Vannak himnuszaink és jiturgiáink, melyeket na­ponta éneklünk és recitálunk, amelyekben dicsőít­jük az Istent, és hálát adunk neki csodálatos alko­tásaiért; vannak imáink, amelyekben segítségét és áldását kérjük, hogy munkánkat irányítani és meg­világítani kegyeskedjék, és vezesse azt jó és szent cél felé.

V égül szokásunk időről időre felkeresni és meg­látogatni az ország nagyobb városait, amelyekben (amint az alkalom hozza) olyan hasznos találmányo­kat tárunk fel, amelyeket erre jónak látunk. Beje­lent jük még érkezésük előtt (ez a természetes jóslás­hoz tartozik) a járványok, kártékony állatok, éhség, viharok, földrengések, áradások, üstökösök köze­ledését, az év időjárását és más dolgokat, sőt taná­csot is adunk a népnek, hogy mit kell tennie a ba­jok megelőzésére és helyrehozására. "

Amint ezeket elmondotta, felállott; én pedig, az oktatás végeztével, letérdeltem. Jobbját fejemre té­ve így szólt: "Isten áldjon meg, fiam; és amit ne­ked elmondottam, azon is Isten áldása legyen. En­gedélyt adok neked arra, hogy mindezeket a többi népek javára elbeszéld. Hiszen mi Isten ölében élünk itt, ismeretlenül a többi nép előtt." Így szól­ván, eltávozott; de még kiutal t vagy kétezer aranyat, hogy nekem és társaimnak ajándékul számolják ki. Nagyajándékozók ugyanis, bárhová érkeznek, és ...

(A hátralévő részt már nem volt ideje megírni."-)

* Az első kiadó megjegyzése.

NOVUM ORGANUM

Aforizmák a természet magyarázatáról és az ember uralmáról

I.

A természetet szolgáló és magyarázó ember any­nyit tehet és foghat fel, amennyit a természet rend­jéből tények alapján vagy elméje segítségével meg­figyelt: ennél többet nem tudhat és nem tehet.

II.

A puszta kéz és az önmagára hagyatkozó érte­lem egyaránt keveset ér: szerszámra és segédesz­közre van szüksége az értelemnek éppúgy, mint a kéznek. És amint a kéz szerszámai kiváltják vagy irányítják a mozgást, éppúgy segítik vagy óvják az értelmet az elme szerszámai.

III.

Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz, mert ha az okot nem ismerjük, az okozat is elmarad. A természet ugyanis csak engedelmességgel győz­hető le, és amilyen szerepet játszik az elméletben az ok, ugyanazt a szerepet játssza a gyakorlatban a szabály.

IV

Gyakorlati téren az ember csupán annyit tehet, hogy egymáshoz közelít vagy egymástól eltávolít bizonyos természeti testeket; a további munkát a természet önmagában végzi el.

55

XXX.

Ha minden idők minden bölcsei szövetkeznének is, egyesítenék és továbbadnák munkáikat, sejtések­től akkor sem remélhetne haladást a tudomány, mert az elme kiforratlan munkájának gyökeres tévedé­seit a legkitűnőbb működés és a legjobb gyógyszer sem orvosolja a későbbi időben.

XXXI.

Hiába remélünk jelentős haladást a tudomány­ban attól, hogy a régit az újba töltöget jük és olto­gat juk; újra kell építenünk mindent az alaptól a tetőig, ha nem akarjuk örökké egy körben forogva, jelentéktelen és szinte említésre sem méltó hala­dással beérni.

XXXII.

Egyetlen régi szerzőtől sem tagadjuk meg az el­ismerést, mivel nem a tehetségeket vagy képessé­geket, hanem a módszereket mérjük össze, és nem a bíró szerepét játsszuk, hanem az útmutatóét.

XXXIII.

Mondjuk ki kereken: a mi módszerünkről és a módszerünkkel elért eredményekről sejtések útján senki sem mondhat helyes ítéletet, illert nem kí­vánható, hogy annak az ítéletét fogadjuk el, aki maga áll az ítélőszék előtt.

XXXIV.

Még nézeteinket közölni és kifejteni sem lesz könnyű feladat, mert ami teljesen új, általában azt is régi analógiák alapján szokták megérteni.

62

XXXv.

A franciáknak - mondja BorgiaR a franciák olasz­országi hadjáratáról - kréta volt a kezükben, hogy állomáshelyeiket megjelöljék, nem kard, hogy hó­dítsanak. A mi módszerünk is ilyen; szépszerével akarjuk megnyerni tanításunknak a rátermetteket és tehetségeseket. Cáfolatokkal nem veszteget jük az időt, hiszen nemcsak a régi elveket és fogalma­kat, hanem a bizonyítás formáit sem ismerjük el.

XXXVI.

Tanításunkban csupán egyetlen, igen egyszerű módhoz folyamodhatunk: visszavezetni a tényekhez, a tények sorozatához és rendjéhez az embereket, és rávenni őket, hogy szabaduljanak meg egy idő­re a fogalmaktól, és szokjanak lassan össze a való­sággal.

XXXVII.

Az akatalepsziát9 hirdetők útja kezdetben vala­melyest együtt halad a miénkkel, de mérhetetlen távolság és ellentét van végpont jaik között. Sze­rintük. ugyanis a tudás egyszerűen lehetetlen; mi­szerintünk viszont csak a jelenleg járt úton· nem juthatunk messzire a természet ismeretében. Ők ,/ ennek alapján ledöntik az érzékek és értelem te­kintélyét, mi viszont azon töprengünk és igyek­szünl<:,p.9gyan siethetünk segítségükre.

XXXVIII.

A ködkéPek és helytelen fogalmak régen meg­szállták az emberi értelmet, mélyre eresztették gyö· kerüket, és nemcsak az utat nehezítik meg az em­beri elmének az igazsághoz, hanem, ha már nyitva

63

áll is az út, újból felütik fejüket, és hátráltatják a mun­kát a tudományok megújítása közben; ezért figyel­meztetni kell az embereket, hagyalehetőséghez képest vértezzék fel magukat ellenük.

XXXIX.

Négyfajta ködkép tartja hatalmában az emberi elmét. Érthetőség kedvéért a következő nevekkel ruháztuk fel őket: először a törzs ködképei; másod­szor a barlang ködképei; harmadszor a piac ködké­pei; negyedszer a színpad ködképei.

XL.

A ködképek végleges szétoszlatásának leghaté­konyabb eszközei természetesen az igazi indukció útján alkotott fogalmak és axiómák, de már az is nagy haszonnal jár, ha a ködképekre felhívjuk a fi­gyelmet. Mert a ködképekről szóló tanításnak ugyan­az a szerepe a természet magyarázatában, ami a szofizmákról szóló tanításnak a közönséges dialek­tikában.

XLI.

A törzs köd~,éfJei hozzátartoznak az emberi ter­mészethez, az emberek törzséhez, az emberi nem­hez. Mert helytelen az az állítás, hogy az emberi érzékek a dolgok mértékei; éppen ellenkezőleg: mind az érzékek, mind az elme képzetei az ember

nem a hasonlaros-sagara létre. Az emberi értelem pedig gör­be tükre a tárgyak sugarainak: saját természetét a dolgok természetével összekeverve eltorzítja és meghamisít ja a dolgokat.

64

XLII.

A barlang ködké!Jei az egyénnek, az embernek ködképei. Az emberi természet általános tévedésein kívül ugyanis nündenkinek megvan a maga egyéni ürege vagy barlangja, mely megtöri és beszennye­zi a természet fényét aszerint, hogy kinek milyen az egyéni természete, milyen neveltetésben része­sült, kikkel érintkezik, mit olvas, kiket tisztel és csodál, milyen tekintélyeket ismer el, milyen élte­tő módon hatnak rá a benyomások, aszerint, hogy gondterhelt és elfogult lélekkel, vagy háborítatlan nyugodt szellemmel fogadja őket stb.; világos te­hát, hogy az emberi lélek hajlandóságai egyénen­ként igen változók, zavaró behatásoktól soha nem mentesek, és úgyszólván a véletlen uralkodik raj­tuk. Helyesen mondja tehát Hérakleitosz,10 hogy az emberek a maguk kis világában keresik a tudást, és nem a nagy, közös világban.

XLIII.

Bizonyos ködképeket szinte az emberi nem kap­csolata és társas élete hoz létre: ezeket az emberek érimkezése és együttélése miatt a lJiac ködkéPeinek nevezzük. Az embereket ugyanis a beszéd gyűjti tár­saságba, a szavak viszont az átlagos felfogóképesség szerint alakulnak ki. Ezért a helytelenül és ügyet­lenül kialakult szavak szembeötlő módon béklyóba verik az értelmet. Ezen a bajon mit sem enyhítenek a tudósok védekezésképpen alkotott meghatáro­zásai és magyarázatai, sőt épp a szavak tesznek erő­szakot az értelmen, a szavak zavarnak össze mindent és bonyolít ják az embereket megszámlálhatatlan hiábavaló vitába és szószaporításba.

65

XLIV.

Végül bizonyos ködképek különféle filozófiai dog­mák vagy torz bizonyíL'Í.si módszerek hibájából gyö­keresedtek meg az emberi gondolkodásban. Ezeket a nevezzük, mert véleményünk szerint ahány filozófiai irány fehnerült vagy pol­gárjogot nyert, ugyanannyi színdarab készült el és került bemutatásra: megannyi képzeletbeli és szín­padra illő világ. Méghozzá nem is csupán a már meglévő, vagy az ókori filozófiákról és szektákról állít juk ezt, mivel számtalan ilyen színdarabot lehet kigondolni és tetszetős ruhába öltöztetni, hiszen a legkülönbözőbb tévedések eredhetnek csaknem azo­nos okokból. És nem csupán a filozófiai rendszerek­ről gondolkozunk így teljes egészükben, hanem a tudományok legtöbb elvéröl és axiómájáról is, ame­lyek a hagyomány erejéből és hiteléből, valamint hanyagságból kaptak erőre. Ezek a különféle ködké­pek részletesebb és alaposabb tárgyalásra szorulnak, hogy az emberi értelmet felvértezhessük ellenük.

XLV.

Az emberi értelem jellegzetessége, hogy nagyobb rendet és egyenletességet tételez föl a dolgokban, mint amilyent valóban talál, és bár a természetben sok az egyedi és egyenetlen, mégis nem létező pár­huzamokat, megfeleléseket és vonatkozásokat vél felfedezni mindenütt. Ilyen az az előítélet, mely névleg elismeri a csavar- és hullámvonalakat, még­is azt állítja, hogy az összes égitestek tökéletes kör­pályán mozognak. II Így nevezték ki elemnek a tü­zet és vették fel a tűz-övet, hogy az érzékelhető három másik elemmel négyes egységbe foglalhas­sák. 12 Sőt sűrűségük alapján valami önkényes tízes arányba állít ják egymással az úgynevezett eleme-

66

ket és más efféle ábrándképeket kergetnek. És mind­ez a hiábavalóság nem csupán a tantételeket fer­tőzte meg, hanem az egyszerű fogalmakat is.

XLVI.

Ha valamit egyszer elfogadott az emberi érte­lem - akár mert régtől fogva igaznak ismerte el, akár mert örömét lelte benne -, később mindent úgy rendez, hogy ezt alátámassza és összhangba hozza vele. És jóllehet seregestül jelentkeznek el­lentétes értelmlí tények, ezeket figyelmen kívül hagyja, semmibe veszi vagy kivételekké nyilvánít­ja, úgy állítja félre őket az útból, a legnagyobb ká­rokkal és veszedelmekkel sem törődve, csak azért, hogy kezdetben felállított tételeinek tekintélyén csorba ne essék. Igen szellemesen válaszolt tehát hajdan az, akinek egy templomban megmutatták a hajótörésbőlmegmenekültek fogadalmi táblácská­it, és így akarták rávenni, ismerje el végre az istenek hatalmát. Ő azonban kérdéssel felelt: "Hol van­nak azok táblái, akik fogadalmuk ellenére a vízbe fulladtak?" Ez jellemzi nagyjából az összes babo­naságot: az asztrológiát, 13 az álomfejtést, az elője­lek, a végzet magyarázatát és még sok egyéb effé­lét: az ilyen hiábavalóságokban elmerülő emberek megjegyzik a jóslatot, ha teljesül, ha pedig - mint általában - nem üt be, nem törődnek vele és sze­met hunynak. De még sokkal észrevétlenebbül ha­rapózik el ez a vész a filozófiában és a tudomány­ban, mert ha ezen a területen valami egyszer hitelre talált, megfertőz és igájába hajt mindent, még ha erősebb és észszerűbb is az nála. Sőt, ha az emberi értelem mentes tud maradni az említett hiábavaló szórakozásvágytól, akkor sem lehet soha kiirtani azt a jellegzetes hibáját, hogy hamarabb meghajlik

67

az állítás, mint a tagadás előtt, holott ha rendsze­res és alapos volna, akkor mind a kettöt elfogulat­lanul kellene fontolóra vennie, főleg azért, mert a tagadás mindig nagyobb súllyal esik a latba, ha hi­bátlan axiómákat akarunk felállítani.

XLVII.

Az emberi értelemre az van legnagyobb hatással, amit hirtelen felfoghat, s ami azonnallenyíígözi az elmét, vagyis ami általában betölti és foglalkoztat­ja a képzeletet: azután az értelem a maga csaknem felfoghatatlan módján úgy képzeli el a továbbiakat, hogy az elmét betöltö néhány tényezöhöz igazod­janak, mivel az értelem csak nagy kínnal-keservvel kényszeríthetö rá, hogy az axiómák tíízpróbáját jelentö igen távoli és változatos tényeknek utána­járjon: szinte vasszigorral és kemény törvényekkel lehet csak rászorítani.

XLVHL

Lobog az emberi értelem, nem tud megállapodni és megnyugodni; szüntelenül tovább haladna, de hiába. Így például elképzelhetetlen, hogy a világ véges lehet, és szinte szükségszeríí, hogy rajta túl még mindig legyen valami. Az sem érhetö fel ésszel, hogyan telhetett napjainkig az örökkévalóság, mi­vel a szinte általános érvényíínek elismert megkü­lönböztetés az a parte ante és az a parte post, az elöre és visszafelé számított örökkévalóság között teljességgel elfogadhatatlan, mert az következnék belőle, hogy az egyik végtelen nagyobb a másiknál, s hogy a végtelen elfogy, és a véges felé közeledik. Ugyancsak a gondolkodás gyámoltalanságát bizo­nyítja a végtelenségig tovább osztható vonalakról

68

szóló bonyolult elmélet. Az elme gyámoltalansága azonban még nagyobb veszéllyel jár az okok fel­kutatásában, mert bár a természet legáltalánosabb elvei szükségképpen abszolútak - olyanok, ami­lyenek, és nem magyarázhatók -, a megnyugvásra képtelen emberi értelem még náluk is általánosabb törvényeket keres. Eközben azonban, túl messzi cél után futva, túl közel reked meg: a cél-okoknál,14 melyek sokkal inkább az ember természetéből ered­nek, mint él világból, és teljesen megfertőzték a filozófiát. A hozzá nem értö és felületes filozofá­lásra ugyanis egyarántjellemzé5, hogya legáltalá­nosabb elvek okát kutatja, de az alájuk rendelt ki­sebb jelentöségű tények oka nem érdekli.

XLIX.

Az emberi értelem szeme nem lát tisztán; az aka­rat és érzelmek párája homályosítja el: ezért alkot­ja meg önkényesen a tudományokat; könnyebben elhisszük ugyanis azt, amit igaznak óhajtunk. El­vetjük tehát a nehézségeket, nem lévén türelmünk a kutatáshoz; a józanságot, mert reményeinknek szárnyát szegi; a természet rejtélyeit a babona miatt; a kísérlet fényét, mert g6gös elbizakodottsággal azt hisszük, hogy hiábavaló és bizonytalan vállalkozá­sokba viszi elménket; a paradoxonokat, mivel fé­lünk a mííveletlenek ítéletétől - száz meg száz, gyakran szinte fel sem ismerhetö módon torzítja el és fertőzi meg tehát értelmünket az érzelem.

L.

A legnagyobb terhet és eltévelyedést az értelem számára azonban az érzékek tompasága, tehetet­lensége és csalódásai jelentik: ezért a közvetlen ér­zéki benyomások még akkor is túlsúlyba jutnak az

69

érzékeket közvetlenül nem érintők fölött, ha ez utóbbiak a lényegesebbek. A szemlélet tehát úgy­szólván az egyszerű ránézéssel véget is ér, és azt, ami láthatatlan, alig, vagy egyáltalán nem méltat­ják figyelemre. Homályban marad tehát az embe­rek előtt az érzékelhető testekbe zárt szellemek 15

valamennyi Ugyancsak homályban ma­rad a durvább anyagok részeiben végbemenő min­den finomabb módosulás, melyet általában változás­nak szoktak nevezni, holott csupán jelentéktelen helyváltoztatásnak tekinthető. Márpedig, amíg ezt a két kérdést nem tisztázzák és fel nem derítik, a természetben semmilyen jelentős gyakorlati művet létre nem hozhatunk. A közönséges levegő és a le­vegőnél ritkább - igen nagyszámú - test természe­tének kérdése is csaknem teljesen felderítetlen. Az érzékek ugyanis önmagukban gyengék és könnyen megtévednek; a támogatásukra vagy hatókörük szé­lesítésére szolgáló segédeszköze ink sem jelentenek nagy segítséget, pedig mindennemű igazi természet­magyarázat csupán tényekre támaszkodva és cél­szeríí kísérletekkel érhet miközben az érzékek csupán a kísérletet ellenőrzik, a természetről és a jelenségekről pedig maga a kísérlet ítél.

LI.

Az emberi értelem alaptermészete folytán von­zódik az elvontságokhoz, és hajlamos arra, hogya változékony t állandónak tekintse. Pedig elvontsá­gok gyártásánál többet ér boncolgatni a természetet Démokritosz1 6 iskolája szerint, me ly a többieknél jóval mélyebbre hatolt a természet ismeretében. Elsősorban az anyaggal, az anyag szerkezetével és módosulásaival, valamint a tiszta cselekvéssel és a cselekvésnek vagy mozgásnak törvényeivel kell fog-

70

laJkoznunk: a formák ugyanis csupán az emberi szellem koholmányai, ha ugyan formáknak nem kereszteljük a mozgás törvényeit.

LII.

Ilyenek tehát a törzs ködképeinek nevezett köd­képek: valamennyien az emberi szellem szubsztan­ciájának egyneműségében vagyelőítéleteiben, kor­látaiban vagy nyughatatlanságában, az érzelmek befolyásában vagy az érzékek gyámoltalanságában és a benyomások módjában lelik magyarázatnkat.

LIII.

Mindenkiben testi-lelki tulajdonságainak, nevel­tetésének, szokásainak és a véletlennek következ­tében alakulnak ki az üreg ködképei. Sokféle válto­zata van ezeknek; most azonban csak azokat vesszük szemügyre, melyek a legnagyobb elővigyázatossá­got követelik, és kiváltképpen beszennyezik az ér­telem tisztaságát.

Uv. Egy-egy tudományt vagy elméletet azért szeret­

nek meg különösképpen egyesek, mert azon a téren úttörőnek és feltalálónak tarthatják magukat, vagy mert már sokat vesződtek velük és megszokták őket. Ha ezek az emberek filozófiával vagy általános ér­vényű elvekkel kezdenek foglalkozni, ezeket is ré­gebbi téveszméik szerint nyomorít ják meg, amint kiváltképpen kitetszik ArisztotelészJ7 példájából, aki természetfilozófiai rendszerét annyira a logikájá­hoz iclomította, hogy csaknem teljesen célzatossá és hasznavehetetlenné tette. A kémikusok meg ko­hóik egy-két kísérletéből dolgoztak ki légben járó,

71

szűk körben mozgó filozófiát. Sőt a mágneses je­lenségek fáradságos vizsgálata után, maga Gilbertus1X

is azonnal filozófiai rendszert agyalt ki, annak a tárgykörnek alapján, mellyel túlnyomórészt foglal­kozott.

LY.

A filozófia és a tudományok szempontjából nagy, úgyszólván gyökeres különbség van a tehetségek között: egyesek a dolgok különbségeit, mások ha­sonióságaikat figyelik meg nagyobb erővel és rá­termettséggeL A kitartó és mélyreható tehetség na­gyobb rátermettséggel rögzíti az észleléseket, elidőz a legfinomabb különbségeken, és mintegy hozzá­juk tapad; a magasröptű és csapongó tehetség pe­dig a dolgok alig észrevehető és legáltalánosabb hasonlóságait ismeri fel és foglalja rendszerbe. Vi­szont mindkétféle tehetség könnyen túlzásokba esik, mert hol az apró részletekben ragad meg, hol áb­rándképek után töri magát.

LVI.

Egyesek szelleme rajongva bámulja az ókort, másokat az újdonság vonz; csak igen kevesen tud­nak bölcs mérséklettel mértéket tartani, mert vagy azt is elvetik, amit helyesen hagyományoztak ránk a régiek, vagy azt is lebecsülik, amit a jelenkor he­lyesen tanít. Nagy csapása ez a tudománynak és a filozófiának, hiszen ahelyett, hogy megítélni igye­keznének az ókort és a jelenkort, állást foglalnak mellettük vagy ellenük, holott az igazságot nem egy­egy kor forgandó szerencséjében, hanem a termé­szet és tapasztalat örök fényében kell keresnünk. Tegyük félre tehát az elfogultságot, és ne tűrjük, hogy az diktálja értelmünk döntéseit.

72

LVII.

Az értelem megtörik és elaprózódik, ha a maguk egyszerűségében szemléli a természetet és a testec ket, ha pedig összetételükben és egymáshoz való viszonyukban szemléli őket, akkor szinte elernyed és belekáprázik. Igen jó példa az előbbire Leukip­pOSZ l9 és Démokritosz iskolája, ha a többi filozó­fiához hasonlítjuk. Ez az iskola annyira elmerül a valóság részleteibe, hogy anagy egészet csaknem elhanyagolja; a többiek viszont a nagy egészet bá­mulják, olyannyira, hogy el sem hatolnak a termé­szet egyszerűségéhez; felváltva kell tehát alkalmazni a kétféle szemléletet, hogy áthatóvá és egyszersmind kiterjedtté tegyük értelmünket, megszabadítsuk az előbb említett hibáktól és a belőlük keletkező köd­képektől.

LVIII.

Ilyen óvatosságra van tehát szükség a szemlélő­désben, hogy távol tarthassuk magunktól az üreg köd­képeit, melyek főként az elfoglaltságból, az egység­be foglalás vagy felaprózás túlhajtásából, a korok iránti részrehajlásból és a tárgykörök túlságos leszű­kítéséből, illetve kiterjesztéséből adódnak. A valóság szemlélete közben tehát fogadjuk mindazt gyanak­vással, ami értelmünket könnyen megragadja és rabul ejti; e téren minél nagyobb óvatosságra van szükség, hogy az értelem elfogulatlan és tiszta maradjon.

LIX.

A legtöbb bajt azonban a piüe hödkéPei okozzák, amelyek a szavak és a dolgok összekapcsolódása folytán fészkel6dtek be az értelembe. Azt hiszik ugyanis az emberek, hogy az ész parancsol a szavak-

73

nak. Ámde az is megesik, hogy a szavak az értelem ellen fordítják hatalmukat, ami szofizmákkal tölti meg és meddővé teszi a filozófiát s a tudományt. A szóalkotás viszont többnyire a többség értelmi ké­pességéhez igazodik, és az átlagos értelemnek legin­kább szembetíínő vonalak mentén érinti a valósá­gat. Ha pedig élesebb értelemmel vagy alaposabb megfigyeléssel át akarnád helyezni ezeket a vona­lakat, hogy jobban megfeleljenek a természetnek, a szavak tüstént felzúdulnak. Ezért feneklenek meg a tudósok nagy és ünnepélyes vitái gyakran a sza­vak értelmezése körÜli összecsapásokban, holott jobb volna, ha - a matematikusok szokása szerint - in­kább ezen kezdenék, és meghatározásokkal rendet teremtenének a szayak között; Igaz ugyan, hogya természet és az anyag kérdéseiben az ilyen megha­tározások a bajt nem orvosolják, mert a meghatá­rozások is csak szavakból állnak, és a szavak szava­kat újra meg újra a tényekhez,

és összefüggéseihez keH folyamod­amint a fogalmak és axiómák alkotásának

módjáról szóló részben fogjuk rövidesen kifejteni.

LX.

A szavak kétfajta ködkép hatalma alá vetik az értelmet: nem létező dolgokat (mert amint megfigyelés híján egyes dolgok név nélkül ma­radtak, éppúgy, pusztán a fantázia jóvoltából, van­nak nevek minden tárgyi tartalom nélkül); másrészt létező dolgokat jelölnek, de pontatla­nok, és csak hozzávetőleges, részleges elvonatkoz­tatásai a dolgoknak. Az előző csoporthoz sorolhatók a szerencse, az első mozgató, a bolygók gömbpá­lyái, a tííz mint elem, és más ilyen értelmetlen és hamis elméletekből származó elképzelések. Pedig

74

az efféle ködképektől aránylag könnyen megszaba­dulhatunk, csak állhatatosan meg kell tagadnunk és el kell vetnünk a mögöttük álló elméleteket.

Sakkal több gondot okoz és sokkal szívósabb a ködkéPek másik fajtája, amely a helytelen és gya­korlatlan elvonatkoztatásból származik. Szemlélte­tésül válasszunk egy szót (pl. a nedvességet) és vizs­gáljuk meg, hogyan illenek egymáshoz jelentései. Azonnal látni fogjuk, hogy a nedvesség kifejezés különféle és összeegyeztethetetlen cselekvéseket jelöl minden megkülönböztetés nélkül. Jelenti ugyanis azt, ami könnyen körülfoly más testeket, önmagá­ban meghatározhatatlan és nem szilárd; bármilyen irányban könnyen kitér, könnyen osztódik és szét­folyik; könnyen egyesül és összegyíílik, könnyen ömlik és mozgékony; könnyen tapad más testek­hez, és megnedvesíti őket; szilárd állapotból köny­nyen cseppfolyóssá válik. Ha már most használni és alkalmazni is akarjuk ezt a szót, akkor egyik je­lentés szerint a láng nedves, a másik szerint a levegő nem; egyik szerint a finom por is nedves, a másik· szerint az üveg is: könnyen kitetszik tehát, hogy ezt a fogalmat felületesen, minden kellő ellenőrzés nél­kül alkották, csupán á víz és más közönséges és gyakori folyadékok sajátságai alapján.

A helytelen és téves szavak közt fokozati különb­ségek vannak. Kevesebb a hiba a szubsztanciák el­nevezéseiben, főleg az alsóbbrendíí és jól megha­tározott fogalmak területén: a kréta, a sár fogalma például helyes; a földé helytelen; már hibásabb a cselekvések meghatározása, így a keletkezés, a pusz­tulás, a változás fogalmáé; a leghibásabb pedig - a közvetlen érzéki tapasztalás alá eső tárgyak kivé­telével - a minőségeké, mint például nehéz, köny­nyű, ritka, tömör stb. Meg kell adni azonban, hogy ezek között egyik-másik valamennyivel jobb a töb-

75

binél, aszerint, hogy milyen mértékben esik az ér­zékek ellenőrzése alá.

LXI.

A színház ködképei nem az emberi értelemmel együtt születtek, nem is észrevétlenül fészkelődtek bele, hanem kizárólag színpadra való elmélet­költemények és kiforgatott bizonyítási módszerek szüleményei. Eddigi fejtegetéseinkkel kerülnénk ellentmondásba, ha akárcsak kísérletet is tennénk megcáfolásukra. Sem sem bizonyítási mó~d-szerek tekintetében nem értünk azert semmi mncs az .Még örülhetnek is neki az ókoriak: nem esik csorba a tekintélyükön. Nem akarjuk őket lekicsiny­leni: mi kizárólag a helyes út kérdésével foglalko­zunk. Hiszen, mint mondják, az úton a sánta is megelőzi azt, aki az út mellett szalad. Sőt, az is ké~ zenfekvő, hogy minél ügyesebb és gyorsabb az, ~ki az útról letért, annál messzebbre fog tévelyedl1l.

A mi módszerünk a tudományok kidolgozásában nem nagyon hagyatkozik a szellem erejére és ?les­ségére, hanem szinte kiegyenlíti a tehetségek es ,az értelem különbségeit. Mert ha valaki szabaclkez­ből rajzol egyenes vonalat vagy tökéletes kört, akkor igen sok múlik a rajzoló szorgalmán és kézügyes­ségén, ha viszont vonalzó t vagy körzőt .ha,sznál, akkor alig valami, vagy úgyszólván semm!. Eppen ilyen a mi móclszerünk. Bár a részletes cáfolatok­nak nem sok értelme van, mégis kell néhány szót ejtenünk először az említett szektákról és elméletek változatairólj majd azokról az ismertető jelekről, melyekből kiderül, milyen gyenge lábon állna~, le?­végül pedig arról, mi okozta ezt a tengerny! bajt, és miért ez a tartós és általános egyetértés a téve-

76

désekben. Így lesz könnyebb eljutni az igazsághoz, így tisztul meg és kergeti szét könnyen a ködképe­ket az emberi értelem.

LXII.

Egész serege van a színház, vagyis az elméletek ködképeinek, bár sokkal többen is lehetnének, sőt talán lesznek is egyszer. Mert ha nem foglalta volna le az emberi szellemet hosszú évszázadokon át a vallás és a teológia, ha az államok vezetői (főként a monarchiákban) nem harcoltak volna az efféle újdonságok ellen - olyannyira, hogy akik vagyo­nuk kockáztatásával, saját kárukra ilyesmire adták a fejüket, nemcsak hogy jutalmat nem remélhettek, hanem megvetés és irigység volt a sorsuk - akkor kétségkívül számos új filozófiai szekta keletkezett és virágzott volna gazdag változatokban, mint ré .. gen a görögöknél. Mert amint az égbolt jelensége­iről többféle elmélet állítható fel, éppúgy, sőt még inkább számos rendszer dolgozható ki a filozófia jelenségeiről. Ezekben a valósággal színházi me­sékben még ugyanazokat a fogásokat is fellelhet­jük, melyeket a költők színpadi műveikben használ­nak: mondanivalójukat a színpadnak megfelelően alakít ják, a történeti valóságnál szebbé és hatáso­sabbá teszik, ki-ki a maga, szája íze szerint.

Filozófiájuk anyagának összeállítás ánál vagy sokat markoinak ott, ahol kevés a fognivaló, vagy keve­set ott, ahol sok, úgyhogy az ilyen filozófia tapasz­talati és természettudományos alapja mindenkép­pen igen ingatag, és tételei a kelleténél kevesebb adatra támaszkodnak. A racionális filozófia hívei ugyanis rendszertelenül, közönséges példákat ra­gadnak ki a tapasztalat anyagából, hitelességüket nem ellenőrzik, nem vizsgálják és elemzik őket lel-

77

kiismeretesen; a munka legjavát elméleti megfon­tolásokra és szellemük erőfesZÍtéséré bízzák.

Van a filozófusoknak egy másik csoportja, akik buzgón és alaposan elmélyedtek néhánykísérletben: ezekből dolgoztak ki és állítottak össze filozófiát, és minden egyebet csodálatos ügyességgel kényszerí­tettek bele rendszerükbe.

Van egy harmadik fajta is: ezeket a hit és a tisz­telet arra ösztönzi, hogy a teológiát és a hagyományt is belekeverjék a filozófiába. Némelyikük különc­sége odáig terjedt, hogy a tudományokat egyene­sen a szellemektől és géniuszoktól származtatja. A hamis filozófia tévedései tehát három családra, Jagolódnak, a szofisztikus, az empirikus és a babo­nás filozófiára.

LXIII.

Az első csoportra a legtanulságosabb példa Arisz­tote/ész. Ő dialektikájával rontotta meg a termé­szetfilozófiát, mert kategóriákból állította össze a világot; az emberi lelket, a legnemesebb szubsztan­ciákat a másodrendű fogalmaktól meghatározott nembe sorolta: a tömörség és a.ritkaság jelenségét, mely a testek térfogatának kiterjedését vagy csök­kenését jelenti, a cselekvés és a képesség szellem­telen megkülönböztetésével ütötte el; azt állította, hogy minden testnek megvan a rá jellemző egyet­len mozgása, ha pedig másik mozgásban vesz részt, ezt a mozgást valami külső ok idézi fel. Még szám- , talan más önkényes állítást aggatott rá a valóságra, mert az volt a legfőbb gondja, hogy egy kérdésre se maradjon adós a válasszal, minden szavában le­gyen pozitív tartalom; a dolgok belső valósága már sokkal kevésbé érdekelte. Mindez akkor világoso­dik csak meg igazán, ha filozófiáját más görög fi-

78

lozófusokéval vetjük egybe. Mert Anaxagorász211 homoiomeráiban Leukipposz és Démokritosz atom­jaiban, Parmenidész21 egében és földjében, Empedok­lész22 viszály- és vonzódáselméletében, Hérakleitosz­nak abban a nézetében, hogy a testek beleolvadnak a tűz különbségekkel nem rendelkező természetébe , majd ismét szilárddá tömörülnek, legalább van ter-mészetfilozófiai szemlélet: ízelítő t adnak a testek , a tapasztalat, a valóság természetéből, míg Arisz-totelész fizikája többnyire csak a dialektika szóla­mait csépeli, amikor az ünnepélyesebb cím alatt is ugyanezeket ismételgeti; metafizikájában inkább realista, mint nominalista23 módon. Az se ejtsen senkit tévedésbe, hogy Az állatokról írt könyvében, Problémáiban és más értekezéseiben igen sűrűn sze­repelnek kísérletek. Az ő véleménye jó előre ké­szen áll, és amikor tételeket vagy axiómákat állít fel, ügyet sem vet a tapasztalatra, amint kellene, hanem szinte gúzsba kötve, rabszolgaként állítja a ta­pasztalatot önkényes, előre megalkotott vélemé­nye szolgálatába; már csak azért is szigorúbb ítélet illeti, mint modern követf5it, a skolasztikus filozó­fusok (;soportját, akik egyszerűen faképnél hagy­ják a tapasztalatot.

LXIV

Az empirikus filozófia sokkal képtelenebb és ter­mészetellenesebb tételeket állít fel, mint a szofisz­tikus vagy racionális filozófia, mivel nem a megle­hetősen .erőtlen és felületes, de azért mégiscsak egyetemes és elég általános érvényű fogalmi köz­helyekre, hanem néhány kísérlet szííkmarkú és ho­mályös tanulságára támaszkodik. Az ilyen filozófia valósZÍníinek, sőt bizonyosnak ttínik azok szemé­ben, akik képzeletét a mindennapos gyakorlat so-

79

rán megrontották az efféle kísérletek, viszont a töb­bi ember hihetetlennek és haszontalannak tartja. Jól látható ez a kémikusoknak és dogmáiknak példá­ján.24 Másutt ma már alig találkozunk ilyen tanok­kal kivéve talán Gilbertus filozófiáját. Pedig az ilyen , filozófiákkal szemben a legnagyobb óvatosságra lett volna szükség, mert szinte előre látjuk, hogy ha tanács unkat megfogadva, az emberek sutba dob­ják a szofista tanokat, és komolyan kezdenek fog­lalkozni a kísérletekkel, akkor az értelem türelmet­len és elhamarkodott lendülete egyetlen ugrással, szinte röptében akar majd eljutni az általános téte­lekhez és a valóság elveihez, és az ilyenfajta filozo­fálással még nagyobb veszélyt idéz fel. Ezt a bajt kell már most megelőzn ünk.

LXV.

Napnál világosabb, hogya és a teológia hatalmasanelzülleszti a filozófiát, és seregestül idé­zi fel a bajt, akár a teljes filozófiai rendszerekben, akár azok részeihen. Hiszen az emberi értelemre éppoly nagy hatással van a képzelet, mint a fogal­mi közhelyek. Míg a harcias szofisztikus filozófia behálózza az értelmet, ez a fajta szinte költői fel­lengzősségével a fantáziára épít, és könnyen behí­zelgi magát az értelembe; az akarathoz hasonlóan ugyanis az értelemnek is megvannak - különösen emelkedett és nagy szellemekben - a maga nagy-

ravágyó céljai. Erre a fajta filozófiára a görögök között külö-

nösen jó példa Pütagorasz,2J de míg az Ő tanait durvább és nehézkesebb babonás nézetek csúfítják el, addig PlatólIét26 és iskolájáét sokkal veszedel­mesebbek és bonyolultabbak. Helyenként más fi­lozófiai rendszerekben is felmerül ugyanaz a hiba,

80

mert elvont formákat, cél-okokat, ős-okokat ke­vernek tételeikbe, és a közbülső okot igen gyakran figyelemre sem méltatják stb. Ezen a téren külö­nösképpen ajánlatos az óvatosság. Nincs ugyanis nagyobb csapás, mint a téves nézetek istenítése, és valódi döghalál az értelemre, ha térdet-fejet hajt hiú agyrémek előtt. Nemegyszer nagy meggondo­latlanul, még kortársaink sem riadtak vissza az ilyen hiábavalóságoktól, és a Genezis első könyvét, Jób könyvét és más szent iratokat akarták megmente­ni természetfilozófiájuk alapjául, holtakat kutatua az élők között. Ezt a dőreséget már csak azért is le kell küzdenünk, mert az isteni és emberi dolgok esztelen összezagyválásábólnem csupán légből ka­pott filozófia, hanem vallási eretnekség is szárma­zik. Nagynnüdvös tehát, ha józan ésszel csak azt adjuk meg a hitnek, ami a hité.

LXVI.

Ezzel végére is értünk a bitorolt tekintélyek fel­sorolás ának, melyek vagy fogalmi közhelyeken vagy keués kísérleten vagy babollán alapulnak. Vegyük most sorra, főképpen a természetfilozófiában az elméletileg feldolgozott anyag hibáit. Úgy találjuk, hogy az emberi értelmet félrevezetik a mechanika gyakorlatának tapasztalatai, amelyek szerint a tes­tek változását általában az okozza, hogy egymáshoz kapcsolódnak vagy szétválnak, ez támasztja azt a gondolatot, hogy ilyesmi történhet a természet nagy egészében is. Innen a dajkamesék az elemek­ről, amelyek egyesülése állítólag természetes testeket alkot. Viszont, ha a természet szabad működését veszi szemügyre az ember, dolgok, állatok, növények, ásványok fajai kötik le figyelmét, amiből könnyen jut arra a gondolatra, hogy léteznek a természet-

81

ben bizonyos őseredeti formák, s a természet ezeket igyekszik a valóságba átültetni; a sokféle változa­tért pedig a természet útjában álló akadályok, a ter­mészet tévedései, a különféle fajok összeütközése vagy kereszteződései felelősek. Az előbbi elképze­lés lett szülőanyja az ősi elemi sajátságoknak, az utóbbi a rejtett tulajdonságoknak és jellegzetes erők­nek, melyek mind meddő elméleti egyszerűsítések: kímélik a munkától a szellemet, és eltérítik a ko­moly vizsgálódásoktól. Pedig az orvosok már elég jó eredményeket értek el a másodlagos sajátságok és működések vizsgálatával, amIlyenek pl. a von­zás, taszítás, ritkulás, sííríísödés, tágulás, szűkülés, kizárás, megérlelés stb. S ha egyszerűsítés céljából nem rontották volna el helyes megfigyeléseiket az emlitett elemi sajátságok és jellegzetes erők beleke­verésével, azon igyekezve, hogyamásodlagos sa­játságokat elemi sajátságokra és azok b?nyolult és fel nem mérhető szövedékére vezessék VIssza - ahe­lyett, hogy még gondosabb és feszültebb figy~len:­mel a harmad- és negyedrangú sajátságokra IS kl­terjeszkedtek volna, és nem szakították volna idő előtt félbe megfigyeléseikkel-, akkor még nagyobb eredményeket érhettek volna el. Az efféle erőket pedig (nem pontosan ugyanezeket, hanem a h~zzájuk hasonlókat) nem csupán az emben test gyogysze­reiben kell felkutatnunk, hanem a többi természe­tes test változásaiban is.

De még ezeknél is több baj származik abból, h~gy a dolgok mozgató elvei helyett nyugalmI eivelket vizsgálják és kutatják, vagyis nem azt nézik, minek következtében, hanem miből jöttek létre. De az utóbbi kérdés csupán szócséplésre jó; a cselekvést az előbbi táplálja. Fikarcnyit sem érnek ugyanis a mozgásnak a jelenlegi természetfilozófiában h~sz­nálato s tudománytalan megkülönböztetésel, mmt:

82

a keletkezés, pusztulás, gyarapodás, csökkenés, vál­tozás és helyváltoztatás. Nézzük, mit akarnak ezek jelenteni: ha a test különben semmi változást nem szenved, csupán helyet cserél, ez a helyváltoztatás; ha a változás során a test tömege és mennyisége változik, ez a mozgás a gyarapodás, illetve csökkenés; ha annyira átalakul, hagy faj át és szubsztanciáját is megváltoztatja, és más formát ölt, ez a keletkezés és pusztulás. Mindezek azonban csak népszeriI ki­fejezések, és hajszálnyira sem hatolnak be a tenné­szet lényegébe; a mozgásnak csupán mértékei és szakaszai, nem fajai. Nem a mikéntre és amiértre, hanem a milyen mértékben kérdésre válaszolnak. Szót sem ejtenek ugyanis a testek (egymás felé irá­nyuló) törekvéséről és részecskéik mozgásáról, ha­nem csupán a mozgás durva, érzékelhető formáihoz igazítják felosztásukat, melyek másként mutatják be a dolgokat. Sőt, amikor a mozgások okait sze­retnék megmagyarázni, és erre alapítani felosztá­sukat, akkor is csak a természetes és erőszakos moz­gás ostoba megkülönböztetéséig jutnak el, ami nem egyéb egyszerű fogalmi közhelynél, hiszen minden erőszakos mozgás nyilván természetes is, mivel va­lamilyen külső hatóerő megváltoztatja a természet működését.

De ha valaki mindezzel nem törődve kijelenti például, hogy a testekben van valamilyen egymás felé irányuló kölcsönös törekvés, mely erélyesen szembeszegül a természet egységének megbontását célzó és űrt teremtő kísérletekkel, vagy kimondja, hogy minden test törekszik visszanyerni természe­tes kiterjedését, és akár összenyomják, akár kinyújt­ják, rögtön igyekszik visszanyerni régi térfogatát és méreteit; vagy azt állítja, hogy a testeket vonz­zák a hasonló természetű testek tömegei, és a szi­lárd testek a földkéreg, a ritkább és könnyebb tes-

83

tek az ég boltozata felé tartanak - akkor efféle meg­figyeléseivel valóban a mozgás fizikai válfajait írja le. Minden egyéb viszont csak skolasztikus logikai játék, amint ebből az összehasonlításból is kiviláglik.

Elég baj az is, hogya filozófiai elméletekben oly sokat a dolgok alapelveinek és a termé-szet jellemvonásainak fürkészé-séveI és holott hasznos gyakorlati eredményeket egj'edül a közbülső elvekt61lehetne remélni. Ezért gyárt ják a természetről az el­vont általánosságokat, míg végül a tisztán potenci­ális és formátlan anyaghoz jutnak; azután az ellen­kező végletbe esve addig boncolgat ják a természetet, míg el nem érnek az atomokhoz, melyek, ha létez­nek is, igen kevés gyakorlati hasznot hajtanak az embereknek.

LXVII.

Óvni kell az értelmet a filozófiák túlzásaitól is: gondolja meg, mielőtt elveti vagy jóváhagyja őket, mert az ilyen túlzások, úgy látszik, rögzítik és tar­tóssá teszik a ködképeket, és megakadályozzák le­küzdésüket.

Kétféle túlzás van: az egyik elhamarkodott dön­téseivel dogmatikus tekintélyi alapokra állítja a tu­dományt, a másik az akatalepsziát és a bizonytalan, vég nélküli vizsgálódást hirdeti. Az előbbi megsem­misíti, az utóbbi elernyeszti az értelmet. Arisztote­lész filozófiája ugyanis harcias cáfolatokkal halom­ra ölte a többi filozófiát, akár a török uralkodók testvéreiket, aztán minden kérdést eldöntött; már­most tetszése szerint állítja fel és oldja meg tételeit, hogy mindennek meglegyen a maga helye és vég­leges magyarázata. Követői között ma is ez az elv virul és uralkodik.

84

Platón iskolája viszont az akatalepsziát hozta di­vatba, eleinte inkább játékos kötekedésből és ellen­szenvből a régi szofistákkal, 'Protagórásszal Hippiász­szaF? és a többiekkel szemben, akik legjobban annak látszatától féltek, hogy valamilyen téren bizonyta­lanságon érik őket. Később azonban az új Akadé­mia dogmává tette és mintegy hivatalból vallotta az akatalep.sziát. Ez tisztességesebb elv, mint az önké­nyes döntések gyakorlata, mivel hívei azt hirdetik, hogy ők nem ássák alá Pürrhón és az ephektiku­sok28 l1üntájára az elméleti vizsgálódást, mert való­színűeknek tartanak ugyan bizonyos elveket, bár semmit sem ismernek el igaznak - mégis, ha az emberi szellemet nem élteti az igazság fellelésének reménye, akkor semmi sem sarkalja többé. Ezért akik erre az útra léptek, inkább csak a dolgok felszínén csaponganak kellemes vitákban és csevegésben, mint­sem hogy szigorú elméleti vizsgálódásra szánnák el magukat. Mi azonban kezdettől fogva állít juk és szüntelen hirdetjük, hogy az ember értelme és ér­zékei, éppen gyengeségeik miatt, nem tekintélyük csorbítására, banem alátámasztására szorulnak.

LXVIII.

Beszéltünk tehát a ködképek fajairól és hatásuk­ról; ünnepélyes és állhatatos eltökéltséggel kell meg­tagadnunk és visszavetnünk valamennyiüket, hogy nyűgeiktől megszabaduljon az értelem, mert az em­ber országa tudományon alapul, és nincs más kapuja, mint a mennyek országának, melybe nem léphetünk be, ha olyanok l1etn leszünk, I'niként cl kisdedek.

LXIX.

A hibás bizonyítások valósággal bástyái és erődei a ködképeknek, és amint a dialektikából ismerjük

85