91
1 Ratku Zsófia: A származékos ügyletek könyvvizsgálata 2008 októbere óta jelentően megváltoztak a világgazdaság és a pénzügyi közvetítőrendszer működési feltételei. A kirobbant gazdasági és pénzügyi válság ráirányította a közvélemény és a törvényhozók figyelmét a pénzügyi szektor működésének kockázataira is. Az Amerikai Egyesült Államokban a DoddFrank törvény 2010 évi elfogadásával elkezdődött a pénzügyi rendszer megreformálása (lényegesebb elemei: “too big to fail” elv megtörése; a bankok alaptőkéjük maximum 3 százalékáig eszközölhetnek kockázatosabb befektetéseket; a származékos ügyletek piacán az átláthatóság növelése; fogyasztóvédelem megerősítése; vezetői javadalmazások jóváhagyásának újszerű elvei). 1 Az Európai Unió pénzügyi szolgáltató rendszerének szabályozói környezetében is fontos változások történtek (pl. a prudenciális szabályok szigorítása; új európai felügyeleti rendszer és egységes szabálykönyv kialakítása; válságkezelési eljárások kidolgozása, felel ős hitelezés el őmozdítása; a vállalati irányítás és a javadalmazási rendszer megreformálása; bankadóztatás és betétbiztosítás). 2 A 2008as pénzügyi válság kialakulásában jelentős szerepet játszottak a származékos ügyletek, bár nem lehet kijelenteni, hogy a válságot kifejezetten ezen ügyletek okozták volna. Az OTC piacokon kötött, alacsony mértékben sztenderdizált, jórészt nem nyilvános szerződéses feltételekkel létrejött ügyletek erőteljesen hozzájárultak a piacokon tapasztalható feszültség megnövekedéséhez, ezáltal a likviditás csökkenéséhez, ez pedig veszélybe sodorta a piacok pénzügyi stabilitását. A piacok átláthatatlansága miatt a felügyeleti szervek nem észlelték a pénzügyi rendszerben felgyüleml ő kockázatokat. 3 A globális gazdasági és pénzügyi válság többek között rávilágított a pénzügyi kimutatások kiemelt fontosságára, és növelte az összeállításukat alátámasztó információk megbízhatóságának, teljességének, valódiságának és pontosságának ellenőrzését, auditját. A könyvvizsgálat jelentősége megkérdőjelezhetetlen a gazdasági 1 http://advocatus.dlapiper.hu/?p=269 2 Hitelintézeti Szemle 2011/5. Tajti Zsuzsanna: A bázeli ajánlások és a tőkemegfelelési direktíva (CRD) formálódása 3 The future regulation of derivatives 1920.o

Ratku Zsófia: A származékos ügyletek könyvvizsgálata

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Ratku Zsófia: A származékos ügyletek könyvvizsgálata

Citation preview

Page 1: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

Ratku Zsófia: A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2008  októbere  óta  jelentően  megváltoztak  a  világgazdaság  és  a  pénzügyi 

közvetítőrendszer  működési  feltételei.  A  kirobbant  gazdasági  és  pénzügyi  válság 

ráirányította  a  közvélemény  és  a  törvényhozók  figyelmét  a  pénzügyi  szektor 

működésének kockázataira is. Az Amerikai Egyesült Államokban a Dodd‐Frank törvény 

2010 évi elfogadásával elkezdődött a pénzügyi rendszer megreformálása (lényegesebb 

elemei: “too big to fail” elv megtörése; a bankok alaptőkéjük maximum 3 százalékáig 

eszközölhetnek  kockázatosabb  befektetéseket;  a  származékos  ügyletek  piacán  az 

átláthatóság  növelése;  fogyasztóvédelem  megerősítése;  vezetői  javadalmazások 

jóváhagyásának újszerű elvei). 1 

Az  Európai  Unió  pénzügyi  szolgáltató  rendszerének  szabályozói  környezetében  is 

fontos  változások  történtek  (pl.  a  prudenciális  szabályok  szigorítása;  új  európai 

felügyeleti  rendszer  és  egységes  szabálykönyv  kialakítása;  válságkezelési  eljárások 

kidolgozása,  felelős  hitelezés  előmozdítása;  a  vállalati  irányítás  és  a  javadalmazási 

rendszer megreformálása; bankadóztatás és betétbiztosítás).2  

A 2008‐as pénzügyi válság kialakulásában  jelentős szerepet  játszottak a származékos 

ügyletek, bár nem lehet kijelenteni, hogy a válságot kifejezetten ezen ügyletek okozták 

volna.  Az  OTC  piacokon  kötött,  alacsony  mértékben  sztenderdizált,  jórészt  nem 

nyilvános  szerződéses  feltételekkel  létrejött  ügyletek  erőteljesen  hozzájárultak  a 

piacokon  tapasztalható  feszültség  megnövekedéséhez,  ezáltal  a  likviditás 

csökkenéséhez,  ez  pedig  veszélybe  sodorta  a  piacok  pénzügyi  stabilitását. A  piacok 

átláthatatlansága miatt  a  felügyeleti  szervek  nem  észlelték  a  pénzügyi  rendszerben 

felgyülemlő kockázatokat. 3 

A  globális  gazdasági  és  pénzügyi  válság  többek  között  rávilágított  a  pénzügyi 

kimutatások  kiemelt  fontosságára,  és  növelte  az  összeállításukat  alátámasztó 

információk  megbízhatóságának,  teljességének,  valódiságának  és  pontosságának 

ellenőrzését, auditját. A könyvvizsgálat jelentősége megkérdőjelezhetetlen a gazdasági 

                                                            

1 http://advocatus.dlapiper.hu/?p=269 2 Hitelintézeti Szemle 2011/5. Tajti Zsuzsanna: A bázeli ajánlások és a tőkemegfelelési direktíva (CRD) formálódása 3 The future regulation of derivatives 19‐20.o 

Page 2: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

stabilitás és a piaci bizalom szempontjából, mert garanciákkal szolgál a vállalkozások 

tényleges pénzügyi erejét illetően.4  

Az  európai  pénzügyi  szabályozórendszerben  bekövetkező  változások  érintették  a 

számvitellel  és  könyvvizsgálattal  összefüggő  követelményeket  is  (pl.  a  Bizottság 

1126/2008/EK  rendelete  egyes  nemzetközi  számviteli  standardok  elfogadásáról; 

International  Standards  on  Auditing  (ISA)  ‐  Nemzetközi  Könyvvizsgálati  standardok; 

2010  International  Financial Reporting Standards  (IFRSs); Magyarországon a Magyar 

Nemzeti  Könyvvizsgálati  Standardok).  Ezekkel  párhuzamosan,  illetve  ezek 

következményeként  a  korábban  a  pénzügyi  szabályozórendszerrel  összefüggésben 

kiadott állásfoglalások is felülvizsgálatra, aktualizálásra kerültek, illetve kerülnek.  

A  tanulámány első  részében  rövid áttekintést adok a  származékos ügyletekről, azok 

fogalmáról,  kialakulásáról  és  fejlődéséről,  csoportosításáról,  valamint  a  vonatkozó 

számviteli szabályozásról. A második részben a származékos pénzügyi instrumentumok 

könyvvizsgálatának  sajátosságait  kívánom  számba  venni. A  tanulmány  elsősorban  e 

téma  bemutatására  fókuszál,  nem  terjed  ki más  alapvető  lényeges  szabályozás  (pl. 

IFRS,  ISA,  Magyar  Nemzeti  Könyvvizsgálati  Standardok)  részletekbe  menő 

bemutatására. 

A  téma  feldolgozása  során  alapvetően  leíró módszert  alkalmaztam.  A  származékos 

pénzügyi  instrumentumok  könyvvizsgálatával  összefüggő  ajánlásban  foglaltak 

bemutatásakor az általam legfontosabbnak vélt kérdéseket tekintettem át a teljesség 

igénye nélkül.   

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                            

4 Dr. Lukács János: A könyvvizsgálói szakma felelőssége és feladatai a pénz‐ és tőkepiaci szereplőkkel szemben megrendült bizalom helyreállításában (Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 2011) 

Page 3: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

 

 

 

Ratku Zsófia:

A származékos ügyletek könyvvizsgálata

1 A származékos pénzügyi instrumentumok bemutatása

1.1 A származékos ügyletek fogalma

A  származékos  vagy  származtatott  ügyletek,  derivatívák  olyan  befektetési  ügyletek, 

amelyek  során  származtatott  termékekkel  kereskednek.  Ezen  termékek  értéke  egy 

alaptermék  (underlying,  ami  lehet  részvény,  kötvény, deviza,  stb) értékétől  függ. Az 

ilyen ügyletek gyakorlati alkalmazásának egyik legfőbb jellemzője, hogy a teljesülésük 

nem  az  ügyletkötés  időpontjában,  hanem  egy meghatározott  későbbi  időpontban, 

esetleg időintervallumon belül jön létre, illetve egyes fajtáinál nem is történik meg az 

alaptermék  (underlying)  adás‐vétele,  csak  árkülönbözet‐elszámolás.  Az  ügylet 

megkötésének  és  a  teljesítésének/elszámolásának  időpontjában  a  származtatott 

termék árfolyama jelentősen eltérhet, ami kockázatot hordoz, és spekulációra teremt 

lehetőséget.  Ugyanakkor  a  termékek  megfelelő  alkalmazás  mellett  nyitott  pozíció 

fedezésére, ezáltal a kockázat csökkentésére is alkalmazhatók. 

 

1.2 A származékos ügyletek kialakulása

Az első olyan tranzakciókról, melyek a származékos ügyletek vonásait hordozzák,  i.e. 

2000  körül,  az  ókori  Asszíriából  maradtak  fenn  írásos  emlékek.  Hammurappi 

uralkodásának  első  évéből  fennmaradt  váltó‐jellegű  dokumentum  jogot  biztosít  a 

tulajdonosának 15 napon belül a Tigris folyó menti Eshama városban 8½ mina 5 ólom 

átvételére. A görög és  római civilizációk alatt  jelentős  fejlődésen mentek keresztül a 

derivatív  értékpapírokhoz  kapcsolódó  tranzakciók,  az  opciós  és  határidős  ügyletek 

kötése egyre elterjedtebbé vált. Arisztotelész  feljegyzéseiből  ismert, hogy Thalész az 

oliva  bogyó  termesztésének  körülményeit  tanulmányozva  képes  volt  megjósolni  a 

                                                            

5 ókori Kis‐Ázsiában használt súlymérték 

Page 4: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

következő  év  bőséges  termését Miletus  város  környékén.  Opciós  jogot  vásárolt  a 

környékbeli  összes  olivaprés  használatára, majd  a  szüreti  időszakban magas  felárral 

továbblízingelte a préseket, jelentős haszonra téve szert. Derivatív ügyletek kötéséről a 

16.  századtól  kezdődően  már  a  világ  minden  részéről  származnak  feljegyzések, 

Hollandiában  tulipánhagymákra,  Japánban  pedig  rizsre  kötöttek  a  kereskedők  olyan 

ügyleteket, melyeknél elsősorban a közlekedés és áruszállítás nehézségei, valamint a 

nagy  fizikai  távolságok következtében a  termék  „árazásának” és az ügylet  tényleges 

teljesítésének  időpontja  elkülönült  egymástól.  Az  árupiacok  fejlődésével  az  ezen 

vonásokkal  bíró  tranzakciókat  fokozatosan  értékpapírosították.  Az  elsősorban 

váltókereskedelemre  épülő  champagne‐i,  valamint  antwerpeni  piacok  hanyatlását 

követően  nyitotta  meg  kapuit  az  amszterdami  (1611),  valamint  a  londoni  Royal 

Exchange  (1571)  tőzsde,  melyeken  a  derivatív  értékpapírok  kereskedelme  már  a 

modern derivatív piacok számos vonását hordozta magában. Az első  részvényopciós 

szerződést  1678‐ban  dokumentálták  a  londoni  tőzsdén.  A  kizárólag  spekulatív  célú 

kereskedelem elsőként az amszterdami tőzsdén vált elterjedtté, valamint elterjedt az 

ún.  „stock‐jobbing”  gyakorlata  is, mely  során  az  értékpapír  adásvétel  célja  a  gyors, 

rövidtávú, spekuláción alapuló nyereségszerzés volt.6 A holland hatóságok a Holland 

Kelet‐Indiai Társaság  részvényei elleni bear‐raid  7  spekulációs  támadás miatt már az 

1610‐es  években  célként  tűzte  ki  a  stock‐jobbing  felszámolását,  és  betiltotta  a 

fedezetlen  short  pozíciókon  alapuló  spekulatív  kereskedelmet.  A  18.  századi  Anglia 

legnagyobb pénzügyi összeomlásához, az 1720‐as South Sea Bubble kialakulásához  is 

jelentősen  hozzájárultak  az  opciós  és  spekulatív  határidős  ügyletek.  A  South  Sea 

Company  Angliának  a  háborúk  következtében  felhalmozott  államadósságát  volt 

hivatott  finanszírozni  a  dél‐amerikai  spanyol  gyarmatokkal  történő  kereskedelem 

kizárólagos  jogáért  cserébe.  A  vállalat  részvényei  szárnyaltak,  a  legtöbb  befektető 

kizárólag  spekulációs  célokból  vásárolt  belőlük.  A  tapasztalatlan,  valós  pénzügyi 

adatokat elhallgató menedzsmentnek köszönhetően a  lufi kipukkant, közel száz éves 

gazdasági  válságba  sodorva  az  országot.  8 A  kormány  végül  1734‐ban  vezette  be  a 

                                                            

6 9. Development of derivative securities 7 Kísérlet a részvény árainak leszorítására egy short pozíció fedezése érdekében 8 http://www.stock‐market‐crash.net/south‐sea‐bubble/, letöltés: 2012. október 6. 

Page 5: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

Barnard  Act  nevű  rendeletet,  melyben  betiltott  mindenféle  opciós  ügyletet,  az 

árkülönbözet rendezésével záródó, valamint a kizárólag spekulációs célú ügyleteket.9 A 

származékos  termékek piaca  csak a XX.  században, ezen belül  főképpen  az 1970‐es 

évektől kezdett ismét jelentősebbé válni, mivel a számítógépek megjelenése, valamint 

az  opcióárazáshoz  használható  Black‐Scholes  formulához  hasonló  matematikai 

módszerek  elterjedése  lehetővé  tette  ezen  termékek  elterjedését,  egyre  szélesebb 

körben  történő  alkalmazását.  Egészen  1972‐ig  kizárólag  áruk  leszállítási  határidős 

ügyleteket kötöttek a tőzsdéken, ekkor azonban elsőként a chicago‐i tőzsdén lehetővé 

tették,  hogy  a  felek  elszámolási  ügyleteket  is  köthessenek.10  Az  1980‐as  és  ’90‐es 

években a pénzügyi piacok egyre kockázatosabbá váltak, ami a származékos termékek 

sokaságának megjelenését vonta maga után. 

 

1.3 A származékos ügyletek fajtái

A  származékos  ügyletek  „különleges  ügyletnek” minősülnek.  A  különleges  ügyletek 

között az ügyletkötés helye alapján megkülönböztetünk tőzsdei valamint tőzsdén kívüli 

(over‐the‐counter, OTC) ügyleteket. A tőzsdei ügyletek esetében a felek meghatározott 

feltételekkel sztenderd szerződést kötnek egymással, és az ügyletet egy elszámolóház 

bonyolítja  le  közöttük, mely  az  egyik  féllel  szemben  vevőként,  a másikkal  szemben 

eladóként  lép  fel. Az ügyletet meghatározott  fedezeti  illetve margin előírások szerint 

kell  megkötni.  Az  OTC  ügyletek  esetében  az  ügyletkötő  felek  által  meghatározott 

feltételek  mentén  kerül  sor  a  szerződés  megkötésére.  Ekkor  nem  működik  közre 

elszámolóház  a  tranzakció  lebonyolítása  során,  minden  fél  maga  könyveli  le  az 

ügyletet.  Ezáltal  a  felek  megkerülhetik  az  elszámolóház  fedezeti  és  margin 

követelményeit, vagy saját maguk állapíthatják azt meg.  

 A  tőzsdei és  tőzsén kívüli ügyletek alapvető  típusait az alábbi  táblázat  foglalja össze 

azok legfőbb jellemzőivel együtt.  

 

                                                            

9 Stuart Banner: Anglo‐American Securities Regulation, Cultural and Political Roots 1690‐1860, 109‐111.o 10 René M. Stulz: Demystifying financial derivatives, 2005 

Page 6: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

OTC ügyletekÖsszehasonlítási szempont

Tőzsdei ügyletek

Árura, árfolyamváltozásra

kötött forward

Partnerkockázat csökkentése

Swap ForwardRepo Opció Futures

Ügylet lényege

Kétoldalú megállapodás cash flow-k cseréjére

adott időszakonként vagy időpontban

Kétoldalú megállapodás egy

meghatározott jövőbeni időpontban történő cash flow

cserére, a jelenben meghatározott forward áron

Kétoldalú megállapodás, az

értékpapírt eladó fél egy jövőbeni

időpontban köteles visszavásárolni azt

Kétoldalú megállapodás, az

opció vevője jogosult venni (call)

vagy eladni (put) egy meghatározott

áron

Kétoldalú megállapodás egy

meghatározott jövőbeni

időpontban történő cash flow cserére,

a jelenben meghatározott

Vételi (call), eladási (put) opció

Nyitott értékpapírpozícióból

eredő veszteség kockázatának csökkentése

Árura, árfolyamváltozásra

kötött forward

Overnight, term, open ügylet

Árak és árfolyamok kedvezőtlen

változásából eredő kockázat fedezése

A vevő számára befektetési, az eladó számára finanszírozási;

likviditás növekszik

Ügylet fajtáiKamatswap,

árfolyamswap, CDS

Ügylet célja

Fix és változó pénzáramok cseréje

fedezeti célból, árfolyam- és hitelkockázat csökkentése  

1. ábra: A származékos ügyletek típusai   

Forrás: Saját készítésű táblázat 

Információk forrása: Christopher Esposito: The Dangers of Financial Derivatives, Internal Auditor, 2012 

június, http://www.theiia.org/intAuditor/feature‐articles/2012/june/the‐dangers‐of‐financial‐

derivatives/, letöltve: 2012. augusztus 28‐án. 

 

1.3.1 A tőzsdei származékos ügyletek

Amint  az  a  táblázatból  is  látható,  a  tőzsdei  származékos ügyletek  közé  tartoznak  a 

futures  ügyletek,  valamint  az  opciós  ügyletek  jelentős  része. Nem  tartoznak  ide  az 

egzotikus opciókra kötött ügyletek, ezekkel jellemzően nem kereskednek tőzsdéken. 

A futures ügyletek határidős ügyletek, melyek szerződéses kötelezettséget  jelentenek 

az  ügylet  tárgyát  képező  termék  beszerzésére  illetve  értékesítésére,  vagy  az 

árfolyamkülönbségből  származó  különbözet  elszámolására.  Amennyiben  az  eszköz‐

pénz  cserét  az  eszköz  tényleges  átruházása  és  birtokba  adása  kíséri,  leszállításos 

ügyletről,  amennyiben  a  felek  csupán  az  alaptermék  azonnali  és  határidős  árának 

különbözetét  rendezik  egymás  között,  elszámolási ügyletről  beszélünk.  Származékos 

ügyletnek az árura vonatkozó elszámolási, valamint a pénzügyi eszközre vagy mögöttes 

termékre vonatkozó és leszállítási ügyletek minősülnek.11 A hazai (számviteli, tőkepiaci) 

szabályozás  szerint  a  futures  ügyletek  esetében  a  felek  vállalják,  hogy 

                                                            

11 Számviteli esettan., Bankszámvitel 

Page 7: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

kötelezettségeiket  a  tőzsdei  szabályzatban  rögzített  feltételek  szerint  egy  későbbi 

időpontban  teljesítik.  Az  ügylet  azzal  jön  létre,  hogy  azt  az  elszámolóház 

nyilvántartásba veszi,  illetve visszaigazolja. Az elszámolóház, mintegy mindkét fél felé 

kötelezettséget vállaló fél, teljesíti az ügyletet a működési szabályzata szerint.12  

A tőzsdei opciós ügyletet a tőkepiaci megközelítés olyan ügyletként definiálja, melynek 

kötelezettje vételi opció esetén vételi jogot enged a másik szerződő fél számára, aki a 

jog  tárgyát  egyoldalú  nyilatkozattal  megvásárolhatja,  eladási  opció  esetén  pedig 

egyoldalúan  eladhatja  azt. Opciót  legfeljebb  a  tőzsdei  ügylet megkötését  követő  öt 

évre lehet kikötni, azonban a jog gyakorlása egy adott határnapra is kiköthető. Utóbbi 

esetben a határnap nem lehet későbbi az ügylet megkötését követő öt évnél.13  

 

1.3.2 A tőzsdén kívüli nem származékos ügyletek

A  tőzsdén  kívüli  (OTC  –  over  the  counter)  származékos  ügyletek  közé  tartoznak  a 

forward ügyletek, az egzotikus opciós ügyletek,  valamint a  swap ügyletek  túlnyomó 

többsége is.  

A forward ügyletek a futures ügyletek tőzsdén kívüli megfelelőinek tekinthetők. A Szvt. 

csak  a  forward  ügyletek  definícióját  tartalmazza,  mely  szerint  a  forward  ügylet 

valamely  áru  vagy  pénzügyi  instrumentum  előre  meghatározott  áron,  előre 

meghatározott mennyiségben és időpontban (főszabály szerint az ügyletkötést követő 

8 munkanapnál,  devizaügylet  esetében  2 munkanapnál  később  teljesített),  tőzsdén 

kívül történő adásvétele.14  

A  swap  ügyletek  pénzáramok  cseréjét  jelentik  jövőbeni  időpontokban.  Összetett 

megállapodások,  általában  egy  azonnali  és  egy  határidős,  vagy  több  határidős 

ügyletből  állnak.  A  gyakorlatban  beszélhetünk  többek  között  kamat‐,  deviza‐, 

értékpapír‐, hozadéki‐, és hitel swap ügyletekről. A swap ügyletek jellemzően tőzsdén 

kívüli ügyletek, ám bizonyos swapokkal kereskednek például a chicago‐i és a frankfurti 

tőzsdéken. 

                                                            

12 Tpt. 321.§ (1) 13 Tpt. 322.§ (1) (3) 14 Sztv.3.§(8)5.,9. 

Page 8: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

A tőzsdén kívüli származékos ügyletek közé szokták sorolni a repó ügyleteket is, melyek 

egy spot és egy forward ügylet kombinációját jelentik. Ezen ügyletek során az egyik fél 

a jelenben értékesít egy értékpapírt, majd egy előre maghatározott időpontban és áron 

visszavásárolja azt.  

1.4 A származékos ügyletek hasznossága, kockázatai

A pénzügyi instrumentumok egyik fajtáját képező származékos ügyletek olyan árualapú 

vagy  pénzügyi  eszközre  vonatkozó,  kereskedési  célú  vagy  fedezeti  célú  határidős, 

opciós  vagy  swap  ügyletek,  illetve  ezek  további  származékai,  amelyek  alkalmasak 

lehetnek  a  gazdálkodó  kockázatának  hatékony  menedzselésére,  a  kockázatok 

megosztásához,  átcsoportosításához,  jelentős  gazdasági  előnyök  eléréséhez. 

Ugyanakkor  a  származékos  termékek  használatából  adódóan  a  gazdálkodónak 

különféle pénzügyi kockázatai merülhetnek fel. 

 

1.4.1 A származékos ügyletek hasznossága

A  származékos  ügyletek  jelentős  gazdasági  előnyt  jelenthetnek  egyes  vállalatok 

számára. A  származékos ügyletek hozzájárulnak a kockázatok megosztásához,  illetve 

átcsoportosításához. Az ISDA International Swaps and Derivatives Association 2009. évi 

felméréséből  kiderül,  hogy  éves  árbevételük  alapján  rangsorolva  a  világ  500 

legnagyobb  vállalatának  több  mint  94%‐ánál  alkalmaztak  derivatív  eszközöket  a 

tevékenységükből  fakadó  kockázatok  hatékony  menedzselésére.  A  származékos 

ügyletek között az ügyletkötés célja alapján megkülönböztetünk fedezeti célú valamint 

spekulatív célú ügyleteket. 

A vállalkozások üzleti tevékenységük során különféle kockázatokkal, bizonytalansággal 

szembesülnek,  melyek  az  eredményre  is  hatást  gyakorolhatnak.  A  kockázatok 

mérséklése érdekében kötnek a vállalatok fedezeti ügyleteket, melyek ellentételezik az 

alapügyletből fakadó eredmény vagy cashflow hatást. Ezen ügyletek egyrészt fedezeti 

lehetőséget, védelmet biztosíthatnak bizonyos eszközár, árfolyam, kamatlábváltozások 

ellen, mivel  egy  ellentétes  irányú  tranzakció megkötésével  a  vállalat  semlegesíteni 

tudja  az  adott  ügyleten  elért  esetleges  veszteségét.  A  vállalatok  mérsékelhetik  a 

kitettségüket  az  olyan  külső  hatásokkal  szemben  is,  melyekre  nincsen  ráhatásuk, 

ezáltal  lehetőségük  nyílik  elsősorban  az  alaptevékenységükre  fókuszálni.  A  British 

Page 9: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

Airways  légitársaság  például  a  működésével  kapcsolatos  kiadásainak  32%‐át 

üzemanyag  beszerzésére  fordítja,  így  jelentősen  ki  van  téve  az  üzemanyagár 

változásából  fakadó  kockázatoknak.  Az  olajt  előre  meghatározott  áron  futures 

ügyleteken keresztül szerzi be a társaság, ami védelmet biztosít az üzemanyag árának 

emelkedése ellen. Amennyiben  az üzemanyag ára  csökken, a  származékos ügyleten 

elért  veszteséget  ellentételezi  az  a  nyereség,  melyet  a  vállalat  az  üzemanyag 

alacsonyabb áron történő beszerzésével ér el.  

A  Sztv.  definíciója  szerint  fedezeti  ügyletnek  minősülnek  alapvetően  azon 

kockázatfedezeti  céllal  kötött  származékos  ügyletek,  melyek  várható 

árfolyamnyeresége,  kamatbevétele,  valamint  jövőbeni  pénzáramlása  egy  másik 

ügyletből  (fedezett  ügylet)  fakadó  nyitott  pozíció,  várható  árfolyam‐  illetve 

kamatveszteség,  illetve  jövőbeni pénzáramban bekövetkező változás kockázatának a 

fedezetére szolgálnak. A fedezeti és fedezett ügyletek eredményének nagyságrendileg 

azonosnak, ám ellenkező előjelűnek, egymást ellentételezőnek kell lennie, fontos, hogy 

az  eredmények  nagy  valószínűséggel  realizálódjanak  és  szorosan  korreláljanak.15  A 

fedezeti ügyletekre azok célja szerint a Sztv. kétféle csoportosítást alkalmaz. Egyrészt 

beszélhetünk  kamatfedezeti  valamint  egyéb  (pl.  árfolyamkockázat  fedezeti) 

ügyletekről,  másrészt  pedig  piaci  érték  (valós  érték)  fedezeti,  cashflow  fedezeti, 

valamint külföldi gazdálkodó szervben lévő nettó befektetés fedezeti ügyletekről. 

A  kockázatok  fedezése mellett  a  piaci  szereplők  köthetnek  származékos  ügyleteket 

további kockázatvállalás, spekuláció céljából is, lehetőségük van akár úgy is spekulálni 

az  alaptermék  értékének  változására,  hogy  az  adott  termék  sohasem  kerül  a 

birtokukba.  A  derivatív  ügyletek  egyik  szerződő  fele  az  adott  pozícióból  fakadó 

kockázatát  kívánja  mérsékelni,  a  másik  fél  pedig  magára  vállal  egy  bizonyos 

alaptermékkel  kapcsolatos  kockázatot.  Az  alaptermék  értékváltozására  spekuláló 

félnek  sok  esetben  nem  is  fűződik  konkrét  gazdasági  érdekeltsége  az  adott 

alaptermékhez. A derivatív piacokon kötött  tranzakciók napjainkra  sok esetben  igen 

                                                            

15 Sztv. 3. § (8) 10. 

Page 10: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

10 

 

átláthatatlanná  váltak,  így  a  felek  a  spekuláció  során  gyakran  túlzott  mértékű 

kockázatokat vállalnak magukra. 16 

 

1.4.2 A származékos ügyletek kockázatai

A  származékos  termékek  használatából  adódóan  a  gazdálkodó  egységnek  különféle 

pénzügyi  kockázatai merülhetnek  fel.  Az  alábbiakban  a  legfontosabb,  származékos 

ügyletekhez általánosságban köthető kockázatok kerülnek bemutatásra.  

A származékos ügyletekkel kapcsolatos  legfontosabb kockázat a piaci kockázat, mely 

egy  származékos  termék valós értékében bekövetkezett, valamely  szerződéskötő  fél 

számára hátrányos változásokból eredő gazdasági veszteségekkel áll kapcsolatban. A 

piaci  kockázatok  közé  tartozik  egyrészt  az  árkockázat,  mely  magában  foglalja 

kamatlábak, devizaárfolyamok és  indexek változékonyságéból fakadó kockázatokat. A 

piaci  kockázatokhoz  kapcsolódik  emellett  a  likviditási  kockázat,  mely  azzal  áll 

kapcsolatban,  hogy  a  származékos  termékek  eladási  lehetőségei  folyamatosan 

változnak,  nem mindig  állnak  rendelkezésre  a  szerződések,  vagy maguk  a  szerződő 

felek, és emellett sokszor nehézségekbe ütközhet a biztosítékok beszerzése is. 17 

Bár  a  származékos  ügyletek  kapcsán  felmerülő  kockázatok  közül  a  piaci  kockázatot 

szokták elsősorban kiemelni, a 2007‐ben kezdődő hitelválság során világossá vált, hogy 

nem szabad  figyelmen kívül hagyni az egyes esetekben  igen  jelentős hitelkockázatot 

(más néven partnerkockázatot) sem. A hitelkockázat abból fakadhat, hogy a szerződést 

kötő  valamely  fél  nem  teljesíti  a  kötelességét  esedékességkor  vagy  egy  későbbi 

időpontban.  A  derivatívák  jellemzően  akkor  vannak  hitelkockázatnak  kitéve, 

amennyiben pozitív a piaci értékük. A piaci érték gyorsan ingadozhat pozitív és negatív 

értékek között, ami jelentős hatással lehet a hitelkockázatnak való kitettség mértékére.  

A  tőzsdén  forgalmazott  származékos  termékek  esetén  az  egyéni  partnerkockázat 

jelentősen csökkenthető azáltal, hogy a klíringház mintegy központi szerződő  félként 

felelős a tranzakciók pénzügyi lebonyolításáért, és garantálja az ügyletek elszámolását 

mindkét szerződő féllel szemben.18 Az elszámolóház biztosítékot kérhet az ügyfeleitől, 

                                                            

16 the future regulation of derivatives market 17‐18.oldal 17 1012/21a 18 Derivatives Market Development 

Page 11: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

11 

 

melyet  a  teljesítés  elmaradása  esetén  mindvégig  felhasználhat.  Emellett  tovább 

csökkenti  a  partnerkockázatot  az  a  tény  is,  hogy  a  tőzsdei  derivatívák  esetében  a 

pozíciók értékében bekövetkező változásokat naponta rendezik.    

A  származékos  ügyletekhez  köthető  működési  kockázat  elsősorban  az  értékelési 

technikák, valamint kockázatkezelési politikák megfelelőségéhez, valamint az ügyletek 

számviteli kezeléséhez kapcsolódik. Ez utóbbi magában foglalja többek közt az ügyletek 

helytelen  vagy  hiányos  elszámolásának  kockázatát.  Ezen  kockázatot  jelentősen 

csökkenteni lehet nettósítási keretszerződések kötésével, mely révén a felek az összes 

fennálló  követelésüket  és  kötelezettségüket  a  pénzügyi  rendezés  során 

ellentételezhetik. A működési kockázathoz sorolható emellett annak kockázata, hogy a 

tranzakciók nem megfelelő dokumentálása következtében nem lehet azokat megfelelő 

módon  nyomon  követni.  Amennyiben  maga  a  szerződéses  dokumentáció  nem 

megfelelő,  előfordulhat  például,  hogy  egy  esetleges  csőd  esetén  nem  lehet 

végrehajtani a nettósítási megállapodást. 19   

1.5 A származékos ügyletek a pénzügyi válságot megelőző időszakban

A derivatívák piaca  a pénzügyi  válságot megelőző  tíz  évben  folyamatosan bővült,  a 

2008‐as gazdasági válságot megelőző 10 év alatt 7,8‐szorosára nőtt a világ  tőzsdéin 

megkötött  ügyletek  száma,  ami  még  a  készpénz  piac  2003  és  2007  közötti 

növekedésénél  is nagyobb mértékű bővülést  jelentett. A  legnagyobb mértékű, 13,5‐

szeres  növekedés  a  részvényekre  kötött  ügyletek  (equity  derivatives)  esetében  volt 

megfigyelhető, melyek 1998‐ban az összes származékos ügylet 40%‐át, 2008‐ban pedig 

69%‐át  tették  ki.  A  kamatlábra,  árfolyamváltozásra  és  árura  kötött  származékos 

ügyletek  volumene  rendre  5,7,  4,9,  illetve  7,8‐szorosára  növekedett  ez  idő  alatt. A 

részvényekre,  valamint  kamatlábra  kötött derivatív ügyletek  jelentős  része, mintegy 

42%‐a  továbbra  is  az  amerikai  kontinenshez  köthető,  ám  ez  kismértékű  csökkenést 

jelent  az  1998‐as  volumenhez  képest. Az  Ázsiában  kötött  ügyletek  aránya  azonban 

időközben  9%‐ról 13%‐ra nőtt.  Figyelemre méltó  az  a  jelenség, hogy  a  tíz év  során 

Ázsiában  40‐ről  3057 millióra,  évi  54%‐kal  nőtt  az  indexopciós  ügyletek  száma,  így 

2008‐ban  az  összes  kontinensen  megkötött  indexopciós  ügyletek  75%‐a  itt 

                                                            

19 hitelintézetek számveitele, 311. o, 1012/21 

Page 12: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

12 

 

bonyolódott  le. Az amerikai,  illetve európai kontinenseken a  legnagyobb mértékben, 

évi 33%‐os  illetve 27%‐os rátával az  index futures ügyletek volumene nőtt, 2008‐ban 

Amerikában 941 millió Európában pedig 761 millió ügyletkötést regisztráltak. Ez alatt a 

tíz év alatt számos tőzsdefelvásárlás és –egyesülés történt világszerte, Ázsiában pedig 

számos  új  tőzsde  megalakulása  is  hozzájárult  a  származékos  ügyletek  piacának 

rohamos  mértékű  bővüléséhez.  A  20.  század  végétől  egyre  inkább  kibontakozó 

technológiai  fejlődésnek  köszönhetően  a  tőzsdéken  a  hagyományos  kereskedést 

felváltotta az elektronikus kereskedés. Ugyanakkor nem  lehet azt állíthatani, hogy a 

származékos  ügyletek  piacának  jelentős  bővülése  kizárólag  ennek  köszönhető.  Az 

elektronikus kereskedés megjelenését követően nem nőtt ugrásszerűen az egy adott 

napon megkötött ügyletek száma.20  

 

1.6 Visszaélések a származékos ügyletekkel

Az elmúlt évtizedek  során a  származékos ügyletekhez  számos botrány kapcsolódott, 

mely  során  az  érintett  vállalatok  jelentős  veszteségeket  szenvedtek  el,  illetve  sok 

közülük meg is szűnt. A „botrány” szó alatt szándékos csalást kell érteni. Nem sorolom 

ebben  a  kategóriába  a  Bear  Stearns, Merrill  Lynch,  Citigroup,  vagy UBS  példájához 

hasonló,  pénzügyi  válság  következtében  elszenvedett  jelentős  kereskedési 

veszteségeket, melyek  létezése  a  vállalaton  belül  ismert  tény  volt,  bár mértékét  a 

vállalat  külső és belső érintettjei  rosszul becsülték meg. Az  szándékos  csalással  járó 

botrányok  során  jellemzően  egy  vagy  több  szélhámos  bróker  okozott  jelentős 

veszteségeket  a  vállalat  belső  és  külső  kontroll  környezetének  kijátszásával.  A 

legjelentősebb, származékos ügyletekhez köthető csalások közé tartozik a Barings Bank 

és a Kidder Peabody 1994‐es, az Allied Irish Bank és National Australia Bank 2002‐es, 

valamint  a  Société  Générale  2008‐as  botránya.    Az  érintett  brókerek  az  esetek 

többségében azért tudták elkövetni a csalásokat, mert a vállalat vezetése, valamint a 

külső  könyvvizsgáló  sem  tudta  pontosan  felmérni  az  általuk  megkötött  ügyletek 

gazdasági  tartalmát és kockázatát, az  informatikai  rendszer  lehetőséget adott hamis, 

fiktív  tranzakciók  rögzítésére,  valamint  a  vállalatok  belső  ellenőrzési  rendszere  sem 

                                                            

20 Davydoff, Naacke: IOMA Derivative trading: trends since 1998, IEM Finance, 2009. május 

Page 13: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

13 

 

működött megfelelően. A két legnagyobb összegű csalást a Barings Bank és a Société 

Générale bankok esetében követték el. A Société Générale jelenleg is működik, míg a 

Barings Bank a botrányt követően megszűnt önállóan  létezni. A Barings brókerének, 

Nick Leeson‐nak a feladata a bank szingapúri  irodájában az oszakai OSE és szingapúri 

SIMEX  tőzsdék  közötti  arbitrázs  lehetőségek  kihasználása  lett  volna,  elsősorban  a 

Nikkei  225  részvényindex,  a  10  éves  japán  államkötvény  piacán.  Leeson  a  bank 

indonéziai fiókjában szerzett korábbi tapasztalatait kihasználva nyittatott a szingapúri 

fiókban  is  egy  bizonyos  „88888”  számú  számlát,  melyeket  Indonéziában  arra 

használtak, hogy az eladási és vételi pozíciók közötti, átmeneti fedezethiányból fakadó 

eltérést  kiegyenlítsék.  Leeson  kihasználta,  hogy  a  számla  egyenlegéről  az  indonéz 

gyakorlathoz  hasonlóan  Szingapúrban  sem  készült  napi  jelentés,  és  a megengedett 

limitnél  jóval  nagyobb  összegű,  kockázatos  pozícióin  elért  veszteségeket  ezen  a 

számlán  vezette  keresztül.  A  Nikkei‐re  kötött  long  pozícióinak  értéke  kétszer‐

háromszor meghaladta az államkötvényekre kötött short pozíciók értékét, így nem volt 

fedezet  a hatalmas összegű  kintlévőségekre. Ahhoz, hogy  fedezeti  követelményeket 

teljesíteni  tudja,  pénzre  volt  szüksége, melyet  fiktív  tranzakciók  rögzítésével,  belső 

jelentések meghamisításával, valamint a Nikkei  indexre kötött terpesz pozíciókkal ért 

el. A terpesz pozíció egy short put és egy short call opció kombinációja, mely csak akkor 

lehet  nyereséges,  ha  az  árak  a  kötési  árhoz  képest  bármely  irányban  csak  kis 

mértékben  változnak.  Egy  nyitott  futures  és  terpesz  pozíció  együttesen  az  árak 

emelkedése  esetén  konstans  összegű  nyereséget  biztosíthatott  volna.  A  probléma 

abból  fakadt,  hogy  Leeson  a  futures  ügyletekhez  szükséges  fedezet  megszerzése 

érdekében egy futures ügyletre nem csak egy, hanem számos terpesz pozíciót kötött, 

mely  az  árak  csökkenése  és  jelentősebb  emelkedése  esetén  is  összességében 

veszteséget eredményezett minden egyes pozíción. A további veszteségei fedezésére a 

„duplázó stratégiát” alkalmazta, melynek lényege, hogy minden egység „felrakott tét” 

elvesztése után duplázta az új pozíciójának értékét, annak reményében, hogy az előző 

pozíció  vesztesége  is megtérül. A  stratégia  hátránya,  hogy  ha  egymás  után  hétszer 

veszít  például  egy  eredetileg  1  dolláros  pozíción,  a  veszteségének  összértéke  128 

dollárra  nő.  Leeson  várakozásaival  ellentétben  a  Nikkei  index,  elsősorban  az  1995. 

januári  Kobe  földrengés  következtében  jelentősen  esett,  és  a  61  000  darab  nyitott 

Page 14: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

14 

 

futures  pozícióján  összesen  830  millió  font  veszteséget  ért  el.  A  vállalatvezetés, 

valamint  belső  ellenőrei  és  könyvvizsgálói  figyelmen  kívül  hagyták  a  „88888”‐as 

számlán  felhalmozódó  jelentős összegeket. Emellett nem  kérdőjelezték meg  Leeson 

ügyletkötési  stratégiáját  már  korábban  sem,  akkor,  mikor  1993‐ban  a  Barings 

világszerte elért nyereségének 20%‐a kizárólag az általa elméletileg kockázatkerülő, kis 

nyereséggel  kecsegtető,  arbitrázs  stratégiával  kötött  ügyletekből  származott.21  A 

Société Générale  botrány  sok  tekintetben  hasonlít  a  Barings  csalásra. Az  eredetileg 

back office  részlegen dolgozó  Jérôme Kiervel  feladata a bank kockázatos pozíciónak 

fedezése  lett volna a  front office  részlegen. Európai  részvénytőzsdéken kellett volna 

alacsony  kockázatú  plain  vanilla  fedezeti  ügyleteket  kötnie.  Ehelyett  azonban 

spekulációs  stratégiát  követve  számos  európai  részvényindexre  fedezetlen  long 

pozíciót vett fel, melyekkel szemben naponta újrakötött fiktív short pozíciókat rögzített 

az  informatikai  rendszerben.  Az  informatikai  rendszer  hiányosságait  kihasználva 

mindezt  a  többi  alkalmazott  felhasználó  neve  alatt  tette  meg.  Mivel  az  ügyletek 

tényleges teljesítési  ideje 2007‐ben a tőke derivatívák esetében átalagosan 14 napot, 

hitelderivatívák  esetében pedig  7 napot  vett  igénybe,  Kiervel  fiktív  tranzakciói  soha 

nem  kerültek  kiegyenlítésre.  A  pozícióinak  kizárólag  a  nettó  értékéről  kellett 

jelentéseket adnia,  így nem derült ki, hogy a short pozícióinak bruttó összege csupán 

fikció. Előszeretettel alkalmazta a „matrac stratégiát”, melynek lényege, hogy a gyanú 

elkerülése érdekében, ha egy adott évben a tervezettnél nagyobb nyereséget ért el, a 

többletnyereséget  a  következő  évre  vezette  át.22 A  könyvvizsgálók munkájuk  során 

figyelmen kívül hagyták a  feladatok nem megfelelő  szegregációját a vállalaton belül, 

valamint  az  informatikai  és  belső  ellenőrzési  rendszerek  hiányosságait  is. Miután  a 

vállalatvezetés  2008  januárjában  tudomást  szerzett  Kiervel  tranzakcióiról,  a 

veszteséges  pozíciókat  a  következő  három  nap  során,  a  botrány  kitudódása  előtt  a 

legnagyobb titoktartás közepette zárták  le,  így mérsékelve az elszenvedett veszteség 

mértékét.  Bár  a  6,4  milliárd  eurós  veszteség  jelentős  része  2008  januárjában 

keletkezett, az a 2007‐es beszámolóban került megjelenítésre. A vállalatvezetés az IFRS 

1 nemzetközi számviteli sztenderdre hivatkozott a veszteség 2007‐es megjelenítésekor, 

                                                            

21 Barings Bank PLC: Leeson’s Lessons 197‐216.o 22 The tale of two banks: Societe Gen and Barings 26‐27.o 

Page 15: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

15 

 

mondván,  a  tranzakciók  azt  az  üzleti  évet  érintették. Megkérdőjelezhető  az  eljárás, 

hogy a Société Générale‐t vizsgáló mindkét nemzetközi könyvvizsgáló  társaság  tiszta 

jelentést  adott  ki  a  2007‐es  üzleti  év  beszámolójáról.23  A  veszteség  2007‐es  évre 

történő  visszavezetése ugyanis  éppen  az  IFRS  1  szerinti  valós bemutatás  elvével  áll 

ellentétben.  (Mindez  elgondolkodtató  abból  a  szempontból  is,  hogy  mennyire 

rugalmasan lehet értelmezni a nemzetközi sztenderdeket, és így azok eredeti céljukkal 

ellentétben nem éppen nehezítik‐e a pénzügyi beszámolók összehasonlíthatóságát.) 24 

 

1.7 A származékos ügyletek szerepe a pénzügyi válságban

A  2008‐ban  kibontakozó  pénzügyi  válságot megelőző  10  évben  az OTC  derivatívák 

piaca  a  tőzsdei  ügyletekhez  hasonlóan  jelentősen,  évente  átlagosan  22%‐kal  bővült 

világszerte. 2008‐ban az ügyletek  jelentős  része,  több mint 70%‐a kamatlábra kötött 

forward, opciós vagy swap ügylet volt. 2007‐ben az OTC piacokon kötött származékos 

ügyletek piaci értéke nyolcszorosa volt a világ  tőzsdéin kötött  származékos ügyletek 

értékének.25  2008  végén  az  OTC  piacokon  fennálló  nyitott  pozíciók  összértéke 

megközelítette a 600 milliárd dollárt, ami az 1998‐as érték több mint ötszöröse, és a 

2005‐ös összérték duplája. (A tőzsdék és OTC piacok összehasonlítása során célszerű a 

relatív növekedési ütemeket figyelembe venni, és figyelembe kell venni, hogy a tőzsdék 

esetében  a  nyitott  pozíciók  nettó  pozíciók,  az  OTC  piacok  esetében  pedig  bruttó 

pozíciók, a lezárni kívánt ügyletekkel szemben felvett szimmetrikus pozíciók értékét is 

tartalmazzák, ami megnöveli a nyitott pozíciók értékét.)  

A 2008‐as pénzügyi válság kialakulásában  jelentős szerepet  játszottak a származékos 

ügyletek, bár nem lehet kijelenteni, hogy a válságot kifejezetten ezen ügyletek okozták 

volna.  Az  OTC  piacokon  kötött,  alacsony  mértékben  sztenderdizált,  jórészt  nem 

nyilvános szerződéses feltételekkel létrejött ügyletek jelentős mértékben hozzájárultak 

a  piacokon  tapasztalható  feszültség  megnövekedéséhez,  ezáltal  a  likviditás 

csökkenéséhez,  ami  veszélybe  sodorta  a  piacok  pénzügyi  stabilitását.  A  piacok 

                                                            

23 A francia jegyzett társaságoknak a helyi szabályozás szerint két könyvvizsgálót kell megbízni a beszámoló vizsgálatával. 24 Societe Generale: An instructional case focusing on international accounting and auditing issues 25 The future regulation of derivatives 10.o 

Page 16: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

16 

 

átláthatatlansága miatt  a  felügyeleti  szervek  nem  észlelték  a  pénzügyi  rendszerben 

felgyülemlő kockázatokat. 26 

 

1.8 A származékos ügyletek napjainkban

A hitelválságot követően 2010‐től kezdődően a futures és opciós ügyletkötések száma 

ismét  gyors  növekedésnek  indult  világszerte. A  világ  tőzsdéin megkötött  futures  és 

opciós ügyletek száma 2010‐re 22,3 milliárdra tehető, ami az előző évi értékhez képest 

mintegy 26%‐kos növekedést jelentett. A növekedés legfőbb motorja a valuta szektor 

volt,  ahol  az  ügyletkötések  száma mintegy  42%‐kal nőtt  2009‐ről  2010‐re. Az  ázsiai 

tőzsdéken kötött ügyletek száma nőtt meg a  legjelentősebben, mintegy 42,8%‐kal, a 

2009‐es adatokhoz képest, és a világon megkötött összes ügylet mintegy 39,8%‐át az 

ázsiai  tőzsdéken  regisztrálták.  Különösen  a  részvényindex‐futures  és  –opciós 

ügyletkötések  száma  emelkedett  jelentősen.  2010‐ben  a  legtöbb  futures  és  opciós 

ügyletet ‐ közel 3,8 milliárd ügylet ‐ a koreai tőzsdén kötötték.27 

A  2012  első  félévében megkötött  futures  és  opciós  ügyletek  számra  az  előző  évi 

adatokhoz képest mintegy 10%‐kal esett vissza. A  legnagyobb mértékű, közel 25%‐os 

visszaesés a valutára kötött ügyleteknél tapasztalható, azonban a nemesfémek, illetve 

nem nemesfémek piaca 2011 első félévéhez képest 20,3%‐kal, illetve 32,8%‐kal bővült. 

Ami az ügyletkötések színhelyét  illeti, az ázsiai régióban közel 1 milliárddal kevesebb 

ügyletet kötöttek 2012 első felében, ami mintegy 20%‐os visszaesést jelent a megelőző 

évhez képest. Dél‐Amerika az egyetlen kontinens, ahol növekedett az ügyletkötések 

száma ezen  időszak alatt, közel 20%‐kal, nagyjából 150 millióval. 2012 első felében a 

legnagyobb  forgalmat  a  CME  Group  bonyolította  le,  megelőzve  a  koreai  tőzsdét, 

melyen 34,4%‐kal esett vissza az ügyletkötések száma. 28  

Az  ügyletkötések  hatalmas  volumene,  az  ügyletek  értéke  és  az  ezekből  eredő 

kockázatok miatt  indokolt  a  származékos  ügyletek  szabályozottságának  erősítése,  a 

szükséges kontrollmechanizmusok meghatározása és érvényesítése. 

                                                             

26 The future regulation of derivatives 19‐20.o 27 6. Derivatives market 151‐155.o 28 Derivatives statistics http://www.futuresindustry.org/files/css/magazineArticles/article‐1513.pdf 10‐11 o 

Page 17: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

17 

 

2 A származékos pénzügyi instrumentumok számviteli szabályozása A  származékos  vagy  származtatott  ügyletek,  derivatívák  számviteli  szabályozásának 

kereteit az  IAS 39 Pénzügyi  instrumentumok (Megjelenítés és értékelés) standard, az 

IAS  39  Pénzügyi  instrumentumok  (Bemutatás)  standard,  a  hazai  szabályozásban  a 

számvitelről szóló 2000. C. számú törvény (a továbbiakban: Sztv.) és a tőkepiacról szóló 

2001.  évi  CXX.  számú  törvény  (a  továbbiakban:  Tpt.),  illetve  a  kapcsolódó 

kormányrendeletek (pl. 250/2000. Kormányrendelet) határozzák meg.  

 

2.1 A származékos ügyletek fogalmi elhatárolása 2.1.1 Nemzetközi szabályozás főbb elemei

Az  IAS  39  standard  nem  nevesíti  külön  az  egyes  ügylettípusokat,  hanem  az  IAS  39 

standard  hatóköre  alá  tartozó  valamennyi  pénzügyi  instrumentumot,  illetve  más 

szerződést  származékos ügyletnek  tekint,  amennyiben  az megfelel  az  IAS 39.9 pont 

kritériumrendszerének. A standard a pénzügyi instrumentum fogalmat egyaránt olyan 

szerződésként  definiálja,  mely  az  egyik  félnél  pénzügyi  eszközt,  a  másiknál  pedig 

pénzügyi  kötelezettséget  vagy  tőkeinstrumentumot  keletkeztet. Az  IAS  32  standard 

külön  kiemeli  a  definíciókban  azokat  a  tőkeinstrumentummal  teljesíthető  vagy 

teljesítendő ügyleteket, melyek rögzített összegű pénzeszköz vagy más pénzügyi eszköz 

rögzített számú részvényére való cseréjétől eltérő módon teljesített vagy teljesíthető 

származékos  ügyletek.    (IAS  32.11)  A  származékos  ügyletekhez  a  standard  szerint 

csekély  mértékű  kezdeti  befektetésre  van  szükség,  ugyanakkor  a  standard  csak 

iránymutatást  ad  arra, hogy mit  kell  annak  tekinteni.  Eszerint  alacsony mértékűnek 

minősül az a befektetés, amely kevesebb annál az összegnél, amelyért azt a bizonyos 

pénzügyi instrumentumot a piacon be lehetne szerezni. 

2.1.2 Hazai szabályozás főbb elemei

A  származékos  ügyletekre  a  Sztv.  és  a  Tpt.  törvény  is  tartalmaz  definíciót.  A  Tpt. 

meghatározása  egybeesik  a  Sztv.  definíciójával, mely  szerint  a  származékos  ügylet 

olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló pénzügyi eszköz, deviza, áru vagy 

referenciaráta  (alaptermék)  értékétől  függ  és  önálló  kereskedés  tárgyát  képezi.  A 

Page 18: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

18 

 

származékos ügylet tehát mindig feltételez valamilyen alapügyletet, és a származékos 

ügylet értéke ezen ügylet értékének alakulásától függ.29  

A  Sztv.  definíciója  értelmében  a  származékos  ügylet  olyan  árualapú  vagy  pénzügyi 

eszközre vonatkozó, kereskedési célú vagy  fedezeti célú határidős, opciós vagy swap 

ügylet, illetve ezek további származéka, amely 

• teljesítése pénzben vagy más pénzügyi instrumentummal történik, 

•   értéke  egy  meghatározott  kamatláb,  hitelviszonyt  megtestesítő  értékpapír, 

illetve  tulajdoni  részesedést  jelentő  befektetés  árfolyama,  áru  vagy  pénzügyi 

eszköz  ára,  devizaárfolyam,  árindex,  árfolyamindex,  kamatindex,  hitelmérték 

(bonitás)  vagy  hitelindex,  illetve  egyéb  hasonló  tényezők  (mögöttesek) 

függvényében változik, 

•   a keletkezéskor nem vagy csak csekély mértékben igényelnek nettó befektetést 

más,  hasonlóan  a  piaci  tényezők  függvényében  változó  ügyletekhez 

(szerződésekhez) viszonyítva, 

•   pénzügyi  rendezésükre  előre  meghatározott  későbbi  időpontban,  illetve 

időpontig (a jövőben) kerül sor. 

A  fenti  kritériumok  mindegyikének  teljesülnie  kell  ahhoz,  származékos  ügyletről 

beszélhessünk. A törvény kiemeli, hogy nem minősül származékos ügyletnek az olyan 

határidős és opciós ügylet, amelynek  célja az ügylet  tárgyát  képező áru beszerzése, 

értékesítése vagy használata, és amely az ügylet tárgyát képező áru átadásával teljesül.  

 

2.2 A származékos pénzügyi instrumentumok elszámolásának szabályai

A  származékos  vagy  származtatott  ügyletek,  derivatívák  elszámolásának  kereteit  a 

nemzetközi szabályozásban az IAS 39 és az IAS 32 standardok, a hazai szabályozásban a 

Sztv., illetve a kapcsolódó kormányrendeletek határozzák meg. A származékos ügyletek 

elszámolását  és  értékelését  alapvetően  meghatározza,  hogy  fedezeti,  vagy  nem 

fedezeti  elszámolásról  van‐e  szó,  illetve  az  a  tény,  hogy  a  vállalkozás  él‐e  a  valós 

értéken történő értékelés lehetőségével, avagy sem.  

 

                                                            

29 Tpt. 5.§ (1) 117 

Page 19: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

19 

 

2.2.1 A származékos pénzügyi instrumentumok elszámolásának nemzetközi szabályai

2.2.1.1 Nem fedezeti elszámolású ügylet esetén

A  származékos  termékek  kezdeti megjelenítése  a mérlegben  a  beszerzéskori  valós 

értéken  történik. Opciós ügyletek esetén, amennyiben azt piaci értéken kötötték, az 

opciós  díjat  az  opció  vevője  eszközként,  az  opciós  eladója  pedig  kötelezettségként 

mutatja be. A piaci árfolyamon kötött határidős ügyletek mérlegben megjelenő kezdeti 

értéke nulla lesz, mivel nem igényelnek kezdeti befektetést. A származékos termékeket 

az  IAS 39 értelmében a bekerülés után  is valós értéken kell értékelni, a valós érték 

változásait  az  eredményben  kell  megjelenítni.  Amennyiben  az  ügylet  mögöttes 

terméke  olyan  tőkeinstrumentum,  melynek  nincs  jegyzett  piaci  ára,  valamint  az 

ügyletet  ezen  instrumentum  átadásával  teljesítik  és  a  társaság  nem  tudja 

megbízhatóan meghatározni a valós értéket, akkor a származékos terméket bekerülési 

értéken kell megjeleníteni. A másik kivételt az általános szabály alól a fedezeti ügyletek 

jelentik.30   

 

2.2.1.2 Fedezeti elszámolású ügylet esetén

A fedezeti ügyletek kötésének célja, hogy a fedezett és fedezeti ügyletekből származó 

nyereségek  és  veszteségek  egy  időszakban  jelenjenek  meg  a  társaság 

eredménykimutatásában.  Az  IAS  39  részletesen  szabályozza  a  fedezeti  elszámolás 

feltételeit és módszereit, valamint azt, hogy egy közgazdasági értelemben fedezetinek 

minősülő kapcsolatot számvitelileg  is  fedezeti kapcsolatként kell‐e kezelni. A  fedezeti 

elszámolás  csak  akkor  alkalmazható  egy  fedezeti  kapcsolatra, ha  azt  a  standardban 

meghatározott módon megfelelően  dokumentálták,  a  fedezeti  kapcsolat  várhatóan 

folyamatosan  nagyon  hatékony  lesz,  és  ez  a  hatékonyság megbízhatóan mérhető. 

Cashflow fedezet esetén az előre jelzett ügylet bekövetkezésének nagyon valószínűnek 

kell  lennie.31 A  származékos ügyleteket  –  az opciós  szerződés belső  értékének  és  a 

forward deviza szerződés spot összetevőjének kivételével – csak teljes egészében lehet 

fedezeti instrumentumként megjelölni. Nettó pozíciót fedezeti vagy fedezett tételként 

tilos megjelölni. A származékos  termékeket csoportosan  is meg  lehet  jelölni  fedezeti 

                                                            

30 Balázs et al. 2006 492. o 31 IAS 39.88 

Page 20: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

20 

 

instrumentumként,  azt  az  esetet  kivéve,  amikor  a  kombináció  nettó  kiírt  opciós 

pozíciót  eredményezne.  Fedezett  instrumentumként  is  megjelölhetők  csoportok, 

amennyiben a kockázati kitettségben a csoport minden egyes tagja osztozik, vagyis az 

egyes  tételekben  a  fedezett  kockázat  miatt  bekövetkező  valós  érték  változások 

előreláthatóan arányosak a csoport egészének valós érték változásával.32 

Amennyiben  valós  érték  fedezet  esetében  a  fedezeti  instrumentum  származékos 

ügylet,  annak  valós  értéken  történő  értékeléséből  származó  nyereséget  vagy 

veszteséget azonnal el kell számolni az eredménykimutatásban, a fedezett tétel könyv 

szerinti  értékét pedig módosítani  szükséges  azzal  a  valós  érték  változással,  amely  a 

fedezett kockázatnak  tulajdonítható. A könyv  szerinti értéknek ezt a módosítását az 

eredménnyel szemben kell elszámolni, ami ellensúlyozza a származékos ügylet valós 

érték változása miatti eredményváltozást.  

Cash  flow  fedezet  esetében  a  fedezeti  instrumentum  valós  érték  változásának 

hatékony fedezetként meghatározott részét közvetlenül a saját tőkében kell elszámolni 

a cash  flow  tartalékban, és abban az üzleti évben kell az eredménybe visszavezetni, 

amikor maguk a fedezett cash flow‐k az eredményre hatást gyakorolnak. Ha a fedezett 

cash  flow‐k  következtében  a  mérlegben  nem  pénzügyi  eszköz  vagy  kötelezettség 

jelenik meg,  a  társaság módosíthatja  a  korábban  tőkében  elhatárolt  eredménnyel 

annak  a bekerülési értékét. Amennyiben  a  társaság ezt  a módszert  (bázis módszer) 

választja, következetesen kell azt alkalmaznia minden olyan cash flow fedezeti ügylet 

esetében, mely során nem pénzügyi eszközt vagy kötelezettséget kell megjeleníteni.  

Nettó  befektetés  fedezeti  ügyletek  esetében  a  fedezetként megjelölt  származékos 

termék valós érték változásának hatékony fedezetként meghatározott részét is a cash 

flow fedezeti ügyletekhez hasonlóan közvetlenül a saját tőkében kell elszámolni. Az IAS 

39 pontosan meghatározza, hogy egy fedezetet abban az esetben  lehet hatékonynak 

tekinteni, amennyiben a fedezeti kapcsolat kezdetekor valamint egész fennállása során 

a  prospektív  valamint  retrospektív  hatékonysági  tesztek  eredménye  a  80‐125%‐os 

sávba esik.  

 

                                                            

32 Balázs et al. 2006, 498‐505.o 

Page 21: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

21 

 

2.2.1.3 Beágyazott elszámolású ügylet esetén

Hibrid  (kombinált)  pénzügyi  instrumentumokról  akkor  beszélhetünk,  ha  egy 

szerződésben  közvetlenül,  illetőleg  közvetve  foglalt  feltételek  származékos  terméket 

eredményeznek.33  Az  IAS  39  külön  szabályrendszert  fogalmaz  meg  a  beágyazott 

származékos termékek számviteli kezelésére annak érdekében, hogy egy származékos 

termék  másik,  nem  származékos  termékbe  történő  beágyazásával  ne  lehessen 

kikerülni  a  származékos  termékekre  vonatkozó  számviteli  szabályokat.  Az  alábbi 

ábrából  is  látható,  hogy  a  beágyazott  terméket  csak  akkor  kell  szétválasztani  az 

alapügylettől  és  kell  elkülönítve  elszámolni,  amennyiben  a  szerződés  nem  valós 

értéken kerül kimutatásra és  így annak változása nem  jelenik meg az eredményben, 

valamint  a beágyazott  termék önmagában  származékos  terméknek minősülne, és  a 

gazdasági  jellemzői és  kockázatai nincsenek összhangban nincsenek összhangban  az 

alapügylet gazdasági jellemzőivel és kockázataival.34  

(Ábra: PWC Szárm. term.)

Az IAS 39 standard AG33 bekezdése tételesen meghatározza, hogy milyen esetekben 

nem  kell  a  beágyazott  terméket  elkülönítve  megjeleníteni  Opciós  termékek 

különválasztása  és  kezdeti  értékelése  során  először  az  opció  feltételeit  kell 

meghatározni,  majd  annak  kezdeti  értékét.  Az  alapszerződés  kezdeti  értékét  a 

beágyazott  származékos  termék  leválasztása  során  előálló  maradványértékként 

kaphatjuk  meg.  A  határidős  és  swap  ügyleteket  úgy  kell  elkülöníteni  az 

alapszerződéstől, hogy kezdeti valós értékük nulla legyen.  

                                                            

33 IAS 39.10 34 IAS 39 11A 

Page 22: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

22 

 

A  későbbi  értékelések  alkalmával  főszabályként  a  származékos  termékeket  valós 

értéken kell a mérlegben megjeleníteni, a valós érték változásait pedig az eredménnyel 

szemben kell kimutatni. Több beágyazott származékos termék esetén azokat egyetlen 

összetett származékos ügyletként kell kezelni, kivéve, ha eltérő kockázati kitettségekkel 

állnak kapcsolatban.35  

Ha  a  társaság  nem  képes  az  alap‐  és  beágyazott  szerződések  elkülönítésére,  bár 

elkülönítetten kellene kezelnie a származékos ügyletet, az egész szerződést kereskedési 

célúnak  kell minősítenie  és  a  valós  érték  változását  az  eredménykimutatásban  kell 

megjelenítenie.36  

 

2.2.2 A származékos pénzügyi instrumentumok elszámolásának hazai szabályai

A származékos ügyletekkel kapcsolatos könyvviteli lépéséket alapvetően meghatározza 

fedezeti, vagy nem fedezeti elszámolásról van‐e szó, illetve az a tény, hogy a vállalkozás 

él‐e a valós értéken történő értékelés lehetőségével, avagy sem.  

 

2.2.2.1 Nem fedezeti elszámolású ügylet esetén

a) Elszámolás bekerülési értéken történő értékelés esetén 

Amennyiben az ügylet a mérlegfordulónapig  lejárt, az ügylet eredményét a pénzügyi 

műveletek  egyéb  bevétele/ráfordítása  soron  kell  elszámolni.  Ha  az  ügylet  a 

mérlegfordulónap és a mérlegkészítés között  járt  le, a mérlegfordulónapig  számított 

időarányos eredményt a pénzügyi műveletek egyéb bevételei/ráfordításai sorokon kell 

elszámolni az aktív,  illetve passzív  időbeli elhatárolásokkal  szemben. Amennyiben az 

ügylet a mérlegkészítés  időpontjáig nem  járt  le, a várható veszteségnek megfelelően 

passzív  időbeli  elhatárolást  kell  képezni  a  pénzügyi műveletek  egyéb  ráfordításaival 

szemben.  

A  vételi  opció  vevője  az  egyéb  követelések  között mutatja  ki  a  fizetett  opciós  díj 

értékét. Amennyiben  az opció  lehívásra  kerül,  az opciós díj  aktiválása  a befektetett 

értékpapírok  esetén  kötelező,  forgatási  célú  értékpapírok  esetén  pedig  lehetőség. 

Amennyiben a vállalat nem él az aktiválás  lehetőségével, a díj a pénzügyi műveletek 

                                                            

35 IAS 39 AG 28,29 36 Balázs et al. 2006s 494.o 

Page 23: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

23 

 

egyéb  ráfordításai  közé  kerül  átvezetésre.  A  vállalat  ezt  követően  élhet  a  díj 

elhatárolásának lehetőségével, melyet később az értékpapír eladásakor (kivezetésekor) 

köteles visszavezetni. Az opció le nem hívása esetén az opciós díj a pénzügyi műveletek 

egyéb ráfordításai között kerül elszámolásra.  Az opció vevője a 0‐s számlaosztályban a 

mérlegen kívüli tételek között  függő kötelezettségként mutatja ki az ügylet határidős 

részének szerződés szerinti értékét addig, amíg az ügylet teljesítése (lezárása) meg nem 

történt, illetve szerződés szerint le nem járt. A vételi opció kiírója a kapott opciós díjat 

pénzügyi egyéb bevételként könyvelheti, és döntésétől  függően elhatárolhatja,  vagy 

kötelezettségként mutathatja  azt  ki  az ügylet  zárásáig, melyet  követően  a pénzügyi 

műveletek  egyéb  bevételei  között  kell  azt  megjelenítenie.  Ha  a  vevő  él  az  opció 

lehívásának  jogával, az opciót kiíró  fél az értékpapírt az értékesítés  szabályai  szerint 

vezeti  ki  a  könyveiből.  A  vételi  opciót  kiíró  fél  függő  követelést  mutat  ki  a  0‐s 

számlaosztályban az ügylet lezárásáig.  

Az  eladási  opció  vevője  a  fizetett  opciós  díjat  az  pénzügyi  egyéb  ráfordításként 

könyvelheti, majd az összemérés elvét figyelembe véve elhatárolhatja, vagy az egyéb 

követelések között  jelenítheti azt meg,  lejáratkor átvezetve azt a pénzügyi műveletek 

egyéb ráfordításai közé. Az eladási opció vevője a vételi opció kiírójához hasonlóan az 

ügylet határidős részének szerződés szerinti értékét  függő követelésként  jeleníti meg 

mindaddig,  amíg  az  ügylet  teljesítése  (lezárása) meg  nem  történt,  illetve  szerződés 

szerint  le  nem  járt.  Az  eladási  opció  kiírója  a  kapott  opciós  díjat  egyéb  pénzügyi 

bevételként mutatja  ki,  vagy  kezdetben  kötelezettségként, majd  az  opció  lehívását 

követően a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között.37  

A határidős  vételi ügyletet kötő  fél ügyletkötéskor a 0‐s  számlaosztályban határidős 

vételi árfolyamon  jövőbeni  kötelezettséget  vesz állományba,  valamint a  követelések 

között  felveszi az átutalt  letét értékét. Ha az ügylet december 31‐ig nem  zárul  le, a 

mérlegfordulónapon az azonnali valamint a határidős árfolyamok eltérése miatt adódó 

árfolyamkülönbözetet szintén a 0‐s számlaosztályban kell lekönyvelni az ’Elszámolás a 

befektetési  vállalkozással’  számlával  szemben.  Ezt  a  tételt  abban  az  esetben  is 

könyvelni kell, ha a szerződés szerint a különbözetet azonnal át kellene utalni, mivel a 

                                                            

37 Számviteli esettanulmányok 2009 

Page 24: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

24 

 

tényleges  átutalás  csak  a  következő  év  januárjában  történhet meg. Amennyiben  az 

ügylet  a  mérlegkészítés  időpontját  követően  kerül  lezárásra,  mérlegkészítéskor  az 

azonnali és határidős árfolyamok eltéréséből fakadó időarányos árfolyamkülönbözet a 

pénzügyi  műveletek  egyéb  bevételei  között  kerül  megjelenítésre  az  aktív  időbeli 

elhatárolásokkal szemben, valamint az árfolyamkülönbözet 0‐s számlaosztályban még 

meg nem jelenített része elszámolásra kerül az ’Elszámolás a befektetési vállalkozással’ 

számlára. Az  ügylet  zárásakor  visszavezetésre  kerül  az  előző  évi  időbeli  elhatárolás, 

valamint a 0‐s számlaosztályban felvett jövőbeni kötelezettség, és az ügylet eredménye 

a pénzügyi műveletek egyéb bevételei  vagy  ráfordításai  közé  kerül  az  ’Elszámolás  a 

befektetési  vállalkozással’  nevű,  az  ügylet  eredményétől  függően  követelés  vagy 

kötelezettség  tartalmú  számlával  szemben.  Ennek  a  számlának  az  egyenlege  akkor 

szűnik meg,  amikor  a befektetési  vállalkozással pénzügyi  rendezésre  kerül  az ügylet 

eredménye, és ekkor  kivezetésre  kerül a 0‐s  számlaosztályban  vele  szemben  felvett 

határidős árfolyamkülönbözet is.  

A  határidős  eladási  ügyletek  könyvekben  való  megjelenítésében  a  fent 

összefoglaltakhoz  képest  az  a  lényegi  különbség,  hogy  ügyletkötéskor  a  0‐s 

számlaosztályban  jövőbeni  követelés  kerül  kimutatásra, melyet  a  társaság  az ügylet 

lezárásakor vezet ki a könyveiből.38  

A swap ügyletnek a határidős részét – amennyiben van ilyen – a határidős ügyleteknél 

leírtaknak  megfelelően  kell  elszámolni,  a  0‐s  számlaosztályban  jövőbeni 

kötelezettséget kell beállítani, az  időarányos nyereséget vagy veszteséget a pénzügyi 

műveletek  egyéb  bevételei  illetve  ráfordításai  között  kell  kimutatni  valamint 

elhatárolni.  Le  nem  zárt  ügyletek  esetében  a  várható  veszteség  teljes  összegét  a 

pénzügyi  műveletek  egyéb  ráfordításai  között  kell  megjeleníteni.  Az  ügylet  nem 

határidős  részét  pedig  az  általános  szabályok  szerint  kell  elszámolni.  Kamat  swap 

ügyletek  esetében  a  ténylegesen  fizetendő  kamat  a  fizetendő  kamatok 

eredménykimutatás  soron  jelenik meg,  a  változó  és  fix  kamatösszegek  különbözete 

ennek az értékét módosítja.39   

Hitelintézeti specialitások 

                                                            

38 Szvt esettan 39 Mohl 

Page 25: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

25 

 

A  mérlegkészítés  időszakában  lezáruló  ügyletek  esetében  a  realizált  eredmény 

időarányos  részét  befektetési  szolgáltatási  bevételként  vagy  ráfordításként  kell 

elszámolni  az  időbeli  elhatárolásokkal  szemben.  Ha  az  ügylet  nem  jár  le  a 

mérlegkészítés  időpontjáig  és  eredménye  várhatóan  veszteség  lesz,  az  ügylet 

tárgyának  mérlegfordulónapi  piaci  értéke  és  kötési  ára  közötti  különbözetre 

céltartalékot  kell  képezni,  melyek  az  ügylet  zárásakor  kell  feloldani.  Nem  kell 

céltartalékot képezni abban az esetben, ha az ügylet összepárosítható egy nagyjából 

vele megegyező  lejáratú, nagyságú,  valószínűleg  vele ellentétes eredménnyel  záruló 

ügylettel (éven belüli lejárat esetén maximum 7 nap, éven túli lejárat esetén maximum 

30 nap eltérés megengedett), mivel ekkor kvázi fedezeti kapcsolat jön létre. Az ügylet 

megkötésekor  az  elszámolóházhoz  pénzügyi  fedezetként  és  alapletétként  átutalt 

pénzösszeget  a  hitelintézetekkel  szembeni  pénzügyi  szolgáltatásból  adódó 

követeléseken  belül  kell  kimutatni  az  elszámolóházzal  szembeni  követelésként.    A 

kötési ár, valamint a piaci ár közötti árkülönbözetként befizetett változó  letét céljára 

átutalt  összeget  az  ügylet  lezárásáig  a  hitelintézetekkel  szembeni  befektetési 

szolgáltatásból  adódó  követeléseken  belül  kell megjeleníteni. Az  ügyletek  költségeit 

annak az üzleti évnek az eredményében kell figyelembe venni, amikor az ügylet lezárul. 

Amennyiben  például  egy  opciós  ügylet  a  mérlegfordulónap  és  a  mérlegkészítés 

időpontja között jár le, és az opció vevője érvényesíti az opciót, az opciós díj üzleti évre 

arányosan  jutó hányadát eredménnyel szemben kell elszámolni. Ha a vevő nem él a 

jogával,  akkor  a  díj  teljes  összegét  befektetési  szolgáltatási  ráfordításként  kell 

elszámolni. A mérlegkészítés időpontjáig le nem zárt ügyletek díját el kell határolni.40  

b) Elszámolás valós értéken történő értékelés esetén 

Állományba  vételkor  az  ügylet  költségeit  az  ügylethez  rendelt,  követeléseken  belül 

megnyitott  „Származékos  ügyletek  pozitív  értékelési  különbözete”  tételen  kell 

megjeleníteni.  Az  időszak  végi  értékelés  során  az  értékelési  különbözet  változik  a 

pénzügyi  műveletek  egyéb  bevételeivel  vagy  ráfordításaival  szemben.  Az  ügylet 

zárásakor  meg  kell  szüntetni  az  értékelési  különbözetet  a  pénzügyi  műveletek 

eredményével  szemben,  és  könyvelésre  kerül  az  ügylet  eredménye.  Az  ügyletek 

                                                            

40 250/2000. 24. par, Bankszámvitel 84‐85 

Page 26: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

26 

 

jövőbeni várható eredményét a fordulónapon nem szabad időbeli elhatárolásként vagy 

céltartalékként elszámolni.41  

Hitelintézeti specialitások 

A  származékos  ügyletek  értékelési  különbözetét  minden  ügyletre  külön  kell 

meghatározni,  majd  az  egyéb  követelések  vagy  kötelezettségek  között  kell 

szerepeltetni.  Az  ügyletek  értékelésekor  meghatározott  értékelési  különbözetet, 

valamint az ügylet  záráskori eredményét a befektetési  szolgáltatások bevételei vagy 

ráfordításai között  kell kimutatni. Az opciós ügyletek esetében az opció  vevőjénél a 

fizetett opciós díj az ügylet bekerülési értékének részét képezi, az opció kiírójánál pedig 

származékos ügyletek negatív értékelési különbözeteként kerül megjelenítésre, majd 

az ügylet zárásakor a befektetési szolgáltatások bevételei vagy ráfordításai között kell 

azt  elszámolni.  A  kamat  swap  ügyletek  esetében  a  névleges  tőkeösszegre  vetített 

kamatkülönbözet  értékelési  időpontig  időarányosan  számított  összegét  befektetési 

szolgáltatások  bevételeként  vagy  ráfordításaként  kell  kimutatni  aktív  vagy  passzív 

időbeli  elhatárolással  szemben,  valamint  a  befektetési  szolgáltatások  bevételeként 

vagy ráfordításaként kell elszámolni a hátralévő kamatkülönbözet figyelembevételével 

számított valós értékelés miatti értékelési különbözetet is.42  

 

2.2.2.2 Fedezeti elszámolású ügylet esetén

a) Elszámolás bekerülési értéken történő értékelés esetén 

A  határidős  fedezeti  ügyletek  elszámolása  hasonló  a  nem  fedezeti  célú  ügyletek 

elszámolásához,  azonban  az  év  végi  árfolyamnyereség  vagy  –veszteség  legfeljebb  a 

fedezett ügylet árfolyamveszteségének vagy –nyereségének összegéig számolható el. 

Az  ügyletek  zárásakor  a  fedezeti  ügyletnek  a  piaci  és  a  kötési  árfolyam  eltéréséből 

fakadó  árfolyamnyereségét  a  fedezett  ügylet  veszteségének mértékéig  a  pénzügyi 

műveletek  egyéb  ráfordításait  vagy  fizetendő  kamatokat  csökkentő  tételként,  az  e 

feletti  összeget  pedig  pénzügyi  műveletek  egyéb  bevételeként  kell  elszámolni.  A 

fedezeti ügylet árfolyamvesztesége esetén a pénzügyi műveletek egyéb bevételeit vagy 

az  egyéb  kapott,  járó  kamatokat  kell  a  fedezett  ügylet  nyereségének  mértékéig 

                                                            

41 Szvt 59/D par, PWC 42 250/2000. 24. par, Bankszámvitel 

Page 27: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

27 

 

csökkenteni,  azt  ezt  meghaladó  összeget  pedig  a  pénzügyi  műveletek  egyéb 

ráfordításai között kell elszámolni.43  

b) Elszámolás valós értéken történő értékelés esetén 

A  fedezeti  elszámolású  ügylet  valós  értéken  történő  elszámolása  esetében  a 

fordulónapi  valós  értéken  történő  értékelés  során  keletkező  pozitív  értékelési 

különbözetet  a  fedezett ügylet  veszteségének mértékéig pénzügyi műveletek  egyéb 

ráfordításait  illetve  fizetendő  kamatokat  csökkentő  tételként,  az  e  feletti  összeget 

pedig  pénzügyi  műveletek  egyéb  bevételeként  kell  elszámolni.  Veszteség  jellegű 

negatív értékelési különbözet esetén ennek a  fordítottja könyvelendő.   Amennyiben 

egy  valós  értékű  fedezeti  ügylet  olyan  ügyletet  fedez,  mely  nem  tartozik  a  valós 

értékelés alá, vagy értékesíthető pénzügyi eszköznek minősül, akkor a fedezett ügylet 

elszámolása  a  fedezeti  ügylet  elszámolásához  igazodik,  és  eredményét  a  pénzügyi 

műveletek  bevételei  vagy  ráfordításai  között  kell  elszámolni  a  fedezeti  ügylet 

eredményének összegében, de ellentétes előjellel.  

Cashflow  fedezeti és nettó befektetés  fedezeti ügyletek esetében a nyereség  jellegű 

értékelési  különbözetet  a  valós  értékelés  értékelési  tartalékát  növelő  tételként,  a 

negatív értékelési különbözetet pedig a valós értékelés értékelési tartalékát csökkentő 

tételként  kell  kimutatni.  Az  ügyletek  jövőben  várható  eredményét  nem  szabad  a 

fordulónapon  időbeli elhatárolásként vagy céltartalékként megjeleníteni. Az ügyletek 

zárásakor  az  értékelési  különbözetet meg  kell  szüntetni.  Amennyiben  egy  cashflow 

fedezeti  ügylet  áru  leszállításával  záruló  határidős  vagy  opciós  ügyletet  fedez,  vagy 

olyan  ügyletet,  melynek  következtében  a  mérlegben  eszköz/kötelezettség  fog 

keletkezni, az ügylet zárásakor  realizált eredmény az eszköz/kötelezettség bekerülési 

értékét fogja módosítani, a kapcsolódó értékelési különbözetet pedig a valós értékelés 

értékelési  tartalékával  szemben  szükséges  kivezetni.  A  nettó  befektetés  fedezeti 

ügyletek  lejáratakor a fedezett ügylet devizás árfolyamkülönbözetét a valós értékelés 

értékelési tartalékával szemben kell kivezetni.44 

Hitelintézeti specialitások 

                                                            

43 Szvt 59/E (4) par. 44 Szvt 59/E 6‐10 

Page 28: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

28 

 

Fedezeti elszámolású ügylet valós értéken történő elszámolása esetében, az értékelési 

különbözet  a  fedezett  ügylet  jellegétől  függően  az  egyéb  pénzügyi  vagy  egyéb 

befektetési  szolgáltatások  bevételeit  illetve  ráfordításait  csökkentő  módon  kerül  a 

kamatelszámolási  időpontokban módosításra,  valamint  a  lejáratkor megszüntetésre. 

Amennyiben  az  alapügylet  nem  tartozik  a  valós  értékelés  alá  vagy  az  értékesíthető 

kategóriába került besorolásra, a fedezett tétel eredményét legfeljebb a fedezeti ügylet 

eredményének erejéig kell megjeleníteni a pénzügyi szolgáltatások bevételeivel vagy 

ráfordításaival,  vagy  a  befektetési  szolgáltatások  bevételeivel  illetve  ráfordításaival 

szemben.  A  fedezeti  valamint  fedezett  ügyletek  értékeléskori  és  záráskori 

eredményének különbözetét a befektetési szolgáltatások bevételei  illetve ráfordításai 

között  kell  elszámolni.  A  fedezeti  ügylet  értékelési  különbözetének  az  alapügylet 

eredményét  meghaladó  részét  pedig  a  befektetési  szolgáltatások  bevételeit  vagy 

ráfordításait  csökkentő  tételként  kell  elszámolni  a  kereskedési  célú  ügyletek 

kivezetésére érvényes szabályok szerint.  

A  nettó  befektetés  fedezeti  ügyletek  zárásakor  az  értékelési  különbözetnek  a  valós 

értékelés  értékelési  tartalékával  szembeni megszüntetésével  egyidejűleg  a  fedezeti 

valamint  fedezett  ügyletek  eredményét  egymást  ellentételezve  az  egyéb  pénzügyi 

szolgáltatások bevételei illetve ráfordításai között kell megjeleníteni.45  

 

2.2.2.3 Beágyazott elszámolású ügyletek elszámolása, értékelése

A  magyar  számviteli  törvény  nem  tartalmaz  beágyazott  származékos  termékek 

elszámolására vonatkozó szabályokat.  

 

2.3 A származékos pénzügyi instrumentumok értékelése

A  származékos  vagy  származtatott  ügyletek,  derivatívák  értékelésének  kereteit  a 

nemzetközi szabályozásban az IAS 39 és az IAS 32 standardok, a hazai szabályozásban a 

Sztv., illetve a kapcsolódó kormányrendeletek határozzák meg.  

 

                                                            

45 250/2000 9/D, E, Bankszámvitel 114‐115. 

Page 29: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

29 

 

2.3.1 A származékos pénzügyi instrumentumok értékelésének nemzetközi keretei

A  származékos  pénzügyi  instrumentumok  értékelésére  vonatkozóan  az  IAS  39 

standardban foglaltakat kell alapvetően érvényesíteni.  

 

2.3.2 A származékos pénzügyi instrumentumok értékelésének hazai keretei

A  Sztv.‐ben  a  származékos  ügyletek  értékelésére  vonatkozó  kritériumok  alapvetően 

megegyeznek  a  standardokban  meghatározottakkal.  A  származékos  pénzügyi 

instrumentummal  rendelkező  gazdálkodóktól  elvárható,  hogy  írásban  rögzítsék  a 

származékos  ügyletek  értékelése  során  alkalmazott  politikát,  modelleket,  az 

értékeléshez  használt  feltételrendszert,  illetve  azt,  hogy  a  mérési  bizonytalanság 

csökkentése  érdekében  hajtanak‐e  azon  végre  különféle  módosításokat.  A 

származékos  ügyleteket  a  különféle  pénzügyi  beszámolási  rendszerekben  nagyon 

gyakran értékelik a kezdeti bekerüléskor, illetve bizonyos esetekben a futamidő alatt a 

későbbiekben is valós értéken. Amennyiben a gazdálkodónál kötelező a könyvvizsgálat, 

a valós értéken történő értékelés és az elszámolások szabályoknak való megfelelőségét 

kötelező a könyvvizsgálónak ellenőriznie. Ha a könyvvizsgálat nem kötelező az adott 

gazdálkodónál, az értékelés és az elszámolások ellenőrzésével független könyvvizsgálót 

kell megbízni. 46  

2.3.3 A valós érték meghatározása

A valós érték meghatározásra sok pénzügyi beszámolási rendszerben  létezik egyfajta 

hierarchia  rendszer.  Egy  adott  pénzügyi  eszköz  vagy  kötelezettség  valós  értékét 

általánosságban az alábbi szintek alapján lehet meghatározni: 

1.  szint: A  valós érték meghatározásának  időpontjában  egy  azonos pénzügyi  eszköz 

vagy kötelezettség aktív piacon jegyzett ára.   

2. szint: Az adott pénzügyi eszközre vagy kötelezettségre vonatkozó közvetlenül vagy 

közvetve  megfigyelhető  egyéb  inputok.  Ide  tartozik  többek  között  egy  hasonló 

pénzügyi  eszköz  aktív  piacon  jegyzett  ára,  valamint  ennek  hiányában  egy  hasonló 

eszköz nem aktív piacon jegyzett ára. A gazdálkodó egység vezetése ebben az esetben 

„proxy  árazás”‐t  alkalmazhat,  tehát  a  hasonló  eszköz  árát  úgy módosítja,  hogy  az 

hitelesen  tükrözze  az  eszközök  jellegéből  fakadó  eltéréseket,  például  a  likviditásuk 

                                                            

46 Hiteint kv 89.o 

Page 30: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

30 

 

eltérő  mértékét.  Ha  nem  létezik  olyan  hasonló  eszköz,  melynek  árát  figyelembe 

lehetne  venni  a  valós  érték meghatározása  során,  olyan  egyéb megfigyelhető  piaci 

adatokra támaszkodhat a vállalat vezetése, mint a kamatlábak, hozamgörbék, valamint 

a  termékre  vonatkozó  implicit  volatilitás,  amennyiben  rendelkezésre  állnak  ezekre 

vonatkozóan becslések.  

3.  szint: Amennyiben az adott eszköznek nincsen aktív piaca és a méréshez nem áll 

rendelkezésre semmilyen megfigyelhető adat, a valós érték meghatározásához „nem 

megfigyelhető”  inputokra  kell  támaszkodni.  A  nem  megfigyelhető  inputok 

kialakításához a gazdálkodó egység gyakran a saját adataiból indul ki, mely módosulhat 

abban  az  esetben,  ha  a  többi  piaci  szereplő  más  adatokkal  kalkulálna,  illetve 

módosulhat  például  vállalat  specifikus  szinergiák  hatására  is.  A  vállalat  figyelembe 

veheti  a  közelmúltbeli  azonos  tranzakciók  során  alkalmazott  árat, melyet  szükséges 

lehet módosítani, amennyiben a  tranzakció megkötése és a mérés  időpontja között 

olyan mértékben megváltoztak a piaci körülmények, hogy a korábban alkalmazott ár 

már nem tükrözné hűen az aktuális piaci feltételeket.  

Ahogy  csökken  egy  adott  eszköz  iránti  piaci  aktivitás,  úgy  csökken  a  valós  érték 

meghatározásához szükséges inputok megfigyelhetősége is, és ezzel párhuzamosan nő 

a  mérési  bizonytalanság.  Nem  lehet  egyértelműen  meghatározni,  hogy  pontosan 

mikortól tekinthető egy piac  inaktívnak, bár egyes számviteli beszámolási rendszerek 

tartalmazhatnak  erre  vonatozóan  iránymutatást.  Egy  inaktív  piacon  jellemzően  a 

korábbiakhoz képest lényegesen alacsonyabb egy adott termék kereskedési volumene, 

lecsökkent  a  kereskedés  aktivitása,  és  az  elérhető  piaci  árak  jelentősen  eltérnek  az 

egyes  piaci  szereplők  között.  Amennyiben  a  gazdálkodó  egység  vezetésének  nem 

állnak  rendezésére  1.  illetve  2.  szintű  inputok  egy  eszköz  valós  értékének 

meghatározásához,  értékelési modell  alkalmazására  kerülhet  sor. A modellek  eltérő 

bonyolultságúak  lehetnek,  az  egyszerű matematikai modellektől  kezdve  egészen  a 

bonyolult, speciális szoftverrel működtetett rendszerekig. 47 

Az  általános  valós  érték  hierarchiát  az  egyes  számviteli  beszámolási  rendszerek 

pontosíthatják.   

                                                            

47 IAPN 1000 34‐44. 

Page 31: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

31 

 

A  számviteli  törvény  szerint  egy  eszköz  valós  értékének  az  az  összeg  tekinthető, 

amelyen  szokásos  piaci  feltételek  mellett,  megfelelően  tájékozott,  ügyletkötési 

szándékukat  kinyilvánító  felek  között  az  adott  eszköz  elcserélhető,  illetve  a 

kötelezettség rendezhető.    

Az ábrából látható, hogy a valós érték lehet egyrészt a piaci érték, másrészt általános 

értékelési eljárások segítségével meghatározott érték. A piaci érték  lehet egyrészt az 

adott eszköz tőzsdén jegyzett ára, amennyiben az rendelkezésre áll, ennek hiányában 

két  fél  szabad  megállapodása  szerinti  ár,  mely  az  adott  üzleti  év  tőzsdén  kívüli 

értékesítési  adatain  alapul,  azonban  megfelelően  tükrözi  a  piac  értékítéletét. 

Amennyiben ilyen információ sem áll rendelkezésre, az eszköz összetevőinek, vagy egy 

hasonló  eszköz  árának  alapján  számított  piaci  érték  kerül  figyelembe  vételre.  Az 

általános  értékelési  eljárásokra  a  hitelintézeti  kormányrendelet  tartalmaz  a 

származékos ügyletekre vonatkozóan előírásokat. 

 

2.3.4 Harmadik fél igénybe vétele

A vállalat vezetése külső fél segítségét  is  igénybe veheti a valós érték meghatározása 

során, amennyiben maga nem  rendelkezik megfelelő értékelési modellel,  vagy kellő 

szaktudással  a  származékos ügyletek  terén. Ez  különösen a  kisebb  vállalatok esetén 

fordul  elő,  illetve  akkor,  ha  a  vállalat  viszonylag  kevés  származékos  ügylettel 

rendelkezik. Külső fél segítségére akkor is szükség lehet, ha viszonylag rövid időtartam 

alatt olyan  sok eszközt  kell értékelni, hogy a vállalat egymaga nem  lenne képes azt 

elvégezni. Sokszor a gazdálkodó egységek vezetése a saját értékelési modell használata 

mellett veszi igénybe egy külső fél szolgáltatásait is annak érdekében, hogy a saját és 

külső értékelés eredményeit összevetve minél pontosabb képet kaphasson az egyes 

ügyletek értékéről. Az ügyletek értékeléséért  azonban  akkor  is  a  vállalat  vezetése  a 

felelős, ha külső fél segítségére támaszkodott az értékelés során. A külső fél, melynek 

segítségét a menedzsment az értékelés során igénybe veheti, lehet egy bróker, illetve 

egy  árazási  szolgáltató  (pricing  service).  A  brókerek  csak  alkalomszerűen  nyújtanak 

szolgáltatást az ügyfeleik számára, és ez sok  tekintetben eltér az árazási szolgáltatók 

által  nyújtott  szolgáltatástól.  A  brókerek  az  árazási  szolgáltatókhoz  képest  sokszor 

többletinformációval rendelkeznek az adott eszköz árát illetőleg, azonban sok esetben 

Page 32: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

32 

 

nem nyilvános az, hogy pontosan mi alapján határozza meg a bróker az adott eszköz 

árát. A brókerek végrehajtási illetve indikatív árakat kommunikálhatnak a vezetés felé. 

A  végrehajtási ár olyan ár, melyen a bróker végrehajtaná az adott  tranzakciót. Ez a 

valós  érték  tehát  megbízható  közelítésének  tekinthető.  Az  indikatív  ár  kevésbé 

tekinthető annak, mivel ez a bróker  legjobb becslése az adott eszköz valós értékére 

vonatkozóan, melynek  azonban  pontos  számítási módszere  nem mindig  nyilvános, 

ezáltal kevésbé nyomon követhető. A bróker becslésének megbízhatóságát az a tény is 

nagymértékben  befolyásolhatja,  hogy  az  adott  eszköz  szerepel‐e  a  bróker 

portfóliójában.  

A brókereken kívül a vállalat vezetése árazási szolgáltatók segítségét is igénybe veheti a 

valós érték meghatározása során. Az árazási szolgáltatók számos eszköz esetében napi 

szintű értékeléseket hajtanak végre piaci adatok, „market maker”‐ek, valamint belső 

értékelési technikák segítségével. Szolgáltatásaikat vételi és eladási oldali kereskedők, 

mid  office,  back  office  részlegek,  valamint  könyvvizsgálók  egyaránt  igénybe  veszik. 

Gyakran előfordul, hogy az ügyfelek megkérdőjelezik a szolgáltatók által meghatározott 

árat – erre az esetre a szolgáltatók általában konkrét eljárásrenddel rendelkeznek. Az 

ügyfeleknek kell igazolniuk, hogy milyen becslés alapján vonták kétségbe a szolgáltató 

által meghatározott  értéket,  a  szolgáltatók  pedig  a  bizonyíték  erősségétől  függően 

vehetik azt tekintetbe. Saját belső értékelés eredményét kevésbé, közelmúltbeli piaci 

árat azonban gyakrabban fogadnak el, folyamatosan korrigálják velük az értékeléseiket. 

Ennek  köszönhetően  az  általuk megadott  árak  a  lehető  legjobban  tükrözik  a  piaci 

szereplők rendelkezésére álló információkat. Az árazási szolgáltatók egy speciális típusa 

(consensus princing  service) esetében a  szolgáltatásaikra  igényt  tartók arra vállalnak 

kötelezettséget,  hogy  az  adott  eszköz  általuk megbecsült  valós  értékét  eljuttatják  a 

szolgáltatóhoz, mely  az  árak  számtani  átlagát  véve meghatározza  az  adott eszközre 

vonatkozó valós értéket, és visszajuttatja azt az ügyfelekhez. Egyes termékek, például 

egzotikus  derivatívák  esetében  ez  a módszer nyújthatja  a  legjobb becslést  az  adott 

eszköz  értékére  vonatkozóan.  A  módszer  hátránya,  hogy  a  vállalat  vezetése  nem 

tudhatja, hogy a többi vállalat hogyan határozta meg az eszköz valós értékét, mely piaci 

szereplők adatai,  illetve mennyi forrás alapján került az érték meghatározásra. Ennek 

Page 33: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

33 

 

következtében a becslés pontosságát sok esetben nem  lehet kiszámítani, és célszerű 

egyéb becslésekkel is összevetni a kapott értéket. 48 

Számos gazdálkodó egység veszi  igénye külső szervezetek szolgáltatásait nem csak az 

egyes  pénzügyi  instrumentumok  értékelése,  hanem  azok  beszerezése,  értékesítése, 

valamint az ügyletek nyilvántartása terén  is. A szolgáltató szervezetek tevékenységét 

jelentősen mértékben befolyásolja a menedzsmenttől kapott információk pontossága, 

megbízhatósága és időszerűsége. A vezetői információk összegyűjtése, aggregálása az 

üzleti  egységek,  decentralizált  tevékenységek,  valamint  a  származékos  tranzakciók 

számának növekedésével egyre nehezebbé válik. A szolgáltató szervezetek erősíthetik 

a  vállalat  kontroll  környezetét  például  azáltal,  hogy  a  tagjai  nagyobb  gyakorlattal 

rendelkeznek  a  származékos  ügyletek  kezelése  terén,  azonban  a megfelelő  kontroll 

hiányában  nehezíthetik  a  vállalat  származékos  ügyleteinek  áttekintését.  A 

vállalatvezetésnek  tisztában kell  lennie a szolgáltató szervezet kontroll  folyamataival, 

mivel  sok  esetben  a  tőlük  származó  információk  alapján  készítik  el  a  vállalkozás 

pénzügyi  kimutatásinak megfelelő  részeit.  Amennyiben  a  vállalat  igénybe  veszi  egy 

szolgáltató  szervezet  tevékenységét  a  származékos  ügyleteinek  kezelése  során,  a 

könyvvizsgálónak meg kell ismernie az általa nyújtott szolgáltatások pontos jellegét, és 

tisztában kell lennie a szolgáltató szervezet által befolyásolt számlák, valamint az általa 

feldolgozott  ügyletek  jellegével. A  könyvvizsgálónak meg  kell  győződnie  arról,  hogy 

kellően megismerte a  szolgáltató  szervezet által végzett  tevékenységeknek a vállalat 

könyvvizsgálat szempontjából  releváns belső kontrolljára gyakorolt hatását, és képes 

azonosítani a lényeges hibás állítás kockázatait.49 

 

3 A származékos pénzügyi instrumentumok könyvvizsgálatának

szabályozása A  származékos  ügyletek  speciális  gazdasági  tranzakciók, melynek  könyvvizsgálatával 

kapcsolatban speciális követelmények is megjelennek.  

 

                                                            

48 IAPN 1000: 36‐64 49 ISA402: 9‐11.  

Page 34: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

34 

 

3.1 A derivatívák könyvvizsgálatának célja, szabályozása

A  könyvvizsgálat  célja  alapvetően  az,  hogy  növelje  a  felhasználóknak  a  pénzügyi 

kimutatásokba  vetett  bizalmát.  Ez  akkor  lehetséges,  ha  a  könyvvizsgáló  véleményt 

nyilvánít arról, hogy a pénzügyi kimutatásokat minden szempontból a meghatározott 

pénzügyi beszámolási keretelvek szerint készítették el. A könyvvizsgálónak magas fokú 

bizonyosságot kell arról szereznie, hogy a pénzügyi kimutatások egésze nem tartalmaz 

csalásból, vagy hibából fakadó lényeges hibás állítást.50 A könyvvizsgáló megegyezik a 

vezetéssel,  illetve  az  irányítással megbízott  személyekkel  a  könyvvizsgálati megbízás 

feltételeiről.  A  könyvvizsgáló  csak  akkor  fogadhatja  el  a megbízást,  amennyiben  a 

releváns  etikai  követelményeknek  eleget  tesz,  és  a  megbízásában  többek  között 

rögzítésre  kerül  a  könyvvizsgáló  felelőssége,  valamint  a  vezetés  felelőssége  a 

beszámoló  összeállításáért,  valamint  a  belső  kontrollok  fenntartásáért.51  A 

származékos  ügyletek  könyvvizsgálatának  nem  az  elsősorban  a  célja,  hogy 

megvizsgálja,  hogy  az  adott  vállalat  származékos  ügyletekkel  kapcsolatos 

kockázatkezelése,  illetve  annak  ellenőrzése megfelelően  történik‐e.  Azt mérlegeli  a 

pénzügyi  kimutatások  egészének  könyvvizsgálata  során,  hogy  a  származékos 

ügyletekre vonatkozó állításai összhangban vannak‐e a beszámoló készítési elvekkel. 

Ennek megállapítása  a  könyvvizsgáló  számára  több  okból  számos  kihívással  járhat. 

Mind  a  könyvvizsgáló, mind pedig  a menedzsment  számára nehézséget  jelenthet  a 

vállalat  származékos  ügyleteinek  megértése,  illetve  annak  felmérése,  hogy  ezen 

ügyletek milyen mértékű kockázatot hordoznak magukban. A származékos termékek 

értékeléséhez gyakran nehéz megbízható adatokat szerezni, és mivel a piaci hangulat 

és  likviditás  gyorsan  változhat,  a  vállalatvezetésre  jelentős  nyomás  nehezedhet  a 

kintlévőségek hatékony menedzselése terén. A pénzügyi kimutatásokban sok esetben 

csak kis értékben jelennek meg származékos ügyletekhez kapcsolódó tételek, azonban  

ezek  jelentős kockázatokat és kötelezettségeket testesíthetnek meg. Emellett néhány 

munkavállaló  jelentős  befolyással  rendelkezhet  a  vállalat  származékos  ügyletekkel 

kapcsolatos tranzakciói felett, és sok esetben a javadalmazásuk valamilyen mértékben 

függ az ügyletekből származó nyereség nagyságától. Ezen munkavállalók tevékenysége 

                                                            

50 ISA 200: 3, 5 51 ISA 210: 9 

Page 35: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

35 

 

sok  esetben  nincs megfelelő mértékben  kontrollálva.  A  fent  említett  tényezők  sok 

esetben  elfedik  azokat  a  kockázatokat,  melyek  befolyásolhatják  azt,  hogy  a 

könyvvizsgáló milyen mértékben tudja felmérni a lényeges hibás állítás kockázatát. 52 

A  derivatívák  könyvvizsgálata  során  a  hatályos  Nemzetközi  Könyvvizsgálati 

Standardokat kell alapul venni, melyek közül az 540. témaszámú, „Számviteli becslések

– beleértve a valós értékre vonatkozó számviteli becsléseket – és a kapcsolódó

közzétételek könyvvizsgálata” című, a 315.  témaszámú,  „A  lényeges  hibás  állítás 

kockázatának azonosítása és felmérése a gazdálkodó és környezetének megismerésén 

keresztül” című, a 330. témaszámú, „A könyvvizsgáló válaszai a becsült kockázatokra”

című, az 500.  témaszámú,  „Könyvvizsgálati  bizonyítékok”  című,  valamint  a  200. 

témaszámú, „A  független könyvvizsgáló átfogó célja és a Nemzetközi Könyvvizsgálati 

Standardok  szerinti  könyvvizsgálat  irányítása”  című  Nemzetközi  Könyvvizsgálati 

Standardok kiemelt figyelmet érdemelnek. Mindezek mellett figyelemmel kell  lenni a 

Könyvvizsgálók  Nemzetközi  Szövetségének  Nemzetközi  Könyvvizsgálat  Gyakorlati 

Bizottsága (a továbbiakban: IAPC) vonatkozó iránymutatásában foglaltakra is.   

 

3.2 1012. számú állásfoglalás a származékos pénzügyi instrumentumok

könyvvizsgálatáról

Az  IAPS  1012  Származékos  ügyletek  könyvvizsgálata  című  nemzetközi  állásfoglalást 

2001‐ben fogadták el, mielőtt még a könyvvizsgálati kockázatra vonatkozó sztenderdek 

véglegesítésre  kerültek  volna.  Az  IAPS  1012‐t  a  könyvvizsgálók  gyakran  használták 

elsődleges útmutatóként a derivatív pénzügyi instrumentumok könyvvizsgálata során, 

az állásfoglalás azonban évekig nem került  felülvizsgálatra. Az  IAASB azonban  fontos 

célnak tartotta azt, hogy a származékos ügyletek könyvvizsgálatának témakörét taglaló 

állásfoglalás érthető és aktuális  legyen, mivel az elmúlt évtizedben sokat változtak a 

nemzetközi könyvvizsgálati  szenderedek, maguk a  származékos ügyletek gyakoribbá, 

és sok esetben lényegesen bonyolultabbá váltak, illetve egyre szélesebb körben kerül 

                                                            

52 IAPN 1000: 70 

Page 36: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

36 

 

sor a valós értékelés alkalmazására. 53 54 A megváltozott a gazdasági környezetben a 

könyvvizsgálóknak pedig egyre több elvárásnak kell megfelelniük. 

 

3.3 1000. számú állásfoglalás a pénzügyi instrumentumok

könyvvizsgálatának speciális kérdéseiről

Az  IAASB  a  2009  júniusi  ülésén  elfogadta  az  IAPS  1012.  témaszámú,  származékos 

ügyletek könyvvizsgálatáról szóló állásfoglalásának felülvizsgálatáról szóló projektet. A 

projekt  célja,  hogy  összhangba  hozza  az  1012.  témaszámú  állásfoglalást  az  ISA 

nemzetközi könyvvizsgálati  sztenderdek előírásaival, és egyben  felhívja a  figyelmet a 

komplex  pénzügyi  instrumentumok  könyvvizsgálata  során  felmerülő  gyakorlati 

problémákra.  Az  IAASB  az  Egyesült  Királyságbeli  APB  felülvizsgált,  PN  23  számú 

útmutatóját  kívánta  alapul  venni  az  új  nemzetközi  állásfoglalás megalkotásához.  A 

2009. szeptemberi  IAASB ülésen döntöttek egy „consultation paper” összeállításáról, 

amely  tartalmazná  az  IAPS  1012  felülvizsgálatához  kapcsolódó  főbb  szempontokat, 

mellékletként az APB munkáját, valamint kérdéseket arra vonatkozóan, hogy a PN 23 

számú  útmutatást  milyen  mértékben  lehetne  figyelembe  venni  egy  nemzetközi 

állásfoglalás  megalkotása  során.55    A  „consultation  paper”‐t  2009  októberében 

fogadták el. Ennek értelmében a PN alapján az új állásfoglalást négy főbb témakörre 

lebontva szerették volna megalkotni. Ezen témakörök az alábbiak: a komplex pénzügyi 

instrumentumok  definíciója  és  a  sztenderd  hatóköre,  a  könyvvizsgálati  kockázatra 

vonatkozó sztenderdek alkalmazása, elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték 

megszerzése (ideértve a valós értékeléssel kapcsolatos információk megbízhatóságát), 

valamint a közzétételhez és  jelentéskészítéshez kapcsolódó megfontolások.56 A 2010. 

márciusi  ülés  legfőbb napirendi pontja  annak  tisztázása  volt, hogy  a  könyvvizsgálók 

munkájuk  során  miként  tekintsenek  az  IAPS‐ekre,  ugyanis  az  egyes  országok 

                                                            

53 Az IAASB ezen sztenderdek közé sorolja az ISA 315 A lényeges hibás állítás kockázatának azonosítása és felmérése a gazdálkodó egység és környezetének megismerésén keresztül, az ISA 330 A könyvvizsgáló válaszai a becsült kockázatokra, valamint az ISA 500 Könyvvizsgálati bizonyítékok sztenderdeket. 54 http://www.ifac.org/sites/default/files/meetings/files/4973.pdf Consultation Paper 2009 par. 7,13. 55 http://www.ifac.org/auditing‐assurance/projects/guidance‐auditing‐complex‐financial‐instruments‐0  56 http://www.ifac.org/sites/default/files/publications/files/Basis%20for%20Conclusions%20‐%20IAPN%201000%20%20Final_0.pdf  

Page 37: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

37 

 

gyakorlatai  jelentősen  eltértek  egymástól.  Emellett  meghatározták  többek  közt  az 

állásfoglalás  hatókörét  és  címét,  illetve  az  IAPS  valamint  az  egyes  számviteli 

sztenderdek valós érték hierarchiája közötti kapcsolatot, a könyvvizsgáló felelősségét a 

vállalatoknál  alkalmazott módszerek,  feltevések és modellek megértésére,  valamit a 

pénzügyi instrumentumok bemutatására vonatkozóan.57 2010 júniusában döntöttek az 

IAPS végleges szerkezetéről, hatályba lépésének időpontjáról, valamint a korábbi IAPS 

visszavonásáról.  Az  állásfoglalás  nyilvános  tervezete  2010  szeptemberére  készült  el 

IAPS 1000 Special Considerations in Auditing Complex Financial Statements (A komplex 

pénzügyi  instrumentumok  könyvvizsgálatának  speciális  kérdései)  néven,  melyhez 

kapcsolódóan 2011.  februárig  fogalmazhatták meg észrevételeiket az egyes országok 

vezető számviteli  testületei. Az  IAASB 2011.  júniusi ülésén meghatározták az új  IAPS 

elsődleges felhasználóinak körét, valamint az észrevételek tükrében bővítésre került az 

állásfoglalás értékelési módszerekre vonatkozó része. Az IAASB áttekintette az ISA 500 

és  ISA  540  sztenderdek módosítási  javaslatait  is  annak megállapítására,  hogy  azok 

mennyiben  segíthetnék  a  könyvvizsgálók  munkáját  a  származékos  termékek 

könyvvizsgálata  során.  A  2011.  szeptemberi  ülésen  véglegesítették  az  IAPS  1000 

szerkezetét  és  tartalmát,  2011  decemberében  pedig  végleg  elfogadták  IAPN  1000 

Special Considerations  in Auditing Financial  Instruments (A pénzügyi  instrumentumok 

könyvvizsgálatának  speciális  kérdései)  címen. Az új  állásfoglalást  az  IAASB 2012‐ben 

kiadott, a 2009. évit felváltó kézikönyve tartalmazza. Az állásfoglalás véglegesítésével 

egyidejűleg  az  IAASB  felülvizsgálta  a  már  létező  ISA  nemzetközi  könyvvizsgálói 

sztenderdek átláthatóságát valamint a nemzetközi könyvvizsgálati sztenderdeknek való 

megfelelőségét, és döntött az IAPS kategória visszavonásáról, és helyettük az IAPN‐ek 

bevezetéséről.58  Az  IAPN‐ek  a  korábbi  IAPS  állásfoglalásokhoz  hasonlóan  nem 

fogalmaznak meg az ISA sztenderdeken kívül többletkövetelményeket a könyvvizsgálók 

számára, nem rónak rájuk többletfelelősséget. Ehelyett támpontot adhatnak az egyes 

országok nemzeti sztenderdjeinek megalkotásához, valamint az egyes vállalatok belső 

                                                            

57 http://www.ifac.org/auditing‐assurance/projects/status‐and‐authority‐international‐auditing‐practice‐statements 58 http://www.ifac.org/sites/default/files/publications/files/2012%20IAASB%20Handbook%20Part%20I_Web.pdf 

Page 38: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

38 

 

gyakorlatainak, esetleg képzési anyagainak összeállításához. Legfőbb céljuk azonban az, 

hogy gyakorlati segítséget nyújtsanak a könyvvizsgálóknak a vállalat működésének és 

tevékenységében  rejlő  kockázatainak megértéséhez,  az  egyes  kockázatokra  adandó 

válaszok  kidolgozásához,  a  vállalati  működés  érintettjeivel  való  kommunikációhoz, 

valamint  a  pénzügyi  beszámolóhoz  kapcsolódó  véleményalkotáshoz.  Az  IAPN  1000 

témaszámú  állásfoglalás  emellett  nagy  hangsúlyt  fektet  a  komplex  pénzügyi 

instrumentumok értékelésének kérdéskörére is.  

Az IAPS 1000 2009. évi tervezetéhez (exposure draft) kapcsolódóan felmerült, hogy az 

új  állásfoglalásnak elsősorban  azon  vállalatok  könyvvizsgálatához  kellene útmutatást 

adnia, melyek rendszeresen kereskednek bonyolult pénzügyi instrumentumokkal, más 

vélemények szerint azonban inkább azon kérdésekre kellene benne nagyobb hangsúlyt 

fektetni, melyek  a  kisebb  társaságok  pénzügyi  instrumentumok  területén  kevesebb 

tapasztalattal  rendelkező  könyvvizsgálóinak  lehetnek  relevánsak.  Az  IAASB  által 

véglegesen elfogadott IAPN 1000 számú állásfoglalás két részből áll: az első rész háttér 

információkat  biztosít  a  könyvvizsgálók  számára  az  állásfoglalás  hatókörébe  tartozó 

pénzügyi  instrumentumok  alaposabb  megértéséhez,  a  második  pedig  az  ezen 

instrumentumok könyvvizsgálata  során  figyelembe veendő  főbb  szempontokat veszi 

számba.  Az  állásfoglalás  első  része  főleg  azon  könyvvizsgálók  számára  lehet  nagy 

segítség,  akik  a  gyakorlatban  viszonylag  ritkábban  találkoznak  pénzügyi 

instrumentumokkal,  a második  rész  azonban  minden,  pénzügyi  instrumentumokat 

vizsgáló könyvvizsgáló számára hasznos lehet. Az IAPN 1000 bármilyen méretű vállalat 

ellenőrzéséhez használható, mivel mérettől függetlenül minden vállalatnál fennállhat a 

lényeges hibás állítás kockázata. Az állásfoglalás nem tartalmaz konkrét hivatkozásokat 

az egyes beszámoló készítési rendszerekre, így a tartalma bármely számviteli rendszer 

esetén  alkalmazható.  Az  állásfoglalás  tervezetének  címében  szerepelt  a  „komplex 

pénzügyi  instrumentumok” megnevezés, azonban maga az  IAPS 1000 nem definiálta 

ezt  a  kategóriát,  a  könyvvizsgálóra  bízva  az  egyes  ügyletek  bonyolultságának 

megítélését.  Az  IAPS  1000  hivatkozott  az  ISA  540  témaszámú  sztenderd  által 

meghatározott  „becslési  bizonytalanság”  fogalomra  is  a  pénzügyi  instrumentumok 

komplexitásának meghatározása  során. Az állásfoglalás  végső  változatának hatóköre 

nem  terjed  ki  a  legegyszerűbb  pénzügyi  instrumentumokra,  mint  például  a 

Page 39: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

39 

 

pénzeszközökre, az egyszerű hitelekre, a vevő‐ és  szállítóállományra; a nem  jegyzett 

tőkeinstrumentumokba  történő befektetésekre; valamint a biztosítási szerződésekre. 

Emellett nem  foglalkozik  többek  közt  a hedge ügyletekkel,  kockázati  transzferekkel, 

valamint  az  értékvesztéssel  kapcsolatos  speciális  számviteli  kérdéseket.  Ennek  oka 

egyrészt,  hogy  ez  megnehezítené  az  állásfoglalás  általános  alkalmazhatóságát  a 

különféle beszámoló  készítési  rendszerek mellett, másrészt pedig  az egyre újabb és 

komplexebb  termékek  pénzpiacokon  való megjelenésével  egyre  nehezebb  lenne  az 

IAPN  aktualitását  megőrizni.  Ennek  következtében  az  állásfoglalás  tervezetének 

véglegesítésekor  a  címből  kikerült  a  „komplex”  jelző.  Az  IAASB  2012‐2014  közötti 

munkaprogramjában azonban valószínűleg szerepelni  fog egy bonyolultabb pénzügyi 

instrumentumok  ellenőrzését  segítő  anyag  kidolgozása.  Mivel  kötelező  érvényű 

teendők helyett  inkább csak ajánlásokat  fogalmaz meg a könyvvizsgálók számára, az 

IAASB  nem  tartotta  szükségesnek,  hogy  meghatározza  az  állásfoglalás  hatályba 

lépésének időpontját.59  

Az  IAPS 1012 számú sztenderdet a bankok könyvvizsgálata során  is alkalmazhatták a 

könyvvizsgálók,  azonban  elsősorban  abban  az  esetben,  ha  a  bankok 

végfelhasználóként  tartanak  származékos  termékeket.  A  bankok  kereskedési  és 

treasury  tevékenységeinek  könyvvizsgálati  sajátosságairól  az  IAPS  1006  Nemzetközi 

kereskedelmi bankok című állásfoglalás ad felvilágosítást.  Ez az állásfoglalás elsősorban 

a  hagyományos  banki  tevékenységek,  mint  például  betétgyűjtés  és  hitelfolyósítás 

könyvvizsgálati specialitásival foglalkozik, de bizonyos mértékben tartalmaz útmutatást 

olyan  bonyolultabb  tevékenységek  ellenőrzéséhez  is,  mint  például  az 

értékpapírjegyzés,  a  brókeri  tevékenység  vagy  az  eszközmenedzsment.  Az  IAASB  a 

2011. júniusi ülésén döntött hat IAPS állásfoglalás hatályon kívül helyezéséről, ideértve 

az  IAPS  1012,  az  IAPS  1006  számú  állásfoglalásokat,  valamint  az  IAPS  1004  számú 

Bankfelügyelet és külső könyvvizsgáló kapcsolata című állásfoglalást is. Azonban míg az 

                                                            

59 http://www.ifac.org/sites/default/files/publications/files/Basis%20for%20Conclusions%20‐%20IAPN%201000%20%20Final_0.pdf  

Page 40: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

40 

 

IAPS 1012 helyett elfogadásra került az új IAPN 1000 számú állásfoglalás, az IAPS 1006 

helyett a jövőben terveznek egy új állásfoglalást kiadni.60 

 

 

 

4 A származékos pénzügyi instrumentumok könyvvizsgálata A  származékos ügyletek  speciális  gazdasági  tranzakciók, melyek  következtében  azok 

könyvvizsgálata során speciális szempontokat kell figyelembe venni.    

A könyvvizsgálónak a könyvvizsgálat során meg kell ismernie a társaság tevékenységét, 

az általa nyújtott és igénybevett szolgáltatásokat, a megkötött származékos ügyleteket 

és fel kell mérnie az azokból eredő kockázatokat. A könyvvizsgáló a kockázatfelmérés 

alatt  információkat  gyűjt,  és  ezek  alapján  határozza  meg  a  könyvvizsgálat  során 

alkalmazandó  eljárásokat.  A  kockázatfelmérés  és  üzleti  tevékenység  megismerése 

elengedhetetlen az ún. „kritikus vizsgálati területek”, és módszerek kiválasztásához. 

 

4.1 Szakmai szkepticizmus és speciális ismeretek

Ahhoz, hogy a könyvvizsgáló a derivatívák könyvvizsgálatát a vonatkozó  standardok, 

állásfoglalásokban  foglaltak  szerint  el  tudja  végezni,  a  felmerülő  kihívásoknak meg 

tudjon  felelni,  kellő  hozzáértéssel  és  körültekintéssel  kell  elvégeznie  a munkáját,  a 

származékos ügyletek vizsgálatát kellő szakmai szkepticizmussal kell végrehajtania, és 

bizonyos esetekben speciális szaktudásra lehet szüksége.  

 

4.1.1 Szakmai szkepticizmus

A szakmai szkepticizmus magában foglalja a könyvvizsgáló éberségét többek között az 

egymásnak  ellentmondó  könyvvizsgálati  bizonyítékokkal,  a  könyvvizsgálati 

bizonyítékként  felhasználandó  dokumentumok  és  interjúkra  adott  válaszok 

megbízhatóságát  megkérdőjelező  információkkal,  valamint  azon  tényezőkkel                                                             

60 http://www.ifac.org/sites/default/files/meetings/files/20100614‐IAASB‐Agenda%20Item_3‐IAPS_1012_Cover‐V1‐01.pdf  

Page 41: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

41 

 

kapcsolatban, melyek csalást jelezhetnek elő.61 A szakmai szkepticizmus iránti igény a 

származékos ügyletek komplexitásának növekedésével egyre nő. A könyvvizsgálónak 

mérlegelnie  kell,  hogy  elegendő  könyvvizsgálati  bizonyítékot  gyűjtött‐e,  különösen 

abban az esetben, ha az ügyletek értékeléséhez valamilyen modellt használ a vállalat, 

illetve az ügyletek mögöttes termékeinek piaca inaktív. Értékelnie kell a menedzsment 

által  az  ügyletek  értékeléséhez  használt  feltevéseket,  az  értékelés  ésszerűségét, 

valamint  azt,  hogy  a  pénzügyi  kimutatásokban  szereplő  közzétételek  révén  valósan 

kerülnek‐e az ügyletek bemutatásra.62 

A  könyvvizsgálónak  az  alábbi  speciális  ismeretekre,  szaktudásra  is  szüksége  lehet  a 

származékos ügyletek könyvvizsgálata során. 

 

4.1.2 Pénzügyi, számviteli ismeretek

A  könyvvizsgálónak  ismernie  kell  a  származékos  ügyletek  alapvető  ismérveit, 

kockázatait,  az  egyes  kamatszámítási  módszereket,  illetve  az  árfolyammozgások 

mechanizmusát.  Kiemelkedő  fontosságú  a  piaci  érték  megállapítás  lehetséges 

technikáinak, az opcióárazási modellek használatának, valamint a hozamgörbe becslés 

módszereinek  ismerete. Tisztában  kell  lenni a  származékos ügyletek elszámolásának 

szabályaival, valamint a vonatkozó könyvvizsgálati iránymutatásokkal. Tekintettel arra, 

hogy az ügyleteket sok esetben tőzsdén kötik meg, a könyvvizsgálónak ismernie kell a 

tőzsdei  ügyletkötés  folyamatát,  az  elszámolási  szabályokat,  az  elszámolóház 

működését, illetve az általa kiállított dokumentumokat.  

 

4.1.3 Aktuális gazdasági ismeretek

Az  általános  pénzügyi  és  számviteli  ismereteken  túlmenően  a  könyvvizsgálónak 

tisztában kell  lennie az aktuális gazdasági tényezők (pl.  infláció, árfolyamok) múltbeli, 

valamint  valószínűsíthető  jövőbeni  változásával,  mivel  azok  jelentős  hatást 

gyakorolhatnak  a  vállalat  által  kötött  származékos  ügyletek  számára  és  jellegére. 

Amennyiben  a  jövőben  a  kamatlábak  emelkedésére  lehet  számítani,  elképzelhető, 

hogy a vállalat a változó kamatozású kölcsöneire fizetendő kamat összegét kamatswap, 

                                                            

61 ISA 200: A18 62 IAPN 1000: 71‐72 

Page 42: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

42 

 

vagy  ‐forward  ügyletekkel  fogja  maximálni.  Amennyiben  a  gazdálkodó  szervezet 

ügyfelek megbízásából is köt származékos ügyleteket, hasonló gazdasági környezetben 

az ilyen jellegű megbízások számának növekedésére lehet számítani.63 

 

4.2 Vizsgálandó állítások a könyvvizsgálat során

A  pénzügyi  kimutatásokban  szereplő  egyes  tételekre  vonatkozó  állítások  a  vezetés 

állításai arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi kimutatásokat az adott beszámoló készítési 

alapelvekkel  összhangban  készítették  el.  A  származékos  ügyletekre  vonatkozó 

beszámolótételek kapcsán az alábbi állításokat lehet elkülöníteni: 

•   Létezés. Arra vonatkozó állítás, hogy egy eszköz vagy kötelezettség  létezik egy 

adott  időpontban.  Például  a  pénzügyi  kimutatásokban  szereplő  illetve  a 

közzétételek  között  megjelenített  származékos  termékek  léteznek  a 

mérlegfordulónapon.  

•   Jogok és kötelezettségek. Állítás arra vonatkozóan, hogy valamely eszköz vagy 

kötelezettség  egy  adott  napon  az  adott  gazdálkodó  szervezethez  tartozik. 

Példaképpen az összes pénzügyi kimutatásban szereplő származékos termékhez 

kapcsolódó joggal és kötelezettséggel az adott gazdálkodó szervezet rendelkezik.  

•   Előfordulás.  Az  gazdálkodó  egység  származékos  ügylettel  kapcsolatos 

tranzakciójára,  az  adott  gazdasági  eseményre  az  érintett  beszámolási  időszak 

alatt  került  sor.    Tehát  például  a  származékos  ügyletet,  amelynek 

eredményeképpen  az  adott  származékos  termék  létrejött,  a  vonatkozó 

beszámoló készítési időszakban hajtották végre. 

•   Teljesség.  Nincsenek  olyan  eszközök,  kötelezettségek,  tranzakciók  illetve 

események, melyek nem szerepelnének a nyilvántartásokban, vagy melyek nem 

kerültek  volna  közzétételre. A  gazdálkodó  szervezet minden  adott  évet  érintő 

származékos  ügyletének   meg  kell  jelennie  a  pénzügyi  kimutatásokban mérés 

vagy közzététel útján.  

•   Értékelés.  Arra  vonatkozó  állítás,  hogy  az  eszközök  és  kötelezettségek  a 

megfelelő  könyv  szerinti  értéken  szerepelnek  a  nyilvántartásokban.  Adott 

                                                            

63 IAPS 1012. 16 

Page 43: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

43 

 

esetben  a  származékos  termékeknek  a  pénzügyi  kimutatásokban mérés  vagy 

közzététel  útján megjelenített  értékeit  az  adott  beszámoló‐készítési  elveknek 

megfelelően határozták meg.   

•   Mérés.  Egy  adott  tranzakciót  vagy  eseményt  a megfelelő  összegben  tartanak 

nyilván,  a  bevételek  és  a  ráfordítások  pedig  a megfelelő  időszakhoz  kerülnek 

hozzárendelésre.  Tehát  egy  adott  származékos  ügylet  az  adott  beszámoló‐

készítési elvek alapján meghatározott összegben szerepel a kimutatásokban, és a 

származékos  termékekkel  kapcsolatos bevételek  vagy  ráfordítások a megfelelő 

beszámoló‐készítési időszakokhoz kerültek hozzárendelésre.  

•   Bemutatás  és  közzététel.  Arra  vonatkozó  állítás,  hogy  egy  adott  tételt  a 

vonatkozó  beszámoló  készítési  elvek  szerint  soroltak  be  és  tettek  közzé. 

Származékos  termékek  esetében  például  azok  besorolása,  ismertetése  és 

közzététele megfelel az érvényes beszámoló‐készítési elveknek.64 

 

4.3 A könyvvizsgálat folyamatának tervezése

A  könyvvizsgálónak  a  tervezési  folyamatban meg  kell  ismernie  a  gazdálkodó  üzleti 

tevékenységét, az üzleti stratégiáját, a belső szabályozási környezetét  (pl. a  társasági 

szerződést,  a  szervezeti  és  működési  szabályzatot,  az  egyes  ügyletek  bonyolítását 

rögzítő  ügyrendeket,  belső  utasításokat,  eljárásrendeket),  a  számviteli  információs 

rendszerét, a belső ellenőrzési rendszerét, illetve annak változásait. Át kell tekinteni és 

értékelni  szükséges a gazdálkodó derivatív ügyletkötéseivel összefüggésben  kialakult 

gyakorlatát  is,  múltbéli  adatok  alapulvételével  elemezve  a  gazdálkodó  vagyoni, 

pénzügyi és jövedelmi helyzetére gyakorolt hatását, és mindezek figyelembevételével 

meg  kell  határoznia  a  könyvvizsgálat  elvégzéséhez  szükséges  erőforrásokat  és  a 

feladatok ütemezését. 

A  tervezés nem különálló  része a  könyvvizsgálatnak, hanem a  teljes  folyamat  során 

jelen  van,  és  folyamatosan  igazodik  a  változó  körülményekhez.  A  tervezés 

nagymértékben befolyásolja azt, hogy mennyire hatékony a könyvvizsgálat folyamata. 

                                                            

64 IAPS 1012. 22.  

Page 44: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

44 

 

A  tervezés  egyrészt magában  foglalja  egy  átfogó  könyvvizsgálati  stratégia, másrészt 

pedig a könyvvizsgálati terv kidolgozását.   

Az  átfogó  könyvvizsgálati  stratégia  határozza  meg  a  könyvvizsgálat  hatókörét, 

irányítását, ütemezését, valamint az előzetes  tevékenységek eredményeit. Az átfogó 

könyvvizsgálati  stratégia  kialakításakor  a  könyvvizsgálónak  meg  kell  határoznia  a 

pénzügyi  kimutatások  egészére  vonatkozó  lényegességet.  Ha  a  gazdálkodó  egység 

egyedi  körülményei  között  van  egy  vagy  több  olyan  sajátos  ügyletcsoport  –  jelen 

esetben  derivatív  ügyletek  ‐,  számlaegyenleg  vagy  közzététel,  amelyek  esetében  a 

pénzügyi kimutatások egészére vonatkozó  lényegességtől alacsonyabb összegű hibás 

állítások  –  ésszerű  várakozások  szerint  –  befolyásolhatják  a  felhasználók  pénzügyi 

kimutatások  alapján hozott  gazdasági döntéseit,  a  könyvvizsgálónak  az ezen  sajátos 

ügyletcsoportokra,  számlaegyenlegekre  vagy  közzétételekre  alkalmazandó 

lényegességi  szintet  vagy  szinteket  is meg  kell  határoznia.65  A  könyvvizsgálónak  a 

végrehajtási  lényegességet  annak  céljából  kell  meghatároznia,  hogy  felbecsülje  a 

lényeges hibás állítás kockázatait, és meghatározza a további könyvvizsgálati eljárások 

jellegét, ütemezését és terjedelmét.66 Ennek alapján a könyvvizsgáló mérlegeli, hogy az 

egyes  számlacsoportok,  kritikus  területek  kapcsán  milyen  stratégiát  válasszon.  A 

megközelítés  lehet  kontroll  alapú,  vagy  alapvető  vizsgálati  eljárásokra  épülő,  ún. 

szubsztantív jellegű. 

A könyvvizsgáló a könyvvizsgálati tervben foglalkozik az átfogó stratégiában azonosított 

kérdések  pontos  részleteivel.  Ez  tartalmazza  a  tervezett  kockázatbecslési  eljárások, 

valamint állítások  szintjén  tervezett  könyvvizsgálati eljárások  jellegét, ütemezését és 

terjedelmét,  meghatározza  a  kritikus  könyvvizsgálati  területeket,  a  lényegesség 

mértékét,  valamint  a  munkacsoport  irányításának,  munkája  áttekintésének 

ütemezését.67  

A  származékos  ügyletek  könyvvizsgálata  kapcsán  a  könyvvizsgálati  stratégia 

kidolgozásában  kiemelkedő  jelentőséggel  bír  a  belső  ellenőrzési  rendszer 

                                                            

65 ISA 320 A10. bekezdés 66 ISA 320 A12. bekezdés 67 Dr. Lukács János: Könyvvizsgálat rendszere 100‐101.o  

Page 45: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

45 

 

működésének  megértése,  valamint  annak  felmérése,  hogy  a  könyvvizsgálónak 

munkája során milyen mértékben szükséges külső szakértő segítségére támaszkodnia. 

 

4.4 A lényegesség meghatározása és a könyvvizsgálati kockázat

A  könyvvizsgálónak  a  könyvvizsgálat  tervezése,  lefolytatása  során  figyelembe  kell 

vennie a lényegességet és annak a könyvvizsgálati kockázattal való összefüggését.  

A „lényegesség”‐et az  IASB „A közzétételre kerülő éves beszámoló elkészítésének és 

bemutatásának  keretelveiben”  a  következő megfogalmazásban  határozta meg:  „Az 

információ  lényeges,  ha  annak  hiánya  vagy  hibás  állítása  befolyással  lehet  a 

felhasználóknak  az  közzétételre  kerülő  éves  beszámoló  alapján  hozott  gazdasági 

döntéseire. A lényegesség függ a tétel vagy a hiba nagyságától, amit annak hiánya vagy 

hibás  állítása  konkrét  körülményei  között  ítélnek meg.  Tehát  a  lényegesség  inkább 

egyfajta  küszöbérték  vagy  határérték,  semmint  olyan  sajátos  minőségi  jellemző, 

amellyel az információnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy használható legyen.”  

A  lényegesség  könyvvizsgáló  általi  meghatározása  szakmai  megítélés  kérdése,  és 

hatással  van  rá  az,  hogy  a  könyvvizsgáló  hogyan  érzékeli  a  pénzügyi  kimutatások 

felhasználóinak  pénzügyi  információ  iránti  igényét.  A  lényegességet  és  a 

könyvvizsgálati kockázatot a könyvvizsgálat egésze alatt, különösen az alábbiak során 

veszik figyelembe:  

•   a lényeges hibás állítás kockázatainak azonosítása és felmérése során68  

•   a további könyvvizsgálati eljárások jellegének, ütemezésének és terjedelmének 

meghatározása során,69 és 

•   a nem helyesbített hibás állítások, ha vannak  ilyenek, pénzügyi kimutatásokra 

gyakorolt  hatásának  értékelése  során,70  valamint  a  könyvvizsgálói  jelentésben 

szereplő vélemény kialakítása során.71 

Kritikusnak tekinthetők azok a területek, amelyek könyvvizsgálati szempontból jelentős 

hibát tartalmazhatnak. Jelentősek  lehetnek a hibák, amennyiben a beszámolótételek,                                                             

68   ISA 315, „A lényeges hibás állítás kockázatának azonosítása és felmérése a gazdálkodó egység és környezetének megismerésén keresztül” című nemzetközi könyvvizsgálati standard 

69   ISA 330, „A könyvvizsgáló válaszai a becsült kockázatokra” című nemzetközi könyvvizsgálati standard 70   ISA 450. nemzetközi könyvvizsgálati standard 71   ISA 700. , „A pénzügyi kimutatásokra vonatkozó vélemény kialakítása és jelentéskészítés” című nemzetközi könyvvizsgálati 

standard 

Page 46: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

46 

 

vagy számlacsoportok nagyságrendjükből eredően jelentős hatással vannak a pénzügyi 

kimutatásra,  vagy  olyan  tételek,  amelyek  önmagukban  nem  jelentősek,  viszont 

nagymértékben befolyásolhatják az üzletmenetet, vagy a társaság megítélését, ha azok 

nem kerülnek feltárásra. 

A  származékos ügyletekkel  kapcsolatban a  könyvvizsgálat  tervezésekor előfordulhat, 

hogy  a  lényegességet  nehéz  felmérni,  különös  tekintettel  azok  néhány  jellegzetes 

vonására. A lényegesség nem alapulhat csupán a mérleg értékein, mivel előfordulhat, 

hogy a származékos termékek csak kis mértékben befolyásolják a mérleget, még akkor 

is, ha jelentős kockázatok merülnek fel velük kapcsolatban. A lényegesség felmérésénél 

a könyvvizsgáló figyelembe veheti a számlaegyenlegre vagy ügyletcsoportra gyakorolt 

esetleges  hatást  a  pénzügyi  kimutatásokban.  A  nagymértékben  áttételes  vagy 

összetettebb származékos termékeknek nagyobb valószínűséggel lesz jelentős hatása a 

pénzügyi  kimutatásokra,  mint  a  kisebb  mértékben  áttételes  vagy  egyszerűbb 

származékos termékeknek. A pénzügyi kimutatásokra gyakorolt hatás esélye nagyobb, 

amikor a származékos ügylet vállalásának kitettségi határa magas.72  

A könyvvizsgálónak munkája során el kell fogadnia a bizonytalanság egy meghatározott 

szintjét.  A megszerzett  bizonyítékok megfelelősége  és  használhatósága,  valamint  a 

belső ellenőrzés hatékonysága kapcsán is figyelembe kell vennie ezt a bizonytalansági 

tényezőt. Ebből a bizonytalanságból  fakad a  könyvvizsgálati  kockázat, mely annak  a 

kockázata, hogy a könyvvizsgáló nem megfelelő  záradékot ad ki, mert a gazdálkodó 

egység pénzügyi kimutatásai  lényeges hibás állítást tartalmaznak.73   A könyvvizsgálati 

kockázat modellje szerint a könyvvizsgálati kockázat  (KK) eredendő kockázatból  (EK), 

ellenőrzési kockázatból  (ERK) és  feltárási kockázatból  (FK) épül  fel, melyek között az 

alábbi összefüggés határozható meg: 

KK = EK × ERK × FK. 

Az eredendő kockázat annak a kockázatnak a könyvvizsgáló által megbecsült mértéke, 

hogy  a  beszámolóban  szereplő  egyes  tételek  esetében  az  elfogadható  hibahatárt 

                                                            

72 IAPS 1012 69.  73   A 200. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard 13. bekezdésének (c) pontja. 

Page 47: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

47 

 

meghaladó mértékben fordulnak elő hibák, úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a belső 

ellenőrzés működését.74  

Az  ellenőrzési  kockázat  annak  a  kockázatnak  a  könyvvizsgáló  által  becsült mértéke, 

hogy a számviteli,  illetve belső ellenőrzési rendszer nem előz meg,  illetve nem tár fel 

egy adott egyenleghez kapcsolódó, elfogadható hibahatárt meghaladó mértékű hibát. 

A  feltárási kockázat annak a kockázata, hogy maga a könyvvizsgáló a munkája során 

nem  tárja  fel  a  beszámolóban  előforduló  lényeges  hibás  állításokat,  tehát  ennek 

mértéke a könyvvizsgálati eljárások hatékonyságától függ.  

A könyvvizsgálati kockázatot a  lehető  legkisebbre kell tervezni, mivel a könyvvizsgáló 

ennek megfelelően képes a lehető legnagyobb biztonsággal megfelelő záradékot kiadni 

a  pénzügyi  beszámolóról.  A  könyvvizsgálati  kockázatot  alkotó  elemek  közül  a 

könyvvizsgáló  a  feltárási  kockázatot  tudja  változtatni  az  eredendő  és  az  ellenőrzési 

kockázat  függvényében.  Minél  alacsonyabbra  teszi  a  könyvvizsgáló  a  feltárási 

kockázatot,  annál  több  tesztet  kell  végrehajtania. A  fenti  összefüggésből  is  látható, 

hogy fordított arányosság áll fenn az ellenőrzési és feltárási kockázatok szintje között. 

Egy  hatékonyan  működő  belső  ellenőrzési  rendszer  esetében  a  tervezett  feltárási 

kockázat  jelentős  mértékben  csökkenthető.  Az  eredendő  kockázat  felméréséhez 

létfontosságú  a  vállalat  üzleti  tevékenységének  alapos  ismerete,  az  ellenőrzési 

kockázatot pedig a számviteli‐ és informatikai rendszer felmérésével, valamint a belső 

ellenőrzési rendszer működésének megismerésével lehet hatékonyan megbecsülni. Az 

alábbiakban vegyük sorra, hogy a könyvvizsgálónak a gazdálkodó egység működésével 

kapcsolatosan  milyen  tényezőket  kell  megvizsgálnia  annak  érdekében,  hogy 

feltérképezze  a  származékos ügyletekkel  kapcsolatos egyenlegek, beszámoló  tételek 

eredendő, illetve ellenőrzési kockázatát. 

 

4.5 Az vállalati működés megismerése és a könyvvizsgálati kockázat

becslése

A  származékos  ügyletek  könyvvizsgálatához  az  elméleti  ismereteken  túlmenően 

elengedhetetlen  a  megfelelő,  gyakran  több  éves  szakmai  tapasztalat,  mivel 

                                                            

74 Dr. Lukács J: Kv és ell 173.o 

Page 48: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

48 

 

előfordulhat, hogy e nélkül a könyvvizsgáló egyáltalán nem, vagy csak megkésve ismer 

fel,  illetve  tévesen  mér  fel  bizonyos,  származékos  ügyletekkel  kapcsolatos 

kockázatokat.  Megfelelő  gyakorlat  hiányában  egyes  folyamatok  vizsgálatára 

indokolatlanul nagy hangsúlyt  fektet, más, kockázatosabb  folyamatokat viszont nem 

vizsgál meg kellő mélységben.75 A gazdálkodó egység üzleti tevékenységének pontos 

megismerése  révén  lesz  képes  a  könyvvizsgáló  arra,  hogy  azonosítsa  azokat  az 

ügyleteket, melyek jelentős hatást gyakorolhatnak a beszámolóban szereplő adatokra, 

valamint  végső  soron  az  általa  kiállított  könyvvizsgálói  jelentésre.  Ezen  események 

megismerése  által  a  könyvvizsgáló  meg  tudja  határozni  a  legfőbb  eredendő  és 

ellenőrzési kockázatokat, és ezek alapján tudja megtervezni a könyvvizsgálati eljárások 

ütemezését,  illetve  jellegét. Az üzleti  tevékenység megfelelő  ismerete nélkül  fennáll 

annak a veszélye, hogy nem lehet megfelelő bizonyossággal megítélni a könyvvizsgálói 

eljárások eredményét. Ahhoz, hogy a könyvvizsgáló átfogó képet kapjon a gazdálkodó 

egység üzleti  tevékenységéről, valamint annak változásairól,  támaszkodhat különféle 

könyvvizsgálói munkaokmányokra. Támaszkodhat például többek közt a korábbi évek 

könyvvizsgálói  jelentésére,  pénzügyi  kimutatásaira,  vezetői  levelekre;  jogi 

dokumentumokra, ideértve a társasági szerződést, a vállalat legfontosabb szerződéseit, 

a közgyűlések és taggyűlések  jegyzőkönyveit; valamint egyéb, szervezeti,  informatikai 

változásokat, üzleti terveket részletező dokumentumokra. 76 

A könyvvizsgálónak az üzleti tevékenység,  illetve annak változásának vizsgálata során 

meg kell  ismernie a gazdálkodó egység üzleti  tevékenységének  jellegét, a kialakított 

felelősségi rendszereket, valamint a vállalat által követett stratégiát, üzletpolitikát. 

4.5.1 Az üzleti tevékenység, stratégia megismerése

Az üzleti tevékenység jellegének felmérése elsősorban az első könyvvizsgálat során bír 

kiemelkedő  jelentőséggel.  A  könyvvizsgálónak  általánosságban  meg  kell  ismernie 

annak  az  ágazatnak  a működési  sajátosságait,  kockázatait,  amelyben  a  gazdálkodó 

egység  tevékenykedik.  Ciklikus,  szezonális  üzletágak,  illetve  gyorsan  növekvő,  vagy 

hirtelen  nagy  veszteségeket  szenvedő  vállalatok  esetében  nehéz  előrejelzést  adni  a 

vállalat származékos ügyletekkel kapcsolatos jövőbeni tevékenységére. A származékos 

                                                            

75 Hitelint. kv. 328‐330.o, IAPS 1012: 19 76 IAPS 1012: 16 

Page 49: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

49 

 

ügyletek  sok  esetben  elsősorban  a  vállalat  alaptevékenységét  támogatják,  és 

segítségükkel  a  vállalat  elsődleges  célja  a  kockázatok  fedezése,  ezért  a  napi  üzleti 

tevékenységet  befolyásoló  gazdasági  tényezők  (pl.  bizonyos  nyersanyagok  árát 

befolyásoló  tényezők)  hatást  gyakorolhatnak  a  gazdálkodó  egység  által  kötött 

származékos ügyletek jellegére is.  

Az  üzleti  tevékenység  jellegéről  a  fentiekben  említett  dokumentáció  mellett  a 

gazdálkodó  egység  munkatársaitól,  illetve  első  könyvvizsgálat  esetén  a  korábbi 

könyvvizsgálótól lehet információt szerezni. 77 

A  könyvvizsgálónak  tevékenysége  során  figyelembe  kell  vennie  a  vállalat  általános 

kockázatokkal  kapcsolatos  politikáját,  valamint  a  vezetésnek  a  származékos 

tevékenységekkel kapcsolatos átfogó ismereteit és magatartását. A vállalaton belül az 

irányítással  megbízott  személyek  feladata  a  kockázatokkal  kapcsolatos  megfelelő 

magatartásforma kialakítása. Egy kockázatkerülő,  illetve alapvetően viszonylag kevés 

származékos  ügylettel  rendelkező  gazdálkodó  egység  esetében más  könyvvizsgálati 

megközelítésre  lehet  szükség a pénzügyi  kimutatások  vonatkozó  részének  vizsgálata 

során, mint adott esetben egy innovatív, magas kockázatot vállaló pénzügyi intézmény 

esetében.  Egy  olyan,  jellemzően  nagyobb,  sok  származékos  ügylettel  rendelkező 

vállalat  esetében,  ahol  a  vezetés  állandó  nyomás  alatt  áll  az  eredmény  növelése 

érdekében,  az  eredmény  szándékos  manipulálásának  kockázata  nagyobb 

valószínűséggel merül fel, mint egy kicsi, kockázatkerülő vállalatnál.  

A  gazdálkodó  egységek  irányítással  megbízott  személyeinek  a  felelőssége,  hogy 

megfelelő  belső  politikák  kidolgozásával  egyértelmű  iránymutatást  adjanak  a 

származékos  ügyletek megkötésével  és  a hozzájuk  kapcsolódó  kockázatok  stratégiai 

kezelésével  kapcsolatban.78  A  stratégiai  mellett  az  operatív  szintű  kockázatkezelés 

módja  is  kiemelt  jelentőséggel  bír, mivel  az  közvetlen  hatást  gyakorol  a  pénzügyi 

kimutatásokban  megjelenő  tételekre.  A  sok  származékos  ügylettel  rendelkező 

vállalatok,  például  pénzügyi  intézmények  esetében  a  napi  szintű  kockázatkezelés 

folyamata  során  általában  bonyolult  limitrendszert  alkalmaznak.  A  limitrendszer  az 

ügyletek  volumenéhez,  eredményéhez,  kockáztatott  értékéhez,  illetve  opciós 

                                                            

77 Lukács J.: Könyvvizsgálat és ellenőrzés 154‐157.o 78 IAPS 1012: 34‐38 

Page 50: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

50 

 

tényezőhöz  kapcsolódó  piaci  limiteket,  hitelezési  kockázat  alapján  meghatározott 

partnerlimiteket,  illetve adott üzletkötőhöz rendelt  limiteket  is magában foglalhat. Az 

operatív szintű kockázatkezelés másik  lehetséges eleme a piaci konformitás vizsgálat, 

mely  során  egy  szoftver  segítségével  összevetésre  kerülnek  a  kötött  ügyletek  piaci 

adatai, valamint a tárolt ügyletek értékei. Bizonyos mértéket meghaladó eltérés esetén 

valós idejű automatikus, vagy visszamenőleges manuális ellenőrzésre kerülhet sor.  

A könyvvizsgálónak a származékos ügyletek könyvvizsgálatához  ismernie kell az adott 

vállalat  ezen  ügyletek  kezelésért  felelős  részlegeinek  felépítését,  pontos 

tevékenységét, valamint a vállalatnál alkalmazott kockázatkezelési technikákat. Kisebb 

vállalatok,  kevesebb  származékos  tranzakció  esetében  a  származékos  ügyletek 

kezelése, rögzítése, illetve a jelentések készítése a pénzügyi‐számviteli részlegnek, vagy 

akár magának a menedzsmentnek a hatáskörébe tartozhat. A relatíve sok származékos 

ügylettel  rendelkező  intézményeknél,  például  pénzügyi  intézmények  esetében 

legtöbbször  elválik  egymástól  a  stratégiai  szintű  kockázatkezelésért  felelős  eszköz‐

forrás bizottság (ALCO) és a napi szintű kockázatkezelésért pedig a treasury részleg.  

Főleg  kisebb  vállalatok  esetében  könyvvizsgálati  szempontból  magas  kockázatot 

hordozhat magában  egy olyan  vezetési  stílus, mely egy  személy  teljhatalmára épül, 

mivel ebben az esetben előfordulhat, hogy nem mindig kerül sor maradéktalanul az 

egyes  előírások  betartásának  ellenőrzésére.  Egy  sok  derivatív  ügylettel  rendelkező 

vállalat  esetében  a  könyvvizsgálónak  elsősorban  arról  kell  meggyőződnie,  hogy 

megfelelően szétválasztják‐e a felelősségi köröket a tranzakciók megkötése, rögzítése 

és jóváhagyása kapcsán, és hogy egyetlen alkalmazott sem bonyolít‐e le egymagában 

egy teljes tranzakciót.  

A  könyvvizsgálónak munkája  során meg  kell  vizsgálnia,  hogy mennyire  lényeges  a 

gazdálkodó  egység  vezetése  számára,  hogy  naprakész  dokumentáció  álljon 

rendelkezésre  a  származékos  ügyletek  kezelésével  kapcsolatban,  valamint 

rendszeresen  felülvizsgálják‐e a piaci kockázatokról,  illetve a  limitek kihasználtságáról 

készült jelentéseket. Meg kell vizsgálnia, hogy a vállalható kockázatokkal kapcsolatban 

állnak‐e  rendelkezésre  megfelelő  iránymutatások.  Az  engedélyezési  szinteknek 

Page 51: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

51 

 

összhangban  kell  lennie  a  származékos  ügyleteket  különféle  szinteken  kezelő 

alkalmazottak szakértelmével. 79 

 

4.5.2 A számviteli rendszer megismerése

4.5.2.1 A számviteli információs rendszer, az informatikai és számviteli folyamatok felmérése

A  számviteli  információs  rendszer  olyan  zártrendszerű  nyilvántartás  (eljárások, 

módszerek, technikák, szabályok, szakemberek együttese), amely magában  foglalja a 

gazdálkodó vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható jelenségeinek azonosítását, 

nyomon  követését, mérését,  tárolását,  rendszerezését,  értékelését,  ellenőrzését  és 

közzétételét, biztosítva ezzel a transzparens működés feltételeit.   

A  számviteli  politika  pedig  a  törvényben  rögzítettek  végrehajtásához  az  adott 

gazdálkodónál szükséges módszerek, eszközök, sajátos szabályok, előírások összessége. 

Ennek  keretében  írásban  kell  rögzíteni  azokat  a  gazdálkodóra  jellemző  szabályokat, 

előírásokat, módszereket, amelyekkel a gazdálkodó meghatározza, hogy mit  tekint a 

számviteli  elszámolás,  az  értékelés  szempontjából  lényegesnek,  jelentősnek,  nem 

lényegesnek,  nem  jelentősnek,  továbbá meg  kell  határozni  azt,  hogy  a  törvényben 

biztosított  választási,  minősítési  lehetőségek  közül  melyeket,  milyen  feltételek 

fennállása  esetén  alkalmaz,  az  alkalmazott  gyakorlatot  milyen  okok  miatt  kell 

megváltoztatni. 

A  számlarendben  meg  kell  határozni  a  gazdálkodó  könyvviteli  rendjét,  melynek 

betartása mellett biztosíthatók a számviteli törvényben előírt beszámoló készítéséhez 

szükséges adatok, és kielégíthetők a vezetői  információs  igények  is. A számlarendben 

rögzítésre  kerül  minden  alkalmazásra  kijelölt  számla  számjele  és  megnevezése 

(számlatükör),  a  számla  tartalma,  ha  az  a  számla megnevezéséből  nem  következik, 

valamint a  számla értéke növekedésének,  csökkenésének  jogcímei, a  számlát érintő 

gazdasági események, azok más számlákkal való kapcsolata, a  főkönyvi számla és az 

analitikus nyilvántartás kapcsolata, valamint a számlarendben foglaltakat alátámasztó 

bizonylati rend is. 

A  származékos ügyletekkel  kapcsolatos ügyletkötési  folyamatok  felmérése az esetek 

többségében  egyben  az  informatikai  rendszer  felmérését, megértését  is  jelenti.  Az                                                             

79 Hitelint. kv 312‐314 

Page 52: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

52 

 

informatikai  rendszerekből egyrészt  a pénzügyi beszámoló  elkészítéséhez nyerhetők 

különféle  kvantitatív  információk, másrészt  a  nem  pénzügyi  rendszerekből  a  belső 

jelentésekhez,  kockázatokkal  kapcsolatos  minőségi  közzétételekhez, 

érzékenységvizsgálatokhoz  szerezhet  a  vállalatvezetés  információt.  A  gazdálkodó 

egység  informatikai  rendszerének  alkalmasnak  kell  lennie  a  tranzakciók  pontos 

rögzítésére,  lezárására, értékelésére, valamint képesnek kell  lennie olyan  információk 

előállítására,  melyek  alapján  a  származékos  ügyletekhez  kapcsolódó  kockázatokat 

megfelelően lehet kezelni, és a kontrollokat megfelelően lehet ellenőrizni. Származékos 

ügyleteket  nagyobb  számban  kötő  vállalatok  esetében  az  informatikai  rendszerek 

többek  között  a  front  office  tevékenységekhez,  a  valós  érték meghatározáshoz,  a 

fedezeti nyilvántartásokhoz, illetve a kockázatkezelési funkcióhoz biztosítanak adatokat 

a  származékos  ügyletekről.  A  front  office  rendszer  szolgál  az  ügyfélmegbízások 

felvételére,  a  saját  számlás  és  ügyfelek  megbízásából  történő  ügyletkötésre.  Az 

ügyleteket sokszor külső partnerrel kötik meg tőzsdéken vagy tőzsdén kívül, például a 

Reuters vagy Bloomberg rendszerek segítségével. Az ügyletekre jellemző paraméterek 

gyakran  automatikusan  rögzítésre  kerülnek  az ügyletkötési  rendszerben, mely  aztán 

interfészen keresztül közvetlenül kapcsolódhat a vállalat front office részlegéhez. Az itt 

rögzített ügyletek automatikusan vagy manuálisan kerülnek át a főkönyvi rendszerbe. 

A mid office részleg végzi az egyes, front office által rögzített tranzakciók ellenőrzését, 

illetve  a  velük  kapcsolatos  kockázatok  kezelését,  a  back  office  pedig  az  előbbi  két 

részleg által jóváhagyott ügyleteket rögzíti a rendszerekben. A tranzakció rögzítésekor 

kötjegy nyomtatódik a front office és back office részlegeken egyaránt, valamint a mid 

office munkatársai  pedig  ellenőrzik  a  szükséges  aláírások meglétét,  érvényesítik  az 

ügyletet, és a partner  felé visszaigazolást küldenek a megkötött ügyletről. Mielőtt a 

tranzakció adatait végleg feladnák a számviteli rendszerbe, a back office‐nak össze kell 

vetnie  az  eredetileg  beérkező  megbízások  tartalmát  a  kinyomtatott  kötjegyek 

adataival.  Miután  az  ügyfeleknek  megküldik  a  visszaigazolást  a  tranzakció 

megkötéséről,  a  tranzakció bekerül  a  gazdálkodó egység  számlavezető  rendszerébe, 

illetve  ekkor  kezdődik  meg  a  letétek  fogadása,  illetve  elindulnak  a  kifizetések, 

Page 53: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

53 

 

értékpapír  transzferek. Amennyiben ezek a  tranzakciók nem automatikusan mennek 

végbe, a mid office feladatai közé tartozik az elvégzésük. 80 

 

4.5.2.2 A számviteli rendszer, az informatikai rendszer működésének korlátai

A származékos ügyletek könyvvizsgálata szempontjából a mid office és a back office 

tevékenysége bír kiemelt jelentőséggel, mivel elsősorban az általuk végzett ellenőrzési 

folyamatok  tesztelésére  épül  a  derivatív  ügyletek  könyvvizsgálata.  Nehézségek 

általában  a  sok  származékos  ügylettel  rendelkező  gazdálkodó  egységek  esetében 

merülhetnek  fel  abban  az  esetben,  ha  a  vállalat  nagyon  összetett  informatikai 

rendszert  használ  a  származékos  ügyletek  kezelésére,  és  a  rendszer  egyes  részei 

nincsenek megfelelően integrálva. Probléma merülhet fel akkor is, ha egyes interfészek 

manuálisan működnek,  azonban  azokat nem ellenőrzik megfelelően. Amennyiben  a 

menedzsment  nem  hozott  létre  külön nyilvántartást  a  vállalatnál  alkalmazott  egyes 

informatikai rendszerek  jellemzőinek és működési elveinek összefoglalására, nagyobb 

valószínűséggel  fordulhat  elő,  hogy  nem  képesek  nyomon  követni  a 

rendszerbeállítások módosításait, valamint nem tudják megelőzni az engedély nélküli 

hozzáféréseket  bizonyos  adatokhoz.  Előfordulhat,  hogy  az  ügyletek  értékeléséhez 

használt  inputokat  nem  megfelelően  becslik  meg,  valamint  nem  ellenőrzik  őket 

megfelelően.  Ez  különösen  akkor  fordulhat  elő,  ha  az  értékeléshez  használt 

rendszereket  a  front  office  munkatársai,  vagy  külső  szolgáltató  szervezetek 

működtetik,  vagy  nem  rutin  tranzakciókról  van  szó.81  Származékos  ügyletekkel 

nagyobb számban rendelkező gazdálkodó egységek esetén az informatikai rendszerek 

sokszor  automatikus  könyvelési  tételeket,  batch  file‐okat  generálnak  elszámoló 

számlákon,  melyek  segítségével  nyomon  lehet  követni  a  készpénzmozgásokat,  és 

könnyebben  lehet  általuk  ellenőrizni,  hogy  a  kimutatások megfelelően  tükrözik‐e  a 

tranzakciókat.  Az  informatikai  rendszerek  sok  esetben  alkalmasak  arra  is,  hogy 

bizonyos  limitek  túllépése  esetén  automatikus  figyelmeztetéseket  generáljanak  a 

vezetés  számára.  Probléma merülhet  fel  például  abban  az  esetben,  ha  a  rendszer 

hiányosságaiból kifolyólag a limitek túllépéséről a vezetés nem kap értékesítést, illetve 

                                                            

80 Hitelint kv: 338‐340 81 IAPN 1000:Appendix 19‐21 

Page 54: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

54 

 

a  tranzakciók  rögzítése  során  nem  kerül  az  összes  batch  file  feladásra  a  főkönyvi 

rendszerbe, ezáltal nem minden tranzakció szerepel a könyvekben. 

4.5.2.3 A könyvvizsgáló feladatai a számviteli rendszer, az informatikai rendszer felmérése

során

A gazdálkodó egység számviteli  rendszere alapvetően befolyásolja annak kockázatát, 

hogy  a  beszámolóban  lényeges  hibás  állítások  fordulnak  elő.  A  könyvvizsgálat 

folyamata  során  a  kiválasztott  kritikus  területekhez  kapcsolódó  folyamatokat  és 

rendszereket minden  esetben  fel  kell mérni, mivel  e  nélkül  nem  érthetők,  hogy  a 

kritikus  területeken  milyen  folyamatok  zajlanak,  milyen  ezek  dokumentáltsága,  a 

folyamatban  milyen  hibák  jöhetnek  létre,  amelyek  a  beszámoló  megbízhatóságát 

befolyásolhatják.  A  folyamatfelmérés  során  a  könyvvizsgálónak  fel  kell  fedeznie  a 

lehetséges  problémákat,  be  kell  tudnia  azonosítani  a  kontrollokat,  amelyek 

megakadályozhatják  a  hibákat.  A  folyamatfelmérés  az  ügyletek  kezelésének,  az 

alkalmazott  számviteli  rendszernek  a  megértését  foglalja  magában.  A  számviteli 

rendszer  alatt  a  gazdasági  feladatok és nyilvántartások olyan  rendszerét  kell  érteni, 

melynek  keretei  között  a  gazdasági  eseményeket  az  adott  gazdálkodó  egységnél  a 

vonatkozó  számviteli  előírásoknak  megfelelően  feldolgozzák.  82  A  származékos 

ügyletek  kapcsán  a  számviteli  rendszert  és  folyamatokat  a  könyvvizsgálónak  olyan 

mértékben  kell  megismernie,  hogy  azonosítani  tudja  a  gazdálkodó  egységnél 

előforduló  legfőbb  ügyletcsoportokat,  és  végig  tudja  követni  az  ügyleteket  azok 

kezdeményezésétől egészen a beszámolóban történő megjelenítésükig. Emellett meg 

kell ismernie a származékos ügyletek értékelési módját, a velük kapcsolatos analitikus 

nyilvántartásokat,  alapbizonylatokat,  illetve  a  főkönyvi  könyvelési  formában  történő 

feldolgozás  menetét.  Ha  a  számviteli  rendszer  hatékonyan  lett  kialakítva,  képes 

biztosítani,  hogy minden  ténylegesen megtörtént  ügyletkötés  teljes  körűen,  helyes 

értékben és helyes  időszakban kerüljön feldolgozásra, és az előírások szerint kerüljön 

sor a vonatkozó közzétételekre is.83 

 

                                                            

82 Hiteint. Kv. 317‐319.o 83 Lukács J: Kv és ell  189.o, 199.o  

Page 55: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

55 

 

4.5.2.4 Az eredendő kockázat becslése

Az  eredendő  kockázatot  nem  bizonyos  mérleg‐  vagy  eredménykimutatás  tételre 

vonatkoztatva  kell  meghatározni,  hanem  a  velük  kapcsolatos  állításokra.  Ennek 

következtében  egy  adott  tényezőre  vonatkozó  különböző  állításokhoz  különböző 

kockázatbecslés kapcsolódhat. Minden gazdálkodó egység esetében egyedi  tényezők 

befolyásolják  a  kockázatok  mértékét,  így  minden  tételre  vonatkozó  állítás 

kockázatának  felmérése során vállalatspecifikus szempontokat kell  figyelembe venni. 

Az  eredendő  kockázat  mértékét  a  könyvvizsgáló  nem  tudja  befolyásolni,  a 

könyvvizsgálat  kezdetekor  azt  100%‐nak  kell  tekinteni.  Meg  kell  viszont  vizsgálnia 

azokat a szempontokat, melyek az adott gazdálkodó egység esetében befolyásolják a 

beszámolóban szereplő egyes tételekre vonatkozó állítások kockázatát. A származékos 

ügyletekre vonatkozó tételek kapcsán például az alábbi állításokra vonatkozó eredendő 

kockázat mértékét kell a könyvvizsgálónak megbecsülnie: 

 

Szempont 

megnevezése Létezés 

Jogok és 

kötelezettségekTeljesség Értékelés  Mérés 

Bemutatás 

és közzététel

Származékos 

ügyletek száma ×  ×  ×       

Tranzakciók 

bonyolultsága       ×  ×   

Kockázathoz 

való viszony ×  ×    ×  ×   

Kapcsolt 

tranzakciók 

száma 

×    ×      × 

Üzletág 

ciklikussága         ×   

Forrás: Saját készítésű táblázat 

 

Ha a könyvvizsgáló az üzleti tevékenység felmérését követően úgy véli, hogy nem tudja 

számszerűsíteni  az  eredendő  kockázatot,  vagy  annak  számszerűsítésére  fordított 

ráfordítások  meghaladnák  az  abból  származó  hasznokat,  akkor  100%‐nak,  tehát 

maximálisnak kell tekintenie azt. Ebben az esetben a könyvvizsgálati kockázat képlete 

az alábbi formulára redukálódik: 

Page 56: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

56 

 

KK = ERK × FK.

Ahhoz, hogy a könyvvizsgáló megbecsülhesse az ellenőrzési kockázatot, fel kell mérnie 

a gazdálkodó egység számviteli és belső ellenőrzési folyamatainak működését.  

 

4.5.3 Az belső ellenőrzési rendszer megismerése

4.5.3.1 A belső ellenőrzési eljárások felmérése

A belső ellenőrzés magában foglalja azokat az eljárásokat és irányelveket, melyeket a 

vállalat többek közt azért alkalmaz, hogy biztosítani tudja a hatékony üzletmenetet, az 

üzletpolitika  betartását,  az  eszközök  megóvását,  valamint  a  csalás  és  hibák 

betartását.84   Az ellenőrzési eljárások hatása lehet meggyőző jellegű, illetve specifikus. 

Meggyőző  az  eljárások  hatása  abban  az  esetben,  ha  több  könyvvizsgálati  állítást 

érintenek  egyszerre,  specifikus  abban  az  esetben,  ha  csak  egy  bizonyos  állítást 

befolyásolnak. A belső ellenőrzési eljárásokat a vállalaton belül úgy alakítják ki, vezetik 

be  és  tartják  fenn,  hogy  az  képes  legyen  kezelni  azokat  az  azonosított  üzleti 

kockázatokat, amelyek veszélyeztetik a gazdálkodó egység pénzügyi beszámolásának 

megbízhatóságát,  a  működés  hatékonyságát,  eredményességét,  valamint  a 

jogszabályoknak  való  megfelelést.  A  belső  ellenőrzési  rendszer  két  legfontosabb 

feladata  a  hibák megelőzése  illetve  feltárása,  a  kontrollokat  ezen  célok  figyelembe 

vételével alakítják ki.   A származékos ügyletek esetében azok volumene illetve jellege 

meghatározza  az  alkalmazott  kontrollok  jellegét  és  terjedelmét.  Ezen  ügyletek 

ellenőrzésének megértése segítheti a könyvvizsgálót az audit folyamatok időzítésének 

és  terjedelmének  meghatározásában.  A  származékos  ügyletek  esetében  a  két 

leglényegesebb ellenőrzési eljárás a feladatok megfelelő szétválasztásához, valamint a 

tranzakciók  engedélyezéséhez  illetve  utalványozásához  kapcsolható.  A  származékos 

ügyletek kezelésénél különösen nagy jelentőséggel bír az, hogy a gazdasági események 

kezelésének különböző fázisait eltérő személyek hajtsák végre. A tranzakciók kezelése 

jellemzően  öt  fázist  foglal  magában:  a  kezdeményezést,  a  jóváhagyást,  az 

utalványozást,  a  kivitelezést  és  a  rögzítést. A  tranzakciók  jellegétől  és  fontosságától 

függhet,  hogy  az  ügyletek  jóváhagyása  a  vezetés melyik  szintjéhez  tartozik,  például 

miben dönthet a  treasury  részleg vezetése, vagy mi  tartozik kizárólag az  igazgatóság                                                             

84 Lukács: Könyvvizsgálat és ellenőrzés 183.o 

Page 57: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

57 

 

hatáskörébe. Az utalványozási  jogok között elkülöníthetjük az általános és  specifikus 

utalványozási  jogokat.85  Az  általános  utalványozási  jog  azt  jelenti,  hogy  a  vezetés 

meghatározza  azokat  a  limiteket,  melyek  között  az  egyes  alkalmazottak 

jóváhagyhatnak  bizonyos  típusú  ügyleteket,  például milyen  összértékben  köthetnek 

egy  adott  napon  egy  bizonyos  típusú  ügyletet.  A  specifikus  utalványozási  jogok 

jellemzően az egyedi tranzakciókhoz kapcsolhatók, különleges feltételeket tartalmazó, 

komplex  ügyletekhez, melyekre  vonatkozó  utalványozási  jogot  a  vezetés  általában 

fenntartja saját magának.  

 

4.5.3.2 A belső ellenőrzési eljárások korlátai

Bármennyire  hatékonyak  azonban  a  kontrollok,  csak  ésszerű  bizonyítékot  képesek 

szolgáltatni  a  pénzügyi  beszámolási  célok  eléréséről.  Tehát  a  belső  ellenőrzésnek 

vannak  bizonyos  korlátai.  Ezek  közé  tartozhat  az,  hogy  a  vezetés  úgy  alakítja  ki  a 

rendszert,  annak  költsége  ne  haladja  meg  a  belőle  származó  hasznokat.  Ezáltal 

azonban  felmerül  annak  kockázata,  hogy  a  rendszer  nem  biztosít  abszolút 

bizonyosságot  a  beszámoló  helyes  elkészítéséhez.  A  belső  ellenőrzés  jellemzően  a 

rutinszerű  ügyletekre  irányul,  nem  pedig  a  szokatlan  ügyletekre,  márpedig  a 

származékos ügyletek  között nagy  számban  fordulhatnak elő az egyedi  feltételekkel 

megkötött,  nem  rutinszerű  ügyletek.  Előfordulhat  továbbá  szándékos  emberi 

mulasztás  is, például a belső ellenőrzésért felelős személy visszaélhet a beosztásával, 

vagy  a  vezetés  figyelmen  kívül  hagyja  a  belső  ellenőrzést.  A  származékos  ügyletek 

esetében  például  kikapcsolhatók,  illetve  átállíthatók  a  megadott  limiteket  túllépő 

ügyletek azonosítására és jelentésére kialakított ellenőrzések.86 

 

4.5.3.3 A könyvvizsgáló teendői a belső ellenőrzési rendszer felmérése során

A  gazdálkodó  egységnél  alkalmazott  ellenőrzési  eljárásokat  olyan mértékben  kell  a 

könyvvizsgálónak  megismernie,  hogy  a  könyvvizsgálati  tervét  ki  tudja  dolgozni.  A 

könyvvizsgálónak  a  könyvvizsgálat  szempontjából  releváns  belső  kontrollokat  kell 

megismernie.  Bár  a  könyvvizsgálat  szempontjából  releváns  legtöbb  kontroll 

                                                            

85 Lukács J: Kv és ell 190‐195.o 86 Lukács J: Könyvvizsgálat és ellenőrzés 185.o 

Page 58: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

58 

 

valószínűleg pénzügyi beszámolással kapcsolatos, a könyvvizsgálat szempontjából nem 

minden pénzügyi beszámolással kapcsolatos kontroll releváns. A könyvvizsgáló szakmai 

megítélése határozza meg, hogy valamely kontroll önmagában vagy másokkal együtt 

relevánsnak  tekinthető‐e  a  könyvvizsgálat  szempontjából.  A  releváns  kontrollok 

meghatározását követően dönt a könyvvizsgáló azok megismerésének jellegéről, illetve 

terjedelméről.  A  tranzakciók  valamint  számviteli  egyenlegek  tesztjeinek  számát 

nagymértékben  befolyásolja  az,  hogy  a  könyvvizsgáló  milyen  mértékben  ítéli 

hatékonynak a belső ellenőrzési  rendszert, a kontrollokat.  87 Miután a könyvvizsgáló 

megismeri  a  kontrollok  működését,  dokumentálja  azok  folyamatát,  és  tesztelési 

eljárással (közvetett tesztek) megállapítja, hogy mennyire megbízhatóak. Amennyiben 

megbízhatónak találja őket, az érintett számviteli egyenleghez kapcsolódóan kevesebb 

alapvető (közvetlen) tesztet kell végrehajtania, kevesebb megerősítő bizonyítékra van 

szüksége.  

4.5.3.4 Az ellenőrzési és a feltárási kockázat becslése

A könyvvizsgálat kockázati modelljéből talán a legnagyobb jelentőséggel az ellenőrzési 

kockázat helyes megbecslése bír. Hatékony belső ellenőrzési rendszer, illetve az ezzel 

járó  alacsony  ellenőrzési  kockázat  mellett  a  tervezett  feltérési  kockázat  jelentős 

mértékben  csökkenthető.  Az  ellenőrzési  kockázat  becslése  során  értékelésre  kerül, 

hogy  mennyire  működik  hatékonyan  az  adott  vállalat  számviteli  valamint  belső 

ellenőrzési  rendszere, mennyire  képes  megelőzni,  feltárni,  valamint  helyesbíteni  a 

lényeges  hibás  állításokat.  Az  ellenőrzési  kockázatot  a  könyvvizsgálónak  meg  kell 

becsülnie  előzetesen,  minden  származékos  ügyletcsoport,  illetve  lényeges 

számlaegyenleg esetében, az egyes állítások szintjén. Amennyiben a könyvvizsgáló úgy 

ítéli meg, hogy  a  számviteli  és belső  ellenőrzési  rendszer nem hatékony,  vagy nem 

tudja  azok  működőképességét  hatékonyan  értékelni,  az  ellenőrzési  kockázatot 

magasnak becsli. A könyvvizsgálónak a származékos ügyletek vizsgálata során például 

az alábbi kontrollokat kell megvizsgálnia annak érdekében, hogy meggyőződjön  róla, 

                                                            

87 ISA 315: 12, A43‐A48 

Page 59: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

59 

 

biztosítják‐e,  hogy  az  egyes  könyvvizsgálati  állítások  a  beszámoló  adott  tételével 

kapcsolatosan igazak‐e. 

 

 

 

 

 

Kontroll megnevezése  Létezés  Teljesség Értékelés  Mérés 

Saját számlás és megbízásos ügyleteket 

egyértelmű elkülönítik. ×      × 

Fedezeti ügyleteket elkülönítik, független 

személy ellenőrzi, hogy megfelel‐e a 

fedezeti stratégiának és elszámolásnak. 

×    ×  × 

Értékelési modell alapfeltételezéseit 

rendszeresen felülvizsgálja a treasury‐től 

és számviteltől független csoport. 

    ×   

Rendszeresen ellenőrzik manuálisan vagy 

automatikusan, hogy minden ügylet 

pontosan egyszer, a megfelelő időszakban 

került rögzítésre. 

  ×    × 

A bejövő visszaigazolásokat és 

elszámolóháztól kapott egyenlegközlőket 

a belső nyilvántartásokhoz, kötjegyekhez 

és kimenő visszaigazolásokhoz 

rendszeresen egyeztetik. 

×  ×    × 

Az üzletkötők által nyilvántartott 

pozíciókat és eredményt rendszeresen 

egyeztetik a számviteli nyilvántartásokkal. 

×  ×    × 

Page 60: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

60 

 

Feladásra nem kerülő batch file‐okat 

rendszeresen nyomon követik, tisztázzák. ×    ×  × 

A függő számlák egyenlegét a treasury‐től 

elkülönült egység folyamatosan nyomon 

követi, tisztázza. 

×  ×    × 

Forrás: Saját készítésű táblázat a Hitelint. kv. 346‐347.o alapján 

A könyvvizsgáló által az egyes állítások tekintetében megállapított ellenőrzési kockázat 

szintje lehet alacsony (a kontrollok hatékonyságáról kontrollteszteléssel meggyőződött 

a könyvvizsgáló), közepes  (a kontroll előzetes minősítése hatékony volt és a vizsgált 

esetben megfelelő volt, de nem  terjeszthető ki a  teljes vizsgált  időszakra), magas  (a 

könyvvizsgálati  bizonyítékok  szerint  a  kontrollok  nem  hatékonyak,  illetve  a 

rendszerfelmérés során a jelentősebb ügyletcsoportokra és folyamatokra vonatkozóan 

gyűjtött  információk nem  igazolják a kontrollok hatékonyságát). Annak a döntésnek, 

hogy a könyvvizsgáló az ellenőrzési kockázatot maximálisnak, vagy ennél alacsonyabb 

mértékűnek  ítéli meg,  abból  a  szempontból  is  van  jelentősége,  hogy milyen  típusú 

tesztet hajt végre a könyvvizsgáló az egyes állítások tekintetében. Ennek sok esetben 

gazdaságossági  szempontból  is  van  jelentősége, mivel  az  egyes  típusú  költségteszt 

költségigénye  igen  eltérő  lehet.  Egy  kisebb,  vagy  kevesebb  származékos  ügylettel 

rendelkező gazdálkodó egység esetében a könyvvizsgáló általában a megismerésnek 

csak  olyan  szintjét  tartja  szükségesnek,  hogy megállapítsa,  a  vezetés  származékos 

ügyletekkel  kapcsolatos  magatartása  és  a  vonatkozó  számviteli  nyilvántartások 

általánosságban megfelelőek‐e. Az ellenőrzési kockázatot magasnak határozza meg, a 

feltárási kockázatot pedig alacsonynak. Ekkor úgy kell megterveznie a könyvvizsgálatot, 

hogy elegendő bizonyítékot gyűjtsön össze a feltárási kockázat kellően alacsony szinten 

tartásához.88 Egy nagyobb, illetve relatíve sok származékos ügylettel rendelkező vállalat 

esetében éppen fordított a helyzet. Általában az ellenőrzési környezet és a számviteli 

rendszer megismerését követően az ellenőrzési rendszer tesztelésére kerül sor, és így 

jellemző  módon  az  ellenőrzési  kockázatot  alacsonynak  tekinti  a  könyvvizsgáló,  a 

feltárásit pedig magasnak.  

                                                            

88 IAPN 1000.91‐94 

Page 61: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

61 

 

A feltárási kockázat alakulását az eredendő és ellenőrzési kockázatok függvényében az 

alábbi táblázat foglalja össze: 

A könyvvizsgáló becslése az ellenőrzési kockázatról Megnevezés

Magas Közepes Alacsony Magas Legalacsonyabb Alacsonyabb Közepes

Közepes Alacsonyabb Közepes Magasabb

A könyvvizsgáló becslése az eredendő

kockázatról Alacsony Közepes Magasabb Legmagasabb

Forrás: Dr. Lukács J.: Kv és ell. 212.o

Ha a könyvvizsgáló a maximális,  tehát 100% alattinak  ítéli az ellenőrzési kockázatot, 

minden esetben  tesztelnie  kell  az ellenőrzési  rendszer működését, megfelelési, más 

néven  közvetett  tesztek  végrehajtása  révén.  Amennyiben  viszont  az  ellenőrzési 

kockázatot  maximálisnak  becsüli,  nem  szükséges  a  belső  ellenőrzési  rendszert 

részletesebben megismernie, ekkor elsősorban alapvető, közvetlen tesztek elvégzésére 

kell  támaszkodnia  annak  érdekében,  hogy  a  feltárási  kockázatot  a  lehető 

legalacsonyabban tarthassa.  

4.6 A könyvvizsgáló által végrehajtott ellenőrzések

4.6.1 A könyvvizsgálati munkaprogram kidolgozása

A  könyvvizsgálat  során  elvégzendő  eljárások,  tesztek  terjedelmét  a  kockázatbecslés 

határozza meg. A könyvvizsgálati munkaprogram tervezése során a könyvvizsgálónak 

szerepeltetnie kell azokat a teszteket, amelyekre a könyvvizsgálati standardok előírásai 

alapján  szükség  van  (pl.  külső megerősítések  a  vevőkkel  kapcsolatban,  részvétel  a 

készletek  leltárszámlálásán  stb.), ezeken  felül pedig a kockázatbecslés  függvényében 

kell  kidolgozni  az  állítások  vonatkozásában  az  elvégzendő  feladatok  körét.  A 

könyvvizsgáló  vizsgált  társaságról  szerzett  tudása,  előzetes  kockázatbecslése,  a 

rendszerek  felmérése során szerzett  információi, valamint a kontrollok  tesztelésének 

eredményei (kontroll megközelítés esetén) mind kihatással vannak az audit programra. 

(Forrás: Okleveles könyvvizsgálók kötelező továbbképzési anyaga 2012. 25) 

Page 62: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

62 

 

A kontroll megközelítés döntési fáját az alábbi folyamatábra szemlélteti:

Page 63: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

63 

 

Forrás: Okleveles könyvvizsgálók kötelező továbbképzési anyaga 2012. 24. oldal

4.6.2 A belső ellenőrzési rendszer működésének tesztelése

4.6.2.1 Az ellenőrzési rendszer tesztelésének célja

A megfelelési vagy más néven közvetett tesztek révén a könyvvizsgáló nem közvetlenül 

számszaki adatokat vizsgálja, hanem azt, hogy az adatokat előállító megfelelően került‐

e kialakításra, alkalmas‐e a  lényeges hibás állítások megelőzésére és kiküszöbölésére, 

valamint  folyamatosan megbízhatóan működik‐e. A számviteli  folyamatok és a belső 

ellenőrzési  rendszer  megismerésének  folyamata  nem  feltétlenül  jelenti  ezen 

rendszerek  tesztelését  is,  azonban  bizonyos  esetekben  szolgáltathat  bizonyítékot  a 

rendszerek megfelelő működésére vonatkozóan, és ebben az esetben a végrehajtott 

eljárások  egyben  a  rendszerek  tesztelésének  is  tekinthetők.  Az  ellenőrzési  rendszer 

működésének  tesztelése  során a könyvvizsgálónak alapvetően arra vonatkozóan kell 

bizonyítékot  gyűjtenie,  hogy  az  ellenőrzési  eljárásokat megfelelően  következetesen 

alkalmazták‐e, valamint azokat az erre felhatalmazott személyek végezték‐e el.  

4.6.2.2 Az ellenőrzési rendszer tesztelésének típusai

A  könyvvizsgáló  az  ellenőrzési  rendszer  működési  hatékonyságának  vizsgálatához 

többféle  módszert  alkalmazhat.  Folytathat  interjúkat  a  vállalat  alkalmazottaival, 

megfigyelheti a  tevékenységüket, megvizsgálhatja a vállalat  származékos ügyletekkel 

kapcsolatos nyilvántartásait, dokumentumait, valamint ismételten végrehajtat egyes, a 

belső ellenőrzés által már korábban végrehajtott ellenőrzéseket. 89 

                                                            

89 IAPS 1012 62‐65, Hitelint. kv 348‐350 

Page 64: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

64 

 

• Interjú  az  alkalmazottakkal.  A  származékos  ügyleteke  kapcsán  a 

könyvvizsgálónak  célszerű  kikérdeznie  a  back  office,  a mid  office,  valamint  a 

front office részleg vezetőit, annak érdekében, hogy meggyőződjön a  feladatok 

és hatáskörök megfelelő szétválasztásáról, valamint megismerje az ügyletkötési 

folyamatok adott vállalatra jellemző procedúráját. A kockázatkezelés vezetőjével 

a  vállalat  üzleti  stratégiájának,  valamint  a  vállalatnál  alkalmazott 

limitrendszernek  a  megismerése  érdekében  célszerű  interjút  készíteni.  A 

számviteli  részleg  vezetőjétől  az  ügyletek  számviteli  elszámolásának  pontos 

menetéről  kell  elsősorban  információkat  szerezni.  Az  interjúk  során  az  egyes 

alkalmazottakat az őket érintő ellenőrzésekről, valamint az informatikai rendszer 

általuk  tapasztalt hiányosságairól  is meg kell kérdezni. Szükség esetén pedig az 

informatikai  részleg  vezetőjével  is  interjút  kell  folytatni  a  rendszer  pontos 

működésének megértése érdekében.  

• Az  alkalmazottak  tevékenységének megfigyelése.  A  könyvvizsgálónak  célszerű 

áttekintenie  a munkaköri  leírásokat, majd megfigyelni  az  egyes  egyének  által 

végzett munkafolyamatokat  a  gyakorlatban.  Így  lehetősége  van meggyőződni 

arról,  hogy  az  alkalmazottak  nem  végeznek  egymással  összeférhetetlen 

tevékenységeket,  különösen  nem  végeznek  egy  személyben  ügyletkötést  és 

ügyletrögzítést.  

• Nyilvántartások,  dokumentumok  vizsgálata.  A  származékos  ügyletekkel 

kapcsolatos nyilvántartások  információkat  tartalmaznak a  tranzakciók  jellegére, 

idejére,  a  kereskedő,  valamint  az  ügyletet  rögzítő  alkalmazott  személyére 

vonatkozóan.  A  könyvvizsgáló  ellenőrizheti,  hogy  a  dokumentumok 

szabályszerűen,  a  felelősségi  köröknek megfelelően  lettek‐e  kiállítva.  Emellett 

célszerű áttekintenie a vezetés megbeszéléseiről készült jegyzőkönyveket annak 

bizonyítására,  hogy  a  vállalat  betartja‐e  a  származékos  tevékenységekkel 

kapcsolatban létrehozott politikákat. 

• Ellenőrzések  ismételt végrehajtása. A könyvvizsgáló  ismételten végrehajthatja a 

belső ellenőrzés által korábban elvégzett ellenőrzéseket. Ide tartozhat például az 

Page 65: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

65 

 

elszámolóházaktól  kapott  egyenlegközlők  belső  nyilvántartásokhoz, 

kötjegyekhez,  valamint  kimenő  visszaigazolásokhoz  való  egyeztetésének 

ellenőrzése,  a  függő  számlák  egyenlegének  megvizsgálása,  vagy  annak 

ellenőrzése,  hogy  az  ügyletkötők  által megjelenített  eredményt  egyeztetik‐e  a 

számviteli nyilvántartásokhoz. 

4.6.3 Alapvető vizsgálati eljárások

4.6.3.1 Az alapvető vizsgálati eljárások célja

Amennyiben a kontrollkörnyezet hiányosságai miatt a kontroll alapú megközelítés nem 

alkalmazható  –  mivel  a  kontroll  kockázat  magas  ‐,  a  könyvvizsgáló  a  stratégiája 

kiválasztásakor  szubsztantív  megközelítést,  alapvető  vizsgálati  eljárásokat  kell 

válasszon.  

Alapvető vizsgálati eljárásokat a  legjelentősebb ügyletcsoportok és számlaegyenlegek 

tekintetében  az  eredendő  és  ellenőrzés  kockázatok  becsült  szintjétől  függetlenül  is 

minden esetben kell a könyvvizsgálónak végeznie. A kockázatok becsült szintje csak az 

alapvető  vizsgálati  eljárások  szükségességének  mértékét  befolyásolja.  Az  alapvető 

vizsgálati  eljárások  célja  jelentősen  különbözik  az  ellenőrzési  rendszer  tesztelésének 

céljától.  Segítségükkel  a  könyvvizsgáló  elsősorban  a  beszámolóban  szereplő  adatok 

teljességét, pontosságát és valódiságát tudja megállapítani, tehát többek közt azt, hogy 

minden  származékos  ügylet  szerepel‐e  a  beszámolóban,  és  kizárólag  a  tényleges 

ügyletek  szerepelnek  benne,  helyesen  lettek‐e  értékelve.    Egy  adott  bizonylathoz 

kapcsolódóan a könyvvizsgáló az ellenőrzési rendszert is tesztelheti, valamint alapvető 

vizsgálati eljárást is végrehajthat. Egy származékos ügyletről kiállított kötjegy esetében 

például  amennyiben  a  könyvvizsgáló  azt  ellenőrzi,  hogy  az  megfelelően  lett‐e 

sorszámozva,  közvetett  tesztet  végez. Ha  viszont  a  kötjegyen  szereplő  adatok és  az 

eredeti megbízás adatait veti össze, akkor közvetlen tesztet hajt végre.  

Page 66: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

66 

 

4.6.3.2 Az alapvető vizsgálati eljárások típusai

Az  alapvető  vizsgálati  eljárásoknak  három  típusát  szokás  elkülöníteni:  a  gazdasági 

események részleteinek tesztelését, az egyenlegek részleteinek tesztelését, valamint az 

elemző vizsgálati eljárásokat. 90 

• A  tranzakciók  részleteinek  tesztelése.  Egy  tranzakció  részleteinek 

megismeréséhez  a  könyvvizsgálónak  át  kell  tekintenie  az  adott  ügylethez 

kapcsolódó  alapbizonylatokat,  és  meg  kell  győződnie  a  tartalmának 

helyességéről.  Egy  kötjegyen  például  ellenőrizni  kell  a  tranzakció  feltüntetett 

időpontjának  és  a  termék  árának  helyességét. A  könyvvizsgáló  ellenőrzi,  hogy 

például  egy  ügyfél  megbízásának  paraméterei  megegyeznek‐e  a  kötjegyen 

feltüntetett  adatokkal,  valamint  a  számviteli  rendszerben  rögzített 

információkkal.  Annak  megállapítása  érdekében,  hogy  egy  mérleg‐  vagy 

eredménykimutatás  sor,  például  a  pénzügyi  műveletek  bevétele  nem  lett‐e 

túlértékelve,  a  könyvvizsgáló  kiválasztja  az  adott  soron  megjelenő,  nyomon 

követendő  tételeket,  és  visszaköveti  a  tranzakciókat  az  ügyletek 

kiindulópontjáig.  Az  előre  történő  nyomon  követés  során  a  tranzakciókat  az 

ügyletkötéstől kezdve egészen a beszámolóban történő megjelenésig végigkíséri 

a könyvvizsgáló,  így meggyőződve arról, hogy minden tétel rögzítésre került‐e a 

könyvekbe.91  A  könyvvizsgáló  ezen  vizsgálat  elvégzésére  alkalmazhat 

mintavételt,  azonban  a  sztenderdtől  eltérő,  egyedi  paraméterekkel megkötött 

származékos  ügyletek  esetében  tételes  vizsgálat  indokolt.  A  tranzakciók 

tesztelése  egyúttal  magában  foglalja  a  gazdálkodó  egység  módszerének 

felülvizsgálatát  az  egyes  ügyletek  értékelésével  kapcsolatban.  Az  értékelés 

felülvizsgálatához kapcsolatos bizonyítékok megszerezése előtt a könyvvizsgáló 

felülvizsgálhatja  az  adásvételi  ár  dokumentációját,  a  szerződő  felek 

hitelképességét, egyeztethet a szerződő felekkel, illetve információkat gyűjthet a 

termék  valós  értékének  alátámasztására.  A  valós  érték  alátámasztására 

információt  szerezhet  a  jegyzett  piaci  árak  alakulásáról,  vagy  tesztelheti  az 

                                                            

90 Hitelint. szv. 355‐362. o 91 Dr. Lukács J: Könyvvizsgálat és ellenőrzés 206‐216. o 

Page 67: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

67 

 

értékelési  modell  megfelelőségét  és  ésszerűségét.  Az  értékelési  modell 

tesztelésére  külső  szakértőt  vehet  igénybe,  vagy  saját  modellt  is  kialakíthat, 

azonban a megítélése nem helyettesítheti a vállalatvezetés megítélését. Egyéb 

esetekben tesztelheti a modell input adatainak megfelelőségét, valamint hogy az 

output  adatok  megfelelően  kerültek‐e  feldolgozásra  a  számviteli 

nyilvántartásban.  

• Az  egyenlegek  részleteinek  tesztelése.  A  származékos  ügyletekhez  kapcsolódó 

mérleg‐ és eredménykimutatás sorok egyenlegének megfelelőségét év közben is 

célszerű  tesztelni,  mivel  az  árak  és  a  pozíciók  értékének  gyors  változása 

következtében  az  év  végi  és  évközi  egyenlegek  jelentősen  eltérhetnek 

egymástól.  Az  egyenlegek  egyes  tételeit  például  külső  felektől  érkező 

megerősítések  segítségével  tesztelheti  a  könyvvizsgáló.  Különös  tekintettel  a 

fordulónap körüli ügyleteket, valamint a  fordulónap utáni bankkivonatokat kell 

megvizsgálni  annak  ellenőrzése  érdekében,  hogy  a  tranzakciók  a  megfelelő 

időszakban kerültek‐e megjelenítésre.  

• Elemző  vizsgálati  eljárások.  A  származékos  tevékenységek  eredményéről  a 

treasury  részleg  munkatársai  gyakran  készítenek  elemzéseket,  annak 

megállapítására,  hogy  például  a  piaci  ármozgások  vagy  az  egyes  termékek 

kereskedési volumene milyen hatást gyakorol a vállalat pénzügyi eredményére. 

Amennyiben nem állnak rendelkezésre  ilyen elemzések, a könyvvizsgálónak kell 

azokat elkészítenie. A származékos ügyletek kapcsán például terméktípusonként 

lehet  elemezni  aszerint,  hogy milyen  nagyságrendű  bevételek  és  ráfordítások 

származnak  belőlük.  Emellett  az  egyes  kereskedő  desk‐ek  tevékenységének 

eredményességét is meg lehet vizsgálni.       

4.6.4 A derivatívák könyvvizsgálati munkaprogramjának főbb elemei

A  gazdálkodó  üzleti  tevékenységének  megismerése,  a  számviteli  információs  és 

információ  technológiai  rendszer,  a  számviteli  folyamatok  felmérése,  az  ellenőrzési 

környezet,  felelősségi  rendszerek  megismerése,  és  az  eredendő,  ellenőrzési  és  a 

feltárási  kockázatok  becslése  alapján  meghatározásra  kerülnek  az  alkalmazandó 

Page 68: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

68 

 

vizsgálati  eljárások  (kontroll  alapú,  vagy  alapvető).  A  kontrollok  tesztelését  és  a 

kontrollkörnyezet  minősítését  követően  összeállításra  kerül  a  könyvvizsgálati 

munkaprogram és benne a pénzügyi kimutatások egészére vonatkozó lényegesség.  

A  származékos  ügyletekkel  kapcsolatban  –  tekintettel  azok  jellegzetes  vonására  ‐  a 

végrehajtási lényegességet nehéz felmérni. A végrehajtási lényegesség nem alapulhat 

csupán  a mérleg  értékein.  Ezen  termékek  egyik  jellemzője  ugyanis,  hogy  csak  kis 

mértékben  befolyásolják  a  mérleget,  még  akkor  is,  ha  jelentős  kockázatok 

merül(het)nek  fel  velük  kapcsolatban.  A  végrehajtási  lényegesség  felmérésénél  a 

könyvvizsgáló  a  pénzügyi  kimutatások  egészére  vonatkozó  lényegesség  helyett  a 

számlaegyenlegre vagy ügyletcsoportra gyakorolt esetleges hatást  is alapul veheti. Ez 

különösen  igaz  a  származékos  ügylet  vállalásának magas  kitettsége  esetén,  illetve 

akkor, ha a nagymértékben áttételes vagy összetettebb származékos termékekről van 

szó,  amelyek  nagyobb  valószínűséggel  gyakorolnak  jelentős  hatást  a  pénzügyi 

kimutatásokra.  A  végrehajtási  lényegességet  azért  kell  meghatározni,  hogy 

felbecsülhetővé  váljanak  a  lényeges  hibás  állítások  kockázatai,  és meghatározható 

legyen a további könyvvizsgálati eljárások jellege, ütemezése és terjedelme. 

A  derivatívák  könyvvizsgálatával  összefüggő munkaprogramon  belül  kiemelt  súllyal 

jelenik meg a követelések, a valós értékelés, a saját tőke, a kapott/fizetendő kamat és a 

pénzügyi műveletek egyéb ráfordításának/bevételének ellenőrzése, illetve a mérlegen 

kívüli  tételek  áttekintése.  A  vonatkozó  munkaprogramokhoz  kapcsolódóan 

bemutatásra  kerülnek  a  derivatívákkal  kapcsolatos  kockázatbecslési  eljárások 

lényegesebb elemei is.  

A derivatívák könyvvizsgálatával összefüggő auditprogram főbb részeit a tanulmány 2. 

számú mellékletét képező alábbi munkaprogramok tartalmazzák: 

• AE.4.PI követelések munkaprogram 

• AF.8‐15.PI saját tőke munkaprogram 

• AEr.1‐2.PI pénzügyi műveletek munkaprogram 

• A.Mkt.PI mérlegen kívüli tételek munkaprogram. 

Page 69: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

69 

 

A  munkaprogramban  szinte  kizárólag  a  derivatív  ügyletekből  eredő  könyvvizsgálói 

feladatok kerültek megjelenítésre. 

A  derivatívák  könyvvizsgálati munkaprogramjához  kapcsolódóan  a  teljesség  igénye 

nélkül  az 1.  számú mellékletben  található ellenőrző  listában  foglaltam össze  a  főbb 

kérdéseket, kiemelten vizsgálandó területeket, eseményeket, tényezőket. Az ellenőrző 

listában  azon  eljárások  kerültek  összefoglalásra,  amelyekkel  a  gazdálkodóra  szabott 

munkaprogramot célszerű kiegészíteni, hangsúlyossá tenni. 

4.7 A könyvvizsgálat lezárása, jelentéskészítés

A könyvvizsgálat zárását megelőzően a könyvvizsgálónak át kell tekinteni a gazdálkodót 

érintő  lezárult,  illetve  még  folyamatban  lévő  vagy  lehetséges  jogi  ügyek 

következményeit.  Ennek során a könyvvizsgálónak azonosítania kell a peres és egyéb 

jogi ügyeket, amelyek a  lényeges hibás állítás kockázatát okozhatják. Ennek  során a 

könyvvizsgáló  a  vezetéssel  és  a  gazdálkodó  egység  egyéb munkatársaival,  köztük  a 

belső  jogi  tanácsadóval  interjút készít, áttekinti a vonatkozó  jegyzőkönyveket, a  jogi 

képviselővel/tanácsadóval folytatott levelezéseket, a jogi eljárások felmerült költségeit. 

A  jogi  képviselő  interjúlevélben  tájékoztatja  a  könyvvizsgálót minden  olyan  ismert 

tényleges  és  lehetséges  peres  ügyről  és  jogi  igényről,  amelynek  hatásai  figyelembe 

veendőek a pénzügyi kimutatások készítésekor. 

A  vonatkozó  standard  értelmében  a  könyvvizsgálati  bizonyítékok  összegyűjtése 

befejezésének  napján  (megegyezik  a  könyvvizsgálói  jelentés  és  az  éves  beszámoló 

dátumával) gazdálkodó törvényes képviselőjének is írásban kell nyilatkoznia arról, hogy 

a  beszámoló  összeállítása,  tételeinek  értékelése,  közzététele  során  a  vonatkozó 

jogszabályi  előírásokat  és  belső  szabályzatokban  rögzítetteket  maradéktalanul 

betartották,  a  könyvvizsgálathoz  valamennyi  olyan  információt  a  könyvvizsgáló 

rendelkezésére bocsátottak, amelyek relevánsak a pénzügyi kimutatások elkészítése és 

bemutatása  szempontjából. A derivatív ügyletekkel összefüggésben a vezetést külön 

célszerű nyilatkoztatni arról, hogy a számviteli törvénnyel összhangban számolta el a 

származékos  termékeket  és  a  fedezeti  ügyleteket,  beleértve  annak  a  fedezeti 

kapcsolatra,  a  gazdálkodó  fedezeti  ügylettel  kapcsolatos  kockázatkezelési  céljaira  és 

Page 70: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

70 

 

stratégiáira,  valamint  a  hatékonyság  kezdeti  és  folyamatos  mérésére  vonatkozó 

formális dokumentáció elkészítésére vonatkozó előírásait. 

A  könyvvizsgáló  a  könyvvizsgálói  jelentés dátumaként nem határozhat meg  korábbi 

időpontot, mint amikor a pénzügyi kimutatásokra vonatkozó könyvvizsgálói vélemény 

megalapozásához elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerzett, azaz a 

könyvvizsgálói  jelentés  dátuma  nem  lehet  korábbi,  mint  a  jogi  képviselő 

interjúlevelének, valamint a vezetés teljességi nyilatkozatának a dátuma.  

A  könyvvizsgáló  a  vezetői  levélben  hozza  a  gazdálkodó  vezetőségének  tudomására 

azokat a feltárt problémaköröket (kontrollhiányosságok, kockázatok, bizonytalanságok, 

egyéb  információk),  amelyek  a  könyvvizsgálói  jelentés  minősítését  ugyan  nem 

befolyásolják, de olyan kockázatokat testesítenek meg, amelyeket célszerű kezelni.  

Amennyiben  a  könyvvizsgáló  a  felülvizsgálat  során  megállapítja,  hogy  az  éves 

beszámoló  (az  egyszerűsített  éves  beszámoló,  vagy  összevont  (konszolidált)  éves 

beszámoló)  a  vállalkozó  vagyoni,  pénzügyi  és  jövedelmi  helyzetéről megbízható  és 

valós képet ad, a felülvizsgálat során sem törvénysértést, sem szabálytalanságot nem 

tapasztalt  és  ezért  az  éves  beszámolóban,  az  egyszerűsített  éves  beszámolóban 

foglaltakkal egyetért, hitelesítő záradékot ad. 

Ha az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló, az összevont  (konszolidált) 

éves beszámoló egészében vagy  részben nem  felel meg a  törvény előírásainak és a 

valóságnak, akkor a hitelesítő záradék helyett korlátozott vagy elutasító záradékot ad a 

záradék  korlátozása  vagy  elutasítása  okainak  részletes  feltüntetésével.  Ha  a 

könyvvizsgáló nem tud záradékot adni, mert ahhoz nem tudott elegendő és megfelelő 

könyvvizsgálói  bizonyítékot  szerezni,  akkor  a  záradék megadásának  elutasítását  (az 

elutasítás  okainak  részletes  feltüntetésével)  tartalmazó  független  könyvvizsgálói 

jelentést kell letétbe helyezni, illetve közzétenni. 

 

 

Page 71: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

71 

 

 

A könyvvizsgáló arra vonatkozó megítélése, hogy átfogóak-e apénzügyi kimutatásokra gyakorolt hatások vagy lehetséges

hatások

A minősítést előidéző kérdés jellege

Lényeges, de nem átfogó Lényeges és átfogó

A pénzügyi kimutatások lényegeshibás állítást tartalmaznak

Korlátozott vélemény Ellenvélemény

Az elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyíték szerzésére való képtelenség

Korlátozott vélemény Véleménynyilvánítás

visszautasítása

 

Forrás: Okleveles könyvvizsgálók kötelező továbbképzési anyaga 2012. 

39. oldal 

Page 72: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

72 

 

 

Mellékletek

1. Melléklet 

Ellenőrző lista a stratégiai audit tervezéséhez

Főbb vizsgálati pontok a stratégiai audit tervezése területén Ref. Megjegyzés

1 Rendelkezik-e a gazdálkodó a derivative ügyletek bonyolításával összefüggő belső szabályozással (szervezeti és működési szabályzat, derivatív ügyletek bonyolításának ügyrendje, eljárásrendek, jogköröket, hatásköröket rögzítő dokumentumok, számviteli politika és számlarend stb.) ?

2 A belső szabályozás megfelel-e a vonatkozó előírásoknak, összhangban van-e a gazdálkodó működési sajátosságaival?

3 A derivatív ügyletek bonyolításához a döntésre jogosultak rendelkeznek-e a szükséges szakmai ismertekkel és a gazdálkodó iránti elkötelezettséggel?

4 A gazdálkodó informatikai rendszere megfelelően támogatja-e a derivatív ügyletek számviteli elszámolását; az ügyletekből eredő adatok feldolgozása automatikusan, vagy manuálisan történik; vesz-e igénybe a gazdálkodó külső szolgáltatókat/szakértőket az informatikai tevékenység ellátására; ki és milyen módon felügyeli a külső szolgáltatók tevékenységét; rendelkezik-e a gazdálkodó megfelelő informatikai biztonsági szabályozással, üzletmenet folytonossági tervvel; megfelelően dokumentált-e az IT rendszerhez való hozzáférés; a működésfolytonosság biztosított-e?

5 A gazdálkodó milyen derivatív eszközökkel rendelkezik? Az ügyletek kapcsolódnak-e a gazdálkodó alaptevékenységéhez? Az ügyletek célja fedezeti és/vagy spekulatív jellegű?

6 Változott-e jelentősen a származékos ügyletek aránya, kockázati kitettsége, eredményre gyakorolt hatása a korábbi időszak(ok)hoz képest?

7 Változott-e a döntéshozók derivatív ügyletek kockázatvállalásával kapcsolatos magatartása; megfigyelhető-e eredménynövelési törekvés, felmerülhet-e az eredménymanipulálás kockázata?

8 Az alap/letétkezelő tényleges függetlensége, szakmai kompetenciája biztosított-e? Történt-e változás az alap/letétkezelő vonatkozásában?

9 A gazdálkodó megfelelő kockázatkezelési eljárásokat alkalmaz-e az ügyletek kezelése során?

10 A gazdálkodó emberi erőforrás-politikája és gyakorlata bizonyítja-e, hogy a vezetés elkötelezett a tisztességesség, az etikus magatartás és a kompetencia irányában; potenciális leépítés, elbocsátás várható-e a cégnél?

11 Biztosított-e a gazdálkodónál a folyamatba épített ellenőrzés hatékony működése, a szükséges visszacsatolások megtörténnek-e?

12 Értékelendő, hogy a fentiek jelentik-e azt, hogy könyvvizsgálati szempontból új specifikus rizikók merülnek fel, ha igen változtatni kell a tervezésen és a kockázatkezelésen.

Page 73: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

73 

 

Page 74: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

74 

 

Ellenőrző lista a becslések tervezéséhez

Főbb vizsgálati pontok a becslések tervezése területén Ref. Megjegyzés

13 Áttekintendő, hogy a pénzügyi jelentésben a derivative ügyletekkel összefüggésben milyen becslések vannak, és azok értékelése változott-e az előző időszakhoz képest?

14 Történt‐e változás a gazdálkodó számviteli politikában az alábbi területeken:  

‐ peres ügyek megítélése; 

‐ mérlegkészítés időpontjának megváltoztatása; 

‐ forward, egyéb derivatív ügyletek értékelési szabályainak módosítása; 

‐ az előző évihez képest változott‐e a jelentőség határa, illetve a tartósság definíciója? 

15 A  gazdálkodónál  a  különböző  irányítási  szinteken  működnek‐e  hatékony kockázatbecslési eljárások? Ennek során  

‐  figyelembe  veszik‐e  a  kockázatra  ható  külső  és  belső  tényezőket (működési  és  szabályozási  környezet  változása,  új  piaci  szereplők megjelenése,  új  technológiák  megjelenése,  tevékenységek bővítése/leépítése), valamint ezek hatását a pénzügyi jelentésre; 

‐  a  származékos  ügylet  vállalás  kitettségi  határát,  annak  változását megfelelő módon kontrollálják‐e? 

16 A gazdálkodó általános kontrollkörnyezetének vizsgálata alapján szükséges-e alkalmazási szintű kontrollok végrehajtása? Ennek keretében indokolt-e a

- rögzítés feletti kontroll, árkalkuláció kontroll, automatikus kamat/árfolyam elszámolásának ellenőrzése,

- elszámolóház/alapkezelő/letétkezelő és a gazdálkodó analitikus és főkönyvi rendszere közötti összhang tesztelése,

‐ év végi egyeztetések, derivatív ügyletekkel összefüggő limitek betartásának ellenőrzése, figyelése? 

Ellenőrző lista a vállalkozás folytatásának ellenőrzéséhez

Főbb vizsgálati pontok a vállalkozás folytatásának ellenőrzéséhez Ref. Megjegyzés

16 A fentiek alapján felmerül-e a vállalkozás folytatásának (going concern) kérdése. A going concern problémáját a derivatív ügyletek kitettségi határt kiugóan magasan meghaladó szintje (különösen a spekulatív ügyletek esetében), illetve jelentős kapcsolt tranzakciók esetén meg kell vizsgálni.

Page 75: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

75 

 

Ellenőrző lista a likviditási kockázat felméréséhez

Főbb vizsgálati pontok a likviditási kockázat tervezése területén Ref. Megjegyzés

17 A  likviditási kockázat kezelésért  felelős személlyel, vagy osztállyal  folytatott interjú során a következőkre szükséges kitérni:  

‐ a likviditási sokk nagyságát hogyan becsülték meg, hogyan modellezték,  

‐  ha  származékos  ügyletekhez  kapcsolódnak  margin  letétek  (változó letétek), akkor az árfolyam‐ és kamatváltozásból származó sokkok hatását a likviditási helyzetre szimulálták‐e? 

(Ezekkel  az  Eszköz  Forrás Bizottság  (ALCO)  foglalkozik,  az ülésekről  készült jegyzőkönyveket szükséges elkérni és áttekinteni. 

Ellenőrző lista a lényegesség meghatározásához

Főbb vizsgálati pontok a lényegesség meghatározása területén Ref. Megjegyzés

18 A lényegesség mérése alapulhat-e a gazdálkodó mérlegértékein?

19 A  lényegesség mérése történhet‐e számlaegyenlegre, vagy ügyletcsoportra gyakorolt hatás alapján? 

20 A számított lényegesség és a könyvvizsgáló által megállapított lényegesség, a végrehajtási lényegesség alkalmazása mellett biztosítható-e a lényeges hibás állítás kockázatainak azonosítása és felmérése?

21 Az elfogadható hibás állítás és az egyedileg jelentős tétel és az elhanyagolható hiba számított lényegességhez viszonyított aránya megfelelő-e az ügyletcsoport vizsgálatához?

Page 76: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

76 

 

Ellenőrző lista a követelések munkaprogramhoz

Főbb vizsgálati pontok a követelések munkaprogramhoz kapcsolódóan Ref. Megjegyzés

22 Milyen derivatív eszközei vannak a gazdálkodónak? Vannak-e tőzsdei, vagy tőzsdén kívüli derivatívák a gazdálkodónál?

23 Biztosított‐e  a  nyitott  derivatív  ügyletek  alapadatainak  teljes  körű egyeztetése a vonatkozó szerződésekkel? 

24 A rendelkezésre álló dokumentumok, információk alapján elvégezhető-e Teljesség (Completeness ), létezés (Existence), pontosság (Accuracy) és értékelés (Valuation) vizsgálata?

25 Az év végén a nyitott ügyletek teljességéről az analitika és az aláírt letétkezelői igazolás összevetésével teljes körűen meggyőződhetünk-e?

26 A derivatívák elszámolása és értékelése összhangban van-e a jogszabályban és a gazdálkodó számviteli politikájában foglaltakkal?

26 A gazdálkodó portfóliójában szereplő származékos ügyleteket a számviteli politikában rögzítettek szerint a letétkezelő által meghatározott piaci értéken értékelte-e?

26 A piaci érték és a könyv szerinti érték különbözete (az ügylet értékelés napján várható eredménye) elszámolása az értékelési különbözettel szemben történt-e? A források között a valós értékelés értékelési tartaléka között a különbözet kimutatásra került-e? A származékos ügylet megszűntekor a kapcsolódó értékelési különbözetet kivezette-e a gazdálkodó?

25 A bekerülési érték és értékelési különbözet meghatározása helyesen történt-e? Ennek megállapítása érdekében a tárgyév során a piaci árfolyam és a spread (felár) alakulását át kell tekinteni, amennyiben jelentős, a piaci árfolyam alakulásának vizsgálata a mérlegfordulónap után, de még a mérlegkészítés előtt.

Ellenőrző lista a saját tőke munkaprogramhoz

Főbb vizsgálati pontok a saját tőke munkaprogramhoz kapcsolódóan Ref. Megjegyzés

22 A valós értékelési tartalék egyenlegének összehasonlítása a követelések között kimutatott származékos ügyletek pozitív értékelési különbözetével.

23 A  piaci  érték  és  a  könyv  szerinti  érték  különbözete  (az  ügylet  értékelés napján  várható  eredménye)  elszámolása  az  értékelési  különbözettel szemben történt‐e? A források között a valós értékelés értékelési tartaléka között a különbözet kimutatásra került‐e?  

24 A származékos ügylet megszűntekor a kapcsolódó értékelési különbözetet kivezette-e a gazdálkodó?

Page 77: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

77 

 

Ellenőrző lista a pénzügyi műveletek munkaprogramhoz

Főbb vizsgálati pontok a pénzügyi műveletek munkaprogramhoz kapcsolódóan

Ref. Megjegyzés

22 Nem fedezeti ügylet esetén elszámolta-e a gazdálkodó a derivatív ügylet eredményét:

- amennyiben az ügylet a mérlegfordulónapig lejárt: eredményét a pénzügyi műveletek egyéb bevételei/ráfordításai között;

- amennyiben az ügylet a mérlegfordulónap és a mérlegkészítés között járt le, a mérlegfordulónapig számított időarányos eredményt a pénzügyi műveletek egyéb bevételei/ráfordításai az aktív, illetve passzív időbeli elhatárolásokkal szemben;

- amennyiben az ügylet a mérlegkészítés időpontjáig nem járt le, a várható veszteségnek megfelelően passzív időbeli elhatárolást képezett-e a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításaival szemben?

23 Nem  fedezeti,  forgatási célú értékpapír vételi opciós ügylet esetén a vevő által egyéb  követelések  között  kimutatott,  fizetett opciós díj  aktiválása az opció lehívása esetén – a befektetési célú értékpapírokétól eltérően – nem kötelező. Amennyiben a gazdálkodó nem él az aktiválás lehetőségével, a díj a  pénzügyi  műveletek  egyéb  ráfordításai  közé  kerül  átvezetésre.  A gazdálkodó ezt követően élhet a díj elhatárolásának  lehetőségével, melyet később  az  értékpapír  eladásakor  (kivezetésekor)  köteles  visszavezetni. Ellenőrizendő a gazdálkodó számviteli politikájában rögzítettek betartása és az elszámolás helyessége. 

24 Vizsgálandó, hogy nem fedezeti opciós ügyletnél az opció le nem hívása esetén az opciós díj a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között került-e elszámolásra?

24 Vizsgálandó, hogy a vételi opció kiírója a kapott opciós díjat pénzügyi egyéb bevételként könyvelte-e, esetleg döntésétől függően elhatárolta-e, vagy kötelezettségként mutathatja azt ki az ügylet zárásáig, melyet követően a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között jeleníti meg azt.

24 Vizsgálandó, hogy nem fedezeti határidős vételi ügylet esetén (melyet a kötő fél ügyletkötéskor a 0-s számlaosztályban határidős vételi árfolyamon jövőbeni kötelezettségként vesz állományba, valamint a követelések között felveszi az átutalt letét értékét) az ügylet lezárult-e a mérlegfordulónapig.

- Ha lezárult, akkor vizsgálandó, hogy az azonnali és határidős árfolyamok eltéréséből fakadó árfolyamkülönbözet pénzügyi műveletek egyéb bevételei vagy ráfordításai közé elszámolta-e a gazdálkodó (az ügylet eredményétől függően követelés vagy kötelezettség tartalmú számlával szemben)?

- Ha az ügylet december 31-ig nem zárul le, az azonnali és határidős árfolyamok eltéréséből fakadó időarányos árfolyamkülönbözet a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között kerül megjelenítésre került-e az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben?

- Az ügylet zárásakor visszavezetésre került-e az előző évi időbeli elhatárolás?

Page 78: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

78 

 

24 Vizsgálandó, hogy nem fedezeti swap ügyletnek a határidős részét – amennyiben van ilyen – a határidős ügyleteknél leírtaknak megfelelően számolta-e el a gazdálkodó, illetve az időarányos nyereséget vagy veszteséget a pénzügyi műveletek egyéb bevételei illetve ráfordításai között kimutatta-e, valamint megtörtént-e az elhatárolás?

Vizsgálandó, hogy a le nem zárt swap ügyletek esetében a várható veszteség teljes összegét a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között megjelenítette-e a gazdálkodó?

Vizsgálandó, hogy a kamat swap ügyletek esetében a ténylegesen fizetendő kamat a fizetendő kamatok eredménykimutatás soron került-e megjelenítésre (a változó és fix kamatösszegek különbözete ennek értékét módosítja)?

24 Hitelintézet esetében vizsgálandó, hogy a mérlegkészítés időszakában lezáruló ügyletek esetében a gazdálkodó a realizált eredmény időarányos részét befektetési szolgáltatási bevételként vagy ráfordításként elszámolta-e az időbeli elhatárolásokkal szemben?

24 Hitelintézet esetében vizsgálandó, hogy ha az ügylet a mérlegkészítés időpontjáig nem jár le és eredménye várhatóan veszteség lesz, az ügylet tárgyának mérlegfordulónapi piaci értéke és kötési ára közötti különbözetre céltartalékot képzett-e a gazdálkodó, melyet az ügylet zárásakor kell feloldani.

24 A határidős fedezeti elszámolású ügylet bekerülési értéken történő elszámolása esetén vizsgálandó, hogy az év végi árfolyamnyereség vagy –veszteség legfeljebb a fedezett ügylet árfolyamveszteségének vagy –nyereségének összegéig került-e elszámolásra?

A határidős fedezeti ügyletek zárásakor a fedezeti ügyletnek a piaci és a kötési árfolyam eltéréséből fakadó árfolyamnyereségét a fedezett ügylet veszteségének mértékéig a pénzügy műveletek egyéb ráfordításait vagy fizetendő kamatokat csökkentő tételként, az e feletti összeget pedig pénzügyi műveletek egyéb bevételeként számolta-e el a gazdálkodó?

A fedezeti ügylet árfolyamvesztesége esetén a pénzügyi műveletek egyéb bevételeit vagy az egyéb kapott, járó kamatokat a fedezett ügylet nyereségének mértékéig csökkentette-e a gazdálkodó, azt ezt meghaladó összeget pedig a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai számolta-e el?

24 A fedezeti elszámolású ügylet valós értéken történő értékelése esetében vizsgálandó, hogy a fordulónapi valós értéken történő értékelés során keletkező pozitív értékelési különbözetet a fedezett ügylet veszteségének mértékéig pénzügyi műveletek egyéb ráfordításait illetve fizetendő kamatokat csökkentő tételként, az e feletti összeget pedig pénzügyi műveletek egyéb bevételeként számolta-e el a gazdálkodó? (Veszteség jellegű negatív értékelési különbözet esetén ennek a fordítottja könyvelendő.)

24 Amennyiben egy valós értékű fedezeti ügylet olyan ügyletet fedez, mely nem tartozik a valós értékelés alá, vagy értékesíthető pénzügyi eszköznek minősül, akkor a fedezett ügylet elszámolása a fedezeti ügylet elszámolásához igazodik, vizsgálandó, hogy eredményét a pénzügyi műveletek bevételei vagy ráfordításai között számolta-e el a gazdálkodó a fedezeti ügylet eredményének összegében, ellentétes előjellel?

24 Hitelintézet esetében vizsgálandó, hogy a fedezeti elszámolású ügylet valós értéken történő elszámolása esetében, az értékelési különbözet a fedezett ügylet jellegétől függően az egyéb pénzügyi vagy egyéb befektetési szolgáltatások bevételeit illetve ráfordításait csökkentő módon került-e a kamatelszámolási időpontokban módosításra, valamint a lejáratkor

Page 79: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

79 

 

megszüntetésre?

Amennyiben az alapügylet nem tartozik a valós értékelés alá vagy az értékesíthető kategóriába került besorolásra vizsgálni szükséges, hogy a fedezett tétel eredményét legfeljebb a fedezeti ügylet eredményének erejéig jelenítette-e meg a gazdálkodó a pénzügyi szolgáltatások bevételeivel vagy ráfordításaival, vagy a befektetési szolgáltatások bevételeivel illetve ráfordításaival szemben?

Page 80: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

80 

 

Ellenőrző lista a mérlegen kívüli tételek munkaprogramhoz

Főbb vizsgálati pontok a mérlegen kívüli tételek munkaprogramhoz kapcsolódóan

Ref. Megjegyzés

22 Vizsgálandó, hogy az opció vevője a 0-s számlaosztályban a mérlegen kívüli tételek között függő kötelezettségként kimutatta-e az ügylet határidős részének szerződés szerinti értékét addig, amíg a kötelezettség, az ügylet teljesítése (lezárása) meg nem történt, illetve szerződés szerint le nem járt?

23 Nem fedezeti elszámolású ügyletek esetében vizsgálandó, hogy a vételi opciót kiíró fél a függő követelést az ügylet lezárásáig a 0-s számlaosztályban mutatja-e ki?

 

Page 81: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

81 

 

Page 82: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AE.4 KÖVETELÉSEK KÖZÖTT KIMUTATOTT DERIVATÍVÁK  

84 

 

Ügyfél neve: Dátum:

Fordulónap: Készítette:

Kockázatbecslési eljárások Elvégezte Dátum Ref. szám

1

2 stb.

Ellenőrzési rendszerek tesztelései Elvégezte Dátum Ref. szám.

1

2 stb.

A fenti területen kritikusnak vagy jelentősnek minősített könyvvizsgálati célok:

(Egyezően a Könyvvizsgálati stratégiai és tervezési dokumentum (II/B1) I/6. pontjával)

Teljesség / Értékelés / Mérés / Létezés / Jogok / Bemutatás / Pontosság

Elemző eljárások Állítások Elvégezte Dátum Ref. szám

1. A derivatív eszközök fordulónapi egyenlege alapján a fedezeti és nem fedezeti portfolió, és a mérlegen kívüli kockázatvállalások összetételének vizsgálata, összehasonlítása az előző évi adatokkal, a jelentős eltérések magyarázata

É,M,L

Adatok tesztelései Elvégezte Dátum Ref.szám

1. Az analitika, leltár összehasonlítása a főkönyvvel

Az év végén a nyitott ügyletek teljességéről az analitika, a leltár és az aláírt letétkezelői igazolás összevetése

M, É

2. Az egyedi vizsgálatra kerülő derivatív ügyletek kijelölése a derivatívákról felvett leltár és a mérlegen kívüli kockázatvállalások leltára alapján derivatívákkal összefüggő szerződések, ügyletek és a mérlegen kívüli kockázatvállalások áttekintése, a derivatív ügyletekről szerzett információk értékelése

É, M

Page 83: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AE.4 KÖVETELÉSEK KÖZÖTT KIMUTATOTT DERIVATÍVÁK  

85 

 

3. A várhatóan problémás derivatívák azonosítása, a várható veszteségek miatt elszámolandó céltartalékok mértékének megítélése, figyelembe véve a korábbi veszteségekkel, illetve visszanyeréssel kapcsolatos tapasztalatokat

É, M

4. A bekerülési érték és értékelési különbözet meghatározásának ellenőrzése

É

5. A származékos ügylet megszűntekor a kapcsolódó értékelési különbözet kivezetésének ellenőrzése

L, T, B

6. A fordulónap utáni árfolyamváltozások vizsgálata a befolyt tételek alapján.

L, J, É

7. Valós értékelés alkalmazása esetén a valós értékelésből származó, kimutatott különbözetek alátámasztása, és bemutatásának ellenőrzése

L, T, É, B

11. Egyéb eljárások

Dátum Aláírás

A területen feltárt hibás állításokat felvezették a nem helyesbített hibás állítások összesítő lapjára

A területen feltárt rendszerbeli gyengeségeket felvezették a Vezetőségi levél pontok összesítő lapjára

A területen kijelölt eljárásokat teljeskörűen elvégezték, a fenti könyvvizsgálati célok megvalósultak / nem valósultak meg

Page 84: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AE.4 KÖVETELÉSEK KÖZÖTT KIMUTATOTT DERIVATÍVÁK  

86 

 

Page 85: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AF.8-15 SAJÁT TŐKÉT ÉRINTŐ DERIVATÍVÁK  

 

Ügyfél neve: Dátum:

Fordulónap: Készítette:

Kockázatbecslési eljárások Elvégezte Dátum Ref. szám

1

2 stb.

Ellenőrzési rendszerek tesztelései Elvégezte Dátum Ref. szám.

1

3 stb.

A fenti területen kritikusnak vagy jelentősnek minősített könyvvizsgálati célok:

(Egyezően a Könyvvizsgálati stratégiai és tervezési dokumentum (II/B1) I/6. pontjával)

Teljesség / Értékelés / Mérés / Létezés / Jogok / Bemutatás

Adatok tesztelései Elvégezte Dátum Ref.szám

1

2.

3.

4.

5. A valós értékelési tartalék egyenlegének összehasonlítása a követelések között kimutatott származékos ügyletek pozitív értékelési különbözetével.

M, É

6. A piaci érték és a könyv szerinti érték különbözete (az ügylet értékelés napján várható eredménye) z értékelési különbözettel szemben történő elszámolásának áttekintése, dokumentálása

M, É

A származékos ügylet megszűntekor a kapcsolódó értékelési különbözetésének áttekintése

M, É

Egyéb eljárások

Page 86: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AF.8-15 SAJÁT TŐKÉT ÉRINTŐ DERIVATÍVÁK  

 

Dátum Aláírás

A területen feltárt hibás állításokat felvezették a nem helyesbített hibás állítások összesítő lapjára

A területen feltárt rendszerbeli gyengeségeket felvezették a Vezetőségi levél pontok összesítő lapjára

A területen kijelölt eljárásokat teljeskörűen elvégezték, a fenti könyvvizsgálati célok megvalósultak / nem valósultak meg

Page 87: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AEr.1-2 DERIVATÍVÁKKAL ÖSSZEFÜGGŐ PÉNZÜGYI MŰVELETEK  

 

Ügyfél neve: Dátum:

Fordulónap: Készítette:

Kockázatbecslési eljárások Elvégezte Dátum Ref. szám

1

2 stb.

Ellenőrzési rendszerek tesztelései Elvégezte Dátum Ref. szám.

1

2 stb.

A fenti területen kritikusnak vagy jelentősnek minősített könyvvizsgálati célok:

(Egyezően a Könyvvizsgálati stratégiai és tervezési dokumentum (II/B1) I/6. pontjával)

Teljesség / Értékelés / Mérés / Létezés / Jogok / Bemutatás

Adatok tesztelései Elvégezte Dátum Ref.szám

1. Fedezeti és nem fedezeti ügyletek eredménye pénzügyi műveletek bevételei és ráfordításai számviteli elszámolásának ellenőrzése

L, M, É, T

2. Nem fedezeti célú opciós díjak pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között történő helyes számviteli elszámolásának áttekintése

É, M, L, T

3. Nem fedezeti határidős vételi ügylet esetén az árfolyamkülönbözetet pénzügyi műveletek egyéb bevételei vagy ráfordításai közé történő elszámolása, bizonyos esetekben elhatárolása helyességének vizsgálata

É, M, L, T

4. A le nem zárt swap ügyletek esetében a várható veszteség teljes összegének a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai közötti elszámolásának ellenőrzése

L, T, É, M,

5. A fedezeti elszámolású ügylet valós értéken történő értékelése esetében ellenőrizendő, hogy a fordulónapi valós értéken történő értékelés során keletkező pozitív értékelési különbözetet a fedezett ügylet veszteségének mértékéig pénzügyi műveletek egyéb ráfordításait illetve fizetendő kamatokat csökkentő tételként, az e feletti összeget pedig pénzügyi műveletek egyéb bevételeként kerültek-e elszámolásra (Veszteség jellegű negatív értékelési különbözet esetén ennek a fordítottja

L, T, É, M,

Page 88: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM AEr.1-2 DERIVATÍVÁKKAL ÖSSZEFÜGGŐ PÉNZÜGYI MŰVELETEK  

 

könyvelendő.)

6. Amennyiben egy valós értékű fedezeti ügylet olyan ügyletet fedez, mely nem tartozik a valós értékelés alá, vagy értékesíthető pénzügyi eszköznek minősül, akkor a fedezett ügylet elszámolása a fedezeti ügylet elszámolásához igazodik, ellenőrizendő, hogy eredményét a pénzügyi műveletek bevételei vagy ráfordításai között számolta-e el a gazdálkodó a fedezeti ügylet eredményének összegében, ellentétes előjellel

L, T, É, M,

Egyéb eljárások

Dátum Aláírás

A területen feltárt hibás állításokat felvezették a nem helyesbített hibás állítások összesítő lapjára

A területen feltárt rendszerbeli gyengeségeket felvezették a Vezetőségi levél pontok összesítő lapjára

A területen kijelölt eljárásokat teljeskörűen elvégezték, a fenti könyvvizsgálati célok megvalósultak / nem valósultak meg

 

 

 

 

 

 

Page 89: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM A.Mkt DERIVATÍVÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK  

 

Ügyfél neve: Dátum:

Fordulónap: Készítette:

Kockázatbecslési eljárások Elvégezte Dátum Ref. szám

1

2 stb.

Ellenőrzési rendszerek tesztelései Elvégezte Dátum Ref. szám.

1

2 stb.

A fenti területen kritikusnak vagy jelentősnek minősített könyvvizsgálati célok:

(Egyezően a Könyvvizsgálati stratégiai és tervezési dokumentum (II/B1) I/6. pontjával)

Teljesség / Értékelés / Mérés / Létezés / Jogok / Bemutatás / Pontosság

Elemző eljárások Állítások Elvégezte Dátum Ref. szám

1. Fontolóra kell venni, hogy milyen pénzügyi kihatással lehet a gazdálkodó tőkéjére, finanszírozási helyzetére és jövedelmezőségére az a körülmény, hogy mérlegen kívüli, bemutatandó tételekkel rendelkezik, valamint az, hogy ezt a hatást konkrétan ki kell-e mutatni a pénzügyi kimutatásokban

B

Adatok tesztelései Elvégezte Dátum Ref.szám

1. Az analitika összehasonlítása a főkönyvvel M, É

2. Azonosítani kell azokat a tevékenységeket, amelyek várhatóan függő kötelezettségekhez vezethetnek

T

3. Alapvető vizsgálati teszteket kell végezni a nyilvántartott derivatív kötelezettségek teljességének megállapítása céljából

T

4. Mérlegelni kell, hogy milyen mértékű kockázat társul a mérlegen kívüli tételek egyes típusaihoz

T, É

5. A mérlegen kívüli tételek után megképzett céltartalék ellenőrzése

É

Page 90: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

2. Melléklet KÖNYVVIZSGÁLATI MUNKAPROGRAM A.Mkt DERIVATÍVÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK  

 

6. Vizsgálandó, hogy az opció vevője a 0-s számlaosztályban a mérlegen kívüli tételek között függő kötelezettségként kimutatta-e az ügylet határidős részének szerződés szerinti értékét addig, amíg a kötelezettség, az ügylet teljesítése (lezárása) meg nem történt, illetve szerződés szerint le nem járt?

É

7. Nem fedezeti elszámolású ügyletek esetében vizsgálandó, hogy a vételi opciót kiíró fél a függő követelést az ügylet lezárásáig a 0-s számlaosztályban mutatja-e ki?

É

6. Egyéb eljárások

Dátum Aláírás

A területen feltárt hibás állításokat felvezették a nem helyesbített hibás állítások összesítő lapjára

A területen feltárt rendszerbeli gyengeségeket felvezették a Vezetőségi levél pontok összesítő lapjára

A területen kijelölt eljárásokat teljeskörűen elvégezték, a fenti könyvvizsgálati célok megvalósultak / nem valósultak meg

 

Page 91: Ratku Zsófia:   A származékos ügyletek könyvvizsgálata

 

 

Irodalomjegyzék Jogszabályok:

• 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások

éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

• 2000. évi C törvény a számvitelről

• IAPS 1012 - Állásfoglalás a származékos pénzügyi instrumentumok

könyvvizsgálatáról

• IAPN 1000 - Special considerations in auditing financial instruments

Tankönyvek:

• Dr. Lukács János: Könyvvizsgálat rendszere, ellenőrzési esettanulmányok, BCE

Számvitel Tanszék, Budapest, 2011

• Bary-Bíró-Boros: Könyvvizsgálat és ellenőrzés, MKVK, Budapest, 2005

• Veres-Gulyás: Bankszámvitel, Alinea Kiadó, Budapest, 2008

• Rakó-Nagy-Gálos-Csikós-Gulyás-Veres: Hitelintézetek könyvvizsgálata és

ellenőrzése, Alinea Kiadó, Budapest, 2010

• Hull: Options, futures and other derivatives, Prentice Hall, New Jersey, 2005

• Bösch: Derivative – Verstehen, Anwenden und Bewerten, Vahlen, München,

2011

• Beyer: IFRS: Finanzinstrumente, Schmidt, Berlin, 2008

• IASB: IFRS International Financial Reporting Standards,

• KPMG: Insights into IFRS – állásfoglalások gyűjteménye, 2010

Folyóirat cikkek:

• The Journal of Finance: Volatility Information Trading in the Option Market,

2008, Vol. LXIII, No. 3

• Arthur A. Hayes: Identifying Risky Situations in Government Operations, 2007

• Finance Somerset: Meet your Hedge Fund’s Back Office, 2004

• Eric Rasmusen, Indiana University: When Does Extra Risk Strictly Increase an

Option’s Value?, 2007