MOLDOVA GYÖRGY

ZSIDÓMENTES ÖVEZET

Szatíra

URBIS KÖNYVKIADÓ

SZENTENDRE 2014

© Moldova György, 2014

A táblaborító

Nagy Péter munkája

Az illusztrációkat

Kós Mihály készítette

HUGO BETTAUER

EMLÉKÉNEK

Az írásban szereplő alakok

a fantázia szülöttei,

nincs közük élő személyekhez.

Moldova György

I.

Bár a 2013-as évet hivatalosan a „Nemzeti Szárnyalás

Évének" nyilvánították, számos vállalkozás gazdasági

helyzete megingott. Ezek sorába tartozott a Safrankó Eduárd Gyepmesteri Szövetkezet is. Állami támogatását

oly mértékben korlátozták, hogy meg kellett válnia

személyi állományának jelentős részétől is. Huszonöt

százalékkal csökkent a pecérek és dögészek létszáma,

előfordult, hogy kilenc eb befogására is csak egyetlen sintért tudtak kiküldeni.

Az elbocsátottak többnyire rokon szakmában

helyezkedtek el: konyhamészárosként a „Mennyei Béke"

kínai vendéglőhálózatban, bírósági végrehajtóként, de ez a váltás korántsem sikerült mindenkinek. Gede Gedeon

másodhurkoló sokáig nem talált állást magának, ebben

közrejátszott büntetett előélete, többször is elítélték

„hifelóért" – hirtelen felindulásból elkövetett lopásért – a rendőrségi nyilvántartásban is szerepelt „Firnyák"

fedőnéven. Nemhogy erkölcsi bizonyítványt nem

kaphatott, de még űrlapot sem annak igényléséhez.

Gede továbbra is eljárt a munkaközvetítőbe, de azt

kellett tapasztalnia, hogy szakmájában nem hirdetnek betöltendő állásokat, sőt mind többen adják vissza az

iparengedélyüket. Elhelyezkedési esélyeit azzal próbálta

javítani, hogy elvégzett egy tanfolyamot, ahol

másodhurkolóból kutyakozmetikussá képezték át. A szakmai előadók között szerepelt az iparág jó hírű

mestere, Paszternák Ármin is, felkeltette figyelmét az

igyekvő Gede.

– Nézze, kedves Gede úr, egy üzletet ajánlok magának. Volna-e kedve az én Aladáromnak lenni?

Gede csodálkozva nézett vissza rá:

– Ön tudja, Paszternák úr, hogy engem Gedeonnak hívnak.

– Nem véletlenül mondtam Aladárt. Az 1940-es évek

elején így nevezték azokat a keresztényeket, akik a

nevükre vették a bezárt zsidó boltokat. Először fizettek is valamennyit, de aztán lenyelték a pénzt. Remélem,

magával jobban járok.

– Pontosan miről van szó?

– Nekem most is van egy kis szalonom, a „Gyere, Bodri kutyám". Mit mondjak? „Viel melóchesz, wenig

brochesz" – „Sok munka, kevés áldás". Megöregedtem,

szeretnék kiszállni belőle, hajlandó volna bérbe átvenni

tőlem?

– Jelenleg nincs egy vasam sem, mondhatnám: a cipőm mellett járok.

– Hajlandó vagyok egy kis startpénzt adni, majd

letörleszti, ha beindul az üzlet.

Gede megnézte a telephelyet, úgy találta, hogy a

felszereltsége és a műszaki állapota megfelelőnek

mondható, de a dekorációs elemek színvonala elmarad a

kor követelményeitől. Paszternák csak egy kísérletet tett a modernizálásra: a „Bodri"-t az előkelőbbnek ható

„Bodry"-ra keresztelte át.

Jobb esélyek híján Gede nem utasíthatta el az

ajánlatot, nekilátott az átalakításnak. Eredendő hazafias alapállásától vezéreltetve – büszke volt rá, hogy ősei

egykor, még Hegede néven, Vak Béla udvari

muzsikusaiként szolgáltak – nem kívánta beérni egy

átlagos kozmopolita szemléletű butikkal. Azt a célt tűzte

ki maga elé, hogy támogassa a hagyományos hazai fajták elterjedését: a magyar pulit, a magyar pumit, a

magyar vizslát, a magyar kopót – ennek kevésbé

tetszetős változatát: a „magyar kopott”-at. Ez utóbbi

fajta kiválóan harmonizált gazdája viseltes ruházatával.

A környezetet is nemzeti szellemben szervezte át. A kutyafákat kopjafa stílusban faragták ki, a ketrecekben

elhelyezett gumicsontokat pozitív szellemiségű

feliratokkal látták el, például a harapós kutyákét a „ne

bántsd a magyart" szöveggel. A változások befejezésével kirakták az új

cégtáblákat:

„Magyar Agárda Főigazgató: Gede Gedeon Aladár

Különleges trimmeléseket, egyedi fül-beszegéseket

vállalunk.

Kutyabőrök értékesítése különféle címerek, diplomák,

oklevelek, családfák céljaira…"

Ügyfelek sajnálatos módon csak elvétve jelentkeztek,

a közönség továbbra is kitartott a divatos fajták mellett:

a kínai palotapincsiket, csau-csaukat, millepointereket részesítette előnyben. A cég csak egy látássérült

komondort tudott eladni, melyet vakságában egy sánta

macska vezetgetett pórázon.

Gede anyagi tartalékai hamarosan kifogytak. Megpróbált előrefele menekülni, tovább bővítette

szolgáltatásainak körét. Nemzetiszínű botokat,

bikacsököket, harci hokiütőket szállított az illegális „Pax

Hungarica", vagyis a „Magyar Béke" mozgalomnak, az újjászervezendő csendőrség kalapjait pedig valódi

kukorékoló kakas-tollakkal látta el.

Mindez azonban nem lendítette fel a „Magyar Agárda"

forgalmát, sőt egy gondatlanság folytán elszalasztották

a legnagyobb szabásúnak ígérkező üzletet. A baráti orosz rendőrség több ezer kancsukát, vagyis rövid

nyelű, vastag szíjból font ütőszerszámot rendelt,

melyeket a közvélemény csak „ Putyin-szalámi"-nak

hívott. Gede a kancsukát félreértette, „kan csukát" írt a

megrendelőlapra, így a népnevelő eszköz helyett egy vagon halat szállítottak Moszkvába.

Hovatovább már az is jelentős üzleti sikernek

számított, ha bekopogott egy öregasszony és

megkérdezte, hogy szerda van aznap, vagy csütörtök. A bankoktól már szinte minden keresztnévvel jelzett pénzt

felvett „Abigél kölcsöntől Zulejka alapig", újabb

segítségben nem reménykedhetett A csődről

természetesen Paszternák Ármin is értesült: – Meg kell mondanom, Gede úr, úgy érzem, mintha a

fiam volna!

– Ugyan már, túloz, Paszternák úr!

– Szó sincs róla, ugyanolyan ostoba és ügyetlen,

mint ő. Ha a jövő hét végéig nem takarodik ki az üzletemből, nyakára küldök egy pénzbehajtó brigádot,

úgy szitává lövik, hogy teát lehet majd szűrni magán.

Gede tudta, hogy Paszternák nem viccel, kénytelen-

kelletlen hozzálátott a felszámoláshoz. Először a kutyaállományt adta el a „Mennyei Béke" kínai-olasz

vendéglőhálózatnak, bár ezzel súlyos rendbírságnak

tette ki magát, mert beszüntette az üzlet iparengedély

szerinti alaptevékenységét. Álcázásul egy magnóra folyamatos kutyaugatást vett fel és egész nap szólatta.

Az elviselhetetlen zajra hivatkozva álnéven feljelentést is

tett a területi önkormányzatnál.

Utoljára a cégtáblát akarta leszerelni, mielőtt nekikezdett volna, nosztalgikusan elolvasta a szövegét.

Csak most fedezte fel, hogy ha a firma egyik „a" betűjét,

nevezetesen a harmadikat, kiiktatja, a „Magyar Gárda"

feliratot kapja. A táblát egyelőre a helyén hagyta, abban

reménykedett, hogy így talán vevőre talál. Néhány nappal később Gede postaládáját zsúfolásig

megtöltötték a különféle papírok. A többség kézírásos

jelentkezési lapot dobott be – feltehetően abban a

hiszemben, hogy a korábban betiltott „Magyar Gárda"

újjászületéséről van szó. Némely borítékba ötszáz forintos bankjegyet raktak:

– „Majd megadod, Testvér, az elkobzott zsidó

vagyonokból!"

A tábla híre elterjedt a városban, egyik reggel hivatali rendszámú autó állt meg a szalon előtt, és egy

rendőrtiszti egyenruhát viselő férfi szállt ki belőle.

Többször is körülnézett a néptelen utcán, majd belépett

az udvarra: – Gede úr?

– Igen. Mit óhajt?

– Doktor Hirig Simon rendőrezredes vagyok –

mutatta fel az igazolványát. – Ezt a táblát ön rakta ki?

– Igen, az én tulajdonom. Eladásra szeretném felkínálni.

– Kérem a személyi igazolványát. Rokonságban áll ön

Gede-Naszluhácz Emillel?

– Nem tudok róla. Talán őt kellene megkérdezni. – Bizonyos technikai nehézségekbe ütközik, még

1945-ben a Szálasi-perben felakasztották. A „Hűség

Háza" védőrségének a parancsnoka volt.

– És mi volt a „Hűség Háza"? Házasságkötő terem? Hirig nem válaszolt. A műhely felé intett:

– Ott senki sem tartózkodik?

– Senki.

– Menjünk be. Ne haragudjon az előbbi faggatásért de ez egyrészt hozzátartozik a hivatásomhoz, másrészt

mostanában fokozott óvatossággal kell eljárnunk. Egyre

gyakrabban fordul elő, hogy zsidó, cigány,

homoszexuális személyek próbálnak beférkőzni a

sorainkba. Önnél sem lehetett kizárni egy ilyen provokáció lehetőségét.

– De hát mit keresnék a rendőrségnél?

– Ha a prompt anyagiakra gondol, nem sokat

Meglepődne azonban, ha tudná, hogy a rendőrségen

hányan rokonszenveznek az elveinkkel. Egy derék magyar hazafi Debrecenben megölt egy öttagú roma

családot, a nyomozást végző bajtársunk, hogy

megkönnyítse a menekülését, vállalta a veszélyt és

belevizelt a forró nyomba, pedig a feltörő gőz könnyen elárulhatta volna.

– És ön nem fél a lebukástól?

– Ami az én személyes pozíciómat illeti, az egyelőre

megingathatatlannak látszik. Elég, ha annyit mondok, hogy én vezettem azt a bizottságot, amely Kádár János

fejének eltűnését vizsgálta.

– Nehéz feladat lehetett

– Azt éppen nem mondanám. Annak idején dr. Zseb

Napóleon miniszterelnök utasítására én nyitottam fel a sírt és hoztam el a koponyáját. A zsidó temetőben

helyeztem el.

– Miért éppen ott? Tudomásom szerint Kádár János

nem volt zsidó. – Az igaz, de a Professzorok Batthyány Köre

javaslatára mégis ezt választottuk, mert itt nincs kiírva a

bejáratnál, hogy „Feltámadunk!" Ilyen körülmények

között a bravúrok egész sorozatát kellett produkálnom, hogy ne találjam meg a koponyát. És mivel szúrták ki a

szememet? Rongyos húszmillió forinttal, az OTP-nél még

egy portás is több prémiumot kap. Mondtam is a

miniszternek: tegyen hozzá még egy ezrest és adja egy koldusnak. Meggyőződésem szerint már nem a

testülethez tartozom.

Gede csodálkozva kérdezte:

– Akkor kihez? Persze csak ha nem titok.

Doktor Hirig Simon kigombolta zakója belső zsebét és egy másik igazolványt vett elő. Fedőlapján egy síléc

látszott, amelyet stilizált szárnyak repítettek.

– Tessék.

– Ez mi? Száll a sí?

– Majdnem. Olvassa egybe: Szálasi! Ez a „Szálasi Ferenc Kitartás Szövetség" tagsági könyve, az egyetlen

hiteles hungarista mozgalomé, a Nyilaskeresztes Párt

szellemi jogutódjáé.

Hirig elhárító kézmozdulatot tett: – De hagyjuk ezt. Önt feltehetően az érdekli, hogy

milyen szándékkal kerestem fel. Ez a „Magyar Gárda"-

ügy meggyőzött minket. Meggyőződésem, hogy köztünk

a helye. – De hát egyáltalán honnan tudott a létezésemről?

Hirig elhúzta a száját:

– Ugyan már, „Firnyák" úr! Gondosan leprioráltam

magát, tudok a régi hifelós ügyéről is. Nem kell rögtön

válaszolnia, megfelelő időben én majd jelentkezem. A viszontlátásra – az ajtóból még egyszer visszafordulva

megjegyezte: – Ha az illetékesekhez próbálna fordulni,

figyelmeztetem, a hasonló ügyek az én hatáskörömbe

tartoznak. Maga még befelé tart a börtönbe, mikor én már kifelé jövök.

Gedének eszébe jutott: mára ígérte Paszternáknak,

hogy lezárják a kutyakozmetika ügyét. Az öregembert

benn találta megszokott kiskocsmájában, társaság vette körül, épp búcsúestet tartott, megkapta a kivándorló

útlevelet, lányához készült Dél-Afrikába. Szúrós

tekintetet vetett Gedeonra:

– Mit keres itt maga? – Szeretném leadni a kulcsot.

– Bár inkább beadná már – az öregember legyintett.

– Mindegy, azt szokták mondani, hogy jobb egy jó

ellenség, mint egy rossz barát. Üljön le egy pohár borra.

Gede helyet foglalt az asztalnál. – Jól meggondolta ezt a lépését, Paszternák úr?

– Nálunk Dél-Afrikában azt szokták mondani, hogy

amikor a görögök menekülnek, akkor még korán van,

amikor a zsidók, akkor már későn. Már kétszer is befuccsoltam életemben: 1944-ben és 1956-ban.

– Hát akkor jó utat, Paszternák úr! Ha nem sértem

meg, kérnék valamit. Ilyenkor az embernek összegyűlik

egy kis felesleges pénze, nem hagyna nekem egypár forintot?

Az öregember kihúzta magát:

– Nem lehet, kérem! Beláthatja, nekem mint

zsidónak kell minden fillér a világhatalomhoz. Majd küldök egy szép képeslapot.

II.

Hosszú hetek múltak el, Gede hóna alatt a „Magyar

Gárda" táblával távozott, a kutyakozmetika helyén egy

Nemzeti Trafikbolt nyílt. Megfordult a fejében, hogy Hirighez fordul segítségért, de mivel a rendőrtiszt

megtiltotta, hogy jelentkezzen nála, nem merte

megkockáztatni.

Újra álláskeresésbe fogott, de próbálkozásait most

sem kísérte szerencse. A Postánál felvették borítékok úgynevezett „saját nyálú" leragasztására, de hamarosan

elbocsátották, mert kiderült, hogy egy szivacs olcsóbb

nála. Jelentkezett pontozónak a Dominógyárba, de ott

egy átszervezés folytán a „dupla simák" készítésére álltak át.

Gede öltözéke fokozatosan lekopott, ha rálépett egy

ötforintos érmére – más pénzhez csak ritkán jutott –,

vékony cipőtalpán keresztül meg tudta állapítani, hogy az a „fej" vagy az „írás" oldalán fekszik. Enni különböző

alkalmi ételosztó helyekre járt, reggel a „Nemzeti Terülj,

Asztalkám”-hoz, délben a krisnásoknál kapott mézben

főtt lótuszvirágot, este pedig – régi szakmai kapcsolatai

révén – beállhatott a „Kutya Vacsorája Segélyszolgálat" előtt húzódó sorba.

Kénytelen volt elfogadni a kerületi önkormányzat

ajánlatát: ha külföldre költözik és vállalja, hogy többé

nem tér vissza, mentesítve a magyar államot a további szociális támogatás alól, egyszeri ingyenes repülőjegyi

állóhely ellátásban részesítik. Gede sokáig válogatott a

felkínált lehetőségek között, végül a görögországi Athén,

Diogenész utca 12. számú hordót jelölte meg – ez ígérte a legmagasabb komfortfokozatot.

Gede a repülőtérre tartva az út szélén ballagott,

mikor egy luxus minibusz állt meg mellette, dr. Zseb

Napóleon miniszterelnök szállt ki belőle. Épp Londonból érkezett, ahol Messi-díjjal tüntette ki magát.

– Ne félj, barátom – mondta résztvevő mosollyal –,

tudhatod, hogy én nem hagylak az út szélén, hanem

belöklek az árokba.

Gede egy pillanat múlva már a vízlevezető csatornában

találta magát. A terepjáróból gratuláló szövegek

hallatszottak: – Nagy voltál, Tábornok! Ez még jobb volt, mint

amikor hagytad, hogy az öregasszony kezet csókoljon

neked.

– Finom angolos humorod van, meglátni, hogy

Oxfordban iskoláztál. A miniszterelnök szerényen elhárította a dicséreteket

– Ismerhettek, fiúk: én mindent az emberekért

teszek, és semmit sem az emberek ellen.

A mikrobusz elrobogott, Gede kimászott a dágványból, a füléről leszedett egy odatapadt vadkapor

szálat. Felismerte a miniszterelnököt, harag fogta el

iránta, megfogadta, nem felejti el ezt a bántalmazást.

Hazament átöltözni, tartalék ruha és fehérnemű nem állt rendelkezésére, így be kellett érnie azzal, hogy tiszta

zsebkendőt vegyen magához. A lakása előtt egy hivatali

rendszámú fekete Mercedes parkolt, doktor Hirig Simon

nézett ki a kormány mögül: – Kerestem, de mondták, hogy már másnak van

kiadva a lakás.

– Igen, de azt hittem, még bejutok.

– Szálljon be! – undorodva nézett végig Gede víztől

csepegő nadrágján. – Mi van, csőrepedés?! Gondolom, pelenka nincs magán, legalább egy nejlonzacskót tegyen

az ülésre.

Az autó az egykori gettó területén, a Klauzál utca

12/D számú ház előtt állt meg. Gede ritkán járt ezen a

környéken, most, belépve az udvarra, kíváncsian nézett körül. Az épületre nem terjedt ki az általános renoválás,

különböző történelmi korokból visszamaradt

plakátfoszlányok borították a vakolatot:

– „Jövünk! 1938 a miénk! Magyar Nyilaskeresztes Munkáspárt!"

– „Maradhat ez így? Nem, nem, soha! Irredenta

Tábor"

– „Szavazz három igennel! Szabad Demokraták Szövetsége"

Gede különösnek találta a bérlemények

csengőgombjait is, az egyiken három név állott:

„Nemzeti Izraelita Paraszt Párt Bányász Frakciója"

„Móri Kóser Borelosztó" „Steiner Lajos és Fiai" „Ortodox imakönyvek"

– Ki tartja fenn ezeket? – kérdezte kíváncsian.

– Természetesen mi, pontosabban én.

– Ön? Miből? – Érkezik pénz a földalatti jobboldali szervezetektől,

például az Odessától (Organization des SS Angehöriger

– SS-hozzátartozók Szövetsége). Maradt valamennyi

„bunkerdollárunk" is, melyet a zsidók rejtettek el a gettó falaiban, és a házak bontásánál kerültek elő. Kissé

penészesek, de elfogadják őket.

– De miért pont ezen a területen települtek le?

– Ezt a trükköt a zsidóktól tanultam. 1944-ben a bujkáló „fajkobik" a különböző nyilas parancsnokságok

közelében húzódtak meg, mert abban bíztak, hogy itt

keresik őket a legkevésbé. így változnak az idők, most

mi a zsidók közelében lehetünk biztonságban. Nos,

kedves Gede úr széna vagy szalma? Azt hiszem, elegendő időt hagytunk magának, hogy eldöntse:

csatlakozik-e a hungarista mozgalomhoz?

– Be kell vallanom, még mindig keveset tudok a

hungarizmusról.

Hirig elővette titkos pártigazolványát és felolvasott egy részt a párt eszmei alapvetéseiből:

-„…A világtörténelem vezető ereje a fajvédelem,

számunkra ez a zsidóság elleni küzdelem a legfontosabb

csatatér. – A magyar nemzetiszocializmus lelke, tartalmi

szerkezete és valósága: a Hungarizmus: a Rend

rendszere.

– A hungarizmus a Kárpát-Duna Nagyhaza honképes és talajgyökeres népcsaládjaival Hont és Hazát ad,

szentesít, véd, valamint ezeknek erkölcsi, szellemi,

anyagi, politikai, társadalmi és gazdasági egységét

jelenti, a Magyar Szent Korona országainak

valóságában. – Konstruktív és destruktív elemeket ismerünk.

Konstruktív a honképes, talajgyökeres ember. A zsidó

csak fajta, nem lehet nemzet, nem honképes, nem

talajgyökeres, destruktív." – Azt hiszem, ezek az eszmék nem szorulnak

magyarázatra, maguktól értetődnek. Minden világos?

– Lehet, hogy én nem vagyok elég művelt, de ki érti

majd meg ezt a szöveget? – Dehogy haragszom, sokkal inkább bóknak

tekintem. Egy ideológia legyen bonyolult és nehezen

felfogható, így válik alkalmassá arra, hogy az emberek

mind többet magyarázhassanak bele. Ennél csak az ideológia teljes hiánya célszerűbb, ami lehetővé teszi,

hogy bárkit válogatás nélkül gyűlölhessünk. Nos,

megismétlem a kérdést: csatlakozik a táborunkhoz,

kedves „Firnyák"?

– Rendben van, jelentkezem. – Isten hozta nálunk, Gede testvér.

Gedében feltámadt a régi börtönszokás:

– Megszólítást kérek!

– Ugyan, hadd már ezeket a hivatalos cafrangokat, hívjál egyszerűen Hirig testvérnek. A lehető legjobbkor

jöttél. Már csak öt hónap van hátra az országgyűlési

választásokig, mindent meg kell tennünk a győzelemért,

ha száz kezünk volna, az is kevés lenne. A legfontosabb persze az ideológiai ráhatás, a

zsidókérdés.

Távolról kell kezdenünk. Létrehozzuk a „Hinaus mit

Uns!" Ki velünk! Zsidó Kivándorló Központot. – Ki vezetné ezt?

– Nyugodj meg: az egyik fiatal rabbi felvállalja majd.

Gondold meg, Gedeon: százezer zsidó él az országban,

ha csak napi száz útlevelet adunk ki nekik, záros

határidőn belül az utolsó is elhagyja az országot. – De hát én nem értek az ilyen ügyekhez!

– Bele fogsz jönni – Hirig egy vaskos csomagot

nyújtott felé –, itt van egypár anyag, amiből

kiindulhatsz. Gede belelapozott a papírkötegbe:

– De hát ezek hetven-nyolcvan éves újságok!

– Tanuld meg, hogy a már bejáratott idegpályák

aranyat érnek a politikában. Az a szöveg, amellyel száz évvel ezelőtt a betyár szidta a zsidó kocsmárost, mert

nem adott neki bort hitelbe, ma is hat az emberekre.

Gede még mindig bizonytalanul nézett maga elé.

– Ne haragudj, Hirig testvér, de én nem járok olyan helyekre, ahol sok zsidó megfordul: bankokban,

filmgyárban, tudományos intézetekben, most miről

fogom felismerni őket?

– A fő jellegzetességek, amelyek alapján a zsidókat

fel lehet ismerni, a következők: a híres görbe orr, hunyorgó szem, összeszorított fogak, elálló fülek,

négyszög alakú körmök ahelyett, hogy mandula

formájúra kerekítettek volnának. Túlságosan hosszú

felsőtest, lapos láb, kerek térdek, különösen kiugró

boka, az árulók és képmutatók lágy, kocsonyás keze. Meg fogod ismerni őket.

Gede otthon belelapozott a Hirigtől kapott

dokumentumokba, nemcsak Hitler és Szálasi írásait-

beszédeit ismerte meg belőlük, de Liszt Ferenc, Henry Ford, Eugen Dühring tanulmányait is. Büszkeség fogta

el, amiért ilyen híres mozgalomhoz csatlakozhat.

A kötetek valamilyen könyvtár állományából

származtak, Gede különös érdeklődéssel nézegette a korábbi olvasók által aláhúzott mondatokat:

„Ha a zsidók gyűlölete jelenti a kereszténységet, akkor

mi ugyancsak jó keresztények vagyunk." Rotterdami

Erasmus „A zsidók voltaképpen nem is emberi lények, tehát

különféle varázsszerekre és praktikákra van szükségünk

ahhoz, hogy legalább külsejükben hasonlítsanak a többi

emberhez." „Az 1494-es nagyszombati vérvád azt állította, hogy

a zsidók a keresztények vérét fájdalomcsillapításra

használják fel, a nagyszombati bírák szerint ugyanis

köztudomású, hogy nemcsak a zsidó nők, de a férfiak is menstruálnak."

„Az antiszemitizmus nem más, mint a hülyék

szocializmusa vagy a szocializmus hülyesége."

„Ma a nem zsidó európaiak döntő többsége többé-kevésbé antiszemita beállítottságú." Gróf Coudenhove-

Kalergi, 1935

III.

2014 áprilisában kivételes várakozás előzte meg a soros

országgyűlési választásokat. Alapvető hatalmi változásra

senki sem számított, a baloldal népszerűsége megingott a vezetők közötti hosszadalmas egyeztetésekben.

Sokat ártottak a napfényre kerülő botrányok is: egy

szocialista funkcionáriusnál kétmilliárd forint készpénzt

találtak, a felelősségre vonásnál azt állította, hogy épp a

villamosjegy-szükségletét akarta beszerezni hosszabb távra.

Ilyen körülmények között a hatalmat birtokló

Nemzeti Narancs Párt győzelmét vetítették előre,

mögötte számos párt vetélkedett a szavazatokért. Esélyesnek látszott a „Snejder Fáni és a gígerli"

csoportosulás, a „Házam nem eladó" Kereskedelmi

Hirdető Közösség és a Lehet Majd Pofázni (LMP)

rohamcsapat is. Az előzetes latolgatásban kevés említés történt az

„Antikozmopolita Világhegemonizációs Utópiáról", így

csak néhányan sejtették, hogy ez valójában a „Szálasi

Ferenc Kitartás Bajtársi Közösség" fedőneve. A szervezet

azonban szívós küzdelmet folytatott az elismertetésért, aktivistái bejárták a falvakat és tanyaközpontokat

Csokoládépusztától Vindornyaszőlősig, népszerűségük

folyamatosan emelkedett.

Az eredmények beigazolták a jóslatokat, a Nemzeti Narancs Párt meggyőző sikert aratott, de az „Utópia" is

bejutott a parlamentbe. Mandátumot szerzett többek

között dr. Hirig Simon elnök, Mokány Vérbulcsú

antropológiai szekcióvezető, Gede Gedeon altáltos. A szavazatok előzetes összeszámlálását követőleg a

Nemzeti Narancs Párt hívei már a biztos győzelem

tudatában vonulhattak át ünnepelni mozgalmi bázisukra,

az úgynevezett „9 K"-ba, a Klebelsberg Kuno Keresztény-Konzervatív Konferencia Központ –

Kommunisták, Kérjük, Kíméljenek épületébe.

Az ünnepi alkalomra feldíszítették a nagytermet, a

szokásos dekorációkon kívül néhány egyedi ötletet is alkalmaztak. A rezsiköltség csökkenését azzal jelezték,

hogy narancsok helyett ribizliszemeket raktak ki az

asztalokra. Nagy derültséget váltott ki, hogy a csillárra

felkötözték a régi-új párt- és miniszterelnök, dr. Zseb Napóleon elhasználódott dakota sportszatyrát, a

vendégek abba dobhatták bele adományaikat egy új

táska megvásárlásához – a rendezőség készpénz mellett

kisebb stadionokat, gáztározókat, trafikhálózatokat is

elfogadott. A régi táskát aztán a Nemzeti Múzeumban helyezték el, Szent István jobb keze és Puskás Öcsi bal

lába mellé.

A büfé kínálatát Benga Kinga nemzeti kifli-előkóstoló

állította össze. A keksz, a pogácsa és más házi sütemények mellé „sajtóstallért" is kitettek, ebbe a

tésztába rejtve adták át a kormánypárti újságíróknak a

megvesztegetési pénzeket. A melegkonyhán bemutatták

a „Végy egy kiló zsírt…" elnevezésű Nemzeti Főzőverseny győzteseit. Az első díjat Dr. Gyomorsav

Béla frakcióvezető vitte el, a pártjáról elnevezett

„Kormos fülű szentfazék" című kompozíciójával. Nem

feledkeztek meg a más vallású vendégekről sem, nekik kóser disznólábat szervíroztak.

Bár az idő már jócskán előrehaladt, dr. Zseb

Napóleon még mindig nem érkezett meg. Az elnök hibát

követett el, mikor hazulról a gondozatlan autósztrádán

indult el, ahol a kátyúkban ellő szukákat kellett kerülgetnie ahelyett, hogy a lánya esküvőjére épített

tököspusztai szuper-sugárutat választotta volna.

Hogy elvonják a késéséről a megjelentek figyelmét

játszani kezdett a zenekar. A soknemzetiségű

vendégsereg tiszteletére előadták a kínai „Befejezetlen kölcsön-ígéret" indulót, az orosz „Paks vobiscum"

kezdetű zsoltárt, az azerbajdzsáni „Baltás nyakazót".

A karmester váratlanul kopogott pálcájával a pulton,

jelezve dr. Zseb Napóleon érkezését. Mindenki arra számított, hogy a magyar himnuszt vezényli majd, de

ehelyett az elnök kedvenc dala, az „Én vagyok a falu

rossza egyedül…" csendült fel, majd a zene hangjaira

maga dr. Zseb Napóleon is belépett a terembe. Merényi Imre miniszterelnöki megbízott fogadta.

– Magyarország vezénylő tábornoka kíván szólni

önökhöz.

Taps harsant fel, a miniszterelnök fellépett a

dobogóra, egy automata alsó állásba igazította előtte a mikrofont:

– Kedves hölgyeim és uraim! Barátaim, honfi- és

polgártársaim, magyarok, tiszán- és dunántúliak –

tréfásan hunyorogva hozzátette –, mélyen tisztelt ellenségeim! Még tizennyolc perc van hátra a jelenlegi

törvénykezési ciklusból, élvezzük ki addig a győzelem

örömét. Magyarország jobban teljesített, és még ennél

is jobban fog. Céljainktól továbbra sem vagyunk hajlandóak eltérni, legfeljebb jobbra vagy balra, esetleg

előre vagy hátra. Most azonban nyergelnünk kell és

hadrendbe állnunk, meg kell védenünk kertünk legszebb

virágát a rezsicsökkentést a bukott baloldal ármánykodásaitól.

– Ha céljaink megkövetelik, hogy felszámoljuk az

alkotmányos vagy bármiféle jogokat, meg fogjuk tenni.

Megtehetjük, mert a mi demokráciánk az igazi

demokrácia: a demokrácia teljes visszaszorítása. Nekünk, turulmadárban fogant fél-ázsiaiaknak ez csak

ruha a nemzet testén.

– Egyedül vagyunk egy ostromlott várban, de így is

kitartunk! Eb ura fakó! Sőt: Ugocsa non coronat! Nálunk

a magyar igazság! Mind a három baloldali pártnak nem szebb jövőt, hanem szebb múltat kívánunk!

– Brüsszel… (A jegyzőkönyv tanúsága szerint itt az

egyik hallgató felkiáltott a pódiumra: egészségére! –

feltehetően prüszkölést értett) örüljön, hogy egyáltalán elfogadjuk a pénzét. Ez nem könyör-adomány, ez jár

nekünk! Mi védtük meg a Nyugatot a török és tatár,

német és orosz hódítóktól, a tankok és bankok

rohamától. A testünkkel fogtuk fel a támadásaikat – mint Gábriel arkangyal a német kígyó harapását.

– Minket csak ne tanítsanak, mi vagyunk a legtöbbre

hivatott nemzet a világon! Nem véletlenül vannak piros

foltok a mi csecsemőink fenekén, éppúgy, mint a japán

gyerekekén. Mikor Lehel vezér fejbe vágta Konrádot, a magyar agysebészet alapjait teremtette meg. A

borászatban is ősi hagyományokkal dicsekedhetünk. A

magyar borok világhírűek – itthon.

– Mindig is annyi lángész élt a magyar ég alatt, hogy egy részüket „rezsicsökkentések"-kel kénytelenek

voltunk külföldre küldeni – elsősorban zsidó

honfitársainkat. Neumann János, Wigner Jenő, Teller

Ede és a többi Nobel-díjas nem lehet eléggé hálás Horthy Miklós kormányzónak, amiért, úgy lehet, kemény

eszközökkel, de elindította őket a világkarrier felé. Ha

nincs a Kormányzó Úr, ők még mindig a fasori

gimnáziumban tanítanának kisegítő óradíjasként. Meg kell mondanom: az illetők rút hálátlansággal viszonozták

ezt a nemes gesztust, még a holttestüket sem engedték

magyar földbe temetni.

– Lassan mondom, hogy mindenki megértse

köszörűs, illetve koszorús költőnk, Lowass Albert szavait:

„Ha a Föld Isten kalapja,

Úgy hazánk bokréta rajta!"

Dr. Zseb Napóleon összeszedte a pulpituson heverő gépelt lapokat:

– Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Az ünnepség lezárásaként Heróta Jenő, Erdélyből a

Fideszbe átköltözött hegedűművész adta elő az elnök tiszteletére komponált „Stadion"-indulót:

„Alcsútra-Felcsútra befutott a vonat,

Leszállnak a »Puskások«

és rúgják a gólokat. Jöjjetek csak, »Puskások«,

fehérvári focisták,

Hozzátok a tökmagot, a szotyolát…"

Az elnök közel akarta érezni magát a párthíveihez, ezért egy pohár házilag főzött pálinkával, melyet a

„Cuba libre" mintájára „Magyarország szabad"-nak

neveztek el, sétára indult.

Dr. Zseb Napóleon hosszabb időt töltött el a „Ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes" kiállítás és

vásár sátrainál. Itt méltányos áron lehetett vásárolni

doktori dolgozatokat és diplomákat, igazolásokat,

tetszés szerinti időtartamú börtönbüntetéseket elismerő tanúsítványokat, halálos ítéleteket, amelyeket végre is

hajtottak – ez lényegesen többe került, mert egy

történetet is ki kellett találni, hogy az illető halott létére

miként fogyaszthatja itt a tormás sonkatekercset franciasalátával.

Egy technikai újdonságot is bemutattak: a

távradírozó gépet, mellyel a távolból és utólag törölni

lehet minden kompromittáló adatot a bárhol fellelhető

hivatalos iratokból. Dr. Zseb Napóleon kipróbálta a szerkezetet: olvashatatlanná tette régi KISZ-titkári

megbízólevelét, és vörös diplomáját átfestette

rózsaszínűvé.

Sétája befejeztével magához rendelte a stábját és kiadta az utasításait. Néhány kisebb területre árvizet

rendelt el, ahol majd személyesen irányíthatja a

védekezést. A tűzoltásoknál a hatékonyság érdekében a

víz kémiai összetételét H3O2-re változtatta. Utasította a minisztereket hogy a tárcájuk területén dolgozzák ki az

új kormányprogram tervezetét.

– Merjetek nagyot álmodni, kicsit álmodni a

faköbözők, tejellenőrök, korcsolyapálya-felügyelők, kardnyelők is tudnak, ha kellően álmosak.

Az elnök távozása után Dr. Gyomorsav Eduárd vette

át a tisztét. Egy különösen lelkesítő bejelentést tett:

1944 januárjában az illetékesek elfelejtették lefújni az

utolsó légiriadót, tehát az most is érvényben van jogilag. A Narancs Párt azzal kívánta kifejezni békés törekvéseit

a nemzeti egységre, hogy a választási győzelem

alkalmából feloldja ezt az állapotot. Dallamos

szirénahang hallatszott, a közönség meghatottan fogadta, hogy véget ért a II. világháború, csak kevesen

gondolták, hogy esetleg most kezdődik el a harmadik.

– Bejelentem, hogy a képviselők többségének

jelenlétében átalakulunk rendkívüli parlamenti üléssé. Egyetlen napirendi pontban kell döntenünk: ez az új

nemzeti időszámítási rendszer. Ezzel kapcsolatos bővebb

tájékoztatásra nem vagyok felhatalmazva. Felkérem a

jegyzőket, hogy osszák ki a szavazatokat már tartalmazó lezárt borítékokat. Felbontani nem szabad, ez

veszélyeztetné az akarat egységes megnyilvánulását, de

a feltétlen demokrácia jegyében minden képviselőnek a

saját kezével kell bedobni az urnába. Újra példát

mutatunk Európának a valódi titkos szavazásból, mi úgy vállaljuk a döntésünket, hogy azt sem tudjuk, miről van

szó.

A jegyzők körbejárták a termet, átadták, majd rögtön visszavették a borítékokat. Kihirdették a

százhárom százalékos többséget – mikor utánanéztek, kiderült, hogy az egyik kopertához egy másik is

hozzáragadt.

Végezetül felcsendült a frakció indulója:

Egy a zászló, egy az akol,

Jobban jársz, ha benne lakol,

Az áruló szörnyen lakol.

Jól teszi, ha rögvest pakol.

IV.

Az új kormányprogram megtárgyalását maga a

miniszterelnök vezette be a narancs párti frakcióülésen.

Megköszönte szavazóinak egyöntetű támogatását, aztán a tárgyra tért. Már az első bejelentésével osztatlan

megdöbbenést keltett:

– Hazánk egy újabb sikerrel készül megerősíteni a

helyét a világ élvonalában. Olyan időszámítási reformot

készülünk bevezetni, mely jellegében és horderejében csak a Gergely-naptárhoz mérhető.

Bár különféle kósza híresztelések-utalások

elterjedtek már, a hallgatók arcára értetlenség ült ki.

Nem értették pontosan, hogy ez a változás milyen következményekkel jár majd, bár abban biztosak voltak,

hogy a miniszterelnök nem véletlenül használta a naptár

hasonlatot. Arra gondoltak, hogy talán felcseréli majd az

évszakokat – ily módon megnyújtva az idegenforgalmi szezont, vagy a globális felmelegedés következtében két

nyár lesz ezentúl. A praktikusabbaknak megfordult a

fejében, hogy mindenesetre kellene venni még egy

hűtőszekrényt.

Dr. Zseb Napóleon szónoki alapelvei közé tartozott az a meggyőződése, hogy a nézőtéren hülyék ülnek, akik

mindent félreértenek, amit egyáltalán félre lehet érteni.

Ezért például tízig terjedően minden számot ujjai

felmutatásával jelzett, csak az illendőség tartotta vissza attól, hogy cipőjét levetve húszra növelje ezt a

tartományt. Most is megérezte a hallgatók

bizonytalanságát a téma értelmezésében, és nem kívánt

megkockáztatni egy gikszert. Azt javasolta, hogy mindenekelőtt tisztázzák a fogalom jelentését, ezért

olvassák fel a vallástörténeti lexikon szócikkét a

Gergely-naptárról. A megtisztelő feladatra koalíciós

partnerét, elnökhelyettesét, dr. Gyomorsav Eduárdot kérte fel, aki a legmagasabb tudományos minősítő

fórumon, a túri vásáron lőtt magának egy használt

teológiai diplomát.

„… A Gergely-naptárt 1588-ban XIII. Gergely pápa vezette be, és azóta a világ legnagyobb részén

használatos dátumnak számít. A többi naptártól az

különbözteti meg, hogy a szökőév akkor és csak akkor

számít szökőévnek, ha maradék nélkül osztható négyszázzal…"

Dr. Gyomorsav felnézett a lexikonból:

– Eddig, azt hiszem, minden világos.

Valaki közbeszólt:

– És a Máté névnap továbbra is szeptember 21-re esik majd, vagy csak négyszáz évenként ünnepelhetek?

A politikus ismeretek hiányában kitérő választ adott:

– Néha igen, néha nem, de a közös képviselők

reklamálhatnak – mondta és sietve tovább olvasott. – „Ez 400 éves átlagban 365,2425 napot jelent, amely

érték igencsak megközelíti a tényleges 365,2422 napot.

Abban az évben ugyanis, mikor bevezették a reformot,

tíznapos szakadék mutatkozott, amit a katolikus országokban úgy hidalták át, hogy október 4-től

egyenest október 15-re léptek. Nagy-Britannia 1852-ben

váltott át a Gergely-naptárra, akkor történt az is, hogy

az újévet március 25-ről visszahelyezték január elsejére."

Az idézet elhangzása után dr. Zseb Napóleon

visszavette a szót, körbefordította a tekintetét:

– Magyarország mindig is jobban teljesített, most

sem érhetjük be rövid időbeni tologatással, a Sátánra Belzebubbal felelünk. Most is! Azt javaslom, hogy a

nemzeti szuverenitásunk jegyében mondjuk fel a

brüsszeli irányítás alatt álló Gergely-naptár uniót.

Szándékomban megerősít, hogy önök a lezárt

borítékokban is erre szavaztak. Hogy képzelem ezt, kedves barátaim? A nemzeti önállóságunk szellemében

az időszámítást ne néhány nappal, hanem hetven évvel

fordítsuk vissza, a jelenlegi 2014-et 1944-re.

Büszkeséggel elmondhatom: sokat tettünk azért, hogy ez a váltás bekövetkezhessen…

Dr. Zseb Napóleon egy kézmozdulattal lecsillapította

a feltörő tapsot:

– Ez nehéz feladatnak látszik, de keményebb diókat is feltörtünk már, nem véletlenül jutott a magyar dióipar

a világ élvonalába. A történelmi igazság most is a mi

oldalunkon ált az 1944-es német megszállással

megszűnt a magyar nemzeti függetlenség vélelme,

vagyis ez időtől számítva 70 éven át Magyarország nem felel a területén történtekért. És akinek ez nem tetszik,

az menjen panaszra Hitlerhez. Most pedig azt javaslom,

hogy hallgassuk meg azokat a magas rangú

tisztségviselőket, akik a maguk szakterületén részt vettek a tervezet kidolgozásában, ismertessék, hogy

milyen következtetésre jutottak. Átengedem a helyemet

nekik – széles mosollyal hozzátette –, persze csak

ideiglenesen. Egy gép nagyméretű szappanbuborékokat fújt a

pódiumra, felületükön „demokrácia", „szabadság",

„egyenlőség", „testvériség" felirattal, az elnök ezekre

rálépve ereszkedett le a nézőtérre, sorra kipukkantak a léptei alatt.

Elsőnek Arrogán S. Antal, a Narancs Párt

frakcióvezetője lépett a mikrofon elé, zsebéből egy

gépelt lapot húzott elő.

– „Szerződés, mely köttetett Strohmann Aladár, a továbbiakban »Eladó« és Arrogán S. Antal, a

továbbiakban »Vevő« között a Citadella épület

tulajdonjogának átengedése tárgyában, melyet az új

tulajdonos gyermekei pelenkázóhelyiségeként kíván

hasznosítani…" Bocsánat, ez az eredménye annak, ha az ember napi 25 órát dolgozik, néha még többet is.

A papírt visszagyűrte a zsebébe és egy másik lapot

vett elő:

– Ez az. A miniszterelnök úr által javasolt időszámítási változtatásokkal egyetértek. Méltón

illeszkedik majd a fülkeforradalom korábbi sikereihez.

Semmiféle ellenjavallat nem merülhet fel, mert

lényegében a már kialakult és a gyakorlatban is elfogadott állapotokon nyugszanak. Senki sem állíthatja,

hogy a jelenlegi helyzet különbözne az 1944-es

állapotoktól, sőt, több tekintetben is felülmúlja azokat.

Arrogán megvárta, amíg elül a taps:

– Ezekkel az intézkedésekkel az ország megszabadul a jelzett hetven év alatt felhalmozódott

adósságtörlesztésektől. A fizetési dátumok elméletileg

érvényben maradnak ugyan, de gyakorlatilag

irrelevánssá válnak. Hogyan lehetne számon kérni a 2014-ben esedékes törlesztéseket már 1944-ben?

Dr. Zseb Napóleon közbeszólt a nézőtérről:

– És ha valakinek mégsem tetszik, jönnek az

ügyvédeink, lerendezik az illetőt, oszt jóccakát! Arrogán folytatta:

– És ami talán még fontosabb: a gazdasági

következmények, a felmerülő új lehetőségek. Csak egy

példát vegyünk: a temetőkét. A szóban forgó 70 év alatt elhunytak halála is okafogyottá válik, nem

heverészhetnek évtizedekig. Az érintetteknek

kötelességük lesz záros határidőn belül feltámadni, így a

temetőben rengeteg államilag értékesíthető sírhely

szabadul fel. Továbbá: az illetőknek vissza kell fizetniük a temetkezési segélyt, az özvegyi és árvajárandóságot,

és egyéb olyan juttatásokat is, mint például a

szemhéjukat lezáró pénzdarabokat, melyeket magukkal

vittek a koporsóba, kivonva így az állami pénzforgalomból. Mit még erről?

Arrogán egy újabb lapot húzott elő a zsebéből és

olvasni kezdte:

– …Szerződés, amely létrejött a Halászbástya tulajdonjogának átruházása tárgyában Kaja Ibrahim és

Josip Tot mint „Eladók" és Arrogán S. Antal „Vevő"

között. Az ügylet célja az új tulajdonos házi

világítótornyának kialakítása. Hazaárulási adó levonva… – tovább kutatott a zsebében… – Megvan! A

feltámadásokkal kapcsolatban máris kedvező

fejleményekről számolhatok be. Mint ismeretes,

miniszterelnökünket, dr. Zseb Napóleont különleges

kapcsolat fűzi Magyarország patrónájához, Szűz Máriához. Mint a sajtó is beszámolt róla: először a

Felcsúthoz közeli Kisujjhegyen találkoztak, később

rendszeressé váltak megbeszéléseik: minden hónap

második csütörtökén, öt és hét óra között került sor rájuk. A Szűzanya már eddig is számos esetben nyújtott

segítséget, például kizárólag az ő támogatásának volt

köszönhető, hogy a Felcsút labdarúgócsapata feljutott az

első osztályba. Most azt várják tőle, hogy szurkolókkal töltse meg a Pancho Stadiont.

Arrogán S. Antal után a Magyar Nemzeti Vabank

(„vabank: az egész bankért játszott szerencsejáték" –

Idegen szavak és kifejezések szótára) elnöke, dr.Mocsolády György lépett a mikrofon elé. Ő is számos

előnyét sorolta fel az időszámításban javasolt

reformnak.

– Mivel 1944-ben a forintot még nem vezették be

fizetőeszközként, módunkban állna az akkori pénznemben, pengőben törleszteni, abból bőséges

készlet áll rendelkezésre.

1944 januárjában még nem került sor komolyabb

méretű deportálásokra, tehát az időszámításbeli

eltolódás következtében a Magyar Nemzeti Bank visszaigényelheti azt az összeget, melyet később

jóvátételként kifizettek zsidó honfitársainknak. El kell

rendelnünk a halotti öltönyök zsebeinek újrakutatását is,

az ily módon előkerülő pénzt a Kincstárba kell befizetni. Mocsolády néhány más, nagy horderejű elképzelést is

előterjesztett, melyek a nemzetgazdaságnak és a

társadalmi életnek szinte minden területére kiterjedtek.

Az állam beszállt a Holdra tervezett logisztikai létesítmények építésébe, mivel az alacsonyabb

nehézkedési erő következtében az itt átvett áruk súlya

sokkal kedvezőbben alakult, mint lent a Földön.

Jelentős összegeket kívántak fordítani arra is, hogy

télidőben pulóverekkel lássák el a verebeket. A miniszter hangsúlyozta:

– A magyar nemzeti verebeket mindig is a bukott

baloldali rendszer áldozatainak kell tekintenünk. Ők

eredendően énekesmadarak voltak, csakhogy a kommunista vezetés merő hanyagságból levelező

tanszakra iskolázta be őket, szürke tollazatukat pedig a

Vörös Október Ruhagyárban tervezték.

Mátyás János miniszterelnökségi és állambölcsességi miniszter is megtette a maga javaslatait. Abból a

krisztusi alapelvből kiindulva, hogy könnyebb egy

tevének átjutni a tű fokán, mint egy átlag embernek

megnyerni egy állami pályázatot – beiktatta az Alaptörvénybe, hogy mindenki annyit ér, amennyit

szerezni tud. (Később, felfedezve, hogy ellopták

sokmilliós karóráját, visszavonta a javaslatot.)

Az ország lakosságát kasztokra szándékozott osztani,

a besorolásokat homlokra festett körökkel kívánta jelezni. A legalsó rend, a panellakók két üres kerek

rajzolatot viseltek volna, nem használhatják a házak

amúgy is túlterhelt liftjeit, hanem a külső falakra

telepített, őserdei liánokon kellett felkapaszkodniuk. Ez a

megoldás jelentős mértékben hozzájárulhatott a lakosság fizikai kondíciójának fejlesztéséhez, Budapestet

csakhamar úgy emlegették, mint az izmos aggastyánok

és erős öregasszonyok városát.

A kasztrendszer csúcsára kerülők elfekvő nyolcast, a végtelenség jelét viselték.

Az ide soroltak kocsijukkal az engedélyezett

sebességnél huszonöt kilométerrel gyorsabban

haladhattak, nem voltak kötelesek megállni a piros jelzéseknél, azonban csak heti három gyalogost üthettek

el büntetőjogi következmények nélkül.

Hős-Cincér József örökös belügyminiszter a „Három

csapás" elnevezésű büntetési rendszert „Két pofon”-ra

változtatta volna. Minden bűncselekményt két taslival, kokival vagy sallerrel torolt volna meg. Ha valaki nem

jelentkezik értük időben az illetékes hatóságnál, az

jogvesztő hatállyal bír, és az illető felszólamlással sem

élhet. Egy operatív döntés is született: a közigazgatási

döntésekért felelős elemzővé kámenyec-podolszkiji

Bajusz Sándort nevezték ki. Ő már korábban megkezdte

a hivatalos tevékenységét: számos olyan esetet felderített, mikor zsidó honfitársaink a II. világháború

idején fondorlatos módon megpróbáltak kibújni a

deportálásukat elrendelő idegenrendészeti intézkedés

alól. Jelképes büntetésben részesítették őket az esetleges későbbi kivégzésüknél térítsék meg a

felhasznált lövedékek árát.

Dr. Zseb Napóleon egyre fokozódó elégedetlenséggel

hallgatta a beszámolókat:

– Már a Bibó Kollégiumban is jobbat tudtunk kitalálni ezeknél! Jó, hogy nem azt javasoljátok, amit annak

idején a kommunisták, hogy a százforintos pénzérmékre

üssünk két lyukat, és adjuk el gombnak kétszáz

forintért! A legközelebbi alkalommal komolyabb ötleteket kérek!

Az eredménytelen nap után az elnök rosszkedvűen

tért haza budai Nagystadion utcai rezidenciájába.

Bejutva az elnök előkereste azt a műanyag lapot, amely egyaránt nyitotta az alcsúti, a felcsúti, a budai, a

brüsszeli, a moszkvai villáját, a sárazsadányi présházat,

továbbá a Parlamentnek és a Nemzeti Narancs Párt

központjának a kapuját. Felgyorsította a lépteit, ezen az estén is dr. Sikos

Oszkár református lelkész párt- és munkatársa várt rá.

A tiszteletes az utóbbi évek folyamán dr. Zseb Napóleon

lelki tanácsadójává nőtte ki magát.

Számos olyan esetet ismer a legújabb kori magyar történelem, mikor a túlhajtott munka ideg-

összeroppanást váltott ki vezető politikusokból.

A viszonylag fiatal dr. Zseb Napóleont is hasonló eredetű mentális betegség gyötörte. Először csak enyhébb

tünetek mutatkoztak, elnöki tisztségétől idegen

szakmákban próbálta ki magát: alkalmi

kolbásztöltőként, árvízelhárító specialistaként, borászként. Környezete sokáig ártalmatlan hobbiként

fogta fel a különcségeit. Az már keltett némi feltűnést,

mikor arra kérte a konferenciára érkező vendégeit, hogy

székek helyett a szőnyegre telepedve tartsák meg a tanácskozást. A helyzet súlyosságát azonban csak akkor

mérték fel, mikor gazdasági döntéseket hozott egy általa

kidolgozott unortodox matematikai képletre, 0 x 0 = 52

egyenletre hivatkozva.

Elkerülhetetlenné vált az orvosi beavatkozás, bejárt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe, de

csak a sokadik alkalommal fedezte fel, hogy a kórházat

már rég felszámolták. Ezután külföldi kórházakkal

kísérletezett, de az állapota nem javult.

Dr. Zseb Napóleon nem tartozott a hívő egyéniségek közé, vallási alapállását objektív tényezők határozták

meg. Katolikusként született, de a református templom

két autóbusz-megállóval közelebb esett a házához, ezért

habozás nélkül áttért. Egyre válságosabb lelkiállapota miatt most mégis a

hitben keresett támaszt. Óvatos kutatás kezdődött

megfelelő egyházi személy után, a lelkigondozó

kiválasztásánál ügyelni kellett, hogy a partner ne szivárogtassa ki az elnök betegségének a hírét. A döntés

végül Sikos Oszkár református papra esett. Ő akkoriban

az Állatkert madár osztályán prédikált olyan látványos

eredménnyel, hogy elnyerte a „protestáns Szent Ferenc"

nevet. A keselyűket rászoktatta a vegetáriánus táplálkozásra, a papagájokból jobboldali politikai

kommandót szervezett, amely kijárt sípolni, köpködni és

tojást dobálni különféle baloldali eseményekre.

Viszonylag egyszerű terápiához folyamodott, kiterjesztette dr. Zseb Napóleonra a tévedhetetlenség

fogalmát. Esténként felkereste és meggyőzte, hogy az

elmúlt napon mindenben helyes döntést hozott. Bár az

elnök nem foglalkozott irodalmi kísérletekkel, Sikos beleszuggerálta, hogy ha mégis próbálkozna,

remekművek kerülnének ki a keze alól. Egy idő után dr.

Zseb Napóleon már úgy emlékezett, mintha csakugyan

írt volna egy „Talpra, magyar! Teljesíts jobban!" kezdetű verset. A pap államtitkárként került be a kormányba,

majd miniszterré lépett elő.

Sikos már várt az elnökre, dr. Zseb Napóleon

rosszkedvűen biccentett felé:

– Nem voltál ott a Parlamentben. Merre jártál? – Ökumenikus rendezvényt tartottunk Debrecenben.

– Miről tárgyaltatok?

– Rólad!

– Rólam? Milyen ügyben?

– Teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy egy feliratot intézünk a Vatikánhoz, az ortodox

metropolitához, a mekkai főmuftihoz és a többi vallási

vezetőhöz, azt javasoljuk nekik, hogy nevezzenek ki

téged Isten első helyettesének. Az elnök nem akart hinni a fülének:

– Ezt komolyan gondolod?

– Ez a legkevesebb, amivel az emberiség tartozik

neked. Megváltoztattad a világ folyását, győzelemre segítetted a Jót a Gonosszal szemben.

Dr. Zseb Napóleon eltöprengett:

– Igen, én is azt hiszem, ha az Isten folytatta volna a

Teremtés munkáját, a nyolcadik napon ő is stadionokat

épített volna. Ne haragudj, de most egy pillanatra kimegyek a kertbe.

Sikos utána nézett, látta, hogy az elnök a ház előtti

tóhoz lép és járni próbál a vízen. Örült, hogy a felületét

gondosan teleültette cölöpökkel, így dr. Zseb Napóleon nem merülhetett el.

V.

Az új kormányprogram vitája hamarosan folytatódott az

Országgyűlés plenáris ülésén. Az ügy fontosságára való

tekintettel a képviselők számos önálló kezdeményezést nyújtottak be.

Egy narancs párti honatya érdekes jogi problémát

vetett fel:

– Ha egy hajléktalan közterületen úgy fekszik le,

hogy a feje a VIII., a lába pedig a X. kerületben nyugszik, melyik önkormányzatra hárul az intézkedés

joga és felelőssége?

A szavazás úgy döntött, hogy e tárgyban leginkább

tapasztalt Magyar Térképészeti Vállalat az illetékes. Egy harmincmilliárd forintot igénylő kezdeményezést

terjesztettek elő használt fogpiszkálók szelektív

összegyűjtésére, melyeket aztán gerendává ragasztottak

volna össze. Betiltották a díszhalak kőporban fürdetését, az ingyenstrandok pénztárosait pedig szakmai kamarába

tömörítették.

Az események békés menetét egy váratlan epizód

zavarta meg. A Parlamentbe frissen bejutott

„Antikozmopolita Világhegemonizációs Párt" elnöke, dr. Hirig Simon egykori rendőrezredes jelentkezett szólásra:

– Egy kérdést szeretnék feltenni a tisztelt házelnök

úrnak. Az időszámításbeli visszatérés 1944-ben a teljes

naptári évre vonatkozik-e? – Ahogy a tervezet is tartalmazza: március 15-től

jelen napjainkig, mikor is Magyarország visszanyerte a

függetlenséget.

– Ebben az esetben szeretném bejelenteni, hogy 1944. október 19-én a hungarista mozgalom Szálasi

Ferenc nemzetvezető irányításával átvette a közjogi és

gyakorlati hatalmat. A jelen időszámításbeli váltás

következtében ez a joghelyzet ismét érvénybe lépett. Mint a római jog rendelkezik: „tonaludátusz visszaúsz

megátusz!" A mi pártunk a jogutódjának tekinti magát,

felveszi a nevét, ezennel bejelentjük igényünket és

jogosultságunkat a hatalomra. Minden törvényes eszközt igénybe fogunk venni, hogy a célunkat elérjük.

Időbe tellett, amíg az Országgyűlés felfogta a közlés

súlyát, de egy pillanatnyi csend után botrány tört ki. Egy

képviselő ráripakodott Hirigre: – Mit akar, maga szerencsétlen?! A hungarista

mozgalmat a Népbíróság elítélte, Szálasit és a társait

pedig felakasztották.

– Önök többször is hangsúlyozták, hogy a

népbíróságok a proletárdiktatúra korábbi terrorszervezeteiként működtek, és napjainkban

rehabilitálták az áldozatait. Szobrot állítottak Tisza

Istvánnak, akit részeg vöröskatonák végeztek ki. Az

iskolai tantervbe iktatták Kinyírő József, Lowass Albert eszmei hagyatékát

Dr. Zseb Napóleon közbeszólt:

– Lowass Albert nagy költő volt. Ő írta azt a

halhatatlan mondatot, hogy „A víz az szalad, a kő az marad!" Ezt előtte még senki nem fedezte fel!

– Volna szíves még egy sort idézni az életművéből? –

felelt dr. Hirig.

– „Vasvillával nem lehet szilvát aszalni!" – Ez nem tőle származik, hanem egy régi dakota

közmondás. És ha neki megadjuk az illő helyet a

nemzeti emlékezetben, mennyivel inkább rászolgált erre

Szálasi Ferenc – magasba emelte a karját –, igazságot

Szálasinak! Dr. Zseb Napóleon mintegy a figyelem elterelésére

bejelentette, hogy egy emlékszobor felállítását javasolja

a fővárosi Függetlenség téren, a II. világháború

áldozatai előtt tisztelegve. A feladatot – kiemelkedő

fontosságára való tekintettel – magára Fehéri Bonifácra, a Képzőművészeti Főiskola segédportására bízták. Fehéri

már korábban is feltűnést váltott ki munkáival. A

nevéhez fűződött az új nulladik kilométerkő, melynek

modelljéül maga dr. Zseb Napóleon szolgált. Fehéri kompozíciója most is elnyerte a megbízók

tetszését: egy kétfejű kígyó épp lecsapni készül a

kokárdát, keresztet, sárga Dávid-csillagot viselő Gábriel

arkangyalra, Magyarország egyesített jelképére. Az elgondolás minden felelősséget a német megszálló

csapatokra hárított át – felmentve a korabeli magyar

társadalmat a bűnrészesség vádja alól.

Dr. Zseb Napóleon a továbbiakban is különböző

fórumok sokaságán hangsúlyozta, hogy meg kívánja védeni zsidó honfitársait. A növénytani könyvekben a

„zsidócseresznyét'' azonnali hatállyal „nemzeti

kláriskoráll"-ra változtatta.

Példája számos követőt vonzott. A Kúria beidézte Hitler Adolfot, majd távollétében kétheti közmunkára

ítélte, melyet azzal kellett letöltenie, hogy Marx Károly

Tőke című könyvét németről héberre fordítja le.

A magyar kormány törekvései nem korlátozódtak a hazai terepre, mindent megtett, hogy megnyerje a világ

közvéleményét is. Nagyméretű maceszsütödét nyitott a

Vatikánban, „Jud Süss!" elnevezéssel, Akasztó község

testvérvárosi kapcsolatot kötött Auschwitzcal. Propaganda-hadjáratuk egyelőre nem hozta meg a

remélt sikert: a hatalom további zavartalan birtoklását.

Az Európai Bizottság a döntés jogát visszautalta magyar

jogi illetékességbe, egy új választási fordulót rendelt el.

Ez a határozat nem járt különleges bonyodalommal: a különféle voksolások már napi rendszerességgel

ismétlődtek.

Vasárnapokra időzítették az országgyűlési

választások soros fordulóit, hétfőre a párt-

erőviszonyokkal kapcsolatos informatív felméréseket, keddre az önkormányzati vélemény-nyilvánításokat

szerdára a népszavazásokat, csütörtökre a

pótválasztásokat, pénteki vallási ünnepükön a

mohamedánok, szombatonként a zsidók szavaztak a mecsetekben, illetve a zsinagógákban.

A versengések már évek óta a Narancs Párt

győzelmét hozták. Kezdetben a történelmi

hagyományoknak megfelelően véres kardot hordoztak körül, jelezve az országot fenyegető veszélyt, újabb

időkben már dr. Zseb Napóleon dezodorral szagtalanított

futballcipője is elegendőnek bizonyult. Most, az új

választási forduló esélyeit latolgatva a közvélemény-

kutatók a „Száll a sí" Párt jelentős előretörését jelezték, ezért a kormányoldal további hangulatjavító

intézkedésekre kényszerült.

Felállították és átadták az eddig halasztgatott kétfejű

kígyót és Gábriel főangyalt ábrázoló szobrot. A „Száll a sí" Párt más területen is sikerrel vette fel a

harcot riválisával. Már egy korábbi önkormányzati

választáson megszerezték a polgármesteri posztot a

történelmi jelentőségű Mucsa nagyközségben, most itt szerették volna kialakítani az országos hálózat

központját. A cél megvalósításához egy beadványban

kérték, hogy a települést emeljék városi rangra:

„…Kérésünk támogatásául legyen szabad felhoznom, hogy Mucsa mind a múltban, mind a jelenben komoly

hatást gyakorolt az egész társadalom életére – írta dr.

Parlagi Alpár polgármester.

A mucsai alapállás méltán élvez osztatlan elismerést

az ország életében: a magunk személyének előtérben való tartása, a primitív megoldások iránti rajongás,

mások véleményének, személyi körülményeinek

elutasítása.

Mindenki előtt nyitva áll az út, hogy igazi mucsaivá válhasson, ez a cél jobb- és baloldalról egyaránt

elérhető. Nem állítunk fel adminisztratív akadályokat, a

jelentkezőknek csak egy adatlapot kell kitölteniük, hogy

kit és mennyire gyűlölnek. Az okát nem szükséges feltüntetni.

A helységünkben kialakult társadalmi együttélési

formák minden tekintetben például szolgálnak. A köztéri

szobroknál és a temetőkben festékszóró palackok és feszítővasak várják azokat, akik alkotó módosításokat

szeretnének elvégezni az összképen. A

tömegközlekedési eszközökben az öregek külön

felszólítások nélkül kötelesek átengedni ülőhelyüket a

náluk fiatalabbaknak, és az egészségük iránt érdeklődni. Mucsa abban is egyedülálló színt képvisel a magyar

települések között, hogy lakói szinte kivétel nélkül az

értelmiség, sőt, a szorosabban vett humán értelmiség

soraiból kerülnek ki. Ezen belül országos számarányukon felül képviseltetik magukat a politikusok, a történészek,

múzeumigazgatók, filozófusok, ügyvédek. Az arányok

ilyetén való megoszlását természetesen nem lehet

véletlennek tekinteni, mindig is ez a réteg vállalta legöntudatosabban a mucsai hagyományokat.

Szerencsére számos jel utal rá, hogy a parasztok és a

munkások többsége is hamarosan felzárkózik az

élenjárókhoz. Véleményünk szerint a felsoroltak minden

tekintetben megalapozottá teszik kérelmünket Mucsa

várossá nyilvánítása tárgyában. Távlatilag

természetesen arról sem mondhatunk le, hogy Mucsa

valódi súlyának és jelentőségének megfelelően az ország fővárosa legyen.

Tisztelettel Parlagi Alpár Pócs Piri

polgármester főjegyző"

A levél körül szenvedélyes vita bontakozott ki, de egy váratlan botrány elterelte a közfigyelmet erről az ügyről.

VI.

2015. február 27-én éjszaka robbanás rázta meg

Budapest belvárosát. Háborús aknák explodálódására

gondoltak, de kiderült, hogy az alig néhány hónapja felállított emlékművet, a kétfejű kígyót és Gábriel

főangyalt ábrázoló szobrot röpítették a levegőbe

ismeretlen elkövetők.

A nyomozást a munkájában legkitartóbb pápai

akciócsoportra bízták, mely már több mint egy évtizede lankadatlanul próbálta felderíteni az úgynevezett OTP-s

tömeggyilkosság hátterét.

A „cui prodest", „kinek állt érdekében” elv alapján

először Fehéri Bonifácot, a szobor alkotóját fogták gyanúba. Azt feltételezték, hogy lelkiismeret-furdalás

fogta el sikertelen műve miatt és a nyomát is el akarta

tüntetni. Ő azonban alibit tudott igazolni: az esemény

időpontjában Verdalóban vett részt a kecskegolyóból katedrálist építő versenyen.

Bajusz Sándor köz- és magántörténész kimutatta,

hogy a terrorcselekményre épp a berlini Reichstag elleni

merénylet 82. évfordulóján került sor – döntő

bizonyítékként hozta fel, hogy ha a dátumot alkotó két számjegyet összeadjuk, pontosan tízet kapunk – ami

semmiképp sem lehet véletlen. Az egykori közigazgatási

jegyzőkönyvekben megtalálták az elkövetéssel

megvádolt bolgár kommunista Georgi Dimitrov nevét. A magyar állam kiadatási kérelemmel fordult a szófiai

hatóságokhoz, de azt a választ kapták, hogy az illető

már hosszabb ideje mauzóleumon kívül tartózkodik.

A provokáció elérte a célját: utcai tüntetés robbant ki, a

német „Kristallnacht" mintájára betörték a zsidó üzletek

kirakatait, és leköpdösték a helyszínre siető narancs párti zsidó vezetőket: Fölnagy Jánost és társait.

A „Száll a sí" Párt figyelemmel kísérte az események

alakulását, dr. Hirig Simon elégedetten jegyezte meg a

vezetői stáb értekezletén: – Amit a mucsai programban és a közigazgatási

vitákban nem tudtunk elérni, az most sikerülhet,

leválthatjuk a hatalomból a Narancs Pártot.

– De hát akármit is próbálunk, ők jobbról előznek minket.

– A legfontosabb fegyverhez: a tömegek

rosszindulatához kell folyamodnunk velük szemben. Hála

Istennek ebben nincs hiány. Mi is a Narancs Párt

unortodox módszereit fogjuk alkalmazni: a bizonyítás kötelezettségét áthárítjuk a vádlókról a gyanúsítottakra.

Kevéssel később falragaszok lepték el a fővárost, a

Nemzeti Narancs Párt vezetőjének egyik rokonáról azt

állították, hogy ő hajtotta végre a merényletet. Az illető ugyanis márványkitermeléssel foglalkozott, és a szobor

pótlása nagyobb állami megrendelést jelenthetett a

számára. Igazolásul egy számlakivonatot is oda iktattak,

mely szerint a cég olyan robbanószereket vásárolt Új-Guineában – állítólag termeszhangyabolyok

eliminálására –, melyek összetételükben megegyeztek a

szobrot ledöntő anyaggal. A kiáltvány azt követelte,

hogy a Narancs Párt hozza nyilvánosságra az igazolás eredetijét, különben népellenes terrorakció bűnében

marasztalhatják el.

Ezzel az egyszerű, de kellőképpen agresszív

személyeskedéssel a „Száll a sí" elérte azt, amit a

korábbi próbálkozásaival nem sikerült: a tüntetések hatására elrendelték a népszavazást. Ezen a szavazók

90 százaléka döntött amellett, hogy az 1944. október

15-i Szálasi-féle hatalom-átvételt kell hatályosnak

tekinteni.

Az eredmény bejelentése után ezrek hagyták el a Narancs Pártot, dr. Zseb Napóleon szomorúan mondta

helyettesének, Pádár Jánosnak:

– Attól félek, hogy ketten maradunk!

– Igen, te meg az a hülye Sikos! A választási siker érdekében végzett kiváló

munkájáért dr. Hirig Simon saját hatáskörében doktori

címet adományozott Gede Gedeonnak. Az egykori sintér

merő szerénységből megpróbálta elhárítani a kitüntetést:

– Hirig testvér! Én nem rendelkezem diplomával.

Csak egy tudományos munkában működtem közre

társszerzőként: „A Pitagorasz-tétel alkalmazása a kóbor

kutyák befogásában". – Na és? Azt hiszed, nálam stokkolnak a papírok?

Összesen két Lenin-képem van még régről.

– Nem azt mondtad, hogy jogi doktor vagy?!

– Félreértetted: nem jogi, hanem yogi! Azért kaptam, mert lenyeltem öt méter madzagot, és utána vissza

tudtam húzni a gyomromból. Ne tarts beképzeltnek, de

ezzel együtt nekem van a legmagasabb képzettségem

az egész pártban – talán Mokányt leszámítva. A diplomák nem számítanak. Nézd meg: a Narancs Párt

vezetői mind a Biboldó István Kollégiumba jártak, aztán

mire mentek vele?

A „Száll a sí" Párt megpróbálta kiszélesíteni taktikai sikereit, ennek nyomán a Parlament nyílt csatatérré

változott Mokány Vérbulcsú, a „Talajgyökér Mozgalom"

vezetőhelyettese, miskolci képviselő azt javasolta, hogy

vegyék lajstromba a kettős állampolgárságú honatyákat

– elsősorban a magyar-izraeli illetőségűeket, továbbá azokat, akik feltehetően kommunista meggyőződésűek.

A hasonló elkötelezettségű személyeket tizenegy ágú

csillag viselésére kellene kötelezni, ebből az öt vörös

színű a kommunista jelképnek felelne meg, a hat sárga pedig egy Dávid-pajzsot idézne fel.

Az intézkedések a futószalag sebességével követték

egymást. Az elsők között rendelték el az 1944-re

emlékező belvárosi szoborcsoport rendbehozatalát. Ideológiai meggondolásból felcserélték a két fő alak

térbeli elhelyezkedését: Gábriel főangyal a felső szintre

került át, kezébe egy sakterkést illesztettek, ezzel

fenyegette az alant tehetetlenül vergődő, matyó hímzéssel díszített kétfejű kígyót.

A hivatalos avatóünnepséget március 19. emlékére, a

német csapatok budapesti bevonulásának évfordulójára

tűzték ki, de a munkálatokat nem sikerült befejezni erre

az időpontra. A nagyarányú előzetes propaganda viszont nem tette lehetővé, hogy akár egynapos csúszás is

bekövetkezhessen. A terminust végül is éjfélre tűzték ki

abból a jelképes elgondolásból, hogy azon Szálasi Ferenc

szelleme is megjelenhessen. A határidő szorításában kő helyett polisztirolból

készítették el a figurákat, megfeledkezve arról, hogy ez

a műanyag hőre tágul és elvetemedik. Bár a szobrot

helyére állítván letakarták fóliával, jött egy nyáriasan forró hét, és Gábriel főangyal feje elolvadt, majd

lecsúszott a térdére. A rendőrség alig tudta féken tartani

az avatásra összegyűlt felháborodott tömeget. Végül is a

jobboldali sajtónak sikerült a kudarcot formabontó művészi elképzelésnek minősíteni.

A Tánc-Szobrászat-Papírkivágó Akadémia kárpótolni

kívánta a szobor ifjú alkotóját a kényszerűen elviselt

hányattatásokért. Fehéri Bonifácnak még nem állt

módjában jelentősebb életművet létrehozni, pályájának eddigi csúcsát az „Öt kancsal tűzoltókészülék" nevezetű

alkotás jelentette. Jobb híján az általa kiürített szeszes

palackokat szedték össze az üvegvisszaváltóból.

A tárlatvezetést Mokány Vérbulcsú vállalta magára.

– Kedves Vendégeink! Az első helyiség, ahová betekintünk, az úgynevezett „Halál a májra!" szalon. Itt

sorakoznak a művész által elfogyasztott tömény italok

palackjai: whisky, vodka, konyak, falusi szeszfőzdék

„rézeleje" pálinkája, finomított fehér kátrányoldat, házi sóskaborbolya-kivonat, fagyálló, arcszesz, árva

gyerekek könnyei. Minden, ami az ecetnél édesebb és a

levegőnél folyékonyabb. De haladjunk tovább. A tárlat

második termében a fogakat kiáztató asztali borokat mutatjuk be: szemelt és szemtelen rizling, csövidinka,

zsupplé, „szérűskertek királynője", alkohollal dúsított

töklé.

Egy látogató megkérdezte:

– Van itt egy bemutatóterem, ahol meg lehetne kóstolni valamelyik italt?

– Sajnos sem a jelenben, sem a jövőben nem nyílik

rá mód. Ugyanis a Budafoki Alkohol Kombinát szerződést

kötött a művész úrral, amíg él, ellátják itallal, cserében magukhoz vonnak minden kapcsolatos jogot.

Halála után megkapják a csontjait, mert azokból

sokkal erősebb és jobb minőségű szeszt lehet préselni,

mint a hagyományos alapanyagokból. A tárlattal kapcsolatos hírverést később is Mokány

irányította, több cikket is írt a külföldi lapokba, az angol

nyelvű sajtóban „The sixth nobody", a franciában „Un

hongrois négligeable" szignóval jelezve. Hirig gyanakodva figyelte a tevékenységét.

– Nem tetszik nekem ez a Mokány, honnan veszi

magának azt a bátorságot, hogy nyelveket tudjon, mikor

én egyet sem ismerek?! – mondta Gedének. – Majd én

utánanézek, mi lappang a háttérben. Néhány nap múlva Hirig titkos jelentést kapott egyik

régi rendőrségi beosztottjától:

„…Utasításának megfelelően megvizsgáltam a polgári

és egyházi anyakönyvekben Mokány Vérbulcsú nevezetű

személy származási adatait. Ellenőrzésem során egy figyelemre méltó információra bukkantam rá. A

sátoraljaújhelyi izraelita hitközségi

anyakönyvbejegyzése azt tanúsítja, hogy a nevezett

személy anyai nagyanyját Schlézinger Szerafinnak hívják és zsidó keverék fajúnak tekintendő. Később

ugyan áttért a református vallásra, de ez jogilag már

nem releváns, ugyanis ebben az időben már annyian

jelentkeztek ilyen szándékkal a keresztény egyházközségekben, hogy a papok kénytelenek voltak

slaggal keresztelni!"

Dr. Hirig Simon minél hamarabb szerette volna

tisztázni, ezért másnapra berendelte magához Mokányt.

– Szebb jövőt, arany diót, mogyorót! – jelentkezett a fiatal talajgyökér vezető.

– Adjon Isten! Hogy van a kedves nagyanyád?

– A nagyanyám? – kérdezett vissza Mokány

értetlenül. – Köszönöm, jól. Legfeljebb annyi a baj, hogy a nagyothalló-készüléke folyton berezonál és a Lánchíd

rádió adását közvetíti, sokat szenved szegény. – Mokány

arcára bizonytalanság ült ki. – Miért fontos ez?

Hirig átnyújtotta neki a titkos jelentést. – Van itt néhány sor a származásoddal kapcsolatban, szeretném,

ha reflektálnál rá.

Mokány végigolvasta a lapot, aztán szótlanul letette

az asztalra. Hirig tovább kérdezett: – Szóval hogy állunk a nagymamával? Mi a helyzet

vele? Valóban zsidó származású?

– Igen, annak idején a családjával együtt elvitték

Auschwitzba, minden rokonát megölték, csak ő jött

vissza. Hosszú évtizedekig hallgatott arról, hogy mi történt vele. Én nem tudtam semmit az egészről,

beléptem a nemzeti magyar egyesületbe, ahol talán nem

dolgoztam rosszul, mert a társaim úgy hívtak, hogy

„Vérbulcsú, a Párt ökle!". Éveket áldoztam a

mozgalomra, teljes gőzzel építettem, a saját pénzemet raktam bele. Éjt nappallá tettem, 30 éves koromig

szélsőségesen egészségtelen életet éltem.

Hirig egy kézmozdulattal félbeszakította az áradó

vallomást: – Térjünk csak vissza a nagymamára! Nem tűnt fel

neked, hogy a karjára egy szám van tetoválva?

– Azt hittem, hogy a személyi számát írták oda.

– És mikor kezdett el beszélni neked a múltjáról? – Amikor Gyöngyösi Bokréta képviselőnő kijelentette

a Parlamentben, hogy valójában semmiféle holokauszt

nem létezett, a háború után több zsidó tért vissza

Magyarországra, mint amennyit egyáltalán deportáltak.

Akkor a nagyanyám leült velem és elmondta, hogy működtek a gázkamrák, hogy veszítette el a rokonait,

milyen érzéssel viselte el, hogy nem tudott elköszönni az

édesapjától.

– Te mit szóltál hozzá? – Mély lelki válságba kerültem, két napig nem is

tudtam aludni, éjszakánként kétszer-háromszor is

felébredtem: mit tegyek? Végül úgy döntöttem: nem kell

mindent elvetnem az addigi életemből ahhoz, hogy képes legyek megérteni másokat. A személyi identitást

éppúgy lehet bővíteni, mint az agyi kapacitást. Apukám

őskeresztény, anyai ágon régi nemesi család

leszármazottja, ez a kötődés rám is vonatkozik, de miért ne lehetnék én büszke zsidó és büszke magyar

egyszerre?!

Hirig lesújtóan ingatta a fejét:

– Ez olyan, mintha egy pusztai gémeskútra barheszt

szegeznél fel, vagy a sóletbe buzsáki véres hurkát tennél! Szóval, hogy úgy mondjam, megvilágosodtál,

utána mihez kezdtél?

– Be kellett vallanom magamnak, hogy hiába

végeztem történelem-csodaszarvas szakon, lényegében

semmit sem tudok a zsidókról. Vásároltam tíz-tizenöt könyvet, hogy megtanuljam, mi a teendőm. Először is

felvettem egy héber nevet – ezt minden zsidó férfi

megteszi a körülmetélés után.

– Szóval az is megtörtént már? Remélem, jólesett. – Ez az operáció felnőttkorban már nagyon

kényelmetlen tud lenni. Még most is „vallássérült"

vagyok.

– És mi lett az új neved? – Iccig, Mokány Vérbulcsú Iccig. Azt hiszem, elég jól

hangzik, és bármilyen rendszerváltás jönne is, lenne

ötven százalék esélyem, hogy túlélem. A héber nevemet

csak a zsinagógában használom, jelenleg a tanulási

fázisban járó magyar zsidónak tekintem magam. – És a továbbiakban mihez akarsz kezdeni?

– A gyermekeknek szükségük van példaképekre, azt

hiszem, én alkalmas vagyok erre a küldetésre.

Megpróbálok rendkívüli osztályfőnöki órákat tartani iskolákban. Tárlatlátogatásokat vezetnék a Páva utcai

zsidó emlékmúzeumban. Szándékomban áll elutazni

Izraelbe.

– Tudod, hogy jársz majd, Vérbulcsú, akarom mondani, Iccig? Mint a szélső ház, amelyet kétfelől ér a

vihar. A jobboldalon zsidóbérencnek neveznek majd, a

baloldalon pedig opportunista nácinak.

– Én úgy látom, ahogy múlik az idő, úgy enyhülnek a fenntartások ez irányban, egyszer talán majd el is

múlnak. De ne haragudj, most már mennem kell az

enyéimhez.

– Azt hiszem, ez a búcsú nem örökre szól. Jöhet

olyan idő, hogy szükségünk lesz egymásra. Hirig és Mokány kezet fogott:

– Hát akkor: minden jót!

– Nálunk úgy mondják: mázel und broche!

Szerencsét és áldást!

Ahogy becsukódott az ajtó a távozó után, Gede dr. Hirig Simonra nézett:

– Őszintén szólva azt hittem, hogy keményebben

fogsz bánni vele!

– Nem tartottam vissza semmitől és nem is próbáltam rábeszélni semmire sem. A rendőrségnél egy

dolgot megtanultam: hagyni kell, hogy a gyanúsított

maga kösse a kötelet a saját nyakába. Mokány is annyi

mindennel próbálkozik, hogy valamikor okvetlenül belebukik majd. Megnyerhet akár száz csatát, de a

háborút el fogja veszíteni. Mi akkor is nyerő pozícióban

leszünk, visszakullog majd hozzánk.

Az elkövetkező időben Gede megdöbbenve

konstatálta, miképp kezd beigazolódni dr. Hirig Simon jóslata. Mikor Mokány származása köztudottá vált, a

Nemzeti Narancs Párt és más jobboldali szervezetek a

támadások egész sorát indították ellene. Tüntettek a

háza előtt, borítékban fehér port küldtek neki, az utcán szemtől szemben szidalmazták. „Jumurdzsák

zabigyerekének" nevezték, aki az egri várvédők

ellenállását próbálta meggyöngíteni.

Mokány mind nehezebben viselte el a megpróbáltatásokat, egy nap az újságok rövid hírben

jelentették, hogy külföldre távozott, közelebbről meg

nem nevezett helyre.

VII.

A kudarcok nyomán Mokány belátta, hogy itthon nem

reménykedhet átütő sikerekben. Megerősödött korábbi

elképzelésében, hogy többre juthat, ha legalább ideiglenesen, de kitelepül Izraelbe.

A vállalkozás során szerette volna megőrizni

inkognitóját, ily módon is elhárítva minden külső

befolyásolás lehetőségét, és megőrizve az önálló

véleménykialakítás szabadságát. Ezzel a döntésével azonban lemondott a magyar és a zsidó állam

támogatásáról, nem tudta volna fedezni a szállás és a

megélhetés költségeit. Megoldhatatlannak tűnő

helyzetében nagyanyjához, Schlézinger Szerafinhoz fordult:

– Nanó, nincs neked valamilyen rokonod Izraelben?

Az öregasszony elővette a szekrény mélyéről a régi

„Mirjam" imakönyvet és kihúzott belőle egy különálló lapot – erre szokta feljegyezni a családot érintő adatokat

és eseményeket.

– Lássuk csak, ki van nekünk Izraelben. A másod-

unokatestvérem, a Léderer Dolfi volna a legjobb. Ő

itthon toll felvásárlással foglalkozott, mikor lelépett, kint tüzértábomok lett, ő nyerte meg az arabok ellen a híres

Shárm el Sejk-i csatát.

Mokány szeme felcsillant:

– Ez nagyon jól hangzik. – Csak egy baj van: Dolfi már nem él, 76 éves

korában lelőtte az adjutánsa, mert elszerette a

feleségét. Menjünk tovább: Baldauf Zsiga

Csománházáról. De ő egy „majsze böhéme", a világ ökre, márpedig ha egy zsidó hülye, az nagyon hülye.

Mindig azzal dicsekedett, hogy neki otthon százezer

almafája van, pedig még százezer bolhája sincs.

Az öregasszony átugrott néhány nevet, aztán hirtelen elégedettség ült ki az arcára:

– Ez az: a Paskesz „Ajser"! Ő aztán egy igazi

üzletember, „fin Munkács"!

– Finn születésű? – Nem, hanem „fin Munkács", Munkácsról jött. Ott

kinn egy kis ruhásbolttal kezdte, csodákat hozott ki

belőle! Egyszer beállított hozzá egy nő, meghalt a férje,

gyászruhát akart venni neki a temetésre. „Ajser" pedig rásózott egy sportöltönyt két nadrággal. Ma már saját

gyárai vannak. Írok is neki egy levelet, ha megtudja,

hogy te az én unokám vagy, agyonkényeztet majd.

Mokány a repülőtér VIP-részlege mellett elhaladva

ismerős arcokat fedezett fel: Csicseri Sándort, a jeles költőt és politikust, valamint Schlemil Lőrinc református

lelkészt. Beszélgetésükből néhány mondat eljutott

hozzá, úgy vette ki, hogy hivatalos meghívásra utaznak

ki a Szentföldre. Mokány jegye az üléssor végére szólt. A mellette levő

helyet már elfoglalta egy kopottas öltönyt viselő, ősz

haját oldalt fésülő férfi, aki, úgy tűnt, az utasteret

benépesítő izraeli bevándorlók közé tartozik. Ölében egy nagyméretű fotót szorongatott, felszólították, adja le a

csomagraktárba, de egy igazolást mutatott fel: joga van

magánál őrizni a képet. Mivel nem fedte üveglap, a

szállítása nem járt veszéllyel. Mokány egy oldalpillantást vetett rá, a portré egy feltehetően magas rangú szovjet

katonát ábrázolt, zubbonyának mellét kitüntetések sora

ékesítette.

A gép a levegőbe emelkedett, mikor elérte az utazási

magasságot, a stewardessek italt kínáltak. Mokány és a szomszédja egyaránt narancslevet kértek,

elmosolyodtak azonos választásukon, tréfásan

koccintottak.

– Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Emanuil Mordehájovics Fomin vagyok.

– Iccig Árpádovics Mokány.

– Megkérdezem: ön is „unsereiner", vagyis közénk

tartozik? Mokány bólintott, nem kívánt magyarázkodni:

– Ön orosz állampolgár?

– Csak voltam, öt éve vándoroltam ki Izraelbe,

jelenleg egy kibucban élek. Nem kívánok az ég és a föld között lebegni, mint Mohamed koporsója, azóta sem

léptem át az orosz határt, most is csak egy

halaszthatatlan ügyben látogattam el Moszkvába. –

Felmutatta a fotót: – ismeri ezt az embert?

– Nem, csak annyit látok, hogy szovjet katonai uniformist visel. Ki ő?

– A nagybátyám: Iszák Szamuilovics Fomin, a

Szovjetunió kétszeres hőse, a nagy honvédő háborúban

a IX. páncélos gárdahadtest parancsnoka volt. A temetésén negyven ágyú negyvenszeres sortüzet lőtt.

Díszsírhelyet kapott, ezt a fotót állították a fejéhez.

Aztán mikor jött az antiszemita korszak, kitelepítették a

helyéről, átrakták a nagybátyámat egy tömegsírba. Megint változtak az idők, rehabilitálták. Kérvényeztem,

hogy adják ki a maradványait, vagy tíz évig meg sem

hallgattak. Egyszer kivittek a temetőbe, felnyitották a

gödröt: – Tessék, itt van a nagybátyád is, válaszd ki

magadnak a csontjait!

Nem vitatkoztam, elmondattam érte egy kaddist,

tudtam, vallásilag nem érvényes, mert tíz felnőtt

férfinak kellett volna részt venni a szertartáson, a közelben nem volt annyi. Arra gondoltam, hogy Iszák

bácsi már amúgy sincs itt. Ha egy zsidó idegenben hal

meg, a teste görögni kezd a föld alatt és csak akkor áll

meg, mikor Jeruzsálembe ér. Végül is csak ezt a fotót hoztam el.

– És az új hazájában hogy érzi magát?

– Az első évben még szerelmes verseket írtam a

Kineret-tóhoz, mára már kissé lehiggadtam. A magasból már látszottak a part vonalán megtörő

hullámok:

– Sálom, Iccig, menjen előre, én itthon vagyok.

Mokány leszállt a gépről, az útlevél- és vízumellenőrzés után kilépett az épületből. A légikikötő

előtti kis téren magnetofonnal, fényképezőgépekkel

felszerelt riporterek várakoztak, Mokány kikerülte őket

és a narancslevet préselő árus asztalához lépett.

– Mennyibe kerül? – kérdezte angolul. – Egy sékel.

– És ha csak fél pohárral kérek?

A beszélgetés hallatán egy kövér és kopasz,

sportosan öltözött férfi vált ki az újságírók csoportjából: – Ön magyar?

A kiváló angolságára büszke Mokány sértődötten

kérdezett vissza:

– Miből gondolja? – Tapasztalataim szerint akiket a narancsléből csak

az ára érdekel, az többnyire magyar – átnyújtotta a

névjegyét –, Ráfi Nálth vagyok, az Esti Lapok

munkatársa. A budapesti géppel érkezett? – Igen.

– Az újságnál engem bíztak meg, hogy tudósítsak a

magyar delegáció tagjairól, csak néhány szót kérek

velük kapcsolatban.

A küldöttség már megjelent a kijáratban, hunyorogva nézett körül az éles napsütésben. Mokány feléjük

mutatott:

– Az a szigorú tekintetű, puritán férfi Schlemil Lőrinc, református pap, de annak idején Leningrádban végzett

az Ateista Főiskola Anticionista szakán.

– Feltételezem: a tisztelendő úr felfogása sokban

megváltozott azóta. – Helyesen gondolja: még elfogultabb antiszemita

lett.

Mokány kotorászott a kézitáskájában:

– Elhoztam magammal az egyik nyilatkozatát, nézzen bele.

– „A galíciai jöttmentek hadai rágták és rágják szét

most is a hont. Tehát halld meg, magyar, az 1000.

keresztény magyar állami év egyetlen, de az egész

életre szóló üzenetét: »rekeszd ki őket! Mert ha te nem teszed, ők teszik meg veled!«" — az újságíró leengedte

a gépelt lapot. – De hát ez nyílt fasiszta szöveg, a

törvény bizonyára teljes szigorával lépett fel ellene.

– Ki kell ábrándítsam, szerkesztő úr: a bíróság felmentette, a hívei pedig a vállukon vitték ki a

tárgyalóteremből.

– Elég sajnálatos, de a delegáció másik tagja, az

idősebb úr, arcán mindentudó mosollyal, bizonyára emelkedettebb személyiség.

– Csicseri Sándornak hívják, neves költő és politikus.

Most kapta meg az Állami Nagydíjat. Tőle is tudok némi

anyagot nyújtani, parancsoljon, tekintsen bele: – „…A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal és

különösen a vészkorszakkal a magyarok és zsidók között

megszűnt a szellemi-lelki összeforradás lehetősége…

Fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az

országban, a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag asszimilálni a magyarságot."

– Igen, erről nálunk is sokat beszélnek. Gyakran

hallani a „Vésztorony" című újság szerkesztőjéről, egy

megátalkodott rasszistáról, valamilyen Mákony vagy Mokány Vérbulcsúnak hívják. Ismeri véletlenül?

Mokány elvörösödött:

– Személyesen nem, csak néha egy kávéházba járok

vele. Azt rebesgetik, hogy mostanában jó irányba változott. De hadd kérdezzek én is valamit: ki erőltette

rá Izraelre ezt a delegációt?

– Senki, mi hívtuk meg őket hivatalos látogatásra. A

hasonlókról tudjuk, hogy ellenségeink, de amíg csak beszélnek róla, addig hiszünk benne, hogy meg lehet

nevelni őket Örültem a találkozásnak, hívjon fel, ha

segíthetek valamiben.

Mokány taxiba szállt, a nagyanyjától kapott levél

borítékján felmutatta a sofőrnek a távoli rokon nevét és címét. Paskesz – a hetven év körüli, fényes műfogsort

viselő férfi – gyanakodva fogadta:

– Maga találta vagy lopta ezt a levelet?

Mokány megsértődött és el akart távozni, de Paskesz visszafogta:

– Ugyan már: nem is viccelődhetek el a Szerafin

unokájával? Isten hozott, gyere be, Iccig. Mivel

kínáljalak meg? Innál valamit? Egy autoszifont emelt le a polcról:

– Ide nézz: ilyet még nem láttál, ebben az üvegben

szódavizet lehet készíteni. Beteszem ezt a micsodát,

megforgatom, hipp-hopp és már kész is a szódavíz. Kóstold meg, hogy milyen finom!

Mokány kénytelen volt úgy tenni, mintha álmélkodna.

– Jé, ez csakugyan szódavíz!

– Kérsz Coca-Colát? Nem? Mit mutassak még meg

neked?! Nézd, ez itt hús-klopfoló – valaki hozta ajándékba –, ez lehet felétek is akár, csak éppen hús

nincs hozzá. Van ilyen savanyú cukor nálatok

Bulgáriában?

– Én Hungáriából jöttem.

– Mindegy, ott is sorban kell állni egy darab kenyérért. Ne haragudj, hogy megkérdezem: ezt a

levelet nem találtad vagy loptad, csakugyan Szerafin

írta? – harsányan nevetett a saját viccén. – Mit szólsz a

humoromhoz, vagyok én egy bestenk-meister, egy zrikálógép?!

Mokány elmosolyodott, de szerette volna a

helyzetére terelni a szót:

– Élvezettel hallgatlak, Ajser bácsi, de szeretnék tisztázni néhány dolgot: munka, szállás.

– Teljesen igazad van, Iccig, a megélhetés a

legfontosabb. Gondolom, nem képzeled, hogy

idegenekre bízom a rokonomat, nálam dolgozol majd.

Máris indulunk. Kocsiba szálltak, Paskesz egy kerülőt tett, hogy

megmutassa a tengert Mokánynak:

– Látod: ott van! Mit szólsz a mi tengerünkhöz?

A város szélén Paskesz egy kisebb fröccsöntő üzemet is fenntartott. Mikor beléptek a munkacsarnokba,

Mokány körülnézett: a polcokon műanyag kulcsok ezrei

hevertek, a padokon pedig a félkész darabokat

sorjázták. A csomagolórészlegen arab felirattal ellátott dobozokba rakták.

– Ez az én kis üzemem. Foglalkoztál már

fröccsöntéssel?

Mokány megpróbálta átvenni az öregember stílusát: – Csak olyan formában, hogy két deci borba egy deci

szódát öntöttem.

– Kezd megjönni a humorod, Iccig, te egy nagyon

kellemes ember vagy. Nagyon sajnálom, de nem tudok

más munkát felajánlani, mint anyagmozgatást. Elég nagyokat kell emelni és nincsenek hozzá gépek.

– Nem baj, majd hozok egy védőszemüveget, az

visszafogja a szemgolyóimat, ha ki akarnak ugrani az

erőlködéstől.

– Rokonok között nem illik anyagiakról beszélni, így csak annyit mondok, hogy a betanításod idejére nem

fogadok el pénzt tőled, később, ha belejössz, majd

revanzsálod. Érdekel még valami?

– Szabad tudnom, hová készül ez a rengeteg kulcs? Paskesz eltöprengett:

– Nézd, Iccig: te a Szerafin ajánlásával jöttél

hozzám, nem akarok újra belemenni, hogy kaptad-e

vagy loptad a levelet, azt sem tételezem fel, hogy kiadod az üzleti titkaimat a konkurenciának, így őszintén

beszélek veled. Ezek itt az úgynevezett „Mennyország

kulcsai", és a palesztinok rendelték őket. A Fatah, a

Hamasz és a többi terrorszervezet azt ígéri a

katonáinak: aki az Izrael elleni szent háborúban hal meg, az a mennyországba kerül, ahol a legszebb hurik,

terített asztalok, illatos kenőcsök várják őket. Sokan

kételkednek benne, őket akarják meggyőzni: ha egyszer

van kulcs, mennyországnak is kell lennie hozzá. Egy madzaggal a nyakukba kötik, úgy mennek harcolni.

– És nem bántja a lelküsmeretedet, hogy Izrael

ellenségeit szolgálod ki? Mert ez az objektív igazság!

Paskesz elkomorodott: – Nézd, Iccig, nekem egy zsidó ne legyen objektív,

mert vele szemben se lesz objektív senki. Ezeket a

kulcsokat a palesztinok mindenképpen megcsináltatnák

valahol, és akkor már a legjobb, ha nálunk teszik, mert mi ebből adót fizetünk és az állam fejleszteni tudja a

hadsereget és mi is több kulcsot tudunk eladni.

Az öregember az órájára nézett;

– De nem tartóztatlak tovább. Hívnálak hozzánk

lakni, de belátom, neked nem való a magamfajta vénember társasága. Fiatal vagy, bele akarod vetni

magad az éjszakába: nők, italok, szerencsejáték. Érezd

jól magad! Holnap reggel ráérsz ötkor bejönni.

Mokány nem szokta a kemény fizikai munkát, néhány nap alatt kimerült, megpróbált változtatni a helyzetén.

Előkereste a névjegyet, amelyet Ráfi Nálthtól, az

újságírótól kapott, és felkereste a szerkesztőségben.

– Szeretnék egy kis pénzhez jutni! – Tudod, hogy lehet nálunk kis pénzhez jutni? Nagy

pénzzel kell idejönni, aztán a javát úgyis elveszíted.

Egyébként milyen területen próbálkoznál?

– Például a politikában. – Csak annyit mondok: jól gondold meg, hogy

kijössz-e? Tudnod kell, hogy az új bevándorlók nem

szeretik a még újabb bevándorlókat. Attól tartanak – és

nem is minden alap nélkül –, hogy a bennszülöttek

túlzottnak találják majd a beáramlást és szűkítik a nekik adott kedvezmények körét – ez a leépítés őket is érinti

majd.

– És ez a zsidókra is vonatkozik?

– Úgy tapasztaltam, hogy sokszor előfordul – és nemcsak gazdasági, de érzelmi okokból is. A zsidóknak

is szükségük van alzsidókra, akiket lenézhetnek, mert

szegényebbek, műveletlenebbek náluk. Vagy legalábbis

annak tarthatják őket. – Úgy gondolod, hogy végső fokon eljuthatunk a

mindenki háborúja mindenki ellen állapotig? A jobb

fülünk vetélkedik a ballal.

– Ha nem vetted volna észre, már régen ott tartunk. Egy esélyed van, telepedj le itt véglegesen, akkor sokkal

több segítségre számíthatsz.

– Nem.

– Mi hiányzik?

– Ki fogsz nevetni: az eső és az egres. De egyébként sem bírnám az itteni időjárást, mondhatnám,

meteorológiai antidonista vagyok. Ugyanakkor tisztelem

Izrael államát és gondolatban vele vagyok.

Ráfi Nálth legyintett:

– Jobb szeretem, ha valaki elveszi a szerelmét és házasságban él vele, mint hogy a távolból epekedik

utána – minden felelősség nélkül. Ne haragudj, de most

dolgozom. Hívjál fel a jövő hét elején, nem, inkább a

vége felé. Mokány elköszönt, kint az utcán homokot sodort az

arcába a forró szél. Beült egy katolikus templom

hűvösébe, hosszan nézte a Megfeszített testét.

– Mondd meg nekem, Názáreti Jézus, mi nehezebb: a te utad, amelyen zsidóból kereszténnyé váltál, vagy ami

előttem áll: keresztényből zsidóvá? Vagy egyik irány

sem járható, és az ember maradjon az, aminek

született?

Talán zaklatott idegállapota tette, de Mokánynak úgy tűnt, mintha a Megfeszített feléje fordulna és a nevén

szólítaná:

– Fiam, Vérbulcsú Iccig! Tudomásul kell venned,

hogy az emberek nem megváltásra törekszenek, hanem minél nyereségesebb banki üzletekre.

– De hát te is korbáccsal verted ki a kufárokat a

templomból!

– Ezt csak Júdás találta ki – Pilátus felbujtására, a valóságban a kufárok kergettek ki engem, még fel is

jelentettek a farizeusoknál jó hírnevük megsértéséért.

Persze én nem ítélkezem, hogy ne ítéltessek, de

mindenkinek választani kell a harminc ezüstpénz és a töviskoszorú között. Te sem kerülheted el.

– De hát olyan nehéz az út, Mester!

– Nekem mondod? Az élet rövid ahhoz, hogy

végigmenjünk rajta. Csak egyet tehetünk: nem fekszünk

le rögtön az út elején. Amikor Isten érted jön majd, mozgás közben kell, hogy találjon,

– De honnan vegyek erőt hozzá?

– Ilyenkor azt szoktam ajánlani: keress meg inkább

egy buddhista papot.

– Ő mélyebben ismeri az igazságot? – Nem, de ha őt faggatod, akkor talán nekem békét

hagysz! – szólt a Megfeszített és elfordította az arcát.

Mokány nem tudta rászánni magát a végleges

döntésre. Külföldről is követte a magyarországi eseményeket, értesült róla, hogy dr. Zseb Napóleon

mind szorosabb gazdasági együttműködést alakít ki

Oroszországgal. Ezzel a támogatással a háta mögött a

magyar miniszterelnök határozottabban lépett fel itthon is a nagy hatalmi vetélytárssal, a „Száll a sí" Párttal,

letartóztatta dr. Hirig Simont, Gede Gedeont és más

vezetőit.

Mokány úgy vélte, most már minden kockázat nélkül

hazatérhet, semmiféle bosszútól nem kell tartania. Összecsomagolt és kiment a tel-avivi repülőtérre. Az

épület belsejében két sor haladt egymás mellett: az

egyik irányba egy Magyarországról érkezett gép utasai,

a másikba egy akkor visszatelepülő csoport. Az elválasztó kordon fölött eltorzult arcok kiabáltak át

egymásnak:

– Hülyék!

– Hülyék! A hazatért Mokány elveszítette felső kapcsolatait,

néhány napig tanácstalanul ődöngött a Belvárosban,

majd azt találta a legbiztonságosabbnak, ha követi a

nagy jobboldali politikus példáját, „lemerülni és kibekkelni a változásokat". Állást vállalt a „Dávid

keresztje" vallástörténeti könyvtárban.

VIII.

2015 nyarán Dúz Hotyimirszkij, az Ukrán Köztársaság

ideiglenes elnöke hivatalos látogatásra hívta meg dr.

Zseb Napóleont. A magyar vezetőt népes küldöttség kísérte el Kijevbe: miniszterek, vállalkozók, kulturális

szakemberek és Budai Gyula.

Dúz Hotyimirszkij éles támadó taktikát választott,

már a megbeszélések kezdetén tisztázni akarta a

legfontosabb kérdést: a magyar fél melyik oldalt támogatja a mindinkább kiszélesedő ukrán-orosz

háborúban.

Dr. Zseb Napóleon nehéz helyzetbe került, nem

rúghatta fel egyre fejlődő orosz kapcsolatait, mert a kölcsön felvételénél a fél Dunántúlt kötötte le bánatpénz

fejében, de a közvetlenül szomszédos Ukrajnával sem

kívánt konfliktusba keveredni. Válaszában

diplomatikusan leszögezte, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben továbbra is keleten kel fel a nap,

és a fáról lehulló almák sötétben is lefelé esnek.

Gratulált az ukrán csörgőlabda-válogatottnak, amely

megőrizte tizenötödik helyét az európai ranglistán.

Zárásként átnyújtotta az ajándékát, egy XVIII. századbeli orvosi feljegyzést melyben a járványos

hasmenés egyik változatát „ukrán fosásként" említi.

– Legyen ez a barátságunk jelképe.

Az ukrán elnök látható elégedetlenséggel fogadta: – Köszönöm, Napóleon Samuvovics, nincs több

mondanivalója? Hallhatnánk valami biztatót is?

– Biztatót? Hajrá, ukránok, hajrá, Ukrajna!

Megtárgyalták a közös alkoholprogramot is, vezető terméknek az ukrán vodka és a magyar pálinka

keverékéből készült „vodlinkát" választották. Az italt

magas élvezeti értéke mellett rozsdafoltok eltüntetésére is fel lehetett használni.

A vacsoraasztalnál ülve dr. Zseb Napóleon egy

magánjellegű kérdést is feltett:

– Van egy fiam, aki rendkívüli tehetségű labdarúgó, de otthon nem tud érvényesülni, mert jobboldali

meggyőződése ellenére balszélsőt játszatnak vele. Szó

lehetne róla, hogy leigazolja őt a Kijevi Dinamó, az önök

bajnokcsapata? Az Ukrán Futballszövetség már másnap próbaedzést

tartott Zseb Bátor számára, a hatos sarkáról egy, a felső

kapufára felakasztott görbe botot kellett volna eltalálnia,

de tíz alkalomból egyszer sem sikerült. Ez a kudarc

akkor bizonyult különösen nyomasztónak, mikor a pályagondnok nagyanyja papucsban-pongyolában,

kezében két tömött bevásárlószatyorral elsőre

megoldotta a feladatot A miniszterelnök vigasztalta

Bátort: – Nem baj, fiam, majd építünk neked egy külön

stadiont! Magánfutballista leszel.

Tervezett ott-tartózkodásuk utolsó napján

testőrségének parancsnoka felébresztette dr. Zseb Napóleont:

– Elnök úr, most jelentették, hogy ukrán csapatok

lépték át a magyar határt és folytatják

előrenyomulásukat Nemesborzova-Pusztaszakállas stratégiai irányba, azzal fenyegetnek, hogy elvágják a

cégénydányád-kóródi utat.

Dr. Zseb Napóleon kikelt magából:

– Miért nem tartóztatták fel őket?

– A határőrök megállították a vonulásukat, de mivel nem találtak náluk csempészett ukrán cigarettát,

továbbengedték őket.

– És miért nem mozgósították a hadsereget?

– A Honvédelmi Minisztériumban délután ötkor befejeződik az ügyelet, attól kezdve egy üzenetrögzítő

fogadja a hívásokat. Az ukrán felderítés tudott erről és

negyed hatkor küldték el a hadüzenetükét, ezt pedig az

ügyelet majd csak holnap reggel hallgatja le. Minket egy polgári személy mobilon értesített.

Dr. Zseb Napóleon öltözködni kezdett:

– Azonnal magamhoz kéretem Dúz Hotyimirszkij

urat. – Szeretném figyelmeztetni, miniszterelnök úr, hogy

jelenleg Ukrajnában tartózkodunk!

– Igen? Akkor jelentsen be nála.

Az elnök kedélyes mosollyal fogadta:

– Na hogy vág a bajusz, galambocskám, kedves Napóleon Samuvovics? Igyunk meg száz gramm

vodlinkát erre a nagy ijedségre.

Dr. Zseb Napóleon nem volt hajlandó átvenni a

stílusát: – Önök megsértették a magyar állam szuverenitását!

Én ezt nem hagyhatom szó nélkül!

Dúz Hotyimiriszkij aggódva kérdezte:

– Mire készül? – Panasszal fordulok az Egyesült Nemzetek

Szövetségéhez!

Az elnök megkönnyebbülten sóhajtott fel:

– Már azt hittem, hogy az anyósomnak szól, mert azt nem úsztam volna meg szárazon. Be kell látnia, kedves

kollégám, hogy az adott helyzetben nem tehettem mást.

Most, a háború harmadik évében az orosz csapatok

egyre mélyebben törnek be kelet felől, legalább a

nyugati határunkat biztosítanunk kell egy visszavonulás esetére. Megnyugtathatom, hogy csapataink, a „IX.

Sztyenka Rázin Gárda Hadosztály" és a „Bujbe Tárász

Páncélos Hadtest" csak ideiglenes jelleggel állomásozik

majd Magyarország területén. Ne tévesszék meg olyan

álcázó intézkedéseink, hogy öröklakásokat és néhány katedrálist építünk majd számukra.

– Nem hallgatom tovább önt, azonnal távozni akarok!

– Megértem önt, azt hiszi, én szívesen maradok itt?

Háború, zavargások, gazdasági csőd! Csuma poberi! – a pestis vinné el az egészet, de hát akinek púpja van,

annak viselnie kell. Maga csak üljön le, galambocskám,

iszunk egy kis teácskát egy jó piroggal, elbeszélgetünk,

úgy élünk majd, mint az Úristen Franciaországban. Ne idegeskedjen, majd én szólok, ha letelik az a pár

évtizedecske.

Az ukrán bevonulás után a magyar belpolitikában is

alapvető változások következtek be. Tömegek tüntettek

az utcákon újra, ledöntötték az 1944-es emlékszobrot, felszántották az új stadion gyepszőnyegét. Az

események abban csúcsosodtak ki, hogy a zendülők

megrohamozták a szegedi Kereszt- (korábban Csillag-)

börtönt, és kiszabadították dr. Hirig Simont és Gede Gedeont.

Vezetői szabadulása után a „Száll a sí" Párt

puccsszerűen átvette a hatalmat. Miniszterelnökké dr.

Hirig Simont választották, Gede Gedeont pedig – kutyatenyésztői múltjára való tekintettel – az Állati

Erőforrások miniszterévé.

A vezetésben hamarosan komolyabb változások

mutatkoztak. A HU-1 jelzésű hivatalos autóban hátrább kellett tolni az ülést, hogy az elődjénél jóval testesebb új

kormányfőnek beférjen a lába.

Hirig tett néhány tisztelgő látogatást, első útja Dúz

Hotyimirszkijhez vezetett. Fontos megállapodásra

jutottak: az ukrán elnök a magyarországi támaszpontok használatáért cserében felvállalta dr. Zseb Napóleon és

kabinetje hosszú távú őrzését. Rákosi Mátyás hajdani

száműzetésének színhelyén, „Davaj Csaszi!" településen

helyezték el őket egy minden kényelemmel ellátott szénosztályozó üzemben.

Tömegek kérték felvételüket a „Száll a sí" Pártba,

minden fenntartás nélkül megkapták zöld színű tagsági

könyvüket, ezért terjedt el róluk a „zöld kommunisták" jelző.

Még ebben a rohamban is feltűnést keltett, hogy

Mokány Vérbulcsú Iccig is jelentkezett szolgálattételre.

Gedét dühkitörés fogta el a hírre, de dr. Hirig Simon leintette:

– Nem szeretem a kényes örökösöket! A Történelem

számos példát ismer arra, hogy az ellentétes irányba

haladó vonalak egymásba olvadnak. Annak idején a

Führer személyesen adta ki az utasítást, hogy a kommunista párt volt tagjait soron kívül, próbaidő nélkül

fel kell venni a Német Nemzetiszocialista Munkáspártba.

– De hát itt egy zsidóról van szó!

– Nem utasíthatjuk el a zsidók támogatását. Életemben számos „Mózes-hitű" politikussal találkoztam,

a többségüknek az volt a legnagyobb fájdalma, hogy a

származása miatt nem lehet antiszemita. Ők tudnák

csak igazán, hogy kellene csinálni. Mi megadjuk nekik ezt a lehetőséget.

Bár Hirig nem felejtette el Mokány korábbi dezertálását,

kiemelte jelentéktelen civil pozíciójából és személyi főtanácsadójává léptette elő.

Az ország nehéz gazdasági helyzete megkívánta,

hogy mind újabb anyagi erőforrásokat tárjanak fel.

Meghirdették a „Hígmagyar Toborzót", ennek keretében

külföldi illetőségű személyek bizonyos összeg lefizetése ellenében magyar állampolgárságot kaphattak, némi

pótdíjért pedig nemesi diplomát és címert.

Az akció azonban teljes kudarccal zárult. Mokány

Iccig személyi főtanácsadó az eddigivel ellenkező

irányból közelítette meg a kérdést. Az egykori lengyel főtitkár, Gomulka és a román pártfőnök, Ceauşescu

eljárását igyekezett megvalósítani. ők nem adtak ki

ingyenes távozási engedélyt az emigrálni szándékozó

zsidók számára: az életkorukkal arányos összegű megváltást kértek értük.

Megalakította a Magyar Nemzeti Bizottmány Zártkörű

Kft.-t (elnök: dr. Hirig Simon, főtitkár: Gede Gedeon,

főpénztáros: Mokány Vérbulcsú Iccig), és a szervezet nevében egy kiáltványt bocsátott ki.

„…Több jobb- és szélsőjobboldali párt is beadvánnyal

keresett meg minket, melyben azt nehezményezték,

hogy nem jutnak elegendő zsidó származású

személyiséghez, akit kizárólagos joggal ők támadhatnának. A jelenlegi körülmények között egyes

pártok tisztességtelen előnyhöz jutottak.

A helyzet azóta örvendetes módon javult, ennek

ellenére nem mondható rendezettnek. Egyelőre ideiglenes jelleggel bevezetnénk a »Száll a sí«

zsidójegyet, amely lehetővé tenné a készletekkel való

ésszerű gazdálkodást.

A jegyre megfelelő mennyiségű és minőségű zsidót szolgáltatnánk ki…"

Mokány mellékelt egy hozzávetőleges árjegyzéket is:

„1. Egyszerű vagy mezei zsidó, legfeljebb nyolc

általános végzettséggel, kétszobás panellakással, 100 dollár

2. Zsidó újságíró, filozófus tucat tételben, 200

dollár/fő

3. »Wirtschaftich vertwolle Jude«, gazdaságilag

értékes zsidó – diplomával, nyelvtudással, aranyfogakkal, pótszemüveggel, 1000 dollár

4. Kommunista zsidó – jelenleg nincs iránta

különösebb érdeklődés

Az ily módon befolyt pénzből az Erdélyi Vak Cserkészek Szövetségének működését támogatnánk.

Minden távozni szándékozó zsidó köteles volna egy-

egy cigányt is magával vinni.

Záradék:

Ez az elosztási rend életbeléptetése után kötelező

érvénnyel bírna, áthágása súlyos szankciókat vonna maga után. Ha egy másik párt számára diszponált

személy ellen kijelölt személy ellen indítanak kampányt,

a jogaiban megrövidített párt is támogatná a

visszatérést elkövető pártnak juttatott közéleti szereplőt.

Rövidebben fogalmazva: »ha te ütöd az én zsidómat, én ütöm a te zsidódat!«"

Pályázók erre a felhívásra sem jelentkeztek. Dr. Hirig

Simon úgy vélte, túlságosan kemény hangot ütöttek meg:

– Ne képzeld, Iccig testvér, hogy a „nemzetköziek"

szó nélkül hagyják majd az ilyen kijelentéseket. Ha

Budapesten vagy Varsóban rálépnek egy zsidó lábára, New Yorkban szoktak jajgatni. Rejtve és fedve kell

eljárnunk. Nézz utána a vallási irodalomban és

fogalmazd át egy kicsit.

Mokány egy 1923-as zsidó lexikonban találta meg azt az anyagot, melyet némi változtatással a jelenlegi

helyzetre alkalmazhatott.

„Zsidó Honfitársaink!

A Haza soha nem felejti el Önöknek, hogy többségük soha nem csatlakozott a Magyarországra rárontó vörös

veszedelemhez. Minden egyes zsidó származású

kommunistával szemben legalább 1000 zsidó vallású

magyar állampolgár állott, akik megtagadták a

szolidaritást azokkal, akik akár a bolsevista propagandában, akár annak aktív gonosztetteiben részt

vettek, és a zsidó felekezet ezért kirekesztette őket

közösségéből.

Történelmünk számos, ezzel kapcsolatos példát jegyzett fel. 1919-ben Szegeden az úgynevezett

Tanácsköztársaság megdöntésére készülő 72

ellenforradalmi tiszt közül 15 zsidó származású volt.

(Magyarország jelenlegi kormánya az ő emlékezetükre hozta létre a Vitézi Renden belül az Izraelita Vitézi

Rendet.)

Az 1956. októberi forradalom és szabadságharc

idején is kivették a részüket a nemzeti küzdelmekből.

Többen, kik alig néhány évvel korábban megjárták Auschwitzot, most a felkelő egységek élére álltak.

A rendszerváltás sem mehetett volna végbe ilyen

sikeresen a zsidó értelmiség támogatása nélkül.

Visszatérve a történelmi múltra, joggal idézhetjük fel a közös sorsunkat hirdető mondást:

»Zsidó-magyar két jó barát,

Egyik árulja, másik issza borát…«

A közös múlt legyen a jövő példája. Vezessen minket

Horthy Miklós kormányzó hitvallása: »Vizibusz unitis«

»Egyesült erővel«. Most a távozásotokkal járó anyagi segítségetekkel segítsétek elő az itthon maradók jobb

életét.

A kibucok már várják a szorgos munkáskezeket!"

Dr. Hirig Simon elolvasta a szöveget és gratulált főtanácsadójának.

– Hogy tudtad ezt így kitalálni, Iccig?

– Egyszerű a módszer: „új arcok – régi kalapok!"

– Kiváló! Csatold ezt a mondást is a kiáltványhoz!

Az elégedett Mokány örömét azonban megzavarta egy szerfölött aggasztó esemény. Nagyanyja,

Schlézinger Szerafin minden bejelentés nélkül eltávozott

hazulról, és azóta sem adott hírt magáról. Mokány

abban reménykedett, hogy az öregasszony csak egy vidéki ismerőséhez látogatott el és hamarosan visszatér.

A „Száll a sí" Párt abban is eltért a Narancs Párt

módszereitől, hogy nem fenyegette meg a különféle

országokat, hanem újabb és újabb tárgyalásokkal igyekezett megnyerni a világ közvéleményének a

jóindulatát.

Dr. Hirig Simon és Gede Gedeon inkognitóban

eljutott Mohamedánia fővárosába, Allah Akbárba is.

Felkeresték az egykori jeruzsálemi főmufti unokáját, Ali ben Achmed sejket. A magas felek katonai

együttműködésről tárgyaltak. Ez a szövetség szinte

tálcán kínálta magát, a két ország alig négyezer

kilométerre feküdt egymástól, a zergevontatású rakéták már néhány hét alatt képesek voltak megtenni ezt az

utat a közös fellépéshez. Mindkét fegyveres erő modern

kanyarpuskákkal volt felszerelve, melyekkel görbe

csövük révén az útgörbületekben is lehetett harcolni. A jószolgálati körutak a nemzetközi sajtóban is

kedvező visszhangot keltettek. A központi lengyel

napilapban, a Rzecz-postpolitában egy cikk jelent meg a

lengyel gázipar nehéz helyzetéről. Írója arról értekezett, hogy az 1940-es évek elején még virágzó szakma

erősen visszaesett. Auschwitz-Treblinka-Majdanek

körzetben felütötte a fejét a munkanélküliség. A német

A.G. Farben Industrie most is készséggel szállítana

Cyklon gázt, a válságot csak egy idegenszívű népcsoport elzárkózása okozza.

A L'Osservatore Romano, a Vatikán lapja egy

leleplező riportot közölt: Izraelben nem ingyen őrzik

Krisztus koporsóját, sőt, az alapdíjhoz még áfát is felszámítanak.

Horvátországban új, két oldalról viselhető egyenruhát

rendszeresítettek. A külső réteget a reguláris erők

uniformisa alkotta, a belsőt viszont a fasiszta usztasa gárda mundérja. Gyakorlataiknál felhangzott a régi

induló:

„Ébredj, horvát, ébredj, usztasa! Pavelics vezérünk a lovát usztassa!"

A helyzet mindinkább robbanással fenyegetett.

IX.

A propagandában elért sikereket sajnálatos módon nem

kísérték gazdasági eredmények. Több közös vállalkozás

is csődbe ment, például a magyar-burmai repülő-társaság, az „Égi Csiga". Ezt a céget a szerény anyagi

lehetőségek folytán két vitorlázógéppel indították el

azzal a tervvel, hogy ha beválnak, majd motorokat is

vásárolnak hozzájuk. Sajnos számos légikatasztrófa

következett be, a konkurencia egy gunyoros jelszót terjesztett az „Égi Csigá”-ról:

„Jöjjön velünk Burmába,

Hazahozzuk urnába!"

Hasonló sors érte utol a „Német maszlag, török

áfium" Gyógyszergyártó magyar leányvállalatát is. A

külföldi partnerek nem teljesítették szerződésben vállalt kötelezettségeiket, egyetlen fillért sem utaltak át a

Magyar Nemzeti Banknak. Dr. Hirig Simon

jelentéstételre rendelte be a főtanácsadóját. Mokány

Vérbulcsú Iccig azonban tehetetlenül tárta szét a karját.

– Bevallom neked, Simon testvér, több bevételre számítottam a zsidó vonalon. Az emigrálók nem

jelentették be a távozásukat, hogy megússzák az illeték

kifizetését és az ingatlanjaikat sem nekünk ajánlották fel

megvételre, hanem Arrogán S. Antalnak adták el. Az államkincstárba csak egy-két százalék folyt be, kivitték

Bécsbe és ott lakásokat vásároltak. Az ilyen egérutakat

azonnal le kellene zárnunk.

Dr. Hirig helyeslően bólintott: – Mindenekelőtt meg kell jelölnünk a származásukat,

vezessük be újra a sárga csillag viselését.

– Az már elavult jelkép.

– A politikában aranyat érnek a már bejáratott idegpályák, és ez kétségkívül annak számít.

– Nagyszerű mondás, kitől származik? Göbbelstől,

Szálasitól?

– Nem egészen: Lenintől, de a mi mostani helyzetünkben is érvényes. Alkalmazzuk inkább azt a

megoldást, melyet a német III. Birodalomban vezettek

be. Minden zsidónak minősülő férfinak fel kellett vennie

második személynévként a „Judát". Ezt beírták minden igazolványukba, nem tudták letépni magukról, mint a

sárga csillagot. A zsidó nők pedig a Rebeka nevet

kapnák. Ezek szerint te Mokány Iccig Juda lennél, nem

hangzik rosszul, a végét legfeljebb elmormolod. A

kedves nagyanyádat pedig Schlézinger Szerafin Rebekának hívnák.

Hirig legyintett:

– De nem fogunk ilyen piti ügyekkel lacafacázni! Arra

kell törekednünk, hogy a rendszer minél több és többféle rétegre kiterjedjen, amíg ki nem alakul az egységes

„Országos Ellenségkép". Ha nincs elegendő zsidó, aki

hajlandó önként távozni, irányított kitelepítést kell

szerveznünk. Már csak egy „ütős" szöveg kell és elkezdhetjük. Van valamilyen ötleted?

– Van. „A »Száll a sí« Párt mindent megtesz azért,

hogy önök megőrizhessék a hagyományaikat és

szokásaikat Hogy közelebb hozzuk egymáshoz a zsidó családokat, csillaggal jelölt, szigorúan zártkörű házakban

helyezzük el őket, ahova kívülálló keresztények nem

költözhetnek be". így megfelelő?

– Szó sem lehet róla!

– Mi a baj vele? – A mondatod első szava: „hogy", márpedig a

magyar nyelv nem kedveli a kötőszóval kezdődő

mondatokat. írd azt: „abból a célból, hogy…"! Egyébként

rendben van.

– „…Külön vallási alapokra helyezett nemzetközi üdülőkörzetet alakítanánk ki Waldsee-ben."

– Waldsee?! Hol van az?

– Sehol, ez volt az auschwitzi tábor fedőneve. A

környéken egy bőrből készült lámpaernyő üzemet kellene létesíteni.

– Mit dolgoznának ott a zsidók?

– Ők elsősorban a szükséges bőrt biztosítanák. De

azt hiszem, óvakodnunk kell attól, hogy ezek a terveink napvilágra kerüljenek, mert ha a Moszad megtudja,

akkor a „Száll a sí" Párt tagkönyvei a pokolba szóló

vízummá válnak a zsebünkben.

Az idegenforgalmi piacon egy gumi-parti

érdekeltségbe tartozó, addig ismeretlen „Kettős Boldogság" nevezetű utazási cég jelent meg. A

cégbíróságon tett bejegyzése szerint: a Budapestről

kelet felé induló nemzetközi személyszállítással kívánt

foglalkozni. Kiemelt célországnak Izraelt jelölte meg. Jutányos bevezető árakat hirdettek meg, így a

kivándorlók tömegei váltottak jegyet nála.

Hivatalos programnyitásként április végén a „Kettős

Boldogság" egy hajójáratot indított Tel Aviv felé. A távozókat a cég magyarországi igazgatója, Schlágmann

János búcsúztatta. Csak az ünnepélyes avatás idejére

jelent meg, beszéde után azonnal vissza kellett mennie

a börtönbe. Arra kérte az emigrálókat, hogy szolgáljanak erkölcsi példaképül, így váltsanak ki „Kettős

Boldogságot" az ó- és új hazájukban egyaránt.

Az elköszönők sokasága lassan eloszlott, csak a

megfigyelőként megjelent Mokány tartott ki a helyén,

szemmel követte az utasok beszállását. Egy idő után túlságosan soknak találta a létszámukat, megkereste a

hajó kapitányát:

– Hányan férnek el ezen a hajón?

A kapitány félrevonta:

– Tudom, Mokány testvér, hogy maga a mi kutyánk kölyke, magának megmondhatom: korlátlan számú

utast be tudunk fogadni.

– Hogy lehet az?

– Ideiglenesen leszereltük a hajó fenéklemezeit, így az utasok automatikusan elsüllyednek a vízben. Majd ha

az utolsó is eltűnt, visszarakjuk a lemezeket és

elhajózunk.

Mokány azonnal a pártközpontba sietett, dr. Hirig Simon felháborodva fogadta a jelentését:

– Mindig ez történik, ha az amatőrök beleártják

magukat a profik dolgába. Ezt az egészet meg lehetett

volna oldani korrekt és nívós módon. A szárazföldön

szociális temetés keretében kis költséggel el tudtuk volna tüntetni a holttesteket, de a Duna fenekén erre

nincs mód, a víz előbb-utóbb felveti majd őket. Most

már nincs más: be kell bizonyítanunk, hogy ez az egész

a kommunisták műve volt: szórjunk szét az iszapban egy-két marék vörös csillagot vagy sarló-kalapácsos

jelvényt, mindegy, hogy mit, csak pártállami legyen és

betiltott. Az a tanulság, hogy fél kell gyorsítanunk a

kitelepítési akciót. Mint ahogy dr. Hirig Simon feltételezte, az ügy végül

is napvilágra került. A Törvény teljes szigorával lépett

fel: nyomozást indítottak ismeretlen tettesek ellen

szándékos vízminőségrontás tárgyában. Később vádat is emeltek egy felső-tiszai cigány gátőr ellen.

X.

A szigorú titoktartás dacára hamarosan elterjedt az a

híresztelés, hogy a „figyelem-összpontosító, vagyis

koncentrációs tábor" csak egy közbeeső lépcsőfoknak számít, az igazi célt valójában Auschwitz jelenti.

Az elharapódzó pletykák hatására a „Száll a sí" Párt

két tagja is akcióba lépett. Mindketten kételkedtek a

holokauszt megtörténtében, és úgy gondolták, most

eljött az alkalom, hogy döntő bizonyítékokat szerezzenek meggyőződésük igazolására. Zsidóknak

vallva magukat önként jelentkeztek a táborba, és

minden lehetséges protekciót igénybe véve sikerült is

feljutniuk az első Auschwitzba induló vonatra. A csoporttal együtt őket is felterelték az egyik

tehervagonba, aztán rájuk zárták az ajtóreteszeket. Lent

az állomás előtti szabad térségen felsorakozott a

„Kárpát-Duna-Nagyhaza Nemzeti Rock" együttes, eljátszotta az „Indul a vonat Auschwitzba" című számot,

majd a szerelvény csikorogva nekivágott az útjának.

A foglyok a határra érve elénekelték a magyar és a

székely himnuszt, a „Szép vagy, gyönyörű vagy,

Magyarország"-ot, arra való tekintettel, hogy a dal zsidó szerzőjének a fia is ott utazott a vonaton, de a

lelkesültségük fokozatosan csökkent.

A célállomáson kiszállva megdöbbenve tapasztalták,

hogy néhány lengyel mozgalmár már befűtötte a kemencéket, és a kéményekre felfestették az „ausgang"

„kijárat" jelzést.

Az érkezőket a koncentrációs tábor régi

barakképületei fogadták, a hálópolcokon egy-egy emberre a vállszélességénél is szűkebb hely jutott, a

földön patkányok szaladgáltak. A bánásmód is mintha az

1944-es állapotokat másolta volna le: az étkezés silány

dörgemüséből, hamis zöldséglevesből és cikóriakávéból állott. A foglyok napi 12 órán át kemény fizikai munkát

végeztek, ha valaki akár egy pillanatra is leállt, azonnal

lecsapott rájuk az őrök gumibotja. A pihenésre kijelölt

időben hosszú „apellekre", ellenőrzésre vezényelték őket.

A két magyar jövevény elveszítette kapcsolatát

Budapesttel, csak egy szabvány képeslapot küldhetett

haza: „Kitűnően érzem magam, sajnos sokat híztam, otthon majd fogyókúrát kell tartanom. Gyertek utánunk

minél hamarabb, sok puszi. Levélcímem: »Waldsee

Csillagposta«."

Elrejtett pénzük maradékával megvesztegettek egy

őrt, rábírták, hogy juttasson el egy levelet a „Száll a sí" budapesti pártközpontjába, kétségbeesve kértek

segítséget. Dr. Hirig kézhez kapva a levelet Mokányra

szignálta ki az ügyet. A személyi főtanácsadó úgy

határozott, hogy személyesen ellenőrzi le az egész folyamatot a budapesti gyűjtőtábortól Auschwitzig.

Magas beosztására tekintettel a szerelvényhez egy

személyvagont is csatoltak a számára. Mikor Mokány

megjelent a pályaudvaron, a vonatvezető zavartan közölte vele:

– Mokány úr, úgy is, mint Iccig Juda! Kötelességem

tájékoztatni arról a sajnálatos tényről, hogy egy zsidó

öregasszonyt is el kellett helyeznünk az ön kupéjában. – Hallatlan. Ez nem is kupé, hanem kupleráj. Jó,

hogy nem telepítenek be hozzám egy egész templom

zsidót!

– Én is tiltakoztam, de az öregasszony valami nagy

baksist adhatott mert a parancsnok szóba se állt velem. – Nekem nem imponál a maguk parancsnoka!

Megyek és úgy fenékbe rúgom a vén spinét hogy a

levegőben éhen hal.

Mokány felkapaszkodott a lépcsőn, és már a peronról bekiáltott:

– Takarodj innen, Síp utcai kopasz viciné, mert nem

állok jót magamért!

Mivel a kupé belsejéből nem érkezett válasz, Mokány benyitott. Az egyik sarokban egy tolószéket helyeztek el,

benne egy szerényen, de elegánsan öltözött

öregasszony ült. Fekete kalapot viselt, amely eltakarta a

fél arcát, Mokány csak akkor ismerte meg, amikor megszólalt:

– Tudtam, hogy eljössz, Vérbulcsú! Ne haragudj,

hogy így szólítalak, de nem szeretem sem az Iccig, sem

a Juda nevet. Olyan unheimlichek, barátságtalanok. Az

emberek könnyen azt gondolhatják, hogy zsidó vagy. – Nanó! Hogy kerülsz te ide?

– Jöttem törleszteni az adósságomat.

– Milyen adósságodat?

– Nézd, fiam, ez az ország 1944-ben engem mint zsidót halálra ítélt, és ezt az ítéletet nem semmisítették

meg, csak elhalasztották – most úgy látom, sor kerül a

végrehajtására. Jobb elébe menni a bajoknak, ennek így

kell lenni. – Ne vegyél előleget a córeszből. Megpróbállak

visszahozni Budapestre!

– Eszedbe ne jusson! Sokszor elgondolkodtam,

mennyi bajjal, szégyennel járt, mikor 1944-ben elvittek Auschwitzba. Éheztem, ütöttek-vertek, ezt most már

nem szeretném újra átélni. Maradt egy óarany

karkötőm, megkerestem vele azt a csendőr őrmestert,

aki annak idején felhajtott minket a vagonba.

– Hogy találtad meg? – Láttam egy újságban a képét, ott vonult a

Békemenetben, egy táblát tartott: nem volt holokauszt!

Gondoltam is: te csak tudod. Mondtam neki, magának

adom ezt a karkötőt, őrmester úr, ha elintézi, hogy

minden szenvedés nélkül lejussak. Ő már kiöregedett, de a fia lépett a helyére, ő magára vállalta a szervezést.

Egy szavam sem lehet rá. Hiába, azért van még

tisztesség és becsület is a világon!

– Ez szörnyű, Nanó! – Ne szomorkodj, Vérbulcsú, nem történik semmi

rettenetes, csak visszatérek a szüleimhez és a

testvéreimhez, akiknek már a porai is elporladtak.

– Nem akarsz pihenni egy kicsit? – Nem, olyan jólesik beszélgetni veled.

Emlékező mosoly ült ki az öregasszony arcára.

– El szeretnék mondani még néhány dolgot, amire te

nem emlékezhetsz. Még gimnazista korodban is olyan

alacsony voltál, hogy a többi gyerek rajtad gyakorolta a bakugrást. Anyád, szegény, vitt orvostól orvosig, íratta

fel neked literszámra a csukamájolajat meg a

vitaminokat, de semmit sem nőttél. Láttam rajtad, hogy

milyen szomorú vagy, addig törtem ezt a buta fejemet amíg kitaláltam valamit. Esténként mikor már elaludtál,

kivittem a nadrágodat a konyhába és mindig felvarrtam

az aljából egy fél centit. Egy idő után már kilátszott a

bokád. Összecsaptam a kezem: nahát, megint nőttél! Nemsokára az apád nadrágja is rövid lesz neked!

A vonat hirtelen lelassított, az öregasszony kinézett

az ablakon:

– Már a magyar határnál vagyunk? Régen mintha messzebb lett volna Budapesttől. Nehogy megérjük,

hogy egyszer Soroksáron legyen majd.

A hosszú nap után Mokány elfáradt, végigdőlt az

ülésen. Már félálomban hallotta, hogy nagyanyja

imádkozik: – Mimini Michaél, umi szömonu Gábriel…

– Ez az a Gábriel főangyal, akinek a szobrát

felállították a Szabadság téren?

– Igen, bár az angyalok soha nem mondják meg a nevüket és a származásukat.

– Mesélj nekem még az angyalokról!

– A Talmud szerint három vonásukban a démonokhoz

hasonlítanak: vannak szárnyaik, lebegnek és tudják, mi fog történni a világban. Másik három dologban az

emberekre emlékeztetnek: van belátásuk, egyenesen

járnak és héberül beszélnek. Csak az látja és hallja őket,

akiket megszólítanak. – Hány angyalt ismer a Szentírás?

– Csak annyit tudunk, hogy a mennyországban 70 él,

a Föld 70 népének megfelelően, mindegyik a

nemzetének nevét viseli. Gábriel kivételnek számít, mert

ő Izrael védőangyala. – Azt hittem, Magyarországé!

– Nem, annak van saját patrónája: Szűz Mária – az

öregasszony felháborodott —, most Gábrielt is el akarják

venni tőlünk, mint a görögöktől a joghurtot. – És ennek a Gábrielnek nincs semmi köze egy

kétfejű kígyóhoz?

– El tudod képzelni, hogy egy zsidó angyal leáll

vitatkozni egy tréfli hüllővel? – Érdekes, mennyire megmaradtak benned ezek a

régi zsidó ügyek. Pedig ahogy hazajöttél Auschwitzból,

rögtön kitértél.

– Muszáj volt, fiam, mert a nagyapád nem akart zsidó maradni. Kijelentette, hogy ezek az üldözések

megismétlődnek majd, és neki nincs kedve Auschwitzba

járogatni utánam.

– Nehéz volt átállni egy másik vallásra?

– Nem. Kérdeztem az esperes urat, hogy kell imádkoznom ezután. Azt felelte, csak úgy, mint eddig,

lányom Szerafin! A régi Mirjam imakönyvem fedelére

nyomattam egy keresztet.

Az öregasszony legyintett:

– Hagyjuk, mindjárt viszont el kell mondanom a hajnali imát. Mimini Micháél, umi szömóni Gábriel…

– Légy szíves, a kedvemért fordítsd le.

– Jobbomon áll Micháél, bal oldalon Gábriel, előttem

Úriél, mögöttem Ráfáél, fejem fölött pedig dicsfénye lebeg az Úrnak.

Mikor a nap fölkelt, a vonat már lengyel területen

futott. A ködből lassan kibontakoztak a táj körvonalai, a

mezőn, amerre elhaladtak, feltűnt egy furulyázó öregember. Mokány meghatottan figyelte:

– Milyen szép ez a dal! Ha ilyeneket hallok, újra

bízom benne, hogy az élet szép, az emberek

jóindulatúak és békeszeretőek.

– Kár, hogy nem érted a szövegét. „Az első golyót a németbe, a másodikat a zsidóba!"

Az öregasszony készülődni kezdett: megmosdott,

megfésülködött, kölnis üvegének golyóját hozzáérintette

az arcához és egy vékony réteg púdert rakott fel. Mokány meghatottan figyelte:

– Csodállak, Nanó, mindig adsz magadra.

– Boldogult Jozefin néném mondaná: „őrizd meg a

rendet, és a rend majd megőriz téged!" Ha lehet, csak zsidó nő legyek, ne piszkos zsidó!

Feltette a kalapját és kacér pillantást vetett az

unokájára:

– Na, hogy tetszem? Remélem, találkozom majd valakivel a régiek közül.

A vonat befutott a pályaudvarra, félrehúzták a

reteszeket, a rabokból álló zenekar operettdallamokat

kezdett el játszani A felügyelők megvárták, amíg a

foglyok átvonulnak a tábor alakulóterére, csak aztán engedték ki a személyvagon két utasát. Mokányékat egy

monoklis öregember fogadta:

– Grüss Gott, gnädige Frau! Nem reméltem, hogy

újra láthatom.

– Ön a régi úriember, Herr Untersturmbahnführer Milch!

– Sajnos a rangomat már nem viselem. A tábort az

SS-től egy multinacionális cég, az Endlösung Kft. vette

át üzemeltetésre. Az új idők szellemében egyszerű beosztott menedzser lettem. Megkínálhatom valamivel?

– Köszönöm, fáradt vagyok, túl hosszú volt az út

számomra.

– Gondolom, jólesne most egy forró fürdő. – Utána majd itt találkozunk – tette hozzá Mokány. –

Menj, madárkám!

– Azt mondod, madárka vagyok? Lehet, hogy el is

repülök?

Az öregasszony visszaült a kerekes székbe, eltolták a fürdőépület irányába. Milch a vendégéhez fordult:

– A public relations részlegünk már értesített az ön

érkezéséről. Küldtek egy csomag prospektust: „Waldsee

by night" „Utazás az ismeretlenbe". Gondolom, turisztikai célból érkezett.

– Szeretnék találkozni néhány honfitársammal.

– Semmi akadálya, adok ön mellé egy kísérőt. Még

mielőtt elfelejteném: hogy van a kedves Hirig doktor? – Bocsánat, honnan ismeri őt?

A parancsnok nevetve veregette meg Mokány vállát:

– Brávó! Az a hagyományos kitűnő magyar

konspiráció! Természetesen ön jól tudja: a „Száll a sí" Párt az „Endlösung Kft." fő részvényesei közé tartozik.

Az Irántól kapott pénzügyi támogatások nagy részét

nálunk fektetik be, de önöknek sem lehet panaszuk, mi

egy nagyon szép osztalékot biztosítunk.

Mokány szinte elkábult ettől a váratlan bejelentéstől, alig tudott elbotorkálni a magyar barakkig.

Kísérője udvariasan tájékoztatta:

– Ez az épület is a hagyományos „barakk-barokk"

stílusban van berendezve.

A levélben jelentkező párttársai már várták Mokányt, félrevonták egy sarokba és rátámadtak.

– Vegye tudomásul, hogy mi ezennel kilépünk a

„Száll a sí" Pártból, át fogunk szokni egy másik pártba.

Már meg is alakítottuk Auschwitz első titkos kommunista sejtjét, a „Rákosi Mátyás brigádot".

– De hát mi történt tulajdonképpen?

– Még hogy mi történt? Maguk félrevezettek minket!

Azt állították, hogy Auschwitz nem is létezett, mi most a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy igenis volt ilyen, és

milyen szörnyű állapotok uralkodnak itt. Követeljük,

hogy azonnal vigyen ki minket!

Mokány sejtette, hogy a foglyokat aligha engedik ki a

táborból, megpróbálta lecsillapítani a dühöngőket: – Nagyon csodálkozom, testvérek, több stratégiai

érzéket tételeztem fel önökről.

A foglyok megvetően néztek Mokányra:

– Ismerjük már ezeket a zsidó trükköket! – Mert miről is van szó? Egy nagyvonalú álcázó

hadműveletről. Megpróbáltuk titokban tartani ennek a

tábornak a létezését, de elterjedt a hír, hogy milyen

szép jövő vár azokra, akiknek sikerül ide bekerülni: ingyenes telket kapnak Madagaszkáron két pálmafával,

léglakatos tanfolyamra íratják be őket és így tovább.

Fogalmuk sincs, mekkora tülekedés folyik a helyekért

Európa-szerte, viszont a mi anyagi lehetőségeink korlátozottak, valahol határt kell húznunk. Ezt az

„elriasztó tábort" abban a reményben hoztuk létre, hogy

kiábrándítja és távol tartja majd a jelentkezőket. Az

önök helyét, testvérek, nem fenyegeti semmiféle

veszély, nemzeti küldetést töltenek be a példájukkal, a Haza nem felejti el a szolgálataikat – Mokány az órájára

nézett – sajnos nem maradhatok tovább, még néhány

ügyet meg kell beszélnem a parancsnok úrral.

Jelentkezni fogok, ha aktuális lesz az ingyenes telek Madagaszkáron a két pálmafával.

Arra számított, hogy a nagyanyja már visszatért, de

a találkozóhelyen csak Milch várta:

– A nagyanyám mikor jön? – Intézzük el előbb a hivatalos dolgainkat. Önök mint

fő részvényesek, tisztában vannak vele, hogy az

„Endlösung Kft." haszonszerzésre orientált vállalkozás,

sajnos, azt kell jelentenem, hogy egyre kevésbé tudjuk elérni az elvárt eredményeket.

Milch papírokat vett elő:

– Az emberi testből kinyerhető javak meg sem

közelítik a szarvasmarháékét vagy a kecskéékét, ezek az

állatok szinte az utolsó porcikájukig feldolgozhatók és felhasználhatók.

– A piacok bővülésére nincs remény?

– Sajnos kevés az esély. A kannibálok számának

erőteljes csökkenése és a vegetáriánus étkezésekhez fordulásuk arra enged következtetni, hogy az emberhús

nem igazán ízletes. Az ipar számára is csak jelentéktelen

mennyiségű káliumot, kalciumot és más nyomelemeket

lehet kinyerni belőle – átnyújtotta a kimutatásokat –, szeretném megkérni önt: továbbítsa a petíciónkat Hirig

doktornak: engedjen le 10-15 százalékot az idei adózás

előtti nyereségünkből, ha a termelés beindul,

kompenzálni fogjuk. Egy szolgálattevő lépett oda hozzájuk, műanyag

zacskót tett le az asztalra:

– Ahogy rendelkezett, uram!

– Köszönöm, Günther. Maradjon még néhány percig

a közelben, feltételezem, hogy szükség lesz a jelenlétére.

Milch egy fekete kalapot húzott ki a tasakból.

– Az volt a nagyasszony utolsó kívánsága, hogy ezt

adjuk át önnek.

Mokány azonnal felismerte nagyanyja holmiját: – Gyilkosok! – kiáltotta és ököllel esett neki a

parancsnoknak, aki csak Günther segítségével tudta

elhárítani a támadást. Milch méltatlankodva hozta

rendbe a ruházatát: – Bevallom, ha hálát nem is, de több megértést

reméltem öntől, Herr Mokány! Mert mi is történt

valójában? Egy kedves hozzátartozóját soron kívül

bejuttattam a krematóriumba, megmentve ilyeténképpen a hosszas szenvedéstől. Precíz

munkavégzésünk közismert, ügyfeleinktől igen ritkán

kapunk reklamációkat. Semmi baj, tudomásul veszem a

mi nagy költőnk szavait: „ez a Jóság sorsa a Földön!"

Csak azt szeretném, ha megismételné, hogy minek nevezett.

– Gyilkosnak, hóhérnak.

– Akkor jól értettem. Arra kérem, hogy ne

osztogassa a névjegyeit, mert ezek a jelzők önre is ráillenek. Kár tagadnia, hogy a jövedelme java része az

„Endlösung Kft”-től kapott osztalékból származik, és

nincs szánandóbb egy olyan kőművesnél, aki

megundorodik a maltertól, mert egy hajszálat talált benne. Elvi alapon is tartózkodnia kellene a hasonló

megalapozatlan kijelentésektől, mert mi segítjük önöket

legfontosabb törekvésükben: a zsidómentes

Magyarország kialakításában. No de semmi baj, fegyverbarátok között is adódnak apróbb félreértések.

Köszönöm a látogatást, a személyszállító vagont,

amellyel érkezett, már betolattuk a pályaudvarra.

Tehetünk még valamit önért?

– Szeretném megkapni ezt a kalapot. Milch rosszallólag ingatta a fejét:

– Az alapszabályunk 43/b pontja tiltja, hogy

magánszemélyeknek bármit is kiszolgáltassunk, ami egy

bolhánál nagyobb értékű.

– Tisztában vagyok vele, de semmi emlékem nem maradt a nagyanyámról.

Milch eltöprengett:

– Tekintse barátságom különös jelének, hogy mégis

rendelkezésére bocsátom ezt a kalapot. Könnyen lehet, hogy egy zsidó női kalapokra specializálódott gyűjtő

vagyonokat fizetne ezért.

Egy adjutáns futólépésben közeledett a főépület

felől: – Telefon, parancsnok úr!

Milch átvette a távbeszélőt és belehallgatott, majd

továbbadta Mokánynak:

– Önt keresik Budapestről.

Dr. Hirig Simon jelentkezett: – Szervusz, Iccig testvér! Közlöm veled, hogy

változás történt a programodban. Egy kitérőt kell tenned

Kijev felé.

– Értem, és mi lesz a feladatom? – Felveszel néhány személyt és elhozod őket

magaddal.

– Megtudhatnám, hogy kikről van szó?

– Majd itthon mindent elmagyarázok. Szervusz. Mokányban nem enyhült a bánat nagyanyja

elvesztése fölött, amúgy sem bocsátkozhatott vitába a

felettesével. Magához vette a kalapot és fellépett a

vonatra, a peronról még egyszer visszanézett a táborra: a kéményekből bodor füst szállt fel az égre.

XI.

A vonat lefékezett a kijevi pályaudvaron, érkeztére két

határőr lépett ki az épületből. Ellenőrizték Mokány úti

okmányait, majd a főnöki irodába kísérték, itt egy magas rangú katonatiszt fogadta:

– Dúz Hotyimirszkij köztársasági elnök úr őszintén

sajnálja, hogy nem tudott kijönni ön elé, de a

Krestacsikon ma leszállított árú savanyú káposztát

mérnek és ezt nem akarja kihagyni. Üdvözletét küldi általam.

– Köszönöm, biztosítsa őexcellenciáját legmélyebb

tiszteletemről.

– Felmutatom a megbízólevelemet, amely felhatalmaz, hogy hivatalos minőségben tárgyaljak

önnel. Mint köztudomású: néhány hónappal ezelőtt az

elnök úr megállapodást kötött dr. Hirig Simon

nemzetvezető úrral, ebben engedélyezte, hogy az önök korábbi miniszterelnöke, dr. Zseb Napóleon

kormányának tagjaival együtt meghatározatlan ideig az

Ukrán Köztársaság vendégszeretetét élvezze. Az elnök

úr kijelenti, hogy a szerződést okafogyottnak tekinti és

azonnal hatállyal felmondja. – Szabad tudnom, hogy milyen okok késztették őt

erre a döntésre?

– Az említettek tevékenysége veszélyeztette

országunk belső rendjét és tekintélyét. Dr. Zseb Napóleon a fertőzésből eredő hasmenést következetesen

„ukrán betegségnek" nevezte. Egykori

pénzügyminisztere, dr. Mocsolády György unortodox

értékeléseivel megingatta nemzeti valutánk, a hrivnya jó hírét, a nemzetközi tőzsdéken jelenleg egy színes kavics

paritással jegyzik. Árfolyamának zuhanását egy

öngyilkos balta halálugrásához szokták hasonlítani.

A katonatiszt felemelte a hangját: – A kiutasító határozat ellen fellebbezésnek helye

nincs, a kihirdetés napján életbe lép. Itt tessék aláírni:

1, azaz egy miniszterelnököt, 19, azaz tizenkilenc

minisztert, 73, azaz hetvenhárom államtitkárt elszállításra átvettem.

– De hiszen ez száz ember!

– Csak 98. A letartóztatás napján ugyanis a magyar

kabinet szűkített létszámmal ülésezett – elgondolkodott –, így kimondva valóban soknak tűnik ez a szám,

engedélyezem, hogy még egy kupét csatoljanak a

szerelvényhez.

A búcsúzásnál a tiszt udvariasan meghajolt Mokány

előtt: – Ön nagyon kellemes partner, Vérbulcsú Árpádovics

Juda! Őszintén remélem, hogy a következő magyar

politikai fordulatnál vendégünkként üdvözölhetjük. Addig

nem is engedem lecserélni az ágyneműt, mi az a pár hónap?

A szabaduló foglyok csapata kijött az épületből és

elhelyezkedett a kupéban. Arrogán S. Antal érdeklődve

nézett körül: – Legalább százéves! Milyen jól mutatna otthon egy

nemzeti nosztalgiavonaton. Mit gondoltok, mennyiért

adnák el?

Dr. Zseb Napóleon már hosszú ideje nem jutott hozzá magyar újságokhoz, Záhonynál belépve egy

sportlapot kért. Meg akarta nézni, hogy teljesít a

bajnokságban a „Sancho Pansa Labdarúgó Akadémia",

de a csapat olyan hátul állt a tabellán, hogy csak a

következő lapszámba fért bele. Dr. Hirig Simon párt- és nemzetvezető fogadta a

bukott miniszterelnököt és kabinetjét, tájékoztatta őket

a távollétében végbement változásokról. Legfontosabb

eredményként azt jelölte meg, hogy a zsidó lakosság

arányszámát komoly mértékben sikerült csökkenteni. A kivándorlók már önálló negyedet alakítottak ki New

Yorkban, a 120. utca környékén „Hundert und zwanzig"

néven. Dr. Zseb Napóleon megdöbbenve fogadta a

közlést: – Ez azt jelenti, hogy hamarosan nem marad zsidó

Magyarország területén?

– Ez a legfőbb célunk.

– De hát ez kész öngyilkosság! – Meg kell mondjam önnek, miniszterelnök úr, hogy

a zsidók hiánya nem érződik a magyar gazdaságon.

– Ön teljesen félreérti a helyzetet, miniszterelnök úr!

A zsidókra nem gazdasági okokból van szükségünk –

amíg kapjuk az európai segélyeket, ezeknek nincs jelentőségük –, hanem azért, mert megfelelő

ellenségképül szolgálnak. Bármilyen nehézség, netán

katasztrófa mutatkozna az ország életében, őket mindig

meg tudjuk jelölni kiváltó okként. Ha elmennek, kivel pótoljuk őket? Homoszexuális csigapásztorokkal,

laktovegetáriánus dramaturgokkal?!

Dr. Zseb Napóleon megállt egy pillanatra: azt hitte,

majd nevetés fogadja tréfás megjegyzését, de egy árva pisszenés sem hallatszott, így folytatta az érvelését:

– Nem javaslok további csökkentést, sőt, növelnünk

kellene az arányszámokat.

– Ha jól értem, a miniszterelnök úr azt javasolja, a legjobban úgy segítünk a verebeken, ha több zabot

adunk a lovaknak.

– Én csak azt mondom, ha egy akcióból kihagyjuk a

zsidókat, azt az emberek nem veszik komolyan. Ha

másként nem lehet megoldani, bérzsidókat kell hozatnunk külföldről, például Franciaországból, úgy

hallom, onnan mostanában sokan emigrálnak.

Dr. Hirig Simon nem bocsátkozott további vitába, elköszönt a csapat tagjaitól. Ahogy becsukódott

mögöttük az ajtó, Mokányhoz fordult:

– Amíg te kinn jártál Auschwitzban, Iccig testvér, két

küldöttséget is fogadtam. A lengyel vasutasok azt jelezték, hogy nincs elegendő gördülő eszközük az

Auschwitzba irányuló szállítmányainkhoz, márpedig

szovjet tapasztalatból tudjuk, hogy egy nép kitelepítése

elsősorban vagonkérdés. – Mit tehetünk?

– Majd át kell terelnünk az irányt és az eszközt:

Nyugat felé és közúti szállító járművekre. Sok helyen

vannak hagyományosan bevált táboraink: Dachauban,

Mauthausenben és így tovább. – A másik ügy sokkal kellemetlenebb: bejelentkezett

nálam a mohamedániai nagykövet is. Tudod, hogy

félmillió hontalan palesztin él náluk, annak idején

szerződést kötöttünk, hogy befogadunk legalább ötvenezret.

– Hová? A menekülttáborok már mind megteltek.

– Nincs mese, helyet kell teremtenünk a számukra.

Felgyorsítjuk a zsidó kivándorlást és az ő lakásaikban alakítunk ki ideiglenes szállást.

– Ne haragudj, de ez ellentétben áll az eddigi

propagandánkkal. Eddig azt hirdettük, hogy nem leszünk

Európa palesztinjai, ez a megoldás most sokkal rosszabb: a palesztinok palesztinjai leszünk.

– Viszont ha nem tesszük meg, akkor a saját pártunk

lép fel ellenünk. Nézz ki az ablakon: a Parlament előtti

téren feltörték a kövezetet és egy földes parkolót

alakítanak ki, mert az országgyűlési képviselők szolidaritásuk jeléül tevén járnak be az ülésekre. A

képviselőnők pedig fátylakkal takarják el az arcukat.

Mokány közbe akart szólni, hogy ez igen előnyösen hat majd a megjelenésükre, de visszafojtotta magába a

megjegyzést.

– Nyíltan színt kell vallanunk – Hirig néhány szót írt

fel egy papírlapra –, úgyis üres az európai uniós zászlónk tartója, oda kirakhatunk egy lófarkas lobogót.

– És ha botrány lesz belőle?

– Akkor azt mondjuk, hogy egy fodrász hirdeti így az

új nőifrizura-modelljét. A minisztertanács egyetértett a beterjesztett

javaslattal és törvénybe iktatta.

Az intézkedések hatálya alá eső zsidókat kötelezték,

hogy lépjenek ki állami állásukból, be kellett

szolgáltatniuk magyar fizetőeszközeiket, le kellett adniuk a kutyáikat is. A korrekt végrehajtást a csendőrség

végezte, az őrseiket tréfásan csak „pénzverdeként"

emlegették.

A megszorítások továbbra is követték egymást. Az érintetteknek le kellett adniuk a lakáskulcsukat, és

áttelepítették őket valamelyik koncentrációs lágerbe. A

kormánypárti sajtó kiemelte, hogy a táborok

berendezésénél különös gonddal ügyeltek a kulturális elvárásokra, így például a lélektani szempontból oly

fontos színdinamikára. A zsidókat sárga, a

homoszexuálisokat szivárványszínű, a kommunistákat

vörös, a cigányokat tarka háromszöggel jelölték meg. Ha valakit többféle tévelygés miatt is elmarasztaltak,

annak rabruházata virágos tavaszi rétre emlékeztetett.

A határövezetben speciális intézkedéseket

alkalmaztak, újratelepítették az aknákat, visszaállították

a drótkerítéseket. Az átkelőkben betiltották az étkezést – burkolt élelmiszerexportnak minősítették –, ezen belül

különleges engedélyhez kötötték a Túró Rudi

fogyasztását.

XII.

A gondos előkészítés végeztével hamarosan útnak

indították a csoportokat Hegyeshalom irányába. A

gyalogmenet három párhuzamos sorban vonult kifelé: az egyiket a zsidók alkották, a másikat emigrálni

szándékozó cigányok, a harmadikat pedig a külföldre

távozó fiatal orvosok. Velük párhuzamosan, de ellenkező

irányba palesztin bevándorlók haladtak.

A minisztertanács Gede Gedeont küldte ki Hegyeshalomra az akció irányítására.

Kormánybiztosként ellenőrizte a „Magyarország –

zsidómentes övezet" feliratú emléktáblákat, a meneteket

búcsúztató cigányzenekarokat, brigádokat szervezett, melyek a kivándorlók jó minőségű ruhadarabjait

silányabbra cserélték le. Csak a teendői végeztével

lépett át Nickelsburgba.

Világszerte elterjedt az esemény híre, a határ osztrák oldalán néhány, Magyarországról korábban elszármazott

zsidó gyűlt össze:

– Apáink jönnek velünk szemben – mondták –, 1944-

ben ugyanígy űzték el őket!

A konjunktúrát kihasználva kirakodóvásárt rendeztek, jórészt kínai kereskedők pakolták ki itt a

portékáikat, váratlanul egy magyarul kiáltozó árus

hangja vált ki:

„Sárgarigó, kanveréb,

Gyula bácsi, Bözsi néni,

nyargaljatok közelébb!"

Gede ismerősnek találta a „slágerolást", a sátorhoz

lépett: a pult mögött egykori üzletfele, a régi

kutyakozmetikai szalon tulajdonosa, Paszternák Ármin állt.

– Üdvözlöm, Paszternák úr! Hogy került ide?

– Az öcsémhez jöttem Bécsbe, gondoltam, ha már itt

vagyok, kipakolok, keresek egypár eurót. – És hogy megy a bolt?

Az öregember lemondóan legyintett:

– Úgy látszik, itt mindenki ismer engem, mert azt

sem kérdezik meg tőlem, hogy hívnak. Magának nincs szüksége valamire: elektromos cikkek, szövetáru,

kedvezményes repülőjegy?

– Köszönöm, mindennel el vagyok látva.

– Akkor legalább egy imakönyvet vegyen, hálát adni

Istennek, hogy ilyen jól megy a sora. És maga mit keres itt, Aladár?

– Hivatalos úton járok.

– Gratulálok, biztos voltam benne, hogy maga

mostanában karriert csinál. Milyen magasra vitte? – Mondjuk: el tudok intézni ezt-azt. Maga annak

idején rendes volt hozzám, Paszternák úr, most

törleszthetek. Nem akar hazajönni?

– Most, mikor épp kergetik el a zsidókat? – Kivételek mindig előfordulnak.

– Tudja, mikor megyek én haza? Majd ha ők

kimennek.

– Kik? A németek és az oroszok is rég kivonultak már.

– Én nem is rájuk gondoltam, Aladár, hanem egyes

magyarokra.

– Paszternák úr nem érzi magát magyarnak?

– Nem az számít, hanem az, hogy mások nem éreznek engem annak. Elmagyarázták nekem, hogy

idegen vagyok, egyszer-kétszer-háromszor

megismételték addig, amíg csakugyan idegenné váltam.

– Mit gondol, ez miért történik így?

– Nem tudom. Nem voltam sem jobb, sem rosszabb, mint az átlag, nem törekedtem nagy célokra: egy rendes

asszony, nyugodt munka, egy kis bor, semmi más. Ez

túl sok volt?

– Nem, azt hiszem, nem. – De még erről is lemondtam volna, megélek

kenyéren-vízen, ha érzem, hogy az emberek maguk

közé fogadnak. És bizony olyan lesz valakinek az

ábrázatja, amilyen tekintettel néznek rá. – És most hová készül, Izraelbe?

– Mire mennék én Izraelben? Ott mindenki tudja azt,

amit én.

– De hát nem lebeghet a levegőben, mint a

Mohamed koporsója. Hová megy? – Itt maradok a határon, ha úgy adódik, innen tudok

a leggyorsabban menekülni, vagy visszajutni

Budapestre. Már leelőlegeztem egy apart kis sírhelyet is.

Kezet nyújtott Gedének: – Nem tartom fel tovább, Aladár. Ha valahol

találkozna egy jóindulatú emberrel, meglehet,

szégyenében elrejtőzködve, de akad még ilyen,

üdvözölje a nevemben. Mondja meg neki: Isten nem kőművesmester, hogy minden este elszámoljon, de még

soha nem maradt adósa senkinek sem.

Vége

2014. július 23. Moldova György

Külön köszönet Karsai Lászlónak a „Kiközösítők" című antológiájáért,

mely számos dolgot

világossá tett a számomra.