12
JANUÁR INGYENES Havonta megjelenô olvasnivaló GALGA HÉVÍZ 1. szám 2005. JANUÁR „Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” A polgári év elsõ napján a 2005 évvel ezelõtt elõ- ször elhangzott angyali kórussal köszöntöm Honfi- társaimat, Galgahévíz falunépét, és köszöntök min- den jóakaratú embert. Ez a mostani évkezdet nem olyan kuriózum, mint az öt évvel ezelõtti ezredforduló, de ennek az új év- nek elsõ óráiban is számtalan gondolat jut az ember eszébe, mely a múlttal és a jövõvel kapcsolatos. Az elém toluló gondolat-kavalkádból szeretnék három gondolatot kiemelni: Az elsõ a köszönet, a hála gondolata és kifejezése. Hála a gondviselõ Istennek, hogy nem hagyott ben- nünket egyedül, mert általa jó társakat, jó családot, jó munkatársakat, jó barátokat találtunk, akikkel – és csakis velük együtt – tudtuk megoldani a felada- tainkat, elvégezni munkánkat, és könnyebb volt elvi- selni a ránk háruló nehézségeket, kisebb-nagyobb kereszteket, és ellenállni a különféle kísértéseknek. Köszönet a gondviselésért, a családért, az egészsé- gért, a falu gondját vállaló képviselõk munkájáért és áldozatáért, a polgármesteri hivatalban és intézmé- nyeiben dolgozó és vezetõ munkatársak fáradtságot nem ismerõ feladatellátásáért. Örömmel állapítha- tom meg, hogy azért az anyagilag és erkölcsileg konszolidált helyzetért, amely 2005. január else- jén Galgahévíz községet jellemzi, valamiképpen benne van mind a 2600 galgahévízi polgár, termé- szetesen mindenki a maga módján. A részvétel és a mérték ugyan nem egyenlõ, hiszen az ujjaink sem egyformák. Külön köszönet azoknak, akik az öntevékeny cso- portokban, egyesületekben tevékenykednek, saját örömükre és szórakozásukra, de mindazonáltal a kö- zösség javára: a Nõi Kórus, a Hagyományõrzõ Együttes, Gyermek- és Ifjúsági Néptánccsoport, felnõtt és gyermek színjátszó csoportok, Önkén- tes Tûzoltó- és Polgárõr Egyesület, II. Rákóczi Ferenc Nyugdíjas klub, Sportegyesület. Mûködé- sükkel legyenek továbbra is szülõfalunk jó hírvivõi és nagykövetei, ami a szépet, a nemeset, a követésre méltót illeti. T A R T A L O M B Ó L : Újévi köszöntõ Tallózó Olvasói levelek Vigyázat férfiak, figyeljünk magunkra! ÚJÉVI KÖSZÖNTÕ 2005. PDF Compressor Pro

PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

JANUÁR

INGYENES

Havonta megjelenô olvasnivaló

GALGA HÉVÍZ

1. szám2005. JANUÁR

„Dicsõség a magasságban Istennek és békesség aföldön a jóakaratú embereknek.”

A polgári év elsõ napján a 2005 évvel ezelõtt elõ-ször elhangzott angyali kórussal köszöntöm Honfi-társaimat, Galgahévíz falunépét, és köszöntök min-den jóakaratú embert.

Ez a mostani évkezdet nem olyan kuriózum, mintaz öt évvel ezelõtti ezredforduló, de ennek az új év-nek elsõ óráiban is számtalan gondolat jut az embereszébe, mely a múlttal és a jövõvel kapcsolatos. Azelém toluló gondolat-kavalkádból szeretnék háromgondolatot kiemelni:

Az elsõ a köszönet, a hála gondolata és kifejezése.Hála a gondviselõ Istennek, hogy nem hagyott ben-nünket egyedül, mert általa jó társakat, jó családot,jó munkatársakat, jó barátokat találtunk, akikkel –és csakis velük együtt – tudtuk megoldani a felada-tainkat, elvégezni munkánkat, és könnyebb volt elvi-selni a ránk háruló nehézségeket, kisebb-nagyobbkereszteket, és ellenállni a különféle kísértéseknek.

Köszönet a gondviselésért, a családért, az egészsé-gért, a falu gondját vállaló képviselõk munkájáért ésáldozatáért, a polgármesteri hivatalban és intézmé-nyeiben dolgozó és vezetõ munkatársak fáradtságotnem ismerõ feladatellátásáért. Örömmel állapítha-tom meg, hogy azért az anyagilag és erkölcsilegkonszolidált helyzetért, amely 2005. január else-jén Galgahévíz községet jellemzi, valamiképpenbenne van mind a 2600 galgahévízi polgár, termé-

szetesen mindenki a maga módján. A részvétel ésa mérték ugyan nem egyenlõ, hiszen az ujjaink semegyformák.

Külön köszönet azoknak, akik az öntevékeny cso-portokban, egyesületekben tevékenykednek, sajátörömükre és szórakozásukra, de mindazonáltal a kö-zösség javára: a Nõi Kórus, a HagyományõrzõEgyüttes, Gyermek- és Ifjúsági Néptánccsoport,felnõtt és gyermek színjátszó csoportok, Önkén-tes Tûzoltó- és Polgárõr Egyesület, II. RákócziFerenc Nyugdíjas klub, Sportegyesület. Mûködé-sükkel legyenek továbbra is szülõfalunk jó hírvivõiés nagykövetei, ami a szépet, a nemeset, a követésreméltót illeti.

T A R T A L O M B Ó L :� Újévi köszöntõ� Tallózó� Olvasói levelek� Vigyázat férfiak, figyeljünk magunkra!

ÚJÉVI KÖSZÖNTÕ2005.

PDF Compressor Pro

Page 2: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak vagyunk aszerint megítélni,hogy mit is hozott és adott nekünk. Ha egészséget,jólétet, örömöt hozott, akkor jó esztendõ volt, de habetegséget, megélhetési gondokat, bánatot, szomo-rúságot, netán szeretteink elvesztését, akkor felej-tendõ, rossz esztendõ volt.

Magunkról elmondhatjuk, hogy községünk lakóitették dolgukat, intézményeink jól, eredményesenmûködtek, néhány kisebb fejlesztést is sikerültmegoldani, melybõl kiemelkedik a Kegyeleti parkibuszmegálló. Polgáraink is tisztességgel gyarapod-tak és fejlõdtek.

Tiszteletre méltõ és szép gondolat a jövõt beoszta-ni és elképzelni, de mindig kell, hogy szemünk elõttlebegjen az örök igazság: „Ember tervez, Isten vé-gez.” A világ változása, a mindennapi bizonytalan-ság, az alapvetõ erkölcsi értékek nagyfokú deval-válódása azonban nem jelentheti azt, hogy felemeltkézzel várjuk helyzetünk további romlását és az ab-ba való belenyugvást.

Nekünk vezetõknek, de mindenkinek Galgahéví-zen feladatai és kötelességei vannak a jövõben is.Az intézmények tisztességes, zavartalan mûködteté-se, a település üzemeltetése, a mindennapok bizton-ságossá tétele mellett szükséges a lehetõségeinkszerinti legfontosabb fejlesztések elvégzése, 2005-ben az óvoda-felújítási munkálatok elkezdése és az„Általános Rendezési Terv” elfogadása. Olyan lég-kör megteremtése településünkön, hogy mindenmunkatársunk tudása és szorgalma legjavátnyújtsa, és mindezt tegye szorongás nélkül jó-kedvvel, szeretettel, polgáraink iránti elkötele-zettséggel.

Ünnepi köszöntõm és jókívánságaim befejezése-ként egy általam nagyon fontosnak ítélt gondolatraszeretném felhívni a figyelmüket, és hálás lennék,ha jó szívvel megfontolnák. Nevezetesen a ma világaa számos jó példa mellett félelmetesen kezd a szere-tetlenség és békétlenség évezrede lenni. Ebbe ter-mészetesen nem nyugodhatunk bele. A változást, il-letve a jóra való törekvést saját magunkban kellelkezdenünk. Vajon mit ér az az ember, akinek bé-kétlenség van a szívében? Mert ha békét teremtünka szívünkben – ami természetesen olykor borzasztó-an nehéz – ez a béke kisugárzik közvetlen környeze-tünk, családunk felé.

Így végül a mi békénk folyamatosan át- meg át-járja közvetlenül és közvetve a szûkebb és tágabbkörnyezetet is. Míly szépen fejezi ezt ki sokszorénekelt népénekünk:

Béke fejedelme, szentséges istenünk,Úr Jézus szent szíve, békéért esdeklünk.Békét adj szívünknek,Békét családunknak,Békét nemzetünknek,Békét a világnak.

Ebben a hitben és reményben kívánok Galgahévízminden polgárának boldog, békés újesztendõt, a jóIsten áldását, jó erõt, egészséget, megköszönvemegtisztelõ figyelmüket.

Dr. Basa Antalpolgármester

2 JANUÁR

TIGÁZ KÖZLEMÉNY

A lakosság részére nyújtott eddigi széleskörûtájékoztatásunkonkon túlmenõen, a földgázellá-tásról szóló 2003. évi XLII. törvénynek megfelel-ve közöljük társaságunk ügyeleti-készenléti szol-gálatainak telefonszámait a mûködési területün-kön található települések önkormányzatai felé.

Az ügyeleti-készenléti telefonszámon minden gáz-szolgáltatással kapcsolatos eseményt jelenteni le-het, amely a gázvezetéken (utcai és fogyasztói),vagy gázkészülékeken:

� szivárgás,� üzemzavar, szolgáltatási zavar,� személyi sérüléses baleset, haláleset,� rongálás� természeti katasztrófa,� közveszély,� terrorcselekmény során következik be.

A bejelentéseket gödöllõi üzemünk éjjel-nappalfogadja a 28/521 440-es telefonszámon.Fogyasztóink a gázszámlánk hátoldalán olvashat-ják a mûszaki ügyeletek telefonszámait.

Lengyel Istvánföldgázelosztási területi vezetõ

LovaglásTermészetszerû lovaglás és oktatás õsmagyar

lovakon akár rögtön terepen mindenkinek!

Telefonszám: 06/20 4434934

PDF Compressor Pro

Page 3: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

3JANUÁR

2004-ben születtek Galgahévízen

1. Budai Gergely János 2004.01.07. Jókai u. 54.2. Szél Viktor 2004.01.11. Kossuth u. 55.3. Oláh Noémi 2004.02.16. Jókai u. 24.4. Bakk Bíborka 2004.02.16. Szõlõ u. 8.5.Tóth Máté 2004.03.01. Dobó u. 43.6. Rácz Arnold 2004.03.01. Szent István u. 45.7. Oláh Jázmin 2004.03.23. Szõlõ u. 10.8. Nagy Brigitta 2004.03.23. Rákóczi u. 31.9. Beke Ervin 2004.03.24. Szent István u.

10. Pálinkás Márton 2004.05.06. Rákóczi u. 26.11. Bolbás Máté 2004.05.24. Szabadság u. 24.12. Bencze Attila 2004.06.28. Fõ u. 187.

13. Buzás Antónia Jázmin 2004.07.07. Jókai u. 16.14. Csorba Noémi 2004.07.07. Fõ u. 323.15. Varga Dániel 2004.07.19. Rákóczi u. 28.16. Sára Júlia 2004.08.14. Vörösmarty u. 1.17. Vidák Anita Amanda 2004.08.25. Szabadság u. 59.18. Nyerges Olivér 2004.09.02. József Attila u. 24.19. Páldi Márk 2004.09.14. Fürst Sándor u. 2.20. Tóth Norbert 2004.09.17. Fõ u. 293.21. Pleskó Zsófia 2004.10.03. Kossuth u. 41.22. Széles Szeverin 2004.10.13. Fõ u. 321.23. Gregus Máté Márk 2004.10.19. Kossuth u. 17.24. Gohér Katarina 2004.11.07. Rákóczi u. 51.25. Vidák Jázmin 2004.11.07. Kossuth u. 46.26. Lipták Noémi 2004.11.12. Szent István u. 49.27. Albert Krisztina Tamara 2004.12..05. Szabadság u. 29.

ANYAKÖNYVI ADATOK 2004-BÕL

2004-ben elhaláloztak

1. Matos Károly 2004.01.02. Dobó u. 40.2. Szabó Józsefné Juhász Erzsébet 2004.01.12. Fõ u. 93.3. Gyetvan Györgyné Vadkerti Rozália 2004.02.03. Fõ u. 79.4. Baranyi Margit 2004.02.13. Jókai u. 4.5. Kosmalla Hildegard 2004.02.23. Szent István u. 43.6. Danyi Erzsébet 2004.02.25. Petõfi u. 6.7. Vidák Gyuláné Csorba Piroska 2004.03.11. Rákóczi u. 42.8. Oláh Gábor 2004.03.13. Dobó u. 3.9. Száraz István 2004.03.17. Kossuth u. 53/a.

10. Fónagy Attiláné Csáki Julianna 2004.04.11. Vörösmarty u. 8.11. Deme Jánosné Basa Mária 2004.04.20. Szabadság u. 17.12 .Mohácsi Józsefné Maszlag Erzsébet 2004.04.28. Kossuth u. 18.13 .Kovács Pálné Varga Anna 2004.04.29. Hunyadi u. 15.14. Basa Antalné Gyõri Rozália 2004.05.03. Fõ u. 141.15. Király László 2004.05.31. Úttörõ u. 22.16. Gazsó Andrásné Bélész Margit 2004.06.01. Szabadság u. 19.17. Bangó Rudolf 2004.08.01. Jókai u. 41.18. Ruzsinczki János Ferenc 2004.08.04. Szabadság u. 41.19. Sima János 2004.08.15. Fõ u. 323.20. Kiss Dezsõ 2004.08.24. Kossuth u. 61.21. Tuka Ferencné Sallai Anna 2004.08.29. Honvéd u. 12.22. Danyi Mihály 2004.09.04. Szabadság u. 78.23. Jancsy Imréné Németh Borbála 2004.09.09. Fõ u. 258.24. Gregus Mihály 2004.09.11. Fõ u. 166.25. Fehér János 2004.09.22. Fõ u. 169.26. Alács Istvánné Kis Ilona 2004.10.10. Rákóczi u. 11.27. Lukács János 2004.10.13. Dózsa Gy. u.12.28. Gerõcs Imréné Rékasi Terézia 2004.11.26. Úttörõ u. 9.29. Szíj Lajosné Maszlag Ilona 2004.11.28. Zrínyi u. 12.

2004-ben házasságot kötöttek

1. Beke Ervin Galgahéviz 2004.01.24.Holicza Adrienn Galgahéviz

2. Sipõcz Zsolt Galgahéviz 2004.03.22.Patkás Anita Galgahéviz

3. Kanalas János Galgahéviz 2004.03.23.Tóth Margit MagdolnaGalgahéviz

5. Gregus István Galgahéviz 2004.05.08Komán Ibolya Galgahéviz

6. Száraz Zsolt Lajos Hévízgyörk 2004.05.22.Darnyik Regina Galgahéviz

7. Gohér Balázs Hévízgyörk 2004.06.12.Pikács Nikoletta Galgahéviz

8. Hajdu Szabolcs Galgahéviz 2004.07.03.Gódor Tímea Galgahéviz

9. Keserû Csaba Galgahéviz 2004.07.03.Sinkó Beáta Galgahéviz

10. Széles Szabolcs Tura 2004.07.17.Dolányi Mónika Galgahéviz

11. Csoma Szilárd Galgahéviz 2004.07.31.Földi Tímea Galgahéviz

13. Arroyo Schnell Alberto Marcos Spanyolország Hajdú Bernadett Galgahéviz 2004.08.21.

14. Kátai István Galgahéviz 2004.09.04.Jamrik Georgina Galgahéviz

15. Magyar Gyula Gödöllõ 2004.09.04.Kátai Sára Galgahéviz

16. Berki Tibor Galgahéviz 2004.09.18.Vidák Linda Galgahéviz

17. Lipták László Galgahéviz 2004.10.04.Czupor Zsuzsanna Ágnes Galgahéviz

18. Mácsai Zoltán Galgahéviz 2004.10.30.Hegedûs Zsófia Pécel

2004-ben ünnepelték 90. születésnapjukat

Darnyik Ferencné, Basa Erzsébet Péli Andrásné, Keserû ErzsébetBolbás Mihályné, Bozlék Margit Kucsik Ferencné, Drégeli MargitTóth Gáborné, Zsíros Margit Mácsay Jánosné, Romhányi MargitMészáros Mihályné, Szûcs Borbála Nagy Józsefné, Benik MáriaPéli Gáborné, Szabó Ilona Szeretettel gratulálunk!

3h

g

PDF Compressor Pro

Page 4: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

4 JANUÁR

SZOMSZÉDOLÁS

Dr. Basa Antal orr-fül-gégészszakorvost szinte egész Hatvan is-meri és becsüli. A város környékitérségekrõl nem is beszélve. A dok-tor úr mindmáig rendel a szakren-delõben, csütörtökönként pedigügyel a helyi Albert SchweitzerKórházban. Sokan tudják róla, hogya rendszerváltozás óta immár negyedik ciklusbanpolgármestere a közeli Galgahévíznek. Faluja a nyá-ron ünnepelte alapításának hétszázkilencvenedikévfordulóját, tisztelegve a katolikus hagományok ésa falu határában megörökített védõszentjük: SzentAndrás elõtt. Kívánunk a hatvaniak nevébenmind a doktor úrnak, mind a galgahévíziekneksok sikert! Épüljön és szépüljön tovább a telepü-lésük! Legyenek Galgahévíz polgárai boldogok!

HÉVÍZIEK EGYMÁST KÖZTFogadd el hálaénekem! c. mûsorával Magyaror-

szágon vendégszerepelt az olthévízi ökumenikus kó-rus. A Veress Lászlóné Panga Enikõ reformátuskántor által vezetett dalárda, amely a megalakulásaóta eltelt két évben számos meghívásnak tett eleget,és Istent dicsõítõ éneklésével Erdélyben egy tucat-nál is több helyen szolgált már, Istennek különösajándékaképpen most az anyaországba is eljutott. Ahelyi önkormányzat által is támogatott, 32 tagotszámláló együttes számára az olthévízi származású,jelenleg Sárospatakon élõ nevelõ-tanár, Szabó Ár-pád közbenjárása nyomán nyílt meg a magyarorszá-gi vendégszereplés lehetõsége.

Elsõ állomáshelyünk a törté-nelmi hagyományokban gaz-dag nagyváros, Debrecen volt.Megtekintettük a Reformátuskollégiumot, a Déry Múzeumotés a Református Nagytemplo-mot, majd folytattuk utunkatSárospatakra.Másnap, a délelõtti Istentiszte-leten, a pataki reformátustemplomban Veress László olt-hévízi református lelkész hir-dette az igét. Különös, mond-hatni történelmi léptékû volt eza szolgálat, amelyben az olt-hévízi és a sárospataki gyüle-kezet élete 270 év elteltével ta-lálkozott újra egymással: 1734-1735-ben ugyanis Olthévízenszolgált az a Diószegi Kis Já-nos, aki Olthévízrõl eltávozva,Sárospatakon folytatta papi hi-vatalát.Az igehírdetést követte az er-

délyi énekkar fellépése, melynek felekezeti sokszí-nûsége a bemutatott mûsorban is kifejezõdött: amindenki által ismert, közösnek tartott énekeinkmellett elhangzottak jellegzetesen református ésunitárius énekek, valamint egy római katolikus gyö-kerû csángó népdalfeldolgozás is. Két énekszám kö-zött Török István olthévízi unitárius lelkipásztorSzilágyi Domokos Bartók Amerikában címû versé-nek néhány részletét szavalta el.

A híres pataki kollégium és a vár megtekintéseután a kis erdélyi csapat, Gönc és Vizsoly érintésé-vel, Abaújszántóra indult. Vizsolyban a régi, Árpád-kori templom és az eredeti Vizsolyi Biblia nyûgözöttle bennünket. Mint szép híves patakra... és Ó, SzentIstván dícsértessék – szárnyalt itt is a helyhez illõének.

Abaújszántón Enghy Sándor lelkipásztor és fele-sége, és néhány gyülekezeti tag fogadott bennün-ket. Miután együtt örvendezhettünk egy kisgyer-mek megkeresztelésének, a délutáni Istentisztele-ten az olthévízi unitárius lelkipásztor hirdette azigét. Az igehirdetést itt is az énekkar mûsora követ-te. Reményik Sándor Kegyelem címû versét Amb-rus Csilla szavalta el. A vacsora után még hosszanbeszélgettünk vendéglátóinkkal.

TALLÓZÓ TALLÓZÓ TALLÓZÓ TALLÓZÓ

A Hatvani Hírek c. lap 2004. 7.számában bukkantam rá egy gal-gahévízi vonatkozású rövid cikk-re, amelyben polgármesterünk-rõl, Dr. Basa Antalról írnak. Habárhol hallok vagy olvasok Gal-gahévízrõl mindig megdobban aszivem és ráveszem a szerkesztõ-séget, hogy tegyük bele lapunklegközelebbi számába. Hát ezmost is így történt, íme olvassákÖnök is, hogy mit írt a HatvaniHírek!

Másik cikkünk egy kedves olt-hévízi csoport, egy ökumenikusénekkar magyarországi körútjá-ról szól. Természetesen Galgahé-vízen is jártak, ennek apropójántesszük közé beszámolójukat aKilátó c. lap 2004. 39. számaalapján. (MZS)

PDF Compressor Pro

Page 5: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

Hétfõn délelõtt folytatta útját az olthévízi csapat.Uticélunk az azonos nevû Galga-menti Hévíz volt,ahova azzal a szándékkal indultunk el, hogy egymajdani testvértelepülési kapcsolat alapjait tegyükle. Érkezéskor a község nevében Dr. Basa Antal gal-gahévízi polgármester köszöntötte az Olt-mentihévízieket, és mutatta be a települést. Innen a szom-szédos Hévízgyörkre utaztunk. Ide is a miénkhezhasonló név vonzott bennünket. Régi vágyunk telje-sedett, hogy megismerjük azokat, akik egy, a mi-énkkel rokon nevû faluban laknak. Nagy örömünkremár az elsõ pillnatokban kiderült: nemcsak a faluneve, hanem lakóinak lelke is rokon a miénkkel. Areformátus parókia udvarán Hévízgyörk fiatal lelki-pásztora, Szabó Zoltán és felesége, valamint a gyü-lekezet több tagja fogadott bennünket.

Azzal a reménnyel váltunk el, hogy a hévízgyörkiés olthévízi reformátusok között olyan testvéri kap-csolat jön majd létre, amelyben a rendszeres talál-kozások által, egymás hite által újra és újra kölcsö-nösen megerõsödhetünk (Róma 1,12).

A galgahévízi GAIA szálló éttemében folytatódotta tervezgetés, a galgahévízi és a hévízgyörki önkor-mányzati és egyház képviselõk körvonalazták a sok-szintû kapcsolatrendszer kiépítésének lehetõségét.A jövõben alkalom nyílhat majd kulturális, iskolai,vállalkozói és önkormányzati szinten is gyümölcsözõkapcsolat kiépítésére. Szeretettel gondolunk a min-ket vendégül látó gyülekezetekre, lelkipásztorokraés családjaikra, valamint azokra az egyházi és világivezetõkre, akik dalárdánk fellépéseit, elszállásolásátés ellátását megszervezték. Életüket és sorsukatimádságainkban hordozzuk. Bárcsak látogatásukkallehetõséget adnának nekünk, hogy kedvességüketviszonozni tudjuk!

Veress Lászlólelkipásztor

5JANUÁR

SSUULL II -HH ÍÍRREEKK

A december nem volt hosszú az iskolai életben.Három hetet jártunk csak iskolába, hiszen téli szü-net volt. A pihenés mindenkire ráfért. Így félév tá-ján elég sok a tennivaló: javítani kell a jegyeken, hamég lehet, kellet egy kis erõgyûjtés a diákoknak.

Decemberben történt:December 2-án a Zeneiskolások félévi meghallga-

tása volt. A Kókai Zeneiskola Kihelyezett Tagozatá-nak tanulói mutatták be, hogy mit tanultak a félévalatt. Furulya és dob elõadásokat hallhattunk. Min-den tanuló megfelelt a félévi vizsgán. Sokat gyako-roltak, aminek meg is lett az eredménye.

December 18. szombat, a téli szünet elõtti utolsótanítási nap. Szinte az egész hét karácsonyi hangu-latban telt, ezen a napon pedig iskolai szinten ismegemlékeztünk a szeretet ünnepérõl. Elsõ osztá-lyosaink vidám mûsorral köszöntötték az ünnepet.Végül a színjátszó szakkörös gyerekek elõadtákAndersen szép meséje alapján a “Kis gyufaáruslány” c. színdarabot.

December 19-én a Mûvelõdési Házban a KókaiZeneiskola tagozata Karácsonyi Koncertet adott.

2005. januárItt a félév mindjárt, amikor bekerülnek a bizo-

nyítványba a tudás alapján járó megérdemelt je-gyek. Talán az utolsó hetekben még lehet javítani.

Az iskolai farsangot 2005. február 4-én rendezzükmeg. Mindenkit szeretettel várunk! G.Cs.I.

PDF Compressor Pro

Page 6: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

6 JANUÁR

Az óvodában történtek

Képek a 2004-es nevelési év csemetéirõl és nevelõirõl

A tavalyi hó az idén csak mesebeli álom. S ha az álom valóra válik, a dombocska teletején

szánkózunk majd Te meg Én.

Néked zeng ez a dal, szívünk Téged ünnepel ma. Ahangok szárnyra kélnek, tengernyi szépet, jót kívánva

Néked! Tengernyi szépet, jót kívánva Néked!

Még kicsi vagyok den-den-den,édesanyám oviba visz engem.Járnak az évek dán-dán-dán,felnövök szépen, lassacskán.

Ez a lábam ez-ez-ez, jobban járja mint emez.Édes lábam jól vigyázz, mert a másik meggyaláz!

Sok örömet e házban, boldogságot családban.

Karácsony napja örömünnep,mi Urunk Jézus megszületett.

Öröm van a mennyekben, öröm itt a szívünkben,hogy a Miénk lett.

Kicsik vagyunk, láthatjátok kicsi fiúk-lányok.Nem pacsirták, nem is rigók, cinkék-csalogányok!

Együtt vagyunk egész nap, itt az óvodában.Este pedig otthonunkban, ki-ki családjában!

PDF Compressor Pro

Page 7: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

7JANUÁR

KISKARÁCSONY – NAGYKARÁCSONY

A mûvelõdési ház hírei

Az immár hagyományos eseménynek számító “falu-karácsony” annyira hozzátartozik falunk életéhez,mint egy család karácsonyához a fenyõfa vagy mond-

juk a bejgli (helyesebben diós vagy mákos patkó). Napersze, éppen meglennénk falukarácsony és bejgli nél-kül is, de az biztos, hogy hiányérzetünk lenne.

Galgahévíz szerencsés falu, mert bõven van válasz-ték szerepelni vágyó csoportokban. Csupán egyetlenprobléma adódik évrõl-évre, mégpedig az, hogy túlhosszúra sikeredik a mûsor, pedig már mindencsoport csak a „minimum mûsorát” adja. Válasz-tani pedig nem akarunk, hiszen minden csoport-nak szeretnénk szereplési lehetõséget adni kará-csonykor. Hasonlóan az elõzõ évekhez, az idei prog-ram is nagyon jól sikerült, s a közönség nagy tap-sokkal hálálta meg a szereplõknek az elõadást.Visszatekintõnkben egy kis „képcsokrot” nyújtunkát Önöknek, íme: M. Zs.

PDF Compressor Pro

Page 8: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

8 JANUÁR

ÉÉDDEESSAAPPÁÁMM:: EERRÕÕSSVVÁÁRRII PPÁÁLL 2222 .... rrrréééésssszzzz

Gyermekként sokszor játszottunk “iskolá-sat” (testvérem nem lévén) barátnõim el-fogadták, hogy én vagyon a tanítónéni.Felsõben õrsvezetõ voltam. Pajtásaimörömmel jöttek az õrsi órákra. Gyer-mekszeretetemet szüleimtõl örököltem,s talán már az anyatejjel szívtam ma-gamba? Kezdtem úgy érezni, hogy én ispedagógus leszek. Megkérdeztem édes-apám véleményét: “mi lenne, ha én is......?

Apa nyelt egyet, de a szemében öröm-könnyek csillogtak. “Ha így döntesz, nagyonörülünk édesanyáddal együtt. De tudnod kell: gyönyö-rû pálya, de nagyon nehéz. Meg kell találnod a kis-gyermek lelkéhez vezetõ utat!

Mondok egy példát: egy kis fát is három éves koráiglehet oltogatni, utána fejlõdnie kell, majd a vadhajtáso-kat nyesegetni. Hasonló a gyermek is. 3 éves koráig“oltogatni kell” - (következetesen nevelni) - megmutat-ni a szépet, a jót, családias, kellemes, békés környezet-ben. Fejleszteni kell a kisgyermek egész lényét, hogyigazi személyiséggé érjen - s közben-közben a “vadhaj-tásokat” nyesegetni.

Akkor még nem igazán értettem, de közel 30 évespedagógusi pályám során rájöttem, hogy igaza volt.Elõször az ovisaim, majd a saját gyerekem, illetve aziskolásaim nevelése során vált be ez a “recept”.

Rendkívül becsületesen neveltek édesanyámmalegyütt, rá kellett jönnöm, hogy ezt a munkát csak elhi-vatottságból lehet végezni. A diplomám megszerzéseután már hárman oktattunk, neveltük az ifjúságot. Agyakorlati munkámban adódó problémák megoldásá-nál mindig szívesen adtak segítséget.

A mai napig emlékszem édesapám történelem ésmagyar óráira. Megtanított TANULNI, VÁZLATOTÍRNI, LÉNYEGET kiemelni. (A fõiskolai évek alatt isebbõl éltem.)

Az óráira felkészületlenül sosem ment. A nehezeb-ben érthetõ anyagrészeket gyakorlati példákkal színe-sítette. Szigorú volt, de következetes, mégis népszerûvolt a diákok körében Minden újra nyitott volt. Nemvolt olyan pedagógiai újság, folyóirat, amit ne ismertvolna. Állandóan képezte magát. Ritkán múlt el nélkü-le Történelmi Nyári Egyetem - Szegeden. De nemcsakpasszív hallgatója, aktív közremûködõje is volt az elõ-adásoknak. Segítette a pályakezdõk munkáját. Ritkavolt a megyében a pedagógusok között, aki nem hallot-ta még Erõsvári Pali bácsi nevét. Hozzá mindig lehe-tett segítségért menni a falu apraja-nagyjának. Min-denkihez volt egy-egy kedves szava, “jópofa” mondata.Sokszor mondogatta (s ezt a mai napig így tartja) “Hu-mor nélkül nem lehet élni!” - míly igazság ez. Humora,jókedve (bármilyen bánata volt is) - mindig átsegítette,az esetleges kudarcokon. Volt ereje talpra állni, “kijön-ni a gödörbõl”, s újra kezdeni.

Ritka volt az olyan pedagógiai pályázat, amire nemírt dolgozatot, és az nem nyert helyezést. Szinte már“beutalója” volt az Országos Széchenyi Könyvtárba,

kutató munkája során.Nyugdíjas lesz. Eleinte összeszorul a szíve,

amikor meghallja az iskolai csengõszót...Próbál tartalmas nyugdíjas életet élni. Moz-gatórugója a falunak. A Nyugdíjas Klub ál-landó hétfõ esi elõadója. Községi könyvtároslesz. Segíti a könyvtárlátogatókat a könyv-kölcsönzésnél, ötleteket ad a válogatásnál. Úgy érzi van még dolga a világon.

10 évvel ezelõtt a gödöllõi Damjanich Általá-nos Iskola történelem szakos tanárt keres. Õ

jön. Kollégák leszünk. Újra a régi tûzzel, szívveldolgozik. A saját unokája is tanítványa lesz . Kollé-

gáim tisztelik, becsülik, szeretik a gyerekek csüngenekaz óráin - mindenki Pali bácsija lesz Gödöllõn is.

Nagy-nagy kitüntetés éri. Munkásságára “i” betûjé-re felkerül a PONT - Galgahévíz Díszpolgára lesz.

Csodálatos ünnepséget rendeznek tiszteletére - aholszem nem marad szárazon.

Szerinte csak így, becsületesen lehet és szabad élni.Soha nem csapja meg a “pénz szaga”.

Állandó közremûködõje a Faluünnepek megnyitói-nak. Részt vett a Galgahévíz könyv megírásában, sörült megjelenésének. Ismét “fontos” embernek érzimagát. Szívesen dedikálja a faluról megjelent könyve-it, kinek-kinek - érdeme szerint.

Nyugdíjas éveit a BETEGSÉGE teszi nehézzé. De,ha voltak is hullámvölgyei, mindig kilábalt belõlük - sszerinte, ezt humorának és szeretõ családjának kö-szönheti, no meg az emberek szeretetének.

Nem volt hiábavaló élete munkája, az elvetett mag-ból termés lett, és aratni is tudott.

Ma is emlékszem az esti és a vasárnapi ebéd utáni(szûnni nem akaró) beszélgetéseinkre. Felnõttként issokszor mentem és megyek haza tanácsaiért úgy mintkolléga, úgy mint gyermeke, úgy mint szeretõ unokájaédesanyja. Mindig diplomatikusan nevelt. Nem vettemészre, hogy irányít, mégis jó irányt adott. Meghallga-tott és “jó mederbe terelgetett” - s az általa megadottút volt a helyes.

Sokszor mondogatta: ne dönts rögtön, higgadj le,számolj 10-ig..... és mennyire igaza volt.

Belém plántálta az általa megkezdett pedagógiaiutat. Nekem már könnyû volt, hiszen csak tovább kel-lett haladni rajta. S ha néha elbizonytalanodom, Õ ottáll mellettem és segít. Büszke vagyok rá! Szavakbanem tudom foglalni, mennyire örülök, hogy Õ az énÉDESAPÁM.

“Az én jó apámnál, nincs jobb a világon,Hiába keresem, párját nem találom....”

Köszönetem jeléül, befejezésül, Mécs László sorai:“ Hogyha minden folyó, lelkemen átfolyna,

s ezer - hála malom csak zsoltárt mormolna,az én köszönetem így is kevés volna.”

Szeretõ leányod:Erõsvári Erika(Tar Jánosné)

PDF Compressor Pro

Page 9: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

9JANUÁR

Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több levelet ka-punk olvasóinktól. Szinte minden számunkban kö-zölhetünk legalább egyet. Januári lapunkban há-rom kedves olvasónk, Darnyik Ervin, Kristóf Já-nos és Gregus József írásait tesszük közzé. Minda három gondolatébresztõ, érdekes levél. Töprengje-nek el Önök is a felvetett kérdéseken, s ha kedvüktartja írják meg Önök is saját véleményüket! Vár-juk hozzászólásaikat, de más témájú írásokat, leve-leket is szívesen közlünk. (MZS)

KÖSZÖNET2004. júliusától a Galgahévízi Polgármesteri Hiva-

tal alkalmazottjaként dolgozom. Az elmúlt fél évelteltével sokmindent másként látok a faluval és afalubeliekkel kapcsolatban. Errõl szeretnék mostnéhány gondolatot megosztani az olvasókkal.

Munkám során rájöttem, hogy Galgahévízen na-gyon sok jószándékú és segítõkész ember él. A pol-gármester úr, a jegyzõ úr és kollégáim segítségévelpróbáljuk a falut szépíteni, fejleszteni. Úgy látom,hogy ez nemcsak nekünk, hanem a falubeliek szá-mára is fontos, hisz – örömünkre – segítõ szándék-kal közelednek a munkánkhoz (pl. kisegítenek szer-számokkal, gépekkel, gépi munkákkal, szakértelem-mel, fizikai munkával, jótanáccsal). Úgy gondolom,hogy az a szó, hogy köszönet, manapság már csakközhely, de mégis szívbõl köszönöm a sok segítségeta falunkban nyitott szemmel és nyitott szívvel élõembereknek, mindazoknak, akik bármivel segítet-ték munkánkat.

Talán még nehezebb új évet kezdünk, így nagyobbszükség lesz közös gondolatokra, építõ jóakaratra agondok és a problémák megoldásához. Jövõbeli tá-mogatásukat elõre is tisztelettel megköszönöm ésezúton is eredményekben gazdag, boldog új eszten-dõt kívánok minden galgahévízinek a „faluvers”egy versszakával!

Hévíz képe épül, szépülHívõ emberek szívétõl.Sógor, koma, jóbarátBoldog hévízi család.Segíts nekünk IstenünkA falunkért küzdenünk!

(Zsoltár egy faluért)

Darnyik Ervin

EMLÉKEKEmlékszem egy szájra, amelynek csak egy ici-

picit kellett volna szélesebbre húzódnia, amikor azigent kimondja. Akkor már kedvessé vált volna tõleaz egész arckifejezése. A kedvesség aztán boldoggátett volna sok embert, akik kérõ szavakat mondot-tak az arc felé, eleinte habozva, akadozva, késõbbhadarós sietséggel, majd ismét lassan, elfakult, kín-lódó hangon mind szörnyûbb kényszeredettségben.

Ha az a száj nem marad olyan kevély, a kérõ em-berek hátán nem futkosott volna a hideg. Halánté-kukon nem lüktetett volna láthatóan az ér, és nemfagyott volna arcukra az a kínos, reménytelenigyekvés, amely egyszerû kegyetlenséggel mintáztameg, hogy milyen könnyû megalázni valakiket, mégakkor is, amikor teljesítik is néhány egyszerû kéré-süket.

Emlékszem egy hangra, amelyet kéjes élvezettelszínezett fölényesre a gazdája, akik felé a dicsõhang szállott, megremegtek. Fejüket felkapták, demegállt a mozdulatban és az arcukra toluló sértett-séget kínos mosolyba torzította. Szelíden feleltekvissza méla gondolataikban s bár igaziban õk gyõz-tek, mégis a végén megalázottak maradtak. A szó-nok diadalmasan élvezte gyõzelmét.

Emlékszem egy mozdulatra, egy lefelé lendülõkézlegyintésre. Akik ezt a választ kapták, vérvörös-re pirultak. Szemük riadtan repdesett, mintha se-gítség után próbálnálnak kutatni, torkuk elszorult,végül semmit sem mertek mondani. A legyintésmindannyiukat leterítette, de megalázottságukbanmég sóhajtásukat is eltitkolták.

Emlékszem egy szóra, egy hangsúlyra, egy szem-villanásra, amelyet nem kellett volna feltétlenülilyen hangsúllyal kimondani. Mert ha ezek nem ígyhangzanak el, akkor a szó, a hangsúly igazzá válha-tott volna, mindannyiunk örömére. Nem keseredettvolna el sok ember élete, nem szenvedett volna azembertelenség miatt az, akinek el kellett viselnie.

Emlékszem egy levélre, amelybõl kifelejtették aszeretetet, pedig a sorok között elfért volna. Egykacagásra, amely megszégyenített sokakat. Egyszellemes mondásra, amely jó hírét keltette elmon-dójának, de meggyilkolt egy ártatlant. Egy kínálómozdulatra, amelyre az éhes ember csakis úgy vála-szolhatott, hogy mosolyogva tolta el maga elõl a tá-lat. Egy köszöntésre az utcán, amelyet a köszöntöttegyén soha nem tudott megbocsátani. Egy meghí-

Olvasóink írták Olvasóink írták Olvasóink írták

PDF Compressor Pro

Page 10: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

10 JANUÁR

vásra, amelybõl a meghívottnak meg kellett értenie,hogy azt szeretnék, ha nem menne el. Egy dícséret-re, amely rágalomnak is beillett volna.

Olyan múltat idéztem, amelyet valamennyien itt, eközösségben, ki így, ki úgy, átéltünk. Az ember dol-ga, hogy a múlt tanulságait levonja, azt elemezve ajövõt építse. Ezért egymás iránti jósággal, tisztaszívvel és lélekkel feledjük a múlt torz emlékeit,kezdjük a most következõ új esztendõt.

Kristóf János

SZÉGYENTELJES NAP:2004. DECEMBER 5.

Nemzetegyesítés kezdett kibontakozni a gyaláza-tos trianoni országrombolás enyhítésére. Magyartestvéreink a határon kívül epedve várták ezt a na-pot, hogy egy korrekt szavazás folytán szorosabbrafûzhessék a kapcsolatot az anyaország magyarjai-val. Sajnos, õk nagyon, de nagyon csalódtak, mivela szavazás negatív – elutasító – eredményt hozott arészükre.

Ezt érdemelték testvéreink? No nem! Akkor ho-gyan történhetett a sikertelenség? Egyszerû a ma-gyarázat: véleményem szerint az MSZP-s miniszter-elnök félre tájékoztatta az egyszerû embereket azonfelsorolásával, hogy micsoda nagy megterhelést je-lentene az országnak, ha az igen szavazatok – abszo-lute – gyõznének. A félrevezetett szegény emberekmár attól tartottak, hogy kenyerük sem lesz, hamegszállják a kinti magyarok az országot. Ezekután sokan nemmel szavaztak, vagy el sem mentekszavazni. Tehát Gyurcsány miniszterelnöknek bejötta számítása, gyõzött. Ez legyen a legnagyobb örö-me. Azt, hogy székely barátaink mit kívánnak neki,nem is merem papírra vetni.

Ha bizonyos áldozatba került volna is külhoni test-véreink magyar állampolgársága, idézve Horn Gyu-la szavait, „na és akkor mi van?” Javaslom, hogy ki-sebb apparátust alkalmazzon a miniszterelnök ésmegtakarítja a többletköltséget.

Tisztelt falumbélieknek figyelmébe ajánlom Széc-henyi István szavait:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, ami-nõt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba,vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületesnép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókatminél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egyhitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Ak-kor az a nemzet aljas vagy mûveletlen.”

Greguss József

Galgahévíziek figyelem!

Köztudomású tény, hogy Magyarorszá-

gon az utóbbi években egyre gyakoribb a

vastagbélrák. Gyógyítása sokkal több re-

ménnyel kecsegtet, ha ezeket az elváltozá-

sokat már korai stádiumban felismerik! A

panaszmentes stádiumban felismert vas-

tagbél daganat gyógyítható! Már korai

stádiumban megjelenik a vér a széklet-

ben, ami egyszerû székletvizsgálattal ki-

mutatható. Ehhez nyújt Galgahévíz lakói-

nak segítséget az Albert Schweitzer Kór-

ház Gasztroentorológiai Osztálya, és ren-

delkezésükre bocsátja a székletkazettá-

kat. Ennek technikai lebonyolítását Dr.

Jancsy György, községünk háziorvosa vál-

lalta. Január vége felé megérkeznek a

vizsgálati tégelyek Jancsy doktorhoz.

Kérjük a galgahévízieket, hogy érdek-

lõdjenek a rendelõben és minél többen ve-

gyenek részt a vizsgálaton. Ennek remé-

nyében kívánok Önöknek Boldog Új Esz-

tendõt erõben egészségben!

Dr. Popovits Józsefgasztroentorológus fõorvos

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönjük mindazoknak, akik édesapánk, DARNYIK PÁL

tragikus halálakor együttérzésüket fejezték ki és osztoztak

mély gyászunkban.

Gyászoló Család

PDF Compressor Pro

Page 11: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

11JANUÁR

Decemberben történt

December 15. szerda Kis karácsonyi összejövetelTöbb mint húszan voltunk, akikkel együtt jól éreztükmagunkat. Versekkel és dalokkal rajzoltuk meg a ka-rácsonyi hangulatot, mesékben mélyedtünk el és szo-kásos egyéni meglepetésekkel kívántuk egymásnakszép ünnepeket.

Boldog új év - RECEPT

Vegyünk 12 teljes hónapot. Tisztítsunk le róluk gon-dosan minden keserûséget, gyûlöletet, irigységet. Ahónapokat vágjuk 28, 30 ill. 31 szeletbe, de ne egyszer-re fõzzük készre. Vegyünk sorra minden egyes napot,adjuk hozzá a következõket: egy csipet hit, egy csipettürelem, egy csipet bátorság, egy csipet munka. Min-den naphoz azonos rész remény, hûség, jóság kell. Jóldolgozzuk össze egy rész imával, egy rész meditáció-val, egy rész szorgalommal. Fûszerezzük bõségesenjókedéllyel, keverjünk el benne alaposan egy csipetboldogságot, kevés rumlit és nagykanálnyi humort. Tálaljuk szeretetben, körítsük mosollyal.

(Szerzõje ismeretlen, más-más helyrõl már megkap-tam ezt a receptet, osszuk meg hát mi is!)

Minden kedves olvasónak és népfõiskolásnak bol-dog új esztendõt kívánunk!

M E G H Í V ÓJanuár 25. kedd 18 –20 óra

Varga Péter – Gyermeknevelési tapasztalatok

Az elõadó fõleg kamaszoknak szóló, párválasztássalfoglalkozó könyve a SPIELHÓZNI. Ennek kiegészíté-seképpen szülõknek szóló gondolatai is igen értékesek.Jöjjön itt egy részlet a könyvébõl, mellyel ha már vi-tatkozunk, biztosan elgondolkodunk rajta, s el is jö-vünk vele beszélgetni…

„Idõnként meghívnak szülõk is elõadást tartani. Azilyen, ún. SZÜLÕ-SPIEL-en szoktam gyermeknevelé-si rögeszméimrõl beszélni… Értékes felnõtté kell agyereknek válnia, ez az õ dolga! Bár tudom, sokakbanellenérzést szülhet, mégis úgy gondolom, hogy a gye-reknek nem a tanulás a dolga. Természetesen a har-monikus, érett egyéniség kialakulásához szükség van atanulásra, de a gyerek elsõdleges dolga az, hogy fel-nõtté váljon. És ehhez, a tanuláson kívül másra is

szüksége van. Bizonyos életkorban égetõen szükségevan „barátokra”, akikkel együtt „kell” lennie! Késõbbarra is szükség lehet, hogy a gyerek elkezdje tanulni amásik nemhez kötõdõ normális kapcsolatok kialakítá-sát. Ez pedig mind idõt vesz igénybe…Másrészt határozottan belém gyökerezõdött az a véle-mény, hogy a tanulás a gyerek dolga! Nem pedig aszülõé. A szülõ feladata, hogy a hitet, a megfelelõ ér-tékrendet átadja a gyerekének, és elsõsorban az a dol-ga, hogy szeresse a gyerekét. Méghozzá jól szeresse!…Sok szülõ, már egészen kicsi korban hozzászoktatjaa gyerekét, hogy a tanulás a szülõ dolga, õt érdekli iga-zán. Megcsináltad a leckét? Mi van föladva? És így tovább. Már a 6 éves gyerek megtanulja, hogyaz egész iskola-dolog az anyukának fontos. Mit törõd-jön vele õ, majd szól anyu….” A továbbiakban is érdekes és elgondolkodtatóak okfej-tései, feltétlenül ajánlom gyakorló szülõk figyelmébe akönyvét és természetesen az elõadását is.Az elõadó Spielhózni címû könyve elõvételben a Nép-fõiskolán is megrendelhetõ, megvásárolható.

Egészségvédelem

A Magyar Rákellenes Liga Petõfibányai Szervezete(MRLPSZ) 6 éve dolgozik és aktívan tevékenykedik atársadalomért. Feladatuknak tekintik, hogy a lakos-ság, a gyermekek és felnõttek széles körét megtanít-sák az egészséges életmódra, önvizsgálati módszerek-re, melyekkel a rákbetegségek idõbeni felismerésemegkönnyíthetõ.

Elõadásaikat a következõkben ajánljuk szíves figyel-mükbe:Egészséges életmód – közös ételkészítés, vagy ha er-re nincs mód, kész ételek bemutatása, kóstolás, és el-méleti ismeretek az egészséges táplálkozásról. Azalapanyagokat a MRLPSZ biztosítja.Önvizsgálati módszerekA mell önvizsgálata (elmélet és gyakorlat)A here önvizsgálata (tv és video szükséges ezen elõ-adásokhoz)

Alkalmas helyszínek és programok: iskolai tanóra,szakkör, mûvelõdési házak, iskolák egészségnapi ill.egyéb rendezvényei, melyhez csatlakozhatnak e prog-ramok.

Megkeresésüket várják: Bertáné Komenda Ramóna 06-30-644-8990Kürti Krisztina 06-70-267-5397

NÉPFÕISKOLAI HÍRADÓ

PDF Compressor Pro

Page 12: PDF Compressor Pro GALGA HÉVÍZ - galgaheviz.hu · A második gondolat a visszatekintés, a már tör-ténelemmé vált 2004-es esztendõre. Az elmúlt, letû-nõ éveket hajlamosak

AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK!

Vigyázat férfiak,figyeljünk magunkra!

„Akikre büszkék lehetünk” sorozatunk korábbicikke indította mostani megszólalónkat arra, hogyelbeszélje betegsége történetét, mely igen fontos té-mát feszeget a férfiak életében.

1996-ban jelentkeztek az elsõ tüneteim. A vizeletelakadt, nem indult meg. Szinte csak a vízcsap csö-pögésének hangjára lehet elõcsalogatni. Ráadásulnagyon sûrûn kellett mennem. Az urológust felke-restem, aki prosztata gyulladást állapított meg. Eztgyógyszeresen kezelték, valamint masszírozást ja-vasoltak az ORFI Kórház reumatológiáján. Igyment ez egy évig.

Az ORFI-ban is elküldtek urológiára, ott aztmondták akkor, hogy tünetmentes vagyok, de félévmúltán jelentkezzem.

Elég kellemetlen vizsgálatokat éltem meg. Aszokványos vizeletvizsgálatot mindenki ismeri,nincs abban semmi különös. A végbélen keresztülitapintásos vizsgálat már kellemetlenebb. Ha ekkorprosztata-nagyobbodást észlel az orvos, akkor vér-vétellel, az ún. PSA szintet vizsgálják.

Az elkövetkezõ idõkben az ORFI-ban újra vérvé-telre került sor és megállapították, hogy emelkedetta vér PSA szintje. Emiatt egy napos kismûtétet haj-tottak végre rajtam, biopsziával vettek szövettanivizsgálatra mintát.

A vérvételt, a biopsziát, három hónapon át hét al-kalommal ismételték meg, majd megállapították,hogy rosszindulatú prosztata nagyobbodás alakultki, melyet mûtétileg el kell távolítani.

Felmerül a kérdés, miért kellett hét alkalommalezt a vizsgálatsorozatot átélni? Tulajdonképpen egyfolyamatot követtek, mert egyre emelkedett az a bi-zonyos PSA érték.

Igen nagy mûtét elé néztem. Feleségem a hazáigtartó utat végig sírta, én is nagyon letört voltam.Ami ezek után lejátszódott bennem, az az, amit min-den halandó átél, ha kimondják a rák szót, a végsõgondolatokkal kezdtem el foglalkozni. Igaz a fõor-vos örömmel mondta:

- Megtaláltuk a problémát, ami miatt ide tetszettjárni!

Ezt követõen alapos kivizsgálás volt, CT és izotó-pos vizsgálat, ahol aztán megállapították, hogy nincsáttét, tehát a szervezetemben máshol nem képzõd-

tek daganatok. Hála Istennek! Egy orvoscsoportdöntötte el a mûtét napját. Elmondták elõre, hogy amûtét során a prosztatából mintát vesznek, meg-vizsgálják a kivett mintát, majd ennek eredményé-tõl függõen jönnek a további kezelések.

A 4,5 órás mûtét során a kivett minta negatív lett.Igy is el kellett távolítani a prosztatát és a hozzátartozó vezetéket.

Nagyon hosszan, sokáig tartott a lábadozásom,különösen a vizeletcsepegés volt nehezen elviselhe-tõ. Ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig tart a mûtét,valamint a lábadozás, nem engedtem volna magammegmûttetni. Pedig jót tettek velem.

Akkor és a mai napig is hálásan gondolok az orvo-sokra s köszönöm a Jó Istennek is, hogy megsegí-tett. A mûtétet végzõ orvos odajött hozzám, s mond-ta: - Gratulál, amiért ilyen bizalommal voltam irán-tuk és korrektül elviseltem ezt a nagy mûtétet. Énmeg õket dicsértem meg, köszöntem, hogy segítet-tek rajtam.

Nem tudom, hogy meddig lehetek szeretteim kö-rében, de eddig is négy szép évet kaptam az élettõlés a Jó Istentõl. Jelenleg is rendszeresen járokkontrollra a Budai Irgalmasok Kórházába. Bevon-tak egy kísérleti csoportba is. Élmény volt az ott-tartózkodás azért is, mert hitgyakorlásomban elmé-lyülhettem, megtanultam breviáriumozni is.

S, hogy mi lenne az üzenetem férfitársaim számá-ra?

Ajánlom és szeretettel mondom tollba, hogy (azirodalmi adatok szerint leginkább 45 éves kor után)szánjunk idõt magunkra, menjünk el szakorvos-hoz, amikor hasonló, aprónak tûnõ vizelési problé-mákat észlelünk. Amikor ez a probléma fájdalomér-zettel jelentkezik, akkor már késõ van!

Másrészrõl nagy rizikó faktor a rövid ital és a ci-garettázás. Errõl le kell tudni mondani, hogymegelõzzük a bajt. Köszönöm szépen az olvasók fi-gyelmét!

Ezúton én is, aki e sorokat lejegyeztem, megkö-szönöm az õszinte és tabutémát feszegetõ kórtörté-neti elbeszélést. Azzal fejezem be e sorokat, hogy a„cím a kiadónál”.

S. Nagy Andrea

12 JANUÁR

Kiadja a Galgahévízi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Felelõs kiadó: Dr. Basa Antal polgármester

Felelõs szerkesztõ: Mészáros Zsuzsa

Nyomdai elõkészítés: Gradus Stúdió, Aszód (20-949-1152)

Készült az ArtWind-Nyomda Kft. nyomdájában

PDF Compressor Pro