6
XXVIII. évfolyam – November – december Tisztelt Nyékládházi Polgárok! Szeretettel köszöntöm települé- sünk minden kedves lakóját! Az őszinte köszönetnyilvánítás szavaival kell kezdenem. Köszönöm a megtisztelő bizalmukat, amelyet megelőlegeztek számomra. Felada- tomat halkan, kitartóan és céltuda- tosan fogom végezni. Tudom, hogy a közösség ereje az összefogásban van, ezért kérem az Önök támogató segítségét a jövőben is. Elismerve eddigi eredményein- ket, azokra támaszkodva, céljaink és reális lehetőségeink összehango- lásával, tovább kell dolgoznunk a város töretlen fejlődéséért. Hiszem azt, hogy a képviselő- testület minden tagja a települé- sünket érintő kérdésekben egy em- berként áll a közös ügyek mellé. Az elkészült beruházásaink biz- tonságos fenntartása és működte- tése elsődleges feladat. Az erre épülő kulturális és szabadidős program- jaink fejlesztése a jövő fontos kihí- vása lesz. Ehhez tovább kell fejlesz- teni a szolgáltatásaink színvonalát, megőrizve jó közbiztonságunkat, az itt élők komfortérzetének javításával. Kívánok jó erőt és egészséget, egyéni és közös sikerekben gazdag folytatást! Önkormányzati választás Magyarország köztársasági elnöke 2019. október 13. napjára tűzte ki a polgármes- terek és önkormányzati képviselők álta- lános választását. Törvényi kötelezettsé- geinek eleget téve a Helyi Választási Bizott- ság a választási időszakban 8 ülést tartott. Feladatuk közé tartozott a választáson induló jelöltek nyilvántartásba vétele. Kisorsolták a szavazólapon szereplő jelöltek sorrendjét. Jóváhagyták a Nemzeti Válasz- tási Iroda által megküldött mintaszavazó- lapokat. Október 13. napján a Helyi Választási Bizottság feladata volt a választási végeredmények megállapítása, majd pedig átadták a megbízólevelet a megválasztott polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek. Az ön- kormányzati választásokon a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma 4221 fő volt. Szavazóként megjelent 2071 fő, ami 49%-os részvételi arányt mutat. Az érvényes szavazatok száma 2050 db volt, míg érvénytelenül összesen 18 fő szavazott. A polgármester-választáson a legtöbb érvényes szavazatot, azaz 1035 db voksotTóth Balázs független polgármesterjelölt kapta. Dr. Marcinkó Eszter aljegyző MEGALAKULT AZ ÚJ KÉPVISELŐ-TESTÜLET Megalakult Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az október 13-án megtartott önkormányzati választásokat követően október 28-án, hétfőn tartotta meg alakuló ülését Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A Város- háza tanácstermében a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese, Muntyánné Kis Ágnes tartott szóbeli tájékoztatót, majd a képviselők és Tóth Balázs polgármester eskütétele következett. Az új testület titkos szavazással választotta meg alpolgármesternek Türk Jánost. Az alpolgármester eskütételét követően a polgármester illetményéről és költségtérítéséről, valamint az alpolgármester tiszteletdíjáról és költségtérítéséről szavaztak, valamint a képviselő-testület bizottságainak elnökeiről és tagjairól döntöttek. A testület munkáját továbbra is három bizottság segíti a jövőben. NyékládházaVáros Önkormányzatának Képviselő-testülete:Tóth Balázs polgár- mester,Türk János alpolgármester, Bodnár László, Budainé Ludányi Ilona, Kaczvin- szki Zsolt, Körhegyi István, Marján Miklós,Tóth Julianna, Závoczky-Kovács Barbara.

Önkormányzati Magyarország köztársasági elnöke 2019. választás

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

XXVIII. évfolyam – November – december

Tisztelt Nyékládházi Polgárok!

Szeretettel köszöntöm települé-sünk minden kedves lakóját!

Az őszinte köszönetnyilvánításszavaival kell kezdenem. Köszönöm amegtisztelő bizalmukat, amelyetmegelőlegeztek számomra. Felada-tomat halkan, kitartóan és céltuda-tosan fogom végezni. Tudom, hogy aközösség ereje az összefogásbanvan, ezért kérem az Önök támogatósegítségét a jövőben is.

Elismerve eddigi eredményein-ket, azokra támaszkodva, céljaink ésreális lehetőségeink összehango-lásával, tovább kell dolgoznunk aváros töretlen fejlődéséért.

Hiszem azt, hogy a képviselő-testület minden tagja a települé-sünket érintő kérdésekben egy em-berként áll a közös ügyek mellé.

Az elkészült beruházásaink biz-tonságos fenntartása és működte-tése elsődleges feladat. Az erre épülőkulturális és szabadidős program-jaink fejlesztése a jövő fontos kihí-vása lesz. Ehhez tovább kell fejlesz-teni a szolgáltatásaink színvonalát,megőrizve jó közbiztonságunkat, azitt élők komfortérzetének javításával.

Kívánok jó erőt és egészséget,egyéni és közös sikerekben gazdagfolytatást!

Önkormányzativálasztás

Magyarország köztársasági elnöke 2019.október 13. napjára tűzte ki a polgármes-terek és önkormányzati képviselők álta-lános választását. Törvényi kötelezettsé-geinek eleget téve a Helyi Választási Bizott-ság a választási időszakban 8 ülést tartott.Feladatuk közé tartozott a választásoninduló jelöltek nyilvántartásba vétele.Kisorsolták a szavazólapon szereplő jelölteksorrendjét. Jóváhagyták a Nemzeti Válasz-tási Iroda által megküldött mintaszavazó-

lapokat. Október 13. napján a Helyi Választási Bizottság feladata volt aválasztási végeredmények megállapítása, majd pedig átadták a megbízóleveleta megválasztott polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek. Az ön-kormányzati választásokon a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma4221 fő volt. Szavazóként megjelent 2071 fő, ami 49%-os részvételi aránytmutat. Az érvényes szavazatok száma 2050 db volt, míg érvénytelenül összesen18 fő szavazott. A polgármester-választáson a legtöbb érvényes szavazatot,azaz 1035 db voksotTóth Balázs független polgármesterjelölt kapta.

Dr. Marcinkó Eszter aljegyző

MEGALAKULT AZ ÚJ KÉPVISELŐ-TESTÜLETMegalakult Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az október

13-án megtartott önkormányzati választásokat követően október 28-án, hétfőn tartottameg alakuló ülését Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A Város-háza tanácstermében a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese, Muntyánné Kis Ágnestartott szóbeli tájékoztatót, majd a képviselők és Tóth Balázs polgármester eskütételekövetkezett.

Az új testület titkos szavazással választotta meg alpolgármesternek Türk Jánost. Azalpolgármester eskütételét követően a polgármester illetményéről és költségtérítéséről,valamint az alpolgármester tiszteletdíjáról és költségtérítéséről szavaztak, valamint aképviselő-testület bizottságainak elnökeiről és tagjairól döntöttek. A testület munkájáttovábbra is három bizottság segíti a jövőben.

NyékládházaVáros Önkormányzatának Képviselő-testülete:Tóth Balázs polgár-mester, Türk János alpolgármester, Bodnár László, Budainé Ludányi Ilona, Kaczvin-szki Zsolt, Körhegyi István, Marján Miklós,Tóth Julianna, Závoczky-Kovács Barbara.

NyékládhNyékládháza 2020Nyékládh

Kedves Nyékládháziak!

Az adventi és a karácsonyi készülődés, a várakozásünnepi és reményteli napjaiban köszöntöm Önöket!Ünneplőbe öltöztek utcáink, az adventi és a karácsonyihangulat megváltoztatta Nyékládházát, és ilyenkor mi ismegváltozunk. A keresztény világban a Karácsony,Jézus Krisztus, Isten egyszülött �a születésének azünnepe, Karácsonykor erre emlékezünk és a Megváltópéldájából próbálunk erőt meríteni a saját életünkhöz.Az Advent a Karácsonyhoz vezeti el az embert, aKarácsony pedig a szeretet által egymáshoz vezetbennünket. Jobban vágyunk a csendre, a nyugalomra. Visszatérünk azokhoz azértékekhez, amelyek a hétköznapok rohanásában időnként a háttérbe szorulnak.Ilyenkor félretesszük az ellentéteket, és ha csak rövid időre is, de békét kötünkönmagunkkal és embertársainkkal. Ez a szent időszak egy olyan változást jelent, amelybennünk zajlik, hogy időben készen álljunk arra, hogy egymás szemébe nézve, egymáskezét megszorítva valóban átéljük a közösség ünnepét, a családi békesség nyugalmát.

A Karácsony a legszentebb, legbensőségesebb ünnepünk, lehetőséget nyújt arra,hogy a szeretet és az összetartozás jegyében gyertyát gyújtsunk és a rohanó vilá-gunkban egy kis szünetet tartva szeretteink körében békésen, meghitten ünnepeljünk.

A karácsonyi készülődés és az adventi várakozás emelkedettebb, még ünnepé-lyesebb hangulatában térjünk vissza az örök emberi értékekhez, a családhoz, a hithez,éljük meg közösen az együvé tartozást, az egymásra �gyelés melengető érzését.

Márai Sándor találóan fogalmaz:„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

(…) Tisztálkodjál belülről és kívülről.

Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhíta-

tosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”

E gondolatok jegyében kívánok Önöknek az adventi ünnephez sok-soktürelmet, nyugalmat és tiszta szívet, szeretteik körében eltöltött Meghitt,Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Üdvözlettel, Tóth Balázs polgármester

Oly különös az éj,fénylő csillag figyel,árnyak és száz veszély,félned ma mégsem kell!

Hisz van elég idő,hogy bejárd utadat,s az elkövetkezőmegírja sorsodat…

De most itt vagy velemés nem engedlek el,csak némán figyelem,ahogyan lélegzel.

Lehunyt szemed falánálom nyitott világ,kis sóhajod nyománbéke és boldogság.

Hisz óriás leszel,az emberek között,s a szív majd visszalelhonnan elköltözött,

És isszák szavaid,eszik, mint kenyeret,Te lelkek titkaitmegfejtő Szeretet!

Mert ennyi kell csupán,s ezt megtanítani,túl bűnök száz hadántudj megbocsátani...!

Mily különös az éj,a csillag fenn figyel,még alig születtél,és máris élni kell,

Lágy karjaim közöttszívednek titka van,a tél felöltözött,de te aludj csak, fiam...!

Juhász Csaba:Mária dala

• december 08., vasárnap

• december 22., vasárnap

• december 08., vasárnap

• december 22., vasárnap

• december 01., vasárnap

• december 15., vasárnap

• december 01., vasárnap

• december 15., vasárnap

• december 08., vasárnap

• december 22., vasárnap

• december 08., vasárnap

• december 22., vasárnap

Adventi gyertyagyújtások• december 08., vasárnap

• december 22., vasárnap

Szeretettel várnak mindenkit a gyertyagyújtások alkalmával,

délután 4 órától a művelődési ház előtti téren a szervezők!

• december 01., vasárnap

• december 15., vasárnap

• december 01., vasárnap

• december 15., vasárnap

• december 01., vasárnap

• december 15., vasárnap

KARÁCSONY ELŐTTI ÉLELMISZER-GYŰJTÉST SZERVEZ A KATOLIKUS

KARITÁSZ NYÉKLÁDHÁZI SZERVEZETE

2017. májusában alakult meg aszervezet, amely a katolikus temp-lom építtetője és fenntartója utánLenz József nevét vette fel.

A Karitász hálózat hazánkban azegész országot lefedi – 800 telepü-lésen 10.000 önkéntes –, a nyéklád-házi szervezet az Egri Főegyházme-gyei Karitász Központhoz tartozik. AKaritász a Katolikus Egyház hivatalossegélyszervezete a világon, ami a rászorulókat – korra,nemre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül – segítiaz egyház nevében és az evangélium szellemében.

Jelenleg 12 regisztrált taggal és több segítővel dolgoz-nak körülbelül 20-an, teszik a jót. A szervezet első hivatalosmegjelenése a 2017-es nyékládházi Tónap volt, azóta isképviseltetik magukat minden évben. A legnagyobbvolumenű jelenlét a 2018. évi volt, amelyen Árvai Ferencatya is részt vett. A főzőversenyen felállított Karitász sátorbemutatta a Lenz hagyatékot, a Karitász tevékenységét azatya.

A Katolikus Karitász védőszentje Szent Erzsébet, ehhezkapcsolódóan mise és szentelt kenyér osztásával készül-tek a tagok november 17-én a nyékládházi katolikus temp-lomban. A szervezet megalakulása óta hagyománnyá válta tartós élelmiszergyűjtés a nagyobb egyházi ünnepekelőtt. A Nyékládházai Lenz József Plébániai KaritászCsoport 2019. december 6-án szombaton 14.00-18.00-igés dec. 7-én vasárnap 8.00-12.00-ig karácsony előttiélelmiszergyűjtést szervez a NYÉKI és a LÁDHÁZI Coopboltban. Az adományokat a karitász önkéntesei veszik átés tartósélelmiszer-csomagokat állítanak össze egyedül-állók és nagycsaládosok számára. Hálásan köszönjük azadományaikat. A Katolikus Karitász tagjai nagy részbenegyházközösségi tagok is, ám szeretnék bővíteni a tagjaikszámát, ezért szeretettel hívják soraikba a jószándékú,önkéntes jelentkezőket.

A minden dolgozója nevébenPolgármesteri Hivatalbékés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánvárosunk minden lakójának dr. Marcinkó Eszter aljegyző.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évetkíván Nyékládháza minden lakosának Éliásné MindenMónika, a vezetője.Nyékládházi Gondozási Központ

Minden kedves Olvasónak áldott, békés karácsonyt éssikerekben gazdag boldog új évet kíván a NyékládháziKossuth Lajos Általános Iskola dolgozói és tanulóinevében Marján Miklós intézményvezető.

Az dolgozói nevében áldott, békés karácsonyióvodaünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok:GálnéVasvenszki Judit óvodavezető.

Boldog karácsonyt és új esztendőt kíván a Városgond-nokság minden dolgozója nevében Komjáti Barnaintézményvezető.

Áldott karácsonyt és programokban, közös kikapcsoló-dásban gazdag új évet kíván a Furmann Imre Művelő-dési Ház és Könyvtár dolgozói nevében Spitzmüller Zitaigazgató.

Ünnepi Jókívánságok

Felelős kiadó: • www.nyekladhaza.hudr. Hollóné dr. Marcinkó Eszter, aljegyző

Szerkesztő: • [email protected] • (+36 46) 591 253 • Fotók:Spitzmüller Zita Molnár Zsolt

Tördelés, design: (Litoplan Kft.) • Nyomda: • Felelős vezető: Megjelenik 1700 példánybanKovács Gábor Litoplan Kft. Tóth Zoltán •

Keressük Nyékládháza karácsonyfáit!Az idén is három karácsonyfa díszíti majd a

várost az ünnepek alatt. Az egyik fenyőfa anyéki városrészben, a Fő téren, a másik a

ládházi városrészben, a Szabadság téren leszfelállítva. A harmadik fa pedig az iskolai

ünnepet és az Idősek karácsonyát díszítimajd a tornateremben.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik atelepülés számára fel tudnak ajánlani

ez alkalomra nagyjából 4-5 métermagas fenyőfát! Jelentkezni aVárosgondnokságon lehet telefo-non vagy személyesen, melyetelőre is köszönünk.

Cím: 3433, Nyékládháza, Iskola út 5.

Tel. : 46/391-146 vagy 46/591-275

E-mail: [email protected]

háza 2020Nyékládháza 2020háza 2020

Fotó: Kertész Kornél

A negyedik Márton-napi libaságra, vigasságra látogat-hattak el az érdeklődők november 9-én, szombaton aművelődési házba.

A rendezvényen változatos programpontok gondoskod-tak a jó kedvről. A Búzavirág Nyugdíjasklub tagjai és aművelődési ház dolgozói által készített libazsíros kenyér éskrumplilángos, valamint a libamáj a boros teával igazánlaktató ebédnek bizonyult a résztvevők számára. Volt isennek helye, hiszen Márton-napja karácsonyig, a 40 naposböjt előtti utolsó ünnepnap. A rendezvényre kilátogatók ahagyományos vásári forgatag mellett meghallgathatták azŐszirózsa Népdalkört, az óvoda Mókus csoportjánakműsorát, Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo előadását, a JamFix Rock Band koncertjét, a Reményi Ede Zeneiskolazongoristáinak és aN yék ládházi Gyer-mekkórus szólistáinakműsorát. A könyvtárilibakeresés, mesevetí-tés és papírszínház, akézműves foglalko-z á s , v a l a m i n t agyöngyfűzés a gyere-kek kikapcsolódásárólgondoskodott.

Nagy sikere volt a tombolának, ezúttal élő liba és kacsa,valamint egy „libatorta” voltak a fődíjak. A művelődési házezúton is köszöni a közreműködést a BúzavirágNyugdíjasklub tagjainak. Köszönet továbbá a Polgármes-teri Hivatalnak, a Konyha, valamint a Városgondnokságdolgozóinak, a Szem-Erre Kisáruháznak, az Italdiszkontnak,a Beadlock Kft.-nek, a Vitaminsaroknak, a Réti-Virág Kft.-nek, a Cukros Mézes Kézművesnek, Balla Imréné Gabi-kának, Körhegyi Ildikónak, Berecki Zita tanárnőnek, azŐszirózsa Népdalkörnek, Perge Józsefnek és mindenkinek,aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

MÁRTON-NAPI LIBASÁG LÉLEK A KÉPBEN

A Nyékládházi Polgárőrés Városszépítő Egye-sület köszönetét feje-zi ki a Magyar Labda-rúgó Szövetség ésannak megyei szer-vezete felé a 2019-ben folyósított 120ezer forintos támo-gatásért, amelybőltechnikai eszközöket,valamint ruházatot vásá-rolt az egyesület.

Nagy sikerrel, számos érdeklődő jelenlétében nyíltmeg Pozsgai Gergely gimnazista tanuló Lélek a kép-ben című, első nyékládházi fotográ�a- és festmény-kiállítása november 14-én a Furmann Imre MűvelődésiHáz és Könyvtár nagytermében.

A kiállítást Komor Katalin, az Avasi Gimnázium pedagó-gusa nyitotta meg.

A tárlat megtekinthető az év végéig, hétköznapokon9-15 óra között.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSKÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS