POZITÍV GONDOLATOK GONDOLATOK.pdf · 2019. 7. 8. · Napóleon Hill meginterjúvolt 500 sikeres nőt és férfit. Elmondták, hogy életük során mindegyikőjüket érte kudarc

POZITÍV GONDOLATOK

TUDATOS ÉLETVEZETÉS

[Ide írhatja a szöveget]

Tartalom

Legyen erőd felállni! .......................................................................................................... 3

A küzdelem ........................................................................................................................ 3

A kudarc ............................................................................................................................. 4

A megbocsátás .................................................................................................................... 5

A remény ............................................................................................................................ 7

A türelem ............................................................................................................................ 8

Segítségnyújtás ................................................................................................................... 9

A jó emberi kapcsolatok ................................................................................................. 10

Az aranyszabály .............................................................................................................. 11

A szeretet .......................................................................................................................... 12

Az akarat szabadsága ....................................................................................................... 18

Istentisztelet ...................................................................................................................... 20

Az imádkozás jelentősége .............................................................................................. 21



Legyen erőd felállni!

Fontos arra figyelni, hogy hányszor kerülünk a földre, de fontosabb, hogy mindig legyen erőnk felállni. Döntő az újrakezdés. Nemcsak arról van szó, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer kell megbocsátanunk azoknak, akik vétettek ellenünk, hanem arról is, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer, tehát véget nem érően kell felállnunk ha elestünk, ha sebet kaptunk a harcban. Minden kudarccal tanulunk. Megtudjuk, hogy miért kerültünk a földre - a további földrekerüléseket elkerülendő. Egy-egy kudarc annak az ideje, hogy megnézzem, tényleg ilyen lovat akartam-e, vagy hogy jó falnak támasztottam-e a létrámat - azaz tényleg a jó úton járok-e. Egy orvosságnál sem azt kell kutatni, hogy az miért keserű, hanem azt, hogy mennyire használ. Nem az a nagy baj, ha valaki elesik. Akkor van baj, ha valaki nem akar újra és újra nekirugaszkodni az útnak. Célba csak az tud jutni, aki nem csügged el, hanem vállalja továbbra is a szükséges pályamódosításokat. Pl. amikor serdülőkorunkban elkezdünk érdeklődni a másik nem iránt, egy sor kapcsolat füstbe megy. Próba, balsiker. Kísérletezünk, néha sikerül kijönni egymással, néha összeveszünk, és úgy érezzük nincs nagyobb szörnyűség, mint elveszteni a partnerünket. Búbánatba esünk, de amikor végül is megtaláljuk az igazit, visszagondolunk, és azt mondjuk: hú de jó, hogy annyi minden nem sikerült, mert ha sikerül, sosem találkozom vele, nem ismerem meg az igazit. Sok csúf varangyot kell megcsókolni mielőtt megtaláljuk a királyfit, vagy királylányt. Napóleon Hill meginterjúvolt 500 sikeres nőt és férfit. Elmondták, hogy életük során mindegyikőjüket érte kudarc és bukás. Eljutottak egy pontra, ahol elhatározták, hogy fel kell adni, nincs értelme folytatni, de ahogy tovább vánszorogtak, elérkezett a siker. Edison többször ment tönkre, Henry Ford háromszor ment csődbe mielőtt milliárdos lett. A legsikeresebb emberek egész sora bukott el több gáton is, esett hasra újra és újra, de mindig felállt, és befutott a célba. Ha anyagi, vagy erkölcsi veszteség ér, ha egy nehézség állja utunkat, hinni kell abban, hogy mindez csak azért történik, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, amelyek végül is eljuttatnak a célba.

A küzdelem

A küzdelem lehet megpróbáltatás vagy nagyszerű élmény, aszerint, hogy az egyén hogyan viszonyul hozzá. Mindenesetre a siker nemcsak lehetetlen, hanem elképzelhetetlen is nélküle. Az élet, a bölcsőtől a sírig, a küzdelmek állandóan ismétlődő, elkerülhetetlen sorozata. A küzdelmek tanulsággal szolgálnak, s ezek egyre halmozódnak. A küzdelem megedzi az ember lelkét. A legtöbb ember megpróbálja a legkisebb ellenállás ösvényén haladva leélni az életét. Nem ismeri fel, hogy ez a szemlélet, amely a folyók kanyargósságához vezet – ugyanezt eredményezi az ember esetében is. Jellemünk szilárdsága nélkül, amely a küzdelmek során fejlődik ki, igencsak ki lennénk téve a csábításnak, hogy céltalanul, elképzelések és tervek nélkül sodródjunk az árral egész életünkön át.



A küzdelem elkerülhetetlen velejárója életünknek. A küzdelem nem sorscsapás, hanem lehetőség, kedvező alkalom. A sikert csak küzdelem árán érhetjük el. Az életben semmi jelentős dolgot nem tudunk végrehajtani anélkül, hogy meg ne küzdenénk érte. Ha erőfeszítés nélkül is lehetne sikereket elérni, akkor mindenki sikeres volna. Az élet küzdelem, a jutalom pedig azé, aki szembenéz a nehézségekkel, és elébe megy a következő kihívásnak.

A kudarc

Minden szerencsétlenség, kudarc, kellemetlenség magukban hordozzák egy velük egyenértékű haszon csíráját. Sikeres lehetsz, ha megtanulod, hogyan lehet felfedezni minden egyes sikertelenségben a vele egyenértékű siker csíráját, és építeni rá. Sokszor nehéz felismerni a csapással egyenértékű haszon lehetőségét egyes szerencsétlen próbálkozásunk után, miközben még sajognak sebeink. De az idő, a legfőbb gyógyító azoknak fedi fel a titkot, akik őszintén keresik, és hisznek abban, hogy megfogják találni. A siker egyenesen arányos azon kudarcok számával, amelyeken felül tudsz kerekedni. Egészsége megromlása néha megváltoztatja az ember érdeklődését. Ilyenkor figyelme a testről a szellemre terelődik. A figyelem módosulása során az elme a lehetőségek széles választékát tárja fel, amelyek egyébként rejtve maradtak volna. A kudarc általában kétféle módon hat az emberekre: vagy nagyobb erőfeszítésre serkenti, vagy teljesen letöri és elkedvetleníti őket, és elveszi a kedvüket attól, hogy újabb kísérletet tegyenek. Edisontól, amikor kb. tízedszeri kudarc után végre sikert ért el villanykörte-kísérleteivel, megkérdezte valaki: - mit tett volna, ha még akkor sem sikerült volna felfednie a titkot? - akkor most is serényen dolgoznék a laboratóriumomban, ahelyett, hogy magával fecsegnék. Edison nem ismerte azt a szót, hogy sikertelenség. Az emberek többsége feladja a reményt, és a vereség első jeleire megadja magát, még mielőtt utolérné a baj. Feladják, mielőtt utolérte volna őket a kudarc, mert szinte várták. A vereség puszta gondolata elég volt ahhoz, hogy feladják, mielőtt hozzáfogtak volna bármihez. Köztük persze nincs egyetlen Ford, vagy Edison sem. Az emberek másik jelentős része pedig akkor hagy fel a reménnyel, amikor az első kudarc éri. Csak nagyon kevesen próbálkoznak meg ugyanazzal másodszorra is. Ne hagyd, hogy egy kudarc legyőzzön, meríts erőt belőle! A világ megbocsátja nekünk a hibáinkat és átmeneti vereségeinket, feltéve, hogy mi magunk kihívásnak tekintjük ezeket, és folytatjuk a kísérletezést. Ha viszont feladjuk a küzdelmet, amikor nehezebben mennek a dolgok, az bűnnek számít, és ezért nincs bocsánat. Az erős jellem olyan, mint a nemes acél, amely többszörös hevítésen és hűtésen megy keresztül. A viszontagságok nem törik meg, ehelyett inkább megedződik és még szívósabb lesz. Csak a szenvedés poklának megjárása után tudjuk megítélni, milyen boldogok is vagyunk normális körülmények között.



A megbocsátás

„Aki a másik embert elítéli, az tévedhet, aki megbocsát neki, az sohasem téved.”

(Heinrich Waggerl)

Annyira vagyunk lelkileg egészségesek, amennyire képesek vagyunk megbocsátani a minket ért sérelmekért. A megbocsátás sokszor egészen természetellenes dolognak tűnik, merthogy az igazságérzetünk azt mondja, hogy az embereknek igenis meg kell fizetniük azért a sok rosszért, amit tettek. Ám a megbocsátás a szeretet ereje, amivel megtörjük a természet törvényét. A vádaskodásra, és haragtartásra való hajlam gyerekes, és beteges tulajdonság. A haragról való lemondás, a megbocsátás képessége az ismertető jegye az igazán felnőtt embernek. A megbocsátás önös érdek. Minden megbocsátás annak válik a javára, aki megbocsát, mivel a megbocsátás kihat a lelki nyugalmára. A megbocsátás nem a másik fél érdekét szolgálja. A másiknak sokszor sejtelme sincs arról, hogy meg kellene bocsátanunk neki. Talán nem is emlékezik arra, hogy megsértett minket. A megbocsátás saját érdekünkben történik Az egészségünk érdekében. Szükségünk van rá a gyógyuláshoz, mert ha megrekedünk a dühnél, a lelkünk sorvadni kezd. Megbocsátani annyit jelent, mint lehetővé tenni magunk számára azt, hogy nyugodtan aludjunk. Ha nem tudunk megbocsátani, nem tudunk jót akarni, akkor saját magunkat tesszük boldogtalanná, mert képtelen együtt lenni a szívbéke és a gyűlölet. Tehát éppen az ellenség kívánságát valósítjuk meg, vagyis ártunk önmagunknak. A megértés és a megbocsátás Aki meg tudja magában fogalmazni, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik, az, ha nem is helyesli, de megérti a másikat. Meg kell tanulnunk mások helyzetét átérezni. Ez az empátia képessége. Amennyire sikerül ezt erősíteni magunkban, annyira leszünk képesek erőltetés nélkül lemondani az ítélkezésről. Az ítélkezésről való lemondás nem jelent helyeslést. Egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni a magatartását. A megértés képes kihúzni a szívből a gyűlölet méregfogát. A megértés az alapja minden együttélésnek. De azt is meg kell tanulnunk, hogy meg tudjuk érteni önmagunkat is. Itt sem szabad azonosságot látni a megértés és a helyeslés között. Ha meg tudod érteni az önmagad által sem helyeselt magatartást is, akkor leszel képes arra, hogy korrigáld a magatartás-rugókat, s valóban az önmagad által is helyeselt irányt fel tudd venni. Ha tudomásul veszed azt, hogy olyan vagy, amilyen vagy, akkor könnyebben tudomásul fogod venni azt is, hogy az emberek is olyanok, amilyenek. Persze, az embernek fáj az a sérelem, amit nem érdemelt meg. Ezt a fájdalmat nem szabad önmagunk előtt se letagadni. Viszont el kell engedni, miután átéltük. A megértés segít elengedni a fájdalmat, nem elfelejteni, csak nem reagálni már érzelmileg a dologra. És a másik emberben azt az embertársunkat látni, aki botlott egyet az útja során - ugyanúgy, ahogy mi magunk is botlunk szép számmal, csak ennek a botlásnak most pont mi ittuk meg a levét. A mi botlásainknak pedig valaki más itta, vagy issza majd. Emberek vagyunk, ezért tökéletlenek.



A szeretet, az igazi, görögül azt is jelenti: látlak (agape). Látom az utadat, látlak téged, és ha akarod, visszafogadlak a szívembe. Ez a megbocsátás. Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Bánj úgy vele, mint önmagaddal. Minden helyzetben gondolkodjuk el, hogy mi milyen bánásmódra vágynánk ugyanilyen helyzetben? Ha fordított lenne a helyzet, én milyen bánásmódot szeretnék? Gondoljunk erre, amikor kényes helyzetbe kerülünk, amikor vita, nézeteltérés van valakivel. A tett és a tettes szétválasztása Jézus a kereszten hangosan könyörgöt: “Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lukács 23,34)

Jézus a bűnt a tudatos cselekvéshez köti. Szenvedése közepette is másokért aggódik. Igazságérzete még ekkor is erősebb más érzésnél. Az ember megbocsát, merthogy le tudja hántani a tettet a tettesről, és látja, hogy a tettes egy esendő ember, aki hibázik, és ha nagyon megnézi, a történetéből érthető is lehet, hogy mi vezetett az illető gonoszságig. Nagyon sokféle ember van, nagyon sokféle fejlettségi fokon. Ezért a megbocsátás alkalmával tudnom kell azt, hogy az az ember, aki képes úgy bántani engem, hogy nagy és mély fájdalmat okozzon, az még alacsony szinten van. Egy olyan ember, akit már nem a személyisége, hanem a lelke motivál, képtelen lenne ilyen bántásra, legalábbis szándékosan képtelen lenne, legfeljebb véletlenből vagy ügyetlenségből. Ezért látom, hogy az a rossz, amit nekem okozott, az számára a pillanatnyi legjobb megoldás volt valamire - a maga szintjén annak tűnt neki. Eszembe juthat az is, hogy a bántó nem célzottan velem volt olyan, amilyen, hanem ő eleve ilyen, itt tart, és ugyanazt a bántás elkövette volna bárki mással is. Kiknek bocsássunk meg? Bocsássunk meg mindenkinek. Mindenkinek, aki valaha is megbántott valamivel. Fejlesszünk ki magunkban egy olyan hozzáállást, amely visszautasítja a haragot mindenkivel szemben. Ismételgessük magunkban: megbocsátok neki, megbocsátok mindenért, felejtsük el. A megbocsátás felszabadít bennünket és a másik embert is, és gyors léptekkel haladhatunk képességeink kiteljesítése felé. Bocsássunk meg saját magunknak. Bocsássunk meg minden értelmetlen, gonosz dolgot, amit valaha tettünk, mert minden ember követett el értelmetlen, gonosz, ostoba, nevetséges dolgokat. Nem tudunk igazán megbocsátani magunknak, hacsak nem nézünk igazán szembe a múltban elkövetett hibánkkal. Nem kell rossz embernek lenni ahhoz, hogy rossz dolgokat csináljunk. Ha csak a rossz emberek tennének rosszat másokkal, meglehetősen jó világban élnénk. Legalább annyit bántunk másokat az ügyetlenségünkkel, mint a rossz cselekedetekkel. És minél tisztességesebbek vagyunk, annál jobban átérezzük, hogy milyen fájdalmat okoztunk másoknak. Akkor bocsátunk meg magunknak, miután felfedezzük a saját hibánkat. Azért a jóért értékeljük magunkat, amit találunk magunkban, és azért a rosszért bocsátunk meg, amit elkövettünk. A megbocsátás nem elfelejtés



A megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem fáj a megbántás. Megbocsátani azt jelenti, hogy embertársainkkal kapcsolatban igyekszünk olyan elnézőek lenni, amilyen elnéző volt velünk eddig Isten. Amikor megbocsátunk, nem felejtjük el a bántást. Merthogy pontosan azért kell megbocsátani, mert nem tudjuk elfelejteni, amit tettek velünk. Azok a legveszélyesebb fájdalmak, amelyekre nem merünk emlékezni. Ezeket letuszkoljuk a tudattalanunkba, remélve, hogy nem fognak fájni. De ezek álruhában térnek vissza, és alattomosan akkor csap le ránk, amikor a legkevésbé számítunk rá. Végül, ha elkövettünk valamit, és megbántottunk valakit, kérjünk bocsánatot tőle. Sokan vannak, akiknek nincs bátorságuk, merszük, lelkierejük, hogy azt mondják: nagyon sajnálom. Megbocsátás és visszafogadás A megbocsátás mindig kötelező, de akinek megbocsátottál, azzal a további kapcsolatodban feltételeket kell állítanod. Ezt jelenti az, hogy bárányok vagytok, de nem vagytok birkák. Lehet felhasználni, de nem lehet kihasználni. Tehát a megbocsátásban is helyet kell kapnia a bölcsességnek. A megbocsátás nem azonos a visszafogadással, a befogadással. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, de visszafogadni, újra a régi kapcsolatot átélni csak akkor lehet, ha az, aki bántott, ezt megbánta, és jelei vannak annak, hogy szeretni akar. A visszafogadásnak tehát feltételei vannak! A megbocsátásnak nincsenek feltételei. A megbocsátás lényegéhez nem tartozik hozzá az érzelmi változás. A megbocsátás akarat kérdése. Aki szeret, az jót akar. Elsősorban önmagának akar jót. Béke csak annak szívében talál otthonra, aki lemond arról, hogy mások rossz akaratára rosszal válaszoljon. A saját jól felfogott érdekedben ne foglald el magad büntetést, visszavágást kitaláló gondolatokkal. Mert ha ilyenekkel foglalkozol, akkor te vagy az, aki nem tud nyugodtan aludni. A megbocsátás fontosabb az ítélkezésnél. Válasszunk egy mintát Olyasvalakit, akit tisztelünk a vonzó személyisége miatt. És ha valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk, tegyünk úgy, ahogy az a személy tenne. Gondoljunk arra, hogy pl. Jézus mit tenne ebben a helyzetben, mit tenne a helyemben? Ha ezt használjuk mintául, és ha másokkal éreztetni próbáljuk fontosságukat, akkor sikeres személyiséget fejlesztünk ki, amelynek révén mindent elérhetünk, amit akarunk az életben társainkkal együtt haladva. A megbocsátás könnyebb bármi másnál, ha az indulaton felülkerekedik a józan ész.

A remény

A remény a siker kiindulópontja. A remény hitté, a hit elszántsággá, az elszántság pedig tetté kristályosodik. Szabad utat kell engedned a képzeletednek, hogy reménnyé válhasson. Álmodj merész álmokat! Töltsön el a tudat, hogy semmi sem lehetetlen. Ahogy Thoreau mondta:



„Ha a levegőbe építettél légvárakat, akkor sem dolgoztál feleslegesen; a vár ott van, ahol lennie kell. Most már csak az a dolgod, hogy lerakd az alapjait.” A remény és a hit után az elhatározás következik. Tűz ki egy célt magad elé! Rögzítsd írásban! Vésd az agyadba! Legyen mindig a szemed előtt, akár egy állócsillag, amely kijelöli a további fejlődés útját. Majd intézkedj, valósítsd meg célodat! Ha a tekinteted kitartóan a vezércsillagodra szegezed, sokkal könnyebben éred el a célodat. Könnyedén eldöntheted, mely lépések vezetnek mihamarabb a célod eléréséhez, s melyek hátráltatnak benne. Ha azonban nincs vezércsillagod, rengeteg elhibázott lépést fogsz megtenni, mielőtt célba érnél. Sose feledd, hogy minden álom reménykedéssel kezdődik. Minden jól végződő sikertörténet a következőképpen veszi kezdetét: „Volt egyszer valaki, aki azt remélte, hogy egy szép napon…” A te sikertörténetednek is így kell kezdődnie! „Sosem fogom belátni, hogy létezik lehetetlen.” (Henry Ford) „A siker titka: üldözőbe kell venni az álmokat, és nem szabad feladni a versenyt.” (Sam Walton.)

A türelem

„Aki türelmes, megkapja, amire vágyik” – mondta Benjámin Franklin. A türelemhez bátorságra van szükség. Tartós béketűrést és állhatatosságot jelentő bátorságra, amely abból ered, hogy teljes mértékben célodnak, ideálodnak szenteled a figyelmed. A türelemhez, a költő Browning szerint három dologra van szükség: Bátorság, ami lehetővé teszi, hogy változtass azokon a dolgokon, amelyeken változtatni lehet; Hajlandóság elfogadni azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni; és Bölcsesség, amely lehetővé teszi, hogy különbséget tudj tenni a kettő között. Ha tudod, hogy merre tartasz az életben, megnő a tűrőképességed, könnyebben elviseled a kellemetlenségeket, amelyek a célod elérésében hátráltatnak. Tudod, hogy el fogod érni a célodat, és ezek csak átmeneti késedelmek. Ha nem tulajdonítasz túl nagy jelentőséget nekik, és pozitívan közelíted meg a problémát, ha hajlandó vagy szembenézni velük, meglátod, hamar eloszlanak. Ha kellően koncentrálsz a legfontosabb célodra, meglesz a szükséges türelmed ahhoz, hogy ezt a célt elérd. A gyümölcs nem érik együtt a fa ültetésével! Fáradság előzi meg a finom zamat ízlelését! A szeretet másik neve: türelem! Semmit sem szabad erőltetni, kivéve az önuralmat, önfegyelmet. Nem szabad fogóval siettetni a rügyfakadást, a bimbó virágba borulását. Rábeszélés helyett megbeszélés. Ahogy Isten szeret minket, úgy kell megtanulnunk szeretni azokat, akikkel együtt élünk. Vagyis: szabadon, fegyelmezetten, szolgálatra készen, ha igénylik szolgálatunkat. És türelemmel, megértéssel, várakozással és békével, ha nem igénylik szolgálatunkat. Ha nem erre a fajta szeretetre törekszel, akkor csak magadat szereted, mert nem szolgálni, hanem uralkodni akarsz!



A Földet, egy országot, egy várost, egy házat, de még egy fát is különböző oldalakról lehet megközelíteni. Bármely oldalról közelíted is, mindig hiányolni fogod a másik megközelítési mód eredményeit. Ha pedig olyan látásmódra tennél szert, amely által egyszerre minden oldalról szemlélhetnéd ezeket, akkor is hiányérzeted lenne, mert akkor is mindent csupán „kívülről” látnál. Epiktétosz szerint: „Minden dolgot kétfelől lehet megfogni: ha az egyik oldalról fogod meg, akkor elbírsz vele, ha a másikról, nem bírsz el vele. Ha a testvéred igazságtalan hozzád, ne arról az oldalról fogd meg, hogy igazságtalan; mert ha erről az oldalról fogod meg a dolgot, nem bírsz el vele. Inkább arról az oldalról fogd meg, hogy a testvéred, és veled együtt nevelkedett. Ha így nyúlsz hozzá, elbírható!” Ne veszekedj! Van, aki nem tud konfliktusok nélkül élni, mert benső világát nem tudja elzárni a környezetétől, s így a benne levő feloldatlan görcsöket átvetíti azokra, akikre éppen lehetősége van. Akiben van kellő önfegyelem, az tud hallgatni. Aki tud hallgatni, azzal nem lehet veszekedni. Veszekedéshez legkevesebb kettő fegyelmezetlen ember kell. Persze előfordul, hogy nem kerülhető el a veszekedés. A konfliktusok szükségszerű velejárói az életnek. A konfliktusokat nem kell mindenáron elkerülni. Az nem erény, hanem inkább jellemhiba. A szeretet megköveteli, hogy az ember vállalja a kockázatát annak, hogy nem hallgat, és ezért esetleg összetűz valakivel - az illető fejlődése érdekében. Vagy a kapcsolat tisztántartása érdekében. Ne aggódj amiatt, ha vannak haragosaid. Csak benned ne legyen gyűlölet. Az gyűlöl, aki rosszat akar a másiknak. Ezt nem szabad tenned. Aki neked rosszat akar, az legyen az ő baja. A harag nem bűn. Jézus is haragudott földi életében (Márk 3;5). Az normális dolog, ha valaki haragszik arra, amit rossznak tart. A gyűlölet, az más dolog. Nem szabad engedned, hogy az elhatalmaskodjon rajtad. Gyűlölni annyit jelent, hogy sem irgalmat, sem igazságot nem akarok a másik félnek, csupán rosszat. Nagyon fontos a csomagolás. Véleményedet csak akkor szabad durva smirglibe csomagolni, ha csak így tudod elérni, hogy felfigyeljenek rád. A viták akkor gazdagítanak, ha mindenki azzal a céllal száll be a vitába, hogy gazdagodni akar, és nem azzal. hogy győzni akar.

Segítségnyújtás

„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.”

(Szent Pálnak a Galatákhoz írt leveléből 6,1)

Gyakran éppen akkor és azáltal tudunk segíteni magunkon, ha nem saját sebeinkkel vagyunk elfoglalva, hanem mások sebeit kötözgetjük. Akarjunk segíteni másokon. Ne várjunk arra, hogy majd egyszer kellőképpen felkészültek leszünk erre. Itt és most már készen vagyunk arra, hogy kimutassuk érdeklődő, segíteni akaró szeretetünket mások felé.



Mindig segíteni kell azon, aki rászorul a segítségre. A szeretet nem mérlegeli azt, hogy mi miatt rászoruló valaki. Az észnek csak akkor van beleszólása a szív döntésébe, ha a következményeket kell mérlegelni. Segítsük mások boldogulását. Elsősorban a környezetünkben levőkön segíthetünk, s az ő mosolyuk bearanyozza a mi életünket is. Környezetünk boldogsága visszahat a mi boldogságunkra is. Felnőtt embereknek csak akkor érdemes tanácsot adni, ha ezt kifejezetten kérik. Enélkül még a legjobbnak tűnő tanács is gyakran többet árt, mint használ. Döntő, hogy mi motivál a segítésre. Az ember sokszor azért segít, mert szereti érezni, hogy ő milyen kompetens, hogy felül van, stb. A segítéssel nem a másik, hanem saját maga segítése a célja. Sokszor söprögetünk a más portája előtt, pedig a sajátunk előtt is lenne mit tenni. Ezért az embernek szembe kell néznie vele: most miért segítek? Mit várok cserébe? Bebiztosítom, hogy viszontszeressenek? Merthogy ez érvénytelen segítés, és nem is szokott beválni - az ilyen hátsó gondolattal való szolgálat nem hozza meg a kívánt eredményt. Ha olyannak segít az ember, akihez nem is fűzi a szeretet érzelme: az ilyen segítés az igazi szeretet kategóriájába esik. A segítésnél, főleg amikor gyerekről, vagy egy segítő foglalkozású ember klienséről van szó, mindig el kell tudni dönteni, hogy amit kér az illető, az az-e amire szüksége van. Pl. amikor a gyerek a cukrászda előtt földhöz vágja magát, mert ki akarja harcolni a hetedik gombóc fagylaltot, akkor azt kell-e tenni, amit akar, vagy azt-e, amire szüksége van. Az élet döntések sorozata. Nincs séma, mindig alkalmazható alapelv, hanem minden egyes esetet külön kell mérlegelni. Az igazi szeretet kritériumai: az odafigyelés, a döntés munkája és kínja, a rászánt idő, a másik helyzetébe való beleélés, az összezördülés kockázatának vállalása. Segíteni csak azon lehet, aki maga is akarja. Csak az a virág tudja kibontani szirmait, amelyik reagálni tud a napsugárra. Mindenkit abban kell segítened, amiben rászoruló, de úgy, hogy ne helyette tedd meg azt, amit neki kell megtennie, hanem őt kell serkentened arra, ami az ő feladata.

A jó emberi kapcsolatok

Nélkülözhetetlen hogy megfelelő kapcsolatunk legyen embertársainkkal. Az a képesség, hogy jól kijövünk az emberekkel, a legértékesebb, legfontosabb tulajdonság, nemcsak a társas kapcsolataink, hanem a lelki egészségünk szempontjából is. Boldogságunk nagyrészt emberi kapcsolatainkból származnak. Ugyanígy, problémáink többségét is a nem megfelelő kapcsolatok okozzák. Mai világunkban az a képesség, hogy jól kijövünk társainkkal, vagyis a társadalmi intelligenciánk, a legértékesebb, legfontosabb tulajdonságunk, nemcsak karrierünkben, nemcsak házassági kapcsolatunkban, hanem lelki egészségünk terén is. Hogyan fejleszthetünk ki egészséges, sikeres személyiséget? Ami olyan személyt jelent, akinek élvezik a társaságát, akit mindenütt szívesen látnak. Megállapították, hogy a 85%-a mindannak amit elérünk az életben közvetlenül attól függ, hogyan jövünk ki az emberekkel. Ezért ma már a nagy világcégek az új



munkatársak kiválasztásánál jobban vizsgálják a jelentkező személyiségét, mint a bizonyítványát, a szakértelmét, vagy a tapasztalatait. Miért? Azért, mert ha valakiben megvannak a kellő személyiségvonások, mindent megtanulhat, ami a sikerhez kell. De ha minden lehetséges tudással fel is van vértezve, ám pocsék a személyisége, nem kísérleteznek a megváltoztatásával. 85%-a az életben élvezhető boldogságunknak, a boldog kapcsolatokból származik. Ugyanígy, az összes problémáinknak a 85%-a, a nem megfelelő kapcsolatokból származik. A hiányzó 15%, a teljesítménytől függ. Tehát, bizonyos mértékben, valóban kielégülést adhat az életben a teljesítmény, a siker, a pénzkeresés, a karrier kiépítése stb. Ám boldogságunk főleg a kapcsolataink függvénye. Az érzelmi kapcsolatokra való nyitottság az emberi lét legfontosabb része. A nyitottság azt jelenti, hogy képesek vagyunk hosszú távon érzelmi kapcsolatot létesíteni másokkal. Az ember alapvető sajátossága a szeretetvágy. Ha megvizsgáljuk érzelmi kapcsolatainkat, rádöbbenünk, hogy életünk majd minden problémája ezekkel függ össze. Az életben valaha is elért sikereink túlnyomó része annak a függvénye, hogyan jövünk ki embertársainkkal. Kapcsolataink minősége és mennyisége pontosan jelzi, hogyan funkcionálunk emberi lényként. És mint tudjuk, a kapcsolatainkban felmerülő problémák kora gyermekkorunktól életünk végéig rongálják egészségünket, megbontják lelki nyugalmunkat. Ha érzelmi kapcsolatunk stabil, akkor rendszerint egészségünk is stabil, és lelkileg is nyugodtak vagyunk. Hogyan mérhetjük ezeket a kapcsolatokat? A kapcsolat megítélésének legegyszerűbb módja, a következő: kérdezzük meg önmagunktól, mennyit nevetünk családtagjainkkal, partnerünkkel, barátainkkal, munkatársainkkal. Mennyit nevetünk, ha velük vagyunk? Észre fogjuk venni, hogy a nevetés az, ami elsőként jelez egy jó kapcsolatot, és a nevetés az, amely elmarad, ha a kapcsolat kezd tönkremenni. A nevetés, mivel az élet spontán megnyilvánulása, az egyedüli jele az egészséges személyiségnek és az egészséges kapcsolatnak.

Az aranyszabály

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” (Máté 7,12)

Jézus pozitívan fogalmazza meg azt a cselekvési aranyszabályt, amit addig negatív formájában ismertek. Az ember tökéletessége nem abban áll, hogy nem tesz rosszat, hanem abban, hogy megteszi a jót. Gyakran úgy teszünk, mintha tiszteletben tartanánk az aranyszabályt, de valójában csak kevesen alkalmazzák gondolkodásukban és cselekedeteikben. Akik tisztában vannak jelentőségével, alkalmazzák is. Henry Ford mondta: „Minden futószalagról leguruló autóban egy kicsit benne vagyok én magam is; és minden eladott autó után elsősorban arra gondolok, hogy gazdájának mekkora



szolgálatot fog tenni, és nem az jut eszembe, hogy nekünk mekkora hasznunk van belőle.” Ford valóban e szerint az elv szerint élt, és ettől lett világszerte minden idők egyik legsikeresebb gyárosa. Hamar megtanult önzetlen ambícióval élni, és ez meg is hozta számára a lelki egyensúlyt. Az aranyszabályt az ember kétezer éve megfelelő, követendő viselkedési normaként kezeli, de még nem értettük meg az alapjául szolgáló törvényt. A törvény pedig így hangzik: Ahogy vetsz, úgy aratsz. Amikor kiválasztasz magadnak egy viselkedési módot, amit másokkal való érintkezéseid során használsz, tudnod kell, hogy olyan erőt hozol mozgásba, amely mások életében folytatódik (jól vagy rosszul), végül visszatér hozzád, és elősegíti vagy akadályozza életedet. Megteheted, hogy igazságtalanul bánj a többi emberrel, ám tudnod kell, hogy az igazságtalan bánásmód visszaszáll a fejedre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a mások iránti barátságtalanságod és igazságtalanságaid közvetlenül, egyszerűen visszaszállnak a fejedre, hanem ennél sokkal messzemenőbb következményei vannak, s a benned megfogalmazódott gondolat következménye jut vissza hozzád. Tehát nemcsak, hogy ajánlatos úgy bánnod felebarátaiddal, amilyen bánásmódban magad is szívesen részesülnél, hanem gondolnod is úgy kell a többi emberre, ahogy szeretnéd, hogy rád gondolnának. Jellemed a gondolataid és tetteid összessége. Ha akarnál, se tudnál másoknak szolgálatot vagy szívességet tenni anélkül, hogy te magad ne látnád hasznát. Hasonlóképpen, senkiről sem tudsz rosszat gondolni, és ártani sem tudsz senkinek anélkül, hogy meg ne kelljen fizetned az árát hasonló mennyiségű lelkierőd és nyugalmad elvesztésével. Élő mágnes vagy. Azokat vonzod magadhoz, akiknek a jelleme hasonlít a tiedhez; a többieket eltaszítod magadtól. Ha kedves, tapintatos, nagylelkű, sikeres embereket szeretnél magadhoz vonzani, neked is ilyennek kell lenned. A választás joga a tied.

A szeretet

A szeretet lényegét foglalja össze a Bali szigeten élő hindu vallásúak közmondása: „Minden dolog, ami lélegzik, érezze jól magát.” Az ember alapvető sajátossága a szeretetvágy. Senki sem szereti, ha kizsákmányolják, haragban vannak vele, kínozzák, erőszakoskodnak vele stb. Mindenki ennek ellenkezőjét szereti, vagyis, ha kedvesek hozzá, megajándékozzák, megbocsátanak neki, nem bántják, hanem békességben élhet. Ez világnézetre való tekintet nélkül minden ember legbensőbb igénye. Ha megvizsgáljuk érzelmi kapcsolatainkat, láthatjuk, hogy életünk majd minden problémája ezzel függ össze. A szeretet olyan erő, amely összetartja a családot, a barátságokat, amely túllát a különbségeken és közösséget alapít. A szeretet az az erő, amely fejlődésre készteti az egyént.



A szeretet az a hajlandóság, hogy saját énünk kiterjesztésével elősegítsük magunk vagy más lelki fejlődését. Tehát, a szeretet mások szeretete mellett önmagunk szeretetét is magában foglalja. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül, éppen úgy, mint ahogy nem taníthatjuk gyermekeinket önfegyelemre, ha magunk nem rendelkezünk ezzel a képességgel. Akkor fejlődünk, ha munkálkodunk rajta, s akkor tudunk munkálkodni rajta, ha szeretjük magunkat. A szereteten keresztül emelkedünk fel. S a mások iránti szeretet késztet minket a mások felemelkedésében való segédkezésre. A szeretet így azonos az evolúcióval. Úgy kell tudni szeretni, ahogy Isten szeret. Mindent kell szeretni, különbségtevés nélkül. Ahogy a nap is különbségtétel nélkül ragyog jóra és rosszra egyaránt. Minden az isteni egység része. önszeretet „Szeresd embertársadat mint saját magadat”.(Máté 22,37)

Ebből a Jézusi parancsból következik, hogy szeressük, becsüljük önmagunkat. Ez a felszólítás sokak számára meghökkentő, sőt visszatetsző. Miért? Mit jelent az a szó, hogy: önszeretet? Önszeretet, önzés, felfuvalkodottság. Sokunkban azonnal hozzákapcsolódik a „fújj”, a negatív jelentés. Sokunkat arra tanítottak, hogy az „öndicséret büdös”, ezért nem is merünk igazán és nyíltan örülni a teljesítményeinknek. Nem merjük kimondani, hogy időnként jól esik a tükörbe nézni, büszkék vagyunk valamilyen teljesítményünkre, úgy érezzük, hogy megérdemeljük saját magunk dicséretét és nagyrabecsülését. Önszeretet nélkül nincs reális önismeret. Mindenki tudja, milyen kellemetlen együtt lenni valakivel, akit nem szeret. Alig várja, hogy elmehessen. Ugyanilyen kellemetlen együtt lenni saját magammal, ha történetesen én is abba a csoportba tartozok, akit nem szeretek. Csakhogy ilyenkor elmenekülni sem tudok a saját társaságomból. Mivel fizikailag össze vagyok magammal kötve, azzal az emberrel, akit nem tartok sokra, ezért csak lelkileg tudok kereket oldani. Sokan az alkoholba, kábítószerbe menekülnek. Csak ha szeretem, becsülöm önmagamat, akkor lehetek kiegyensúlyozott, békés, elégedett, boldog! Az önszeretet a lelki egészség alapköve! Ha nem érzem jól magam a saját bőrömben, akkor nem érzem jól magam a világban sem. Kivel töltöd el a legtöbb időt? Önmagaddal! Ki áll hozzád a legközelebb? Ki az, akinek elmondod a legféltettebb titkaidat, legtitkosabb érzéseidet? Ha nincs lelki békém önmagammal, ha nem fogadom el, ha nem tisztelem, nem becsülöm, nem szeretem azt, akivel a legtöbbet vagyok együtt, akkor nem tudok igazán jó kapcsolatot kialakítani másokkal sem. A „Szeresd embertársadat mint saját magadat” Főparancs mások szeretetét önmagunk szeretetével kapcsolja össze. Nem azt mondja, hogy úgy szeressük az embertársainkat, mint ahogy szüleinket, testvéreinket, gyerekeinket, feleségünket, barátnőnket, vagyis ahogy a hozzánk igazán közelállót szeretjük, hanem azt mondja, hogy úgy szeressük az embereket, mint ahogy saját magunkat szeretjük. Ez azt jelenti, hogy az emberek szeretetének feltétele nem az ő jóságuk, szeretetre méltó voltuk, hanem a saját magunk szeretetének, önszeretetünknek a nagysága.



Amilyen mértékben szeretjük, becsüljük önmagunkat, csak olyan mértékben tudunk szeretni, becsülni másokat! Senkit sem tudunk jobban szeretni, becsülni saját magunknál. Ha nem szeretjük magunkat, akkor másokat sem tudunk szeretni! A szeretetnek gyógyító ereje van. Aki önmagára szeretettel tud gondolni, sokkal jobb egészségnek örvend, mint az, akit sötét gondolatok és félelmek kínoznak. Semmi sem akadályozza jobban lelki egészségünket, társadalmunk egészségét és Istennel való kapcsolatunkat, mint az a tudat, hogy értéktelenek és nemkívánatosak vagyunk, szeretetre méltatlanok. Önszeretet = önelfogadás Sokan vélekednek Woody Allenhez hasonlóan (de nem humoristaként): „Egyetlen bajom van az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.” Nem szívesen tartjuk magunkat fontosnak, mert ez bizonyos felelősségvállalásra késztet. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a híres politikusok fontosak, hogy a washingtoni szenátorok fontosak. Ha önmagunkat jelentéktelennek tartjuk, nem lehetünk felelősek a történelemért, a politikáért, a gazdasági helyzet alakulásáért. Az önmegismerés és változtatás lehetőségének előfeltétele önmagunk szeretetteljes elfogadása. Az elutasítás, a tagadás nem lehet kiindulópontja semmilyen konstruktív megismerésnek és fejlődésnek - csak rosszkedvet szül. Önmagunkon változtatni csak az elfogadáson belül lehetséges. Az „elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta. Az elfogadás tehát megismerést eredményez, és éppen ezért válhat a továbblépés kiindulópontjává. Mint ahogy a gyermekeinken is sok mindent faraghatunk, nevelhetünk, kritizálhatjuk azt, ami nem tetsző nekünk - de csak az elfogadáson belül. Akkor egy gyerek mindent kibír, és változik is. De ha megtagadjuk vele a közösséget, ha kirekesztjük a szeretetünkből - akkor tönkremegy. Így vagyunk önmagunkkal is. Önmagunk szeretete, önmagunk becsülése azt is jelenti, hogy van bátorságunk szembenézni saját magunkkal, elfogadni önmagunkat hibáinkkal együtt. Ha nyíltan szembenézünk erényeinkkel és gyarlóságainkkal, akkor tudunk változtatni magunkon. Ha nincs megelégedve magával az ember, az általában letöri, utálkozik, dühös saját magára. Pedig: az elégedetlenség és a harag azt jelenti, hogy valami nem úgy van, ahogy szeretném, hogy legyen. Azaz: felismertem, hogy van egy távolság aközött, ami most vagyok, és amivé igényeim szerint válnom kellene. Ez persze a felismerés pillanatában kellemetlen. De a felismerés nélkül nincs fejlődés. Ez az egész út első lépése. Ez a hajtóerő, amitől hajlandó vagyok elővenni az önfegyelmemet, vagy többet dolgozni, vagy szembenézni valami kellemetlen tulajdonságommal. Senki sem tökéletes. A tökéleteset nem is igen lehet szeretni. A tökéletes az önmagában egy kerek egész, lepattan róla az ember vegyértéke.



Szükségünk van azokra a pillanatokra, amikor rádöbbenünk, valami nincs rendben velünk, valami hibázik, nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk bűntelenek. A megbánás pillanatai, azok a pillanatok, amikor önbecsülésünk alábbhagy, amikor kínzóan elégedetlenek vagyunk magunkkal - mindez elengedhetetlen a fejlődésünkhöz. De még ezekben a pillanatokban is szükség van arra, hogy értékeljük és szeressük önmagunkat. Nem úgy van, hogy vagy szeretjük magunkat, vagy rádöbbenünk tökéletlenségünkre. E kettő egyidejűleg is lehetséges. Önszeretetünkhöz kifejezetten hozzátartozik annak felismerése, hogy változtatnunk kell valamin magunkban. Ha tudom valaminek az okát, akkor értem, hogy miért alakult ki olyanra, amilyen lett. Az önszeretet esetében ez annyit tesz, hogy látom saját magamat, mintegy perspektívából tudom szemlélni a saját fejlődésem útját, így természetes, hogy hibázom, hasraesek, hülye vagyok, hiszen tanulni csakis a hibákból lehet. A saját hibáinkból! Téves az az állítás, hogy más hibáiból tanul az okos. Ilyen nincs. Érzelmileg és értelmileg is meg kell tapasztalnom valamit, hogy igazán jelentéssel bírjon a számomra, abból tudok igazán tanulni. A saját tanulnivalóim a saját utamon adódnak, abban pedig részt kell venni. Úgy kell szeretnünk magunkat, mintha a saját magunk egyetlen gyereke lennénk. Az az egyetlen gyerek aki csak ritkán tiszta, jólfésült és kellemes. Sokszor gond van vele, mégis szereti az ember. És ha hasraesik, az ölébe veszi, ahelyett, hogy jól behúzna neki egyet ráadásként. Merthogy tudom, hogy nem hülye, csak kicsi, most tanul mozogni, majd ha nagy lesz, nem esik hasra annyit. Együttérzéssel szemlélem a dolgait, átérezve, hogy a fejlődés bizony nehéz dolog. Megvigasztalom, ha kell, és vigyázok rá, felelősséget vállalok a testi és lelki jóllétéért. Ilyen az önszeretet. Felelősséggel és együttérzéssel ölbe venni saját magunkat. Örülni, ha sikerül valami, s biztonságot nyújtani, ha nem, hogy fel tudjon megint kelni, és tanulhasson tovább az a gyerek, azaz önmagam. Senki sem fog megváltozni, hacsak nem tudja, hogy alapvetően elfogadják, és szeretik. Ebből a tágabb perspektívából pedig látom azt is, hogy a nagy egész, az Isteni Terv részeként teszem mindezt, hogy része vagyok a Teremtésnek, és ezért tiszteletet érdemlek. Szeretem magamban azt, aki teremtett, merthogy bennem van. Persze, hogy az ember nincs teljes mértékben megelégedve magával. De a gyerek analógiát véve alapul, azért még nem dobja ki a kölykét, mert nem tud rendesen enni az asztalnál, hanem megtanítja rá. Azért, mert nem tetszik valamilyen tulajdonságom, még nem vetem meg magam, hanem szeretettel nevelgetem - magamat. Senki, se gyerek, se felnőtt nem fog megváltozni, ha nem tudja, hogy alapvetően szeretik és elfogadják. Ez az egész lényege. Addig nincs szó változásról, csak idomításról. Ez utóbbi tanult viselkedésforma, kizárólag kívülről szabályozódik. Ha jelen van a normaadó, betartja az ember a dolgot, amint pedig a norma(adó) kimegy a szobából, esze ágában sincs. Nem belülről jön a dolog. Csak a szeretet talaján válik valami belsővé. Krisztus felkarolta a bűnöst, és nem kárhoztatta. Mivel mással sem szabad azt tennünk, amit saját magunkkal nem tennénk, azt a bűnöst is fel kell karolnunk, aki nem más, mint mi magunk. Szeretettel javítjuk, gyűlölettel rontjuk önmagunkat is.



A szeretet elsősorban nem érzelem, hanem jó akarat és jó cselekedet. Természetesen sokszor nagyon is át van itatva érzelemmel. De nem ez a lényeg. A világ rosszabbodását csak az emberek tudják megakadályozni azáltal, ha szeretik egymást. Nincs az életnek olyan területe, amely ne éhezné a szeretetet. Szeress, vagyis akarj jót ! Szeretni annyit jelent, mint jót akarni. Vagyis azt akarni másnak, amit magunknak is kívánunk, és nem akarni másnak azt, amit magunknak sem kívánunk. Mindenkinek azt a jót kell akarnunk, amit magunknak is kívánunk másoktól, s kerülni szóban, cselekedetben egyaránt mások felé azt, amit nem akarunk, hogy velünk tegyenek. Azok, akik tudatosan ártani akarnak másoknak, saját maguknak ellenségei, mivel senki sem képes saját lelki békéjét felépíteni mások szenvedésének okozása által. A szeretet forrása tehát bennünk van. A szeretet nem szirupos finomság, hanem kemény, sziklakemény követelményrendszer. Az igazi szeretet részben türelmes, részben pedig nagyon kemény. Sok embert csak így lehet ráébreszteni arra, hogy nem szabad felelőtlenül élnie. Szolgálni, adni, másért élni anélkül, hogy felmérnéd a komolynak ítélt szükséget, nemcsak nem szeretet, hanem kifejezetten káros is lehet. Szeress, vagyis tegyél jót! „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” (Máté 7;12).

Jézus pozitívan fogalmazza meg azt a cselekvési szabályt, amit addig negatív formájában ismertek. Nem az a lényeg, hogy nem teszel rosszat, hanem az a lényeg, hogy megteszed a jót. Szeretni annyit jelent, mint jót tenni másnak. Mindent lehet szeretetben is intézni. A helyes szeretetre jellemző magatartás: soha senkinek nem szabad ártanunk, mindig mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, segíteni kell ott és úgy, ahol és ahogy erre lehetőségünk van. A nem ártás, a megbocsátás, a segítés szent háromsága szüntet meg bajokat, betegségeket, töröl le könnyeket, gyógyít sebeket, tesz vidámmá szomorúakat, és tölt fel reménnyel elcsüggedteket. A nem ártás nem azonos a fájdalmat nem okozással. Bizony, gyakran kell fájdalmat is okoznunk azoknak, akiket szeretünk. Persze, bizonyos fájdalomcsillapító lehetséges. Sőt, szükséges is, hogy az igazság szeretetbe legyen csomagolva. De azért igazságnak kell maradnia. A megbocsátás nem azonos a visszafogadással, a befogadással. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, de visszafogadni, újra a régi kapcsolatot átélni csak akkor lehet, ha az, aki bántott, ezt megbánta, és jelei vannak annak, hogy szeretni akar. A visszafogadásnak tehát feltételei vannak! A megbocsátásnak nincsenek feltételei. A segítés pedig ne legyen felszínes. Soha ne ártsunk senkinek, mindig bocsássunk meg mindenkinek, és segítsünk ott, ahol rászorulóval találkozunk, de mindezt tegyük okosan. Ne legyünk birka, de igenis, legyünk bárány. Legyünk okosak, és óvatosak! De szeressünk!



Legyen bennünk nyitottság és alázat arra, hogy a megismert jót legyünk képesek leváltani egy újonnan megismert jobbra. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem is érez különösebb szeretetet. Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress! Sok ember hajszolja a kapcsolatokat keresztül-kasul a világban, de otthon a családjában eszébe sem jut, hogy gazdagítsa kapcsolatát feleségével, gyerekeivel. Érzelmi kapcsolataink minőségének javítása, gazdagítása, elmélyítése, életünk egyik legfontosabb feladata. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy az életben minden egyes alkalommal, amikor mérlegre akarjuk tenni a vagyonunkat, az eredményeinket, a legértékesebb forrásainkat, ezeket mindig emberekben találjuk meg. Ha visszatekintünk életünk sorára már idősebb fejjel, azt tapasztaljuk, hogy elsősorban nem a karrierre emlékszünk amit befutottunk, nem a volt állásokra, hanem az emberekre emlékszünk, akiket szerettünk, és akik szerettek minket, és akik ma is szeretnek. Szeresd ellenségedet is ! „A régi parancs szerint: szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5,43) Sokan nem értik, miért kell ellenségeinket szeretnünk? Erre egy példával lehet válaszolni: tudjuk, hogy a nap az égen arra való, hogy fényt, meleget, tehát életerőt juttasson le a Földre. Ha azt kérdezzük, hogy miért kell éppen a legsötétebb felhőket megszüntetni ahhoz, hogy a napfény eljusson a Földre, a válasz egyszerű. A sötétség elnyeli a nap sugarait. Ugyanígy az ellenségeskedés elnyeli azt a szeretet sugárzást, amely az életet jelenti a Földön. Ellenség és barát között nem az a különbség, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé kell szeretni, hanem az, hogy az ellenséggel szemben nem lehet olyan bizalmas viszonyt megélni, mint a baráttal szemben. De szeretni mindkettőt egyaránt kell. Soha ne akarjunk senkit és semmit elpusztítani. Ha így cselekszünk, akkor béke költözik a szívünkbe. Céljaink elérésére sokkal hatásosabb eszköz a szeretet, mint a rémület. Mert a rettegés, ha eltávoztunk, eltűnik, de a szeretet megmarad, s ahogy az előbbi rémület gyűlöletté, úgy változik ez tiszteletté. Érzelmi hullámzásaidon tehát csak akkor válsz úrrá, ha tudatosan, mindig azt a jót kívánod másnak, amiről tudod, hogy az neked is javadat szolgálná, ha más azt neked kívánná. Fel kell ismerned hiányosságaidat, mert csak így tudod meg, hogy mit kell javítanod magadon. Önfegyelem, önuralom nélkül nincs helyes szeretet. A szeretethiány másik neve a türelmetlenség. Igen, mert ez képes a leggyorsabban elhinteni a békétlenség magjait.



Nem az a legfontosabb, hogy mi történik velünk. A legfontosabb az, hogy mi történik bennünk. Nincs olyan nap amikor ne lenne lehetőségünk szeretetünk kimutatására. „Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt” (Mohamed)

Az akarat szabadsága

A szabadság a lehetőségek és következményeik tudatában végrehajtott cselekvés. Isten semmit sem tesz értünk, amit mi nem teszünk meg magunkért. Isten legnagyobb ajándéka az ember önrendelkezési joga. Mindenkinek magának kell gondjaira megoldást találnia, csak így képes tapasztalatokat szerezni, akaraterejét növelni, és tudatának határait kitágítani. Isten nem kényszeríti ránk semmit, nem korlátoz soha semmiben. Szabad akaratot kaptunk - hatalmat, hogy a döntésünk alapján cselekedjünk, és ezt soha nem fogja elvenni. Az ember életének, sorsának alakulása (hova születik, milyen körülmények közé, milyen társadalmi rétegbe, hogyan alakul az élete, az egészségi állapota, anyagi helyzete, sikerei, kudarcai stb.) Isten által nincs sem előre, sem folyamatában determinálva, meghatározva. Isten az emberi élet eményeinek alakulásába (bármily fontosak is azok az egyes embernek) nem avatkozik bele. Isten szabadságot adott az embernek, mert az ember csak így lehet felelős a tetteiért. Az ember szabadságának lényege az, hogy az ember képes Isten akarata ellen, tehát önmaga boldogsága ellen tenni. Az ember attól szabad, hogy választhat jó és rossz között. Isten nem tőlünk függetlenül rendezi az emberek sorsát. Nem teszi meg azt, amit az ember is megtehet! Amint a kis magnak földből és napsugárból kell kibontania illatozó szirmait, úgy nekünk sem ad az ÚR kész téglákat lelkünk fejlődéséhez, mert önmagának mondana ellent, ha a munkánkat magára vállalná. Isten az őszinte, jó szándékú imát meghallgatja, s ha kell, erőt és útmutatást ad. Ha csak Istenen állna, hogy ki mit csináljon, akkor nem emberek, hanem automaták lennétek. Akkor nem is volna szükségünk egymásra. Isten megengedi, hogy bármit tehetünk, mert az a szándéka hogy szabadon tegyük azt, amit teszünk. Enélkül nem lenne komoly Istennek az a kívánsága, hogy szeretetben éljünk. Szeretni csak ott lehet, ahol lehet nem szeretni is. Szabadságunk nem magunkra hagyatottság. Istenre mindig számíthatunk. Helyettünk nem tesz meg semmit, de velünk mindent, ami lelki épülésünket szolgálja. Isten semmit nem tesz meg annak érdekében, aki nem tesz meg mindent a saját érdekében. Éppen a mi érdekünkben nem teszi meg. Az igazi szeretet mindig erőfeszítésre készteti azt, akit szeret, mert fejlődni csak az tud, aki erőfeszítéseket tesz. Isten csak annyit tehet, hogy szempontokat ad, rámutat a megoldás irányára, de lépést nem tehet senki helyett. A legtöbb, emberek által kitűzött cél elérése annyi szabad döntéstől függ, hogy nincs értelme jóslásokba bocsátkozni, mert történhet minden, és mindennek az ellenkezője is. A földi élet a kockázatvállalások sorozata. Isten nem kényszerít semmire, az ember, ha akar, élhet bűnben is, mert meghagyja az ember választási szabadságát. Nem azért, mert Isten közömbös, hanem azért, mert tiszteletben tartja az ember személyiségét. A bűnös ember személyiségét is.



Isten nagyobb szabadságot ad az embernek, mint az emberek egymásnak. Értéke csak a szabad döntésnek van. Az emberi viselkedést sokszor jellemzi, amit Ovidius így fogalmazott meg: „Látom a jót, helyeslem, de a rosszat teszem.” Az emberi gondolkodás sajátossága, hogy szívesen ötvözzük a szabad akaratot az eleve elrendeléssel. Sikereinket magunknak, kudarcainkat viszont tőlünk független erőknek tulajdonítjuk. Isten a saját akaratából létrehozta, megteremtette az embert, majd az ember a saját – Istentől kapott – szabad akaratával létrehozta, kialakította a társadalmi törvényeket, benépesítette a Földet, kialakította az együttélés, munkamegosztás, anyagi javak elosztásának szabályait. Ebbe Isten már nem avatkozik bele. Isten az ember szabad akaratára építi a világot. Isten nem az, aki egyes dolgokra igent mond, másokra nemet, megint másokra talán, majd máskor-t. Ha azt hisszük, hogy Isten minden dolgok megteremtője és eltervezője az életünkben, akkor tévedünk. Isten készen áll a segítségre, de nem úgy, ahogy elvárjuk. Nem Isten feladata megteremteni vagy megváltoztatni az életünk körülményeit és feltételeit. Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett minket. Minden mást mi teremtünk azon erő révén, mellyel Isten megajándékozott. Isten teremtette az élet folyamatát és magát az életet. Ám megadta nekünk a választás jogát, hogy azt kezdjünk az élettel, amit csak akarunk. Ebben az értelemben a mi akaratunk Isten akarata. Éljük az életünket, ahogy éljük, és ebbe a kérdésbe Isten nem szól bele. Ne ringassuk magunkat abba az ábrándba, hogy istent érdekli a tetteink. Téged talán különösebben foglalkoztat, hogy mit csinálnak a gyerekeid, amikor kiküldöd őket játszani? Mindegy, hogy fogócskáznak, vagy bújócskáznak. Természetesen bízol benne, hogy nem tesznek kárt magukban, És ha mégis, ott leszel, hogy segíts nekik. Természetesen tudatod velük, hogy melyek a veszélyes játékok. De nem tarthatod őket vissza minden veszedelemtől. És nem örökre. A bölcs szülő tisztában van ezzel, és mégis aggódik a lehetséges következmények miatt. Ez a kettősség - nem törődni mélységében a folyamattal, annál mélyebben az eredménnyel - amely többé-kevésbé megközelíti Isten „kettős” hozzáállását a teremtményeihez. Mindig azt kapjuk, amit megteremtünk, márpedig mindig teremtünk. Azon a napon, amikor igazán akarjuk, hogy véget érjen az éhség, akkor nem lesz többé éhezés. Minden erőforrás a rendelkezésünkre áll. A világ azért olyan, amilyen, mert így döntöttünk. Módszeresen megsemmisítjük a környezetet, és a természeti katasztrófákra mutogatunk. Dönthetnénk akár úgy is, hogy már holnap véget vetünk az esőerdők pusztításának. Vagy megállítjuk a bolygót körülvevő védőréteg sorvadását. Akár már holnap véget vethetnénk minden háborúnak. Csak arra lenne szükség, hogy mindannyian egyetértsünk. A világ miattunk és a mi döntéseink miatt olyan, amilyen - vagy éppen az elmulasztott döntéseink miatt. Semmi sem történik „véletlenül”.



Isten megajándékozott bennünket azokkal az eszközökkel, melyekkel úgy válaszolhatunk és hathatunk az eseményekre, hogy csökkentsük, mi több, megszüntessük a szenvedést és a fájdalmakat, mi azonban nem használjuk őket. Az Univerzum legnagyobb ajándéka a szabad akarat, ami lehetővé teszi, hogy mindenki maga válassza meg fejlődésének útját. Szabad akaratunkkal és a rendelkezésünkre álló erővel bármit kezdhetünk. Szabadon alkothatunk, de szabadon rombolhatunk is. Szabadon tehetünk jót, de rosszat is egyaránt.

Istentisztelet

A vallás legfontosabb ismertetőjegyei nem az ima és a szertartás, hanem a mindennapi gondolkodás, és a mindennapi cselekvés. Az istentisztelet legnemesebb formája: Jézus tanításainak szellemében végzett munka és életvitel. Az összejöveteleken ezek tapasztalatait kötetlen, személyes beszélgetéssel osztjuk meg egymással. Isten előtt nem a szertartás a lényeg, hanem a magatartás.

Azt teszem, amit Jézus tenne helyemben: Szeretet – Türelem - Megbocsátás – Segítés – Öröm

vezérli minden gondolatomat és tettemet. Köznapi értelemben az Istentisztelet általában templomban végzett szertartás, amelyen előre meghatározott időben, módon és eszközökkel fejezik ki a résztvevők Isten iránti tiszteletüket. Az istentiszteletet erre felkészült egyházi személyek vezetik. Az istentiszteletet különleges, ünnepélyes alkalomnak tekintik, amely határozottan elkülönül a mindennapi életviteltől. Az elkülönülés olyan mértékű, amilyen különbség van az istentisztelet alatt és a mindennapi életben jellemző gondolatok és érzelmek között. Mit jelent a tisztelet? Akkor tisztelünk valakit, ha odafigyelünk rá, ha fontos számunkra a véleménye. Az Istentisztelet, azaz Isten Tiszteletének legnehezebb és egyben legigazabb megnyilvánulása az embertársaink tisztelete. Mivel az ember az Isteni Lélek egy szikrája, ezért az ember lényegében azonos Istennel. Nem tisztelhetjük az Istent, ha nem tiszteljük embertársainkat. Az Istentiszteletnek, azaz az Isten Tiszteletének a mindennapi életben tanúsított magatartásunkban, önmagunkhoz és embertársainkhoz való viszonyunkban, azaz az Ember Tiszteletében kell megnyilvánulni. Isten tisztelete = embertársaink tisztelete. Az Isten tiszteletének három megnyilvánulási formája van:

1.) Önmagunk tisztelete, a bennünk lakozó Isteni Lélek tisztelete. Ezt a tiszteletet önfejlesztéssel, önmegvalósítással tudjuk kifejezni.

2.) Embertársaink tisztelete. Az embertársainkban lakozó Isteni Lélek tisztelete. Ennek eszközei: a szeretet, türelem, megbocsátás, segítés.



3.) A rajtunk kívül lakozó Isten tisztelete. A tisztelet jele az odafigyelés. Ezért törekszem a kapcsolatfelvételre, energiájára való rácsatlakozásra. Ennek formái: imádkozás, meditáció.

Az imádkozás jelentősége

Az imádkozás kapcsolatfelvétel Istennel. Ha helyesen imádkozunk, nem valamely cselekedetre kérjük Istent. A helyes imádság soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Imádkozáskor erőt és tisztánlátást kérjünk Istentől. Isten tudása végtelen, ezért meg kell tanulni oda figyelni rá, követni az útmutatását. Hogyan kerülhetünk kapcsolatba vele? A párbeszédima Isten útmutatását a párbeszédima tárja elénk. A párbeszédima képes közvetlen kapcsolatot teremteni vele, rábízhatjuk magunkat, engedhetjük, hogy vezessen bennünket. Ha figyelünk Isten útmutatására, ha hallgatunk rá, és útmutatásának megfelelően cselekszünk, erővel és bizalommal töltődünk fel. Minél erősebben hiszünk benne, minél nyugodtabban bízzuk rá magunkat, úgy válik fokról-fokra személyesebbé a kapcsolatunk vele. Érezzük magunkban a jelenlétét, ahogy vezet, tanít, bátorít. Érezni fogjuk állandó vezérlő jelenlétét, amellyel irányít, hogy mit tegyünk a legközelebb. Ilyenkor energiával töltődünk fel. Istennek ne az eljövetelét várjuk, hanem a jelenlétét vegyük észre. Isten jelen van minden-kinek a szívében. Ha vállaljuk a párbeszédimát, akkor tapasztalhatjuk, hogy Vele együtt tesszük meg azt, amit jó szándékkal teszünk. A párbeszédima az az imaforma, melyet azért nyitott ki előttünk az Úr, hogy beszélgetni tudjunk vele. Minden nap beszéljük meg Istennel teendőinket. Az Úr leghatékonyabban azt tudja irányítani, akinek van rendszeres reggeli párbeszédimája, aki reggelente megbeszéli Vele az előtte álló napot, hogy mit kell tennie, és azt hogyan kell tennie. Napközben is többször forduljunk Hozzá, mint a festő, aki festi a tájat, s bár a vászonra koncentrál, de rendre felnézve abból, szinte belefényképezi a tájat a tudatába, hogy onnan az a vászonra kerüljön. A feladatok vállalását a reggeli imában kell megtennünk, és az esti imában kell ellenőriznünk. Ha magadnak egyes szám második személyben olyan gondolatokat fogalmazol meg, amelyek téged építenek, buzdítanak és vigasztalnak, akkor, az ilyen gondolatok forrása Isten, tehát Ő szól hozzád a te gondolataid, szavaid által. Aki kapcsolatba lép Istennel, nem érzi magát magányosnak. Legkönnyebben a fizikai egyedüllét időszakaiban kerülhetünk vele kapcsolatba. Ülj, vagy feküdj, helyezd magad kényelembe. Hunyd le szemed, végy mély lélegzetet, lazítsd el tested. Elmédet is lazítsd el. Hagyd, hogy minden kiürüljön belőled. Fordulj mélyen önmagadba. Találd meg lényed legmélyebb zugát. Erről a mély, nyugodt helyről kérd Istent, hogy töltsön fel erejével. Érezd az erőt, a bölcsességet és az alkotóerőt magadban. Eltölt a rajtad keresztül áramló fény és erő, amely teljessé teszi életedet, és átsugárzik másokba is.



A racionális gondolkodás térhódításával fordított arányban veszítünk mind többet a párbeszédima iránti fogékonyságunkból. Természeti és társadalmi törvények rendszerébe foglalva meghatározzuk a jót, a rosszat, a helyest, és a helytelent. Agyunk egyre inkább úgy működik, mint egy számítógép: feldolgozza a betáplált adatokat és azok alapján kiszámítja az eredményt. De ez azt is jelenti, hogy csak azzal képes számolni, amit beletáplálnak. Vagyis az ember agya egyre inkább csak azon tapasztalatok alapján működik, amelyeket az egyén az élete során szerzett. Bízzunk a párbeszédima irányításában. Ez olyan, mint ha egy nagy zenekar tagjai lennénk. Ha nem figyelünk a karmesterre, akkor nem lesz meg a kívánt harmónia. Ha a saját szólamunkat csak a körülöttünk levőkkel hangoljuk össze, sosem lesz harmónia, hiszen túl sok a hangszercsoport és azokon belül túl sok zenész van, s mindenki másként játszik. Elménk képtelen oly sok adatot befogadni, feldolgozni, és a helyes döntést meghozni. Racionális gondolkodásunk vezényletével nem „muzsikálunk szépen”. De ha a karmesterre figyelünk, és követjük őt, élvezni fogjuk saját játékunkat - amit mások is hallgatnak és értékelnek - , egyúttal átéljük a harmonikus egészhez tartozás élményét. Racionálisan gondolkodva a karmester jelenlétét sohasem érzékeljük. Ha elfogadjuk a párbeszédima útmutatását, és hagyjuk, hogy életünk vezető erejévé váljon, az nem jelenti egyéni szabadságunk elvesztését, sőt olyan támogatásban részesülünk, melynek segítségével valóban kifejezzük önmagunkat, s részesei lehetünk egy nagy alkotó folyamatnak. Ha a külső visszajelzések azt mutatják, hogy a dolgaink rendben mennek, gördülékenyen haladnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ráhangolódtunk Isten útmutatására. Ha erőfeszítések ellenére sem jutunk el a megoldáshoz, ez újabb üzenet számunkra. Kiesünk a koncentrációból, ha lényegtelen dolgokra figyelünk, ha méltatlan dolgokat akarunk megszerezni. Ekkor elveszítjük a kapcsolatot a Istennel. Amikor Jézust tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, bizonyára az is indította őket erre, hogy látták Mesterükön, milyen változást idézett elő benne az imádság. A párbeszédimának azért van létjogosultsága, mert számos szentírási hely igazolja azt, hogy mindaz, ami épít, buzdít, vigasztal, az kizárólag Isten szent Lelkéből fakad. Minden ember lépten-nyomon találkozik olyan hatásokkal, melyek rombolnak, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Isten nem hagyja magára övéit. Isten mindannyiinkat boldogságra teremtett, de ez a boldogság nem csupán a körülményeinktől függ, hanem attól is, hogy milyennek látjuk a körülményeinket. Az élet látás kérdése. A látás pedig imádság kérdése. Aki jól imádkozik, az jól lát. A kötött imák Előfordul, hogy a kötött imák nem tudják lekötni kellőképpen a figyelmedet, mert nem a te imáid. A kötött imák nagyon szép és gazdag tartalmat hordozhatnak, de mégsem annak az imája, aki mondja, hanem azé, aki azokat kigondolta. Ha saját szavaiddal beszélsz az Úrhoz, akkor nem tudsz nem odafigyelni arra, amit mondasz. Lehet, hogy az így elmondott szavaid számodra nem elég szépek, de Istennek mégis kedvesebbek, mint kötött imáid, mert ezekben benne van a szíved. Isten mindennap szeretne szólni hozzád. Higgy a párbeszédima valóságában. Ha olyan mondatokat mondasz magadnak, amelyek építenek, buzdítanak, vígasztalnak, akkor e mondatokat nem magad találod ki, hanem Isten sugallja benned, neked! Hidd el, hogy az Úr benned él.



Ha ezt elhiszed, akkor ebből egyértelműen következik, hogy cselekvő módon él benned. Mindennap szeretne építeni, buzdítani, vigasztalni! Tedd ezt lehetővé Számára. Az önismeret és az ima Az önismeret fejlesztésének is jó eszköze a reggeli és az esti ima. Ha szánunk időt arra, hogy legalább öt-tíz percben megbeszéljük Istennel reggelenként azt, hogy mit kell tennünk, és azt hogyan kell tennünk, este pedig visszatekintve a napra, szintén fordítunk öt-tíz percet arra, hogy a reggeli tervet hozzámérjük az elmúlt naphoz, akkor eljutunk az önismeretnek arra a fokára, amely betekintést nyújt lelkünk mélyébe, és megmutatja teendőinket. A tanulás és az imádság Tanulással rendet kell teremteni a fejben, hogy azután imával ezt a rendet át lehessen ültetni a szívbe. Nem egyedül kell végigjárnunk utunkat a Földön. Az ima segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk Istennel. Persze, Istenre hagyatkozás nem jelenthet felelőtlenséget. Be kell tartani a gondolkodásra és viselkedésre előírt legfontosabb szabályokat. A csoportos ima „Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18,20)

Amikor csoportot alkotunk, az isteni energia iránti fogékonyságunk, és hatékony felhasználásának képessége összegződik, és sokkal erősebb, hatékonyabb lesz, mint bármelyikünké egyénileg. A rituálék közelebb hozzák az embereket a szent dolgokhoz. Az általuk okozott élmények befolyásolják mindennapi cselekedeteiket. „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Máté 7,7)

„Aki Istenhez tartozik annak nem könnyebb a keresztje, de nagyobb az ereje.” (Dombi Ferenc katolikus pap)

Documents

POZITÍV GONDOLATOK GONDOLATOK.pdf · 2019. 7. 8. · Napóleon Hill meginterjúvolt 500 sikeres nőt és férfit. Elmondták, hogy életük során mindegyikőjüket érte kudarc