TARA – MEGÁLLÓ A DINÁRI ZÖLDÚTON

SZÖVEG: TELBISZ TAMÁS, KÉP: SZABÓ BÉLA

A ma emberének is szüksége van zarándoklatra, persze modern köntösben, GPS-nyomvonallal és ökológiai tudattal körítve, így nemcsoda, ha a hosszú távú túraútvonalak virágzását és kibontakozásátéljük. Ez a törekvés még a volt Jugoszlávia békés föltámadását is elérte– legalábbis a hegyi turizmus terén. Így született meg a Via Dinarica – az út, mely végigvezet a Dinári-hegyvidéken a szlovén Postojnától azalbán Jezerce csúcsáig, 7 mai országot érintve (s lett volna kettő néhányévtizeddel ezelőtt). A Via Dinarica fő nyomvonalát a „Fehér Ösvény” jelenti, ami – nevének megfelelően – a fehér, kopár magaskarszt vonulatait fűzi sorba. Jelenleg kidolgozás alatt áll a „Kék Túra”, ami az Adria mentén, fél szemmel mindig a kék tengerre tekintve halad,továbbá a belső, erdős övezeteken át kígyózó „Zöldút”. Ez utóbbihoztartozik a szerbiai Tara-hegység is. És hogy ne legyen félreértés: a híresTara-kanyon nem itt, hanem Montenegróban húzódik, de szurdok azértitt is akad, és ugyanaz a víz csörgedezik benne, mint a Tara-kanyonban,csak éppen ezen a szakaszon már Drinának nevezik a Tarát

TARA NEMZETI PARK 6160 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

Leereszkedik a (zöld)határ

Az 1000–1500 m magas Tara-fennsíkot mintegyharapófogóba szorítja a Drina-kanyar. A folyó itt800–1000 m mély, 50 km hosszú szurdokban halad,amit nem egyszerű gyalogosan megközelíteni, ámhajóval végigjárni – a duzzasztásnak köszönhetően –gyerekjáték. látványos sétahajókázás. De csak útlevél(vagy személyi igazolvány) birtokában. A jugoszláv,„belső használatra” készített víztározó ugyanis nap-jainkban nemcsak a Tara Nemzeti Park határa, de a90-es évek óta egyben országhatár is Bosznia-Her-cegovina és Szerbia között.

A középhegységi jellegű, erdős vidék látványos-ságban elmarad a Dinári-magaskarszt kietlen, szik-lás tájai mögött. De a Nagy-Jugoszlávián belül má-

KIHALÓFÉLBENA hagyományos gazdálkodás szinte teljesen eltûnt a területrôl, a terepjárók és traktorok közt csak elvétve futhatunk össze egy ökrös szekérrel (jobbra fent)

ELÁRASZTOTT VÖLGYEKA Drina felduzzasztásával hangulatos öblök alakultak ki. A korábbi, zötyögôs szekérutak helyett akár csónakkal is elérhetôk a fôutaktól távol esô kaszálók (jobbra fent)

AMI MEGMARADAz egykori települések helyét már csak a temetôk jelzik(jobbra lent)

sodhegedűs szerepet betöltő Tara a mai Szerbiaegyik legfontosabb védett területe lett, egy, az or-szág maradék négy nemzeti parkjából (legutoljáraa koszovói Šara Nemzeti Park „veszett el”, bár ezta szerb nyilvántartás még nem ismeri el). Ugyan kimás érthetné meg a szerbeket e tekintetben, hanem mi, mikor visszagondolunk arra, hogy Trianonután a természetjárás szempontjából mennyire fel-értékelődött a korábban alig hegységszámba vettMátra vagy épp a Börzsöny? Egyébként sok szerbszámára még ma sem világos, hogy tulajdonképpenmit is keres itt ez a határ. Egy alkalommal hazavit-tünk egy kedves, fiatal szerb barlangi vezetőt, akiazt fejtegette, hogy: „400 éven át küzdöttünk itt a

török ellen. Közös a nyelvünk a többidélszláv néppel. Ugyan miért nem borultaka nyakunkba, és miért nem akartak egy ál-lamban élni velünk?” Kérdését udvariasanválasz nélkül hagytuk...

A Tara körül nagyrészt a Drina az ország-határ, ám északnyugaton elszakad egymástóla folyó és a határ, így a terület legmagasabbpontja, a Veliki Stolac (1675 m t.sz.f.) már aBoszniai Szerb Köztársaság területére esik.Újabban itt már át lehet sétálni a zöldhatá-ron, de az alkalomszerű ellenőrzések esetéreaz útlevelet (személyit) érdemes magunknáltartani.

TAGOLT TÁJA Tara Nemzeti Park középhegységi erdei köztkaszálórétek mozaikjai húzódnak, jellegzetesszórványtelepülésekkel

TARA NEMZETI PARK 6362 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

Zöld víztükörA nemzeti park legpompásabb helyszínei a karszt-fennsíkperemek, ahonnét kilátás nyílik a Drinábólduzzasztott, hosszan elnyúló, keskeny tóra, a mö-göttes hegyvidékre és néhol magára a Perućaci-gátra is, ami 1966-ban épült jugoszláv–japán(!)együttműködésben. (Akkor persze még szó semvolt arról, hogy határproblémákat is fölvethet ez aberuházás.) Mivel a Drina vízgyűjtőjének jelentősrésze mediterrán hatás (azaz téli csapadék és nyáriszárazság) alatt áll, ezért nyáron a folyó mindig je-lentősen leapad, ami az áramtermelésben súlyosgondokat jelent. Ezért megoldásként a „szivattyúsvíztározás” módszeréhez folyamodtak az építők.

Ennek lényege, hogy bőség idején a vizet felpum-pálják egy magasan fekvő tározóba, ínség beállta-kor pedig leeresztik. Ez többnyire napszakos pum-pálást-leeresztést jelent, az energiafelhasználás napiciklusához igazodva, de a Drinán inkább az évsza-kok közti kiegyenlítésre volt szükség. (Nota bene,nálunk hasonló rendszert terveztek annak idején a Prédikálószék tetejére...) A a 80-as évek elején átfúrták a Tara-hegységet, és 8 km-rel arrébb, 600 m-rel magasabban egy második víztározóthoztak létre, a Zaovine-tavat. A tavat elzáró, 125 mmagas, impozáns gát egy mély szurdokvölgyet re-keszt el, és a rendszer ismeretében nem meglepő,

hogy „száraz”, azaz víz nem folyik át rajta, hiszena vizet nem itt engedik le, hanem csövön keresztül,Perućac irányába.

A Perućaci-tó mellett – ahogy az már lenni szo-kott a semmiből létrejövő víztározó tavak esetében– gombamód szaporodásnak indultak a kis víkend-házak a 70-es években, persze csak ott, ahol a szur-dok kiszélesedése ezt lehetővé tette. A későbbiekbenezt korlátozták, és csak néhány kisebb, vízen ringa-tózó úszóházat engedélyeztek. Az idillinek tűnő zöldvíztükör alatt azonban sötét titkok rejtőznek.

1999-ben, a koszovói válság tetőpontján egy éj-szaka hűtőkamion érkezett a tóhoz, majd konténe-

rét a tóba lökte. A szállítók a konténerbe oldalról belelőttek, hogy teljen meg vízzel és süllyedjen el, dea lyuk túl nagy lett, így ezen keresztül holttestekemelkedtek a felszínre. Ez pár napon keresztül meg-ismétlődött, ám a vízfelszínre került maradványokata közelben mindig elhantolták. Államtitok. Akilátta, annak hallgatnia kellett. Évekkel később azon-ban fény derült arra, hogy szerbek által kivégzett ko-szovói albánok voltak a hűtőkamionokban. És nem-csak a Drinába jutott belőlük...

2010-ben, mikor fenntartási munkák miatt lejjebberesztették a tározó vízszintjét, szétszórtan ismét többszáz, immár oszlásnak indult tetemre bukkantak.

MEGSZELÍDÍTVEA Perućaci-gát a Drina zúgókkal tagolt, vad völgyétbékés, csendes tóváváltoztatta (jobbra)

ÚSZÓVÍKENDA tóparti hétvégi házak egy része a vízre költözött. Az ebédrevaló kifogásához elég a muskátlik mögé rejtett teraszról a vízbe lógatni a csalit

FOTÓ: TELBISZ TAMÁS

CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 16.35-KORA rádióban vendégünk a témáról:TELBISZ TAMÁSKorábbi mûsoraink meghallgathatók:www.trendfm.hu

TARA NEMZETI PARK 6564 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

Fehér kő, zöld kő

A Dinári-hegyvidék belső régiójában már koránt-sem olyan egyeduralkodó a karszt, mint a tenger-hez közelebbi részeken, de történetesen a Tara nagyrésze azért triász időszaki mészkőből épül föl. E fe-hér kövek a 200 millió évvel ezelőtti, hatalmasThetys-óceán szegélyén kialakult sekély tengerek-ben élő, mészvázú élőlények maradványait őrzik.Mivel a maradványok a tengervíz mozgása követ-keztében többnyire a homoknál is finomabbra őr-lődtek, ezért a szabad szemmel jól látható ősma-radványok viszonylag ritkák, de azért előfordulnak.

A mészkő mellett föllelhető zöldes-szürkés kö-vekben viszont hiába is keresnénk ősmaradványo-kat, mert ezek a kőzetek magmás eredetűek, meg-spékelve némi metamorfózissal. Ezek egyenesen a

Ők nem koszovóiak voltak, hanem a folyón nemsokkal feljebb fekvő Visegrádban, az 1992–1995-ösbosnyák háború kezdetén etnikai tisztogatás keretébenlemészárolt muszlimok. De akadt köztük 3 németWehrmacht-legény a II. világháborúból és 6 fő I. világháborús Monarchia-katona is.

Ám a felszínen mindez észrevétlen, a táj békés,és a Perućaci-tó újra csendes. Halkan siklanak fölötte a kirándulóhajók és a horgászcsónakok.Csöndesen termeli a wattokat a vízerőmű.

Nem sokkal a duzzasztógát alatt találjuk a Vrelót,az „egy év hosszú folyót”, Szerbia legrövidebb víz-

folyását. E talányos név onnét ered, hogy a „folyó”éppen 365 m hosszúságú, így minden napra jut 1 méter (már ha van ennek egyáltalán valami ér-telme). A Vrelo egy elég tisztességes hozamú karszt-forrásban fakad, táplál egy pisztrángkeltető me-dencerendszert, keresztezi az országutat (vagy

SZIKLA, KAJAK, FELLEGVÁRA Drina völgyének egyik legtöbbet fotózott háza alacsony vízállásnál méterekkel emelkedik a Perućaci-tó vízszintje fölé

fordítva), és végül egy csinos vízeséssel a Drinábazuhan. Rövid pályáját 10 perc alatt végigkísérhet-jük, de balkáni kényelemmel akár órákat is elül-dögélhetünk a vízesés fölé emelt éttermi fateraszasztalainál.

TARA NEMZETI PARK 6766 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

rétegek többszörösen egymásra torlódtak, létre-hozván a Dinári-hegyvidék nagy vastagságú karszt-vidékeit, ám az óceán közepe is rátolódott a szá-razföldre, így lelhetjük fel ezen a vidéken egymásmellett a fehér mészköveket, a zöldköveket és a mé-lyebb kéregből származó gabbrókat egyaránt.

Máskülönben a kövek színbeli „elemzése” nél-kül, pusztán a felszínformák alapján is jól megkü-lönböztethetők az itt előforduló kőzetek. A mész-kőterületeken ezernyi kisebb-nagyobb méretűtöbör található, míg a magmás és átalakult kőzetek,illetve homokkövek zónájában felszíni vízfolyásokszabdalják a térszínt.

Tulajdonképpen épp a töbrök térbeli eloszlását

néhai Thetys-óceán közepéből származnak. A le-meztektonikai elmélet megalkotása óta ismert tény,hogy az óceán a „közepén” születik: ezeken a he-lyeken nyomul fel a bazaltos összetételű magma,ami szépen hozzáforr a földkéreg korábban kiala-kult részeihez. Itt, a Tara Nemzeti Park területén ajura időszaki óceáni kéreg különböző mélységekbenmegszilárdult és többé-kevésbé átalakult változataifordulnak elő. Az átalakulás során a kőzetek gyak-ran palássá lettek, és sokszor zöldes árnyalatot kap-tak, emiatt nevezik némi leegyszerűsítéssel zöldpa-lának, zöldkőnek is őket.

A Thetys-óceán fokozatos bezáródása, majd azAdriai-lemez Európának ütközése során a mészkő-

vizsgálva bukkantam a „Töbör-repülőtérre” (Aero-drom Ponikve). A régi térképen egy remek, töbrök-kel lyuggatott karsztfennsíkra akadtam, ahol a gyérnövényzet miatt jó beláthatóság is ígérkezett a te-repi munkához. A további nyomozás során azon-ban kiderült, hogy az 1000 méteres magasságúkarsztfennsíkot a 70-es évek végén a jugoszláv légi-erő is fölfedezte magának, és nagyrészt betömköd-ték a „lyukakat” (víznyelőket), hogy megépíthesséka leszállópályát a gépeknek... Az 1992–1995-ösbosnyák háború végén a nyugati országok viszontaz egész megmaradt jugoszláv légierőt állítottákleszállópályára, így a szerbek kénytelenek voltakpolgári használatra átminősíteni a repteret. Ez

azonban nem minősült gazdaságos vállalkozásnak.A történet folytatásaként a 99-es koszovói válságidején a NATO célszerűnek látta néhány bombátleejteni a Ponikve repülőtérre (is), így az egykoritöbrök helyén ezúttal bombatölcsérek jelentekmeg. Ezeket később ugyanúgy betömték, mint anéhai töbröket, és a leszállópályát 3,2 km hosszú-ságúra növelték, de alkalomszerű repülésektől el-tekintve a valódi polgári felhasználás továbbra is ne-hezen akar beindulni, ami – tekintve a nemkönnyű megközelíthetőséget és a korlátozott pia-cot – egyáltalán nem meglepő. De talán e cikk nyo-mán annyian indulnak majd a Tarába, hogy szük-ség lesz a Töbör-repülőtérre is...

VAD SZIRTEK KÖZÖTTA nemzeti park leglátványosabb részei a triász mészkôsziklák peremein alakultak ki, ahol a bevágódó vízfolyások függôleges falú, mély szurdokokat véstek a Tara-hegységbe (balra)

HULLÁMZÓ PLATÓKONA karsztfennsíkok töbrökkel tagolt felszíne ideális területe volt a legeltetô állattenyésztésnek. Napjainkra a pásztorszállások nagy részét hétvégi üdülôkké, turistáknakszállást adó kulcsosházakká alakították (lent)

FOTÓ: TELBISZ TAMÁS

68 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

(Örök)zöld erdő

A Tara igazi kincsét valójában az erdők jelentik. Ezértis lépett elő nemzeti parkká 1981-ben. Állítólag anemzeti parkká nyilvánítással megvárták, amíg a ko-moly vízügyi beruházások közel véglegessé nem vál-tak, hogy a természetvédelem ne szólhasson bele a tá-rozók ügyébe. A nemzeti park háromnegyedét erdőkborítják, melyek részben lombhullatók, részben örök-zöldek. Közülük is legértékesebb a szerb luc (Piceaomorika), melyet itt írt le 1875-ben Josif Pančić,szerb botanikus. A manökenkarcsúságú lucfenyőtalakja alapján viszonylag könnyű megkülönböztetnia testesebb, nálunk karácsonyfaként is népszerű, kö-zönséges luctól. A sors fintora, hogy azt a dombot,melyről elsőként leírták e bennszülött fafajt, a 80-as

években elbontották, ennek anyagából készültugyanis a Zaovine-tó hatalmas gátja.

Persze ettől még a szerb és nem szerb lucok, va-lamint a lombhullató fák jól érzik magukat a Tara vi-dékén, bár ezt a képet némiképp árnyalja, hogy a közelmúltban helyenként a kiszáradás, illetve a szúbogarak inváziója okozott gondokat. Ha 100szúbogár 1 hét alatt 1 kifejlett fát képes tönkretenni,akkor 30 millió 1 év alatt hány fát tud elpusztítani?A kérdés nem költői – ennyit sikerült ugyanis be-gyűjteni egy szezon során egy korszerű biotechnoló-gia módszer (és a Norvég Alap) segítségével. Csalo-gató feromonnal működő szúcsapdákat helyeztek kiaz erdőbe, és ezek révén károsító növényvédő szerek

nélkül tudták elpusztítani a bogarakat, megkímélveezzel a fák életét.

Nem véletlen, hogy ennyire vigyáznak a fákra,hiszen a Tara népe számára az erdő élet-halál kér-dése, ugyanis a nemzeti park 90%-ban önfenntartógazdálkodású, és a jövedelmek háromnegyede az er-dőgazdálkodásból származik.

De nemcsak a fák értékesek, hanem az erdők-ben rejtőző vadak is. Különösen a Tara „spiccében”elhelyezkedő, nehezen járható, erdős vonulatok, il-letve a szurdokvölgyek nyújtanak eldugott élőhe-lyeket. A „címerállat” természetesen a barnamedve,melynek Szerbián belül itt él a legnagyobb popu-lációja, mintegy 50 egyeddel. Kameracsapdákkal

és GPS-es nyomkövetőkkel figyelik őket, így elégpontosan tudják, hogy mikor merre járnak: egyesegyedek olykor leereszkednek a Drina mély szur-dokába, és a jelen politikai határokról megfeled-kezve, gyakran átruccannak a szomszédos Bosz-niába is. Ősz végétől tavaszig a nemzeti park vad-gazdái kiegészítő élelemmel látják el őket, így ki-csi az esély, hogy az egyébként is ritkásan elhe-lyezkedő, lakott területek valamelyikérebetévednének. Emiatt – Erdélytől eltérően – ittcsak elvétve hallani balesetekről. De azért a biz-tonság kedvéért – és a turisták riogatására – egyeshelyeken sűrűn kihelyezik az „Ez itt Mackóor-szág!” feliratú, sárga táblákat.

PEDIKÜR, HAGYOMÁNYOS MÓDON… Az átalakuló életmód az ôsi szakmák eltûnésével jár együtt, a pásztorok évszázadokon át felhalmozott tudását már csak pár idôs ember ôrzi

ERDÔVILÁGA sûrû, sötét fenyvesben csak kevés olyan hely van, ahol a behatoló napsugarak fiatal, lombhullató csemetéknek biztosítanak életfeltételeket (jobbra)

TARA NEMZETI PARK 7170 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

MÉG ÁLL A HÍD A DRINÁN

A karóba húzás célja, hogy az elítélt ne haljonmeg – azonnal (hanem szenvedjen minél to-vább)! És néha előfordul, hogy valakit fülénélfogva egy hídhoz szegeznek... Bár ezekről azeseményekről is beszámol Ivo Andrić Nobel-díjas könyve, a Híd a Drinán, az írás mégsemkifejezetten akcióregény. Legtöbbször álmosancsordogál, mint maga a Drina, különösen, miótamegduzzasztották. De ebbe a lassú ritmusbaidőnként beletenyerel a történelem, és leginkábbaz itt élő kisemberek – török vagy szerb, osztrákvagy zsidó – szemszögéből érezhetjük a sajá-tos boszniai atmoszférát. Az alapéletérzést leg-jobban az „édes csöndesség fejezi ki, amelyettörök időkben, a köz- és egyéni élet végső cél-jának és legtökéletesebb formájának tartottak”. Ahíd a maga mozdulatlan kő-valóságával és a kö-

rötte zajló eseményekkel „mindennek” a mércéjea visegrádiak számára.

Az irodalomnak talán mindegy, de egy geográ-fusnak semmiképp sem elhanyagolható tényező,hogy a híd valóban létezik! A Nobel-díjas regény-hez rangbéli házasságként társul a világörökségicím, amit 2007-ben nyert el a híd, mely 1577 ótaköti össze a Drina két partját a boszniai Visegrád-ban. A folyó itt két szurdok között kényelmesenszétterülve, egy kis medencén folyik keresztül. A 11 lyukú híd megálmodója a környék falujából elrabolt, majd janicsárrá lett, és végül nagyvezírréemelkedett Szokoli Mehmed pasa volt.

Ha most Andrić feltámadna, s eljönne kö-zénk, bőven lenne mit írnia a regény vége(1914) óta eltelt száz évről. Nem volt ez semszelídebb, mint a korábbi évszázadok: a II. vi-

lágháború a partizánokkal, a Drina duzzasztása,több ezer visegrádi bosnyák lemészárlása a 90-es évek elején. Mindez feltehetőleg nem érnéváratlanul. De az utolsó, róla elnevezett fejeze-ten kissé talán meghökkenne.

Az elmúlt 5 évben fölépítettek itt egy 400 évesóvárost. Nem kifejezetten restaurálásjelleggel, in-kább afféle filmdíszletként. (Meg hogy a turistáknaklegyen mit nézniük a híd mellett.) Van itt ortodoxtemplom Szent Lázár cár tiszteletére, reneszánszhangulatú tér, Monarchiát idéző kávézó Švejk-szerű katonával, és megbújik benne egy rácsos há-remablakokkal díszített, törökös ház is, valamintkét, hangsúlyos szobor: az egyik Ivo Andrićé, amásik Petar Petrović Njegoš montenegrói püspök-fejedelemé, aki mellékesen költő és filozófus is volt.

Ezen a vidéken minden szimbólumnak, minden

szobornak súlya van. És Andrićgrád – mert ez aneve ennek a furcsa épületegyüttesnek – nem épparányos, átitatja a szerb túlsúly. Pedig a város atörök időktől ’92-ig muszlim többségű volt. (Perszeelőtte meg szerb. És utána is az lett.) A két folyó, aDrina és a Rzav által bezárt területen, ahol mostAndrićgrád áll, korábban sportpályák voltak, ami-ket fogolytáborként „hasznosítottak” a 90-es évek-ben. Ennek az emlékét szerették volna eltörölni – agyőztesek. Az ötletgazda, Emir Kusturica filmren-dező, a helyiek szemében megosztó személyiség:bosnyák családból született, de nemrég visszatérttöbb száz évvel korábban élt szerb őseinek orto-dox hitéhez.

És még sokáig lehetne folytatni a végtelenülösszegabalyodó szálakat. A Balkánon egyelőre biz-tosan nincs vége a történelemnek...

VIHAROS TÖRTÉNELEMA 16. században épült, és sok viszontagságot megélt hidat az I. és a II. világháborúalatt is részben felrobbantották. 2010-ben a Török Nemzetközi Együttmûködési és Fejlesztési Hivatal 3,5 millió eurós támogatásával nyerte vissza eredeti formáját(balra)

IVO ANDRIĆAz 1975-ben elhunyt Nobel-díjas író szobra a róla elnevezett városrészben

FOTÓ: TELBISZ TAMÁS

FOTÓ: TELBISZ TAMÁS

TARA NEMZETI PARK 7372 A FÖLDGÖMB 2016. SZEPTEMBER

figyeli, amint a töbrök körül ólálko-dunk. Végül megindul felénk, de nempásztorbot, hanem mobiltelefon vana kezében, és abban kér segítséget,hogy hívjuk fel a fiát telefonon, mertmár itt kéne lennie a vacsorával. Bé-kés, turista-jelen.

A nemzeti park mitrovaci köz-pontjában hatalmas tábor áll. Tanös-vények, felkészült vezetők avatják bea belgrádi gyerekeket az erdő rejtel-meibe. Az új nemzedék remélhetőlegmegtanul vigyázni környezetére – és abenne élő Emberre is! Ez a nyitott,zöld jövő.

TARA FOTÓWORKSHOP ı 2016. október 22—28. ı Bõvebb információ: belafoto@t-online.hu

Veres múlt, zöld jövőKereszt és kard – e két jelképet tartja magasra a Taraegyik völgyében megbúvó Rača-kolostor vörös-márvány pópája: a hosszú szakállú szerzetesek nem-csak a hitben, de a hadjáratokban is vezették népü-ket, sokáig a török, majd később a Monarchiaellen. A kolostor tipikus „karsztperemi apátság”(bár ezt a fogalmat nem említik a tankönyvek): fa-lain már messziről látszik, hogy a karsztforrásoknálkicsapódó, laza, üreges szerkezetű, édesvízi mész-kőből épült, melynek lyukacsaiba a zarándokokolykor apró fémpénzeket dugdosnak. A források vi-zét is sokoldalúan hasznosítják a szerzetesek: nem-csak ivó- és öntözővízként, szűk csatornákban el-vezetve a patak egy részét, de az energiáját iskiaknázzák. Takaros kis vízturbina működik azapátság mellett, melyet a mozaikból kirakott Illéspróféta őriz réveteg tekintettel. 1690-ben, a nagyszerb menekülés idején egészen Szentendréig fu-

tottak a račai barátok, ahol a mai napig él szerb or-todox közösség, s ápolják is a kapcsolatot a račaianyakolostorral.

A II. világháborúban már nem a pópák, hanema partizánok vezették a harcosokat. A račai parti-záncsata vörös emlékműve körül erdei padok, asz-talok állnak, hogy a veteránok (vagy ma már egyreinkább a leszármazottaik) sör és pljeskavica mellettbékésen összeülhessenek, és elmerenghessenek arégmúlt harcairól. Ennek mindig nagy hagyomá-nyai voltak a néhai Jugoszláviában, de a pár évti-zeddel ezelőtti háborúk miatt a térségben súlyos je-lene is van a műfajnak.

Az igazán fiataloknak persze már ez is csak tör-ténelem. A Tara környéki apró, szórt falvak kiha-lóban vannak. Négy évtizede még 5-6 iskola volt anemzeti park területén, ma már csak egy. Az esz-tenák düledeznek, az egyik háznál öregember

A 13. SZÁZADBAN ALAPÍTOTT RAČA-KOLOSTOR A törökök 1689-es pusztítása után csak 1826-ban épült újjá (jobbra)

HEGYVIDÉKI MAGÁNYAz elnéptelenedô fennsíkon nehéz az élet, a fiatalok leköltöztek a városokba