2
Kedves Snétberger Központ! A Tikkun Olam csapata szeptember 17-én adománygyűjtő estet szervez a MÜSZI-ben (1085, Budapest, Blaha Lujza tér 1), amely keretében a BAGázs Közhasznú Egyesület közösségi konténerházának felújítását, valamint egy másik project keretében megvalósuló hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását támogatja. Az est folyamán zsidó és cigány képzőművészek, fotósok, slammerek, énekesek és zenészek állnak össze, hogy fellépésükkel járuljanak hozzá a kezdeményezéshez. Szeretnénk, ha egy rövid produkció erejéig Te is csatlakoznál a fellépők, így a támogatók köréhez. Kérjük, amennyiben fellépéseddel hozzájárulnál az esemény sikerességéhez, jelezd az alábbi e-mail címen: [email protected] vagy a 70 / 2008977 telefonszámon. Mi a Tikkun Olam? A Tikkun Olam egy évente induló, zsidó fiataloknak szóló oktatási program, amely a társadalmi felelősségvállalás témájára épül. A formális és informális oktatás mellett különböző szervezetekhez és eseményekre járunk önkénteskedni. A fél éves program során betekintést nyerünk számos hátrányos helyzetű csoporttal foglalkozó szervezet és egyesület munkájába, és önkénteskedéseken keresztül igyekszünk segíteni nekik. A program egy 10 napos izraeli úttal zárul, ahol szintén önkéntes munkát végzünk majd. Jelen jótékonysági projektünk célja, hogy hosszú távú segítséget nyújtsunk a támogatott szervezeteknek, illetve a fiataloknak. Mint oktatási program, hisszük, hogy a marginalizált csoportok felzárkóztatása elsősorban az oktatáson múlik, így mindkét támogatandó célunk a tudást szorgalmazza.

Tikkun Olam Adomanygyujtoest Felkeres (1)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

dasdasd

Citation preview

  • Kedves Sntberger Kzpont!

    A Tikkun Olam csapata szeptember 17-n adomnygyjt estet szervez a MSZI-ben

    (1085, Budapest, Blaha Lujza tr 1), amely keretben a BAGzs Kzhaszn Egyeslet

    kzssgi kontnerhznak feljtst, valamint egy msik project keretben

    megvalsul htrnyos helyzet fiatalok tboroztatst tmogatja.

    Az est folyamn zsid s cigny kpzmvszek, fotsok, slammerek, nekesek s

    zenszek llnak ssze, hogy fellpskkel jruljanak hozz a kezdemnyezshez.

    Szeretnnk, ha egy rvid produkci erejig Te is csatlakoznl a fellpk, gy a tmogatk

    krhez. Krjk, amennyiben fellpseddel hozzjrulnl az esemny sikeressghez,

    jelezd az albbi e-mail cmen: [email protected] vagy a 70 / 2008977

    telefonszmon.

    Mi a Tikkun Olam?

    A Tikkun Olam egy vente indul, zsid fiataloknak szl oktatsi program, amely a

    trsadalmi felelssgvllals tmjra pl. A formlis s informlis oktats mellett

    klnbz szervezetekhez s esemnyekre jrunk nknteskedni. A fl ves program

    sorn betekintst nyernk szmos htrnyos helyzet csoporttal foglalkoz szervezet s

    egyeslet munkjba, s nknteskedseken keresztl igyeksznk segteni nekik. A

    program egy 10 napos izraeli ttal zrul, ahol szintn nkntes munkt vgznk majd.

    Jelen jtkonysgi projektnk clja, hogy hossz tv segtsget nyjtsunk a tmogatott

    szervezeteknek, illetve a fiataloknak. Mint oktatsi program, hisszk, hogy a

    marginalizlt csoportok felzrkztatsa elssorban az oktatson mlik, gy mindkt

    tmogatand clunk a tudst szorgalmazza.

  • Mi a BAGzs?

    A BAGzs Kzhaszn Egyeslet 2011 ta mkdik a bagi cignytelepen. Az egyeslet

    nkntesek bevonsval kzd a trsadalmi eslyegyenlsg megteremtsrt, egy olyan

    trsadalomrt, amelyben a romknak is eslyk van arra, hogy elrjk cljaikat, ha

    tesznek azokrt. Ezt egyrszt a telepi romk kpessgeinek fejlesztsvel, msrszt a

    befogadi oldal, a tbbsgi trsadalom rzkenytsvel rik el. Jelenleg 13 programjuk

    fut Bagon, gyerekeknek s felntteknek egyarnt: az vodsok rzelmi intelligencia-

    fejlesztstl, valamint a kisiskolsok alapkszsg s kpessgfejleszt

    foglalkozsaitl kezdve a felnttek jogi tmogatsn t tartanak foglalkozsokat.

    Bvebb informci: www.bagazs.org

    A foglalkozsok zme kt mobil kontnerben zajlik, amelybl az egyik az idjrsi

    viszontagsgoknak mr nem tud ellenllni, eszs esetn bezik s hasznlhatatlann

    vlik. A kontner nlkl a foglalkozsok s programok megtartsa lehetetlenn vlik. Az

    esemnyen sszegyjttt sszeg egy rszt a javtsi munklatokra fordtjuk, amely

    sszesen 250.000 Ft-ot vesz ignybe.

    Tboroztats

    A befolyt sszeg msik felbl olyan dikok szmra terveznk tbort, akiknek mskpp

    erre nem lenne lehetsgk, s akik a tovbbtanuls, plyavlaszts fel kzelednek. A

    tborban orientcis, kompetencia- s kpessgfejleszt programokkal kszlnk,

    klnbz eladk s szakemberek bevonsval szeretnnk egy nem csak emlkezetes,

    de a rsztvevk fejldse szempontjbl rendkvl hasznos kzssgi tbort szervezni. A

    tbor rsztvevi plyzati ton kerlnek kivlasztsra, a felhvst klnbz

    szervezeteknek s iskolknak juttatjuk el. A tbor sszkltsge krlbell 750.000 Ft,

    rszletes kltsgvetsrl s a tbor rszleteirl termszetesen ksbb felvilgostst

    adunk minden rdekldnek s tmogatnak.

    Amennyiben Te is egyetrtesz az ltalunk kpviselt clokkal, krjk, fellpseddel jrulj

    hozz az esemnyhez. Segtsged s hozzjrulsod elre is ksznjk!

    A Tikkun Olam csapata