MÁTYÁS KIRÁLY KÖNYVTÁRA MARADVÁNYAINAK F E L F E D E Z É S E 18S2-BEN.

Ipolyi Arnoldnak

gróf Prokesch-Osten Antal felett a M. Tud. Akadémia 1878. február 25-én tartott emlékbcszédéböl.1)

Mátyás király Stambulba vitt hires könyvtára maradvá­nyainak felfedezésé és visszaszerzése a magyar tudomány lel­kesebb búvárainak nemzedékről nemzedékre szóló régi hagyo­mányát képezte.

Az oly dicsőnek vélt nemzeti múlt, bármily kitűnő lehetett is a vitézségben, annál kevesebbet mutatott a tudomány és műve­lődés magasabb világából. Mátyás király tudományos- és műkőre képezte volna abban az egyedüli fényesebb pontot ; mig ujabban mélyebbre nem szálltunk, hogy multunk művelődésének emlékei eltemetett ismeretét a felszínre hozzuk. De e közt is, a mint középkorunk műemlékei s irodalmi régiségei nem csekély kincsét felfedeztük és fölemeltük már, a renaissance kor is nem kisebb fényt látszott hazánkra vetni ; s azért a Corvina marad­ványai szent örökségének keresése egyre méltán kisérté a nem­zet lelkesebb tudósait ; ámbár feltalálásuk reménye gyakran már ábrándnak mutatkozott, melyen csak rajongva csüggöttünk és lelkesedve emelkedtünk.

Emléke azonban nemcsak irodalomtörténetünk legszebb lap­jai egyikét képezte. Nyomozásának és keresésének is már egész története s irodalma volt. Hogy jártak egymásután a követségek érte Budára : a Brassicanusok és Cuspinianusok, a Busbeckek és Pirckheimerek ; hogy irták le a Láziusok és Schier Xistusok ;

') Megjelent az Akadémia kiadásában. Értekezések a Történelmi Tudományok köréből. VII. kötet. VI. szám. 8-adrétü 67 lap. Ezen töre­dékeket, tekintettel könyvészeti fontosságukra, szükségesnek láttuk e helyen is közölni.

Magyar Könyv-Szemle. 1878. H

104 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

hogy vitte diadalban a nagy Soliman szultán vagy talán Ibrahim nagyvezér Stambulba a seraj palotáiba ; hogy kinált érte Páz- » mány és Bethlen harmincz- vagy százezer aranyat. Mesés hirek jártak kincséről, a hártya-codexek, képeik és kötésök értékéről és tudományos becséről ; sőt, a mi több, magyar könyveiről : Bátori László pálos teljes magyar bibliája fordításáról, Janus Pannonius magyar grammatikájáról és hadi dalairól, Szombat­helyi Tamás hires magyar hitszónoklatairól, Gábor Deáknak Má­tyás király által kedvvel olvasott magyar énekeiről, s a Mátyás palotájában énekelt hősdalokról, a Liber regiusok és krónikák példányairól, a magyar egyházi szent hymnariusokról és Csoda Miklósnak munkáiról s annyi más csodadolgokról.1)

Mint az uj és nagy idők kezdetén a lelkesedés nagyobb, a kedélyek fogékonyabbak, úgy szülemlett és lépett e kincs föl­keresésének eszméje és terve is az akkori merészebb vállalko­zások közt néhányunknál az előtérbe : midőn a nemzet az elnyo­más hosszas éje után az uj hajnal derengő szürkületébe kite­kintve, szebb jövőt tervezgetett.

Egyik elhunyt társunk, a politikai közélet terén is szerepelt Kubinyi Ferencz, akadémiánknak tevékeny s áldozatkész tagja, épen azon időben, aggkora daczára, egy keleti tudományos ut tervével élénken foglalkozott. Nemes szándékaival s áldozatkész­ségével ha nem állott is arányban készültsége és tehetsége, de buzgóságával sokakat felülmúlt. Az út tudományos czéljai mellett inkább a nemzeti kegyeletek eszméi lebegtek a lelkes honfi előtt. Meg akarta látogatni keleten a magyar történet által is megszentelt classicus helyeket, a szabadságháborúk kibujdosott hősei menhelyeit és sírjait a Pontus partjain, hová a száműzöttek egykor elbujdostak, és hol az elhunytak porai az idegen földön nyugosznak . . .

Ekkor szűkebb baráti körünkben vetem fel az eszmét, mennyivel czélszerübb lenne, ha a bizonytalan és kétes hazafiúi tervek helyett inkább a Corvina maradványai fölkeresésére egye­sülnénk a keleti útra. Ugy vélekedtem, hogy nagyobb szüksé­günk van egyelőre nemzeti műveltség-történetünk emlékei felfödö-zésére, melyek a hazafiúi lelkesedésnek is méltó talaját képez-

') Toldy : Mátyás király könyvtár-a. Tud. ért. II. 25.

Ipolyi Arnoldtól. 105

hetik, mintsem egyszerűn nemzeti hőseink ily — talán kérdésbe fogható — cultusára. — Henszlmann társunkat, mint a tudomány szakférfiát, kit úgyis a műtanulmányok vonzottak a kelet felé, nem kellett e nézetnek megnyerni. De buzgó aggbarátunk is azonnal lelke erős és meleg hevével megragadta a tervet, és szi-vesen elejté érte úgy is határozatlan kiindulási pontját.

Mire a czéllal tisztában voltunk, áttanulmányoztuk minden oldalról nem kevésbbé a kérdést, mint a feladat kivitelére szol-gáló eszközöket megfontolgattuk. Es ki hinné ma, hogy akkor arra kellett a legnagyobb gondot fodítanunk, hogy a terv titok­ban maradjon, nehogy akár nevetségessé tegyük azt és magunkat hazafiúi buzgalmunkkal 5 vagy netalán még akadályokat is gör­dítsünk szándékunk kivitele elé. Mert senki nálamnál nem érezte

jobban e merész vállalkozásnál nem csak azt, mily gúny kisér­heti a sikeretlen járatot, ha czélt nem értünk ; de az ügyet ma­gát is mennyire veszélyeztetné ily merész és eredménytelen vál­lalkozás, a mi pedig valószinű volt; és még mily szédelgéssel is vádoltathatunk netalán. Ámbár ezek ujabb vívmányainak ná­lunk akkor az irodalom és tudomány terén még nem igen volt divata, sem haszna. Ereztem, hogy nagyobb hazafiúi elszántság­gal, mintsem józan számítással vállalkoztunk oly feladatra, melyet nálunknál nem csak hasonlíthatlanul nagyobb tekintélyű, tehet­ségesebb és a körülményekkel ismeretesebb államférfiak és tudósok, sőt a leghatalmasabb uralkodók követségei többszörös sürgetéseik daczára nem voltak képesek elérni. Most pedig az egész már rég feladva, s a feledés leple által egészen elborítva volt. Mindez, ha nem teljes titoktartást, legalább a czél leplezését igényelte. Párt­fogást nyernünk egyébként nem sikerülhetett volna. Kormányra, mely ily nemes czélt felkarolni, vagy csak méltányolni is képes lett volna, már épen nem, és nekünk a legkevésbbé lehetett akkor gondolni. Az ily kincsekért lelkesedő Pázmányok és Beth­lenek, kik százezreket készek értök kedvvel áldozni, századok ritka alakjai, és nem mindennapos jelenségek. Még oly bibliophil könyvszerzőink és műkedvelőink faja is akkor kihalt volt, kik, mint Széchenyi, az atya, és Jankovich Miklós, Fehérváry és Horváth István készek voltak a codexeket és műtárgyakat aranynyal fel­mérni. A közvélemény és közlönyei, a hírlapok nagy hatalma, más actióval voltak elfoglalva a nemzet élete ama küzdelmes napjaiban.

11*

108 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

Csak az egyetlen Toldy, kinek itt mindnyájan annyit kö­szönünk, s a legtöbben baráti karjain léptünk be e helyre, volt az, kinek lelkesedése, a mint értesült szándékunkról, határt nem ismert. »Nem álom ez« kiáltott fel, az előtte is szerényen niente-getődző vállalkozásra. »Erős a hitem, hogy ott létezik, hogy még együtt van Mátyás király könyvkincse legnagyobb része. Isten segítsen rá titeket, hogy megtaláljátok, meghozzátok.« A tervezés, a készülődés napjai alatt már alig váltunk el többé egymástól, s alig beszéltünk egymásközt másról, mint erről. Irodalomtörténete harmadik kiadása II. kötetének e részletét, Mátyás király könyv­táráról, épen a sajtó alá volt adandó. Kivette, újra átdolgozta hamarjában, hogy a tényt benne teljesebben kifejtse. Átadta nekem, mint maga erről irja, azon »buzgó esengéssel, hogy ve­gyem az ügyet lelkemre, hogy győződjem meg vázlatos előállításá­ból, hogy nem álom az, amit hirdet, hogy méltó e kérdés felderíté­seért fáradozni és áldozni.« S mire átadta, még utánunk kiáltott búcsúzóul : »Az igéret-földének küszöbén álltok : hódítsátok meg. Ez az égnek útja, s régi magyar disz, kiált felétek Berzsenyi árnyéka.«') De én ez esengést úgy vettem, mint egy követi uta­sítást, mint parancsot és meghatalmazást; mint a magyar nem­zeti tudomány kincstárnokának, sőt fejedelmének utasítását és meghatalmazását követéhez. Ereztem, hogy a nemzeti tudomány ügyében nemesebb küldetést nem egy könnyen nyerhettem volna. Toldy még tovább akart menni. Erővel az akadémia elé akarta hozni az ügyet, azt akarta, hogy egyenesen az akadémia által legyünk a Corvina kinyomozására megkeresendők, s a kezdemé­nyezés dicsősége az akadémiának legyen biztosítva. »Én bizom nemzetem geniusához, lesz pénze erre Magyarországnak!« irta lelkesedve.2) Alig tudtuk őt erről lebeszélni ; hogy ennek haszna és sikere nem lesz, dicsősége pedig semmi arányban sem állana a nehézségekkel, melyeket ezáltal fölkelthetne. Megnyugodtunk végre abban, hogy az akadémia ajánló levelet ád gr. Prokesch-Osten internuntiushoz, és hasonlót eszközöltünk ki gróf Forgách

') Toldy saját szavai, valamint az előbb idézettek. Lásd 1862. »Magyarország« egy czikkében, s ezután újra közölve : Tud. értek. II. 25. és 26.

s) U. o. 25. é» 27. lap.

Ipolyi Arnoldtól. 107

Antal magyar kancellártól; ki akkor a kormány élén állott, s minket szokott szíves figyelmével hathatósan ajánlva, valóban nagy hálára kötelezett le.

Szerénységünk és csekély tehetségünk öntudatában is érez­tük hivatásunk és küldetésünk magas eszméjét, és csak úgy át voltunk hatva általa és lelkesedtünk érte, mint akár az új vilá­got kereső Columbusok, vagy új égi rendszereket felfedező Copernicusok.

így léptünk be a Fekete-tengeren átélt viharos éjre követ­kezett szép májusi napok egyikén, az Aranyszarv fölött emel­kedő Pera velenczei palotájába, gr. Prokesch-Osten internuntius-hoz. Beküldött névjegyünk elég volt, hogy bebocsáttassunk, gróf Forgách s az akadémia átnyújtott levele elég, hogy meghitten fogadtassunk. Mindennek daczára a vállalkozásunk merészsége mellett szükséges óvatosság nem engedte, hogy mindjárt nyiltan és őszintén szóljunk.

Attanulva a Corvina s általában a bizanti könyvtárak nyo­mozása történetét, ha nem vakmerőségnek, mégis nevetséges­nek véltük, hogy magunkat első perczben úgy mutassuk be, mint a kik a Corvinát fölfedezni és visszaszerezni jöttünk. Nem is említve a régibb magyar s osztrák fejedelmi küldöttségeket, kik azt sikeretlenűl keresték 5 tudtuk, hogy az ujabb időben is oly tudósok, mint a franczia abbé Savin, és az olasz abbate Toderini, az angol főesperes Carlisle és az osztrák követségi ta­nácsos Hammer-Purgstall, udvaraik által is támogatva, hasztalan fáradoztak ez ügyben. — Sem a bizanti, sem a Corvina-könyv­tárak nyomaira nem akadhattak.1) Féltünk, ha ily tudós férfiú­nak egyenesen elmondjuk, hogy e könyvtárakba akarunk jutni, melyeket ő maga is bizonyára vágyódott látni, ha azokba bejut­hatott volna, még szemünkbe talál nevetni. Megkerültük azért a kérdést, s óvatos diplomaticus modorral igyekeztem elmondani nevünkben, hogy a magyar történet-kútfők vizsgálatával foglal­kozván, melyek kiadását akadémiánk monumentáiban már akkor megkezdte, archaelogiai tanulmányaink mellett ezek keresésére ntaztunk ide. Nevezetesen arról értesültünk, hogy a szultánok

') L. Hammer Konstantinápoly leírásában ezek kutatásait össze­állítva.

108 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

eskiseraj-palotájában lévő kubbe alti nevű épület könyvtárában a magyar krónikák egy érdekes példánya találtatik, mely szá­mos új variánsokat szolgáltathat. Ezt óhajtanok látni. Czélunk egyelőre csak az, hogy bebocsáttassunk a nevezett könyvtárba, ott körültekintve, megkereshessék e codexet, és beletekintve tájé­kozhassuk magunkat, vájjon annak használata, kijegyzése vagy leirása szükséges-e ? A további iránt azután az akadémia rendel­kezését fogjuk elvárni.

A dolog lényege t. i. az volt, hogy a követ által nyerjünk a kubbe alti, azaz kúp alatti palota könyvtárába juthatni. Régi hagyományok szóltak a felől, hogy itt a régi seraj kubbe alti kincstára könyvtárába volnának letéve a könyvek, melyeket Budáról a kincscsel, az istenek : Hercules és Apollon szobraival, és nagy ércz-candelaberekkel hozott magával diadalban Soliman szultán vagy Ibrahim nagyvezér. A keresztény és török irók, mint Gritti emiékirója Francesco della Padovano, és Gilius Kon­stantinápoly leirásában, Pecsevi a magyar renegát, Mózes zsidó és Sokolazade török iró egyaránt emlékeztek volna ezekről. A portai műveltebb török effendik s a portánál kibejáró görög s örmény ügynökök és segédek meghitten suttogták. A magyar emigratio egyes tanult férfiai, kik a keleti irodalmat elsajátíták, mint Szilágyi Dániel, és Konstantinápolyban régebben tanuló kitűnő orientalistánk Vámbéry figyelmét is fölkelték ; nevezetesen az utóbbi Pecsevi és Sokolazade fordításával is újra figyel­meztetett.

Tervünk tehát az volt, hogy oly tudományos férfiú által, ki ily vizsgálat czélját teljesen méltányolhatta, és oly befolyásos állású diplomata által, minő akkor gr. Prokesch-Osten internun-tius volt, a bebocsátást ily ártatlanabb ürügy alatt könnyebben kieszközöljük, mint ha a bizanti császárok vagy a Corvina co-dexei keresését hirdetjük.

A mily jóakaró készséggel meghallgatta azonban kérésünket, oly határozottan mentegetődzött, hogy hivatalos állásában nem lehet segélyünkre. Mire, méltányolva igyekezetünket, válaszolt, hogy »példával akarja, — úgymond — annak kényes voltát elő­adni. Önhöz fordulok, monda hozzám intézve a szót, mint egy­házi férfiúhoz. On legjobban megérthet, ha az esetet fölteszem : mit válaszolna a Szent Atya, ha valami berlini protestáns tudós,

Ipolyi Arnoldtól. 109

azzal a kérelemmel állana elő, hogy adja ki neki a vatikáni könyvtárban, tegyük fel, Luthernek ott létező eredeti kéziratait, melyeket munkái kiadásánál használni kivan. Én azt vélem, folytatá, hogy mint egyháza fejének és hítőrének ezt meg kellene tagadnia. Már most tegyen ön hasonlatot a Szent Atya bölcs, fel­világosodott, tudományos, nagy műveltségű személye, s a tudatlan, oktalan előitéletes török közt, vegyük akár a felségét a szultánt is, ki épen úgy vallásának feje és hitőre ; melynek épen egyik hitczikke, hogy mindaz, a mi a koránon kivül áll, s irva van, csak istentelenség. Ha ő maga nem is gondolna talán vele, kör­nyezete az ulemák figyelmeztetnék és gátolnák ebben. A követ­nek ilyesmit magától vagy valakiért kérni, egyenesen a diplo-matiai illemmel, szokással, sőt a köteles tisztelettel ellenkeznék. De tudják önök mit, én azt vélem, hogy szavaiknál tovább látok és hogy nálamnál jobban vannak tájékozva, nemcsak a tárgy, a mód iránt is, melylyel azt megnyerhetik. Tegyék meg a tudo­mány érdekében ez úton, a mit tehetnek. Mert ha én ily úton fellépek, ezáltal figyelmet keltve, azzal csak akadályukra lehet­nék. De részemről mindent meg fogok egyébkint tenni, hogy az intéző körökben jól fogadtassanak. Szükségük lesz a portánál, a külügyérnél, a nagy vezérnél, sőt lehet a nagyurnái is bemuta­tásra, hogy a kivánt helyig juthassanak, és kérelmök meghall-gattassék. Ezt ajánlatommal ki fogom eszközleni, mint kiváló-személyiségeknél szokás, kik fontos tudományos járatban vannak. Odáig érve egyszer, az önök ügyességétől és szemességétől függ, hogy czélt érjenek, ha az egyáltalában ez ügyben lehetséges.«

De nem fárasztom önöket ezek elbeszélésével, s a minket annyiszor kifárasztott lépések és tárgyalások további részleteivel. Csak röviden említem, hogy az ő ajánlása és követségi személy­zetével való elkisértetésünk végre is fényes fogadást szerzett a portánál. Kubinyi társunk gazdag dísz magyar viseletet öltött^ melynek paszomántja, állítása szerint, még II. Rákóczy Ferencz díszöltönyét ékesíté. Ravaszok előlovaglása mellett nagy kíséret­tel vezettettünk be. Előbb a külügyminiszter, majd rá a nagy­vezér, akkor Fuad pasa fogadott. Üdvözletünkben kiemeltük, hogy neki nem csak mint a birodalom legmagasabb méltósága" nak, hanem.] mint a török irodalom első férfiának és hírneves költőnek kívántuk, mint távol idegen föld szerény tudósai, hódo-

110 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

latunkat kifejezni. Midőn erre nyájasan kezet fogott velünk, nem küzdhettem le az érzést, melyre történelmünk legsötétebb lapjai, konstantinápolyi török követségeink többnyire oly lealázó sorsa és fogadása leírásai emlékeztettek. Eszembe jutottak egyik ősöm­nek, a XVI-dik századi magyar költő s többször portai követ Rimai Jánosnak jelentései : hogy lehetett szerencsés végre a fényes portánál megjelenve, miután felkaftánoztatott, nagyvezér ő magas­sága kaftánja szélének csókjára bocsáttatni. Vagy mint még Zrínyi Ilona és Tököly leveleiben is felháborodva olvashatjuk, mikép esedeznek, hogy a Seislam ő nagyságának, a török hit legfőbb oszlopának köntösét csókolhassák.1) Míg Apafi fejedelem a vezér­rel szemben, csak oda nyújtott keze csókolása után kaftánozta-tik fel.

Mennyire változtak azóta az idők. De változott jobban, mintsem véltük volna, a török szellem is. Prokesch, lehet, mai­akkor szólt Fiiaddal, bár nekünk nem említé. Annyi bizonyos, ho gy a nagyvezér kérésünkre legkisebb meglepetést sem muta­tott, s mint ilyenre, épen semmi nehézséget sem tett. Ellenkező­leg egyenesen rámondá, hogy maga is ifjúkorában gyakran for­gatta a könyvtárban az európai codexeket, nevezetesen Plutar-chust említé, hogy hosszasabban volt kezében.2) De — úgymond — az oly gyakori tűzvészek Konstantinápolyban, mint ez köztudo­mású, s itt a követségi személyekre mutatott, hogy ők is tudhat­ják, mindezt elemésztek, s aligha maradt belőlök még egy-kettő. Azonnal ki fogja adni a rendeletet, hogy előkerestessenek s az eredményről értesíttetni fogunk. Azután beszédét francziául tovább folytatta a török birodalom két nagy bajáról. Egyik az, hogy nem beszélve népe a művelt nyelveket, elzárva marad a világ­műveltség lendületétől. Más az, hogy a tűzvész annyiszor pusz­tít, s általa elvesznek a házakkal a vagyon, a kincsek, az emlé­kek stb. De mindkettőn igyekszünk segíteni. A jövő nemzedék megtanulja majd a müveit nyelveket, s a fa-házak helyébe szi­lárd anyagból fog újakat építeni.

A török lassúságot ismerve, el voltunk bár rá készülve, türelmünk mégis nagy próbáknak volt kitéve. Megérkezett végre

') Tud. ért. I. 263 stb. S Uj Magy. Muz. X. I. 103. -) Valóban a felfedezett és visszakerült Corvina-codexek egyikében

Plutarchus életrajzainak egyes részletei előfordulnak.

Ipolyi Arnodtól. 111

a nagy nap, melyen dobogó szívvel átléphettük a kubbe alti csarnokai küszöbét. A fogadás mi kivánni valót sem hagyott fenn. Oly fényes volt, akár a portánál. Megvendégléssel kezdő­dött, mely a néhány csemege, kávé és csibuk fogás közt is nagyon hoszszasnak, sőt végtelennek látszott. Végre miután a keleti illedelem minden udvariassági formáin átestünk, a kincs­es könyvtár főőre : Salih bej fölkelve jelt adott, hogy bevezeté­sünkre készen áll. A kincstárba lépve, nagy tömegekben állott előttünk a sok drágakő s aranykincs. Felhalmozva áll itt a világ minden részéből összerablott préda-zsákmány, s a követségek által összehordott ajándék-tárgyak össze-vissza állított sora, az indiai drágakövektől és perzsa trónoktól kezdve egész a párisi múlt századi barock óraházig. De köztök a drágaságon és curio-sumon kivül valódi műbecscsel biró tárgy mennél kevesebb volt. Hazánkra különösen mutató emlék vagy műrégiség általam ha­marjában épen nem volt fellelhető. Az egészet máskép is csak futólag néztük, alig várva, hogy a könyvtárba juthassunk. De erről a kincstár megtekintése után szó sem volt. Azt hallók, hogy már ez is oly nagy kegy és kitüntetés, melyben csak a búcsúzó követségi személyek részesíttetnek. Ezzel újra a fogadó teremben a keleti bucsuzási illem udvariasságait folytatva akarták az egészet elvégezni.

így csalódva és kijátszva, kénytelenek voltunk az illemet félretenni. Figyelmeztettük, hogy nem ezért jöttünk, hogy az engedélyt nem erre kértük és nem erről szól. Nem a kincstárt, de a könyvtárt kívántuk látni, s eziránt nyertünk Ígéretet a nagyvezértől. Az ámulás most részükön mutatkozott. A fermán csak a kubbe alti látogatásáról szól. De ha könyvtárt akarunk látni, ezt a szívességet is hajlandók ily előkelő, tudós férfiaknak megtenni.

E közben elvezettek az eski seraj parkjában lévő egyik szultáni kösknek (szerintünk kiosk) nagy könyvtár-termébe. A jól berendezett könyvtárban, mely a szultáni paloták ifjúsága iskolá­jának könyvtárát képezné, azonnal könnyen tájékozhattuk magun­kat. Láttuk a polczok felirataiból, hogy a tudományszak szerint rendezett könyvtár a korán, az orvostan, költészet stb. keleti iro­dalma műveit foglalja csupán magában. A nem háttal, de a nyiló oldallal kifelé fordított könyvek mindegyikének szélmetszetére lévén

112 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862 ben.

irva czíme, köztük hasztalan kerestünk volna tovább európai codexeket. Folytattuk azért követelésünket, és mire ez sem fogott, ismét nyájasabb kérés és beszélgetés közt előálltunk értékesebb ajándékkal is, és még nagyobbnak Ígéretével, ha azt, a mit ke­resünk, előmutatnák és feltalálnék.

Salih bej követelésünk daczára perczig sem veszté nyugal­mát, sőt még nyájasabb lőn. Megígérte, hogy utánnézet, keres­tetni fog, lehet, hogy még valamire akadnak. — Ez nagy időt vett igénybe. Türelmetlenségünket fékezve, igyekeztünk közben a bejt mulattatni és társalgását élvezni.

E beszédek közt egyszerre föllebbent az ajtó függönye s az előcsarnok távlatában megpillantok, mint hoznak szolgák bíborba kötött nagy codexeket. Látásukra szivünk megrebbent, felsikol­tottunk volna. — De mint férfiak, a görög bölcs mondatával : ' Evgqxa ! kiáltánk meghatottan, hogy végre is czélt értünk !

Csupán hat codex volt ! örömünk csakhamar hanyatlott. De e néhány codex is egyelőre megragadta mindjárt figyelmünket. Mindannyi jelenleg már itthon van nálunk a múzeum s egyetem könyvtárában. Mindannyin rögtön szemünkbe ragyogott a kapcsok zománczában a magyar és Hunyadi czimer, mely hasonlón mi­niatűr képeiken is mutatkozott. Biztosak voltunk, a codexek egész habitusa tanúsította, hogy feltaláltuk a Corvina stambuli maradványait ; hogy három század multán elsők felismertük és köszönthettük a magyar tudomány e kincseit s emlékeit. Csak­hamar beteltünk Sz. Ágoston Isten városa és Tacitus Róma tör-

• ' »i

ténete stb. ismeretes szövegei lapozásával. Égtünk a vágytol a többit is láthatni és birni. De velők csak még néhány nyomtatott nagy könyvet hoztak ki : a versaillesi kert múlt századi képes kiadását, Calepinus szótárát stb., melyeket vagy nem tudtak, vagy nem akartak megkülönböztetni a keresett codexektől. Lát­hatólag örvendettek mégis, hogy valamivel eltalálták kedvünket. Annál is inkább csodálkoztak további kérdésünkre és kéréseinkre, hogy meg nem elégedve, ebből még többet kérünk. Nincs több! mondák és rázták a fejüket. De talán lesz még ? kértünk tovább ; Ígérgettünk és közbe fenyegetődztünk is, hogy folyamodunk újra a nagyvezérhez ; mért nem mutatták meg a többit. Nyugodtan vették. Jól teszszük, mondák. De nekik most nem lehet többel

Ipolyi Arnoldtól. 113

szolgálni. Erre sem volt határozott engedélyük. Talán majd keres­hetnek s addig találnak még ilyes valamit.

Heteken át tartott ez így, a további lépések megtevése s ujabb engedély kieszközlése. Jól felhasználtuk ez alatt az időt s alkalmat. A nagyvezérnél a tengerparton levő nyári lakában ma­gán fogadást nyertünk s némileg titkos látogatást tettünk, melyet egyik menekült derék hazánkfia, főkertésze Sipos eszközölt ki számunkra. Ennek eredménye az volt, hogy egy napon mégis sok kétség és aggály közt hozzá juthattunk óhajtásunk tárgyához.

Végre megjött ismét az engedély, s a nap, melyen meghíva beléphettünk az eski serajba. Itt az előbb leirt kösk könyvtár­terme közepén megterített asztalon, most a codexek nagy hal­maza felrakva várt reánk. Megindulással nyúltunk utánok, hogy mi mindent fogunk bennök találni Az első fogások meggyőztek felőle, hogy itt egyszerűn számos classicus, egyházi s középkori iró munkái codexeivel állunk szemben ; és nem valami hazai irodalmi és történelmi különlegességekkel. A mint ez iránt tájé­kozva voltunk, azonnal hozzá fogtunk névjegyzékök, tartalmuk és külkinézósük rövid leírása elkészítéséhez. Jól kellett sietnünk velők, mert mintegy ötven darab állott előttünk, s alig volt egy­két óra áttekintésükre engedve. Köztök ismét több nyomtatott könyv volt elvegyítve, mint Banduriusnak a bizanti régiségekről irt munkája. Legnagyobb részt azonban becses régi XIV. és XV. századi latin, görög, sőt kiril pergamen kézirati codexek voltak. Ezek közül nevezetesen 9 darab ismét Mátyás király codexei előbb leirt jellegét, az akkori flórenczi codex-irók kezét és mi-niaturjeit, a veres bársony-kötést, ennek kapcsain és a képek festményeiben a magyar birodalom, valamint a Hunyadiak czimerét mutatta. Sőt egy kép Mátyás király alakját is felismer-hetőn ábrázolta. Tartalomra mindannyi classicus, mint mondám, egyházatya és későbbi iró, nevezetesebbek Tacitus, Plautus, Suetonius, Polybius, Teophrastus, Cornelius Nepos, Cicero Augu­stinus, Eusebius, Clemens stb., melyek közül kétségtelenül a leg­több Mátyás király könyvtárából való lehet, habár annak oly kiváló jellegével nem bir, mint azok, melyek különös megrende­lésére készültek, míg a legtöbb általa készen volt megszerezhető.

Nem is tartóztatom önöket e könyvek részletes felsorolásá­val. Jelenleg már, midőn azok nagy és jelentékenyebb része

114 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

birtokunkba jutott, részletes bibliographiai leírásaikat, czimeik összeírásai s összehasonlításai ismertetéseit többszörösen is birjuk.1)

Fölfedezésünk mindjárt nagy figyelmet keltett Konstantiná­polyban is, az ottani tudósok kis körében. Most már fölléphet­tünk vele nyíltan. Nem csak Prokesch örült neki ; hanem az ott bizanti tanulmányokkal foglalkozó egy-két idegen tudóst is nagy mérvben érdekelte. Nevezetesen dr. Dethier Rajna-környéki szár­mazású akkori tanoda-igazgató, most a stambuli múzeumok igaz­gatója, kérte tőlünk mindjárt e jegyzéket. De különösen érde­kelte magát érte dr. Mordtmann, ki mint hamburgi ügyvivő jött oda s régibb idő óta a török kereskedelmi minisztérium főnöke volt. Most közlésünk után tűnt ki először, hogy ő titkon ismé­telve többet látott már e codexek közül. Első alkalmat adott neki erre a híres Tischendorf, a biblia sinai ősrégi codexe fel­fedezője. Mint a biblia régi szövegei kutatója, nagy szerencsé­vel járta be ekkor a keletet és kutatta a kolostorokban, neve­zetesen Athos hegyén a codexeket. Nagy munkái fényes kiadásai Miklós orosz czár költségén jelentek meg. A czár sajátkezű leve­lével kérte a szultántól, hogy küldötte Tischendorf a serajban levő bizanti codexeket vizsgálhassa. Ugyanezt tette a porosz ki­rály Lepsiusért. Mind a ketten azt vélték, valamint kutató elő­deik abbé Savin és Carlisle, hogy feltalálhatják még a bizanti császárok ősrégi könyvtárát. És mindannyian csalódtak ismét. Mind a kétszer különböző helyen, a szultánok dolmabakcsi palo­tája egyik szobájában láttak néhányat fennebb leirt codexeink közül, melyek tehát oda nyilván az eski-serajból vitettek át az Aranyszarvon megtekintésül. Mind a két hírneves tudós rögtön láthatta, hogy ezek ujabb codexek s azért nem érdekelték őket. Mig Mordtmann ezek társaságában kétszer is, majd felületeseb­ben, majd részletesebben vizsgálgatta s feljegyezgette azokat, sőt mint egy 12 darabnak rövid czímét is közzétette Lepsius philo-logiai lapjában. Egyik sem ismerte fel azonban bennök a Corvina

') Lásd az általunk fölfedezettek jegyzékét Mordtmann és Dethier későbbi közleményeivel összehasonlítva, kiadva Henszlmann társunk által. M. Akadémia jegyzőkönyvei 1864. II. 89. Pulszky : A Corvina maradványai és Csontosi : a stambuli szerailban látott nyugoti codexek. Magyar Könyv-Szemle II. 145. 153. S legújabban az ott visszamaradtak ismeretes codexei-nek leirása is felvéve Dethier által a magyar Akadémia megkeresése folytán.

Ipolyi Arnoldtól. 115

maradványait, melyeket sem nem kerestek, sem azok jellegét nem voltak képesek felismerni. Most hogy Mordtmann az általunk elért eredmény után erről értesült, kérte, közölnök vele jegyzé­künket, és ő viszont közlendi velünk az övét. E jegyzékek ösz-szeállításából láttuk, hogy ő a mieink közül többet nem látott, és viszont mi sem láttuk mindazt, a mit ő.

Tisztán állott tehát előttünk, hogy még jóval többnek kell ott lenni, mint a mit mi láttunk s eddig ismertünk. Bizonyos volt az is, hogy egyikünk sem juthatott a helyiségbe, hol e könyvtár áll ; és hogy annak csak egyes példányai hordattak ki különféle helyekre, megmutatásul a kubbe-altiban létező könyvtár-szobából. Most azért e helyiségnek kutatására fordítottuk újra figyelmün­ket. A kubbe-alti egyszerű s magánálló épülete minden felől jól kivehető volt. Látogatásaink által tájékozva voltunk a benne levő kincstár helyiségeiről, a fogadó lakról. Elkészítettük alaprajzát, megszámítottuk ablakait, körülhajóztuk tengerre néző oldalát, és mind ebből világosan kitűnt, hogy a kincstár termein túl egy vagy két kisebb teremben vagy szobában nem voltunk és hogy ez valószínűleg a codexek rejtegetett könyvtárhelyiségét képezi, melybe bocsátani nem akarnak senkit, hanem inkább onnét ki­hordják megmutatásul egyes példányaikat.

Ennek oka kétfélekép is volt magyarázható. Az általunk vizsgált s ismert codexek néhányán feltűnő volt a leszakadt, vagy megsérült kötésűeknél hátlapjaik nedvessége, hiánya, rotha­dása és penészes volta. Ez arra mutatott, hogy a könyvek a földre hányva egy halmazban fekszenek, s hogy az alsók a padló nedvességétől szenvednek. Ily állapotban, valószínű, hogy átallot­ták a könyveket mutatni, és inkább kihozták a jobbakat. Azért midőn oly számosat állítottak ki belőlük, mint nekünk, talán lej ebb is kellett a rongáltabb példányok után nyulniok. L) Míg más állítólag értesültek azt adták okul, hogy a kubbe-alti kincs­tár azon termén túl, és közben a szegletszoba helyiségével, mely­ben nagy mennyiségű könyv hever, ez előtt egy szobában Mahommed ereklyéi őriztetnek. Miért a hitetlenek ide be nem léphetnek.

') A visszakerült példányokon is ennek nyoma látható. Cicero, Cle­mens, Aristoteles s egy biblia eodexein e rothadás, elmállás és penész

cornai kisebb-nagyobb mértékben mutatkoznak..

116 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

Akárhogy legyen is, nekünk többé sem ide bocsáttatnunk nem sikerült, sem kérésünk, hogy még több codexet láthassunk, ha nem most, egy más alkalommal ismét, nem teljesíttetett. Ün­nepek következnek, mondák. A padisah ide fog látogatni az eski seraj palotáiba. Elfogadására kell készülnünk, akkor senkit sem lehet fogadnunk, semmi idegennek nem lehet ide belépni.

Annál kevésbbé lehetett egyelőre nagyobb eredményt elér­nünk. Mert, ha sikerült is a Corvina maradványait fölfedeznünk, nem sikerülhetett azokat visszaszereznünk. A kilátásba helyezett mód és feltételek egyrészt oly természetűek, másrészt nehezeb­bek voltak, hogysem határozottan abba ereszkednünk s ezeket megbirnunk lehetett volna. Azzal vigasztaltuk, vagy csak hite­gettük magunkat, hogy itthon talán sikerülni fog jobb módot és költséget is találnunk.

Visszatérve, az akadémia legközelebbi ülésében most már el lehetett mondanunk utunk czélját s annak nevezetes eredmé­nyét, hogy fölfedeztük Mátyás király könyvtára maradványait; láttuk s összeirtuk azok nagy számát, s hogy ezek mögött még több is rejlhetik talán, a mi fölfedezésre és mindannyi megszer­zésre vár. A Trattner-Károlyi ház régi egyszerű terme, hol az akadémia egyik bölcsője állt, alig hallott ennél örvendetesebb hirt. Társaink, kik közül sokan ülnek még e fényes teremben, s emlékezhetnek az eseményre, bár 15 éve múlt, élénk érdeklő­déssel és melegen fogadták jelentésünket. A további részletek, a megszerezhetés módja, föltételei, kivitele iránt is hajlandók vol­tunk nyilatkozni. De erre zártülést kértünk. Az akkori elnökség, a mily tüntető készséggel fogadta s Ígérte azt, úgy soha sem hivta össze.

Az általános tájékozatlansággal és érzéketlenséggel szemben az ügy egyelőre egészen elaludt. Mig az akadémiában időről időre mind erősebben lüktető tudományos élet újra s ismételve is az előtérbe, vagy csak a tanácskozási szőnyegre hozta. Indít­vány indítványt ért. Majd az internuntius volt felszólítandó, hogy szerezze meg az ott létező többi codexek jegyzékét is, bármily jelentékteleneknek látszassanak is azok és bármily rósz állapot­ban legyenek. Mert úgy véltük, hogy csak a világra szóló nagy művek fényesebb codexeit láthattuk, mig talán épen a magyar szövegű vagy történeti codexeink mint jelentéktelenebb papiros

Ipolyi Arnoldtól. 117

kéziratok félrevetve senyvednek a könyvtár alján. Majd midőn a Prokesch által kieszközölt s elkészíttetett ujabb összeirás sem elégített ki, Konstantinápolyba küldendő követség jött indít­ványba. De az örökös költséghiány miatt az sem létesülhetett.

Az alatt Prokesch-Osten, figyelme általunk már annyira fölébresztve, mind erősebben foglalkozott az ügygyei. Sikerűit valóban kieszközölnie, hogy a codexek neki újra előmutattattak, és dr. Dethier által azok bővebb jegyzékét elkészíttette, különös tekintettel lévén azokra, melyeken a Corvina jellege felismer­hető volt.

De ekkor már fölfedezésünk híre fölébresztette az összes európai szaktudósok figyelmét, kik egymás után jöttek, fejedel­meik hatalmas ajánló leveleivel, s többen bebocsátást nyertek. Konstantinápolyban levő hazánkfiai leveleiből arról értesültünk, hogy néhányan egyes Codexek másolásához kezdettek, mások közülök egyet-mást eltulajdonítottak, vagy kimetszettek belőlök; a mi nekünk, ha ezt helyesnek véljük, épen úgy sikerülhetett volna.

Az első a franczia kamarának könyvtárnoka Miller volt, ki III. Napoleon által küldetett ki fölfedezésünk hírére.x) Erre a másik az angol Brittish-Muzeum küldötte Newton jött. Mire Pétervárról az orosz küldött Tischendorf is, előbbi eredménytelen kutatásai daczára ismét megjelent; és most oly eredménynyel járt el, hogy az általunk fölfedezett Hervoja-féle Glagolit, s még más hasonló bizanti s ó-szláv codexeket, evangeliárumot, hymno-logiai és legendariusokat magával vitte, úgy hogy ma többé ott azóta nyomuk sincs.

A törökök végre restelték már a folytonos zaklatást és kihordották a kubbe-altiból. Felállították az eddig mutogatotta-kat az eski-seraj említett köskje könyvtárában. Itt azután min­denki könnyen hozzáférhetett, a ki Konstantinápolyba utazott. Itt látták már hazánkfiai, nevezetesen Pulszky Ferencz is, mint

') Dr. Dethier az Akadémiának ujabban beküldött Catalogue Scien­tifique et histor. des Codices de la biblioth. imp. du Sérail mondja : L'éveil donné par la députation Hongroise, fit que Napoléon III. envoya M. Miller le bibliothécaire de la Chambre des députés. — Puis vient M. Newton envoyé par le Musée Britannique. M. Tischendorf a trouvé bon de cacher ce qu'il a fait en examinant la collection. L. fennebb Dethiernek a Könyv-Szemlében kiadás alatt levő legújabb kézirati jegyzékét.

118 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

értekezésében írja; s eljött még Poroszországból újra Lepsius, a kormánytól küldve, mint Dethier jegyzékéből látni. Tehát min­den európai művelt nagyhatalom hivatalos küldetéssel képviselve volt már. Csak mi, kik fölfedeztük, kiknek leginkább érdekében állott, kik legjobban voltunk tájékozva már az ügyben magán­vállalkozásunk által is, nem tettünk többé lépést. A szerencse azonban, s adjuk hozzá mindjárt, a szerencsétlenség is, jobban, kedvezőbben gondoskodott rólunk, mint érdemünk s igyekezetünk.

Midőn Magyarország uralkodója visszahelyezve az országot régi jogába, magyar kormányelnöke kiséretében, a nagy világ­esemény alkalmával, mely a suezi Isthmus átmetszésével a Kö­zéptengert az Indiai s Atlanti Oczeánnal egyesíté, Konstantiná-polyba ment, hozta vissza s ajándékozta a magyar nemzeti mú­zeumnak Mátyás király könyvtára kitűnő négy codexét. Prokesch-Osten, ki azóta, hogy nekünk igérte, nem veszté szem elől a Corvina ügyét, nemes belátásával hozta ajánlatba a portánál és szultánnál e legnemesebb ajándékot. S Magyarország királya e legszebb ajándékkal szentesíté ez irányban is az új irodalmi és tudományos korszakot, minő nálunk Mátyás király fényes kora óta nem volt, midőn könyvtára e maradványait visszahozta s az országnak visszaadta.

A többit tudják önök, hogy jutott vissza. Az alkalom, mely azt szülte, bár nagyobb eredményhez vezetett, kevésbbé volt vigasztaló.

Ott álltunk tavai, egy éve most, a magyar egyetem könyvtár­palotája ama fényes termében, mely lehet, Mátyás könyvtára királyi termein túl is téve, épen elkészült volt, hogy, mint méltó hely, fogadja magába Mátyás király könyveit, a török szultántól és nemzettől ajándékban. — Itt üdvözlöttük ismét a codexeket, melyeket 15 év előtt először fedeztünk fel. Harminczöt küldetett vissza ez alkalommal s így az uralkodó által hozott négy darab­bal együtt 39 codex került vissza hazánkba. Az eddig ott fölfe­dezett összes codexek száma Dethier legújabb összeírása szerint mintegy 103 darabra tehető. Oly apró töredéknek mondható tehát ezek száma is, mely semmi arányban sem áll Mátyás király könyvtárával, mely a mostani alaposabb és mérsékeltebb számí­tás szerint is legalább nyolcz—tíz ezer kötetre tehető. De ezek közt több oly bizanczi és egy-két keleti codex is van, melyről

Ipolyi Arnoldtól. 119

biztossággal el lehet mondani, hogy nem voltak Mátyás király könyvtárából valók. Az eddig fölfedezetteknek tehát közel fele s a legszebb corvinái codexeknek majdnem teljes száma haza került. Az ott maradtak közt eddig egy sincs, mely minket máskép közelebbről érdekelne. Vájjon azonban van-e még több ? A kubbe-alti könyvtárban nem maradt-e talán az elrongyolt, el­mállott, összehányt töredékek közt, mely közelebb állana hoz­zánk? Ez mindenesetre még kérdéses marad.

Az itt levők közül is egy sem nyújt egyes mellékes fel­jegyzésen kivül akár különös magyar történeti kútfőt, akár ma­gyar nyelv-irodalmi emléket. Mi volt tehát sajátlag az eredmény!? Valóban ahhoz képest a mit rendkivűlit és nagyot vártunk, cse­kély ! Nem találtuk meg köztök : sem az ős magyar bibliát, sem a nemzet hős dalait, sem Janus Pannonius magyar nyelvtanát és nem magyar verseit ; nem Mátyás király udvarában énekelt magyar hősdalokat, nem magyar egyházi szónokainkat és hymna-riusainkat. Ezeket majd talán még tovább is mint eddig legenda-riusi és passionáléi nyelvemlékeinket, kolostoraink- és más könyv­tárainkból, vagy épen mint most, elhanyagolt levéltáraink odúiban lappangó töredékes feljegyzésekből, mint a Szabács-viadalát és iijabban Balassa Bálint dalait, fogják búváraink előhozni.

De a mit találtunk és fölfedeztünk, az sem megvetendő kincs. Mert találtunk valamivel talán többet is, mint a mit ke­restünk. Ezzel kézben kimutathatjuk azt, hogy egykor az európai classicus műveltség színvonalán álltak nemzetünk kitűnő férfiai. Megismerjük, hogy mi volt nálunk a renaissance. Fenhangon szólhatunk, hogy a világműveltség e korszaka épen úgy, mint a keresztény polgárosodás minden mozzanata, nemcsak áthatott minket, nemcsak virágzott hazánkban ; hanem hogy annak elő­kelő tényezői is voltunk. Mondhatjuk már ez emlékekkel kezünk­ben, hogy nem csupán hódítók, nemcsak szabad és független állam, nemcsak nagy hatalom valánk egyszer ; hanem budai ki­rályi lakunk versenye a műveltségben mindannyival s egy egész korszakon át jóval előbbre ment a művelt Európa többi udvarai­nál. Hogy oly tudományos kincse volt, mely a pápait és medi-ceit vagy legfelebb még egy-két olasz udvart kivéve, sehol sem volt található; melynek codexeit az olasz fejedelmek is még fél század múltán leírásúi, európai udvarok s tudósok használatúi

Magyar Könyv-Szemle. 1878. 12

«

120 Mátyás király könyvtára maradványainak felfedezése 1862-ben.

kérték. Hogy ennek beszerzésére oly nagy összegek adattak ki akkor nálunk, minők a könyvek vásárlására, festésére és kötésére sehol talán sem ezelőtt, sem azután nem költettek el egyszerre a világon. Ez adta meg azután a budai királyi laknak, midőn teljes fényében ragyogott, a legméltóbb fényt ; ez adta meg neki a többiek fölött a fölényt. Ez volt, a mi akkor is még, midőn genialis alkotójának lelke onnét kiköltözött, oda vonzotta Európa tudósait és szellemi életét; s ennek codexei szétszóródva innét, képezték máig a királyok s országok könyvtárai legdrágább kincsét.

De mindez nálunk elenyészett és tőlünk kipusztult volt. Természetes, hogy legalább emlékeit, maradványait óhajtottuk ismerni, vágytunk bírni. Mert ha más nem, legalább az volt ez nekünk, a mi a kipusztultnak és tönkrementnek szebb kora ne­mes emléke. De más is volt és lesz még. Mert most jön majd a tudományos és bibliographiai vizsgálat. Alig hogy tegnap meg­kezdték és mi mindent hallunk felőle már, mi mindent találunk bennök. Megtudjuk, hogy a renaissance, a Corvina nem állott nálunk csupán a légben, hogy nem volt csak luxus tárgy. Hall­juk iskoláját és hagyományait egész századon át fűződni ; látjuk, hogy annak alapját Vitéz érsek könyvtára képezte. Megismerjük már s megválasztjuk ennnek codexeit és bennök fenmaradt keze­vonásait és javításait, mint tudományos búvárkodása nyomait. Értesülünk arról, mint hozat és szerez újabbakat öcscse és tanít­ványa Janus Pannonius által ; és mikép alkot ez mint pécsi püspök még nevezetesebb gyűjteményt, melynek kincseit az érsek és király és könyvtárnokaik Galeotti sat. egyaránt megkívánják s elkérik. Lépésről lépésre kisérhetjük az egész mozgalmat ; hogy járnak tudósaink a renaissance kezdete óta elfordulva párisi sor-bonnei stúdiumtól mindjárt Olaszországba, s hogy jönnek az olasz tudósok hozzánk hozva könyveiket hazánkba ; honnét és hol, kik másolják és közvetítik a codexeket, e szak első férfiai Attavante és Bisticci, a pápák könyvtára berendezője, a Medicik Laurentianájából sat.

Majd következik erre az újabb, a ritkább, az ismeretlenebb codex-szövegek összehasonlító ismertetése ; eredetök, családaik kutatása, mint ezt már is megkezdték akadémiánk ülésein, s a szakfolyóiratokban erre hivatott szaktudósaink.

«