9. fejezet: Rajon- és régióelméletek
9. fejezet: Rajon- és régióelméletek
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Tóth József (szerk.)
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Tóth József (szerk.)
Publication date 2014
Szerzői jog © 2014 Dialóg Campus Kiadó
Copyright 2014., Abonyiné Palotás Jolán és szerzőtársai
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom
Általános társadalomföldrajz I.–II. 0
Előszó 0
1. 1. fejezet: A Társadalomföldrajz alapjai 0
1. 1.1. A társadalomföldrajz tudományrendszertani helye, a
társadalom és a természet kölcsönhatása, a társadalmi-gazdasági tér
értelmezése 0
1.1. 1.1.1. Sztereotípiák 0
1.2. 1.1.2. A földrajztudomány tárgya 0
1.3. 1.1.3. Szemléleti kérdések 0
1.4. 1.1.4. A földrajztudomány belső struktúrája 0
2. 2. fejezet: A modern világgazdaság genezise,
fejlődés-története és jelenlegi térszerkezete 0
1. 2.1. A világgazdaság főbb elméleti kérdései 0
2. 2.2. A világgazdaság genezise és fejlődéstörténete 0
2.1. 2.2.1. A merkantil világkereskedelem és a világpiac
fejlődése, a kezdetleges világgazdaság létrejötte 0
2.2. 2.2.2. Az ipari kapitalizmus kora 0
2.3. 2.2.3. A monopolkapitalizmus, az imperialista gyarmatosítás
és a tőkekivitel kora 0
2.4. 2.2.4. A II. világháború utáni globalizálódó, többpólusú
világgazdaság kialakulása (Történelmi előzmények és főbb
strukturális változások) 0
3. 2.3. Napjaink multipoláris világgazdasága 0
3.1. 2.3.1. Növekedési gócok – akciótérségek; a Triád uralma
0
3.2. 2.3.2. Világkereskedelem az új világgazdasági szerkezetben
0
3.3. 2.3.3. A Triád és a nemzetközi tőkeáramlás 0
3.4. 2.3.4. A centrum-periféria viszony a XX. század végén 0
3. 3. fejezet: Globális világproblémák és megatrendek 0
1. 3.1. Globalitás és lokalitás 0
1.1. 3.1.1. A globalitás értelmezése 0
1.2. 3.1.2. A lokalitás értelmezése 0
1.3. 3.1.3. A globalitás és lokalitás kölcsönhatása 0
1.4. 3.1.4. A globális világproblémák értelmezése 0
1.5. 3.1.5. A globális világproblémák kialakulása 0
1.5.1. 3.1.5.1. A történelem előtti időszak 0
1.5.2. 3.1.5.2. A mezőgazdaság forradalmától az ipari
forradalomig 0
1.5.3. 3.1.5.3. Az ipari forradalomtól napjainkig 0
1.6. 3.1.6. Globális problémák 0
1.7. 3.1.7. Röviden a világmodellekről 0
1.8. 3.1.8. Világmodellek 0
1.9. 3.1.9. A fenntartható fejlődés 0
1.10. 3.1.10. Megatrendek 0
4. 4. fejezet: Az általános iparföldrajz alapjai 0
1. 4.1. Az általános iparföldrajz alapjai 0
1.1. 4.1.1. Az ipar fogalma 0
1.2. 4.1.2. Az ipar felosztása 0
1.3. 4.1.3. Az ipar koncentrációja 0
1.4. 4.1.4. Az ipar fejlődése 0
2. 4.2. Az ipar telepítési tényezői 0
2.1. 4.2.1. Természeti tényezők 0
2.2. 4.2.2. Ásványkincsek 0
2.3. 4.2.3. Éghajlat, időjárás 0
2.4. 4.2.4. A víz 0
2.5. 4.2.5. A felszín tagoltsága és egyéb tényezők 0
2.6. 4.2.6. Problémák 0
3. 4.3. Társadalmi-gazdasági tényezők 0
3.1. 4.3.1. A munkaerő 0
3.2. 4.3.2. Fogyasztópiac 0
3.3. 4.3.2. Nyersanyag 0
3.4. 4.3.3. Szállítás 0
3.5. 4.3.4. Kooperáció 0
3.6. 4.3.5. Preferenciák 0
4. 4.4. A tőke (külföldi működőtőke) 0
4.1. 4.4.1. Mi minősül külföldi működőtőkének? 0
4.2. 4.4.2. De milyen haszon származhat a külföldi tőkéből a
fogadó országnak? 0
4.3. 4.4.3. Milyen esetleges hátrányok származhatnak a
tőkeimportból? 0
4.4. 4.4.4. A külföldi működőtőke eredete és áramlási irányának
változása 0
4.5. 4.4.5. A külföldi működőtőke beáramlása Közép- és
Kelet-Európába 0
5. 4.5. Infrastruktúra 0
6. 4.6. A tudományos technikai forradalom és az ipari termelés
kapcsolata 0
5. 5. fejezet: A világ mezőgazdasága 0
1. 5.1. A mezőgazdasági termelés jelentősége, történelmi szerepe
0
2. 5.2. A világ mezőgazdaságának földrajzi alapjai, a termelést
befolyásoló tényezők 0
2.1. 5.2.1. A gazdálkodási tér 0
2.2. 5.2.2. Természeti erőforrások 0
2.2.1. 5.2.2.1. A domborzat 0
2.2.2. 5.2.2.2. Az éghajlat 0
2.2.3. 5.2.2.3. A talaj 0
2.3. 5.2.3. Társadalmi-gazdasági tényezők 0
2.3.1. 5.2.3.1. A termelés műszaki-technikai színvonala 0
2.3.2. 5.2.3.2. A termékmennyiséget növelő eszközök 0
2.3.3. 5.2.3.3. Munkaerőhelyzet, a mezőgazdasági népesség 0
2.3.4. 5.2.3.4. Tulajdonviszonyok 0
3. 5.3. A mezőgazdasági termelés zonalitása 0
3.1. 5.3.1. Egyenlítői övezet 0
3.2. 5.3.2. Szavannaövezet 0
3.3. 5.3.3. Trópusi sivatagok 0
3.4. 5.3.4. Monszunterületek 0
3.5. 5.3.5. Szubtrópusi területek 0
3.6. 5.3.6. Mediterrán területek 0
3.7. 5.3.7. Mérsékelt éghajlati öv 0
3.7.1. 5.3.7.1. Óceáni területek 0
3.7.2. 5.3.7.2. Nedves, kontinentális területek 0
3.7.3. 5.3.7.3. Száraz, kontinentális területek 0
3.8. 5.3.8. Boreális övezet 0
3.9. 5.3.9. Szubpoláris övezet 0
3.10. 5.3.10. Azonális területek 0
4. 5.4. A mezőgazdasági termelés területi típusai 0
4.1. 5.4.1. Talajváltó gazdálkodás 0
4.2. 5.4.2. Árasztásos rizstermesztés 0
4.3. 5.4.3. Nomád pásztorkodás 0
4.4. 5.4.4. Mediterrán mezőgazdaság 0
4.5. 5.4.5. Vegyes gazdaságok 0
4.6. 5.4.6. Tejgazdaság 0
4.7. 5.4.7. Ültetvényes rendszer 0
4.8. 5.4.8. Ranchgazdálkodás 0
4.9. 5.4.9. Nagyüzemi gabonatermelés 0
5. 5.5. Az élelmiszergazdaság jövője 0
6. 6. fejezet: A világ népessége 0
1. 6.1. Népesedési elméletek 0
1.1. 6.1.1. Történeti áttekintés 0
1.2. 6.1.2. A demográfiai átmenet elmélete 0
1.3. 6.1.3. A demográfiai átmenet után 0
2. 6.2. Általános népességföldrajz 0
2.1. 6.2.1. A népességföldrajz tárgya, tudományrendszertani
helye, rokontudományai, feladata 0
2.2. 6.2.2. A népesség demográfiai megoszlása 0
2.3. 6.2.3. A népesség számának alakulása 0
2.4. 6.2.4. A migráció 0
3. 6.3. Feminista földrajz 0
3.1. 6.3.1. A feminista földrajz fogalma, tárgya, szemlélete
0
3.2. 6.3.2. A feminista földrajz története 0
3.3. 6.3.3. A feminista földrajz kutatási területei 0
3.3.1. 6.3.3.1. Hagyományos földrajzi témák új szemlélettel
0
3.3.2. 6.3.3.2. Új témák kutatása: a nők és a környezet, női
identitás, a félelem földrajza 0
3.3.3. 6.3.4. A feminista földrajz módszere 0
4. 6.4. Etnikai földrajz 0
4.1. 6.4.1. Az etnikai földrajz genezise, definíciója és helye a
társadalomföldrajzban 0
4.2. 6.4.2. Az etnicitás és a földrajz kapcsolata a kezdetektől
napjainkig 0
4.3. 6.4.3. Az etnikai földrajz fogalomrendszere 0
4.4. 6.4.4. Az állam és nemzet térbeli kapcsolata 0
4.5. 6.4.5. A kisebbségek etnikai földrajzi osztályozása 0
4.6. 6.4.6. A kisebbségek eredet szerinti osztályozása 0
4.7. 6.4.7. Az etnikai földrajzi kutatások adatbázisa 0
4.8. 6.4.8. Az etnikai földrajzi kutatások feladatai 0
5. 6.5. A kulturális földrajz alapjai 0
5.1. 6.5.1. A kulturális földrajz fogalma és tárgya 0
5.2. 6.5.2. A kultúra elemei 0
5.3. 6.5.3. Kultúrrégió 0
5.4. 6.5.4. Kultúrterületek 0
5.5. 6.5.5. Kultúraterjedés 0
5.6. 6.5.6. A kultúrökológia 0
5.7. 6.5.7. A kulturális integráció 0
5.8. 6.5.8. A kultúrtáj 0
5.9. 6.5.9. A kultúra alrendszerei 0
6. 6.6. Általános vallásföldrajz 0
6.1. 6.6.1. A vallásföldrajz mint új földrajzi diszciplína 0
6.2. 6.6.2. A vallásföldrajzi kutatások időszerűsége 0
6.3. 6.6.3. A vallásföldrajz tagolódása 0
6.4. 6.6.4. A kultúra, a civilizáció és a vallás 0
6.5. 6.6.5. A vallási jelenségek 0
6.6. 6.6.6. A vallás alkotóelemei 0
6.7. 6.6.7. A vallásosság jellemzői 0
6.8. 6.8. A vallásos hit eredete; a vallások kialakulása és
csoportosítása 0
6.9. 6.6.9. A vallások térben és időben 0
6.10. 6.6.10. A vallás környezeti meghatározottsága 0
6.11. 6.6.11. A vallás, a társadalom és a gazdasági élet
összefüggései, kölcsönhatásai 0
6.12. 6.6.12. A vallások hatása a földrajzi környezetre 0
7. 6.7. Egészségföldrajz 0
7.1. 6.7.1. Az egészségföldrajz alapjai 0
7.1.1. 6.7.1.2. Az egészségföldrajz kialakulása, fejlődése,
kutatási irányzatai 0
7.2. 6.7.2. A népesség egészségi állapotának általános kérdései
0
7.2.1. 6.7.2.1. Az egészség fogalma, az egészséget meghatározó
tényezők 0
7.2.2. 6.7.2.2. Az egészségi állapottal kapcsolatos alapfogalmak
0
7.3. 6.7.3. Az egészségügyi rendszer általános kérdései 0
7.3.1. 6.7.3.1. Az egészségügyi rendszer fogalma, meghatározó
tényezői 0
7.3.2. 6.7.3.2. Az egészségügyi rendszer felépítése, működése,
jellemzői 0
8. 6.8. A népesség térbeli eloszlása 0
7. 7. fejezet: Általános településföldrajz 0
1. 7.1. Fogalmi kérdések 0
1.1. 7.1.1. A település fogalma 0
1.2. 7.1.2. Az urbanizáció fogalma, az urbanizációs folyamat
ismérvei 0
2. 7.2. A városfejlődés történelmi folyamatai, sajátosságai
0
2.1. 7.2.1. A város fogalmának értelmezése 0
2.2. 7.2.2. Városfejlődés az ókorban 0
2.3. 7.2.3. Városfejlődés a középkorban 0
2.4. 7.2.4. Városfejlődés az újkorban 0
2.5. 7.2.5. Az urbanizációs folyamat ciklikussága: az egyes
ciklusok sajátosságai 0
2.6. 7.2.6. Városfejlődés a II. világháború után, a XX. század
második felében 0
2.7. 7.2.7. Elképzelések a jövő városairól 0
3. 7.3. A rurális térségek településfejlődésének történeti
áttekintése 0
4. 7.4. Településmorfológia 0
5. 7.5. A település funkciói 0
6. 7.6. A települések nagyság szerinti csoportosítása 0
7. 7.7. A települések funkciók szerinti csoportosítása
(tipizálás) 0
8. 7.8. A települések hierarchiája 0
9. 7.9. A vonzáskörzetek 0
10. 7.10. A településrendszer jellemzése 0
11. 7.11. A településpolitika 0
8. 8. fejezet: A társadalmi tevékenységek földrajza 0
1. 8.1. A történeti földrajz alapjai 0
1.1. 8.1.2. A történeti földrajz kialakulása és fejlődése 0
1.2. 8.1.3. A hazai történeti földrajz irányzatai és eredményei
0
1.3. 8.1.4. A történeti földrajz tárgya 0
1.4. 8.1.5. A történeti földrajz feladata és módszere 0
2. 8.2. A politikai földrajz alapjai 0
2.1. 8.2.1. Bevezetés 0
2.2. 8.2.2. A politikai földrajzi gondolkodás és a politikai
földrajz fejlődésének évszázadai 0
2.3. 8.2.3. A politikai földrajz fejlődése a XX. század II.
felében 0
2.4. 8.2.4. Összegzés 0
3. 8.3. A katonaföldrajz alapjai 0
3.1. 8.3.1. A katonaföldrajz alapkérdésének változása 0
3.2. 8.3.2. A katonaföldrajz fejlődésének áttekintő története
0
3.3. 8.3.3. Új kihívások a katonaföldrajzzal szemben 0
3.4. 8.3.4. A katonaföldrajz fogalma, felosztása, kutatási
területei 0
4. 8.4. Az infrastruktúra földrajza 0
4.1. 8.4.1. Az infrastruktúra fogalma, csoportosítása, funkciói,
sajátos jegyei 0
4.2. 8.4.2. Az infrastruktúra szerepe a településfejlődésben
0
5. 8.5. A kommunikáció általános földrajza 0
5.1. 8.5.1. A kommunikáció földrajzi értelmezése és alrendszerei
0
5.2. 8.5.2. A kommunikáció keltő tényezői és
gazdasági-társadalmi funkciói 0
5.3. 8.5.3. A kommunikáció helye és súlya a nemzetgazdaságban
0
5.4. 8.5.4. A kommunikáció és a tér viszonyának főbb
összefüggései 0
5.5. 8.5.5. A kommunikáció használatának keresleti és kínálati
oldala 0
5.6. 8.5.6. A kommunikációs hálózatok 0
5.7. 8.5.7. A kommunikációföldrajz főbb irányzatai 0
5.8. 8.5.8. A közlekedésföldrajz tárgya és felosztása 0
5.9. 8.5.9. A kommunikáció területi/települési hatásai 0
6. 8.6. A turizmus földrajza 0
6.1. 8.6.1. A turizmus a társadalmi-gazdasági fejlődés terméke
0
6.2. 8.6.2. A turizmus rövid története, rendszere és környezete
0
6.3. 8.6.3. A turimus kutatása/a geográfia mint alapdiszciplína
0
6.4. 8.6.4. Globalizáció és turizmus 0
7. 8.7. A viselkedésföldrajz alapjai 0
7.1. 8.7.1. A viselkedésföldrajz fogalma, a tudományág helye a
geográfia rendszerében, jeles képviselőinek munkái 0
7.2. 8.7.2. Az egyének aktivitási tere 0
7.3. 8.7.3. A területi szétszóródás 0
7.4. 8.7.4. A környezet érzékelése és a tudati térképek 0
7.5. 8.7.5. A térbeli katasztrófaveszélyek érzékelése 0
7.6. 8.7.6. A migráció 0
7.7. 8.7.7. Migrációs minták 0
7.8. 8.7.8. Következtetések 0
8. 8.8. A nemzetközi gazdasági integrációk – integrációföldrajzi
körvonalak 0
8.1. 8.8.1. A nemzetközi regionális integráció értelmezése és
tartalmi kérdései 0
8.2. 8.8.2. A nemzetközi integráció kiváltó okai, tényezői és
következményei 0
8.3. 8.8.3. Nemzetközi integrációk formái és integrációelméleti
irányzatok 0
8.4. 8.8.4. A nemzetközi integrációk és a világgazdaság
térszerkezetének változása 0
9. 8.9. Az innovációk földrajza 0
9.1. 8.9.1. Az innováció fogalma 0
9.2. 8.9.2. Az innovációk térbeli terjedése 0
9.3. 8.9.3. Az innovációk területi terjesztésének eszközei 0
10. 8.10. A sportföldrajz alapjai 0
10.1. 8.10.1. A sporttevékenység a társadalmi-természeti
környezetben 0
10.2. 8.10.2. A globális és lokális problémakörök a sportban
0
10.3. 8.10.3. A sportföldrajz, a tudományfejlődés egyik ágazata
0
10.4. 8.10.4. A sportföldrajzhoz kapcsolódó eddigi kutatási
eredmények 0
10.5. 8.10.5. A sport elhelyezkedése a makrokörnyezetben 0
10.6. 8.10.6. A sportföldrajzi kutatások irányai 0
11. 8.11. Környezetföldrajz 0
11.1. 8.11.1. Az atmoszféra és szennyeződése 0
11.2. 8.11.2. A hidroszféra elszennyeződésének veszélyei 0
11.3. 8.11.3. A Föld szilárd kérgének környezeti problémái 0
11.4. 8.11.4. Környezetünk globális veszélyei 0
9. 9. fejezet: Rajon- és régióelméletek 0
1. 9.1. Rajon- és régióelméletek 0
1.1. 9.1.1 A régió fogalomról 0
1.2. 9.1.2 A nagy földrajzi gondolatrendszerek térfelfogása
0
1.3. 9.1.3 Napjaink néhány élő térkategória-rendszere 0
1.4. 9.1.4 Modellek a magyar térszerkezetre 0
1.5. 9.1.5 A hazai gazdaságikörzet-kutatás néhány történeti és
elméleti–módszertani kérdése 0
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az ábrák listája
1.1. 1. ábra: A földrajzi környezet (a társadalom – gazdasági
tér) kialakulásának lépései 0
1.2. 2. ábra: A termelőerők fejlődésének ágazati aspektusai
0
1.3. 3. ábra: A termelőerők fejlődésének területi aspektusa. 1.
a társadalmi-gazdasági tér; 2. az alfa-ágazatok koncentrációjával
kitűnő, fejlett, innovatív térség; 3. a béta-ágazatok
koncentrációjával kitűnő, fejletlen, depressziós térség 0
2.1. 1. ábra: A világkereskedelmi nagy háromszög (szerk.: Godó
N.) 0
2.2. 2. ábra: A világkereskedelmi kisháromszög (szerk.: Godó N.)
0
2.3. 3. ábra: Gyarmatok és gyarmattartók 1914-ben. Forrás:
Történelmi Világatlasz Kartográfiai V. Budapest, 1991. 0
2.4. 4. ábra: A nemzetközi árukereskedelem és a termelés
alakulásának trendje 1950–1994 között (volumen, éves átlagos
változás %-ban). (Forrás: Kovács Z. Á. 1996a) 0
2.5. 5. ábra: A szolgáltatások és az áruk nemzetközi
kereskedelme. (Értékindexek 1984 =100%). (Forrás: Kovács Z. Á.
1996a) 0
2.6. 5. ábra: A világ összesített GDP-jének megoszlása a fejlett
és a fejlődő országcsoportok, illetve régiók szerint 1998-ban.
(Forrás: Der Fischer Weltalmanach 2001 alapján saját számítás)
0
2.7. 6. ábra: A világ összes népességének megoszlása a fejlett
és a fejlődő országcsoportok, illetve régiók szerint 1998-ban.
(Forrás: Der Fischer Weltalmanach 2001 alapján saját számítás)
0
2.8. 8. ábra: A Triád egymás közötti kereskedelme (Világ = 100%,
1992). (Forrás: Statistical Yearbook U. N. New York, 1996 és a
Eurostat Yearbook, Luxemburg, 1997 alapján saját számítás) (szerk.:
Godó N.) 0
2.9. 9. ábra: A működőtőke beruházások értékei és áramlási
irányai. (Forrás: Árva L. 1995) 0
2.10. 10. ábra: A világgazdaság akciócentrumai és
kapcsolatrendszerük az ezredfordulón 0
4.1. 1. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása 1999-ben
(Görögországról nincs adat) Forrás: Community Labour Forte Survey
(Szerkesztette: Abonyiné Palotás J.) 0
4.2. 2. ábra: A tőkeszegénység ördögi köre 0
4.3. 3. ábra: Az egy főre jutó GDP és a külföldi működőtőke
kapcsolata (1997) Magyarországon (Szerkesztette: Abonyiné Palotás
J.) 0
4.4. 4. ábra: A külföldi tőkebefektetés alakulása
Kelet-Európában (A balti-országok nélkül) 0
4.5. 5. ábra: Infrastrukturális rendszerek (Szerkesztette:
Abonyiné Palotás J.) 0
4.6. 6. ábra: Az infrastruktúra területi rendszerei
(Szerkesztette: Abonyiné, Palotás J.) 0
4.7. 7. ábra: Az infrastruktúra fejlődési típusai az ipar és az
infrastruktúra fejlődési üteme alapján (Szerkesztette: Ehrlich Éva)
0
4.8. 8. ábra: Az egy főre jutó GDP és az ipar részesedése a
GDP-ből mutatók kapcsolata OECD Internet, 1999. július
(Szerkesztette: Abonyiné Palotás J.) 0
5.1. 1. ábra: A Föld klímaövei (Trewartha alapján).
Jelmagyarázat: 1 = az egyenlítői vagy kétperiódusú esőzóna éghajlat
öve; 2 = a szavanna és a trópusi monszun éghajlat öve; 3 = az
alacsony földrajzi szélességek félsivatagi éghajlati öve; 4 = a
zonális sivatagok éghajlati öve; 5 = a mediterrán éghajlat öve; 6 =
a nedves szubtrópusi éghajlat öve; 7= a kontinentális sivatagok és
a közepes földrajzi szélességek félig száraz éghajlati területe; 8
= az óceáni éghajlat területe; 9 = a hosszú nyarú kontinentális
éghajlat területe; 10 = a középnyarú kontinentális éghajlat
területe; 11 = a rövid nyarú kontinentális éghajlat területe; 12 =
a szubarktikus éghajlat öve; a hideg és az állandóan fagyos
éghajlat öve; 14 = hegyvidékek (az éghajlati területek tengerszint
feletti magasság szerint változnak) 0
5.2. 2. ábra: A mezőgazdasági termelés területi típusai (D.
Whittlesey). Jelmagyarázat: 1. Nomád állattenyésztés, 2.
Állattenyésztés, 3. Primitív naturálgazdálkodás, 4a. Belterjes
naturálgazdálkodás (főként árasztásos rizstermeléssel), 4b.
belterjes naturálgazdálkodás (kismértékű árasztásos rizstermelés),
5. Ültetvények és kisgazdaságok, 6. Mediterrán típusú mezőgazdaság,
7. Piacra termelő gabonagazdaságok, 8. Növénytermesztő és
állattenyésztő gazdaságok, 9. Piacra termelő tejgazdaságok, 10.
Árutermelő zöldség- és gyümölcstermesztés, 11. Mezőgazdasági
termelés kevés vagy semmi 0
5.3. 3. ábra: A talajváltó gazdálkodás földrajzi elterjedése
0
5.4. 4. ábra: Az árasztásos rizstermelés földrajzi elterjedése
0
5.5. 5. ábra: A nomád pásztorkodás földrajzi elterjedése 0
5.6. 6. ábra: A mediterrán mezőgazdaság földrajzi elterjedése
0
5.7. 7. ábra: A vegyes gazdaságok földrajzi elterjedése 0
5.8. 8. ábra: A tejelő szarvasmarhatartás földrajzi elterjedése
0
5.9. 9. ábra: Az ültetvényes rendszer földrajzi elterjedése
0
5.10. 10. ábra: A ranchgazdálkodás földrajzi elterjedése 0
5.11. 11. ábra: A nagyüzemi gabonatermesztés földrajzi
elterjedése 0
6.1. 1. ábra: A demográfiai átmenet modellje 0
6.2. 2. ábra: A Föld a demográfiai átmenet szakaszában 0
6.3. 3. ábra: A világ népességszámának alakulása 0
6.4. 4. ábra: A korfák alaptípusai. 1 = növekvő népesség, 2 =
állandó (stacioner) népesség, 3 = fogyó népesség. Forrás: Sozial-
und Wirtschaftsgeographie (1980) 0
6.5. 5. ábra: A születéskor várható élettartam a nők esetében
(Világátlag: 65 év) 0
6.6. 6. ábra: A születéskor várható élettartam a férfiak
esetében (Világátlag: 64 év) 0
6.7. 7. ábra: A születéskor várható élettartam nemek közötti
különbségei. (Világátlag: +1 év). Nők életkora – férfiak életkora =
X 0
6.8. 8. ábra: A természetes szaporodás (fogyás) a világ
országaiban (ezrelékben). Forrás: Tények könyve ‘97 0
6.9. 9. ábra: A születési arányszám a világ országaiban
(ezrelékben, Forrás: Tények könyve ‘97) 0
6.10. 10. ábra: A halálozási arányszám a világ országaiban
(ezrelékben, Forrás: Tények könyve ‘97) 0
6.11. 11. ábra: Csecsemőhalandóság a világ országaiban
(ezrelékben, Forrás: Tények könyve ‘97) 0
6.12. 12. ábra: Az európai bevándorlás lefolyása az USA-ban 1820
és 1940 között 0
6.13. 13. ábra: A nők munkaerőpiaci részvétele kor szerint,
Nyugat-Európa, 1990. Forrás: Eurostat 1992; Marier et al. 1992. In
Duncan 1996 0
6.14. 14. ábra: A nemek aránya (férfi/100 nő) 0
6.15. 15. ábra: Az állam és nemzet kapcsolatának térbeli
modellezése 0
6.16. 16. ábra: A kisebbségek etnikai földrajzi osztályozása
0
6.17. 17. ábra: A kultúrrégió kialakulása (Hagget P. nyomán)
0
6.18. 18. ábra: A világ nagy kultúrterületei (Forrás:
Introduction to Geography) 0
6.19. 19. ábra: A világ népességének vallási megoszlása (1966)
0
6.20. 20. ábra: Az egészségföldrajz helye és kapcsolódási
irányai a földrajztudományban (Tóth J. nyomán szerk. Pál V.) 0
6.21. 21. ábra: Az egészségföldrajz a társ-, segéd- és
rokontudományok körében (szerk. Pál V.) 0
6.22. 22. ábra: Az egészségföldrajz belső szerkezete (szerk. Pál
V.) 0
6.23. 23. ábra: A népesség egészségi állapotát meghatározó
tényezők (Forrás: Dési I. szerk. 1995) 0
6.24. 24. ábra: Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők
aránya (Forrás: KINCSES GY. 1994) 0
6.25. 25. ábra: Az ideális kontinens népsűrűsége. Forrás: W.
Kuls: Bevölkerungsgeographie 0
6.26. 26. ábra: A Föld országainak izodemográfiai ábrája.
Forrás: Tények Könyve ‘93, ‘97 0
7.1. 1. ábra: A település tetraéder-modellje 0
7.2. 2. ábra: A városok kialakulása és fejlődése 0
7.3. 3. ábra: Példák a falvak települési szerkezetére 0
7.4. 4. ábra: Falusi települések elhelyezkedése a földrajzi
térben 0
7.5. 5. ábra: Zártsorú beépítés (fekete) szalagtelkes, tehát
hátulról szekérrel elérhető udvarú (a) és teleklábas, tehát –
hacsak a tető alatt nem nyílik megfelelő szélességű kapubejárat –
szekérrel megközelíthetetlen udvarú (b) alaprajz esetében 0
7.6. 6. ábra: Többutcás szalagtelkes falu 0
7.7. 7. ábra: Erdőtelkes falu (Waldhufendorf) 0
7.8. 8. ábra: Láptelkes falu (Marschhufendorf) 0
7.9. 9. ábra: Hajdúböszörmény térképe 1926-ból (Györffy István
után) 0
7.10. 10. ábra: Sakktábla alaprajzú falu. a: az egész belsőség
utcáinak és telektömbjeinek sakktáblaszerű rendje; b: egyetlen
telektömb telektáblás rendje (a téglalap alakú telkek lábbal
érintkező kettős sora) 0
8.1. 1. ábra: A globális tér politikai struktúrája Mackinder
szerint, 1904. (Szerk.: Mackinder, H. J. 1904) Forrás: The
Geographical Journal, 1904 0
8.2. 2. ábra: A geopolitika fejlődése. (Szerk.: Glassner, M.
J.–De Blij, H. J. 1980) Forrás: u. o. 0
8.3. 3. ábra: A Föld geostratégiai régiói és azok geopolitikai
alfelosztása. (Szerk.: Cohen, S. B.) Forrás: Fisher, C. A. szerk.
1968 0
8.4. 1. ábra: A katonaföldrajz tudomány-rendszertani helye és
felosztása. (Szerkesztette: Siposné dr. Kecskeméthy Klára,
Budapest, 2002) 0
8.5. 1. ábra: A tágabb értelemben vett kommunikáció fogalmi
szerkezete, alkotóinak kapcsolata (Erdősi F. 1989) 0
8.6. 2.ábra: A Kondratyev-féle hosszú hullámok és
bázisinnovációk (Schumpeter 1961) 0
8.7. 3.ábra: A közlekedési rendszer alkotói (Sztankóczy 1976)
0
8.8. 4. ábra: A közlekedési kínálat és kereslet növekedésének
időbeli formája, egymáshoz való viszonya 0
8.9. 5. ábra: A közlekedési pontok fajtái (Sztankóczy 1974)
0
8.10. 6. ábra: Intenzív vonalvezetés (Sztankóczy 1974) 0
8.11. 7. ábra: Negatív deviáció (Sztankóczy 1974) 0
8.12. 8. ábra: Pozitív deviáció (extenzív vonalvezetéssel)
(Sztankóczy 1974) 0
8.13. 9. ábra: A közlekedési hálózat koloniális fejlődésének
modellje (Taaffe 1963). Jelmagyarázat: A – Kezdetben rövid
közlekedési vonalak indulnak a szárazföld belseje felé a közel
egyforma jelentőségű kikötőkből. B – A közlekedési vonalak mélyen
behatolnak a szárazföld belsejébe,feltárják a térségeket, megindul
a kikötők differenciálódása.A kiemelkedő kikötőkből (P1, P2 )a
gazdasági – terménygyűjtő – bányászati központokhoz (I1, I2
)vezetnek a pályák. C – Megkezdődik a „ráhordó funkciójú”
mellékvonalak ( szárnyvonalak ) építése. D – Létrejön néhány
összekötővonal, kialakulnak a középszintű központok, csomópontok
(N1, N2 ).E – megvalósul a csomópontok teljes körű, kölcsönös
összekapcsolódása, átlós (diagonális ) vonalakkal is. F –
Kiemelkednek a legfontosabb fővonalak, magisztrálék. 0
8.14. 10. ábra: Közlekedési hálózat alaptípusok (Sztankóczy
1974; Haggett 1969) 0
8.15. 11. ábra: A távközlési hálózatok megkülönböztetésének főbb
szempontjai és fajtái. (Ernst, 1997 alapján kiegészítette a szerző)
0
8.16. 12. ábra: A távközlési hálózatok műszaki rendszere (Ernst,
1997) 0
8.17. 13. ábra: A világhálózat felépítése,az abban szereplő
hálózati síkok elnevezése 0
8.18. 14.ábra: Hálózatfajták geometriai szerkezetük szerint
(Günther–Lajtha 1993 és Ernst–Walpulski 1997 alapján szerző
szerkesztése) 0
8.19. 15. ábra: A közlekedésföldrajz kapcsolódása más
tudományokhoz 0
8.20. 16. ábra: A közlekedés és a területi fejlődés közötti
kapcsolatok rendszere (Heinze–Drutschmann, 1977).
Fogalommagyarázat: A racionalizálási hatás a közlekedési célú
összgazdasági ráfordítás csökkentésének eredménye az üzemi,
létfenntartási, időráfordítási és baleseti költségek csökkentése
ált. – A kezdeményezési effektus a növekvő teljesítőképesség és
csökkenő szállítási költségek eredményeként jelentkezik. Ez állhat
a javak és személyek által indukált új forgalomból, amelyet a
korábbi közlekedési rendszer a korlátozott teljesítőképessége és
magas költsége miatt nem tudott létrehozni, és a piacgazdasági
viszonyokkal befolyásolt, a fuvaroztatói magatartás révén elért
szállításiköltség-csökkentéssel lehetővé vált termelésnövekedésből.
– Az integrációs hatás a külső impulzusok hatására megnövekedett
mobilitás által kiváltott lehetséges eredményben mérhető. – A
kiüresedési hatás a fejlődési lehetőségek hosszú távon növekvő
térbeli differenciációjának negatív oldalát testesíti meg. 0
8.21. 17. ábra: A vasúti közlekedés gazdasági hatásrendszere
(Forrás:Erdősi 2002/b) 0
8.22. 18. ábra: A telematikában rejlő termelési rendszereket és
térségi folyamatokat alakító lehetőségek (A szerző szerkesztése)
0
8.23. 1. ábra: A nemzetközi turistaérkezések alakulása,
1950–2000 0
8.24. 2. ábra: A turizmus rendszere és környezete (Forrás:
Lengyel M. 1994.) 0
8.25. 3. ábra: Turizmus és globalizáció 0
8.26. 4.ábra: Globalizáció a nemzetközi turizmusban (prognózis,
2010): az interkontinentális turistaáramlások (millió fő) Forrás:
WTO Madrid, 1995. 0
8.27. 1. ábra: Egy átlagos amerikai család egy napi aktivitási
tere. (A. Getis 1981. nyomán) 0
8.28. 2. ábra: Egy átlagos amerikai család utazással töltött
idejének százalékos eloszlása. (A. Getis 1981 nyomán) 0
8.29. 3. ábra: A távolsági hanyatlás elvének sematikus rajza
0
8.30. 4. ábra: A Népszabadság 1997. december 15–19. között
megjelent híreinek területspecifikus eloszlása 0
8.31. 5. ábra: Az innováció terjedése az idő függvényében (A.
Getis 1987. nyomán) 0
8.32. 6. ábra: A Föld jelentős migrációi az ezredfordulón 0
8.33. 1. ábra: A termékciklus és profitciklus szakaszai (Forrás:
Schätzl, 1992.) 0
8.34. 2. ábra: A gazdasági fejlődés modellje a
kondratyev-ciklusok alapján. (Forrás: Schätzl, 1992.) 0
8.35. 3. ábra: A különféle diffúziók a központi helyek
rendszerében. (Forrás: Windhorst, 1983.) 0
8.36. 4. ábra: Diffúziós hullámok terjedése 0
8.37. 5. ábra: A reginális innováció képességét meghatározó
tányezők 0
8.38. 1. ábra: A sportra ható jellemző földrajzi környezeti
faktorok 0
8.39. 2. ábra: A sportok eredetének földrajzi elhelyezkedése
0
8.40. 3. ábra: Sporttörténeti emlékhelyek és egyes sportágak
származási helyének világtérképe 0
8.41. 4. ábra: Nyári olimpiai játékokon érmet szerzett országok
világtérképe 0
8.42. 5. ábra: Az olimpiai érmek kontinensenkénti megoszlása
0
8.43. 6. ábra: A kontinensek éremszerzési részesedése időrendi
változásai 0
8.44. 7. ábra: Olimpián érmet szerzett országok rangsora
(1896–1992) 0
8.45. 8. ábra: Európai országok olimpiai eredményessége
időszakos térképei 0
9.1. 1. ábra: A központi hely elmélet modellje – Központi hely
és vonzáskörzetének lehetséges elrendeződési módjai. (Haggett, P.
1973. nyomán) 0
9.2. 2.ábra: Krajkó Gyula térszerkezeti modellje 0
9.3. 3. ábra: Tóth József térszerkezeti modellje 0
9.4. 4. ábra: Süli-Zakar István térszerkezeti modellje 0
9.5. 5. ábra: Rechnitzer János térszerkezete 0
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A táblázatok listája
2.1. 1. táblázat: Az összes bruttó külföldi adósság és a bruttó
hazai termelés aránya (%). Forrás: World Debt Tables, 1994–1995.
World Bank, Washington D.C. 1995 0
2.2. 2. táblázat: A Föld 20 legnagyobb multinacionális vállalata
1998-ban. (Forrás: Csapó T. 2000) 0
2.3. 3. táblázat: A Triád alapvető paraméterei 1999-ben.
(Forrás: Der Fischer Weltalmanach 2001) 0
2.4. 4. táblázat: A Triád külkereskedelmének nagysága és
részesedése a világkereskedelemből. (Forrás: Statistical Yearbook
U. N. New York, 1996, a Figyelő 1997. június 5. és a Der Fischer
Weltalmanach 2001 alapján végzett saját számítás) 0
2.5. 5. táblázat: A világ összes működőtőke-kivitelének (flow)
alakulása a világexporttal és össztermeléssel összehasonlítva
(milliárd dollár). (Forrás: World Investment Report, 1993, U. N.
New York, International Financial Statistics, IMF, 1990-1992. World
Economic Outlook, 1991, 1992. IMF Washington, DC., Der Fischer
Weltalmanach, 2001) 0
4.1. 4. táblázat: A külföldi tőke beáramlása kumulált értéke
1990–1998-ig 0
6.1. 1. táblázat: A feminista földrajz korszakai 0
6.2. 1. táblázat: Az írástudók aránya a Föld néhány országában.
(Forrás: The World Almanac 1998) 0
6.3. 2. táblázat: A világ legnagyobb nyelvi közösségei (millió
fő). (Forrás: The World Almanac 1998) 0
6.4. 3. táblázat: Magyarország népessége vallás szerint
1870–1949 0
6.5. 4. táblázat: A Föld egyes területeinek nagysága, népessége
és népsűrűsége. Forrás: Tények könyve ’97 0
6.6. 5. táblázat: A Föld legritkábban lakott területei a XX.
század végén. Forrás: Tények könyve ’97 0
6.7. 6. táblázat: A Föld legsűrűbben lakott országai a XX.
század végén. Forrás: Tények könyve ’97 0
6.8. 7. táblázat: A matematikai és a fiziológiai népsűrűség
összehasonlítása néhány országban. Forrás: saját számítás 0
7.1. 1. táblázat: A világ legnépesebb városai a történelem
folyamán 0
7.2. 2. táblázat: A világ legnagyobb városai a történelem
folyamán 0
7.3. 3. táblázat: A nagyvárosok száma kontinensenként. Forrás:
Kratzer, 1956 0
7.4. 4. táblázat: A világ legnagyobb városai. Forrás:
KRATZER,1956 0
8.1. 1. táblázat: A világ 15 legkedveltebb úticélja a beutazók
száma szerint (Forrás: WTO database, 2001. január) 0
8.2. 2. táblázat: A legnagyobb turisztikai bevételt realizáló 15
ország (milliárd USD) 0
8.3. 2. táblázat: A világ hotelkapacitása 1985–1994 (Forrás:
WTO, 1995) 0
8.4. 1. táblázat: A természeti katasztrófák bekövetkezésével
kapcsolatosan adott válaszok (Burton, I. és Kates, R. nyomán) 0
8.5. 2. táblázat: A hatótényezők csoportosítása 0
9.1. 1. táblázat: Körzetbeosztási hierarchiarendszer (Krajkó
Gyula) 0
9.2. 2. táblázat: Térségi szintek a társadalomban (Nemes Nagy
József, Educatio, 1997 3. 409. o.) 0
9.3. 3. táblázat: Térszerkezeti szintek Magyarországon
(Süli-Zakar István, Comitatus, 1997, 3–4. 7. o.) 0
9.4. 4. táblázat: A tér hierarchiaszintjei (Tóth József) 0
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Tóth József (szerk.)
Kiadás éve: 1998, 2002
© Nordex Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2002
© Abonyiné Palotás Jolán és szerzőtársai, 2002
ISBN: 978-615-5376-43-6
Kiadó: NORDEX KFT. – Dialóg Campus Kiadó
Műszaki szerkesztő: NORDEX KFT. – Dialóg Campus Kiadó
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Általános társadalomföldrajz I.–II.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Előszó
Mi, a társadalomföldrajz művelői, soha nem tagadhattuk, hogy
diszciplínánk rendkívül politikaérzékeny. Természetes tehát, hogy
az elzártság idején nem jelentethettünk meg társadalomföldrajzi
jegyzetet vagy kézikönyvet, bár külföldi útjaink tapasztalatait, a
nemzetközi szakirodalomból megismert fejlődési folyamatokat
előadásaink során ismertettük a hallgatókkal. Éppen olyan
természetes az is, hogy amikor a rendszerváltozás lehetővé tette az
új, szélesebb és igényesebb megközelítések alkalmazását, a
teljesebb társadalomföldrajzi kép tükröztetését, jelentkezünk egy
olyan vállalkozással, mely a hallgatók és a már végzett kollégák
számára lehetővé teszi a teljesebb körű tájékozódást diszciplínánk
mai problematikájában.
Nem teszünk mást, csak folytatjuk, amit elkezdtünk. Magyarország
első, a gazdaságföldrajz helyett a társadalomföldrajzot nevében is
felvállaló tanszékeit hoztuk létre Pécsett, majd az
évtizedfordulón, a rendszerváltozás előestéjén egy Frisnyák Sándor
szerkesztette általános gazdaságföldrajzi tankönyv egyik
lektoraként és előszavának írójaként kifejtettük a
társadalomföldrajz néhány alapvető kérdését és a
gazdaságföldrajzhoz való viszonyát.
A konzisztens elméleti alapok kidolgozása és az oktatásban való
kipróbálása, szakmai körök kontrollján való megmérettetése után
vállaltuk fel, hogy a társadalomföldrajznak egy szemléletében új, a
teljességre is törekvő tankönyvsorozatát megírjuk. Érettebb fiatal
kollégák, pécsiek és nem pécsiek fogtak össze a pécsi geográfus
doktoriskola fiataljaival, hogy a kihívásnak eleget tegyenek.
Sokat küszködtünk már az első, az általános társadalomföldrajzi
kötettel, és hasonló helyzetre számítunk a további, az ágazati és a
területi kötetek megírásánál. Nehéz volt annak eldöntése is, hogy
az egyes fogalmak meghatározását szöveg között, lábjegyzetben,
avagy zárókötetben közöljük-e, végül is az utóbbi mellett
döntöttünk, ami a sorozat teljes megjelenése előtt bizonyára
nehezíti a hallgatók felkészülését.
Igyekeztünk a nemzetközi és hazai irodalomban széles körűen
tájékozódni, feltárni azoknak a társadalomföldrajzon belüli
szaktudomány-ágazatoknak a tudománytörténeti előzményeit,
fejlődését, művelőit, amelyek nálunk kevéssé, vagy egyáltalán nem
ismertek. Úgy véljük, tankönyvünk egyik erőssége ezeknek az
eredményeknek az adaptálása.
Gondjaink számos körülményből szinte természetszerűleg fakadnak.
E körülmények közül az első az, hogy első ilyen kísérletről lévén
szó, magunkkal cipeljük az ilyen jellegű vállalkozások természetes
nehézségeit: melyik világáramlatot tekintsük mértékadónak, mire
térjünk ki, milyen arányokat fogadjunk el, mennyire terhelhetjük a
hallgatóinkat. Gond az is, hogy rohanó világunk nem kedvez az
elmélyült, míves munkának, így el kell döntenünk, hogy a készültség
mely fokán jelentkezzünk a munkánkkal, amely már elég érett, de
amely még lehetővé teszi, hogy időben jelenjünk meg. Ez a tényező a
kimunkáltság kárára hat és valószínűleg azt eredményezi, hogy
tankönyvsorozatunknak a (remélt) második, átdolgozott kiadása kezd
hasonlítani ahhoz a standardhoz, melyet a szerzők eredetileg
elképzeltek.
Gond az is, hogy a tankönyvsorozatot tematikailag minél
teljesebbé tegyük. Magyarországon (és az államszocializmus
országaiban általában) a társadalomföldrajz tematikailag már
azáltal is leszűkült, hogy a diszciplínát gazdaságföldrajznak
nevezték, de az is jelentős tényező volt, hogy bizonyos modern
ágazatok vagy át sem jutottak a szellem „vasfüggönyén”, vagy
átjutottak ugyan, de nemkívánatosnak vagy éppen tiltottnak
nyilváníttattak. A teljesség bemutatásának igénye, tudatos
törekvése itt abba a teljesen praktikus korlátba is markánsan
beleütközött, hogy nem minden új(szerű) részdiszciplínára jutott
posszibilis szerző.
Vitatható az is, hogy az önmagában is két részben megjelenő
általános társadalomföldrajzi, ágazati és területi, valamint a
fogalomértelmezésnek szentelt utolsó, de nagyon fontosnak tekintett
kötetek között hogyan oszlik meg az ismeretanyag. Az első
tapasztalatok alapján valószínűnek látszik, hogy ezen később sok
tekintetben változtatunk, de csak a teljes sorozat anyagának és a
szakértő kollégák véleményének, a hallgatók tapasztalatainak
ismeretében mondhatjuk meg, dönthetjük el, milyen módon. Egy
bizonyos: az általános társadalomföldrajzi kötet két részében a
különböző szerzőktől más és más arányban találunk olyan
ismeretanyagot, amely esetleg a többi kötetben nagyobb joggal és
keményebb logika alapján szerepelhetne.
Gond az is, hogy mintegy két tucat szerzővel dolgozva bármilyen
szigorú elméleti koncepció birtokában, akármilyen kvalifikált
szakmai és technikai szerkesztés mellett is nehéz helyzetbe kerül
az, aki végül is „jegyzi” a könyvet. Eltérő szemlélet, stílus,
tájékozottsági szint, fegyelmezettség – mind olyan sajátosságok,
melyek örömtelibbé teszik a sikert és magyarázhatóbbá a kudarcot.
Egy bizonyos: ma nincs olyan magyar társadalomföldrajzos, aki
egymaga meg tudná írni a felvállalt könyvsorozatot megérdemelt
nyugalomba vonulása előtt, így nincs más út, fel kell vállalni a
sok szerzővel való alkotás esetenként gyötrelmes folyamatát.
Gondot okozott az ábrák, táblázatok egységes megjelenítése, a
szöveggel arányos elhelyezése is. A szerzők egy része ugyanis ki
nem állja ezeket a „kellékeket”, míg mások nem tudnak nélkülük
élni. Hasonló volt a helyzet a szakirodalommal is. A
szemléltetőanyag-igény fejezetenként is nagyon változó, hiszen
elméleti és gyakorlati jellegű témakörök egyaránt szerepelnek a
tankönyvben.
Többször időzavarba kerültünk. Ezzel magyarázzuk, hogy név- és
tárgymutató az első kiadásban nem készült, erőinket a remélt
második kiadásra tartalékoltuk.
Sokat remélünk egyébként attól, hogy kéziratunk, mely Dövényi
Zoltán professzor értő lektori tevékenysége nyomán sokat javult,
egy esetleges új kiadás előkészítése során a lényeges
tapasztalatokra épülve színvonalasabbá válhat. Várunk minden
véleményt és hasznosítani törekszünk minden kiváló megállapítást,
jobbító ötletet.
Végezetül: köszönet a Kiadónak, hogy e nem könnyű munka sajtó
alá rendezése során megőrizte az ügy és irántunk kezdettől fogva
érzékelt türelmét.
Pécs, 2000. szeptember 1.
A szerkesztő
Előszó
Előszó
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. fejezet - 1. fejezet: A Társadalomföldrajz alapjai
1. 1.1. A társadalomföldrajz tudományrendszertani helye, a
társadalom és a természet kölcsönhatása, a társadalmi-gazdasági tér
értelmezése
1.1. 1.1.1. Sztereotípiák
A földrajzzal kapcsolatban számos, többféle szinten ható tévedés
és/vagy leegyszerűsítő szterotípia él. A laikus közvélemény
számára, amelynek alkotó alanyai a földrajzzal csak mint általános
iskolai, jobb esetben középiskolai tantárggyal találkoznak, és
legfeljebb a média geografikumot tartalmazó hírei jelentenek
körükben új információt, nem világos még a tantárgy, a szak, a
tudomány eltérő volta és összefüggései sem. Pedig jószerivel a
földrajzban a legnagyobbak az eltérések az előbbi fogalmak között,
így az azonosítás – éppen annak következtében, hogy a tudományág
gyors modernizálása csak lassan érvényesül a szakképzésben, az
iskolai tantárgyban pedig alig tükröződik. Így a laikus közvélemény
értékrendjében a tantárgy szintjére degradálja a földrajztudományt,
mely a tények és jelenségek leírását, azok helyének megadását,
adatainak összegyűjtését tartalmazza.
A tudományos közvéleményt legtöbbször és leginkább az zavarja a
földrajztudomány értelmezésénél, hogy az egyszerre
természettudomány és társadalomtudomány is. Az e témakörben kevésbé
elmélyültek még úgy is megfogalmazhatják ezt a problémát, hogy
egyik része természettudomány, a másik része társadalomtudomány.
Bár a második felfogásnak még a geográfus szakmai körökben is
vannak képviselői, a tudományos megközelítésben növekszik annak a
felfogásmódnak a térhódítása, amely szerint a földrajz egységes, de
Janus-arcú tudományként értelmezhető. (Többen a geográfia tudománya
különösen kedvező fejlesztési feltételeinek megosztásának
szükségességét hirdetik.)
Ezek a problémák természetesen többé-kevésbé minden tudomány
fejlődésének velejárói, időnként és helyenként felerősödő, majd
viszonylagos nyugalomba jutó kísérői. Megoldást csak a tudomány
egészének és egyes ágainak önfejlődése hozhat, természetesen új és
új ellentmondásokat termel ki.
1.2. 1.1.2. A földrajztudomány tárgya
Az ember – biológiai lény mivoltából fakadó szükségletei lévén –
csak természetben és a természetből élhet. A természetbe és a
társadalomba szerveződött ember kölcsönhatása a termelőerők
fejlődésével mind erősebbé válik. Ha e bonyolult folyamatot jelen
esetben – didaktikai okokból – három lépésre bontjuk, az alábbi
megállapításokat tehetjük (1. ábra).
1. Az első, preindusztriális fázisban a háborítatlan természet
és a kis létszámú emberiséget tömörítő társadalom kölcsönhatása
gyenge, néhány kisebb térségtől eltekintve, kiegyensúlyozott.
2. A második, indusztriális fázisban a termelőerők felgyorsult
fejlődése nyomán a két szférát szimbolizáló kör egymásba hatol,
létrejön egy olyan új tértípus, amely egyidejűleg mindkét szféra
része. A kölcsönhatás kiegyensúlyozatlan.
· Ebben a tértípusban mindkét szféra törvényei hatnak, mert az
mindkettőnek a része.
· Ebben a tértípusban, miután mindkét szféra törvényei hatnak, a
törvények érvényesülése sajátos, a másik által befolyásolt,
„zavart”.
· Ez az új tértípus új minőség. A természeti környezettel
szemben nevezhetjük földrajzi környezetnek, vagy – az előbbivel
szinoním jelentéssel – társadalmi-gazdasági (természeti,
infrastrukturális) térnek is.
3. Ez az új tértípus a földrajztudomány terrénuma;
szerkezetének, mozgásfolyamatainak feltárása a földrajztudomány
feladata.
4. A harmadik, posztindusztriális fázisban a
természet-társadalom kölcsönhatás erősödése és kiegyensúlyozódása,
a földrajzi környezet, az új tér gyakorlatilag totálissá válása
következik be. A modern földrajztudomány tárgya globálissá vált; a
fizikai tér helyett a mentális jellegű, a társadalmi-gazdasági
kapcsolatok szorosságával súlyozott távolságok útján strukturált
földrajzi környezet, mint egyre jelentősebb terrénum a tudomány
rangját is szükségszerűen emeli.
1.1. ábra - 1. ábra: A földrajzi környezet (a társadalom –
gazdasági tér) kialakulásának lépései
Felfogásunk szerint tehát a földrajz egyidejűleg természet- és
társadalomtudomány, mert tárgya egy sajátos, minőségileg új
tértípus, mely társadalmi-gazdasági-infrastrukturális természeti
szférák kölcsönhatás-rendszere, így belső strukturáltsága is
sokgyökerű.
1.3. 1.1.3. Szemléleti kérdések
a.) A termelőerők fejlődését, a munkamegosztás ezt kísérő
mélyülését – a legkülönbözőbb összefüggésekben – olyan gyakran
emlegetjük, hogy maguk a fogalmak is közhelyekké válnak. Valójában
nem gondoljuk végig a folyamat lényegét, így a termelőerők
fejlődéséről sematikus kép alakul ki bennünk. Ez azt sugallja, hogy
ha „t” időintervallum alatt a termelőerők fejlettségi szintje az
„A” állapotról a „B” állapotra jut, az egyes állapotokat egy-egy
vonallal jellemezhetjük (2. ábra).
1.2. ábra - 2. ábra: A termelőerők fejlődésének ágazati
aspektusai
Eközben háttérbe szorul az az egyébként mindannyiunk által
ismert tény, hogy a termelőerők fejlődése egyenetlen, a
munkamegosztás során létrejött különböző ágazatok más-más fejlődési
dinamikával rendelkeznek, és más-más az induló fejlettségi szintjük
is.
Ha az előbbi, az „A” és „B” fejlettségi szintnek megfelelő
egyenes, sematikus vonalakat cikk-cakk vonallal helyettesítjük, úgy
hogy e vonal egyik része az átlagot jelentő egyenes fölé, másik
része az alá kerül, akkor kapjuk meg valójában a termelőerők
fejlettségi szintjét az „A”-, illetve a „B”- állapotban. Az átlagos
fejlettséget jelképező egyenes vonal fölé emelkedő vonalszakaszokat
(csúcsokat) alfa-ágazatoknak, az ettől elmaradókat bétáknak nevezve
meglehetős biztonsággal prognosztizálhatjuk, hogy a „t”
időintervallum eltelte után a „B” fejlettségi állapotban az
alfaágazatoknak jóval nagyobb esélyük van arra, hogy továbbra is
alfaágazatokként funkcionáljanak (tehát megőrízzék pozíciójukat),
míg a bétatípusú ágazatok továbbra is az átlagos fejlettség alatt
maradnak.
Természetesen strukturális átalakulás esetén bekövetkezhetnek
változások, ezek azonban legtöbbször valamilyen
technikai-technológiai átrendeződés következményei, vagy központi
beavatkozások eredményei.
Ágazati aspektusból szemlélve megállapítható tehát, hogy a
termelőerők ágazatilag egyenlőtlen fejlődése az egyenlőtlenség
továbbvitelét jelenti, illetve új egyenlőtlenségek születésével jár
együtt. Természetes, hogy az alfa és béta típusú ágazatoknak
sajátos érdekeik vannak, és ezek az érdekek az adott ágazatok
helyzetével függnek össze, abból következnek.
b.) Ha a termelőerők fejlődésének egységes folyamatát nem
ágazati aspektusból szemléljük, hanem területi oldalról közelítjük
meg, akkor azt mondhatjuk, hogy a társadalmi-gazdasági-történelmi
tényezőkomplexum hatásának eredményeképpen koncentrálódnak az alfa,
illetve más térségekben a béta típusú ágazatok (3. ábra).
1.3. ábra - 3. ábra: A termelőerők fejlődésének területi
aspektusa. 1. a társadalmi-gazdasági tér; 2. az alfa-ágazatok
koncentrációjával kitűnő, fejlett, innovatív térség; 3. a
béta-ágazatok koncentrációjával kitűnő, fejletlen, depressziós
térség
Ez a koncentráció természetesen nem jelent kizárólagosságot,
elegendő a különböző tértípusok kialakulásához az alfa vagy béta
típusú ágazatok túlsúlya. A két ágazattípus eltérő területi
allokációjából következően a társadalmi-gazdasági tér fejlődésében
is egyenlőtlenségek, regionális differenciák jönnek létre.
Az előbbiek analógiájára természetesnek tekinthető az is, hogy
különböző alfa vagy béta típusú ágazatok koncentrációjával kitűnő
térségek fejlődéséhez sajátos, az adott térség helyzetéből fakadó
érdekek fűződnek.
Ez a két megközelítés, a termelőerők fejlődésének ágazati és
területi aspektusa, egyenrangú. Mind az ágazati, mind a területi
egyenlőtlenség kialakulása objektívnek tekinthető folyamat, mint
ahogy objektívek azok az érdekek is, amelyek a folyamatot kísérik
és ágazati, területi aspektusból egyaránt értelmezhetők.
c) A földrajzi szemlélet – értelmezésünk szerint összegezve –
azt jelenti, hogy birtokosa
· a jelenségeket tág, kölcsönhatásban élő összefüggés
rendszerben értelmezi;
· gondolatkörében egyaránt helyet ad a
társadalmi-gazdasági-infrastrukturális-természeti térnek, a
földrajzi környezetnek;
· a jelenségeket egyidejűleg értelmezi ágazati és területi
aspektusból;
· úgy lát mindent térben, hogy az időt soha nem téveszti szem
elől;
d) Megállapítható, hogy a földrajzi szemlélet szükségessége nem
korlátozható a geográfiára. Abból kiindulva, hogy minden allokált
valahol a társadalmi-gazdasági térben, a térrel, a térbeliséggel, a
térfolyamatokkal összefüggő szemlélet társadalmi jelentőségű.
1.4. 1.1.4. A földrajztudomány belső struktúrája
A földrajztudomány belső tagolódásával összefüggésben is számos
felfogásmód ismeretes. Ezek részletes ismertetésétől eltekint ugyan
a szerző, de általánosságban annyit mégis szükséges megjegyeznie,
hogy vagy a földrajztudomány tárgyával, vagy valamely szemléleti
kérdéssel összefüggő ok az, amelynek következtében eltérő,
esetenként lényegesen eltérő felosztások születnek; vagy pedig –
néhány szerzőnél – a felosztás logikai alapja kuszálódik össze.
A bemutatott felosztás természetesen csak egy a lehetséges
variánsok közül, de olyan, mely több évtizedes kutatási és oktatási
tapasztalatra épül, és konzisztesnek látszik lenni. A séma alapján
célszerű az alábbi sajátosságok tézisszerű kiemelése:
a. Az ábrán bemutatott geográfia egységes, de a megközelítés
súlypontja szerint hármas osztású. Ezek:
· társadalomföldrajz, mely a földrajz tárgyával a társadalom
oldaláról közelítve foglalkozik;
· természeti földrajz, mely a földrajz tárgyával a természeti
oldaláról közelítve foglalkozik;
· regionális földrajz, mely a földrajz tárgyával a
társadalmi-gazdasági-infrastrukturális-természeti tér (földrajzi
környezet) fejlődés során elkülönült egységei (régiók, tájak,
térségek) oldaláról közelítve komplex természeti-társadalmi
földrajzi szemlélettel foglalkozik.
b. A három aspektus mindegyikéhez és az érintkező aspektus-párok
közé a segédtudományok tömege szállitja a beépítésre és
szintetizálásra váró anyagot. A segédtudományokban való jártasság
igénye ilyen nagyszámú diszciplína esetén különösen nehézzé teszi a
geográfia alkotó művelését.
c. A sokrétűség és sokoldalúság ugyanakkor biztosítja, hogy az
ilyen szemléletű és követelményű képzésben résztvevő szakemberek a
szűkebb szakképzettségükhöz sorolható pályavariánsokon túl
társadalmi posztokat is eredményesen töltsenek be.
d. Az ábrán azt is feltüntettük, hogy az előbbi (horizontális)
megközelítéssel szemben a geográfia aspektusai akként is
értelmezhetők, hogy általános, ágazati vagy területi szempontokat
helyezünk előtérbe.
e. Az általános ágazati és területi megközelítési mód mind a
társadalom-, mind a természeti, mind a regionális földrajzban
értelmezhető, sőt az egyes földrajztudományi ágak nagyobb
részdiszciplínáira is érvényesíthető.
Irodalom
Bernáth T. (szerk.) 1978. Általános gazdasági földrajz.
Tankönyvkiadó, Budapest, p. 362.
Cséfalvay Z. 1994. A modern társadalomföldrajz kézikönyve – IKVA
Könyvkiadó Kft. Budapest, p. 366.
Cucu, V. 1974. Geografia. – Editura didactica si pedagogica.
Bucuresti, p. 405.
Blij, H.J.–Müller, P.O. 1988: Geography. Regions and Concepts. –
John Wiley and Sons, New York – Chichester – Brisbane – Toronto –
Singapore, p. 662.
Ehrlich, P.R. 1971. The Population Bomb. – Sierra
Club/Ballantine Book, New York, pl. 201.
Eglish, P.W. 1984. World Regional Geography: a Question or
Place. – John Wileyey and Sons, New York- Chichester – Brisbane –
Toronto – Singapore p. 554.
Fehér, J. 1980. A földrajztanítás módszertana. – Tankönyvkiadó,
Budapest, p. 320.
Fielding, G.J. 1974. Geography as Social Science. – Harper and
Row, New York-Evanston-San Fransico-London, p. 336.
Filipp, K. 1993. Germany Sublime and German Sublimations. On
Political Education and its Geography. – Waxmann, Münster-New York,
p. 139.
Frisnyák, S. (szerk.) 1990. Általános gazdaságföldrajz –
Tankönyvkiadó, Budapest, p. 403.
Gertig, B. (szerk.) 1979. Általános gazdasági földrajz –
Tankönyvkiadó, Budapest, p. 421.
Getis, A.-Getis, J.-Fellmann, J. 1988. Introduction to Geography
– Wm. C. Brown, Dubuque, p. 426.
Hagett, P. 1972. Geograpy: a Modern Synthesis – Harper
International Edition; New York-Evanston-San Fransisco-London, p.
483.
Hartshorn T. A.–Alexander, J. W. 1988. Economic Geography –
Prentice Hall, Engelwood Cliffs, New Jersey, p. 385.
Haubrich, H. (Ed) 1987. International Trends in Geographical
Education, IGU Comission on Geographical Education, Freiburg, p.
358.
Haubrich, H. (Ed.) 1994. International Charter on Geographical
Education – Proclaimed by IGU Commission on Geographical Education,
Washington, 1992. – Nürnberg, p. 40.
Hoy, D.R. (Ed.) 1984. Essentials of Geography and Development.
Concepts and Processes. – Merill Publishing Company,
Columbus-Toronto-London-Sidney, p. 452.
Horev, B.Sz. 1981. Tyerritorialnaja organyzacija obscsesztva –
Miszl, Moszkva, p. 320.
Humboldt A.V. s.a.: Kosmos I-II. – Atheneum, Budapest, p.
215+175.
Jones, E. 1966. Human Geography. An Introduction to Man and His
World. – Frederick A. Praeger, New York – Washington, p. 240.
Jordan, T.G. – Rowntree, L. 1979. The Human Mosaic. A Thematic
Introduction to Cultural Geography. – Harper and Row, Mew York –
Hagerstown – Philadelphia – San Francisco – London, p. 482.
Knowles, R. – Wareing, J. 1976. Economic and Social Geography. –
W. H. Allen, London, p,. 334.
Kromm, D. E. 1981. World Regional Geography – Saunders College
Publishing, Philadelphia, p. 510.
Müller, R.A.–Oberlander, T. M. 1984. Physical Geography Today. A
Portrait of a Planet. Random House, New York, p. 591.
Perczel Gy.–Tóth J. (szerk.): 1994. Magyarország
társadalmi-gazdasági földrajza. – ELTE TTK, Budapest, p. 461.
Prinz Gy. 1942. Magyarország földrajza. – Renaissance
Könyvkiadó, Budapest, p. 272.
Prinz Gy. 1943. Hat világrész földrajza. Renaissance Könyvkiadó,
Budapest, p. 568.
Probáld F. (szerk.) 1994. Európa regionális földrajza. – Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest, p. 497.
Rubenstein, J. M. 1989. The Cultural Landscape. An Introduction
to Human Geography. – Merill Publishing Company,
Columbus-London-Toronto-Melburne, p. 506.
Smith, D. M. 1977. Human Geography. A Welfare Approach. – Edward
Arnold, London, p. 402.
Smith, D. M. 1931. Human Geography. Part Two. – California State
Printing Office, Sacramento, pp. 245–498.
Strabon: Geographika. – Gondolat, Budapest, 1977. p. 999.
Strahler, A. N.–Strahler, A. H. 1984. Elements of Physical
Geography. – John Wisley and Sons, New
York-Chichester-Brisbane-Toronto-Singapore, p. 538.
Teleki P. 1917. A földrajzi gondolat története. – Szerző kiadás,
Budapest, p. 231.
Teleki P. 1934. Európáról és Magyarországról. – Athenacum,
Budapest, p. 199.
Temlitz, K. 1978. Stadt und Stadtregion. – Raum + Gesellschaft.
Heft 1., Westermann, Braunschweig, p. 76.
Tóth J. 1988. Urbanizáció az Alföldön. – Akadémiai Kiadó,
Budapest, p. 200.
Tóth J. 1990. Előszó. – In: FOSNYÁK S. (szerk.): Általános
gazdaságföldrajz. – Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 5–8.
Tóth J. 1994. Urbanization and Spatial Strukture in Hungary –
Geo Journal, 4., pp. 343–352.
Tóth J. 1995. Az oktatás szerepe a település- és
területfejlesztéssel és a környezetvédelemmel kapcsolatban
szükséges egységes szemlélet megteremtésében – A földrajz tanítása
I. szám, pp. 6–11.
Tóth J. 1995. A társadalmi-gazdasági tér. – In: Szoboszlai Zs.
(szerk.): Tér és társadalom, Juss Alapítvány, Szolnok, pp.
24–32.
Tóth J. 1996. A magyarság kutlurális földrajza. – JPTE, kézirat,
Pécs, p. 190.
Tufescu, V. et al. 1982. Gazdasági és népességföldrajz. –
Tankönyv a X. osztály számára – Editura didactica si pedagogica,
Bucuresti, p. 140.
Zuo, D. 1990. Progress in Geographical Research – Science press,
Beijing, p. 220.
1. fejezet: A Társadalomföldrajz alapjai
1. fejezet: A Társadalomföldrajz alapjai
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
2. fejezet - 2. fejezet: A modern világgazdaság genezise,
fejlődés-története és jelenlegi térszerkezete
1. 2.1. A világgazdaság főbb elméleti kérdései
Napjaink világgazdaságának legszembeötlőbb jellegzetességei a
sokszínűség, a heterogenitás és a polarizálódás. Földünk országai a
gazdasági fejlettség színvonalát kifejező egy főre jutó GDP/GNP
tekintetében jelentős szóródást mutatnak. A világ országainak
mintegy 25%-ában az egy főre jutó éves GNP nem haladja meg az 500
USD-t, ugyanakkor ez a mutató az országok alig több mint 10%-a
esetében 20 000 USD feletti értéket mutat. Az információs
társadalom küszöbén a kiépülő világméretű információs sztrádákat,
telematikai hálózatokat karavánutak, hegyi ösvényeken öszvérekkel
bonyolított kereskedelmi utak keresztezik. Világunkban a modern
polgári társadalmi viszonyokkal együtt élnek a tradicionális,
prekapitalista szerkezetek és a posztmodern képződmények. A
világgazdaság e nagyon is különböző alkotó elemei nem békés
koegzisztenciában élnek egymás mellett, a köztük lévő kapcsolatok
ellentmondásokkal, konfliktusokkal terheltek.
A modern értelemben vett világgazdaság hosszú történelmi
fejlődési folyamat eredménye. Egyes elméletek a XV–XVI. századra
teszik a világgazdaság megjelenését, mások későbbi időpontot, a
XVIII–XIX. századot jelölik meg. Felfogásunk szerint a modern
értelemben vett világgazdaság lényegileg a klasszikus kapitalizmus
nemzetgazdaságának kialakulásával és fejlődésével időben és térben
együtt, azzal szoros kölcsönhatásban a tőkés nemzetközi
munkamegosztás alapján alakult ki. Tehát a világgazdaság tőkés
világgazdaságként jött létre, ennek megfelelően fejlődött és
működik napjainkban is. A tőkés társadalmi formációban alakultak ki
mindazok a lényeges társadalmi, politikai és gazdasági viszonyok,
amelyek a világgazdaság lényegét adják, és amelyekkel fejlődése és
működése leírható és magyarázható.
A nemzetgazdaságokat szerves egésszé, világgazdasággá integráló
tőkés típusú világgazdasági kapcsolatokban a termelőerők,
újratermelési folyamatok nagymértékű, országhatárokon átnyúló
nemzetköziesedése nyilvánul meg. A világméretű munkamegosztás
alapja a nemzetgazdaságok és azok tág értelemben vett gazdálkodási
egységeinek specializációja és kooperációja. A nemzetközi
munkamegosztás szuverén országok sajátos gazdasági rendszereiben,
különböző gazdálkodó tevékenységekre specializálódott egységek
között valósul meg. A munkamegosztás szereplőit államhatárok és
speciális gazdasági intézmények (pl. nemzeti pénzügyi, adó- és
vámrendszerek) választják el egymástól. Az egyes szereplők a
nemzetközi munkamegosztásból hatékonysági előnyöket és addicionális
erőforrásokat kívánnak szerezni. A nyerhető előnyök azonban nem
automatikusan biztosítottak számukra és egyenlőtlenül oszlanak meg
a résztvevők között, mert a nemzetközi munkamegosztás kölcsönös
függőséget eredményez ugyan, de a függés mértéke nagyon
különböző.
Korunk világgazdasága a sokrétű tartós, rendszeres és intenzív
nemzetközi munkamegosztás és az egységessé váló világpiac által
interdependens szálakkal összekapcsolt, következésképp egymásra
erős hatást gyakorló nemzetgazdaságok világméretű szerves
rendszere.
Az egyes nemzetgazdaságok újratermelési folyamatait
összekapcsoló nemzetközi munkamegosztás kiszélesedése és
elmélyülése, a tradicionális formáknak – nemzetközi kereskedelem és
pénz mozgásnak – tőke, technológia, szellemi termék és információ
világméretű áramlásával történő kiegészülése és ez utóbbiak
meghatározó szerepének erősödése; a világpiac szervezeti és
intézményrendszerének egységesülése és korszerűsödése; a kölcsönös
függőségek világméretűvé válása, a globalizáció, valamint a vele
egyidejűleg jelentkező integrációs folyamatok gyökerei a
szabadversenyes kapitalizmus időszakában alakultak ki és váltak
napjainkra egyre fokozódó mértékben a világgazdaság fejlődésének
meghatározó tényezőivé.
A világgazdaság a fejlődés során kialakult új minőség, külön
formáció, az emberiség legátfogóbb, világméretű gazdasági egysége,
amely szerves egészet alkot. Meghatározott struktúrával
rendelkezik, amelynek szélső, lényegüket tekintve ellentétes
pólusait a centrum és a periféria fogalmával definiálhatjuk. A
struktúra létezésének és változásának mozgásformája a
centrum-periféria viszonyrendszer. A centrum-periféria konkrét,
történelmi formája változó, de alapviszonyait, lényegét illetően
állandóan újratermelődő viszony.
A világgazdaság magasabb rendű, mint a nemzetgazdaságok egyszerű
összessége. Lehetővé teszi az erőforrások felhasználásának nagyobb
hatékonyságát, magasabb szintjét. Az emberiség ún. globális
problémái (túlnépesedés, élelmezés, környezetvédelem stb.) csak
világgazdasági keretben oldhatók meg. Egyre több olyan, a
termelőerők fejlődéséből származó új gazdasági kérdés is felmerül,
amelyek megoldásához a nemzetgazdasági keretek túl szűkek.
A világgazdaság nem egyszerűen alkotórészeinek, az „autonóm
nemzetgazdaságoknak” vagy azok „valamilyen csoportosulásainak”
mechanikus összessége, illetve halmaza. A világgazdaság
alkotóelemeiben, az egyes nemzetgazdaságokban lezajló gazdasági
folyamatok a nemzetközi munkamegosztás egészét átfogó világméretű
hálózatán keresztül sajátos világgazdasági folyamatokká
transzformálódnak, amelyek lényegüket illetően eltérőek a
részegységek folyamataitól. Az így létrejött világgazdasági
folyamatok – bár végső soron a részegységek közös termékei –
önálló, külső erőkként lépnek fel és egyre nagyobb mértékben
határozzák meg az egyes nemzetgazdaságok folyamatait.
Ugyancsak téves az a szemlélet, amely a világgazdaságot az egyes
nemzetgazdaságok közötti külgazdasági kapcsolatok egyszerű
összegének tekinti. A külgazdasági kapcsolatok közege, a világpiac
bármily fontos szerepet is tölt be, mint egységes közvetítő,
szabályozó mechanizmus, amelynek értékítéletéhez az egyes
nemzetgazdaságoknak igazodni kell, amelynek hatása alól a
legnagyobb gazdaságok sem vonhatják ki magukat, önmagában a
világgazdaságnak csak egy szegmensét, a forgalmi szférát jeleníti
meg. A világgazdaság tehát átfogóbb kategória mint a világpiac, az
utóbbi az előbbi része.
A világgazdaság mint az emberiség legátfogóbb, világméretű
gazdasági egysége egyetemes jellegű. Az egyetemesség anyagi alapja
a globális méretekben szervezett nemzetközi munkamegosztás, illetve
az egységessé váló világpiac. A világgazdaság egyetemes jellegét az
sem zárja ki, hogy Földünk egyes elmaradottabb részein az emberek
százmilliói még nem kapcsolódtak be aktívan a világ
vérkeringésébe.
A világgazdaság nem szerves egészként, rendszerként való
értelmezése téves, sőt félrevezető következtetésekre ad alapot.
Végső soron a két világgazdaság, két világpiac – kapitalista és
szocialista – hamis teóriája is a fentiekben már említett
szemléletű felfogásbeli hibára vezethető vissza.
A világgazdaság egytípusú abban az értelemben, hogy a
nemzetgazdaságok és sokoldalú összekapcsolódásuk, azaz belső és
külső viszonyaik egylényegűek, a társadalmi lét tőkés
paradigmájából következőek; a tőke értékesülési szükségleteinek
alávetettek. Tehát a kapitalizmus egyidejűleg két – nemzetgazdasági
és világgazdasági – szinten létezik.
Az egységesült világpiac – mint szabályzó és nemzetközi normákat
állító intézmény – szerepe ebben a vonatkozásban kitüntetett, mert
sajátos, különböző társadalmi-gazdasági fejlettségű rendszereket,
gazdaságokat, egylényegű, tőkés áru–tőke–pénz stb. kapcsolatokkal
köt össze.
Az egytípusú világgazdaság nem homogén, még kevésbé monolit
egység. Heterogenitásának okai között különösen fontosak a
történelmi fejlődésből adódó sajátosságok, belső és külső, azaz
nemzetgazdasági és világgazdasági kapcsolatok ellentmondásai, az
alkotóelemek eltérő fejlettségi szintje, a kölcsönös függőségi
viszonyok aszimmetriája stb.
A világgazdaság, mint már szó volt róla, meghatározott
struktúrával rendelkezik. A struktúra ez esetben is több
dimenzióban értelmezhető. A világgazdaság keretében a politikai,
hatalmi (gazdasági és katonai) kölcsönös függőségi viszonyok
egymást kölcsönösen átszövő dimenziókat jelentenek, amelyek
lényeges hatással vannak a világgazdaság mikrostruktúrájára is: az
áruk, a pénz, a tőke, a munkaerő nemzetközi forgalmára és ezek
szervezésére létrehozott intézményekre, amelyek szorosan
kapcsolódnak a szuverén nemzetgazdaságok belső folyamataihoz.
A mai modern világgazdaság több szereplős rendszer. A
hagyományos nemzetállami keretek között szervezett gazdaságok
mellett a világgazdaság további fejlődését és térszerveződését a
transznacionális vállalatok (transnational company = TNC) hálózata,
valamint különböző típusú és erejű regionális integrációs
szervezetek együttes hatása és kapcsolatrendszere határozza meg. A
mai világgazdaságban a globális társadalmi-gazdasági tér
szerkezetét politikai határok és/vagy gazdasági intézmények által
szegregált alkotóelemek – nemzetgazdaságok, integrációs
tömörülések, TNCk – és a közöttük kialakult és funkcionáló
kölcsönös kapcsolatok ellentmondásos egységeként
értelmezhetjük.
A világgazdaság szűkebb kategória, mint a világrendszer. A
világrendszer – mint entitás – a gazdasági szférán kívül magába
foglalja az emberiség etnikai, politikai, kulturális, katonai,
diplomáciai stb. viszonyait és azok kölcsönös
kapcsolatrendszerét.
Az egyes alkotóelemek és a közöttük kialakult viszonyok
összességeként definiált világgazdaság egy egységes rendszer, s
mint ilyen, ennek lényegét kifejező struktúraként is értelmezhető.
E struktúra térben és időben létezik és változik. Mondanivalónk
szempontjából lényeges, hogy e struktúrának térbeli aspektusa és
leképezése a világgazdaság térszerkezetét jeleníti meg.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a világgazdaság struktúrájának nem
passzív térbeni tükröződéséről van szó. A gazdaság szerveződésének
és működésének térbeni folyamatait az időben és kiterjedésben,
szerkezetében változó tér sajátos törvényszerűségei jelentős
mértékben meghatározzák.
A fizikai, természeti, környezeti szféra önmagában is jelentősen
befolyásolja a gazdasági folyamatokat, a termelőerők térbeli
allokációját és a terek kölcsönös kapcsolatát, azok milyenségét,
formáját és intenzitását. Témánk szempontjából elsősorban a
társadalmi-gazdasági tér szerkezete és változása, az utóbbiak
törvényszerűségei, térszerveződési elvei bírnak kiemelt
jelentőséggel. A társadalmi-gazdasági tér, amelyben a gazdasági
folyamatok végbemennek, magába foglalja mindazokat a lényegi
elemeket, amelyekből a termelőerők és a termelés folyamatával
összefüggő, a tulajdonlást is magába foglaló emberi kapcsolatok
rendszere is felépül. Ez értelemszerűen a világgazdaságra is
vonatkozik.
Az így értelmezett társadalmi-gazdasági tér az emberiség
fejlődésének mozgásformája és aktívan visszahat a szűkebb
értelemben vett gazdasági rendszerekre, alakítva, formálva
azokat.
Mint arról már szóltunk, a világgazdaság struktúrájának,
lényegüket tekintve két ellentétes, szélső pólusa a centrum és a
periféria. A centrum és a periféria viszonyrendszer elméleti
összefüggéseinek tisztázása szükséges a világgazdaság genezisének
és fejlődéstörténetének megértéséhez.
A centrum-periféria viszony mint tudományos kategória –
vizsgálati módszer és szemlélet, egyszóval mint új, elméleti
rendszer, paradigma – Wallerstein munkásságán keresztül terjedt el
a modern társadalomtudományban. A wallersteini
világrendszer-elmélet, -szemlélet keretében a centrum-periféria a
társadalmi-gazdasági struktúra szélső alkotóelemeit, illetve a
közöttük kialakult viszonyt jelenti elsősorban.
A világgazdaság kialakulása a klasszikus kapitalizmus
időszakában vette kezdetét. Felfogásunk szerint ez ugyanakkor nem
jelenti azt, hogy a centrum-periféria viszony más konkrét
tartalommal azt megelőzően nem létezett. A feudális gazdasági
világban és az azt megelőző korszakokban szintén megfigyelhető a
viszonyrendszer létezése, de kiteljesedése és új, a világgazdaságot
alakító lényege csak a tőkés nemzetközi munkamegosztás alapján, a
nemzetgazdaságok kialakulásával, azaz a tőkés termelési mód
győzelmével mutatkozik meg.1
A centrum-periféria viszonyrendszerről a következők mondhatók
el.
A centrum olyan társadalmi-gazdasági formációt jelent, amely
fejlettségét tekintve a kor élvonalában foglal helyet. Fejlődése
autonóm, szerves fejlődés, olyan önkorszerűsödés, amely az adott
rendszer belső szerkezetéből és a népesség belső motiváltságából
következik. Az élenjáró, fejlett társadalmak saját gyökerű, autonóm
fejlődése azt eredményezi, hogy a természetben és a társadalomban
érvényesülő törvények felismerése, felhasználása alapján olyan
abszolút új erőket vonnak körükbe, amelyek segítségével a
szükségletek kielégítésének egy megelőző állapothoz képest magasabb
színvonalát és módját biztosítják.
A periféria társadalmai a centrum fejlettségi szintjétől
elmaradt, leszakadt formációt képeznek, amelyek nem szerves autonóm
fejlődési pályán mozognak. Fejlődésük már más viszonyok között
kialakult, fejlettebbnek minősülő rendszer átvételén, azaz
mintakövetésen alapul. A kor fejlődési követelményeihez ily módon
történő alkalmazkodása, a modernizáció fő kérdése, hogy az átvett
minták képesek-e szervesülni és az egész rendszert dinamizálni.
A centrum-periféria fejlettségi szintek eltéréséből fakadó
erőfölényt a centrum arra használja fel, hogy saját érdekeit
szolgáló, a periféria erőforrásait átszivattyúzó, a perifériát
sújtó aszimmetrikus kapcsolatokat, egyoldalú függést építsen ki és
erőltessen rá a perifériára. Ezen aszimmetrikus kapcsolatok széles
skálán mozognak: a katonai hódítástól, területek és népek
beolvasztásától, a kikényszerített, nem egyenértékű
cserekapcsolatokon keresztül az erőforrás transzfert továbbra is
biztosító, mai, burkolt, bonyolult gazdasági formákig.
A periféria a fejlődésben elmaradott vagy már fejlődésre
képtelen, megmerevedett torz struktúrája következtében függő
helyzetbe kerül és az aszimmetrikus kapcsolatok elfogadására
kényszerül, mivel történelmi tény, hogy a világtól való elzárkózás
nem jelent életképes alternatívát.
Mint a világtörténelem bizonyítja, a centrum vagy periféria lét
nem predesztináció, nemegyszer s mindenkorra vonatkozó eleve
elrendelés. A centrum és periféria között nincs áthághatatlan
akadály, létezett és létezik az átjárhatóság, a felemelkedés
lehetősége. A történelem során centrumok sokasága jött létre és
süllyedt el a későbbiekben, ugyanúgy, ahogy sikeres modernizáció
útján több közösségnek, országnak sikerült a felemelkedés a fejlett
formációk sorába. A felemelkedés, a fejlődőképes belső struktúra
kiépülése és előnyös külkapcsolatok kialakítása, illetve a
leszakadás, a fejlődés fő sodrásirányából való kikerülés a
különböző történelmi korokban más és más módon és következményekkel
ment végbe. E tekintetben is a tőkés termelési formáció és a
világgazdaság kifejlődése vízválasztónak tekinthető.
A társadalmi-gazdasági viszonyok változásában, fejlődésében az
időtényező mellett lényeges a földrajzi tér hatása is. Arról van
szó, hogy a fejlődés különböző szintjeinek és formáinak lényegükben
különböző térségek felelnek meg, azaz tipikusan nem ugyanazok a
térségek a fejlődés egyes szintjeinek hordozói. Az egyes fejlődési
szintek és formák a térben is meghatározott centrumokhoz kötődnek.
A fejlődési szintek és formák megváltozásával a centrumok a térben
áthelyeződnek, vándorolnak a glóbuszon. Az új fejlődési szintek és
formák pedig a lényegüknek adekvát módon megfelelő centrum
térségekben fejlődnek ki és funkcionálnak. És megfordítva,
mindaddig egy adott centrum térséghez kötődnek az egyes fejlődési
szintek és formák, amíg annak lehetőségeit ki nem merítették, amíg
a dinamikus fejlődés feltételei biztosítottak. Ezzel együtt
megfigyelhető az egyes centrum terek horizontálisan pulzáló
fejlődése, térbeli kiterjedésük növekedése, illetve zsugorodása,
melynek következtében a Föld nagyobb vagy kisebb részeit ragadják
meg, fogják át. A fejlődés mind időben, mind térben a folyamatosság
és megszakítottság egysége, felfelé ívelő és hanyatló pályán
mozog.
A gazdasági növekedés és fejlődés elméletét térbeli keretbe
helyező geográfus J. Friedman elsők között ismerte fel, hogy „A
centrum-periféria viszony térbeli rendszerek hierarchikus rendjévé
általánosítható. A térbeli rendszerek egymásba ágyazódó hierarchiát
képeznek, amely magába foglalja az egész világot…” E
megállapításnak akkor értjük meg igazán a jelentőségét, ha a teret
nem fizikai valóságként, hanem társadalmi-gazdasági térként
értelmezzük.
A centrum-periféria viszony mint térbeli rendszer világgazdasági
erőterekbe rendeződve fogja át az egész világot.
Az egyes világgazdasági erőterek szerkezete a centrum-periféria
viszony lényegének megfelelően a nagy gazdasági térségekben
kialakult erőközpontok és vonzáskörük kölcsönös kapcsolatával
jellemezhető. Az erőterek akciócentruma, magterülete a növekedési
pólus, általában hegemón országgal az élen (centrum). Vonzáskörükbe
a belső, külső peremen, ill. külső zónákban elhelyezkedő, tőlük
egyoldalúan függő, aszimmetrikus szálakkal kisebb-nagyobb
intenzitással bekapcsolt félperiférikus, periférikus térségek
tartoznak. Az akciócentrumok és vonzáskörzetük interdependens, de
aszimmetrikus kapcsolatrendszerük következtében egy sajátos
funkcionális gazdasági nagytérséget alkotnak.
A történelmi változás, fejlődés folyamán a világgazdasági
erőterek átrendeződnek, változik számuk – egyesek eltűnnek, újak
jönnek létre – és összetevő országaik száma is, változnak azok
funkciói, az erőtérben betöltött szerepük és elfoglalt helyük és
természetesen átalakul egész kapcsolatrendszerük.
Az egyes világgazdasági erőterek egymáshoz való viszonya is
változik, átalakulnak az erőviszonyok. A megváltozott erőviszonyok
újabb átrendeződést indukálnak. És mindezeknek megfelelően alakul,
formálódik a világ gazdasági térszerkezete.
2. 2.2. A világgazdaság genezise és fejlődéstörténete
2.1. 2.2.1. A merkantil világkereskedelem és a világpiac
fejlődése, a kezdetleges világgazdaság létrejötte
A feudális gazdasági és kereskedelmi világból a tőkés
világgazdaságba való átmenet hosszú történelmi folyamat eredménye,
amelynek kezdetét a szakirodalomban elég egységesen a „hosszú XVI.
század”-ban (1450–1640) jelölik meg. Ezt az átmeneti időszakot a
kereskedelmi kapitalizmus kora (1640–1780) követi, melynek
végeztével lezárul a tőkés világgazdaság előtörténete, kialakul
főbb elemeiben egy kezdetleges világgazdaság.
A nagy földrajzi felfedezések jelentős mértékben kitágították a
„világ” határait. Az ibériai hatalmak hódításaival hatalmas
gazdasági teret nyert az európai feudalizmus. A tordesillasi
egyezménnyel (1494-ben) pedig megtörtént a világ első felosztása.
Spanyolországnak a nyugati félteke (Brazília kivételével),
Portugáliának a Fülöp-szigetek kivételével a Föld keleti része
jutott. A spanyolok – kezdettől fogva – elsősorban területeket
hódítottak meg, fosztottak ki katonai erőszakkal (H. Cortez – Azték
Birodalom, F. Pizarro – Inka Birodalom) és a meghódított
területeken megtelepedtek, saját mintájukra alakították azok
társadalmát és gazdaságát, ezáltal formálták gyarmatbirodalmukat. A
portugálok kisebb népesség, gyengébb hadsereg, kisebb óceánjáró
hajóflotta stb. következtében nem a területszerzést, gyarmatosítást
alkalmazták – az afrikai, ázsiai kontinens belső térségeit
érintetlenül hagyták – hanem stratégiai pontokon erődöket,
városokat, kereskedelmi kapukat hódítottak meg, ill. építettek ki
és ezek segítségével tartották ellenőrzésük alatt a kereskedelmi,
tengeri szállítási útvonalakat (Hormuz, Malakkai erőd, Ceylon, Diu,
Goa, Macao).
A nagy földrajzi felfedezések hatalmas változásokat
eredményeztek Európában és a világ újonnan megismert és meghódított
részein egyaránt. Az európai feudalizmus kereskedelmi súlypontja
fokozatosan áthelyeződött a mediterrán térségből az atlanti
partvidékre, de a Kelettel bonyolított kereskedelem továbbra is
őrizte jelentőségét beágyazódva a világkereskedelmi „nagy
háromszögbe”. Az Ázsiával folytatott kereskedelem deficitjét Európa
jórészt az Amerikából elrabolt nemesfémekkel finanszírozta (1.
ábra).
2.1. ábra - 1. ábra: A világkereskedelmi nagy háromszög (szerk.:
Godó N.)
A távolsági kereskedelem közvetítő jellege dominált az első
szakaszban. Az áruszerkezet a megelőző korokhoz képest lassan
változott, a kis mennyiség – nagy haszon elve uralkodott,
szervezetét tekintve állami kereskedelem volt, főként az Újvilággal
folytatott forgalomban (Lisszabon és Sevilla központokkal) és
lényegét illetően a világkereskedelem feudális típusú kereskedelem
maradt.
Az ibériai hatalmak feudális „birodalmi” struktúrája az állami
monopólium keretei közé szorított, politikai-katonai erőszak által
szervezett távolsági kereskedelemből származó hasznot részben
puszta „gazdagsággá”, kinccsé merevítette (államkincstár, uralkodói
udvartartás, felső rendek gazdagodása stb.), másrészt a
világbirodalom fenntartására fordította, a nyert többlettermékeket
pedig megosztotta az európai piacokat uraló holland, angol, német
és francia kereskedőkkel. A bevont külső erőforrások tehát többfelé
osztódtak, a megmerevedett, felülről szervezett, hierarchikus
ibériai feudális alapzaton nem tudták a polgárosodás, nemzeti piac
és nemzetgazdaság megszervezését szolgálni. A többlettermék nem
tudott tőkeként funkcionálni, nem volt képes az eredeti
tőkefelhalmozás lavináját megindítani.
Az ibériai hatalmak világméretű gyarmatosítása is csak archaikus
birodalomépítés maradt, hegemóniájuk csak addig maradhatott fenn,
amíg politikai dominanciájukat képesek voltak biztosítani, hiszen
hatalmuknak alapja nem gazdasági, hanem katonai-politikai jellegű
volt.
A németalföldi, francia és angol kereskedelem az ibériaival
összehasonlítva több, lényegi sajátossággal rendelkezett:
kereskedelmükben tömegárukra specializálódtak, áruszerkezetükben
tehát nem a feudális távolsági kereskedelem különleges javai,
egzotikus termékei és luxuscikkei domináltak, háttérbe szorult a
kis mennyiség – nagy haszon elve stb. A legfőbb különbség azonban
abban található, hogy a kereskedelem állami monopóliuma helyett az
államilag felügyelt és legfőképpen védett magánkereskedelem jutott
túlsúlyra. A kereskedelem szervezése és lebonyolítása az
eredményben közvetlenül érdekelt magánkereskedők és/vagy
társaságaik feladata volt, az állam csak e tevékenység feltételeit
és biztonságát szavatolta. Az állami központi „felülről szervezés”
és az „alulról építkező” magánkezdeményezés produktív módon
kapcsolódott össze. Ez a kereskedelem már tőkés típusú volt, a pénz
a kereskedelem szférájában tőkeként funkcionált.
Az ibériai hatalmak hanyatlása, a fejlődés centrumának
fejlettebb társadalmi-gazdasági formációt hordozó
Németalföld–Anglia–Franciaország háromszögbe történő áthelyeződése
megmutatkozik abban is, hogy a nemzetközi kereskedelem és pénzügyi
élet központjává Bruges, Antwerpen, majd a XVII. században
Amszterdam vált és egy évszázaddal később már London lesz. E
központokban épülnek ki a világméretű és lényegét illetően már
tőkés magánkereskedelem intézményei (pl.: tőzsde), itt alakulnak ki
a többé-kevésbé egységes és stabil világpiaci árak. A központok
hatékony működése egyesítette a középkori európai kereskedelmi
övezeteket (pl. a levantei kereskedelmi tér, a mediterrán térség,
Északi-, Balti-tenger térsége a Hanza- és Gilde-szövetségekkel
stb.) Elkezdődik az Európán kívüli és belüli kereskedelem
összekapcsolása és a világkereskedelem egységes, lényegében tőkés
típusú rendszerének kiépülése.
A világgazdaság előtörténetének második szakaszában (1640–1780)
már a kereskedelmi kapitalizmus koráról beszélhetünk. A
kereskedelmi tőke által szervezett merkantil világ egy kezdetleges
világgazdaság. A világgazdaságnak csak a felszíni, forgalmi
szféráját ragadta meg a tőkeviszony, a termelésbe még nem tudott
uralkodó módon behatolni, de az európai feudális gazdaság alapjának
felbomlását elindította. A kereskedelmi kapitalizmus kora még csak
átmenet a tőkés berendezkedés felé.
A világkereskedelem és a világpiac létrejötte és a XV–XVIII.
századokban végbement látványos fejlődése a világgazdaság
kialakulásának csak egyik feltételét alakította ki.
A merkantilista világkereskedelem növekvő és gyorsan változó
szerkezetű keresletet támasztott a feudális termelési mód alapját
jelentő mezőgazdaság termékeire és ezáltal elősegítette a feudális
agrárviszonyok felbomlását. A XV. század közepétől a XVII. század
elejéig Európa népessége robbanásszerűen megnőtt, az összlakosság
40–50 millióról mintegy 100 millió főre növekedett, ami jelentős
keresletnövekedést okozott a mezőgazdasági termékekre. A növekvő
volumenű és változó szerkezetű igények folyamatos kielégítésére a
feudális alapon szervezett földbirtokrendszer nem volt képes. Ehhez
olyan termelési módra volt szükség, amelynek alapvető mozgatóereje
és lényege a keletkezett többletérték profitként történő folyamatos
és határtalan felhalmozása. Csak ez biztosította a növekvő tömegű
és változó szerkezetű használati értékre irányuló kereslet
folyamatos kielégítését. Megindult a földesúri birtokok
modernizálása, tőkés bérleti rendszerre, bérmunka alkalmazására
történő átalakítása, az árutermelő paraszti gazdaságok
differenciálódása, a termelés koncentrációjának növekedése és
hatékonyságának fokozódása.
Ez a folyamat azonban csak meghatározott, specifikus
társadalmi-gazdasági viszonyok keretei között indulhatott be. Ilyen
társadalmi-gazdasági alapot a nyugat-európai feudális berendezkedés
jelentett. A nyugat-európai hűbéri, rendi viszonyok e szempontból
vett legfőbb sajátosságai az egyik oldalról: a közösségi kötelékek
fellazulása az uralkodó osztály keretén belül (a királyi hatalommal
szemben, és
