4
X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely) 1927 január 16. Politikai, közgazdasági és társadalmi újság meniettrlfcimk : trlM évre 180 L., rtlévre 0O L., negyedévre 46 L. •tryee s«4m fcra 4 L. Felelba szerkesztő TOMPA LÍASZLÖ Szerkesztőség 6a kiadóhivatal: Bulevardul Regele Ferdinánd (Kossuth-utcza) 14. s í . Telefonsz&m: 34. - Ueirtelenlk minden vas&rnap. = ******* Alig van Romániának jelentősebb államféifia, V8gy tudósa, aki a biefbbségi kéidés- röl vtgy a parlamentben, vagy pedig a sajtóban ne nyilatkozott volna. A karácsonyi ünnepek és az újév altal- mával elbarg?ott jelentősebb nyilatko- zatokhoz tánul most egy tudósnak, Pangrati Emilnek, a bukaresti egyetem rektorának egy ujabb nyilatkozata, aneiyet a napokban tett egy magyar újságíró előtt. A nyilatkozat gondolatmenetét •cm árt, ba olvasóink is megismerik, hogy lássák : miképpen gondolkozik ró- tank a bukaresti egyetem rektor pro- fesszora. Véleménye szerint, a magyar békés éa őszintén demokratikus nép A magyar kultura a kulturák legérté- kesebbjei 1 özfil való, melyet protezsálni eminens erdeke az államnak. A kisebb tégcek meg kell tanulnia az állam nyel- vét, de saját anyanyelvén való tanulá- sának zavartalan menetét biztosítani kell. A magyar ia szereti hazáját éa a romén is. E két nép magánosan él egymás mellett a népek tengerében, s éppen ideje, hogy e magánosságunk- bau egymásra találjunk. A rek»or-professzor urnák ránk és kultwránkra vonatkozó elismerő sza- vait örömmel jegyezzük fel, mert ne- künk szomorú helyzetünkben, miat a betf gnek, jól esik az elismerő szó is, amit 1 ülötben bőven hallottunk eddig ir Meg lehet győződve a rektor ur, kegy mi is hasonló érzelmekkel visel- tetünk a román nép és kultura iránt. Azonban a szép, szines szavakat tet tökre kellene váltani, mert tettek nél- kül a szavak csak elröppend frázisokká válnak. Minden szónál szebben beszélő tett volna a rektor ur által is igen ér tékesnek elismert kultúránknak a pá- risi egyezményben előirt anyagi támo- gatása. Népünk meghozza a maga zsyrgi áldozatát az állami iBkolák épí- tésére, támogatására, de ugyanakkor • í r csak a viezonyosság éhénél fogva is nem volna szabad az államnak is elzárkóznia a hitvalláson iskolák támo- gatásától. ^^^^^^^ Január II-lg forgalomban ma- radnak a régi ötssáslensok. Az Eilei zék bői o) vasiuk: A BaLca Na ţiona' ă igaigatósága tudvalevőleg elhatározta a légi (kisebb formájú, barnás sziaezetü) éUziz leus bankjegyek beváltását és hirdetményt tett közé, hogy ezek csak 1926 december 31-ikéig fogadhatók el törvényes fizetési eszközül és válthatók be a jegybank intézeteinél, azontúl pe dig elvesztik értéküket. A Banca Na- ţiona ă kolozsvári fiókjától most azt az értesülést kapjuk, hogy meghosszabbí- tották a régebbi kibocsátású ötszázleu- tok beváltási batáridejét 1927 január 31 ig. Ezideig tebát ezek továbbra ÍB forgalomban vannak és a jegybankfi óktál bármikor beválthatók. Delegyleti kösgytilés. A Szé keiy Daiegyiet rendes közgyü'éaét f. hó 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 óra kor tartja a rém. kath. fiúnevelő inté- zetben ievő próbatermében, amelyre alspitó és pártoló tagjait ezúton hivja •eg. Hibaigasitás. A két héttel eze lóit a postai dijak felemeléséről közölt hiiünkbe, téves információ következ- tében, kisebb tévedés került, mert a teielekre, levelezőlapokra ezután sem kell — mint ott irtuk — £»0 bani», hanem csak 25 bsnie segél}bélyeget ragasztani. Városi ügyek. Kaptuk sz alábbi sorokat: A másik belyilap legutóbbi száma , ban két nagyobb cikket szentel váró Búnk ügyeintk. Vezető cikkében a vá- ros fejlődésének irányításával foglal kozván, leszögezi azt a tényt, hogy BZ aszfalt járdák rendbehozatala és a vil- lamos müvek kibővítése két oly elma- radhatatlan szükségesség, a melyekkel foglalkozni a városi tanács legelemen tárisabb kötelessége. Ami pedig azon teljesítmények megvalósítását ilietl, amelyek nagy, ma szinte elviselhetet len terheket jelentenének, azokkal, sajnos, várni kell egy jobb jövőre, pénzünk stabilizálására, az olcsó kama- tok elkövetkezésére. E cikk intencióival teljesen egyet értünk. Kiérzik belőle a végy, látni városunk fejlídését; de egjben int, hogy igazán nem lehet ma „a törik szakad" elvet követni, ha nem akarjuk azt, hogy az adózó polgárságot 'gazán lehetetlen helyzetbe sodoijuk. Ugy tu- dom. hogy a városi tanács tagjainak mindenikében is lángol az az akarat, hogy városunk végre kimozouljon ab ból a dermedtségből, amelyben a lehe- tetlen körülmények miatt csaknem más fél évtized óta vergődik. Ámde sz ész- szerüaég mérsékletre int. A való ha'y zet miatt a vágy c?ak végy marad, addig az alkalomig, amíg a magasabbra törő tervek egyike-másika — kedve zőbb szelek járván — megvalósulhat. Az udvarhelyi villany-világítás ügye íb egyfontOB probléma, melynek megoldását a városi tanács igen fontos feladatául kell, bogy tekintse, és tud- juk, tekinti is. Ámde akkor, amidőn a második cikk irója ezen probléma meg- oldásáról elmélkedik, éppen a mai vi- szonyokra tekintettel — feledi azt, hogy ma 4—5 millió leu kölcsön, ha az számításának megtelolően: 7—8 szá- zalék mellett és 7—8 évi törlesztés mellett folyóeitattnék ÍB, oly terhet (kö rülbelől évi egymillió leüt) zúdítana az adózók nyakába, amelytől igazán nem tudom, hogy lehet szabadulni a mai viszonyok mellett. Lehet, hogy tévedek, de nekem az a felfogásom, hogy az egész cikket azon a bizonyos tisztvi- selői kedvezményes villanyon való lo- vBglás vágya suga'mazta, amely ked- vezmény ugyan, ka megszűnik is, nem fcoz a villanyos üzemre számottevő könnyetbülést, de kiteregetése jó erra, bogy â polgárságban azt a gyanút keltse, hogy itt megint valami „visszaélés" lehet. A cikkíró ur által feltüntetett 79 016 Hw. kedvezményes villany fo gyesztásban benne kell lenni, legalább részben az utcai világitás céljára fel- használt ársmnak ie; de ha ez nincs ţ e n n e , akkor benne kell. hogy legyen a \ilágitási üzem alkalmazottjai által elhasznált villsny is, mert szinte lehe- tetlen, begy sz említett villanyt csak a városi alkalmazottak fogyasztották volna el. Mert ha valóban így állana a dolog, csakugyan Biük6éges lenne, hogy a tanács a legkonolyabban vegye kezébe ezt az ügyet a teremtsen ren det a kedvezményes áramfogyasztás körül, mert helyes áramfogyasztás mel- lett, a feltüntetett mennyiségnek a fele is tulsok és e fogyasztás azt igazolná, hogy egyesek tényleg pazarul bánnak a. villannyal és lelkiismeretlenül fo- gyasztják azt. E sorok írójánál 4 lámpa van fel szerelve B évi fogyasztása 450—550 Hw. körül van, tebát a városi összes alkalmazottak villanyfogyasztása ilyen használat mellett (nem számitva a vá- rosi major, támházsk, polgármesteri hi- vatal és tanonciskola világítását) 15— 20 000 Hw. nál többre évente semmi krppensem lenne tehető Éppen azért az ügy teljes tisztázása érdekében szükséges, hogy az üzem vezetősége sürgősen mutassa ki, hogy ki, mily mennyiségű kedvezményes villanyt fogyasztott az elmúlt 1926 évbeo. A városi tanács- nak mindenesetre jogában áll meg- vonni tisztviselőitől a kedvezményes áramot s az illetőket arra kötelezni, bogy teljes egészeben fizessék meg a fogyasztott villsny árát, bár ez az el- járáB nem vallana szociális érzékre. De nem is lenne igazságos, akkor, amidőn a társas cég másik tagja : a Ganz-cég mir den alkalmazottjának tel jeBen ingyen bocsát korlátlan mennyi- ségben rendelkezésre áramot, nem be szelve arról a közszájon forgó hiresz telésről, mely szerint némelyek még fűtésre a iparuk gyakorlására is vil lányos áramot használnak — a mi kö- iülbeiül bizonyosan csak szóbeszéd is. Nem lenne igazságos tehát, azért, mert ha a társas cég egyik tagja ked- vezményeket osztogat, osztó igazság az, bogy a máaik fél is e jogát oly mér tékben gyakorolhassa. A városi alkal- mazottak bele nyugosznak, s bele kell, hogy nyugodjanak a tanács határoza- tába, de e megoldásnak olyannak kell lenni, bogy az az igazságot legkevésbé sértse. Ami a városi major által fo gyaxztotl áramot illeti, arra igazán azt kell mondanunk, hogy túlságosai sok, s ott, ha végleges rend teremtődik, csak negyed ötödrész áramnak szabad elfogynia. Szép dolog a közüggyel foglalkozni, s foglalkozni kötelesség is. Azonban az emiitett cikk irója, vagy talán az ó informálója elsiklik ama kérdés felett, hogy mennyibe is került pl. a Nóvák és társa-cég téglstelepéhez vezető vil- lanyos mü bevezetése. Nem szól arról, hogy a cég ezeu bevezetéshez mily ösz- Bzeggel járult hozzá, s miért vette igénybe a kedvezményes 60 banis vil- lanyáramot, akkor, am dón ma azért panaszkodik, hogy az áramfogyxsztáBi kedvezményt élvező tisztviselők az okai az áram drágaságának. Pislog a villany, homályosan ég, a szükséges feszültségnek évek óta csak kb. 70 százalékát képes előállítani, de talán a mult tavaszon nem pislo- gott és a gépek nem voltak rosszak, amikor egy nagy fogyasztású ipartele pet kellett villannyal ellátni ? Akkor éppen jók voltak a gépek, amikor évek óta nem kapott más iparos villany- áramot épp> n a rossz gépekre való te biiitettel ? Nem kedves cikkíró, vagy sugalmazó ur 1 Az igazság cíak akkor igazság, ha az nem féligazság. Ha ren det akarunk teremteni, elő mindkét oidalon azokkal a szabálytalanságok- kal, ugy lesz az igazság valóban igaz- ság. másképpen az egész csak népszó rüség bajbászat, kákán-csomót keresés és vágy, bogy a kisebb (vagy csak lát- szólagos) rendellenesség feltárása a na- gyobbra fátylat boritsoD. (—) Adózók figyelmébe! Kötelességet vélünk teljesíteni ak- kor, amidőn olvasóinkfigyelmét felhív- juk a pénzügyminisztérium hirdetmé nyeire, melyek az adózó polgárságot az adóvallomások beadására figyelmeztetik és egyben azok kiállítására adnak kellő utasítást. Annak tudatában, bogy olva- dóink közül nagyon kevesen értik meg az állam nyelvén szerkesztett hirdet- ményeket, ugy gondoljuk, nem végzünk felesleges munkát, ha tájékoztatóul kö zöljük az alábbiakat: A fold- és házadó felemelését meg- állapító törvény a f. évi Hivatalos Lap 3. számában kihirdetést nyert; ez az adteó polgárokra is különleges köte- lességeket hárít. így a városokban min- den háztulajdonos minden egyes házá- ról vagy üreB háztelkéről köteles öa vallomást adni a 3. sz. nyomtatványon, míg a fa vakban csak a bérbe adott házakról kell vallomást adni. A vallo- másban fel kell sorolni minden bérlő (lakó) nevét és az általa fizetett bér- összeget, valamint a haszoobéri szer- ződés illetékezési számát. Ha a tulaj- donos maga lakik a házban, kitünte- tendő az 1923. évben megállapított adóköteles jövedelem, mig az 1919. ja- nuár 1. után vásárolt házaknál a vé- telár összege. A földjövedelemről nem kell vallomást sdni. Azon esetben, ha a bérbe adott földet a f. évben maga a tulajdonos használja, avagy ez általa eddig művelt földet bérletbe adja, ez a körülmény írásban bejelentendő. A földbérlók minden esetben val- lomást adnak jövedelmükről a 4. sz. nyomtatványon. A ház-, vagy földtulajdonosnak • törvény 68. § ában előirt minimális kedveztnécy elnyerésére az 5. sz. nyom- tatványon kell igényét bejelentenie, ha még nem részesült ezeu kedvezményben. A kereskedők, iparvállalatok, kis- iparosok é3 szabad foglalkozásúak jö védelmeikről a 4. sz. nyomtatványon aduak vallomást, ugyancsak ezen nyom- tatványon kérik a családi kedvezmény megadását, ha másfajta jövedelmük nincsen, vagyis ha nincs házuk, vagy földjük. Mindazon adózók, kiknek évi jö- vedelme 10,000 leüt meghalad, va- lamint afizetéses alkalmazottak, ha évi jövedelmük a 19 000 leüt eléri, az 5. sz. nyomtatványon adnak vallomást ét azon kérik a családi kedvezmények megadását. Ugyancsak az 5. sz. nyom- tatvány szolgál a föld és házra beke- belezett jelz&logi kölcsönök, valamint az üzlet, vagy iparvál'alaiba befekte- tett kölcsönök után fizetett kamatok bejelentésére, molyek az adóköteleB jö- vedelemből levonandók. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a vallomásul szolgáló hivatalos nyom- tatványokat a legnagyobb körültekia- téssel és pontossággal töltsék ki, mert a hiányosan, vagy tévesen kitöltött valloiaasi ivet az adókivető bizottsá- gok nem veszik figyelembe, hanem ast be nem adottnak tekintik, mely kö- rülmény az adózó megbírságolását vonja maga után. Közgyűlés a városházán. A város tanácsa f. hó 10 ikéi hétfőn délutáa már megtartotta at újévben első közgyűlését. Tamás Al- bert h. polgármester elnökölt és vég'g jelen volt a gyűlésen a prefectU3 kép- viselőben Pop Joaif dr. subprefectue is. A megelőző gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása után, igazolták a vármegyei tanács által kiküldött Jodál Gábor dr. tanácstagságát, aki az esküt a hely- színén le is tette. Ezt megelőzőleg at ő és neje közti tanácsbeli összeférhe- tetlenség kérdése — miután utóbbi, mint választott női tanácstag már ko rábban benne volt a tanácsban — ugy oldódott meg, bogy Jodáiné a tanács- tagságról lemondott. Az állandó választ- mánynak Ciţiveiu főjegyző által meg- fogalmazott évi jelentését a tanács elismeréssel vette tudomásul, mely elismerésnek Pál István prelátus sza- vakban is határozott kifejezést adott, méltatva az uj közigazgatási törvény alapján lehetővé vált autonomikus munsa jelentőségét, s a h . polgármes- ternek, az állandó tanács tagjainak, a

Mra 4 leu. · 2018. 2. 19. · X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely 192) januá7 r 16. Politikai, közgazdaság és társadalm i újsái g meniettrl fcimk : trlM évre

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Mra 4 leu. · 2018. 2. 19. · X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely 192) januá7 r 16. Politikai, közgazdaság és társadalm i újsái g meniettrl fcimk : trlM évre

X . é v f o l v í Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely) 1927 január 16.

P o l i t i k a i , közgazdaság i és tá rsada lmi újság meniettrl fcimk :

trlM évre 180 L., rtlévre 0O L., negyedévre 4 6 L. •tryee s«4m fcra 4 L.

Felelba szerkesztő

T O M P A L Í A S Z L Ö

Szerkesz tőség 6a k i a d ó h i v a t a l : Bulevardul Regele Ferd inánd (Kossuth-utcza) 14. s í .

Telefonsz&m: 34. - Ueirtelenlk minden vas&rnap . =

* * * * * * *

Alig van Romániának jelentősebb államféifia, V8gy tudósa, aki a biefbbségi kéidés-röl vtgy a parlamentben, vagy pedig a sajtóban ne nyilatkozott volna. A karácsonyi ünnepek és az újév altal-mával elbarg?ott jelentősebb nyilatko-zatokhoz tánul most egy tudósnak, Pangrati Emilnek, a bukaresti egyetem rektorának egy ujabb nyilatkozata, aneiyet a napokban tett egy magyar újságíró előtt.

A nyilatkozat gondolatmenetét •cm árt, ba olvasóink is megismerik, hogy lássák : miképpen gondolkozik ró-tank a bukaresti egyetem rektor pro-fesszora. Véleménye szerint, a magyar békés éa őszintén demokratikus nép A magyar kultura a kulturák legérté-kesebbjei 1 özfil való, melyet protezsálni eminens erdeke az államnak. A kisebb tégcek meg kell tanulnia az állam nyel-vét, de saját anyanyelvén való tanulá-sának zavartalan menetét biztosítani kell. A magyar ia szereti hazáját éa a romén is. E két nép magánosan él egymás mellett a népek tengerében, s éppen ideje, hogy e magánosságunk-bau egymásra találjunk.

A rek»or-professzor urnák ránk és kultwránkra vonatkozó elismerő sza-vait örömmel jegyezzük fel, mert ne-künk szomorú helyzetünkben, miat a betf gnek, jól esik az elismerő szó is, amit 1 ülötben bőven hallottunk eddig i r Meg lehet győződve a rektor ur, kegy mi is hasonló érzelmekkel visel-tetünk a román nép és kultura iránt. Azonban a szép, szines szavakat tet tökre kellene váltani, mert tettek nél-kül a szavak csak elröppend frázisokká válnak. Minden szónál szebben beszélő tett volna a rektor ur által is igen ér tékesnek elismert kultúránknak a pá-risi egyezményben előirt anyagi támo-gatása. Népünk meghozza a maga zsyrgi áldozatát az állami iBkolák épí-tésére, támogatására, de ugyanakkor • í r csak a viezonyosság éhénél fogva is nem volna szabad az államnak is elzárkóznia a hitvalláson iskolák támo-gatásától. ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^

Január II-lg forgalomban ma-radnak a régi ötssáslensok. Az Eilei zék bői o) vasiuk: A BaLca Na ţiona' ă igaigatósága tudvalevőleg elhatározta a légi (kisebb formájú, barnás sziaezetü) éUziz leus bankjegyek beváltását és hirdetményt tett közé, hogy ezek csak 1926 december 31-ikéig fogadhatók el törvényes fizetési eszközül és válthatók be a jegybank intézeteinél, azontúl pe dig elvesztik értéküket. A Banca Na-ţiona ă kolozsvári fiókjától most azt az értesülést kapjuk, hogy meghosszabbí-tották a régebbi kibocsátású ötszázleu-tok beváltási batáridejét 1927 január 31 ig. Ezideig tebát ezek továbbra ÍB forgalomban vannak és a jegybankfi óktál bármikor beválthatók.

Delegyleti kösgytilés. A Szé keiy Daiegyiet rendes közgyü'éaét f. hó 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 óra kor tartja a rém. kath. fiúnevelő inté-zetben ievő próbatermében, amelyre

alspitó és pártoló tagjait ezúton hivja •eg.

Hiba igas i tás . A két héttel eze lóit a postai dijak felemeléséről közölt hiiünkbe, téves információ következ-tében, kisebb tévedés került, mert a teielekre, levelezőlapokra ezután sem kell — mint ott irtuk — £»0 bani», hanem csak 25 bsnie segél}bélyeget ragasztani.

Városi ügyek. Kaptuk sz alábbi sorokat:

A másik belyilap legutóbbi száma , ban két nagyobb cikket szentel váró Búnk ügyeintk. Vezető cikkében a vá-ros fejlődésének irányításával foglal kozván, leszögezi azt a tényt, hogy BZ aszfalt járdák rendbehozatala és a vil-lamos müvek kibővítése két oly elma-radhatatlan szükségesség, a melyekkel foglalkozni a városi tanács legelemen tárisabb kötelessége. Ami pedig azon teljesítmények megvalósítását ilietl, amelyek nagy, ma szinte elviselhetet len terheket jelentenének, azokkal, sajnos, várni kell egy jobb jövőre, pénzünk stabilizálására, az olcsó kama-tok elkövetkezésére.

E cikk intencióival teljesen egyet értünk. Kiérzik belőle a végy, látni városunk fejlídését; de egjben int, hogy igazán nem lehet ma „a törik szakad" elvet követni, ha nem akarjuk azt, hogy az adózó polgárságot 'gazán lehetetlen helyzetbe sodoijuk. Ugy tu-dom. hogy a városi tanács tagjainak mindenikében is lángol az az akarat, hogy városunk végre kimozouljon ab ból a dermedtségből, amelyben a lehe-tetlen körülmények miatt csaknem más fél évtized óta vergődik. Ámde sz ész-szerüaég mérsékletre int. A való ha'y zet miatt a vágy c?ak végy marad, addig az alkalomig, amíg a magasabbra törő tervek egyike-másika — kedve zőbb szelek járván — megvalósulhat.

Az udvarhelyi villany-világítás ügye íb egy fontOB probléma, melynek megoldását a városi tanács igen fontos feladatául kell, bogy tekintse, és tud-juk, tekinti is. Ámde akkor, amidőn a második cikk irója ezen probléma meg-oldásáról elmélkedik, éppen a mai vi-szonyokra tekintettel — feledi azt, hogy ma 4—5 millió leu kölcsön, ha az számításának megtelolően: 7—8 szá-zalék mellett és 7—8 évi törlesztés mellett folyóeitattnék ÍB, oly terhet (kö rülbelől évi egymillió leüt) zúdítana az adózók nyakába, amelytől igazán nem tudom, hogy lehet szabadulni a mai viszonyok mellett. Lehet, hogy tévedek, de nekem az a felfogásom, hogy az egész cikket azon a bizonyos tisztvi-selői kedvezményes villanyon való lo-vBglás vágya suga'mazta, amely ked-vezmény ugyan, ka megszűnik is, nem fcoz a villanyos üzemre számottevő könnyetbülést, de kiteregetése jó erra, bogy â polgárságban azt a gyanút keltse, hogy itt megint valami „visszaélés" lehet.

A cikkíró ur által feltüntetett 79 016 Hw. kedvezményes villany fo gyesztásban benne kell lenni, legalább részben az utcai világitás céljára fel-használt ársmnak ie; de ha ez nincs

ţ enne , akkor benne kell. hogy legyen a \ilágitási üzem alkalmazottjai által elhasznált villsny is, mert szinte lehe-tetlen, begy sz említett villanyt csak a városi alkalmazottak fogyasztották volna el. Mert ha valóban így állana a dolog, csakugyan Biük6éges lenne, hogy a tanács a legkonolyabban vegye kezébe ezt az ügyet a teremtsen ren det a kedvezményes áramfogyasztás körül, mert helyes áramfogyasztás mel-lett, a feltüntetett mennyiségnek a fele is tulsok és e fogyasztás azt igazolná, hogy egyesek tényleg pazarul bánnak a. villannyal és lelkiismeretlenül fo-gyasztják azt.

E sorok írójánál 4 lámpa van fel szerelve B évi fogyasztása 450—550 Hw. körül van, tebát a városi összes alkalmazottak villanyfogyasztása ilyen használat mellett (nem számitva a vá-rosi major, támházsk, polgármesteri hi-

vatal és tanonciskola világítását) 15— 20 000 Hw. nál többre évente semmi krppensem lenne tehető Éppen azért az ügy teljes tisztázása érdekében szükséges, hogy az üzem vezetősége sürgősen mutassa ki, hogy ki, mily mennyiségű kedvezményes villanyt fogyasztott az elmúlt 1926 évbeo. A városi tanács-nak mindenesetre jogában áll meg-vonni tisztviselőitől a kedvezményes áramot s az illetőket arra kötelezni, bogy teljes egészeben fizessék meg a fogyasztott villsny árát, bár ez az el-járáB nem vallana szociális érzékre. De nem is lenne igazságos, akkor, amidőn a társas cég másik tagja : a Ganz-cég mir den alkalmazottjának tel jeBen ingyen bocsát korlátlan mennyi-ségben rendelkezésre áramot, nem be szelve arról a közszájon forgó hiresz telésről, mely szerint némelyek még fűtésre a iparuk gyakorlására is vil lányos áramot használnak — a mi kö-iülbeiül bizonyosan csak szóbeszéd is.

Nem lenne igazságos tehát, azért, mert ha a társas cég egyik tagja ked-vezményeket osztogat, osztó igazság az, bogy a máaik fél is e jogát oly mér tékben gyakorolhassa. A városi alkal-mazottak bele nyugosznak, s bele kell, hogy nyugodjanak a tanács határoza-tába, de e megoldásnak olyannak kell lenni, bogy az az igazságot legkevésbé sértse. Ami a városi major által fo gyaxztotl áramot illeti, arra igazán azt kell mondanunk, hogy túlságosai sok, s ott, ha végleges rend teremtődik, csak negyed ötödrész áramnak szabad elfogynia.

Szép dolog a közüggyel foglalkozni, s foglalkozni kötelesség is. Azonban az emiitett cikk irója, vagy talán az ó informálója elsiklik ama kérdés felett, hogy mennyibe is került pl. a Nóvák és társa-cég téglstelepéhez vezető vil-lanyos mü bevezetése. Nem szól arról, hogy a cég ezeu bevezetéshez mily ösz-Bzeggel járult hozzá, s miért vette igénybe a kedvezményes 60 banis vil-lanyáramot, akkor, am dón ma azért panaszkodik, hogy az áramfogyxsztáBi kedvezményt élvező tisztviselők az okai az áram drágaságának.

Pislog a villany, homályosan ég, a szükséges feszültségnek évek óta csak kb. 70 százalékát képes előállítani, de talán a mult tavaszon nem pislo-gott és a gépek nem voltak rosszak, amikor egy nagy fogyasztású ipartele pet kellett villannyal ellátni ? Akkor éppen jók voltak a gépek, amikor évek óta nem kapott más iparos villany-áramot épp> n a rossz gépekre való te biiitettel ? Nem kedves cikkíró, vagy sugalmazó ur 1 Az igazság cíak akkor igazság, ha az nem féligazság. Ha ren det akarunk teremteni, elő mindkét oidalon azokkal a szabálytalanságok-kal, ugy lesz az igazság valóban igaz-ság. másképpen az egész csak népszó rüség bajbászat, kákán-csomót keresés és vágy, bogy a kisebb (vagy csak lát-szólagos) rendellenesség feltárása a na-gyobbra fátylat boritsoD. (—)

Adózók figyelmébe! Kötelességet vélünk teljesíteni ak-

kor, amidőn olvasóink figyelmét felhív-juk a pénzügyminisztérium hirdetmé nyeire, melyek az adózó polgárságot az adóvallomások beadására figyelmeztetik és egyben azok kiállítására adnak kellő utasítást. Annak tudatában, bogy olva-dóink közül nagyon kevesen értik meg az állam nyelvén szerkesztett hirdet-ményeket, ugy gondoljuk, nem végzünk felesleges munkát, ha tájékoztatóul kö zöljük az alábbiakat:

A fold- és házadó felemelését meg-

állapító törvény a f. évi Hivatalos Lap 3. számában kihirdetést nyert; ez az adteó polgárokra is különleges köte-lességeket hárít. így a városokban min-den háztulajdonos minden egyes házá-ról vagy üreB háztelkéről köteles kü öa vallomást adni a 3. sz. nyomtatványon, míg a fa vakban csak a bérbe adott házakról kell vallomást adni. A vallo-másban fel kell sorolni minden bérlő (lakó) nevét és az általa fizetett bér-összeget, valamint a haszoobéri szer-ződés illetékezési számát. Ha a tulaj-donos maga lakik a házban, kitünte-tendő az 1923. évben megállapított adóköteles jövedelem, mig az 1919. ja-nuár 1. után vásárolt házaknál a vé-telár összege. A földjövedelemről nem kell vallomást sdni. Azon esetben, ha a bérbe adott földet a f. évben maga a tulajdonos használja, avagy ez általa eddig művelt földet bérletbe adja, ez a körülmény írásban bejelentendő.

A földbérlók minden esetben val-lomást adnak jövedelmükről a 4. sz. nyomtatványon.

A ház-, vagy földtulajdonosnak • törvény 68. § ában előirt minimális kedveztnécy elnyerésére az 5. sz. nyom-tatványon kell igényét bejelentenie, ha még nem részesült ezeu kedvezményben.

A kereskedők, iparvállalatok, kis-iparosok é3 szabad foglalkozásúak jö védelmeikről a 4. sz. nyomtatványon aduak vallomást, ugyancsak ezen nyom-tatványon kérik a családi kedvezmény megadását, ha másfajta jövedelmük nincsen, vagyis ha nincs házuk, vagy földjük.

Mindazon adózók, kiknek évi jö-vedelme 10,000 leüt meghalad, va-lamint a fizetéses alkalmazottak, ha évi jövedelmük a 19 000 leüt eléri, az 5. sz. nyomtatványon adnak vallomást ét azon kérik a családi kedvezmények megadását. Ugyancsak az 5. sz. nyom-tatvány szolgál a föld és házra beke-belezett jelz&logi kölcsönök, valamint az üzlet, vagy iparvál'alaiba befekte-tett kölcsönök után fizetett kamatok bejelentésére, molyek az adóköteleB jö-vedelemből levonandók.

Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a vallomásul szolgáló hivatalos nyom-tatványokat a legnagyobb körültekia-téssel és pontossággal töltsék ki, mert a hiányosan, vagy tévesen kitöltött valloiaasi ivet az adókivető bizottsá-gok nem veszik figyelembe, hanem ast be nem adottnak tekintik, mely kö-rülmény az adózó megbírságolását vonja maga után.

Közgyűlés a városházán. A város tanácsa f. hó 10 ikéi

hétfőn délutáa már megtartotta at újévben első közgyűlését. Tamás Al-bert h. polgármester elnökölt és vég'g jelen volt a gyűlésen a prefectU3 kép-viselőben Pop Joaif dr. subprefectue is. A megelőző gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása után, igazolták a vármegyei tanács által kiküldött Jodál Gábor dr. tanácstagságát, aki az esküt a hely-színén le is tette. Ezt megelőzőleg at ő és neje közti tanácsbeli összeférhe-tetlenség kérdése — miután utóbbi, mint választott női tanácstag már ko rábban benne volt a tanácsban — ugy oldódott meg, bogy Jodáiné a tanács-tagságról lemondott. Az állandó választ-mánynak Ciţiveiu főjegyző által meg-fogalmazott évi jelentését a tanács elismeréssel vette tudomásul, mely elismerésnek Pál István prelátus sza-vakban is határozott kifejezést adott, méltatva az uj közigazgatási törvény alapján lehetővé vált autonomikus munsa jelentőségét, s a h . polgármes-ternek, az állandó tanács tagjainak, a

Page 2: Mra 4 leu. · 2018. 2. 19. · X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely 192) januá7 r 16. Politikai, közgazdaság és társadalm i újsái g meniettrl fcimk : trlM évre

tisztviselőknek e munka szolgálatában kifejtett működését. Audreiaş György felszólalása fo'ytan elhatároziák, bogy * legközelebbi közgyűlés napirendjébe felveszik a polgármesteri állás rendes betöltése kérdésének a megtárgyalását is. Ezután a közgyűlés elhatározta a polgármesteri fizetésnek Tamás Albert részére, a helyettesítés tartamára való kiutalását. E<határozták azt is, hogy az állandó választmány tagjaibak & már jóváhagyott költségvetésbe felvett 5000 leunyi havi fizetest folyósítják, az eddigi 3000 leu helyett, valamint azt, hogy az üresedésben létei alatt a választmányba behivott tanácstagnak is a helyettesítés idejére ugyanaz a fizetés kiadassák.

A városi szegényekre vonatkozó-lag — minthogy a varmegyei tanács & költségvetésnek a szegények ellátá-sára megállapított tételét, a jóváha-gyás alkalmával, erősen redukalta — Audreiaş György az állami menhelyekbe beutalással való megoldást javasolta a tanácsnak. Pal Iatvan éa Szöllösi Ödön dr. ennek az általános megoldásnak nehézségeit éa akadályait hangsúlyoz ván, utóbbi a nói tanácstagoknak, il-letve a Jótékony Nőegylet vezetőségé nek támogató segítésre való feikéreset indítványozta, amit a közgyűlés el is fogadott. A ref. kollégium az állami elemi iskola részére az intézet épüle-tében igénybe vett helyiségek bérének évi 30.000 leuról 60,0u0 leura való felemelését kénén, Judál Gábor dr., Szabó János és Göuczy Gábor dr. fel-szólalásai alapján ugy határoztak, hogy a város a felemelést hajlandó elfogadni, ha a kollégium 3 évre azólo szerződést köt. A városban müködö áll. elemi iskolák, illetve óvodák tanácsába a város a maga részéről Szabó Jauos, And reiaş György, Naou Áurél és Conataa-tinescu tanácstagokat küldötte ki.

Tárgyalás alá került az áll. fiúis-kola épületének ügye is, melyet a vá ros az állami iskolák fenntartásáról szóló 1924. évi törvény 171. § a értel-mében további 3 éven belül köteles felépíttetni b erre vonatkozólag terv-vázlat ÍB készült. Tompa László elő-adása, Szabó János, Pal István és Andreiaş György hozzászólásai alapján megbízták az állandó választmányt, hogy a városi főmérnökkel egylttesen as üggyel rendszeresen foglalkozzék, s keresse módját az anyagi fedezet elő-teremtésének. A mostani kilátások szempontjából részben államsegély ké-rése, részben a városi erdő kitermelése által remélhető, hogy a szükséges öaz szeg megszerezhető lesz. A városi vá-mosok kedvezőtlen anyagi helyzetén a tanács ugy akart segíteni, hogy a Szent Imre utcai vámos kivételével, minde-niknek a beszedendő vámok 1% át szavazta meg, a vámellenőröknek pe dig az általuk behajtott birságok egy-harmadát; s ugyancsak lo/t ot állapítot-tak meg a végrehajtók javára is.

Tudomásul vették még, hogy egy a tanács és Bodrogi Károly között kö-tött 3 éves szerződést a vármegyei tanács csak egy évi időtartamra ha-gyott érvényben. A nyilvános reklámo-zás (hirdetési oszlopok, nyomtatványok kirsgasztáaa) ügyének rendezése, illetve egy erre vonatkozó szabályrendelet-tervezet készítése céjából bizottságot küldöttek ki. Végül meghallgatták a városi gazdaság kérdése tanulmányo záBára kiküldött bizottságnak, Varró Elek tanácstag által szövegezett éa elő-adott jelentését, mely a házi-gazdál-kodásnak egyelőre való fenntartása mellett foglalt állási, kimutatván, hogy ez a bérbeadásnál mégis jutányosabb, •iután az elmúlt évek hibáztatott gaz-dálkodásának eredményeit egy esetle-ges összehasonlításnál téves dolog ••enne számítási alapul venni t

Papp András nyug. tanár halála. Részvéttel értesü unk, bogy hatolykai P«pp Andtas nyug. főgim •áziumi tanár t. hó 8 án, 74 éveB ko-rában, Csik80mlyÓB hirtelen elhunyt. A megboldogult sok évvel ezelőtt hu-zamosabb ideig tanára volt a helybeli r. kath. főgimnáziumnak is, s váro-sunkban csendes komolyságu, jóindu latu egyénisége folytán tisztelték, s igy halálhíre bizonyára többekben kelt őszinte részvétet.

Koszornmegváltás. Marián Miklós elhalálozása alkalmából Vánky Kálmán dr. 300 leüt adott át a Jóté-kony Nőegylet pénztárosának, koszorú-megváltás címen, mely adományért az egyesület ez utoa mond köszönetet.

Gazdasági sérelmeink és kívánságaink.

A romániai Országos Magyar Párt 1926 évi október hó 10-én Gyergyó-szentmiklóion tartott nagygyűlését megelőző napon, a párt közgazdasági szakosztálya Gyárfás Elemér dr. elnök-lete alatt, tudvalevőleg, közgazdasági nagygyűlést rendezett, amelyen magas színvonalú megvitatás alá kerültek az erdélyi közgazdasági élet összes prob lemái. A közgazdasági, mezőgazdasági, ipari éa kereskedelmi életünk minden aktuális kérdésére a legnagyobb rész letességgel kiterjedő vita anyagát az összes felszólalásokkal együtt, a pirt-nak közgazdasági szakosztá'ya a gyű-lés határozata folytán külön kösyvben megjelentette és a romániai magyarság kezébe adja.

Ez a hatalmas anyagot felölelő munka, — amely szemléltetően, ke resztmetszetben bemutatja az erdélyi magyarság mai gazdasági helyzetét, — minden intelligens, Öntudatos magyar családnak asztalára kívánkozik. Ennek a könyvnek, amely tanúbizonyság a mellett, bogy itt egy Baját helyzetét világosan megítélő és saját sorsát önállóan kézbevevő népkisebbség él és dolgozik — érdekelni kell azokat, akik fajunk erófeszitett küzdelmei iránt ér deklódéssel viseltetnek. Köíös sorsunk pedig valamennyiünket ebbe a kö/ös ségbe utal, ahol igazán magunkra ha-gyattattunk.

A Gazdasági Sérelmeink és Kí-vánságaink címmel megjelent köoyv a romániai magyarság megifidulásának, öntudatra eszmélésének és aktív sík raszállásának jelentóaégteljes mozza-nata, amely a sérelmeink leröjzitéoé-vel, kívánságaink hangoztatásával és megnevezésével programmot ád éa kö-telességeket ir elő azo i számára, kik közéletüukben vezető szerepet vállal-tak vagy igényelnek. A romániai ma-gyarság politikai érvényesülése jórészt gazdasági szervezettségének erőtel-jességén múlik. A Magyar Párt köz-gazdasági szakosztálya, élén Gyáifáa Elemér dr. nagy koncepciójú személyé ~ vel a magyarság gazdasági erejének ösz szefogására, megszervezésére törekszik. Hogy az eddigi emberfeletti munka milyen eredményt mutatott fel, arra bizoayeág a gyergyói közgazdasági nap, amelynek minden egyes mozzanatát, akarásait és a terveit a megjelent könyv a magyar közönség legszélesebb körei részére is hozzáférhetővé teBzi.

Erre a nagyjelentőségű közgazda-sági munkára azzal hívjuk fel a ma-gyar közönség figyelmét, hogy saját érdekében támogassa azt az akciót, amely a magyar tömegek gazdasági szervezésében látja jövőnket a legbiz-tosabb alapokra fektetni. — A könyv ára darabonként 100 leu, tehát olyan összeg, amely minden magyar részére lehetővé teszi annak megszerzését. Megszerezhető a Könyvnyomda R. T., üzletében is

HÍREK. Januir 15.

I Németh Gyula. 1869 I. 28-1927 I. 8.

Január 9-én egy éve mult, hogy Németh Gyula a kükülló keményfalvi Szent László templomban elbúcsúztatta oltárteatvérét: Kovács Gergelyt, a fia talon elhunyt derék papot. Búcsúzó Bzavait körülbelül igy fejezte be : Ki-vid földi élet után, de jól végzett kö telességteljesité3 édes tudatával menj immár az igazságos Biró elé a vedd el munkás életednek méltó jutalmát a majd mi is követni fogunk.

Éa ime, egy év multán, január 10 én, az ő földi részeit is beszentelte Pál István prelátus, kerületi fő«Bperes, tőle is elbúcsúzott Szabó János szé-kelyszeutkirályi plébános éa a halotti ZBoiozamák és az engesztelő szentmise-áldozat bemutatása után elhantolták ól is a fenyédi csendes temetőben hi veinek és az udvarbelymegyei papság-nak osztatlan részvéte mellett. Munka-bírásának legjobb korában szállott

sírba : 57 évet élt s ebből 35 évet töl-tött a lelkipásztorkodás terén.

AZ emberi nagyság igazi értéke-lése csak a simái kezdődik, amikor le-hull a fö di salak, eltünedeznek az em-beri gyarlóságok. Németh Gyula ÍB im már levetkőzte magáról, ami benne földi és emberi gyarlóság volt s szel-lemi nagysága csak most áll előttünk igazi értékében, amikor bezárult mö-götte a földi élet kapuja. A magyar fajnak két értékes tulajdonságával volt különösképpen megáldva: a kiválóazó noki tehetséggel a a dalos természet-tel. Szónoki tehetségét már futai ko-rában megragyogtatta, mint gyu'afa-hérvári székesegyházi hitszónok a az után is a népnek kedvenc Bzónokama radt, mint lövétei káplán, majd mist küküllókeményfalvi, később fanyédi plébános. A dalnak, a zenének nem csak barátja és kedvelője, de ö maga is dalköltő, zeneszerző volt. Mint a hangok nagy mesterének különös gondja volt a dalkultura fejlesztése. Lövétei káplán korában a szentkeresztbányai vasmuakások körében fúvós zenekart szervezett; fenyédi plebánosaága ide-jén egy ideig a helybeli róm kath. fő gimnáziumban éa a felsőbb leányisko-lában, mint ének- és zenetanár műkő dött nagy ezakavatottsággal, amiről több nyilvános ünnepélyen tett fényes tanú bizonyságot. Több zenei kompozíciója van, amelyek nyomtatásban is megje lentek. Hattyúdalát az elmúlt nyároa a zetelaki papilak felszentelésére irta. Magható szövege annak idején megje-lent a Székely Közéletben is. T >bb hangszert a legnagyobb precizitással kezelt. Orgoaajátékai a püspökjárás és bucsuk alkalmival lélekemelőek voltak, ó nemcsak a megyei, de mondhatjuk, az egész erdély egyházmegyei róm. kath. papságnak egyik legkiválóbb ze-uei szakértője volt B mint ilyen mű-ködött többször orgonák átvételénél, harangok hangjának megállapításánál stb. Nevéhez fűződik a fenyédi tem plom restaurálása és kibővítése B egy 8 mázsás szép hangú tftbingiai harang beszerzése.

Költők megénekelte tapasztalati jgazBág, hogy aki a dalt és a virágö kat szereti, rossz ember nem lehet. Németh Gyulaban is, mint dalköltőben nemesen érző szív lakozott, amellyel magához kapcsolta hiveit 8 viszont-szeretetet váltott ki belőlük, amely olyan megható módon nyilvánult meg temetésén a nép szónokának sjkán. Méltó arra, hogy, miután emberi gyar-lóságaiért itt a földön már megveze-kelt, az égi hazában az Ur zsámolyá-nál gyön) Őrködjék a legazebb muzsiká baa, a szférák coha el nem muló gyö nyörü zenéjében. B. L.

A Nemzeti Bank (Bisca Na (ionalá) fökormányzojavá Oromu u he-lyett Filica Burileacu képviselőt és birtokost neveztek ki.

Kinevezések a közigazga-tásnál. Dr. Pop Józsefnél a varme gyei főorvoai hivatalba I. oszt. tiszt-viselővé, Godra Mihályt Homoródal-másra egészségügyi sgentté és Stoica Mihályt az erdőszentgyörgvi szolgabí-rósághoz ideiglenes tisztviselővé nevez ték ki.

Közigazgatási tea. Holnap va-sárnap a prefecturán Criatea közig vezérfelügyeló, delegált prefictus „köz igazgatási teát" ad, melyen a várme-gyei tisztviselőket és a hivatalfőnökö-ket látja vendégüli

Halálozás. Marián Miklós nyug. járási csendőr őrmester, a Ganz céML tisztviselője, f. hó 12-ikén, 60 é v d ^ korában, városunkban, rövid Bzenvedés után elhunyt. Mint kötelességtudó, mun-kás hivatalnok hivatalának körén tul ÍB méltó megbecsülésben, tiszteletben részesült, temetése nagy részvét mel-let folyt le.

Dr. Nikedemus. Vándor Kál-mánnak ezen lélektani alapon felépí-tett tragikomédiáját ezelőtt 2 hónappal mutatták be a budapesti Kamara Szín-házban óriási Biker mellett. Székely-udvarhely város közönsége abban a kellemes meglepetésben részesül, hogy e modern uj darabnak február 5 én lesz itten a bemutató előadása, Forró Gézáné szakavatott rendezése mellett és a legjobb műkedvelői erők bevoná-sával. A február 5 iki jótékonycélu es-télyt az unitárius nők rendezik, amelyre előre is felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét.

A pánsflgyigaagatóság sai-gorn rendeletet ado*t ai az öjmw községi és üöriegjrzőkaek, hoiţy falra-gaszokon éa dobazóvat hirdettessék ki községeikben, hogy az egyeaeaadV tör-vény végrehajtási utasítása értelmében, a hitelezők kötelesek váltóikat, köte-lezvényeiket vagy más biztosítéki ok-irataikat a pénzügyigazgatóságnál lát-lamozásra az okirat keltétől számított három napon belül bemutatni. Per esa-tén a bíróság láttamozás nélaül sem váltót, som kötelezvényt, sem padig más biztosítéki okiratot el nem fogad és a törvény értelmében, a fél szigoré bírsággal lesz sújtva. A láttamozásért hitelező és adós egyetemlegesen felelős és igy az adósnak is kötelessége, ha a hitelező nem tenné, a kölcsönügyletet bejelenteni.

Jelmezes estély a tüdSvésae -sek javara. A tülóvéaz elleai liga helyi csoportja a prefectu-a ('ármegya-ház) nagytermében f. hó 29 ikéa ntgf jelmezes estélyt rendez. Akik tévedésből, meghívat nem kaptak, igényüket arra B)hm Jenő dr. t. vároai főorvosait jelenthetik.

A Polgári Önképző Egylet Bzab&dliceumi előadasai f. tn 16 ás, vasárnap újból megkozdódaek. E« sl-kalomanl, mint többizör jeleztük, Biró Lajos fogja ismertetni Kriza Jaaos Vadrózsák ciraü székely népköltési gyűjteményét. Krizának két legsikerül-tebb versét Erdély András VIII. o. t . szavalja, az ó-székely balladák egyik legszebbikét: Kádár Katát eredeti székely nyelvjárással Szabó Julith in-terpretálja az ő kiváló szavalói kész-ségével. BáHnth József a gyüjteméay-nek pár olyan néplalát fogja éoekelai, amelyeket operettszerzóink is méltóknak tartottak darabjaikba felvenni. A min-denképpen érdekesnek ígérkező elóadái vasárnap délután fél 3 órakor kezdő-dik a kellégiua' imatermében. Bilépü dij nincs.

A Háztulajdonosok Szövet-sége még nem működhetik. Töb-bek érdeklődése folytán, tájékoztatásul közöljük, hogy a helybeli háztulajdo-nosok nem régiben megalakult szövet-sége ez ideig nem kezdhette meg tu-lajdonképpeni működését, még pedig, amint minket illetékes helyen felvilá-gosítottak, a bejegyzés nehézségei miatt. Remélhető azonban, hogy ez az aka-dály közelebbről elhárítható lesz, s a szövetség működését valószínűleg már február hóban megkezdheti.

Jelmezes és maszkabál. Az önkéntes Tűzoltó Egyesület népszer* jelmezes és maszkabalját február 19-én fogja megtartani. Az előkészületek már most lázasan folynak s az egyesület arra törekszik, hogy mindenki számára jó és kellemes szórakozást biztosítson s e céiból elhatározta, hogy azok részéra, kik az estélyen jelmezben kivánuak megjelenni, jelmezekről is fog gondos-kodni. Ez irányú igények, szigorú disz-kréció mellett, a Könyvnyomda R-T. üzletében, Képiró Lajos fodrásiflsleié-ben (Bethlen utca) és a Tórök bode-gában legkéBŐbb február 10 ig jelen-tendók be.

Hajtóvadáazat. A vadásztársa-ság választmánya a tiltott területen (Csicser és Budvár) folyó hó 30 áa hajtóvadászatot rendez. Résztveoni szándékozók kéretnek a vármegye irat-tárában Djmszky István jegyző urnái felfektetett ivet folyó hó 24-ig aláírat és hajtó költségekre utólagos elszámo-lásra 100 leüt fizetni. Azoa tagok, kik a határidő lejárta u'án jelentkeznek, a költségek kétszeresét fvetik Talál-kozó 30 án reggel 8 órakor a C<icser alatt Kovács Dénes csűrénél. Llpor Domszky István jegyzőnél kapható.

A Székely Napló ismét meg-jelenik. A marosvásárhelyi, beteokint négyszer megjelent, Székely Napló cimi politikai újság, melynek a megjelené-sét mintegy 2 hónappal ezelőtt — is-meretlen ok miatt — a hatÓBág bel-ügyminiszteri intézkedés alapján betil-totta, az újévtől kezdve, Bankó Lászlé kiadótulajdonos felelős szerkesztésében, megnagyobbodott, egész ivea formában, hetenkint háromszor ismét megjelenik. Az átszerveződött újság, a mint lát-szik, a kisebbségi magyarság ügyének továbbra is nivós és határozott azavn védelmezője lesz.

Piaoi árak. A buza: 125- lSi , rozs: 105—110, árpa: 80—85, zab: 40—45, tengeri: 72—76, burgonya: 24-30 leu vékánként. F—ó.

Page 3: Mra 4 leu. · 2018. 2. 19. · X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely 192) januá7 r 16. Politikai, közgazdaság és társadalm i újsái g meniettrl fcimk : trlM évre

1927 január 16. S Z É K E L Y g K p Z B L E T ó. oldal Sakkverseny. A Polgári Öa-

képzö Egyesület az idén is megrendezi szokásos sakk versenyét. Kasztvehetnek azon nem egyesületi tagok is. A ver senyzók két csoportba osztva fognak játszási, s a jelentkezőtől függ, bogy melyik csoportba nevez be. Benevezési dij az I. csoportba 60 leu, a II. cso-portba 40 leu. mely ösBzeg a jelentke-zéskor btfi'.etendő. Jelentkezni lehet f. hó 16-21 ig Kovács István f»nyké pésznél és este 7—8 ig az egyesület helyiségében. A verseny kezdete f hó 24 én, hétfőn este. Mindkét csoportban az első hátom helyezett kö<ö t értékes jutalomdíjakat fognak kiosztani. Ér-deklődőknek további felvilágosítással szívesen szolgál Kovács István fény-képész.

A oselédtartó gaidáknak a rendőrség ezúton is figyelmébe ajánlja, hogy cselédet cselfdkonyv nélkül szol gálatba befogadni és bejelentés nélkül tartani nem szabad, mert házról-bázra ellenőriztetni fognak ÉB a c*elédkönyv és bejelentés nélkül talált cselédek gazdái az 1876 évi XIII t. c. 73 § a •lapján 500 leu;g terjedő birsággal fognak sújtatni.

A nyulvadássat él kopóval v a l ó vadassat a mai napról Kezdve tilos, amire a figyelme' a vadászati felügyelő ezúton is felhívja.

Téli tport! A kedvező téli idő-járás dacára, a Hargita Testedző Egy-let tuisjdonát képező korcsolyapályát, amelyen hetek óia állandóan kitűnően kezelt jég van, a közönség csak szór-ványosan lá'ogatia, 8 e látogatók na gyobbréBze is a Hirgita lelkes soraiból keiül ki. Míg mas városok közönsége alig várja, bogy hivatásának befejezése ntán elpetybüdt testét és ideget friss levegővel és mozgással kellőképpen megtd/ze, amelyben mrg akkor is kor-látozva van, amennyibm jégpálya a napnak csak egy megszabott kis ide-jében áll másból a közönség rendelke-zésére, addig nálunk a nap három sza kában, u. m. délelőtt, déiután és este sportolhat ée Bzórakozhat a közönség. A Hargita mitdent megtesz, hogy nép Bzerbaitae a lorcsolya sportját, olcsó napijegyekkel, még olcstbb bérlettel, kényelmes és meleg öltózó helyiséggel áll közönsége rendelkezésére. — Lspzár takor értesültünk, hogy a Hargita Testedió Egylet elhatározta, bogy an-nak érdekében, hogy a korcsolyázás sportját nagy általánosságban megked veltesse, hetenként egyszer, este, Halász

Róbert teljes zenekarával korcsolyapá-lyáján bangversenyeztetni fog. Az első ilyen zenés jég hétfőn este 8 ór kor lesz. Arról is értesültünk, hogy a Ilar-gi ta Testedző Egylet tervbe vette, állandó jó jég esetén, bogy még e bó nep valamelyik vasárnap délelőttjén a k. b. 13 év óta szünetelőben lévő kor-ceolyaverseiyel-et, felújítja, amelyen ifjúsági számoktól, pároB korcsolya versenyig mndkét n»m részére ver-senyszámokat ír ki. Ennek időpontját később fogják a közönség tudomására hozni.

A református nők munkáét-téi. A helybeli református nos igen üdvös mozgalmat vezettek be. Minden hétfőn eBte 8—9 ig a király-utcai re-formátus iskolábau muukaestére gyűl-nek Össze, amikor nemcsak a saját maguk dolgait végzik, hanem az egy-ház es iskola céljaira is közösen dol-goznak. Az első ilyen munkaeste a hé ten volt, s 17 ikén, hétfőn este tovább lot ytatódik a megkezdett nemes munka. Az elnökség ez uton is kéri a reformá-tus nőket a szíves megjelenésre.

Háromssorosára emelik a föld ét haaadót A nrpi lapok ha sábjain szinte naponként jelennek meg közlemények, melyek az adók feleme léséről értesítenek, azonban a gazda sági helyzet nyomaszto voltára v&ió tekintettel reménykedünk, bogy az adófelemelések, a viszonyok mtgjavu lásáig, nem fognak megtörténni. Hogy a kormány ez irányú elhatározása ko-moly és megmásíthatatlan, mutatja az a távirati körrendelet, melyet a napok-ban vármegyénk Bzámvevóbége is meg-kapott B mely arra utasítja a számve-vőséget, hogy a községek költségveté-seiben a ház- és földadóból a kozsé geknek járú jövedelem a mult évinek háromszorosára emelve irányoztassék elő. Szóval: a ház- és földadó az 1926 évinek báromszorosa lesz. Föld-

míves testvéreink helyzete eddig sem volt rózsás, azonban a földadónak ilyen nagymérvű emelése, a mezőgazdasági termékek árátak állandó ctökkenése mellett, sehogy sem indokolt s gazdá-inknak aoyHgi erejét túlságosan igénybe veszi. Ha már a költségvetés egyeusu-lyáuak biztosítása szempontjából emelői kell ezeket az adókat, intenzivebbé kellene tenni a termelést, gondot kel lene fordítani a mezőgazdaságra, hogy a többlet megterhelést elbírja. N.m tartjuk méltányosnak ezt a nagymérvű emelést, különösen vármegyénkre nézve, mely az összehasonlító kimutatások szerint egész Romániában egyik lege rŐBebben megadozott lakópságu várme-gye, dacára annak, hogy Románia egyik legszegényebb vármegyéje.

A Bánsági és Erdélyi Mun-kások Robkaut-nyugdijegyletenek 41. fiokpenztara városunkban folyó hó 9 éu rendes közgyűlést tartott. Duka Audrás elnök távolléte miatt Benedek Géza elböaoit, ki einöki megnyitójá-ban méltatta az egyletnek humánus működését maly c-ekély 15 leu heti befizetéssel tagjainak 10 év eltelte utánra egy olyan megélhatést biztosit, melyet mas uton elérni nem tudna, mert a jelzettt összeg befizetése elle-nében havonta 720 leu nyugdijat biz-tosított magának. Ezután a péuztarosi jeleutés következett, mely szerint az 1926. évben bevétetett 32947 15 leu, mely összeget, 505 leu postaköltség le-vonásával, felkttldötték a központnak Temesvárra. Végül a Keszler János nyugdíjba vonulása folytán megürült ellenőri állást töltötte be a közgyűlés Keazler Irmával.

EgyhAxi estély. A mult vasár-nap nagyszámú közönség jött össze a koll. imatermébe, meghallgatni a ref. egyház vallásos eatélyét, melyuek mű-sorát mult^számunkban közöltük volt. E szerint is folyt le minden — Szabó Judit, Bakk Péter megkapó szavalatai, a Gyárfás Lajos által, Márk Manci zongorakisérete mellett, előadott me lodráma, Bodrogi Báláz?, valamint a bibliakör tagjai által előadott szép énekszámok, nagy tetszést aratva va-lamennyi. Az estély farcsza mégis Vajda esperes felolvasása volt, amely-ben az ő gondolkozó, filozofi <us mély. ségü egyéniségének, nagy előadói kész-ségének összes előnyei nagy hatással érvényesültek. A vallásos hangulatot fokozta Kiss István s. lelkész hatásos bibliaolvasása is. — A legközelebbi hasonló estély 23-ikán lesz, műsorát a jövő számban közöljük.

Szegény ember kára. Dobos Ferencz, aki Lukácsffy Elek dr. len-gyelfalvi gazdaságában béres, f. hó 2 án FiatfalváróIS ménf«lva—Szentlélek köz-ségeken át Lengyelfalvára költözvén, valahol az uton a szekérről egy ládát elveszített, a melybe egész Családja szegényes ruhaneműje beie volt pakolva. A szegény károsult ez uton kéri azo-kat, akik a kérdéses ládáról esetleg tudnak, bogy arról vagy ót, vagy a Székely Közélet kiadóhivatalát érte-sítsék.

Tomosa Sándor miivésses téje. Városunk írásban és képben ieleskedó. közismert humoristájának, a Hargita T. E. védőszárnyai alatt ren úezett, uiu't szombati estélyén szép számú intelligens közönség jelent meg, de mégis jóval kevesebb, mint a meny nyit a Totucsa S. tehetsége, s az es tély tartalmassága megérdemelt volna. Halász Róbert zenekarának tetszetős nyitánya után, a Székely Dalegylet, kigAió összhanggal, erővel énekelt, Kiss ÍMt vezetése alatt, majd lapunk szer kesztóje olvasta fel nebány költemé-nyét. Ferer.czy Böske Révay Cyörgy nebány behízelgő melódiáju dalszer-zeményét, kellemes, iskolázott hangon, ujrázást is keltő hatással énekelte, a szerző legilletékesebb zongora kísérete mellett. Székely Piroska vendég tán-cosnő — Szabó Ilus kísérete mellett — Chopin zenére egy színes ballettel, tulajdonképpen pantomimot adott elő, kihívásban, t-zép virágcsokorban is ré-szesülve. Majd Tomcsának egy humo ios-azatirikuH egy fe'vonásora követ-kezett. A Pirandello Karinthy modorú, de a szerző egyéai bélyegét, sajátos-ságát sem nélkülöző, ötletes 1 is dara-bot Embery P.roska, Gálffy Z<óka, Lóky Jenő, Kelemen Karoly, Lőrincz

Albeit sok elevenséggel színpadi kész séggel vitték sikerre Ugy ez, mint a következő, i'lusztrált konferáqsza is ujabb kétségtelen bizonysága volt Tomcsa eleven szellemének, valódi hu moristai hivatottságánik.

Gyanús haláleset foglalkoztatja Vargyas községet éB feljelentés folytán most már a bíróságot is. A mnit év októberének végén történt, hogy Török Péterné Szfcs Anna odavaló asszony, aki várandós állapotban volt, fokozódó és állandóvá vált rosszulletet kezdett érezn', mely nem javult azután sem, hogy bábaasszonyt, majd orvost is hi vattak hozzá. Ezek megvizsgálták, azonban rosszulléte nem mult el, aöt Törölt Péterné november 24 ikén meg is balt. Halálesetének okával kapcso-latban az a feltevés erősbödött meg, hogy az asszony valószínűleg tiltott műtétnek lett az áldozata, annál ÍB inkább, mert nov. 27-ikén anélkül te-mették el, hogy erről a hatósági or-vosnak, az előirt módos, jelentést tet tek volna. A feljelentés és az eddigi kihallgatások eredménye folytán, amint tudjuk, a vizsgálóbíró el is rendelte a Török Péterné exhum&lását, mely 23 án lesz, hatósági orvosok közreműködésé vei. Ez alkalommal fog előreláthatólag kiderülni, hogy a szerencsétlen aez-4zony természetes halállal mult-e ki, vagy pedig valófcau valamely tiltott cselekmény áldozata

Kiadó: a Könyvnyomda Részvénytársaság Odorheiu—Scékt-iyadiarhely

Házeladás. Cristur—Székelykereazturoo a C <e-

kefalvi utcában 6 szoba, konyha, pince és mellékhelyiségekből álló ingatlan, gazdasági épületekkel együtt, esetleg 4—5 bo'd külső birtok is eladó. — Értekezni a Szabó Kálmán féle papir-kereskfdé>bpn (Oistur) lehet.

Eladó! Az összes butorraktáram kész-letéi mélyen leszállított árakon kiárusítom, ahol a legmodernebb

háló- és ebédló-garniturák ::

vásárolhatók. Plüs ebódlö-divá-nyok nagy választékban kapha-tók. — Továbbá olcsóbb festett bútorok és székek is kaphatók.

Megrendeléseket bármily kivitelben elvállalok:

Balázs Káro ly ntőda: G a r a b á s J á n o s

kész butorraktára Odorheiu, Bul. Reg. Ferdinánd 27 sz.

Egy bolthelyiség kiadó. ÁLLANDÓ AH" FRISS

^ TEAVAJ ^ r Dénes Gábornál.

K iadó az álloaás közeieben 15 kat. bold rakterület, kényelmes széles

bejáróval. Esetleg konyhakertészet foly-tatására is alkalmas Felvilágosítást a kiadóhivatal ad. Ugyanott ab'aktokok és ablakok ÍR kcpba'ók.

jó családból való leányt, kiárusitó és

kiszolgáló - lánynak felvesz a Kassay-

bodega. =

Egy

Xayser Centrál Bobis Varrógép fírÜszabÜBai

Xayser Centrii Bobio söiycjzto Varrógép,

Xayser Centrál Bobii nő Varrógép

állandóan rabáron ís legolcsóbban beszerezhető:

Bacsics József Vasţercsţcdffnfl Odorhein-n.

No. 2485 ex. —1926.

Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin aceasta

publici că fa bsza deciziuuii Nr. 1711 ţi Nr. G II. 2364-1926 a judecăs-riei de Ocol din Odorheiu îa favortl reclamantului L'idovic Fromua repr. prin advocatul Dr. E'ekes Domokos pentru facasarea creanţ ti de 2065 Lsi 35 bani şi accesorii se fixează termes de licitaţ e pe 4 Februarie 1927 orde 14 la faţa locului ia cimuaa Sâageor-giul Pădureni unde se vor vinde prin licitaţ uue publică judiciară stă ágii pentru p ă ăli compăie ect. 7a valoare de 25600 Lei. In caz de nevoie şi amb preţul de estimare.

Pretenziunea care e de încassat fac» 2065 Lsi capital, dobânzile cu 6'/a socotind din 23 Julie 1924 iar spasels pă ă acum Btaverito de 4126 Lti.

întrucât mobilele cari ajung la li-citaţie ar fi fost ex"cvate şi de altti şi acestie ş> ar fi câştigat dreptul ds acoperire licitaţia prezentă este ordo-nată şi în favorul acestora îa senili art LX. 1881 § 192.

Odorheiu la 1 Jan. 1927. Dubb , portărel.

Holló! Hallói A n. é. közönség és a szak-

mámba vágó iparosok figyelmét fólhivom,hogy ne muiasszael senki

cipőfelsőrészkészitö műhelyemet fölkeresni, ha olcsó és pontos munkát óhajt. Raktári felsőrész 25 leutói kezdve

Szives pártfogást kér: X - i á s z l ó X e t T r á n

clpőfelsflrészkészltő. Str. Pr. Mircea (Petőfi utca) 26

1 I I I

2öJ

No. 2486 ex. —926.

Pnblicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin ace-

asta publică, că îa baza deciziunii Nr. 342 şi No. G. II 1681—1926 a judecă oriei de ocol din Cristar îa favorul rtclamantu'ui Dr. Colomoa Kabdebou repr. prin advocatul Dr. Ele-kes Domokos pentru îacassarea crean-ţei de 8000 Lei şi accesorii se fixează termen de licitaţie pe 3 Februarie 1927 orele 9 la faţa locului în comuna Ru-găueşti uode se vor viuda prin licita-ţiuue publică j tdiciarâ vaci în valoare de 20000 Lei. In caz de nevoie şi sub preţul de estimare.

Pretenziunea care e de îucass&t face 8000 Lei capital, dobânzile cu 10•/, socotind din 1 Jan. 1926, iar spesele pâoă acum staverite de 1864 Lei.

latrucâ'. mobilele cari ajung la licitaţie ar fi fost execvate şi do alţii şi aceştia ş'-ar fi câş'.igat. dreptul de acoperire licitaţia prezentă este ordo-nată şi îa favorul bcestora în senzul art LX : 1881, § 192.

Odorheiu, ia 31 Dec. 1926. D u b b portărel.

Bodrogi Balázs bodegájában jó házikoszt kapható.

Page 4: Mra 4 leu. · 2018. 2. 19. · X. évfolví Mra 4 leu. Odorheiu (Sz.-uüvarhely 192) januá7 r 16. Politikai, közgazdaság és társadalm i újsái g meniettrl fcimk : trlM évre

t LEGSZEBB A J Á N D É K !

Egy szép va lódi hor-ridikül, amelyet dús választókban vásárolhat leszállított árban LÖBL R. üzletében.

f

Primar;» Otsşului cu CODSÍIÍU Odorheiu JNo. 53. 10 Jao. 1927. P u b l l c n ţ i n n e d e l i c i t a ţ i e .

Ppitru aprovizionarea comunei arh. Odorheiu cu 7500 kgr o<ă« şi 13 150 Kgr. paie pe anul 192? se va ţinea licitt ţ ure publică în ziua de 25 Jubuarie 8. c. ora 9 a. m. la cficiul Prin áriéi.

Cei iortşxţi ră invi;ă, că pâoă la data BUHmeiţioDa ă >ă şi înainteze ofer-itchise tcrsiei Primării.

Á r ! e j t é s i h i r d e t m é n y . Udorhe'u városi íanf.cs gazdasá-

gában 1927 évre srttkaég van 7500 kgr. zabra éa 13150 bgr. «7a'mára. B?ek beszerzése céljából 1627 január 26 d. e. 9 órakor a városházánál nyil-vános árlejtés fog tartatni zárt iráa beli ajánlatok alapján.

Felhívattak i>z érdeklődők, hogy tárt Írásbeli ajánlataikat a jelzett na-pig adják be.

Odorheiu 13. I. 927. Primar: Secretar :

Ta ut A m. p. Caţaveiii m. p. Pentru conformitate:

IodeBcitrabll.

Ho. 1802 ex — 1926

Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin aceasta

publică că fu ba/a deciziuuii Nr 3116 şi Nr. G. 11 —1926 a judecătoriei de •eol dtn Odorheiu în fatoiul recia-mattu'ui Catca Uniiă repr. prin advo •atu) Dr. JodAI G. pentru încasarea creanţei de 14000 Lei şi sccesorii ne fixeaiă termen de licitaţie pe 31 Janua-rie 19Zi ortlt 10 la f»ţa locului în Odorheiu unde se vor vinde prin lici-taţiuue publică judiciară lân. cai, că-ruţe, hamuri în valoare de 26400 Lei. i n ca» de aevoie şi sub puţu. de es-timare.

Pretenziunea cere e de tacassat face 14000 Lei cspital, dobânzile cu 12°/, socotind din 1 Noemv. 1926 iar spesele jâuă acum ttaverile de 2500 Lei.

întrucât mobilele cari ajusg la licita(ie ar fi fost «xecvate şi de al(ii »i «cestia şi ar fi câş igat dreptul de fcoperire licitaţia prezentă este ordo-nată şi în favorul acestora tn senzul art. LX. 1881 § 192.

Odorheiu, la 31 Dec. 1926. Dubb, portărel.

No. 2091 ex. —1926

Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin aceasta

publică, că îu baza deciziunii Nr. 4754 şi No. G. II. — 1926 a judecătoriei de eeol din Odorheiu în favorul recla-mantului firmei Steinfeld şi Comp repr. prin advocatul Dr. Jodâl G. pentru Iscassarea creat ţei de 239 önztr. Schil-ling şi accesorii se fixeasă termen de licitaţie pe 31 Jamarie 1937 orele 13 la faţa locului în Odorheiu unde se vor vitde prin licitat uue publică judi-ciară misş ne, fiere, otel sobe, fărfurie /50aatJ {Ue cct. ect. fo valoare de 162000 Lei In caz de nevoie şi sub preţul de estimare.

Pretenziunea care e de incassat face 239 östr. Schilling capital, dobânzile •u 12% socotind din 20 Aprilie 1926 iar fpesele până acum staverite de 2600 Lei.

iLtrucât mobilele cari ajung la li -citaţ'e ar fi fost extcvate şi de alfii şi aceştia şi ar fi câştigat dreptul de acoptrire licitaţia prezentă este ordo-nată şi îo favorul acestora în senzul art. LX.: 1881, § 192

Odorheiu la 31 Dec. 1926. Dubb portărel.

No. 2073 ex. -1926

Publicaţiune de licitatie. Subsemnatul por ărel prin aceasta

pub'ică că în baza deciziuni Nr. 5531 şi Nr. G II. —1926 H judtcă'oriei de Ocol diu Odorheiu îa favorul reda msntuiu „Coiumb:8„ fabrica de og liodzi repr. prin edvocatul Dr. Jodâl G. pentru îccisarea ceanţei de 17500 Lei şi accesorii se fix-a?ă termen de licitaţie pe 31 Januarie 1927 orele. 16 la faţa Itcului îi Odorheiu unde se vor viide prin heifaţune publică judiciară un dormitor diu le»n da ce reşe îo valoare de 28000 Lei. Io caz de nevoie şi sub preţul de estimare.

Pretenziunea care e de îocassat f>ce 17500 Lei capital, dobânzile cu 12°/, socotind din 2 Aupu*t 1926 iar i-pe-selo ţ âţă acum staverite de 1650 Lei.

Iotrucâ mobilele cari ajung Ia li citaţie ar fi fost »x cvate şi de alţii şi aceştia şi ar fi câş igat dreptul de acoperire, liţ'taţia prtzentă este ordo-nată şi îo favorul acestora î j senzul art. LX 1881 § 192

Odorheiu ia 31 Dec. 1926. D u b b portărel.

VESZEK FÜLES BAGLYOT (UHU)

Veszek bármily mennyiségben élö: nagy fülesbaglyot (Uhu), kőszáli, parlagi és tengeri sast, hollót, barát- és fakó-keselyűt, fekete gólyát, kék varjut, medvét (csak fiatalt), & & vidrát, hiuzt. & &

l l a n s Ki ia l l Strada Petru Maior 4. Cluj.

Estélyi és báli ruhákat mé-lyen leszállított árak mellett 48 órán belül fest és tisztit

SCHMITZ Odorheiu, Strada Ştefan cel = Mare (Malom-utca.) =

„HAIIÍGYA." Aiud—nagyenyedi borpincészet kitünó liter»$ palackozott borai kaphatók az udvarhelyi „Hargja" szövetkezetben. Kitiltó márkák, zamatos és o csó borok.

Eladó ház. Három szoba, konyha, mosókonyha, melléképületekből álió ház. gyümölcsös kerttel eladó Odorheiu—Székelyudvar-hely Str Andrei Murfşau (Soîvtnossy-utca) 5. Értekezni lehet ueyaoott.

Primaria Oraşului cu Consiliu Odorheiu. No. 4051—926 12 Jan. 1927.

Publicaţiune. Prin ária comunei urb. Odorheiu

publică lic't»ţie pentru vinderea case-lor dia Str. H«g. Ferdinánd No. 90 şi 92 No. top. 674, No. cart. fund. 217, No. cadastrului 816.

Ofertele inchi-e so vor înainta Câtă la data de 14 Febr. a. c.

Condiţ unile t-e pot vedea in fie-care zi la Primărie intre orele 8—11. p. Primar : Sefcontabil:

Tamás Iodeec frabil.

H J E r t e s i t e m a m é l y e n t i s z t e l t ő r ö l t e t ő k ö z ö n s é g e t , hogy

| G Ő Z M A L M O M A T ismét üzembe helyeztem.

Szíves pártfogást kér: Fábián József. |

Tekintse meg a MELODION" legtökéletesebb és legolcsóbb

b e s z é l ő g é p e t . O Kapható: Székely János könyvkereskedésében

OJorh8iu, Strada Regina Maria 15. szám.

TSt, ex. 2074-1926

Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin «ceasta

publică că în baza deciziunii Nr. 5519 şt Nr. G. II. —1926 a judecătoriei de ocol din Odorheiu îa favorul recla-mantului Banca Unită repr. prin advo-catului Dr. Jodál G. pentru iocasearea creanţei de 11600 Lei şi accesorii se fixează termen de licitare pe 3 Febru-arie 1927 orele 15 'a faja locului îo comuna Feliseni unde se vor vinde prin licitaţiune publică judiciară car-lofle, căruţă cal hamuri atc. în valo are de 7200 Lei. In caz de nevoie şi sub preţul de eatimare.

Pretenziunea care e do incassat face 11600 Lei capital, dolânzile cu 12*/, socotind din 10 Oct. 1926 iar spesele fâi.ă «cum staverite de 2300 Lei.

Iutrucât mobilele cari ajung la licitaţie ar fi fo*t ex?cvate şi de alţii şi «cestia şi-ar fi căitigat dreptul de acoperire licite ţia prezenă este ordo-uatâ şi îu favorul acestora îa eenzul art. LX. 1881 § 192.

Odorheiu, ia 1 Jan. 1927. l>nbb, portărel.

Transilvania R.-t. üzletében

„FORD" egyedüli lerakat a vármegye területére (Bul. Regele Ferdinánd No. 56.) Telefon: Iroda 35. lerakat 40. - Sürgönyeim: TRANSILVANIA. ODORHEIU.

„FORD" személyautók, teherautó alvázák, autótractorok iTjasSl a z alacsony dollararf lyam j j M o j j l t » ® ® . ^ . f 1MBF mogr'iV'megrende"̂ Mindenféle „FORO" autóalkatrészek,

Michelin és Pireili gummik a legjutányosabb árakban

kaphatók kész pé n» fiz e11 é 8,..„«"«flfelţM h'iteí be ii" i s . azon na i i, esetleg k é s ő b b i ízállitásra.

BELGO—ROMÂNĂ biztosító és v iszon tb i z tos í tó R.-T. Foglalkozik a biztosítás minden ágazatával. Alap, tarta-lék és fedezeti alapok 600 m i l l i ó frank. = = = = = Kartellen kivül. = = = = = = = rtejlen k

:mm:

11*«

Amatőr fényképezők! Kórjók képes árjegyzékemet fényképezőgé-pekről és hozzávalókról. Eredeti gyári árak.

Szétküldés egész Románia területén.

POLITZER fotoáruház, Careii-Mari. = Alapíttatott 1896 évben. =

Friss tea-vaj Hirsch Ignácnál.