Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1940-1956 I ktet

8/15/2019 Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1940-1956 I ktet

1/666

RÁKOSIMÁTYÁS

Visszaemlékezések

1940-19561. kötet

NAPVILÁG KIADÓBUDAPEST


2/666

Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket készítette:Baráth Magdolna, Feitl István, Gyarmati György, Palasik Mária,

Sipos Levente, Szűcs László, T. Varga György

Szerkesztette:

Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente

A borítón: Rákosi a dolgozószobájában, MOL-M-KS-276. 1. 65/393. 6. e.ISBN 963 9082 15-5 (1-2. kötet) 963 9082 16-3 (1. kötet)

Kiadja a Napvilág Kiadó1054 Budapest, Alkotmány u. 2.

Első kiadás: 1997

© Rákosi Mátyás jogutódjaHungarian edition © Napvilág Kiadó

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános el őadás,a rádió- és televízióadás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

A kiadásért felel a Napvilág Kiadó igazgatójaOlvasószerkesztő: Zappe Lászlóné

Műszaki szerkesztő: Borbáth Gábor Fedélterv: Kiss Zsuzsa

Szedés, tördelés: Napvilág KiadóFelelős vezető: Gellériné Lázár Márta

Nyomás, kötés: HódPress Nyomda Kft., HódmezővásárhelyFelelős vezető: Szabó Lajos üv. igazgató

Megjelent 60.4 (A/5) ív terjedelembenPrinted in Hungary


3/666

TartalomElőszó (Sipos Levente) ........................................................................... VIISzabadulás - háború - emigráció, 1940-1945 ......................................... 1Tömegpárt élén, 1945-1946 ................................................................... 144A kormány kézbevétele, 1945-1947........................................................ 306

A hatalom meghódítása, 1947-1948 ....................................................... 402Rövidítések.............................................................................................. 539Jegyzetek ................................................................................................ 541


4/666

Előszó

Régóta rebesgették politikai bennfentesek, történészek, hogy Rákosi Mátyás, Ma-gyarország egykori vezető politikusa hosszúra nyúlt „gyógykezelése” alatt vissza-emlékezéseket írt a Szovjetunióban, és hogy ezek 1971-ben bekövetkezett halála óta

valamelyik ottani levéltár mélyén rejtőznek. A kósza hírek sajtócikkekké er ősödtek az 1990-es évek elején, s 1996 decemberében végre megérkezett Budapestre a terjedelmes kéziratmásolata. Rákosi öccse, Bíró Ferenc 1997 februárjában felajánlotta megjelentetésre a

Napvilág Kiadónak. Minthogy Rákosiról nem feledkeztek meg kortársai - ki ezért, ki azért -,és a késő bbi nemzedék is sokat hallott róla, a kiadó a várható érdeklődésre való tekintettel - aszakmai munkát sem mellőzve - a gyors megjelentetés mellett döntött és fél év alattelőkészítette kiadásra a visszaemlékezések 1940 és 1956 közötti éveket felölelő részét.

Természetesen mindenkinek megvan a maga tapasztalata, értékelése, képe a „Rákosi-korszak”-ról. Sajátos élményt kínál ezek szembesítése az egykori f őszereplő végsővéleményével, állásfoglalásaival, magyarázataival. Az alábbiakban nem tartjuk feladatunknak a valóság és az emlékiratok összemérését, a mű részletekbe menő értékelését, f őleg azt

igyekszünk megvilágítani, hogy milyen politikai, történelmi feltételek között, milyenhelyzetben és hogyan készült a kézirat, mi volt a sorsa megjelenéséig.

Amikor 1956. július 26-ának hajnalán Rákosi Mátyás felesége és kezelőorvosa tár-saságában a Szovjetunióba repült a tréfásan Tyihohodnak (Lajhárnak) nevezett öregkormánygépen, sem ő, sem más nem gondolta, hogy többé nem lépi át Magyarország határát. 1

A Magyar Dolgozók Pártja első titkári tisztjéből július 18-án történt leváltása és a PolitikaiBizottságból való visszahívása után a Központi Vezetőség, az Elnöki Tanács és azOrszággyűlés tagja maradt. Július 23-i ülésén a PB úgy határozott, hogy „Rákosi Mátyáselvtárs a Politikai Bizottság tagjaival egyenlő anyagi ellátásban részesüljön”.2

Rákosi 15 éves szovjetunióbeli tartózkodásának politikatörténeti feldolgozását részletesen

VII

1

FEITL István: A bukott Rákosi. (Rákosi Mátyás 1956-1971 között). Bp. Politikatörténeti Alapítvány, 1993. Aszáműzetést magánéleti oldalról nézve 1. Bíró Eugénia: Száműzetésben. Bp. Littoria Könyvkiadó, 1994.2 MOL-M-KS-276. f. 53/296. ő. e.


5/666

A pihenésre és gyógykezelésre szánt távollét távoltartásra változtatásának első lépése a PBaugusztus 31-i ülésén történt meg. Az itt született határozat megbízta Ger ő Ernőt, az MDP újelső titkárát, hogy „az SZKP Központi Bizottsága Elnökségével, azt követően pedig RákosiMátyás elvtárssal beszélje meg, hogy szabadságát legalább október közepéig hosszabbítsameg és csak azután térjen haza.”3 Ger ő az SZKP KB-nak szeptemberben küldött levelében

már egyéves ott-tartózkodáshoz kérte a beleegyezést, amit azonnal meg is kapott,4

de ezt -elkerülendő kiszámítható reagálását - „elfelejtette” közölni az érintettel. Nyilvánvalóan arrólvolt szó, hogy nem akarták terhelni Rákosi jelenlétével a feszültségekkel terhes hazai

belpolitikai életet.A Rákosi szempontjából végzetessé váló szembenállás a magyar párt vezetésével, a

gyógykezeltetés száműzetéssé alakulása azután kezdődött, hogy az MSZMP IdeiglenesKözponti Bizottságának november 11-i ülésén Kádár János, a párt elnöke kinyilvánította,hogy a régi vezetők egy része nem tölthet be semmiféle vezető szerepet a párt és az országéletében. Az MSZMP 1956. decemberi határozatában az „ellenforradalom” első számúokaként a „Rákosi-Ger ő-klikk” politikai gyakorlatát és módszereit jelölte meg. Rákosiképtelen volt belenyugodni ebbe a tételbe. Hruscsovnak írott leveleiben 5 élesen támadta

Kádárt, az MSZMP vezetőségét, ám ezzel egyre jobban elrekesztette hazatérésének útját. AzMSZMP IKB 1957. február 26-án úgy határozott, hogy Rákosi és Ger ő 5 évig nem térhetvissza Magyarországra, s ehhez az SZKP is hozzájárult.6 Err ől értesülvén Rákosifelindulásában súlyos taktikai hibát követett el. Március 25-én olyan levelet írt Hruscsovnak,amellyel végérvényesen megfosztotta magát a tárgyalópartner szerepétől. Kijelentette, hogyKádár Jánost, Apró Antalt, Kiss Károlyt, természetesen Nagy Imrét, valamint Titót nagyobbfelelősség terheli október 23-áért, mint őt. Hangoztatta, hogy otthon komoly bázisa van, a „jóelvtársak” hisznek neki, az MSZMP vezetői „ezért szorgalmazzák így ötéves száműzetését”.7

E levélben határozta meg először - jogosan - száműzetésként a Szovjetunióban való tartását, jóllehet ezt a minősítést a magyar pártvezetés mindvégig tagadta, kitartván az eufemisztikusgyógykezelés mellett.

VIII

3 MOL-M-KS-276. f. 53/301. ő. e.4 E. err ől az SZKP KB 1957. április 18-í határozatát, Közli: A Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-r ől.Szerk.: GÁL Éva, HEGEDŰS B. András, LITVÁN György, RAINER M. János. Bp. Századvég-1956-os Intézet,1993, 185. - Az MDP PB üléseinek jegyzőkönyveiben ugyan nem találtam utalást erre, de tény, hogy azMSZMP vezetése is hivatkozott késő bb az MDP PB ilyen értelmű szeptemberi határozatára.5 A Hruscsovnak 1956. december 15-én és 1957. január 9-én írott leveleket közli: Hiányzó lapok 1956történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Válogatta: Vjacseszlav SZEREDA és Alekszandr SZTIKALIN Bp. Mára, 1993, 196-215. Az 1957. február 15-i levelet közli: El nem égetett dokumentumok.Szerk.. KOLTAY Gábor-BRÓDY Péter. Bp. Szabad Tér Kiadó, 1990, 55-63.6

A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek Jegyzőkönyvei. 11. Szerk.: NÉMETHNÉVÁGYI Karola - URBÁN Károly. Bp. Intera Rt. 1993. 171 és 226.7 A „Jelcin-dosszié”. 187-188.


6/666

Válaszul a levélre az SZKP KB április 18-i határozatában leszögezte: „Rákosi elvtársMagyarországra való visszatérése nemhogy nem célszer ű, hanem politikailag káros is lenne.”Visszaélt a vendégszeretettel: moszkvai tartózkodását kapcsolatok kiépítésére, a magyar

politikai életbe való beavatkozásra használja fel, ezért a Szovjetunió egy másik városába kellköltöztetni.8

Felvetődött, mivel töltse idejét Rákosi Mátyás. Az MSZMP Központi Bizottsága azt kérte aszovjet pártvezetőktől, hogy a magyar kommunista emigránsok közül a betegeket részesítsék gyógykezelésben, a munkabírók számára biztosítsanak megfelelő munkaalkalmat. Rákosinak a szovjetek felvetették, hogy foglalkozzon emlékiratai megírásával9 - talán abban areményben, hogy ez majd leköti energiáit, csökkenti az aktív politizálás igényét. Öt évsemmittevés elszigetelt környezetben, üres várakozás, a puszta olvasás nem jelentett biztatótávlatot, már csak ezért is elfogadta a javaslatot. Minden bizonnyal tisztában volt a műfajbanrejlő lehetőségekkel, és feltámadhatott benne az ambíció: miért ne csatlakozhatna a memoártíró politikusok sorához? Előtte Horthy Miklós volt az egyetlen olyan, emlékiratait az utókorrahagyó XX. századi magyar államférfi, akir ől korszakot neveztek el, akármilyen értékelések ésérzelmek kapcsolódtak hozzá - s most neki, akinek neve szintén azonosult egy id őszakkal,

hasonló lehetősége nyílik élete megörökítésére.10 Minthogy a nemzetközi kommunistamozgalom közismert személyisége, 15 éven át a magyar párt, több mint egy évtizedenkeresztül a magyar politikai élet első számú vezető je volt, joggal gondolhatta, hogy emlékeiérdemesek a megörökítésre, számot tarthatnak az érdeklődésre. Abban is reménykedhetett -

bár sem művében, sem leveleiben nem utalt rá -, hogy egyszer nyomtatásban is napvilágotláthat memoárja. Az is fontos szempont volt, hogy a visszaemlékezések megírása alkalmatkínált arra, hogy vitába szálljon az MSZMP-nek és az 1956 utáni történetírásnak az 1945-1956-os korszakkal kapcsolatos egyes értékeléseivel.

A szovjetek hozzájárultak, hogy a kellemes éghajlatú Krasznodarban lakjék, s a t őle 150km-re, a Fekete-tenger partján fekvő Gelendzsikben nyaraljon kedvére. Ide érkezettfeleségével együtt 1957. július 15-e körül, s csak szeptember 10-én költözött Krasznodarbaegy ötszobás, jól felszerelt lakásba. A moszkvai magyar nagykövetség munkatársa július 10-én ugyan már azt jelentette, hogy Rákosi hozzákezdett emlékiratai elkészítéséhez, de ezencsak előkészületeket kell érteni. Az emlékíró tisztában volt azzal, hogy bizonyos könyveket,sajtótermékeket okvetlenül be kell szereznie, hogy emlékezetét felfrissítse, ellenőrizze.

Ígéretet kapott

IX

8 Uo. 184-186. Rákosi 1957. március 25-i levelét és az SZKP KB Április 18-i határozatának magyarra fordítottmásolatát 1. még: MOl. M-KS-288. f. 9/V/1. ő. e. 213-219.1.9 Rákosi 1957-ben mondta öccsének, Bíró Ferencnek , hogy az ötlet nem tőle származik. (Bíró Ferenc szóbeli

közlése.)10 Politikai tevékenységének f ő állomásairól röviden I. fellebbezését, amelyet a pártból való kizárása utánnyújtott he az MSZMP VIII. kongresszusához. Kiúti: FEITL István a Múltunk 1991. 4. számában (126-135).


7/666

arra, hogy a moszkvai könyvtárak majd könyvtárközi kölcsönzéssel segítenek neki. Kapottkönyveket a nagykövetség könyvtárából. Levélben kérte pesti rokonait, fiatalkori barátját,egyben sógorát, Csillag Miklóst a szükséges könyvek beszerzésére és elküldésére. Anagykövetség munkatársának, Mácsay Tivadarnak a közvetítésével azt tudakolta az MSZMPközpontjától, hogy „volna-e mód arra, hogy emlékiratai megírásához bizonyos forrásműveket

Magyarországról megkaphasson. Amennyiben az elvtársak ezen kéréssel elvileg egyetértenek,közölni fogja a kérdéses művek címeit.”11 Az MSZMP KB Titkársága már július 19-én állástfoglalt: „a Titkárság hozzájárul, hogy Rákosi Mátyás elvtársnak emlékiratai megírásáhozszükséges forrásanyagokat - nem pártdokumentumokat - bocsássanak rendelkezésére.”12 Akedvező válasz tehát egyben er ős korlátokat szab: a pártirattár zárva marad előtte, levéltáriiratokat nem kaphat.

Technikailag megkönnyítette munkáját, hogy kérésére a Moszkvából júniusban Budapestrevisszatért Bíró Ferencné vásárolt egy Erika írógépet, amelyet fia, Bíró Viktor júliusbanszemélyesen vitt el Gelendzsikbe egy könyvcsomaggal együtt.13 Augusztus 3-i levelében már nekibuzdulva írta: „A kért könyveket, kiadásokat nem kímélve, meg kell szerezni és nyélbekell ütni, hogy a Párttörténeti Intézet anyagát ugyanúgy használhassam, mint ahogy az itteni

Lenin és más könyvtárak igénybevételét megígérték. A jövő hónapban munkához fogok.” Azaugusztus 31-i levélben jelezte, hogy „a könyvek is kezdenek lassan befutni, persze f őleg aklasszikusok, de remélem, hogy hamarosan a többiekre is sor kerül... Mindenesetre én a jövőhéttől kezdve dolgozni fogok.”

1957. szeptember 23-i leveléből kiderül, hogy nem értesítették a július 19-i titkárságihatározatról: „Nincs tudomásom olyan párthatározatról vagy utasításról, melynek értelmébensegítenek emlékirataim megírásában. Az ilyen határozatot feltehetően velem is közölték volna. Azután: ha valóban segíteni akarnak egy ilyen mű létrehozásához, miért száműztek egyszovjet vidéki városba, ahol a munka elé szinte legyőzhetetlen akadályok hárulnak?” Alevélben közölte, hogy szüksége van a Népszava régi évfolyamaira. „Ha egy hétig

böngészhetnék bennük, az énnekem többet nyújtana, mint egy könyvtár.”14 Ezért könyvekreés folyóiratokra van szükségem15 Elsősorban a saját írásaim kellenének. [Kiemelés tőlem - S.L.] Úgy

X

11 MOL-M-Ks-288.,f. 9/V/1 ő. e. 226-227. I.12 MOL-M-KS-288. f. 7/10. ő. e.13 Augusztus 13-án megköszönve az írógépet ezt írta Bírónénak: ..Nagyon jó és sokat pötyögtetek rajta” - RákosiMátyás és öccse Bíró Ferenc, valamint Bíró Ferencné között 1957 és 1970 között rendszeres levelezés folyt Azemlékiratok készítését alkalommal érintő levelek Bíró Ferenc tulajdonában vannak. Felhasználásuk során akéső bbiekben nem hivatkozom lelőhelyükre.14 Két év múlva, miután a megkapta a Népszava néhány évfolyamát, másképpen látta e kérdést: „A párttólkaptam valami anyagot, de a munka folyamán kiderült, hogy munkatársak nélkül szinte lehetetlen felhasználni.Itt van a Népszava első világháború elő tti négy évének 16 kötete, jó 18 000 oldal. Ebb ől kellene nekemösszeböngészni a szükséges anyagot, ha győzném. Ehhez a araunkához segítség kell, anélkül nem boldogulok,úgyhogy a dokumentációról és az ellenőrzésr ől egyelőre lemondok, mert ezt itt úgysem tudnám megvalósítani.”

(1959. október 1-jei levele Bíró Ferencnek).15 A levélben tucatnyi, a XX. század első évtizedeivel foglalkozó könyvet sorolt fel.


8/666

tudom, hogy a Párttörténeti Intézetben ezek szinte maradéktalanul megvannak, azok a brosúrák, újságcikkek, beszédek is, melyek könyv alakban nem jelentek meg.”

Az emlékiratírás feltételeinek megteremtésével foglalkozott két héttel késő bb, október 11-én írott levelében is. Egyelőre húzódozott attól, hogy közvetlenül a magyarországi hivatalosszervekhez forduljon: „Ami Zsenyának [Bíró Ferencné] azt a javaslatát illeti, hogy forduljak a

könyvügyekben a magyar kormányhoz vagy párthoz, ezt én nem tartom célravezetőnek.”Számára kedvezőtlen politikai gesztusokból ezt a következtetést vonta le: „Mit forduljak ilyenviszonyok között azokhoz, akik mindent inkább kívánnak, mint azt, hogy én a magyar és anemzetközi munkásmozgalomról esetleg jó könyvet írjak.” E levélben is visszatért könyv-igényléseire: „a könyveket azért követelem ilyen görcsösen, mert megkezdtem emlékirataimírását, és lépten-nyomon szükségem van a tények és adatok ellenőrzésére, viszont etekintetben semmi sem áll rendelkezésemre. Kénytelen vagyok nagy kínnal egy f őleg magyar vonatkozású kézikönyvtárat összeállítani, ami az én viszonyaim között nemcsak nagyonnehéz, de elég költséges is. Ebben a hónapban Fenyicskával együtt már vagy 600 rubeltköltöttünk könyvek, lapok, folyóiratok megvásárlására és megrendelésére, nem számítva aMagyarországon elköltött összeget. Ezt azonban nem sajnálom.”

1958. február 24-én bizakodva írta Bíró Ferencnek: „komolyan írom az életrajzomat, s azthiszem, a nehézségek dacára használható jön ki belőle. Ha svungban vagyok, napi 1000 szótis leírok. Most persze egy kicsit kizökkentem a kerékvágásból, de folytatom. Mar arragondoltam, felutazok Moszkvába, s az ottani könyvtárak magyar anyagát megnézem. A KB-határozat e tekintetben is rosszul jött, de talán nem lesz akadálya ennek az utazásnak.” Rákosiitt az 1958. január 24-i, a Szovjetunióban tartózkodó magyar kommunista emigránsokkalfoglalkozó párthatározatra utalt, amely vele kapcsolatban leszögezte: „nem kapcsolódhat betöbbé tevőlegesen a pártéletbe és az országba való visszatérése sem kívánatos.”16 Efogalmazásban már ott rejlett, hogy az 5 év eltelte után sem térhet vissza Magyarországra. Eztérzékelte is, és március 24-i, az MSZMP KB-nak címzett levelében megkérdezte, hogy mit

jelent ez a kitétel. Fock Jenő április 22-i válaszában felszólította, hogy értse szó szerint akérdéses mondatot. A levél végén kitért az MSZMP számára kényelmes megoldást jelent őemlékiratírásra: „Úgy tudjuk, hogy Ön jelenleg emlékiratai megírásával foglalkozik. Ha a

jövő ben ezzel kapcsolatos, vagy más természetű kívánsága van, forduljon egyenesen azMSZMP KB Titkárságához.”17

Rákosi megkésve, de élt a lehetőséggel, és 1958. november 14-én a következőket írta azMSZMP KB Titkárságának: „Emlékirataim megírása olyan stádiumba jutott, hogy megfelelősegítség és segédanyag nélkül nem tudom folytatni. Ezért kérem, hogy addig is, amíg emunkámat otthon folytathatom, valamely szerv,

XI

16 Ezt részletesen tárgyalja FOIL István: A bukott Rákosi. 32-40.17 MOL-M-KS-288. f. 9/V/1. ő. e. 235-235.1.


9/666

esetleg a Párttörténeti Intézet kapjon megbízást, hogy emlékirataim megírásában segítségemrelegyen. Tájékoztatásul közlöm, hogy szükségem van az első világháborút megelőző évek magyar, német és angol munkásmozgalmának egy sor anyagára, azonkívül a Galilei Kör és aTanácsköztársaság különböző irataira. Tekintettel arra, hogy Magyarországon kívül hétországban dolgoztam hosszabb, vagy tíz országban rövidebb ideig, s Argentínától Kínáig a

legtöbb kommunista párttal és pártvezetővel kapcsolatom volt, szükségem lesz idevágóanyagokra, melyeket részben közvetlen levelezés, részben a Titkárság által megjelölt szervútján kívánok beszerezni.” Minthogy a könyvtárközi kölcsönzés gyakorlatilag nem működött,kérte annak elintézését az SZKP-nál, hogy moszkvai vagy leningrádi könyvtárakban,levéltárakban pl. a Komintern anyagai között kutathasson. Végül megemlítette, hogy állítólagelőkerült 1956. október végén a lakásáról széthurcolt könyvei, levelei, jegyzetei egy része, skérte, hogy ha a hír igaz, juttassák el őket hozzá.”18 A feszültség ekkoriban átmenetilegcsökkent Rákosi és az MSZMP-vezetés között, s ennek megfelelően a Titkárság december 16-án kedvező válasz küldésével bízta meg Kiss Károly KB-titkárt.19 Az SZKP nem járult hozzáa moszkvai vagy leningrádi utazáshoz, a (be nem vált) könyvtárközi kölcsönzést ajánlotta he-lyette. Könyveinek egy része viszont valóban előkerült. Kiss Károly 1959. február 23-án

küldött értesítést err ől: „A munkásőrség segítségével sikerült a könyvek kis töredékétvisszaszerezni.” Ezeket a Külügyminisztérium futárpostájával szállították a Szovjetunióba.20

A megjelölt forrásanyagok beszerzésében az MSZMP 1959-ben érdemben közreműködött.Január 31-én Rákosi négy levélben sorolta tel igényeit. A német, angol és amerikaikommunista párthoz intézett kérdéseit a címzetteknek továbbították (a levelek átfogalmazásában maga Kádár is részt vett), a befutott válaszokat pedig neki. A hazaiigénylistát Barkóczi Imrének, a KB Iroda vezető jének küldte. A PB 1959. április 1-jeihatározata kimondta: „Egyetért azzal, hogy a kért magyar anyagokat, amennyiben azok fellelhetők és kiküldhetők, bocsássák Rákosi elvtárs rendelkezésére.”21 A Párttörténeti Intézetközreműködésével összeállított nagy csomagban június 3-án indult útjára a kért anyag egyrésze.

A bontakozó együttműködésnek véget vetett, hogy Rákosi mindezzel nem elégedett meg.1959 júliusától kezdve ismételten kért magyar útlevelet, hogy utazhasson a Szovjetunión

belül, szeptember 10-én pedig türelmetlenül kérelmezte, engedélyezzék hazatérésétMagyarországra. Érvei között szerepelt: „egészségem romlik, munkaképességem csökken,visszaemlékezéseim megírása, amelyen dolgozom, lehetetlen az ilyen teljes elszigeteltségben,megfelelő anyag híján és munkatársak segítsége nélkül. Ugyanakkor meg vagyok győződve,hogy a munkám

XII

18 MOL-M-K5-288. f. 9/V/1. ö. e. 252. l.19 Kiss Károly 1959. január 3-án kelt levelét L MOL-M-KS-288. J. 9/V/1. ő. e. 253-254. l.20 A címzett ezt így kommentálta 1959. május 14-én kelt levelében: „Tegnap megérkezett egészen váratlanul

Mácsay elvtárs, aki úr mázsa könyvet hozott magával, boldogult könyvtáram romjait, melyet megfelelőtétovázás után mégiscsak rendelkezésemre bocsátottak.” Uo. 259-260. 1.21 MOL-M-KS-288. f . 5/124. ő. e.


10/666

hasznos lenne a magyar és nemzetközi kommunista mozgalom számára.” Az MSZMPTitkárságának 1959. szeptember 8-i határozatával összhangban Kiss Károly visszautasítottaútlevélkérelmét, ellenezte moszkvai utazását. A levél így zárul: „Emlékiratai megírásáhozszükséges anyagokkal a lehetőségekhez képest a továbbiakban is segítségére leszünk.Ajánljuk azonban, hogy zavart keltő tevékenységét ne folytassa, ne kényszerítse az MSZMP

Központi Bizottságát arra, hogy ügyeivel foglalkozzon, mert az csak hátrányosabb lehet azÖn részére.”22 Az ígéret ellenére az, hogy Rákosi Mátyás a hazatérésér ől folytatott vitábaérvként bevonta a visszaemlékezések készítését, visszaütött a munkálatok további segítésére.

Az MSZMP VII. kongresszusa előtt, október 24-én a pártvezetés kérdéseket intézett hozzá,amelyek elkövetett hibáira, 1956 utáni szembenállására, az MSZMP politikájának értékelésérevonatkoztak. A válaszokban tulajdonképpen önkritikát, visszavonulást vártak el tőle, s ezt akongresszuson a párt szilárd helyzetének bizonyítására kívánták felhasználni. Rákosi

betegségére hivatkozva elkerülte a válaszadást, és azt kérte, hogy azonnal Budapestreutazhasson, ahol gyorsan talpra állítanák és készséggel válaszolna még a pártkongresszuselőtt. A kérdéseket összeállító bizottság ezek után javasolta Rákosi ügyének levételét anapirendr ől, megjegyezve, hogy hazatérésének engedélyezését egészségi okokkal és az

emlékiratok készítésével indokolta, bár ehhez „minden általa kért anyagot megküldtek.”23 Ez persze túlzás volt, Rákosi még 1960. február 29-én is azt kérdezte Barkóczitól levelében,hogy az egy évvel korábban kért anyagok közül azokról, amelyeket még nem kapott meg,végleg lemondjon-e?”24

Viszonya az MSZMP vezetésével ekkor még jobban elmérgesedett, aminek egyik következményeként Rákosi többé nem kapott anyagokat az MSZMP-től visszaemlékezéseimegírásához. Az 1960-as években újabb könyvekhez csak saját vásárlásai, illetve rokonai,ismer ősei révén jutott.25 A Budapestr ől származó gyógyszerekhez való hozzájutás

bonyolultsága kapcsán 1960. március 1-jén megjegyezte levelében: „Ezzel is körülbelül úgyvagyok, mint az emlékirataimhoz nyújtott segítséggel: elvben támogatnak, a gyakorlatban

pedig gátolnak.”

XIII

22 MOL-M-KS-288. f. 9/V/1. ő. e. 276-279. 1.23 MOL-M-K5-288. f. 9/V/1. ő. e. 287, 293-294., 297-298. 1.24 Uo. 305. l.25 Levelezése és a visszaemlékezések uralásai szerint birtokába került, illetve használta többek között akövetkezőket: az Új Magyar Lexikon sorozata; A nagy honvédő háború története I-VI. kötete; HORVÁTHMiklós: A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál (1958); NEMES Dezső: Magyarország felszabadulása(1960); SAGVÁRI Ágnes: Tömegmozgalmak és politikai küzdelmek Budapesten (1964); A magyar munkásmozgalom 1944-1948 (1960-1961); A magyar munkásmozgalom története (1960-1961); A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének jegyzőkönyve (1957); Fehér könyv. V. kötet (1958), KÁDÁR János: Szilárd népi hatalom: független Magyarország (1958). VARGA Jenő: Tanulmányok a kapitalizmus

politikai gazdaságtanának problémáiról (Varga Jenő sok, nem magyar nyelvű könyvet küldött neki Moszkvából),

a KSH néhány statisztikai zsebkönyve és évkönyve. Előszeretettel olvasta az emlékiratokat, így Dobi István,Kun Béláné, W. Churchill, N. K. Krupszkaja, 1. V. Majszkij, Szverdlov felesége, G. K. Zsukov, Sz. M.Styemenko köteteit.


11/666

A Központi Bizottság 1960. március 30-án úgy döntött, hogy Ger ő Ernő hazatérhet a rámértötéves moszkvai tartózkodás letelte előtt, ugyanakkor Rákosi esetében fenntartotta a tiltóhatározatot,26 ami nyilván fokozta a feltétlenül hazatérni akaró Rákosi keser űségét.Elvesztette türelmét, és megszegte a korlátozó rendszabályokat. Noha június 7-i levelére nemérkezett válasz a Titkárságtól, hogy Moszkvába utazhat-e, június 27-én útra kelt, és majdnem

két hetet a tővárosban töltött. Ennek következményeként a PB augusztus 2-án úgy döntött,hogy Nógrádi Sándort, a KEB elnökét és Aczél Györgyöt felmér ő, felelősségre vonó beszélgetésre Rákosihoz küldi. Az augusztus 10-én lezajlott hétórás beszélgetéstulajdonképpen éles vita volt. A két KB-tag azzal a véleménnyel tért haza, hogy Rákosiképtelen felmérni saját valós helyzetét és a magyarországi változásokat, gyűlölet él benne azegész hazai vezetéssel szemben, s visszatérésének tényleges célja a hatalomra kerülés.27

Jóllehet az utóbbi következtetés megalapozatlan volt, a Politikai Bizottság november 1-jénfontolóra vette kizárását a pártból, amit ugyan jobb alkalomra várva egyelőre elvetett, de

párttagsági jogainak gyakorlását felfüggesztette, és megszigorította a korlátozóintézkedéseket28 Az alkalom az SZKP XXII. kongresszusa után jött el, amikor a Szovjetuniónvégigsöpr ő „ sztálintalanítási hullám” hatására az MSZMP is hozzálátott a személyi kultusz

maradványainak felszámolásához, különös tekintettel a törvénysértő perekre. 1962 júliusában Nógrádi Sándor és Aczél György ismét hosszú beszélgetésre ült le Rákosi Mátyással,”29 svégül augusztus 16-án a Központi Bizottság kizárta a pártból. Szeptember közepén Rákositvalóban mostoha körülmények közé helyezték a szélsőséges idő járású, kulturálatlan Tokmak nevű kirgiz kisvárosba, teljes elszigeteltségbe.”30 Mintegy 2000 kötetre duzzadt könyvtárának csak negyedrészét tudta elhelyezni a kis lakásban, a többi a fáskamrába került.

A politikai és minden egyéb szempontból kedvezőtlen feltételek között avisszaemlékezések írása megfeneklett.31 Komolyan csak 1965-ben folytatta az emlékírást.Addigra túljutott az 1962-es sokkhatáson, Hruscsov leváltása után két hónapon belül jobb,nagyobb lakást kapott Tokinakban, jutott hely könyvei elhelyezésére könyvszekrényekben.Alkotó munkáját rövid ideig meg a kedvező bb klímájú Arzamaszba költöztetése, 1966.október 3-a után is folytatta.

1967 az oroszországi októberi forradalom 50. évfordulójának éve volt. Ez adott alkalmatRákosinak arra, hogy 1967. január I l-én levélben ajánlja fel

XIV

26 MOL-M-KS-288. f. 4/31. ő. e.27 MOL-M-288. f. 5/207. ő. e. 162-178. 1.28 „... csetlünk-botlunk ezekkel a dolgokkal ..-” A Rákosi-ügy 1960-ban. Közli FEITL István - NÉMETHNÉVÁGYI Karola. Társadalmi Szemle, 1994, 6. 78-94.29 MOL-M-KS-288. f. 4/54. ő. e. 51-75. 1.30 Err ől részletesebben 1. BÍRÓ Eugénia: i. m.31 1963. január 17-én ugyan azt írta, hogy „rengeteget olvasok, s kezdek valamit újra írni”, de hosszú id őre

lényegéhen csak olvasás, rádióhallgatás és TV-nézés lett a tervb ől. Másfél évvel késő bb, 1964. október 9 -en ígyírt Bíró Ferencnek: „Sokat olvasok, újra átnéztem Leninnek 1914 óta írt dolgait, s elhatároztam, hogy valamitdolgozni is fogok, bár alaposan kiestem a gyakorlatból.


12/666

Kádárnak emlékei rögzítését Lenin és a magyar munkásmozgalom kapcsolatáról, Leninközvetlen munkatársaként szerzett élményeir ől. De „árukapcsolást” akart: „Én megkíséreltemsaját, Leninhez f űződő visszaemlékezéseimet.. leírni, de a munka folyamán meg kellettállapítanom, hogy ezt itt nem tudom megvalósítani, ehhez hiányzik a legtöbb feltétel, azanyag jelentős része, technikai és egyéb segítség. Minthogy itt, a Szovjetunióban most

minden siódon serkentik az ilyen visszaemlékezések megírását, eleinte arra gondoltam, bogya kérdésben a Marxizmus-Leninizmus Intézethez fordulok, de helyesebbnek tartom a köze-lebbr ől érdekelt magyar elvtársak elé terjeszteni. Kérem, hogy ebben a munkábantámogassanak, elsősorban azzal, hogy végre hazaengednek, és a Párttörténeti Intézetsegítségét biztosítják.”32 Kádár erre a levélre sem válaszolt, mint Rákosi egyetlen, aSzovjetunióból neki címzett levelére sem.

A reagálás hiányán túl más akadály is támadt: egészségi állapota. 1967. február 3-án azalábbi sorokat küldte öccsének: „Most, hogy kicsit írni akartam Leninr ől, meglepetésselkellett megállapítanom, hogy fél órai munka után olyan szívdobogás jelentkezett, hogy abbakellett hagynom. Úgy látszik, hogy a szívem annyira legyengült, hogy a szellemi munka ismár úgy hat rá, mint a fizikai.” Három nappal késő bbi levelében egy másik nehézségre

panaszkodott: „A visszaemlékezésemmel úgy vagyok, hogy tisztán a memóriámra nemtámaszkodhatok, mert tapasztalom, hogy a 45-50 év előtti eseményekre vonatkozólag csalóka,viszont nyomtatott anyagom kevés.” Mégis optimistán fejezte he: „Ennek dacara valamikeveset összerakok, talán használható lesz.”

1967 elejétől krónikus szemkötőszövet-gyulladás, majd mindkét szemén kifejlődő szürkehályog is akadályozta az olvasásban és az írásban. 1968-ban háromszor feküdt hosszabb ideigkórházban. Így amikor sor került harmadik beszélgetésére Aczél Györggyel és ezúttal Sándor Józseffel 1968. január 9-én Barvihán, a találkozást már nem a vitatkozás jellemezte. A két

pártvezető arról érdeklődött, mik a szándékai hazatérése után. Másnap Rákosi a KB-nak címzett írásos nyilatkozatban jelentette ki: „Az a szándékom, hogy úgy éljek, mint a többiöreg nyugdíjas, azzal a különbséggel, hogy politizálni nem kívánok, bár a párt politikájáthelyeslem... nem utolsósorban szeretnék visszaemlékezéseimen dolgozni, ami itt nemlehetséges, viszont a magyar kommunista mozgalom egyes szakaszait, például Leninműködésének magyar vonatkozásait - mint közvetlen munkatársa - én ismerem legjobban, sérdemes lerögzíteni őket.”33 Az akarater ő már nem volt elegendő, egészségi állapota miatt1967-ben alig, 1968-tól pedig egyáltalán nem tudta folytatni emlékírói tevékenységét Csak levélírásra maradt ereje, arra, hogy egészen a halála előtti hónapokig folytassa próbálkozásaithazatéréséért.

XV

32 MOL-M-KS-288. f 9/V/1. ő. e. 467.1.33 MOL-M-KS-288.f. 9/V/2. ő. e. 16.1. A találkozásról öccsének 1968. január 15-i levekben számolt be.


13/666

A visszaemlékezések megírási körülményeinek, történeti hátterének felvázolása utánérdemes kitérni a kézirat elkészítésére. A mű végül befejezetlen maradt, pedig Rákosi Mátyáskézirata több mint 2700 oldalt tesz ki. Ha végigtekintünk a kéziraton szereplő keltezéseken ésa szöveg olyan utalásain, amelyek támpontokat adnak a megírás idejére, egyrészt aztállapíthatjuk meg, hogy a szerző gyorsan fogalmazott, másrészt, hogy nem írt folyamatosan.

1957 második fele anyaggyű jtéssel, jegyzetek készítésével telt el. A visszaemlékezés elsőmondata előtt a keltezés 1958. február 11. A 20. oldalon olvasható a második dátum: 1958.III. 7., a 116-on (a Galilei Körr ől van szó): 1958. IX. 27., a 434-en (a téma az őszirózsásforradalom): XII. 9., az 1027-en (az 1924-es francia munkásmozgalomról szól): 1959. X. 6.1959 végére valószínűleg befejezte a jelen kiadásban nem szereplő 1892- 1925-ös részt.Ennek utolsó oldalán az 1188-as szám olvasható (ez a számozás feltételezhetően az SZKP KBÁltalános Osztályán történt, maga a szerző több helyen újra kezdi a beszámozást), ahol a témaRákosi 1925-ös bírósági perének tárgyalása. A Magyarországra került másolatból itt hiányzik 60 oldal: a visszaemlékezések az 1249. oldallal folytatódnak.

Rákosi nem mindig tartotta magát az események kronológiai menetéhez. Feltételezhetőenaz MSZMP vezetőivel 1959 végétől kiéleződő viszonya indította arra, hogy felvértezze magát

a politikai csatározások szempontjából lényegesebb 1953-1956-os időszak végiggondolásával,és előre vegye idevágó emlékeinek rögzítését. Ezt a részt 1960-ban kezdte írni (a 76. oldalonfoglalkozik az 1960. augusztus 10-i Nógrádi-Aczél-látogatással, két lappal hátrébb a Hazafias

Népfront 1960. májusi kongresszusát mint a folyó év eseményét említi),34 s még a krasznodaritartózkodás alatt befejezte. Az emlékíró kiemelt fontosságot tulajdonított e résznek, ami abbólis érzékelhető, hogy utólag egy rövid bevezetőt iktatott hozzá (a kézírással ráirt évszám azt

jelezheti, hogy 1963-ban), amelyben leszögezte, hogy ezt nem publikálásra szánja, s hogy lelkívánja használni memóriája felfrissítésére, ha egyszer majd ügyét megtárgyalják, tisztázzák.Írás közben panaszkodott, hogy ebből az idő ből nem állnak rendelkezésére nyomtatottforrások, kizárólag emlékezetére támaszkodik.35 (Egy sor helyen jelzi zárójelben bővítési, el-lenőrzési szándékát, ha hozzájut a forrásokhoz.) Részben éppen a kizárólag az emlékezetérevaló támaszkodás az oka, hogy az 1953-1956-os évek tárgyalása mindvégig lebilincselő.36)

XVI

34 A hazaérkezett fénymásolaton az 1953-1956-os rész az események időrendjének megfelelően a kézirat végérekerült (2529-2734. o.).35 Ehhez a periódushoz még saját, A szocialista Magyarországért című beszéd s cikkgyű jteménye (Szikra, 1955),valamint Válogatott beszédek és cikkek című kötetének IV. kiadása (Szikra, 1955) sem állt rendelkezésére,amelyek anyagának jelentős része ebben az időszakban keletkezett.36

A visszaemlékezések 1892-től 1925-ig terjedő része egyelőre nem alkalmas a kiadásra, mert a Bíró Ferenctulajdonába került mikrofilm sok kockája olvashatatlan. (Ez a rész is érdemes kiadásra, érz ődik, hogy a szerzőkedvvel, ambícióval és a szükséges nyomtatott források egy részének birtokában írta.)


14/666

Tokmakba költöztetése visszavetette munkájában. Amikor 1965. október 25-én ismétnekilátott az írásnak, a korábbihoz képest egyszer ű bb megoldást választott: gyű jteményesköteteire támaszkodva fokozódó mértékben korabeli beszédeinek, írásainak ismertetése,idézése, kommentálása vette át a klasszikus emlékirat-készítés helyét.37 Körülbelül másfél évalatt nagy lendülettel majdnem 1300 oldalt írt meg, és 1940-től eljutott 1951 végéig. 1967

elején közbevetőleg Leninnel kezdett foglalkozni, s egészségi állapota ezután már nem tettelehetővé, hogy számot adjon a kimaradt 1952-es esztendőr ől. Ezekben az években maga isérezte a hanyatlást életkorának súlya és egészségi állapotának romlása nyomán. Kétségeit aszínvonalat illetően így fogalmazta meg 1965. november 8-án: „Én mostanában újradolgozgatok valamit, de ez csak böngészés; se anyag, se segítség nincs, úgyhogy nem sok jönki belőle.38 Pár hónappal késő bb sem javult a véleménye. 1966. február 25-én ígykommentálta munkálkodását: „Én valamit írogatok, de félek, hogy nem sok értelme van.” Smég egy önkritikus megjegyzése A hatalom meghódítása, 1947-1948 címmel ellátott fejezetután, a kézirat átolvasását és javítgatását követően 1966. június 27-én: „Sok az ismétlés.Sokszor száraz. Több anekdota?”

Ez az önkritika számos részletet illetően jogos, hiányzanak a szerző utolsó simításai, a

felesleges ismétlések kihagyása, a tömörítés, illetve a jelzett hiányok pótlása. Ám kárpótolértük az, hogy cserébe kezünkben van az a dokumentum, amely minden eddiginélrészletesebb képet ad Rákosi gondolkozásáról, tevékenységér ől. A magyar történettudomány -amelynek eredményeire a szerző minimálisan támaszkodhatott - az 1970-es évtizedtől sok részletet feltárt a memoár időhatárai közötti évekr ől, de természetesen bőven vannak méghomályos pontok. Némelyikük eltüntetésében fontos szerepe lehet Rákosivisszaemlékezéseinek is.

A második világháború időszakát felelevenítő rész a maga egészében forrásérték ű, sok eddig ismeretlen részlettel gazdagítja a Rákosi egyéniségér ől és tevékenységér ől alkotottképet.39 Bemutatja beilleszkedését a szovjetunióbeli magyar kommunista emigrációba, amoszkvai Kossuth rádiónál és a hadifoglyok között végzett munkáját, miközben figyelemreméltó történeti tényekkel szolgál a KMP vezetőségének 1936-os leváltásáról, a sztálinikoncepciós pereknek a magyar

XVII

37 A Szabadulás - háború - emigráció, 1940-1945 című fejezetre ez még nem vonatkozik, mert A magyar jövőértcímű kötete (Szikra, 1945), amely a háború alatti cikkeinek, előadásainak, a Kossuth Rádióban felolvasottanyagainak egy részét tartalmazza, nem állott a rendelkezésére.38 Rákosi elképzelése az ideális visszaemlékezés-írásról a következő volt: „Jó visszaemlékezéshez nagyapparátus kell. A legjobb, amit eddig e téren olvastam, Szverdlov feleségének visszaemlékezései voltak, delépten-nyomon kiderült, hogy a megíráshoz rengeteg szakértő segédkezett, akik az irattárakból előkeresték azt azanyagot, amihez feleség hozzá se férhetett volna.” (Levél Bíró Ferencnek, 1966. április 18.)39 Pünkösti Árpád történelmi szociográfiaként meghatározott, Rákosi személyiségére koncentráló két könyvébenaz 1945 és 1953 közötti életszakasszal foglalkozik, s rendszertelenül iktat közbe korábbi tevékenységére

vonatkozó mozzanatokat. (Rákosi a hatalomért. 1945-1948. Európa, 1992; Rákosi a csúcson. 1948-1953.Európa, 1996). NEMES János Rákosi Mátyás születésnapjára című életrajzi vázlatában (Láng, 1988) pedigéppencsak érinti az 1940-1944-es éveket.


15/666

emigrációs kommunistákat sújtó következményeir ől; kifejti elítélő véleményét a KMP 1943-as feloszlatásáról és a Békepárt megalakulásáról. Van újdonság abban, amit a Kominternfeloszlatásáról, Dimitrovval való személyes kapcsolatairól vagy éppenséggel Sztálin ésDimitrov viszonyáról ír. Mindvégig a memoár forrásérték ű oldalai azok, amelyek a

politikacsinálás legbelső bb műhelyeibe, a kulisszák mögötti tárgyalásokra invitálják az

olvasót.Az 1945-1948-as koalíciós időszakot illető részben is bukkanhatunk új mozzanatokra,adatokra mind a gazdasági szférát illetően, mind a pártpolitikai csatározásoknál. Különösenérdekes külföldi útjainak leírása (pl. 1946. júniusi amerikai vagy késő bbi belgrádi látogatása)és általában a külföldi politikusokkal, s meghatározó volta miatt elsősorban a Sztálinnalfolytatott négyszemközti tárgyalásainak felidézése. Az a módszer, hogy korábbimegnyilatkozásaira f űzi fel mondanivalóját, biztosítja, hogy a visszaemlékezések a megírásidő pontjában képviselt és korabeli álláspontját egyaránt tükrözzék. Rákosi vállalja korábbihelyzetértékeléseit, politikai lépéseit, leplezetlenül elmeséli a szalámitaktika gyakorlatát.Szövegét mégis er ős forráskritikával kell kezelni, mert a kor elfogult f őszereplő jének emlékezésével van dolgunk. Az ún. Magyar Közösség-összeesküvés vagy az MKP és az

SZDP egyesülésér ől szóló részek a legkevésbé sem objektív történeti leírások, azt tükrözik,hogy Rákosi Mátyás hogyan aknázta ki a politikai lehetőségeket a leszámolásra ellenfeleivel,milyen megfontolások alapján, miféle eszközöket vetett be a monolitikus hatalommegteremtése érdekében. A forrásérték - az új tények, történeti összefüggések mellett -Rákosi politikusi feltárulkozásában mutatkozik meg: a figyelmes, a parlamenti

játékszabályokra ügyelő pártvezető tárgyalásaitól a többi párt belügyeibe gátlástalanul beavatkozó, minapi partnereit a politika színpadáról eltüntető, a hatalom igézetében tettlépésekig.

Hasonló a helyzet az immár nemcsak a polgári politikusokkal szemben, hanem amunkásmozgalmi vezetők ellen lefolytatott koncepciós pereknél, a Rajk-pernél, aszociáldemokrata vezetőkkel szemben folytatott bírósági eljárásoknál a Rákosi-korszak 1948-

ban kezdődő újabb szakaszában. Az 1949-1951-es évek tárgyalásánál a szerző nagymértékbena cikk- és beszédgyű jteményeire támaszkodva40 ismereteinkhez képest kevesebb újat nyújt(bár például az 1951. januári moszkvai katonai tárgyalások ismertetése rendkívül fontosadalék abból a szempontból, hogy miért emelték fel oly katasztrofálisan az ötéves terv eredetielőirányzatait). Ezeknél az éveknél inkább az egykori megnyilatkozásaihoz f űzöttkommentárok figyelemre méltóak, amelyekből Rákosi politikai gondolkodására,megfontolásaira lehet következtetéseket levonni. S az sem érdektelen, hogyan lavíroz azolyan, számára kényes-kényelmetlen kérdések között, mint saját személyi kultusza, azosztályharc állandó éleződésének tétele, a koncepciós perekben játszott szerepe, azéletminőség romlásához vezető gazdaságpolitika.

XVIII

40 Építjük a nép országát című, 1948-1949-es beszédeit tartalmazó kötetének 23 írása közül 22-t idéz, ismertet!


16/666

Az emlékiratok külön érdekessége az a színes történelmi arcképcsarnok, amelybenfelvonultatja a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalomnak azokat a vezetőit, a hazaiés a szomszédos országok ama politikusait, akikkel kapcsolatba került. Jó emberismer őkéntnéhány vonással képes találó arcélt rajzolni sok történelmi szereplőr ől, s egyeseknélhosszabban elidőzve kimunkáltabb portrét készít. Igaz, jellemzései gyakran szubjektívak,

szívesebben használja a sötétebb tónusokat, s vannak olyan személyek, akikr ől torzított vagyegyenesen torzkép alakul ki.Rákosi Mátyás mint az ország első embere pro és kontra felelős volt mindazért, ami

Magyarországon 1945 és 1956 között történt. Ez ad nagy nyomatékot utólagos véleményének,állásfoglalásainak is. E tekintetben nem lényegtelen, hogy a politikus visszatekintése milyenlátószögből történt, optikája mennyire egyezett vagy tért el attól, amelyen keresztül annak idején az események legf ő bb irányítójaként látta a világot. De még lényegesebb, hogy mittesz hozzá tartalmilag az eddigi ismeretekhez (persze az sem mellékes, hogy mir ől hallgat),legyen szó például akár arról a folyamatról, amelynek eredményeként a magyar kommunista

párt élére került, a gyors és sikeres újjáépítésr ől a világháború után, a parlamenti demokráciafelszámolásáról, a sztálini személyi kultusz hazai adaptációjáról, a diktatúra működési

mechanizmusáról, amely személyi hatalmának biztosítéka volt, a tervutasításosgazdaságirányítási rendszer kiépítésér ől és ismert következményeir ől, akár az 1953 és 1956közötti hatalmi harcról, a Nagy Imrével szemben folytatott küzdelemr ől. S egy memoár esetében természetesen f ő kérdés: milyen kép bontakozik ki a korát felidéző és egybenönéletrajzát megíró szerzőr ől. Nos, Rákosi Mátyásról nem statikus a kép visszaemlékezéseitükrében, változott 1940-1956 között és utána is, de a száműzetése alatt is vállalta azt a

politikát, amelyet a hatalom birtokában képviselt - teljesen visszalépett attól az önkritikától,amelyet 1953 júniusában kényszerítettek rá a szovjet politikusok.

Míg vezetői tevékenységének az utókor által talán kevésbé bírált időszakánál, az 1940-1948-as éveknél többnyire megelégedett emlékei egyszer ű kifejtésével, az 1948-1956-osidőszakon kettős vonulat húzódik végig. Egyrészt bemutatja azokat a történeti eseményeket ésfolyamatokat, amelyeket kiemelésre érdemesnek tart, ismerteti saját szerepét - ahogy ő látta.Másrészt védekezésbe szorulva viaskodik a történelem ítéletével, a Kádár-korszaknak azelőző éráról alkotott véleményével, „magyarázza bizonyítványát”, s közben az olvasó előttkibontakozik annak a kommunista vezetőnek a képe, aki a „cél szentesíti az eszközt”

jegyében, mindenkitől áldozatvállalást várva el, tör előre a szovjet mintájú szocializmus ma-gyarországi felépítése felé.

*

Érdemes nyomon követni a visszaemlékezések sorsát elkészülésüktől megjelenésükig. Rákosi

Mátyás 1971. február 5-én bekövetkezett halála után felesége és annak első

házasságábólszármazó fia, L. A. Pahomov (aki a moszkvai Plehanov

XIX


17/666

közgazdasági egyetem prorektora volt) a f ővárosba szállította a gorkiji lakásban lev ő in-góságot, köztük Rákosi irathagyatékát. Az özvegy a szovjet szervekkel való tárgyalás alapján- moszkvai lakást és nagyobb nyugdíjat ígértek neki - megbízta fiát, hogy avisszaemlékezéseket adja át. Erre az SZKP KB székházában került sor 1971. február 9-én. G.Kiszeljov, a KB Külügyi Osztályának osztályvezető-helyettese, A. G. Oborotov, a KB

Általános Osztályának alosztályvezető je és A. V. Morozov, a KGB munkatársa jelenlétében.Az átadásról készített Feljegyzés szerint Pahomov 13 iratmappát és egy jegyzettömböt adottát, összesen 2739 géppel, illetve kézzel írott oldalt. Megjegyezte, hogy Rákosi nem készítettvisszaemlékezést életének 1956 utáni szakaszáról. Közölte anyja kívánságát, hogy akéső bbiekben is legyen lehetősége betekintésre. Abban állapodtak meg, hogy ha Rákosirokonai vagy a hivatalos magyar szervek érdeklődnének a memoár iránt, Rákosiné hárítsa elazzal az indoklással, hogy azt egyelőre b maga kívánja tanulmányozni.

Másnap ismét behívták a pártközpontba Pahomovot, és Kiszeljov az előző napi két szovjetfunkcionárius jelenlétében közölte vele, hogy „Rákosi M. »Emlékiratai« átadott anyagainak általa készített rövid leltárában szereplő oldalszámok nem egyeznek meg a ténylegesszámokkal és egy csomó oldal, illetve azok részei hiányoznak.” Pahomov hangoztatta, hogy ő

mindent átadott, nem nézte meg, mit tartalmaznak a mappák, csak a borítóra írt számok alapján készítette el az átadási leltárt. „Bizonyos oldalak vagy azok részeinek hiányát azzalmagyarázta, hogy Rákosi M. állandóan emlékiratait rendezgette, gyakran átdolgozta őket,megváltoztatta a tartalmukat, kiegészítette őket, vagy kihúzott belőlük. Sem ő, sem anyja, F.F. Rákosi nem vett ki az anyagból egyetlen lapot sem, vagy azok egy részét.” Egy kérdésreazt válaszolta, hogy Rákosi az emlékiratait egy példányban gépelte, tehát senki semrendelkezhet másolatokkal.41

A szovjet szervek képviselői élénk érdeklődést tanúsítottak a visszaemlékezések iránt.Furdalta őket a kíváncsiság, mit írt az emlékező a szovjet-magyar kapcsolatokról, hogyan

jellemezte, esetleg bírálta egykori partnereit, a sztálini és a hruscsovi szovjet politikát. Éppenezért az emlékiratok teljes szövegét oroszra fordították, és elhelyezték az SZKP KB ÁltalánosOsztályának irattárában, mint ahogy a visszaemlékezések eredeti példányát is. Az 1892-1925-ös és az 1940-1951-es részeket mikrofilmen elküldték a Marxizmus-Leninizmus IntézetArchívumának.42

A KGB képviselő je nem véletlenül volt jelen az emlékiratok átadásánál. Andropov mintkorábbi magyarországi nagykövet, majd az SZKP KB Nemzetközi Osztályának vezető je,1967-től a KGB elnöke sokat foglalkozott magyar ügyekkel, kapcsolatban állott Rákosival,majd szemben találta magát a Rákosi-üggyel, köze

XX

41 A két feljegyzést VIDA László tette közzé a V. Muszatov egykori „magyar szakért ővel” készített interjúval

együtt. (Rákosi felmentette magát. Magyar Nemzet, 1992. március 21.)42 A. V. Korotkovnak, az Orosz Föderáció Elnöki Archívuma igazgatójának 1997. április 1-jei levele Molnár Lajos tanácsosnak a moszkvai magyar nagykövetségre.


18/666

volt sorsához. Egyes volt kommunista vezetők emlékiratai ekkoriban egyébként is gondotokoztak a szovjet vezetésnek.43 A folyamatosan az Állambiztonsági Bizottság megfigyelésealatt álló Rákosinál sokkal nagyobb problémát jelentett például, hogy a Rákosival egy évbenelhunyt Hruscsov szintén évek óta írta emlékiratait, amir ől nagyon is jól tudott Andropov, deemberei nem voltak képesek úgy hozzáférk őzni, mint Rákosi esetében, akinek nyaralásai alatt

szabadon körülnézhettek a lakásában.1971-ben készült még egy mikrofilm-sorozata visszaemlékezéseknek az 1951-esesztendővel záródó részér ől, és azt az SZKP KB 1971. október 16-i rendelkezése alapjánátadták a magyar félnek.44 V. Muszatov szerint, aki az 1970-es évek elején az SZKP KBKülügyi Osztályának munkatársa volt, Brezsnyev 1972. őszi magyarországi látogatásaalkalmával adta át, vagy akarta átadni Kádár Jánosnak a mikrofilmet, de a film ismeretlenokból visszakerült Moszkvába.45 Az ügy homályos, az MSZMP iratai között nem találtuk nyomát. Az is tisztázatlan, hogy a kézirat fénymásolatán látható takarások vagy kivágások,továbbá az eredeti, Rákosi lapszámozása alapján megállapítható hiányok valóban mindRákosi utómunkálatainak következményei, vagy idegen kéz is beavatkozott. Az előrelépéshezaz lenne szükséges, hogy magyar kutató vizsgálja meg az eredeti kéziratot, de az Elnöki

Archívumba külföldi állampolgár nemigen juthat be. A kézirat ugyanis az SZKP KBÁltalános Osztályának irattárából, azaz gyakorlatilag a pártf őtitkár irattárából a Szovjetunió,illetve az SZKP megszűnése után létesített Orosz Föderáció Elnöki Archívumába került orosznyelvű fordításával együtt. (Utóbbi levéltári jelzete: APRF f. 3. op. 83. g. 116.)

Több évtizedes csönd utána visszaemlékezések Magyarországra kerülését Bíró Ferenc,Rákosi Mátyás egyetlen élő testvére kezdeményezte. 1995 februárjában levélben kérte KovácsLászló külügyminisztert, hogy a moszkvai magyar nagykövetség közbenjárásával forduljonOroszország Külügyminisztériumához a kézirat átadása érdekében. A magyar külügyminiszter 1995. február 21-én értesítette arról, hogy kérését a nagykövetség révén azOrosz Föderáció Kormányának Levéltári Bizottságához továbbította. Nanovfszky Györgynagykövet 1995. október 26-

XXI

43 Brezsnyev például az SZKP KB 1968 március 3-i ülsén azért mélltatlankodott, mert sok olyan emlékirat jelentmeg (elsősorban Zsukov memoárjára gondolt), amelyek megzavarják a régi értékeléseket a nagy honvédéiháborúról. Követelte, hogy csináljanak rendel a levéltárakban, korlátozzák a kutatásokat. (R. G. PIHOJA:Csehszlovákia, 1968. Moszkvai néző pontból. Az SZKP KB dokumentumai alapján. Novaja i Novejsaja Isztorija,1993. 6. 8.)44 A. Sz. Sztyepanovnak, az Orosz Föderáció Elnöki Archívuma megbízott vezet ő jének 1996. október 25-i levele

Nanovtszky György moszkvai magyar nagykövethez.45 V. MUSZATOV: „Matvej” a Szovjetunióban. 1956-1971. História, 1992. 2. 20-23. Annyi biztos, hogy azidő pont nem lehet 1972 ősze, mert Brezsnyev akkor nem járt Magyarországon. 1971. szeptember 25-26-áról

lehetne szó (de ez az idő pont megelőzi az SZKP PB határozatát, feltéve, hogy Sztyepanov helyes idő pontot ír),vagy pedig 1972 után történt az utazás. Az is lehetséges, hogy mégis 1972 a helyes évszám, de a mikrofilmátadásának ügye nem kapcsolódott Brezsnyev látogatásához.


19/666

án közölte Bíró Ferenccel, hogy az illetékes orosz szervek lehet ővé tették az emlékiratok kiszolgáltatását, a mikrofilmet személyesen a nagykövetnek fogják átadni, kb. 300 dollár ellenében.

1996. február 29-én Bíró Ferenc arról értesítette a nagykövetet, hogy a kb. 74 méternyi 35mm-es film csupán az 1892-1925-ös időszakot öleli fel. A nagykövet március 13-i válaszában

megígérte, hogy pótlólag a késő bbi évekre vonatkozó részeket is kérni fogják. Érzékeltette,hogy csak a legnagyobb személyes er őfeszítéssel és közbenjárással sikerült megszerezni amár elküldött részt is. Jelezte, hogy a mikrofilmek minőségének gyengesége miatt azt kérték,hogy a továbbiakat papírmásolatban bocsássák rendelkezésre. A nagykövetnek azOroszországi Állami Levéltári Hivatalban és az Orosz Föderáció Elnöki Archívumában tettlépéseinek eredményeként A. Sz. Sztyepanov 1996. október 25-én értesítette NanovfszkyGyörgyöt, hogy át fogják adni a visszaemlékezések 195-1956-os részét, A. V. Korotkov pedig1996. november 29-én arról, hogy az 1940-1951-es részt is átnyújtják. A nagykövet december elején két külön alkalommal személyesen vette át a Külügyminisztériumban a két részt, éshozta Budapestre. Így kerültek Bíró Ferenc birtokába bátyja visszaemlékezésének hiányzórészei 1996. december közepére. Innen már gyors és egyenes út vezetett a kiadóhoz és a

kiadáshoz.”A visszaemlékezések 1940 és 1956 közötti részének sajtó alá rendezése során nem te-

kintettük feladatunknak, hogy mérlegre tegyük Rákosi Mátyás állításainak igazságtartalmát,vagy hogy megcáfoljuk egyes értékeléseit a jegyzetekben. A terjedelmes kéziratot két kötetreosztottuk (a kötethatárt a pártegyesítési kongresszusnál húzva meg), de a folyamatoslapszámozás jelzi a szoros kapcsolódást. A szerző nem fogalmazott meg címeket, ezért afejezetcímek ún. szerkesztett címek, melyeket szögletes zárójelbe is tettünk.

A szöveggondozás során nem betűhív, hanem szöveghű közlésre törekedtünk, tehátkijavítottuk az eredeti szövegben fellelhető helyesírási és gépelési hibákat. Az esetlegesszövegkiegészítéseket szögletes zárójelbe tettük. Ezek egy része a lapszélre írt kézírásoskiegészítéshez kapcsolódik ott, ahol a moszkvai fénymásolat készítésekor valami lemaradt, delehetett következtetni a hiányzó néhány betűre. Ahol összefüggő szöveg hiányzik, odaszögletes zárójelbe pontokat tettünk, és jegyzetben jeleztük a kihagyás valószínűsíthetőterjedelmét. Az értelemzavaró fogalmazási hibákra a szögletes zárójelbe tett „sic!” szócskahívja fel a figyelmet.

Miután a nagykövet kétéves er őfeszítései megtörték a jeget az Elnöki Archívum munkatársaiis megtörték a csendet és az Isztocsnyik című folyóirat 1997. évi 1. számában (111-1.40.)

publikálták az orosz fordítás olyan részleteit, amelyek a szemolyi kultusszal foglalkoznak. Azeredeti magyar szöveg számozásával összehasonlítva a megfelelő orosz oldalszámok alacsonyabbak, mint a magyarok (pl. a magyar 2655. oldal az orosz 2504. oldalnak felelmeg), ezért meglepő és találgatásokra adhat okot, hogy az orosz nyelvű forrásközlés

bevezető jében kb. 3000 oldalra teszik a visszaemlékezések teljes oldalszámát, míg a magyar szöveg 2734 oldal.

XXII


20/666

Kigyomláltuk a szerző kiejtésének írásba is átmentett modorosságait: a szocializmus(szocialista), kapitalizmus (kapitalista), liberalizmus szavakban „a” betű helyett „á”-thasznált, a „katolikus”, „kilométer” szavakban „ó”-t. Viszont meghagytuk nyelvisajátosságként például, hogy ha az „Amerikai Egyesült Államok” vagy a „többi” szó amondat alanya, az állítmányt többes számba tette.

A földrajzi nevek pontatlan írását korrigáltuk. A személynevek esetében a következőképpen jártunk el: a feltehetően emlékezetből és hibásan írt magyar és nyugat-európai személyek nevét kijavítottuk, a kínai, koreai, vietnami neveket a mai szabályok szerint kiigazítottuk, aSzovjetunió, valamint a közép- és kelet-európai szocialista országok személyiségeinek nevétáltalában úgy hagytuk, ahogy Rákosi tudta és írta.

A kézirathoz minél kevésbé kívántunk hozzányúlni, ezért a szerző saját beszédeiből,cikkeiből vett idézeteit nem igazítottuk a nyomtatásban megjelent forráshoz, de hivatkozunk az utóbbiakra. Rákosi egyébként aránylag pontosan idéz, az eltérések (egy-egy szó kihagyása,kicserélése, beiktatása) nem tendenciózus, nem módosítja értékeléseit. A másoktól vettidézetekkel más a helyzet, ezeket igyekeztünk pontosan az eredetihez igazítani.

Az eredeti szöveghez a kötetek végére szövegkritikai és magyarázó jegyzeteket

illesztettünk, létükre az illető név vagy szövegrész után *(csillag) jel utal. A jegyzetekbenolyan adatokat, tényeket, eseményeket közlünk itt, amelyek kiegészítő információt nyújtanak az olvasónak, illetve korrigálják a szerző ténybeli, adatbeli tévedéseit. Törekedtünk arra, hogy

pótoljuk azokat a hiányokat, amelyekre Rákosi utalt ugyan zárójelben, de utóbb már nemtudott utánuk járni. A szövegben el őforduló személynevekhez életrajzi jegyzeteket csatoltunk,eltekintve a legközismertebb személyiségektől, illetve a teljesen ismeretlenektől.

A kötetek olvasását a jegyzetapparátuson túl Rákosi Mátyás életrajzi kronológiája,névmutató és rövidítésjegyzék könnyíti meg.

*

Köszönet illeti Nanovfszky György nagykövetet és munkatársait mind a kiadó, mindBíró Ferenc részér ől azért az állhatatos munkáért, amellyel hozzájárultak a visszaemlékezések megszerzéséhez és hazajuttatásához, továbbá azokért az információkért, amelyeket a jelenkiadás munkálatai folyamán felhasználhattunk. Köszönet Bíró Ferencnek, hogy a NapvilágKiadóhoz fordult a visszaemlékezések megjelentetésének ügyében, és hogy az előszómegírásához rendelkezésre bocsátotta Rákosi Mátyástól kapott leveleit.

Sípos Levente

XXIII


21/666

[Szabadulás - háború - emigráció]

1940-1945

Tokmak, 1965. október 25.

1940 októbere. Már 16 éve ülök börtönben.* A magyar törvények szerint, aki életfogytiglanraítélt és első bűntényes, kérheti 15 éve letöltése után feltételes szabadságra helyezését. Ennek egyik feltétele, hogy az illető jó magaviseletet tanúsítson, ezenfelül megbánást és hasonlókat.

Nálam err ől szó sem lehetett, mert rengeteg fegyelmi büntetésem volt. A könyvecskébe,melyet minden fegyenc magával hordott, már kétszer kellett pótlapot ragasztani, mert afegyelemsértések és az értük kapott fegyelmi büntetések felsorolása miatt az erre a célra el őrelátott oldalak már rég megteltek. A legutolsó fegyelmi büntetésem csak néhány hónapos; azértkaptam, mert az igazgatónál, Csiky Jenőnél követeltem, hogy nekem is adja meg azokat akedvezményeket, melyeket Szálasinak, aki akkor ugyancsak a Csillag börtönben ült,*megadott. A viharos kihallgatás a szokásos büntetéssorozattal végződött: sötétzárka, keményfekhely, szigorú elkülönítés, minden kedvezmény megvonása (ez egyebek között azt is

jelentette, hogy egy évig nem kaphattam és nem írhattam levelet, nem olvashattam könyvet,nem fogadhattam látogatót stb.). Végül azt is jelentette, hogy elvesztettem az igényemet afeltételes szabadságra, mert ebből automatikusan ki volt zárva az a fegyenc, aki a 13 év lejártaelőtti egy esztendő folyamán fegyelmi büntetést kapott.

Engem ez az utolsó kérdés izgatott legkevésbé, mert tudtam, hogy ügyem, illetve akiszabadulásom ügye messze túlesik a börtönszabályokon, s a politika, pontosabban anemzetközi politika függvénye. A sötétzárkában töltött hosszú napokat nyugodtanszámláltam, gyakran fütyültem népdalokat, gondolatban kirándultam azokba az országokba,ahol dolgoztam, terveket szőttem, s így védekeztem a sötét hatása ellen. (Az igazgató egyszer dühöngve panaszkodott egy kihallgatásomon, hogy csak elvetemültségem miatt nem hat rámaz ilyen súlyos fegyelmi büntetés.) Reggelenként tornásztam, hogy csontjaimból kiálljon afájás, amit a hétszámra kemény deszkán fekvés, illetve alvás okozott. Legnehezebb volt a tel-

jes magányosság, amelyet csak az enyhített, hogy néha egy-két percre egyik-másik elvtársnak sikerült néhány percre a zárkaajtómhoz kerülni, s olyankor távirati stílusban leadta alegfrissebb híreket, esetleg a kukucson egy gyufaszál

1


22/666

vékonyságúra összesodrott levelecskét dugott be, melyen apró betűkkel, sűr ű sorokban kö-zöltek valamit. Akkor már ötödik éve volt saját készítés ű detektoros rádiónk, amelyet hetentefelváltva Horváth Imre,* a Magyar Népi Demokrácia késő bbi külügyminisztere és énkezeltünk. Egy hétig nálam volt, a következő héten nála.

Ez a rádió a maga nemében párját ritkította. Az alkatrészeit hosszú hónapok során

darabonként szereztük meg. A rézdrótokat például úgy, hogy a Csillag börtön udvara alattelhelyezett távf űtés javításakor ellopdostunk megfelelő mennyiségű rézdrótot, amellyel aszigetelés volt a csövekre er ősítve. Ebből aztán Novoszád János* elvtárs, aki a kommün alattmint vádbiztos működött, s emiatt 7 évi fegyházat kapott, nagy ügyességgel mindenfélealkatrészt készített: banándugókat, rozettákat, a zárkában levő villanylámpa nyakáranyomható U alakú kontaktust stb. A transzformátor elkészítése, a szigetelések a türelem és azügyesség remekművei voltak. Novoszád könyvkötő volt, de rádióamatőr is. Arany keze volt;a deszkadarabokat üvegcseréppel olyan vékonyra csiszolta, mint az írópapír, s ily módon érteel, hogy az egész készülék nem volt szélesebb, mint I5 milliméter. Közben megszerveztük egyes alkatrészek becsempészését. Az elkülönített osztály, ahová 1933-ban, a német fasizmusgyőzelme után áthelyeztek bennünket, a börtönelszigetelés netovábbja volt. Jó negyedmillió

pengős költséggel átépítették a Csillag börtön úgynevezett női szárnyát, illetve annak elsőemeletét. Az ablakokra a meglevő rácsok elé sűr ű acélsodronyt raktak, melyeknek nyílása egynégyzetcentiméternél kisebb volt. Ez arra szolgált, hogy kívülr ől, az udvarról ne lehessen azablakrácson keresztül valamit a zárkába dobni. Az osztály bejáratához három vasrácsos ésacélsodronyos ajtót helyeztek, melyeknek kulcsai éjjel az őrparancsnoknál voltak, akinek engedélye nélkül éjszaka senki az őrség tagjai közül nem léphetett az osztályra. (Megesett,hogy a korai hajnalon váratlanul megjelent Thury György(?),* aki az igazságügy-minisztériumban a börtönügyek vezető je volt, hogy saját kezűleg tartson nálunk házkutatást, ső is csak úgy tudott bejönni, hogy elő bb felkeltették az őrparancsnokot, aki aztán kiadta akulcsokat.)

A kár persze haszonnal is járt. Ez a teljes elkülönítés megnövelte az őrségnek azt az érzését,hogy hozzánk lehetetlen közelíteni. Ezt fokozta az, hogy a napos őr az én zárkámmal szembenaludt, s a legkisebb zajra is kijött, azonnal felgyújtotta zárkám lámpáját, s ellenőrizte, hogyminden rendben van-e. Az ablakomtól néhány méterre az udvaron is ott állott az őr, úgyhogykívül-belül vigyáztak rám. (Ebből a nagy szigorúságból néha egész valószínűtlen esetek adódtak. Egyik este, zárás után az egyik őrünkre, Torökre rácsapódott a kívülr ől működő zár,s így maga is be volt zárva. Hiába dörömbölt, az elszigetelés miatt senki sem hallotta, de hahallotta volna, akkor sem jöhetett senki éjszaka az osztályra: a reggel jövő őrök szabadították ki.) Egyébként ezeket az őröket is a legnagyobb gonddal válogatták ki, de mi okkal-móddalmegszelídítettük őket. Én voltam az osztályírnok, s a hallgatólag elismert kommunistakollektíva vezető je. Az őrök rászoktak, hogy minden velük kapcsolatos intézkedést nekem

jelentettek, s megfordítva, az egyes elvtársak vagy a kollektíva ügyeit én közöltem az ő

rökkel,s késő bb az igazgatósággal is. Az igazgató ez ellen ismételten fellépett, de végül is hallgatólag belenyugodott.

2


23/666

Ez nem volt mindig tiszta haszon. Azon a bizonyos házkutatáson, amelyen Tury méltóságosúr saját kezűleg hajtott végre, komoly volt a lebukás. (A saját kezű szót itt a szó szorosértelmében kell venni: Tury a maga méltóságos kezeivel bontotta fel a szalmazsákok varratait,s hónaljig peleturkált a szalmába. Gondosan belenézett az ürülékcsöbrökbe, a klozetba ésmögéje.) Látszott, hogy törte magát, s ambícióval, sőt elvezettel végezte ezt a piszkos munkát.

Az eredmény az lett, hogy egy szalmahordó kosárra való kommunista irodalmat, feljegyzést,a börtöniskola tananyagát, Lenin és Sztálin meg Marx és Engels m űveit szedett össze. Különdühítette, hogy nálam a leggondosabb kutatás dacára semmit nem talált. A „hipis”*

befejezésével magához hivatott, s viharos jelenetek közepette közölte, hogy ellátja a bajunkat,nem azért különítettek el bennünket, hogy kommunista akadémiát meg egyetemetszervezzünk. Én nem maradtam adós, de a helyzeten ez nem változtatott. Miután Tury tőlünk elviharzott, s - mint késő bb megtudtam - szörnyen megmosta az igazgató fejét, bejött hozzámez az igazgató. Röviden azt mondta: Jól blamáltak engem. Úgy látszik, a maga elvtársainak fogalmuk sincs róla, hogy kell a börtönben a dolgokat eldugni. Hogy a jövőre tudják magukatmihez tartani, maga, akinél semmit nem találtak, kap 12 nap sötétzárkát, hat hét keményfekhelyet, hat hónap szigorú elkülönítést, minden munka megvonásával és egyévi

kedvezménymegvonást. (Ez a maximum volt, amit a börtönrendtartás megenged.) Ezt azértkapja, mert tudom, hogy itt mindenért maga felelős. A többiek nem kapnak semmit. Ebbőlmegértik, hogy ha a jövő ben megint elkövetnek valamit, magán verem el a port. Talán ígymegjön az eszük.

Az elvtársakat persze nagyon bántotta az eset, annál is inkább, mert sokban ők voltak ahibásak. Mi az illegálisan szerzett irodalmat eleinte a konspiráció szabályai szerint kezeltük.Különösen szigorúan kezeltük minden lebukás után. Ahogy múltak a hetek és hónapok,csökkent az óvatosság és vigyázat. Kezdték elhanyagolni az óvatosságot, a figyelmeztetéstfelesleges zaklatásnak tekintették, nem vigyáztak az egymás közti beszélgetésre, s különösena szabadulók szűkebb körben eldicsekedtek vele, micsoda kommunista iskoláztatás folyik,miket olvastak a börtönben stb. Velünk együtt az elkülönített osztályon ott volt rendszerintegy-két provokátor, a párthól kizárt ember, sőt 1939-től oda zárták a nagyobb nyilasokat is.Én már a sokévi börtöntapasztalat alapján jól ismertem ezt a helyzetet, de az újonnan

jötteknek, különösen ha nem volt túl hosszú a büntetésük, legtöbb szigorú rendszabályunk felesleges óvatosságnak tűnt fel. Például állandó vita tárgya volt, hogy a németül és másnyelveken tanuló elvtársak ne a Rundschau* vagy más illegális kommunista nyomtatványszövegéből tanuljanak, hanem valamely semleges anyagból. A válasz az volt, hogy ha már tanulnak, akkor mindjárta kommunista frazeológiát és szókincset akarják elsajátítani. Valamiebben persze volt, de így nehéz volt konspirálni.

Hogyan került ez a könyvtárnyi kommunista irodalom a szigorúan elkülönített osztályra?Az őr zárkája mellett volt egy üres zárka, amelyet raktárnak használtak. Ott voltak egyebek

között a cenzúrán már átment, de már kiolvasott könyvek, vagy azok, amelyekre még nemkerült sor. (Egy-egy fegyenc egyszerre csak

3


24/666

két könyvet tarthatott zárkáján, s ha ennél többet küldött vissza a börtöncenzúra, úgy afelesleges is ebben a zárkában maradt.) A szabaduló fegyencnek a szabadulás előtt néhányhéttel elküldték hozzátartozói a ruháit. A bőröndöt rendszerint a szabadulás előtt néhánynappal az őr a mellékelt kulccsal kinyitotta, ellenőrizte tartalmát. Mikor mi ezt megfigyeltük,elhatároztuk, hogy élünk a helyzettel. A szabaduló elvtárs otthagyta nálunk a b őrönd egyik

kulcsát. A legközelebbi szabadulónak ugyanabban a bőröndben küldték a holmijait, s bennemindazt, amit mi kértünk. Amikor az ilyen bőrönd megjött - s havonként szabadult valaki, sőtnéha ketten is -, akkor kinyitottuk a zárkát, melyhez Horváth csinált kulcsot, kivettük a

bőröndből a küldött dolgokat, bezártuk a bőröndöt, a zárkát, s így az őr nem vett észresemmit. Persze mindez így elmondva nagyon egyszer ű, a gyakorlatban végrehajtani annálnehezebb volt.

A zárkán két kulcsra járó tolózár és egy közönséges kulcsos zár volt. Horváth Imrének tehát két külön kulccsal, teljesen zajtalanul ki kellett nyitni ezt a három zárat, utána ki kellettnyitnia a bőrönd két zárját más kulccsal, gyorsan kivenni a nekünk küldött tárgyat, elrejteni aze célra a blúza alatt levő vászontasakba, újra bezárni a bőröndöt, utána kívül Újra bezárni azajtón levő három zárat. Ezt az egész műveletet 45 másodperc alatt kellett elvégeznie, mert

megfigyeléseink szerint ennél több idő nem állott rendelkezésünkre. Ez olyan er őmegfeszítéstés a figyelem olyan összpontosítását, no meg hidegvért és ügyességet követelt, hogy Horváthaz ilyen operáció után a szó szoros értelmében fürdött az izzadságban, s a megszerzett anyagelrejtése után kimerülten ült egy darabig a padon. A szabadulása után, amikor szívzavarai

jelentkeztek, mondottam is neki, hogy ebben benne van annak a koncentr ált er őfeszítésnek ahatása, amelyet számára az ilyen művelet jelentett.

Amellett a folyosón állandóan három őr járkált vagy üldögélt, nem beszélve afegyencekr ől, akiknek lehetőleg szintén nem volt szabad tudniok, mi is megy végbe. Azelkülönített osztály zárkái egy nagy L alakú folyosó mentén voltak elhelyezve. Az Lvízszintes vonalának sarkán volt az őr zárkája, mellette a raktár, mely a folyosó hosszabbrészér ől nem volt látható. Mi tudtuk, hogy délelőtt mikor megy jelentést tenni ésutasítások(at) átvenni az őrség vezető je, s rendszerint ezt az időt használtuk fel a zárkaraktár kinyitására. Az én feladatom volt a zavartalanságról gondoskodni. Az elvtársakat utasítottam,hogy a folyosón maradt két őrt foglalkoztassák, beszélgessenek velük, kérjenek felvilágosításta munkára vonatkozólag stb., én pedig az L sarkán álltam őrt, s senkit nem engedtem aközelbe. Persze ez nem mindig sikerült. El őfordult, hogy az őr, alighogy eltávozott, váratlanulújra megjelent, s sietve ment a raktár felé, ahol Horváth szorgoskodott. Én eléje siettem,megállítottam, s felvetettem neki valami, az írnoksággal kapcsolatos kérdést. Most nincsidőm, mondotta, s folytatni akarta útját. Erre én tettetett haraggal azt válaszoltam: haszolgálati ügyben fordulok magához, akkor ne mondja, hogy nincs id őm! S mikor továbbakart menni, elkaptam a karját. Török meg volt lepetve, megállt, s azt mondta: maga úgy

látom, elfelejti, hogy itt én vagyok az ő

rség parancsnoka! Parázs szóváltás támadt köztünk, azelvtársak kezdtek körénk

4


25/666

gyülekezni, s amikor Horváth megjelent a láthatáron, én békülékenyen azt mondtam: kicsitmérges voltam, hogy nem akart meghallgatni, de ha sürgős dolga van, az én kérdésem várhat.Ezzel a dolog el volt intézve.

Ilyen módon kaptuk meg a detektoros rádió fülhallgatóját (melyr ől Novoszád együvegcserép segítségével gyönyör űen eltávolította a felesleges részeket, hogy beleférjen az

asztalfiók szélesebb deszkájába, amelyben a fiók fogantyúja állt).A könyvek és irodalom küldését aztán leegyszer űsítettük. Én rengeteg könyvet kaptam, bel- és külföldr ől egyaránt. Alpári Gyula* barátom például soha meg nem hálálhatóodaadással foglalkozott szinte a letartóztatásáig az ügyeimmel, szervezte szabadulásomérdekében a kampányokat, küldte a könyveket, sőt valóságos követséget. (Egy alkalommalhívattak az igazgatóhoz, aki közölte velem, hogy Párizsból van itt egy úr, aki az igazságügy-miniszter engedélyével akar velem beszélni. Az igazgató nem akart hinni a füleinek, amikor atolmács lefordította, hogy az illető Lacaze* francia katolikus politikus, akit Verdiér* párizsi

bíboros megbízott azzal, hogy lelki vigaszomra átadjon egy bibliát. S már nyújtotta is agyönyör ű vörös bőrkötésű hófehér finom papírra nyomott francia bibliát, amit én aszabályoknak megfelelően átadtam az igazgatónak, aki zavartan forgatta. Franciául

megköszöntem az ajándékot és a benne megnyilvánuló rokonszenvet. A beszélgetéskölcsönös meleg kézszorításokkal ért véget, miközben az igazgató zavartan feszengett aszékén. Késő bb aztán megtudtam, hogy a szokatlan látogatásban benne volt Alpári Gyulakeze.

Könyveket egyébként külföldi szerzőktől közvetlenül is kaptam. Egy napon hívatott azigazgató, s megmutatta Romain Rolland Beethoven-biográfiáját,* az első oldalon a szerzőnagy, szálkás betűivel írt meleg ajánlással. Az igazgató azt mondotta: A könyv maga cenzúraszempontjából nem esik kifogás alá, amit az ajánlásról már kevésbé mondhatok el. Ennek dacára kiadom, mert egy világhír ű, Nobel-díjas íróról van szó. De küldött könyvet HenryBarbusse, aki Zola-életrajzában* aláhúzta azokat a helyeket, ahol az író és a párt viszonyáravonatkozó nézeteit kifejti. Elküldte könyveit Andersen Nexő barátom - s kétségtelenül az ő

befolyására - a Nobel-díjas Pontoppidán* is, sőt nem kis meglepetésemre egy napon magaAndré Gide* is küldött könyvet. Az ilyen küldemények, függetlenül attól, hogy olvasásukatengedélyezte-e a cenzúra, az egész kollektíva számára fel nem becsülhető erkölcsi támogatást

jelentettek, s megérkezésük után napokig emelkedett volt a hangulat az elkülönített osztályon.Az elvtársak érezték, hogy mögöttük állanak, vagy harcukat rokonszenvvel kísérik azemberiség élenjáró gondolkodói. S mert az ilyen könyvek rendszerint előzőleg megjárták azIgazságügy-minisztériumot, feltehetően ott sem maradtak hatástalanul.

Késő bb ezt a könyvküldést jól megszerveztük. Szabadulókkal, vagy levélben Moszkvábólis rendeltem könyveket. Mikor egy-egy ilyen könyvcsomag megérkezett, csak egy részüketengedtem cenzúrára küldeni azzal az indoklással, hogy egyik-másikat már olvastam, vagy

úgysem fogják engedélyezni. Az ilyen könyveket mindjárt félretette az ő

r a nemengedélyezettek, vagy kiolvasottak közé. Ezeket aztán titokban, ki- és elolvasásuk után,visszacsempésztük. Az évek folyamán

5


26/666

egész kis könyvtár gyűlt össze az engedélyezett könyvekből (melyeket, miután eztkiharcoltuk, a börtönkollektíva minden tagja elolvashatott), úgyhogy kezdett szűk lenni ahely. Bevezettem, hogy saját nem engedélyezett kiolvasott könyveimet, vagy amelyeketcenzúrára sem küldtünk, a szabadulók magukkal vihették, vagy én postán hazaküldöttemPestre, Gizi nővéremnek.* Ily módon a szegedi Csillag börtönből, ahol a legszigorúbb volt az

elszigeteltség és az ellenőrzés, rendszeresen ment a kommunista irodalom Budapestre. Ez oly jól funkcionált hogy az én ottlétem alatt egyetlen lebukás e vonalon nem törtem, s a végénmár ott tartottunk, hogy az illegalitásban dolgozó elvtársak számára hozzám fordultak köny-vekért, melyeket én magamnak megrendeltem, s megkapásuk után a Csillag börtönbőlküldtem Pestre.

Egyszer már megírtam, hogy 1925-ös lebukásom előtt vagy egy hónappal aMagyarországra való visszatérésemmel kapcsolatban Kun Bélának magyaráztam, hogy énmár Pesten le vagyok feketedve, nagy a lebukásom valószínűsége. „Addig jár a korsó, míg elnem törik” mondottam neki. Erre Kun: minden valamirevaló múzeumban láthat régi korsókat,melyek néha több ezer évesek, s mégsem törtek el. Ebben neki volt igaza, ilyen korsók tényleg akadnak (sajnos, én nem voltam ilyen korsó), s a magva az, hogy a konspiráció

szabályainak pontos betartása hosszú életet biztosít az illegális munkának. Ez vonatkozott ami rádiónkra is. Amíg én a Csillagban voltam, csak hárman tudtunk róla, rajtam kívülHorváth és Novoszád. Mikor az utóbbi szabadult, ketten őriztük a titkot, mégpedig olyan szi-gorúan, hogy bar minden délelőtt informáltuk az elvtársakat az éjszaka folyamán hallottakról,senki nem tudott róla, s a rádió használatban volt mindaddig, amíg Horváthot el nemhurcolták Németországba. Mikor 1945 tavaszán Szegedre kerültem, elmentem a Csillag

börtönbe, abban a reményben, hogy az elrejtett rádiót megtalálom, de a börtön teljesen ki voltfosztva, egyetlen darab bútor nem maradt benne.

Amellett a rádió használata a legnagyobb óvatosságot és figyelmet követelte meg. Anyolcórai zárás után a napos őr nemeztalpú cipő ben, hogy a járása ne legyen hallható,ismételten felgyújtotta a zárka villanylámpáját, s a kukucson keresztül ellenőrizte, nincs-evalami gyanús. Ezt éjszaka is néhányszor megismételte. Emiatt megállapodtunk, hogy este tízóra előtt semmi körülmények között nem vesszük ki a rádiót a rejtekéből. Este tíz körülkezdődött az „üzemeltetés”. A legkisebb zaj nélkül elővettem a szétszerelt készüléket, s asötétben, a takaró alatt összeszereltem. A villanylámpától, mely kívülr ől nem volt látható,mert közvetlenül a bejárat felett állt ki a falból, a drótot ahhoz a szeghez vezettem, melyen atörülközőm lógott, s melynek vége a f űtőtesthez ért. A f űtőtest végénél állott az ágy, s afülhallgató alatta volt. Ilyen módon a megfigyelő lyukon keresztül lehetetlen volt észrevennivalamit, s mindennapos eset volt, hogy az őr felkattintotta a lámpát, egy ideig figyelte aszobát, s közben én, alvást színlelve, nyugodtan hallgattam a híreket. Az éjféli hírek után újraszétszereltem a készüléket, s elrejtettem. Egyetlenegyszer tértem el e szabálytól 1939.

szeptember 3-án, egy vasárnapi napon, amikor 11 órakor járt le a Hitlernek adott angol-francia ultimátum.*

6


27/666

Vasárnap korán zártak, s mikor Horváth a rekeszen beadta az ebédet, már meg tudtam nekimondani „Vojna”.

Persze a legnagyobb óvatosság mellett is előfordult néha egy-egy bökkenő. Egyszer éjfélkörül valami miatt rövidzárlat támadt, s a vezetékem végigégett, miközben a zárkában egy

pillanatra nappali világosság támadt. No, gondoltam, ha az udvaron álló őr gyanút fog, akkor

lebuktam. Hajnalban, ahogy világosodott, ellenőriztem, hogy nem maradt-e nyoma a falon avégigégett drótnak. S valóban a fehér falon, mintha szénnel húzták volna meg, fekete vonalvolt látható. Radírgumival gondosan eltávolítottam, s reggel nyugtalanul vártam a nyitást, decsakhamar megállapíthattam, hogy semmit nem vettek észre. Az udvaron álló őr valószínűlegazt hitte, hogy a felvillanó tényt a folyosón levő őr ellenőrzése okozta.

Ez a rádióhallgatás egyebek között azt is jelentette, hogy esztendőkön át az év 26 hetébennaponta csak 4-5 órát aludtam, mert mire a készüléket leszereltem, s visszahelyeztem ahelyére, általában már éjjel fel egy volt. Ha a hírek között valami izgató volt, akkor nehezenment az elalvás. Viszont felmérhetetlen volt a jelentősége: a börtönkollektíva azonnal értesültarról, hogy mi folyik a világban, az elvtársak naponta tapasztalták, hogy Horthyéknak az akísérlete, hogy légmentesen elszigeteljenek bennünket a külvilágtól, nem sikerült. Nekem

külön élvezetet jelentett a rádiót akkor hallgatni, amikor fegyelmi büntetésem következtébensem olvasnivalót, sem leveleket nem kaphattam. Egyébként a pártszervezettel leginkább akiküldött vagy beérkező könyvekbe nagy gondossággal bekötött leveleken keresztülérintkeztünk. Ezt olyan óvatosan végeztek, hogy egyetlen ilyen levél nem került az ellenségkezébe. Természetesen a szabaduló elvtársak is vittek szóbeli üzeneteket. Ilyenkor nemegyszer szóról szóra betanulta az illető közlés szövegét, s én mint a tanító az iskolásgyereket, ismételten kihallgattam, hogy pontosan azt adja-e vissza, amit üzentünk.

Bármennyire is konspiráltunk, esztendők folyamán az igazgató, akinek évtizedes börtöntapasztalatai voltak, idővel észrevette, hogy a szigorú elkülönítés dacára is vankapcsolatunk a külvilággal, s érthetően ambicionálta, hogy leleplezzen bennünket. Az énzárkám falán Ott volt Magyarország és Európa nagy térképe. Az igazgató ezeket a térképeketnemegyszer nézegette, sőt mutogatott is rajta, például amikor a bécsi döntés után, vagy Erdélyegy részének visszacsatolásakor boldogan mutogatta az új határokat.* Így észrevette, hogy atérkép fényes felületén matt folt támadt ott, ahol ujjal odaért, és ezt a változást észre lehetettvenni, ha oldalról nézte jaj fényes felületet. Egy éjszaka, 1940-ben hallom, hogy a német

páncéler ők Bonneville-nél elérték a La Manche-csatornát. Reggel első dolgom volt megnéznia térképen, hol fekszik ez a helység. Nemsokára váratlanul megjelent a zárkámban azigazgató, odament a térképhez, kikereste rajta Bonneville-t, és fejét oldalra tartva vizsgálta a

papírt. Véletlenül én nem nyúltam előzőleg oda, s így a felület érintetlenül fénylett. Azigazgató látható elégedetlenséggel, vizsla pillantással rám nézett s szó nélkül kiment, miutánaz én mozdulatlan arcomról nem tudott semmit leolvasni. Számomra az egész néma jelenet

teljesen világos volt.7


28/666

1940 októberét írtuk. A magyar rádió boldogan zengte Hitler és Mussolini, no meg Horthydicséretet. A sovinizmus hullámai magasra csaptak, s mélyen benyomultak még a nemosztálytudatos munkástömegek közé is. A mi történetírásunk utólag igyekszik kimutatni, hogy„a lakosság jelentős része mélységes aggodalommal kísérte az évszázadok óta gyűlölt némethódítók szégyenletes kiszolgálását”. (Nemes Dezső: Magyarország felszabadulása, 12.

oldal.)* Sajnos, ez nem így volt. Lépten-nyomon me

Documents

Rákosi Mátyás - Visszaemlékezések 1940-1956 I ktet