PIROS-FEHÉR RELIKVIÁK

Kezdeményezésünk elindítója az volt, hogy civil helytörténeti kérdésekkel foglalkozó egyesületünknek feltűnt, a

stadionrekonstrukciós beruházás következtében elvész egy olyan fontos városképi elem, mint a diósgyőri

futballpálya főbejárata (mint az oly jellegzetes „bástyák” mindegyike), s különösen a Miskolc utóbbi fél

évszázadához szervesen hozzátartozó „DVTK Sporttelep” felirat. Ez ráadásul mementó, az 1968 idején a

létesítmény felépítése és kidíszítése érdekében önkéntes munkát végző vasgyári munkások százainak-ezreinek

hozzájárulását megörökítő kvázi-emlékmű. Amely több tízezer miskolci futballszimpatizáns, maiak és korábbi

évtizedekbeliek életében jelképez meghatározó élményeket, sportsikereket, örömet-bánatot…

A cél kettős: megőrizni a jelen pillanatban a létesítmény falaiba „beépített” fontos tárgyi emlékek közül minden

fontosat, úgy is mint városképi-várostörténeti relikviák, és úgy is mint sporttörténeti, DVTK-történeti értékek,

másrészt az épülő új komplexumban kialakítandó múzeum (és egyéb erre szolgáló terek, felületek) feltöltésére

alkalmas anyag megmentése, katalogizálása, előkészítése a múzeumi megjelenítésre. (Egyszersmind kutatásra.)

Kiinduló pontok a gondolkodásban:

- a szinte minden „városi és falusi” klubnál meglévő gyakorlat elkerülése, miszerint a klubmúzeum nem

jelent mást, mint egy-két vitrinben, polcon kirakni az egyesület története során felhalmozódott kupákat,

serlegeket, plaketteket

- tisztázni, hogy a múzeum kinek készül, mire szolgál – ha olyan helyre kerül a stadionban, ahova nem tud

bejutni bárki, azaz mindenki, akit érdekelhet, egész más az értelme, mint akkor, ha a szurkolók által

tetszés szerint megközelíthető ponton alakítják ki

- eldöntendő kérdés ugyanakkor, hogy a potenciális látogatókra a más múzeumokra jellemző beosztással

számítanak-e (hétköznapokon, úgymond, az utcáról betérő turistaként), vagy kifejezetten a

meccsnapokon, a mérkőzés idején (előtte, utána, közben) a létesítményen belülről érkező látogatóként.

Ez meghatározza azt is, milyen időtartamot tölthet az átlagos a vendég a múzeumban: jellemzően

néhány percet (pl. szünetben) vagy a múzeumlátogatásokra jellemző hosszabb időt. Ennek komoly

jelentősége van abban, milyen megjelenítési módokat érdemes választani

- szerencsés volna elkerülni a másik csapdát is a „régimódiság” mellett: a felesleges (és költséges)

modernkedést. Nem látni értelmét egy, a „korszerűség” jegyében való több százezres vagy –milliós

beruházásnak, amely például érintőképernyők, azokon való megjelenítés, erre szolgáló szoftverek,

adatbázisok megvásárlására irányulna. Egy száz éves közösség és hasonló nagyságrendű kort megért

épületének emléket állítani stílusosabb (és olcsóbb), egyúttal jobban, könnyebben befogadható a

közönség által, ha korabeli, úgymond, megszokott, felismerhető megoldásokat alkalmaz a múzeum. Ez

a szándék egybecseng annak igényével, hogy a múzeuális megőrzés mind több, a stadion által megélt

korokból maradt tárgyak, relikviát jelenítsen meg.

- elkerülendő csapda, hogy a múzeum a „diósgyőri labdarúgás” emlékhelye legyen. És különösen,hogy

csak egy-több bizonyos kiemelt korszaké. Éppen ellenkezőleg, ha kellően megválasztott arányokkal is,

de érdemes kiterjeszteni mind időben (a diósgyőri sport több mint egy évszázada), mind térben

(kitekintés a miskolci sporttörténet egészére), mind tematikában (a futballé a vezető szerep, de nem

Ez az írás az Észak-keleti Átjáró Egyesület három munkatársa által 2015 április vége és május közepe között a

DVTK Sporttelepen, azaz a régi diósgyőri stadionban, annak fő- és melléképületeiben (négy alkalommal)

végzett bejárásainak tapasztalatait rögzíti (egy későbbi bővebb összefoglaló vázlataként). A kutatómunka arra

irányul, hogy a tervezett stadionberuházás folyamán eltűnő-lebontandó épületegyüttes megsemmisülésével

milyen építészeti elemek, illetve sporttörténeti relikviák érdemesek a megörökítésre (fotó), megmentésre,

későbbi múzeumi vagy máshol történő elhelyezésre.

elfeledkezve a „Diósgyőr” név alatt valaha futott és akár napjainkban is létező többi sportágról, a

városrészhez köthető régebbi, más néven ismert egyesületről, a borsodi megyeszékhely életében fontos

szerepet játszó mindenfajta spotokról és sportbeli közösségekről).

- hasznos és plasztikus megoldás, ha a mostani gyűjtőmunka – kiegészítve a későbbiekben végzendő, a

klubon túli területekre (szurkolók, stb.) terjedő kutatás eredményeivel – nyomán megőrizhető elemeket

mind nagyobb számban és érdemibb formában sikerül beépíteni nem csak az új stadionbeli kiállítás

anyagába, de a megjelenítés módjaiba is. Konkrét példa (lásd fotók): a vitrinek, üvegpolcok egy részét

kiváltani az elmúlt évtizedekből megmaradt, azok korbeli és vizuális lenyomatát őrző tárolóelemekkel -

mindközönségesen volt öltözőszekrényekkel, polcokkal.

- a múzeum anyagának és kialakításának megtervezésekor szem előtt tartani: milyen kiállítandó tárgyak

kerülhetnek ki a múzeumi helyiség keretei közül, melyeknek a bemutatására, a megtekinthetőségére ad

alkalmasabb módot, ha a létrejövő új komplexum más tereiben (közlekedőfolyosók,

gyülekezőhelyiségek, fogadóterek, vendéglátás, VIP, a sportolók által elfoglalt épületrészek, tárgyalók,

irodák, az épületszerkezet adottságai folytán kialakuló speciális terek, sarkok, stb.) találunk helyet nekik.

A konkrétumok felsorolását kezdjük innen.

Jelen kutatásunk apropója épp az lett, hogy sajnáltuk volna, ha végképp eltűnik mind a DVTK sporttelepről, mind

a város utcaképéből az az 1968 óta létező és jól ismert motívum, amit a szurkolók és minden városlakó számára

a stadion főbejárata fölött lévő betűcsoport jelent.

Jó megoldás lehetett volna, ha sikerül valamiképp – afféle Potemkin-falként – az újonnan épülő létesítmény

architektúrájának részévé tenni, abba beletervezni. Akár magát az egész főkapu-„bástyát”, illetve annak

megfelelő szegmensét. Ennek elmaradása mellett maguk a betűk megmenthetőnek tűnnek. Későbbi

elhelyezésükre éppen hogy az épületegyüttes valamely tágabb, szélesebb, erre alkalmas részén nyílhat esély.

Ehhez tervezői, belsőépítészi részéről együttgondolkodás szükséges.

A kérdéses fém elemek nemcsak esztétikai és történeti étéküknél fogva érdemesek a megőrzésre, de amiatt is,

mivel annak idején az építmény 1968-as létrehozásakor kétkezi munkások állították össze, társadalmi munkában,

tehát mementója annak az önkéntességnek, amivel a vasgyári dolgozók anno hozzájárultak a sportklub

otthonának fejlesztéséhez, szépítéséhez.

A második legfontosabb megmentendő darabnak az ugyancsak 1968-as alapkövet, pontosabban a (vélhetően

annak helyét megjelölő) emléktáblát tartjuk. Ez utóbbi ma is jól látható, bár kiszerelése komolyabb szakmunkát,

gondosságot és óvatosságot igényel. Nem tudni, mellette az eredeti alapkő megtalálható-e. Örülnénk, ha a

majdani bontás során erre kiemelt figyelmet lehetne fordítani, hátha

előkerül.

(Itt jegyezzük meg, hogy a stadion egy részének tíz évvel ezelőtti

átépítésekor ugyancsak lerakott alapkövet megtaláltuk, s bár annak ez idő

szerint a történeti értéke még valamivel kisebbnek érződik, természetesen

ugyancsak múzeumi megőrzésre méltó.)

Ugyancsak kínálja magát a megmentésre az olimpiai kapunál lévő, a bástya

belső oldalánál tetején elhelyezett 1994-es diákolimpiai fáklya –

elsősorban korfestő megjelenése miatt. Ráadásul könnyen kivehetőnek és

megtartandónak tűnik.

Még inkább ez a kitétel néhány olyan apróságra,

amelyek a bontási-építési munkálatok

megkezdésekor könnyen elvesznének, ám a kort,

a sportklub történetének korábbi évtizedeit jól

illusztráló relikviák, sok valaha volt sportoló

számára szolgálhatnak emlékül, és meglehetne

találni a plasztikus módot a muzeális jellegű

elhelyezésükre. (Nem kifejezetten a múzeumi helyiségben.)

Ilyen az atlétikai dobogó, vagy a telepen ma még itt-ott fellelhető olyan bútordarabok,

mint a feltételezhetően a futballmeccsek kispadjaként szolgáló piros ülőalkalmatosság.

Továbbá a nagypálya kerítésén valaha elhelyezett „Posta” feliratú (egykori értelme és

funkciója tekintetében ma már külön kutatást igénylő!) pirosra festett fémdoboz, vagy

az ugyancsak a hatvanas évek technikáját idéző (és a korábbi felújításánál már gondosan megőrzött!) nézőtéri

hangszóró. Nehezebb megmondani, hogy az eredményjelző órával mit lehetne kezdeni…

Ugyanebbe a csoportba sorolhatók a további, szintén a sportolókat, focistákat és szakembereket évtizedeken át

kiszolgáló olyan bútorok, mint öltözőpolcok, szekrények. Utóbbiak a bevezetőben említett kiállítóelemek

funkcióját is betölthetik az alkalmasan megválasztott helyeken, falrészeknél. (Polcaikon realisztikus környezetben

mutathatók be a régi mezek, serlegek, stb. Szükség szerint üvegfal mögé rejtve az egész.) Mindezek, persze, némi

állagmegóvó és esztétikai felújítást igényelnek, eredeti arculatuk, kisugárzásuk megóvása mellett.

A kollekció következő része az épületegyüttesben ma is fellelhető emléktáblákat, fotókat,plakátokat öleli fel,

amelyeket eddig is, a korábbi évtizedekben, valamint a legutóbbi években is megőrzésre és kihelyezésre szántak

gazdáik, a DVTK kebelében működő szakosztályok. Ezek zömmel a ma meglévő folyosókon, a falakon találhatók.

Különösképp gazdag e nemben a birkózók gyűjteménye. Rövid szóbeli egyeztetés keretében már jeleztük feléjük:

minthogy bizonyára szeretnék ezt a relikviaállományt megtartani és a sportág későbbi otthonában (csarnok)

kiállítani, egyes kiemelt elemeit viszont felajánlhatnák a DVTK-múzeum számára. Ennek kritériuma lehet a

különleges sportszakmai érték éppúgy, mint szimplán az, hogy az adott tárgy „jól néz ki”.

Fenti képen erre két példa: dekoratív festmény, illetve kortörténeti értéknek tekinthető régi mérleg.

Más szakosztály múltjára emlékeztető képekből összességében talán egy-két tucatnyi található a (külső és belső)

falakon itt-ott; pontos értékükről és használhatóságukról egyeztetni szükséges a tájfutókkal, atlétákkal, stb.

Ennél kérdésesebb, ugyanakkor „kínálja magát” néhány, az egészen közeli múltban készült díszítőelem

megtartása, dekorációként való újrafelhasználása. Ilyen a klubépület főhomlokzatára néhány éve kitett

egyesületi címer, és a nagycsapat futballöltőzőjének folyosóján elhelyezett felirat és embléma. Ezek színesek,

nagyméretűek, feltehetően jó állapotban vannak – alkalmasak lehetnek azon díszítések szerepének betöltésére,

amelyek bizonyára az új komplexum közlekedőtereiben is szükségesek lesznek.

Újabb tárgyak megintcsak a régmúlt emlékének őrzését képviselhetik. Utalunk itt arra, hogy a stadionban valaha

működött sportok, sportszervezetek, közösségek, ott élt és dolgozott egyének emlékének megőrzése mellett

fontosnak tartjuk maga a Diósgyőr-stadion históriájának feldolgozását is. Úgy is, mint jelentős városi építmény,

úgy is, mint sportolók hona, de úgy is,mint munkahely, mint működő ipari szervezet, mint „élő” organizmus.

Ennek fényében javasolni fogjuk például a múzeumban a „személyi részt” illetően, tehát az elmúlt évszázadban

ide tartozott emberek portréi mellett a megjelenítendő névsorok, arcképek, dokumentumok keretein túl –

gondolva elsősorban természetesen a futballistákra, más sportokolókra, edzőkre, jelentős egyesületi vezetőkre

és más szakemberekre – akár a létesítményhez más módon, de akár ugyancsak meghatározó, „életszóló” módon

kötődő egyének rövid bemutatását (legalább nevük szerint). Mint a stadion portásai, a focicsapat szertárosai,

intézői, stb.

S ehhez kötődően kerülhetnek a kiállítandó tárgyak közé a

stadionfenntartás, a mindennapos sporttevékenység körülményeinek

biztosítására használt tárgyak, műszaki eszközök. Hiszen még a fű

megfelelő állapotának eléréséhez – amire háklisak a futballtrénerek! –

szükséges hatalmas acélhenger(ek) történetéhez is anekdoták

kötődnek. Ezek összegyűjthetők, feljegyezhetők, a múzeumi kiállítási

tárgy mellé szöveges ismertetőként mellékelhetők.

Ugyanez igaz a sportszakmai tevékenység kellékeire. Például a hetvenes

évekbeli diósgyőri „Aranycsapatot” is kiszolgált öltözői mágnestáblára. Ma is

megvan, a hozzá tartozó apró színes játékfigurákkal.

A kiindulópontok között jeleztük, hogy nem az évszázados múlt alatt – de

különösen az ilyesmiben gazdag legutóbbi egy-két évtizedben – felhalmozott

kupák, serlegek, érmek minél teljesebb és a tömeghatás révén óhatatlanul

„érdektelenné” váló bemutatását tartjuk a múzeum fő feladatának.

Mindazonáltal a klub(ok) minden időkbeli sikerességének zálogai fontos és

természetes elemei a létrehozandó kiállításnak.

Megfontolás tárgya lehet, hogy a múzeumhelyiségben jól-e helyet találni az

ezekből való valamilyen kisebb válogatásnak (lényegében a hagyományos,

vitrines-polcos megjelenítéssel), avagy alkalmat és helyet találni a bőségesebb

merítésre. Például azzal, hogy számos serleget (stb.) az említett egyéb

pontokon, azaz a stadion ilyen-olyan helyiségeinek megfelelő pontjain, sarkaiban helyezünk el. Akár a kézenfekvő

vitrines megoldással, akár a korábbiakban sugallt „korhű” megjelenítéssel, azaz a megőrzendő régi polcok,

szekrények, stb. felhasználásával.

Hasonló a helyzet a mosta zajló és remélhetőleg a továbbiakban kiterjeszthető gyűjtőmunka azon részével, amely

a fellelhető dokumentumok, iratok, oklevelek, kiadványok, könyvek megőrzését eredményezi. A könyvek közé

beleértendők a DVTK-ról, a diósgyőri foci és más sportok történetéről, egyáltalán, a miskolci sporthistóriáról

eddig írt könyvek, memoárok, gyűjteményes albumok. Ilyenből szűkebben értve egy-két tucat lehet, bővebben

értve akár félszáz vagy száz is. Néhány darab klubon belül előkerül, a többi beszerzésére – a múzeumi bemutatás

céljaira – a szurkolóktól való gyűjtés, esetleg a miskolci, megyei történeti intézményekkel, múzeumokkal e célból

kialakítandó együttműködés keretében nyílik mód. (Előbbi tekintetében lehetőség: Diósgyőri Webmúzeum a

Facebookon, a dvtkkonyvtar.uw.hu weboldal az interneten, stb. Utóbbinál pedig máris adott az Észak-Keleti

Átjáró Egyesület szoros kapcsolata a B.-A.-Z. Megyei Levéltárral.)

Az egyesület saját történetét dokumentáló iratanyagot illetően még igen komolya munka vár a kutatókra,

tekintve hogy a jelenlegi egyesületi vezetés felügyelete alatt viszonylag kevés papír áll a múltból, ellenben a

sporttelep egyik udvarán található pincében – végtelenül rossz állapotban, kétséges megőrizhetőséggel –

nagyobb mennyiségű régi iratot tartalmazó dobozokra bukkantunk. Ezek átnézése, szelektálása és értékelése a

következő hetek feladata lehet.

Kisebb mennyiségben már most birtokunkban vannak – esetlegesen előkerült és ilyen-olyan időszakokat

dokumentáló – iratok, és e nemben is bizakodva lehet a később meghirdetendő szurkolói gyűjtésre, adakozásra

számítani. Különösen a meccsújságok, szurkolói füzetek, mérkőzés plakátok ügyében. Bár ezek zömmel

alighanem majd csak az utóbbi 20-30 év focihistóriáját ölelik fel.

(A kiszolgálóudvarban található pincelejárat; egyes információk szerint védett épületnek számít, így

megmaradása avagy elbontása e pillanatban kérdéses – utóbbi esetben érdekesen lehetne használni ezt is

valamilyen muzeális célra!)

Végül áttérünk a régi stadion azon objektumaira, amelyeket kifejezetten futballszurkolói, egyszersmind

helytörténeti szempontból tartunk valamilyen módon és formában történő megóvásra. Ezek nem feltétlenül,

vagy legalábbis nem könnyen igazolhatóan jelentenek valódi, körülírható sporttörténeti értéket. Ám kétségkívül

hozzátartoznak a stadion, egyúttal a futballklub történetéhez, sokat jelentenek az ide járt drukkereknek, jólesően

nosztalgikus érzéseket keltenek azoknak, akik ismerték, és akik majdan felismerik, mint a régi építmény

mementóját.

Alapvetően könnyen vagy legalábbis nem túl nehezen kiszerelhető elemekről van szó, amelyeknek a múzeumi

keretek között való bemutathatósága kétséges, kérdéses. Nagy összefogással (a tervezők és kivitelezők részéről),

valamint kreativitással hiszünk benne, hogy meg lehetne találni a helyüket. Hozzátéve, hogy adott esetben az

esztétikai állagmegóvás ezeknél sem spórolható meg.

Például néhány nagyon jellegzetes ajtóra gondolunk a bástya-lelátók alatti helyiségről. Három olyan van, ami

egyrészt eredeti környezetéből kiragadottan is plasztikus képet ad, ugyanakkor jellegzetes illusztrációjául szolgál

egy kornak, egy közösségi viselkedésnek, egy szellemiségnek.

(Ugyanebbe a körbe utalhatnánk az egykori dobókört is, annak fémtalapzatát, a jellegzetesen megmaradt

festésekkel – de vélhetően ennek kiszerelése, pláne az alkalmas helyen való elhelyezése nehezen képzelhető el…)

(Legalább ennyire kilátástalan arról álmodni, hogy valamiképp megmentendő lehetne néhány olyan falfestés,

ami szurkolóktól származik, és a szurkolói kultúra képi világát, szellemiségét jeleníti megplasztikusan…)

Ugyanakkor talán belefér a „mentési munkálatokba” – egyelőre szintén nem gondolva még a később

elhelyezhetőségre – néhány olyan elemek kiszerelése, amelyek egyszerűen az 1968-as építés stílusát, képiségét,

színvilágát, építészeti stílusát, a vasgyári egyedi megoldások jellegzetességeit hivatott megőrizni. S egyszersmind

tárgyi közvetítői a létesítményhez kötődő nosztalgiának. Olyanokra gondolunk, mint egy-egy elem a lelátók

korlátjaiból, lépcsőiből, üléseiből, rácsozatából, stb.

És zárásként rátérnénk arra, ami még mindenképpen hátravan az általunk ambicionált munkából.

Az eddigi négy bejárási nap mellett még továbbira lesz szükség, hiszen csak az irodaházban legalább két

helyiségről tudunk, amelyekbe egyelőre nem sikerült bejutni. Mindkettőben van esélyfontos, értékes relikviákat

lelni.

Ebbe nem számoltuk bele az egykori földalatti játékoskijáró folyosóját, amelyet tíz évvel ezelőtt kiürítés nélkül

temettek és falaztak be (egyik,illetve másik irányból), s amelyről a létesítmény akkori vezetője sem tudja,

legfeljebb csak sejti, hogy szintén rejthet ma már számunkra értékkel bíró kincseket. Nem könnyű megmondani,

hogy ezek jelenleg még feltárhatók-e. Azaz ki lehet-e bontani innen vagy onnan az érintett helyiséget. Érdemes

volna megvizsgálni műszakilag a kérdést.

Ugyancsak erősen problémás annak a három nagyméretű fadoboznak az ügye, amelyekbe

néhány éve a korábbi korokból fennmaradt DVTK-s relikviákat, nevezetesen serlegeket

helyeztek el. Ezek közül mindössze egynek a hollétéről tudni – és az is kvázi véletlenül került

elő épp kutatásunk során… A másik kettő egyrészt bármikor felbukkanhat még, másrészt

kiderülhet, hogy örökre elvesztek. Harmadik lehetőségként kínálkozik, hogy egyszercsak

bevallja valaki, ő – jó szándékkal – hazavitte, és most visszaszolgáltatná…

Ahogy már említettük, jelentős feladat lesz a papíranyag áttekintése; nem beszélve arról,

mennyi munkát jelenthet majd még, hogy ha jelentős dokumentumokat tallnánk köztük,

akkor azokat hogyan óvjuk meg a fizikai tönkremeneteltől (elázás, penész).

Ugyancsak szükségesnek látszik, hogy az anyagmentésben érdekeltek valamiképp jelen

lehessenek a következő időszakban a bontási munkálatok kritikus fázisaiban. Azért is, hogy

kiszúhassák, ha valami váratlanul előkerül, de azért is, hogy a feltárt objektumok kiemelése, elszállítása tárgyában

elvi segítséget nyújthassanak a kivitelezésben dolgozók részére.

Mindenezek mellett el kell indítani a gyűjtőakciót a szurkolók, a város nagyközönsége felé, hiszen nagyon sokan

lehetne olyanok Miskolcon, akik vagy korábbi személyes (drukkeri, sportolói, egyéb) kötődésük folytán

rendelkeznek értékes relikviákkalés iratokkal, vagy például családi örökség keretében jutottak néhai felmenőjük

által (mint korábbi DVTK-alapító, -alkalmazott, -sportoló) megőrzött holmikhoz; ez utóbbiak esetleg nem is

tudják, minek vannak a birtokában.

Jelen sorok írói az elmúlt egy hónap folyamán még csak civil egyesületi tagként, szabadidejükben tudták

hevenyészett vizsgálatokat folytatni a tárgyban, mindazonáltal eltökélt szándékkal arra, hogy a fontos

helytörténeti és sporttörténeti értékek megóvásában közreműködhessenek. Szerencsés volna, ha az Észak-Keleti

Átjáró Egyesület (avagy közvetlenül nevezett szakemberei) valamilyen formában hivatalos megnbízást kapnának

ezen feladat folytatására a következő hónapokban, egészen a bontás lezárultáig, avagy az új létesítmény

felépítéséig, illetve a leendő múzeum (és kapcsolt részei) koncepciójának kialakításáig, netán annak végső

kidolgozásáig.

Ezekben a munkálatokban készek együttműködni mind a klubbal, mind a sportéletet és a beruházást egyaránt

felügyelő önkormányzattal, annak megfelelő szerveivekl, továbbá az építkezés illetékeseivel, az

építésztervezővel, belsőépítésszel. Jó kapcsolatainkat kamatoztatni tudnánk mind a helyi sajtó felé, mind a szóba

jöhető múzeumszakmai szervek felé. Kiterjedt online csatornahálózatunk elérést biztosít a megcélzandó

szurkolói és szélesebb városi nagyközönség felé. Több, a diósgyőri sportélet kutatásában, relikviagyűjtésben

jeleskedő ismerőssel tartjuk a kapcsolatot (klubon belül és kívül, újságírókkal, stb.). Tervünk megtalálni és

megszólítani időben visszamenve mind több egykori játékost, sportszakembert, akik közül sokkal már most

megvan a konktakt.

Jelen kutatásban is hasznosítani tudjuk a hasonló jellegű és szellemiségű, az egyesület berkeiben végzett, az

utóbbi években gazdagon dokumentált helytörténeti kutatásaink tapasztalatait, módszertanát. Megvannak a

csaotnáink, hogy jelen kutatás fő és mellékes eredményit egyaránt publikálni tudjuk az érdeklődő városlakók,

egyszersmind a politikai és szakmai döntéshozók felé.