9

5 + Előrejelzés a minőségügy 2017-es helyzetéről

Embed Size (px)

Citation preview

Ebben az évben először próbáltuk meg felkérni a Magyar Minőség Társaságtagjait, szakembereit és partnereit, osszák meg velünk gondolataikat ajövő évvel kapcsolatban, amelyeket ebben az e-könyvben összesítettünk,amelyet itt érhetnek el.

ügyvezető igazgató

Magyar Minőség Társaság

Optimista vagyok, azt gondolom, hogy a jövő évben a minőség nagyobb hangsúlyt fogkapni mind a cégek életében, mind állami szinten, bízom benne, hogy elkészül egyNemzeti Minőség Stratégia. Az elmúlt évek profit hajhászása és feszített munkatempójautána remélem, hogy a jövő évben több idő lesz a meglévő folyamatok, rendszerek,szervezetek stabilizálására és fejlesztésére, ami megteremtheti a további biztos alapokróltörténő növekedés hátterét.

A következő években izgalmas kérdés lesz az, hogy az internetes és digitalizált világban,hogy tudjuk az interneten lévő szolgáltatások és virtuális szervezetek minőségétbiztosítani és az ezzel járó kockázatokat menedzselni.

A minőség további fejlődésének fontos alapját képezi a rendszer és folyamatszemléletmellett az egyes szakmák és szakterületek alapos, mély ismerete, amihez a képzés ésoktatás további fejlesztése véleményem szerint elengedhetetlen.

ügyvezető igazgató - Kvalikon Kft. / alelnök - Magyar Minőség Társaság

A tömeges ráébredés éve lesz az ISO 9001:2015 bevezetése kapcsán: "Mitkéne csinálni?, Hogyan kéne megúszni a legegyszerűbben?" kérdésekmentén.

Tovább fog fokozódni a megfelelő minőségű humán erőforrás biztosításkockázatának kérdésköre.

El fog dőlni, hogy mire jut az a halvány kísérlet, ami kormányzatitámogatás megszerzésére irányul egy nemzeti minőségstratégiakidolgozása kapcsán.

Ha végre letisztul az EU eljárások eredménye, mindenképpen el kellindítani az atomerőmű bővítés kapcsán a hazai beszállítók felkészítését,aminek jó része mindenféle tanúsítások megszerzésében fog testet ölteni.

Mi lesz veled MMT?

minőségügyi szakértő

A minőségügy helyzetét 2017. évben három nézőpontból szeretném bemutatni.

Országos szinten a minőségügyi szervezetek (Magyar Minőség Társaság, ISO 9001 FÓRUM, IFKA)tevékenységükkel: rendezvényeikkel, konferenciáikkal nagymértékben segítik a minőségügy területén dolgozószakemberek továbbképzését, szemléletmódjának alakulását. Ennek abban is látom a jelentőségét, hogy avállalati szintről kilépve más vállalatok jó gyakorlatát megismerve, képesek vagyunk a fejlődésre. Ezen a szintena szervezettséggel különösen elégedett vagyok, s remélem, hogy a jó tapasztalatom a következő évben is továbberősödik.

A minőségügy területén hiányolom a regionális szervezettségi szintet, amikor kisebb térségek vállalatai adják átegymásnak ismereteiket, tudásukat különböző együttműködési formákban. Ez egy kiváló fejlesztési lehetőséglenne a minőségügyi területen.

Vállalati szinten várhatóan folytatódni fog 2017. évben az ISO 9001-es szabvány, illetve az IATF 16949 szabvány újváltozatára történő átállás. Másrészt a korábbi trendek folytatása várható elsősorban a hatékonyságot éstermelékenységet növelő módszerek alkalmazásával. A vállalatok fejlődési irányát – véleményem szerint – azhatározza meg, hogy sikerességük érdekében mely tényezőt, tényezőket (innováció, tudásmenedzsment, CSR)részesítik előnybe. Ezeken a területeken lépnek előre várhatóan a következő évben is. A vállalati munkát jólműködő tanácsadói rendszer támogatja Magyarországon.

Összefoglalva a különböző szinteken a kialakult gyakorlatok folyamatos további alkalmazását várom.

minőségügyi vezető

SQS 2001 Kft.

Az autóipar megváltozik. Elkezdődik a villanymotorok gyártása. Kevesebbfajta alkatrész lesz, de azok pontosabbak, mert csökkenni fog a zajszint. Agyártási képesség még erősebb szerepet kap. Ez maga után húzza a többifém, műanyag,.. gyártó és megmunkáló cégeket is. A termékek méréseeltolódik a nagyobb pontosság és a vizuális megjelenítés felé. A gyártmányhelyett a gyártás technológia fog az előtérbe kerülni.

minőségügy és folyamatos fejlesztés vezető.

Rába Futómű Kft.

Meglátásom szerint a minőség az igények után való vágy és a tehetősség szerelemgyermeke, de a mai felgyorsult és értékvesztett világban az emberek mozgásterét lecsökkentették, az igények utáni vágyukat kiölték és értékek nélküli hulladékkal töltötték fel a helyüket. Ennél fogva a minőségügy tevékenységére nagyobb szükség lenne, mint valaha, viszont egyelőre a pozíciójának amortizációja folytatódik 2017-ben, de hiszem, hogy kellő alázattal és kitartással a folyamat megállítható és idővel megfordítható lesz.

Kutatás-fejlesztési és minőségellenőrzési vezető, minőségmegbízott

SGCPH Kft. Weber

A minőségügy helyzete még inkább árnyaltabb lesz. Sok cég a minőségügy presztízse érdekében (összhangban a szabványokban előírtakkal) beosztásban és külsőségekben is megmarad a minőségügy "elismerése" mellett.

Mások a minőségügy mindenkinek a kötelessége elvet vallva a vezetés szerves részének tekinti a minőségügyi szemlélet képviseletét. Főként a nagy multik előírják a minőségügy területén követendő megoldásokat, mások hagynak némi teret a helyi kreativitás kibontakozásának.

A KKV-k esetében is megfigyelhető lesz a minőségügy helyi szerepének eltérő értelmezése. Igazi áttörést az jelenthetne, ha erőteljes kormányzati jelzéseket kapnánk a téma fontosságát illetően, s ha a minőségügy újból stratégia szerephez jutna.

minőség szakértő

IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.

Szükségszerűen javulni fog a minőségügy helyzete 2017-re, mivelnövekszik a verseny a vállalkozások között, ezért minden, a termékjellemzőin akár túlmutató, a gyártó/szolgáltatómegbízhatóságára/gondosságára utaló, ellenőrizhető/átlátható működéstelősegítő, intézkedés/folyamat javíthatja a piaci pozíciót.

energetikai szakbizottsági elnök

Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség