TARTALOM

ELŐSZÓ 9

I . R É S Z

„Pénzt vagy életet?" „ P É N Z T VAGY É L E T E T ? " 1 3

S Z Ü R K E EMINENCIÁS 18

BŰVÉSZINASOK 29

ÉSZAKI F É N Y 39

S Z U P E R S Z T Á R I N T E R N E T 4 6

KI V E Z E T I A FÖLD-ŰRHAJÓT? 53

A LÁTHATÓ LÁTHATATLAN 61

M E R R E T A R T A S Z , E M B E R ? 73

I I . R É S Z

Világszínház KÁPRÁZATOK Ú R N Ő J E 87

E R O G É N ZÓNÁK Ú T V E S Z T Ő I 92

NÉHÁNY R E F L E X I Ó A „ F É R F I A K F É L E L M É R Ő L " 101

A S Z É P S É G MÁGIÁJA 115

ZSENIK ÉS Ő R Ü L T E K 123

V É S Z T E R H E S DRÁGAKÖVEK 134

S Z T Á R O K MASZK N É L K Ü L 145

A NAGY T I T O K 156

I I I . R É S Z

Földönkívüli konzílium ÉDENI R E J T É L Y 167

ÁRNYJÁTÉK 172

EXTÁZIS 175

IHATÓ ARANY 183

SZlNORGONA 196

ÁLMOK VILÁGNYELVE 204

GAIA AGYA: T I B E T 209

VARÁZSIGÉK 218

URÁNUSZ-NYITÁNY 225

FÖLDÖNKÍVÜLI KONZÍLIUM 231

„írónak lenni annyi, mint állandóan a belső bíráink előtt állni. "

I B S E N

ELŐSZÓ

E cikkgyűjtemény olyan kérdéseket vet föl, amelyek ége­

tően sürgőssé váltak a harmadik évezred válságai között.

Bizonyos, hogy valamennyi értelmes ember agyában azo­

nos gondolatok fogalmazódnak meg napjainkban, de a

megerőszakolt természet és a túlzsúfolt városok lármája is

ezt lázongja „szirénjajdulással". Földünk beteg. Életfor­

mája vészhelyzetbe került. Diagnózisát kiváló szaktekinté­

lyek juttatják a köztudatba, különféle médiumokon át. Azt

is nyilvánvalóvá teszik, hogy technikai civilizációnk legzse­

niálisabb felfedezései sem tudják orvosolni ökológiai, szo­

ciológiai, lélektani kórságainak egyre növekvő ártalmait.

Bonyolult, sokrétű burjánzásának nem találják ellenszé­

rumát. Szerencsére áldozatkész tudósaink, ökológusaink,

szociológusaink, pszichológusaink nem adják fel küzdel­

müket a bolygónkon kivirágzott élet megmentéséért. Bizo­

nyosak benne, hogy egyedül a tetté lett eszmék válhatnak

sikeres valósággá. És nincs olyan egyéni, közösségi elfaju­

lás, ártalom, amelyből ne lenne kivonható annak ellensze­

re. De az ilyen esszencia létrehozásához fáradhatatlan ku­

tatómunka, szívós kitartás, empátia és értő türelem szük­

séges. A kötet tanulmányai e problémákon való közös to-

vábbtűnődést kínálják a saját és a Földünk krízisein töp­

rengő humanistáknak. Persze egyéni válaszokat, eredmé-

9

nyes módszerek választékát is mellékelik e valamennyiünk

sorsát gyökerében érintő spekulációkhoz.

Ezek az írások a X X . század millenniumának napról

napra megjelent krónikája, pontosabban végösszege 1995-

től 2000-ig.

Reményem - mint sokunké - a X X I . század új nemze­

déke, akiknek múltját nem mocskolják be rettentő bűnök.

Lényükbe többlet érzékszervekként épül be a kritika, apá­

ink, nagyapáink tapasztalata, elkövetett hibáik csődjének

oka. Joggal és okkal hisszük, hogy rátalálnak bolygónk

gyógyulásának arkánumára.

S Z E P E S M Á R I A

I. RÉSZ

„Pénzt vagy életet?"

„PÉNZT VAGY ÉLETET?"

Vajon gondol-e valaki arra, hogy Földünknek éppen pszi­

chikai védekezőképessége „lelki immunrendszere" gyengül

egyre sebesebben? Rengeteg tünet utal e félelmetes folya­

matra. Mikor már nyilvánvaló az igazi orvosok előtt is,

hogy csaknem minden organikus betegség mögött pszicho­

szomatikus okok állnak. Még a halálosnak ítélt kórok is

stagnálnak, néha csodaszerűen javulnak is, ha a páciens

lelkiállapota harmonikussá válik, nem adja fel a reményt, s

az orvossal együtt küzd a gyógyulásért. Vajon miért nem

ismerjük fel végre, hogy bolygónk „fizikuma" mögött is va­

lamiféle önpusztító, elvakult pszichikai erők gyökerei

gennyednek, s hatnak a tömegeken, hatalmon lévő szerve­

zeteken, s megvadult elemeken át.

Néhány tünetet felsorolok itt a rengeteg közül, amelyek

mindenki előtt ismeretesek, hiszen a világ valamennyi hír­

közlő szerve naponta beszámol róluk, de egymással való

összefüggéseiket, egyértelmű jelbeszédüket csak néhányan

tudják elolvasni annak, ami: Földünk már áttételes nyava­

lyája, tébolyrohamai, tehetetlen sodródása egy általa fel­

idézett kataklizmában. Ebben éppúgy osztoznak a termé­

szet elementáris kitörései, változásai, ahogy a test indula­

tai, szorongásai, vírusos ragályai roncsolják a szervezetet.

Gyilkos, fékezhetetlen háború dúl közvetlen szomszéd-

13

Ságunkban. Veszélygócok, krízisek kitörései fordítják egy­

más ellen a tömegeket az egész földtekén. Van olyan or­

szág, ahol a huszadik század küszöbén az egyetlen Messiás

hívei gyűlölködve ölik, felrobbantják egymást, mint Medi­

ci Katalin idejében „a hosszú kések éjszakáján." A szemi-

ta a szemitát irtja, mindegy miféle ürügyek alapján. De az

úgynevezett „felszabadult" feketék is lázongva kínozzák,

elpusztítják ugyancsak sötét bőrű felebarátaikat. A hatalo­

mért viaskodó politika fajilag, eszmeileg is a másképp gon­

dolkodó nacionalizmus vezérmotívumává, öncélú veszede­

lemmé vált. A szociológiai, ökológiai, etológiai katasztró­

fák valamennyi ország körmére égtek. De a megoldhatat­

lannak tűnő problémákkal azok, akik leküzdésük eszközei­

vel rendelkeznek, nem képesek foglalkozni. Pedig elhárítá­

suk, ha ugyan nem késő már, halaszthatatlan, mint pl. a

környezetszennyezés, a szaporodó bűnözés. A szenvedély­

betegségek növekvő száma, az AIDS, az ózonlyukakon be­

özönlő, szüretien, rákkeltő ibolyántúli sugárzás, az új nép­

vándorlás, a fegyvercsempészés, a mérgező hulladék fel­

halmozódása, elhelyezése. Technokrata civilizációnk teljes

megzavarodása „egyes kiváló elmék erőfeszítései, nagysze­

rű eredményei ellenére" nyilvánvaló. S ezt olyan tünetek,

tettek, vagy azok elmulasztása bizonyítja, amelyek döbbe­

netesek, hiszen az emberi létforma megmaradásáról, vagy

a földről való eltűnéséről van szó. Tehát azokról is, akik­

nek gyerekei, unokái belenőnek a statisztikák szerint több

mint válságos kétezredik évbe.

A Buenos Aires-i ökológiai egyezményt, amely az em­

beriség nyolcvanöt százalékának s. o. s. kiáltását képvisel­

te- akiknek azonban sajnos nincs hatalmuk a végrehajtásá­

hoz -, azok a nagyhatalmak nem írták alá, akiktől ez az el­

kerülhetetlen, életmentő intézkedés függ. Hogy miért? Üz-

14

leti és politikai okokból. Úgy, mintha fegyverrel fenyeget­

nének: „pénzt vagy életet!" S ők a pénzt választanák felad­

va saját, hozzátartozóik és összes embertársaik életét.

A sok közül csak egy példa a csernobili eset. Energiahi­

ány miatt működtetni kezdik a végzetesen rossznak, élet­

veszélyesnek bizonyult atomerőmű két, rozoga állapotban

lévő blokkját. A „szarkofág", amelyet a sugárzó anyag ki­

lencven százalékára helyeztek, a javíthatóság határán túl

repedezik. Az egész épülettömb megrongálódott, összedő-

léssel fenyeget. Akik a kitört tűz oltásával foglalkoztak an­

nak idején, nagyrészt halottak már a sugárfertőzéstől, nem

beszélve a későn értesített, közelben élő, gyanútlanul su­

gárméreggel táplálkozó, gyermeküket védtelenül kiszolgál­

tató lakosságról. Halálozási statisztikájukat csak annyiban

hozzák nyilvánosságra, hogy rendkívüli mértékűek. S

Csernobil mellett ott áll teljesen kiürítve, kietlenül a vala­

mikor harmincezer lelket számláló város, amelynek lakói a

még évezredekig sugárzó gyilkos hatás miatt sohasem tér­

hetnek vissza otthonukba. Az energiát adó ketyegő óriás­

bomba kijavításához, a szarkofág védőburával való beborí-

tásához azonban nincs pénz. Energia azonban kell. Tehát

meggyújtják a bomba gyújtózsinórját. Termelnek.

A paksi atomerőmű veszélyes hulladékát nem tudják el­

helyezni sehová. Amíg volt Szovjetunió, átvette a mérgező

anyagot. Több mint valószínűtlen, hogy a szétesett, gazda­

sági, politikai problémákkal küzdő Oroszország folytatni

fogja a gyakorlatot. Magyarországon nincs olyan helység,

amely befogadná az állandóan növekvő, halált hozó töme­

get. Lényegében Nyugaton sem. Legfeljebb úgy, hogy fej­

lett technikájukkal kivonják belőle az újrahasznosítható

részt és a még mindig sugárzó maradékot visszaküldenek

oda, ahonnan származik. A mi számunkra megfizethetetle-

/5

nül drágán végeznék el. Tudunk róla például, hogy voltak

olyan fémtartályokat szállító vonatok, amelyek elvileg már

fogadható állapotban lévő, óriási ártalmakat hordozó sa­

lakkal telve, másfél éven át ingáztak a nyugat-európai or­

szágok között, mert sehol sem engedték kirakodni őket.

A műanyag flakonok elpusztíthatatlansága, növekvő

hegyeinek tragédiája ismeretes. A nagyvárosok megenged­

hetőnél sokszorosan magasabb légszennyezettségének ha­

tása az emberekre, főleg a gyermekekre, akiknek a tüdeje

tele van ólommal és egyéb mérgező anyagokkal, szintén

köztudott, mert a legenyhébb esetben is korai asztmát

okozhat. Most nem szólok az afrikai országok népességé­

nek rémítő állapotáról, amelyen nem segíthetnek a jóléti

társadalom hozzájuk jutó, vagy bűnös módon elsikkasztott

segélyei; az esőerdők kényszerű vagy nyerészkedési célból

történő lelkiismeretlen rohamos irtásáról. Kétségtelen,

hogy mindezek az önpusztító őrület kísérőjelenségei, épp­

úgy, mint a faji háborúk, a tömeges terrorcselekmények, a

neandervölgyi szintre manipulált csőcselék dúlása, a rög­

eszmék, drogok, gyógyíthatatlan nemibetegségek alvilágá­

ba zuhant fiatalok tömegei. Vajon kivonhatják-e boly­

gónkat e kórságából a puszta tanácskozások, vészhelyze­

tünket megállapító írások, szavak, be nem tartott szerző­

dések, a nemzetközi ellenőrző csapatok tehetetlen katonái,

akik éppúgy célponttá válnak, mint segélyszállítmányaik?

Évtizedekkel ezelőtt egy komor, sötét kőszobrot vittek

a Húsvét-szigetekről a Népszövetség épülete elé. Felállí­

tották. E szobrok létrehozásának értelme, oka, ma is rej­

tély a kutatók előtt. De mintha e fekete, néma profil vala­

miféle vudu-varázslat idézőformulája lenne, amely borzal­

mas erőket idézett az ENSZ békét kereső központjába,

amelynek tagsága egyre növekszik, de hiába próbál fény

16

mentőövet vetni a csillapíthatatlan veszélyek ingoványába,

véres örvényeibe.

Vajon mi lehet a kiút ebből az egyre romló, feltartha­

tatlannak tűnő katasztrófából? A felelet erre talán naiv.

Mert a tömegtől bizonyosan nem, de az egyéntől esetleg

elvárhatnánk, hogy keresni, s nemcsak hinni, hanem tudni

kezdje saját halandó létében a halhatatlanságot, s az azo­

nosságát, erkölcsi elkötelezettségét minden élettel. S a má­

sik, talán még képtelenebb elvárás Földünk vezetőitől,

hogy létünk végleges válságában teljes hatalmukkal ne a

pénzt, hanem az Elet megmentését válasszák.

1995

Az Értelmező kéziszótár olyan valakit nevez szürke eminen­

ciásnak, aki valamely magasrangú, esetleg korlátlan hatal­mú személy mögé húzódva, szinte láthatatlanul irányítja e kivételes posztot viselőt. Valójában annak minden szava, tette, rendelkezése ettől az árnyékában meghúzódó valaki­től származik. Övé a valódi hatalom.

A szürke eminenciás különös, de frappáns analógiájáról szeretnék beszélni. Ha fényt vetítünk rá, kiderül, sokszor rombolóan félelmetes, vagy nagyszerű tetteket végrehajtó hatalma korlátlan. Az agy szürkeállományáról, sohasem cserélődő sokmilliárd sejtjéről, észlelésmódjának mélyebb, vagy magasabb rezgéseiről szólok. Ezek határozzák meg átlagosan működő, vagy többletérzékszerveink jelentősé­gét. Az agy remekművének titkait még korántsem derítet­ték fel kutatói, de részeredményeik is meglepő statisztikák­kal szolgálnak. Olyan folyamatokról, felismerésekről ad­nak hírt, amelyekre egyelőre nincs magyarázat. Kemény dió, e formájában valóban dióbélre, kanyarulataival labi­rintusra emlékeztető szerv, amely valamennyi komputer modellje, de lényegében utánozhatatlan „okos gép". Mind­az, ami valaha létrejött kék bolygónkon, az agy műve: a tu­domány, művészet remekművei, fényárban úszó világvá­rosok, felhőkarcolók, operák, színházak, templomok, gyá-

18

rak, áruházak, a természet ősenergiájának felfedezése, sza­

bályozása, a közlekedés teret-időt összevonó tökéletesedése

a víz alatt, a földön, a levegőben és immár a kozmoszban

is. A járványok leküzdését, az életkor meghosszabbítását

éppen úgy e szervnek köszönhetjük, mint az élelemterme­

lést a szaporodó emberiség számára. Az agyban születő

eszmékből nőtt ki a „zöld forradalom", a biogenetika,

amely hivatva lenne megszüntetni az emberiség nagy részé­

nek éhínségét. Nem sorolom tovább azokat az alkotásokat,

felfedezéseket, amelyek mind eszmék és képzetek voltak

zseniális elmékben, s azután megvalósultak. Civilizációvá,

kultúrává lettek, amelynek használói, élvezői, de szenvedői

is vagyunk valamennyien. Mert minden jó, és minden

rossz megvalósulás az ember géniuszának szürkeállomá­

nyában fogant meg, s e fogantatásban először idea, gondo­

lat, ötlet és felismerés volt. Annak ellenére történik ez

ilyen módon, hogy bármelyik zseniális tudós, művész, böl­

cselő agysejtjei milliárdjaiból mindössze néhány százalékot

használ fel a közösség életformájának építésére. Ugyanak­

kor az is tagadhatatlan, hogy nagy tévedéseket is elkövet a

természet törvényei ellen, amelynek ő maga is szerves ré­

sze. Miért? Mi okozza bizonyos cselekvései kockázatos,

önpusztító következményeit? Miért marad agysejtjeinek

nagy része homályban? A Biosz szüntelenül elhaló, mindig

megújuló burjánzásában miért éppen az öntudatra ébredt

ember ismeri a halálfélelmet, emlékszik a múltra, és retteg

a jövőtől? Az állati elmék az örök jelenben élnek. S vannak

olyan többletérzékszerveik, amelyekkel az ember nem ren­

delkezik. Sokkal előbb érzik meg például a természeti ka­

tasztrófákat, mint a legkiválóbb technikus, s az általa alko­

tott mechanizmusok.

De miféle lehetőségeket, képességeket hordoz az embe-

19

ri érzékelési mód e fantasztikus állati tulajdonságokkal

szemben? Mennyivel kevesebb és mennyivel több nála?

Annyiban döntően több, mivel öntudata, teremtő képzele­

te nem pusztán fizikai léte, önfenntartása, szaporodása fe­

lé irányul, hanem gondolatcsápjai olyan kiterjedések felé

tapogatóznak, amelyek teljesen hiányoznak az állati lét

ösztönvilágából, noha ők is harcolnak, védekeznek, félnek,

sőt létfenntartásuk érdekében különféle eszközöket vesz­

nek igénybe. De nekik nincsenek fogalmaik időről, válto­

zások lehetőségéről, összefüggésekről. Beléjük programo­

zott ingereiket követik. Az ember nem nyugszik bele a vál­

toztathatatlan, leküzdhetetlen hajtóerőkbe. Kérdéseket

tesz fel az idő, az élet és halál jelenségeinek okát és célját

illetően. Nyughatatlan történésben van állandóan, mint

körülötte a Föld, a Nap, a tejutak naprendszerei, a lükte­

tő világegyetem. Nem fogadja el tehetetlenségét e jelensé­

gekkel való viszonylatában. Részt kér belőle. Megismerés­

re törekszik. A kisvilág titkaiba éppen úgy be kíván törni,

mint az óriások birodalmába. Nem elégszik meg passzív

eszmékkel, elvont fogalmakkal. Megvalósít. Javítani akar.

Beavatkozik elementáris folyamatokba. Hatalmas tévedé­

sei mellett óriási felfedezései vannak. Szüntelenül kísérle­

tezik. Kutatja valamennyi benne és a természetben végbe­

menő jelenség rejtett értelmét. Modelleket készít, amelyek

működése elárulja a bennük rejlő eszme helyességét, vagy

hibáját.

A modern tudós már tudja, Földünk csak porszemnyi

része a világmindenség sokmilliárdnyi tejútrendszerének,

amelyek számláihatatlan óriás naprendszerekből állnak.

Asztrofizikánk eljutott addig a felismerésig is, hogy a koz­

moszban üres tér nincs; amit annak hittünk az is telítve

van életcsírákkal. E megállapításokra persze olyan óriás te-

20

leszkópok segítségével jutottak, amelyek sugara behatolha­tott abba a tízszázaléknyi megvilágított töredékbe, amely az emberi technika által valamennyire megközelíthető. Mert az is nyilvánvalóvá lett e kutatások következtében, hogy az univerzum kilencven százaléka mély, felderíthetet­len sötétségbe burkolózik szemünk és eszközeink elől, no­ha bizonyos, hogy ott is titáni csillaghalmazok nyüzsög­nek. Ezekről az erőfeszítésekről azért kell szólnom, hogy visszatérhessek az emberi képzelet agyradarjának működé­séhez, sajátos érzékelési skálájához. Például ahhoz, hogy a sok milliárd, sohasem cserélődő agysejtjéből miért használ annyira keveset? Itt idézem Grasset megállapítását: „Min­denkinek szabadságában áll, mikor a laboratóriumból távo­zik, ahol a tényeket jegyezte fel, hogy bemenjen-e, vagy tá­volmaradjon az Oratóriumtól, ahol ezek a tények természet­fölötti értékelést nyernek, olyan magyarázattal, amely túl van a tudomány határain." Lehet, hogy legfőbb oka agy­sejtjei bénultságának valami katasztrofális felejtésféle, amely csak álmaiban enyhül némileg, a „kishalai" éjszaká­jában, mikor egy-egy üldözéses víziójában eszébe jut hirte­len, hogy tud repülni. És akkor valóban felrepül. Platón szerint az ember sohasem tanul újat, csak emlékezik. Le­het, hogy halott szeretteivel való álomtalálkozásai, saját halálának és újraéledésének átélései ilyen különös emléke­zések valamire, amelyek realitások voltak valamikor szá­mára? Modern atom- és asztrofizikánk kísérletei az anyag és az energia megmaradásának elvével az öröklétet bizo­nyítják. De a kísérleti tudomány módszerei mérhetetlenül elmaradnak, lelassulnak olyan jelenségek mellett, amelyek léte nem cáfolható, de ezen anakronisztikus módszerekkel értelmük meg sem közelíthető. A vaskalapos, elavult tudo­mány követelménye az, hogy csak olyasmit fogad el bizo-

21

nyitottnak, amit bevihet a laboratóriumba, és ott a jelen

lévő megfigyelők, eszközök előtt többször megismétli az

így bizonyított folyamatot. E módszer támogatójához a kö­

vetkező felszólítást intézném: vegyen egy gömbvillámot,

vigye be a laboratóriumba, és késztesse arra, hogy legalább

ötször bizonyítsa saját mibenlétét, s a benne végbemenő

folyamatokat. Ez ugye egyenlő a lehetetlenséggel, hiszen a

gömbvillám megjelenése éppen annyira kiszámíthatatlan,

mint amennyire képtelenség irányítani tevékenységét. De

annak ellenére, hogy semmit sem tudunk mibenlétéről,

mégis van.

Hogy az ember által ismert, használt öt érzékszerv ész­

lelésmódja mennyire csalóka, arról a kanadai dr. Wood-

burn Heron pszichológus kísérlete győzte meg kollégáit.

Kihirdette a montreali McGill Egyetem diákjai között,

hogy bármelyik vállalkozónak húsz dollárt fizet egy napra

azért, ha egy hangszigetelt, légkondicionált kis fülke puha

ágyára hajlandó lefeküdni oly módon, hogy szemét bekö­

tik, kezét „szigetelik"; vastag kesztyű fölött kartonborítást

kell viselnie, amely a tapintás érzékszervét is teljesen ki­

kapcsolja.

Dr. Heron célja az volt, hogy e kísérlet segítségével ki­

puhatolja, miként viselkedik az agy, mikor elrekesztik az öt

érzékszerv váltakozó benyomásaitól. A kísérlet, egyéb ta­

pasztalatai mellett, igen gyakorlati értékű felvilágosításo­

kat adhatott fontos poszton álló emberek észlelésmódjá­

nak működésére vonatkozólag. Azok például, akik ra­

darképernyőt figyelnek, amelyen órákon át semmi változás

nem történik, gyakran nem látják, mert nem „észlelik", az

idegen fényjelzést, mikor az felvillan. Sok autóvezetőt ka­

rambolba szuggerálnak a volán mellett töltött hosszú órák,

valamely egyhangú úton.

22

A vállalkozó diákok e „csendkamrában" rendszerint át­aludtak az első órákat a kényelmes fekhelyen. Felébredve azonban egyre nyugtalanabbá váltak. Hánykolódtak, fü­tyültek, énekeltek. Beszéltek magukban. Minden félbesza­kítást örömmel üdvözöltek, például, ha arra szólították fel őket, hogy fejszámolást végezzenek. Mikor a félbeszakítá­sok megszűntek, az „áldozatok" közül néhányan kétség­beesetten megkísérelték, hogy tanulmányaikra gondolja­nak, vagy figyelmüket intellektuális problémákra összpon­tosítsák. Ez a legtöbb esetben nem sikerült. Agyuk műkö­dése fokozatosan leállt, vagy kisiklott ellenőrzésük alól. Nem tudtak koncentrálni. Képzeteik irány nélkül vándo­roltak. Számolási képességük elemi fokra hanyatlott.

Egyszerre különös hallucinációk, álomszerű képfoszlányok

tolultak tudatukba. Pontok, vonalak, ábrák merültek fel előt­

tük. Majd ahogy az üres ábrák tovább vánszorogtak, élén­kebb víziók jelentek meg. Volt olyan diák, aki sárga-feke­te sapkás, nyitott szájú kis emberek sorait látta. Egy má­sik mókusok processzióját zsákkal a hátukon, amint mély hóban komolyan vonultak. Egyes diákok történelem előt­ti állatokról, csodálatos városokról, földből kiemelkedő, integető kezekről számoltak be. Legbizarrabb volt annak a diáknak a látomása, akinek belső látóterét gigászi fogsor töltötte be. Ez a protézis tutajon sodródott lefelé egy fo­lyón. A víziók intenzíven valószerűek voltak, éppen úgy, mint az izgalmas, heves hatású zene, a rejtélyes hangok, amelyek láthatatlan forrásból törtek elő. Az egyik diákra rálőttek egy kis űrrakétáról. Erezte, ahogy a golyók súrol­ták a karját.

Két diák a legfurcsább képzetről próbált megfelelő le­írást adni, amelynek szenzációja alig tűrte el a racionális fogalmazást. Mindkettő úgy érezte, két test fekszik egymás

23

mellett egy ágyon. Szabályosan, elháríthatatlan valószerű­séggel megállapíthatták, hogy megkettőződtek, önmaguk­ban és önmagukkal voltak együtt a magányos csendkamrá­ban, mintha tükörképükkel feküdtek volna szorosan összesimulva. Bár ez a hasonlat mindkettőben tiltakozást keltett, mert a tükörképek a valóságban nem rendelkeznek önálló, külön tudattal, csak az az egy valaki, aki tükröző­dik. Ebben a benső valóságban azonban mindkét test ugyanazzal a tudattal érzékelte a másikat és önmagát. Könnyűbúvárok nagy mélységbe merülve hasonló tüne­tekről számolnak be, amelyet a mélységi szédület okoz. Egy híres hegymászó viszont a magasság nagy fáradsággal elért pontján észlelte a megkettőződés állapotát, amelyet segítségnek érzett, mert így párbeszédet folytathatott a másik önmagával.

A diákok közül néhány hat napon át kitartott az étkezé­si idők rövid megszakításaival. Némelyik a húsz dollár el­lenére, az első nap után leköszönt.

Amint egy-egy „médium" elhagyta a cellát, halluciná-ciói megszűntek, de még órákig nem talált vissza normális állapotához. Fejfájás kínozta, nem tudott tanulni, elvesz­tette íráskészségét.

A víziók minden esetben egyéni jelbeszédet fejeztek ki,

mint az álmok. Amint elrekesztették a fizikai érzékelés öt forrását, kigyúltak a látomások. Olyan fenomén párhuza­ma ez, mintha egy ember búvárfelszerelés nélkül lemerül­ne a tenger száz méteres mélységébe és tüdeje hirtelen ko-poltyúvá alakulna át. Képzelete, agya mélyebb vagy maga­sabb rezgéseinek működését semmi nem akadályozhatja meg. Ha álmodni tud e csodákról és képes arra, hogy el­képzelje őket, akkor e lehetőségek latens módon ma is meg-

24

vannak benne. Erre vallanak mítoszokat, szimbólumokat felfogó képességei, alkotó fantáziája, bizarr természeti je­lenségek megérzései, érzékelései.

Az agykutatók figyelme ma már kiterjedt a tanatológia, a halálközeli élmények vizsgálatára is, mióta új módszerek­kel el tudják indítani a leállt szívműködést, s ha ez rövid perceken belül megtörténik, nem áll be végzetes agykáro­sodás, így egyre többen térnek vissza az úgynevezett klini­kai halál állapotából. Tehát megdőlt a régebben hangozta­tott sztereotípia, hogy „onnan", vagyis a halálból még so­ha senki nem tért vissza. A halálból való „visszatéréseket", s a halálközeli élmények valóságát egyre több tanú, köztük orvosok és jelen lévő hozzátartozók igazolják. E jelenségek körül persze óriási viták folynak az agykutatók, s az ilyen élményeket átélő csoportok között. Akik valósnak, s nem az agy bizonyos pontjának ingere által keletkezett víziónak tekintik a klinikai halálból visszatért ember tapasztalatait, nemcsak laikusok, hozzátartozók, hanem kísérletező, ma­gasan kvalifikált orvosok, tanatológus kutatók, pszicholó­gusok. De a tagadók és a meggyőzött tudósok egyike sem kételkedik abban, hogy az ilyen sajátos állapotból feléledő emberek gyökeresen megváltoztak élményük után. Nincs többé halálfélelmük. Az agresszív bűnöző humánus hívővé alakul át. Mindegyik teljes meggyőződéssel hiszi, hogy amit átélt igaz. Tökéletesebb, plasztikusabb valóság min­den előző tapasztalatnál. S hogy nem puszta „belső víziók" voltak ezek, azt orvosaik, a jelenlévők és hozzátartozóik is bizonyítják. Mert amit megállt szívvel, eszméletlenül lát­tak, hallottak, az rajtuk kívül, körülöttük ment végbe. Va­lódi történések voltak. Olyan eseményekről szóltak, ame­lyeket „halott" testük érzékszerveivel nem foghattak fel.

25

Felülről látták saját testüket, az orvost, s hallották szavai­

kat. Sőt, a másik szobában várakozó, szorongó, síró hozzá­

tartozóik párbeszédét is szóról szóra elismételték. Egy

hosszú gyakorlattal rendelkező, kitűnő gyermekorvos, aki

egy hétéves kislányt visszahozott a klinikai halál állapotá­

ból, a tévéképernyőn megmutatta a gyerek rajzát. Termé­

szetesen primitív módon lerajzolta, mit látott eszméletlen-

ségében, mikor valójában nem működhettek fizikai érzék­

szervei. Lerajzolta önmagát az ágyon fekve, s a mellette ál­

ló orvost. Az ágy lábánál állt az a valaki, aki valójában csak

vészhelyzetben léphetett be az intenzív osztályra, ahol ő fe­

küdt. Az illető fején megkülönböztető, különös, magas fej­

védőt viselt a gyerekrajzon is. Fontos hozzátenni, hogy

amint a kislány éledni kezdett halálos állapotából, ez az

ember kiment a kórteremből. Két szeme tehát sohasem

nyílt rá. Mégis ott volt a rajzon, amely ezen kívül még egy

nagyon különleges, és minden ilyenfajta beszámolóban

szereplő ábrát mutatott. Önmagát is odarajzolta magasan

a test fölé, amint nyilván lepillant az ágyon fekvő „halott"

testre. Persze angyalkák is vannak a képen, s valami sárgás

fénygócféle, amelyre annyit mondott a kislány: „Az a Jóis­

ten". Miféle más kifejezése lehetett volna a számára kife-

jezhetetlenről? A tanatologia igen fiatal, új tudománya egy­

re szaporodó tanúkkal bizonyított esetei számolnak be

halálközeli élményekről, amelyek valós, külső történések­

ként játszódtak le egy-egy megállt szívű, eszméletlen ember

körül. Tehát nem a klinikai halálban lévő páciens agyának

bizonyos gócából vetülő belső víziónak tekinthető.

Az a tapasztalatom, hogy a tudomány kutatói közül

azok, akik az emberiség javát szolgáló, igazi felfedezők,

mind beismerik, milyen keveset tudnak, s azt is, hogy ren-

26

geteg olyan jelenség veszi körül őket, amelyre nincs ma­

gyarázat. A nagy tudósok, bölcselők végtelenül alázatosak.

Éppen ezért fejlődésképesek. A puszta tagadása annak,

ami az emberben, a Bioszban, a világegyetemben végbe­

megy, nem vezet sehová. Veszedelmes. Még az olyan ké­

pességek megszerzését is lehetetlenné teszi, amelyek az ál­

lati elméket létformájuk védőeszközeihez segítik. Nekünk

azonban többre van szükségünk, ha érteni akarjuk, miért

születtünk e bolygó rejtélyes csodái, kockázatai, katakliz­

mái közé. Létünknek mi az értelme? A modern tudomány

kivételes géniuszai már rájöttek, hogy e probléma megkö­

zelítéséhez a természettel és a kozmosszal való együttmű­

ködés szükséges. A többlet, amelyet teremtő képzeletünk,

tudományszomjunk jelent, az a képességünk, hogy emlé­

kezni tanulunk arra, amit már tudtunk valamikor. Bizo­

nyos, hogy csak olyan gondolatok merülhetnek fel agyunk­

ban, amelyek igazak valahol, különben nem ölthetnének

értelmes formát. E kivételes individuumok azt is felismer­

ték, hogy a rációnk csak tizede tudattalanunk végtelen ská­

lájának, s agyunk, e remekmű, a fejünkben pusztán közve­

títő antennája a mögötte rejlő láthatatlan megalkotójának.

Mert a legtökéletesebb mechanizmus sem lehet meg prog­

ramozó mérnök nélkül.

E korszakvég egyik legtragikusabb tévedése, hogy esz­

közből csinál célt. Nem készült fel arra, hogy az energia,

amely nélkül bolygónk szaporodó népessége, társadalma

nem működhet, legnagyobb válsága küszöbére érkezett.

Még nem képes a „vízből tüzet", energiát termelni, s a két­

ezredik évre átalakított teljes számítógéprendszer olyan

óriási anyagi megterhelést jelent, amelybe beleroppanhat a

világgazdaság.

27

Elektronika és kibernetika mi lesz veled? Dante Isteni színjátékának egy mondata felel erre an­

nak, aki érteni akarja, meri e bölcs üzenetet: „Minden em­ber életében elérkezik egy perc, amikor találkozik örök ön­magával."

Ez lenne a kiút minden válságból? Bizonyos, hogy az ezredvég problémái között nincs más választása a Föld ér­telmes lényeinek. De e mondat félelmetesen nagyszerű előzményeket kíván. Annak, aki e perchez elérkezik, a szen­vedés, tapasztalás valamennyi tüzén át kellett égnie.

1999

BŰVÉSZINASOK

Bizonyos, hogy itt nyüzsögnek közöttünk a bűvészinasok. Ok lopták el az Elemi Erők, gonosz hatalmak fölött ural­kodó szent Alkimista varázspálcáját, aki Földünk tégelye fölé hajolva az emberólomból emberaranyat kívánt létre­hozni részvéttől izzó kemencéjében. Bolygónkon elszaba­dult a gyűlölet és az ostobaság. Az igazságot hazugság, az értelem fényét sötétség váltotta fel. Ezt a cikket meg kel­lett írnom, hozzátéve nagyszerű barátom, Hamvas Béla szavait: „Sorsát csak az vetheti le, aki azt teljes egészében magáraveszi. Alázat. Áldozás. Szolgálat. Türelem. Csak aki szolgál, lehet szabad. Csak aki alázatos, uralkodik."

E csodálatos gondolatoktól érintve ajánlom Önöknek mondanivalómat.

„A jövő már elkezdődött" - írta Róbert Jungk 1971-ben az UNESCO Courirben. De hogyan folytatódott?

A tudományos-technikai forradalom, s tegyük hozzá, a vészhelyzet korszakában a holnap világával való rendszeres foglalkozás elkerülhetetlen szükségszerűség. Azon, hogy az emberiség túlélje jövője válságait, ma több tízezer szakér­tő, tudós, kutató fáradozik szerte az egész földgolyón. Ed­dig úgyszólván nem volt elméleti és gyakorlati jövőkutatás. Pedig új felismerésekre csak a gyakorlati prognosztika ké­pes. Ennek égető fontosságát ma már kiváló humanisták,

29

ökológusok, fizikusok, teológusok, művészek tízezrei kiált­

ják a végromlás felé zúduló emberi létforma és a lázongó

természet piros stopjelei, özönvizei, orkánjai, háborúi,

agonizáló vizei, földrengései, vulkánkitörései között.

Mert a jövő - ha ifjú generációi egyáltalában elérkeznek

hozzá - e kataklizmát szülte meg a tudományos forrada­

lom genetikusan terhelt méhének vajúdásából.

Ne hőköljenek vissza e figyelmeztetéstől az egocent-

rumukba zárt tudatlanok vagy önmagukat a végső tudás

birtokosainak hívő áltudósok. Ezek tények. Szánalomtól

égő, igazat látó mentőosztagai a végzetnek, akik azért fi­

gyelmeztetnek a már itt levő csapásokra, hogy tegyük meg

ellene sürgősen, amit még tenni lehet. Védekezzünk! Véd­

jünk! Segítsünk! Nem depressziós, neurotikus, önsajnáló

ostobák fecsegnek erről, hanem súlyos felelősségtől terhelt

szakemberek, bátor gondolkodók, félelmetesen pontos sta­

tisztikák, a kórképző gócok aknáit, ketyegő bombáit ártal­

matlanná tenni igyekvő sors-tűzszerészek, a történelmi lo­

gika avatottjai. Ez nem csak az oktalanul megvetett „zöld

szekták" bosszantó szúnyogcsípése, akikre senki sem fi­

gyel. Tehetetlenül tüntető, éhségsztrájkoló, veszélygóco­

kat rohamozó csoportjaikat nagyképű dühöngéssel verik

el, hivatalos közegek segítségével, a mérgeket ontó, bár

igen«agy hasznot hozó potenciális Csernobiloktól. Ez ké­

rem tiszta természettudomány, Hölgyeim és Uraim! Az

emberiség szellemi elitjének cáfolhatatan felismerései,

megállapításai. Kísérletileg ellenőrzött, félelmetes képeit

világra nyíló képernyő ablakok és a média valamennyi

szolgáltatása élőben mutatja Önöknek. Naponta láthat­

ják, hallhatják, harcok, merényletek menekülő tömegeit,

robbantások megcsonkított hulláit, nyomorékjait. Meg­

erőszakolt, éhező, szomjazó szerencsétleneket. Egymást

30

gyilkoló, veszett, önpusztító fanatikusait. No meg az ordí­

tó, rázkódó elemeket, tűz- és vízözönöket, földcsuszamlá­

sokat, megnyíló szakadékokat. E pokoli történésekkel egy

időben lejátszódó rendkívül látványos bemutatók ezek,

alig különböznek a szórakoztatóipart elborító krimiktől.

Azokban is versenyeznek, melyikben több a pépesre vert,

golyóktól átszaggatott, ordítva, égve rohanó áldozat, hulla,

kéjgyilkosság, gyermekrablás, prostitúció, narkós téboly,

minden részletében feltárt lassú, árnyalatosán pergetett

pornó, amely nélkül már úgyszólván nincs is film, tévéjá­

ték, vagy televideo. A gyógyíthatatlan, bibliai AIDS idején

ez még óvatosságra intő felvilágosítás lehetne, de inkább

vadabb kíváncsiságra, nemi vágyra korbácsolja az örege­

ket, fiatalokat, gyerekeket, leszbikusokat, hermafroditákat,

szado-mazochistákat, potenciazavaros férjeket és kielégü-

letlen asszonyokat. A nemi szolgáltatások egyre szaporodó

női és férfi szajháit, akik valójában robotok, akiket sze­

mélytelen kéjtárgyként használnak vásárlóik s mintegy ma­

gányosan onanizálhatnak velük.

Az óvszerreklámok pedig a ma már igencsak ritkán szü­

lető viccekre ösztönzik a hajrá-üzekedőket: „Maga szeret

zokniban fürödni, doktor úr?" Kétségtelenül ők nem.

De most nem erről akarok írni. Még az újra fellángoló

koleráról, lepráról, tüdővészről, sugárbetegségekről sem.

A mérgező szeméthalmot nem is említem. Attól úgysem

tud szabadulni a Föld. Nincs rá pénz és kész.

Viszont be kell dobnom a köztudatba egy ijesztő témát

a génekkel kapcsolatban. E titkos szönyűségek lehetőségé­

vel töltött ördögi labdát úgyse kapja el más, csak a ma­

gunkfajta, Földünkért aggódó megszállott. így labdázunk

mi egymással „huhogó vészmadarakként" évtizedek óta,

reménytelen reménnyel, mindezek ellenére, cáfolhatatlan

31

jelenségek tudatában, befoghatatlan szájjal, ki nem apadó

könnyekkel, marcangoló részvéttel süket fülekbe ordítva:

„Segítsééég!". Az „illetékesek" csak jelentéktelen részt for­

dítanak értelmi, gazdasági erőfeszítésekre, mulasztások,

hiányok megszüntetésére, munkájuk bírálatára. A legkivá­

lóbb elmék lézererejű figyelmeztetéseit elhanyagolható

melléktermékként kezelik. Ebben rejlik a jövőkutatók és az

egész tudomány gyengesége. Hannibál ante portás. A vi­

lágpusztító seregek már áttörtek a védelmi gyűrűkön, még­

pedig az emberi ostobaság, a konstruktív védőgátak nélkü­

li, lelketlen lélek segítségével. Földgolyónkat robbanva sza­

porodó, eszelős ámokfutók lepték el.

Amikor 1945. augusztus 6-án ledobták Hirosimára a Víz­

öntő korszak atombombáját, vele egy új eszme került évez­

redünk zenitjére, lángoló alvilági árnyak és nagyszerű lehe­

tőségek kíséretével. Noha családommal együtt vártuk ezt

az eseményt, a II. világháború véres romjai között a nap­

lómba jegyeztem: „Az emberiség erkölcsi nívójának legmé­

lyebb pontján kezébe kapta a természet leghatalmasabb

ősenergiáját. Mit fog kezdeni vele? Isten óvja a földet. Is­

ten óvja az emberiséget önmagától." Egy gyötrődő termé­

szettudós, történész írta le akkoriban tanulmányában: „Az

a bizarr s ostoba hasonlat zuhant az agyamba bolygónk ál­

lapotán töprengve, hogy Isten a világ dolgain meditál, de

túl kevéssé jut ahhoz, hogy önmaga fölött gondolkozzék."

A molekuláris biológia kísérletein és valóban nagyszerű

eredményein gondolkozva most magam is döbbenten esz­

mélek rá e tudomány humanista, a közösség javát, egész­

ségét szolgáló képviselői mellett, a manipulált tömegek,

amorális bűnözők, zuggazdagok és kétségbeesett, nyomo­

rukban megvásárolható emberek helyzetét számba véve,

32

mivé fajulhat a genetika becstelen, számító, hataloméhes gonosztevők, országok, szektavezetők őrült, paranoiás dik­tátorai kezében? Ez a feltételezés korántsem „kitaláció". Különféle világlapokban, tudományos folyóiratokban pél­dául ilyen címekkel jelennek meg a génmanipulációkról szóló riadalmak: Meredeken a pokolba (Nature) vagy Ember

a tégelyben.

Kétségtelen, hogy éppen a génkísérletek kiszámíthatat­lanul nagy, s csodás változatai, eredményei mellett a ve­szélyek égig érő szörnyetegárja is megjelent a felelős szak­értők agyában, ezért tiltja törvény az emberek génjeivel történő kísérletezést. Mert a molekuláris biológusok saját meghatározásuk szerint: „A munkának, amelyet végzünk, baljós kilátásai lehetnek."

A genetika első sikeres kísérletei jogosan mérhetők ösz-sze Ottó Hahn első atomhasítási eredményeivel. S annak, hogy egy gént, sajátos öröklési információk hordozóját, si­került az élő sejtben izolálni és elektronmikroszkóp alatt láthatóvá tenni, általa különleges, termőbb növényfajtákat, valóságos zöldforradalmat létrehozni, óriási jelentősége van. Az állatokon végzett kísérletek is meglepő felfedezé­sekhez juttatták a kutatókat bizonyos betegségekkel kap­csolatban.

A törvény tehát megszületett: Ember sohasem válhat kísérleti nyúllá a molekuláris biológia kezében.

Volt-e azonban olyan törvény, amelyet meg ne szegtek volna, s napjainkban semmisnek ne tekintenének az egyre szaporodó gátlástalan, elborult agyú gonosztevők, akiknek még hatalmuk, pénzük is van hozzá, hogy minden erkölcsi törvény fölött állónak képzeljék magukat? Gondoljunk Hitlerre, Sztálinra, Ceaus^scura, az angol, a japán és más

33

hatalomtól tébolyult vezérre, akik visszaéltek az embernyáj

vak hiszékenységével s megfosztották őket identitásuktól,

végül értelmetlen kínhalálba küldték őket.

Róbert Oppenheimer a hidrogénbomba elméleti, majd

kísérleti programjának elindítása idején technikailag nagy­

szerűnek nevezte e fegyvert. Nem sokkal később azonban

Einsteinnel s a többi lelkiismeretes tudóssal együtt elször­

nyedt tőle. Valamennyien felismerték, hogy micsoda hatal­

mas veszélyt rejt ez az ősenergia az immorális, önös hatal­

mi stratégiában gondolkodó katonapolitikusok és szűk lá­

tókörű, embertelen vezetők kezében. Ők hallották már a

paták közeledő csattogását, az Apokalipszis lovasai kitör­

tek a Bibliából és uránikus gyorsasággal rombolták le a ter­

mészet valamennyi védőgátját az emberi létforma ellen.

Évezredünk végén itt állnak otthonaink, városaink kapui

előtt pusztító őselemek legyőzhetetlen fegyvereivel. Leg­

főbb szövetségesük ebben az emberi butaság és a gátlásta­

lan vakság.

Három biokémikus kísérlete, amelyet a Harvard Medi-

cal Schoolban, Bostonban végeztek, megnyitja az utat ad­

dig gyógyíthatatlan betegségek, mint a vészes vérszegény­

ség, cukorbaj, vagy részben a rák legyőzése előtt. Ugyan­

akkor ennek eredményével együtt osont második évezre­

dünkbe e felfedezés démoni szörnyalakja is, például az em­

berfajta „mérték után" való tenyésztésének kísértése, sőt

megvalósíthatósága. Rabszolgák, készséges alattvalók kí­

vánság szerinti szaporításának, vagy akár magas IQ-VAL

rendelkező, rendkívüli műveltségű „tojásfejek", géniuszok

gyártásának lehetősége, ahogy azt az amerikai genetikus és

Nobel-díj nyertes H. J. Müller már hosszú évtizedekkel

ezelőtt megálmodta.

Hogy e szörnyűség ellen törvényt hoztak? Nevetséges.

34

A jog csak a tehetetlen, becsületes, saját szakértelmükön

kívül semmiféle hatalommal nem rendelkező tudósokra,

művészekre, felhőszobrász bölcselőkre és kiszolgáltatott,

robbanva növekvő számú éhező, menekülő, fekete szug-

gesztiók parancsára gyűlölködő, legyilkolt, munkanélküli

tömegekre vonatkozik. A jogot védőbunkerek, védővagyo-

nok, védőrangok tulajdonosai csinálják, alakítják, semmi­

vé nyilvánítják és új törvényeket hoznak érdekük szerint.

Rájuk egyetlen betűje nem vonatkozik. Paragrafusok kö­

zött ügyesen kígyózó jogászok, megfelelő kulcsemberek

gondoskodnak róla. Modern Gólemek, cserélhető agyú ro­

botok, szónokló gépezetek, propagandisták, a félelem és

becsvágy mesterségesen létrehívott komputerei, akik mö­

gött a törvényen kívüli hatalom mérnökei, programozói

állnak. Ok mozgatják, árammal töltik szövegeiket. Maga­

tartást építenek beléjük. Időzítik, mikor, mit mondjanak,

tegyenek, és mi az, ami tilos számukra. Ha „elromlanak",

roncstelepre kerülnek s új szerkezetek váltják fel őket. íme:

máris itt vannak a gépesített, kitenyésztett „lombikbébi

rabszolgák". Lehet, hogy már „génmanipulálják" őket?

Az emberiség sokmilliárdnyi agysejtjének mindegyi­

kében, ahogy Francis Crick, James Watson és Maurice

Wilkins biológusok felfedezték, benne rejlik az emberi or­

ganizmus egész genetikus anyaga, komplett építési terve,

amely forgó „kötélhágcsóként" formált szálmolekula gya­

nánt zárja magába a DNS (dezoxiribonukleinsav) legna­

gyobb csodáját.

A biokémia kezdő éveiben rejtély maradt, miképpen le­

hetséges, hogy a genetikus kódnak időnként csak bizonyos

részei, egyes gének tevékenyek a szervezetben. A májsej­

tekben vér- és agysejteket produkálnak, más szervekben

egyébfajta változásokat, de a genetikus információk egész

anyaga jelen van a sejtben. E kérdésre közben megtalálták

a feleletet s folyamatosan bővítik az ismereteket róla. Az

éppen időszerű funkcióknak megfelelően az egyes sejtek

bonyolult kémiai mechanizmusának megfelelően, amelyek

mint gyöngyök egy zsinóron, a DNS szálmolekulán át fejtik

ki hatásukat. A többi, amelyeknek a jelen feladatban nincs

szerepe, egy kötőanyag (represszor) segítségével kikapcso­

lódik a láncfolyamatból.

Amint erre a módszerre rátalálnak az etikailag és hu­

mánusan elkötelezett tudomány szakemberei, megvan a

remény rá, hogy hamarosan magasabb organizmusok gén­

jeit is izolálni fogják, képesek lesznek megvilágítani külön­

féle gének kémiai felépítését és sajátos vezérlőfunkcióit.

Sőt. Egyes gének laboratóriumban való szintetizálására is

képesek lesznek. E kiváló tudósok, közöttük Nobel-díjasok

is, azt hiszik, nagy képességeik és mélységes emberségük

sugalmazása következtében, hogy a génmanipulációk

rendkívüli orvosi haszna messze túlszárnyalja majd a poli­

tikai, katonai, hatalmi visszaélések veszélyét.

Igen, Hölgyeim és Uraim, azt hiszik. Laboratóriumaik

szerzetescellájában, áldozatos, lelkes, aprólékos feladataik

szenvedélyes kívácsiságába, számítások, feltevések, hét­

köznapi embereknek érthetetlen fogalmaiba temetkezve.

Kísérleti modellek reakcióit lesve, különféle kémiai elemek

más és más összetételével próbálkozva türelmes alázattal

az emberért, életért, halálos kórságok gyógyításáért, a rob-

banóan szaporodó nyomorúság, éhség leküzdéséért. Hő­

sök ők bizony. Az emberi szellem, tudomány és kultúra

szentjei.

A szenteket inkább hosszabb, mint rövidebb idő múl­

tán hivatalosan szentté avatták. Giordano Bruno rehabili­

tálása például csak négyszáz év múltán történt, nemrégi-

ben. Mert e nagyszerű tudóst könnyebb volt megégetni, mint megcáfolni.

E szintén szentté avatható tudósok többsége azonban kételkedő. A génekkel való manipulációk veszélyeit sokkal súlyosabbnak ítélik kiváló kollégáiknál. A bostoni kutató­csoport vezetője szerint e kísérletekben a fenyegető ka­tasztrófa túlsúlyban van. Az angol biológus, tudományos író, Gordon Rallkay Taylor már korábban így óvott az idő­

zített biológiai bomba felfedezésétől: Ha kevert lények te­

nyésztése hasznot ígér részünkre, akkor tenyészteni fogjuk

őket. Sok minden utal arra, hogy a világ úton van afelé, hogy meredeken a pokolba utazzon. Valószínűleg ez a zu­

hanás be is fog következni.

A társadalom még semmiféle módszert nem fejlesztett ki, hogy ezt a pokolra szállást fékezze és idejében feltartóz­tassa. Pedig valamilyen ellenőrző szisztémát ki kellene dol­goznia. Mert: „Ha mi ezt a munkát politikusokra, bűvész­inasokra, nem igazi, hanem szakbarbár genetikusokra bíz­zuk" - írja egy bonni szociológus professzor, Friedrich Wagner az Embertenyésztés című gyűjteményes kötet elő­szavában -, „az hasonló lenne ahhoz, mintha a halálbün­tetés megszavazását a hóhértól tennénk függővé".

E nagyon is élő veszedelem tényeinek felvetése távolról sem tudományellenes, vagy a földi létforma fennmaradá­sára mért pörölycsapás. Az emberi tudást a hamis teóriák tévedéseitől csak a magasabbrendű értelem fejlesztése mentheti meg. Ugyancsak a növekvő megismerés lehet a gyógyítója a Föld élővilágának s választhatja el a természet bölcs igazságait, törvényeit a lelkiismeretlen, erkölcstelen, beszűkült agyú szakbarbároktól. Mert ezek babráltak bele a lét nagyszerű bioláncába. Ok a legveszedelmesebb bű­vészinasok. A tudomány igazi szentjei, anélkül hogy hiva-

37

talos dicsfényt vonnának köréjük, alázatos neofitákként ta­

nulnak a természet bölcs könyvéből. A világmindenség

csodáit megismerni próbálni valóban nem szégyen. S aki

rengeteg tanulás után felismeri, milyen keveset tud a lét

misztériumából, egyedül ő fejlődőképes szolgája az élet­

megtartó biomágikus erőknek. Az összefüggések igazságát

fáradhatatlanul tanulmányozó „miszta" túl a leírt betű­

kön, elmeszesedett elméleteken, nyitottan minden újra és

még fel nem derítettre, bizonyos, hogy rátalál végül az

Arkánumra, amely az emberiséget kivezetheti mai vész­

helyzetéből az élhető életbe. A felszárnyaló szellem, a te­

remtő képzelet mentális alkímiája mutatja a kiutat a mere­

deken pokolba vezető zsákutcából egy magasabb rendű

kultúra dimenziói felé.

1995

ÉSZAKI FÉNY

Az Északi-sarkon egy speciális laboratóriumban éjjel-nap­

pal figyelik a naptevékenység megdöbbentően gyönyörűsé­

ges fényorgonáját, a Biosz teremtő opusát. Ez az égi lát­

vány szüntelenül, folyamatosan történik, időszakos felerő­

södéssel, kimeríthetetlen változatossággal. Olyan jelentés­

sel, amely teljességgel kicsurran az emberi agyból, de oda

is jut belőle szín- és fényorgiájából néhány töredék, amely

valami rejtélyes értelmet tagol kozmikus morzejeleivel.

Természetesen hiányzik hozzá a kód. Pontok, vesszők, be­

tűk: ennyi. Nem több. A huszonnégy órás szolgálatot tel­

jesítő szaktudósok áldozatos, szívós munkája nagy tiszte­

letet érdemel. Azt már tudják, hogy magasan a Föld fölött

valamiféle plazmaszerű anyaga van e tüneménynek,

amelynek színei a legkülönfélébb színtartományba tartoz­

nak a bennük lévő részecskék mennyisége, vegyülése, egy­

másra hatása szerint. E plazma egyébként megtölti a vi­

lágegyetemet, kivéve a Földet, amelyen nem található.

Rakétát kell fellőni hatalmas energiákat hordozó plaz­

májába, hogy vizsgálható anyagot csípjenek ki belőle. Ez

az anyag persze a dolog egészére, értelmére nézve ugyan

nem árul el semmit, csak érdekes töredékeket, fantasztikus

jelenségvillámokat, az érthetetlen titáni valaminek egyelő­

re megfejtetlen rejtélyábráját, forma- és számtöredékeit. A

39

hosszú északi éjszaka alkalmasabb a megfigyelésre, mint a

nappal fényfátylas ragyogása.

A napfolttevékenység isteni sugárorgonáját az ősnépek

is látták, félték, imádták már, és gyönyörű mítoszokkal hó­

doltak neki. A mai asztrofizikusok, kutató szaktudósok él­

vezik e költői meséket, de ők pontos megállapításokhoz kí­

vánnak jutni, főleg sarki éjeken át, technikai eszközök, szá­

mítógép, vegyi elemzések, rakéták segítségével, amelyek

minden ködös feltevés helyett cáfolhatatlan tényekhez jut­

tatják őket. E tények közé tartozik például, hogy egy-egy

napkitörés energiája akkora, mint a Földön termelt összes

elektromos áram együttvéve, de elérhet néhány hidrogén-

bombányit is. A statisztikával pedig azért nehéz számolni,

mivel a naptevékenységet figyelni, mérni 1912-ben kezdte

a hivatalos tudomány. S az asztrofizikusok már a kozmikus

idő fénysebességét is mérik. Bizonyos kísérletek túl is lépik

a másodpercenkénti háromszáz kilométert. A napfoltrob­

banások plazmaterjedése legalább ennek duplájára gya­

nítható.

A kutatók minden képességükkel, figyelmükkel az észa­

ki fényt tanulmányozzák. Arra specializálódtak. Hatását

tekintve azonban igen óvatosak. Szűrnek. Vonakodnak.

Előttük is nyilvánvaló, hogy a periodikusan felerősödő nap­

kitörések zavarják a rádióadást. Azt sem zárják ki, hogy a

tárgyak is sajátosan reagálnak rá, például a Földünket be­

hálózó, áramot szállító vezetékek gyorsabb elhasználódást,

és egyéb még meg nem határozott tüneteket mutatnak. Az

egyik rokonszenves tudós megkockáztatta, hogy az

amerikában huszonkét évenként bekövetkező aszályos idő­

szakoknak köze lehet a huszonkét éves napfoltkitörés-peri­

ódusokhoz, s így az időjárás általános alakulását is befolyá­

solhatja. Ez azonban már nem az ő területük.

40

Egészen Hitlerig működött Németországban egy kitű­nő magazin. Címének magyar fordítása így hangzik: Ke­

resztmetszet. Nagyszerű, humoros, szatirikus, de zseniális lélektani megfigyelések, rajzok, cikkek jelentek meg benne. Például egy olyan sorozat, hogy ki, mit lát meg a körülöt­te megjelenő, zajló világból. A cipész előtt az utcán kicsi, nagy, elegáns, ízléses, csúf, rongyos, giccsesen feltűnő, ex­centrikus, fűzős, csatos, magas szárú, lapos, széles, kes­keny, emelt talpú és sarkú cipők tolonganak ember nélkül. A kalaposnak, lebegő tollas, máslis, szögletes tetejű, sildes, kerek, kis és nagy karimájú kalapok, proli munkássapkák, behúzott, kötött fejfedők, cilinderek és drága, puha kala­pok, kacér cobolykucsmák kínálják magukat, anélkül hogy alattuk látszana a viselőjük. Az hiányzik. No és a fűzők, melltartók, viseltes vagy megláncolt irattáskák, retikülök lóbálják magukat kar és kéz nélkül. De ha felmérjük az összefüggések tudományában járatos szellemi vakmerőség­gel a specializálódás veszélyeit, tévedéseit, hiányosságait, akár egy másik groteszk rajzzal egészíthetnénk ki e bátor, szabadelvű szatíraábrákat a Keresztmetszetben. Bejön a szo­bába egy szép, kevély sasorr. Csak úgy. Magában. Rá sem néz a két lapátfülre, amelyek tőle távolabb vitorláznak. Azután hasak törtetnek be egymás hegyén-hátán. Poca­kok. Laposan kelletik magukat, vagy gyűröttek. Hájhur­káktól súlyosak. Azután vesék következnek tartózkodó duz­zogással, miközben locsolkodva kikérik maguknak a töb­biek jelenlétét, persze negatív jelbeszéddel. Más szervek sem közösködnek senkivel, noha egy térben tartózkodnak. Duzzadt szájak tátognak szónokolva. Keskeny, vaskos uj­jak fenyegetnek. Láthatatlan klaviatúrán játszanak, húro­kat pengetnek, vagy fegyverek ravaszát húzzák meg ügyes pantomimmal. Kényesen tekeregnek a többiek között a

41

belek alattomos kígyói, vigyázva, nehogy máshoz hozzáér­

jenek. Magasan fölöttük ott csillámlik tekervényeivel az

agy, amelyre, ha titkon rápillant a többi, határozott meg­

vetést érez, hiszen kivétel nélkül mindegyik „szuverén"

töredék meggyőződése, hogy az a törtető valami, amely

magasra kapaszkodott, egyedül őértük van, nem pedig

fordítva. Esetleg ki is nevetik azért, hogy parancsokat osz­

togat, rendelkezik, holott semmi hatalma, eszköze nincs

azok kivitelezéséhez. Mert ki hallgat rá? Senki. Legkevés­

bé a fújtató tüdőnek, a külön lüktető szívnek semmi dol­

ga nincs vele.

Folytathatnám, de minek? Nem halálosan veszélyes, té­

bolyult, véresen tragikus rögeszme ez így? Mégis: szatíra-e,

vagy iszonyú valóság az általam felmutatott, keserűen cini­

kus karikatúra Földünk valódi állapotáról a 2000. korszak­

végen? Nevetséges? Persze. Ijesztő? Iszonyú. Sírnivaló?

De mennyire! Tragédia? A legmegrendítőbb mértékben.

A meghasonlás önpusztító nyavalyája? Mi volna más? Boly­

gónk bélpoklos járványa? Igen.

Akkor miért nem avatkozik e kórságba Földünk szelle­

me; orvosa, tudósa, s a Látó Bölcsek? Miért nem termelik

ki e gennyedő tudatlanságfekélyből, roncsoló butaságvíru­

sokból azok ellenszérumát, a felismerést, hogy e groteszk,

egymással civakodó szervek csak együtt életképesek? Kö­

zös működésük hozhatja létre a szakadásból az egységet?

A gyűlöletből az empátia Arkánumát. A halálból az életet.

A harcból a békét. A világéjből az örök napkelte törvény­

szerűen ismétlődő ritmusát.

Jó volna, ha az északi fény specializált, lelkes kutatója

magához engedné az immár hivatalosan, elismerten műkö­

dő orvosmeteorológia cáfolhatatlan statisztikáit, tényeit.

Azt, hogy a napfolttevékenység, a mágneses zivatarok sú-

42

lyos, veszedelmes hatást gyakorolnak minden élő szerve­

zetre. Mert az is része a világegyetemnek. A napkitörések

periodikus működése szerint szökik fel a szív- és érbetegek

száma az ambulanciákon, az elmebetegek rohamai ismét­

lődnek. És e kitörésekkor végzett operációk halálosan ve­

szedelmes komplikációkkal járnak.

Az északi fény plazmaorgonájának időszakos, vad jelzé­

seinek hatását magam is több ízben átéltem e században.

Az első háború kitörésekor, egy hasonlíthatatlanul nagy,

borzalmas viharban. Későbbi korszakváltások véres indu­

latvulkánjaiban. De leglátványosabban Kékestetőn, az An­

schluss napján, amikor Gyöngyösről feltelefonáltak, vajon

nem ég-e a szálloda? A szállóból pedig megkérdezte telefo­

non a portás, nem áll-e lángokban Gyöngyös, olyan vérpiros

volt az ég körülöttünk, amelyet Magyarország legmaga­

sabb pontjáról a szálló egész vendégserege és személyzete

figyelt, közöttük mi is a férjemmel. Akkor írtak sokan arról,

hogy amit láttunk, az északi fényjelenség volt. Mégpedig

a sötétvörös tartományból való, kutatók által regisztrált

működése e kozmikus csodának. Kétségtelen, hogy a hábo­

rúkat, forradalmakat, ijesztő történelmi változásokat em­

berek, tömegek viszik véghez vezetőik, politikusok segítsé­

gével, de azok is részei a természetnek, kozmosznak. E

titokzatos hatások fényszálaira, energiahatásaira fűzött bá­

bok valójában. Rajtuk át olyan titáni, ismeretlen erők érvé­

nyesülnek, amelyek ellen nem védekezhetnek, de összefüg­

gésük velük, az értelmes ember számára kétségtelen.

Felmerül tehát a figyelő, gondolkodó emberekben a kér­

dés, nem rejt-e tévedéseket, sőt óriási veszélyt a puszta

specializáció, amely a részlettünetekből kizárja az össze­

függéseket, az egymást kiegészítő legfontosabb magyaráza­

tát, értelmét e jelenségeknek? Nem számol például azzal,

43

hogy minden, ami történik a világmindenségben, termé­szetben, összefügg egymással, és csak e felismerés által vá­lik érthetővé, kezelhetővé, esetleg elháríthatóvá. Megkoc­káztatnám azt is, mert életfontosságúnak, igaznak tartom, hogy minden jelenség ránk is tartozik. Valamennyi gon­dolkodó élőlény felelős mindazért, ami történik a Bioszban és az Univerzumban. Minden alkotó, tudós, érző lélek és szellem felelős úgy a saját, mint a világ sorsáért. Köteles­sége, hogy megtegye azt, ami módjában áll. Küzdjön a té­ves ellen az igazabbért. A tudatlanság ellen a tudatosítá­sért, és a valóság felismerésért, akkor is, ha csak annyit te­het, hogy az értetlen, zárkózó gyűlölség kevélyen megvető, elhárító magatartás helyett, empátiával, szánalommal segí­teni próbál önmagán és azokon, akik a közelébe kerülnek, elfogadják jószándékát. Óriási jelentősége van annak, ha valaki felismeri a tényt, amely gyakorlatilag bizonyítható, hogy az ember két káprázattükör közé zárva, magányosan, végtelen számsorrá robbanva vetíti egyetlen, szenvedő, szomjazó önmagát. Elhiszi, hogy e vetületek tőle különbö­ző, félelmetes, sőt fenyegető, üldöző szándékú ellenségei, akiktől támadva védekeznie kell. Pedig csak árnyak, akik­ben saját vágyai, emlékezete, gondolatai lüktetnek sebez­hető szervekként. Az ő tüdejével lélegeznek, a lélegző vi­lágegyetem azonos ritmusával. Egyetlen benső mozdulat kellene ahhoz, hogy kilépjen bénító amnéziájából, Májá­nak, a Kárpázatok Úrnőjének tükrei közül, s valótlan ve­tületből egyetemes Mindenné váljék a szétszakadt, megha­sonlott árnyak sokaságából.

Erre a rejtélyes mozdulatra utal minden ősvallás, ki­nyilatkoztatás, próféta, bölcs, filozófus. Megfogalmazásuk különböző, lényegük azonban egy. A keleti filozófia „örök felébredésnek", a kereszténység „Unió Misztikának", „át-

44

lényegülésnek", Kant: „Ding an Sich"-nek, „Önvalónak"

nevezi. Mégis a re-ligió annyit jelent: „visszahatolás a gyö­

kerekhez".

Halandó létük utolsó perceiben valamennyi, szeretett

hozzátartozóm szájából elhangzott ugyanaz a kábult, bol­

dog szöveg: „Megyek haza. Már jól vagyok." - Testük­

ből, küzdelmes inkarnációsorozatukból kiszakadva, való­

ban elérték igazi otthonukat. Álmaimban, csodáimban

üzennek nekem végső megérkezésükről e nirvanisztikus,

örök állapotból, amelyből - remélem - nem kell kimoz­

dulniuk többé.

1998

SZUPERSZTÁR INTERNET

Nem hiszem, hogy akad olyan értelmes ember, aki lebe­

csülné technokráciánk csúcsteljesítményét, az egész Föl­

det átszövő kommunikációs hálózat nagyszerűségét, amely

egyre közelebb hozza a népeket, fajokat, országokat, világ­

részeket egymáshoz. Nem ismer határokat. Áthatol fala­

kon. Olyan titkos zárak pattannak fel előtte, amelyek léte­

zéséről sem tudhatott eddig közönséges halandó. Adato­

kat, statisztikákat, kulturális, pénzügyi, tudományos taná­

csokat, megoldásokat, recepteket, módszereket vetít sok

millió számítógépen át rászoruló, kíváncsi agyakba. Egzo­

tikus tájakra viszi őket. Az óceán mélyére merülhetnek ál­

tala. Részt vehetnek az űrutazás izgalmas élményében,

anélkül hogy kimozdulnának a karosszékükből.

Persze vannak bizonyos kockázatai is. Mégiscsak robot.

Képzett és elszánt szélhámosoknak, bűnözőknek is kiszol­

gáltat olyan leleményes ötleteket, amelyek segítségével si­

keresebben hajthatnak végre rablásokat, csalásokat, sőt

felderíthetetlen „tökéletes gyilkosságokat" is. A gyerekek

rákapcsolhatnak a legpervertáltabb pornókra. Vén kéjen­

cek gyermekekkel fajtalankodó jelenetekre. A robotok

ugyanis semlegesek. Demokraták. Nincs lelkiismeretük.

Miért lenne? Ember által alkotott világhálót jelentenek

csupán. Mitől válnék olyan okossá, mint találgató, kísérle-

46

tező „humanoid", aki ismeretei mértéke és empátiája sze­

rint ismeri el tudatlanságát az őt körülvevő univerzum, a

Biosz és saját szervezete működését illetően. Ha az állan­

dóan változó, forrongásban lévő jelenségek, tünetek, káo­

sza ellenére akadnak olyanok, akik azt állítják: „Minden

imé igen jó", ahogy Voltaire Candide-ja tette, vagy egyre

bizonyosabbak benne, egyedül ők tudják, amit tudni érde­

mes, mindenki más hülye, akkor az ilyenfajta lényekre más

definíció illik. Mert az ő csuklójukhoz láncolt diploma­

tatáskájukból kilógnak olyan fontos iratok, amelyeket egy­

szerűen és idegesen levagdosnak, hogy ne zavarja őket.

Sajnos, azt kell mondanom, hogy ezt az ütődött, lelkiisme­

retlen különcöt, tudomásom szerint, legtöbbször nem az

őrültek házába csukják, hanem megteszik legmagasabb

rangú vezetőnek, kezébe adják a világ valamennyi irányító­

gombjával összekötő „forró drót" telefonját vagy telefonja­

it, és zsebébe csúsztatják a piros atomgomb szerkezetét,

hogy szeszélyes hangulatai szerint kedvére nyomkodhassa.

Aki kérdezgetni kezdi, leírja, s még kiáltozza is, hogy a lán­

cos aktatáskában csonka mondatok, értelmetlen gondolat­

foszlányok, állítmány nélküli alanyok, zavarosan fogalma­

zott zagyvaságok, lelkiismeretlen állítások maradtak, ame­

lyekből kitépték az igazságot, eltüntették a becsületet és

szakértelmet, az kerül elmeosztályra. A táska papírsalátája

pedig gyakran válik kötelező rendeletekké, törvényekké,

amelyek megszegőit súlyos büntetésekkel sújtják. A tör­

vény és büntetés persze nem mindig vonatkozik azokra is,

akik e paragrafusokat hozzák, és végrehajtják. Az akármi­

lyen módon szerzett vagyon jutalma adókedvezményt, a

nyomorgó nyugdíjas, éhbérért dolgozó, munkanélküli, haj­

léktalan kilakoltatást, börtönt érdemel. Feltéve, hogy van

még hely számára e zsúfolt intézményben. Ha nincs? Le-

47

hetetlen azt kívánni, hogy az agyonterhelt hivatalnokok

oldjanak meg mindent. Nem állíthatnak valamennyi sze­

metelő, betörő, gyerekét halálra verő részeg, kicsinyeket

megerőszakoló kéjgyilkos, nemibeteg prostituált mellé

rendőrt. Már azért sem, mert akad közöttük olyan, aki

közben családja és a maga megélhetésére nem elegendő fi­

zetése miatt rablóvá változott. Nappal helyszínel, éjjel be­

tör. Vagy kidobó emberré, a kábítószeres, milliárdokat te­

jelő gyermekpornó nagy jövedelmű közvetítőjének szegő­

dik. Esetleg maga futtat Hív vírusos, kevert nemzetiségű

utcalányokat. Esetleg sikeres vállalkozóvá küzdötte fel ma­

gát, s az a dimenzió már fölötte áll minden szabálynak.

Láthatatlan. Misztikus ködbe burkolt luxus-Olymposz.

Érinthetetlen. Kacsalábon forgó várkastélyának bekerített

óriásparkja tabu. Aranykapuját nyomozó nem lépheti át.

Bankszámlája titkos. És a banktitok szent.

Na már most, mit akarok én az Internettel? Miért ne­

vezem szupersztárnak? Mert hatalmas médiareklámja, op­

timizmust sugárzó felszíne ellenére mélységet, magassá­

got, távolságot, falakat, határokat áttörő lényege olyan

modell, figyelmeztetés, rejtélyes szellemi sugallat, sürge­

tő jelbeszéd, amelyre érdemes volna figyelni, hieroglifáit

megfejteni, mint az álmokat. Világnyelv. Az egyetlen ki­

utat jelző rejtekösvény, amely létformánkat kivezethetné

önmagát pusztító ámokfutásából. Ez a kód nincs benne a

megláncolt, csonka papírfecnikkel töltött diplomatatáská­

ban. A Fény, értelem, bölcselet, igazi, alázatos tudomány,

szárnyas, örök kultúra titkos összeesküvőiként nekünk kell

jeleket váltanunk róla mindig egyénileg. A manipulált tö­

meg álruháját fel kell öltenünk hozzá, vaknak, süketnek ál­

cázva magunkat, nehogy észrevegyék mi a szándékunk. Ég

őrizzen tőle, hogy rájöjjenek: a jóság, szeretet, morál arká-

48

numát csempésszük, vagy legalábbis megpróbáljuk a rá­

szorulóknak juttatni. Menteni szeretnénk veszett világun­

kat, létformájukat megsemmisítő embereket saját maguk­

tól, veszedelmes, szellemi leprájuktól. Támaszt, hitet, bi­

zalmat, igaz szépséget, megismerést rejtegetünk rongyaink

alatt. Olyan képírással persze, mint ezek a sorok is, ame­

lyeket csak Látók, Álmodók, halhatatlan halálraszántak

képesek kibetűzni.

Az Internet olyan jelképrendszer is, amelynek robot-

modellje, minden más hangos közlése, vetülete mögött azt

sugallja, hogy e bolygó valójában egyetlen, összetartozó

egység, mint valamennyiünk saját organizmusa, teste. Ibo­

lyántúli jajkiáltás hangzik az emberiség felé általa: „Térje­

tek észre! A másik emberben, állatban, őserdőkben, vizek­

ben, különböző fajú, vallású országokban, földrészeken,

légóceánotok védőpajzsában, amelyeket mérgekkel szét­

szaggattok, önmagátokat végzitek ki, ne tovább! Elérkezett

néhány hatalommal bíró, őrült agy végítélete, ha nem vál­

toztattok rajta egységgé forrva, nem egymás ellen, hanem

egymásért! Mivel az ember ismeri az Éden fogalmát, az

igaz valahol. És ha igaz, létrehozható. Az ember tud a tör­

vényről. Ha pedig tud róla, akkor annak érvényt is kell sze­

reznie a törvénytelenséggel szemben. Az ember ismeri a

jogot, ezért kell megteremtenie valódi hatalmát. Az ember­

ben él a jó fogalma, s azzal meg tudja semmisíteni a rossz

hatalmát. E bolygón megszületett a Tízparancsolat. Miért

nem szereztek érvényt neki? Miért nem engedelmeskedtek

életmentő erejének? Vannak bölcseitek, akik halhatatla­

nok. Kimondták nektek a végső igazságot: a ti életetek is

örök. Miért nem hisztek nekik? Miért dicsőítitek a hazug­

ságot, szemben az örök igazzal? Az az ember, aki ismeri

lelke halhatatlanságát megmenekül."

49

Ezt az ibolyántúli közlést persze alkotójának tudatta­

lanja programozta bele szándék nélkül, ellenállhatatlan,

varázslatos inspirációk hatására.

Korunk tulajdonképpen a tömegmozgalmak nagy kí­

sérletének műhelye: és körülbelül már azt is láthatjuk,

hogy ez a kísérlet is fiaskóval végződik éppen úgy, mint a

többi társadalmi kísérlet eddig. Nem is lehet másképp,

amíg vak vezet világtalant: erkölcsileg alacsonyrendű veze­

tők, értelmileg alacsonyrendű tömeget. Ebből a két ténye­

zőből keveredik az a vitriol, amely megmérgezi minden

mozgalom eszmeállományát. Mert a legtöbb mozgalom­

nak van egy magasabb rendű ideál kezdőtőkéje, amely

megteremthetné a végső győzelmet, de az emberi jellemek

gyűjtőtartályában zavarossá válik, vad indulatokká értékte­

lenedik.

A tömeglelkesedés kiváltója mindig valami brutális, ki­

rívó dolog, elnagyolt és túlfokozott - hogyne hatna hát

mindegyik között a legbrutálisabb és legkirívóbb erő: a

gyűlölet. A jelentéktelen kis ember csak gyűlöletében érzi

nagynak, különbnek magát. Rettenetesen mélyre, piszokba

kell rángatnia egy-egy felebarátját, hogy bemocskolt, lete­

rített testére ráállhasson és legalább annyival megnövelje

törpe alakját.

Az Internet a teremtő képzelet (programozómérnök)

mitikus sorsszövedéke. A mögötte tevékenykedő láthatat­

lan Géniusz terméke. A kiváló agyak, a „kibernetikus re­

mekművek" tárcsáit O kezeli. Nagyszerű felfedezései, ide­

ái villámát O lobbantja fel. A szívósan kísérletező, meg­

szállottan lélekterhes tudósok kivételes instrumentumai e

rejtélyes Valakinek. Befelé hallgatózó eszközök ők, akik

néha hamis hangot is ütnek experimentumaik közben.

Ezért e „párka-szövedékben" minden lehetőség, de még

50

mindennek az ellenkezője is megjelenik. A „mérnök" mé­

diumainak sok milliárd agysejtje „ganglionjai", megpen­

dülnek e különös isnpirációk, intuíciók visszhangjaként, de

érthető kihagyásokkal, tévedésekkel, hiányokkal. Mert a

Leadó tökéletes, de az agyantennák tökéletlenek, noha

bennük is él halhatatlan létük homályba merült, végtelen

skálája.

De ki e csodálatos Opus igazi alkotója, hangszerelője,

Mestere? Neve nincs. Nem fér a ráció, a halandó agykate­

góriák szűk ketrecébe. Végessel a végtelen nem mérhető.

Időtlen. Ő az, aki VAN, nemcsak „látszik lenni". Mindent

tud. Mindenre emlékszik, ért és szeret.

Bizonyos, hogy nehéz dolga van az emberrel, akinek

hályog nőtt az emlékezetére. Nem ismeri az egyensúly,

megkülönböztetés törvényét. Ez teszi tisztázatlanná az

Internettel való viszonylatát is. Hiába mondja, zenéli, fes­

ti az előtte utópisztikus misztériumát. Hiába próbálja be­

leégetni világnyian fontos, sürgős lézerközléseit. Az em­

ber mindig mindent félreért. Ahogy a totyogó kisded, ha

tintaceruzához jut, a hegyét a szájába véve szopogatja. Pe­

dig írnia kellene vele. De még nem tud írni. Olvasni sem.

Ahogy az emberiség nagy része dyslexiássá vált napjaink­

ban. Fogalma sincs róla, hogy az Internet távolról sem ar­

ra kívánja rávenni, hogy egész bolygónkat mechanizált

művilággá változtassa. Műpálmák alatt hűsöljön. A járdát

mozgassa maga alatt. Számítógépeken intézze üzleti ügye­

it, gyarapítsa vagyonát. Kiónozva, számtalan alakban szó­

nokoljon egy időben rengeteg képernyőre vetülten, ele­

gánsan, finoman festett arccal, festett hajjal. Propagáljon,

térítsen, cáfoljon, állítson, tagadjon, mialatt otthonában a

mellékhelyiségében kényelmesen terpeszkedve krimit ol­

vas. Erről szó sincs.

51

Az Internet szeretné rávenni, hogy használja, tornász­

tassa az eszét, kezét, lábát, tehetségét és lelkiismeretét.

Tanuljon. Tanítson. Segítsen. Mérlegeljen. Felismerjen.

Tűrjön. Teremtsen. Megoldatlan kérdésekre jó feleleteket

találjon. Olvasson a természet könyvében. Bogozza ki gor­

diuszi csomóknak tűnő kötéseit és saját tudattalan görcse­

it. Létesítsen kontaktust a benne élő biotikus, kozmikus

erőkkel, határtalan képességekkel. Folytasson párbeszédet

Áloménjével, aki okosabb a nappalban támolygónál, és

szólítsa a lényében élő Mestert, igazi Orvosát, ahelyett

hogy kívülről várná a csak tőle szerezhető, minden bajára,

problémájára gyógyulást kínáló elixírt. Válassza el végre a

búzát az ocsútól, a szélhámost a beavatott szolgától.

Változtassa álnevét az igazira a damaszkuszi úton, ahol

valamennyi korszakban, minden világéjből újra meg újra

feltámadó jelmezében találkozik Vele, Aki megszólítja:

„Saul! Saul! Mért üldözöl te engem?"

Saul! Ember! Mért üldözöd Őt? Miért kínozod, feszíted

meg Őt valamennyi embertársadban és bennük önmaga­

dat?

Viharos bolygónkat sötétség, tudatlanság, félelem viha­

ra ostromolja, tépi, rombolja. A Koponyák Hegyén fekete

keresztek lengenek.

Saul! Nem kellene nevet változtatnod végre a végtelen­

ből végtelenbe kanyargó damaszkuszi úton?

1996

KI VEZETI A FÖLD-ŰRHAJÓT?

A szenzációéhes média kiszivárogtatott egy megdöbbentő

hírt, amely szerint Föld bolygónkat terroristák eltérítették

törvényes pályájáról. S noha üzemanyaga, élelme fogytán

van, vize is kevés, folytatja veszélyes útját rémült utasaival,

asszonyokkal, gyermekekkel, fegyvertelen férfiakkal, öre­

gekkel, akiknek már nincs gyógyszerük. A pilótát lehet

hogy leütötték, összekötözték, de semmi esetre sem enged­

ték a telefonhoz, mert az irányító központ kérdéseire csak

valami érthetetlen halandzsa szólalt meg különböző fenye­

gető árnyalatokban. A háttérlárma teljesen zavaros volt.

Gyereksírás, részeg röhögés, jajgató rimánkodás, rémült

sikolyok, fulladt tiltakozás, a kétségbeesés hangmasszái

ömlöttek a mikrofonba.

Hivatalos körök a leghatározottabban cáfolták, légből

kapott hazugságoknak minősítették az „álhírt", amelyet a

világlapok már piros betűs főcímekké tupíroztak fel. Fo­

tók, filmek is megjelentek a nagy légi járműről, amely ép­

pen olyan volt, mint akármelyik, felhők fölött közlekedő

luxusmasina. Akadtak persze emberek, közéjük tartozott

az egykori német hadvezér, Bismarck is, aki csak akkor hitt

el egy hírt, ha cáfolni kezdték.

A magam részéről úgy gondolom, nem árt, ha e hírrel

kapcsolatban saját józan eszünkre, tényekre, megbízható

53

statisztikákra és olyan tapasztalatokra támaszkodunk,

amelyeknek napról napra szemtanúi, sőt gyakran elszenve­

dői vagyunk. A sajtót, tévét sem kapcsolhatjuk ki teljesen

az életünkből, amelyek a világszerte zajló eseményekről,

azokkal szinte egy időben közlik képes tudósításaikat. A

szemfüles, tolakodó paparazzik minden botrány, kirobba­

nó harc, fellángoló tűzfészek és elemi csapás körül ott van­

nak akkor is, ha azokról utólag különféle érdekek egymás­

nak ellentmondó kommentárjai jelennek meg. Szabálya az

ilyenfajta konfliktusoknak, merényleteknek az, hogy azt ki­

vétel nélkül a másik fél kezdte, ők csak visszarúgtak. Vagy

egyedül az alárendelt kisemberek egyéni mulasztásai fele­

lősek érte, semmi esetre sem a főnök, a tulajdonos, vagy a

hatóság.

Óhatatlanul felmerül a kérdés valamennyi értelmes

élőlényben, hogy vannak-e olyan kiváló agyú, lelkiismere­

tes tudósok, művészek, filozófusok, szociológusok, ökoló­

gusok, futurológusok, akik tehetnének a szaporodó veszé­

lyek ellen valamit. Bizonyosan vannak. De megtesznek-e

mindent a fokozódó vészhelyzet ellen, amelybe magányos

kis csillagűrhajónk sodródik, hogy megmeneküljön a vég­

zetes katasztrófától? Nem kételkedhetünk benne, hogy

igyekeznek. De az sem kétséges előttünk, hiszen magunk

sem vagyunk süketek és vakok, hogy jó szándékuk leküzd­

hetetlen akadályokba ütközik. Soroljam? Minél gazdagabb

valaki, annál fukarabb. A hatalom abszolút birtokosai pe­

dig paranoiás őrültek, akik ebben az évszázadban követték

el a legszörnyűbb bűnöket, vérengzéseket, népirtásokat.

Ők robbantottak ki két világháborút, amelyek után a győz­

tesek végzetes következményekkel járó ostoba békekötése­

ikkel teljesen felbillentették a Föld egészséges egyensúlyát.

54

Tömegeik őrült pszichózisok megszállottai, üldöző üldö­

zöttek.

Vak fanatizmussal rohannak a vesztükbe. A téboly pe­

dig ragályos és nagyon szuggesztív. Az üldözési mánia nem

ismer békét, csak gyanút és gyűlöletet. Rögeszméje le­

küzdhetetlen járvánnyal fertőzte meg a lelkeket és mind­

máig nem találták meg ellenszérumát. Sztálin, Hitler,

Mao, a vörös khmerek, Ceausescu, a japán Togo hadve­

zér, a kamikázék tömeggyilkosa, aki ezrével küldte embe­

reit eleven bombaként pusztító pusztulásukba. Már nem is

beszélve Afrika megszállott fekete diktátorairól, akik ma

már halottak ugyan, de feloszló testükből párolog tovább

az agresszió Ebolája, s tovább korbácsolja csőcselékmédiái-

kat. Gandhit, aki az erőszak nélküli ellenállásért élt és né­

pe szabadságáért küzdött, egy fanatikus hindu ölte meg. E

vírus irtotta ki az okos, békére törekvő Nehru lányát és

egész családját. A Kennedyekkel máig is rejtélyes merény­

letek végeztek, éppen úgy, mint a négerek jogaiért békés

eszközökkel viaskodó Martin Luther Kinggel. A paleszti­

nokkal megegyezni próbáló zsidó miniszterelnök életét egy

fanatikus zsidó oltotta ki. Szekták bomlott agyú vezetői

öngyilkosságra vagy borzalmas bűntények elkövetésére

kényszerítették és kényszerítik híveiket. Wallenberget, a

nagyszerű svéd humanistát, aki üldözöttek ezreit mentette

meg, mártírrá tette saját bátor embersége.

Azután itt vannak ezek az atomerőművek, amelyeket a

nagy versengés idején építettek. A Szovjetunióban rögtön

nyolcat emeltek belőlük rohammunkában. Ezek egyike

Csernobil. A halálos „nyolcasikrek". Annyira sürgős volt

nekik egymás megelőzése a természet leghatalmasabb ős-

energiájának fenyegető használatában, hogy nem értek rá

55

alaposan megismerkedni sugárzásának hatásával. Csak a

laboratóriumokban gubbasztó atomfizikusok rémüldöztek

bizonyos matematikai számításaiktól, amelyek kimutatták,

hogy az urániummal készített atom- és hidrogénbomba

nem csak bevetésekor pusztít el minden életet, építményt

sok száz kilométeres körzetben, hanem sugárzásának fele­

zési ideje huszonötezer év. A felszíni kísérleteket, embe­

rekre, állatokra gyakorolt hatását is szükséges volt elvégez­

ni az atomkorszak első éveiben. Ki ért rá törődni azzal,

hogy a kivezényelt sok ezer fiatal katonának mi lesz a ké­

sőbbi sorsa, akik csak szemüket takarták el karjukkal, fél

térdre ereszkedve a vakító gombafelhő látványától. A kí­

sérleti bombák által kavart homokot seprűkkel távolították

el egyenruháikról, mielőtt egymással versengve rohantak a

helyszínre, hogy felmérjék a titáni ökölcsapások „eredmé­

nyét". A politikusok védett bunkerek résein át figyelték a

grandiózus látványt. Szemüket is gondosan kiválasztott

szemüvegekkel védték. Ok döntöttek e harcban is. Ezernyi

érvük volt rá, hogy ledobják az első két atombombát két

japán városra. Kikényszerítették velük a békét, amellyel

katonáik százezreit mentették meg legyőzött ellenfeleik

törhetetlen ellenállásától. Ez igaz. Ami ezután következett,

az már politikai játszma volt kémekkel, ellenkémekkel,

olajzsarolással, merényletekkel, kivégzésekkel, megveszte­

getésekkel, diplomáciai leleménnyel, amelynek civilek, ka­

tonák, bérgyilkosok fizetett bábjai voltak. E sakkjátszma

tétjét a hatalom és a vagyon jelentette az ijesztően felgyor­

sult időben. Nem lehetett késlekedni, „mellékkörülmé­

nyek" figyelembevételével. Főként a világháborút követő

években, mikor kitört a hidegháború az egykori szövetsé­

gesek óriásai között. Lezuhant a vasfüggöny és kikénysze-

56

rült a „rémület egyensúlya". Az atomformula már nem

volt titok többé. Mindkét fél annyi pusztító fegyvert hal­

mozott fel, amely elegendő lett volna Szolária összes boly­

gójának megsemmisítésére. A védett bunkerekből figyelő

vezérkarok sem léphettek volna ki fedezékeikből. Nem lett

volna hová. Mit kezdtek volna a sugárfertőzés hetedízig-

leni következményeivel?

De hol vannak az egykori fiatal katonák, akik látszólag

megúszták „kísérleti nyúP'-állapotukat? Megnősültek és

Down-kóros, mirigyrákos, leukémiás, mozgássérült gyer­

mekeik születtek. És merre találhatók a csernobili robba­

nás védőeszközök nélküli mentőalakulatai, tűzoltók, kato­

nák, tudósok s az atomváros késve kitelepített gyerekei,

asszonyai, öreg és ifjú lakosai? Hányféle szóródtak széjjel a

közeli virágzó kisvárosok népei, akiknek otthonát a szél­

irány változás következtében rájuk szóródó atomhamu el­

törölte a föld színéről? Megállíthatatlan folyamat ez. Ter-

rán mindenütt ketyegnek a többi csernobili s a Föld más

részein épült, kínai szindrómával fenyegető atomreaktorok

bombái. Mert kell az olaj anyatej, az üzemanyag, amelyből

már nem tud eleget termelni az anyaföld kizsarolt emlője.

Az atomhulladék a jövő számtalan nemzedékére hullatja

mérgező hamuját. Következményeit nem lehet felmérni.

Tilos! Ahogy tiltott, megvetett tevékenység a „zöldek" a

Green Peace kétségbeesett, sokszor naiv, agresszív, szívós,

esztelennek, reménytelennek tűnő, eleven testükből tor­

laszt építő tettei, lázongásai. S a tudomány lelkiismeretes

tudósainak vészjelzései is eredménytelenek. Szavak. Cik­

kek. Statisztikák. Tüntetések. Ki hallgat rájuk? Egymásnak

írnak. Egymásnak kiáltoznak. Hiszen elkéstek! Valóban így

lenne? Nem igaz. Van kiút. Remény is. Csak éppen nem a

57

robottömeg pszichózisát meglovagolok, a Föld-űrhajót el­

térítő, ütődött, amnéziás terrorista harácsolok, dilettánsok

között, akikben szédült, mérhetetlen hülyeségük miatt fel

sem merül a gondolat, hogy vállalkozásukba ők maguk is

belevesznek.

Bizonyos azonban, hogy a kataklizmából, amelyet be­

teg agyukkal okoznak, megmenekül néhány „túszuk". Ők

majd értelmes kis csoportokat alkotva új Robinsonokként

rendezkednek be azokon az apró létszigeteken, ahol marad

még lehetőség az élhető életre.

Föld-űrhajónk azonban e pillanatban a narkós, terro­

rista bandával, fokozódó sebességgel száguld rémült, ta­

nácstalan utasaival végzete felé.

Hogy ki vezeti e szerencsétlen Föld-űrhajót? Beszéljünk

végre nyíltan! Hagyjuk a keserűen cinikus, gúnyos párhu­

zamokat, szimbolikus fecsegést. Arra valóban nincs idő.

Az üvegházhatást az a kis elit okozza bolygónk társadalmá­

ban, amely kezében tartja a Föld javainak nyolcvan száza­

lékát, de náluk vannak az eszközök is a végzetes ökológiai,

szociális ártalmak leküzdésére. Mivel azonban vagyonukat

bankokban, széfekben őrzik, s nem hajlandók megválni tő­

le, annyira nem érzik érdeküknek a tőlük idegen, mérhe­

tetlen nyomorban élő, ráksejtekként szaporodó embernyáj

megsegítését. Pedig ez nem pusztán kötelességük volna,

hanem saját egyéni létfeltételeik megsemmisítését elkerülő

egyedüli lehetőség.

A jelenlegi s a várható változások jóval gyorsabbak,

mint amilyeneket az emberiség egész történelme során át­

élt eddig. S e rohamos változások kivétel nélkül minden­

kit: gazdagot, szegényt, koldust és uralkodót egyaránt

érintenek; olyan megoldhatatlan problémák növekvő sú-

58

lyát, bonyodalmait gördítve a felelősökre, amelyeket eddi­

gi módszereikkel, rossz irányba burjánzó, már elkövetett,

végzetes hibáikkal zúdítottak magukra és világunkra. Ami­

től a Föld légköre felmelegszik, elmérgeződik, s az ezt oko­

zó gázokat főleg a jóléti államok termelik. Ökológusok sze­

rint, ha a vizek felmelegedésének mértéke eléri a 4-5 fo­

kot, amelyre sajnos nagy a valószínűség, akkor a sarkok és

Antarktisz hatalmas jégrétegei leválnak a tengerfenékről és

elindulnak a melegebb vizek felé. S amint e hatalmas tö­

meg megolvad ezekben az enyhébb hőmérsékletű áramla­

tokban, a tengerek szintje 5-7 méterrel megemelkedik.

Hogy ez mit jelent, kifejezhetetlenül ijesztő, hiszen a Föld

népességének mintegy a fele vizek partjain él. Ismerjük fo­

gyó ivóvízkészletünk, esőerdeink zsugorodásának, termő­

földjeink elsivatagosodásának, a népességrobbanásnak,

mérgező hulladékok növekvő tömegének statisztikáját.

Szemlélői, szenvedői vagyunk a faji gyűlölködéseknek, a

morális, kulturális értékek védtelenségének, a munkanél­

küliség társadalmi következményeinek, pótcselekvéseinek,

s a törvények gyengeségének a bűnözés szervezettségével

szemben.

Nem kellene végre összefognunk, félretéve minden ön­

érdeket, faji, politikai, vallási gyűlölködést, hogy közösen

mentsük, ami még menthető bolygónk intelligens életfor­

májából, múltja nagyszerű hagyományaiból és jövője lehe­

tőségeiből? A szakbarbárok mellett vannak kitűnő szakem­

bereink is hozzá. A hatalom ámokfutó gyilkosai helyett

vannak időtlen bölcselőink, géniuszaink a jelenben és egy

jobb jövőt építő futurológusaink, áldozatos tudósaink. Ve­

gyük ki végre a hatalmat azok kezéből, akik visszaélnek ve­

le. Adjuk oda olyanoknak, akik nem önmaguk, hanem em-

59

bertársaik védelmében élnek vele. Vetítsünk fényt, leplez­

zük le az alvilági, törvénytelen pokoljáratok fekete alagútja-

it, amelyeket a telhetetlen, lelkiismeretlen önzés vájt a fel­

szín alá, elrothasztva az élet kenyerét hordozó, aranyló bú­

zatáblák, haszonnövények gyökereit. Szedjük le a hazug

vasálarcot a trónkövetelő igazság meztelen arcáról. Megte­

hetjük! Többen vagyunk! Saját létünk, s gyermekeink, uno­

káink, utódaink élete a tét. Ha nem tesszük meg, mindent

elveszítünk. Ha megtesszük, mindent visszanyerhetünk.

Mire várunk? Távoli bolygók segítségére?

A Föld a mi egyetlen bolygónk. Ez az otthonunk. Ez a

létformánk. Alkotó szellemünkben él, problémáink megol­

dásának halhatatlan, nemzedékről nemzedékre öröklődő,

kiolthatatlan parazsa. Perceket sem késlekedhetünk már!

Kezdjünk hozzá!

1998

A LÁTHATÓ LÁTHATATLAN

Láttam egy angol dokumentumfilmet (A mi XX. száza­

dunk) a vörös fasizmus kegyetlen álvallásának összeomlá­sáról. E ragyogó tehetséggel összeépített, minden kockájá­ban a meztelen valóságot ábrázoló történelmi robbanásso­rozat megrázó remekművé emelte a műfajt. Tömegjelene­tei, egyéni résztvevői, akaratlan vezetői, áldozatai, fanati­kus hívői olyan eszközei voltak e döbbenetes film alkotójá­nak, mint festőnek az ecset és a színek, szobrásznak a már­vány, zenésznek a hangszer. Egyetlen hibás árnyalat, ha­mis részlet, hazug mozaik nem volt benne, csak a tömény, elementáris igazság összefüggéseiből emelt dóm. A szellem tiltakozásának égig jajduló vészkiáltása a zsarnokok, morál nélküli őrültek embertelen, könyörtelen dúlása, rögeszmék eluralkodása, az ártatlanok kiszolgáltatottsága ellen.

Úgy éreztem, e hasonlíthatatlan élményeimet meg kell osztanom mindazokkal, akik ismernek. Tudják, nem va­gyok egzaltált. Egyetlen szót ki nem mondok, le nem írok, amelyet ne tapasztaltam volna. Soha nem voltam sem párt, sem szekta tagja. Azért élek, hogy írásaimmal segít­sek problémáik megoldásában azoknak, akik elfogadják tő­lem. Kételyeiket megértem. Joguk, s a rengeteg sarlatán között okuk is van rá. Témáim azonban elbírják a világos­ságot. Nem kívánok senkitől vak hitet, amire nekem sincs

61

hajlamom. Amit nyújtok, azt elfogadják, vagy elutasítják

szívük, agyuk reakciója szerint. Egy könyvet, cikket le le­

het tenni. A tévét le lehet zárni. Újságokat, napilapokat

kézbe sem kell venni. Egyetlenegy dolgot nem tehet az, aki

e végzetes században született: hogy fokozódó válságaitól,

kritikus változásaitól érintetlen maradjon.

Nem sokan élnek már rajtam kívül, akik gondolkodva,

fotografikus emlékezettel, íróként élték át a X X . századot.

Erintetten, szorongva, mélységes empátiával voltak jelen

válságaiban. De ahogy e dokumentum-remekmű össze­

markolva, töményen felmutatta történésükkor a halálkö­

zelség, kínzások, embert és valóságot lelkiismeret nélkül

csonkoló, könyörgő sikolyokra süket hóhérok kezében ver­

gődő áldozatokat, az megpillanthatott valamit e tettek vég­

összegéből és értelméből. Feltéve, hogy kinyílt a Harma­

dik, Magányos Szeme és sok milliárd elhomályosult agy­

sejtje fénybe borult tőle. Nálam ez történt.

Ha azt mondom: megláttam a Láthatatlant, azt a titá-

ni, sorsformáló óriást, Aki, vagy Ami a halhatatlan lény

nyersanyagaként használja eszközül porszemnyi bolygónk

valamennyi élőlényét, érző, értő individuumait, vakok ál­

tal láthatatlan tanulságok, hatalmas célok alkímiai operá­

ciójához. Mert O AZ, aki örök. Egyetemes lényének ibo­

lyántúli csodája nem fér bele az emberi agykomputer kate­

góriáiba. Rettenetes hőjének értelmét, értékét sem foghat­

ja fel, mert elhiszi a halál téveszméjét. Operációja iszonyú

és fájdalmas. De máglyáin válik a szentségtelen ostobaság

lángszárnyakat bontó szentté. Látóvá, bölccsé. E hőben tér

vissza emlékezete saját halhatatlanságáról. Egy szál gyufa

lobbanása ez a sötétségben. De már abban is felderenge­

nek a végső valóság körvonalai.

Ez történt bennem e film sűrű felhőket átmetsző törté-

62

nelmi villanyfényénél. E szisszenő villám egy pillanatra

megértette velem, érdemes volt embernek születni. Érde­

mes volt szenvedni. Érdemes volt alázattal tanulni. A ne­

hezet elfogadni. Megélni apró örömöket és rettentő iszo­

nyokat. Szeretteimet látszólag mind elveszíteni. Kudarcot

vallani. Csalódni. Elfogadni a rosszat, amiből végül a

nagyszerű lett. Titokban meghúzódni. Ismeretlennek ma­

radni reflektorfénybe emelt művésziparosok mellett, akik e

csúcsról a legmélyebb mélységekbe, a feledés poklába zu­

hantak. Névtelennek maradni. Rejtőzve szőni a szépség és

igazság fonalát, amelyet égi infúzió öntött az agyamba, mi­

vel az is csak eszköz, szédítő, csillagok fölötti adóállomás

közvetítője volt bolygónk és a többi galaxis naprendszerei­

nek valamennyi eleven konfigurációja között.

A lengyel pápa varsói miséjével kezdődött a láthatatlan

hatalom vetülete e remekműben, amelyet a történelem for­

ró, lüktető vulkánerőktől megszállott eleven anyagából font

a kiválasztott rendező. Legalább tízmillió mélyen vallásos

lengyel sírt, kiáltozott, integetett, zászlót lengetett, ame­

lyet dugdosott addig, térdelt, imádkozott a Nagy Mű szé­

dületes előjátékában. Mélységesen vallásos nép a lengyel.

S a pápa még erős volt, mint Péter, a kőszikla. A nép mus-

tármagnyi, hegyeket mozgató hite akkor is a nagy doku­

mentáció ouverture-je volt, ha abba egyéni fanatizmusok

vak tudatlanságok és gyűlölködő antiszemitizmusok ve­

gyültek. Bizonyosak voltak benne, hogy az első lengyel pá­

pa szabadulásuk messiási követe. Megnyerik vele csatáju­

kat az ördögi vörös fasizmus ellen. Pedig a relatív időkben

e nagy opus is még csak a kezdet nyersanyaga volt. Fel­

hangzott benne a vezérmotívum. Következett a gdanski

Szolidaritás mozgalom. Szívós, kitartó, sztrájktörőket bün­

tető, őrjöngően dogmatikus, megalkudni nem hajlandó,

63

halálra kész. Azután egyszerre megindult a lengyel határon

a szovjet hadgyakorlat. Rengeteg tank, rengeteg fegyver,

berregő repülőgép rovarok tömege. Jaruzelski államfő tud­

ta, mit jelent ez. Katona volt. És hazafi. Kétsége sem lehe­

tett benne, hogy megszállók rombolják le országát, halom­

ra ölik az embereket, kegyelmet nem ismernek. 1981 de­

cemberében cselekednie kellett. Méghozzá drasztikusan.

Gyorsan. Mozgósította a hadsereget. Szükségállapotot hir­

detett ki. Betiltotta a Szolidaritást. És lövetett a lázongó

tömegre. Élesben. Robotkatonákkal. Hatalmas hullahegy

borította a kövezetet. Kifacsart tagokkal gyerekek, férfiak,

felcsúszott szoknyájú asszonyok egymás hegyén-hátán, tá­

tott szájjal, tág szemmel, vértől csatakosan. Az ellenállás

mégis fokozódott. Nem számított a halál. Semmi sem szá­

mított. A nép szervezkedett. Ellenállt. Nyomult. Imádko­

zott. Csak a pápára figyelt, a mennybe nézett, a földre nem.

Ha a gép közel svenkelt egy lázadó munkás arcára, szemé­

re, megpillantotta benne a halott testekből kilépő szelleme­

ket, hogy azok is velük haladnak fékezhetetlen hadsereg­

ként, mert a láthatatlan titán katonáit nem lehetett megöl­

ni, csak testük rongyai hulltak le róluk. Azok hevertek az

aszfalton. Rémületes, isteni hadsereg volt ez. Égi hangszer

mindegyik. Nem egyén. Közösség.

Azután következett Csehszlovákiában Dubcek megnyi­

latkozása, Havel vesszőfutása. Ott is a spontán tüntetések.

Havel megfogalmazta a körülötte tolongó, személytelen

egységgé zárult, forrongó emberek gátakat szakító érzése­

it. Hiszen író volt. Egy munkás sodródott Havel mellé s

benyomult vele együtt a Kormánypalotába. Szembesült a

szürke, zavarodott, értelmetlen szófoszlányokat dadogó

„államvezetővel", akinek nem volt semmi összefüggő mon­

danivalója. Feje gyurmából formált, hevenyészett giccs-

64

alakzat volt. Rémült szeme üresen meredt rájuk. Mikor ki­

léptek tőle, Havel és a vele lévő munkás hisztérikusan, nye­

rítve kacagni kezdtek, azután továbbsodorta őket a min­

den emberinél erősebb szökőár. Zavaros, hatalmas, ellen­

állhatatlan áradat volt ez. Személytelen. Valamennyi figu­

rája önmagán kívül tette, amit tett. Mert ami történt, túl­

nőtt rajta. Senki sem értette, mi történik valójában. A titá-

ni cél szavakat szétvető parazsa égett bennük. Lángostor

volt. Tűzvész.

Mikor meghallották, hogy a kormány lemondott, s a

gyurmagiccs vezető távozott a Kormánypalotából, őrjöngő

mámor, tapsorkán, artikulálatlan örömsikolyok, éljenzések

vad rezgéshullámai kondították meg az összes harangot.

S a hírorkán tovább gázolt, örvénylett, beszívott, szét­

szaggatott minden ellenállást. Az ellene emelt gátak gyufa­

szálak voltak a tömegek, egyének indulatainak, örömóce­

ánjának elnémíthatatlan instrumentumai mellett. A zse­

niális rendező és fölötte a Láthatatlan, aki mozgatta őt is,

arcokat vágott be pillanatképekként a tömeg tengerárjából

kivillantva, éppen azokat, akik elmondták, elsírták kínjai­

kat, ujjongásukat, megrendülésüket, ámulatukat.

Kolozsvárott szakította széjjel bilincseit a tömeg elő­

ször Romániában. A láthatatlan titán parancsára egyetlen

„Nem!" üvöltött a csillagokig. Karok, lábak, szájak, égő

parázsszemek, megszállott hömpölygő áradat egyetlen óriá­

si szimbiózis volt. Ő gyújtott tüzeket a zsarnok képeiből,

fotóira taposott sok ezer lába. S jöttek az ólomkatonák

tankokon törpe fegyverekkel, gyilkos törpe golyókkal, ön­

magukat sirató könnygázzal, és szaporodtak az egymásra

hullt halottak mereven, ezek is tátott szájjal, szétvetett láb­

bal. Külön végtagok röpdöstek s a szellem kiemelkedett

belőlük is. A szellemhadsereg: asszonyok, gyerekek, férfi-

65

ak, öregek, kamaszok. Halott jelmezük nem számított. A

halálra sebzett, rémült idióta elmebeteg játékai, a törpe ka­

tonák és törpe fegyverek szánalmasan összezsugorodtak a

láthatatlan óriás talpa alatt. Átgázolt rajtuk és menetelt to­

vább, ezer és ezer lábon, ezer és ezer karral integetve,

számtalan szájon át ordítva a szabadság himnuszát.

Bukarestben a gyengeelméjű Don Quijote még tovább

forgatta a dirigens pálcáját és malmait. Díszlépésben csat­

togtak a katonacsizmák a Szovjetunióban, Kelet-Németor­

szágban, hazudott, ölt, szakadozó szózuhatagokkal takar­

gatta elrejthetetlen kudarcát. „Hannibál ante portás", hö­

rögte egy fejebúbjáig mocskos vezető a többi pojácának,

mikor hátba szúrta saját gyermeke. Egy szovjet asszony,

akinek agyába agysejtek helyett káposztát épített a szovjet

propaganda, éjszaka hálóingben kikapaszkodott az ágyá­

ból, és feszes haptákban állva szalutált a férfiszépséggé re­

tusált Brezsnyev nagy faliképe előtt, akit sírva imádott. Ezt

is közelről megmutatta a rendező. Mert ilyen fekélypontok

is voltak.

A gép azután ráfordult Brezsnyev utolsó május 1-jei fo­

tójára a tribünön, amikor rezgő, hülye arcával, üres szemé­

vel bámulta a felvonulókat. Két oldalról két gorillája tá­

masztotta, mert már állni sem tudott. Könyökét is fogta

valaki, reszkető ujjait alig mozgatva próbált integetni, de

már nem volt képes rá. Le kellett mondania a világlapokat

bejáró sztárfotóiról is, mikor vonagló szájával vad, érzéki

férficsókokat váltott leigázott népei alázatos férfidiktáto­

raival. Halála után következett a szenilis Andropov. Egy

évet élt. Eltemették. A harmadik öreg totyak jelmeze is ko­

porsóba került néhány hónap múlva.

Romániában a forradalom tűzmadara, szájában lángo­

ló faággal, átröppent a gyúlékony, száraz Bukarestbe.

66

Ceausescu pedig végtelen szózatai egyikét intézte népéhez,

mert még mindig hülyén hitte, hogy elmebeteg rögeszmé­

je mellett ott áll a megrémített, éhező tömeg. Mellét ön­

maga által ajándékozott kitüntetések és keresztbe húzott

színes szalag borította. Kezében jogar. Őrült diktátor. Le­

vitézlett zsarnok. Mocskos állat, aki istennek képzelte ma­

gát néhány pillanatig még. Az éhező, szomjazó, megkín­

zott, hajszolt emberek kiáltozását először elégülten hallgat­

ta. Azután kezdett megzavarodni. Fogalma sem volt róla,

hogy a kolozsvári forradalmat egy jugoszláv adón át

kövérítették Bukarestbe, s az úgy robbant fel ott, mint egy

hidrogénbomba. Lassan, hitetlenül, ámultán bizonytalan­

ná lett. Álmodik? Saját génjeiből termelt szekuritáte-köly-

kei, akiknek nevük sincs, csak számuk, s fejükben kukacok

nyüzsögnek agy helyett, ellene fordulnak? Maró szidalmak

bombáit hajigálják hozzá. Átkozzák. Fenyegetik. Éhségtől,

szomjúságtól szikkadt, eltaposott lényükből vad lángnyel­

vek lobbannak fel a csillagokig. Ceausescu tétován vissza­

ődöngött pulpitusa belső menedékébe, de már elkésett.

Fején átcsapott a tengernyi gyűlölet maró sava. Könyvei,

képmásai égtek. Szobrait letépték talapzatukról, e bambán

kevély fémgólemek lengtek, dülöngtek, azután a szemetes

földre zuhantak. Csaknem analfabéta, de román és szövet­

séges, egyetemek rektorává istenített feleségével, cinkosá­

val együtt szökni próbált. Hiába. Elfogták őket. Kezüket

hátracsavarva, húsba vágó, vastag kötéllel megkötözték.

Hevenyészett bíróság ítélkezett fölöttük, dühödt, rémült

szavaikat torkukba fojtva. Sietniük kellett. A kivégzéssel is.

Valami udvarba rángatták ki őket, egymástól is elszakítva.

Mindenki lőtt rájuk, akinél fegyver volt. Vezényszó nélkül.

Az asszony egy fal mellett feküdt felhúzódott szoknyával.

Egyik kinyújtott lábfeje befelé görbült. Lebomlott haja vé-

67

res fejére kócolódott. Valamivel távolabb tőle Ceausescu

szétterpesztett térdén feküdt hanyatt. Csúf, duzzadt gri­

masztól eltorzult arcú hullák voltak, mire fotó készült ró­

luk. Mussolini jutott eszembe, a római hadvezéreket maj­

moló, gyáva ripacs, akit három csapat hajszolt egymással

versengve, és egy vaskerítés mellett lőttek szitává egyik ki­

tartó szeretőjével együtt. Azután egy népes vásártéren ki­

feszített kötélre akasztották hullájukat. Azoknak volt ilyen

püffedt arcuk. Mussolini Napóleont istenítette. Csillagai

ugyanúgy álltak, mint a francia császáré. Hitler, az olasz

bohóc által kevert fasiszta nadragulyát először szövetsége­

sével itatta meg, mielőtt elhatalmasodott őrületében ön­

magát is kivégezte volna egynapos feleségével együtt. Ér­

demes volt? Úgy látszik, igen. Miből, mikor tanulnak a

dróton rángatott tömegek? Egyelőre még javában nem.

Mára már a világ legtöbb országában szerveződnek a bőr­

fejűek. Elfelejtették, hogy az ötvenmilliós, nagyrészt civil

lakosság és a rommá lett városok pusztulását néhány beteg

agyú őrült indította el egy nürnbergi kocsmában.

Magyarországon percről percre közvetítette a tévé, rá­

dió, s közölték az újságok a román forradalom minden ese­

ményét. 1989-et írtunk. Abban a mámorban senki sem sej­

tette, hogy a forradalom után micsoda förtelmes mocsok­

halom, megoldhatatlan problématömeg, csőcseléklelkek-

ben nyüzsögve szaporodó, bűzös kukaclárva feszíti széjjel

gubóját. Hiszen Ceausescuék talpnyaló kivégzői sem vol­

tak mentesek e fertőző vírustól, s múltban elkövetett bűne­

ik rejtegetett leprafekélyeitől. Saját irhájukat mentve gyil­

koltak, uszítottak és öltek tovább. Az egyik legnagyobb er­

délyi magyar írót, kis híján agyonverték a gólem szeku-

ritáte és hamis vádakkal feldühített bányászok. Fél szemét

már nem lehetett megmenteni.

68

Lengyelországban már vállukra emelve vitték a mélyen

vallásos Lech Waíesát, a Szolidaritás gdanski hősét. Már

tehették, hiszen a Szovjetunióban hatalomra került a Hal­

szülött Gorbacsov, a „Peresztrojka atyja".

Gorbacsov. A Vízöntő-korszak történelmien jelentős,

tragikus figurája. Az a nép emeli hatalomra, amelynek a

Vízöntő-korszak forradalmi Uránusz bolygója a vezércsil­

laga. S itt a kétezredik év koszakváltása.

Gorbacsov, mikor a csúcsra emelkedett, hitt benne,

hogy lehet egy forradalmat irányítani, reformok gátjai kö­

zé zárni. S lehet a gyökerében tévest, rosszat jól csinálni.

Drámai tévedés volt. Az elindult lavinaomlás nem állt meg

az utolsó, kivételesen, s önmaga vesztére jóakaratú szovjet

„cáratyuska" intésére.

Kelet-Németországban még nagy, ünnepi, eleven, egy­

szerre mozgó sportversennyel kápráztatták el a nézőket.

Fejek, szemek, mozgások a szovjethatalmat éltető cirill be­

tűkké álltak össze. Díszlépésben vonult a hadsereg, csatto­

gó csizmájuk egyszerre dobbant az úttestre. Feszes háttal,

feszesen forduló fejek. Egyformán felmeredő puskák mu­

tatták be a sokfejű, személytelen masszát a rájuk meredő

kameráknak. Mint Hitler beprogramozott robotjai annak­

idején.

Azután oda is átcsapott az olthatatlan tűzvész. Más­

képp persze. Mindenütt másképp, de ugyanazzal a lényeg­

gel. A cél azonos volt: felmutatni hazug, undorító, lélek-

gyilkos, igazi szörnyarcát a zsarnoknak. Az agymosott tö­

meg fejében kigyúlt az egyéni láng. Külön-külön és egy­

szerre váltak a szabadság és igazság megállíthatatlan tűz-

óceánjává a láthatatlan, szent gyújtogató lézersugárzásától.

E lézerinfúzió működik mindmáig fejek komputerébe kap­

csolva, ott van a jelenben, és ott lesz a jövő tévútjai, csalá-

69

sai, önpusztításai között a bűnhődés poklába vetve a zsar­

nok gazembert, és a Fény felé emelve a tisztát és magas­

rendűt. A Föld a múltban, jelenben, jövőben tűzbe vetett

tégely, amelyben egy másfajta Opus érik, mint amely a

romlás szakadéka felé vezette a beteg Föld élőlényeit. Ezt

a Nagy alkímiai operációt végzi a Láthatatlan Hatalom,

hogy létrehozza kórsága nagy Arkánumát az emberen át az

emberért. Ez még ma sem teljesedett be.

Gorbacsov lazított a diktatúra szorításán. Csalásokat

leplezett le. Sajtószabadságot adott. A médián át bemutat­

ta a szovjet nép félelmetes nyomorát. Mindazt, amit tagad­

tak addig. A világ egyik legnépszerűbb emberévé lett. Kül­

földön, összeölelkezett Amerikával. Nobel-díjat kapott. S

még mindig nem sejtette, hazájában miféle erők készülnek

robbanásra.

A keletnémeteknél viszont furcsa bizonytalanság tá­

madt e gorbacsovi léktől, a „bársonyos forradalom" járvá­

nyának baktériumaitól. Még görcsösen tartották a gyeplőt.

De nem eléggé szorosan. Az ocsmány NAGY FAL gyilkos

trombusa, nemzetük szégyenének árnya rájuk nehezedett,

s alattvalóikban tüzes magma forrt tőle. Magyarország

megszüntette a „senki földje" állapotot a határán. A szö­

gesdrótokat katonák szaggatták széjjel csípőfogókkal. Ber­

linben a szigorúan szabályozott, zárt átjárón nyomulni kez­

dett a nép. A katonaság nem kapott semmiféle parancsot.

Mintha a vezetőség megbénult volna. Először egy asszony

lépte át az átkelőhely határát halálra váltan, halálra készen,

mégis mámorosan. Azután követték a többiek, „mindegy,

ha lelőnek" állapotban. Senki nem tudott mással törődni,

csak a benne izzó szabadságparázzsal, amelynek agyukba

tűzött csápjai a rejtett, égi vízesésből szállította, öntötte lé­

nyükbe a lelkes boldogság részegültségét. Kacagó, síró,

70

üvöltő embertömeg zúdult egymás hegyén-hátán, integet­

ve, ordítva, lelkük hasonlíthatatlan szabadságorgazmusá­

tól. A katonák szédült tehetetlenséggel álltak, az emberek

beléjük karoltak, ölelték őket. A nők csókolták, simogatták

arcukat. Attól e robotok emberré váltak. Talpuk elszakadt

a talajtól. Csatlakoztak a tömegáradathoz, amelyet embe­

ren túli orkán sodort, emelt a fal tetejére. E nyomorult tor­

lasz másik oldaláról testek kúsztak fölfelé, kezek nyúltak

föl a már ott tolongó nyugatiak felé, s e kezek összekulcso­

lódtak, eggyé váltak, ölelték egymást. Sikoltva, sírva ösz-

szefonódtak. Már csákányok verték az ország testében lévő

gyűlölet kinövését. Tankok is gördültek keletről, amelyek­

re fürtökben másztak fel az emberek. Eléjük tódultak aka­

dályként, égre emelt karokkal. Megállították őket. Egy asz-

szony felmászott valamelyikre, akit a titkosszolgálat nem­

rég még félholtra vert. És a tankvezető fiatal, kábult kato­

na arcába ordította zokogva: „Ne lőjjetek a testvéreitekre!

Egyetlen nép vagyunk! A gyilkosokat pusztítsátok, ne ben­

nünket!" Ezt az asszonyt is mutatja a dokumentumfilm-re­

mek, amint könnyezve belemondja a kamerába: „Nem tud­

tam, mit teszek. Simogattam őket. Sírtam. Hálálkodtam. A

tankok megfordultak. Nem ellenünk, hanem velünk halad­

tak, közös örömujjongással. Egyáltalában nem volt fontos,

testünk roncsai leszakadnak-e erről az örök tűzről, ami hal­

hatatlanul lángolt bennünk."

A gorbacsovi léken át a lefojtott düh meghajlított, le­

szorított óriás fatörzse kiszabadult kötelékéből és vad erő­

vel szétverte az egymáshoz kényszerített államokat, egy­

mást gyűlölő fajokat. A szovjet birodalom szétesett. A Mo­

loch minden külön sejtje marcangolni kezdte a másikat.

Lábai megroggyantak. Ukránok, litvánok, lettek, észtek,

kirgizek, örmények, tatárok, sorolni is sok számukat, akik

71

csonkították, ölték, verték, űzték egymást. Romboltak,

ostromoltak, gyújtogattak, menekültek, üldöztek, ellenáll­

tak és mocsokba hulltak. Bolyongtak erdőkben, menekül­

tek úttalan utakon, éhezve, fázva, szomjazva rongysátrak­

ba húzódtak esőben, hóban. Robbantottak iszonyú töme­

gű atom és mindenféle technikai fegyver bitangba hagyott

tömegei, álcázott gyárak feltört kapui között.

Azután következett a szovjet puccs, amely elsöpörte

Gorbacsovot és felszínre emelte az alkohollal, szívroha­

mokkal küszködő Jelcint. Az új cárt, aki kórházból szana­

tóriumba, dácsából parlamentbe ingázott. Leváltott, kine­

vezett, tárgyalt, utazott, lerobbant, feltápászkodott: tün­

tettek ellene és mellette. A gazdagok harácsoltak. A szegé­

nyek szegényedtek. A bűnözők egyre szervezettebben bű­

nöztek és megvették a törvénytelen törvényt. Ez történik

ma a szétesett vörös fasizmus központjában és a többi dik­

tatúra nyomán, ahová odaömlik a vad kapitalizmus sze­

mete, így kell történnie. Mert izzik a láthatatlan hatalom

szellemi operációja a Föld tűzbe vetett tégelyében.

Ezt mondta el, ezt mutatta fel összemarkolva doku­

mentum-remekművében az angol rendező, mert ő is meg­

látta benne a láthatatlant. Mint mi valamennyien, a látók,

érzők, Fény felé menekülők.

És meg fogunk érkezni végül.

1998

MERRE TARTASZ, EMBER?

E kérdés feltevése még sohasem volt annyira időszerű,

mint napjainkban. A Föld ugyan sok háborút, forradalmat,

járványt, elemi csapást megélt már történelmének boly­

gónkon átömlő könny- és vérfolyamán. Az események mai

lávaomlásához hasonlót azonban írástudóink még nem je­

gyeztek fel.

Kétségtelenül az élet keletkezésének több mint négy­

milliárdnyi éve, és az ember megjelenése óta sok legenda

maradt fenn kataklizmákról, amelyeket hatalmas romme­

zők maradványainak mindmáig megfejtetlen rejtélyei is

alátámasztanak. Azt is tudjuk már, hogy a Föld, éppúgy

mint az élet rajta, állandó történésben van. Belsejében tűz

tombol. Földrészek szakadtak és kezdenek elszakadni egy­

mástól. A sivatag valamikor óceánmeder volt. A tengervíz

összetétele azonos a magzatvízével. Belső és külső energiák

hegyekké gyűrték fel a valamikori völgyeket, kikötőket. A

természet titkos könyvében lapozgató archeológusok be­

tűzgetik több évmilliónként bekövetkező özönvizek, eljege­

sedések, valamennyi életet hamuvá változtató tüzek, föld­

rengések, magasrendű kultúrák pusztulását, hátramaradt

jelképeit. Ezek után új élet csírázott ki, s a Biosz különbö­

ző „kísérleti formáiból" bolygónkon megint létrejött egy

más, „fiatallá lett emberiség", amely elfelejtette múltját.

73

Ma már az sem kétséges előttünk, hogy bolygónk egy

óriási világegyetem miniatűr paránya, Szolária egy százmil­

liárdnál több nap- és bolygórendszert magában foglaló ga­

laxis perifériáján lebegő része. E naprendszerben, változó

feltételezéseink szerint, egyedül a porszemnél sokszorosan

kisebb Földön van élet, noha ma már ezt is cáfolják űrbe

küldött szondáink. Megdőlt a feltételezés, hogy a világ­

egyetem üres és halott. Nyilvánvalóan tele van életcsírák­

kal. Találtak mikroorganizmusokat a Marson. Vízre utaló

tünetek mutatkoznak a Jupiter egyik holdján. Feltevéseit a

tudomány szüntelenül kénytelen átértékelni. A gondolko­

dó, tudásra szomjazó ember tanulmányai közben arra az

alázatos beismerésre kényszerül, hogy minél több ismere­

tet gyűjt, olvas, kutat, annál inkább rádöbben, milyen ke­

veset tud léte nagy misztériumáról.

De térjünk vissza Gaiához. Fizikai létformánk hozzá

kötődik. „Öntudatos halandókként" vakmerően megszü­

lettünk rajta. Próbáljunk hát belemerülni zaklató jelenébe,

sajátos, egyedi, megoldhatatlannak tűnő kérdéseibe és le­

hetséges jövőjének perspektívájába. Először nézzünk rá tá­

volról, a Holdról, ahogy az első asztronauta tette több mil­

lió nézőjével együtt, akiknek képzeletteste vele azonos idő­

ben élte át e csodát.

Az űrhajós, aki az első lépést megtette a Holdon, így

számol be arról, hogy hatott rá Terra látványa: „szorongás

fogott el, mikor rápillantottam kék ragyogására. Nagyon

kicsinek, magányosnak, védtelennek láttam."

A meteorkutatóknak hasonló a benyomása. Ez is új tu­

domány. A Föld kisebb-nagyobb meteorok kereszttüzében

utazik éppúgy, mint a többi kozmikus test a világegyetem­

ben. Legtöbbje apró darabokká, vagy csillagporrá zúzódik,

mikor a Föld légkörébe érkezik. De vannak óriások is kö-

74

zöttük, szerencsére kevesen. Valószínűleg ezek közé tarto­

zik a híres „Tunguz meteor", amely 1908-ban rázkódtatta

meg a Földet. Óriási robbanását világszerte valamennyi

szeizmográf jelezte. De a helyszínen mélyedést vagy vala­

mely meteor egyetlen porszemét sem találták. Viszont ma

is ott fekszenek sorban a ledőlt, kővé vált fák, és a terüle­

ten nem nőtt szemernyi vegetáció azóta. Vajon mik ezek a

meteorok? Valószínűleg szétrobbant csillagok töredékei.

Hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban, vagy fény­

évmilliókra tőlünk élnek esetleg másfajta, magasabb intel­

ligenciák, izgalmas kutatások tárgya, amelyek különös fel­

fedezésekhez vezetnek. Rájöttünk például, hogy a történe­

lem előtti indiai, babilóniai csillagkutatások mérései csak

milliméterekre térnek el a mai asztronómiai eredmények­

től. Arról is tudunk, hogy az asztrológia és asztronómia

összetartoztak valamikor. A kozmikus hatásokat nem a re­

latív idő mértéke szerint értékelték. A bolygókat különféle

hatásokat sugárzó erőközpontoknak tartották, amelyekkel

az „Istenképmás-kiskozmosz", az ember szoros kapcsolat­

ban áll, éppúgy mint a természettel. „Az ember bölcsője

a csillagokban ringott valamikor. - szól a hagyomány a

mához, a múlt mélységes kútjából. „Amilyen a makrokoz-

mosz, ugyanolyan a mikrokozmosz, s ebből csodálatos

analógiák adódnak" - üzeni Hermész Triszmegisztosz, a

Háromszor Hatalmas bölcs archetípusa Smaragdtáblára

vésve kései utódainak. Hogy ez pusztán mítosz? Bizonyos,

hogy nem. Napjaink tudományának iskolai tantétele. Ki

nem tanulta az anyag és az energia megmaradásának elvét,

amely szerint, ami él, az soha nem vész el, csak átváltozik?

Laboratóriumi kísérletek bizonyítják, hogy a gondolat, az

intelligencia is rezgés, amelyet encefalográffal mérnek. A

rezgés: energia. Az elvész? Akit kifosztottak a hitéből,

75

sznob vagy csőlátó módon szemléli a jelenségeket, az sem

cáfolhatja meg, hogy a gyakorlati fizika szerint az élet örök.

Mindegy, milyen fogalomba öltözteti e tényt, vagy kivonja

belőle a személyes elemet. Anyag valójában nincs. Az

elektron már nem anyagi fogalom. Heisenberg, korunk

nemrég elhunyt egyik legnagyobb „újplatonikus" tudósa

szerint a fizika okozatokat, tüneteket regisztrál. Az okok

nem e jelenségekben gyökereznek. A fizika végösszege a

metafizika. A bölcselet.

A tények kemény dolgok. Giordano Brúnót is köny-

nyebb volt megégetni, mint megcáfolni.

Most menjünk közelebb létformánk drasztikusan válto­

zó, sok tekintetben ijesztő színhelyéhez. Mit teszünk és mit

tehetünk azért, hogy magunknak, gyerekeinknek, unoká­

inknak is élhető élete maradjon? Mert csak a nyakánál vég­

ződő vak, ostoba nem látja, mi történik egyre gyorsuló

tempóban napról napra, mint uralkodik el a bűnözés lele­

ményesen új, borzalmas formákban. Növekszik a gondat­

lanságból, technikai hibákból eredő balesetek száma. Vad

indulatok robbannak ki emberekből, s rég halottnak hitt

vulkánok torkából. Az emberi agresszió, gyűlölet nyomán

sohasem volt megtorlásokkal válaszol a Biosz. Hurrikánok,

fölcsuszamlások, fékezhetetlen tüzek felelnek egymást gyil­

koló emberfajok, manipulált tömegek tombolására. Mint­

ha a természet ellentámadásba lendült volna át a bioláncá-

ba belebabráló, tudatlan bűvészinasok agressziójára.

Bolygónkon a fejlődést mindig kiváló szellemek kultú­

rája vitte előbbre. Ami létrejött, felépült, járványokat győ­

zött le, nagyszerű felfedezésekkel meghosszabbította a ha­

landók életét, csodálatos műveket alkotott az öröklétnek,

először mind az egyén agyának alkimista tégelyében lob­

bant fel. Képzeletében fogant. Modern, technikai civilizá-

76

ciónk csúcsteljesítménye a kibernetika. De ezeknek az

„okos gépeknek" a modellje mindig az emberi elme zsenia­

litása. A legtökéletesebb gép mögött is programozómérnök

áll. Mert a gép sohasem lehet meg ember nélkül. Az em­

ber meglehet gép nélkül. A teljességében még mindig

nagyrészt felderítetlen agykomputert azonban nem lehet

utánozni új meg új ideáival, menet közben vakmerő válto­

zatokat elgondoló inspirációival. Mégis példakép „kompu­

terként" közvetítője olyan teremtő felismeréseknek, ame­

lyek mögött szükségképpen láthatatlan „programozó"-

mérnök áll. Kérem az olvasót, ne riadjon vissza a „látha­

tatlan" fogalmától. Nemcsak az ősi hagyomány utalásairól

van szó itt, amely szerint a „látható dolgok gyökere a lát­

hatatlanban van". Hanem például az orvosmeteorológia

gyakorlati tudományáról.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy híres elmeorvos, aki

munkaterápiával próbálta gyógyítani a téboly ezerarcú be­

tegségét, még legyintve hárította el az egyik analfabéta,

öreg parasztember fülébe súgott panaszát: „Professzor úr!

Engem üldöznek a sugarak!" - „Jó, jó !" - mondta neki.

„Csak ásson tovább a kertben!" Asszisztenseinek pedig

odavetette: „megint hülyeségeket hallucinál az öreg!"

Az orvosmeteorológia megszületése és hivatalos műkö­

dése óta tudjuk, hogy a „sugarak" igenis üldözik az embe­

ri szervezetet. Napkitörések, mágneses zivatarok idején az

ambulanciákon ötszörösére növekszik a szív- és érbetegek

száma. E tudomány hivatalos művelői végigtelefonálják a

klinikákat, ne operáljanak ilyenkor, mert súlyos kompliká­

ciók lépnek fel e „sugarak" következtében. Az ideg- és el­

meklinikáknak pedig azt tanácsolják, injekciózzák be a sú­

lyos betegeket, mivel bizonyosan rohamok várhatók náluk.

Talán az időjárás hideg- és melegfront-hatásairól nem kell

77

külön beszélnem. A legtöbb ember egyéni alkata szerint

szenvedője e váltakozó hideg és meleg támadásoknak,

amelyek napjainkban egyre sűrűsödnek, a lényegében gyó­

gyíthatatlan, legfeljebb kemikáliákkal enyhíthető különféle

allergiákkal együtt.

Bizonyos, hogy a kutatóorvos, tudós, filozófus, művész,

futurológus, statisztikus, mélységesen humanista író felis­

meri a Földön végbemenő változásokat, s valamennyi el­

szabadult, egymás ellen forduló indulatok összefüggéseit.

Látja a különféle fakultások egymást kiegészítő egységét is.

Nyilvánvaló előtte, hogy a földbe vetett nadragulyamagok­

ból nem növekedhet aranyló búzamező. Csak a közösséget

sújtó nehézségeket értő, segítőkész, önös érdekein túl­

emelkedő individuum válhat az életet elkötelezetten védő

szociális szolgájává az önpusztító, létformáját mérgező be­

teg emberiségnek.

Az ősnépek nem féltek a haláltól. A modern jóléti tár­

sadalom népei szoronganak tőle. Miért? A felelet megvan

erre. Az ősnépek még szoros kontaktusban éltek a termé­

szettel és a kozmosszal. A modern ember elszakadt saját

gyökereitől, a „re-ligio" törvényétől. Egykori tudását, hitét

elvesztette.

A Föld súlyosan megbetegedett. Gyógyszere a szellem

individuális, egyetemes kultúrájában rejlik.

Nemcsak a statisztikák ellenőrizhetően pontos számítá­

sai, hanem a mítoszok jelképes figyelmeztetései is jelzik,

hogy az ember szörnyű zsákutca felé halad, mikor a fon­

tos, hasznos civilizáció mellett teljesen félresöpri, semmi­

be veszi a legkiválóbb alkotó elméket. Pedig egyedül az ő

„homloklámpásuk" éles fénysugara vezetheti ki modern

társadalmunkat a tudatlanság végveszélyei fenyegető ör­

vényéből.

78

A Föld egyetlen, egységes szervezet. Benne minden or­

szág, valamennyi faj, bőrszínre, szokásra, különböző mű­

ködésű szabálya ellenére, nem egymás ellen, hanem egy­

másért kell hogy cselekedjék, különben elpusztul maga az

organizmus, amely élteti.

Ha a szív a tüdő ellen fordul, a vese megöli az agyat,

s diadalittas tébollyal ünnepli hősiességét, önmagát gyil­

kolja. Saját létfeltételét pusztítja el. A másikban önmagát

végzi ki.

Néhány pillanatra világítsuk át csillagunk belső szerve­

it, amelyek életképessé teszik. Tibetre azt mondta egyik

kutatója, hogy az a „Világ Teteje", tehát az agya. Aki

Olaszországban járt, tudja, hogy ott halmozódik össze a

képzőművészet legtöbb kincse. Görögország a szépség mí­

toszokba burkolt, kővé vált muzsikáját őrzi. Jeruzsálem va­

lamennyi világvallás központja. De sajnos ott, ahol a Ko­

ponyák hegye emelkedik, s a Szent Sír kínálja a megfeszí­

tett, és feltámadt Messiás szeretetét, szemita harcol szemi-

ta ellen, fanatikusok ölik kevésbé dogmantikus hittestvé­

reiket. „Kelet Világosságában" fajta fajtával, szekta szektá­

val folytat vérengző bosszúhadjáratokat. E témát nem le­

het kimeríteni.

Nevetséges az a képzet, hogy bármi, ami bolygónkon

történik nem érinti ártalmasán vagy hasznosan annak vala­

mennyi területét. De próbáljuk megfogalmazni azt is, mi

lenne a gyógyszere ennek az ember által okozott öngyilkos

őrületnek? E probléma rejtélyes Arkánumát megismertem

egyszer itt Magyarországon. Életem legszebb hete volt. Pe­

dig nem éltem illúziókban. Tisztában voltam vele, hogy

hazámat lenyelte a mamutnyi Szovjetunió. Nem fog bele­

nyugodni elszakadásunkba. Reménykedő, nyugati hatal­

makban bízó szabadságharcunk nem végződhet jól. Meg-

79

szállóink könyörtelen lánctalpai bizonyosan eltaposnak bennünket. Október 23-án 1956-ban mégis együtt énekel­tem honfitársaimmal a Kossuth-nótát. Lelkesedtem, köny-nyeztem valami olyan élménytől megszállottan, amelyet sem azelőtt, sem azóta nem tapasztaltam, de a világ sem. E spontánul kirobbant forradalomban tökéletes egységgé

forrt össze a mostoha földrajzi helyzetű, legkevertebb né­pességű, gyönyörű, magányos kis ország, amely mindig különböző nagyhatalmak prédája volt létrejövetele óta. A fellángoló szeretet, áldozatkész elszántság, enthuziazmus, egymást segítő, értékeket védő becsület, összetartozás, égig lobbanó hazafiság olyan közösséggé kovácsolta hazá­mat, amely nem ismert különbséget ember és ember, faj, vallás, munkás, paraszt, értelmiségi, művész, tudós, diák, tanár között. Vidékről szekérszámra hozták a városba a termelők, állattenyésztők az élelmet. Kacsát, libát, sonká­kat, kolbászt, zöldségeket, gyümölcsöket és nagy kenyér­vekniket. Magam is hazacipeltem a Széna térről, ahol har­cok folytak, két nagy házikenyeret. Egy kedves, síró pa­rasztembertől kaptam, aki ott osztogatta mindenkinek. „Magyarok vagyunk" - mondta könnyeit szétmázolva az arcán. A gyerekek a Moszkva téren Molotov-koktélokat dobáltak az oroszokra, keresztbe állított villamoskocsik mögül. És persze várták az amerikaiakat. A Szilágyi Erzsé­bet fasorban, betört üvegű kirakatok előtt nagy papírdo­bozok álltak, amelyekbe pénzt dobáltak a járókelők, s a ki­rakatban lévő tárgyakhoz senki sem nyúlt. Mentőautóba sebesült, sápadt diákot támogattak az önkéntes orvosok, ápolók. A főutakon éneklő csoportok meneteltek, akikhez fiatal szovjet katonák, itt tanuló szovjet és más külföldi diákok is csatlakoztak, de hozzájuk szegődött az angol tu-

80

dósító, Richárd Crosman is, aki zokogva együtt énekelt a Petőfi-szoborhoz, Rádióhoz, Képviselőházhoz vonuló, nö­vekvő tömeggel. Hogy azután mi történt, tudjuk. Nemcsak megszállóink váltak szószegőkké, hóhérokká, hanem sza­badságharcunk elgáncsolásához hozzájárult a Nyugat ön­érdekű politikai húzása is. Szuez. A szovjet markok szorí­tásából akkor sem engedtek volna ki bennünket, ha nem támadják meg őket Egyiptomban a vasfüggönyön túli csa­patok. Tankjaik mindenképpen rommá lőtték volna háza­inkat, s börtönbe zárták, halomra lőtték volna szabadság­hőseinket. De az egységgé vált erő olyan hatalomként mu­tatkozott meg az egész világ előtt, amely lenyűgöző volt akkor is, ha mi belebuktunk forradalmunkba a nyugati vi­lág hipokrita ígéretei, s felhördülése ellenére. A kivégzések híre megrendített minden humanistát szerte a földön. Kö­zel kétszázezer menekültünket befogadták, segítették Nyu­gaton, még a tengeren túl is. A vasfüggöny felszakadt, a határ nyitva állt egy rövid ideig. Akik bátor hazafiságukban itthon maradtak, megízlelték a börtönök borzalmait, kín­zásait, akasztófáit és a kitelepítések, száműzetések, magyar „Gulagok" gyötrelmeit.

De vajon teljességében elbuktak-e a mi szabadsághar­caink? 1848 kompromisszumra késztette a nagy Habsburg Birodalmat. Az 1956-os forradalom hatalmas hadsereggel letiport tragikus kísérlete roppantotta meg a monolitikus Szovjetunió gerincét.

És mi történt az első, meg a második világháború győz­teseivel? Hiába nyerték meg csatáikat. Végzetesen, politi­kai gyűlölködéstől vezetve, szörnyű következményeket okozva elvesztették a békét. A második világháború után csak a „rémület egyensúlya" akadályozta meg a harmadik

81

világégés kitörését. De mindmáig szüntelen új meg új tűz­fészkek robbannak ki egész planétánkon, mint rákos test­ben a metasztázisok.

Ha felismeri valaki a történelem összefüggéseit, a véres kudarcok erővonalai között meglátja a gyógyszert, a pozi­tív, építő megoldást is bolygónk félelmetes problémáira. Feltéve, hogy a hatalom és vagyon képviselői szövetkeznek a tiszta értelemmel, morális esztétikával, amely a másik emberben felismeri vele való azonosságát, saját érdekét, menekvése egyetlen módszerét. Ennek legelső törvénye az, hogy véres mammonbálványait, gépisteneit át kell cserél­nie valódi ideálokra.

Volt-e valaha olyan korszak, amelyben a kultúra, az emberi szellem legnagyobb értéke ne szorult volna támo­gatásra? Antik filozófusok, művészek éppúgy nagyurak ke­gyéből éltek, ahogy Michelangelo, Leonardo da Vinci, El Greco, Raffaello, Bronzino, Rembrandt, számukat felso­rolni sem lehet, uralkodók, hadvezérek palotáiban előszo­báztak fillérekért, amelyekből nélkülözések között megal­kották a szépség és tudás örök kincseit. A szűkmarkú egy­kori diktátorokra borzadva emlékezik az emberiség. De ki felejtheti el, ki ne csodálná ma is a kultúra, tudomány, iro­dalom, zene, képzőművészet halhatatlan szentjeit?

Kodály mondta egyik kiváló tanítványának: Darwinnak nem volt igaza abban, hogy az ember fizikai állapota a fej­lődés csúcspontja. Szerinte az ember ibolyán túl is folytató­

dik. Szüntelenül továbbfinomul, szublimálódik, s e transz­mutáció alkímiai hője a szeretet. Ide kívánkozik Leonardo da Vinci csodálatos naplójegyzete, amely így hangzik: „a Nagy Szeretet a Nagy Megismerés leánya".

Magyarország egyetlen „nyersanyaga" népe alkotóinak, tudósainak szürkeállománya, kiváló elméje. A Nobel-díjas

82

tudósok közül legalább tizenkettő magyar. Nincs olyan or­

szág, amelynek kutatói, pedagógusai, művészei, felfedezői

között ne akadnánk magyar nevekre. Sok olyan van, aki

képtelen volt megélni itthon. A legkülönbek agyát ijesztő

mértékben szívják magukhoz gazdagabb országok, világré­

szek. A bátrabbak itthon nyomorognak, szeretett hazáju­

kat gazdagítva képességeikkel, feltéve, hogy elfogadják tő­

lük, számolnak nagyszerű teljesítményeikkel.

Nem kellene-e megpróbálni még egyszer létrehozni azt

az állapotot, amely hét napon át teljes egységbe forrasztot­

ta az embereket 1956-ban?

Nemcsak a rossz, beteges, romboló hatások ragályosak.

A jó törekvések, példák is azzá válhatnak.

A tibeti ősi filozófiának van egy nagyszerű gyakorlata.

Tumónak nevezik. A lámák szívósan gyakorolják a jeges

fennsíkokon ezt a „hőfejlesztő" varázst. Egy tűzpontot kép­

zelnek Napidegfonatukba, s képzeletükkel, hitükkel e pa­

razsat állandóan hevítik, növelik, egészen addig, amíg tes­

tük akkora hőtől izzik, hogy a jeges vízbe mártott lepedő

pillanatok alatt szisszenve megszárad tőle. A Sorbonne-on

tibetológiát tanító Alexandra Dávid Niel kipróbálta ezt a

gyakorlatot a „Világ tetején", és sikerült létrehoznia saját

testében.

Vajon nem lehetnénk-e mi magyarok ez az apró, izzó,

tűzparázs, amely szeretettel, békével, kultúrával hevíti át

vészterhes bolygónkat?

Meggyőződésem szerint ez az egyetlen út vezet ki a la­

birintusból, amelybe világunk belezuhant.

1995

II. RÉSZ

Világszínház

KÁPRÁZATOK ÚRNŐJE

Mikor azt mondom valakire: „káprázik a szeme", nyilván­

valóan arra gondolok, olyasmit vél látni, ami valójában

nincs. De a káprázat fogalma igen sokrétű meghatározás.

Régóta él és nagyon mélyen gyökerezik az emberiség tuda­

tában. Korántsem csak annyit jelent, hogy hirtelen, erős

fény hatására látási zavarok keletkezhetnek. A látomások,

víziók, „ábrándképek" éppúgy hozzátársíthatók, mintha

valakit elkápráztat a karrierje, vagy részegült fantáziaképe­

ket vetít a szerelmére, aki egyáltalában nem azonos e kép­

zetekkel.

A keleti filozófia Májának nevezi a káprázatot. Mája a

„káprázatok úrnője", aki hamis képzetekkel zavarja meg a

tiszta értelmet, s az embert pusztító szenvedélyek csapdá­

jába csalogatja. Hermész Triszmegisztosznak, a mitikus

„háromszor hatalmasnak" tulajdonítják többek között a

mondást: „ami mulandó az nem igaz". S ha későbbi filo­

zófusok, különböző elemzésekkel variálják a tételt, hogy:

„a világ az én képzetem", nem az életjelenségek objektív

valóságát tagadják, hanem azt állítják, hogy az ember vi­

szonylata nagyon esetleges, sokszor téves e jelenségekhez.

A mélypszichológia kísérleti tudománya és gyakorlata

szerint azokat a tüneteket, amelyeket „káprázatnak" is ne­

vezhetünk, a képzelet vetíti, és e vetületekkel önmagát el-

87

hiteti. Szorosabban véve persze káprázat az a vetület is, amelyet a mozi és televízió képernyőjén látunk, színesen nyüzsgő, eleven képsorokként. Mert esetleg olyan figurák mozognak, beszélnek előttünk sajátos környezetükben, akik már meghaltak vagy csillogó szépségük vénséggé hamvadt, s főként semmiképpen nincsenek ott, ahol lenni látszanak.

Ennél sokkal különösebbek azok a „káprázatok", ame­lyek a szorongó képzelet következtében tünetekből organi­kus betegségekké fajulnak. Gyakori félelem táplálta fóbia, stresszbetegségekhez tartoznak például a gyomor-, szív-, mirigy-rendellenességek, allergiák. Ha egy ember állandó­an a pulzusát figyeli, az előbb-utóbb meglódul, rendellene­sen, tachycardiás kihagyásokkal lüktet. S ez nagyon is ért­hető. Próbáljuk kitartóan dörzsölni kézfejünkön a bőrt. Az a rész először fokozatosan kipirosodik, majd fájdalmasan gyulladttá válik. A gondolatok „sugárnyomása" ugyanígy hat azokra a szervekre, amelyekre állandó aggodalmunk irányul. Ne feledjük el, hogy ma már encefalográffal mérik a gondolatrezgéseket. A rezgés: energia. Rövidebb vagy hosszabb idő alatt „elrezeg" céljához.

Igen meggyőzőek de távolról sem felderítettek például a hisztéria tünetei. Ki ne hallott volna Konnesreuth-i Te-rézről, aki éveken át vérző stigmákat produkált két lábán és kezén; Jézus szög ütötte sebeinek mását, mert egzaltált rajongással beleélte magát, képzeletében azonosult a megfe­szített Krisztus kínjaival. Orvosbizottságok vizsgálták, cik­kek és fotók jelentek meg róla a világlapokban. Közismert az úgynevezett „álterhesség" állapota is, ami nemcsak em­bereknél, hanem állatoknál is előfordul. A graviditás min­den tünete létrejön ilyenkor. A has nőni kezd, az emlők megduzzadnak, tej csordul belőlük. Valójában azonban a

88

természet szaporodási ingere hatására markírozza a szerve­zet e folyamatot. Ismertem egy színésznőt, akinek fajtatisz­ta airdale terrier kiskutyája lett álterhes. Ő már előre elad­ta a majdani kiskutyákat. Azok azonban, minden hiteles tünet ellenére, nem voltak hajlandók megszületni. A pe­digrés párosításnál nem történt fogantatás, nem volt mag­zat, csak szegény nősténykutya heves anyaösztöne próbál­ta kiformálni saját testében. „Képzeletének" műve volt.

Érdekesek a német Driesch professzor kísérletei az első világháború alatt, a klinikán, ahol dolgozott. O alkalma­zott először helyi érzéstelenítést. Az én és a lélek című ta­nulmányában szintén a hisztériáról ír, amelyet egyfajta tu­dattalan, sokszor önpusztító zsenialitásnak nevez, mivel amit a hisztériás beteg elképzel, megvalósítja saját organiz­musán belül. Nagy tévedés e tüneteket semmibe venni. Ha valaki egy „képzelt" gombóctól vagy daganattól fulladozni kezd, súlyos nyelési nehézségei támadnak, s a klinikai vizs­gálatok mind negatívok nála, próbáljuk elhinni, hogy ő va­lóban érzi, amiről panaszkodik. S ha e tünetek láthatatlan okának másfajta megközelítésével a jó pszichológus nem tudja feloldani benne a tiltakozó görcsöt, nyomorúságos állapotban tengődik élete végéig. S baját csak súlyosbítja, hogy környezete szerint „valójában nincs semmi baja, kép­zelődik, bolond hisztérika". De mi a hisztéria? „Méh-szenv" - fordították egykor igen humoros áttétellel. Csak­hogy a férfiaknak is vannak fóbiáik, traumáik, kényszer­képzeteik, neurotikus szorongásaik, allergiájuk. Pedig nincs méhük.

Kétségtelen, hogy legtöbb „hisztérikus tünetbe" nem halnak bele az emberek. Nem kap rákot, akinek rákfóbiája van. De volt már olyan morbid kísérlet - éppen Driesch professzor ír róla a már említett könyvében - amelybe be-

89

lepusztult a „médium". Tanúként szemlélte végig, ő nem vállalkozott volna ilyen kísérlet végrehajtására. Egy halálra ítélt, sokszoros rablógyilkost kivégzés helyett langyos víz­zel tele kádba ültettek. Mindkét csuklóján enyhén vérző bevágást ejtettek, amely kissé színezni kezdte a vizet. Az ereit nem nyitották meg, a seb csak felületes volt. De ő úgy

tudta, hogy a vénáit metszették fel. Közben fokozatosan, anélkül hogy észrevette volna, egyre sötétebb vörösre fes­tették a vizet. A kísérleti alany holtsápadt lett, pulzusa gyengült, a rohamos vérveszteség minden fázisát átélte -majd belehalt a képzetbe - „a káprázatba" - hogy elvérzett.

Pedig a teste makkegészséges volt.

A hipnózis sokak által tapasztalt, különös jelenségeinek sincs megfelelő magyarázata, noha furcsa fenoménjei szin­tén a „káprázatra", intenzív „képzelődésre" utalnak, ame­lyek egy kívülálló szuggesztív akarat hatására megvalósít­ják az agyba vetített parancsot. A hipnotizőr felszólítására a médiumon a hideg kés érintésére égési seb támad. A po­hár tiszta vizet pezsgőként issza meg és kábán megrészegül tőle. Énekelni, táncolni, vetkőzni kezd, láthatatlan tár­gyakkal manipulál. Ilyenfajta mutatványokat sokan láttak már világszerte. Bizonyos azonban, hogy nem minden em­ber hipnotizálható. Nagyfokú befolyásolhatóság szükséges hozzá. S a szuggesztió a beépült morális gátakat nem ké­pes áttörni - legalábbis e nyilvános produkciók alatt nem.

Az elmebajok különféle rögeszméi is „káprázatok". A paranoiás azt képzeli, hogy mindenki üldözi. Körülötte, az utcán és a szomszédban is csak róla beszélnek. Szavakból, tekintetekből, gesztusokból a környezetében, ellene szőtt összeesküvésre következtet. A nárcisztikus elmeháboro­dott személyiség tévesztő magatartása közismert. Császár­nak, hadvezérnek, világmegváltónak, a „föld urának" kép-

90

zeli magát. Ez szomorú, de az egész közösségre nézve ár­

talmatlan hóbort - feltéve, hogy tébolydába zárják az őr­

jöngő beteget. Mikor azonban egy eszelős diktátor rögesz­

méjébe milliók pusztulnak bele, mint Hitler esetében, rá

kell jönnünk, e szuggesztív tébolyt, önmagát és tömegeket

becsapó „káprázatot" komolyabban kell vennünk, mint

eddig tettük. Éppúgy, ahogy a szorongásos neurózis vesze­

delmes elterjedésének is gátat kell vetnünk a Földön, mert

egyre nyugtalanítóbb méreteket ölt, s már gyermekkorban

elkezdődik Miért? A gyermeknél a „fészekmeleg" hiánya,

szülei kapkodó, hajszolt életmódja, marakodása, esetleg

válása, alkoholizmusa indítja el a zavart, zárkózó vagy ag­

resszív pótcselekvések sorozatát. Hiszen e kiszolgáltatott,

éretlen állapotban az emberpalánta igen képlékeny és érzé­

keny műszer. Minden indulatáramot, bizonytalanságot

szeizmográfként jelez: pszichikai vírusfertőzést kap tőle.

Ellenszere, „antitoxinja" a törődés, szeretet, jó példa érle­

lő hője. Hippokratész, az orvostudományok atyja szerint

ugyanis: „ahol a méreg, ott a gyógyszer is".

A felnőtt, „elmagányosodott", „elidegenedett" ember

szorongásos neurózisát nem pusztán a bizonytalan jövőtől

való rettegés rémképei, „látomásai", „káprázatai" okoz­

zák. Minden félelem alapjában halálfélelem. S ha egy pszi­

chológus nem tud megfelelő, gyógyító választ adni arra,

hogy az ember miért születik, ha világrajöttének pillanatá­

tól halálra ítélt, s kiszámíthatatlan ártalmaktól fenyegetett

életének mi a valódi értelme, akkor nem orvos, hanem dip­

lomás kuruzsló.

1998

EROGÉN ZÓNÁK ÚTVESZTŐI

Az érzékek felhőkig lobbanó szalmalángjával, a mirigyek

Káma-szutra fantazmáival, a romantika nagy áriáival, sely­

mesen búgó slágereivel, csillogó kölcsönjelmezeivel kezdő­

dik mindkét fél részéről. Noha a nemek vetületjátékáról a

mi Karinthy Frigyesünk megmondta, reménytelen ügy:

mindegyik mást akar, „a férfi a nőt, a nő a férfit". S amint

kialszanak az erogén zónák színpadának reflektorai, a két

szereplő egymásra mered a kulisszák között: a duzzadó

szépségű, ezerszínű királynő - Vénusz kócos, festetlen pór­

leánnyá változott, akinek idomai túlbuggyantak határai­

kon, szeme árkosán fáradt, édesen csengő hangjából kések

éle, tőrök hasba szúródó hegye bukkan elő. Az izgatóan

zaklató, szüntelen becéző, ölelésre kész, szellemes, okos,

gyöngéd, elegáns, erogén zónákat borzoló illatú, izmos

Hérosz szürke, mogorva, fáradt ember, akinek szájából do­

hány- és borszag árad. Az ágyban rögtön elalszik és rémí-

tően horkol. A zoknija lyukas. Gombjait elveszti. Csúnyán

zabál, piszkálja az orrát, pocakja rálóg az övére. Ahogy ko­

paszodva öregszik, vállán hosszú szőke hajszálak jelennek

meg, ingén, gatyáján pedig rúzsfoltok. Ha közben elváltak,

mindig új meg új „társakkal" ismerkednek meg, akikkel

ugyanez a folyamat ismétlődik meg, bár...

A dolog nem ilyen egyszerű. Titka mélységesen mély.

92

Sötét, mint a kárhozat. Vakítóan fénylik, akár a szárnyas

napkorong. Halhatatlan, legyőzhetetlen. Rémítő. Nagy­

szerű. Mennybe emel, pokolba taszít. Minden élőlényben

olthatatlan láng. Állandó sajgás. Csillámló búvópatak-ér,

amelynek ezüstfonala átsző minden mulandó formát. Öl és

feltámaszt. Fekéllyé, vagy drágakővé válik. A lét hajtóener-

giája. Istenek erigációja. Lüktető bioáram. Teremtő nem­

zés. Szüntelen megújulás. Lesújtó villámtűz. Sírokat nyitó

varázsige. Örök búcsú és örök visszatérés. Amnézia és em­

lékezés. Útvesztő. Édenbe vezető lajtorja. Extázis. Egy­

másba haló kétségbeesés. Exhibíció. Prüdéria.

Ez is szerelem? Részben. Csak gellert kapott töredéke.

Az emberek között ritka kivétel az, aki sejti a lényegét. A

tömeglény elveszítette a kulcsát. Gyötrő szadomazo pót­

cselekvésekkel próbálják enyhíteni szúró, viszkető ingerét,

és nevetségesen gusztustalan, elaljasult perverziókkal. Ak­

tusai, pantomimjai vad birkózás, erőszakos behatolás, ré­

szegült animális kéj, kínná torzult grimaszok, sikoltó, hi­

vatkozó taszítás, dühödt ellenmozgás. Pillanatnyi gyönyör

után egymástól fényévekre való zuhanás.

Az imádkozó sáska közösülés közben magába tépi hím­

je nemi szervét, felfalja fejét, testét. Szörnyű szenvedélypa­

ródia. Véres sóvárgásszatíra. De nemcsak a sáska és a pók­

nőstény pusztító szerető. Mennyi a kéjgyilkos ember, aki­

nek orgazmusához leküzdhetetlenül szükséges, hogy nemi

társát megölje közben. Mennyi a korbácsoló, gyerekekkel,

csecsemőkkel, hullákkal üzekedő nekrofíliás, pedofil gye­

rek-hóhér. Hány férfinak csak akkor működik a potenciá­

ja, ha erőszakot vesz nőkön és férfiakon, gyerekén, anyján,

testvérén. És mennyi nő jut el a csúcsra kizárólag akkor, ha

kínozzák közben. A cölibátusban fuldokló flagellációja,

szöges öve, szüzek ágyát látogató incubusok, succubusok,

93

halálra fárasztó többlet nemi szervekkel, kimeríthetetlen

nemi potenciával. A szexuálmánia mágneses kényszere,

amely tárgyát kielégítetlen, tagadott ösztöneinek láncával

húzza magához. Gőgös, dogmatikus nemi elfojtások szé­

gyenteljes vulkánkitörései. Kényes, okos dámák, akik csak

bűzös, mocskos, ostoba macsókkal elégülnek ki. Szodomi-

ta, álnok, tisztes házastársi ágyakban. És a rejtőző, kínlódó

hermafroditák. A kétneműek, akik teljesen kilógnak a tár­

sadalomból. A nőnek született férfiak. A férfinak született

nők. Legtöbbjük bujkál, rejtőzik, szégyenkezve titkolózik,

vagy exhibicionista módon tárja ki szenvedélyét. Transz­

vesztita, vagy transszexuális operációkat kínlódik végig. Az

őrültek, ha embereket rajzolnak, legtöbbször két nemi

szervvel ábrázolják azokat. Az elmeorvosok szerint az őrül­

tek úgy viselkednek, mintha álmodnák önmagukat, szexuá­

lisan éppolyan gátlástalanul exhibicionisták, mint a nemi­

leg éhező emberek áloménje.

A szerelem útvesztői? Igen is, nem is.

A természetben nagyszerű, megfejtetlen pantomim a

párosodás. Nemcsak törvényei, eszközei mások, az embe­

rek számára érthetetlen viselkedési módok társulnak hoz­

zá. Persze hasonlók, zseniálisak is. A hangyák, termeszek

képesek rá, hogy meghatározzák a bolyukhoz tartozó rova­

rok nemét. Katonáik, dolgozóik nem nélküliek. Feladatuk­

hoz nincs szükségük rá. Hozzájuk képest hatalmas testű

királynőjük szüli a boly egész népességét a hasa alatt lapu­

ló apró hím közreműködésével. A királynő az egész ter­

meszvár, hangyaboly idegközpontja, irányító tárcsája,

agya, szinte kimeríthetetlen anyaméhe. Ha elpusztul, meg­

bénul a boly nyüzsgése. Széthull, oszlani kezd, mint a ha­

lott ember testének sejtjei.

Mikor a hangyáknál beáll a bolyalapítás ideje, szárnyra

94

kel az egyetlen szárnyas nőstény és hárommillió szárnyas

hím. Mindegyik a nőstény megtermékenyítéséért küzd vég­

ső erejével. Pontos mása ez az emberi testekben végbeme­

nő nemzés, fogamzás misztériumának. Közösüléskor sok­

millió ostoros sperma ömlik ki a férfi nemi szervéből és

nyomul az egyetlen, érett petesejt felé. Csaknem lehetet­

len nehézségekkel kell megküzdeniük. Akadályokat, távol­

ságot, kémiai csapdákat győznek le, míg végül egy közülük

- ikerképződéskor persze több is - eléri és megtermékenyí­

ti az érett petesejtet. A többi ostoros ondósejt elpusztul.

Ahogy a rajzó, sok millió szárnyas hímhangya is holtan

hull alá az egyetlenen kívül, amely a boly királynőjével „di­

nasztiát alapított".

Az állatok között vannak monogám és poligám párok.

Vannak olyan költöző madarak, amelyek nem tudják el­

hagyni beteg párjukat, hanem a jeges időszak beköszönté­

vel vele együtt fagynak meg. A gólyák monogámok. Kitar­

tanak egyetlen párjuk mellett. Az őzbakok, szarvasbikák

basák, több nőstényt birtokolnak, a majmok, többek kö­

zött a páviánok, szintén. A kakukktojók átörökítik kegyet­

len, csaló ösztönüket az apróbb madarak fészkében kikel­

tetett fiókáikba. Azok már tojásaikból kikelve sorra kilökik

kis fiókatestvéreiket a fészekből és felfalják a táplálékot,

amelyet a szülők végkimerülésig hordanak nekik. E ka-

kukkfiókák óriások szegény, ostoba „anyjukhoz" képest,

de az semmit nem vesz észre ebből a gyilkos szélhámosság­

ból. A hím madarak gyönyörű díszt öltenek párosodásuk

idejére. A tojó színtelen marad. Szagok, színek, formák,

jelbeszédek. Erő és ügyesség hatalmas szerepet játszik a

párválasztásban. A kicsinyeket a vízen vagy a földön a hím

a párjával együtt kelti ki és gondozza. Más fajok viszont a

nemzésen kívül nem törődnek sem a párjukkal, sem a köly-

95

keikkel. Az oroszlánoknál a nőstény vadászik, ő szerzi az élelmet lusta párjának és kicsinyeinek, bár ő a hímjével együtt marad.

Egy bizonyos. Az élet továbbszövéséhez, folytatásához az utódokban nem egy, hanem két pólus szükséges. A női, feminin és a masculin férfi potencia. A kettő egyesülésé­ből születik a harmadik: a gyermekek, a rovarok, az állat-kölykök, a madárfiókák, a kétéltűek, a halak, sőt a növé­nyek is, még akkor is, ha beporzás útján termékenyülnek meg. E két pólus keresi egymást. Harcol, küzd, öl, meg­hal a másikért.

S a legnagyobb titok e minden akadályon áttörő ösz­tönben, ingerben, szenvedélyben, gyilkos kényszerben az élőlények androginitása, kísérlete, legigazabb, letagadha­tatlan kétneműsége, valamiféle szakadás gyulladt, fájdal­mas gyökere mindkét nemben, akkor is, ha e szakadás se­bét heteroszexuális kapcsolat behelyettesítésével próbálja gyógyítani, jól-rosszul, sikeresen vagy sikertelenül enyhíte­ni. Miért van a legsikeresebb férjnek is mellbimbója? Soha sem szoptat csecsemőt. Miért keresi a férfias nő, aki nem leszbikus, a feminin, gyönge férfit az érzékeivel? És úgy te­szi ezt érzelmileg férfitól férfihoz csapódva, ahogy a férfias férfiak bánnak a nőkkel kielégülés után. A nevükre sem emlékeznek. Szexuális kapcsolatuk legtöbbször teljesen független emocionális, lelki-szellemi kapcsolatoktól, noha abba egyébként a nemi együttlét is beletartozik. A nagyon feminin nőket, akármilyen okosak, tehetségesek, elhagyja az eszük, ha érzékeikkel, féltékenyen birtokló mirigyeikkel beleőrülnek a legméltatlanabb erőszakos, vadul potens, hűtlen, buta és brutális férfiba.

A nemek kettészakadásának rejtélye körül remekművek

96

születtek, mítoszok élnek, fanatikus vallási és szektahitek burjánzanak.

Platón híres Lakoma című műve az androginitásról szól. Abban a korszakban, amelyben ő élt, egyébként meg­szokott, teljesen elfogadott dolog volt a mindkét nemmel rendszeresen folytatott viszony, a biszexualitás. A későbbi, szigorú vallási dogmák ezt elfojtásra kényszerítették, ami arra vezetett, hogy az elementáris nemi inger különféle perverziók rejtett medreit ássa fiatal gyereklányok, kisfiúk megrontásával, a fanatizmus szadista öldökléseivel, tö­meghisztériákkal helyettesítse be, mint például inkvizíció­val, boszorkányüldözéssel és a fanatizált hívők vitustáncos tömegőrjöngéseivel.

Lehetetlen tagadni történelmi tények ismeretében, hogy a Biosz titáni nemzővillámát elementáris nemzőener­giáját az élőlényekben, amely valamilyen formában vulka­nikus orgazmusban robban ki, sem eltüntetni, sem elfojta­ni nem lehet. Minden kényszer, erőszak természetellenes. Gyilkosan kirobbanó forradalmat, ellenoffenzívát szül. Ká­oszt okoz. Torz, szörnyeteg formákat, ijesztő rombolást, ön­pusztító tévutakat váj az érzékekben. Mert e pótcselekvé­sek, agressziók mögött a nemek szakadásának gyötrelme, bosszúja, éhsége, szomjúsága ered.

A szerelem tévútjai az egész csonkulásának fájdalmából, az egymásba oldódás eksztatikumának sóvárgásából kelet­kezett hiánybetegségek. De beteljesülhet-e a kiegészülés édeni elnyugvása, uniója zaklatott bolygónkon, a halálra szült gyermekek szaporításának állapotában, mikor egyéb sem szövi át egész történelmünket, mint a nemek harcának tragédiái, háborúk, kéjgyilkosságok, perverziók, gyógyítha­tatlan nemi bajok járványainak korszakai, s egymást váltó

97

kataklizmák csillapíthatatlan kitörései, amelyek ellenszerét még nem találtuk meg? Bizonyosan. Ha nyavalyák vannak, abból mindig ki lehet vonni a kórság vakcináját is.

De másképp, mint ahogy eddig tettük.

A nemek szakadása nem a Földön történt. És nem a Földön válhat a kettő újra egyetlenné.

Vannak azonban jó behelyettesítések, elfogadható kompromisszumok, s konstruktív erkölcsi gátak, amelyek szabályozzák a közösségi életet, szövetséggé változtathat­ják a nemek harcát.

Nagyszerű tudósok, művészek, bölcselők, szárnyaló szel­lemek, alkotó géniuszok opusai mutatják a példát, adnak reményt és kínálnak módszereket erre.

Nyilván e lavinát, amelybe világunk sodródik, megállí­tani már nehezen lehet, legalábbis a rohamos változásokat, kríziseket benne. A kétezredik év azonban kikényszerít olyan megoldásokat, gyors cselekvéseket, mentőakciókat, addig lehetetlennek tűnő megalkuvásokat, amelyekre sen­ki, közöttük bolygónk vezetői sem számítottak eddig.

Minden erő, a legsötétebb, leggonoszabb is eredeté­ben, gyökerében fénylő, konstruktív, titáni energia és örök.

A pszichológusok (ide értve a materialista Freudot) szerint is a libidó elfojtásait, pervertált, veszedelmes irányokba ömlő energiáit, szublimálni lehet. Jó esetben sikeres re­mekmű, felfedezések, szellemi karrier lesz belőle, ellenke­ző esetben, ha valaki tehetségtelen, potenciazavaros, csúf és becsvágyó, akkor Hitler, Sztálin stb. Természetesen az érzékek forrongó vadvizei más, ijesztő, közveszélyes ned­veket, szakadékokat ásnak maguknak. A kompenzáció le­hetősége azonban az ember beépített képessége. De alkal­mazására kizárólag az egyén képes, a tömeg soha. Mert a ka­rakter formulája, kulcsa, törvényei mindig egyediek. Ha

98

idegorvoshoz fordul, aki nem ismeri fel, hogy páciensének

mi a sajátos nyitóformulája, nem tud segíteni rajta. Ezek­

hez a hiányokhoz, bántalmakhoz az igazi „lélekorvosra"

van szüksége, aki elolvassa lénye jelképeit, a tudattalan

görcseinek valódi neveit. Gyógyítani csak úgy lehet, hogy

a külső orvos a betegben élő belső orvossal szövetséget

köt. Az a páciens, aki gyógyulni akar és ebben szívós segí­

tőtárs, az meggyógyul. Aki ernyedten feladja önmagát, át­

engedi tudattalanja sötét örvényeinek, az ugyanabba a

bántalomba belehal. Paradoxonnak tűnik, de igaz: egyet­

len életen belül is többször meghal és újjászületik az em­

ber. Kihátrál sorsa egy-egy zsákutcájából, s a másik, helye­

sebb irányba indul, amely nem végződik csőddel.

Korunkban súlyos válságban vannak az emberi kapcsola­

tok. A házasságok és az együttélési formák is. A családok szét­

esnek. A meggondolatlanul kötött viszonyoknak, amelyekre az

érzékek pillanatnyi fellángolásai vetettek hurkot, az orgazmust

követő rövid kifulladásig, igazi vesztesei az elvált, vagy egy­

mástól teljesen elidegenedett szülők gyermekei. Ok nagyon

megszenvedik, sokszor egész életükön át viselik érzelemvilá­

gukban, idegrendszerükben a sokszor keserű bosszúvágytól el­

mérgesedett harcot, két olyan ember között, akik fegyverül

használják őket egymás ellen. Legtöbbször olyan korban éri a

kicsinyeket e számukra feldolgozhatatlan trauma, mikor tá­

maszra, fészekmelegre volna szükségük. Még abban az eset­

ben is viselik későbbi sorsukban e lelkükön ejtett sebek követ­

kezményeit, ha szüleik okosan, intelligensen próbálják gyógyí­

tani közös magzatukban a szakadás vérzékeny sérüléseit. „Ba­

rátai" maradnak egymásnak, de új családot alapítanak. Az ab­

ból származó új gyermekek „féltestvérek" minden felületi lát­

szat ellenére ingergócok maradnak a szétszakadt, huzatos fé­

szekben felcseperedett „elsőszülött, vagy -szülöttek" részére.

99

A sokgyermekes nagycsaládok napjainkban már sza­

bályerősítő kivételnek számítanak. A szülők mélységes hi­

te, empátiája, szívóssága, valamiféle különleges elkötele­

zettsége szükséges ennek vállalásához. A mai gazdasági ne­

hézségek ellenére, emberfeletti áldozatvállalás teszi képes­

sé e teljesítményre őket, vagy akár magányos szülőt, eset­

leg nagyszülőt arra, hogy mindennél többre becsülje a sze­

retetet, amelyet kap és ad népes családjában.

Kétségtelen, hogy a párválasztásnál az embernek volna

tanulnivalója egyes állatfajtáktól. Különösen azoktól, ame­

lyek hűek választottjukhoz, kicsinyeiket együtt védik, táp­

lálják, tanítják, míg azok elérik önállóságukat. Akkor útjuk­

ra engedik őket. Nemi érettségükkor sohasem választanak

életképtelen, genetikailag hibás, torz, lappangó kórságok­

tól terhelt partnert fajtájuk szaporítására. Érzékelésük té­

vedhetetlen abban is, hogy a bioláncba való beilleszkedé­

sük szempontjából milyen partnerrel válnak egészségesen

termő egésszé a beléjük helyezett pontos formula alapján.

Bizonyos, hogy az emberben is rejtőzik ilyen többletér­

zékszerv, de rázúdult a felejtés iszaptömege. Ezért vált ha­

jótörötté, amnéziás kirekesztetté, trónfosztott koldussá

saját birodalmában. Ő a mentális alkímia rejtélyes Uralko­

dója. E „Kémiai Nász", a „Király és a Szűz Mennyegzője"

hozza létre a Bölcsek Aranyát. A szerelem tévútjain min­

den élőlény ezt az extatikus Uniót keresi, amely a külön-

valóság káprázatát újra eggyé forrasztja. ízisz és Ozirisz mí­

tosza is erről a fájdalmas szépségű, örök szerelemről beszél,

mikor ízisz férje, a szétszaggatott Isten részeit keresi, s így

könyörög hozzá: „Tégy engem pecsétként a Te szívedre és

a Te karodra. Mert a szerelem erősebb, mint a halál".

1998

NÉHÁNY REFLEXIÓ A „FÉRFIAK FÉLELMÉRŐL" SZÓLÓ KITŰNŐ CIKKHEZ

Megjelent a Műhely című folyóiratban

Kétségtelen, hogy a férfiak is félnek. Bár éppen az „erősebb" nemnél van még egy sajátos genetikai ok. A férfiak XY kromoszómájával szemben a nők XX kromoszómájukkal általában tűrőképesebbek a férfiaknál. Ne felejtsük el, hogy asszony szülte a legerősebb férfit is. Az asszony: anya, Magna Mater. A hagyomány ősasszonya Lilith. Az ő méhéből ömlik elő életformák számtalan változata, ame­lyeket megszül és bezúz. Új és új fajtákkal kísérletezik. A halál humuszából szüntelenül növények, állatok burjánza­nak elő. Ilyenformán a pusztulás nála a táptalaj megter­mékenyítése a végtelen létfolyamatban. A Biosz nem ismer halált, csak szüntelen megújulást. Az ősi hagyomány, ame­lyet a modern civilizáció egyes szakbarbár művelői hajlan­dók lebecsülni, különös mítosz déjà vu tételeként zengeti

meg állandó motívumként az ember valamikori kétnemű-ségét, androginitását. Ez a „legenda" késztette Platónt La­

koma című remekműve megírására, amelyben furcsa, lét­formánkban alig elképzelhető, nehézkes módon próbálja ábrázolni az adrogin kétnemű lényt testi mivoltában. Kö­rülbelül úgy, ahogy Jókai kísérelte meg a gépi technika fel­találása előtt leírni a Jövő század regénye című művében a légi csatákat, amelyek később halált hozó háborúkban va­lósággá lettek gépesített civilizációnkban. E könyvében

101

szólt egy „Ichor" nevű műanyagról, s az orosz szocializ­

mus világunk nagy részét elöntő diktatúrájáról és ebben

szintén a jövő látnokának bizonyult. Jókai sok más nagy

íróhoz hasonlóan futurológus próféta volt, mint Nost­

radamus, Wells vagy Verne. Sorolhatnám e kitűnő alkotó­

kat, akiknek nagyszerű agyát, képzeletét egy pillanatra

fénybe borította valamely rejtélyes sugallat, áttörte a hol­

nap falait, s ők „emlékezni kezdtek" a jövőre.

A nemek szakadásának azonban sok olyan statisztikus

ténye, analógiája van a természetben, amelyek az értelmes,

merész gondolkodást kivédhetetlen végeredményekhez ve­

zetik. Vannak öntermékenyítő növények. Születnek her-

mafroditák, kétnemű emberek, akiknél váltakozik a női és

férfi alkat, s ivarszervük is ennek megfelelően működik,

rendhagyó módon. Tudomásunk van „transzszexuális" lé­

nyekről. Érdekes ide jegyezni egy angol férfi híres esetét.

Nagy feltűnést keltett. A világsajtó csemegéje volt, pontos

leírásokkal, fotókkal. Ez az ember férfinak született. Meg­

nősült. A nevét is közölték, sőt bajuszos fényképét is. Két

gyermeket nemzett. Azután ellenállhatatlan ingerének

kényszere alatt hosszú, fájdalmas kúrákkal, intenzív hor­

monkezeléssel, bonyolult műtétek sorával átoperáltatta

magát nővé. Nemének e megváltoztatása, annak jogi elis­

mertetése majdnem annyira bonyolult és nehéz volt, mint

a testi tortúra, amelyen keresztülment. Végül is megsze­

rezte új női nevét, szerelmes lett egy férfiba. Még eléggé

fiatal, elfogadhatóan csinos, ápolt asszonyként „férjhez

ment"; persze meddő maradt. - De hogyan értékelhetjük

az úgynevezett normális, heteroszexuális férfiak mellbim­

bóját? Miféle tünet ez izmos maszkulin testeken, amelyek

sohasem szülnek, sohasem szoptatnak csecsemőt?

Pszichológusként sokat foglalkoztam elmebetegekkel,

102

különösen rajzaikkal, írásaikkal. Moravcsik professzor

Kraft Ebing, Lombroso és még sok elmeorvos munkáiban,

de magam is személyesen tanulmányoztam, megfigyeltem

őrültek rögeszméit, hallucinációit, képzelt világuk sajátos

jelbeszédét. Gyűjtöttem rajzaikat is. Érdekes módon több

elmebeteg embereket ábrázoló rajzán ugyanazt a testet női

és férfi ivarszervvel ábrázolta.

Ami a férfiakat viszont alkatilag sebezhetőbbé, szoron­

gásossá teszi, a nemi aktusban betöltött szükségszerű „ak­

tivitásuk". Egy prostituált nő akárhány férfival közösülhet,

némi „légzőgyakorlat" mímelésével, ügyesen elsajátított

fogások segítségével, passzívan eleget tehet annak, amit

partnere igényel tőle, noha ő maga valójában kívül marad

a „munkáján". A közösülésben csak akkor telik öröme, ha

a „fiúja" vagy kitartottja használja. A férfinál azonban lát­

ványosan kiderül, ha csődöt mond vagy potenciazavaros.

A nő „gyengesége" viszont más. Ha szerelmes, nem frigid,

akkor valamennyi érzékszervével, szenvedélyes érzéseivel

részt vesz az aktusban. Teljes önfeladás nélkül nem tud

szeretkezni. Utána is birtokló szenvedély, féltékenység,

erogén zónáiban magmaként keringő vágy láncolja partne­

réhez. Férfipartnere számára azonban a szexkielégülés ki­

ürülést jelent. Közömbössé, gyakran unalmassá válik szá­

mára a test, amely percekre felajzotta. Ha a kapcsolathoz

esetleg valami többlet társul: közös érdeklődés, családi ra­

gaszkodás, gyerekek, kényelem, anyagi érdekek, akkor a

szex is feltámad időnként. Ritkán társul azonban hűséggel.

Ellankad, nem támad merevedése törvényes felesége testé­

től, ha nem injekciózza „új hús", vagy élettársát nem tud­

ja belevonni valami tömegperverzióba. Tehát a férfinál, ha

puszta viszonyról van szó, a szex semmi kötőanyagot, tar­

tósságot nem jelent. Ugyanakkor sok asszony hajlandó ön-

103

kínzó iszonyodással is szerelme más nőkkel való „kedvte­

léseibe" belemenni, csak hogy megtarthassa őt, neki is jus­

son valami párja férfierejéből. A nő-férfi szerelemben min­

dig a gyengébb szenved. Az, aki jobban szeret. Furcsa mó­

don a párkapcsolatban éppen a feminin férfi a vesztes

ilyenkor. Mert valójában ő a nő kettőjük között, akkor is,

ha aktusuk heteroszexuális.

Az az eset, amelyet az álmokról szóló könyvemben leír­

tam, egy ilyen bizarr álomfajta, amely gyakran előfordul.

„Váltóálomnak" nevezem. Beszámolóm e tanulmányban

egy olyan nőről szól, aki álmában mindig férfi volt. Hím­

farkasként párja után kutatott, nőstényét brutalizálva ker­

gető, megerőszakoló gengszternek látta magát, vagy - ami

még különösebb - egyetemi professzorként ébredt álmá­

ban valahol a tengeren túl, talán Ausztráliában vagy Dél-

Afrikában. Ezt a váltást az időeltolódás lehetővé tette.

Visszatérő álom volt. Mindig ugyanott. Ugyanabban a

házban. Ugyanabban az általa jól ismert lakásban. Amint

nőtestében elaludt, álmában felébredt a harmincas évei fe­

lé járó professzorként, aki sietve készülődött, futtában

kapta be reggelijét és elindult az egyetemre tanítani. A la­

kásában minden tárgyat ismert. A falat borító állványon

sorakozó könyveit is. Tudta, hány lépcsőn kell lerohannia.

Tudta, rozoga öreg autójának ajtaja nehezen nyílik. Ismer­

te azt az utat, az oszlopos, vörös téglás egyetemet, a saját

szobájába vezető folyosót, az ajtóra kiírt nevét, a csikorgó

ajtajú szekrényt, amelybe a kabátját akasztotta. A tükörben

szembenézett szakállas arcával. Fel sem tűnt neki, hogy

anyanyelveként beszéli az angolt. Agyában úgy fogalma­

zódnak meg mondatai, mint akibe apró gyerekkorától

épült be. Nappali, női mivoltában nem tudott angolul. Al­

mai néha töredékesek, rövidebbek voltak, vagy hosszúnak

104

tűntek, noha, mikor felébredt, látta az óráján, hogy csak egy-két óra múlt el, mialatt ő biciklit taposva kirándult „gyermekeivel". „Feleségével" ölelkezett az ágyban nagy passzióval és imponáló teljesítőképességgel. Dolgozatokat javított szüleitől örökölt nagy íróasztalánál. Reflexszerűen nyúlt fiókokhoz, amelyek tartalmát pontosan ismerte. Volt egy titkos fiók is az íróasztalban, amelyben naplóját tartot­ta. Felesége sem tudott róla. Nagy belső izgalommal je­gyezte fel benne diákkorának homoszexuális kalandját, lá­nyos szépségű szobatársával, akivel félig ittasan „kipróbál­ták" ezt a szeretkezési formát is. Szégyellte, tagadta, de időnként határtalanul felhevítette ez az emlék. Felesége, anélkül hogy gyanakodott volna rá, szívesen belement ak­tusuk „fiús formájába", s ő mindig bűntudatot érzett, hogy valójában egykori diáktársa izmos, fiatal testét helyettesíti ilyenkor. Az a fiú egyébként normális életet folytatott ké­sőbb, lányokat szeretett, családot alapított.

Sok férfinak vannak ilyen gyerek-, kamasz-, vagy ifjú­kori élményei saját nemével, anélkül hogy homoszexuális­sá vált volna. „Kinőtte", főleg, ha aktív, némileg férfiasan kezdeményező, idősebb nő segíti vissza a normális férfi-nő kapcsolatba. Persze, hogy mi a normális? Erre annyiféle feltevés, magyarázat van, ahány ember megy keresztül sa­játos provokációkon környezete, alaptermészete, pubertá­sa hatására. Gondoljunk csak Thomas Mann ismert ma­gán-naplójára, amelyben nyíltan vall homoszexuális fellob-banásairól, noha hat gyermeket nemzett nővel való jó(?) házasságában. Megírta a Halál Velencében című magas mű­vészi nívójú híres kisregényét is. Az, hogy ilyenfajta titkos tűz fellobbanhat egy férfi érzékeiben, amelynek szédült meg­szállottjává lesz, és maga sem tud mit kezdeni vele, gyak­rabban előfordul, mint ahogy a nyilvánosság tudomást

105

vesz róla. Csodálkozva hüledező tanúja voltam magam is

egy ilyen megszállottságnak. Tizennégy éves koromban

filmrendező apám mellett egy tehetséges operatőr dolgo­

zott, aki halálosan beleszeretett nagy sikerű gyermekfil­

münk tizenegy éves főszereplőjébe. A kisfiú gyönyörű volt.

Még sem fiú, sem lány. Nem nélküli, tüneményes kerub

inkább. Szőke hajú, kék szemű, hosszú, sötét szempillájú,

finom orrú. Kecses rajzú nevető szájából recés, hófehér

fogsor villant elő. Vidám, játékos gyermekként maga volt a

mesebeli, lenyűgöző tündéri szépség. Nem is sejtette, ope­

ratőrünk miért jár hozzájuk naponta. Miért viszi sportren­

dezvényekre, cukrászdákba, moziba, cirkuszba. Kedves bá­

csiként fogadta el. Szórakoztató, remek játék volt vele len­

ni. Még az is, hogy megismételte vele a romantikus filmek

csókjelenetét. Engem ez a szegény férfi mindenhová magá­

val cipelt alibiként. Illetve nem mindig voltam velük. No­

ha éles megfigyelőképességem akkor is működött, s ide­

genkedésem egyre növekedett, ahogy figyeltem operatő­

rünk micsoda hevült szerelemmel simogatja, csókolgatja,

szorítja magához, birkózik, hempereg a kacagó kisfiúval,

nem szóltam róla. A gyerek maga robbantotta ki a bot­

rányt. Egyedül küszködő, kissé habókos, özvegy édesany­

jának elmondta „az operatőr bácsi" hogyan gombolgatja ki

a sliccét, mikor egyedül vannak és milyen érdekes dolgo­

kat csinál vele. A férfi többé a lábát se tehette be hozzájuk.

Az özvegy telesikongta egész környezetét, bennünket, a stá­

bot, hogyan akarta a becstelen, szemérmetlen szatír meg­

rontani ártatlan kisfiát. Elég soká zengett tőle a pletyka

hírharangja. Ez az operatőr pedig nem volt, és később sem

lett homoszexuális. Csak életében először és utoljára halá­

los szenvedéllyel beleszeretett egy valószínűtlenül gyönyö­

rű jelenségbe. E vízió gyermektestet viselt, felajzotta fantá-

106

ziáját, érzékeit, elbűvölte artisztikus igényességét. Szeren­

csére a világ hamar felejt. Az operatőr nagy karriert futott

be. Megházasodott. Elismerés övezi ma is, halála után.

Megérdemelten. A gyönyörű csodagyerek - mert az volt -

szürke felnőtté cseperedett. Teljesen eltűnt róla szépségé­

nek varázsos sugárzása, csaknem jelentéktelen, meglehető­

sen alacsony fiatalember lett belőle. Tehetséges zenész­

ként ő is karriert csinált, de harmincéves kora előtt tragi­

kus körülmények között egy gyógyíthatatlan, galoppírozó

betegség megölte.

A nők - anyák, asszonyok - szívóssága rejtélyes geneti­

kai alkatuk következtében óriási. Kivéve persze a mindig

egyéni sorsukat, a testükben, pszichikai immunrendsze­

rükben rejlő öröklött betegséghajlamukat. De náluk a ko­

rai halált okozó kórok: rák, önpusztító narkó, szerelmi csa­

lódás, öngyilkosságba kergető depresszió, elmebajok fel­

lobbanását rendszerint súlyos érzelmi válságok, csalódások

előzik meg, mert emocionális „immunrendszerük" sebez­

hetősége elődeik által beléjük oltott terheltség. Lékké, leg­

érzékenyebb részüket rozsdás drótként felszakító, tátongó

nyílássá válik bennük minden fertőzés felé. E lelki sérülés

először a legváltozatosabb tüneteket hozza létre bennük,

amelyek végül organikusakká mérgeződnek és megölik

őket. Ha azonban megnézzük hazánk statisztikáját, látni

fogjuk, hogy „egyenjogúságuk" ellenére az egészséges nők

tovább élnek mint a férfiak. Pedig az úgynevezett egyenlő­

ség sokkal nagyobb megterhelést jelent számukra, hiszen

állásuk, „férfimunkájuk" mellett el kell látniuk otthoni kö­

telességeiket akkor is, ha férfipartnerük valamelyest „bese­

gít" a háztartás őrlő, hatalmas energiát felemésztő munká­

jába. Sőt olyankor is, ha férfi nélkül nevelik gyermekeiket,

felelős állást töltenek be, s gondoskodnak családjuk szük-

107

ségleteiról. A tények kemény dolgok. Az ellenőrizhető sta­

tisztikák szerint az özvegyasszonyok száma megdöbbentő­

en nagy és egyre növekszik. Hogy miért? Ki tudja, a termé­

szet miért gazdálkodik így a nemek közötti vonzó-taszító

energiákkal? Miért a póknőstény, az imádkozó sáska falja

föl a hímjét kopuláció közben? Miért nem fordítva történik

a halálos nász? Miért pusztul el sok ezer repülőhangya, bár

közülük csak egyetlen közösülhet a bolyalapító nősténnyel,

éppúgy, ahogy az emberi ondósejtek is megsemmisülnek a

nemzés extázisában a győztesen kívül, amely eljut az érett

női petesejthez, egyesül és új életet nemz vele. És miért a

méhkirálynő, termeszkirálynő a boly leghatalmasabb élet­

adó, életfenntartó uralkodója, agya? Ha a termeszkirálynő

elpusztul, abban a másodpercben megáll a termeszboly

nyüzsgése úgy, ahogy a halál pillanatában dermedtté válik

az emberi test. A boly életfunkciói abbamaradnak, a ter­

meszsejtek szétszélednek, feloszlanak, szétesnek. A ter­

meszboly és az emberi szervezet meglepő, szinte ijesztően

azonos párhuzamáról egy délafrikai tudós írt nagy feltű­

nést keltő könyvet.

Az emberi faj esetében sokáig a patriarchátus, a férfi­

uralom dominált. A nő alárendeltsége, ritka kivételektől

eltekintve otthoncentrikus volt: gyerekszülés, főzés, mo­

sás, mosogatás, a „házitűzhely őrzése", a család szükségle­

teinek ellátása, teljes anyagi függés eltartójától. E viszony­

lat Kelet-Ázsiában, Afrikában volt a legszorosabb, szigo­

rúbb s némi kis lazulással így van ma is. A nő nem dönt­

het saját sorsáról. Házastársát a szülők választják ki. Kü­

lönböző ellenértékekért „eladják" lányukat, aki legtöbb­

ször nem is láthatja a „vevőt" esküvője napjáig. Régebben

nagyobb mértékben divatozott a többnejűség. Bizonyos

vallások fanatizmusa csadorba burkolta és burkolja az asz-

108

szonyokat. A zsidó ortodoxia a házasság megkötése után

kopaszra nyírja a nőt, parókahordásra kényszeríti. A temp­

lomban szétválasztja a nemeket; csak külön csoportokban

foglalhatnak helyet. Keleti nagyurak háremét heréltek

őrizték. A pasa tiltotta a nyilvános megjelenést, felügyelet

nélkül. Kizárólag férfiaknak tartotta fenn az ismeretek el­

sajátítását. Napjainkban ez bizonyos mértékben megválto­

zott. Lányok is tanulhatnak, egyetemet végezhetnek. Még

modern ruhát is viselhetnek. De házasságuk megoldásában

természetesnek fogadják el szüleik döntését, mert génjeik­

be programozódott e hagyomány őrzése.

Ennek ellenére bárhol, bármikor a történelem folya­

mán a hatalom közelében, de a család együttélésében is

megmutatkozott a „gyengébb nem" ereje, titkos vagy nyílt

hatalma a férfi fölött, csak éppen a maitól eltérő formában

működött. A reneszánsz concubinái, nagy műveltségű he-

térái jelentős szerepet töltöttek be az uralkodók életében.

Befolyásuk messze túlszárnyalta a politikai érdekből kötött

házasságok hivatalos feleségeinek hatáskörét. Köztudott

volt, kihez kell fordulnia a protekciót, birtokot, rangot kí­

vánó vagy a királyi kegyből kiesett udvaroncnak a francia,

olasz hatalom hierarchiájában, ha el akarta érni célját. A

francia Madame Pompadour volt talán a legokosabb a ki­

rályi szeretők között, aki maga szállított „friss fiatal húst"

koronás kedvesének, mert tisztában volt vele, hogy az sze­

reti a változatosságot, s cserébe szívesen hallgatja intrikáit

mindig a háttérben szövögető „szürke eminenciásáról". E

felragyogó, de illegális viszonyok persze mindig tragikusan

végződtek, ha a nagy pártfogó meghalt, mint többek között

Diane de Poitiers esetében. Szeretője, II . Henrik francia

király lovasjátékban elszenvedett súlyos balesete után, nyo­

morúságos körülmények közé száműzték, mert vetélytárs-

109

nője, a király felesége, az az ádáz Medici Katalin volt, aki­

nek nevéhez a „hosszú kések éjszakájának" szörnyű vallási

mészárlása társul.

A királyi dinasztiák féltékenyen őrzött magánéletéből

- a még megmaradottakból - ma sem tűntek el a különfé­

le érzelmi válságok. Hiszen a férfi-nő, sőt a férfi-férfi szen­

vedélyek soha nem ismertek és nem ismernek rangot, er­

kölcsi gátakat. II. Lajos bajor király trónját Richárd Wag­

ner iránt érzett szenvedélyes szerelme miatt vesztette el. A

zseniális, de gátlás nélkül törtető, költekező zenetitán nem

viszonozta ugyan a neurotikus őrült érzelmeit hasonló haj­

lamokkal, de alaposan visszaélt hatalmával. Valósággal ki­

ürítette a kincstár kasszáját.

Kétségtelen, hogy zavaros, izgalmas modern korsza­

kunkban a civilizált, jóléti vagy akár kisebb, szegényebb

országokban is a nők együtt harcolnak megélhetésükért,

otthonukért, gyermekeikért, karrierjükért, vagyonukért a

férfiakkal. A politikába, tudományokba, művészetekbe épp

úgy betörtek, mint az „erősebb nem", s mégis ők bírják

jobban többszörös megterheltségük feszültségét. A bioló­

giai megközelítés nem felel meg egyértelműen a még min­

dig nyitott kérdésre. Aki azt állítja, hogy tudja a teljes fe­

leletet rá, önmagát csapja be. Az is tudatlan, aki töprengé­

seiből e probléma fölött, kihagyja a nemek hasadásának

felderítetlen rejtélyét. Karinthy Frigyes mondta: „A férfi és

nő azért nem értheti meg egymást soha, mert mindegyik

mást akar. A férfi nőt, a nő férfit." Szellemes, nagyszerű,

önmagát kínáló poén. Jól esik nevetni rajta. Karinthy hu­

mora ellenállhatatlan, szokszor keserű és filozofikus. Élet­

műve egy zsenié. Élete azonban lángoló képzeletű, sorsát

előre érző, szenvedő, nagyon korán elhalt prófétáé. Nagy

szerelme, első felesége Judik Etel, a színésznő volt. Ro-

110

mantikus küzdelmek árán vehette csak feleségül. Ő szülte első fiát, Gábort. Judik Etel az 1918-ban dühöngő „spa­nyol járványba" belepusztult. Halála éjszakáján Karinthy felhívta legjobb barátját, Kosztolányi Dezsőt: „Boga meg­halt" - így becézte az imádott asszonyt. - „Úgy érzem, mintha egy daganat támadt volna a fejemben." Ezt a nap­lójába is beleírta. 1918-ban. Híres, 1936-ban történt agy­operációja után két évnyi haladékot kapott a sorsától két legnagyobb műve megírásához (Utazás a koponyám körül,

Mennyei riport). 1938-ban halt meg.

Szándékosan társítom e különös „próféciát" tanulmá­nyomhoz, mert nem csak meghökkentő tény, amely sok írónál, sőt értelmes, szenzitív „civil" embernél is előfordul, hanem mert vakmerő módon szeretném összegezni saját sejtelmeimet, felismerésemet, konzekvenciámat, amelyek­hez nem könyvekből, hanem töprengéseim, tapasztalataim alapján jutottam, visszarettenés nélkül követve agyam és lelkem labirintusában az alkotó, képzeletemhez kötődő Ariadné-fonalat. Semmiképpen nem kívánom, hogy bárki elfogadja tőlem azt, ami bennem élménnyé, meggyőződés­sé vált. Ezek nekem adnak lázongó kérdéseimre valameny-nyire kielégítő magyarázatot. Az én csodáim. Kételkedje­nek benne. Magam sem fogadtam el soha puszta elbeszé­lés nyomán sokszor érdekes, sokszor kusza és zavaros tör­téneteket, amelyekkel bőven traktáltak egész életemen át. A kétely szíve-joga minden gondolkodó embernek. S ná­lam különösen felerősítette ezt az óvakodó, szkeptikus ma­gatartást az, hogy pszichológus, karakterológus vagyok, „perfektül beszélek" szimbológiául, tehát látom az ember­kozmoszok szavakon túli jelbeszédét és álarcuk mögött va­lódi arcukat is.

Az én bizonyosságom az, hogy transzcendentum nélkül

111

semmiféle fizikai jelenségnek nem lehet megtalálni igazi

értelmét. Az „összefüggések tudományának" kutatása nél­

kül sem. „A férfiak félelméről" szóló cikkhez vannak igen

sajátos feltevéseim. E „férfiszorongás" a Biosz s a kozmo-

góniában rejlő törvényszerűség tudattalan vagy akár félig-

meddig tudatos derengése a „nemző hím" szerepének tö­

rékenységét illetően. Rettegés az impotenciától, a termé­

kenyítés elmulasztásától, az arra való képtelenség gyilkos

büntetésének ösztönös rémülete, mint a póknőstény és az

imádkozó sáska esetében. Az impotens férfi sokszor úgy

érzi, fölösleges. Sorsában lézengő, haszontalan, szárnyas­

hangyaként zuhanásban lévő élőlény. Azért keresi slussz-

pánikjában a potenciáját hevítő új kapcsolatokat, a grup-

penszex és a különféle perverziók nemzési kötelességet

megkerülő szerelmi játékait, még a kéjgyilkosságot, a gyer­

mekprostitúció kínálatát is, amely valójában nem egyesü­

lés, hanem a fordított „pubertás" felelőtlen mániája,

amelyben a másik nem csak kéjtárgy. Eszköz. Az „elítélt"

hím így bujkál a természet, a fajfenntartás könyörtelen tör­

vénye elől - reménytelenül. Mert a Mater, az Ősanya visz-

szaüt. Félelmetes módon. Az örömszerzés gyönyörét csak

saját teremtő célja érdekében engedélyezi. De ha az öncé­

lúvá, a Biosz szempontjából törvénytelenné válik, szörnyű

büntetéssel felel rá. Az AIDS-SZEL például. A Hív vírus egy­

előre gyógyíthatatlan, folyton változó kórság. Az ember

immunrendszerét, szervezete védekezőképességét semmi­

síti meg. Szexvonatkozása kétségtelen. Halálos csapása

szinte biblikus válasz az önmagáért való kéj gátlástalan

szabadságára. S ha az ember kitűnő tudósainak lesz még

ideje az AIDS leküzdésére, ahogy egyéb nemi bajok, járvá­

nyok esetében rálelt azok gyógyító szérumára, minden

valószínűség szerint támad egy másik csapás, amellyel még

112

nehezebben birkózik meg egyenlőtlen harcában; a részére

egyelőre távolról sem felderített elemi erőkkel, hatalmas

titkokkal, mitikus törvényszerűségekkel. Egyszerűen azért,

mert elvesztette emlékezetét saját halhatatlanságáról. T e ­

remtő képzelete homályba borult. Elfelejtette, hogy a ter­

mészet ellen nem lehet varázsolni. A rejtélyes törvény,

amely a bioszban annyi rovar esetében megtalálható, még

abban az elementáris, érthetetlen jelenségben is meg­

nyilvánul, hogy a férfiaknak, illetve közöttük a bűnözők­

nek, vagy akár a kötél általi halálra ítélt ártatlan áldozatok­

nak is, fulladásuk végső fázisában magömlésük támad. E

pillanatban „nemzőerőt" produkálnak. Mintegy a nagy

Mater előtti tudattalan mea culpaként. Elfogadása ez létük

valódi kötelességének, az egyetlen célnak, amelyért a phal-

lost, a férfierőt ők viselik a póknőstény, a termeszkirálynő,

az imádkozó sáska gyilkos ö\e\ésében is. Ezért taiámató

annyi phallos-oltár az ősnépek kultuszaiban.

Természetesen óriási tévedés e tényt - amint a lét töb­

bi problémáját is - pusztán anyagi, animális szempontból

megítélni, mert teljesen hamis végeredményhez jutunk ál­

tala. E cikkben felsorolt jelenségeket a szellem történeté­

nek olyan tényei cáfolják meg, amelyek bizonyító erejűek.

Akkor is, ha első pillanatban paradoxonnak tűnnek.

A teremtő erőnek Indiában Kundalini, az ágyékban ösz-

szecsavarodva nyugvó kígyó a jelképe, amely a testi nem­

zessél halált teremt. Ha azonban ezt az energiát a hátge­

rinc létráján át az ember felvezeti fantáziája alkotó köz­

pontjába, halhatatlan remekművet teremt vele. Ezt egyéb­

ként a libidó „prófétája", Freud is elismerte. Hogy ez

mennyire igaz, évezredeken átívelő példák tömegével le­

hetne bizonyítani. Hermész Triszmegisztosztól, a Sma­

ragdtáblát megalkotó „Háromszor Hatalmastól", Lao-cén,

113

az ősi és antik filozófusokon, írókon, államférfiakon, guru­

kon, avatárákon, prófétákon, Messiásokon, magas kort el­

ért bölcselőkön, alkimistákon, művészeken át a modern

tudósok, feltalálók, szociológusok, futurológusok, késő

öregségüket teremtő erejük teljében megélt történelemfor­

máló férfigéniuszokig.

A természetet saját mélységi síkján valóban nem lehet

legyőzni. De az élet nem a nagy Mater méhében kezdődik

és nem ott végződik. A sűrű, elnehezült anyagból végtelen

Jákob lajtorjája vezet magasabb kiterjedésekbe, számtalan

dimenzióba, amelyek erői akkor is élnek, hatnak, ha em­

berszem nem látja őket, de lelke mentális antennája érzi

hatásukat. A test súlyos, idegekkel átszőtt homokzsákját

nem lehet e síkokra felemelni. De a psziché lélekmadara és

a szellem képzeletvarázsa időt-teret átmetszve elérkezhet

hozzá. S e relatív időn túli állapotban nem csak nemekké

csonkult adroginitása válik teljessé, hanem megéli egyesü­

lését saját halhatatlan gyökereivel. Mert valahol bizonyos

benne, hogy isteni önvalójában ő is a mindenség szerves

része. Túl a nemek szakadásán, valamennyi mulandó kor­

láton, „szétszaggatott" Istenként újra egésszé lesz. E Misz­

térium Tremendumról szól a hagyomány, s e végső meg­

érkezést Unió Misztikának nevezi.

1996

A SZÉPSÉG MÁGIÁJA

A X I X . század legszebb, legkülönlegesebb asszonyának

méltán tartották az Osztrák-Magyar Monarchia lázongó,

okos, betörhetetlen, független gondolkodású királynéját,

Erzsébetet. „Sisit" a fiatal Ferenc József császár, zsarnoki

hatalmát fia fölött is gyakorló anyja akarata ellenére vette

feleségül. Halálosan beleszeretett az alig tizenhat éves

gyermeklányba. Erzsébet szabad, vad csikóként nevelke­

dett fel bajor hercegi családjában. Szeretet és vidámság

vette körül. Nem korlátozták kedvteléseiben. Semmire

nem készült kevésbé, mint amibe sorsának kiszámíthatat­

lan örvénye magába szívta. Benne is fellobbant a szerelem

máglyája a fiatal uralkodó iránt, de ő elégett e tűzben.

Soha nem fogadta el, nem vetette alá magát a spanyol

etikett rideg szabályainak, követeléseinek, amelyek e há­

zassággal együtt életébe zúdultak. Harcolt anyósa, az

anyakirályné ravasz, gyakorlott, gőgös lényének fölénye el­

len, akinek jelleme, célja tökéletes ellentéte volt mindan­

nak, ami neki az életet jelentette. Udvari szabálysértést, hi­

bát, tévedést eleinte bőven találhatott Zsófia fia kislányasz-

szonyában. Csak arra nem számított, hogy egyenlő ellen­

felére talál benne, akinek akarata, ellenállása éppen annyi­

ra erős, mint az övé, fegyverei azonban mások. Erzsébet

kivételes intelligenciájával hamarosan átlátott anyósa intri-

115

kain, és kisiklott a rávetett hurkokból. Szerelmes, de hatal­

ma gátjai közé szorult, elfoglalt férjét csak igen kis mérték­

ben használhatta fel e háborúban, amelyben a két asszony

hol győzelmet aratott a másik fölött, hol kudarcot kellett

elszenvednie. Zsófia elfogadni kényszerült a második he­

lyet az uralkodó felesége mellett. Erzsébetnek pedig két le­

ánya után, a trónörököst, Rudolf fiát is oda kellett vetnie a

protokoll léleknyomorító törvényének, amelynek gyeplőjét

az anyakirályné markolta szorosan. A trónörökös anyai

részről kétségtelenül terhelt, érzékeny idegzetű, sérülékeny

alkat volt. Nagyanyja kemény, félelmektől, válságoktól so­

ha vissza nem riadó császárt akart nevelni unokájából,

mégpedig akkor hasított végig lelkén módszere kemény

korbácsával, mikor az még félénk, nagy fantáziájú kisfiú

volt. Zsófia veszedelmesen téves pedagógiai kínzásai a leg­

rosszabb reakciókat váltották ki a szorongásos, neurotikus

hajlamú, becsvágyó, szenvedélyes gyermekből. Jelleme el­

torzult az erőszakos hatásoktól, amelyek valamennyi ké­

sőbbi pótcselekvésének, kicsapongásainak, súlyos apakomp­

lexusának, végül tragikus öngyilkosságának okát, magyará­

zatát rejtik.

Erzsébet fáradhatatlanul küzdött tovább saját fegyverei­

vel, igazságérzetével, igényességével, műveltségével, csodá­

latos szépségvei, és anyósáétól teljesen különböző, mélyen

emberséges empátiával áthatott diplomáciai érzékével,

amely nem kényszerrel, paranccsal, hanem őszinte megér­

téssel, jóindulattal nyerte meg az embereket. A legsúlyo­

sabb krízisekből találta meg a kiutat, tette a lehetetlent le­

hetségessé egyéni „diplomáciájával", amely távolról sem

volt színlelő ragaszkodás, hanem mélységes meggyőződés,

osztozás a másik ember jogos kívánságában. így került kö­

zelebb a függetlenségükért küzdő magyarokhoz. Ezért fűz-

116

te mély, igaz barátság Andrássy grófhoz. Ezért tanult meg

magyarul is és választott magyar udvarhölgy-barátnőt ma­

gának, aki haláláig bizalmasa volt. Érthető miért tartózko­

dott szívesebben férje magyarországi kastélyában a jeges,

bécsi palota helyett. Magyar környezete lelkes hódolattal

és szeretettel vette körül. O vitte keresztül, hogy férjét ma­

gyar királlyá koronázzák. Deák Ferenccel kölcsönösen

nagyra becsülték egymást. Mikor a magyar „Haza Bölcse"

meghalt, Erzsébet mélységesen gyászolta benne egyik leg­

kedvesebb hívét.

Szépségét égi ajándékként becsülte, ápolta, teljesen

egyéni módszerekkel tartotta ebben a rangját, mert igénye

volt az artisztikum és élvezte; tudta, milyen hatalmat ad

szeretett férje fölött, és mindenkinél többet érhet el e va­

rázzsal, mint anyósa az erőszakos ridegségével. Életritmu­

sába, szokásaiba nem tűrt beleszólást. Sohasem ebédelt.

Olyan egyéni diétát állított össze a maga részére, amely

egy mai természetgyógyásznak is dicséretére válna. Férje

minden szeszélyét teljesítette, csak egyre nem volt képes, s

valójában ez vált legyőzhetetlen belső akadállyá közöttük.

Erzsébet gyűlölte az udvari fogadásokat. Az emberek egyé­

nisége érdekelte. Képességeik, tehetségük szerint értékelte

őket. Nemegyszer elhangzott férje és közötte szerelmük­

nek még korai, heveny korszakában is Erzsébet szájából:

„Csak az a kár, hogy császár vagy!" Vagy „Bár ne lennél

császár!" Olyan szűk kötésnek érezte e minden tettét, pil­

lanatát szemmel tartó kémkedést, hogy a maga módján kü­

lönös lehetőséget talált lázadó ellenkezése kifejezésére. Es­

ténként női Harun al Rasidként udvarhölgye kíséretében

kisurrant a palotából és az emberek közé vegyült. Barátsá­

got kötött például egy intelligens fiatal orvossal, akivel

rendkívül élvezetes beszélgetéseket folytatott. Ennek a fér-

117

finak nagyon sokáig fogalma sem volt róla, ki lehet az a ti­

tokzatos, gyönyörű, rendkívül művelt asszony, akivel olyan

témákról válthatott szót, amelyek szellemi magasságába

tanárai is alig követhették volna. Természetesen e találko­

zások mindig az udvarhölgy jelenlétében történtek, olyan

feltételek mellett, amelyet az orvosnak úriemberként be

kellett tartania. Nem követhette például az esti homályból

előtűnő alakokat, s mikor Erzsébet véget vetett egy-egy be­

szélgetésnek, becsületszó tartotta vissza attól, hogy kifür­

késsze lakóhelyét.

A fiatal királynénak sajnos voltak veszélyes betegségei

is. Tüdőbaj támadta meg pszichikailag nagy feszültségek­

ben élő, legyengült szervezetét, de kigyógyult belőle. A

másik támadás az egészsége ellen igen bonyolult titka volt

életének, s lelkileg legalább annyira megviselte, mint testi­

leg. Mélyen érintette házasságát. Férje valamelyik futó ka­

landjában nemi bajjal fertőződött meg. Erzsébet elkapta

tőle. Fogai kihullottak. Körülbelül két évig tartott, míg le­

küzdötte e testi-lelki traumát, s annak fizikai következmé­

nyét. Például sikerült fogakat csináltatnia. Az egész kínos,

rejtegetett ügy a világ színpadán játszódott le, s különféle

pletykák keletkeztek róla. Erzsébet amúgy is komoly szép­

ség volt. Ritkán nevetett. Elterjedt róla a hír - éppen úgy,

mint Joséphine-ről, Napóleon feleségéről - hogy foghíjas­

ságát rejti összezárt ajkával.

Később kiderült, hogy fogpótlása abban az időben szo­

katlanul jól sikerült. Csak éppen e fertőzés lelki hatását

nem lehetett helyrehozni. Noha Ferenc József változatla­

nul imádta Erzsébetet, és számára semmit nem jelentett

egy-egy nemi feszültségét levezető néma, hideg kaland, Er­

zsébet nem kívánta már a testi kapcsolatot a férjével, külö­

nösen utolsó gyermeke születése után. Azt imádta. Mivel

118

leány volt, kiélhette szerető anyai ösztönét e szép kis gyer­

mekkel, rásugározta mindazt, amit Rudolffal kapcsolatban

megtagadtak tőle.

A pletykák természete az, hogy úgy tenyésznek, mint a

gaz. Különösen, ha fontos, híres emberekkel kapcsola­

tosak. E szóbeszédek Erzsébetet is összeboronálták a dal­

iás, kék szemű, de himlőhelyes Andrássy gróffal, aki nős

volt, jó apja gyermekeinek, kitűnő politikus és őszinte hó­

dolója Erzsébet szellemének, szépségének. Erzsébet azon­

ban hű maradt férjéhez. Annak apró, kényszerű hűtlenke­

déseiért önmagát is elmarasztalta. A karakterológus szem­

pontjából azt mondom, tudom, miért volt bűntudata, s

miért maradt hűséges hűtlen férjéhez. Születési jele a Bak

volt. Az pedig igen magas fokozatú, érett, mély, lelkiisme­

retes jel, és monogám. Asszonyi sérelmére más módon re­

agált. Híres, szenvedélyes lovas volt. Imádta a szédületes

nyargalást gyönyörű paripákon, amelyekkel szintén bűntu­

datos férje bőségesen megajándékozta. Hajmeresztő utakat

tett meg női ülésmódban. Feldolgozatlan érzelmi ügyeitől,

életformájától menekült szüntelenül. S ahogy idősebb lett,

e menekülési ösztöne fokozódott.

Királynőként kénytelen volt bizonyos kompromisszu­

mokat kötni néha, életformája mégis a nyugtalan utazgatás

volt. Művészetek balzsama. Ókori bölcsek idézgetése. Gyö­

nyörű menedékek építése, amelyek régi korokat teremtet­

tek köré szépséges belső és külső sugárzásukkal. Abban a

korszakban, amelyben élt, nem tudott jelen lenni, és nem

is akart. Idegennek érezte. A rangja is nehéz teher volt raj­

ta. Udvarhölgyek társaságában előkelőségek rajongó cso­

portjai között egyaránt magányos maradt. Férje iránti sze­

retete mindezek ellenére, s nagyvonalúsága is abban nyil­

vánult meg, hogy Schratt Katalint ő vezette férje ágyába,

119

akiről tudta, finom, okos, diszkrét teremtés. Férjét meg­

ajándékozza majd azzal, amit ő nem képes nyújtani neki.

Tragikus halála ismeretes. 1898 szeptemberében halt

meg, éppen száz esztendeje, egy anarchista tőrétől. De bel­

ső világáról nagyon keveset tudtak. Arról például, hogy

milyen volt a valódi viszonya szerencsétlen fiával, akit

egyedül ő értett meg. Tudta, hogy a félelmetes örökséget,

amelyet ő is hordoz, Rudolf nagyanyjának rombolóan ag­

resszív nevelése veszélyes neurózissá mélyítette. Életmód­

jával ezt próbálja kompenzálni. Pótcselekvésekbe mene­

kült belső pokla elől. Ahogy ő maga is ezt tette, csak más­

képp. A „téboly, őrület, elmebaj" megfogalmazását hallga­

tólagosan kerülték mindketten, még mielőtt bekövetkezett

volna unokatestvére II. Lajos bajor király tragédiája, Wag­

ner iránti szerelmes rajongása - aki alaposan visszaélt vele

- trónfosztása, elméjének teljes elborulása és rejtélyes ha­

lála: egy séta alkalmával orvosával együtt parkjának mély

tavába fulladt. Valószínű, hogy gyilkosság és öngyilkosság

volt. De ez éppen annyira mítoszokkal körülvett titok ma­

rad, mint a mayerlingi tragédia. Ma is vannak bizonyos au­

tentikusnak vélhető feltevések arról, hogy Rudolf trónörö­

kös szeretőjével együtt politikai gyilkosság áldozata lett.

Halálukért a minden lépését figyelő titkosszolgálat kama-

rillája felelős. Állítólag összeesküvést szőtt szabadelvű ba­

rátaival apja ellen, hogy helyette ő kerüljön a trónra. Ezért

kellett pusztulnia, s a szemtanú Vetsera Máriának vele

együtt.

Bizonyos, hogy Erzsébetet a szertelen, művészetekért

rajongó, antik épületeket emelő, vadul költekező rokona,

Lajos, kezdettől fogva taszította. Kerülte. Pedig az kereste

vele a találkozást. Erzsébetet, noha unokafivérén kora ifjú­

ságában még nem tört ki az elmebaj, zavarta annak a bő-

120

beszédű, egzaltált lénye, s untatta is. Nem kerülhette a lá­

togatását, de alig várta, hogy eltávozzon a közeléből. Vala­

miféle rossz előérzetet keltett benne és Rudolfban is.

Erzsébet királyné szépségének híre persze eljutott III. Na­

póleon özvegyéhez is, aki az angol udvarban talált menedé­

ket. Úgy érezte, hogy a „világ legszebb asszonyának" rang­

ja egyedül őt illeti meg, és kíváncsi is volt az osztrák-ma­

gyar irodalom különös, romantikus históriáinak fényében

tündöklő „vetélytársnőjére". Az ő látogatási szándékát sem

lehetett elutasítani. Vesztére. Erzsébet, szokása szerint,

amelyen nem volt hajlandó változtatni, nem vett részt az

özvegy tiszteletére adott udvari ebéden. De mikor a proto­

koll szabályai szerint rendezett esti bálon összetalálkoztak,

Erzsébet vakító szépsége, eleganciája, karcsú termete, ke­

csessége úgy elhomályosította a másik asszonyt, mint pislo­

gó mécseslángot a reflektorfény.

Erzsébet mágikus kultusza újra és újra feltámad. Vará­

zsa bizonyosan addig él, amíg okos, romantikus, kíváncsi

emberek élnek a földön. Rövid időkre el-el csendesül, az­

után tragikus, gyönyörű szellemalakja újra kilép az emlé­

kezet árnyai közül. Most rendezték meg talán a leggazda­

gabb kiállítást különböző használati tárgyaiból, képeiből

Ausztriában.

Nem véletlen, hogy a média Erzsébet sorsát összeveti a

másik tragikus sorsú, gyönyörű, angliai trónörökös-fele­

ség, Diana alakjával, aki éppen annyira szeretetszomjas,

betörhetetlen, boldogtalan, s magányos volt az udvari eti­

kett börtönében, mint Erzsébet. Szépsége, jósága, ember­

közelsége évszázados láncokat tört széjjel, amely az uralko­

dóházat a néptől elválasztotta. Nem tűrte el, hogy két fiát

elválasszák tőle. Megcsalták. Bizalmával visszaéltek. A

modern korszak nyilvánosságnak odavetett üldözöttjévé

121

vált. Tudott szeretni. És nem tudott élni szeretet nélkül. Találkozott a szent Teréz anyával is, mert részvétük, aktív segíteni vágyásuk a szenvedőknek rokonná tette őket.

Erzsébet királyné és Diana gyönyörűek voltak. Jók. Igazságosak. Lázadók. Tragikus végük is hasonló. De van valami, ami még mélyebben, s egészen rejtélyes módon te­szi hasonlóvá őket. Szépségük nem pusztán külső kirakat volt, hanem az, ami a legmágikusabb, leghatalmasabb erő a világon, az igazság szépsége.

1998

ZSENIK ÉS ŐRÜLTEK

A szerelem bolondjai

Lombroso szerint zseni és őrült, e két végletes emberfajta

igen közel áll egymáshoz. Erről már bebizonyosodott,

hogy tévedés. Tökéletes ellentétek. Olyan történelmi té­

nyek bizonyítják ezt, amelyek megmenthetik vagy elpusz­

títhatják az egész emberi létformát.

Az őrült rögeszméjének rabszolgája. Fanatikus, kegyet­

len egoista. Nincs lelkiismerete. Ha tehetség, műveltség,

akaraterő csatlakozik tévképzeteihez, gátlástalanul meg­

semmisít mindent és mindenkit, akire ráerőszakolja tébo­

lyát. Mert az őrület extrém esetekben rendkívül szuggesz­

tív és tömegpszichózist okoz. Ragályos. Mint amilyenek a

középkorban az egész falvakat megszálló vitustáncjárvá-

nyok voltak. De századunk is felmutat néhány ilyen elbo­

rult elmét, akiknek őrülete az atom- és csernobili robbaná­

sok Földünk légkörét mérgező sugárzásánál is veszélye­

sebb, s vérbe, tűzbe borította bolygónkat. Hitler, Sztálin,

Ceausescu, Khomeini ajatollah, de sorolhatnék még jó né­

hány ilyen fanatizáló gócot, mindegyik saját rögeszméjé­

nek megszállottja volt, akiknek bénítóan hipnotikus

agystronciuma elvakult robottömegekké tette hívőiket. El­

mekórtani eset volt mindegyik, de üldözési mániájukhoz

hatalom párosult.

A hatvanas években egy nyugati tévétársaság sportfő-

123

szerkesztőjének vendégeként közelről ismerhettük meg a

német diktátor egyik áldozatát. Ő is a tizenhárom-tizennégy­

éves gyerekek közé tartozott, akiket a berlini bunkerjébe

visszaszorult Hitler utolsókként hajszolt az ellene összefo­

gott szövetségesek légi és földi zárótüzébe. Rémülten sír­

va, sikoltozva persze szintén a mamáját hívta lötyögő si­

sakkal a fején, sebektől vérezve, társai hullái alá szorulva.

Csodával határos módon menekült meg, de ronccsá válva

él azóta. Fél karral, fél lábbal, nehéz protéziseket hurcol­

va, botra támaszkodva vallotta be nekünk, hogy ha akkor,

szédült kis kölyökként Hitler felszólítja rá, ugorjon le a

berlini Funkturm tetejéről, gondolkodás nélkül megteszi.

Bálványozta. Istenítette. Pedig csak apró, megigézett nyu­

lacska volt egy falánk óriáspiton ketrecében.

A legtöbb zseni morálisan érett ember, aki többet lát és

többet érez az átlagos jellemeknél. Közösségi lény, aki kö­

telességének tartja, hogy művészetét, tudományát vagy

bölcseletét etikus célok szolgálatába állítsa. Nem pusztíta­

ni, hanem építeni akar. Sohasem árt; gyógyít, ha teheti.

Eszményei magasrendűek. Képtelen öncélú, önértékű

bosszúra, gyűlölködésre. Irtózik a fanatikus dogmáktól ép­

pen úgy, mint a csalástól és hazudozástól. Szívósan tanul,

mert tudja, keveset tud. Szüntelenül dolgozik, kísérletezik,

de célja nem a hatalom, hanem az ismeretlen felderítése,

megismerése. Mások véleményével szemben türelmes.

Nem erőszakos. A gyengébbet segíti és szánja. Jókor szól

és jókor hallgat, ami a megértő tapintat, érettség jele.

Puszta elmélettel, frázisok pufogtatásával sohasem elége­

dett. Éli is azt, amiről ír, beszél, zenél, vagy amit létrehoz.

Magatartásával, példájával hat legerősebben, noha nem a

személyes hatáskeltés a szándéka vele. Tisztában van gyen­

geségeivel. Azzal is, hogy sokszor téved.

124

Minden becsületes, képzett pszichológus tudja, hogy

„tiszta típusok" nincsenek. Fény és árnyék, gyengeség és

erő, gátlások és lendület, szokások, traumák keverednek

bennük pozitív tehetségekkel. Vannak géniuszok, akik sze­

szélyesek, önhittek, s többlettulajdonságaik mellett furcsa

hiányok élnek bennük. Einstein például rossz tanuló és ál­

lítólag dyslexiás volt. Magasabb matematikai érzéke, s óri­

ási intuíciója mellett az elemista nívójú számtani művele­

tekben eléggé gyenge eredményt mutatott. Boncolásakor

meglepte az orvosokat rendkívül kis méretű agya. Azóta

persze a modern agykutatás már rájött, e fejünkben lévő

mintegy 1,40-1,50 kg súlyú remekműnek nem mennyisé­

ge, hanem minősége rejti az invenció és intelligencia mér­

tékét.

Különös területen vált a zsenialitás és őrültség kentaur­

jává a híres-hírhedt olasz kalandor, a Velencében 1725.

április 2-án született Giacomo Casanova, azaz Seingalt lo­

vag, akiről oly sokat írnak, beszélnek mindmáig pszicholó­

gusok, írók, sőt filmek is készültek róla. Legutóbb Alain

Delon játszotta el merészen az öregedő nőcsábászt, maga

is túl hamvas ifjúságán. Az aktív, fiatal férfivarázs és kese­

rű aggság alkonyatában, léte senkiföldjén ábrázolta apadó

potenciával, szegénységét, megkopott mítoszát pózokkal,

fáradt hitét vesztett fölénnyel pótolva.

Casanova kétségtelenül egyfajta irigyelt, gyűlölt példa­

képpé vált, mint a legendás spanyol Don Jüan is, a meg­

csalt, vénülő férjek, elhagyott, megunt szeretők, gátlásos

kamaszok és kielégületlen asszonyok, égő képzeletű szü­

zek, nimfomániás hetérák fantáziájában.

Bizonyos, hogy Casanova életútja, egyénisége rendkí­

vülinek mondható. Ereiben a piros, tüzes Mars-jel szenve­

délymágiája lüktetett. Csinos, elegáns, művelt és szellemes

125

volt. A legelőkelőbb házak kapui éppúgy megnyíltak előt­

te, mint a legelőkelőbb, leggyönyörűbb dámák hálószobá­

inak titkos bejáratai. Volt sokszor szegény, és ügyességével

dúsgazdaggá lett. Minden rangot megkapott, de vala­

mennyit el is vesztette, mert egy rögeszme őrültjeként szü­

letett. A végtelen gyönyör titkát akarta kicsikarni asszo­

nyok testéből, szemfényvesztők, csalók praktikáiból, de so­

hasem lelt rá, mert rosszul kereste. Csak szeretkezni tu­

dott, szeretni nem. Az erotika virtuózaként hiába játszott a

nők érzékeinek klaviatúráján, szenvedélye őt vámpirizálta

és fosztotta ki végül. Belerokkant megszállottságába, fixa

ideájába és egyre távolabb került e titok megfejtésétől.

Meg sem tudta közelíteni e rejtett kódot. A szerelem géni­

uszának hitte magát, pedig csak e gyorsan kirobbanó kéj

bolondja maradt. Koldusszilkéjébe egyetlen morzsája sem

hullt e szédítően nagy érzésnek, amely az öncélú szex fö­

lött kezdődik, s az ibolyán túl folytatódó emóciók, szár­

nyas gondolatok skáláján válik tökéletes egyesüléssé, Unió

Misztikává.

Casanovát reménytelen rögeszméje, becsvágya, nagy

képességei hasadt lélekké tették. Vad ösztönei hullámhe­

gyekről hullámvölgyekbe vetették. Nyugtalan, izgalmas,

színes, kiszámíthatatlan lénye vonzotta és taszította kör­

nyezetét. Mindig akadtak rangos pártfogói, de kegyeiket

képtelen volt megőrizni.

Ifjan először jogot tanult. Azután a nagyobb karriert

ígérő, díszes papi pályára juttatta be valamelyik előkelő

mecénása. Szexbotrányai miatt azonban megszégyenítő

körülmények között kitaszították a szemináriumból. El

kellett hagynia Velencét is. Rögeszméje, kalandvágya to­

vább űzte Rómába, ahol jobbik énjének, tehetségének su­

gárzása, kellemes modora újra pártfogót szerzett neki.

126

Aquanova bíboros komoly pozícióhoz juttatta a Szentszék­

nél. A „szerelem bolondja" azonban - mint mindig - me­

gint legyőzte benne a karrier ragyogó kínálatát, pompáját.

Alámerült szexuális szenvedélye poklába. Válogatás nélkül

hempergett fiatal parasztlányokkal, érett dámákkal, kocs­

mák részeg némbereivel, mindegyikhez hűtlenül. Tömege­

sen fajtalankodó feketemiséken vett részt. Vagy szeretke­

zett a nemiség professzionista szajháival. S külön-külön

kóstolgatta gyereklányok ölének keserű mézét. E vámpír­

erők egyre szívták férfierejét. Súlyos, becstelen adósságok­

ba keveredett, s megint futnia kellett, de csodaszerűen ki­

emelkedett e mélypontról is. Engedélyt kapott rá, hogy

visszatérhessen Velencébe. A San Samuele Színházban he­

gedült nyomorúságos bérért, közben hajszolta a szerencsé­

jét. Kártyával, kockavetéssel, apróbb-nagyobb szélhámos­

ságokkal. Az egyre sokasodó feljelentések elől Varsóban

keresett menedéket, de kártyaadósságai ott is bekerítették.

Nyomára akadt, s utolérte a törvény. Elfogták. A hírhedt

ólomkamrákba zárták, amelyeket a rájuk tűző nap tüzes

pokollá forralt. Tizenöt hónap után egy hajmeresztőén

ügyes, ravasz csellel sikerült megszöknie. Cinkosai ebben a

lupanárok prostituáltjai voltak - pokolból pokolba került.

Féktelenül ivott, szeretkezett. Ennek ellenére mintha ma­

gával az ördöggel cimborált volna, megint talpra állt. Pá­

rizsba trappolt be díszes hintóján, elegánsan, vonzó képes­

ségei birtokában, amelyekkel már többször sikerült fontos

embereket meggyőznie saját kiválóságáról. Államférfiak,

előkelő dámák kegyét élvezte. Rejtélyes bűvészet emelte ki

a mocskos hínárból, amelybe rajta kívül mindenki beleful­

ladt volna. Divatos színészek, színésznők, írók, képzőmű­

vészek, bankárok keresték szórakoztató társaságát. Szeren­

csés üzleti vállalkozásokba kezdett. A kártya démona is

127

hozzászegült ezúttal. Rengeteget nyert. Amihez nyúlt

arannyá változott. Egyszerre dúsgazdag lett. Megvehetett

mindent, amit kívánt. A legszebb kurtizánokat méregdrá­

ga ékszerekkel halmozta el. Persze a legbefolyásosabb

nagyurak lelkét is megvásárolta. A pápa „aranysarkantyús

lovag"-gá ütötte. Nyughatatlan vére, soha fel nem adott

rögeszméje azonban egyre újabb utazásokba hajszolta.

Párizsból Angliába, onnan Berlinbe száguldott. Előkelő

arisztokraták kastélyában szállt meg közben, akik hódolat­

tal fogadták. O persze sohasem hagyta ki e paloták úrnői­

nek ágyasházát, sőt cselédlakásait sem. Vadászatokon, bá­

lokon, óriási mulatozásokon vett részt. Nagy ünnepségek

forgatagából csábította titkos zugok kerevetére a férfivará-

zsától részeg, mámoros asszonyokat. Azután továbbment.

Mindig tovább, mindig másutt akart lenni, ahol a dús kí­

nálatokba belekóstolt, hátha ott találja meg a kéj hiába haj­

szolt rébuszának megfejtését. Berlinben Nagy Frigyessel

folytatott érdekes vitát a hatalomról, amely - szerinte -

hűtlen szeretőjévé válik valamennyi hódolójának. Szentpé­

terváron Nagy Katalin fogadta, aki a rossz nyelvek szerint

nem maradt közömbös iránta. S ezek az udvari pletykák

csak fokozták a legendás „Casanova-szindrómát". Azért

tartotta akkor jó néhány író - és tartja ma is - Casanovát

a hódítás félistenének, s ezért ajándékozták meg fantáziá­

jukban a kimeríthetetlen férfipotencia csodájával. Más író­

művészek egyszerűen csaló kalandornak bélyegzik. Persze

egyik feltevés sem igaz egészen.

Oroszországból Varsóba látogatott, amelyet a nagy be­

folyású Branicki kancellárral való párbaja miatt kénysze­

rült elhagyni. Nyilván a botrány mögött is valamelyik szép­

asszony állt, másnak a kedvese, akinél Casanova nem a fő­

bejáraton, hanem az ablakon át látogatott el, szalonja he-

128

lyett a hálószobájába. Drezdán, Prágán keresztül Bécsbe,

majd ismét Párizsba kocsizott. Ebben a korszakában elhal­

mozták üzleti és állásajánlatokkal, de ő semmiféle kötött­

séget nem akart, vagy nem tudott elfogadni. A francia fő­

városban ismét olyan felháborodást keltő, frivol nemi és

üzleti kapcsolatokba bonyolódott 1767-ben, hogy minden­

honnan kitiltották. Madridban keresett menedéket - és ér­

zékeinek új vadászterületet. Rögeszméjéből azonban nem

talált kiutat. Rejtélyes patás szövetségese ezúttal is kisegí­

tette egyre szövevényesebb nehézségeiből. Szülővárosából

nyúltak érte. De ő nem élt ezzel a lehetőséggel. Jobban

vonzotta Párizs, a professzionista szeretkezés városa, ahol

egyre hevesebben kívánta gyereklányok gyönge húsát, és

dús idomú érett asszonyok gyakorlott, gátlástalan szolgál­

tatásait. Mert bizony az ő kimeríthetetlennek vélt férfiere­

je hanyatlani kezdett. Csak vágya, rögeszméje, technikája

maradt a régi, s egy új árnyék szegődött hozzá: az öregség­

től, haláltól való rettegés. E füléhez hajló csontkoponya

suttogása jéghideg ujjainak érintése petyhüdő testén, s né-

maságán is, amely telítve volt fenyegető lidérces hangfosz­

lányok negatívjával, egyre hangosabb dáridók lármájával

próbálta elfedni, túlüvölteni, s ezek óriási összegekbe ke­

rültek. Éveinek száma növekedett, vagyona fogyott. Most

már rengeteget kellett fizetnie mindazért, amelyet régeb­

ben ingyen tártak eléje. Fogai lazultak. Bodros parókája

alatt erősen kopaszodott. Bársonyos bőrű női testeket si­

mogató, a vágyak kigyúló piros fényeit csalhatatlanul gyúj­

togató, hajlékony, hosszú ujjú keze remegve dobta a koc­

kát, keverte a kártyát és vesztett, vesztett, egyre vesztett. A

szerencsejáték is cserbenhagyta. Szánalmas állapotában

találkozott Csehországban a dúsgazdag Waldstein gróffal,

aki könyvtárosának nevezte ki. Óriási hodály őrizte hatal-

129

mas fóliánsgyűjteményét. Ott porosodtak a polcokon, ren­

detlenül összedobálva, pedig ritka, értékes kötetek voltak,

tetszhalott szellemi kincsek. Waldstein gróf művelt ember

volt, korának minden érdekes, hozzáférhető művét megvá­

sárolta a klasszikusoktól a legbotrányosabb dekamero-

nokig. Elrendezésükhöz azonban már nem volt türelme.

Egyike volt azoknak, akik Casanovában felismerték a nagy

tudású, tehetséges, hímpávadíszeitől megfosztott vén sors­

hajótöröttet, akinek egyebe nem maradt, izgalmas, színes,

de aljas kicsapongásainak, elpazarolt éveinek emlékeinél.

Kivételes műveltsége volt hozzá, amelyet keserű öregsége

aszúvá érlelt. Pallérozott eszének parazsa felizzott korhadó

testében. E Duxban lévő könyvtárkriptában írta meg sok­

kötetes önéletrajzát, amelyben nemcsak szerelmi kalandjai­

nak legerotikusabb részleteit írta le izzóan hiteles, pornog­

rafikus részletességgel, hanem korrajza is érdekes, sodró

erejűén plasztikus volt, és valóban meglepően nagy tájéko-

zottsáról és műveltségről tanúskodott. E könyveknek stílu­

sa, művészi kifejező ereje szuggesztív.

1788-ban bekövetkezett halála után életművének némi­

leg hasonló sorsa lett, mint az angol Swift Gulliverjének. A

ravasz, kapzsi kiadók Swift művéből kihagyták a maró tár­

sadalomkritikát, s csak a meseelemeket hagyták meg. E

„mesekönyv" világsiker lett. Úgyszólván valamennyi

nyelvre lefordították - gyermekek számára.

Casanova több mint húsz kötetéből egyedül az erotikus

részeket mazsolázták ki ifjú és öreg olvasói részére, ame­

lyek éppen annyira felhevítették azok érzékeit, mint ma a

pornófilmek és -videokazetták a nézőket. Sikeres „disznó­

ság" lett belőle. S írójukat e kéjesen praktikus részletek

pontosan olyanná formálták az emberek fantáziájában,

amilyenné ő maga és igen sok férfitársa szeretett volna len-

130

ni. Mitikus hőssé emelték, aki birtokában volt az ellenáll­hatatlan hódítás titkának. Ezt a legendát akár „Casanova­szindrómának" is nevezhetnénk. Bizonyos tünetei kétség­telenül utolérhetők a legnagyobb művészek egyéniségé­ben, életművében is. Legfőképpen rejtett én-hasadásaik­ban. Képzeletükben, vágyéletükben, zseniális műveikben megmutatkozó exhibicionizmusukban.

Többek között említhetném például Fellinit, e ragyogó filmköltőt, akinek valamennyi remekmüve saját pszi-chodrámájának, belső vívódásainak nyílt vallomása gyer­mekkorától haláláig. Az Országúton (La strada,) együgyű szelíd nőalakja valójában felesége, Giulietta Masina, aki a tisztaság, a mindent megértő, megbocsátó szerelem volt mellette, s Fellininek élete egyik verzérmotívuma maradt, azzal a szívszorító melódiával együtt, amely a Kabbalában lévő tarot-kártya bolondjának gyötrően spirituális üzenete­ként zengett a lány gyilkosában, annak halála után is. Az Édes élet (Dolce vita) hódító, szép Mastroianni-Casanova alakjával annyira azonosult, hogy öregkorában saját maszk­jában szerepeltette. Anita Ekberg óriásplakátja, szépséges alakjának meztelen idomjai, a prűd, öncsaló, öregedő férfi erotikus álmában is megjelentek. Abban a férfi törpe Gul­liverként végigkúszik e mámorító testen, megjárja feszes nagy keblét és e hús minden titkos zugát. Nappal pedig er­kölcsi felháborodással, őrjöngve követeli a hatóságoktól a plakát eltávolítását. Ugyanezt a kívánatos, híres színésznőt egy későbbi életrajzi filmjében öreg, megcsúnyult, ráncos vénasszonyként is bemutatja a nézőknek, a benne dúló tes­ti és morális szellemi erők harcának jelképeként. Kivetítet­te magából a Júlia és a szellemekben a csaló guruk nevetsé-gességét, más filmjeiben az öngyilkos bölcselőt, aki mások­nak okos volt, önmagának balga. Újra és újra megjelenik

131

filmjeiben az igazmondó Arlequin, a szent bolond, s ka­

masz vágyának tárgyai hájas, hatalmas némberek emléke.

Életfák tetején hűsölő, világszépségű szeretőit, s a vérmes

apácával vad szadizmussal közösülő, öregedő Casanovát is

bemutatja a nézőknek, álmai celluoidszalagain át tömeg­

szexek feketemiséivel együtt. Izzóan nagy opusokat alko­

tott mindegyikből, amelyeket átszőttek szubjektív „Casa­

nova-szindrómájának" gyulladt nedvei. Giulietta Masinát,

nagyszerű művésztársát prostituáltként is kifosztják egyik

filmjében, akit valójában ő is imádott. Úgy, ahogy Mast­

roianni legrosszabb és legjobb másodénjeként volt szere­

tett barátja is. Micsoda ambivalencia ez egyetlen kiváló al­

kotó óriásban, akinek zsenialitásához, őszinteségéhez nem

férhet kétség. Giulietta Masina volt a „Nyolc boldogság"

„együgyűje", akinek csak egy ügye volt. Nemcsak szerelme,

felesége, kedvese, anyja volt Fellininek, hanem végtelenül

szerette is. A „Nyolc boldogság" egyikét, amely így hang­

zik: „Boldogok az együgyűek, mert ők az Istent meglátják"

(Máté 5,8.). Hamvas Bélától hallottam ebben a megvilá­

gításban. Giulietta Masina egyébként nagyon rövid idő

után követte férjét a halálba. Nem tudott és nem akart él­

ni nélküle.

Sorolhatnám a „Casanova-szindróma" titkos és nyílt

viselőit a művészet minden ágában. A szerelem bolondjai

ők mind. Gazdag szellemű kifosztott koldusok, akik leg­

többször csak szeretkezni tudnak, vagy tudtak, de szeretni

nem, bár Vénusz mellett „Pistis Sophia", a Bölcsesség Leá­

nyának szeretete, lényének sejtelme is beléjük szövődött

múzsaként. Felgyúlt bennük, de alakját azután szisszenve

kioltotta érzékeik özönvize.

Pedig ez az a titok, amelyet valamennyi férfi keres,

ahogy Casanova tette. Ott van minden sejtjükben, lelkük-

132

ben, mint szemüveg a homlokukon, amelyet egyre na­

gyobb őrjöngéssel kutatnak, keresnek, hogy végre valóban

tisztábban lássanak vele. Mindent felforgatnak érte kívül,

csak oda nem nyúlnak, ahová gépiesen ők maguk helyez­

ték. Egyetlen mozdulatukba kerülne és megtalálnák. De

ezt a mozdulatot nem tudják megtenni. Elfelejtették.

Az egyetlen nyelv a világon a magyar, amelynek külön,

megkülönböztető szava van a szeretet és a szerelem fogal­

mára. Pedig akkora különbség van a szeretet és szerelem,

mint a zseni és az őrült között.

Kár, hogy oly sokan értik, mégsem élik e különbséget.

De emlékezzünk, mit mond létünk leghatalmasabb

csodájáról, a szeretetről az üldözőből mártírrá lett Saul! Ő

az emausi úton a Názáretivel való találkozás után vált Pál

apostollá. A korinthusiakhoz küldött levelében ezt írja:

„Szólhatok akár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha

szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő

cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem. Ismerhetem az

összes titkokat és mind a tudományokat. Hitemmel elmoz­

díthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem

érek" ( lKor 13,1-2).

1997

VÉSZTERHES DRÁGAKÖVEK

A történelmet emberek csinálják. Viharos, véres esemé­

nyek formálásához a hatalmat örökletes rangjuk, minden

akadályt áttörő akaraterejük, becsvágyuk, tehetségük, mo­

rális gátlástalanságuk, ravasz intrikáik, önérdekük a leg­

szörnyűbb aljasságok elkövetése segítségével ragadják ma­

gukhoz. Volt és mindmáig van közöttük olyan személyiség,

aki a világ felé mutatott magatartásában betartja a konven­

cionális formák, viselkedési törvények, hazug jámborság,

álszent színlelés szabályait, meg is követeli alattvalóitól

azokat, e komédia mögött azonban durva, ijesztően rom­

lott magánéletét folytatja. Célja érdekében félelmetesen

alantas eszközöktől sem riad vissza. Gyilkol, csal, hazudik.

Ellenfeleit kiirtja. Kritikusait elnémítja. Vad kicsapongá-

sokban éli ki ingereit, ösztöneit. Amit megkíván, elveszi

fegyverrel, csellel, soha nem teljesített ígéretekkel. Vagy az

általa óhajtott értékhez, szeretőhöz, férjhez, feleséghez ra­

gaszkodó partnert megsemmisíti.

Az uralkodók kétes elitje között a feljegyzett nyílt és tit­

kosított, utóbb napvilágra került történetek legtöbb sze­

replője férfi volt. De szép számmal akadtak közöttük híres,

hírhedt uralkodónők, ágyasok, kurtizánok, szépasszonyok,

eszes, ügyes, buja, csúf, aberrált némberek is.

Bizonyos, hogy a hatalomvágy, rang, kapzsiság, önzés,

134

agresszió alaphajtóerői a keveseknek, akik korlátlan zsar­

nokokként népek millióinak verejtéke, könnye, szenvedé­

sei árán élnek és visszaélnek korlátlan hatalmukkal. Nem

egy közülük elkötelezett fanatikus, akinek hite ütközik má­

sok meggyőződésével, hittételeivel. Példák erre a különbö­

ző vallásháborúk, hódítások, tömeggyilkosságok, népirtá­

sok. A tatárjárás, az inkvizíció, a reformáció elfajult ágaza­

tai, a „hosszú kések éjszakája", a „kristályéj", háborúk,

forradalmak kitörése, bukása, s a győztesek gyűlölködően

ostoba békediktátumai, amelyek csillapíthatatlan tűzfész­

keinek Földünk különböző fajú, vallású, bőrszínű népei

mindmáig éhező, földönfutó áldozatai.

De mi történt és történik a folyamatosan uralkodó vagy

uralomra kerülő, egymással szüntelen hatalmi harcban ál­

ló, a Föld javait birtokló kis csoporttal, amely bolygónk ér­

tékeinek 82%-a fölött rendelkezik?

E kiváltságosok életformájához tartozó egyik fazettát

veszem szemügyre e cikkben, amely lényük, jellemük,

vágyéletük fontos tartozéka. Rangjelzésük. Kihívó díszük.

Hatalmuk záloga. Uralkodók, uralkodónők, császárok, csá­

szárnék, cárok, cárnők, sikeres művészek, művésznők,

kurtizánok ékszereiről beszélek. Irigyelt, csodált, babonák,

átkok, drámák mítoszaitól körülszőtt jelképeikről. Szépsé­

güket ékesítő, pozíciójukat kiemelő, egyeduralmukat hir­

dető, mesés értékű, egyszerű embereknek hozzáférhetetlen

drágakövekről, amelyek nemcsak örömet jelentettek tulaj­

donosuknak. Egyik kézről a másikba vándorolva útjukat

könnyek, vér, tragédiák kísérték.

Kezdjük a történelem híres, hírhedt és fogalommá vált

gyémántjaival, amelyeket a legnemesebb ékkövekként tar­

tanak számon. A gyémánt tulajdonképpen nem egyéb, mint

megtisztult, szabályos rendszerré kristályosodott szén.

135

Egyik legnevezetesebb gyémántja volt az ékkövek törté­

netének a 130 karátos P I T T , a francia államkincstár tulaj­

dona. A francia nép viharos, lázongó történelmének, há­

borúinak hullámaiból szüntelenül kapzsi szándékok kar­

mai nyúltak e kincsért, míg forradalmaik „fel nem falták

saját gyermekeiket."

A 133 karátos FLORENTINI-T II. Ferenc József, az Oszt­

rák-Magyar Monarchia császára szerezte meg, s viselte

gyönyörű asszonya ritka fogadások alkalmával. Tudjuk, mi

lett a sorsa e monarchiának, felhalmozott értékeinek, s a

boldogtalan királynénak, aki menekült a szereptől, amelyet

férjének szerelme, rangja ráruházott.

A 125 karátos D É L CSILLAGA mindmáig egyik leghíre­

sebb, s legkalandosabb sorsú drágakő. Mintha e hatalmas

értékű, áttetszően tiszta gyémántok szikratőrei a legsöté­

tebb szenvedélyek lángját lobbantották volna fel a közelük­

be került emberek tudattalanjának rejtőző mélységeiben.

A D É L CSILLAGÁT először egy dúsgazdag brazíliai magán­

bankár őrizte büszkén míg élt. S azok is követték a túlvi­

lágra, akik e parázsló, végzetes csillagot sorsukba markol­

ták. Halálnemük, végzetük különböző, de minden esetben

tragikus volt.

S A N E Y , az 53 karátos gyémánt az orosz cárok tulajdo­

na volt. II. Katalin, akit Nagy Katalinként is emleget a tör­

ténelem, egyik legellentmondásosabb alakja az orosz di­

nasztiák történelmének. Stettinben született 1723. május

2-án Ágost anhalt-zerbsti herceg leányaként. Apja porosz

tábornok volt. Katalin életében igen nagy szerepet játszot­

tak a gyémántok is. A porosz Nagy Frigyes figyelt fel az

okos, csinos leányra. O hozta össze a cári családdal, de ar­

ra nem gondolt, hogy micsoda becsvágyó erőt hajít ezzel

bombaként az orosz udvarba. Nem egy kis hercegi mellék-

136

alak, hanem maga III. Péter cár vette feleségül 1745. szep­

tember l-jén.

E házasság első pillanattól kezdve boldogtalan volt. A

hóbortos, iszákos Péter asszonyával sem bánt különbül,

mint papjaival és testőrségével. Verte, nyíltan megalázta,

súlyosan bántalmazta feleségét, akinek okossága messze

felülmúlta férje szellemi korlátoltságát. Péter ezt nem volt

képes eltűrni. Szabadulni szándékozott kényelmetlenül in­

telligens feleségétől, hogy nőül vegye Voroncov Erzsébe­

tet. Katalintól született fiát, a trónörökös I. Pált is meg

akarta fosztani rangjától VI. Iván javára. Katalin, noha át­

látott férje ellene irányuló szándékain, a maga eszközeivel,

számító merészségével, fiatal, buja testével sok barátot, hí­

vet szerzett saját védelmére. Szeretőire is számíthatott. El­

sősorban Szoltikov Szergej grófra. Annak eltávolítása után

Poniatowski Szaniszló lengyel grófra, a későbbi lengyel ki­

rályra, aki sokáig élvezte kegyeit. Utána a cárnét és ügyeit

teljes odaadással szolgáló Orlov Szergej következett.

Mikor III. Péter cár értesült Katalin szeretőiről és hívei

egyre növekvő számáról, feleségét kolostorba akarta zárat­

ni. A cárné és kegyeltjei azonban megelőzték. Az Orlov csa­

lád öt fia, csupa katonatiszt, 1762. július 9-én az általuk

megnyert testőrök segítségével a mit sem sejtő cárt lemon­

dásra kényszerítették. II. Katalin cárnő eközben kiáltvány­

nyal fordult a néphez és a katonasághoz a Téli palotából.

Azok éppen úgy hozzá csatlakoztak, mint a Karan-temp-

lomban egybegyűlt papság. Július 9-én reggel 10 órakor

befejeződött a forradalom. Az Orlowal folytatott szerelmi

viszonyhoz kapcsolódik a híres, 194 karátos amszterdami

O R L O V gyémánt, amely állítólag valamikor egy indiai

Brahma-templomban lévő Buddha szobrának egyik szeme

volt. II. Katalin cárnő óriási összegért vásárolta meg 1772-

137

ben. Ő nevezte el ORLOV-nak a gyémántot, szeretőjének és

családjának szolgálataiért. Az Orlovok ölték meg III. Péter

cárt 1762. július 17-én a Rapsa-kastélyban. Bizonyos,

hogy Katalin tudott az összeesküvésről férje ellen, de hogy

meggyilkolását is ő rendelte volna el, e kérdésre a felelet

homályban marad.

A cárnő trónra lépésekor harminchárom éves és minden

tekintetben rendkívüli egyéniség volt. Uralma idején tör­

téntek ellene felkelési kísérletek, de azok vezetőinek mind­

egyikével hóhér végzett. Férjének egykori árnyékjelöltjei is

eltűntek a történelem színpadáról. Vetélytársa nem volt

többé. A francia enciklopédisták által hirdetett eszmék hí­

veként udvarába több nevezetes tudóst hívott. Lefordíttat­

ta, utánozta a francia klasszikusokat. Levelezett Diderot-

val Holbachhal és D'Alemberttel. Voltaire-től rendszeresen

kért tanácsokat. Barátjául fogadta Signe herceget, Segur

grófot, a francia követeket. Ok és többi honfitársuk ezért

elragadtatásukban „észak Szemirámiszának" nevezték, és

egy új korszak hajnalát vélték felfedezni benne. Bizonyos,

hogy II. Katalin forradalmi reformokat vezetett be, ame­

lyek környezetében nem találtak osztatlan helyeslésre. En­

nek ellenére sikerült számos üdvös újítást végrehajtania or­

szágában. Kivonta magát a hétéves háborúból. Szexuális

viszonyaival azonban megbotránkoztatta népét. Még

öregkorában is nyíltan folytatta bujálkodását, mérhetetle­

nül költekező kegyeltjével, Potemkinnel, aki csaknem ki­

merítette az államkasszát, visszaélve vén szeretőjének ke­

gyeivel. A nép nyomoráról hozzá özönlő jóakaratú figyel­

meztetéseket Potemkin híres csalásával cáfolta meg. Hajó­

ján a Volga folyón végigvonuló, birodalmát megszemlélni

óhajtó cárnőt a partra épített pompás, festett díszletekkel

csapta be, amelyek virágzóan gazdag településekké változ-

138

tatták a kopár, nyomorúságos földeket. Neve a „Potemkin-

falu"-ról vált a hazug, csaló látszatok híres jelképévé.

II. Katalin cárnő szélütésben halt meg 1796. november

11-én, Szentpéterváron. Bizonyos, hogy Oroszország nagy

eszű, erélyes, céltudatos uralkodót vesztett benne. Hazáját

naggyá tette személyes nagyság nélkül. Kiváló vezetői ké­

pességei, okossága, diplomáciai érzéke mellett hiányzott

belőle a morális mérték. Kétes jellemű, gátlás nélkül köl­

tekező szeretőinek légiója, idős korában is folytatott botrá­

nyos nemi viszonyai komoly csorbát ejtettek az állam gaz­

dasági, erkölcsi egyensúlyán. Halála után hazájának kultu­

rális lendülete megtört. A szellemi, művészi fejlődés máza

alól előbukkant a kényurak durva barbársága. Az elnyo­

mott nép visszazuhant kiszolgáltatott nyomorúságába.

A cároknak inkább vészt hoztak kincseik, drágaköveik.

Az utolsó cáron, Miklóson, akit egész családjával és szol­

gáival együtt lemészároltak, ugyancsak nem segített sem

rangja, sem ékkövei. Még holttetemeiket is eltorzították,

mésszel öntötték le és sírjukat eltitkolták, nehogy zarán­

dokhellyé váljék.

Az orosz nép későbbi zsarnokainak sem volt szerencsé­

je a zsákmányként összeharácsolt kincsekkel, drágakövek­

kel. Brezsnyev lányának briliánsok iránti szenvedélye nem

kis gondot okozott apjának és az egész kommunista párt­

nak. A kicsapongó, alkoholista asszony az ékszerüzletek­

ben kövér öklébe markolta a legszebb köveket, s egyetlen

fillért sem fizetett értük. És melyik üzletvezető mert volna

szót emelni ellene? Botrányai miatt végül apja a Központi

Bizottság követelésére szakított lányával. A Szovjetunió

szétesése után a Brezsnyev lány zokogó, vihogó bohócként

vallott az újságíróknak halott apjáról, s a tévénézők kine­

vették, vagy szitkozódtak rajta.

139

Köztudott, hogy az angol királynő a világ egyik leggaz­

dagabb asszonya. De csodálatos képgyűjteményéből, hin-

tóiból, autóiból, versenylovaiból, ékszereiből - amelyek

között híres gyémántok is vannak - éppen úgy nem adhat

el egyetlenegyet sem, ahogy a palotáiból. Különös jelkép

ez. Vagyonával kölcsönösen rabjai egymásnak.

Az óriási gyémántok különös, hideg, szuverén urak.

Semmit nem ajándékoznak magukból annak, aki általuk

kíván ranghoz jutni. Mikor egy elszegényedett arisztokra­

ta, aki szoros rokoni kötelékeken át e kiválasztott kaszthoz

tartozott, feleségül vett egy dúsgazdag amerikai lányt, aki

a Wanderbildt családhoz tartozott, a fogadáson, amelyet

adtak, egyetlen arisztokrata nem fogót kezet a milliomos

lánnyal, csak a férjjel, aki hozzájuk tartozott. Feleségét hiá­

ba borították a legszebb óriási ékkövek, egyszerűen levegő­

nek nézték.

Gábor Zsazsa, a három Gábor lány közül az egyetlen,

aki gyermeket szült, méghozzá a Hilton Hotel-lánc fejé­

nek, egyéb juttatások között óriási brilliánskövet kapott

férjétől váláskor, részben a lánygyermekért, részben saját

visszanyert szabadságáért. Ez a leányzó pedig felnőtt korá­

ban egyáltalában nem illett a „Gábor-képbe". Nem vetet­

te alá magát Gábor mama ügyesen számító módszereinek,

„Virággyerek", hippi lett belőle. Kommunákhoz szegő­

dött. S ha néha váratlanul megjelent egy-egy fényes Gá­

bor-partin piszkosan, mezítlábasán, rongyosan, gubancos

hajjal, elhízva, a nyitott ajtajú vécére ült, s onnan kiáltotta

oda az elegáns, bankszámlájuk szerint kiválasztott társa­

ságnak, hogy a Gábor „klánnak" miféle tervei vannak a

csábos „kölcsöntestük" által megcsapolható vagyonokkal

kapcsolatban. Legalább húsz milliomost gyűjtöttek be né-

140

gyen, akik nem kis anyagi áldozatok árán szabadultak Hymen láncaiból. Leszámítva a Sauiders nevű angol szí­nészt, aki öngyilkossága előtt nyílt levélben írta meg, a la­pokban közölt búcsúlevelében, hogy Gáboréknak csak ar­ra kell egy férfi, hogy mindent kicsavarjanak belőle, azután elhajítsák, mint az üres citromhéjat. Zsazsának volt egy humoros, botrányos kalandja a csinos, ismert, közép-ame­rikai „konzul-gigolóval", akiben emberére talált. Ugyan­azon a pályán dolgoztak, azonos eszközökkel és célért. Pénzért. Zsazsa nem gyémántokat, hanem pofonokat ka­pott a férfitól, amelyeket ő nem kisebb erőbevetéssel vi­szonzott. Ez a kapós, méregdrága, eladó férfi hamarosan egy fának rohant luxus versenyautójával. Ugyanúgy halt szörnyet, mint Ali Khan, aki Rita Hayworthot vette felesé­gül, s gyors válásuk előtt egy Jasmin nevű kislányt nemzett vele. Ha a szexi filmsztár kapott is tőle ékköveket, azok mind alkohollá, kábítószerré oldódtak. Rita Hayworth ha­lálra itta magát. A Gábor lányok nemi tranzakcióiba meg­lepően kancsal anyjuk még a testével is besegített a végki­merülésig. Zsazsa a közelmúltban egy interjúban, mikor anyja korát kérdezték, azt mondta, senki se tudja, valahol 280 és 120 között lehet.

A napokban láttam egy filmet Liz Taylor és Richárd Burton szerelméről. Ady Héjanász az avaron című verse jutott eszembe róla. Azért kívánkozik ide, mert Burton drágakövekkel halmozta el Taylort, egymás húsát tépő, nyilvánosság előtt zajló szerelmi harcaik, két válásuk, s há­zasságaik között. Ütközeteik annyira lármásak voltak, hogy a legelőkelőbb hotelekben kénytelenek voltak kibérelni az alattuk és fölöttük lévő lakosztályokat is a vendégek pana­szai miatt. Az egyik gyémántra, amelyet Taylomak ajándé-

141

kozott, Burton azt mondta, akkora, mint egy jégmező. Öt­venmillió dollárt vertek el ketten rövid három év alatt. Liz Taylor tízéves kora óta sztár és kivételes szépsége mellett ragyogó színésznő. Színes, vad, buja lénye Burton vérébe, érzékeibe ivódott, mint a narkó és az alkohol. Egyetlen más nő nem pótolhatta. De Taylornál sem a skót bányász fiának izzó, dühöngő szerelmét és tehetségét. De betegsé­gei, műtétei, váltogatott férjei ellenére Taylor volt erő-sebb. Ő ma is él. Burton belepusztult szenvedélyébe.

Különös, hányan irigyelték, gyűlölték, imádták az em­berfajta e két díszlényének rangját, hírét, sikereit, kincseit. De melyik volt igazán boldog közülük? Melyik nem élt meg félelmetes tragédiákat? Nem szorongtak, szenvedtek-e, és nem okoztak-e környezetüknek ijedelmet, sérüléseket, szenvedést? Főleg azonban, nem voltak-e magánéletükben valójában magányosak, elégedetlenek, pótcselekvésekbe menekülők, hogy végül öregen, hódító díszeiktől meg­fosztva, egyedül haljanak meg, kínok között, vagy elfelejt­ve? Nem is egy akad közöttük, akire csak napokkal később találnak rá, annyira elzárkózott mindenkitől.

Személyes emlékeim közé tartozik Hedy Kiesler alakja, akit Reinhardt fedezett fel, s a világ legszebb lányának ne­vezett. Egy tehetséges cseh rendező forgatott vele egy igen művészi, nagy feltűnést, prűd háborgást keltett filmet. Ex­

tázis volt a címe. Először mutatkozott benne a gyönyörű Hedy teljesen meztelenül, s láthatott a néző egy nagyon ízléses nemi aktust. Mikor mi a férjemmel a harmincas években tiroli sítúrát vezetve St. Antonban találkoztunk Hedy Kieslerrel, Hirtenkeng fegyvergyáros felesége volt. Csoportunk a nagyszállóban étkezett. Itt lakott Hedy Kies­ler, akit riadt, sovány, hervadt édesanyja „gardírozott". Ria-

142

dalomra volt oka. Leányát, aki karcsú, formás testén arc­

ként a szépség remekművét viselte, fegyvergyáros férje

csak hétvégén látogatta. Hét közben egy magas, fekete,

durva képű, fényesre lakkozott hajú macsó lebzselt, tán­

colt, sízett vele. De amint a gyáros megérkezett, közömbös

idegenként viselkedtek, nem is köszöntek egymásnak. Ezt

a pantomimet pontosan ismertem a kékesi luxusszállóban

pihenő, gazdag szépasszonyok gyakorlatából. A fegyver­

gyáros Hedy Kiesler „hírhedt" filmjének minden kópiáját

megvásárolta. Legalábbis úgy vélte. Valakinél mégis ma­

radt belőle rejtőző példány. Néhány évvel ezelőtt láttam.

Ma akármelyik zárdanövendék megnézhetné. Hirtenkeng

fegyvergyáros, egy alacsony, köpcös, vörhenyes arcú férfi,

annyi sok milliót érő drágakővel, ékszerrel halmozta el a

feleségét, hogy az még a sípulóver nyakába is olyan nagy

klipszet csíptetett, hogy szinte vakítottak róla az óriásgyé­

mántok. Hamarosan mégis elhagyta a férjét egy hollywoo­

di szerződés kedvéért. Nagy sztár lett ott. Addig ragyogott

a siker csúcsán, míg férjhez nem ment egy harmadrangú

színészhez. Két gyermeket szült neki. Kikerült a reflektor­

fény sugarából. A közönség hűtlen fajta. Gyorsan felejt.

Még egyszer rátűzött az érdeklődés kegyetlen fénytőre.

Áruházi lopáson kapták rajta. Néhány főcím kivégezte.

Végkép eltűnt. Drágakövei sem Hirtenkeng fegyvergyá­

rosnak, sem Hedynek nem hoztak szerencsét.

Van azonban egy híres, időtlenül értékes ékkő, amelyet

kizárólag az emberiség legnagyobb szellemei szerezhetnek

meg. A világ minden aranyáért sem megvásárolható. Tu­

lajdonosának kell létrehoznia, aki „emberólomból már

emberarannyá lett." Ez az Alkímia igazi célja. S a Nagy

Opust, a Művet jelenti, amelyet lényének hármas tégelyé-

143

ben: testében, lelkében, szellemében alkot meg. A Bölcsek

Kövének nevezik. Az ősi, keleti filozófia a legszentebb mantra zsolozsmájaként zengeti meg, s ismétli szertartá­saiban: „Aum mani padme hum". Drágakő a Lótuszkehely-

ben. Ez az örök önvaló harmatcseppje a lélek réteges, szét­tárult kelyheinek közepén. Tökéletes szépségű, tökéletessé csiszolt gyémánt. A megismerésből fakadó, megváltó Sze­retet gyógyító Arkánuma.

1998

SZTÁROK MASZK NÉLKÜL

Valamilyen okból minden ember álarcot visel. Védekezés­

ből, leplezésből, félelemből, csalási szándékból, vagy szé­

gyenkezésből. A színészek csak abban különböznek e te­

kintetben, hogy ők a színpadon hordanak különféle jelme­

zeket, rejtik arcukat festék alá, műhajat, műszempillát,

gyönyörű, vagy torzonborz parókát raknak a fejükre, a fér­

fiak az arcukra is, láthatatlan szerzők szövegét kántálva.

Nappal viszont levetik e kellékeket. A színésznők még any-

nyi make up-ot sem használnak, mint az átlag polgárasszo­

nyok. Sokan közülük a parókaviseléstől meggyérült hajuk­

kal sem törődnek. A férfiak is átlaglényekké vedlenek át,

különleges alkalmakat kivéve, amelyek szintén a szereplés

formáit jelentik. Belőlük kiégnek a színek, szenvedélyek,

díszes külsőségek a színpadon, filmen, tévéképernyőn,

videokazettákon, vagy rockzenekarok pódiumán. Ennek

nagy előnyei és szomorú hátrányai vannak. A színész na­

gyon sok életformát él át egyetlen élet alatt. Szerepe szerint

intrikál, szerelmeskedik, gyilkol, megölik, verekszik, koldus

és uralkodó, paraszt, hóhér, áldozat, torz szörnyeteg, hódí­

tó amorózó, bíró, festő, zenész, szélhámos, szajha, ártatlan

szűz, apáca, strici, őrült, professzor, primadonna, komika,

táncos komikus, haldokló beteg, süketnéma, kirekesztett

tolvaj, katona, arisztokrata, szerzetes, kéjgyilkos, halálra-

145

ítélt, szent célokért küzdő forradalmár - sorolhatnám a

végtelenségig. Utazhat az időben. Csuháját királyi, palást­

tal vagy ókori tunikával cserélheti fel. Rokokó selyemfrakk­

ban menüettet táncolhat. Koldusrongyokban részegen tá­

molyoghat lupanár-díszletek között. Szájából durva tájszó­

lás szavai, trágárságai szakadnak ki, vagy finom, gentleman

szikrázó szellemességei ömlenek. Ha kell, dadog. Artikulá-

latlanul üvölt. Alakítása szerint ragyogóan szónokol,

ügyészként vádol, vádlottként kegyelemért könyörög, de

parodizál is, szélhámosként hazudik, átkokat szór, kísért,

csábít. Tervek mérgeit szúrja buta agyakba. Kételkedő Lu­

cifer is, ha kell. Istenkirály. Paranoiás diktátor és fejeket le­

csapó hóhér. Hogy mivé lesz magánéletében, ha lelép a

színpadról, van-e igazán magánélete és saját szövege, egé­

szen más kérdés. Mivel színészek, filmesek, zenészek, írók,

rendezők, újságírók, kabaristák, énekesek, artistanők, ri­

porterek, tehát a nyilvánosság kegyéért küzdő, versengő

emberek között nőttem fel, keveset ismertem közülük,

akiknek jellemét nem torzította el keserűség, szorongó fé­

lelem, irigység és néha az őrületig fajuló üldözési mánia a

fiatalabb, tehetségesebb, sikeresebb többi kollégája iránt.

Nevelőapám, Balogh Béla előbb színész, majd filmrende­

ző, híres színészdinasztiából származott. Nagybátyja,

Lendvay Márton, s annak fia az ifjabbik Lendvay Márton

volt (egyiküknél beteljesült minden színész álma: a színpa­

don halt meg), nagynénje, Hivatal Anikó megtébolyodott,

mikor kiöregedett főszerepeiből, és olyan hangos botrányt

rendezett előadás alatt, saját kosztümjeiben látva valame­

lyik fiatal színésznőt, hogy ki kellett tiltani a színházból.

Berlinben a 30-as évek elején találkoztam Marlene

Dietrichhel egy profi bokszcsarnokban, ahová valamennyi

nagy német film- és színházi sztár rendszeresen eljárt és

146

úgy fogadott a bokszolókra, ahogy lóversenyen a lovakra szoktak. Marlene Dietrich a Kék angyal nagy sikere után már Hollywood egének zenitjén ragyogott, de hazalátoga­tott akkori nagy szerelme Willie Forst filmszínész és rende­ző miatt. Sajnos a sajtóülések is az első sorban voltak a ring körül, férjem Szepes Béla az Ullstein lapok legjobb sport­karikaturistája volt, én pedig féltem egyedül otthon marad­ni üres lakásunkban. Őszintén bevallom, iszonyodtam a boksztól, de kénytelen voltam a nagy sztárok mellett szo-rongani. Leginkább egy Basselman nevű profi bokszolóra fogadtak, aki félelmetes jobbkezesével nemcsak „puha kör­tévé" verte ellenfeleit, hanem két bokszoló már meg is halt az öklétől. A mellettem ülő Marlene, mint meglepően sok filmcsillag, a Bak jelében született. Viharos szerelmi élete ellenére, amelybe beletartoztak férfiak-nők egyaránt, soha­sem vált el férjétől, egy ötödrangú rendezőtől, akitől leánya született. Élete legnagyobb férfiszerelme a francia Jean Ga­bin volt, aki viszont „Kraut"-nak „káposztának" nevezte. Ez volt a németek csúfneve, ahogy az olaszoké a „digó". Pedig Dietrich emigrált, utálta a nácikat. Csak a háború után ment vissza hazájába, és a szövetségesektől megkapta a Becsületrendet. Lelkesen hívő asztrológus volt élete vé­géig. Ahogy közelről figyeltem, talpig csincsillába burkolt alakját, némileg kacsaorrú profilját, mélyen a fejébe húzott kalapját, amely alól vékony hajtincsek tapadtak arcára, tar­kójára, láttam, mennyire festéktől mart, pórusos a bőre. Arca enyhén beesett, hiszen őt is a filmváros cézárjának kü­lön orvosi kínzókamrájában fogyasztották könyörtelenül. Az ifjúság hamva sem sugárzott róla, hiszen huszonkilenc évesen ugrott a Kék angyallá] a világhír csúcsára Emil Jan-nings „Popcosor Unreth" válláról. Azután rájöttem ké­sőbb, óriási sikerének mi a titka: becsvágyó, maximalista,

147

egyedülálló erős egyénisége, szívóssága. Ruháit, kalapjait

legalább tizennyolcszor próbálta, míg megfelelőnek találta.

Persze gyönyörű lába is hozzátartozott a hatáshoz, de

ugyanolyan hosszú, kecses végtagjai voltak ezer más, a

filmvárosban nyüzsgő babaarcú szépségnek is, akik legfel­

jebb a statisztálásig jutottak el, nem csináltak karriert.

Mert nem volt igazi egyéniségük és tehetségük mellé, óriá­

si kitartásuk hozzá. Ha Marlene Dietrich megjelent a film­

vásznon, képernyőn vagy színpadon, akár testére simuló,

derékig felvágott, flitteres ruhában, frakkban, cilinderben,

fehér tengerészöltönyben - senki más nem élhetett mellet­

te. Sugárzása betöltötte a színpadot és a képernyőt. Min­

dent elhittek neki. Azt is, hogy ahol rövid, mélyen kivágott,

feketén csillámló kígyóbőrében, rekedt mély hangján a sze­

relemről énekelt, minden kocsmát szétvertek érte a matró­

zok, cowboyok és egyéb szegénylegények. Járt-kelt, éne­

kelt, filmezett, amíg sokszorosan törött lába bírta. Vékony

haját rengeteg fonadékba fonva szorosan felhúzta a feje

búbjára, azzal tüntette el öregedő arca ráncait, úgy rakta

fel rá szépséges parókáját. Híres Agatha Christie-filmjében

kettős szerepet alakított csodálatos hitelességgel. Utoljára

Las Vegas-i estélyen láttam habos, hosszú prémek pelyhei-

vel a vállán, drágakövektől szolarizáló ruhában. Szája már

kissé ferdén nyílt megfeszített bőrétől, járni nehezen tu­

dott. Alig volt hangja, mégis szuggesztív erővel énekelte hí­

res sanzonjait. A közönség tombolt. Mikor azután beleesett

a zenekari árokba és lába végképp használhatatlanná vált,

teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Tizenhárom évig

élt még láthatatlanul őrizve ragyogó imázsát. A századdal

egyidős lenne ma. Halála után lánya alaposan kiadta, el­

árulta könyvében, újságokban, tévében mindazt a magán­

életéről, ami nem tartozott senkire. Nem ezt érdemelte tő-

148

le. Marlene nyíltan, boldogan vállalta unokáját. Lánya va­

lóban szürke kisegér lehetett anyja sugárzóan jelentékeny

egyénisége, tehetsége, szerelmei, sikerei mellett. Az irigy­

ség szörnyű maró sav. Az ilyenfajta „bosszú" egy halotton

egyetlen visszhangot kelt: a megvetést.

Különös egyénisége a mai férfi sztároknak Richárd Ge-

re, aki New York államban, Syracuse-ban született, 1949.

augusztus 31-én. Szűz-szülött. A Tibet-House alapítója.

Zenész, színész, a Broadway és a sikerfilmek egyik legvon­

zóbb amorózója. De meglepő módon meggyőződéses

buddhista, a dalai láma személyes barátja. Furcsa összeté­

tel, nem? A szűz-Hermész jele, Mercuriusa alacsony nívón

a csalók, szélhámosok cinkosa. Magas fokon azonban a leg­

tisztább eszmeiség, a Hermetika, az Összefüggések Tudo­

mányának hordozója. Hermész Triszmegisztosz, a „Há­

romszor Hatalmas" analógia tanárának Smaragdtábla-szö­

vegét valamennyi tudomány, művészet és bölcselet lénye­

gének tekintik. Hogy Richárd Gere-nek melyik a maszkja

és melyik az igazi arca, talán sejteni, de tudni nem lehet.

Bizonyos, hogy a keleti filozófia mélységesen mély kútjának

nem lehetnek versenytársai, szerepei, maszkjai, amelyek­

ben gigolóként, homoszexuálisként, hosszas ágyjelenetek

hőseként mutatkozik a nyilvánosság előtt. Tény azonban,

hogy az igen nagy összegekből, amelyeket keres, nagy áldo­

zatkészséggel támogatja a keleti tanokat és nélkülöző gyer­

mekeket, felnőtteket. Hogy e két véglet miképpen fér össze

egymással? Az ember nagyon sajátos, összetett lény. A leg­

nagyobb ellentmondások is együtt élnek benne. Bizonyos

azonban, hogy a FÉNY végül mindig felszívja az árnyékot.

Nézzük most meg századunk egyik legnagyobb színé­

szének tartott Sir Laurence Olivier-nek fiatalkori fotóját és

különleges, szövevényes aláírását. 1907-ben született. Ifjú-

149

ként nagyon csinos, szerelmes színész volt. Színpadon és

filmen úgyszólván minden híres klasszikus és modern

amorózó szerepet eljátszott. Rendezett is. Késő öregkorá­

ig folytatta hivatását súlyos műtéteit átvészelve, magán­

életének válságai ellenére előrehaladott korának megfelelő

figurákat formálva, kiválóan. Nemrégen halt meg. Láttam,

hallottam vele egy időskori riportot. Valójában nem volt

igazi, mély saját szövege, csak kedves, humoros kis vissza­

emlékezései kollégáira, fiatal barátaira, anekdotaszerű ese­

ményekre a színfalak mögött, vagy a rivaldafényben epizo-

distaként. Valamennyi a színpadokhoz, filmekhez kötő­

dött, mert az volt az élete, létfeltétele, valódi közege, ott­

hona. Ami azon kívül történt vele, az emlékezetében nyil­

ván homályba veszett. Az ő Hamletje volt a leghíresebb,

legkidolgozottabb. Szőkített hajjal játszotta, s a darab min­

den színpadi, vagy filmképe is festői látomásként hatott.

Könnyei, vére, gyötrelmei csak a színpadon és a képer­

nyőn voltak valódiak. Pedig magánéletében ugyancsak át­

élt nagy drámákat, szerelmeket, válságokat, szédítő sikere­

ket, fájdalmakat. Az öreg színészarisztokratában, a tragi­

kus hősben és üres szemű „szórakoztatóban" csak a jelme­

zek, maszkok esszenciája maradt meg s memóriájában

nagy szerepeinek szövegtöredékei, amelyeket írók vetítet­

tek bele, mint egy fakuló magnószalagra.

Itt még néhány szóval és egy fényképpel utalnék az

asztrofiziológia típuselméletének cáfolhatatlan tenyéré.

Apám, Balogh Béla helyszínt keresni ment egyik filmjének

külső felvételeihez. Vele volt a stáb, a fotóssal együtt. Va­

lamelyik kisváros egyik házából kilépett egy úr. Jegyző

vagy tanító lehetett. A stáb tagjainak lába földbe gyökere­

zett, ahogy rájuk bámultak. De apám és az idegen úr is

megtorpant. Azután egymásra mosolyogtak. Az izgatott

150

fotós gépének lencséje közelről rájuk irányult. Ők ketten kezet fogtak életükben először és utoljára. De előbb szüle­tési dátumot egyeztettek. Mindketten 1885. január 1-én születtek Szilveszter éjszakáján, a Bak és Vízöntő jegyében. Hasonmásai voltak egymásnak.

Természetesen szólnom kell Karády Katalinról is, akit személyesen jól ismertem. Két filmjének forgatókönyvét én írtam. Ma is vetítik őket a mozikban és a tévében. 1910. december 10-én született. Kétségtelenül nem volt és nem is lehetett jó színésznő. Nem volt lehetősége, hogy megta­nulja e mesterséget. A Halálos tavasz páratlan sikere nyo­mán rögtön a „mély vízbe" zuhant. Mindegy, milyen volt a magánélete. Sztárragyogásának nem pusztán különleges, izgalmas szépsége, hanem csodálatos orgánuma, lényének sugárzása és nem utolsósorban jósága, embersége volt. Mialatt őt magát tömegek imádták, irigyelték, vagy gyűlöl­ték és üldözték, ő a legviharosabb időkben rengeteg embe­ren segített. Mentette az üldözötteket és nemcsak a bará­tait. Három lakást is tartott hozzá. Bizonyos, hogy az övé­hez hasonló zenei érzékű, parlandókból csellózengésű me­lódiákra pontosan átváltó sanzonénekesnő nem volt a vilá­gon. E képességével születnie kellett, ahogy Ruttkai Éva már gyerekszínészként, Lakner bácsi gyermekszínházában tökéletes drámai művésznő volt. Karády Kanzler Katalin bárhol a Földön világsztár lehetett volna, ha nem éppen Magyarországon születik; persze nem véletlenül, mert vé­letlen nincs.

Nem jött haza, pedig valóságos reneszánsza támadt új nagylemezei, régi filmjei nyomán, hiába hívták. Holtában tért vissza gyökereihez, és minden igaz magot rejtő vagy gonoszul kitalált pletyka ellenére lényének mítosza győ­zött. A Bazilikában ravatalozták fel koporsóját, onnan te-

151

mették el rengeteg rajongójától kísérve. Megérdemelte. S

még valami jutott osztályrészéül: megmaradt kortalanul if­

júnak, szépnek. Tizenkilenc, húszéves fiatalemberektől kap­

tam leveleket, akik beleszerettek ötven év előtti káprá-

zatalakjába filmjei nyomán. Kérdezősködnek róla, szerel­

mükről vallanak iránta. Hallgatják dalait. Utánozzák is.

De Karády utánozhatatlan. Bizonyos, hogy olyan csillaga

nem volt és nem lesz a magyar filmeknek, mint amilyen

Karády Katalin volt.

Külön és sokszor nagyon tragikus szerepe van a szín­

ház-, film-, sportsztárok életében a becsvágyó szülőknek,

akik saját sikertelen tehetségtelenségüket és anyagiasságu­

kat élik ki kiszolgáltatott gyermekeik révén. Ezek közé tar­

tozott Judy Garland könyörtelenül ambiciózus, tehetségte­

len, önző és törtető anyja, aki nemcsak gyerekkorát rabol­

ta el kislányától, annak kétéves korától kezdve, hanem

minden keresetétől, szabadságától, érzelmi életétől, egész­

ségétől is megfosztotta. Judy Garland 1920. június 22-én

született, tökéletes zenei érzékkel, abszolút hallással, bájos

arcocskával. Anyja sajnos nemcsak tehetségtelen, becsvá­

gyó némber, hanem rossz feleség és rossz anya is volt, aki

diktátorként facsarta ki legkisebb lányából azt, ami neki

nem adatott meg. Nem törődött vele, bírja-e. Nem törő­

dött azzal sem, hogy második, szélhámos, durva férje - aki­

ért elhagyta az elsőt, pedig azt Judy imádta - a gyerek min­

den keresetét elszedi és szétszórja. Ez az ádáz anya-diktá­

tor még akkor is markolta Judy kezét, mikor az az Óz óri­

ási sikere után belenyomhatta lábát és tenyerét a híres hol­

lywoodi mozi előtt, a többi nagy filmcsillag lenyomata kö­

zé. Mikor az Óz készült, Judy Garland tizenhat éves volt és

mindig hízásra hajló, de e filmben tizenegyévesnek kellett

152

látszania. Ezért bekerült a filmgyár saját orvosi rendelőjé­

nek kínzókamrájába, ahol éheztették s jeleneteire úgy be-

fáslizták, hogy alig kapott levegőt. De amint rátűztek a ref­

lektorok és kamerák lencséi, tehetsége, bája kitört sorsa

kényszerzubbonyából is. Felragyogott. Imádta, amit csi­

nált. A gyár teljhatalmú főnöke úgy beszélt róla és többi

sztárjáról is, hogy: „most mennek ki a kapun a kamataim".

Rabszolgáinak, tulajdonának tekintette őket. Pedig sztárjai

közt olyan nevek voltak többek között, mint Clark Gable,

Fred Astaire, Ginger Rogers, Gene Kelly, Greta Garbó,

Mickey Rooney. Judy Garland tizenhat órát dolgozott egy

nap. Hogy e gályarabságot végig tudja csinálni, a belső or­

vosi rendelőben élénkítőszerekkel injekciózták tizenegy­

éves kora óta. Közben adtak neki két óra pihenőt, Nebutal

injekcióval altatták el. Amint azonban már bevilágították a

díszletet és csőre töltötték a kamerákat, döfködték belé az

egyre erősebb doppingszereket, hogy elevenné, fürgévé

korbácsolják. Néhány száraz keksz és egy-egy alma üzem­

anyagától kellett szárnyalóan énekelnie, kacagnia, táncol­

nia, óriási színészi tehetségét csillogtatnia. Ami évekig si­

került. Idegei azonban tönkrementek. Teljesen függővé

vált a mérgektől, amelyeket anyja tudtával, beleegyezésé­

vel és főnöke parancsára rendszeresen tömtek bele. Mikor

szerelmes lett, s titokban házasságot kötött egy ugyancsak

filmgyári rabszolga rendezővel, akitől teherbe esett, ezt az

első gyermekét elvették tőle a sztárformáló laboratórium­

ban, hiszen még kislányszerepeket kellett játszania. Attól

zengett körülötte a siker és tapsvihar. Azzal hozott súlyos

dollármilliókat a film mindenható cézárának. Az ő honorá­

riumát csak anyja vehette fel. A ravasz, könyörtelen asz-

szony erre ügyes, évekre szóló előszerződést kötött. Tőle

meg elszedte szélhámos férje.

153

Mikor Judy Garland egyik híres rendezője észrevette,

hogy Judy ereje végére érkezett, idegorvoshoz vitte. Amint

ezt a főnöke megtudta, eltiltotta tőle. Judy első, tehetetlen

férjétől elválva, a tehetséges Minnellibe lett szerelmes. Af­

féle „apa-imágó" lett számára. Mikor valódi édesapja meg­

halt, az egyetlen ember, aki szerette, ha megvédeni nem is

tudta szörnyű anyjától, nyolc napon és éjszakán át egyfoly­

tában zokogott, görcsökben fetrengett. Persze, amint meg­

tudta. Mert éppen az egyik drága revüfilmben táncolt,

énekelt, ezért tilos volt közölni vele a halálesetet. Minelli-

vel is titokban házasodtak össze. E második férjétől szüle­

tett sokáig rejtegetett terhesség után leánya, Liza. Boldog,

mámoros és ügyetlen anya volt. Könyvek tömegéből tanul­

ta, mégsem tudott bánni a gyermekkel. Tizenegy hónap

után kezdődött új filmje. Fölösleges hájrétegeitől brutális

kúrákkal megszabadították, artista nehézségű táncokat

kellett bemutatnia a revüben és hatalmas, zengő hangja a

lelkével együtt szakadt ki torkából. Döntötték bele a dro­

gokat. Férjével alig találkozott. Az is rendezett a filmcézár

egyik „kamatjaként". Judy a forgatás egyik napján idegro­

hamot kapott, majd teljesen összeomlott. Akkor a főnök és

a férje választotta eldugott, kemény intézetbe csukták,

amelynek módszerei könyörtelenek és embertelenek vol­

tak. Szó sem lehetett elvonókúráról. Hirtelen mindent

megvontak tőle. Majdnem megtébolyodott ettől. Nem

aludt, nem evett, hányt, ordított, a földön vonaglott, rájött

a „hidegpulyka", a hirtelen megvont drogok tipikus őrjön­

gő tombolása, annak minden tünetével. Egész testét he­

gyes, éles libabőrök borították. Öklözte a falakat. Akkor

egy másik, régebbi, furfangos nőpáciens, bizonyos ellen­

szolgáltatásokért adott neki a vécétartályban elrejtett „áru-

154

jából". Megint ott volt, ahonnan indult. Egészen tragikus haláláig elkísérte a szörnyű méreg. Megölte végül.

Ragyogóan tehetséges, Oscar-díjas lányáról Liza Min-nelliről tudjuk, amit tudunk. A Kabaré után nála is hosszú szünet következett. Elvonókúrája végeztével most tért újra vissza a reflektorfénybe. Hogy meddig? Ki tudja...

Tragikus sors volt a „színészkirályé", Latinovits Zoltá­né is. Hasadt, terhelt zsenialitása olyan pótcselekvésekbe hajszolta, amelyek elviselhetetlen konfliktusokat okoztak sorsában. Harcban állt mindennel és mindenkivel. Önma­gával, a világgal s az asszonyokkal, akiket szeretett. Lati­novits hóhérának éppen az bizonyult, hogy színésznek óri­ás volt, de színlelni, hazudni, megalkudni sohasem tudott. Nem viselt maszkot. Idegrendszere, arca védtelenül mezte­len volt. Kirobbanó alkotóereje nem kapott teret, színpa­dot, közönséget, tehát saját lénye ellen fordult. Nem akart, nem tudott elismerés, alkotómunka, siker nélkül élni. Har­minckilenc éves korában infarktust kapott. Bántotta azokat is, akik imádták. Alkoholfüggése menekülés volt, s a vonat kerekei alá vetette végül. Elítélte és kivégezte önmagát.

Kötetre való anyagom van e témáról, a legnagyszerűbb művészek, tudósok, zseniális elmék levelei, írásai, fényké­pei. E cikkben csak apró mutatót adok belőle. Megírni már nem tudom. Pedig kár e nagyszerű témáért. Nem hi­szem, hogy bárki más meg tudná írni helyettem.

1997

A NAGY TITOK

Minden embernek vannak titkai. Többek között olyanok,

amelyeket önmaga előtt is titkol, vagy ahogy ma mondják,

„titkosít". Ez az elfojtás, fel nem dolgozott, soha meg nem

fejtett, erjedő anyag válik neurotikus, feszítő ingerekké a

tudattalanban. E belső hasadás, névtelen szorongás hozta

létre a lélektan új elágazását: a pszichoanalízist, a mélytu­

dat fogalmát. A psziché alvilágába való alámerülést. E sö­

tétségbe takart benső bányák kórképző gócainak, rejtőző

görcseinek megvilágítását. Különféle módszerekkel való

gyógyítását. Bizonyos, hogy az egyén belső világegyetemé­

be való ilyenfajta behatolás jelentősége többet jelentett egy

új világrész felfedezésénél bolygónkon. A végtelen mélysé­

gekbe és magasságokba táguló emberi tudat felfedezőjének

Freudot tartják, noha bizonyos, hogy elsősorban Doszto­

jevszkij, de Flaubert is bemerészkedtek már saját gyötrel­

meiken át művészi „pszichodrámáikkal" a lélek e titkos, is­

meretlen területeire.

Minden társadalomnak vannak titkai, amelyek merő­

ben ellentétesek más államok titkaival. Ezeket álcázott

azonosságú csoportok őrzik, míg „öngyulladás" következ­

tében fel nem robban valamelyik, óriási botrányt, politikai

válságot kavarva. Az öngyulladást persze a föld alatt és a

kulisszák mögött, a másik állam zárlatain tiltott adatokat

156

gyűjtő megbízottak közül némelyikben olyan „erkölcsi rö­

vidzárlat" okozza, amelyért hazájában árulónak nevezik.

Minden uralkodóháznak vannak „nyílt titkai", amelye­

ket csak a pletykarovatok szellőztetnek „paparazzik", le­

rázhatatlan riporterek sáskahadának fotóival díszítve. De

nem kevés szigorú zárlat alá rejtett titkot is őriznek, ame­

lyekhez senki nem juthat hozzá. Legalábbis egy meghatá­

rozott ideig.

Napjainkban került nyilvánosságra ötvenévnyi „titkosí­

tás" után, a médiavilágot átszövő valamennyi eszközön,

többek között többrészes dokumentumfilm eredeti felvé­

telein még élő, emlékező tanúkkal folytatott riportokon át

V. György angol uralkodónak és feleségének, Mária király­

nénak magánéletéről néhány meghökkentő adat. V. György,

aki egyáltalán nem készült uralkodónak, éppen úgy a hosz-

szú életű, termékeny Viktória császárnő unokája volt, mint

a rá alteregójaként hasonlító Miklós, minden oroszok utol­

só cárja, de II. Vilmos, német császár is. Ez köztudott. Ami

új, a most feltárt tények alapján, a csaknem valamennyi ki­

rályi házzal rokon, brit uralkodópár magánéletében, lé­

nyük, életformájuk hasadt kettőssége. Mária királyné öt fi­

út és egy leányt szült. A legkisebb fiú imbecillis volt, tizen­

éves korában meghalt. A merev, zárkózott uralkodópár jel­

leme teljesen hasonló volt. Környezetükkel távolságot tar­

tottak, de egymással összetartoztak. A szigorú spanyol eti­

kett szerint, gyermekeikkel együtt idillikus, felséges család

képét mutatták alattvalóiknak. Kívülről és az udvari szabá­

lyok által kimért messzeségből. Belső viszonylatukban vi­

szont teljesen más volt a helyzet. Abból azonban semmi

nem szivárgott ki ötven éven át. V. György rideg apa volt.

Nem szerette a gyermekeit. Rövid pórázon tartotta őket.

Minden megnyilvánulásukba belekötött. Anyjuk e bánás-

157

módot egyetlen gyöngéd mozdulattal sem ellensúlyozta. A

fiúk félték és gyűlölték apjukat. Súlyosan neurotikusak let­

tek. Edward, a „Charming Prince" csinossága, könnyed

modora, eleganciája, nagy népszerűsége ellenére mélyen

depressziós volt. Öccse, a yorki herceg, a későbbi VI.

György dadogott, gátlásos szorongásait sohasem tudta le­

küzdeni. Balkezesnek született, de apja rákényszerítette,

hogy jobbját használja a legnagyobb kínlódás árán. Az

1917-es forradalom kitörése után, amikor az orosz cár,

egész családjával együtt a zavaros politikai idők váltakozó

vezetőinek foglya lett, levelet küldött unokatestvérének, V.

Györgynek, aki az első világháborúban a szövetségese volt.

Kérte, fogadja be Angliába, mert életük veszélyben forog.

Menekülésüknek ez az egyetlen, utolsó lehetősége. V.

György, a háborúvég forrongó válságában, kormánya hatá­

rozata szerint válaszlevelében visszautasította az utolsó

orosz cár, II. Miklós kérését. Ez a levél megvan az angol

levéltárban. A cárnak és családjának lemészárlása megren­

dítette nemcsak az angol közvéleményt, de az udvart is.

Senki nem tudott róla akkor, hogy egyedül V. György és

kormánya menthette volna meg a cári családot e szörnyű

sorstól. A másik feltárt titok az uralkodó V. György halálá­

nak igazi körülményei. A súlyosan beteg, agonizáló, re­

ménytelen állapotában alig elviselhető fájdalmaktól kínlódó

királyt az őt valóban mélyen szerető Mária királyné, arisz­

tokrata kezelőorvosuk segítségével részesítette euthanáz-

iában. Előzőleg egy recepten saját kezűleg szövegezte meg

az alattvalóknak szóló előkészítő szöveget: „Őfelsége V.

György király elhunyta rövid órák múlva várható." Nem

bizonyos, hogy szó szerint idézem, de a lényege ez volt. így

mondta be a rádió és az újságok is közölték. A „kegyes ha­

lált" úgy időzítették, hogy éjfél előtt következzék be a la-

158

pok megjelenése miatt. Az orvos belépett V. György háló­szobájába, kezében két nagy fecskendővel. Egyikben koka­in, a másikban morfium volt. Felszólította az uralkodó mellett tartózkodó ápolónővért, hogy a két injekciót adja be a betegnek. Az megtagadta. Akkor az orvos saját maga tette meg. Ez a királyi euthanázia ötven évig titokban tar­tott története.

A természetnek is vannak felderítetlen titkai, amelyek mindmáig azok maradtak az emberek előtt. Pedig a Biosz valójában nyitott könyv. Millióféle, szagokon, hangokon, vizeken, elemeken, eleven ábrákon át beszél, közöl, figyel­meztet szüntelenül. Fajtánk azonban nagyon kevéssé érti, legtöbbször félreérti e sajátos jelképnyelvet. Vannak persze kiváló természettudósok, akik már rájöttek bizonyos tör­vényszerűségekre, de azok inkább megzavarták őket. Raul Francé írja A növények élete című könyvében: „Az igazság az, hogy nem lehet éles határvonalat húzni az állatok és növények között. Hosszas kísérleteim, megfigyeléseim vég­eredményeként azt kell mondanom: a növények statikus állatok, az állatok dinamikus növények. A növények is élő­lények. Éreznek, félnek, gyökereikkel mozognak céljuk fe­lé. Megtermékenyülésük érdekében illatcsapdákat állíta­nak a rovaroknak, s nektárral fizetnek beporzásukért. Van­nak közöttük öntermékenyítő, kétnemű androginek, de a csigák között szintén akadnak olyan fajták, amelyek parthenogenezissel, kettős ivarszervük násza által szapo­rodnak. Ismeretesek növénykannibálok, amelyek síkos kelyhükbe zárják és felfalják rovaráldozataikat." Hozzá kell tennem: úgy az állatoknak, mint a növényeknek vannak bi­zonyos, az emberétől eltérő többletérzékszerveik, képessé­geik. Egyetlen közös bennük: az élet primitív, vagy zseniá­lis fenntartása, de gyakran nem egyedi okból. Ez a titok a

legmélyebb, amely a természet világában megnyilvánul. A

tiszavirág például este megszületik, rögtön párosodik, a

nőstény még az éj folyamán petéket rak, s reggelre a pár

halott. Elpusztulnak anélkül, hogy meglátták volna a nap­

világot. Nem ettek, nem ittak, nincsenek szerveik semmi­

féle anyagcserére. A selyemhernyó lepkéi is, amint kibúj­

nak a gubójukból, néhány pillanatig csapkodnak szárnyuk­

kal, petéket raknak és meghalnak. Sorolhatnám e félelme­

tes, érthetetlen szexjelbeszéd eseteit a rovarok „szerelmi

halálával". Nemzésüket nem élet, hanem pusztulás követi.

A véglényekben ugyanaz az élet lüktet, mint a legbo­

nyolultabb szervezetekben, akkor is, ha későbbi stádiu­

mukban egy egész világ választja el őket egymástól. Az

édesvízi, páncélos moszatok, az ózonflagelláták egyidejű­

leg növényi és állati módon táplálkoznak. A vízben fürgén

mozogva kisebb moszatokat nyelnek el és megemésztik

őket. Más körülmények között növényekként alkalmaz­

kodnak megváltozott környezetükhöz.

Az ember első, kezdetleges találmányaitól a bonyolult

kibernetikai gépekig minden megtalálható a természet lát­

hatatlan mérnökeinek műveiként. E zseniális organizátor

tevékenysége kétségtelenné teszi a biotechnika és technika

azonosságát. A kísérleti tudomány valamennyi fakultása

bizonyítja, hogy az ember semmi újat nem talált fel eddig,

amelyet a természet műhelye már a Homo Sapiens megje­

lenése előtt létre ne hozott volna. Ezért a feltételezés egy­

re inkább bizonyossággá válik, hogy a statikus, passzívan

gyümölcsöző növényvilág, amely egy gyökerű az állati lét­

formával vagy a kristályok létével, közös eredetű az embe­

rével. Ezt bizonyítja embrionális fejlődése, amely az anyag

evolúciójának minden fázisát átéli az anyaméhben.

A növények a fény gyermekei. Világosságban aminosa-

160

vat nyelnek magukba és oxigént bocsátanak ki, amely a földi, tüdővel rendelkező élőlények létformájának feltétele. Ezért olyan végzetesen tragikus az esőerdők pusztulása.

A növények „fényszálakra" fűzött életét frappáns mó­don mutatja be egy trágyán növekvő Philopolus erltallinus nevű apró gombafajta, amely megfelelő kísérleti körülmé­nyek között pontos céllövővé változik. Ha táptalajával együtt ferdére állított sötétkamrába helyezzük, amely egé­szen kicsi, beüvegezett nyíláson át kapja a fényt, a gombák egyszerre nagy erővel kilövik spórasapkájukat és tüzelni kezdenek „fecskendőfegyvereikkel". Valamennyi spórájuk hajszálpontosan a sötétkamra apró nyílásán tapad meg.

A természet csodálatra méltó rejtélyéhez tartozik az esztétikai ösztön, amely legerősebben a madarakban nyil­vánul meg. Az ausztráliai lugasmadarak például fűből, ágacskákból, virágszirmokból apró kunyhókat építenek. A körülötte lévő teret kitisztítják, s színes tollakkal, színes kövekkel, csigákkal szépen, gondos elrendezéssel feldíszí­tik. „Lugasuk" falába is virágokat, tollakat tűzkődnek. S hogy az ornitológusok bámulata még nagyobb legyen, cső­rükkel színes agyagot kavarva, azzal be is festik. A legkülö­nösebb fenomén ezután következik. A lugasmadarak gyö­nyörű kis „palotájuk" körül táncolni kezdenek sajátos láb, és táncmozdulatokkal, amelyben a rituális templomtán­cokhoz hasonló rendszer van. S megdöbbentően érthetet­len az, hogy a műnek, és a körülötte végzett szertartásnak semmi köze nincs a fajfenntartáshoz. Kizárólag hímek csinál­ják és nem követi párosodás. „Udvarlás" sem. A tojók egé­szen más időben, a lugasoktól távol építik fészkeiket, s köl­tik ki fiókáikat. Ez az egész „misztériumjáték" valóban a természet megfejthetetlen titka, éppúgy, mint egy egész sor más, különféle madárfaj viselkedésmódja.

161

Lehet, hogy azok az ősi egyiptomiak, akik a lelket „lé-

lekmadárnak" nevezték és madárként ábrázolták, többet

sejtettek erről?

„Minél régebbi az ember, annál felismerhetőbben mu­

tatkozik meg rajta isteni eredetének nyoma", állítják a tör­

ténelem előtti ókori bölcsek. S micsoda fény ez a tudatlan­

ság sötétségét elűző, káprázatos világosság, amely a mély­

múlt mérhetetlen mélységéből tör elő?

„Minden élet mögött a halhatatlan szellem teremtő jel­

képei állnak" - ezt a gondolatot is a természet könyvéből

olvassák ki a föld sokmilliós rétegeiben lapozó archeológu­

sok, antropológusok. Ezt szövik tovább a gondolkodó tu­

dósok. E könyv azonban mindig új jelenségeket tár eléjük,

új titkokkal lepi meg őket.

Mikor a modern tudomány a szaporodás és a lét célját

az élet fenntartásában jelöli meg, némileg megközelíti,

mégis eltéveszti az igazságot. Mert a kísérleti fizika szerint

az élet örök. Anyag és energia soha nem vész el, csak át­

változik. A gondolkodás, az intelligencia rezgései is energi­

ák, encefalográffal mérhetők. Akkor azt, ami elpusztítha­

tatlan és örök, miért kellene annyi erőfeszítéssel és gyötre­

lemmel fenntartani?

„Az élet mögött, a plátói ideákhoz hasonló elvont, ma­

tematikai formulák állnak" - mondja Heisenberg, korunk

egyik legnagyobb fizikusa. S mivel egyre több atomré­

szecskét fedeznek fel, amelyik minden élő forma alap­

építőköve, s a neutron, pozitron mellett az elektron már

nem anyagi fogalom, elhangzott az a tudományos feltevés

is, hogy „a matéria a kozmosz kővé dermedt emlékezete,

az örök intelligenciának olyan „matricája", mozzanata,

mint a víznek a jég."

162

De hát akkor mi az érthetetlen rejtélyek, csodák, szen­

vedések, harcok, csalódások, boldogságról szőtt álmok,

parajelenségek, tudományok, művészetek, ijesztő és nagy­

szerű víziók, halandó testben sínylődő lélek, zseniális te­

remtő fantázia, a relatív időből a kozmikus időbe leső ér­

telem, halálos bűnök és extatikus megtisztulások transz­

cendens emlékeinek igazi értelme és célja?

Titok.

Buddha - aki történelem fölötti lény volt, mint Krisz­

tus, Lao-ce, Mózes és a többi szellemtitán -, mikor azt

kérdezték tőle a tanítványai, mi a Nirvána, azt felelte: - „A

Nirvána az az állapot, amelynek küszöbéről a szavak a

gondolatokkal együtt visszafordulnak. Semmi nem felel

meg ottan, de legkevésbé felel meg a semmi."

1997

III. RÉSZ

Földönkívüli konzílium

ÉDENI REJTÉLY

Ott kezdődött mindaz, ami a férfi és a nő között lejátszó­

dott mindmáig. Történt valami, amit emberi ésszel nem

lehet felérni. Lehet persze, hogy annak, aki véghezvitte,

éppen ez volt a szándéka.

Abban a bizonyos Paradicsomban nem volt indulat,

szenvedély, irigység, gyűlölet, még harag sem. Csak szelíd

derű, szépség, szeretet és tökéletes szabadság.

Egy bizonyos. A békés, angyali állapot színhelye semmi­

képpen nem lehetett a mi nyugtalan, zavaros bolygónk. Ná­

lunk, mint tapasztaljuk a jelenben, és történészeink az el­

múlt évezredekről szóló feljegyzéseikben beszámolnak róla,

az értelem halovány felvillanásai mellett körülbelül mindaz

megtalálható, ami enyhén szólva veszedelmessé, ijesztővé

teszi a rajta marakodó, éhező, önmagukat, egymást, létfor­

májukat pusztító, mulandóságba zárt halandók életét.

Szóval e tündéri Édenben egy korlátlan hatalommal bí­

ró, felfoghatatlan fenségű Lény életre hívta azt a Valakit,

akit mi szégyenteljesen együgyű fogalomtárunkkal az első

embernek, Ádámnak nevezünk. Az előttünk láthatatlan

legmagasabb hatalom az általa teremtett Ádámnak kivette

egyik bordáját és megformálta belőle az örök nőt, Évát. így

lett kettő abból, ami tulajdonképpen Egy. Ennek a machi­

nációnak az emlékezete dereng Földünk különböző része-

167

in, főleg egyszerű emberek között, mikor férjek a feleségü­

ket „oldalbordájukként" emlegetik. A mi szegényes

agyunkba az a gyermeteg gondolattársítás szegődik e fur­

csa, édeni rejtélyhez, hogy vajon nem ez a megkettőződés

volt-e a „nemek szakadásának" első, nem éppen sikeres,

érthetetlen tévedése? Lehet, hogy e feltételezés megbocsát­

hatatlan eretnekség, vagy ostobaság részünkről. Talán

Olümposz kedélyes istenei valamennyien a mi butaságun­

kon vihognak. Meg Éva lényének megítélésén is derülnek,

amelyről írásaink annyit összehordtak a mélymúltból kezd­

ve a jövőben kutatgató futurológusokig. Persze a genetika

is darabokra szedi a nemek ellentmondásos biológiai alka­

tát. Fanatikusan erényes, dogmatikusan fennkölt csopor­

tok pedig nem győzik ócsárolni az ivarszervek bizarrul kü­

lönböző, mégis összeillő, egymással folytatott illetlen mu­

latozásait.

Éva kétségtelenül izgalmas másik fele volt Ádámnak.

Nem csak nemében különbözött tőle, hanem erős, lelemé­

nyes, szüntelenül szemérmetlen terveket szövögető, testét

illatokkal, virágokkal ékesítő, síkosán alkalmazkodó, ön­

magát ezerféleképpen elhitető viselkedésében is. Állandó­

an hajlongott, kecsesen szökdelt, ezüstös kacajokat halla­

tott, váratlanul és oktalanul felsírt, csücsörítve duzzogott,

hanyatt feküdt a virágos fűben, végtagjait szétvetve, úgy

tett, mintha a felhőket bámulná, de szeme Ádámra lesett,

figyeli-e.

Ezt a legelső paradicsomi kísérletet nemcsak a későbbi

élőlények találták kockázatos vállalkozásnak, hanem egy

másik, az első emberpárt létrehozó kísérletezővel egyen­

rangú hatalom is, akire a mi hagyományaink a Fényhordo­

zó Lucifer nevet akasztották. Különféle ősi vélemények

szerint e Fényhordozó kétségbe vonta az édeni kísérlet

168

szükségességét és helyességét, mint ahogy azt is, hogy kol­

légája a paradicsomi létforma tökéletes szabadságába két

tilos fát helyezett a pár mellé. Egyik a Sötét Tudás, a má­

sik a Mennyei Tudás gyümölcsét érlelte fénytől csengő

aranyleveleinek selymes bölcsőjében. E gyümölcsöket sem

megérinteni, sem megkóstolni nem volt szabad Ádámnak

és Évának. Ki érti ezt? Lucifer is hüledezett rajta. Kételyei­

ben később bizonyos halhatatlanná lett földi filozófusok is

osztoztak. Ők szintén teljesen tisztában voltak azzal, hogy

ami tilos, az okvetlenül felkelti a tökéletlen élőlények kí­

váncsiságát. Sőt. Ellenállhatatlan ingert éreznek rá, hogy

megszegjék e tilalmat. Az első emberpárral is ez történt.

Az egész felséges, mély gyöngédséggel hívogató boldog­

ságkínálatban már semmi más nem érdekelte a kettővé lett

Egyet, kizárólag a fenyegető törvénnyel védett tilos életfák,

s azok vadító illatoktól duzzadó gyümölcsei a szirénénekű

levelek, csábító kígyóként vonagló ágak között.

Kétségtelen, hogy először Évát fonták körül a vágy hül­

lői. A gyümölcsöket letépte, minden ellenkező híresztelés

ellenére, mindkettőbe beleharapott. Részegítően édes ned­

vüket megosztotta lénye másik felével. Bizonyos, hogy ször­

nyűséges, de mámorító bűn volt ez. Olyan kéjes törvénysze­

gés, amelyet csak együtt követhettek el, mert az ilyenfajta,

iszonyúan ízletes aljassághoz mindig kettő kell. Csak így

jutnak el a pokol mélyére, és valami rejtélyes csúcsra is. És

abban a pillanatban, mikor belesodródtak e szoros létcsap­

dába, annak örvényében forogva, villámszerűén megértet­

ték, beléjük szisszent Teremtőjük szándékának oka. Azzal,

hogy szétszakításukkal különböző nemükkel a legégetőbb,

legpokolibb és legmennyeibb élményt adta ajándékba ne­

kik. Korbáccsá lett bennük akkor is, ha egyesülésük után

lényük ismét szétesett és csonkává lett újra és újra.

169

Gyönyörsikolyuk megzendítette, zaklató riadóként át­

szőtte a paradicsom valamennyi kiterjedését. Persze a láng-

pallosú angyal tűzvekkere is csengeni kezdett. Fárosza egy­

szerre felnyúlt a két riadt bűnöző fölé. Ez bizony annyit

jelentett, hogy kiutasították őket az Édenből. Ne szépítsük

a dolgot. Ádámot és Évát bizony kiűzték addigi kényelmes

otthonukból. Bizonyos, hogy megijedtek. De hogy meg­

bánták-e? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem.

A kétkedő Lucifer szerint állítólag a Leghatalmasabbak

ítélete Justizmord volt. De hát az igazi elkövetőt nem lehe­

tett kikergetni sehonnan. Törvényen felül állt. Mentségére

szolgált, hogy vállalta a teremtés kihívását. E veszedelmes

kihívás következményeit pedig valakinek viselni kellett,

akit elérhetett a legmagasabb törvény.

Ilyenformán az első emberpár lett az első bűnbak is.

Őszintén szólva, a lángpallosú angyal, bár fölöttesei pa­

rancsát engedelmesen teljesítette, egy kicsit irigyelte a ki­

telepített száműzötteket merészségükért. Például azért is,

hogy emberré mertek lenni, s bűnbeesésük rengeteg zűrza­

vara ellenére szédületes kalandokban, élményekben lehe­

tett részük.

Persze az örök anyaasszony - a megkísértett kísértő és

csábító áldozat - már a méhében hordozta a két tilos fa

gyümölcsét. A sötét tudásból fogant egyik fiú Káin, a még

tilosabb fénygyümölcsből fogant ikertestvére Ábel.

Velük született meg a siker és a kudarc. A szépség és a

csúfság. A szeretet és a gyűlölet. A tehetség és az irigy te-

hetségtelenség. Az őrjöngő tagadás és a hegyeket mozgató

hit. A teremtő nemzés, és a pusztító rombolás.

És közöttük történt az első testvérgyilkosság, amely

azóta is folytatódik bolygónkon, azonkívül ki tudja, még

hány galaxis naprendszerének milliárdnyi bolygóján.

170

Csakhogy nem szabad megfeledkeznünk a legnagyobb

rébuszról, amit Ábel jelent szemben Káinnal. Természe­

tes, hogy minden tömeggyilkos, uralkodó, hadvezér tűzzel-

vassal pusztító, hódító diktátor vagyis Káin válik győztessé

rövidebb-hosszabb korszakokra a relatív időben, amelynek

ura Kronosz. De amint tudjuk, e mitikus kannibál gyerme­

kei húsából táplálkozik. Igaz, hogy Ábel lázongásait, forra­

dalmait, szánalomtól vezetett jó szándékú megmozdulása­

it vérbe fojtják. Zsolozsmáit kiröhögik. Teste akasztófára,

kivégző oszlopok elé, gulágok tömegsírjaiba kerül. Műveit

elégetik. Holttestét rejtegetik. S ha tiltakozással nyílt szí­

nen elevenen elégeti önmagát, siratóit tankok verik széjjel.

Ábel sírjai azonban mindig, minden korszakban újra és

újra kinyílnak. Ábel feltámad. Ábel halhatatlan.

Káin halandó. Legyőzője a mulandóság, zsarnoka a sö­

tétség. Léte árnyéklét, amelyet felszív a zenitre sikló szár­

nyas Napkorong.

Ábel ura a Fény.

Káin győzelmei a szégyen és a borzalom mementóivá

lesznek.

Ábel bukásai, legázolt szabadságharcai győzelemmé,

dicsőséggé válnak.

A Tömeg vakon sodródik Káin után és vele együtt hull

a megnyílt szakadékokba.

Ábel követői a soha meg nem alkuvó individuumok, akik

nem levetett, megölt, porladó testjelmezéhez, hanem szár­

nyas szelleméhez zarándokolnak, átmetszve véges időt és te­

ret, hogy átvegyék tőle életük elpusztíthatatlan értelmét.

Ők azok, akik sohasem kiáltanak Barabást Krisztus he­

lyett.

1997

171

ÁRNYJÁTÉK

Fény nélkül nincs árnyék. Teremtő eszmék sohasem ütköz­

nek egymással. Tévedéseik csak akkor derülnek ki, ha ide­

gekkel átszőtt anyaggá lesznek. A feltaláló is „kicsiben" mo-

dellírozza ideáit, hogy kipróbálja, helyesen működnek-e. Ez

az idegekkel átszőtt anyagmodell fáj, ütközik, riadót sikolt,

ha ellentétes hibák gyötrik egymást konstrukciójában. A

feltaláló ebből tudja meg, mit kell változtatnia azon, ami

csak az eszmei síkon tűnt olyan szépnek és tökéletesnek.

Az ember megjelenése Földünkön bizony hibás, ön­

pusztító modell. Ez neandervölgyi állapota óta egészen a

mai, létformáját rohamosan mérgező, kiirtó tébolyából

nyilvánvalóvá lett. Kiderült, olyan bűvészinas, akinek tu­

data beszűkült. Emlékezetét elvesztette. A természet

bioláncába belebabrálva maga ellen fordította az őseleme-

ket, amelyek fölött már nincs hatalma. Egykori varázsere­

jének csökevénye a gyűlölet fekete erőit idézi. Mert a ter­

mészet ellen nem lehet varázsolni. Világegyetembe szőtt

egykori megismerése a természettel és univerzummal való

összetartozása megszűnt. Személyisége az elkülönülés bör­

tönévé lett. Vad indulatai, gyilkos harcai, a másikban ön­

magát sebző elvakultsága, fanatizmusa, szenvedélyes hata­

lomvágya az eszmerobot bukásának, tudatlanságának zsák­

utcája, csődje.

172

A.gyűlölet megromlott, szepszissé lett szeretet. Ahogy az imádkozó sáska partnerével való szeretkezése, amely alatt felfalja a másikat, az Unió Misztika mélységi paródiája, tragédiája, árnyéka. A mulandósághoz való ragaszkodás, a relatív tér-időbe zárt fogság, ítélet. A minden gép mögött álló, láthatatlan programozó mérnök mondja ki fölötte. A technikai civilizáció legcsodálatosabb számítógépe, chipje sem működhet ember, az embert inspiráló szellem nélkül.

A földi történelem, ősi és már feljegyzett történései egyetlen könny- és vérfolyam özönvize.

Az ördög, sátán, Mefisztó ijesztő árnyékát az elsötétült emberi képzelet, gyűlölet, hatalmi ösztön és halálfélelem hozta létre. Megtestesítette. Szörnyei élnek. Megsűrűsöd­tek. Elorozták az ember maradék hatalmát. Hogy Lucifer, a Fényhordozó valaha kételkedő, de magasrendű kerub volt, azt mitikus neve árulja el. A halandó ebből az ideából a fizikai síkon primitív, szőrös, patás, szarvakat viselő, go­nosz lélekhalászt, rémületkeltő alakot - ördögöt - csinált. Gyermekek, elfojtásokban élő dogmatikus fanatikusok kí-sértőjét formálta meg belőle, aki látomásaiban megjelenő rémképpé testesült. Saját képzeteiből ezért hiába próbálta „kiűzni", hiszen ő nemzette, szülte, s hitével élteti.

Kisebbrendűségi érzete, hatalomvágya a pszichikus sí­kon sátánt csinált képzetei árnyából, aki megalomániássá, paranoiássá tette, s azt a rögeszmét sugallta neki, hogy el­lenségek veszik körül, javaira, pozíciójára törnek, vagy aka­dályozzák jogos diktátori, királyi trónja elfoglalásában, üldö­zőjét tehát meg kell semmisítenie akármilyen eszközökkel.

Maróan kételkedő, hideg, önimádó gondolkodása Me­

fisztó alakjából formált felhőszobrot. Mindhárom árnyékot három teste, fizikuma, lelke, kép­

zelete ma is idézi, önálló zsarnokává teszi, megtölti saját

173

őrülete rögeszméi félelmetes energiáival. De az ördög, sá­

tán, Mefisztó csak addig uralkodik, amíg az ember hisz ben­

ne. Hatalmat ad neki. S e megtestesült árny vámpírként magába szívja az ember erőit, s ezzel sikerül őt zsákmányul ejtenie. Ezért lett e káprázatszindróma valójában nem léte­ző tévteremtmény, erősebb a teremtőjénél. Leigázza. A meghasonlott, lelkileg, erkölcsileg kiszívott gyönge halan­dónak az a sorsa és végzete. Mert a kivérzett, hasadt, ha­lálra ítélt személyiségnek együtt kell élnie saját független, ellenséges energiáival, árnyékával, egyre duzzadóbb, gono­szabb, szorongást keltő képzeteivel.

A Sátán ma önálló Gólem a földön, akibe a formulát tudattalanul az ember helyezte önmaga ellen. Rosszra prog­ramozott robot, amely saját alkotója ellen intrikál. Mági­kus nevet kapott. Őrült indulatokat sugall kiszolgáltatott hívőinek. Szörnyű bűnöket hajt végre és önpusztító tettek­be sodorja kifosztott áldozatait. Pedig léte valójában pusz­ta fikció. Árnyék. Az ember ólomsúllyá sűrűsödött képze­te. A nagy Fény nagy árnyéka. De egyszer majd talán nem ezen a földön, hanem egy magasabb létformában, a men­tális alkímia segítségével újra fénnyé transzmutálódik. Mert eredetében valamikor szattvikus eszme volt és ször­nyű pokoljárása után tapasztaltabb ideává tisztul.

Az involúció, a hanyatlás ugyanis lefelé véges és ponto­san az ördög, a sátán, Mefisztó által okozott tűzben, szen­vedésben áll be a legmélyebb ponton a fordulat. E pará­zson átkelve indul el újra evolúciója, fejlődése az örök Fény felé.

1998

EXTÁZIS

A szimbólumok formákhoz kötött mágikus erők

Nincs olyan jó orvos, aki ne tapasztalná, hogy a legjobb gyógymód a megelőzés. Az is nyilvánvaló előtte, hogy a testben megjelenő tünetek, amelyek később organikussá válnak, a lélekben gyökereznek. Okuk „pszichoszomati­kus". S amelyik páciens nem segít orvosának leküzdeni a baját, az belehal bántalmába, de ugyanabból a szindrómá­ból kigyógyul a másik, akinek „belső orvosa" együtt küzd a kór ellen.

Magam pszichológus, karakterológus vagyok, de csak írói munkám keretében foglalkozom azokkal, akik renge­teg elfoglaltságom között felkeresnek. Gyakori panaszok közé tartozik ma az úgynevezett „pánikbetegség", dep­resszió. Azonkívül valamely nagy megrázkódtatás után je­lentkező érthetetlen, gyakran ijesztő tünet, egyfajta többlet­

képesség, fizikai síkon is megjelenő furcsa jelenségek, ame­lyeket az illető környezete is tapasztalni kénytelen.

A Szfinx titkáról évezredek óta beszélnek. Találgatják a félig asszony, félig állattestű szobor rejtett üzenetét. Az egyiptomi hieroglifákat részben már megfejtették. De mint valamennyi képírásnak, ennek is több értelme van, ahogy a hagyományoknak, természetvallásoknak, ősi kinyilatkoz­tatásoknak, mítoszoknak. Lao-ce is kínai képírással írta a világ minden bölcsességét magában foglaló egyetlen, vé-

175

kony kis kötetét. De aki ért hozzá, tudja, e képírás szavai,

aszerint hogy mély torokhangon, közép- vagy magas

fekvésben mondják ki, egészen mást jelentenek.

A Szfinx háromsíkú értelmének egyszerű fordítása így

hangzik: „kéj és titok." Ezenkívül van még pszichikai és

szellemi üzenete is. A lélek síkján talán így közelíthetnénk

meg a Szfinx értelmét: öröm, mámor, siker, valamiféle

extatikum, ami nélkül valójában már nem tud élni az em­

ber. Erzelemvilága éppúgy éhes rá, mint a teste és a szel­

leme. Ha nem képes a legmagasabb fokon megszerezni,

pótcselekvésekbe menekül érte. A szex, ha öncélú szokás­

sá válik éppoly szenvedélybetegsége a testnek, mint a nar-

kó. A szeretkezés szerelem nélkül magányos onánia egy

személytelen kéjtárggyal. Az elmebetegek nagy részének

gátszakadása az önkielégítés gyakorlata. A drogosok po­

tenciális önpusztítók.

Ha valaki impotens, potenciazavaros, becsvágyó de te­

hetségtelen, sikertelen, s még előnytelen külsejű is, bármi­

lyen módon és bármi áron a közéleti szereplésbe veti ma­

gát. Feltűnő, megbotránkoztató cselekvésekbe kezd nár­

cisztikus önérzettel. E kisebbrendűségből fakadó rögesz­

méje gyakran igen szuggesztív lehet, mint Hitler esetében.

Zavaros, vad eszméi demagóg közhelyek, amelyek valós té­

nyekkel, fenyegetésekkel, uszító ígéretekkel és tébolyult

szervezőképességgel vegyültek. Hozzájárult ehhez üvöltő

farkasordítása. Tükör előtt gyakorolta pózait. Bűnbakke­

reső gyűlöletrohamaiban úgy hatott a tömeglélekre, mint

megigézett nyúlra az óriáskígyó bűvölő hüllőpillantása.

Hiter ragályos őrült volt, aki minden törvény fölött állónak

hitte magát. Fél heréje potenciazavarossá tette, rossz festő

volt és jelentéktelen férfi. Ellenségei „megdicsőült proli­

nak" nevezték. Gúnyolóit sorra megölte, amíg hatalma

176

volt hozzá. Egyébként ugyanabban az évben, zodiákus jegyben született, mint Chaplin, aki 1942-ben, a Diktátor

című filmjében elkészítette róla gyilkos szatíráját, amely­ben a bőrébe bújt, de másodénjeként egy kis zsidó szabót alakított. A „Hitler-bajuszt" előbb viselte, mint a teljesen humortalan, őrült Hitler, de ő zseni és zsidó volt, ugyan­akkor azonban magánéletében házizsarnok.

Ebbe a csoportba tartoznak az őrült, gyilkos szektave­zetők is, akik híveiket öngyilkosságra kényszerítik, sőt azok hiszékenységét, de félelmét is kihasználva ráveszik őket, hogy vonakodó hittestvéreiket, akár gyerekeket is elpusz­títsanak, merényleteket kövessenek el válogatás nélkül. Az őrület ugyanis „ragályos".

A szellemi extatikumot másképp, máshogyan keresik az ép érzékű, gondolkodó emberek. Jung szerint, ha egy em­ber a negyvenedik éve körül nem kap feleletet az élet értel­mére, élet-halál kérdésére, akkor „metafizikai" éhségében depresszióssá válik. E kitűnő, valóságra szomjas elmék megkeresik útjukat, fáradhatatlan tanulással, gyakorlással, s eljutnak ahhoz a forráshoz a Bioszban és a kozmoszban, bölcseletben, tudományokban, művészetekben, amelyeket elődeik már ismertek, azért nem féltek a haláltól, mint a modern ember. Bennük egyetlen, közös forrásként élt a szintézis, az összefüggések tudománya, nem vakhitként. Érzékelési módjuk az aranymosói szűrőjéhez hasonlóan, a súlyos, iszapos agyagból kimosta a megismerés tiszta aranyrögeit. Ez az az állapot, amelyet a világ minden vagyonáért nem lehet megvásárolni. A különféle ősnépek, saját fogalmaik szerint megvilágosodásnak, átlényegülésnek,

az öröklétre való felébredésnek nevezték; Jung, modern kor­szakunk időtlen prófétája pedig individualizációként ír róla. Nyílt sisakkal vállalta e transzcendens látásmódot, saját ta-

177

pasztalatai alapján, utolsó könyvében. 1914-ben megjárta a halál mezsgyéit és visszatért belőle. Alámerült saját tu­dattalanjába. Mandalákat fejtett. Almokat gyűjtött. Megír­ta a mentális alkímia képeskönyvét. Foglalkozott a tibeti Halottaskönyvvel, valamennyi filozófiával, tudománnyal, még az ufológiával is.

Bizonyos, hogy minden örömben, szépségben, szere­lemben, művészetben, alkotásban, tudományos felisme­résben van valami örök mag. A legiszonyatosabb szokások, szertartások is eltorzult, félreértett árnyai, elnehezült vetü­letei valami egyetemes igazságnak, mint az egykori azték szertartás véres rítusa, mikor egy élő embernek kivágták a szívét, s felmutatták a Napnak áldozatul, hogy hárítson el népükről valamely katasztrófát. Az ember szívét a valami­kor egységként működő asztronómia és asztrológia a szer­vezetet, s a sorsot irányító karakterként értékeli.

A nemek kettéválásának bizonyítékait a természet számláihatatlan szimbólumbeszédben hirdeti. A nő és a férfi csonka rész külön. Azért keresik egymást állandóan, de testbörtönükben egyesülésük is ellenmozgás. A szaka­dás nem e Földön történt, és a teljessé válás sem itt követ­kezik be. Bolygónkon csak sikeres vagy sikertelen behe­lyettesítések vannak. A szeretkező párok a nemi aktus után, újra csillagtávolba hullnak széjjel. Vannak öntermé-kenyítő növények. Atavisztikus módon előfordulnak her-mafroditák, akik mindkét nem ivarszervével születnek. Azonos neműek vonzódásában is egyikben a női, másik­ban a férfipotencia egyesül soha ki nem elégülő szenve­déllyel.

A Biosz minden formája, amelyből az anyagi lét felépül „örök szimbólum porba öltöztetve". Ilyen a piramis, amely a „viparita karánában" (lótuszülésben) meditáló ember

178

ábrája. Szívgödrében rejtőzik a napközpontja. Fejtetőjének csontborítása alatt szunnyad tobozmirigye - Harmadik Szeme - arra várakozva, hogy hályogja eloszoljék, Lásson is vele, ne csak nézzen.

A nemek szakadásának, az extázis nélkülözhetetlen só-várgásának a Biosz a szenvedélyes, csábító, bűvölő csapdá­ja. Az érzések robbanásban lévő taposóaknája. Csalogató, mérgező, égig emelő és szakadékba vető lidércei, formák, érzések, remekművek kiáltozó, zúgó, zengő, suhogó han­gok, színek, illatok jelbeszédével tölti meg bolygónk min­den életre kelt formáját. Tüzes belseje megszállja örvénylő óceánjait, erdőit, mezőit, hegyeit, városait, falvait, épüle­teit. Ez sugárzik az emberek fantáziájába, idegeibe, miri­gyeibe, érzékszerveibe. Ez kering erogén zónáikban. Tüzes lézere vetül ki az elemekből, a szelíd állatok szépségéből, madarak énekéből.

De e titkos képnyelven szól hozzájuk valamennyi Élet­fa, tápláló, gyógyító növény, festmény, szobor, misztéri­umgyökerű színjáték, film, videokazetta rázuhogó özöne is. A tévéképernyők világra nyíló ablakain elementáris szo­rongásokat vetítenek a nézők lelkébe E vágy tör ki a vulká­nok magmájaként. Orkánok pusztító őrjöngése sem más, mint a teremtő-romboló aktus analógiája. Erdőtüzek fáro-szában ő csapódik égig. A Biosz ezerszínű logoszhangja az extázis könyörgésének zsolozsmája a beteljesülő egyesülé­sért. Az üzekedő állatok kéjes kíntól bődülő szirénhangjai e teljesületlen telhetetlenségtől jajdulnak. Nem lehet ki­meríteni formák, hangok, színek toporzékoló követelései­nek forrongását, amely forró iszaphangon, villámok éles nyílpendülésében, kibomló virágok illatárjában, húsevő növények gyilkosan édes szagával ront minden érző életre, s a nimfománia örvénybe húzó hínárjába süllyeszti. Az

179

egész gyönyörű, iszonyú bioszínjáték nem egyéb, mint

szadomazochista háború. Húson, véren, könnyeken átgá­

zoló hadjárat. Pervertált gyönyörök ravasz fegyvereivel

végrehajtott támadás, amelyet a végső egyesülésért vívnak

a szétszaggatott részek.

A filmen megjelenő vetületek, a színpad, tévé sztárjai

mind-mind e hiányérzet behelyettesítő árnyai.

Orsón Welles, színész, író, filmrendező, akit csodálói

zseninek, ellenségei ütődöttnek tartottak, azt mondta: „fil­

met csinálni annyi, mint kilencven százalékban pénzért

kunyerálni, strichelni érte, és tíz százalékban dolgozni.

Csinálni azt, amibe beleszerettem. A film az életem." Az ő

öröme, mámora a képnyelv. A festőké a vászon, a színek

vizionárius álomvilága. A színpadi színészé a kigyúló lám­

pasor, a jellem és jelmez, amelybe belebújik, a szöveg,

amelyet skandál, a zsúfolt nézőtér rámeredő tömege, s

nem utolsósorban a kitörő „vastaps". Úgy magasodik fölé­

je, amint Odüsszeusz hajóján a viharzó hullámokra, anél­

kül hogy az árbocrúdhoz kötözné magát. Mert a taps, a

közönség, a színház „extázisa" szenvedélybetegség. Igazi

színész sohasem gyógyul ki belőle. Nélküle megőrül, el­

pusztul.

A csábító, nimfomániás nő mindig szirén vagy Kirké.

Csak hódítani, bűvölni, érzékeket korbácsolni, leigázni,

rabul ejteni akar. Kapni anélkül, hogy adna, amire képte­

len is. Hiszen ölét halfarok zárja el a kielégülés lehetőségé­

től. Vagy az a passziója, hogy a beleszédült férfiakat disz­

nókká változtatja. Ez az ő perverz gyönyöre, mert valójá­

ban önszerető, kegyetlen és frigid.

A nagyszerű Karinthy Frigyes írta egyik könyvében sa­

ját tragikus tapasztalata, viharos, második házassága félel­

metes remekléseként. Az illatos, csábos, selyembe, éksze-

180

rekbe, csipkés alsóneműkbe öltözött, hátraomló hajzuha­

tagával is érzékeire fonódó nőt a fekhelyre dönti és vetkőz­

tetni kezdi. Keresi teljes meztelenségét. Meg akarja kapni

a keretben bujkáló nőt, az eleven, forró, szerelmet adó tár­

sat. Türelmetlen felajzott remegéssel tépi róla mindazt,

ami takarja, ami rejti előle. E leleményes eszközökkel csá­

bító nőstényről sorra lekerülnek a rétegek. Díszes, ékes

csomagolása egyre fogy, végül halomba hevernek a fekvő­

helyen körülötte, markában a kígyózó hajtincsek, színes

rongyok, de nincs bennük ember. Jelmeze üres.

Az illatokat készítő vegyészt megrészegítik saját kom­

pozíciói. Úgy hatnak rá, mint méhekre a virágillat, amelyet

mérföldek távolában is megéreznek és társaikat különös

táncjelbeszéddel irányítják oda, hogy elvégezzék a bepor-

zás, megtermékenyítés aktusát, e különös „távorgazmust",

amelynek van emberi párhuzama is: Csajkovszkij „távolsá­

gi" szerelme egy gazdag, előkelő asszonnyal, akinek sok

művét ajánlotta, s az szenvedélyes rajongással támogatta

anyagilag, lelkileg, szellemileg. A múzsája volt, anélkül

hogy személyesen találkoztak volna. Sohasem látták egy­

mást. Egy ízben Csajkovszkij meglátogatta a nő fényűző

lakását, amelyben élt, lélegzett, zongorázott, aludt, olva­

sott, vetkőzött, öltözött, fürdött. De az asszony elment ha­

zulról a látogatás idejére. Csajkovszkij végigjárta a szobá­

kat. Megérintett minden tárgyat, a nő keze nyomát a bil­

lentyűkön. Beszívta az illatát, hozzáért a falakat díszítő

festményekhez, gyönyörtől remegve, lángolva végigsimí­

totta az ágyát, a szekrényben a ruháit, könyveit - azután

elment. Ezt a teljesen szokatlan, sőt egyedi szerelmet -

„Distanzliebének" nevezik. Akármennyire képtelenül

hangzik, így volt. Történelem.

A divat változásait, illatait, színeit, ékköveit, mozgás­

formáit is e mágneses sugárzás, a hiányérzet szimbolikus

jelbeszéde hozza létre. A krétai-minószi kultúra előkelő

asszonyai valamikor díszes öltözékükből mindkét mellüket

szabadon hagyták, s mellbimbóikat pirosra festették. Az

ősi és antik uralkodók nemcsak szépséges rabszolganőket,

hanem ifjakat is tartottak ágyasukul. Dúsgazdag keleti ma­

haradzsák, pasák heréltekkel őriztették sok száz feleségü­

ket szigorúan zárt háremükben. Győztes csaták után a le­

igázott birodalmak főúri hölgyei a hadvezér vagy uralkodó

pillanatnyi használata után bordélyokba, lupanárokba ke­

rültek tömeglények hadizsákmányaként.

Egy bizonyos. Amíg a nemek szakadása, véres sebe be

nem gyógyul, addig a lélek keringése nem szűnhet meg a

lét labirintusában. Mert valamikor egész volt és újra egész-

szé, teljessé kell válnia. De nem ezen a porszemnyi boly­

gón, ahol átutazó. A mérhetetlen világmindenségben szám-

lálhatatlan naprendszer bolygóin, különféle életformák ke­

resik egymást ugyanígy. S valahol, valamikor, talán a rela­

tív időn és csillagokon túl egyesülni fognak! Mert életük

akkor is örök, ha különféle jelmezüket levetik. E végső ta­

lálkozásukig céljuk maga a hozzávezető Út.

1996

IHATÓ ARANY

így nevezik az egykori alkimisták az örök élet Elixírjét, a

Bölcsek kövét. Erről a csodáról csak az igazi alkimista Má­

gusok tudták, hogy nem földi, hanem emberfeletti gazdag­

ság bölcseletét adja kezükbe, ha sikerül végrehajtaniuk a

Nagy Operációt a tűzbe vetett tégelyben. E terhes „anya­

méhben" éppen tizenhárom hónapon át érlelődött a rejté­

lyes Opus, amely a beavatottat teste, lelke, teremtő képze­

lete urává tette. Miért nem értették volna félre éppen őket:

a valódi Arkánum birtokosait a kapzsi, tudatlan uralko­

dók? Miért kellett bujkálniuk a hatalmasok elől, akik osto­

ba dorbézolásaikban, háborúikhoz guruló aranytallérokat

követeltek tőlük, s ha nem kapták meg, könyörtelenül el­

választották fejüket a testüktől? Hogyan is lehetett volna

fogalmuk arról, hogy ők az ólom és higany Príma Matériá­

ját „emberarannyá" akarták változtatni, amelyből a mu­

landóságban foglyul esett lényük szabad szellemként hal­

hatatlan dimenziókba röppenhet fel?

Vakmerő gondolkodók ma is felismerik az alkímiában a

kémia gyökereit. A legértelmesebbek merészen ki is merik

mondani, hogy e viharzó kétezredik év, amely tele van

megoldatlan problémákkal, az alkímia beigazolódásának

korszaka. Alkímia-galaxis. A kísérleti tudomány egyik ele­

met a másikká változtatja. Műanyag világot teremtett. Illa-

183

nó kémiai elemekből olyan szilárd anyagokat állít elő,

amelyek szinte megsemmisíthetetlen salakjától képtelen

szabadulni. Mert a titoknak, amelyre rábukkant, csak a fe­

lét ismeri. A palackból kiengedett szellemet zárlatába visz-

szaparancsoló formula nincs a birtokában. Szeméthalmok

tornyosulnak bolygónkon. Irányíthatatlan energiák, mér­

gező savak szabadultak el. Ismeretlen vírustömegek törtek

rá, amelyeknek nincs meg az ellenszerük. Tudósaink nagy­

szerű felfedezései, életmeghosszabbító gyógyszerei, szerv­

cseréi ellenére technikai civilizációnknak bámulatos ered­

ményei nem mentik meg az embereket a természet ellentá­

madásától, mivel nem vele összhangban cselekszenek. Át­

hághatatlan törvényeit szegi meg, mert nem érti őket. El­

felejtette vészjelzéseit. Már nem tudja elolvasni ősképei

üzenetét. Tragikus amnéziájában csak homályos emlékei

vannak arról, amit már tudott valamikor. Pedig a mélysé­

ges múltban ő maga is része volt e végtelen bölcsességnek.

Amit babonának, ostoba tudatlanságnak, őrült álomnak

neveznek ma a bölcső és a sír közé láncolt ráció felszínes

találgatásai, az ősvilágban, előző kultúrákban rejtélyes fel­

ismerés és erő volt. A mi úgynevezett valóságunkat őseink

többletérzékszerveikkel messze felülmúlták. Ezeknek csö­

kevényével napjainkban csak az állatok rendelkeznek. A

legképzettebb technikai zseni sem képes megjósolni az ele­

mi csapások bekövetkeztét. Az állatok pontosan érzik és

már sokkal előbb menekülni kezdenek előle.

Az ősnépek, a természetvallások látói a csodában éltek.

A csoda volt természetes életfeltételük, létük értelme.

S hogy áll ma az ember a maga kis csodáival? Vannak-e?

S valóban olyan „kicsi csodák" ezek? Erzi-e, érti-e őket?

Mit tud róluk?

E vonatkozásban is beszéljünk először súlyos évszáza-

184

dunkról, korszakváltásunk végén. Mit jelent a ma embe­

rének a csoda kétezredik évünk küszöbén, sok egyéb vál­

ság, gond, brutális változások, jövőtől szorongó problé­

mák között?

Bizonyos, hogy az, ami a mi kis kék csillagunkon lepe­

reg, különös módon hasonlatos ahhoz, mint mikor egy sú­

lyos, szövevényes dráma végén valamennyi színész megje­

lenik a színpad rivaldafényében és meghajol. Az intrikus

keze az elbukott hős kezébe kulcsolódik. A ledöfött áldo­

zat véres ingben ott mosolyog hóhéra mellett. A tolvaj, a

kifosztott, a csaló a becsapott, a részeg, narkós, szodomi-

ta, kéjgyilkos, pedofíliás, maffiózó, bűnöző, prostituált,

tolvaj, diktátor, sikkasztó, harcos, világháborúk, forradal­

mak holocaustjainak tömegsírjaiból elővánszorgó, megerő­

szakolt asszonyok, éhségtől agonizáló aggastyán-gyerekek,

fiaikat sirató anyák, különféle szekták, fanatikusan gyűlöl­

ködő fajok népirtói, munka és fedél nélkül fagyoskodó,

társadalomból kizáródott koldusok, ügyesen harácsoló

zuggazdagok, sarlatánok, hiszékeny bolondok, mind ott

szoronganak a színpadon. Valamennyien az elmúlt évezre­

dek szereplői voltak.

S a sok öncsinálta próféta, exhibicionista őrült, mani­

pulált, egymást marcangoló tömeg között ott a sötétből fi­

gyelő, töprengő individuum, és szembenéz az értelmes, lá­

tó, a relatív időn túltekintő tudós, művész is, aki érti e drá­

mavég jelbeszédét. Valami lezárult és valami elkezdődött,

amelynek van egy megszakíthatatlan fonala. Folyamatos­

sága átszövi átmeneti létállapotok tranzitlétformáit. Ez a

halhatatlanságtudat csodája. Lenézetten. Vak hittel várva.

Sejtelmét elutasítva, ócsárolva. Tagadva, imádkozva érte,

szúró, parancsoló Öröktűzként.

Tehát a Csoda.

185

Déri Jánossal nem sokkal halála előtt találkoztam. Ro­

konszenves, tehetséges, kitűnő humorú ember volt. Ripor­

tot készített velem a népszerű, sajnos azóta megszűnt

„Nulladik típusú találkozások" című tévéadásban. Felfi­

gyelt egyik mondatomra: „Aki nem hisz a csodában, az

nem realista". Ezt egyébként riportkönyvében is idézte.

Mikor átvette e műsor vezetését, már nagyon beteg volt. A

téma lénye „mulandó részének" nagy ajándékot jelentett.

Megismert olyan jelenségeket, gondolatokat, amelyekhez

nem sok köze lehetetett addig. A testében fellobbant kór­

folyamat tudatossá válásakor nemcsak remény támadt

benne, hogy végzetes betegsége gyógyítható, hanem ritka

csodában részesült, amely keveseknek jut osztályrészül.

Tömegek anyagi, lelki segítsége és szeretete sugárzott felé­

je. Fizikumát már nem lehetett megmenteni az alattomo­

san eluralkodó bajtól, amelynek romlását szenvedélyesen

kíváncsi, gyanútlan, veszélyes életmódja is siettette. Rák­

betegsége csak akkor jelezte létét, mikor már megsemmisí­

tette legyőzésének lehetőségét. Kitűnő értelmének, külö­

nös szellemi távlatok felé nyíló képzeletének „égi infúzió­

ja" a lényébe kapcsolt azonban egy többletet, amelyet ma­

gával vihetett az „Alkonyi Bárkába". Ezt a mikroparányt a

világ minden aranyáért sem lehet megvásárolni. Egyedül a

kutató szellem és emlékező hit szövetsége termeli ki az em­

berben. Ez a Halhatatlanságtudat Arkánuma.

Csodái persze mindenkinek vannak. Nemcsak az em­

beriség „kollektív emlékezete" őrzi ezeket történelme kez­

dete óta, hanem az individuum is tapasztalja napjainkig.

De kevesen tudnak, s még kevesebben mernek kezdeni ve­

le valamit. Minél kevélyebb lexikális műveltségére valaki,

annál csökönyösebben ragaszkodik képtelen meggyőződé­

séhez, hogy amit ő nem tud, az nincs, nem érdemes tudni.

186

Fülét betömi, hogy ne hallhassa a hallhatón túli ultrahan­gokat. Szemét összeszorítja, hogy ne lássa az ibolyántúli és infravörösön inneni jelenségeket, amelyek technikai eszkö­zökkel már nem mérhetők. A lélekben, a Bioszban, a világ­mindenség titáni erőforrásaiban, áramaiban fogannak meg és sorsunk kuszának tűnő, de félelmetesen logikus lánco­latában adnak hírt magukról.

A csodákhoz a legtisztább természetességgel a kisgyer­mekek viszonyulnak. A legnyitottabban, legbátrabban a mű­vészek. Az igaziak. Legalázatosabbak a bölcsek és a nagy tudósok, akik igen sokat tanultak, ezért tisztában vannak vele, hogy keveset tudnak.

A csodák szorongó követeléssel felmerülő kérdéseire könyvek nem adnak választ. Megismételt kísérletek hálójá­ba sem foghatók. Nem köthetők a relatív idő törvényeihez. A világ legtökéletesebben felszerelt, tágas laboratóriumait is elkerülik. Mégis vannak. Szüntelenül történnek. Ben­nem már megszületett a gyanú, vajon nem tévedés-e a cso­dákkal kapcsolatos kérdéseket feltenni és feleletet várni, mivel azok a szűkös, racionális agykategóriák fölött állnak?

Őseink tudták, hogy a látható dolgok gyökere a látha­tatlanban van. A felvilágosult, modern tudós, orvos, mete­orológus, atomfizikus, futurológus, etológus, ökológus ugyanezekkel a láthatatlan gyökerekkel foglalkozik. Van­nak hozzá kiváló technikai műszerei. Legjobb szeizmográf­ja mégis az emberi, állati, növényi szervezet; annak sejtjei, molekulái, DNS-lánca, és bámulatra méltó reakciói.

Kétségtelen, hogy a legnagyobb bűvészek is kirekesz­tettjei a csodák kimeríthetetlen kincsestárának, ha nézőik­ben bámulatot keltő mutatványaikon túl nincs saját, mély­séges hitük, egyéni élményük a valódi, érzékfeletti jelensé­gekről.

187

A csoda lélektatának elemzéséhez hozzátartozik az úgy­

nevezett „véletlen" szerepe. Feleki László, nagyon kedves

barátom szerint a véletlen nem más, mint fel nem derített

szükségszerűség. A filozófus, Arthur Schopenhauer megál­

lapítja, hogy életünk eseményein utólag végigtekintve, le­

hetetlen tagadnunk döntő változások sorsszerű logikáját.

Mintha egy láthatatlan dramaturg bonyolította volna a si­

keres, tragikus, veszélyes, oldások és kötések konfliktusai­

ból formálódó megrendítő és felemelő sztorit. Kezdet és

vég nélküli létünk egy-egy tragikomédiáját bölcső és sír kö­

zött. E születéskor felsíró, mindig drámai csattanóval záru­

ló felvonásvég után összecsapódik a függöny. A rivalda

lámpái kialszanak. A színész pedig? Felkel a koporsójából

- esetleg tőrrel a hátában - vagy elrúgja a méregpoharat,

bemegy az öltözőjébe, lesminkel, kibújik a jelmezéből.

Holnap úgyis másik szerep öltözékét, maszkját veszi fel.

Annak szövegkönyve szerint énekel, táncol, deklamál, ka­

cag, zokog, szellemeskedik, lop, csal, öl, vagy őt lövik le, de

lehet, hogy hatásos vergődés közben ágyban, párnák közt

végzi földi életét. S holnap kezdődik újra az egész. Hogy

magánéletével mi történik? Van-e egyáltalán magánszöve­

ge? Ritkán. Legtöbbször amolyan recitativo, amely az ope­

rákban összeköti a nagyáriákat, reflektorfényben, kirakat­

ban, tapsorkánban, álarcban, álruhában, álszemélyiségben,

kölcsönszöveget skandálva. De vajon élet-e ez a „köztes­

lét"? Aligha. Az akkor kezdődik, mikor valaki a számtalan,

állandóan váltogatott jelmezréteg mögött rátalál valódi,

örök önmagára, tűzmagjára. Nemcsak az ősvallások, kinyi­

latkoztatások hirdetik, hogy e halhatatlan szikra elpusztít­

hatatlan, hanem a modern, kísérleti fizika is.

Ijesztő és nagyszerű vakmerőség e tény jelentőségét,

188

következményeit, felelősségét, pokoljárását és katarzisát végiggondolni.

Oscar Wilde, a nárcisztikus, biszexuális, majd homo­szexuális írózseni azt írta De profundis című művében, amely börtönben átélt szenvedései jajszavaként rázta meg a közvéleményt: „Az ember nem nyilatkozik meg a sorsá­ban, csak átvergődik rajta". Persze, mert drámájának szö­vegét, párbeszédeit a színen láthatatlan dramaturg adja a szájába. O jelöli ki hozzátartozóit, ő teremti meg a cselek­ményt, környezetével való ütközéseit, vonzó-taszító szen­vedélyeit. A genetikai belső, s örökletes külső maszk is pontos törvényszerűség alapján kerül rá. Hajlamai, gyön-geségei, gátlásai, kivételes képességei olyan provokáló szükségszerűségek, amelyek nem engedik, hogy egyetlen szó, mozdulat, lényébe programozott reflex kimaradjon az előre meghatározott műből, hacsak...

... hacsak e determináció sorshumuszából nem szökken fel egy ismeretlen erő, váratlan, rejtélyes, tüzes magma, amely elsöpri a mű megalkotójának diktatúráját. Átdíszle-tezi a helyszínt és az egész cselekményt.

„A determináció ott végződik, ahol a mágia kezdődik" - fogalmazza meg korunk egyik merész magatartástana, amely a sors individuális kialakításának lehetőségét kínál­ja. E gyakorlatot sikeresen alkalmazzák klinikákon, s tanít­ják egyetemeken. „A mágia a képzelet önmagát megvalósí­tó varázsereje". E magyarázat hozzátartozik a sorsalakítás művészetéhez. Eredményeit bátran nevezhetjük a minden szabály alól kitörő csodának.

Oscar Wilde húszéves korában beleszeretett egy gyö­nyörű, művelt, tizenhét éves leányba, Florence Ann Lemon Balcombe-ba, aki a híres, hírhedt Bram Stokernek, a Dra-kula írójának szintén szerelme, majd felesége lett. Wilde

189

egyik híres regénye a Dorian Gray arcképe hátborzongató­an szuggesztív írás. Az emberben dúló harc vallomása a benne lévő sötétség és fény között. Dorian Gray gyönyörű fiatalember, akiről portrét készít egy különös festő. Ami a modell és festője között lejátszódik, valójában visszatérő motívuma az ördöggel kötött szövetségnek, amelyért az adós a lelke üdvével fizet. Fausti egyezség ez. Dorian Gray romlott, perverz, vad szenvedélyeinek gátlástalanul kiszol­gáltatott bűnöző. Terhének nyomai rajta nem mutatkoz­nak meg, fiatal, hódító, gyönyörű, dúsgazdag marad. Rej­tett portréja ellenben förtelmes szörnnyé mocskolódik. Megsemmisíthetetlen, kiáltó bűnjel, bizonyíték. Iszonyú tükörként állítja szembe gaztetteivel. Cudar gyönyör, le­küzdhetetlen inger és elfojtott, maró bűntudat akadályoz­za benne, hogy szétvagdossa, eltüntesse. Balzac A Szamár­

bőr című regénye ugyanerről szól. Az elnémíthatatlan lel­kiismeretről. A Szamárbőr is magán viseli tulajdonosa bű­neinek lenyomatát. Wilde nyílt exhibicionizmussal vállalta kicsapongásait. Kérkedett velük. Stoker, a Drakula írója elfojtásokkal tele, puritán egyéniség volt. A homoszexuális Whitmanért rajongott. Házasságából úgyszólván teljesen hiányzott a szex. Nyilván mélységesen titkolt, szégyenke­ző, méltatlan zugkiélésekben reagálta le nemi feszültsége­it, amelyeket mélységes megbánás követett. Wilde és Sto­ker is szifiliszben pusztult el.

Véletlen volt-e vajon, amit H. G. Wells ír le önéletraj­zában?! „Csak a sport érdekelt. Futballista akartam lenni. Egy meccs alkalmával olyan súlyos sérülés ért, hogy vese­vérzést kaptam. Eltiltottak a sporttól. így lettem író." Még egy hasonló esetet jegyzek ide napjainkból. Kiváló, híres kutatóorvos mondta egy interjúban. O is futballista akart lenni. Kitűnő feje volt, nagyszerű eredménnyel tette le va-

190

lamennyi vizsgáját, de nem is gondolhatott értelmiségi pá­

lyára, mert „rossz káder" volt. Ez akkor legyőzhetetlen

akadályt jelentett. A labdát is ügyesen rúgta. Csapatának

sok sikeres góllal szerzett jó helyezést. Egyszerre azonban

rendetlenkedni kezdett a szíve. S amit a fejével nem érhe­

tett el, az a „lábával" élsportolóként sikerült neki. Klubja

és a sportvezetőség segítségével bejutott az orvosegyetem­

re, így lett világhírű genetikus. Óriási a statisztikája az

ilyen „gellereknek", amelyek éles ívben fordították az em­

bereket a képességeik szerinti leghelyesebb irányba. De

mindenki maga döntse el, „véletlen" volt-e az a látszólag

aggasztó „kényszerpálya", vagy a fel nem derített szükség­

szerűség?

Sokan és sokszor tapasztaljuk, hogy a látszólag negatív,

csalódást okozó akadály, tilalom, valójában fontos érde­

künket, esetleg életünket mentő irányjelző, amely nélkül

lekésnénk valódi célunkat, hivatásunkat, társunkat, de ve­

le elkerülünk egy szerencsétlenséget. Nagyapám így ma­

radt életben. Leugrott a már mozgásban lévő, bécsi gyors­

ról, mert karjáról leesett féltett, aranyfogantyús sétabotja.

A vonat, hibás váltóállítás miatt belerohant egy szembejö­

vő másik expresszbe, s éppen azok a kupék roncsolódtak

össze, amelyek egyikére neki a jegye szólt.

Az igazi csoda természete az, hogy váratlanul mutatko­

zik meg egy esetleg kiúttalannak tűnő helyzetben. Leg­

többször megoszthatatlan magánügy. Nincs rá fizikai ma­

gyarázat. Ez történt Arthur Koestlerrel, a híres íróval a

spanyol polgárháborúban. Ő akkor még meggyőződéses

kommunista volt. A baloldali kormánycsapatok oldalán

harcolt és számtalan bajtársával együtt Franco fogságába

került. Nem számíthatott kegyelemre. Társait naponta vé­

gezték ki a börtönudvaron. Pontosan leírta nyomorúságos

191

állapotát a biztos halál küszöbén. Gondolatai összezava­

rodtak. Minden neszre, lövésre, a hangosan közeledő lépé­

sek kopogására görcsbe rándult. Teljesen elvesztette azo­

nosságtudatát. Nem gyűlölt. Nem lázadt. Rettegő ideg­

ronccsá vált a halálfélelemtől. Sokkosán reszkető, jéghi­

deg, verejtékes teste holtsúly volt rajta. Már nem élt. Eb­

ben a szörnyű önkívületben történt meg vele az, amit kitű­

nő tollával csak körülírni tudott. Rettegését mélységes,

fénylő nyugalom váltotta fel. Sohasem ismert boldogságot

érzett. E magasztos, kifejezhetetlen érzet függetlenné vált

a testétől, körülményeitől. Halálfélelme lehullt róla. E ki-

fejezhetetlenséget úgy próbálta definiálni, hogy az időn kí­

vüliség állapotába, a múlóban rejlő örök Valóság magjába

zárult. Az ilyen élményt mindazok, akik megmerültek ben­

ne metafizikai villámnak, megvilágosodásnak, átlényegü-

lésnek, felébredésnek, Unió Misztikának nevezik.

Koestler megmenekült, noha egy ideig még börtönben

tartották, de azt már ebben a különös „kívülállásban" töl­

tötte el. Minden más eltörpült „halhatatlanságélménye"

mellett. A szovjet boszorkányperek őt is, mint Silone-t,

Gide-et végképpen kiábrándították a vörös álvallásból.

Elete végéig a „parajelenségek" foglalkoztatták. Idős korá­

ban Londonban, súlyos rákbetegsége miatt, feleségével

együtt öngyilkosságot követett el. Ötmillió fontos vagyonát

egy olyan egyetemre hagyományozta, amely hajlandó volt

metafizikai hatásokkal foglalkozni.

Hamvas Béla szerint a géniusszá lobbanó tehetség nem

egyéb, mint a szellem meglévő képességeinek fénybeboru­

lása. Összecseng ez Platón szavaival: „az ember sohasem

tanul újat, csak emlékezik".

A modern agykutatás megállapította, hogy sohasem

cserélődő, sok milliárd agysejtállományunkból igen keve-

192

set használunk. Mintha egy gigantikus palotának csak egy

apró pinceodújában húznánk meg magunkat rációnk, fel­

színi tudatunk egy szál pislákoló gyertyalángja mellett. Mi­

kor e „ganglionok" egy-egy felszikrázó időre hírt adnak

magukról, ismeretlen belső tájakat borítanak fénybe. Szé­

dítő kiemelkedés ez a megszokott folyamatokból. Déjá-vu

(ez már volt egyszer) próbálunk ilyenfajta nevet adni a

megmagyarázhatatlannak. Otthon vagyunk valamely ide­

gen városban, ahol ebben az életünkben soha sem jártunk.

Egymásra rétegeződő bizonyossággal tudjuk a relatív idő

törvényszerűségéből kilógva, hogy utcái merre kanyarog­

nak, ismerős házak jellegzetes kapui, ablakai hívogatnak,

amelyek mögött erősebb intenzitással vagyunk otthon,

mint jelenünk körülményeiben. Ilyesfajta ráció fölötti,

időtlen villanásoknak szintén nagy statisztikája van épp­

úgy, mint a figyelmeztető, benső „vészcsengőnek" is. Töb­

bek között egyet említek itt. Idős barátom mély álmából

szinte fülsiketítő kiáltásra ébredt: „Ki innen! Azonnal!" E

parancsban olyan sürgető erő volt, hogy félkábulatában is

azonnal engedelmeskedett neki. Amint becsapta maga mö­

gött hálószobája ajtaját, hatalmas robajt hallott zuhogó,

csattogó hangok kíséretében. Hálószobájának ajtaját már

nem tudta kifeszíteni. Magas romtömeg torlaszolta el. Se­

gítséget hívott. Az éjszakát barátainál töltötte. Kiderült,

hogy hálójának mennyezete teljes terjedelmében leszakadt.

Ágyán hatalmas tömb hevert, a nehéz, sokkarú csillár, a

lámpát körülvevő díszítés törmelékével együtt. Ha ágyában

marad, ez a súly bizonyosan megöli. Öreg barátomat Blaha

Jánosnak hívták, kitűnő zenész, az utolsó harangöntők

egyike, és Blaha Márta zongoraművésznő édesapja volt.

Szentgyörgyi Albert kutató tudósnak éppen olyan kivé­

teles volt, mint humanistának. Szembeszállt mindenfajta

193

erőszakkal. A költészet, a zene is mindennapi kenyere volt.

Mélységes hitét sohasem tagadta. Embersége miatt bujkál­

nia kellett az „egyetlen ideológia" idején. Ő írja könyvé­

ben: „Az Egyetemen mindenféle fölösleges dologgal töm­

ték a fejemet, ahelyett, hogy megtanítottak volna gondol­

kozni."

Ezért vagyok hálás művész családomnak, akik már va­

lamennyien átlépték tágasabb dimenziók küszöbét. A tu­

domány, művészet, bölcselet minden területe iránt érdek­

lődő emberek voltak. Nyitottak. Bohémek, a szó nemes ér­

telmében, amelyben a morál és függetlenség igen nagy sze­

repet játszott. Tőlük tanultunk meg jól olvasni a bátyám­

mal. Minden témát alaposan megvitatni. Kutatni az oko­

kat az okozatok mögött, s a tünetek valódi gyökereit vala­

mennyi jelenségben. E vakmerően végiggondolt gondola­

tok, az összefüggések tudományának szintézisszemlélete

alakította ki bennem a képet Földünk vészhelyzetéről, de

arról is, hogy létünknek szintén törvényszerűsége az a

mondat, amit Hippokratész mondott: „Ahol a méreg, ott a

gyógyszer is". Ezt a szemléletet az ősi szimbólumok egyik

legnagyszerűbb jelképével, az úgynevezett „Magányos

Szem" vagy „Harmadik Szem" ábrájával fejezhetném ki.

Az egyiptomiak artisztikus „szemhieroglifája" éppen úgy

erre utal, mint a Buddha-szobrok homloka közepén a drá­

gakő, vagy a keleti filozófia hívőinek homlokán a piros

pont. És hol találhatjuk még meg e karizmatikus jelképe­

ket? A kereszténység háromszögbe zárt „Isten szeme" ki­

meríthetetlen mélységű mondanivalókkal tekint vissza az

imádkozó, meditáló emberre. E sugárzás a megnyíló kép­

zeletben új kiterjedéseket borít fénybe. A hitet meggyőző­

déssé érleli, hogy amit két vak szemünk eltakar előlünk,

azt feltárja egy Harmadik látásmód, amely a láthatatlant

194

megjeleníti. Felizzik tőle a Csoda forró drótja, az ember „a kisvilág" és a Kozmosz „a nagyvilág" között. E lényeg biz­tató villáma szikrázik fel Hermész Triszmegisztosz Sma­ragdtáblájából: „Amilyen a makrokozmosz, ugyanolyan a mikrokozmosz. Ebből nagyszerű analógiák adódnak."

Az analógiák tana valóban csodálatos összefüggések felismeréséhez vezet. Univerzális törvények működésének jelképolvasására tanít. A kiúttalannak tűnő labirintusban megmutatja annak titkos kijáratát. A betegségből kivonha­tó vakcinát. A sötétségből születő Fényt. A halálban a hal­hatatlanságot. Bizonyossá teszi előttünk, hogy korszakunk egyéni, társadalmi kórságaiban benne rejlik annak Arkánu-ma is. De csak kitűnő agyakon, önzetlen szándékokon át válik olyan mágnessé, amely mind több humanistát for­raszt eggyé közös rádöbbenéssel: nincs más kiút e lavinaom­

lás kataklizmájából. Földrajzi, faji, ökológiai, ökonómiai szögesdrót kerítések, fanatikus hatalomvágy, kapzsiság, gyűlölet őrülete által emelt határok fölé emelkedve kell men­tenünk Földünk beteg organizmusát, amelyen minden élet összetartozik.

„A természet ellen nem lehet varázsolni!" - figyelmez­tet az ősi hagyomány. Aki fontoskodó tudatlansággal bele­babrál e zseniális Bioláncba, saját létformáját pusztítja. A másik élőlényben önmagát mérgezi, csalja, lopja, kínozza, üldözi, gyilkolja.

Amit Csodának nevezünk, e rejtett többletérzékelésnek játssza szünet nélkül megrendítő sorspantomimját. Szelle­münk felfogó antennájának küldi üzeneteit gyógyulásunk kódjával. Kár, hogy ezt az örök nyelvet elfelejtettük.

Kár, hogy nem tanuljuk újra megérteni.

1997

SZÍNORGONA

Ma már a tudomány különféle fakultásai sem vonják két­

ségbe a színek hatását az elmére, emberi idegzetre és pszi­

chére. A színképelemzés, a spektroszkópia, az anyagok ál­

tal kisugárzott és elnyelt fény színképének vizsgálatával

foglalkozó tudomány, amelyet széles körben használnak fel

az anyagok összetételének vizsgálatára a csillagászattól a

rendőrnyomozásig. Az asztrofizika kutatásai behatoltak az

ibolyántúli és infravörös színbirodalom széles területeire, s

gyakorlati módon felhasználják, számolnak velük, veszé­

lyeikkel és nagy értékű ismereteket hordozó hatásaikkal

együtt. Az orvostudomány, pszichológia részévé vált a szí­

nekkel való gyógyítás, de gyakorlati módon él vele a gaz­

daság is, munkát végző alkalmazottainak jobb teljesítmé­

nye érdekében.

Azért kínálok kulcsokat e cikkben a színek jelentőségé­

hez az ember életében, hogy jobban értsék és felhasználják

varázslatos erejét önmagukkal s környezetükkel való vi­

szonyukban, érzelmi életükben és esztétikai igényük jobb

kielégítésében is.

Nem mindegy, milyen színű tárgyak között élünk pél­

dául. Az sem, milyen árnyalatú ruhát, díszítéseket haszná­

lunk akár otthon, az utcán vagy társaságban való megjele­

nésünkkor. A csorba, csúf, elszíneződött étkészlet sem tesz

196

jót étvágyunknak. A tapéta, szőnyeg, függönyök, drapéri­

ák, sálak, arcunk színe vagy színtelensége, nyakkendők,

ékszerek, cipők, fehérneműk, ételek tálalása, gusztusos dí­

szítése vagy egymásra hányt állaga is kiválthat ingerültsé­

get, rossz közérzetet, váratlan konfliktusokat a családban,

anélkül hogy tudnánk valódi okát.

A színek sugároznak. Gyógyítanak, vagy mérgeznek.

Ingerültté tesznek, vagy csillapítanak. Elálmosítanak, vagy

élénkítenek. Örömérzetet okoznak, vagy depresszióba ejte­

nek. Szorongást váltanak ki, vagy névtelen remény hőjét

gyújtják bennünk. A színeknek illatuk vagy kellemetlen,

fülledt szaguk van. A színek csendje zenél, vagy indulatos

rikácsolás negatívját idézi. Egy festmény színei taszítanak,

vagy vonzanak. Éhséget gerjesztenek, vagy kedvünket ve­

szik minden ételtől. Ezért ismertetik e sorok mindazt, amit

tudni érdemes gyógyerejükről, veszélyükről, szépségükről,

hatalmukról, mágneses vonzásukról, hódító töltésükről és

félelmet keltő, betegítő áramukról. Mert a színek jelbeszé­

de benne zúg a világmindenségben, a fényektől pendülő

csillaghúrokban, galaktikákban, naprendszerekben, a ter­

mészet minden jelenségében, a viharzó vagy eget tükröző

óceánokban, a felhők játékában, az égbolt kékségében,

hajnalok és alkonyok színorgiáiban, a szivárványban, a csa­

lóka délibábban, fata morganában, életet nemző villámok

arany nyilaiban, tüzet okádó vulkánokban, szelíd állatok

selymes szőrjelmezében, vadállatok vérző zsákmányaiban,

madarak röptében, színes virágok kehelykirakataiban, táp­

láló vagy mérgező növényekben, ezer árnyalatú életfák su-

hogásában és oxigént lélegző esőerdők könnyező könyör-

gésében az életért.

A színek a bűvölő szépség hordozói.

A színek halálos, gyilkos mérgek csapdái.

197

A színek az örök élet mágusai.

A színek az elmúlás és az életet szüntelenül megújító

feltámadás, megújulás jelzései.

Titkukat teljesen megérteni soha sem lehet. Rejtélyük

kimeríthetetlen csoda marad az ember számára, mint az

elektromosság és az atomerő, noha használjuk őket vagy

azok használnak bennünket. Vegyük tehát sorra ránk zu­

hogó jelenlétüket bennünk és Földünkön a természetben s

az egész világmindenségben.

Üssük le az első színakkordot: Z Ö L D ! Micsoda hullám­

ban ömlik ránk, vesz körül bennünket, nyugtat és feltölt!

Próbáljuk kibetűzni. Mennyi mindent közöl velünk! A

zöld szín árnyalatai árasztják a legelementárisabb, leguni­

verzálisabb erőket, dinamikus, szuggesztív hatású, nyers­

anyagában minden forma lehetősége benne van. Gyógyí-

tóbb minden kemikáliánál. Ha átengedjük magunkat ter­

mészetvarázsuknak, a selymes fűszőnyeg mesékben lebegő

talajjá válik testünk alatt, a fák mitikus erdőkké, ame­

lyeknek tavaszi levelei a naptól aranyzölden csengenek a

fénytől.

Ha egy nőnek a zöld a kedvenc színe és lehetősége van

rá, hogy öltözékében utánozza, felidézze varázsát, a testé­

re tapadó pasztellzöld selyemanyagban, vagy áttetszően

libbenő estélyi ruhájában, amelynek karcsú, deréktól szét­

táruló szoknya tündérharangja takarja, de sejteti is csípő­

jét, hosszú lábait, s úgy hullámzik körülötte, mint a mezők

faunája a tavaszi széltől, akkor minden szemet magára

von. Ha ékszert választ, akár bizsut, az is zafírzöld. Dísz­

tárgyai is e színben nyújtóznak vázaként például virágai

alatt. Bizonyos, hogy ez az artisztikus kép is frissességet

áraszt. E szín mindig a kertek, virágágyak, erdők, s a szö­

kőkutak körül burjánzó bokrok illatát idézi az ember érzé-

198

keiben. Az örök ifjúság színe, s valamennyi más szín böl­

csője, dajkája, tápszere. A feketés mélyzöld olajos árnyala­

ta viszont Kronosz-csapda: az öregség, a relatív idő, a mu­

landóság vákuumával félelemörvények mélységébe szívó

színjáték. Horror. Hazug tükrözéseivel ijesztgeti az élőket

az örökkévaló lét szüntelen megújulásában. Noha senkinek

nem jutna eszébe elhinni, hogy egy csupasz ágakra vetkő­

ző téli fa nem hajt új bimbókat tavasszal, s azok például

nem válnak megint Japánban a cseresznyevirágzás mámo­

ros ünnepévé.

Ha valakinek még zöld színű a szeme is, az hipnotiku-

san vonzza magához az érdeklődést, még akkor is, ha arc­

vonásai nem különösen szépek.

F E H É R és K É K gyógyító teremtőerők kaméleonjai.

Ölükből minden szín és azok ellenkezője is kibomlik. A lá­

zas hő borogatása, alattomos tüzek szisszenő oltára épp­

úgy, mint szárnyaló álmok ringató vágyainak felidézője.

Pasztellárnyalatuk egészen az éjszakai mélykékig nyújtó­

zik. Valójában nagy biológiai hő rejlik benne. A fehér va­

lamennyi színt fátylaiban rejtegeti. A légóceán mélykék

buráján duzzadó bárányfelhők legelnek, s a borulat elsöté­

tült haragja dühödt viharokat, tájfunt, orkánt szül, villám­

nyilaival erdőket gyújt fel, embereket, állatokat sújt le, fá­

kat hasít szét. Az áttetszően kék tó maga a hűs nyugalom.

Az esti firmamentumon lüktető csillagok, s az ezüstösen

fénylő telehold, amely sokszor oly ködösen tejesre festi az

éjszakát, különösen hat az érzékeny emberekre. Ismerek

olyan férfit, akinek kettős jele a Rák, tehát a Hold, s tele­

holdkor olyan félelem és zaklatottság tölti el, hogy egy

szikrát nem tud aludni. Az úgynevezett alvajárók ilyenfaj­

ta éjszakai vándorlásai is összefüggnek a holdtöltével. A

kékezüst holderők hatalmát az egyiptomi mítosz Izisze, a

199

„Nedvek Úrnője" fejezi ki a legmélyebben, aki bal kezében

az Élet Kulcsát, az egyiptomi kulcsos keresztet, az Ankhot

tartja, s azzal irányítja a Nílus árapályát. De ereje óce-

anikus, ahogy annak párhuzama, az érzésvilág is az. Az élet

bölcsője, magzatvize a tenger. A víz azért a leghatalmasabb

elem, mert minden eléje kínált formát felölt, mégis megőr­

zi saját lényegét.

St. Antonban találkoztam a harmincas években Hedy

Kieslerrel aki később nagy filmsztár lett Hollywoodban. Őt

Reinhardt, a nagyszerű rendező a világ legszebb lányának

nevezte. Sohasem felejtem el, mikor lejött este a hotel ét­

termébe, hosszú, redős, kékezüst brokát estélyi ruhában,

nyakán karján, fülében gyémántokkal körülvett smaragdok­

kal. Sötét hajában szintén smaragdok szolarizáltak, s nagy

sötét pillájú szemei is kék smaragdként világítottak bűvölő

csillogással. Egy fegyvergyáros felesége volt akkor, akitől el­

vált később. Izgatóbb, gyönyörűbb kékséget elképzelni sem

lehetett annál, amelybe ez a szépséges fiatal teremtés bur­

kolózott. Akkor már hírhedtté tette az, hogy egy nagyon

művészi filmben, amelyet egy cseh rendező forgatott vele,

először mutatkozott teljesen meztelenül a filmvásznon.

A V Ö R Ö S : színében az élet tüze lobog. Az öröm, a má­

mor, a gyönyör, de a vér, a harc, kitörő vulkánok izzóan

piros, pusztítva nyomuló magmája, máglyák lobogása és

szárazságok idején a szinte olthatatlan erdőtüzek vörös

tombolása. De napfoltkitörések vészjelei is pirosra festik az

eget, mint a hajnali és alkonyi nap. Testvérbolygónk, a

Mars is vörös csillag. Színe is pirosan lüktet az ég bárso­

nyának ékszereként. A virágok jelbeszédében a piros: sze­

relmi vallomás. Vidékünk hagyománya szerint a muskátlis

ablak „eladó lányt" jelez abban a házban. A bohócok piros

orrgumója gúny a világ ellen. A piros öltözékek, amelyek

200

kirajzolják a kínálkozó test formáit, gyönyört kínáló tuda­

tos vagy tudattalan egyértelműséggel érintik az érzékeket

éppúgy, mint a rubin és a gránát. Mindkettő a Mars köve.

Mikor Onassis, a görög milliárdos feleségül vette Kennedy

elnök özvegyét, nászajándékként csodálatos rubin éksze­

rekkel borította el, s otthonuk a „Skorpió szigete" volt. A

Skorpió jelének ura a Mars.

Piros selyemcipellő, piros csizma, piros huszárcsákó,

piros mellény, piros kacagány, piros rózsa, szekfű, virágos

legyező, kályhában izzó parázs, a királynak is igazat mon­

dó piros sapkás udvari bolond. A süldőlány első vércsepp-

jei, a bűnöző után maradó vérnyom, a düh vértolulása, az

erekben száguldó vér, a gyilkos tőr nyomán kibuggyanó pi­

ros életnedv, de a betegnek vért adó áldozata, a csaták vér­

tócsái, a diadalszekér vérben gázoló rohanása, s a paradi­

csommadarak nőstényt hívogató felborzolt tollai, amelye­

ket a bennszülöttek saját hímdíszükként zsákmányolnak el

tőlük, a kakas piros taraja, éppoly jelbeszéd, mint a kereszt

közepén a piros kelyhű rózsa, amelyen harmat drágakő-

csepp csillan. Ez a jelkép a közép egyensúlyát fejezi ki, a

korpusz helyett teszik oda hívői, mert az aranymetszet

egyensúlyát jelenti, s a titkos kijáratot mutatja a halálból

az örökkévalóságba.

SÁRGA: Valójában a naparany, a hevítő, érlelő, gyü­

mölcsfakasztó hő a természet nagy alkímiájának operáció­

ja. A mi naprendszerünk e központi égiteste már öreg. Bi­

zonyítják ezt óriási napkitörései, amelyek hasonlóak az in­

farktushoz, az emberi szervezet kis kozmoszában ugyanis a

Nap a szívet jelenti. Ma már eljutott a tudomány odáig,

hogy a hivatalosan működő orvosmeteorológia statisztikái

állandóan jelzik, hogy az ambulanciákon e kitörésekkor öt­

szörösére nő a szív- és érbetegek száma, s figyelmeztetik a

201

sebészeket, inkább ne operáljanak ilyenkor, mert kompli­

kációk léphetnek fel. De az ideggyógyászatokat is értesítik,

injekciózzák be a súlyos ideg- és elmebetegeket, mert roha­

mok léphetnek fel náluk. A Nap szerepe nélkülözhetetlen,

de nem veszélytelen az emberek számára, ezt ma már tud­

juk. Erős ibolyántúli sugárzása ellen védekezni kell, mert

vékonyodik a Föld körüli ózonréteg páncélja, sőt helyen­

ként lyukak támadtak rajta, s ez rákot okozhat. Ennek elle­

nére, ha az ember nem pusztítja létformája e védőrétegét,

a sárga szín csupa derű, s mérsékelt élvezete gyógyít, szük­

séges fénye az életnek. Nem hagyható ki a színek közül.

Csak nem lehet visszaélni óriási biológiai erejével.

F E K E T E : AZ éjszakai nyugvás, a ringató álom bölcsője,

amely nélkül nem lehet meg az emberi szervezet, de na­

gyon rejtélyes, mert belőle bontakoznak ki a legkülönlege­

sebb álmok, emlékek. Biológiai jelentősége is sajátos tör­

vényszerűséggel üzen erről a tényről. Az álmodó szerveze­

te, ha elalszik, a nappali szimpatikus idegrendszerről átvált

a vegetatív idegrendszerre. A tudomány kísérletei erről

csak annyit állapítottak meg, hogy az alvásnak vannak ak­

tív és passzív időszakai. A szemhéj enyhe mozgásai árulják

el, hogy az alvó álmodik-e vagy sem. De álmai tartalmáról,

jelentőségéről csak annyit mond: „minden álom magánjel­

legű". Az álmok fontos üzeneteivel a pszichológusok fog­

lalkoznak. A legnagyobbak közülük gyűjtik az álmokat, pá­

ciensük egyéni problémáinak megoldása érdekében. Ab­

ban ők is bizonyosak, hogy minden individuumnak külön

„álomszótára" van, s az úgynevezett „áloménje" okosabb a

nappalinál, mert nem ismeri a halált. Olyan fenoménekre

képes, amelyekre éberen képtelen. S e varázslatos szimbó­

lumvilág a fekete éj humuszából virágzik bizarr, múltba,

jövőbe ágazó csodáival, híres történelmi és jósálmaival.

202

A fekete öltözék nőnél, férfinál rendszerint ünnepi vise­

let, hivatalos vizit vagy estélyek eleganciája. De a gyászt is

hirdeti szeretett valakivel kapcsolatban, amelyet az álomén

számtalan vidám képpel szüntelenül cáfol. Az álmokban

az, akit eltemettek tovább él, újra fiatal, beszél, repül, s ki­

neveti e halhatatlan valót takaró fekete fátylakat.

A KEVERT SZÍNEK-ben kimeríthetetlen változata él vég­

telen kombinációkat mutató összefüggéseknek. Benne ta­

láljuk a hímpávák gyönyörű faroklegyezőjét, az érett gyü­

mölcsök százféle édes kínálkozását. A népviseletek, népi

díszítések, kézimunkák sajátos ábráit. A virágok, növények

színorgiáit, tűzijátékok csillagokkal versengő rakétáit,

fényzuhatagait, divattervezők elegáns, vagy hóbortos ruha­

költeményeit, kalapjait, lakások ékeit, huzatait. Ötvösök

művészi ékszer remekeit. Üvegfúvók, porcelánfestők kris­

tályos, ezerszínű formaalkotásait. Festők végtelenbe mé­

lyülő színálmait; freskókat, faliszőnyegeket, heverőkön fel­

izzó puha párnák hívását, díszlámpák szolarizáló fényá­

radatát, lehangoló, vagy érzékeket gyújtó ősi figurákat, ol­

tárképeket, nagy értékű, gyönyörű kegytárgyakat. Az ősi

hagyomány pogány erotikus ábráit, Kelet-Ázsia művésze­

tének hasonlíthatatlan színeit, meglepő formáit, rituáléit.

Csupa hieroglifa, csupa szín körülöttünk és bennünk az

egész világ, amelyek előképei benne nyüzsögnek a tenge­

rekben, tavakban, folyókban, a természet és a civilizáció

csillogó fényáradatában. De vajon értjük-e ezt az egész

univerzumot behálózó, időtlen jelbeszédet, lelkünkbe ha­

toló mágikus hatását? Azt hiszem, nem. Még sokat kell ta­

nulnunk ahhoz, hogy megfejtsük titkos és örök üzenetét.

1996

ÁLMOK VILÁGNYELVE

Az alvás élettani részét, azt, hogy az ember álmának van­

nak passzív és aktív időszakai, már ismeri az orvostudo­

mány. Tudja, hogy idegrendszerünkben egyfajta váltó­

áram működik. Nappal a szimpatikus idegrendszer, éjsza­

ka, mély álmunkban a paraszimpatikus idegrendszer szol­

gálják szervezetünk működését. Magukról az álmokról,

azok tartalmáról vagy jelentőségéről kevés és ellentmondó

feltevés él az orvosok között, noha nincs olyan komoly

idegorvos, pszichoanalitikus, akit ne foglalkoztatnának az

álmok. Freud, Adler, Jung álmok ezreit gyűjtötték össze.

Kezelési módjuk fontos része volt páciensük áloméletének

vizsgálata.

Az újabbkori kutatás egyre nagyobb szerepet tulajdonít

az álmoknak. Egy francia orvoscsoport, Alexis Carrell ve­

zetésével kidolgozott egy gyógyítási módot, amelyet „irá­

nyított álmodásnak" neveznek. Különös szimbólumterápia

ez, amely nyomasztó, gyakran visszatérő álomsorozatokat

közös „átdramatizálással" old ki a betegből. Súlyos trau­

mákat, fóbiákat, gátlásokat sikerült már gyógyítaniuk e

módszerrel, amelynek sok követője akadt a világ különbö­

ző részein, éppúgy, mint a szimbólumterápia többi fajtájá­

nak. Nemcsak magánorvosok, klinikai csoportok is rajzol­

tatnak már a páciensekkel, zenével, nyugtató „szóboroga-

204

tásokkal" csillapítják nyugtalanságukat, pszichodrámákat

játszatnak le velük kórházi felügyelet alatt, amelyben fel­

idézik problematikus viszonylataikat és e kivetítés segítsé­

gével kivonják belőlük az emocionális méreganyagot.

Mindennek jelentősége van e sajátos commedia dell'arte

rögtönzéseiben; szótársításoknak, színeknek, pozitúrák-

nak, tárgyaknak is. Valójában álomdíszletek között, álmo­

kat elevenítenek meg vele, amelyekben a beteg pszichéje

foglyul esett, hiszen a szakemberek megállapították hogy

az „elmebetegek úgy viselkednek, mintha álmodnának".

De hát mi is az álom tulajdonképpen? Eletünk egyhar­

madát e sajátos révületben töltjük. Akit nem engednek

aludni - sok hátborzongató vallatasi szisztéma a példa rá -

hamarosan összeroppan, „könnyen kezelhető" idegroncs-

csá válik.

Az álomtartalmak definíciói igen szegényesek, jelenték­

telenek, s távolról sem közelítik meg azt a lényeget, ame­

lyekről, a nyilvánvaló inger- és vágyálmokon túl meglepő,

sokszor megdöbbentő beszámolók szólnak, de nem egy­

szer magunk is tapasztalunk ilyeneket. Kétségtelen az is,

hogy sokszor teljesednek ki hosszú álomsorozatokká olyan

villanásnyi képzetek, amelyek nappal alig jutnak el tuda­

tunkig. Amivel rengeteget foglalkozunk ébren, tartalmát

alaposan kilúgozzuk, azzal ritkán álmodunk. Bár ez sem

szabály. Vannak megfejthetetlennek tűnő problémák,

amelyekkel viaskodva kimerülten elalszunk és mély ál­

munkból felébredve reggel, agyunkba gördül a megoldás.

Sok tudós, költő, feltaláló, művész vall e fenoménről.

Ami a pszichológusokat leginkább foglalkoztatja, az az

álmok magánjellege. Kétségtelen például, hogy minden

embernek külön jelképrendszere van. S itt jutunk el az ál­

mok világnyelvének gyökeréhez. Az ember képekben ál-

205

módik. S álmának közegében minden személy, állat, tárgy,

növény, állat, gyümölcs őt magát ábrázolja, pontosabban

neki üzen saját képraktárának elemeivel. Éppúgy, ahogy

minden festménye önportré, akkor is, ha tájképet, vagy

csendéletet ábrázol. Úgy tűnik, hogy az alvó áloménje, és

nappali énje furcsa párbeszédet folytatna a szimbólumok

„világnyelvén". E kifejezés pontosan fedi ezt a jelenséget.

A földön különféle nyelvek bábeli zűrzavara uralkodik.

Egy csak az anyanyelvén beszélő japán hiába akarná meg­

értetni magát egy magyar vagy bolgár emberrel. De ha

bármelyik nemzetbeli embertársunkat odaállítjuk egy al­

mafa elé, székkel kínáljuk, csészét, kanalat, rózsát adunk a

kezébe, e tárgyak mindenkinek ugyanazt jelentik, akkor is,

ha jelölésükre egészen más szavakat használnak.

A személyeket, tárgyakat, amelyeket az álomén felmu­

tat, az álmodó egyéni érzéstartalma tölti meg. Ha fél a ku­

tyától, mert az megharapta egyszer, akkor álmában való

megjelenése szorongásos jellegű. Kutyaszerető embernek

viszont kellemes, gyöngéd érzéseket fejez ki. Olyan szemé­

lyek, akikhez kedves emlékek fűzik, ilyenfajta sugárzást

hordoznak álmában is. Vannak olyan emberek viszont,

akik konfliktusok, ellenszenvek emlékét idézik fel. Bizo­

nyos azonban, hogy álomelemzéseknél e figurákat mind

felmutatott jelképekként, „szószedetként", s összefüggése­

ikben kell értékelnünk.

Másik sajátossága az álmoknak, hogy nem ismerik a ha­

lált abban a formában, ahogy az ember nappal viszonyul

hozzá. Hozzátartozóink, halott szeretteink, barátaink vidá­

man, fiatalon megjelennek álomterünkben, beszélnek hoz­

zánk, esetleg figyelmeztetnek, kérnek bennünket valamire.

Mi magunk is meghalunk néha álmunkban, de nyugodtan

felkelünk utána és tovább folytatjuk különös, rációnk

206

szempontjából sokszor teljesen érthetetlen tevékenységein­

ket. Műveket írunk, zenélünk, idegen nyelveken beszélünk

álmunkban, s egészen természetesnek találjuk, hogy az ál­

latok is embernyelven szólnak hozzánk.

Az idegrendszerváltás legtöbbször lefedi álomképeink

emlékeit. Csak azok a töredékek csúsznak át az álom és éb­

redés félrévületének derengésén, amelyeket hajnaltájt ál­

modunk. Több álomfajtát különböztethetünk meg, s leg­

többjük jellege önmagát magyarázza. így az inger-, eroti­

kus és betegségérzeteknek is általános álomvetületei van­

nak. Előfordulnak azonban nem ilyen könnyen indokolha­

tó jelenségek, amelyeket nem lehet közhelyekkel elhárí­

tani; foglalkozni kell velük. Mélyebb, messzebbre mutató

álomfajtákról van szó, például a visszatérő álmokban,

amelyek olyan környezetet mutatnak ismétlődően, ahol

nappal valaki sohasem járt, de egyszer elvetődik valahová

- életében először - és egyszerre ráismer visszatérő álmá­

nak színhelyére olyannyira, hogy pontosan kiismeri magát

az idegen környezetben. Vannak úgynevezett „jósálmok"

is. Erről nemcsak tudatlansággal keveredő babonák adnak

hírt hagyományainkban, hanem mindennapi életünk kis

„csodái" is, amelynek magyarázatául a modern asztrofizi­

ka felfedezéseit próbálom segítségül hívni. A csillagászat

ma kétfajta időkategóriával számol. Egy relatív és egy koz­

mikus idődimenzióval. Az idő „negyedik" dimenziójában e

kozmikus mérték uralkodik. Fényévmilliók távolában

megfigyelt bolygók esetleg már régen szétrobbantak, s mi

mégis azon a helyen látjuk őket relatív időnkből, ahol va­

lójában már nincsenek ott. De a negyedik dimenzióban

utazó fény ezt a tényt még nem juttatta el földi megfigye­

lőszolgálatunkhoz. Miért ne lehetne áloméletünknek is egy

másfajta „álom-dimenzója", amolyan időperiszkópja,

207

amely makacsul semmisnek tekinti a múlt lezárult drámá­

it, a háromdimenziós időfalakon túlkémlelve beles a jövő­

be, vagy egy távolban lejátszódó eseménysort fog fel érzé­

keny antennájával? Sokan foglalkoznak e jelenségekkel,

többek között az orosz Vasziljev professzor is, aki évtize­

dek óta kísérletezik telepátiával, méghozzá meglepően ma­

gas, 70-80 százalékos sikerrel. Sajnos, példák nem férnek

bele e cikk keretébe, pedig sok felvilágosult értelmes em­

ber vall róluk, akik életük eseményeit nem a gyermeteg hit

viszonylatából, hanem egészséges kritikával szemlélik. Bi­

zonyos azonban, hogy legtöbb álomgyűjtés tartalmaz tele­

patikus párhuzamokat jelképes vagy direkt formában.

Olyan történéseket, amelyek az álommal teljesen azonos

időpontban játszódtak le. Saját anyagomban is van jó né­

hány ilyen álom, amelyeket erőszakolt szofisztika volna az

eddig ismert közhelyekkel magyarázni. Nem állítom per­

sze, hogy sohasem lesz rá természetes magyarázat. De ilye­

neket nem ismerünk még. S ha bármelyik tudós, kutató,

feltaláló kijelentené, hogy a valóság csak annyi, amennyit

mostanáig sikerült megismernünk, a szüntelen fejlődés le­

hetőségét tagadná, amely a realitás egyre újabb, tágabb ki­

terjedéseit kapcsolja világképünkhöz.

1995

GAIA AGYA: TIBET

A dalai láma teljesen egyedülálló személyiség Tibet törté­

netében. Az utolsó hatszáz évben az ő kezében összponto­

sult minden vallási és gazdasági hatalom.

Kína szerint Tibet a hetedik évszázad óta a nagy biro­

dalom része. Az emigrációban élő dalai láma viszont hazá­

ját független államnak tekinti, amelynek külön nyelve, kul­

túrája, határa, pénzneme, vallása van, s a világ ilyen érte­

lemben fogadja el. „A világ tetejének" uralkodója nevét

egy hatodik századi mongol vezértől kapta. Jelentése: „A

bölcsesség óceánja".

Mikor a dalai láma meghal, kutatás indul a gyermek

után, akinek teste befogadta a szellemét. Jelek, próféciák

segítenek a megtalálásában. S ha rálelnek, nem vakhit bi­

zonyítja azonosságát. Nehéz próbákon kell átesnie, ame­

lyek minden kétség nélkül bizonyítják identitását, léte fo­

lyamatosságát. Először kérdéseket intéznek hozzá, azután

ki kell választania, tévedés nélkül az elhunyt láma szemé­

lyes használati tárgyait egy csomó más holmi közül. Ha a

gyermek a hiteles dolgokért nyúl és más feltételeknek is

eleget tesz, a tibeti nemzeti közösség e bizonyíték birtoká­

ban a dalai láma megtestesülésének nyilvánítja hivatalo­

san. Ünnepélyes külsőségek között Lhászába viszik, s be­

költözik a Potalába, e csodálatos palotába, ahol néhány

209

éves szellemi tréning után, tizennyolc éves korában a hata­

lom teljes birtokosává lesz. A mai dalai láma a tizennegye­

dik inkarnációja ugyanannak a szellemnek, aki előző életei

valamennyi mozzanatára folyamatosan emlékszik. 1959-ig

maradt Lhászában. A kínaiak által levert tibeti forradalom

idején fiatal uralkodóként Szikkimen át menekült Indiába.

Szemét szomorúság árnyékolja be, mikor e tragédiáról be­

szél. „A kínaiak 87 000 tibeti legyilkolásáról vallanak. Mi

az éhezés, a munkatáborok és a későbbi »kulturális forra­

dalom* pusztításai következtében 200 000-re tesszük a ha­

lottak számát. 90 ezren azonban elmenekültek és a közel­

ben élnek észak Indiában."

A Potala lámapalotája 700 láb magasságban emelkedik

Lhásza, Tibet fővárosa fölé. Több mint ezer szobája van.

Tízezer szerzetes, 25 000 szolga népesítette be. 185 birtok

fölött uralkodott e papi hierarchia vezetősége. De aki ma

közelebb juthat hozzá, látja, hogy az egykor hatalmas köz­

pont szétesőben van, romokban hever, mint egy titáni hal­

dokló, akiből kiköltözött a szelleme. A szerzetesek közül,

akik követték a dalai lámát Indiába, ma már csak 370

ügyel fel rá, a többi visszatért a „kínai civilizáció" minden­

napi életébe a családjához, vagy elhalálozott. Az évszáza­

dos hivatásra készülő tanítványok száma egyre kevesebb. A

még megmaradt öregek bizonytalanok benne, mi történik

a tibeti buddhizmussal és kolostoraival, ha ők is kilépnek a

testükből.

E külső változások ellenére, a vallás, Tibet szelleme, a

kínai „felszabadítók" ellenére elevenen él. Elérhetetlen, s

lényege láthatatlan azoknak, akik a technikai civilizáció

eszközein, reformjain kívül nem látják e sajátos kultúra ér­

tékeit, módszereit, vigaszát, sőt bizonyosságát abban, hogy

a villany bevezetése, az iskoláztatás, a technikai tudomá-

210

nyos forradalom üdve nem pótolhatja a tibeti filozófia és

metafizika rejtélyes, benső erőket idéző praxisát, pszicho-

technikáját. Ok szolgákként is az örökkévalóságban, a ter­

mészeti és kozmikus kapcsolatok teljességében éltek és él­

nek ma is. Ismerik a karma törvényét, a szüntelen megúju­

lás, újraszületés transzcendens logikáját. Bizonyosak benne,

hogy átutazók az élet-halál végtelen folyamatosságában, s

testük csak levetett kígyóbőre lelkük, szellemük zarándo­

kának, aki az időből az időtlen felé vándorol. Filozófiájuk

hatalmas, világmindenséget átfogó kozmogónia. Lehet,

hogy nem volt televíziójuk, villanyvilágításuk, talán írni

sem tudtak, de ismerték és gyakorolták a „tumót", a belső

hőfejlesztést, amely a bensejükben felizzított apró lángot

olyan hővé fejlesztette egész testükben, hogy a dermesztő­

en hideg fennsíkok barlangjaiban a jeges vízbe mártott le­

pedő szisszenve megszáradt rajtuk, s a legvadabb hóvihar­

ban is egy szál vászonköntöst viseltek. Nem közlekedtek

zsúfolt járműveken, de sok ezer mérföldet gyalogoltak fá­

radhatatlanul, egyenes, hosszú léptekkel, alig érintve a föl­

det, egyfajta transzállapotban. Ha valakivel találkozni akar­

tak óriási távolságban, annak megjelentek a sátra előtt,

ahogy Alexandra Dávid Niel, a Sorbonne-on tanító, száz­

két éves korában elhunyt tibetológusnő írja le egy nagysze­

rű könyvében: Ha valaki egy kolostorból eltávozva kérdez­

ni szeretett volna valamit a vezető lámától, az sok ezer ki­

lométerre tőle ott állt a sátra előtt, felelt a kérdéseire, még

a bőre melegét is érezte mikor kezet szorítottak. Különös

látogatója azután eltűnt. Alexandra Dávid Niel egyébként

behatolt a legmélyebb tibeti filozófia és praxis titkaiba.

Gyakorlatait végigcsinálta. Örökbe fogadott egy fiatal lá­

mát. A tibetiek „Dame Lama", „Láma hölgy"-nek nevez­

ték. Látott egy „Kylkhort" is valamelyik láma mellett, aki

211

kihívta ezt az alakot egy mandalából, megelevenítette,

hogy azután újra lebontsa. Járt a „tulku lámák" rendjében,

akik azért viselhették háromcsúcsú fövegüket, mert hosszú

fáradozások árán visszaemlékeztek előző életeikre. Ahogy

Buddha előtt nyílt meg egész múltja a szent bódhi fa alatt

meditálva. „Úgy, ahogy termek ajtaja tárult ki előtte, egyik

a másik után végtelen sorozatban."

Lhásza középpontjában áll a legszentebb zarándokhely

Jokhang, a tibeti hívők Mekkája. Krisztus előtt 650-ben

épült. Szentélyében jakvajból készült gyertyák lobogó

lángjai világítják meg az élénk színekre festett buddhista

muzalokat, harminc láb magas szobrokat és gazdag szőtte­

seket. Az 1300 év óta égő vaj szaga súlyos sűrűséggel ront

rá a zarándokra, akik hetente három napon ezrével látogat­

ják a szent helyet, amelybe a kelő nap első sugarával együtt

tódulnak be. Ezt a zarándoklatot a kínai uralom húsz év

óta tette lehetővé számukra. Hagyományaik szerint Joring-

poche előtt áll az első és legrégebbi Buddha-szobor, legna­

gyobb tiszteletük tárgya. Gyermekek és felnőttek hason

fekve, arcra borulva fejezik ki hódolatukat előtte.

A kínaiak számtalan kolostort leromboltak. Összesen

kilenc maradt meg közülük, s Tibet szimbóluma, a világ

egyik leghatalmasabb, legcsodálatosabb szellemi erődje

Potala, amelyben 10 000 oltár és 200 000 szobor hirdeti

egy olyan jelképrendszer titkait, amelyek valódi értelmét

csak beavatottak ismerik. Mert e formák, színek és fények

szimbólumok. S a szimbólumok formákhoz kötött mágikus

erők. Olyasféleképpen azok, mint az emberi agy tízmilliárd

agysejtje, amelyek sohasem cserélődnek. E ganglionoknak

csak töredékét használja, borítja fénybe a tudat, amelyről

ma már tudjuk, pusztán a jéghegy csúcsa. Kilenc tizede a

tudattalan fel nem derített végtelen skálájában rejlik.

212

Lhásza ma is „az Istenek helye". Jelentősége a szűk, anyagi

korlátok közé zárt, hatalomért marakodó, kitűnő részered­

ményei mellett, a jóléti országokban már csőd felé rohanó

civilizációjukat a bennszülöttekre kényszerítő emberek

előtt láthatatlan sugárzásként hat azokra az individuális

agyantennákra, amelyek kiemelkednek az anyag hínárjá­

ból, és a halálból születő élet kérdéseit kutatják.

Akármilyen eretnekségként hangzik: a tudományos, tech­

nikai civilizáció, és a szellemi kultúra két, végletesen kü­

lönböző dolog. A civilizáció a mulandóságba börtönzött

test kényelmét, energiaszükségletét, hatalomvágyát, pilla­

natgyönyöreit, átmeneti faj- és létfeltételeit kutatja, szol­

gálja bűvészinasként a természet romboló erőit idézve,

tudatlanul, végül is önpusztító módon, anélkül hogy az

öröklét végső megoldásaihoz közelebb jutna általa. A je­

lenségeket, amelyek vannak, de nincs rájuk magyarázata,

tüneteit nem igazolhatja laboratóriumai eszközeivel, ta­

gadja, üldözi, megveti.

A szellemi kultúra intuíciója, sejtelme, megismerése

több dimenziót világosságba borít az ember lelkében, men­

tális kozmoszában. Emlékezik. Alázatos, mert érzi milyen

keveset tud. Csak átutazó e világban. A természettel össz­

hangban él, mert bizonyos benne, ő maga is része a biomá-

gia kimondhatatlan misztériumának. Rájött, minden

anyaggá alvadt megvalósulás mögött a teremtő képzelet

áll, az hogy Heisenberg szerint a jelenségeket, okozatokat

regisztráló fizika végösszege a meta-fizika. Az anyag mö­

gött, a plátói ideákhoz hasonlóan, matematikai formulák

állnak. A gondolatok is mérhető rezgések. S a rezgés ener­

gia. Az anyag és energia megmaradásának elve a termé­

szettudomány kísérletileg bizonyított tantétele. Eszerint az

élet örök. Egyetlen paránya sem vész el, csak átváltozik. A

213

forrongásban lévő tudomány kutatói, a napról napra válto­zó felismerések nyomán visszakanyarodtak a lineáris fejlő­dés feltételezésétől a káosz elméletéig. Heisenberg „bi­zonytalansági koefficiense" ma aktuálisabb, mint valaha. Ősi kinyilatkoztatások, mítoszok, mesék szimbólumai ös­szefolynak napjaink természet-, kozmosz- és lélekkutató jelenségeinek tényeivel, s különböző nómenklatúrával egy­mást bizonyítják. Azt ugyanis, hogy Földünk egyetlen szervezet, s a százmilliárdnyi naprendszert, bolygót tartal­mazó galaxisunk perifériáján lévő apró szolária miniatűr betege, aki őrültként saját létformája ellen fordult. De élet van rajta. Ami annyit jelent, hogy ez nem lehet egyedi je­lenség kozmoszunk a miénkhez hasonló százmilliárd gala­xist tartalmazó világegyetemében. S az élet örök, akkor is, ha a relatív időben formákat változtat, felhőszerű, átmene­ti plazmává sűrűsödik, azután tovább rezeg más, rejtélyes, általunk egyelőre felderítetlen kísérleti állapotok felé. S az ember tudata, tudattalanja érzi, sejti, kiirthatatlanul em­lékszik saját halhatatlanságára. E hite, amely több, mint bizonyosság, a humusza vallásainak, rituáléinak, művésze­tének, tudományának. És szellemi kultúrájának. Amelynek végvára ma a véres forrongásokból kiemelkedő Potala megölhetetlen lényege. Az áttételes rákban szenvedő Föld eszmélete, amelynek lézerujjai megpendítik valamennyi in­dividuum Mája tükrök forgásában vergődő Önvalójának húrjait. Az e tükrök közé zuhant Egyből kirobbant végtelen számsor: káprázat. Aki gyökereihez visszahatolva kilép be­lőle, az egymást gyilkoló, burjánzó sok - végtelen számsor­nak tűnő fikciójából az egyetemes, személytelen „Minden­nel" egyesül. Ez Tibet üzenete az embernek.

A Himalája legmagasabb hegye a Csomolungma, más néven a - Mount Everest - 8848 méter magas. Mikor a

214

szenvedélyes hegymászóktól megkérdezik, miért kockáz­tatják az életüket olyasmiért, amelyet ma technikai eszkö­zökkel, repülőgéppel, helikopterrel veszély nélkül elérhet­nének, volt olyan, aki csak annyit mondott, mert a hegy „ott van". Mások szerint a gép nem ember. A csúcsok le­győzése az ember egyéni diadala a nyers, természeti erők fölött.

Csak saját véleményemet tehetem hozzá e válaszokhoz. Raguéi hét tanítványa című nagyregényem utolsó része Ti­betbe is elvezet. Sokat foglalkoztam e témával. A különfé­le nyelveken tanulmányozott források, adatok mellett - de nem azokkal teljesen egyetértve - jutottam a következte­tésre, hogy e minden veszélyt vállaló hegymászókban is él egyfajta ösztönzés, hogy nem pusztán testben, hanem lé­lekben is a zavaros, örvénylő, ingoványos mélység fölé

emelkedjenek. E csúcsokon nem csak „a világ tetejére" kí­vánnak eljutni, hanem azért, mert e magasságból egy más­fajta „teljesség" kilátása nyílik meg előttük.

Minden hegy valójában a piramis előképe. A piramis neve az egyiptomi filozófia meghatározása szerint „pir-mharu": kilépés a földből. A gúlák belső tere is egészen sa­játos rítusra utal. A kutatók egy szűk folyosóra leltek ben­ne, amelyben csak kúszni lehet. Azon túl üres szarkofágot találtak, körülbelül ott, ahol a jógapozitúrában ülő ember párhuzamát véve alapul, a napidegfonat helyezkedik el. Ősi hagyományok jelképrendszere szerint, e szarkofág a „filozófiai halál és feltámadás" gubója. Mert „az újjászüle­tés előtt mindig le kell zárulnia egy előző korszaknak". A megújulást halál előzi meg, ahogy a földbe vetett magnak is el kell halnia ahhoz, hogy átszakítva mélységi sírját, fává növekedjék.

A bizánci Pluton azt mondja a gúlákról: „Az emberek

215

rajtuk mentek fel az istenekhez, s az istenek le az emberek­

hez."

Egy régi ékfelirat szövege szinte szó szerint megegyezik

Thot-Hermész a „Háromszor Hatalmas" Smaragdtáblájá­

nak soraival:

„A menny jóserejű jele ismétlődik a földön.

A föld jóserejű jele ismétlődik a mennyben."

Hermész Triszmegisztosz:

„Amilyen a mikrokozmosz, ugyanolyan a makrokozmosz.

Ebből csodálatos analógiák adódnak."

A Kabbala arról beszél, hogy minden kozmikus egység

része egy nála hatalmasabb kozmikus egységnek. Adam

Kadmon az „Égi Ember". Jele az ötágú csillag, a penta­

gramma. A modern természettudomány, az asztrofizika a

fekete és fehér lyukak felfedezéseivel egy vagy esetleg vég­

telen számú „megakozmoszok" lehetőségét elemzi. S egyes

tudósok a Földet - Gaiát - egyetlen szervezetként értéke­

lik. De semmi sem bizonyos. A tudomány is szüntelenül

változik, átértékel új megismerések következtében. A ter­

mészettudomány a fenomenális, vagyis a materiálisán

megnyilvánult tények ismerete, amelyek ismeretlen imma-

teriális okok hatásai, eredményei. A láthatatlan, nem hall­

ható, nem tapintható, az ismert idő-tér folyamatoknak alá

nem vetett okvilág megismeréséhez azonban nem elegen­

dők a fizikai érzékszervek. S nem megközelíthetők a mo­

dern technikai tudományos civilizáció módszereivel. E té­

nyek és valós jelenségek feltárásához másfajta, szellemi la­

boratóriumok szükségesek. Olyan tudatállapotok, mint az

inspiráció, intuíció, zsenialitás, s a háromnál jóval több di­

menzió fénybe helyezése az elmében. „A nagy titok értel­

me az egyensúly ismerete" - figyelmeztet az ősi Zóhár

216

könyve. Ennek hiánya az, amelytől összezavarodott indu­latoktól, gyűlölettől, önpusztító, fanatikus hatalomvágytól őrjöngő földi társadalmunk. Mert elfelejtette a természet­tel és kozmosszal békés kontaktusban élő őseink bizonyos­ságát arról, hogy a hatalom morálja a morál hatalma.

Tibet szelleme él és sugárzik. Terra szervezetének agya. S általa, ahogy a „kiskozmoszban" is, az ember agyában indul el a nagy hanyatlás ellenárama, egy új metafizikai fej­lődés kibontakozása.

1994

VARÁZSIGÉK

Minden kötögető, szövögető asszonyt, gyereket, férfit a

Sorszövő Párkák hatalmas, rejtélyes energiája fűti, hajszol­

ja akkor is, ha szükségből, passzióból, idegfeszültségből

csattogtatja tűit, vagy húzogatja a szövőszék rúdját, mialatt

ujjai szorgosan fűzik át a szálakat egymáson. Félelmetesen

pontos, tévedhetetlenül zseniális dramaturgok e Sorsszövő

Párkák, akiknek öntudatlan eszközei mi emberek vagyunk.

S azért oly izgalmasak, csodálatosak, sokszor megrendítő-

ek, főleg váratlanok a cselekedeteik, mert a tudatlan halan­

dók előtt láthatatlanok. Ahogy a szőnyeg mintái is lassan­

ként rajzolódnak ki érthetetlen részletekből teljessé. A ru­

hák darabjai is töredékek addig, míg össze nem illesztik

őket védő, vagy megszépítő öltözetekké.

Ugyanilyen kevéssé ismerjük fel viharosan ijesztő, ígé­

retes, sikert, kudarcot hordozó sorsfordulataink igazi cél­

ját, értelmét. Tervezünk, sértődötten sírunk, remélünk,

örülünk, gyászolunk, keserűen haragszunk, tehetetlenül

gyötrődünk, imádkozunk, hitünket vesztve átkozódunk,

pótcselekvésekbe menekülünk, harcolunk, pirruszi győzel­

meket aratunk, késve bánunk, elsietve cselekszünk vad

erejű ingerek hatására, amelyeket a magunk ösztönzésé­

nek, ötletének, képzetének vélünk. Holott mindezt a Pár­

kák vitték véghez általunk egy olyan szükségszerű cél érde-

218

kében, amelyre különféle helyzetek, tapasztalatok, fárasz­

tó, látszólag fölösleges igyekezetek segítségével ők képez­

tek ki bennünket. Saját hosszú életem e célratörő, utólag

felismert értelmű élményeiről sokat írtam, beszéltem már,

de most nem magamról, hanem olyan híres, vagy kevéssé

ismert emberekről akarok szólni, akiknek kudarcok, sike­

rek, veszteségek, csalódások, harcok mozaikjaiból fantasz­

tikusan szép, vagy csak fontos, sőt történelemformáló meg­

oldások születtek, amelyekhez nem jutottak volna el, ha

sikerül az, ami nem sikerült, bár e kudarcot akkor remény­

telen holtpontként keserűen élték meg.

Katona Klári, a kitűnő énekesnő nagyon vonzó, tehetsé­

ges ember, akit zeneszerzője, szövegírója magára hagyott, a

tévében mesélte el, hogy e reménytelennek tűnő mélypont

nélkül sohasem ébred rá saját vénájára, amelyből új íve nőtt

karrierjének. Ezt előre jelezte egy ragyogó álmának üzene­

te, jelképe is. Álmában az Opera előkelő, vörös szőnyeges,

fénybe borult palotájában volt, díszes balerinaruhában, lá­

bán balettcipővel. Tudta, pillanatokkal az előadás megkez­

dése előtt van, amiben neki kell eltáncolni a főszerepet.

Borzasztó félelem szakadt rá, hiszen ő sohasem balettozott,

nem tanult táncolni. De nem volt ideje rettegni. Elhangzott

a színpadra szólító csengő, s ő ott állt a rivalda előtt, szem­

ben a közönséggel és... tökéletesen eltáncolta a szerepet.

Ahogy addig, míg sikerszámait író zene- és szövegírói el

nem hagyták, maga soha sem szerzett zenét, szöveget sem

próbált írni dalaihoz. Az Opera pedig, ahol álmában ragyo­

góan spiccelt, hajlongott, repdesve ugrált, valójában a

„rangos zene és tánc temploma". Tehát amit csinált, nem

akármilyen értékű, sikerű vállalkozássá lett.

A tehetség szívós kitartás és szorgalom nélkül sohasem

bontakozik ki.

219

H. G. Wells labdarúgónak készült óriási ambícióval. S

ha nem találja vesén egy hatalmas erővel elrúgott kemény

labda, amelytől súlyos vesevérzést kapott, az irodalomban

nem jelenik meg a tudományos-fantasztikus műfaj immár

nélkülözhetetlen prófétája, ősforrása. H. G. Wells e vesevér­

zés után így írt erről önéletrajzában: „így lett belőlem író."

Ha Joseph Kennedy elsőszülött fia nem hal meg a II.

világháborúban, nem John Kennedy lett volna szenátor,

majd az Egyesült Államok elnöke, Jacqueline Bouvier nem

megy férjez hozzá. Lehet, hogy John, Róbert Kennedyhez

hasonlóan merénylet áldozata lett volna, vagy esetleg vala­

mi szexbotrány következtében, akár Edward Kennedy,

életben marad. Jackie Kennedyt, mint „Amerika özvegyét"

Onassis semmi esetre sem veszi feleségül. Bizonyos azon­

ban, hogy Jackie nemcsak csinos, okos, hanem becsvágyó

nő létére olyan férfit választ házastársul, akinek rangja,

pénze van, csinos is, tehát még szerelmes is belé. Egy ilyen

férfinak rendkívül hasznos társa tudott volna lenni karrier­

jének támogatásában, mert az ő ambíciója is az volt, hogy

a ranglétra legmagasabb fokára kerüljön. Persze gyermeke­

ket szült volna neki. Azonkívül boldog, színes társasági

életet élő asszonyként reprezentál, akit nem aláznak meg a

férjének a média által szellőztetett botrányos nőügyei. De

annak egészségi állapota miatt sem kell aggódnia.

És mi történik a fiatal, ártatlan, gyerekszerető szüleinek

válása miatt sebzett Diana hercegnővel, ha nem a sokkal

idősebb, komolyabb, érzelmileg már máshová elkötelezett

Edward trónörökössel köt „álomházasságot" a rideg udva­

ri etikett szigorú protokollbilincseibe kényszerítve? Szár­

mazása szerint ő éppen megfelelt az angol királyi érdekek­

nek. Neki azonban egyáltalán nem felelt meg e légkör.

220

Sem szeretetéhsége, sem független jelleme nem volt képes

elviselni ilyenfajta kötéseket. Szépsége, eleganciája, em­

bersége, jeges szabályokból kitörő asszonyi, anyai szenve-

délyessége szükségképpen vezetett a bekövetkezett tragé­

diasorozathoz. De vajon nem az ember jelleméből nő ki a

sorsa? S e sors elkerülhetetlen.

Diana hercegnő boldog szerelemmel, méltósággal lett

feleség, s szült két gyönyörű fiút a tőle végletesen különbö­

ző trónörökösnek. És éppen annyira képtelen volt beillesz­

kedni a számára kibírhatatlan, gyötrelmes udvari jégvilág­

ba, csapdákat rejtő, könyörtelen elvárásokba, mint ameny-

nyire ő maga elviselhetetlennek tűnt dermesztő királynő

anyósa számára. Akaratlanul elementárisán, állandóan se­

bezték, ingerelték egymást. Csak a Sorsszövő Párkák tud­

nak ilyen ördögi tragédiákat létrehozni.

És mi lett volna, ha a korábbi walesi herceg, a „Char-

ming Prince" nem a trónról, hanem Mrs. Simpsonról

mond le? Bizonyos, hogy a Párkákat ez kevésbé mulattat­

ta volna.

Tegyünk fel további eretnek kérdéseket a láthatatlan

kozmikus dramaturgiának. Hogyan alakul a világ, ha a né­

metek az I. világháborúban nem küldik Lenint lepecsételt

vagonban Oroszországba a vörös diktatúra Ebola-vírusa-

ként? Ha Raszputyint nem gyilkolja meg Juszupov herceg

és összesküvő társai? A vad, részeges, hatalmas szervezetű

„Sztarec", a csodatévő nem akarta a háborút. Alexandra

cárné vakon hitt benne, mert gyógyítani tudta a vérzékeny

cárevicset. Ha a „cár atyuskát" és családját nem mészárol­

ják le, s marad Oroszországban az autokrata uralom? Vagy

ha unokatestvérének, az angol királynak - aki szintén Vik­

tória királynő unokája volt, és annyira hasonlított a cárhoz,

221

hogy annak szinte alteregója volt - sikerül kormányát rá­vennie, hogy menedéket adjanak orosz rokonának és csa­ládjának?

Hogyan változik a történelem menete Sztálin nélkül? Mi történik, ha Clinton hipokrita rágalmazói ellen a

politikusok többsége kiáll oly módon, hogy hivatkozik az angol mentalitásra, amely szerint, ha egy férfi nem adja ki a társaságbeli hölgy nevét, akivel viszonya volt, azt gentle­mannek nevezik és el is várják tőle ezt a magatartást.

Nem így történt. Noha a módszer, amellyel élnek, ugyancsak negatív értelemben minősíti azokat, akik nem tágítanak a világ legnagyobb hatalmú sikeres elnökének üldözésétől, lejáratásától, besározásától, aki mellett kiáll a legérdekeltebb személy, a felesége is. Az elnök népszerűbb lett tőle. Feleségét az Év Asszonyának választanák meg, ha ma népszavazás történne erről. A Lewinsky lány pedig a Time című lap portéja és szövege szerint mirigyzavarosan édességekkel tömi magát, víziló nagyságúra hízott, fut a paparazzik elől, s nyilván erősen bánja már a dollármilliók ellenére a szolgáltatást, amit az elnöknek nyújtott, noha az egyáltalában nem nevezhető „közösülésnek". Némileg a csicskás és a tiszt viszonylatához hasonlít pozitúrájában, mikor is a szolga a gazda csizmáját fényesítette. S mindeh­hez hozzájárult, hogy politikai okból a testére erősített le­hallgatóval végezte e megalázó munkát. Ami pedig a zipp-zárgate-t illeti, minden értelmesen gondolkodó ember előtt nyilvánvaló, hogy melyikük húzta le a zippzárat. Hogy ennek az üres fejű, mohó szájú, tele zsebű lánynak mi lesz a jövője, megint csak a Párkákra tartozik. De van egyfajta történelmi logika, amellyel ki lehet számítani, mi­féle hulladékfickók szegődnek egy ilyenfajta „liboid" nős­tény mellé. Bizonyos, hogy nem túlcsorduló bájai miatt

222

fognak testébe markolni, hanem pénztárcája erigálja po­

tenciájukat. Dehát azt kapja, amit megérdemel.

Egyáltalán nem glorifikálom az elnököt. Okos feleségét

sem, aki e bonyolult világ legkörmönfontabb posztján töl­

ti be a „first lady" cseppet sem könnyű szerepét. De ő

nemegyszer bizonyította, mennyire ért a legravaszabb jogi

manőverekhez férje és a maga karrierjének támogatására.

Hogy mint szerelmet adó és kívánó asszony hogyan és

mennyit teljesít? Vonz-e? Taszít-e? Megért-e? Ez magán­

ügy. Karakterológusként úgy vélem, ezt is magánvélemény­

ként, legfőként saját céljai igényeit teljesíti. Külön életfor­

mát teremtett elvárásainak, házasságán belül. Inkább szö­

vetségese a férjének. Kicsit az anyja és munkatársa. És ez

nem kevés. De kérdés, hogy elég-e?

Saját történelmét bizony nem az ember írja. Nála sok­

kal hatalmasabb láthatatlan titánok, akik tömegindulato­

kon át vérrel, könnyel vésik földbe, növényekbe, emberi

lelkekbe, állati ösztönökbe parancsaikat. Őselemek által

hajtják végre rejtélyes céljukat: tűzzel, vízzel, tájfunokkal,

földrengésekkel, népirtó mészárlásokkal, fékezhetetlen jár­

ványokkal, vulkán erejű forradalmakkal.

A kevesek, bölcsek, sejtők, látnokok, a Biosz könyvét

lapozó tudósok ha el is olvassák e borzalmas, nagyszerű

dráma rejtjeleit, mit tehetnek? Sokat is, keveset is. Megfes­

tik. Elektronmikroszkópon át rálesnek. Zene hangvarázsla­

taiba rejtik. Versek ritmusában zaklatóan skandálják vége­

láthatatlanul. Regényekbe égetik. Teremtő Logoszonként

zengetik meg, amelyek máglyákat gyújtanak. S ha maguk

el is égnek e máglyákon, Bűvös Igéik olthatatlanná lesz­

nek. Sem Kronosz, az idő, sem a sorsszövő végzetboszor­

kák nem tüntethetik el többé. Mert ami életre kelt, Örök­

tűz, a Földön és a kozmosz valamennyi dimenziójában.

223

E végtelen Logoszkondulást hallani, érteni annyi, mint

az elmúlhatatlan Lét izzó parazsát hordozni. Akiben e pa­

rázs benne szolarizál, az beavatott. E teremtő mantrák

számlálhatatlan orkánzengéséből említek meg itt néhá­

nyat:

I. A szellem kimeríthetetlen forrásból merít. E kime­

ríthetetlen forrás sohasem apad. Szintje mindörökre

egyenletes marad.

II . A szeretet a lét legnagyobb hatalma. Nem fogyó­

eszköz. Attól növekszik szüntelenül, ha adsz belőle.

III . A gyűlölet rögeszme. Az érzelmek kéjesen halálos

víziója és onániája. Lidércálom ébredés nélkül.

IV. A megismerés felébredés a határtalan, kiolthatat­

lan nagy Fénybe.

V. A szeretetből született megismerés a Remény és az

öröm mérhetetlen mélységű óceánja.

VI. A szeretetből születő megismerés a Szárnyra kelt

Isteni Szabadság.

Melyiket választod?

1999

URÁNUSZ-NYITÁNY

Viharzó erővel zúgott fel bolygónk vezérmotívumának ultra­

hang-opusa. Zenekarának instrumentumai a négy elem gyö­

kérszavaiból szövődtek: Tűz, Levegő, Víz, Föld. Vad ener­

giái törnek elő Terra félelmetes orgonasípjaiból. Karmes­

tere a Kozmosz Varázspálcájával dirigálja a láthatatlan erő

Opusát. E műben nincsenek pianók. Crescendóban őrjön-

genek benne a sistergő villámok, a rengő föld fenyegető

moraja, tüzes magmát öklendező vulkánok dühe, özönvi­

zek harci indulója, orkánok gyilkos orgazmus-jajdulása,

emberi halálsikolyok, sebzett állatbődülések, eget ostrom­

ló zsolozsmák, fülszaggató lélekharangkongás, vészsziré­

nák üvöltése.

A X X I . SZÁZAD URA M E G É R K E Z E T T !

Kísérete riasztóan bizarr, mint ő maga. E milliófejű,

nyüzsgő üstökösuszály vad ideatorpedóival áttörte boly­

gónk védőpajzsát. Vegyes, zilált, mohó banda. Vásári öltö­

zékük mocskos. Torz arcuk, tarka kócuk idegen maszk.

Lármájuk csipogó falsetto, rekedt-mély mozdulások riká­

csolásává mosódik össze. Egymást sem értő Bábel tor-

nyabeli csőcselék. Szitkozódó, röhögő, törvényeken átgá­

zoló, rombolva csörtető, zsákmányon marakodó bűnözők.

Tombol bennük a győztesek szabadrablásra uszító gátlás­

talansága. Akad köztük habzó szájú prédikátor, híveit gyil-

225

koló szektavezér, népirtó paranoiás diktátor, anarchista,

gyerekekkel fajtalankodó kéjgyilkos, önmagát istenítő val­

lásalapító. Pogány ámokfutó. Satanista. Narkótól, italtól

részegült paráznák összefonódó csoportjai, nemi leprától

fekélyes nimfomániások. Flagelláns vizionáriusok. Maffió­

zók. De tehetetlenül velük sodródnak a szárnyas eszméket

hordozó bölcselők, örök szépségről, igazságról álmodozó,

emlékező művészek, a tudás, a megismerés géniuszai, akik

iszonyodó szánalommal próbálják megállítani, gyógyítani,

fertőzött tömegrobotból újra emberré emelni a körülöttük

tomboló elfajzottakat.

Vezérük csak látszólag nagyon erős. Szadista feketemá­

gus. A relatív időben áldozataival teljesen elhiteti magát.

Szuggesztiója kéj és kín korbácsával hasít sebeket meztelen

testükön. Tüzes pecsétet nyom a lelkükbe. Agyukra hazug

hitek ködét borítja.

Pazar látomások vetületeivel, pervertált gyönyörök kép­

zeteivel igézi, láncolja magához őket. Egzaltációjuktól nem

látják karmos, magas, fekete köves koronája alatt, a belül

üres, lyukas szemgödrű, vigyorgó halálfejet. Követik mint

a nyáj. Csak a közöttük megbúvó Látók tudják, hogy e sö­

tét farsangi csürhének ura maga is árnyék. Létfeltétele az

emberi tudatlanság, válság és agresszió. Csillagszálakra fű­

zött báb, amelyet hatalmas sorserők mozgatnak. Ezek lát­

hatatlan dramaturgjával az univerzumot átszövő misztéri­

umjáték halhatatlan remekmű. Minden a helyén van ben­

ne. A tűzvészek, máglyák, keresztek az ő kellékeik. A lobo­

gó lángokban égve vált Johannából Szent Johanna. Mert

valamennyi tűz útmutató fárosz és tisztítótűz. A medréből

kizúduló óceán a mélytudat magzatvize. A földrengés,

Kronosz falánk szája, amely csak a mulandót nyeldekli

magába. Villámok éles tőrei nemzőszervek. A szervetlen

226

anyagból előhívják a szerves anyagban rejlő, elpusztítha­tatlan örökkévalóságot. Tájfunok csak az átmeneti mene­dékek tévépítkezéseit pusztítják el. A kinyíló sírok, bűnök, téveszmék levetett álruháikat dobják felszínre. Halálbélye­ges újszülöttek örömhimnuszai összevegyülnek elhalások rekviemjeivel. S a tükörlabirintusok között bolyongó, meg­láncolt rabok nem sejtik, hogy millió alakban önmagukkal találkoznak. Saját magukat félik, gyűlölik, kívánják, irigy­lik, öklözik két káprázattükör vetületeiben. E foglyok köd­alakjait a világbrettlik óriásszínpada elé terelik közönség­nek. A rivaldák fényében abszurd darabokat játszanak visszataszító díszletek között. Drámák prábeszédei trágár-ságoktól hemzsegnek. A zenés látványosságok a csupasz húst mutatják fel a reflektorfényben. A musicalek disszo­nanciái feloldhatatlanok maradnak. Torz maszkokká má­zolt színészek kínpadok, akasztófák, kivégzőosztagok kö­zött csevegik hajmeresztő halandzsáikat. Nyílt színen kéj­gyilkolnak, korbácsolnak, hullákkal közösülnek. A pornó pervertált tömegszex részleteiben felnagyított, lassított mozzanatai éppúgy nem hiányoznak, mint helyi tűzfészkek tömegőrületének, harcainak, öldöklésének, rablásainak, börtönlázadásainak, törzsi kivégzéseknek, utópisztikus időutazások földi és földönkívüli szörnyeinek ámokfutása. A nézők pedig kacagnak, sikonganak, fütyülnek, teljes ere­jükből tapsolnak. Es micsoda közönség ez? A jegyek ára a csillagos égig ér. Éhező milliók verejtékéből, véréből fa­csart fekete vagyonok, kódolt bankszámlák aranyrúdjai-nak, milliárdjainak urai ülnek a páholyokban, zsöllyékben. Mindenüket legalizált csalással lopták, harácsolták össze. Nevük álnév. Öltözékük álruha. Valójában csak számuk van. Mutogatva így magyarázza a csontvázsovány manö­ken öreg kövér szeretőjének: „Látod? Az a kopasz, nagy

227

hasú pasas 20 millió dollár. Csitriket vásárol az anyjuktól,

de azoknak a csincsillabundákért, gyémántokért fizetni

kell. Látnád a vérző hurkákat a hátukon! Mellette a vén­

asszony legalább 50 millió. Kora valóban a kilencven és

száztíz között van. A köldöke az állára került már gödröcs-

kének. Mindenét felvarratta, kitömette, átszabatta és egy­

re fiatalabb striciket vásárol". A nézők valójában mammon

papok. Nyakukon arcuk helyén konvertibilis valutajegyek

izzadnak.

A zenekari árok szakadéka mély, mint a kárhozat. És

sötét, akár a pokol. Az abszurd horrorjeleneteket hangku­

lisszák kísérik valahonnan a díszletek mögül. Halálordítá-

sok, vonító sírás, égre kiáltó imák, istenekkel pörölő, hör­

gő kétségbeesés. A színészek öltözéke megbotránkoztatóan

groteszk és tragikomikus. De ez a közönség semmin nem

botránkozik meg. Hörög az élvezettől, mikor meglátja a

felül korrektül öltözött, nyakkendős urakat alul csupaszon,

szőrösen és a dámákat nagy parókákkal, tollas fejdíszekkel,

redős ruhakölteményeiken résekkel, amelyeken át testük

legintimebb részei közszemlére kerülnek. Persze a színpa­

don guillotine is működik szorgosan és a levágott, felmu­

tatott fejekből ömlik a paradicsomlé. Vagy igazi vér lenne?

Kit érdekel? A show-business óriás hodályában vihog és

tapsol a közönség. Zúg, hullámzik, egyre fokozódik tap­

suk, mint a viharzó tenger. A vastaps csúcsán azután las­

san leereszkedik a vasfüggöny, de a konvertibilis tömeg

erőszakos. Nem mozdul a helyéről, állva üvölt, követel,

dobog, fütyül.

E ponton világosodik ki a szakadékmély zenekari árok,

szemben a zsúfolt nézőtérrel. Óriási instrumentumai te-

repszínűek. A siker tetőfokra hág. Karok emelkednek ma­

gasba. Millió gyertya lobban a kezekben. A nők arcukat

228

karmolva, zokogva kacagnak, elájulnak. A levegő fullasztó.

Az embertestű, pénzfejű közönségnek orgazmusa van. A

fülsüketítő lármán át láthatatlan hangszórókból fémes

vezérnyszó csattan: T ű z !

A zenekari árok terepszínű atomhangszerei halálpontos

célzással kaszálni kezdik a tömeget. A fények kialszanak. A

lángoló páholyok ráomlanak a nézőkre. Percekig tart az

egész. A lángok hamvakba hullanak. A sercegő szikrák el­

pattannak. A testek, romok hekatombájára feledésleplet

borít a sötétség.

A néma csend mélységes, halálos vákuum.

Egyszerre halk, magányos pásztorsíp ősi hangja nyújtó­

zik magasra. Melódiája szelíd, bús, édesen simogató.

A vasfüggöny felemelkedik.

Micsoda fényár tágul széjjel egy édeni táj mitikus ba­

bérligeteivel! A fák aranyzöld levelei csengenek a fényben.

Áttetsző tavakba habzón ömlik az Élet Vize. Ködbe vesző

erdős hegyekből zúdul alá. Virágpöttyös füszőnyegen ke­

cses, szépséges állatok legelnek. Játékos ugrásaik súlytalan

röppenések métereken át. Madarak egymásnak felelgető

üveghangja örömhimnuszként vegyül össze források sutto­

gásával. Széttárt szárnyakkal lebegnek fényszegélyes felhők

között, s le-lecsapva megmártóznak a vízesés patyolat-kön­

tösében.

A pásztorsíp hangja egyre ezüstösebb. Nem hangos. A

természet valamennyi árnyalata színezi; borzongató szellő

aeolhárfája kíséri, s a babérligetek leveleinek egymást pen­

dítő suttogása. Énekel a habzó vízesés is. De hol a pásztor?

Hol a rejtélyes Pán, aki hangszerén át a Biosz géniuszának

remekművét közvetíti ujjai, ajka, teremtő logoszhangján?

Egy karcsú nyírfa fehér derekú törzsének támasztja há­

tát. Szűzmeztelen. Fiú. Csaknem gyerek még. Gyönyörű.

229

A napfényben rőten, csillogó göndör fürtjeibe nemcsak

szeszélyes szélujjak motoznak bele, hanem egy-egy fecske

is leszáll és megpihen rajta. A furulyahang csupa öröm s az

ezerszínű bioszhangokra felelgető kihívás. A liget hatal­

mas, égőpiros virágokkal borított bokrai mögül a fiú fiatal

társai futnak elő kacagva. Fiúk és lányok. Az ő testük is

gyermetegen, paradicsomian csupasz. Mozgásuk éppoly

kecses, mint a gazelláké. A vízesés zuhogója alá tódulnak.

Szomjasan isszák kristályos vizét. Csillogó végtagjaik játé­

kosan összefonódnak, szétválnak, locsolják egymást. Tel­

jesen ártatlanok még.

Az örök megújulást őrző vasfüggöny mögött s a relatív

idő fölött az emberiség most is, mint mindig, a lezárult

katalizmák után újra fiatallá lesz.

De vajon az eredendő bűnt hozzák-e lényükben, vagy

az ágyékukban összecsavarodó Kundalini kígyó kísértő

uszításaira nem cserélik-e többé gyűlöletre a szeretet és

megismerés extázisát? Érzik-e, hogy öröklétük parazsát

semmi nem olthatja ki bennük?

Ki tudja?

Valamennyiükben O, AZ Egyetlen, aki kilép a két káp-

rázattükör közül, amelyikből eltűnik a végtelen számsor

valótlan vetülete.

Akkor mi, végre, „szám nélkül" visszatérhetünk halha­

tatlan, közös gyökereinkhez.

1997

FÖLDÖNKÍVÜLI KONZÍLIUM

Helyszín egy asztrofizikus, ökológus, humanista álma, akit

az archeológiától kezdve minden más tudomány, bölcselet

is érdekel. Ebben a különös álomban valamiféle hatalmas,

kozmikus dimenzió, csillagködből összeszövődött kerek

asztala körül lebegtek emberhez semmiben sem hasonlító

földönkívüliek, akikből fények, energiák, képzetek sugá­

roztak, tehát nem a földi beszéd lényeget takaró szavai.

Aminek többek között az az előnye, hogy képtelenek vol­

tak hazudni. Rajtuk kívül helyet foglaltak e csillagköd-ke-

rekasztal körül Lao-ce, Echnaton, Püthagorasz, Hippokra­

tész, Aszklépiosz, Rotterdami Erasmus, Descartes, Voltaire,

Schopenhauer, Gandhi és Einstein. Miért ne ülhetnének

ott a földnek e géniuszai az ökológus álmának földönkívü­

liekkel történő konzíliumán? Az álom nem ismeri a halált.

Más a logikája és nincsenek időtörvényei. Hogy miért ép­

pen ők kerültek össze a földönkívüliekkel, azt csak álmá­

ban tudja az alvó. Mikor felébred, az álomtudás elalszik

benne. Az ausztráliai bennszülöttek hite szerint az ember

nappal egyfajta kábult álomban leledzik, és éjszaka, álmá­

ban van igazán ébren. Mert akkor oda megy ahová akar.

Találkozik az őseivel, tanácskozik velük. És repülni is tud.

Nem géppel. A szellemével. A képzeletével egyébként az

ember is képes szárnyat bontani, mikor például együtt

231

szemléli, éli át a Holdra lépést az asztronautákkal. Ebből

azonban nem vonja le ugyanazt a következtetést, amit az

ausztrál bennszülöttek. De hát azok primitív őslények. Va­

dak. A modern ember pedig felvilágosult, civilizált, fel­

sőbbrendű, intelligens valaki(?).

A páciens a Föld.

Az álombeli kerekasztal-beszélgetés körülbelül így

hangzott. Valamelyik földönkívüli vetette fel az első kér­

dést, gondolatban persze.

- Látják azt az őrült csillagot?

Természetes, hogy látták, hiszen ott lebegett középen

előttük kéken, de füstköd fátylaiba burkoltan, különös du-

dorokkal, torzulásokkal a felszínén.

- Ugyancsak gusztustalan nyomorék - folytatta a föl­

dönkívüli, de valamennyien felfogták elméjükkel.

- Meg kellene gyógyítani. - Hippokratészben támadt

fel iránta a szánalom.

- A világegyetemben nincsenek tébolydák - érkezett

egy másik földönkívülitől az elutasítás.

- Ütődött hülyékkel nem foglalkozunk. Átengedjük

őket saját rögeszméjük rombolásának.

- Kegyetlen felfogás! - lázongott Hippokratész gondo­

latrezgése.

- A betegeken segíteni kell, ez kötelesség. Elvégre kon­

zíliumra gyűltünk össze vagy nem?

- Reménytelen dolog, de a maguk naivitása miatt meg­

tettük - ömlött agyukba a földönkívüliek megvetése.

- Kezdhetem én? - kérdezte egyik arctalan fényalak.

- Hogyne!

Az álomban jelen lévő földi halandók gondolatfelelete

határozottan riadt volt.

- Vízfejű! Púpos. Sánta. Öncsonkító amnéziás. Elfelej-

232

tette, hogy minden mindennel összetartozik. Létfeltétele,

a szervei egymást kiegészítő együttműködése volna, erre

mit csinál? Egyetlen organizmusa valamennyi tápláló,

egyensúlyt teremtő, gyanútlan szorgalommal termelt ener­

giáit, nélkülözhetetlen védelmi rendszerét magához zsák­

mányolja tökfejével. És az abszolút hatalom birtokosának,

diktátornak képzeli magát. Veszélyes paranoia tört ki rajta.

Fölösleges nedveket termelő agya teljesen elbutult. Bár­

gyú, teljesíthetetlen parancsok hömpölyögnek rá, vér- és

idegpályáin keresztül. Az a követelés például, amelyet a

veséjéhez intézett, hogy az ne tisztító funkcióját lássa el,

hanem a balgaság kövét termelje részére, amely az ő vízfe­

je szerint a bölcsek köve. Dúlt, megzavarodott organizmu­

sának többi része is önpusztító ultimátumokat kap. A szív­

kamrái, koszorúere ne lüktessen egyenletesen, ne engedje

át magán a vér sodró áradatát, hanem halmozzon fel mu­

níciót védekezésre és támadásra. Meszet és vérrög bombá­

kat, amelyek váratlanul robbannak. A nyitott ereken át, el­

mebaja szerint, háborítatlanul mozognak titkos ellenségei.

Kémszervezetek csoportjai hadititkokat hoznak és visznek.

Ezeket az ereket tehát szűkíteni kell. Alvadt vérből emelt

torlaszok bunkeréivel például. A védősejtek magjában is

ellenséges atommagok rejtőznek. Egy-egy idejében megbé­

nított végtag elvesztése ezért nyereség. A púp viszont a há­

ton fontos kincseskamra, amely szigorúan bizalmas iratok

mellett, támadásra készülő szervezetektől zsákmányolt ér­

tékeket őriz. A gubókból felröppenő pillangókat megöli. A

széttört gubóknak hatalmas temetést rendez. Saját tisztele­

tére szentségtelen templomgigászokat emel, amelyek elrá-

kosodnak a húsában. Látósejtjeit megvakítja. Védőszféráit

kilyuggatja. Levegőjét savakkal fertőzi. Esőerdőit kiirtja.

Irdatlan felhőkarcolókat, atomerő-katedrálisokat emel,

233

hogy az önmaga árnyaival vívott háborúiban lerombolja

őket. Hadakozik a természettel, amely megszülte beteg

fattyúnak, és ellenoffenzívát kezdett ellene tűzzel, óceá­

nokkal, vad rengésekkel. Temetői szaporodnak. Éppen

úgy mint ismeretlen vírusoktól fertőzött, sejtekként soka­

sodó robottömegei. O maga is fél, menekül, fuldoklik már.

Agonizál.

Az álom-kerekasztal körül ülő földi időtlenek agyából

egyszerre torlódtak elő a döbbent, rémült, háborgó, szána­

kozó, sértődött kérdések. Mert hiszen ők nemcsak hallot­

ták a földönkívüliek gondolatait, hanem látták is mindazt,

amit azok diagnózisukban felmutattak a közöttük lebegő,

eszelősen önpusztító nyomorék csillagon.

- Pedig a természet Géniusza az emberekbe oltotta va­

lamennyi nyavalyájuk ellenszerét - szisszent Hippokratész

ideavilláma közöttük.

- Ott van a kezük ügyében a hazugságokat cáfoló igaz­

ság is - így Rotterdami Erasmus.

- Vannak közöttük nagy orvosok, akik ismerik kórsága­

ik ellenmérgét! - Echnaton elmehullámai ömlöttek a töb­

biekre.

- A bölcselők felfedezték létük valódi értelmét és misz­

tériumát - sugárzott Püthagorasz töprengése.

- Hiába! - gyúlt fel Voltaire maróan éles, eserűen gú­

nyos elméjének kételystilettója. - Ha valamelyik különb

halandónak rányílik a szeme az ütődött gonoszok gyaláza­

tára, rárohannak, kitépik a nyelvét, szétszaggatják, műveit

elkobozzák, azután szobrot emelnek az emlékére. Iskolákat

neveznek el róla, ahol a szájába adott hazug szövegeket ta­

nítanak. Kivégzése emléknapján hatalmas ünnepséget ren­

deznek dagályos halandzsabeszédekkel, amelyeket maguk

sem értenek, és megkoszorúzzák üres sírját.

234

- Ez a szegény kis csillag valóban nagyon beteg! - tört

fel Einstein agyából a szorongó részvét. - Haldoklik. És

vele pusztul a púpos, vízfejű, egészséges lététől megfosz­

tott egész organizmusa! Ki segít rajta?

- Én - a Názáreti gondolata oly vakító fénnyel gyúlt fel,

hogy mélységes némaság támadt tőle.

Azután az egyik földönkívüli sugárkígyója emelkedett

föléjük tétován:

- Te? Hogyan?

- Megszületek embernek.

- Csak jót tettél velük, ezért megkínoztak és megfeszí­

tettek. Újra ezt akarod?

- Lehet.

- Meddig?

- Míg ki nem termelődik szellemükben az emlékezés

arkánuma.

- Hogy tudtál imádkozni a hóhéraidért?

- Sajnáltam őket. Mert holnap nekik is áldozattá kell

lenniük.

- De hiszen ezt mindig elfelejtik! Hályogosak!

- Egyszer eszükbe jut. Mikor szembe jövök velük a da­

maszkuszi úton.

- Hol van már az az egykori damaszkuszi út!

- Valamennyi korszakban és minden halhatatlan halan­

dó számára nyílik egy ilyen kijárat a labirintusból.

- De addig! Ott a Golgota. A Koponyák Hegye a ke­

reszttel!

- Ott a Feltámadás és ott az Öröklét is.

- Megéri?

- Nekem igen.

- Mitől vagy ilyen elvakultan erős és ilyen ijesztően

vakmerő?

255

- Attól, hogy szánni, érteni, szeretni tudok.

Aszklépiosz gondolatkérdése tört ki, mint egy viharzó

vulkán:

- Valld be földönkívüli, hogy irigyled amiért ember mer

lenni!

Rotterdami Erasmus gondolata csatlakozott hozzá:

- Ezért több nálatok! Ismerd be!

Hosszú csend után szövődött agyukba a földönkívüli

remegően furcsa közlése:

- Szeretném azt gondolni, hogy ő is őrült, pervertált,

mint a nyomorék Föld vallásainak flagellánsai, de a szelle­

mem tiltja. Iszonyú fenség van az ő áldozatában, mert nem

kellene megtennie. Visszatérhetne az örökkévalóságba, ahol

nincs kín és halálképzet.

Lao-ce szinte piheérintésű, gyöngéd gondolata úgy ér­

te a jelenlévőket mint a borzongató simogatás.

- Köszönjük Názáreti Rabbi, hogy vállalod ezt a fensé­

ges, iszonyú áldozatot a zavaros, érdemtelen, hiú, hazug,

kegyetlen, zavart elméjű, de nagyon szerencsétlen halan­

dókért!

A földi halhatatlanok agyából egyszerre zendült fel az

Ámen.

Az asztrofizikus, ökológus, humanista, alázatos tudós

elmondta nekem ezt az álmot. Az ő álmát próbálom fejte­

ni nyolcéves, nyolcmillió éves korom, vagy időtlen idők

óta minden műfajban, könyvekben, cikkekben, tanulmá­

nyokban, versekben, misztériumjátékokban, mesékben,

mítoszok elemzésében.

De még nem készültem el vele...

1997

SZEPES MÁRIA

Édesvíz Kiadónál megjelent művei

A mesés Gondwána, 1999

A mindennapi élet és a fény mágiája, 1996

A sors mágiája, 1995

A szerelem mágiája, 1995

A tibeti orgona, 1996

A Vörös Oroszlán, 1989

Angyalok éneke, 1998

Az áldozat mágiája, 1998

Az álom mágiája, 1995

Az öröm mágiája, 1995

Emberek és jelmezek, 1998

Katarzis - Corinna regénye, 1999

Lázadó szerepek, 1997

Misztériumok könyve, 2000

Napszél, 1997

Pszichografológia, 1997

Raguéi hét tanítványa I-IL, 1999

Smaragdtábla, 1997

Surayana élő szobrai, 1996

Varázstükör, 1998

M E S E K Ö N Y V E K

Csillagvarázs, 1996

Pöttyös Panni, 1997

Pöttyös Panni az óvodában, 1998

Szia, Világ! 1999

Csupaszín, 1999