, a madarak a levegőben röpködnek,

és vannak olyan állatok is, melyek a föld alatt élnek. Igy van ez rendjén és

nem hiszem, hogy valaha valaki is látott volna macskát a mezők fölött repülni

vagy verebet vakondok módjára a földet túrni. A macskáknak lábuk van

91

hogy jól fussanak, a madaraknak szárnyuk, hogy repüljenek, a vakondok­

nak lapátszrű mancsa, hogy jól túrhassa a földet, a halaknak pedig uszonyuk,

hogy a vízben vígan úszkálhassanak.

Élt azonban egyszer egy halacska, amelynek nem tetszett ez a rend, ezért Így

szólt:

Milyen kár, hogy nem tudok repülni. Felrepülnék magasan a víz fölé és

talán a világ végére is elláthatnék.

- Ki tudja, halacska - válaszolt neki az öreg ponty - , ki tudja mit látnál.

Én csak a mi folyónkat ismerem. A folyóban születtem, itt úszkálok, és ha vi­

gyázok, hogy meg ne fogjon a halász, itt is pusztulok el.

- A folyó fölött gyönyörű világ lehet - ábrándozott a halacska - , a ho­

mokban gyerekek labdáZllak; ha fölszállhatnék a víz fölé, láthatnám.

- Azt hallottam - mondta a ponty - , hogy van a világon olyan hal ­

várj csak, talán eszembe jut a neve - igen már tudom: pisztrángnak hívják.

A pisztráng felugrik a víz fölé, mintha repülne, aztán újra alámerül. A mi fo­

lyónkban azonban nincs pisztráng, az csak a hegyi patakokban él.

- Bárcsak madár lehetnék - sóhajtott a halacska - , vagy legalább pisz-,

trang.

- Ugyan már, kinek volna kedve az olyan komédiázáshoz - csodálkozott

a ponty. - Kiugrálni a vízből, vagy repkedni; nem nekünk való az! A pisz­

trángnak a sekély vízben valószinűleg köveket vagy gátakat kell átugrania,

de a mi folyónkban elegendő víz van, mire itt az ugrándozás!

A halacska nem hajlott a szóra. Hadd beszéljen a ponty, gondolta és meg­

próbált felugrani a víz fölé. Csak a levegőbe jussak, gondolta, aztán már megy

a repülés is. Széttárom az uszonyaimat, mint a madarak a szárnyukat, és re­

pülök. Csak az ugrás sikerüljön.

A halacska kidugta a fejét a vízből, csapott egyet a farkával, hogy lendületet

92

vegyen - de nem sikerült az ugrás. Megpróbálom egyszerre az uszonyaimmal

meg a farkammal is, határozta el. Addig, addig próbálgatta, míg végre sike ...

rült.

- R.epülök, repülök! - örvendezett. - És milyen sokáig repülök!

Egyszerre csak észrevette, hogy valami erősen szorítja a hasát. Megnézte mi

az, hát elrémült. Egy sirály tartotta a csőrében és repült vele a folyó fölött. A si ...

rály meglátta, amint a halacska a víz fölé ugrált, lecsap ott rá, a csőrébe fogta és

repülve vitte.

- Bár inkább a vízben maradtam volna - kesergett a halacska. - Most

már ütött az utolsó órám. Kétségbeesetten ficánkolt, rángatódzott, míg végre

sikerült kiszabadulnia a sirály csőré ből és visszapottyant a vízbe. Az egész teste

fájt.

- Jól ellátta a bajom a sirály - jajgatott.

Találkozott az öreg ponttyal, és az megkérdezte:

- No, halacska mit láttál a víz fölött repülés közben?

- Semmi szépet - válaszolt a halacska - , csupán egy hegyes csőre láttam,

de az egész testem sajog tőle. Kint sokkal rosszabb, mint a vízben.

- Látod, nem megmondtam!? - korholta őt a ponty. - Nekünk, halak­

nak a vízben a helyünk."

, I·

I I u

I

A vonat éppen egy kisebb hídon haladt át, és Mártonka megpillantotta a

folyót. Ki tudja, goridolta, hogy ebben a folyóban vannabe elégedetlen ha/

lacskák. Figyelt, nem lát/e a víz fölött sirályt. Sirály helyett azonban csak egy

kötelet látott a víz fölött. A kötél végén egy csónakféle úszott.

- Nagyapó, nézd csak, komp! - kiáltott fel Mártonka.

- Igen - mondta Nagyapó - , komp. Azon kelnek át az emberek egyik

partról a másikra. De tudod/e, hogy már nemsokára Nagyanyónál leszünk?

- Hiszen már alig várom - mondta Mártonka.

- Az a kis idő már egykettőre eltelik - mondta Nagyapó. - De hogy

még gyorsabban teljék, elmondok egy mesét a kompról.

... ~ .•. ) •. ) ... )."~}oC>

HOGYAN LETT AKISMALACBÓL RÉVÉSZ

"Élt egyszer egy öregember. A házikója mellet állt egy ólacska, azon há ...

rom ajtó. Az első ajtó mögött lakott a kismalac, a másik mögött a kecske, a

harmadik mögött pedig a tyúkok meg a kakas.

A kakas már napkelte előtt kukorékolt.

- Ejnye, ejnye, sóhajtozott a kismalac - , már megmt fölébresztett a

95

kakas. Soha nem alhatom ki magam. Legszívesebben elhurcolkodnék innen,

valahová messzire, ahol nincsenek kakasok.

- Úgy bizony - szólalt meg a kecske - , máshol biztosan jobb dolgunk

volna. Egyszer legelés közben elcsavarogtam egészen a folyóig. Ott egyetlen

kakast sem láttam.

A kakas meg csak vígan kukorékolt, nem törődve azzal, hogya kismalac­

nak meg a kecskének ínyére van;e a kukorékolása vagy sem. A kismalac dü;

hösködött:

- Micsoda lárma! Csak nyissa ki a gazdánk az ajtót, rögvest elhurcolko;

dom innen.

- Gyerünk együtt világgá - javasolta a kecske - , kettesben vígabb az uta; ,

zas.

Jött a gazda, kinyitotta az ajtókat, hogy megetesse állatait. A kismalac kifu;

tott az udvarra, az udvarból a kertbe, a kertből a mezőre és máris az úton volt.

A kecske meg futott utána.

Öreg gazdáj uk hiába hívta, csalogatta őket vissza, a két cimbora elszökött.

- Már legalább egy napja megyünk - mondta a kismalac a kecskének.

- Hová gondolsz - válaszolt a kecske - , hiszen még csak a folyónál

vagyunk.

A folyón ott volt a komp.

- Van pénzetek! - kérdezte a révész a szökevényektől.

- Egy garasunk sincs - válaszolták.

- Akkor magatoknak kell áteveznetek - mondta a révész - , én Ingyen

nem viszlek át. Kölcsön adok egy csónakot, de aztán visszahozzátok ám!

- Visszahozzuk ---'- mondta a kismalac.

Beültek a csónakba és áteveztek a túlsó partra .. A kecske kiugrott, a kismalac

meg a csónakban maradt, hogy visszavigye a csónakot.

96

- Várj csak - kiáltott a kecske a kismalacra - , ha vis,szaviszed a csónakot,

hogyan jutsz át hozzám l

- Igazad van - mondta a kismalac - , ülj te is melIém és együtt visszük

vissza a csónakot.

A kecske beugrott a csónakba, hogyakismalaccal együtt vigyék vissza.

- Milyen ügyesek vagyunk - örvendeztek a balgák - , átevezünk a folyón

visszaadjuk a csónakot és megyünk tovább.

A csónakot visszaadták a révésznek és elindultak.

Egyszer csak megszólalt a kismalac:

- Olyan ismerős nekem ez a környék.

- Nekem is - válaszolt a kecske.

- Úgy látszik, hogy a világ mindenütt egyforma - röfögte a kismalac.

- Meglehet, hogya világ valóban mindenütt egyforma - mekegte rá a

kecske.

- Kíváncsi vagyok, vannak..-e errefelé kakasok - mondta a kismalac.

Végigmentek a mezőn, majd a ketten, onnét pedig az udvarra jutottak.

- Ez az udvar is olyan ismerős - mekegte a kecske.

- De nézd azt az ól at, egészen olyan mint a miénk - röfögte a kismalac - ,

gyere, megnézzük bévülről.

Amint bementek az ól ba, odafutott az öregember és rájuk zárta az ajtót.

A kakas meg éppen akkor repült fel a kerítésre és egy nagyot kukorékolt.

- Itt is van kakas - mekegte a kecske.

- Öreg gazdánktól megszöktünk, de itt is minden olyan, mint nála volt -

röfögte a kismalac.

- Mindenütt egyforma a világ - mekegte a kecske.

- Én azt javasolom - mondta a kismalac ~, ha az egész világ egyforma,

akkor már ne is menjünk tovább.

97

A cimborák hát ottmaradtak öreg gazdáj uknál. Reggel megint csak a ka/

kas ébresztette őket.

- Hiába - mondta a kismalac - , a világ mindenütt egyforma.

- És mindenütt vannak kakasok - mekegte a kecske."

- A kismalac tévedett, ugye, Nagyapó, a kecskével együtt VIsszaevezett

arra az oldalra, ahol az öregember lakott - nevetett Mártonka.

- És visszatértek öreg gazdáj ukhoz - mondta Nagyapó.

- De erről sem a kismalac, sem a kecske nem tudott - tette hozzá Már/

tonka.

- Azt hitték, hogy idegenben vannak, pedig orthon voltak a saját óljukban

- mondta még Nagyapó.

Brrr - de megijedt Mártonka. Az ablak mellett egy gyorsvonat robogott el.

Nagyot sípolt és már el is tűnt . .

Utána egy tehervonattal találkoztak, de Mártonka most már nem ijedt meg.

A tehervonat is füttyentett és zakatolva eltűnt.

- Nagyapó, mi volt azokban a kocsikban1 - kérdezte Mártonka.

Nagyapó válasz helyett mesélni kezdett.

MESE A TEHER.VONATR.ÓL

"Legelől ment a mozdony, utána a szolgálati kocsi, a szolgálati kocsi után

egy burgonyával megrakott vagon, a burgonyás vagon után egy fával teli va­

gon, azután egy szenes vagon, a szenes vagon után egy üveggel megrakott va ...

gon, utána egy gabonával teli vagon és végül egy teljesen üres vagon. Ez volt

a legutolsó.

99

Az üres vagon zakatolt, hangoskodott a legjobban. Még énekelt is. Az

előtte haladó gabonás vagon végül megkérdezte:

- Mi az, miért vigadsz annyira l

- Hogyne vigadnék - válaszolt az utolsó, üres vagon - , mikor én vagyok

a leghíresebb vagon. A múlt héten egy oroszlánt szállítottam a prágai állat;

kertbe. Ilyen nagy és erős vagon vagyok; oroszlánt szállítottam.

- Mi haszna a nagy erődnek - mondta a gabonás vagon - , ha én nem

húználak, megállná!. Tőlem függ, továbbmész;e vagy sem.

- Mit locsogsz - dörmögte az üveggel teli vagon, amely a gabonás vagon

előtt haladt - , ha én nem húználak, mind a ketten megállnátok.

- No, csak lassabban- sziszegte a szenes vagon. - Ha én nem húználak,

mind a hárman megállnátok. '

- Mit veszekedtek - szólalt meg a fával megrakott vagon - , mind a

négyeteket én húzlak.

Meghallotta ezt a burgonyás vagon és gúnyosan nevetett:

- Mi j ut eszetekbe, csakis én h úzlak benneteket.

- Jobban tennétek, ha hallgatnátok - rivallt rájuk a szolgálati kocsi. Ha

én nem volnék, mind megállnátok, hisz az egész szerelvényt én húzom.

- Kár úgy kérkedned - dühösködött a mozdony - , ha én nem volnék,

meg sem mozdulnátok.

A vonat egyszer csak megállt.

- Mi történt, mért álltunk meg, mért nem húzol - kérdezte az utolsó va;

gon; az az erős és nagy, amelyik a múlt héten oroszlánt szállított.

- Nem mehetek, mert az előttem lévő vagon megállt. Nem tudom, mért

nem húz - válaszolt a gabonás vagon.

- Azért álltam meg. mert a szenes vagon nem húz - dörmögte az üveggel

megrakott vagon.

roo

- Hogyan menjek, mikor a fás vagon nem húz - sziszegte a szenes vagon.

- Nem mehetek, mert a burgonyás vagon nem húz - mondta a fás vagon.

- A szolgálati kocsi az oka, nem mehetek, ha ő nem húz - mentegetődzött

a burgonyás vagon.

- Én nem tehetek róla. Azért álltam meg; mert a mozdony nem húz -

mondta a szolgálati kocsi.

A mozdony hallgatott; csak a kéménye pöfékelt, ontotta a füstöt.

- Hallod ... e mozdony, mért álltál meg' - kérdezte a szolgálati kocsi. -

Az előbb azt mondtad, hogy te húzod az egész §zerelvényt, akkor most mért

nem húzol,

- Mert az ember megállít ott - felelte a mozdony - , majd ha az ember

akarja, tovább megyek.

A tehervonat nemsokára megindult, de most már nem veszekedtek avago ...

nok. A mozdony pöfékelt, és az ember irányította."

Nagyapó befejezte a mesét, kinézett az ablakon és így szólt.

- No, Mártonkám, nemsokára otthon leszünk. Látod azt a mezei utan

De sokszor jártam én arra!

Mártonka azonban nem az utat nézte. A villanydrótokra letelepedő mada ...

rakat figyelte. Mennyi madár!

- Nagyapó, miért sereglik össze az a sok madán - kérdezte meg végül.

- Fecskéket látsz - mondta Nagyapó. - Azért gyülekeznek, mert rövi ...

desen elhagynak bennünket.

- Miért költöznek el tőlünk a fecskék 1 - kérdezte Mártonka.

- Elmondom - válaszolt Nagyapó -, úgyis ez lesz az utolsó mesém, mert

rövidesen kiszáll unk.

MESE AZ UTOLSÓ FECSKÉRŐL

"Varjút meg verebet láthatsz Mártonkám télen is, amikor már leesett a hó.

Nem minden madár költözik el tél előtt melegebb tájakra. A fecskék azonban

télen minálunk éhen pusztulnának, mivel szúnyogot meg legyet fogdosnak,

azzal élnek, ámde télen se szúnyogok se legyek nem röpdösnek.

Ezért hát a fecskék ősszel egybesereglenek, a falu végén rátelepszenek a teb

I03

fondrótra és készülnek a közös nagy útra. Egyszer is ott ültek már a dróton és

éppen készültek indulni, amikor megszólalt a sor legvégén ülő fecske:

- Testvéreim, várjatok még egy kicsit. A domboldali házikó fecskéje még

hiányzik; várjuk be őt is.

A legidősebb fecske így szólt:

- Már miért ne várnánk egy kicsit< Megvárjuk az utolsó fecskét is és vele

együtt repülünk el.

A fecskék tovább üldögéltek a dróton és vártak. Időnként egy-egy felrepült,

körülnézett és újra visszatért.

- Nem jön még az az utolsó fecskel - kérdezték a többiek.

- N em, még nem látni.

Az utolsó fecske csak nem jött.

Már a delet is elharangozták a faluban.

- Ugyan holleheu .. tekingéltek a többi fecskék, miközben csőr ü kkel a

tollukat relldezgették. - Nélküle nem repülhetünk el,

- Várjatok még egy kicsit - mondta a sor végén ülő fecske.

- Egy kis ideig még várhatunk - mondta a legidősebb fecske.

Vártak egy kicsit, aztán még egy kicsit, de az utolsó fecske még mindég nem érkezett meg.

Már a gyerekek is kijöttek az iskolából, már a munkások is hazatérőben vol­

tak; ki kerékpáron, ki motoron.

- R.epülj el a domboldali házikóhoz, nézd meg, nem történt-e valami baja

az utolsó fecskének - mondta a legidősebb fecske a sor legvégén ülőnek.

A fecske elrepült a domboldalra. Az utolsó fecske fészke a házikó melletti

istálló eresze alatt volt. A fészek ott lapult az eresz alatt, de a fecske nem volt

benne.

A fecske szomorúan tért vissza társaihoz és így szólt:

104

- Testvéreim, voltam a domboldali házikónál,de az utolsó fecskét nem ta..­

láltam a fészkében. ,

- Tovább már nem várhatunk - kiáltoztak a többiek. - Estig a nagy tÓ..-

nál kell lennünk, de ha várunk, nem érkezünk oda időben. Induljunk hát az

utolsó fecske nélkül.

- Széttárták szárnyukat, kis ideig még ott keringtek a mező fölött, aztán a

folyó feié repültek.

Az utolsó fecske minderről nem tudott. Vígan röpködött a kertek felett.

A nap melegen sütött és így még itt..-ott akadt egy..-egy legyecske is. Amikor

már eleget röpködött, letelepedett egy almafa ágára, felnézett a kék égre, aztán

meg le a zöld fűre. A fűben egy sünt látott, amint éppen valahová sietett.

- Hová sietsz úgy, sün pajtás, - kérdezte a fecske.

- Már hogyne sietnék - válaszolt a sün. - Nemsokára itt a tél, és még

nincs megfelelő vackom, ahol a harasztban megbújva átaludhatnám a telet.

- Te már a télről beszélsz, - csodálkozott a fecske. - Nézd, hogy süt a

nap, s még a legyek is röpködnek, az imént fogtam egyet.

- Meglehet - mondta a sün - , hogy ma utoljára melegít a nap, aztán

majd csak világít, de meleget nem ád. Leesik a hó, és hol találok aztán egy

meleg zugot, ahol eltölthetem a teleu

A fecske nem szívesen gondolt a télre s nem hitt a sün szavának. A kertből

a mezőre repült, ahol egy hörcsögöt látott. A hörcsög nem sietett, nyugodtan

sütkérezett a napon.

A fecske örömmel szólította meg:

- Úgy örülök, hogy látlak. Már majdnem elhittem, amit a sün mondott az

imént. Azt mondta, sietnie kell, mert nemsokára itt a tél. U gye, te nem sietsz,

A nap még soká fog sütni és melegíteni.

- Már miért sietnék - mondta a hörcsög. - Eleget dolgoztam. Annyi ga..-

1°5

bonát hordtam össze, hogy két télre is elegendő lesz. Most már nyugodtan

pihenhetek. Tőlem már ma éjszaka is havazhat.

A fecske megrémült. Felröpült és a napot nézte.

- Kis fecske, kis fecske - szólítják valahonnét. Egy magas fenyő legfelső

ágán mókus ült és az kiáltott utána. - Hová repülsZl - kérdezte a kiváncsi

mókus.

- Nem értem, - mondta a fecske, - mindenki azzal ijesztget, hogy nem/

sokára itt a tél. Mi a te véleményed, mókuskám i

- Már öszehordtam egy halom mogyorót a fészkembe - bólogatott a mó/

kus - , de azt hiszem, kevés lesz. Tavaly sokat éheztem. Hosszú tél volt és

hamar elfogyott a készletem.

- Mindenki csak a télről beszél, - elégedetlenkedett a fecske -- , jobb lesz,

ha elrepülök a seregélyhez és vele tanácskozom.

A seregély egy nagy körtefa odujában lakott. Többnyire a körtefán ült és

víg nótákat fütyörészett. Ma azonban nem ült a körtefán. A körtefa ágán egy ·

tarka macska gunnyasztott és nagyokat pislogott.

- Te haszontalan macska, biztosan megetted a seregély t - támadt rá a

fecske.

- Szívesen megettem volna - nyávogott a macska - , de hol van az már!

A többi seregéllyel együtt elszállt melegebb vidékre, mert közeleg a tél.

A fecske most már nem kérdezősködött. Gyorsan elrepült a falu végére, de a

többi fecske már nem volt ott.

- Igy hát csakugyan utolsónak maradtam - mondta a fecske - , sietnem

kell a többiek után, talán még elérem őket.

A többiek már a nagy tónál jártak és az utolsó fecskét emlegették.

- Jön a tél, és az utolsó fecske éhen hal - mondta az egyik.

- Megfagy - mondta a másik.

106

- Szegény fecske - mondta a harmadik.

- Itt vagyok - szólalt meg fölöttük az utolsó fecske.

- Itt van, itt van! - kiáltozták a fecskék és örvendezve röpdösték körül.

Egy öreg béka úgy megijedt a fecskék zsivajától, hogy majd belepottyant

a tóba. Azt hitte szegény, hogya gólyák is visszatérnek a tóhoz."

Nagy~pó befejezte a mesét, de még mosolygott.

- Mit gondolsz, Mártonka, valóban az volt az utolsó fecske I Én azt hiszem,

hogy nem az utolsó fecske volt.

- Még másik fecske is maradt a faluban I - kérdezte Mártonka.

- Bizony maradt, sőt nem is egy - mosolygott Nagyapó. - Azok a fecs ...

kék, amelyeket a fiúk papír ból készítettek mind itt maradtak.

- Csakhogy azok nem élnek - mondta Mártonka.

- Az igaz, hogy nem élnek - válaszolt Nagyapó - , de repülni tudnak.

Az ablakon túl városi házak bukkantak fel. - Itthon vagyunk - mondta Nagyapó és felállt.

Felvették a kabát jukat és várták, mikor áll meg a vonat.

- Hallod, mit mond a vonati - kérdezte Nagyapó mosolyogva.

108

Mártonka fülelt, de nem értette meg a vonat szavát.

- Azd mondja, hogy: Itt ... hon va ... gyunk, itt ... hon va ... gyunk, Nagy ... apó ...

nál, Nagy ... anyó ... nál- mondta Nagyapó.

A vonat azonban már nem sokat beszélt. Befutott az állomásra és megállt.

Kiszálltak és körülnéztek. Hol van Nagyanyó l

- Már látom Nagyanyót! Nagyanyó, Nagyanyó - kiáltotta Mártonka és

úgy futott, hogy Nagyapó alig bírta követni. Nagyanyó is meglátta őket.

Alig lépett kettőt - hármat, Mártonka ott termett.

Nagyanyó kitárta a karját, és Mártonka lelkendezve ölelte át.

TARTALOM

Mese a fiúkról, akik nem tudtak számolni 7

A szemafor, mely nem akart tornázni 12

Mese a telhetetlen verébről 16

Hogyan választottak királyt a mezei állatok 21

Az elveszett körte 26

Vlágya sárkánya 3 I

Hogyan versenyzett a teherautó a vonattal 35

Cirkusz 40

A bolondos kutyus 45

Mese a szorgalmas kutyusról 48

Miről feledkezett meg Tóni 53

Papzsák úr 58

Matíszek és a farkas 67

Mese a rókáról 72

Mese egy másik rókáról 79

Hogyan építettek Rontóton iskolát 86

Az elégedetlen halacska 91

Hogyan lett akismalacból révész 95

Mese a tehervonatról 99

Mese az utolsó fecskéről 103

EDUARD PETISKA

MESEMONDO NAGYAPO

Zden~k Milc! rajzaival

Fordftotta Donoval Lili

© 1964 by Arda Prague

Ptinted in Czechoslovakia

• T

• • • •

~ T

• • • •

l.. T

• • • •

~ T

• •

• • .L. T

• • • • J.

T

• • • •

~ T

• • • • ...

I T. • •

••

-.. -~. •••

- •

•• •• - tl-

•• • • ..jl- •• -H­•• • •

•• • -ir •• • -il-••

4 .. •• ••

•• -It-••

.. ... •• • •

••• ~.

... •• • • I

• • • I • • L T

• • • •

.l-l

• • • •

L r

• •

• • .L r

• • • •

.,.. • • •

• • 1. :r-• • • e

J. T

• •

• • J.

- -- ..