1

A párkapcsolati mediáció lehetőségei

SZAKDOLGOZAT

Bacsó Flóra

2013

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Általános és Igazságügyi Mediáció

Konzulens: Kertész Tibor

2

The Possibilities of Couples Mediation

THESIS

Flóra Bacsó

2013

University of Miskolc, Faculty of Law

Mediation Studies

Thesis Consultant: Tibor Kertész

3

Tartalomjegyzék

Abstract 4

Bevezető 5

1. A párterápiáról általában 6

2. A mediáció és a pszichoterápia alapvető különbségei 6

3. A párkapcsolati mediáció és a pszichoterápia (párterápia) különbségei 8

4. Pszichológiai fogalmak és elméletek a mediációban 10

Érzelmi intelligencia 11

Asszertivitás 14

Tranzakcióanalízis 14

Sorskönyvanalízis 15

5. A párkapcsolati konfliktus sajátosságai 16

Jellemző témák 17

A konfliktus típusai 18

A bizalmi légkör kialakításának fontossága 18

Kulturális különbségek 19

6. A párkapcsolati mediáció lehetséges megközelítései 19

Transzformatív megközelítés 20

Narratív megközelítés 21

7. Narratív mediáció a gyakorlatban 23

Az externalizáló beszélgetés és a domináns történetek elemeire bontása 26

A történetek újrakonstruálása 28

8. Mikor nem alkalmazható a párkapcsolati mediáció? 29

Konklúzió 34

Irodalomjegyzék 35

4

Abstract

There is a shift as regards to how people think about conflicts – they are not necessarily

considered evil anymore, they are starting to be recognised as part of our lives. Conflicts can

serve as a jumping board to a better understanding of the other party and a possibility for a

better cooperation.

This is exceptionally true in the case of couples whereby conflicts help to get to know each

other more; also, a successful conflict resolution provides a reinforced platform for future

challenges in the relationship. The way we handle conflicts is very much based on cultural

background (and by cultural I do not only mean ethnical or educational differences but family

norms and personal beliefs as well), but conflict management can also be learned and

mediation can provide the means for it.

In my thesis, I intend to explore the possibilities of couples mediation, since this is a relatively

new area. I am going to point out the main differences between couples therapy

(psychotherapy) and couples mediation; identify and explain the psychological theories that

mediation uses; elaborate on the immanent features of couples conflicts; examine in which

cases couples mediation work and why; explore the possible mediative approaches to couples

conflicts with special emphasis on the narrative approach, illustrated with examples. It is

highly debated whether mediation can be used when violence occurs in the relationship; I do

not promise to give a definite answer but I will try to shed more light on the different aspects

with a case study.

5

Bevezető

A személyen belüli és a személyközi konfliktusok életünk részei. Napjainkra

szerencsére kezd túlhaladottá válni az a nézet, mely szerint a konfliktus rossz döntés

eredménye, ezért ártalmas. A konstruktív konfliktuskezelés elősegíti a

személyiségfejlődést, és kapcsolatainkba is minőségi javulást hozhat. Az, ahogyan

megbirkózunk az életünk különböző területein újonnan felbukkanó vagy visszatérő

konfliktusokkal, befolyásolja önbizalmunkat és sikereinket.

A konfliktusokkal való megküzdés voltaképpen érzelmi és viselkedésbeli erőfeszítés a

stresszforrás megszüntetésére vagy a stresszt kiváltó inger elkerülésére.

Konfliktuskezelési mintáink nagyban függnek a családban látott mintáktól. Ugyanakkor

a konfliktuskezelés technikái tanulhatók is – és erre szükség is van, hiszen senki nem

születik professzionális konfliktuskezelőnek.

A konstruktív konfliktuskezelés előfeltételei többek közt az önismeret, a megküzdési

mechanizmusok és a problémamegoldási minták ismerete (amelyek lehetnek hozott

vagy tanult minták), az önérvényesítő képesség (asszertivitás), az együttműködés

képessége, valamint az én-állapotok és játszmák ismerete.

Mint minden kapcsolatban, a párkapcsolatokban is szükségszerűen előfordulnak

konfliktusok, amelyek lehetnek esetiek vagy visszatérőek, és megoldásuk, illetve az

azokkal való megbirkózás sikere nagyban függ a fent említett tényezőktől. A

párkapcsolati elakadások kezelésére többféle külső segítséget is igénybe lehet venni,

melyek közül a legelterjedtebb ma a párterápia, amely a pszichológia hatáskörébe

tartozik. Azonban nem minden esetben szükséges lélektani vizsgálat ahhoz, hogy a

párkapcsolati elakadásokat megszüntessük. Bizonyos esetekben elég, ha egy pár megérti

konfliktusainak dinamikáját, és eszközt kap arra, hogyan kezeljék konfliktusaikat –

ebben segíthet a mediáció. Szakdolgozatomban megvizsgálom a párterápia és a

párkapcsolati mediáció közti különbséget illetve átjárhatóságot, valamint, hogy mely

esetekben lehet vagy érdemes a mediációt választani. Ezen kívül kitérek a párkapcsolati

mediáció sajátosságaira és módszertani eszközeire, és esettanulmányokkal támasztom

alá a feltételezések és módszerek helyességét.

6

1. A párterápiáról általában

A párterápia gyűjtőfogalom, amelybe beletartozik a párkapcsolati mediáció is. A

Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület honlapja szerint párterápiát ma

Magyarországon végezhet coach, mediátor, családterapeuta, szexuálpszichológus,

pszichológus vagy pszichiáter. Az egyesület a párterápiát az alábbiak szerint definiálja,

amellyel a mediáció szempontjából is maximálisan tudok azonosulni:

„A párterápia nem bíráskodást, szerelmi gyorstalpaló tanfolyamot, vagy lelki

problémára felírt receptet jelent. Akkor jelent segítséget, mikor nehézségek, felfokozott

érzelmek hatására a kommunikációs próbálkozások eredmény nélküliek, ismétlődőek

vagy beszűkültek. A felek – tanácstalanságukban, félelmükben vagy értelmezésük

alapján – olyan módon kezelik a helyzetet, amely nem javít kapcsolatukon. Céljait

tekintve a párkapcsolati tanácsadás, terápia, mediálás abban segít, hogy objektívebben

és egymásnak időt hagyva, a felek méltóságukat megőrizve legyenek képesek

kommunikálni. Általános feladata, hogy a számukra releváns módszerrel segítse a pár

tagjait a tehetetlenség-érzés, tanácstalanság legyőzésében, megelőzve ezzel a későbbi

bűntudatot, sérelmek kialakulását és egy esetleges mély nyomot hagyó gyászfolyamatot.

(…) Elég tágan értelmezve valóban nevezhető így minden segítőnek szánt folyamat,

melyben egy pár és annak problémája érintett.” 1

2. A mediáció és a pszichoterápia alapvető különbségei

A pszichoterápia – amelyet csak pszichológus vagy szakorvos végezhet – lélektani

eszközökkel közelíti meg a lelki eredetű problémákat és magatartászavarokat. A terápia

során a szakember igyekszik fényt deríteni a kóros vagy rosszul működő lélektani

folyamatokra, és hozzáállásbeli vagy viselkedésbeli változást kíván elérni a páciensben.

A terapeuta célja a diszfunkcionális pszichológiai reakciók szintjeinek és jelentéseinek

feltérképezése2, míg a mediátor szerepe az, hogy a konfliktusban az érintett felek

1 www.parterapia.hu (megtekintés dátuma: 2013. 07. 23.)

2 Kelly, B. Joan: Conflict Resolution Quarterly: Mediation and psychotherapy: Distinguishing the

differences. (Abstract) Volume 1983, Issue 1, September 1983

https://www.ncjrs.gov/App/Publications/abstract.aspx?ID=93276 (megtekintés dátuma: 2013. 07. 15.)

7

érzelmi tartalmú megnyilvánulásait mederben tartsa, hogy a felek elindulhassanak egy

közös megállapodás felé. A mediációban a diagnosztika szigorúan a mediációs

folyamat igényeire korlátozódik, és nem terápiás célt szolgál. A mediátor ugyanis a

konfliktus kezelésére koncentrál, ezért elsődleges feladata, hogy segítsen a feleknek a

tárgyalási stratégiák kialakításában. A mediáció fókuszában – szemben a

pszichoterápiával – nem a múltbeli események és azok miértjei állnak, hanem felek

jelenlegi igényei és szükségletei, amelyek mentén kialakítható a kapcsolat jövőbeli

működése. Fontos, hogy a mediátor a felek kijelentéseit és javaslatait a valóság

függvényében tesztelje, hogy az esetlegesen születő megállapodás mindkét fél számára

betartható legyen (Kelly, 1983).

Tehát a mediáció célja elsősorban a kommunikációs elakadások feltérképezése és ezen

akadályok elgördítése. Bár a mediációnak lehetnek terápiás hatásai is, alapvetően nem

célja, hogy lélektani változásokat idézzen elő a felekben (Kelly, 1983). A mediáció

Kelly szerint egy fókuszált problémamegoldási folyamat, amely keretet biztosít arra,

hogy egy irányított beszélgetés keretében a felek körüljárhassanak egy viszonylag jól

megfogható, konkrét problémát, és megegyezés születhessen közöttük. A folyamat része

lehet érzelmi katarzis is, azonban a mediátor célja elsődlegesen az, hogy segítsen a

klienseknek megfogalmazni érzelmeiken keresztül az igényeiket és szükségleteiket,

amelyek segítik a kölcsönös megértést. A mediációs folyamat eredménye lehet egy

megállapodás, de nem kizárólag a megállapodás létrejötte dönti el, hogy a mediáció

sikeres volt-e vagy sem. A mediáció sikeressége egyszerre múlik a folyamati,

pszichológiai és kimeneti faktorokon3. A mediáció folyamati szempontból akkor

sikeres, ha a mediátor módszertanilag jól megválasztott eszközökkel halad, ha a felek

képessé válnak meghallani a másik igényeit, és saját szükségleteiket is képesek

megértetni a másikkal. A mediáció pszichológiai szempontból akkor sikeres, ha a

folyamat alatt a felek nem sérülnek, és kapcsolatuk nem romlik tovább. A mediáció

kimeneti szempontból nem feltétlenül egy megállapodás létrejöttétől sikeres, hanem

akkor is, ha a felek kimozdulnak pozíciójukból és bejárnak valamiféle utat, amelynek

köszönhetően nem csak a konfliktus dinamikája változik meg, de az egymás illetve a

probléma iránti viszonyulásuk is. Elképzelhető, hogy egy konfliktust nem lehet

3 Kertész, Tibor: Mediáció a gyakorlatban. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010. (52-53.o.)

8

véglegesen megoldani, viszont ha a felek megértik egymás érzelmeit, motivációt és

szándékait, az indulatok csökkenhetnek, és megszűnhet a tehetetlenség érzése.

A pszichoterápia során a problémák gyökerét igyekeznek megkeresni, míg a mediáció a

problémák által generált konfliktusok kezelésében nyújt segítséget. A párkapcsolati

mediáció ezek alapján fokális problémák kezelésében nyújthat segítséget, ezért

leginkább olyan esetekben javasolt, amikor a felek kommunikációs elakadásokkal

küzdenek.

3. A párkapcsolati mediáció és a pszichoterápia (párterápia) különbségei

A Mediate.com, az államokbeli mediátorok szakmai honlapja különválasztja a

párkapcsolati konfliktusokat, aszerint, hogy a felek együtt kívánják-e folytatni életüket

vagy külön. Amennyiben együtt kívánnak maradni a felek, házassági mediációról

beszélünk, ha pedig be szeretnék fejezni a kapcsolatot, válási mediációról. Bár az

elnevezések a párkapcsolat intézményesített formájára utalnak, természetesen nem

házaspárok is igénybe vehetik a mediációt. A válási mediáció az Egyesült Államokban

az 1970-es évek óta létezik, maga a házassági mediáció elnevezés pedig 1997 óta – ez

utóbbi John Fiske nevéhez fűződik, ötlete azonban már több mediátorban felmerült az

általuk vezetett válási mediációk során. A kliensek maguk fogalmazták meg, hogy ha

előbb tisztában lettek volna a konfliktuskezelési eszközökkel, amelyet mediációs

folyamat során kaptak, talán ma nem tartana itt a kapcsolatuk. Ennek hatására gondolta

úgy több szakmabeli is, hogy nem csak akkor érdemes mediációba menni, amikor egy

pár külön akar válni, hanem akkor is, ha együtt szeretné folytatni, de nincs hatékony

kommunikációs eszköz a felek kezében (Fiske et al 2009)4.

Fiske és szerzőtársai szerint, az Egyesült Államokban a házassági mediáció térnyerése

annak is köszönhető, hogy a párok nem érzik azt, hogy patologizálnák a helyzetet, mert

a mediáció megnevezést kevésbé érzik „súlyosnak”, mint a terápiát (csak lassan kezd

túlhaladottá válni az a nézet, hogy terápiára a beteg embereknek van szüksége).

A házassági mediáció során először a felek megfogalmazzák elkötelezettségüket a

kapcsolat iránt, hogy az általuk meghatározott célnak megfelelően folytatódjon az ülés.

4 Boardman, Susan K; Fiske, John; Israel, Laurie; Neumann, Ken: Marital Mediation: An Emerging Area

of Practice. 2009 http://www.mediate.com/mobile/article.cfm?id=4906 (megtekintés dátuma: 2013. 07.

23.)

9

Nincs egy meghatározott vagy követendő párkapcsolati mediációs iskola, az eljárások

és az eszközök a mediátor képzettségének és gyakorlatának megfelelően változnak. Az

írásos megállapodás sem feltétele a sikeres mediációnak, ez esetenként és a felek

igényei szerint változik. Vannak, akik számára a megállapodás referenciát jelent, amely

emlékeztetőül szolgál, de vannak olyanok is, akik csupán kapcsolatuk működését

szeretnék jobban érteni, és a mediációs folyamat során kapott segítség elegendőnek

bizonyul megállapodás nélkül is. Azonban vannak közös pontok, amelyekben a cikkírók

iskolától és gyakorlattól függetlenül megegyeznek:

- A mediátor szerepe szerint egy pártatlan, semleges segítő, aki meghallgatja a feleket és

segít abban, hogy egymással jobban tudjanak kommunikálni.

- A mediátor lehetőséget biztosít mindkét félnek, hogy elmondhassa problémáit,

megfigyeli kommunikációs stílusukat, azonosítja a központi témákat.

- Kommunikációs eszközöket ad a kliensek kezébe, ugyanis a párkapcsolati

konfliktusok nagy hányada kommunikációs problémákra vezethető vissza. A mediátor

pártatlan és semleges pozíciójából korrekt visszajelzést képes adni az elakadásokról,

valamint képessé teheti a feleket arra, hogy megértsék: mindegyikőjüknek megvan a

maga valósága, a maga igaza.

Fiske és szerzőtársainak cikke Deutsh azon gondolatát idézi, mely szerint nehezebb

megoldani egy félelemből fakadó konfliktust, mint egy vágyból fakadót, ezért a

mediáció célja, hogy olyan kommunikációs eszközöket adjon a feleknek, amelyek

segítségével félelem nélkül nézhetnek szembe jövőbeli konfliktusaikkal.

A konszenzus vagy megállapodás a felek igényei szerint lehet írott vagy szóbeli. A

mediátor a megállapodás elérése érdekében a felek figyelmét a kapcsolat jövőjére

irányítja, vagyis a felek a megállapodás elemeit aszerint választhatják meg, hogy mit

várnak kapcsolatuktól holnap, egy hónap vagy egy év múlva.

A cikk szerint a házassági, a válási mediáció és a pszichológus vezette párterápia

egymást kiegészítő tudományágak, ugyanakkor céljukban és időtartamukban

különbözők. A mediáció, mivel konkrét problémákkal foglalkozik, rövidebb ideig tart,

mint egy pszichoterápia. A szerzők emellett kiemelik, hogy bár a mediációnak nincs

terápiás célja, mégis terápiás eredménnyel járhat, hiszen a mediáció célja a

viselkedésbeli változás, amely belső, hozzáállásbeli változásokat idézhet elő. Az

Egyesült Államokban előfordul, hogy a párkapcsolati mediáció kiegészíti a

pszichoterápiát. Magyarországon ez nem elterjedt gyakorlat. Pszichológusokkal

folytatott (informális) beszélgetéseim során a szakemberek kifejtették, hogy nem

10

találkoztak még olyan esetekkel, ahol indokolt lett volna a pszichoterápia és a mediáció

egyidejű alkalmazása, de nem zárkóztak el ennek lehetőségétől.

A pszichoterápia és a mediáció közti különbségek taglalása során a szerzők

beszámolnak olyan sikeres esetekről, amelyekben a pár úgy került mediációba, hogy

előtte hosszú hónapokig jártak pszichoterápiába eredménytelenül. Természetesen ez

közel sem azt jelenti, hogy a mediáció összességében sikeresebb, mint a pszichoterápia,

inkább az látszik valószínűnek, hogy olyan esetekben célravezetőbb lehet a mediáció,

ahol a párok kifejezetten kommunikációs nehézségekkel küszködtek. Kommunikációs

nehézségeknek nevezhetjük, ha a felek nem tudják, vagy rosszul fogalmazzák meg

igényeiket, szükségleteiket, illetve ha a felek kommunikációja beszűkült, és

meghatározott szerepek, forgatókönyvek szerint zajlanak az interakciók. A folyamat

sikerét a felek hozzáállása és elkötelezettsége is nagyban befolyásolja, valamint a cikk

elején említett gondolat szintén, mely szerint a „terápia” fogalmához negatív

konnotációk kapcsolódnak, a mediáció fogalmához pedig nem. Ennek megfelelően

előfordulhat, hogy némely párok könnyebben, kevesebb félelemmel köteleződnek el a

mediáció mellett, pusztán érzelmi okokból.

A párkapcsolati mediáció tehát nem alá- vagy fölérendeltségi viszonyban áll a

pszichoterápiával; céljuk és fókuszuk különböző. Azonban a (párkapcsolati) mediáció

kétségtelen előnye, hogy a felek alakítják a folyamatot, amely egyfajta kontrollélményt

biztosít számukra. Ezáltal hamarabb elköteleződnek a folyamat iránt, hiszen azt érzik,

igényeiknek megfelelően alakítható, és a célkitűzés is az ő hatáskörükbe tartozik.

Az Egyesült Államokban már az 1980-as évek óta léteznek kifejezetten válási mediátori

képzések, és 2010-ben elkezdték a házassági (párkapcsolati) mediátori tréningeket is.

Magyarországon erre még nincs bevett gyakorlat, válási és házassági mediációt

végezhet bárki, aki valamilyen mediációs képzésen sikeresen részt vett.

4. Pszichológiai fogalmak és elméletek a mediációban

A mediáció használja a pszichológia egyes fogalmait és elméleteit, de nem terápiás

céllal, hanem hogy segítségükkel bizonyos elakadásokra választ kaphasson.

A mediációhoz hasonlóan a pszichoterápia is foglalkozik a konfliktuskezeléssel, habár

ez utóbbi az önismeret szerves részeként, tehát beleérti a személyen belüli

11

konfliktusokat is. A személyen belüli konfliktusokkal a mediáció csak azokban az

esetekben foglalkozik, ha az a felek közti konfliktus kikerülhetetlen része.

Általánosságban elmondható, hogy mind a mediációs, mind a terápiás folyamat segít

felismerni a konfliktuskezelési mintákat, és igyekszik rávilágítani azon pontokra, ahol

megfordítható a helyzet.

Kertész Tibor az érzelmi intelligencia, az asszertivitás és a tranzakcióanalízis fogalmait

tartja fontosnak megemlíteni a pszichológia tudományából a mediációra vonatkoztatva

(Kertész 2010, 183-195.o.), amely fogalmakat a párkapcsolati konfliktusok tekintetében

vizsgálok meg.

Érzelmi intelligencia

A mediáció, főleg a párkapcsolati mediáció során érzelmekkel dolgozik a mediátor,

tehát fel kell ismernie a felek érzelmeit, és reagálni is kell azokra. Az érzelmeit nem

mindenki képes egyformán kommunikálni: jellemzően a nők verbálisabbak,

könnyebben beszélnek érzelmeikről, ellentétben a férfiakkal, akiket többnyire arra

szocializáltak, hogy az érzelmek kimutatása nőies. A mediátor feladata, hogy képessé

tegye mindkét felet érzelmei megfogalmazására, és a másik fél érzéseinek megértésére,

elfogadására. Emellett a mediátornak nem csak a felek, de saját érzelmeit is fel kell

ismernie a konfliktuskezelési folyamat során, hogy megakadályozza az érzelmi

bevonódást vagy állásfoglalást a történetben.

Az érzelmi intelligencia fogalmát és elméletét Daniel Goleman alkotta meg 1997-ben.

Azóta az elmélet nagy népszerűséggel bír, bár definíciója és elemei sokat változtak az

évek során. A Goleman-féle elmélet helyett Mayer és Salovey leginkább elfogadott

elméletét mutatom be röviden, a mediátor munkájának fontossága szempontjából, Kádár

Annamária összefoglalója alapján5.

Az érzelmi intelligencia, képességalapú meghatározása szerint, olyan képességek

gyűjtőfogalma, amely azt mutatja, mennyire képes egy egyén a saját és mások érzelmeit

felismerni, kifejezni, kezelni és irányítani és elkülöníteni a hiteles érzelmeket a

hiteltelenektől, mindezt saját fejlődése érdekében. A személyes kompetenciák közé

tartozik az éntudatosság, a magabiztosság, a függetlenség és az önmegvalósítás; a társas

5 Kádár, Annamária: Mesepszichológia. Kulcslyuk kiadó, Budapest, 2012. (187-196.o.)

12

kompetenciák közé pedig az empátia, a társas felelősségvállalás valamint a társas

kapcsolatok tartoznak.

Az éntudatossággal rendelkező egyének tudják, hogy milyen érzelmeket élnek át és

miért, valamint felelősséget vállalnak értük. Emellett felismerik érzelmeik

gondolataikra, cselekedeteikre gyakorolt hatását, ennél fogva jobban megértik és

elfogadják mások érzelmeit is. Az éntudatosság mind a mediátor, mind a felek részéről

kiemelt fontosságú. Egyrészt a mediátor azonosítja saját érzéseit a felekkel és a

konfliktussal kapcsolatban, így elkerüli, hogy személyes érzelmei, hozott gondolati

sémái befolyásolják a folyamat irányát, így figyelmét teljes mértékben a felek igényeire

tudja összpontosítani. A felek számára pedig szintén elengedhetetlen az érzelmek

felismerése és elvállalása, hiszen csak a saját és a másik érzéseinek megértésével és

elfogadásával léphetnek előrébb a folyamatban.

A magabiztosság arra vonatkozik, hogy mennyire vagyunk képesek kifejezni

érzelmeinket, nézeteinket, és megvédeni azokat, ami tulajdonképpen az asszertivitással

rokon értelmű. Egy párkapcsolatban a felek gyakran olyan szerepekbe merevednek,

amelynek kereteit nem feltétlenül saját szükségleteik határoznak meg, hanem tanult

családi mintáik és a társadalmi normarendszer. A mediátor feladata, hogy lebontsa a

rögzült kereteket, és képessé tegye a feleket valódi szükségleteik kifejezésére anélkül,

hogy a kifejezésmód bántó vagy agresszív lenne.

A függetlenség az önálló döntéshozatal képességére vonatkozik: a független személy,

bár szívesen meghallgatja mások tanácsát, a döntésnél saját tapasztalataira, érzéseire

hagyatkozik. A párkapcsolati konfliktusok során gyakran kérünk, kapunk tanácsot

családtagjainktól és barátainktól. A referenciaszemélyek véleménye nagyban

befolyásolhatja a felek viszonyulását egymáshoz és a konfliktushoz, ám nem feltétlenül

illeszkedik körülményeikhez, személyiségükhöz. A mediátor feladata egyrészt

kideríteni, hogy ténylegesen hány ember konfliktusáról beszélhetünk: van-e olyan

személy, aki a páron kívül érintett lehet, esetleg érdemes-e bevonni a folyamatba, hogy

felszínre hozva az érintett felek szerepét és szándékait, a pár független döntést

hozhasson kapcsolatukat illetően.

13

Az önmegvalósítás saját lehetőségeink felismeréséről és megvalósításáról szól,

tulajdonképpen magában foglalja a problémamegoldáshoz való konstruktív hozzáállást,

a kezdeményezőkészséget, és az elköteleződést a megoldás irányába.

A társas készségek közül az empátia mások érzelmeinek és szükségleteinek megértése,

a mások helyzetével való azonosulás képessége. Az empatikus személy nem

bagatellizálja a másik problémáját, félelmeit, nem is kívánja megoldani problémáját,

megelégszik azzal, hogy meghallgatja, és belehelyezkedik a másik nézőpontjába.

Ezáltal a másik fél odafigyelést és tiszteletet kap, ami lehetőséget nyújt akár egy

elmélyült konfliktusban is egy őszintébb kommunikációra. Az empátia eszköz a

másokkal szembeni indulataink kezelésére, hiszen ha megértjük a másik motivációit,

értékelni tudjuk a másik sokszínűségét, az eredetileg irányába táplált indulat csökken. A

mediátor munkájához elengedhetetlen a nagyfokú empátia. Ennek segítségével átérzi a

felek helyzetét, anélkül, hogy érzelmileg bevonódna, és felismeri, hogy a felek hol

tartanak a mediációs folyamatban, hogy megfelelő eszközökkel képessé tudja őket tenni

saját szükségleteik megfogalmazására, és a másik szükségleteinek meghallgatására:

empátiát generál a felekben.

A társas felelősségtudattal rendelkező egyének könnyen alkalmazkodnak,

lelkiismeretesek és megbízhatók. A mediátorra vetítve ez azt jelenti, hogy képes

alkalmazkodni a felek igényeihez, nem bevett forgatókönyv szerint jár el, nem

megoldani akarja az ügyet, hanem felismeri, mely eszközökkel segítheti a felek

hatékonyabb kommunikációját.

A társas készségek közé tartozik még a stresszkezelés képessége (amely magában

foglalja a stressztűrést és az impulzivitáskontrollt), a rugalmasság, az együttműködés és

a problémamegoldás képessége, valamint az általános hangulat – vagyis hogy

alapvetően hogyan viszonyulunk a világhoz (Kádár 2012).

A társas készségekkel a mediátor tudatosan dolgozik, emellett a feleket is próbálja ebbe

az irányba orientálni. Amíg ezek a mediációs folyamat során a felek előtt rejtve

maradnak, addig a mediátornak tudatosan kell dolgoznia azon, hogy ő maga jól

használja ezen képességeket, és eszközt adjon a felek kezébe, hogy ők is tudják

használni azokat.

14

Asszertivitás

Az asszertivitás, vagyis a pozitív önérvényesítés során az egyén képes kifejezni érzéseit

és gondolatait, úgy, hogy közben tekintettel van a másik fél szempontjaira is. A

párkapcsolatok sajátossága, hogy sokszor az éveken át húzódó konfliktusok

következményeként a felek szerepekbe merevednek, pozíciókat vesznek fel, amelyekből

nehezen kimozdíthatók. A mediátornak képessé kell tennie a feleket arra, hogy

kimozduljanak pozícióikból, és a megszokott, megjósolható kimenetelű játszmák helyett

valódi kommunikációt folytassanak. A hatékony kommunikáció alapja az asszertív

magatartás, vagyis, hogy a felek passzivitás, a tanult tehetetlenség vagy éppen a másik

véglet, az agresszió helyett egymás felé fordulva határozottan meg tudják fogalmazni

érzéseiket és szándékaikat, és a másik hibáztatása helyett a probléma megértésére

törekednek.

Tranzakcióanalízis

A sokak által ismert, Eric Berne nevéhez fűződő tranzakcióanalízis, a társas

érintkezések során a különböző én-állapotokból küldött üzenetek azonosítására szolgál.

A társas érintkezések alapja a tranzakció, amely „simogatások” cseréje – simogatás alatt

pedig minden olyan megnyilvánulás értendő, amellyel valamilyen formában a másik

jelenlétét nyugtázzuk6.

Berne szerint három én-állapotot különböztethetünk meg, amelyek mindannyiunkban

megtalálhatók, és a kommunikációs helyzettől, illetve szereplőitől függ, melyik én-

állapotból nyilvánulunk meg. A gyermeki én-állapotot a spontaneitás, a játék, az alkotás

és az intuíció jellemzi. Szabad gyermeki én-állapotunkban felszabadultak vagyunk és

játékosak; alkalmazkodó gyermekként engedelmeskedünk a másiknak, aki jellemzően

szülői én-állapotából szól hozzánk; dacos gyermekként pedig éppen ellenállunk a másik

félnek.

A felnőtt én-állapotra az objektivitás, a józan ítélőképesség jellemző; amikor ebben az

én-állapotban vagyunk, a jelenre koncentrálunk.

A szülő a kontrollt és a felelősséget testesíti meg, megnyilvánulásai az előzetes

tapasztalatokra építkeznek. Ez az én-állapot a felelős döntéseket kívánó helyzetben

normatív funkciót lát el (a felnőtt én-állapottal együtt). Ezen én-állapoton belül

megkülönböztethetünk gondoskodó szülői illetve kontrolláló szülői én-állapotot is. Ezen

6 Berne, Eric: Emberi játszmák. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. (17-20. o.)

15

három én-állapot mindannyiunkban megtalálható, és a tranzakcióban résztvevők

hangneme illetve szóhasználata enged következni az aktuális én-állapotokra Berne,

1984, 31-37.o.).

Tranzakcióink lehetnek kiegészítők vagy keresztezettek, annak megfelelően, hogy

azonos én-állapotok között zajlik (szülő-szülő, felnőtt-felnőtt, gyermek-gyermek vagy

éppen szülő-gyermek) vagy sem (Berne, 1984, 38-40. o). A keresztezett tranzakciók

gyakran indulatból születnek, vagyis nem információcserére korlátozódnak; gyakran az

egyik fél hatalmi pozíciót szerez, és ebből a pozícióból minősíti a másik felet.

Különösen jellemzőek a keresztezett tranzakciók a régóta tartó kapcsolatokban, ahol a

felek hajlamosan szerepeket felvenni, bírálni a másikat vagy éppen behódolni neki.

Ezeket a keresztezett tranzakciókat játszmáknak nevezzük, ahol a felszíni üzeneten

kívül a beszélő egy rejtett, pszichológiai üzenetet is küld a másiknak. A játszmák

felismerésének különösen nagy szerepe van a párkapcsolati konfliktusokban, hiszen

feltehetőleg sokkal régebb óta húzódnak, mintsem a mediátornak lett volna alkalma

bekapcsolódni, ezért fontos, hogy észrevegye és beazonosítsa a megmerevedett

szerepeket és pozíciókat, amelyekből a felek megnyilvánulnak. A rejtett tranzakciók,

vagyis hogy a felek két szinten küldenek egymásnak üzenetet, a párkapcsolati

konfliktusokra különösen jellemzőek. Minél előbb ismeri fel a mediátor a felek által

felvett szerepeket, annál hamarabb érti meg személyes motivációikat, konfliktuskezelési

módszereiket, és adódik lehetősége új eszközöket kínálni a felek számára.

Sorskönyvanalízis

Berne a tranzackióanalízis elméletét követően kidolgozta sorskönyv-elméletét is. Ezen

elmélet szerint a játszma egy komplex tranzakciós készlet része, amelyet sorskönyvként

nevezett el. A sorskönyv, Berne szerint, az ismétlési kényszer eredménye. Az ismétlési

kényszer az emberek azon késztetésére vonatkozik, mely szerint hajlamosak arra, hogy

rendszeresen megismételjenek boldogtalan, a gyermekkorban megtörtént eseményeket.

Berne úgy vélte, hogy a sorskönyvanalízis feladata az, hogy felszabadítsa az embereket

ezen események ismétlési kényszere alól, hogy egy új, általuk választott úton

indulhassanak tovább7. A sorskönyv tágabban értelmezhető a családi norma- és

szereprendszer tudatos szelektálás nélküli beépítéseként az egyén saját

normarendszerébe. Az ember egy idő után az ismétlődéseket törvényszerűségként

7 Berne, Eric: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 1997. (77-104. o.)

16

kezeli, és a kapott elemeket megkérdőjelezhetetlen axiómákként beépítheti életébe. Az

ismétlődések jelentőségéről a mediációban a kulturális különbségekkel foglalkozó

fejezetben foglalkozom részletesen. Mivel a kulturális és normarendszerbeli

különbségek értékalapú konfliktusként megjelenhetnek egy párkapcsolat során, ezért

kezelésük elengedhetetlen. Az értékalapú konfliktus kezelésére szolgálhatnak a narratív

iskola módszerei, amelyre a 6. fejezetben térek ki részleteiben.

A pszichológiai fogalmak kapcsán, az érzelmi intelligencia, az asszertivitás és a

tranzakcióanalízis mellett, fontosnak tartom megemlíteni az önismeretet is. Bár nem

feltétele a mediáció gyakorlásának a pszichológiai végzettség, a fentebb említett

elméletek és fogalmak önismereti munka által épülnek be a mediátor munkájába –

hiszen azt tudjuk hitelesen képviselni, amely a saját személyiségünk, értékrendünk,

tapasztalatunk része is. Az élettapasztalat, valamint a tudatos személyiségfejlesztés

előfeltétele annak, hogy a mediátor időben felismerje és kezelni tudja a

konfliktushelyzeteket, érzelmeket, motivációkat, és valóban pártatlan és semleges

segítője lehessen a feleknek.

5. A párkapcsolati konfliktus sajátosságai

A közvetlen társas környezetben előforduló konfliktus sajátja, hogy feltehetőleg régóta

húzódik, és a felek mélyen érintettek benne, ezért nem tudnak veszteség nélkül kiszállni

a kapcsolatból. A párkapcsolati konfliktus velejárója egy sajátos férfi-női dinamika,

amelyet nagyban befolyásolnak a felek eltérő szerep- és konfliktuskezelési mintái. Ezen

minták felismerése és tudatosítása segít a konfliktus feloldásában és a felek

kapcsolatának javításában.

Gyakran előfordul, hogy a mediációban nincs jelen a konfliktus összes érintettje. A

közvetlen társas környezetben előforduló konfliktusoknak ugyanis lehetnek látens

szereplői, akik a konfliktus „főszereplőinek” életében referenciaszemélynek számítanak,

vagy fontos szerepet töltenek be életükben, úgymint szülők, gyermekek, szomszédok,

közeli barátok. A mediátornak minden esetben meg kell bizonyosodnia arról, hogy a

konfliktus összes érintettjéről tudomást szerez, mert a látens résztvevők

17

megnehezíthetik a folyamatot, és gátolhatják a megállapodás létrejöttét illetve annak

betartását.

A párkapcsolati konfliktussal mediációba érkező felek nem feltétlenül tudják

megfogalmazni, hogy együtt kívánják-e folytatni életüket vagy sem. Azonban a

mediáció módszertana mindkét esetben hasonló lesz. A mediátornak meg kell

állapítania, hogy milyen típusú konfliktusról van szó (ez általában nem egy tiszta típust

jelent), hogy a konfliktus mely szakaszában tart, fel kell deríteni a konfliktus összes

szereplőjét, feltérképezni a felek érzelmi szükségleteit, és felállítani a témák fontossági

sorrendjét. Az egyetlen különbség a mediációban tárgyalt témák között van: a válási

mediáció során minden bizonnyal szó esik a vagyonmegosztásról és a

gyermekelhelyezésről, a jövőbeli kapcsolattartás formájáról, míg azon tárgyalásoknál,

ahol a pár együtt szeretne maradni, ezek a témák kimaradnak, és nagyobb hangsúly

kerül a közös élményekre, értékekre, és az együttélés új szabályaira, amelyeket a

feleknek kell kialakítaniuk.

Jellemző témák

Bármi is legyen a mediáció kimenete (együttélés vagy különválás), a felek többnyire az

ülések után is kapcsolatban maradnak egymással, tehát a kapcsolat minőségén nagy

hangsúly lesz. A felek jellemző érzelmi szükségletei a figyelem, a tisztelet, a

megbecsülés, a megértés, az elismerés, jellemző témák pedig a minőségi együtt töltött

idő, a kapcsolatban vállalt szerepek – hozott családi minták és saját minták alapján – a

munkamegosztás és a döntéshozatal, gyermek megléte esetén a nevelési elvek, és a

család többi tagjával való kapcsolattartás (nagyszülők, stb.).

Bár a szeretetnyelv-elmélet nem csak hogy közismertté, de lassan már banálissá is vált,

valóban nem elhanyagolható, hogy konfliktust generálhat egy párkapcsolatban, ha nem

tisztázzák a felek, mit értenek figyelem, szeretet, megbecsülés, tisztelet és minőségi

együtt töltött idő alatt. Két ember fogalomrendszere hasonló értékrend esetén is eltérhet

egymástól, és ha nem sikerül közös fogalmi rendszert kialakítani, az visszatérő

konfliktusokat szülhet.

18

A párkapcsolati konfliktus típusai

A konfliktus típusát tekintve alapvetően kapcsolati konfliktusról beszélhetünk, de

általában nem egy, jól elkülöníthető konfliktustípussal dolgozunk.

Jellemző, hogy a felek közti kommunikáció megromlott vagy beszűkült, negatív

érzésekkel viseltetnek egymás iránt, sztereotip módon gondolkodnak egymásról –

hajlamosak azt hinni, hogy a régmúltba nyúló ismeretség okán már mindent tudnak

egymásról. Ebből fakadóan információs konfliktus is része lehet az alapproblémának.

A felek, felhalmozódott sérelmeik miatt, gyakran helyettesítik az intimitást játszmákkal,

és ezen játszmáik jól meghatározott szerepekben, megjósolható kimenettel zajlanak. A

játszmákat erősíti, hogy egy párkapcsolatba kész szerepmintákkal, gondolkodási

sémákkal és értékrendszerrel érkezünk. Az értékrendek eltéréséből fakadóan a

párkapcsolati konfliktus gyakran lehet értékalapú is. A kulturális különbségekről külön

alfejezetben ejtek szót.

Amennyiben a felek komplementer szerepekbe merevednek, és alá-fölérendeltségi

viszony alakul ki köztük, előfordulhat, hogy a konfliktus strukturális jelleget is ölt. Ha

az egyik félnek hatalma van a másik felett anyagi vagy lelki szempontból, hatalmával

visszaélhet a másik rovására. Például ha az egyik fél biztosítja a család jövedelmét,

előfordulhat, hogy olyan domináns szerepet vesz fel, amellyel önmagát tekinti egyedüli

döntéshozónak. A párkapcsolati konfliktusoknak természetesen szükségleti illetve

érdekalapú vonatkozásai is vannak, de mint fentebb említettem, a konfliktustípusok nem

elvágólagosak, hanem gyakran egymás mellett vannak jelen.

A bizalmi légkör kialakításának fontossága

Mivel a párkapcsolati konfliktusok életünk legbelső szegmenseibe engednek

betekintést, ezért különösen fontos, hogy a mediációs folyamat elején valódi bizalmi

légkör alakuljon ki, először a mediátor és a felek között, majd a felek között is. A

bizalom nem csak a nyílt, őszinte kommunikáció miatt fontos, hanem a felek folyamat

iránti elkötelezettségét is nagymértékben segíti.

A mediátor a folyamat elején sokat segíthet, ha röviden, de érthetően elmagyarázza a

feleknek, mire számíthatnak, emellett érezteti velük, hogy aktív résztvevői és formálói a

folyamatnak. A bevezető során ezért fontos kiemelni a következőket:

- a mediátor nem formál véleményt vagy ítéletet, a felek közti kommunikációt segíti elő

- mindkét félnek lesz elég ideje elmondani a saját történetét, nézőpontját

19

- bármikor felállhatnak, ha úgy érzik, a folyamat nem az ő érdeküket szolgálja

- a folyamat egészére titoktartás vonatkozik.

Kulturális különbségek

Kulturális normáknak nem csak nemzeti, vallási vagy etnikai csoport normáit

nevezhetjük, hanem John Winslade és Gerald Monk szerint minden olyan viselkedési

vagy viszonyulási mintát, amely ismétlődik8. Ennek megfelelően minden közösség,

minden család saját normarendszerrel bír. A kulturális különbségek befolyásolhatják a

férfi-női szerepekről alkotott képet és elvárásokat, a gyermeknevelési elvek közti

különbséget, a család szerepét a kapcsolatban, az időtöltés fajtáit, a felek érzelmi

szükségleteit, a figyelem és a szeretet megnyilvánulásait. Amennyiben a felek erőteljes

kulturális különbségekkel rendelkeznek, akkor a konfliktus értékalapú lesz, amely

nehezen feloldható, hiszen a hozott mintákat, szerepeket, gondolkodásmódot nehéz

megváltoztatni. A mediáció során olyan externalizáló beszélgetésekre van szükség, ahol

a felek felismerik és kimondják ezen különbségeiket, hogy aztán továbbléphessenek

annak irányába, hogy tudnak-e, kívánnak-e ezeken változtatni a kapcsolat javításának

érdekében.

A kulturális különbségek felismeréséről és elemeire bontásáról a 6. fejezetben beszélek

részletesen, példával illusztrálva.

6. A párkapcsolati mediáció lehetséges megközelítései

Kertész Tibor négy mediációs iskolát különböztet meg a mediáció célja és a mediátor

szerepe szerint (Kertész 2010, 97-113. o.).

Az evaluatív mediációban a mediátor a konfliktus területének szakértőjeként jelenik

meg, vagyis véleményt formál és tanácsot ad, rávilágít a felek érveinek erősségeire és

gyengeségeire. Jellemző és domináns eszköze a különtárgyalás. Ez a megközelítés

szakmai konfliktusokban (orvosi műhibaper, szellemi tulajdonjog kérdése, stb.)

helytálló lehet, amelyekben az érzelmeknek kevés szerepe van, azonban a párkapcsolati

konfliktusoknál kevésbé lesz sikeres.

8Winslade, John-Monk, Gerald: Narrative Mediation: A New Approach to Conflict Resolution. Jossey-

Bass, San Francisco, 2000. (12. o.)

20

A facilitatív mediáció célja, hogy a felek a lehető leggyorsabban, önállóan jussanak

döntésre. A mediátor pártatlanul vezeti az ülést, mederben tartja a felek

kommunikációját. Bár a felek önállóságán és a mediátor pártatlanságán nagyobb

hangsúly van, mint az evaluatív megközelítésnél, a fókusz mégis a megállapodáson van,

ami Kertész szerint nyomást gyakorol a felekre, és felderítetlen maradhatnak bizonyos

okok és szándékok.

A narratív és a transzformatív iskolákkal, relevanciájuk miatt, részletesen foglalkozom

az alábbiakban.

Transzformatív megközelítés

A transzformatív megközelítés, a narratívhoz hasonlóan, a felek egymásról és a

problémáról alkotott képén való változtatást tűzi ki célul, és nem a megállapodás

létrejöttén van a hangsúly. Kertész szerint a transzformatív mediáció három dinamikai

eleme az elismerés, a képessé tevés és a megértés. Ezen mediációs iskola emellett

különválasztja az érdek és a szükséglet fogalmát: a szükséglet valamely érzelemhez

kapcsolódik (tisztelet, megértés, stb.), az érdek pedig a mediáció elvárt eredményéhez

fűződik, vagyis hogy a felek megállapodást szeretnének, kapcsolati javulást, stb. A

transzformatív mediáció során a mediátor bátorítja a feleket érzelmeik kifejezésére –

ami a párkapcsolati konfliktusok során elengedhetetlen – hogy fény derülhessen a

szükségletekre. A felek negatív tartalmú üzeneteit (pl. „elegem van abból, hogy soha

nem hallgat végig”) először semlegesbe fordítja („ha jól értem, zavarja önt, hogy a

másik nem figyel önre és a szavába vág”), majd kijelentő, pozitív állításba foglalva

megfogalmazza az érzelem mögött rejlő szükségletet („ezek szerint önnek több

figyelemre lenne szüksége”). Azáltal, hogy a felek képessé válnak a másik érzéseinek és

szándékainak megértésére, kommunikációjuk javul, és lehetőségük nyílik a fogalombeli

különbségek tisztázására (pl. ki mit ért figyelem alatt), ezáltal jobban elismerik egymást.

A mediációs beszélgetés során nem csak a mediátor, de a felek számára is kiderül,

milyen társadalmi, környezeti és kulturális elemek alakítják a felek viszonyát, és ez a

felismerés segítséget nyújthat abban, hogy másik nézőpontból lássák a problémát. Itt ér

össze a narratív és a transzformatív iskola, hiszen a probléma újraértelmezése által a

felek viszonyulása nem csak a probléma, de egymás irányába is megváltozik.

21

Narratív megközelítés

A narratív mediáció elmélete és eszköztára a pszichológia narratív terápiájából

táplálkozik. Mivel ez a megközelítés bír a legnagyobb relevanciával a párkapcsolati

konfliktusok tekintetében, ezért a narratív irányzat eredetével és elméletével részletesen

foglalkozom.

A pszichológiában, a narratív megközelítés szerint, az emberek sokszor fogalmazzák

meg tapasztalataikat történetek formájában. Történeteink segítenek abban, hogy

összefüggéseiben lássuk életünk eseményeit. A személyes történetek segíthetnek a

probléma körvonalazásában, és a régi történetek újfajta megközelítésben segíthetnek

újraértelmezni a személyes valóságot, és a negatív diskurzusokat pozitívvá fordítani.

Jerome Bruner, a kognitív pszichológia irányzat neves képviselője, A gondolkodás két

formája című 1986-os tanulmányában9, kétféle gondolkodási vagy tudásmódot

különböztetett meg, amelyek segítségével másként értelmezzük a bennünket körülvevő

világot. A logikai-tudományos vagy paradigmatikus mód szerint az ember racionális

lény, a megismerés pedig az értelem segítségével történik. E szerint a megközelítés

szerint létezik objektív megismerés, és törekedni is kell rá. Ezen fajta gondolkodás célja

az általános okok rögzítése és az igazolható jelentések kialakítása, ennél fogva kerüli a

többértelműséget és az ellentmondásokat.

A narratív gondolkodási mód tartalmát ezzel szemben történetek alkotják: e szerint az

emberek történetalkotó lények, a világ megismerésének eszközei pedig a történetek.

Ennek megfelelően nem objektív tényekről beszélünk, hanem értelmezésekről,

magyarázatokból, következtetésekből és leírásokról, tehát nem az objektív megismerés

a cél, hanem hogy el tudjuk képzelni azt, ami a történetmesélővel megtörténik, és így

kerülünk közelebb a dolgok megértéséhez. A narratív gondolkodást tehát a pszichés

valóság uralja, és az emberi szándékok sokféleségével és elakadásaival foglalkozik.

A kétféle gondolkodásmód nyelvezete is különböző. A paradigmatikus

gondolkodásmód világos és körülírt referenciákkal dolgozik, ahol a szó szerinti értelem

a fontos. A narratív gondolkodásmód beszédmódja ezzel szemben gyakran használ

metaforákat és váltogatja a szempontokat. Vagyis a tudományos érvelések

tényszerűségükben meggyőzők, azonban a történetek valóságossága az

9 Bruner, Jerome: Actual Minds, Possible Worlds. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts,

1986. (11-14.o.)

22

életszerűségekben rejlik. A mediációs folyamatra levetítve ez azt jelenti, hogy a

mediátornak, sőt a feleknek sem kell feltétlenül tisztában lenniük az objektív tényekkel

ahhoz, hogy konszenzusra jussanak, elég ha megértik, a másik mit ért bizonyos

fogalmakon, hogyan értelmezte a történteket, illetve hogyan élte meg az eseményeket.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan kérdések, amelyekre ne lenne

szükség tényszerű válaszokra. Egy válási mediáció során, ahol jellemzően írásbeli

megállapodásnak kell születnie, amennyiben a vagyonmegosztást és a

gyermekfelügyeletet a mediáció keretében kívánják tisztázni a felek, a tartalmi elemek

pontos meghatározására van szükség, de ezen tények a jövőre irányuló kívánalmak

teljesülését, a kitűzött célok betartását segítik elő.

Fehér Boróka tanulmányában10

részleteiben kitér a narratív irányzat eredetére és

lényegére. A narratív terápia megjelenése a pszichológiában két családterapeuta-

szociális munkás nevéhez fűződik. Az ausztrál Michael White és az új-zélandi David

Epston módszerüket Bateson interpretációs módszeréből eredeztetik, aki szerint az

emberek életére nem vonatkoztatható az ok-okozati linearitás, vagyis nem az

események döntőek, hanem azok értelmezése környezetük és kapcsolataik tükrében. Az

események értelmezését bizonyos minták segítségével végezzük, és azon mozzanatokat,

amelyek nem illenek bele a mintába, kihagyjuk a történetből és feledésbe merülnek.

Bateson szerint a probléma voltaképpen az egyes események bevett minták szerint való

értelmezése, valamint kiemeli, hogy a problémát a szereplők közti kapcsolat tartja

életben. Ezért a probléma kibontása során figyelembe kell venni, hogy milyen

történetekbe ágyazódik – amelyek lehetnek a család saját, hagyományon vagy

értékrenden alapuló történetei – de a társadalmi diskurzusokat sem szabad figyelmen

kívül hagyni. Ez a mediátor munkájára vetítve azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a

szereplők egymáshoz és a környezetükhöz való viszonyát, valamint (férfi-női)

szerepekre vonatkozó hiedelmeiket és egyéni értékrendjüket.

A narratív irányzatot továbbvivő egyesült államokbeli pszichológusok, Freedman és

Combs, ennek megfelelően a terápia céljának nem a páciens problémájának megoldását

tartják, hanem hogy vele együtt olyan új történetet teremtsenek, amely a kívánt célokat

támogatja, és nem tartja életben a problémát.

10 Fehér, Boróka: A narratív segítő beszélgetés. In: Esély Társadalom és szociálpolitikai folyóirat. 2010/3.

szám. 66-84. o. http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_3/04feher.indd.pdf (megtekintés dátuma: 2013.

07.27.)

23

A páciens így a segítő folyamat aktív résztvevője és alakítója, és ez a felfogás nem csak

a pszichoterápiára, de a mediációs folyamatra is igaz.

A narratív mediáció alapelveit és módszereit John Winslade és Gerald Monk dolgozta ki

részletesen. A mediációs folyamat a fentebb említett elméleteknek és pszichés működési

mechanizmusoknak megfelelően nem a felek közti megállapodás elérésén és

kidolgozásán van, hanem a felek közti viszonyrendszer és az egymásról alkotott kép

megváltoztatásán. Ezen átalakulások hatására a felek nyitottabbá és empatikusabbá

válnak egymás felé, így válik lehetségessé az együttműködés.

A narratív megközelítés szerint a mediáció egyes szakaszai az elköteleződés, a történet

konstruálása és a történet újrakonstruálása (Winslade-Monk 2000). Az első szakaszban

a mediátor bizalmi légkört teremt, amelyben a felek biztonságosnak érzik, hogy

elmeséljék problémájukat, történetüket. A történet konstruálása lehetőséget ad arra,

hogy a felek elmeséljék, mit és hogyan éltek meg, és a történtek hogyan befolyásolják

kapcsolatukat. Ha a mediáció során tudatosul a felekben, hogy az egyes történetekben

elmesélt viselkedésük hogyan hat a másik félre, lehetőségük nyílik új képet alkotni a

másikról, és megváltozhat viszonyulásuk a másik fél és a kapcsolat irányába. Ha a felek

korábban biztosnak hitt képét, hitrendszerét elemeire bontjuk, lehetővé válik egy új

történet megalkotása, amely jobban szolgálja a felek és a kapcsolat érdekeit, mint a régi

történet – ez a történet újrakonstruálásának szakasza. Ezen gondolatmenet kapcsolódik a

2. fejezetben említett berne-i sorskönyv-elmélethez is, hiszen az egyéni sorskönyveket,

a kényszeresen ismételt élethelyzeteket és eseményeket értelmezhetjük beragadt

történetekként is, narratív megközelítéssel pedig ezek a történetek újrakonstruálhatók

olyan módon, hogy az a felek érdekét és szükségleteit szolgálja.

A narratív megközelítés tehát azon esetekben válik a mediációs folyamat hasznára, ahol

a felek kapcsolatának javításán nagy hangsúly van – ilyen a párkapcsolati mediáció.

7. Narratív mediáció a gyakorlatban

Egy régóta húzódó konfliktusban a történeteket már jól begyakorolták a felek, hiszen

feltehetőleg többször is elmondták több embernek. A történetek valósághűsége egyrészt

nem visszakövethető, másrészt mellékes is, hiszen nem a tények számítanak, hanem

hogy a felek hogyan élték meg az eseményeket.

24

Winslade és Monk esettanulmányában (Winslade-Monk, 2000, 13-35. o.) Greg és Fiona

gyermekelhelyezési konfliktussal fordultak a mediátorhoz. Bár már egy ideje külön

élnek, mégis a korábbi párkapcsolatukban betöltött szerepük volt a meghatározó a

konfliktus során.

Mivel régóta húzódó, mély konfliktusról van szó, a mediátor különtárgyalással kezdi az

ülést. A megszakítás nélküli idő során először Fiona, majd Greg mondja el történetét.

A narratív megközelítés feltételezi, hogy minden szereplőnek megvan a maga igaza, és

a történetével, amit elmond, minden eszközt bevet a konfliktus rendezésének érdekében,

tehát a tőle telhető legjobban mondja el a történetet. A mediátor arra törekszik, hogy

minél teljesebb képet kapjon arról, hogyan élik meg a felek a konfliktust. Az időkeretbe

helyezett történet lehetőséget ad a szereplőknek arra, hogy strukturáltan lássák az

eseményeket, hogy pontosabb képet kapjanak arról, hogyan változik, eszkalálódik a

konfliktus, megfigyelhetik az ismétlődő mintákat, visszatérő témákat.

A konfliktus központi témája tehát a gyermekelhelyezés. Greg azt szeretné, ha a

gyerekek nála laknának, mert szerinte Fiona életvitele nem alkalmas arra, hogy

megfelelő körülményeket biztosítson a gyerekek számára. Greg szerint Fiona

manipulatívan viselkedik, Fiona pedig úgy érzi, Greg fenyegeti őt, és lejáratja barátai

előtt.

A megszakítás nélküli idő segít megismerni, hogyan gondolkodnak a felek önmagukról,

lehetőségeikről, és milyen hiedelmek, elképzelések, stratégiák vezetik döntéseikben. A

mediátor ezen a ponton legfeljebb olyan kérdéseket tesz fel, amelyek a történet jobb

kibontását szolgálják: vagyis egyrészt a tényekre vonatkozó, információs kérdéseket (mi

történt, mikor történt, kik a konfliktus szereplői), valamint a történtek értelmezésére

irányuló kérdéseket: mit gondolnak a felek, miért történt, ami történt, illetve hogyan

hatottak rájuk az események.

A mediátor kérdései nyomán kiderült, hogy Greg saját vállalkozást épített, amellyel

ugyan jobb életkörülményeket biztosított a családjának (a gyerekek magániskolába

jártak, Fionának nem kellett dolgoznia), azonban ennek az lett a hátulütője, hogy nem

jutott idő a gyerekekre, és a család lelki terheit egyedül Fionának kellett viselnie. Greg

nyomást érzett az anyagi terhek miatt, Fiona pedig amiatt, hogy egyedül maradt a

háztartás feladataival és a gyereknevelés kérdéseivel. Greget utólag bántotta, hogy nem

tudott jobban részt venni a gyerekek életében, és később, amikor a vállalkozása

25

beindult, több időt szeretett volna tölteni a családjával, ám addigra Fionával már

megromlott a viszonyuk, és Fiona kezdeményezésére különváltak. A gyerekek Fionával

maradtak, és bár Greg ki akarta venni a részét a gyerekek neveléséből, ennek alapjairól

nem tudtak megegyezni.

Fionának, a gyerekek életkorának előrehaladtával, több ideje és igénye lett arra, hogy

eljárjon otthonról, amit Greg rossz szemmel nézett, vallásossága miatt ezt helytelennek

ítélte meg. Úgy gondolta, Fiona a gyerekektől veszi el az időt, ezért Greg nyilvánosan

megjegyzéseket tett Fiona rossz nevelésére, Fiona pedig defenzíven (Greg szerint

manipulatívan) kezdett viselkedni.

Látható, hogy annyira belemerültek a felek egymás hibáztatásába, hogy meg sem

akarták hallani a másik oldalt.

A narratív megközelítéssel a mediátor az elmélyült konfliktust a következő stratégiákkal

igyekszik feloldani:

- Bizalmat alakít ki személye és a mediációs folyamat iránt: vázolja, mit várhatnak a

felek a folyamattól; értő figyelemmel fordul a felekhez, biztosítja őket arról, hogy

mindenki elmondhatja a maga történetét.

- Externalizáló beszélgetéssel elősegíti, hogy a problémát a felek ne a másik féllel

azonosítsák. Tisztázó kérdéseivel rávilágít a problémák felekre gyakorolt hatásaira.

Bár Fehér Boróka tanulmányában a szociális munkás narratív megközelítési

módszertanát részletezi, a következő gondolat megfontolandó lehet a mediáció

folyamatában is. A tisztázó kérdésekkel kapcsolatban Fehér javasolja, hogy azokat a

felek által említett sorrendben tegye fel a beszélgetés vezetője, mégpedig azért, mert

„a mesélő az adott gondolatmenetben felépített története által nyújtja saját

értelmezését” (Fehér 82). Miről és hogyan mesél részletesen? Hogyan értékeli az adott

eseményt, és mit szeretne, hogyan értékelje ezt a hallgatósága? A mesélő

beszédmódjának változása, stílusváltása, témaválasztása, az elbeszélés koherenciája,

zaklatottsága pedig abban segít, hogy megértsük azokat a dolgokat, melyek talán

mélyebben rejtőznek (Fehér 82). A mediációban a megértésnek nem terápiás funkciója

van, csupán arra szolgál, hogy rávilágítson a felek gondolkodási mintáira.

- A domináns történeteket a mediátor elemeire bontja, hogy a felek olyan közös

pontokra, közös fogalmi meghatározásokra jussanak, amelyek által közös megoldás

felé terelődhet a szó.

26

- A felek megváltozott viszonyulásával lehetőség nyílik olyan új történetek

konstruálására, amelyek jobban szolgálják a felek és a kapcsolat érdekeit.

Az externalizáló beszélgetés és a domináns történetek elemeire bontása

Greg

Greg történetében az árulás, a bizalomvesztés és az elhanyagoltság érzése voltak a

visszatérő témák a Fionával való viszonya kapcsán. A mediátor igyekezett a nevén

nevezni ezeket az érzéseket, hogy Greg ne Fionával azonosítsa a problémát, ezért

kérdéseiben is úgy fogalmazott, hogy „a Fionával való nehézségek során, ha jól értem,

ön gyakran érzett árulást, bizalomvesztést és elhanyagoltságot”(Winslade-Monk 2000,

20. o.). (A főnevesítés az externalizálás egyik eszköze, ami a magyar nyelvben néha

kicsit nehézkes.)

A mediátor igyekezett nyomon követni a történetben a konfliktus eszkalálódását, ezért

arra volt kíváncsi, Greg mikor észlelte először a konfliktust.

Ezek után a mediátor arra kérdezett rá, hogyan befolyásolja Greg életét a konfliktus.

Kiderült, hogy Greg keveset alszik, és egészségügyi problémákkal küzd, amelyeket

azonban eddig nem kapcsolt össze a stresszel. A konfliktusban a szülők harca

nyilvánvalóan érintette a gyerekeket is, ezért a mediátor az ő hogylétükre is kitért.

Kiderült, hogy a gyerekek osztályzatai leromlottak, és a legnagyobb lányt az

osztályfőnöke depresszívként írta le. Miután Greg számára nyilvánvalóvá vált, milyen

árat követelt a konfliktus, a mediátor feltette a kérdést, kíván-e tenni valamit azért, hogy

megváltozzon a helyzet. Greg igenlő válasza után eljött az idő, hogy újrakonstruálják

Greg történetét.

Fiona

A Fionával történt első beszélgetés során kiderült, hogy Fiona egyedül érezte magát a

házasságban, mert Greg sokszor későn és kimerülten ért haza. Fiona elmondása szerint

Greg érdeklődött a gyerekek iránt, azonban kevés ideje jutott a családra, mert elsődleges

feladatának a család anyagi biztonságának megteremtését tartotta.

A narratív mediáció egyik előfeltevése Winslade és Monk szerint, hogy a konfliktusok

gyakran gyökereznek értékrendbeli különbségekben. Egy párkapcsolati konfliktusra

különösen igaz ez, hiszen a felek egymáshoz való viszonyulásában nagy hangsúly van

27

az otthonról hozott családi mintákban, amelyek ha észrevétlenül is, de sokszor

irányíthatják a helyzeteket. Ezen búvópatakok feltérképezése szintén része lehet a

mediációs folyamatnak, azonban nem terápiás jelleggel, inkább csak a felismerés

szintjén, hogy a felek lássák, milyen mértékben alakítják hozzáállásukat a hozott

minták.

A kulturális normák a kapcsolati viszonyulásokban különböző viszonyulási mintákban

képeződnek le. Fiona olyan családban nőtt fel, ahol a feleség a háztartás és a család lelki

jólétének egyedüli felelőse, a családban a döntéshozó szerep a férfié, akitől azonban

segítséget nem várhat azokon a területeken, amelyek a feleség hatáskörébe tartoznak. A

szerepekhez tartozó feladatok és az egyedüli felelősség felőrölték Fionát, de mindezt

csak a mediáció során, a mediátor célirányos kérdései hatására tudta megfogalmazni. A

mediátor Fionához intézett kérdései arra vonatkoztak, hogy melyek az elfogadott

viselkedésminták Fiona számára (a feleség anya és házvezetőnő, a férfi a döntéshozó),

illetve a visszaemlékezésekből kiderült, hogy szüleinél is ez volt az elfogadott

viselkedés. Narratív megközelítéssel feltérképezhetők és lebonthatók ezek a kulturális

korlátok, így a feleknek lehetőségük adódik új szempontból is megközelíteni a

problémát.

Ugyanakkor Winslade és Monk szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a

mediátor is egy adott kulturális háttérrel rendelkezik, amely keretet szab

gondolkodásának, ezért fontos tudatosítania a saját mintáit, hogy ne azok szabják meg a

mediáció menetét.

Miután sikerült elemeire bontani Fiona domináns történeteit (bűntudat a tönkrement

házasság miatt, amelyből végül ő lépett ki; a szülői minták továbbvitele a saját

házasságába; a bűntudat miatti kimondatlan harag Greg iránt), Fiona elmondása szerint

tisztább képet kapott arról, hogy milyen hozott minták formálták a konfliktust, és

milyen árat fizetett ezért: ellentétes érzelmei miatt ellentétes üzenetek jellemezték

kommunikációját Greg felé, aki érthetően ezért lett haragos.

Greg domináns történetének elemeire bontása után (a férfi az eltartó és a döntéshozó; a

nő, aki elhagyja férjét, elárulja a családját) a mediátor kérdései szintén a tanulságokra

terelték a szót, vagyis hogy milyen ára volt a konfliktusnak. Greg elismerte, hogy

stressz alapú egészségügyi problémái vannak, és hogy a gyerekek életének fontos

momentumaiból maradt ki.

28

A történetek újrakonstruálása

Amikor a felek korábbi viszonyulása megváltozik a konfliktus és a másik fél irányába,

lehetőség nyílik a történetek újrakonstruálására.

A mediátor fontosnak tartotta bevonni a folyamatba a gyerekeket is, hogy ők is

elmondhassák, hogyan érinti őket szüleik konfliktusa. Ez lehetőséget nyitott arra is,

hogy Greg újraértékelje „a férfi a döntéshozó” diskurzust. A gyerekek elmondták,

milyen nehezen élik meg a konfliktust, és hogy több időt szeretnének tölteni az

apjukkal, de kevesebb feszültséggel. Különösen a legnagyobb lány látszott a

legmélyebben érintettnek: úgy gondolta, felelősséggel tartozik az apja jólétéért, de

tehetetlennek érezte magát. A konfliktus leginkább az iskolai osztályzatain és általános

kedélyállapotának romlásán mutatkozott meg, amelyet már az osztályfőnök is jelzett a

szülőknek.

A mediátor a gyerekek beszámolója után megkérte Greget, hogy foglalja össze, mit

hallott a gyerekektől. Az összefoglalás jó alkalom arra, hogy a felek újraértékeljék

pozíciójukat a konfliktusban a hallottak alapján. Greg megdöbbenéssel vette tudomásul,

milyen mértékben hat konfliktusuk a gyerekekre, és ráébredt, változtatnia kell Fionával

való kapcsolatán.

A következő, együttes ülésen a mediátor a gyerekekről való gondoskodás lehetséges

módjairól kérdezte Greget és Fionát, akik immár sokkal nyitottabbak voltak az

együttműködésre.

Érzékelhető volt tehát, hogy a felek elmozdultak korábbi pozíciójukból, és lehetővé vált

egy tartós, érdekalapú tárgyalás. A mediátor kérdései ebben a szakaszban a jövőre

fókuszálnak. Fontos, hogy az új történet részleteiben kidolgozott legyen, hogy a felek a

magukénak érezzék, így csökkenthető a visszalépés lehetősége az eredeti felálláshoz.

Greg a gyerekek nézőpontjának meghallása után hajlandóvá vált feladni patriarchális

nézeteit, és nyitottan hallgatta Fiona javaslatát. Fiona pedig nyíltan kezdett el

kommunikálni, és hajlandó volt bevonni Greget az egyik gyerek szülinapi bulijának

megszervezésébe.

Elérkezett az idő, hogy a felek képesek legyenek megfogalmazni a tanulságokat, és

hogy összegyűjtsék, milyen stratégiákat tanultak a jövőbeli konfliktusok megoldásához.

Greg és Fiona megfogalmazták, hogy a jelenlegi szülői viszonyuk más, mint az egykori

házassági viszony, de nagyon fontos, hogy együtt tudjanak dönteni a fontos

kérdésekben. Greg elfogadta, hogy Fionánál maradjanak a gyerekek, de több részt vállal

29

a mindennapi feladatokból, és a gyerekek egész hétvégéket tölthetnek az apjuknál.

Gregnek fontos volt, hogy a gyerekekkel együtt járhasson templomba, amelyet Fiona

támogatott.

A mediátor ezek után feltette a kérdést, hogy milyen volt a kapcsolatuk a mediáció előtt,

és hogyan változott a folyamat során, így a felek tudatosíthatták magukban a

bekövetkezett változást. Mindketten örömüket fejezték ki a könnyebb együttműködés

felett, példákkal illusztrálták a változást, vagyis kölcsönösen elismerték egymást.

Amikor a felek felidéznek egy közös „sikertörténetet” vagy egy olyan élethelyzetet,

amelyhez pozitív emlékeik fűződnek, a történetmesélés által újraélhetik ezt a pozitív

érzést, és megerősíthetik az újrakonstruált történetet.

A narratív megközelítés tehát nagyban segíthet egy párkapcsolati konfliktus során a

feleknek, hogy kilépjenek berögzült pozícióikból; hogy tudatosítsák magukban, milyen

minták, milyen történetek formálják gondolkodásukat és a másikhoz való

viszonyulásukat; hogy közös fogalmi rendszert alakíthassanak ki, amely mentén új,

közös együttműködési kereteket dolgozhatnak ki és erősíthetnek meg a mediátor

segítségével.

8. Mikor nem alkalmazható a párkapcsolati mediáció?

A 2. fejezetben leírtak szerint mediációra alkalmas minden olyan párkapcsolati

konfliktus, amely kommunikációs nehézségekből adódik, és ahol viszonylag jól

körülhatárolható, fokális probléma áll fenn. Természetesen ennek behatárolására szigorú

szabályok helyett csak irányelvek léteznek, ezért magától az egyedi esettől függ, hogy

alkalmas-e mediációra. Azonban létezik egy tényező, amely biztosan megkérdőjelezi a

mediáció lehetőségét, mégpedig az erőszak. A bántalmazó-bántalmazott szerepekbe

könnyen belemerevednek a felek, és hajlamosak azt gondolni, nem áll módjukban

változtatni a kialakult helyzeten.

A családon belüli erőszaknak számos formája létezik. Bár elsőre a legtöbben a fizikai

vagy a szexuális erőszakra asszociálnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei

30

Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálatának kiadványa11

több alfajtát

különböztet meg.

A családon belüli erőszak olyan eseteket takar, amikor valaki bántalmazással, veréssel

félemlíti partnerét, ha azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a gyereket, vagy hogy

öngyilkosságot követ el, lekicsinyli, sértegeti a partnerét vagy nevetség tárgyává teszi.

Ezen belül az erőszak alábbi fajtáit különböztethetjük meg:

- A megfélemlítés során tör-zúz, rongál, félelmet keltően, támadóan vagy

életveszélyesen viselkedik, fegyverrel rettegésben tartja partnerét.

- A lelki erőszak magában foglalja a lényeges dolgok letagadását, a partnertől való

elzárkózást, ugyanakkor a fokozott ellenőrzést, faggatózást, féltékenykedést, az

önbizalom módszeres lerombolását.

- Az elszigetelés során a partner megszabja, hova mehet és kivel találkozhat a párja, ha

korlátozza a kommunikációt partnere és családja, barátai közt, korlátozza anyagilag és

cselekvésében.

- A testi erőszak fizikai bántalmazást, illetve fegyverrel vagy egyéb eszközzel való

fenyegetést jelent.

- A szexuális erőszak során olyan szexuális tevékenységre kényszeríti az egyik fél a

másikat, amelyet az nem akar, illetve amely megalázó számára.

- A másik legalapvetőbb jogainak korlátozása, megtagadása, mozgásszabadságának,

elemi igényeinek korlátozása is a családon belüli erőszak egyik fajtája.

- A gazdasági, anyagi erőszak során az erőszaktevő nem engedi, hogy partnere

dolgozzon, hogy saját pénze legyen, és minden kiadását megkérdőjelezi.

Az egyesület kiadványa felhívja a figyelmet arra, hogy a fizikai erőszakot mindig kíséri

lelki erőszak is.

Magyarországon a mediátor nem köteles jelenteni a felek közt történt erőszakos

cselekedetet, mintegy a felekre bízva, mi az, ami belefér egy kapcsolatba.

Bár az erőszak minden esetben elítélendő, mégsem gondolom, hogy egyértelműen állást

lehetne foglalni abban a kérdésben, hogy lehet-e erőszakos cselekménybe torkolló

konfliktust mediálni. Ugyanis az erőszaktevő és az áldozat is egy-egy szerep,

amelyekből nagyon nehéz kitörni, a mediáció lehetőséget nyújthat a szerepek

11 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálata: A családon

belüli erőszak fajtái. http://www.bunmegelozes.eu/pdf/dok2.pdf (megtekintés dátuma: 2013. 07. 25.)

31

újragondolásában. A Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatánál

töltött gyakorlatom során találkoztam egy olyan párkapcsolati konfliktussal, ahol a

terheltet súlyos testi sértéssel utalták büntetőügyi mediációba, és az eset mindenképpen

tanulságos.

A mediátor transzformatív megközelítéssel dolgozott, így az esetet ebből a

megközelítésből mutatom be.

Egy kilenc éve élettársi kapcsolatban élő pár esete került büntetőügyi mediációba,

súlyos testi sértés vádjával.

A történteket a felek nagyon hasonlóképpen mondták el, látszott, hogy többször is

elmesélték már. Az ülés elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a felek elsődleges célja a

jó kapcsolat megtartása, hiszen továbbra is együtt kívánják folytatni az életüket.

Bár a felek jelezték, hogy kellemetlen számukra, hogy ismeretlenek előtt kell a

magánéletükről mesélni, mégis lassan megnyíltak. A mediátorok ismertették az ülés

menetét, és biztosították a feleket arról, hogy az elhangzottakat bizalmasan kezelik.

A megszakítás nélküli idő során kiderült, hogy a nő (Kata) a férfi (István) többszöri

kérése ellenére sem szakította meg a kapcsolatát egy olyan ismerősével (József), akit a

férfi nem kedvelt, mert ez az ismerős feltehetőleg prostitúcióba akarta belevonni a nőt.

István egy este meglátta, hogy Kata ígérete ellenére Józseffel beszélget, és haragjában

megütötte a nő lábát egy vesszővel. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügy másfél évvel később került igazságügyi mediációba. A pár együtt érkezett,

hiszen az eset óta is együtt élnek, két közös gyermekükkel.

A mediátor azon kérdésére, hogy hogyan élték meg a történteket, István elmondta, hogy

tehetetlennek érezte magát, és bántotta, hogy Kata nem hallgat rá. Kata elmondta, hogy

József a testvére régi ismerőse, ezért úgy gondolta, tud magára vigyázni, így bántotta,

hogy István nem bízik benne, nem gondolta, hogy félti őt, azt hitte, féltékeny Józsefre.

István elmondta Katának, hogy igazából a testi épségéért aggódott, és tehetetlennek

érezte magát, mindazonáltal tudja, hogy ez nem mentség az erőszakra, ezért bocsánatot

kért Katától. A bocsánatkérést Kata elfogadta, és igazat adott Istvánnak abban, hogy

József valóban veszélyt jelenthetett volna rá, hiszen azóta elfogták és börtönbüntetését

tölti.

A felek az elmondottakkal egymást kölcsönösen elismerték, és képessé váltak arra,

hogy a másik motivációit megértsék.

32

A mediátor következő kérdése arra vonatkozott, hogy mi változott az eset óta. István

elmondta, hogy hozzáállását az változtatta meg, amikor Kata feljelentést tett ellene, és

három napra eltiltották a családjától. István elmondása szerint ekkor értette meg, hogy

elveszítheti a szeretteit, és ez motiválta őt a változtatásra. Habár külső, kényszerítő

körülmény hatására döntött úgy a férfi, hogy változtat a konfliktuskezelési módszerén,

viszont belső motivációk sarkallták az új szabályok betartására, ezért lehetséges, hogy a

változás tartósnak bizonyult. A mediátorok motivációs kérdései (miért tartotta fenn a

párja kérése ellenére a kapcsolatot a konfliktusforrásként szolgáló személlyel, miért

nem bízott a párjában, miért ütötte meg) lehetőséget biztosítottak a feleknek, hogy

másfél év távlatából újra végiggondolhassák a történteket, elismerhessék felelősségüket

és levonhassák a tanulságokat. A folyamatban aktívan részt vettek, annak ellenére, hogy

az elején, tapasztalat híján, nem értették, mire szolgál pontosan a mediáció. Az ülés

előrehaladtával azonban, ahogy megértették, hogy a mediátor szerepe egy semleges és

pártatlan segítő, úgy kommunikáltak egyre nyíltabban egymással és a mediátorokkal.

A mediációban a felek által megfogalmazott cél elsődlegesen az volt, hogy a

büntetőeljárást megszüntessék a férfi ellen, és hogy olyan fenntartható feltételek szerint

éljenek együtt, amely mindkettejüknek megfelel. Mivel a konfliktus óta sok idő telt el,

és mivel a terhelt erősen motivált volt az együttműködésben, ezért viszonylag hamar sor

kerülhetett az igények és szükségletek feltárására, és a megállapodás tartalmi elemeinek

megbeszélésére. A mediátorok ezek után elérkezettnek látták az időt, hogy

rákérdezzenek, mi a történet tanulsága a felek számára. István megértette, hogy az

erőszak eltávolítja őt szeretteitől, ezért az eset óta, amikor konfliktushelyzet adódik,

István inkább kilép a helyzetből, elmegy sétálni, hogy hazaérve indulatok nélkül

folytassák a kommunikációt. Kata pedig megértette, hogy István számára nagyon

fontos, hogy megbízhasson benne, és ez akkor lehetséges, ha Kata beváltja ígéreteit.

Kata megfogadta, hogy József szabadlábra helyezését követően kizárólag a köszönésre

redukálja a kapcsolatot.

A mediáció során a bizalom, a szeretet és a problémák megbeszélésének képessége,

valamint a problémákkal való szembenézés fontossága voltak Kata szükségletei, míg

István részéről a bizalom és a biztonság merültek fel szükségletként. Míg Kata

viszonylag könnyen és pontosan meg tudta fogalmazni igényeit és szükségleteit, addig

Istvánt a mediátorok pontosító kérdésekkel segítették (pl. mit jelent önnek a bizalom?).

István számára a bizalom és a biztonság azt jelentette ugyanis, hogy ha megkéri Katát

valamire, illetve Kata megígér neki valamit, akkor azt maradéktalanul tartsa be. Kata

33

elfogadta István kérését, cserébe azt kérte, hogy fordítson még nagyobb hangsúlyt a

problémák megoldására. Ezt a témát Kata többször is említette, ami arra engedett

következtetni, hogy nem teljesen elégedett a jelenlegi helyzettel. Ezt a problémakört

azonban nem sikerült kibontani, a mediátorok nem kérdeztek rá.

A mediációs ülés lezárásaként a mediátorok összefoglalták a megbeszélteket

(bocsánatkérés és annak elfogadása, a felek szükségletei és igényei), és megkérdezték,

mi kerüljön a megállapodásba. Kata jóvátételként csupán annyit kért, hogy a jövőben a

konfliktusaikat megbeszéléssel rendezzék. István elfogadta a feltételt, a mediátorok

megírták a megállapodás szövegét, amelyet a felek elolvasás után jóváhagytak, és

láthatóan megkönnyebbülve távoztak.

A mediáció összességében sikeres volt, az igények és a szükségletek feltárásra kerültek,

és a megelégedettségi háromszög folyamati, pszichológiai és tartalmi feltételei egyaránt

teljesültek. A felek pozitív élményként élték meg, hogy a kormányhivatal hivatalos

jellege ellenére egy viszonylag oldott beszélgetésben vehettek részt, ahol valóban rájuk

voltak kíváncsiak. (Az egyetlen dolog, amit másképp csinálnék mediátorként az az,

hogy a sértett által többször is felhozott témát – a problémák megbeszélésének

képességét – jobban kibontottam volna.) Hozzá kell tennem, hogy ez büntetőügyi

mediáció volt, ahol a felek közös érdeke a büntetőeljárás megszüntetése volt. Ha egy

erőszakkal járó párkapcsolati konfliktus polgári mediációba kerül, nincs meg ez a

nyomás, így elképzelhető, hogy teljesen máshogy alakult volna a folyamat, például a

felek elhallgatják az erőszak tényét. Nem jelenthető ki ezért általánosan, hogy a

mediáció erőszakos konfliktusokban is alkalmazható, de bizonyos esetekben segíthet.

34

Konklúzió

A párkapcsolati mediáció Magyarországon jelenleg nem kiaknázott terület, kevesen

ismerik a lehetőséget, ezért mindenképp érdemes részleteiben foglalkozni a témával.

Ahhoz, hogy a konfliktusok valóban a személyes és a kapcsolati fejlődés ugródeszkái

legyenek, a helyzetnek és a kapcsolatnak megfelelő konfliktuskezelési technikákat kell

alkalmaznunk. A párkapcsolati mediáció lehetőséget biztosít arra, hogy a felek

tisztázhassák párkapcsolatuk jelenlegi állásához való viszonyulásukat (házasság/válás),

valamint a jelenre és a jövőre vonatkozó igényeiket. A mediátor szakértője a

konfliktusmenedzsmentnek és a tárgyalási stratégiáknak, és a konfliktuskezelés

eszközeit a mediáció során megismerteti a felekkel, hogy azokat alkalmazva olyan új,

közös történetet élhessenek, amely leginkább az érdeküket szolgálja. Remélhetőleg a

párkapcsolati mediáció térnyerése Magyarországon is elindul, és szakirányú képzések és

továbbképzések segítik majd a szakemberek munkáját. A körülmények ismeretében ez

nem a közeljövő történése lesz, ám addig is érdemes az egyesült államokbeli szakmai

forrásokból tájékozódni.

35

Irodalomjegyzék

Berne, Eric: Emberi játszmák. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984.

Berne, Eric: Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest, 1997.

Bruner, Jerome: Actual Minds, Possible Worlds. Harvard University Press, Cambridge,

Massachusetts, 1986.

Boardman, Susan K; Fiske, John; Israel, Laurie; Neumann, Ken: Marital Mediation: An

Emerging Area of Practice. 2009.

http://www.mediate.com/mobile/article.cfm?id=4906

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálata:

A családon belüli erőszak fajtái. http://www.bunmegelozes.eu/pdf/dok2.pdf

Fehér, Boróka: A narratív segítő beszélgetés. Esély Társadalom és szociálpolitikai

folyóirat. 2010/3. szám.

http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_3/04feher.indd.pdf

Kádár, Annamária: Mesepszichológia. Kulcslyuk kiadó, Budapest, 2012

Kelly, B. Joan: Conflict Resolution Quarterly: Mediation and psychotherapy:

Distinguishing the differences. Volume 1983, Issue 1, September 1983

https://www.ncjrs.gov/App/Publications/abstract.aspx?ID=93276

Kertész, Tibor: Mediáció a gyakorlatban. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010.

Magyar Szexuálterápiés és Párterápiás Egyesület. www. parterapia. hu

Winslade, John-Monk, Gerald: Narrative Mediation; A New Approach to Conflict

Resolution. Jossey-Bass, San Francisco, 2000.